Kikötő - Tenger és szigetek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 95 (1881. - 1900. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1922-1941
1900. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-03-16 11:00:43
Üzenet elküldve: 2024-03-16 11:00:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
// erőpróba: sikeres //
// intelligencia-próba: sikeres //
*Armarkhturt olyan erkölcsi kérdésekkel bombázzák, melyek teljesen idegenek a manók lelki világától. Önérzetesen kihúzza magát, majd tájékoztatásul közli:*
- A bőrömre megy a játék, nem babra!
*És ha valamit a Csontvető el nem követ - uccu neki, vesd el magad! - berohan a tengerbe. Abban a pillanatban, hogy az első hullám átcsap a feje fölött, visszatér a kenu orrába. Lihegve, csurom vizesen, és idegállapotban. Aztán majdnem kipottyan, mert az árnnyal folytatott küzdelemtől a jármű vadul himbálózik.*
- Egy percre hagylak itt titeket, máris bajba kerültök!
*Közvetlenül ugyan nem tud segíteni a nyurgákon, de halk bűv-igékkel megpróbálja stabilizálni a hajót. Erre talán nem terjed ki a Csontvető szigetét védő tilalom.*
*Nawanthiri szíve nagyot dobban, amikor a szürkebőrű kirántja a kezét a vízből. Hát tényleg, tényleg látja az álmait! Nemcsak egy-két tündérrózsát, hanem a szörnyet is! Nincs egyedül… és most már kettejükre kell vigyáznia, mert ha látja Nawanthirishardipandrát, az bizonyára ártani is tud a barátjának. Meghatódni sajnos nincs idő, de azért félszegen Ukromra mosolyog, mikor ráfog az alkarjára. Aztán lenyúl az árnyékért.*
- JÍÍÍÍÍ…!
*A rémnek majdnem sikerül kirántani a kenuból. A fejébe iszonyú, fémes sikoly hasít, mandulaszemei kimerednek a rémülettől. Egész vállöve összerándul: baljával a szürkebőrűt markolja, a jobbjával megpróbál a saját kabátja hajtókájára fogni. Lábait megveti a hajó fenekében, és enyhén fölemelkedik ültéből. Ha Ukrom elég erősen fogja, odafordul felé, és megpróbálja lába közé kapni a csápos masszát, hogy kijöjjön a szorításból. Armarkhtur ekkor kerül elő.
A szerzetes pusztán erőből aligha tudná leszedni magáról a rémet. A legutóbbi alkalommal ellentétben azonban a szerzetes most visszatalál a belső békéjéhez, és képes maga elé képzelni, hogy a nappali fény az árnyat pernyévé szárítja, mint egy égett papírlapot. Ami a hajóba kerül belőle, széthullik, de azok a részei is, ami kikerülnek a vízből…*
// erőpróba: sikeres //
// intelligencia-próba: sikeres //
*Armarkhturt olyan erkölcsi kérdésekkel bombázzák, melyek teljesen idegenek a manók lelki világától. Önérzetesen kihúzza magát, majd tájékoztatásul közli:*
- A bőrömre megy a játék, nem babra!
*És ha valamit a Csontvető el nem követ - uccu neki, vesd el magad! - berohan a tengerbe. Abban a pillanatban, hogy az első hullám átcsap a feje fölött, visszatér a kenu orrába. Lihegve, csurom vizesen, és idegállapotban. Aztán majdnem kipottyan, mert az árnnyal folytatott küzdelemtől a jármű vadul himbálózik.*
- Egy percre hagylak itt titeket, máris bajba kerültök!
*Közvetlenül ugyan nem tud segíteni a nyurgákon, de halk bűv-igékkel megpróbálja stabilizálni a hajót. Erre talán nem terjed ki a Csontvető szigetét védő tilalom.*
*Nawanthiri szíve nagyot dobban, amikor a szürkebőrű kirántja a kezét a vízből. Hát tényleg, tényleg látja az álmait! Nemcsak egy-két tündérrózsát, hanem a szörnyet is! Nincs egyedül… és most már kettejükre kell vigyáznia, mert ha látja Nawanthirishardipandrát, az bizonyára ártani is tud a barátjának. Meghatódni sajnos nincs idő, de azért félszegen Ukromra mosolyog, mikor ráfog az alkarjára. Aztán lenyúl az árnyékért.*
- JÍÍÍÍÍ…!
*A rémnek majdnem sikerül kirántani a kenuból. A fejébe iszonyú, fémes sikoly hasít, mandulaszemei kimerednek a rémülettől. Egész vállöve összerándul: baljával a szürkebőrűt markolja, a jobbjával megpróbál a saját kabátja hajtókájára fogni. Lábait megveti a hajó fenekében, és enyhén fölemelkedik ültéből. Ha Ukrom elég erősen fogja, odafordul felé, és megpróbálja lába közé kapni a csápos masszát, hogy kijöjjön a szorításból. Armarkhtur ekkor kerül elő.
A szerzetes pusztán erőből aligha tudná leszedni magáról a rémet. A legutóbbi alkalommal ellentétben azonban a szerzetes most visszatalál a belső békéjéhez, és képes maga elé képzelni, hogy a nappali fény az árnyat pernyévé szárítja, mint egy égett papírlapot. Ami a hajóba kerül belőle, széthullik, de azok a részei is, ami kikerülnek a vízből…*
1899. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-03-14 07:20:38
Üzenet elküldve: 2024-03-14 07:20:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
- Hát ennyire segíteni szeretnél nekik, Armarkht Úr? Vagy inkább csak magadnak? *Gyanakvón, de ítélkezés nélkül szűkül a Csontvető szeme.*
- Gyere *invitálja magával, ahogy megfordul, s elindul a sziget álomfüzek szegélyezte belseje felé, ahol napszítta lécházikó áll. A nádtetős, cölöpökön álló, nagy verandás kis épület egészen beleolvad a fehér homokos partba.* - Onnan is jól rálátni az öbölre. *Öt lépcsőfok vezet fel a tágas verandára, ahol a Csontvető hellyel kínálja a manót az egyik, part felé néző hintaszékben.*
- Nocsak. *Feljebb szökik a szemöldöke, ahogy észreveszi Armarkhtur ruhájának felfutott anyagát. A vékony, piros szál egy darabig jól kivehető homokon, aztán eltűnik a vízben; meg-megfeszül olykor, s újabb kis szeletet tüntet el a manó ruhájából.
Ukrom végül hallgat az evezőlapát recsegő sirámaira, így nem végzi az eszköz méltatlan uszadékfaként. Sajnos hiába morogja jogos meglátásait maga elé, okosabb nem lesz a furcsaságok miértjével kapcsolatban.
A kék fasírt placcsanva veszik a tengerbe, néhány cseppet lök ki a sima víztükörből, mikor becsapódik. A kenu farába csimpaszkodó árnyat nem bolygatja meg, viszont a vízfelszín néhány pillanatra zsizsegni és fodrozódni kezd ott, ahol a golyócska beesett, s mintha az étel kék árnyalata szétfutna a felszín alatt, hogy aztán néhány szívdobbanás után feloldódjon a tenger eddigi színében.
Az evezőlapát-döfés szintén csak annyira hat a mögöttük lebegő sötétségre, mint ahogy egy természetesen odavetülő árnyékra hatna. Ellenben, amikor Nawanthiri a vízbe nyúl, az árny kétségbeesett igyekezettel próbál belekapaszkodni, felkúszni a karján, így Ukromnak rendesen neki kell veselkednie, hogy megtartsa a szerzetest. Ahogy visszafelé húzza, azt észrevehetik, hogy a csónakon belülre nem tud kerülni az a vízből kikerülve ezer csápú, ragacsos masszaként vonagló valami. Minél jobban felkapaszkodik Nawanthiri kezére, annál hangosabban hallhatja a szörny üvöltését a fejében.*
- Hát ennyire segíteni szeretnél nekik, Armarkht Úr? Vagy inkább csak magadnak? *Gyanakvón, de ítélkezés nélkül szűkül a Csontvető szeme.*
- Gyere *invitálja magával, ahogy megfordul, s elindul a sziget álomfüzek szegélyezte belseje felé, ahol napszítta lécházikó áll. A nádtetős, cölöpökön álló, nagy verandás kis épület egészen beleolvad a fehér homokos partba.* - Onnan is jól rálátni az öbölre. *Öt lépcsőfok vezet fel a tágas verandára, ahol a Csontvető hellyel kínálja a manót az egyik, part felé néző hintaszékben.*
- Nocsak. *Feljebb szökik a szemöldöke, ahogy észreveszi Armarkhtur ruhájának felfutott anyagát. A vékony, piros szál egy darabig jól kivehető homokon, aztán eltűnik a vízben; meg-megfeszül olykor, s újabb kis szeletet tüntet el a manó ruhájából.
Ukrom végül hallgat az evezőlapát recsegő sirámaira, így nem végzi az eszköz méltatlan uszadékfaként. Sajnos hiába morogja jogos meglátásait maga elé, okosabb nem lesz a furcsaságok miértjével kapcsolatban.
A kék fasírt placcsanva veszik a tengerbe, néhány cseppet lök ki a sima víztükörből, mikor becsapódik. A kenu farába csimpaszkodó árnyat nem bolygatja meg, viszont a vízfelszín néhány pillanatra zsizsegni és fodrozódni kezd ott, ahol a golyócska beesett, s mintha az étel kék árnyalata szétfutna a felszín alatt, hogy aztán néhány szívdobbanás után feloldódjon a tenger eddigi színében.
Az evezőlapát-döfés szintén csak annyira hat a mögöttük lebegő sötétségre, mint ahogy egy természetesen odavetülő árnyékra hatna. Ellenben, amikor Nawanthiri a vízbe nyúl, az árny kétségbeesett igyekezettel próbál belekapaszkodni, felkúszni a karján, így Ukromnak rendesen neki kell veselkednie, hogy megtartsa a szerzetest. Ahogy visszafelé húzza, azt észrevehetik, hogy a csónakon belülre nem tud kerülni az a vízből kikerülve ezer csápú, ragacsos masszaként vonagló valami. Minél jobban felkapaszkodik Nawanthiri kezére, annál hangosabban hallhatja a szörny üvöltését a fejében.*
1898. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-03-13 17:00:30
Üzenet elküldve: 2024-03-13 17:00:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*El nem hitte volna milyen nehéz dolga lesz, ha nem most tapasztalná: úgy kezd belefájni karja az evező gyötrelmes kivételébe, mintha ezen a hajón már egy egész álló napon keresztül lapátolna szünet nélkül, hogy utálna még cérnatűkkel is elkezdje azt szurkálni. Kiszámíthatóan csökönyös fajta ork Ukrom, de miután teljesen kiesik a ritmusból a kimerültségtől, és hallja hogy tiltakozóan recsegni kezd a falapátnak a szélesebbik vége, latolgatni kezdi magában, hogy megálljon. Erre a döntésre végül nem magától jut, mivel mikor tanácsért néz fel a hajó orrára, Armakhtur csicsás énjéért morogva, senkit nem lát. Jobbra-balra, majd hátra, a szerzetes felé rántja a fejét, hitetlenül, de nem, a manónak se híre, se hamva. Ha evezője még egy darabban van, azt bedobja maga mellé rögvest, és Nawanthrihez fordul, szürke karját fájlallóan masszírozva.*
- Valami nem stimmel, nem tudok evezni. Egyre nehezebb. *Láthatja is az óriásnevelt, hogy vöröslenek az általában igencsak színtelen mancsok, hogyha kétségbe vonja az orkot. Ukrom a fáradtság jeleit kutatja rézbőrű barátján, tudni szeretné, hogyha neki is hasonló nehézségei vannak. Hirtelen ötletből belemeríti bal kezét a vízbe, mintha nézné, véletlenül nem iszapban hajóznak e, de nem.* - Mi a halál folyik itt...
*Amint Nawanthiri felhívja figyelmét arra a dologra, ami időközben a hajó hátsó részére tapadt, úgy veszi ki vizes kezét mintha megrázták volna. Szűretlen bizalmatlansággal stíröli az árnyékot, semmilyen tengeri lény formájával nem képest azt még összehozni. De abban biztos, hogy azt az "izét" most nem akarja a közelükben látni, úgyhogy evezőjét, vagy annak maradékát felkapva döf is egy agresszívat a víztükörbe, hogy majdnem ki is essen kezéből az. Ha ez nem jár a kívánt eredménnyel, akkor vonakodva, de beleegyezik abba az ötletbe, hogy a szerzetest megfogva ő megpiszkálja karjával ezt az árnyékot. Nincs bizakodó kedvében, úgyhogy igen szoros a fogása, görcsös gyomorral készül fel rá hogy nagyot rántson a szegény embernő karján, ha kell...*
*El nem hitte volna milyen nehéz dolga lesz, ha nem most tapasztalná: úgy kezd belefájni karja az evező gyötrelmes kivételébe, mintha ezen a hajón már egy egész álló napon keresztül lapátolna szünet nélkül, hogy utálna még cérnatűkkel is elkezdje azt szurkálni. Kiszámíthatóan csökönyös fajta ork Ukrom, de miután teljesen kiesik a ritmusból a kimerültségtől, és hallja hogy tiltakozóan recsegni kezd a falapátnak a szélesebbik vége, latolgatni kezdi magában, hogy megálljon. Erre a döntésre végül nem magától jut, mivel mikor tanácsért néz fel a hajó orrára, Armakhtur csicsás énjéért morogva, senkit nem lát. Jobbra-balra, majd hátra, a szerzetes felé rántja a fejét, hitetlenül, de nem, a manónak se híre, se hamva. Ha evezője még egy darabban van, azt bedobja maga mellé rögvest, és Nawanthrihez fordul, szürke karját fájlallóan masszírozva.*
- Valami nem stimmel, nem tudok evezni. Egyre nehezebb. *Láthatja is az óriásnevelt, hogy vöröslenek az általában igencsak színtelen mancsok, hogyha kétségbe vonja az orkot. Ukrom a fáradtság jeleit kutatja rézbőrű barátján, tudni szeretné, hogyha neki is hasonló nehézségei vannak. Hirtelen ötletből belemeríti bal kezét a vízbe, mintha nézné, véletlenül nem iszapban hajóznak e, de nem.* - Mi a halál folyik itt...
*Amint Nawanthiri felhívja figyelmét arra a dologra, ami időközben a hajó hátsó részére tapadt, úgy veszi ki vizes kezét mintha megrázták volna. Szűretlen bizalmatlansággal stíröli az árnyékot, semmilyen tengeri lény formájával nem képest azt még összehozni. De abban biztos, hogy azt az "izét" most nem akarja a közelükben látni, úgyhogy evezőjét, vagy annak maradékát felkapva döf is egy agresszívat a víztükörbe, hogy majdnem ki is essen kezéből az. Ha ez nem jár a kívánt eredménnyel, akkor vonakodva, de beleegyezik abba az ötletbe, hogy a szerzetest megfogva ő megpiszkálja karjával ezt az árnyékot. Nincs bizakodó kedvében, úgyhogy igen szoros a fogása, görcsös gyomorral készül fel rá hogy nagyot rántson a szegény embernő karján, ha kell...*
1897. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-03-13 14:15:36
Üzenet elküldve: 2024-03-13 14:15:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A horizonton nyoma sincs szárazföldnek, az evezés mégis egyre nehezebbé válik. Pedig a tenger nyugodt, szellő se rebben. A szerzetesnek kezd gyanús lenni a dolog. Nincs az rendjén, hogy ketten lapátolnak, de csak Ukrom akar megszakadni benne! Már épp szóvá tenné, amikor a manó megelőzi - és el is tűnik egyik pillanatról a másikra!
Nawanthirishardipandra rosszallóan hümment. Nem kevésbé rosszallóan a szürkebőrűre néz.*
- Ez a mester se adja könnyen magát!
*Minden, harcos hősökről szóló történetben így van ez. A világtól visszavonultan élő mester mindig rejtőzködik, aztán letagadja a kilétét, bolondnak, betegnek, iszákosnak tetteti magát, végül csak simán nem vállalja a tanítást, míg valahogy rá nem veszik. Jellemzően olyasmivel, ami miatt már gonoszság lenne magának megtartani a tudását.
Evezni azonban Armarkhtur nélkül se lesz könnyebb. Már a szerzetes is érzi, hogy valami kapaszkodik beléjük, sőt, konkrétan belé. Hátrapillant.*
- Te Ukrom…
*A kenu mögött hosszú árnyék nyújtózik, mint valami palást. Ilyen fényviszonyok között lehetetlenség ekkora árnyat vetniük, pedig mikor Nawanthiri megpiszkálja a lapátjával, valódinak tűnik. Újabb rosszalló hümmentés.*
- Látod te is? *kérdi óvatosan a barátját, csak a biztonság kedvéért. Aztán beleharap a saját kezébe, hátha álmodik. Sok kedve nincs a hideg tengerbe ugrani, hogy megnézze, mi marasztalja őket. Inkább vízbe dob egy kék fasírtot a piknikkosárból: talán kicsalogatja a titokzatos valamit. Ha így sem lesznek okosabbak, akkor odanyújtja a balját a szürkebőrűnek, hogy lenne kedves megtartani, a jobbjával pedig belenyúl a vízbe, és megpróbálja megfogni azt az árnyékot…*
*Armarkhtur, mihelyt fölfogja, mi történt, kétségbeesetten a füleihez kap.*
- Rövidebb útooon??!! Ezt nevezed te rövidebb útnak?! Tökfilkóság ilyet csinálni!
*Bizonyára megfeledkezett róla, hogy annak idején az ingoványban maga is hasonlóan tűnt el a két nyurga szeme elől. Nagyobb problémája is van azonban ennél:*
- Hogy fognak azok ketten idevergődni nélkülem? *most már rémületében az arcocskájára hajtogatja a füleit* Ők csak a fenekéig látnak a piknikkosárnak! Szomjan vesznek! Elviszi őket egy vihar! Fölfalja egy szhylla! És akkor… *legörbül a szája is, arca fehérebb lesz, mint a parti föveny* …akkor nekem meszeltek…!
*Aki jártas az ősi törvényekben, jól tudja, hogy az ígéretnek egy manó számára súlya van. Kereshet kiskaput a szavak között, de ha nem tudja betartani, szörnyű vég vár rá, míg világ a világ, és még két nap…*
*A horizonton nyoma sincs szárazföldnek, az evezés mégis egyre nehezebbé válik. Pedig a tenger nyugodt, szellő se rebben. A szerzetesnek kezd gyanús lenni a dolog. Nincs az rendjén, hogy ketten lapátolnak, de csak Ukrom akar megszakadni benne! Már épp szóvá tenné, amikor a manó megelőzi - és el is tűnik egyik pillanatról a másikra!
Nawanthirishardipandra rosszallóan hümment. Nem kevésbé rosszallóan a szürkebőrűre néz.*
- Ez a mester se adja könnyen magát!
*Minden, harcos hősökről szóló történetben így van ez. A világtól visszavonultan élő mester mindig rejtőzködik, aztán letagadja a kilétét, bolondnak, betegnek, iszákosnak tetteti magát, végül csak simán nem vállalja a tanítást, míg valahogy rá nem veszik. Jellemzően olyasmivel, ami miatt már gonoszság lenne magának megtartani a tudását.
Evezni azonban Armarkhtur nélkül se lesz könnyebb. Már a szerzetes is érzi, hogy valami kapaszkodik beléjük, sőt, konkrétan belé. Hátrapillant.*
- Te Ukrom…
*A kenu mögött hosszú árnyék nyújtózik, mint valami palást. Ilyen fényviszonyok között lehetetlenség ekkora árnyat vetniük, pedig mikor Nawanthiri megpiszkálja a lapátjával, valódinak tűnik. Újabb rosszalló hümmentés.*
- Látod te is? *kérdi óvatosan a barátját, csak a biztonság kedvéért. Aztán beleharap a saját kezébe, hátha álmodik. Sok kedve nincs a hideg tengerbe ugrani, hogy megnézze, mi marasztalja őket. Inkább vízbe dob egy kék fasírtot a piknikkosárból: talán kicsalogatja a titokzatos valamit. Ha így sem lesznek okosabbak, akkor odanyújtja a balját a szürkebőrűnek, hogy lenne kedves megtartani, a jobbjával pedig belenyúl a vízbe, és megpróbálja megfogni azt az árnyékot…*
*Armarkhtur, mihelyt fölfogja, mi történt, kétségbeesetten a füleihez kap.*
- Rövidebb útooon??!! Ezt nevezed te rövidebb útnak?! Tökfilkóság ilyet csinálni!
*Bizonyára megfeledkezett róla, hogy annak idején az ingoványban maga is hasonlóan tűnt el a két nyurga szeme elől. Nagyobb problémája is van azonban ennél:*
- Hogy fognak azok ketten idevergődni nélkülem? *most már rémületében az arcocskájára hajtogatja a füleit* Ők csak a fenekéig látnak a piknikkosárnak! Szomjan vesznek! Elviszi őket egy vihar! Fölfalja egy szhylla! És akkor… *legörbül a szája is, arca fehérebb lesz, mint a parti föveny* …akkor nekem meszeltek…!
*Aki jártas az ősi törvényekben, jól tudja, hogy az ígéretnek egy manó számára súlya van. Kereshet kiskaput a szavak között, de ha nem tudja betartani, szörnyű vég vár rá, míg világ a világ, és még két nap…*
1896. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-03-13 06:54:33
Üzenet elküldve: 2024-03-13 06:54:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Ukrom bár minden erejét latba veti (ami nem kevés), egyre nehezebben bírja haladásra a kenut a maga oldalán, ami miatt Nawanthirinek folyvást korrigálnia kell az irányt, ha nem akarja, hogy forduljanak. A helyzet nem javul. Eddig úgy érezhette, hínárban próbálja előre hajtani a csónakot, aztán mintha iszapban, aztán pedig már mintha sziklás hegyoldalon igyekezne eme teljességgel alkalmatlan eszközzel feljutni. Ha az ork tovább erőlteti a dolgot, az evező először csak halk nyögéssel, aztán végül egy hangos reccsenéssel adja fel az egyenlőtlen küzdelmet, és kettőbe törve úszik el mellettük a lapátban végződő fele.
Apró termetű kapitányuk valószínűleg épp hozzáfűzne valamit a dologgal kapcsolatban, amikor egy: "Szerintem ez..." felütéssel elkezdett mondat után, mikor a tekintetek felé fordulnának, nos... a manónak már csak hűlt helyét találják.*
- Armarkht Úr *szólal meg a Csontvető a fehér fövenyen apró puffanással földet érő manóra reflektálva, de a tekintetét továbbra is messze a látóhatár peremén tartja.* - Milyen volt Szendergóc bálja? Hallom, csaknem lemaradtál az ezerlábú körtáncokról. *A holdtölte ünnepe láthatóan kedves a szívének.* - Remélem, nem bánod, hogy előreinvitáltalak. A rövidebb úton *pillant hátra, aztán máris visszafordul a végtelenbe vesző horizont felé.
Ukrommal ellentétben az óriásnevelt lánynak nem kell túlzottan küzdenie az evezéssel, de ahogy az ork ereje nem segít rá, az a visszatartó erő idővel neki is feltűnhet. Nem csak a kis lélekvesztő érzi meg, de a szerzetes mellkasában is egyre erősebb az érzés: valami erőnek erejével kapaszkodik belé, méghozzá egyre kétségbeesettebben és egyre jobban kínlódva.*
*Ukrom bár minden erejét latba veti (ami nem kevés), egyre nehezebben bírja haladásra a kenut a maga oldalán, ami miatt Nawanthirinek folyvást korrigálnia kell az irányt, ha nem akarja, hogy forduljanak. A helyzet nem javul. Eddig úgy érezhette, hínárban próbálja előre hajtani a csónakot, aztán mintha iszapban, aztán pedig már mintha sziklás hegyoldalon igyekezne eme teljességgel alkalmatlan eszközzel feljutni. Ha az ork tovább erőlteti a dolgot, az evező először csak halk nyögéssel, aztán végül egy hangos reccsenéssel adja fel az egyenlőtlen küzdelmet, és kettőbe törve úszik el mellettük a lapátban végződő fele.
Apró termetű kapitányuk valószínűleg épp hozzáfűzne valamit a dologgal kapcsolatban, amikor egy: "Szerintem ez..." felütéssel elkezdett mondat után, mikor a tekintetek felé fordulnának, nos... a manónak már csak hűlt helyét találják.*
- Armarkht Úr *szólal meg a Csontvető a fehér fövenyen apró puffanással földet érő manóra reflektálva, de a tekintetét továbbra is messze a látóhatár peremén tartja.* - Milyen volt Szendergóc bálja? Hallom, csaknem lemaradtál az ezerlábú körtáncokról. *A holdtölte ünnepe láthatóan kedves a szívének.* - Remélem, nem bánod, hogy előreinvitáltalak. A rövidebb úton *pillant hátra, aztán máris visszafordul a végtelenbe vesző horizont felé.
Ukrommal ellentétben az óriásnevelt lánynak nem kell túlzottan küzdenie az evezéssel, de ahogy az ork ereje nem segít rá, az a visszatartó erő idővel neki is feltűnhet. Nem csak a kis lélekvesztő érzi meg, de a szerzetes mellkasában is egyre erősebb az érzés: valami erőnek erejével kapaszkodik belé, méghozzá egyre kétségbeesettebben és egyre jobban kínlódva.*
1895. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-03-12 17:00:04
Üzenet elküldve: 2024-03-12 17:00:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Ingerülten indul el az ork ajka arca orcája másik végére, miközben Armakhturt hallgatja. Remek. Tehát birkózhatnak nem csak a tengerrel, hanem amit még annak lakosa eléjük akar dobni. Ennek persze valamelyest örülhetne is, hiszen ez azt jelenti, a jó ajtón kopogtatnak... illetve a jó áramlaton lapátolnak, csak ez a mozdulat a szíveslátás ellenkezőjét fejezte ki. Mintha amaz nem akarná őket itt látni. Ami annyit jelent, hogy meg fog kelleni tenniük az extra lépést a vendégfogadásért.*
- Lakmározok ha végeztünk. *Morogja egymáshoz dörzsölt fogai közt az ajánlatra. Ennél rosszabb időt nem tudna választani a manó.
Hanem vízi járművük elbátortalanodása, mintha érző lény bújt volna meg a fa alatt, akinek elege lett a mozdulatlanságból, attól Ukrom kezébe kapja az egyik evezőt, készen állva arra, hogy saját mancsaival változtassa meg az irányt, még ha nem is biztos benne, hogyan. Szerencsére akkor, mikor Nawanthiri hozza fel nagyon is kellő kérdését, tehát türelmesnek tettetve magát hallgatja a választ is. Míg óriásnevelt barátja gyakorol, addig Ukrom is próbálgatja a vizet saját lapátjával, szerencsére nem tart sokáig, míg erővel és ügyességgel kezdi el süllyeszteni megnőtt végtagjukat a hideg sósba. Bizakodó bólintással jelzi Nawanthirinek, hogy megtolhatják, és a kérés szerint csak az egyik oldalon marad, megcélozva a jobbot.*
- Te is tartsd nyitva a szemed, hátha szerencsénk lesz.* Szól még előre náluk komikusan kistermetűbb utastársuknak, mivel hat szem többet lát.
Az ork sem pazarol sok szót további rizsára, amit csak meghosszabbít az, hogy időközben kicsivel, de egyre, és egyre jobban bele kell szorítania az evezőjébe, ha azt akarja, hogy az állandó ritmusban vágódjék ki a vízből. Mintha a mocsárból kéne minden alkalommal azt kivennie, amint megtöri az a felszínt. Ez nem enyhül a következő percekben sem, úgyhogy a szürkebőrű eléggé le van kötve feladatával ahhoz, hogy ne vizslassa különösen sokat a messzibb víztükröt, s hátra se nézzen Nawanthirit ellenőrizgetve. Őmiatta ugyan nem fognak itt ragadni.*
*Ingerülten indul el az ork ajka arca orcája másik végére, miközben Armakhturt hallgatja. Remek. Tehát birkózhatnak nem csak a tengerrel, hanem amit még annak lakosa eléjük akar dobni. Ennek persze valamelyest örülhetne is, hiszen ez azt jelenti, a jó ajtón kopogtatnak... illetve a jó áramlaton lapátolnak, csak ez a mozdulat a szíveslátás ellenkezőjét fejezte ki. Mintha amaz nem akarná őket itt látni. Ami annyit jelent, hogy meg fog kelleni tenniük az extra lépést a vendégfogadásért.*
- Lakmározok ha végeztünk. *Morogja egymáshoz dörzsölt fogai közt az ajánlatra. Ennél rosszabb időt nem tudna választani a manó.
Hanem vízi járművük elbátortalanodása, mintha érző lény bújt volna meg a fa alatt, akinek elege lett a mozdulatlanságból, attól Ukrom kezébe kapja az egyik evezőt, készen állva arra, hogy saját mancsaival változtassa meg az irányt, még ha nem is biztos benne, hogyan. Szerencsére akkor, mikor Nawanthiri hozza fel nagyon is kellő kérdését, tehát türelmesnek tettetve magát hallgatja a választ is. Míg óriásnevelt barátja gyakorol, addig Ukrom is próbálgatja a vizet saját lapátjával, szerencsére nem tart sokáig, míg erővel és ügyességgel kezdi el süllyeszteni megnőtt végtagjukat a hideg sósba. Bizakodó bólintással jelzi Nawanthirinek, hogy megtolhatják, és a kérés szerint csak az egyik oldalon marad, megcélozva a jobbot.*
- Te is tartsd nyitva a szemed, hátha szerencsénk lesz.* Szól még előre náluk komikusan kistermetűbb utastársuknak, mivel hat szem többet lát.
Az ork sem pazarol sok szót további rizsára, amit csak meghosszabbít az, hogy időközben kicsivel, de egyre, és egyre jobban bele kell szorítania az evezőjébe, ha azt akarja, hogy az állandó ritmusban vágódjék ki a vízből. Mintha a mocsárból kéne minden alkalommal azt kivennie, amint megtöri az a felszínt. Ez nem enyhül a következő percekben sem, úgyhogy a szürkebőrű eléggé le van kötve feladatával ahhoz, hogy ne vizslassa különösen sokat a messzibb víztükröt, s hátra se nézzen Nawanthirit ellenőrizgetve. Őmiatta ugyan nem fognak itt ragadni.*
1894. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-03-12 11:41:15
Üzenet elküldve: 2024-03-12 11:41:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Armarkhtur összerezzen, mikor rácsattannak.*
- Jól van, nem kell itt mindjárt orkoskodni…
*Fülét-farkát behúzva próbál előállni valami magyarázatfélével, mielőtt cápaeledel lesz belőle.*
- A Csontvetőtökhöz csak az juthat el, akinek el kell hozzá jutnia. Nekem igazából nem kell, hiába tudom, hol van a szigete. Az a félvak boszorkány meg biztos észrevette, hogy jövünk, és megmondta a kenunak, hogy ácsi. Szóóóval… *nyel egy nagyot* ha neked *mutat a szerzetesre* az a sorsod hogy megtaláld, akkor meg fogod, csak követned kell a szíved. Ha viszont nem…
*Tehetetlenül körbemutat a vége-nincs tengeren. Hiába nagy játékos, a világ ősi törvényeit ő sem hághatja át.*
- De! *emeli meg az ujjacskáját, elébe menve az újabb, és immár borítékolhatóan tettlegességig fajuló orkoskodásnak* Enni-inni van bőven!
*Nawanthiriban tucatnyi kérdés tolul fel, ám ekkor a hajó elkezd magától megfordulni. Bizonytalanul, de semmiképp nem a hullámverés miatt. A manó egy rusnya grimasz kíséretében megcsóválja a fejecskéjét.*
- Kezdjetek el evezni, különben visszamegy a barlangjába…
*Ezen a ponton a szerzetes is kifogy a béketűrésből. Kiroppantja a nyakát. Ekkor tűnik fel neki, milyen mélységes csönd veszi körül őket. A sivatag tud így hallgatni.
Megborzong. Megfog egy evezőt.*
- Hogy kell ezt a hajót kormányozni? *kérdi szigorúan Armarkhturt.*
- Maradj ott hátul. A te eveződ lesz a kormánylapát. Ha meg nagyot kell fordulni, kintebb evezz, mint Ukrom. Mindig az ellenkező oldalon, mint amerre kanyarodnál.
*Eltart egy darabig, mire a szerzetes ráérez a dologra. Megkéri Ukromot, hogy csak egyik oldalt kanalazzon, maga pedig majd mindig ott, ahol éppen kell, hogy irányban tartsa a kenut. És hogy merre van az irány?*
~A tenger szíve felé. Távol mindentől.~
*A hívást nagyjából arról érzi, amerre eredetileg haladtak, de nem teljesen. Pár fokkal jobbra. A hosszú árnyékot nem veszi észre, leköti a figyelmét a szemhatár. Armarkhtur pedig úgy dönt, a nyurgáknak van már elég bajuk, nem muszáj még egyet mutatnia nekik…*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.03.12 11:48:58
*Armarkhtur összerezzen, mikor rácsattannak.*
- Jól van, nem kell itt mindjárt orkoskodni…
*Fülét-farkát behúzva próbál előállni valami magyarázatfélével, mielőtt cápaeledel lesz belőle.*
- A Csontvetőtökhöz csak az juthat el, akinek el kell hozzá jutnia. Nekem igazából nem kell, hiába tudom, hol van a szigete. Az a félvak boszorkány meg biztos észrevette, hogy jövünk, és megmondta a kenunak, hogy ácsi. Szóóóval… *nyel egy nagyot* ha neked *mutat a szerzetesre* az a sorsod hogy megtaláld, akkor meg fogod, csak követned kell a szíved. Ha viszont nem…
*Tehetetlenül körbemutat a vége-nincs tengeren. Hiába nagy játékos, a világ ősi törvényeit ő sem hághatja át.*
- De! *emeli meg az ujjacskáját, elébe menve az újabb, és immár borítékolhatóan tettlegességig fajuló orkoskodásnak* Enni-inni van bőven!
*Nawanthiriban tucatnyi kérdés tolul fel, ám ekkor a hajó elkezd magától megfordulni. Bizonytalanul, de semmiképp nem a hullámverés miatt. A manó egy rusnya grimasz kíséretében megcsóválja a fejecskéjét.*
- Kezdjetek el evezni, különben visszamegy a barlangjába…
*Ezen a ponton a szerzetes is kifogy a béketűrésből. Kiroppantja a nyakát. Ekkor tűnik fel neki, milyen mélységes csönd veszi körül őket. A sivatag tud így hallgatni.
Megborzong. Megfog egy evezőt.*
- Hogy kell ezt a hajót kormányozni? *kérdi szigorúan Armarkhturt.*
- Maradj ott hátul. A te eveződ lesz a kormánylapát. Ha meg nagyot kell fordulni, kintebb evezz, mint Ukrom. Mindig az ellenkező oldalon, mint amerre kanyarodnál.
*Eltart egy darabig, mire a szerzetes ráérez a dologra. Megkéri Ukromot, hogy csak egyik oldalt kanalazzon, maga pedig majd mindig ott, ahol éppen kell, hogy irányban tartsa a kenut. És hogy merre van az irány?*
~A tenger szíve felé. Távol mindentől.~
*A hívást nagyjából arról érzi, amerre eredetileg haladtak, de nem teljesen. Pár fokkal jobbra. A hosszú árnyékot nem veszi észre, leköti a figyelmét a szemhatár. Armarkhtur pedig úgy dönt, a nyurgáknak van már elég bajuk, nem muszáj még egyet mutatnia nekik…*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.03.12 11:48:58
1893. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-03-12 06:07:21
Üzenet elküldve: 2024-03-12 06:07:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Armakhtur jól mondja: innentől evezni kell. A manó bár bosszankodik miatta, valószínűleg az elejétől sejtette, hogy ezt a részt nem kerülhetik meg. A navigációval kapcsolatos kijelentése pedig, bár kétségtelenül zavarba ejtőn hat elsőre, de az látszik, hogy alkalmi kapitányukban szemernyi kétség sincs.
Amikor mindhárman elhallgatnak, hirtelen teljes súlyával rájuk telepszik az a végtelen csend, ami körülveszi őket. Idegen érzés. A világ tele van zajokkal, neszekkel úgy általában. Most azonban élesen kitűnik, hogy amit általában csendként definiál a halandó, az a közelében sincs annak, amit ez a szó valóban jelent. Torokköszörülés, mocorgás, bármi... hirtelen kényszer támad mindenkiben, hogy hangot keltsen. Armakhtur messze hozta őket. A kettős valószínűleg nem is sejti, mennyire.
Ha elhatározzák magukat az evezés ritmikus hangja legalább megnyugvást hoz a kietlen némaság körülöttük honoló birodalmában. Ha csak a szürkebőrű evez, egy idő után azt tapasztalhatja, hogy minden húzásnak egyre jobban neki kell feszülnie, mintha hínárosban próbálna előre haladni a csónakkal. Szégyen, nem szégyen, a dolog lassacskán elrágja még az ork erejét is, de olyannyira, hogy remegés áll az izmaiba, ha tovább erőlteti.
Nem biztos, hogy észreveszik, de a kis lélekvesztő mögött egyre hosszabban nyúlik el valami. Furcsa árnyként kapaszkodik a kenu farába. Testetlen ballaszt vagy csak látványában tűnik úgy, mintha visszafogná őket, ezt még a sokat látott manó se tudná megmondani. Mindenesetre ha meg is piszkálnák az egyik evezőlapáttal, csak pont annyi hatása van, mint árnyékot kapargatni a márványfalról.*
*Armakhtur jól mondja: innentől evezni kell. A manó bár bosszankodik miatta, valószínűleg az elejétől sejtette, hogy ezt a részt nem kerülhetik meg. A navigációval kapcsolatos kijelentése pedig, bár kétségtelenül zavarba ejtőn hat elsőre, de az látszik, hogy alkalmi kapitányukban szemernyi kétség sincs.
Amikor mindhárman elhallgatnak, hirtelen teljes súlyával rájuk telepszik az a végtelen csend, ami körülveszi őket. Idegen érzés. A világ tele van zajokkal, neszekkel úgy általában. Most azonban élesen kitűnik, hogy amit általában csendként definiál a halandó, az a közelében sincs annak, amit ez a szó valóban jelent. Torokköszörülés, mocorgás, bármi... hirtelen kényszer támad mindenkiben, hogy hangot keltsen. Armakhtur messze hozta őket. A kettős valószínűleg nem is sejti, mennyire.
Ha elhatározzák magukat az evezés ritmikus hangja legalább megnyugvást hoz a kietlen némaság körülöttük honoló birodalmában. Ha csak a szürkebőrű evez, egy idő után azt tapasztalhatja, hogy minden húzásnak egyre jobban neki kell feszülnie, mintha hínárosban próbálna előre haladni a csónakkal. Szégyen, nem szégyen, a dolog lassacskán elrágja még az ork erejét is, de olyannyira, hogy remegés áll az izmaiba, ha tovább erőlteti.
Nem biztos, hogy észreveszik, de a kis lélekvesztő mögött egyre hosszabban nyúlik el valami. Furcsa árnyként kapaszkodik a kenu farába. Testetlen ballaszt vagy csak látványában tűnik úgy, mintha visszafogná őket, ezt még a sokat látott manó se tudná megmondani. Mindenesetre ha meg is piszkálnák az egyik evezőlapáttal, csak pont annyi hatása van, mint árnyékot kapargatni a márványfalról.*
1892. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-03-11 12:02:14
Üzenet elküldve: 2024-03-11 12:02:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Ukrom rendellenes módon el volt mélyülve meséje elregélésében; nem azzal a száraz közönyösséggel áll hozzá ehhez az eposzhoz, mint ahogy oly' régen egy másiktól hallotta, kisebb, csontosabb korában. Nem, az ork mintha szemtanúja lenne mind az előkészületeknek, és a harcnak, egy alkalomhoz, köréjük épített aréna üres nézőterében állva, sólyomszemmel látva az utolsó bevörösödött homokszemcsét is. Hangja nem folyt izgalomba, de olyan tisztán, felelősségteljesen írta le az elbeszélést, mintha élete céljának választotta volna ezt ki. Más szóval, csak akkor dolgozza fel magának ismét a manó létezését, amikor amaz a hajót csapja meg. Megráncosodó arca hamar visszatér a valóságba.*
- Mi történik? *Elsőnek nem veszi észre a problémát, miszerint természetellenesen (vagy éppen természetesen?) lelassultak. Még azt is gondolná különben, hogy Armakhtur csak ki akarja élvezni a kilátást, ha annak ellenkezőjét nem tudná kiértelmezni a trükkös teremtmény szavából. A régi lék helyére lófrál tekintete, lett volna kis káröröme ha azzal lenne probléma. De nem azzal van.
Amikor "megállnak", már előkészülve a kezébe veszi Az egyik evezőt, hogy vagy a kenut fogja előre vinni, vagy arcba fogja csapni az esetleg rájuk törő tengeri szörnyet, ami bármelyik pillanatban előugorhat a hajó oldaláról. Armakhtur utasítására hasonló zavarral reagál az ork, mint barátja, s Nawanthirival összenézve csak a frusztráció folyik le szürke arcáról. Az oda-vissza folyó párbeszéd pedig megmaradt türelmét is elveszi.*
- Beszélj tisztán! *Csattan rá a manóra.* - Mit értesz a tenger szíve alatt? Miért nem tudod megtalálni? *Úgy néz körbe az egyre nyugtalanító végtelenségben, mintha az esetleges nyomokat tartalmazna, ami segít megtalálni a... mit is? Szigetet? Sosem lett teljesen tisztázva, "hol" is lakik az a sámán, sem hogy akár biztosan el tudják e érni őt a tengeren utazva. És ha nem valami szilárd, vízfelszín felett lévő földrakás a vajákos otthona, és valami trükkös lépést kell megtenniük annak feltárásához, akkor bajban lehetnek. Visszaemlékszik, amiről a mágikus apróságot firtatta, annak mágiájáról és amit tud érzékelni, vagy nem. Csak nem lépték már át a határt?*
- ...Nawanthiri, talán még előre evezhetnénk egy kicsit. *Veti föl óvatosan, maga sem biztos hogy támogatni akarja Armakhturt de jobbat nem tud kiagyalni.* - Ha van rá esély hogy meglátunk valamit, azt jó lenne most letudni. Helyet cserélhetünk, hogy jobban láss.
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.03.11 12:03:23
*Ukrom rendellenes módon el volt mélyülve meséje elregélésében; nem azzal a száraz közönyösséggel áll hozzá ehhez az eposzhoz, mint ahogy oly' régen egy másiktól hallotta, kisebb, csontosabb korában. Nem, az ork mintha szemtanúja lenne mind az előkészületeknek, és a harcnak, egy alkalomhoz, köréjük épített aréna üres nézőterében állva, sólyomszemmel látva az utolsó bevörösödött homokszemcsét is. Hangja nem folyt izgalomba, de olyan tisztán, felelősségteljesen írta le az elbeszélést, mintha élete céljának választotta volna ezt ki. Más szóval, csak akkor dolgozza fel magának ismét a manó létezését, amikor amaz a hajót csapja meg. Megráncosodó arca hamar visszatér a valóságba.*
- Mi történik? *Elsőnek nem veszi észre a problémát, miszerint természetellenesen (vagy éppen természetesen?) lelassultak. Még azt is gondolná különben, hogy Armakhtur csak ki akarja élvezni a kilátást, ha annak ellenkezőjét nem tudná kiértelmezni a trükkös teremtmény szavából. A régi lék helyére lófrál tekintete, lett volna kis káröröme ha azzal lenne probléma. De nem azzal van.
Amikor "megállnak", már előkészülve a kezébe veszi Az egyik evezőt, hogy vagy a kenut fogja előre vinni, vagy arcba fogja csapni az esetleg rájuk törő tengeri szörnyet, ami bármelyik pillanatban előugorhat a hajó oldaláról. Armakhtur utasítására hasonló zavarral reagál az ork, mint barátja, s Nawanthirival összenézve csak a frusztráció folyik le szürke arcáról. Az oda-vissza folyó párbeszéd pedig megmaradt türelmét is elveszi.*
- Beszélj tisztán! *Csattan rá a manóra.* - Mit értesz a tenger szíve alatt? Miért nem tudod megtalálni? *Úgy néz körbe az egyre nyugtalanító végtelenségben, mintha az esetleges nyomokat tartalmazna, ami segít megtalálni a... mit is? Szigetet? Sosem lett teljesen tisztázva, "hol" is lakik az a sámán, sem hogy akár biztosan el tudják e érni őt a tengeren utazva. És ha nem valami szilárd, vízfelszín felett lévő földrakás a vajákos otthona, és valami trükkös lépést kell megtenniük annak feltárásához, akkor bajban lehetnek. Visszaemlékszik, amiről a mágikus apróságot firtatta, annak mágiájáról és amit tud érzékelni, vagy nem. Csak nem lépték már át a határt?*
- ...Nawanthiri, talán még előre evezhetnénk egy kicsit. *Veti föl óvatosan, maga sem biztos hogy támogatni akarja Armakhturt de jobbat nem tud kiagyalni.* - Ha van rá esély hogy meglátunk valamit, azt jó lenne most letudni. Helyet cserélhetünk, hogy jobban láss.
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.03.11 12:03:23
1891. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-03-10 10:26:57
Üzenet elküldve: 2024-03-10 10:26:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Közelebb hajol a szürkebőrűhöz, hogy hallja a történetet, ami pont olyan, amilyennek egy harcos hősökről szóló legendának lennie kell. Minden hatalmas benne: a szereplők, az erőfeszítéseik, az érzéseik - amikről a mesélők ritkán szólnak, hiszen megszületnek azok a hallgatóságban maguktól. Nawanthiri nemcsak hallgat, át is él mindent. Amikor Ukrom Kratáról és Na'atiról beszél, lélekben az ő bőrükbe bújik, amikor a homokféregről, ő lesz a tevéket elnyelő bestia. Képzeletében a végtelen víz dűnetengerré változik, a szürke égbolt azúrkékké, melynek tetején a győzhetetlen nap gályája úszik, fullasztó szélvihart kavarva maga mögött farvíz gyanánt.*
- Hé!
*Ez Armarkhtur hangja.*
- Mi ez már? Heló!
*A manó ingerülten kopogtatja a kenu orrát, majd titokzatos szavakat suttog neki. A hajó azonban mintha megunta volna a parancsolgatást. Egyre lassabban és lassabban úszik.*
- Tudom a nevedet, te bikfatekenő, hát miért nem mész, ha mondom?! *kezecskéivel megcsapkodja a hajó peremét. A jármű meg se rezzen. Nawanthiri aggódva figyeli, mi történik, de egyelőre nem szól közbe. A manó feláll, gyanakodva körbetekint, mint aki tolvajt keres. A két nyurgán kívül senki nincs, ameddig a szem ellát. Még madarak vagy halak sem. A kenu mostanra már csak tehetetlenül sodródik a hullámokon. A szél elállt.*
- Azt hiszed, túljárhatsz az eszemen, te vajákos? *dünnyögi maga elé Armarkhtur* Korábban kell ahhoz kelned!
*Odafordul a nyurgák felé. Nagyot sóhajt.*
- Innentől eveznetek kell… *mindkét kis karjával a szerzetes felé int* és te navigálsz!
*Nawanthiri hitetlenkedve pislog a manóra.*
- Én? Hogyan…?
*Soha életében nem járt még tengeren. Annyit ért az egészhez, hogy jól úszik.*
- Hát csak mész előre, míg meg nem találod a szigetet!
*A szerzetes Ukromra néz, aztán vissza a manóra. Arcán teljes tanácstalanság.*
- Én nem tudom, hol van a sziget. Azért hívtalak téged…
- Hogyne tudnád? A tenger szívében, te magad mondtad!
*Nawanthiri széttárja a karját.*
- De hát honnan tudhatnám, hol a tenger szíve…?
*Annyira nincs körülöttük semmi, hogy akár most is ott lehetnek. Talán mégis le kell merülniük a víz alá?*
*Közelebb hajol a szürkebőrűhöz, hogy hallja a történetet, ami pont olyan, amilyennek egy harcos hősökről szóló legendának lennie kell. Minden hatalmas benne: a szereplők, az erőfeszítéseik, az érzéseik - amikről a mesélők ritkán szólnak, hiszen megszületnek azok a hallgatóságban maguktól. Nawanthiri nemcsak hallgat, át is él mindent. Amikor Ukrom Kratáról és Na'atiról beszél, lélekben az ő bőrükbe bújik, amikor a homokféregről, ő lesz a tevéket elnyelő bestia. Képzeletében a végtelen víz dűnetengerré változik, a szürke égbolt azúrkékké, melynek tetején a győzhetetlen nap gályája úszik, fullasztó szélvihart kavarva maga mögött farvíz gyanánt.*
- Hé!
*Ez Armarkhtur hangja.*
- Mi ez már? Heló!
*A manó ingerülten kopogtatja a kenu orrát, majd titokzatos szavakat suttog neki. A hajó azonban mintha megunta volna a parancsolgatást. Egyre lassabban és lassabban úszik.*
- Tudom a nevedet, te bikfatekenő, hát miért nem mész, ha mondom?! *kezecskéivel megcsapkodja a hajó peremét. A jármű meg se rezzen. Nawanthiri aggódva figyeli, mi történik, de egyelőre nem szól közbe. A manó feláll, gyanakodva körbetekint, mint aki tolvajt keres. A két nyurgán kívül senki nincs, ameddig a szem ellát. Még madarak vagy halak sem. A kenu mostanra már csak tehetetlenül sodródik a hullámokon. A szél elállt.*
- Azt hiszed, túljárhatsz az eszemen, te vajákos? *dünnyögi maga elé Armarkhtur* Korábban kell ahhoz kelned!
*Odafordul a nyurgák felé. Nagyot sóhajt.*
- Innentől eveznetek kell… *mindkét kis karjával a szerzetes felé int* és te navigálsz!
*Nawanthiri hitetlenkedve pislog a manóra.*
- Én? Hogyan…?
*Soha életében nem járt még tengeren. Annyit ért az egészhez, hogy jól úszik.*
- Hát csak mész előre, míg meg nem találod a szigetet!
*A szerzetes Ukromra néz, aztán vissza a manóra. Arcán teljes tanácstalanság.*
- Én nem tudom, hol van a sziget. Azért hívtalak téged…
- Hogyne tudnád? A tenger szívében, te magad mondtad!
*Nawanthiri széttárja a karját.*
- De hát honnan tudhatnám, hol a tenger szíve…?
*Annyira nincs körülöttük semmi, hogy akár most is ott lehetnek. Talán mégis le kell merülniük a víz alá?*
1890. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-03-09 08:45:15
Üzenet elküldve: 2024-03-09 08:45:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A Csontvető halkan dúdol. A dallam szelíden cirógatja az alvó Ortas dúlt békéjét. Mintha öröktől aludna, pedig Kaiyko jól tudja, hogy ez mennyire nincs így. Ortas a Düh. Csak úgy alszik, mint a föld mélye: forrongva morajló, vad álmokban. De most szunnyad, s pihenését a Csontvető vigyázza. Itt, ahol a hajók vitorláit dagasztó szelek születnek, ahol a csillagok mozdulatlan fénypettyek az éjszakai égen, és ahol egyedüliként termékeny magot hoz az álomfűz.*
- Armarkht Úr *sóhajt. Dorgáló kis fejcsóválás társul a felismerés mosolyához. Tekintetét a végtelen horizontra nyitja. A bal szemét takaró ezüstös hályog mögül pedig egyenesen a különc, fekete lélekvesztő kapitányára pillant.*
- Tudod a módját *hullik a végtelenbe az intelem a Csontvető ajkáról.* - Másképp nem lehet.
*A könnyed mozdulat, mellyel intésből hirtelen ökölbe zárja az ujjait úgy szegi nyakát a csavaros eszű manóúr mágiájának, mintha csupán egy ágacskát roppantana ketté.* - Ide nem vezet a könnyebb út, tudhatnád. *Szeretetteljes kis feddés ez inkább. Él néhány különleges lény Lanawinon, akik az ősi szabályokat is velük született leleményességgel hajlítgatják. Már így is közelebb hozta a hármast a szigethez a csalás, mint a legtöbbeket valaha, de a közel e hely tekintetében alig kevesebb annál, ami a határtalan messzeséget megkarcolja. Nem haragszik a manóra, amiért megpróbálta, de innen már minden halandó csak magára van utalva, ez mindig így volt, mindig így lesz.
Aki nem járatos a hajózásban, biztos azt gondolja, a tengerészek a viharoktól rettegnek. De aki már látott szélcsendet a nagy víz végtelenjének közepén, az tudja, hogy az ilyesmi legalább annyira félelmetes. Se hullámok, se áramlatok moccanása nem töri meg a tükörsima vízfelszínt. Nem látni már a kíváncsi delfineket sem. Sőt, tulajdonképpen mintha teljesen eltűntek volna a halak, pedig a rajokban mozgó ezüstös hátak eddig gyakran felbukkantak. A levegőt se szeli se madár, se rovar. Csak ég van az utazók felett, alattuk a mélység, körülöttük pedig a végtelen, mintha az élet a kis lélekvesztő buborékjába tömörült volna az ésszel fel nem fogható távlatok közé szorulva.*
*A Csontvető halkan dúdol. A dallam szelíden cirógatja az alvó Ortas dúlt békéjét. Mintha öröktől aludna, pedig Kaiyko jól tudja, hogy ez mennyire nincs így. Ortas a Düh. Csak úgy alszik, mint a föld mélye: forrongva morajló, vad álmokban. De most szunnyad, s pihenését a Csontvető vigyázza. Itt, ahol a hajók vitorláit dagasztó szelek születnek, ahol a csillagok mozdulatlan fénypettyek az éjszakai égen, és ahol egyedüliként termékeny magot hoz az álomfűz.*
- Armarkht Úr *sóhajt. Dorgáló kis fejcsóválás társul a felismerés mosolyához. Tekintetét a végtelen horizontra nyitja. A bal szemét takaró ezüstös hályog mögül pedig egyenesen a különc, fekete lélekvesztő kapitányára pillant.*
- Tudod a módját *hullik a végtelenbe az intelem a Csontvető ajkáról.* - Másképp nem lehet.
*A könnyed mozdulat, mellyel intésből hirtelen ökölbe zárja az ujjait úgy szegi nyakát a csavaros eszű manóúr mágiájának, mintha csupán egy ágacskát roppantana ketté.* - Ide nem vezet a könnyebb út, tudhatnád. *Szeretetteljes kis feddés ez inkább. Él néhány különleges lény Lanawinon, akik az ősi szabályokat is velük született leleményességgel hajlítgatják. Már így is közelebb hozta a hármast a szigethez a csalás, mint a legtöbbeket valaha, de a közel e hely tekintetében alig kevesebb annál, ami a határtalan messzeséget megkarcolja. Nem haragszik a manóra, amiért megpróbálta, de innen már minden halandó csak magára van utalva, ez mindig így volt, mindig így lesz.
Aki nem járatos a hajózásban, biztos azt gondolja, a tengerészek a viharoktól rettegnek. De aki már látott szélcsendet a nagy víz végtelenjének közepén, az tudja, hogy az ilyesmi legalább annyira félelmetes. Se hullámok, se áramlatok moccanása nem töri meg a tükörsima vízfelszínt. Nem látni már a kíváncsi delfineket sem. Sőt, tulajdonképpen mintha teljesen eltűntek volna a halak, pedig a rajokban mozgó ezüstös hátak eddig gyakran felbukkantak. A levegőt se szeli se madár, se rovar. Csak ég van az utazók felett, alattuk a mélység, körülöttük pedig a végtelen, mintha az élet a kis lélekvesztő buborékjába tömörült volna az ésszel fel nem fogható távlatok közé szorulva.*
1889. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-03-08 14:42:20
Üzenet elküldve: 2024-03-08 14:42:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Ukrom nem találja olyan iszonyatosan elgyönyörködtetőnek a kilátást: víz, ameddig csak a szeme ellát, ami szimmetrikusságot a néhanapján közelükben feltűnő, elhanyagolható méretű sziklák, szigetszerűségek, és az elmúlt hosszú évek tragédiával végződött felfedezéseinek és hajóútjainak természet-rágcsálta maradványai tesznek érdekesebbé. No, és persze egy irányból nem lát egy hangyányit se valami átkozott köd miatt. Viszont a szürkebőrű, jómaga először látva delfint, jól megnézi őket, de az az epizód is azzal a kérdéssel végződik, hogy vajon milyen ízük lehet. De ezzel az is felkelti a figyelmét, hogy milyen gyorsan mennek; ismét előre néz, meggyőződve arról hogy a varázslatos manó velük van, de most mielőtt visszafordítaná kobakját, feltűnik neki, hogy nem látszik az előbb csinált tömítés. vagyis látszik, de nem úgy, mint kéne. Ez csak sószórás az előző óra elpazarlására utaló sebeknek, ezért inkább válaszol Nawanthirinek, mielőtt ténylegesen bedobná Armakhturt a tengerbe, varázs vagy nem varázs. Picit elszokott róla, hogy szoba-beszédnél hangosabban szólaljon meg, így kissé rekedt hangon kezdi meg meséje, vagy legendája, befejezését.*
- Krata, nem értve, de kihasználva a fent keletkezett káoszt, nagynehezen kimászott a gödörből. A homokféreg hatalmas méretének köszönhetően, míg annak a szája mára már Na'ati közelében volt, a vége még a harcos mellett igyekezett elsiklani. Látva, hogyan üldözi a tüzet okádó szörny testvérét, tudta, hogy valamit tennie kell, de a megdagadt bestia páncélos bőre miatt ugyanúgy csúszott le fejszéje a testéről, mintha a falnak csapta volna azt. Az utolsó pillanatban így egy merész lépésre szánta el magát: Megfogta az állat mellőle lesikló farkát két kezével, hogy saját erejével tartsa vissza a homokférget vértestvérétől. A szörny pikkelyes bőre tűskékként fúródtak Krata tenyereibe, és az instabil homoktalaj akadályozta, hogy megtartsa magát, de ez nem állította meg abban, hogy minden erejét összeszedve rántson egyet a homokféreg testén. Ez megállította, és megzavarta a lényt a siklásban, elég időt adva Na'atinak, hogy egy második, olajtól csöpögő bombát dobjon a tátogó szájába. Egy ekkora robbanás keletkezett a homokféregben, hogy azt az égbe okádva lehetett látni abból a településből is, ahonnan őket küldték. Mind a két fejvadásznak el kellett távolodniuk a bestiától, míg annak haláltusája meg nem szűnt; egymással a féreg közepénél találkoztak, lángokkal körülvéve, és egymás fortélyosságát dicsérték. A nagynehezen megölt célpont szénfeketére égett fogait tudták csak visszavinni a faluba bizonyítékként, és sokáig büszkén hordták azokat a nyakaikon.
*Ukrom nem találja olyan iszonyatosan elgyönyörködtetőnek a kilátást: víz, ameddig csak a szeme ellát, ami szimmetrikusságot a néhanapján közelükben feltűnő, elhanyagolható méretű sziklák, szigetszerűségek, és az elmúlt hosszú évek tragédiával végződött felfedezéseinek és hajóútjainak természet-rágcsálta maradványai tesznek érdekesebbé. No, és persze egy irányból nem lát egy hangyányit se valami átkozott köd miatt. Viszont a szürkebőrű, jómaga először látva delfint, jól megnézi őket, de az az epizód is azzal a kérdéssel végződik, hogy vajon milyen ízük lehet. De ezzel az is felkelti a figyelmét, hogy milyen gyorsan mennek; ismét előre néz, meggyőződve arról hogy a varázslatos manó velük van, de most mielőtt visszafordítaná kobakját, feltűnik neki, hogy nem látszik az előbb csinált tömítés. vagyis látszik, de nem úgy, mint kéne. Ez csak sószórás az előző óra elpazarlására utaló sebeknek, ezért inkább válaszol Nawanthirinek, mielőtt ténylegesen bedobná Armakhturt a tengerbe, varázs vagy nem varázs. Picit elszokott róla, hogy szoba-beszédnél hangosabban szólaljon meg, így kissé rekedt hangon kezdi meg meséje, vagy legendája, befejezését.*
- Krata, nem értve, de kihasználva a fent keletkezett káoszt, nagynehezen kimászott a gödörből. A homokféreg hatalmas méretének köszönhetően, míg annak a szája mára már Na'ati közelében volt, a vége még a harcos mellett igyekezett elsiklani. Látva, hogyan üldözi a tüzet okádó szörny testvérét, tudta, hogy valamit tennie kell, de a megdagadt bestia páncélos bőre miatt ugyanúgy csúszott le fejszéje a testéről, mintha a falnak csapta volna azt. Az utolsó pillanatban így egy merész lépésre szánta el magát: Megfogta az állat mellőle lesikló farkát két kezével, hogy saját erejével tartsa vissza a homokférget vértestvérétől. A szörny pikkelyes bőre tűskékként fúródtak Krata tenyereibe, és az instabil homoktalaj akadályozta, hogy megtartsa magát, de ez nem állította meg abban, hogy minden erejét összeszedve rántson egyet a homokféreg testén. Ez megállította, és megzavarta a lényt a siklásban, elég időt adva Na'atinak, hogy egy második, olajtól csöpögő bombát dobjon a tátogó szájába. Egy ekkora robbanás keletkezett a homokféregben, hogy azt az égbe okádva lehetett látni abból a településből is, ahonnan őket küldték. Mind a két fejvadásznak el kellett távolodniuk a bestiától, míg annak haláltusája meg nem szűnt; egymással a féreg közepénél találkoztak, lángokkal körülvéve, és egymás fortélyosságát dicsérték. A nagynehezen megölt célpont szénfeketére égett fogait tudták csak visszavinni a faluba bizonyítékként, és sokáig büszkén hordták azokat a nyakaikon.
1888. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-03-07 10:11:37
Üzenet elküldve: 2024-03-07 10:11:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Armarkhtur nem veszi észre, hogy mögötte épp felháborodik több, mint egy mázsa ork. Leköti a figyelmét a kenu irányítása, no meg az, hogy a vízbe ne essen, mert ilyen sebesség mellett jócskán érezni a hullámverést. Gyorsabban haladnak a legfürgébb vitorlásoknál is.
Ha Ukrom előretekint, feltűnhet neki még egy különös dolog: eltűnt a dugó, amivel a hajótesten betömték a léket. Helyén a jármű fájába szervesen belesimuló, enyhén kitüremkedő, másmilyen faanyag van. Mintha a dugó belegyógyult volna a kenuba…
Nawanthiri mit se gondol mindezzel: teljes boldogságban terpeszkedik a hajó hátuljában. A sörénye lobog a szélben. Mandulaszemei csak egy-egy vágás a hunyorgástól, és nem tudnak betelni a látvánnyal. Nem messze nyugatra egy csapat delfin versenyt úszik velük. Keletre, a Köd fehér fala előtt hasas gályák tartanak a Kikötőbe. Innen messziről apró dióhéjak csupán. Az eget felül összefüggő, acélszürke fellegtakaró borítja, ami alatt kövér esőfelhők rohannak a szárazföld belseje felé.*
- Mondd el nekem! *kiáltja oda a szürkebőrűnek, mikor az a félbemaradt meséjén kezd morfondírozni. A tenger robaja minden halk szót elnyom, de a szerzetes attól még lelkes hallgatóság!*
*Armarkhtur nem veszi észre, hogy mögötte épp felháborodik több, mint egy mázsa ork. Leköti a figyelmét a kenu irányítása, no meg az, hogy a vízbe ne essen, mert ilyen sebesség mellett jócskán érezni a hullámverést. Gyorsabban haladnak a legfürgébb vitorlásoknál is.
Ha Ukrom előretekint, feltűnhet neki még egy különös dolog: eltűnt a dugó, amivel a hajótesten betömték a léket. Helyén a jármű fájába szervesen belesimuló, enyhén kitüremkedő, másmilyen faanyag van. Mintha a dugó belegyógyult volna a kenuba…
Nawanthiri mit se gondol mindezzel: teljes boldogságban terpeszkedik a hajó hátuljában. A sörénye lobog a szélben. Mandulaszemei csak egy-egy vágás a hunyorgástól, és nem tudnak betelni a látvánnyal. Nem messze nyugatra egy csapat delfin versenyt úszik velük. Keletre, a Köd fehér fala előtt hasas gályák tartanak a Kikötőbe. Innen messziről apró dióhéjak csupán. Az eget felül összefüggő, acélszürke fellegtakaró borítja, ami alatt kövér esőfelhők rohannak a szárazföld belseje felé.*
- Mondd el nekem! *kiáltja oda a szürkebőrűnek, mikor az a félbemaradt meséjén kezd morfondírozni. A tenger robaja minden halk szót elnyom, de a szerzetes attól még lelkes hallgatóság!*
1887. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2023-11-27 04:22:18
Üzenet elküldve: 2023-11-27 04:22:18
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Ködből//
*A tegnap fogott vaddisznó húsát süti épp a hevenyül összetákolt tűz fölött a parton. A lábszárcsonttal ügyeskedik. Egyik végét a talajhoz szegezi, másikat kezében fogja, rézsútosan tartva a csontot, másik kezében egy nagyobb kő. Nem nehezebb talán egy másfélkezes kardnál, mégis a férfi számára mintha egy hegyet kéne megemelni; napok óta, mióta a szigetre került, marja a láz, amit az édesvíz teljes hiánya sem enyhít. A vaddisznó vérét gondosan összegyűjtötte a ripityára tölt palackok alján.
Egész napja heveny csapdák összeszereléséből, a hajóról partra sodródott roncsdarabok guberálásáról szól. Nem emlékszik arra, hogy vajon a hajó legénységének tagja volt, avagy csupán véletlen egybeesés, de amióta a parton ébredt, folyamatosan érkeznek újabb és újabb darabok a hullámok hátán.
Egyetlen dolog keltette fel érdeklődését a palánkokon kívül, amivel valami tutajféleséget kíván összeeszkábálni; a hajó névtáblája.
~ Agarmath Büszkesége... ~
A saját nevére sem emlékszik, élete legapróbb pillanatára sem, ez a név mégis visszhangként szól fejében, mint egy viszketés, mint egy szűnni nem akaró harangszó a koromfekete éjszakában. Egyelőre viszont a túlélés az első szempont.
Lehúz egy kortyot a disznóvérből, az üveg szilánkja megkaristolja nyelvét, de nem foglalkozik vele. A láztól a teste konstans agóniában van, ez az apró karcolás pont arra jó, hogy végre elterelhesse kissé figyelmét a nagyobb gyötrelmeiről.
Végül lecsap a kővel a csontra. Tompa reccsenéssel hasad ketté az, halk szisszenéssel nyomódik be az egyik fele a homokba a kő súlyától. A férfi szemügyre veszi: A törés szintén nem egyenes, de talán használható valamire, nem úgy mint az előző három csont, amivel próbálkozott. Így, negyedjére, talán rámosolygott a szerencse.
Az éj leszállta előtti néhány óráját a csontdarab dörzsölésével tölti hol fába, hol sziklába, megfelelő felületet keresve, s mire leszáll az éj, kész is szedett-vedett vágóeszköze.*
*Másnap a nap első sugarai ébresztik fel. Valamikor tőr élezése közben csaphatta meg az álom, állapotához mérten mintha egy buzogánnyal csapták volna tarkón. Még befejezi kését, mélyedést faragva egy fadarabba, majd a csontot beleillesztve. Nem szép, olyan sok mindenre nem is hasznos, de hólyagos kezei nem bírják már az indák tépését, így pedig mindenképpen kötelező eleme a szigetről való szökésnek.
Nagyjából délutánra végez is a maradék munkával, és készen áll a tutaj. Nincs vitorla, stabilnak se igazán mondható, de a próbák alapján megtartja a súlyát és oly könnyen nem is szedi miszlikben a hullámverés, mint ahogyan az első ránézésre tűnne.
Felhajítja a húst, a maradék vért, majd addig tolja a tákolmányt, ameddig lába leér, s innentől fogva az áramlatoka bízza magát.
A sors vagy megöli, vagy új élettel áldja meg.*
*A tegnap fogott vaddisznó húsát süti épp a hevenyül összetákolt tűz fölött a parton. A lábszárcsonttal ügyeskedik. Egyik végét a talajhoz szegezi, másikat kezében fogja, rézsútosan tartva a csontot, másik kezében egy nagyobb kő. Nem nehezebb talán egy másfélkezes kardnál, mégis a férfi számára mintha egy hegyet kéne megemelni; napok óta, mióta a szigetre került, marja a láz, amit az édesvíz teljes hiánya sem enyhít. A vaddisznó vérét gondosan összegyűjtötte a ripityára tölt palackok alján.
Egész napja heveny csapdák összeszereléséből, a hajóról partra sodródott roncsdarabok guberálásáról szól. Nem emlékszik arra, hogy vajon a hajó legénységének tagja volt, avagy csupán véletlen egybeesés, de amióta a parton ébredt, folyamatosan érkeznek újabb és újabb darabok a hullámok hátán.
Egyetlen dolog keltette fel érdeklődését a palánkokon kívül, amivel valami tutajféleséget kíván összeeszkábálni; a hajó névtáblája.
~ Agarmath Büszkesége... ~
A saját nevére sem emlékszik, élete legapróbb pillanatára sem, ez a név mégis visszhangként szól fejében, mint egy viszketés, mint egy szűnni nem akaró harangszó a koromfekete éjszakában. Egyelőre viszont a túlélés az első szempont.
Lehúz egy kortyot a disznóvérből, az üveg szilánkja megkaristolja nyelvét, de nem foglalkozik vele. A láztól a teste konstans agóniában van, ez az apró karcolás pont arra jó, hogy végre elterelhesse kissé figyelmét a nagyobb gyötrelmeiről.
Végül lecsap a kővel a csontra. Tompa reccsenéssel hasad ketté az, halk szisszenéssel nyomódik be az egyik fele a homokba a kő súlyától. A férfi szemügyre veszi: A törés szintén nem egyenes, de talán használható valamire, nem úgy mint az előző három csont, amivel próbálkozott. Így, negyedjére, talán rámosolygott a szerencse.
Az éj leszállta előtti néhány óráját a csontdarab dörzsölésével tölti hol fába, hol sziklába, megfelelő felületet keresve, s mire leszáll az éj, kész is szedett-vedett vágóeszköze.*
*Másnap a nap első sugarai ébresztik fel. Valamikor tőr élezése közben csaphatta meg az álom, állapotához mérten mintha egy buzogánnyal csapták volna tarkón. Még befejezi kését, mélyedést faragva egy fadarabba, majd a csontot beleillesztve. Nem szép, olyan sok mindenre nem is hasznos, de hólyagos kezei nem bírják már az indák tépését, így pedig mindenképpen kötelező eleme a szigetről való szökésnek.
Nagyjából délutánra végez is a maradék munkával, és készen áll a tutaj. Nincs vitorla, stabilnak se igazán mondható, de a próbák alapján megtartja a súlyát és oly könnyen nem is szedi miszlikben a hullámverés, mint ahogyan az első ránézésre tűnne.
Felhajítja a húst, a maradék vért, majd addig tolja a tákolmányt, ameddig lába leér, s innentől fogva az áramlatoka bízza magát.
A sors vagy megöli, vagy új élettel áldja meg.*
1886. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2023-08-08 20:43:22
Üzenet elküldve: 2023-08-08 20:43:22
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
//Viharkalmár//
//Zárás//
*Merchen számos holmival megrakodva ér vissza a Bolyongó Szuka fedélzetére. Az elsőtiszt vigyorogva fogadja, még hátba is veregeti a kis tündért.*
-Úgy látom, kedvedre volt az Aranyzátony. *A kereskedő sokáig távol volt, így nem is kell túl sokat várnia, mire ismét kifut a hajó. Mire ő helyet foglal frissen szerzett portékái körében, már ismét a habokat szelik.
A visszaút már jóval gyorsabbnak hat, de még így is éjnek évadjára járhat, mire ismét elérik a Kikötőt. A világítótorony magasba szökő lángja messzire látszik, közelebb érve pedig a langyos szélben imbolygó lámpások fényében úszó dokkok is kirajzolódnak. Merchen búcsút inthet a Vihar Fiainak, a cókmókját pedig alighanem szekérre kell raknia.
A tündér azonban jobb, ha vigyáz ezen a környéken innentől kezdve; Nem csak barátokat, de ellenségeket is szerzett magának küldetése során. Méghozzá hatalmas ellenségeket. Vállalta a veszélyt és az ezzel járó kockázatokat is. Egy darabig még alighanem feltűnésmentesen mozoghat itt, de a jövőben megütheti a bokáját, ha nem elég körültekintő.*
//Zárás//
*Merchen számos holmival megrakodva ér vissza a Bolyongó Szuka fedélzetére. Az elsőtiszt vigyorogva fogadja, még hátba is veregeti a kis tündért.*
-Úgy látom, kedvedre volt az Aranyzátony. *A kereskedő sokáig távol volt, így nem is kell túl sokat várnia, mire ismét kifut a hajó. Mire ő helyet foglal frissen szerzett portékái körében, már ismét a habokat szelik.
A visszaút már jóval gyorsabbnak hat, de még így is éjnek évadjára járhat, mire ismét elérik a Kikötőt. A világítótorony magasba szökő lángja messzire látszik, közelebb érve pedig a langyos szélben imbolygó lámpások fényében úszó dokkok is kirajzolódnak. Merchen búcsút inthet a Vihar Fiainak, a cókmókját pedig alighanem szekérre kell raknia.
A tündér azonban jobb, ha vigyáz ezen a környéken innentől kezdve; Nem csak barátokat, de ellenségeket is szerzett magának küldetése során. Méghozzá hatalmas ellenségeket. Vállalta a veszélyt és az ezzel járó kockázatokat is. Egy darabig még alighanem feltűnésmentesen mozoghat itt, de a jövőben megütheti a bokáját, ha nem elég körültekintő.*
1885. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2023-08-07 22:41:32
Üzenet elküldve: 2023-08-07 22:41:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Viharkalmár//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem túl sok arany üti a markát, de valahol gondolta hogy ez itt így fog menni. Nem éppen túl hasznos holmik, de legalább nem húzzák tovább a batyuját és helyet teremthet ezáltal az új csecsebecséknek. Mert hogy a fél karját rá merné tenni, hogy olyasmiket fog itt találni amiket még soha életében nem látott. Ez a hely ahogy egyre inkább lassú léptekkel és kapkodó szemekkel halad, egészen olybá tűnik számára mint egyfajta kis paradicsom. Egy szigetnyi kincs. Ha tehetné sűrűbben látogatna ide, csak úgy tengetni a napjait no meg persze talán jól meg is szedni magát néha-néha. Vagy csak hatokra kilépni a világ nyüzsgéséből. A vigyort nem is tudja lemosni a képéről, ahogy sorra szedi mit is vinne szívesen magával. Tudja hogy nem időzhet túl sokat, úgyhogy azért a keze is jár a lába mellett. Egy aranyozott távcsövet mindenképpen el akar magával vinni, ezt temrészetesen saját használatra fogja tartani. No meg egy rubint díszes, aranymarkolatú szablyát is, igazán királyi fegyver ami pontosan passzol Merchenhez. Ugyan forgatni aligha fogja, de kellő tekintélyt parancsol majd neki. A medálok is igencsak megkapják a tekintetét, de egyelőre tovább kutat. Az aranykoponya gyűrű viszont a szívébe lopja magát, abból is fog egyet magának. Kalózkalapot és sellőpipát is kufárkodik magának, ezek is igen mutatósak lesznek majd a jövőben a keze ügyében. A papagájt és az óriáskígyót is a hajóhoz viteti, ugyan neki nincs rá szüksége de bizonyosan talál majd rájuk vevőt. Végül úgy dönt, hogy még egy ugyanolyan gyönyörű szablyát vesz, azt is biztosan el fogja tudni adni, s még két darab árbócpolírt vesz, no meg hármat a közönséges ajzószerből. Ezeken is reméli, hogy túl fog tudni adni súlyos aranyakért. Így összesen pontosan 2181 aranyat hagy a kincses szigeten.
Csontig üres erszénnyel, de végtelen jókedvvel és persze sok-sok értékes holmival térhet vissza a hajóhoz.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem túl sok arany üti a markát, de valahol gondolta hogy ez itt így fog menni. Nem éppen túl hasznos holmik, de legalább nem húzzák tovább a batyuját és helyet teremthet ezáltal az új csecsebecséknek. Mert hogy a fél karját rá merné tenni, hogy olyasmiket fog itt találni amiket még soha életében nem látott. Ez a hely ahogy egyre inkább lassú léptekkel és kapkodó szemekkel halad, egészen olybá tűnik számára mint egyfajta kis paradicsom. Egy szigetnyi kincs. Ha tehetné sűrűbben látogatna ide, csak úgy tengetni a napjait no meg persze talán jól meg is szedni magát néha-néha. Vagy csak hatokra kilépni a világ nyüzsgéséből. A vigyort nem is tudja lemosni a képéről, ahogy sorra szedi mit is vinne szívesen magával. Tudja hogy nem időzhet túl sokat, úgyhogy azért a keze is jár a lába mellett. Egy aranyozott távcsövet mindenképpen el akar magával vinni, ezt temrészetesen saját használatra fogja tartani. No meg egy rubint díszes, aranymarkolatú szablyát is, igazán királyi fegyver ami pontosan passzol Merchenhez. Ugyan forgatni aligha fogja, de kellő tekintélyt parancsol majd neki. A medálok is igencsak megkapják a tekintetét, de egyelőre tovább kutat. Az aranykoponya gyűrű viszont a szívébe lopja magát, abból is fog egyet magának. Kalózkalapot és sellőpipát is kufárkodik magának, ezek is igen mutatósak lesznek majd a jövőben a keze ügyében. A papagájt és az óriáskígyót is a hajóhoz viteti, ugyan neki nincs rá szüksége de bizonyosan talál majd rájuk vevőt. Végül úgy dönt, hogy még egy ugyanolyan gyönyörű szablyát vesz, azt is biztosan el fogja tudni adni, s még két darab árbócpolírt vesz, no meg hármat a közönséges ajzószerből. Ezeken is reméli, hogy túl fog tudni adni súlyos aranyakért. Így összesen pontosan 2181 aranyat hagy a kincses szigeten.
Csontig üres erszénnyel, de végtelen jókedvvel és persze sok-sok értékes holmival térhet vissza a hajóhoz.*
1884. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2023-05-05 18:25:45
Üzenet elküldve: 2023-05-05 18:25:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Hoo-Naoon túl//
*Learon jobb híján megy a többiekkel és figyel arra, nehogy valami nagy baj történjen. Azonban szerencséjükre az út további része már zökkenőmentesre sikeredik. A pásztor el is dönti magában, hogy mostanában egy ideig biztos nem fog menni semmiféle olyan kalandra, ahol életek kerülnek veszélybe, kivéve persze ha megint az istenek hívják, de inkább kandallója előtt üldögélne, ha módja van rá. Vojtri tyúkját, ahogyan az elején is tervezte, magához veszi és néha megsimogatja a kis szárnyast. Időnként valami megnyugtatót is búg a fülébe, mint például azt, hogy nem lesz baj te kis tollas, mindjárt otthon vagyunk és számtalan efféle mást is. Reméli, hogy új kis barátjának nincs ellenére a mágus társasága.
A hajóra érve szótlanul átveszi a jutalmat, meg sem köszönve azt. Végül nem mindannyian jutottak vissza a hajóra, ami kicsit letörté teszi. Akkor sem szól, amikor az ork dupla pénzt kér a gömbért. Neki aztán már olyan mindegy, hogy mennyi arany landol az erszényekben vagy akár valami egyéb is, csak érjenek haza végre egészben.*
-Nos, ennek is vége van! Megyek a mágustoronyba egy kicsit pihenni! Velem tart valaki? *Kérdezi a többieket, hogyha már túlélték együtt a Lényt és minden mást, talán valakinek lesz kedve kicsit elkísérni a továbbiakban, bár nincs nagy reménnyel ez iránt. Biztos mindenki arra vágyik inkább, hogy hazamehessen venni egy jó meleg fürdőt.*
*Learon jobb híján megy a többiekkel és figyel arra, nehogy valami nagy baj történjen. Azonban szerencséjükre az út további része már zökkenőmentesre sikeredik. A pásztor el is dönti magában, hogy mostanában egy ideig biztos nem fog menni semmiféle olyan kalandra, ahol életek kerülnek veszélybe, kivéve persze ha megint az istenek hívják, de inkább kandallója előtt üldögélne, ha módja van rá. Vojtri tyúkját, ahogyan az elején is tervezte, magához veszi és néha megsimogatja a kis szárnyast. Időnként valami megnyugtatót is búg a fülébe, mint például azt, hogy nem lesz baj te kis tollas, mindjárt otthon vagyunk és számtalan efféle mást is. Reméli, hogy új kis barátjának nincs ellenére a mágus társasága.
A hajóra érve szótlanul átveszi a jutalmat, meg sem köszönve azt. Végül nem mindannyian jutottak vissza a hajóra, ami kicsit letörté teszi. Akkor sem szól, amikor az ork dupla pénzt kér a gömbért. Neki aztán már olyan mindegy, hogy mennyi arany landol az erszényekben vagy akár valami egyéb is, csak érjenek haza végre egészben.*
-Nos, ennek is vége van! Megyek a mágustoronyba egy kicsit pihenni! Velem tart valaki? *Kérdezi a többieket, hogyha már túlélték együtt a Lényt és minden mást, talán valakinek lesz kedve kicsit elkísérni a továbbiakban, bár nincs nagy reménnyel ez iránt. Biztos mindenki arra vágyik inkább, hogy hazamehessen venni egy jó meleg fürdőt.*
1883. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2023-05-05 03:34:18
Üzenet elküldve: 2023-05-05 03:34:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 198
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 198
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hoo-Naoon túl//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz! //
*Loq nincs túl beszédes kedvében. Meg amúgy is elmondott ő mindent. Ha a kalapos nem értette meg akkor magára vessen. A minden bizonnyal nem embertől származó hangok hatására a lényeg azért átmegy neki is. Ha van valami amitől egy ork is szalad akkor fusson és lehetőleg utána, hogy őt kapják el előbb. Ha menekülés közben, azt veszi észre, hogy a fickó vagy a tündér előzné meg akkor igyekszik nem hagyni nekik. Azért nem úgy van az. Süllyedő hajón is előbb az orkok, aztán a nők és a gyerekek. Felérve látja a többieket. Nagyjából. Nem tart létszám ellenőrzést, de mintha lettek volna még. Velük se áll le beszélgetni. Mikor valami menekülési útvonal nyílik szalad oda.*
-Szörnyek!
*Ezzel mindent meg is magyarázott. Futás közben azért szidja annak az anyját, aki ilyen hosszú folyosót talált ki. A futás ugyanis sose tartozott Loq kedvenc elfoglaltságai közé. Egyik kezében fáklya, másikban a fegyvere és mikor látja, hogy újabb terembe érnek akkor várja a veszélyt, de az nem jön el. Viszont megtalálják amiért jöttek. Vagyis Loq reméli, hogy az. Ha nem akkor is arra jó lehet, hogy agyonverje vele a kapitányt. Ha más nem előzi meg akkor az addig saját társai felé is fenyegetően tartott varázsfegyver visszakerül az övbe, a gömb meg az izzadt ork hóna alá. Aztán futás tovább. Igaz, hogy az élet a legdrágább, mármint Loq élete, de attól még 400 arany az 400 arany. A hosszú folyosóknál csak a lépcsők amik rosszabbak. Bár ez legalább felfelé lépcső. Elméletileg a felfelé lépcső a felszín felé kéne, hogy vezesse őket. Csak reménykedni mer. Mikor a fényt meglátja akkor a reményei megerősödnek és sokkal lelkesebben szedi a fokokat. Kiérve hálát mond az égieknek mert úgy néz ki végre rájuk mosolygott a szerencse.*
-Na, végre!
*Dobja el a fáklyáját és szedi is a lábát a hajó felé. Az érkező matrózok felé egy rá jellemző kedves morranást intéz.*
-Takarodjunk a kurva életbe erről az átkozott szarrögről.
*Zsákmányát ki se adná a kezéből még mutatóba se. Egészen a hajóig. Ott nyugszik meg valamennyire, de a szíve még így is ki akar ugrani. Erre a nagy idegességre meg akar verni valakit. A muzsikust pont nem látja. A kapitány se dobja fel a kedvét. Mikor elkéri tőle a gömböt odanyújtja, de csak, hogy egyszer még visszahúzza.*
-Én hoztam ide! Dupla pénz!
*Ha nincs ellenvetés akkor adja oda a fura tárgyat az aprónépnek majd leülne, hogy végre tényleg kifújja magát. Csak jusson haza. Hogy a hiányzók felett a kapitány figyelme is elsuhant azzal se törődik. Nem is várt mást. Ez is hozzátartozik a zsoldosélethez. Mikor kipihente magát akkor ha nem szólnak rá akkor nekiáll a matrózokkal kötekedni. Leszólja a munkájukat, ha felmosnak odaköp a tiszta részre... Igyekszik az átélt sokkhatáson túltenni magát az általa ismert módszerekkel. Lehet nem csak ő fog örülni mire végre megérkeznek. Arról nem is beszélve, hogy majd éhen döglik. A szigeten befalt bogyók nem voltak elegek az ő számára. Annyi hasznuk viszont volt, hogy ráhozták az út során a cifrafosást. Újabb szép emlékek amikkel Loq megörvendeztethette a többieket. Ha kifizették akkor ő menne is a rumos felé. Reméli még mindig olyan jó ott a koszt mint annak idején. Az a vaddisznó pörkölt. Hmmm!*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz! //
*Loq nincs túl beszédes kedvében. Meg amúgy is elmondott ő mindent. Ha a kalapos nem értette meg akkor magára vessen. A minden bizonnyal nem embertől származó hangok hatására a lényeg azért átmegy neki is. Ha van valami amitől egy ork is szalad akkor fusson és lehetőleg utána, hogy őt kapják el előbb. Ha menekülés közben, azt veszi észre, hogy a fickó vagy a tündér előzné meg akkor igyekszik nem hagyni nekik. Azért nem úgy van az. Süllyedő hajón is előbb az orkok, aztán a nők és a gyerekek. Felérve látja a többieket. Nagyjából. Nem tart létszám ellenőrzést, de mintha lettek volna még. Velük se áll le beszélgetni. Mikor valami menekülési útvonal nyílik szalad oda.*
-Szörnyek!
*Ezzel mindent meg is magyarázott. Futás közben azért szidja annak az anyját, aki ilyen hosszú folyosót talált ki. A futás ugyanis sose tartozott Loq kedvenc elfoglaltságai közé. Egyik kezében fáklya, másikban a fegyvere és mikor látja, hogy újabb terembe érnek akkor várja a veszélyt, de az nem jön el. Viszont megtalálják amiért jöttek. Vagyis Loq reméli, hogy az. Ha nem akkor is arra jó lehet, hogy agyonverje vele a kapitányt. Ha más nem előzi meg akkor az addig saját társai felé is fenyegetően tartott varázsfegyver visszakerül az övbe, a gömb meg az izzadt ork hóna alá. Aztán futás tovább. Igaz, hogy az élet a legdrágább, mármint Loq élete, de attól még 400 arany az 400 arany. A hosszú folyosóknál csak a lépcsők amik rosszabbak. Bár ez legalább felfelé lépcső. Elméletileg a felfelé lépcső a felszín felé kéne, hogy vezesse őket. Csak reménykedni mer. Mikor a fényt meglátja akkor a reményei megerősödnek és sokkal lelkesebben szedi a fokokat. Kiérve hálát mond az égieknek mert úgy néz ki végre rájuk mosolygott a szerencse.*
-Na, végre!
*Dobja el a fáklyáját és szedi is a lábát a hajó felé. Az érkező matrózok felé egy rá jellemző kedves morranást intéz.*
-Takarodjunk a kurva életbe erről az átkozott szarrögről.
*Zsákmányát ki se adná a kezéből még mutatóba se. Egészen a hajóig. Ott nyugszik meg valamennyire, de a szíve még így is ki akar ugrani. Erre a nagy idegességre meg akar verni valakit. A muzsikust pont nem látja. A kapitány se dobja fel a kedvét. Mikor elkéri tőle a gömböt odanyújtja, de csak, hogy egyszer még visszahúzza.*
-Én hoztam ide! Dupla pénz!
*Ha nincs ellenvetés akkor adja oda a fura tárgyat az aprónépnek majd leülne, hogy végre tényleg kifújja magát. Csak jusson haza. Hogy a hiányzók felett a kapitány figyelme is elsuhant azzal se törődik. Nem is várt mást. Ez is hozzátartozik a zsoldosélethez. Mikor kipihente magát akkor ha nem szólnak rá akkor nekiáll a matrózokkal kötekedni. Leszólja a munkájukat, ha felmosnak odaköp a tiszta részre... Igyekszik az átélt sokkhatáson túltenni magát az általa ismert módszerekkel. Lehet nem csak ő fog örülni mire végre megérkeznek. Arról nem is beszélve, hogy majd éhen döglik. A szigeten befalt bogyók nem voltak elegek az ő számára. Annyi hasznuk viszont volt, hogy ráhozták az út során a cifrafosást. Újabb szép emlékek amikkel Loq megörvendeztethette a többieket. Ha kifizették akkor ő menne is a rumos felé. Reméli még mindig olyan jó ott a koszt mint annak idején. Az a vaddisznó pörkölt. Hmmm!*
1882. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2023-05-04 22:59:08
Üzenet elküldve: 2023-05-04 22:59:08
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
//Hoo-Naoon túl//
* Ahogy az várható volt, a Lény visszatalált hozzájuk és a hangjából ítélve nem mondott le arról, hogy végezzen velük. A fentről érkező hármas – Loq, Sren és Fynlisse épp csak leér a lépcső aljára, amikor újra meghallják a visító hangot, most már jóval hangosabban. Időközben a többiek meghúztak egy kart, amivel két ajtót is kinyitottak, de egyik sem nyerte el a csapat tetszését, így most idő fogytán nem gondolkodnak sokáig, egy másik karral próbálkoznak. Ismét fogaskerék-szerű kattogás hallatszik és megnyílik egy eddig rejtett folyosó. Sötét és keskeny, de a házigazda már a csak néhány méterre van, ezért nincs idő finnyáskodni – mindahányan vannak, bemennek.
Nemsokára egy kis terembe érkeznek és bár aligha számítottak rá, hogy pont itt, pont most rátalálnak valami különlegesre, mégis ez történik. A terem közepén egy csaknem tejfehér, sima felületű gömb található. Felülete sima, mintha csiszolva lenne. Akár magukkal viszik a különös tárgyat (ami egyébként kellőképp súlyos, de bárki elbírja a hóna alatt), akár otthagyják, az egyetlen továbbvezető út egy keskeny lépcső, ami felvezet majdnem egészen a felszínig.
Egy kisebb barlangban lyukadnak ki, ahonnan már látják a napfényt, így azt követve, hamarosan kiérnek a felszínre, nem is olyan messze a hajótól. A legénység néhány tagja hamarosan észre is veszi őket és elébük mennek, hogy üdvözöljék a visszatért csapatot, még ha nem is teljes létszámban értek vissza.
A Vörös Szhylla fedélzetén várja őket a mélynövésű F. L. Aboz Kapitány, aki amilyen alacsony, olyan nagy vigyor ül az arcán. Lehet, hogy csak örül, hogy üzlettársai nagyrészt épségben visszatértek, de lehet, hogy annak a gömbnek örül, amit (már amennyiben magukkal hoztak a kalandorok) hamar el is kér és óvatosan leteszi egy biztonságos helyre. *
– Aggodalomra semmi ok, a visszaút sokkal zökkenőmentesebb lesz, mint az ideút! Csak elhajózunk és vissza sem nézünk. Mindenki megvan? Csodás, akkor indulhatunk!
*A hajó hamarosan útnak indul és szélsebese hasítja a hullámokat. Már sötét van, amikor meglátják a világítótorony fényét, onnan pedig már nem hosszú idő, míg beérnek a kikötőbe. A kalandorok szinte egyik pillanatról a másikra úgy megéheznek, mintha egy éve nem ettek volna. Természetesen a fizetését mindenki megkapja. Tehát 400 arany üti Loq Cordulk markát, szintén 400 arany kerül Sren Lasshoz, ahogy Aashryn Mereethyel 400 aranyáról sem feledkezik meg senki. Továbbá 400 aranyat kap Fynlisse Soneret is. Végül, de nem utolsó sorban Learon Derin is 400 aranyat kap szolgálataiért. Illetve amennyiben elhozták a fehér gömböt, Aboz azért is hajlandó további jutalmat adni, de magától nem hozza fel a témát, csak ha valaki eszébe juttatja, hogy ígért ilyesmit is. A magányos és talán gyáva Ishala egyébként szintén visszakeveredett a hajóra, de mivel ő nem merészkedett be, csak a barlang szájáig, így ő nem kap fizetséget. Ami pedig a dalnok-úrfit illeti, neki valahol félúton nyoma veszett. Senki nem látta és feltehetően soha senki nem is fogja többé látni. Vojtri után csupán egy összezavarodott tyúk maradt, ami feltehetőleg valakinek a levesében fogja végezni. *
* Ahogy az várható volt, a Lény visszatalált hozzájuk és a hangjából ítélve nem mondott le arról, hogy végezzen velük. A fentről érkező hármas – Loq, Sren és Fynlisse épp csak leér a lépcső aljára, amikor újra meghallják a visító hangot, most már jóval hangosabban. Időközben a többiek meghúztak egy kart, amivel két ajtót is kinyitottak, de egyik sem nyerte el a csapat tetszését, így most idő fogytán nem gondolkodnak sokáig, egy másik karral próbálkoznak. Ismét fogaskerék-szerű kattogás hallatszik és megnyílik egy eddig rejtett folyosó. Sötét és keskeny, de a házigazda már a csak néhány méterre van, ezért nincs idő finnyáskodni – mindahányan vannak, bemennek.
Nemsokára egy kis terembe érkeznek és bár aligha számítottak rá, hogy pont itt, pont most rátalálnak valami különlegesre, mégis ez történik. A terem közepén egy csaknem tejfehér, sima felületű gömb található. Felülete sima, mintha csiszolva lenne. Akár magukkal viszik a különös tárgyat (ami egyébként kellőképp súlyos, de bárki elbírja a hóna alatt), akár otthagyják, az egyetlen továbbvezető út egy keskeny lépcső, ami felvezet majdnem egészen a felszínig.
Egy kisebb barlangban lyukadnak ki, ahonnan már látják a napfényt, így azt követve, hamarosan kiérnek a felszínre, nem is olyan messze a hajótól. A legénység néhány tagja hamarosan észre is veszi őket és elébük mennek, hogy üdvözöljék a visszatért csapatot, még ha nem is teljes létszámban értek vissza.
A Vörös Szhylla fedélzetén várja őket a mélynövésű F. L. Aboz Kapitány, aki amilyen alacsony, olyan nagy vigyor ül az arcán. Lehet, hogy csak örül, hogy üzlettársai nagyrészt épségben visszatértek, de lehet, hogy annak a gömbnek örül, amit (már amennyiben magukkal hoztak a kalandorok) hamar el is kér és óvatosan leteszi egy biztonságos helyre. *
– Aggodalomra semmi ok, a visszaút sokkal zökkenőmentesebb lesz, mint az ideút! Csak elhajózunk és vissza sem nézünk. Mindenki megvan? Csodás, akkor indulhatunk!
*A hajó hamarosan útnak indul és szélsebese hasítja a hullámokat. Már sötét van, amikor meglátják a világítótorony fényét, onnan pedig már nem hosszú idő, míg beérnek a kikötőbe. A kalandorok szinte egyik pillanatról a másikra úgy megéheznek, mintha egy éve nem ettek volna. Természetesen a fizetését mindenki megkapja. Tehát 400 arany üti Loq Cordulk markát,
szintén 400 arany kerül Sren Lasshoz, ahogy Aashryn Mereethyel 400 aranyáról sem feledkezik meg senki. Továbbá 400 aranyat kap Fynlisse Soneret is. Végül, de nem utolsó sorban Learon Derin is 400 aranyat kap szolgálataiért. Illetve amennyiben elhozták a fehér gömböt, Aboz azért is hajlandó további jutalmat adni, de magától nem hozza fel a témát, csak ha valaki eszébe juttatja, hogy ígért ilyesmit is. A magányos és talán gyáva Ishala egyébként szintén visszakeveredett a hajóra, de mivel ő nem merészkedett be, csak a barlang szájáig, így ő nem kap fizetséget. Ami pedig a dalnok-úrfit illeti, neki valahol félúton nyoma veszett. Senki nem látta és feltehetően soha senki nem is fogja többé látni. Vojtri után csupán egy összezavarodott tyúk maradt, ami feltehetőleg valakinek a levesében fogja végezni. *
1881. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2023-03-14 19:15:06
Üzenet elküldve: 2023-03-14 19:15:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hoo-Naoon túl//
//Fent - Fynlisse, Sren, Loq//
*Csenben lopakodik felfelé, s olykor aggódva pillant a pislákoló fáklya fénye által keltett árnyéktáncra. Neki sem tetszik a mutatvány, de okoskodásból elég volt, annyira nem is ment neki, illetve vannak tapasztaltabbak is, akik a sötét, még felfedezetlen zugokba férkőzhetnek. Ő ellesz itt a tündérrel. Persze, amint a távolban felvillanó hústornyot megpillantja először másra gondol, s csak aztán nyugszik meg, hogy megismeri. Ideje sincs üdvözölni, a pacák elsuhan mellette akár a nyíl.*
- Ho-hogy mi? *Kérdezi fejét felkapva, miközben az ork elhadart beszédjét is igyekszik felfogni. Fynlisse korábbi élményeiről érdeklődik, s Srent is elkapja a röhögés.*
- Mintha valami elrághatatlan és íztelen zselét rágcsáltam volna. *Vonja meg a vállát.* Iszapízű, hínár paparintással. *Vágja ki magát, hogy aztán a hátán is felálljon a szőr a hallható visítástól, már, ha lenne.*
- Hogy az a... *pillant Fynlissre, s villámgyorsan tárja ki két kezét, hogy lefelé terelje a többieket.*
- Nyomás le a lépcsőn vissza, jön a Csápos! *Sziszegi jól hallhatóan.* Nincs kedvem rágcsálni. *S, ha a többiek is megindulnak, akkor bevárja őket, s utolsóként indul le a lépcsőn.*
//Fent - Fynlisse, Sren, Loq//
*Csenben lopakodik felfelé, s olykor aggódva pillant a pislákoló fáklya fénye által keltett árnyéktáncra. Neki sem tetszik a mutatvány, de okoskodásból elég volt, annyira nem is ment neki, illetve vannak tapasztaltabbak is, akik a sötét, még felfedezetlen zugokba férkőzhetnek. Ő ellesz itt a tündérrel. Persze, amint a távolban felvillanó hústornyot megpillantja először másra gondol, s csak aztán nyugszik meg, hogy megismeri. Ideje sincs üdvözölni, a pacák elsuhan mellette akár a nyíl.*
- Ho-hogy mi? *Kérdezi fejét felkapva, miközben az ork elhadart beszédjét is igyekszik felfogni. Fynlisse korábbi élményeiről érdeklődik, s Srent is elkapja a röhögés.*
- Mintha valami elrághatatlan és íztelen zselét rágcsáltam volna. *Vonja meg a vállát.* Iszapízű, hínár paparintással. *Vágja ki magát, hogy aztán a hátán is felálljon a szőr a hallható visítástól, már, ha lenne.*
- Hogy az a... *pillant Fynlissre, s villámgyorsan tárja ki két kezét, hogy lefelé terelje a többieket.*
- Nyomás le a lépcsőn vissza, jön a Csápos! *Sziszegi jól hallhatóan.* Nincs kedvem rágcsálni. *S, ha a többiek is megindulnak, akkor bevárja őket, s utolsóként indul le a lépcsőn.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1922-1941