Nincs játékban - Temető
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Temető | Nincs "kisebb" helyszín |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 8 (141. - 160. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 204-223
160. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-25 15:02:12
Üzenet elküldve: 2024-05-25 15:02:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A távolodó alak újabb érzelmet hoz elő belőle, ami már kezd ismerőssé válni. Mint egy elárvult gyermek, akit cserbenhagy a nagy, őt éltető, minden reményt adó feljebbvaló. Aki megbüntette azért, ahogy viselkedett és most csenddel, távolodással veri. Már csak az őt elöntő zokogás hullámai hiányoznak, de ez nem történik meg, mert a másik ismét hozzá intéz szavakat, visszaadva neki egy kis életerőt abból, ami majdnem elhagyta. A levegőt ugyan szaggatottan veszi, de közeledik felé megmentője, mert az bizony megmentő, aki el tudná venni életét, s mégsem teszi. Torz érzelmek szorítják a mellkasát, s egyszeriben úgy néz a sötét szemekbe, mintha a megváltást kínálná neki. Szinte bármit mondhatna így érezné. Nem kétségbeesést érzékel a hangból, hanem odaadást és szeretetet. Mert bizony ellenáll a saját késztetésének, s nem veszi el szaros kis életét, ahogyan azt megérdemelné tőle a provokáció után.*
- Tényleg nem akarod? Hogyan lehetsz ilyen jó hozzám?
*A tévképzet immáron eluralkodott és úgy szívja magába annak szavait, mintha ima lenne, s átjárja őt a romlott, de neki mégis oly édes lélek. Ha azt kérné, hogy itt és most áztassa el a temetőt saját vérével, arra is igent mondana, mert a feketeség már megtette felé a kötelezettségét, s most ő jön. Ki tudja mikor szakad ki saját illúziójából? Csak Tian volt rá valaha ilyen hatással, akinél egyszerűen érezte, hogy minden felett áll, őt mégis csókkal illette ahelyett, hogy bántaná, vagy elhagyná. Mintha ugyan ez a szerelem ébredne most fel benne, ahogy kutatja a tekintetet, s nézi ajkait, ahogy a szavakat formálja neki. Lám új vallása lett, s talán tényleg új szerelme.*
- A vágy?
*Tesz közelebb egy lépést, olyan ártatlan tekintettel, mintha a nem túl régi démon helyébe egy angyal lépne. Persze nem teljesen érti, hogy mit is szeretne a másik, de akaratlanul is annak kezéhez nyúl, elejtve a tőrét, ami maga mellett áll a földbe, olyan puhán és élesen esett heggyel lefelé. Bele akarja fonni, az érintését akarja, s egyre csak közeledik, míg meg nem állapodik a fekete rúzzsal kikent száj előtt néhány milliméterrel. *
- Segítek, bármiben segítek.
*Rebegi bele, de ettől többet nem tesz, még uralkodik elburjánzott vágyain.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A távolodó alak újabb érzelmet hoz elő belőle, ami már kezd ismerőssé válni. Mint egy elárvult gyermek, akit cserbenhagy a nagy, őt éltető, minden reményt adó feljebbvaló. Aki megbüntette azért, ahogy viselkedett és most csenddel, távolodással veri. Már csak az őt elöntő zokogás hullámai hiányoznak, de ez nem történik meg, mert a másik ismét hozzá intéz szavakat, visszaadva neki egy kis életerőt abból, ami majdnem elhagyta. A levegőt ugyan szaggatottan veszi, de közeledik felé megmentője, mert az bizony megmentő, aki el tudná venni életét, s mégsem teszi. Torz érzelmek szorítják a mellkasát, s egyszeriben úgy néz a sötét szemekbe, mintha a megváltást kínálná neki. Szinte bármit mondhatna így érezné. Nem kétségbeesést érzékel a hangból, hanem odaadást és szeretetet. Mert bizony ellenáll a saját késztetésének, s nem veszi el szaros kis életét, ahogyan azt megérdemelné tőle a provokáció után.*
- Tényleg nem akarod? Hogyan lehetsz ilyen jó hozzám?
*A tévképzet immáron eluralkodott és úgy szívja magába annak szavait, mintha ima lenne, s átjárja őt a romlott, de neki mégis oly édes lélek. Ha azt kérné, hogy itt és most áztassa el a temetőt saját vérével, arra is igent mondana, mert a feketeség már megtette felé a kötelezettségét, s most ő jön. Ki tudja mikor szakad ki saját illúziójából? Csak Tian volt rá valaha ilyen hatással, akinél egyszerűen érezte, hogy minden felett áll, őt mégis csókkal illette ahelyett, hogy bántaná, vagy elhagyná. Mintha ugyan ez a szerelem ébredne most fel benne, ahogy kutatja a tekintetet, s nézi ajkait, ahogy a szavakat formálja neki. Lám új vallása lett, s talán tényleg új szerelme.*
- A vágy?
*Tesz közelebb egy lépést, olyan ártatlan tekintettel, mintha a nem túl régi démon helyébe egy angyal lépne. Persze nem teljesen érti, hogy mit is szeretne a másik, de akaratlanul is annak kezéhez nyúl, elejtve a tőrét, ami maga mellett áll a földbe, olyan puhán és élesen esett heggyel lefelé. Bele akarja fonni, az érintését akarja, s egyre csak közeledik, míg meg nem állapodik a fekete rúzzsal kikent száj előtt néhány milliméterrel. *
- Segítek, bármiben segítek.
*Rebegi bele, de ettől többet nem tesz, még uralkodik elburjánzott vágyain.*
159. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-25 11:27:34
Üzenet elküldve: 2024-05-25 11:27:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori ádáz csatát vív, de ellenfele nem az őt provokáló szőkeség, hanem saját maga. A hideg, érzelmektől már évtizedekkel ezelőtt megfosztott énje egyszerűen csak felnyársalná, és szerinte az meg is oldana minden problémát. Sajnálja is, hogy nem a bokor mellett található, hegyes, a földből kiálló, vékony fatörzsmaradványra sikerült rálöknie a lányt, ami úgy áll ott vigyázban, mintha tényleg csak az áldozatát várná. Szívesen nézte volna végig, ahogy az átszúrja a lány tüdejét, és visítva, segítségért könyörögve fullad meg végül. A terve ez volt, de ezúttal a saját fejében élő, jóságos ikertestvére nem hagyta, hogy megtegye. Az utolsó pillanatban változtatta meg a döntését, és taszította inkább a bokor felé a testet.
Menekülni kezd, de nem a lány elől, hanem saját maga elől, mintha lehetséges lenne, hogy a benne élő szörnyeteg elől elfusson. Nem tud. Egy testbe vannak zárva, és olykor szimbiózisban, máskor ádáz ellenségként osztoznak rajta. Ez most az utóbbi helyzet, mert Nori-ban rengeteg félelem tanyázik amiatt, mert ha újra öl, akkor talán soha többet nem ölelheti már meg a testvéreként szeretett barátnőjét. Ez az erő pedig épp elég hatalmat ad neki, hogy ezúttal ne a szörnyeteg kerekedjen felül.
Már lassan elhagyná a temetőt a résnyire nyitott, itt-ott rozsdás vaskapun keresztül, mikor úgy szól hozzá újra az a lágy női hang, mintha csak az égből érkezne, nem is mögüle.
Megtorpan, majd csiga lassúságú mozdulatokkal fordul meg, míg nem látja maga előtt újra a másikat. Tesz felé néhány, bizonytalan lépést. A düh elmúlt, most már puszta rémületet látni csupán az arcán.*
- Nem hiszem el. Ne csináld már ezt! Hagyj békén! Én… én… én nem akarom, hogy a többi szerencsétlen sorsára juss. *Mondja kétségbeesetten, de már megint túl sokat kezd fecsegni, még ha csak talányokban is. Clion nem lenne rá büszke.
Egyre közelebb lépked a lányhoz, lassan már megint csak egy-két méter választja el őket.*
- Ha itt maradok, segítesz nekem? Segíts rajtam! Nem akarom, hogy a szörnyeteg győzzön. Nem szabad, hogy a szörnyeteg legyőzzön, ezúttal nem… nem… nem! *Kezei és ajkai is remegnek, nincs már messze egy újabb pánikrohamtól.*
- Van egy… van egy valami, ami erősebb a félelemnél, a büszkeségnél, és minden szörnyeteg csábításánál. A vágy. *Közben már rendszertelenül pislog, szemei a veszélyt keresve ide-oda rángatóznak, légzése felgyorsul, mellkasa eszeveszetten kezd szorítani, mintha a szíve ki akarna robbanni a bordái mögül.*
- Ha… hagyod, hogy… játsszon veled úgy, hogy vágyjon rád, akkor nem akar majd megölni. Akkor mindketten megúszhatjuk ezt az estét. Segíts! *Kérleli újra kétségbeesetten a vele szemben állót.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori ádáz csatát vív, de ellenfele nem az őt provokáló szőkeség, hanem saját maga. A hideg, érzelmektől már évtizedekkel ezelőtt megfosztott énje egyszerűen csak felnyársalná, és szerinte az meg is oldana minden problémát. Sajnálja is, hogy nem a bokor mellett található, hegyes, a földből kiálló, vékony fatörzsmaradványra sikerült rálöknie a lányt, ami úgy áll ott vigyázban, mintha tényleg csak az áldozatát várná. Szívesen nézte volna végig, ahogy az átszúrja a lány tüdejét, és visítva, segítségért könyörögve fullad meg végül. A terve ez volt, de ezúttal a saját fejében élő, jóságos ikertestvére nem hagyta, hogy megtegye. Az utolsó pillanatban változtatta meg a döntését, és taszította inkább a bokor felé a testet.
Menekülni kezd, de nem a lány elől, hanem saját maga elől, mintha lehetséges lenne, hogy a benne élő szörnyeteg elől elfusson. Nem tud. Egy testbe vannak zárva, és olykor szimbiózisban, máskor ádáz ellenségként osztoznak rajta. Ez most az utóbbi helyzet, mert Nori-ban rengeteg félelem tanyázik amiatt, mert ha újra öl, akkor talán soha többet nem ölelheti már meg a testvéreként szeretett barátnőjét. Ez az erő pedig épp elég hatalmat ad neki, hogy ezúttal ne a szörnyeteg kerekedjen felül.
Már lassan elhagyná a temetőt a résnyire nyitott, itt-ott rozsdás vaskapun keresztül, mikor úgy szól hozzá újra az a lágy női hang, mintha csak az égből érkezne, nem is mögüle.
Megtorpan, majd csiga lassúságú mozdulatokkal fordul meg, míg nem látja maga előtt újra a másikat. Tesz felé néhány, bizonytalan lépést. A düh elmúlt, most már puszta rémületet látni csupán az arcán.*
- Nem hiszem el. Ne csináld már ezt! Hagyj békén! Én… én… én nem akarom, hogy a többi szerencsétlen sorsára juss. *Mondja kétségbeesetten, de már megint túl sokat kezd fecsegni, még ha csak talányokban is. Clion nem lenne rá büszke.
Egyre közelebb lépked a lányhoz, lassan már megint csak egy-két méter választja el őket.*
- Ha itt maradok, segítesz nekem? Segíts rajtam! Nem akarom, hogy a szörnyeteg győzzön. Nem szabad, hogy a szörnyeteg legyőzzön, ezúttal nem… nem… nem! *Kezei és ajkai is remegnek, nincs már messze egy újabb pánikrohamtól.*
- Van egy… van egy valami, ami erősebb a félelemnél, a büszkeségnél, és minden szörnyeteg csábításánál. A vágy. *Közben már rendszertelenül pislog, szemei a veszélyt keresve ide-oda rángatóznak, légzése felgyorsul, mellkasa eszeveszetten kezd szorítani, mintha a szíve ki akarna robbanni a bordái mögül.*
- Ha… hagyod, hogy… játsszon veled úgy, hogy vágyjon rád, akkor nem akar majd megölni. Akkor mindketten megúszhatjuk ezt az estét. Segíts! *Kérleli újra kétségbeesetten a vele szemben állót.*
158. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-23 21:13:16
Üzenet elküldve: 2024-05-23 21:13:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Célját úgy tűnik kezdi elérni, de még nem az igazi. A haragos szavak, csak szavak, nagy pofája pedig sokaknak van, többek között neki is, de ez nem jelent semmit. Neki ettől több kell. Úgy mászik rá, hogy esélye se legyen kitérni az aurájából, hergeli, de csak nem akaródzik igazán tennie semmit.*
- Én el akartam menni, te tartottál itt. Már rég beszélhetnél tovább a halottadhoz, aki azt hiszed meghallgat. De még mindig nekem mondod a magadét. Hagyhattál volna elmenni. Kis fekete virágszál.
*És végre történik valami. Ugyan csak egy szerencsétlen védekezés a másik részéről, hogy eltávolítsa őt a közeléből, de legalább van benne erő. De még milyen! Alig tud ellentartani, s most ebben a lehetetlen helyzetben próbálja meg beinni a másik minden vonását. A szemeinek színét, a fekete ajkakat. Annyira elámul annak sötét szépségén, hogy már nem is hallja, amit beszél, csak próbálja visszanyomni magát a közelébe, de nem sikerül. Végre nem sikerül! Perceknek tűnik ez a néhány pillanat, s amikor maga felé rántja, akkor önti el igazán az az eget rengető forróság. Csakhogy a következő pillanatban már egy bokor fogságában találja magát, nagyot puffanna a földön, ha nem fogná fel a karistoló növény. Valamennyire józanítóan hat, hiszen innen ki kell kecmeregnie. El is veszíti a pillantást, s csak azzal törődik, hogy mentse, ami menthető. De azt a bájat és magabiztosságot elég nehéz megmenteni, amikor egy szerencsétlenségként kászálódik ki a zöld közül. Feláll nagy nehezen és igyekszik leporolni magát, de feltűnik, hogy beteg vágyainak tárgya éppen elillanni látszik. Nem hagyhatja, ezt nem.*
- Ne, ne menj el. *Mondja az eddigiektől teljesen ellentétes, már-már kétségbeesett hangon. Nem hagyhatja itt még egy valaki, aki megmutatta neki saját esendőségét. Akire úgy tud tekinteni, mint erő. Bolond játszmát űz vele az agya, de enged neki, nem is tudna elvonatkoztatni. Igyekszik a másik felé lépkedni, de már nem meri olyan gyorsan szedni a lábait. Hangja megremeg, miközben újra szól.* - Maradj itt jó? *Megpillantja földre esett tőrét, amiért gyorsan lehajol, hogy felkapja. Hanyagul leeresztett kezében ott lóg a penge, s úgy követi a lányt, hátha megáll.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Célját úgy tűnik kezdi elérni, de még nem az igazi. A haragos szavak, csak szavak, nagy pofája pedig sokaknak van, többek között neki is, de ez nem jelent semmit. Neki ettől több kell. Úgy mászik rá, hogy esélye se legyen kitérni az aurájából, hergeli, de csak nem akaródzik igazán tennie semmit.*
- Én el akartam menni, te tartottál itt. Már rég beszélhetnél tovább a halottadhoz, aki azt hiszed meghallgat. De még mindig nekem mondod a magadét. Hagyhattál volna elmenni. Kis fekete virágszál.
*És végre történik valami. Ugyan csak egy szerencsétlen védekezés a másik részéről, hogy eltávolítsa őt a közeléből, de legalább van benne erő. De még milyen! Alig tud ellentartani, s most ebben a lehetetlen helyzetben próbálja meg beinni a másik minden vonását. A szemeinek színét, a fekete ajkakat. Annyira elámul annak sötét szépségén, hogy már nem is hallja, amit beszél, csak próbálja visszanyomni magát a közelébe, de nem sikerül. Végre nem sikerül! Perceknek tűnik ez a néhány pillanat, s amikor maga felé rántja, akkor önti el igazán az az eget rengető forróság. Csakhogy a következő pillanatban már egy bokor fogságában találja magát, nagyot puffanna a földön, ha nem fogná fel a karistoló növény. Valamennyire józanítóan hat, hiszen innen ki kell kecmeregnie. El is veszíti a pillantást, s csak azzal törődik, hogy mentse, ami menthető. De azt a bájat és magabiztosságot elég nehéz megmenteni, amikor egy szerencsétlenségként kászálódik ki a zöld közül. Feláll nagy nehezen és igyekszik leporolni magát, de feltűnik, hogy beteg vágyainak tárgya éppen elillanni látszik. Nem hagyhatja, ezt nem.*
- Ne, ne menj el. *Mondja az eddigiektől teljesen ellentétes, már-már kétségbeesett hangon. Nem hagyhatja itt még egy valaki, aki megmutatta neki saját esendőségét. Akire úgy tud tekinteni, mint erő. Bolond játszmát űz vele az agya, de enged neki, nem is tudna elvonatkoztatni. Igyekszik a másik felé lépkedni, de már nem meri olyan gyorsan szedni a lábait. Hangja megremeg, miközben újra szól.* - Maradj itt jó? *Megpillantja földre esett tőrét, amiért gyorsan lehajol, hogy felkapja. Hanyagul leeresztett kezében ott lóg a penge, s úgy követi a lányt, hátha megáll.*
157. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-23 20:09:05
Üzenet elküldve: 2024-05-23 20:09:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*És nem. Ez a nyomorult ribanc nem ért a szép szóból. Nemhogy nem hagyja békén, egyre inkább rámászik. Olyannyira, hogy Nori-nak el is kell kezdenie hátrafelé lépkedni, ha nem akarja, hogy a szőke boszorka a nyakában kössön ki.
Nem jó ez így, mert az ő agyát emiatt egyre inkább kezdi elönteni a fekete köd. Darabokra kéne szabdalni a formás kis testét, gyönyörködni abban, ahogy a vére vörösre festi a homokot és az elszáradt fűszálakat, hagyni, hogy a vipera kedvére dézsmáljon a lelkéből, felajánlani őt Sa'Tereth-nek, aztán elhúzni innen a picsába, mielőtt bárki gyanút foghatna, hogy ő tette.
Próbálja lenyugtatni magát, de nem igazán sikerül, mivel ez a bolond nőszemély tovább provokálja. Nem hagyja abba, egyszerűen nem száll le róla. Pofázik, magyaráz szüntelenül.
Nem kell sok idő, hogy a feketeség megelégelje mindezt. Nem hátrál tovább, megtorpan, így, ha a lány tovább közeledik felé, akkor egyszerűen neki fog ütközni Nori-nak. Ekkor ő megragadja a másik ruháját, és dühtől szikrázó tekintettel kezdi bámulni az őt vizslató szemeket.*
- Hagyd már abba baszd meg! Széthasad tőled a fejem. Mi a kurva életért nem tudod befogni?! *Megfordul a kocka, és továbbra is a ruháját szorítva kezdi el tolni a lányt erőteljesen hátrafelé.*
- Ez a temető az enyém. Az egész éjszaka az enyém. Nem rondíthatsz bele ilyen undorító módon. Idegesítő kis kurva vagy, akinek be nem áll a pofája, de majd én gondoskodom róla, hogy elhallgass!
*Tolja a testét egyre erősebben, egyre gyorsabban hátrafelé, át a sírok között. Csoda, hogy nem esik hátra szerencsétlen a művelettől.*
- Mondok neked még valamit. Remélem, hogy ezt most megjegyzed. Marha okosnak hiszed magad, ahogy a szörnyetegekről papolsz, de egy valamit úgy látszik, egyáltalán nem tudsz. Ne szórakozz egy szörnyeteggel! Bár, édesem, te már senkivel nem fogsz szórakozni… Az igazi szörnyek nem kegyelmeznek.
~De te nem vagy szörnyeteg… te nem… ~
*Hallja hirtelen a saját, lágy hangját a fejéből pont akkor, mikor felemelné a tőrét, hogy végleg kioltson egy újabb életet. Megtorpan, és összeszorítja az ajkait az újabb hirtelen rátörő fejfájás miatt.*
- Áh, rohadj meg! Takarodj már el innen! Takarodj a pokolba!
*Nelira nem is tudhatja, hogy ez utóbbi szavak már nem is neki szólnak, hanem saját magának. Ő csak azt érezheti, ahogy Nori először hirtelen maga felé rántja őt, hogy aztán lendületet vegyen, majd teljes erőből lökjön rajta egyet, hogy a lány végül a mögötte lévő bokorban kössön ki.*
- Úgy! Maradj is ott, ha jót akarsz magadnak, te ribanc, és köszönd meg a sorsnak, hogy megmentett ma téged! *Azzal hátat is fordít neki és a bokornak, és elindul kifelé a temetőből.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*És nem. Ez a nyomorult ribanc nem ért a szép szóból. Nemhogy nem hagyja békén, egyre inkább rámászik. Olyannyira, hogy Nori-nak el is kell kezdenie hátrafelé lépkedni, ha nem akarja, hogy a szőke boszorka a nyakában kössön ki.
Nem jó ez így, mert az ő agyát emiatt egyre inkább kezdi elönteni a fekete köd. Darabokra kéne szabdalni a formás kis testét, gyönyörködni abban, ahogy a vére vörösre festi a homokot és az elszáradt fűszálakat, hagyni, hogy a vipera kedvére dézsmáljon a lelkéből, felajánlani őt Sa'Tereth-nek, aztán elhúzni innen a picsába, mielőtt bárki gyanút foghatna, hogy ő tette.
Próbálja lenyugtatni magát, de nem igazán sikerül, mivel ez a bolond nőszemély tovább provokálja. Nem hagyja abba, egyszerűen nem száll le róla. Pofázik, magyaráz szüntelenül.
Nem kell sok idő, hogy a feketeség megelégelje mindezt. Nem hátrál tovább, megtorpan, így, ha a lány tovább közeledik felé, akkor egyszerűen neki fog ütközni Nori-nak. Ekkor ő megragadja a másik ruháját, és dühtől szikrázó tekintettel kezdi bámulni az őt vizslató szemeket.*
- Hagyd már abba baszd meg! Széthasad tőled a fejem. Mi a kurva életért nem tudod befogni?! *Megfordul a kocka, és továbbra is a ruháját szorítva kezdi el tolni a lányt erőteljesen hátrafelé.*
- Ez a temető az enyém. Az egész éjszaka az enyém. Nem rondíthatsz bele ilyen undorító módon. Idegesítő kis kurva vagy, akinek be nem áll a pofája, de majd én gondoskodom róla, hogy elhallgass!
*Tolja a testét egyre erősebben, egyre gyorsabban hátrafelé, át a sírok között. Csoda, hogy nem esik hátra szerencsétlen a művelettől.*
- Mondok neked még valamit. Remélem, hogy ezt most megjegyzed. Marha okosnak hiszed magad, ahogy a szörnyetegekről papolsz, de egy valamit úgy látszik, egyáltalán nem tudsz. Ne szórakozz egy szörnyeteggel! Bár, édesem, te már senkivel nem fogsz szórakozni… Az igazi szörnyek nem kegyelmeznek.
~De te nem vagy szörnyeteg… te nem… ~
*Hallja hirtelen a saját, lágy hangját a fejéből pont akkor, mikor felemelné a tőrét, hogy végleg kioltson egy újabb életet. Megtorpan, és összeszorítja az ajkait az újabb hirtelen rátörő fejfájás miatt.*
- Áh, rohadj meg! Takarodj már el innen! Takarodj a pokolba!
*Nelira nem is tudhatja, hogy ez utóbbi szavak már nem is neki szólnak, hanem saját magának. Ő csak azt érezheti, ahogy Nori először hirtelen maga felé rántja őt, hogy aztán lendületet vegyen, majd teljes erőből lökjön rajta egyet, hogy a lány végül a mögötte lévő bokorban kössön ki.*
- Úgy! Maradj is ott, ha jót akarsz magadnak, te ribanc, és köszönd meg a sorsnak, hogy megmentett ma téged! *Azzal hátat is fordít neki és a bokornak, és elindul kifelé a temetőből.*
156. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-23 18:51:31
Üzenet elküldve: 2024-05-23 18:51:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyre feldúltabbá válik, ahogy tudatosul benne, hogy talán ennek a harcnak, ami igazából cseppet sem nevezhető annak, vége fog érni. Hatalmába kerítette a mámor, hogy valaki felette helyezkedik el és nem sunnyog el kisegérként. Annyira bízott a feketeségben, hogy végre elveszi tőle azt, amit olyannyira óv. A magabiztosságot. Talán nincs ebben a világon semmi racionalitás. Mások szeretnének ennyire erősek lenni, félelemmentesen hatalmasak. Más bármit megadna érte, őt mégis csak az tüzeli, ha egyszer nem neki kell annak lennie, aki mindenkit letarol. Talán, mert akkor végre nem ő az a bizonyos szörnyeteg, akiről annyit beszélnek. Ahogy annyian nevezik őt. Még egy haldokló próbát tesz, hogy a másikat ismét elemi dühbe borítsa. Semmilyen szinten nem tudatos, az elcseszett ösztönei próbálkoznak csak. Ködös elméje ha akarna sem tudna épp ésszel gondolkodni, így hát csak az maradt, hogy kövesse a belső irányítást.
Nem tágít, közeledik. Annyira közeledik, hogy szinte rátapad a lányra, s úgy vezeti, hogy annyi választása lehessen, hogy vagy hanyatt esik tulajdon apja sírjára, vagy végre megmutatja mi is rejlik benne.*
- Hogyan tudnám kierőszakolni? Hiszen te képtelen vagy erre. Egy gyenge harmatos kis fekete virágszál vagy. Egy színdarab. De mi van a sötétség alatt? Hisz csak máz. Miért játszottad el, hogy erős vagy?
*Már az orruk is kénytelenek összeéri, ha nem esik hátra a lány, vagy nem taszít végre rajta egy hatalmasat, amit csak az istenek tudják, hogy mihez vezet. Tovább táplálják a benne tomboló őrült mámort, vagy egy józanító pofonnal véget vet az érzésnek? Máskor, ha valaki le meri bolondozni, annak jóformán vége. Most mégsem tesz semmi különöset, mert talán egy győztes szájából hallja.*
- Nincs értelme. *Mosolyog, mintha csak a napsütésről beszélgetne, mintha ragyogna az arca egy kedves mesétől, mintha egyáltalán nem ebben a helyzetben lennének. Semmit nem tükröz tekintete abból, amit gondol, vagy érez. Keze útnak indul és végigsimítva az állán emeli a feketeség fejét följebb, hogy még jobban láthassa amaz a smaragdokat.*
- Annak van értelme, ha valaki hallgat saját magára. És te mégsem teszed.
*Teljesen mindegy mit gondol most valójában, vagy eddig mit beszélt. Lényegtelen, hogy ő a legtöbb napján nem kíván egy gonosz kis fruska lenni. Hogy azt kívánja reggel, hogy ne úgy feküdjön le, hogy ártott. Mert most nem is ő bánt. Őt kell valakinek.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyre feldúltabbá válik, ahogy tudatosul benne, hogy talán ennek a harcnak, ami igazából cseppet sem nevezhető annak, vége fog érni. Hatalmába kerítette a mámor, hogy valaki felette helyezkedik el és nem sunnyog el kisegérként. Annyira bízott a feketeségben, hogy végre elveszi tőle azt, amit olyannyira óv. A magabiztosságot. Talán nincs ebben a világon semmi racionalitás. Mások szeretnének ennyire erősek lenni, félelemmentesen hatalmasak. Más bármit megadna érte, őt mégis csak az tüzeli, ha egyszer nem neki kell annak lennie, aki mindenkit letarol. Talán, mert akkor végre nem ő az a bizonyos szörnyeteg, akiről annyit beszélnek. Ahogy annyian nevezik őt. Még egy haldokló próbát tesz, hogy a másikat ismét elemi dühbe borítsa. Semmilyen szinten nem tudatos, az elcseszett ösztönei próbálkoznak csak. Ködös elméje ha akarna sem tudna épp ésszel gondolkodni, így hát csak az maradt, hogy kövesse a belső irányítást.
Nem tágít, közeledik. Annyira közeledik, hogy szinte rátapad a lányra, s úgy vezeti, hogy annyi választása lehessen, hogy vagy hanyatt esik tulajdon apja sírjára, vagy végre megmutatja mi is rejlik benne.*
- Hogyan tudnám kierőszakolni? Hiszen te képtelen vagy erre. Egy gyenge harmatos kis fekete virágszál vagy. Egy színdarab. De mi van a sötétség alatt? Hisz csak máz. Miért játszottad el, hogy erős vagy?
*Már az orruk is kénytelenek összeéri, ha nem esik hátra a lány, vagy nem taszít végre rajta egy hatalmasat, amit csak az istenek tudják, hogy mihez vezet. Tovább táplálják a benne tomboló őrült mámort, vagy egy józanító pofonnal véget vet az érzésnek? Máskor, ha valaki le meri bolondozni, annak jóformán vége. Most mégsem tesz semmi különöset, mert talán egy győztes szájából hallja.*
- Nincs értelme. *Mosolyog, mintha csak a napsütésről beszélgetne, mintha ragyogna az arca egy kedves mesétől, mintha egyáltalán nem ebben a helyzetben lennének. Semmit nem tükröz tekintete abból, amit gondol, vagy érez. Keze útnak indul és végigsimítva az állán emeli a feketeség fejét följebb, hogy még jobban láthassa amaz a smaragdokat.*
- Annak van értelme, ha valaki hallgat saját magára. És te mégsem teszed.
*Teljesen mindegy mit gondol most valójában, vagy eddig mit beszélt. Lényegtelen, hogy ő a legtöbb napján nem kíván egy gonosz kis fruska lenni. Hogy azt kívánja reggel, hogy ne úgy feküdjön le, hogy ártott. Mert most nem is ő bánt. Őt kell valakinek.*
155. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-23 18:03:25
Üzenet elküldve: 2024-05-23 18:03:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egy kicsit talán a lány szavai is közrejátszottak abban, hogy végül kiengedi őt a kelepcéből, fogalma sincs arról, hogy amaz szívesebben maradt volna inkább benne.
Nemhogy egymást, senkit nem szabad bántania, ha azt akarja, hogy a barátnője visszafogadja őt. Éppen ezért nem is hagyja elhatalmasodni magán azt a bizonyos szörnyeteget. Ezúttal ellenáll. Nem akar sem a tündérhez, sem az elfhez hasonló hibát elkövetni, hogy egy hirtelen haragból elkövetett gyilkosság miatt ismét menekülnie kelljen a városból.
Már épp válaszra nyitná a száját, mikor a lány újra szól, és bár lehet, hogy provokációnak szánja a szavait, igazabbak nem is lehetnének. Nori tényleg fél attól, hogy végérvényesen szörnyeteggé válik. Nem akar az lenni. Meg akar tőle szabadulni, de rettenetesen nehéz. Most is, elméje egyik fele csak menekülne a helyzetből, míg a másik arra készteti, hogy büntesse meg ezt a szerencsétlen szőkét azért is, amit még csak el sem követett.*
- Takarodj már ki az aurámból, mielőtt tényleg elvágom a torkod! *fenyegeti.* Semmi közöd ahhoz, hogy mitől félek. Menj, húzz már innen, amíg még megteheted! Vagy mi van? Annyira idióta vagy, hogy kierőszakolod magadnak a halált?
*Nem, ő nem gyenge, és főleg nem szörnyeteg. Ujjai mégis egyre szorosabban tekerednek rá a tőr markolatára, és olyan érzése van, mintha inkább ahhoz kéne erőt kifejtenie, hogy visszafogja magát, és ne szúrja le itt és most ezt az idegesítő csitrit, mert ha nem tenné, a keze talán magától mozdulna.*
- Bolond vagy. Tudod miért? Azért, mert te nem félsz. Látom, hogy nem. Csak a bolondok nem félnek. A bátrak azok, akik félnek, de annak ellenére is megteszik, amit meg kell tenniük.
*Bámulja egészen közelről azokat a smaragdzöld íriszeket, melyekből valóban hiányzik minden fajta félelem.*
- Igazad van. Ugyanolyan őrültek vagyunk. Meg kellene értenem téged, de nem értelek. Provokálsz. Mi értelme van ennek? *Nagyon idegesíti már a lány közelsége, de csak azért sem ő lesz az, aki hátrálni kezd, mert azzal elveszítené a mentális csatát.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egy kicsit talán a lány szavai is közrejátszottak abban, hogy végül kiengedi őt a kelepcéből, fogalma sincs arról, hogy amaz szívesebben maradt volna inkább benne.
Nemhogy egymást, senkit nem szabad bántania, ha azt akarja, hogy a barátnője visszafogadja őt. Éppen ezért nem is hagyja elhatalmasodni magán azt a bizonyos szörnyeteget. Ezúttal ellenáll. Nem akar sem a tündérhez, sem az elfhez hasonló hibát elkövetni, hogy egy hirtelen haragból elkövetett gyilkosság miatt ismét menekülnie kelljen a városból.
Már épp válaszra nyitná a száját, mikor a lány újra szól, és bár lehet, hogy provokációnak szánja a szavait, igazabbak nem is lehetnének. Nori tényleg fél attól, hogy végérvényesen szörnyeteggé válik. Nem akar az lenni. Meg akar tőle szabadulni, de rettenetesen nehéz. Most is, elméje egyik fele csak menekülne a helyzetből, míg a másik arra készteti, hogy büntesse meg ezt a szerencsétlen szőkét azért is, amit még csak el sem követett.*
- Takarodj már ki az aurámból, mielőtt tényleg elvágom a torkod! *fenyegeti.* Semmi közöd ahhoz, hogy mitől félek. Menj, húzz már innen, amíg még megteheted! Vagy mi van? Annyira idióta vagy, hogy kierőszakolod magadnak a halált?
*Nem, ő nem gyenge, és főleg nem szörnyeteg. Ujjai mégis egyre szorosabban tekerednek rá a tőr markolatára, és olyan érzése van, mintha inkább ahhoz kéne erőt kifejtenie, hogy visszafogja magát, és ne szúrja le itt és most ezt az idegesítő csitrit, mert ha nem tenné, a keze talán magától mozdulna.*
- Bolond vagy. Tudod miért? Azért, mert te nem félsz. Látom, hogy nem. Csak a bolondok nem félnek. A bátrak azok, akik félnek, de annak ellenére is megteszik, amit meg kell tenniük.
*Bámulja egészen közelről azokat a smaragdzöld íriszeket, melyekből valóban hiányzik minden fajta félelem.*
- Igazad van. Ugyanolyan őrültek vagyunk. Meg kellene értenem téged, de nem értelek. Provokálsz. Mi értelme van ennek? *Nagyon idegesíti már a lány közelsége, de csak azért sem ő lesz az, aki hátrálni kezd, mert azzal elveszítené a mentális csatát.*
154. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-22 22:45:17
Üzenet elküldve: 2024-05-22 22:45:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Meggondolatlan volt, mint mindig. Az ő elméjében úgy él a kép saját magáról, hogy jóformán legyőzhetetlen. Az ő őrülete mindenkit taszít és elüldöz. Félnek tőle. Ha mégis valaki felülkerekedik, ami ritkaság számba megy, akkor valami megmagyarázhatatlan tisztelet lesz rajta úrrá, úgy kúszik bőre alá, mintha mindig is arra vágyott volna. Nem kell ehhez nyers erő, bőven elég maga ellen fordítania a gondolatait, vagy jól játszadozni az őrültségével, ahogy Tian is tette. Eszeveszettül odáig van érte, mert lefegyverezte a puszta létével. Nem kellett több, mégis elég volt.
Most pedig hiába minden közeledés, a szikrázó szempár, a hév, amivel egy orkra is képes rátámadni. Ugyan a taszítása sikeres volt, de a következő pillanatban a fegyvert tartó kezét elkapják, s már érzi is a fájdalmat, de kitart, nem engedi el a tőrt. Érezni akarja. A torkát ért szorítás elküldi egy teljesen másik dimenzióba. Nem, nem az élete pereg le, ahogy az ilyenkor szokás. Megmagyarázhatatlan érzés keríti hatalmába, ahogy a nőnek feszül a teste és egy kalodában érzi magát, ahonnan nem tud szabadulni. Ha azt hiszi a másik, hogy küzd, most nagyot téved. A fájdalom elég erős ahhoz, hogy elengedje a fegyvert és koppanhasson a földön, de ahhoz nem, hogy el akarjon innen menekülni. Ha lehet, inkább passzírozza magát a fájdalomba, így a másik joggal hiheti, hogy amiatt történik, mert fölényben van. Pedig nem ezért. Újabb pillanattal később már egy másik él szorul nyakához, a másik pengéje az, ami olyan édesen karistolja, hogy kedve lenne beledőlni. Hogy mi ez, ami elönti még nem jön rá, mert nem tud épp ésszel gondolkodni. Csak akarja. Hallja a szavakat, s csak ez téríti egy egészen kicsit észhez.*
- Mert az őrült picsáknak nem egymást kéne bántaniuk. Nem azt, aki megérti őket.
*Eltávolodik a két test, s hirtelen azt sem tudja hol van. Csak bámulja a feketeséget és résnyire nyílt ajkakkal próbálja helyére tenni, hogy mi ez a forróság, ami elöntötte. Megtántorodik, de ez nem az alkohol, hanem a fókuszálatlansága. Provokálni akarja, hogy kerüljenek vissza az előző helyzetbe, hiszen olyan édesen ismerős volt neki, hogy újra benne akarja találni magát. Tesz is egy lépést közelebb, ügyet sem vetve arra, hogy nincs nála többé fegyver. Nem harc ez számára, hanem vágyakozás. A fájdalom józanító és megtartó ereje. Hogy valaki ellene mer szegülni. Hogy valakit nem irányíthat. Hogy valaki nem egy gyenge kismadár, nem könyörög, hanem megadja azt, ami igazából jár neki. *
- Nem, ez nem jó indok. *Mosolyodik el, mintha a félelem írmagja is hiányozna belőle. * - Nem vagy rá képes. Félsz, hogy szörnyeteg vagy. *Lép egyre közelebb és a meglepetés erejével, szinte annak ajkaira leheli a szavakat.* - Hisz elengedtél. Gyenge vagy.
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Meggondolatlan volt, mint mindig. Az ő elméjében úgy él a kép saját magáról, hogy jóformán legyőzhetetlen. Az ő őrülete mindenkit taszít és elüldöz. Félnek tőle. Ha mégis valaki felülkerekedik, ami ritkaság számba megy, akkor valami megmagyarázhatatlan tisztelet lesz rajta úrrá, úgy kúszik bőre alá, mintha mindig is arra vágyott volna. Nem kell ehhez nyers erő, bőven elég maga ellen fordítania a gondolatait, vagy jól játszadozni az őrültségével, ahogy Tian is tette. Eszeveszettül odáig van érte, mert lefegyverezte a puszta létével. Nem kellett több, mégis elég volt.
Most pedig hiába minden közeledés, a szikrázó szempár, a hév, amivel egy orkra is képes rátámadni. Ugyan a taszítása sikeres volt, de a következő pillanatban a fegyvert tartó kezét elkapják, s már érzi is a fájdalmat, de kitart, nem engedi el a tőrt. Érezni akarja. A torkát ért szorítás elküldi egy teljesen másik dimenzióba. Nem, nem az élete pereg le, ahogy az ilyenkor szokás. Megmagyarázhatatlan érzés keríti hatalmába, ahogy a nőnek feszül a teste és egy kalodában érzi magát, ahonnan nem tud szabadulni. Ha azt hiszi a másik, hogy küzd, most nagyot téved. A fájdalom elég erős ahhoz, hogy elengedje a fegyvert és koppanhasson a földön, de ahhoz nem, hogy el akarjon innen menekülni. Ha lehet, inkább passzírozza magát a fájdalomba, így a másik joggal hiheti, hogy amiatt történik, mert fölényben van. Pedig nem ezért. Újabb pillanattal később már egy másik él szorul nyakához, a másik pengéje az, ami olyan édesen karistolja, hogy kedve lenne beledőlni. Hogy mi ez, ami elönti még nem jön rá, mert nem tud épp ésszel gondolkodni. Csak akarja. Hallja a szavakat, s csak ez téríti egy egészen kicsit észhez.*
- Mert az őrült picsáknak nem egymást kéne bántaniuk. Nem azt, aki megérti őket.
*Eltávolodik a két test, s hirtelen azt sem tudja hol van. Csak bámulja a feketeséget és résnyire nyílt ajkakkal próbálja helyére tenni, hogy mi ez a forróság, ami elöntötte. Megtántorodik, de ez nem az alkohol, hanem a fókuszálatlansága. Provokálni akarja, hogy kerüljenek vissza az előző helyzetbe, hiszen olyan édesen ismerős volt neki, hogy újra benne akarja találni magát. Tesz is egy lépést közelebb, ügyet sem vetve arra, hogy nincs nála többé fegyver. Nem harc ez számára, hanem vágyakozás. A fájdalom józanító és megtartó ereje. Hogy valaki ellene mer szegülni. Hogy valakit nem irányíthat. Hogy valaki nem egy gyenge kismadár, nem könyörög, hanem megadja azt, ami igazából jár neki. *
- Nem, ez nem jó indok. *Mosolyodik el, mintha a félelem írmagja is hiányozna belőle. * - Nem vagy rá képes. Félsz, hogy szörnyeteg vagy. *Lép egyre közelebb és a meglepetés erejével, szinte annak ajkaira leheli a szavakat.* - Hisz elengedtél. Gyenge vagy.
153. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-22 22:06:02
Üzenet elküldve: 2024-05-22 22:06:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Válaszokat már valóban nem ad a feltett kérdésekre, illetve mégis. A véleményének minden apró részletét abba a kőbe rejti, ami a lány szerencséjére elkerüli a koponyáját. Magában szitkozódik is egy kicsit az elhibázott dobás miatt, de nem mutatja ki. Nem is kell, ugyanis, amit akart, azt sikerült elérnie. Felidegesítette a szőkeséget annyira, hogy az most fegyvert rántva csörtet felé.*
~Vezess a sötétség ösvényén… az árnyak legyenek szárnyaim…~
*Még arra is van ideje, hogy elmondjon egy rövid imát istenéhez. Nem tudja, miért teszi, talán azért, mert hosszú idő óta először tényleg veszélyben érzi az életét, márpedig ő nem akar meghalni, ma még nem. Nem mozdul, míg a másik oda nem ér hozzá, és erőteljesen meg nem löki őt. Egyensúlya megbillen, de a mögötte lévő sírkövön meg tudja magát támasztani, így nem esik el. Hideg, élettelen tekintettel bámulja a felbőszült szőke picsát, aki, nem kezdi el fenyegetni, hanem teljesen érthetetlen módon a védencéről kezd el magyarázni, amikor jelen pillanatban a saját élete nagyobb veszélyben van. Nori nem aggódik, ugyanis azt már tudja, hogy a lány részeg, érzékei, reflexei tompák. Pontosan ezt használja ki. Egy hirtelen mozdulattal megragadja a fegyvert tartó kezét, a háta mögé csavarja, és elkezdi felfelé nyomni, hogy minél jobban fájjon neki, másik kezével pedig a torkánál fogva szorítja saját testéhez a lányt, hogy teljesen ártalmatlanná tegye.*
- Dobd el a tőrt! *Ha az első felszólításra nem reagál, akkor egy kicsit még feljebb nyomja a karját a háta mögött.* Azt mondtam, dobd el, vagy kitöröm a karodat! *Ha még most sem engedi el magától a pengét, akkor egyszerűen addig feszíti a karját, míg a fájdalomtól nem lesz kénytelen akkor is elengedni azt, ha nem akarja. Ekkor előveszi a saját csonttőrét, és azt szegezi a torkához, a kezét továbbra sem engedi el.*
- Te tiszta hülye vagy édesem. Nem azért, mert nem tudod, hogy az éjszaka az én játszóterem, és nem érdemes belém kötni, hanem azért, mert egy gyáva szar vagy. Hogy lehet egy olyan indok mögé bújni, hogy meg kell valakit védened, és ezért nem ölhetlek meg? Szánalmas. Vitatkozhatunk, de tudod, hogy mi igaz biztosan a halálra? Az, hogy kurvára egyedül leszel, mikor bekövetkezik. Nem tudom, kiről dumálsz, de hogy most sincs itt veled, az tény. Ha itt és most kivégezlek, és eláslak a föld alá, akkor azt sem fogja tudni, hol keressen téged. Elfelejt majd szépen… lassan… Mintha soha nem is léteztél volna. Adj egy jó indokot, hogy miért ne tegyem meg!
*Egy erőteljes lökéssel elengedi végül a lányt, mert biztos benne, hogy a fegyvere nélkül már képtelen lesz újra támadni. A biztonság kedvéért rálép a földön heverő tőr pengéjére, hogy véletlenül se tudja felvenni azt onnan.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Válaszokat már valóban nem ad a feltett kérdésekre, illetve mégis. A véleményének minden apró részletét abba a kőbe rejti, ami a lány szerencséjére elkerüli a koponyáját. Magában szitkozódik is egy kicsit az elhibázott dobás miatt, de nem mutatja ki. Nem is kell, ugyanis, amit akart, azt sikerült elérnie. Felidegesítette a szőkeséget annyira, hogy az most fegyvert rántva csörtet felé.*
~Vezess a sötétség ösvényén… az árnyak legyenek szárnyaim…~
*Még arra is van ideje, hogy elmondjon egy rövid imát istenéhez. Nem tudja, miért teszi, talán azért, mert hosszú idő óta először tényleg veszélyben érzi az életét, márpedig ő nem akar meghalni, ma még nem. Nem mozdul, míg a másik oda nem ér hozzá, és erőteljesen meg nem löki őt. Egyensúlya megbillen, de a mögötte lévő sírkövön meg tudja magát támasztani, így nem esik el. Hideg, élettelen tekintettel bámulja a felbőszült szőke picsát, aki, nem kezdi el fenyegetni, hanem teljesen érthetetlen módon a védencéről kezd el magyarázni, amikor jelen pillanatban a saját élete nagyobb veszélyben van. Nori nem aggódik, ugyanis azt már tudja, hogy a lány részeg, érzékei, reflexei tompák. Pontosan ezt használja ki. Egy hirtelen mozdulattal megragadja a fegyvert tartó kezét, a háta mögé csavarja, és elkezdi felfelé nyomni, hogy minél jobban fájjon neki, másik kezével pedig a torkánál fogva szorítja saját testéhez a lányt, hogy teljesen ártalmatlanná tegye.*
- Dobd el a tőrt! *Ha az első felszólításra nem reagál, akkor egy kicsit még feljebb nyomja a karját a háta mögött.* Azt mondtam, dobd el, vagy kitöröm a karodat! *Ha még most sem engedi el magától a pengét, akkor egyszerűen addig feszíti a karját, míg a fájdalomtól nem lesz kénytelen akkor is elengedni azt, ha nem akarja. Ekkor előveszi a saját csonttőrét, és azt szegezi a torkához, a kezét továbbra sem engedi el.*
- Te tiszta hülye vagy édesem. Nem azért, mert nem tudod, hogy az éjszaka az én játszóterem, és nem érdemes belém kötni, hanem azért, mert egy gyáva szar vagy. Hogy lehet egy olyan indok mögé bújni, hogy meg kell valakit védened, és ezért nem ölhetlek meg? Szánalmas. Vitatkozhatunk, de tudod, hogy mi igaz biztosan a halálra? Az, hogy kurvára egyedül leszel, mikor bekövetkezik. Nem tudom, kiről dumálsz, de hogy most sincs itt veled, az tény. Ha itt és most kivégezlek, és eláslak a föld alá, akkor azt sem fogja tudni, hol keressen téged. Elfelejt majd szépen… lassan… Mintha soha nem is léteztél volna. Adj egy jó indokot, hogy miért ne tegyem meg!
*Egy erőteljes lökéssel elengedi végül a lányt, mert biztos benne, hogy a fegyvere nélkül már képtelen lesz újra támadni. A biztonság kedvéért rálép a földön heverő tőr pengéjére, hogy véletlenül se tudja felvenni azt onnan.*
152. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-22 21:03:36
Üzenet elküldve: 2024-05-22 21:03:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem szeretne gondolkodni, sem most, sem máskor. Jó is, hogy le van tompulva a látszat ellenére, hiszen akkor jobban elmélyedne azon, amit a másik mond. Na meg, amit ért belőle.*
- Szerinted a szörnyetegek szörnyetegnek születnek? És a szörnyeteg nem tarthat néha szünetet? Tudod... mint a munkában.
*Nem mondhatni nagy merengésnek, mert tudná a választ, ha elmélyedne benne. Lehet nem a jót, ezért inkább felteszi a másiknak kérdésként, de feleletet nem is vár rá. Minek erről beszélgetni egyáltalán? Miért nem kussolt és hagyta elmenni legelőször? Olyan jó volt ikre sírján, a megszokott gondolataival. Nem kellenek újak. Talán ezért is fordít hátat, mert menekül. Minden elől menekül folyton. Lehet az ölelés, vagy gondolkodás. Semmi nem kell, ami felzaklatja, mert pontosan tudja annak következményeit.
Már távolodik végre, s mély levegőt vesz, mintha megkönnyebbült volna. Azt sem tudta, hogy egyáltalán ránehezedett valami. Úgy cikázik ismét az érzelmek között, mintha kezdene megőrülni. Ezért kell a tompítása ennek, s ezért is halad gyors léptekkel ki a temetőből, de egyszer csak elsuhan mellette valami súlyos és nehéz. Olyan erősen koppan a mellette lévő fának, s esik a földre, hogy attól egyszeriben megmerevedik minden tagja. Megáll, s a saját homályos buráján keresztül hallja a másik egyre erőteljesebb hangját. Később érte el a hang, mint maga a kő, pedig a sorrend nem teljesen így volt. Megfordul hát, majd a pillanat töredéke alatt ocsúdik fel, s dühös léptekkel siet a lány felé, útja közben elővéve combjához erősített tőrét, s próbál meg egy nagyot taszítani annak mellkasán, amint a közelébe ért, fenyegetően felé szegezve a pengét.*
- Azt mondtam, hogy még valakit meg kell védenem, mégis milyen sorscsapás vagy te, hogy ezt elvedd tőle? Nem engem bántasz, hanem őt. Ő nem tehet semmiről! *Úgy mered rá, mint aki cseppet sem fél, ellenben bármikor belé mártaná a fegyverét. Nem teszi meg, s ezt is csak az alkoholnak köszönheti. De nem tágít. Szemei szikrát szórnak, és a korábbi bugyuta gyermekisége teljesen elillant. *
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem szeretne gondolkodni, sem most, sem máskor. Jó is, hogy le van tompulva a látszat ellenére, hiszen akkor jobban elmélyedne azon, amit a másik mond. Na meg, amit ért belőle.*
- Szerinted a szörnyetegek szörnyetegnek születnek? És a szörnyeteg nem tarthat néha szünetet? Tudod... mint a munkában.
*Nem mondhatni nagy merengésnek, mert tudná a választ, ha elmélyedne benne. Lehet nem a jót, ezért inkább felteszi a másiknak kérdésként, de feleletet nem is vár rá. Minek erről beszélgetni egyáltalán? Miért nem kussolt és hagyta elmenni legelőször? Olyan jó volt ikre sírján, a megszokott gondolataival. Nem kellenek újak. Talán ezért is fordít hátat, mert menekül. Minden elől menekül folyton. Lehet az ölelés, vagy gondolkodás. Semmi nem kell, ami felzaklatja, mert pontosan tudja annak következményeit.
Már távolodik végre, s mély levegőt vesz, mintha megkönnyebbült volna. Azt sem tudta, hogy egyáltalán ránehezedett valami. Úgy cikázik ismét az érzelmek között, mintha kezdene megőrülni. Ezért kell a tompítása ennek, s ezért is halad gyors léptekkel ki a temetőből, de egyszer csak elsuhan mellette valami súlyos és nehéz. Olyan erősen koppan a mellette lévő fának, s esik a földre, hogy attól egyszeriben megmerevedik minden tagja. Megáll, s a saját homályos buráján keresztül hallja a másik egyre erőteljesebb hangját. Később érte el a hang, mint maga a kő, pedig a sorrend nem teljesen így volt. Megfordul hát, majd a pillanat töredéke alatt ocsúdik fel, s dühös léptekkel siet a lány felé, útja közben elővéve combjához erősített tőrét, s próbál meg egy nagyot taszítani annak mellkasán, amint a közelébe ért, fenyegetően felé szegezve a pengét.*
- Azt mondtam, hogy még valakit meg kell védenem, mégis milyen sorscsapás vagy te, hogy ezt elvedd tőle? Nem engem bántasz, hanem őt. Ő nem tehet semmiről! *Úgy mered rá, mint aki cseppet sem fél, ellenben bármikor belé mártaná a fegyverét. Nem teszi meg, s ezt is csak az alkoholnak köszönheti. De nem tágít. Szemei szikrát szórnak, és a korábbi bugyuta gyermekisége teljesen elillant. *
151. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-22 18:14:03
Üzenet elküldve: 2024-05-22 18:14:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Célzás próba: sikertelen//
*Beszélhetnek egymásnak itt akár másnap reggelig, egyikük sem fog engedni a saját igazából. Nori kezd különösen dühös lenni, amiért nem értenek egyet vele, és még csak rákényszeríteni sem tudja a saját vízióit a másikra.*
- Nincs igazad. Az előbb mondtam, hogy igenis gondolnak. Még beszélni is lehet velük, csak nem könnyű. Ahh… beszélhetek én neked, úgysem érted meg.
*Fel is adja az egészet. Ez a fruska egyáltalán nem olyan jó társaság, mint Mai. Nem akarja egyáltalán megérteni őt, és még csak be sem tudja hálózni az őt körül ölelő sötétség segítségével. Merthogy nem fél tőle. Még akkor sem, mikor fenyegetően szinte az arcába mászik, és arról magyaráz neki, hogy meg akarja ölni itt és most. ~Mi a francért ilyen nyugodt?~ Szemöldökeit egyet nem értve húzza fel, mikor a lány bizonygatni kezdi, hogy nem mindig szörnyeteg.*
- Dehogynem. Pont az előbb mondtad, hogy a szörnyeteg mindig szörnyeteg marad. Szóval, ha az voltál, akkor az is leszel. Látod? Még magadnak is hazudsz.
*Továbbra sem tud megbarátkozni azzal, hogy a szőkeség nem fél, a következő szavaival pedig végképp nem. Vigyáznia kell valakire... Neki is vigyáznia kellett volna, de ehelyett azt a valakit bántotta, és most az a valaki emiatt utálja őt, illetve joggal gondolhatja szörnyetegnek. Pont ez az egésznek az alapja, amiért azt a sok marhaságot mind összehordta most a váratlan társaságának. Válaszolni képtelen, annyira a lelkébe hatolnak a korábbi mondatok, csak akkor ocsúdik fel, mikor a viperáról kérdezik.*
- Ige-… *Válaszolna, de a lány belé fojtja a szót, majd közli, hogy távozna, hátat is fordít és el is indul, hogy csak úgy ott hagyja őt. Nori egy ideig nem szól, hagyja, hogy az alak eltávolodjon.
Már majdnem hagyja, hogy a furcsa lány elvesszen a sötétben, de gondol egyet, felkap egy kisebb követ a földről, és utána szól.*
- Hé! Nem hagyhatsz csak úgy faképnél! *Teljes erejéből a másik felé hajítja a követ, remélve, hogy azzal betörheti a koponyáját, és akkor a vipera végre tényleg jól lakhat, Sa'Tereth-nek pedig áldozhat ma este, de a kő végül a lány feje mellett repül el.*
- Ehh… megúsztad. *Felnevet játékosan, mintha csak valami gyerekjáték lenne valakit éles kövekkel hajigálni.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Célzás próba: sikertelen//
*Beszélhetnek egymásnak itt akár másnap reggelig, egyikük sem fog engedni a saját igazából. Nori kezd különösen dühös lenni, amiért nem értenek egyet vele, és még csak rákényszeríteni sem tudja a saját vízióit a másikra.*
- Nincs igazad. Az előbb mondtam, hogy igenis gondolnak. Még beszélni is lehet velük, csak nem könnyű. Ahh… beszélhetek én neked, úgysem érted meg.
*Fel is adja az egészet. Ez a fruska egyáltalán nem olyan jó társaság, mint Mai. Nem akarja egyáltalán megérteni őt, és még csak be sem tudja hálózni az őt körül ölelő sötétség segítségével. Merthogy nem fél tőle. Még akkor sem, mikor fenyegetően szinte az arcába mászik, és arról magyaráz neki, hogy meg akarja ölni itt és most. ~Mi a francért ilyen nyugodt?~ Szemöldökeit egyet nem értve húzza fel, mikor a lány bizonygatni kezdi, hogy nem mindig szörnyeteg.*
- Dehogynem. Pont az előbb mondtad, hogy a szörnyeteg mindig szörnyeteg marad. Szóval, ha az voltál, akkor az is leszel. Látod? Még magadnak is hazudsz.
*Továbbra sem tud megbarátkozni azzal, hogy a szőkeség nem fél, a következő szavaival pedig végképp nem. Vigyáznia kell valakire... Neki is vigyáznia kellett volna, de ehelyett azt a valakit bántotta, és most az a valaki emiatt utálja őt, illetve joggal gondolhatja szörnyetegnek. Pont ez az egésznek az alapja, amiért azt a sok marhaságot mind összehordta most a váratlan társaságának. Válaszolni képtelen, annyira a lelkébe hatolnak a korábbi mondatok, csak akkor ocsúdik fel, mikor a viperáról kérdezik.*
- Ige-… *Válaszolna, de a lány belé fojtja a szót, majd közli, hogy távozna, hátat is fordít és el is indul, hogy csak úgy ott hagyja őt. Nori egy ideig nem szól, hagyja, hogy az alak eltávolodjon.
Már majdnem hagyja, hogy a furcsa lány elvesszen a sötétben, de gondol egyet, felkap egy kisebb követ a földről, és utána szól.*
- Hé! Nem hagyhatsz csak úgy faképnél! *Teljes erejéből a másik felé hajítja a követ, remélve, hogy azzal betörheti a koponyáját, és akkor a vipera végre tényleg jól lakhat, Sa'Tereth-nek pedig áldozhat ma este, de a kő végül a lány feje mellett repül el.*
- Ehh… megúsztad. *Felnevet játékosan, mintha csak valami gyerekjáték lenne valakit éles kövekkel hajigálni.*
150. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-22 17:24:21
Üzenet elküldve: 2024-05-22 17:24:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem szívleli, ha valaki nem hagyja, hogy egy levegővel végigmondhassa azt, amit eltervezett, mert nagyon könnyű megakasztani. Főleg így részegen. Aztán annyi a gondolatmenetnek. Áll egy darabig, s szinte semmit nem ért abból a zagyvaságokból, amiket összehord a feketeség. Csak a vége felé tudja felvenni a fonalat.*
- Őt nem utálom, hiszen azért jöttem ide. De ha tudni akarod, van, akit utálok még akkor is, ha már nincs itt.
*Vonja meg a vállát, de nem fogja hagyni, hogy erre válaszoljon a lány, mert már kezd is bele a mondandója többi részébe, ami számára rendkívül fontos. Csak ne közelítene a másik, mert azt szintén nagyon utálja. Merlana ölelése elől nemrég elmenekült, ez a kis fruska pedig szinte az arcába magyaráz, még a leheletét is érzi jóformán a saját bőrén.*
- Engem aztán nem fog érdekelni, hogy te mit gondolsz, ha meghalok. Ez az egész lényege. A halottakat nem érdekli semmi, mert nincsenek már közöttünk. Nem gondolnak rólad semmit, sem azt, hogy angyal vagy, sem azt, hogy szörnyeteg.
*Tenne egy lépést hátra, de földbegyökerezett a lába, na nem ijed ő meg holmi bolondok fenyegetéseitől, korábban kell ahhoz felkelni. Csak áll és nézi a másik sötét szemeit, kutat benne, hogy mégis miért akarja őt itt és most megölni, ráadásul mintha azt hinné, hogy ez valami kegy.*
- De amúgy én nem vagyok mindig szörnyeteg.
*Hangja lággyá válik, szinte már gyermekivé. Sokszor gondol magáról rosszat, de azt is tudja, hogy amikor éppen nem akarják bántani, vagy nem érez fenyegetettséget, félelmet, akkor tud ő nagyon kedves is lenni.*
- Köszönöm, nem szeretném, hogy megölj. Nekem még vigyáznom kell valakire. Ő nem tudja, de muszáj rá figyelnem és ha most megelégednék egy ilyen véggel, akkor biztosan elbaszná ő is az életét. Mondjuk az is igaz, hogy engem már nem érdekelne, mert mint mondtam, aki halott, azt nem érdekli már semmi.
*Kissé oldalra biccenti a fejét.* - Neked egy vipera a háziállatod? *Teszi fel teljesen komolyan a bugyuta kérdését.* - Hát, illik hozzád. De most már megyek, mert elfáradtam. Igazából nem is vagyok olyan fáradt, csak nem szeretek a halálról beszélgetni.
*Fordul meg, hogy indulhasson.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem szívleli, ha valaki nem hagyja, hogy egy levegővel végigmondhassa azt, amit eltervezett, mert nagyon könnyű megakasztani. Főleg így részegen. Aztán annyi a gondolatmenetnek. Áll egy darabig, s szinte semmit nem ért abból a zagyvaságokból, amiket összehord a feketeség. Csak a vége felé tudja felvenni a fonalat.*
- Őt nem utálom, hiszen azért jöttem ide. De ha tudni akarod, van, akit utálok még akkor is, ha már nincs itt.
*Vonja meg a vállát, de nem fogja hagyni, hogy erre válaszoljon a lány, mert már kezd is bele a mondandója többi részébe, ami számára rendkívül fontos. Csak ne közelítene a másik, mert azt szintén nagyon utálja. Merlana ölelése elől nemrég elmenekült, ez a kis fruska pedig szinte az arcába magyaráz, még a leheletét is érzi jóformán a saját bőrén.*
- Engem aztán nem fog érdekelni, hogy te mit gondolsz, ha meghalok. Ez az egész lényege. A halottakat nem érdekli semmi, mert nincsenek már közöttünk. Nem gondolnak rólad semmit, sem azt, hogy angyal vagy, sem azt, hogy szörnyeteg.
*Tenne egy lépést hátra, de földbegyökerezett a lába, na nem ijed ő meg holmi bolondok fenyegetéseitől, korábban kell ahhoz felkelni. Csak áll és nézi a másik sötét szemeit, kutat benne, hogy mégis miért akarja őt itt és most megölni, ráadásul mintha azt hinné, hogy ez valami kegy.*
- De amúgy én nem vagyok mindig szörnyeteg.
*Hangja lággyá válik, szinte már gyermekivé. Sokszor gondol magáról rosszat, de azt is tudja, hogy amikor éppen nem akarják bántani, vagy nem érez fenyegetettséget, félelmet, akkor tud ő nagyon kedves is lenni.*
- Köszönöm, nem szeretném, hogy megölj. Nekem még vigyáznom kell valakire. Ő nem tudja, de muszáj rá figyelnem és ha most megelégednék egy ilyen véggel, akkor biztosan elbaszná ő is az életét. Mondjuk az is igaz, hogy engem már nem érdekelne, mert mint mondtam, aki halott, azt nem érdekli már semmi.
*Kissé oldalra biccenti a fejét.* - Neked egy vipera a háziállatod? *Teszi fel teljesen komolyan a bugyuta kérdését.* - Hát, illik hozzád. De most már megyek, mert elfáradtam. Igazából nem is vagyok olyan fáradt, csak nem szeretek a halálról beszélgetni.
*Fordul meg, hogy indulhasson.*
149. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-22 14:41:09
Üzenet elküldve: 2024-05-22 14:41:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A magyarázatot hallgatva Nori most már felpattan a sírkőről, és a lányhoz közelebb lépve, állva figyeli tovább őt. Azt meg tudja róla állapítani, hogy tökrészeg. Még csak látnia sem kell hozzá, az őt körbelengő alkoholbűz épp eléggé árulkodó.
A korábbi szavait cáfolni próbáló történetet kételkedve hallgatja végig, feketére festett szája egyre szélesebb mosolyra húzódik, a végén pedig ki is neveti szegényt.*
- Ó, édesem, hogy te mennyire szánalomra méltó vagy. A halál a legcsodálatosabb dolog a világon, és a legszebb, ami történhet veled, pont azért, amit mondok. Az életed során szánni, utálni, gyűlölni fognak, ha olyasmit követsz el, amiről mások eldöntik, hogy nem helyes, de ugyan milyen alapon? Akik pedig gonoszabbak nálad, csak nagyobb a befolyásuk, mindent megúsznak. A te életed tönkreteszik azért, hogy ők sütkérezhessenek az aranyban. Aztán eljön az a bizonyos utolsó óra, és megszólal a végzet harangja. A harangszó után, már senkit nem érdekel, hogy te mi voltál életedben, ugyanúgy a föld alatt, márványkövek takarásában végzed. Az, hogy a kurva nemeseknek ilyen díszes vackaik vannak, az nem a halottnak, hanem az élők nagyzolásáról szól. A halott gyűlölet helyett már csak tiszteletet kap. Én sem tudom már gyűlölni az apámat, pedig kéne *pillant vissza a sírkőre.* Mondd, hogy nem így van! Talán, akihez te jöttél, őt utálod? Nem hinném, különben nem jöttél volna el hozzá.
*Eléggé hosszan fakad ki a másik gondolataira rákontrázva, éppen ezért a szőkeség kénytelen lesz végighallgatni az ellenérveket, mielőtt belekezdhet mondandójának másik felébe, de legalább, miután Nori befogta a száját, azt is látszólag türelmesen hallgatja végig. Ezek a szavak mondjuk megtörik a feketeség korábbi önbizalmát, ugyanis egyáltalán nem hangzik jól, hogy aki szörnyeteg, az az is marad.*
- Én akkor sem vagyok szörnyeteg! *Ennyit arról, hogy csendben és türelmesen hallgatja a lányt. Csak muszáj belepofáznia. A történet végén azonban meglepődik, először el sem hiszi, hogy jól érti, amit hall.*
- Az obszidián biztos szépen égett volna *nevet fel ismét őrült módon, majd hirtelen abbahagyja, és most már komollyá válik a tekintete.*
- Lehet, hogy megértelek. Valami hasonlót követtem el én is. Akkor viszont te is egy szörnyeteg vagy. Egy őrült szörnyeteg. Én élőként mondom ezt rád, de ha meghalsz, már nem foglak annak tekinteni. A halál maga a feloldozás. Akarod? *Elvigyorodik.* A vipera jól lakna, a véred pedig felhasználhatom arra, hogy Sa'Tereth hatalmát erősítsem. Ne aggódj, nem veszne kárba egy cseppje sem! *Fenyegetően közel lép a szőkeséghez, a végére már csak pár centiméter választja el őket, ha amaz nem kezd el hátrálni előle.*
- Nos? Én kedves vagyok. Megszabadítalak minden fájdalmadtól és a bűneidtől is. Csak kérned kell. Végül is, ha egy szörnyeteg végez egy másik szörnyeteggel, akkor már eggyel kevesebb lesz, nem igaz? *Szemei szinte csillognak a vágytól, hogy újra ölhessen. Ha már úgyis tönkretett mindent maga körül, akkor miért ne áshatná el magát végleg. Ha már nem tud nem szörnyeteg lenni, akkor legalább legyen igazi.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A magyarázatot hallgatva Nori most már felpattan a sírkőről, és a lányhoz közelebb lépve, állva figyeli tovább őt. Azt meg tudja róla állapítani, hogy tökrészeg. Még csak látnia sem kell hozzá, az őt körbelengő alkoholbűz épp eléggé árulkodó.
A korábbi szavait cáfolni próbáló történetet kételkedve hallgatja végig, feketére festett szája egyre szélesebb mosolyra húzódik, a végén pedig ki is neveti szegényt.*
- Ó, édesem, hogy te mennyire szánalomra méltó vagy. A halál a legcsodálatosabb dolog a világon, és a legszebb, ami történhet veled, pont azért, amit mondok. Az életed során szánni, utálni, gyűlölni fognak, ha olyasmit követsz el, amiről mások eldöntik, hogy nem helyes, de ugyan milyen alapon? Akik pedig gonoszabbak nálad, csak nagyobb a befolyásuk, mindent megúsznak. A te életed tönkreteszik azért, hogy ők sütkérezhessenek az aranyban. Aztán eljön az a bizonyos utolsó óra, és megszólal a végzet harangja. A harangszó után, már senkit nem érdekel, hogy te mi voltál életedben, ugyanúgy a föld alatt, márványkövek takarásában végzed. Az, hogy a kurva nemeseknek ilyen díszes vackaik vannak, az nem a halottnak, hanem az élők nagyzolásáról szól. A halott gyűlölet helyett már csak tiszteletet kap. Én sem tudom már gyűlölni az apámat, pedig kéne *pillant vissza a sírkőre.* Mondd, hogy nem így van! Talán, akihez te jöttél, őt utálod? Nem hinném, különben nem jöttél volna el hozzá.
*Eléggé hosszan fakad ki a másik gondolataira rákontrázva, éppen ezért a szőkeség kénytelen lesz végighallgatni az ellenérveket, mielőtt belekezdhet mondandójának másik felébe, de legalább, miután Nori befogta a száját, azt is látszólag türelmesen hallgatja végig. Ezek a szavak mondjuk megtörik a feketeség korábbi önbizalmát, ugyanis egyáltalán nem hangzik jól, hogy aki szörnyeteg, az az is marad.*
- Én akkor sem vagyok szörnyeteg! *Ennyit arról, hogy csendben és türelmesen hallgatja a lányt. Csak muszáj belepofáznia. A történet végén azonban meglepődik, először el sem hiszi, hogy jól érti, amit hall.*
- Az obszidián biztos szépen égett volna *nevet fel ismét őrült módon, majd hirtelen abbahagyja, és most már komollyá válik a tekintete.*
- Lehet, hogy megértelek. Valami hasonlót követtem el én is. Akkor viszont te is egy szörnyeteg vagy. Egy őrült szörnyeteg. Én élőként mondom ezt rád, de ha meghalsz, már nem foglak annak tekinteni. A halál maga a feloldozás. Akarod? *Elvigyorodik.* A vipera jól lakna, a véred pedig felhasználhatom arra, hogy Sa'Tereth hatalmát erősítsem. Ne aggódj, nem veszne kárba egy cseppje sem! *Fenyegetően közel lép a szőkeséghez, a végére már csak pár centiméter választja el őket, ha amaz nem kezd el hátrálni előle.*
- Nos? Én kedves vagyok. Megszabadítalak minden fájdalmadtól és a bűneidtől is. Csak kérned kell. Végül is, ha egy szörnyeteg végez egy másik szörnyeteggel, akkor már eggyel kevesebb lesz, nem igaz? *Szemei szinte csillognak a vágytól, hogy újra ölhessen. Ha már úgyis tönkretett mindent maga körül, akkor miért ne áshatná el magát végleg. Ha már nem tud nem szörnyeteg lenni, akkor legalább legyen igazi.*
148. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-21 22:23:25
Üzenet elküldve: 2024-05-21 22:23:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Olyan szívesen hagyná hátra ezt a szerencsétlen bolondot, hogy az emléke is törlődjön az első fuvallattal, ami meglibbenti hullámos fürtjeit, de amaz képtelen befogni a száját. Ezért kell levonni a következtetést, hogy miért is nem kell szóba állni idegenekkel. Bár ezt az idegent ő szólította meg, csakhogy most már nagyon bánja, mert azonnal becsmérelni merészeli az ő csodálatos hajzuhatagát. Na meg a démonlakban atombiztos helyét. Ha tudná ez a kis fruska, hogy ő maga ott a királynő, akkor nem pofázna hülyeségeket. De ezt nem osztja meg vele, kár a szóért, így is többet fecsegett, mint kellett volna. Már indulna is, de valamiért megálljt parancsolnak neki, vagyis inkább kérik szépen, a feketeség nagy szerencséjére, mert visszakézből kapná meg kegyes áldását, ha nem szépen használta volna a szavait. Még nem annyira józan, hogy csak úgy tűrje a szurkálódást, de annyira már az, hogy érdeklődéssel figyelje annak agymenését.*
- He?
*Fintorog, ami rá is fagy arcára, de a tekervények egyszeriben elkezdenek nyikorogva dolgozni és lassan, de biztosan eljuttatják a mondat lényegét elméjébe.*
- Ki mondta ezt az irdatlan nagy faszságot neked? *Elképedve nézi még mindig a sötét homályt, majd egy nagy levegőt vesz, ami mentálisan felkészíti arra, hogy beszélnie kell. Hosszan.*
- Egyrészt. Aki meghalt, nem kap semmilyen bűnbocsánatot. Miért is kapna, ha valaki egész életében egy istentelen barom volt, vagy gonosz, ádáz, gyilkos, netalántán egy olyan mélységi, aki a legszebb lányt verte át, belehazudott az arcába, majd kihasználva a jóhiszeműségét felszívódott, mint a reggeli pára? *Idegesen veszi a következő lélegzetet. Ezzel el is mondta szomorúságának tárgyát, de nem ragozza tovább. Vagy mégis?*
- Másrészt. Kit érdekel mit gondolnak, hiszen nem gondolnak semmit. A szörnyeteg az szörnyeteg, az lesz egészen addig, amíg szörnyeteg akar lenni. Majd lesz belőle nem szörnyeteg, ha úgy dönt. Vagy akkor sem. Én már csak tudom, hiszen bármennyire is szeretnék normális lenni, örökké egy picsa maradok, aki elbassza az egész kurva életét, mert rá találtam gyújtani a házat a szerelmemre. Ha meghalt volna bele, biztos nem tekintene rám angyalként, hanem inkább egy gonosz ribancként, aki azt a gyönyörűen csillogó obszidián bőrét megolvasztotta.
*Valószínű a lány nem pont erre volt kíváncsi, de a választ mindenesetre megkapta.* - Egyszóval nem. Most ez segített rajtad, vagy elmélkedsz még egy kicsit?
*Emberére akadt a feketeség, ha filozofálni akar, mert ebben Nelira verhetetlen. Kellett neki megkérnie, hogy maradjon.*
A hozzászólás írója (Nelira Dykai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.21 22:25:43
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Olyan szívesen hagyná hátra ezt a szerencsétlen bolondot, hogy az emléke is törlődjön az első fuvallattal, ami meglibbenti hullámos fürtjeit, de amaz képtelen befogni a száját. Ezért kell levonni a következtetést, hogy miért is nem kell szóba állni idegenekkel. Bár ezt az idegent ő szólította meg, csakhogy most már nagyon bánja, mert azonnal becsmérelni merészeli az ő csodálatos hajzuhatagát. Na meg a démonlakban atombiztos helyét. Ha tudná ez a kis fruska, hogy ő maga ott a királynő, akkor nem pofázna hülyeségeket. De ezt nem osztja meg vele, kár a szóért, így is többet fecsegett, mint kellett volna. Már indulna is, de valamiért megálljt parancsolnak neki, vagyis inkább kérik szépen, a feketeség nagy szerencséjére, mert visszakézből kapná meg kegyes áldását, ha nem szépen használta volna a szavait. Még nem annyira józan, hogy csak úgy tűrje a szurkálódást, de annyira már az, hogy érdeklődéssel figyelje annak agymenését.*
- He?
*Fintorog, ami rá is fagy arcára, de a tekervények egyszeriben elkezdenek nyikorogva dolgozni és lassan, de biztosan eljuttatják a mondat lényegét elméjébe.*
- Ki mondta ezt az irdatlan nagy faszságot neked? *Elképedve nézi még mindig a sötét homályt, majd egy nagy levegőt vesz, ami mentálisan felkészíti arra, hogy beszélnie kell. Hosszan.*
- Egyrészt. Aki meghalt, nem kap semmilyen bűnbocsánatot. Miért is kapna, ha valaki egész életében egy istentelen barom volt, vagy gonosz, ádáz, gyilkos, netalántán egy olyan mélységi, aki a legszebb lányt verte át, belehazudott az arcába, majd kihasználva a jóhiszeműségét felszívódott, mint a reggeli pára? *Idegesen veszi a következő lélegzetet. Ezzel el is mondta szomorúságának tárgyát, de nem ragozza tovább. Vagy mégis?*
- Másrészt. Kit érdekel mit gondolnak, hiszen nem gondolnak semmit. A szörnyeteg az szörnyeteg, az lesz egészen addig, amíg szörnyeteg akar lenni. Majd lesz belőle nem szörnyeteg, ha úgy dönt. Vagy akkor sem. Én már csak tudom, hiszen bármennyire is szeretnék normális lenni, örökké egy picsa maradok, aki elbassza az egész kurva életét, mert rá találtam gyújtani a házat a szerelmemre. Ha meghalt volna bele, biztos nem tekintene rám angyalként, hanem inkább egy gonosz ribancként, aki azt a gyönyörűen csillogó obszidián bőrét megolvasztotta.
*Valószínű a lány nem pont erre volt kíváncsi, de a választ mindenesetre megkapta.* - Egyszóval nem. Most ez segített rajtad, vagy elmélkedsz még egy kicsit?
*Emberére akadt a feketeség, ha filozofálni akar, mert ebben Nelira verhetetlen. Kellett neki megkérnie, hogy maradjon.*
A hozzászólás írója (Nelira Dykai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.21 22:25:43
147. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-21 22:00:46
Üzenet elküldve: 2024-05-21 22:00:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Amire a legkevésbé sem számított ma este, az a társaság. Főleg nem a temetőben, főleg nem élő társaságára. Ráadásul sötét van, és a saját hangja annyira leköti, hogy még fényes nappal sem vette volna észre, hogy van valaki a közelében. Éppen ezért is éri nagyon váratlanul, hogy valaki a semmiből, a háta mögül megszólal. Először még azt is hihetné, hogy az apja az, de ő csak nem egy lágy, női hangként szólna hozzá. Egy pillanatra felcsillan szemeiben a remény is, de hamar rájön, hogy nem is az jött el, akit a szíve mélyén a legjobban várna.
Megfordul hát, hogy szemügyre vegye az érkezőt, miközben ugyanúgy a sír közepén ücsörög, csak most már a feliratnak háttal.*
- Jé, tényleg? *Szólal fel ellenségesen a megjegyzésre, amire szerinte semmi szükség nem volt.* Te máskor is ilyen okos vagy, vagy csak most sikerült magadtól kitalálnod, hogy a halottak nem beszélnek? Ráadásul még nincs is igazad. Beszélhetnek, csak ahhoz ki kell őket ásni, de akkor is csak a haláluk előtti pár másodpercről, az pedig nekem nem elég. Én mást akarok megtudni tőle.
*Lemondóan húzza félre a száját, és miközben próbálja megnézni magának a másikat, úgy látszik ő már fel is fedezte rajta azt a feketeséget, ami mindenkinek elsőre tűnik fel rajta. Na, pont ezért csinálja.*
- Ez mekkora baromság. A démonoknak tetszik a fekete. Nem rúgna ki miatta, de te meg amúgy világítasz, mint valami lámpa a fehér hajaddal. Na, téged kivágna az összes.
*Fehér, szőke, tökmindegy, kit érdekel, hogy pontosan milyen? A viccet sajnos képtelen most felfogni, és még csak csendben sem akar maradni. Sőt, magához képest rengeteget is beszél, valamiért most így sikerül kiadni magából a kételyeket.*
- Ne menj el! Ha már itt vagy, akkor mondd meg te! A halottak bűnei bocsánatot nyernek, mikor meghalnak. Ha egy még élő ember egy szörnyeteg, akkor a halottak képesek ennek ellenére angyalként látni őt?
*Végül is, miért ne kérdezhetne meg egy másik élőt az elméletéről, azok legalább tényleg tudnak válaszolni, nem úgy, mint a sok néma hulla itt a temetőben. Ki gondolta volna, hogy a szellemek annyira unalmasak, hogy még beszélgetni sem lehet velük?*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Amire a legkevésbé sem számított ma este, az a társaság. Főleg nem a temetőben, főleg nem élő társaságára. Ráadásul sötét van, és a saját hangja annyira leköti, hogy még fényes nappal sem vette volna észre, hogy van valaki a közelében. Éppen ezért is éri nagyon váratlanul, hogy valaki a semmiből, a háta mögül megszólal. Először még azt is hihetné, hogy az apja az, de ő csak nem egy lágy, női hangként szólna hozzá. Egy pillanatra felcsillan szemeiben a remény is, de hamar rájön, hogy nem is az jött el, akit a szíve mélyén a legjobban várna.
Megfordul hát, hogy szemügyre vegye az érkezőt, miközben ugyanúgy a sír közepén ücsörög, csak most már a feliratnak háttal.*
- Jé, tényleg? *Szólal fel ellenségesen a megjegyzésre, amire szerinte semmi szükség nem volt.* Te máskor is ilyen okos vagy, vagy csak most sikerült magadtól kitalálnod, hogy a halottak nem beszélnek? Ráadásul még nincs is igazad. Beszélhetnek, csak ahhoz ki kell őket ásni, de akkor is csak a haláluk előtti pár másodpercről, az pedig nekem nem elég. Én mást akarok megtudni tőle.
*Lemondóan húzza félre a száját, és miközben próbálja megnézni magának a másikat, úgy látszik ő már fel is fedezte rajta azt a feketeséget, ami mindenkinek elsőre tűnik fel rajta. Na, pont ezért csinálja.*
- Ez mekkora baromság. A démonoknak tetszik a fekete. Nem rúgna ki miatta, de te meg amúgy világítasz, mint valami lámpa a fehér hajaddal. Na, téged kivágna az összes.
*Fehér, szőke, tökmindegy, kit érdekel, hogy pontosan milyen? A viccet sajnos képtelen most felfogni, és még csak csendben sem akar maradni. Sőt, magához képest rengeteget is beszél, valamiért most így sikerül kiadni magából a kételyeket.*
- Ne menj el! Ha már itt vagy, akkor mondd meg te! A halottak bűnei bocsánatot nyernek, mikor meghalnak. Ha egy még élő ember egy szörnyeteg, akkor a halottak képesek ennek ellenére angyalként látni őt?
*Végül is, miért ne kérdezhetne meg egy másik élőt az elméletéről, azok legalább tényleg tudnak válaszolni, nem úgy, mint a sok néma hulla itt a temetőben. Ki gondolta volna, hogy a szellemek annyira unalmasak, hogy még beszélgetni sem lehet velük?*
146. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-21 20:44:11
Üzenet elküldve: 2024-05-21 20:44:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hosszan bolyongott, miután Merlanát faképnél hagyta. Legalább elköszönt, s az is valami. De mivel nincs olyan, hogy otthon és még nem kész arra, hogy újabb aranyakat csengessen ki a Kalmárban egy magányos éjszakáért, így nem megy vissza. Még nem.
Az éj kezd leszállni rá, s hová máshová is vezethetne apró lábainak lépte, mint a temetőbe. Egyetlen megboldogult ikre sírjához, ahol még alig száradásnak indult rózsacsokor mutatja neki, hogy őt még látogatják, őt holtában is jobban szeretik, mint Nelirát, aki az élők között van. Hogyisne szerethetnék jobban, ha miatta lelte az átkos vég?
Mire megtalálja a nyughelyet, már alig lát, csak a fehér rózsát világítják meg a holdak, ami olyan szépen tündököl, mint ők a szőke hajaikkal, amibe szalagot kötöttek egykor, de az most a tüskés szárakon leledzik. Halk sóhajjal üdvözli, s ül rá a faragott márványra. Drágább lehetett, mint bármi, amit ő kapott az életben.
~ Azért nincs senkim, mert miattam vagy itt. ~
Simítja végig a rideg érintésű követ maga mellett, majd hátradől, s gondolataiba, na meg végtelen önsajnálatába burkolózik.
~ Lehetnél most te én, és akkor szép életünk lenne. Én pihennék, nem bántanék senkit, te pedig kacaghatnál.~
Azt, hogy ő létezett valaha senki nem tudja, sem Mer, de még Tian sem. Akkor magyarázkodni kellett volna, ami nem menne neki. Ostoba mód azt képzeli, hogy miatta lett vége egy életnek, mert épp rá figyeltek, nem pedig a csodás testvérére, aki emiatt kilehelte az utolsót. Ott feküdt a fa alatt a zúzott fejével, hószín haját pedig karmazsin festék áztatta. Ez az utolsó emlék róla.
Mikor már épp kezdené teljesen átadni magát a kút mélységű érzelmeknek, akkor egy idegesítő hang kezd el tetvészkedni a közelében. Mindig meg kell zavarnia valakinek a magányát. A hang egyre erősebb, beszélni kezd, mondatokat formál és csörtet mint valami kis varacskosdisznó. Szemeit forgatva tekint az égre, hogy valami istenség szálljon már alá és tüntesse el azt a fura fekete foltot, amit ő próbál kivenni a sötétben.
Mikor éppen eléggé megelégeli a másik nyomorát feláll, s néhány méter után ott is terem mellette.*
- Nem fog válaszolni. Halott baszd meg.
*Csóválja a fejét, majd eluralkodik rajta az érzés, hogy tán másnak is megengedhető a gyász. Ekkor visszavesz a hatalmas arcából.*
- Hú, hát és még rám mondják, hogy sötétre festem magam, te úgy nézel ki, mint akit valami démon rugdosott ki a portájáról, mert túl fekete voltál mellé. De amúgy szép.
*Méri végig, majd fordulna is vissza, hátha elegendő volt ennyi ahhoz, hogy kussoljon végre a másik. *
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hosszan bolyongott, miután Merlanát faképnél hagyta. Legalább elköszönt, s az is valami. De mivel nincs olyan, hogy otthon és még nem kész arra, hogy újabb aranyakat csengessen ki a Kalmárban egy magányos éjszakáért, így nem megy vissza. Még nem.
Az éj kezd leszállni rá, s hová máshová is vezethetne apró lábainak lépte, mint a temetőbe. Egyetlen megboldogult ikre sírjához, ahol még alig száradásnak indult rózsacsokor mutatja neki, hogy őt még látogatják, őt holtában is jobban szeretik, mint Nelirát, aki az élők között van. Hogyisne szerethetnék jobban, ha miatta lelte az átkos vég?
Mire megtalálja a nyughelyet, már alig lát, csak a fehér rózsát világítják meg a holdak, ami olyan szépen tündököl, mint ők a szőke hajaikkal, amibe szalagot kötöttek egykor, de az most a tüskés szárakon leledzik. Halk sóhajjal üdvözli, s ül rá a faragott márványra. Drágább lehetett, mint bármi, amit ő kapott az életben.
~ Azért nincs senkim, mert miattam vagy itt. ~
Simítja végig a rideg érintésű követ maga mellett, majd hátradől, s gondolataiba, na meg végtelen önsajnálatába burkolózik.
~ Lehetnél most te én, és akkor szép életünk lenne. Én pihennék, nem bántanék senkit, te pedig kacaghatnál.~
Azt, hogy ő létezett valaha senki nem tudja, sem Mer, de még Tian sem. Akkor magyarázkodni kellett volna, ami nem menne neki. Ostoba mód azt képzeli, hogy miatta lett vége egy életnek, mert épp rá figyeltek, nem pedig a csodás testvérére, aki emiatt kilehelte az utolsót. Ott feküdt a fa alatt a zúzott fejével, hószín haját pedig karmazsin festék áztatta. Ez az utolsó emlék róla.
Mikor már épp kezdené teljesen átadni magát a kút mélységű érzelmeknek, akkor egy idegesítő hang kezd el tetvészkedni a közelében. Mindig meg kell zavarnia valakinek a magányát. A hang egyre erősebb, beszélni kezd, mondatokat formál és csörtet mint valami kis varacskosdisznó. Szemeit forgatva tekint az égre, hogy valami istenség szálljon már alá és tüntesse el azt a fura fekete foltot, amit ő próbál kivenni a sötétben.
Mikor éppen eléggé megelégeli a másik nyomorát feláll, s néhány méter után ott is terem mellette.*
- Nem fog válaszolni. Halott baszd meg.
*Csóválja a fejét, majd eluralkodik rajta az érzés, hogy tán másnak is megengedhető a gyász. Ekkor visszavesz a hatalmas arcából.*
- Hú, hát és még rám mondják, hogy sötétre festem magam, te úgy nézel ki, mint akit valami démon rugdosott ki a portájáról, mert túl fekete voltál mellé. De amúgy szép.
*Méri végig, majd fordulna is vissza, hátha elegendő volt ennyi ahhoz, hogy kussoljon végre a másik. *
145. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-21 20:23:09
Üzenet elküldve: 2024-05-21 20:23:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ez a temető évek óta ugyanaz, Nori számára mégis egyre fájdalmasabb, hogy létezik. Nem elég, hogy itt nyugszik a szánalmasan gyenge apja, aki még a halált is képtelen volt legyőzni azért, hogy gondoskodjon egyetlen lányáról, de most már egy másik, keserű emlék is nehéz láncokkal ehhez a helyhez köti. Igen, megint csak Mai-ról van szó, aki itt hagyta faképnél először, amikor bántani akarta, és talán csak azért nem tette, mert hátra voltak kötözve a kezei. Vajon megtette volna? Ha szabad lett volna, a történetük már akkor olyan csúnyán végződött volna, mikor még ki sem nőtt az a gyönyörű fekete rózsa az elvetett magvakból? Egy sóhajjal zárja le a fejében kavargó gondolatokat, és zárja rá azt a képzeletbeli, ormótlan nagy vasajtót, amit még ő sem tud többé kinyitni, hogy ne is agyaljon ilyesmin.
Apja sírjához lép, és megvetően néz le az idő vasfoga által már megkoptatott névre. Most már tisztán ki tudja olvasni minden betűjét, hála barátnője tanításának.*
- Furcsa, hogy gyűlöllek, mégis mindig itt kötök ki veled. Tudod, ez talán azért van, mert én nem vagyok olyan, mint te. Nem taszítalak el magamtól csak azért, mert haszontalan vagy. Én is az voltam, tudom, de gyermekként mégis mit vártál volna el tőlem? Mit kellett volna… tennem, hogy szeress és…
*Hirtelen elhallgat, és megrázza a fejét, mielőtt még kicsordulnak azok a krokodilkönnyek, amik már megint le fogják áztatni a festéket a szeméről. Pedig ma különösen gondosan készítette el a sminket, hála az ezüsttükörnek, amit a piacon szerzett.
Pár pillanatig nem is néz vissza a sírra, majd végül egy halvány mosoly kíséretében mégis.*
- Na jó, segítek neked. Kényelmetlen lehet gazban aludni. *Leül hát a sírkő szélére, és elkezdi kitépkedni a sírt körülölelő növényzetet, kiszabadítva ezzel apja nyughelyét a természet fogságából.*
- Igen, én majd bebizonyítom neked, hogy törődök veled, és akkor te talán majd elhiszed nekem, hogy igazából nem is vagyok szörnyeteg. Azt mondják, hogy a halál után csak a szép emlékek maradnak, és a holtak bűnei mind bocsánatot nyernek. Vajon ez fordítva is igaz? Aki már meghalt, az képes csak a jót látni az élőkben? Válaszolhatnál, a kurva életbe!
*Kezdi ismét elveszteni a kontrollt józan esze felett. Ahogy tépkedi a gazt, és egyre kevésbé éri el, úgy mászik egyre feljebb a sírkőre. A végére már nem is a szélén ül, hanem négykézláb térdel a közepén. Hirtelen felpillant, és egészen közelről, pár centiről bámulhatja most a sírfeliratot.*
- Jó, akkor ne válaszolj! Csak hidd el, hogy nem vagyok szörnyeteg! Mert nem vagyok… nem… *Ismét újabb csatát vív a könnyeivel, és próbálja megakadályozni, hogy eleredjenek, de most már érzi a vesztét, egyre nehezebben tartja vissza őket.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ez a temető évek óta ugyanaz, Nori számára mégis egyre fájdalmasabb, hogy létezik. Nem elég, hogy itt nyugszik a szánalmasan gyenge apja, aki még a halált is képtelen volt legyőzni azért, hogy gondoskodjon egyetlen lányáról, de most már egy másik, keserű emlék is nehéz láncokkal ehhez a helyhez köti. Igen, megint csak Mai-ról van szó, aki itt hagyta faképnél először, amikor bántani akarta, és talán csak azért nem tette, mert hátra voltak kötözve a kezei. Vajon megtette volna? Ha szabad lett volna, a történetük már akkor olyan csúnyán végződött volna, mikor még ki sem nőtt az a gyönyörű fekete rózsa az elvetett magvakból? Egy sóhajjal zárja le a fejében kavargó gondolatokat, és zárja rá azt a képzeletbeli, ormótlan nagy vasajtót, amit még ő sem tud többé kinyitni, hogy ne is agyaljon ilyesmin.
Apja sírjához lép, és megvetően néz le az idő vasfoga által már megkoptatott névre. Most már tisztán ki tudja olvasni minden betűjét, hála barátnője tanításának.*
- Furcsa, hogy gyűlöllek, mégis mindig itt kötök ki veled. Tudod, ez talán azért van, mert én nem vagyok olyan, mint te. Nem taszítalak el magamtól csak azért, mert haszontalan vagy. Én is az voltam, tudom, de gyermekként mégis mit vártál volna el tőlem? Mit kellett volna… tennem, hogy szeress és…
*Hirtelen elhallgat, és megrázza a fejét, mielőtt még kicsordulnak azok a krokodilkönnyek, amik már megint le fogják áztatni a festéket a szeméről. Pedig ma különösen gondosan készítette el a sminket, hála az ezüsttükörnek, amit a piacon szerzett.
Pár pillanatig nem is néz vissza a sírra, majd végül egy halvány mosoly kíséretében mégis.*
- Na jó, segítek neked. Kényelmetlen lehet gazban aludni. *Leül hát a sírkő szélére, és elkezdi kitépkedni a sírt körülölelő növényzetet, kiszabadítva ezzel apja nyughelyét a természet fogságából.*
- Igen, én majd bebizonyítom neked, hogy törődök veled, és akkor te talán majd elhiszed nekem, hogy igazából nem is vagyok szörnyeteg. Azt mondják, hogy a halál után csak a szép emlékek maradnak, és a holtak bűnei mind bocsánatot nyernek. Vajon ez fordítva is igaz? Aki már meghalt, az képes csak a jót látni az élőkben? Válaszolhatnál, a kurva életbe!
*Kezdi ismét elveszteni a kontrollt józan esze felett. Ahogy tépkedi a gazt, és egyre kevésbé éri el, úgy mászik egyre feljebb a sírkőre. A végére már nem is a szélén ül, hanem négykézláb térdel a közepén. Hirtelen felpillant, és egészen közelről, pár centiről bámulhatja most a sírfeliratot.*
- Jó, akkor ne válaszolj! Csak hidd el, hogy nem vagyok szörnyeteg! Mert nem vagyok… nem… *Ismét újabb csatát vív a könnyeivel, és próbálja megakadályozni, hogy eleredjenek, de most már érzi a vesztét, egyre nehezebben tartja vissza őket.*
144. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-02-09 10:50:09
Üzenet elküldve: 2024-02-09 10:50:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Esti mese//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Lassan ő is kifogy a hangzatos mondatokból, a logikusnak tűnő magyarázatokból, hogy miért is csinálta ezt az egészet Maival. Azért annyit mégiscsak ferdít a dolgokon, hogy azt már nem vallja be, hogy élvezte minden percét. Azt is, amikor halálra ijeszthette a lányt, mert a belőle áradó félelem valamiféle boldogsággal és elégedettséggel töltötte el Norit, mert ő okozta ezeket az érzéseket. Volt valami bájos és kellemes érzés abban is, mikor meg volt kötözve és teljes mértékben a félvér irányítása alá került. Valami hibbant módon futhatnak Nori agytekervényei, mert ezt is élvezte. Végül az, hogy kihozta a dühöt, a tombolást a lányból, az pedig maga a sikerélmény.*
- Lehet, hogy még a tudomány terén is van mit tanulnod. Ez nem így működik, hogy egy éles határ mentén külön tudod választani őket. Hol az egyikük a dominánsabb, hol a másikuk, de mindig mindketten jelen vannak, és keverednek a tulajdonságaik, érzéseik, gondolataik még a döntéseik is.
*Úgy látszik, mégis többet tud a saját állapotáról, mint azt legutóbb mondta, vagy ez a Nori sokkal intelligensebb, mint az ártatlan, cuki kislány, és jelen formájában képes maga is felfogni, hogy mi történik odabent az elméjében.
Mai következő szavaival pedig nem is érthetne jobban egyet. Pontosan ugyanonnan indult ő is, ahol most tart, és nem volt kényelmes vagy egyszerű az út, de ha ő is ugyanezt az utat járja majd, nem kell félnie tőle. Nori rá az élő példa, hogy bármennyire is rögös, járható.*
- Képes vagy többre is. *Ismétli meg a lány szavait, de már tényként kezelve.* Ma még egy korhadt fa, holnap pedig lehet, hogy egy ártatlan tündér lesz az áldozatod. Összeomlasz, de felállsz újra, és olyannyira megrémülsz magadtól, hogy azt mondod, ez így nem mehet tovább. Elkezded megismerni a sötétséget a lelkedben, és addig feszegeted a határait, míg végül be nem töröd. Nem, én sem tudtam azonnal elfogadni, de ha az út végére érsz, már nem kell tőle félned, mert te fogod irányítani. Aszerint fogsz cselekedni, amit te megengedsz magadnak.
*Próbálja már sokféleképp elmagyarázni szerencsétlen párának, hogy felnyissa a szemét, bár kívülállók még akár arra is következtetnek, hogy belőle is könyörtelen gyilkost akar csinálni Nori, pedig nem így van. Mai egy szép napon maga dönt majd arról, hogy mihez kezd a benne lakozó erővel. Ha gyilkolásra használja majd, akkor arra, ha másra, az is rajta múlik.
Nori korábbi szavai az utolsók Maihoz, talán örökre. Ugyanis, mikor ő elindul kifelé a temetőből, Nori nem szól egy szót sem. Nem próbálja meggyőzni, hogy maradjon, nem állítja meg, és nem is megy utána. Végignézi, míg a megtört lány annyira eltávolodik, hogy teljesen eltűnik a sötétben, aztán ő egyedül marad a temetőben a korhadt fa maradványai és édesapja sírjának társaságában.*
//Esti mese//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Lassan ő is kifogy a hangzatos mondatokból, a logikusnak tűnő magyarázatokból, hogy miért is csinálta ezt az egészet Maival. Azért annyit mégiscsak ferdít a dolgokon, hogy azt már nem vallja be, hogy élvezte minden percét. Azt is, amikor halálra ijeszthette a lányt, mert a belőle áradó félelem valamiféle boldogsággal és elégedettséggel töltötte el Norit, mert ő okozta ezeket az érzéseket. Volt valami bájos és kellemes érzés abban is, mikor meg volt kötözve és teljes mértékben a félvér irányítása alá került. Valami hibbant módon futhatnak Nori agytekervényei, mert ezt is élvezte. Végül az, hogy kihozta a dühöt, a tombolást a lányból, az pedig maga a sikerélmény.*
- Lehet, hogy még a tudomány terén is van mit tanulnod. Ez nem így működik, hogy egy éles határ mentén külön tudod választani őket. Hol az egyikük a dominánsabb, hol a másikuk, de mindig mindketten jelen vannak, és keverednek a tulajdonságaik, érzéseik, gondolataik még a döntéseik is.
*Úgy látszik, mégis többet tud a saját állapotáról, mint azt legutóbb mondta, vagy ez a Nori sokkal intelligensebb, mint az ártatlan, cuki kislány, és jelen formájában képes maga is felfogni, hogy mi történik odabent az elméjében.
Mai következő szavaival pedig nem is érthetne jobban egyet. Pontosan ugyanonnan indult ő is, ahol most tart, és nem volt kényelmes vagy egyszerű az út, de ha ő is ugyanezt az utat járja majd, nem kell félnie tőle. Nori rá az élő példa, hogy bármennyire is rögös, járható.*
- Képes vagy többre is. *Ismétli meg a lány szavait, de már tényként kezelve.* Ma még egy korhadt fa, holnap pedig lehet, hogy egy ártatlan tündér lesz az áldozatod. Összeomlasz, de felállsz újra, és olyannyira megrémülsz magadtól, hogy azt mondod, ez így nem mehet tovább. Elkezded megismerni a sötétséget a lelkedben, és addig feszegeted a határait, míg végül be nem töröd. Nem, én sem tudtam azonnal elfogadni, de ha az út végére érsz, már nem kell tőle félned, mert te fogod irányítani. Aszerint fogsz cselekedni, amit te megengedsz magadnak.
*Próbálja már sokféleképp elmagyarázni szerencsétlen párának, hogy felnyissa a szemét, bár kívülállók még akár arra is következtetnek, hogy belőle is könyörtelen gyilkost akar csinálni Nori, pedig nem így van. Mai egy szép napon maga dönt majd arról, hogy mihez kezd a benne lakozó erővel. Ha gyilkolásra használja majd, akkor arra, ha másra, az is rajta múlik.
Nori korábbi szavai az utolsók Maihoz, talán örökre. Ugyanis, mikor ő elindul kifelé a temetőből, Nori nem szól egy szót sem. Nem próbálja meggyőzni, hogy maradjon, nem állítja meg, és nem is megy utána. Végignézi, míg a megtört lány annyira eltávolodik, hogy teljesen eltűnik a sötétben, aztán ő egyedül marad a temetőben a korhadt fa maradványai és édesapja sírjának társaságában.*
143. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-02-08 20:50:12
Üzenet elküldve: 2024-02-08 20:50:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1236
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1236
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Esti mese//
*Beleharap alsó ajkába, egészen erősen, mert megint kezdi felbőszíteni valami. Az a valami pedig az, hogy amit mondd, azt Nori nem érti úgy, ahogyan azt ő gondolja. Rohadtul fáradt és lehet, hogy nem hangzanak olyan tudományosan és megfontoltan a szavai, mint szoktak, de attól nem felejtette el a lány egyetlen oldalát sem. Az érzelmek, azok pedig érzelmek, felfokozott állapotban vajmi kevés realitás van bennük.*
- Igen te vagy. De a két kis szilánkod összebeszéltek és kezet fogtak arra vonatkozóan, hogy majd ti megmutatjátok? Vagy külön lehet őket választani, néha szövetkeznek? Egyszer megölelsz aztán gúnyos vagy. Én szeretném, de nem olyan könnyű tartani a lépést. Kimerültem.
*Nagyot sóhajt, hiszen tényleg sok. Ami nem azt jelenti, hogy ezelől el akar futni, de ilyen rövid idő alatt annyi minden történt, hogy feldolgozni sem volt idő, most mégis, mintha köszönetet kellene mondania azért, hogy néhány órával ezelőtt megtudhatta, hogy milyen rettegni és, hogy az mit hoz ki belőle. Még nem tudott lecsengeni.*
-Hát, most nem úgy tűnik, mint akit nagyon érdekel, ha megutállak. *Megrázza a fejét és még mindig az ajkát harapja. * - De ez most mindegy.
*A gúnyos nevetés felidézi benne a pár pillanattal ezelőtt elhangzottakat. Igazából tényleg összemosódott a kép, egyszerűen csak nehéz szétválasztani a két elég markáns ént. Meg akarja tanulni ezt kezelni, hiszen élete munkája ezen áll, vagy bukik. És a jelenlegi életének legfontosabb szereplője is. De ez egycsapásra ma éjszaka nem fog menni.*
- Elhiszed, hogy értem? Attól még lehet, hogy nekem ez most nem jó. Szétkaszaboltam azt a korhadt fát, és élveztem, aztán megnyugodtam egy időre és ez ijesztő. Csak azért álltam le, mert elfáradtam benne. Mi van, ha képes vagyok ettől többre is? Én... én nem tudtam, hogy ez itt van. *Nyúl akaratlanul a mellkasa közepéhez.* - Megmutattad, de ez túl új és túl sok. Te képes voltál azonnal elfogadni?
*A kérdésben őszinte érdeklődés van. Bőven lehet, hogy van akinek ez simán megy. Az ő kis lelke, viszont olyan tiszta és most mégis ráömlött a kosz.
A következő mondat, viszont már tényleg üt. Mintha még mindig valamit ki akarnának belőle harcolni, de most elvesztette magát teljesen. *
- Baszd meg Nori. Bőgve nem fog menni? *Letörli az utolsó könnycseppet is, mélyen a másik szemébe néz, majd sarkon fordul.* - Akkor majd, ha már nem bőgök találkozunk. Vagy nem.
*Ha valami fájt ebben az estében, akkor az az, amit most tesz. Úgy húzza vissza teste a másikhoz, mint a mágnes, de ellenáll. Elindul, kifelé a temetőből. Ez most nem az a menekülés, amit akkor csinált, amikor elköltözött. Nagyon szeretné még látni Norit, sőt azt is, ha megállítaná. Szeretne vele olyan békésen aludni, mint a múltkor. De ha itt marad és hallgatja tovább, az csak fokozza a sértődését és nem fog tudni belőle kilábalni. Ki kell tisztulnia.*
//Esti mese//
*Beleharap alsó ajkába, egészen erősen, mert megint kezdi felbőszíteni valami. Az a valami pedig az, hogy amit mondd, azt Nori nem érti úgy, ahogyan azt ő gondolja. Rohadtul fáradt és lehet, hogy nem hangzanak olyan tudományosan és megfontoltan a szavai, mint szoktak, de attól nem felejtette el a lány egyetlen oldalát sem. Az érzelmek, azok pedig érzelmek, felfokozott állapotban vajmi kevés realitás van bennük.*
- Igen te vagy. De a két kis szilánkod összebeszéltek és kezet fogtak arra vonatkozóan, hogy majd ti megmutatjátok? Vagy külön lehet őket választani, néha szövetkeznek? Egyszer megölelsz aztán gúnyos vagy. Én szeretném, de nem olyan könnyű tartani a lépést. Kimerültem.
*Nagyot sóhajt, hiszen tényleg sok. Ami nem azt jelenti, hogy ezelől el akar futni, de ilyen rövid idő alatt annyi minden történt, hogy feldolgozni sem volt idő, most mégis, mintha köszönetet kellene mondania azért, hogy néhány órával ezelőtt megtudhatta, hogy milyen rettegni és, hogy az mit hoz ki belőle. Még nem tudott lecsengeni.*
-Hát, most nem úgy tűnik, mint akit nagyon érdekel, ha megutállak. *Megrázza a fejét és még mindig az ajkát harapja. * - De ez most mindegy.
*A gúnyos nevetés felidézi benne a pár pillanattal ezelőtt elhangzottakat. Igazából tényleg összemosódott a kép, egyszerűen csak nehéz szétválasztani a két elég markáns ént. Meg akarja tanulni ezt kezelni, hiszen élete munkája ezen áll, vagy bukik. És a jelenlegi életének legfontosabb szereplője is. De ez egycsapásra ma éjszaka nem fog menni.*
- Elhiszed, hogy értem? Attól még lehet, hogy nekem ez most nem jó. Szétkaszaboltam azt a korhadt fát, és élveztem, aztán megnyugodtam egy időre és ez ijesztő. Csak azért álltam le, mert elfáradtam benne. Mi van, ha képes vagyok ettől többre is? Én... én nem tudtam, hogy ez itt van. *Nyúl akaratlanul a mellkasa közepéhez.* - Megmutattad, de ez túl új és túl sok. Te képes voltál azonnal elfogadni?
*A kérdésben őszinte érdeklődés van. Bőven lehet, hogy van akinek ez simán megy. Az ő kis lelke, viszont olyan tiszta és most mégis ráömlött a kosz.
A következő mondat, viszont már tényleg üt. Mintha még mindig valamit ki akarnának belőle harcolni, de most elvesztette magát teljesen. *
- Baszd meg Nori. Bőgve nem fog menni? *Letörli az utolsó könnycseppet is, mélyen a másik szemébe néz, majd sarkon fordul.* - Akkor majd, ha már nem bőgök találkozunk. Vagy nem.
*Ha valami fájt ebben az estében, akkor az az, amit most tesz. Úgy húzza vissza teste a másikhoz, mint a mágnes, de ellenáll. Elindul, kifelé a temetőből. Ez most nem az a menekülés, amit akkor csinált, amikor elköltözött. Nagyon szeretné még látni Norit, sőt azt is, ha megállítaná. Szeretne vele olyan békésen aludni, mint a múltkor. De ha itt marad és hallgatja tovább, az csak fokozza a sértődését és nem fog tudni belőle kilábalni. Ki kell tisztulnia.*
142. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-02-08 19:59:28
Üzenet elküldve: 2024-02-08 19:59:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1163
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Esti mese//
*Mikor Mai tiltakozni kezd az ellen, hogy Nori nem csinált semmit, ő csak kérdőn oldalra billenti a fejét, merthogy most nem érti, hogy a másik csak azt nem meri beismerni, hogy ez a sötétség bizony belőle jött, akkor is, ha kellett egy kis segítség, hogy előbújjon, vagy komolyan nem érti, mi történt. Az utóbbit Mai esetében erősen kétli.*
- Úgy emlékszem, három hattal ezelőtt legalább háromszor figyelmeztettelek, hogy én ilyen is tudok lenni. Egy percig sem játszottam, hogy nem én vagyok, és te is tudtál arról, hogy van egy ilyen oldalam. A magyarázatod, hogy Lil és Nori külön lélek, nagyon szépen és tudományosan hangzik, de attól még mindkettő én vagyok.
*Arra pedig még fel is nevet gúnyosan, hogy maga miatt akart volna bármit megtudni Mairól. Ez még lehetetlenebbül hangzik, mint bármi más, amit eddig hallott a lány szájából.*
- Hülyének nézel, vagy mi? Ha magam miatt tettem volna, akkor nem hozom rád a frászt és nem kockáztatom meg, hogy megutálsz. Nekem is sokkal könnyebb lenne, ha a naiv kis érzéseid segítségével teljesen az ujjaim köré csavarnálak, és addig játszanám a jó kislányt, míg teljesen meg nem bíznál bennem. Az lett volna az igazi manipuláció.
*Azt már nem teszi hozzá, hogy őt igazából egyáltalán nem érdekli az sem, ha Mai elcseszi az életét és azt a szabadságot, amit kiharcolt magának. Szóval nem is érte tette ezt az egészet, hanem csak úgy megtette. Ok nélkül. Hogy Mai jól vagy rosszul használja fel a ma este tanulságait, az már csak rajta múlik.*
- Nem kell bíznod bennem, nem is várom el. Én csak mutattam neked valamit, igazából saját magadból, és csak rajtad áll, hogy mit kezdesz a tapasztalattal. Egyébként, hogy bízz bennem, azt nem hagynom kell, hanem kiérdemelnem, amit például pont úgy lehet, ha a sértettségedet elhessegetve megérted végre, hogy mire volt jó ez az egész.
*Amikor pedig Mai szinte megparancsolja neki, hogy többet ne bántsa, ne játszadozzon az érzéseivel, ne járassa vele a bolondját, kifejezetten gonoszkás mosoly jelenik meg az arcán.*
- Hogy mondod? Mármint úgy gondolod, megmondhatod nekem, mit tehetek meg és mit nem? Nos, elképzelhető, ha kihasználod, amit tanultál. Büntess meg azért, amiért így bántam veled, és érd el, hogy engedelmeskedjek a „parancsodnak”! Segítek egy kicsit: Bőgve nem fog menni.
*Ismét karba tett kezekkel néz mélyen a lány szemeibe. Most már azt akarja, hogy Mai erősebbé váljon vagy így vagy úgy. Az pedig, hogy mer-e érezni… hát, abból csak akkor lesz valami, ha nem fog legalább annyira félni a negatív érzésektől, mint a tűztől.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.02.08 20:00:46
//Esti mese//
*Mikor Mai tiltakozni kezd az ellen, hogy Nori nem csinált semmit, ő csak kérdőn oldalra billenti a fejét, merthogy most nem érti, hogy a másik csak azt nem meri beismerni, hogy ez a sötétség bizony belőle jött, akkor is, ha kellett egy kis segítség, hogy előbújjon, vagy komolyan nem érti, mi történt. Az utóbbit Mai esetében erősen kétli.*
- Úgy emlékszem, három hattal ezelőtt legalább háromszor figyelmeztettelek, hogy én ilyen is tudok lenni. Egy percig sem játszottam, hogy nem én vagyok, és te is tudtál arról, hogy van egy ilyen oldalam. A magyarázatod, hogy Lil és Nori külön lélek, nagyon szépen és tudományosan hangzik, de attól még mindkettő én vagyok.
*Arra pedig még fel is nevet gúnyosan, hogy maga miatt akart volna bármit megtudni Mairól. Ez még lehetetlenebbül hangzik, mint bármi más, amit eddig hallott a lány szájából.*
- Hülyének nézel, vagy mi? Ha magam miatt tettem volna, akkor nem hozom rád a frászt és nem kockáztatom meg, hogy megutálsz. Nekem is sokkal könnyebb lenne, ha a naiv kis érzéseid segítségével teljesen az ujjaim köré csavarnálak, és addig játszanám a jó kislányt, míg teljesen meg nem bíznál bennem. Az lett volna az igazi manipuláció.
*Azt már nem teszi hozzá, hogy őt igazából egyáltalán nem érdekli az sem, ha Mai elcseszi az életét és azt a szabadságot, amit kiharcolt magának. Szóval nem is érte tette ezt az egészet, hanem csak úgy megtette. Ok nélkül. Hogy Mai jól vagy rosszul használja fel a ma este tanulságait, az már csak rajta múlik.*
- Nem kell bíznod bennem, nem is várom el. Én csak mutattam neked valamit, igazából saját magadból, és csak rajtad áll, hogy mit kezdesz a tapasztalattal. Egyébként, hogy bízz bennem, azt nem hagynom kell, hanem kiérdemelnem, amit például pont úgy lehet, ha a sértettségedet elhessegetve megérted végre, hogy mire volt jó ez az egész.
*Amikor pedig Mai szinte megparancsolja neki, hogy többet ne bántsa, ne játszadozzon az érzéseivel, ne járassa vele a bolondját, kifejezetten gonoszkás mosoly jelenik meg az arcán.*
- Hogy mondod? Mármint úgy gondolod, megmondhatod nekem, mit tehetek meg és mit nem? Nos, elképzelhető, ha kihasználod, amit tanultál. Büntess meg azért, amiért így bántam veled, és érd el, hogy engedelmeskedjek a „parancsodnak”! Segítek egy kicsit: Bőgve nem fog menni.
*Ismét karba tett kezekkel néz mélyen a lány szemeibe. Most már azt akarja, hogy Mai erősebbé váljon vagy így vagy úgy. Az pedig, hogy mer-e érezni… hát, abból csak akkor lesz valami, ha nem fog legalább annyira félni a negatív érzésektől, mint a tűztől.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.02.08 20:00:46
141. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-02-08 18:55:37
Üzenet elküldve: 2024-02-08 18:55:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1236
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1236
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Esti mese//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem akar egyedül lenni, egy percet sem. Mégis kíváncsi arra, hogy hogyan rakja össze a mai napi történéseket a négy fal rabságában, amibe talán majd hazatér. Annyira nagy most a zavar és a felismerések sokasága, hogy nem tud olyan ésszerű lenni, mint a legtöbb esetben. Fordul a kocka. Nori magyaráz neki összefüggésekről, kísérletről, amiket ő eddig olyan gondosan tanult, tanulmányozott és kutatott. Persze nem egy a két dolog, mégis kihozott belőle olyat, amit Mai csak óvatosan, és tudatosan felépítve tudott elképzelni. Nem ilyen ösztönösen és zsigerből. Vajon ezt megtervezte a másik, vagy csak adta a pillanat? Gondolt egyet, és ez lett belőle? Ijesztő és mégis nagyon éhezik egy ilyen mélyről jövő tudásra. De ezt a másikba belenevelte az élet, Mai pedig egyszerűen még sehol nem tart, csak most kezdi megízlelni a nagyvilágot. Vagy csak okos magyarázat az egész?*
- De! De manipuláltál! Az, hogy a nyakamhoz fogtad a pengédet és végignézetted velem azt a kis aranyos dögöt amint elpusztul... és azt mutattad, hogy te nem Te vagy, az puszta manipuláció. Féltem tőled és közben féltettelek. *Nem haraggal beszél, ismét a megértésre törekszik, de azért feldúlt, teljesen érthető módon.* - Szerintem csak magad miatt akartad tudni ezt az egészet, hogy biztos lehessél abban, hogy milyen vagyok. Nem miattam.
*Nem is tudná elképzelni, hogy valaki miatta tegyen bármit is. Ez az elmúlt idő mindent mutatott, csak azt nem, hogy érte bárki bármit megtenne.*
- Lehet, hogy megfog történni és te erre felkészítesz, amit valahogy, furcsa módon köszönök neked. De ha nem hagyod, hogy legalább benned bízzak, szerinted valaha fogok másban?
*Könnye belefolyik a szájába és ismét felfordul a gyomra, de attól, mert azt érzi, hogy puszta gyengeséget iszik. Eszébe jut Yvon, a csalódás, és hogy még a feketesége is a bolondját járatja vele, kicsit talán pedagógiai céllal, de szerinte igazából önös érdekből. Az ölelésnek vége, és hideg a helye megint, ahol már nem érinti a lány. Letörli a könnyeket, ami megint jól esik neki, de kezd kételkedni minden mozdulatban akkor is, ha kíván minden mozzanatot. Hagyja, hogy a segítségével álljon fel, majd csak nézi, kissé meggyötört arccal Norit. Bármennyit is tanult magáról a mai napon, egyszerűen fájdalmas minden.*
- Felállni csak akkor lehet, ha merek érezni. Ha az kiveszik belőlem, akkor is teljesen fölösleges az életem. Ha a barátom vagy, ezt többet nem csinálhatod velem. Így nem.
//Esti mese//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem akar egyedül lenni, egy percet sem. Mégis kíváncsi arra, hogy hogyan rakja össze a mai napi történéseket a négy fal rabságában, amibe talán majd hazatér. Annyira nagy most a zavar és a felismerések sokasága, hogy nem tud olyan ésszerű lenni, mint a legtöbb esetben. Fordul a kocka. Nori magyaráz neki összefüggésekről, kísérletről, amiket ő eddig olyan gondosan tanult, tanulmányozott és kutatott. Persze nem egy a két dolog, mégis kihozott belőle olyat, amit Mai csak óvatosan, és tudatosan felépítve tudott elképzelni. Nem ilyen ösztönösen és zsigerből. Vajon ezt megtervezte a másik, vagy csak adta a pillanat? Gondolt egyet, és ez lett belőle? Ijesztő és mégis nagyon éhezik egy ilyen mélyről jövő tudásra. De ezt a másikba belenevelte az élet, Mai pedig egyszerűen még sehol nem tart, csak most kezdi megízlelni a nagyvilágot. Vagy csak okos magyarázat az egész?*
- De! De manipuláltál! Az, hogy a nyakamhoz fogtad a pengédet és végignézetted velem azt a kis aranyos dögöt amint elpusztul... és azt mutattad, hogy te nem Te vagy, az puszta manipuláció. Féltem tőled és közben féltettelek. *Nem haraggal beszél, ismét a megértésre törekszik, de azért feldúlt, teljesen érthető módon.* - Szerintem csak magad miatt akartad tudni ezt az egészet, hogy biztos lehessél abban, hogy milyen vagyok. Nem miattam.
*Nem is tudná elképzelni, hogy valaki miatta tegyen bármit is. Ez az elmúlt idő mindent mutatott, csak azt nem, hogy érte bárki bármit megtenne.*
- Lehet, hogy megfog történni és te erre felkészítesz, amit valahogy, furcsa módon köszönök neked. De ha nem hagyod, hogy legalább benned bízzak, szerinted valaha fogok másban?
*Könnye belefolyik a szájába és ismét felfordul a gyomra, de attól, mert azt érzi, hogy puszta gyengeséget iszik. Eszébe jut Yvon, a csalódás, és hogy még a feketesége is a bolondját járatja vele, kicsit talán pedagógiai céllal, de szerinte igazából önös érdekből. Az ölelésnek vége, és hideg a helye megint, ahol már nem érinti a lány. Letörli a könnyeket, ami megint jól esik neki, de kezd kételkedni minden mozdulatban akkor is, ha kíván minden mozzanatot. Hagyja, hogy a segítségével álljon fel, majd csak nézi, kissé meggyötört arccal Norit. Bármennyit is tanult magáról a mai napon, egyszerűen fájdalmas minden.*
- Felállni csak akkor lehet, ha merek érezni. Ha az kiveszik belőlem, akkor is teljesen fölösleges az életem. Ha a barátom vagy, ezt többet nem csinálhatod velem. Így nem.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 204-223