//Mesélő #12 részére//
* Máskor talán elgyönyörködne a kőből létrehozott természet kuszaságán és felmerülne benne a kérdés, hogy vajh melyik faj hozta létre a műremeket, ám most inkább sietne. A rózsa a kezéből önkéntelen hullik ki, mikor meghallja az odabentről feltörő hangokat. "A démon! Vagy valamely másik oldal béli társa? Nem űztem hanem előhívtam?" rettegés fut át tagjain. Amint a rózsa az ajtó előtti kőre hull, gyönyörű virágfeje rögtön elveszít pár vöröslő szirmot és lefelé gurultában még párat. Messziről nézve mintha bíborló vércseppek festenék meg a hófehér márványt. Baljós előérzete támad Sherinnek. A pap tudta mit csinál, tudnia kellett. Lehet ezért zárult be mögötte oly gyorsan az idevezető ajtó?
Sosem rettent meg a saját árnyékától, harcolt már emberekkel, egyszer egy orkkal is, de most szorult helyzetbe került. Démon? Hallott már róluk és eddigi rövid élete alatt tapasztalt sok furcsaságot, hát nem vette félvállról a dolgot. Az ajtó felé indult, amin kirakták, ám félúton megtorpanva visszafordul, mert meghallja az ijedt hangokat. Kizárták! Nem fog bejutni sejti meg, így kelletlenül megfordul és a sírhely hatalmas ajtaját fürkészi. Valahol mélyen felmerül benne a gondolat, hogy tán csak egy rokon lehet odabent, aki közelről akarná tiszteletét tenni elődénél. Aztán gúnyos mosoly fut át az ajkán.
"A félelem szól hozzám, az próbál megnyugtatni!" A mosolyból vigyor majd vicsor lesz. *
- Akarsz valamit? Ha képes vagy kilépni a megszentelt kapun, akkor onnan nemigen fogsz továbbjutni! * morranja a felszínre törő hangok felé. Tekintete körbecikkan és fegyvert keres. Egy ásót, vagy kapát, de lehet az elhagyott fakaró is. Az imént megtépett rózsabokorra néz, hátha gyenge törzse valóban egy karóhoz van kikötve. Lesz e ideje kitépni onnan és fegyvernek használni. Az öregek már elfutottak, így magára maradt a vélt rémmel. Dühösen bontakozik ki a vékony lepelből, mely csak korlátozza a mozgásban. Kínnal kuncog fel. Testét még mindig borítja a zöld kenőcs, szőke hajába belekap, az estébe forduló idő, éledő szele. Bármi jön is ki onnan, lehet ha meglátják egymást, nem ő lesz az ki kereket old rémületében. Észre sem veszi, hogy a vakarózási kényszert elnyomja a rémület és az egy lapra feltett bátorság*