Arthenior - Selyemrév
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 24 (461. - 480. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063
480. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-22 09:27:31
Üzenet elküldve: 2025-08-22 09:27:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az utolsó fekete ital//
*Naesala lassú léptekkel halad végig a Selyemrév tiszta, hófehér kövekkel kirakott utcáin. A levegőben virágzó bokrok édes illata keveredik a távoli csónakázótó párás fuvallatával, s a környék nyugalma szinte idegennek hat a város többi részéhez képest. Először jár itt, korábban nem volt oka megfordulni errefelé. Az elf tekintete elidőzik a gondosan nyírt sövényeken, a szökőkutak vízsugarain, és önkéntelenül is azon tűnődik, helyes-e mindez. Nem érti, miért döntött úgy Arthenior tanácsa, hogy a nemességet visszaállítja, és ráadásul külön negyedet ad nekik. Hiszen nem is olyan régen még vérbe és lángba borultak a kúriák, amikor a város szegényebb lakói fellázadtak ellenük. Az „Egyenlőség Napja” – s lám eddig tartott az egyenlőség, amit arthenior polgárai meg tudtak váltani.
Az egykori szakaszvezető akaratlanul is lassít, amint az emlékképek akaratlanul is felsejlenek. Ő maga is ott volt akkor, bár nem városőri minőségben. A robbanás pillanata még most is élesen él benne: a levegő süvítő nyomása, a vakító fény, majd a kínzó fájdalom a lábában. Nagy melegek, érkező viharok előtt bokája sajdulása nem engedi elfeledni azt a napot. A feldühödött csőcselék lázító ordítását, az elesett városőrök holttesteivel díszített barakkot. Ahogy felidézi mindezt, most is fájdalom nyilall lábába, átszalad arcán egy fintor, s a Selyemrév fényes kúriáit nézve akaratlanul is megfogalmazódik benne a kérdés: vajon nem ismétlődik-e meg mindez egyszer?
Az útkeresés közben többször is körbekérdez. Szolgák, kocsisok és piacra igyekvő inasok úgy tűnik egyaránt jól ismerik a Morthimer nevet, s útbaigazítják, hogy negyed melyik részén találja meg a keresett kúriát. Ahogy közeledik, mintha egyre fényűzőbb épületek bukkannak fel, végül megpillantja a kalmár házát.
Naesala megáll az ösvény kavicsán, mely halkan roppan a csizmája alatt. Egy pillanatra végigfut rajta a kétely, vajon akad-e még a fekete bájitalból a férfinál, vagy esetleg már borsos áron túladott rajta. Azt beszélik a városban, hogy nem igazán lehet már kapni belőle, bár korábban sem volt egyszerű beszerezni.
Felemeli kezét, és három tompa koppanással bekopogtat a hatalmas ajtón.*
*Naesala lassú léptekkel halad végig a Selyemrév tiszta, hófehér kövekkel kirakott utcáin. A levegőben virágzó bokrok édes illata keveredik a távoli csónakázótó párás fuvallatával, s a környék nyugalma szinte idegennek hat a város többi részéhez képest. Először jár itt, korábban nem volt oka megfordulni errefelé. Az elf tekintete elidőzik a gondosan nyírt sövényeken, a szökőkutak vízsugarain, és önkéntelenül is azon tűnődik, helyes-e mindez. Nem érti, miért döntött úgy Arthenior tanácsa, hogy a nemességet visszaállítja, és ráadásul külön negyedet ad nekik. Hiszen nem is olyan régen még vérbe és lángba borultak a kúriák, amikor a város szegényebb lakói fellázadtak ellenük. Az „Egyenlőség Napja” – s lám eddig tartott az egyenlőség, amit arthenior polgárai meg tudtak váltani.
Az egykori szakaszvezető akaratlanul is lassít, amint az emlékképek akaratlanul is felsejlenek. Ő maga is ott volt akkor, bár nem városőri minőségben. A robbanás pillanata még most is élesen él benne: a levegő süvítő nyomása, a vakító fény, majd a kínzó fájdalom a lábában. Nagy melegek, érkező viharok előtt bokája sajdulása nem engedi elfeledni azt a napot. A feldühödött csőcselék lázító ordítását, az elesett városőrök holttesteivel díszített barakkot. Ahogy felidézi mindezt, most is fájdalom nyilall lábába, átszalad arcán egy fintor, s a Selyemrév fényes kúriáit nézve akaratlanul is megfogalmazódik benne a kérdés: vajon nem ismétlődik-e meg mindez egyszer?
Az útkeresés közben többször is körbekérdez. Szolgák, kocsisok és piacra igyekvő inasok úgy tűnik egyaránt jól ismerik a Morthimer nevet, s útbaigazítják, hogy negyed melyik részén találja meg a keresett kúriát. Ahogy közeledik, mintha egyre fényűzőbb épületek bukkannak fel, végül megpillantja a kalmár házát.
Naesala megáll az ösvény kavicsán, mely halkan roppan a csizmája alatt. Egy pillanatra végigfut rajta a kétely, vajon akad-e még a fekete bájitalból a férfinál, vagy esetleg már borsos áron túladott rajta. Azt beszélik a városban, hogy nem igazán lehet már kapni belőle, bár korábban sem volt egyszerű beszerezni.
Felemeli kezét, és három tompa koppanással bekopogtat a hatalmas ajtón.*
479. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-21 11:49:38
Üzenet elküldve: 2025-08-21 11:49:38
Rang: Játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő után//
* Tetszik neki, hogy a férfi erős nőnek nevezi, de tudja, hogy a nyájas szavai mögött Dalaf, csak egy szemét alak. Arra jóízűen felkacag, hogy szomszédok lennének majd.*
- Hát persze. Nem is gondoltam, hogy ilyen jól keresnének sellőfiúkák. Meg kell majd kérdeznem a szomszédom, hogy biztos kereskedő volt és nem a kollégád.*Jól szórakozik ezen az biztos. A gondolat, hogy kurvák vesznek nemesi rangot felettébb mókásan hangzik. A jókedvét viszont letöri a kislány éles nyelve.*
- Olyan, mint az apja. Éles a kicsi nyelve.* Néz a férfira szigorúan. Egy gyermek iránt nem fog olyan hamar sértettséget táplálni, de máris kevésbé tűnik olyan aranyosnak, mint amikor megpillantotta.*
- Fátylat rá. Egy gyermeket nem szabad megítélni, csak a felnőttek viselkedését másolja.* Pillant megint a férfira jelezve, hogy még jobban utálja. Azt nem fogja nyíltan kimondani, hogy valóban nem tartja sokra a férfit, elég, ha a lánya tesz így. A nehéz szót se veszi magára, mert egy talpig vasban lévő alakról még neki is a nehéz szó jutna az eszébe.*
- Bírja, őt erre nevelték, hogy kibírja a nehézségeket.* Feleli és nyújtja a kezét, hogy ha akar, akkor feljöhessen, persze az apjának meg kell emelnie, de ez nem jelenthet problémát.*
- Apád valóban szeretett lovagolni, sőt akkor is szeretett, amikor elsőnek találkoztam vele.* Ez egy nagyon erős és a kislány előtt nagyon burkolt célzás, hogy sellős ringyóként kiken, vagy miken lovagolhatott. Reméli, hogy a kíváncsi kislány majd feltesz pár kényelmetlen kérdést az apjának, hogy mégis milyen volt az a lovaglás. Ha feladják neki a kislányt, akkor maga elé ülteti a lovon, ha nem hát az se baj.*
//A kikötő után//
* Tetszik neki, hogy a férfi erős nőnek nevezi, de tudja, hogy a nyájas szavai mögött Dalaf, csak egy szemét alak. Arra jóízűen felkacag, hogy szomszédok lennének majd.*
- Hát persze. Nem is gondoltam, hogy ilyen jól keresnének sellőfiúkák. Meg kell majd kérdeznem a szomszédom, hogy biztos kereskedő volt és nem a kollégád.*Jól szórakozik ezen az biztos. A gondolat, hogy kurvák vesznek nemesi rangot felettébb mókásan hangzik. A jókedvét viszont letöri a kislány éles nyelve.*
- Olyan, mint az apja. Éles a kicsi nyelve.* Néz a férfira szigorúan. Egy gyermek iránt nem fog olyan hamar sértettséget táplálni, de máris kevésbé tűnik olyan aranyosnak, mint amikor megpillantotta.*
- Fátylat rá. Egy gyermeket nem szabad megítélni, csak a felnőttek viselkedését másolja.* Pillant megint a férfira jelezve, hogy még jobban utálja. Azt nem fogja nyíltan kimondani, hogy valóban nem tartja sokra a férfit, elég, ha a lánya tesz így. A nehéz szót se veszi magára, mert egy talpig vasban lévő alakról még neki is a nehéz szó jutna az eszébe.*
- Bírja, őt erre nevelték, hogy kibírja a nehézségeket.* Feleli és nyújtja a kezét, hogy ha akar, akkor feljöhessen, persze az apjának meg kell emelnie, de ez nem jelenthet problémát.*
- Apád valóban szeretett lovagolni, sőt akkor is szeretett, amikor elsőnek találkoztam vele.* Ez egy nagyon erős és a kislány előtt nagyon burkolt célzás, hogy sellős ringyóként kiken, vagy miken lovagolhatott. Reméli, hogy a kíváncsi kislány majd feltesz pár kényelmetlen kérdést az apjának, hogy mégis milyen volt az a lovaglás. Ha feladják neki a kislányt, akkor maga elé ülteti a lovon, ha nem hát az se baj.*
478. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-20 22:31:46
Üzenet elküldve: 2025-08-20 22:31:46
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő után//
*A férfi, olyan szívesen megforgatná a szemét a másik szavaim, de most kivételesen tényleg próbálja elkerülni, hogy a lánya előtt próbálják meg elvenni az életét, negyedjére vagy hányadik alkalom is volna már ez*
- Természetesen, úrnő. Mit gondolsz Frice, szimpatikus neked egy valódi erős nő képe? *Természetesen nem azért hívja így a másikat, mert annyira úgy érezné, hogy a másik egojának szüksége lenne a dicséretre, hanem, mert bármennyi is rühelli társaságukat, hazudna, ha tagadná, hogy remek példa arra mennyi mindent elérhet egy nő egyedül. Ezt a leckét pedig szintén nagyon régóta tanítja a kislányának. Aki nos, már most igazi eszes álmodozó. Ha pedig ő nemesi házakat szeretne nézegetni, még ha nem is lenne rá pénzük, akkor is elvinné megtenni. Szerencsére azonban továbbra is van*
- A házak nem a címnek, hanem a péznek vannak fenntartva. Lehet még egy nap szomszédok is leszünk *ijesztegeti hatalmas vigyorral az arcán a nőt, aki szó szerint túl magas lovag ül. Olyanon, amivel még a férfi lányát is megpróbálja lenyűgözni. Mikor beszélni kezdenek hozzá, Frice már el is lép apja háta mögül, hogy végre közelebbről megnézhesse azt a lovat. Aztán gyermeki mosollyal az arcán válaszol a nőnek*
- A lovagok elmehetnek a fenébe, nem kell nekem férfi! *A férfiból majdnem kitör a nevetés ott helyben*
- Frice, mondtam már, hogy vigyázz a szádra! Ezért taníttatlak? *Szól azért közbe, de nagyon büszke a szó választást leszámítva a kislányra*
- Bocsánat, apa. Igazad van. Csak hát úgy éreztem az úrnő nem tart sokra. Tudod jól, hogy azt ki nem állhatom. Én azokat a meséket szeretem, amiket te tanítasz nekem. Ahol önmagam erejéből építkezhetem. *A kislány persze az apukája szavait idézi sokszor, nem mindig beszél így, de közben Dalaf hazudna, ha nem tudná, hogy sajnos a lánya kissé túl gyorsan nő fel a kortársaihoz képest. Így sokszor már őt is megtéveszti hány éves is a kópé*
- Jól van, kérj bocsánatot a hölgytől, hiszen ő is lovag! *Az udvariasság tanítása az első, nem Nixomia utálata*
- Elnézést kérek! Azért is, mert nem válaszoltam minden kérdésre. Nem ültem még ekkora lovon, de nem tudom szabadna e, mert már most úgy tűnik, mint akin valaki túl nehéz ül. *Gondol itt Fricelya egyébként a lovagi ruhákra, nem pedig a másik súlyára, de úgy néz ki, tényleg akaratlanul is porig alázza a nőt. Vagy, lehetséges, hogy direkt. Dalaf erre egyébként már nem gondolna, mert még sohasem vette észre, de a lánya nagyon nagyon jól olvas a sorok között és hajlamos ahhoz mérten bánni másokkal. Az apját pedig különösen védi*
- Szerintem... Nyugodtan felülhetsz, ha már így felajánlották, nagyon kedvesen. Én csak örülnék, ha kipróbálnál valami újat is. Én mindig is nagyon szerettem lovagolni mikor fiatal voltam. *Ugye a férfi konkrétan lovászfiú volt mielőtt kurtizánnak állt volna* Szerintem tetszhetne neked. És lehet új ötleteid fognak támadni ahhoz, hogy hogyan valósítsd majd meg felnőttként magad.
//A kikötő után//
*A férfi, olyan szívesen megforgatná a szemét a másik szavaim, de most kivételesen tényleg próbálja elkerülni, hogy a lánya előtt próbálják meg elvenni az életét, negyedjére vagy hányadik alkalom is volna már ez*
- Természetesen, úrnő. Mit gondolsz Frice, szimpatikus neked egy valódi erős nő képe? *Természetesen nem azért hívja így a másikat, mert annyira úgy érezné, hogy a másik egojának szüksége lenne a dicséretre, hanem, mert bármennyi is rühelli társaságukat, hazudna, ha tagadná, hogy remek példa arra mennyi mindent elérhet egy nő egyedül. Ezt a leckét pedig szintén nagyon régóta tanítja a kislányának. Aki nos, már most igazi eszes álmodozó. Ha pedig ő nemesi házakat szeretne nézegetni, még ha nem is lenne rá pénzük, akkor is elvinné megtenni. Szerencsére azonban továbbra is van*
- A házak nem a címnek, hanem a péznek vannak fenntartva. Lehet még egy nap szomszédok is leszünk *ijesztegeti hatalmas vigyorral az arcán a nőt, aki szó szerint túl magas lovag ül. Olyanon, amivel még a férfi lányát is megpróbálja lenyűgözni. Mikor beszélni kezdenek hozzá, Frice már el is lép apja háta mögül, hogy végre közelebbről megnézhesse azt a lovat. Aztán gyermeki mosollyal az arcán válaszol a nőnek*
- A lovagok elmehetnek a fenébe, nem kell nekem férfi! *A férfiból majdnem kitör a nevetés ott helyben*
- Frice, mondtam már, hogy vigyázz a szádra! Ezért taníttatlak? *Szól azért közbe, de nagyon büszke a szó választást leszámítva a kislányra*
- Bocsánat, apa. Igazad van. Csak hát úgy éreztem az úrnő nem tart sokra. Tudod jól, hogy azt ki nem állhatom. Én azokat a meséket szeretem, amiket te tanítasz nekem. Ahol önmagam erejéből építkezhetem. *A kislány persze az apukája szavait idézi sokszor, nem mindig beszél így, de közben Dalaf hazudna, ha nem tudná, hogy sajnos a lánya kissé túl gyorsan nő fel a kortársaihoz képest. Így sokszor már őt is megtéveszti hány éves is a kópé*
- Jól van, kérj bocsánatot a hölgytől, hiszen ő is lovag! *Az udvariasság tanítása az első, nem Nixomia utálata*
- Elnézést kérek! Azért is, mert nem válaszoltam minden kérdésre. Nem ültem még ekkora lovon, de nem tudom szabadna e, mert már most úgy tűnik, mint akin valaki túl nehéz ül. *Gondol itt Fricelya egyébként a lovagi ruhákra, nem pedig a másik súlyára, de úgy néz ki, tényleg akaratlanul is porig alázza a nőt. Vagy, lehetséges, hogy direkt. Dalaf erre egyébként már nem gondolna, mert még sohasem vette észre, de a lánya nagyon nagyon jól olvas a sorok között és hajlamos ahhoz mérten bánni másokkal. Az apját pedig különösen védi*
- Szerintem... Nyugodtan felülhetsz, ha már így felajánlották, nagyon kedvesen. Én csak örülnék, ha kipróbálnál valami újat is. Én mindig is nagyon szerettem lovagolni mikor fiatal voltam. *Ugye a férfi konkrétan lovászfiú volt mielőtt kurtizánnak állt volna* Szerintem tetszhetne neked. És lehet új ötleteid fognak támadni ahhoz, hogy hogyan valósítsd majd meg felnőttként magad.
477. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-20 21:53:53
Üzenet elküldve: 2025-08-20 21:53:53
Rang: Játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő után//
* Dalaf még mindig Dalaf. Már az első pillanatban süt róluk, hogy utálják egymást, viszont a kislány köszönésére lágyan elmosolyodik a komor lovagnő.*
- Hát szerbusz kis csillag! Apád már sokat mesélt rólad.* Villan meg a szeme a férfi irányába.*
- Nixomia Grendaer Úrnő.* Javítja ki rögvest a férfit.*
- Köszönöm, sokat jelent nekem a dicsérete.* Feleli gúnyosan. Valóban írt levelet neki Dalaf, de azt oda is lökte neki, hogy bizony neki nem kell a segítsége. Lám nem is volt rá szüksége.*
- Ötleteket? Akkor talán eggyel arrébb kéne nézelődni, ez itt egy khm másfajta rétegnek van fenntartva.* Utal rá, hogy mennyire messze van tőle a férfi, még ha sokat is kereset, akkor is csak egy hímszajha. Nagyon szeretne borsot törni az orra alá és már tudja is, hogyan teheti ezt meg. Az aranyos kislánya lesz a kulcs, aki kíváncsian kukucskál kifelé az apja mögül.*
- Fricelya, milyen szép név. Illik egy ilyen szép kislányhoz, amilyen te vagy.* Kezdi el mézesmázos szavaival édesgetni a kilányt.*
- Mond csak Fricelya, láttál már ilyen nagy lovat? Esetleg ültél már ilyenen? Szívesen felültetlek ide, hacsak apukádnak nincs ellenére.* Kaján vigyort villant meg a férfi felé.*
- Tudod a ilyen páncélos lovagok szokták a mesebeli hercegnőket is vinni.* Keni le az egészet még egy kis mázzal, ami már csak arra vár, hogy a naiv kislány rárepüljön.*
//A kikötő után//
* Dalaf még mindig Dalaf. Már az első pillanatban süt róluk, hogy utálják egymást, viszont a kislány köszönésére lágyan elmosolyodik a komor lovagnő.*
- Hát szerbusz kis csillag! Apád már sokat mesélt rólad.* Villan meg a szeme a férfi irányába.*
- Nixomia Grendaer Úrnő.* Javítja ki rögvest a férfit.*
- Köszönöm, sokat jelent nekem a dicsérete.* Feleli gúnyosan. Valóban írt levelet neki Dalaf, de azt oda is lökte neki, hogy bizony neki nem kell a segítsége. Lám nem is volt rá szüksége.*
- Ötleteket? Akkor talán eggyel arrébb kéne nézelődni, ez itt egy khm másfajta rétegnek van fenntartva.* Utal rá, hogy mennyire messze van tőle a férfi, még ha sokat is kereset, akkor is csak egy hímszajha. Nagyon szeretne borsot törni az orra alá és már tudja is, hogyan teheti ezt meg. Az aranyos kislánya lesz a kulcs, aki kíváncsian kukucskál kifelé az apja mögül.*
- Fricelya, milyen szép név. Illik egy ilyen szép kislányhoz, amilyen te vagy.* Kezdi el mézesmázos szavaival édesgetni a kilányt.*
- Mond csak Fricelya, láttál már ilyen nagy lovat? Esetleg ültél már ilyenen? Szívesen felültetlek ide, hacsak apukádnak nincs ellenére.* Kaján vigyort villant meg a férfi felé.*
- Tudod a ilyen páncélos lovagok szokták a mesebeli hercegnőket is vinni.* Keni le az egészet még egy kis mázzal, ami már csak arra vár, hogy a naiv kislány rárepüljön.*
476. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-20 21:39:18
Üzenet elküldve: 2025-08-20 21:39:18
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő után//
*Dalaf természetesen nem az út közepén fonogatja a lánya haját, hanem a labirintus széliben, ahol senkit nem zavarna, aki tud egyenesen haladni egy lóval, vagy nincs akkora szája, mint egy kocsmás feleségének. Természetesen a férfi, amint megtalálja a békés életet és annak örömeit, akkor jön vele szembe múltja egyik nagy „kedvenc” alakja. Mondhatnánk már úgy is, hogy Nixomia mindig visszatér. Ez lesz előbb vagy utóbb Dalaf legnagyobb tanítása a világ számára. Mindenki félje ezt a hárpiát! Természetesen először ő sem ismeri fel a mellettük száguldozó, nagypofájú alakot, de amint találkozik tekintetük, a dolgok azonnal megváltoznak. Feláll és óvón tereli a háta mögé a lányát, mielőtt elüti őt ez a csámpás, túlárazott ló, amin a másik kekeckedik*
- Jó napot kívánok, hölgyem! Fricelya Feolsen vagyok *a kislány nagyon arányosan, mit sem sejtve köszön a férfi háta mögül. Mindeközben kíváncsian próbál kifelé látni onnan. Meg lett ő már korán tanítva arra, hogy mindig illedelmesen köszöntsön másokat, de az elf sohasem gondolta, hogy egy nap azt fogja kívánni bárcsak ne így tett volna a leánnyal. ~Ha megbántja a lányomat ez a fapina, én nem tudom mit csinálok~ Annak idején néhányszor még sajnálta is a másikat, de ez a rövid együttérzés bizony rövid maradt mindannyiszor. Most pedig csak az jár a fejében, hogy a lányának milyen kárt okozhat a szőkeség*
- Üdvözlöm, Nixomia Grendaer. Rég volt már. Kellemesebben süt azóta már a nap is *hogy ezzel arra utal, hogy nem kell látnia mostanság a nőt vagy, hogy már régen szakmát váltott, azt döntse el a lovagnő maga* Gratulálok a sikereihez! *Emlékszik még a férfi, hogy a másik mennyire akarta ezt a címet, amit láthatólag meg is szerzett. Még egy levelet is írt a Tanácsházára szorgalmazva a nő kérelmének elfogadását, amikor megsajnálta* Valójában Frice miatt vagyunk ma itt, igaz? *Simogatja meg a lánya gyönyörű fürtjeit a leglágyabb kifejezéssel arcán, amit személy felölthet* Ötleteket nézünk a leendő házunkhoz, hiszen már csak el kell dönteni milyet is szeretnénk majd. Szerencsére van arra bőven, hogy kicsit kreatívan ötletelhessünk *hiszen, amit a lovag mindig is elfelejtett, az az, hogy a férfi piszkosan sokat keresett a szakmájában. Fenntartani sem lesz probléma egy igazán jó házat*
//A kikötő után//
*Dalaf természetesen nem az út közepén fonogatja a lánya haját, hanem a labirintus széliben, ahol senkit nem zavarna, aki tud egyenesen haladni egy lóval, vagy nincs akkora szája, mint egy kocsmás feleségének. Természetesen a férfi, amint megtalálja a békés életet és annak örömeit, akkor jön vele szembe múltja egyik nagy „kedvenc” alakja. Mondhatnánk már úgy is, hogy Nixomia mindig visszatér. Ez lesz előbb vagy utóbb Dalaf legnagyobb tanítása a világ számára. Mindenki félje ezt a hárpiát! Természetesen először ő sem ismeri fel a mellettük száguldozó, nagypofájú alakot, de amint találkozik tekintetük, a dolgok azonnal megváltoznak. Feláll és óvón tereli a háta mögé a lányát, mielőtt elüti őt ez a csámpás, túlárazott ló, amin a másik kekeckedik*
- Jó napot kívánok, hölgyem! Fricelya Feolsen vagyok *a kislány nagyon arányosan, mit sem sejtve köszön a férfi háta mögül. Mindeközben kíváncsian próbál kifelé látni onnan. Meg lett ő már korán tanítva arra, hogy mindig illedelmesen köszöntsön másokat, de az elf sohasem gondolta, hogy egy nap azt fogja kívánni bárcsak ne így tett volna a leánnyal. ~Ha megbántja a lányomat ez a fapina, én nem tudom mit csinálok~ Annak idején néhányszor még sajnálta is a másikat, de ez a rövid együttérzés bizony rövid maradt mindannyiszor. Most pedig csak az jár a fejében, hogy a lányának milyen kárt okozhat a szőkeség*
- Üdvözlöm, Nixomia Grendaer. Rég volt már. Kellemesebben süt azóta már a nap is *hogy ezzel arra utal, hogy nem kell látnia mostanság a nőt vagy, hogy már régen szakmát váltott, azt döntse el a lovagnő maga* Gratulálok a sikereihez! *Emlékszik még a férfi, hogy a másik mennyire akarta ezt a címet, amit láthatólag meg is szerzett. Még egy levelet is írt a Tanácsházára szorgalmazva a nő kérelmének elfogadását, amikor megsajnálta* Valójában Frice miatt vagyunk ma itt, igaz? *Simogatja meg a lánya gyönyörű fürtjeit a leglágyabb kifejezéssel arcán, amit személy felölthet* Ötleteket nézünk a leendő házunkhoz, hiszen már csak el kell dönteni milyet is szeretnénk majd. Szerencsére van arra bőven, hogy kicsit kreatívan ötletelhessünk *hiszen, amit a lovag mindig is elfelejtett, az az, hogy a férfi piszkosan sokat keresett a szakmájában. Fenntartani sem lesz probléma egy igazán jó házat*
475. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-20 21:07:38
Üzenet elküldve: 2025-08-20 21:07:38
Rang: Játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő után//
* Nixomia teljes pompájában lovagol hazafelé a saját kis rezidenciájára. A csillogó páncél jelzi minden bámészkodó számára, hogy a viselője vagyonos. A hatalmas fekete mén pedig jócskán kiemeli a tömegből. Lépéseit már messziről lehet hallani. Nixomia fedetlen fővel lovagol végig. Szőke tincseit az aranyozott hajtűvel fogta elegáns kontyba. Egy igazi beképzelt újnemes, de közrendűként is az volt már. Útja a pont a csonka család mellett vezet el. Nem is tudja megállni szó nélkül, hogy a férfi az út közepén tervezi fonogatni a lánya haját.*
- Ne az út közepén játszadozzanak!* Ahogy megközelíti őket a lóháton, tekintélyes árnyékot vett rájuk. A vörös haj ismerős neki, de ha majd felnéz a gazdája, akkor fog beugrani neki, hogy kicsoda a férfi.*
- Na nézzenek oda, hogy kit sodort ide a szél. Csak nem Dalaf az a kikötőből? Áh! Te pedig a sűrűn emlegetett kislánya lennél. Ugye?* Hajol kicsit közelebb fentről, hogy jobban szemügyre vegye a kis teremtményt.*
- Csak nem új munkát keresel erre?* Szól le Dalafhoz némi érccel a hangjában.* Erre biztos akadnak neked való munka.* Annyira nem szemét, hogy odavágja, hogy mire is gondolt. Aj, de nem szereti ezt az embert. Annyiszor összeveszett már vele. Mindannyiszor alig bírta visszafogni magát, hogy ne tekerje ki a nyakát. Aztán most újra látja, itt Selyemréven, mintha valami isteni elrendelésre érkezett volna ide. Nagyon élvezi, hogy most már a társadalom két nagyban különböző lépcsőfokán állnak. Csak azt bánja, hogy itt van mellette a lánya, így nem alázhatja igazán földig, pedig megtenné, de neki is van szíve, főleg, hogy kedveli az apró és aranyos lényeket, így a gyerekeket is.*
//A kikötő után//
* Nixomia teljes pompájában lovagol hazafelé a saját kis rezidenciájára. A csillogó páncél jelzi minden bámészkodó számára, hogy a viselője vagyonos. A hatalmas fekete mén pedig jócskán kiemeli a tömegből. Lépéseit már messziről lehet hallani. Nixomia fedetlen fővel lovagol végig. Szőke tincseit az aranyozott hajtűvel fogta elegáns kontyba. Egy igazi beképzelt újnemes, de közrendűként is az volt már. Útja a pont a csonka család mellett vezet el. Nem is tudja megállni szó nélkül, hogy a férfi az út közepén tervezi fonogatni a lánya haját.*
- Ne az út közepén játszadozzanak!* Ahogy megközelíti őket a lóháton, tekintélyes árnyékot vett rájuk. A vörös haj ismerős neki, de ha majd felnéz a gazdája, akkor fog beugrani neki, hogy kicsoda a férfi.*
- Na nézzenek oda, hogy kit sodort ide a szél. Csak nem Dalaf az a kikötőből? Áh! Te pedig a sűrűn emlegetett kislánya lennél. Ugye?* Hajol kicsit közelebb fentről, hogy jobban szemügyre vegye a kis teremtményt.*
- Csak nem új munkát keresel erre?* Szól le Dalafhoz némi érccel a hangjában.* Erre biztos akadnak neked való munka.* Annyira nem szemét, hogy odavágja, hogy mire is gondolt. Aj, de nem szereti ezt az embert. Annyiszor összeveszett már vele. Mindannyiszor alig bírta visszafogni magát, hogy ne tekerje ki a nyakát. Aztán most újra látja, itt Selyemréven, mintha valami isteni elrendelésre érkezett volna ide. Nagyon élvezi, hogy most már a társadalom két nagyban különböző lépcsőfokán állnak. Csak azt bánja, hogy itt van mellette a lánya, így nem alázhatja igazán földig, pedig megtenné, de neki is van szíve, főleg, hogy kedveli az apró és aranyos lényeket, így a gyerekeket is.*
474. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-20 19:02:49
Üzenet elküldve: 2025-08-20 19:02:49
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő után//
*A Selyemrév házai között egy vörös hajkorona bukkan fel, hosszú idő után ismét Artheniorban. Arca kifürkészhetetlen, elmerült tekintettel figyeli a környéket. Szinte mintha keresni valakit. Megannyi elbukott szerelem után és kisebb- nagyobb, őrült kalandokat hátrahagyva a férfi még mindig csak egy embert keres. Valakit, akit olyan fiatalon és ártatlanon szeretett igazán. Akkoriban még nem volt annyira elfoglalt a világa, mint mostanság. Szinte, mintha egy másik élet lett volna, amiből csak göndör fürtök emléke maradt. Pont, olyan göndör fürtöké, amit következő szeretőiben is gyakorta választott. Így hát gyermeke haja is pontosan olyan lett még akkor is, ha nem azon szerelmétől született*
- Apa, gyere már! Olyan lassú vagy! *A hang, ami minden alkalommal megtölti a férfi szívét szeretettel, azonnal kiszakítja Dalafot az elmélkedésből. ~Még hogy lassú, megmutatom én neked!~ gondolja magában és azonnal gyermeke után szalad, be a sövények kezdetébe. A kislány kacag, miközben szedi apjához képest aprócska lábai, maga elé sem néz, úgy lefoglalja a játék és a szinte mesebeli helyszín*
- Frice! *Kapja el a leányt mielőtt az elesne saját lábában. Pörgetni kezdi a kis kópét, egyforma sárga szemeik ékkőként csillognak a boldogságtól* Na most megvagy! Hát minek futsz el apád elől? Még jó, hogy mindig elkaplak! Mit csinálnék, ha bajod esne? Mondd, mit csinálnék? *Játékosan szidja a gyermeket, körbe- körbe forognak, úszva a gyönyörű pillanatban. Aztán, ahogy a szórakozás legcsendesül, szorosan magához öleli a göndör hajú teremtését, még mindig karjaiban tartva ezt a sózsákot*
- Te vagy az egész életem, Fricelya. Soha ne felejtsd el, hogy mindenkinél fontosabb vagy! *Suttogja a kislány hajába, aztán szépen leteszi a földre*
- Befonod a hajamat, úgy mint a múltkor? Olyan szépek voltak benne a virágok! *Dalaf keze gyengéden simít végig a gyermeke fején*
- Hmm, hát virág most nincs nálam és tudod mások kertjéből engedély nélkül nem kaphatunk, de csinálhatok neked egy új fajta fonást, ami nagyon szép lesz. *Biztosítja Fricét, akiről tudja milyen makacs és megfontolt személyiség. Nem könnyű neki teljesen a kedvére tenni*
- Akkor inkább, csak kontyold fel. Nem a fonat tetszik igazán, hanem a virágok. Most viszont unom így a hajamat. *A férfi büszkén elmosolyodik. Jól neveli a lányát. Nagyon intelligens, jól kommunikál, ki tudja fejezni pontosan mit is szeretne. Tökéletes úton halad.*
- Akkor egy konty rendel, állok szolgálatára, hercegnő *ezzel a nagyra nőtt elf szépen leguggol a lánya mögött a homokba és nekilát minden figyelemmel a kért frizurának* Hogy én mennyire szeretem a hajadat, Frice. Gyönyörű az, ahogy göndörödik *ujjaival két apró göndörke tincset szabadon enged a nagy, készülő kontyból* Így ni, szépen keretezi az arcodat! Bár tudod, nem a szépség a legnagyobb értéked a világban. Annál sokkalta több vagy.
//A kikötő után//
*A Selyemrév házai között egy vörös hajkorona bukkan fel, hosszú idő után ismét Artheniorban. Arca kifürkészhetetlen, elmerült tekintettel figyeli a környéket. Szinte mintha keresni valakit. Megannyi elbukott szerelem után és kisebb- nagyobb, őrült kalandokat hátrahagyva a férfi még mindig csak egy embert keres. Valakit, akit olyan fiatalon és ártatlanon szeretett igazán. Akkoriban még nem volt annyira elfoglalt a világa, mint mostanság. Szinte, mintha egy másik élet lett volna, amiből csak göndör fürtök emléke maradt. Pont, olyan göndör fürtöké, amit következő szeretőiben is gyakorta választott. Így hát gyermeke haja is pontosan olyan lett még akkor is, ha nem azon szerelmétől született*
- Apa, gyere már! Olyan lassú vagy! *A hang, ami minden alkalommal megtölti a férfi szívét szeretettel, azonnal kiszakítja Dalafot az elmélkedésből. ~Még hogy lassú, megmutatom én neked!~ gondolja magában és azonnal gyermeke után szalad, be a sövények kezdetébe. A kislány kacag, miközben szedi apjához képest aprócska lábai, maga elé sem néz, úgy lefoglalja a játék és a szinte mesebeli helyszín*
- Frice! *Kapja el a leányt mielőtt az elesne saját lábában. Pörgetni kezdi a kis kópét, egyforma sárga szemeik ékkőként csillognak a boldogságtól* Na most megvagy! Hát minek futsz el apád elől? Még jó, hogy mindig elkaplak! Mit csinálnék, ha bajod esne? Mondd, mit csinálnék? *Játékosan szidja a gyermeket, körbe- körbe forognak, úszva a gyönyörű pillanatban. Aztán, ahogy a szórakozás legcsendesül, szorosan magához öleli a göndör hajú teremtését, még mindig karjaiban tartva ezt a sózsákot*
- Te vagy az egész életem, Fricelya. Soha ne felejtsd el, hogy mindenkinél fontosabb vagy! *Suttogja a kislány hajába, aztán szépen leteszi a földre*
- Befonod a hajamat, úgy mint a múltkor? Olyan szépek voltak benne a virágok! *Dalaf keze gyengéden simít végig a gyermeke fején*
- Hmm, hát virág most nincs nálam és tudod mások kertjéből engedély nélkül nem kaphatunk, de csinálhatok neked egy új fajta fonást, ami nagyon szép lesz. *Biztosítja Fricét, akiről tudja milyen makacs és megfontolt személyiség. Nem könnyű neki teljesen a kedvére tenni*
- Akkor inkább, csak kontyold fel. Nem a fonat tetszik igazán, hanem a virágok. Most viszont unom így a hajamat. *A férfi büszkén elmosolyodik. Jól neveli a lányát. Nagyon intelligens, jól kommunikál, ki tudja fejezni pontosan mit is szeretne. Tökéletes úton halad.*
- Akkor egy konty rendel, állok szolgálatára, hercegnő *ezzel a nagyra nőtt elf szépen leguggol a lánya mögött a homokba és nekilát minden figyelemmel a kért frizurának* Hogy én mennyire szeretem a hajadat, Frice. Gyönyörű az, ahogy göndörödik *ujjaival két apró göndörke tincset szabadon enged a nagy, készülő kontyból* Így ni, szépen keretezi az arcodat! Bár tudod, nem a szépség a legnagyobb értéked a világban. Annál sokkalta több vagy.
473. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-20 11:30:02
Üzenet elküldve: 2025-08-20 11:30:02
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Új szolgálók felvétele//
*Selyemrévi kúriájának emeletén, új dolgozószobájában Orthus Morthimernek meg kell állapítania, hogy zavarja a sok nagy, széles ablak, amelyek a szoba falain terpeszkednek.
Fura dolog ez. A korábbi otthona a Polgárnegyed egyik előkelőbb, de zsúfolt részében volt. Széltében nemigen terpeszkedhetett, de hosszában se nagyon, hiszen nem lehetett nagy telkeket alkotni. Maradt hát a magasság. És bá ablak ott is akadt szép számmal, de a két szomszédos épület - szinte kiköpött másai Orthus otthonának - magas falaival ezeket is beárnyékolta.
Új kúriájának azonban bőséggel jutott szabad tér. Nem is tör az ég felé, helyette komótosan elterpeszkedik, és még így is van mellette hely a kertnek, növényzetnek. És szép, nagy ablakoknak, melyeken át pazar kilátás nyílik erre a gyönyörű tájra.
Hogyan is sejthette volna Orthus előre, hogy ez nem lesz a kedvére? Na nem zavarja mindenütt ez a nyitott, napsütötte tér. De a dolgozószobájában igen. Itt számára a megnyugvást az iratok, tekercsek tömege hoz, nem pedig az, hogy az asztala háta mögött gigászi, padlótól plafonig húzódó boltíves ablakok szolgáltatják a kilátást. El is határozza magában, hogy ezt nem tartja így meg. Kell neki egy hely, ahova félrevonulva önmaga lehet. És ha ez azt jelenti, hogy kevés a természetes fény, de annál több a könyvekkel, tekercsekkel megpakolt szekrény, akkor így lesz. Nem azért költött egy elképesztő vagyont az otthonára, hogy végül mások elvárásaihoz igazítsa. Itt legfeljebb egyvalakinek lehet majd még beleszólása abba, hogy mi hol és hogyan legyen: jövendő feleségének.
És a nagy ház egy új problémát is a felszínre hozott: szolgálói egyszerűen nem bírják ellátni az összes feladatot. A beköltözés időszakában már egyértelművé vált ez. Van egy komornyikja, egy szakácsnője, egy cselédje, egy lovásza. Sejtette, hogy ez ide kevés lehet. Túl sok a takarítani és gondozni való a ház körül. Így is szerencséje van, mert lovászáról, Japherről kiderült, hogy tehetséges kertész. Örömteli meglepetés, hogy az egykori wegtoreni rabszolga, a sivatag szülötte egyenesen élvezetét leli a virágok gondozásában, a bokrok nyesegetésében.
De a házba kell még megfelelő munkaerő. Orthus az ügyben a komornyikjával, Uriennel is konzultált - aki pedig a cselédség igényeit mérte fel előzőleg.
Így végül megszületett a döntés, hogy két új szolgálóval bővül a cselédség. Ezek kiválasztását Urienre bízta, aki most beszámol neki a választásáról:
A első egy huszonéves fél-elf férfi, név szerint Parhis Kottel. Őt Urien amolyan házon belüli munkákra szánja. Elmondása szerint értelmes, valamicskét művelt fiatalemberről van szó, aki alkalomadtán a komornyik egynémely feladatát is át tudja venni, de egyébként nyugodtan dologra fogható lesz a takarításban, pakolásban.
A másik szintén férfi, fiatal ember, tizenhét esztendős. A neve Valii Parais. Urien elmondta róla, hogy kicsit alacsony, de megtermett legény, akinek nagy testi ereje kissé tompa elmével párosul. Viszont nagyon szolgálatkész és engedelmes. Házon belül nem igazán veszik hasznát, de remek segédje lesz Japhernak az istállóban, a kertben, illetve bárhol a ház körül, ahol cipelni, emelni kell.
E két szolgáló érkezésével Orthus cselédsége immáron hat főre bővül, és ennyi bőven elég is kell, hogy legyen a feladatok ellátására.
A feltételek pedig a szokásosak: Orthus kosztot és kvártélyt biztosít a szolgálóinak, továbbá ruházza őket és szükség esetén gondoskodik az ápolásukról. Emellett még némi szerény költőpénzt is kapnak.
Orthus mostanra már bízik a komornyikja ítélőképességében, így nem tartja szükségesnek, hogy ő maga is részt vegyen a kiválasztásban. Elfogadja Urien döntését.
Ezt követően pedig felnyitja a nehéz, több zárral ellátott ládát, amiben tekintélyes mennyiségű pénzt tart, és elővesz összesen 100 aranyat
, és odaadja a komornyiknak. Ezzel jó előre kifizette az új szolgák járandóságát, amiből Urien majd folyamatosan fizeti a munkabérüket.
Ezzel ez a feladat is megoldódott. Orthus pedig figyelmét ismét a fránya ablakok felé fordítja, amelyeket szándékában áll befalaztatni. Szerencsére az egész épület olyan új, hogy ez az utólagos munka nem fog nagyon meglátszani.*
*Selyemrévi kúriájának emeletén, új dolgozószobájában Orthus Morthimernek meg kell állapítania, hogy zavarja a sok nagy, széles ablak, amelyek a szoba falain terpeszkednek.
Fura dolog ez. A korábbi otthona a Polgárnegyed egyik előkelőbb, de zsúfolt részében volt. Széltében nemigen terpeszkedhetett, de hosszában se nagyon, hiszen nem lehetett nagy telkeket alkotni. Maradt hát a magasság. És bá ablak ott is akadt szép számmal, de a két szomszédos épület - szinte kiköpött másai Orthus otthonának - magas falaival ezeket is beárnyékolta.
Új kúriájának azonban bőséggel jutott szabad tér. Nem is tör az ég felé, helyette komótosan elterpeszkedik, és még így is van mellette hely a kertnek, növényzetnek. És szép, nagy ablakoknak, melyeken át pazar kilátás nyílik erre a gyönyörű tájra.
Hogyan is sejthette volna Orthus előre, hogy ez nem lesz a kedvére? Na nem zavarja mindenütt ez a nyitott, napsütötte tér. De a dolgozószobájában igen. Itt számára a megnyugvást az iratok, tekercsek tömege hoz, nem pedig az, hogy az asztala háta mögött gigászi, padlótól plafonig húzódó boltíves ablakok szolgáltatják a kilátást. El is határozza magában, hogy ezt nem tartja így meg. Kell neki egy hely, ahova félrevonulva önmaga lehet. És ha ez azt jelenti, hogy kevés a természetes fény, de annál több a könyvekkel, tekercsekkel megpakolt szekrény, akkor így lesz. Nem azért költött egy elképesztő vagyont az otthonára, hogy végül mások elvárásaihoz igazítsa. Itt legfeljebb egyvalakinek lehet majd még beleszólása abba, hogy mi hol és hogyan legyen: jövendő feleségének.
És a nagy ház egy új problémát is a felszínre hozott: szolgálói egyszerűen nem bírják ellátni az összes feladatot. A beköltözés időszakában már egyértelművé vált ez. Van egy komornyikja, egy szakácsnője, egy cselédje, egy lovásza. Sejtette, hogy ez ide kevés lehet. Túl sok a takarítani és gondozni való a ház körül. Így is szerencséje van, mert lovászáról, Japherről kiderült, hogy tehetséges kertész. Örömteli meglepetés, hogy az egykori wegtoreni rabszolga, a sivatag szülötte egyenesen élvezetét leli a virágok gondozásában, a bokrok nyesegetésében.
De a házba kell még megfelelő munkaerő. Orthus az ügyben a komornyikjával, Uriennel is konzultált - aki pedig a cselédség igényeit mérte fel előzőleg.
Így végül megszületett a döntés, hogy két új szolgálóval bővül a cselédség. Ezek kiválasztását Urienre bízta, aki most beszámol neki a választásáról:
A első egy huszonéves fél-elf férfi, név szerint Parhis Kottel. Őt Urien amolyan házon belüli munkákra szánja. Elmondása szerint értelmes, valamicskét művelt fiatalemberről van szó, aki alkalomadtán a komornyik egynémely feladatát is át tudja venni, de egyébként nyugodtan dologra fogható lesz a takarításban, pakolásban.
A másik szintén férfi, fiatal ember, tizenhét esztendős. A neve Valii Parais. Urien elmondta róla, hogy kicsit alacsony, de megtermett legény, akinek nagy testi ereje kissé tompa elmével párosul. Viszont nagyon szolgálatkész és engedelmes. Házon belül nem igazán veszik hasznát, de remek segédje lesz Japhernak az istállóban, a kertben, illetve bárhol a ház körül, ahol cipelni, emelni kell.
E két szolgáló érkezésével Orthus cselédsége immáron hat főre bővül, és ennyi bőven elég is kell, hogy legyen a feladatok ellátására.
A feltételek pedig a szokásosak: Orthus kosztot és kvártélyt biztosít a szolgálóinak, továbbá ruházza őket és szükség esetén gondoskodik az ápolásukról. Emellett még némi szerény költőpénzt is kapnak.
Orthus mostanra már bízik a komornyikja ítélőképességében, így nem tartja szükségesnek, hogy ő maga is részt vegyen a kiválasztásban. Elfogadja Urien döntését.
Ezt követően pedig felnyitja a nehéz, több zárral ellátott ládát, amiben tekintélyes mennyiségű pénzt tart, és elővesz összesen 100 aranyat
, és odaadja a komornyiknak. Ezzel jó előre kifizette az új szolgák járandóságát, amiből Urien majd folyamatosan fizeti a munkabérüket.Ezzel ez a feladat is megoldódott. Orthus pedig figyelmét ismét a fránya ablakok felé fordítja, amelyeket szándékában áll befalaztatni. Szerencsére az egész épület olyan új, hogy ez az utólagos munka nem fog nagyon meglátszani.*
472. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-12 11:34:19
Üzenet elküldve: 2025-08-12 11:34:19
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Várva várva//
//Zárás//
*Kellemes társaságot lassan szét fújja a szél. Lehetséges a szolgálók elfelejtették becsukni valamelyik ablakot ami a huzatot okozta. Sebaj. Nimo megérti, hogy Nixomianak fontos teendő akadnak. A papírmunka és a nemesi élet már csak ilyen. Vanellarya viszont meglepi, hisz annyira boldogan köszönte meg a vendéglátását a lovaghölgynek. Illetve igyekezett szóval tartani is a másikat, nehogy a végén még untassa. Ám mint kiderül, teljesen más okból akad távozni fajtársa.*
- Hogy tessék?
*Pislog értetlenül, hebeg, habog de mire bármit is mondhat, a másik már meg is indul az ajtó felé.*
- Várj kikísérlek.
*Fordul egyet, és pattan is le a székről. Majd apró lábait gyorsan szedve éri utol a másikat. Nem mond már semmit, nem fogja marasztalni a másikat, hogy ha az nem érzi itt jól magát. Attól függetlenül rettentően sajnálja, és félti is. Tudja nem könnyű egyedül a nagyvárosban, de ráadásul még vakon is? Elképzelni nem tudja. Szinte csodálja a bátorságát a másiknak, hogy így nekimerészkedik a világnak.*
- Vigyázz magadra, és a barátodra!
*Érti ez alatt a vállán zizegő sárkánylegyet. Ami biztos elégedetten majszolja a narancsdarabot, amit Vanellarya tart a vállán.
Majd becsukja, a számára hatalmas vaskaput. Ő maga pedig visszasétál a kúriába. Picit meg van szeppenve, hogy hirtelen teljesen egyedül maradt. De ha a másik a nagy világba ment egyedül, akkor nehogy már ő maga féljen egy biztonságos helyre bemenni, mert az szimplán új? Na nem. Megrázza magát, majd ki is húzza magát, ahogy azt illik. Büszkén felszegett állal sétál vissza a kúria ajtaján.
Ahol a szintén meglepetten néző Alfreidtől, aki szemtanúja volt a másik tündér távozásának, és legalább annyira értetlen mint Nimo maga. Nimo kér majd segítséget merre találhatja a szobát, amit majd magáénak tudhat.
A szolgáló persze, szívélyesen mutatja is neki az utat.
Nem tud sok mindent mondani a leendő kollegájának. El van merülve saját gondolataiban. Mert végül többet kapott mint kért, viszont egy apró fenékkel nem fog tudni megülni két lovat. Ki kell majd találnia egy megfelelő tervet miképp elégítse ki Nixomia terveit és Cagonét is. Annyira megörült a hölgylovag felbérlésének, hogy szinte teljesen megfeledkezett az orkal történt üzleteléseivel. Elvégre a kettő nem feltétlenül zárhatja ki egymást. Lehet Nixomia is örülne egy biztos varázsital szállítmánynak. Mert Nimo biztosan.
Szobájába érve, megköszöni Alfreindtől az útmutatást, aki utána magára is hagyja az aprócska tündért.*
- Na Nimo, megérkeztél.
*Mondja derékre tett kézzel, és neki is lát a szoba "berendezésének" ami pusztán annyiból áll, hogy a kevéske ruhát amit magával hozott a táskájában, a szekrénybe pakolja át. Könyvecskéjét pedig az asztalra helyezi.*
- Majd kell szereznem tintát és pennát.
*Jegyzi meg magának. A nap maradék részét, a szoba felfedezésével tölti, hátha talál valami érdekességet amit más hátra hagyott. Illetve amint azzal végzet a kúria folyósóit és kertjét fedezi fel.*
//Zárás//
*Kellemes társaságot lassan szét fújja a szél. Lehetséges a szolgálók elfelejtették becsukni valamelyik ablakot ami a huzatot okozta. Sebaj. Nimo megérti, hogy Nixomianak fontos teendő akadnak. A papírmunka és a nemesi élet már csak ilyen. Vanellarya viszont meglepi, hisz annyira boldogan köszönte meg a vendéglátását a lovaghölgynek. Illetve igyekezett szóval tartani is a másikat, nehogy a végén még untassa. Ám mint kiderül, teljesen más okból akad távozni fajtársa.*
- Hogy tessék?
*Pislog értetlenül, hebeg, habog de mire bármit is mondhat, a másik már meg is indul az ajtó felé.*
- Várj kikísérlek.
*Fordul egyet, és pattan is le a székről. Majd apró lábait gyorsan szedve éri utol a másikat. Nem mond már semmit, nem fogja marasztalni a másikat, hogy ha az nem érzi itt jól magát. Attól függetlenül rettentően sajnálja, és félti is. Tudja nem könnyű egyedül a nagyvárosban, de ráadásul még vakon is? Elképzelni nem tudja. Szinte csodálja a bátorságát a másiknak, hogy így nekimerészkedik a világnak.*
- Vigyázz magadra, és a barátodra!
*Érti ez alatt a vállán zizegő sárkánylegyet. Ami biztos elégedetten majszolja a narancsdarabot, amit Vanellarya tart a vállán.
Majd becsukja, a számára hatalmas vaskaput. Ő maga pedig visszasétál a kúriába. Picit meg van szeppenve, hogy hirtelen teljesen egyedül maradt. De ha a másik a nagy világba ment egyedül, akkor nehogy már ő maga féljen egy biztonságos helyre bemenni, mert az szimplán új? Na nem. Megrázza magát, majd ki is húzza magát, ahogy azt illik. Büszkén felszegett állal sétál vissza a kúria ajtaján.
Ahol a szintén meglepetten néző Alfreidtől, aki szemtanúja volt a másik tündér távozásának, és legalább annyira értetlen mint Nimo maga. Nimo kér majd segítséget merre találhatja a szobát, amit majd magáénak tudhat.
A szolgáló persze, szívélyesen mutatja is neki az utat.
Nem tud sok mindent mondani a leendő kollegájának. El van merülve saját gondolataiban. Mert végül többet kapott mint kért, viszont egy apró fenékkel nem fog tudni megülni két lovat. Ki kell majd találnia egy megfelelő tervet miképp elégítse ki Nixomia terveit és Cagonét is. Annyira megörült a hölgylovag felbérlésének, hogy szinte teljesen megfeledkezett az orkal történt üzleteléseivel. Elvégre a kettő nem feltétlenül zárhatja ki egymást. Lehet Nixomia is örülne egy biztos varázsital szállítmánynak. Mert Nimo biztosan.
Szobájába érve, megköszöni Alfreindtől az útmutatást, aki utána magára is hagyja az aprócska tündért.*
- Na Nimo, megérkeztél.
*Mondja derékre tett kézzel, és neki is lát a szoba "berendezésének" ami pusztán annyiból áll, hogy a kevéske ruhát amit magával hozott a táskájában, a szekrénybe pakolja át. Könyvecskéjét pedig az asztalra helyezi.*
- Majd kell szereznem tintát és pennát.
*Jegyzi meg magának. A nap maradék részét, a szoba felfedezésével tölti, hátha talál valami érdekességet amit más hátra hagyott. Illetve amint azzal végzet a kúria folyósóit és kertjét fedezi fel.*
471. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-11 21:26:50
Üzenet elküldve: 2025-08-11 21:26:50
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Várva várva//
//Rya zárás//
*Az asztal körül kezd jó hangulat kerekedni, sok nevetés, finom ételek, és egy kis mókázás a sárkányléggyel. Ám amint a házigazda elhagyja a terepet, kisebb csend áll be az asztalnál. Alapvetően ez nem zavarná a tündért, de minél nagyobb a csend, annál több ideje marad a gondolataira, és a gondolatai bizony azt súgják: rendkívül idegen terepen jár. Így pedig, hogy nincs aki megfelelően bevezesse ebbe az idegen világba, minden olyan ide nem illőnek tűnik. Azaz inkább fordítva: Rya nem illik ide ebbe az elengáns környezetbe. Egy olyan helyre, ahol új illatot árasztó falak zárják körül.
Azért azon még jót kacag, mikor a másik a magasságán viccelődik. Egyáltalán nem sértő számára a felvetés.*
- Hogy min nevelt engem O'baa? Amit csak találtunk az erdőben. Az volt a mi terített asztalunk!
*Meséli lelkesen, és hangjában érezhető a kimondatlan vágyódás és nosztalgia a régi idők iránt. Az erdő. Bizony, még ez is arra emlékezteti, semmi keresnivalója egy nemesi kúriában.
Amint ezen töpreng, érkezik Nimo ötlete, hogy nézzenek egy kicsit körbe. Ehhez végképp nincs bátorsága. Egy ennyire különös helyen a hely gazdája nélkül nézelődni? Nem, ez neki meglehet, túl sok így egyben.*
- Annimon, nézd. *Kezd bele töredelmesen. Nehezen boldogul a szavakkal, látszik rajta, élete javát még így is társas élet nélkül élte le.* Nagyon-nagyon kedvesek vagytok. Mindketten. De úgy érzem, erre a mérhetetlen vendégszeretetre én nem vagyok méltó. Ez bizonyára egy pompás hely, de úgy érzem, nekem nincs itt helyem. Mennem kell. Remélem, megértetek engem. Add át a lovagnőnek is, hogy csodálatosnak gondollak benneteket, és hogy remélem, egy nap még találkozunk.
*Préseli ki magából a szavakat. Őszinte sajnálat látszik az arcán, ahogy szemöldökei hol egymásba gabalyodnak, hol lekonyulnak, a szája mosoly vagy fintor helyett inkább szomorúan áll, orcáira pedig szégyenlős pír ül ki. Tényleg nagyon bízik benne, hogy ezzel nem taszította el magától ezt a két kedves idegent - vagy netán újdonsült barátot. Viszont a búcsú után lassan induláshoz készülődik. Mégsem tűnik már olyan jó ötletnek a fürdés, vagy a ruhafoltozás - jól van ő így, ahogy van.
A tea maradékát megissza, a paradicsomokat sajnálja, de otthagyja az asztalon, a sárkánylegyet pedig úgy csábítja magával, hogy a kezébe vesz egy szelet narancsot, és a válla mellé tartja, hogy pont az állat szájához essen, ahogy az a szokásos helyére telepszik. A hátizsákját is ismételten magára veszi. Ha Nimo addig mond valamit, kedvesen, megértően, nyugodtan felel neki, de abban hajthatatlan a véleménye, hogy mennie kell. Most még mindenképpen. Nem áll készen ilyesmire. Ha kikísérik, szívesen veszi, de igyekezett idefelé eszébe vésni az utat, tehát remélhetőleg viszonylag hamar kitalál. Távozás közben szomorúan integet, és meleg szívvel köszön el az ottaniaktól. Lépteit a híd felé irányítja.*
//Rya zárás//
*Az asztal körül kezd jó hangulat kerekedni, sok nevetés, finom ételek, és egy kis mókázás a sárkányléggyel. Ám amint a házigazda elhagyja a terepet, kisebb csend áll be az asztalnál. Alapvetően ez nem zavarná a tündért, de minél nagyobb a csend, annál több ideje marad a gondolataira, és a gondolatai bizony azt súgják: rendkívül idegen terepen jár. Így pedig, hogy nincs aki megfelelően bevezesse ebbe az idegen világba, minden olyan ide nem illőnek tűnik. Azaz inkább fordítva: Rya nem illik ide ebbe az elengáns környezetbe. Egy olyan helyre, ahol új illatot árasztó falak zárják körül.
Azért azon még jót kacag, mikor a másik a magasságán viccelődik. Egyáltalán nem sértő számára a felvetés.*
- Hogy min nevelt engem O'baa? Amit csak találtunk az erdőben. Az volt a mi terített asztalunk!
*Meséli lelkesen, és hangjában érezhető a kimondatlan vágyódás és nosztalgia a régi idők iránt. Az erdő. Bizony, még ez is arra emlékezteti, semmi keresnivalója egy nemesi kúriában.
Amint ezen töpreng, érkezik Nimo ötlete, hogy nézzenek egy kicsit körbe. Ehhez végképp nincs bátorsága. Egy ennyire különös helyen a hely gazdája nélkül nézelődni? Nem, ez neki meglehet, túl sok így egyben.*
- Annimon, nézd. *Kezd bele töredelmesen. Nehezen boldogul a szavakkal, látszik rajta, élete javát még így is társas élet nélkül élte le.* Nagyon-nagyon kedvesek vagytok. Mindketten. De úgy érzem, erre a mérhetetlen vendégszeretetre én nem vagyok méltó. Ez bizonyára egy pompás hely, de úgy érzem, nekem nincs itt helyem. Mennem kell. Remélem, megértetek engem. Add át a lovagnőnek is, hogy csodálatosnak gondollak benneteket, és hogy remélem, egy nap még találkozunk.
*Préseli ki magából a szavakat. Őszinte sajnálat látszik az arcán, ahogy szemöldökei hol egymásba gabalyodnak, hol lekonyulnak, a szája mosoly vagy fintor helyett inkább szomorúan áll, orcáira pedig szégyenlős pír ül ki. Tényleg nagyon bízik benne, hogy ezzel nem taszította el magától ezt a két kedves idegent - vagy netán újdonsült barátot. Viszont a búcsú után lassan induláshoz készülődik. Mégsem tűnik már olyan jó ötletnek a fürdés, vagy a ruhafoltozás - jól van ő így, ahogy van.
A tea maradékát megissza, a paradicsomokat sajnálja, de otthagyja az asztalon, a sárkánylegyet pedig úgy csábítja magával, hogy a kezébe vesz egy szelet narancsot, és a válla mellé tartja, hogy pont az állat szájához essen, ahogy az a szokásos helyére telepszik. A hátizsákját is ismételten magára veszi. Ha Nimo addig mond valamit, kedvesen, megértően, nyugodtan felel neki, de abban hajthatatlan a véleménye, hogy mennie kell. Most még mindenképpen. Nem áll készen ilyesmire. Ha kikísérik, szívesen veszi, de igyekezett idefelé eszébe vésni az utat, tehát remélhetőleg viszonylag hamar kitalál. Távozás közben szomorúan integet, és meleg szívvel köszön el az ottaniaktól. Lépteit a híd felé irányítja.*
470. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-10 20:01:57
Üzenet elküldve: 2025-08-10 20:01:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Várva várva//
- Apám szokta mondani, "Ismerjük el az érdemet, ha megilletik.".
*Válaszolja még Nixomia hálálkodására. Pedig igazából pont kettőjüknek van mit hálálkodni Nixomia jótetteiért. Az ölelgetéssel jobb ha várnak. Mert a végén tényleg elijesztené maga mellől Nimot.
Ami pedig az ijesztgetést jelenti, amint Nixomia belekezd az undorítóbbnál undorítóbb részletekbe. Nimo vöröskés vékony szemöldöke annál jobban emelkedik fel képén. Majd, szerencsére az undor hamar átüt, egy csilingelő kacagásba. Ami kis idő múltán múlik csak el.*
- Jaaj bocsánat. Nem illik ezen nevetni. De elképzeltem magam, ahogy egy molylepke módjára bújtatnak a szüleim a faluban.
*Már a puszta elképzelés is röhejes számára. Bár ijesztő, hogy lehet csak egy hajszál választotta el őt ettől a sorstól.
Nixomia bölcsessége azonban teljesen helytálló. Pusztán egyetlen egy dolog üt szöget fejében. Ő ebből, hogy maradhatott ki? Már mint a növekedésből. Elhúzza száját savanyú képpel. De hamar felnevet ismét.*
- Ilyen gondom nekem sosem volt. A szüleim annyira bújtattak, elfelejtettek az esőre is kirakni.
*Viccelődik apró méretével. Ha bánja, hogy ő nem is nőtt nagyobbra. Már megbarátkozott magával. Legalább nem foglal sok helyet. Illetve az arany amit ellátásra kell fordítani bármelyik vándor megirigyelné. Ha igazán lejjebb adná, talán csak egy pokrócot és párnát kérne egy fogadóstól, mert a polc tetején megágyazna magának.
A viccelődést ekkora teszi félre. Mert amint a torony és annak veszélyes környéke kerül szóba. Arra bizony csak helyeselni tud. Ezt bőszen bólogató fejecskéje is mutatja. Legalább is Nixomiának.*
- Ez sajnos igaz, a kisérőm is azt ajánlotta sose járjak arra egyedül. Vagy lóháton, hogy gyorsabban átvágjak.
*Ha a bólogatásról Vanellarya lemaradt így legalább tudtára adja maga is, hogy az ingoványos vidék bizony nem tréfa.
A sárkánylégy terülj terülj asztalkáján végül a narancson telepszik meg. Ezzel választ adva a nagy kérdésükre.*
- Ki hitte volna, hogy a rovarok is lehetnek ínyencek.
*Vonja meg a vállát kuncogva. Ki nem nézte volna belőlük. Bár nyakát merné tenné arra is, hogy ez a sárkánylégy sem hétköznapi. Csak nem tudja megmagyarázni.*
- Oh. *Sóhajt szomorkásan.* - Ez esetben jó munkát kívánok. Ha esetleg segítség kell valamiben hívass bármikor. És köszönöm a teat meg a süteményt, igazán finom volt.
*Tudja ő, jelenleg még vendégnek számít. De ő nem felejtette el, hogy alapvetőlegesen dolgozni jött Nixomiának. Nem is rest azon nyomban véka alá adni fejét.
Ezekután ő maga is befejezi a már langyos teáját, illetve az utolsó darabka süteményt is amit a csésze mellett hagyott. Addig Vanellaryanak is van ideje ráébredni hol is kötött ki.*
- Olybá tűnik.
*Mondja kedvesen Nimo a másiknak. És valóban nem kell félnie attól, a csend rájuk telepszik.*
- Vanellarya, nem akarok nyers lenni. De nálad magasabb tündért még életemben nem láttam. Mégis O'baa néni min nevelt téged?
*Kuncog fel, és még véletlenül sem gúnyolódni akar a másikon. De valóban csodálatra méltó számára a másik magassága.*
- Volna kedved.. öm.. körbené.. járni a kúriát?
*A kuncogás ismét felcsendül, bár most kissé kényelmetlenebbül, ahogy kereste a megfelelő szóhasználatot világtalan fajtársának.*
- Apám szokta mondani, "Ismerjük el az érdemet, ha megilletik.".
*Válaszolja még Nixomia hálálkodására. Pedig igazából pont kettőjüknek van mit hálálkodni Nixomia jótetteiért. Az ölelgetéssel jobb ha várnak. Mert a végén tényleg elijesztené maga mellől Nimot.
Ami pedig az ijesztgetést jelenti, amint Nixomia belekezd az undorítóbbnál undorítóbb részletekbe. Nimo vöröskés vékony szemöldöke annál jobban emelkedik fel képén. Majd, szerencsére az undor hamar átüt, egy csilingelő kacagásba. Ami kis idő múltán múlik csak el.*
- Jaaj bocsánat. Nem illik ezen nevetni. De elképzeltem magam, ahogy egy molylepke módjára bújtatnak a szüleim a faluban.
*Már a puszta elképzelés is röhejes számára. Bár ijesztő, hogy lehet csak egy hajszál választotta el őt ettől a sorstól.
Nixomia bölcsessége azonban teljesen helytálló. Pusztán egyetlen egy dolog üt szöget fejében. Ő ebből, hogy maradhatott ki? Már mint a növekedésből. Elhúzza száját savanyú képpel. De hamar felnevet ismét.*
- Ilyen gondom nekem sosem volt. A szüleim annyira bújtattak, elfelejtettek az esőre is kirakni.
*Viccelődik apró méretével. Ha bánja, hogy ő nem is nőtt nagyobbra. Már megbarátkozott magával. Legalább nem foglal sok helyet. Illetve az arany amit ellátásra kell fordítani bármelyik vándor megirigyelné. Ha igazán lejjebb adná, talán csak egy pokrócot és párnát kérne egy fogadóstól, mert a polc tetején megágyazna magának.
A viccelődést ekkora teszi félre. Mert amint a torony és annak veszélyes környéke kerül szóba. Arra bizony csak helyeselni tud. Ezt bőszen bólogató fejecskéje is mutatja. Legalább is Nixomiának.*
- Ez sajnos igaz, a kisérőm is azt ajánlotta sose járjak arra egyedül. Vagy lóháton, hogy gyorsabban átvágjak.
*Ha a bólogatásról Vanellarya lemaradt így legalább tudtára adja maga is, hogy az ingoványos vidék bizony nem tréfa.
A sárkánylégy terülj terülj asztalkáján végül a narancson telepszik meg. Ezzel választ adva a nagy kérdésükre.*
- Ki hitte volna, hogy a rovarok is lehetnek ínyencek.
*Vonja meg a vállát kuncogva. Ki nem nézte volna belőlük. Bár nyakát merné tenné arra is, hogy ez a sárkánylégy sem hétköznapi. Csak nem tudja megmagyarázni.*
- Oh. *Sóhajt szomorkásan.* - Ez esetben jó munkát kívánok. Ha esetleg segítség kell valamiben hívass bármikor. És köszönöm a teat meg a süteményt, igazán finom volt.
*Tudja ő, jelenleg még vendégnek számít. De ő nem felejtette el, hogy alapvetőlegesen dolgozni jött Nixomiának. Nem is rest azon nyomban véka alá adni fejét.
Ezekután ő maga is befejezi a már langyos teáját, illetve az utolsó darabka süteményt is amit a csésze mellett hagyott. Addig Vanellaryanak is van ideje ráébredni hol is kötött ki.*
- Olybá tűnik.
*Mondja kedvesen Nimo a másiknak. És valóban nem kell félnie attól, a csend rájuk telepszik.*
- Vanellarya, nem akarok nyers lenni. De nálad magasabb tündért még életemben nem láttam. Mégis O'baa néni min nevelt téged?
*Kuncog fel, és még véletlenül sem gúnyolódni akar a másikon. De valóban csodálatra méltó számára a másik magassága.*
- Volna kedved.. öm.. körbené.. járni a kúriát?
*A kuncogás ismét felcsendül, bár most kissé kényelmetlenebbül, ahogy kereste a megfelelő szóhasználatot világtalan fajtársának.*
469. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-10 18:59:09
Üzenet elküldve: 2025-08-10 18:59:09
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Várva várva//
*Mindenki biztatja Nixomiát a maga módján. Kérdés sem fér hozzá, mennyire rászolgált a nő a címére. Miután ezt kitárgyalták, a kisebbik tündérre terelődik a szó. Ugyan Vanellarya picit feldühödik a szülői bánásmódot hallva, de Nimo hamar megnyugtatja a kedélyeket. Szerencsére úgy látszik, szerető szülők között nőtt fel a lány. A tudatlanság nem az ő hibájuk. Az ezt követő történeteket a mágia mellékhatásairól fintorogva fogadja, és most már örül neki, hogy nem jelentkezett nála semmi ilyesmi gyerekkorában. A társalgás arra is kitér, milyen veszélyes a mágustorony környéke, Rya pedig magában elmereng rajta, mekkora szerencséje volt, mikor arra járt. A hideg futkos a hátán, ha arra gondol, esetleg figyelte őt valami az ingoványból, miközben ő mit sem sejtett. A sokféle történet után pedig végre a sárkánylégy is részt vesz a mókában. Ugyan a tippek nem találnak, de mindhárman kacagnak egy jót a kísérlet eredményén.
Ezek után ismét a lovagnő veszi magához a szót. Amit mond, attól bizony Rya kezd elpirulni. ~ Büdös lennék? ~ de nem érez magán semmi különöset. Reméli, hogy csak a ruhája van megviselt állapotban. Ami azt illeti, valószínűleg a réten való heverészés bizonyára igénybe vette az anyagot. Ezt ő azonban nem tudhatja, hiszen nem igazán tapogatta végig, van-e rajta szakadás.*
- Nagyon kedves, köszönöm az ajánlatot. *Fogadja el a felajánlást, miközben orcái halványrózsaszínre változnak.* Szeretnék vele élni.
*Valóban, ha ennyire nagy a gond, akkor inkább elfogadja a segítséget. Amennyire ismeri Nixomia anyagi hátterét, biztosan nem jelent majd számára nagy terhet, ha egy kis cérnát és vizet biztosít a lánynak, így nem érzi túl nagy visszaélésnek ezt a kis szívességet a házigazdával szemben. Természetesen a szükséges javítások után igazán azon lesz majd, hogy minél kevesebbet legyen majd láb alatt.
Ezután vendéglátójuk fontos dolgok után kell nézzen - nem meglepő, hiszen maga is fontos ember. A búcsúzó szavakat figyelmesen hallgatja, és a tőle telhető legilledelmesebben viszonozza az elköszönést.*
- Még egyszer nagyon szépen köszönjük a vendéglátást. Sok sikert a tennivalókhoz!
*Biccent kedvesen a távozó felé.
El kell ismernie, ez a távozás bizony zavarba hozta. Most ébred rá, mibe keveredett már megint. Nemrég még a réten heverészett, most pedig hirtelen egy nemesi házban kapott szabad kezet a járás-keléshez és koszt-kvártélyhoz. Nagyot fordul vele a világ. Egy pillanatnyi csend - ennyi kell neki, hogy mindezt feldolgozza. Közben a sárkánylégy halkan, zizegve falatozik a narancsból. Ez a hang ébreszti rá, bizony továbbra is egy terített asztalnál ül. Visszatér hát teájához, ami már az ő ízléséhez mérten kezd kissé kihűlni. Viszont az ital meglehetősen finom, szóval így sem bánja. Nem nagyon illik hozzá a paradicsom, de néha-néha abból is eszik néhány szeletnyit.*
- Most aztán jól magunkra maradtunk.
*Állapítja meg az egyértelműt. Asztaltársa beszédes típusnak tűnik, így arra számít, biztosan belekezd majd valamibe, amivel megtörhetik a csendet. Ha nem így lenne, dilemma elé kerülne, de minden erejével azon lenne, hogy valami témával rukkoljon elő - hiszen hiába csendesebb alkat, a kínos csendet ő sem viseli jól.*
*Mindenki biztatja Nixomiát a maga módján. Kérdés sem fér hozzá, mennyire rászolgált a nő a címére. Miután ezt kitárgyalták, a kisebbik tündérre terelődik a szó. Ugyan Vanellarya picit feldühödik a szülői bánásmódot hallva, de Nimo hamar megnyugtatja a kedélyeket. Szerencsére úgy látszik, szerető szülők között nőtt fel a lány. A tudatlanság nem az ő hibájuk. Az ezt követő történeteket a mágia mellékhatásairól fintorogva fogadja, és most már örül neki, hogy nem jelentkezett nála semmi ilyesmi gyerekkorában. A társalgás arra is kitér, milyen veszélyes a mágustorony környéke, Rya pedig magában elmereng rajta, mekkora szerencséje volt, mikor arra járt. A hideg futkos a hátán, ha arra gondol, esetleg figyelte őt valami az ingoványból, miközben ő mit sem sejtett. A sokféle történet után pedig végre a sárkánylégy is részt vesz a mókában. Ugyan a tippek nem találnak, de mindhárman kacagnak egy jót a kísérlet eredményén.
Ezek után ismét a lovagnő veszi magához a szót. Amit mond, attól bizony Rya kezd elpirulni. ~ Büdös lennék? ~ de nem érez magán semmi különöset. Reméli, hogy csak a ruhája van megviselt állapotban. Ami azt illeti, valószínűleg a réten való heverészés bizonyára igénybe vette az anyagot. Ezt ő azonban nem tudhatja, hiszen nem igazán tapogatta végig, van-e rajta szakadás.*
- Nagyon kedves, köszönöm az ajánlatot. *Fogadja el a felajánlást, miközben orcái halványrózsaszínre változnak.* Szeretnék vele élni.
*Valóban, ha ennyire nagy a gond, akkor inkább elfogadja a segítséget. Amennyire ismeri Nixomia anyagi hátterét, biztosan nem jelent majd számára nagy terhet, ha egy kis cérnát és vizet biztosít a lánynak, így nem érzi túl nagy visszaélésnek ezt a kis szívességet a házigazdával szemben. Természetesen a szükséges javítások után igazán azon lesz majd, hogy minél kevesebbet legyen majd láb alatt.
Ezután vendéglátójuk fontos dolgok után kell nézzen - nem meglepő, hiszen maga is fontos ember. A búcsúzó szavakat figyelmesen hallgatja, és a tőle telhető legilledelmesebben viszonozza az elköszönést.*
- Még egyszer nagyon szépen köszönjük a vendéglátást. Sok sikert a tennivalókhoz!
*Biccent kedvesen a távozó felé.
El kell ismernie, ez a távozás bizony zavarba hozta. Most ébred rá, mibe keveredett már megint. Nemrég még a réten heverészett, most pedig hirtelen egy nemesi házban kapott szabad kezet a járás-keléshez és koszt-kvártélyhoz. Nagyot fordul vele a világ. Egy pillanatnyi csend - ennyi kell neki, hogy mindezt feldolgozza. Közben a sárkánylégy halkan, zizegve falatozik a narancsból. Ez a hang ébreszti rá, bizony továbbra is egy terített asztalnál ül. Visszatér hát teájához, ami már az ő ízléséhez mérten kezd kissé kihűlni. Viszont az ital meglehetősen finom, szóval így sem bánja. Nem nagyon illik hozzá a paradicsom, de néha-néha abból is eszik néhány szeletnyit.*
- Most aztán jól magunkra maradtunk.
*Állapítja meg az egyértelműt. Asztaltársa beszédes típusnak tűnik, így arra számít, biztosan belekezd majd valamibe, amivel megtörhetik a csendet. Ha nem így lenne, dilemma elé kerülne, de minden erejével azon lenne, hogy valami témával rukkoljon elő - hiszen hiába csendesebb alkat, a kínos csendet ő sem viseli jól.*
468. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-10 13:59:03
Üzenet elküldve: 2025-08-10 13:59:03
Rang: Játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Várva várva//
* Nimo kedves szavai jól esnek a szőke füleinek, de főleg az egojának.*
- Köszönöm a kedves szavaid!* Legszívesebben magához ölelni, mint egy plüssmackót és még a szuszt is kiszorítaná belőle, kár, hogy nem teheti meg, mert akkor odalenne az ő kis zsebtündére. Most, hogy kibeszélték a múltjukat, már mindenki tisztában van nagyjából a másikkal, de mintha lenne egy kis kellemetlen tüske Vanellaryában, de erről csak a testbeszéde árulkodik, mert szavakba nem önti őket. Nixomia lovagként az átlagostól sokkal jobb emberismerettel rendelkezik, így az ilyesmit észre szokta venni, de nem fogja firtatni. Csak megölné a hangulatot, de lehet így is meg fogja, mert Nimo nem bír a kíváncsiságával.*
- Ha szeretnéd, akkor elmondok párat. Például van, akinél csúnya keléseket okoz, mint a fiatalkori pattanás, csak ebben ilyen mágikus trutyi van. Volt olyan, akinek a szőrzete kezdett el nagyon agresszívan növekedni, hogy napi szinten vágni kellett a haját is. Ha igaz, olyan is volt, hogy a bőre kezdett el hámlani nagyon meg még sorolhatnám. Azt mondta egy bölcs ember, hogy a mágia nem mindig tud kellően eloszlani a testbe még ilyen fiatal korban és egyeseknél nagyon kemény tüneteket okoz. Viszont később a legtöbb esetben ezek elmúlnak, de ha figyeltetek ilyen nem csak a mágiával van. Ha valaki gyorsan nő, akkor annak a hátán lesznek csíkok, de ugyanez van a hirtelen hízásnál vagy a terhességnél is. Ha valami hirtelen nagy változást okoz, ahhoz a testünknek alkalmazkodnia kell.* Hirtelen olyan bölcsnek érzi magát, pedig ez csak egy kis élettapasztalat, meg szóbeszéd ötvözete.*
- A torony környéke veszélyesnek hangzik. Jobb, nem egyedül utazni arra. Az ingoványban haramiák, orkok és veszedelmes lények élnek.* Figyelmezteti ő is őket, de szerencsére Nimo ezt felismerte, ezért is utazott oda többedmagával, de Vanellarya vak, így nem tartja jó ötletnek, hogy arra csámborogjon, persze megállítani nem fogja. Most viszont elég csak a szitakötőt figyelni. Kíváncsi a szőke, hogy mit fog választani. Kicsit meg is lepődik, amikor nem az lesz, amire számított.*
- Narancs? Úgy tűnik kedveli az egzotikus ízeket a kis barátod.* Kuncog a lovagnő. Végre Vanellarya is eszik valamit, aminek kifejezetten örül. Most, hogy így vannak előhozakodik végre a saját javaslatával.*
- Vanellarya említetted, hogy nem szeretnél sokáig maradni. Ezt megértem és tiszteletben tartom, de kérlek fontold meg, hogy legalább ma éjszaka itt maradj. Ahogy látom egy fürdő rád férne, ahogy a ruhádra is egy mosás, kis javítás. Vendég szobánk akad, ha ma kimossák a ruhád, akkor reggelre már viselhető állapotban lenne. Kérlek fontold meg, de ha nem szeretnéd, akkor én nem erőltetem.* Issza meg a teája végét.*
- Nekem sajnos van még egy kis elintézni valóm, így most magatokra kell, hogy hagyjalak. Alfriend és a lányok itt lesznek, ha valamire szükségetek lenne. Kérlek élvezzétek magatokat otthon. Nimo te pedig nyugodtan válassz szobát odafent. Alfriend megmutatja őket neked. Később még találkozunk, addig is érezzétek magatokat otthon.* Ha Vanellarya marad egy éjszakára, akkor biztos lehet benne, hogy a szobájában fog találni gyümölcsöket bőven, egy kis sajt meg dió társaságában. Mivel nem sokat evet, ezért Nixomia meghagyja ezeket az utasításokat majd a szolgáknak. Ha megtehetné maga etetné meg, mint az anya a kisgyermekét.*
~ Milyen soványka a kis lelkem. Még a végén elfújja a szél. ~* Nimo miatt nem aggódik, őt eszik magától is rendesen, ezt már látta. Ha sokáig lesz itt olyan a végén, ha nem vigyáz, mint egy kövér macska. Most viszont Nixomia távozik a dolgozó szobája felé. Vannak hivatali ügyei, amit eddig is halogatott, most pedig már sürgőssé váltak, így muszáj foglalkoznia velük.*
* Nimo kedves szavai jól esnek a szőke füleinek, de főleg az egojának.*
- Köszönöm a kedves szavaid!* Legszívesebben magához ölelni, mint egy plüssmackót és még a szuszt is kiszorítaná belőle, kár, hogy nem teheti meg, mert akkor odalenne az ő kis zsebtündére. Most, hogy kibeszélték a múltjukat, már mindenki tisztában van nagyjából a másikkal, de mintha lenne egy kis kellemetlen tüske Vanellaryában, de erről csak a testbeszéde árulkodik, mert szavakba nem önti őket. Nixomia lovagként az átlagostól sokkal jobb emberismerettel rendelkezik, így az ilyesmit észre szokta venni, de nem fogja firtatni. Csak megölné a hangulatot, de lehet így is meg fogja, mert Nimo nem bír a kíváncsiságával.*
- Ha szeretnéd, akkor elmondok párat. Például van, akinél csúnya keléseket okoz, mint a fiatalkori pattanás, csak ebben ilyen mágikus trutyi van. Volt olyan, akinek a szőrzete kezdett el nagyon agresszívan növekedni, hogy napi szinten vágni kellett a haját is. Ha igaz, olyan is volt, hogy a bőre kezdett el hámlani nagyon meg még sorolhatnám. Azt mondta egy bölcs ember, hogy a mágia nem mindig tud kellően eloszlani a testbe még ilyen fiatal korban és egyeseknél nagyon kemény tüneteket okoz. Viszont később a legtöbb esetben ezek elmúlnak, de ha figyeltetek ilyen nem csak a mágiával van. Ha valaki gyorsan nő, akkor annak a hátán lesznek csíkok, de ugyanez van a hirtelen hízásnál vagy a terhességnél is. Ha valami hirtelen nagy változást okoz, ahhoz a testünknek alkalmazkodnia kell.* Hirtelen olyan bölcsnek érzi magát, pedig ez csak egy kis élettapasztalat, meg szóbeszéd ötvözete.*
- A torony környéke veszélyesnek hangzik. Jobb, nem egyedül utazni arra. Az ingoványban haramiák, orkok és veszedelmes lények élnek.* Figyelmezteti ő is őket, de szerencsére Nimo ezt felismerte, ezért is utazott oda többedmagával, de Vanellarya vak, így nem tartja jó ötletnek, hogy arra csámborogjon, persze megállítani nem fogja. Most viszont elég csak a szitakötőt figyelni. Kíváncsi a szőke, hogy mit fog választani. Kicsit meg is lepődik, amikor nem az lesz, amire számított.*
- Narancs? Úgy tűnik kedveli az egzotikus ízeket a kis barátod.* Kuncog a lovagnő. Végre Vanellarya is eszik valamit, aminek kifejezetten örül. Most, hogy így vannak előhozakodik végre a saját javaslatával.*
- Vanellarya említetted, hogy nem szeretnél sokáig maradni. Ezt megértem és tiszteletben tartom, de kérlek fontold meg, hogy legalább ma éjszaka itt maradj. Ahogy látom egy fürdő rád férne, ahogy a ruhádra is egy mosás, kis javítás. Vendég szobánk akad, ha ma kimossák a ruhád, akkor reggelre már viselhető állapotban lenne. Kérlek fontold meg, de ha nem szeretnéd, akkor én nem erőltetem.* Issza meg a teája végét.*
- Nekem sajnos van még egy kis elintézni valóm, így most magatokra kell, hogy hagyjalak. Alfriend és a lányok itt lesznek, ha valamire szükségetek lenne. Kérlek élvezzétek magatokat otthon. Nimo te pedig nyugodtan válassz szobát odafent. Alfriend megmutatja őket neked. Később még találkozunk, addig is érezzétek magatokat otthon.* Ha Vanellarya marad egy éjszakára, akkor biztos lehet benne, hogy a szobájában fog találni gyümölcsöket bőven, egy kis sajt meg dió társaságában. Mivel nem sokat evet, ezért Nixomia meghagyja ezeket az utasításokat majd a szolgáknak. Ha megtehetné maga etetné meg, mint az anya a kisgyermekét.*
~ Milyen soványka a kis lelkem. Még a végén elfújja a szél. ~* Nimo miatt nem aggódik, őt eszik magától is rendesen, ezt már látta. Ha sokáig lesz itt olyan a végén, ha nem vigyáz, mint egy kövér macska. Most viszont Nixomia távozik a dolgozó szobája felé. Vannak hivatali ügyei, amit eddig is halogatott, most pedig már sürgőssé váltak, így muszáj foglalkoznia velük.*
467. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-08 10:32:49
Üzenet elküldve: 2025-08-08 10:32:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Várva várva//
*Nixomia megküzdött azért a címért. Biztosan tudja mondani kiérdemelte, még ha azt pénzel is váltotta ki. Azt a pénzt is meg kellett keresni valahogy, és mi lehet nemesebb a kemény munkánál? Sok nemes egy ásót látva is csak forgatni tudja azt eszközt, mert nem tudja mire való. Nixomiából pedig nem nézné ki, hogy azt a pénzt valami piszkos módon szerezte meg. Még ha pengéjét esetleg vér is áztatta, biztosra véli azt is maga vagy mások védelméért tette. Ryaval ellentétben ő nem rest véleményének hangot is adni.*
- Biztos vagyok benne, te jobban kiérdemelted mit azok akik bele születtek.
*Mondja egy biztató mosollyal. De utána bizony hamar rákerül a sor. Meséje közben el is felejt a másik két beszélgető félnek a szemébe nézni. Ám mikor egyszer elkapja fajtársának a tekintetét, és megpillantja benne a visszafogott haragot. Amit utána lelkiismerete nem enged, hogy hagyjon elburjánzani. Története befejeztével rögtön hozzáteszi még gondolatait mentegetőzve..*
- Ők csak védelmezni szerettek volna. A faluban egyszerű tündérek éltek, alig találkoztak mágiával még ha tudtak is a létezéséről. Meg komiszak is a gyerekek tudjuk jól. Nem szerették volna, ha a hátamra ragasztanak egy céltáblát. Ennyi az egész. Édesanyám alig bírt a könnyeivel mikor láttak a szekér hátán távozni. És bár apám tudom tagadni fogja az övé is csillogott.
*Kuncog fel egy pillanatra, hogy oldja a feszültséget. Szüleire egy rossz szava sem lehet. A mai napig ha úgy van bármikor foghatná magát is hazamehetne, tárt karokkal várnák őt. Azt viszont nem is emlegeti fel, hogy bizony az első néhány éjszakán őt is mardosta a honvágy. Ám a mágia iránti kíváncsisága és szeretete nem hagyta, hogy mindazt amire származtatott csak úgy hátra dobja.*
- És köszönöm a jó kívánságokat, remélem majd összefutunk még a toronyban. OH talán még taníthatjuk is egymást.
*Teszi hozzá rögtön lelkesedve. Így legalább nem érezné magát egyedül a többi tanonc között. Mert az ott lévők még nála is jobban maguknak valók mint Nimo. És bár ő is imádja a könyveket, el cseverészni is szereti az időt ha arról van szó.*
- Igen? Akkor szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennyiben jelent meg. Ez is rájuk hozta a frászt. De nem hagyj, nyugodni a gondolat. Mégis miket hallottál ezekről Nixo?
*Túlzottan kíváncsi termet, hogy ne kérdezzen rá. Másik vajon, hogyan jöttek arra rá, hogy a mágia ott bujkál ereikben.*
- Ugyan nem volt nehéz a toronyig. Szekér háton érkeztem egy kisebb társasággal akik utána tovább álltak. A toronyban kezdett kissé magányossá válni a kaland.
*Kacag fel kényelmetlenül, de nem hamar össze szedi magát. Nem szeretné, hogy ő rontsa itt a hangulatot. Amúgy is a gyümölcsök megérkeztével, gyorsan elterelődik róla a figyelem aminek most kifejezetten örül. Nixomia pedig különös figyelemmel, mint egy anyuka kezdi el vagdalni a gyümölcsöket. Arról nem is beszélve, figyelemmel van társuk vakságára is. Majd a gyümölcsvágás végeztével a sárkánylégyre terelődik a figyelem. Úgy nézik a szárnyas barát választását, mintha egy lóverseny fogadása lenne. Nimo tekintete is cikázik, ahogy követi a sárkánylégy fel alá repkedését. Míg végül a narancson telepszik meg.*
- Oh, pedig fogadni mertem volna, hogy az lesz.
*Mondja és bár hangján érezhető a csalódottság, hamar tova szökken.*
- Ezért sem szeretek fogadni.
*Teszi hozzá kacagva. Majd ennyi beszéd után jobbnak látja megnedvesíteni torkát. A tea már kifejezetten kellemes hőmérsékletre hűlt. Hogy már ne égesse meg apró száját.*
*Nixomia megküzdött azért a címért. Biztosan tudja mondani kiérdemelte, még ha azt pénzel is váltotta ki. Azt a pénzt is meg kellett keresni valahogy, és mi lehet nemesebb a kemény munkánál? Sok nemes egy ásót látva is csak forgatni tudja azt eszközt, mert nem tudja mire való. Nixomiából pedig nem nézné ki, hogy azt a pénzt valami piszkos módon szerezte meg. Még ha pengéjét esetleg vér is áztatta, biztosra véli azt is maga vagy mások védelméért tette. Ryaval ellentétben ő nem rest véleményének hangot is adni.*
- Biztos vagyok benne, te jobban kiérdemelted mit azok akik bele születtek.
*Mondja egy biztató mosollyal. De utána bizony hamar rákerül a sor. Meséje közben el is felejt a másik két beszélgető félnek a szemébe nézni. Ám mikor egyszer elkapja fajtársának a tekintetét, és megpillantja benne a visszafogott haragot. Amit utána lelkiismerete nem enged, hogy hagyjon elburjánzani. Története befejeztével rögtön hozzáteszi még gondolatait mentegetőzve..*
- Ők csak védelmezni szerettek volna. A faluban egyszerű tündérek éltek, alig találkoztak mágiával még ha tudtak is a létezéséről. Meg komiszak is a gyerekek tudjuk jól. Nem szerették volna, ha a hátamra ragasztanak egy céltáblát. Ennyi az egész. Édesanyám alig bírt a könnyeivel mikor láttak a szekér hátán távozni. És bár apám tudom tagadni fogja az övé is csillogott.
*Kuncog fel egy pillanatra, hogy oldja a feszültséget. Szüleire egy rossz szava sem lehet. A mai napig ha úgy van bármikor foghatná magát is hazamehetne, tárt karokkal várnák őt. Azt viszont nem is emlegeti fel, hogy bizony az első néhány éjszakán őt is mardosta a honvágy. Ám a mágia iránti kíváncsisága és szeretete nem hagyta, hogy mindazt amire származtatott csak úgy hátra dobja.*
- És köszönöm a jó kívánságokat, remélem majd összefutunk még a toronyban. OH talán még taníthatjuk is egymást.
*Teszi hozzá rögtön lelkesedve. Így legalább nem érezné magát egyedül a többi tanonc között. Mert az ott lévők még nála is jobban maguknak valók mint Nimo. És bár ő is imádja a könyveket, el cseverészni is szereti az időt ha arról van szó.*
- Igen? Akkor szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennyiben jelent meg. Ez is rájuk hozta a frászt. De nem hagyj, nyugodni a gondolat. Mégis miket hallottál ezekről Nixo?
*Túlzottan kíváncsi termet, hogy ne kérdezzen rá. Másik vajon, hogyan jöttek arra rá, hogy a mágia ott bujkál ereikben.*
- Ugyan nem volt nehéz a toronyig. Szekér háton érkeztem egy kisebb társasággal akik utána tovább álltak. A toronyban kezdett kissé magányossá válni a kaland.
*Kacag fel kényelmetlenül, de nem hamar össze szedi magát. Nem szeretné, hogy ő rontsa itt a hangulatot. Amúgy is a gyümölcsök megérkeztével, gyorsan elterelődik róla a figyelem aminek most kifejezetten örül. Nixomia pedig különös figyelemmel, mint egy anyuka kezdi el vagdalni a gyümölcsöket. Arról nem is beszélve, figyelemmel van társuk vakságára is. Majd a gyümölcsvágás végeztével a sárkánylégyre terelődik a figyelem. Úgy nézik a szárnyas barát választását, mintha egy lóverseny fogadása lenne. Nimo tekintete is cikázik, ahogy követi a sárkánylégy fel alá repkedését. Míg végül a narancson telepszik meg.*
- Oh, pedig fogadni mertem volna, hogy az lesz.
*Mondja és bár hangján érezhető a csalódottság, hamar tova szökken.*
- Ezért sem szeretek fogadni.
*Teszi hozzá kacagva. Majd ennyi beszéd után jobbnak látja megnedvesíteni torkát. A tea már kifejezetten kellemes hőmérsékletre hűlt. Hogy már ne égesse meg apró száját.*
466. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-07 18:25:29
Üzenet elküldve: 2025-08-07 18:25:29
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Várva várva//
*Bár Nixomia vásárolta a nemesi címet, ezen a tündér egyáltalán nem rökönyödik meg. Valahol kiszámítható volt, hogy a képmutató vagyonosok máshogy nem engedik maguk közé a többieket. Ezúttal viszont legalább végre valaki olyan jutott ehhez a címhez, aki valóban kiérdemelte azt, és kívül-belül is nemes. Szelíd, biztató mosolyával igyekszik ezt megüzenni a lovagnőnek.
Ezután kerül sor legkisebb társuk történetére, amit Rya ugyanolyan odaadással hallgat, mint az előzőt. Nimo elmesélésében igazán bájosnak tűnik Lihanech, egyfajta falusias módon. Lelkesen hallgatja, milyen "tünetei" voltak a mágiának már egészen a másik gyerekkorában. Mi tagadás, Rya gyerekkorából az ilyenek hiányoztak. Tele volt kalanddal, tele volt szokatlan dolgokkal, de egyik forrása sem ő volt sosem - vagy nem igazán. De hát tökmag korában ugyan mit is tenne egy kis tündér. Ennek ellenére nem adja fel a reményt, bizonyára valahol ő benne is ott lakozik a mágia, talán csak kicsit több kemény munka kell majd hozzá, hogy előcsalja. ~ Engem O'baa nevelt. Nem hozok rá szégyent. ~ ígéri magának dacosan.
Annak ellenére, hogy kicsit elkalandozik, teljesen egyértelműen kiütközik arcán a felháborodás Nimo hányatott sorsa miatt. Szemöldökei egymásba gabalyodnak, szája bal szegletében egy fintor telepszik meg. Igazán piszkálja a csőrét, hogy valakit saját természetes valója miatt - különösen egy ilyen csodálatos dolog miatt, mint a mágia - visszafogtak. Szégyenkezni kényszerítették. Elnyomták. A harag úgy buzog benne, hogy kész csoda, nem ütközik ki látványosabb módon. Bármit megtenne, hogy kiabálhasson a semmirekellő, buta, elvakult falusiakkal. Bármit megtenne, hogy meg nem történtté tegye azt a sok felesleges fájdalmat, amit kis társa át kellett, hogy éljen. Mikor a szavak véget érnek, igazán nehezen parancsol nyugalmat magára ismét. Megvárja, míg Nixomia felel, ezzel is időt nyer magának.*
- Örülök, hogy végül belátták, milyen különleges lányuk van. *A visszafojtott düh már kezd eloszlani. Csak annyi érzékelhető, mintha mondandója elején a tündér szava kicsit megbicsaklana, vagy szokatlanul hangzana.* Sok sikert a további tanuláshoz!
*A végére egészen sikerül vidám hangnemet megütnie. Különösen, mivel vállán az erdőmélyi sárkánylégy szinte tombol az izgatottságtól - már amennyire az egy ilyesfajta lénynél ez lehetséges. Az állat toporog, zizeg, és gazdája felé tekintget a maga darabos, merev módján. Vanellarya lágy cirógatással inti türelemre, akaratlanul is elmosolyodva vakvezetője türelmetlenségén.*
- Köszönjük, hogy segítesz!
*Szól a nemes hölgynek, aki valóban igazán segítőkész, hiszen még hangjelzéseket is próbál neki adni a gyümölcsök hollétéről. Ez különös hálával tölti el. Eközben már szinte úgy kell visszafogni a sárkánylegyet.*
- Jól van már, mindjárt ehetsz. *Kacag, miközben játékosan birkózik társával.* Te nagyra nőtt, buta szúnyog.
*Mikor az utolsó késkoppanás is elhangzik, a rovar és gazdája is visszafojtott lélegzettel ülnek egy pillanatig. Majd Vanna vígan elkurjantja magát.*
- Nyomás!
*És még egy kis lökést is ad barátjának a megfelelő irányba. Amaz veszett zümmögésbe kezd, és azonnal megrohamozza a gyümölcsöket. Ide-oda cikázik közöttük, mindegyiket megvizsgálja, megérinti, néha meg is kóstolja. Úgy tűnik, a bőség zavarában szenved. Azt viszont el kell ismerni, a paradicsomot szinte csak egy pillanatnyi figyelemre méltatja, és javarészt a többi eledel köti le a figyelmét. A vad zúgásnak végül az vet véget, mikor az állat megízleli a narancsot, s attól elhallgat. Elégedetten, csendben majszolja a gyümölcsöt. Szárnyait inkább csak állítgatja már, mint verdes velük. Áldásos nyugalom borul az asztalra.*
- Hát úgy látszik, nem a paradicsom nyert.
*Állapítja meg Rya, miközben a paradicsomos tálért nyúl. Ha nem érkezik ellenvetés, maga elé veszi az összeset. Amennyire a nyüzsgésből leszűrte, annak lesz a legkevesebb felvevőpiaca. Azt pedig senkitől sem kérné, hogy egye meg az állata után maradt, megcsócsált ételt. Szerencsére a sárkánylegyet semmi más nem érdekli az asztalon, csak a neki szánt gyümölcsök, így a többiek nyugodtan falatozhatnak kedvükre.*
*Bár Nixomia vásárolta a nemesi címet, ezen a tündér egyáltalán nem rökönyödik meg. Valahol kiszámítható volt, hogy a képmutató vagyonosok máshogy nem engedik maguk közé a többieket. Ezúttal viszont legalább végre valaki olyan jutott ehhez a címhez, aki valóban kiérdemelte azt, és kívül-belül is nemes. Szelíd, biztató mosolyával igyekszik ezt megüzenni a lovagnőnek.
Ezután kerül sor legkisebb társuk történetére, amit Rya ugyanolyan odaadással hallgat, mint az előzőt. Nimo elmesélésében igazán bájosnak tűnik Lihanech, egyfajta falusias módon. Lelkesen hallgatja, milyen "tünetei" voltak a mágiának már egészen a másik gyerekkorában. Mi tagadás, Rya gyerekkorából az ilyenek hiányoztak. Tele volt kalanddal, tele volt szokatlan dolgokkal, de egyik forrása sem ő volt sosem - vagy nem igazán. De hát tökmag korában ugyan mit is tenne egy kis tündér. Ennek ellenére nem adja fel a reményt, bizonyára valahol ő benne is ott lakozik a mágia, talán csak kicsit több kemény munka kell majd hozzá, hogy előcsalja. ~ Engem O'baa nevelt. Nem hozok rá szégyent. ~ ígéri magának dacosan.
Annak ellenére, hogy kicsit elkalandozik, teljesen egyértelműen kiütközik arcán a felháborodás Nimo hányatott sorsa miatt. Szemöldökei egymásba gabalyodnak, szája bal szegletében egy fintor telepszik meg. Igazán piszkálja a csőrét, hogy valakit saját természetes valója miatt - különösen egy ilyen csodálatos dolog miatt, mint a mágia - visszafogtak. Szégyenkezni kényszerítették. Elnyomták. A harag úgy buzog benne, hogy kész csoda, nem ütközik ki látványosabb módon. Bármit megtenne, hogy kiabálhasson a semmirekellő, buta, elvakult falusiakkal. Bármit megtenne, hogy meg nem történtté tegye azt a sok felesleges fájdalmat, amit kis társa át kellett, hogy éljen. Mikor a szavak véget érnek, igazán nehezen parancsol nyugalmat magára ismét. Megvárja, míg Nixomia felel, ezzel is időt nyer magának.*
- Örülök, hogy végül belátták, milyen különleges lányuk van. *A visszafojtott düh már kezd eloszlani. Csak annyi érzékelhető, mintha mondandója elején a tündér szava kicsit megbicsaklana, vagy szokatlanul hangzana.* Sok sikert a további tanuláshoz!
*A végére egészen sikerül vidám hangnemet megütnie. Különösen, mivel vállán az erdőmélyi sárkánylégy szinte tombol az izgatottságtól - már amennyire az egy ilyesfajta lénynél ez lehetséges. Az állat toporog, zizeg, és gazdája felé tekintget a maga darabos, merev módján. Vanellarya lágy cirógatással inti türelemre, akaratlanul is elmosolyodva vakvezetője türelmetlenségén.*
- Köszönjük, hogy segítesz!
*Szól a nemes hölgynek, aki valóban igazán segítőkész, hiszen még hangjelzéseket is próbál neki adni a gyümölcsök hollétéről. Ez különös hálával tölti el. Eközben már szinte úgy kell visszafogni a sárkánylegyet.*
- Jól van már, mindjárt ehetsz. *Kacag, miközben játékosan birkózik társával.* Te nagyra nőtt, buta szúnyog.
*Mikor az utolsó késkoppanás is elhangzik, a rovar és gazdája is visszafojtott lélegzettel ülnek egy pillanatig. Majd Vanna vígan elkurjantja magát.*
- Nyomás!
*És még egy kis lökést is ad barátjának a megfelelő irányba. Amaz veszett zümmögésbe kezd, és azonnal megrohamozza a gyümölcsöket. Ide-oda cikázik közöttük, mindegyiket megvizsgálja, megérinti, néha meg is kóstolja. Úgy tűnik, a bőség zavarában szenved. Azt viszont el kell ismerni, a paradicsomot szinte csak egy pillanatnyi figyelemre méltatja, és javarészt a többi eledel köti le a figyelmét. A vad zúgásnak végül az vet véget, mikor az állat megízleli a narancsot, s attól elhallgat. Elégedetten, csendben majszolja a gyümölcsöt. Szárnyait inkább csak állítgatja már, mint verdes velük. Áldásos nyugalom borul az asztalra.*
- Hát úgy látszik, nem a paradicsom nyert.
*Állapítja meg Rya, miközben a paradicsomos tálért nyúl. Ha nem érkezik ellenvetés, maga elé veszi az összeset. Amennyire a nyüzsgésből leszűrte, annak lesz a legkevesebb felvevőpiaca. Azt pedig senkitől sem kérné, hogy egye meg az állata után maradt, megcsócsált ételt. Szerencsére a sárkánylegyet semmi más nem érdekli az asztalon, csak a neki szánt gyümölcsök, így a többiek nyugodtan falatozhatnak kedvükre.*
465. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-06 12:17:07
Üzenet elküldve: 2025-08-06 12:17:07
Rang: Játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Várva várva//
* Nixoma ösztönösen bólint jelezve, hogy igen, tényleg nem rég találkoztak, amikor is leesik neki, hogy a lány vak, így hiába a bólogatás.*
- Tényleg. Szerencsére hamar megtaláltuk a közös hangot.* Szólal meg végül, majd mesél nekik gyorsan az életéről. Kicsit tragikusnak tűnhet, de valahol mégsem bánja, hogy így alakult.*
- Hát láttam már pár dolgot, sokat tudnék mesélni. Viszont őszintén szólva a nemesi cím az nem érdem, csupán vagyoni kérdés volt. Meg lehetett vásárolni, én meg éltem a lehetőséggel.* Feleli szerényen és ebben egy cseppnyi keserűség is van, mert ha kiérdemelhette volna a címet az lett volna csak az igazán dicsőséges. Ezek a keserű gondolatok viszont hamar tovaszállnak, amit Nimo kerül a sorára. Annyit már tudott Nixomia is, hogy egy faluból jött, ahol almabort csinálnak, de ennyi volt az összes tudása. Nem is sokat bővít ezen a szárnyas, bár a mágiáról szóló rész az kifejezetten érdekesnek tűnik.*
- Hasonlót már én is hallottam. A mágia érdekesen jelenik meg gyermekkorban. Szerencséd van, mert sokkal rosszabb formáiról hallottam már pletykákat.* Fűzi hozzá saját tapasztalatait, vagyis amit hallott a pletykákból. A fele talán igaz, de ha így van akkor is kellemetlen lehet.*
- Azért nem semmi, hogy te is neki indultál az ismeretlenbe. Lihanech azért nincs olyan közel, igaz annyira távol se, de biztos nem könnyű a család és a barátok nélkül.* Elismeri ennek az apróságnak is a bátorságát, amiért itt van most. A gyümölcsök közben megérkeznek, így az eddig háttérben figyelő tagjuk felé fordul minden figyelem. A sárkánylégy is elevennek tűnik.*
- Nincs, de majd én felvágom, ne aggódjatok.* Pattan fel és elveszi a kést, hogy elkezdje felvágni cikkekre a gyümölcsöket, meg a végén a paradicsomot. Reméli, hogy ami marad azt majd Vanellarya fogja megenni. Az almát és a körtét cikkekre vágja, de előtte kiszedi a magházukat. A narancsot megpucolja és szintén cikkekre szedi. A barackot meg negyedeli, utána pedig a paradicsomot is felvagdalja. Felsorolja mindegyik gyümölcsöt és finoman megkoccintja a tányért a kés hegyével, ahol található. Így talán segít elhelyezni a vak tündér lelki szemei előtt térben. A hallása biztosan élesebb, ezt igyekszik így kihasználni. Utána pedig visszaül a helyére és várja a műsort. Kész svédasztalt kapott a rovar, ha ebben nem talál kedvére valót, akkor másban nem is fog már.*
* Nixoma ösztönösen bólint jelezve, hogy igen, tényleg nem rég találkoztak, amikor is leesik neki, hogy a lány vak, így hiába a bólogatás.*
- Tényleg. Szerencsére hamar megtaláltuk a közös hangot.* Szólal meg végül, majd mesél nekik gyorsan az életéről. Kicsit tragikusnak tűnhet, de valahol mégsem bánja, hogy így alakult.*
- Hát láttam már pár dolgot, sokat tudnék mesélni. Viszont őszintén szólva a nemesi cím az nem érdem, csupán vagyoni kérdés volt. Meg lehetett vásárolni, én meg éltem a lehetőséggel.* Feleli szerényen és ebben egy cseppnyi keserűség is van, mert ha kiérdemelhette volna a címet az lett volna csak az igazán dicsőséges. Ezek a keserű gondolatok viszont hamar tovaszállnak, amit Nimo kerül a sorára. Annyit már tudott Nixomia is, hogy egy faluból jött, ahol almabort csinálnak, de ennyi volt az összes tudása. Nem is sokat bővít ezen a szárnyas, bár a mágiáról szóló rész az kifejezetten érdekesnek tűnik.*
- Hasonlót már én is hallottam. A mágia érdekesen jelenik meg gyermekkorban. Szerencséd van, mert sokkal rosszabb formáiról hallottam már pletykákat.* Fűzi hozzá saját tapasztalatait, vagyis amit hallott a pletykákból. A fele talán igaz, de ha így van akkor is kellemetlen lehet.*
- Azért nem semmi, hogy te is neki indultál az ismeretlenbe. Lihanech azért nincs olyan közel, igaz annyira távol se, de biztos nem könnyű a család és a barátok nélkül.* Elismeri ennek az apróságnak is a bátorságát, amiért itt van most. A gyümölcsök közben megérkeznek, így az eddig háttérben figyelő tagjuk felé fordul minden figyelem. A sárkánylégy is elevennek tűnik.*
- Nincs, de majd én felvágom, ne aggódjatok.* Pattan fel és elveszi a kést, hogy elkezdje felvágni cikkekre a gyümölcsöket, meg a végén a paradicsomot. Reméli, hogy ami marad azt majd Vanellarya fogja megenni. Az almát és a körtét cikkekre vágja, de előtte kiszedi a magházukat. A narancsot megpucolja és szintén cikkekre szedi. A barackot meg negyedeli, utána pedig a paradicsomot is felvagdalja. Felsorolja mindegyik gyümölcsöt és finoman megkoccintja a tányért a kés hegyével, ahol található. Így talán segít elhelyezni a vak tündér lelki szemei előtt térben. A hallása biztosan élesebb, ezt igyekszik így kihasználni. Utána pedig visszaül a helyére és várja a műsort. Kész svédasztalt kapott a rovar, ha ebben nem talál kedvére valót, akkor másban nem is fog már.*
464. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-05 10:34:45
Üzenet elküldve: 2025-08-05 10:34:45
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Várva várva//
*Megosztja tervét Vanellaryaval, elvégre mi titkolni valója lenne ebben. A mágiával foglalkozni egy csodálatos tudomány, ami a világ egy olyan részét vizsgálja, és irányítja amit sokan még érzékelni sem tudnak. Akik pedig képesek rá, sokszor még az alapokat is nehezen sajátítják el. Ő pedig határozottan szeretne a legmagasabbak közé emelkedni. Nem Nixomia miatt, maga miatt. Az aprócska test, több ambíciót rejt magában, mint azt sokan hinnék. De ha ezt képes lesz Nixomia mellett elsajátítani, nem rest szolgálatába állni a wegtoreni hölgy lovagnak.
Annak szavára pusztán csak bólint. Elvégre nincs sok hozzáfűznie valója. Minden úgy történt, ahogy Nixomia elmondta.
Arcán lévő mosoly, amit a tea kellemes aromája és a sütemények íze festett fel. Hamar lekonyul amikor Nixomia enyhén tragikus meséjét hallja. Megsajnálja úrnőjét, ami szemének tükrében megcsillanó szomorúság ad jelet csupán. Nem szeretne most hangot adni ennek, így inkább csendben marad. Ez a találkozó maradjon meg boldogabb hangnemben.*
- Valóban elképesztő.
~ És sok mindent megmagyaráz.~
*Bólint rá Rya szavára. Ám gondolata másik felét meghagyja magának. Így már érthető Nixomia harcias modora, és férfiakra jellemző stílusa. Aki a törpék mellett nevelkedik megedződik, mint az az acél amit a kovácsaik tartanak a tűzben. Miután beszélgető társaik végeztek meséjükkel, mintha mind a kettőjük tekintete rá fordulna. Hirtelen meg is üti őt az az érzés mintha figyelnék őt.*
~ Mit mondjak? Én csak egy kis falusi vagyok. ~
*Néhány másodpercig hezitál, majd a teás csészét lerakva, apró torok köszörülés után kezd rá.*
- Mit mondhatnék, egy apró falucskából származom Lihanechtől nem messze. Gyümölcsfák termesztésével és borkészítéssel foglalkoznak az ottaniak. Én pedig furcsa mód találtam rá a mágiára. A szüleim egy ideig azt hitték megbolondultam, mert mondtam nekik látom a szél mozgását, a víz sodrásának pontos irányát, vagy ha épp a tűz ropogása mint egy ősi nyelv zúgott a fülemben.
*Arcán egy apró szégyellős pír kezd elterülni. Zavartan még tarkóját is vakargatja.*
- Sokszor mondták, hogy ne beszéljek erről a faluban senkinek. Így hát azt tettem. Egészen addig amíg apám egy arra járó vándortól kért segítséget. Egy gyógyító volt, vagy valamilyen tudós. Ő megvizsgált, és feltett pár kérdést, mit látok vagy hallok. Utána mondta a szüleimnek mi is ez pontosan. Hatalmas kő esett le a szívükről, na meg az enyémről is.
*Kacag fel zavartan.*
- Nem sokkal utána pedig, belátva, hogy a képességeimnek nem tudok eleget tenni odahaza, elkéreckedtem. A többit pedig már tudjátok.
*Vonja meg vállát szerényen. Sok mesélni valója igazából nincsen. Szülei szerették és féltették. Halálra voltak rémülve mikor kiderült a kis "titka" de sosem megvetéssel gondoltak rá. Szerencsére azonban minden jól sült el a végén.
Végül a gyümölcsöket is meghozzák a kis kísérőnek, aki Rya vállán pihent ez idáig. A türelmetlen zümmögés megmosolyogtatja Nimot. Mintha egy apró szárnyak kutya lenne. Igazán édes.*
- Van egy apró kés a tányérod jobb oldalán. Már mint, neked jobb oldalán.
*Látva Rya erős függetlenségre törekedő vágyát, fogalma sincs, hogy sétáljon át az asztal túloldalára és segítsen neki. Vagy hagyja, maga megoldani a helyzetet.*
*Megosztja tervét Vanellaryaval, elvégre mi titkolni valója lenne ebben. A mágiával foglalkozni egy csodálatos tudomány, ami a világ egy olyan részét vizsgálja, és irányítja amit sokan még érzékelni sem tudnak. Akik pedig képesek rá, sokszor még az alapokat is nehezen sajátítják el. Ő pedig határozottan szeretne a legmagasabbak közé emelkedni. Nem Nixomia miatt, maga miatt. Az aprócska test, több ambíciót rejt magában, mint azt sokan hinnék. De ha ezt képes lesz Nixomia mellett elsajátítani, nem rest szolgálatába állni a wegtoreni hölgy lovagnak.
Annak szavára pusztán csak bólint. Elvégre nincs sok hozzáfűznie valója. Minden úgy történt, ahogy Nixomia elmondta.
Arcán lévő mosoly, amit a tea kellemes aromája és a sütemények íze festett fel. Hamar lekonyul amikor Nixomia enyhén tragikus meséjét hallja. Megsajnálja úrnőjét, ami szemének tükrében megcsillanó szomorúság ad jelet csupán. Nem szeretne most hangot adni ennek, így inkább csendben marad. Ez a találkozó maradjon meg boldogabb hangnemben.*
- Valóban elképesztő.
~ És sok mindent megmagyaráz.~
*Bólint rá Rya szavára. Ám gondolata másik felét meghagyja magának. Így már érthető Nixomia harcias modora, és férfiakra jellemző stílusa. Aki a törpék mellett nevelkedik megedződik, mint az az acél amit a kovácsaik tartanak a tűzben. Miután beszélgető társaik végeztek meséjükkel, mintha mind a kettőjük tekintete rá fordulna. Hirtelen meg is üti őt az az érzés mintha figyelnék őt.*
~ Mit mondjak? Én csak egy kis falusi vagyok. ~
*Néhány másodpercig hezitál, majd a teás csészét lerakva, apró torok köszörülés után kezd rá.*
- Mit mondhatnék, egy apró falucskából származom Lihanechtől nem messze. Gyümölcsfák termesztésével és borkészítéssel foglalkoznak az ottaniak. Én pedig furcsa mód találtam rá a mágiára. A szüleim egy ideig azt hitték megbolondultam, mert mondtam nekik látom a szél mozgását, a víz sodrásának pontos irányát, vagy ha épp a tűz ropogása mint egy ősi nyelv zúgott a fülemben.
*Arcán egy apró szégyellős pír kezd elterülni. Zavartan még tarkóját is vakargatja.*
- Sokszor mondták, hogy ne beszéljek erről a faluban senkinek. Így hát azt tettem. Egészen addig amíg apám egy arra járó vándortól kért segítséget. Egy gyógyító volt, vagy valamilyen tudós. Ő megvizsgált, és feltett pár kérdést, mit látok vagy hallok. Utána mondta a szüleimnek mi is ez pontosan. Hatalmas kő esett le a szívükről, na meg az enyémről is.
*Kacag fel zavartan.*
- Nem sokkal utána pedig, belátva, hogy a képességeimnek nem tudok eleget tenni odahaza, elkéreckedtem. A többit pedig már tudjátok.
*Vonja meg vállát szerényen. Sok mesélni valója igazából nincsen. Szülei szerették és féltették. Halálra voltak rémülve mikor kiderült a kis "titka" de sosem megvetéssel gondoltak rá. Szerencsére azonban minden jól sült el a végén.
Végül a gyümölcsöket is meghozzák a kis kísérőnek, aki Rya vállán pihent ez idáig. A türelmetlen zümmögés megmosolyogtatja Nimot. Mintha egy apró szárnyak kutya lenne. Igazán édes.*
- Van egy apró kés a tányérod jobb oldalán. Már mint, neked jobb oldalán.
*Látva Rya erős függetlenségre törekedő vágyát, fogalma sincs, hogy sétáljon át az asztal túloldalára és segítsen neki. Vagy hagyja, maga megoldani a helyzetet.*
463. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-07-29 01:23:35
Üzenet elküldve: 2025-07-29 01:23:35
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Várva várva//
*Hogy O'baa a toronyban tanult volna, azt nem tudhatja biztosan. De hol máshol tanult volna? Hacsak nem a levegőből szívta magába a tudást. Néha úgy is tűnt, olyan boszorkányosan ügyes volt a bűbájokban. De ez azért még a nénén is túltenne.*
- Biztosan.
*Hagyja jóvá Nimo tippjét, majd figyelmesen hallgatja a kis tündér beszédét. Aranyosnak találja a rövid történetet és a lelkesedést, még ha apró fajtársának szűkölködése szomorúan hangzik is. Biztató mosollyal díjazza a mesét. Örül, hogy a másik ilyen szerencsés társra lelt, különösképpen mivel ilyen összehangolt párosnak tűnnek.
Figyelmét ezután a lovagnőre fordítja, közben pedig teát kortyolgat.*
- Tényleg? *Lepődik meg hangosan. Még a teát is majdnem elfelejti lenyelni előtte.* Hiszen olyan jó csapatnak tűntök máris! Milyen érdekes!
*Itt gondosan elhallgatja véleményét a természet bölcsességéről, ami bizonyára szándékosan rendezte úgy a kettő útját, hogy találkozzanak, és együtt létrehozzanak valami szépet, amire csak ők képesek. Tagadhatatlanul gondos munka volt. Mégis megtanulta már, a legtöbben furcsának tartják az ilyesfajta gondolatait, így ezeket a megjegyzéseket mellőzi inkább. Főleg ismertségek elején.
Ezután Nixomia a maga múltjáról kezd beszélni. És milyen különleges történetet mond! Megannyi csavarral. Ryával bizony közel sem történt még ennyi minden, pedig már sok éve jár-kel. Igaz, a tündéreknél sokáig tart a gyerekkor, nem várhat tehát csodát az ember tőlük. ~ Valóban figyelemreméltó társaságba keveredtem. ~ mélázik magában, közben pedig szórakozottan babrál a hajával. Fel sem merül benne, hogy esetleg ez udvariatlanságnak számíthat az asztalnál ülve. A hajába gabalyodott fűszálak nagyjától szerencsére már megszabadult, így legalább azzal nem kerül - tudtán kívül - kellemetlen helyzetbe, hogy bármi kiesne a folyamat közben a tincsei közül.*
- Mennyi minden történt veled! *Jelenti ki kendőzetlen csodálattal a hangjában.* Nem csoda, hogy ennyi megpróbáltatás és kaland után kiérdemelted a nemesi címet!
*Ha ezen a ponton Nimo is megosztja velük saját hátterét, szívesen hallgatja azt is.
Kisvártatva megérkezik Alfriend, és megannyi jóságot tesz az asztalra.*
- Köszönjük!
*Visszhangozza udvariasságból.
Rya érzékeli, hogy vállán az erdőmélyi sárkánylégy izgatottan toporog és zizeg. Ebből úgy ítéli, gyümölcs érkezhetett. Az állat, bár nagyon szívesen elindulna, előbb társa engedélyére vár - feszengve. A tündér megnyugtatóan cirógatja vakvezetője szárnyait.
Nixomia megjegyzése megerősíti következtetésében: valóban az állatnak való csemege lehet az asztalon. Nyugodt hangon így szól, miközben finoman, óvatos mozdulatokkal igyekszik még egy darabig visszatartani türelmetlen kis barátját.*
- Fel vannak vágva a gyümölcsök? Ha nem, megtennétek, hogy segítetek legalább félbe vágni mindet, hogy könnyebben ehessen?
*Hogy O'baa a toronyban tanult volna, azt nem tudhatja biztosan. De hol máshol tanult volna? Hacsak nem a levegőből szívta magába a tudást. Néha úgy is tűnt, olyan boszorkányosan ügyes volt a bűbájokban. De ez azért még a nénén is túltenne.*
- Biztosan.
*Hagyja jóvá Nimo tippjét, majd figyelmesen hallgatja a kis tündér beszédét. Aranyosnak találja a rövid történetet és a lelkesedést, még ha apró fajtársának szűkölködése szomorúan hangzik is. Biztató mosollyal díjazza a mesét. Örül, hogy a másik ilyen szerencsés társra lelt, különösképpen mivel ilyen összehangolt párosnak tűnnek.
Figyelmét ezután a lovagnőre fordítja, közben pedig teát kortyolgat.*
- Tényleg? *Lepődik meg hangosan. Még a teát is majdnem elfelejti lenyelni előtte.* Hiszen olyan jó csapatnak tűntök máris! Milyen érdekes!
*Itt gondosan elhallgatja véleményét a természet bölcsességéről, ami bizonyára szándékosan rendezte úgy a kettő útját, hogy találkozzanak, és együtt létrehozzanak valami szépet, amire csak ők képesek. Tagadhatatlanul gondos munka volt. Mégis megtanulta már, a legtöbben furcsának tartják az ilyesfajta gondolatait, így ezeket a megjegyzéseket mellőzi inkább. Főleg ismertségek elején.
Ezután Nixomia a maga múltjáról kezd beszélni. És milyen különleges történetet mond! Megannyi csavarral. Ryával bizony közel sem történt még ennyi minden, pedig már sok éve jár-kel. Igaz, a tündéreknél sokáig tart a gyerekkor, nem várhat tehát csodát az ember tőlük. ~ Valóban figyelemreméltó társaságba keveredtem. ~ mélázik magában, közben pedig szórakozottan babrál a hajával. Fel sem merül benne, hogy esetleg ez udvariatlanságnak számíthat az asztalnál ülve. A hajába gabalyodott fűszálak nagyjától szerencsére már megszabadult, így legalább azzal nem kerül - tudtán kívül - kellemetlen helyzetbe, hogy bármi kiesne a folyamat közben a tincsei közül.*
- Mennyi minden történt veled! *Jelenti ki kendőzetlen csodálattal a hangjában.* Nem csoda, hogy ennyi megpróbáltatás és kaland után kiérdemelted a nemesi címet!
*Ha ezen a ponton Nimo is megosztja velük saját hátterét, szívesen hallgatja azt is.
Kisvártatva megérkezik Alfriend, és megannyi jóságot tesz az asztalra.*
- Köszönjük!
*Visszhangozza udvariasságból.
Rya érzékeli, hogy vállán az erdőmélyi sárkánylégy izgatottan toporog és zizeg. Ebből úgy ítéli, gyümölcs érkezhetett. Az állat, bár nagyon szívesen elindulna, előbb társa engedélyére vár - feszengve. A tündér megnyugtatóan cirógatja vakvezetője szárnyait.
Nixomia megjegyzése megerősíti következtetésében: valóban az állatnak való csemege lehet az asztalon. Nyugodt hangon így szól, miközben finoman, óvatos mozdulatokkal igyekszik még egy darabig visszatartani türelmetlen kis barátját.*
- Fel vannak vágva a gyümölcsök? Ha nem, megtennétek, hogy segítetek legalább félbe vágni mindet, hogy könnyebben ehessen?
462. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-07-27 19:04:32
Üzenet elküldve: 2025-07-27 19:04:32
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nemesi kézfogó//
*Kékjei nem tetszően villannak Nixomia válaszára, egyáltalán nem erre számított. Sok mindent szeretne most mondani, például azt, hogy azért ne nézze teljesen hülyének. Pontosan megvan az oka annak, hogy miért merte ezt kimondani Orthus Morthimer előtt, és miért nem tenné meg ugyanezt más nemes otthonában. Nincs rá szüksége, hogy kioktassák, nem is esik jól neki, de ott lebeg fejük felett az a tény, hogy ő lakik Nixa házában, nem is akármilyen körülmények között, és ha eljátssza ezt a lehetőségét, akkor bizony az utcára kerülne, lévén Orthus egyelőre nem váltotta be a neki tett ígéretét, a Pegazusba pedig a gyilkosság után esze ágában sem volna visszamenni. Mondjuk még mindig ott van utolsó mentsváraként Nestar, de az alkimistával való kapcsolatát tényleg olyan diszkréten akarja kezelni, amennyire csak lehet.*
- Igazad van, és ahogy ott is elmondtam, a jövőben több figyelmet fordítok erre. *Végül egy képzeletbeli lépést hátralépve és meghunyászkodva válaszol a szőkeségnek, hadd élvezze ki az úrnő szerepét, ami ebben a hintóban tetszik vagy sem a színésznőnek, jogosan jár ki neki.*
- Orthus ilyen. Mindenkit a szövetségesének akar láttatni, de csak addig, míg érdekek fűzik hozzá. *Ennyit szemrebbenés nélkül hajlandó elárulni a prefektusról, nem gondolná, hogy ezt nem tudhatja mindenki, aki az új nemesség köreiben mozog. Az örökség alapú berendezkedés helyett anyagi jellegűvé vált az egész, nem meglepő hát, hogy az érdekek is nagyobb részt kaptak a színtéren.
Megérkezve a Grendaer házhoz kiszáll a hintóból, nyújtózkodik egyet, majd készülne, hogy a dolgára menjen, de előtte Nixomia még megszólítja.*
- Természetesen átadom. *Elmosolyodik. Nem célja neki sem titkolni, hogy találkozni fog még a kereskedővel kettesben. Ez nem az a játék, ahol az úrnője nem tudhatja, hogy mit csinál szabadidejében a személyzetének vezetője.*
//Nemesi kézfogó//
*Kékjei nem tetszően villannak Nixomia válaszára, egyáltalán nem erre számított. Sok mindent szeretne most mondani, például azt, hogy azért ne nézze teljesen hülyének. Pontosan megvan az oka annak, hogy miért merte ezt kimondani Orthus Morthimer előtt, és miért nem tenné meg ugyanezt más nemes otthonában. Nincs rá szüksége, hogy kioktassák, nem is esik jól neki, de ott lebeg fejük felett az a tény, hogy ő lakik Nixa házában, nem is akármilyen körülmények között, és ha eljátssza ezt a lehetőségét, akkor bizony az utcára kerülne, lévén Orthus egyelőre nem váltotta be a neki tett ígéretét, a Pegazusba pedig a gyilkosság után esze ágában sem volna visszamenni. Mondjuk még mindig ott van utolsó mentsváraként Nestar, de az alkimistával való kapcsolatát tényleg olyan diszkréten akarja kezelni, amennyire csak lehet.*
- Igazad van, és ahogy ott is elmondtam, a jövőben több figyelmet fordítok erre. *Végül egy képzeletbeli lépést hátralépve és meghunyászkodva válaszol a szőkeségnek, hadd élvezze ki az úrnő szerepét, ami ebben a hintóban tetszik vagy sem a színésznőnek, jogosan jár ki neki.*
- Orthus ilyen. Mindenkit a szövetségesének akar láttatni, de csak addig, míg érdekek fűzik hozzá. *Ennyit szemrebbenés nélkül hajlandó elárulni a prefektusról, nem gondolná, hogy ezt nem tudhatja mindenki, aki az új nemesség köreiben mozog. Az örökség alapú berendezkedés helyett anyagi jellegűvé vált az egész, nem meglepő hát, hogy az érdekek is nagyobb részt kaptak a színtéren.
Megérkezve a Grendaer házhoz kiszáll a hintóból, nyújtózkodik egyet, majd készülne, hogy a dolgára menjen, de előtte Nixomia még megszólítja.*
- Természetesen átadom. *Elmosolyodik. Nem célja neki sem titkolni, hogy találkozni fog még a kereskedővel kettesben. Ez nem az a játék, ahol az úrnője nem tudhatja, hogy mit csinál szabadidejében a személyzetének vezetője.*
461. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-07-27 14:49:32
Üzenet elküldve: 2025-07-27 14:49:32
Rang: Játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nemesi kézfogó//
*Ahogyan az várható volt Merlana nem hagyja annyiban a megdorgálást. Részben igaza van azokban, amikkel előhozakodik, de ezt bevallani nem fogja Nixomia sem. Helyénvaló volt megmutatnia a befolyását a lány fölött, ezzel jelezve Orthusnak, de legalább ennyire hangsúlyos volt a dorgálás része is.*
- Ugyan! Láttad a reakcióját a prefektusnak? Ő elnéző volt veled, de mi lett volna ha nem? Mi lett volna, ha egy másik nemesi méltóság előtt szólod el magad? Mintha valaki megvádolna a közönséged előtt, hogy nem is te énekelsz, hanem valaki a hátad mögött. Nem feledheted el, hogy amikor engem képviselsz, akkor bármilyen sértés, amit teszel az engem is minősít.* Hangja komoly, kioktató, ráfér Merlana, hogy tudja hol a helye. Egyébiránt meg kétli, hogy túlságosan sokat használna. Túlságosan önálló a lány.*
- Úgy tűnk, hogy egyelőre szövetségesemnek tudhatom Orthust, a többit meg majd látjuk.* Ha nincs kérdés, akkor gondolataiba mélyedve tölti az út hátralévő részét. Ha pedig eljön a pillanat, hogy elváljon Merlanától, akkor majd még azért odaszól neki.*
- Ha legközelebb látod a prefektust, akkor add át neki üdvözletem.* Ezzel céloz arra, hogy sejti, hogy még az a kettő össze fog futni. Eddig is megtették, akkor ezután ne tennék meg. Nixomiának mondjuk nem sok gusztusa lenne a prefektushoz, de ez csak ízlés kérdése.*
//Nemesi kézfogó//
*Ahogyan az várható volt Merlana nem hagyja annyiban a megdorgálást. Részben igaza van azokban, amikkel előhozakodik, de ezt bevallani nem fogja Nixomia sem. Helyénvaló volt megmutatnia a befolyását a lány fölött, ezzel jelezve Orthusnak, de legalább ennyire hangsúlyos volt a dorgálás része is.*
- Ugyan! Láttad a reakcióját a prefektusnak? Ő elnéző volt veled, de mi lett volna ha nem? Mi lett volna, ha egy másik nemesi méltóság előtt szólod el magad? Mintha valaki megvádolna a közönséged előtt, hogy nem is te énekelsz, hanem valaki a hátad mögött. Nem feledheted el, hogy amikor engem képviselsz, akkor bármilyen sértés, amit teszel az engem is minősít.* Hangja komoly, kioktató, ráfér Merlana, hogy tudja hol a helye. Egyébiránt meg kétli, hogy túlságosan sokat használna. Túlságosan önálló a lány.*
- Úgy tűnk, hogy egyelőre szövetségesemnek tudhatom Orthust, a többit meg majd látjuk.* Ha nincs kérdés, akkor gondolataiba mélyedve tölti az út hátralévő részét. Ha pedig eljön a pillanat, hogy elváljon Merlanától, akkor majd még azért odaszól neki.*
- Ha legközelebb látod a prefektust, akkor add át neki üdvözletem.* Ezzel céloz arra, hogy sejti, hogy még az a kettő össze fog futni. Eddig is megtették, akkor ezután ne tennék meg. Nixomiának mondjuk nem sok gusztusa lenne a prefektushoz, de ez csak ízlés kérdése.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063