//Zombikalipszis//
//2. csoport//
*A máglya fellobban, a kapitány pedig mosolyogva, mutat ujjával felfelé, a kardját magasba emelő orkot látva. Thaira továbbra is szemleges, nem törődöm arcot vág. Nincs neki semmivel sem baja, csak egyszerűen nem szeret idegeneknek megnyílni, ha nem üzletről van szó. Itt pedig határozottan nem arról van szó. Bár mindig is vágyott rá, hogy gyilkoljon, valahogy nem volt olyan jó, mint amilyennek elképzelte, de nem adja fel, biztos csak az első ilyen rossz. A máglyát nézi, de mikor elkezdenek szállingózni a csapat tagjai, azon kapja magát, hogy keres valakit.*
~Na nem! Ally, hagyd abba! Tudod te, milyen ostobán fogok kinézni! Erresz el, azt mondtad én vagyok a főnök!~
~Csak meg akartam nézni életben van-e! Amúgy meg tudtommal, te nevezted ki magadat főnöknek, a megkérdezésem nélkül!~
~A hatalom akkor is az enyém! Úgyhogy, hagyd a csodába, azt az elmebeteget!~
~Mindjárt eszközölök egy trónfosztást!~
~Csak a szád nagy! Úgyse mered, főleg mert megint elindulunk! Harchoz meg gyáva vagy!~
~Caak nem szeretek ölni! Ez nem bűn!~
*De mintha uralkodó belső hangja észre se vette volna, úgy indul meg a kapitány után. Ahogy haladnak több kavicsot is észrevesz, a legtöbb éles, így felveszi őket és a kis táskájába rakja. Lövedéket gyűjt, a parittyával sokkal jobban bán, mint a tőrrel, s célozni is könnyebb, márpedig egy ilyen élesz kő a fejre, elvégzi a fél munkát.*
~Régen láttalak parittyát forgatni, Thary! Tudod még egyáltalán, hogyan kell?~
~Te csak ne szemtelenkedj! Persze, hogy tudom, ezt nem lehet csak úgy elfelejteni! Hova gondolsz? Bár jónak mondom, aki mindig mindenkivel kedves! Fogadok, hogy a sétáló hullákkal is leállnál beszélni, igaz-e?~
*Több se kellett Allyn-nak az út maradék részét vitával töltik, minek hatására Thaira arcán, halvány gonosz mosoly ül ki. Ez felér egy hatalmas adag adrenalinnal a számára. A kapuhoz érve, a kapitány felméri a helyzetet. Minden esetre a lány úgy van vele, azt támadja, aki őt is, úgyhogy mindegy mennyien vannak. Majd az óriás megüti az ajtót, mire a sétáló hullák, eme csapata támadásba lendül. Thaira nem is nézi meg milyenek, szinte már boszorkányos gyorsasággal kapja elő a parittyát és a lövedéket. Az egyik hullamaradvány felé indul, mire ő örömtől lángoló tekintettel, megpörgeti a fegyvert, s a lövedéket egyenesen a valami (még mindig nem tudja mi a legjobb szó ezekre a lényekre) feje felé indítja meg. Ha eltalálta, akkor az a mit tudja mi, valószínüleg meginog, ami elég időt ad neki a cselekvésre, ha nem akkor még egyszer megpróbálja, addig amíg nem sikerül. Ha ez megtörtént, gyorsan oda szöken mellé, s a másik kezébe tartott tőrt, egy hirtelen mozdulattal az ellenfél koponyájába nyomja. Majd feláll és ha kell készül az újabb támadásra.*