*A piactéren nézelődés nélkül hajt keresztül. Étele-itala még maradt, a fogadóban pedig majd amúgy is tud étkezni ha valami friss, meleg fogásra vágyik, nagyon másra pedig így hirtelenjében nincs szüksége. A kovácshoz érve aztán kiköti a lovát, majd belép a műhelybe. Még mindig kavarognak a gondolatai, de már jóval fókuszáltabb. A páncélok és fegyverek látványa jóleső érzéssel tölti el. Ha szigorúan vesszük, igazából élete nagy részében ezekkel volt körülvéve. Persze a lovagi életpályának sok más pontja is van, de azok jelentős hányada kevésbé érdekelte és gondolatai néha akkor is szívesebben jártak az elmúlt vagy a következő vívás körül. Köszön, majd rögtön közelebbről kezdi el szemügyre venni a kínálatot. Először a páncélzatokat vizsgálja.*
- Nyilván valami olyasmi kellene, ami hozzám illik.
*Suttogja maga elé valami furcsa lejtéssel a hangján. Halvány mosolyra kerekedik az arca, mert most leginkább pont a nemrég megismert leányzónak képzeli magát, aki éppen válogatja, hogy melyik ruhát vegye fel. A megjegyzés ugyanakkor inkább arra irányult, hogy meggyőződése, hogy a lovagi páncélzatnál vannak jóval praktikusabbak és előnyösebbek is – még ha a megfelelő kezek alatt készültek esetében egy ilyen vértezetben is meglepően szabad és gyors a mozgás. Azonban magára ölteni egy egyszerű bőrpáncélzatot mégsem szeretne, mert hirtelen nagyon megkellene erőltetnie magát, hogy keressen emlékei között egy olyan lovagtársat, aki hasonló védelemmel volt ellátva. Az itteni kínálat, meg igazából a legtöbb kovácsműhelyé – hiszen nem kizárólag nekik készítik a felszerelést - is tele van olyanokkal, amit a legtöbb mestere lovaghoz nem méltónak titulálna. Jóllehet ha például pont egy ilyesfajta fegyverrel vinné be a végső szúrást egy mihaszna ellenfél, akkor változna a véleményük. Lehet végül ő is úgy fog dönteni, hogy tesz a szokásokra és választja azt, ami szerinte a legjobb. Bár nehéz csak úgy a feledés homályába hajítania mindent, amit eddig beléneveltek. Valószínűleg könnyed egyszerűséggel ráfognák ha egy hasonlóban meglátják, hogy már mindent elfelejtett, vagy akár azt is, hogy beállt közönséges zsoldosnak. Nem mintha sok útjára kelt lovag nem viselkedne hasonlóan. Ha sikerült választania, akkor vet néhány pillantást a fegyverekre is, hátha lát valami olyasmit, ami nagyon megtetszik neki. Ezen a téren már jóval szabadabb kezet kaptak a tanoncok, bár íjat használni, vagy a dobótőr kezelésére nem tanították meg őket. „Azok a gyávák fegyverei” – mondták. Azzal mondjuk alighanem ő maga is egyetért, hogy tisztább egy szemtől szembeni, trükkök és átverések nélkül harc, de hát melyik lenne olyan? Az elviekben mindez szépen hangzik, de amikor az ember az életéért küzd, akkor lehet, hogy csak beletúr a homokba és hajítja azt az ellenfele szemébe, hogy ezzel előnyt kovácsoljon magának. Hosszas gondolkodás és sok kör lefutása után aztán sikerül választania magának valamit. Fizet, kimond néhány dicsérő szót és távozik is.*
~ Most aztán már tényleg irány a fogadó. ~
*Határozza el, miközben kioldja a lovát. Még egyszer vissza kell majd jönnie a rendelésért de az azutáni alkalommal már nem fogja felvenni még egyszer soha azt, ami most van rajta.*
A hozzászólás írója (Ravock Xorn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.03 21:59:11