Arthenior - Temető
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 87 (1721. - 1740. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1946-1965
1740. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-31 21:25:41
Üzenet elküldve: 2018-08-31 21:25:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*A felgyorsuló események tükrében szemlélve az időt másképp peregnek a homokszemek a temető felett tomboló viharban sínylődő viskó fölé boruló kupola alatt. Az esőcseppek komótos lassúsággal tartanak a felázott föld felé, a villám visszfénye lustán világítja meg a részleteket, az átázott csuhát, Xotara nyilának végén felcsillanó acélhegyet, a ruha redőiben megülő vizet és a kedvtelenül támadó, furcsán torz alakot a romosnak is mondható épület ajtajában.
Az elf már megindította a rúgást, csípője közvetíti az erőt, térde magasan, ahogy talppal mellkason találja a mélységit meglepő alakot. A találat után a nyak természetellenesen nyaklik egyet, a test az ajtófélfának zuhan és lecsúszik onnan a földre.
Mostanra kiderült már a csuhás számára, hogy csak ostoba, rút tréfa áldozatai lettek, valaki bentről támasztotta az ajtó szélének az élettelennek tűnő testet, hogy az első belépőnek okozzon kellemetlen meglepetést. Ha valóban így tervezte, jól sikerült.
Mennydörgés ver végig az égen egy villanást követően, s ha nem telt el sok idő a két égi jelenés között, akkor az elf tudja, hogy a vihar epicentruma épp felettük tombol. Az ilyesmi az erdei élettel ivódik bele a halandóba, ha olykor biztonságosnak gondolt helyen várná ki egy vihar elvonultát, miközben a villámlás és az égi zengés közötti idővel számolja szívveréseit.
Nem kell megerősítenie Xotara szavait, maga is úgy sejti, hogy valami olyasmi történhetett, amit a sötételf társa kimond. A wegtoreni penge a jobbjában marad, az esőcseppek vidáman szánkáznak le a borotvaéles acélon, hogy rövid zuhanás után egy pocsolyába ugorjanak.
A kérdés valójában lényegtelen, hisz már megtörtént az eset, felesleges ezt firtatni. Viszont az elf nem tudja, hogy van-e másik kijárata a viskónak, mert ha nincs, akkor a titokzatos gyilkos még a házban lehet.
Amikor Xotara feláll a halott mellől, az elfen a sor, hogy leguggoljon mellé, így nem láthatja a mélységiben dúló érzelmek kivetülését. A sebszéleket vizsgálja meg, hogy mennyire simák, hisz ha a torokmetszés vonala szaggatott, netán több vágásból áll, talán az áldozat védekezett, ellenkező esetben a védekezésképtelen préda torkán a vágás szélei egyenletesek.*
- Lehet, hogy a gyilkos még bent van. Óvatosan. *Szól a házba lépő mélységi után, ahogy megfordulva kezdi fürkészni a vihartól elmosódó képű temető látképét. Hátha az elkövető kintről nézi őket, de ha netalán mégis bent volna, Xotara rátalálhat.
Amíg társa a házat kutatja át, amennyiben az üresen áll, addig ő a környékre fókuszálja figyelmét, nehogy kintről újabb meglepetés érje őket. Hogy valóban tiszta-e a ház, majd ezek után derül csak ki.*
- Keressük meg a gyermekek hamvait és menjünk. *Szól őrködés közben Xotara felé, nem azért jöttek, hogy a gyilkosság vagy kivégzés után járjanak, más küldetésük van.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*A felgyorsuló események tükrében szemlélve az időt másképp peregnek a homokszemek a temető felett tomboló viharban sínylődő viskó fölé boruló kupola alatt. Az esőcseppek komótos lassúsággal tartanak a felázott föld felé, a villám visszfénye lustán világítja meg a részleteket, az átázott csuhát, Xotara nyilának végén felcsillanó acélhegyet, a ruha redőiben megülő vizet és a kedvtelenül támadó, furcsán torz alakot a romosnak is mondható épület ajtajában.
Az elf már megindította a rúgást, csípője közvetíti az erőt, térde magasan, ahogy talppal mellkason találja a mélységit meglepő alakot. A találat után a nyak természetellenesen nyaklik egyet, a test az ajtófélfának zuhan és lecsúszik onnan a földre.
Mostanra kiderült már a csuhás számára, hogy csak ostoba, rút tréfa áldozatai lettek, valaki bentről támasztotta az ajtó szélének az élettelennek tűnő testet, hogy az első belépőnek okozzon kellemetlen meglepetést. Ha valóban így tervezte, jól sikerült.
Mennydörgés ver végig az égen egy villanást követően, s ha nem telt el sok idő a két égi jelenés között, akkor az elf tudja, hogy a vihar epicentruma épp felettük tombol. Az ilyesmi az erdei élettel ivódik bele a halandóba, ha olykor biztonságosnak gondolt helyen várná ki egy vihar elvonultát, miközben a villámlás és az égi zengés közötti idővel számolja szívveréseit.
Nem kell megerősítenie Xotara szavait, maga is úgy sejti, hogy valami olyasmi történhetett, amit a sötételf társa kimond. A wegtoreni penge a jobbjában marad, az esőcseppek vidáman szánkáznak le a borotvaéles acélon, hogy rövid zuhanás után egy pocsolyába ugorjanak.
A kérdés valójában lényegtelen, hisz már megtörtént az eset, felesleges ezt firtatni. Viszont az elf nem tudja, hogy van-e másik kijárata a viskónak, mert ha nincs, akkor a titokzatos gyilkos még a házban lehet.
Amikor Xotara feláll a halott mellől, az elfen a sor, hogy leguggoljon mellé, így nem láthatja a mélységiben dúló érzelmek kivetülését. A sebszéleket vizsgálja meg, hogy mennyire simák, hisz ha a torokmetszés vonala szaggatott, netán több vágásból áll, talán az áldozat védekezett, ellenkező esetben a védekezésképtelen préda torkán a vágás szélei egyenletesek.*
- Lehet, hogy a gyilkos még bent van. Óvatosan. *Szól a házba lépő mélységi után, ahogy megfordulva kezdi fürkészni a vihartól elmosódó képű temető látképét. Hátha az elkövető kintről nézi őket, de ha netalán mégis bent volna, Xotara rátalálhat.
Amíg társa a házat kutatja át, amennyiben az üresen áll, addig ő a környékre fókuszálja figyelmét, nehogy kintről újabb meglepetés érje őket. Hogy valóban tiszta-e a ház, majd ezek után derül csak ki.*
- Keressük meg a gyermekek hamvait és menjünk. *Szól őrködés közben Xotara felé, nem azért jöttek, hogy a gyilkosság vagy kivégzés után járjanak, más küldetésük van.*
1739. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-31 18:37:22
Üzenet elküldve: 2018-08-31 18:37:22
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Xotara az ajtóra mered és íját maga előtt tartva várja, hogy mi lesz. A furcsa jelenés feltűnik az ajtóban. Pycta ekkor lendül megelőző támadásba, és technikásan kivitelezve mellkason rúgja az ajtóba érkezőt. A mélységi lány látja, hogyan csuklik össze a különös alak, és rogy le a földre, de nem szól semmit. Bármit mondana most, ahogy mások se, még ő maga sem hinné el, amiket mondana, szóval inkább mélyen hallgat. Csak egy mély sóhaj szakad fel belőle, hogy ez a megkönnyebbülés vagy a bánat jele, az már nem derül ki, mert ekkor egy nagy mennydörgés rázza meg egyszerre az eget és a földet, mire Xotara összerezzenve a villámló égre pillant, majd újra különös alakra.*
- Eldőlt.
*Hagyja el az egyszerű ténymegállapítás a sötételf lány száját, hiszen a támadó férfi teste valóban eldőlt. Xotara leengedi íját és habozás nélkül odalépve leguggol a testhez. Végig simítva a férfi nyakát, nyers tényként közli a rideg valóságot Pyctával.*
- Halott. Elvágták a torkát.
*A mélységi lány feláll. Pár pillanatig csak áll a holttest felett és hallgatja a vihart, az esőt és a szelet. Szólni szeretne, de nem lehet, mert nem tud. Xotara, ahogy torokmetszést nézi, ismét múltjának árnyképei kísértik meg, eszébe jut Itaro és a Föld városa, és az a sok minden, amit otthagyott és amiért otthagyott. Valamiért úgy érzi múltja csapdájába esett. Látott már nem egy halottat életében, de ez most mégis valahogy más. Úgy érzi nem kap levegőt. Letépi arcáról a fekete kendőt, amit öklébe zár, de olyan erősen, hogy ökle megremeg. Nem tudni milyen érzések dúlnak a sötételf lányban, de hasonló vihar dúlhat a lelkében, mint a temető vihara. Xotara most nem bánja, hogy szakad az eső, mert így senki nem láthatja, hogy az esőcseppek mellett könnyek is nedvesítik arcát. Talán csak a felvillanó vihar fényeinek a játéka, de szemei mintha most nem méregzöldek lennének, hanem mélyzöldek.*
- Ki tehetett ilyet és miért?
*Kérdi a semmibe meredve, aztán Pyctára pillant, hátha szerzetes hozzáfűzne valamit. Majd a sötételf lány fogja magát és a hulla mellett belép a viskóba, hogy felderítse a terepet. Lehet, talál valamit, ami magyarázatul szolgálhat, egy elsikkadt részletet vagy bármit, ami feladatukban a segítségükre lehet. Xotara íját szükség esetére maga előtt tartja, és úgy pásztázza végig a helyiség sarkait. Ha nem támad rá senki, akkor kiszól a szürke csuhásnak.*
- Tiszta!
*Majd sorra átnézi a házban a fiókokat, az ágyat, a szekrényt, a kabátok zsebeit és minden zegzugot, amit csak találni lehet. Még a nyikorgó padlódeszkát is megvizsgálja, hátha rejtekhelyet rejt.
Ha a szürke csuhás követi a viskóba, Xotara biztos talál egy gyertyát valamelyik fiókban, amit meg is gyújt, hogy ne legyen olyan sötét a házban.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Xotara az ajtóra mered és íját maga előtt tartva várja, hogy mi lesz. A furcsa jelenés feltűnik az ajtóban. Pycta ekkor lendül megelőző támadásba, és technikásan kivitelezve mellkason rúgja az ajtóba érkezőt. A mélységi lány látja, hogyan csuklik össze a különös alak, és rogy le a földre, de nem szól semmit. Bármit mondana most, ahogy mások se, még ő maga sem hinné el, amiket mondana, szóval inkább mélyen hallgat. Csak egy mély sóhaj szakad fel belőle, hogy ez a megkönnyebbülés vagy a bánat jele, az már nem derül ki, mert ekkor egy nagy mennydörgés rázza meg egyszerre az eget és a földet, mire Xotara összerezzenve a villámló égre pillant, majd újra különös alakra.*
- Eldőlt.
*Hagyja el az egyszerű ténymegállapítás a sötételf lány száját, hiszen a támadó férfi teste valóban eldőlt. Xotara leengedi íját és habozás nélkül odalépve leguggol a testhez. Végig simítva a férfi nyakát, nyers tényként közli a rideg valóságot Pyctával.*
- Halott. Elvágták a torkát.
*A mélységi lány feláll. Pár pillanatig csak áll a holttest felett és hallgatja a vihart, az esőt és a szelet. Szólni szeretne, de nem lehet, mert nem tud. Xotara, ahogy torokmetszést nézi, ismét múltjának árnyképei kísértik meg, eszébe jut Itaro és a Föld városa, és az a sok minden, amit otthagyott és amiért otthagyott. Valamiért úgy érzi múltja csapdájába esett. Látott már nem egy halottat életében, de ez most mégis valahogy más. Úgy érzi nem kap levegőt. Letépi arcáról a fekete kendőt, amit öklébe zár, de olyan erősen, hogy ökle megremeg. Nem tudni milyen érzések dúlnak a sötételf lányban, de hasonló vihar dúlhat a lelkében, mint a temető vihara. Xotara most nem bánja, hogy szakad az eső, mert így senki nem láthatja, hogy az esőcseppek mellett könnyek is nedvesítik arcát. Talán csak a felvillanó vihar fényeinek a játéka, de szemei mintha most nem méregzöldek lennének, hanem mélyzöldek.*
- Ki tehetett ilyet és miért?
*Kérdi a semmibe meredve, aztán Pyctára pillant, hátha szerzetes hozzáfűzne valamit. Majd a sötételf lány fogja magát és a hulla mellett belép a viskóba, hogy felderítse a terepet. Lehet, talál valamit, ami magyarázatul szolgálhat, egy elsikkadt részletet vagy bármit, ami feladatukban a segítségükre lehet. Xotara íját szükség esetére maga előtt tartja, és úgy pásztázza végig a helyiség sarkait. Ha nem támad rá senki, akkor kiszól a szürke csuhásnak.*
- Tiszta!
*Majd sorra átnézi a házban a fiókokat, az ágyat, a szekrényt, a kabátok zsebeit és minden zegzugot, amit csak találni lehet. Még a nyikorgó padlódeszkát is megvizsgálja, hátha rejtekhelyet rejt.
Ha a szürke csuhás követi a viskóba, Xotara biztos talál egy gyertyát valamelyik fiókban, amit meg is gyújt, hogy ne legyen olyan sötét a házban.*
1738. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-30 23:56:38
Üzenet elküldve: 2018-08-30 23:56:38
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az érme két oldala//
//A hozzászólás +16 jeleneteket tartalmaz//
*Az események furcsa fordulatot vesznek, bár tény, hogy eddig sem volt a temető túlságosan nyugodt és meghitt. A házban semmi egyéb nem mozdul, ahogyan a ház környékén sem, ha nem lenne az a kifelé lóduló alak, a vihartól, a suttogástól és a villámlástól eltekintve még viszonylag nyugodtnak lehetne mondható. Valami oknál fogva a test úgy húz Xotara felé, mintha semmilyen erő nem lenne képes azt lábán tartani. A sötételf azonban gyors, nagyon gyors, így a tehetetlen tömeg elől, mi furcsa módon nem támad, bőségesen van ideje félreugrani, így az, nem temeti maga alá, legalábbis eddigi látszólagos tervei alapján ez bőségesen feltételezhető volt. A páros, mintha összeszokott volna, ugyanis Xotara félrefordulásával egy időben indul meg az elf lába. A test továbbra is csak dől, egyéb támadó mozdulatot nem tanúsít, fehérbe borult szeme bambán mered a túlvilágra, így hogy Xotara kifordult előle, csak valahová a messzi távolba. Mikorra már egy kósza villámcsapás során Pyta észrevehetné, hogy miről is van szó, már elkésett, mert a test számára azt, lábával elemi erővel találja el. Hogy a rúgás sikerül-e? Az nem kérdés, hisz a megfeszült inak, a forduló csípő, mind-mind nagy szakképzettségről árulkodnak. A találat pontossága sem kérdés, hisz a test sem oldalra, sem másfelé nem tér ki, egyetlen mozgásiránya az előre, így az elf lába egészen pontosan a tervezett mellkast találja el. Az első furcsa érzés az elf számára az lehet, hogy lábára nehéz súly nehezedik. A második furcsa dolog mindkét vándor számára, hogy levegő nem sok, de annyi sem hagyja el a támadó szélesre tátott száját, holott ez esetben ennek így kellene lennie. A harmadik, hogy mikor végre kissé hátrafelé indul el, a hirtelen ellenhatástól feje előbb előre, majd hátra vágódik, azonban a gerinc egyenes vonalában nem áll meg, egészen a tarkójára csukódik, láttatni engedve a férfi torkát. Belülről. Komótosan nyaklik az ajtófélfának, s lassan csúszik le aztán, épp ahogyan sikerül. Nemtörődöm és hányaveti módon. Az eddigi borzalmaktól eltekintve úgy is marad, még akkor is, mikor az eddigieknél nagyobb mennydörgés rázza meg a földet, megvilágítva az ajtóban békésen üldögélő, csúnyán átvágott nyakú férfit, kit valami oknál fogva vélhetően a berúgott ajtó félfájának támasztottak. Belülről. Vajon az ég könnycsatornái soha nem apadnak el?*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.31 00:03:19
//A hozzászólás +16 jeleneteket tartalmaz//
*Az események furcsa fordulatot vesznek, bár tény, hogy eddig sem volt a temető túlságosan nyugodt és meghitt. A házban semmi egyéb nem mozdul, ahogyan a ház környékén sem, ha nem lenne az a kifelé lóduló alak, a vihartól, a suttogástól és a villámlástól eltekintve még viszonylag nyugodtnak lehetne mondható. Valami oknál fogva a test úgy húz Xotara felé, mintha semmilyen erő nem lenne képes azt lábán tartani. A sötételf azonban gyors, nagyon gyors, így a tehetetlen tömeg elől, mi furcsa módon nem támad, bőségesen van ideje félreugrani, így az, nem temeti maga alá, legalábbis eddigi látszólagos tervei alapján ez bőségesen feltételezhető volt. A páros, mintha összeszokott volna, ugyanis Xotara félrefordulásával egy időben indul meg az elf lába. A test továbbra is csak dől, egyéb támadó mozdulatot nem tanúsít, fehérbe borult szeme bambán mered a túlvilágra, így hogy Xotara kifordult előle, csak valahová a messzi távolba. Mikorra már egy kósza villámcsapás során Pyta észrevehetné, hogy miről is van szó, már elkésett, mert a test számára azt, lábával elemi erővel találja el. Hogy a rúgás sikerül-e? Az nem kérdés, hisz a megfeszült inak, a forduló csípő, mind-mind nagy szakképzettségről árulkodnak. A találat pontossága sem kérdés, hisz a test sem oldalra, sem másfelé nem tér ki, egyetlen mozgásiránya az előre, így az elf lába egészen pontosan a tervezett mellkast találja el. Az első furcsa érzés az elf számára az lehet, hogy lábára nehéz súly nehezedik. A második furcsa dolog mindkét vándor számára, hogy levegő nem sok, de annyi sem hagyja el a támadó szélesre tátott száját, holott ez esetben ennek így kellene lennie. A harmadik, hogy mikor végre kissé hátrafelé indul el, a hirtelen ellenhatástól feje előbb előre, majd hátra vágódik, azonban a gerinc egyenes vonalában nem áll meg, egészen a tarkójára csukódik, láttatni engedve a férfi torkát. Belülről. Komótosan nyaklik az ajtófélfának, s lassan csúszik le aztán, épp ahogyan sikerül. Nemtörődöm és hányaveti módon. Az eddigi borzalmaktól eltekintve úgy is marad, még akkor is, mikor az eddigieknél nagyobb mennydörgés rázza meg a földet, megvilágítva az ajtóban békésen üldögélő, csúnyán átvágott nyakú férfit, kit valami oknál fogva vélhetően a berúgott ajtó félfájának támasztottak. Belülről. Vajon az ég könnycsatornái soha nem apadnak el?*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.31 00:03:19
1737. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-30 13:23:09
Üzenet elküldve: 2018-08-30 13:23:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*A szüntelen hulló esőben, a cseppek monoton kopogásában nem hallhatja a csuhás, hogy mi történik körülötte, sem kaparászás sem egyéb nesz nem jut el hozzá. Ehhez még az elf érzékek is kevesek, túl sok a zavaró tényező, az eső, a csuklya, a kendő.
Xotara cselekvése meglepte ugyan, de ki nem zökkentette figyelméből. Elég csak elengednie a kilincset, hogy a rúgás erejét ne tompítsa és lám, az ajtó engedve szakad be. Ám a meglepetés nem marad el, bentről, oldalról valami humanoid lény kerül a látószögükbe, eltéveszthetetlenül a mélységi lányt célozva esetlen támadásával.
A sötételf a csuhás elé lépett, így nem tud időben cselekedni, de mivel eddig is feszülten figyelt, a következő szegmentumok már nem maradnak tétlen. Főleg, hogy Xotara megpróbál félreugrani az ajtóból, miközben parancsnak is beillő szavakkal szól a csuhás elf felé: "Vágd le!".
Ám az erdőmélyi hosszúéletű elveti ezt a lehetőséget. Egyrészt tudni szeretné, hogy mi támadta meg őket, másrészt nem biztos benne, hogy nem élő az, aki a mélységi lányra vetette magát. Talán csak a sok borzalom vette el az eszét, vagy azt hiszi szegény pára, hogy a lázadók tértek vissza gyújtogatni. Bár észleli, hogy valami nem kerek az alak mozgásában, testi felépítésében, de az Erdő Szívének szerzetese nem engedheti meg, hogy esetlegesen ártatlanok szenvedjék el figyelmetlenségének következményeit.
Egyszerre nyúl a hátán lévő wegtoreni kard markolatáért és támad szemből a kiperdülő Xotara által felkínált célpontra. A köznyelv egyszerűen tolórúgásnak nevezné azt, amelyet a csuhás végrehajt. Ám egy képzett harcművész sokkal komolyabb alapokkal és tudással bír, mint egy kocsmai verekedő. Az elf könnyedén emeli magasra a térdét, hisz amilyen magasan van a térd, olyan magas lesz a rúgás. Csípőjével segít rá a rúgásra, talpának első harmadával próbálja megrúgni az alakot mellkas magasságban. Ha gyomortájékon rúgná meg, a támadó teste kétrét hajlana előre, ám így, mivel magasan próbál találni, a sikeres támadással kibillentve egyensúlyából ellenfelét, arra készteti, hogy hátráljon, jobb esetben, ha a támadás elég jól sikerül, hanyatt is esik. Így lehetőségük lesz felmérni a terepet, kideríteni a támadó valódi kilétét és még helyük is lesz az esetleges harcra. Odabent a sötétben az elf tudása nem sokat érne, míg itt, a félhomályos, esőáztatta temetőben legalább lát.
Ha a rúgást talál, két lépést hátrál, Xotarának is lesz lehetősége kihátrálni és íját használni esetleg, miközben már jobbjában ott villan a wegtoreni penge kékes acélja.*
*A szüntelen hulló esőben, a cseppek monoton kopogásában nem hallhatja a csuhás, hogy mi történik körülötte, sem kaparászás sem egyéb nesz nem jut el hozzá. Ehhez még az elf érzékek is kevesek, túl sok a zavaró tényező, az eső, a csuklya, a kendő.
Xotara cselekvése meglepte ugyan, de ki nem zökkentette figyelméből. Elég csak elengednie a kilincset, hogy a rúgás erejét ne tompítsa és lám, az ajtó engedve szakad be. Ám a meglepetés nem marad el, bentről, oldalról valami humanoid lény kerül a látószögükbe, eltéveszthetetlenül a mélységi lányt célozva esetlen támadásával.
A sötételf a csuhás elé lépett, így nem tud időben cselekedni, de mivel eddig is feszülten figyelt, a következő szegmentumok már nem maradnak tétlen. Főleg, hogy Xotara megpróbál félreugrani az ajtóból, miközben parancsnak is beillő szavakkal szól a csuhás elf felé: "Vágd le!".
Ám az erdőmélyi hosszúéletű elveti ezt a lehetőséget. Egyrészt tudni szeretné, hogy mi támadta meg őket, másrészt nem biztos benne, hogy nem élő az, aki a mélységi lányra vetette magát. Talán csak a sok borzalom vette el az eszét, vagy azt hiszi szegény pára, hogy a lázadók tértek vissza gyújtogatni. Bár észleli, hogy valami nem kerek az alak mozgásában, testi felépítésében, de az Erdő Szívének szerzetese nem engedheti meg, hogy esetlegesen ártatlanok szenvedjék el figyelmetlenségének következményeit.
Egyszerre nyúl a hátán lévő wegtoreni kard markolatáért és támad szemből a kiperdülő Xotara által felkínált célpontra. A köznyelv egyszerűen tolórúgásnak nevezné azt, amelyet a csuhás végrehajt. Ám egy képzett harcművész sokkal komolyabb alapokkal és tudással bír, mint egy kocsmai verekedő. Az elf könnyedén emeli magasra a térdét, hisz amilyen magasan van a térd, olyan magas lesz a rúgás. Csípőjével segít rá a rúgásra, talpának első harmadával próbálja megrúgni az alakot mellkas magasságban. Ha gyomortájékon rúgná meg, a támadó teste kétrét hajlana előre, ám így, mivel magasan próbál találni, a sikeres támadással kibillentve egyensúlyából ellenfelét, arra készteti, hogy hátráljon, jobb esetben, ha a támadás elég jól sikerül, hanyatt is esik. Így lehetőségük lesz felmérni a terepet, kideríteni a támadó valódi kilétét és még helyük is lesz az esetleges harcra. Odabent a sötétben az elf tudása nem sokat érne, míg itt, a félhomályos, esőáztatta temetőben legalább lát.
Ha a rúgást talál, két lépést hátrál, Xotarának is lesz lehetősége kihátrálni és íját használni esetleg, miközben már jobbjában ott villan a wegtoreni penge kékes acélja.*
1736. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-30 00:01:39
Üzenet elküldve: 2018-08-30 00:01:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Pycta mélyen keserű pillantására, az erdőtüzet illetően, biztatóan villantja meg méregzöld szemeit. Heges száján is egy halovány mosoly suhan át, persze ezt a szürke csuhás nem láthatja elkendőzött arcán, de a szemén, talán látható, hogy mosolyog.*
~ Erdőtüzet tűzzel lehet a legjobban oltani. ~
*Ezután űz velük, úgy tűnik, a túlvilági vihar kísérteties színjátékot. Bár, ha Xotara lábára izzó acél csizmát húznának, akkor se tudnák meggyőzni, hogy amit látott elszállni felettük az nem a dögmadár volt, eső ide, eső oda, mert hát ő látta, és a sötételf lány csak a szemének és a megérzéseinek hisz.
Az 'ajtóstul a házba' akció kimenetele sikerül. Bármennyire is rozoga volt az ajtó, Árnytörő hősnőnket magát is meglepi, hogy mostanában milyen jó erőben van, pedig nem is annyira jeleskedik ezen a téren. Mondjuk, tény, hogy Xotara elég sokat edzett a Barakkban, ahol kifejezetten izomtömegre gyúrt.
A sötételf lány, már gondolatban éppen egy kicsit eltelne magától, azonban a megdöbbenésen kívül nincsen másra ideje, mert a sötét viskóban, egy groteszk, kísérteties alakot lát, aki egyenesen felé tart. Xotara idegei pattanásig feszülnek, de nyers realitásával röpke pillanat alatt képes mérlegelni a helyzetet. A groteszk kísértetre nem küldi rá nyilait, hiszen egyszerű anyagi dolgokkal, (mint amilyenek az ő acélhegyű nyílvesszői) aligha lehet túlvilági jelenéseket legyűrni. A szellemi jelenésen kívül, pedig nem lát a viskóban idézőt, vagy forrkatlan üstöt, amiből a jelenés eredeztethető lenne. Azonban egy különlegesebb fegyverrel, talán kivitelezhető a dolog, ha szükséges.
Xotara nem engedi le íját, csak kifordulva az ajtóból félre ugrik, hogy a szellemalak ne vethesse rá magát, ezzel, talán egy pillanatnál több időt is nyer. Könyörtelenül villantja méregzöld szemeit Pyctára, és így kiált: *
- Vágd le!
*Hangzik el az ukáz, de ez nem utasítás, vagy parancs, csupán a helyzet adta idegi feszültség előtörése a lányból. A szürke csuhás is biztos képes, a helyzetet gyorsan felmérve dönteni.
Xotara figyelmét nem kerülte el Pycta hátán viselt kardja, hiszen a Piactéren való találkozásuk előtt, maga is megcsodált egy ilyen kardot a Kovácsműhely falán. A Tűz városának kardját. Bár érthető módon a sötételf lány a Föld városának a kardját próbálta ki.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.30 00:21:39
*Pycta mélyen keserű pillantására, az erdőtüzet illetően, biztatóan villantja meg méregzöld szemeit. Heges száján is egy halovány mosoly suhan át, persze ezt a szürke csuhás nem láthatja elkendőzött arcán, de a szemén, talán látható, hogy mosolyog.*
~ Erdőtüzet tűzzel lehet a legjobban oltani. ~
*Ezután űz velük, úgy tűnik, a túlvilági vihar kísérteties színjátékot. Bár, ha Xotara lábára izzó acél csizmát húznának, akkor se tudnák meggyőzni, hogy amit látott elszállni felettük az nem a dögmadár volt, eső ide, eső oda, mert hát ő látta, és a sötételf lány csak a szemének és a megérzéseinek hisz.
Az 'ajtóstul a házba' akció kimenetele sikerül. Bármennyire is rozoga volt az ajtó, Árnytörő hősnőnket magát is meglepi, hogy mostanában milyen jó erőben van, pedig nem is annyira jeleskedik ezen a téren. Mondjuk, tény, hogy Xotara elég sokat edzett a Barakkban, ahol kifejezetten izomtömegre gyúrt.
A sötételf lány, már gondolatban éppen egy kicsit eltelne magától, azonban a megdöbbenésen kívül nincsen másra ideje, mert a sötét viskóban, egy groteszk, kísérteties alakot lát, aki egyenesen felé tart. Xotara idegei pattanásig feszülnek, de nyers realitásával röpke pillanat alatt képes mérlegelni a helyzetet. A groteszk kísértetre nem küldi rá nyilait, hiszen egyszerű anyagi dolgokkal, (mint amilyenek az ő acélhegyű nyílvesszői) aligha lehet túlvilági jelenéseket legyűrni. A szellemi jelenésen kívül, pedig nem lát a viskóban idézőt, vagy forrkatlan üstöt, amiből a jelenés eredeztethető lenne. Azonban egy különlegesebb fegyverrel, talán kivitelezhető a dolog, ha szükséges.
Xotara nem engedi le íját, csak kifordulva az ajtóból félre ugrik, hogy a szellemalak ne vethesse rá magát, ezzel, talán egy pillanatnál több időt is nyer. Könyörtelenül villantja méregzöld szemeit Pyctára, és így kiált: *
- Vágd le!
*Hangzik el az ukáz, de ez nem utasítás, vagy parancs, csupán a helyzet adta idegi feszültség előtörése a lányból. A szürke csuhás is biztos képes, a helyzetet gyorsan felmérve dönteni.
Xotara figyelmét nem kerülte el Pycta hátán viselt kardja, hiszen a Piactéren való találkozásuk előtt, maga is megcsodált egy ilyen kardot a Kovácsműhely falán. A Tűz városának kardját. Bár érthető módon a sötételf lány a Föld városának a kardját próbálta ki.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.30 00:21:39
1735. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-28 20:00:06
Üzenet elküldve: 2018-08-28 20:00:06
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az érme két oldala//
//Xotara: erőpróba - sikeres//
*Bár a sivítás madárhoz hasonlatos, vélhetően a képzelet játszik a párossal, ugyanis bárhogyan is meresztik szemüket, ugyan lehet, hogy ennek a zuhogó eső az oka, egyetlen madarat sem látni az égen, sem élőt, sem holtat, tán csak a szél fütyül az ágak között, apró likakat keresve, hogy játékosan bújjon keresztül rajtuk. A sötételf azonban előrelátó, az íj és a nyílvesszők a kézben jó ötletnek tűnhetnek, soha nem lehet tudni, hogy épp ki kívánkozik ki a mélyből, sötét sírhantjából. A lánynál ebben a pillanatban érthető módon elszakad valami, hogy tette esztelen-e, vagy bátor, annak eldöntése nem ebben a pillanatban fog megszületni. Pycta keze a kilincsen, azonban sem kopogni, sem azt lenyomni nem tudja, mert a lány lép, s dörgedelmes erejű rúgást visz be az egyébként is korhadt ajtóra. Egy pillanatnyi ellenállás nélkül szakad be a tábla, szinte robbanásszerű zajjal, a csendet így, még ha rövid időre is azonnal elvágják. A ház sötét, rendkívül sötét, ahogy kint is szürkület dívik, így nem is lehet egészen pontosan látni, hogy az ajtó berúgásával egy időben egy alak lódul meg kifelé, de nem a ház közepéből, inkább csak úgy oldalról. Kezei természetellenesen lógnak teste mellett, a sötétben csak Xotara láthatja, hogy szemei kifordulva és csak a szürkés-fehérje látszik. Szája tátva, mintha üvölteni készülne, de nem jön hang a torkán. Lábai elnehezülhettek, mert a bal befelé fordul, de ez sem akadályozza meg, hogy az ajtó előtt álló Xotara felé induljon meg, fodorlatosan dőlve, mint egy zsák. Tán ugrani készül?! Csak egyetlen pillanat áll rendelkezésre az azonnali döntéshez. Mocskos röhögés rázza meg ismét az éjszakát, mely belehal az ismételt villámlásba.*
- Ehun-eeeeeeeee!!! *Frecsegi az égbolt. A villám
fénye mellett immár Pycta is láthatja egy rövid időre az ajtón át borzadálynak tűnő érkezőt.*
//Xotara: erőpróba - sikeres//
*Bár a sivítás madárhoz hasonlatos, vélhetően a képzelet játszik a párossal, ugyanis bárhogyan is meresztik szemüket, ugyan lehet, hogy ennek a zuhogó eső az oka, egyetlen madarat sem látni az égen, sem élőt, sem holtat, tán csak a szél fütyül az ágak között, apró likakat keresve, hogy játékosan bújjon keresztül rajtuk. A sötételf azonban előrelátó, az íj és a nyílvesszők a kézben jó ötletnek tűnhetnek, soha nem lehet tudni, hogy épp ki kívánkozik ki a mélyből, sötét sírhantjából. A lánynál ebben a pillanatban érthető módon elszakad valami, hogy tette esztelen-e, vagy bátor, annak eldöntése nem ebben a pillanatban fog megszületni. Pycta keze a kilincsen, azonban sem kopogni, sem azt lenyomni nem tudja, mert a lány lép, s dörgedelmes erejű rúgást visz be az egyébként is korhadt ajtóra. Egy pillanatnyi ellenállás nélkül szakad be a tábla, szinte robbanásszerű zajjal, a csendet így, még ha rövid időre is azonnal elvágják. A ház sötét, rendkívül sötét, ahogy kint is szürkület dívik, így nem is lehet egészen pontosan látni, hogy az ajtó berúgásával egy időben egy alak lódul meg kifelé, de nem a ház közepéből, inkább csak úgy oldalról. Kezei természetellenesen lógnak teste mellett, a sötétben csak Xotara láthatja, hogy szemei kifordulva és csak a szürkés-fehérje látszik. Szája tátva, mintha üvölteni készülne, de nem jön hang a torkán. Lábai elnehezülhettek, mert a bal befelé fordul, de ez sem akadályozza meg, hogy az ajtó előtt álló Xotara felé induljon meg, fodorlatosan dőlve, mint egy zsák. Tán ugrani készül?! Csak egyetlen pillanat áll rendelkezésre az azonnali döntéshez. Mocskos röhögés rázza meg ismét az éjszakát, mely belehal az ismételt villámlásba.*
- Ehun-eeeeeeeee!!! *Frecsegi az égbolt. A villám
fénye mellett immár Pycta is láthatja egy rövid időre az ajtón át borzadálynak tűnő érkezőt.*
1734. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-28 19:26:54
Üzenet elküldve: 2018-08-28 19:26:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*A kijelentésre Xotara olyan pillantást kap válaszul, amelyet nem biztos, hogy szívesen lát. Ha Erdőmélye leégne - bár ezt elképzelni sem tudja, hogyan történhetne meg -, az olyan károkat okozna, amelyeket évszázadok alatt sem heverne ki a táj. Még belegondolni is szörnyű.
Az eső felerősödik, ahogy a szél is, a zivatar zavarja a látást, de a sár nem igazán érinti meg a csuhás elfet. A rossz érzés egyre erősödik benne, de ezzel együtt a hit is fellángol lelkében. Ha dolga van itt, hát bátran néz elébe, hisz őt, őket az Erdő Szíve küldte. A suttogás ás a nevetés nem rémíti, hisz akiben szilárd a hit, nem ijed meg semmitől. Enyhén félrefordított fejjel hallgatja a csak talán a fejében születő hangokat, de amikor a mélységi lány felé pillant, úgy látja, mintha ő is észlelné azokat.
Ekkor húz el felettük a madár, a csuhás feltekint az égre, tekintetével követi a sivító halálmadarat. Megadja az esélyét, hogy ez nem ugyanaz a madár, amelyet Xotara eltemetett, de valahol legbelül, a gyomra tájékán a hideg, fagyos érzésből arra következtet, hogy mégis.
Talán emiatt előzi be a sötételf lány és veselkedik neki, hogy berúgja az ajtót. Az elf csak elengedi a kilincset, szükségtelen már, hogy megnézze, nyitva van-e az ajtó, ha Xotara agresszívabb megoldást választ a bejutásra. Szavakkal nem illeti az akciót, inkább megvárja, mi lesz az eredménye, de még mindig nem nyúl a hátára szíjazott wegtoreni penge után.
Ha sikerül berúgni az ajtót, akkor ütemben követi a lányt. Az ajtó állapota sem lehet sokkal jobb a házénál, így nagy esélyt lát a sikerre, de lehetnek még meglepetések.*
*A kijelentésre Xotara olyan pillantást kap válaszul, amelyet nem biztos, hogy szívesen lát. Ha Erdőmélye leégne - bár ezt elképzelni sem tudja, hogyan történhetne meg -, az olyan károkat okozna, amelyeket évszázadok alatt sem heverne ki a táj. Még belegondolni is szörnyű.
Az eső felerősödik, ahogy a szél is, a zivatar zavarja a látást, de a sár nem igazán érinti meg a csuhás elfet. A rossz érzés egyre erősödik benne, de ezzel együtt a hit is fellángol lelkében. Ha dolga van itt, hát bátran néz elébe, hisz őt, őket az Erdő Szíve küldte. A suttogás ás a nevetés nem rémíti, hisz akiben szilárd a hit, nem ijed meg semmitől. Enyhén félrefordított fejjel hallgatja a csak talán a fejében születő hangokat, de amikor a mélységi lány felé pillant, úgy látja, mintha ő is észlelné azokat.
Ekkor húz el felettük a madár, a csuhás feltekint az égre, tekintetével követi a sivító halálmadarat. Megadja az esélyét, hogy ez nem ugyanaz a madár, amelyet Xotara eltemetett, de valahol legbelül, a gyomra tájékán a hideg, fagyos érzésből arra következtet, hogy mégis.
Talán emiatt előzi be a sötételf lány és veselkedik neki, hogy berúgja az ajtót. Az elf csak elengedi a kilincset, szükségtelen már, hogy megnézze, nyitva van-e az ajtó, ha Xotara agresszívabb megoldást választ a bejutásra. Szavakkal nem illeti az akciót, inkább megvárja, mi lesz az eredménye, de még mindig nem nyúl a hátára szíjazott wegtoreni penge után.
Ha sikerül berúgni az ajtót, akkor ütemben követi a lányt. Az ajtó állapota sem lehet sokkal jobb a házénál, így nagy esélyt lát a sikerre, de lehetnek még meglepetések.*
1733. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-28 03:26:32
Üzenet elküldve: 2018-08-28 03:26:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Xotara a szürke csuhás kijelentésére, hogy a Fákban Lakó elhagyta ezt a helyet, nem tud, mit mondani. Árgus szemeivel végigpillant a füsttől, esőtől fekete fákon. Sok fa leégett, de van néhány, ami csak megperzselődött, azokban még biztos van élet, és a földből erőt meríthetnek. A sötétséget villámlások törik meg, ilyenkor mintha kósza árnyak kígyóként tekergőznének az elszenesedett fákon.*
- Mintha erdőtűz lett volna itt. Szörnyű lenne az erdő mélyét is így látni.
*Aztán, az egyik villámlással egy időben villan át Xotara agyán a gondolat.*
~ Egy erdőtűz után sokszor erősebb, egészségesebb fák nőnek, mint amilyenek előtte voltak, ha hagyják őket kibomlani a hamuból. ~
*Éppen osztaná meg eme gondolatát Pyctával, amikor mély kacagás zendül fel, szintén a semmiből. Az eső rendületlenül szakad, aztán a szél is feltámad. A sötételf lány elhúzza száját a fekete kendő alatt.*
~ Bakker… remek! Miért, mindig csak az idióta kívánságaimat hallják meg oda fent?! Tuti elvisz a tüdővész. Mondom én, szar a karmám. ~
*Xot kurjantására a válasz nem a viskóból érkezik. Az éles sivításra felkapja fejét. A visszhangzó suttogás visszakérdezésére, ökölbe szorulnak kezei, és méregzöld szemei megvillannak. Figyelmeztetően felkiált.*
- Pycta! A madár, amit elástam.
*Xotara lekapja hátáról az íját, és két nyílvesszőt is előránt tegezéből. Felajzott íjjal a célra tart, de a dögmadár túl gyorsan húz el felettük.*
~ Na jó, most lett elegem! Csapjon belém a ménkű, de nem fogok tovább itt kint ácsorogni! ~
*Pycta is éppen ekkor akarja lenyomni a viskó kilincsét, hogy megpróbáljon bejutni. Azonban, Xotara felajzott íjával elviharzik mellette, és jobb lábával rárúg az ajtóra, természetesen azzal a céllal, hogy berúgja azt.*
~ Hogy szakadna le a zsanérokról! ~
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.28 03:29:03
*Xotara a szürke csuhás kijelentésére, hogy a Fákban Lakó elhagyta ezt a helyet, nem tud, mit mondani. Árgus szemeivel végigpillant a füsttől, esőtől fekete fákon. Sok fa leégett, de van néhány, ami csak megperzselődött, azokban még biztos van élet, és a földből erőt meríthetnek. A sötétséget villámlások törik meg, ilyenkor mintha kósza árnyak kígyóként tekergőznének az elszenesedett fákon.*
- Mintha erdőtűz lett volna itt. Szörnyű lenne az erdő mélyét is így látni.
*Aztán, az egyik villámlással egy időben villan át Xotara agyán a gondolat.*
~ Egy erdőtűz után sokszor erősebb, egészségesebb fák nőnek, mint amilyenek előtte voltak, ha hagyják őket kibomlani a hamuból. ~
*Éppen osztaná meg eme gondolatát Pyctával, amikor mély kacagás zendül fel, szintén a semmiből. Az eső rendületlenül szakad, aztán a szél is feltámad. A sötételf lány elhúzza száját a fekete kendő alatt.*
~ Bakker… remek! Miért, mindig csak az idióta kívánságaimat hallják meg oda fent?! Tuti elvisz a tüdővész. Mondom én, szar a karmám. ~
*Xot kurjantására a válasz nem a viskóból érkezik. Az éles sivításra felkapja fejét. A visszhangzó suttogás visszakérdezésére, ökölbe szorulnak kezei, és méregzöld szemei megvillannak. Figyelmeztetően felkiált.*
- Pycta! A madár, amit elástam.
*Xotara lekapja hátáról az íját, és két nyílvesszőt is előránt tegezéből. Felajzott íjjal a célra tart, de a dögmadár túl gyorsan húz el felettük.*
~ Na jó, most lett elegem! Csapjon belém a ménkű, de nem fogok tovább itt kint ácsorogni! ~
*Pycta is éppen ekkor akarja lenyomni a viskó kilincsét, hogy megpróbáljon bejutni. Azonban, Xotara felajzott íjával elviharzik mellette, és jobb lábával rárúg az ajtóra, természetesen azzal a céllal, hogy berúgja azt.*
~ Hogy szakadna le a zsanérokról! ~
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.28 03:29:03
1732. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-26 09:11:16
Üzenet elküldve: 2018-08-26 09:11:16
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az érme két oldala//
*Hűvös szél fúj, a csőr koppan,
kavicsba ütközött talán?
Sötét talány, érdekes tán,
mint az érdes nyikorgás, a temető kapuján.
Jaj, ki jár itt? gondolhatják,
míg gerinctájékon csalfa, hideg érzés játszik,
valaki van, pedig a temető üres.
Holtak adják el ingyen lelküket.
Már a fej is látszik, s a csőr ismét koppan,
borzas, s sáros, mintha sosem fürdött volna.
Tisztátalan az, fekete gombszeme villan,
az éjszaka jő, s halálmadár, mi köztünk jár.
Ó, de mily madár az, mi temetve ébred,
Jaj, honnan bújik elő? Puha fészekből talán?
Bizony nem. Sötét talány, érdekes tán,
mint az érdes nyikorgás, a temető kapuján.
Hatalmasat villámlik, s az eső szüntelen esik már. A hirtelen felcsapó fények Xotara és Pycta arcát megvilágítják, hajuk vélhetően már csapzott és vizes, látásukat zavarhatja a hideg zápor és a temető talajáról felcsapó sáros pettyek ruhájukat is mocskolják. Xotara kérdésére a hangokról, hamarost érkezik a válasz és mély halkan induló, majd egyre erősödő kacagás veszi kezdetét, mely megelőzi Pycta nyugtató válaszát, de egyéb nem történik, s lassan elhal, talán csak ismét borzongást hagy maga után. A lány kívánsága is meghallgattatik, mert szél indul el, előbb csak kis erővel, majd egyre gyorsabban, s az ég felé, valami kapaszkodót kereső csonka és korhadt ágak között hangosan fütyül. Gyorsan esik a hőmérséklet is, a temetőben parázsló halmok csak füstös dögszagot hoznak, meleget nem ádnak. A ház néma csendbe és sötétségbe burkolózik. Bár nem ház az, inkább valóban csak koszhadt vityilló, mely egyelőre érkezésükre nem reagál. Xotara ha körbenéz, csak a temetőt látja maga körül, mely a vityilló környékén kissé rendezettebb látványt mutat, persze ez csupán azt jelenti, hogy a szárazan kúszó borostyán egy-két sírt kihagyott. Látszik, hogy ritkán látogatott hely ez, a város vagy a falvak lakói szeretteiket már nem látogatják, sírhantjukat nem gondozzák. Tán, hogy éljenek a testi örömöknek? Vagy a kellemes délutánon elkortyolt tea íze édesebb és erősebb, mint a holtak iránt érzett tisztelet? Pedig a holtak nem nyugszanak, így, vagy úgy megköszönik a nem törődést. A kaparászást a két vándor nem hallhatja, pedig egyre erősebb, valami nem elégedett nyughelyével, vagy még nem kíván meghalni, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy ismét napvilágot lásson. Éles sivítás húz el a két vándor felett, tán tarkójuk közelében érezhetik, ahogy a korbácsoló esőt is.*
- Ehun van-eeeeeeeee??? *Xotara kérdésére már visszhangzó suttogás a válasz, majd ismét nevetés, de a vityilló csendes marad, a suttogás tán csak fejben hallik. Pycta és Xotara fejében. Ha közelebb lépnek, persze, ha még kedvüket nem szegte a borzongás, az egyik sötéten ásító ablakon tán épp belátnak a kis szobába, melyből a ház áll. Pycta fülei élesek ugyan, de még a szajkózott mantra ellenére is, a korábban említett kacagástól, a suttogástól és a szél kósza dallamtalan fütyülésétől eltérően mást nem hall. A holtak nem beszélnek.*
*Hűvös szél fúj, a csőr koppan,
kavicsba ütközött talán?
Sötét talány, érdekes tán,
mint az érdes nyikorgás, a temető kapuján.
Jaj, ki jár itt? gondolhatják,
míg gerinctájékon csalfa, hideg érzés játszik,
valaki van, pedig a temető üres.
Holtak adják el ingyen lelküket.
Már a fej is látszik, s a csőr ismét koppan,
borzas, s sáros, mintha sosem fürdött volna.
Tisztátalan az, fekete gombszeme villan,
az éjszaka jő, s halálmadár, mi köztünk jár.
Ó, de mily madár az, mi temetve ébred,
Jaj, honnan bújik elő? Puha fészekből talán?
Bizony nem. Sötét talány, érdekes tán,
mint az érdes nyikorgás, a temető kapuján.
Hatalmasat villámlik, s az eső szüntelen esik már. A hirtelen felcsapó fények Xotara és Pycta arcát megvilágítják, hajuk vélhetően már csapzott és vizes, látásukat zavarhatja a hideg zápor és a temető talajáról felcsapó sáros pettyek ruhájukat is mocskolják. Xotara kérdésére a hangokról, hamarost érkezik a válasz és mély halkan induló, majd egyre erősödő kacagás veszi kezdetét, mely megelőzi Pycta nyugtató válaszát, de egyéb nem történik, s lassan elhal, talán csak ismét borzongást hagy maga után. A lány kívánsága is meghallgattatik, mert szél indul el, előbb csak kis erővel, majd egyre gyorsabban, s az ég felé, valami kapaszkodót kereső csonka és korhadt ágak között hangosan fütyül. Gyorsan esik a hőmérséklet is, a temetőben parázsló halmok csak füstös dögszagot hoznak, meleget nem ádnak. A ház néma csendbe és sötétségbe burkolózik. Bár nem ház az, inkább valóban csak koszhadt vityilló, mely egyelőre érkezésükre nem reagál. Xotara ha körbenéz, csak a temetőt látja maga körül, mely a vityilló környékén kissé rendezettebb látványt mutat, persze ez csupán azt jelenti, hogy a szárazan kúszó borostyán egy-két sírt kihagyott. Látszik, hogy ritkán látogatott hely ez, a város vagy a falvak lakói szeretteiket már nem látogatják, sírhantjukat nem gondozzák. Tán, hogy éljenek a testi örömöknek? Vagy a kellemes délutánon elkortyolt tea íze édesebb és erősebb, mint a holtak iránt érzett tisztelet? Pedig a holtak nem nyugszanak, így, vagy úgy megköszönik a nem törődést. A kaparászást a két vándor nem hallhatja, pedig egyre erősebb, valami nem elégedett nyughelyével, vagy még nem kíván meghalni, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy ismét napvilágot lásson. Éles sivítás húz el a két vándor felett, tán tarkójuk közelében érezhetik, ahogy a korbácsoló esőt is.*
- Ehun van-eeeeeeeee??? *Xotara kérdésére már visszhangzó suttogás a válasz, majd ismét nevetés, de a vityilló csendes marad, a suttogás tán csak fejben hallik. Pycta és Xotara fejében. Ha közelebb lépnek, persze, ha még kedvüket nem szegte a borzongás, az egyik sötéten ásító ablakon tán épp belátnak a kis szobába, melyből a ház áll. Pycta fülei élesek ugyan, de még a szajkózott mantra ellenére is, a korábban említett kacagástól, a suttogástól és a szél kósza dallamtalan fütyülésétől eltérően mást nem hall. A holtak nem beszélnek.*
1731. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-25 14:13:18
Üzenet elküldve: 2018-08-25 14:13:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*A szomorúságtól sokkal mélyebb érzések kerítik hatalmukba, ahogy figyeli a leégett, göcsörtös ujjakként vádlón az ég felé meredő ágakat, a feketére vált törzseket. Az Erdő Szívének hatalma, hite szerint, a mélyen földbe fúródó gyökerektől egészen az ég kékjén magasan szálló madarakig terjed, ám valahogy most úgy érzi, ezt a helyet elhagyta ez a hatalom. Nincsenek madarak az ólomszürke, esőt könnyező égen, a gyökerek elüszkösödtek. Újra belekezd a mantrába, magában fényesen világító fáklyának látja magát a sötétség fagyos birodalmában. De az ő lángja olyan hévvel és fénnyel ég, amely reményt adhat mindenkinek.
Xotara valamikor ilyenkor éri be. A szürke csuhás mintha észre sem venné a vállán sűrűn kopogó esőcseppeket, csak szoborrá váltan áll és a holt ágakat figyeli. Korábbi beszélgetésük felett már átlépett, hálásan veszi a mélységi lány szavait és fogadalmát, miszerint nem kérdezi őt többet az erőddel kapcsolatos dolgokról. Sokkal többet nem is tudna mondani, mit amit eddig előadott. Mélyebben beleásnia magát pedig nem biztos, hogy érdemes volna, így is eléggé szégyenli magát. Ám most sokkal furcsább és égetőbb gondokkal kell foglalkozniuk.
Amikor Xotara mellé lép a mohos épület előtt állva és megosztja vele tapasztalatait, a csuhás felé sem fordulva válaszol színtelen hangján, mert haragoszöld tekintete a házat kutatja élet jelei után.*
- A Fákban Lakó elhagyta e helyet. Mi vagyunk az egyetlenek, kik őérte vagyunk itt. Ne csodálkozz, ha nem látnak szívesen. *Hogy mire és kikre is gondol pontosan, talán ő maga sem tudja, de az érzései ezt közvetítik felé. Érdekes, hogy ebben a sötét, hideg pillanatban teljesen új gondolatok vernek tanyát benne.
~ Ültetni kell. Ha ennek vége, ültetni kell. Fákat. Bokrokat. ~ Visszhangzik a gondolat a fejében, de mozdulatai másról regélnek, ahogy megindul az épület felé.
Nem csatlakozik Xotara szavaihoz, ha nem kapnak választ, úgyis meg kell nézniük, bent van-e az a gondnok. Ha pedig nem találják meg, megkeresni a gyermekek hamvait és visszavinni a templomba.*
- Nem ököl vagyok, hanem kar... *Kezd bele szinte hangtalan a mantrába, suttogása halkan, hidegen cseng, de színtiszta hit és fegyelem lakozik benne. Elérve az ajtót pedig a kilincs felé nyúl, hogy megnézze, zárva-e az ajtó, vagy ha nincs, akkor benyisson. Ez már a tettek ideje.*
*A szomorúságtól sokkal mélyebb érzések kerítik hatalmukba, ahogy figyeli a leégett, göcsörtös ujjakként vádlón az ég felé meredő ágakat, a feketére vált törzseket. Az Erdő Szívének hatalma, hite szerint, a mélyen földbe fúródó gyökerektől egészen az ég kékjén magasan szálló madarakig terjed, ám valahogy most úgy érzi, ezt a helyet elhagyta ez a hatalom. Nincsenek madarak az ólomszürke, esőt könnyező égen, a gyökerek elüszkösödtek. Újra belekezd a mantrába, magában fényesen világító fáklyának látja magát a sötétség fagyos birodalmában. De az ő lángja olyan hévvel és fénnyel ég, amely reményt adhat mindenkinek.
Xotara valamikor ilyenkor éri be. A szürke csuhás mintha észre sem venné a vállán sűrűn kopogó esőcseppeket, csak szoborrá váltan áll és a holt ágakat figyeli. Korábbi beszélgetésük felett már átlépett, hálásan veszi a mélységi lány szavait és fogadalmát, miszerint nem kérdezi őt többet az erőddel kapcsolatos dolgokról. Sokkal többet nem is tudna mondani, mit amit eddig előadott. Mélyebben beleásnia magát pedig nem biztos, hogy érdemes volna, így is eléggé szégyenli magát. Ám most sokkal furcsább és égetőbb gondokkal kell foglalkozniuk.
Amikor Xotara mellé lép a mohos épület előtt állva és megosztja vele tapasztalatait, a csuhás felé sem fordulva válaszol színtelen hangján, mert haragoszöld tekintete a házat kutatja élet jelei után.*
- A Fákban Lakó elhagyta e helyet. Mi vagyunk az egyetlenek, kik őérte vagyunk itt. Ne csodálkozz, ha nem látnak szívesen. *Hogy mire és kikre is gondol pontosan, talán ő maga sem tudja, de az érzései ezt közvetítik felé. Érdekes, hogy ebben a sötét, hideg pillanatban teljesen új gondolatok vernek tanyát benne.
~ Ültetni kell. Ha ennek vége, ültetni kell. Fákat. Bokrokat. ~ Visszhangzik a gondolat a fejében, de mozdulatai másról regélnek, ahogy megindul az épület felé.
Nem csatlakozik Xotara szavaihoz, ha nem kapnak választ, úgyis meg kell nézniük, bent van-e az a gondnok. Ha pedig nem találják meg, megkeresni a gyermekek hamvait és visszavinni a templomba.*
- Nem ököl vagyok, hanem kar... *Kezd bele szinte hangtalan a mantrába, suttogása halkan, hidegen cseng, de színtiszta hit és fegyelem lakozik benne. Elérve az ajtót pedig a kilincs felé nyúl, hogy megnézze, zárva-e az ajtó, vagy ha nincs, akkor benyisson. Ez már a tettek ideje.*
1730. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-25 01:57:36
Üzenet elküldve: 2018-08-25 01:57:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Árnytörő Xotara jelenlétében valamiért egyre gyakrabban suttognak rekedtes elhaló hangon. Legyen az illető élő vagy holt, isten vagy halandó. A sötételf lány már egészen kezdi megszokni. Így, amikor a takarító munkálatok közben Pycta az erdőszellemes mantráját mormolja Xotara nagyon is jól hallja szavait, de nem szól semmit, csak egy kicsit megpihenve a seprű nyelére támaszkodik, mint egy jó munkásember. Vet egy kurta pillantást a szürke csuhásra, alsó ajkát kibiggyesztve, egy nagyot fújtat, mire rakoncátlan tincsei meglibbenek arca előtt, megtörli verejtékező homlokát, majd szótlanul folytatja tovább a munkát.*
~ Mazochista, szadista szerzetesek. ~
*A sötételf lány legnagyobb meglepetésére, a vélemény áradatára az elf csuhás csak egy tömör és velős 'rendben'-nel felel, és megköszöni a segítséget.*
~ Mi? Csak ennyi… ~
- Nem kell köszönöd semmit, mert nem tettem még semmit.
~ Meg aztán valahogy vonzom a bajt. Szar a karmám. ~
*Pycta nyelve aztán csak megered, és félreérhetetlenül egyértelműen közli vele, hogy már soha többé nem fog visszatérni a vadvédbe.
Xotara, a szürke csuhással ellentétben, nemes egyszerűséggel, tényleg szomorúságot érez. Már éppen zúdítaná is véleményét az egykori vezérre, hogy kit érdekkel, hogy kilátja, és ki nem látja szívesen a vadvédben, hát nem ő volt az, aki az elhagyott romokból újjá építette az erődöt, aki új értelmet adott a _venár_ szónak? Szóval, kinek, ha nem neki van a legtöbb joga a vadvédben lenni? Meg, hogy talán egyesek pontosan ezt akarják, hogy soha ne térjen vissza, és ezzel csak nekik szerez kárörömöt. De, Pycta olyan pillantással sújtja, hogy Xotara elkapja tekintetét, és visszafogva magát, keserűen nyeli le a nyelvén sorakozó szóáradatot. Röviden és tömören válaszol.*
- Rendben. Többé nem fogom felhozni.
~ Pont, az a baj, hogy semmi sincs rendben. ~
*Ahogy befejezi a mondatot melankolikus megérzés önti el, ami olyan erős, hogy szinte már tudja; abba a vadvédbe, amit ismer, már ő se fog tudni soha visszatérni.
A mélységi lány egyetértően bólint a szürke csuhásnak, aki vállalja, hogy megkeresni a temetőgondnokot, míg ő eltemetni a döglött madarat.
Xotara már megint suttogó, sziszegő hangokat hall, párszor körbe is tekint, de a hangforrását most sem leli.*
~ Az eredarba! Hogy a fűzfán füttyülő rézangyal vágná hátba! ~
*A sötételf lány érzi félelme, lassan kezd átcsapni dühbe.*
~ Nyugi, kislány! Ne veszítsd el a hidegvéredet! Nagyon jól tudod, hogy annak soha nincs jó vége… aztán már megint csak futhatsz el véle. ~
*Xot nehezen viseli, ha fenyegetik, amúgy is elég ingerlékeny természet. Önérzetes, makacs, akiben rengeteg elfojtott düh van.*
~ Nyugodt vagyok… nyugodt vagyok… nyuuuugodt vagyok. ~
*Győzködi magát, de ez sose szokott bejönni, sőt általában ettől csak még jobban felhúzza magát. Kedélyállapotán a zuhogó eső is csak tovább ront. Viszont, a sötétedést, mint Éj Anya fekete szembalzsamját, örömmel fogadja.*
~ Legalább ez… fújhatna a szél is… nem lenne ilyen erős ez a hullaszag. ~
*A sötételf lány fejét oldalra fordítva kiroppantja nyakát, majd lassan kifújja a levegőt.*
~ Koncentrálj a feladatra! ~
*Megigazítja a fekete kendőt az arcán, és hátrahagyva a kis sírhantot megkeresi Pyctát. Nem nehéz rábukkannia a csuhásra. A kordély kerekei jól látható nyomot vájtak az esőtől fellazult talajba. Xot a nyomokat követve valami nádfedeles viskóhoz érkezik, ahol meg is találja az elfet, aki minden bizonnyal jól hallja lépteit. A mélységi lány nem is szól semmit, amíg a szürke csuhás mellé nem lép. Xotarának nem igazán akaródzik szólni, hogy mint valami őrült, már megint hangokat hallott, pedig a meggyalázott oltár nincs is a közelben, de most ketten alkotnak egy csapatot, szóval ha jól össze akarnak dolgozni, tudja, hogy nem fukarkodhat az információkkal.*
- Pycta! Nem tetszik ez a hely. Az előbb megint valami izé… a semmiből sutyorgott nekem. Tartsd, te is nyitva a szemed… vagy inkább a füled! Én majd sasolom a tájat.
*Kacsint a csuhásra, egy halovány vigyorral a képén, majd a vityilló ajtajára pillant.*
~ Nem látok fényt kiszűrődni az ablakon. Hmm… lehet benyomva alszik… biztos valami koszos, vén, piás és süket, mint az ágyú. ~
*Xotara mély női orgánumát elővéve, elkurjantja magát.*
- Ehun van-e a temető gondnoka?! A templomból küldtek minket.
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.25 02:07:50
*Árnytörő Xotara jelenlétében valamiért egyre gyakrabban suttognak rekedtes elhaló hangon. Legyen az illető élő vagy holt, isten vagy halandó. A sötételf lány már egészen kezdi megszokni. Így, amikor a takarító munkálatok közben Pycta az erdőszellemes mantráját mormolja Xotara nagyon is jól hallja szavait, de nem szól semmit, csak egy kicsit megpihenve a seprű nyelére támaszkodik, mint egy jó munkásember. Vet egy kurta pillantást a szürke csuhásra, alsó ajkát kibiggyesztve, egy nagyot fújtat, mire rakoncátlan tincsei meglibbenek arca előtt, megtörli verejtékező homlokát, majd szótlanul folytatja tovább a munkát.*
~ Mazochista, szadista szerzetesek. ~
*A sötételf lány legnagyobb meglepetésére, a vélemény áradatára az elf csuhás csak egy tömör és velős 'rendben'-nel felel, és megköszöni a segítséget.*
~ Mi? Csak ennyi… ~
- Nem kell köszönöd semmit, mert nem tettem még semmit.
~ Meg aztán valahogy vonzom a bajt. Szar a karmám. ~
*Pycta nyelve aztán csak megered, és félreérhetetlenül egyértelműen közli vele, hogy már soha többé nem fog visszatérni a vadvédbe.
Xotara, a szürke csuhással ellentétben, nemes egyszerűséggel, tényleg szomorúságot érez. Már éppen zúdítaná is véleményét az egykori vezérre, hogy kit érdekkel, hogy kilátja, és ki nem látja szívesen a vadvédben, hát nem ő volt az, aki az elhagyott romokból újjá építette az erődöt, aki új értelmet adott a _venár_ szónak? Szóval, kinek, ha nem neki van a legtöbb joga a vadvédben lenni? Meg, hogy talán egyesek pontosan ezt akarják, hogy soha ne térjen vissza, és ezzel csak nekik szerez kárörömöt. De, Pycta olyan pillantással sújtja, hogy Xotara elkapja tekintetét, és visszafogva magát, keserűen nyeli le a nyelvén sorakozó szóáradatot. Röviden és tömören válaszol.*
- Rendben. Többé nem fogom felhozni.
~ Pont, az a baj, hogy semmi sincs rendben. ~
*Ahogy befejezi a mondatot melankolikus megérzés önti el, ami olyan erős, hogy szinte már tudja; abba a vadvédbe, amit ismer, már ő se fog tudni soha visszatérni.
A mélységi lány egyetértően bólint a szürke csuhásnak, aki vállalja, hogy megkeresni a temetőgondnokot, míg ő eltemetni a döglött madarat.
Xotara már megint suttogó, sziszegő hangokat hall, párszor körbe is tekint, de a hangforrását most sem leli.*
~ Az eredarba! Hogy a fűzfán füttyülő rézangyal vágná hátba! ~
*A sötételf lány érzi félelme, lassan kezd átcsapni dühbe.*
~ Nyugi, kislány! Ne veszítsd el a hidegvéredet! Nagyon jól tudod, hogy annak soha nincs jó vége… aztán már megint csak futhatsz el véle. ~
*Xot nehezen viseli, ha fenyegetik, amúgy is elég ingerlékeny természet. Önérzetes, makacs, akiben rengeteg elfojtott düh van.*
~ Nyugodt vagyok… nyugodt vagyok… nyuuuugodt vagyok. ~
*Győzködi magát, de ez sose szokott bejönni, sőt általában ettől csak még jobban felhúzza magát. Kedélyállapotán a zuhogó eső is csak tovább ront. Viszont, a sötétedést, mint Éj Anya fekete szembalzsamját, örömmel fogadja.*
~ Legalább ez… fújhatna a szél is… nem lenne ilyen erős ez a hullaszag. ~
*A sötételf lány fejét oldalra fordítva kiroppantja nyakát, majd lassan kifújja a levegőt.*
~ Koncentrálj a feladatra! ~
*Megigazítja a fekete kendőt az arcán, és hátrahagyva a kis sírhantot megkeresi Pyctát. Nem nehéz rábukkannia a csuhásra. A kordély kerekei jól látható nyomot vájtak az esőtől fellazult talajba. Xot a nyomokat követve valami nádfedeles viskóhoz érkezik, ahol meg is találja az elfet, aki minden bizonnyal jól hallja lépteit. A mélységi lány nem is szól semmit, amíg a szürke csuhás mellé nem lép. Xotarának nem igazán akaródzik szólni, hogy mint valami őrült, már megint hangokat hallott, pedig a meggyalázott oltár nincs is a közelben, de most ketten alkotnak egy csapatot, szóval ha jól össze akarnak dolgozni, tudja, hogy nem fukarkodhat az információkkal.*
- Pycta! Nem tetszik ez a hely. Az előbb megint valami izé… a semmiből sutyorgott nekem. Tartsd, te is nyitva a szemed… vagy inkább a füled! Én majd sasolom a tájat.
*Kacsint a csuhásra, egy halovány vigyorral a képén, majd a vityilló ajtajára pillant.*
~ Nem látok fényt kiszűrődni az ablakon. Hmm… lehet benyomva alszik… biztos valami koszos, vén, piás és süket, mint az ágyú. ~
*Xotara mély női orgánumát elővéve, elkurjantja magát.*
- Ehun van-e a temető gondnoka?! A templomból küldtek minket.
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.25 02:07:50
1729. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-23 20:44:55
Üzenet elküldve: 2018-08-23 20:44:55
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az érme két oldala//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Mintha sötétedne. A szürkületet csak néha vágja félbe egy-egy fehér villám, óriási robajjal. A bűz szinte elviselhetetlen, a holttestek halmokban állnak, rengeteg halottat idehurcoltak már a városból. Akad köztük díszes ruhába öltözött és szegény is, a halál nem válogat, persze a gazdagabbak értékeiktől megfosztva, a világért sem dobnának ki semmi fontosat. Hirtelen nyílik meg az égi dézsa, s az eső korábbi pettyezését zúduló áradat váltja fel. A két vándor a szakadó esőben nehezen tájékozódik, de egyikük sincs szappanból, így vélhetően nem okoz nekik problémát. Árnytörő Xotara, szívére hallgat, s a madár tetemét kedvességgel, s kegyességgel tiszteli meg. Egy időre különválnak, hogy okosan elosztott feladataikat végezzék, az igaz hit szolgálatában. A madár teteme nem nehéz, sőt, szinte súlytalan, bár tény, hogy az érzés, mely az apró gödör ásása közben keletkezhet mély és tartalmas. Xotara munkálkodását csak ritkán szakítja meg, egy-egy eleinte halk sziszegésnek tűnő hang, melyre ha jobban figyel suttogássá állhat össze:*
- Mihicsiiiii... mitcsináááálsssszzz... Kssszszoooootharaaaa???? Miéééééérrrrrttsszszzzz? Ssszzzzzeeeeenvedniii fooooogsssszzzzzzzz, ssszzzzééépsséééég, heheheheeeeeeeee. *Úgy enyészik el, ahogy keletkezett fagyos leheletben visszabújva, egy tekergőző kígyó sziszegésébe, hátborzongató és lúdbőrző módon. Hatalmasat villámlik, s midőn Xotara elfordul, nem láthatja, hogy a tetem melyet eltemetett, apró kis kaparászással próbálja kiásni magát. A piciny csőr már megjelent a felszínen.
Pycta saját útját járja, így a fent említett eseményekből bizony kimarad, de szívében és zsigereiben érezheti, hogy bizony nincs minden rendben. Az érzés megmagyarázhatatlan és hideg, torokszorító módon kúszik fel a gyomorból, hogy aztán egy hatalmas nyelésben tűnjön el. Az elf rendíthetetlen hite talán megsegítheti, bár a környező leégett, egykor virágzó és harsogó levelű fákban sem élet, sem egyéb nem lakozhat. Pedig hogy örültek volna az esőnek, most azonban csak görcsbe rándult szenes ágaik nyújtóznak az égbolt felé, megváltásért. Ahogyan halad, apró vityilló tűnhet fel a szeme előtt, s ha felé indul, nádfedeles, moha lepte, apró ablakos házikót láthat, egyszerű csukott faajtóval. Útközben Xotara is utoléri, maga után hurcolva a nehéz rettenet érzését.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Mintha sötétedne. A szürkületet csak néha vágja félbe egy-egy fehér villám, óriási robajjal. A bűz szinte elviselhetetlen, a holttestek halmokban állnak, rengeteg halottat idehurcoltak már a városból. Akad köztük díszes ruhába öltözött és szegény is, a halál nem válogat, persze a gazdagabbak értékeiktől megfosztva, a világért sem dobnának ki semmi fontosat. Hirtelen nyílik meg az égi dézsa, s az eső korábbi pettyezését zúduló áradat váltja fel. A két vándor a szakadó esőben nehezen tájékozódik, de egyikük sincs szappanból, így vélhetően nem okoz nekik problémát. Árnytörő Xotara, szívére hallgat, s a madár tetemét kedvességgel, s kegyességgel tiszteli meg. Egy időre különválnak, hogy okosan elosztott feladataikat végezzék, az igaz hit szolgálatában. A madár teteme nem nehéz, sőt, szinte súlytalan, bár tény, hogy az érzés, mely az apró gödör ásása közben keletkezhet mély és tartalmas. Xotara munkálkodását csak ritkán szakítja meg, egy-egy eleinte halk sziszegésnek tűnő hang, melyre ha jobban figyel suttogássá állhat össze:*
- Mihicsiiiii... mitcsináááálsssszzz... Kssszszoooootharaaaa???? Miéééééérrrrrttsszszzzz? Ssszzzzzeeeeenvedniii fooooogsssszzzzzzzz, ssszzzzééépsséééég, heheheheeeeeeeee. *Úgy enyészik el, ahogy keletkezett fagyos leheletben visszabújva, egy tekergőző kígyó sziszegésébe, hátborzongató és lúdbőrző módon. Hatalmasat villámlik, s midőn Xotara elfordul, nem láthatja, hogy a tetem melyet eltemetett, apró kis kaparászással próbálja kiásni magát. A piciny csőr már megjelent a felszínen.
Pycta saját útját járja, így a fent említett eseményekből bizony kimarad, de szívében és zsigereiben érezheti, hogy bizony nincs minden rendben. Az érzés megmagyarázhatatlan és hideg, torokszorító módon kúszik fel a gyomorból, hogy aztán egy hatalmas nyelésben tűnjön el. Az elf rendíthetetlen hite talán megsegítheti, bár a környező leégett, egykor virágzó és harsogó levelű fákban sem élet, sem egyéb nem lakozhat. Pedig hogy örültek volna az esőnek, most azonban csak görcsbe rándult szenes ágaik nyújtóznak az égbolt felé, megváltásért. Ahogyan halad, apró vityilló tűnhet fel a szeme előtt, s ha felé indul, nádfedeles, moha lepte, apró ablakos házikót láthat, egyszerű csukott faajtóval. Útközben Xotara is utoléri, maga után hurcolva a nehéz rettenet érzését.*
1728. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-22 22:29:48
Üzenet elküldve: 2018-08-22 22:29:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Mindennek oka van. Ahogy a csuhás szóhasználatának is, így ha a mélységi az azokban rejlő rejtett igazságokra gondol, talán igaza van.
A takarítás közbeni suttogást alig hallja, egyrészről, mert dolgozik és folyton csinál valamit, másrészről pedig egy mantrát mormol folyamatosan, s ha Xotara figyel egy kicsit a mellette dolgozó szerzetesre, akkor ki is veheti szavait.*
- Nem ököl vagyok, hanem kar, mely az ütést indítja. Nem kar vagyok, hanem test, amelyhez a kar tartozik. Nem test vagyok, hanem a szellem, mely az erdőből ered. Az erdő része vagyok, az erdő ökle vagyok. Nem ököl vagyok, hanem... *Szinte suttogja a szavakat, de monoton üteme megnyugtatja és kilúgozza elméjéből a sötét erőket.
A takarítás végeztével pedig elindulnak a temetőbe, de a templom falánál a csuhás még felveszi a halott madárka tetemét. A kendőt csak a csuklójára köti, neki már van egy az arca előtt, így nem kell tartania a megfertőződéstől, bár gyanítja, hogy nem ezen fog múlni.
Xotara szavaira csak biccent, majd átadja a madarat és megfogja a kordét, hogy a temető felé vegyék az irányt. Érzi, hogy a sötételf lány nagyon mondani akar neki valamit, de türelmesen és némán kivárja, míg előhozakodik a farbával.
A szavakat közbeszólás nélkül hallgatja végig, ha Xotara beszéd közben felé pillant, csak azt látja, hogy a csuhás előre mered a temető útján, de láthatóan hallja és felfogja, amit neki mond. Amikor pedig félúton a sötételf a tekintetébe néz, állja azt, majd kurtán válaszol.*
- Rendben. *Csak ennyit mond, nem többet és még csak kommentárt sem fűz az elhangzottakhoz. Nem kezd el magyarázkodni, ahogy arról sem beszélni, hogy miként fog tenni és milyen módon teszi azt.
A temető kapujában megállva viszont elengedi a kordé rúdjait és most ő fordul Xotara felé.*
- Köszönöm, hogy segítesz, de ha sikerrel jártunk, akkor sem térek vissza Vadvédbe. Nekem már nincs ott helyem, úgy érzem, azok után, ahogy eljöttem, nem látnának szívesen. *Mondja ki érzéseit, s valahol szomorú amiatt, hogy nem szomorú valójában. Célja volt vele az Erdő Szívének és Vadvédben már elvégezte a feladatát.*
- Visszatérek az erdőbe és békében élem az életem tovább, egészen addig, míg a Fákban Lakónak újra szüksége nem lesz rám. *Ez nem véleményezésre bocsátandó szavak, hanem kész tények, a csuhás nem is kíván erről vitát nyitni.
Sajnálja Lyz-t és még sokakat, de neki már nincs helye ott. Hiányozni fog neki mindenki, de neki az Erdő Szívét kell szolgálnia, ennél fogva nincs lehetősége változtatni a sorsán. S valójában nem is akar.*
- Rendben. Én megkeresem. *Biccent, majd elindul befelé a temetőbe, hogy megkeresse azt a gondnokot vagy bárkit, aki segíteni tud nekik.
Az eső egyáltalán nem zavarja, a daróc jól állja a ráhulló cseppeket, csak a színe válik sötétebbé, ahogy a sírok között kutat az elkendőzött arcú csuhás. Ha Xotara utána indul, akkor a sírok közt lelheti.*
*Mindennek oka van. Ahogy a csuhás szóhasználatának is, így ha a mélységi az azokban rejlő rejtett igazságokra gondol, talán igaza van.
A takarítás közbeni suttogást alig hallja, egyrészről, mert dolgozik és folyton csinál valamit, másrészről pedig egy mantrát mormol folyamatosan, s ha Xotara figyel egy kicsit a mellette dolgozó szerzetesre, akkor ki is veheti szavait.*
- Nem ököl vagyok, hanem kar, mely az ütést indítja. Nem kar vagyok, hanem test, amelyhez a kar tartozik. Nem test vagyok, hanem a szellem, mely az erdőből ered. Az erdő része vagyok, az erdő ökle vagyok. Nem ököl vagyok, hanem... *Szinte suttogja a szavakat, de monoton üteme megnyugtatja és kilúgozza elméjéből a sötét erőket.
A takarítás végeztével pedig elindulnak a temetőbe, de a templom falánál a csuhás még felveszi a halott madárka tetemét. A kendőt csak a csuklójára köti, neki már van egy az arca előtt, így nem kell tartania a megfertőződéstől, bár gyanítja, hogy nem ezen fog múlni.
Xotara szavaira csak biccent, majd átadja a madarat és megfogja a kordét, hogy a temető felé vegyék az irányt. Érzi, hogy a sötételf lány nagyon mondani akar neki valamit, de türelmesen és némán kivárja, míg előhozakodik a farbával.
A szavakat közbeszólás nélkül hallgatja végig, ha Xotara beszéd közben felé pillant, csak azt látja, hogy a csuhás előre mered a temető útján, de láthatóan hallja és felfogja, amit neki mond. Amikor pedig félúton a sötételf a tekintetébe néz, állja azt, majd kurtán válaszol.*
- Rendben. *Csak ennyit mond, nem többet és még csak kommentárt sem fűz az elhangzottakhoz. Nem kezd el magyarázkodni, ahogy arról sem beszélni, hogy miként fog tenni és milyen módon teszi azt.
A temető kapujában megállva viszont elengedi a kordé rúdjait és most ő fordul Xotara felé.*
- Köszönöm, hogy segítesz, de ha sikerrel jártunk, akkor sem térek vissza Vadvédbe. Nekem már nincs ott helyem, úgy érzem, azok után, ahogy eljöttem, nem látnának szívesen. *Mondja ki érzéseit, s valahol szomorú amiatt, hogy nem szomorú valójában. Célja volt vele az Erdő Szívének és Vadvédben már elvégezte a feladatát.*
- Visszatérek az erdőbe és békében élem az életem tovább, egészen addig, míg a Fákban Lakónak újra szüksége nem lesz rám. *Ez nem véleményezésre bocsátandó szavak, hanem kész tények, a csuhás nem is kíván erről vitát nyitni.
Sajnálja Lyz-t és még sokakat, de neki már nincs helye ott. Hiányozni fog neki mindenki, de neki az Erdő Szívét kell szolgálnia, ennél fogva nincs lehetősége változtatni a sorsán. S valójában nem is akar.*
- Rendben. Én megkeresem. *Biccent, majd elindul befelé a temetőbe, hogy megkeresse azt a gondnokot vagy bárkit, aki segíteni tud nekik.
Az eső egyáltalán nem zavarja, a daróc jól állja a ráhulló cseppeket, csak a színe válik sötétebbé, ahogy a sírok között kutat az elkendőzött arcú csuhás. Ha Xotara utána indul, akkor a sírok közt lelheti.*
1727. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-22 19:02:04
Üzenet elküldve: 2018-08-22 19:02:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*A sötételf lány figyelmesen hallgatja, ahogy a szürke csuhás magyaráz neki az istenekről és a sötét jegyről. Nem vág közbe egyszer sem, még akkor se, amikor Pycta, arról beszél, hogy Teysus befolyására bármi képes volt kihozni a sodrából. Csak magának jegyzi meg gondolatban.*
~ Bármi? Azta! Én eddig csak az Erdőmélyén láttam kikelni magából. ~
*Az emlékre önkénytelenül megérinti a forradást a felső ajkán, de továbbra is szótlanul hallgatja Pycta válaszait.
A sötételf lány füleit élesen megüti, amikor az elf csuhás a visszatérése említésekor, azt mondja, hogy az erdőbe és nem azt, hogy a Vadvédbe. Mire, méregzöld szemei megvillannak ugyan, de továbbra se vág közbe, csak tovább hallgatja Pyctát.
Xotarának már kezd valami derengeni, ahogy a szürke csuhás Eeyr oltárról és az őt űző Erdő Szívéről beszél. Bár, a sötételf lány továbbra sem érti, hogy miről beszél az elf csuhás, de ahogy Pycta válaszol, abból kezdi átérezni a helyzetét.*
~ Hajaj, nem lesz ínyére a válaszom, de a Vadvéd kapujában történt isteni színjáték után megfogadtam, hogy soha többé nem fogok kételkedni magamban. De előbb beszüljünk az atyával, addig legalább értelmesen megfogalmazom, amit mondani akarok, hogy ne olyan tahó módon mondjam, mint ahogy szoktam. ~
*A mélységi lány így indul meg, szótlanul az imaterem felé, ahova Pycta úgy lép be, mint valami késdobálóba, ahol beszélnek a Tisztelendővel a feladatokról. Az oltárcsarnokban végzett munka közben, Xotara továbbra se foglalkozik a Véristen suttogásaival, méltatlankodó érintéseivel. Egy sötételf számára, az egyfajta elismerés, ha a Sa'Tereth csalódott benne. A mélységi lány a csendet se töri meg. Nem csak azért, hogy értelmesen összeszedje a gondolatait, hanem azért se, mert egyszer valahol úgy hallotta, hogy csak a hangtalan ima hallgattatik meg. A takarítás befejeztével a szürke csuhás szótlanul lép mellé és hagyják el a Templomot.
A vihar sem tágít, egy újabb dörgés után, lassan elered az eső.*
~ Annyira tudtam… jellemző! Pff! Már megint bőrig fogok ázni! ~
*Amikor Pycta visszafordul valamiért, Xotara is megtorpan, hogy bevárja. Látja, hogy egy halott madár tetemét zárja kezei közé az elf csuhás. Talán egy vadgalamb az. Xotara nem tudja megállapítani, nem látja jól a madarat Pycta kezei között. A mélységi lány ekkor töri meg a csendet.*
- Szegény pára. Biztos, a mennydörgések közben állt meg a kis szíve. Láttam már ilyet.
*Pillant fel a borongós égre, majd a madárra.*
- Ez egy vadgalamb, nem? Szeretem a vadmadarakat, szerintem mondjuk bármilyen madarat kár kalitkába zárni.
*Ekkor, a sötételf lány Pyctához lép.*
- Add ide, kérlek! Hozod a kordélyt?
*Ha a szürke csuhás engedi, akkor kiveszi a kezei közül az élettelen madarat, egyszer végig simítja a tollait, majd finoman tartja kezei között a lassan kihűlő testet. Hogy a mélységi lány, mit tervez a halott vadgalambbal, egyelőre még maradjon titok. Így, indulnak tovább a Temetőbe. Út közben Xotara, megköszörüli a torkát és Pyctára pillant. Mély női orgánumával, amivel a rikkancsokat is képes megszégyeníteni, amikor kiabál, így szól, hangjában most nincs semmi harsányság, se elfojtott indulat. Csupán mondja, ami a szívén van.
- Pycta! Amiről, az oltárcsarnokban beszéltünk, végig gondoltam, most nem kérdezni fogok, hanem mondok neked valamit, felőlem nevezheted hegyi beszédnek is. A tétlenségtől én is kikészülök, ezt sikerült apámnak jól belém… nevelnie. A fájdalom pedig... *Nevet fel keserűen a mélységi lány.*… hát, arról is meg volt az apám maga hitvallása. Ahogy, beszéltél, valahol ő rá emlékeztettél. Elárulom, nem ápoltunk sose jó viszonyt. Nekem a Sors és az apám is teljesen más utat szánt, ha nem ellenkezek, és azt követem, most biztos nem beszélgetnék itt Veled. Talán már nem is élnék. Elhiheted nem volt egyszerű döntés, mert a saját véremet kellett elárulnom hozzá, de tudom, hogy jól döntöttem. Tudom, mert a megérzéseimre hallgattam. Apám elvakultan gyűlöli a felszínieket. Szerintem, az se sokkal jobb, ha úgy mond, a szeretet istenének a nevében fanatikusan cselekszel. Azzal, nem segítesz senkin, ha közben megöleted magad.
*Itt pár pillanatra elhallgatva fürkészi a szürke csuhást, aztán így folytatja: *
- Elfogadom a hited, de a szűklátókörűségedet, azt nem vagyok képes. Sajnálom, úgy tűnik nekem az ellenkezés, a tagadás a lételemem. Felőlem mondhatsz, amit akarsz, de nem fogom hagyni, hogy agyatlanul a vesztedbe rohanj, és megmondom a szemedbe is. Ha kell, leütlek, mint vak a poharat.*
~ Bár fogalmam sincs még, hogy ezt, hogy tenném meg, de majd csak megoldom valahogy. ~
*Xotara egy pár pillanatra, méregzöld szemeit Pycta haragoszöldjeibe fúrja.*
- Ezek szellemében, segítek neked valahogy visszaállítani az oltár egykori fényét, de utána amondó vagyok, hogy térjünk vissza a Vadvédbe. Ha nem akarsz Vezér lenni nem kell annak lenned. Lyz megoldja és a többiek, biztos segítenek neki, de minél több a segítő kéz, annál könnyebb dolga lesz. Emlékszel? A falka ereje a farkas, és a farkas ereje a falka.
*Befejezvén elhallgat. Levéve pillantását a szürke csuhásról, az előttük elterülő macskaköves téren futtatja végig a tekintetét. Esőcseppek pettyezik a kövezetet, ami lassan csillogóvá ázik. A sötételf lány Arenih atyától kapott fekete vászondarabbal kendőzi el az arcát, aminek hatására, már megint egy haramia benyomását keltheti, kissé. Xotara kilép, hogy jelezze Pyctának, hogy ismeri az utat. Majd, eltűnik a Templom mögötti keskeny úton. A Temető kapuján belépve, Xotara ismét megolvassa a feliratokat, de most a vadgalamb tetemével a kezeiben, mosolytalanul sétál tovább. Főleg, hogy az orrát a tűz martalékává vált ázott fa és égett holttestek émelyítő zsíros szaga csapja meg. A sírok között megállva Pyctához fordul.*
- A Temetőgondnoknak valahol itt kell lennie. Én… mindjárt jövök.
*Jelezvén, hogy mi dolga van, kezei között megemeli kissé az élettelen madarat. Azzal, szótlanul folytatja sétáját, láthatóan célirányosan egy bizonyos irányba. A mélységi lány a hatalmas liliomfához sétál, mely most az ősz közeledtével virágtalan. Xotara a fa törzsénél letérdelve, egyik kezével egy kis mélyedést ás a földbe, a gyökerek közé, ahova befekteti a madár megmerevedett tetemét, majd betemeti. Mikor végzett, szótlanul feláll, nem gondol semmire, csak sarkon fordulva megkeresi Pyctát és a Temetőgondnokot.
A mélységi lány, ahogy visszasétál, a vihar ellenére is, tisztán hallja, ahogy egy kuvik sivít fel valahol a fák között, amit egy morajló dörgés követ.*
~ Átkozott vihar… utálom az esőt… ~
*Visszaérve, kérdőn Pyctára pillant, hogy nála mi a helyzet.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.22 19:18:24
*A sötételf lány figyelmesen hallgatja, ahogy a szürke csuhás magyaráz neki az istenekről és a sötét jegyről. Nem vág közbe egyszer sem, még akkor se, amikor Pycta, arról beszél, hogy Teysus befolyására bármi képes volt kihozni a sodrából. Csak magának jegyzi meg gondolatban.*
~ Bármi? Azta! Én eddig csak az Erdőmélyén láttam kikelni magából. ~
*Az emlékre önkénytelenül megérinti a forradást a felső ajkán, de továbbra is szótlanul hallgatja Pycta válaszait.
A sötételf lány füleit élesen megüti, amikor az elf csuhás a visszatérése említésekor, azt mondja, hogy az erdőbe és nem azt, hogy a Vadvédbe. Mire, méregzöld szemei megvillannak ugyan, de továbbra se vág közbe, csak tovább hallgatja Pyctát.
Xotarának már kezd valami derengeni, ahogy a szürke csuhás Eeyr oltárról és az őt űző Erdő Szívéről beszél. Bár, a sötételf lány továbbra sem érti, hogy miről beszél az elf csuhás, de ahogy Pycta válaszol, abból kezdi átérezni a helyzetét.*
~ Hajaj, nem lesz ínyére a válaszom, de a Vadvéd kapujában történt isteni színjáték után megfogadtam, hogy soha többé nem fogok kételkedni magamban. De előbb beszüljünk az atyával, addig legalább értelmesen megfogalmazom, amit mondani akarok, hogy ne olyan tahó módon mondjam, mint ahogy szoktam. ~
*A mélységi lány így indul meg, szótlanul az imaterem felé, ahova Pycta úgy lép be, mint valami késdobálóba, ahol beszélnek a Tisztelendővel a feladatokról. Az oltárcsarnokban végzett munka közben, Xotara továbbra se foglalkozik a Véristen suttogásaival, méltatlankodó érintéseivel. Egy sötételf számára, az egyfajta elismerés, ha a Sa'Tereth csalódott benne. A mélységi lány a csendet se töri meg. Nem csak azért, hogy értelmesen összeszedje a gondolatait, hanem azért se, mert egyszer valahol úgy hallotta, hogy csak a hangtalan ima hallgattatik meg. A takarítás befejeztével a szürke csuhás szótlanul lép mellé és hagyják el a Templomot.
A vihar sem tágít, egy újabb dörgés után, lassan elered az eső.*
~ Annyira tudtam… jellemző! Pff! Már megint bőrig fogok ázni! ~
*Amikor Pycta visszafordul valamiért, Xotara is megtorpan, hogy bevárja. Látja, hogy egy halott madár tetemét zárja kezei közé az elf csuhás. Talán egy vadgalamb az. Xotara nem tudja megállapítani, nem látja jól a madarat Pycta kezei között. A mélységi lány ekkor töri meg a csendet.*
- Szegény pára. Biztos, a mennydörgések közben állt meg a kis szíve. Láttam már ilyet.
*Pillant fel a borongós égre, majd a madárra.*
- Ez egy vadgalamb, nem? Szeretem a vadmadarakat, szerintem mondjuk bármilyen madarat kár kalitkába zárni.
*Ekkor, a sötételf lány Pyctához lép.*
- Add ide, kérlek! Hozod a kordélyt?
*Ha a szürke csuhás engedi, akkor kiveszi a kezei közül az élettelen madarat, egyszer végig simítja a tollait, majd finoman tartja kezei között a lassan kihűlő testet. Hogy a mélységi lány, mit tervez a halott vadgalambbal, egyelőre még maradjon titok. Így, indulnak tovább a Temetőbe. Út közben Xotara, megköszörüli a torkát és Pyctára pillant. Mély női orgánumával, amivel a rikkancsokat is képes megszégyeníteni, amikor kiabál, így szól, hangjában most nincs semmi harsányság, se elfojtott indulat. Csupán mondja, ami a szívén van.
- Pycta! Amiről, az oltárcsarnokban beszéltünk, végig gondoltam, most nem kérdezni fogok, hanem mondok neked valamit, felőlem nevezheted hegyi beszédnek is. A tétlenségtől én is kikészülök, ezt sikerült apámnak jól belém… nevelnie. A fájdalom pedig... *Nevet fel keserűen a mélységi lány.*… hát, arról is meg volt az apám maga hitvallása. Ahogy, beszéltél, valahol ő rá emlékeztettél. Elárulom, nem ápoltunk sose jó viszonyt. Nekem a Sors és az apám is teljesen más utat szánt, ha nem ellenkezek, és azt követem, most biztos nem beszélgetnék itt Veled. Talán már nem is élnék. Elhiheted nem volt egyszerű döntés, mert a saját véremet kellett elárulnom hozzá, de tudom, hogy jól döntöttem. Tudom, mert a megérzéseimre hallgattam. Apám elvakultan gyűlöli a felszínieket. Szerintem, az se sokkal jobb, ha úgy mond, a szeretet istenének a nevében fanatikusan cselekszel. Azzal, nem segítesz senkin, ha közben megöleted magad.
*Itt pár pillanatra elhallgatva fürkészi a szürke csuhást, aztán így folytatja: *
- Elfogadom a hited, de a szűklátókörűségedet, azt nem vagyok képes. Sajnálom, úgy tűnik nekem az ellenkezés, a tagadás a lételemem. Felőlem mondhatsz, amit akarsz, de nem fogom hagyni, hogy agyatlanul a vesztedbe rohanj, és megmondom a szemedbe is. Ha kell, leütlek, mint vak a poharat.*
~ Bár fogalmam sincs még, hogy ezt, hogy tenném meg, de majd csak megoldom valahogy. ~
*Xotara egy pár pillanatra, méregzöld szemeit Pycta haragoszöldjeibe fúrja.*
- Ezek szellemében, segítek neked valahogy visszaállítani az oltár egykori fényét, de utána amondó vagyok, hogy térjünk vissza a Vadvédbe. Ha nem akarsz Vezér lenni nem kell annak lenned. Lyz megoldja és a többiek, biztos segítenek neki, de minél több a segítő kéz, annál könnyebb dolga lesz. Emlékszel? A falka ereje a farkas, és a farkas ereje a falka.
*Befejezvén elhallgat. Levéve pillantását a szürke csuhásról, az előttük elterülő macskaköves téren futtatja végig a tekintetét. Esőcseppek pettyezik a kövezetet, ami lassan csillogóvá ázik. A sötételf lány Arenih atyától kapott fekete vászondarabbal kendőzi el az arcát, aminek hatására, már megint egy haramia benyomását keltheti, kissé. Xotara kilép, hogy jelezze Pyctának, hogy ismeri az utat. Majd, eltűnik a Templom mögötti keskeny úton. A Temető kapuján belépve, Xotara ismét megolvassa a feliratokat, de most a vadgalamb tetemével a kezeiben, mosolytalanul sétál tovább. Főleg, hogy az orrát a tűz martalékává vált ázott fa és égett holttestek émelyítő zsíros szaga csapja meg. A sírok között megállva Pyctához fordul.*
- A Temetőgondnoknak valahol itt kell lennie. Én… mindjárt jövök.
*Jelezvén, hogy mi dolga van, kezei között megemeli kissé az élettelen madarat. Azzal, szótlanul folytatja sétáját, láthatóan célirányosan egy bizonyos irányba. A mélységi lány a hatalmas liliomfához sétál, mely most az ősz közeledtével virágtalan. Xotara a fa törzsénél letérdelve, egyik kezével egy kis mélyedést ás a földbe, a gyökerek közé, ahova befekteti a madár megmerevedett tetemét, majd betemeti. Mikor végzett, szótlanul feláll, nem gondol semmire, csak sarkon fordulva megkeresi Pyctát és a Temetőgondnokot.
A mélységi lány, ahogy visszasétál, a vihar ellenére is, tisztán hallja, ahogy egy kuvik sivít fel valahol a fák között, amit egy morajló dörgés követ.*
~ Átkozott vihar… utálom az esőt… ~
*Visszaérve, kérdőn Pyctára pillant, hogy nála mi a helyzet.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.22 19:18:24
1726. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-14 01:20:59
Üzenet elküldve: 2018-08-14 01:20:59
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Árnyak közt//
//Zárás//
~ Sejtettem. ~
- Érteeem.
*Jelenti ki a mélységi lány végig mérve fajtársát, aki még mindig szótlanul és mozdulatlanul áll, mint egy sóbálvány. Majd egy széles vigyort és egy kacsintást küldve Tubi felé, lassan kibontakozik a felvett testtartásából. Eltolva magát a fától, ujjaival végig simítja annak mohos törzsét.*
- Jól van, akkor elmondom a briliáns tervem.
~ Vagy inkább a briliáns csapdám. ~
*A sötételf lány fel s alá sétálgatva, karjait hátrakulcsolja, minek következtében fekete köpenye szétnyílik, és láthatóvá válik lila ruhája, vértezete és a derékszíján függő rövidkardja is.*
- Van egy rejtekajtó itt a városban, amit három különböző zár véd. A városon belül egy igen különös helyen van ez az ajtó, ami a felszínieknek maguktól eszükbe se jut, hogy ott van, mert nincs szem előtt. Engem főleg az érdekkel, hogy miért van ott, miért védik ennyire, és mi van mögötte.
~ Ha bejutunk... ez a patkány szépen besétál a csapdámba. ~
- Amit ott találnánk a Tied lehet, én csak tudni akarom mi van mögötte.
~ Aztán a Város Őrség kezére adom… hehhe… rablóból lesz a legjobb pandúr. ~
- A helyet, ahova be akarok törni veled, Kósza pintynek hívják. Egy mellőzött csehó, bordély, a Szegénynegyedben. Ettől, talán még különösebb, hogy pont ott rejtettek el, ilyen nagy gonddal, valamit. Te és az én tudásommal, szerintem csak tolvajkulcsokra lesz szükségünk, a többi meg majd jön magától.
~ Persze, kivitelezés előtt írok egy levelet, amit majd a Barakkban hagyok, a megfelelő információkkal az őrség számára. Aztán, majd nézhet ez a patkány, és tudni fogja hogy én voltam. ~
- Mielőtt megkérdeznéd, honnan tudok arról a rejtekajtóról. Legyen elég annyi, hogy volt alkalmam és elég időm tudomást szerezni róla.
~ Nem vagyok hülye, hogy még a szobaszámomat is az orrára kössem, hogy aztán megkeressen, és az erkélyen bemászva, álmomban elvágja a torkomat. ~
*A sötételf lány egy jó ideje a Kósza pintyben lakik és fizeti a lakbért a kilences számú szobára.
Xotara befejezve a járkálást, odalép fajtársához. Karjait leengedve, fekete köpenye ismét körbeöleli. Ha nem fedné a sötételf arcát csuklya, most a fickó szemébe nézne, de így csak az árnyakat fürkészheti, ahol a másik szemeit sejti.*
- Na, Tubicám! Mit szólsz? Leesett az állad, igaz?
*Ha fajtársa nem áll ellen, Xot játszva végig futtatja ujjait a mellkasán, egészen a pasas álláig, amire alulról pajkosan rákoppint.*
- Ne is szólj semmit! Ha érdekkel a dolog légy ott, három nap múlva, alkonyat után, a szökőkútnál.
*Ekkor, a kettejüket elválasztó egy lépést, Xot megteszi, így újra egészen közel simul a fekete köpenyébe burkolózó sötételfhez.*
- Azért, én egy kis gesztenyét kikaparok magamnak, ha nincs ellenedre.
*Súgja oda a sötételf lány egészen halkan Tubinak, és ha hagyja, két kézzel lassan hátra veti a csuklyát a fejéről. Karjait a pasas vállain felejti. Közben végig pillantva a mélységi férfi heges arcán, Xotara elmosolyodik.*
- Hmm… a félszemű sebhelyesarcú.
~ Vagy inkább vágott szemű? Mindegy. ~
*A sötételf lány pimaszul mosolyogva közelebb hajol. Persze, ha Tubi eddig még nem taszította volna el, vagy állítja most le valahogy; akkor egy kósza búcsúcsókot lehel fajtársa ajkaira. A smár után, leengedi karjait, majd elhúzódva ellép.*
- Akkor három nap múlva a találkozzunk a szökőkútnál.
*Persze, aztán ki tudja, hogy harmadnap Natasa ott lesz e, de Xot odaintve a sötét alaknak, így szól: *
- Az Éj Anya legyen veled!
*Xotara a fekete köpenyébe burkolózva halad a sírok között, amikor előtte a csillagtalan égen ismét mozgásra lesz figyelmes. Az előbbi bagoly száll ki az egyik közeli fa koronájából. A bölcs madár hangtalan száll el felette, Xotara elmosolyodva szemléli az éjszakai szárnyast, amikor valami a vállára hull, onnan pedig a földre. Lepillantva egy nagyobbacska bagolyköpetet lát, a gumó nagy része fekete szőrből és csontokból áll.*
~ Nagyon kedves, köszi. ~
*Gondolja a mélységi lány, majd kisuhan a Temető kapuján.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.14 01:28:35
//Árnyak közt//
//Zárás//
~ Sejtettem. ~
- Érteeem.
*Jelenti ki a mélységi lány végig mérve fajtársát, aki még mindig szótlanul és mozdulatlanul áll, mint egy sóbálvány. Majd egy széles vigyort és egy kacsintást küldve Tubi felé, lassan kibontakozik a felvett testtartásából. Eltolva magát a fától, ujjaival végig simítja annak mohos törzsét.*
- Jól van, akkor elmondom a briliáns tervem.
~ Vagy inkább a briliáns csapdám. ~
*A sötételf lány fel s alá sétálgatva, karjait hátrakulcsolja, minek következtében fekete köpenye szétnyílik, és láthatóvá válik lila ruhája, vértezete és a derékszíján függő rövidkardja is.*
- Van egy rejtekajtó itt a városban, amit három különböző zár véd. A városon belül egy igen különös helyen van ez az ajtó, ami a felszínieknek maguktól eszükbe se jut, hogy ott van, mert nincs szem előtt. Engem főleg az érdekkel, hogy miért van ott, miért védik ennyire, és mi van mögötte.
~ Ha bejutunk... ez a patkány szépen besétál a csapdámba. ~
- Amit ott találnánk a Tied lehet, én csak tudni akarom mi van mögötte.
~ Aztán a Város Őrség kezére adom… hehhe… rablóból lesz a legjobb pandúr. ~
- A helyet, ahova be akarok törni veled, Kósza pintynek hívják. Egy mellőzött csehó, bordély, a Szegénynegyedben. Ettől, talán még különösebb, hogy pont ott rejtettek el, ilyen nagy gonddal, valamit. Te és az én tudásommal, szerintem csak tolvajkulcsokra lesz szükségünk, a többi meg majd jön magától.
~ Persze, kivitelezés előtt írok egy levelet, amit majd a Barakkban hagyok, a megfelelő információkkal az őrség számára. Aztán, majd nézhet ez a patkány, és tudni fogja hogy én voltam. ~
- Mielőtt megkérdeznéd, honnan tudok arról a rejtekajtóról. Legyen elég annyi, hogy volt alkalmam és elég időm tudomást szerezni róla.
~ Nem vagyok hülye, hogy még a szobaszámomat is az orrára kössem, hogy aztán megkeressen, és az erkélyen bemászva, álmomban elvágja a torkomat. ~
*A sötételf lány egy jó ideje a Kósza pintyben lakik és fizeti a lakbért a kilences számú szobára.
Xotara befejezve a járkálást, odalép fajtársához. Karjait leengedve, fekete köpenye ismét körbeöleli. Ha nem fedné a sötételf arcát csuklya, most a fickó szemébe nézne, de így csak az árnyakat fürkészheti, ahol a másik szemeit sejti.*
- Na, Tubicám! Mit szólsz? Leesett az állad, igaz?
*Ha fajtársa nem áll ellen, Xot játszva végig futtatja ujjait a mellkasán, egészen a pasas álláig, amire alulról pajkosan rákoppint.*
- Ne is szólj semmit! Ha érdekkel a dolog légy ott, három nap múlva, alkonyat után, a szökőkútnál.
*Ekkor, a kettejüket elválasztó egy lépést, Xot megteszi, így újra egészen közel simul a fekete köpenyébe burkolózó sötételfhez.*
- Azért, én egy kis gesztenyét kikaparok magamnak, ha nincs ellenedre.
*Súgja oda a sötételf lány egészen halkan Tubinak, és ha hagyja, két kézzel lassan hátra veti a csuklyát a fejéről. Karjait a pasas vállain felejti. Közben végig pillantva a mélységi férfi heges arcán, Xotara elmosolyodik.*
- Hmm… a félszemű sebhelyesarcú.
~ Vagy inkább vágott szemű? Mindegy. ~
*A sötételf lány pimaszul mosolyogva közelebb hajol. Persze, ha Tubi eddig még nem taszította volna el, vagy állítja most le valahogy; akkor egy kósza búcsúcsókot lehel fajtársa ajkaira. A smár után, leengedi karjait, majd elhúzódva ellép.*
- Akkor három nap múlva a találkozzunk a szökőkútnál.
*Persze, aztán ki tudja, hogy harmadnap Natasa ott lesz e, de Xot odaintve a sötét alaknak, így szól: *
- Az Éj Anya legyen veled!
*Xotara a fekete köpenyébe burkolózva halad a sírok között, amikor előtte a csillagtalan égen ismét mozgásra lesz figyelmes. Az előbbi bagoly száll ki az egyik közeli fa koronájából. A bölcs madár hangtalan száll el felette, Xotara elmosolyodva szemléli az éjszakai szárnyast, amikor valami a vállára hull, onnan pedig a földre. Lepillantva egy nagyobbacska bagolyköpetet lát, a gumó nagy része fekete szőrből és csontokból áll.*
~ Nagyon kedves, köszi. ~
*Gondolja a mélységi lány, majd kisuhan a Temető kapuján.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.14 01:28:35
1725. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-08 14:16:16
Üzenet elküldve: 2018-08-08 14:16:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 844
OOC üzenetek: 1416
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 844
OOC üzenetek: 1416
Játékstílus: Vakmerő
// Vissza //
* Előrefut, hogy bizonyítsa rátermettségét. Ezalatt a törpe lemarad és elveszik. A temetőbe érve Morwon lassít ugyan, sőt egy kis pihenőt is tart egy sírkőnek támaszkodva, de Draks nem kerül elő. Úgy látszik meggondolta magát, vagy csak eltévedt ezen az igen egyenes és jól belátható szakaszon. Szomorú, de hát ez van. Tulajdonképpen a törpének nagyobb szüksége van Morwonra, mint fordítva, tehát az ő baja. *
– Ki lemarad, kimarad. * Okoskodik magában, aztán elindul. Nem fog ő törpét keresné a szénakazalban, hiszen hosszú út van még előtte. Nem siet ugyan, de a toporgást mellőzné a továbbiakban. *
– Furcsa dógok ezek, he! Mindég, ha lelek vajkit, eltűnődik. * A továbbiakban pedig maga is eltűnődik. Csakhogy ő sárkányokról, óriáslányokról és sörről. *
* Előrefut, hogy bizonyítsa rátermettségét. Ezalatt a törpe lemarad és elveszik. A temetőbe érve Morwon lassít ugyan, sőt egy kis pihenőt is tart egy sírkőnek támaszkodva, de Draks nem kerül elő. Úgy látszik meggondolta magát, vagy csak eltévedt ezen az igen egyenes és jól belátható szakaszon. Szomorú, de hát ez van. Tulajdonképpen a törpének nagyobb szüksége van Morwonra, mint fordítva, tehát az ő baja. *
– Ki lemarad, kimarad. * Okoskodik magában, aztán elindul. Nem fog ő törpét keresné a szénakazalban, hiszen hosszú út van még előtte. Nem siet ugyan, de a toporgást mellőzné a továbbiakban. *
– Furcsa dógok ezek, he! Mindég, ha lelek vajkit, eltűnődik. * A továbbiakban pedig maga is eltűnődik. Csakhogy ő sárkányokról, óriáslányokról és sörről. *
1724. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-04 19:24:45
Üzenet elküldve: 2018-08-04 19:24:45
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Árnyak közt//
*Xot elkapja a sötét fickó csuklya alól kivillanó rosszmájú mosolyát.*
~ Deee cuki, gúnyolódik velem. Idejét se tudom, hogy így, igazán mikor tettek velem ilyet utoljára. Talán még Pirtianesben. Mindjárt sírok! ~
- Hmm… szóval, bízhatok. Helyes! Akárcsak Te, bennem. Éljen a tolvajbecsület!
~ Fúh, ha csak sejtenéd, hogy mennyire megbízható vagyok e téren. ~
*Xotara, apja mellett, évekig tűrte és tette, amit kellett, amíg kellett, mivel Itaro vasszigorral igyekezett orgyilkos tolvajt nevelni belőle. Az évek során, még apjának is meggyőződésévé vált, hogy sikerült betörnie lányát, és elérte nála, amit akart; tiszteletet és feltétlen engedelmességet.
Xotnak, természetesen nem kerüli el a figyelmét, hogy a visszaszúró gúnyolódás mellett, fajtársa fapofával állja a sarat, minden kis fortélyával szemben.*
~ Noh, lám! Le a kalappal, csuklyás! Hehhe. Csak nem, egy tökös csávó? Kezd érdekes lenni a szitu… de tuti egy sótlan pali. ~
*A sötételf pasas következő megnyilatkozásával, úgy tűnik, két részletben is rácáfol a mélységi lány utolsó gondolatára.*
- Nincs kedved? Há' Te kezdted! Na, csakhogy elhagyod ezt a felszíni nyájaskodást. Herótot kapok tőle.
*Aztán a fekete csuklyás bemutatkozása még inkább meglepi, pár pillanatig szólni sem tud.*
- Micsu? Turbékmitúsz?
~ Jah, ez veszett fejsze nyele… hát sajna ez van… esélytelen, hogy megjegyezzem. A csudimudiba. ~
*Xotara a név hallatán azonnal elvigyorodik, ha akarná se tudná, ezt a vigyort elrejteni. Ez túl magas labda a sötételf lánynak. Bár, amennyire tudja rendezi vonásait és komolyságot erőltetve magára, így szól: *
- Értem. Figyelj, ne keseredj el! Biztos, valamivel megzsarolták a szüleidet, hogy ezt a nevet adták neked, de amúgy biztos nagyon szeretnek.../tek(?).
*Adja elő a mélységi lány, nagy komolyan, mintha elhinné, hogy a sötételf fickót valóban így hívnák, sőt nem bírja megállni, muszáj még rásrófolnia.*
- Hát, lehetne ettől sokkal rosszabb is. Hallottam egy srácról, akit úgy hívnak, hogy Nyálas Eugén. Na, erre varrjál gombot! Szóval, Tibi neked nincs is okod panaszra. Vagyis akarom mondani; Tubi.
*Xotara halovány mosolya ismét előtűnik, amikor Tubi a nagy tervre tereli a szót.*
- A nagy terv… hát szent könyv árus és hittérítő vagyok. Hirdetem az igét, meg minden, mert az Istenek nagy tervétől élesen senki sem térhet el. Ha valaki ezt mégis megteszi, azt előbb utóbb, megbüntetik. Ezért, van ez a válság is most Artheniorban.
*A mélységi lány hangja még mindig komoly, csak heges ajka szegletében bujkáló mosoly lehet árulkodó a szemfüleseknek. Sőt, hogy még hitelesebbnek tűnjön fekete köpenyébe nyúl és elővesz belőle egy kis fekete könyvecskét.*
- Ilyeneket árulok, látod?
*Mutatja fel a kis könyvet, majd felcsapva, úgy tesz, mintha felolvasna belőle.*
- '… és akkor mondá Teysus: – Szar az egész! – és a hívők közé baszá a kínzóeszközt, vala. '
*Ezután elteszi a kis könyvet a köpenye belső zsebébe, a szíve fölé.*
- Az Istenek útjai kifürkészhetetlenek. A templomban tartott esti miséről jöttem ide is a temetőbe imádkozni.
*Hantázza Xot, magában igen jót szórakozva, hogy milyen frappánsan forgatja ki a másik szavait, és tereli el a témát a briliáns tervéről, ezzel húzva fajtársa kíváncsiságát.*
~ Na, lássuk mennyire kemény tökű csávó. ~
- Most, hogy ilyen mély és törhetetlenül bensőséges viszonyt alakítottunk ki, alig néhány perc alatt, akkor megkérdem.
~ Ha a Föld városából és az én berkeimből jött, akkor érteni fogja ezt a szójátékot. ~
- A briliáns tervem részletezése előtt vagy után kaparjuk ki _azt_ a gesztenyét?
*Xotara viszont nem áll mozdulatlanul, mint egy sóbálvány. Beszéd közben, bal vállával nekidől egy közeli fának, karjait maga előtt összefonva, lábait keresztezve és méregzöld szemeit kíváncsian Tubira függesztve.*
//Árnyak közt//
*Xot elkapja a sötét fickó csuklya alól kivillanó rosszmájú mosolyát.*
~ Deee cuki, gúnyolódik velem. Idejét se tudom, hogy így, igazán mikor tettek velem ilyet utoljára. Talán még Pirtianesben. Mindjárt sírok! ~
- Hmm… szóval, bízhatok. Helyes! Akárcsak Te, bennem. Éljen a tolvajbecsület!
~ Fúh, ha csak sejtenéd, hogy mennyire megbízható vagyok e téren. ~
*Xotara, apja mellett, évekig tűrte és tette, amit kellett, amíg kellett, mivel Itaro vasszigorral igyekezett orgyilkos tolvajt nevelni belőle. Az évek során, még apjának is meggyőződésévé vált, hogy sikerült betörnie lányát, és elérte nála, amit akart; tiszteletet és feltétlen engedelmességet.
Xotnak, természetesen nem kerüli el a figyelmét, hogy a visszaszúró gúnyolódás mellett, fajtársa fapofával állja a sarat, minden kis fortélyával szemben.*
~ Noh, lám! Le a kalappal, csuklyás! Hehhe. Csak nem, egy tökös csávó? Kezd érdekes lenni a szitu… de tuti egy sótlan pali. ~
*A sötételf pasas következő megnyilatkozásával, úgy tűnik, két részletben is rácáfol a mélységi lány utolsó gondolatára.*
- Nincs kedved? Há' Te kezdted! Na, csakhogy elhagyod ezt a felszíni nyájaskodást. Herótot kapok tőle.
*Aztán a fekete csuklyás bemutatkozása még inkább meglepi, pár pillanatig szólni sem tud.*
- Micsu? Turbékmitúsz?
~ Jah, ez veszett fejsze nyele… hát sajna ez van… esélytelen, hogy megjegyezzem. A csudimudiba. ~
*Xotara a név hallatán azonnal elvigyorodik, ha akarná se tudná, ezt a vigyort elrejteni. Ez túl magas labda a sötételf lánynak. Bár, amennyire tudja rendezi vonásait és komolyságot erőltetve magára, így szól: *
- Értem. Figyelj, ne keseredj el! Biztos, valamivel megzsarolták a szüleidet, hogy ezt a nevet adták neked, de amúgy biztos nagyon szeretnek.../tek(?).
*Adja elő a mélységi lány, nagy komolyan, mintha elhinné, hogy a sötételf fickót valóban így hívnák, sőt nem bírja megállni, muszáj még rásrófolnia.*
- Hát, lehetne ettől sokkal rosszabb is. Hallottam egy srácról, akit úgy hívnak, hogy Nyálas Eugén. Na, erre varrjál gombot! Szóval, Tibi neked nincs is okod panaszra. Vagyis akarom mondani; Tubi.
*Xotara halovány mosolya ismét előtűnik, amikor Tubi a nagy tervre tereli a szót.*
- A nagy terv… hát szent könyv árus és hittérítő vagyok. Hirdetem az igét, meg minden, mert az Istenek nagy tervétől élesen senki sem térhet el. Ha valaki ezt mégis megteszi, azt előbb utóbb, megbüntetik. Ezért, van ez a válság is most Artheniorban.
*A mélységi lány hangja még mindig komoly, csak heges ajka szegletében bujkáló mosoly lehet árulkodó a szemfüleseknek. Sőt, hogy még hitelesebbnek tűnjön fekete köpenyébe nyúl és elővesz belőle egy kis fekete könyvecskét.*
- Ilyeneket árulok, látod?
*Mutatja fel a kis könyvet, majd felcsapva, úgy tesz, mintha felolvasna belőle.*
- '… és akkor mondá Teysus: – Szar az egész! – és a hívők közé baszá a kínzóeszközt, vala. '
*Ezután elteszi a kis könyvet a köpenye belső zsebébe, a szíve fölé.*
- Az Istenek útjai kifürkészhetetlenek. A templomban tartott esti miséről jöttem ide is a temetőbe imádkozni.
*Hantázza Xot, magában igen jót szórakozva, hogy milyen frappánsan forgatja ki a másik szavait, és tereli el a témát a briliáns tervéről, ezzel húzva fajtársa kíváncsiságát.*
~ Na, lássuk mennyire kemény tökű csávó. ~
- Most, hogy ilyen mély és törhetetlenül bensőséges viszonyt alakítottunk ki, alig néhány perc alatt, akkor megkérdem.
~ Ha a Föld városából és az én berkeimből jött, akkor érteni fogja ezt a szójátékot. ~
- A briliáns tervem részletezése előtt vagy után kaparjuk ki _azt_ a gesztenyét?
*Xotara viszont nem áll mozdulatlanul, mint egy sóbálvány. Beszéd közben, bal vállával nekidől egy közeli fának, karjait maga előtt összefonva, lábait keresztezve és méregzöld szemeit kíváncsian Tubira függesztve.*
1723. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-03 15:35:50
Üzenet elküldve: 2018-08-03 15:35:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Árnyak közt//
*A megannyi gúny és cinizmus, amelyet a nőstény kiokád magából mind mind lepereg róla, nem igazán érdeklik az ilyen megjegyzések. Kapott ő már északon ebből eleget. Ami inkább érdekli az a lány ajánlata, és az ebből származó haszon.*
- Igen érdekel. *Mormogja maga elé. Majd tovább hallgatja a lányt, aki a tipikusan ócska kérdést teszi fel. Erre aztán igazán őszinte választ kaphat.*
- Persze bízhatsz bennem. *Mosolyog rá bizalom gerjesztően, már amennyire ő az tud lenni. Után a már szinte borítékolható is a folytatás. A megöllek, meg a fenyegetőzés annyira sajátja a fajtája nőstényeinek, hogy szinte már unalmas is. De ezt a játékot végig kell játszani. Hagyja, hogy a másik körbe körbe járkáljon és még azt is, hogy a fülébe súgjon. Ez egy ilyen népség és most megint találkozik egy példányával. Végig várja fapofával a nevetést, majd figyel tovább, de a folytatást nincs kedve felszíni módon játszania.* ~ Natasa mi? ~ *Neveti el magát természetesen csak gondolatban, hiszen kívülről még mindig a fapofát játssza.* ~ Tipikus kormos név. ~ *Jegyezi meg magában elegendő cinizmussal.*
- Nincs kedvem a felszíni illem szerint cselekedni. *Válaszolja hűvösen és röviden.*
- De ha már itt tartunk az én nevem Tubrisztivusz. *Amint kiejti, egy nagyon halovány mosoly jelenik meg a szája egyik sarkában. Reméli csak, hogy a másiknak leesik ostoba kérdésének halott mivolta.*
- Most, hogy túl vagyunk, a bemutatkozáson talán elkezdhetnéd elmondani mi az a nagy terv, amelyet majd ellopok tőled. *Folytatja a gondolatot a bemutatkozás után és már derűsebben felel a lánynak, mint azt megelőzően, de még mindig nem mozdul a helyéről. Nem gesztikulál. Olyan mint ha egy szobor beszélne a másikkal.*
//Árnyak közt//
*A megannyi gúny és cinizmus, amelyet a nőstény kiokád magából mind mind lepereg róla, nem igazán érdeklik az ilyen megjegyzések. Kapott ő már északon ebből eleget. Ami inkább érdekli az a lány ajánlata, és az ebből származó haszon.*
- Igen érdekel. *Mormogja maga elé. Majd tovább hallgatja a lányt, aki a tipikusan ócska kérdést teszi fel. Erre aztán igazán őszinte választ kaphat.*
- Persze bízhatsz bennem. *Mosolyog rá bizalom gerjesztően, már amennyire ő az tud lenni. Után a már szinte borítékolható is a folytatás. A megöllek, meg a fenyegetőzés annyira sajátja a fajtája nőstényeinek, hogy szinte már unalmas is. De ezt a játékot végig kell játszani. Hagyja, hogy a másik körbe körbe járkáljon és még azt is, hogy a fülébe súgjon. Ez egy ilyen népség és most megint találkozik egy példányával. Végig várja fapofával a nevetést, majd figyel tovább, de a folytatást nincs kedve felszíni módon játszania.* ~ Natasa mi? ~ *Neveti el magát természetesen csak gondolatban, hiszen kívülről még mindig a fapofát játssza.* ~ Tipikus kormos név. ~ *Jegyezi meg magában elegendő cinizmussal.*
- Nincs kedvem a felszíni illem szerint cselekedni. *Válaszolja hűvösen és röviden.*
- De ha már itt tartunk az én nevem Tubrisztivusz. *Amint kiejti, egy nagyon halovány mosoly jelenik meg a szája egyik sarkában. Reméli csak, hogy a másiknak leesik ostoba kérdésének halott mivolta.*
- Most, hogy túl vagyunk, a bemutatkozáson talán elkezdhetnéd elmondani mi az a nagy terv, amelyet majd ellopok tőled. *Folytatja a gondolatot a bemutatkozás után és már derűsebben felel a lánynak, mint azt megelőzően, de még mindig nem mozdul a helyéről. Nem gesztikulál. Olyan mint ha egy szobor beszélne a másikkal.*
1722. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-02 07:14:05
Üzenet elküldve: 2018-08-02 07:14:05
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Árnyak közt//
~ Ráharapott. ~
*Xotara kajánul vigyorog maga elé. Miután sikeresen levakarta vigyorát, megfordul, és a nagyothallásos értetlent adva visszakérdez. *
- Nekem szóltál? Bocsi, nem értettem, mit mondtál.
*Xot színpadiasan körbe néz, mintha rajtuk kívül (esetleg még néhány kósza lelket leszámítva) bárki más is lenne éjszaka a temetőben.*
- Susogó hangod nem jutott el idáig. Mit csináljak? Megismételnéd, kérlek?
*A mélységi lány arcizmai megfeszülnek, mert nem sok hiányzik hozzá, hogy elnevesse magát. Hogy gáncsot vessen a reakciónak, az ajkába harap. Visszanyerve teljes önuralmát, lassan visszasétál a vándor koldushoz.*
- Áh, szóval érdekkel a dolog?
~ Mindjárt gondoltam. ~
*Xot, a fickó megvető pillantásából nem észlel semmit, hiszen csuklya fedi el az arcát. Szóval, a gyilok szempárbaj, így elmarad.*
- Azonban, nem eszik azt olyan forrón. Hiszen nem tudom, hogy bízhatok e benned.
*A sötételf lány körbesétálja fajtársát, méregzöld szemeit végig rajta tartva.*
- Mert mi van, ha beavatlak a tervembe, majd engem kijátszva ellopod az ötletem, és nélkülem valósítod meg?
*Xotara beszéd közben lassan rója a köröket sötét pasas körül, amiket egyre inkább szűkít.*
- Megsúgom.
*Közli halkan, miközben odalép, és egészen közel simul a fekete köpenybe burkolózott sötételfhez.*
- Meg kéne, hogy öljelek.
*A sötételf lány ezen a ponton, már nem bír uralkodni magán, és a sötét férfi arcába nevet. Ha a csuklyás pasas ezek után még nem lökte volna el magától, vagy valami, akkor Xot az orra alatt kuncogva, illedelmesen elhátrál.*
- De nyugi, inkább csináljuk, úgymint a felszíniek. Kezdjük az elején. Mi a neved? De ne szúrd ki a szemem valami álnévvel. Akkor inkább mondd meg, hogy nem akarod elárulni a neved! Aztán hívlak Csöpinek vagy nem t'om, de majd kitalálok valamit.
~ Főleg, hogy pocsék a névmemóriám. ~
- Jó vagyok az ilyesmiben.
*Xotara vigyorogva nyújtja oda jobb kezét.*
- Am' szeva, én Natasa vagyok.
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.02 07:19:13
//Árnyak közt//
~ Ráharapott. ~
*Xotara kajánul vigyorog maga elé. Miután sikeresen levakarta vigyorát, megfordul, és a nagyothallásos értetlent adva visszakérdez. *
- Nekem szóltál? Bocsi, nem értettem, mit mondtál.
*Xot színpadiasan körbe néz, mintha rajtuk kívül (esetleg még néhány kósza lelket leszámítva) bárki más is lenne éjszaka a temetőben.*
- Susogó hangod nem jutott el idáig. Mit csináljak? Megismételnéd, kérlek?
*A mélységi lány arcizmai megfeszülnek, mert nem sok hiányzik hozzá, hogy elnevesse magát. Hogy gáncsot vessen a reakciónak, az ajkába harap. Visszanyerve teljes önuralmát, lassan visszasétál a vándor koldushoz.*
- Áh, szóval érdekkel a dolog?
~ Mindjárt gondoltam. ~
*Xot, a fickó megvető pillantásából nem észlel semmit, hiszen csuklya fedi el az arcát. Szóval, a gyilok szempárbaj, így elmarad.*
- Azonban, nem eszik azt olyan forrón. Hiszen nem tudom, hogy bízhatok e benned.
*A sötételf lány körbesétálja fajtársát, méregzöld szemeit végig rajta tartva.*
- Mert mi van, ha beavatlak a tervembe, majd engem kijátszva ellopod az ötletem, és nélkülem valósítod meg?
*Xotara beszéd közben lassan rója a köröket sötét pasas körül, amiket egyre inkább szűkít.*
- Megsúgom.
*Közli halkan, miközben odalép, és egészen közel simul a fekete köpenybe burkolózott sötételfhez.*
- Meg kéne, hogy öljelek.
*A sötételf lány ezen a ponton, már nem bír uralkodni magán, és a sötét férfi arcába nevet. Ha a csuklyás pasas ezek után még nem lökte volna el magától, vagy valami, akkor Xot az orra alatt kuncogva, illedelmesen elhátrál.*
- De nyugi, inkább csináljuk, úgymint a felszíniek. Kezdjük az elején. Mi a neved? De ne szúrd ki a szemem valami álnévvel. Akkor inkább mondd meg, hogy nem akarod elárulni a neved! Aztán hívlak Csöpinek vagy nem t'om, de majd kitalálok valamit.
~ Főleg, hogy pocsék a névmemóriám. ~
- Jó vagyok az ilyesmiben.
*Xotara vigyorogva nyújtja oda jobb kezét.*
- Am' szeva, én Natasa vagyok.
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.02 07:19:13
1721. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-08-01 09:10:32
Üzenet elküldve: 2018-08-01 09:10:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Árnyak közt//
*A nőstény nem épp kedves Rulcarra, vagy épp megértő nyomorult és szegény helyzetét illetően. Mindezek ellenére most ő van szorult helyzetben és ennek értelmében muszáj azt tennie ami most az életét mentheti meg.*
- Semmi rosszat. *Felel halkan a költői kérdésre. Majd tovább figyeli a másik szavait és mozdulatait. Közben az esetleges menekülési utakat keresi, hogy ha szorul a hurok, akkor le tudjon lépni.*
- igen, csak egy koldus vagyok, aki valaha nem volt az. Nézz végig a ruháimon. Szerintem egészen egyértelmű. *Feleli némi cinizmussal és éllel a hangjában, ezzel talán megerősítve a mondandóját és a kis történetét. A harangozáshoz nincs hozzá fűzni valója. el is engedi a füle mellett. A lány ezek után elbúcsúzik, amely meglepi Rulcart, hiszen azt gondolta ennek lesz valami folytatása, akár még úgy is, hogy megtámadja, vagy tovább csevegnek. Amint nézi és hallgatja a távozót hamar össze is álla a kép a számára* ~ Hogy az a nyomorult szuka! ~
- Várj! *Kiált utána nem túl erősen. Némi megalázkodással a hangjában.*
- Érdekel a dolog. *Morogja el a mondandója végét és megvető szemeit a másikra ereszti, hiszen a haszon és a könnyű aranyhoz jutás mindig érdekelte és igazából erről szól az élete.*
//Árnyak közt//
*A nőstény nem épp kedves Rulcarra, vagy épp megértő nyomorult és szegény helyzetét illetően. Mindezek ellenére most ő van szorult helyzetben és ennek értelmében muszáj azt tennie ami most az életét mentheti meg.*
- Semmi rosszat. *Felel halkan a költői kérdésre. Majd tovább figyeli a másik szavait és mozdulatait. Közben az esetleges menekülési utakat keresi, hogy ha szorul a hurok, akkor le tudjon lépni.*
- igen, csak egy koldus vagyok, aki valaha nem volt az. Nézz végig a ruháimon. Szerintem egészen egyértelmű. *Feleli némi cinizmussal és éllel a hangjában, ezzel talán megerősítve a mondandóját és a kis történetét. A harangozáshoz nincs hozzá fűzni valója. el is engedi a füle mellett. A lány ezek után elbúcsúzik, amely meglepi Rulcart, hiszen azt gondolta ennek lesz valami folytatása, akár még úgy is, hogy megtámadja, vagy tovább csevegnek. Amint nézi és hallgatja a távozót hamar össze is álla a kép a számára* ~ Hogy az a nyomorult szuka! ~
- Várj! *Kiált utána nem túl erősen. Némi megalázkodással a hangjában.*
- Érdekel a dolog. *Morogja el a mondandója végét és megvető szemeit a másikra ereszti, hiszen a haszon és a könnyű aranyhoz jutás mindig érdekelte és igazából erről szól az élete.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1946-1965