Arthenior - Selyemrév
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 26 (501. - 520. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063
520. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-29 19:02:13
Üzenet elküldve: 2025-08-29 19:02:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Annyira furcsa, annyira más. A bátyjával, Aleimorddal egész életükben rettentő furcsa, amolyan se veled, se nélküled kapcsolata volt. Egyszerre imádták és gyűlölték egymást, miközben mindkettő mellett egy-egy könyvnyi érvet is fel tudtak volna sorolni. Köztük csak és kizárólag a szélsőséges érzelmek játszottak, kis túlzással soha nem volt olyan nap, hogy egyszerűen csak éltek egymás mellett, mint két testvér. Drameilotent ezzel szemben nagyon máshogy látja maga előtt. A nála nem sokkal idősebb elf iránt olyasfajta tiszteletet érez, melyet jelen pillanatban nagyon kevés érv tudna negatív irányba billenteni, éppen ezért a bölcs intelmeivel sem óhajt olyan vehemensen ellenkezni, ahogy azt tette annakidején Aleimorddal szinte minden egyes alkalommal, mikor bele akart szólni az életébe. Talán jó hatással lesz rá megkerült rokona, és ennek hatására végre el tud kezdeni az önálló élet útján lépkedni ebben a furcsa, új világban.
Miközben a valóság valami ilyesmi, a játékos kép talán teljesen mást mutat, ahogy a szőke hajú kisasszony maga előtt összefont karokkal, keresztbe fűzött lábakkal, duzzogva és igencsak morcos tekintettel ül azon a hófehér kanapén, míg Drameiloten a cukros edény alól is próbálja előkeríteni az említett kisasszonyt.*
- Hát persze, hogy magamra. Minek nézel engem, drága bátyám? Vénasszonynak?! Egy gyönyörű kisasszony vagyok. Egy hercegnő! *Sajnos neki nem megy olyan jól a színjáték, mint unokatestvérének, így hiába kezdi el kényesen a körmeit nézegetni, ahogy egy undok kisasszony tenné, mikor látványosan nem akar tudomást venni az őt megsértő egyénről, hamar elneveti magát. Nem viháncol, csak halkan, visszafogottan kuncog kezét a szája elé tartva, de azt egészen sokáig.
A jó hangulatot aztán mégis ő rontja el az újabb kellemetlen, de fontos kérdésével.*
- Értem indult. Meg akart keresni engem, még ha nem is reménykedett benne, hogy sikerül. *Jelenti ki komoran. Úgy ismeri testvérét, mintha a másik fele, a saját tenyere lett volna. Nagyon nehezen állja meg ő is, hogy ne sírja el magát, mert az emlékek lavinaként zúdulnak rá, köztük rosszak is, de valahogy most a jók mégis teljesen elnyomnak minden ellenérzést.*
- Egy tapló volt a bátyám. Sokszor legszívesebben kitéptem volna azt a gyönyörű, szőke haját, de tudom, hogy ő nagyon szeretett engem, és bármit megtett volna azért, hogy nekem jobb legyen, ha látta, hogy tényleg szenvedek. Biztos vagyok benne, hogy azért ment el tőled, hogy megkeressen engem, de… azt hiszem, hogy… *Nem tudja befejezni a mondatot. Tudja, hogy ez lehetett Aleimord veszte, pedig, ha csak reménykedve várt volna rá, akkor most minden más lehetne, most a karjai között bőghetne elbújva a világ elől, de legbelül tudja, hogy ez már nem fog megtörténni, miközben észre sem veszi, hogy múltidőben beszél a bátyjáról.*
- Ordítottam vele, és azt mondtam neki, hogy gyűlölöm… Ezek voltak az utolsó szavaim hozzá… *Suttogja mardosó bűntudattal a lelkében, s még csak az a lehetőség sem adatik meg neki, hogy a sírja előtt bocsánatot kérhessen tőle.*
//Nem vagyok egyedül//
*Annyira furcsa, annyira más. A bátyjával, Aleimorddal egész életükben rettentő furcsa, amolyan se veled, se nélküled kapcsolata volt. Egyszerre imádták és gyűlölték egymást, miközben mindkettő mellett egy-egy könyvnyi érvet is fel tudtak volna sorolni. Köztük csak és kizárólag a szélsőséges érzelmek játszottak, kis túlzással soha nem volt olyan nap, hogy egyszerűen csak éltek egymás mellett, mint két testvér. Drameilotent ezzel szemben nagyon máshogy látja maga előtt. A nála nem sokkal idősebb elf iránt olyasfajta tiszteletet érez, melyet jelen pillanatban nagyon kevés érv tudna negatív irányba billenteni, éppen ezért a bölcs intelmeivel sem óhajt olyan vehemensen ellenkezni, ahogy azt tette annakidején Aleimorddal szinte minden egyes alkalommal, mikor bele akart szólni az életébe. Talán jó hatással lesz rá megkerült rokona, és ennek hatására végre el tud kezdeni az önálló élet útján lépkedni ebben a furcsa, új világban.
Miközben a valóság valami ilyesmi, a játékos kép talán teljesen mást mutat, ahogy a szőke hajú kisasszony maga előtt összefont karokkal, keresztbe fűzött lábakkal, duzzogva és igencsak morcos tekintettel ül azon a hófehér kanapén, míg Drameiloten a cukros edény alól is próbálja előkeríteni az említett kisasszonyt.*
- Hát persze, hogy magamra. Minek nézel engem, drága bátyám? Vénasszonynak?! Egy gyönyörű kisasszony vagyok. Egy hercegnő! *Sajnos neki nem megy olyan jól a színjáték, mint unokatestvérének, így hiába kezdi el kényesen a körmeit nézegetni, ahogy egy undok kisasszony tenné, mikor látványosan nem akar tudomást venni az őt megsértő egyénről, hamar elneveti magát. Nem viháncol, csak halkan, visszafogottan kuncog kezét a szája elé tartva, de azt egészen sokáig.
A jó hangulatot aztán mégis ő rontja el az újabb kellemetlen, de fontos kérdésével.*
- Értem indult. Meg akart keresni engem, még ha nem is reménykedett benne, hogy sikerül. *Jelenti ki komoran. Úgy ismeri testvérét, mintha a másik fele, a saját tenyere lett volna. Nagyon nehezen állja meg ő is, hogy ne sírja el magát, mert az emlékek lavinaként zúdulnak rá, köztük rosszak is, de valahogy most a jók mégis teljesen elnyomnak minden ellenérzést.*
- Egy tapló volt a bátyám. Sokszor legszívesebben kitéptem volna azt a gyönyörű, szőke haját, de tudom, hogy ő nagyon szeretett engem, és bármit megtett volna azért, hogy nekem jobb legyen, ha látta, hogy tényleg szenvedek. Biztos vagyok benne, hogy azért ment el tőled, hogy megkeressen engem, de… azt hiszem, hogy… *Nem tudja befejezni a mondatot. Tudja, hogy ez lehetett Aleimord veszte, pedig, ha csak reménykedve várt volna rá, akkor most minden más lehetne, most a karjai között bőghetne elbújva a világ elől, de legbelül tudja, hogy ez már nem fog megtörténni, miközben észre sem veszi, hogy múltidőben beszél a bátyjáról.*
- Ordítottam vele, és azt mondtam neki, hogy gyűlölöm… Ezek voltak az utolsó szavaim hozzá… *Suttogja mardosó bűntudattal a lelkében, s még csak az a lehetőség sem adatik meg neki, hogy a sírja előtt bocsánatot kérhessen tőle.*
519. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-29 15:35:42
Üzenet elküldve: 2025-08-29 15:35:42
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő után//
*Nixomia tipikusan az a személy, aki úgy gondolja, ha őt kellemetlenség érte az életben, akkor azt rögtön mindenki másnak is meg kéne érdemelnie. Az efféle emberek miatt nem változna a világ sohasem. Dalaf pedig nem hajlandó hasonló alakká válni, valakivé, aki részese a romlott világ fenntartásának. Jobb jövőt kíván a gyermekének még akkor is, ha ő nyakig ismeri a mocskot. Igen, prostituált volt. És? Ez nem fogja visszatartani.*
- Elmondom majd neki akkor, amikor ideje lesz. Addig inkább arra fókuszálnék, hogy elég magabiztos, okos és kompetens legyen, hogy a lehető legkevesebb ártalmat okozza neki a múltam. Lehet, hogy nem lesz tökéletes háttere, de neki legalább, olyan apja van, aki szereti. Lehetnék nemes, ha csak egy eszköznek látnám Fricét, és azt tanítanám neki, hogy nőként semmi értéke nem lehet. Aztán férjhez adnám és egy megkeseredett úrinővé válna. De jó lenne! Végső soron nem lenne boldogabb, csak más problémái lennének és még csak családja sem lenne, akihez fordulhat. Sőt , lehet saját szíve sem maradna és a saját gyerekeit is nyomorgatva nevelné fel. ~Szánom magát, hogy biztosan nem tudja milyen értékes az, amikor szeretik~ Legalábbis én nyugodtan alszom ebben a hitben. De hát mindenki úgy neveli a saját gyerekét, ahogyan szeretné. Nem kell egyetértenie velem. *Dalaf lassan leengedi kezeit a kislánya füleiről*
- Ne haragudj, kicsim. Kicsit sokáig beszélgettünk. Tudod a munkámról volt szó. *A vörös már néhányszor óvatosan felvezette a témát, így Frice megértően bólint már a munka említésére. A kislánynak még nem kell tudnia arról, hogy mi az a szex, főleg nem arról, hogy mennyire is lealacsonyító a szexmunka, de azt tudja, hogy "apának rossz munkája volt, néha ezért meg kell védjelek csúnya szavaktól". Persze, a férfi nem szereti, hogy ezen át kell mennie a kölyöknek, de jobb mintha teljes homályban tartaná*
- Viszont, jó hír! Ma bizony lovagolni fogsz, kislány! *Ezzel Dalaf könnyedén felkapja a lányát, akinek az arcára aprócska mosoly ül ki. Szépen felsegítik a lóra*
- Köszönjük! *Néz a szőkére, egészen hálásan. Nem tűnik úgy, hogy ma Dalaf különösen dühös vagy haragtartó volna. Frice szemmel láthatólag meglágyítja az elf szívét* A maga lova, elmagyarázza neki a szabályokat? Nem szeretném maga helyett utasítani hol kapaszkodjon vagy mit ne csináljon. A gazda ismeri mindig a legjobban a lovat. ~Vagy az, aki gondozza~ *Udvariasan beszél ezúttal. Nyilvánvalóan Dalaf nem szeretné, hogy csak úgy felkészületlenül induljon meg a nagy paripa, mert nem képes a jelenlévő két felnőtt kommunikálni egymással. Vagy ne adja a sors, de Frice megsértse a nőt vagy a lovát és a földön találja magát. Igyekszik most tényleg kellemes emléket adni a lányának. Meg aztán, valamennyire csak -csak elviselik Nixomiával egymást mindig. Legalább pár percre. A köztük lévő furcsa feszültség még, ha veszekednek is, nem tartja egyiket sem teljesen elrettentve a másiktól. Talán, ha nem lenne ekkora szájuk, egyszer még jól ki is jöhetnének. Vajon a kislány képes lesz ezt a környezetet megteremteni?*
//A kikötő után//
*Nixomia tipikusan az a személy, aki úgy gondolja, ha őt kellemetlenség érte az életben, akkor azt rögtön mindenki másnak is meg kéne érdemelnie. Az efféle emberek miatt nem változna a világ sohasem. Dalaf pedig nem hajlandó hasonló alakká válni, valakivé, aki részese a romlott világ fenntartásának. Jobb jövőt kíván a gyermekének még akkor is, ha ő nyakig ismeri a mocskot. Igen, prostituált volt. És? Ez nem fogja visszatartani.*
- Elmondom majd neki akkor, amikor ideje lesz. Addig inkább arra fókuszálnék, hogy elég magabiztos, okos és kompetens legyen, hogy a lehető legkevesebb ártalmat okozza neki a múltam. Lehet, hogy nem lesz tökéletes háttere, de neki legalább, olyan apja van, aki szereti. Lehetnék nemes, ha csak egy eszköznek látnám Fricét, és azt tanítanám neki, hogy nőként semmi értéke nem lehet. Aztán férjhez adnám és egy megkeseredett úrinővé válna. De jó lenne! Végső soron nem lenne boldogabb, csak más problémái lennének és még csak családja sem lenne, akihez fordulhat. Sőt , lehet saját szíve sem maradna és a saját gyerekeit is nyomorgatva nevelné fel. ~Szánom magát, hogy biztosan nem tudja milyen értékes az, amikor szeretik~ Legalábbis én nyugodtan alszom ebben a hitben. De hát mindenki úgy neveli a saját gyerekét, ahogyan szeretné. Nem kell egyetértenie velem. *Dalaf lassan leengedi kezeit a kislánya füleiről*
- Ne haragudj, kicsim. Kicsit sokáig beszélgettünk. Tudod a munkámról volt szó. *A vörös már néhányszor óvatosan felvezette a témát, így Frice megértően bólint már a munka említésére. A kislánynak még nem kell tudnia arról, hogy mi az a szex, főleg nem arról, hogy mennyire is lealacsonyító a szexmunka, de azt tudja, hogy "apának rossz munkája volt, néha ezért meg kell védjelek csúnya szavaktól". Persze, a férfi nem szereti, hogy ezen át kell mennie a kölyöknek, de jobb mintha teljes homályban tartaná*
- Viszont, jó hír! Ma bizony lovagolni fogsz, kislány! *Ezzel Dalaf könnyedén felkapja a lányát, akinek az arcára aprócska mosoly ül ki. Szépen felsegítik a lóra*
- Köszönjük! *Néz a szőkére, egészen hálásan. Nem tűnik úgy, hogy ma Dalaf különösen dühös vagy haragtartó volna. Frice szemmel láthatólag meglágyítja az elf szívét* A maga lova, elmagyarázza neki a szabályokat? Nem szeretném maga helyett utasítani hol kapaszkodjon vagy mit ne csináljon. A gazda ismeri mindig a legjobban a lovat. ~Vagy az, aki gondozza~ *Udvariasan beszél ezúttal. Nyilvánvalóan Dalaf nem szeretné, hogy csak úgy felkészületlenül induljon meg a nagy paripa, mert nem képes a jelenlévő két felnőtt kommunikálni egymással. Vagy ne adja a sors, de Frice megsértse a nőt vagy a lovát és a földön találja magát. Igyekszik most tényleg kellemes emléket adni a lányának. Meg aztán, valamennyire csak -csak elviselik Nixomiával egymást mindig. Legalább pár percre. A köztük lévő furcsa feszültség még, ha veszekednek is, nem tartja egyiket sem teljesen elrettentve a másiktól. Talán, ha nem lenne ekkora szájuk, egyszer még jól ki is jöhetnének. Vajon a kislány képes lesz ezt a környezetet megteremteni?*
518. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-29 10:18:24
Üzenet elküldve: 2025-08-29 10:18:24
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* Miután látszólag közös nevezőre jutnak, az idősebb elf sem folytatja a kioktatást. Észre sem veszi, hogy már most elkezdte úgy kezelni Aleniát, mint a saját húgát, tanítgatva, terelgetve az útján. Mint utolsó élő Sayqueves, legalább amennyire tudják, nincs más akire a nő számíthatna, pedig láthatóan bőven van még mit tanuljon. Persze ezt Drameiloten egyáltalán nem tartja rossznak, és nem is gondol emiatt többet újra megkerült rokonáról. Ha teljesen őszinte akarna lenni magával, akkor azt is elismerné, hogy élvezi a szerepet, és hiányzott neki.
Épp ezért is kezd bele a gwufftejes történetbe, amit beszéd közben talál ki, maga sem tudja, hogy mi lesz a következő mondat a mesében. Örül neki, hoy a megrökönyödés után nevetés szakad fel a házigazdából, ez őt is jobb kedvre deríti. Régen élvezte valakinek ennyire a társaságát, és kezd teljes mértékben feloldódni, ahogy szép lassan az utolsó mímeskedés, megjátszás árnyéka is lekúszik róla. Nem is tudja, hogy mikor adhatta utoljára az őszinte, játékos, önfeledt Drameilotent. *
- Egy kisasszonyt? Elnézést kérem, nem akartam átverni, hölgyem. * Válaszol a férfi, és felkel ültéből, hogy látszólag keresni kezdje azt a kisasszonyt, akit Alenia említ. * Ja hogy magadra gondoltál, kedves kishúgom?
* Fordul boldogan vissza a szőke elfhez, miközben épp egy cukros edénynek a tetejét tartja a kezében, hiszen ott is megnézte, hátha ott rejtőzködik a kisasszony. Gyermekded tréfálkozás, de valahogy jól esik a lelkének, még ha a másik Sayquevesnek túl sok is. Nem tudhatja, hogyan fog rá reagálni, csak remélheti, hogy örömét leli ebben is. De minden jónak vége szakad egyszer, és ismét a lázadásra terelődik a téma. Természetesen ehhez nem illik az ugratás és a viccelődés, úgyhogy Dram újra helyet foglal, mielőtt bele kezdene. *
- Szörnyű volt. A szerencsénk, hogy kívül estünk a városon, ezért minket annyira nem érintett. Azért indultunk, hogy megnézzük, mi történik, amikor Aleimorddal találkoztunk, épp menekült egy csapattal. Befogadtam őket, szállást és ételt kínáltam nekik, viszont a bátyád másnap korán reggel távozott, szó nélkül. Azóta nem láttam, hírét se hallottam. Szörnyű idők voltak, veszélyesek voltak az utak, és a nemeseket szinte már vadászták. Mondanám, hogy ne reménykedj benne, hogy újra látod, de te is megkerültél. Bár lehet, hogy az a legjobb, amit magaddal tehetsz, hogy elengeded a saját érdekedben. Ha mégis megkerül, hidd el, nagy öröm lesz, de legalább nem kínzod magad az állandó reménykedéssel. * Mondja halkan, szemében könnyek csillognak, hiszen tudja, hogy nem könnyű az ilyen, nehéz csak úgy lemondani valakiről, aki közel áll hozzánk. *
//Nem vagyok egyedül//
* Miután látszólag közös nevezőre jutnak, az idősebb elf sem folytatja a kioktatást. Észre sem veszi, hogy már most elkezdte úgy kezelni Aleniát, mint a saját húgát, tanítgatva, terelgetve az útján. Mint utolsó élő Sayqueves, legalább amennyire tudják, nincs más akire a nő számíthatna, pedig láthatóan bőven van még mit tanuljon. Persze ezt Drameiloten egyáltalán nem tartja rossznak, és nem is gondol emiatt többet újra megkerült rokonáról. Ha teljesen őszinte akarna lenni magával, akkor azt is elismerné, hogy élvezi a szerepet, és hiányzott neki.
Épp ezért is kezd bele a gwufftejes történetbe, amit beszéd közben talál ki, maga sem tudja, hogy mi lesz a következő mondat a mesében. Örül neki, hoy a megrökönyödés után nevetés szakad fel a házigazdából, ez őt is jobb kedvre deríti. Régen élvezte valakinek ennyire a társaságát, és kezd teljes mértékben feloldódni, ahogy szép lassan az utolsó mímeskedés, megjátszás árnyéka is lekúszik róla. Nem is tudja, hogy mikor adhatta utoljára az őszinte, játékos, önfeledt Drameilotent. *
- Egy kisasszonyt? Elnézést kérem, nem akartam átverni, hölgyem. * Válaszol a férfi, és felkel ültéből, hogy látszólag keresni kezdje azt a kisasszonyt, akit Alenia említ. * Ja hogy magadra gondoltál, kedves kishúgom?
* Fordul boldogan vissza a szőke elfhez, miközben épp egy cukros edénynek a tetejét tartja a kezében, hiszen ott is megnézte, hátha ott rejtőzködik a kisasszony. Gyermekded tréfálkozás, de valahogy jól esik a lelkének, még ha a másik Sayquevesnek túl sok is. Nem tudhatja, hogyan fog rá reagálni, csak remélheti, hogy örömét leli ebben is. De minden jónak vége szakad egyszer, és ismét a lázadásra terelődik a téma. Természetesen ehhez nem illik az ugratás és a viccelődés, úgyhogy Dram újra helyet foglal, mielőtt bele kezdene. *
- Szörnyű volt. A szerencsénk, hogy kívül estünk a városon, ezért minket annyira nem érintett. Azért indultunk, hogy megnézzük, mi történik, amikor Aleimorddal találkoztunk, épp menekült egy csapattal. Befogadtam őket, szállást és ételt kínáltam nekik, viszont a bátyád másnap korán reggel távozott, szó nélkül. Azóta nem láttam, hírét se hallottam. Szörnyű idők voltak, veszélyesek voltak az utak, és a nemeseket szinte már vadászták. Mondanám, hogy ne reménykedj benne, hogy újra látod, de te is megkerültél. Bár lehet, hogy az a legjobb, amit magaddal tehetsz, hogy elengeded a saját érdekedben. Ha mégis megkerül, hidd el, nagy öröm lesz, de legalább nem kínzod magad az állandó reménykedéssel. * Mondja halkan, szemében könnyek csillognak, hiszen tudja, hogy nem könnyű az ilyen, nehéz csak úgy lemondani valakiről, aki közel áll hozzánk. *
517. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-29 00:23:16
Üzenet elküldve: 2025-08-29 00:23:16
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Bőven van még mit tanulnia, tapasztalnia pedig főleg, lévén, hogy már élt hatvan évet, de annak majdnem egészét tankönyvek fölött ülve töltötte, melyek nem készítették fel őt a valódi élet megpróbáltatásaira, sem azokra a cselszövésekre és ármányokra, melyek talán minden zárt ajtó mögött ott zajlanak, csak senki sem látja őket.*
- Teysus majd mutatja az utat. *Törődik bele valahol egyetértve unokatestvére igazába, de nehezen tudja levetkőzni azt az ártatlanságot és jó szándékot, mely eddigi életében örökké ott volt benne, csak ez a haramiáknak egy cseppet sem számított. Az elrablói sem őt akarták bántani, hanem a bátyját, mégis ő szenvedett miatta a legtöbbet, de még ennek sem sikerült úgy megkeményítenie a lelkét, hogy ne bizalommal forduljon bárki felé, aki még nem játszotta azt el.
Ami a teát illeti, sajnos el kell ismernie, hogy ihatatlan lett. Próbálja elviccelni a helyzetet azzal, hogy rákérdez a gwufftejes hasonlatra. Valószínűleg kisebb isteni csoda az is, hogy ezután Drameiloten képes röhögés nélkül előadni a történetét, míg Alenia arcára ráfagy a hitetlenség és a meglepettség egyvelegét jelző tekintete, miközben még a szája is félig tátva marad, ahogy hallgatja a képtelenséget, melyet a férfi mesél neki. Nos, igen, ő még erről is elhiszi, hogy megtörtént. Egyre inkább elszörnyülködik, melyet már épp hangosan is a másik tudtára adna, mikor fivére lerántja a leplet az alakításról, és bevallja, hogy csak ugratja őt.*
- Ó, na! Hát szabad így átverni egy kisasszonyt, bátyám? Ez nem volt szép! *Persze a megrökönyödött arckifejezése lassan mosollyá formálódik át, míg végül kedves hangján nevetni nem kezd. A tréfa eléri a célját, Aleniának jobb kedve lesz tőle, és igen, sokkal jobban érzi így magát, mint aközben, hogy a sok szörnyűségről számol be rokonának.*
- Ha ők itt lesznek, nekem bőven elég, ha ők tudják, hogy kell finom teát készíteni. Gwufftej nélkül. *Mondja természetesen a személyzetére célozva, miután sikerült abbahagynia a nevetgélést. Hogy a tea receptjét nem alkímia könyvben kell keresnie, az pedig el is kerüli a figyelmét, annyira a borzasztó történeten jár még az esze.*
- Milyen volt a lázadás után? Közvetlenül. Semmiről nem tudok. Aleimord… ő… keresett engem vagy beletörődött, hogy meghaltam? Arra emlékszem, hogy nagyon dühös voltam rá és… elrohantam. *Tér vissza kissé a komolyabb témák felé, de muszáj. Tudnia kell, hogy Drameiloten tud-e bármit a testvéréről, akit úgy tűnik, teljesen elnyelt a föld.*
//Nem vagyok egyedül//
*Bőven van még mit tanulnia, tapasztalnia pedig főleg, lévén, hogy már élt hatvan évet, de annak majdnem egészét tankönyvek fölött ülve töltötte, melyek nem készítették fel őt a valódi élet megpróbáltatásaira, sem azokra a cselszövésekre és ármányokra, melyek talán minden zárt ajtó mögött ott zajlanak, csak senki sem látja őket.*
- Teysus majd mutatja az utat. *Törődik bele valahol egyetértve unokatestvére igazába, de nehezen tudja levetkőzni azt az ártatlanságot és jó szándékot, mely eddigi életében örökké ott volt benne, csak ez a haramiáknak egy cseppet sem számított. Az elrablói sem őt akarták bántani, hanem a bátyját, mégis ő szenvedett miatta a legtöbbet, de még ennek sem sikerült úgy megkeményítenie a lelkét, hogy ne bizalommal forduljon bárki felé, aki még nem játszotta azt el.
Ami a teát illeti, sajnos el kell ismernie, hogy ihatatlan lett. Próbálja elviccelni a helyzetet azzal, hogy rákérdez a gwufftejes hasonlatra. Valószínűleg kisebb isteni csoda az is, hogy ezután Drameiloten képes röhögés nélkül előadni a történetét, míg Alenia arcára ráfagy a hitetlenség és a meglepettség egyvelegét jelző tekintete, miközben még a szája is félig tátva marad, ahogy hallgatja a képtelenséget, melyet a férfi mesél neki. Nos, igen, ő még erről is elhiszi, hogy megtörtént. Egyre inkább elszörnyülködik, melyet már épp hangosan is a másik tudtára adna, mikor fivére lerántja a leplet az alakításról, és bevallja, hogy csak ugratja őt.*
- Ó, na! Hát szabad így átverni egy kisasszonyt, bátyám? Ez nem volt szép! *Persze a megrökönyödött arckifejezése lassan mosollyá formálódik át, míg végül kedves hangján nevetni nem kezd. A tréfa eléri a célját, Aleniának jobb kedve lesz tőle, és igen, sokkal jobban érzi így magát, mint aközben, hogy a sok szörnyűségről számol be rokonának.*
- Ha ők itt lesznek, nekem bőven elég, ha ők tudják, hogy kell finom teát készíteni. Gwufftej nélkül. *Mondja természetesen a személyzetére célozva, miután sikerült abbahagynia a nevetgélést. Hogy a tea receptjét nem alkímia könyvben kell keresnie, az pedig el is kerüli a figyelmét, annyira a borzasztó történeten jár még az esze.*
- Milyen volt a lázadás után? Közvetlenül. Semmiről nem tudok. Aleimord… ő… keresett engem vagy beletörődött, hogy meghaltam? Arra emlékszem, hogy nagyon dühös voltam rá és… elrohantam. *Tér vissza kissé a komolyabb témák felé, de muszáj. Tudnia kell, hogy Drameiloten tud-e bármit a testvéréről, akit úgy tűnik, teljesen elnyelt a föld.*
516. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-28 21:50:22
Üzenet elküldve: 2025-08-28 21:50:22
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* Drameiloten amilyen hirtelen lovalta bele magát a témába, olyan gyorsan nyugszik meg. Látja, amikor nincs értelme a vitatkozásnak, és az észérvek vajmi keveset érnek a hiszékeny meggyőződéssel szemben. Úgy gondolja, hogy ezek olyan dolgok, amiket Aleniának meg kell tapasztalnia ahhoz, hogy változzon benne a véleménye. Azt pedig tudja, hogy meg fog előbb utóbb, főleg így, hogy a saját talpára állt. *
- Szükségük van ránk, ezért kell megmutassuk, hogy ahhoz, hogy hasznot húzzanak belőlünk, nekik is többet kell adni, mint korábban. Ezt tanítja Teysus is, az egyensúlyt kell megtalálni, hogy pont annyit adjunk, amennyit ők is. * Teszi még hozzá, amolyan zárásképp. Reméli, hogy az isten említése elgondolkodtatja unokahúgát, és talán egy idő után ő is arra a meglátásra jut, mint a férfi. *
- Hát kérlek, a lázadás után szörnyű időket éltünk. * Kezd bele halálosan komolyan a rémtörténetbe. * Azt se tudtuk, hogy a piacra valaha bemehetünk még, vagy így kell leélnünk az életünket. A teljes birtokon csak az maradt, amit az éléskamrában felhalmoztunk, és voltunk rá épp elegen. Minden este sorsot húztunk, hogy kinek mi jut. Egyik este aztán hozzám került a poros kancsó, ami ki tudja, hogy mióta állt már a pincében. A tetején pókok másztak, beszőtték, alig bírtam leemelni a tetejét. És akkor megcsapott az a savanyú szag, amit a zöldes, váladékszerű tej követett, ahogy kiöntöttem. Minden porcikám tiltakozott ellene, hogy megigyam... * egészen beleéli magát a történetbe, úgy mesél, mint régen Wymnternek, amikor még kisebbek voltak, és élénk képzeletével rendszeresen a frászt hozta rá. Szinte már suttog, néha megborzong, teljesen beleéli magát az alakításba. *
- Aztán nem ittam meg, mert ez az egész csak egy kitalált történet. Természetesen nem tudom, hogy milyen ízű a romlott gwufftej, ez csak egy szófordulat. * Zárja le a történetet, játékos mosollyal a szája sarkában. Reméli, hogy a kis tréfával jobb kedvre derítheti Aleniát, miután olyan sok nyomasztó, és szomorú dologról beszéltek az elmúlt percekben. *
- Egyébként nem hiszem, hogy a teafőzés tudományát alkímia könyvekben lelnéd meg, drága húgom. Inkább javaslom a szakácsok kikérdezését, ha lesz kisegítő személyzeted.
//Nem vagyok egyedül//
* Drameiloten amilyen hirtelen lovalta bele magát a témába, olyan gyorsan nyugszik meg. Látja, amikor nincs értelme a vitatkozásnak, és az észérvek vajmi keveset érnek a hiszékeny meggyőződéssel szemben. Úgy gondolja, hogy ezek olyan dolgok, amiket Aleniának meg kell tapasztalnia ahhoz, hogy változzon benne a véleménye. Azt pedig tudja, hogy meg fog előbb utóbb, főleg így, hogy a saját talpára állt. *
- Szükségük van ránk, ezért kell megmutassuk, hogy ahhoz, hogy hasznot húzzanak belőlünk, nekik is többet kell adni, mint korábban. Ezt tanítja Teysus is, az egyensúlyt kell megtalálni, hogy pont annyit adjunk, amennyit ők is. * Teszi még hozzá, amolyan zárásképp. Reméli, hogy az isten említése elgondolkodtatja unokahúgát, és talán egy idő után ő is arra a meglátásra jut, mint a férfi. *
- Hát kérlek, a lázadás után szörnyű időket éltünk. * Kezd bele halálosan komolyan a rémtörténetbe. * Azt se tudtuk, hogy a piacra valaha bemehetünk még, vagy így kell leélnünk az életünket. A teljes birtokon csak az maradt, amit az éléskamrában felhalmoztunk, és voltunk rá épp elegen. Minden este sorsot húztunk, hogy kinek mi jut. Egyik este aztán hozzám került a poros kancsó, ami ki tudja, hogy mióta állt már a pincében. A tetején pókok másztak, beszőtték, alig bírtam leemelni a tetejét. És akkor megcsapott az a savanyú szag, amit a zöldes, váladékszerű tej követett, ahogy kiöntöttem. Minden porcikám tiltakozott ellene, hogy megigyam... * egészen beleéli magát a történetbe, úgy mesél, mint régen Wymnternek, amikor még kisebbek voltak, és élénk képzeletével rendszeresen a frászt hozta rá. Szinte már suttog, néha megborzong, teljesen beleéli magát az alakításba. *
- Aztán nem ittam meg, mert ez az egész csak egy kitalált történet. Természetesen nem tudom, hogy milyen ízű a romlott gwufftej, ez csak egy szófordulat. * Zárja le a történetet, játékos mosollyal a szája sarkában. Reméli, hogy a kis tréfával jobb kedvre derítheti Aleniát, miután olyan sok nyomasztó, és szomorú dologról beszéltek az elmúlt percekben. *
- Egyébként nem hiszem, hogy a teafőzés tudományát alkímia könyvekben lelnéd meg, drága húgom. Inkább javaslom a szakácsok kikérdezését, ha lesz kisegítő személyzeted.
515. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-28 21:35:17
Üzenet elküldve: 2025-08-28 21:35:17
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Az istenekről alkotott véleményük egyértelműen megegyezik, ám politikai nézeteik már különböznek egymástól, aminek oka talán pont az a feltétel nélküli szeretet és jóhiszeműség, amiről az előbb próbálta őt lebeszélni az ebben a kérdésben sokkal bölcsebb fivére.*
- Egy ilyen házat azért sokkal többe kerül felépíteni ezer aranynál. *Ismétli magát még továbbra is a a városvezetést védve, melynek valódi szándékához valószínűleg Drameiloten meggyőződése áll közelebb, de Alenia továbbra is szeretné azt hinni, hogy a világ hófehér, a fekete része pedig csak a rémálmokban létezik, annak ellenére, hogy már megtapasztalta, milyen sötét és hideg is tud lenni néha odakint.*
- Szükségük van ránk, de nem bíznak bennünk. Ezért kell megmutatnunk, hogy nem vagyunk mi olyan rosszak, mint amilyennek még mindig hisznek minket. *Látszik, hogy a lány egy cseppet sem mer ellenszegülni a hatalomnak, és mint a tűztől, olyan rettenetesen fél attól, hogy újra megvádolhatják őt azzal, amiről még a lázadás előtt sem tehetett igazán. Olyannyira fél, hogy olyan, mintha ez már meg is történt volna…
Drameiloten mindeközben egyre inkább felnyitja a szemét, hogy a világ már akkor sem volt olyan kedves és igazságos hely, mikor ő még csak annyit látott belőle abban a burokban, melyben a szülei nevelték őt, hogy az ablakon szépen süt be a nap. Ő egészen eddig azt hitte, hogy a megvásárolt nemesi rang újkeletű dolog, ezelőtt kapni nem lehetett, csak születni vele.
A tea témájára való visszakanyarodás közben enyhít kissé az erősödő feszültségén, melyet egy jóízű, játékos kacaj is jelez.*
- Bátyám, kedvesem, ha szépen kérlek, elárulnád nekem, hogy mégis honnan tudod, milyen ízű a romlott gwufftej? Fujj! *Ugyanolyan fancsali fejet vág, mint amikor a teát kóstolta, de most épp azért, mert elképzelte, hogy milyen lehet egy gwuff teje, amit még úgy sem feltétlenül inna meg, hogy nem romlott.*
- Amúgy igazad van. *Válaszol aztán komolyan is az elhangzottakra, miután abbahagyta a kuncogást.* Azt hiszem, újra elő kell vennem az alkímia könyveket. Rég tanultam már. *Na, nem, mintha a teafőzés olyan nagy tudomány lenne, de hát, ha egyszer neki az?!*
//Nem vagyok egyedül//
*Az istenekről alkotott véleményük egyértelműen megegyezik, ám politikai nézeteik már különböznek egymástól, aminek oka talán pont az a feltétel nélküli szeretet és jóhiszeműség, amiről az előbb próbálta őt lebeszélni az ebben a kérdésben sokkal bölcsebb fivére.*
- Egy ilyen házat azért sokkal többe kerül felépíteni ezer aranynál. *Ismétli magát még továbbra is a a városvezetést védve, melynek valódi szándékához valószínűleg Drameiloten meggyőződése áll közelebb, de Alenia továbbra is szeretné azt hinni, hogy a világ hófehér, a fekete része pedig csak a rémálmokban létezik, annak ellenére, hogy már megtapasztalta, milyen sötét és hideg is tud lenni néha odakint.*
- Szükségük van ránk, de nem bíznak bennünk. Ezért kell megmutatnunk, hogy nem vagyunk mi olyan rosszak, mint amilyennek még mindig hisznek minket. *Látszik, hogy a lány egy cseppet sem mer ellenszegülni a hatalomnak, és mint a tűztől, olyan rettenetesen fél attól, hogy újra megvádolhatják őt azzal, amiről még a lázadás előtt sem tehetett igazán. Olyannyira fél, hogy olyan, mintha ez már meg is történt volna…
Drameiloten mindeközben egyre inkább felnyitja a szemét, hogy a világ már akkor sem volt olyan kedves és igazságos hely, mikor ő még csak annyit látott belőle abban a burokban, melyben a szülei nevelték őt, hogy az ablakon szépen süt be a nap. Ő egészen eddig azt hitte, hogy a megvásárolt nemesi rang újkeletű dolog, ezelőtt kapni nem lehetett, csak születni vele.
A tea témájára való visszakanyarodás közben enyhít kissé az erősödő feszültségén, melyet egy jóízű, játékos kacaj is jelez.*
- Bátyám, kedvesem, ha szépen kérlek, elárulnád nekem, hogy mégis honnan tudod, milyen ízű a romlott gwufftej? Fujj! *Ugyanolyan fancsali fejet vág, mint amikor a teát kóstolta, de most épp azért, mert elképzelte, hogy milyen lehet egy gwuff teje, amit még úgy sem feltétlenül inna meg, hogy nem romlott.*
- Amúgy igazad van. *Válaszol aztán komolyan is az elhangzottakra, miután abbahagyta a kuncogást.* Azt hiszem, újra elő kell vennem az alkímia könyveket. Rég tanultam már. *Na, nem, mintha a teafőzés olyan nagy tudomány lenne, de hát, ha egyszer neki az?!*
514. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-28 19:08:20
Üzenet elküldve: 2025-08-28 19:08:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* Úgy tűnik, hogy a kívánt hatást éri el szavaival, és valahol jól esik neki, hogy végre ismét van valaki, aki hallgat rá, sőt, még egyet is ért vele. Az pedig csak még nagyobb örömmel tölti el, hogy úgy tűnik megkerült unokahúga ugyan úgy vélekedik az istenekről is, mint ő. *
- Egyet értek veled. Sőt, úgy gondolom, hogy az istennő is egyet ért velünk. * Bólint Drameiloten, aki épp azon gondolkodik, hogy elmeséli a templomban átélteket, de végül úgy dönt, hogy ezt meghagyja későbbre. Egyre kellemesebbnek találja Alenia társaságát, és nem szeretné elrontani azzal, ha egy ilyen banális dologból származna nézeteltérésük. Viszont kezdi azt gondolni, hogy Eeyr pont unokahúgára gondolt, amikor engedte az elfnek, hogy meggyengítse az oltárát. Egyre inkább arra gyanakszik, hogy a küldetése az, hogy a megtért nőt segítse, és támogassa mindenben, amiben tudja.
Nem kerüli el a figyelmét, hogy Alenia sem tartja finomnak a teát, amit készített, és ez egy halovány mosolyt csal az arcára. Örül neki, hogy a megpróbáltatások, és az elmúlt pár év azért nem gyötörték meg annyira, hogy még a pocsolyából is szívesen igyon. Gondolatban meg is dorgálja magát, amiért a pocsolyavízhez hasonlítja a teát, amit látszik, hogy a lehető legnagyobb kedvességgel és igyekezettel főzött kedves unokatestvére. Hálás szeretne lenni érte, és az is, a szándékot és a gesztust szerfelett értékeli. *
- A véleményem szerint, azok után, ahogy velünk bántak, és amin keresztülmentünk, az lenne a legkevesebb, hogy ingyen visszakapjuk a címünket. Felháborító, hogy azért, ami születésünknél fogva a miénk, fizetnünk kell, még akkor is, ha ilyen ház mögé csomagolják. A házat ingyen kellene kapjuk, sűrű bocsánatkérés keretében, hálából azért, hogy visszajövünk, és vagyonunkat, tudásunkat, és pénzüket nem visszük át egy másik városba, ahol jobban megbecsülnek minket. És ismerek sokakat, akik ugyan így gondolkodnak, letelepedtek Lihanechben, és eszük ágában sincs visszatérni. Évekbe telt, mire a rend és fegyelemnek legalább a látszatát el tudta érni a városvezetés. Az pedig, hogy bárki bevásárolhatja magát, nem új dolog. * Legyint egyet a kirohanásra. * Régen is meg lehetett tenni, csak nem ennyire nyíltan, és nem ennyire olcsón. Ez is csak azt mutatja, hogy a zsebüket akarják megtölteni, minél jobban, minél gyorsabban.
* Dühösen fújtat, úgy, ahogy csak az tud, akit erre tanítottak. Igazi nemesi morgolódás ez, puffogással, morgással, zsémbeskedéssel. Egy nemes még mérgesen is nemes marad.
A csészére pillant, mivel erre terelődik a szó, és keresi a szavakat, amivel nem bántja meg a házigazdát. Végül bólint egy mosollyal az arcán. *
- Szerintem egész ügyesen próbáltad meg újra feltalálni a teát. Tetszik, hogy megpróbáltad rostossá tenni a sok teafűvel, mintha csak egy gyümölcsfacsarás lenne, és érződik rajta az igyekezet is, és az, hogy igazán jót szerettél volna vele. Viszont az íze jobban hasonlít a romlott gwufftejre, mint a teára. De ne vedd rossz néven, mert én se tudnék finomabbat csinálni. Azt hiszem, vannak dolgok, amikhez be kell lássuk, nem értünk. * Teszi hozzá, és éreztetni próbálja, tényleg nem bántásnak szánja a szavakat, viszont nem akar hazudni sem, mert az még tiszteletlenebbnek érezné, mint az igazságot. *
//Nem vagyok egyedül//
* Úgy tűnik, hogy a kívánt hatást éri el szavaival, és valahol jól esik neki, hogy végre ismét van valaki, aki hallgat rá, sőt, még egyet is ért vele. Az pedig csak még nagyobb örömmel tölti el, hogy úgy tűnik megkerült unokahúga ugyan úgy vélekedik az istenekről is, mint ő. *
- Egyet értek veled. Sőt, úgy gondolom, hogy az istennő is egyet ért velünk. * Bólint Drameiloten, aki épp azon gondolkodik, hogy elmeséli a templomban átélteket, de végül úgy dönt, hogy ezt meghagyja későbbre. Egyre kellemesebbnek találja Alenia társaságát, és nem szeretné elrontani azzal, ha egy ilyen banális dologból származna nézeteltérésük. Viszont kezdi azt gondolni, hogy Eeyr pont unokahúgára gondolt, amikor engedte az elfnek, hogy meggyengítse az oltárát. Egyre inkább arra gyanakszik, hogy a küldetése az, hogy a megtért nőt segítse, és támogassa mindenben, amiben tudja.
Nem kerüli el a figyelmét, hogy Alenia sem tartja finomnak a teát, amit készített, és ez egy halovány mosolyt csal az arcára. Örül neki, hogy a megpróbáltatások, és az elmúlt pár év azért nem gyötörték meg annyira, hogy még a pocsolyából is szívesen igyon. Gondolatban meg is dorgálja magát, amiért a pocsolyavízhez hasonlítja a teát, amit látszik, hogy a lehető legnagyobb kedvességgel és igyekezettel főzött kedves unokatestvére. Hálás szeretne lenni érte, és az is, a szándékot és a gesztust szerfelett értékeli. *
- A véleményem szerint, azok után, ahogy velünk bántak, és amin keresztülmentünk, az lenne a legkevesebb, hogy ingyen visszakapjuk a címünket. Felháborító, hogy azért, ami születésünknél fogva a miénk, fizetnünk kell, még akkor is, ha ilyen ház mögé csomagolják. A házat ingyen kellene kapjuk, sűrű bocsánatkérés keretében, hálából azért, hogy visszajövünk, és vagyonunkat, tudásunkat, és pénzüket nem visszük át egy másik városba, ahol jobban megbecsülnek minket. És ismerek sokakat, akik ugyan így gondolkodnak, letelepedtek Lihanechben, és eszük ágában sincs visszatérni. Évekbe telt, mire a rend és fegyelemnek legalább a látszatát el tudta érni a városvezetés. Az pedig, hogy bárki bevásárolhatja magát, nem új dolog. * Legyint egyet a kirohanásra. * Régen is meg lehetett tenni, csak nem ennyire nyíltan, és nem ennyire olcsón. Ez is csak azt mutatja, hogy a zsebüket akarják megtölteni, minél jobban, minél gyorsabban.
* Dühösen fújtat, úgy, ahogy csak az tud, akit erre tanítottak. Igazi nemesi morgolódás ez, puffogással, morgással, zsémbeskedéssel. Egy nemes még mérgesen is nemes marad.
A csészére pillant, mivel erre terelődik a szó, és keresi a szavakat, amivel nem bántja meg a házigazdát. Végül bólint egy mosollyal az arcán. *
- Szerintem egész ügyesen próbáltad meg újra feltalálni a teát. Tetszik, hogy megpróbáltad rostossá tenni a sok teafűvel, mintha csak egy gyümölcsfacsarás lenne, és érződik rajta az igyekezet is, és az, hogy igazán jót szerettél volna vele. Viszont az íze jobban hasonlít a romlott gwufftejre, mint a teára. De ne vedd rossz néven, mert én se tudnék finomabbat csinálni. Azt hiszem, vannak dolgok, amikhez be kell lássuk, nem értünk. * Teszi hozzá, és éreztetni próbálja, tényleg nem bántásnak szánja a szavakat, viszont nem akar hazudni sem, mert az még tiszteletlenebbnek érezné, mint az igazságot. *
513. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-28 18:34:18
Üzenet elküldve: 2025-08-28 18:34:18
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Drameiloten hangszíne hatásosnak bizonyul, Alenia rögtön abba is hagyja a feltétel nélküli szeretetről szóló monológját, és figyelmét teljes mértékben rokona szavainak szenteli. Az elhangzottak végére az arcán megjelenő, kezdeti megszeppentség halvány mosollyá fejlődik.*
- Nem kell aggódnod, bátyám, nem felejtem el Teysus intelmeit sem. A lázadás, és minden szörnyűség is annak volt köszönhető, hogy felborult az egyensúly, melyet a szeretet már nem tudott helyrehozni. *Egyáltalán nem érzi, hogy kioktatják, sőt, örül neki, hogy végre valaki próbál utat mutatni neki, és nem egyedül kell döntéseket meghoznia úgy, hogy a halál torkából tért vissza, miután erőszakkal kirángatták a gyerekszobájából.
A kérdéseit, melyekre annyira szeretné tudni a választ, de Drameiloten kérése miatt tiszteletteljesen megtartja magának, azonban, ahogy a csészét a szájához emeli, és megkóstolja azt a kotyvalékot, amit teának csúfolva készített, őszinte undor ül ki az arcára, de igyekszik egy halk, kínos nevetés kíséretében menteni a menthetőt, és csak visszateszi a csészét a tálcára.*
- Azt hiszem, hogy ezúttal tévedsz, drága bátyám. *Mondja aztán arra, hogy a férfi szerint csak a pénz mozgatja a városvezetést abban, hogy visszahívják a nemeseiket.*
- Nekünk, akik a lázadás előtt is nemesi címmel rendelkeztünk, csupán ezer aranyat kell fizetnünk, és cserébe kapunk egy gyönyörű házat itt, Selyemrévben. Én ezt kaptam. Nem mondhatod, hogy nem ér többet ezer aranynál, és hogy nem volt drágább felépíteni annál. És a város nem is szándékozik visszavonni ezt a gesztust. Arthenior egykori nemeseinek örökké él a lehetőség. *Talán túl naiv és jóhiszemű a lány, de ő semmi rosszat s önös érdeket nem lát-e gesztus mögött, egyszerűen csak egy gáláns bocsánatkérésként fogja ezt fel a Népek Tanácsának részéről.*
- Ám van, ami engem is megbotránkoztat. Mégpedig az, hogy a nemesi cím értéke már nem ugyanaz, mint régen volt. Szerencsére ezt az abszurd ajánlatot a Tanács már visszavonta, de az elmúlt időszakban bárki kiválthatta a nemesi rangot magának, ha fizetett érte négyezer aranyat. Fel tudod ezt fogni? Egy koszos lelenc az utcáról ugyanolyan nemesnek számít, mint mi, ha volt rá pénze. Még a házat is megkapta érte. Pénzért nemesi rangot vásárolni… Na, ez az igazi tiszteletlenség, ami minket ért, bátyám. *Látszik, hogy ezen igazán felpaprikázódott a kisasszony, és nem tudja elfogadni a vezetőség ezen döntését, de miután tenni sem tud ellene, ezért igyekezett mindig is diplomatikusan kifejteni a véleményét, ám most erre nincs szükség. Drameiloten társaságában lehet őszinte.*
- Fénypont? *Mosolyog gyermekien a kedves hasonlatra, szerinte igazán aranyosan hangzott. A férfi csészével tett mozdulata azonban nem kerüli el a figyelmét, félre is húzza ő is a száját.*
- Borzalmas, igaz? *Kérdése természetesen a szörnyű teára vonatkozik.*
//Nem vagyok egyedül//
*Drameiloten hangszíne hatásosnak bizonyul, Alenia rögtön abba is hagyja a feltétel nélküli szeretetről szóló monológját, és figyelmét teljes mértékben rokona szavainak szenteli. Az elhangzottak végére az arcán megjelenő, kezdeti megszeppentség halvány mosollyá fejlődik.*
- Nem kell aggódnod, bátyám, nem felejtem el Teysus intelmeit sem. A lázadás, és minden szörnyűség is annak volt köszönhető, hogy felborult az egyensúly, melyet a szeretet már nem tudott helyrehozni. *Egyáltalán nem érzi, hogy kioktatják, sőt, örül neki, hogy végre valaki próbál utat mutatni neki, és nem egyedül kell döntéseket meghoznia úgy, hogy a halál torkából tért vissza, miután erőszakkal kirángatták a gyerekszobájából.
A kérdéseit, melyekre annyira szeretné tudni a választ, de Drameiloten kérése miatt tiszteletteljesen megtartja magának, azonban, ahogy a csészét a szájához emeli, és megkóstolja azt a kotyvalékot, amit teának csúfolva készített, őszinte undor ül ki az arcára, de igyekszik egy halk, kínos nevetés kíséretében menteni a menthetőt, és csak visszateszi a csészét a tálcára.*
- Azt hiszem, hogy ezúttal tévedsz, drága bátyám. *Mondja aztán arra, hogy a férfi szerint csak a pénz mozgatja a városvezetést abban, hogy visszahívják a nemeseiket.*
- Nekünk, akik a lázadás előtt is nemesi címmel rendelkeztünk, csupán ezer aranyat kell fizetnünk, és cserébe kapunk egy gyönyörű házat itt, Selyemrévben. Én ezt kaptam. Nem mondhatod, hogy nem ér többet ezer aranynál, és hogy nem volt drágább felépíteni annál. És a város nem is szándékozik visszavonni ezt a gesztust. Arthenior egykori nemeseinek örökké él a lehetőség. *Talán túl naiv és jóhiszemű a lány, de ő semmi rosszat s önös érdeket nem lát-e gesztus mögött, egyszerűen csak egy gáláns bocsánatkérésként fogja ezt fel a Népek Tanácsának részéről.*
- Ám van, ami engem is megbotránkoztat. Mégpedig az, hogy a nemesi cím értéke már nem ugyanaz, mint régen volt. Szerencsére ezt az abszurd ajánlatot a Tanács már visszavonta, de az elmúlt időszakban bárki kiválthatta a nemesi rangot magának, ha fizetett érte négyezer aranyat. Fel tudod ezt fogni? Egy koszos lelenc az utcáról ugyanolyan nemesnek számít, mint mi, ha volt rá pénze. Még a házat is megkapta érte. Pénzért nemesi rangot vásárolni… Na, ez az igazi tiszteletlenség, ami minket ért, bátyám. *Látszik, hogy ezen igazán felpaprikázódott a kisasszony, és nem tudja elfogadni a vezetőség ezen döntését, de miután tenni sem tud ellene, ezért igyekezett mindig is diplomatikusan kifejteni a véleményét, ám most erre nincs szükség. Drameiloten társaságában lehet őszinte.*
- Fénypont? *Mosolyog gyermekien a kedves hasonlatra, szerinte igazán aranyosan hangzott. A férfi csészével tett mozdulata azonban nem kerüli el a figyelmét, félre is húzza ő is a száját.*
- Borzalmas, igaz? *Kérdése természetesen a szörnyű teára vonatkozik.*
512. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-27 23:10:31
Üzenet elküldve: 2025-08-27 23:10:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
- De nem szabad elfelejteni a legfontosabb dolgot. * Szól már-már oktató hangon, ahogy Aleniát hallgatja. * Nem szabad csak másokat szeretned, magadat is szeretned kell. Ha mindig csak másnak segítesz, és magadat elhanyagolod, magaddal nem törődsz, akkor egy idő után másokkal sem fogsz tudni. Épp annyira az ő érdekük az, hogy haszont szerezz, mint a sajátodé, amíg azt a hasznot jóra használod. Az egész egy hosszú játék, aminek a végén neked is nyerned kell. * Igyekszik nem túl kioktatóan hangozni, miközben felmondja a saját világszemléletét, amiben a Teysus és Eeyr közötti egyensúlyt találta meg.
Ahogy elmondja a történetet, látja, hogy rokonában megannyi kimondatlan kérdés marad, ehhez nem kell komoly szakértő legyen, az arcára van írva. Tudja, hogy meg kell majd válaszolja ezeket, és kezdi belátni, hogy az a legjobb, ha most rögtön, mintha egy gyógyitalt innának, esnének túl rajta. *
- Persze, kóstoljuk meg. * Bólint, és a csészéhez lép. Ha a házigazda nem bánja, akkor mindkettejük számára tölt, és igyekszik nem szürcsölve inni bele az italba, neveltetésének megfelelő módon. Nem akar semmit rosszat mondani róla, így nem is teszi, csak némán visszateszi a csészét az asztalra. *
- Teljesen őszinte leszek veled, az elmúlt években inkább kerültem a várost, és megmaradtam a saját birtokomon, a békében, és a nyugalomban. Úgyhogy eléggé kiestem a város politikájából, még a nemesi címemet se vásároltam vissza, bár ha engem kérdezel, sértés, hogy egyáltalán ilyesmit kérnek tőlünk. Ha elismerik, hogy nemesek vagyunk, akkor tegyék azt rendesen, ez csak egy újabb ürügy arra, hogy még több pénzt szedjenek el azoktól, akiknek több van, és így a zsebüket tömhessék. * Kezd zsörtölődésbe a történet után, de hamar észbe kap, és abba hagyja. *
- Mindegy is, meg fogom tenni előbb utóbb, kénytelen leszek rá, főleg most, hogy te is itt vagy. Így már van okom bejárni. * Mosolyog kedvesen, és majdnem annyira megfeledkezik magáról, hogy újra beleigyon a teába. A felénél hagyja abba a mozdulatot, és teszi vissza ismét a csészét. *
- Úgyhogy se Morthimer úrról, se az árvaházról nem hallottam eddig, de örülök neki, hogy ilyen körökben mozogsz, és máris ennyi jót cselekszel. Igazán üde fénypont vagy ezeken a nehéz, sötét napokon.
//Nem vagyok egyedül//
- De nem szabad elfelejteni a legfontosabb dolgot. * Szól már-már oktató hangon, ahogy Aleniát hallgatja. * Nem szabad csak másokat szeretned, magadat is szeretned kell. Ha mindig csak másnak segítesz, és magadat elhanyagolod, magaddal nem törődsz, akkor egy idő után másokkal sem fogsz tudni. Épp annyira az ő érdekük az, hogy haszont szerezz, mint a sajátodé, amíg azt a hasznot jóra használod. Az egész egy hosszú játék, aminek a végén neked is nyerned kell. * Igyekszik nem túl kioktatóan hangozni, miközben felmondja a saját világszemléletét, amiben a Teysus és Eeyr közötti egyensúlyt találta meg.
Ahogy elmondja a történetet, látja, hogy rokonában megannyi kimondatlan kérdés marad, ehhez nem kell komoly szakértő legyen, az arcára van írva. Tudja, hogy meg kell majd válaszolja ezeket, és kezdi belátni, hogy az a legjobb, ha most rögtön, mintha egy gyógyitalt innának, esnének túl rajta. *
- Persze, kóstoljuk meg. * Bólint, és a csészéhez lép. Ha a házigazda nem bánja, akkor mindkettejük számára tölt, és igyekszik nem szürcsölve inni bele az italba, neveltetésének megfelelő módon. Nem akar semmit rosszat mondani róla, így nem is teszi, csak némán visszateszi a csészét az asztalra. *
- Teljesen őszinte leszek veled, az elmúlt években inkább kerültem a várost, és megmaradtam a saját birtokomon, a békében, és a nyugalomban. Úgyhogy eléggé kiestem a város politikájából, még a nemesi címemet se vásároltam vissza, bár ha engem kérdezel, sértés, hogy egyáltalán ilyesmit kérnek tőlünk. Ha elismerik, hogy nemesek vagyunk, akkor tegyék azt rendesen, ez csak egy újabb ürügy arra, hogy még több pénzt szedjenek el azoktól, akiknek több van, és így a zsebüket tömhessék. * Kezd zsörtölődésbe a történet után, de hamar észbe kap, és abba hagyja. *
- Mindegy is, meg fogom tenni előbb utóbb, kénytelen leszek rá, főleg most, hogy te is itt vagy. Így már van okom bejárni. * Mosolyog kedvesen, és majdnem annyira megfeledkezik magáról, hogy újra beleigyon a teába. A felénél hagyja abba a mozdulatot, és teszi vissza ismét a csészét. *
- Úgyhogy se Morthimer úrról, se az árvaházról nem hallottam eddig, de örülök neki, hogy ilyen körökben mozogsz, és máris ennyi jót cselekszel. Igazán üde fénypont vagy ezeken a nehéz, sötét napokon.
511. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-27 21:37:15
Üzenet elküldve: 2025-08-27 21:37:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Nem tud hogyan máshogy reagálni rokona sajnálkozó szavaira, mintsem félszegen bólint, hisz sajnos igaza van. Már Eeyr is mindent megtett érte, amit megtehetett, rajta már tényleg csak az idő olykor könyörtelen, máskor áldásos vasfoga segíthet, ha segíthet egyáltalán.*
- Ezzel próbálkozom. A régi életemben nem törődtem másokkal, megérdemeltem érte a büntetésem, de most már, ahogy mondod, drága bátyám, a szívemmel fordulok másokhoz, szeretettel, és nem érdekből. Kár, hogy ezt nem mindenki látja… *Az utolsó mondatot halkan, szinte motyogva fűzi csak hozzá a mondandójához, aztán félénken el is fordítja a fejét egy pillanatra, de nem sokáig.
Hallgatja tovább Drameilotent, ahogy a húgával való kapcsolatáról beszél. Egy viszonylag rövid mondat hangzik el, de a csattanó most is olyan erőteljes meglepetésként éri, mintha csak egy árvíz legnagyobb hulláma csapódott volna egyenesen az arcába. Szóhoz sem jut hirtelen, így el is szalasztja a lehetőséget, hogy kérdezzen vagy egyáltalán bármit is mondjon. Unokatestvére csak folytatja a szomorú történet még szomorúbb végkimenetelét, melynek következtében benne csak egyre inkább gyűlnek a kérdések, de végül egyiket sem teszi fel, mert tiszteletben akarja tartani Drameiloten utolsó kérését.*
- Elnézést. Sajnálom. *Hebegi bűnbánóan, majd zavarában az asztalon figyelő teáscsészékre pillant.* Kóstoljuk meg! Hátha nem lett olyan rossz, és a végén még ki fog hűlni. *Ő a tea témájába menekül, hogy ne kelljen tovább ebben a kínos hangulatban ragadva tölteniük a pillanatokat. A tapsra aztán összerezzen, majdnem ugrik is egyet ültében, ahogy kihúzza magát a váratlan hangra.*
- Ó, az árvaház… igen… *Össze kell szednie magát, mert egy kicsit most elveszettnek érzi magát, de aztán összeszedi a gondolatait, magához veszi az egyik csészét, de egyelőre csak a kezét melegíti rajta, nem iszik bele.*
- Tudod, az elmúlt időszakban sokat dolgoztam együtt Orthus Morthimer úrral. Nem tudom, ismered-e, de tehetséges kereskedő, és annakidején az édesapja rengeteg üzletet kötött a családunkkal. Elveszettnek éreztem magam, így valamiféle mentsvárként kerestem fel őt, hogy segítsen. Mikor visszajöttem, már árvák lakták a házat, így jó ötletnek tűnt, hogy még több otthontalan gyermeknek segítsek, és hát Morthimer úr támogatta az ötletet. Segített, hogy kissé fel tudjam újíttatni a házat, a falvakkal megegyeztünk az élelmezés kérdésében, most már személyzet is van, így hát hivatalos árvaházként működik Felaern bácsi egykori rezidenciája. A tulajdonosa én vagyok, de az igazgatását átadtam egy lelkes, és nagyon tehetséges lánynak. Mai Faensa a neve, Lihanechből érkezett, ő is nemes, és nagyon szereti a gyerekeket. *Kissé talán csapongva meséli a történetet, de annyi minden történt viszonylag rövid idő leforgása alatt, hogy nehéz is lenne az egészet részletesen átadni.*
//Nem vagyok egyedül//
*Nem tud hogyan máshogy reagálni rokona sajnálkozó szavaira, mintsem félszegen bólint, hisz sajnos igaza van. Már Eeyr is mindent megtett érte, amit megtehetett, rajta már tényleg csak az idő olykor könyörtelen, máskor áldásos vasfoga segíthet, ha segíthet egyáltalán.*
- Ezzel próbálkozom. A régi életemben nem törődtem másokkal, megérdemeltem érte a büntetésem, de most már, ahogy mondod, drága bátyám, a szívemmel fordulok másokhoz, szeretettel, és nem érdekből. Kár, hogy ezt nem mindenki látja… *Az utolsó mondatot halkan, szinte motyogva fűzi csak hozzá a mondandójához, aztán félénken el is fordítja a fejét egy pillanatra, de nem sokáig.
Hallgatja tovább Drameilotent, ahogy a húgával való kapcsolatáról beszél. Egy viszonylag rövid mondat hangzik el, de a csattanó most is olyan erőteljes meglepetésként éri, mintha csak egy árvíz legnagyobb hulláma csapódott volna egyenesen az arcába. Szóhoz sem jut hirtelen, így el is szalasztja a lehetőséget, hogy kérdezzen vagy egyáltalán bármit is mondjon. Unokatestvére csak folytatja a szomorú történet még szomorúbb végkimenetelét, melynek következtében benne csak egyre inkább gyűlnek a kérdések, de végül egyiket sem teszi fel, mert tiszteletben akarja tartani Drameiloten utolsó kérését.*
- Elnézést. Sajnálom. *Hebegi bűnbánóan, majd zavarában az asztalon figyelő teáscsészékre pillant.* Kóstoljuk meg! Hátha nem lett olyan rossz, és a végén még ki fog hűlni. *Ő a tea témájába menekül, hogy ne kelljen tovább ebben a kínos hangulatban ragadva tölteniük a pillanatokat. A tapsra aztán összerezzen, majdnem ugrik is egyet ültében, ahogy kihúzza magát a váratlan hangra.*
- Ó, az árvaház… igen… *Össze kell szednie magát, mert egy kicsit most elveszettnek érzi magát, de aztán összeszedi a gondolatait, magához veszi az egyik csészét, de egyelőre csak a kezét melegíti rajta, nem iszik bele.*
- Tudod, az elmúlt időszakban sokat dolgoztam együtt Orthus Morthimer úrral. Nem tudom, ismered-e, de tehetséges kereskedő, és annakidején az édesapja rengeteg üzletet kötött a családunkkal. Elveszettnek éreztem magam, így valamiféle mentsvárként kerestem fel őt, hogy segítsen. Mikor visszajöttem, már árvák lakták a házat, így jó ötletnek tűnt, hogy még több otthontalan gyermeknek segítsek, és hát Morthimer úr támogatta az ötletet. Segített, hogy kissé fel tudjam újíttatni a házat, a falvakkal megegyeztünk az élelmezés kérdésében, most már személyzet is van, így hát hivatalos árvaházként működik Felaern bácsi egykori rezidenciája. A tulajdonosa én vagyok, de az igazgatását átadtam egy lelkes, és nagyon tehetséges lánynak. Mai Faensa a neve, Lihanechből érkezett, ő is nemes, és nagyon szereti a gyerekeket. *Kissé talán csapongva meséli a történetet, de annyi minden történt viszonylag rövid idő leforgása alatt, hogy nehéz is lenne az egészet részletesen átadni.*
510. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-27 20:43:10
Üzenet elküldve: 2025-08-27 20:43:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Az utolsó fekete ital//
*Lassan már kezdi megszokni, hogy olykor-olykor felismerik az utcán és még a nevét is tudják, de éppen most nem számított rá, így kissé meglepetten fordul újra a nő felé.*
- Személyesen. Segíthetek? *Bólint az arcán a szokásos, udvarias mosolyával, majd kíváncsian vissza is kérdez, hogy vajon miért is örült meg neki ennyire az idegen. Orthus komornyikja közben kettesben is hagyja őket, minden bizonnyal a ház urát indult megkeresni, hogy eleget tegyen a bárd kérésének, és bejelentse érkezését.
A kézfogást határozottan fogadja, de azonnal egyértelművé válhat számukra, hogy kettejük közül nem az ő keze az erősebb, de mentségére szóljon, nem is harcos kéz az övé, hangszerekhez és nem fegyverekhez szokott.*
- Örvendek, kisasszony. ~Naesala? Várjunk… Hogy milyen kicsi a világ!~ *Bemutatkoznia már nem kell, de mosolya valamelyest szélesedik, mikor bevillan az agyába, hogy ezt a nevet már ismeri. Mikor említették neki, akkor még nem volt túl részeg ahhoz, hogy ne tudjon megjegyezni minden egyes apró részletet. Tehát ez az a nő az, akire Pashthra vezetőként hivatkozott abban a furcsa történetben a Rorkir nevű fickóról meg a Rumos Rókalyukban felkutatni kívánt bűnbandáról. Már csak emiatt jobban megnézi magának a nőt, de aztán állja Naesala tekintetét, és hallgatja a magyarázatot, miközben a két kékes szempár egymásnak feszül. Végül aztán fény derül arra, hogy a hosszúfülű nem a színpadról, hanem alkimista barátjától ismeri a nevét.*
- Így van, igen. Nestar úr az üzleti partnerem, és elég gyakran találkozunk. Semmi akadálya, hogy átadjam a részére, amit neki szán. Persze a megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe. *Teszi hozzá az utóbbi mondatot egy rövid hatásszünet után, majd ahogy elgondolkozik, jobb ötlete támad.*
- De, ha gondolja, ebben a kivételes esetben beérem annyival, ha elkönyveljük, hogy tartozik nekem egy szívességgel, és akkor ingyen és bérmentve viszem el a küldeményt Nestar úrnak. *Sokszor a kapcsolatok többet érnek minden aranynál, ezt már tudja, és valami azt súgja, hogy Naesala, aki a városi őrség kötelékében -tudomása szerint- csoportvezetőként tevékenykedett, értékes és legfőképp hasznos ismerős lehet. Főleg, ha még egy jövőbeli szívességet is meg tud vele ígértetni.*
*Lassan már kezdi megszokni, hogy olykor-olykor felismerik az utcán és még a nevét is tudják, de éppen most nem számított rá, így kissé meglepetten fordul újra a nő felé.*
- Személyesen. Segíthetek? *Bólint az arcán a szokásos, udvarias mosolyával, majd kíváncsian vissza is kérdez, hogy vajon miért is örült meg neki ennyire az idegen. Orthus komornyikja közben kettesben is hagyja őket, minden bizonnyal a ház urát indult megkeresni, hogy eleget tegyen a bárd kérésének, és bejelentse érkezését.
A kézfogást határozottan fogadja, de azonnal egyértelművé válhat számukra, hogy kettejük közül nem az ő keze az erősebb, de mentségére szóljon, nem is harcos kéz az övé, hangszerekhez és nem fegyverekhez szokott.*
- Örvendek, kisasszony. ~Naesala? Várjunk… Hogy milyen kicsi a világ!~ *Bemutatkoznia már nem kell, de mosolya valamelyest szélesedik, mikor bevillan az agyába, hogy ezt a nevet már ismeri. Mikor említették neki, akkor még nem volt túl részeg ahhoz, hogy ne tudjon megjegyezni minden egyes apró részletet. Tehát ez az a nő az, akire Pashthra vezetőként hivatkozott abban a furcsa történetben a Rorkir nevű fickóról meg a Rumos Rókalyukban felkutatni kívánt bűnbandáról. Már csak emiatt jobban megnézi magának a nőt, de aztán állja Naesala tekintetét, és hallgatja a magyarázatot, miközben a két kékes szempár egymásnak feszül. Végül aztán fény derül arra, hogy a hosszúfülű nem a színpadról, hanem alkimista barátjától ismeri a nevét.*
- Így van, igen. Nestar úr az üzleti partnerem, és elég gyakran találkozunk. Semmi akadálya, hogy átadjam a részére, amit neki szán. Persze a megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe. *Teszi hozzá az utóbbi mondatot egy rövid hatásszünet után, majd ahogy elgondolkozik, jobb ötlete támad.*
- De, ha gondolja, ebben a kivételes esetben beérem annyival, ha elkönyveljük, hogy tartozik nekem egy szívességgel, és akkor ingyen és bérmentve viszem el a küldeményt Nestar úrnak. *Sokszor a kapcsolatok többet érnek minden aranynál, ezt már tudja, és valami azt súgja, hogy Naesala, aki a városi őrség kötelékében -tudomása szerint- csoportvezetőként tevékenykedett, értékes és legfőképp hasznos ismerős lehet. Főleg, ha még egy jövőbeli szívességet is meg tud vele ígértetni.*
509. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-27 14:05:50
Üzenet elküldve: 2025-08-27 14:05:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* A szavakat hallva megkeményedik az arckifejezése, szemeiben a harag lángja ég. Láthatóan felzaklatják a dolgok, de amit Alenia nem láthat rajta, az az, hogy fülében dobog a szívverése az idegességtől. Hogy ilyen csúnyán elbánjanak egy Sayquevessel, az igazán hallatlan. *
- Sajnálom, hogy így érzel, és még jobban sajnálom, hogy nem tudok ezen segíteni. * Sóhajt mélyet, és egy pillanatig gondolkodik azon, hogy folytassa, vagy maradjon csendben. Hiszen vannak pillanatok, percek, amikor a hallgatás sokkal többet ér, mint bármi, amit egy férfi mondani tudna. Végül megtöri a csendet, és folytatja. *
- Az ilyen sebeket csak az idő gyógyíthatja be, húgom. Azzal, hogy mész előre nap mint nap, és próbálod új, boldog emlékekkel feltölteni a szíved, ami most félelemmel, és keserűséggel van tele.
* Ismét elgondolkodik, mert eszébe jut valami. Valami kellemetlen, amiről most jobb lenne nem beszélni. Elhessegeti a gondolatot, még ha nehezen is megy. Legszívesebben ugyan így tenne fogadott testvérének kérdésével is, de Alenia egyre csak felhozza, mindig visszakanyarodnak hozzá, és ez mély fájdalommal, szomorúsággal tölti el a nemest. *
- Amíg nem váltunk el, addig ugyan úgy szerettük egymást. Sőt, még jobban. Alenia, úgy volt, hogy összeházasodunk. * Tör felszínre belőle az újabb titok, amit olyan nagyon próbált magában tartani. *
- Biztos vagyok benne, hogy talált magának valaki mást, és ezért nem keres már. Fél bevallani, hogy faképnél hagyott, amikor utoljára a háznál jártam, és kerestem, azt mondták, hogy házon kívül van. A leveleimre nem válaszol, szóval én se akarom tovább zavarni őt. Hozott egy döntést, amit tiszteletben tartok. * Mondja ki végül, kétségbeesetten, ahogy felszakadnak benne a régi sebek, letépi a heget róluk, hogy újra vérezzen a lelke. *
- Úgyhogy kérlek, ne beszéljünk róla, mert nagyon fáj az emléke. Megértem, hogy nem akar már velem lenni, még ha nehéz is feldolgozni. Viszont az árvaházról nagyon nagy örömmel hallok. * Vált témát, és tapsol egyet, mintha a tap hangja elűzne minden fájdalmat, és rossz, amit érez. * Szeretném támogatni is, ha lehetséges. A városnak nagy szüksége van rá, hogy végre odafigyeljünk azokra is, akik kevésbé szerencsések, mint mi. Évek óta mondom, hogy kellene egy adót bevezetni, amit a rászorulók megsegítésére fordítunk. * Persze ezt inkább a lázadás előtt hangoztatta sokat, azóta a városba is ritkán jár, viszont Alenia újra felszítja benne a tenni akarás tüzét. *
//Nem vagyok egyedül//
* A szavakat hallva megkeményedik az arckifejezése, szemeiben a harag lángja ég. Láthatóan felzaklatják a dolgok, de amit Alenia nem láthat rajta, az az, hogy fülében dobog a szívverése az idegességtől. Hogy ilyen csúnyán elbánjanak egy Sayquevessel, az igazán hallatlan. *
- Sajnálom, hogy így érzel, és még jobban sajnálom, hogy nem tudok ezen segíteni. * Sóhajt mélyet, és egy pillanatig gondolkodik azon, hogy folytassa, vagy maradjon csendben. Hiszen vannak pillanatok, percek, amikor a hallgatás sokkal többet ér, mint bármi, amit egy férfi mondani tudna. Végül megtöri a csendet, és folytatja. *
- Az ilyen sebeket csak az idő gyógyíthatja be, húgom. Azzal, hogy mész előre nap mint nap, és próbálod új, boldog emlékekkel feltölteni a szíved, ami most félelemmel, és keserűséggel van tele.
* Ismét elgondolkodik, mert eszébe jut valami. Valami kellemetlen, amiről most jobb lenne nem beszélni. Elhessegeti a gondolatot, még ha nehezen is megy. Legszívesebben ugyan így tenne fogadott testvérének kérdésével is, de Alenia egyre csak felhozza, mindig visszakanyarodnak hozzá, és ez mély fájdalommal, szomorúsággal tölti el a nemest. *
- Amíg nem váltunk el, addig ugyan úgy szerettük egymást. Sőt, még jobban. Alenia, úgy volt, hogy összeházasodunk. * Tör felszínre belőle az újabb titok, amit olyan nagyon próbált magában tartani. *
- Biztos vagyok benne, hogy talált magának valaki mást, és ezért nem keres már. Fél bevallani, hogy faképnél hagyott, amikor utoljára a háznál jártam, és kerestem, azt mondták, hogy házon kívül van. A leveleimre nem válaszol, szóval én se akarom tovább zavarni őt. Hozott egy döntést, amit tiszteletben tartok. * Mondja ki végül, kétségbeesetten, ahogy felszakadnak benne a régi sebek, letépi a heget róluk, hogy újra vérezzen a lelke. *
- Úgyhogy kérlek, ne beszéljünk róla, mert nagyon fáj az emléke. Megértem, hogy nem akar már velem lenni, még ha nehéz is feldolgozni. Viszont az árvaházról nagyon nagy örömmel hallok. * Vált témát, és tapsol egyet, mintha a tap hangja elűzne minden fájdalmat, és rossz, amit érez. * Szeretném támogatni is, ha lehetséges. A városnak nagy szüksége van rá, hogy végre odafigyeljünk azokra is, akik kevésbé szerencsések, mint mi. Évek óta mondom, hogy kellene egy adót bevezetni, amit a rászorulók megsegítésére fordítunk. * Persze ezt inkább a lázadás előtt hangoztatta sokat, azóta a városba is ritkán jár, viszont Alenia újra felszítja benne a tenni akarás tüzét. *
508. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-27 12:50:53
Üzenet elküldve: 2025-08-27 12:50:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Bolondnak ugyan nem nézi a férfit, de tény, hogy rendkívül meglepi, ahogy szokatlanul térdre ereszkedik előtte. A gesztus, bár jól esik neki, de a komoly téma ellenére túlzónak találja, ő pedig kényelmetlenül is érzi magát hirtelen az úrnő szerepében, melyet a kép kívülről sugallhat, így valójában megnyugszik, mikor Drameiloten feláll, és szoros ölelésre váltanak. *
- Most már. *Halvány mosollyal az arcán válaszolja arra, hogy unokatestvére gyönyörűnek hívja, erősnek pedig egyáltalán nem érzi magát még most sem.*
- És de, kifogtak *folytatja.* A régi Alenia halott, és minden nap, amikor senki sem lát, a négy fal között sírni támad kedvem. Ha valaki bánt engem, akár csak szavakkal, egy szót is nehéz mondanom, mert azonnal azok a képek villannak be, ahogy abban a pincében ülök megkötözve, és fuldoklom. *Mesél kissé szomorúan a pánikrohamokról, melyek időnként, főleg éjszaka törnek rá, vagy akkor, ha egy konfliktushelyzetbe kerül, melyeket azóta, hogy megkínozták, képtelen anélkül kezelni, hogy ne volna halálfélelme már csak attól is, hogy ellenségesen szólnak hozzá.
Egyre jobban sikerül megnyílniuk egymásnak, mely abból is látszik, hogy Drameiloten is nyíltabban mesél a húgához kötött érzéseiről.*
- Én nem értem őt. Nem te tehetsz róla, hogy, nos… hogy nem is vagytok testvérek. Sajnálom. *Nem tűnik fel neki, hogy rokona nem mond el végül valamit, csupán szomorú, amiért nála sem fenékig tejfel az élet, s úgy tűnik, nem csak a lázadás, hanem a nemesi családokban megszokott intrikák is nehezítik a dolgukat.*
- Meleget ad, és megvéd, ha nem megyünk túl közel. *Jegyzi meg még a tűzzel kapcsolatban. Míg a tea melegszik, visszafordul Drameilotenhez. Örül, hogy nem kell, nem is akarná máshogy nevezni Wymntert, mint unokahúga, hisz ettől a hírtől függetlenül számára ő az, és az is marad.*
- Tényleg nem értem őt. *Tér vissza a lány témájához.* Voltak nekünk is nézeteltéréseink Aleimorddal, de ha kiderülne, hogy nem a bátyám, én akkor is ugyanúgy szeretném. Ha még élne, ugyanúgy ugranék a nyakába. Ó, igen. A tanács eltűntnek nyílvánította őt. *Sóhajt szomorúan.* Senki sem tudja, hol van. A Felaern bácsitól kapott házát pedig az egyetlen örököseként nekem ítélte a városvezetés. Árvaházat csináltam belőle. *Nem túlzottan kitörő örömmel meséli mindezt, hisz az örökség helyett ő a bátyját szerette volna visszakapni, ám már kezd lemondani róla. A teát közben leveszi a tűzről, és még eloltania is sikerül a lángokat. Csészékbe önteni az italt anélkül, hogy néhány csepp melléfolyna, már kevésbé, de végül fel is szolgálja egy tálcán, rendkívül lassan lépkedve, hogy ne ejtse le, le és ne törjön össze semmit, amíg az asztalhoz nem ér vele. Ezután már helyet foglal a hófehér fotelok egyikében. Most már nyugodtan ülve beszélhetik meg a továbbiakat. Van még miről bőven.*
//Nem vagyok egyedül//
*Bolondnak ugyan nem nézi a férfit, de tény, hogy rendkívül meglepi, ahogy szokatlanul térdre ereszkedik előtte. A gesztus, bár jól esik neki, de a komoly téma ellenére túlzónak találja, ő pedig kényelmetlenül is érzi magát hirtelen az úrnő szerepében, melyet a kép kívülről sugallhat, így valójában megnyugszik, mikor Drameiloten feláll, és szoros ölelésre váltanak. *
- Most már. *Halvány mosollyal az arcán válaszolja arra, hogy unokatestvére gyönyörűnek hívja, erősnek pedig egyáltalán nem érzi magát még most sem.*
- És de, kifogtak *folytatja.* A régi Alenia halott, és minden nap, amikor senki sem lát, a négy fal között sírni támad kedvem. Ha valaki bánt engem, akár csak szavakkal, egy szót is nehéz mondanom, mert azonnal azok a képek villannak be, ahogy abban a pincében ülök megkötözve, és fuldoklom. *Mesél kissé szomorúan a pánikrohamokról, melyek időnként, főleg éjszaka törnek rá, vagy akkor, ha egy konfliktushelyzetbe kerül, melyeket azóta, hogy megkínozták, képtelen anélkül kezelni, hogy ne volna halálfélelme már csak attól is, hogy ellenségesen szólnak hozzá.
Egyre jobban sikerül megnyílniuk egymásnak, mely abból is látszik, hogy Drameiloten is nyíltabban mesél a húgához kötött érzéseiről.*
- Én nem értem őt. Nem te tehetsz róla, hogy, nos… hogy nem is vagytok testvérek. Sajnálom. *Nem tűnik fel neki, hogy rokona nem mond el végül valamit, csupán szomorú, amiért nála sem fenékig tejfel az élet, s úgy tűnik, nem csak a lázadás, hanem a nemesi családokban megszokott intrikák is nehezítik a dolgukat.*
- Meleget ad, és megvéd, ha nem megyünk túl közel. *Jegyzi meg még a tűzzel kapcsolatban. Míg a tea melegszik, visszafordul Drameilotenhez. Örül, hogy nem kell, nem is akarná máshogy nevezni Wymntert, mint unokahúga, hisz ettől a hírtől függetlenül számára ő az, és az is marad.*
- Tényleg nem értem őt. *Tér vissza a lány témájához.* Voltak nekünk is nézeteltéréseink Aleimorddal, de ha kiderülne, hogy nem a bátyám, én akkor is ugyanúgy szeretném. Ha még élne, ugyanúgy ugranék a nyakába. Ó, igen. A tanács eltűntnek nyílvánította őt. *Sóhajt szomorúan.* Senki sem tudja, hol van. A Felaern bácsitól kapott házát pedig az egyetlen örököseként nekem ítélte a városvezetés. Árvaházat csináltam belőle. *Nem túlzottan kitörő örömmel meséli mindezt, hisz az örökség helyett ő a bátyját szerette volna visszakapni, ám már kezd lemondani róla. A teát közben leveszi a tűzről, és még eloltania is sikerül a lángokat. Csészékbe önteni az italt anélkül, hogy néhány csepp melléfolyna, már kevésbé, de végül fel is szolgálja egy tálcán, rendkívül lassan lépkedve, hogy ne ejtse le, le és ne törjön össze semmit, amíg az asztalhoz nem ér vele. Ezután már helyet foglal a hófehér fotelok egyikében. Most már nyugodtan ülve beszélhetik meg a továbbiakat. Van még miről bőven.*
507. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-27 11:09:50
Üzenet elküldve: 2025-08-27 11:09:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő után//
*Nixomia elégedett is a férfi arcának rándulásaival. Egészen addig, amíg az nem próbálkozik a röhejes közjátékával. Megkeményednek rögtön a vonásai.*
- Álnok vagy, még nem mondtam semmit, amivel a kicsi lányod megbánthatnám, de talán kellene. Azt hiszed érdekel is engem, hogy megbántódik vagy sem? Az élet kemény, ha te elrejted előle, majd ő rájön maga. Naiv vagy. Amikor már elég nagy lesz mit fogsz kezdeni vele? Megpróbál majd segíteni rajtad, mert annyira szeret. Vajon meddig fog elmenni? Az emberek szemében csak egy kurva fattya lesz és ezt a fejéhez is fogják vágni. Szánom a lányod.* Az sem érdekli, ha ezt hallja a lány, ő bizony nem fogja a hangját lehalkítani. Neki is kemény gyermekkora volt és túlélte. Mással sem fog finomkodni.*
- Akkor lovagolunk, vagy sem?* Förmed rá, ha vége a szócsatározásnak. Valahogy mindig ide jutnak el Dalafal. Most még szerencséje is van, mert itt Nixomia nem fog kiabálni, meg dolgokat összetörni. Még csak meg sem ütheti, pedig néha nagyon szívesen megtenné.*
//A kikötő után//
*Nixomia elégedett is a férfi arcának rándulásaival. Egészen addig, amíg az nem próbálkozik a röhejes közjátékával. Megkeményednek rögtön a vonásai.*
- Álnok vagy, még nem mondtam semmit, amivel a kicsi lányod megbánthatnám, de talán kellene. Azt hiszed érdekel is engem, hogy megbántódik vagy sem? Az élet kemény, ha te elrejted előle, majd ő rájön maga. Naiv vagy. Amikor már elég nagy lesz mit fogsz kezdeni vele? Megpróbál majd segíteni rajtad, mert annyira szeret. Vajon meddig fog elmenni? Az emberek szemében csak egy kurva fattya lesz és ezt a fejéhez is fogják vágni. Szánom a lányod.* Az sem érdekli, ha ezt hallja a lány, ő bizony nem fogja a hangját lehalkítani. Neki is kemény gyermekkora volt és túlélte. Mással sem fog finomkodni.*
- Akkor lovagolunk, vagy sem?* Förmed rá, ha vége a szócsatározásnak. Valahogy mindig ide jutnak el Dalafal. Most még szerencséje is van, mert itt Nixomia nem fog kiabálni, meg dolgokat összetörni. Még csak meg sem ütheti, pedig néha nagyon szívesen megtenné.*
506. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-26 22:12:36
Üzenet elküldve: 2025-08-26 22:12:36
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* Tudja, hogy bolondot csinál magából azzal, hogy ilyen őszintén mutatja ki érzéseit, de már minden ilyesmit kivágtak az ablakon, ketten vannak, és a férfi megnyílt a nő előtt, úgyhogy nem látja okát annak, hogy tovább játsszák meg magukat. Egy pillanatra ismét olyan, mint amikor Wymnterrel voltak otthon ketten. Amikor nem látta őket senki, és őszinték lehettek egymással, nyíltak. Hiányzott neki már ez az érzés.
Meglepi, amikor Alenia biztatóan szorítja meg a kezét. Felpillantva jóleső érzéssel tölti el a kedves mosoly, és ettől a világ egy kicsit jobb hely lesz. *
- Úgy örülök neki, hogy az istennő rád mosolygott. * Bólint, és felkel a térdelésből, egyrészt, mert már nem annyira kényelmes, másrészt pedig azért, mert elmúlt az áhítat és a hit pillanata. * Bár hogy is fordulhatott volna el tőled. És nézzenek oda, még ezek a megpróbáltatások se foghattak ki rajtad. Hiszen gyönyörű vagy, egy erős, nemes nő, aki megáll a saját lábán, és megmutatja a világnak, hogy a hit, és a szeretet mi mindenre képes. Őszintén hiszem, hogy Eeyr kiválasztott téged, húgom.
* Megpaskolja rokona kézfejét, mielőtt elengedné, és visszahúzódna. Arra viszont, hogy ne veszítette volna el Wymntert, csak elbiggyeszti a száját. *
- Már nem is ír nekem. * Vonja meg a vállát, mintha nem zavarná a dolog, pedig egyértelműen nem esik jól neki. * Régen sülve főve együtt voltunk... ki se lehetett robbantani a szobámból. Most viszont olyan, mintha idegenek lennénk egymás számára. Mi... * elharapja a mondatot, nem mondja tovább. Egy titok elég egy napra. *
- Ha segíthetek benne, akkor mindent megteszek. Elképzelhető, hogy te számodra még olyan dolgokat hoz a sors, amibe bele sem tudunk gondolni. Egy ilyen igét elmondani nem kevés mágikus képességre utal, és az, hogy az istennő is kegyben részesített, bizonyosan azt jelenti, erős követője lehetsz, akire számít. Nem tudhatjuk, hogy milyen bizonytalan idők jönnek. * Teszi még hozzá, és hamarosan elégedetten szemléli a tüzet, amit ő gyújtott. *
- Igen, a tűz veszélyes. De talán pont ebben van valami, ami vonz hozzá minket. Még a megégethet is, akkor is kíváncsiak vagyunk rá, természetünkben van, hogy mind jobban megismerjük, nem? * Teszi fel a kérdést, ahogy félre lép, hogy Alenia felrakhassa a teát melegedni. *
- És nem baj, hogy húgomnak hívod. Nekem is sok idő volt rá, mire túltettem magam rajta. * Fene dolog az, amikor valamit nagyon el akar mondani valaki, de tudja, hogy nem kellene. Viszont mégis, van valami ebben az egymásra találásban, ami kimondatná az elffel a dolgokat, amiket egyébként sose mondana el. Az utolsó pillanatban fogja vissza magát, hogy ne árulja el, egy időben abban reménykedett, feleségének is szólíthatja majd az egykor húgának hitt elfet. *
//Nem vagyok egyedül//
* Tudja, hogy bolondot csinál magából azzal, hogy ilyen őszintén mutatja ki érzéseit, de már minden ilyesmit kivágtak az ablakon, ketten vannak, és a férfi megnyílt a nő előtt, úgyhogy nem látja okát annak, hogy tovább játsszák meg magukat. Egy pillanatra ismét olyan, mint amikor Wymnterrel voltak otthon ketten. Amikor nem látta őket senki, és őszinték lehettek egymással, nyíltak. Hiányzott neki már ez az érzés.
Meglepi, amikor Alenia biztatóan szorítja meg a kezét. Felpillantva jóleső érzéssel tölti el a kedves mosoly, és ettől a világ egy kicsit jobb hely lesz. *
- Úgy örülök neki, hogy az istennő rád mosolygott. * Bólint, és felkel a térdelésből, egyrészt, mert már nem annyira kényelmes, másrészt pedig azért, mert elmúlt az áhítat és a hit pillanata. * Bár hogy is fordulhatott volna el tőled. És nézzenek oda, még ezek a megpróbáltatások se foghattak ki rajtad. Hiszen gyönyörű vagy, egy erős, nemes nő, aki megáll a saját lábán, és megmutatja a világnak, hogy a hit, és a szeretet mi mindenre képes. Őszintén hiszem, hogy Eeyr kiválasztott téged, húgom.
* Megpaskolja rokona kézfejét, mielőtt elengedné, és visszahúzódna. Arra viszont, hogy ne veszítette volna el Wymntert, csak elbiggyeszti a száját. *
- Már nem is ír nekem. * Vonja meg a vállát, mintha nem zavarná a dolog, pedig egyértelműen nem esik jól neki. * Régen sülve főve együtt voltunk... ki se lehetett robbantani a szobámból. Most viszont olyan, mintha idegenek lennénk egymás számára. Mi... * elharapja a mondatot, nem mondja tovább. Egy titok elég egy napra. *
- Ha segíthetek benne, akkor mindent megteszek. Elképzelhető, hogy te számodra még olyan dolgokat hoz a sors, amibe bele sem tudunk gondolni. Egy ilyen igét elmondani nem kevés mágikus képességre utal, és az, hogy az istennő is kegyben részesített, bizonyosan azt jelenti, erős követője lehetsz, akire számít. Nem tudhatjuk, hogy milyen bizonytalan idők jönnek. * Teszi még hozzá, és hamarosan elégedetten szemléli a tüzet, amit ő gyújtott. *
- Igen, a tűz veszélyes. De talán pont ebben van valami, ami vonz hozzá minket. Még a megégethet is, akkor is kíváncsiak vagyunk rá, természetünkben van, hogy mind jobban megismerjük, nem? * Teszi fel a kérdést, ahogy félre lép, hogy Alenia felrakhassa a teát melegedni. *
- És nem baj, hogy húgomnak hívod. Nekem is sok idő volt rá, mire túltettem magam rajta. * Fene dolog az, amikor valamit nagyon el akar mondani valaki, de tudja, hogy nem kellene. Viszont mégis, van valami ebben az egymásra találásban, ami kimondatná az elffel a dolgokat, amiket egyébként sose mondana el. Az utolsó pillanatban fogja vissza magát, hogy ne árulja el, egy időben abban reménykedett, feleségének is szólíthatja majd az egykor húgának hitt elfet. *
505. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-26 21:52:42
Üzenet elküldve: 2025-08-26 21:52:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Újra és újra elönti a jóleső érzés amiért Drameiloten rábízta a családjuk egyik legkényesebb titkát. Igazi megtiszteltetés ez, és bár egyetlen kölcsönös köszönetmondás hangzik el csupán, mégis olyan erősnek érzi az ezzel megköttetett esküt, hogy kötelességének érzi ahhoz méltóan őrizni ezt a titkot.
Mikor rokona újabb, fájdalmas és lemondó szavakkal beszél Wymnterről, miközben magát ostorozza, épp arra gondol ő is, hogy szeretné megfogni rokona kezeit, hogy mélyen a szemébe nézve nyugtassa meg, nem ő a hibás, ám Drameiloten megelőzi ebben a mozdulatban, illetve váratlanul le is térdel elé, melyre Alenia először csak pislog, de végül lágyan elmosolyodik, és puha ujjaival rászorít a férfi kezeire.*
- Így történt. Éjt nappallá téve tanultam már akkor, mikor még a papok bújtattak, mikor még nem voltam elég erős ahhoz, hogy újra a világ elé álljak, és utána is a templomban, amíg meg nem találtam, hogy létezik egy ima, mellyel kérhetem az istennő áldását, és ha ő úgy dönt, hogy elfogadja a vezeklésem, akkor megszabadíthat a saját testem börtönében átélt büntetésemtől. Merthogy az ő büntetése volt ez, amiért az addigi fényűző életemet és a jólétemet fontosabbnak tartottam a szeretetnél. *Áhitatos szavakkal meséli el mindazt, amit érzett és átélt mindaddig, míg végül Eeyr által feloldozást nyerhetett a bűnei alól, egy új esélyt kapva arra, hogy tökéletes önmagaként mutathassa meg a hűségét.*
- Ami pedig téged illet, soha ne mondj olyat, hogy örökre! Főleg, amíg engem látsz. Mindenki azt hitte, hogy már örökre lehunytam a szemeimet, de látod, itt vagyok. Nincs lehetetlen, nincs olyan, hogy valamit vagy valakit örökre elveszítettél. Csak a reményt ne veszítsd el soha! *Mondja már ez utóbbiakat az után, hogy Drameiloten felállt, ő pedig ezúttal viszonozza az ölelését. *
- Azt hiszem, hogy szeretnék majd jobban utánajárni a Fény Nővéreinek… *Árulja el félénken, és közben újra eszébe jut a tea is, amit egy gyakorlott szolgáló eddigre valószínűleg már tízszer elkészített volna.*
- Én kissé tartok a tűztől. Nem félek, de tudom, hogy megégethet, ezért tekintélyt parancsol. Azt hiszem, hogy én is megértem a húgodat… Ne haragudj, képtelen vagyok máshogy hívni. *Sóhajt egyet, még mindig képtelen feldolgozni a hírt.* Szóval, aki megtanul parancsolni a tűznek, az megérdemli, hogy felnézzenek rá. Nem így gondolod? *Kérdezi, miközben figyeli, ahogy a férfi meggyújtja a tüzet, és ha sikerül, akkor ő rá is teszi a teát melegedni.*
//Nem vagyok egyedül//
*Újra és újra elönti a jóleső érzés amiért Drameiloten rábízta a családjuk egyik legkényesebb titkát. Igazi megtiszteltetés ez, és bár egyetlen kölcsönös köszönetmondás hangzik el csupán, mégis olyan erősnek érzi az ezzel megköttetett esküt, hogy kötelességének érzi ahhoz méltóan őrizni ezt a titkot.
Mikor rokona újabb, fájdalmas és lemondó szavakkal beszél Wymnterről, miközben magát ostorozza, épp arra gondol ő is, hogy szeretné megfogni rokona kezeit, hogy mélyen a szemébe nézve nyugtassa meg, nem ő a hibás, ám Drameiloten megelőzi ebben a mozdulatban, illetve váratlanul le is térdel elé, melyre Alenia először csak pislog, de végül lágyan elmosolyodik, és puha ujjaival rászorít a férfi kezeire.*
- Így történt. Éjt nappallá téve tanultam már akkor, mikor még a papok bújtattak, mikor még nem voltam elég erős ahhoz, hogy újra a világ elé álljak, és utána is a templomban, amíg meg nem találtam, hogy létezik egy ima, mellyel kérhetem az istennő áldását, és ha ő úgy dönt, hogy elfogadja a vezeklésem, akkor megszabadíthat a saját testem börtönében átélt büntetésemtől. Merthogy az ő büntetése volt ez, amiért az addigi fényűző életemet és a jólétemet fontosabbnak tartottam a szeretetnél. *Áhitatos szavakkal meséli el mindazt, amit érzett és átélt mindaddig, míg végül Eeyr által feloldozást nyerhetett a bűnei alól, egy új esélyt kapva arra, hogy tökéletes önmagaként mutathassa meg a hűségét.*
- Ami pedig téged illet, soha ne mondj olyat, hogy örökre! Főleg, amíg engem látsz. Mindenki azt hitte, hogy már örökre lehunytam a szemeimet, de látod, itt vagyok. Nincs lehetetlen, nincs olyan, hogy valamit vagy valakit örökre elveszítettél. Csak a reményt ne veszítsd el soha! *Mondja már ez utóbbiakat az után, hogy Drameiloten felállt, ő pedig ezúttal viszonozza az ölelését. *
- Azt hiszem, hogy szeretnék majd jobban utánajárni a Fény Nővéreinek… *Árulja el félénken, és közben újra eszébe jut a tea is, amit egy gyakorlott szolgáló eddigre valószínűleg már tízszer elkészített volna.*
- Én kissé tartok a tűztől. Nem félek, de tudom, hogy megégethet, ezért tekintélyt parancsol. Azt hiszem, hogy én is megértem a húgodat… Ne haragudj, képtelen vagyok máshogy hívni. *Sóhajt egyet, még mindig képtelen feldolgozni a hírt.* Szóval, aki megtanul parancsolni a tűznek, az megérdemli, hogy felnézzenek rá. Nem így gondolod? *Kérdezi, miközben figyeli, ahogy a férfi meggyújtja a tüzet, és ha sikerül, akkor ő rá is teszi a teát melegedni.*
504. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-26 20:26:13
Üzenet elküldve: 2025-08-26 20:26:13
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
- Köszönöm, hogy őrzöd a titkomat. * Bólint Drameiloten szinte már szertartásosan. Kétsége sincs afelől, hogy Alenia nem fogja elmondani ezt másoknak, és megbízhat benne. Valahol jól is esik kimondani a szavakat, és ilyenkor bizony hálás azért, hogy üres a lakás. Nem kell attól tartania, hogy valami frissen felvett szolgáló szája eljár. Sajátjaiban persze megbízik, de ahhoz is hosszú évek kellettek. Vannak olyanok, akik generációk óta szolgálják a Sayqueves házat, ők bizonyosan cifrább titkokat is hallottak már az övéinél. *
- Igazad van, kedves húgom. * Viszonozza a megszólítást, egy mosoly keretében. * Mégis, úgy gondolom, hogy ha jobb tanára lettem volna, akkor könnyebben meglátja az igazságot. Így viszont elveszítettem őt, talán örökre.
* Őszinte, fáradt szomorúság tör rajta úrrá, egészen két pillanatig. Akkor aztán kikerekedik a szeme. *
- Hogy... azt mondod az istennőnek hála kaptad vissza a karodat? * Teszi fel a kérdést, ami csak most tudatosul benne. Rögtön odalép Aleniához, és letérdel elé, úgy próbálja megfogni a kezét. * Áldassék Eeyr neve, amiért ilyen szeretetteljes, és gondoskodik rólad. Alighanem nagy tervei vannak még veled, ha ennyire a kegyeibe fogadott. Az is lehet, hogy kiválasztott téged.
* Teszi még hozzá, csillogó szemekkel nézve fel a lányra, mielőtt felállna, és újra megölelné. *
- Drága húgom, hiszen ez nagyszerű hír. * Jelenti ki, elfelejtve megemlíteni, hogy őt épp ellenkezőleg, rosszalló pillantással illette az istennő nem is olyan régen.
A tűz említésére először egy mosoly, majd halk nevetés tör ki belőle. *
- Az a fránya tűz... Wymnter pont ezért ment el, fejébe vette, hogy tűzmágus lesz. * Csóválja a fejét, és körbe néz a konyhában. Szerencsére ebben még éppen van tapasztalata, ahogy a tűzhelyhez lép, és némi fát helyez el, fűrészporral megszórva. Rövid próbálkozás után sikerül meggyújtsa a szikráztatóval, és még a kezét sem sérti fel közben. *
- Otthon van, hogy magam gyújtom meg a kandallót. Van benne valami elemi érzés, ami elégedettséggel tölt el. Bármennyire is helytelennek tartom, be kell lássam, ebben az egyben megértem Wymntert.
//Nem vagyok egyedül//
- Köszönöm, hogy őrzöd a titkomat. * Bólint Drameiloten szinte már szertartásosan. Kétsége sincs afelől, hogy Alenia nem fogja elmondani ezt másoknak, és megbízhat benne. Valahol jól is esik kimondani a szavakat, és ilyenkor bizony hálás azért, hogy üres a lakás. Nem kell attól tartania, hogy valami frissen felvett szolgáló szája eljár. Sajátjaiban persze megbízik, de ahhoz is hosszú évek kellettek. Vannak olyanok, akik generációk óta szolgálják a Sayqueves házat, ők bizonyosan cifrább titkokat is hallottak már az övéinél. *
- Igazad van, kedves húgom. * Viszonozza a megszólítást, egy mosoly keretében. * Mégis, úgy gondolom, hogy ha jobb tanára lettem volna, akkor könnyebben meglátja az igazságot. Így viszont elveszítettem őt, talán örökre.
* Őszinte, fáradt szomorúság tör rajta úrrá, egészen két pillanatig. Akkor aztán kikerekedik a szeme. *
- Hogy... azt mondod az istennőnek hála kaptad vissza a karodat? * Teszi fel a kérdést, ami csak most tudatosul benne. Rögtön odalép Aleniához, és letérdel elé, úgy próbálja megfogni a kezét. * Áldassék Eeyr neve, amiért ilyen szeretetteljes, és gondoskodik rólad. Alighanem nagy tervei vannak még veled, ha ennyire a kegyeibe fogadott. Az is lehet, hogy kiválasztott téged.
* Teszi még hozzá, csillogó szemekkel nézve fel a lányra, mielőtt felállna, és újra megölelné. *
- Drága húgom, hiszen ez nagyszerű hír. * Jelenti ki, elfelejtve megemlíteni, hogy őt épp ellenkezőleg, rosszalló pillantással illette az istennő nem is olyan régen.
A tűz említésére először egy mosoly, majd halk nevetés tör ki belőle. *
- Az a fránya tűz... Wymnter pont ezért ment el, fejébe vette, hogy tűzmágus lesz. * Csóválja a fejét, és körbe néz a konyhában. Szerencsére ebben még éppen van tapasztalata, ahogy a tűzhelyhez lép, és némi fát helyez el, fűrészporral megszórva. Rövid próbálkozás után sikerül meggyújtsa a szikráztatóval, és még a kezét sem sérti fel közben. *
- Otthon van, hogy magam gyújtom meg a kandallót. Van benne valami elemi érzés, ami elégedettséggel tölt el. Bármennyire is helytelennek tartom, be kell lássam, ebben az egyben megértem Wymntert.
503. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-26 20:03:58
Üzenet elküldve: 2025-08-26 20:03:58
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*A tea, amikor elkészül, akkor meleg, de hogy mitől? Na jó, ennyire azért buta ő sincs, de az tény, hogy mikor a vizet kiönti, akkor az még nem forró, hisz tűz, amin melegíthetné, sehol sincs, habár pont az ügyetlenkedése miatt jut eszébe, hogy arra is szüksége volna, na de, hogy hogyan? Luninari ezt mágiával csinálja, de ő olyat nem tud, pedig milyen egyszerűnek tűnik! Aztán meg is feledkezik róla, hogy tűz kellene, a Wymnterről szóló történet annyira eltereli a figyelmét, hogy helyette a hideg vízben kezdi áztatni a teafüvet.*
- Köszönöm, hogy megtiszteltél vele, hogy elmondtad. *Pontosan tudja, hogy milyen nemes gesztusban van része, és őszintén hálás is érte. A hatás, melyet Drameiloten megpróbált elérni, valószínűleg sikerült, ugyanis Aleniát rendkívül boldoggá teszi, hogy valaki vele oszt meg egy ilyen hétpecsétes titkot, még akkor is, ha valójában feltehetnénk a kérdést, hogy ki másnak mondaná el, mint egyetlen élő rokonának?
Az ezek szerint valódi unokahúgának sorsát illetően csak szomorúan sóhajt, hisz egyetért rokonával, ha valaki boldog az életében, akkor nem erőltethetnek rá egy másikat. Ami Wymntert illeti, lassan csóválni kezdi a fejét Drameiloten véleményét hallva.*
- Drága bátyám… *Szólal meg, most már egy sokkal közelibb megszólítást alkalmazva, ami jól mutatja, hogy talán kezd megnyugodni és feloldódni a társaságban.*
- A hit sem egy olyan dolog, melyet erőltethetünk. Aki fogékony rá, az előbb vagy utóbb érezni fogja, ahogy Eeyr rámosolyog vagy épp Teysus utat mutat neki, pont úgy, ahogy az én legkedvesebb barátnőm is a saját bőrén tapasztalta meg az istennő áldását. Ő ugyan az elemek útját választotta, mégis teljes őszinteséggel imádkozik Eeyrhez azóta, mióta velem jött a templomba, és a saját két szemével látta, ahogy Eeyr maga adott nekem egy második esélyt, megérintett és visszaadta az elveszített karomat. *Kezd bele végül a saját történetébe úgy, hogy észre sem veszi, hogy már magáról beszél. Tényleg sokat segített, hogy Drameiloten maga kezdte el a beszélgetést. Szavai az istennőhöz való őszinte elköteleződését mutatják, szemében végtelen hála csillog.*
- Egy pap azt mondta nekem, aki szintén látta, hogy mi történt, hogy ilyesmire, amit ott tettem, még a Fény Nővérei közül is csak kevesen képesek. Nem tudom, hogy kik ők, de megtisztelőnek éreztem a szavait. *Elmosolyodik lágyan, majd visszapillantva a teára kissé morcossá válik.*
- Elfelejtettem a tüzet. Segítenél benne? *Pislog szerencsétlenül, de legalább már tea színe van a teának, csak… hideg.*
//Nem vagyok egyedül//
*A tea, amikor elkészül, akkor meleg, de hogy mitől? Na jó, ennyire azért buta ő sincs, de az tény, hogy mikor a vizet kiönti, akkor az még nem forró, hisz tűz, amin melegíthetné, sehol sincs, habár pont az ügyetlenkedése miatt jut eszébe, hogy arra is szüksége volna, na de, hogy hogyan? Luninari ezt mágiával csinálja, de ő olyat nem tud, pedig milyen egyszerűnek tűnik! Aztán meg is feledkezik róla, hogy tűz kellene, a Wymnterről szóló történet annyira eltereli a figyelmét, hogy helyette a hideg vízben kezdi áztatni a teafüvet.*
- Köszönöm, hogy megtiszteltél vele, hogy elmondtad. *Pontosan tudja, hogy milyen nemes gesztusban van része, és őszintén hálás is érte. A hatás, melyet Drameiloten megpróbált elérni, valószínűleg sikerült, ugyanis Aleniát rendkívül boldoggá teszi, hogy valaki vele oszt meg egy ilyen hétpecsétes titkot, még akkor is, ha valójában feltehetnénk a kérdést, hogy ki másnak mondaná el, mint egyetlen élő rokonának?
Az ezek szerint valódi unokahúgának sorsát illetően csak szomorúan sóhajt, hisz egyetért rokonával, ha valaki boldog az életében, akkor nem erőltethetnek rá egy másikat. Ami Wymntert illeti, lassan csóválni kezdi a fejét Drameiloten véleményét hallva.*
- Drága bátyám… *Szólal meg, most már egy sokkal közelibb megszólítást alkalmazva, ami jól mutatja, hogy talán kezd megnyugodni és feloldódni a társaságban.*
- A hit sem egy olyan dolog, melyet erőltethetünk. Aki fogékony rá, az előbb vagy utóbb érezni fogja, ahogy Eeyr rámosolyog vagy épp Teysus utat mutat neki, pont úgy, ahogy az én legkedvesebb barátnőm is a saját bőrén tapasztalta meg az istennő áldását. Ő ugyan az elemek útját választotta, mégis teljes őszinteséggel imádkozik Eeyrhez azóta, mióta velem jött a templomba, és a saját két szemével látta, ahogy Eeyr maga adott nekem egy második esélyt, megérintett és visszaadta az elveszített karomat. *Kezd bele végül a saját történetébe úgy, hogy észre sem veszi, hogy már magáról beszél. Tényleg sokat segített, hogy Drameiloten maga kezdte el a beszélgetést. Szavai az istennőhöz való őszinte elköteleződését mutatják, szemében végtelen hála csillog.*
- Egy pap azt mondta nekem, aki szintén látta, hogy mi történt, hogy ilyesmire, amit ott tettem, még a Fény Nővérei közül is csak kevesen képesek. Nem tudom, hogy kik ők, de megtisztelőnek éreztem a szavait. *Elmosolyodik lágyan, majd visszapillantva a teára kissé morcossá válik.*
- Elfelejtettem a tüzet. Segítenél benne? *Pislog szerencsétlenül, de legalább már tea színe van a teának, csak… hideg.*
502. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-26 19:15:53
Üzenet elküldve: 2025-08-26 19:15:53
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* Látja, hogy unokahúga nem éppen otthonosan mozog a konyhában, de ezt nem tudja felróni neki. Számára is ismeretlen a sok konyhai eszköz, és az, hogy mire valók. Ha valaki azt mondaná, hogy a teát fáról szüretelik, és úgy kerül a kancsóba, azt is elhinné, annyira nem ért hozzá. Ő fogyasztani szokta, és nem készíteni. *
- Vigyázz! * Szól azért féltően, amikor a víz löttyen, mert feltételezi, hogy forró. Na nem mintha látna bárhol lángot, vagy hasonlót, ami erre adna okot, de azt tudja, hogy a tea amikor elkészül, akkor meleg. Abba bele se gondol, hogy a nő a ruháját félti, és fel sem ismeri a készülő hisztit, úgyhogy talán szerencséje, hogy nem kezdi el rögtön nyugtatni Aleniát. Továbbra is féltő aggodalommal nézi a készülő italt, de közben azért elmeséli a történetet it. *
- Jól gondolod. * Zárja rövidre az elkezdett feltételezést, miközben elsötétül a tekintete. Nem örül neki, hogy egy ilyen sötét titok árnyékolja be gyermekkorát, és még annyira sem örül annak, hogy mindez kiderült. Aleniával is csak azért osztja meg ezt, hogy ezzel kicsit segítsen neki oldódni, és mesélni a nehéz pillanatokról, bizonytalanságról, amit alighanem átélt. Láthatóan felkavarja őt, ahogy erről újra beszélnie kell. *
- Természetesen senki. Csupán a család, Wymnter, én, és most már te. * Szögezi le gyorsan, és kicsit megemeli szemöldökét, kérdőn nézve drága rokonára. Arra kíváncsi, hogy a nő mennyire látja, ezzel Drameiloten a bizalmába fogadta, olyan dolgot mondott el neki, amit még soha senkinek. Nem azért, mert viszonzást várna tőle, csak szeretné, ha kicsit otthon érezné magát, ha törődést kapna, kedvességet. *
- Szerintem sem érdemli meg, de nem akart eljönni velem. Nem akartam erőltetni a dolgot, ha ő így boldog, hát Eeyr segítse útján. * Tárja szét a karját, és a székben ülve kicsit ágaskodni kezd, ahogy megpróbál a készülő teás kancsóba lesni. *
- Wymntert vittem Synmirára, a Szilánkokhoz. Áldom az eszét, de ő mindenáron az elementalistáktól akart varázslatot tanulni, egyik legnagyobb hibám, hogy nem tudtam eléggé Eeyr és Teysus tanait átadni neki. * Nagyot sóhajt, láthatóan tényleg bánja a dolgot, de már feldolgozta. * Az anyja szúrta ki a lovon, felismerte a gyermekét. Nem volt nehéz, hát úgy néztek ki, mint két tükörkép. Ők mesélték el a történetet.
//Nem vagyok egyedül//
* Látja, hogy unokahúga nem éppen otthonosan mozog a konyhában, de ezt nem tudja felróni neki. Számára is ismeretlen a sok konyhai eszköz, és az, hogy mire valók. Ha valaki azt mondaná, hogy a teát fáról szüretelik, és úgy kerül a kancsóba, azt is elhinné, annyira nem ért hozzá. Ő fogyasztani szokta, és nem készíteni. *
- Vigyázz! * Szól azért féltően, amikor a víz löttyen, mert feltételezi, hogy forró. Na nem mintha látna bárhol lángot, vagy hasonlót, ami erre adna okot, de azt tudja, hogy a tea amikor elkészül, akkor meleg. Abba bele se gondol, hogy a nő a ruháját félti, és fel sem ismeri a készülő hisztit, úgyhogy talán szerencséje, hogy nem kezdi el rögtön nyugtatni Aleniát. Továbbra is féltő aggodalommal nézi a készülő italt, de közben azért elmeséli a történetet it. *
- Jól gondolod. * Zárja rövidre az elkezdett feltételezést, miközben elsötétül a tekintete. Nem örül neki, hogy egy ilyen sötét titok árnyékolja be gyermekkorát, és még annyira sem örül annak, hogy mindez kiderült. Aleniával is csak azért osztja meg ezt, hogy ezzel kicsit segítsen neki oldódni, és mesélni a nehéz pillanatokról, bizonytalanságról, amit alighanem átélt. Láthatóan felkavarja őt, ahogy erről újra beszélnie kell. *
- Természetesen senki. Csupán a család, Wymnter, én, és most már te. * Szögezi le gyorsan, és kicsit megemeli szemöldökét, kérdőn nézve drága rokonára. Arra kíváncsi, hogy a nő mennyire látja, ezzel Drameiloten a bizalmába fogadta, olyan dolgot mondott el neki, amit még soha senkinek. Nem azért, mert viszonzást várna tőle, csak szeretné, ha kicsit otthon érezné magát, ha törődést kapna, kedvességet. *
- Szerintem sem érdemli meg, de nem akart eljönni velem. Nem akartam erőltetni a dolgot, ha ő így boldog, hát Eeyr segítse útján. * Tárja szét a karját, és a székben ülve kicsit ágaskodni kezd, ahogy megpróbál a készülő teás kancsóba lesni. *
- Wymntert vittem Synmirára, a Szilánkokhoz. Áldom az eszét, de ő mindenáron az elementalistáktól akart varázslatot tanulni, egyik legnagyobb hibám, hogy nem tudtam eléggé Eeyr és Teysus tanait átadni neki. * Nagyot sóhajt, láthatóan tényleg bánja a dolgot, de már feldolgozta. * Az anyja szúrta ki a lovon, felismerte a gyermekét. Nem volt nehéz, hát úgy néztek ki, mint két tükörkép. Ők mesélték el a történetet.
501. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-26 18:22:19
Üzenet elküldve: 2025-08-26 18:22:19
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az utolsó fekete ital//
*Naesala arca rezzenéstelenül hallgatja végig Orthus szavait, de belül mégis ott mocorog a kétely. Valahogy nem tudja elhinni, hogy a férfi ne tudna többet. Egy ilyen házban, ilyen kapcsolatokkal rendelkező ember aligha csak a pletykákból táplálkozik. Mégis, a válasz igazából pontosan olyan, amilyenre számított. Nem firtatja tovább, bólint csupán, mikor Orthus a városi tanács józanságába vetett bizodalmát említi. Valóban elképzelhető, hogy a háttérben komoly döntések érlelődnek, és a polgárok szándékosan maradnak tudatlanságban. Mégis nyugtalanító, hogy egy efféle kürtszóra nem érkezett egyetlen hivatalos tájékoztatás sem. Bárhogy is, ez most nem az a hely, ahol érdemes lenne tovább feszegetnie a kérdést. Miután letudja ügyes-bajos dolgait mindenképpen el fog látogatni a kaszárnyába.
Amikor a kereskedő feláll, Naesala is követi a mozdulatot. A kényelmes fotelból kiemelkedve köpenyét kissé megigazítja, ügyelve, hogy a két üvegcse biztosan rejtve maradjon annak zsebében. Orthus szavait illendően fogadja, halvány biccentéssel.*
- Megtisztel a felajánlásával, Morthimer. Ha szükségem lesz valamire, keresni fogom.
*Az ajtóban várakozva már-már búcsúra készül, amikor egy nő közeledik feléjük, az illedelmes köszönésre pedig határozottan biccent, mozdulatában katonás fegyelem érződik.*
- 'Kisasszony! *De mielőtt azt a pár lépcsőfokot megtenné felkapja a fejét a családnévre és megtorpan. Nestar szavai jutnak eszébe még a fogadóból, ő említette ezt a nevet, ha valóban erről a kishölgyről beszél, az most nagyon kapóra jöhet neki.*
- Jól hallottam, Naerice? Merlana Naerice? *csak miután bizonyosságot szerzett, akkor lép vissza, s folytatja immár a kék szemekbe pillantva*
- Naesala Wynroris *mutatkozik be kurtán határozottan kezet nyújtva, de nem is rest folytatni* - Egy közös barátunk, Nestar Erefiz említette, hogy Önök üzleti partnerek. Lesz alkalma a közeljövőben találkozni vele? Akadna nálam valami, amit magán keresztül szívesen elküldenék a részére.
*Szavai után nem mozdul, tekintete figyelmesen a nő arcán nyugszik, várva a feleletet. Nem is emlékszik utoljára, mikor volt kénytelen ennyit udvariaskodni, valószínűleg egyhamar nem fog a szívéhez nőni a selyemrévi miliő.*
*Naesala arca rezzenéstelenül hallgatja végig Orthus szavait, de belül mégis ott mocorog a kétely. Valahogy nem tudja elhinni, hogy a férfi ne tudna többet. Egy ilyen házban, ilyen kapcsolatokkal rendelkező ember aligha csak a pletykákból táplálkozik. Mégis, a válasz igazából pontosan olyan, amilyenre számított. Nem firtatja tovább, bólint csupán, mikor Orthus a városi tanács józanságába vetett bizodalmát említi. Valóban elképzelhető, hogy a háttérben komoly döntések érlelődnek, és a polgárok szándékosan maradnak tudatlanságban. Mégis nyugtalanító, hogy egy efféle kürtszóra nem érkezett egyetlen hivatalos tájékoztatás sem. Bárhogy is, ez most nem az a hely, ahol érdemes lenne tovább feszegetnie a kérdést. Miután letudja ügyes-bajos dolgait mindenképpen el fog látogatni a kaszárnyába.
Amikor a kereskedő feláll, Naesala is követi a mozdulatot. A kényelmes fotelból kiemelkedve köpenyét kissé megigazítja, ügyelve, hogy a két üvegcse biztosan rejtve maradjon annak zsebében. Orthus szavait illendően fogadja, halvány biccentéssel.*
- Megtisztel a felajánlásával, Morthimer. Ha szükségem lesz valamire, keresni fogom.
*Az ajtóban várakozva már-már búcsúra készül, amikor egy nő közeledik feléjük, az illedelmes köszönésre pedig határozottan biccent, mozdulatában katonás fegyelem érződik.*
- 'Kisasszony! *De mielőtt azt a pár lépcsőfokot megtenné felkapja a fejét a családnévre és megtorpan. Nestar szavai jutnak eszébe még a fogadóból, ő említette ezt a nevet, ha valóban erről a kishölgyről beszél, az most nagyon kapóra jöhet neki.*
- Jól hallottam, Naerice? Merlana Naerice? *csak miután bizonyosságot szerzett, akkor lép vissza, s folytatja immár a kék szemekbe pillantva*
- Naesala Wynroris *mutatkozik be kurtán határozottan kezet nyújtva, de nem is rest folytatni* - Egy közös barátunk, Nestar Erefiz említette, hogy Önök üzleti partnerek. Lesz alkalma a közeljövőben találkozni vele? Akadna nálam valami, amit magán keresztül szívesen elküldenék a részére.
*Szavai után nem mozdul, tekintete figyelmesen a nő arcán nyugszik, várva a feleletet. Nem is emlékszik utoljára, mikor volt kénytelen ennyit udvariaskodni, valószínűleg egyhamar nem fog a szívéhez nőni a selyemrévi miliő.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063