//Délutáni séta//
- Szia! *köszönti kedvesen mosolyogva a kis állatot, miközben Nell engedélyét megkapva közelebb lép hozzá, és gyengéden megsimogatja. Mosolya azonban hamar lehervad, ahogy Synmira és az ott történtek kerülnek szóba. Tényleg sajnálja Nellt, és mélyen belül kicsit csalódott is az ott élő emberekben, hisz eddig úgy gondolt arra a helyre, mint az elfogadás és egyetértés színhelyére, ahol nem a származással, hanem a tudással és a kitartással tud boldogulni az ember. ~Vagy bárki más~ sóhajt fel magában*
- Ugyan, nem vagy se buta, se gyerekes! *jelenti ki határozottan* Egy kedves és okos fiatal lány vagy, akit bárki örülhet, hogy ismer! *folytatja tovább elmosolyodva kissé. Való igaz, nem ismeri túlzottan a tündért, de egyik vádat se érzi igaznak, hiszen az alapján, amit eddig megtudott róla, igazán jóravaló és rendes lánynak tűnik a számára, és szeretné, ha ezzel Nell is tisztában lenne. Tudja jól, milyen mély sebeket okozhatnak a hirtelen odavetett haragos szavak, és reméli, talán tud valamit enyhíteni ezen a fájdalmon*
- Örülök, hogy sikerült egy új helyet találnod. *könnyebbül meg kissé, mikor hallja, annyira azért mégse megy rosszul szegény lány sora. ~Talán jobb helye is van ott~ tűnődik magában, hiszen ő is tapasztalta már épp elégszer, milyen egy olyan közegben élni, ahol éppenhogy csak megtűrnek valakit. Azt pedig még inkább jól esik hallania, hogy Nell hajlandó lenne vele együtt tanulni, és segíteni neki*
- Ó, az remek lenne! Köszönöm! *hálálkodik lelkesen, ahogy a későbbi közös tanulás kerül szóba, ám az őszinte döbbenet kifejezése ül ki arcára, mikor kiderül, Nell még ennél is többet tenne érte*
- Tényleg odaadod? Biztos nem fognak kelleni? *kérdez vissza elvörösödve a váratlan kedvesség láttán. Synmiráról eddig nem mert elhozni újabb könyveket, így kifejezetten sokat jelent számára a lány nagyvonalú gesztusa, hiszen újra elmélyedhet olyasmiben, ami ismeretlen a számára*
- Köszönöm szépen! Vigyázni fogok rájuk, ígérem! És mihamarabb visszaviszem őket! *jelenti ki lelkesen, ahogy elveszi a lánytól a tekercseket. Örül neki, hogy Nell felajánlotta, látogassa meg, hisz fogalma sincs, Tizio mennyire örült volna, ha varázslótanyát csinál a házból, de Nellnél talán zavartalanul tudnak majd együtt tanulni*
- Jövő héten meglátogatlak majd, akkor talán megbeszélhetnénk a tekercsekben írtakat... És viszek egy tálca süteményt is! *folytatja tovább, ahogy gondosan ruhája egyik belső zsebébe süllyeszti új kincseit, hogy ne legyen bajuk. A társaságán kívül ő se nagyon tud mást felajánlani a lánynak, de úgy véli, egy kis édesség a minimum ezért a kedves gesztusért*
- Sajnálom, de nekem lassan haza kell indulnom. Igazán örülök, hogy találkoztunk! A legközelebbi viszontlátásra! *búcsúzik nemsokára a lánytól, miután még a mágiáról, az életükről és úgy általánosságban mindenről csevegnek kicsit. Kicsit már kezd sötétedni körülüttök, ő pedig gyalog jött, és messzebbről is, mint Nell, így sürgősen indulnia kell, hogy még sötétedés előtt visszaérjen. Egy utolsó mosollyal búcsúzik is a lánytól, majd elindul visszafelé azon az úton, amelyen jött. Most tűnik csak fel neki, milyen távolra is elkódorgott, így jó időbe telik, mire visszaér.*
//Efföld//
*A konyha felőli ajtón át lép be a házba, arra számítva, hogy majd az ebédlőben találja Tiziot, azonban üresen várja a helyiség. A ház viszont mégse tűnik elhagyatottnak, a folyosóról, a szobák felől mintha valami zajt hallana. Aggódva indul el arrafelé, miközben szemei a környezetet pásztázzák, így nem kerülik el a figyelmét a falon hagyott nyomok, melyektől akaratlanul is nyugtalanság fogja el*
- Tizio? *kérdezi bizonytalanul, mikor a szobájukhoz érve megpillantja a férfit, hiszen van valami furcsa a kinézetében, amit nem tud hová tenni, bár jelen helyzetéből nem is látja túl jól, ahogy azt se, kivel beszélget épp, bár a hangok alapján határozottan az a benyomása, van még ott valaki. ~Mi történt itt?~ mereng magában, rögtön valami borzasztó sorscsapásra gondolva.*
A hozzászólás írója (Navarentine Solichastra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.07.28 21:08:13