Arthenior - Selyemrév
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 38 (741. - 760. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063
760. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-27 15:47:40
Üzenet elküldve: 2025-10-27 15:47:40
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Segítő kéz//
* Se ő, se Harmat nem tűnik sehová. Bár egy ilyen szép ló többet érhet, mint amit Atkira egy év alatt megkereshet a háznál, esze ágában sincs lopásra fanyalodni. Épp most, amikor – úgy tűnik – végre jól fog menni a szekere. Épségben átérnek hát a hídon, és csak Alenia szavaira néz fel a pompás épületekre. A házakat, ha nem is ilyen közelségből, de látta már korábban. Viszont erről az oldalról nézve egészen más. Nem illik ide. Vagy talán mégis? Hiszen máskülönben hogy lenne itt? Senki sem született inasnak vagy komornyiknak, mindenki alulról kezdte (kivéve, aki nem). A férfi hallgat. Nem akarja, hogy kétségeivel elbizonytalanítsa a nőt. Inkább csak elismerően bólint egyet, ahogy végignéz a házakon. *
– Szép. * Majd vissza Aleniára. Az igazat megvallva, a nő sokkal jobban tetszik neki, mint ezek a fényűző paloták. De ezt persze szintén nem mondja ki hangosan, csak gondol rá.
A nő magyarázatára, illetve annak hiányára pislog egy párat. Nem érti egészen. Azt gondolja, hogy Alenia maga sem tudja igazán, mit akar, illetve arra, hogy csak nem meri kimondani, hogy egyszerűen megszánta a fél keze miatt. Neki ennyi bőven elég egyelőre. Nem szeret mások szánalmán élősködni, de néha jól jön. Inkább úgy fogja fel, hogy esélyt kapott, most pedig ideje bizonyítani, hogy valóban meg tudja oldani a rá kiszabott feladatokat. Ha Alenia (és Eeyr) látja az igyekezetét, biztosan egyre jobb lesz a sora. Még a végén saját háza lesz Selyemrévben! Ez persze olyan távolinak tűnő gondolat, hogy rögtön ki is ábrándul belőle, és visszazökken a valóságba. Épp akkor, amikor Alenia indulásra is szólítja közben. *
– Nem fog csalódni bennem, Alenia hölgyem! * Teszi hozzá, és már szedi is a lábait, hogy utolérjék a nőt. Habár lehet, hogy kíváncsisága fogja elrontani a szerencséjét, nem tudja tartani a száját. Érdeklődve fordul ismét a nő felé. *
– Mondta, hogy egyedül lakik otthon. Nincsen férje? * Nem tudja, az elfeknél hogy szokás az ilyen, hiszen nem sok elfet ismert eddig, de emberévekben nézve a nő épp olyan korúnak tűnik, hogy már bőven lehetne ura. A gazdagoknál pedig úgy tudja, annál is fontosabb, hogy jó időben, jó helyre legyen beházasítva az utód. *
* Se ő, se Harmat nem tűnik sehová. Bár egy ilyen szép ló többet érhet, mint amit Atkira egy év alatt megkereshet a háznál, esze ágában sincs lopásra fanyalodni. Épp most, amikor – úgy tűnik – végre jól fog menni a szekere. Épségben átérnek hát a hídon, és csak Alenia szavaira néz fel a pompás épületekre. A házakat, ha nem is ilyen közelségből, de látta már korábban. Viszont erről az oldalról nézve egészen más. Nem illik ide. Vagy talán mégis? Hiszen máskülönben hogy lenne itt? Senki sem született inasnak vagy komornyiknak, mindenki alulról kezdte (kivéve, aki nem). A férfi hallgat. Nem akarja, hogy kétségeivel elbizonytalanítsa a nőt. Inkább csak elismerően bólint egyet, ahogy végignéz a házakon. *
– Szép. * Majd vissza Aleniára. Az igazat megvallva, a nő sokkal jobban tetszik neki, mint ezek a fényűző paloták. De ezt persze szintén nem mondja ki hangosan, csak gondol rá.
A nő magyarázatára, illetve annak hiányára pislog egy párat. Nem érti egészen. Azt gondolja, hogy Alenia maga sem tudja igazán, mit akar, illetve arra, hogy csak nem meri kimondani, hogy egyszerűen megszánta a fél keze miatt. Neki ennyi bőven elég egyelőre. Nem szeret mások szánalmán élősködni, de néha jól jön. Inkább úgy fogja fel, hogy esélyt kapott, most pedig ideje bizonyítani, hogy valóban meg tudja oldani a rá kiszabott feladatokat. Ha Alenia (és Eeyr) látja az igyekezetét, biztosan egyre jobb lesz a sora. Még a végén saját háza lesz Selyemrévben! Ez persze olyan távolinak tűnő gondolat, hogy rögtön ki is ábrándul belőle, és visszazökken a valóságba. Épp akkor, amikor Alenia indulásra is szólítja közben. *
– Nem fog csalódni bennem, Alenia hölgyem! * Teszi hozzá, és már szedi is a lábait, hogy utolérjék a nőt. Habár lehet, hogy kíváncsisága fogja elrontani a szerencséjét, nem tudja tartani a száját. Érdeklődve fordul ismét a nő felé. *
– Mondta, hogy egyedül lakik otthon. Nincsen férje? * Nem tudja, az elfeknél hogy szokás az ilyen, hiszen nem sok elfet ismert eddig, de emberévekben nézve a nő épp olyan korúnak tűnik, hogy már bőven lehetne ura. A gazdagoknál pedig úgy tudja, annál is fontosabb, hogy jó időben, jó helyre legyen beházasítva az utód. *
759. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-27 13:22:40
Üzenet elküldve: 2025-10-27 13:22:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Samonyr Rezidencia//
– Valóban… * Most már egyetért Samonyrral, hogy a kínzókamrát valóban bölcsebb lenne valahol máshol kialakítani. Már van is egy ötlete, hogy hol, de egyelőre megtartja magának. Inkább a másik történetére figyel most. *
– Jól van, na! * Mintegy védekezően mellkasa elé emeli a kezeit és kissé felegyenesedik, ahogy a férfi szemeibe néz. Mintha hallatlan vádak érték volna. *
– Észrevehetted volna már, hogy bennem sem mindig egyformán erős a vágy a kínzásra. És nem is mindenki érdemli azt ki. Alig várom, hogy megismerjem őket. * Elmosolyodik, és csak szép lassan bújik vissza a férfihez, illetve ereszti vissza kezeit a vízbe. Tovább hallgatja a másik szavait. *
– Tetszik az ötlet. * Lassan bólint. *
– Bár őszintén, sok munkának tűnik, úgyhogy remélem, te intézed a szervezést. Tudod, felbérelni a tolvajt, az oklevél-hamisítót – már, ha a kettő nem ugyanaz a személy –, és a többi. * Hagy egy kis szünetet, hátha a férfinak van hozzáfűzni valója. *
– Magam is megismerkedtem néhány derék nemessel az utóbbi időben… * Kezd bele óvatosan, ügyelve arra, hogy ne áruljon el túl sok felesleges részletet azokról a kapcsolatokról. *
– Az egyikük a Sayqueves-ház tagja, bizonyos Drameiloten. Az üdvözletét küldi. Beszélgettünk az üzletről, meg erről-arról. Kissé merev fickó, de egy elftől mit várhatunk. Igaz, hogy prémekkel kereskedsz? Vagy… Kereskedtél valamikor. Meglep, hogy a városban megannyi ember többet tud rólad, mint én. * Mondja elgondolkodva, és bár nem mondja ki hangosan, szívesen megtudna többet is a leendő férjéről. Nem mintha különösebben érdekelné, de jó, ha tud mondani róla egy-két dolgot, mondjuk egy bálon. Apropó, bál. *
– Illetve talán meséltem is, hogy meghívtak vacsorára a Morthimer-házhoz. Orthus is befolyásos férfinek tűnik, és említette, hogy a jövőben szeretne közelebbi kapcsolatot ápolni velünk. Például nemesi bálok formájában. * Illetve Norrával külön más formában is. *
– A nemesekről ennyit. Van még az a törpe… Fel akarom keresni. Valahol a romvárosban húzza meg magát, a koldusok elvezetnek hozzá. Csak gondoltam, szólok, ha történne valami… váratlan. Wrojth a neve, vörös szakállas. * Persze nem számít rá, hogy Samonyr mentőakciót indítana érte, hogy Norra elveszne Romvárosban – úgy kell neki keresnie a bajt –, de az nem árt meg, ha tudja, hová fog eltűnni. Végül sóhajt egyet, és feljebb húzza magát, hogy szeme nagyjából egyvonalban legyen Samonyréval. *
– Szinte már sajnálom, hogy mindet elpusztítjuk végül. * Kezeivel elkezdi átölelni a férfit, körmeit pedig néhol szorosabban is belemélyeszti a férfi hátbőrébe. Ugyan kiszórakozta magát Aljinnal, de nem lehet olyan önző, hogy csak magára gondol. *
– Valóban… * Most már egyetért Samonyrral, hogy a kínzókamrát valóban bölcsebb lenne valahol máshol kialakítani. Már van is egy ötlete, hogy hol, de egyelőre megtartja magának. Inkább a másik történetére figyel most. *
– Jól van, na! * Mintegy védekezően mellkasa elé emeli a kezeit és kissé felegyenesedik, ahogy a férfi szemeibe néz. Mintha hallatlan vádak érték volna. *
– Észrevehetted volna már, hogy bennem sem mindig egyformán erős a vágy a kínzásra. És nem is mindenki érdemli azt ki. Alig várom, hogy megismerjem őket. * Elmosolyodik, és csak szép lassan bújik vissza a férfihez, illetve ereszti vissza kezeit a vízbe. Tovább hallgatja a másik szavait. *
– Tetszik az ötlet. * Lassan bólint. *
– Bár őszintén, sok munkának tűnik, úgyhogy remélem, te intézed a szervezést. Tudod, felbérelni a tolvajt, az oklevél-hamisítót – már, ha a kettő nem ugyanaz a személy –, és a többi. * Hagy egy kis szünetet, hátha a férfinak van hozzáfűzni valója. *
– Magam is megismerkedtem néhány derék nemessel az utóbbi időben… * Kezd bele óvatosan, ügyelve arra, hogy ne áruljon el túl sok felesleges részletet azokról a kapcsolatokról. *
– Az egyikük a Sayqueves-ház tagja, bizonyos Drameiloten. Az üdvözletét küldi. Beszélgettünk az üzletről, meg erről-arról. Kissé merev fickó, de egy elftől mit várhatunk. Igaz, hogy prémekkel kereskedsz? Vagy… Kereskedtél valamikor. Meglep, hogy a városban megannyi ember többet tud rólad, mint én. * Mondja elgondolkodva, és bár nem mondja ki hangosan, szívesen megtudna többet is a leendő férjéről. Nem mintha különösebben érdekelné, de jó, ha tud mondani róla egy-két dolgot, mondjuk egy bálon. Apropó, bál. *
– Illetve talán meséltem is, hogy meghívtak vacsorára a Morthimer-házhoz. Orthus is befolyásos férfinek tűnik, és említette, hogy a jövőben szeretne közelebbi kapcsolatot ápolni velünk. Például nemesi bálok formájában. * Illetve Norrával külön más formában is. *
– A nemesekről ennyit. Van még az a törpe… Fel akarom keresni. Valahol a romvárosban húzza meg magát, a koldusok elvezetnek hozzá. Csak gondoltam, szólok, ha történne valami… váratlan. Wrojth a neve, vörös szakállas. * Persze nem számít rá, hogy Samonyr mentőakciót indítana érte, hogy Norra elveszne Romvárosban – úgy kell neki keresnie a bajt –, de az nem árt meg, ha tudja, hová fog eltűnni. Végül sóhajt egyet, és feljebb húzza magát, hogy szeme nagyjából egyvonalban legyen Samonyréval. *
– Szinte már sajnálom, hogy mindet elpusztítjuk végül. * Kezeivel elkezdi átölelni a férfit, körmeit pedig néhol szorosabban is belemélyeszti a férfi hátbőrébe. Ugyan kiszórakozta magát Aljinnal, de nem lehet olyan önző, hogy csak magára gondol. *
758. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-27 09:46:14
Üzenet elküldve: 2025-10-27 09:46:14
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét fellegek//
* Ossza a másik nézetét, s lehet nem a legalkalmasabb helyen vannak épp egy alapos „elbeszéléshez”. Ha valóban az, akinek hiszi, úgy lesz is miről. *
- Bizonyára tévedtem.
* Jegyzi meg moderált hangnemben, de fejével aprón biccent, amivel jelzi, hogy érti, hogy mit akar, majd felszerelését felvéve útnak is indul. Fene se tudja a negyed melyik részén van, de jobb, ha ezt már a sötétben tárja fel. Így, amint a napsugarai már eltűntek az égboltról kezdi meg az akciót. Előlép a sötétből, arcát csuklyával takarva, majd megközelíti az említett negyedet. Bőven több idő is eltelt, mint egy óra, de bizonyára megérti, hogy miért nem fogja mutatni a fejét napközben a nemes kúriája előtt. Nem kell neki a plusz figyelem, amit ez magával hoz. Ám főleg azért késik, mert számít arra, hogy csapdába csalják, így csak akkor közelíti meg a kapuit, amint megbizonyosodik, hogy nincs egy őr sem elrejtve a közeli utcákban. Elhalad az ajtó előtt, mintha csak egy bámészkodó lenne a késői órákban, közben szemeivel bent keres valakit, aki miatta állomásozik kint. Ha nincs ilyen alak, úgy magának kell utat csinálnia. Jelen esetben csak átmászik a kerítésen, s keres egy ablakot, amit véletlenül nyitva hagytak. Bár ez a módszer jobban illik hozzá és talán a legbiztonságosabb lenne, lustább énje reménykedik, hogy már várják. *
* Ossza a másik nézetét, s lehet nem a legalkalmasabb helyen vannak épp egy alapos „elbeszéléshez”. Ha valóban az, akinek hiszi, úgy lesz is miről. *
- Bizonyára tévedtem.
* Jegyzi meg moderált hangnemben, de fejével aprón biccent, amivel jelzi, hogy érti, hogy mit akar, majd felszerelését felvéve útnak is indul. Fene se tudja a negyed melyik részén van, de jobb, ha ezt már a sötétben tárja fel. Így, amint a napsugarai már eltűntek az égboltról kezdi meg az akciót. Előlép a sötétből, arcát csuklyával takarva, majd megközelíti az említett negyedet. Bőven több idő is eltelt, mint egy óra, de bizonyára megérti, hogy miért nem fogja mutatni a fejét napközben a nemes kúriája előtt. Nem kell neki a plusz figyelem, amit ez magával hoz. Ám főleg azért késik, mert számít arra, hogy csapdába csalják, így csak akkor közelíti meg a kapuit, amint megbizonyosodik, hogy nincs egy őr sem elrejtve a közeli utcákban. Elhalad az ajtó előtt, mintha csak egy bámészkodó lenne a késői órákban, közben szemeivel bent keres valakit, aki miatta állomásozik kint. Ha nincs ilyen alak, úgy magának kell utat csinálnia. Jelen esetben csak átmászik a kerítésen, s keres egy ablakot, amit véletlenül nyitva hagytak. Bár ez a módszer jobban illik hozzá és talán a legbiztonságosabb lenne, lustább énje reménykedik, hogy már várják. *
757. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-27 05:24:03
Üzenet elküldve: 2025-10-27 05:24:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Kellemes az idő, bár amit őt illeti, nyugtalanítja az, hogy nem a munkájával foglalkozik vagy a rengeteg elmaradt feladattal, amit elhalogat, hogy gyógyitalokkal tudjon szolgálni. Viszont már harmadszorra sietett Merchenhez hirtelen rendelésekkel és harmadszorra lett felajánlva a számára, hogy a selyemrévi lakhelyén is amúgy számíthatnak rá. Hogy ennek mennyi köze van az elérkezéséhez, még maga sem tudja, de elég szoros üzleti kapcsolatba kerültek ahhoz, hogy komolyabban elbeszélgessenek a jövőről. Így, hogy a háború a fejük felett lóg és Ettvallder, valamint Norennar bizonytalansága abban, hogy thargok megállítják az orkokat, korainak tűnhet előre inni a háború végeztére. Azonban ami az alkimistát illeti, ő személyesen nem feltétlenül akad fenn azon, hogy a várost esetleg a földdel teszik egyenlővé, neki ezen ezer aranya bánja és egy pár levél társai kimentésére. De, a negatív gondolatok elsöprésére, felismeri a griffes kaput, az állat feje alakjára formált címerrel, bár a két távozó alakkal már nem volt szerencséje összefutni. Egy ideig várakozik a nyitott kapu környékén, elszokott a városi kultúrától. Egy nyitott kapu a számára nem jelenti azt, hogy amúgy be is törhet mások birtokára, így egyelőre csak tekintetével keres és nézelődik, hogy ki számára tudja leadni érkezésének hírét és beengedtetni magát. Addig lehetősége van megszemlélni a kertet is.*
*Kellemes az idő, bár amit őt illeti, nyugtalanítja az, hogy nem a munkájával foglalkozik vagy a rengeteg elmaradt feladattal, amit elhalogat, hogy gyógyitalokkal tudjon szolgálni. Viszont már harmadszorra sietett Merchenhez hirtelen rendelésekkel és harmadszorra lett felajánlva a számára, hogy a selyemrévi lakhelyén is amúgy számíthatnak rá. Hogy ennek mennyi köze van az elérkezéséhez, még maga sem tudja, de elég szoros üzleti kapcsolatba kerültek ahhoz, hogy komolyabban elbeszélgessenek a jövőről. Így, hogy a háború a fejük felett lóg és Ettvallder, valamint Norennar bizonytalansága abban, hogy thargok megállítják az orkokat, korainak tűnhet előre inni a háború végeztére. Azonban ami az alkimistát illeti, ő személyesen nem feltétlenül akad fenn azon, hogy a várost esetleg a földdel teszik egyenlővé, neki ezen ezer aranya bánja és egy pár levél társai kimentésére. De, a negatív gondolatok elsöprésére, felismeri a griffes kaput, az állat feje alakjára formált címerrel, bár a két távozó alakkal már nem volt szerencséje összefutni. Egy ideig várakozik a nyitott kapu környékén, elszokott a városi kultúrától. Egy nyitott kapu a számára nem jelenti azt, hogy amúgy be is törhet mások birtokára, így egyelőre csak tekintetével keres és nézelődik, hogy ki számára tudja leadni érkezésének hírét és beengedtetni magát. Addig lehetősége van megszemlélni a kertet is.*
756. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-26 19:13:40
Üzenet elküldve: 2025-10-26 19:13:40
Rang: Játékos
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Fényesen süt a nap, a felhők mögül úgy bukik elő, mintha erejét fitogtatná. Kellemesen esik a tündér bőrén, mert eddig inkább csak a felhők mögül tette a dolgát, helyette pedig a szél munkálkodott. A kapu előtt az istállóknál áll, két furcsa bőrszínű kereskedővel társalog éppen, és látszik, hogy keményen megdolgozhatták egymást, mert mindhárman elégedettnek tűnnek az üzlettel, ez pedig csak a legritkább esetekben fordul elő. Az aranyozott griff fejes nagykapu lassan tárul ki, hogy a két idegennek utat engedjenek a kert mellett. Maga az épület egyébként nem tűnik ki túlságosan a környező kúriák közül, elvégre hasonló alapanyagokból épült mindegyik, azonban a kert, a sétáló kis kavicsos ösvény, a padok és a szökőkút, no meg a filagória mind azt sugallja, hogy itt bizony remek szórakozás lehet időt tölteni, hogyha bebocsájtást nyer az ember.*
-Vajon eljön az alkimista?
*Kérdezi egy magas, szikár kiállású, borotvált arcú őszes férfi Merchent. Komornyikféle lehet, semmit kétség.*
-Remélem. Ezek után jól esne valami normális társaság.
*Megvetően néz a két távozó alakra, s ha nem tudná hogy megláthatják még köpne is egyet. Rajta a szebbik ruhája van, cikornyás köpeny, díszes, aranyozott ing és nadrág, kezében pedig a griff fejes sétapálcája, amin nyugtalanul dobol ujjaival. Mintha csak menetindulót játszana a két kereskedőnek, akik mostanra lassan már kiérnek a birtokról. A kapu nem zárul vissza, elvégre vendéget vár, már csak az a kérdés, hogy megérkezik-e vacsorára?*
*Fényesen süt a nap, a felhők mögül úgy bukik elő, mintha erejét fitogtatná. Kellemesen esik a tündér bőrén, mert eddig inkább csak a felhők mögül tette a dolgát, helyette pedig a szél munkálkodott. A kapu előtt az istállóknál áll, két furcsa bőrszínű kereskedővel társalog éppen, és látszik, hogy keményen megdolgozhatták egymást, mert mindhárman elégedettnek tűnnek az üzlettel, ez pedig csak a legritkább esetekben fordul elő. Az aranyozott griff fejes nagykapu lassan tárul ki, hogy a két idegennek utat engedjenek a kert mellett. Maga az épület egyébként nem tűnik ki túlságosan a környező kúriák közül, elvégre hasonló alapanyagokból épült mindegyik, azonban a kert, a sétáló kis kavicsos ösvény, a padok és a szökőkút, no meg a filagória mind azt sugallja, hogy itt bizony remek szórakozás lehet időt tölteni, hogyha bebocsájtást nyer az ember.*
-Vajon eljön az alkimista?
*Kérdezi egy magas, szikár kiállású, borotvált arcú őszes férfi Merchent. Komornyikféle lehet, semmit kétség.*
-Remélem. Ezek után jól esne valami normális társaság.
*Megvetően néz a két távozó alakra, s ha nem tudná hogy megláthatják még köpne is egyet. Rajta a szebbik ruhája van, cikornyás köpeny, díszes, aranyozott ing és nadrág, kezében pedig a griff fejes sétapálcája, amin nyugtalanul dobol ujjaival. Mintha csak menetindulót játszana a két kereskedőnek, akik mostanra lassan már kiérnek a birtokról. A kapu nem zárul vissza, elvégre vendéget vár, már csak az a kérdés, hogy megérkezik-e vacsorára?*
755. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-26 09:43:00
Üzenet elküldve: 2025-10-26 09:43:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Segítő kéz//
*Tény és való, hogy Romváros nem túl bizalomgerjesztő, nem is szereti, hogy minden egyes alkalommal keresztül kell vágni a romos épületekkel tarkított utcákon, ha Selyemrévbe akar menni. Tudomása szerint a város döntése volt, hogy a Polgárnegyed és Selyemrév közt meghagyják az egykori Gazdagnegyed romjait, hogy mindenkit emlékeztessen arra, mit okozhat, ha a társadalom bizonyos rétegei képtelenek a békés együttélésre. Apró öröm, hogy legalább a Meredélyt feltöltötték. Nem tudná megmondani, hogy miért, de csak a közelében lenni is hátborzongató érzés volt, mintha a hasadék egy bejárat lett volna Sa'Tereth birodalmába.*
- Sajnálom. *Válaszolja röviden a férfi vallomására. Egyébként nem is akarja elképzelni, hogy milyen gyerekkora lehetett szegénynek, nem azért, mert képtelen az együttérzésre, hanem azért, mert már nem számít. A jelent élhetővé, a jövőt pedig szebbé kell tenni, ez a fontos, és ez az, amiben szeretne Atkira segítségére lenni.
A Csonthídon ő kel át először, de közben hátra-hátrapillant társára és Harmatra, mintha csak attól félne, hogy egy pislantás alatt eltűnnek mögüle vagy a hídról leesve odavesznek az alatta hömpölygő folyóban. Persze, ilyesmi nem történik, épségben érnek át mindhárman a híd másik oldalálra. A túlparton aztán lelkesen fordul teljes testével Atkira felé.*
- Nos, ez itt már Selyemrév. Üdvözöllek itt! *Az otthonáig még hátra van néhány utcányi út, de abból, hogy a romokat felváltják az újépítésű, nagy és szép házak, az utcákat pedig aranyköpenyes városőrök őrzik, Atkirának, -ha még nem járt itt korábban-, olyan érzése támadhat, mintha egy teljesen más világba csöppent volna.
A kérdésre, mely mindeközben jogosan hagyja el a félkarú száját, nem is olyan könnyű válaszolnia.*
- Megvan rá az okom, hogy miért pont te. Azonban nem szeretném ezt itt és most elmagyarázni. Még nem érzem úgy, hogy képes volnék rá, de megígérem, hogy nem foglak kétségek közt hagyni. *A mélyebb téma megkívánja a közvetlenebb hangnemet, és annak okán, hogy Atkira a szolgálója lesz, feljogosítja magát arra, hogy tegezze, neki azonban nem adja meg rá az engedélyt, annyi nemesi gőg azért benne is van, hogy elvárja a távolságtartó udvariasságot a másiktól akkor is, ha saját maga számára nem érzi már kötelezőnek, de nem is bántja érte a férfit akkor sem, ha néha megbotlik a nyelve.*
- Menjünk közben! *Mondja és indul is tovább. Séta közben van még egy kis idejük gyönyörködni Selyemrévben.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.26 09:43:20
*Tény és való, hogy Romváros nem túl bizalomgerjesztő, nem is szereti, hogy minden egyes alkalommal keresztül kell vágni a romos épületekkel tarkított utcákon, ha Selyemrévbe akar menni. Tudomása szerint a város döntése volt, hogy a Polgárnegyed és Selyemrév közt meghagyják az egykori Gazdagnegyed romjait, hogy mindenkit emlékeztessen arra, mit okozhat, ha a társadalom bizonyos rétegei képtelenek a békés együttélésre. Apró öröm, hogy legalább a Meredélyt feltöltötték. Nem tudná megmondani, hogy miért, de csak a közelében lenni is hátborzongató érzés volt, mintha a hasadék egy bejárat lett volna Sa'Tereth birodalmába.*
- Sajnálom. *Válaszolja röviden a férfi vallomására. Egyébként nem is akarja elképzelni, hogy milyen gyerekkora lehetett szegénynek, nem azért, mert képtelen az együttérzésre, hanem azért, mert már nem számít. A jelent élhetővé, a jövőt pedig szebbé kell tenni, ez a fontos, és ez az, amiben szeretne Atkira segítségére lenni.
A Csonthídon ő kel át először, de közben hátra-hátrapillant társára és Harmatra, mintha csak attól félne, hogy egy pislantás alatt eltűnnek mögüle vagy a hídról leesve odavesznek az alatta hömpölygő folyóban. Persze, ilyesmi nem történik, épségben érnek át mindhárman a híd másik oldalálra. A túlparton aztán lelkesen fordul teljes testével Atkira felé.*
- Nos, ez itt már Selyemrév. Üdvözöllek itt! *Az otthonáig még hátra van néhány utcányi út, de abból, hogy a romokat felváltják az újépítésű, nagy és szép házak, az utcákat pedig aranyköpenyes városőrök őrzik, Atkirának, -ha még nem járt itt korábban-, olyan érzése támadhat, mintha egy teljesen más világba csöppent volna.
A kérdésre, mely mindeközben jogosan hagyja el a félkarú száját, nem is olyan könnyű válaszolnia.*
- Megvan rá az okom, hogy miért pont te. Azonban nem szeretném ezt itt és most elmagyarázni. Még nem érzem úgy, hogy képes volnék rá, de megígérem, hogy nem foglak kétségek közt hagyni. *A mélyebb téma megkívánja a közvetlenebb hangnemet, és annak okán, hogy Atkira a szolgálója lesz, feljogosítja magát arra, hogy tegezze, neki azonban nem adja meg rá az engedélyt, annyi nemesi gőg azért benne is van, hogy elvárja a távolságtartó udvariasságot a másiktól akkor is, ha saját maga számára nem érzi már kötelezőnek, de nem is bántja érte a férfit akkor sem, ha néha megbotlik a nyelve.*
- Menjünk közben! *Mondja és indul is tovább. Séta közben van még egy kis idejük gyönyörködni Selyemrévben.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.26 09:43:20
754. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-26 09:37:56
Üzenet elküldve: 2025-10-26 09:37:56
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy üzenet Lihanechből//
//Sayqueves Rezidencia//
*Megvan a maga oka arra, hogy miért nem az asztalfőnek járó, kitüntetett székben foglalt helyet, ugyanis azt egyáltalán nem érzi sem a magáénak, sem pedig helyénvalónak. Az a hely a családfőnek jár, ő pedig mindennek érzi magát, csak annak nem. Az a szék szegény, megboldogult édesapját illetné vagy leendő férjét, aki egyszer talán majd Glynmaris úr lehet, de ezt majd eldönti a jövő.*
- Köszönöm szépen! *Válaszolja illedelmesen a részvétnyilvánításra, de szerencsére a következő téma már apró mosolyt csal az arcára, melyhez talán még a férfi kacagása is hozzájárul.*
- Szerintem mindannyian elértük legalább egyszer a gyermekkorunk során, hogy az édesapánk a haját tépje miattunk. Nem azért, mert tiszteletlenek akartunk lenni, csupán így fedeztük fel az élet rejtelmeit. Továbbra sem érzem, hogy ez probléma volna, Glynmaris úr. *Nyugtatja meg ismételten vendégét, majd az asztalnál ülve, miközben a két csésze teát is felszolgálják nekik, lassan elmélyednek az egymás megismerését segítő beszélgetésben. Neki fogalma sincs szolgálólánya mesterkedéséről, ami talán jobb is, mert odafent, a szobájában, öltöztetés közben úgy érezte, hogy drága unokabátyja a legtökéletesebb személyt küldte a szolgálatára, akit csak lehetett. Bizonyosan végtelenül szomorú volna, ha egy szándékos szabotázs miatt kellene azonnal kirúgnia a nőt, ő pedig itt maradna egyetlen szolgáló nélkül. Egy ilyen történés megpecsételné a Lazziarral töltött találkozás sorsát is. Kinek kellene egy olyan nemeskisasszony, akinek nincsenek szolgálói, sőt, aki akadt, az is alkalmatlan a feladatára?
A téma talán semmitmondó, klisés alapokra terelődik, a művészet és az alkotás öröme vezeti Aleniát a nosztalgia tengerére, mely sajnos nem csak szépet s jót, hanem sötét emlékeket is felidéz benne. Tekintetét akkor kapja vissza társa irányába, mikor a nevét hallja és az aggódó kérdést, ahogy hozzá szól.*
- Igen, azt hiszem. *Mikor megérzi kézfején a másik kéz melegét, lepillant rá, de nem húzza el rögtön, csak néhány másodperccel később, azt is udvariasan, hogy Lazziar érezhesse, nem azért teszi, mert zavarja, hanem mert az érintésből ennyi egyelőre elég volt. Bocsánatkérésre nincs szükség.*
- Csupán nehéz volt számomra az elmúlt időszak. A lázadás emlékei a mai napig kísértenek álmaimban, érzem a fájdalmat, a rettegést, azt, ahogy a halál átkarol és magával akar ragadni, de tudja, Glynmaris úr, én kitéptem magam a karjai közül, mert élni akartam. Mindegy, elnézést, nem akarom elrontani a kedvét ilyesmivel. *Inkább ismét a csészéhez nyúl, hogy egy újabbat kortyoljon a most már nem is annyira forró teából.*
- Hogy ízlik? *Kérdezi Lazziart, most már újra halványan mosolyogva.*
//Egy üzenet Lihanechből//
//Sayqueves Rezidencia//
*Megvan a maga oka arra, hogy miért nem az asztalfőnek járó, kitüntetett székben foglalt helyet, ugyanis azt egyáltalán nem érzi sem a magáénak, sem pedig helyénvalónak. Az a hely a családfőnek jár, ő pedig mindennek érzi magát, csak annak nem. Az a szék szegény, megboldogult édesapját illetné vagy leendő férjét, aki egyszer talán majd Glynmaris úr lehet, de ezt majd eldönti a jövő.*
- Köszönöm szépen! *Válaszolja illedelmesen a részvétnyilvánításra, de szerencsére a következő téma már apró mosolyt csal az arcára, melyhez talán még a férfi kacagása is hozzájárul.*
- Szerintem mindannyian elértük legalább egyszer a gyermekkorunk során, hogy az édesapánk a haját tépje miattunk. Nem azért, mert tiszteletlenek akartunk lenni, csupán így fedeztük fel az élet rejtelmeit. Továbbra sem érzem, hogy ez probléma volna, Glynmaris úr. *Nyugtatja meg ismételten vendégét, majd az asztalnál ülve, miközben a két csésze teát is felszolgálják nekik, lassan elmélyednek az egymás megismerését segítő beszélgetésben. Neki fogalma sincs szolgálólánya mesterkedéséről, ami talán jobb is, mert odafent, a szobájában, öltöztetés közben úgy érezte, hogy drága unokabátyja a legtökéletesebb személyt küldte a szolgálatára, akit csak lehetett. Bizonyosan végtelenül szomorú volna, ha egy szándékos szabotázs miatt kellene azonnal kirúgnia a nőt, ő pedig itt maradna egyetlen szolgáló nélkül. Egy ilyen történés megpecsételné a Lazziarral töltött találkozás sorsát is. Kinek kellene egy olyan nemeskisasszony, akinek nincsenek szolgálói, sőt, aki akadt, az is alkalmatlan a feladatára?
A téma talán semmitmondó, klisés alapokra terelődik, a művészet és az alkotás öröme vezeti Aleniát a nosztalgia tengerére, mely sajnos nem csak szépet s jót, hanem sötét emlékeket is felidéz benne. Tekintetét akkor kapja vissza társa irányába, mikor a nevét hallja és az aggódó kérdést, ahogy hozzá szól.*
- Igen, azt hiszem. *Mikor megérzi kézfején a másik kéz melegét, lepillant rá, de nem húzza el rögtön, csak néhány másodperccel később, azt is udvariasan, hogy Lazziar érezhesse, nem azért teszi, mert zavarja, hanem mert az érintésből ennyi egyelőre elég volt. Bocsánatkérésre nincs szükség.*
- Csupán nehéz volt számomra az elmúlt időszak. A lázadás emlékei a mai napig kísértenek álmaimban, érzem a fájdalmat, a rettegést, azt, ahogy a halál átkarol és magával akar ragadni, de tudja, Glynmaris úr, én kitéptem magam a karjai közül, mert élni akartam. Mindegy, elnézést, nem akarom elrontani a kedvét ilyesmivel. *Inkább ismét a csészéhez nyúl, hogy egy újabbat kortyoljon a most már nem is annyira forró teából.*
- Hogy ízlik? *Kérdezi Lazziart, most már újra halványan mosolyogva.*
753. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-25 21:08:52
Üzenet elküldve: 2025-10-25 21:08:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 229
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 229
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Samonyr Rezidencia//
* Megnyugtatja a tény, hogy az eredar sem szeretne rátámadni a kisegítő személyzetre. Persze nincsenek illúzió, így is attól tart, hogy lesznek alkalmak, amikor eltűnik majd egy, vagy kettő szolgáló, de már erre is megvan a maga terve. Persze ezt nem köti a nő orrára, még a végén felhatalmazva érezné magát, hogy kínozni és öldökölni kezdjen a konyhában. Bár Norra nem tudhatja előre, de valóban nem mérgezett a bor, és ennek legfőbb tanúbizonysága az, hogy visszakapva a férfi is megízleli a nedűt. Nem a legjobb, amit ivott, de azért kedvére van. Még így is jobb, mint amit Kalácsfalváról hozathatnának. Most viszont fontosabb dolga akad, leginkább az, hogy itt van egy meztelen, és kielégítetlen nő előtte, neki pedig már egészen összeforrtak a sérülések a hátán. Ezen pedig akár változtathatnának is. *
- Kínzókamrát? Nem is hangzik rosszul. De jobb lenne a lakáson kívül intézni, hogy ha valaki megszökne, akkor se köthessék hozzánk. Erről jut eszembe! * Csillan fel a tekintete, ahogy Norra tovább beszél. Türelmesen végigvárja, amíg leendő felesége befejezi a történetet, és csak akkor kezd bele sajátjába. *
- A városházán van egy könyv, amiben a nemesek nevét, és helyzetét tartják számon. Tudod, eltűnt, elhunyt, satöbbi. Egyre több nemes kerül meg mostanában, akikről a lázadás során azt tartották, hogy életüket veszítették. Nemrég volt itt egy ikerpár egyik tagja is, kislányok voltak még, amikor a város felbolydult, és most vissza akarják szerezni egykori címüket. Lehet, hogy ideiglenesen beköltöznek hozzánk, nyomatékosan kérlek, hogy ne bántsd majd őket. Hasznos szövetségesek lehetnek a jövőben. * Kezd bele abba, hogy ő is talált bizony alakokat, akik még jól jöhetnek számukra. *
- Ahogy a Tharisse lánnyal beszélgettem, támadt az ötletem. Fel akarok bérelni egy tolvajt, hogy másolja ki azoknak a nevét, akik elhunytak, és a személyleírásuk illik rád. Hamisítunk neked egy nemesi oklevelet, ami egyértelműen bizonyítja majd a származásod. Te is nemesi rangot kapsz, annak minden előnyével. Majd azt mondjuk, hogy féltél a lázadás miatt, és azért nem fedted fel, hogy ki vagy. Hosszú időbe telt, mire meggyőztelek, hogy biztonságos felvállalnod azt, aki vagy. Már ha neked is tetszik az ötlet. * Adja elő, hogy mit tervelt ki. *
- Persze nem lesz olcsó, viszont hosszú távon hasznosnak tűnik. * Teszi még hozzá, majd elgondolkodik a törpén, akiről az előbb szó volt. Nem hangzik túl érdekesnek, inkább egy újabb örültnek, aki túl nagyra törő álmai miatt az enyészeté lesz, de ha nem igényel sok belefektetést, akkor akár maguk közelében is tarthatják, annak esélyére, ha mégis sikerrel járna. *
* Megnyugtatja a tény, hogy az eredar sem szeretne rátámadni a kisegítő személyzetre. Persze nincsenek illúzió, így is attól tart, hogy lesznek alkalmak, amikor eltűnik majd egy, vagy kettő szolgáló, de már erre is megvan a maga terve. Persze ezt nem köti a nő orrára, még a végén felhatalmazva érezné magát, hogy kínozni és öldökölni kezdjen a konyhában. Bár Norra nem tudhatja előre, de valóban nem mérgezett a bor, és ennek legfőbb tanúbizonysága az, hogy visszakapva a férfi is megízleli a nedűt. Nem a legjobb, amit ivott, de azért kedvére van. Még így is jobb, mint amit Kalácsfalváról hozathatnának. Most viszont fontosabb dolga akad, leginkább az, hogy itt van egy meztelen, és kielégítetlen nő előtte, neki pedig már egészen összeforrtak a sérülések a hátán. Ezen pedig akár változtathatnának is. *
- Kínzókamrát? Nem is hangzik rosszul. De jobb lenne a lakáson kívül intézni, hogy ha valaki megszökne, akkor se köthessék hozzánk. Erről jut eszembe! * Csillan fel a tekintete, ahogy Norra tovább beszél. Türelmesen végigvárja, amíg leendő felesége befejezi a történetet, és csak akkor kezd bele sajátjába. *
- A városházán van egy könyv, amiben a nemesek nevét, és helyzetét tartják számon. Tudod, eltűnt, elhunyt, satöbbi. Egyre több nemes kerül meg mostanában, akikről a lázadás során azt tartották, hogy életüket veszítették. Nemrég volt itt egy ikerpár egyik tagja is, kislányok voltak még, amikor a város felbolydult, és most vissza akarják szerezni egykori címüket. Lehet, hogy ideiglenesen beköltöznek hozzánk, nyomatékosan kérlek, hogy ne bántsd majd őket. Hasznos szövetségesek lehetnek a jövőben. * Kezd bele abba, hogy ő is talált bizony alakokat, akik még jól jöhetnek számukra. *
- Ahogy a Tharisse lánnyal beszélgettem, támadt az ötletem. Fel akarok bérelni egy tolvajt, hogy másolja ki azoknak a nevét, akik elhunytak, és a személyleírásuk illik rád. Hamisítunk neked egy nemesi oklevelet, ami egyértelműen bizonyítja majd a származásod. Te is nemesi rangot kapsz, annak minden előnyével. Majd azt mondjuk, hogy féltél a lázadás miatt, és azért nem fedted fel, hogy ki vagy. Hosszú időbe telt, mire meggyőztelek, hogy biztonságos felvállalnod azt, aki vagy. Már ha neked is tetszik az ötlet. * Adja elő, hogy mit tervelt ki. *
- Persze nem lesz olcsó, viszont hosszú távon hasznosnak tűnik. * Teszi még hozzá, majd elgondolkodik a törpén, akiről az előbb szó volt. Nem hangzik túl érdekesnek, inkább egy újabb örültnek, aki túl nagyra törő álmai miatt az enyészeté lesz, de ha nem igényel sok belefektetést, akkor akár maguk közelében is tarthatják, annak esélyére, ha mégis sikerrel járna. *
752. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-25 16:40:27
Üzenet elküldve: 2025-10-25 16:40:27
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Éjjeli vendég//
*Vhorossi a szinte nyílt ajánlat hallatán se visszakozik, hanem még meg is erősíti a szavait. Önámítás lenne azt gondolni, hogy ez Orthusra nincs hatással. Bár a sötételfnek javarészt csak megjátssza, hogy bájaival és elegánsan buja viselkedésével mennyire az ujja köré csavarta, azért a férfi nagyon is érzi a vágyat, hogy a nőstényt mihamarabb magáévá tegye. Ez olyasmi, amire figyelnie kell. Mert e pillanatban nincs még semmi gond ezzel, csupán egybeköti a kellemest a hasznossal. De figyelnie kell arra, hogy a hasznos mindig nagyobb mértékben nyomjon latba a kellemesnél.
Mindenesetre a mélységi nő búgó ígérete reményteljes mosolyt vált ki belőle, ahogy az is, hogy mihamarabb továbbléphetnek az ügyek kapcsán.
Azzal, hogy Vhorossi a testi örömöket akkorra időzíti, amikor már eredményeket is fel tudnak mutatni, bezsebel némi elismerést a férfitól. Csak ezt Orthus nem mutatja ki, hiszen e pillanatban sokkal inkább a megbabonázott hímet kell adnia, mint a dörzsölt kereskedőt. De mindig is úgy vélte, hogy ha ő is gyönyörű nőnek születik, és nem átallja testi bájait a megfelelő időben a cél szolgálatába állítani, sokkal hamarabb sokkal többre vihette volna. Mostani találkozásuk is csak megerősíti ezt a meggyőződését.
Ugyanakkor nincsenek kétségei afelől, hogy a nőstény semmiféle vágyat nem érez iránta, sőt, valószínűleg megveti. Eleget tud Pirtianes és a mélységiek szokásairól, és látta Vhorossi szolgálóján a verésnyomokat, amik arra utalnak, hogy a nőstény is városa és népe szabályai szerint él. Akkor pedig semmiféle őszinte gerjedelem nem lehet benne Orthus iránt. De nincs ezzel baj. Valahol még szereti is a férfi azt a tudatot, hogy a nőnek annyira szüksége van rá, hogy ezért ennyire legyűri a saját büszkeségét.*
- Bár tudom, hogy a Dwirinthalen ház számára az anyagiak aligha jelenthetnek akadályt, ha kívánja, szívesen a segítségére lennék helyi kapcsolataimmal, hogy minél jobb áron tudjon méltó ajándékokat szerezni. Némely aranyműves és ékszerész tudása kiemelkedő, és nagy tapasztalatuk van abban, hogy akár más városok, akár Pirtianes stílusában is alkothassanak.
*ajánlja még fel. Hiszen immáron közös érdekük - több okból is -, hogy Vhorossi minél hamarabb emelkedjen. Miért ne segítené ebben? Főleg, ha ő maga is tud nyerni rajta valamicskét, hiszen ő még közvetítői díjjal együtt is jobb árakat és magasabb minőséget tud szerezni, mint amit a nőstény kapcsolatok nélkül remélhet.*
*Vhorossi a szinte nyílt ajánlat hallatán se visszakozik, hanem még meg is erősíti a szavait. Önámítás lenne azt gondolni, hogy ez Orthusra nincs hatással. Bár a sötételfnek javarészt csak megjátssza, hogy bájaival és elegánsan buja viselkedésével mennyire az ujja köré csavarta, azért a férfi nagyon is érzi a vágyat, hogy a nőstényt mihamarabb magáévá tegye. Ez olyasmi, amire figyelnie kell. Mert e pillanatban nincs még semmi gond ezzel, csupán egybeköti a kellemest a hasznossal. De figyelnie kell arra, hogy a hasznos mindig nagyobb mértékben nyomjon latba a kellemesnél.
Mindenesetre a mélységi nő búgó ígérete reményteljes mosolyt vált ki belőle, ahogy az is, hogy mihamarabb továbbléphetnek az ügyek kapcsán.
Azzal, hogy Vhorossi a testi örömöket akkorra időzíti, amikor már eredményeket is fel tudnak mutatni, bezsebel némi elismerést a férfitól. Csak ezt Orthus nem mutatja ki, hiszen e pillanatban sokkal inkább a megbabonázott hímet kell adnia, mint a dörzsölt kereskedőt. De mindig is úgy vélte, hogy ha ő is gyönyörű nőnek születik, és nem átallja testi bájait a megfelelő időben a cél szolgálatába állítani, sokkal hamarabb sokkal többre vihette volna. Mostani találkozásuk is csak megerősíti ezt a meggyőződését.
Ugyanakkor nincsenek kétségei afelől, hogy a nőstény semmiféle vágyat nem érez iránta, sőt, valószínűleg megveti. Eleget tud Pirtianes és a mélységiek szokásairól, és látta Vhorossi szolgálóján a verésnyomokat, amik arra utalnak, hogy a nőstény is városa és népe szabályai szerint él. Akkor pedig semmiféle őszinte gerjedelem nem lehet benne Orthus iránt. De nincs ezzel baj. Valahol még szereti is a férfi azt a tudatot, hogy a nőnek annyira szüksége van rá, hogy ezért ennyire legyűri a saját büszkeségét.*
- Bár tudom, hogy a Dwirinthalen ház számára az anyagiak aligha jelenthetnek akadályt, ha kívánja, szívesen a segítségére lennék helyi kapcsolataimmal, hogy minél jobb áron tudjon méltó ajándékokat szerezni. Némely aranyműves és ékszerész tudása kiemelkedő, és nagy tapasztalatuk van abban, hogy akár más városok, akár Pirtianes stílusában is alkothassanak.
*ajánlja még fel. Hiszen immáron közös érdekük - több okból is -, hogy Vhorossi minél hamarabb emelkedjen. Miért ne segítené ebben? Főleg, ha ő maga is tud nyerni rajta valamicskét, hiszen ő még közvetítői díjjal együtt is jobb árakat és magasabb minőséget tud szerezni, mint amit a nőstény kapcsolatok nélkül remélhet.*
751. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-25 16:21:48
Üzenet elküldve: 2025-10-25 16:21:48
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Vendége megjegyzését hallva elmosolyodik.*
- Ha így van, megkettőzött erővel fogok dolgozni azon, hogy mihamarabb sort kerítsünk arra a bálra.
*Nem kerüli el a figyelmét, hogy Lyssira vet egy hosszabb pillantást a kis családi emlékhelyére. Orthus sose vitatta el szülei érdemeit abban, hogy ő olyan magasra emelkedett. Szomorú belegondolni, hogy szülei az új nemesség kezdetét már nem élhették meg. És még szomorúbb arra gondolni, hogy az apja valószínűleg nem is tudta volna ezt kellőképpen értékelni. A Lázadással legfőbb illúzióját veszítette el: a sérthetetlenség, érinthetetlenség álomképét. Ahol már nem számít, hogy valaki megdolgozik-e egyáltalán a vagyonáért, pláne az nem, hogy megérdemli-e egyáltalán. Ez az új nemesség nem ilyen. Talán majd öt-hat emberöltőnyi idő elmúltával, ha addig nem rendeződnek át újra a dolgok.
Lyssira anekdotája a régi bálokról teljesen hiteles. Orthusnak semmi oka kételkedni abban, hogy az ikertestvérek valóban azok, akiknek vallják magukat. Habár ez még nem nyert a városi tanács által megerősítést, ami nehézkessé teszi a folytatást.*
- Ezt jól látja.
*bólint a hölgy éleslátása hallatán, már ami a legelső bál megszervezését illeti. És imponál is neki, hogy a leányzó látja a mélyebb összefüggéseket.
Végül kiérnek a hátsó udvarra. Orthus tudja jól, hogy milyen hatással van ez mindenkire, aki először látja. Van a pénzen megvehető pompa, de a természet valahogy sokkal szívhez szólóbbat tud alkotni. Neki csak arra kellett odafigyelnie, hogy a megfelelő telket válassza ki.*
- Köszönöm szépen az elismerést! Valóban elégedett vagyok a házzal.
*feleli, miközben helyet foglalnak. A cselédlány alázatos főhajtással veszi át a kesztyűket előtte, majd a háttérbe húzódik. A kezében tartja az elegán ruhadarabot, ügyelve arra, hogy ne gyűrje meg azt. Orthus közben így folytatja.*
- Némileg szerénytelenül, de azt kell mondjam, javarészt az én elképzeléseim szerint épült minden. Természetesen volt tervező, voltak szakképzett építészek, tájkertészek, akik a szakértelmükkel mind kicsit hozzátettek és itt-ott változtattak is az elképzeléseimen. De végső soron azt valósították meg, amit én akartam.
*feleli, majd oldalra néz és bólint a komornyikjának, ami azt jelenti, hogy tálalhatnak. A szolgáló először egy nagy porcelán levesestállal érkezik, amelyben vegyes zöldségleves gőzölög. Könnyen fogyasztható, de aromás és illatos ennivaló, amiben sűrűn található sárga- és fehérrépa, borsó, bab, karalábé és egyéb háztáji zöldségek, szépen összeért ízzel.
Mellé a komornyik érkezik, hogy egy kevésbé testes száraz fehérbort töltsön az asztalra készített kristálypoharakba.
Miután a szolgák szedtek, töltöttek, a háttérbe húzódnak, Orthus pedig koccintásra emeli a poharát.*
- Önre emelem a poharam, és a Tharisse ház felemelkedésére!
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Vendége megjegyzését hallva elmosolyodik.*
- Ha így van, megkettőzött erővel fogok dolgozni azon, hogy mihamarabb sort kerítsünk arra a bálra.
*Nem kerüli el a figyelmét, hogy Lyssira vet egy hosszabb pillantást a kis családi emlékhelyére. Orthus sose vitatta el szülei érdemeit abban, hogy ő olyan magasra emelkedett. Szomorú belegondolni, hogy szülei az új nemesség kezdetét már nem élhették meg. És még szomorúbb arra gondolni, hogy az apja valószínűleg nem is tudta volna ezt kellőképpen értékelni. A Lázadással legfőbb illúzióját veszítette el: a sérthetetlenség, érinthetetlenség álomképét. Ahol már nem számít, hogy valaki megdolgozik-e egyáltalán a vagyonáért, pláne az nem, hogy megérdemli-e egyáltalán. Ez az új nemesség nem ilyen. Talán majd öt-hat emberöltőnyi idő elmúltával, ha addig nem rendeződnek át újra a dolgok.
Lyssira anekdotája a régi bálokról teljesen hiteles. Orthusnak semmi oka kételkedni abban, hogy az ikertestvérek valóban azok, akiknek vallják magukat. Habár ez még nem nyert a városi tanács által megerősítést, ami nehézkessé teszi a folytatást.*
- Ezt jól látja.
*bólint a hölgy éleslátása hallatán, már ami a legelső bál megszervezését illeti. És imponál is neki, hogy a leányzó látja a mélyebb összefüggéseket.
Végül kiérnek a hátsó udvarra. Orthus tudja jól, hogy milyen hatással van ez mindenkire, aki először látja. Van a pénzen megvehető pompa, de a természet valahogy sokkal szívhez szólóbbat tud alkotni. Neki csak arra kellett odafigyelnie, hogy a megfelelő telket válassza ki.*
- Köszönöm szépen az elismerést! Valóban elégedett vagyok a házzal.
*feleli, miközben helyet foglalnak. A cselédlány alázatos főhajtással veszi át a kesztyűket előtte, majd a háttérbe húzódik. A kezében tartja az elegán ruhadarabot, ügyelve arra, hogy ne gyűrje meg azt. Orthus közben így folytatja.*
- Némileg szerénytelenül, de azt kell mondjam, javarészt az én elképzeléseim szerint épült minden. Természetesen volt tervező, voltak szakképzett építészek, tájkertészek, akik a szakértelmükkel mind kicsit hozzátettek és itt-ott változtattak is az elképzeléseimen. De végső soron azt valósították meg, amit én akartam.
*feleli, majd oldalra néz és bólint a komornyikjának, ami azt jelenti, hogy tálalhatnak. A szolgáló először egy nagy porcelán levesestállal érkezik, amelyben vegyes zöldségleves gőzölög. Könnyen fogyasztható, de aromás és illatos ennivaló, amiben sűrűn található sárga- és fehérrépa, borsó, bab, karalábé és egyéb háztáji zöldségek, szépen összeért ízzel.
Mellé a komornyik érkezik, hogy egy kevésbé testes száraz fehérbort töltsön az asztalra készített kristálypoharakba.
Miután a szolgák szedtek, töltöttek, a háttérbe húzódnak, Orthus pedig koccintásra emeli a poharát.*
- Önre emelem a poharam, és a Tharisse ház felemelkedésére!
750. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-25 14:21:18
Üzenet elküldve: 2025-10-25 14:21:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 280
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 280
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy üzenet Lihanechből//
//Sayqueves Rezidencia//
*Hallgatja a válaszát Aleniának. Ezek szerint nem mondott akkora badarságot, hogy amaz kételkedni kezdene benne. Meg aztán, nem is számított másra, tudta nem ihat előre a medve bőrére. Egy ilyen nemesi házasság sokkal több körbejárással jár mint amit legtöbbször ér. Csak tudná drága apja akkoriban, hogy lehetett olyan szerencsés. Rátalálni élete szerelmére. Mázlista disznó.*
- Őszinte részvétem.
*Teszi hozzá, még akkor is ha már egy régi esetről van szó. Hogy egy kissé éreztesse, hogy ennyi emberség szorult belé. Szorult belé?*
- Hm. Én pedig sokszor törtem borsot apám orra alá.*Kacag fel rosszallóan rázva a fejét.* De egyet értek. A saját hibájából tanul legjobban az elf.
*Végül egyetértenek abban is, hogy szépen lassan haladjanak az "elrendeltetettnek" tűnő helyzetükben. Őszintén megmondva, nem igazán fűlik a foga ehhez az egészhez. Nem, hogy rendes körülmények között. Hiába is tűnik egy bájos teremtésnek Alenia. Ám pontosan jól tudja miért is van itt.
Helyet foglalnak hát végül egymás mellett, egy apró kis szokatlanság a megszokottól. De így közelebb kerülhet hozzá, mintsem egy egész asztal válassza el őket. Szereti a "prédát" közel tartani magához. Különösen jól jönne, ha valami apróságot szeretne ellopni a hölgytől. Agy apró körkötőt, fülbevalót nyakláncot. De jelen pillanatban egy a cél. A szíve. Erre kell összpontosítania.
Elmeséli röviden esetét. Visszapillant a nőre és látja az értetlen szempárokat. Még szerencse a tea megérkezik ezzel valóban feloldva a kellemetlen helyzetet. Mondandója végével már ő is belekortyol, ám a forróság miatt az ízt nem teljes mértékben érzi. Így a csíny amit Amaziana okozott még nem derül ki. Ám a következő korttyal már felfedez valami érdekes, szinte megmondhatatlan ízt a teában. Ami nem oda illő. Ám nem foglalkozik vele sokat. Egy dolgot hiányól belőle igazán. Egy jó kupica rum.
Mielőtt azonban válaszolhatna Alenia kérdésére. Hagyja, hogy a nő befejezze saját mondandóját. Ekkor veszi észre, hogy az elérzékenyültsége, kihozott a nőből is valamit. Valami megbúvó fájdalmat. Amit az bájos arc eddig nem igazán mutatott.*
- Alenia kisasszony? Minden rendben?
*Tereli el magáról a figyelmet kissé. Tekintete visszafordul a nőre. Sőt meg is meri azt tenni, hogy gyengéden megérinti a másik kezét aggodalmasan. Persze nem tartja ott, ha a nő kellemetlenül érzi azt. Ha érzi, hogy a nő elvenné a kezét, akkor ő is visszahúzódik rögtön elnézést kérve. Talán jobb is így. Beszéljen most magáról a nő. Azt úgy is szeretik, csacsogni megállás nélkül. Jobb ha felkészül rá ha tényleg összekötik életüket.*
//Egy üzenet Lihanechből//
//Sayqueves Rezidencia//
*Hallgatja a válaszát Aleniának. Ezek szerint nem mondott akkora badarságot, hogy amaz kételkedni kezdene benne. Meg aztán, nem is számított másra, tudta nem ihat előre a medve bőrére. Egy ilyen nemesi házasság sokkal több körbejárással jár mint amit legtöbbször ér. Csak tudná drága apja akkoriban, hogy lehetett olyan szerencsés. Rátalálni élete szerelmére. Mázlista disznó.*
- Őszinte részvétem.
*Teszi hozzá, még akkor is ha már egy régi esetről van szó. Hogy egy kissé éreztesse, hogy ennyi emberség szorult belé. Szorult belé?*
- Hm. Én pedig sokszor törtem borsot apám orra alá.*Kacag fel rosszallóan rázva a fejét.* De egyet értek. A saját hibájából tanul legjobban az elf.
*Végül egyetértenek abban is, hogy szépen lassan haladjanak az "elrendeltetettnek" tűnő helyzetükben. Őszintén megmondva, nem igazán fűlik a foga ehhez az egészhez. Nem, hogy rendes körülmények között. Hiába is tűnik egy bájos teremtésnek Alenia. Ám pontosan jól tudja miért is van itt.
Helyet foglalnak hát végül egymás mellett, egy apró kis szokatlanság a megszokottól. De így közelebb kerülhet hozzá, mintsem egy egész asztal válassza el őket. Szereti a "prédát" közel tartani magához. Különösen jól jönne, ha valami apróságot szeretne ellopni a hölgytől. Agy apró körkötőt, fülbevalót nyakláncot. De jelen pillanatban egy a cél. A szíve. Erre kell összpontosítania.
Elmeséli röviden esetét. Visszapillant a nőre és látja az értetlen szempárokat. Még szerencse a tea megérkezik ezzel valóban feloldva a kellemetlen helyzetet. Mondandója végével már ő is belekortyol, ám a forróság miatt az ízt nem teljes mértékben érzi. Így a csíny amit Amaziana okozott még nem derül ki. Ám a következő korttyal már felfedez valami érdekes, szinte megmondhatatlan ízt a teában. Ami nem oda illő. Ám nem foglalkozik vele sokat. Egy dolgot hiányól belőle igazán. Egy jó kupica rum.
Mielőtt azonban válaszolhatna Alenia kérdésére. Hagyja, hogy a nő befejezze saját mondandóját. Ekkor veszi észre, hogy az elérzékenyültsége, kihozott a nőből is valamit. Valami megbúvó fájdalmat. Amit az bájos arc eddig nem igazán mutatott.*
- Alenia kisasszony? Minden rendben?
*Tereli el magáról a figyelmet kissé. Tekintete visszafordul a nőre. Sőt meg is meri azt tenni, hogy gyengéden megérinti a másik kezét aggodalmasan. Persze nem tartja ott, ha a nő kellemetlenül érzi azt. Ha érzi, hogy a nő elvenné a kezét, akkor ő is visszahúzódik rögtön elnézést kérve. Talán jobb is így. Beszéljen most magáról a nő. Azt úgy is szeretik, csacsogni megállás nélkül. Jobb ha felkészül rá ha tényleg összekötik életüket.*
749. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-25 11:34:51
Üzenet elküldve: 2025-10-25 11:34:51
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Éjjeli vendég//
*Kifejezéstelen ábrázattal üdvözli a felé intézett szavakat. Barátság, szövetség, kapcsolatok... Jól tudja, mit ér ez a magas körökben. Számára is csupán addig van értelme a kereskedő kedvére tenni, míg remélhet tőle. Míg van, mit kisajtolnia. Nyilvánvalóan itt ő az, aki többet kér, még akkor is, ha igyekezett ezt pont fordítva előadni.
Mióta Artheniorba érkezett, jóval kevésbé kell követnie a Föld Városának és annak hierarchiájának szokásjogait. Noha sosem engedné el otthonának kultúráját, az már nem köti gúzsba kezeit. Továbbra sem szívesen bújik ki belőle, de kellően gátlástalan hozzá, hogy flexibilisebben kezelje e szabályokat. Tudja, a Sötét Anya is elnézőbb, ha céljaik eléréséről van szó.
Nem lepik meg különösebben a kereskedő szavai. Csak szórakozottan csavarja mutatóujja köré hajfonatát, miközben egy udvarias mosolyt költöztet arcára.*
-Örömömre szolgálna, Morthimer úr. *Feleli, s nem felejt el kellemes búgást költöztetni hangjába. Még magát is meglepi, mennyire könnyedén veti le magáról sértettségét ezúttal, hallva az alig leplezett ajánlatot. Pirtianesben bizonyosan egész más praktikákat eszközölne a hím megnyerésére. A kellően burkolt zsarolás, fenyegetés módszertana egyáltalán nem áll távol tőle, ugyanakkor itt egészen más pakliból kell játszania. Pontosan ezért, úgy pillant végig a kereskedőn átható, szürkéslila íriszeivel, mintha valóban várva várná a napját, hogy combjait széttárja előtte. Még mosolya is szélesedik, pedig csupán az elképzelést tartja nevetségesen abszurdnak. Sosem gondolta volna, hogy ily hangnemet kell megütnie egy emberrel. Mindemellett meg kell nyernie magának a hímet, kerüljön, amibe kerül. A kereskedő határozottan jó választásnak bizonyul, legalábbis megfelelő szólamokat penget nála. Szavai arra engedik következtetni, hogy hasonló célok hajtják előre, ez pedig megerősíti benne szándékát.*
-Begyűjtöm a kellő fedezetet elképzeléseimhez. *Folytatja, ahol abbahagyták.*
-És ha minden jól ment, örömmel ünneplem meg közös munkánk gyümölcsét. *Óriási hiba lenne előre "fizetni" ügyükért. Már csak azért is, mert ezzel is ösztönözni kívánja üzletfelét.*
*Kifejezéstelen ábrázattal üdvözli a felé intézett szavakat. Barátság, szövetség, kapcsolatok... Jól tudja, mit ér ez a magas körökben. Számára is csupán addig van értelme a kereskedő kedvére tenni, míg remélhet tőle. Míg van, mit kisajtolnia. Nyilvánvalóan itt ő az, aki többet kér, még akkor is, ha igyekezett ezt pont fordítva előadni.
Mióta Artheniorba érkezett, jóval kevésbé kell követnie a Föld Városának és annak hierarchiájának szokásjogait. Noha sosem engedné el otthonának kultúráját, az már nem köti gúzsba kezeit. Továbbra sem szívesen bújik ki belőle, de kellően gátlástalan hozzá, hogy flexibilisebben kezelje e szabályokat. Tudja, a Sötét Anya is elnézőbb, ha céljaik eléréséről van szó.
Nem lepik meg különösebben a kereskedő szavai. Csak szórakozottan csavarja mutatóujja köré hajfonatát, miközben egy udvarias mosolyt költöztet arcára.*
-Örömömre szolgálna, Morthimer úr. *Feleli, s nem felejt el kellemes búgást költöztetni hangjába. Még magát is meglepi, mennyire könnyedén veti le magáról sértettségét ezúttal, hallva az alig leplezett ajánlatot. Pirtianesben bizonyosan egész más praktikákat eszközölne a hím megnyerésére. A kellően burkolt zsarolás, fenyegetés módszertana egyáltalán nem áll távol tőle, ugyanakkor itt egészen más pakliból kell játszania. Pontosan ezért, úgy pillant végig a kereskedőn átható, szürkéslila íriszeivel, mintha valóban várva várná a napját, hogy combjait széttárja előtte. Még mosolya is szélesedik, pedig csupán az elképzelést tartja nevetségesen abszurdnak. Sosem gondolta volna, hogy ily hangnemet kell megütnie egy emberrel. Mindemellett meg kell nyernie magának a hímet, kerüljön, amibe kerül. A kereskedő határozottan jó választásnak bizonyul, legalábbis megfelelő szólamokat penget nála. Szavai arra engedik következtetni, hogy hasonló célok hajtják előre, ez pedig megerősíti benne szándékát.*
-Begyűjtöm a kellő fedezetet elképzeléseimhez. *Folytatja, ahol abbahagyták.*
-És ha minden jól ment, örömmel ünneplem meg közös munkánk gyümölcsét. *Óriási hiba lenne előre "fizetni" ügyükért. Már csak azért is, mert ezzel is ösztönözni kívánja üzletfelét.*
748. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-25 10:14:37
Üzenet elküldve: 2025-10-25 10:14:37
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Formalitásnak éli meg csupán a kézcsókot, ahogy a fizimiskája dicséretét is, de természetesen jól esik neki. Ritkán simogatták önbizalmát ilyesféle szavakkal, hiszen nem volt sok alkalma még az életében arra, hogy teret engedjen férfiak kedveskedésének. Orthusnak szerencséje van azzal, hogy a megtépázott lelkét így foltozza, ezért nem csupán színjáték, hogy jól érzi magát a közelében. *
- Biztosíthatom, egy bálban még kellemesebb lesz a megjelenésem.
*Elfogadja hát a bókot, s egyúttal a „meghívást” is. Egy kihívónak ható mosoly is végighúzódik ajkán, de ahogy jött, úgy tűnik el. Érzelmeket szeret az arcára engedni, de nem csordulhat túl, többnyire hűvösséget láttat. Ez újból akkor törik meg, mikor a férfi vezetésével az előtérbe jutnak, majd meglátja az emlékhelyet. Szívéhez emeli a kezét, majd behunyja elködösült szemeit egy mélyebb légvétel erejéig. Láthatja a nemes, hogy szívében a gyász fellángolt, de nem áldozhat ennek sok időt, s fecsegni sem kíván róla épp, így újra rendezi vonásait és hallgatja a másikat.*
- Rendkívül fontos és olykor kényelmetlen események. *Pillant fel a férfira, ahogy beszédbe kezd.* - Gyermekkoromból emlékszem, hogy mennyi terhet rótt a családra egy ilyesféle előkészület, de végül mindig elégedett fény csillogott a szüleim szemében. Érdekes, hogy ez megmaradt az emlékeimben, de az esemény maga nem. *Finoman simít végig gondos hullámokba rendezett tincsein.* - Nem kételkedem, hogy lenne helye itt egynek. És elsőként bált adni, Morthimer úr, igen kifizetődő vállalásnak hangzik. *Ő maga taktikus személyiség, távlatokban gondolkodik. Bár a nevét tán már mindenki ismeri a Prefektusnak, a megítélésének is kedvezhet.
A kertbe érve kedve volna ámulatba esni. Ilyen szépet még aligha látott, de be nem vallhatja. Persze elégedettség tükröződik, de amolyan kimérten tekint végig most is mindenen, mintha csak minden pontban kutatná, hogy megfelelő társaságban, megfelelő helyen van e. Selyemkesztyűjét leveti, majd a cselédlány kezébe adja, egy pislantással köszönve meg, hogy rendezi annak sorsát.*
- Igazán kitett magáért kedves Orthus. *Megengedi magának a megszólítást, ha már minden türkiz színben pompázik.* - Csodálatos az otthona. Mondja, az Ön elképzelését valósították meg, vagy a tervezést másra bízta? *Felmér, s nem is titkolja. Kíváncsi, vajon ilyen szépérzékkel áldották e meg a nemest, vagy másokét használja fel? Egyikkel sincs ugyan problémája, de szeretné megismerni asztaltársát.*
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Formalitásnak éli meg csupán a kézcsókot, ahogy a fizimiskája dicséretét is, de természetesen jól esik neki. Ritkán simogatták önbizalmát ilyesféle szavakkal, hiszen nem volt sok alkalma még az életében arra, hogy teret engedjen férfiak kedveskedésének. Orthusnak szerencséje van azzal, hogy a megtépázott lelkét így foltozza, ezért nem csupán színjáték, hogy jól érzi magát a közelében. *
- Biztosíthatom, egy bálban még kellemesebb lesz a megjelenésem.
*Elfogadja hát a bókot, s egyúttal a „meghívást” is. Egy kihívónak ható mosoly is végighúzódik ajkán, de ahogy jött, úgy tűnik el. Érzelmeket szeret az arcára engedni, de nem csordulhat túl, többnyire hűvösséget láttat. Ez újból akkor törik meg, mikor a férfi vezetésével az előtérbe jutnak, majd meglátja az emlékhelyet. Szívéhez emeli a kezét, majd behunyja elködösült szemeit egy mélyebb légvétel erejéig. Láthatja a nemes, hogy szívében a gyász fellángolt, de nem áldozhat ennek sok időt, s fecsegni sem kíván róla épp, így újra rendezi vonásait és hallgatja a másikat.*
- Rendkívül fontos és olykor kényelmetlen események. *Pillant fel a férfira, ahogy beszédbe kezd.* - Gyermekkoromból emlékszem, hogy mennyi terhet rótt a családra egy ilyesféle előkészület, de végül mindig elégedett fény csillogott a szüleim szemében. Érdekes, hogy ez megmaradt az emlékeimben, de az esemény maga nem. *Finoman simít végig gondos hullámokba rendezett tincsein.* - Nem kételkedem, hogy lenne helye itt egynek. És elsőként bált adni, Morthimer úr, igen kifizetődő vállalásnak hangzik. *Ő maga taktikus személyiség, távlatokban gondolkodik. Bár a nevét tán már mindenki ismeri a Prefektusnak, a megítélésének is kedvezhet.
A kertbe érve kedve volna ámulatba esni. Ilyen szépet még aligha látott, de be nem vallhatja. Persze elégedettség tükröződik, de amolyan kimérten tekint végig most is mindenen, mintha csak minden pontban kutatná, hogy megfelelő társaságban, megfelelő helyen van e. Selyemkesztyűjét leveti, majd a cselédlány kezébe adja, egy pislantással köszönve meg, hogy rendezi annak sorsát.*
- Igazán kitett magáért kedves Orthus. *Megengedi magának a megszólítást, ha már minden türkiz színben pompázik.* - Csodálatos az otthona. Mondja, az Ön elképzelését valósították meg, vagy a tervezést másra bízta? *Felmér, s nem is titkolja. Kíváncsi, vajon ilyen szépérzékkel áldották e meg a nemest, vagy másokét használja fel? Egyikkel sincs ugyan problémája, de szeretné megismerni asztaltársát.*
747. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-25 00:26:46
Üzenet elküldve: 2025-10-25 00:26:46
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Samonyr Rezidencia//
* Nem szégyellősködik, egyből vetkőzni kezd, majd belép a fürdőbe.
Tudta ő, hogy az a mocsok Babkár mégsem a legolcsóbb! Bár lehet, hogy a városban még mindig ő a legolcsóbb, Kalácsfalva meg messze van ahhoz, hogy csak úgy elugorjon oda az egyik délelőtt. Talán a legjobb megoldás tényleg az lenne, ha Lörcsöt küldenék el beszerzőkörútra. Samonyr már meg is tette ezt, Norra viszont még nincs hozzászokva a szolgálókkal járó előnyökhöz. *
– Úgy lesz. Annyi eszem nekem is van, hogy nem lövök házi nyúlra. * Néz komoly tekintettel a férfira, aki azonban kissé szórakozottnak tűnik. Jó, hát neki se olyan fontos Lörcs élete. Könnyen lehet új szolgálókat találni a városban, habár hogyha lépten-nyomon „elvesznének”, az biztosan gyanút szülne körülöttük. Mivel most van boruk, ezért az újabb hordó beszerzése már nem is foglalkoztatja annyira. Elfogadja az üveget és meghúzza a nedűt. Azután gondol csak bele, hogy milyen felelőtlen már megint. Samonyr akkor mérgezné meg, amikor akarná. Gyűlöli a kiszolgáltatottságot, de valahogy minden alkalommal, amikor a férfi épp nem próbálja eltenni láb alól, egy parányit nő vele szemben a bizalma. Bár egészen természetesen megy ez neki, de néha még vannak baljós gondolatai férjével kapcsolatban. Most azonban elhessegeti ezeket a gondolatokat, és hagyja, hogy élvezzék egymás közelségét. *
– Dehogynem. Akkor haraptam el a torkát, amikor elkezdett okádni. Előtte pedig még össze is hugyozta magát. De legalább a vére folyt rendesen. * Idézi fel az eseményeket, pár pillanat erejéig elveszve az emlékekben. Samonyr szavai rántják vissza a valóságba, illetve az az ismerős keménység, amit a férfi produkál. Nem tudja biztosan, hogy a hatást az ő meztelen teste váltotta-e ki, ahogy hozzásimul a férfihez, vagy inkább a gyilkolásról szóló fantáziák, de úgy sejti, mindkettő közrejátszhatott. Norra egyik keze lassan a másik férfiassága felé halad. Nem siet el semmit, még beszélgetni akar. Épp csak annyira érinti, hogy ne lankadjon az érdeklődése (se). *
– Ezt már szeretem! * Játékosan felnevet. *
– Ígérem, legközelebb szólok előre. Bár reméltem, hogy idővel kész kínzókamrát alakítunk kint odalent… * Elgondolkodik. Eszébe jut a romos ház, ahová pár hata Venthelt csalta. Nem volt tökéletes, de az elhelyezkedése egész jó volt annak az épületnek. Aztán eszébe jut Wrojth, a vörös törpe, akinek szintén valahol arrafelé van a rejtekhelye, ha jól sejti. *
– Jut eszembe… Mostanában volt alkalmam új ismerősöket szerezni. Selyemrévben elkezdett híre menni a frigyünknek. * Megköszörüli a torkát. *
– De a legérdekesebb mégis egy romvárosi törpe volt. Kissé naiv, de épp ezért a hasznunkra lehet. Amolyan… Alvilági figura. Végezni akar a rivális bandákkal, ha jól értem, hogy övé legyen a város. Hamarosan vér fog folyni az utcákon, Samonyr! * Vannak ugyan kétségei a törpével kapcsolatban, s kiváltképp a tekintetben, hogy elé embere van-e ahhoz, hogy az egész alvilágot az irányítása alá hajtsa. Ám bízik benne, hogy előbb-utóbb történni fog valami a romvárosban – valami, amiből ő valamilyen formában profitál majd. Egyelőre nem is mond többet a férjének, hiszen őt lehet, hogy teljesen hidegen hagyja a téma, ez esetben nem is fárasztaná a részletekkel. *
* Nem szégyellősködik, egyből vetkőzni kezd, majd belép a fürdőbe.
Tudta ő, hogy az a mocsok Babkár mégsem a legolcsóbb! Bár lehet, hogy a városban még mindig ő a legolcsóbb, Kalácsfalva meg messze van ahhoz, hogy csak úgy elugorjon oda az egyik délelőtt. Talán a legjobb megoldás tényleg az lenne, ha Lörcsöt küldenék el beszerzőkörútra. Samonyr már meg is tette ezt, Norra viszont még nincs hozzászokva a szolgálókkal járó előnyökhöz. *
– Úgy lesz. Annyi eszem nekem is van, hogy nem lövök házi nyúlra. * Néz komoly tekintettel a férfira, aki azonban kissé szórakozottnak tűnik. Jó, hát neki se olyan fontos Lörcs élete. Könnyen lehet új szolgálókat találni a városban, habár hogyha lépten-nyomon „elvesznének”, az biztosan gyanút szülne körülöttük. Mivel most van boruk, ezért az újabb hordó beszerzése már nem is foglalkoztatja annyira. Elfogadja az üveget és meghúzza a nedűt. Azután gondol csak bele, hogy milyen felelőtlen már megint. Samonyr akkor mérgezné meg, amikor akarná. Gyűlöli a kiszolgáltatottságot, de valahogy minden alkalommal, amikor a férfi épp nem próbálja eltenni láb alól, egy parányit nő vele szemben a bizalma. Bár egészen természetesen megy ez neki, de néha még vannak baljós gondolatai férjével kapcsolatban. Most azonban elhessegeti ezeket a gondolatokat, és hagyja, hogy élvezzék egymás közelségét. *
– Dehogynem. Akkor haraptam el a torkát, amikor elkezdett okádni. Előtte pedig még össze is hugyozta magát. De legalább a vére folyt rendesen. * Idézi fel az eseményeket, pár pillanat erejéig elveszve az emlékekben. Samonyr szavai rántják vissza a valóságba, illetve az az ismerős keménység, amit a férfi produkál. Nem tudja biztosan, hogy a hatást az ő meztelen teste váltotta-e ki, ahogy hozzásimul a férfihez, vagy inkább a gyilkolásról szóló fantáziák, de úgy sejti, mindkettő közrejátszhatott. Norra egyik keze lassan a másik férfiassága felé halad. Nem siet el semmit, még beszélgetni akar. Épp csak annyira érinti, hogy ne lankadjon az érdeklődése (se). *
– Ezt már szeretem! * Játékosan felnevet. *
– Ígérem, legközelebb szólok előre. Bár reméltem, hogy idővel kész kínzókamrát alakítunk kint odalent… * Elgondolkodik. Eszébe jut a romos ház, ahová pár hata Venthelt csalta. Nem volt tökéletes, de az elhelyezkedése egész jó volt annak az épületnek. Aztán eszébe jut Wrojth, a vörös törpe, akinek szintén valahol arrafelé van a rejtekhelye, ha jól sejti. *
– Jut eszembe… Mostanában volt alkalmam új ismerősöket szerezni. Selyemrévben elkezdett híre menni a frigyünknek. * Megköszörüli a torkát. *
– De a legérdekesebb mégis egy romvárosi törpe volt. Kissé naiv, de épp ezért a hasznunkra lehet. Amolyan… Alvilági figura. Végezni akar a rivális bandákkal, ha jól értem, hogy övé legyen a város. Hamarosan vér fog folyni az utcákon, Samonyr! * Vannak ugyan kétségei a törpével kapcsolatban, s kiváltképp a tekintetben, hogy elé embere van-e ahhoz, hogy az egész alvilágot az irányítása alá hajtsa. Ám bízik benne, hogy előbb-utóbb történni fog valami a romvárosban – valami, amiből ő valamilyen formában profitál majd. Egyelőre nem is mond többet a férjének, hiszen őt lehet, hogy teljesen hidegen hagyja a téma, ez esetben nem is fárasztaná a részletekkel. *
746. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-23 20:53:06
Üzenet elküldve: 2025-10-23 20:53:06
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Éjjeli vendég//
- Ahogy mondja.
*feleli Orthus együttérzőn. Meglehet, a Morthimerek - látszólag - nagyon is olcsón megúszták a Lázadást. Mivel nem voltak nemesek, a népharag eleinte elkerülte őket. Mire a csőcselék kifogyott a felkoncolható arisztokratákból és kifosztható kúriákból, Orthus apja gondoskodott megfelelő védelemről családja és érdekeltségei számára. Egy vagyont fizettek ki zsoldosoknak, alvilági figuráknak, de őket és vagyonuk maradékát megkímélték. De a nemesség kiírtásával és eltörlésével így is hatalmas kárt okoztak, hiszen elvették apja életcélját, aminek eléréséért emberöltőnyi küzdelmet vívott. Orthusnak pedig látnia kellett, hogy példaképként tisztelt apja céltalanná és reményvesztetté válik, majd pedig rohamosan leépül. Így a lázadás végül tőlük is szedett áldozatot.
Orthus maga azonban inkább lehetőséget látott ebben, mert tudta, hogy a vagyonosok előbb-utóbb újra színre lépnek, újra vágynak majd a luxusra és arra, hogy különbek lehessenek másoknál. És amikor ez megtörténik, akkor sokkal könnyebb lesz magasra emelkedni, mint a hajdani időkben, a soraiba senkit igazán be nem fogadó régi nemesség idején. És lám, el is jött ez az idő.
Most viszont az esik nehezére, hogy ne csábuljon el olyan könnyedén a lehetőségek sokasága láttán és ne bízza el önmagát túlzottan. Vhorossi Dwirinthalen ízig-vérig sötételf és lám, mégis nagyon egyértelmű ajánlatot tett neki. Persze ehhez az is kellett, hogy Orthus úgy reagáljon a bájaira, ahogyan a nő remélte, hogy fog. Nem tiszteli őt különösképpen ez a nő. Még. De nem is a tiszteletére van szüksége. Hanem a kapcsolataira. Pitrinates-szel, a mélységiekkel, a Dwirinthalen dinasztiával. Ezek sokkal többet érnek számára egy buja légyottnál. Így talán azt kellene tennie most, hogy nem enged a hús csábításának, és anélkül is segíti a mélységit. De valóban ez lenne a jó hozzáállás?
Vhorossi most a mosolya és viselkedése alapján úgy hiheti, hogy sikeresen behálózta őt. Ezzel egyrészt okkal hiheti, hogy Orthus mindig örömmel igyekszik majd a segítségére lenni. Másrészt nyilván jót tesz az önérzetének is, hogy a férfit ilyen könnyen az ujja köré tudja csavarni. Miért rombolná hát le az illúzióját? Miért döbbentené rá, hogy átlátott a praktikáin és ellen tud állni a bájainak?
Így inkább a farkasmosoly láttán nyel egyet, majd így szól.*
- Kedves Vhorossi! Számomra a legnagyobb jutalom a barátsága és szövetsége lenne. A következő években komoly változások lesznek a városunkban. Hatalmas lehetőségek arra, hogy a dicső Dwirinthalen ház ismét magasra emelkedjen a Levegő városában is. Én szívesen teszek ezért, hogy a jövőben is megbízható, szövetségeseként tartson számon.
*feleli, és ezzel lényegében elő is adta azt, amit őszintén is remél ettől a kapcsolattól. De aztán kicsit előrehajol, hogy bizalmasabb hangot üssön meg. És olybá tűnhet, mint ha nem is az eddig elhangzottak, hanem az lenne a lényeg, ami most jön.*
- És nagy örömömre szolgálna, ha egy ilyen méltóságteljes és gyönyörű hölgy nem csak megbízható szövetségesének, hanem bensőséges barátjának is tartana. Ahogy a régi nemesség idején, úgy remélem most is mihamarabb visszatérnek azok a szép idők, amikor a kiváltságos emberek önfeledten élvezhetik egymás társaságát.
*Na ez az utolsó mondata több ponton is jó messze van a valós gondolataitól. Pont az ilyen "kiváltságosdi" az, amit messze el akar kerülni, mert nincs kedve egy újabb lázadást kiprovokálni. De Vhorossiról simán feltételezi - már származása okán is - hogy valóban mások fölött állónak gondolja magát. Így e szavak vélhetően jól csengenek a fülének - még ha a virágnyelven megfogalmazott ajánlat bizonyára nem annyira. Arra viszont számíthatott.*
- Ahogy mondja.
*feleli Orthus együttérzőn. Meglehet, a Morthimerek - látszólag - nagyon is olcsón megúszták a Lázadást. Mivel nem voltak nemesek, a népharag eleinte elkerülte őket. Mire a csőcselék kifogyott a felkoncolható arisztokratákból és kifosztható kúriákból, Orthus apja gondoskodott megfelelő védelemről családja és érdekeltségei számára. Egy vagyont fizettek ki zsoldosoknak, alvilági figuráknak, de őket és vagyonuk maradékát megkímélték. De a nemesség kiírtásával és eltörlésével így is hatalmas kárt okoztak, hiszen elvették apja életcélját, aminek eléréséért emberöltőnyi küzdelmet vívott. Orthusnak pedig látnia kellett, hogy példaképként tisztelt apja céltalanná és reményvesztetté válik, majd pedig rohamosan leépül. Így a lázadás végül tőlük is szedett áldozatot.
Orthus maga azonban inkább lehetőséget látott ebben, mert tudta, hogy a vagyonosok előbb-utóbb újra színre lépnek, újra vágynak majd a luxusra és arra, hogy különbek lehessenek másoknál. És amikor ez megtörténik, akkor sokkal könnyebb lesz magasra emelkedni, mint a hajdani időkben, a soraiba senkit igazán be nem fogadó régi nemesség idején. És lám, el is jött ez az idő.
Most viszont az esik nehezére, hogy ne csábuljon el olyan könnyedén a lehetőségek sokasága láttán és ne bízza el önmagát túlzottan. Vhorossi Dwirinthalen ízig-vérig sötételf és lám, mégis nagyon egyértelmű ajánlatot tett neki. Persze ehhez az is kellett, hogy Orthus úgy reagáljon a bájaira, ahogyan a nő remélte, hogy fog. Nem tiszteli őt különösképpen ez a nő. Még. De nem is a tiszteletére van szüksége. Hanem a kapcsolataira. Pitrinates-szel, a mélységiekkel, a Dwirinthalen dinasztiával. Ezek sokkal többet érnek számára egy buja légyottnál. Így talán azt kellene tennie most, hogy nem enged a hús csábításának, és anélkül is segíti a mélységit. De valóban ez lenne a jó hozzáállás?
Vhorossi most a mosolya és viselkedése alapján úgy hiheti, hogy sikeresen behálózta őt. Ezzel egyrészt okkal hiheti, hogy Orthus mindig örömmel igyekszik majd a segítségére lenni. Másrészt nyilván jót tesz az önérzetének is, hogy a férfit ilyen könnyen az ujja köré tudja csavarni. Miért rombolná hát le az illúzióját? Miért döbbentené rá, hogy átlátott a praktikáin és ellen tud állni a bájainak?
Így inkább a farkasmosoly láttán nyel egyet, majd így szól.*
- Kedves Vhorossi! Számomra a legnagyobb jutalom a barátsága és szövetsége lenne. A következő években komoly változások lesznek a városunkban. Hatalmas lehetőségek arra, hogy a dicső Dwirinthalen ház ismét magasra emelkedjen a Levegő városában is. Én szívesen teszek ezért, hogy a jövőben is megbízható, szövetségeseként tartson számon.
*feleli, és ezzel lényegében elő is adta azt, amit őszintén is remél ettől a kapcsolattól. De aztán kicsit előrehajol, hogy bizalmasabb hangot üssön meg. És olybá tűnhet, mint ha nem is az eddig elhangzottak, hanem az lenne a lényeg, ami most jön.*
- És nagy örömömre szolgálna, ha egy ilyen méltóságteljes és gyönyörű hölgy nem csak megbízható szövetségesének, hanem bensőséges barátjának is tartana. Ahogy a régi nemesség idején, úgy remélem most is mihamarabb visszatérnek azok a szép idők, amikor a kiváltságos emberek önfeledten élvezhetik egymás társaságát.
*Na ez az utolsó mondata több ponton is jó messze van a valós gondolataitól. Pont az ilyen "kiváltságosdi" az, amit messze el akar kerülni, mert nincs kedve egy újabb lázadást kiprovokálni. De Vhorossiról simán feltételezi - már származása okán is - hogy valóban mások fölött állónak gondolja magát. Így e szavak vélhetően jól csengenek a fülének - még ha a virágnyelven megfogalmazott ajánlat bizonyára nem annyira. Arra viszont számíthatott.*
745. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-23 20:27:53
Üzenet elküldve: 2025-10-23 20:27:53
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Kisegíti a hölgyet a hintóból, és egyúttal ajkaihoz emeli a kesztyűbe bújtatott kacsót, hogy csókot lehelljen rá. Nem lehet ebben semmi kivetnivaló, nemesi körökben egyenesen kötelező.*
- Ha nem veszi tolakodásnak, meg kell mondanom: kegyed olyan szép és elegáns, hogy akár bálba is érkezhetett volna így. Őszintén remélem, hogy lesz is még ilyen alkalom.
*mondja, miközben beljebb kíséri a hölgyet. Az ajtót egy magas, fiatal fél-elf háziszolga nyitja ki nekik, aki csak azért nem hajol nagyon mélyre, nehogy a feje legyen útban emiatt a belépőknek.
Orthus egy elegánsan berendezett előtérbe vezeti a hölgyet, ahonnan rögtön széles lépcső nyílik az emeletre. Ami még nyilván feltűnik Lyssirának, az egy kis emlékhely az előtér jobb oldalán kialakítva: egy festmény, amely vélhetően Orthus szüleit ábrázolja, előtte egy kis asztal, rajta kis virág, gyertya, és egy tál, benne aranyérmékkel. Viszont Orthus nem erre, hanem balra vezeti a hölgyet, be egy hatalmas terembe, amely meglehetősen üresnek hat. Viszont a fal mentén kis asztalok vannak, mellettük pedig háttámla nélküli székek. Ez a bálterem, ahova a házigazda olyan szívesen hívná őt hivatalos összejövetelekre is.
Orthus - aki természetesen nem várt dicséretet a türkízszínű mellény miatt - keresztülvezeti vendégét ezen a termen. Egy nagy, kétszárnyú üvegajtó felé tartanak, miközben így viszi a szót.*
- Fiatalkoromban több ízben volt kiváltságom részt venni a nemesség báljain. A mai napig hiányoznak az efféle estélyek, és nagyon bízom benne, hogy hamarosan sort keríthetünk az elsőre. Ha kell, én magam rendezem meg. Ideje, hogy Arthenior nemessége ismét elkezdjen arisztokratákhoz illő módon élni.
*mondja, habár ezeket a szavakat nem igazán gondolja komolyan. Azonban tény, hogy bálozni kell. Remek lehetőség a főbb események átbeszélésére és a kapcsolatok szorosabbra fűzésére.
Történetesen annál az ajtónál is áll egy szolgáló - a komornyik, ez látszik a korán és a tartásán -, amelyik a bálteremből az udvarra vezet. És ő most szépen ki is tárja az ajtószárnyakat, majd főhajtás kíséretében félreáll.
Az udvar egyike azoknak a dolgoknak a házában, amire Orthus kifejezetten büszke. Széles, kövezett hátsó verandára lépnek ki, ahol a ház majdani bálozó vendégei is nagy számban férnek majd el, ha levegőzni, beszélgetni akarnak. És mindeközben gyönyörködhetnek a folyópartban, amit sok elültetett és gondosan ápolt virág színesít. Látszik továbbá a kis csónakház, amit Orthus a folyópartra, telke végébe építtetett.
Amint kilépnek az ajtón, két személyre terített kerek asztal fogadja őket: türkízszín bársony terítő, rajta fehér porcelán étkészlet, erre azonban rózsamintákat festettek, megint csak türkíz színnel.
Az asztal mellett egy cselédlány várakozik csendben. Orthus maga húzza ki a széket (amelyre türkízszín bársonnyal bevont ülőpárnát tettek) Lyssirának, majd ő maga is helyet foglal.
Kellemes nyárvégi napjuk van. Mivel Orthus telkét kétoldalról magas fák szegélyezik, a folyóparti erős szél lány szellővé szelidül, nem is zavarja a teraszon üldögélőket. Üde levendulaillat érződik, ugyanis A terasz végébe Orthus azt ültettetett.*
- Nagyon szeretem ezt az udvart, de ritkán van alkalmam megosztani valakivel. Hálás vagyok, hogy most megtehetem.
*mondja.*
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Kisegíti a hölgyet a hintóból, és egyúttal ajkaihoz emeli a kesztyűbe bújtatott kacsót, hogy csókot lehelljen rá. Nem lehet ebben semmi kivetnivaló, nemesi körökben egyenesen kötelező.*
- Ha nem veszi tolakodásnak, meg kell mondanom: kegyed olyan szép és elegáns, hogy akár bálba is érkezhetett volna így. Őszintén remélem, hogy lesz is még ilyen alkalom.
*mondja, miközben beljebb kíséri a hölgyet. Az ajtót egy magas, fiatal fél-elf háziszolga nyitja ki nekik, aki csak azért nem hajol nagyon mélyre, nehogy a feje legyen útban emiatt a belépőknek.
Orthus egy elegánsan berendezett előtérbe vezeti a hölgyet, ahonnan rögtön széles lépcső nyílik az emeletre. Ami még nyilván feltűnik Lyssirának, az egy kis emlékhely az előtér jobb oldalán kialakítva: egy festmény, amely vélhetően Orthus szüleit ábrázolja, előtte egy kis asztal, rajta kis virág, gyertya, és egy tál, benne aranyérmékkel. Viszont Orthus nem erre, hanem balra vezeti a hölgyet, be egy hatalmas terembe, amely meglehetősen üresnek hat. Viszont a fal mentén kis asztalok vannak, mellettük pedig háttámla nélküli székek. Ez a bálterem, ahova a házigazda olyan szívesen hívná őt hivatalos összejövetelekre is.
Orthus - aki természetesen nem várt dicséretet a türkízszínű mellény miatt - keresztülvezeti vendégét ezen a termen. Egy nagy, kétszárnyú üvegajtó felé tartanak, miközben így viszi a szót.*
- Fiatalkoromban több ízben volt kiváltságom részt venni a nemesség báljain. A mai napig hiányoznak az efféle estélyek, és nagyon bízom benne, hogy hamarosan sort keríthetünk az elsőre. Ha kell, én magam rendezem meg. Ideje, hogy Arthenior nemessége ismét elkezdjen arisztokratákhoz illő módon élni.
*mondja, habár ezeket a szavakat nem igazán gondolja komolyan. Azonban tény, hogy bálozni kell. Remek lehetőség a főbb események átbeszélésére és a kapcsolatok szorosabbra fűzésére.
Történetesen annál az ajtónál is áll egy szolgáló - a komornyik, ez látszik a korán és a tartásán -, amelyik a bálteremből az udvarra vezet. És ő most szépen ki is tárja az ajtószárnyakat, majd főhajtás kíséretében félreáll.
Az udvar egyike azoknak a dolgoknak a házában, amire Orthus kifejezetten büszke. Széles, kövezett hátsó verandára lépnek ki, ahol a ház majdani bálozó vendégei is nagy számban férnek majd el, ha levegőzni, beszélgetni akarnak. És mindeközben gyönyörködhetnek a folyópartban, amit sok elültetett és gondosan ápolt virág színesít. Látszik továbbá a kis csónakház, amit Orthus a folyópartra, telke végébe építtetett.
Amint kilépnek az ajtón, két személyre terített kerek asztal fogadja őket: türkízszín bársony terítő, rajta fehér porcelán étkészlet, erre azonban rózsamintákat festettek, megint csak türkíz színnel.
Az asztal mellett egy cselédlány várakozik csendben. Orthus maga húzza ki a széket (amelyre türkízszín bársonnyal bevont ülőpárnát tettek) Lyssirának, majd ő maga is helyet foglal.
Kellemes nyárvégi napjuk van. Mivel Orthus telkét kétoldalról magas fák szegélyezik, a folyóparti erős szél lány szellővé szelidül, nem is zavarja a teraszon üldögélőket. Üde levendulaillat érződik, ugyanis A terasz végébe Orthus azt ültettetett.*
- Nagyon szeretem ezt az udvart, de ritkán van alkalmam megosztani valakivel. Hálás vagyok, hogy most megtehetem.
*mondja.*
744. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-23 18:37:36
Üzenet elküldve: 2025-10-23 18:37:36
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Éjjeli vendég//
*Fogalma sincs, hogy Orthust vagy a családját mennyire viselte meg a lázadás. Ily mélyen nem ismeri Arthenior famíliáinak történelmét. A kereskedő viszont most ott van, ahol, ebből pedig arra következtet, hogy olyan nagyon nem vehette szívére. Sosem hibáztatná ezért.*
-Fájdalmas veszteségek, nem igaz? *Kérdi tompán. Ezúttal nem is kívánja megjátszani, mennyire hidegen hagyja a sötét múlt. Talán furcsa is lenne tőle.
A következő jelenetre elégedetten szűkülnek össze szemei, miközben hátrébb dől ültében. Természetesen esze ágában sem lenne ilyen praktikákat bevetni, ha ott tartana, ahol megérdemelné, hogy tartson. Kellő önhittséggel rendelkezik hozzá, hogy tudni vélje tulajdon értékét. Elvégre egy könyörtelen Dwirinthalen úrnő, nem is akármelyik ágról, nem is akármilyen hírhedtséggel sajátjai körében.
S lám, a tanok az emberhímekről nem hazudtak. Félig ösztönlények, akiknek egy valamirevaló "préda" láttán is beindul a nyálelválasztásuk. Természetesen sosem tekintené magát áldozatnak. Épp ellenkezőleg. Csapdát állít, akár a pók. Úgy érzi, ez az emberhím is hálójába akadt. Neki csak annyi a dolga, hogy mérgével megbénítsa, majd körbetekerje erős fonalával. Azért el nem sieti a dolgot.*
-Természetesen. A megfelelő célcsoport feltérképezése is része a tervnek. *Kezeit most gondosan összefonja ölében, miközben szürkéslila íriszei tűnődve szemlélik Orthust, ki látszólag még lábadozik a felkínált lehetőség okozta kéjködből.* ~Ostoba hím.~
*Ahelyett, hogy kötélnek állna és kapva kapna a lehetőségen, továbbra is kéretlen tanácsokkal látja el. Ez roppant mód bosszantja, de jelét természetesen nem adja a dolognak. Leszámítva talán finoman ránduló szemöldökét.*
-Ó, kedves Morthimer úr, az arany kérdése ne nyomassza. Vagyonos család a miénk. *Megereszt egy farkasmosolyt, ezúttal őszintét.*
-A kérdés csupán az... *A hatás kedvéért tompít hangján.*
-Mi az ára az Ön becses és nagyra értékelt segítségének?
*Fogalma sincs, hogy Orthust vagy a családját mennyire viselte meg a lázadás. Ily mélyen nem ismeri Arthenior famíliáinak történelmét. A kereskedő viszont most ott van, ahol, ebből pedig arra következtet, hogy olyan nagyon nem vehette szívére. Sosem hibáztatná ezért.*
-Fájdalmas veszteségek, nem igaz? *Kérdi tompán. Ezúttal nem is kívánja megjátszani, mennyire hidegen hagyja a sötét múlt. Talán furcsa is lenne tőle.
A következő jelenetre elégedetten szűkülnek össze szemei, miközben hátrébb dől ültében. Természetesen esze ágában sem lenne ilyen praktikákat bevetni, ha ott tartana, ahol megérdemelné, hogy tartson. Kellő önhittséggel rendelkezik hozzá, hogy tudni vélje tulajdon értékét. Elvégre egy könyörtelen Dwirinthalen úrnő, nem is akármelyik ágról, nem is akármilyen hírhedtséggel sajátjai körében.
S lám, a tanok az emberhímekről nem hazudtak. Félig ösztönlények, akiknek egy valamirevaló "préda" láttán is beindul a nyálelválasztásuk. Természetesen sosem tekintené magát áldozatnak. Épp ellenkezőleg. Csapdát állít, akár a pók. Úgy érzi, ez az emberhím is hálójába akadt. Neki csak annyi a dolga, hogy mérgével megbénítsa, majd körbetekerje erős fonalával. Azért el nem sieti a dolgot.*
-Természetesen. A megfelelő célcsoport feltérképezése is része a tervnek. *Kezeit most gondosan összefonja ölében, miközben szürkéslila íriszei tűnődve szemlélik Orthust, ki látszólag még lábadozik a felkínált lehetőség okozta kéjködből.* ~Ostoba hím.~
*Ahelyett, hogy kötélnek állna és kapva kapna a lehetőségen, továbbra is kéretlen tanácsokkal látja el. Ez roppant mód bosszantja, de jelét természetesen nem adja a dolognak. Leszámítva talán finoman ránduló szemöldökét.*
-Ó, kedves Morthimer úr, az arany kérdése ne nyomassza. Vagyonos család a miénk. *Megereszt egy farkasmosolyt, ezúttal őszintét.*
-A kérdés csupán az... *A hatás kedvéért tompít hangján.*
-Mi az ára az Ön becses és nagyra értékelt segítségének?
743. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-23 12:37:18
Üzenet elküldve: 2025-10-23 12:37:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Hogy túlizgulná a találkozót, azt nem mondhatná. Várakozással teli, annyi bizonyos, hiszen vére nélkül kell helytállnia, ami még kérdéses számára, hogy teher-e, vagy inkább könnyebbség. Annyi biztos, hogyha a lány hűségében bízik is, annak hirtelenségében kevésbé. Több ízben érte már átgondolatlanságon, vagy ha azok átgondolt cselekedetek voltak, hát nem biztos, hogy jó volt a gondolatmenet. Lyssira leginkább szeretné saját szemével látni azt, hogy ki az, akivel érdemes hosszú távon szövetséget keresni, vagy ki az, akit diplomatikusan bár, de utasítson el, s többé ne is keresse a társaságát. Ez a nap e döntésről szól. Az a fajta magabiztosság pedig az övé, hogy ő maga dönti ezt el. Éppen e reá borult önbizalommal nyújtja a kezét a kellemes út után, hogy hagyja lesegíteni magát a hintóról.
Apró selyemkesztyűs kezét épphogy érinti a nemeséhez, majd amaz lesz határozott férfi, ahogy azt eddig is mutatta. Nem venné el tőle e dicsőséget, noha a szemekben nem látni a gondolatainak lenyomatát.*
- Enyém a megtiszteltetés, Morthimer úr! *Szavai színtelen csengenek, mintha csak a formalitás amolyan megszokott módon gördülne le a nyelvéről. Persze egy halovány mosoly húzódik ajkára, ahogy a röpke szemkontaktus után áttér a ruházat fixírozására. Ámbár eleget tett már a türkiz mellénnyel a kívánságának, mégis mulatságos a gondolat, hogy bár a színek a nemesen nem ellenségek, de barátok sem lettek. Ettől függetlenül értékeli az igyekezetet, na meg az összeállítás is egy vagyon lehetett, már ha az annak szabását és előkelőségét nézi. Nem fogja megjegyezni természetesen, hogy észrevette, hogy kedvére próbált tenni, de pontosan tudhatja Orthus azt is, hogy nem az a hölgy áll előtte, ki rögvest dicséretekkel illeti majd. Ha el is kezdte kiérdemelni, még nem bocsátkozna bókokba. Az ugyanis a prefektus dolga, ha végigtekint az utolsó aranyaiból kigazdálkodott hasonlóan türkiz árnyalatú nemesi kelmén. Ritka más színt látni rajta egyébként is.*
- A kertben megfelelő. Amíg még zöldell a természet, szívesen költök el egy ebédet a szabad ég alatt. Kisvártatva úgyis bentre kényszerülünk.
*Most, hogy megvolt a kötelező csevej az időjárásról, s meglátta, hogy igen impozáns épület ajtajában állnak, kedve volna bentről is megvizslatni, de nem tárlatvezetésre jött. Nem szabadna újdonság erejével hatni rá a szép dolgoknak, majd amaz felajánlja, amit fel akar ajánlani. Kész rá, hogy elinduljanak a rezidencia belsejébe, gyanítja valamiféle hátsóajtó vezet majd a kertbe.*
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Hogy túlizgulná a találkozót, azt nem mondhatná. Várakozással teli, annyi bizonyos, hiszen vére nélkül kell helytállnia, ami még kérdéses számára, hogy teher-e, vagy inkább könnyebbség. Annyi biztos, hogyha a lány hűségében bízik is, annak hirtelenségében kevésbé. Több ízben érte már átgondolatlanságon, vagy ha azok átgondolt cselekedetek voltak, hát nem biztos, hogy jó volt a gondolatmenet. Lyssira leginkább szeretné saját szemével látni azt, hogy ki az, akivel érdemes hosszú távon szövetséget keresni, vagy ki az, akit diplomatikusan bár, de utasítson el, s többé ne is keresse a társaságát. Ez a nap e döntésről szól. Az a fajta magabiztosság pedig az övé, hogy ő maga dönti ezt el. Éppen e reá borult önbizalommal nyújtja a kezét a kellemes út után, hogy hagyja lesegíteni magát a hintóról.
Apró selyemkesztyűs kezét épphogy érinti a nemeséhez, majd amaz lesz határozott férfi, ahogy azt eddig is mutatta. Nem venné el tőle e dicsőséget, noha a szemekben nem látni a gondolatainak lenyomatát.*
- Enyém a megtiszteltetés, Morthimer úr! *Szavai színtelen csengenek, mintha csak a formalitás amolyan megszokott módon gördülne le a nyelvéről. Persze egy halovány mosoly húzódik ajkára, ahogy a röpke szemkontaktus után áttér a ruházat fixírozására. Ámbár eleget tett már a türkiz mellénnyel a kívánságának, mégis mulatságos a gondolat, hogy bár a színek a nemesen nem ellenségek, de barátok sem lettek. Ettől függetlenül értékeli az igyekezetet, na meg az összeállítás is egy vagyon lehetett, már ha az annak szabását és előkelőségét nézi. Nem fogja megjegyezni természetesen, hogy észrevette, hogy kedvére próbált tenni, de pontosan tudhatja Orthus azt is, hogy nem az a hölgy áll előtte, ki rögvest dicséretekkel illeti majd. Ha el is kezdte kiérdemelni, még nem bocsátkozna bókokba. Az ugyanis a prefektus dolga, ha végigtekint az utolsó aranyaiból kigazdálkodott hasonlóan türkiz árnyalatú nemesi kelmén. Ritka más színt látni rajta egyébként is.*
- A kertben megfelelő. Amíg még zöldell a természet, szívesen költök el egy ebédet a szabad ég alatt. Kisvártatva úgyis bentre kényszerülünk.
*Most, hogy megvolt a kötelező csevej az időjárásról, s meglátta, hogy igen impozáns épület ajtajában állnak, kedve volna bentről is megvizslatni, de nem tárlatvezetésre jött. Nem szabadna újdonság erejével hatni rá a szép dolgoknak, majd amaz felajánlja, amit fel akar ajánlani. Kész rá, hogy elinduljanak a rezidencia belsejébe, gyanítja valamiféle hátsóajtó vezet majd a kertbe.*
742. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-22 23:28:21
Üzenet elküldve: 2025-10-22 23:28:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 229
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 229
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Samonyr Rezidencia//
* Norra túlbecsüli a kúria nagyságát, ha arra gondol, hogy negyed órába is beletelik, mire felérnek a fürdőbe. Bár lehet, hogy meg akarja várni, hogy felmelegedjen a víz, ez esetben viszont lehet, hogy alul is becsüli az időt. A nemes hagyja, hogy jövendőbelije intézkedjen a fürdővíz ügyében, miközben ő maga egy üveg tavalyi harsogót kerít, amiért 176 aranyat
fizetett korábban a piacon Lörcs, hogy estére legyen a leendő pár számára. Most mégis úgy dönt, hogy kár tartogatni a vacsorához, célszerűbb azt elfogyasztani a fürdőben. Így lép be a fürdőbe, és egyből kedvesének is nyújtja az italt. Az ajtót bezárja maga mögött, nehogy rájuk törjenek, és Norrának nem kell félnie, mert a vaskos faajtók, és a kellő távolság a dézsa és a bejárat között gondoskodik arról, hogy ha csak nem tapasztja valaki a fülét a kulcslyukra, semmit se halljon, amíg nem kiabálnak. *
- Ha legközelebb vásárolnál, inkább vidd magaddal Lörcsöt. De ő remélem életben marad. * Jegyzi meg, és bár próbál komor arckifejezést vágni, szája sarkában azért ott bujkál egy mosoly. *
- A városban mindig is drága volt a bor, a Pegazus miatt. Olyan fogyasztás van ott, hogy felveri az egekig az árakat, mindent felvásárolnak egy bizonyos ár alatt. Ezért szoktak a legtöbben Kalácsfalván vásárolni. A tharg bor se rossz, viszont sokkal olcsóbb. Itt még a lőre is drágább, mintha ott vennéd. * Jegyzi meg a férfi, és el is gondolkodik rajta, hogy célszerű lenne megejteni egy utazást, és feltölteni egy-két hordót. Ha úgyis szekeret kell kerítsenek, akár el is küldhetne valakit. Egyébként a történet közben nem adja jelét féltékenységnek, bár lehet ez azért van, mert jegyese még nem adott rá valódi okot. Ennek megfelelően hagyja is, hogy a szépség hozzá bújjon, készségesen magához húzza, és átöleli. A szívverése, amit párja hallgat, nem adja jelét annak, hogy gyorsabb lenne, mint általában, már ha volt már korábban alkalma meghallgatni a szőkeségnek. *
- Valóban jó lett volna, ha túlél, amíg hazaérek. Bár még mindig felelőtlennek tartom, hogy hazahoztad, ha már megtörtént, szívesen eljátszottam volna vele én is. Bár a gyomorsav igazán elrontotta volna a hangulatot. Nem vette el a kedved? * Kérdezi őszintén, mert azt tudja, hogy ő elveszítette volna érdeklődését, amikor a savas szag megcsapja orrát. *
- Hihetetlen, hogy egyesek még meghalni sem képesek rendesen. * Ismétli magát még korábbról, mert láthatóan mély nyomot hagyott benne a méltóság hiánya. *
- Ígérd meg, hogy legközelebb veled tarthatok. * Kéri inkább, és csak annyira húzódik hátra, hogy a másik szemébe nézhessen. *
- Hogy nézhetem, ahogy kihuny bennük a fény, ahogy rájönnek, hogy minden hiába. * A gondolatra kezd megmozdulni benne valami, és ezt bizony az ölelésnek hála a nő is érezheti. *
* Norra túlbecsüli a kúria nagyságát, ha arra gondol, hogy negyed órába is beletelik, mire felérnek a fürdőbe. Bár lehet, hogy meg akarja várni, hogy felmelegedjen a víz, ez esetben viszont lehet, hogy alul is becsüli az időt. A nemes hagyja, hogy jövendőbelije intézkedjen a fürdővíz ügyében, miközben ő maga egy üveg tavalyi harsogót kerít, amiért 176 aranyat
fizetett korábban a piacon Lörcs, hogy estére legyen a leendő pár számára. Most mégis úgy dönt, hogy kár tartogatni a vacsorához, célszerűbb azt elfogyasztani a fürdőben. Így lép be a fürdőbe, és egyből kedvesének is nyújtja az italt. Az ajtót bezárja maga mögött, nehogy rájuk törjenek, és Norrának nem kell félnie, mert a vaskos faajtók, és a kellő távolság a dézsa és a bejárat között gondoskodik arról, hogy ha csak nem tapasztja valaki a fülét a kulcslyukra, semmit se halljon, amíg nem kiabálnak. *- Ha legközelebb vásárolnál, inkább vidd magaddal Lörcsöt. De ő remélem életben marad. * Jegyzi meg, és bár próbál komor arckifejezést vágni, szája sarkában azért ott bujkál egy mosoly. *
- A városban mindig is drága volt a bor, a Pegazus miatt. Olyan fogyasztás van ott, hogy felveri az egekig az árakat, mindent felvásárolnak egy bizonyos ár alatt. Ezért szoktak a legtöbben Kalácsfalván vásárolni. A tharg bor se rossz, viszont sokkal olcsóbb. Itt még a lőre is drágább, mintha ott vennéd. * Jegyzi meg a férfi, és el is gondolkodik rajta, hogy célszerű lenne megejteni egy utazást, és feltölteni egy-két hordót. Ha úgyis szekeret kell kerítsenek, akár el is küldhetne valakit. Egyébként a történet közben nem adja jelét féltékenységnek, bár lehet ez azért van, mert jegyese még nem adott rá valódi okot. Ennek megfelelően hagyja is, hogy a szépség hozzá bújjon, készségesen magához húzza, és átöleli. A szívverése, amit párja hallgat, nem adja jelét annak, hogy gyorsabb lenne, mint általában, már ha volt már korábban alkalma meghallgatni a szőkeségnek. *
- Valóban jó lett volna, ha túlél, amíg hazaérek. Bár még mindig felelőtlennek tartom, hogy hazahoztad, ha már megtörtént, szívesen eljátszottam volna vele én is. Bár a gyomorsav igazán elrontotta volna a hangulatot. Nem vette el a kedved? * Kérdezi őszintén, mert azt tudja, hogy ő elveszítette volna érdeklődését, amikor a savas szag megcsapja orrát. *
- Hihetetlen, hogy egyesek még meghalni sem képesek rendesen. * Ismétli magát még korábbról, mert láthatóan mély nyomot hagyott benne a méltóság hiánya. *
- Ígérd meg, hogy legközelebb veled tarthatok. * Kéri inkább, és csak annyira húzódik hátra, hogy a másik szemébe nézhessen. *
- Hogy nézhetem, ahogy kihuny bennük a fény, ahogy rájönnek, hogy minden hiába. * A gondolatra kezd megmozdulni benne valami, és ezt bizony az ölelésnek hála a nő is érezheti. *
741. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-21 19:21:00
Üzenet elküldve: 2025-10-21 19:21:00
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Éjjeli vendég//
*Vendégének nehezebb még lepleznie az érzelmeit, főleg Orthus előtt, aki nagy gyakorlatra tett szert abban, hogy észlelje és azonosítsa akár a legapróbb jeleket is. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy nyitott könyv előtte a mélységi nőstény, de erős a gyanú benne, hogy a nőben sok a visszafojtott indulat, és a kedves-udvarias viselkedés nem szívből jön. Ehhez persze hozzájárulnak a sötételfekkel kapcsolatos ismeretei. Tehát Vhorossi valószínűleg nem örömmel ilyen tisztelettudó vele szemben. Ez olyan érzés, amivel újabban egyre többször találkozik. Mivel mostanában egyre gyakrabban érzik az emberek szükségét, hogy nagy tiszteletet mutassanak iránta, amit valójában nem éreznek. Orthust ez nem zavarja különösképpen. Ő is keveri a maga pakliját, ahogy mások is teszik.
Őróla azonban elég nehéz bármit is leolvasni. Arcára valami szívélyes, segítőkész mosoly ül, és még elég hitelesnek is tűnik. Tekintetére pedig gondosan ügyel, hogy ezúttal ne legyen a lélek tükre. Ebben egyébként még az is a segítségére van, ahol és ahogyan ül: a fény hatására tekintete élénken csillog, és pont e fények miatt nem nagyon lehet leolvasni az apró, önkéntelen rezdüléseket. (Ha Vhorossi ezt a helyet választotta volna, és Orthus ülne az ő helyén, akkor is meg tudná ezt oldani. Csak annyi kell hozzá, hogy a fejét egy adott magasságban tartsa.
Szomorúan bólint, amikor szóba kerülnek az odaveszett rokonok.*
- Sokat vesztettünk azokon a dicstelen napokon. Van, aki családot, van, aki barátokat.
*feleli, majd megértő tekintettel hallgatja, hogy Vhorossi először nem járt sikerrel a városi tanácsnál. Ezen egyébként nincs meglepődve. A nemesi rang egy rövid ideig mindenki számára elérhető volt, de most már szinte lehetetlen hozzájutni, pedig több a próbálkozó, mint valaha. És sokan közülük valóban jogosultak is lehetnének. Csak ugye ezt valahogy bizonyítani is kellene tudni. És ezt a feltételt meglepően sokan képtelenek teljesíteni.
Az első mozdulatot, amivel Vhorossi kicsit lejjebb engedi a vállán a ruháját, még nem is nagyon veszi észre. Talán csak öntudatlanul érzékeli, de nem tulajdonít neki jelentőséget. De ez mindjárt megváltozik akkor, amikor a nőstény előredől.
Orthus pedig úgy dönt, hogy belemegy a játékba. Tekintete úgy mozdul le, mintha teljesen ösztönösen, zsigerből tenné. És ott is marad, mintha a látvány teljesen megbabonázná. Közben persze Vhorossi beszél hozzá, amit hall is, sőt, ért is. De ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy a szavak kevésbé fontosak számára, mint a néznivaló.
Aztán - mint aki végre észreveszi magát, gyorsan emeli fel a tekintetét.*
- Nos... igen.
*feleli, és hallgat. Olybá tűnhet, hogy erőltetetten próbál töprengőnek látszani, miközben valójában próbálja utólag értelmezni, amit Vhorossi mondott. Arcára nagyon enyhe zavar ül ki, és mintha kezdetben kerülé a szemkontaktust. Pont mint olyasvalaki, aki szégyenli, hogy kukkoláson kapták.*
- Természetesen az ilyen ajándékokkal sokak háláját és jóindulatát el lehet nyerni, habár vannak egynehányan a városi tanácsban, akiknél ez pont ellentétes hatást válthat ki. Oda kell figyelni rá, hogy kihez hogyan közelítünk.
*feleli bölcselkedve, és ettől látszólag az önbizalmát is visszanyeri.*
- Az ajándékozás természetesen komoly vagyont is igényel. De feltételezem, hogy pitrianesi rokonai is támogatják az ügyét, így ezzel nem lehet gond.
*fűzi tovább a szót, mintegy hangosan gondolkodva. Valójában azonban egyáltalán nem véletlenül hozta ezt szóba. Kíváncsi, hogy Vhorossi valóban a népes, befolyásos és vagyonos Dwirinthalenek tudtával és támogatásával építi itt a kapcsolatokat, vagy inkább a maga pecsenyéjét sütögeti. Sötételfeknél egyik is, másik is elő tud fordulni.*
*Vendégének nehezebb még lepleznie az érzelmeit, főleg Orthus előtt, aki nagy gyakorlatra tett szert abban, hogy észlelje és azonosítsa akár a legapróbb jeleket is. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy nyitott könyv előtte a mélységi nőstény, de erős a gyanú benne, hogy a nőben sok a visszafojtott indulat, és a kedves-udvarias viselkedés nem szívből jön. Ehhez persze hozzájárulnak a sötételfekkel kapcsolatos ismeretei. Tehát Vhorossi valószínűleg nem örömmel ilyen tisztelettudó vele szemben. Ez olyan érzés, amivel újabban egyre többször találkozik. Mivel mostanában egyre gyakrabban érzik az emberek szükségét, hogy nagy tiszteletet mutassanak iránta, amit valójában nem éreznek. Orthust ez nem zavarja különösképpen. Ő is keveri a maga pakliját, ahogy mások is teszik.
Őróla azonban elég nehéz bármit is leolvasni. Arcára valami szívélyes, segítőkész mosoly ül, és még elég hitelesnek is tűnik. Tekintetére pedig gondosan ügyel, hogy ezúttal ne legyen a lélek tükre. Ebben egyébként még az is a segítségére van, ahol és ahogyan ül: a fény hatására tekintete élénken csillog, és pont e fények miatt nem nagyon lehet leolvasni az apró, önkéntelen rezdüléseket. (Ha Vhorossi ezt a helyet választotta volna, és Orthus ülne az ő helyén, akkor is meg tudná ezt oldani. Csak annyi kell hozzá, hogy a fejét egy adott magasságban tartsa.
Szomorúan bólint, amikor szóba kerülnek az odaveszett rokonok.*
- Sokat vesztettünk azokon a dicstelen napokon. Van, aki családot, van, aki barátokat.
*feleli, majd megértő tekintettel hallgatja, hogy Vhorossi először nem járt sikerrel a városi tanácsnál. Ezen egyébként nincs meglepődve. A nemesi rang egy rövid ideig mindenki számára elérhető volt, de most már szinte lehetetlen hozzájutni, pedig több a próbálkozó, mint valaha. És sokan közülük valóban jogosultak is lehetnének. Csak ugye ezt valahogy bizonyítani is kellene tudni. És ezt a feltételt meglepően sokan képtelenek teljesíteni.
Az első mozdulatot, amivel Vhorossi kicsit lejjebb engedi a vállán a ruháját, még nem is nagyon veszi észre. Talán csak öntudatlanul érzékeli, de nem tulajdonít neki jelentőséget. De ez mindjárt megváltozik akkor, amikor a nőstény előredől.
Orthus pedig úgy dönt, hogy belemegy a játékba. Tekintete úgy mozdul le, mintha teljesen ösztönösen, zsigerből tenné. És ott is marad, mintha a látvány teljesen megbabonázná. Közben persze Vhorossi beszél hozzá, amit hall is, sőt, ért is. De ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy a szavak kevésbé fontosak számára, mint a néznivaló.
Aztán - mint aki végre észreveszi magát, gyorsan emeli fel a tekintetét.*
- Nos... igen.
*feleli, és hallgat. Olybá tűnhet, hogy erőltetetten próbál töprengőnek látszani, miközben valójában próbálja utólag értelmezni, amit Vhorossi mondott. Arcára nagyon enyhe zavar ül ki, és mintha kezdetben kerülé a szemkontaktust. Pont mint olyasvalaki, aki szégyenli, hogy kukkoláson kapták.*
- Természetesen az ilyen ajándékokkal sokak háláját és jóindulatát el lehet nyerni, habár vannak egynehányan a városi tanácsban, akiknél ez pont ellentétes hatást válthat ki. Oda kell figyelni rá, hogy kihez hogyan közelítünk.
*feleli bölcselkedve, és ettől látszólag az önbizalmát is visszanyeri.*
- Az ajándékozás természetesen komoly vagyont is igényel. De feltételezem, hogy pitrianesi rokonai is támogatják az ügyét, így ezzel nem lehet gond.
*fűzi tovább a szót, mintegy hangosan gondolkodva. Valójában azonban egyáltalán nem véletlenül hozta ezt szóba. Kíváncsi, hogy Vhorossi valóban a népes, befolyásos és vagyonos Dwirinthalenek tudtával és támogatásával építi itt a kapcsolatokat, vagy inkább a maga pecsenyéjét sütögeti. Sötételfeknél egyik is, másik is elő tud fordulni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063