Arthenior - Selyemrév
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 49 (961. - 980. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063
980. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-02-07 14:52:56
Üzenet elküldve: 2026-02-07 14:52:56
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
//Sayqueves kúria//
* Van mit kipihennie a félkezű szolgálónak, és szerencsére Alenia nem is zargatja idejekorán. Épp összetalálkoznak, amikor Atkira nagyot ásítva sétál a lépcső felé. Szeme csipás és a hosszú alvás ellenére fáradtnak tűnik. *
– Jó reggelt! * Mondja az illendőnél talán kicsivel lazább hangsúllyal, de talán nem annyira, hogy azt szóvá tegye a nő. Hiszen szegény még csak most kelt fel, kell egy kis idő, amíg eszébe jut az illem. Fáradt szemeivel pislog úrnőjére.
~ Mennyit aludhattam? ~ Merül fel benne közben a kérdés. *
– Új szolgálók? * Nagyon úgy hangzik. Alenia szorgosan tevékenykedett, amíg ő az igazak álmát aludta. Kicsit el is szégyelli magát emiatt, de most nem kér bocsánatot. Egyszerre izgatott az új munkatársai miatt, és egyúttal irigy is, hiszen ezentúl nem ő lesz az egyetlen, aki úrnőjét szolgálhatja. *
– Ez… Nagyszerű. * Mondja, nem teljesen őszintén. Az ebédnek viszont mindenképp örül, hiszen olyan éhes, hogy egy fél vadkant meg bírna enni. *
– Jól aludtam. * Mondja, majd pár másodperc múlva hozzáteszi. *
– Köszönöm, úrnőm. * Most jön csak rá, hogy ez volt az első éjszakája a Sayqueves kúriában, úgyhogy kiegészíti magát. *
– Ez volt életem eddigi legszebb éjszakája. Nem is tudtam, hogy egy ágy lehet olyan puha, mint az enyém. És… * Felemeli kezét, ami már magában nagy szám, hiszen eddig nem lett volna mit felemelnie. *
– Nézze úrnőm, már szinte újra van karom! * Persze, hogyha nincs más, amit Alenia négyszemközt akar megbeszélni vele, el is indulhatnak lefelé a lépcsőn. Útközben még egyet kérdez. *
– Őket… Hogy találtad? * Megrázza fejét. *
– Mármint hogyan találta őket, úrnőm?
//Sayqueves kúria//
* Van mit kipihennie a félkezű szolgálónak, és szerencsére Alenia nem is zargatja idejekorán. Épp összetalálkoznak, amikor Atkira nagyot ásítva sétál a lépcső felé. Szeme csipás és a hosszú alvás ellenére fáradtnak tűnik. *
– Jó reggelt! * Mondja az illendőnél talán kicsivel lazább hangsúllyal, de talán nem annyira, hogy azt szóvá tegye a nő. Hiszen szegény még csak most kelt fel, kell egy kis idő, amíg eszébe jut az illem. Fáradt szemeivel pislog úrnőjére.
~ Mennyit aludhattam? ~ Merül fel benne közben a kérdés. *
– Új szolgálók? * Nagyon úgy hangzik. Alenia szorgosan tevékenykedett, amíg ő az igazak álmát aludta. Kicsit el is szégyelli magát emiatt, de most nem kér bocsánatot. Egyszerre izgatott az új munkatársai miatt, és egyúttal irigy is, hiszen ezentúl nem ő lesz az egyetlen, aki úrnőjét szolgálhatja. *
– Ez… Nagyszerű. * Mondja, nem teljesen őszintén. Az ebédnek viszont mindenképp örül, hiszen olyan éhes, hogy egy fél vadkant meg bírna enni. *
– Jól aludtam. * Mondja, majd pár másodperc múlva hozzáteszi. *
– Köszönöm, úrnőm. * Most jön csak rá, hogy ez volt az első éjszakája a Sayqueves kúriában, úgyhogy kiegészíti magát. *
– Ez volt életem eddigi legszebb éjszakája. Nem is tudtam, hogy egy ágy lehet olyan puha, mint az enyém. És… * Felemeli kezét, ami már magában nagy szám, hiszen eddig nem lett volna mit felemelnie. *
– Nézze úrnőm, már szinte újra van karom! * Persze, hogyha nincs más, amit Alenia négyszemközt akar megbeszélni vele, el is indulhatnak lefelé a lépcsőn. Útközben még egyet kérdez. *
– Őket… Hogy találtad? * Megrázza fejét. *
– Mármint hogyan találta őket, úrnőm?
979. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-02-07 11:41:54
Üzenet elküldve: 2026-02-07 11:41:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
//Sayqueves kúria//
*Már kezdi megszokni, hogy Atkira szájából többször hangzanak el bocsánatkérő szavak, mint bármi más. Reagálni már nem is igazán reagál rájuk, csupán biztató mosollyal jelzi, hogy nem haragszik. Ezek után hamar nyugovóra is térnek, ám Alenia nem alhatja sokáig az igazak álmát, ugyanis dolga van. Ideje pontot tenni a szolgálók kérdésére, hisz mégsem csinálhat mindent szegény Atkira egyedül. A férfit nem ébreszti fel, hagyja, hadd pihenje ki az elmúlt napok fáradalmait, ő azonban elkészülődik, elegánsan felöltözik és fogadja a jelentkezőket, kik a mai napon érkeznek hozzá azért, hogy az új Sayqueves kúria falai közt szolgáljanak. Sokakat meghallgat, de végül hosszas beszélgetéseket, tárgyalásokat követően sikerül meghoznia a döntését. Négy személy fog Atkira Glopye mellett a kisasszony szolgálatába állni.
Elsőként Lirenna Faelith, egy egészen fiatal, szőke elf leány, aki cselédként, szobalányként és szakácsként állja majd meg a helyét. Mellé Tharic Volm, egy meglett, ember inaslegény csatlakozik, aki lovászként és ezermesterként segíti majd a többiek munkáját. Az udvar és a kert szépségéért végül egy bohókás gnóm uraság, Nibrek Quenfiz felel majd, akit úgy tűnik, igazi művész lélekkel áldott meg a sors. Munkáinak krémje olyan, mintha igazi szobrokat készítene, csak épp növényekből. Végül, de nem utolsó sorban Vaelthir Osquenai, magas, barna hajú elf úr felel majd főleg a ház biztonságáért és a vendégek fogadásáért. Persze, azt szeretné, ha az összeállt kis csapatot végül majd Atkira vezetné, amint visszatér a magabiztossága. Így amint minden kérdést eldöntöttek, és új szolgálóinak elöljáróban kifizetett 200 aranyat
, fel is indul a férfi szobájába, hogy megnézze, felébredt-e már. Nem kell azonban a lépcsőn sem végig felmennie, félúton össze is találkoznak. Tekintete azonnal Atkira karjára réved, és egy széles mosollyal veszi tudomásul, hogy az áldás teszi a dolgát.*
- Atkira! Üdvözöllek! Pont téged kereslek. Szeretnélek bemutatni valakinek, illetve valakiknek, ugyanis Lirenna kisasszony és Vaelthir úr a mai nappal megkezdték munkájukat nálam. Holnaptól pedig még ketten érkeznek majd. Lirenna már készíti is az ebédet, úgyhogy gyere! Ma már nem követjük el a tegnapi hibát, bőséges és finom ételt ehetsz te is. *Meséli lelkesen az újdonságokat, szinte letámadva a hírekkel szerencsétlen Atkirát, amire kisvártatva rá is eszmél.*
- Oh, egyébként, hogy aludtál? *Pislog picit belepirulva, amiért nem ezzel az illedelmes kérdéssel kezdte az egészet.*
//Sayqueves kúria//
*Már kezdi megszokni, hogy Atkira szájából többször hangzanak el bocsánatkérő szavak, mint bármi más. Reagálni már nem is igazán reagál rájuk, csupán biztató mosollyal jelzi, hogy nem haragszik. Ezek után hamar nyugovóra is térnek, ám Alenia nem alhatja sokáig az igazak álmát, ugyanis dolga van. Ideje pontot tenni a szolgálók kérdésére, hisz mégsem csinálhat mindent szegény Atkira egyedül. A férfit nem ébreszti fel, hagyja, hadd pihenje ki az elmúlt napok fáradalmait, ő azonban elkészülődik, elegánsan felöltözik és fogadja a jelentkezőket, kik a mai napon érkeznek hozzá azért, hogy az új Sayqueves kúria falai közt szolgáljanak. Sokakat meghallgat, de végül hosszas beszélgetéseket, tárgyalásokat követően sikerül meghoznia a döntését. Négy személy fog Atkira Glopye mellett a kisasszony szolgálatába állni.
Elsőként Lirenna Faelith, egy egészen fiatal, szőke elf leány, aki cselédként, szobalányként és szakácsként állja majd meg a helyét. Mellé Tharic Volm, egy meglett, ember inaslegény csatlakozik, aki lovászként és ezermesterként segíti majd a többiek munkáját. Az udvar és a kert szépségéért végül egy bohókás gnóm uraság, Nibrek Quenfiz felel majd, akit úgy tűnik, igazi művész lélekkel áldott meg a sors. Munkáinak krémje olyan, mintha igazi szobrokat készítene, csak épp növényekből. Végül, de nem utolsó sorban Vaelthir Osquenai, magas, barna hajú elf úr felel majd főleg a ház biztonságáért és a vendégek fogadásáért. Persze, azt szeretné, ha az összeállt kis csapatot végül majd Atkira vezetné, amint visszatér a magabiztossága. Így amint minden kérdést eldöntöttek, és új szolgálóinak elöljáróban kifizetett 200 aranyat
, fel is indul a férfi szobájába, hogy megnézze, felébredt-e már. Nem kell azonban a lépcsőn sem végig felmennie, félúton össze is találkoznak. Tekintete azonnal Atkira karjára réved, és egy széles mosollyal veszi tudomásul, hogy az áldás teszi a dolgát.*- Atkira! Üdvözöllek! Pont téged kereslek. Szeretnélek bemutatni valakinek, illetve valakiknek, ugyanis Lirenna kisasszony és Vaelthir úr a mai nappal megkezdték munkájukat nálam. Holnaptól pedig még ketten érkeznek majd. Lirenna már készíti is az ebédet, úgyhogy gyere! Ma már nem követjük el a tegnapi hibát, bőséges és finom ételt ehetsz te is. *Meséli lelkesen az újdonságokat, szinte letámadva a hírekkel szerencsétlen Atkirát, amire kisvártatva rá is eszmél.*
- Oh, egyébként, hogy aludtál? *Pislog picit belepirulva, amiért nem ezzel az illedelmes kérdéssel kezdte az egészet.*
978. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-02-04 17:21:49
Üzenet elküldve: 2026-02-04 17:21:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Samonyr Rezidencia bejáratánál//
//Ysanee//
* Hosszú napon van túl, elege van a sok vásárlásból, társalgásból és úgy mindenből. Haza akar menni, enni akar és úgy nagyjából ennyit tervez a nap hátralevő részére. Még a gyilkolási vágy se olyan erős benne, egészen lenyugodott a romvárosban történtek óta.
Áthalad a selyemhídon csontvárosba, és perceken belül a Samonyr Rezidencia bejáratánál találja magát. Finom rózsaillat lengi körül, noha már nem olyan erősen, mint amikor elindult. Csakhogy amikor megérkezik, valami szokatlant tapasztal. Annyira talán nem is szokatlan, hiszen számos szolgáló van a háznál, így azok természetesen olykor ki-be járkálnak. De nem ám ez!
~ Ki ez a szajha? ~ Egy fiatal, csinos nő jön ki éppen a kapun. Norra nem épp féltékeny típus; úgy gondolja, hogy bármiféle félrelépés felett jobb szemet hunyni – mindkét fél részéről. De azt se tagadhatja, hogy most, hogy a nő épp szembejön vele, beindul a fantáziája. A fekete hajú némber lehetne akár új szolgáló is a háznál (habár felmerül a kérdés, hogy miért épp most és miért épp ő?) vagy egy másik ház szolgálója, s talán levelet hozott az urától. ~ De ahhoz is túl csinos. ~ Eszébe jut a lehetőség, hogy a könnyebb utat választja, és egyszerűen továbbmegy, elvégre tényleg nem érdekli különösebben, hogy hány helyen jár még Samonyr farka, amíg ő az egyetlen (leendő) Talwakr a háznál. De most mégis megjön a kedve hozzá, hogy nyomozót játsszon. *
– Kisasszony! * Szólítja meg az idegen nőt, és kedves mosollyal arcán int neki, hogy észrevegye. Végül még az is eszébe jut, hogy Samonyr említett valami távoli rokonokat vagy barátokat, bizonyos Tharisse ikerpárt, akik lehet, hogy beköltöznek hozzájuk egy időre. A névre persze már nem emlékszik. Emlékszik rá, mert meg lett mondva neki, hogy ne bántsa őket. Emiatt kissé elmegy a kedve az egésztől. Ám, ha már megszólította, csak kideríti, hogy valóban az ikerpár egyik tagjával van-e dolga vagy szabad préda. Habár egyelőre valószínűbbnek tartja azt a lehetőséget, hogy a hölgy Samonyr egyik szeretője a sok közül. Kész csoda, hogy eddig még nem futott össze egyikkel se! *
– Mondja, ez itt a Samonyr Rezidencia? * Folytatja. *
– Maga bizonyára az egyik szolgálója, ha nem tévedek. * Továbbra is kedvesen mosolyog rá, de azért próbálja úgy hangsúlyozni, hogy érezhető legyen, hogy érezhető legyen, hogy ha valóban egy szolgáló lenne, akkor Norra rangban felette állna. Csípőre tett kézzel, állát kissé megemelve várj a választ. *
//Ysanee//
* Hosszú napon van túl, elege van a sok vásárlásból, társalgásból és úgy mindenből. Haza akar menni, enni akar és úgy nagyjából ennyit tervez a nap hátralevő részére. Még a gyilkolási vágy se olyan erős benne, egészen lenyugodott a romvárosban történtek óta.
Áthalad a selyemhídon csontvárosba, és perceken belül a Samonyr Rezidencia bejáratánál találja magát. Finom rózsaillat lengi körül, noha már nem olyan erősen, mint amikor elindult. Csakhogy amikor megérkezik, valami szokatlant tapasztal. Annyira talán nem is szokatlan, hiszen számos szolgáló van a háznál, így azok természetesen olykor ki-be járkálnak. De nem ám ez!
~ Ki ez a szajha? ~ Egy fiatal, csinos nő jön ki éppen a kapun. Norra nem épp féltékeny típus; úgy gondolja, hogy bármiféle félrelépés felett jobb szemet hunyni – mindkét fél részéről. De azt se tagadhatja, hogy most, hogy a nő épp szembejön vele, beindul a fantáziája. A fekete hajú némber lehetne akár új szolgáló is a háznál (habár felmerül a kérdés, hogy miért épp most és miért épp ő?) vagy egy másik ház szolgálója, s talán levelet hozott az urától. ~ De ahhoz is túl csinos. ~ Eszébe jut a lehetőség, hogy a könnyebb utat választja, és egyszerűen továbbmegy, elvégre tényleg nem érdekli különösebben, hogy hány helyen jár még Samonyr farka, amíg ő az egyetlen (leendő) Talwakr a háznál. De most mégis megjön a kedve hozzá, hogy nyomozót játsszon. *
– Kisasszony! * Szólítja meg az idegen nőt, és kedves mosollyal arcán int neki, hogy észrevegye. Végül még az is eszébe jut, hogy Samonyr említett valami távoli rokonokat vagy barátokat, bizonyos Tharisse ikerpárt, akik lehet, hogy beköltöznek hozzájuk egy időre. A névre persze már nem emlékszik. Emlékszik rá, mert meg lett mondva neki, hogy ne bántsa őket. Emiatt kissé elmegy a kedve az egésztől. Ám, ha már megszólította, csak kideríti, hogy valóban az ikerpár egyik tagjával van-e dolga vagy szabad préda. Habár egyelőre valószínűbbnek tartja azt a lehetőséget, hogy a hölgy Samonyr egyik szeretője a sok közül. Kész csoda, hogy eddig még nem futott össze egyikkel se! *
– Mondja, ez itt a Samonyr Rezidencia? * Folytatja. *
– Maga bizonyára az egyik szolgálója, ha nem tévedek. * Továbbra is kedvesen mosolyog rá, de azért próbálja úgy hangsúlyozni, hogy érezhető legyen, hogy érezhető legyen, hogy ha valóban egy szolgáló lenne, akkor Norra rangban felette állna. Csípőre tett kézzel, állát kissé megemelve várj a választ. *
977. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-02-02 11:03:14
Üzenet elküldve: 2026-02-02 11:03:14
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
//Sayqueves kúria//
* Alenia segítségének hála fél kézzel is egész könnyen felül. Bár nehezére esik elfogadni úrnője szolgálatát, most nem makacskodik. Megeszi a mézet, majd türelmesen, egy helyben ülve várja a rendes vacsorát. Amikor megkapja a tányért, nagyjából két harapással el is tünteti az első szelet kenyeret. Csak utána jut eszébe, hogy ez így mekkora illetlenség. Lenyeli a falatot, aztán megszólal. *
– Köszönöm, úrnőm! * Ezután bizonyára Aleniának se lesz ellenére, ha a következő pár percben csak némán tömi magába az ételt. Amikor már visszatér az ereje, iszik is, aztán gondterhelt sóhajjal néz karjára. *
– Még egyszer elnézést kérek, úrnőm! Bocsánat… Azt hiszem, kimerültem. * Magyarázkodik, és mivel amúgy is a hálószobákba indultak nemrég, így bizonyára az ellen se lesz ellenvetés, hogy újra megpróbálkozzanak ezzel. Felmegy a szobájába, ezúttal ájulás nélkül, és miután lefekszik az ágyába, szinte azonnal elalszik. Ha reggel nincs tűzvész vagy nem kopogtatnak hangosan az ajtaján, jó tizenkét órát is alszik, majd farkaséhesen felébred. Karja egyértelműen nőtt és erősödött az éjszaka folyamán. Indul is a nappaliba, hogy egyen valamit. Szolgálói kötelességeivel egyelőre nem igazán foglalkozik. *
//Sayqueves kúria//
* Alenia segítségének hála fél kézzel is egész könnyen felül. Bár nehezére esik elfogadni úrnője szolgálatát, most nem makacskodik. Megeszi a mézet, majd türelmesen, egy helyben ülve várja a rendes vacsorát. Amikor megkapja a tányért, nagyjából két harapással el is tünteti az első szelet kenyeret. Csak utána jut eszébe, hogy ez így mekkora illetlenség. Lenyeli a falatot, aztán megszólal. *
– Köszönöm, úrnőm! * Ezután bizonyára Aleniának se lesz ellenére, ha a következő pár percben csak némán tömi magába az ételt. Amikor már visszatér az ereje, iszik is, aztán gondterhelt sóhajjal néz karjára. *
– Még egyszer elnézést kérek, úrnőm! Bocsánat… Azt hiszem, kimerültem. * Magyarázkodik, és mivel amúgy is a hálószobákba indultak nemrég, így bizonyára az ellen se lesz ellenvetés, hogy újra megpróbálkozzanak ezzel. Felmegy a szobájába, ezúttal ájulás nélkül, és miután lefekszik az ágyába, szinte azonnal elalszik. Ha reggel nincs tűzvész vagy nem kopogtatnak hangosan az ajtaján, jó tizenkét órát is alszik, majd farkaséhesen felébred. Karja egyértelműen nőtt és erősödött az éjszaka folyamán. Indul is a nappaliba, hogy egyen valamit. Szolgálói kötelességeivel egyelőre nem igazán foglalkozik. *
976. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-31 18:13:24
Üzenet elküldve: 2026-01-31 18:13:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
//Sayqueves kúria//
*Megkönnyebbülten sóhajt fel, mikor Atkira kinyitja a szemeit. Végig ott van vele, ezért ahogy a férfi megpróbál felülni, rögtön segítséget nyújt neki. Így már sokkal könnyebb dolga van, mint amikor a mozdulatlan, minden erejét elveszített testet kellett volna cibálnia.*
- Elájultál. Nem sok idő telt el, legfeljebb egy fertályóra. Gyere, feküdj a kanapéra! Ott sokkal kényelmesebb lesz. *A bocsánatkérésre nem felel, hisz egyértelműen nem Atkira tehet erről az egészről. Ehelyett, ha van benne annyi erő, hogy el tudjon menni a hófehér kanapék egyikéhez, akkor támogatva kíséri őt oda, és ha lefekszik, akkor újra be is takargatja őt.*
- Egyél egy kanál mézet! Az majd segít addig még szerzek valami ennivalót. *Megint csak Atkira „engedelmességére” lesz szüksége ahhoz, hogy a gyógyulás reményében egy kis cukorsokkot okozhasson a szervezetének, de ha szolgálója partner benne, akkor egy kanálka mézzel valóban meg is eteti.*
- Jól van. Mindjárt jövök! Csinálok ételt. *Ha nem marasztalják, akkor el is tűnik, hogy a konyha felé vegye az irányt. A sors furcsa fintora, hogy az első közös vacsorájukat nem a szolgáló készíti el, hanem ő. Nem is közös az igazán, mert magának nem készít semmit, csupán Atkira számára vág néhány bénácska szelet kenyeret, mellé sajtot és sonkát és némi zöldséget rak a tányérra. Szendvicset nem csinál belőle, hisz most a szépségnél fontosabb, hogy szegény gyorsan ételhez jusson, és egyébként is, az általa csinált szendvics minden volna, csak nem szép. Mindenesetre, mikor elkészül, sietve indul vissza a társalgó felé, hogy kiszolgálja a szolgálót.*
//Sayqueves kúria//
*Megkönnyebbülten sóhajt fel, mikor Atkira kinyitja a szemeit. Végig ott van vele, ezért ahogy a férfi megpróbál felülni, rögtön segítséget nyújt neki. Így már sokkal könnyebb dolga van, mint amikor a mozdulatlan, minden erejét elveszített testet kellett volna cibálnia.*
- Elájultál. Nem sok idő telt el, legfeljebb egy fertályóra. Gyere, feküdj a kanapéra! Ott sokkal kényelmesebb lesz. *A bocsánatkérésre nem felel, hisz egyértelműen nem Atkira tehet erről az egészről. Ehelyett, ha van benne annyi erő, hogy el tudjon menni a hófehér kanapék egyikéhez, akkor támogatva kíséri őt oda, és ha lefekszik, akkor újra be is takargatja őt.*
- Egyél egy kanál mézet! Az majd segít addig még szerzek valami ennivalót. *Megint csak Atkira „engedelmességére” lesz szüksége ahhoz, hogy a gyógyulás reményében egy kis cukorsokkot okozhasson a szervezetének, de ha szolgálója partner benne, akkor egy kanálka mézzel valóban meg is eteti.*
- Jól van. Mindjárt jövök! Csinálok ételt. *Ha nem marasztalják, akkor el is tűnik, hogy a konyha felé vegye az irányt. A sors furcsa fintora, hogy az első közös vacsorájukat nem a szolgáló készíti el, hanem ő. Nem is közös az igazán, mert magának nem készít semmit, csupán Atkira számára vág néhány bénácska szelet kenyeret, mellé sajtot és sonkát és némi zöldséget rak a tányérra. Szendvicset nem csinál belőle, hisz most a szépségnél fontosabb, hogy szegény gyorsan ételhez jusson, és egyébként is, az általa csinált szendvics minden volna, csak nem szép. Mindenesetre, mikor elkészül, sietve indul vissza a társalgó felé, hogy kiszolgálja a szolgálót.*
975. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-31 12:25:19
Üzenet elküldve: 2026-01-31 12:25:19
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
//Sayqueves kúria//
* Szó sincs mérgezésről, Atkira kizárólag kecskebékát evett a romvárosi kalandja alatt, nem valamiféle mérgező varangyot. Viszont teste eddig bírta, ő pedig túl fáradt és talán túl büszke volt ahhoz, hogy jelezze úrnőjének, hogy mindjárt elájult. Amikor magához tér, még mindig fáradt, viszont egyértelműen érzi, hogy gyomra akár egy kiszáradt kút, olyan üres. Homlokát ráncolva néz körbe, és rögtön megpróbálom felülni. *
– Mi történt? * Próbálja összerakni a történteket, de még minden olyan homályos, hogy nem tudja összerakni a teljes történetet. Alenia valahol a közelében kell, hogy legyen, így felé néz. *
– Mennyi idő telt el? * Ezután azonban gyomra nagyot kordul, ahogy megpróbál teljesen felülni rögtönzött ágyából. *
– Éhes vagyok, úrnőm. Bocsánat.
//Sayqueves kúria//
* Szó sincs mérgezésről, Atkira kizárólag kecskebékát evett a romvárosi kalandja alatt, nem valamiféle mérgező varangyot. Viszont teste eddig bírta, ő pedig túl fáradt és talán túl büszke volt ahhoz, hogy jelezze úrnőjének, hogy mindjárt elájult. Amikor magához tér, még mindig fáradt, viszont egyértelműen érzi, hogy gyomra akár egy kiszáradt kút, olyan üres. Homlokát ráncolva néz körbe, és rögtön megpróbálom felülni. *
– Mi történt? * Próbálja összerakni a történteket, de még minden olyan homályos, hogy nem tudja összerakni a teljes történetet. Alenia valahol a közelében kell, hogy legyen, így felé néz. *
– Mennyi idő telt el? * Ezután azonban gyomra nagyot kordul, ahogy megpróbál teljesen felülni rögtönzött ágyából. *
– Éhes vagyok, úrnőm. Bocsánat.
974. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-31 08:06:37
Üzenet elküldve: 2026-01-31 08:06:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
//Sayqueves kúria//
*Atkira előtt halad a lépcsők felé, így a rosszullétére már csak akkor figyel fel, mikor amaz erőtlenül, eszméletét vesztve koppan a földön.*
- Atkira! *Szólítja kétségbeesetten felé fordulva, majd a kezdeti ijedtség után odasiet hozzá és leguggol mellé. Elsőre fogalma sincs mi történhetett, de azt szokták mondani, hogy ha valamibe energiát fektet az elf, az nem azonnal térül meg. Most, ebben a helyzetben áldhatja az édesanyját, amiért arra kötelezte, hogy rengeteg könyvet olvasson és tanuljon kislány korából, mert így pontosan tudja, mit kell tennie. Elsőként azt méri fel, hogy Atkira lélegzik-e, s ebből a szempontból szerencsére megnyugodhat. Másodikként sérülést keres rajta, amit akár az esés okozhatott, de nem talál semmi komolyat. Láza nincs, a bőre nem színeződött el, görcs jeleit sem tapasztalja.*
~Nem méreg, és nem is beteg… Kimerült.~ *Állapítja meg hamar, majd a szobában körbenézve próbálja kitalálni, hogy mit tegyen. A kanapékat megpillantva azonnal megpróbálja valamelyest felemelni a férfi testét, hogy oda tudja húzni és kényelmesen lefektetni, de sajnos meg sem bírja mozdítani. Gyors újratervezés után több meleg takarót hoz, melyekből néhányat Atkira alá gyömöszöl, hogy ne a hideg márványpadlón kelljen feküdnie, az utolsóval pedig betakargatja őt.*
~Egész nap nem evett. És a varázslat!~ *Hirtelen rájön, hogy valószínűleg az ő hibája ez az egész. Az amúgy is legyengült férfi szervezetét terhelte meg a varázslattal.*
~Nem szabad kiszáradnia.~ *Az újabb megállapítás után tiszta vízért és mézért szalad el, melyekkel ájultan nem próbálja megitatni a férfit, csupán az ajkait nedvesíti be a vízzel, hogy óvja őt a kiszáradástól. Ezek után nem tud mást tenni, mint várni, hogy magához térjen.*
//Sayqueves kúria//
*Atkira előtt halad a lépcsők felé, így a rosszullétére már csak akkor figyel fel, mikor amaz erőtlenül, eszméletét vesztve koppan a földön.*
- Atkira! *Szólítja kétségbeesetten felé fordulva, majd a kezdeti ijedtség után odasiet hozzá és leguggol mellé. Elsőre fogalma sincs mi történhetett, de azt szokták mondani, hogy ha valamibe energiát fektet az elf, az nem azonnal térül meg. Most, ebben a helyzetben áldhatja az édesanyját, amiért arra kötelezte, hogy rengeteg könyvet olvasson és tanuljon kislány korából, mert így pontosan tudja, mit kell tennie. Elsőként azt méri fel, hogy Atkira lélegzik-e, s ebből a szempontból szerencsére megnyugodhat. Másodikként sérülést keres rajta, amit akár az esés okozhatott, de nem talál semmi komolyat. Láza nincs, a bőre nem színeződött el, görcs jeleit sem tapasztalja.*
~Nem méreg, és nem is beteg… Kimerült.~ *Állapítja meg hamar, majd a szobában körbenézve próbálja kitalálni, hogy mit tegyen. A kanapékat megpillantva azonnal megpróbálja valamelyest felemelni a férfi testét, hogy oda tudja húzni és kényelmesen lefektetni, de sajnos meg sem bírja mozdítani. Gyors újratervezés után több meleg takarót hoz, melyekből néhányat Atkira alá gyömöszöl, hogy ne a hideg márványpadlón kelljen feküdnie, az utolsóval pedig betakargatja őt.*
~Egész nap nem evett. És a varázslat!~ *Hirtelen rájön, hogy valószínűleg az ő hibája ez az egész. Az amúgy is legyengült férfi szervezetét terhelte meg a varázslattal.*
~Nem szabad kiszáradnia.~ *Az újabb megállapítás után tiszta vízért és mézért szalad el, melyekkel ájultan nem próbálja megitatni a férfit, csupán az ajkait nedvesíti be a vízzel, hogy óvja őt a kiszáradástól. Ezek után nem tud mást tenni, mint várni, hogy magához térjen.*
973. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-30 14:49:14
Üzenet elküldve: 2026-01-30 14:49:14
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
//Sayqueves kúria//
* Meghallja Alenia szavait, de akárhogy is akarja, nem tudja elfogadni azokat egészen. Nem érzi igazságosnak Eeyrt. Arra választ kap, hogy úrnője miért őt választotta, de arra nem, hogy Eeyr miért nem hagyta meghalni a mocsárban, miközben annyi sok szenvedést tétlenül néz. Minél többet hall Aleniáról, annál inkább tiszteli. Az árvaház sem Eeyr ötlete volt, ebben biztos. Talán fizetett Eeyr egyetlen aranyat is az árvák javára? Ha el nem is fogadja mindezt, de jobbnak látja nem tovább erőltetni a dolgot, mielőtt még Alenia tényleg dühös lenne rá.
Amikor úrnője a felsorolására ad igencsak kielégítő választ, akkor végre egy kicsit megnyugszik. Nagyot bólint a végén, és mivel Alenia is nyugovóra térne, ő se akar tovább gondolkodni ezeken. Holnap tiszta fejjel, kipihenten talán már egészen máshogy látja majd a dolgokat. Gyorsan feláll, és követi a nőt, de még a lépcsőig se ér el, amikor egyszer csak összeesik és elveszti eszméletét. *
//Sayqueves kúria//
* Meghallja Alenia szavait, de akárhogy is akarja, nem tudja elfogadni azokat egészen. Nem érzi igazságosnak Eeyrt. Arra választ kap, hogy úrnője miért őt választotta, de arra nem, hogy Eeyr miért nem hagyta meghalni a mocsárban, miközben annyi sok szenvedést tétlenül néz. Minél többet hall Aleniáról, annál inkább tiszteli. Az árvaház sem Eeyr ötlete volt, ebben biztos. Talán fizetett Eeyr egyetlen aranyat is az árvák javára? Ha el nem is fogadja mindezt, de jobbnak látja nem tovább erőltetni a dolgot, mielőtt még Alenia tényleg dühös lenne rá.
Amikor úrnője a felsorolására ad igencsak kielégítő választ, akkor végre egy kicsit megnyugszik. Nagyot bólint a végén, és mivel Alenia is nyugovóra térne, ő se akar tovább gondolkodni ezeken. Holnap tiszta fejjel, kipihenten talán már egészen máshogy látja majd a dolgokat. Gyorsan feláll, és követi a nőt, de még a lépcsőig se ér el, amikor egyszer csak összeesik és elveszti eszméletét. *
972. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-29 17:59:15
Üzenet elküldve: 2026-01-29 17:59:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
//Sayqueves kúria//
*Hosszú és küzdelmes percek telnek el számára is, míg végül szinte teljesen belefeledkezve a mesélésbe előadja történetét. A saját történetét, azt, mi a mostani jelenéhez vezetett, s ahhoz, hogy az az Alenia lehessen, aki ma már őszinte kedvességgel és segítőkész tekintettel képes nézni a rászorulókra. Nem egy gőgös nemes már. Ezért nyitotta meg barátnője javaslatára az árvaházat, és ezért segített Atkirán is.
Mondandója végeztél elhalkul, hangja néma csendbe torkollik, ami egy végtelennek tűnő fél percig tart, míg szolgálója végül meg nem töri azzal, hogy megszólítja őt. Nem bánja, ugyanazzal a kedvességgel pillant a férfi szemeibe, mint eddig is. Meghallgatja őt, és érteni is véli a kétséget, mit most megfogalmaz az istenekkel, köztük Eeyr istennővel szemben is. Ezért sem haragszik rá. Elsőre nem szól semmit, így Atkirának van ideje tovább szőni a saját történetét a mocsárról, a hatalmas, szürke farkasról és arról, hogy menekült meg a haláltól. Attól, hogy a mocsár mélyén érje a szörnyű vége. Végül most ő az, ki a csendbe burkolózik, míg átgondolhatja, mit is válaszolhatna ennyi kérdésre, míg úgy nem dönt, hogy szépen sorban, lassan megválaszolja őket.*
- Az istenek indokai általában kifürkészhetetlenek. Úgy tűnik, mintha nem volnának egyértelműek vagy logikusak a szándékaik, de nem így van. Mindenre megvan az okuk, csak mi halandók ezt nem mindig láthatjuk vagy érthetjük. Arra kérlek, hogy ne kételkedj Eeyr jóságában, és végképp ne akarj engem fölé emelni! Én nem vagyok isten, én csak egy nemeslány vagyok, aki őt szolgálja. *Mosolyodik el, majd egy újabb, ám ezúttal sokkal rövidebb szünetet tart, mielőtt válaszolna a többi kérdésre.*
- Hogy miért téged választottalak, azt már elmondtam a történetemmel. Azért, mert a te szenvedésed érintett meg a legjobban, azért, mert ezt én is átéltem. Ám, ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnék segíteni másoknak. Van egy árvaházam is, ahol sok éhező kisgyermeknek adunk otthont, olyanoknak, akik eddig az utcán fáztak, pont úgy, mint te is. *Magyarázza. Itt eszébe jut Drameiloten is, melynek okán egy pillanatra elszomorodik. Az viszont biztos, hogy a szegényekért ő is sokat tesz.*
- A fizetéseddel azt teszel majd, amit szeretnél, csak arra kérlek, hogy vigyázz rá! Én azt szeretném, ha jó komornyikom vagy a kocsisom lennél, esetleg mindkettő. Amint újra erőd teljében leszel, igen, jó ötletnek tartanám, ha megtanulnál lovagolni, hintót vezetni, illetve az emberekkel bánni, hogy ha majd többen is lesztek szolgálók, te legyél az, akitől utasítást vagy segítséget kérnek. Emellett nem bánnám azt sem, ha meg tudnád védeni a házat, a fegyverforgatást is támogatom. Ha szükséges, pénzt is adok rá, de csak ha megígéred, hogy soha nem használod rosszra ezt a tudást. *Mondja, majd óvatosan feláll a kanapéról.*
- Most azonban javaslom, hogy térjünk nyugovóra. Hosszú nap van mögöttünk, te pedig még nem is próbálhattad ki az ágyad. *Mosolyog újra, majd el is indul az emelet felé, arra számítva, hogy Atkira követi.*
//Sayqueves kúria//
*Hosszú és küzdelmes percek telnek el számára is, míg végül szinte teljesen belefeledkezve a mesélésbe előadja történetét. A saját történetét, azt, mi a mostani jelenéhez vezetett, s ahhoz, hogy az az Alenia lehessen, aki ma már őszinte kedvességgel és segítőkész tekintettel képes nézni a rászorulókra. Nem egy gőgös nemes már. Ezért nyitotta meg barátnője javaslatára az árvaházat, és ezért segített Atkirán is.
Mondandója végeztél elhalkul, hangja néma csendbe torkollik, ami egy végtelennek tűnő fél percig tart, míg szolgálója végül meg nem töri azzal, hogy megszólítja őt. Nem bánja, ugyanazzal a kedvességgel pillant a férfi szemeibe, mint eddig is. Meghallgatja őt, és érteni is véli a kétséget, mit most megfogalmaz az istenekkel, köztük Eeyr istennővel szemben is. Ezért sem haragszik rá. Elsőre nem szól semmit, így Atkirának van ideje tovább szőni a saját történetét a mocsárról, a hatalmas, szürke farkasról és arról, hogy menekült meg a haláltól. Attól, hogy a mocsár mélyén érje a szörnyű vége. Végül most ő az, ki a csendbe burkolózik, míg átgondolhatja, mit is válaszolhatna ennyi kérdésre, míg úgy nem dönt, hogy szépen sorban, lassan megválaszolja őket.*
- Az istenek indokai általában kifürkészhetetlenek. Úgy tűnik, mintha nem volnának egyértelműek vagy logikusak a szándékaik, de nem így van. Mindenre megvan az okuk, csak mi halandók ezt nem mindig láthatjuk vagy érthetjük. Arra kérlek, hogy ne kételkedj Eeyr jóságában, és végképp ne akarj engem fölé emelni! Én nem vagyok isten, én csak egy nemeslány vagyok, aki őt szolgálja. *Mosolyodik el, majd egy újabb, ám ezúttal sokkal rövidebb szünetet tart, mielőtt válaszolna a többi kérdésre.*
- Hogy miért téged választottalak, azt már elmondtam a történetemmel. Azért, mert a te szenvedésed érintett meg a legjobban, azért, mert ezt én is átéltem. Ám, ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnék segíteni másoknak. Van egy árvaházam is, ahol sok éhező kisgyermeknek adunk otthont, olyanoknak, akik eddig az utcán fáztak, pont úgy, mint te is. *Magyarázza. Itt eszébe jut Drameiloten is, melynek okán egy pillanatra elszomorodik. Az viszont biztos, hogy a szegényekért ő is sokat tesz.*
- A fizetéseddel azt teszel majd, amit szeretnél, csak arra kérlek, hogy vigyázz rá! Én azt szeretném, ha jó komornyikom vagy a kocsisom lennél, esetleg mindkettő. Amint újra erőd teljében leszel, igen, jó ötletnek tartanám, ha megtanulnál lovagolni, hintót vezetni, illetve az emberekkel bánni, hogy ha majd többen is lesztek szolgálók, te legyél az, akitől utasítást vagy segítséget kérnek. Emellett nem bánnám azt sem, ha meg tudnád védeni a házat, a fegyverforgatást is támogatom. Ha szükséges, pénzt is adok rá, de csak ha megígéred, hogy soha nem használod rosszra ezt a tudást. *Mondja, majd óvatosan feláll a kanapéról.*
- Most azonban javaslom, hogy térjünk nyugovóra. Hosszú nap van mögöttünk, te pedig még nem is próbálhattad ki az ágyad. *Mosolyog újra, majd el is indul az emelet felé, arra számítva, hogy Atkira követi.*
971. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-26 16:17:47
Üzenet elküldve: 2026-01-26 16:17:47
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
//Sayqueves kúria//
* Nagyot kő esik le a szívéről. Kifújja magát, és leül Aleniával szemben. Nem mer igazán elkényelmesedni, nehogy még úgy tűnjön, hogy túlságosan otthon érzi magát. Egyenes háttal, vigyázzülésben hallgatja végig a nő történetét, ami hamar sokkal sötétebb tónusúvá válik, mint amire számított. Nem kellemes ilyen történetet hallgatni, kiváltképp, hogy úrnője szenvedte el az egészet. A történet vége felé Atkira arcán egy könnycsepp fut végig, és legszívesebben megölelné a nőt, amiért ennyi szörnyűséget át kellett élnie – egy részét ráadásul vele együtt. Ám az ölelés egész biztosan nem tartozik egy szolgáló repertoárjába, ezért csak fészkelődik kicsit a helyén, és remegő kezét térdére teszi. Annyi minden hangzott el, hogy nem is tudja, mire reagáljon először. Jó fél perc is eltelhet néma csendben, ekkor szólal csak meg a férfi. Ekkor se azért, mert kitalálta, hogy mit mondjon, hanem csak, hogy Alenia ne higgye azt, hogy szó nélkül akarja hagyni ezt az egészet. *
– Úrnőm! * Kezd bele. Hangja meghatott, keveredik benne a gyász és a harag. Azt ugyan látja, hogy úrnője ujja, sőt mi több, keze a helyén van, de tudja, hogy a sérülések nem csak az ember testén, hanem lelkében is nyomot hagynak. Bizonyára hasonlóképpen van ez az elfeknél is. Bár Alenia messze a leggyönyörűbb teremtés, akivel valaha találkozott, most már látja rajta, hogy az ő nemesi élete se csupa móka és kacagás. Amiatt kiváltképp rosszul érzi magát, hogy a lázadást az ő fajtája robbantotta ki, de ezt azért mégsem lenne célravezető megemlíteni. Inkább összeszedi gondolatait, gyorsan megtörli arcát, mielőtt túl feltűnő lenne a sírása, és újra megszólal. *
– Nem értem, az istenek mit miért tesznek. Hogy miért hagyják, hogy ilyen szörnyűségek történjenek egy olyan… Csodás elffel, mint maga. Kérem, ne haragudjon meg rám emiatt, de Eeyrnek kéne bűnbocsánatot kérnie magától! Az istennő annyi bűn fölött huny szemet nap, mint nap, de maga… Magának nincs párja jóságban ezen a világon… És talán más világon sincs. Úrnőm! * Elakad szava. Kétszer átgondolja, amit mondani akar, de mivel megígérte úrnőjének, hogy mindig őszinte lesz vele ezentúl, most is kimondja, amit gondol. *
– Úrnőm, én akkor találtam Eeyrre, amikor a mocsárból próbáltam kimászni. Azelőtt a sötétséghez imádkoztam, de… De Eeyr egy hatalmas szürke farkas képében jelent meg előttem és erőt adott, hogy eljussak a városig. Nem sokkal utána talált rám úrnőm. Egész biztos vagyok benne, hogy ez az istennő akarata volt, de most már azt is látom, hogy Eeyr nem mindig igazságos. Miért nem segít minden éhezőnek az utcán? Miért engem küldött maga mellé? Miért én? Kérem, mondja meg, mit kell tennem? Hogyan tudnék jobb szolgálója lenni? Tanuljak mágiát vagy kardforgatást, hogy megvédhessem? Vagy írni tanuljak? Esetleg lovagolni? Vegyek fényes páncélt a fizetésemből? Úrnőm, én nem tudom, hogy máshogy fejezhetném ki szeretetemet… csodálatomat, tiszteletemet úrnőm iránt!
//Sayqueves kúria//
* Nagyot kő esik le a szívéről. Kifújja magát, és leül Aleniával szemben. Nem mer igazán elkényelmesedni, nehogy még úgy tűnjön, hogy túlságosan otthon érzi magát. Egyenes háttal, vigyázzülésben hallgatja végig a nő történetét, ami hamar sokkal sötétebb tónusúvá válik, mint amire számított. Nem kellemes ilyen történetet hallgatni, kiváltképp, hogy úrnője szenvedte el az egészet. A történet vége felé Atkira arcán egy könnycsepp fut végig, és legszívesebben megölelné a nőt, amiért ennyi szörnyűséget át kellett élnie – egy részét ráadásul vele együtt. Ám az ölelés egész biztosan nem tartozik egy szolgáló repertoárjába, ezért csak fészkelődik kicsit a helyén, és remegő kezét térdére teszi. Annyi minden hangzott el, hogy nem is tudja, mire reagáljon először. Jó fél perc is eltelhet néma csendben, ekkor szólal csak meg a férfi. Ekkor se azért, mert kitalálta, hogy mit mondjon, hanem csak, hogy Alenia ne higgye azt, hogy szó nélkül akarja hagyni ezt az egészet. *
– Úrnőm! * Kezd bele. Hangja meghatott, keveredik benne a gyász és a harag. Azt ugyan látja, hogy úrnője ujja, sőt mi több, keze a helyén van, de tudja, hogy a sérülések nem csak az ember testén, hanem lelkében is nyomot hagynak. Bizonyára hasonlóképpen van ez az elfeknél is. Bár Alenia messze a leggyönyörűbb teremtés, akivel valaha találkozott, most már látja rajta, hogy az ő nemesi élete se csupa móka és kacagás. Amiatt kiváltképp rosszul érzi magát, hogy a lázadást az ő fajtája robbantotta ki, de ezt azért mégsem lenne célravezető megemlíteni. Inkább összeszedi gondolatait, gyorsan megtörli arcát, mielőtt túl feltűnő lenne a sírása, és újra megszólal. *
– Nem értem, az istenek mit miért tesznek. Hogy miért hagyják, hogy ilyen szörnyűségek történjenek egy olyan… Csodás elffel, mint maga. Kérem, ne haragudjon meg rám emiatt, de Eeyrnek kéne bűnbocsánatot kérnie magától! Az istennő annyi bűn fölött huny szemet nap, mint nap, de maga… Magának nincs párja jóságban ezen a világon… És talán más világon sincs. Úrnőm! * Elakad szava. Kétszer átgondolja, amit mondani akar, de mivel megígérte úrnőjének, hogy mindig őszinte lesz vele ezentúl, most is kimondja, amit gondol. *
– Úrnőm, én akkor találtam Eeyrre, amikor a mocsárból próbáltam kimászni. Azelőtt a sötétséghez imádkoztam, de… De Eeyr egy hatalmas szürke farkas képében jelent meg előttem és erőt adott, hogy eljussak a városig. Nem sokkal utána talált rám úrnőm. Egész biztos vagyok benne, hogy ez az istennő akarata volt, de most már azt is látom, hogy Eeyr nem mindig igazságos. Miért nem segít minden éhezőnek az utcán? Miért engem küldött maga mellé? Miért én? Kérem, mondja meg, mit kell tennem? Hogyan tudnék jobb szolgálója lenni? Tanuljak mágiát vagy kardforgatást, hogy megvédhessem? Vagy írni tanuljak? Esetleg lovagolni? Vegyek fényes páncélt a fizetésemből? Úrnőm, én nem tudom, hogy máshogy fejezhetném ki szeretetemet… csodálatomat, tiszteletemet úrnőm iránt!
970. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-24 17:42:29
Üzenet elküldve: 2026-01-24 17:42:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
//Sayqueves kúria//
*Nem fontos, hogy mennyi ideig tart Atkirának behordani a fát, és az sem, hogy mennyi időt pepecsel el azzal, hogy be tudja gyújtani a tüzet a kandallóban. A végeredmény számít csupán, az, hogy a kandalló fénye végül hangulatosan világítja meg a nappalit, melege pedig átjárja az egész termet, és ennek köszönhetően szépen, lassan biztonságban érezhetik magukat az odakint tomboló, zord időjárás elől.*
- Semmi baj, Atkira. Sikerült, és ez a lényeg. Hálás vagyok érte. Most foglalj kérlek helyet! Elmesélem neked a történetet, melyet szerettem volna. *Int az egyik kanapé felé, ahová szeretne, ha a férfi leülne, ő maga pedig az azzal szemben lévő ülőalkalmatosságon találja meg a helyét. Kényelmesen elhelyezkedik, lábait keresztbe fonja egymáson, hátát a támlának dönti.*
- A történet rólam szól. *Kezd bele mondandójába néhány pillanatnyi csendet követően.* Egy életre szóló leckét kaptam Eeyrtől, melyből megtanultam, hogy a fényűzés, a szép ruhák, a sok finom étel… a nemesi lét úgy önmagában nem egy jog, melyet nemesként megformálhatok magamnak, hanem egy ajándék. Nem érdekelt, hogyan élnek mások, mert nekem mindenem megvolt. Egy valamit hiányoltam csupán, a szabadságomat. Négy fal közé bezárva kellett éjt nappallá téve tanulnom, hogy a szüleim elégedettek legyenek velem, és egymást követő bálok tömkelegén kellett tetszelegnem olyan kérők előtt, akik egyáltalán nem tetszettek nekem. Egyik nap a barátnőmmel megszöktem az egyik ilyen bálról. Az erdőszéli tisztást akartuk csak megnézni, hogy lássunk egy keveset a természetből, de akkor még nem tudtuk, hogy ez a nap lesz a rémálmaink kezdete. Banditák támadtak ránk. Mindkettőnket leütöttek, a barátnőmet, Luninarit ott hagyták ájultan, engem pedig magukkal hurcoltak. Egy hideg, sötét, nyirkos pincében ébredtem fel egy székhez kötözve. Nagyon féltem. Hamarosan megjelent egy újabb fickó, egy az elrablóim közül, és hamar kiderült, hogy azért raboltak el engem, mert a bátyámat egy illetlen, rangon aluli házasságba akarták kényszeríteni, hogy a hírneve csorbát szenvedjen. Aleimord nem akart eleget tenni a követelésnek, ezért kínozni akartak engem. Undorító, zöld löttyel etettek, de nem ez volt a legrosszabb. Levágták az egyik ujjamat, és visszaküldték a bátyámnak. *Jobb kezét maga elé emeli, mely Eeyrnek hála újra ép, mind az öt ujja megvan és egészséges. Sóhajt egyet, összeszedi a gondolatait, visszafojtja a könnyeit és folytatja.*
- Aleimord végül engedett a követelésnek. A szerelme helyett egy Natalayda nevű lányt vett feleségül. Kedves lány volt, és örök hálával tartozom neki, amiért hajlandó volt erre. Engem „szabadon engedtek”, de az sem volt megváltás. A kezeimet hátra kötözték, a szemeimre kendőt kötöttek, és úgy engedtek utamra. Ugyanolyan hideg volt aznap is, mint ma. Azt hittem, többé nem érek már haza, hogy odakint fogok megfagyni, de az istennő akkor is vigyázott rám. Eeyr temploma alatt találtak rám a barátaim, hazavittek, és akkor azt hittük, minden szörnyűség véget ért. Tévedtünk. *Csóválja meg a fejét, s arcán közbe látszik, hogy felzaklatják ezek az emlékek, de folytatja.*
- Kitört a lázadás. Egy elf orvos gondozta a levágott ujjam után maradt sebet, de nem volt elég ideje, hogy meggyógyítson, és nekem sem, hogy pihenhessek. Menekülnünk kellett, én pedig egyre rosszabbul éreztem magam. Minden homályos volt, járni már képtelen voltam. Hogy ezek után mi történt, nem emlékszem, de úgy tértem magamhoz, hogy a jobb karom teljes egészében hiányzik. Az orvos és a bátyám volt ott a romos házban. Úgy éreztem, hogy elárultak, gyűlöltem őket, amiért ezt tették velem, pedig ők csak megmentették az életem. Ép gondolatok nélkül rohantam el előlük olyan messzire, hogy ők már nem találtak rám. Napokig a Szegénynegyed utcáin bujkáltam, senkit nem érdekelt, hogy ki vagyok, senki nem akart segíteni rajtam. Ott már nem számított, hogy nemes vagyok. Aztán végül Eeyr fénye újra rám világított. Néhány pap talált rám, akik elbújtattak engem egy kolostorban, ahol volt időm újra megtalálni önmagam. Egy új önmagam, aki már nem egy gőgös nemeslány, hanem olyasvalaki, aki szeretne segíteni másoknak. Az egyik karom hiányzott, nem voltam többé szép, nem voltam képes olyan egyszerű dolgokra sem, mint az írás. Újra kellett tanulnom mindent, de megérte. Megérte minden, mert ebből az egészből egy nagyon fontos dolgot tanított nekem Eeyr. Azt, hogy ha tudok, segítenem kell másoknak. Nemrégiben meglátogattam a templomot, és arra kértem Eeyrt, hogy ha méltónak talál, adja vissza a szépségem, és ő meghallgatott. Azóta van nekem is újra két ép karom. Érted már, Atkira? Ezért mentem oda hozzád a főtéren, ezért akartam és akarok ennyire segíteni rajtad, mert a saját történetemre emlékeztet a te sorsod, és nem akarom hagyni, hogy bárki úgy szenvedjen, ahogy nekem kellett. *Kezeit az ölébe ejti, és erőtlenül bámul maga elé, de végül határozottan pillant fel a vele szemben ülőre. Bárhogy is lesz, meg akarja adni Atkirának azt a jobb életet, mi neki is ugyanúgy jár, mint ahogy őt magát is feloldozta az istennő a bűnei alól.*
//Sayqueves kúria//
*Nem fontos, hogy mennyi ideig tart Atkirának behordani a fát, és az sem, hogy mennyi időt pepecsel el azzal, hogy be tudja gyújtani a tüzet a kandallóban. A végeredmény számít csupán, az, hogy a kandalló fénye végül hangulatosan világítja meg a nappalit, melege pedig átjárja az egész termet, és ennek köszönhetően szépen, lassan biztonságban érezhetik magukat az odakint tomboló, zord időjárás elől.*
- Semmi baj, Atkira. Sikerült, és ez a lényeg. Hálás vagyok érte. Most foglalj kérlek helyet! Elmesélem neked a történetet, melyet szerettem volna. *Int az egyik kanapé felé, ahová szeretne, ha a férfi leülne, ő maga pedig az azzal szemben lévő ülőalkalmatosságon találja meg a helyét. Kényelmesen elhelyezkedik, lábait keresztbe fonja egymáson, hátát a támlának dönti.*
- A történet rólam szól. *Kezd bele mondandójába néhány pillanatnyi csendet követően.* Egy életre szóló leckét kaptam Eeyrtől, melyből megtanultam, hogy a fényűzés, a szép ruhák, a sok finom étel… a nemesi lét úgy önmagában nem egy jog, melyet nemesként megformálhatok magamnak, hanem egy ajándék. Nem érdekelt, hogyan élnek mások, mert nekem mindenem megvolt. Egy valamit hiányoltam csupán, a szabadságomat. Négy fal közé bezárva kellett éjt nappallá téve tanulnom, hogy a szüleim elégedettek legyenek velem, és egymást követő bálok tömkelegén kellett tetszelegnem olyan kérők előtt, akik egyáltalán nem tetszettek nekem. Egyik nap a barátnőmmel megszöktem az egyik ilyen bálról. Az erdőszéli tisztást akartuk csak megnézni, hogy lássunk egy keveset a természetből, de akkor még nem tudtuk, hogy ez a nap lesz a rémálmaink kezdete. Banditák támadtak ránk. Mindkettőnket leütöttek, a barátnőmet, Luninarit ott hagyták ájultan, engem pedig magukkal hurcoltak. Egy hideg, sötét, nyirkos pincében ébredtem fel egy székhez kötözve. Nagyon féltem. Hamarosan megjelent egy újabb fickó, egy az elrablóim közül, és hamar kiderült, hogy azért raboltak el engem, mert a bátyámat egy illetlen, rangon aluli házasságba akarták kényszeríteni, hogy a hírneve csorbát szenvedjen. Aleimord nem akart eleget tenni a követelésnek, ezért kínozni akartak engem. Undorító, zöld löttyel etettek, de nem ez volt a legrosszabb. Levágták az egyik ujjamat, és visszaküldték a bátyámnak. *Jobb kezét maga elé emeli, mely Eeyrnek hála újra ép, mind az öt ujja megvan és egészséges. Sóhajt egyet, összeszedi a gondolatait, visszafojtja a könnyeit és folytatja.*
- Aleimord végül engedett a követelésnek. A szerelme helyett egy Natalayda nevű lányt vett feleségül. Kedves lány volt, és örök hálával tartozom neki, amiért hajlandó volt erre. Engem „szabadon engedtek”, de az sem volt megváltás. A kezeimet hátra kötözték, a szemeimre kendőt kötöttek, és úgy engedtek utamra. Ugyanolyan hideg volt aznap is, mint ma. Azt hittem, többé nem érek már haza, hogy odakint fogok megfagyni, de az istennő akkor is vigyázott rám. Eeyr temploma alatt találtak rám a barátaim, hazavittek, és akkor azt hittük, minden szörnyűség véget ért. Tévedtünk. *Csóválja meg a fejét, s arcán közbe látszik, hogy felzaklatják ezek az emlékek, de folytatja.*
- Kitört a lázadás. Egy elf orvos gondozta a levágott ujjam után maradt sebet, de nem volt elég ideje, hogy meggyógyítson, és nekem sem, hogy pihenhessek. Menekülnünk kellett, én pedig egyre rosszabbul éreztem magam. Minden homályos volt, járni már képtelen voltam. Hogy ezek után mi történt, nem emlékszem, de úgy tértem magamhoz, hogy a jobb karom teljes egészében hiányzik. Az orvos és a bátyám volt ott a romos házban. Úgy éreztem, hogy elárultak, gyűlöltem őket, amiért ezt tették velem, pedig ők csak megmentették az életem. Ép gondolatok nélkül rohantam el előlük olyan messzire, hogy ők már nem találtak rám. Napokig a Szegénynegyed utcáin bujkáltam, senkit nem érdekelt, hogy ki vagyok, senki nem akart segíteni rajtam. Ott már nem számított, hogy nemes vagyok. Aztán végül Eeyr fénye újra rám világított. Néhány pap talált rám, akik elbújtattak engem egy kolostorban, ahol volt időm újra megtalálni önmagam. Egy új önmagam, aki már nem egy gőgös nemeslány, hanem olyasvalaki, aki szeretne segíteni másoknak. Az egyik karom hiányzott, nem voltam többé szép, nem voltam képes olyan egyszerű dolgokra sem, mint az írás. Újra kellett tanulnom mindent, de megérte. Megérte minden, mert ebből az egészből egy nagyon fontos dolgot tanított nekem Eeyr. Azt, hogy ha tudok, segítenem kell másoknak. Nemrégiben meglátogattam a templomot, és arra kértem Eeyrt, hogy ha méltónak talál, adja vissza a szépségem, és ő meghallgatott. Azóta van nekem is újra két ép karom. Érted már, Atkira? Ezért mentem oda hozzád a főtéren, ezért akartam és akarok ennyire segíteni rajtad, mert a saját történetemre emlékeztet a te sorsod, és nem akarom hagyni, hogy bárki úgy szenvedjen, ahogy nekem kellett. *Kezeit az ölébe ejti, és erőtlenül bámul maga elé, de végül határozottan pillant fel a vele szemben ülőre. Bárhogy is lesz, meg akarja adni Atkirának azt a jobb életet, mi neki is ugyanúgy jár, mint ahogy őt magát is feloldozta az istennő a bűnei alól.*
969. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-24 10:34:36
Üzenet elküldve: 2026-01-24 10:34:36
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
//Sayqueves kúria//
* Miután ellátta úrnője lovát, belép a házba. Nem fogadja akkor melegség és fényesség, amire számítana az ember, de ennek is tud örülni. Ezek szerint úrnője nem fogadott fel másik szolgálót a helyére. Még mindig ketten vannak. Szeret kettesben lenni úrnőjével, és reméli, hogy ezután ez gyakrabban lesz így.
Alenia egyből megkéri valamire. *
– Örömmel! Úrnőm. * Felel gondolkodás nélkül, és oda is megy a kandallóhoz, hogy begyújtsa. Merthogy nyilván tudja, hogyan kell begyújtani. Ha lenne bent fa, könnyebb dolga lenne, de mivel Alenia egymaga aligha hordott be egy láda fát a házba, így valószínűleg ez a feladat is Atkirára hárul. Ezt is örömmel teszi, bár már érzi, hogy nagyon szívesen leülne. Kimegy, mert úgy rémlik, hátul az istálló közelében látott aprított fát. Hóna alá kap párat, aztán még a nyaka és válla közé is beszorít kettőt. Így az ajtókon nehezen jut be, de azt is megoldja könyökével és térdével. Aztán tesz még egy ugyanilyen kört, hogy elég fa legyen bent a kandalló begyújtásához. Akkor aztán szépen egyesével elhelyezi a fákat, alulra rakva a kisebb darabokat, mert azt azért ő is tudja, hogy minél kisebb (és szárazabb) a fa, annál könnyebben begyúlik. Már csak egy kis parázs kell vagy gyertya. Gyertya az van szerencsére, mivel azt már úrnője intézte. Sosem csinált még ilyet, de látott másokat tüzet gyújtani és annyira nem tűnik bonyolultnak – csak odahelyezi a gyertyát egy kisebb gallyhoz, és vár.
Ugyan nem első próbálkozásra, és nem is másodikra, de végül csak sikerül neki. Az alja lángra kap, és már csak másodpercek kérdése, hogy a nagyobb rönköket is nyaldosni kezdjék a lángcsóvák. Belekapaszkodik a kandalló oldalába, és elégedetten egyenesedik fel. Ekkor jön rá, hogy milyen sokáig elidőzött vele. Úrnője biztosan csalódott most benne. Nyel egyet, és megfordul.
Ha Alenia még mindig ott ül a kanapén, közelebb megy hozzá, hogy szemben legyen vele, és megáll a fal mellett. *
– Elnézést úrnőm, nem akartam megvárakoztatni. Legközelebb majd jobban igyekszek vele. * Mondja meghunyászkodva, és előre bocsánatot kérve azért, ami talán fel se tűnt a nőnek. Merthogy bár jó pár percig tartott a tűzgyújtás, más szolgáló se végzett volna vele sokkal gyorsabban, pláne nem fél kézzel. Talán a fahordás volt az egyetlen, aminél érződött, hogy két kézzel jóval könnyebben menne.
Nem ül le, csak ha ezt a parancsot kapja. *
//Sayqueves kúria//
* Miután ellátta úrnője lovát, belép a házba. Nem fogadja akkor melegség és fényesség, amire számítana az ember, de ennek is tud örülni. Ezek szerint úrnője nem fogadott fel másik szolgálót a helyére. Még mindig ketten vannak. Szeret kettesben lenni úrnőjével, és reméli, hogy ezután ez gyakrabban lesz így.
Alenia egyből megkéri valamire. *
– Örömmel! Úrnőm. * Felel gondolkodás nélkül, és oda is megy a kandallóhoz, hogy begyújtsa. Merthogy nyilván tudja, hogyan kell begyújtani. Ha lenne bent fa, könnyebb dolga lenne, de mivel Alenia egymaga aligha hordott be egy láda fát a házba, így valószínűleg ez a feladat is Atkirára hárul. Ezt is örömmel teszi, bár már érzi, hogy nagyon szívesen leülne. Kimegy, mert úgy rémlik, hátul az istálló közelében látott aprított fát. Hóna alá kap párat, aztán még a nyaka és válla közé is beszorít kettőt. Így az ajtókon nehezen jut be, de azt is megoldja könyökével és térdével. Aztán tesz még egy ugyanilyen kört, hogy elég fa legyen bent a kandalló begyújtásához. Akkor aztán szépen egyesével elhelyezi a fákat, alulra rakva a kisebb darabokat, mert azt azért ő is tudja, hogy minél kisebb (és szárazabb) a fa, annál könnyebben begyúlik. Már csak egy kis parázs kell vagy gyertya. Gyertya az van szerencsére, mivel azt már úrnője intézte. Sosem csinált még ilyet, de látott másokat tüzet gyújtani és annyira nem tűnik bonyolultnak – csak odahelyezi a gyertyát egy kisebb gallyhoz, és vár.
Ugyan nem első próbálkozásra, és nem is másodikra, de végül csak sikerül neki. Az alja lángra kap, és már csak másodpercek kérdése, hogy a nagyobb rönköket is nyaldosni kezdjék a lángcsóvák. Belekapaszkodik a kandalló oldalába, és elégedetten egyenesedik fel. Ekkor jön rá, hogy milyen sokáig elidőzött vele. Úrnője biztosan csalódott most benne. Nyel egyet, és megfordul.
Ha Alenia még mindig ott ül a kanapén, közelebb megy hozzá, hogy szemben legyen vele, és megáll a fal mellett. *
– Elnézést úrnőm, nem akartam megvárakoztatni. Legközelebb majd jobban igyekszek vele. * Mondja meghunyászkodva, és előre bocsánatot kérve azért, ami talán fel se tűnt a nőnek. Merthogy bár jó pár percig tartott a tűzgyújtás, más szolgáló se végzett volna vele sokkal gyorsabban, pláne nem fél kézzel. Talán a fahordás volt az egyetlen, aminél érződött, hogy két kézzel jóval könnyebben menne.
Nem ül le, csak ha ezt a parancsot kapja. *
968. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-23 22:41:47
Üzenet elküldve: 2026-01-23 22:41:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
//Sayqueves kúria//
*A Csonthídon átkelve végre fel tud lélegezni. Gyűlöli Romvárost, nem érzi magát eleve biztonságban azokon az utcákon, ahol gyerekkorában még önfeledten sétálgathatott, és erre az érzésre még az is rátesz egy lapáttal, ami Atkirával történt. Szerencsére azonban probléma nélkül elérik a Sayqueves kúriát. Az egyiket a kettő közül, a sajátját, mely kívülről gyönyörű és belülről is csodaszép, ám mégis most üres, hideg és sötét. Míg szolgálója gondoskodik a lováról, ő belép az épületbe, és gondoskodik arról, hogy néhány gyertya meggyújtásával legalább némi fény kezdjen uralkodni a fehér falak közt. Léptei kopognak a márványpadlón, ahogy a nappali felé halad, közben fázósan dörzsölgeti meg a prémkabátba bújtatott karjait. Kellemetlen érzésekkel húzza félre a száját, halkan sóhajt is egyet, majd fel s alá kezd járkálni, hogy jobban bírja a hűvös levegőt, míg Atkira vissza nem ér. Ha megpillantja a szolgálót, akkor kérlelően, reménykedve pillant rá.*
- Be tudod gyújtani a kandallót, igaz? Kérlek, tedd meg! Tűzifát találsz hozzá eleget. Nem akarok fázni, és azt szeretném, hogy te is jó melegben tölthesd az estét. Ha pedig már nem lesz itt bent ilyen rossz idő, akkor elmesélem neked azt a történetet, amit ígértem. Ne gondolj semmi különlegesre, csak szeretném, ha tudnád, miért akartam ennyire segíteni neked. Most már azt hiszem, jogod van tudni, és én is szeretném, ha tudnád. *Most már leül az egyik kanapéra, amely még most is olyan kényelmes, mint amilyenre még Atkira is emlékezhet az előző napról, mikor itt járhatott. Kár, hogy a neki felajánlott szobában azonban egy éjszakát sem tölthetett el, pedig, ha visszajött volna, és már akkor elmondta volna az igazat, talán nem kellett volna ennyit szenvednie…*
//Sayqueves kúria//
*A Csonthídon átkelve végre fel tud lélegezni. Gyűlöli Romvárost, nem érzi magát eleve biztonságban azokon az utcákon, ahol gyerekkorában még önfeledten sétálgathatott, és erre az érzésre még az is rátesz egy lapáttal, ami Atkirával történt. Szerencsére azonban probléma nélkül elérik a Sayqueves kúriát. Az egyiket a kettő közül, a sajátját, mely kívülről gyönyörű és belülről is csodaszép, ám mégis most üres, hideg és sötét. Míg szolgálója gondoskodik a lováról, ő belép az épületbe, és gondoskodik arról, hogy néhány gyertya meggyújtásával legalább némi fény kezdjen uralkodni a fehér falak közt. Léptei kopognak a márványpadlón, ahogy a nappali felé halad, közben fázósan dörzsölgeti meg a prémkabátba bújtatott karjait. Kellemetlen érzésekkel húzza félre a száját, halkan sóhajt is egyet, majd fel s alá kezd járkálni, hogy jobban bírja a hűvös levegőt, míg Atkira vissza nem ér. Ha megpillantja a szolgálót, akkor kérlelően, reménykedve pillant rá.*
- Be tudod gyújtani a kandallót, igaz? Kérlek, tedd meg! Tűzifát találsz hozzá eleget. Nem akarok fázni, és azt szeretném, hogy te is jó melegben tölthesd az estét. Ha pedig már nem lesz itt bent ilyen rossz idő, akkor elmesélem neked azt a történetet, amit ígértem. Ne gondolj semmi különlegesre, csak szeretném, ha tudnád, miért akartam ennyire segíteni neked. Most már azt hiszem, jogod van tudni, és én is szeretném, ha tudnád. *Most már leül az egyik kanapéra, amely még most is olyan kényelmes, mint amilyenre még Atkira is emlékezhet az előző napról, mikor itt járhatott. Kár, hogy a neki felajánlott szobában azonban egy éjszakát sem tölthetett el, pedig, ha visszajött volna, és már akkor elmondta volna az igazat, talán nem kellett volna ennyit szenvednie…*
967. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-23 10:14:08
Üzenet elküldve: 2026-01-23 10:14:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt démonai//
//Samonyr Rezidencia//
*Ismeri már annyira azt az átkozott férfihiúságot, átfut ködös kis elméjén, hogy talán elutasításával eljátszotta az esélyét. Mégis, szeretné elhinni, hogy lelkes kacsója, s a barnákba fúródó hívogató kékjei elegendőek ahhoz, hogy átbillenjen azon a bizonyos határon. A kerekedő vágy azonban nem gyűri maga alá a sértettséget, a ház ura csalódottan húzódik el tőle, s a tolvaj kiszolgáltatottságában hirtelen végtelenül meztelennek érzi magát. Na meg persze rettenetesen ostobának. Ahogy a férfi nadrágért nyúl Ysanee bosszankodással, megalázottsággal és némi ijedtséggel telve kapkodja magára sietve levetett ruhadarabjait. A fűzőt hanyagul aggatja testére, meg se húzza, majd elrejti a prémkabát alá, pár röpke pillanatra pedig a kanapén helyet foglalva rángatja magára a csizmáját. Kerüli Samonyr esetlegesen felé révedő pillantásait műveletei közben, s noha a kapkodás egyértelműen sejteti feldúltságát, arca rezzenéstelen. Még úgy is, hogy a mellkasát szorítja, a torkára markol a szégyenérzet és a harag. Később bizonyára hideg fejjel le tudja majd vonni a kis ballépéséből a megfelelő tanulságot, de egyelőre csak átkozza magát, amiért így kicsúszott a kezéből ez az egész.
Józanítóan dörzsöl az arcán, zilált haján rendezve tűr egy tincset a füle mögé, vesz egy mély lélegzetet majd erőt vesz magán. Mielőtt azonban kilépne a szalon ajtaján, megtalálj még a módját, hogy az utolsó pillanatban minden gyávaságát elnyomva nézzen a nemes szemébe.*
- Viszlát Talwakr úr! *a kékek kibogozhatatlanul villannak. Nem ígér, nem fenyeget, nem átkozódik, de ahogy nem ad semmiféle reakciót a hallottakra, abban van valami nyugtalanító. Mintha annak a lehetőségével kecsegtetne, hogy a tolvajt többet nem látja, viszont gondtalanul elsétál a kapott tippel és a kis titokkal. Még egy lenéző pillantás a dudorodó nadrágra, aztán sietve kilép, hogy aztán a földszinten hűvösen parancsolva kikérje kabátját, mielőtt maga mögött hagyná a rezidenciát.*
//Samonyr Rezidencia//
*Ismeri már annyira azt az átkozott férfihiúságot, átfut ködös kis elméjén, hogy talán elutasításával eljátszotta az esélyét. Mégis, szeretné elhinni, hogy lelkes kacsója, s a barnákba fúródó hívogató kékjei elegendőek ahhoz, hogy átbillenjen azon a bizonyos határon. A kerekedő vágy azonban nem gyűri maga alá a sértettséget, a ház ura csalódottan húzódik el tőle, s a tolvaj kiszolgáltatottságában hirtelen végtelenül meztelennek érzi magát. Na meg persze rettenetesen ostobának. Ahogy a férfi nadrágért nyúl Ysanee bosszankodással, megalázottsággal és némi ijedtséggel telve kapkodja magára sietve levetett ruhadarabjait. A fűzőt hanyagul aggatja testére, meg se húzza, majd elrejti a prémkabát alá, pár röpke pillanatra pedig a kanapén helyet foglalva rángatja magára a csizmáját. Kerüli Samonyr esetlegesen felé révedő pillantásait műveletei közben, s noha a kapkodás egyértelműen sejteti feldúltságát, arca rezzenéstelen. Még úgy is, hogy a mellkasát szorítja, a torkára markol a szégyenérzet és a harag. Később bizonyára hideg fejjel le tudja majd vonni a kis ballépéséből a megfelelő tanulságot, de egyelőre csak átkozza magát, amiért így kicsúszott a kezéből ez az egész.
Józanítóan dörzsöl az arcán, zilált haján rendezve tűr egy tincset a füle mögé, vesz egy mély lélegzetet majd erőt vesz magán. Mielőtt azonban kilépne a szalon ajtaján, megtalálj még a módját, hogy az utolsó pillanatban minden gyávaságát elnyomva nézzen a nemes szemébe.*
- Viszlát Talwakr úr! *a kékek kibogozhatatlanul villannak. Nem ígér, nem fenyeget, nem átkozódik, de ahogy nem ad semmiféle reakciót a hallottakra, abban van valami nyugtalanító. Mintha annak a lehetőségével kecsegtetne, hogy a tolvajt többet nem látja, viszont gondtalanul elsétál a kapott tippel és a kis titokkal. Még egy lenéző pillantás a dudorodó nadrágra, aztán sietve kilép, hogy aztán a földszinten hűvösen parancsolva kikérje kabátját, mielőtt maga mögött hagyná a rezidenciát.*
966. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-15 17:09:00
Üzenet elküldve: 2026-01-15 17:09:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 229
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 229
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt démonai//
//Samonyr Rezidencia//
* Ha nem is erre számított Ysanee, azt talán már tudhatja, hogy ha valamit, akkor az elutasítást igazán nehezen viseli a nemes. Most sincs ez másképp, amikor a nő visszakozni próbál, ismét sötétség fut át a férfi arcán. Bár a tolvaj igyekszik menteni a helyzetet, és másképp próbál a férfi kedvére tenni, láthatóan ez a helyzet hevében nem annyira segít. Ahelyett viszont, hogy erőszakkal közeledne a nő felé, mélyet sóhajt, és hátralépve próbál meg kibújni az ujjak közül. *
- Értem. * Jegyzi meg hidegen, ahogy visszazárja a tégely tetejét, és leteszi azt egy kis asztalkára. Ha a másik nem ellenkezik, akkor elkezdi visszavenni nadrágját, fittyet hányva a vágytól lüktető ékére, és kimért, lassú mozdulatokkal öltözik fel. Másodszorra kerül elutasításra, és ez egyértelműen komoly éket ver kettejük közé, bármennyire is bimbózónak indult a kapcsolatuk. *
- Akkor várom a városházáról megszerzett információkat. Javaslom, hogy készítsen jegyzeteket a könyvből, és azokat hozza el számomra, hiszen ki tudja, hogy mi lesz az az információ, ami tökéletes a társamnak, és nekem. Ha talál olyat, ami magára illik, azt is jegyezze ki. Attól függően, hogy mennyi információt szállít el számomra, és hogyan, beszélhetünk majd a díjazás mértékéről. A sikertelen tárgyalás után javaslom igyekezzen a munkájával lenyűgözni, hogyha valóban szeretné mindkét felajánlott lehetőséget. * Teszi még hozzá, és ezúttal ismét tölt magának a borból, de nem hagyja csak úgy az asztalon. Hangosan kortyol belőle, és ha a nő nem szól hozzá, akkor láthatóan levegőnek nézi addig, amíg felöltözik, és távozásra adja a fejét. A sértett nemesnél kevés állatfaj van, aki önérzetesebb tud lenni. *
//Samonyr Rezidencia//
* Ha nem is erre számított Ysanee, azt talán már tudhatja, hogy ha valamit, akkor az elutasítást igazán nehezen viseli a nemes. Most sincs ez másképp, amikor a nő visszakozni próbál, ismét sötétség fut át a férfi arcán. Bár a tolvaj igyekszik menteni a helyzetet, és másképp próbál a férfi kedvére tenni, láthatóan ez a helyzet hevében nem annyira segít. Ahelyett viszont, hogy erőszakkal közeledne a nő felé, mélyet sóhajt, és hátralépve próbál meg kibújni az ujjak közül. *
- Értem. * Jegyzi meg hidegen, ahogy visszazárja a tégely tetejét, és leteszi azt egy kis asztalkára. Ha a másik nem ellenkezik, akkor elkezdi visszavenni nadrágját, fittyet hányva a vágytól lüktető ékére, és kimért, lassú mozdulatokkal öltözik fel. Másodszorra kerül elutasításra, és ez egyértelműen komoly éket ver kettejük közé, bármennyire is bimbózónak indult a kapcsolatuk. *
- Akkor várom a városházáról megszerzett információkat. Javaslom, hogy készítsen jegyzeteket a könyvből, és azokat hozza el számomra, hiszen ki tudja, hogy mi lesz az az információ, ami tökéletes a társamnak, és nekem. Ha talál olyat, ami magára illik, azt is jegyezze ki. Attól függően, hogy mennyi információt szállít el számomra, és hogyan, beszélhetünk majd a díjazás mértékéről. A sikertelen tárgyalás után javaslom igyekezzen a munkájával lenyűgözni, hogyha valóban szeretné mindkét felajánlott lehetőséget. * Teszi még hozzá, és ezúttal ismét tölt magának a borból, de nem hagyja csak úgy az asztalon. Hangosan kortyol belőle, és ha a nő nem szól hozzá, akkor láthatóan levegőnek nézi addig, amíg felöltözik, és távozásra adja a fejét. A sértett nemesnél kevés állatfaj van, aki önérzetesebb tud lenni. *
965. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-11 03:35:58
Üzenet elküldve: 2026-01-11 03:35:58
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy nemes ügy//
*Merchen kérdésére egy pillanatra elgondolkodik, de végül úgy dönt, fölösleges értékelgetnie az információja megbízhatóságát.*
- Nos, ha nincs és egy egész bokrot kéne szerezni, az kifejezetten kényelmetlen lenne és a termesztésnél is több problémát okozna. De gondolom ezt úgy is előbb meg fogja tudni, mint én és akkor megköszönném, ha kiderítené a termesztés módját is.
*Nem nagy örömmel csinál másoknak munkát, de tény, ha magokat nem talál, akkor tényleg lehet, hogy készülhet egy hegyi utazásra. Vagy készíthet másokat inkább. Arra, hogy segédkeznének-e a többi városból, sajnos alkalmatlan megválaszolni.*
- Nagyobb vonulatban, Wegtoren és Pirtianes könnyedén megállíthatja az orkokat a hegynél, ahol a számosságuk nem olyan jelentős. Így veszélyt csak Lihanechre jelentenek. Ez lenne az első gyors tippem mindegyik városra, de nem hiszem, hogy összesség leírja minden szereplőjének az érdekeit és a viselkedését. És jómagam csak a tudományos személyiségeket ismerem pár városból, nekik nincsenek meg az eszközeik vagy befolyásuk, hogy komoly politikai manővereket tegyenek a város irányába. Beszélt egy wegtoreni báróról, aki ellovagolt a városból végül. Gondolja, hogy visszatértek Wegtorenbe és, ha igen, akkor mennyire lenne érdemes felkeresni a veszély hírével? Hisz végül is az ő helye fog elpusztulni, ha nem tesz valamit ellene. Esetleg ismer-e más befolyásos személyeket arrafele?
*Mondaná, hogy nem akar tolakodó lenni, de a szándék keveset számít, ha az eredmény az, hogy végül is az. Annyira nem aggódik, ha visszautasítják, hisz ő már előbb is elmondta, hogy nem tartja az árbócot a süllyedő hajón, de kár lenne kihagyni ilyen lehetőségeket.*
- Nos, Moonxylwery Dwirinthalen, a volt matróna, vett fel a házhoz, mint alkimistát, amikor még feltörekvőnek számítottam. Bár évekig a ház alkimistájának számítottam, a többi családtaggal ritkán futottam össze és direkt a matrónának tartoztam elszámolással. Jóbarátomnak számítom és a holdmágiából is ő tanított nem keveset az elején. Nagy hatalmú varázsló volt és ő képes is volt varázsitalok hatását amulettbe zárni, bár már ő is elfeledte a módját. Az eladásra kínált amulettem is ő készítette, amikor még nehezen ment a mágiatanulás. Közösen harcoltunk a thargokkal a Sa'argathot seregei ellen. Ő azóta elzárkózott a Mágustoronyba, a testőrét is elküldte és így már a ház képviselete és egyben a matróna rangja másra szállt. Azonban a lázadás után eltűntek jobbára a Dwirinthalenek a köztudatból, így nem tudom neked megmondani, hogy kire is. Pontosítok, a lázadás alatt meghaltak nem kevesen, bár akkor a városon kívül tartózkodtam, nem tartottam velük a kapcsolatot. Évek óta először, ha találkoztam eggyel. Egy Norennar nevű harcossal összefutottam, igazából ő volt azok között, akik elsőként meghozták a hírt az orkok érkezéséről és gyógyitalokat akart vásárolni utána. Bár ő is úgy van vele, hogy nem érdekli a ház újraépítése és inkább a saját útját járja, ami megérthető.
*Csapongó beszédét talán érdemes összefoglalnia.*
- Röviden, a régi matróna jó barátom, de ami a házat illeti, már nem mondanám, hogy van velük kapcsolatom. És a kutatásaim kinőtték más házak holdudvarát.
//Egy nemes ügy//
*Merchen kérdésére egy pillanatra elgondolkodik, de végül úgy dönt, fölösleges értékelgetnie az információja megbízhatóságát.*
- Nos, ha nincs és egy egész bokrot kéne szerezni, az kifejezetten kényelmetlen lenne és a termesztésnél is több problémát okozna. De gondolom ezt úgy is előbb meg fogja tudni, mint én és akkor megköszönném, ha kiderítené a termesztés módját is.
*Nem nagy örömmel csinál másoknak munkát, de tény, ha magokat nem talál, akkor tényleg lehet, hogy készülhet egy hegyi utazásra. Vagy készíthet másokat inkább. Arra, hogy segédkeznének-e a többi városból, sajnos alkalmatlan megválaszolni.*
- Nagyobb vonulatban, Wegtoren és Pirtianes könnyedén megállíthatja az orkokat a hegynél, ahol a számosságuk nem olyan jelentős. Így veszélyt csak Lihanechre jelentenek. Ez lenne az első gyors tippem mindegyik városra, de nem hiszem, hogy összesség leírja minden szereplőjének az érdekeit és a viselkedését. És jómagam csak a tudományos személyiségeket ismerem pár városból, nekik nincsenek meg az eszközeik vagy befolyásuk, hogy komoly politikai manővereket tegyenek a város irányába. Beszélt egy wegtoreni báróról, aki ellovagolt a városból végül. Gondolja, hogy visszatértek Wegtorenbe és, ha igen, akkor mennyire lenne érdemes felkeresni a veszély hírével? Hisz végül is az ő helye fog elpusztulni, ha nem tesz valamit ellene. Esetleg ismer-e más befolyásos személyeket arrafele?
*Mondaná, hogy nem akar tolakodó lenni, de a szándék keveset számít, ha az eredmény az, hogy végül is az. Annyira nem aggódik, ha visszautasítják, hisz ő már előbb is elmondta, hogy nem tartja az árbócot a süllyedő hajón, de kár lenne kihagyni ilyen lehetőségeket.*
- Nos, Moonxylwery Dwirinthalen, a volt matróna, vett fel a házhoz, mint alkimistát, amikor még feltörekvőnek számítottam. Bár évekig a ház alkimistájának számítottam, a többi családtaggal ritkán futottam össze és direkt a matrónának tartoztam elszámolással. Jóbarátomnak számítom és a holdmágiából is ő tanított nem keveset az elején. Nagy hatalmú varázsló volt és ő képes is volt varázsitalok hatását amulettbe zárni, bár már ő is elfeledte a módját. Az eladásra kínált amulettem is ő készítette, amikor még nehezen ment a mágiatanulás. Közösen harcoltunk a thargokkal a Sa'argathot seregei ellen. Ő azóta elzárkózott a Mágustoronyba, a testőrét is elküldte és így már a ház képviselete és egyben a matróna rangja másra szállt. Azonban a lázadás után eltűntek jobbára a Dwirinthalenek a köztudatból, így nem tudom neked megmondani, hogy kire is. Pontosítok, a lázadás alatt meghaltak nem kevesen, bár akkor a városon kívül tartózkodtam, nem tartottam velük a kapcsolatot. Évek óta először, ha találkoztam eggyel. Egy Norennar nevű harcossal összefutottam, igazából ő volt azok között, akik elsőként meghozták a hírt az orkok érkezéséről és gyógyitalokat akart vásárolni utána. Bár ő is úgy van vele, hogy nem érdekli a ház újraépítése és inkább a saját útját járja, ami megérthető.
*Csapongó beszédét talán érdemes összefoglalnia.*
- Röviden, a régi matróna jó barátom, de ami a házat illeti, már nem mondanám, hogy van velük kapcsolatom. És a kutatásaim kinőtték más házak holdudvarát.
964. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-11 00:25:52
Üzenet elküldve: 2026-01-11 00:25:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy nemes ügy//
-Vajon vannak egyáltalán magjai? De valójában érdekes kérdés, igen. Bizonyára be kell tárazni belőle a kellő mennyiséget, hogy ne a véletlenen múljon, hogy sikerül-e a végére a kísérlet vagy sem. Bár nem szoktam efféle munkával foglalatoskodni, el tudom képzelni milyen bosszantó lehetne ez a végkifejlet.
*Hisz az igencsak bosszantó lehet, mikor az ember beleteszi a kellő munkát, s ilyen apróságon bukik valami.*
-És hogy milyen tartós a varázsital formában, vagy mennyire erős koncentrációt lehet kinyerni belőle, feltételezem. A hasznossága felől nincs kétségem, úgy vélem mint a közéletben, mind a kalandorok számára roppant hasznos lehet egy ital, mely képes dolgokat megfagyasztani, s ezáltal nyilván törhetővé tenni. Vagy.. Ledugni egy sárkány torkán.
*Itt azért felkacag, hisz bizonyára Nestar is hallotta a kocsmák pletykáit és a gyermekmeséket a hatalmas tűzokádó lényekről.*
-Így lesz, amint megtudok valamit jelentkezem, észben tartom a dolgot.
*Szerencsére ez nem olyasmi amit könnyen elfelejtene, bár elég sok bort ivott már hozzá, hogy másnap egy-egy foszlány a beszélgetésükből ne maradjon meg. Aztán csak bólint, természetesen tervezni lehet, de most kicsit olyanok, mint a kacsák a nádasban. Csak ülnek és várják, hogy mikor érkezik újabb hír, mikor fordul a kocka és hogyan alakulnak az események.*
-Nos tudja, segítséget kérni például Piritanesből, vagy Lihanechből, vagy Wegtorenből. Katonákat, hitelt, felszereléseket, ellátmányokat. Biztos vagyok benne, hogy akadna aki szívesen megtámogatná Artheniort, hogy az állítja meg az ork fenyegetést és ne jusson el az ő kapuikhoz.
*Megvonja a vállát, sosem volt valami nagy diplomata, de még az az idő is eljöhet, hogy emiatt kell elutaznia egy másik városba.*
-Másrészt bizonyára nem rendelkeznek az orkok tengeri haderővel, hisz ha jól tudom a pusztáról érkeztek, vagy a fene tudja honnan. A patkányoknak biztos lenne egy-két ötlet a tarsolyukban, hogy a vízről hogyan törjenek borsot az orkok orra alá.
*De most hogy jobban belegondol, erről tényleg keveset tud. Egyébként pedig az valahogy jobban izgatja, hogy vajon milyen alkut tudna kötni, ha úgy alakítaná Teysus a sorsát.*
-Ön szerint hajlandó lenne efféle segítségnyújtásra valamelyik város? Bevallom fogalmam sincs milyen kapcsolatuk van Artheniorral.
*Természetesen kereskedői oldalról tisztában van a dolgokkal, de az sokkal másabb, mint a katonai vagy a politikai.*
-Egyébként említette korábban a Dwirinthaleneket. Ha nem vagyok túl tolakodó, milyen kapcsolatban áll velük? Úgy tudom egészen befolyásos család voltak, bár mostanság egyet sem láttam belőlük.
//Egy nemes ügy//
-Vajon vannak egyáltalán magjai? De valójában érdekes kérdés, igen. Bizonyára be kell tárazni belőle a kellő mennyiséget, hogy ne a véletlenen múljon, hogy sikerül-e a végére a kísérlet vagy sem. Bár nem szoktam efféle munkával foglalatoskodni, el tudom képzelni milyen bosszantó lehetne ez a végkifejlet.
*Hisz az igencsak bosszantó lehet, mikor az ember beleteszi a kellő munkát, s ilyen apróságon bukik valami.*
-És hogy milyen tartós a varázsital formában, vagy mennyire erős koncentrációt lehet kinyerni belőle, feltételezem. A hasznossága felől nincs kétségem, úgy vélem mint a közéletben, mind a kalandorok számára roppant hasznos lehet egy ital, mely képes dolgokat megfagyasztani, s ezáltal nyilván törhetővé tenni. Vagy.. Ledugni egy sárkány torkán.
*Itt azért felkacag, hisz bizonyára Nestar is hallotta a kocsmák pletykáit és a gyermekmeséket a hatalmas tűzokádó lényekről.*
-Így lesz, amint megtudok valamit jelentkezem, észben tartom a dolgot.
*Szerencsére ez nem olyasmi amit könnyen elfelejtene, bár elég sok bort ivott már hozzá, hogy másnap egy-egy foszlány a beszélgetésükből ne maradjon meg. Aztán csak bólint, természetesen tervezni lehet, de most kicsit olyanok, mint a kacsák a nádasban. Csak ülnek és várják, hogy mikor érkezik újabb hír, mikor fordul a kocka és hogyan alakulnak az események.*
-Nos tudja, segítséget kérni például Piritanesből, vagy Lihanechből, vagy Wegtorenből. Katonákat, hitelt, felszereléseket, ellátmányokat. Biztos vagyok benne, hogy akadna aki szívesen megtámogatná Artheniort, hogy az állítja meg az ork fenyegetést és ne jusson el az ő kapuikhoz.
*Megvonja a vállát, sosem volt valami nagy diplomata, de még az az idő is eljöhet, hogy emiatt kell elutaznia egy másik városba.*
-Másrészt bizonyára nem rendelkeznek az orkok tengeri haderővel, hisz ha jól tudom a pusztáról érkeztek, vagy a fene tudja honnan. A patkányoknak biztos lenne egy-két ötlet a tarsolyukban, hogy a vízről hogyan törjenek borsot az orkok orra alá.
*De most hogy jobban belegondol, erről tényleg keveset tud. Egyébként pedig az valahogy jobban izgatja, hogy vajon milyen alkut tudna kötni, ha úgy alakítaná Teysus a sorsát.*
-Ön szerint hajlandó lenne efféle segítségnyújtásra valamelyik város? Bevallom fogalmam sincs milyen kapcsolatuk van Artheniorral.
*Természetesen kereskedői oldalról tisztában van a dolgokkal, de az sokkal másabb, mint a katonai vagy a politikai.*
-Egyébként említette korábban a Dwirinthaleneket. Ha nem vagyok túl tolakodó, milyen kapcsolatban áll velük? Úgy tudom egészen befolyásos család voltak, bár mostanság egyet sem láttam belőlük.
963. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-09 21:16:48
Üzenet elküldve: 2026-01-09 21:16:48
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt démonai//
//Samonyr Rezidencia//
*Ahhoz képest, hogy korábban hasonlóra nem adta még a fejét, kétségtelenül remekül kelti a magabiztos szerető látszatát - bár az italnak és az ördögvigyornak minden bizonnyal akad azért köze hozzá. Ugyan addig nem merészkedve, hogy hivatásból űzze az ilyesmit, vagy máskor is odaadó ajkait vagy ölét használja a kis céljai eléréséhez, de egyszeri, különc kivételnek egészen izgalmas élmény. Alkalmi kurtizán szerepébe úgy tűnik olyannyira beleéli magát, hogy fel sem tűnik neki, mennyire elővigyázatlanul csúszik ki az édesen búgó kérdés az ajkai közül a pillanat hevében. Finoman hullámzó mozdulataiban megtorpan a feleletre, a füle mögé tűrve néhány zilált fekete tincset pillantásai követik a megremegő kezet. A Vashegy emlegetésére bizony már előre rosszat sejtet, s csak egy szívdobbanásnyi idővel később, bizonytalanul kászálódik ki a férfi öléből, hogy a szekrényhez lépve előkereshesse azt a bizonyos fából készült tégelyt. Talán nem látszik rajta, de kissé félve nyitja ki, ha pedig még a furcsa anyagból nem is jönne rá, mit tart a kezében, Samonyr következő mondata előkapar elméje mélyéről egy emléket a thargföldön töltött időkből. Rémlik neki, hogy egy bizonyos szóbeszéd járta a kancellárról meg valami tégelyről - talán még Alyo emlegethette neki a Senkiknél.
Válaszolni sincs ideje - nem is nagyon tudna ugyan -, hamarosan a forró felsőteszt hozzásimul, amíg a nemes az idegen anyagba mártja az ujját, a közeli mozdulatokból pedig anélkül is tudja mi történik vele, hogy látná. Az izgalommal vegyes félelemtől szorul kicsit a torka, tudja, hogy gyorsan feleletet kell adnia, ezért sietve suhannak át elméjén a lehetősei. Ez eddig nem volt része hasonlóban, de ki tudja, talán kényelmesebb körülmények között, olyannal, akiben megbízik, kevesebbet hezitálna. Így még mielőtt a ház ura merészen vetné bele magát az alantas élvezetekbe, a tolvaj markával tartja távol a sikamlós vágyakozást.*
- Én még s... *nyelnie kell egyet, hogy eltüntesse a fojtogató szárazságot a torkából* - Nos *sóhajt nagyot és fordul annyit, hogy a barnákba pillanthasson* - Ezt a kérését azt hiszem nem teljesíthetem...
*Kínos persze a duruzsoló ígéret után, de valahogy ez a lehetőség meg sem fordul a naiv kis fejében. Vajon ezek után elküldi, vagy uralkodik már rajta annyira a sóvárgás, hogy túllépjen az elutasításon? Utóbbi felé igyekszik azért billenteni a helyzetet a kéjesebb tájékokon kalandozó kacsójával*
//Samonyr Rezidencia//
*Ahhoz képest, hogy korábban hasonlóra nem adta még a fejét, kétségtelenül remekül kelti a magabiztos szerető látszatát - bár az italnak és az ördögvigyornak minden bizonnyal akad azért köze hozzá. Ugyan addig nem merészkedve, hogy hivatásból űzze az ilyesmit, vagy máskor is odaadó ajkait vagy ölét használja a kis céljai eléréséhez, de egyszeri, különc kivételnek egészen izgalmas élmény. Alkalmi kurtizán szerepébe úgy tűnik olyannyira beleéli magát, hogy fel sem tűnik neki, mennyire elővigyázatlanul csúszik ki az édesen búgó kérdés az ajkai közül a pillanat hevében. Finoman hullámzó mozdulataiban megtorpan a feleletre, a füle mögé tűrve néhány zilált fekete tincset pillantásai követik a megremegő kezet. A Vashegy emlegetésére bizony már előre rosszat sejtet, s csak egy szívdobbanásnyi idővel később, bizonytalanul kászálódik ki a férfi öléből, hogy a szekrényhez lépve előkereshesse azt a bizonyos fából készült tégelyt. Talán nem látszik rajta, de kissé félve nyitja ki, ha pedig még a furcsa anyagból nem is jönne rá, mit tart a kezében, Samonyr következő mondata előkapar elméje mélyéről egy emléket a thargföldön töltött időkből. Rémlik neki, hogy egy bizonyos szóbeszéd járta a kancellárról meg valami tégelyről - talán még Alyo emlegethette neki a Senkiknél.
Válaszolni sincs ideje - nem is nagyon tudna ugyan -, hamarosan a forró felsőteszt hozzásimul, amíg a nemes az idegen anyagba mártja az ujját, a közeli mozdulatokból pedig anélkül is tudja mi történik vele, hogy látná. Az izgalommal vegyes félelemtől szorul kicsit a torka, tudja, hogy gyorsan feleletet kell adnia, ezért sietve suhannak át elméjén a lehetősei. Ez eddig nem volt része hasonlóban, de ki tudja, talán kényelmesebb körülmények között, olyannal, akiben megbízik, kevesebbet hezitálna. Így még mielőtt a ház ura merészen vetné bele magát az alantas élvezetekbe, a tolvaj markával tartja távol a sikamlós vágyakozást.*
- Én még s... *nyelnie kell egyet, hogy eltüntesse a fojtogató szárazságot a torkából* - Nos *sóhajt nagyot és fordul annyit, hogy a barnákba pillanthasson* - Ezt a kérését azt hiszem nem teljesíthetem...
*Kínos persze a duruzsoló ígéret után, de valahogy ez a lehetőség meg sem fordul a naiv kis fejében. Vajon ezek után elküldi, vagy uralkodik már rajta annyira a sóvárgás, hogy túllépjen az elutasításon? Utóbbi felé igyekszik azért billenteni a helyzetet a kéjesebb tájékokon kalandozó kacsójával*
962. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-09 16:59:34
Üzenet elküldve: 2026-01-09 16:59:34
Rang: Játékos
IC üzenetek: 229
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 229
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt démonai//
//Samonyr Rezidencia//
* Hagyja, hogy kiélvezze a másik azt a gyönyört, ami keveseknek adatott meg az életben, hogy egy valódi nemes van a lábuk között, aki azon dolgozik, hogy nekik szebb legyen a napjuk. Persze az egyértelmű lehet mindenki számára, hogy a férfi sokkal jobban élvezte azt, amikor fogadó szerepben volt, és nem is dolgozik olyan alázattal és beleadással, mint kedves vendége tette mindezt nem is olyan rég. Egészen addig szórakoztatja így magát, és partnerét, amíg megálljt nem parancsolnak neki, akkor érdeklődve néz fel, hogy vajon miért állítják le. Persze tudja a választ, és azt, hogy már epekedik érte a nő. Ugyan olyan gyengéden, és lassan csókolja meg, mint legutóbb, továbbra is fegyelmezve amúgy féktelenül csapongó nyelvét, és még azt is hagyja, hogy újra felülkerekedjen rajta a tolvaj. Természetesen számára ez a látvány is tökéletes, és nem is várna többet, főleg, hogy így ismét teljes rálátása van az amúgy szokatlan, és rendkívül gerjesztő kerekded dombokra. Mégis elhangzik egy kérdés, a fülébe suttogva, ami újfent felkorbácsolja. *
- Van a szekrényben egy tégely. Délről hozatom, a Vashegyen készítik, még a lázadás után ott tett látogatásom során ismerkedtem meg a recepttel és a használat módjával. * Kezd bele, és reszketeg kézzel a bútorra is mutat, jelezve, hogy mit szeretne. Ha Ysanee engedelmesen lekászálódik a férfiról, és nem rest teljesíteni a kérését, akkor valóban találhat egy fából faragott, barna tégelyt, amit ha kinyit, akkor furcsa, sikamlós anyagot talál benne. *
- Tudod, hogy a barbárok hogy szeretik egymást? * Teszi fel a nemes a kérdést, ravaszul csillogó szemmel, ha minden úgy történik, ahogy azt tervezi, és hátulról hozzásimulhat a fedetlen női testhez, átnyúlva mellette, és a tégelybe mártva ujjait. *
- Ők a test egy másik részét használják, hogy elérjék a gyönyört. * Súgja még a nő fülébe hátulról, ahogy elkezdi magára kenni az anyagot. Innentől a másikon múlik, hogy hogyan alakulnak tovább a dolgok, és még mindig szeretne a nemes óhajainak eleget tenni. Ami egy gyönyörű barátság kezdete lehet. *
//Samonyr Rezidencia//
* Hagyja, hogy kiélvezze a másik azt a gyönyört, ami keveseknek adatott meg az életben, hogy egy valódi nemes van a lábuk között, aki azon dolgozik, hogy nekik szebb legyen a napjuk. Persze az egyértelmű lehet mindenki számára, hogy a férfi sokkal jobban élvezte azt, amikor fogadó szerepben volt, és nem is dolgozik olyan alázattal és beleadással, mint kedves vendége tette mindezt nem is olyan rég. Egészen addig szórakoztatja így magát, és partnerét, amíg megálljt nem parancsolnak neki, akkor érdeklődve néz fel, hogy vajon miért állítják le. Persze tudja a választ, és azt, hogy már epekedik érte a nő. Ugyan olyan gyengéden, és lassan csókolja meg, mint legutóbb, továbbra is fegyelmezve amúgy féktelenül csapongó nyelvét, és még azt is hagyja, hogy újra felülkerekedjen rajta a tolvaj. Természetesen számára ez a látvány is tökéletes, és nem is várna többet, főleg, hogy így ismét teljes rálátása van az amúgy szokatlan, és rendkívül gerjesztő kerekded dombokra. Mégis elhangzik egy kérdés, a fülébe suttogva, ami újfent felkorbácsolja. *
- Van a szekrényben egy tégely. Délről hozatom, a Vashegyen készítik, még a lázadás után ott tett látogatásom során ismerkedtem meg a recepttel és a használat módjával. * Kezd bele, és reszketeg kézzel a bútorra is mutat, jelezve, hogy mit szeretne. Ha Ysanee engedelmesen lekászálódik a férfiról, és nem rest teljesíteni a kérését, akkor valóban találhat egy fából faragott, barna tégelyt, amit ha kinyit, akkor furcsa, sikamlós anyagot talál benne. *
- Tudod, hogy a barbárok hogy szeretik egymást? * Teszi fel a nemes a kérdést, ravaszul csillogó szemmel, ha minden úgy történik, ahogy azt tervezi, és hátulról hozzásimulhat a fedetlen női testhez, átnyúlva mellette, és a tégelybe mártva ujjait. *
- Ők a test egy másik részét használják, hogy elérjék a gyönyört. * Súgja még a nő fülébe hátulról, ahogy elkezdi magára kenni az anyagot. Innentől a másikon múlik, hogy hogyan alakulnak tovább a dolgok, és még mindig szeretne a nemes óhajainak eleget tenni. Ami egy gyönyörű barátság kezdete lehet. *
961. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2026-01-09 12:33:13
Üzenet elküldve: 2026-01-09 12:33:13
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Mindent a tanulásért//
*Apró lábait olyan gyorsan szedi, ahogy csak tudja. Bár szaladni most sem fog. Szerencsére a tisztással tett kerülővel együtt sem érkezik olyan későn vissza Selyemrévbe mint amire számított. Na meg a romvárosban sem akadt bele egyetlen rosszarcú alakba sem. Ami csak jobbá tette nehézkes reggelét. Nem is vágyik másra. Mint arra, hogy végre a kúriába érjen. Valami új ruhát kaphasson magára. És azt a nehéz kócos loboncot amit hajnak nevez végre normálisan kifésülje. Mert vallja be őszintén aki látja. A kis tündér nincs igazán jó bőrben. Szemei karikások, haja össze vissza még a megszokottnál jobban is. Ruházata pedig kissé gyűrt. Pont úgy néz ki mint aki átmulatta az éjszakát. Ami valamelyest igaz is. De hát mit kezdjen a pihenő napján egy kúriában dolgozó alak, ha nem a pegazusban töltené. Nem is tűnt az olyan rossz ötletnek akkor sem. Meg igazán talált magának egy tanuló társat. Csak ezt majd még jól kell körítenie Nixomiának.
Hamar be is lép a hatalmas kapun. Kedvesen integet a kertben dolgozóknak illetve azoknak a szolgálóknak akik már ébren vannak. És siet is tova. Nem szeretne semmilyen kellemetlen kérdést megválaszolni jelen pillanatában. Amilyen gyorsan csak lehet, a szobájába szeretne érni. Hogy friss ruhákba tudjon öltözni, és neki álljon a haját kifésülni. Az úgy is órák kérdése lesz. Remélhetőleg Nixomia addig befejezi a reggeli tevékenységeit és dolgait. És jó kedvében találja majd a hölgyet. Ugyanis a kérésének lehet nem fog épp örülni. De talán egy szép mosoly, és pár kedves szó megfogja puhítani a zordnak tűnő lovaghölgyet.*
*Apró lábait olyan gyorsan szedi, ahogy csak tudja. Bár szaladni most sem fog. Szerencsére a tisztással tett kerülővel együtt sem érkezik olyan későn vissza Selyemrévbe mint amire számított. Na meg a romvárosban sem akadt bele egyetlen rosszarcú alakba sem. Ami csak jobbá tette nehézkes reggelét. Nem is vágyik másra. Mint arra, hogy végre a kúriába érjen. Valami új ruhát kaphasson magára. És azt a nehéz kócos loboncot amit hajnak nevez végre normálisan kifésülje. Mert vallja be őszintén aki látja. A kis tündér nincs igazán jó bőrben. Szemei karikások, haja össze vissza még a megszokottnál jobban is. Ruházata pedig kissé gyűrt. Pont úgy néz ki mint aki átmulatta az éjszakát. Ami valamelyest igaz is. De hát mit kezdjen a pihenő napján egy kúriában dolgozó alak, ha nem a pegazusban töltené. Nem is tűnt az olyan rossz ötletnek akkor sem. Meg igazán talált magának egy tanuló társat. Csak ezt majd még jól kell körítenie Nixomiának.
Hamar be is lép a hatalmas kapun. Kedvesen integet a kertben dolgozóknak illetve azoknak a szolgálóknak akik már ébren vannak. És siet is tova. Nem szeretne semmilyen kellemetlen kérdést megválaszolni jelen pillanatában. Amilyen gyorsan csak lehet, a szobájába szeretne érni. Hogy friss ruhákba tudjon öltözni, és neki álljon a haját kifésülni. Az úgy is órák kérdése lesz. Remélhetőleg Nixomia addig befejezi a reggeli tevékenységeit és dolgait. És jó kedvében találja majd a hölgyet. Ugyanis a kérésének lehet nem fog épp örülni. De talán egy szép mosoly, és pár kedves szó megfogja puhítani a zordnak tűnő lovaghölgyet.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063