//Naz, Iriana//
//Templom//
*Ahogy hallgatja a férfi rövid, ám annál frappánsabb válaszait, Iriana fejébe egyre engedékenyebb gondolatok szökkennek tündértársa megítélését illetően, de egy perc sem kell ahhoz, hogy ezek a gondolatok úgy zuhanjanak a semmibe, mint egy tucatnyi ló, amik vaktában vágtatnak egy szikla pereméről a biztos halált rejtő szakadékba. ~Bolond!~ Íriszei oly hirtelenséggel tágulnak ki, mintha csak kipattanni készülnének. A férfi csak mondja, mondja, a lány pedig alig győzi féken tartani megdöbbentségét. Nem is bírja sokáig, hogy ne teremtse le a sáros talpút.*
- Te teljesen tüm-tüm vagy?! *Jobb mutatóujjával saját koponyáját kopogtatja, számon kérve a férfit, hogy neki mégis mi van ott, hogy ilyenre vetemedjék.* Meg különben is, merre mész?! Jaj, Teremtőm... csak a gond, a fiú tündérekkel mindig csak a gond! *Viharosan a kijárat felé veszi az útját, ami előtt megállva, szúrós tekintettel visszales eltévedt fajtársára.* Azt javaslom kövess, ha nem szeretnéd bitófán végezni!
//Temető//
*Kiérve a templomból már szándékosan nem siet - minden lehetőséget meg akar adni, hogy követni tudják. A temetőbe vezető, keskeny út legelején megáll, hogy ott várja be a férfit, aki ha utánaeredt és még a nyomát sem vesztette el, akkor Iriana tovább ballag az úton, immár másodmagával.*
- Legalább a tiszteletet add meg a helynek, hogy nem emlegeted a templomban Sa'Tereth nevét. *Töri meg a maga részéről a csendet, de a minden társas lény közti beszélgetés oly fontos eleme, a szemkontaktus elmarad.* Szíved joga, ha a lemészárolt fajtársaink emlékét beszennyezve az ő nevét akarod emlegetni, de akkor fel kell, hogy világosítsalak: rossz helyen jársz. Nem fogok útbaigazítást adni azokhoz, akik hozzád hasonlóan gondolkoznak e téren, de ha nem fülel le téged az Őrség, miközben erről faggatsz másokat, akkor sikeresen vetted az akadályt, hogy ne itt fejezzenek le, hanem ott. Feltéve, ha valóban az a célod, hogy te is a föld alatt végezd, mint itt körülötted mindenki. Egy különbséggel. *Megtorpan és végre a férfire veti tekintetét* Akik itt nyugszanak, ők nem önszántukból hajkurászták a pusztulásuk. Nem is értem, hogy lehet ez bárki számára életcél. *Kuncog egyet kínjában, közben a fejét rázza értetlenül.*
- A káosz és a szabadság mióta járnak kéz a kézben? És miért akarnál a káoszban szabad lenni, ha egy igazságos, mindenki számára előnyös rendszerben is lehetnél az, anélkül, hogy lépten-nyomon a hátad mögé kelljen kukucskálnod, nehogy valaki - legyen az irigyed, vagy csak egy szimpla tébolyult, akiket a káosz szül - kioltsa az életed? A káosz néha egy szükséges rossz, de sohasem egy fenntartandó, se nem egy fenntartható állapot. És ez rajtunk is áll! Az istenek - akarva vagy akaratlanul - felfedték előttünk, hogy ők is sebezhetőek. Őket is épp úgy mérgezik a mi gyenge, halandó érzelmeink, mint a bosszú, becsvágy, vagy épp a sértettség. Talán nem úgy élik meg ezeket az érzéseket, ahogy mi. Talán mi csak töredékét fogjuk fel ennek az egésznek, de ez most a helyzetünkön nem változtat. Oly hosszú idő után megmutatkoztak, és ez egyszerre csodálatos és félelmetes is egyben. Át kell értékelnünk mindent, amit eddig tudtunk a világról, miközben a legjobbunkat kell nyújtani, hogy ez a káosz csupán ideiglenes legyen; valami szebb és jobb előszele. *Iriana rendkívül kimerültnek tűnik a monológja után, homlokán már izzadtságcseppek is felbukkannak.*
- Mondd, valóban csak szórakozás neked ez az egész? Amit csak úgy megnézel, "hogy mi a különbség"?