*Miután Baglash kiveri maga alól a saját lábát, már azon sem csodálkozik, hogy ketten bejönnek és azonnal ki is mennek, mielőtt az elf levegőt vehetne, hogy köszönjön. Faranni elcsodálkozik a tér és az univerzum tágulásának ilyetén bizonyításának láttán, amikor egy vak úriember egy egész ekhóval bemasírozik a szerencsétlen kovács műhelyébe, és mindezt egyetlen kalapács leverésével megússza, amikor Baglash jóformán a falakat is rájuk döntötte. A megviselt idegzetű kovács arcára rá van írva, hogy úgy érzi; ha vannak istenek, őt ma alaposan kihagyták a számításaikból. Faranni jobb lábával elkeni a Baglash által földre eresztett nyálmadzag alkotta tócsát és bűbájos mosollyal szólítja meg újfent a jóembert.*
- Itt vannak az én szablyáim *mutatja be büszkén míves fegyvereit a leányzó, a pultra pakolva hátára csatolt pengéit. A kovács hümmög, hammog, s várakozóan a fél-ork legényre pillant. No nem sürget ő semmit, inkább megvizsgálja az elf hölgy fegyvereit egy köszörűkővel és egy aprócska, fényes gyémánttal. Elmagyarázza, mit mire használ, Faranni pedig érdeklődve odahajol, hogy figyelje, mit ügyködik a kovács.*
- Nem lesz baja, ha megkarcolja a gyémánttal? *kérdezi kissé aggódva, de hamarosan kiderül, hogy aggodalma... alapos volt. Mikor a kovács kissé még zaklatottan, de kíváncsian kipróbálja a két szablya élét, lemondóan csóválni kezdi a fejét.*
- Ha nem lennék jól nevelt, csúnya szóval illetném a kondíciójukat, de inkább csak annyit mondok hölgyem, hogy gyönyörűek, de csak üvegketrec mögött. Még pár alkalom és a markolat a kezében marad.
- Micsoda? *hökken meg Faranni, s fél szemmel Baglash felé pillant, mintegy ellenőrizve, hogy nem kószált-e el. Mélységes sértettséget érez, hisz nehezen viseli, ha valamiben nem ő a legjobb. Végül lenyeli a mérget és szomorúan a két remekmívű szablyára néz.*
- Rendben, javítsa meg őket, de ugyanilyenre kérem! Meg ne bántódjon, de nem venném a szívemre, ha emberi késeket kapnék vissza a sajátjaim helyett.