Arthenior - Selyemrév
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 39 (761. - 780. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063
780. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-11-04 16:01:27
Üzenet elküldve: 2025-11-04 16:01:27
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*A bállal kapcsolatos pozitív visszajelzés felpezsdíti a vérét. Ugyan csak történeteket hallott róla, s sosem vett részt ilyesmiben, ettől még igencsak ínyére van a szervezkedés. Nagy falat is lehet ez számára, de sosem riadt vissza egy kis kutatástól, szépérzéke pedig, már csak ha ránéznek is láthatóan van. Persze ez is relatív, de a kapott - talán őszinte - bókok is hűen tükrözik.*
- Azt érezném rangon alulinak, ha többé nem lehetne közöm efféle mulatságokhoz. Meséltem a múltkorában, hogy hiányolok valamiféle pezsgést. Csodálatos alkalom lenne ez számomra is. Nem elvéve a házigazda fényét, mégis hozzátenni az enyémet. *Ajka a mondandója végére felfelé görbül, meg sem próbálja eltitkolni arcjátékával, hogy igenis kedve volna részese lenni az első bálnak. A Tharisse név cseppet sem hangozna rosszul a Morthimer mellett, ha arról van szó, persze nem kap vérszemet, s nem kifejezett célja learatni a babérokat, de újra megismertetni magukat jó alkalom, bár ehhez az kell, hogy a nemes is engedékeny legyen e téren. Lelki szemei előtt látja magát csodás ruhában, pompában, s miért is titkolná, hogy vágyja vissza e régi életet.
Finoman bólint egyet, látszólag vannak pontok, amikben egyet tudnak érteni. Igen kellemes meglepetés még mindig, hogy az első, kivel lepaktálna nem egy amolyan pojáca, vagy épp merev lelketlenség, akitől felfordul a gyomra. Erre még aligha lehet edzett, pedig jól tudja, hogy akkor is bájolognia kell majd, ha nem ilyesféle asztaltársa akad.
Eztán a múlt kerül szóba. Ebből a múltból csak egy kevés az övé, de lévén abban a templomban találkoztak az igaziakkal, ahol ők is nevelkedtek, így nehéz volna hazugságnak hinni a szavait. Van miből emlékképeket merítenie. Ha tudná a nemes, hogy miként vélekedik valójában Eeyr istenségről… Bár van, mit tisztel benne, a tanait épp úgy, mint másokét, sokféleképp lehet értelmezni, s ő maga sosem lesz olyan tiszta, mint ahogy a legtöbben hiszik, hogy Eeyr papnői azok. Talán lesz még mód, hogy találjon benne, netán előcsaljon izgalmasat a férfi, de még tartania kell magát a formalitáshoz. Hogy ott van-e benne, maga sem tudja, érnie kell még, s ha valaki leleményes, hát hozzásegítheti ahhoz, hogy úgy érjen, ahogy az neki is tetszik. *
- Mint mondtam, hamarosan látogatást teszünk a Tanácsnál. Hogy megkönnyítik, vagy nehezítik a dolgunkat, nem tudhatom, de visszaszerzem, visszaszerezzük, ami jár. De, ha újra élvezhetem az aranyat és a szépet sem fogom elfelejteni, hogy ki az, ki támogatott. Mennyit változott itt az élet, kedves Orthus? *Hajol kissé közelebb, már amennyire az asztaltól ez lehetséges.* - Emlékeimben atyám erős kézzel vezette a családot, anyám pedig szelíden segítette, de tudja szava csak akkor volt, ha épp jókedvében találta. *Sok minden rémlik neki arról, hogyan vélekedett az igazi Lyssira a szüleiről.* - A köröttünk lévő családokat sem láttam másként működni, bár tény, hogy igen ködös minden, s még nem értettem mindent, ami zajlik. Mellettünk nincs férfi, ki lekötelezett már mindenkit. Ketten vagyunk. Kellő ambícióval, s leleményességgel hiszem, hogy érvényesülhetünk e világban, de erősítsen meg, vagy cáfoljon rám, ha tévedek.
*A helyi viszonyokat akkor sem tudhatná, ha valóban ő lenne az aki. Sok mindent formálhatott a lázadás, s sok mindent érthetett félre egy gyerek. Ettől még szemernyit sem tűnik bizonytalannak, fel kívánja mérni a lehetőségeit.*
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*A bállal kapcsolatos pozitív visszajelzés felpezsdíti a vérét. Ugyan csak történeteket hallott róla, s sosem vett részt ilyesmiben, ettől még igencsak ínyére van a szervezkedés. Nagy falat is lehet ez számára, de sosem riadt vissza egy kis kutatástól, szépérzéke pedig, már csak ha ránéznek is láthatóan van. Persze ez is relatív, de a kapott - talán őszinte - bókok is hűen tükrözik.*
- Azt érezném rangon alulinak, ha többé nem lehetne közöm efféle mulatságokhoz. Meséltem a múltkorában, hogy hiányolok valamiféle pezsgést. Csodálatos alkalom lenne ez számomra is. Nem elvéve a házigazda fényét, mégis hozzátenni az enyémet. *Ajka a mondandója végére felfelé görbül, meg sem próbálja eltitkolni arcjátékával, hogy igenis kedve volna részese lenni az első bálnak. A Tharisse név cseppet sem hangozna rosszul a Morthimer mellett, ha arról van szó, persze nem kap vérszemet, s nem kifejezett célja learatni a babérokat, de újra megismertetni magukat jó alkalom, bár ehhez az kell, hogy a nemes is engedékeny legyen e téren. Lelki szemei előtt látja magát csodás ruhában, pompában, s miért is titkolná, hogy vágyja vissza e régi életet.
Finoman bólint egyet, látszólag vannak pontok, amikben egyet tudnak érteni. Igen kellemes meglepetés még mindig, hogy az első, kivel lepaktálna nem egy amolyan pojáca, vagy épp merev lelketlenség, akitől felfordul a gyomra. Erre még aligha lehet edzett, pedig jól tudja, hogy akkor is bájolognia kell majd, ha nem ilyesféle asztaltársa akad.
Eztán a múlt kerül szóba. Ebből a múltból csak egy kevés az övé, de lévén abban a templomban találkoztak az igaziakkal, ahol ők is nevelkedtek, így nehéz volna hazugságnak hinni a szavait. Van miből emlékképeket merítenie. Ha tudná a nemes, hogy miként vélekedik valójában Eeyr istenségről… Bár van, mit tisztel benne, a tanait épp úgy, mint másokét, sokféleképp lehet értelmezni, s ő maga sosem lesz olyan tiszta, mint ahogy a legtöbben hiszik, hogy Eeyr papnői azok. Talán lesz még mód, hogy találjon benne, netán előcsaljon izgalmasat a férfi, de még tartania kell magát a formalitáshoz. Hogy ott van-e benne, maga sem tudja, érnie kell még, s ha valaki leleményes, hát hozzásegítheti ahhoz, hogy úgy érjen, ahogy az neki is tetszik. *
- Mint mondtam, hamarosan látogatást teszünk a Tanácsnál. Hogy megkönnyítik, vagy nehezítik a dolgunkat, nem tudhatom, de visszaszerzem, visszaszerezzük, ami jár. De, ha újra élvezhetem az aranyat és a szépet sem fogom elfelejteni, hogy ki az, ki támogatott. Mennyit változott itt az élet, kedves Orthus? *Hajol kissé közelebb, már amennyire az asztaltól ez lehetséges.* - Emlékeimben atyám erős kézzel vezette a családot, anyám pedig szelíden segítette, de tudja szava csak akkor volt, ha épp jókedvében találta. *Sok minden rémlik neki arról, hogyan vélekedett az igazi Lyssira a szüleiről.* - A köröttünk lévő családokat sem láttam másként működni, bár tény, hogy igen ködös minden, s még nem értettem mindent, ami zajlik. Mellettünk nincs férfi, ki lekötelezett már mindenkit. Ketten vagyunk. Kellő ambícióval, s leleményességgel hiszem, hogy érvényesülhetünk e világban, de erősítsen meg, vagy cáfoljon rám, ha tévedek.
*A helyi viszonyokat akkor sem tudhatná, ha valóban ő lenne az aki. Sok mindent formálhatott a lázadás, s sok mindent érthetett félre egy gyerek. Ettől még szemernyit sem tűnik bizonytalannak, fel kívánja mérni a lehetőségeit.*
779. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-11-04 06:58:30
Üzenet elküldve: 2025-11-04 06:58:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Segítő kéz//
//Sayqueves kúria//
*Ha nem volna a történések hatása alatt, talán még ő is furcsállná a saját reakcióját, hisz épp most vallotta be neki a férfi, akit beengedett az otthonába, hogy egy tolvaj, egy bűnöző, egy rossz ember, mégsem érez iránta sem megvetést sem pedig fenyegetést a részéről. Az előbbinek talán az az oka, hogy a saját bőrén tapasztalta meg milyen az, mikor kap egy második esélyt a társadalomtól, az istenektől, az élettől, az utóbbira azonban sokkal egyértelműbb válasszal tud szolgálni. Atkirának fel is tűnik, hogy Teysus neve különös kontextusban hangzik el, leendő komornyikja kérdésére és az azt követő megjegyzésére pedig halványan el is mosolyodik a szőke.*
- Tudom, hogy nincsenek. *Erősíti meg még egyszer az Atkirába vetett bizalmát.* Még ott a főtéren, amíg te a szökőkút szélén ültél és meg voltál illetődve, én lehunytam a szemeimet, és megkérdeztem Teysust, hogy milyen ember is vagy te valójában, hogy rosszat akarsz-e nekem? Azt válaszolta, hogy nem. Az istenek szava szent és igaz, így már nincs kétségem afelől, hogy te egy jó ember vagy, Atkira Gloype, csupán egy rossz sors adatott meg neked. *Kedves mosolya továbbra is ott marad az arcán, még akkor is, mikor az anyagiakat kezdik megtárgyalni. Érti, mit szeretne a férfi. Meleg ágyat, új ruhákat, ételt… Mindazt, ami minden jó embernek jár, semmi többet.*
- Értelek, Atkira, tökéletesen értelek *mosolyog.* Akkor hát, kezdjük azzal, hogy veszek majd neked új, tiszta ruhát, amiben a házhoz méltó módon végezheted a dolgod, de fázni sem fogsz benne odakint. Emellett tisztességes fizetést is fogok neked adni, amit arra költesz, amire szeretnél. *Bátorítóan néz még a férfi szemébe, majd egy elegáns mozdulattal feláll. Távozni készül a nappaliból, de még előtte visszapillant Atkirára és a fehér kanapéra.*
- Gyere! A hálószobák az emeleten vannak. Megmutatom a tiédet. Aztán pedig ehetsz valami finomat, bár elkészíteni neked kell, ugyanis én nem értek a főzéshez, és amint azt már tapasztalhattad, rajtam kívül más jelenleg nincs a házban. *Ezzel az információval csak újabb megerősítést ad a bizalmának, miközben, ha Atkira követi, akkor az előtérben található, emeletre vezető lépcsősor felé indul.*
- Ami pedig az isteneket illeti, ha bizonyítasz nekem, talán tudok szólni egy-két szót Eeyrhez, hogy megérdemled, hogy a tested ne csak egy elcsúfított börtön legyen. Hidd el, lehetséges! A saját bőrömön tapasztaltam. *Mondja sejtelmesen, majd, ha addigra eljutottak a lépcsőkig, akkor már csak a cipője kopogásának visszhangja hallatszódik a hirtelen csendben, ahogy lépked felfelé.*
//Sayqueves kúria//
*Ha nem volna a történések hatása alatt, talán még ő is furcsállná a saját reakcióját, hisz épp most vallotta be neki a férfi, akit beengedett az otthonába, hogy egy tolvaj, egy bűnöző, egy rossz ember, mégsem érez iránta sem megvetést sem pedig fenyegetést a részéről. Az előbbinek talán az az oka, hogy a saját bőrén tapasztalta meg milyen az, mikor kap egy második esélyt a társadalomtól, az istenektől, az élettől, az utóbbira azonban sokkal egyértelműbb válasszal tud szolgálni. Atkirának fel is tűnik, hogy Teysus neve különös kontextusban hangzik el, leendő komornyikja kérdésére és az azt követő megjegyzésére pedig halványan el is mosolyodik a szőke.*
- Tudom, hogy nincsenek. *Erősíti meg még egyszer az Atkirába vetett bizalmát.* Még ott a főtéren, amíg te a szökőkút szélén ültél és meg voltál illetődve, én lehunytam a szemeimet, és megkérdeztem Teysust, hogy milyen ember is vagy te valójában, hogy rosszat akarsz-e nekem? Azt válaszolta, hogy nem. Az istenek szava szent és igaz, így már nincs kétségem afelől, hogy te egy jó ember vagy, Atkira Gloype, csupán egy rossz sors adatott meg neked. *Kedves mosolya továbbra is ott marad az arcán, még akkor is, mikor az anyagiakat kezdik megtárgyalni. Érti, mit szeretne a férfi. Meleg ágyat, új ruhákat, ételt… Mindazt, ami minden jó embernek jár, semmi többet.*
- Értelek, Atkira, tökéletesen értelek *mosolyog.* Akkor hát, kezdjük azzal, hogy veszek majd neked új, tiszta ruhát, amiben a házhoz méltó módon végezheted a dolgod, de fázni sem fogsz benne odakint. Emellett tisztességes fizetést is fogok neked adni, amit arra költesz, amire szeretnél. *Bátorítóan néz még a férfi szemébe, majd egy elegáns mozdulattal feláll. Távozni készül a nappaliból, de még előtte visszapillant Atkirára és a fehér kanapéra.*
- Gyere! A hálószobák az emeleten vannak. Megmutatom a tiédet. Aztán pedig ehetsz valami finomat, bár elkészíteni neked kell, ugyanis én nem értek a főzéshez, és amint azt már tapasztalhattad, rajtam kívül más jelenleg nincs a házban. *Ezzel az információval csak újabb megerősítést ad a bizalmának, miközben, ha Atkira követi, akkor az előtérben található, emeletre vezető lépcsősor felé indul.*
- Ami pedig az isteneket illeti, ha bizonyítasz nekem, talán tudok szólni egy-két szót Eeyrhez, hogy megérdemled, hogy a tested ne csak egy elcsúfított börtön legyen. Hidd el, lehetséges! A saját bőrömön tapasztaltam. *Mondja sejtelmesen, majd, ha addigra eljutottak a lépcsőkig, akkor már csak a cipője kopogásának visszhangja hallatszódik a hirtelen csendben, ahogy lépked felfelé.*
778. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-11-03 17:09:56
Üzenet elküldve: 2025-11-03 17:09:56
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Segítő kéz//
//Sayqueves kúria//
* Vallomása után kíváncsian hallgatja a nőt, és nagy meglepetésére amaz teljes nyugodtsággal reagál a hallottakra. Persze, ami rég volt, az elmúlt, Eeyr híveitől el is várná az ember, hogy megbocsássanak egy vétkesnek egy több, mint tíz éve elkövetett, kisebb bűnért – de azért egy nemesi házban mégse lenne helye egy tolvajnak. De úgy látszik, mégis. Talán nem is volt olyan rossz, amit tett? Vagy a világ megbocsájtott neki egy karért cserébe? Nem teljesen érti. Korábban nem ez volt a tapasztalata. Mindig is ő volt az enyveskezű rabló, még ha jó tíz éve nem is rabolt. Atkira szó nélkül marad.
Ami viszont még érdekesebb, amit ezután hall. Teysus? Mialatt ő Harmatot látta el? Vagy még azelőtt? Ha Aleniának ilyen bensőséges kapcsolata van az istenekkel, akkor vagy bolond vagy valamiféle kiválasztott. Ezt még kevésbé érti, és ezt szóvá is teszi. *
– Jelet? Miféle jelet? * Persze nem sok köze van hozzá, örülhet, hogy Teysus nem olyan jelet adott Aleniának, amitől egyből el akarja zavarni a háztól vagy még rosszabb. *
– Köszönöm. Valóban nincsenek rossz szándékaim, ígérem! * Meglepetten hallgatja Alenia szavait. Becsülendő dolog volna a lopás? Ha az nem is, a bevallása, úgy tűnik, az. Vagy a bátorsága a becsülendő? A bátorság, hogy bevallotta? Atkira örülne, ha többet értene ebből az egészből, de egyelőre megelégszik azzal, hogy maradhat. A fehér kanapén! És mindezért még pénzt is fog kapni! Az utóbbi időben annyi szörnyűség történt vele, hogy nehezére esik elhinni, hogy most mégis minden jóra fordul.
A pénz kérdése már más. Most tudatosul benne ismét, hogy közöttük mégiscsak munkáltató-munkás viszony áll fenn, és nem más. A munkáért pedig pénzt szokás kérni, de jelen pillanatban nehezen tud a pénzre gondolni. Legfeljebb az éhség viszonylatában. Az biztos, hogy nem akar olyan éhes lenni, mint amikor Erdőmélyén járt. És a vándorebédnél finomabb ételeket akar enni, ha már dolgozik érte. Meg is osztja nézőpontját a hölggyel. *
– Én kérem, csak minden nap jól akarok lakni, és annyi pénzt keresni, hogy ne kelljen kéregetnem, ha kilyukadnak a ruháim vagy a cipőm… Hogy is mondjam… * Megvakarja a tarkóját, majd lassan felemeli a fejét, hogy az elf szemeibe nézzen. *
– Nekem megtiszteltetés ez az egész. Köszönöm, hogy bízik bennem!
//Sayqueves kúria//
* Vallomása után kíváncsian hallgatja a nőt, és nagy meglepetésére amaz teljes nyugodtsággal reagál a hallottakra. Persze, ami rég volt, az elmúlt, Eeyr híveitől el is várná az ember, hogy megbocsássanak egy vétkesnek egy több, mint tíz éve elkövetett, kisebb bűnért – de azért egy nemesi házban mégse lenne helye egy tolvajnak. De úgy látszik, mégis. Talán nem is volt olyan rossz, amit tett? Vagy a világ megbocsájtott neki egy karért cserébe? Nem teljesen érti. Korábban nem ez volt a tapasztalata. Mindig is ő volt az enyveskezű rabló, még ha jó tíz éve nem is rabolt. Atkira szó nélkül marad.
Ami viszont még érdekesebb, amit ezután hall. Teysus? Mialatt ő Harmatot látta el? Vagy még azelőtt? Ha Aleniának ilyen bensőséges kapcsolata van az istenekkel, akkor vagy bolond vagy valamiféle kiválasztott. Ezt még kevésbé érti, és ezt szóvá is teszi. *
– Jelet? Miféle jelet? * Persze nem sok köze van hozzá, örülhet, hogy Teysus nem olyan jelet adott Aleniának, amitől egyből el akarja zavarni a háztól vagy még rosszabb. *
– Köszönöm. Valóban nincsenek rossz szándékaim, ígérem! * Meglepetten hallgatja Alenia szavait. Becsülendő dolog volna a lopás? Ha az nem is, a bevallása, úgy tűnik, az. Vagy a bátorsága a becsülendő? A bátorság, hogy bevallotta? Atkira örülne, ha többet értene ebből az egészből, de egyelőre megelégszik azzal, hogy maradhat. A fehér kanapén! És mindezért még pénzt is fog kapni! Az utóbbi időben annyi szörnyűség történt vele, hogy nehezére esik elhinni, hogy most mégis minden jóra fordul.
A pénz kérdése már más. Most tudatosul benne ismét, hogy közöttük mégiscsak munkáltató-munkás viszony áll fenn, és nem más. A munkáért pedig pénzt szokás kérni, de jelen pillanatban nehezen tud a pénzre gondolni. Legfeljebb az éhség viszonylatában. Az biztos, hogy nem akar olyan éhes lenni, mint amikor Erdőmélyén járt. És a vándorebédnél finomabb ételeket akar enni, ha már dolgozik érte. Meg is osztja nézőpontját a hölggyel. *
– Én kérem, csak minden nap jól akarok lakni, és annyi pénzt keresni, hogy ne kelljen kéregetnem, ha kilyukadnak a ruháim vagy a cipőm… Hogy is mondjam… * Megvakarja a tarkóját, majd lassan felemeli a fejét, hogy az elf szemeibe nézzen. *
– Nekem megtiszteltetés ez az egész. Köszönöm, hogy bízik bennem!
777. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-11-03 10:51:45
Üzenet elküldve: 2025-11-03 10:51:45
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét fellegek//
* A nemes kedvessége nem ismer határokat. Idejön sárosan, mocskosan, s első dolga megfosztani őt az italaitól, közben meg az őrség sem érkezik. Legalábbis egyelőre. Lassan fordul az asztalhoz, majd a másikkal szemben foglal helyet, már ha van ott hely, ha nincs, akkor hoz egy széket valahonnan a közelből. Az aranyköpenyesek és szolgálók hallatán arcára egy nagyobb, baljósabb mosoly ül ki. Érdekes dolgokat mond a másik, ám egyvalamit elfejelt. *
- És miből gondolod, hogy én egyedül érkeztem?
* Mondja gúnyos ám mégis játékos hangon. Ez nem fenyegetés, pusztán egy hasznos tanács arra az esetre, ha mégse jönne össze a kettejük közötti „tárgyalás”, s elakarná némítania törpét. *
- Akkor ez a te szerencsenapod, ugyanis nincs a napirendemben a fejedet a kikötőbe vinni. Amúgy sem biztos, hogy megéri az a vérdíj.
* Hanyagul legyint egyet kezével. Meg mit érne azzal, ha ennyi szemtanú előtt a fejét venné? A városba se léphetne azontúl. Hogy kinek nagyobb, most arra nem tenne lovat, sem csapná az előttük álló asztalra, hogy pontot tehessenek ennek végére, ám ha valami érdekli, akkor az valóban egy jó üzlet. *
- Heh, csak nem van valakid, akit eltennél láb alól?
* Gúnyosan röffen fel az elején, ám mégis érdeklődve hallgatja a másikat. Mindenkinek van olyan ismerőse, akit legszívesebben úgy látna viszont, hogy a feje már nem a testét díszíti. Bizonyára egy nemesnek több van. *
- Szeretem a jó üzleteket, de ki nem? Nekem is szükségem lenne néhány dologra, amit nem lehet csakúgy megkapni a sarki boltokban. De, hogy csakúgy neked dolgozzak, az büdös, mint a döglött ló. Én nagyobb dolgokra vágyom, mint holmi kard egy nemes arzenáljában.
* Mondja hátradőlve. Közben úgy néz ki, mintha már otthon is lenne, olyan kényelembe helyezte magát. *
- És ebben pont te fogsz nekem segíteni.
* Jelenti ki, majd szemeivel egyből a közelben álló szolgára/szolgákra pillant. Egy amolyan „marha gyorsan takarodjál innen, vagy megbánod” nézés követi. Nem tudja, hogy mennyire megbízhatók a szolgái, hogy neme nyomják fel kettejüket az első adandó pillanatban csakhogy kijussanak a szolgaságból, ám a következő megbeszélést nem szeretné több fül mellett tartani, mint kéne. *
- A patkányok távozása egy elég nagy lyukat hagyott az alvilágban, amit már valaki betöltött. Szerintem itt az ideje átértékelni, hogy valóban méltók e arra, hogy az alvilágot irányítsák. És, hogy miért fogsz segíteni? Szerintem te is látod, hogy mekkora üzleti előnyöd származhat ebből. Nem mintha hiányt szenvednél az aranyból, de miért állnál meg itt, ha már idáig eljutottál?
* A nemes kedvessége nem ismer határokat. Idejön sárosan, mocskosan, s első dolga megfosztani őt az italaitól, közben meg az őrség sem érkezik. Legalábbis egyelőre. Lassan fordul az asztalhoz, majd a másikkal szemben foglal helyet, már ha van ott hely, ha nincs, akkor hoz egy széket valahonnan a közelből. Az aranyköpenyesek és szolgálók hallatán arcára egy nagyobb, baljósabb mosoly ül ki. Érdekes dolgokat mond a másik, ám egyvalamit elfejelt. *
- És miből gondolod, hogy én egyedül érkeztem?
* Mondja gúnyos ám mégis játékos hangon. Ez nem fenyegetés, pusztán egy hasznos tanács arra az esetre, ha mégse jönne össze a kettejük közötti „tárgyalás”, s elakarná némítania törpét. *
- Akkor ez a te szerencsenapod, ugyanis nincs a napirendemben a fejedet a kikötőbe vinni. Amúgy sem biztos, hogy megéri az a vérdíj.
* Hanyagul legyint egyet kezével. Meg mit érne azzal, ha ennyi szemtanú előtt a fejét venné? A városba se léphetne azontúl. Hogy kinek nagyobb, most arra nem tenne lovat, sem csapná az előttük álló asztalra, hogy pontot tehessenek ennek végére, ám ha valami érdekli, akkor az valóban egy jó üzlet. *
- Heh, csak nem van valakid, akit eltennél láb alól?
* Gúnyosan röffen fel az elején, ám mégis érdeklődve hallgatja a másikat. Mindenkinek van olyan ismerőse, akit legszívesebben úgy látna viszont, hogy a feje már nem a testét díszíti. Bizonyára egy nemesnek több van. *
- Szeretem a jó üzleteket, de ki nem? Nekem is szükségem lenne néhány dologra, amit nem lehet csakúgy megkapni a sarki boltokban. De, hogy csakúgy neked dolgozzak, az büdös, mint a döglött ló. Én nagyobb dolgokra vágyom, mint holmi kard egy nemes arzenáljában.
* Mondja hátradőlve. Közben úgy néz ki, mintha már otthon is lenne, olyan kényelembe helyezte magát. *
- És ebben pont te fogsz nekem segíteni.
* Jelenti ki, majd szemeivel egyből a közelben álló szolgára/szolgákra pillant. Egy amolyan „marha gyorsan takarodjál innen, vagy megbánod” nézés követi. Nem tudja, hogy mennyire megbízhatók a szolgái, hogy neme nyomják fel kettejüket az első adandó pillanatban csakhogy kijussanak a szolgaságból, ám a következő megbeszélést nem szeretné több fül mellett tartani, mint kéne. *
- A patkányok távozása egy elég nagy lyukat hagyott az alvilágban, amit már valaki betöltött. Szerintem itt az ideje átértékelni, hogy valóban méltók e arra, hogy az alvilágot irányítsák. És, hogy miért fogsz segíteni? Szerintem te is látod, hogy mekkora üzleti előnyöd származhat ebből. Nem mintha hiányt szenvednél az aranyból, de miért állnál meg itt, ha már idáig eljutottál?
776. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-11-02 17:52:12
Üzenet elküldve: 2025-11-02 17:52:12
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Lyssira ügyesen elejtett javaslata, hogy fogadjon segítőt a bál szervezéséhez, meglepi. Ő maga nem gondolt erre korábban, pedig egyáltalán nem rossz ötlet. És milyen szépen illik össze a leányzó korábbi történetével arról, hogy annak idején a bálokról mindig inkább a szervezésre emlékszik, nem pedig magára az eseményre. Tényleg nem lenne rossz ötlet, ha másért nem, hát hogy szorosabbra fűzze kicsit a kapcsolatot a Tharisse hölgyekkel.*
- Igaza lehet ebben. Meglehet, hogy valóban fogadok majd segítőket, hogy ne csak saját emlékezetemre kelljen támaszkodnom a bálokhoz. Ha nem érez egy ilyen felkérést rangján alulinak, szívem szerint épp kegyed segítségének örülnék a leginkább.
*teszi hozzá. Szóba kerül a hírnév és a vele járó megnövekedett érdeklődés. A férfi egyetértőn bólogat.*
- Igen, az ember nyugodtabb lehet a kapcsolatok őszintesége felől addig, amíg neve, rangja nem vonz senkit. De ez megváltozik, ahogy haladunk céljaink felé és mások számára is hasznossá válunk.
*mondja elmerengve. Hiszen valahol ez a találkozó is emiatt jött létre: Orthus lelki szemei előtt a Tharisse-ok hatalmas vagyona is lebeg, amikor a nemeskisasszonyokkkal kedveskedik. Nem feltétlenül magának akarja ezt. De azt akarja, hogy ha egyszer hozzáférnek, ne legyen okuk őellene fordítani. Innen nézve már most is egy érdek-kapcsolat szövődik. És a leányzók is jelezték már felé (főleg Corillette), hogy jelenlegi helyzetükben támogatókra van szükségük. De ettől még a kapcsolatépítés lehet kellemes is. Most például egyáltalán nincs terhére.
Végül Lyssira mesél az elmúlt éveikről, ő pedig együttérző tekintettel hallgatja. Talán csak árnyalatnyit rezdül a tekintete, amikor Eeyr szóba jön. Az istenség jótét-lélek követőivel megtalálja a közös hangot, de magában nem igazán kedveli nézeteiket. Önáltatónak találja a gondolatot, hogy valaki azt hiszi, mindent önös érdek nélkül kell tennie. Orthus úgy véli, hogy efféle önzetlenség egyszerűen nem létezik. Ha nem is pénzért, vagyonért, akkor mások elismeréséért küzdünk, vagy hogy az isten szemében jó pontokat gyűjtsünk. És Eeyr híveiből általában hiányzik az élvezetek iránti vágy és az a fajta hedonizmus, amit Orthus - mértékkel - vonzónak tud találni. Jobban kedveli az őszintén ambiciózus embereket. Így némileg megnyugszik, amikor meghallja, hogy Lyssirának a kényelem és a jómód mégiscsak jobban tetszik, s nem kerüli el a figyelmét, hogy ezt pont a szép terítő végigsimításával fejezte ki - talán önkéntelenül.*
- Megértem önt. Semmi kivetnivaló nincs a pompában, jómódban, ha az ember nem kérkedik vele feleslegesen és nem gyarapítja gátlástalanul. Kegyednek és testvérének kijár, hogy ismét gyermekkoruk idejének kényelmében és biztonságában éljenek. Bízom abban, hogy mihamarabb így lesz.
*feleli. Egyelőre nem sokkal több ez, mint udvariaskodás. Bármilyen szép és művelt nő is Lyssira, e pillanatban a férfi nem lát benne többet, nem csigázza fel a fantáziáját. De nem is olyasmi ez, aminek feltétlenül meg kell történnie. A férfinak mostanában kijutott az efféle bujább, manipulatívabb hölgyek társaságából, akiket viszont más okból nem tud elképzelni feleségeként. És az is igaz, hogy leendő feleségénél abszolút nem tartja fontos szempontnak, hogy testi vágyait is felpezsdítse és kielégítse. Arra mindig akad ágyas, kurtizán, megfelelő diszkréció mellett.*
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Lyssira ügyesen elejtett javaslata, hogy fogadjon segítőt a bál szervezéséhez, meglepi. Ő maga nem gondolt erre korábban, pedig egyáltalán nem rossz ötlet. És milyen szépen illik össze a leányzó korábbi történetével arról, hogy annak idején a bálokról mindig inkább a szervezésre emlékszik, nem pedig magára az eseményre. Tényleg nem lenne rossz ötlet, ha másért nem, hát hogy szorosabbra fűzze kicsit a kapcsolatot a Tharisse hölgyekkel.*
- Igaza lehet ebben. Meglehet, hogy valóban fogadok majd segítőket, hogy ne csak saját emlékezetemre kelljen támaszkodnom a bálokhoz. Ha nem érez egy ilyen felkérést rangján alulinak, szívem szerint épp kegyed segítségének örülnék a leginkább.
*teszi hozzá. Szóba kerül a hírnév és a vele járó megnövekedett érdeklődés. A férfi egyetértőn bólogat.*
- Igen, az ember nyugodtabb lehet a kapcsolatok őszintesége felől addig, amíg neve, rangja nem vonz senkit. De ez megváltozik, ahogy haladunk céljaink felé és mások számára is hasznossá válunk.
*mondja elmerengve. Hiszen valahol ez a találkozó is emiatt jött létre: Orthus lelki szemei előtt a Tharisse-ok hatalmas vagyona is lebeg, amikor a nemeskisasszonyokkkal kedveskedik. Nem feltétlenül magának akarja ezt. De azt akarja, hogy ha egyszer hozzáférnek, ne legyen okuk őellene fordítani. Innen nézve már most is egy érdek-kapcsolat szövődik. És a leányzók is jelezték már felé (főleg Corillette), hogy jelenlegi helyzetükben támogatókra van szükségük. De ettől még a kapcsolatépítés lehet kellemes is. Most például egyáltalán nincs terhére.
Végül Lyssira mesél az elmúlt éveikről, ő pedig együttérző tekintettel hallgatja. Talán csak árnyalatnyit rezdül a tekintete, amikor Eeyr szóba jön. Az istenség jótét-lélek követőivel megtalálja a közös hangot, de magában nem igazán kedveli nézeteiket. Önáltatónak találja a gondolatot, hogy valaki azt hiszi, mindent önös érdek nélkül kell tennie. Orthus úgy véli, hogy efféle önzetlenség egyszerűen nem létezik. Ha nem is pénzért, vagyonért, akkor mások elismeréséért küzdünk, vagy hogy az isten szemében jó pontokat gyűjtsünk. És Eeyr híveiből általában hiányzik az élvezetek iránti vágy és az a fajta hedonizmus, amit Orthus - mértékkel - vonzónak tud találni. Jobban kedveli az őszintén ambiciózus embereket. Így némileg megnyugszik, amikor meghallja, hogy Lyssirának a kényelem és a jómód mégiscsak jobban tetszik, s nem kerüli el a figyelmét, hogy ezt pont a szép terítő végigsimításával fejezte ki - talán önkéntelenül.*
- Megértem önt. Semmi kivetnivaló nincs a pompában, jómódban, ha az ember nem kérkedik vele feleslegesen és nem gyarapítja gátlástalanul. Kegyednek és testvérének kijár, hogy ismét gyermekkoruk idejének kényelmében és biztonságában éljenek. Bízom abban, hogy mihamarabb így lesz.
*feleli. Egyelőre nem sokkal több ez, mint udvariaskodás. Bármilyen szép és művelt nő is Lyssira, e pillanatban a férfi nem lát benne többet, nem csigázza fel a fantáziáját. De nem is olyasmi ez, aminek feltétlenül meg kell történnie. A férfinak mostanában kijutott az efféle bujább, manipulatívabb hölgyek társaságából, akiket viszont más okból nem tud elképzelni feleségeként. És az is igaz, hogy leendő feleségénél abszolút nem tartja fontos szempontnak, hogy testi vágyait is felpezsdítse és kielégítse. Arra mindig akad ágyas, kurtizán, megfelelő diszkréció mellett.*
775. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-11-01 10:31:42
Üzenet elküldve: 2025-11-01 10:31:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Segítő kéz//
//Sayqueves kúria//
*A méltóság kérdése egy igazán mély téma, melynek gyönyörű kivetüléseként élhető meg az, hogy az embernek van-e joga helyet foglalni a hófehér kanapén. Bár, ez jelen esetben talán nem is jog, hanem egy gesztus a szőkeség részéről. Ő ugyanis méltónak találja rá Atkirát, hogy helyet foglaljon vele szemben, meg is kéri rá, hogy tegyen így.
Miután a férfi leült, ő kérdez, de valóban nem a pénzről, hanem egy annál sokkal fontosabb dologról, magáról, Atkira személyéről. Őszintén kíváncsi rá, hogy ki lehet ő valójában, még akkor is, ha mindezek után csupán egy szolgálóként fog dolgozni a házában. Egy aprót még bólint, hogy megerősítse a kérését, majd figyelmesen hallgatja a történetet, melybe a fehér kanapén ülő, fekete hajú férfi belekezd. Elsőként megtudja, hogy szegény sorsból származik és minden munkát el kellett vállalnia Atkirának, hogy jusson pénz az életben maradáshoz. Ez nem lepi meg, s hiába figyeli végig a férfi arcát, a reá kiülő szégyent sem ismeri fel pontosan, csak azt látja, hogy egyre nehezebben gördülnek le a szavak a másik ajkairól.
A következő mondatok váratlan őszintesége azonban felettébb meglepi. Nem, nem az, amit hall, hanem az, hogy Atkira mindezt be merte vállalni úgy, hogy épp egy nemesi házban beszél a tulajdonossal arról, hogy esetleg itt dolgozhasson. Alenia egy ideig csak ledöbbenve hallgat, majd miután sikerült összeszednie, hogy mit is szeretne mondani minderre, megszólal.*
- Nos, értem. Tudod, ítélkezni feletted nem az én feladatom, nem is fogok véleményt formálni arról, hogy amit tettél, az mennyire volt rossz. Ez az istennő feladata, és meg is kaptad érte a büntetésed. Teysus is jelt adott nekem. Rólad, arról, hogy nincsenek rossz szándékaid, így semmi okom nincs arra, hogy visszalépjek a neked tett ígéretemtől. Sőt, a legnagyobb, legbecsülendőbb dolog, amit most tehettél, az az őszinteséged. Köszönöm neked! Igazán megtisztelve érzem magam, amiért ezt megosztottad velem. *És éppen emiatt most már senki sem veheti el a jogot sem Atkirától, hogy a fehér kanapén ülhessen. Persze, azért Alenia reménykedik, hogy túlságosan nem koszolja majd össze.*
- Mennyi pénzt szeretnél kapni ezért a munkáért? *Hangzik el végül az a kérdés is, amire a férfi eleve számított.*
//Sayqueves kúria//
*A méltóság kérdése egy igazán mély téma, melynek gyönyörű kivetüléseként élhető meg az, hogy az embernek van-e joga helyet foglalni a hófehér kanapén. Bár, ez jelen esetben talán nem is jog, hanem egy gesztus a szőkeség részéről. Ő ugyanis méltónak találja rá Atkirát, hogy helyet foglaljon vele szemben, meg is kéri rá, hogy tegyen így.
Miután a férfi leült, ő kérdez, de valóban nem a pénzről, hanem egy annál sokkal fontosabb dologról, magáról, Atkira személyéről. Őszintén kíváncsi rá, hogy ki lehet ő valójában, még akkor is, ha mindezek után csupán egy szolgálóként fog dolgozni a házában. Egy aprót még bólint, hogy megerősítse a kérését, majd figyelmesen hallgatja a történetet, melybe a fehér kanapén ülő, fekete hajú férfi belekezd. Elsőként megtudja, hogy szegény sorsból származik és minden munkát el kellett vállalnia Atkirának, hogy jusson pénz az életben maradáshoz. Ez nem lepi meg, s hiába figyeli végig a férfi arcát, a reá kiülő szégyent sem ismeri fel pontosan, csak azt látja, hogy egyre nehezebben gördülnek le a szavak a másik ajkairól.
A következő mondatok váratlan őszintesége azonban felettébb meglepi. Nem, nem az, amit hall, hanem az, hogy Atkira mindezt be merte vállalni úgy, hogy épp egy nemesi házban beszél a tulajdonossal arról, hogy esetleg itt dolgozhasson. Alenia egy ideig csak ledöbbenve hallgat, majd miután sikerült összeszednie, hogy mit is szeretne mondani minderre, megszólal.*
- Nos, értem. Tudod, ítélkezni feletted nem az én feladatom, nem is fogok véleményt formálni arról, hogy amit tettél, az mennyire volt rossz. Ez az istennő feladata, és meg is kaptad érte a büntetésed. Teysus is jelt adott nekem. Rólad, arról, hogy nincsenek rossz szándékaid, így semmi okom nincs arra, hogy visszalépjek a neked tett ígéretemtől. Sőt, a legnagyobb, legbecsülendőbb dolog, amit most tehettél, az az őszinteséged. Köszönöm neked! Igazán megtisztelve érzem magam, amiért ezt megosztottad velem. *És éppen emiatt most már senki sem veheti el a jogot sem Atkirától, hogy a fehér kanapén ülhessen. Persze, azért Alenia reménykedik, hogy túlságosan nem koszolja majd össze.*
- Mennyi pénzt szeretnél kapni ezért a munkáért? *Hangzik el végül az a kérdés is, amire a férfi eleve számított.*
774. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-30 19:48:43
Üzenet elküldve: 2025-10-30 19:48:43
Rang: Játékos
IC üzenetek: 280
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 280
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy üzenet Lihanechből//
//Sayqueves Rezidencia//
*Az ilyen melyen búvó okokat még sejteni sem lenne képes Lazziar. A Sayqueves családról csak annyi tudása van, hogy voltak, léteztek és majdnem ki is pusztultak a lázadás alatt. Igaz akkoriban semennyi érdeke nem volt részt venni semmilyen hatalmi harcban. Nem úgy mint apjának aki a lázadás hallatán már a lehetőségeket fejtette. A vér még ki sem hűlt amit a földre folyattak a lázadók. A házak pedig még lángokban álltak. Amikor Malziar Gylnmaris már azt tervezte, hogyan tudna az Artheniora céhek közé is beszivárognia.
A részvét nyilvánítását nem nézték rossz szemmel. Így azt egy kedvesnek tűnő mosollyal nyugtázza csak a hölgy irányába.*
- Oh ha csak egyszer vagy kétszer esett volna meg.
*Kacag fel ismét rosszallóan, sőt sokat sejtetően. De talán jobb ha nem részletezi mégis miféle komiszságokat okozott fiatal korában. Amik későbbiekre már inkább szégyenkezésre adhatna okot. A finom kisasszonyt azonban igazán megbotránkoztatná. Nem tűnik annak a fajtának aki néha kirúgna a hámból. Így jobbnak látja megtartani az ő lázadásának részleteit.
Valóban az asztal téma nem igazán az ő ízlése. De a nemesi találkozások mindig is ilyenek voltak és lesznek is. Formalitás, finomkodás, a nagyzolás és a fennkölt témák fejtegetése mint a művészet, dalok és miegymás. Unalmasabbnál unalmasabb dolgok. Amivel a nemesek csak nagyságukat akarják kimutatni egymásnak. Arra viszont tökéletes alkalom, hogy megmutathassa Aleniának azt a gyengéd és törődő mivoltát, amit mostanság Rine hozott ki belőle. Hála mostohájának, képes volt ridegségét valamelyest háttérbe szorítani. Hogy ezt a parádét elég ideig fent tudja tartani.
A nő puha bőre meglepi egy másodperc töredékéig Lazziart. Érződik rajta a nemesi élet, hogy nehéz munkát aligha végezhetett Alenia eddigi életében.
Az érintését nem utasítják el rögvest, pusztán illedelmesen félbe szakadt amit egy megértő pillantással vesz tudomásul miután Alenia biztosítja arról, hogy jobban érzi magát.
Figyelme továbbra sem lankad, a mélysárga szemek szüntelen figyelik a másik minden egyes szavát és rezdülését. Nem sóvárgón, vagy fenyegetően. Finom érdeklődés semmi más nem látható rajta.*
- El sem tudom képzelni min mehetett keresztül Alenia kisasszony. Lihanechbe mikor eljutott a hír. Édesapámtól hallottam, hogy sok nemes összebeszélt félelmükben. Rossz nyelvek még arról is beszéltek lehet ott is kitör egy hasonló borzalom. De végül az idő elteltével elhalkultak az indulatok.
*Meséli el az ő részét. Miképpen élte meg sorsdöntő eseményt egy másik oldalról szemlélve.*
- Kérem, szeretném megismerni a múltját. És örömmel hallom, sőt látom a kitartását. Ne adja fel.
*Mosolyog kedvesen Aleniara. Majd a teára terelődik hirtelenjében a figyelmük. Ami most már egy második sőt harmadik kóstolásra valamit sejtet. De nem tudná megmondani ha tőrt szorítanának a torkához. Arcán viszont látszik a tanakodás.*
- Igazán érdekes egy keverék, őszintén megmondom nem tudom eldönteni.
*Kavargatja a teát, pusztán a csészében. Majd le is teszi az asztalra.*
- De ne zavartassa ezt kérem. Ennek ellenére jól esett a melege.
*Nyugtatja meg Alenia nehogy a végén, még rosszul érezze magát. Nem mintha annyira érdekelné a nő érzése. Pusztán nem akarja, hogy rosszul süljön el ismét valami.*
- Nos a múltunkat úgy tűnik ki is tárgyaltuk. Akkor engedje meg, hogy rákérdezzek. Hogy áll a jelennel? Hogy telik a kedves Alenia kisasszony mindennapjai?
*Dönti kíváncsian oldalra a fejét. Sőt, hogy kényelmesebb legyen mindkettőnek. Kissé hátra is tolja a székét oldalvást, hogy valamelyest szembe kerüljön a lehetséges leendőbeliével.*
//Egy üzenet Lihanechből//
//Sayqueves Rezidencia//
*Az ilyen melyen búvó okokat még sejteni sem lenne képes Lazziar. A Sayqueves családról csak annyi tudása van, hogy voltak, léteztek és majdnem ki is pusztultak a lázadás alatt. Igaz akkoriban semennyi érdeke nem volt részt venni semmilyen hatalmi harcban. Nem úgy mint apjának aki a lázadás hallatán már a lehetőségeket fejtette. A vér még ki sem hűlt amit a földre folyattak a lázadók. A házak pedig még lángokban álltak. Amikor Malziar Gylnmaris már azt tervezte, hogyan tudna az Artheniora céhek közé is beszivárognia.
A részvét nyilvánítását nem nézték rossz szemmel. Így azt egy kedvesnek tűnő mosollyal nyugtázza csak a hölgy irányába.*
- Oh ha csak egyszer vagy kétszer esett volna meg.
*Kacag fel ismét rosszallóan, sőt sokat sejtetően. De talán jobb ha nem részletezi mégis miféle komiszságokat okozott fiatal korában. Amik későbbiekre már inkább szégyenkezésre adhatna okot. A finom kisasszonyt azonban igazán megbotránkoztatná. Nem tűnik annak a fajtának aki néha kirúgna a hámból. Így jobbnak látja megtartani az ő lázadásának részleteit.
Valóban az asztal téma nem igazán az ő ízlése. De a nemesi találkozások mindig is ilyenek voltak és lesznek is. Formalitás, finomkodás, a nagyzolás és a fennkölt témák fejtegetése mint a művészet, dalok és miegymás. Unalmasabbnál unalmasabb dolgok. Amivel a nemesek csak nagyságukat akarják kimutatni egymásnak. Arra viszont tökéletes alkalom, hogy megmutathassa Aleniának azt a gyengéd és törődő mivoltát, amit mostanság Rine hozott ki belőle. Hála mostohájának, képes volt ridegségét valamelyest háttérbe szorítani. Hogy ezt a parádét elég ideig fent tudja tartani.
A nő puha bőre meglepi egy másodperc töredékéig Lazziart. Érződik rajta a nemesi élet, hogy nehéz munkát aligha végezhetett Alenia eddigi életében.
Az érintését nem utasítják el rögvest, pusztán illedelmesen félbe szakadt amit egy megértő pillantással vesz tudomásul miután Alenia biztosítja arról, hogy jobban érzi magát.
Figyelme továbbra sem lankad, a mélysárga szemek szüntelen figyelik a másik minden egyes szavát és rezdülését. Nem sóvárgón, vagy fenyegetően. Finom érdeklődés semmi más nem látható rajta.*
- El sem tudom képzelni min mehetett keresztül Alenia kisasszony. Lihanechbe mikor eljutott a hír. Édesapámtól hallottam, hogy sok nemes összebeszélt félelmükben. Rossz nyelvek még arról is beszéltek lehet ott is kitör egy hasonló borzalom. De végül az idő elteltével elhalkultak az indulatok.
*Meséli el az ő részét. Miképpen élte meg sorsdöntő eseményt egy másik oldalról szemlélve.*
- Kérem, szeretném megismerni a múltját. És örömmel hallom, sőt látom a kitartását. Ne adja fel.
*Mosolyog kedvesen Aleniara. Majd a teára terelődik hirtelenjében a figyelmük. Ami most már egy második sőt harmadik kóstolásra valamit sejtet. De nem tudná megmondani ha tőrt szorítanának a torkához. Arcán viszont látszik a tanakodás.*
- Igazán érdekes egy keverék, őszintén megmondom nem tudom eldönteni.
*Kavargatja a teát, pusztán a csészében. Majd le is teszi az asztalra.*
- De ne zavartassa ezt kérem. Ennek ellenére jól esett a melege.
*Nyugtatja meg Alenia nehogy a végén, még rosszul érezze magát. Nem mintha annyira érdekelné a nő érzése. Pusztán nem akarja, hogy rosszul süljön el ismét valami.*
- Nos a múltunkat úgy tűnik ki is tárgyaltuk. Akkor engedje meg, hogy rákérdezzek. Hogy áll a jelennel? Hogy telik a kedves Alenia kisasszony mindennapjai?
*Dönti kíváncsian oldalra a fejét. Sőt, hogy kényelmesebb legyen mindkettőnek. Kissé hátra is tolja a székét oldalvást, hogy valamelyest szembe kerüljön a lehetséges leendőbeliével.*
773. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-30 17:48:21
Üzenet elküldve: 2025-10-30 17:48:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Egyetlen lehetőséget sem vet el, ami felsejlik benne, noha van, amihez nem elég bátor. Megfontoltabb, kevésbé vakmerő, mint ikre, de tudja azt is, hogy időt húzni sem mindig célszerű. De most még nagyon az elején vannak mindennek és most van az, hogy nem ronthatnak, hiszen abból nehéz lesz kilábalni. Így megengedi magának a latolgatást, a gondolkodást, hogy mégis miben tudna hasznos lenni neki a férfi, s ezért cserébe ő mit tud adni. Mert többnyire így működik; valamit valamiért. Egy nagy szerencse és pozitívum, hogy nem terhes a társasága, nem éli meg kifejezett kényszerként. Így hát ha gondolkodik is a szavain, van benne olyan is, ami tényleg ő és nem hazugság. *
- De megtalálhatja benne az örömöt, ha most még csak szükséges is, nem több. *Bált rendezni, főként elsőnek kihívás, de szívesen kivenné ilyesmiből a részét.* - Ha megfelelő partner segíti, hát még szórakoztató is lehet. *Utal ezzel magára, persze nem tukmálja magát a nemesre, de az ebédmeghívásért cserébe szívesen okozna női résztvevőknek is kellemest, addig pedig a férfiak tegyék, amihez értenek.
Nem kerüli el semmi a figyelmét, legalábbis ezen van. Mindent meg kell jegyezzen és jól kell forgassa a szavakat. Könnyebb ez, mint gondolta, talán nem is felvett szerep ez az egész, hiszen sajátnak érzi.*
- Hamarosan megejtünk egy látogatást a tanácsnál. Való igaz, néhány történet és a szüleink neve nem lesz elég. Viszont a tanácsát megfogadva kedves Orthus, már keressük a régi ismeretségeket, hajdani szolgálókat. *Teljesen direkt engedi tekintetére egy pillanatra a sötét árnyat, ami jelzi, hogy nincs minden rendben, de kihúzza magát, majd bájosan mosolyodik el, mintha el akarná venni ennek az élét. Ő nem lesz az, aki nyíltan kér segítséget. És korai is volna, ha mégis.*
- Nem gondoltam, hogy panaszkodna. De úgy vélem, hogy kellőképp megtanulta már kezelni e helyzetet. Jómagam nem nemesek között értem nővé, de emlékeim akadnak. Üdítő, hogy a visszatértünk utáni első ilyesféle meghívás nem érdekek mentén jött létre. Igencsak sokszor lesz még abban részem, ha visszanyertük a címet, ami jár. *Dallamosan cseng a hangja, ha fel nem is nevet. Látványos, hogy azzal sem lesz gondja, ha tárgyalni, netán hálót szövögetni kell, de még ez nem az az esemény. Látszólag. A kérdés hallatán nem komorul el, de hűvösebbé válik. *
- Nehéz volt, de a javamra vált. Tudom, hogy mit veszítettünk, ezért tudom, hogy mit akarok vissza, nemmellesleg megerősített és sokat adott hozzám a balszerencse. *Mintha csak előkészítené a mesét, vagy inkább odázná, hogy gyengeségekről kelljen nyíltan beszélnie.*
- Papnőkként éltünk, Eeyr egy templomában. Tudja, mikor kitört a lázadás, mi még gyermekek voltunk, talán épp ez volt a szerencsénk. A nevelőnk juttatott ki minket a városból, semmit nem vihettünk magunkkal, semmi nem maradt a megszokott kényelemből, anyánk szeretetéből, atyánk kemény kezéből… Hálával tartozunk neki, noha ígérete ellenére sosem láttuk őt többé. Teltek az évek, tudja… igyekeztünk a lehetőségeinkhez mérten méltók maradni a nevünkhöz. Szolgáltuk az istenünket, közben segítettünk a rászorulóknak, elesetteknek. Gyűjtöttük az erőt és a tapasztalatot. Sosem volt kétségem viszont afelől, hogy nem ez az utunk, hogy majd visszakapjuk, amit elvesztettünk. Csakhogy egészen nagy előnnyel. Többet láttam így, mintha csupán a napfényes hálótermemben tanultam volna a jómodort és hogy hogyan legyek kellemes társaság. Persze az is egy szép élet. És bevallom a kényelem és a szépség mindig hiányzott. *Végig is simít a gyönyörű türkiz terítőn, mintha észre sem venné, pedig tudatos.*
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Egyetlen lehetőséget sem vet el, ami felsejlik benne, noha van, amihez nem elég bátor. Megfontoltabb, kevésbé vakmerő, mint ikre, de tudja azt is, hogy időt húzni sem mindig célszerű. De most még nagyon az elején vannak mindennek és most van az, hogy nem ronthatnak, hiszen abból nehéz lesz kilábalni. Így megengedi magának a latolgatást, a gondolkodást, hogy mégis miben tudna hasznos lenni neki a férfi, s ezért cserébe ő mit tud adni. Mert többnyire így működik; valamit valamiért. Egy nagy szerencse és pozitívum, hogy nem terhes a társasága, nem éli meg kifejezett kényszerként. Így hát ha gondolkodik is a szavain, van benne olyan is, ami tényleg ő és nem hazugság. *
- De megtalálhatja benne az örömöt, ha most még csak szükséges is, nem több. *Bált rendezni, főként elsőnek kihívás, de szívesen kivenné ilyesmiből a részét.* - Ha megfelelő partner segíti, hát még szórakoztató is lehet. *Utal ezzel magára, persze nem tukmálja magát a nemesre, de az ebédmeghívásért cserébe szívesen okozna női résztvevőknek is kellemest, addig pedig a férfiak tegyék, amihez értenek.
Nem kerüli el semmi a figyelmét, legalábbis ezen van. Mindent meg kell jegyezzen és jól kell forgassa a szavakat. Könnyebb ez, mint gondolta, talán nem is felvett szerep ez az egész, hiszen sajátnak érzi.*
- Hamarosan megejtünk egy látogatást a tanácsnál. Való igaz, néhány történet és a szüleink neve nem lesz elég. Viszont a tanácsát megfogadva kedves Orthus, már keressük a régi ismeretségeket, hajdani szolgálókat. *Teljesen direkt engedi tekintetére egy pillanatra a sötét árnyat, ami jelzi, hogy nincs minden rendben, de kihúzza magát, majd bájosan mosolyodik el, mintha el akarná venni ennek az élét. Ő nem lesz az, aki nyíltan kér segítséget. És korai is volna, ha mégis.*
- Nem gondoltam, hogy panaszkodna. De úgy vélem, hogy kellőképp megtanulta már kezelni e helyzetet. Jómagam nem nemesek között értem nővé, de emlékeim akadnak. Üdítő, hogy a visszatértünk utáni első ilyesféle meghívás nem érdekek mentén jött létre. Igencsak sokszor lesz még abban részem, ha visszanyertük a címet, ami jár. *Dallamosan cseng a hangja, ha fel nem is nevet. Látványos, hogy azzal sem lesz gondja, ha tárgyalni, netán hálót szövögetni kell, de még ez nem az az esemény. Látszólag. A kérdés hallatán nem komorul el, de hűvösebbé válik. *
- Nehéz volt, de a javamra vált. Tudom, hogy mit veszítettünk, ezért tudom, hogy mit akarok vissza, nemmellesleg megerősített és sokat adott hozzám a balszerencse. *Mintha csak előkészítené a mesét, vagy inkább odázná, hogy gyengeségekről kelljen nyíltan beszélnie.*
- Papnőkként éltünk, Eeyr egy templomában. Tudja, mikor kitört a lázadás, mi még gyermekek voltunk, talán épp ez volt a szerencsénk. A nevelőnk juttatott ki minket a városból, semmit nem vihettünk magunkkal, semmi nem maradt a megszokott kényelemből, anyánk szeretetéből, atyánk kemény kezéből… Hálával tartozunk neki, noha ígérete ellenére sosem láttuk őt többé. Teltek az évek, tudja… igyekeztünk a lehetőségeinkhez mérten méltók maradni a nevünkhöz. Szolgáltuk az istenünket, közben segítettünk a rászorulóknak, elesetteknek. Gyűjtöttük az erőt és a tapasztalatot. Sosem volt kétségem viszont afelől, hogy nem ez az utunk, hogy majd visszakapjuk, amit elvesztettünk. Csakhogy egészen nagy előnnyel. Többet láttam így, mintha csupán a napfényes hálótermemben tanultam volna a jómodort és hogy hogyan legyek kellemes társaság. Persze az is egy szép élet. És bevallom a kényelem és a szépség mindig hiányzott. *Végig is simít a gyönyörű türkiz terítőn, mintha észre sem venné, pedig tudatos.*
772. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-30 10:15:35
Üzenet elküldve: 2025-10-30 10:15:35
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Segítő kéz//
//Sayqueves kúria//
* A hölgyet a kanapén ülve találja. Habár Atkira csak a kötelességét végezte, dicséretet kap érte. Ez egy kis önbizalommal tölti el, és megenged magának egy szelíd mosolyt, amit azonban gyorsan palástol is, amikor eszébe jut, hogy ki ő és hol van most. Még a végén azt hiszi Alenia, hogy valami rosszban sántikál. A hófehér kanapé ismét csak kellemetlenül éri, hiszen úgy érzi, nem méltó ő ahhoz, hogy összekoszoljon egy ilyen szép bútordarabot, ami többet érhet, mint az élete. Általában nem ilyen figyelmes, de mégiscsak az elf bútorairól van szó. Alenia az eddigi rövid ismertségük alatt több jót cselekedett vele, mint ezelőtt bárki az eddigi élete során, így talán túlságosan is próbál jól viselkedni. Azonban a „foglalj helyet” szintén egy teljesítendő feladat, úgyhogy abbahagyja a túlgondolást, és csak engedelmeskedik. Leül hát szemben a szépséges hosszúéletűvel, és várja, hogy mi lesz a folytatás. A rövid várakozás tovább növelhetné a feszültségét, de ezúttal épp ellenkezőleg hat rá: elméje kezd megnyugodni, a nemesi kúria kezd otthonosabbá válni. Aztán jönnek a kérdések. *
– Ó… * Arra számított, hogy a pénzről fognak tárgyalni, úgyhogy a személyesebb kérdések meglepik. Összeszorul a gyomra, amikor arra gondol, hogy talán ez lesz az a pillanat, amikor Alenia rájön, hogy Atkira nem valami hős, aki mások védelmezése közben vesztette el a karját, hanem- *
– Ha ezt kéri, természetesen. * A félelem ellenére nem tervez hazudni. Tartozik annyival a nőnek, hogy őszintén válaszol, még ha ez a munkájába is fog kerülni. Elmond mindent töviről hegyire. *
– Átlagos gyerekkorom volt. Mármint… Átlagos szegénynegyedi gyerekkorom. A legtöbb dologra az utca tanított meg. Amíg fiatalabb voltam, addig kéregettem, később elvállaltam azt a munkát, ami volt. Illetve… Néha dolgoztam saját szakállra is. * Kezét maga elé tartva mozgatja ujjait. Ha Alenia jó emberismerő, észreveheti rajta a szégyen jeleit. Mintha percről percre egyre kisebbnek tűnne a férfi, hátát már nem tartja olyan egyenesen, mint amikor leült, válla is befelé fordul. Szemeit is kissé lesüti, nem néz már a nőre. *
– Igen, tehát néha loptam, loptunk. Így vesztettem el végül a karomat is. * Nagyot nyel, majd folytatja a történetét. *
– Betörtem valahova, hogy megszerezzek egy értékes varázstárgyat. Azt mondták, több ezer aranyat is ér, abból végre kitörhettem volna… De nem. Elkaptak és megcsonkítottak. Azóta nem loptam soha semmit, még ha éheztem se. Megértem, ha ezek után nem akarsz az otthonodban látni. * Kimondta. Most már nincs visszaút, ebből nem magyarázza ki magát. Ilyen mód meg is könnyebbül a lelke, de továbbra se mer Alenia szemeibe nézni. *
//Sayqueves kúria//
* A hölgyet a kanapén ülve találja. Habár Atkira csak a kötelességét végezte, dicséretet kap érte. Ez egy kis önbizalommal tölti el, és megenged magának egy szelíd mosolyt, amit azonban gyorsan palástol is, amikor eszébe jut, hogy ki ő és hol van most. Még a végén azt hiszi Alenia, hogy valami rosszban sántikál. A hófehér kanapé ismét csak kellemetlenül éri, hiszen úgy érzi, nem méltó ő ahhoz, hogy összekoszoljon egy ilyen szép bútordarabot, ami többet érhet, mint az élete. Általában nem ilyen figyelmes, de mégiscsak az elf bútorairól van szó. Alenia az eddigi rövid ismertségük alatt több jót cselekedett vele, mint ezelőtt bárki az eddigi élete során, így talán túlságosan is próbál jól viselkedni. Azonban a „foglalj helyet” szintén egy teljesítendő feladat, úgyhogy abbahagyja a túlgondolást, és csak engedelmeskedik. Leül hát szemben a szépséges hosszúéletűvel, és várja, hogy mi lesz a folytatás. A rövid várakozás tovább növelhetné a feszültségét, de ezúttal épp ellenkezőleg hat rá: elméje kezd megnyugodni, a nemesi kúria kezd otthonosabbá válni. Aztán jönnek a kérdések. *
– Ó… * Arra számított, hogy a pénzről fognak tárgyalni, úgyhogy a személyesebb kérdések meglepik. Összeszorul a gyomra, amikor arra gondol, hogy talán ez lesz az a pillanat, amikor Alenia rájön, hogy Atkira nem valami hős, aki mások védelmezése közben vesztette el a karját, hanem- *
– Ha ezt kéri, természetesen. * A félelem ellenére nem tervez hazudni. Tartozik annyival a nőnek, hogy őszintén válaszol, még ha ez a munkájába is fog kerülni. Elmond mindent töviről hegyire. *
– Átlagos gyerekkorom volt. Mármint… Átlagos szegénynegyedi gyerekkorom. A legtöbb dologra az utca tanított meg. Amíg fiatalabb voltam, addig kéregettem, később elvállaltam azt a munkát, ami volt. Illetve… Néha dolgoztam saját szakállra is. * Kezét maga elé tartva mozgatja ujjait. Ha Alenia jó emberismerő, észreveheti rajta a szégyen jeleit. Mintha percről percre egyre kisebbnek tűnne a férfi, hátát már nem tartja olyan egyenesen, mint amikor leült, válla is befelé fordul. Szemeit is kissé lesüti, nem néz már a nőre. *
– Igen, tehát néha loptam, loptunk. Így vesztettem el végül a karomat is. * Nagyot nyel, majd folytatja a történetét. *
– Betörtem valahova, hogy megszerezzek egy értékes varázstárgyat. Azt mondták, több ezer aranyat is ér, abból végre kitörhettem volna… De nem. Elkaptak és megcsonkítottak. Azóta nem loptam soha semmit, még ha éheztem se. Megértem, ha ezek után nem akarsz az otthonodban látni. * Kimondta. Most már nincs visszaút, ebből nem magyarázza ki magát. Ilyen mód meg is könnyebbül a lelke, de továbbra se mer Alenia szemeibe nézni. *
771. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-29 22:32:20
Üzenet elküldve: 2025-10-29 22:32:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Segítő kéz//
//Sayqueves kúria//
*Véletlenek továbbra sincsenek. Talán nem véletlen az sem, hogy a fekete hajú, félkarú férfit pont egy olyan nemesi kúriában érik utol múltjának emlékei, amelyhez hasonlóban régen rosszat cselekedett, amiért meg is kapta a büntetését. Most pedig azért, hogy Eeyr áldása és Alenia segítsége által feloldozást nyerhessen a büntetése alól, szintén egy ilyen házban vezekelhet.
A lány nem veszi észre rajta, hogy ezek az emlékek nem csak kísértik, hanem őszintén gyötrik is Atkirát, így nem szándékosan ugyan, de azt a tiszteletet sem adja meg neki, hogy kettesben hagyja őt a gondolataival. Helyette máris feladatot szán neki, mégpedig azt, hogy helyezze el a hátasát az istállóban, melyet a ház mögött találhat meg. Az épület egyébként egészen hasonlít bármelyik másik istállóra azon kívül, hogy ez még újszerű állapotban van, szépen ki van festve és ebben legfeljebb három lónak volna hely, de egyelőre most csak egyedül Harmat lakja. A paripa egyébként rendkívül barátságos még az úrnője jelenléte nélkül is, ami nem meglepő, hisz pontosan azért választotta őt a piacon a szőke, mikor megvásárolta, mert egy igencsak szelíd jószágról van szó.
Miután a férfi elbúcsúzott a lótól és úgy dönt, hogy a házigazda után megy a főépületbe, bár az előtér szokatlan belmagassága és a ház belső magasztossága, nagysága először talán megzavarhatja az újdonsült szolgálót, de miután sikerül összeszednie magát, hamar meg is találhatja Aleniát a földszinti társalgóban, az egyik kanapén ülve.*
- Köszönöm szépen! Igazán örülök, hogy még arra is gondoltál, hogy ellásd. Foglalj kérlek helyet, Atkira! *Mutat maga elé, a kávézóasztallal szemben lévő, most még üres, szintén hófehér kanapéra. Ha Atkira leül, akkor egy kedves mosollyal pillant rá, majd rövid, részéről kínosnak egyáltalán nem mondható csend után szólal meg.*
- Elmeséled nekem kérlek, hogy ki vagy, honnan származol, mivel foglalkoztál az eddigi életedben? Illetve, ha nem sértelek meg a kérdéssel, akkor, hogy mi történt a karoddal? *A választól függően, cserébe talán majd ő is mesél, de egyelőre arra kíváncsi, hogy kit is engedett be pontosan az otthonába.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.29 22:32:37
//Sayqueves kúria//
*Véletlenek továbbra sincsenek. Talán nem véletlen az sem, hogy a fekete hajú, félkarú férfit pont egy olyan nemesi kúriában érik utol múltjának emlékei, amelyhez hasonlóban régen rosszat cselekedett, amiért meg is kapta a büntetését. Most pedig azért, hogy Eeyr áldása és Alenia segítsége által feloldozást nyerhessen a büntetése alól, szintén egy ilyen házban vezekelhet.
A lány nem veszi észre rajta, hogy ezek az emlékek nem csak kísértik, hanem őszintén gyötrik is Atkirát, így nem szándékosan ugyan, de azt a tiszteletet sem adja meg neki, hogy kettesben hagyja őt a gondolataival. Helyette máris feladatot szán neki, mégpedig azt, hogy helyezze el a hátasát az istállóban, melyet a ház mögött találhat meg. Az épület egyébként egészen hasonlít bármelyik másik istállóra azon kívül, hogy ez még újszerű állapotban van, szépen ki van festve és ebben legfeljebb három lónak volna hely, de egyelőre most csak egyedül Harmat lakja. A paripa egyébként rendkívül barátságos még az úrnője jelenléte nélkül is, ami nem meglepő, hisz pontosan azért választotta őt a piacon a szőke, mikor megvásárolta, mert egy igencsak szelíd jószágról van szó.
Miután a férfi elbúcsúzott a lótól és úgy dönt, hogy a házigazda után megy a főépületbe, bár az előtér szokatlan belmagassága és a ház belső magasztossága, nagysága először talán megzavarhatja az újdonsült szolgálót, de miután sikerül összeszednie magát, hamar meg is találhatja Aleniát a földszinti társalgóban, az egyik kanapén ülve.*
- Köszönöm szépen! Igazán örülök, hogy még arra is gondoltál, hogy ellásd. Foglalj kérlek helyet, Atkira! *Mutat maga elé, a kávézóasztallal szemben lévő, most még üres, szintén hófehér kanapéra. Ha Atkira leül, akkor egy kedves mosollyal pillant rá, majd rövid, részéről kínosnak egyáltalán nem mondható csend után szólal meg.*
- Elmeséled nekem kérlek, hogy ki vagy, honnan származol, mivel foglalkoztál az eddigi életedben? Illetve, ha nem sértelek meg a kérdéssel, akkor, hogy mi történt a karoddal? *A választól függően, cserébe talán majd ő is mesél, de egyelőre arra kíváncsi, hogy kit is engedett be pontosan az otthonába.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.29 22:32:37
770. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-29 18:46:50
Üzenet elküldve: 2025-10-29 18:46:50
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Orthus, bár folyamatosan foglalkoztatja a házasodás gondolata, egyelőre nem tekint Lyssirára potenciális feleségként. Mindjárt más lenne persze a helyzet, hogyha a városi tanács már elismerte volna a származását és megadta volna neki régi nemesi rangját. Egyelőre a leányzó azonban mindössze kellemes ebédpartner, és esetleg egy lehetőség. Lehetőség mire? Erre sok válasz adódhat. Kellemes társalkodó, potenciális szövetséges, valaki fontos leendő felesége, esetleg szerető - bár nem tűnik annak a fajtának. Feleség? Persze, talán az is lehetne.
Momentán kellemes beszélgetőpartner, üde jelenség az otthonában, és mi tagadás: Orthus szereti bezsebelni az elismerést, amit az otthona kivált másokból. Ezt még azért szoknia is kell kissé, hiszen régi otthona is szép és fényűző volt, de nem egy kúria.*
- Egy része valóban én vagyok. És van benne, amit szükségesnek találok. Ilyen a bálterem, például. Célt szolgál, küldetése van, nem pusztán azért hoztam létre, mert örömömet lelem benne.
*feleli, majd hozzáteszi.*
- Nagyon bízom abban, hogy kegyedék ügyét a városi tanács mihamarabb kezdezően elbírálja, s akkor örömmel látogatom meg én is kegyedet a saját kúriájában. Nincs kétségem afelől, hogy szebb és élettelibb hely lesz ennél a villánál. Kegyednek jó érzéke van a széphez.
*fejti ki.
Aztán koccintanak és Lyssira köszöntőhöz toldott szavait főhajtásnak megfelelő bólintással veszi tudomásul.
Aztán a lány kérdésére kicsit eltűnődik.*
- Nem mondanám, hogy nincs bennük bizodalmam. Sok értékes kapcsolatot építettem már a városban, azelőtt is, hogy a nemesi rangot elnyertem. Ezek a kapcsolatok továbbra is megvannak és gyümölcsöznek. Új otthonomhoz azonban új kapcsolatok is jártak. Mondjuk úgy, a nemesi rang, és főleg a prefektusi kinevezés, megnövelte az érdeklődést a személyem iránt. Bár ez talán ellentmondásosnak tűnik, de ismeretlenül könnyebb volt bizalmi kapcsolatokat építeni. De most se lehetetlen, és kérem ne higyje, hogy panaszkodom! Jó érzés azonban, hogy néha csak élvezhetem a kényelmet és a panorámát, és jó érzés megosztani ezt valakivel. Főleg olyan kitüntető társasággal, mint amilyen kegyed is.
*mondja, majd némi szünet után hozzáteszi.*
- Ha nem kedvtelenítem el vele, elmesélné, hogyan éltek az elmúlt pár évben? Távol álljon tőlem, hogy vájkáljak a múltjukban. Egyszerűen csak lenyűgöz és kíváncsivá tesz, hogy két ilyen tüneményes hölgy, mint kegyed és a testvére, hogyan tudtak így megmaradni a viszontagságok dacára.
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Orthus, bár folyamatosan foglalkoztatja a házasodás gondolata, egyelőre nem tekint Lyssirára potenciális feleségként. Mindjárt más lenne persze a helyzet, hogyha a városi tanács már elismerte volna a származását és megadta volna neki régi nemesi rangját. Egyelőre a leányzó azonban mindössze kellemes ebédpartner, és esetleg egy lehetőség. Lehetőség mire? Erre sok válasz adódhat. Kellemes társalkodó, potenciális szövetséges, valaki fontos leendő felesége, esetleg szerető - bár nem tűnik annak a fajtának. Feleség? Persze, talán az is lehetne.
Momentán kellemes beszélgetőpartner, üde jelenség az otthonában, és mi tagadás: Orthus szereti bezsebelni az elismerést, amit az otthona kivált másokból. Ezt még azért szoknia is kell kissé, hiszen régi otthona is szép és fényűző volt, de nem egy kúria.*
- Egy része valóban én vagyok. És van benne, amit szükségesnek találok. Ilyen a bálterem, például. Célt szolgál, küldetése van, nem pusztán azért hoztam létre, mert örömömet lelem benne.
*feleli, majd hozzáteszi.*
- Nagyon bízom abban, hogy kegyedék ügyét a városi tanács mihamarabb kezdezően elbírálja, s akkor örömmel látogatom meg én is kegyedet a saját kúriájában. Nincs kétségem afelől, hogy szebb és élettelibb hely lesz ennél a villánál. Kegyednek jó érzéke van a széphez.
*fejti ki.
Aztán koccintanak és Lyssira köszöntőhöz toldott szavait főhajtásnak megfelelő bólintással veszi tudomásul.
Aztán a lány kérdésére kicsit eltűnődik.*
- Nem mondanám, hogy nincs bennük bizodalmam. Sok értékes kapcsolatot építettem már a városban, azelőtt is, hogy a nemesi rangot elnyertem. Ezek a kapcsolatok továbbra is megvannak és gyümölcsöznek. Új otthonomhoz azonban új kapcsolatok is jártak. Mondjuk úgy, a nemesi rang, és főleg a prefektusi kinevezés, megnövelte az érdeklődést a személyem iránt. Bár ez talán ellentmondásosnak tűnik, de ismeretlenül könnyebb volt bizalmi kapcsolatokat építeni. De most se lehetetlen, és kérem ne higyje, hogy panaszkodom! Jó érzés azonban, hogy néha csak élvezhetem a kényelmet és a panorámát, és jó érzés megosztani ezt valakivel. Főleg olyan kitüntető társasággal, mint amilyen kegyed is.
*mondja, majd némi szünet után hozzáteszi.*
- Ha nem kedvtelenítem el vele, elmesélné, hogyan éltek az elmúlt pár évben? Távol álljon tőlem, hogy vájkáljak a múltjukban. Egyszerűen csak lenyűgöz és kíváncsivá tesz, hogy két ilyen tüneményes hölgy, mint kegyed és a testvére, hogyan tudtak így megmaradni a viszontagságok dacára.
769. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-29 18:36:15
Üzenet elküldve: 2025-10-29 18:36:15
Rang: Játékos
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét fellegek//
*A törpe megérkezik, s hamar fény derül rá, hogy nem az a személy, akinek hitte. Mindkettejük szerencséjére. A teremben ő maga helyet foglal az asztalfőnél, s hagyja hogy a másik körbe bóklásszon, ahogy kedve tartja.*
-Szolgáld csak ki magad.
*Veti oda hanyagul, mikor amaz az üvegért nyúl, elvégre az az egyik olyan dolog, melyből igazán nem szenved hiányt a Feiy család. Meg aztán egyébként is azért van ott, hogy a vendégek nyelvét oldja. Arra, hogy akár a legrosszabb rémálma is lehet gúnyosan felnevet, és érezhető, hogy ez szívből jövő, őszinte kacaj. Nehéz ráijeszteni a tündérre, hisz annyi mocskos üzletet kötött már, annyi romlott alakkal áldotta meg őt a sors.*
-Jaj ne kezdjük ezt cimbora. Nem véletlenül hívtalak ide, ahol nyüzsögnek az aranyköpenyesek, s a szolgálóim is. De ezzel bizonyára te is tisztában vagy, kinézem belőled, hogy megvan a magadhoz való eszed.*A nyurga, őszes hajú komornyik karbajait összefonva támasztja csöndben az ajtófélfát, akár csak egy otromba szobor.* Sajnos kényesen ügyelek arra, hogy a fejem a nyakamon maradjon.
*S akárhogy is, a tündérnek megvan a maga karizmája, hogy ezt nyugodtan el is lehet neki hinni, természetesen ettől függetlenül a másik azt gondol amit csak szeretne.*
-Mostanra bizonyára már elfelejthettek a kikötőben, de legalábbis a vérdíj remélhetőleg lekerült rólam, igaz nem tervezek a kikötőbe menni mostanság, de sosem tudni hogy alakulnak a dolgok.
*Ezzel egyúttal elismeri, hogy valóban ő az, akiről hallhatott.*
-Igen. A szerencse könnyen forog, főleg ha rossz lóra tesz az ember. De kérlek, ne gondold hogy azért hívtalak ide, hogy a farkunkat méregessük. ~Az enyém úgyis nagyobb.~ Üzletet ajánlok. Feltételezem egy ilyen erős, edzett harcos, mint te magad, egy sziklakemény törpe nem riad meg attól, ha kicsit be kell piszkolni a kezét.
*Igyekszik úgy szólni, hogy bókjai elérjék a másikat. Elvégre számára ezek csak szavak, de tudja jól, hogy megvan a maguk hatása.*
-Meg aztán az arany mindenkinek jól jön, nemde? Dolgozz nekem, s Teysus csecséből szophatod majd a rumot, vagy amit csak akarsz.
*Széles, kígyószerű vigyor ül a képére, egyáltalán nem az a fajta, mint amit az ember a piaci kofák képén lát. Ez Merchen valódi énje.*
-Mindig jól jön két kéz, amire bármit rá lehet bízni.
*A törpe megérkezik, s hamar fény derül rá, hogy nem az a személy, akinek hitte. Mindkettejük szerencséjére. A teremben ő maga helyet foglal az asztalfőnél, s hagyja hogy a másik körbe bóklásszon, ahogy kedve tartja.*
-Szolgáld csak ki magad.
*Veti oda hanyagul, mikor amaz az üvegért nyúl, elvégre az az egyik olyan dolog, melyből igazán nem szenved hiányt a Feiy család. Meg aztán egyébként is azért van ott, hogy a vendégek nyelvét oldja. Arra, hogy akár a legrosszabb rémálma is lehet gúnyosan felnevet, és érezhető, hogy ez szívből jövő, őszinte kacaj. Nehéz ráijeszteni a tündérre, hisz annyi mocskos üzletet kötött már, annyi romlott alakkal áldotta meg őt a sors.*
-Jaj ne kezdjük ezt cimbora. Nem véletlenül hívtalak ide, ahol nyüzsögnek az aranyköpenyesek, s a szolgálóim is. De ezzel bizonyára te is tisztában vagy, kinézem belőled, hogy megvan a magadhoz való eszed.*A nyurga, őszes hajú komornyik karbajait összefonva támasztja csöndben az ajtófélfát, akár csak egy otromba szobor.* Sajnos kényesen ügyelek arra, hogy a fejem a nyakamon maradjon.
*S akárhogy is, a tündérnek megvan a maga karizmája, hogy ezt nyugodtan el is lehet neki hinni, természetesen ettől függetlenül a másik azt gondol amit csak szeretne.*
-Mostanra bizonyára már elfelejthettek a kikötőben, de legalábbis a vérdíj remélhetőleg lekerült rólam, igaz nem tervezek a kikötőbe menni mostanság, de sosem tudni hogy alakulnak a dolgok.
*Ezzel egyúttal elismeri, hogy valóban ő az, akiről hallhatott.*
-Igen. A szerencse könnyen forog, főleg ha rossz lóra tesz az ember. De kérlek, ne gondold hogy azért hívtalak ide, hogy a farkunkat méregessük. ~Az enyém úgyis nagyobb.~ Üzletet ajánlok. Feltételezem egy ilyen erős, edzett harcos, mint te magad, egy sziklakemény törpe nem riad meg attól, ha kicsit be kell piszkolni a kezét.
*Igyekszik úgy szólni, hogy bókjai elérjék a másikat. Elvégre számára ezek csak szavak, de tudja jól, hogy megvan a maguk hatása.*
-Meg aztán az arany mindenkinek jól jön, nemde? Dolgozz nekem, s Teysus csecséből szophatod majd a rumot, vagy amit csak akarsz.
*Széles, kígyószerű vigyor ül a képére, egyáltalán nem az a fajta, mint amit az ember a piaci kofák képén lát. Ez Merchen valódi énje.*
-Mindig jól jön két kéz, amire bármit rá lehet bízni.
768. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-29 18:26:31
Üzenet elküldve: 2025-10-29 18:26:31
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Éjjeli vendég//
*Figyelmesen hallgatja Vhorossi gondolatmenetét és látszólag örömmel fogad minden bujább pillantást vagy ajakmozdulatot. Bólogatva hallgatja a mélységi döntését.*
- Medálok, karkötők, értem. Ha eljön az idő, találunk valakit, aki megfelelő minőségben elkészíti ezeket. Van is már elképzelésem.
*teszi hozzá.*
- Addig esetleg gondolkodjék azon, hogy kik lennének ezen ajándékok címzettjei. Természetesen én magam is javasolhatok majd, attól függően, hogy kit érdemes megajándékozni és kit tanácsos elkerülni az ilyesmivel.
*feleli, majd szinte rögtön a hölgy után emelkedik fel a székéből.*
- Remélem, minél hamarabb fényes eredményeket érünk el közösen, hogy eljöhessen az ünneplés ideje. Ha megengedi, kikísérem.
*ajánlja, és a karját nyújtja, hogy a nőstény belekarolhasson. Semmi túlzottan meghitt vagy bensőséges dolog, de már nem is a merev hivatalosság.
Útjukat alázatosan viselkedő férfiszolgák szegélyezik egészen a főbejáratig, ahol Vhorossi paripáját már elő is vezették. Orthus maga segíti fel a hölgyet a méretes ló nyergébe, majd felnézve így szól.*
- Ha valamiben a segítségére lehetek, bátran üzenjen értem!
*Ezt követően pedig hagyja, hogy a mélységi hölgy távozzon, amihez már a kaput is kinyitották neki a szolgálók.
Miután Vhorossi távozik, Orthus visszatér a társalgó szobába, és utasítja komornyikját, hogy hozzon neki egy pohárka erősebb főzetet. Azt elszopogatva gondolkozik el a történteken. Önámítás lenne azt mondania magának, hogy nem akarja ágyba vinni ezt a pompás alkatú mélységi nőt. És hogy ezért nem hajlandó akár valóban segítőkészebb lenni, mint amilyen amúgy is lenne. Ugyanakkor Orthus mindig is a kapcsolatok híve volt. Barátokra, szövetségesekre mindig nagy szükség van. Főleg, ha más városok befolyásos dinasztiáihoz is összeköttetést jelenthetnek.*
*Figyelmesen hallgatja Vhorossi gondolatmenetét és látszólag örömmel fogad minden bujább pillantást vagy ajakmozdulatot. Bólogatva hallgatja a mélységi döntését.*
- Medálok, karkötők, értem. Ha eljön az idő, találunk valakit, aki megfelelő minőségben elkészíti ezeket. Van is már elképzelésem.
*teszi hozzá.*
- Addig esetleg gondolkodjék azon, hogy kik lennének ezen ajándékok címzettjei. Természetesen én magam is javasolhatok majd, attól függően, hogy kit érdemes megajándékozni és kit tanácsos elkerülni az ilyesmivel.
*feleli, majd szinte rögtön a hölgy után emelkedik fel a székéből.*
- Remélem, minél hamarabb fényes eredményeket érünk el közösen, hogy eljöhessen az ünneplés ideje. Ha megengedi, kikísérem.
*ajánlja, és a karját nyújtja, hogy a nőstény belekarolhasson. Semmi túlzottan meghitt vagy bensőséges dolog, de már nem is a merev hivatalosság.
Útjukat alázatosan viselkedő férfiszolgák szegélyezik egészen a főbejáratig, ahol Vhorossi paripáját már elő is vezették. Orthus maga segíti fel a hölgyet a méretes ló nyergébe, majd felnézve így szól.*
- Ha valamiben a segítségére lehetek, bátran üzenjen értem!
*Ezt követően pedig hagyja, hogy a mélységi hölgy távozzon, amihez már a kaput is kinyitották neki a szolgálók.
Miután Vhorossi távozik, Orthus visszatér a társalgó szobába, és utasítja komornyikját, hogy hozzon neki egy pohárka erősebb főzetet. Azt elszopogatva gondolkozik el a történteken. Önámítás lenne azt mondania magának, hogy nem akarja ágyba vinni ezt a pompás alkatú mélységi nőt. És hogy ezért nem hajlandó akár valóban segítőkészebb lenni, mint amilyen amúgy is lenne. Ugyanakkor Orthus mindig is a kapcsolatok híve volt. Barátokra, szövetségesekre mindig nagy szükség van. Főleg, ha más városok befolyásos dinasztiáihoz is összeköttetést jelenthetnek.*
767. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-29 16:11:53
Üzenet elküldve: 2025-10-29 16:11:53
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Minden egyes jelre igyekszik odafigyelni. Mindenre, ami túlmutat a formalitáson. Hogy bókol a férfi, még nem jelent semmit, habár jó az irány, de csupán szimpátiát vél felfedezni, s ez kezdetnek tökéletes. Nem érkezett igazi tervekkel a lány sem azon túl, hogy szeretne egy erős szövetségest. Amolyan barátságot, ha nem is a szó igazi értelmében. Vérén kívül nem ismer senkit, a társaságot pedig igényelné, viszont most nem csak az efféle érdekek a fontosak, hanem az is, hogy legyen egy száj, amely kimondja a tanács előtt azt, amit ő hazudik magáról. Valaki, akit megnyerhet magának és kellően befolyásos. De vajon mit tud adni egy vagyonosnak, ami annak is megéri? Mire lehet szüksége valakinek, akinek már mindene megvan?
Ha valami feltűnik neki a ház pompáján túl, az az, hogy a személyzeten túl nincs ki ajkából hang szóljon. Amolyan csodálatos, de magányos hatást kelt. Olyan a ház, mint Lyssira. Káprázatos, mégis valami hiányzik. Megijed a felvillanó gondolattól. A „mit tudna adni” kérdésre máris lett válasza, de érnie kellene még ahhoz, hogy a maga malmára hajtsa e felismerést. Amilyen egyszerűnek hangzik, annyira veszélyes is lehet.
A kert és a kiszolgálás persze sokat nyom a latban. El tudná képzelni, el tudná viselni, habár könnyebb lenne, ha ehhez nem kellene önmagát is feláldoznia. Persze már rég megtette. *
- Meg lehet vásárolni szinte bármit, Morthimer úr. De ha ott van benne a saját lenyomata, mégis sokkal kellemesebb az egész. Örülök, hogy Önt tükrözi e ház, nem csupán a vagyonát. *Csendben figyeli az előkészületeket, de nem tesz úgy, mintha nem volna megszokott, csupán régen látott ismerős a körötte való sertepertélés. A szolgálók jól idomítottak, alig észrevehetőek, mégis sokat adnak. Ezt is felírja a pozitívumok közé.
A kezébe veszi hát ő is a bort, s egy bájos mosollyal, mégis kellően hűvös szemekkel emeli ő maga is koccintásra.*
- A Tharisse ház felemelkedésére! *Tekintete elidőzik kissé a másik lélektükreiben.* - A veszteségeinket pótolni nem lehet, de általuk erősebbé válhatunk, mint valaha.
*Teszi hozzá, s most nem csupán a Lázadásra gondol, nem is csupán magára. Orthus családjának emléke is biztosan ösztönözte a nagyobbá válásra, bár biztos nem lehet benne. Viszont jól tudja, hogy a régi nemesek között nem volt bejegyezve a Morthimer név.
Az ételhez nem nyúl, ha háttérbe húzódott is a személyzet, nekik kell szedniük. Belekóstol hát a borba, ami jólesőn csorog végig torkán. Dicséretbe is kezdhetne, de túlzásokba aligha esne.*
- Említette, hogy ritkán oszthatja meg e helyet másokkal. *Udvarias, csevegő a hangszín, mégis észreveheti a férfi, hogy a felszínességet nem feltétlenül kedveli, vagy nem ilyen helyzetekben.* - Mondja, hol vannak maga körül az emberek? Kevés a bizodalma bennük? *Gondolhat itt szeretőre, üzlettásra, feleségre, gyermekekre. Az is érdekes a számára, hogy mire gondol elsősorban a kérdése után a nemes.*
//Egy kellemes ebéd//
//Morthimer rezidencia//
*Minden egyes jelre igyekszik odafigyelni. Mindenre, ami túlmutat a formalitáson. Hogy bókol a férfi, még nem jelent semmit, habár jó az irány, de csupán szimpátiát vél felfedezni, s ez kezdetnek tökéletes. Nem érkezett igazi tervekkel a lány sem azon túl, hogy szeretne egy erős szövetségest. Amolyan barátságot, ha nem is a szó igazi értelmében. Vérén kívül nem ismer senkit, a társaságot pedig igényelné, viszont most nem csak az efféle érdekek a fontosak, hanem az is, hogy legyen egy száj, amely kimondja a tanács előtt azt, amit ő hazudik magáról. Valaki, akit megnyerhet magának és kellően befolyásos. De vajon mit tud adni egy vagyonosnak, ami annak is megéri? Mire lehet szüksége valakinek, akinek már mindene megvan?
Ha valami feltűnik neki a ház pompáján túl, az az, hogy a személyzeten túl nincs ki ajkából hang szóljon. Amolyan csodálatos, de magányos hatást kelt. Olyan a ház, mint Lyssira. Káprázatos, mégis valami hiányzik. Megijed a felvillanó gondolattól. A „mit tudna adni” kérdésre máris lett válasza, de érnie kellene még ahhoz, hogy a maga malmára hajtsa e felismerést. Amilyen egyszerűnek hangzik, annyira veszélyes is lehet.
A kert és a kiszolgálás persze sokat nyom a latban. El tudná képzelni, el tudná viselni, habár könnyebb lenne, ha ehhez nem kellene önmagát is feláldoznia. Persze már rég megtette. *
- Meg lehet vásárolni szinte bármit, Morthimer úr. De ha ott van benne a saját lenyomata, mégis sokkal kellemesebb az egész. Örülök, hogy Önt tükrözi e ház, nem csupán a vagyonát. *Csendben figyeli az előkészületeket, de nem tesz úgy, mintha nem volna megszokott, csupán régen látott ismerős a körötte való sertepertélés. A szolgálók jól idomítottak, alig észrevehetőek, mégis sokat adnak. Ezt is felírja a pozitívumok közé.
A kezébe veszi hát ő is a bort, s egy bájos mosollyal, mégis kellően hűvös szemekkel emeli ő maga is koccintásra.*
- A Tharisse ház felemelkedésére! *Tekintete elidőzik kissé a másik lélektükreiben.* - A veszteségeinket pótolni nem lehet, de általuk erősebbé válhatunk, mint valaha.
*Teszi hozzá, s most nem csupán a Lázadásra gondol, nem is csupán magára. Orthus családjának emléke is biztosan ösztönözte a nagyobbá válásra, bár biztos nem lehet benne. Viszont jól tudja, hogy a régi nemesek között nem volt bejegyezve a Morthimer név.
Az ételhez nem nyúl, ha háttérbe húzódott is a személyzet, nekik kell szedniük. Belekóstol hát a borba, ami jólesőn csorog végig torkán. Dicséretbe is kezdhetne, de túlzásokba aligha esne.*
- Említette, hogy ritkán oszthatja meg e helyet másokkal. *Udvarias, csevegő a hangszín, mégis észreveheti a férfi, hogy a felszínességet nem feltétlenül kedveli, vagy nem ilyen helyzetekben.* - Mondja, hol vannak maga körül az emberek? Kevés a bizodalma bennük? *Gondolhat itt szeretőre, üzlettásra, feleségre, gyermekekre. Az is érdekes a számára, hogy mire gondol elsősorban a kérdése után a nemes.*
766. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-29 09:56:48
Üzenet elküldve: 2025-10-29 09:56:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét fellegek//
* Nem tudja, hogy jelenléte felkeltette a többiek figyelmét, avagy homály fedi őt. Hagy egy kis időt, hátha megfeledkeztek a vendégről és békésen szunyókálnak. Úgy a kaput kezdi kicsit rángatni. Főleg annak erőségét méri fel, hátha át kell mászni. Természetesen ezt minden hang nélkül. Ám még mielőtt rákészülhetne a mászásra, hamar előkerül az őrszem. Az ajtó kinyílik előtte ő meg némán lépi át kaput. Szemeit lenem veszi az illetőről, keze a tőrön pihen, hátha nyomban kéne, mert a csapda esélye, még mindig ottlapul a gondolatai között. Végül a tündér is megérkezik, s lám nem álmából verték fel. Biztos aludni se tud, hála a múltbeli ragályok felhozatalának. Végül egy igen kis pofás teremben találja magát. Valahogy mostanság nagyon fontos alakokkal hozza az élet. Az estét már csak valami kellemes nedű tehetné jóvá, amit meg is pillant az asztalon. Csak reméli, hogy alkoholos, ellenkező esetben nem nyúl hozzá. Ez a találkozás nem teázásra alkalmas. Lassan kerüli meg az asztalt, közben „mocskos” kezét végighúzza az asztal szélén. Végül megáll az egyik ital előtt, és ha amaz alkoholos, úgy kiszolgálja magát, mert hát ki fogja megállítani? Legalábbis ezt gondolja. Ha kikapnák a kezéből, attól még nem vadulna be, de biztos, hogy nem lenne kedvesebb sem tőle. Egy ilyen üveget ki is nyit és beleszagol, ha tetszik neki, ami benne van, akkor kiönt magának egy pohárba. Bár háttal áll a tündérnek, mégis fülel, ha valaki gyáván megmozdulna felé, egyből arcba fogja kapni a kezében fogott italt. Közben megérkezik a várható, ám mégsem a legfontosabb kérdés. Ezt hallva könnyelműen fordul meg. *
- Hogy kivagyok, az a helyzettől függ. Lehetek a legrosszabb rémálmod vagy éppen a legjobb vásárlód.
* Mondja, majd ha nem érez mérget az italában, akkor bele is kortyol. A következő kérdésre egy mosoly fut végig törpön. A kandalló halvány fénye mellett, talán még hátborzongatónak is lehetne nevezni. *
- A patkányok elvannak a saját kis zugukban. Sajnos, nem sajnos, nem tartom velük a kapcsolatot mióta ledolgoztam az adósságomat.
* Megrázza könnyelműen a vállait. Úgy beszél, mintha mi sem lenne természetesebb. *
- Néha felmerült néhány szó, egy tündérről, aki ide oda szállítgat dolgokat. Aki nem fél a patkány szájába sem nyúlni. Én jobban szeretem azt mondani, hogy nem fél szarba csapni, de mindegy is. Látom, jó sorsod van.
* Mondja, miközben szemeivel végigméri a termet. Különösen a több ideig nézi a festményt, bizonyára tetszik neki is. Jó ízlése van a másiknak. Mondhatni, van pénz bőven. *
- A végső basszátok meg úgy látom a tied volt. Bekötözni a helyre, amit egykoron ők hívtak otthonuknak.
* A utolsó szót gúnyosan emeli ki. *
* Nem tudja, hogy jelenléte felkeltette a többiek figyelmét, avagy homály fedi őt. Hagy egy kis időt, hátha megfeledkeztek a vendégről és békésen szunyókálnak. Úgy a kaput kezdi kicsit rángatni. Főleg annak erőségét méri fel, hátha át kell mászni. Természetesen ezt minden hang nélkül. Ám még mielőtt rákészülhetne a mászásra, hamar előkerül az őrszem. Az ajtó kinyílik előtte ő meg némán lépi át kaput. Szemeit lenem veszi az illetőről, keze a tőrön pihen, hátha nyomban kéne, mert a csapda esélye, még mindig ottlapul a gondolatai között. Végül a tündér is megérkezik, s lám nem álmából verték fel. Biztos aludni se tud, hála a múltbeli ragályok felhozatalának. Végül egy igen kis pofás teremben találja magát. Valahogy mostanság nagyon fontos alakokkal hozza az élet. Az estét már csak valami kellemes nedű tehetné jóvá, amit meg is pillant az asztalon. Csak reméli, hogy alkoholos, ellenkező esetben nem nyúl hozzá. Ez a találkozás nem teázásra alkalmas. Lassan kerüli meg az asztalt, közben „mocskos” kezét végighúzza az asztal szélén. Végül megáll az egyik ital előtt, és ha amaz alkoholos, úgy kiszolgálja magát, mert hát ki fogja megállítani? Legalábbis ezt gondolja. Ha kikapnák a kezéből, attól még nem vadulna be, de biztos, hogy nem lenne kedvesebb sem tőle. Egy ilyen üveget ki is nyit és beleszagol, ha tetszik neki, ami benne van, akkor kiönt magának egy pohárba. Bár háttal áll a tündérnek, mégis fülel, ha valaki gyáván megmozdulna felé, egyből arcba fogja kapni a kezében fogott italt. Közben megérkezik a várható, ám mégsem a legfontosabb kérdés. Ezt hallva könnyelműen fordul meg. *
- Hogy kivagyok, az a helyzettől függ. Lehetek a legrosszabb rémálmod vagy éppen a legjobb vásárlód.
* Mondja, majd ha nem érez mérget az italában, akkor bele is kortyol. A következő kérdésre egy mosoly fut végig törpön. A kandalló halvány fénye mellett, talán még hátborzongatónak is lehetne nevezni. *
- A patkányok elvannak a saját kis zugukban. Sajnos, nem sajnos, nem tartom velük a kapcsolatot mióta ledolgoztam az adósságomat.
* Megrázza könnyelműen a vállait. Úgy beszél, mintha mi sem lenne természetesebb. *
- Néha felmerült néhány szó, egy tündérről, aki ide oda szállítgat dolgokat. Aki nem fél a patkány szájába sem nyúlni. Én jobban szeretem azt mondani, hogy nem fél szarba csapni, de mindegy is. Látom, jó sorsod van.
* Mondja, miközben szemeivel végigméri a termet. Különösen a több ideig nézi a festményt, bizonyára tetszik neki is. Jó ízlése van a másiknak. Mondhatni, van pénz bőven. *
- A végső basszátok meg úgy látom a tied volt. Bekötözni a helyre, amit egykoron ők hívtak otthonuknak.
* A utolsó szót gúnyosan emeli ki. *
765. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-28 23:33:04
Üzenet elküldve: 2025-10-28 23:33:04
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Éjjeli vendég//
*Türelmesen hallgatja Orthust, miközben szórakozottan lesöpör egy láthatatlan porszemet sötét szoknyája széléről. A hím egyértelmű jelét adja, hogy segédkezni óhajt. Ehhez az eredményhez nevén felül egyéb, kevésbé kívánatos praktikákat is be kellett vetnie, de a cél szentesíti az eszközt, ugyebár.*
-Lekötelezne, Morthimer úr. *Feleli lassú pillantás kíséretében.*
-Néhány medálra gondoltam, netalán karkötőre, mi egy pókot mintáz. Házunk jelképe. *Folytatja vontatott, színtelen hangon. Ember létére a kereskedő határozottan jól körültekintőnek tűnik, így valószínűsíti, hogy nem fogja meglepni ezzel a tényállással.*
-Négy darabra, teszem azt? Kettőt a legbefolyásosabb tanácsosoknak, kettőt a legnagyobb nevű nemeseknek. Persze Morthimer úron kívül, persze. *Egy halovány mosolyt küld a hím felé, de tekintete hűvös marad.
Kimért mozdulattal áll fel ültéből, miközben visszarendezi a vállán lecsúszott ruhaanyagot. Kezeit maga előtt összekulcsolva emeli szürkéslila pillantását ismét a kereskedőre.*
-Természetesen előre fizetek majd, az összeget pedig elküldetem. Az ünnepléssel pedig megpecsételjük a közösen elért sikert, s kaput nyitunk a következő lépéseknek. *A hím kellő pozíciót nyert el Artheniorban hozzá, hogy ne engedje túl szellősre a gyeplőt. Persze előbb bizonyítania kell hasznosságát, neki pedig... Nos, neki pedig kellő elánnal kell belevetnie magát mindenbe, ami közelebb hozza őt céljához.*
-Sajnos... Hogy is mondják a nyelvükön? *Futólag nedvesíti ajkait nyelvével, míg elmélkedik.*
-Bokrosak a teendőim. Milyen furcsa szólás. *Természetesen megvárja, hátha Orthus még előáll valami farbával, mielőtt távozóra fogja. Még csak nem is lódít. Valóban sűrű napnak ígérkezik, ám ő ezt egyáltalán nem bánja. Felvillanyozza a gondolat, hogy minden leküzdendő akadály közelebb hozza vágyálmait.*
*Türelmesen hallgatja Orthust, miközben szórakozottan lesöpör egy láthatatlan porszemet sötét szoknyája széléről. A hím egyértelmű jelét adja, hogy segédkezni óhajt. Ehhez az eredményhez nevén felül egyéb, kevésbé kívánatos praktikákat is be kellett vetnie, de a cél szentesíti az eszközt, ugyebár.*
-Lekötelezne, Morthimer úr. *Feleli lassú pillantás kíséretében.*
-Néhány medálra gondoltam, netalán karkötőre, mi egy pókot mintáz. Házunk jelképe. *Folytatja vontatott, színtelen hangon. Ember létére a kereskedő határozottan jól körültekintőnek tűnik, így valószínűsíti, hogy nem fogja meglepni ezzel a tényállással.*
-Négy darabra, teszem azt? Kettőt a legbefolyásosabb tanácsosoknak, kettőt a legnagyobb nevű nemeseknek. Persze Morthimer úron kívül, persze. *Egy halovány mosolyt küld a hím felé, de tekintete hűvös marad.
Kimért mozdulattal áll fel ültéből, miközben visszarendezi a vállán lecsúszott ruhaanyagot. Kezeit maga előtt összekulcsolva emeli szürkéslila pillantását ismét a kereskedőre.*
-Természetesen előre fizetek majd, az összeget pedig elküldetem. Az ünnepléssel pedig megpecsételjük a közösen elért sikert, s kaput nyitunk a következő lépéseknek. *A hím kellő pozíciót nyert el Artheniorban hozzá, hogy ne engedje túl szellősre a gyeplőt. Persze előbb bizonyítania kell hasznosságát, neki pedig... Nos, neki pedig kellő elánnal kell belevetnie magát mindenbe, ami közelebb hozza őt céljához.*
-Sajnos... Hogy is mondják a nyelvükön? *Futólag nedvesíti ajkait nyelvével, míg elmélkedik.*
-Bokrosak a teendőim. Milyen furcsa szólás. *Természetesen megvárja, hátha Orthus még előáll valami farbával, mielőtt távozóra fogja. Még csak nem is lódít. Valóban sűrű napnak ígérkezik, ám ő ezt egyáltalán nem bánja. Felvillanyozza a gondolat, hogy minden leküzdendő akadály közelebb hozza vágyálmait.*
764. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-28 22:17:38
Üzenet elküldve: 2025-10-28 22:17:38
Rang: Játékos
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét fellegek//
*Merchen kurtán biccent, oly kurtán hogy szinte alig kivehető, de a törpének egyértelmű lehet a jelentése. Úgy látszik, hogy meg van a magához való esze, mert kiolvassa a tündér szavainak valódi jelentését. Azzal pedig el is siet, hogy egy sokkal megfelelőbb helyen beszélhessék meg ezt az igencsak kényes dolgot. Ezt, és még ki tudja mit még? Kint látszólag nem figyel senki, azonban az egyik sötétnek tűnő sarokból egy igencsak magas, őszesedő, karakán figura lép elé kezeit a dereka mögött összekulcsolva.*
-A vendége megérkezett, Merchen úrfi.
*Aztán kimért mozdulatokkal kinyitja a nagykapu egy kisebb részét, s beinvitálja a férfit a kúriába.*
-Erre jöjjön.
*Mutatja is neki az utat a komornyik, a tündér pedig az ajtóból kukucskálva int oda lengén az éjszakai érkezőnek.*
-Gyere, itt beszélhetünk nyugodtan.
*Azzal el is tűnik és ruganyos léptekkel a tárgyalóként funkcionáló terembe vezeti a törpét, no persze ha vele tart. Szemben falnyi nagyságú kandalló díszeleg, a lángok buján járják táncukat, közvetlen felette pedig a festmény, melyre Merchen igencsak büszke, egy kanapén mezítelen pózoló, kreolszín bőrű, ébenhajú hölgy, kinek bájait éppen csak elfedi egy vékony selyem. Középütt egy nagy asztal meg székek, mindenféle kis italos asztalok és egyéb apróságok, amit csak el tud képzelni valaki egy efféle helységben.*
-Tehát.. Ki vagy? És ami fontosabb, mit tudsz rólam?
*Enyhén baljára támaszkodik sétapálcájával, mintha csak kényelmesebb pozíciót keresne.*
-A patkányoknak dolgozol? mert akkor van egy jó, meg egy rossz hírem.
*Többet nem mond, mert kíváncsi rá, hogy kicsoda ez a rosszarcú törpe, lehet hogy még a hasznára is válhat igazából a későbbiekben, ha jól forogják ki magukat a lapok.*
*Merchen kurtán biccent, oly kurtán hogy szinte alig kivehető, de a törpének egyértelmű lehet a jelentése. Úgy látszik, hogy meg van a magához való esze, mert kiolvassa a tündér szavainak valódi jelentését. Azzal pedig el is siet, hogy egy sokkal megfelelőbb helyen beszélhessék meg ezt az igencsak kényes dolgot. Ezt, és még ki tudja mit még? Kint látszólag nem figyel senki, azonban az egyik sötétnek tűnő sarokból egy igencsak magas, őszesedő, karakán figura lép elé kezeit a dereka mögött összekulcsolva.*
-A vendége megérkezett, Merchen úrfi.
*Aztán kimért mozdulatokkal kinyitja a nagykapu egy kisebb részét, s beinvitálja a férfit a kúriába.*
-Erre jöjjön.
*Mutatja is neki az utat a komornyik, a tündér pedig az ajtóból kukucskálva int oda lengén az éjszakai érkezőnek.*
-Gyere, itt beszélhetünk nyugodtan.
*Azzal el is tűnik és ruganyos léptekkel a tárgyalóként funkcionáló terembe vezeti a törpét, no persze ha vele tart. Szemben falnyi nagyságú kandalló díszeleg, a lángok buján járják táncukat, közvetlen felette pedig a festmény, melyre Merchen igencsak büszke, egy kanapén mezítelen pózoló, kreolszín bőrű, ébenhajú hölgy, kinek bájait éppen csak elfedi egy vékony selyem. Középütt egy nagy asztal meg székek, mindenféle kis italos asztalok és egyéb apróságok, amit csak el tud képzelni valaki egy efféle helységben.*
-Tehát.. Ki vagy? És ami fontosabb, mit tudsz rólam?
*Enyhén baljára támaszkodik sétapálcájával, mintha csak kényelmesebb pozíciót keresne.*
-A patkányoknak dolgozol? mert akkor van egy jó, meg egy rossz hírem.
*Többet nem mond, mert kíváncsi rá, hogy kicsoda ez a rosszarcú törpe, lehet hogy még a hasznára is válhat igazából a későbbiekben, ha jól forogják ki magukat a lapok.*
763. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-28 22:07:19
Üzenet elküldve: 2025-10-28 22:07:19
Rang: Játékos
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy nemes ügy//
*Szerencsére a korábbi vendégek távoznak, s bár keményen alkudtak, Merchen most sem maradt alul. Teysusnak hála, mondaná, ha valaki megkérdezné, de sosem kérdezik. Helyette azonban úgy látszik, hogy a fél-elf épp időben érkezik, int is neki messziről.*
-Nestar uram!
*Mosolyog, és tenyerével beinvitálja a nagykapun, közben pedig ő maga is elindul, hogy üdvözölje. Mögötte kissé lemaradva a magas, mogorva képű komornyik, akinek az arcára erőltetett mosoly sokkal rosszabb, mintha nem is próbálkozna.*
-Örülök, hogy el tudott jönni, bizonyára sok a tennivalója, de szerettem volna, ha elköltünk egy vacsorát együtt. Kérem. Kerüljön csak beljebb.
*Igyekszik jó házigazda lenni, igaz gyakran tart vacsorákat és mindenféle eseményeket, az első vendégség mindig kényes, hisz fontos a benyomás, később még nagy szerepe lehet abban, hogy miféle üzelmeket hajtanak végre. Potenciált pedig lát az alkimistában bőven, úgyhogy szeretné megnyerni magának. Vagy legalábbis hatással lenni rá valamilyen formában.*
-Remélem éhes, a leányaim olyan ételeket készítenek, miket csak messzeföldön kóstolhat az ember. Az egyik Wegtoreni származású, tudja.
*Ecseteli, miközben elindul a kúria főbejárata felé, remélhetőleg Nestarral az oldalán. Az ajtó is szépen díszített, szinte feketére festett vastag tölgy, súlyosan nyílik ki, érződik, hogy benne van az anyag. Ezt nem lehet csak úgy berúgni. Természetesen egyiküknek sem kell megizzadnia vele, hisz Piky előzékenyen kitárja nekik a nehéz fát, a tündér pedig csak kurtán biccent neki. Ugyan a szolgálója, de szereti nem úgy kezelni, mintha valami ócska eszköz lenne a nemes úr kezében.*
-Erre kérem.
*Mutatja kezével az utat, át a hosszú, magas folyosón egészen egy nagyobbacska teremig. Szemben falnyi nagyságú kandalló díszeleg, a lángok buján járják táncukat, közvetlen felette pedig a festmény, melyre Merchen igencsak büszke, egy kanapén mezítelen pózoló, kreolszín bőrű, ébenhajú hölgy, kinek bájait éppen csak elfedi egy vékony selyem. Középütt egy nagy asztal meg székek, mindenféle kis italos asztalok és egyéb apróságok, amit csak el tud képzelni valaki egy efféle helységben. Nem kérdés, ez itt maga a tárgyaló, itt születnek a fontos döntések, itt derülnek ki a legsötétebb titkok, és a legvadabb vágyak.*
-Foglaljon csak helyet. Italt? Dohányt?
//Egy nemes ügy//
*Szerencsére a korábbi vendégek távoznak, s bár keményen alkudtak, Merchen most sem maradt alul. Teysusnak hála, mondaná, ha valaki megkérdezné, de sosem kérdezik. Helyette azonban úgy látszik, hogy a fél-elf épp időben érkezik, int is neki messziről.*
-Nestar uram!
*Mosolyog, és tenyerével beinvitálja a nagykapun, közben pedig ő maga is elindul, hogy üdvözölje. Mögötte kissé lemaradva a magas, mogorva képű komornyik, akinek az arcára erőltetett mosoly sokkal rosszabb, mintha nem is próbálkozna.*
-Örülök, hogy el tudott jönni, bizonyára sok a tennivalója, de szerettem volna, ha elköltünk egy vacsorát együtt. Kérem. Kerüljön csak beljebb.
*Igyekszik jó házigazda lenni, igaz gyakran tart vacsorákat és mindenféle eseményeket, az első vendégség mindig kényes, hisz fontos a benyomás, később még nagy szerepe lehet abban, hogy miféle üzelmeket hajtanak végre. Potenciált pedig lát az alkimistában bőven, úgyhogy szeretné megnyerni magának. Vagy legalábbis hatással lenni rá valamilyen formában.*
-Remélem éhes, a leányaim olyan ételeket készítenek, miket csak messzeföldön kóstolhat az ember. Az egyik Wegtoreni származású, tudja.
*Ecseteli, miközben elindul a kúria főbejárata felé, remélhetőleg Nestarral az oldalán. Az ajtó is szépen díszített, szinte feketére festett vastag tölgy, súlyosan nyílik ki, érződik, hogy benne van az anyag. Ezt nem lehet csak úgy berúgni. Természetesen egyiküknek sem kell megizzadnia vele, hisz Piky előzékenyen kitárja nekik a nehéz fát, a tündér pedig csak kurtán biccent neki. Ugyan a szolgálója, de szereti nem úgy kezelni, mintha valami ócska eszköz lenne a nemes úr kezében.*
-Erre kérem.
*Mutatja kezével az utat, át a hosszú, magas folyosón egészen egy nagyobbacska teremig. Szemben falnyi nagyságú kandalló díszeleg, a lángok buján járják táncukat, közvetlen felette pedig a festmény, melyre Merchen igencsak büszke, egy kanapén mezítelen pózoló, kreolszín bőrű, ébenhajú hölgy, kinek bájait éppen csak elfedi egy vékony selyem. Középütt egy nagy asztal meg székek, mindenféle kis italos asztalok és egyéb apróságok, amit csak el tud képzelni valaki egy efféle helységben. Nem kérdés, ez itt maga a tárgyaló, itt születnek a fontos döntések, itt derülnek ki a legsötétebb titkok, és a legvadabb vágyak.*
-Foglaljon csak helyet. Italt? Dohányt?
762. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-28 15:52:01
Üzenet elküldve: 2025-10-28 15:52:01
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Segítő kéz//
//Sayqueves kúria//
* Hát férje is a lázadás miatt nincs! Atkira reméli, hogy nem azért, mert a választottja meghalt egy tűzvészben. Akárhogy is, a furcsálló pillantástól és elszomorodó tekintettél kissé megijed, és ennél részletesebben biztos, hogy nem fog belekérdezni egyelőre a részletekbe. Egyébként is, nem kell neki mindent tudnia a nemes kisasszonyról. Talán minél kevesebbet tud, annál jobb, hiszen annál őszintébben tudja végezni társalkodási kötelezettségeit a jövőben. Bár ebben sem biztos. A nő tele van rejtélyekkel, és bár nemes származású, egész jól megértik egymást az eddigiek alapján.
Hamarosan elérkeznek a végállomáshoz. Atkira egyszer már járt ehhez hasonló épületben. Igaz, legutóbb jó tíz éve, hívatlanul, éjszaka. Érdekes egybeesés, hogy a karját is akkoriban vesztette el, illetve kicsivel azután. Nem szép emlékek törnek hát felszínre benne. Egy kissé le is marad, ahogy a jelen helyett a múlt képei játszódnak le újra szemei előtt. Innen nem fog lopni, annyi szent. Nem lenne rá képes. Alaposan körülnéz, lassan követi Aleniát. *
– Ó! Igen, igenis. * Kapja fel a fejét, és kissé meghajol, mert úgy érzi, ez a helyénvaló ilyenkor. Valójában vajmi keveset tud az illemről, és ez talán már fel is tűnt a nőnek. Ám továbbra sem emelt szót emiatt, tehát bizonyára jól csinálja. Elindul Harmattal az istálló felé, és ha tényleg ott van, ahol Alenia mondja, akkor lehetetlen, hogy ne találjon oda. Egy ilyen helyen bizonyára az istálló is takarosabb, mint azok az otthonok, ahol eddig ő húzta meg magát. Ami azt illeti, lovakkal sem volt még sokkal több dolga, mint mondjuk elfekkel. Reméli, hogy Harmat tényleg kedveli őt. Fél kézzel nem a legegyszerűbb feladat, így Aleniának bőven lesz ideje felkészülni a beszélgetésre, amíg Atkira elrendezi a lovat. Friss vizet, szénát ad Harmatnak, leveszi a nyerget a hátáról és természetesen megvakarja a füle tövét, és megsimogatja a nyakát. *
– Jól van, Harmat, most már magadra hagylak. Remélem, látjuk még egymást. * Egyelőre úgy néz ki, minden simán ment, talán túl simán is. Ha úgy adódna, hogy mégsem lesz övé az állás, legalább a lótól elbúcsúzik. Miután mindezzel végez, visszaindul a főbejárathoz és belép. Reméli, hogy nem késett el. *
– Öhm… * Zavarban van, rengeteg kérdése van, de végül úgy dönt, elindul felfedezni. Szerencséjére egyből rátalál Aleniára. Megáll a küszöbön, és így szól. *
– Elrendeztem Harmatot. Adtam neki vizet és szénát.
//Sayqueves kúria//
* Hát férje is a lázadás miatt nincs! Atkira reméli, hogy nem azért, mert a választottja meghalt egy tűzvészben. Akárhogy is, a furcsálló pillantástól és elszomorodó tekintettél kissé megijed, és ennél részletesebben biztos, hogy nem fog belekérdezni egyelőre a részletekbe. Egyébként is, nem kell neki mindent tudnia a nemes kisasszonyról. Talán minél kevesebbet tud, annál jobb, hiszen annál őszintébben tudja végezni társalkodási kötelezettségeit a jövőben. Bár ebben sem biztos. A nő tele van rejtélyekkel, és bár nemes származású, egész jól megértik egymást az eddigiek alapján.
Hamarosan elérkeznek a végállomáshoz. Atkira egyszer már járt ehhez hasonló épületben. Igaz, legutóbb jó tíz éve, hívatlanul, éjszaka. Érdekes egybeesés, hogy a karját is akkoriban vesztette el, illetve kicsivel azután. Nem szép emlékek törnek hát felszínre benne. Egy kissé le is marad, ahogy a jelen helyett a múlt képei játszódnak le újra szemei előtt. Innen nem fog lopni, annyi szent. Nem lenne rá képes. Alaposan körülnéz, lassan követi Aleniát. *
– Ó! Igen, igenis. * Kapja fel a fejét, és kissé meghajol, mert úgy érzi, ez a helyénvaló ilyenkor. Valójában vajmi keveset tud az illemről, és ez talán már fel is tűnt a nőnek. Ám továbbra sem emelt szót emiatt, tehát bizonyára jól csinálja. Elindul Harmattal az istálló felé, és ha tényleg ott van, ahol Alenia mondja, akkor lehetetlen, hogy ne találjon oda. Egy ilyen helyen bizonyára az istálló is takarosabb, mint azok az otthonok, ahol eddig ő húzta meg magát. Ami azt illeti, lovakkal sem volt még sokkal több dolga, mint mondjuk elfekkel. Reméli, hogy Harmat tényleg kedveli őt. Fél kézzel nem a legegyszerűbb feladat, így Aleniának bőven lesz ideje felkészülni a beszélgetésre, amíg Atkira elrendezi a lovat. Friss vizet, szénát ad Harmatnak, leveszi a nyerget a hátáról és természetesen megvakarja a füle tövét, és megsimogatja a nyakát. *
– Jól van, Harmat, most már magadra hagylak. Remélem, látjuk még egymást. * Egyelőre úgy néz ki, minden simán ment, talán túl simán is. Ha úgy adódna, hogy mégsem lesz övé az állás, legalább a lótól elbúcsúzik. Miután mindezzel végez, visszaindul a főbejárathoz és belép. Reméli, hogy nem késett el. *
– Öhm… * Zavarban van, rengeteg kérdése van, de végül úgy dönt, elindul felfedezni. Szerencséjére egyből rátalál Aleniára. Megáll a küszöbön, és így szól. *
– Elrendeztem Harmatot. Adtam neki vizet és szénát.
761. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-10-28 07:05:08
Üzenet elküldve: 2025-10-28 07:05:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Segítő kéz//
//Sayqueves kúria//
*Se Harmat, se Atkira nem tűnik sehová. Ennél jobb hír számára most nem is kell. Hogy mennyit fog keresni a férfi a háznál, az még egy fontos kérdés, Alenia lelkesedése azonban most még erősebb annál, mintsem realizálódjon benne, hogy ha be akarja tartani az ígéretét, akkor ezekben az alapvető dolgokban nem ártana megegyezniük. A meseszép házak között sétálva csak az jár a fejében, hogy most jót cselekszik, segít valakinek jobbá tenni az életét, még ha személyes okok is vezették arra a döntésre, hogy pont Atkira Glopye lehet a szerencsés.
Közben egy újabb kérdés hangzik el, mely elég tapintatlan ahhoz, hogy a nemes furcsállóan pillantson a fekete hajúra, de végül ismét felülkerekedik a neveltetéséből fakadó alaptermészetén, és egy barátságos mosoly kíséretében válaszol.*
- Nem, még nincsen. Ha nem lett volna a lázadás, és minden úgy alakul, ahogy kellett volna, akkor minden bizonnyal mostanra már férjnél lennék, de Eeyr más sorsot szánt nekem. Mióta visszatértem a városba, azon dolgozom, hogy az életem újra normális mederbe kerüljön, a férj kérdése csak ezután kerülhet szóba. *Illetve már szóba is került, nem is egyszer, hanem kétszer, ráadásul egyetlen élő rokonával, nagybátyjával is. Az a beszélgetés továbbra is mély nyomot hagyott a lányban, melynek keserű emléke egy pillanatra talán ki is ül az arcára, ám erről már nem beszél.
Hamarosan elérik Alenia otthonát, melynek külseje nem okozhat túl nagy meglepetést. Hasonlít az összes új építésű kúriához, tartozik hozzá egy nagyobbacska kert, bár beültetve még nincsen, hisz kertész sincs hozzá, aki gondozza a növényeket. A fal hófehérre meszelt, a nyílászárók szembetűnően díszesek.*
- Az istálló hátul van, itt végig a járdán, a ház mögött, jobbra. *Mutat végig a macskakövekkel kirakott kis úton, ami a hátsó kertbe vezet, elmagyarázva Atkirának, hogy hová kell vinnie Harmatot. Természetesen már most is az ő dolga gondoskodni róla, hogy a ló a helyére kerüljön.*
- Jól van, kedvesem! *Ezek a szavak természetesen nem Atkirának, hanem a paripának szólnak, az ő sörényén is simít végig, elbúcsúzva mára hátasától.*
- Az pedig a főbejárat. Ha leraktad az istállóban Harmatot, kérlek, gyere arra utánam, és megbeszélünk minden fontosat vagy kérdést, ami felmerül benned! *Ha Atkira mindent ért, akkor el is indul az említett főbejárat felé, kinyitja a ház ajtaját és belép. Amennyiben a férfi később követi, akkor belépve a házba egy kisebb, díszes előtérben találhatja magát, melyen keresztül sétálva a földszinti társalgóban találhatja meg Aleniát, ahogy az egyik kanapén ül, hogy kipihenje az út fáradalmait. A házban egyébként mind a festésben, mind a bútorzatban a fehér és az arany szín dominál, a padló márvány, néhol itt-ott fekete díszítés ad kontrasztot az alapvetően világos épületnek.*
//Sayqueves kúria//
*Se Harmat, se Atkira nem tűnik sehová. Ennél jobb hír számára most nem is kell. Hogy mennyit fog keresni a férfi a háznál, az még egy fontos kérdés, Alenia lelkesedése azonban most még erősebb annál, mintsem realizálódjon benne, hogy ha be akarja tartani az ígéretét, akkor ezekben az alapvető dolgokban nem ártana megegyezniük. A meseszép házak között sétálva csak az jár a fejében, hogy most jót cselekszik, segít valakinek jobbá tenni az életét, még ha személyes okok is vezették arra a döntésre, hogy pont Atkira Glopye lehet a szerencsés.
Közben egy újabb kérdés hangzik el, mely elég tapintatlan ahhoz, hogy a nemes furcsállóan pillantson a fekete hajúra, de végül ismét felülkerekedik a neveltetéséből fakadó alaptermészetén, és egy barátságos mosoly kíséretében válaszol.*
- Nem, még nincsen. Ha nem lett volna a lázadás, és minden úgy alakul, ahogy kellett volna, akkor minden bizonnyal mostanra már férjnél lennék, de Eeyr más sorsot szánt nekem. Mióta visszatértem a városba, azon dolgozom, hogy az életem újra normális mederbe kerüljön, a férj kérdése csak ezután kerülhet szóba. *Illetve már szóba is került, nem is egyszer, hanem kétszer, ráadásul egyetlen élő rokonával, nagybátyjával is. Az a beszélgetés továbbra is mély nyomot hagyott a lányban, melynek keserű emléke egy pillanatra talán ki is ül az arcára, ám erről már nem beszél.
Hamarosan elérik Alenia otthonát, melynek külseje nem okozhat túl nagy meglepetést. Hasonlít az összes új építésű kúriához, tartozik hozzá egy nagyobbacska kert, bár beültetve még nincsen, hisz kertész sincs hozzá, aki gondozza a növényeket. A fal hófehérre meszelt, a nyílászárók szembetűnően díszesek.*
- Az istálló hátul van, itt végig a járdán, a ház mögött, jobbra. *Mutat végig a macskakövekkel kirakott kis úton, ami a hátsó kertbe vezet, elmagyarázva Atkirának, hogy hová kell vinnie Harmatot. Természetesen már most is az ő dolga gondoskodni róla, hogy a ló a helyére kerüljön.*
- Jól van, kedvesem! *Ezek a szavak természetesen nem Atkirának, hanem a paripának szólnak, az ő sörényén is simít végig, elbúcsúzva mára hátasától.*
- Az pedig a főbejárat. Ha leraktad az istállóban Harmatot, kérlek, gyere arra utánam, és megbeszélünk minden fontosat vagy kérdést, ami felmerül benned! *Ha Atkira mindent ért, akkor el is indul az említett főbejárat felé, kinyitja a ház ajtaját és belép. Amennyiben a férfi később követi, akkor belépve a házba egy kisebb, díszes előtérben találhatja magát, melyen keresztül sétálva a földszinti társalgóban találhatja meg Aleniát, ahogy az egyik kanapén ül, hogy kipihenje az út fáradalmait. A házban egyébként mind a festésben, mind a bútorzatban a fehér és az arany szín dominál, a padló márvány, néhol itt-ott fekete díszítés ad kontrasztot az alapvetően világos épületnek.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063