Arthenior - Selyemrév
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 25 (481. - 500. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063
500. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-26 18:09:36
Üzenet elküldve: 2025-08-26 18:09:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Nem akar és nem is tudna kételkedni a férfi szavaiban. A nagy valószínűséggel egyetlen élő rokona áll előtte, és beszél hozzá. Rengeteg minden jut az eszébe, de az, hogy ne bízzon meg benne, egy egészen apró, pici pillanatra sem.
A szolgálókról egyelőre több szó nem esik, pedig a szükségességük vitathatatlan, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy már a teának szánt vizet is sikerül kilocsolnia, miközben nagyon koncentrálva próbálja magát feltalálni a konyhában. Ahogy az edényből a víz a földre loccsan, ő szökken egyet hátra, és csak a szerencsén múlik, hogy nem a ruháján köt ki az egész.*
- Ahj… *Nem áll neki hisztizni, de nem áll tőle messze, azonban felfújja magát, és úgy dönt, hogy egy tea elkészítését akkor is megoldja Luninari vagy egy szolgáló nélkül is. Tovább ügyetlenkedik hát, és hallgatja közben a meghökkentő hírt Wymnterről, melyet ő nem is akar elhinni, de ahogy korábban sem, most sem kételkedik unokabátyja szavában.*
- De akkor édesanyád… *Nem folytatja a mondatot, csak megrökönyödve eszmél rá, hogy Drameiloten édesanyja házasságon kívül folytatott viszonyt egy másik férfival, ami bizony köztük olyan, mint egy főbenjáró bűn. Amit pedig ezután tettek a gyermekekkel, azt Eeyr bocsássa meg nekik, de most úgy érzi, hogy ő maga nem fogja tudni.*
- Hogy tehettek ilyet… *Sziszegi.* De mondd, hogy erről senki más nem tud a családon kívül! Ugye nem? *Nagyon reméli, mert ha ez az eset szóbeszédek alapja lenne, akkor bizony a Sayqueves név hatalmas csorbát szenvedne, még akkor is, ha az új nemesi világ már más, mint a régi. Két kérdése volna, melyek közül az elsőt fel sem kell tennie, anélkül is megtudja, hogy akkor hol van most és milyen sorsra jutott a valódi Sayqueves lány.*
- Pedig nem érdemli meg a szegénységet. Ő nem tehet róla, hogy így bántak vele. Eeyr segítse meg szegényt! Hogy derült ki? *Teszi fel a második kérdését, miközben annak a valaminek, amit kotyvaszt, már egészen kezd tea színe is lenni. Hogy finom lesz-e, azt nem tudja, majd kiderül.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.26 18:10:08
//Nem vagyok egyedül//
*Nem akar és nem is tudna kételkedni a férfi szavaiban. A nagy valószínűséggel egyetlen élő rokona áll előtte, és beszél hozzá. Rengeteg minden jut az eszébe, de az, hogy ne bízzon meg benne, egy egészen apró, pici pillanatra sem.
A szolgálókról egyelőre több szó nem esik, pedig a szükségességük vitathatatlan, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy már a teának szánt vizet is sikerül kilocsolnia, miközben nagyon koncentrálva próbálja magát feltalálni a konyhában. Ahogy az edényből a víz a földre loccsan, ő szökken egyet hátra, és csak a szerencsén múlik, hogy nem a ruháján köt ki az egész.*
- Ahj… *Nem áll neki hisztizni, de nem áll tőle messze, azonban felfújja magát, és úgy dönt, hogy egy tea elkészítését akkor is megoldja Luninari vagy egy szolgáló nélkül is. Tovább ügyetlenkedik hát, és hallgatja közben a meghökkentő hírt Wymnterről, melyet ő nem is akar elhinni, de ahogy korábban sem, most sem kételkedik unokabátyja szavában.*
- De akkor édesanyád… *Nem folytatja a mondatot, csak megrökönyödve eszmél rá, hogy Drameiloten édesanyja házasságon kívül folytatott viszonyt egy másik férfival, ami bizony köztük olyan, mint egy főbenjáró bűn. Amit pedig ezután tettek a gyermekekkel, azt Eeyr bocsássa meg nekik, de most úgy érzi, hogy ő maga nem fogja tudni.*
- Hogy tehettek ilyet… *Sziszegi.* De mondd, hogy erről senki más nem tud a családon kívül! Ugye nem? *Nagyon reméli, mert ha ez az eset szóbeszédek alapja lenne, akkor bizony a Sayqueves név hatalmas csorbát szenvedne, még akkor is, ha az új nemesi világ már más, mint a régi. Két kérdése volna, melyek közül az elsőt fel sem kell tennie, anélkül is megtudja, hogy akkor hol van most és milyen sorsra jutott a valódi Sayqueves lány.*
- Pedig nem érdemli meg a szegénységet. Ő nem tehet róla, hogy így bántak vele. Eeyr segítse meg szegényt! Hogy derült ki? *Teszi fel a második kérdését, miközben annak a valaminek, amit kotyvaszt, már egészen kezd tea színe is lenni. Hogy finom lesz-e, azt nem tudja, majd kiderül.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.26 18:10:08
499. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-26 09:46:34
Üzenet elküldve: 2025-08-26 09:46:34
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* Örül neki, hogy Alenia hisz neki, hogy nem kell bizonygassa, ő bizony Arthenior alapkövét is odébb rakta volna, ha tudja, az alatt rejtőzik valamelyik rokona. Persze nem mindig gondolkodott így, de mióta úgy tudja, hogy mindenki rajta kívül halott, azóta felértékelte kicsit a Sayqueves név értékét. Már csak azért is, mert nem bánná, ha rajta lenne a teher, hogy kihal a családfa, vagy folytatódik.
Hamar megegyeznek abban, hogy bizony Aleniának szolgálóra van szüksége, és Drameiloten már gondolkodik is, hogy ki lenne a legalkalmasabb. Bármennyire is zavarja, minden észérv és indok amellett szól, hogy legújabb házvezetőnőjét bocsássa a lány segítségére. Egyrészt mert fajtársak, másrészt mert ő is nő, korban is nagyjából hasonlóak, és tiszteletlen lenne a régóta őt szolgáló férfiakkal és nőkkel szemben, ha egyszer csak másik házhoz rendelné őket. Meg is jegyzi magában, hogy ezt megemlíti majd Amaziana számára, amint hazaér. Ügyes nő, nagy segítség lesz unokahúga számára. Aztán ha ő itt van, akkor már könnyedén vehetnek fel újabb és újabb segítőket. Persze még nem tudja, hogy ennek az anyagi terhét ő fogja viselni.
A csendet megtörve felhozza Wymnter történetét, és most nagyot sóhajt, talán már sokadszor, mielőtt belekezdene. *
- Mint kiderült, anyámnak volt egy titka, amit apám szörnyűvé tett. * Kezd bele abba, hogy elmesélje. * Amikor Wymnter született, ugyan akkor szült egy szolgálónk is. Csak az volt a különbség, hogy anyám gyermeke fél-elf volt, a szolgálóké pedig rendes elf. Nem tudom, hogy apámmal hogyan beszélték meg ezt a dolgot, de azt tudom, hogy a makulátlan hírnevük fenntartása miatt döntöttek úgy, ahogy. Megvették a szolgáló lányát, és a sajátjukat odaadták neki. Fenntartották a látszatot, hogy tökéletesek. Wymnter szolgálók gyermeke, aki Sayquevesként nevelkedett, mert azt mondták neki, hogy az. A féltestvérem pedig a szántókon él a családjával, szegénységben. Felajánlottam neki, hogy magamhoz veszem, de hallani se akart róla.
//Nem vagyok egyedül//
* Örül neki, hogy Alenia hisz neki, hogy nem kell bizonygassa, ő bizony Arthenior alapkövét is odébb rakta volna, ha tudja, az alatt rejtőzik valamelyik rokona. Persze nem mindig gondolkodott így, de mióta úgy tudja, hogy mindenki rajta kívül halott, azóta felértékelte kicsit a Sayqueves név értékét. Már csak azért is, mert nem bánná, ha rajta lenne a teher, hogy kihal a családfa, vagy folytatódik.
Hamar megegyeznek abban, hogy bizony Aleniának szolgálóra van szüksége, és Drameiloten már gondolkodik is, hogy ki lenne a legalkalmasabb. Bármennyire is zavarja, minden észérv és indok amellett szól, hogy legújabb házvezetőnőjét bocsássa a lány segítségére. Egyrészt mert fajtársak, másrészt mert ő is nő, korban is nagyjából hasonlóak, és tiszteletlen lenne a régóta őt szolgáló férfiakkal és nőkkel szemben, ha egyszer csak másik házhoz rendelné őket. Meg is jegyzi magában, hogy ezt megemlíti majd Amaziana számára, amint hazaér. Ügyes nő, nagy segítség lesz unokahúga számára. Aztán ha ő itt van, akkor már könnyedén vehetnek fel újabb és újabb segítőket. Persze még nem tudja, hogy ennek az anyagi terhét ő fogja viselni.
A csendet megtörve felhozza Wymnter történetét, és most nagyot sóhajt, talán már sokadszor, mielőtt belekezdene. *
- Mint kiderült, anyámnak volt egy titka, amit apám szörnyűvé tett. * Kezd bele abba, hogy elmesélje. * Amikor Wymnter született, ugyan akkor szült egy szolgálónk is. Csak az volt a különbség, hogy anyám gyermeke fél-elf volt, a szolgálóké pedig rendes elf. Nem tudom, hogy apámmal hogyan beszélték meg ezt a dolgot, de azt tudom, hogy a makulátlan hírnevük fenntartása miatt döntöttek úgy, ahogy. Megvették a szolgáló lányát, és a sajátjukat odaadták neki. Fenntartották a látszatot, hogy tökéletesek. Wymnter szolgálók gyermeke, aki Sayquevesként nevelkedett, mert azt mondták neki, hogy az. A féltestvérem pedig a szántókon él a családjával, szegénységben. Felajánlottam neki, hogy magamhoz veszem, de hallani se akart róla.
498. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-26 09:16:01
Üzenet elküldve: 2025-08-26 09:16:01
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Hideg tekintete nem rokonának szól, sokkal inkább annak a sok szörnyűségnek és szenvedésnek, melyeket átélt attól kezdve, hogy elrabolták, megkínozták, egészen odáig, hogy levágott karral bolyongott a lázadás közepén az akkori szegénynegyed sikátoraiban, míg valami csoda folytán Eeyr rá nem mosolygott. Nem lehet ezt máshogy túlélni, csak ha gyökerestül tépjük ki a szenvedés okozta heves érzelmek mindegyikét.*
- Egy ideig azt hittem, hogy én is az vagyok. *Motyogja halkan, miközben jólesően bújik el a világ elől a szoros ölelésben.*
- Elhiszem. *Bólint megértően. Senki sem tudta, hogy életben van, nem is akarta, hogy tudják. Magányra volt szüksége, hogy először azt el tudja fogadni, hogy mindent elveszített, ami őt elffé tette, kivéve az életét, melyhez egy időben nem is akart már annyira ragaszkodni.*
- Az nagyon jó lenne. *Mondja már a szolgálók kérdésére, rögtön, hezitálás nélkül elfogadva a segítséget.* Én nagyon nem találom fel magamat a ház körül. *Nevetgél. Azt pedig egyelőre a békesség kedvéért elhallgatja, hogy nem is feltétlenül ideje nincs szolgálókat bérelni, hanem pénze. Az árvaház fenntartása sem olcsó mulatság, de mostanában minden aranyát leginkább arra teszi félre, hogy elkerülhesse Intath haragját.*
- Rendben, ha megtalálom, hogy hová tette Luninari a tejet. *A kérés furcsán érinti, egy pillanatra valóban megalázónak érzi, hogy úgy szólnak hozzá, mint egy szolgálóhoz, de lenyeli ezt az érzést és el is indulna a maga ügyetlenségével teát készíteni, Drameiloten azonban végül nem akarja egyedül hagyni.*
- Hát, rendben. *Nem a segítség, hanem a hirtelen faggatózás miatt feszeng kissé, és nem is kezd bele rögtön a történetbe, csendben lépked a férfi társaságában a konyha felé, melyet hamarosan újra ő tör meg. A hír első fele megnyugtató, de a második letaglózza.*
- Tessék? Hogy érted, hogy Wymnter nem a rokonunk? *Kapja tekintetét a másikra, mintha csak valami szörnyűséget hallott volna.*
//Nem vagyok egyedül//
*Hideg tekintete nem rokonának szól, sokkal inkább annak a sok szörnyűségnek és szenvedésnek, melyeket átélt attól kezdve, hogy elrabolták, megkínozták, egészen odáig, hogy levágott karral bolyongott a lázadás közepén az akkori szegénynegyed sikátoraiban, míg valami csoda folytán Eeyr rá nem mosolygott. Nem lehet ezt máshogy túlélni, csak ha gyökerestül tépjük ki a szenvedés okozta heves érzelmek mindegyikét.*
- Egy ideig azt hittem, hogy én is az vagyok. *Motyogja halkan, miközben jólesően bújik el a világ elől a szoros ölelésben.*
- Elhiszem. *Bólint megértően. Senki sem tudta, hogy életben van, nem is akarta, hogy tudják. Magányra volt szüksége, hogy először azt el tudja fogadni, hogy mindent elveszített, ami őt elffé tette, kivéve az életét, melyhez egy időben nem is akart már annyira ragaszkodni.*
- Az nagyon jó lenne. *Mondja már a szolgálók kérdésére, rögtön, hezitálás nélkül elfogadva a segítséget.* Én nagyon nem találom fel magamat a ház körül. *Nevetgél. Azt pedig egyelőre a békesség kedvéért elhallgatja, hogy nem is feltétlenül ideje nincs szolgálókat bérelni, hanem pénze. Az árvaház fenntartása sem olcsó mulatság, de mostanában minden aranyát leginkább arra teszi félre, hogy elkerülhesse Intath haragját.*
- Rendben, ha megtalálom, hogy hová tette Luninari a tejet. *A kérés furcsán érinti, egy pillanatra valóban megalázónak érzi, hogy úgy szólnak hozzá, mint egy szolgálóhoz, de lenyeli ezt az érzést és el is indulna a maga ügyetlenségével teát készíteni, Drameiloten azonban végül nem akarja egyedül hagyni.*
- Hát, rendben. *Nem a segítség, hanem a hirtelen faggatózás miatt feszeng kissé, és nem is kezd bele rögtön a történetbe, csendben lépked a férfi társaságában a konyha felé, melyet hamarosan újra ő tör meg. A hír első fele megnyugtató, de a második letaglózza.*
- Tessék? Hogy érted, hogy Wymnter nem a rokonunk? *Kapja tekintetét a másikra, mintha csak valami szörnyűséget hallott volna.*
497. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-26 01:07:16
Üzenet elküldve: 2025-08-26 01:07:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* A hideg tekintet, és a hirtelen hárítás hatására a férfi is észbe kap, és felül kerekedik a kezdeti sokkhatáson. Nem kérdez hát tovább, és magára erőlteti a tapintat álcáját, kíváncsiságát megtartva magának. Odabent aztán újabb meglepetés éri, ahogy rokona arról mesél, milyen élmény volt a visszatérése. Most rajta a sor, hogy minden udvari normát, joviális modoroskodást kidobjon az ablakon, és szoros ölelésbe zárja a lányt. *
- Drága Alenia, szörnyű lehetett, egyedül, magányosan, miközben azt hitted, hogy már mindenki halott. Hidd el, ha tudtam volna, ha bármi jelét látom, hogy életben vagy, felkereslek. * Suttogja halkan, könnyes szemmel. Bele se mer gondolni, hogy milyen fájdalmas lehetett az a magány, amit át kellett éljen.
A ló említésére csak legyint, már bánja, hogy ilyesmiről panaszkodott, mikor sokkal nagyobb fájdalmak és gondok vannak terítéken. Azt egyelőre nem ismeri el, hogy most először jár Selyemrévben.
Arra, hogy miért nincs senki, aki az út porától szennyes kabátot lesegítené róla, hamar magyarázatot kap. Elkerekedik a tekintete, kezét a szája elé tartva, mert bizony az is nyitva marad. *
- Skandalum! Hogy egy ilyen fiatal hölgy egyedül egy ekkora házban, ráadásul egy Sayqueves szolgálók nélkül! Alenia, drága unokahúgom, kérlek engedd, hogy segítsek ebben! Szívesen rendelkezésedre bocsájtom néhány szolgálómat, amíg nem találunk neked újakat. * Tesz hirtelen támadt nagylelkű ajánlatot, bár be kell lássa, hogy nem sokkal gyorsabb a birtokról ide költöztetni néhány segítőt, mint a városban újakat felfogadni.
Természetesen engedi, nem bánja, hogy karon fogva vezetik bentebb. Eszébe jut, amikor a bálokban hasonlóan táncoltak, persze nem egymással. Szép idők voltak azok, amik talán már sosem jönnek vissza. *
- Köszönöm, Alenia. Cukor nélkül, tejjel, ha kérhetem. * Válaszol a nőnek, mert úgy gondolja ha visszautasítaná az ajánlatot az nagyobb sértés lenne, mintha útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy hogyan is issza. Persze ez csak egy pillanatig tart, mert alig, hogy helyet foglal, fel is pattan, mintha parázsba ült volna. *
- Az istenekre, nem fogok itt ülni egy hagyni, hogy kiszolgálj, mint valami modoros urat. Ha megengeded, veled tartanék. És közben mesélj, mondj el mindent, kezdd a kellemessel, a visszatéréseddel, és én is így fogok tenni. * Jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon, majd átgondolva a dolgot rájön, hogy talán nem sok kellemes dolgot hallgat most unokatestvérétől. *
- A fenébe is, kezdem én. Wymnter amennyire tudom él és jól van, de nem a rokonunk. * Mondja ki a legnagyobb hírt, ami az eszébe jut, felfedve, hogy húga nem is a húga. *
//Nem vagyok egyedül//
* A hideg tekintet, és a hirtelen hárítás hatására a férfi is észbe kap, és felül kerekedik a kezdeti sokkhatáson. Nem kérdez hát tovább, és magára erőlteti a tapintat álcáját, kíváncsiságát megtartva magának. Odabent aztán újabb meglepetés éri, ahogy rokona arról mesél, milyen élmény volt a visszatérése. Most rajta a sor, hogy minden udvari normát, joviális modoroskodást kidobjon az ablakon, és szoros ölelésbe zárja a lányt. *
- Drága Alenia, szörnyű lehetett, egyedül, magányosan, miközben azt hitted, hogy már mindenki halott. Hidd el, ha tudtam volna, ha bármi jelét látom, hogy életben vagy, felkereslek. * Suttogja halkan, könnyes szemmel. Bele se mer gondolni, hogy milyen fájdalmas lehetett az a magány, amit át kellett éljen.
A ló említésére csak legyint, már bánja, hogy ilyesmiről panaszkodott, mikor sokkal nagyobb fájdalmak és gondok vannak terítéken. Azt egyelőre nem ismeri el, hogy most először jár Selyemrévben.
Arra, hogy miért nincs senki, aki az út porától szennyes kabátot lesegítené róla, hamar magyarázatot kap. Elkerekedik a tekintete, kezét a szája elé tartva, mert bizony az is nyitva marad. *
- Skandalum! Hogy egy ilyen fiatal hölgy egyedül egy ekkora házban, ráadásul egy Sayqueves szolgálók nélkül! Alenia, drága unokahúgom, kérlek engedd, hogy segítsek ebben! Szívesen rendelkezésedre bocsájtom néhány szolgálómat, amíg nem találunk neked újakat. * Tesz hirtelen támadt nagylelkű ajánlatot, bár be kell lássa, hogy nem sokkal gyorsabb a birtokról ide költöztetni néhány segítőt, mint a városban újakat felfogadni.
Természetesen engedi, nem bánja, hogy karon fogva vezetik bentebb. Eszébe jut, amikor a bálokban hasonlóan táncoltak, persze nem egymással. Szép idők voltak azok, amik talán már sosem jönnek vissza. *
- Köszönöm, Alenia. Cukor nélkül, tejjel, ha kérhetem. * Válaszol a nőnek, mert úgy gondolja ha visszautasítaná az ajánlatot az nagyobb sértés lenne, mintha útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy hogyan is issza. Persze ez csak egy pillanatig tart, mert alig, hogy helyet foglal, fel is pattan, mintha parázsba ült volna. *
- Az istenekre, nem fogok itt ülni egy hagyni, hogy kiszolgálj, mint valami modoros urat. Ha megengeded, veled tartanék. És közben mesélj, mondj el mindent, kezdd a kellemessel, a visszatéréseddel, és én is így fogok tenni. * Jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon, majd átgondolva a dolgot rájön, hogy talán nem sok kellemes dolgot hallgat most unokatestvérétől. *
- A fenébe is, kezdem én. Wymnter amennyire tudom él és jól van, de nem a rokonunk. * Mondja ki a legnagyobb hírt, ami az eszébe jut, felfedve, hogy húga nem is a húga. *
496. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-25 18:02:58
Üzenet elküldve: 2025-08-25 18:02:58
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Az utolsó fekete ital//
*Széles mosollyal az arcán sétál végig Selyemrév utcáin, ugyanis a rikkancsok egy számára ugyan nem meglepő, mégis érdekes hírrel szolgálnak, miszerint Pashthra Sungo'rol igazságot szolgáltatott a Király névre hallgató, köztörvényes bűnöző ügyében. Mosolyt ugyan nem pont ezért csal az arcára, de a lehető legjobbkor jött számára a hír, mert így azt jelentheti majd be Orthus Morthimernek, hogy egy a város tiszteletében álló harcost sikerült megnyernie arra a feladatra, hogy a Sub Rosa Panzió biztonságáért kezeskedjen.
A járást már egyébként jól ismeri a kereskedő új kúriájához, így az odavezető utat most már sokkal rövidebb idő alatt teszi meg, mint amire eddig szüksége volt, bár az is igaz, hogy sokkalta kényelmesebben érezte magát, mikor hintóval utazhatott, de az sajnos most nem áll rendelkezésére. Ahogy a házhoz ér, arra lesz figyelmes, hogy Orthus komornyikja épp a ház ajtajában búcsúztat egy hófehér hajú, igazán szemrevaló hölgyet.*
~Nocsak, Morthimer úr, hát minden nővel jó kapcsolatot akar ápolni ebben a városban?~ *Magában mosolyogja meg a dolgot, majd mindenféle feszélyezettség nélkül lép közelebb a pároshoz, és először az elf felé fordul, hogy üdvözölje.*
- Kellemes napot kívánok, kisasszony! *Megejt egy kedves mosolyt, majd azzal a lendülettel tekintete az általa már jól ismert komornyikra vándorol.*
- Kérem, jelentse be Morthimer úrnak, hogy Naerice művésznő megérkezett! *Nem teszi hozzá, hogy milyen ügyben keresi a ház urát, hisz szerinte erre már nincs szükség. A kúria személyzete már őt is nagyon jól ismerheti, ideje elfelejteniük ezeket a felesleges köröket. Orthus számít rá, és nem is hívatlanul érkezett, ennyi a lényeg. Persze, ha a komornyiknak még volna elintéznivalója hosszúéletű nővel, akkor türelmesen vár a sorára.*
*Széles mosollyal az arcán sétál végig Selyemrév utcáin, ugyanis a rikkancsok egy számára ugyan nem meglepő, mégis érdekes hírrel szolgálnak, miszerint Pashthra Sungo'rol igazságot szolgáltatott a Király névre hallgató, köztörvényes bűnöző ügyében. Mosolyt ugyan nem pont ezért csal az arcára, de a lehető legjobbkor jött számára a hír, mert így azt jelentheti majd be Orthus Morthimernek, hogy egy a város tiszteletében álló harcost sikerült megnyernie arra a feladatra, hogy a Sub Rosa Panzió biztonságáért kezeskedjen.
A járást már egyébként jól ismeri a kereskedő új kúriájához, így az odavezető utat most már sokkal rövidebb idő alatt teszi meg, mint amire eddig szüksége volt, bár az is igaz, hogy sokkalta kényelmesebben érezte magát, mikor hintóval utazhatott, de az sajnos most nem áll rendelkezésére. Ahogy a házhoz ér, arra lesz figyelmes, hogy Orthus komornyikja épp a ház ajtajában búcsúztat egy hófehér hajú, igazán szemrevaló hölgyet.*
~Nocsak, Morthimer úr, hát minden nővel jó kapcsolatot akar ápolni ebben a városban?~ *Magában mosolyogja meg a dolgot, majd mindenféle feszélyezettség nélkül lép közelebb a pároshoz, és először az elf felé fordul, hogy üdvözölje.*
- Kellemes napot kívánok, kisasszony! *Megejt egy kedves mosolyt, majd azzal a lendülettel tekintete az általa már jól ismert komornyikra vándorol.*
- Kérem, jelentse be Morthimer úrnak, hogy Naerice művésznő megérkezett! *Nem teszi hozzá, hogy milyen ügyben keresi a ház urát, hisz szerinte erre már nincs szükség. A kúria személyzete már őt is nagyon jól ismerheti, ideje elfelejteniük ezeket a felesleges köröket. Orthus számít rá, és nem is hívatlanul érkezett, ennyi a lényeg. Persze, ha a komornyiknak még volna elintéznivalója hosszúéletű nővel, akkor türelmesen vár a sorára.*
495. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-25 18:02:34
Üzenet elküldve: 2025-08-25 18:02:34
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Valóban nem a szokásos nemesi fogadtatásban részesülhet az oly' reménykedve várt rokon. Nem egy komornyik nyit ajtót, és még csak nem is kell hosszú perceket az előtérben várakoznia, hogy a ház úrnője hajlandó legyen letipegni az emeletről. Alenia maga lép ki a házból, és veti magát azzal a lendülettel Drameiloten karjai közé, mikor meglátja őt. A férfi első mondatára aztán kissé hűvös, már-már érzelmektől mentes, mégis fájdalmas tekintettel pillant fel rá.*
- Azt hiszem, minden igaz lehetett, amit hallottál, kivéve, hogy meghaltam, de ez egy hosszú és bonyolult történet. *Tudja, hogy mire céloz másodunokatestvére, de ez nem egy olyan történet, amit egy perc alatt el tudna mesélni, és nem is az ajtóban akar belefogni. Miután észrevette, hogy egyáltalán nem viselkedik kisasszonyhoz méltó módon, visszafogja magát, és beengedi vendégét a házba, ahol továbbra sem siet egyetlen szolgáló sem oda hozzájuk, hogy kiszolgálja őket.*
- Én is pontosan ugyanezt hittem. Az egész családom úgy tudta, hogy meghaltam, de mikor visszajöttem, az a rémálom fogadott, hogy valójában én vagyok életben egyedül. ~Ha mégsem, és Aleimord él, az maga a csoda…~ *A biztonságos utak emltésére rögtön egy újabb emlék villan az elméjébe, amikor is Amon Ruadhra tartva megtámadták a hintóját, de szerencsére akkor volt, aki megvédje. Örömmel hallja, hogy ilyesmitől most már nem kell tartani.*
- Gyalog meghiszem azt! De… miért nem hoztad el a lovadat idáig? Elfért volna. *Nevet visszafogottan a dolgon, de az, hogy mennyire kényelmetlenül érzi magát rokona amiatt, hogy senki sem veszi el tőle a kabátját, elkerüli a figyelmét.*
- Jól vagyok, köszönöm, de ha mindent tudni akarsz, az tényleg hosszú. Azt hiszem jobb lesz, ha előbb kényelembe helyezzük magunkat. Most egyedül vagyok itthon, szolgálók pedig egyelőre még nincsenek. Nem volt időm még foglalkozni velük, annyi feladat zúdult a nyakamba, hogy azt sem tudom, hol áll a fejem. Szabad? *Ha Drameiloten megengedi, akkor lágyan belékarolva vezeti őt beljebb az épületbe, egy tágas nappaliba, ahol egy nagyobbacska asztal körül kényelmes, puha, aranyozott szegélyű, hófehér ülőalkalmatosságok várják őket.*
- Foglalj csak helyet! Hozok egy kis teát. *Unokabátyjának rendkívül furcsán hangozhatnak ezek a szavak, és hogy ő akarja személyesen kiszolgálni a vendéget, melyből, habár még Alenia semmit nem mesélt, következtethet arra, hogy a lány élete ugyan a megfelelő mederben folyik, de még bőven van teendője, míg visszakaphat majd mindent, ami a rangja alapján járna neki.*
//Nem vagyok egyedül//
*Valóban nem a szokásos nemesi fogadtatásban részesülhet az oly' reménykedve várt rokon. Nem egy komornyik nyit ajtót, és még csak nem is kell hosszú perceket az előtérben várakoznia, hogy a ház úrnője hajlandó legyen letipegni az emeletről. Alenia maga lép ki a házból, és veti magát azzal a lendülettel Drameiloten karjai közé, mikor meglátja őt. A férfi első mondatára aztán kissé hűvös, már-már érzelmektől mentes, mégis fájdalmas tekintettel pillant fel rá.*
- Azt hiszem, minden igaz lehetett, amit hallottál, kivéve, hogy meghaltam, de ez egy hosszú és bonyolult történet. *Tudja, hogy mire céloz másodunokatestvére, de ez nem egy olyan történet, amit egy perc alatt el tudna mesélni, és nem is az ajtóban akar belefogni. Miután észrevette, hogy egyáltalán nem viselkedik kisasszonyhoz méltó módon, visszafogja magát, és beengedi vendégét a házba, ahol továbbra sem siet egyetlen szolgáló sem oda hozzájuk, hogy kiszolgálja őket.*
- Én is pontosan ugyanezt hittem. Az egész családom úgy tudta, hogy meghaltam, de mikor visszajöttem, az a rémálom fogadott, hogy valójában én vagyok életben egyedül. ~Ha mégsem, és Aleimord él, az maga a csoda…~ *A biztonságos utak emltésére rögtön egy újabb emlék villan az elméjébe, amikor is Amon Ruadhra tartva megtámadták a hintóját, de szerencsére akkor volt, aki megvédje. Örömmel hallja, hogy ilyesmitől most már nem kell tartani.*
- Gyalog meghiszem azt! De… miért nem hoztad el a lovadat idáig? Elfért volna. *Nevet visszafogottan a dolgon, de az, hogy mennyire kényelmetlenül érzi magát rokona amiatt, hogy senki sem veszi el tőle a kabátját, elkerüli a figyelmét.*
- Jól vagyok, köszönöm, de ha mindent tudni akarsz, az tényleg hosszú. Azt hiszem jobb lesz, ha előbb kényelembe helyezzük magunkat. Most egyedül vagyok itthon, szolgálók pedig egyelőre még nincsenek. Nem volt időm még foglalkozni velük, annyi feladat zúdult a nyakamba, hogy azt sem tudom, hol áll a fejem. Szabad? *Ha Drameiloten megengedi, akkor lágyan belékarolva vezeti őt beljebb az épületbe, egy tágas nappaliba, ahol egy nagyobbacska asztal körül kényelmes, puha, aranyozott szegélyű, hófehér ülőalkalmatosságok várják őket.*
- Foglalj csak helyet! Hozok egy kis teát. *Unokabátyjának rendkívül furcsán hangozhatnak ezek a szavak, és hogy ő akarja személyesen kiszolgálni a vendéget, melyből, habár még Alenia semmit nem mesélt, következtethet arra, hogy a lány élete ugyan a megfelelő mederben folyik, de még bőven van teendője, míg visszakaphat majd mindent, ami a rangja alapján járna neki.*
494. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-25 01:51:56
Üzenet elküldve: 2025-08-25 01:51:56
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő után//
*Dalaf nem nézi jó szemmel, hogy a nő ennyire emlegeti a lánya előtt a munkáját. Nixomia biztosan nagyon elégedettnek fogja viszont magát érezni, mert pontosan látszik a férfi minden vonásán mit is gondol a nemes úrnő kis játékáról. A húr viszont akkor feszül teljesen túl, amikor a kislányát kezdik el mocskolni*
- Kicsim most kicsit befogom a füledet, jó? Nixomia úrnővel rájöttem, hogy titkos, elintézetlen ügyünk van még. Ne haragudj! *A férfi ezzel befogja a lánya füleit és egészen közel lép ahhoz a lóhoz. Innen elég, csak suttognia a szőkének*
- Hagyja békén a lányomat, Nixomia! Neki semmi köze nincs ehhez az egészhez. Teljesen tiszta a lelke. Érti ezt? Ne vonja őt bele! Nem, olyan mint én, egyszerűen csak szereti az apját. Alig van családja, persze, hogy engem istenít! Én pedig nem fogom hagyni, hogy összetörje a lányom lelkét. Mert biztosíthatom, hogy az apja is mindennél jobban szereti őt. Most, hogy már beígérte neki azt a lovat, nem akarom tőle megtiltani, de elmegyek innen vele, ha azzal megvédem őt. Kérem, fejezze be! Ne hozzon, ilyen nehéz helyzetbe! A lányom érzéseivel játszadozik. *Amennyiben Nixomia lepillant, láthatja, hogy a kislány ajka lefelé kunkorodik és a korábbi fény, ami a szemében ragyogott, amikor az apjával játszott az út mentén, az bizony már eltűnt onnan* Nem bírom szomorúnak látni Fricét. Mit kell azért tennem, hogy rendbetegye a lányom kedvét?
//A kikötő után//
*Dalaf nem nézi jó szemmel, hogy a nő ennyire emlegeti a lánya előtt a munkáját. Nixomia biztosan nagyon elégedettnek fogja viszont magát érezni, mert pontosan látszik a férfi minden vonásán mit is gondol a nemes úrnő kis játékáról. A húr viszont akkor feszül teljesen túl, amikor a kislányát kezdik el mocskolni*
- Kicsim most kicsit befogom a füledet, jó? Nixomia úrnővel rájöttem, hogy titkos, elintézetlen ügyünk van még. Ne haragudj! *A férfi ezzel befogja a lánya füleit és egészen közel lép ahhoz a lóhoz. Innen elég, csak suttognia a szőkének*
- Hagyja békén a lányomat, Nixomia! Neki semmi köze nincs ehhez az egészhez. Teljesen tiszta a lelke. Érti ezt? Ne vonja őt bele! Nem, olyan mint én, egyszerűen csak szereti az apját. Alig van családja, persze, hogy engem istenít! Én pedig nem fogom hagyni, hogy összetörje a lányom lelkét. Mert biztosíthatom, hogy az apja is mindennél jobban szereti őt. Most, hogy már beígérte neki azt a lovat, nem akarom tőle megtiltani, de elmegyek innen vele, ha azzal megvédem őt. Kérem, fejezze be! Ne hozzon, ilyen nehéz helyzetbe! A lányom érzéseivel játszadozik. *Amennyiben Nixomia lepillant, láthatja, hogy a kislány ajka lefelé kunkorodik és a korábbi fény, ami a szemében ragyogott, amikor az apjával játszott az út mentén, az bizony már eltűnt onnan* Nem bírom szomorúnak látni Fricét. Mit kell azért tennem, hogy rendbetegye a lányom kedvét?
493. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-24 22:49:42
Üzenet elküldve: 2025-08-24 22:49:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* Arra számít, hogy egy szolgáló fog ajtót nyitni neki, akinek majd szépen elmondja, hogy miért érkezett. Ehelyett hirtelen egy nő ölelésében találja magát, és egy pillanatig a lélegzetét is visszafojtja, mire rájön, hogy mi történik. Boldogan viszonozza a rég nem látott rokon ölelését, majd hátrébb lép, hogy jobban meg tudja nézni magának. *
- Alenia! Olyan szörnyű dolgokat hallottam rólad... de úgy látom, az idő kegyes volt hozzád, és a híresztelések nagyja talán rosszmájú pletyka volt csupán. * Mondja, és akaratlanul is a nő jobb karjára pillant. Láthatóan a férfi nem követeli meg a teljes udvari etikettet, és nem korholja a nőt csupán azért, mert egy ilyen érzelmes pillanatban hagyta, hogy őszintén reagáljon a megjelenésére. *
- Valóban megkaptam a leveled. Nem is tudod, hogy mekkora boldogsággal olvastam! Azt hittem, hogy én maradtam az utolsó élő Sayqueves. De hát itt vagy te is! Eeyrnek legyen hála, hiszen élsz, és tényleg te vagy az. * Bár örömkönnyeket nem hullat, arcán látszik, hogy tényleg őszintén boldog annak, hogy viszont láthat végre még valakit a családjukból. *
- Otthonról jöttem. * Válaszolja a kérdésre. * Szerencsére minden rendben volt, az utóbbi időben egész biztonságosak az utak. A lovamat kikötöttem az istállóban, onnantól gyalogoltam. Ez a Selyemrév borzalmasan messze van. * Panaszkodja, hiszen most, hogy már letudták az egymásnak való örülést, ilyet is lehet, jó nemeshez illő módon. Természetesen befárad, ahol rögtön azt keresi, hogy kinek is adhatná át köpenyét. Mivel ilyet nem lát, úgy dönt, hogy egyelőre magán hagyja, hacsak a házigazda fel nem ismeri a nézelődés tárgyát. *
- De ne rólam beszéljünk, tudni akarok mindent, hogy mi történt veled. Egyáltalán, jól vagy?
//Nem vagyok egyedül//
* Arra számít, hogy egy szolgáló fog ajtót nyitni neki, akinek majd szépen elmondja, hogy miért érkezett. Ehelyett hirtelen egy nő ölelésében találja magát, és egy pillanatig a lélegzetét is visszafojtja, mire rájön, hogy mi történik. Boldogan viszonozza a rég nem látott rokon ölelését, majd hátrébb lép, hogy jobban meg tudja nézni magának. *
- Alenia! Olyan szörnyű dolgokat hallottam rólad... de úgy látom, az idő kegyes volt hozzád, és a híresztelések nagyja talán rosszmájú pletyka volt csupán. * Mondja, és akaratlanul is a nő jobb karjára pillant. Láthatóan a férfi nem követeli meg a teljes udvari etikettet, és nem korholja a nőt csupán azért, mert egy ilyen érzelmes pillanatban hagyta, hogy őszintén reagáljon a megjelenésére. *
- Valóban megkaptam a leveled. Nem is tudod, hogy mekkora boldogsággal olvastam! Azt hittem, hogy én maradtam az utolsó élő Sayqueves. De hát itt vagy te is! Eeyrnek legyen hála, hiszen élsz, és tényleg te vagy az. * Bár örömkönnyeket nem hullat, arcán látszik, hogy tényleg őszintén boldog annak, hogy viszont láthat végre még valakit a családjukból. *
- Otthonról jöttem. * Válaszolja a kérdésre. * Szerencsére minden rendben volt, az utóbbi időben egész biztonságosak az utak. A lovamat kikötöttem az istállóban, onnantól gyalogoltam. Ez a Selyemrév borzalmasan messze van. * Panaszkodja, hiszen most, hogy már letudták az egymásnak való örülést, ilyet is lehet, jó nemeshez illő módon. Természetesen befárad, ahol rögtön azt keresi, hogy kinek is adhatná át köpenyét. Mivel ilyet nem lát, úgy dönt, hogy egyelőre magán hagyja, hacsak a házigazda fel nem ismeri a nézelődés tárgyát. *
- De ne rólam beszéljünk, tudni akarok mindent, hogy mi történt veled. Egyáltalán, jól vagy?
492. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-24 22:32:55
Üzenet elküldve: 2025-08-24 22:32:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*A napok telnek, de egy sem múlik el anélkül, hogy ne gondolna az elküldött levélre, melyről mindeddig még nem érkezett se hír se válasz. Sok minden megfordult már a fejében, attól kezdve, hogy még nem ért oda a levél, addig, hogy Drameiloten egyáltalán nem kapta meg, vagy csak nem akar rá válaszolni. Persze, mindezekre csak azért gondol, mert túlzottan is aggódik amiatt, hogy az a remény, melyről úgy szeretné, ha valósággá válna, az idő múlásával csak úgy szertefoszlik.
Szolgálói még nincsenek, az árvaház és Szarvasliget ügye miatt egyelőre nem volt ideje ezzel foglalkozni, így addig Luninari intéz neki mindent, de ő most épp nincs itthon, ezért személyesen megy ajtót nyitni egy számára mindennaposnak mondható, elegáns, arany-fehér színű nemesi ruhában, melyhez haját kiengedve, benne fonatokkal díszítve hordja.
Ahogy az ajtó nyílik, rögtön felismeri a férfit, mégsem akar hinni a szemének. A nemesség fénykorában nem találkoztak sokat egymással, csupán a kötelező bálok mindegyikén váltottak néhány szót, de most mégis úgy megörül rokonának, hogy gondolkodás nélkül lép elé és öleli át szorosan, miközben a heves érzelmek felszínre törésével a könnyei is elerednek.*
- Drameiloten! Hát eljöttél. Itt vagy. *Boldogan pillant fel a nála jóval magasabb férfire, nem is törődve azzal, hogy könnyes az arca.*
- Gyere, kerülj csak beljebb! Úgy örülök, hogy itt vagy! Ezek szerint megkaptad a levelem, és… *Hirtelen abbahagyja a beszédet, mert úgy érzi, hogy túl gyorsan támadta le az érkező vendéget.*
- Elnézést, nem akartam udvariatlan lenni. *Mondja, hisz a tisztelet és az udvariasság az ő világukban még rokonok közt is alapelvárás volt, s neveltetéséből fakadóan számára mind a mai napig az, ő pedig szégyelli is magát, ugyanis nem viselkedett túl udvariasan.*
- Honnan érkeztél? Minden rendben volt az úton? *Tesz fel megnyugodva most már megszokottabb kérdéseket, melyek el szoktak hangzani egy ilyen találkozó alkalmával. Ha a férfi közben belép, akkor be is csukja maguk mögött az ajtót.*
//Nem vagyok egyedül//
*A napok telnek, de egy sem múlik el anélkül, hogy ne gondolna az elküldött levélre, melyről mindeddig még nem érkezett se hír se válasz. Sok minden megfordult már a fejében, attól kezdve, hogy még nem ért oda a levél, addig, hogy Drameiloten egyáltalán nem kapta meg, vagy csak nem akar rá válaszolni. Persze, mindezekre csak azért gondol, mert túlzottan is aggódik amiatt, hogy az a remény, melyről úgy szeretné, ha valósággá válna, az idő múlásával csak úgy szertefoszlik.
Szolgálói még nincsenek, az árvaház és Szarvasliget ügye miatt egyelőre nem volt ideje ezzel foglalkozni, így addig Luninari intéz neki mindent, de ő most épp nincs itthon, ezért személyesen megy ajtót nyitni egy számára mindennaposnak mondható, elegáns, arany-fehér színű nemesi ruhában, melyhez haját kiengedve, benne fonatokkal díszítve hordja.
Ahogy az ajtó nyílik, rögtön felismeri a férfit, mégsem akar hinni a szemének. A nemesség fénykorában nem találkoztak sokat egymással, csupán a kötelező bálok mindegyikén váltottak néhány szót, de most mégis úgy megörül rokonának, hogy gondolkodás nélkül lép elé és öleli át szorosan, miközben a heves érzelmek felszínre törésével a könnyei is elerednek.*
- Drameiloten! Hát eljöttél. Itt vagy. *Boldogan pillant fel a nála jóval magasabb férfire, nem is törődve azzal, hogy könnyes az arca.*
- Gyere, kerülj csak beljebb! Úgy örülök, hogy itt vagy! Ezek szerint megkaptad a levelem, és… *Hirtelen abbahagyja a beszédet, mert úgy érzi, hogy túl gyorsan támadta le az érkező vendéget.*
- Elnézést, nem akartam udvariatlan lenni. *Mondja, hisz a tisztelet és az udvariasság az ő világukban még rokonok közt is alapelvárás volt, s neveltetéséből fakadóan számára mind a mai napig az, ő pedig szégyelli is magát, ugyanis nem viselkedett túl udvariasan.*
- Honnan érkeztél? Minden rendben volt az úton? *Tesz fel megnyugodva most már megszokottabb kérdéseket, melyek el szoktak hangzani egy ilyen találkozó alkalmával. Ha a férfi közben belép, akkor be is csukja maguk mögött az ajtót.*
491. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-24 21:56:07
Üzenet elküldve: 2025-08-24 21:56:07
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* Alig egy nap telt el azóta, hogy megkapta Alenia levelét. Szinte mindent eldobott, lemondta a találkozóit, és felszabadította a helyet a naptárában, hogy rég nem látott rokonával találkozhasson. A férfi a legszebb ruhájában áll az épület előtt. Igazán kitett magáért, hogy a lehető legjobb benyomást kelthesse, a legfinomabb anyagú selyem ezüstékszerekkel díszítve feszül rajta, pont annyivak, hogy fényűző legyen, de még stílusos. Szám szerint négy ilyen ékszert figyelhet meg a külső szemlélő Drameilotenen. Egy vörös kővel díszített nyakék, több apró, szintén vörös kővel díszített karlánc, a Sayqueves család pecsétgyűrűje, és egy elf szimbólumokkal díszített melltű. Kezében a levelet szorongatja, láthatóan többször átolvasta már, mióta megkapta. Mély lélegzetet vesz, még egyszer végigsimít hosszú haján, és kopogtat az ajtón. Nem tudja, hogy Alenia itthon tartózkodik, vagy éppen távol van. Utóbbi eshetőségre is felkészült, írt ő is egy levelet, de úgy tartotta helyénvalónak, ha személyesen érkezik, és nem levelezés során tudatja unokahúgával, hogy minden a legnagyobb rendben. Miután hármat koppant a kopogtatóval, vár egy ideig, és ha nem érkezik válasz, akkor az ajtónál hagyja a levelet, és úgy indul meg haza. *
//Nem vagyok egyedül//
* Alig egy nap telt el azóta, hogy megkapta Alenia levelét. Szinte mindent eldobott, lemondta a találkozóit, és felszabadította a helyet a naptárában, hogy rég nem látott rokonával találkozhasson. A férfi a legszebb ruhájában áll az épület előtt. Igazán kitett magáért, hogy a lehető legjobb benyomást kelthesse, a legfinomabb anyagú selyem ezüstékszerekkel díszítve feszül rajta, pont annyivak, hogy fényűző legyen, de még stílusos. Szám szerint négy ilyen ékszert figyelhet meg a külső szemlélő Drameilotenen. Egy vörös kővel díszített nyakék, több apró, szintén vörös kővel díszített karlánc, a Sayqueves család pecsétgyűrűje, és egy elf szimbólumokkal díszített melltű. Kezében a levelet szorongatja, láthatóan többször átolvasta már, mióta megkapta. Mély lélegzetet vesz, még egyszer végigsimít hosszú haján, és kopogtat az ajtón. Nem tudja, hogy Alenia itthon tartózkodik, vagy éppen távol van. Utóbbi eshetőségre is felkészült, írt ő is egy levelet, de úgy tartotta helyénvalónak, ha személyesen érkezik, és nem levelezés során tudatja unokahúgával, hogy minden a legnagyobb rendben. Miután hármat koppant a kopogtatóval, vár egy ideig, és ha nem érkezik válasz, akkor az ajtónál hagyja a levelet, és úgy indul meg haza. *
490. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-24 21:22:52
Üzenet elküldve: 2025-08-24 21:22:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
„Drameiloten Sayqueves részére
e.sz. 6893. 9. A színek hava, 2. Tarun
Talán meglep téged a levelem, és abban sem vagyok biztos, hogy eljut hozzád vagy ha el is jut, hiszel-e majd abban, hogy én írtam neked, de nem adhatom fel a reményt, az utolsó szalmaszálba kapaszkodva meg kell bizonyosodnom arról, hogy nem én maradtam egyedül életben a családunkból annak ellenére, hogy mindenki azt hitte, én voltam a lázadás első áldozata. Élek. Eeyrnek hála, élek. Élek, de mégis úgy érzem, nem találom a helyem ebben az új világban, egyedül. A szüleim halottak, a bátyám eltűnt, lehet, hogy ő is meghalt, a múltam pedig olyan ködös, hogy olykor sírni tudnék, amiért nem tudok semmit semmiről.
A jó hír viszont az, hogy Arthenior kezd újra szebb hellyé válni, mint az után a rémálom után. A városvezetés visszavárja a nemeseit és kárpótol is minket a lázadás során elszenvedett károkért. Selyemrév megépült, ahol gyönyörű, új házakat kaptunk, a levelet is innen írom most neked. Tényleg nagyon szép, egész nagy, és igazán kényelmes. A közbiztonság is bizalomra méltó.
Egy szó, mint száz, ha olvasod e soraimat, kérlek, ha tudsz, keress fel Artheniorban! Nagyon sokat jelentene nekem, mert akkor végre tudnám, és megnyugodhatnék, hogy nem vagyok egyedül…
Eeyr áldásával,
Alenia C. Sayqueves”
*Az íróasztalánál ülve, az elfek nyelvén, gyöngybetűkkel írja meg a levelet, melyet, miután elkészült és a tinta is megszáradt rajta, egy a Sayqueves ház pecsétjével ellátott borítékba zár. Későre jár már, így a lezárt boríték egyelőre ott marad az asztalon, ő pedig eloltja a gyertyát, és aludni tér. Másnap juttatja el csak a levelet egy futárnak, és köti a lelkére, hogy mindenképp vigye azt el Drameiloten Sayquevesnek. Azt is elég egyértelműen a szájába rágja, hogy hová kell kézbesíteni a küldeményt. Ezt követően pedig nincs más dolga, mint várni, és reménykedni, hogy a talán egyetlen élő rokona válaszol majd neki. Csodálatos, mesebeli érzés volna, de addig csak a remény él benne, a remény arra, hogy tényleg nincs egyedül.*
//Nem vagyok egyedül//
„Drameiloten Sayqueves részére
e.sz. 6893. 9. A színek hava, 2. Tarun
Talán meglep téged a levelem, és abban sem vagyok biztos, hogy eljut hozzád vagy ha el is jut, hiszel-e majd abban, hogy én írtam neked, de nem adhatom fel a reményt, az utolsó szalmaszálba kapaszkodva meg kell bizonyosodnom arról, hogy nem én maradtam egyedül életben a családunkból annak ellenére, hogy mindenki azt hitte, én voltam a lázadás első áldozata. Élek. Eeyrnek hála, élek. Élek, de mégis úgy érzem, nem találom a helyem ebben az új világban, egyedül. A szüleim halottak, a bátyám eltűnt, lehet, hogy ő is meghalt, a múltam pedig olyan ködös, hogy olykor sírni tudnék, amiért nem tudok semmit semmiről.
A jó hír viszont az, hogy Arthenior kezd újra szebb hellyé válni, mint az után a rémálom után. A városvezetés visszavárja a nemeseit és kárpótol is minket a lázadás során elszenvedett károkért. Selyemrév megépült, ahol gyönyörű, új házakat kaptunk, a levelet is innen írom most neked. Tényleg nagyon szép, egész nagy, és igazán kényelmes. A közbiztonság is bizalomra méltó.
Egy szó, mint száz, ha olvasod e soraimat, kérlek, ha tudsz, keress fel Artheniorban! Nagyon sokat jelentene nekem, mert akkor végre tudnám, és megnyugodhatnék, hogy nem vagyok egyedül…
Eeyr áldásával,
Alenia C. Sayqueves”
*Az íróasztalánál ülve, az elfek nyelvén, gyöngybetűkkel írja meg a levelet, melyet, miután elkészült és a tinta is megszáradt rajta, egy a Sayqueves ház pecsétjével ellátott borítékba zár. Későre jár már, így a lezárt boríték egyelőre ott marad az asztalon, ő pedig eloltja a gyertyát, és aludni tér. Másnap juttatja el csak a levelet egy futárnak, és köti a lelkére, hogy mindenképp vigye azt el Drameiloten Sayquevesnek. Azt is elég egyértelműen a szájába rágja, hogy hová kell kézbesíteni a küldeményt. Ezt követően pedig nincs más dolga, mint várni, és reménykedni, hogy a talán egyetlen élő rokona válaszol majd neki. Csodálatos, mesebeli érzés volna, de addig csak a remény él benne, a remény arra, hogy tényleg nincs egyedül.*
489. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-24 19:07:19
Üzenet elküldve: 2025-08-24 19:07:19
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Az utolsó fekete ital//
*A komornyik valóban sietve megy teljesíteni a parancsot, bár nem annyira a főúri kényelemért, mint inkább kosztért, kvártélyért, a komornyiknak járó presztízsért és magas fizetésért, hiszen Orthus ezt biztosítja a számára. A házban senki más nem kapná meg ezeknek a kulcsoknak egyikét se, még akár átmeneti időre se. Senki másra nem bízná, hogy egy kisebb vagyont csak úgy fogjon meg és vigyen el. Mindezek nagyon is sokat számítanak a komornyiknak, aki egykor nemeseknek szolgált, és úgy hitte, mindig is azt fog - mindaddig, amíg a nemességet el nem törölték, és az ő összes tudása és műveltsége hirtelen már senkinek se kellett.
Orthus eközben szomorúan sóhajt.*
- Igen, pletykából, találgatásból, rémhírkeltésből bőven akad. De semmi kézzelfogható. Én magam se tudok ennél többet, sajnos, így csak remélni merem, hogy nem valami nagy baj közeleg. És persze remélem, hogy a Városi tanács a megfelelő döntések meghozatalán fáradozik, még ha ezt nem is kötik az orrunkra.
*teszi hozzá. Mert attól még, hogy a polgároknak semmit se mondanak, meglehet, hogy komoly munka zajlik. Orthusnak valóban van már némi kapcsolata a tanácssal. Éppen elég ahhoz, hogy tudja: feleslegesen kérne most tőlük tájékoztatást. A legtöbb, amit tehet, hogy felajánlja a segítségét, és ha a tanácstagok úgy látják, hogy tudnák használni, akkor majd érte küldenek.
A megbeszélés végeztével Orthus is felkel ültéből, úgy búcsúztatja el Naesalát.*
- Értem. Nos, ha mégis úgy adódna, hogy ebben vagy másban a segítségemre lenne szüksége, ne habozzon keresni. Így, hogy tudom, egykori városőrrel van dolgom, szívesen a rendelkezésére állok.
*feleli. Ha Naesala mást nem kíván, akkor a komornyik kikíséri és egy főhajtással elbúcsúztatja a ház ajtajában.*
*A komornyik valóban sietve megy teljesíteni a parancsot, bár nem annyira a főúri kényelemért, mint inkább kosztért, kvártélyért, a komornyiknak járó presztízsért és magas fizetésért, hiszen Orthus ezt biztosítja a számára. A házban senki más nem kapná meg ezeknek a kulcsoknak egyikét se, még akár átmeneti időre se. Senki másra nem bízná, hogy egy kisebb vagyont csak úgy fogjon meg és vigyen el. Mindezek nagyon is sokat számítanak a komornyiknak, aki egykor nemeseknek szolgált, és úgy hitte, mindig is azt fog - mindaddig, amíg a nemességet el nem törölték, és az ő összes tudása és műveltsége hirtelen már senkinek se kellett.
Orthus eközben szomorúan sóhajt.*
- Igen, pletykából, találgatásból, rémhírkeltésből bőven akad. De semmi kézzelfogható. Én magam se tudok ennél többet, sajnos, így csak remélni merem, hogy nem valami nagy baj közeleg. És persze remélem, hogy a Városi tanács a megfelelő döntések meghozatalán fáradozik, még ha ezt nem is kötik az orrunkra.
*teszi hozzá. Mert attól még, hogy a polgároknak semmit se mondanak, meglehet, hogy komoly munka zajlik. Orthusnak valóban van már némi kapcsolata a tanácssal. Éppen elég ahhoz, hogy tudja: feleslegesen kérne most tőlük tájékoztatást. A legtöbb, amit tehet, hogy felajánlja a segítségét, és ha a tanácstagok úgy látják, hogy tudnák használni, akkor majd érte küldenek.
A megbeszélés végeztével Orthus is felkel ültéből, úgy búcsúztatja el Naesalát.*
- Értem. Nos, ha mégis úgy adódna, hogy ebben vagy másban a segítségemre lenne szüksége, ne habozzon keresni. Így, hogy tudom, egykori városőrrel van dolgom, szívesen a rendelkezésére állok.
*feleli. Ha Naesala mást nem kíván, akkor a komornyik kikíséri és egy főhajtással elbúcsúztatja a ház ajtajában.*
488. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-24 17:00:41
Üzenet elküldve: 2025-08-24 17:00:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az utolsó fekete ital//
*Ahogy a komornyik azonnal mozdul mestere parancsára, Naesala pillantása végigköveti a férfi szapora lépteit. Van valami idegen abban, hogy valaki ennyire készségesen lót-fut valaki parancsára... de ahogy továbbfűzi a gondolatot, lassan belátja, hogy mégsem annyira ismeretlen számára. A kaszárnyában egyetlen füttyre vagy kurta szóra épp így pattannak talpra a kadétok, és indulnak végrehajtani a parancsot – csak ott a városért, az őrség becsületéért, itt pedig mindössze a főúri kényelemért, s a nagyzoló látszatért.
Orthus szavai aztán a kürtszóra terelik a beszélgetést, s a téma azonnal felkavar benne valami jó ideje elnyomott rossz érzést. Jól emlékszik a napra, mikor a titokzatos hang végigzúgott a városon. Baljós rekedtséggel szólt a távolból, annyiban egészen biztos, hogy nem Artheniorból érkezett. Utána azonban nem érkezett semmilyen hír, tudomása szerint nem mozgósították az őrséget, a tanács sem adott ki közleményt, így arra jutott, valószínűleg semmiségről van szó. Mégis, valami ott motoszkál benne. Hallotta a pletykákat a piacon, a kocsmákban a babonás szóbeszédeket, aggódó találgatásokat szellemekről, istenekről, pusztai népekről. Az emberek bizonytalansága nő, és az különösen furcsa, hogy a tanács nem siet megnyugtatni őket semmiféle hírrel vagy magyarázattal.
Nagyot sóhajtva rázza meg végül a fejét.*
- Magam sem hallottam többet kósza találgatásoknál. *Persze ha érdemi, titkos információkkal rendelkezne mondjuk egykori bajtársaitól, nem valószínű, hogy megosztaná a kalmárral, s minden bizonnyal ez fordítva is igaz. Mégis egy kisebb szünet után jeges pillantásai valamelyest kíváncsian keresik a férfi tekintetét.*
- Ön tudomásom szerint jó kapcsolatot ápol a tanáccsal. Nem hallott esetleg valamit, ami több lehet a puszta pletykánál?
*Nem ismerik még jól egymást, alkalmi üzletelésen kívül valójában semmilyen kapcsolat nincs közöttük, így nem vár túl sokat. Azonban így, hogy felemlegették, úgy érzi nem kellene annyiban hagynia a dolgot, mintha csak egy jel lenne, hogy jobban utána kell járnia.*
- Tudja korábban szakaszvezetőként szolgáltam Bredoc Droyn parancsnoksága alatt *Bredoctól persze tudja már, hogy nem áll túl közeli viszonyban Morthimerrel, mindenesetre az egykori tisztség talán ébreszt a férfiban némi bizalmat.* - Jelenlegi információim szerint ez eddig a Városi Őrség nem küldött felderítőket.
*Erről persze már nincsen teljesen meggyőződve, de akár egy erre érkező gyanús pillantás azt sugallhatja, itt az ideje, hogy jobban körbekérdezzen a Kaszárnyában. Elvégre, ha valóban valami komoly van készülőben, valószínűleg a wegtoreni utazásnak is lőttek.*
- Ha az istenek is úgy akarják többre már nem lesz szükségem, Morthimer úr. De továbbadom az információt az érdeklődőknek. *azzal a két üvegcsét nem túl nagy biztonságban köpenye zsebébe mélyeszti. Milyen kellemetlen volna ha eltörtének!
Hacsak nem marasztalják hamarosan fel is áll az egyébként átkozottul kényelmes fotelből.*
*Ahogy a komornyik azonnal mozdul mestere parancsára, Naesala pillantása végigköveti a férfi szapora lépteit. Van valami idegen abban, hogy valaki ennyire készségesen lót-fut valaki parancsára... de ahogy továbbfűzi a gondolatot, lassan belátja, hogy mégsem annyira ismeretlen számára. A kaszárnyában egyetlen füttyre vagy kurta szóra épp így pattannak talpra a kadétok, és indulnak végrehajtani a parancsot – csak ott a városért, az őrség becsületéért, itt pedig mindössze a főúri kényelemért, s a nagyzoló látszatért.
Orthus szavai aztán a kürtszóra terelik a beszélgetést, s a téma azonnal felkavar benne valami jó ideje elnyomott rossz érzést. Jól emlékszik a napra, mikor a titokzatos hang végigzúgott a városon. Baljós rekedtséggel szólt a távolból, annyiban egészen biztos, hogy nem Artheniorból érkezett. Utána azonban nem érkezett semmilyen hír, tudomása szerint nem mozgósították az őrséget, a tanács sem adott ki közleményt, így arra jutott, valószínűleg semmiségről van szó. Mégis, valami ott motoszkál benne. Hallotta a pletykákat a piacon, a kocsmákban a babonás szóbeszédeket, aggódó találgatásokat szellemekről, istenekről, pusztai népekről. Az emberek bizonytalansága nő, és az különösen furcsa, hogy a tanács nem siet megnyugtatni őket semmiféle hírrel vagy magyarázattal.
Nagyot sóhajtva rázza meg végül a fejét.*
- Magam sem hallottam többet kósza találgatásoknál. *Persze ha érdemi, titkos információkkal rendelkezne mondjuk egykori bajtársaitól, nem valószínű, hogy megosztaná a kalmárral, s minden bizonnyal ez fordítva is igaz. Mégis egy kisebb szünet után jeges pillantásai valamelyest kíváncsian keresik a férfi tekintetét.*
- Ön tudomásom szerint jó kapcsolatot ápol a tanáccsal. Nem hallott esetleg valamit, ami több lehet a puszta pletykánál?
*Nem ismerik még jól egymást, alkalmi üzletelésen kívül valójában semmilyen kapcsolat nincs közöttük, így nem vár túl sokat. Azonban így, hogy felemlegették, úgy érzi nem kellene annyiban hagynia a dolgot, mintha csak egy jel lenne, hogy jobban utána kell járnia.*
- Tudja korábban szakaszvezetőként szolgáltam Bredoc Droyn parancsnoksága alatt *Bredoctól persze tudja már, hogy nem áll túl közeli viszonyban Morthimerrel, mindenesetre az egykori tisztség talán ébreszt a férfiban némi bizalmat.* - Jelenlegi információim szerint ez eddig a Városi Őrség nem küldött felderítőket.
*Erről persze már nincsen teljesen meggyőződve, de akár egy erre érkező gyanús pillantás azt sugallhatja, itt az ideje, hogy jobban körbekérdezzen a Kaszárnyában. Elvégre, ha valóban valami komoly van készülőben, valószínűleg a wegtoreni utazásnak is lőttek.*
- Ha az istenek is úgy akarják többre már nem lesz szükségem, Morthimer úr. De továbbadom az információt az érdeklődőknek. *azzal a két üvegcsét nem túl nagy biztonságban köpenye zsebébe mélyeszti. Milyen kellemetlen volna ha eltörtének!
Hacsak nem marasztalják hamarosan fel is áll az egyébként átkozottul kényelmes fotelből.*
487. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-24 15:11:44
Üzenet elküldve: 2025-08-24 15:11:44
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Az utolsó fekete ital//
*Naesala nagyjából jól gondolja, miként árazza be portékáját egy kereskedő, de hát volt is olyan előrelátó, hogy sok pénzt adott ki, amikor még tudott venni, és hónapok óta őrizgeti a portékát, ami azóta valóban elérhetetlenné vált. Így most érik be a befektetés gyümölcse. És bár így, hogy többé nem elérhető, valóban sokat is nyer egy-egy üvegcsén, viszont a készlet végül elapad. Szívesebben adná olcsóbban, de úgy, hogy fél év múlva újra eladhat párat, mint úgy, hogy egyúttal búcsút is mond egy ritka árunak. De hát ez van, ezt kell szeretni, és új értékek után kell nézni.
Naesala nem sokáig töpreng, és kiszámolja két fekete bájital árát. Orthus gyakorlott szemmel nézi a folyamatot, így nem szükséges újraszámolnia semmit. Amikor az egész összeg megvan, Orthus oldalra fordul, a komornyik irányába.*
- Urien! Vigye ezt az összeget a dolgozószobámba és tegye le az asztalomra! És hozzon le kérem két fekete bájitalt!
*azzal elővesz a mellényzsebéből egy fémgyűrűt, amire néhány kicsiny, eltérő színű, formájú kulcs van ráfűzve. Kiválasztja és leveszi az egyik ilyen kulcsott a komornyikjának, aki persze tudja, hogy melyik kulcs melyik ládát nyitja.
A szolgáló elsiet, hogy teljesítse a parancsot, de ehhez már az emeletre kell mennie. Az a fajta magánszféra, amit Naesala okkal hiányolhat a tágas földszinten, odafönt várja a ház urát.
Közben Orthus így szól.*
- Zavaros időket élünk mostanában. Úgy reméltem, jöhet most pár békésebb év a városnak, amikor kicsit rendezhetjük a polgáraink körülményeit, és esetleg kicsit megszilárdítjuk a befolyásunkat a környéken. De most felharsant az a titokzatos kürtszó, és nagyobb a tanácstalanság, mint valaha. Ön talán hallott valami érdemlegeset arról, hogy mi van készülőben?
*kérdi addig is érdeklődőn.
Amíg ők ezt megvitatják, a komornyik közeledik a lépcsőn, és hamarosan átadja Orthusnak a kért üvegcséket, ő pedig átnyújt 2 db Fekete varázsitalt Naesala Wynrorisnak
.*
- Parancsoljon! Meg kell hogy mondjam, már nem rendelkezem ebből sokkal. De nyitva fogom tartani a szemem és fülem. Ha sikerül megfelelő utánpótlást szereznem, talán az ár is barátibb lehet.
*ígéri.*
*Naesala nagyjából jól gondolja, miként árazza be portékáját egy kereskedő, de hát volt is olyan előrelátó, hogy sok pénzt adott ki, amikor még tudott venni, és hónapok óta őrizgeti a portékát, ami azóta valóban elérhetetlenné vált. Így most érik be a befektetés gyümölcse. És bár így, hogy többé nem elérhető, valóban sokat is nyer egy-egy üvegcsén, viszont a készlet végül elapad. Szívesebben adná olcsóbban, de úgy, hogy fél év múlva újra eladhat párat, mint úgy, hogy egyúttal búcsút is mond egy ritka árunak. De hát ez van, ezt kell szeretni, és új értékek után kell nézni.
Naesala nem sokáig töpreng, és kiszámolja két fekete bájital árát. Orthus gyakorlott szemmel nézi a folyamatot, így nem szükséges újraszámolnia semmit. Amikor az egész összeg megvan, Orthus oldalra fordul, a komornyik irányába.*
- Urien! Vigye ezt az összeget a dolgozószobámba és tegye le az asztalomra! És hozzon le kérem két fekete bájitalt!
*azzal elővesz a mellényzsebéből egy fémgyűrűt, amire néhány kicsiny, eltérő színű, formájú kulcs van ráfűzve. Kiválasztja és leveszi az egyik ilyen kulcsott a komornyikjának, aki persze tudja, hogy melyik kulcs melyik ládát nyitja.
A szolgáló elsiet, hogy teljesítse a parancsot, de ehhez már az emeletre kell mennie. Az a fajta magánszféra, amit Naesala okkal hiányolhat a tágas földszinten, odafönt várja a ház urát.
Közben Orthus így szól.*
- Zavaros időket élünk mostanában. Úgy reméltem, jöhet most pár békésebb év a városnak, amikor kicsit rendezhetjük a polgáraink körülményeit, és esetleg kicsit megszilárdítjuk a befolyásunkat a környéken. De most felharsant az a titokzatos kürtszó, és nagyobb a tanácstalanság, mint valaha. Ön talán hallott valami érdemlegeset arról, hogy mi van készülőben?
*kérdi addig is érdeklődőn.
Amíg ők ezt megvitatják, a komornyik közeledik a lépcsőn, és hamarosan átadja Orthusnak a kért üvegcséket, ő pedig átnyújt 2 db Fekete varázsitalt Naesala Wynrorisnak
.*- Parancsoljon! Meg kell hogy mondjam, már nem rendelkezem ebből sokkal. De nyitva fogom tartani a szemem és fülem. Ha sikerül megfelelő utánpótlást szereznem, talán az ár is barátibb lehet.
*ígéri.*
486. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-24 10:45:09
Üzenet elküldve: 2025-08-24 10:45:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az utolsó fekete ital//
*Szeme futólag a társalgóból nyíló bálterem irányába téved, s ösztönösen megborzong, bőrén szinte érzi annak a piszkosul viszkető anyagnak a dörzsölését. Gondolatai persze rögvest tovarebbenek, ahogy Orthus beszédbe kezd, s már az elején sejti, hogy a magyarázkodás egy combos összeget készít elő. Arcán alig látható árnyalatnyi változás fut át, mikor meghallja az árat. Nem lepődik meg rajta túlzottan, hiszen tudja, hogy a fekete bájital mostanra valóban felbecsülhetetlen ritkaság, de az állkapcsa alig észlelehetően megfeszül, mielőtt szándékosan ellazítaná. Az átkozott kufárokban az a legrosszabb, mindig pontosan tudják, mikor kell egy portékát az égig srófolni, és soha nem restek meg is tenni. Néha az az érzése a hiányt is maguk szítják a piacon, hogy utána a szenvedőkön nyerészkedhessenek. No persze, nem is lehetne vélhetőleg jó kereskedő valaki, ha nem lenne ilyen gusztustalanul dörzsölt és zsugori. Minden zsörtölődése ellenére higgadtan és kimérten bólint majd feleletre nyitja ajkait.*
- Ebben az esetben kettőt kérnék. *s nem is rest kiszámolni egy vászonerszénybe 400 aranyat, majd átadni Orthus Morthimernek. Az ember nem szívesen ad ki ennyi pénzt a kezei közül, de legalább letudja végre az adósságát. Ugyan az alkimistának mindössze egy üveggel tartozik, fáradozásai és türelme okán úgy döntött, egyet visz még neki köszönetképpen.*
*Szeme futólag a társalgóból nyíló bálterem irányába téved, s ösztönösen megborzong, bőrén szinte érzi annak a piszkosul viszkető anyagnak a dörzsölését. Gondolatai persze rögvest tovarebbenek, ahogy Orthus beszédbe kezd, s már az elején sejti, hogy a magyarázkodás egy combos összeget készít elő. Arcán alig látható árnyalatnyi változás fut át, mikor meghallja az árat. Nem lepődik meg rajta túlzottan, hiszen tudja, hogy a fekete bájital mostanra valóban felbecsülhetetlen ritkaság, de az állkapcsa alig észlelehetően megfeszül, mielőtt szándékosan ellazítaná. Az átkozott kufárokban az a legrosszabb, mindig pontosan tudják, mikor kell egy portékát az égig srófolni, és soha nem restek meg is tenni. Néha az az érzése a hiányt is maguk szítják a piacon, hogy utána a szenvedőkön nyerészkedhessenek. No persze, nem is lehetne vélhetőleg jó kereskedő valaki, ha nem lenne ilyen gusztustalanul dörzsölt és zsugori. Minden zsörtölődése ellenére higgadtan és kimérten bólint majd feleletre nyitja ajkait.*
- Ebben az esetben kettőt kérnék. *s nem is rest kiszámolni egy vászonerszénybe 400 aranyat, majd átadni Orthus Morthimernek
. Az ember nem szívesen ad ki ennyi pénzt a kezei közül, de legalább letudja végre az adósságát. Ugyan az alkimistának mindössze egy üveggel tartozik, fáradozásai és türelme okán úgy döntött, egyet visz még neki köszönetképpen.*
485. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-24 09:23:52
Üzenet elküldve: 2025-08-24 09:23:52
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Az utolsó fekete ital//
*Orthusnak persze fogalma sincs arról, hogy milyen véleménnyel van Naesala az új otthonáról, de valamilyen szinten talán még egyet is értene vele. Egy ekkora házban valóban nagyon sok minden nem az itt lakókról szól, hanem az elvárásokról és a látszatról. Otthonának legnagyobb helyisége egy bálterem, semmi más funkciója nincs, mint vendégek hadát fogadni. De mindez szükséges, ha az ember Arthenior egyik legprominensebb személye - vagy azzá akar válni.
Vendége hamar a tárgyra tér, Orthus pedig bólint.*
- Igaz is, a fekete bájital. Megvan még, természetesen. Ami azt illeti, nem is csak egy darab. Szívesen eladom Önnek, de tekintettel arra, hogy ez immáron elérhetetlen hiánycikké vált, attól tartok, 200 aranynál olcsóbban nem számíthatom meg darabját. Így is érdekli az ügy? Esetleg kérne többet is?
*kérdi aztán. Nem árulja el magától, hogy összesen mennyi ilyen bájitalt őrizget még, előbb hallani szeretné, hogy Naesala akarna-e többet venni. Elvégre neki meg azt nem árt tudnia, hogy mekkora igény van egy bizonyos portékára, és ennek a legkönnyebben így lehet a végére járni.*
*Orthusnak persze fogalma sincs arról, hogy milyen véleménnyel van Naesala az új otthonáról, de valamilyen szinten talán még egyet is értene vele. Egy ekkora házban valóban nagyon sok minden nem az itt lakókról szól, hanem az elvárásokról és a látszatról. Otthonának legnagyobb helyisége egy bálterem, semmi más funkciója nincs, mint vendégek hadát fogadni. De mindez szükséges, ha az ember Arthenior egyik legprominensebb személye - vagy azzá akar válni.
Vendége hamar a tárgyra tér, Orthus pedig bólint.*
- Igaz is, a fekete bájital. Megvan még, természetesen. Ami azt illeti, nem is csak egy darab. Szívesen eladom Önnek, de tekintettel arra, hogy ez immáron elérhetetlen hiánycikké vált, attól tartok, 200 aranynál olcsóbban nem számíthatom meg darabját. Így is érdekli az ügy? Esetleg kérne többet is?
*kérdi aztán. Nem árulja el magától, hogy összesen mennyi ilyen bájitalt őrizget még, előbb hallani szeretné, hogy Naesala akarna-e többet venni. Elvégre neki meg azt nem árt tudnia, hogy mekkora igény van egy bizonyos portékára, és ennek a legkönnyebben így lehet a végére járni.*
484. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-23 19:57:50
Üzenet elküldve: 2025-08-23 19:57:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az utolsó fekete ital//
*Miután beinvitálják Naesala türelmesen üldögél a társalgóban, tekintete pedig érdeklődve jár a falakon sorakozó festményeken, a gondosan elrendezett szobrokon és vázákon. A berendezés meglehetősen távol áll az ízlésétől, már-már giccsesnek találja; a bőrfotelek sora és a vánkosok halmaza inkább valami hivalkodó kirakatnak tűnik a szemében, mintsem otthonnak. Sohasem értette, mi szüksége bárkinek ekkora házra vagy ekkora terekre. Persze azért a kaszárnya puritánságánál magának is különbet képzel, de számára a használhatóság sokkal fontosabb szempont a pompa helyett.
Ezekkel a gondolatokkal a fejében emelkedik fel, mikor végre megjelenik Orthus. Udvariasan biccent, ahogy a férfi belép a társalgóba, úgy tűnik a férfi valóban emlékezett rá. Vagy valami kufárokra jellemző színészi húzás, de mindegy is, a lényeg, hogy viszonylag gyorsan rátalált és nem kellett sokat várakoznia.*
– Morthimer úr *köszönti visszafogott hangon, a megszokott nyersesége helyett most némileg simulékonyabb modorral* – Fekete bájitalt szeretnék venni. Bizonyosan emlékszik rá, abban maradtunk, hogy pár hatig tart nekem egyet.
*Hogy pontosan három hatot említett és azon már kicsit túlcsúszott most inkább nem firtatja, igazán nincs kedve most szabadkozni. Éppen emiatt természetesen nem is szándékszik számon kérni a kalmáron, ha esetleg már túladott az italokon.*
*Miután beinvitálják Naesala türelmesen üldögél a társalgóban, tekintete pedig érdeklődve jár a falakon sorakozó festményeken, a gondosan elrendezett szobrokon és vázákon. A berendezés meglehetősen távol áll az ízlésétől, már-már giccsesnek találja; a bőrfotelek sora és a vánkosok halmaza inkább valami hivalkodó kirakatnak tűnik a szemében, mintsem otthonnak. Sohasem értette, mi szüksége bárkinek ekkora házra vagy ekkora terekre. Persze azért a kaszárnya puritánságánál magának is különbet képzel, de számára a használhatóság sokkal fontosabb szempont a pompa helyett.
Ezekkel a gondolatokkal a fejében emelkedik fel, mikor végre megjelenik Orthus. Udvariasan biccent, ahogy a férfi belép a társalgóba, úgy tűnik a férfi valóban emlékezett rá. Vagy valami kufárokra jellemző színészi húzás, de mindegy is, a lényeg, hogy viszonylag gyorsan rátalált és nem kellett sokat várakoznia.*
– Morthimer úr *köszönti visszafogott hangon, a megszokott nyersesége helyett most némileg simulékonyabb modorral* – Fekete bájitalt szeretnék venni. Bizonyosan emlékszik rá, abban maradtunk, hogy pár hatig tart nekem egyet.
*Hogy pontosan három hatot említett és azon már kicsit túlcsúszott most inkább nem firtatja, igazán nincs kedve most szabadkozni. Éppen emiatt természetesen nem is szándékszik számon kérni a kalmáron, ha esetleg már túladott az italokon.*
483. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-23 00:20:56
Üzenet elküldve: 2025-08-23 00:20:56
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Az utolsó fekete ital//
*A komornyik udvariasan bólint, bár ettől még van a viselkedésében valami kimért, távolságtartó méltóság. Ennek ellenére válaszából Naesala úgy érezheti, mintha a világon nem lenne most fontosabb dolog, mint az Ő érkezése.*
- Értem. Kérem, kövesse a társalgóba, én pedig rögvest értesítem Morthimer urat, hogy keresi!
*Ezzel Naesalát egy egy olyan szobába vezeti - mindjárt az előtérből - amit láthatóan arra alakítottak ki, hogy itt akár egy tucat ember is elüldögéljen, elbeszélgessen, elszivarozgasson vagy hasonló kedvtelésekkel szórakozzon békésen. Nagy, boltíves ajtónyílás vezet ide, és e szobából tovább egy hatalmas nyílt terembe, ami csakis bálterem lehet. Másszóval Orthus otthona úgy épült, hogy a régi nemesi időket hozza vissza.
Naesala kedvére választhat ülőhelyet a sok, bőrfotel és vánkos közül, amiket a társalgóba tettek, vagy nézegetheti a kirakott szobrokat, vázákat, festményeket. A komornyik még frissítőt is felajánl neki - friss kútvizet, vagy vizezett bort - a várakozás idejére.
Ezt követően a komornyik elmegy szólni a ház urának, de az társalkodó ajtajában megáll egy cselédlány szépen csendben, hogy Naesala rendelkezésére álljon, amíg vár.
Orthus mindeközben az emeleti dolgozószobájában van, és ott értesül róla a komornyikjától, hogy látogatója érkezett. A nevet hallva hirtelen gondba kerül. Mindaz, amit Naesala feltételez róla, igaz: tényleg próbál mindenkit megjegyezni, akivel csak találkozik. De túl sok mindenkivel találkozott mostanában, és ez próbára teszi az emlékezőtehetségét. Mindazonáltal a névre emlékszik, tudja jól, hogy valamiféle kapcsolatba már kerültek, így nem habozik a komornyikot követve lemenni az emeletről, hogy köszöntse a vendégét. És abban a pillanatban, hogy meglátja, máris emlékszik is rá.*
- Á, micsoda kellemes meglepetés! Üdvözlöm az otthonomban, hölgyem! Kérem, bocsássa meg nekem, ha megvárakoztattam! Minek köszönhetem a látogatását?
*kérdi aztán.*
*A komornyik udvariasan bólint, bár ettől még van a viselkedésében valami kimért, távolságtartó méltóság. Ennek ellenére válaszából Naesala úgy érezheti, mintha a világon nem lenne most fontosabb dolog, mint az Ő érkezése.*
- Értem. Kérem, kövesse a társalgóba, én pedig rögvest értesítem Morthimer urat, hogy keresi!
*Ezzel Naesalát egy egy olyan szobába vezeti - mindjárt az előtérből - amit láthatóan arra alakítottak ki, hogy itt akár egy tucat ember is elüldögéljen, elbeszélgessen, elszivarozgasson vagy hasonló kedvtelésekkel szórakozzon békésen. Nagy, boltíves ajtónyílás vezet ide, és e szobából tovább egy hatalmas nyílt terembe, ami csakis bálterem lehet. Másszóval Orthus otthona úgy épült, hogy a régi nemesi időket hozza vissza.
Naesala kedvére választhat ülőhelyet a sok, bőrfotel és vánkos közül, amiket a társalgóba tettek, vagy nézegetheti a kirakott szobrokat, vázákat, festményeket. A komornyik még frissítőt is felajánl neki - friss kútvizet, vagy vizezett bort - a várakozás idejére.
Ezt követően a komornyik elmegy szólni a ház urának, de az társalkodó ajtajában megáll egy cselédlány szépen csendben, hogy Naesala rendelkezésére álljon, amíg vár.
Orthus mindeközben az emeleti dolgozószobájában van, és ott értesül róla a komornyikjától, hogy látogatója érkezett. A nevet hallva hirtelen gondba kerül. Mindaz, amit Naesala feltételez róla, igaz: tényleg próbál mindenkit megjegyezni, akivel csak találkozik. De túl sok mindenkivel találkozott mostanában, és ez próbára teszi az emlékezőtehetségét. Mindazonáltal a névre emlékszik, tudja jól, hogy valamiféle kapcsolatba már kerültek, így nem habozik a komornyikot követve lemenni az emeletről, hogy köszöntse a vendégét. És abban a pillanatban, hogy meglátja, máris emlékszik is rá.*
- Á, micsoda kellemes meglepetés! Üdvözlöm az otthonomban, hölgyem! Kérem, bocsássa meg nekem, ha megvárakoztattam! Minek köszönhetem a látogatását?
*kérdi aztán.*
482. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-22 20:37:53
Üzenet elküldve: 2025-08-22 20:37:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az utolsó fekete ital//
*Határozott kopogás nem marad felelet nélkül. Az ajtó rövidesen feltárul, és egy magas, sovány, idősebb férfi jelenik meg a küszöbön. Tartása egyenes, mozdulatai fegyelmezettek, s minden gesztusából valami elavult nemesi világ köszön vissza.
Egy pillanatra elbizonytalanodik abban, hogyan is fogalmazzon, de gyorsan rendes vág a gondolatai között.*
- Naesala Wynroris *mutatkozik be kurtán, s szinte hiányérzete van, hogy nem fejezheti be "a városi őrség szakaszvezetője". Ezek az idők azonban már elmúltak.* - Orthus Morthimer urat keresem üzleti ügyben, ha említi neki a nevemet valószínűleg tudni fogja miről lesz szó.
*Persze lehet, hogy nem emlékszik, az elf csak naivan feltételezi, hogy a kereskedők hivatásukból fakadóan ügyesebbek a nevek és arcok megjegyzésében. Úgy jobban lehet nyájasan hízelegni és rásózni az emberre a portékát.
Lopva néha be-bepillant a komornyik háta mögött, de túl sok mindent nem lát, így leginkább a súrolt kövek makulátlan rendjét figyeli. Meg kell hagyni, régen járt már ilyen flancos helyen, talán utoljára még Lichanechben. Akkortájt egészen sok puccos eseményen megfordult, amin a nemesség is jelen volt, a tanítója ugyanis eltökélte, hogy egyszer bejuttatja az Aranygárdába. Valószínűleg senki nem feltételezné róla, hogy habos-babos ruhában még bálokon is megfordult, szívből gyűlölte azokat a rongyokat, úgy vakarózott tőlük, mint egy bolond. A hideg rázza is annak a miliőnek a gondolatától, egyszerűen nem illett oda. Egyetlen alkalommal érezte fantasztikusan magát, amikor beverhette annak az undok Rhaeleor Caeldannak a képét - undok fennhéjázó kis ficsúr, egyértelműen megérdemelte.
Túlszaladó nosztalgiáját elhessegeti, s tekintetét a komornyikra emeli várakozva.*
*Határozott kopogás nem marad felelet nélkül. Az ajtó rövidesen feltárul, és egy magas, sovány, idősebb férfi jelenik meg a küszöbön. Tartása egyenes, mozdulatai fegyelmezettek, s minden gesztusából valami elavult nemesi világ köszön vissza.
Egy pillanatra elbizonytalanodik abban, hogyan is fogalmazzon, de gyorsan rendes vág a gondolatai között.*
- Naesala Wynroris *mutatkozik be kurtán, s szinte hiányérzete van, hogy nem fejezheti be "a városi őrség szakaszvezetője". Ezek az idők azonban már elmúltak.* - Orthus Morthimer urat keresem üzleti ügyben, ha említi neki a nevemet valószínűleg tudni fogja miről lesz szó.
*Persze lehet, hogy nem emlékszik, az elf csak naivan feltételezi, hogy a kereskedők hivatásukból fakadóan ügyesebbek a nevek és arcok megjegyzésében. Úgy jobban lehet nyájasan hízelegni és rásózni az emberre a portékát.
Lopva néha be-bepillant a komornyik háta mögött, de túl sok mindent nem lát, így leginkább a súrolt kövek makulátlan rendjét figyeli. Meg kell hagyni, régen járt már ilyen flancos helyen, talán utoljára még Lichanechben. Akkortájt egészen sok puccos eseményen megfordult, amin a nemesség is jelen volt, a tanítója ugyanis eltökélte, hogy egyszer bejuttatja az Aranygárdába. Valószínűleg senki nem feltételezné róla, hogy habos-babos ruhában még bálokon is megfordult, szívből gyűlölte azokat a rongyokat, úgy vakarózott tőlük, mint egy bolond. A hideg rázza is annak a miliőnek a gondolatától, egyszerűen nem illett oda. Egyetlen alkalommal érezte fantasztikusan magát, amikor beverhette annak az undok Rhaeleor Caeldannak a képét - undok fennhéjázó kis ficsúr, egyértelműen megérdemelte.
Túlszaladó nosztalgiáját elhessegeti, s tekintetét a komornyikra emeli várakozva.*
481. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-22 10:46:57
Üzenet elküldve: 2025-08-22 10:46:57
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Az utolsó fekete ital//
*Orthus kúriája lassan kezd végleges alakot ölteni. A kapuján - mely kétszárnyű, masszív kovácsolt vas, és elég széles ahhoz, hogy egy nagyobb teherhordó szekér is beférjen rajta - belépve kavicsos út vezet a kétszintes ház felé. Az út közepén egy szökőkút, körülötte a kavicsos sétány kiszélesítve annyira, hogy egy hintó vagy szekér szépen körbemehessen. Balra egy újonnan emelt istálló, jobbra pedig egy pavilon, ami körül két szolgáló kertészkedik éppen: virágokat ültetnek, díszköveket rendeznek, kialakítanak egy színpompás lugast. E szolgák (egy középkorú wegtoreni és egy fiatal, szélesvállú fiatalember) rövid főhajtással köszöntik a hölgyet.
Maga az épület széles, fehér kövekből épült, és hatalmas, földtől plafonig érő boltíves ablakok sorakoznak rajta.
Naesala kopogtatására hamar megjelenik az ajtóban egy magas, sovány, idősebb férfi, a ház komornyikja.*
- Üdvözlöm Önt a Morthimer birtokon! Minek köszönhetjük a látogatását és kit tisztelhetünk kegyedben?
*kérdi olyas stílusban, amiből Naesalának a régi idők nemesi házai és annak cselédsége juthat az eszébe.*
*Orthus kúriája lassan kezd végleges alakot ölteni. A kapuján - mely kétszárnyű, masszív kovácsolt vas, és elég széles ahhoz, hogy egy nagyobb teherhordó szekér is beférjen rajta - belépve kavicsos út vezet a kétszintes ház felé. Az út közepén egy szökőkút, körülötte a kavicsos sétány kiszélesítve annyira, hogy egy hintó vagy szekér szépen körbemehessen. Balra egy újonnan emelt istálló, jobbra pedig egy pavilon, ami körül két szolgáló kertészkedik éppen: virágokat ültetnek, díszköveket rendeznek, kialakítanak egy színpompás lugast. E szolgák (egy középkorú wegtoreni és egy fiatal, szélesvállú fiatalember) rövid főhajtással köszöntik a hölgyet.
Maga az épület széles, fehér kövekből épült, és hatalmas, földtől plafonig érő boltíves ablakok sorakoznak rajta.
Naesala kopogtatására hamar megjelenik az ajtóban egy magas, sovány, idősebb férfi, a ház komornyikja.*
- Üdvözlöm Önt a Morthimer birtokon! Minek köszönhetjük a látogatását és kit tisztelhetünk kegyedben?
*kérdi olyas stílusban, amiből Naesalának a régi idők nemesi házai és annak cselédsége juthat az eszébe.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063