//Útban a Mágustoronyhoz//
* A fiú aggodalma tovaszáll, ahogy Learon bólint és nem is törődik tovább a homlokcsapással. Egyébként is a magyarázat, hogy tényleg puszta kézzel kell formázni a követ igazán lenyűgöző, persze felvet benne pár kérdést, de egyelőre nem teszi fel őket, mert Learon hirtelen mozdulata miatt kiszállingóztak a fejéből. A heves mozdulatok otthon nem jelentenek jót, és bár a pásztormágus társaságában nem kell ütlegtől tartania, de a régi dolgokat nehezen vetkőzi le az ember. *
- Úgy tűnik, akkor könnyű életünk lesz - * vigyorodik el és azon kezd el gondolkozni, hogy apja miért nem próbálkozott meg a mágiával? Talán nem szereti, ha valaki a kétkezi munkát mágiával elsunnyogja vagy egyszerűen képtelen lett volna elsajátítani, és ezt tudta is magáról. Talán egyik sem. Otthon sohasem beszéltek ilyen misztikus dolgokról, így Prexi harmadik elmélete szerint apját hidegen hagyta az egész hókuszpókusz, aztán emiatt nem foglakozott soha vele. Nagy kár! *
- Ja, hát igen, azt kell. Szegény állatok csak nem ihatnak hú... mármint meleg vizet - * majdnem kicsúszott egy csúnya szó a száján, vagyis aránylag csúnya. Majd még ki kell tapasztalnia Learon mit enged és mit nem, addig inkább marad a trágár mentes beszédnél. Amúgy sem szokott nagyon káromkodni, csak ha korabeli vagy idősebb fiúk társaságában van, mert ha nem így tenne, kis pisisnek néznék. *
- Akár csinálhatnál dísztárgyakat is, nem? Messze földön híres szobrász lehetnél és eladhatnád őket jó pénzért. Jó, mondjuk, hát csalás lenne, de ha nem hangoztatnád, hogy mágiával csináltad, akkor senkinek nem lehetne egy szava sem, ha a tárgyak szépek - * vonja meg a vállait, majd kíváncsian néz fel a pásztorra, hogy mit szól az ötlethez. Nyilván el fogja vetni, Learon nem úgy tűnik, mint aki ilyennel szeretne pénzt keresni. Meg ha akarta volna, már megtette volna. *
- Tényleg? - * vidul fel ötletének részleges elfogadására, majd némi grimasszal, félrefordított fejjel tekint a pásztorra. * - Hát, nem csak átváltoztatod a dolgokat kővé? Ja, vagy... - * elhallgat, mert eszébe jut, hogy a követ kell puszta kézzel formázni, de Prexi elméjében a kővé változás és a kőfaragás(?) varázslat kissé összemosódott, ráadásul azt hitte az itatót is csak úgy simán átváltoztatja, de most már kezdi felfogni, hogy miről lehet szó. Azért nem annyira kristálytiszta a dolog, mint télen a folyó vize, de közelít hozzá. Legalábbis Prexi reméli.
Az állatok hűségesen bandukolnak és tehene, Egyszarvú is követi őket, Prexi pedig néha futkos egyet a kutyával, képzeletben terelőbajnokságot vívva vele, amit természetesen Nayka nyer meg, de csak mert a kutyák ösztönösen rá tudnak ijeszteni az elkóborolni szándékszó egyedekre. *
- Ehm, igen, bocsánat - * motyogja a gyerek halkan, nem túlságosan komolyan véve egy kanáltól megfulladt ember szellemének haragját, de azért igyekszik bánatos képet vágni, de legalábbis bűnbánót. Azt is csak jobbára Learon kedvéért, mert nem szeretné megsérteni a pásztort.
Terelve a témát eszébe jutnak az elhalasztott kérdései és feltéve őket várja a választ, mire Learon meg is ajándékozza némi magyarázattal. * - Az jó, nem szeretek szorult helyzetben lenni - * válaszolja vidáman, közben már a következő kérdésén gondolkodik. * - Szóval - * kezd bele merengve * - ha van egy köved, azt kézzel megformázod és akkor azt csinálsz belőle, amit szeretnél? Mondjuk hógolyó helyett kőgolyókat? És akkor csak össze kell gyúrni, mintha havat gyúrnál? - * parittyájának éppen megfelelő lenne néhány varázskő golyó. Önkéntelenül nadrágja korcához nyúl, hogy megvan-e még parittyája, de ami először feltűnik neki, az egy nagyobb kerek dolog, amiről majdnem el is feledkezett. A becsben tartott tekercs. Még, jó, hogy nem hagyta el, amikor Naykával futkározott. Kisebb kutatás után a parittya vékony bőrzsinegjét is kitapintja. Nem nagy érték, de azért az övé. Nem kellene elhagynia.
Prexi már messziről kiszúrta a nőt, aki nagyjából feléjük baktatott. Biztos volt benne, hogy Learon is észrevette, de mivel nem tett róla említést, így a fiú sem közölte a nyilvánvalót. *
- Csókolom! - * köszön Prexi, miután Learon üdvözölte a nőt, és azon nyomban vissza is szívná, amit mondott, mert a nő igen fiatal, és biztos nem szokott hozzá, hogy valaki csókolommal köszön neki. Hát, itt az idő egy kis elvörösödésre és ennek leplezésére a tájban való gyönyörködésre, természetesen úgy, hogy a lánynak minimum hátat fordít és alibiként még Naykához is lehajol, hogy megsimogassa a hátát. * - Jó kutya - * duruzsolja neki halkan, és csak akkor fordul vissza a lány felé, ha már nem érzi égővörösnek a képét, vagy ha valamiért feltétlen szükséges a szemkontaktus. *