//Templomi túra//
*Az ork szerencsére hamar elterül a végső csapástól, a tapasztalatokból kiindulva pedig néhány percig minimum úgy is marad, még akkor is, ha zöldbőrű mivoltát is beleszámoljuk a képletbe. A csattanós befejezést követően a szeme sarkából látja, ahogy Galahass már rohan is a másik csatatérre, Batot felszólítva a segítségre szorulók ellátására. Rinon lesz az első, hisz nem elég, hogy eszméletlen pofont kapott, ráadásul egy ásó merevségével és erőkarjával, most még éledezni is tűnik, és az első sikertelen talpraállási kísérlet utáni második próbálkozás sikeres is, megkockáztatva azt, hogy a kótyagos lány újra rövid úton fájdalmasan a földre kényszerül. El kezd hadonászni a botjával a földön elterülő ork felé, Bato megközelítési kísérletét megnehezítve ezzel, de a suhanó fegyverrel mit sem törődve lép elé a kopasz, az esetlegesen érkező támadások hárítását megkísérelve. Eközben megpróbálja kikapni a kezéből a fegyvert, ami, ha elég közel kerül, nem ígérkezik túl nehéz műveletnek, majd azt rögtön a földre dobja, hogy stabilan elkapja a lányt, mielőtt az újra a földre zuhan. Egyik kezével az ásó támadási felületének oldalán fonja körbe a derekát, a hátánál megtámasztva, másik kezével pedig a nyakához nyúl, hüvelyk ujjával pedig megtámasztja az állát, hogy ne mocorogjon.*
-Nyugi, nyugi.
*Próbálja meghátrálásra bírni a fejben talán még mindig harcoló lányt csittegések közepette.*
-Nincs gond. Vége. Ülj le.
*Szólítja fel előbb kedvesen, közben megpróbálja felmérni a károkat. Az arcának a bal fele meglehetősen roncsolt, a szeme is bevérzett, és a legkisebb gondja, hogy a szája is felrepedt. Hatalmas vörös folt ékíti a vörös hajú lányt, ha a helyzet nem követelné meg a komolyságot, Bato most elsütne egy poént arról, hogy megy az arca a haja színéhez, most azonban inkább tetézi a bajt a fájdalmasan rossz humorával.*
-Ide, ülj le.
*Vezeti egy sírkőhöz, ha Rinon hagyja magát, és oda ülteti. Gyógyító varázsigén gondolkozik, de sajnos olyan távol áll tőle, mint egy egészséges tűzgolyó, így az aggódó tekinteten, és a támogatáson kívül egyelőre nem tud mást nyújtani.*
-Ne mozdulj.
*Szól rá a lányra, miközben az állánál fogva igyekszik egyenesen tartani a nyakát.*
-Ne mozdulj.
*Szólítja még egyszer, ahogy lassan elengedi, és az egyetlen olyan társához indul, aki talán ismerhet hatásos gyógyító varázslatot. Elsőre azonban sehol nem találja. Az apró tündért bár nehéz észrevenni, és a köd sem segít, így azért nehezen tűnhet el. Aggódva pillant a még viaskodó társaira, remélve, hogy a meglepően talpraesett Galahass ki tudja őket segíteni, de köztük sem látja a tündért. Ekkor jut eszébe, hogy az öreg egy igen jól irányzott mozdulattal ütötte ki az első orkot, aki, bár Bato nem látta, hogy hova, mire, kire esett, egyenesen a kis csapat felé borult, és bár a gondolatra is összeszorul a szerzetes gyomra, most két gyors lépés után szembesíti magát a ténnyel, hogy valóban maga alá gyűrte az apró lányt, aki csupa zúzódás arcával furcsán koncentrálva kukucskál a zöldbőrű válla mögött.*
-Jól vagy, Iriana?
*Szegezi neki a kérdést aggódva, miközben megragadja az ork ruhájának nyakát, és megpróbálja felemelni a lányról, hogy az kimászhasson alóla. Legördíteni rossz ötlet ilyen helyzetben, hisz ha rosszul fordul, újabb csúnya zúzódásokat okozhat a súlyos test.*
-Rinonnak szüksége van a segítségedre. Ugye az istennőddel tudsz gyógyítani?
*Kissé sürgetve, de a kellő tisztelettel igyekszik beszélni a lányhoz, remélve, hogy kellően megemelte a monstrumot ahhoz, hogy kihúzza magát a lány, és nem esett különösebb baja.*