// Második szál //
*Igazán szépen beszél az úrfi, Mordi pedig nem győz sóhajtozni ennyi együtt érző szó hallatán.*
-Köszönöm.
*Suttogja fájdalomtól gyászos, halk hangon a részvét nyilvánításra. Majd sóhaj, bizony, az élet minden, csak nem igazságos.
Sóhaj, bizony, kevés az ilyen tisztességes ember, mint az ifiuraság.
Sóhaj, bizony, sorsát senki sem maga választja.
Sóhaj, bizony, nem érdemeink szerint kapjuk a jutalmakat, csapásokat.
Sóhaj, bizony, sosem szabad feladni.
Sóhaj, bizony, sokkal könnyebb úgy viselni minden kínt, ha van ki osztozik benne, együtt érez, meghallgat.
Sóhaj, több semmitérő közhely nem érkezik a legény ajkáról. Holott Mordi mama csekélyke értelmi képességeit nézve, igen hasznos lett volna még pár. Bár így is, ennyi is elég, hálás pillantásait emeli fel Yazirra, már ennyitől is jobban érzi magát.
A felhangzó néven picit elmereng, majd rázza is meg ősz fejét.*
-Az utóbbi időben nem temettünk ilyen néven senkit.
*Az utóbbi idő alatt röpke negyven évet kell érteni, és Mordinak hihet a férfi, mint ahogy a vénasszonyok zöme, ő maga sem hagyna ki egy temetést sem, egy friss hant látogatását sem.
Természetesen ad helyet maga mellett, hogyne adna, ilyen jóravaló fiúnak! És inkább meg sem említi a temető végén húzódó jelöletlen tömegsírokat, melyekben a névtelenek, idegenek nyugszanak.*
-Ne csüggedj Lelkecském. Bizonnyal él még a fivéred.
*Paskolja meg biztatóan Yazir térdét, majd ejti ölébe ráncos kezét. Mármint saját ölébe, hófehér kötényére.*
-És a Sötét Anyácska segítsen téged a kutatásban.
*Súgja vissza kegyeletteljesen saját jókívánságát, hite szerint. Majd hagyja picit a csendet, értelmezi azt magában a vénségek tapasztalt, egyszerű módján, talán helyesen.*
-Ne add fel fiacskám. S fogadd meg a saját tanácsaid. És ha nem veszed sértésnek, fogadd meg egy vénasszonyét is; olykor úgy a legeredményesebb meglelni valamit, valakit, ha egy helyben vársz.
*Nem tekint beszélgetésük közben a legényre, a sírkőt nézi rendületlenül, apró kis mosoly kel életre arcán, ahogy elméjébe idézi a régi emlékeket.*
-Fendal után.
*Bök állával a fejfára, hol ez a név áll.*
-Sosem járt dühösen az apja, keresni a bevételt. Beült szépen, csendesen egy kocsmába, egy pohár bor mellé, és várt. Tudta, hogy a bitang kölkét előbb-utóbb arra viszi a vére. És igaza is lett.
*Így volt, bizony.*