Kikötő - Tenger és szigetek
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 65 (1281. - 1300. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

1300. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-16 12:10:12
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (inaktív)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217

Játékstílus: Szelíd

// Két ütem között //
//2. Csapat//

*A szellemalak körbetekint.*
-Igen, csak más úton. Nem szabályosan kilépni egy ilyen világból maximum elenyészően kellemetlen mellékhatásokat szül, de természetellenesen kilépni. Nos, azt hiszem emlékezhetsz rá a macskahölgytől.
*Felel hunyorogva a Kapitány.*
-Akkor hát indulhatunk is!
*Nyújtja a kezét, és a jelenés nyomán eddig szinte csak előkúszó piros fény most lüktetni is kezd. Ha pedig Lena a szellemalak kezébe teszi az övét, akkor érezheti a már párszor tapasztalt rántást gyomortájon, összemosódó képek záporát érezheti fürtjein, míg szeme előtt a fény villog, és oldalról olyan anyagtalan erők taszigálják, melyek érzései szerint bármikor kiszaggathatnák őt testéből. Aztán ismét véget érnek a megpróbáltatások. Egyedül van, ismét a szántókon, várhatóan az első szobába tértek vissza. Ám amikor felnéz, láthatja, hogy bizony az ég nem törik olyan furcsán, nincsenek a környéken sziklák sátort formázva, sőt, a Pegazus pultja, és a két másik nő sincs itt éppen. A nyár első meleg fénypászmái pedig reá vetülnek. Ha maga mögé pillant láthatja azt a tükörfalat, melyen egykor átlépett, most éppen a padlóra hullik, a fák ágai pedig ismét megmozdulnak az utolsó szilánk eltűnése után. Valószínűleg egy Lanawinhoz nagyon hasonló helyen van most, habár nem tudhatja még, hogy tényleg otthon-e, már ha valaha is megtudja. Azt azonban annál hamarabb realizálhatja, amit az idők vihara tett vele. Fegyvereinek hűlt helyét találja, ugyanúgy elveszhettek, mint a mostanra már valószínűleg egy fagyos világban utolsókat szuszogó Khaja, vagy a parolába hamarosan beérkező Udra. A további lappangó hatásokról, melyet a valóság torzulása okozott, pedig csak a következő kocsmánál tud értesülni.*

A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.05.16 12:10:34

1299. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-10 11:26:30
 ÚJ
>Grubek Norragimhak [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 198
OOC üzenetek: 17

Játékstílus: Megfontolt

//Bányászlét//

*Grubek ismét szembetalálja magát azzal a méretes valamivel amit nem nagyon kedvel. Főként mivel ismét bántja őt az a valami. A villámok után a földön vergődni nem túl kellemes. Az összes kalandja közül most szenved a legtöbbet. Szíve szerint nem is kelne már fel többet. Nem olyan rossz ott a földön. Kényelmesnek is lehet mondani. Viszont a halál csókja megint eszébe jut és azt már nem szívesen próbálná ki még mindig. Hangosan felnyög és felkel a földről.*
~Na, gyere te valami!~
*Felvesz egy tűzgömböt és ismét megpróbál trükközni. Le-kansi jelét mutatja, de mikor a tűzbe csap a gyűrűs ujját kinyújtja és az ég felé mutatja a kezét ezzel a sámán tüzét megidézve remélhetőleg.*

1298. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-09 21:52:39
 ÚJ
>Sarrogul Belenas avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Különös hármas//

* Sarrogul elvigyorodik. *
- Nem ütöttem ki magam... én... én csak másokat ütök ki, Intéző, hahaha! * Kacag saját bugyuta viccén. Hirtelen elkomolyodik, felpattan, majd körbe körbe járkál a szobában. *
- Nem... igen, azt hiszem így a legjobb... * Motyogja magában. A férfira emeli tekintetét, majd ismét felnevet. Fejét rázva visszazuttyan a székre, ugyanabba a lusta, kényelmes pózba, amiből az imént felkelt. *
- A kapitány tudja a "titkunkat". Megölnek minket, mielőtt partra szállunk. Aztán ők adják el a félelfet a kormányzónak. Nem engedhetjük! Nem ám! * Hadarja egyre dühösebben beleélve magát, valamint megfeledkezve arról, hogy a tervnek ezen része csak blöff volt, hogy feljussanak a hajóra. *
- És... és nem vettem be semmit. A hajó gyógyítója adott egy kis teát, hogy ne okággyak! * Teszi hozzá egy durcás kisgyereket is megszégyenítő sértődöttséggel, mintha Ambroggio bármi konkrétumot mondott volna. Folytatásként egyszerre ásít és böfög egy hatalmasat, majd feje előrebukik és az ork nyálcsorgatva álomra szenderül. *

A hozzászólás írója (Sarrogul Belenas) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.05.09 21:53:57

1297. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-09 13:54:03
 ÚJ
>Féllábú Jorrih [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 12

Játékstílus: Vakmerő

// Két ütem között //
//1. csapat//

* Eleinte úgy tűnik, a pia csak egyszerű pia, nem fejt ki különösebb hatást. Aztán mikor a már jól megszokott lények tűnnek fel, kirajzolódik egy újabb teremtmény is. *
- Mi a... * Néz döbbenten a sátor teteje felé, mert ilyet bizony nem minden nap lát az ember. Először betudja annak, hogy valami szokatlanul erős anyag is keveredett az italába, ám mikor a másik sámán a Valami megjelenése után szinte azonnal abba az irányba kezd mutogatni, újra elcsodálkozik. Vagy mindketten ugyanazt hallucinálják vagy - és bármilyen nehéz is elhinnie, Jorrih inkább erre tippelne - tényleg van ott valami, ami eddig bizony nem volt ott - vagy nem ott volt.
Homlokráncolva, szúrós szemmel pillant a kezében tartott üvegre, majd a sámánra, akinek érthetetlen szavaiból mégis leszűr annyit, hogy valami köze van a farakhunhoz. Ahhoz a farakhunhoz, amiről senkinek fogalma sincs, hogy mi lehet, de úgy látszik megérkezett. Ezen kívül a parola szót érti meg, ami legjobb tudása szerint ez a párbaj, amit Grubekék művelnek.
Elindul hát ő is Velnora felé, hogy jelentse: megtalálta a farakhunt. *
- Ott van, he! A farakhun! * Terve azonban meghiúsul, mikor a lány összeesik, s így bizonyára szavai nem jutnak el az értő fülekig. Bár az is kérdéses, hogy ha nem esne össze, akkor mennyire értené meg, hogy mit pofáz neki a féllábú - annál is inkább, mivel még ő maga sem tudja, hogy igazán, hogy mit mond.
~ Most meneküljek? Fedélzetet elhagyni, mert jön a gonosz farakhun?! ~ Fut végig az agyán. Ha puszta látványától is elájulnak, akkor mi lesz, ha támadásba lendül? Jobb volna nem kockáztatni, de Jorrih ugyebár részben elvesztette már józan eszét, s így nem gondolkozik ennyire tisztán.
~ Áh, majd ráér, ha megtámad. ~ Legyint végül magában, majd fejét vakargatva tekint le Velnorára. *
- Hé, jól vagy?! * Kicsit meg is kocogtatja az oldalát fa lábával, valamiféle reakciót várva. Lehajolni nincs kedve, mert az hosszabb és fájdalmasabb mozdulatsor volna, mint amennyit megér bármelyik hölgy is. Közben fél szemmel továbbra is a farakhunt - nevezzük hát így, noha nem teljesen biztos benne, hogy jól azonosította be a lényt - kémleli; nehogy a végén még tényleg rájuk támadjon. *


1296. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-08 11:17:38
 ÚJ
>Khan, a Félszemű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Második szál//
//Életeken innen, s túl//

- Szuvenír! Arra gondoltam, hogy odalent legyen valami, ami a kíváncsiskodónak elmondja, ki volt az utolsó, akivel életedben pengét akasztottál. *Még ha ténylegesen nem is került sor rá, hogy összemérjék erejüket. Emiatt a hiányérzet ízét érzi a szájában, sajnálatára van, hogy így fog véget érni a történet és hogy nem ismerhette meg jobban a Vöröst, aki annyi bosszúságot okozott a tengerek szabad népeinek. Bizonyos értelemben sokkal jobb munkát végzett mint elődje, aki nem az előzékenység miatt hagyta rá a viharvert hajót és vele a küldetést.
Mindennek ma és itt jön el a vége. Sajátjai közül már senkit sem lát: akik túlélték a légrobbanást, azok egyensúlyukat vesztve vagy az ellenség kardja által lelik végüket. A Félszeműt még gyávának is nevezhetnék, amiért nem tett egy utolsó, kétségbeesett kísérletet rá, hogy sajátja odaadásával a Vörös életét is elvegye. Igazuk is lenne: önző döntést hozott, tudván, hogy ebből nincs egyiküknek sem menekedése. A fennmaradó időt annak akarta szentelni, hogy megtudja, ki is volt valójában az eleddig árnyakban megbúvó ellenség.*
- A kocsmáros nem volt rossz forma, nem szolgált örömömre, hogy meg kellett ölnöm, de mint szakmabéli biztosan megérted, miért nem maradhatott életben. *Tényleg úgy tűnhet a hangjából (már ami eljut a másik oldalra a robbanások és kiáltozások viharán át), hogy sajnálattal beszél Cray sorsáról, ami egy átlagos torokmetsző esetén akkor lehetne talán hihető, ha mindez anélkül történt volna, hogy a bérelt penge fizetség nélkül maradt, miután felnyitotta a célpont gyomrát/torkát/egyebét. A Félszemű, noha pénzért dolgozik maga is, mégsem tűnik abból a kategóriából valónak, aki egész életét alárendelte volna a megkövült napvilágok hajszolásának. Ismeri az értéküket, de nem ad nekik nagyobb szerepet saját sorsa fölött, mint amennyit megérdemel a matéria.*
- Gyors haláluk lesz. *Továbbra is a Vöröshöz beszél, aki figyelmét érthetően immár az Eily foglalja le túlnyomórészt, igaz nem túl sokáig. Nem kell túl sokáig gyászolnia a halottait, mert tudja, hogy hamarosan megosztozik sorsukban, ahogy a hajója elpusztítását elrendelő bérgyilkos is.*
- ...pontok egymás meséjének a végén. *Fújtatva elneveti magát azon, hogy milyen befejezést told a nő szavaihoz, de illőnek találja. Egy olyan történet befejezői, amit nem ők kezdtek el, de a feladat, hogy lezárják rájuk hárult, vagy pontosabban vállalták, hogy találnak egy utolsó fejezetet, amiről majd történetek szólhatnak.
A kettéroskadt Narvál azon fele adja meg magát korábban, amin a férfi kapaszkodik. Mielőtt a fa fülbántó recsegését követve önmagába zuhanna az egész felépítmény még van ideje rá, hogy utolsót kiáltson és gondolkoznia sem kell azon, mi lehetne az alkalomhoz illőbb dolog.*
- Khan Lero. *Az ellenségek között is létezhet tisztelet, ezt tiltó passzus nem létezik egyetlen írott vagy íratlan szabálykönyvben sem. A Félszemű azzal fejezi ki elismerését a nő irányába, hogy felfedi előtte igaz nevét.
Aztán lehunyja a szemét, hogy a lángok, a tenger és a vizek ragadozói elvégezhessék a munka maradékát.*

*Pillanatokkal később, verítékben úszva és riadtan eszmél az ágyában.*
- Egekre... nem ihatok többet abból a kumiszból.

1295. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-06 09:22:49
 ÚJ
>Dyntina Danbur avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Megfontolt

//Második szál//
//Életeken innen, s túl//

*Mire leszáll az éjszaka a végtelennek tűnő hullámokra, hogy visszaverhessék a csillagok fényét, addig a mélység már a négy hajó roncsával gazdagodik majd, s megannyi értéktelen holttesttel, akár a vízben lebegve, akár a cápák gyomrában, de nem kerülhetik el sorsukat. Talán egyik oldalon sem számítottak ilyen kimenetre. Amikor reggel az apró fűszereket szállító hajó elhagyta a kikötőjét, sem kapitánya, sem annak legénysége nem volt arra felkészülve, hogy lerohanják bárkájukat, őket pedig csaliként felhasználva később szétrobbantják. A Narval és az Eily fedélzetén már inkább várható volt hasonló végkimenet, bár mindkét fél a másik oldalnak kívánta ezt a véget.
Nem sokat foglalkozik, most azzal mi történik az át küldött gyilkosokkal, azzal, hogy Leerna megtud-e velük küzdeni, vagy, hogy annak apja biztonságban van-e, hiszen az általa kiötlött terv sem úgy megy végbe, ahogy azt akarta. Nem is az időzítéssel volt a probléma. Ruhájának rászabása közben (mert, hogy egy női vezető még erre is odafigyel) számtalanszor elismételtette a kölyökkel, hogy mikor kell Tűzért kiáltania, mielőtt tengerbe vetné magát, hogy megmeneküljön. Ráadásul a robbanópor elszórása is pontatlan lehetett, ennek köszönhetően törik derékba a Narval fényes karrierje, vele együtt az övé is. Nem számított arra, hogy a kelleténél is erősebben fog ragaszkodni valaha egy árbocrúdhoz, most mégis úgy kapaszkodik belé, mint kisgyermek az anyja szoknyájába. Több a mélybe nyúló sikoltás jelzi számára, hogy nem mindenki tudott hasonlóképpen eljárni akkor, amikor a félbeszakadó fedélzet dőlni kezdett, ezek közül a szerencsésebbek a tengerben végzik, mások viszont a hajókorlátnak csapódnak, ami kevésbé egészséges a hátnak. Ő maga is igyekszik magasabbra mászni, ezzel is elnyújtva azt a pillanatot, amikor maga alá vetik a hullámok. Egy stabilabb ponton meg is támaszkodik.
Reflexből nyúl a felé hajított kard után, és ujjait a markolat köré csavarva veti vizsgálás alá.*
- Szép darab. Célzás, hogy szúrjam le magam mielőtt a fulladás vinne el? *Nem fog hősködni immár azzal, hogy majd ő túlélheti, annál is inkább, minthogy befut a negyedik hajó is, amely szintén a tenger fenekét szemelte ki örök nyughelyéül. Az övére szerelt távcső után nyúl, és egy szúrósabb pillantás után a szeme elé is emeli. Arra viszont nem marad ideje, és nem is készült rá, hogy újabb robbanó hang után, hőn szeretett hajója, rajta hőn szeretett egykori kapitányával, lángra kap. Nem foglalkozik azzal, hogy ki vezeti a hajót, annyira vegyes érzelmek futják át, hogy először észbe sem tud kapni.*
- Inkább nulla-nulla. *Leszegi a fejét egy pillanatra és csalódottan harapja be a száját. Mindez csak pár másodpercéig tart, amikor végül cinikusan felröhög, de mégis jóízűen. Pontosan úgy, mint akinek kiszívta az eszét a nap fénye.*
- Kár értünk. *Ha a dolgok jobban alakulnak, még meglett volna az esély arra, hogy a lassan vízfelszín alá bújó hajó egyik, nagyobbacska deszkáján eltengődik, amíg az Eily visszafordul érte. Így viszont ez az esély elúszott, ahogy a Félszeműt sem tudja immár megmenteni az előbb említett hajóba belerobbanó vitorlás. Ilyenkor egyre szimpatikusabbá válik a penge, minthogy azt csak sejteni tudja, hogy a szárazföld kissé távol van ahhoz, hogy a vad, nyílt vízi hullámokon kiúszhasson a partra bármelyikük is.* Ha kicsit több eszünk lett volna, talán összerakva, amink van, átvehettük volna a tenger feletti irányítást, és jóval többet kereshetnénk, mint amennyit neked ígértek a fejünkért. *Erősen kapaszkodik a rúdba, néha a lába felé pillantva, hogy tudja, mennyi idejük lehet még.* Most pedig nem lettünk mások, mint… *Nem biztos, hogy erre tudna megfelelő szót találni.*

1294. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-02 23:33:24
 ÚJ
>Khan, a Félszemű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Második szál//
//Életeken innen, s túl//

*Ezek az emberek nem kiáltanak, nem adják meg az ellenségnek azt az örömöt, hogy gyötrődéssel átitatott hanggal hódoljanak be győzelmüknek. Megtanulták, mert megtanították őket rá, hogyan vegyék el annak érzetét még úgy is, ha a halál értük jön el. Feladatuk bevégzésének biztos tudatában zárják le szemeiket, nem törődvén már azzal, hogy mi történik testeikkel. Egytől-egyig vallástalanok, ha valaha volt is olyan földi vagy azon túli entitás, aminek az erejében hittek, arról pontosan tudják, hogy csak az ember életében adhat erőt, annak bevégeztekor tehetetlenül állnak a part mentén, ugyanúgy mint bármely más halandó.
A kormányossal végzőt az a fekete hajú nő fejezi be, aki a levágott férfi után lép oda, hogy irányítása alá vonja a kalózfregattot, de az Eily haragján már nincsen senki, aki elejét vehetné a szerepvállalásnak. Az orgyilkosok holtan fekszenek a többi, vágóhídra küldött matróz között, mindegyikükre kettő (rosszabb esetben három) másik jut a tengeri fosztogatók közül. A végeredményben kudarcot vallott akcióról hamarosan a lángoló pokollá változott Narválon is értesülnek.
A két hajó közül ez utóbbi rogyott meg az ágyúzásban és a rajta lévők is kezdik már gyanítani, hogy szabad kikötőt már nem fog soha többé látni. A legjobb, amiben reménykedhetnek az a gyors vég, amit a nyílt vizeken csak egyvalakitől kaphatnak meg. Vannak, akik elveszítik a fejüket és hamarabb elébe mennek ennek a sorsnak, a megmaradók viszont karjuk utolsó erejéig oltalmazzák életük egyetlen, igaz nőjét, akinek hűséget és szolgálatot fogadtak.
A Félszeműnek nincsen érkezése replikával élni, mert mire megérti, hogy mire gondol a Vörös, alatta megremeg a hajó. A fedélzet felszínének feszülő erő több helyen megrepeszti a padlatot, parázsló lángokat és olajos füstöt okádva a levegőbe. Újabb emberek repülnek le a Narválról vagy égnek hamuvá abban a tűzorkánban, amit az elszabaduló lőpor művel a hajón. A kalózkapitányt és elkerülik ezek a lángok, mintha ők is csak hosszabbra akarnák nyújtani kettejük táncát.
Koromízűt köp oldalra és rossz ómen ide, hagyományok oda, háromszögletű majdnem-kapitányi kalapját a tengerbe veti. Alatta bandannát visel a fején, ami most kifejezetten kapóra jön, mert van mibe letörölnie az izzadtságot. Ennél hűvösebb már aligha lesz a hajón. Nedvesebbé minden bizonnyal még válik majd a helyzet, csak nem úgy, ahogy az egy férfinek vagy nőnek a tetszésére lehetne. Kár. Egy másik életben talán vállt vállnak vetve rabolhatták volna magukat gazdag öreglétig, a két portya közti időt meg végigdughatták volna. De hát mit is érdemes a hadseregnyi "volna"-val törődni, amikor a Narvál gerince enged a széthúzó erőnek alattuk és kettéroppan, hogy lassú ereszkedésbe kezdjen a hullámok közé.*
- Ügyes húzás, örülök, hogy én tanítottam neked az utolsó trükköt. *Szakmai elismerés volna ez, amit komolyan gondol. Legyen bármilyen kifacsart is mindkét fél élete, a tisztelet egyfajta formája még így is megjelenhet. Kapaszkodnia kell most neki is, ha nem akar belebukfencezni a vízbe, annál is inkább, mert a háta felé dől el a hajónak azon része, amin ragad. A Vörös a másikra kerül, ami az ellentétes irányba kezd megszaladni. Kötélre hág, hogy az árbocok felé kapaszkodjon. Az ugyanis, hogy hajlandó elfogadni a halált nem jelenti egyúttal azt is, hogy nem fog semmit tenni az elkerüléséért.
A szó hagyományos értelmében vett párbajra itt ma nem kerül sor a férfi és a nő között, pedig szívesen megkóstolta volna a Vörös acélját, vajon azt is olyan magabiztosan forgatja-e mint a nyelvét?*
- Sajnálom, aranyom, hogy így alakult, de te robbantottad fel alattunk a bárkát. *Hirtelen ötlettől vezérelve, a funkciójukat vesztett kardok egyikét áthajítja a köztes távolságon a nőnek.* Elismerésem jeléül.
*Az ívelt pengébe vert mesterjegy néhány írásjelből áll, amelyeket valamely más náció nyelvén írhattak, mert nem tűnnek többnek egyszerű ákombákomnál.*
- Mit mondhatnék? *Összevonja vállait és megemeli kezeit maga mellett.* A legtöbb hozzátok hasonló elég hülye, hozzátok nem volt elég az elsődleges terv, ami minthogy látható, zátonyra is futott. *Szóvicc a rosszabb fajtából. Zátony ugyan nincs a közelben, de a Narvál végzetét tekintve mindegy is, hisz mindkét esetben a víz alá kerülne.*
- Fel kellett készülnöm arra az eshetőségre, hogy ti léptek korábban és ügyesebben. Ezért hívtam el jó barátomat, aki ezúton is küldi szívélyes üdvözletét, Vörös. Cseréld le a kardot arra a távcsövre és integess neki. *A sebes szelésű, szerényebb termetű hajó hamar elfogópályára áll és az Eily útjába kerül, ahonnan esze ágában sincs kitérni. A kormánylapát mögött, ha a kalóznő enged a Félszemű szavának, azt a férfit láthatja viszont, akiből napokkal korábban megpróbálta kiszedni az információt.*
- A vajákosaink azt mondták, hogy a vérmérgezés miatt néhány napja van már csak hátra, úgyhogy készséggel ajánlotta fel, hogy ő lesz a felszabadítónk. *Hátrapillant válla fölött, hogy tudja, mikor kell befognia a fülét, meg persze megkapaszkodni is.
Az Eily haragja a narancs, vörös és sárga színek táncában veszik oda, amikor a robbanószerrel rogyásig megrakott vitorlás féloldalba kapja.*
- Egy-egy?

1293. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-02 17:54:23
 ÚJ
>Ambroggio Duarrte avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 278
OOC üzenetek: 35

Játékstílus: Vakmerő

//Különös hármas//

*A kissé hisztérikus kirohanásra megemelkedik az Intéző szemöldöke a nagy körömpiszkálásban.
~Sygfried?~
Aztán lesújtva merül vissza az elfoglaltságába. Már-már azt hitte, valami érdekes fejlemény kerekedik a kis fruska körül. Egy titokzatos szerető, jegyes vagy ilyesmi. De csalatkoznia kell. Csak arról a nyekeréről beszél, ahogy az egyik régi üzlettársa illette a hangszerek gyakorlatilag minden válfaját.
Az igazat megvallva Ambroggio sosem értette ezt a hóbortot. Minek élettelen dolgoknak nevet adni? Végtelenül elcsépeltnek érzi. Az ő elvei alapján az ilyesmi legfeljebb az igazán különleges holmiknak jár. De azokról minimum legendák szólnak, meg királyok vívnak értük véres csatákat. Pont annyira ellenszenves neki a mindennapi életben egy névvel cicomázott holmi, mint amikor a szülők agyonmagasztalják a kölküket merő elvakultságból és teljességgel érdemtelenül.
A sípról meg a haldokló fivérről szóló beszámolót azért figyelmesen hallgatja. Nem mondhatni, hogy teljes mértékben elhiszi. A lány vagy sumákol valamit, vagy kifejezetten utálja a bátyját. A fene tudja. A nőknél ezt sosem lehet megmondani.
Épp megejtene egy mély, elgondolkodó hümmentést, amikor Sarrogul beszédeleg a kabinba. Első ránézésre csatak részegen. Sose gondolta volna, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor azt kívánja, ez a félcédulás gazfickó bár részeg volna. Viszont az a helyzet, hogy aki találkozott már részeg orkkal, annak feltűnhet a különbség. Egy részeg ork szaga ugyanis kisujjal földbe döngöli egy kocsmányi részeg matrózét. Még akkor is, ha épp egy negyed vödörnyi friss hányás ostromolja az ember orrát a karakterével.*
- Gyönyörűm, Intéző vagyok, nem komorna *válaszolja unottan a lánynak, aztán ráérősen felkel és Sarrogulhoz sétál. Egy kicsit megpaskolja a képét, hogy összébb rázódjanak az információk abban a kótyagos fejében.*
- Mivel ütötted így ki magad, hm? És miért mondod, hogy meghalunk? Hallottál valamit?

1292. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-02 16:00:53
 ÚJ
>Dyntina Danbur avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Megfontolt

//Második szál//
//Életeken innen, s túl//

*Nem rugaszkodik el a korláttól, sőt, még, ha lehet, így állóhelyzetében még inkább kapaszkodik abba, mint, aki valamire vár.*
- Oh igen, megtaláltam a kis zsákot, és fogadd őszinte hódolatomat az ötletért. *Széles mosolyra húzódik a szája, pedig a felszín alatt megannyi kérdés átfut az agyán. Sokáig marta fejét a gondolat, vajon miért érdemes meghalni, s, ami fontosabb, mi az a pont az ember életében, amikor azt mondja, ez a tökéletes időzítés, sem máskor, sem korábban nem érné meg, hogy a halál torkon ragadja. Ha minden úgy fog történni, ahogy kell, akkor talán ez lesz a megfelelő időzítés, de nem fog kimúlni azelőtt, hogy a férfi képébe vághatna valamit, amiért már most bizseregnek ajkai.
Minden a kigondoltaknak megfelelően működött, egyedül azt nem vette figyelembe, hogy hiába minden tapasztalata, vagy fölénye a tengeren vívott csatákban, az ellenfelet sosem lehet eléggé felbecsülni. Ezt minden egyes alkalommal elmulasztotta, s ennek a hibának az ízét kóstolgatják most az emberei, akiket a fellopózott orgyilkosok negyedelnek. Elég nagy kárt okoznak ahhoz, hogy csak lábjegyzetként kerülhessenek a könyvekbe, de neki is van még egy-két meglepetése, és ezek közül egy, hamarosan igen nagyot fog szólni.
Az átküldött bérencek némelyike már saját vérét itatja a bőrével a padlón, de még mindig vannak olyanok, akik tovább nehezítik az Eily haragjának legénységét feladatuk elérésében.
A fejintésre irányba szegezi saját tekintetét is, hogy hunyorítva, de ellessen a távolba.*
- Mi az, egy sirály? *A gúnyolódást semmiféle körülmények között nem adná fel, s még így igyekszik visszatartani egy kiadóst kacagást.* Túlfényezed az önbecslésem azzal, hogy már előre feltételezted, hogy egy hajó nem lesz elég ellenem. Igazán kedves tőled. *Pökhendin megvonja a vállát. Egyikőjük sem lép, de ő maga még térben sem, nem csak a támadólag. Higgadtnak tűnik, pedig belül már túlfeszíti az idegesség, és a türelmetlenség.*
~Mi lesz már?~
*Bár hall kiáltást a saját hajójáról, de arról még nincs fogalma, hogy egy egész fontos posztot betöltő személy múlt ki, így nem sokat törődik vele. Idővel majd csak cápák közé vetik őket, amiről Leerna már igyekszik is gondoskodni, egy kisebb csapattal, amelyek sosem voltak hajlandóak közvetlenül a Vörös szavainak engedelmeskedni. Ez a hátránya annak, ha két magabiztosabb jelentkező is van a vezéri posztra, megosztja a matrózokat.
A következő percben két nyílvessző is elhagyja a feszülő idegeket, s mind a kettő más-más irányba, illetve más célból. Az első, még nem látható helyről az egyik, kormányossal végző betolakodó nyakába fúródik. A másik pedig egy a Narvál alsóbb szintjeiről, magas, vékony, egy bizonyos jelszót kiáltó fiúhang után indul, lángoló ívvel az Eily által szétágyúzott ütegterébe érkezik. Ezt követően a hajó megrázkódik, a robbanás pedig nagyjából a fedélzet alatt következett be, így még a Vörösnek is erősen kell fognia az eddig el sem eresztett korlátot, hogy ne vágódjon hanyatt.
Biztos benne, hogy a kölyök nem élte túl a küldetését, hiszen az ő feladata volt a tűzre rendkívül érzékeny port a Narválra juttatni, amíg mindenki a csatázással, vagy a védekezéssel, a Vörös pedig a Kapitány figyelmének lekötésével foglalkozik. Ezt követően a még megmaradt, talpon álló népség a másik hajóról, rögtön a csáklyákat tartó kötelek elvágásán dolgozik, hogy miután ezzel végeztek az Eily útnak induljon, még pedig a lassan halálra ítéltetett hajón tartózkodó kapitányuk és a személyzet nagy részének hiányában.
Keserédes íz fut végig a szájában, ahogy a lassan távolodó hajót nézi, s egyáltalán nem biztos, hogy Leernáék képesek megküzdeni azzal a pár torokmetszővel, akiket rájuk küldtek, hiszen jelenleg nincs is, aki a hajót kormányozza, pusztán az áramlat sodorja előre nem látható irányba, de nem aggódik. Csak egyetlen ember képes így célozni az íjjal, az az egy pedig a kormány kezeléséhez, és minden egyébhez is ért.*
- Hát igen, megihletett, amit Crayel műveltél. *A cápáktól hemzsegő, vérszagú tengerbe már nem vetheti magát, viszont egészen biztosan ott végzik, ha csak az a másik hajó meg nem érkezik hamarabb. Zsákmány nincs, a veszteség még ismert, a kimenetel szintén kétes, de ez a harc már nem két hajó és annak legénysége között zajlik, ahogy nem is rablóhadjárat része. Ez mostanra redukálódott le két ember küzdelmére.
Így elérkezettnek látja a pillanatot, hogy eleressze a kapaszkodóját, és helyette saját kardját vegye elő. A lépcső tökéletes helyszín lesz, ha a másik továbbra is mindkét kezében kardot kíván szorongatni, hiszen a hajó imbolyog, a támaszkodáshoz pedig szükség lesz kézre. Könnyűnek semmiképpen sem mondaná, hiszen a két penge még mindig több az egynél, és azt is sejti, hogy a férfi sem zöldséghámozásra használja őket.*
- Hogy van a kis barátom? Remélem túlélte, olyan kitartó volt.
*Akkor lendül előre, amikor nagyobb hullámot kap a Narvál.*


1291. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-02 12:17:55
 ÚJ
>Khan, a Félszemű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Második szál//
//Életeken innen, s túl//

*Az egész ütközet összességében alkot egy tökéletes kompozíciót: ha elvennének belőle valamit, egy tatról felröppenő hörgést vagy a túlnan fedélzetről érkező ágyúdörejt, darabjaira hullana minden. Így azonban tökéletesnek láttatja magát, pont, ahogyan tengeri csatát soha meg nem járt piktorok vagy szóművészek örökítenék meg alkotásaikban. Legalábbis, ha tisztes madártávlatból szemlélik csak és nem merészkednek túl közel az egymásnak feszülő acél- és hústömegekhez, amelyek mind egy-egy önálló történetet is el tudnának regélni arról, kik ők, hogyan jutottak ide, s hogy mi végre tartják olyan fontosak az alattuk süllyedni készülő hajót annyira, hogy készek legyenek meghalni is érte. Az ellenséges hajó megszállói ezzel az elszánással találják szembe magukat, amikor a Narválon csattanó csáklyák biztosítják a hajó pozícióját, egyúttal megfosztva annak lehetőségétől is, hogy vitorlát bontva széliránynak forduljon és megpróbálja elhagyni a kelepcét. Minthogy tapaszalt tengeri medvék is akadnak rajta, a megtámadott kereskedőház legnagyobb múltú hajója ilyennel nem is foglalkozik: szembefordul végzetével és a szeme közé köp, mindegy, milyen kimenetellel érjen is véget találkozójuk.
Az orgyilkosok odaát elkezdik megritkítani a sorokat de gondjuk van rá, hogy egy helyütt soha ne időzzenek túl sokat. Kockáztatnak is, ha úgy látják jónak és újra kimásznak a hajó azon oldalára, amit nem ér ágyútűz, hogy a korlát közeléből egy-egy gyanútlant a vízbe rántsanak. Bevégzésükkel nem kell törődniük, mert a cápák népes sereglete már megjelent a színen, hogy pártatlan részt vállaljanak a tisztogatómunkában. Miután a fedélzet füstbe, lángokba, vérbe és forgácsolt fába borult, a gyilkosok is új célt jelöltek ki maguknak. Felkészítették őket arra az eshetőségre, ahonnét hátrányból kell dolgozniuk és tudják a módját, hogyan egyenlítsék ki a meglepetésből származó lépéskülönbséget. Azt is tudják, hogy milyen árat kell ezért fizetniük.
Ötüknek az lesz a feladata, hogy magára vonja a kalózhajó kormányosa körül dongó fegyvereseket, míg társuk bevégzi a keréknél állót. Ha őt elhallgattatják, nem a Narvál marad az egyetlen hajó, ami bénulásra van ítéltetve. Létszámukról pedig aligha tudhatnak pontosat, hiszen a jelenlétükre is csak azután derült fény, hogy idefent elszabadult a pokol. Tervük kivitelezéséhez hozzá is látnak és ha a tengerészszablyát forgató kalózok úgy hinnék, hogy a nyílt, egy-egy elleni küzdelemben könnyebb dolguk lesz bármelyikük ellen is, akkor most egy újabb tévhitre cáfolhatnak rá.*
- Vigyázz, csúszós. *Ok nélküli kedély cifrázza mind hangját, mind arckifejezését, mintha még meg is hajolna a Vörös előtt, amikor a nő lábának sikerül biztosabb fogást találnia a meg-megbillenő padlón.*
- A tetovált mellkasúnál hagytam a nyakba függőt és ha elég kitartó voltál, a pernye alól kikaparhattad azokat a tallérokat is, amikben megállapodtam a csapossal. Volt ott elég, hogy a teremben keletkezett károkat is fedezze. *Nem sieti el, hogy máris nekiessen a Vörösnek, mert a kíváncsisága sokkal nagyobb annál, minthogy azonmód véget vessen e nevetséges cirkusznak.*
- Szóval te vetted át az Öreg üzletét. Tökös húzás, ahhoz képest, hogy nő vagy. *Mindkét kardot kivonja, de egyelőre nem használja őket egyébre, minthogy támaszt leljen bennük, így látszólag nem sok tiszteletet tanúsít annak a szürke fémnek, ami különbséget tehet élet és halál között.* A tiéd sem rossz darab. Már a hajód. Akarsz fogadást kötni, hogy melyikünké süllyedne hamarabb a habok közé? Mi az, talán azt hitted, hogy egyedül te készültél meglepetéssel? *Összevonja vállait és fejével elbök felettük. Hunyorogva és némi szerencsével kiszúrható lesz a horizont peremén felbukkanó pont. Egy hajó talán?
Ha minden jól megy, valahol e pillanat környékén kell annak a kiáltásnak is felhangzania, ami az ellenség kormányosának kimúltát jelzi.*

1290. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-02 09:25:44
 ÚJ
>Dyntina Danbur avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Megfontolt

//Második szál//
//Életeken innen, s túl//

*Még idejében elhagyja az ütegsort, ahhoz, hogy a Narválról érkező válaszból, ő ne kapjon semmit. De hallja is a helyéről kirobbanó keményfa hangját. A halálsikolyt már évekkel ezelőtt hallotta, s meg is állapította magában, valóban egy életen át kíséri az embert. Pusztán eljön az a pont, amikor beleolvad ez a félreismerhetetlen zaj a többibe, s nem fog többet jelenteni, mint a sirályok hangja, a tenger moraja. Aki ezt a szakmát választja, annak a halállal minden nap karöltve kell sétálnia a fedélzeten és minden egyes ostromot úgy megtervezni, hogy az még a legénység megfelezése esetén is sikeres lehessen. Így aztán egy jó vezető, mindig számol társai halálával, ennek oka, hogy nem is törekedett soha a szoros kapcsolatok kialakítására. Saját életén túl egyedül a hajó és annak egykori kapitánya érdekli, minthogy ez utóbbit nem lehet olyan egyszerűen beszerezni rabszolgakereskedőktől, vagy toborozni a kikötőben, mint az átlagos matrózokat.
Bár a másik bárkáról már összekötötték a két hajót pallóval, azért ő mégsem szeretné, ha az ellenség úgy döntene, elfut egy következő széllel, így rögtön ki is adja a csáklyázás és a mihamarabbi átkelés parancsát, hogy legyen idejük kihasználni a zűrzavart, amit annyira szeret kelteni.*
- Nem kellenek túlélők, és ezt a hajót sem szeretném tovább itt látni a tengeren. *Egyszerű az ukáz, amint lehet, süllyesszék a ladikot, s csak azt mentsék, ami fontos, mint a zsákmány. Neki egyébként sem emiatt volt fontos ez a támadás.
Nem éri el a célját azzal, hogy a házi szolgaként működő kölyköt a kapitányi kabinnál felkeresse, mivel akad közben egy egészen komoly problémája, a saját fedélzetén. Nem csak a másik oldal lett orgyilkosból kalóz, ő maga is hasonló múlttal indított.*
- Oh, hogy az a… *Nem ér rá velős és hosszú káromkodást előidézni, szállásmesterének biccentve jelzi, a hajóra felmerészkedőkkel ők bánjanak el minél gyorsabban.* Nézzetek a hátatok mögé! *Az, hogy a másik fél halálszolgákat jutatott a fedélzetére sokat elárul a módszeréről és ő magáról is, ami csak kiegészíti azt a képet, amelyet pár éjszakával korábban a Taknyos Törpe emeleti szobájában megállapított. A kormányoshoz rohan először.*
- Ha túl sokáig időzünk, vagy ottveszünk, tudod a dolgod! *A férfi bizonytalanul bólint. Nem a feladat maga, amely kételyeket ébreszt benne, hanem, hogy még nem hallotta új kapitányukat úgy beszélni egy ütközetről, amelyben megvan a vereség csekély esélye is. Mindazonáltal pontosan meghatározott feladatköre van erre vonatkozólag is, így igyekszik a tervhez alkalmazkodni, miközben irányban tartja magukat.*
- Hol van Leerna? *Kiáltja oda egy mellette elsüvítő beosztottnak, aki kötélre kapaszkodva készülne átlendülni, hogy az ostromban részt vegyen. Az egy fejrázással jelzi tudatlanságát.*
- Keresd meg és mondd meg, hogy írtsa ki a patkányokat a hajómról, a csomagra pedig vigyázzanak! *Ki is kapja annak kezéből a vastagra font „zsinórt”, és maga is átlendül. De nem a véres ütközet kellős közepén landol. Nem, ő elszigeteltebben kíván megérkezni. Észrevétel nélkül persze így sem maradhat, de az átlagos matrózok egyenként kevés kihívást jelentenek egy olyan számára, aki nem csak egyszerű kereskedő hajót irányít, s akkor használja kardját, ha védekeznie kell, hanem ennél jóval régebbre nyúlik vissza ismeretsége a harcművészettel. Az előtte térdre hulló hátán törli le annak vérétől vöröslő pengéjét, majd indul tovább. Az, hogy milyen erőbe telik a saját oldalukon maradt embereinek legyűrni a bérenceket, most nem érdekli, hiszen mindkét fél oldalán egyre nagyobb a veszteség, viszont ahogy mondani szokás, a kígyó fejét kell levágni.
A Narvál imbolygó fedélzete olykor a hajókorlátnak csapja menet közben, s igen lassan halad a holttesteken átugrándozva is. Meg is csúszott egy elhagyott végtagon. Hogy kié lehetett, nem lényeges, minthogy lassan halomban gyűlnek fel a vértócsában úszó emberi testrészek.
Térdére érkezik a lépcső előtt, amelynek tetején a kapitányi kabint tudta be eddig, s hogy igaza volt, arról az őt köszöntő hang, és a mellé társuló jelenés biztosítja, amikor lassan felszegi fejét a padlóról. A düh hidegen csordogál végig az ereiben, és a felismerés sem vár sokáig, amit a szemfedő okoz. A Fekete alapos leírást adott neki élete „bevégzőjéről”, s bár a kocsmában még másként festett az illető, most már egészen biztosan tudja, kiről van szó.*
- Szép hajó. Remélem az algák is értékelni fogják. *A korlátnál húzza fel magát és gyors pillantást vet a háta mögé, attól való ijedtében, hogy valamelyik munka nélkül maradt legénynek kedve támadna hátba szúrni.
Magabiztosan húzza ki magát, és simít végig díszes kabátján, térdéig érő szoknyáján, jelét nem adva annak, ami a fejében lezajlik.* Lógsz egy szajhával és egy pultossal.



1289. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-02 01:41:43
 ÚJ
>Semile Kalany avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Különös hármas//

*Szeme lassacskán hozzászokik a félhomályhoz, ahogy Ambroggio a történtekkel kapcsolatban felsötétíti Semilét. Elkámpicsorodását talán elárulja enyhén lebiggyedő szája széle, de érzi, ahogy a róka kapaszkodik fel a torkán és hogy az kérlelhetetlen. Magában Teysus nevét áldja, amiért az első dolog, ami a keze közé kerül az ágy végén matatva, valami vödör. Mikor már kicsit könnyebb, megköszörüli torkát és kiegyenesedik.*
~Hát akkor eltart ez még egy kicsit.~
*Az őszintét megvallva akár nem is bánta volna, ha ruháitól fosztották meg, csak volna meg a síp. Az Intéző is egykedvűnek tűnik. Semilének bevillan - esetleg nem tetszett neki, amit a ruha alatt vagy benne talált?! Részeg önmaga meglehetősen szereti kelletni magát.*
~Minden bizonnyal ki voltam ütve.~ *egyezik ki hiúságával* ~Amíg Sygfried egyben van, más nem számít. Sygfried...~
- Hol van Sygfried?? - *kiált fel szinte fülsértő módon úgy feldúlva, mint ami ruhái eltűnésének felfedeztén lett volna normális.*
*Indulatában olyan hirtelen áll fel, hogy kissé lecsúszik a takaró, de dühtől kipirult arccal visszaigazítja. Messze a kabin sarkában megpillantja kedves mandolinját pihenni többi ingóságával együtt, így aggodalma tárgytalan. Azt már ránézésre nem tudja kideríteni, vajon hangszerét is átkutatták-e. De mivel az úriemberek misszióra vitték, feltételezi, hogy nem bukkantak rá arra, amit fizetségüknek vélhettek. A másik lehetőség, hogy tényleg ízig-vérig úriemberek. Az túl megható lenne. Mindenesetre kijár nekik a hála.* ~Hol van az ork?~ *jut eszébe.*
*Már utánakérdezne, de Ambroggio küldetésük tárgya iránt érdeklődik.*
- Bocsánat a kirohanásért, a mandolinom az utolsó dolog, amitől megválnék. Sygfriednek hívom. - *mondja, mintha a kis háziállatát mutatná be* - Egy aranysípot kajtatunk. Apám helyezte letétbe a kikötői zálogházban, mikor még nem volt róla fogalma, hogy nagy szükségünk lesz rá. Állítólag timoreneket csalogat elő a hangja, így segíthet megmenteni a fivéremet, aki egy párbaj óta csúnya sebbel az ágyat nyomja. Sem főzet, sem ráolvasás nem segített rajta eddig. - *mondja első szám első személyben megbízója szavait, közben arra gondolva, hogy mi volna, ha valóban történt volna Tuvaliellel ilyesmi és ez elég ahhoz, hogy nedves csillogás toluljon szemébe* - Egy levélből derült ki a síp mivolta - *kerekítené tovább a történetet, de ekkor megjelenik a túlvilág hírnöke, Sarrogul.*
*Semile nem biztos benne, hogy az ork esetleg attól lát rémeket, mert megkínálták varázsgombával, vagy pedig megneszelt egyet és mást odakint.*
- Ezt fejtsd ki, amíg felöltözöm. - *mondja a fél-elf és a takarót szorosra húzva magán elindul a kabin sarkában lévő rongyhalmaz felé, amit matróz váltóruhának vél* - Ha szépen megkérem, Intézőm paravánt tart a takaróval?


1288. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-01 13:03:10
 ÚJ
>Khan, a Félszemű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Második szál//
//Életeken innen, s túl//

*Szélesedik a vigyora, amit a körülötte állók inkább tudnak be egy tébolyodott elme játékának, ezért nem is kérdezik afelől, hogy ebben a feszült helyzetben mi az, ami az örömére szolgál. Ennek most örül is, mert úgysem értenék meg. Még ezek sem, akik a szárazföld biztonságát valamikor fiatal éveikben odahagyták a bizonytalanságot rejtő hullámbirodalomért. Pedig nem sokban különbözik a tengerjárásból származó izgalom és aközött, ami most az ő gyomrából sugárzik szét, egyre intenzívebben. Az a bizonyos jégérintésű marok, ami már azelőtt tudatja az emberrel, hogy káosz van születőben, még mielőtt annak kézzelfogható formában anyagiasulna. Mostanra már nem fér hozzá kétsége, hogy a leszámolás napja lesz ez, s így vagy úgy, de egy bő tíz évvel ezelőtt elkezdett történet végére pont kerül.*
- Talán mindkettőére. *Az sem lepi már meg az első tisztet, hogy az ál-navigátor maga elé morog néha néhány szót. Az elmúlt éjszaka óta meglehetősen gyakran fordult ez elő, ma pedig kifejezetten delíriumosnak tűnt a tekintete, ami most azzal tűnt beteljesedni, hogy befutott melléjük a szellemhajó látszatát mutatni akaró hajó.
A robbanás következtében férfisikolyok röppennek fel: kettőt a hirtelen keletkező légnyomás nem csak szilánkokkal lyuggat tele, de a fedélzetről is letaszít. A másik hajóra az üvegcserepekből csak kevés jut át, néhány beleáll a korlátfába, de a fedélzeten állókat nem fenyegetik. Nem is ez a céljuk, hanem a zűrzavar keltése, amit kifogástalanul teljesítenek is azok, akik idáig nem mutatták magukat és akik egyértelműen ezt a célt dédelgették.
A sokkal reálisabb veszély a felcsapódó ágyúsor spalettái mögül leselkedik rájuk. A következő minutában pedig már nem csak fenyegeti a Narvált, hanem kénköves poklát rá is szabadítja a hajótestre. Fél embertestnyi forgácsok fordulnak ki a karavella oldalából és vele együtt néhányan a túl közel állók közül is hasonlóan végzik. Félbeharapott/robbant testtel fordulnak a tengerbe, hamar vörössé színezve vérükkel a környező vizeket, egyúttal nyílt meghívót küldve minden ragadozónak néhány mérföldes körzetben a terített asztalú ebédhez. Amit az ágyúk nem, azt ők fejezik be.*
- Viszonozzuk a gesztust a "bajbajutottaknak". *A tengeren kitört ütközetben talán az övé az egyetlen hang, ami még most sem emelkedik túl magasra, noha a könnyű célpontnak számító tatot elhagyja. Nem a haláltól való félelem miatt (bár mindig is ostobának és hazugnak tartotta, aki azt állította, hogy nem tart ettől), hanem a túl koraitól, ami elejét venné annak, hogy ellássa elsődleges feladatát, amivel ideküldték. Azóta személyesebbé is vált az egész, hogy megtudta, a Vörös örökösével és az életben maradt legénysége tagjaival sodorta össze őket a rosszakaró Sors.
Szavára a Narvál is felel: csökkent hatásfokkal, lévén a pre-emptív csapás működésképtelenné tette fedélzeti ágyúik nagy részét. Ahhoz viszont még a maradék tűzereje is elég lesz, hogy ne küldjék rögtön tengerágyba a hajót és elhallgattassanak egy keveset az őket ágyúzókból.*
- Segítenünk kell az embereinknek! *Riadt-sürgetően lép a háromszögkalapúhoz az első tiszt, hangjára azonban nem kap egyebet mint egy hűvösen villantó tekintetet.*
- Azok az emberek halottak voltak, amikor úgy döntöttünk, hogy átküldjük őket a másik hajóra. Újabbakat küldenél értelmetlen halálba? *Amikor hezitált fejingatást kap válaszul, elmorog egy "helyes"-t, majd arra utasítja a férfit, hogy készítse fel az embereket a megszállásra. Most a másik oldalon a sor, ők fognak a Narvál fedélzetére lépni, már ha nem akarják, hogy kölcsönösen háromszáz láb mélyre ágyúzzák egymást, értelmetlenül.
A kabinközből felözönlő emberek között mintha megpillantaná a Vöröst is, de a már most vastag-feketén kígyózó füstkígyók nagyban nehezítik a látási viszonyokat.
Mindeközben a Félszemű emberei is átértek, még azelőtt és valamikor az első robbanással egy időben fel is kapaszkodtak a hajó oldalán. Az összes útjukba állóval végeznek, tekintet nélkül nemre, korra vagy állapotra. Valós célpontjaik azonban azok, akik csendben lapulva vártak a meglepetéstámadásra. Őket most hátba kaphatják, hiszen azzal valószínűleg nem számítanak, hogy mögülük bukkannak fel, a biztonságban tudott kajütökből. A fedélzeten kirobbant zűrzavar is a kezükre játszik, persze csak néhány pillanatig. Ennyi is elég azonban ahhoz, hogy komoly rést üthessenek az ellenség sorain. Hosszú, vékony és hegyes tőreiket azzal a céllal preparálták méreggel, hogy egy-egy szúrással vessenek véget az áldozat életének. Üzenetértékkel bírhat, hogy egy, a déli tengerekben előforduló angolna mirigyváladékából vonták ki az idegrendszert támadó mérget. Nem is kell súlyos sebet ejteniük, egy komolyabb felszínes vágás is elég hozzá, hogy az anyag a véráramba jusson, onnan pedig bejárja az egész testet, fokozatosan megbénítva. Először a mozgásért felelős izmokat, aztán a légzésért, hogy végül magát a szívet is megállítsa. Összesen hatan vannak és amíg csak egy is áll közülük (vagy amíg fellelhető ellenséget találnak) végzik, amire parancsot kaptak.
A Félszemű ezalatt kitérőt tesz a kabinjába és amikor visszalép a csatatérré vált hajóra, harci díszében teszi azt, az őt jól felismerhetővé tévő szemtapasszal és a két oldalt hordott, ívelt pengéjű kardokkal.*
- ÜDV A NARVÁLON, VÖRÖS!

1287. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-05-01 12:36:47
 ÚJ
>Dyntina Danbur avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Megfontolt

//Második szál//
//Életeken innen, s túl//

- Büdös a szád.
- Jaj, mert a tiedből pillangók repkednek te se… *A civakodók nem tudják befejezni a vitát, minthogy a szürke tekintet rajtuk csattan.
Csendet kért, és türelmet, erre ezek lépten-nyomon egymást marják.
A lépcső alsó fokain áll, amelyek a fedélzetre vezetnek az ágyúk szintjéről. Az ajtó nyitva, nem messze tőle pedig az odaállított hosszúfülű áll, kezében a megfeszített íjjal. A hajókorlátnál állót célozza be pontosan, de ennél többre is hivatott, amint megkapja a parancsot. Abban pedig a mögöttük állók fognak gondoskodni. Mindenki a helyén van már, s bár pontosan tudják, hogy minden az időzítés kérdése, és a megfelelő pillanat még nem érkezett el, de a türelmetlenség kézzel fogható közöttük. Az ágyúkhoz állítottak gondosan előkészítettek mindent, a fedélzeti sérültek, kiket a másik hajóról cibáltak át, tudják, hogy örülhetnek, hogy még élnek. Ráadásul nagy százalékuk nem is csak megjátssza magát, hiszen a Vörös legénysége csak azt a tiltást kapta, hogy ne mészároljanak le mindenkit, mint máskor, de az igen is kötelességük volt, hogy rendesen helyben hagyják a nyakon csípett hajósokat.
Mutatóujját a szájára illesztve egyértelmű célzással él feléjük: Fogják be.
A várakozás alatt élete eddigi, mondhatjuk, talán egyetlen nagyobb kudarca jut eszébe, amikor a Fekete majdnem meghalt. A mai napig él a gyanúval, hogy besúgó lehetett közöttük, másként csak arra tud tippelni, a szerencse rendesen átölelte a másik oldal felbérelt halálítészét, hiszen pontosan akkor csaptak le, amikor a vörös és csapata nem voltak ott, hogy ellenállásba ütközhessenek. De még mindig fogalma sincs ki lehetett.*
- Átjönnek. *Hallja Leerna unalmasan semmitmondó hangját.*
- Én is hallom. *Forgatja meg a szemét, hogy utána a sötétbőrűre pillanthasson.* Még várjatok. *Feljebb lép egy fokot, hogy a nyitott ajtón át maga is kileshessen. A hordóknak dőlő félholtaknak nem kellett túl sok parancsot adnia, azok magukat játsszák, egyedül az életben hagyott elsőtisztet kell kordában tartani a fejére célzott nyílvesszővel, hogy, ha csak bármi jellel is megpróbál az ellen segítségére lenni, abban a pillanatban lyuk üsse azt a parányi agyat. Erről is csak egykori kapitánya jut eszébe, a férfinek világéletében nagyobb szakértelme rejlett a távolsági, mint a közelharcokban.
Kezét még várakoztatásra emeli, és megvárja, amíg a másik hajó legénységének egy része áttér a pallókon, s ezáltal már abban is biztos, hogy elég közel került egyik bárka, a másikhoz. Innentől két dolog vár rá és a legénységre.*
- Még várj. *Immár az ő szíve is hevesebben dobog, hiszen a terv fejben tökéletes volt, de mindig közbe jöhet bármilyen komplikáció. Annak pedig nem örülne, nem azért vette fel a legjobb öltözékei egyikét, fésülte át a haját, és aggatott kalapot a fejére, hogy abban halljon meg, hanem, hogy ezzel diadalmaskodjon ellenfelei felett.
Ha Narvalról átküldöttek padlót érnek, és a tat közepére érnek, oda, ahol a sérültek fekszenek a hordók mellett, akkor indulhat a műsor.*
- Mehet. *Biccent hátra, egyúttal leengedi a karját. Azt mondják a hajón tüzet gyújtani veszélyes dolog, saját hajón kárt okozni ostobaság, de akkor rá ez a két jelző tökéletesen illik, minthogy a kijelöltek éppen akkora tüzet gyújtanak, hogy egy másik íjásza lángoló vesszőt repíthessen a hordók egyikébe, előidézve ezzel egy kisebb robbanást. Nem is maga a tűz az, ami kárt okoz az egyébként nem túl nagy robbanás közelében, hanem a detonáció által a hordóból szétrepülő üvegdarabok, amiket a puskaporba rejtettek. Repül rögtön még egy nyíl is egy másik hordó irányába.*
- Mehet! *A következő vezényszó az ágyúk mellett állóknak szól, az ütegsorban. Az ágyúnyílásokat rejtő fedők a másik hajóról is jól láthatóan felemelkednek, hogy megjelenjenek a nem sok jóval kecsegtető csövek is.*
- Ezt a szintet célozzátok! *Adja ki a parancsot. Nem igazán örülne, ha a másik fél is nekiállna szétlőni a nagygonddal újraépített hajóját, így célszerűbbnek látja ezt megelőzni. Az ágyúk nagy hátránya, hogy nem lehet velük pontosan célozni, s, hogy gyakran igen sok időbe telik az újratöltés, ennek ellenére mégis úgy ítéli meg, jobb ha ők támadnak előbb.*
- Nyomás! *Egyszerű szóval él a többi legénységi tag, főként a tisztek felé. Innentől nincs értelme bujkálni, a meglepetés ereje talán az ő oldalukon áll, s amíg a másik fedélzeten magukhoz térnek, vagy válasz csapásra szánják magukat, ők is előbújnak, hogy csáklyákkal igyekezzenek csökkenteni a két hajó távját, nyíllal támadjanak, és ő meg is mutassa magát, egy röpke pillanatra, amíg lépcsőről felé a kapitányi kabin felé fordul.*

1286. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-04-30 18:08:34
 ÚJ
>Khan, a Félszemű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Második szál//
//Életeken innen, s túl//

- Ágyúzzuk meg őket, amondó vagyok, hogy ne bízzunk a véletlenre semmit. *Úgy beszél róla, mintha nem éppen több tucat ember életéről hozna döntést játszi könnyedséggel, hanem egy céltalan és tét nélküli táblás játék következő lépéséről lenne szó.
A mellette álló kormányos értetlenkedve fordul felé, az olyanok arckifejezésével akik nem tudják, hogy őrt hívassanak az illető lefogására vagy egyszerűen csak elkísérje kabinjába, mert háromszögletű kalapja alatt megfőtt a feje a napon.*
- De uram, felhúzták a fehér zászlót, ez pedig... *Nem indulatosan, de a másik szavába vág a navigátorrá előlépett orgyilkos. Hangja éppoly hűvös, mint azon a hajnalon, amikor bejelentették, hogy ő lép az előző helyébe, s hogy miután elhagyják az artheniori felségvizeket, az ő szava lesz az úr vitás kérdésekben. A kereskedőherceg rendelkezésével már akkor sem értettek egyet túl sokan, voltak, akik emiatt a fedélzetre sem léptek, mondván, hogy az életük a hajó nélkül még mindig többet ér, mint az óceán fenekén végezni egy őrült miatt. A kufárfejedelmet azonban elvakította az üldözői iránti olthatatlan gyűlölet, ezért az észérvek sem találtak utat hozzá. Kézenfekvő volt elfogadni azt a megoldást, amit a Társaság kínált neki.*
- ...azt jelenti, hogy nem ártó szándékkal közelednek és hogy segítséget kérnek, vagy tárgyalni szeretnének a feltételekről. Tudom. Ahogy azt is, hogy a fehér szín, ellentétben a feketével a gyász igazi színe, ezért semmit nem jelent, hogy ki és milyen szándékkal húzott egy fehér rongyot az árbocra. *Mivel látja, hogy szavai továbbra sem bírnak meggyőző erővel, lemondóan sóhajt. Akkor lejátsszák a nehezebb úton, neki édes mindegy, hisz ezek az emberek már akkor veszteséglistára kerültek, amikor a Narválon való maradás mellett határoztak.*
- Legyen. Vonjátok be a vitorlákat, a zászlós meg üzenje meg nekik, hogy pallót eresztünk és átmegyünk felmérni a károkat. *Az utolsó szót szándékosan nyomja meg, hátha második körben az akadékoskodónak is feltűnnek az olyan árulkodó jelek, mint az idegen hajótest sértetlensége. A túloldalt sérülést szenvedettek látványa persze egyértelmű, de ha valóban egy kalóztámadást vertek vissza, az legalábbis kételkedésre ad okot, hogy maga a bárka nem tűnik viharvertnek.
Mindenesetre belement a játékba, amit most már feltett szándéka végigvinni és ha ezzel korábban kiugrasztja a nyulat a bokorból és előbb hazamehetnek, úgy még csak bánni sem fogja. Int az embereknek, hogy szerelkezzenek fel, a túloldalt pedig felszólítja rá, hogy a fegyvereiket hagyják egy halomban a fedélzet egy jól látható pontján. Azután átküld másfél tucatot az emberei közül, hatot pedig egy másik úton, a tengerben, a vízfelszín alatt úszva. Ezek bálnabőrből varrt, testhezálló felszerelést hordanak ami megkönnyíti a gyorsabb úszást is. Amíg a fedélközben zajlik a tárgyalás és állapotfelmérés, ők a holttérben másszák meg a hajót majd beljebb óvakodnak, hogy ott is szétnézzenek, ahová első körben a matrózok nem nyerhetnek bebocsátást.*
- Tudjanak meg mindent az odaát lévőktől, mi történt velük, mikor és hol. Pontos részleteket akarok tudni. *Ehhez még úgy is ragaszkodik, hogy az egyik segélykérő már adott némi leírást a történtekről, de úgy fest, hogy egy józannak maradt elme vallomását is hallani akarja, mielőtt javaslatot tenne, hogyan is kezeljék a bajba jutott hajó legénységét.
A zsigereiben érzi, hogy ez a nap hamarosan megszűnik ilyen lassúnak lenni, s hogy a tenger felett két különböző irányból érkező vihar csap majd össze egymással. Elneveti magát - "vénségére" elkezdett túl gyakran és hosszan szentimentális képekben gondolkozni.*
- A sérültek ellátására adunk egy órát, kaphatnak egy keveset az ellátmányból is, azzal kihúzzák Artheniorig, azután indulunk.

1285. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-04-30 13:09:13
 ÚJ
>Dyntina Danbur avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Megfontolt

//Második szál//
//Életeken innen, s túl//

*Felszisszen, ahogy a tű az oldalába szúr.*
- Bocsánat. *A fiú hangja enyhén megremeg, de egy rövid szünet után folytatja is a tovább a kabát helyrepofozását. Ő maga ingerülten pillant rá, de végül annyiban hagyja. A kölyköt egy a wegtoreni kikötőből Artheniorba tartó hajóról szerezte, s mint jelenlegi kapitány, úgy érezte, megengedheti magának azt a luxust, hogy saját szolgát tartson különböző helyzetekre a hajón. Ez pedig pont olyan helyzet, hiszen a megjelenést nagyra értékeli, és a mélyzöld színű, éppen csak csípője alá érő tengerészkabát sokat dob ezen. Azt a nyavalyást nem küldheti a túlvilágra szakadt köpenyben. Meg kell adni a módját.*
- Hajó! *Hallja fentről a kiáltást, amitől már átfutja a jól ismert bizsergés. A szőke, éppen csak kamaszéveit átlépő kölyöknek mondani sem kell többet, már le is segíti főnökéről a zekét, hogy elvigye és valami csendesebb helyen hozza rendbe. Ő pedig már indulhat is a fedélzetre.
Sok lehetőséget átvett a fejében az elmúlt egynéhány nap alatt, s mint életében mindig, most is a merész lépések mellett döntött. Nem ostoba, tisztában van vele, hogy akár az életét is veszítheti, hiszen a másik fél jóval felszereltebb, információk terén, mint ő maga, de ez még sohasem szegte kedvét. Nem azért vállalkozott a kalózlétre, hogy egy nagyobb hullám láttán visszavonulót fújjon.
A lépcsőn felérve rögtön meg is kapja a szükséges adatokat a láthatáron felbukkanó hajóról, és ahogy számított is rá, eddig minden a terv szerint működik.*
- Rendben emberek *A második szó elhangozta után némi ciccegés és ingerült sóhaj érkezik a másfajú lények irányából.* és mindenki más! Ahogy már elmondtam, nem szeretném, ha halomra mészárolnátok a legénységet. Minimális károkat szeretnék és, ha lehet ne kapzsuljatok el az esetleges zsákmány láttán, mint ígértem, később lesz ennél nagyobb fogás is. Szóval alkalmazkodjunk a tervhez és mindenki a helyére. Kisebb, mint mi, úgyhogy ne engedjük elfutni. *A kiadott parancsok után a fegyvereiért indul, és a fontosabb pozíciókba pakolt beosztottaihoz, hogy mindet ellássa tanácsaival. Nem készül sem ellenállásra, sem pedig bármi olyanra, ami megakaszthatná a jó kedvét, ebben az egy rajtaütésben teljesen biztos.*

*Eltelik néhány eseménytelen nap, mire a Narval legénysége észre vehet bármit is a végtelen horizonton. Hajó érkezik a messzeségből, lassan lomhán igyekszik feléjük. Maga a bárka nem tartozik a legnagyobbak közé, inkább abba a kényelmes közepes kategóriába, amely nem a leggyorsabb talán, de nem is akkora, hogy a szélnek különösebb erőlködést kelljen mutatnia a megmozgatására. Egészen jól felszerelt, ágyúsorral az oldalán, bár ebből a másik fedélzetén nem igazán lehet látni semmit, s nem is ez lehet a lényeg. Két zászlót ver a szél a magasban az árbócokon. Az egyik egy ismert kereskedőtársaság címerállatát, a pár vonalas hullámból előtörő oroszlánt ábrázolja, a másik talán még ennél is ismertebb lehet, minthogy egyszerű fehérszínű, s nem tarkítja más rajz. Szárazföldön és tengeren is kimondatlan üzenete van mindenki számára.
Ha közelebb ér, már a fedélzetre is jobban rá lehet látni. Vér és sebesültek borítják. Néhányan a hordók aljában zsákként összerogyva várják a hajóorvos segítségét, de az még a Narvalról is tisztán kivehető, hogy akadnak olyanok, akiknek hiányoznak végtagjaik, kötéseik vöröslenek, arcuk sápatag az elveszített vérmennyiségtől, s a jobb hallással megáldottak még siránkozásaikat is meghallhatják. Keserves és lehangoló képet nyújtanak, ahogy a halál árnyékában segítségért rimánkodnak.
Akadnak azonban erejük teljében levők is, akik sürgősen igyekeznek őket éppen ellátni, a vitorlákat feszesítik, és ott van az a magas, tagbaszakadt férfi is, aki a hajókorlátnál állva várja, hogy halló távolságba kerüljenek a másik hajóval.*
- Kalózok! *Kiáltja el magát vékony, segélykérő hangon. Testét még mindig rázza a félelem.* Keleti irányból támadtak ránk, egyedül a szél és a könnyebb hajónak köszönhetően tudtunk elmenekülni. Kérem, segítsenek, rengeteg a sérültünk és fogytán a vizünk is! Minél hamarabb vissza kell térnünk a kikötőbe.

1284. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-04-29 19:32:46
 ÚJ
>Khan, a Félszemű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Második szál//
//Életeken innen, s túl//

*A felrobbanó lőporos erszény csípő-viszkető hagyatéka még napok múltán is irritálja ujjhegyeit, nem beszélve arról, hogy kimosni is képtelen bőréből mind a szagát, mind a nyomát. Jobbján minden ujjvége olyan, mintha bármelyik pillanatban leeshetne az üszöktől.
Ezen az érzésen valamelyest segített, amikor a hal- és szarszagú kikötőt elhagyták. Mindannyian kijutottak, bár Ralos állapota kétséges. A halált megúszta, ami már önmagában is felért egy kisebb mirákulummal de késelőjének talán mindvégig ez volt a célja, s a halált csak a könnyebb útként hagyta nyitva a férfi előtt. Mindenesetre, a penge túl mélyen megfürdött benne és utat talált egészen a gerincig, ahol olyan idegvégződéseket sértettek fel, melyek miatt most (és talán örökre) járásra képtelen. Ecsetelni sem szükséges, hogy mit jelent ez egy bérkés számára, aki sohasem ismerte a tehetetlenséget. Amikor rátaláltak, a delíriumos láz rázta a testét, de a Társaság soraiban nem csak toroknyesők vannak, megannyi az ügyeskezű méregkeverő és seborvos is, hiszen ebben a szakmában csinos keletje van mindenféle lőtt, vágott, szúrt és zúzott sebnek, márpedig ha mindet a természetes gyógyulás útjára bíznák, a céh sohasem képes kitermelni olyan alakokat magából, mint amilyen a Félszemű is.
Amikor Ralos a harmadik napon megébredt a belé diktált fájdalomcsillapítók és élénkítőszerek hatására, mindent elmondott arról a nőről, aki sarokba szorította. Nem tartott soká összefűzni a szálakat és ahogy arra számított is, a nő nem fog ennyinél megállni. Aznap este, Cray kocsmája előtt bizonyára kellően érthető üzenetet kapott és ha másról lenne szó, talán vissza is húzná a karmait, elismerve, hogy ez a játszma nem az ő szabályaik szerint és nem az általuk választott csatatéren zajlik. Nem úgy a Vörös Öröksége, ahogy a félvak elkezdte magában hívni a megözvegyült hajó új kapitányasszonyát.
Az eredeti terv úgy szólt, hogy ők hatan a Narvál rakterében lesznek majd, várván a pillanatot, amikor a hajót elfogják a nyílt vizen. Ezen annyit módosított, hogy mindannyiukat egy-egy fedélzeti tiszt pozíciójára osztatott be. Ő maga lett a navigátor a Narválon. Őszinte döbbenetet okozott a kapitányban, amikor kiderült, hogy tulajdonképp még konyít is egy keveset a dologhoz. Nem látta már értelmét, hogy titokban bújjanak meg a hajó testében, a néhány estével korábbi affér miatt most már sértésnek is vennék, ha a Narválon senki és semmi nem várná őket. A fő attrakció azonban egy másik járaton érkezik, aminek sorsáról egy gyors szelésű szkúner gondoskodik, míg ők a sokkal monstruózusabb felépítésű fregatton ülnek majd. A Narvál mindkét oldalán fut két-két sor ágyú is, amelyek egy darabig távol tartják majd a "tengeri ostromlókat", de nagyon csalódott lenne, ha végül ez is elegendő volna hozzá, hogy megakassza a Vörös mohó és mostanra elbizakodott bandáját attól, hogy maguknak vegyék el azt, amit jogos jussuknak és örökségük részének tartanak.
A korlátnak támaszkodva, a kelő nap aranya által telehintett vízfelületre néz. Kiélvezi az arcát verő tengervíz érintését, mert hamarosan megint vérben fognak gázolni.*

1283. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-04-29 18:58:48
 ÚJ
>Dyntina Danbur avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Megfontolt

//Második szál//
//Életeken innen, s túl//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//

- A Fehér tenyér szigetétől jóval keletebbre van egy sziget, még az apámékat tartották ott fogságban.
Hogy jön ez ide? *Megköszörüli a torkát, majd leöblíti rummal. Még mindig égett szag árasztja el a száját, és nehezen tud szabadulni a robbantott test látványától is.*
- Elmesélte, hogy az ott élő törzsek úgy kínozzák a foglyokat, hogy apránként fosztják meg őket egyes testrészeiktől. Előbb csak az ujjaktól, majd kézfej, lábfej, fül, lassan apránként haladva. *A férfi karcos, élettelen hangját még mindig nehezen szokják meg a fülei, de a mondatainak tartalma mit sem változott, megint a témát tereli, ő pedig ezt már túlzottan is unja.*
- Pompás. Visszatérhetnénk a tárgyhoz?
- Arról beszélek. Ez a te állítólagos üldöződ most apránként vágdossa le az ujjaidat. *Ezt hallva kénytelen nem ökölbe rántani a kezét.* Bár tudom, hogy Cray ennél fontosabb volt neked.
- Jaj, ugyan már. Cray sem különbözött a kurváktól. *Szakadt kormos szütyőt dob az asztalra, tele még a félhomályban is vakító aranytallérokkal.* Csak ő nem a testét adta, hanem valami mást. *Mérgesen fújtat egyet. A kikötőből egészen idáig rohamléptekkel érkezett, miközben szeme elé lehullt a vörös lepel. Nem tekint az üzletfeleire barátként, de azt gondolta, valamivel mégiscsak bensőségesebbé vált már a viszonyuk a dagadttal. Ismét csak tévedett. Mit is várt? A Kikötőben nincsenek erkölcsi szabályok, ha léteznének is, az arany utáni vágy mindet felülírná. *
- Szóval azt gondolod, hogy kiszedett belőle is valamit, és a szajhádból is? *A fekete csontos, remegő kezekkel böki meg a pénzzel teli tarsolyt.*
- És még arra is ügyelt, hogy a tudtomra adja ezt.
- Azt tudta valamelyik, hogy…
- Hogy te vagy a házizombink? Nem. Ha hiszed, ha nem, még mindig nem szokásom az utcán a „Fekete még mindig él” című nótát dalolni. Nem tudhat rólad. Ellenben tudhat Leernáról *Bök a sarokban némán ácsorgó sötétbőrű nő felé.* a hajóról, az esetleges terveimről, a kedvenc ételeimről. Én pedig összesen annyit tudok róla, hogy varkocsban hordja a haját, egész jól bírja a piát, és kettesével falja a nőket. Még az arcát sem tudtam rendesen megfigyelni. Tehát, már csak napok kérdése, hogy azt megtudja, hol tanyázom. *Exkapitányára pillant. Balesete óta mintha jóval többet meredne a semmibe, merengőbb. Régebben gyorsan hozta a szabályait, és mindenre volt egy kéretlen káromkodó szava. Azóta valahogy megváltozott, és nem csak a testét átszelő hegek, forradások jelzik ezt, hanem az ilyen pillanatok is, amikor egyes mondatok hatására hosszú néma csendekig képes magába mélyedni.*
- Volt valami feltűnő az arcán?
- Melyik részét nem értetted annak, hogy nem tudtam rendesen megfigyelni? Ha, odamegyek és a képébe bámulok az kissé feltűnő lett volna. Arról nem is szólva, hogy nem tudtam előre, hogy veszélyt jelenthet. Ugyanolyan kurvapecér volt, mint a többi.
- Mi a terved?
- Nos… Normális esetben azt mondanám, hogy elindulok, megkeresem, és egyesével nyisszantom le a kiálló testrészeit, egy bizonyosra kimondottan ügyelve. Ám, mivel túl sok a veszítenivalóm miattatok, és azt sem tudom, merre lehet a nyomorult, így azt mondom; vitorlát bontunk és az első dagállyal kihajózunk.
Szóval menekülünk. *Leerna flegmán pillant rá, a hangja pedig szintén erre hajaz.* Félsz, hogy alul maradsz ezért úgy döntesz, hogy bujkálsz. Ez nagyon is rád vallana.
Ebben tévedsz drágám. A hajó kész, az emberek lassan visszatérnek a nőiktől, fel vagyunk pakolva, és mivel vannak még rendesen dolgozó ringyók, így akad friss információm is néhány, hamarosan útra kelő hajókról. Kettőt fogunk megtámadni. Az első tulajdonképpen lényegtelen is, a második pedig a már jól ismert kis kereskedő cimboráink újabb próbálkozása. Nem menekülni akarok, hanem nagyon is szem előtt maradni. *Elmosolyodik. A nyilvánvaló veszélyérzeten túl némi lelkesedés is felüti magát a fejében. Táncra hívták, amit ő örömmel el is fogad, és, ha a győzelemnek néhány ártatlan élet az ára, azt a terhet is képes elviselni.* - Úgyhogy készüljön a kormos család, három nap múlva kihajózunk. *A kezében fogott üvegét a levegőbe emeli, majd elindul, hogy ez utóbbi információt a legénység tudtára is adja.*

1282. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-04-28 19:46:19
 ÚJ
>Khan, a Félszemű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Második szál//
//Életeken innen, s túl//

- Mit mondhatnék, mind azzal dolgozunk, ami jutott. Egyesek az italmérésben találták meg tehetségüket, mások fürge szájjal keresik a kenyerüket. Ha ők nem szégyellik, hogy hivatásuknak vannak bizonyos velejárói, miért tenne másképp a késelő? *Ujjai közé veszi a dugót és orra alatt elhúzza néhányszor, bele-beleszagolva abba az erős és tömény illatba, ami az évek során beette magát a parafába.*
- Nem kóstoltam még angolnarumot, de igazán örülök neki, hogy ennyi belefér az újonnan vásárolt barátság mellé. *Nem is nagyon tököl a dologgal, színültig húzza a kupicást, aminek először csak a tetejéről hörpöli le a belet forgató italt. Olyasféle íze van, mint azoknak a gyógynövényekből főzött borzadályoknak, amik állítólag gyógyítanak vesebajt, potenciazavart és még a hajat is visszanövesztik. Meg mellé merev részeggé is teszik az embert, mintegy mellékesen. Ennek ellenére a második korty már jobban esik és biztosra veszi, hogy ha elég kitartóan csinálná, a sokadikról már szonátát is képes lenne költeni.
Az ital élvezetére bőségesen szán is időt, mert miután a felsrófolt árat kiegészíti azzal a száz tallérral, Cray nyelve máris megered, hogy egy komplett kalózhistóriát kapjon. Készséges és éber hallgatóságnak ígérkezik, mert élete során számtalanszor találta már úgy, hogy menet közben a legritkább esetben sem érdemes megszakítani. Nem is igazán amiatt, amit az elbeszélő mond, hanem ahogyan azt teszi. Most is utóbbira fordít nagyobb figyelmet, mert a történetet töviről hegyire ismeri. Szégyenfalra való emlék is lenne, ha máris elfelejtette volna a Vörös utolsó szavait, mielőtt szemeit bökve azoknak a cápáknak hajította volna a testét, amelyek akkorra már jó ideje köröztek a hajók nyomdokvizében. A sors iróniájának tartja, hogy most megint itt van, egy olyan szerződés által kötelezve, ami végigjátszatja vele a régmúlt játszmáját. A másik oldal számlájára legyen írva, hogy miután a kígyónak a fejét szegték, nem széledtek szét, hanem újrarendezték soraikat és eleget téve a Vörös hagyatékának, folytatják az öreg munkásságát. Mostanra már ahhoz sem férhet kétsége, hiszen erről Cray is megerősíti, hogy ki a lány valójában, s hogy ha tudtára jut, kivel is áll pontosan szemben, újult erőt kaphat személyes kis vendettájuk.
De mire a szólás rákerülne, az események megint ütemet váltanak és magasabb fokozatba kapcsolnak. Nem maradhat le tőlük, ha már idáig jutott és bár csábító annak lehetősége, hogy itt és most fogadja a lányt egy kevésbé diplomatikus hangvételű megbeszélésre, mint amilyet Cray-jel bonyolított, ezt elodázza, mert nem szokása kétszer ugyanazt a hibát elkövetni. Ha most bevégzi a Vörös utódját, maholnap egy másik lép a helyébe, ő pedig kifejezetten rühelli az elvarratlan szálakat.*
- Majd te elmondod neki, amit el kell. *Mosolya búcsúzó élű, ahogy egy újabb, harmadik szütyő kerül elő a férfi ruhaujjából.
Az odakint dörömbölő Vörös előtt hamarosan megnyílik a fogadótér ajtaja, de bejutáshoz választhat alternatív útvonalakat is, lévén az utcára nyíló ablakok mindegyike ezernyi apró szilánkra robbanva szabadul meg üveglapjától. Az ajtó jobban bírja, a masszív tölgyfaveretnek csak az egyik pántja fordul ki a helyéről, miután a sújtólég megakad rajta odabentről. Itt-ott lángok harapják rá magukat az éghető anyagokra, de a füstből sokkal töménytelenebb mennyiség menekül a szabad levegőre, hogy elkezdje felfelé kapaszkodó útját az égnek.
Az üvegszemcsékkel együtt korommal és vérrel lenyomatolt pénzérmék is kirepülnek az utcára, ez utóbbiakat hamar eltüntetik majd azon szerencsés nincstelenek, akiket a jó sors ma a környékre evett. Odabent, az ivótér romokban áll és valahol a halomra dőlt asztalok és székek között ott hever Cray is, már ami megmaradt belőle. Közel lehetett a robbanáshoz, mert fél arca hiányzik a jobb oldalról és mellkasát is alaposan felszaggatták azok a vaskos faszálkák, amik a pultból szakadtak ki a detonáció során.
A halott csaposon és a visszafojtott hangon ropogó tűz mellett azonban már senki sincs a Törpében.*

1281. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2017-04-28 07:50:00
 ÚJ
>Velnora Saelnys avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 6

Játékstílus: Megfontolt

//Két ütem között//
//1. csapat//

*Szegény Grubek megint pórul jár, és már megint az az átkozott tűzdémon az oka. A lány kezdi azt gondolni, hogy az valami aduásza a meccsnek, és mindent képes ütni. Nem szalad oda Grubekhez, ugyanis a sámán áll mellette, s telíti el hatalmasságával a teljes látóteret, ráadásul magyaráz is valami totálisan értelmetlen dolgot. Fontolóra veszi igenlő, tagadó és egyéb válaszokat is, amikkel előrukkolhatna a dologra, de arra jut végül, hogy a sámán úgysem kíváncsi egy nő véleményére, így aztán végeredményben csak csendben marad. Jorrih tovább akar vedelni, ami nem meglepő, viszont nem biztos, hogy előrébb lendíti az ügyüket. A szertartásos piáláson túlestek, viszont ha matt részeg a vedzsibó törzs sámánja is, kétségesek a további sikerek. Egy rosszalló pillantást küld a féllábú felé, aki valószínűleg felé sem fordítja a tekintetét, de ha mégis, láthatja az elégedetlen Velnora szúrós pillantását. A következő, és talán a legutolsó összecsapás is kezdetét veszi, Velnora őszinte izgalmában kénytelen felkelni, feszült csendben várja a megmérettetés végét. Mikor még a gömbök agyonverésén a sor, a tolvaj egy utolsó, elkeseredett próbálkozás keretein belül, drámai mozdulatra veszi rá magát. Bár tényleg izgatottan figyeli a dolog végkimenetelét, ehhez képest is rendkívül drámai módon, homlokához emelt csuklóval szédelgést, ezt követően ájulást színlel, hátha Garakhun az utolsó kritikus pillanatban rosszul nyúl a gömbbe, vagy rossz oldalát veri el, vagy akármi is történjen ott, amiről a lánynak fogalma sincs.*

1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1922-1941