Arthenior - Temető
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 86 (1701. - 1720. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
![>Grawok Hifeti [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/881_sotetelf_ferfi.jpg)
//Visszük a hullákat, hozzátok a halottakat! (copy right Gyaloggalopp)//
* A templomban csendes imát követően utánaérdeklődik a papoknál, hogy mégis mi történt. Elmesélték neki a támadást, bár erős túlzásnak érezte a villámot szóró szentembert. De talán tényleg hihető az a történet, hogy a Fény vallásának hirdetői képesek annyira fegyvert forgatni, mint a véráldozó szekta tagjai. Hiszen az istenek és úgy általában az élet törvényszerűségei mindent kiegyenlítenek valamivel. Ha egy egyház áll szemben a másikkal, akkor logikus, hogy egyik sem bárányokból áll, ha a másik farkas.
Legnagyobb meglepetésére a támadó holttestét nem vitték eltemetni a magukat jónak és nagyszerűnek beállító atyafiak, hanem csak odébb rakták a templomkert egy bokra mögé, hogy a híveket ne zavarja.*
~ Haver, ezek után a hősi csata után te is megérdemelnéd a végső megnyugvást. Akik így bánnak az ellenségükkel, az a sötételfekkel sem bánhatnak sokkal jobban.~
* Umhar hatalmas holttestét teljesen eltakarta a növény. Ám nem volt kedve felvenni a hátára. Még a végén elkap tőle valamit. Így ott mégsem hagyhatta.
Visszament a paphoz és kért tőle kötelet, hogy hámként használva elhúzhassa. Persze elsőre nem akartak kölcsönözni neki. De erősen figyelmeztette őket, hogy a városi hírverők felszólították a lakosokat az önkéntes hullahordásra és az istenekben hívők között rossz fényt vetne, ha pár perc erejéig sem nélkülöznék, hiszen a Temető a szomszédban van. Komoly népszerűségvesztést vizionált a vérfolt miatt megtépett tekintélyű szakrális helynek, ha még ebben sem segédkeznek.
Végül idehúzta. Bár a sírásók nem bajlódtak volna vele, hiszen elég a len is, a ruha is, az ork is... Lényeg, ami a lényeg, a lelkiismeret nem hagyta, hogy kárba vesszen a lángok között a kötél. Próbálta kigubancolni, de a földön húzott tetem súlyától úgy ráfeszült, hogy végül kénytelen volt egyszerűen csak levágni a végét.
Így is a pár méteres darab java részét megmentette és elindult a lovat megvásárolni. Majd egyszer valamikor tényleg visszaadja azoknak a kedves embereknek.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1946-1965
1720. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-30 22:02:31
Üzenet elküldve: 2018-07-30 22:02:31
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Árnyak közt//
- Tök nyugodt vagyok, már nem harapok.
*Közli fajtársával, miközben a sírhoz slattyog, hogy leüljön.*
- Oh, nem akarsz semmi rosszat? Aham…
~ Kár. ~
*Xotara, ültében mintha oda se figyelne, a körmeit piszkálva hallgatja a sötételf pasast. Két tőmondat között, azért rápillant a csuklyás fickóra, de nem szól semmit, csak folytatja a körmei tisztogatását. Mikor fajtársa is elhallgat, Xot ismét rápillant, de ő is csak hallgat tovább, a körmeivel bíbelődve.*
~ Nem mintha a meséje nem ordítana, hogy még mindig csak hantázik, de még a testbeszédéből is csak egy vak nem olvasná le, hogy kamuzik. Pff! Nyugi kislány, húzd vissza a karmaid! ~
*A nyári éjszaka, újból rájuk telepedő, síri csendjében csak a tücskök és kabócák ciripelését lehet hallani.*
~ Akkor csak körmönfont leszek. ~
*Xotara rávillantja méregzöld szemeit a csuklyás sötételfre.*
- Értem. Szóval, csak egy koldusbotra jutott vándor vagy. Nagyon sajnálom, akkor minden bizonnyal tévedtem. Én meg letámadtalak, Te szegény pára.
*Xot újból végig méri a sötét fickót.*
~ Né'de hiszen kicsit púpos is. Hát igen, a gerinctelenség árt a tartásnak. ~
- Nem szoktál egészen véletlenül harangozni is?
*Buggyan ki Xotból, önkéntelenül is az otromba kérdés.*
- Bocsi… nem volt gyerekszobám.
*Kapja kezét a heges szája elé, de csak azért, hogy vigyorát elrejtse. Miután vigyora elenyészik, felkel a sírkőről. Megigazítva magán köpenyét, így szól: *
- Na, akkor szia! Biztos, valami csudi koldus talira mész, vagy nem t'om, hogy szokás ez a vándor koldusok között, de Téged biztos nem érdekelne az ajánlatom, mert hát van egy _briliáns_ tervem. Kár, de hát az én hibám… rosszul ítéltelek meg. Na sebaj, majd keresek valaki mást, akit esetleg érdekelne egy rejtélyes _szajré_. Sziaaa…
*Azzal, int fajtársának, csuklóból forgatva kezét, és a ködben lassan elszambázik a folyópart irányába. Xotara egy háromnapos dögrováson lévő csiga sebességével vonul, vigyorogva és magában visszaszámolva.*
~ Három… kettő… egy… ~
//Árnyak közt//
- Tök nyugodt vagyok, már nem harapok.
*Közli fajtársával, miközben a sírhoz slattyog, hogy leüljön.*
- Oh, nem akarsz semmi rosszat? Aham…
~ Kár. ~
*Xotara, ültében mintha oda se figyelne, a körmeit piszkálva hallgatja a sötételf pasast. Két tőmondat között, azért rápillant a csuklyás fickóra, de nem szól semmit, csak folytatja a körmei tisztogatását. Mikor fajtársa is elhallgat, Xot ismét rápillant, de ő is csak hallgat tovább, a körmeivel bíbelődve.*
~ Nem mintha a meséje nem ordítana, hogy még mindig csak hantázik, de még a testbeszédéből is csak egy vak nem olvasná le, hogy kamuzik. Pff! Nyugi kislány, húzd vissza a karmaid! ~
*A nyári éjszaka, újból rájuk telepedő, síri csendjében csak a tücskök és kabócák ciripelését lehet hallani.*
~ Akkor csak körmönfont leszek. ~
*Xotara rávillantja méregzöld szemeit a csuklyás sötételfre.*
- Értem. Szóval, csak egy koldusbotra jutott vándor vagy. Nagyon sajnálom, akkor minden bizonnyal tévedtem. Én meg letámadtalak, Te szegény pára.
*Xot újból végig méri a sötét fickót.*
~ Né'de hiszen kicsit púpos is. Hát igen, a gerinctelenség árt a tartásnak. ~
- Nem szoktál egészen véletlenül harangozni is?
*Buggyan ki Xotból, önkéntelenül is az otromba kérdés.*
- Bocsi… nem volt gyerekszobám.
*Kapja kezét a heges szája elé, de csak azért, hogy vigyorát elrejtse. Miután vigyora elenyészik, felkel a sírkőről. Megigazítva magán köpenyét, így szól: *
- Na, akkor szia! Biztos, valami csudi koldus talira mész, vagy nem t'om, hogy szokás ez a vándor koldusok között, de Téged biztos nem érdekelne az ajánlatom, mert hát van egy _briliáns_ tervem. Kár, de hát az én hibám… rosszul ítéltelek meg. Na sebaj, majd keresek valaki mást, akit esetleg érdekelne egy rejtélyes _szajré_. Sziaaa…
*Azzal, int fajtársának, csuklóból forgatva kezét, és a ködben lassan elszambázik a folyópart irányába. Xotara egy háromnapos dögrováson lévő csiga sebességével vonul, vigyorogva és magában visszaszámolva.*
~ Három… kettő… egy… ~
1719. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-30 11:31:57
Üzenet elküldve: 2018-07-30 11:31:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Árnyak közt//
*De nem szereti az ilyen helyzeteket. Pláne ha fatárs béli az akivel összeakad. Náluk általában nem jön be a hazudozás és a tettetés, így újabb történettel kell előállnia, ha meg akarja úszni. Amint kikecmereg az épület mögül a lány kérésére felemeli a fejét, habár teljesen nem tud kiegyenesedni, mivel alapvetően hajlott a dereka és a gerince némi púposággal megáldva. A csuklyáját nem veszi le csak ahogy kiegyenesedik, úgy némileg láthatóbb lesz az arca, de még így is fedve marad egy része.*
- Jól van nyugalom. Tedd le az a fegyvert. Nem akarok semmi rosszat. *Szabadkozik némi habozással.*
- Csak egy vándor vagyok, aki ide tévedt a városba és miután rájöttem, hogy itt lázongások vannak, így itt kerestem nyugalmat. Másnap tovább is állok dél felé. *Mondja, miközben a földet nézi és csak néha néha pillant rá a másikra, hogy felmérje a kedélyállapotát. Reménykedik a békés kimenetelben és abban, hogy talán nem veszi fejét a másik, vagy lövi ki az egyik lábát. Reméli a válasza kielégítő volt és hamarosan megszabadul a kellemetlen helyzettől.*
//Árnyak közt//
*De nem szereti az ilyen helyzeteket. Pláne ha fatárs béli az akivel összeakad. Náluk általában nem jön be a hazudozás és a tettetés, így újabb történettel kell előállnia, ha meg akarja úszni. Amint kikecmereg az épület mögül a lány kérésére felemeli a fejét, habár teljesen nem tud kiegyenesedni, mivel alapvetően hajlott a dereka és a gerince némi púposággal megáldva. A csuklyáját nem veszi le csak ahogy kiegyenesedik, úgy némileg láthatóbb lesz az arca, de még így is fedve marad egy része.*
- Jól van nyugalom. Tedd le az a fegyvert. Nem akarok semmi rosszat. *Szabadkozik némi habozással.*
- Csak egy vándor vagyok, aki ide tévedt a városba és miután rájöttem, hogy itt lázongások vannak, így itt kerestem nyugalmat. Másnap tovább is állok dél felé. *Mondja, miközben a földet nézi és csak néha néha pillant rá a másikra, hogy felmérje a kedélyállapotát. Reménykedik a békés kimenetelben és abban, hogy talán nem veszi fejét a másik, vagy lövi ki az egyik lábát. Reméli a válasza kielégítő volt és hamarosan megszabadul a kellemetlen helyzettől.*
1718. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-28 14:41:57
Üzenet elküldve: 2018-07-28 14:41:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Cilanney Dharlarann//
*Gondolatait szedegeti, s a térképszeleteket, melyeket a városi könyvtárban memorizált, még Lihanechben.*
- Igen. Az erdőket, mezőket, tanyákat, dűlőket. Mindent. *Mosolyog a lányra.* Mindent felkutatok. Mert egy Veryelian... de ezt mondtam már. *Lapogatja meg a lány kezét, még kissé fel is nevet.* Nem félek én semmitől. Ön úgyis megvéd! *Bólint határozottan, majd ég felé fordított arccal felnevet, egy napsugár utat talál a homlokára, talán átverekedte magát a lombok között. Össze is ráncolja kissé, még sütteti is csukott szemeit, majd visszafordul a lány felé, ki elnézést kér. Balját épp egy kissé felemelve hárít:*
- Ugyan. Szeretem a kalandokat! *Kacsint, ám ezúttal elfojtja a szélesebb mosolyt és visszaáll az eredeti nemesi arcél. Séta közben részletesen elmeséli az erdei elfeknél tett látogatását. A szúrós tekinteteket, a gyűlölködő pillantásokat. Édesapja szüleinek rendreutasítását.*
- Semmit nem mondtak róla. Csak odaadták ezt a képet. *Nyúl mellényzsebébe, majd egy kósza mozdulattal a lány felé nyújtja azt.* Aztán közölték, hogy nem vagyok idevaló, s jobban járok, ha megtérek őseimhez. Apámmal sem találkoztam, addigra elhagyta a falut. *Sóhajt szomorúan.* Bár vénségére igazán izenhetett volna nekem, vagy anyámnak. *Csak fejét rázza értetlenségében, számára felfoghatatlan, hogy valaki családját hagyja el. Bal kezével óvatosan megszorítja a lány meleg kezét, így jelezve, hogy komoly dolgot szeretne mondani, bár ennek ténye mohazöld szemeibe van írva:*
- A hűség, az a legfontosabb. Soha nem hagynám el a családom, s nem is engedhetem, hogy magában kószáljon bárhol! *Szigorú tekintete, a mohazöld, az indigóba olvad.* Ez nem lehet. *Lemondóan rázza fejét, s ismét felsóhajt.* Mindegy, hogy milyen lesz. *Keserűen felnevet.*
- Tudja, én egyedül voltam egész életemben. Anyám munkájának élt, engem iskolába adtak, apám nem volt. Senki, senki nem volt az életemben kinek mondhattam volna: Szeretlek! Voltak ugyan kósza kalandok, játékos flörtök, de család nélkül, nem élet az élet. Így légyen bármilyen, hozzám tartozik, még ha ezt elsőre nem is fogja megérteni. *Mosolyog, bár ez a mosoly, nem a határozottság mintaképe, inkább szomorú és kissé talán ijedt. Ugyan, ezt bizonyára letagadná. Egy nemes nem fél semmitől. Időközben a fa alá térnek, s a lány szavaira Lyes ismét végre jóízűen felnevet:*
- Mint mondtam, szeretem a kalandot! *Nevet, s kedvesen néz a lányra, a mohazöld szemek ezúttal kerülnek minden keménységet. Lyes bólint, s köpenyét ismételten felveszi, hogy elinduljanak abba az irányba, hol nyugodtabb a pihenés és a beszélgetés.*
- Meséljek? Hiszen ismeri az életem, mire volna kíváncsi? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel, de vidáman.* Egész életemben az iskolákat jártam, tanultam harcmodort, stratégiát, etikettet, becsületet és lojalitást. Politikát, társadalomtudományokat és, hogy a hűség a legfontosabb. Nem volt semmim és senkim, ezt a vívótőrt kaptam, mikor sikeresen végeztem. Ez marad belőlem, ha már nem leszek. Semmi egyéb. *Hangja szomorú ugyan, de nem kesereg, soha nem sajnáltatná magát.*
- Tudja... kedvem lenne csak úgy, néha táncolni. Mindent elfelejtve, ha lenne valaki... ön szeret táncolni? *Kérdezi hirtelen magához fordítva a nőt, komoly tekintettel ránézve, talán kissé közelebb, mint a megszokott, de Lyesnek ez úgy néz ki fel sem tűnik. Pedig az etikett órákon, bizonyára ezt is oktathatták.*
A hozzászólás írója (Lyessal Veryelian) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.28 16:11:35
*Gondolatait szedegeti, s a térképszeleteket, melyeket a városi könyvtárban memorizált, még Lihanechben.*
- Igen. Az erdőket, mezőket, tanyákat, dűlőket. Mindent. *Mosolyog a lányra.* Mindent felkutatok. Mert egy Veryelian... de ezt mondtam már. *Lapogatja meg a lány kezét, még kissé fel is nevet.* Nem félek én semmitől. Ön úgyis megvéd! *Bólint határozottan, majd ég felé fordított arccal felnevet, egy napsugár utat talál a homlokára, talán átverekedte magát a lombok között. Össze is ráncolja kissé, még sütteti is csukott szemeit, majd visszafordul a lány felé, ki elnézést kér. Balját épp egy kissé felemelve hárít:*
- Ugyan. Szeretem a kalandokat! *Kacsint, ám ezúttal elfojtja a szélesebb mosolyt és visszaáll az eredeti nemesi arcél. Séta közben részletesen elmeséli az erdei elfeknél tett látogatását. A szúrós tekinteteket, a gyűlölködő pillantásokat. Édesapja szüleinek rendreutasítását.*
- Semmit nem mondtak róla. Csak odaadták ezt a képet. *Nyúl mellényzsebébe, majd egy kósza mozdulattal a lány felé nyújtja azt.* Aztán közölték, hogy nem vagyok idevaló, s jobban járok, ha megtérek őseimhez. Apámmal sem találkoztam, addigra elhagyta a falut. *Sóhajt szomorúan.* Bár vénségére igazán izenhetett volna nekem, vagy anyámnak. *Csak fejét rázza értetlenségében, számára felfoghatatlan, hogy valaki családját hagyja el. Bal kezével óvatosan megszorítja a lány meleg kezét, így jelezve, hogy komoly dolgot szeretne mondani, bár ennek ténye mohazöld szemeibe van írva:*
- A hűség, az a legfontosabb. Soha nem hagynám el a családom, s nem is engedhetem, hogy magában kószáljon bárhol! *Szigorú tekintete, a mohazöld, az indigóba olvad.* Ez nem lehet. *Lemondóan rázza fejét, s ismét felsóhajt.* Mindegy, hogy milyen lesz. *Keserűen felnevet.*
- Tudja, én egyedül voltam egész életemben. Anyám munkájának élt, engem iskolába adtak, apám nem volt. Senki, senki nem volt az életemben kinek mondhattam volna: Szeretlek! Voltak ugyan kósza kalandok, játékos flörtök, de család nélkül, nem élet az élet. Így légyen bármilyen, hozzám tartozik, még ha ezt elsőre nem is fogja megérteni. *Mosolyog, bár ez a mosoly, nem a határozottság mintaképe, inkább szomorú és kissé talán ijedt. Ugyan, ezt bizonyára letagadná. Egy nemes nem fél semmitől. Időközben a fa alá térnek, s a lány szavaira Lyes ismét végre jóízűen felnevet:*
- Mint mondtam, szeretem a kalandot! *Nevet, s kedvesen néz a lányra, a mohazöld szemek ezúttal kerülnek minden keménységet. Lyes bólint, s köpenyét ismételten felveszi, hogy elinduljanak abba az irányba, hol nyugodtabb a pihenés és a beszélgetés.*
- Meséljek? Hiszen ismeri az életem, mire volna kíváncsi? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel, de vidáman.* Egész életemben az iskolákat jártam, tanultam harcmodort, stratégiát, etikettet, becsületet és lojalitást. Politikát, társadalomtudományokat és, hogy a hűség a legfontosabb. Nem volt semmim és senkim, ezt a vívótőrt kaptam, mikor sikeresen végeztem. Ez marad belőlem, ha már nem leszek. Semmi egyéb. *Hangja szomorú ugyan, de nem kesereg, soha nem sajnáltatná magát.*
- Tudja... kedvem lenne csak úgy, néha táncolni. Mindent elfelejtve, ha lenne valaki... ön szeret táncolni? *Kérdezi hirtelen magához fordítva a nőt, komoly tekintettel ránézve, talán kissé közelebb, mint a megszokott, de Lyesnek ez úgy néz ki fel sem tűnik. Pedig az etikett órákon, bizonyára ezt is oktathatták.*
A hozzászólás írója (Lyessal Veryelian) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.28 16:11:35
1717. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-28 14:11:38
Üzenet elküldve: 2018-07-28 14:11:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Lyessal Veryelian//
*Miután az elfbe karol, valóban sokkal jobban tud haladni és merengeni egyszerre, balesetek nélkül. Most például azon, hogy a nemes elf húga hogyan lehetne bőrvértes erdei elf. Mert, ahogy Lyesre pillant lopva, mert azért vet még egy ellenőrző pillantást, csakis a diagnózis felállítása miatt, nem gondolná ezt. A mellette lépkedő ízig-vérig városi. Bár, egy sosem látott testvér, igazából lehet bármi. Akár még erdei is, vagy falusi.*
- És ha így van, akkor átkutatja az erdőket? Egyáltalán, miből gondolja, hogy ott lehet? Bár, ha itt a városban nincs, még mindig mehetett délnek. A Vashegy felé is, vagy ott van még a kikötő, ami, hát lássuk be, majdnem olyan veszélyes hely hírében áll, mint Erdőmélye.
*Bőségesen elkanyarodik az erdei témától, így mikor észbe kap, lemondón megrázza vörös üstökét. A feltámadó szellőben csak úgy lengenek a kusza hullámok.*
- Elkalandoztam ugye? Ne haragudjon, sűrűn előfordul. Bár, erre gondolom, magától is rájött. *teszi még hozzá.*
- Tehát, erdei elfeknél járt? És ott? Mit mondtak, merre keresse? Talán családja van, és letelepedett egy faluban. Erre nem gondolt? Kalácsfalván, esetleg máshol. Ott van például… Sztiritán, vagy Szántóvég. *Fejében a térképet idézi, hogy ötleteket adhasson, vagy felnyissa a szemét az úri elfnek, hogy talán nagyobb fába vágta a fejszéjét, és olyan egyedül keresnie egy személyt Lanawinon, mint tűt a szénakazalban. Már-már érzelmes, ahogyan mellkasán mutatja Lyes, hogy mennyire biztos abban, él a húga.*
~Még sosem találkozott vele. Hogyan szeretheti ennyire? Vagy csak a kíváncsiság hajtja?~
- Ne várja ennyire, még a végén csalódik *inti.* Mindig így van. Az elvárások felnagyítják a várakozás tárgyát, és könnyen pofára eshet az, aki nem elővigyázatos. Az egyenlet sosem hibás. Nekem legalábbis úgy tűnik, határozott elképzelése van vele kapcsolatban. Nem fél ettől? *kérdezi még, de aztán Lyes még Cilanneyt is megszégyenítő témaváltásra képes. A testvérkeresés után, egy csapásra vált Cilanney szemüvegének témájára, mire persze a sötétkék szemű lány, csak zavartan pislog egy párat. Mire válaszát közbeszúrná, Lyes már a követező mondatba kezd, csakhamar lekerül a köpeny, de Cilanney csak áll, tágra nyílt szemekkel majd, mint aki bambulásból eszmél, szólal meg.*
- Igen, elkalandozásban, Önt sem kell félteni *jegyzi meg, az egyenesség kedvéért.*
- Most jött rá, hogy megmentettem? Pedig még mondtam is *mert ami tény, az tény.* De szó sem lehet róla, hogy itt a temetőben piknikezzek le. *Zavart pillantsa a ropogó tűz felé, a leterített köpenyre, s fel az elfre fut.* Nem, nem. Jobb volna a tisztáson. Jöjjön, üljünk le ott. Bőven van árnyék, és nyugalom és kevésbé siralmas.
*Hátrál is, s ha Lyes belemegy, újra a nemesbe karol s elindul a folyópart felé vezető ösvényen. Bár túl sok választást nem hagy neki, ha nem indul vele azonnal, ő magától lép, akárcsak egy vörös Azgard csapása.*
- Tudja mit? Meséljen ön, míg odaérünk a tisztásra. Ott pedig, majd én is mesélek. Mit szól ehhez?
*Miután az elfbe karol, valóban sokkal jobban tud haladni és merengeni egyszerre, balesetek nélkül. Most például azon, hogy a nemes elf húga hogyan lehetne bőrvértes erdei elf. Mert, ahogy Lyesre pillant lopva, mert azért vet még egy ellenőrző pillantást, csakis a diagnózis felállítása miatt, nem gondolná ezt. A mellette lépkedő ízig-vérig városi. Bár, egy sosem látott testvér, igazából lehet bármi. Akár még erdei is, vagy falusi.*
- És ha így van, akkor átkutatja az erdőket? Egyáltalán, miből gondolja, hogy ott lehet? Bár, ha itt a városban nincs, még mindig mehetett délnek. A Vashegy felé is, vagy ott van még a kikötő, ami, hát lássuk be, majdnem olyan veszélyes hely hírében áll, mint Erdőmélye.
*Bőségesen elkanyarodik az erdei témától, így mikor észbe kap, lemondón megrázza vörös üstökét. A feltámadó szellőben csak úgy lengenek a kusza hullámok.*
- Elkalandoztam ugye? Ne haragudjon, sűrűn előfordul. Bár, erre gondolom, magától is rájött. *teszi még hozzá.*
- Tehát, erdei elfeknél járt? És ott? Mit mondtak, merre keresse? Talán családja van, és letelepedett egy faluban. Erre nem gondolt? Kalácsfalván, esetleg máshol. Ott van például… Sztiritán, vagy Szántóvég. *Fejében a térképet idézi, hogy ötleteket adhasson, vagy felnyissa a szemét az úri elfnek, hogy talán nagyobb fába vágta a fejszéjét, és olyan egyedül keresnie egy személyt Lanawinon, mint tűt a szénakazalban. Már-már érzelmes, ahogyan mellkasán mutatja Lyes, hogy mennyire biztos abban, él a húga.*
~Még sosem találkozott vele. Hogyan szeretheti ennyire? Vagy csak a kíváncsiság hajtja?~
- Ne várja ennyire, még a végén csalódik *inti.* Mindig így van. Az elvárások felnagyítják a várakozás tárgyát, és könnyen pofára eshet az, aki nem elővigyázatos. Az egyenlet sosem hibás. Nekem legalábbis úgy tűnik, határozott elképzelése van vele kapcsolatban. Nem fél ettől? *kérdezi még, de aztán Lyes még Cilanneyt is megszégyenítő témaváltásra képes. A testvérkeresés után, egy csapásra vált Cilanney szemüvegének témájára, mire persze a sötétkék szemű lány, csak zavartan pislog egy párat. Mire válaszát közbeszúrná, Lyes már a követező mondatba kezd, csakhamar lekerül a köpeny, de Cilanney csak áll, tágra nyílt szemekkel majd, mint aki bambulásból eszmél, szólal meg.*
- Igen, elkalandozásban, Önt sem kell félteni *jegyzi meg, az egyenesség kedvéért.*
- Most jött rá, hogy megmentettem? Pedig még mondtam is *mert ami tény, az tény.* De szó sem lehet róla, hogy itt a temetőben piknikezzek le. *Zavart pillantsa a ropogó tűz felé, a leterített köpenyre, s fel az elfre fut.* Nem, nem. Jobb volna a tisztáson. Jöjjön, üljünk le ott. Bőven van árnyék, és nyugalom és kevésbé siralmas.
*Hátrál is, s ha Lyes belemegy, újra a nemesbe karol s elindul a folyópart felé vezető ösvényen. Bár túl sok választást nem hagy neki, ha nem indul vele azonnal, ő magától lép, akárcsak egy vörös Azgard csapása.*
- Tudja mit? Meséljen ön, míg odaérünk a tisztásra. Ott pedig, majd én is mesélek. Mit szól ehhez?
1716. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-28 03:09:12
Üzenet elküldve: 2018-07-28 03:09:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Árnyak közt//
*Xotara megfordulva felajzott íjjal várja, hogy szavai kiugrasszák a nyulat a bokorból. Nem is kell csalatkoznia, mert a mauzóleum mögül lassan elé lép valaki, egy sötét alak. A sötételf lány ereiben meghűl a vér egy pillanatra a látványtól, de amikor a fekete csuklyás alak hunyászkodva megszólal, és feltartja a kezeit, megnyugszik.*
~ Nyugi kislány! Már hogy lenne a fater? Ne fossál már, azaz álom egy badarság! Kezdek becsavarodni az üldözési mániától. ~
*Xot nem feszíti tovább a húrt, de még nem engedi le az íját. Gyorsan végig méri az előtte álló szegényes, igénytelen, görnyedt fickót, miközben az beszél. Pillantása megakad a pasas bal kézfején viselt pókgyűrűjén és bőrszínén.*
~ Jah, persze egy pofazsákos, kormos koldus mi, pláne ilyenkor egy temetőben? Há' hogyne! Én meg Holle anyó vagyok. Kamu! Meg aztán, a koldusok már csak ilyen ékszereket hordanak... amíg el nem kótyavetyélik egy falat kenyér, vagy egy korty piáért. ~
*Xotara levonja magában a megfelelő konzekvenciát, de még nem teszi szóvá, hiszen ez nem egy nyílt lapos játszma. Torkát megköszörülve, így szól: *
- Noh, először is, mutasd a pofád! Pöppet kiakadok, ha nem látom, kivel beszélek. Rossz beidegződés.
*A nyomaték kedvéért íjával a sötét alak felé bök.*
- Második. Ne magázzál és hajlongjál nekem itt! Nem vagyok se nagyságos asszony, se semmilyen feljebbvalód. Csak egy sötételf vagyok, mint Te.
*Utolsó mondatánál egy mosoly árnyéka suhan át heges ajkain.*
- Harmadik. Nem kell ez a nyájas felszíni rizsa, mert átlátok rajta, mint a szitán.
*Azzal, méregzöld szemeit a férfira villantva elteszi íját, majd ráérősen odaslattyog egy közeli sírhoz és ledobja magát rá, hátát a sírkőnek vetve. Lábait keresztbe pakolva, fekete köpenye alól előtűnik lila ruhája.*
- Nah, mesélj Pubi! Ki vagy és miért sompolyogtál utánam?
*Szegezi kertelés nélkül a kérdést a sötét fickónak. Xotara, ugyanis azt gondolja, hogy a pasas követte.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.28 03:18:34
//Árnyak közt//
*Xotara megfordulva felajzott íjjal várja, hogy szavai kiugrasszák a nyulat a bokorból. Nem is kell csalatkoznia, mert a mauzóleum mögül lassan elé lép valaki, egy sötét alak. A sötételf lány ereiben meghűl a vér egy pillanatra a látványtól, de amikor a fekete csuklyás alak hunyászkodva megszólal, és feltartja a kezeit, megnyugszik.*
~ Nyugi kislány! Már hogy lenne a fater? Ne fossál már, azaz álom egy badarság! Kezdek becsavarodni az üldözési mániától. ~
*Xot nem feszíti tovább a húrt, de még nem engedi le az íját. Gyorsan végig méri az előtte álló szegényes, igénytelen, görnyedt fickót, miközben az beszél. Pillantása megakad a pasas bal kézfején viselt pókgyűrűjén és bőrszínén.*
~ Jah, persze egy pofazsákos, kormos koldus mi, pláne ilyenkor egy temetőben? Há' hogyne! Én meg Holle anyó vagyok. Kamu! Meg aztán, a koldusok már csak ilyen ékszereket hordanak... amíg el nem kótyavetyélik egy falat kenyér, vagy egy korty piáért. ~
*Xotara levonja magában a megfelelő konzekvenciát, de még nem teszi szóvá, hiszen ez nem egy nyílt lapos játszma. Torkát megköszörülve, így szól: *
- Noh, először is, mutasd a pofád! Pöppet kiakadok, ha nem látom, kivel beszélek. Rossz beidegződés.
*A nyomaték kedvéért íjával a sötét alak felé bök.*
- Második. Ne magázzál és hajlongjál nekem itt! Nem vagyok se nagyságos asszony, se semmilyen feljebbvalód. Csak egy sötételf vagyok, mint Te.
*Utolsó mondatánál egy mosoly árnyéka suhan át heges ajkain.*
- Harmadik. Nem kell ez a nyájas felszíni rizsa, mert átlátok rajta, mint a szitán.
*Azzal, méregzöld szemeit a férfira villantva elteszi íját, majd ráérősen odaslattyog egy közeli sírhoz és ledobja magát rá, hátát a sírkőnek vetve. Lábait keresztbe pakolva, fekete köpenye alól előtűnik lila ruhája.*
- Nah, mesélj Pubi! Ki vagy és miért sompolyogtál utánam?
*Szegezi kertelés nélkül a kérdést a sötét fickónak. Xotara, ugyanis azt gondolja, hogy a pasas követte.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.28 03:18:34
1715. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-27 09:20:57
Üzenet elküldve: 2018-07-27 09:20:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Árnyak közt//
*Rulcarnak sikerül észrevétlenül lemásznia a mauzóleum tetejéről. Legalábbis ő azt hiszi, hogy tevékenysége rejtve marad. Ez azonban messze áll a valóságtól. Hamarosan ugyanis egy hangot hall meg pontosan abból az irányból, amelyben a fajtársa álldogált. Azonnal megáll a lassú haladásban és izmai megmerevednek. Át kell gondolnia a tervét. Körbe tekint és mivel még az épület valamint a hatalmas kő ő és a másik között áll, így van egy rövidke ideje, hogy kitalálja mi is legyen. Elmenekülhet, elrejtőzhet, és talán abban bízhat, hogy a másik nem akarja majd követni vagy megkeresni, de ez lehet, hogy sehova nem vezet.
Fejében gyorsan cikáznak a gondolatok és folyamatos számításokat végez az esetek kimeneteléről. Amennyit látott a másikból, abból világosan kiderül, hogy jócskán gyorsabb nála, így menekülés közben utolérheti. Ha elrejtőzik, akkor megkeresheti. Fintorog egyet dühösen és csalódottan. Egyetlen alapvető taktikája, hogy nem veszik észre és így meg tudja oldani a feladatát. Ahogy az álcája lehull, úgy máris ki van szolgáltatva a helyzetnek.
Félelem tölti el szívét és behúzódik a mauzóleum lépcsőjének sötét tövébe, hogy még egy kis időt nyerjen magának. A másik ráadásul lőfegyverrel is rendelkezik, így nem lenne jó megkockáztatni egy esetleges gyors menekülést, még kapna egy vesszőt a hátába.
Ahogy átgondolja a helyzetét csak egy dolog marad hátra. Ez az, amelyet általában szeret elkerülni, de ha nincs más, akkor meg kell próbálkoznia vele. Felegyenesedik és kopott fekete ruhája görnyedt háta valamint kissé ápolatlan külseje nyomán egy koldus benyomását kelti. Lassan megkerüli az épületet és fejére húzza csuklyáját, hogy arcát eltakarja.
Nem telik bele pár másodperc és kibotorkál a másik elé.*
- Ne bántson! *Mondja rekedtes elhaló hangon.* Csak egy szerencsétlen koldus vagyok, aki itt keres nyugalmat a város zaja elől. *Mondja szánakozóan, mint aki menedéket keres a temető falai és csöndje között.*
- Láttam, hogy erre jár és gondoltam az a biztos, hogy ha elrejtőzöm. Kérem, ne bántson. *Hajtja még mélyebbre a fejét és kezeit finoman megemeli a megadás jeleként.*
//Árnyak közt//
*Rulcarnak sikerül észrevétlenül lemásznia a mauzóleum tetejéről. Legalábbis ő azt hiszi, hogy tevékenysége rejtve marad. Ez azonban messze áll a valóságtól. Hamarosan ugyanis egy hangot hall meg pontosan abból az irányból, amelyben a fajtársa álldogált. Azonnal megáll a lassú haladásban és izmai megmerevednek. Át kell gondolnia a tervét. Körbe tekint és mivel még az épület valamint a hatalmas kő ő és a másik között áll, így van egy rövidke ideje, hogy kitalálja mi is legyen. Elmenekülhet, elrejtőzhet, és talán abban bízhat, hogy a másik nem akarja majd követni vagy megkeresni, de ez lehet, hogy sehova nem vezet.
Fejében gyorsan cikáznak a gondolatok és folyamatos számításokat végez az esetek kimeneteléről. Amennyit látott a másikból, abból világosan kiderül, hogy jócskán gyorsabb nála, így menekülés közben utolérheti. Ha elrejtőzik, akkor megkeresheti. Fintorog egyet dühösen és csalódottan. Egyetlen alapvető taktikája, hogy nem veszik észre és így meg tudja oldani a feladatát. Ahogy az álcája lehull, úgy máris ki van szolgáltatva a helyzetnek.
Félelem tölti el szívét és behúzódik a mauzóleum lépcsőjének sötét tövébe, hogy még egy kis időt nyerjen magának. A másik ráadásul lőfegyverrel is rendelkezik, így nem lenne jó megkockáztatni egy esetleges gyors menekülést, még kapna egy vesszőt a hátába.
Ahogy átgondolja a helyzetét csak egy dolog marad hátra. Ez az, amelyet általában szeret elkerülni, de ha nincs más, akkor meg kell próbálkoznia vele. Felegyenesedik és kopott fekete ruhája görnyedt háta valamint kissé ápolatlan külseje nyomán egy koldus benyomását kelti. Lassan megkerüli az épületet és fejére húzza csuklyáját, hogy arcát eltakarja.
Nem telik bele pár másodperc és kibotorkál a másik elé.*
- Ne bántson! *Mondja rekedtes elhaló hangon.* Csak egy szerencsétlen koldus vagyok, aki itt keres nyugalmat a város zaja elől. *Mondja szánakozóan, mint aki menedéket keres a temető falai és csöndje között.*
- Láttam, hogy erre jár és gondoltam az a biztos, hogy ha elrejtőzöm. Kérem, ne bántson. *Hajtja még mélyebbre a fejét és kezeit finoman megemeli a megadás jeleként.*
1714. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-26 23:15:23
Üzenet elküldve: 2018-07-26 23:15:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Árnyak közt//
*Az olvasásba belemerült mélységi lányt egy különös megérzés zökkenti ki; valaki figyeli. Az érzéstől borsódzni kezd a háta. Persze, rögtön átvillan az agyán visszatérő álma, de hidegvérét megőrizve a síremléknél maradva kivár. Fülelve úgy tesz, mintha még mindig a követ olvasná, azonban suta sötételf füleivel nem hall semmit. Bárki is figyeli, nem mozdul, vagy gondosan ügyel rá, hogy zajtalanul mozogjon.
Xotara szeret a meglepetés erejével élni, és jelen helyzetben a legkevésbé sem akarja elveszíteni eme taktikai előnyét. Hátán lévő íjához nem nyúlhat, mert azzal egyből elárulná magát, hogy sejt valamit. Fekete köpenye alatt előhúzhatná kardját, de a hideg acél surranó hangja megtörné a síri csendet, ezzel szintén csak odalenne a gyanútlanság álcája. Így hát, Xot vár egy iránymutató neszre, vagy egy szándéksejtető mozgásra, de leginkább megérzésének a jelzésére, hogy amikor kell a megfelelő időben léphessen. Várakozás közben, Xotara idegei pattanásig feszülnek. Percek telnek el így, amik idegtépően hosszúnak tűnnek számára, de nem történik semmi.*
~ Oh, a francba… gyerünk… mutasd magad, vagy ess nekem! ~
*A sötételf lánynak nem erőssége a várakozás, főleg az ilyen helyzetekben, most is nehezen bír magával.*
~ Nem bírom… talán, blöffölnöm kéne… hátha bejön… ~
*Xotara már nyitja is a nagy száját, hogy a következőknek adjon hangot: *
- Tudom, hogy itt vagy! Ne sompolyogjál! Ki a rosseb vagy, mutasd magad?! Különben kapsz egy nyílvesszőt a szemeid közé.
*Persze, Xotnak fogalma sincs, hogy a beígért nyílvesszőt merre is kéne küldenie, de lekapja hátáról íját és egy nyílvesszőt, miközben körbe fürkészve megfordul.*
//Árnyak közt//
*Az olvasásba belemerült mélységi lányt egy különös megérzés zökkenti ki; valaki figyeli. Az érzéstől borsódzni kezd a háta. Persze, rögtön átvillan az agyán visszatérő álma, de hidegvérét megőrizve a síremléknél maradva kivár. Fülelve úgy tesz, mintha még mindig a követ olvasná, azonban suta sötételf füleivel nem hall semmit. Bárki is figyeli, nem mozdul, vagy gondosan ügyel rá, hogy zajtalanul mozogjon.
Xotara szeret a meglepetés erejével élni, és jelen helyzetben a legkevésbé sem akarja elveszíteni eme taktikai előnyét. Hátán lévő íjához nem nyúlhat, mert azzal egyből elárulná magát, hogy sejt valamit. Fekete köpenye alatt előhúzhatná kardját, de a hideg acél surranó hangja megtörné a síri csendet, ezzel szintén csak odalenne a gyanútlanság álcája. Így hát, Xot vár egy iránymutató neszre, vagy egy szándéksejtető mozgásra, de leginkább megérzésének a jelzésére, hogy amikor kell a megfelelő időben léphessen. Várakozás közben, Xotara idegei pattanásig feszülnek. Percek telnek el így, amik idegtépően hosszúnak tűnnek számára, de nem történik semmi.*
~ Oh, a francba… gyerünk… mutasd magad, vagy ess nekem! ~
*A sötételf lánynak nem erőssége a várakozás, főleg az ilyen helyzetekben, most is nehezen bír magával.*
~ Nem bírom… talán, blöffölnöm kéne… hátha bejön… ~
*Xotara már nyitja is a nagy száját, hogy a következőknek adjon hangot: *
- Tudom, hogy itt vagy! Ne sompolyogjál! Ki a rosseb vagy, mutasd magad?! Különben kapsz egy nyílvesszőt a szemeid közé.
*Persze, Xotnak fogalma sincs, hogy a beígért nyílvesszőt merre is kéne küldenie, de lekapja hátáról íját és egy nyílvesszőt, miközben körbe fürkészve megfordul.*
1713. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-26 08:24:55
Üzenet elküldve: 2018-07-26 08:24:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Árnyak közt//
*Rulcar nem igazán kedveli a temetőket, hiszen nem nagyon van más itt csak sírok meg holtak, meg fű meg fa vagy épp más haszontalan tereptárgy. Természetesen ha van valami fosztogatható sír, akkor nincs ellene az itt tartózkodásnak, ezzel csupán az a gond, hogy soha nem volt és nem is lesz annyi ereje, hogy sírköveket mozgasson meg és mozdítson el. Valamiért most még is ide téved. Talán egy kicsit körül akar nézni, hogy vajon a forrongó városi hangulat után itt mit találhat.
Fáról fára, sirkőről sirkőre lopakodik. Kizárólag az árnyakban soha nem az úton vagy a nyílt tereken. A sötétben neki van taktikai előnye révén, hogy ő az, aki lát és a többi faj nem. A fiatal sötételf előnye azonban nem a lopakodás, vagy a gyors haladás, hanem a türelem és az éberség. Ennek megfelelően fel is mászik egy magasabb mauzóleum tetejére, amelyről képes belátni és feltérképezni a temető nagyobb részét. Amint ez megtörténik, tekintete azonnal pásztázni kezdi a belátható tájat.
Órák telnek el mindenfajta történés nélkül, csak a természet vagy épp az állatvilág ad némi életjelet magáról, de más nagyon nem történik. Amint üldögél a kialakított kis álcájában szinte mozdulatlanul egy apró mozgásra lesz figyelmes, amely megtöri az éjszaka kevéske fényét. Odakapja tekintetét, de az árny már tovatűnik, majd megint és megint látja elsuhanni, de túl gyors Rulcar számára. Amely az ő szempontjából nem olyan fontos, hiszen elég, ha tudja, hogy valami van odalent, amely most biztosan nem a természet. Vár és vár türelemmel, ami meg is hozza gyümölcsét, hiszen az árny gyors mozgása lelassul és egy hatalmas kő előtt szépen ki is rajzolódik. Egy fajtabéli nőstény az. Rulcar tudja, hogy a nőstény bizonyosan ügyesebb nála és így vajmi kevés előnye lenne, ha most megmozdulna és a közelébe akarna kerülni. Viszont ameddig álcában van, addig több esélye van, hogy ő legyen a láthatatlan.
A lány azonban nem akar tágítani, sőt valamit vizsgálni kezd a kövön. Ez kissé felkelti Rulcar érdeklődését és egy olyan lépésre készteti őt, amelyet már rég nem tett meg. Óvatosan, lassan megmozdul és a lánnyal ellenkező irányba kezd el haladni, hogy óvatosan lemásszon a rejtekhelyéről és a másik hátába kerülhessen. Ki tudja mit bóklászik itt a sötétben. Talán áldozatra vár és egy haramia. Rulcar dögevő, így mindig szeret a haramiák nyomába lenni, hiszen gyakran akad emiatt némi morzsa az ő számára is.*
//Árnyak közt//
*Rulcar nem igazán kedveli a temetőket, hiszen nem nagyon van más itt csak sírok meg holtak, meg fű meg fa vagy épp más haszontalan tereptárgy. Természetesen ha van valami fosztogatható sír, akkor nincs ellene az itt tartózkodásnak, ezzel csupán az a gond, hogy soha nem volt és nem is lesz annyi ereje, hogy sírköveket mozgasson meg és mozdítson el. Valamiért most még is ide téved. Talán egy kicsit körül akar nézni, hogy vajon a forrongó városi hangulat után itt mit találhat.
Fáról fára, sirkőről sirkőre lopakodik. Kizárólag az árnyakban soha nem az úton vagy a nyílt tereken. A sötétben neki van taktikai előnye révén, hogy ő az, aki lát és a többi faj nem. A fiatal sötételf előnye azonban nem a lopakodás, vagy a gyors haladás, hanem a türelem és az éberség. Ennek megfelelően fel is mászik egy magasabb mauzóleum tetejére, amelyről képes belátni és feltérképezni a temető nagyobb részét. Amint ez megtörténik, tekintete azonnal pásztázni kezdi a belátható tájat.
Órák telnek el mindenfajta történés nélkül, csak a természet vagy épp az állatvilág ad némi életjelet magáról, de más nagyon nem történik. Amint üldögél a kialakított kis álcájában szinte mozdulatlanul egy apró mozgásra lesz figyelmes, amely megtöri az éjszaka kevéske fényét. Odakapja tekintetét, de az árny már tovatűnik, majd megint és megint látja elsuhanni, de túl gyors Rulcar számára. Amely az ő szempontjából nem olyan fontos, hiszen elég, ha tudja, hogy valami van odalent, amely most biztosan nem a természet. Vár és vár türelemmel, ami meg is hozza gyümölcsét, hiszen az árny gyors mozgása lelassul és egy hatalmas kő előtt szépen ki is rajzolódik. Egy fajtabéli nőstény az. Rulcar tudja, hogy a nőstény bizonyosan ügyesebb nála és így vajmi kevés előnye lenne, ha most megmozdulna és a közelébe akarna kerülni. Viszont ameddig álcában van, addig több esélye van, hogy ő legyen a láthatatlan.
A lány azonban nem akar tágítani, sőt valamit vizsgálni kezd a kövön. Ez kissé felkelti Rulcar érdeklődését és egy olyan lépésre készteti őt, amelyet már rég nem tett meg. Óvatosan, lassan megmozdul és a lánnyal ellenkező irányba kezd el haladni, hogy óvatosan lemásszon a rejtekhelyéről és a másik hátába kerülhessen. Ki tudja mit bóklászik itt a sötétben. Talán áldozatra vár és egy haramia. Rulcar dögevő, így mindig szeret a haramiák nyomába lenni, hiszen gyakran akad emiatt némi morzsa az ő számára is.*
1712. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-26 01:14:19
Üzenet elküldve: 2018-07-26 01:14:19
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Árnyak közt//
*Xotara a Pintyben elköltött estebédje után, egy könnyed kis esti sétára indul. Bár, a lázongó várost, még ilyenkor sem lehet egy kicsit se békésnek nevezni. Sőt, a mélységi lány pontosan tudja, hogy az alvilág pribékjei, ilyenkor somfordálnak elő a sötét üzelmeiket lefolytatni. Azonban, ha Xotnak mehetnékje támad, akkor megy, amerre a lába viszi. Hogy a sötételf vére hajtja, vagy az éjjeli őrség hiányzik neki, hát tudja a fene, de egy biztos, a fekete köpenyébe burkolózva suhanni az árnyak közt, azaz ő élettere.
A mélységi lány gondolataiban elmerülve halad a sötét artheniori sikátorok és utcák között, de ösztönösen is figyel járása nesztelenségére és simul meg a sötétebb sarkokban, ha nyíltabb városrészhez ér. Az ilyenkor szinte mindent látó, sötételf szemeivel körbekémlel, hogy számíthat e valahonnan valami támadásra, de veszélyt nem érzékelve tovább halad. Az esti sétája során egyszer csak a Templomhoz ér. Xotara az épület falához lépve, egy nagyot köp az istenek házára.*
~ Mocsadék istenek! ~
*Az égbenyúló templomnál való gyalázkodása közben, Xot kiszúr az épület mögött egy keskeny, rövid utat. Misztikus köd lepi el az ösvényt, elrejtve a szemei elől az útra való rálátást.*
~ Különös. Nyár közepén… köd. Hát, én bizony megnézem, mi van arrafelé. ~
*Összébb húzza magán köpenyét, majd neki vág az ösvénynek. Pár lépés után feltűnik előtte egy kőfal egy hozzátartozó kapuval. A kapu fölött két felirat; „Nyugodjatok békében! ”, alatta pedig; „Feltámadunk! ”. Xotara nem tehet róla, de a feliratokat elolvasva furcsa nevethetnékje támad, amit persze elfojt egy vigyorig, aminek leginkább a második felirat a kiváltója. Már szintje látja maga előtt, ahogy élőholtak özönlik el a várost, a következő csatakiáltással: Fel! Támadunk! Elhessegeti a bárgyú gondolatot és komolyságot erőltetve magára, belép a temető kapuján.
A magasra nőtt bokrok és öreg fák között járva, napok óta először érzi magát otthonosan a városban, mire halványan el is mosolyodik.*
~ Hiába, valami sose változik. ~
*Ráérősen sétálgatva olvassa el a sírkövekre vésett különböző neveket, amikről eszébe jut, hogy anyjának és bátyjának milyen sírkő és nyughely jutott.*
~ Na, ezt gyorsan verd ki a fejedből! Rohadtul nem fogok most itt eret vágni. ~
*Gyászos gondolataival viaskodva, akad meg a tekintete középtájon, egy liliomfa alatt, egy nagy díszes kövön.*
~ Az a bazi nagy kő… mi a csuda lehet? ~
*Megindul a kőhöz, de útközben szeme sarkából valami mozgásra lesz figyelmes. Méregzöld pillantását, azonnal a mozgásiránya felé kapja. Xotara látja, amint egy nagy bagoly száll ki hangtalanul az egyik fa lobjai közül, de olyan nesztelenül, hogy talán még egy tiszta-vérű elf se hallana semmit szárnyának suhogtatásából, ahogy a kiszemelt prédája se hall belőle semmit. Egy nagy kövér, fekete patkány lapul az egyik sírkőnél, mit sem sejtve arról, hogy zsíros életének, amit a lázadás táplálta város biztosított eddig neki, mindjárt vége. A bagoly lecsap, a karmai között valami reccsen, majd a bölcs madár el is tűnik a fák között a zsákmányával.*
~ Szép! Nemcsak okos, de ügyes is. ~
*A természet, eme kis közjátékra, Xotara mosolya ismét előtűnik egy röpke pillanatra, majd odasétálva a nagy kőhöz olvasni kezdi.*
~ Mocskos orkok… mindig ők kezdik a balhét. ~
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.26 01:27:53
//Árnyak közt//
*Xotara a Pintyben elköltött estebédje után, egy könnyed kis esti sétára indul. Bár, a lázongó várost, még ilyenkor sem lehet egy kicsit se békésnek nevezni. Sőt, a mélységi lány pontosan tudja, hogy az alvilág pribékjei, ilyenkor somfordálnak elő a sötét üzelmeiket lefolytatni. Azonban, ha Xotnak mehetnékje támad, akkor megy, amerre a lába viszi. Hogy a sötételf vére hajtja, vagy az éjjeli őrség hiányzik neki, hát tudja a fene, de egy biztos, a fekete köpenyébe burkolózva suhanni az árnyak közt, azaz ő élettere.
A mélységi lány gondolataiban elmerülve halad a sötét artheniori sikátorok és utcák között, de ösztönösen is figyel járása nesztelenségére és simul meg a sötétebb sarkokban, ha nyíltabb városrészhez ér. Az ilyenkor szinte mindent látó, sötételf szemeivel körbekémlel, hogy számíthat e valahonnan valami támadásra, de veszélyt nem érzékelve tovább halad. Az esti sétája során egyszer csak a Templomhoz ér. Xotara az épület falához lépve, egy nagyot köp az istenek házára.*
~ Mocsadék istenek! ~
*Az égbenyúló templomnál való gyalázkodása közben, Xot kiszúr az épület mögött egy keskeny, rövid utat. Misztikus köd lepi el az ösvényt, elrejtve a szemei elől az útra való rálátást.*
~ Különös. Nyár közepén… köd. Hát, én bizony megnézem, mi van arrafelé. ~
*Összébb húzza magán köpenyét, majd neki vág az ösvénynek. Pár lépés után feltűnik előtte egy kőfal egy hozzátartozó kapuval. A kapu fölött két felirat; „Nyugodjatok békében! ”, alatta pedig; „Feltámadunk! ”. Xotara nem tehet róla, de a feliratokat elolvasva furcsa nevethetnékje támad, amit persze elfojt egy vigyorig, aminek leginkább a második felirat a kiváltója. Már szintje látja maga előtt, ahogy élőholtak özönlik el a várost, a következő csatakiáltással: Fel! Támadunk! Elhessegeti a bárgyú gondolatot és komolyságot erőltetve magára, belép a temető kapuján.
A magasra nőtt bokrok és öreg fák között járva, napok óta először érzi magát otthonosan a városban, mire halványan el is mosolyodik.*
~ Hiába, valami sose változik. ~
*Ráérősen sétálgatva olvassa el a sírkövekre vésett különböző neveket, amikről eszébe jut, hogy anyjának és bátyjának milyen sírkő és nyughely jutott.*
~ Na, ezt gyorsan verd ki a fejedből! Rohadtul nem fogok most itt eret vágni. ~
*Gyászos gondolataival viaskodva, akad meg a tekintete középtájon, egy liliomfa alatt, egy nagy díszes kövön.*
~ Az a bazi nagy kő… mi a csuda lehet? ~
*Megindul a kőhöz, de útközben szeme sarkából valami mozgásra lesz figyelmes. Méregzöld pillantását, azonnal a mozgásiránya felé kapja. Xotara látja, amint egy nagy bagoly száll ki hangtalanul az egyik fa lobjai közül, de olyan nesztelenül, hogy talán még egy tiszta-vérű elf se hallana semmit szárnyának suhogtatásából, ahogy a kiszemelt prédája se hall belőle semmit. Egy nagy kövér, fekete patkány lapul az egyik sírkőnél, mit sem sejtve arról, hogy zsíros életének, amit a lázadás táplálta város biztosított eddig neki, mindjárt vége. A bagoly lecsap, a karmai között valami reccsen, majd a bölcs madár el is tűnik a fák között a zsákmányával.*
~ Szép! Nemcsak okos, de ügyes is. ~
*A természet, eme kis közjátékra, Xotara mosolya ismét előtűnik egy röpke pillanatra, majd odasétálva a nagy kőhöz olvasni kezdi.*
~ Mocskos orkok… mindig ők kezdik a balhét. ~
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.26 01:27:53
1711. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-25 22:22:14
Üzenet elküldve: 2018-07-25 22:22:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Cilanney Dharlarann//
- Nem, nem, egészen biztos, hogy nem amolyan úri kisasszony. *Rázza meg fejét mosolyogva.* Szerintem magasztos és büszke erdei elf, igazi bőrvértben és lovon, hátán csodásan faragott íjjal. *Egész megmosolyogtatja az elképzelés.* Tudja, nem számít, hogy nemes vagy sem, én akkor is büszke lennék rá. *Pillanatra komorabbá válik az arca.* Talán nem is a városban van, emiatt. Talán az erdőket rója, ezért is van szüksége rám. Az erdő veszélyes hely és nekem meg kell védenem. *Toppant lábával aprót séta közben.*
- Kicsit elkalandoztam. *Mosolyog ismét, mikor éles ráncai kisimulnak arcán.* Talán több magyarázattal is szolgálhatok.
*Mondja. Ahogy sétálnak a sírok között, a tűz ropogásával tarkított néma csendben, Lyesből folyik a szó. Halkan mesél a lánynak, ki mellette sétál, immár kéz a kézben. Persze ne képzeljünk bele többet, ami, hisz egy segítő nemesi kéz védelmező jobbja, kissé előre eltartva némi támasszal, de egyébbel nem szolgál. Lyes legalábbis ezt gondolja, bár azon is meglepődik, hogy egyáltalán ezt kell gondolnia. A temetői fák ölén, s kósza, néhol kidőlt sírkövek között életét mondja el, s célját sóhajtja, mi testvére utáni vágyakozását rejti. A lány nem tudja, talán csak sejtheti, de Lyes egész életét magányosan élte le, ritkán, olykor csak egy pillanatra adatott meg, hogy némiképp kitárulkozzon bárkinek. Ez a valaki édesanyja volt, kit magára haragított, mikor kérését nem teljesítve indult a nyomok után. A történet erdei elfek részéhez érve megáll, s tűnődve mered maga elé, majd a lányhoz fordul:*
- El tudja képzelni? Utam végén, ahelyett, hogy a hőn áhított díj várna, csak csalódás, s harag. *Szelíden elmosolyodva tekint a lány indigó szemeibe, kissé a lencse mögé kukkantva:*
- De a Veryelian nemzetség büszke és öntudatos. Soha nem adom fel! *Fejét felszegi, s határozott arccal néz Cilanneyra egy pillanatra elengedve annak kezét, s sajátjait, ha a lány mozdulatai ezt lehetővé teszik, két felkarjára téve kissé szomorú tekintettel suttogja:*
- Az nem lehet, hogy meghalt! Érzem, tudom. Ugye tudja, hogy milyen érzésről beszélek? Az imént megmutattam, szorít itt legbelül. *Mondja, azonban ezúttal kezét a lány felkarjáról levéve saját mellkasára helyezi tenyerét. Megrázza fejét, s tűnődve néz Cilanneyra, majd egy pillanatra elkalandozva teszi fel az őt érdeklő kérdést:*
- Mondja csak, kisasszony! Ön mindig hordta ezt az okulárét? Rengeteget olvashatott, ha a szemei így meggyengültek. Sajnálom. *Néz szomorúan. Elfként fel nem foghatja milyen az, ha valaki éles szeme világából veszít, egy kicsit az életét hagyja hátra.*
- Bocsásson meg, ha kérdésem indiszkrét és ne válaszoljon rá. Egyébként csodásan áll önnek, csak azokat a ragyogva haragvó égszínkék szemeit ne rejtenék el. *Mondja hirtelen, megbánva, hogy illetlen dolgot kérdezett, de a lány valahogy oly közeli és oly természetes, kikívánkozott. Szórakozottan rázza meg fejét, majd újra elindul, nemesi szokáshoz híven a belé karolt kézfejre helyezve másik kezét, amit ugyan puha bőrkesztyű borít, mégis érezhető a kéz melege.*
- Tudja, csodálkozom magamon. *Jelenti ki egy rövidke szünet után átlépve egy kisebb kőrakás felett.* Nem volt az életemben egy olyan pillanat, hogy ennyit meséltem volna magamról és kicsit igazságtalannak is érzem. Túl sokat volt rólam szó, míg önről szinte semmit nem tudok. *Hirtelen ismét megáll és merev arccal, határozottan Cilanneyra tekint.*
- Meg akarom ismerni magát! Néhány órája találkoztunk csak és vélhetően kétszer mentett meg. Az ilyen mellett nem lehet csak úgy elmenni. Mondja el az életét, mondjon el mindent mi az ön számára fontos és érdekes. Beszéljen kérem, én hallgatni fogok, mint a... *néz körbe, majd kissé szomorúan feltekint* mint a sír.
*Egy szelíden ringatózó lombú fa alatt viszi el léptük, mely törzse felé az elf fejjel biccent. Egy határozott mozdulattal veszi le válláról a köpenyt, s a földre teríti.*
- Kérem, megtisztelne vele! *Mondja, s a köpenyre mutat, addig nem foglal helyet, míg a lány le nem ül. Persze csak, ha szeretne.* Pihenjünk meg, de ha állva beszélgetne, nekem úgy is jó! *Halvány mosolya mögött a valódi kíváncsiság él, s ezt nem is rejti véka alá.*
- Nem, nem, egészen biztos, hogy nem amolyan úri kisasszony. *Rázza meg fejét mosolyogva.* Szerintem magasztos és büszke erdei elf, igazi bőrvértben és lovon, hátán csodásan faragott íjjal. *Egész megmosolyogtatja az elképzelés.* Tudja, nem számít, hogy nemes vagy sem, én akkor is büszke lennék rá. *Pillanatra komorabbá válik az arca.* Talán nem is a városban van, emiatt. Talán az erdőket rója, ezért is van szüksége rám. Az erdő veszélyes hely és nekem meg kell védenem. *Toppant lábával aprót séta közben.*
- Kicsit elkalandoztam. *Mosolyog ismét, mikor éles ráncai kisimulnak arcán.* Talán több magyarázattal is szolgálhatok.
*Mondja. Ahogy sétálnak a sírok között, a tűz ropogásával tarkított néma csendben, Lyesből folyik a szó. Halkan mesél a lánynak, ki mellette sétál, immár kéz a kézben. Persze ne képzeljünk bele többet, ami, hisz egy segítő nemesi kéz védelmező jobbja, kissé előre eltartva némi támasszal, de egyébbel nem szolgál. Lyes legalábbis ezt gondolja, bár azon is meglepődik, hogy egyáltalán ezt kell gondolnia. A temetői fák ölén, s kósza, néhol kidőlt sírkövek között életét mondja el, s célját sóhajtja, mi testvére utáni vágyakozását rejti. A lány nem tudja, talán csak sejtheti, de Lyes egész életét magányosan élte le, ritkán, olykor csak egy pillanatra adatott meg, hogy némiképp kitárulkozzon bárkinek. Ez a valaki édesanyja volt, kit magára haragított, mikor kérését nem teljesítve indult a nyomok után. A történet erdei elfek részéhez érve megáll, s tűnődve mered maga elé, majd a lányhoz fordul:*
- El tudja képzelni? Utam végén, ahelyett, hogy a hőn áhított díj várna, csak csalódás, s harag. *Szelíden elmosolyodva tekint a lány indigó szemeibe, kissé a lencse mögé kukkantva:*
- De a Veryelian nemzetség büszke és öntudatos. Soha nem adom fel! *Fejét felszegi, s határozott arccal néz Cilanneyra egy pillanatra elengedve annak kezét, s sajátjait, ha a lány mozdulatai ezt lehetővé teszik, két felkarjára téve kissé szomorú tekintettel suttogja:*
- Az nem lehet, hogy meghalt! Érzem, tudom. Ugye tudja, hogy milyen érzésről beszélek? Az imént megmutattam, szorít itt legbelül. *Mondja, azonban ezúttal kezét a lány felkarjáról levéve saját mellkasára helyezi tenyerét. Megrázza fejét, s tűnődve néz Cilanneyra, majd egy pillanatra elkalandozva teszi fel az őt érdeklő kérdést:*
- Mondja csak, kisasszony! Ön mindig hordta ezt az okulárét? Rengeteget olvashatott, ha a szemei így meggyengültek. Sajnálom. *Néz szomorúan. Elfként fel nem foghatja milyen az, ha valaki éles szeme világából veszít, egy kicsit az életét hagyja hátra.*
- Bocsásson meg, ha kérdésem indiszkrét és ne válaszoljon rá. Egyébként csodásan áll önnek, csak azokat a ragyogva haragvó égszínkék szemeit ne rejtenék el. *Mondja hirtelen, megbánva, hogy illetlen dolgot kérdezett, de a lány valahogy oly közeli és oly természetes, kikívánkozott. Szórakozottan rázza meg fejét, majd újra elindul, nemesi szokáshoz híven a belé karolt kézfejre helyezve másik kezét, amit ugyan puha bőrkesztyű borít, mégis érezhető a kéz melege.*
- Tudja, csodálkozom magamon. *Jelenti ki egy rövidke szünet után átlépve egy kisebb kőrakás felett.* Nem volt az életemben egy olyan pillanat, hogy ennyit meséltem volna magamról és kicsit igazságtalannak is érzem. Túl sokat volt rólam szó, míg önről szinte semmit nem tudok. *Hirtelen ismét megáll és merev arccal, határozottan Cilanneyra tekint.*
- Meg akarom ismerni magát! Néhány órája találkoztunk csak és vélhetően kétszer mentett meg. Az ilyen mellett nem lehet csak úgy elmenni. Mondja el az életét, mondjon el mindent mi az ön számára fontos és érdekes. Beszéljen kérem, én hallgatni fogok, mint a... *néz körbe, majd kissé szomorúan feltekint* mint a sír.
*Egy szelíden ringatózó lombú fa alatt viszi el léptük, mely törzse felé az elf fejjel biccent. Egy határozott mozdulattal veszi le válláról a köpenyt, s a földre teríti.*
- Kérem, megtisztelne vele! *Mondja, s a köpenyre mutat, addig nem foglal helyet, míg a lány le nem ül. Persze csak, ha szeretne.* Pihenjünk meg, de ha állva beszélgetne, nekem úgy is jó! *Halvány mosolya mögött a valódi kíváncsiság él, s ezt nem is rejti véka alá.*
1710. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-25 19:29:06
Üzenet elküldve: 2018-07-25 19:29:06
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Lyessal Veryelian//
*Ezúttal Lyessal kezd olyasmiről beszélni, amiről Cilanney nem tud. Vagyis nem tud elképzelni így hirtelen felemlegetve.*
~Sosem volt az övé, mégis kötődik? Szegény pára, most már biztos, hogy megsütötte a nap.~
*Gondolatából arra ocsúdik, hogy mellkasán az elf tenyere, amire aztán végképp elkerekednek szemei. Újabb alkalom, amikor inkább nem moccan, még a végén valami kellemetlen történne, bár láthatóan, mindez fel sem tűnik neki. Úgy veszi vissza a kezét, mint ha csak egy kiskölyök fejét lapogatta volna meg az imént. Cilanney pedig megrökönyödve áll, míg Lyes beszél. Épp hogy hallani amit hebeg.*
- Értem, illetve talán…
*Lassan oldódik az iménti pillanatból, ahogy tovább folyik a szó, és mégiscsak csurran-csöppen némi információ. Ahelyett, hogy alátámasztaná bármelyik feltételezését, most csak cáfol minden elhangzott szó. Közel sem biztos már Cilanney abban, hogy olyan jól kitalálta a nemes vándorlásának okát. Csak egyre szűkülnek szemei a lencsék mögött, ahogy szépen rávezetni igyekszik az elf.*
~Tény, hogy az övé volt, és mégsem? Szeretetteljes, de nem romantikus, és mindemellett idol? Óh hátez?~
*Izgalommal tölti el a talány, mely olyan, mint egy találós kérdés, mégis mélységes rejtély, mely mint ha lelkéig hatolna a nemesnek. Azt nem tudja, hogy lelkiismeret furdalás is gyötri, hogy inkább őt gardírozza, mint hogy célja felé lépegetne. Arról pedig végképp fogalma sincs, hogy mindemellett valamiféle gondoskodás is megszállta itt hirtelen. Olyannyira magával ragadja a gondolkodni való, hogy a rongálásra tett megjegyzésre egyáltalán nem reagál, csak tipeg rövidke lábain, szoknyája libeg mögötte köpenyével együtt, s mikor majdnem megtörténik a szerencsétlenség, ő éppen fölfelé pillog az elfre. Lépés közben pedig az apró saru megakad a sírkőben, Cilanney pedig sikkantva kapna bármibe, ami keze ügyébe kerülne, de csak a levegőt markolja, ellenben Lyessel, aki még idejében hóna alá kap. Nem nehéz, a törékeny aprónép, pláne egy nagyobb darab elfnek. Cilanney pedig onnantól kezdve, hogy lábbelije orra a sírkövet éri, és hiába kap kapaszkodó után, mint ha lassítva érzékelné a külvilágot. A zümmögő méhecskét, ami éppen elrugaszkodik egy szomszédos bokor virágának szirmáról, mely felé éppen esett volna, aztán az orráról félrecsusszanó okulárét, és az előreomló hajzuhatag egy részét, melynek tincsei éppen a keretbe akadnak. A vörös kuszaság mögül néz a mohaszín szemekbe fölfelé, s a váratlan fordulattól bőre megint csak közelít a hajszínéhez. Na nem amiatt, hogy megbotlott, mert az általánosnak mondható, hanem hogy ehhez nézőközönsége is akadt. És hogy ez a közönség elég közeli ahhoz, hogy segítségére is legyen, s a mozdulattal magához ölelje. Főleg emiatt. S bár váratlan helyzetekben bővelkedik, ez most különbözik az eddigiektől. Még háta mögött érzi Lyest, derekán a kezét, mikor egyik kezével megigazítja szemüvegét, s kisöpri azt a néhány tincset a képből.*
- Testvére? *ismétli halkan, s egészen felvillanyozódik, elfeledve, hogy milyen közel is van a nemes testéhez. Látszik a szemein, ahogyan a talányról valami egészen másra vált, míg a mohaszín szemeket fürkészi.*
- Igen, azt hiszem, úgy lesz a legjobb *mondja, majd miután rendezi kicsit ruháját, hajtincseit is kisöpri arcából, óvatosan a felé nyújtott jobba karol.*
- Szóval, a testvérét keresi, és sosem találkoztak. Ezelőtt. ~Milyen különös.~
- Ha jól értem legalábbis *vonja le a következtetést, majd ajkát biggyesztve pillant fel újra.*
- Reméljük, hogy nem esett baja. Biztosan a városba jött? Mert... nem akarom elkeseríteni, de ha úri kisasszony, és nemes családdal élt itt, akkor...
*Reménytelennek ható sötétkék pillantása csak egy másodperc, de minden kiolvasható belőle. Lyessal mellett sétál tovább, de nem akarja tovább rémisztgetni a baljós gondolatokkal.
Kényelmes így, hogy nem fenyegeti immár az orra bukás lehetősége, csak talán egy kicsit magasabbra esik a pont jó érzetnél. Erről az elenyésző apróságról nem ejt szót, a kutatandó testvér ügye jobban érdekli, mint hogy ilyen huszadrangú kényelmetlenség feltűnjön neki.*
*Ezúttal Lyessal kezd olyasmiről beszélni, amiről Cilanney nem tud. Vagyis nem tud elképzelni így hirtelen felemlegetve.*
~Sosem volt az övé, mégis kötődik? Szegény pára, most már biztos, hogy megsütötte a nap.~
*Gondolatából arra ocsúdik, hogy mellkasán az elf tenyere, amire aztán végképp elkerekednek szemei. Újabb alkalom, amikor inkább nem moccan, még a végén valami kellemetlen történne, bár láthatóan, mindez fel sem tűnik neki. Úgy veszi vissza a kezét, mint ha csak egy kiskölyök fejét lapogatta volna meg az imént. Cilanney pedig megrökönyödve áll, míg Lyes beszél. Épp hogy hallani amit hebeg.*
- Értem, illetve talán…
*Lassan oldódik az iménti pillanatból, ahogy tovább folyik a szó, és mégiscsak csurran-csöppen némi információ. Ahelyett, hogy alátámasztaná bármelyik feltételezését, most csak cáfol minden elhangzott szó. Közel sem biztos már Cilanney abban, hogy olyan jól kitalálta a nemes vándorlásának okát. Csak egyre szűkülnek szemei a lencsék mögött, ahogy szépen rávezetni igyekszik az elf.*
~Tény, hogy az övé volt, és mégsem? Szeretetteljes, de nem romantikus, és mindemellett idol? Óh hátez?~
*Izgalommal tölti el a talány, mely olyan, mint egy találós kérdés, mégis mélységes rejtély, mely mint ha lelkéig hatolna a nemesnek. Azt nem tudja, hogy lelkiismeret furdalás is gyötri, hogy inkább őt gardírozza, mint hogy célja felé lépegetne. Arról pedig végképp fogalma sincs, hogy mindemellett valamiféle gondoskodás is megszállta itt hirtelen. Olyannyira magával ragadja a gondolkodni való, hogy a rongálásra tett megjegyzésre egyáltalán nem reagál, csak tipeg rövidke lábain, szoknyája libeg mögötte köpenyével együtt, s mikor majdnem megtörténik a szerencsétlenség, ő éppen fölfelé pillog az elfre. Lépés közben pedig az apró saru megakad a sírkőben, Cilanney pedig sikkantva kapna bármibe, ami keze ügyébe kerülne, de csak a levegőt markolja, ellenben Lyessel, aki még idejében hóna alá kap. Nem nehéz, a törékeny aprónép, pláne egy nagyobb darab elfnek. Cilanney pedig onnantól kezdve, hogy lábbelije orra a sírkövet éri, és hiába kap kapaszkodó után, mint ha lassítva érzékelné a külvilágot. A zümmögő méhecskét, ami éppen elrugaszkodik egy szomszédos bokor virágának szirmáról, mely felé éppen esett volna, aztán az orráról félrecsusszanó okulárét, és az előreomló hajzuhatag egy részét, melynek tincsei éppen a keretbe akadnak. A vörös kuszaság mögül néz a mohaszín szemekbe fölfelé, s a váratlan fordulattól bőre megint csak közelít a hajszínéhez. Na nem amiatt, hogy megbotlott, mert az általánosnak mondható, hanem hogy ehhez nézőközönsége is akadt. És hogy ez a közönség elég közeli ahhoz, hogy segítségére is legyen, s a mozdulattal magához ölelje. Főleg emiatt. S bár váratlan helyzetekben bővelkedik, ez most különbözik az eddigiektől. Még háta mögött érzi Lyest, derekán a kezét, mikor egyik kezével megigazítja szemüvegét, s kisöpri azt a néhány tincset a képből.*
- Testvére? *ismétli halkan, s egészen felvillanyozódik, elfeledve, hogy milyen közel is van a nemes testéhez. Látszik a szemein, ahogyan a talányról valami egészen másra vált, míg a mohaszín szemeket fürkészi.*
- Igen, azt hiszem, úgy lesz a legjobb *mondja, majd miután rendezi kicsit ruháját, hajtincseit is kisöpri arcából, óvatosan a felé nyújtott jobba karol.*
- Szóval, a testvérét keresi, és sosem találkoztak. Ezelőtt. ~Milyen különös.~
- Ha jól értem legalábbis *vonja le a következtetést, majd ajkát biggyesztve pillant fel újra.*
- Reméljük, hogy nem esett baja. Biztosan a városba jött? Mert... nem akarom elkeseríteni, de ha úri kisasszony, és nemes családdal élt itt, akkor...
*Reménytelennek ható sötétkék pillantása csak egy másodperc, de minden kiolvasható belőle. Lyessal mellett sétál tovább, de nem akarja tovább rémisztgetni a baljós gondolatokkal.
Kényelmes így, hogy nem fenyegeti immár az orra bukás lehetősége, csak talán egy kicsit magasabbra esik a pont jó érzetnél. Erről az elenyésző apróságról nem ejt szót, a kutatandó testvér ügye jobban érdekli, mint hogy ilyen huszadrangú kényelmetlenség feltűnjön neki.*
1709. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-22 15:32:26
Üzenet elküldve: 2018-07-22 15:32:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Cilanney Dharlarann//
*Lyessal tűnődve nézi a szóáradatból éppen kifogyott leányt. Persze feltűnik számára az indokolatlanul sokáig tartó szemüvegtörlés, azonban nem kívánja megsérteni azzal, hogy ezt szóvá is teszi. Kezét hátratéve figyel. Immár csendben marad, nem akar kalandozni, bár a bársonyos arc pírja, s a szelíd indigó tekintet azért megfogja tekintetét. Akaratlanul is kalandozik gondolataiban, de visszagondolva még jól is esik neki, mert elviszi az emlékektől, az eredeti céljától kicsit. Azonban az az egy kijelentő mondat bőségesen elegendő, hogy visszazökkenjen a megfáradt, szürke és jelenleg reménytelen hatköznapokba. Egy pillanatra homlokára szalad keskeny ívű barna szemöldöke:*
- Szóval? *Kérdez vissza, mert nem igazán tudja jelenleg merre járnak, bár kétségkívül ebben a lány is közrejátszik.*
- Hogyan lehetne... áá... értem. *Emeli fel jobb mutatóujját a levegőbe, kissé tudálékosan, jelezvén, hogy a kirakós apró darabjai a helyére kerültek.*
- Kérem bocsásson meg, olykor kissé nehezen követem a gondolatmenetét, természetesen az én hibám. *Bólint megbánóan, lesütött szemekkel, majd kezét ismét hátrateszi, s a fák lombjait kezdi fürkészni, talán egy kósza felhőt is megfigyel.*
- Bizonyos értelemben meg sem volt soha, így nem jelenthetem ki, hogy fizikálisan. De lélekben mégis úgy érzem, hogy egy darab hiányzik innen, bentről. Érti? *Kérdezi, majd kezét a gnóm lány mellkasára helyezi, elég hirtelen, szóval kétséges, hogy a mozdulat kikerülhető lenne.* Innen. *Tartja ott a lány szívénél. Kezét visszaveszi, mintha mi sem történt volna, majd hátratett kézzel folytatja elgondolkodva a sétát, féloldalasan a lányra figyelve. Érdekes módon esze ágában sincs elköszönni, pedig számos oka lehetne rá, de valamilyen oknál fogva, bár ő az elveszett, mégis azt érzi, hogy a lány szorul segítségre. Nem hagyhatja cserben. Még nem. ~ Tartozom. ~ Gondolja magában, majd a kérdésre koncentrálva fordul a lány felé:*
- Nem. *Rázza meg fejét szelíden.* Igazából soha nem volt az enyém, soha nem láttam. Bár tényszerűen kézzel fogható a dolog. *Élvezi a párbeszédet, annak idején a filológia professzorával diskuráltak így, mondjuk az is tény, hogy a professzor legalább száz éves volt és szőrös. Ez a lányról korántsem mondható el. Sőt. A templomkert és a temető közötti átmenetet pusztán egy kidőlt vasveretes kapu jelzi. ~ Vandálok! ~ Szorul össze Lyes szíve. Soha nem értette az esztelen megsemmisítési vágyat. Számára erre nincs indok. Egy temetőkapu nem árthatott senkinek. Az égett hullaszag orrát facsarja, s emiatt miközben a lányt hallgatja, keszkenőt tart az orra elé. Gyorsan el is teszi, hiszen nem illendő így beszélni, csak a megszokás érzete késztette rá.*
- Borzalom! *Suttogja, mikor a nő megtorpan. Kérdése nem épp a jelenlegi helyzethez illő, de Lyessal válaszolni szeretne.*
- Nem, nem romantikus, bár kétségkívül egy szeretetteljes személyről van szó, hogy úgy mondjam egy idol számomra. *Szelíden mosolyogva, mohazöld tekintettel néz a lány keretes okuláréja mögé, egészen bele az indigó szemekbe.*
- Akit keresek, nem más, mint... kérem vigyázzon! *Kiált fel, mert mi korábban az ő mellkasa volt, jelenleg egy félig kidőlt sírkő jelképezi. A lendület ugyanaz, csak a dőlésszög más, ezúttal azonban nem egy puhább dologról van szó. ~ Hát ez nem igaz! ~ Az idő lelassul, ahogy kifogástalan reflexekkel kap hirtelen, a még minden bizonnyal rá figyelő eső lány után, s két kezével hóna alatt ragadja meg, mintha a nő, sejtelmes zenére táncolva hajolna hátra. Hogy a fogás biztosabb legyen, bal kezét derekára csúsztatja, így már végképp csak a lágy szimfonikus zene hiányzik.*
- a testvérem. *A lány fölé hajolva, szemébe nézve csendesen fejezi be a mondatot, s az aggódó mohazöld szemek kereszttüzében vonja lassan magához, s segíti lábára állni, ha Cilanney engedi.*
- Kérem vigyázzon, ez a hely veszélyes! *Mondja egyenes háttal, apró mosollyal a szája sarkában, szemöldöke ismét kissé felcsúszik, mintha csak mohazöld szemeire akarna támaszkodni. Majd körbenézve, épphogy csak aprót hajolva nyújtja fekete bőrkesztyűbe bújtatott kezét a lány felé.*
- Hölgyem, megtisztelne, ha elfogadná jobbom, csak míg ilyen helyen járunk. *Biccent aprót.*
*Lyessal tűnődve nézi a szóáradatból éppen kifogyott leányt. Persze feltűnik számára az indokolatlanul sokáig tartó szemüvegtörlés, azonban nem kívánja megsérteni azzal, hogy ezt szóvá is teszi. Kezét hátratéve figyel. Immár csendben marad, nem akar kalandozni, bár a bársonyos arc pírja, s a szelíd indigó tekintet azért megfogja tekintetét. Akaratlanul is kalandozik gondolataiban, de visszagondolva még jól is esik neki, mert elviszi az emlékektől, az eredeti céljától kicsit. Azonban az az egy kijelentő mondat bőségesen elegendő, hogy visszazökkenjen a megfáradt, szürke és jelenleg reménytelen hatköznapokba. Egy pillanatra homlokára szalad keskeny ívű barna szemöldöke:*
- Szóval? *Kérdez vissza, mert nem igazán tudja jelenleg merre járnak, bár kétségkívül ebben a lány is közrejátszik.*
- Hogyan lehetne... áá... értem. *Emeli fel jobb mutatóujját a levegőbe, kissé tudálékosan, jelezvén, hogy a kirakós apró darabjai a helyére kerültek.*
- Kérem bocsásson meg, olykor kissé nehezen követem a gondolatmenetét, természetesen az én hibám. *Bólint megbánóan, lesütött szemekkel, majd kezét ismét hátrateszi, s a fák lombjait kezdi fürkészni, talán egy kósza felhőt is megfigyel.*
- Bizonyos értelemben meg sem volt soha, így nem jelenthetem ki, hogy fizikálisan. De lélekben mégis úgy érzem, hogy egy darab hiányzik innen, bentről. Érti? *Kérdezi, majd kezét a gnóm lány mellkasára helyezi, elég hirtelen, szóval kétséges, hogy a mozdulat kikerülhető lenne.* Innen. *Tartja ott a lány szívénél. Kezét visszaveszi, mintha mi sem történt volna, majd hátratett kézzel folytatja elgondolkodva a sétát, féloldalasan a lányra figyelve. Érdekes módon esze ágában sincs elköszönni, pedig számos oka lehetne rá, de valamilyen oknál fogva, bár ő az elveszett, mégis azt érzi, hogy a lány szorul segítségre. Nem hagyhatja cserben. Még nem. ~ Tartozom. ~ Gondolja magában, majd a kérdésre koncentrálva fordul a lány felé:*
- Nem. *Rázza meg fejét szelíden.* Igazából soha nem volt az enyém, soha nem láttam. Bár tényszerűen kézzel fogható a dolog. *Élvezi a párbeszédet, annak idején a filológia professzorával diskuráltak így, mondjuk az is tény, hogy a professzor legalább száz éves volt és szőrös. Ez a lányról korántsem mondható el. Sőt. A templomkert és a temető közötti átmenetet pusztán egy kidőlt vasveretes kapu jelzi. ~ Vandálok! ~ Szorul össze Lyes szíve. Soha nem értette az esztelen megsemmisítési vágyat. Számára erre nincs indok. Egy temetőkapu nem árthatott senkinek. Az égett hullaszag orrát facsarja, s emiatt miközben a lányt hallgatja, keszkenőt tart az orra elé. Gyorsan el is teszi, hiszen nem illendő így beszélni, csak a megszokás érzete késztette rá.*
- Borzalom! *Suttogja, mikor a nő megtorpan. Kérdése nem épp a jelenlegi helyzethez illő, de Lyessal válaszolni szeretne.*
- Nem, nem romantikus, bár kétségkívül egy szeretetteljes személyről van szó, hogy úgy mondjam egy idol számomra. *Szelíden mosolyogva, mohazöld tekintettel néz a lány keretes okuláréja mögé, egészen bele az indigó szemekbe.*
- Akit keresek, nem más, mint... kérem vigyázzon! *Kiált fel, mert mi korábban az ő mellkasa volt, jelenleg egy félig kidőlt sírkő jelképezi. A lendület ugyanaz, csak a dőlésszög más, ezúttal azonban nem egy puhább dologról van szó. ~ Hát ez nem igaz! ~ Az idő lelassul, ahogy kifogástalan reflexekkel kap hirtelen, a még minden bizonnyal rá figyelő eső lány után, s két kezével hóna alatt ragadja meg, mintha a nő, sejtelmes zenére táncolva hajolna hátra. Hogy a fogás biztosabb legyen, bal kezét derekára csúsztatja, így már végképp csak a lágy szimfonikus zene hiányzik.*
- a testvérem. *A lány fölé hajolva, szemébe nézve csendesen fejezi be a mondatot, s az aggódó mohazöld szemek kereszttüzében vonja lassan magához, s segíti lábára állni, ha Cilanney engedi.*
- Kérem vigyázzon, ez a hely veszélyes! *Mondja egyenes háttal, apró mosollyal a szája sarkában, szemöldöke ismét kissé felcsúszik, mintha csak mohazöld szemeire akarna támaszkodni. Majd körbenézve, épphogy csak aprót hajolva nyújtja fekete bőrkesztyűbe bújtatott kezét a lány felé.*
- Hölgyem, megtisztelne, ha elfogadná jobbom, csak míg ilyen helyen járunk. *Biccent aprót.*
1708. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-03 17:36:56
Üzenet elküldve: 2018-07-03 17:36:56
ÚJ
![>Grawok Hifeti [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/881_sotetelf_ferfi.jpg)
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
//Visszük a hullákat, hozzátok a halottakat! (copy right Gyaloggalopp)//
* A templomban csendes imát követően utánaérdeklődik a papoknál, hogy mégis mi történt. Elmesélték neki a támadást, bár erős túlzásnak érezte a villámot szóró szentembert. De talán tényleg hihető az a történet, hogy a Fény vallásának hirdetői képesek annyira fegyvert forgatni, mint a véráldozó szekta tagjai. Hiszen az istenek és úgy általában az élet törvényszerűségei mindent kiegyenlítenek valamivel. Ha egy egyház áll szemben a másikkal, akkor logikus, hogy egyik sem bárányokból áll, ha a másik farkas.
Legnagyobb meglepetésére a támadó holttestét nem vitték eltemetni a magukat jónak és nagyszerűnek beállító atyafiak, hanem csak odébb rakták a templomkert egy bokra mögé, hogy a híveket ne zavarja.*
~ Haver, ezek után a hősi csata után te is megérdemelnéd a végső megnyugvást. Akik így bánnak az ellenségükkel, az a sötételfekkel sem bánhatnak sokkal jobban.~
* Umhar hatalmas holttestét teljesen eltakarta a növény. Ám nem volt kedve felvenni a hátára. Még a végén elkap tőle valamit. Így ott mégsem hagyhatta.
Visszament a paphoz és kért tőle kötelet, hogy hámként használva elhúzhassa. Persze elsőre nem akartak kölcsönözni neki. De erősen figyelmeztette őket, hogy a városi hírverők felszólították a lakosokat az önkéntes hullahordásra és az istenekben hívők között rossz fényt vetne, ha pár perc erejéig sem nélkülöznék, hiszen a Temető a szomszédban van. Komoly népszerűségvesztést vizionált a vérfolt miatt megtépett tekintélyű szakrális helynek, ha még ebben sem segédkeznek.
Végül idehúzta. Bár a sírásók nem bajlódtak volna vele, hiszen elég a len is, a ruha is, az ork is... Lényeg, ami a lényeg, a lelkiismeret nem hagyta, hogy kárba vesszen a lángok között a kötél. Próbálta kigubancolni, de a földön húzott tetem súlyától úgy ráfeszült, hogy végül kénytelen volt egyszerűen csak levágni a végét.
Így is a pár méteres darab java részét megmentette és elindult a lovat megvásárolni. Majd egyszer valamikor tényleg visszaadja azoknak a kedves embereknek.*
1707. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-07-02 11:34:18
Üzenet elküldve: 2018-07-02 11:34:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nairada nyomában//
*Miután elköszönt Aleimordtól, mérlegelnie kellett, hogy merre tovább. Nem akar úgy átvágni a városon, hogy éppen lázongások vannak, így kis kerülő mellett határoz, mellyel azonban megkerülheti a várost. Legföljebb fél napot veszít így, de talán kevesebbet is, ha kiér a városból, és lóháton folytatja majd az utat. Így először a temető felé veszi útját, igyekszik minél gyorsabban átvágni rajta, nem kívánja megbolygatni a nyugalmát, és nem is kifejezetten szívleli a halottak között való ténfergést. Tiszteli őket, tiszteli örök nyugalmukat, ezért gyors léptekkel halad, már csak azért is, hogy lova se kezdjen nyugtalankodni, mert nem szeretné, hogy az állat megőrülve romboljon a sírok között. Szabad keze kardjának markolatán pihen, ha esetleg ide is eljutna romboló csőcselék, de amíg senki nem zargatja, Rasatiel sem fog zargatni senkit. Hamar átvág a temetőn, a folyópart felé folytatja útját, hogy aztán a tisztáson bukkanjon ki végül.*
*Miután elköszönt Aleimordtól, mérlegelnie kellett, hogy merre tovább. Nem akar úgy átvágni a városon, hogy éppen lázongások vannak, így kis kerülő mellett határoz, mellyel azonban megkerülheti a várost. Legföljebb fél napot veszít így, de talán kevesebbet is, ha kiér a városból, és lóháton folytatja majd az utat. Így először a temető felé veszi útját, igyekszik minél gyorsabban átvágni rajta, nem kívánja megbolygatni a nyugalmát, és nem is kifejezetten szívleli a halottak között való ténfergést. Tiszteli őket, tiszteli örök nyugalmukat, ezért gyors léptekkel halad, már csak azért is, hogy lova se kezdjen nyugtalankodni, mert nem szeretné, hogy az állat megőrülve romboljon a sírok között. Szabad keze kardjának markolatán pihen, ha esetleg ide is eljutna romboló csőcselék, de amíg senki nem zargatja, Rasatiel sem fog zargatni senkit. Hamar átvág a temetőn, a folyópart felé folytatja útját, hogy aztán a tisztáson bukkanjon ki végül.*
1706. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-06-09 07:45:30
Üzenet elküldve: 2018-06-09 07:45:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Drencian, Sam//
*Kíváncsian néz a számára még mindig idegen férfire, de nem vág szavába. Hagyja, hogy végig mondja.*
- Hogyan is hívnak, uram? Amúgy való igaz, nem ad felhatalmazást arra, amit tettek, de megvan az ok, amiért azt tették, amit. De inkább ne keljünk parázs vitára. Arról meg nem tudok nyilatkozni, hogy lenne e jogod betörni a házamba, mivel olyanom nincs. Így meglehet, hogy én könnyen beszélek. De részben igazad van, az effajta bosszú vagy megtorlás sehová nem vezet.
*Sóhajt végül beleegyezőn, tényleg nem akar vitatkozni, pedig megvannak a nézetei. Hiszi, hogy minden okkal történik, tehát ennek a lázadásnak is megvan az előzménye és egy kis odafigyeléssel meg lehetett volna előzni.
Amikor megállnak egy sírnál, és Drencian közli, hogy a szülei azok, Nakrida a vállára teszi a kezét és rendkívül szomorúan néz rá, majd a sírra.*
- Úgy sajnálom. Már egy jobb helyen vannak, távol a sok vérengzéstől és meg nem értéstől.
*A következő mondatát inkább nem teszi be a közösbe, csak gondolja.*
~Te legalább ismerted a szüleidet.~
*Kíváncsian néz a számára még mindig idegen férfire, de nem vág szavába. Hagyja, hogy végig mondja.*
- Hogyan is hívnak, uram? Amúgy való igaz, nem ad felhatalmazást arra, amit tettek, de megvan az ok, amiért azt tették, amit. De inkább ne keljünk parázs vitára. Arról meg nem tudok nyilatkozni, hogy lenne e jogod betörni a házamba, mivel olyanom nincs. Így meglehet, hogy én könnyen beszélek. De részben igazad van, az effajta bosszú vagy megtorlás sehová nem vezet.
*Sóhajt végül beleegyezőn, tényleg nem akar vitatkozni, pedig megvannak a nézetei. Hiszi, hogy minden okkal történik, tehát ennek a lázadásnak is megvan az előzménye és egy kis odafigyeléssel meg lehetett volna előzni.
Amikor megállnak egy sírnál, és Drencian közli, hogy a szülei azok, Nakrida a vállára teszi a kezét és rendkívül szomorúan néz rá, majd a sírra.*
- Úgy sajnálom. Már egy jobb helyen vannak, távol a sok vérengzéstől és meg nem értéstől.
*A következő mondatát inkább nem teszi be a közösbe, csak gondolja.*
~Te legalább ismerted a szüleidet.~
1705. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-06-08 23:03:33
Üzenet elküldve: 2018-06-08 23:03:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Drencian, Nak//
- Való igaz, hogy szomorú a nélkülözés, és a betegségek, a halál. De ez nem ad felhatalmazást arra, hogy elvedd, ami nem a tiéd, legyen az tárgy, vagy valaki élete. *Csóválja a fejét rosszallóan az ember szavaira, és hirtelen engedi, hogy nemesi vére előbukjon, amikor őszinte gondolatot fogalmaz meg.*
- Máskülönben a közösségeknek nem lenne értelmük, hiszen mindig van valaki, aki szenved, vagy éppen elveszíti valakijét. Miért dolgozz szorgalmasan a munkában, ha utána jöhet valaki, aki egész nap az utcán henyélt, és elveszi a kenyered? Persze nem mondom, hogy ne segítsük őket. *Kezd hazudni, mert nem akarja, hogy a többiek elveszítsék a szimpátiájukat, már ha van ilyen.*
- Magam is gyakran adakoztam a rászorulóknak. De ha arra térek haza, hogy apám és anyám halott, testvéreim a vérükben hevernek, az felhatalmaz arra, hogy magam is vasvillát ragadjak, és betörjek, mondjuk, a ti házatokba? * Időközben a temetőbe érnek, ahol a magas elf egy pillanatra megáll az egyik sírnál.*
- Fogadd részvétem. Sajnálatos tény, hogy hamarosan megannyi szomszédokat kapnak, ha a városban tényleg olyan rossz a helyzet, ahogy említitek.
- Való igaz, hogy szomorú a nélkülözés, és a betegségek, a halál. De ez nem ad felhatalmazást arra, hogy elvedd, ami nem a tiéd, legyen az tárgy, vagy valaki élete. *Csóválja a fejét rosszallóan az ember szavaira, és hirtelen engedi, hogy nemesi vére előbukjon, amikor őszinte gondolatot fogalmaz meg.*
- Máskülönben a közösségeknek nem lenne értelmük, hiszen mindig van valaki, aki szenved, vagy éppen elveszíti valakijét. Miért dolgozz szorgalmasan a munkában, ha utána jöhet valaki, aki egész nap az utcán henyélt, és elveszi a kenyered? Persze nem mondom, hogy ne segítsük őket. *Kezd hazudni, mert nem akarja, hogy a többiek elveszítsék a szimpátiájukat, már ha van ilyen.*
- Magam is gyakran adakoztam a rászorulóknak. De ha arra térek haza, hogy apám és anyám halott, testvéreim a vérükben hevernek, az felhatalmaz arra, hogy magam is vasvillát ragadjak, és betörjek, mondjuk, a ti házatokba? * Időközben a temetőbe érnek, ahol a magas elf egy pillanatra megáll az egyik sírnál.*
- Fogadd részvétem. Sajnálatos tény, hogy hamarosan megannyi szomszédokat kapnak, ha a városban tényleg olyan rossz a helyzet, ahogy említitek.
1704. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-06-08 22:26:58
Üzenet elküldve: 2018-06-08 22:26:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Sam, Nak//
- Én is ebben reménykedek.
*Bólint Samonyr megjegyzéslére. Örülne, ha kiürülne a Gazdagnegyed a lázongó szegényektől, még akkor is, ha az ott lévő házakból nem marad semmi.*
- Ó, hát... köszönöm. Biztos, a közösség az oka.
*Nehezen kezeli a bókokat, az ajándékokat még rosszabbul, de szerencsére utóbbit nem kapott. Nem is tud mást csinálni, csak hálálkodni, és mosolyogni.
Nakradia szavaira helyeslően bólint, miközben megáll az egyik sírhelynél, és szomorúan pillant felé.*
- A szüleim.
*Sóhajt halkan, majd ránéz az apró társaságra.*
- Menjünk tovább.
- Én is ebben reménykedek.
*Bólint Samonyr megjegyzéslére. Örülne, ha kiürülne a Gazdagnegyed a lázongó szegényektől, még akkor is, ha az ott lévő házakból nem marad semmi.*
- Ó, hát... köszönöm. Biztos, a közösség az oka.
*Nehezen kezeli a bókokat, az ajándékokat még rosszabbul, de szerencsére utóbbit nem kapott. Nem is tud mást csinálni, csak hálálkodni, és mosolyogni.
Nakradia szavaira helyeslően bólint, miközben megáll az egyik sírhelynél, és szomorúan pillant felé.*
- A szüleim.
*Sóhajt halkan, majd ránéz az apró társaságra.*
- Menjünk tovább.
1703. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-06-08 18:43:01
Üzenet elküldve: 2018-06-08 18:43:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Elfele//
*Somret végül feladja az üvegesen bámuló hölgyemény pesztrálását.*
~Maradj akkor itt süke!~
*Magában fortyogva indul ki a templomból, ám a Gazdagnegyed felől lángokat észlel.*
~Teysus légy áldott, ez meg?~
*Magában kicsit átkozódik, hiszen így nem mehet haza, az áldozat pedig nem kerül bemutatásra. Távolodnak a céltól.*
~Lehet, hogy ez az Egyensúly eljövetele?~
*Elgondolkodván ösztönösen a temetőbe fordul ki. Valamit kezdenie kell magával, lehetőleg minél messzebbre kerülni így, hogy terve még nem ért révbe. Arcára közönyt erőltet, légzését tudatosan lassítja. Nem láthatják meg rajta, hogy aggodalmasan megy, inkább csak feszes akar lenni, mint mindig.
A vállára reppenő Holtist csak úgy egy pillantással nyugtázza és bebotorkál a sírhalmok közé. Keres egy sima díszes tömböt.*
~Gróf Wrettin Elan~
*Olvassa, majd vállvonva, magában mondván, egy gróf is megteszi kiül a gránitra gondolkodni.*
~A kör, a jegyzetek, ezek nem veszhetnek oda. De lehet, hogy most el kell tűnnöm. És még az a nőszemély sincs itt!~
*Méltatlankodik.*
~A vezető elhagyása veszélyes időkben bűn. Lakolni fog majd ezért!~
*Tudja is már, hogy hogyan, de egyelőre csak Holtis szemében látja a helyeslést, ahogy egyet károgva felreppen a temető fölé.*
~Akkor hát!~
*A legfontosabb dologról már döntött is. Holmijainak elvesztése csakis az éjjel beavatott nő hibája lehet, így ő nyugodtan fordít hátat a káoszba boruló városnak. Egy kis időre.*
*Somret végül feladja az üvegesen bámuló hölgyemény pesztrálását.*
~Maradj akkor itt süke!~
*Magában fortyogva indul ki a templomból, ám a Gazdagnegyed felől lángokat észlel.*
~Teysus légy áldott, ez meg?~
*Magában kicsit átkozódik, hiszen így nem mehet haza, az áldozat pedig nem kerül bemutatásra. Távolodnak a céltól.*
~Lehet, hogy ez az Egyensúly eljövetele?~
*Elgondolkodván ösztönösen a temetőbe fordul ki. Valamit kezdenie kell magával, lehetőleg minél messzebbre kerülni így, hogy terve még nem ért révbe. Arcára közönyt erőltet, légzését tudatosan lassítja. Nem láthatják meg rajta, hogy aggodalmasan megy, inkább csak feszes akar lenni, mint mindig.
A vállára reppenő Holtist csak úgy egy pillantással nyugtázza és bebotorkál a sírhalmok közé. Keres egy sima díszes tömböt.*
~Gróf Wrettin Elan~
*Olvassa, majd vállvonva, magában mondván, egy gróf is megteszi kiül a gránitra gondolkodni.*
~A kör, a jegyzetek, ezek nem veszhetnek oda. De lehet, hogy most el kell tűnnöm. És még az a nőszemély sincs itt!~
*Méltatlankodik.*
~A vezető elhagyása veszélyes időkben bűn. Lakolni fog majd ezért!~
*Tudja is már, hogy hogyan, de egyelőre csak Holtis szemében látja a helyeslést, ahogy egyet károgva felreppen a temető fölé.*
~Akkor hát!~
*A legfontosabb dologról már döntött is. Holmijainak elvesztése csakis az éjjel beavatott nő hibája lehet, így ő nyugodtan fordít hátat a káoszba boruló városnak. Egy kis időre.*
1702. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-05-17 10:50:50
Üzenet elküldve: 2018-05-17 10:50:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 225
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 225
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//No'ära//
*Bobbir pedig aztán igazán egy nagyon érdeklődő fiatalember. No'ärát pedig gyorsan megkedvelte, most már szinte kötelessége, hogy ne fogadja unottan új barátnője mondandóját.*
~Egyáltalán miért a temetőn át jövünk?~
*Csak magától kérdezi, No'ärát túl gyengének látja ahhoz, hogy erről érdemben faggathassa. Éppen ezért továbbra is támogatóan mellette marad menet közben.*
- Jól van, ne tötymörögjünk. *Ezzel ő is teljesen egyet tud érteni. Olyan gyorsan megy, nos ahogy No'ära tud. Ő azért sokkal gyorsabban is sétálhatna egyedül.*
- Majd otthon eszek. De a fogadóig elkísérlek, nehogy valami bajod essen. *Mondja atyáskodóan miközben elhagyják a temetőt.*
*Bobbir pedig aztán igazán egy nagyon érdeklődő fiatalember. No'ärát pedig gyorsan megkedvelte, most már szinte kötelessége, hogy ne fogadja unottan új barátnője mondandóját.*
~Egyáltalán miért a temetőn át jövünk?~
*Csak magától kérdezi, No'ärát túl gyengének látja ahhoz, hogy erről érdemben faggathassa. Éppen ezért továbbra is támogatóan mellette marad menet közben.*
- Jól van, ne tötymörögjünk. *Ezzel ő is teljesen egyet tud érteni. Olyan gyorsan megy, nos ahogy No'ära tud. Ő azért sokkal gyorsabban is sétálhatna egyedül.*
- Majd otthon eszek. De a fogadóig elkísérlek, nehogy valami bajod essen. *Mondja atyáskodóan miközben elhagyják a temetőt.*
1701. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-05-16 06:32:33
Üzenet elküldve: 2018-05-16 06:32:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Bobbir//
*Nem gondolta volna, hogy van, akit érdekelnek a lovakkal kapcsolatos dolgok, pláne, hogy meg is hallgatja őket. A lány sokatmondó tekintetet vet a férfira, amikor az belé karol, és előre húzza. Eleinte nem tudja, miért, ~Talán unja, hogy lassú vagyok?~ mindenesetre elfogadja a segítséget.*
-Igen. *Feleli és átvág a sírok sokasága közti ösvényen, a másik kapu irányába. Nem szeret a templom és egyéb vallásos helyek közelében lenni, valamiért fáj a feje és mintha összeszűkülnének az erei. Talán az egykori áldozása miatt, nem tudja. *
- Ha még ki akarjuk magunkat pihenni, akkor tekerjünk rá... *Jócskán délután van már, így ha enni akarnak, illetve Bobbir vásárol valamit holnapra, akkor menniük kell. *
- Enni még bejössz? Vagy mész haza? *Az ifjú fatty a lábait nézi, úgy elmerül azok látványában, mintha arany rejtőzne bennük. *
- Nem mintha számítana. ~Ismerem a pultost, sokat járok oda, lesz társaságom.~ *Kurtán belerúg egy elkallódott kavicsba, majd a következő kapu fele közeledve felemeli a fejét és az utat kémleli.*
A hozzászólás írója (No'ära Thoa'n) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.05.16 06:36:02
*Nem gondolta volna, hogy van, akit érdekelnek a lovakkal kapcsolatos dolgok, pláne, hogy meg is hallgatja őket. A lány sokatmondó tekintetet vet a férfira, amikor az belé karol, és előre húzza. Eleinte nem tudja, miért, ~Talán unja, hogy lassú vagyok?~ mindenesetre elfogadja a segítséget.*
-Igen. *Feleli és átvág a sírok sokasága közti ösvényen, a másik kapu irányába. Nem szeret a templom és egyéb vallásos helyek közelében lenni, valamiért fáj a feje és mintha összeszűkülnének az erei. Talán az egykori áldozása miatt, nem tudja. *
- Ha még ki akarjuk magunkat pihenni, akkor tekerjünk rá... *Jócskán délután van már, így ha enni akarnak, illetve Bobbir vásárol valamit holnapra, akkor menniük kell. *
- Enni még bejössz? Vagy mész haza? *Az ifjú fatty a lábait nézi, úgy elmerül azok látványában, mintha arany rejtőzne bennük. *
- Nem mintha számítana. ~Ismerem a pultost, sokat járok oda, lesz társaságom.~ *Kurtán belerúg egy elkallódott kavicsba, majd a következő kapu fele közeledve felemeli a fejét és az utat kémleli.*
A hozzászólás írója (No'ära Thoa'n) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.05.16 06:36:02
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1946-1965