Arthenior - Temető
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 79 (1561. - 1580. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Atehaner Nemarek [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11134_1521236723_fel_elf_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1946-1965
1580. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-10-05 21:45:00
Üzenet elküldve: 2017-10-05 21:45:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Templomi túra//
*Fogalma sincs arról, hogyan sikerült ennyire távol kerülnie a csapat többi részétől. Talán az orkok ügyes csele, vagy csak a puszta véletlen alakította így, de az biztos, hogy most hatalmas bajban van. A saját jégesője elől kellett menekülnie, ami egyik karját még így is szinte használhatatlanná tette. Talán nincs nagyobb baja, legalábbis reméli, viszont borzasztóan fáj. Nem kell sokáig rohannia, még be sem ér a sziklák alá, mikor a jégdarabok megszűnnek hullani az égből. Azt hiszi, vége van, megmenekült, de koránt sincs így. A még talpon maradt ork életcélja, hogy palacsintát csináljon szerencsétlen lányból, akinek egyetlen valamire való fegyvere az imént látott jégvihar. Azt viszont nem használhatja újra, mert nem lenne ideje végigmondani a varázsigét, és így sem biztos, hogy az előbbi kísérletével nem okozott több kárt, mint hasznot. A csúszós jégszőnyegen való futás sem segíti a lányt, így kénytelen feladni a menekülést. Társai messze tőle, csak Atehaner van a közelében, ő pedig farkasszemet néz a zöldbőrűvel. Védekezően lépked hátra, miközben kezébe veszi a parányi díszes tőrt, amit még soha nem használt. Elég viccesen mutathat a rövid pengével a méretes husánggal szemben, de sajnos kifogyott az ötletekből.*
- Ne gyere közelebb!
*Remegő hangon próbálja béna mód megfélemlíteni ellenfelét, ám az valószínűleg mit sem ér. A husáng lendül, neki pedig a másodperc tört része alatt cselekednie kell, különben tényleg kilapítják. Karja sajog a legjobban, de mindene fáj, így valószínűleg itt a vége. Ha nem történik semmi, egy ügyetlen mozdulattal megpróbálja elkerülni a támadást, de nem sok reménnyel. A tőrt közben végig maga elé tartja, hátha van olyan szerencsétlen a zöldbőrű, hogy belerohan a fegyverbe, ám nagy kárt talán még akkor sem okozna neki.*
~Nem akarok meghalni! Még nem...~
*Nyöszörög magában, ahogy az utolsó ügyetlen vetődésbe kezd, hogy elkerülje a végzetes csapást. Bármi is történik, ha nem is ütik agyon most rögtön, a földről már nem biztos, hogy újra fel tudna kelni az esés után.*
*Fogalma sincs arról, hogyan sikerült ennyire távol kerülnie a csapat többi részétől. Talán az orkok ügyes csele, vagy csak a puszta véletlen alakította így, de az biztos, hogy most hatalmas bajban van. A saját jégesője elől kellett menekülnie, ami egyik karját még így is szinte használhatatlanná tette. Talán nincs nagyobb baja, legalábbis reméli, viszont borzasztóan fáj. Nem kell sokáig rohannia, még be sem ér a sziklák alá, mikor a jégdarabok megszűnnek hullani az égből. Azt hiszi, vége van, megmenekült, de koránt sincs így. A még talpon maradt ork életcélja, hogy palacsintát csináljon szerencsétlen lányból, akinek egyetlen valamire való fegyvere az imént látott jégvihar. Azt viszont nem használhatja újra, mert nem lenne ideje végigmondani a varázsigét, és így sem biztos, hogy az előbbi kísérletével nem okozott több kárt, mint hasznot. A csúszós jégszőnyegen való futás sem segíti a lányt, így kénytelen feladni a menekülést. Társai messze tőle, csak Atehaner van a közelében, ő pedig farkasszemet néz a zöldbőrűvel. Védekezően lépked hátra, miközben kezébe veszi a parányi díszes tőrt, amit még soha nem használt. Elég viccesen mutathat a rövid pengével a méretes husánggal szemben, de sajnos kifogyott az ötletekből.*
- Ne gyere közelebb!
*Remegő hangon próbálja béna mód megfélemlíteni ellenfelét, ám az valószínűleg mit sem ér. A husáng lendül, neki pedig a másodperc tört része alatt cselekednie kell, különben tényleg kilapítják. Karja sajog a legjobban, de mindene fáj, így valószínűleg itt a vége. Ha nem történik semmi, egy ügyetlen mozdulattal megpróbálja elkerülni a támadást, de nem sok reménnyel. A tőrt közben végig maga elé tartja, hátha van olyan szerencsétlen a zöldbőrű, hogy belerohan a fegyverbe, ám nagy kárt talán még akkor sem okozna neki.*
~Nem akarok meghalni! Még nem...~
*Nyöszörög magában, ahogy az utolsó ügyetlen vetődésbe kezd, hogy elkerülje a végzetes csapást. Bármi is történik, ha nem is ütik agyon most rögtön, a földről már nem biztos, hogy újra fel tudna kelni az esés után.*
1579. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-10-05 14:00:29
Üzenet elküldve: 2017-10-05 14:00:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
*A tisztásról egyenesen a Namos kúria felé veszi az irányt. Végighalad a folyóparton, és egy kényelmes tempójú, pár órás séta után már a temető rozoga kerítése mellett halad el, és a kis kapun belépve a sírok közé ér. A hangulat ugyanolyan nyomasztó, mint eddig. A korhadt, öreg fák sötét árnyékot vetnek a sírkövekre, a kitaposott ösvényt gyér gazcsomók szegélyezik. Lehangoló látvány, Nolie mégis szereti ezt a helyet. A napfényes, virágzó kert helyett mindig ide járt ki a templom könyvtárából, mikor egy kis friss levegőt akart szívni. A csend és nyugalom jó hatással van rá, és nem borzasztja el, hogy halottak fölött lépdel. Ez a természet rendje. Ahogyan ők, úgy maga is meg fog halni, akárcsak az elf, akinek Nori elvágta a torkát. Gyakran eszébe jut. Nem tartja magát gyilkosnak, hiszen csak önvédelem volt. A férfi le akarta lőni Rasdehert, majd Norit is megtámadta. Nem engedhette neki, hogy bántsa a lányt, és azt sem szívesen nézte volna végig, ahogy elveszi a másik életét. Így viszont kénytelenek voltak ők elvenni. Legalább a torkát nem neki kellett átvágnia. A halottak látványával már semmi baja, a vérhez is -sajnos- volt alkalma hozzászokni, de még sosem bántott senkit, nem sebezte meg, nem ontotta vérét. A varázslatok mentették meg az életét, de azok inkább védekező, mintsem támadó átkok. Majd talán egyszer odáig is eljut, de egyelőre megvédeni szeretné magát.
A csuklóján pihenő ernyőt magasra emeli, hogy ne akadjon bele a tüskés bokorba, ami belóg az út mellett, óvatosan kikerüli, és már ki is ért a temetőből. Mielőtt átlépne a kapun, még hátrafordul. Annyi minden történt vele itt, hihetetlen, hogy repül az idő. Tanult, dolgozott, menekült... Talán jobb is így, hogy megállapodott az Ellentétek Rendjénél. Azóta nem üldözik, nem bántják, és még csak tolvajok sem próbálkoztak nála. Lehet végre valami jól alakul az életében...*
A csuklóján pihenő ernyőt magasra emeli, hogy ne akadjon bele a tüskés bokorba, ami belóg az út mellett, óvatosan kikerüli, és már ki is ért a temetőből. Mielőtt átlépne a kapun, még hátrafordul. Annyi minden történt vele itt, hihetetlen, hogy repül az idő. Tanult, dolgozott, menekült... Talán jobb is így, hogy megállapodott az Ellentétek Rendjénél. Azóta nem üldözik, nem bántják, és még csak tolvajok sem próbálkoztak nála. Lehet végre valami jól alakul az életében...*
1578. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-10-05 11:55:44
Üzenet elküldve: 2017-10-05 11:55:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Galin, Suudra//
*Nem kell csalatkoznia a szómennyiségben, amivel visszatértét fogadják, bár némileg vérmesebb fordulatokra számított. Az asszonyság egyáltalán nem az a mulya fajta. A korábbi ijedelem se igazán szakasztotta belé a szót. Ez persze nem olyan nagy különcség. Arthenior jó polgárainak nagy hányada is kiadná magából az épp nyelvére szökő gondolatait ilyen helyzetben. A legtöbbjük persze ugyanezért jócskán el is fehéredne, ha újra szembe találkozna a visszaforduló Kharasshival. Ez az asszonyság vagy nagyon törp a talpán vagy nem ragadta el annyira a hév, hogy igaza ne állna meg egyenes derékkal nem csak egy sötételf hátának dobálva, de a pillantása előtt is. Nem sokat hallott abból, amit utána kiabáltak. Nem is figyelt igazán, csak elengedte a füle mellett. Talán jobb is így. Mondjuk így azért feljebb kúszik az egyik szemöldöke az ajánlat hallatán.*
- Néném *szólal meg mély tónusú hangján. Lassan formálja a szót is, ahogy akkor kezdi a magyarázatot az ember, ha mardosóan egyértelmű dolgokra kell rámutatni. Ezúttal ez a tényező ő maga, melyet egy kézmozdulattal prezentál is.* - Talán feltűnt neked: mélységi vagyok. A mi nőstényeink széttépik és felfalják a csiszolt modorú lovagokat. Próbálj csak meg hölgynek nevezni egyet is, megtudod, miről beszélek *horkan élcre, de a szeme sarkából már elkezdi figyelni a másik törpét, aki egy kopottas sírkő mögött látszik bujkálni. Fel is üti benne a fejét a gyanakvás.*
- És minek nektek az a drahun? ~Bármi is legyen az.~ *Az érdeklődése kissé őszintétlennek tűnhet, ugyanis az esze közben inkább azon jár, hogy ismerheti-e valahonnan azt a nagy szakállas, hordóhasú szerzetet, és nem mellékesen, lehet-e rá oka, hogy a halálát akarja? A bizalom nem a mélységiek erőssége. Kharasshi fejében azonnal megfordul a lehetősége, hogy talán csak ki akarják rabolni, az asszonyság kedélyes csacsogása pedig csupán elterelés.
Megugratja hát a lovát a következő pillanatban és már rántja is elő a fegyverét, hogy oldalról a sírkő mögé kerülve rajtaüssön a sumákolón.*
- Mi a...? *ráncolja össze a homlokát, amikor megpillantja a krumplis zsák pozitúrában pózoló törpét.* - Ezt meg mi lelte? *kérdi, de a lováról azért nem száll le, mert még azért kicsit se ülepedett le a gyanakvása. Kivont kardját viszont egyáltalán nem tartja fenyegetően. Tekintete az ájultnak látszó fickót fürkészi, hogy mielőbb felfedezhesse az árulkodó jeleket, ha csalásról van szó. De egyedül annyit fedez fel, hogy egy vékonyka véres csík csordogál a bozontos szemöldöktől a méretes orr felé. Ez az a momentum, amikor tarkón vágja a lehetőség, hogy talán ő a ludas a dologban. Elismerni persze nem fogja, de azért visszalöki a tokjába a kardját és immár le is száll a nyeregből, hogy segédkezzen a pofozgatásban, rázogatásban.*
- He, bátya, élsz még? *nyalábolja kényelmesebb pozícióba a szakállast. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve előhúzza az övéből a flaskáját és felpattintja a tetejét. A törpe orra alá dugja, hadd kapaszkodjon bele a kerítésszaggató tömény facsarása azokba a megdöbbentően hosszú orrszőrökbe, melyek gyakorlatilag tökéletesen elvegyülnek a dús bajusz szálai között.*
*Nem kell csalatkoznia a szómennyiségben, amivel visszatértét fogadják, bár némileg vérmesebb fordulatokra számított. Az asszonyság egyáltalán nem az a mulya fajta. A korábbi ijedelem se igazán szakasztotta belé a szót. Ez persze nem olyan nagy különcség. Arthenior jó polgárainak nagy hányada is kiadná magából az épp nyelvére szökő gondolatait ilyen helyzetben. A legtöbbjük persze ugyanezért jócskán el is fehéredne, ha újra szembe találkozna a visszaforduló Kharasshival. Ez az asszonyság vagy nagyon törp a talpán vagy nem ragadta el annyira a hév, hogy igaza ne állna meg egyenes derékkal nem csak egy sötételf hátának dobálva, de a pillantása előtt is. Nem sokat hallott abból, amit utána kiabáltak. Nem is figyelt igazán, csak elengedte a füle mellett. Talán jobb is így. Mondjuk így azért feljebb kúszik az egyik szemöldöke az ajánlat hallatán.*
- Néném *szólal meg mély tónusú hangján. Lassan formálja a szót is, ahogy akkor kezdi a magyarázatot az ember, ha mardosóan egyértelmű dolgokra kell rámutatni. Ezúttal ez a tényező ő maga, melyet egy kézmozdulattal prezentál is.* - Talán feltűnt neked: mélységi vagyok. A mi nőstényeink széttépik és felfalják a csiszolt modorú lovagokat. Próbálj csak meg hölgynek nevezni egyet is, megtudod, miről beszélek *horkan élcre, de a szeme sarkából már elkezdi figyelni a másik törpét, aki egy kopottas sírkő mögött látszik bujkálni. Fel is üti benne a fejét a gyanakvás.*
- És minek nektek az a drahun? ~Bármi is legyen az.~ *Az érdeklődése kissé őszintétlennek tűnhet, ugyanis az esze közben inkább azon jár, hogy ismerheti-e valahonnan azt a nagy szakállas, hordóhasú szerzetet, és nem mellékesen, lehet-e rá oka, hogy a halálát akarja? A bizalom nem a mélységiek erőssége. Kharasshi fejében azonnal megfordul a lehetősége, hogy talán csak ki akarják rabolni, az asszonyság kedélyes csacsogása pedig csupán elterelés.
Megugratja hát a lovát a következő pillanatban és már rántja is elő a fegyverét, hogy oldalról a sírkő mögé kerülve rajtaüssön a sumákolón.*
- Mi a...? *ráncolja össze a homlokát, amikor megpillantja a krumplis zsák pozitúrában pózoló törpét.* - Ezt meg mi lelte? *kérdi, de a lováról azért nem száll le, mert még azért kicsit se ülepedett le a gyanakvása. Kivont kardját viszont egyáltalán nem tartja fenyegetően. Tekintete az ájultnak látszó fickót fürkészi, hogy mielőbb felfedezhesse az árulkodó jeleket, ha csalásról van szó. De egyedül annyit fedez fel, hogy egy vékonyka véres csík csordogál a bozontos szemöldöktől a méretes orr felé. Ez az a momentum, amikor tarkón vágja a lehetőség, hogy talán ő a ludas a dologban. Elismerni persze nem fogja, de azért visszalöki a tokjába a kardját és immár le is száll a nyeregből, hogy segédkezzen a pofozgatásban, rázogatásban.*
- He, bátya, élsz még? *nyalábolja kényelmesebb pozícióba a szakállast. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve előhúzza az övéből a flaskáját és felpattintja a tetejét. A törpe orra alá dugja, hadd kapaszkodjon bele a kerítésszaggató tömény facsarása azokba a megdöbbentően hosszú orrszőrökbe, melyek gyakorlatilag tökéletesen elvegyülnek a dús bajusz szálai között.*
1577. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-10-05 08:43:28
Üzenet elküldve: 2017-10-05 08:43:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
//Templomi túra//
*Az ork szerencsére hamar elterül a végső csapástól, a tapasztalatokból kiindulva pedig néhány percig minimum úgy is marad, még akkor is, ha zöldbőrű mivoltát is beleszámoljuk a képletbe. A csattanós befejezést követően a szeme sarkából látja, ahogy Galahass már rohan is a másik csatatérre, Batot felszólítva a segítségre szorulók ellátására. Rinon lesz az első, hisz nem elég, hogy eszméletlen pofont kapott, ráadásul egy ásó merevségével és erőkarjával, most még éledezni is tűnik, és az első sikertelen talpraállási kísérlet utáni második próbálkozás sikeres is, megkockáztatva azt, hogy a kótyagos lány újra rövid úton fájdalmasan a földre kényszerül. El kezd hadonászni a botjával a földön elterülő ork felé, Bato megközelítési kísérletét megnehezítve ezzel, de a suhanó fegyverrel mit sem törődve lép elé a kopasz, az esetlegesen érkező támadások hárítását megkísérelve. Eközben megpróbálja kikapni a kezéből a fegyvert, ami, ha elég közel kerül, nem ígérkezik túl nehéz műveletnek, majd azt rögtön a földre dobja, hogy stabilan elkapja a lányt, mielőtt az újra a földre zuhan. Egyik kezével az ásó támadási felületének oldalán fonja körbe a derekát, a hátánál megtámasztva, másik kezével pedig a nyakához nyúl, hüvelyk ujjával pedig megtámasztja az állát, hogy ne mocorogjon.*
-Nyugi, nyugi.
*Próbálja meghátrálásra bírni a fejben talán még mindig harcoló lányt csittegések közepette.*
-Nincs gond. Vége. Ülj le.
*Szólítja fel előbb kedvesen, közben megpróbálja felmérni a károkat. Az arcának a bal fele meglehetősen roncsolt, a szeme is bevérzett, és a legkisebb gondja, hogy a szája is felrepedt. Hatalmas vörös folt ékíti a vörös hajú lányt, ha a helyzet nem követelné meg a komolyságot, Bato most elsütne egy poént arról, hogy megy az arca a haja színéhez, most azonban inkább tetézi a bajt a fájdalmasan rossz humorával.*
-Ide, ülj le.
*Vezeti egy sírkőhöz, ha Rinon hagyja magát, és oda ülteti. Gyógyító varázsigén gondolkozik, de sajnos olyan távol áll tőle, mint egy egészséges tűzgolyó, így az aggódó tekinteten, és a támogatáson kívül egyelőre nem tud mást nyújtani.*
-Ne mozdulj.
*Szól rá a lányra, miközben az állánál fogva igyekszik egyenesen tartani a nyakát.*
-Ne mozdulj.
*Szólítja még egyszer, ahogy lassan elengedi, és az egyetlen olyan társához indul, aki talán ismerhet hatásos gyógyító varázslatot. Elsőre azonban sehol nem találja. Az apró tündért bár nehéz észrevenni, és a köd sem segít, így azért nehezen tűnhet el. Aggódva pillant a még viaskodó társaira, remélve, hogy a meglepően talpraesett Galahass ki tudja őket segíteni, de köztük sem látja a tündért. Ekkor jut eszébe, hogy az öreg egy igen jól irányzott mozdulattal ütötte ki az első orkot, aki, bár Bato nem látta, hogy hova, mire, kire esett, egyenesen a kis csapat felé borult, és bár a gondolatra is összeszorul a szerzetes gyomra, most két gyors lépés után szembesíti magát a ténnyel, hogy valóban maga alá gyűrte az apró lányt, aki csupa zúzódás arcával furcsán koncentrálva kukucskál a zöldbőrű válla mögött.*
-Jól vagy, Iriana?
*Szegezi neki a kérdést aggódva, miközben megragadja az ork ruhájának nyakát, és megpróbálja felemelni a lányról, hogy az kimászhasson alóla. Legördíteni rossz ötlet ilyen helyzetben, hisz ha rosszul fordul, újabb csúnya zúzódásokat okozhat a súlyos test.*
-Rinonnak szüksége van a segítségedre. Ugye az istennőddel tudsz gyógyítani?
*Kissé sürgetve, de a kellő tisztelettel igyekszik beszélni a lányhoz, remélve, hogy kellően megemelte a monstrumot ahhoz, hogy kihúzza magát a lány, és nem esett különösebb baja.*
*Az ork szerencsére hamar elterül a végső csapástól, a tapasztalatokból kiindulva pedig néhány percig minimum úgy is marad, még akkor is, ha zöldbőrű mivoltát is beleszámoljuk a képletbe. A csattanós befejezést követően a szeme sarkából látja, ahogy Galahass már rohan is a másik csatatérre, Batot felszólítva a segítségre szorulók ellátására. Rinon lesz az első, hisz nem elég, hogy eszméletlen pofont kapott, ráadásul egy ásó merevségével és erőkarjával, most még éledezni is tűnik, és az első sikertelen talpraállási kísérlet utáni második próbálkozás sikeres is, megkockáztatva azt, hogy a kótyagos lány újra rövid úton fájdalmasan a földre kényszerül. El kezd hadonászni a botjával a földön elterülő ork felé, Bato megközelítési kísérletét megnehezítve ezzel, de a suhanó fegyverrel mit sem törődve lép elé a kopasz, az esetlegesen érkező támadások hárítását megkísérelve. Eközben megpróbálja kikapni a kezéből a fegyvert, ami, ha elég közel kerül, nem ígérkezik túl nehéz műveletnek, majd azt rögtön a földre dobja, hogy stabilan elkapja a lányt, mielőtt az újra a földre zuhan. Egyik kezével az ásó támadási felületének oldalán fonja körbe a derekát, a hátánál megtámasztva, másik kezével pedig a nyakához nyúl, hüvelyk ujjával pedig megtámasztja az állát, hogy ne mocorogjon.*
-Nyugi, nyugi.
*Próbálja meghátrálásra bírni a fejben talán még mindig harcoló lányt csittegések közepette.*
-Nincs gond. Vége. Ülj le.
*Szólítja fel előbb kedvesen, közben megpróbálja felmérni a károkat. Az arcának a bal fele meglehetősen roncsolt, a szeme is bevérzett, és a legkisebb gondja, hogy a szája is felrepedt. Hatalmas vörös folt ékíti a vörös hajú lányt, ha a helyzet nem követelné meg a komolyságot, Bato most elsütne egy poént arról, hogy megy az arca a haja színéhez, most azonban inkább tetézi a bajt a fájdalmasan rossz humorával.*
-Ide, ülj le.
*Vezeti egy sírkőhöz, ha Rinon hagyja magát, és oda ülteti. Gyógyító varázsigén gondolkozik, de sajnos olyan távol áll tőle, mint egy egészséges tűzgolyó, így az aggódó tekinteten, és a támogatáson kívül egyelőre nem tud mást nyújtani.*
-Ne mozdulj.
*Szól rá a lányra, miközben az állánál fogva igyekszik egyenesen tartani a nyakát.*
-Ne mozdulj.
*Szólítja még egyszer, ahogy lassan elengedi, és az egyetlen olyan társához indul, aki talán ismerhet hatásos gyógyító varázslatot. Elsőre azonban sehol nem találja. Az apró tündért bár nehéz észrevenni, és a köd sem segít, így azért nehezen tűnhet el. Aggódva pillant a még viaskodó társaira, remélve, hogy a meglepően talpraesett Galahass ki tudja őket segíteni, de köztük sem látja a tündért. Ekkor jut eszébe, hogy az öreg egy igen jól irányzott mozdulattal ütötte ki az első orkot, aki, bár Bato nem látta, hogy hova, mire, kire esett, egyenesen a kis csapat felé borult, és bár a gondolatra is összeszorul a szerzetes gyomra, most két gyors lépés után szembesíti magát a ténnyel, hogy valóban maga alá gyűrte az apró lányt, aki csupa zúzódás arcával furcsán koncentrálva kukucskál a zöldbőrű válla mögött.*
-Jól vagy, Iriana?
*Szegezi neki a kérdést aggódva, miközben megragadja az ork ruhájának nyakát, és megpróbálja felemelni a lányról, hogy az kimászhasson alóla. Legördíteni rossz ötlet ilyen helyzetben, hisz ha rosszul fordul, újabb csúnya zúzódásokat okozhat a súlyos test.*
-Rinonnak szüksége van a segítségedre. Ugye az istennőddel tudsz gyógyítani?
*Kissé sürgetve, de a kellő tisztelettel igyekszik beszélni a lányhoz, remélve, hogy kellően megemelte a monstrumot ahhoz, hogy kihúzza magát a lány, és nem esett különösebb baja.*
1576. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-10-04 22:57:03
Üzenet elküldve: 2017-10-04 22:57:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Suudra, Kharasshi//
*Eleinte rossz irányba kezd el botorkálni újonnan összeszedett barátosnéja, ám rövid időn belül megtalálja a kettejük számára legoptimálisabbnak, legrövidebbnek vélt utat, amin szerinte eljuthatnak az olyannyira vágyott drahunok fészkéig. Galin abban nem biztos, hogy ez lenne a jó irány, ahogy azzal sincs tisztában miféle élőlényeket is kellene keresnie, hiszen mint már szépen levezette magának fejben a vadon állatainak ismerete nem tartozik az erősségei közé. Ennek ellenére sem kizárt, hogy utazásai során találkozott már az emlegetett lénnyel, csak épp a nevével nincs a mai napig tisztában.
Ennek megfelelően, leplezvén hihetetlen tudatlanságát, mi az ő esetében valóban a hihetetlen kategóriába sorolható, csak bőszen bólogat, mikor újból szóba jönnek ezek a misztikus jószágok, miket már több, különböző, rendhagyóbbnál rendhagyóbb formában próbál elképzelni. Mondani sem kell, hogy ezen törekvései csekélyke időintervallumon belül csúfos kudarcba fulladnak.
A tudatlanság viszont csak egy röpke illattalan pillanatig zavarja, s pár lépést megtéve egy bűzös bélgáz formájában távozik a belsejéből, ezzel teljesen megszabadítva a szakállast a kellemetlen gondolatoktól.
Valószínűleg ezen afférjának köszönhetően lép életbe azon természetes törpfunkció, mely az éhség csengettyűjének, vagy jelen esetben haragjának megkondításáért felel, és a bongó hang hatására, mi a gyomrában súlyos fájdalmat kelt, rögtön átjárja képzeletét az éhség bugyuta gondolata. Zsírtól csöpögő szárnyasok, véres hurkák, némi savanyúság, és két karéj kenyér társaságában már rögtön jobban is érezné magát, kár hogy ezen kutya futtatta iram mellett semmi esélye egy jót lakmározni mielőtt távoznak. Ehelyett kénytelen csak álmaiban falatozgatni, mint valami dedós kölyök, ki nem kapott anyjától elég aranyat egy jókora kalácsra. Milyen jól is esne most neki még a főétel után egy vekni kalács, meg egy pohár tej. Órákig elcsipegetné úgy, hogy közben csak a savak hatására felszabaduló helyet töltené fel újra és újra a pocakjában.
Muszáj rákérdeznie Suudránál! Bármennyire is restelli a kérdést, nincs más választása, hisz úgy érzi menten kilyukad a gyomra. Akkor pedig hogy menne a törpasszony társaságában drahunra vadászni? Köztudottan, akik lyukas hassal próbálnak meg élni, azok hamar a temető egyik sírgödrében végzik.*
-Hogy az istenek csókolják Aranyasszonyságom gyönyörű kezeit! Megmentette az életem!
*Ezekkel a behízelgő mondatocskákkal ragadja ki a jótékonykodó fajtársa húsos kezeiből azt az igen vékonyka, de életmentő étket, mit felkínálnak a számára, és ott helyben elkezdi falni a madárlátta csemegét. Míg a szakállán a hófehér szalonna étvágygerjesztő zsírja csusszan le, addig a hagyma torkot szorongató utóhatásával előcsal néhány könnycseppet a rettenthetetlen harcos gesztenyebarna szemgolyóiból.
Olyannyira belemerül étvágya csillapításába, hogy észre sem veszi a patadobogást, mi a hátuk mögül közeledik, és mindent figyelmen kívül hagyva elgázolja azt, ami az útjába kerül. Így tesz Galinnal is, ki nem olyan fürge mint útitársa, így semmilyen hihetetlen manőver nem menti meg attól, hogy megpördüljön a tengelye körül a lóval való váratlan ütközés miatt, és aztán nagy robaj, zörgés, csörgés közepette elvágódjon, és beverje kemény kobakját az egyik sírtömb hegyes sarkába. Rögtön el is veszti eszméletét, s csak az állandóan fejébe borított fazékszerű rohamsisakja az, mi megmenti egy maradandó sebesüléstől. Kár, hogy az ütődéstől mégis úgy terül ki, mint egy krumplis zsák. Így már jogosan lehet ütődött törpnek nevezni.*
A hozzászólás írója (Galin Dargeroth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.10.04 23:01:50
*Eleinte rossz irányba kezd el botorkálni újonnan összeszedett barátosnéja, ám rövid időn belül megtalálja a kettejük számára legoptimálisabbnak, legrövidebbnek vélt utat, amin szerinte eljuthatnak az olyannyira vágyott drahunok fészkéig. Galin abban nem biztos, hogy ez lenne a jó irány, ahogy azzal sincs tisztában miféle élőlényeket is kellene keresnie, hiszen mint már szépen levezette magának fejben a vadon állatainak ismerete nem tartozik az erősségei közé. Ennek ellenére sem kizárt, hogy utazásai során találkozott már az emlegetett lénnyel, csak épp a nevével nincs a mai napig tisztában.
Ennek megfelelően, leplezvén hihetetlen tudatlanságát, mi az ő esetében valóban a hihetetlen kategóriába sorolható, csak bőszen bólogat, mikor újból szóba jönnek ezek a misztikus jószágok, miket már több, különböző, rendhagyóbbnál rendhagyóbb formában próbál elképzelni. Mondani sem kell, hogy ezen törekvései csekélyke időintervallumon belül csúfos kudarcba fulladnak.
A tudatlanság viszont csak egy röpke illattalan pillanatig zavarja, s pár lépést megtéve egy bűzös bélgáz formájában távozik a belsejéből, ezzel teljesen megszabadítva a szakállast a kellemetlen gondolatoktól.
Valószínűleg ezen afférjának köszönhetően lép életbe azon természetes törpfunkció, mely az éhség csengettyűjének, vagy jelen esetben haragjának megkondításáért felel, és a bongó hang hatására, mi a gyomrában súlyos fájdalmat kelt, rögtön átjárja képzeletét az éhség bugyuta gondolata. Zsírtól csöpögő szárnyasok, véres hurkák, némi savanyúság, és két karéj kenyér társaságában már rögtön jobban is érezné magát, kár hogy ezen kutya futtatta iram mellett semmi esélye egy jót lakmározni mielőtt távoznak. Ehelyett kénytelen csak álmaiban falatozgatni, mint valami dedós kölyök, ki nem kapott anyjától elég aranyat egy jókora kalácsra. Milyen jól is esne most neki még a főétel után egy vekni kalács, meg egy pohár tej. Órákig elcsipegetné úgy, hogy közben csak a savak hatására felszabaduló helyet töltené fel újra és újra a pocakjában.
Muszáj rákérdeznie Suudránál! Bármennyire is restelli a kérdést, nincs más választása, hisz úgy érzi menten kilyukad a gyomra. Akkor pedig hogy menne a törpasszony társaságában drahunra vadászni? Köztudottan, akik lyukas hassal próbálnak meg élni, azok hamar a temető egyik sírgödrében végzik.*
-Hogy az istenek csókolják Aranyasszonyságom gyönyörű kezeit! Megmentette az életem!
*Ezekkel a behízelgő mondatocskákkal ragadja ki a jótékonykodó fajtársa húsos kezeiből azt az igen vékonyka, de életmentő étket, mit felkínálnak a számára, és ott helyben elkezdi falni a madárlátta csemegét. Míg a szakállán a hófehér szalonna étvágygerjesztő zsírja csusszan le, addig a hagyma torkot szorongató utóhatásával előcsal néhány könnycseppet a rettenthetetlen harcos gesztenyebarna szemgolyóiból.
Olyannyira belemerül étvágya csillapításába, hogy észre sem veszi a patadobogást, mi a hátuk mögül közeledik, és mindent figyelmen kívül hagyva elgázolja azt, ami az útjába kerül. Így tesz Galinnal is, ki nem olyan fürge mint útitársa, így semmilyen hihetetlen manőver nem menti meg attól, hogy megpördüljön a tengelye körül a lóval való váratlan ütközés miatt, és aztán nagy robaj, zörgés, csörgés közepette elvágódjon, és beverje kemény kobakját az egyik sírtömb hegyes sarkába. Rögtön el is veszti eszméletét, s csak az állandóan fejébe borított fazékszerű rohamsisakja az, mi megmenti egy maradandó sebesüléstől. Kár, hogy az ütődéstől mégis úgy terül ki, mint egy krumplis zsák. Így már jogosan lehet ütődött törpnek nevezni.*
A hozzászólás írója (Galin Dargeroth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.10.04 23:01:50
1575. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-10-04 12:56:55
Üzenet elküldve: 2017-10-04 12:56:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
//Templomi túra//
*Egy méretes pofonnak jobban örülne, mint ennek a kismillió jégdarabnak, ami még így Zsákosba bugyolálva is eléri őt. A fájdalmas, tompa érzések hadát grimaszolva átvészeli valahogy, a zuhatag elállta után pedig felméri mi fáj. A szabadon lévő testrészeiből mind sajog egy kicsit a fájdalomtól, de az igazi tragédia, hogy a paralizált lábai mellé most már a karja is alig mozdul. A fénylő tőrt azért még belevágja szeretett orkjába, de hiába. Annyi haszna van csupán, hogy a kifolyó, forró vér egész kellemesen hat egy hétköznapinak nem nevezhető jégeső után. Azt azonban már az ágybavizelő korszakában megtanulhatja mindenki, hogy az a pár másodpercnyi kellemes forróság közel sem éri meg azt a hűhót és kellemetlenséget, ami követni fogja. Minél többet bámulja Iriana azt a bugyuta képet, amit Zsákos és társai arcnak csúfolhatnak, annál jobban kezd aggódni az egészségért. Résnyire nyitott, nem épp kellemes szagú szájából már a nyál is csordogálni kezd. Az elzsibbadt lábak és a sikertelen menekülési próbálkozás együttesen olyan adrenalin löketet ad a tündérnek, hogy halk kacarászásban törhessen ki. Túl hangosan egyébként sem tud csinálni semmit, mert már egy ideje szétlapítja egy tulok, de azért megpróbálkozik a beszéddel.*
- Tudod, hogy utálom, amikor így nézel!
*Sajgó kezével kihúzza tőrét a vérző takarójából, majd legjobb tudása szerint megpróbálja az ork mellkasára tenni a tenyerét, vagy legalább az ujjacskáit.*
- Imádkozz te is, hogy ez működjön!
*Teljesen jogos az épp gyógyításhoz készülődő tündér morcossága. Még a nevét sem tudja, de már a földre is teperte, aztán ezeknek fejébe még azt is elvárja, hogy mindent ő csináljon? Szörnyű, hogy hová fajult ez a világ! Még szerencse, hogy az adrenalintól skizofrén tüneteket produkáló Iriana nem egy haragtartó típus, és legjobb tudása szerint próbálja az istennő gyógyító erejét valahogy Zsákosba gyömöszölni.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
*Egy méretes pofonnak jobban örülne, mint ennek a kismillió jégdarabnak, ami még így Zsákosba bugyolálva is eléri őt. A fájdalmas, tompa érzések hadát grimaszolva átvészeli valahogy, a zuhatag elállta után pedig felméri mi fáj. A szabadon lévő testrészeiből mind sajog egy kicsit a fájdalomtól, de az igazi tragédia, hogy a paralizált lábai mellé most már a karja is alig mozdul. A fénylő tőrt azért még belevágja szeretett orkjába, de hiába. Annyi haszna van csupán, hogy a kifolyó, forró vér egész kellemesen hat egy hétköznapinak nem nevezhető jégeső után. Azt azonban már az ágybavizelő korszakában megtanulhatja mindenki, hogy az a pár másodpercnyi kellemes forróság közel sem éri meg azt a hűhót és kellemetlenséget, ami követni fogja. Minél többet bámulja Iriana azt a bugyuta képet, amit Zsákos és társai arcnak csúfolhatnak, annál jobban kezd aggódni az egészségért. Résnyire nyitott, nem épp kellemes szagú szájából már a nyál is csordogálni kezd. Az elzsibbadt lábak és a sikertelen menekülési próbálkozás együttesen olyan adrenalin löketet ad a tündérnek, hogy halk kacarászásban törhessen ki. Túl hangosan egyébként sem tud csinálni semmit, mert már egy ideje szétlapítja egy tulok, de azért megpróbálkozik a beszéddel.*
- Tudod, hogy utálom, amikor így nézel!
*Sajgó kezével kihúzza tőrét a vérző takarójából, majd legjobb tudása szerint megpróbálja az ork mellkasára tenni a tenyerét, vagy legalább az ujjacskáit.*
- Imádkozz te is, hogy ez működjön!
*Teljesen jogos az épp gyógyításhoz készülődő tündér morcossága. Még a nevét sem tudja, de már a földre is teperte, aztán ezeknek fejébe még azt is elvárja, hogy mindent ő csináljon? Szörnyű, hogy hová fajult ez a világ! Még szerencse, hogy az adrenalintól skizofrén tüneteket produkáló Iriana nem egy haragtartó típus, és legjobb tudása szerint próbálja az istennő gyógyító erejét valahogy Zsákosba gyömöszölni.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
1574. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-10-04 00:38:07
Üzenet elküldve: 2017-10-04 00:38:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Galin, Kharasshi//
*Nagy lelkesülésének közepette először sikerül rossz felé indulnia, de erre hamar ráeszmélvén irányt vált, és ezúttal úgy tűnik, szerencsésebbre sikeredik a választás. Így aztán buzgón szedi tömpe virgácsait át a városon, hisz a szemei előtt ott lebeg a cél, melyre oly régóta áhítozik. Egy drahun!*
-Ejj, de remek jószág lesz az, ha befogjuk! Meglátja majd uraságod! *ehhez hasonlókat ismételgetve törtet előre arra, mely felé a vágyát megtestesítő terebélyes jószágot reméli. Ha pedig az elfogást siker koronázza, hálából talán felcsap Galin kerítőnőjének, ezzel segítve a szakállas jövőbeni terveit. Merthogy nem csak a kovácsoláshoz, meg a bárdforgatáshoz ért ő! Olyan arával boronálja össze ezt a derék talmid vadászt, aki bizonyosan temérdek poronttyal megáldja majd. És persze jó csülkös bablevest főz! Elvégre utód meg étek nélkül nem maradhat legújabb komája. És ha már ez a tényállás, hát ő sem hagyhatja éhezni a vöröst. Így aztán megáll a temető közepén, hogy holmijából elővarázsoljon valami ehetőt. Kis kutakodás után előhúz egy kis darabka régi szalonnát, szárított gombát, és kevéske váltás alsóruhája alatt ráakad néhány apró hagymára. Ezekből sorra mind Galin kezébe nyom néhányat. Nem fulladhat azért kudarcba a küldetésük, mert a hasuk korgása elijesztette a drahunokat!
Annyira belemerül az ételosztásba, hogy éppen csak észreveszi, hogy kis híján átgázolnak rajta. Ekkor azonban törp testalkatához méltó kecsességgel és gyorsasággal igyekszik meg arrébb szökellni, nehogy a paták alatt végezze. Bár ha itt patkolna el, biz nem kellene túl messzire vinni. Meglepve pillant merénylőjére, és annak mogorva tekintete nem igazán nyeri el tetszését.*
-Hát maga meg teljesen vak, vagy tán elment az esze?! Nézzen mán oda, ahova megy! Kitapossa itten a tisztességes törpből a szuszt! *szól utána háborogva, majd újabb gondolat sejlik fel benne.*
-Szerelmi bánata van, hogy ennyire nem lát ki a fejéből? Akkor pont jó helyen jár, hallja? Kerítek én magának asszonyt, de még milyet! *kiabál a távolodó alak után, de a látszat alapján az nincs elragadtatva az ajánlattól.*
-Arcátlan népség! *zsörtölődik, mikor semmilyen választ nem kap szavaira. Kicsit még puffog magában, majd lemondóan legyint egyet és inkább pipájáért nyúl.*
-Mit is várunk egy ilyen goromba szerzettől? Jobb is, ha az előttünk álló feladatra összpontosítunk! *javasolja útitársának. Azt nem tudja, hogy a másik ezen az idilli helyen kíván e falatozni, avagy menet közben is képes erre a cselekményre. Ha szükséges, hát megvárja, míg Galin végez az étellel, majd az izgatottságtól türelmetlenül indul útnak ismét. Nem telik bele sok idő, mikor feltűnik neki, hogy majdnem-elgázolójuk visszafelé igyekszik. Gyanakvóan néz a közeledő alakra, s mikor az megszólítja őket, vigyorogva felhorkan.*
-No nézzenek oda! Mégis csak megfontolta az ajánlatomat? Nem kell félnie, a Suudra talál a magafajtának is valamire való nejet! Ha meg a modorán finomít egy kicsit, tán könnyebb lesz a dolgunk. *mondja ezt pont ő, de hát azt tudja azért, hogy a fiatal hölgyszíveket hamarabb megdobogtatja egy udvarias férfiú.
Miután jó tanácsaival ellátja a mélységit, felötlik benne a sejtelem, hogy talán a kérdésre is válaszolnia kellene, noha kissé félreérti azt.*
-Hogy így felvérteződve? Amiatt se kell nyugtalankodni! Drahun fogásra indultunk ugyanis! *számol be a dologról büszkén.* De ez még nem zárja ki a hölgyvadászatot sem, de nem ám!
*Nagy lelkesülésének közepette először sikerül rossz felé indulnia, de erre hamar ráeszmélvén irányt vált, és ezúttal úgy tűnik, szerencsésebbre sikeredik a választás. Így aztán buzgón szedi tömpe virgácsait át a városon, hisz a szemei előtt ott lebeg a cél, melyre oly régóta áhítozik. Egy drahun!*
-Ejj, de remek jószág lesz az, ha befogjuk! Meglátja majd uraságod! *ehhez hasonlókat ismételgetve törtet előre arra, mely felé a vágyát megtestesítő terebélyes jószágot reméli. Ha pedig az elfogást siker koronázza, hálából talán felcsap Galin kerítőnőjének, ezzel segítve a szakállas jövőbeni terveit. Merthogy nem csak a kovácsoláshoz, meg a bárdforgatáshoz ért ő! Olyan arával boronálja össze ezt a derék talmid vadászt, aki bizonyosan temérdek poronttyal megáldja majd. És persze jó csülkös bablevest főz! Elvégre utód meg étek nélkül nem maradhat legújabb komája. És ha már ez a tényállás, hát ő sem hagyhatja éhezni a vöröst. Így aztán megáll a temető közepén, hogy holmijából elővarázsoljon valami ehetőt. Kis kutakodás után előhúz egy kis darabka régi szalonnát, szárított gombát, és kevéske váltás alsóruhája alatt ráakad néhány apró hagymára. Ezekből sorra mind Galin kezébe nyom néhányat. Nem fulladhat azért kudarcba a küldetésük, mert a hasuk korgása elijesztette a drahunokat!
Annyira belemerül az ételosztásba, hogy éppen csak észreveszi, hogy kis híján átgázolnak rajta. Ekkor azonban törp testalkatához méltó kecsességgel és gyorsasággal igyekszik meg arrébb szökellni, nehogy a paták alatt végezze. Bár ha itt patkolna el, biz nem kellene túl messzire vinni. Meglepve pillant merénylőjére, és annak mogorva tekintete nem igazán nyeri el tetszését.*
-Hát maga meg teljesen vak, vagy tán elment az esze?! Nézzen mán oda, ahova megy! Kitapossa itten a tisztességes törpből a szuszt! *szól utána háborogva, majd újabb gondolat sejlik fel benne.*
-Szerelmi bánata van, hogy ennyire nem lát ki a fejéből? Akkor pont jó helyen jár, hallja? Kerítek én magának asszonyt, de még milyet! *kiabál a távolodó alak után, de a látszat alapján az nincs elragadtatva az ajánlattól.*
-Arcátlan népség! *zsörtölődik, mikor semmilyen választ nem kap szavaira. Kicsit még puffog magában, majd lemondóan legyint egyet és inkább pipájáért nyúl.*
-Mit is várunk egy ilyen goromba szerzettől? Jobb is, ha az előttünk álló feladatra összpontosítunk! *javasolja útitársának. Azt nem tudja, hogy a másik ezen az idilli helyen kíván e falatozni, avagy menet közben is képes erre a cselekményre. Ha szükséges, hát megvárja, míg Galin végez az étellel, majd az izgatottságtól türelmetlenül indul útnak ismét. Nem telik bele sok idő, mikor feltűnik neki, hogy majdnem-elgázolójuk visszafelé igyekszik. Gyanakvóan néz a közeledő alakra, s mikor az megszólítja őket, vigyorogva felhorkan.*
-No nézzenek oda! Mégis csak megfontolta az ajánlatomat? Nem kell félnie, a Suudra talál a magafajtának is valamire való nejet! Ha meg a modorán finomít egy kicsit, tán könnyebb lesz a dolgunk. *mondja ezt pont ő, de hát azt tudja azért, hogy a fiatal hölgyszíveket hamarabb megdobogtatja egy udvarias férfiú.
Miután jó tanácsaival ellátja a mélységit, felötlik benne a sejtelem, hogy talán a kérdésre is válaszolnia kellene, noha kissé félreérti azt.*
-Hogy így felvérteződve? Amiatt se kell nyugtalankodni! Drahun fogásra indultunk ugyanis! *számol be a dologról büszkén.* De ez még nem zárja ki a hölgyvadászatot sem, de nem ám!
1573. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-10-03 22:30:29
Üzenet elküldve: 2017-10-03 22:30:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Galin, Suudra//
*Nincs igazán maradása a városban. Az igazat megvallva, talán soha nem is akart itt maradni. Nem volt nehéz elhatároznia, hogy ideje maga mögött hagyni az életének ezt a zűrzavaros szakaszát. Szilaj szelet akar érezni az arcán, hullámzó füvű puszták vadregényén nyugtatni a szemét. Kell egy kis béke, mert anélkül, félő, ismét csak az önpusztítás mocsarában végzi.
Kivételesen Bitang se bánta, amikor nyereg és málha került rá. Patája dobbantásai inkább az izgatottságát jelezték, mint a szokásos méltatlankodást. A Szegénynegyed immár a hátuk mögött hagyva, a hátas pedig lendületes iramban kaptat arra, amerre Arthenior jelöletlen határai húzódnak.
Különös érzés újra így, teljes harci díszben. Régi ismerősként üdvözli a hátára szíjazott kard súlyát, a szabadság érzését, hogy egy utazómálhában elfér minden, ami egy magafajtának az otthon kényelmét adja. Nem nyomasztja többé a holnap gondolata. A jövő biztonságos távolba terült, a jelen gyeplőjét pedig lazára fogva tartja a kezében.
Egészen elragadja ez az érzés. Ezért is lehet, hogy a kusza sírkövek közt ténfergő két mélynövésűt csaknem legázolja a megtermett hátassal. A meglepetés még a káromkodást is a torkára forrasztja, csak egy dühös mordulással kísért hátrapillantást gyűjthet be tőle a páros. A folyópart előtt azonban mégis megállítja a lovát és némi gondolkodás után végül visszafordítja. Lassú ügetésben tér vissza a temető széléhez. Savószín szemei alaposan végigmérik a két törpét. Vért és fegyverek. A mozgásukat tekintve pedig nem úgy tűnnek, mint akik jelmezbálba készülnek. Igaz, ez a népség mindig egy kicsit megtévesztő. Mintha mindig egy kicsit önmaguk paródiái lennének. De aki valaha összeakasztotta már a bajuszát egy törpével, az tudja, hogy nem érdemes őket alábecsülni. Ami őt illeti, sosem kedvelte őket igazán. Hangos, pökhendi népség. De talán épp ezek miatt valamiféle közösséget is érez velük. Nyersek és őszinték. Épp megfelelő társaság lenne most ez az összetétel. Magába nézve nem nehéz rájönnie, hogy nem volna a legjobb ötlet most összezárva lenni a saját gondolataival.*
- Hová készültök ennyi vasban, aprónép? *kérdi a fajtáját nem meghazudtoló felsőbbséggel, de még a megszólítás ellenére se rátartian vagy lekezelőn.*
*Nincs igazán maradása a városban. Az igazat megvallva, talán soha nem is akart itt maradni. Nem volt nehéz elhatároznia, hogy ideje maga mögött hagyni az életének ezt a zűrzavaros szakaszát. Szilaj szelet akar érezni az arcán, hullámzó füvű puszták vadregényén nyugtatni a szemét. Kell egy kis béke, mert anélkül, félő, ismét csak az önpusztítás mocsarában végzi.
Kivételesen Bitang se bánta, amikor nyereg és málha került rá. Patája dobbantásai inkább az izgatottságát jelezték, mint a szokásos méltatlankodást. A Szegénynegyed immár a hátuk mögött hagyva, a hátas pedig lendületes iramban kaptat arra, amerre Arthenior jelöletlen határai húzódnak.
Különös érzés újra így, teljes harci díszben. Régi ismerősként üdvözli a hátára szíjazott kard súlyát, a szabadság érzését, hogy egy utazómálhában elfér minden, ami egy magafajtának az otthon kényelmét adja. Nem nyomasztja többé a holnap gondolata. A jövő biztonságos távolba terült, a jelen gyeplőjét pedig lazára fogva tartja a kezében.
Egészen elragadja ez az érzés. Ezért is lehet, hogy a kusza sírkövek közt ténfergő két mélynövésűt csaknem legázolja a megtermett hátassal. A meglepetés még a káromkodást is a torkára forrasztja, csak egy dühös mordulással kísért hátrapillantást gyűjthet be tőle a páros. A folyópart előtt azonban mégis megállítja a lovát és némi gondolkodás után végül visszafordítja. Lassú ügetésben tér vissza a temető széléhez. Savószín szemei alaposan végigmérik a két törpét. Vért és fegyverek. A mozgásukat tekintve pedig nem úgy tűnnek, mint akik jelmezbálba készülnek. Igaz, ez a népség mindig egy kicsit megtévesztő. Mintha mindig egy kicsit önmaguk paródiái lennének. De aki valaha összeakasztotta már a bajuszát egy törpével, az tudja, hogy nem érdemes őket alábecsülni. Ami őt illeti, sosem kedvelte őket igazán. Hangos, pökhendi népség. De talán épp ezek miatt valamiféle közösséget is érez velük. Nyersek és őszinték. Épp megfelelő társaság lenne most ez az összetétel. Magába nézve nem nehéz rájönnie, hogy nem volna a legjobb ötlet most összezárva lenni a saját gondolataival.*
- Hová készültök ennyi vasban, aprónép? *kérdi a fajtáját nem meghazudtoló felsőbbséggel, de még a megszólítás ellenére se rátartian vagy lekezelőn.*
1572. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-10-03 14:18:53
Üzenet elküldve: 2017-10-03 14:18:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Suudra//
*Kétségtelen, hogy Galin ölében még rengeteg csimotára telik, hisz jóvágású, derék fiatalember, akinek nem csak mellkasa duzzad a büszkeségtől. Na jó, annyira mégsem fiatal már. De azért mégis! Mindenki annyi, amennyinek érzi magát, nemde? Törpénk sokszor csecsemőnek érzi magát, ami azt is jelenthetné, hogy még mégsem áll készen a gyereknemzésre? Lehet ilyet állítani a nagy, hős harcosról, ki már-már a "talmid vadász" tiszteletbeli címet is elnyerte? Na ugye, hogy nem! Akkor pedig rögtön jön is a következtetés, nem lehet, csak fiatal férfiú, hisz ha nem csecsemő, és nem is egy vén csont, akkor már csak ez maradt. Na meg a halál, de köztudottan szembenézett már nem egyszer a kaszás vészterhes fekete gomb szemeivel.
Akkor már csak egy csinos kis asszonyság hiányzik, ki megosztja fáradhatatlan harcosunkkal pihe-puha ágyát. Talán jobb lenne most már azon törnie azt a kemény koponyáját, hogy hol talál még egy olyan bohókás, elviselhető, mégis formás hölgyeményt, aki jó szemmel tekint arra a nagy pofájára, sőt még Galin idilli képzelgésein is szívesen osztozik. Bárcsak beteljesülnének ilyesfajta vágyai, és a kalandozó hadjárataiból hazatérve egy rakás aprónép várná a lakásuk ajtajában. De hát mint minden másért az életben ezért is tenni kell, tehát amint visszaér erről a drahun vadászatról biza nekilát, hogy az összekuporgatott kis pénzéből egy saját otthont vegyen a városban.
Annyira elmereng a saját gondolataiban, hogy észre sem veszi mennyit haladnak. Átvágtatnak a piactér forgatagán, át a templomkerten, majd rövid időn belül a temetőben kötnek ki. Nem kevés idő, míg idáig eljutnak azokkal a tömzsi kis lábukkal, de minden bizonyára erre előbb-utóbb találnak drahunt. Ha mást nem, halott drahunt. Kár, hogy még tarisznyát sem tudott magával elpakolni, miután a lelkes asszonyság úgy elkezdett vágtatni, hogy alig érte utol. Útközben még szóba kerül egy s más, és a siralmas temetőbe érve jut el a bizonyos cirkusz történetéig, mit egy szőke, szemkápráztató elf leányzó társaságában élvezhetett. Mikor a végére ér egy nagyot sóhajtva megtorpan.*
-Éhes vagyok, Dra! Nincs-é valami finomsága, amivel megszánná kedves utazótársát?
*Kérdi a szakállát simogatva, és elgondolkodik azon, hogy mi mindent pakolt volna el az útra, ha Suudra nem olyan forrófejű, mint ő maga. Jó, jó, nem rég evett, de pocakja még növésben van. Sok idő, míg eléri apja méreteit, ami azt is jelenti, hogy ennie, ennie, és ennie kell. Még szerencse, hogy nem esik igazándiból nehezére.*
*Kétségtelen, hogy Galin ölében még rengeteg csimotára telik, hisz jóvágású, derék fiatalember, akinek nem csak mellkasa duzzad a büszkeségtől. Na jó, annyira mégsem fiatal már. De azért mégis! Mindenki annyi, amennyinek érzi magát, nemde? Törpénk sokszor csecsemőnek érzi magát, ami azt is jelenthetné, hogy még mégsem áll készen a gyereknemzésre? Lehet ilyet állítani a nagy, hős harcosról, ki már-már a "talmid vadász" tiszteletbeli címet is elnyerte? Na ugye, hogy nem! Akkor pedig rögtön jön is a következtetés, nem lehet, csak fiatal férfiú, hisz ha nem csecsemő, és nem is egy vén csont, akkor már csak ez maradt. Na meg a halál, de köztudottan szembenézett már nem egyszer a kaszás vészterhes fekete gomb szemeivel.
Akkor már csak egy csinos kis asszonyság hiányzik, ki megosztja fáradhatatlan harcosunkkal pihe-puha ágyát. Talán jobb lenne most már azon törnie azt a kemény koponyáját, hogy hol talál még egy olyan bohókás, elviselhető, mégis formás hölgyeményt, aki jó szemmel tekint arra a nagy pofájára, sőt még Galin idilli képzelgésein is szívesen osztozik. Bárcsak beteljesülnének ilyesfajta vágyai, és a kalandozó hadjárataiból hazatérve egy rakás aprónép várná a lakásuk ajtajában. De hát mint minden másért az életben ezért is tenni kell, tehát amint visszaér erről a drahun vadászatról biza nekilát, hogy az összekuporgatott kis pénzéből egy saját otthont vegyen a városban.
Annyira elmereng a saját gondolataiban, hogy észre sem veszi mennyit haladnak. Átvágtatnak a piactér forgatagán, át a templomkerten, majd rövid időn belül a temetőben kötnek ki. Nem kevés idő, míg idáig eljutnak azokkal a tömzsi kis lábukkal, de minden bizonyára erre előbb-utóbb találnak drahunt. Ha mást nem, halott drahunt. Kár, hogy még tarisznyát sem tudott magával elpakolni, miután a lelkes asszonyság úgy elkezdett vágtatni, hogy alig érte utol. Útközben még szóba kerül egy s más, és a siralmas temetőbe érve jut el a bizonyos cirkusz történetéig, mit egy szőke, szemkápráztató elf leányzó társaságában élvezhetett. Mikor a végére ér egy nagyot sóhajtva megtorpan.*
-Éhes vagyok, Dra! Nincs-é valami finomsága, amivel megszánná kedves utazótársát?
*Kérdi a szakállát simogatva, és elgondolkodik azon, hogy mi mindent pakolt volna el az útra, ha Suudra nem olyan forrófejű, mint ő maga. Jó, jó, nem rég evett, de pocakja még növésben van. Sok idő, míg eléri apja méreteit, ami azt is jelenti, hogy ennie, ennie, és ennie kell. Még szerencse, hogy nem esik igazándiból nehezére.*
1571. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-10-02 10:06:56
Üzenet elküldve: 2017-10-02 10:06:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Templomi túra//
*Rinont nevezték már sok mindennek, tüzes ördögnek, haszontalan kölyöknek, leginkább Parázsnak, de olyan szavakkal még nem illették, amiket az ork használt az ő jellemzésére. A felháborodás rögtön ki is ül az arcára, már szívja be a levegőt, hogy visszavágjon és leálljon perlekedni a behemóttal, kérdőre vonva, hogy mégis hogy képzeli ezt. De mielőtt kiereszthetné a hangját, felé lendül az ásó, s Galahass hiába védi ki, Rinonba belefagy a szó. Rögtön becsukja a száját, ám a szemöldökeit összevonja, ritkán látni ennyire dühösnek a kis vöröst. Képzeletben már 10 részre szaggatta az orkot és 10 különböző helyre tűzte ki a darabkáit. Így a többiekre alig vet ügyet, hiszen amint elindul a harc, ő sem akar rest maradni. Igaz, hogy sok évet töltött harcművészetek tanulásával - elméletben-, most mégsem remekel a botjával. Lehet a sok ellógott óra miatt van ez, vagy a sértegetés bántotta meg olyan mélyen, hogy nem tud igazán a mozdulataira koncentrálni, hiába próbálja bevetni az általa tanult támadásokat. Pár pillanat alatt így végül csak megkapja a koszos ásót az arcába, amit az imént sikerült kivédenie egyik csapattársának. Először azt se tudja mi történt, aztán olyan érzés lesz rajta úrrá, mintha egy az egybe lerepítették volna a fél arcát. Nem csoda, hogy elterül a földön, mit sem tudva a világról. Van előtte pár bevillanó kép, de ezek inkább csak színes foltok, mintsem szentimentális emlékképek vagy hallucinációk.
Talán egy percig is eszméletét vesztve fekszik a földön, még Galahass kedves gesztusát sem fogja fel. Lassan újra eljutnak hozzá a csata zajai, egyből eszébe jut, hogy mi történt. A szemei felpattannak, a következő pillanatban pedig azt kívánja, bárcsak eszméletlen maradt volna. Olyan rettenetes módon érzi fájni az arcát és nyakát, hogy legszívesebbenletépné magáról a fájó részeket. Majd eszébe jut az is, hogy kinek köszönheti ezt a borzalmat. Ahogy tud, megpróbál talpra ugrani, habár a testrészeibe nyilalló fájdalom miatt ez elsőre nem sikerül és visszaesik a földre. Második próbálkozásra, ha bizonytalanul is, de megáll a lábán. Kicsit tántorog, szemével keresné a támadóikat, mire újra belenyillal a fájdalom az arcába és nyakába, aztán a teste többi pontjára is kiterjed, ezért gyorsan belekapaszkodik egy sírkőbe, nehogy visszakerüljön a földre. Közben egyre dühösebb lesz. Nem csak az orkra haragszik, hanem saját magára is gyengesége miatt, ezért próbálja a botjával célba venni a legközelebbi ellenséget, aki remélhetőleg nem veszi őt észre. Még egy ilyen súlytás az orcájára és talán soha többet nem kel fel. Kislányos hévre emlékeztető lendülettel kezdi püfölni az orkot a botjával, hogyha bírja még szusszal és a sebei nem terítették vissza a földre.*
*Rinont nevezték már sok mindennek, tüzes ördögnek, haszontalan kölyöknek, leginkább Parázsnak, de olyan szavakkal még nem illették, amiket az ork használt az ő jellemzésére. A felháborodás rögtön ki is ül az arcára, már szívja be a levegőt, hogy visszavágjon és leálljon perlekedni a behemóttal, kérdőre vonva, hogy mégis hogy képzeli ezt. De mielőtt kiereszthetné a hangját, felé lendül az ásó, s Galahass hiába védi ki, Rinonba belefagy a szó. Rögtön becsukja a száját, ám a szemöldökeit összevonja, ritkán látni ennyire dühösnek a kis vöröst. Képzeletben már 10 részre szaggatta az orkot és 10 különböző helyre tűzte ki a darabkáit. Így a többiekre alig vet ügyet, hiszen amint elindul a harc, ő sem akar rest maradni. Igaz, hogy sok évet töltött harcművészetek tanulásával - elméletben-, most mégsem remekel a botjával. Lehet a sok ellógott óra miatt van ez, vagy a sértegetés bántotta meg olyan mélyen, hogy nem tud igazán a mozdulataira koncentrálni, hiába próbálja bevetni az általa tanult támadásokat. Pár pillanat alatt így végül csak megkapja a koszos ásót az arcába, amit az imént sikerült kivédenie egyik csapattársának. Először azt se tudja mi történt, aztán olyan érzés lesz rajta úrrá, mintha egy az egybe lerepítették volna a fél arcát. Nem csoda, hogy elterül a földön, mit sem tudva a világról. Van előtte pár bevillanó kép, de ezek inkább csak színes foltok, mintsem szentimentális emlékképek vagy hallucinációk.
Talán egy percig is eszméletét vesztve fekszik a földön, még Galahass kedves gesztusát sem fogja fel. Lassan újra eljutnak hozzá a csata zajai, egyből eszébe jut, hogy mi történt. A szemei felpattannak, a következő pillanatban pedig azt kívánja, bárcsak eszméletlen maradt volna. Olyan rettenetes módon érzi fájni az arcát és nyakát, hogy legszívesebbenletépné magáról a fájó részeket. Majd eszébe jut az is, hogy kinek köszönheti ezt a borzalmat. Ahogy tud, megpróbál talpra ugrani, habár a testrészeibe nyilalló fájdalom miatt ez elsőre nem sikerül és visszaesik a földre. Második próbálkozásra, ha bizonytalanul is, de megáll a lábán. Kicsit tántorog, szemével keresné a támadóikat, mire újra belenyillal a fájdalom az arcába és nyakába, aztán a teste többi pontjára is kiterjed, ezért gyorsan belekapaszkodik egy sírkőbe, nehogy visszakerüljön a földre. Közben egyre dühösebb lesz. Nem csak az orkra haragszik, hanem saját magára is gyengesége miatt, ezért próbálja a botjával célba venni a legközelebbi ellenséget, aki remélhetőleg nem veszi őt észre. Még egy ilyen súlytás az orcájára és talán soha többet nem kel fel. Kislányos hévre emlékeztető lendülettel kezdi püfölni az orkot a botjával, hogyha bírja még szusszal és a sebei nem terítették vissza a földre.*
1570. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-10-01 15:01:45
Üzenet elküldve: 2017-10-01 15:01:45
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Templomi túra//
*A jég elborítja hát a csatateret. Noha csak pár pillanatig esik, talán egy percig sem, de a vízesés hevességével lezúgó jeges golyók bizony komoly pusztítást végeznek.
Bato érez ebből a legkevesebbet, így nem is csoda, hogy az ork felpofozását választja foglalatosságul, míg a mágikus csapás meg nem szűnik. Nincs nehéz dolga. Bőségesen ki tud térni az őt célzó hevenyészett ásós támadás elől, aztán keményített öklével ismét kellően pontosan tud az orkra csapni, akinek lába feladja a szolgálatot és előreesik. Ekkor kapja halántékába a csapás közben nem egy jégdarabot arrább tessékelő kézhátat, ami a sötétséget hozza magával az ork számára.
A túloldalt Meira, a harmadik ork és Ate futnak mesébe illően szabályos sorban, ahogy harminc lépésen belül mindent elrondít a jég. Az igazat megvallva Meira nem juthat olyan messzire a szakadó jégben, még mielőtt az utolsó golyóbis is lehullhatna, így menekülése a jégtől nagyjából tárgytalan, nem így az ork esetén. Meira azonban érezheti, hogy elkésett. Mellette a földön guruló jégszőnyeg jött létre, és miközben az emberre szakad több száz fagyott labdacs, elég nehéz egyensúlyozva, gyorsan és hatékonyan menekülni ilyen terepen. Nem is csoda, hogy a jeget talán súlyánál fogva ropogtató ork utoléri. Husángját emeli, ahogy az utolsó jégdarab is lepottyan, aztán... Egy pillanatra megtorpan, elképedve áll, ahogyan az eddig csökött agyát ölelő rémképek szertefoszlanak, aztán újból felüvölt. Atehaner ugyanis szerelméért vágtatva minden fizikai és lelki erejét beveti, hogy az orkba mélyeszthesse a nem túl hatékony, ám mégis csak fegyvernek számító tőrt. Így is tesz, az orkot jobb lapockája alatt találja el, ám annak hevenyészett ruházata, Atehaner jégen táncoló támadása és a sírásó kidolgozott hátizma miatt ez a mozzanat nem nevezhető leszúrásnak, legfeljebb amolyan feltartóztató manővernek. Minthogy az ijedt lány nem tűnik potenciális veszélynek az ork első mozdulatával megperdülni készül.
Ugyanígy eláll a jég a harctér közepének nevezhető helyen, ahol Iri és Zsákos boldogan fonódnak egymásba aránylag kevés sebbel megúszva a jeges nászt. Tündérünkön azért így is látszódnak nyomok. Arcán homloka közepén lesz jókora lila foltocska, sőt, karja is iszonyatosan sajogni fog, nem beszélve arcának oldaláról, ahova még egy jégdarab bepofátlankodta magát. Ettől csöng is a füle rendesen. Aztán eláll a jégverés, és így tündérünk zavartalanul folytathatja ott, ahol abbahagyta. Mikor megszúrja az orkot, az sajnos nem kel fel, ám azért látszik, hogy sikerrel járt. Tőre belemélyed a húsba, az ork eddig sem túl erős légvétele most szakaszos pihegéssé kezd gyengülni, vére pedig lassan a tündért is elérve nedvesíti át hátát és foszlott ruháját.
Galahass sem volt eközben tétlen. Az eldőlő ork mögött jéggel körberakva a Rinonra lapuló pap alakját veheti ki a csapat csillogó fejű vezére. A csuhás lassan feltápászkodik mikor érzi, hogy elmúlt a veszély, amitől az így is komolyan sérült lányt óvta, alatta a lány is mocorogni látszik. Sőt, lassacskán szemei is felpattannak.
Rinon körül forog a világ. Arca ég, hallani szinte semmit nem hall, kezein maró fagy érzete, testéről pedig szorongató nyomás kerül le, ez nem más, mint a védelmét eddig ellátó Galahass atya mozgása. Ha megpróbál nyelni iszonyatos kínok között teheti csak meg, arcának bal fele ugyanis az ásó áldozatává vált. Szájába vér ömlik, homályos tudatállapota pedig talán most még hasznos is, mert nyakának legkisebb moccanására olyan fájdalom hasít bele, hogy kiáltana, kiáltana, de nem tudja nyitni száját, csak a fájdalom fokozódik. Így ébred fel a harctér közepén.
Galahass Rinontól a még harcolók felé indul, ám kezében most nincs nyoma a fekete botnak, talán ösztönösen rejti valahová.*
-Lásd el őket!
*Kiált vissza Batonak, aki láthatóan jól végezte dolgát, hiszen hárman talán már biztosan végeznek az orkkal, a másik sírásó alá temetett tündér, és a kábult lány viszont segítségre szorulhat, amit immáron megadhatnak nekik. A kérdés már csak az, hogy a husáng le tud-e még csapni a jégveréstől szintén zúzódott karú Meirára, vagy az arcát sem védő, perceken belül jókora véraláfutásokkal büszkélkedni tudó szerelmére.*
*A jég elborítja hát a csatateret. Noha csak pár pillanatig esik, talán egy percig sem, de a vízesés hevességével lezúgó jeges golyók bizony komoly pusztítást végeznek.
Bato érez ebből a legkevesebbet, így nem is csoda, hogy az ork felpofozását választja foglalatosságul, míg a mágikus csapás meg nem szűnik. Nincs nehéz dolga. Bőségesen ki tud térni az őt célzó hevenyészett ásós támadás elől, aztán keményített öklével ismét kellően pontosan tud az orkra csapni, akinek lába feladja a szolgálatot és előreesik. Ekkor kapja halántékába a csapás közben nem egy jégdarabot arrább tessékelő kézhátat, ami a sötétséget hozza magával az ork számára.
A túloldalt Meira, a harmadik ork és Ate futnak mesébe illően szabályos sorban, ahogy harminc lépésen belül mindent elrondít a jég. Az igazat megvallva Meira nem juthat olyan messzire a szakadó jégben, még mielőtt az utolsó golyóbis is lehullhatna, így menekülése a jégtől nagyjából tárgytalan, nem így az ork esetén. Meira azonban érezheti, hogy elkésett. Mellette a földön guruló jégszőnyeg jött létre, és miközben az emberre szakad több száz fagyott labdacs, elég nehéz egyensúlyozva, gyorsan és hatékonyan menekülni ilyen terepen. Nem is csoda, hogy a jeget talán súlyánál fogva ropogtató ork utoléri. Husángját emeli, ahogy az utolsó jégdarab is lepottyan, aztán... Egy pillanatra megtorpan, elképedve áll, ahogyan az eddig csökött agyát ölelő rémképek szertefoszlanak, aztán újból felüvölt. Atehaner ugyanis szerelméért vágtatva minden fizikai és lelki erejét beveti, hogy az orkba mélyeszthesse a nem túl hatékony, ám mégis csak fegyvernek számító tőrt. Így is tesz, az orkot jobb lapockája alatt találja el, ám annak hevenyészett ruházata, Atehaner jégen táncoló támadása és a sírásó kidolgozott hátizma miatt ez a mozzanat nem nevezhető leszúrásnak, legfeljebb amolyan feltartóztató manővernek. Minthogy az ijedt lány nem tűnik potenciális veszélynek az ork első mozdulatával megperdülni készül.
Ugyanígy eláll a jég a harctér közepének nevezhető helyen, ahol Iri és Zsákos boldogan fonódnak egymásba aránylag kevés sebbel megúszva a jeges nászt. Tündérünkön azért így is látszódnak nyomok. Arcán homloka közepén lesz jókora lila foltocska, sőt, karja is iszonyatosan sajogni fog, nem beszélve arcának oldaláról, ahova még egy jégdarab bepofátlankodta magát. Ettől csöng is a füle rendesen. Aztán eláll a jégverés, és így tündérünk zavartalanul folytathatja ott, ahol abbahagyta. Mikor megszúrja az orkot, az sajnos nem kel fel, ám azért látszik, hogy sikerrel járt. Tőre belemélyed a húsba, az ork eddig sem túl erős légvétele most szakaszos pihegéssé kezd gyengülni, vére pedig lassan a tündért is elérve nedvesíti át hátát és foszlott ruháját.
Galahass sem volt eközben tétlen. Az eldőlő ork mögött jéggel körberakva a Rinonra lapuló pap alakját veheti ki a csapat csillogó fejű vezére. A csuhás lassan feltápászkodik mikor érzi, hogy elmúlt a veszély, amitől az így is komolyan sérült lányt óvta, alatta a lány is mocorogni látszik. Sőt, lassacskán szemei is felpattannak.
Rinon körül forog a világ. Arca ég, hallani szinte semmit nem hall, kezein maró fagy érzete, testéről pedig szorongató nyomás kerül le, ez nem más, mint a védelmét eddig ellátó Galahass atya mozgása. Ha megpróbál nyelni iszonyatos kínok között teheti csak meg, arcának bal fele ugyanis az ásó áldozatává vált. Szájába vér ömlik, homályos tudatállapota pedig talán most még hasznos is, mert nyakának legkisebb moccanására olyan fájdalom hasít bele, hogy kiáltana, kiáltana, de nem tudja nyitni száját, csak a fájdalom fokozódik. Így ébred fel a harctér közepén.
Galahass Rinontól a még harcolók felé indul, ám kezében most nincs nyoma a fekete botnak, talán ösztönösen rejti valahová.*
-Lásd el őket!
*Kiált vissza Batonak, aki láthatóan jól végezte dolgát, hiszen hárman talán már biztosan végeznek az orkkal, a másik sírásó alá temetett tündér, és a kábult lány viszont segítségre szorulhat, amit immáron megadhatnak nekik. A kérdés már csak az, hogy a husáng le tud-e még csapni a jégveréstől szintén zúzódott karú Meirára, vagy az arcát sem védő, perceken belül jókora véraláfutásokkal büszkélkedni tudó szerelmére.*
1569. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-09-29 13:38:35
Üzenet elküldve: 2017-09-29 13:38:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
//Templomi túra//
*Szó szerint ragyogóan mutat a temető komor színpalettájában az Iriana kezében tündöklő, égi fegyverzet. Sajgó testtel is kivillantja fogait örömében, a boldogság pedig csak fokozódik, amikor lehull mellé egy apró jégdarab. ~Tudtam! Meira eddig adott időt ezeknek a gazfick--~ gondolatait csúnyán félbeszakítja egy másik jégdarab, ami egyenesen a szemei közt koppan, nagy valószínűséggel fel is sértve a vékony bőrt. A távolban mintha egy veszett alak üvöltözne, de az egyre csak hangosodó, kopogó hangzavartól minden zsivaj egybefolyik. Újdonsült fegyverét azonnal a puha földbe mélyeszti, mert először a saját biztonságáról kell gondoskodnia. Attól nem kell tartania, hogy bárki is ellene fordíthatná, hiszen ez az istennő ajándéka a tündérnek, így más nem teheti rá a mancsát.
Jelenleg mondjuk aligha érdekel ez bárkit is, ugyanis egy másfajta égi jelenés köti le a figyelmüket. Iriana úgy ítéli meg, hogy képtelenség lenne időben kiszabadítania magát, ezért az ellenkezőjét teszi. Olyan közel és szorosan hajtja a fejét Zsákos nyakához, amennyire csak tudja. ~Ennek az alaknak még a nyaka is zsíros!~ Undorát leküzdve még ennél is közelebb simul az eszméletlen testhez, aztán - amennyire teheti - megpróbálja mindkettejük fejét átfonni a kezeivel, hogy minél kevesebb esélyt adjon a jégdaraboknak, hogy bármelyikük koponyáján landolhassanak. Ha Zsákos összeszedne itt valamiféle fejsérülést is, akkor még a végén kénytelen lenne a város hivatalosan is növénynek minősíteni.
Amíg tart a zuhatag, addig a lány felkészül a következő lépésére: amint kitisztul az ég, kikapja a földből a fénylő hosszú tőrét, és megpróbálja egy határozott mozdulattal Zsákos lapockájába vágni. Ha felébred a fájdalomtól, akkor Iriana megpróbálhat Rinon felé kúszni, hogy gondját viselje az eszméletlen társának. Ha nem, akkor sem okozott olyan sérülést, amit majd ne lehetne kikezelni később. Meggyőződése, hogy nem adta volna az istennő a kezébe a fegyvert, ha nem értett volna egyet a lány szándékával.*
*Szó szerint ragyogóan mutat a temető komor színpalettájában az Iriana kezében tündöklő, égi fegyverzet. Sajgó testtel is kivillantja fogait örömében, a boldogság pedig csak fokozódik, amikor lehull mellé egy apró jégdarab. ~Tudtam! Meira eddig adott időt ezeknek a gazfick--~ gondolatait csúnyán félbeszakítja egy másik jégdarab, ami egyenesen a szemei közt koppan, nagy valószínűséggel fel is sértve a vékony bőrt. A távolban mintha egy veszett alak üvöltözne, de az egyre csak hangosodó, kopogó hangzavartól minden zsivaj egybefolyik. Újdonsült fegyverét azonnal a puha földbe mélyeszti, mert először a saját biztonságáról kell gondoskodnia. Attól nem kell tartania, hogy bárki is ellene fordíthatná, hiszen ez az istennő ajándéka a tündérnek, így más nem teheti rá a mancsát.
Jelenleg mondjuk aligha érdekel ez bárkit is, ugyanis egy másfajta égi jelenés köti le a figyelmüket. Iriana úgy ítéli meg, hogy képtelenség lenne időben kiszabadítania magát, ezért az ellenkezőjét teszi. Olyan közel és szorosan hajtja a fejét Zsákos nyakához, amennyire csak tudja. ~Ennek az alaknak még a nyaka is zsíros!~ Undorát leküzdve még ennél is közelebb simul az eszméletlen testhez, aztán - amennyire teheti - megpróbálja mindkettejük fejét átfonni a kezeivel, hogy minél kevesebb esélyt adjon a jégdaraboknak, hogy bármelyikük koponyáján landolhassanak. Ha Zsákos összeszedne itt valamiféle fejsérülést is, akkor még a végén kénytelen lenne a város hivatalosan is növénynek minősíteni.
Amíg tart a zuhatag, addig a lány felkészül a következő lépésére: amint kitisztul az ég, kikapja a földből a fénylő hosszú tőrét, és megpróbálja egy határozott mozdulattal Zsákos lapockájába vágni. Ha felébred a fájdalomtól, akkor Iriana megpróbálhat Rinon felé kúszni, hogy gondját viselje az eszméletlen társának. Ha nem, akkor sem okozott olyan sérülést, amit majd ne lehetne kikezelni később. Meggyőződése, hogy nem adta volna az istennő a kezébe a fegyvert, ha nem értett volna egyet a lány szándékával.*
1568. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-09-29 08:32:17
Üzenet elküldve: 2017-09-29 08:32:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
//Templomi túra//
*A terv szebben sikerült, mint azt gondolta első körben, nem elég, hogy elgyengül, még el is ejti a veszélyesebb fegyverét az ork, ahogy a szerzetes egy jól célzott ütést mér rá. Arra is jó volt ez, hogy a támadó teljes figyelmét felé fordítsa, ezzel párhuzamosan azonban megérzi az első csípős jégdarabokat a gömbölyű koponyáján pattogni. Ennek nyomán néhány gondolat felmerül a fejében, első körben a földön védtelenül fekvő Rinon miatt aggódik, aki most, ha akarna sem tudna elbújni, másod sorban a túloldalon kialakult helyzet kapcsán merülnek fel aggályai.*
~Ennyire rossz a helyzet?~
*Sürgeti magát, miután a tűzmágus iránti aggódalmát beárnyékolja a másik dühöngő ork, aki nem csak véres zúzódásokkal kecsegtet, hanem egyenesen ki akarja belezni a két tanítványt. Szeretne a segítségükre sietni, de jelen pillanatban egy méretes ork állja el az utat, akit amúgy sem akarna szem elől téveszteni a két ájult, és a meglepően talpraesett vén pap közelében. Kissé meggondolatlan terv ez, de talán így igyekezhet Meira és Atehaner segítségére a leggyorsabban, úgyhogy máris ütésre emeli a balját, a vele szemben álló monstrum bal combjának belső ívét célozva.
Talán a fáradtság még nem indokolja, de ez a varázslat, amit most használ először éles helyzetben lehet, hogy kellően lelassítja ahhoz, hogy ne tudjon egy második támadást sikeresen végrehajtani, mielőtt az ork érdemben tudna reagálni, a sürgető kiáltások a túloldalról viszont arra ösztönzik, hogy próbálja meg.
Amennyiben sikerült térdre kényszeríteni a baljával, most a jobb fonákját lendíti az ork halántéka felé balról, tudván, hogy most elég védtelen az oldalról érkező támadásokkal szemben.
Ha az orknak sikerül talpon maradnia, csak védekezésre emeli a karját, mígnem újra támadásba tud lendülni.*
*A terv szebben sikerült, mint azt gondolta első körben, nem elég, hogy elgyengül, még el is ejti a veszélyesebb fegyverét az ork, ahogy a szerzetes egy jól célzott ütést mér rá. Arra is jó volt ez, hogy a támadó teljes figyelmét felé fordítsa, ezzel párhuzamosan azonban megérzi az első csípős jégdarabokat a gömbölyű koponyáján pattogni. Ennek nyomán néhány gondolat felmerül a fejében, első körben a földön védtelenül fekvő Rinon miatt aggódik, aki most, ha akarna sem tudna elbújni, másod sorban a túloldalon kialakult helyzet kapcsán merülnek fel aggályai.*
~Ennyire rossz a helyzet?~
*Sürgeti magát, miután a tűzmágus iránti aggódalmát beárnyékolja a másik dühöngő ork, aki nem csak véres zúzódásokkal kecsegtet, hanem egyenesen ki akarja belezni a két tanítványt. Szeretne a segítségükre sietni, de jelen pillanatban egy méretes ork állja el az utat, akit amúgy sem akarna szem elől téveszteni a két ájult, és a meglepően talpraesett vén pap közelében. Kissé meggondolatlan terv ez, de talán így igyekezhet Meira és Atehaner segítségére a leggyorsabban, úgyhogy máris ütésre emeli a balját, a vele szemben álló monstrum bal combjának belső ívét célozva.
Talán a fáradtság még nem indokolja, de ez a varázslat, amit most használ először éles helyzetben lehet, hogy kellően lelassítja ahhoz, hogy ne tudjon egy második támadást sikeresen végrehajtani, mielőtt az ork érdemben tudna reagálni, a sürgető kiáltások a túloldalról viszont arra ösztönzik, hogy próbálja meg.
Amennyiben sikerült térdre kényszeríteni a baljával, most a jobb fonákját lendíti az ork halántéka felé balról, tudván, hogy most elég védtelen az oldalról érkező támadásokkal szemben.
Ha az orknak sikerül talpon maradnia, csak védekezésre emeli a karját, mígnem újra támadásba tud lendülni.*
1567. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-09-28 21:56:28
Üzenet elküldve: 2017-09-28 21:56:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Templomi túra//
*Nos, Meira most örülhet is, meg nem is. Egyrészt bármennyire is izgulta túl a varázslás dolgot, a mágia sikeresnek bizonyul, aminek köszönhetően megtarthatja az Iriana által neki adományozott Jégkirálynő címet. Na jó, talán nem ez a legfontosabb észérv most, hanem az, hogy a jégesővel egy újabb kilapítási kísérletet úszhatnak meg.
Az egyre jobban érdekli, hogy ellenfele miért ordítozik folyton a fiáról. Talán elvették tőle és árvaházba került? Vagy megölték? Útonállók, vallási fanatikusok, vagy bármi más szerencsétlenség következtében halt meg? Esetleg ő az, akit el akartak temetni? Megannyi kérdés, de az idő oly kevés, hogy választ találjon rájuk. Időt azt valamennyit sikerül nyernie a jégesővel, de sajnos nem úgy néz ki a dolog, ahogy azt például Iri elképzelné. A Jégkirálynő felemeli karjait, az ég zengeni kezd, majd haragjával apró cafatokra szaggatja ellenfeleit. Milyen szép is lenne, kár, hogy még egy tündérmesében is ritkán történik ilyen. Az nem elég, hogy a jégvihar csak rövid időre tartja fel az orkokat, és csak kisebb sérüléseket tud okozni nekik, sikerült saját magát és a többieket is veszélybe sodornia vele.*
- Ajjaj. *Nem, ebbe tényleg nem gondolt bele, hogy a jégvihar nem csak az orkoknak fog gondot okozni. Mindenesetre a hirtelen jött égi csapás miatti kavalkádot talán ki tudják használni. Meira például egy egészen frappáns és kreatív megoldást választ: Fut. A sziklákat veszi észre először, ahol a nemesi családok sírboltjai találhatóak. Rohan is feléjük, mert talán a sziklák megvédik a saját jégesője okozta sebektől, persze teljesen elkerülni nem tudja őket. A jégdarabok karjain, és testének azon részein, ahol ruhája vékonyabb, könnyedén sérülést okozhatnak, de talán mellkasát a kívülről viszonylag keményebb fűző (noha koránt sem mondható a fűző védőruházatnak) talán megvédi addig, míg a sziklák alá ér.*
*Nos, Meira most örülhet is, meg nem is. Egyrészt bármennyire is izgulta túl a varázslás dolgot, a mágia sikeresnek bizonyul, aminek köszönhetően megtarthatja az Iriana által neki adományozott Jégkirálynő címet. Na jó, talán nem ez a legfontosabb észérv most, hanem az, hogy a jégesővel egy újabb kilapítási kísérletet úszhatnak meg.
Az egyre jobban érdekli, hogy ellenfele miért ordítozik folyton a fiáról. Talán elvették tőle és árvaházba került? Vagy megölték? Útonállók, vallási fanatikusok, vagy bármi más szerencsétlenség következtében halt meg? Esetleg ő az, akit el akartak temetni? Megannyi kérdés, de az idő oly kevés, hogy választ találjon rájuk. Időt azt valamennyit sikerül nyernie a jégesővel, de sajnos nem úgy néz ki a dolog, ahogy azt például Iri elképzelné. A Jégkirálynő felemeli karjait, az ég zengeni kezd, majd haragjával apró cafatokra szaggatja ellenfeleit. Milyen szép is lenne, kár, hogy még egy tündérmesében is ritkán történik ilyen. Az nem elég, hogy a jégvihar csak rövid időre tartja fel az orkokat, és csak kisebb sérüléseket tud okozni nekik, sikerült saját magát és a többieket is veszélybe sodornia vele.*
- Ajjaj. *Nem, ebbe tényleg nem gondolt bele, hogy a jégvihar nem csak az orkoknak fog gondot okozni. Mindenesetre a hirtelen jött égi csapás miatti kavalkádot talán ki tudják használni. Meira például egy egészen frappáns és kreatív megoldást választ: Fut. A sziklákat veszi észre először, ahol a nemesi családok sírboltjai találhatóak. Rohan is feléjük, mert talán a sziklák megvédik a saját jégesője okozta sebektől, persze teljesen elkerülni nem tudja őket. A jégdarabok karjain, és testének azon részein, ahol ruhája vékonyabb, könnyedén sérülést okozhatnak, de talán mellkasát a kívülről viszonylag keményebb fűző (noha koránt sem mondható a fűző védőruházatnak) talán megvédi addig, míg a sziklák alá ér.*
1566. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-09-28 21:31:32
Üzenet elküldve: 2017-09-28 21:31:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Ras//
*Miután az a félnótás csapat, a fajtárs, meg az az idegesítő elf lelépett a Barakkból, hazaindult a Gazdagnegyedbe. Lemosta magáról az izzadságot, összepakolt egy táskába pár holmit és némi aranyat, ami majd a tündéré lesz.
Kivételesen gyalog érkezik, nem pedig lóval. Sejti, hogy a másik két alak gyalog lesz, a lovát pedig nem vezetheti egész úton maga mellett, meg nem is lenne sok értelme.
Amint a kikötőbe érnek lerendezi a tartozását. Kifizeti a tündérnek az aranyat, amivel tartozik, viszont az összeget biztosra még ő maga sem tudja. Az majd csak ott derül ki, a helyszínen. Hogy utána mi lesz a rögtönzött csapattal, azt nem tudja, de jelenleg jobban érdekli a tündér. Ha nem intézi el a dolgot, az beköpi Zhorackot a Városőrségnél, és akkor megnézheti magát később.
Mikor észreveszi az unszimpatikus alakot kedvtelenül odasétál hozzá, majd köszönti.*
*Miután az a félnótás csapat, a fajtárs, meg az az idegesítő elf lelépett a Barakkból, hazaindult a Gazdagnegyedbe. Lemosta magáról az izzadságot, összepakolt egy táskába pár holmit és némi aranyat, ami majd a tündéré lesz.
Kivételesen gyalog érkezik, nem pedig lóval. Sejti, hogy a másik két alak gyalog lesz, a lovát pedig nem vezetheti egész úton maga mellett, meg nem is lenne sok értelme.
Amint a kikötőbe érnek lerendezi a tartozását. Kifizeti a tündérnek az aranyat, amivel tartozik, viszont az összeget biztosra még ő maga sem tudja. Az majd csak ott derül ki, a helyszínen. Hogy utána mi lesz a rögtönzött csapattal, azt nem tudja, de jelenleg jobban érdekli a tündér. Ha nem intézi el a dolgot, az beköpi Zhorackot a Városőrségnél, és akkor megnézheti magát később.
Mikor észreveszi az unszimpatikus alakot kedvtelenül odasétál hozzá, majd köszönti.*
1565. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-09-28 21:07:06
Üzenet elküldve: 2017-09-28 21:07:06
ÚJ
![>Atehaner Nemarek [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11134_1521236723_fel_elf_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 487
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 487
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//Templomi túra//
*Álmaiban sem gondolta volna, hogy sikerül valahogy meglógnia az ork támadása elől. A testében úrrá lesz a siker okozta eufória, és egyszerre sokkal bátrabbá válik.
Látja, hogy az ellenség egyenesen a szerelmét támadja. Pont ezt akarta elkerülni, és úgy tűnik, hogy nem sikerült, nagyon nem. Megijed, nem akarja, hogy a lánynak bármi baja legyen, de az előbbi siker felbátorítja. Még jobban rámarkol a tőrére, és éppen indulna, hogy annak húsába vágja az üveg hegyét, mikor észreveszi az ég változását, és a bőrét csapkodó jégdarabokat. Ez mindkettejüket visszatartja egy kicsit. Pár másodperc erejéig reménykedni kezd abban, hogy az ork meggondolja magát, de nem. Az még mindig a kedvesét akarja bántani.
Nem törődve a fájdalommal, és a szörnyű kínokkal, amiket a jéghullás okoz elindul az ellenségük felé. Elrugaszkodik a földtől, és megpróbál ráugrani, és valahol belevágni a tőrt a húsába, éppen ahol éri.*
*Álmaiban sem gondolta volna, hogy sikerül valahogy meglógnia az ork támadása elől. A testében úrrá lesz a siker okozta eufória, és egyszerre sokkal bátrabbá válik.
Látja, hogy az ellenség egyenesen a szerelmét támadja. Pont ezt akarta elkerülni, és úgy tűnik, hogy nem sikerült, nagyon nem. Megijed, nem akarja, hogy a lánynak bármi baja legyen, de az előbbi siker felbátorítja. Még jobban rámarkol a tőrére, és éppen indulna, hogy annak húsába vágja az üveg hegyét, mikor észreveszi az ég változását, és a bőrét csapkodó jégdarabokat. Ez mindkettejüket visszatartja egy kicsit. Pár másodperc erejéig reménykedni kezd abban, hogy az ork meggondolja magát, de nem. Az még mindig a kedvesét akarja bántani.
Nem törődve a fájdalommal, és a szörnyű kínokkal, amiket a jéghullás okoz elindul az ellenségük felé. Elrugaszkodik a földtől, és megpróbál ráugrani, és valahol belevágni a tőrt a húsába, éppen ahol éri.*
1564. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-09-28 18:31:06
Üzenet elküldve: 2017-09-28 18:31:06
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Templomi túra//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz.//
*Folytatódik az összeszólalkozásból kialakult csetepaté, Iriana kezében megjelenik kívánt hosszútőre, mely mintha fényből szövődött volna, azonban ezzel nem sokra megy, míg jó mélyen az ork alá van szorulva. Mostanra már kezdheti megszokni ugyan a helyzetet, ráérezhet, hogy a kis pihegő légvételek mellett talán még fél órát is el tudna tölteni kisebb fájdalmakkal. Ami ijesztő lehet az lábának kezdődő zsibbadása. De legalább érzi, ez mindig jó jel. Az eldőlt Rinon mellett most ketten veszik kezelésbe az orkot. Galahass futtában érkezik botjával, az ork pedig ismét fegyvereit emeli, hogy védjen. A bot viszont hirtelen támadása ellenére is állja a sarat, mely képességet a legtöbb fa igazán irigyelne így a fűtőszezon előtt. Bato közben teljesen szabadon csaphatja kicsit oldalasan hátulról hóna alatt a sírásót. Megerősített karjai és pontos ütése nyomán az ork karja önkéntelenül is megrándul, majd elernyed, kezéből kiejti a húsvagdalót, így csak ásója marad. Üvöltve rázogatja sérült kezét, melynek töve, kissé hiányos öltözéke nyomán láthatóan, vörösre zúzódott.*
-Árrrgh!
*Kiált fel, és megfordul, hogy lássa ki volt az, aki ekkorát sózott rá, de sajnos ezt elég botor módon, sérült keze irányába teszi meg, így ásója csak később tudja kísérni, sőt, az sem érdekli nagyon, hogy Galahass arra a két pillanatra háta mögé kerül, így még ha Bato nem is tartogat neki egy cselt, lehet, hogy az öreg csuhás bírja jobb belátásra.
No de lessünk át a csatatér másik arcvonalára, ahol a jégeső előtt még bizony komoly mozzanatok történnek. Atehaner gurulása talán életének legszebb, legelegánsabb mozdulata, amiből egyenesen állásba tud megérkezni. Az ork pedig így csak pár nyamvadt fűcsomót küldhet a másvilágra.*
-Neeee!
*Kezd megint borzalmas üvöltésbe kicsit leeresztve a husángot.*
-Nem vehetitek el! A fiaaam!
*Úgy tűnik ismét ugyanazt a látomást látja, mint az előbb. Arca elkínzott, tehetetlen düh és a hisztérikus idegösszeomlás előszele váltja egymást szinte másodpercenként, így nem is csoda, hogy szemét most Meirára emeli, otthagyja Atét és elkezd a lány felé döcögni.*
-Kibelezlek!
*Bömböli véreres, tébolyult szemekkel meredve rá, és oldalra emeli a husángot már jó öt lépéssel azelőtt, hogy elérné őt. Meira varázslata azonban az ork célpontváltásával egy időben fejeződik be, a jég pedig elkezd hullani az égből.*
-Démonkurva!
*Üvölti erre a rohamozó, és egyik kezét feje fölé kapja, mintegy védve feje lágyát a jégtől, de sajnos elhomályosult tudata arra ösztökéli, hogy támadjon, öljön, véreztesse ki "gyermekének gyilkosait", így egy kis jég okozta zúzódás nem tántorítja el tervétől, noha lelassítja, így legalább egyértelmű az irány, amerre a lánynak indulnia kell a sajnos nem igazán lomha ork elől menekülve, miközben sűrű jégfüggöny első szemei már a csatározók testén koppannak.
Érezheti mindenki, hogy elhomályosodik az ég, még a ködnél is jobban, aztán megjelennek a kemény, sebesen aláhulló jégszemek. Talán Iri jobb is, ha kicsit még jobban az ork alá húzódik, netán leendő élettársa jelenleg erőtlen karját halássza még maga elé, vagy egyesével igyekszik átvágni minden jégdarabot a fénytőrrel. Ugyanígy Galahass is el kell, hogy gondolkozzon azon, mit is tesz. Elsőre csuklyáját kanyarítja fejébe. Meira és Atehaner a legvédtelenebbek talán, leszámítva az ájultakat, ugyanis nekik se vastag zöld bőrük, se vastag szőtt ruhájuk, mely kicsit enyhítene a becsapódáson. Sőt, még bőrük sem olyan kemény, mint Batonak, akinek igazából nem is nagyon kell törődnie a hirtelen támadt jégviharral, hiszen azok legtöbbje nyom nélkül, ádázabb tagjaik is csak egy-egy láthatatlan karcolást tudnak ejteni testén.*
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz.//
*Folytatódik az összeszólalkozásból kialakult csetepaté, Iriana kezében megjelenik kívánt hosszútőre, mely mintha fényből szövődött volna, azonban ezzel nem sokra megy, míg jó mélyen az ork alá van szorulva. Mostanra már kezdheti megszokni ugyan a helyzetet, ráérezhet, hogy a kis pihegő légvételek mellett talán még fél órát is el tudna tölteni kisebb fájdalmakkal. Ami ijesztő lehet az lábának kezdődő zsibbadása. De legalább érzi, ez mindig jó jel. Az eldőlt Rinon mellett most ketten veszik kezelésbe az orkot. Galahass futtában érkezik botjával, az ork pedig ismét fegyvereit emeli, hogy védjen. A bot viszont hirtelen támadása ellenére is állja a sarat, mely képességet a legtöbb fa igazán irigyelne így a fűtőszezon előtt. Bato közben teljesen szabadon csaphatja kicsit oldalasan hátulról hóna alatt a sírásót. Megerősített karjai és pontos ütése nyomán az ork karja önkéntelenül is megrándul, majd elernyed, kezéből kiejti a húsvagdalót, így csak ásója marad. Üvöltve rázogatja sérült kezét, melynek töve, kissé hiányos öltözéke nyomán láthatóan, vörösre zúzódott.*
-Árrrgh!
*Kiált fel, és megfordul, hogy lássa ki volt az, aki ekkorát sózott rá, de sajnos ezt elég botor módon, sérült keze irányába teszi meg, így ásója csak később tudja kísérni, sőt, az sem érdekli nagyon, hogy Galahass arra a két pillanatra háta mögé kerül, így még ha Bato nem is tartogat neki egy cselt, lehet, hogy az öreg csuhás bírja jobb belátásra.
No de lessünk át a csatatér másik arcvonalára, ahol a jégeső előtt még bizony komoly mozzanatok történnek. Atehaner gurulása talán életének legszebb, legelegánsabb mozdulata, amiből egyenesen állásba tud megérkezni. Az ork pedig így csak pár nyamvadt fűcsomót küldhet a másvilágra.*
-Neeee!
*Kezd megint borzalmas üvöltésbe kicsit leeresztve a husángot.*
-Nem vehetitek el! A fiaaam!
*Úgy tűnik ismét ugyanazt a látomást látja, mint az előbb. Arca elkínzott, tehetetlen düh és a hisztérikus idegösszeomlás előszele váltja egymást szinte másodpercenként, így nem is csoda, hogy szemét most Meirára emeli, otthagyja Atét és elkezd a lány felé döcögni.*
-Kibelezlek!
*Bömböli véreres, tébolyult szemekkel meredve rá, és oldalra emeli a husángot már jó öt lépéssel azelőtt, hogy elérné őt. Meira varázslata azonban az ork célpontváltásával egy időben fejeződik be, a jég pedig elkezd hullani az égből.*
-Démonkurva!
*Üvölti erre a rohamozó, és egyik kezét feje fölé kapja, mintegy védve feje lágyát a jégtől, de sajnos elhomályosult tudata arra ösztökéli, hogy támadjon, öljön, véreztesse ki "gyermekének gyilkosait", így egy kis jég okozta zúzódás nem tántorítja el tervétől, noha lelassítja, így legalább egyértelmű az irány, amerre a lánynak indulnia kell a sajnos nem igazán lomha ork elől menekülve, miközben sűrű jégfüggöny első szemei már a csatározók testén koppannak.
Érezheti mindenki, hogy elhomályosodik az ég, még a ködnél is jobban, aztán megjelennek a kemény, sebesen aláhulló jégszemek. Talán Iri jobb is, ha kicsit még jobban az ork alá húzódik, netán leendő élettársa jelenleg erőtlen karját halássza még maga elé, vagy egyesével igyekszik átvágni minden jégdarabot a fénytőrrel. Ugyanígy Galahass is el kell, hogy gondolkozzon azon, mit is tesz. Elsőre csuklyáját kanyarítja fejébe. Meira és Atehaner a legvédtelenebbek talán, leszámítva az ájultakat, ugyanis nekik se vastag zöld bőrük, se vastag szőtt ruhájuk, mely kicsit enyhítene a becsapódáson. Sőt, még bőrük sem olyan kemény, mint Batonak, akinek igazából nem is nagyon kell törődnie a hirtelen támadt jégviharral, hiszen azok legtöbbje nyom nélkül, ádázabb tagjaik is csak egy-egy láthatatlan karcolást tudnak ejteni testén.*
1563. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-09-26 23:54:21
Üzenet elküldve: 2017-09-26 23:54:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
*A felhők keretezte fehér fénnyel ragyogó korong a nap ezen szakaszában jár a horizont legtetején, s úgy csücsül légből kapott trónján, mint valami felfuvalkodott uraság, ki végigtekint tarka földjeinek sokaságán. Gorombán néz, tekintete érezhetően éget, mégsem mer ellene fellázadni senki sem, hisz a hatalma megkérdőjelezhetetlen, és mindenre kiterjedő. Ám ez közel sem jelenti azt, hogy alattvalói mind őszintén vidám, elégedett tekintettel pillantanak vissza rá. Ras sem az a fajta, ki nagyon szívleli a nap ilyen tájt jellemző tikkasztó tevékenységeit, de mégsem gyűlöli ezért. Elfogadta, hogy neki ez a feladata, amit a legjobb tudása szerint próbál végbevinni.
Ennek ellenére a kannibál hunyorogva, sőt a csuklyáját a fejébe csapva próbálja túlélni a déli órákat, és a pihentető éjszaka után várja, hogy végre elindulhasson újonnan összeválogatott kíséretével vissza a kikötő otthonos környezetébe. Na jó, alapvetően elég nagy túlzás lenne azt mondani, hogy a mocsoktól, és romlottságtól bűzlő férfinak nevezett állatok, és ringyók olvasztótégelye otthonos, de Ras már olyan mértékben megszokta a helyet, hogy egyértelműen az otthonának tekinti. Csak az a különbség közte, és sok más szerencsétlen között, hogy ő hajlandó rendet rakni a kertjében. Az már csak a ráadás, hogy előtte ki kell irtania a rengeteg kártevőt, kik az ő fészkét látták a megfelelő helynek az eszetlen szaporodáshoz.
Miközben a többieket várja a kőfalnak dőlve, ismét a templom gigászi méretein filozofál. Kívülről is ugyanolyan hatalmasnak tűnik, mint mikor bent járt. Gyengének, és törékenynek érzi magát az árnyékában, de a könyvtárában megszerzett csekélyke tudás igen fontos lehet kannibálunk számára a későbbiek során.
A vállán most ott van Éjfél is, kinek a feladata a felderítés lesz, és a biztonságos ösvények feltárása, hisz tanulva az Adakver incidens bosszantó fáradalmaiból most nem szeretne váratlan vendégeket a kis társaságuk köreiben tudni. Ha nem lenne az elf felbukkanása és Teliir eltűnése, akkor még azt is mondhatnánk, hogy gondolatainak folyása nyugodtan csobog lefelé a medrében.
De megtörtént mindkettő, és egyre jobban bosszantja, hogy a sötételfről azóta sem hallott semmit, mióta elváltak. Valószínűleg túlbecsülte a képességeit, és ha még arra sem képes, hogy eltaláljon a Pegazus fogadóba, akkor nem tart a továbbiakban igényt a szolgálataira. Megbízható, talpraesett, és agyafúrt egyénekre van szüksége, akik ezen tulajdonságaik mellett nem riadnak meg némi piszkos munkától sem. Teliir nem ilyen, így hosszú percek töprengése után eldönti végre a sorsát. Nem tart többé igényt a szolgálataira a Kárhozottak szervezetén belül, sőt, ha legközelebb találkozik vele biztosan kardélre hányja az idegesítő ficsúr tenyérbemászó pofikáját. Ezentúl nem tekinti a szervezet tagjának, sőt még társának sem. Ilyen, és hasonló gondolatokkal várja, hogy végre megérkezzen a Kalóz, meg a felvágós sötételf.*
Ennek ellenére a kannibál hunyorogva, sőt a csuklyáját a fejébe csapva próbálja túlélni a déli órákat, és a pihentető éjszaka után várja, hogy végre elindulhasson újonnan összeválogatott kíséretével vissza a kikötő otthonos környezetébe. Na jó, alapvetően elég nagy túlzás lenne azt mondani, hogy a mocsoktól, és romlottságtól bűzlő férfinak nevezett állatok, és ringyók olvasztótégelye otthonos, de Ras már olyan mértékben megszokta a helyet, hogy egyértelműen az otthonának tekinti. Csak az a különbség közte, és sok más szerencsétlen között, hogy ő hajlandó rendet rakni a kertjében. Az már csak a ráadás, hogy előtte ki kell irtania a rengeteg kártevőt, kik az ő fészkét látták a megfelelő helynek az eszetlen szaporodáshoz.
Miközben a többieket várja a kőfalnak dőlve, ismét a templom gigászi méretein filozofál. Kívülről is ugyanolyan hatalmasnak tűnik, mint mikor bent járt. Gyengének, és törékenynek érzi magát az árnyékában, de a könyvtárában megszerzett csekélyke tudás igen fontos lehet kannibálunk számára a későbbiek során.
A vállán most ott van Éjfél is, kinek a feladata a felderítés lesz, és a biztonságos ösvények feltárása, hisz tanulva az Adakver incidens bosszantó fáradalmaiból most nem szeretne váratlan vendégeket a kis társaságuk köreiben tudni. Ha nem lenne az elf felbukkanása és Teliir eltűnése, akkor még azt is mondhatnánk, hogy gondolatainak folyása nyugodtan csobog lefelé a medrében.
De megtörtént mindkettő, és egyre jobban bosszantja, hogy a sötételfről azóta sem hallott semmit, mióta elváltak. Valószínűleg túlbecsülte a képességeit, és ha még arra sem képes, hogy eltaláljon a Pegazus fogadóba, akkor nem tart a továbbiakban igényt a szolgálataira. Megbízható, talpraesett, és agyafúrt egyénekre van szüksége, akik ezen tulajdonságaik mellett nem riadnak meg némi piszkos munkától sem. Teliir nem ilyen, így hosszú percek töprengése után eldönti végre a sorsát. Nem tart többé igényt a szolgálataira a Kárhozottak szervezetén belül, sőt, ha legközelebb találkozik vele biztosan kardélre hányja az idegesítő ficsúr tenyérbemászó pofikáját. Ezentúl nem tekinti a szervezet tagjának, sőt még társának sem. Ilyen, és hasonló gondolatokkal várja, hogy végre megérkezzen a Kalóz, meg a felvágós sötételf.*
1562. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-09-26 22:07:50
Üzenet elküldve: 2017-09-26 22:07:50
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 487
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 487
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//Templomi túra//
*Most sajnálja, hogy nem ismer olyan varázslatokat, amik megvédhetnék, vagy amivel támadhatna. Nagyon friss még a jelenlegi tudása is, nemhogy valami komolyabbal próbálkozzon, ami biztos, hogy nem menne a számára.
A Hallucináció nem volt a legjobb választás a részéről. Azt várta, hogy majd egy fában látja az ork az ellenségét, nem pedig a a varázslat elvégzőjében. Így az idegen még erőszakosabban akarja eltenni a félvért és kedvesét láb alól, amivel nemhogy javított volna, de még rontott is a helyzeten, nem is keveset.
Mikor a fegyver meglendül felé az ijedségtől ordítva ugrik arrébb és gurul végig a földön, abban bízva, hogy az a micsoda nem találja el. Arra azért természetesen figyel, hogy távol maradjon Meirától. Nem akarja felé vezetni az ellenséget, mert ha emiatt esne a lánynak bántódása, azt sosem köszönné meg magának.
Közben valamilyen nyakatekert mozdulattal megpróbálja előhalászni az üveg tőrét, hogy azzal műveljen valamit. Maga sem tudja, hogy mit, sosem tanult harcolni, a tőr is csak úgy van nála, mert érdekel és különleges. Ha még sikerül kárt tennie vele az orkban, Stehaner lesz a legmeglepettebb az összes itt-tartózkodók közül.*
*Most sajnálja, hogy nem ismer olyan varázslatokat, amik megvédhetnék, vagy amivel támadhatna. Nagyon friss még a jelenlegi tudása is, nemhogy valami komolyabbal próbálkozzon, ami biztos, hogy nem menne a számára.
A Hallucináció nem volt a legjobb választás a részéről. Azt várta, hogy majd egy fában látja az ork az ellenségét, nem pedig a a varázslat elvégzőjében. Így az idegen még erőszakosabban akarja eltenni a félvért és kedvesét láb alól, amivel nemhogy javított volna, de még rontott is a helyzeten, nem is keveset.
Mikor a fegyver meglendül felé az ijedségtől ordítva ugrik arrébb és gurul végig a földön, abban bízva, hogy az a micsoda nem találja el. Arra azért természetesen figyel, hogy távol maradjon Meirától. Nem akarja felé vezetni az ellenséget, mert ha emiatt esne a lánynak bántódása, azt sosem köszönné meg magának.
Közben valamilyen nyakatekert mozdulattal megpróbálja előhalászni az üveg tőrét, hogy azzal műveljen valamit. Maga sem tudja, hogy mit, sosem tanult harcolni, a tőr is csak úgy van nála, mert érdekel és különleges. Ha még sikerül kárt tennie vele az orkban, Stehaner lesz a legmeglepettebb az összes itt-tartózkodók közül.*
1561. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2017-09-26 20:37:24
Üzenet elküldve: 2017-09-26 20:37:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Szelíd
//Előkészületek//
*A temetőben megszaporázza lépteit. A csöndes sírok közti keskeny ösvények helyett a szélesebb földúton megy, amely hosszabb ugyan, de így elkerülheti a sírokat. Persze nem mintha irtózna, vagy félne tőlük, csak nem akarja békés magányukat megzavarni.
Nem bánja, hogy hosszabb az út, sőt az Ignather család kőből és márványból épült kriptáját is meglátogatja, és a nap utolsó napfényes pillanatát megboldogult férjének emlékeivel tölti. Nem bánkódik utána, de nem is örült a halálának. Öreg volt már akkor is, amikor fiatalon hozzáadták.*
*A temetőben megszaporázza lépteit. A csöndes sírok közti keskeny ösvények helyett a szélesebb földúton megy, amely hosszabb ugyan, de így elkerülheti a sírokat. Persze nem mintha irtózna, vagy félne tőlük, csak nem akarja békés magányukat megzavarni.
Nem bánja, hogy hosszabb az út, sőt az Ignather család kőből és márványból épült kriptáját is meglátogatja, és a nap utolsó napfényes pillanatát megboldogult férjének emlékeivel tölti. Nem bánkódik utána, de nem is örült a halálának. Öreg volt már akkor is, amikor fiatalon hozzáadták.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1946-1965