Arthenior - Selyemrév
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 27 (521. - 540. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063
540. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-31 19:54:03
Üzenet elküldve: 2025-08-31 19:54:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Hét pecsétes egyezség//
*Orthus dolgozószobája valóban nem okoz számára meglepetést, rá vall mind a berendezés, mind a temérdek mennyiségű papír, irat és dokumentum is, melyekkel tömve van a szoba.
Ami a Naesalával folytatott beszélgetését illeti, ködösen fogalmaz, de a vele szemben ülő kalmár nem is érdeklődik mélyebben, így maga sem óhajtja kijátszani az összes lapját. Annak egyébként őszintén örül, hogy jó hírrel szolgálhat majd Pashthra számára a szállását illetően.*
- Természetesen átadom neki. *Biccent, ám arra nem számított, hogy az asztalon már így is rogyásig szétterülő dokumentumok közé még több kerül, ráadásul ezek tartalmát szóról szóra meg is kell ismernie. A feje egyébként is fáj a másnaposságtól, így attól nem kell tartania a prefektusnak, hogy esetleg miatta érezné rosszul magát a művésznő. Nem kerüli el a figyelmét azonban, hogy Orthus egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja a belengetett kérését, és egyszerűen csak belefog a jogi maszlag felolvasásába, melyre a lány először csak egy „Ne már, most tényleg?!” fejet képes vágni, de hamar rájön, hogy bármennyire is állóképességet próbáló feladat lesz figyelemmel végighallgatni, ahogy a prefektus felolvassa a szerződést, annak minden egyes, apró részlete fontos jelentőséggel bír. Ugyan a jogi szövegezésben nem jártas, de abban, hogy a szavakat hogyan kell forgatni, annál inkább, és bár meglepő, de a figyelme a két fertályóra elteltével sem lankad.
Kérdése nincs, bár az ellen biztos ágálna, hogy neki kell tisztán tartania egy akkora épületet, de miután ezt a munkát a szerződés szerint is szolgálókra bízhatja, nincs vele problémája. Azt is üdvözítően fogadja, hogy úgy néz ki, végre hosszútávra van egy saját otthona, de pont emiatt jut eszébe korábbi kérése, amit nem mondhatott el, és az is megfordul a fejében, hogy emiatt ne írja alá a dokumentumot, de végül úgy dönt, hogy Orthus bizalma jelenleg fontosabb, mint a saját érdekei, így mielőtt előhozakodna az igényével, kezébe veszi a tollat, és minden egyes oldalt, minden egyes lapot aláír. Csoda, hogy nem kap ínhüvelygyulladást a végére, de miután végzett, elégedetten dől hátra. Reméli azzal, hogy kérdés nélkül írta alá a szerződést, sikerül bizalmat keltenie a nemesben. Végül aztán rövid mérlegelés után megszólal.*
- Egy öröm Önnel üzletet kötni Morthimer úr, azonban kérem, ha már ilyen közvetlen a kapcsolatunk, engedje meg, hogy feltegyek egy kérdést! Mi lesz a panzió sorsa, és vele együtt az enyém, ha Önnel esetleg történne valami? Az istenek óvják meg ettől, de sosem lehet tudni. Az a hír járja, hogy nehéz idők jönnek. *Természetesen sok mindent kiderített már magáról Orthus Morthimerről is. Tudja róla, hogy nem fiatal már, s mindemellett azt is tudja, hogy a kalmárnak jelenleg nincs örököse. Egyértelmű, hogy mit szeretne kérni tőle, de mégsem mondja ki nyíltan, hadd legyen a döntés a prefektusé, hogy halála esetén kire bízza a Sub Rosa Panzió sorsát.*
*Orthus dolgozószobája valóban nem okoz számára meglepetést, rá vall mind a berendezés, mind a temérdek mennyiségű papír, irat és dokumentum is, melyekkel tömve van a szoba.
Ami a Naesalával folytatott beszélgetését illeti, ködösen fogalmaz, de a vele szemben ülő kalmár nem is érdeklődik mélyebben, így maga sem óhajtja kijátszani az összes lapját. Annak egyébként őszintén örül, hogy jó hírrel szolgálhat majd Pashthra számára a szállását illetően.*
- Természetesen átadom neki. *Biccent, ám arra nem számított, hogy az asztalon már így is rogyásig szétterülő dokumentumok közé még több kerül, ráadásul ezek tartalmát szóról szóra meg is kell ismernie. A feje egyébként is fáj a másnaposságtól, így attól nem kell tartania a prefektusnak, hogy esetleg miatta érezné rosszul magát a művésznő. Nem kerüli el a figyelmét azonban, hogy Orthus egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja a belengetett kérését, és egyszerűen csak belefog a jogi maszlag felolvasásába, melyre a lány először csak egy „Ne már, most tényleg?!” fejet képes vágni, de hamar rájön, hogy bármennyire is állóképességet próbáló feladat lesz figyelemmel végighallgatni, ahogy a prefektus felolvassa a szerződést, annak minden egyes, apró részlete fontos jelentőséggel bír. Ugyan a jogi szövegezésben nem jártas, de abban, hogy a szavakat hogyan kell forgatni, annál inkább, és bár meglepő, de a figyelme a két fertályóra elteltével sem lankad.
Kérdése nincs, bár az ellen biztos ágálna, hogy neki kell tisztán tartania egy akkora épületet, de miután ezt a munkát a szerződés szerint is szolgálókra bízhatja, nincs vele problémája. Azt is üdvözítően fogadja, hogy úgy néz ki, végre hosszútávra van egy saját otthona, de pont emiatt jut eszébe korábbi kérése, amit nem mondhatott el, és az is megfordul a fejében, hogy emiatt ne írja alá a dokumentumot, de végül úgy dönt, hogy Orthus bizalma jelenleg fontosabb, mint a saját érdekei, így mielőtt előhozakodna az igényével, kezébe veszi a tollat, és minden egyes oldalt, minden egyes lapot aláír. Csoda, hogy nem kap ínhüvelygyulladást a végére, de miután végzett, elégedetten dől hátra. Reméli azzal, hogy kérdés nélkül írta alá a szerződést, sikerül bizalmat keltenie a nemesben. Végül aztán rövid mérlegelés után megszólal.*
- Egy öröm Önnel üzletet kötni Morthimer úr, azonban kérem, ha már ilyen közvetlen a kapcsolatunk, engedje meg, hogy feltegyek egy kérdést! Mi lesz a panzió sorsa, és vele együtt az enyém, ha Önnel esetleg történne valami? Az istenek óvják meg ettől, de sosem lehet tudni. Az a hír járja, hogy nehéz idők jönnek. *Természetesen sok mindent kiderített már magáról Orthus Morthimerről is. Tudja róla, hogy nem fiatal már, s mindemellett azt is tudja, hogy a kalmárnak jelenleg nincs örököse. Egyértelmű, hogy mit szeretne kérni tőle, de mégsem mondja ki nyíltan, hadd legyen a döntés a prefektusé, hogy halála esetén kire bízza a Sub Rosa Panzió sorsát.*
539. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-31 17:32:53
Üzenet elküldve: 2025-08-31 17:32:53
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Hét pecsétes egyezség//
*Urien Polther, a komornyik természetesen nagyon készségesen felel Merlana kérdéseire, csupa olyan dolgot, amikből az derül ki, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. És Merlana természetesen tisztában lehet azzal, hogy minden körülmények között pontosan ugyanilyen választ kapott volna, a valóságtól függetlenül. A szívélyes vendéglátás kellő mértékű diszkrécióval társítva a komornyik munkakörének szerves része.
Odafenn Orthus dolgozószobája semmi meglepetést nem nyújthat Merlanának: habár a bútorok újak, ahogy maga a szoba is, de ugyanúgy mindenütt könyvek, papírtekercsek sorakoznak, alig akad egy talpalatnyi hely, ahol ne valamilyen irat lenne.
Orthus apró biccentéssel és halvány mosollyal értékeli Merlana humorát, de csak azután, hogy a leányzó természetesen rögtön megosztotta vele a részleteket. Még ha nem is teljes részletességgel. Morthimer elég valószínűleg tartja, hogy a fekete bájitala ott van valahogy a nőnél.
A beszámolóját hallva bólint. Felkelti a figyelmét, hogy Merlana előadja Pashthra érdemeit.*
- Annak a "Királynak" a kivégzése olyasmi, ami az egész városnak üdvére válik. Kérem, adja át Shungo'rol úrnak szívélyes üdvözletemet. Azzal együtt hogy egy hónapig nem kell fizetnie a szállásért. Legyen ez az én hálám szerény kifejezése.
*teszi hozzá.
Ezután pedig pedig elővesz egy keményített bőrből készült mappát és leteszi az asztalára, majd felnyitja. Egy szerződés látható ott, négy példányban előkészítve. Merlana feje már attól is megfájdulhat, ha ránéz az egyenként többoldalas irományra.*
- Ezt most felolvasom kegyednek, teljes terjedelmében. Hallgassa figyelmesen és ne habozzon kérdezni, ha valami nem egyértelmű!
*Azzal bele is vág. Ha Merlanának nincs nagy tapasztalata az efféle jogi szövegekkel, akkor hamar kezdheti azt érezni, hogy zúg a feje a sorjázó mondatoktól, melyek mindegyikének, és bennük minden egyes szónak jelentősége van.
Javarészt általánosságok olyan dolgokról, hogy Merlana köteles gondoskodni a panzió tisztaságáról állagáról. Hogy kinek köteles szólni, ha gond adódik. Hogy milyen vendégeket fogadhat.
De a szerződésből az is kiderül, hogy saját felelősségére, a panzió bevételeiből finanszírozva felvehet szolgálókat. És az is le van írva, hogy Orthus a nagyobb lakosztályokért minimum napi 30 arany bérleti díjat vár el, a kisebb, egyszobás szállásokért pedig 20 aranyat. Alkunak pedig nincs helye, így a legügyesebb kalmár se harcolhat ki magának engedményt, ha a Sub Rosában kíván lakni.
Kitér a szerződés arra is, hogy miként kell gondoskodni a vendégek nyugalmáról (lényegében: nem szabad hagyni, hogy egymás idegeire menjenek, például túlzott hangoskodással, vagy kellemetlen szokásokkal). És a többi, és a többi.
Végül rátér arra, hogy Orthus havonta egyszer fogja megnézni a Panzió bevételeit és kiadásait, és hogy Merlana "bére" e munkáért cserébe az, hogy egy lakosztályt ő maga használhat, díjmentesen. Tekintve, hogy ez másnak akár 30 aranyába is kerül naponta, a leányzó elég jól jár ezzel.
Jó fél óra is eltelik, mire Orthus a szerződés végére ér. Ekkor így szól.*
- Nos, ha mindent megértett és elfogadja a feltételeket, akkor e szerződés megkötésével a Sub Rosa Panzió Háznagya lesz. Ehhez pedig annyi a teendője, hogy szépen aláírja, minden oldal lap alján.
*fejezi be. A tintába mártott toll és a pecsétviasz már ott várakozik az asztalon.*
*Urien Polther, a komornyik természetesen nagyon készségesen felel Merlana kérdéseire, csupa olyan dolgot, amikből az derül ki, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. És Merlana természetesen tisztában lehet azzal, hogy minden körülmények között pontosan ugyanilyen választ kapott volna, a valóságtól függetlenül. A szívélyes vendéglátás kellő mértékű diszkrécióval társítva a komornyik munkakörének szerves része.
Odafenn Orthus dolgozószobája semmi meglepetést nem nyújthat Merlanának: habár a bútorok újak, ahogy maga a szoba is, de ugyanúgy mindenütt könyvek, papírtekercsek sorakoznak, alig akad egy talpalatnyi hely, ahol ne valamilyen irat lenne.
Orthus apró biccentéssel és halvány mosollyal értékeli Merlana humorát, de csak azután, hogy a leányzó természetesen rögtön megosztotta vele a részleteket. Még ha nem is teljes részletességgel. Morthimer elég valószínűleg tartja, hogy a fekete bájitala ott van valahogy a nőnél.
A beszámolóját hallva bólint. Felkelti a figyelmét, hogy Merlana előadja Pashthra érdemeit.*
- Annak a "Királynak" a kivégzése olyasmi, ami az egész városnak üdvére válik. Kérem, adja át Shungo'rol úrnak szívélyes üdvözletemet. Azzal együtt hogy egy hónapig nem kell fizetnie a szállásért. Legyen ez az én hálám szerény kifejezése.
*teszi hozzá.
Ezután pedig pedig elővesz egy keményített bőrből készült mappát és leteszi az asztalára, majd felnyitja. Egy szerződés látható ott, négy példányban előkészítve. Merlana feje már attól is megfájdulhat, ha ránéz az egyenként többoldalas irományra.*
- Ezt most felolvasom kegyednek, teljes terjedelmében. Hallgassa figyelmesen és ne habozzon kérdezni, ha valami nem egyértelmű!
*Azzal bele is vág. Ha Merlanának nincs nagy tapasztalata az efféle jogi szövegekkel, akkor hamar kezdheti azt érezni, hogy zúg a feje a sorjázó mondatoktól, melyek mindegyikének, és bennük minden egyes szónak jelentősége van.
Javarészt általánosságok olyan dolgokról, hogy Merlana köteles gondoskodni a panzió tisztaságáról állagáról. Hogy kinek köteles szólni, ha gond adódik. Hogy milyen vendégeket fogadhat.
De a szerződésből az is kiderül, hogy saját felelősségére, a panzió bevételeiből finanszírozva felvehet szolgálókat. És az is le van írva, hogy Orthus a nagyobb lakosztályokért minimum napi 30 arany bérleti díjat vár el, a kisebb, egyszobás szállásokért pedig 20 aranyat. Alkunak pedig nincs helye, így a legügyesebb kalmár se harcolhat ki magának engedményt, ha a Sub Rosában kíván lakni.
Kitér a szerződés arra is, hogy miként kell gondoskodni a vendégek nyugalmáról (lényegében: nem szabad hagyni, hogy egymás idegeire menjenek, például túlzott hangoskodással, vagy kellemetlen szokásokkal). És a többi, és a többi.
Végül rátér arra, hogy Orthus havonta egyszer fogja megnézni a Panzió bevételeit és kiadásait, és hogy Merlana "bére" e munkáért cserébe az, hogy egy lakosztályt ő maga használhat, díjmentesen. Tekintve, hogy ez másnak akár 30 aranyába is kerül naponta, a leányzó elég jól jár ezzel.
Jó fél óra is eltelik, mire Orthus a szerződés végére ér. Ekkor így szól.*
- Nos, ha mindent megértett és elfogadja a feltételeket, akkor e szerződés megkötésével a Sub Rosa Panzió Háznagya lesz. Ehhez pedig annyi a teendője, hogy szépen aláírja, minden oldal lap alján.
*fejezi be. A tintába mártott toll és a pecsétviasz már ott várakozik az asztalon.*
538. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-31 11:41:53
Üzenet elküldve: 2025-08-31 11:41:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Hét pecsétes egyezség//
*Értékeli, hogy nem váratják meg sokáig, a mai napon különösen nincs kedve ahhoz, hogy várakozással szúrja el az idejét. Amint megtiszteli őt figyelmével, Urien Polther társaságában indul az emeletre, miközben egyszerű, hétköznapi kérdésekkel, minthogy miképp érzi magát az úr, nehezíti meg a komornyik dolgát pusztán a saját szórakoztatásának céljából, ám a férfi szokásához híven mesterien fogadja az egyre ismertebb művésznő társaságát.
Az emeletre érve aztán hamar az egyik ajtó elé kísérik, Urien kopog, majd Orthus hangja szűrődik ki az ajtó mögül, melyet követően a komornyik ajtót nyit neki, végül, miután belépett rajta, azt a férfi gondosan be is csukja mögötte. A kézcsókért rutinosan nyújtja kezét, már egészen hozzászokott az előkelő társaságban megszokottnak mondható, udvariasságot kifejező gesztusokhoz. A lány kinézetét egyébként most is a tökéletes elegancia jellemzi, nyoma sincs annak, hogy pár órával ezelőtt még az ágyból is nehezére esett kikelni. A felajánlott helyet természetesen szó nélkül fogadja el, le is ül a kényelmes fotelbe, lábait keresztbe fűzi egymáson, szoknyáját egy apró mozdulattal igazítja el, majd egyenes háttal a támlának dőlve adja meg az első szó jogát a házigazdának. Ám arra sincs ideje, hogy a köszöntést viszonozza, Orthus rögtön a korábbi, Naesalával folytatott beszélgetéséről érdeklődik, melyet hallva ő sejtelmes mosolyra húzza vörösre festett ajkait.*
- Na, de Morthimer úr, kérem, hol marad a sokat emlegetett diszkréció? *Jegyzi meg csupán azért, hogy játékosan idegesítse egy kicsit a prefektust, de természetesen tudja, hogy az ő kapcsolatuk bőven átível a diszkrét üzleti partnerség határain.*
- Üzlet *válaszol aztán először röviden, majd ki is fejti válaszát.* Eddig mindketten csak hallomásból ismertük egymást. Naesala kisasszony megkért, hogy juttassak el egy küldeményt Nestar Erefiz úrnak, semmi több. Ami a panzió kérdését illeti, bátorkodtam az Ön előzetes engedélyével fogadni az első vendégét. *Tér is rá rögtön a számára is fontosabb témára, mintha a hóhajú nővel folytatott beszélgetése valóban csak mellékes volna.*
- Pashthra Shungo'rol, a „Király” névre hallgató köztörvényes bűnöző legyőzője amellett, hogy a tegnapi naptól kezdve személyes testőrömként dolgozik, javaslatomra a Sub Rosa Panzióban szállt meg, és vállalta, hogy annak biztonságáért is kezeskedik. *Mondja el a szerinte Orthus számára is jó hírt, majd egy rövid szünet és némi átgondolás után folytatja.*
- Én készen állok, hogy a szükséges dokumentumokkal hivatalossá is tegyük az egyezségünket, ám ehhez nekem is lenne még egy tiszteletteljes, ám az Ön számára talán váratlan kérésem. *Kékjeit fürkészően emeli a férfire, s mielőtt elárulná, hogy miféle kérésről is beszél, kíváncsi arra, hogy mindez miféle reakciót vált ki pártfogójából.*
*Értékeli, hogy nem váratják meg sokáig, a mai napon különösen nincs kedve ahhoz, hogy várakozással szúrja el az idejét. Amint megtiszteli őt figyelmével, Urien Polther társaságában indul az emeletre, miközben egyszerű, hétköznapi kérdésekkel, minthogy miképp érzi magát az úr, nehezíti meg a komornyik dolgát pusztán a saját szórakoztatásának céljából, ám a férfi szokásához híven mesterien fogadja az egyre ismertebb művésznő társaságát.
Az emeletre érve aztán hamar az egyik ajtó elé kísérik, Urien kopog, majd Orthus hangja szűrődik ki az ajtó mögül, melyet követően a komornyik ajtót nyit neki, végül, miután belépett rajta, azt a férfi gondosan be is csukja mögötte. A kézcsókért rutinosan nyújtja kezét, már egészen hozzászokott az előkelő társaságban megszokottnak mondható, udvariasságot kifejező gesztusokhoz. A lány kinézetét egyébként most is a tökéletes elegancia jellemzi, nyoma sincs annak, hogy pár órával ezelőtt még az ágyból is nehezére esett kikelni. A felajánlott helyet természetesen szó nélkül fogadja el, le is ül a kényelmes fotelbe, lábait keresztbe fűzi egymáson, szoknyáját egy apró mozdulattal igazítja el, majd egyenes háttal a támlának dőlve adja meg az első szó jogát a házigazdának. Ám arra sincs ideje, hogy a köszöntést viszonozza, Orthus rögtön a korábbi, Naesalával folytatott beszélgetéséről érdeklődik, melyet hallva ő sejtelmes mosolyra húzza vörösre festett ajkait.*
- Na, de Morthimer úr, kérem, hol marad a sokat emlegetett diszkréció? *Jegyzi meg csupán azért, hogy játékosan idegesítse egy kicsit a prefektust, de természetesen tudja, hogy az ő kapcsolatuk bőven átível a diszkrét üzleti partnerség határain.*
- Üzlet *válaszol aztán először röviden, majd ki is fejti válaszát.* Eddig mindketten csak hallomásból ismertük egymást. Naesala kisasszony megkért, hogy juttassak el egy küldeményt Nestar Erefiz úrnak, semmi több. Ami a panzió kérdését illeti, bátorkodtam az Ön előzetes engedélyével fogadni az első vendégét. *Tér is rá rögtön a számára is fontosabb témára, mintha a hóhajú nővel folytatott beszélgetése valóban csak mellékes volna.*
- Pashthra Shungo'rol, a „Király” névre hallgató köztörvényes bűnöző legyőzője amellett, hogy a tegnapi naptól kezdve személyes testőrömként dolgozik, javaslatomra a Sub Rosa Panzióban szállt meg, és vállalta, hogy annak biztonságáért is kezeskedik. *Mondja el a szerinte Orthus számára is jó hírt, majd egy rövid szünet és némi átgondolás után folytatja.*
- Én készen állok, hogy a szükséges dokumentumokkal hivatalossá is tegyük az egyezségünket, ám ehhez nekem is lenne még egy tiszteletteljes, ám az Ön számára talán váratlan kérésem. *Kékjeit fürkészően emeli a férfire, s mielőtt elárulná, hogy miféle kérésről is beszél, kíváncsi arra, hogy mindez miféle reakciót vált ki pártfogójából.*
537. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-31 11:33:23
Üzenet elküldve: 2025-08-31 11:33:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* Nehéz szavak, és még nehezebb pillanatok. A férfi elmondott mindent, amit akar, feltette a kérdést, ami foglalkoztatta, és elfogadta az elutasítást, amit válaszképp kapott. Úgy érzi, hogy magányra van szüksége, mert az az egyetlen dolog, amit az utóbbi időben igazán ismer. Könyvekre, amiket olvashat, hogy utána ismét egyedül feküdjön ágyában, és felkelve ugyan azt az életunt, fásult rutint kövesse, amit nem tud megtörni. Valahol bánja, hogy felkereste rég elveszített unokatestvérét, mert egy pillanatra felcsillant benne a remény, hogy mégsem egyedül öregszik meg, hogy talál valakit maga mellé, aki miatt érdemes lesz felkelni, és kirántja abból a gödörből, amiben jelenleg tengődik. Azon úgy érzi, mintha Alenia ugyan a kezét nyújtotta volna, hogy kihúzza, mégis visszalökte volna az utolsó pillanatban, még mélyebbre, még sötétebbe. Persze ezt nem mondja ki, nem vágja a nő fejéhez, hiszen nem vezetne semmire, és nem is akar neki fájdalmat okozni. Megbeszélték amit meg kellett, és bár úgy érzi, hogy valamivel hidegebb lett a kapcsolatuk, mint alig néhány fertályórája volt, mégis ott marad benne az öröm apró szikrája, hogy talán még sincs egyedül, és talán egy napon sikerül meghódítsa őt. Apró kis szikra ez, még nem elhatározás, csak ott fészkel benne, egy kis hang suttogja a fülébe, hogy ne adja fel. Az elkövetkezendő hatokban ezen fog gondolkodni, a büszkeség, az önutálat, és a remény hármasa fognak marakodni benne, és próbál majd döntést hozni. Nem véletlen, hogy a férfi még mindig magányos, sosem talált a városban még senkit, akinél csak egy rövid időre is elgondolkodott volna a lánykérésen. Önmagát is meglepi a dolog, hogy ilyen könnyen és gyorsan kicsúszott a száján, de talán pont ez az, ami miatt nem kellene ennyiben hagyja a dolgot. *
- Köszönöm, hogy vendégül láttál, Alenia. Írni fogok, és a szolgálók dolgát is intéznünk kell. Viszont ez most hirtelen sok volt nekem, remélem megérted. * Próbál arcára mosolyt varázsolni, de csak félsikereket ér el. Látszik, hogy szeme szomorú és szenved, de pont ezért is szeretne menni, maga mögött hagyni a kúriát, feldolgozni azt, ami történt. Ha nem tartóztatják, akkor nehéz fejjel indul haza. Nem is gondolta, hogy mekkora szerencséje lesz, hogy a lovát a fogadónál hagyta. Könnyes szemmel szánalmas látványt nyújtana a paripán ülve, hiába húzná csuklyáját az arcába, könnyebben látnák. Így viszont, fejét lehajtva, csak apró cseppek jelölik az utat a macskakövön, amerre jár. Teste némán rázkódik, de nem szipog, nem zihál, hangot se ad. Gondolatban átkozza magát, átkozza a sorsot, Eeyrt, Teysust, és mindenkit, aki eszébe jut. És átkozza Aleniát is, önző, sebzett módon. Pedig a Sayqueves ház úrnője semmiről sem tehet, és ezt ő is tudja. Mégis legyen átkozott, mert feltépett olyan régi sebeket, amiket már jótékonyan beforrasztott a varr, és most újra ömlik belőlük a vér. *
//Nem vagyok egyedül//
* Nehéz szavak, és még nehezebb pillanatok. A férfi elmondott mindent, amit akar, feltette a kérdést, ami foglalkoztatta, és elfogadta az elutasítást, amit válaszképp kapott. Úgy érzi, hogy magányra van szüksége, mert az az egyetlen dolog, amit az utóbbi időben igazán ismer. Könyvekre, amiket olvashat, hogy utána ismét egyedül feküdjön ágyában, és felkelve ugyan azt az életunt, fásult rutint kövesse, amit nem tud megtörni. Valahol bánja, hogy felkereste rég elveszített unokatestvérét, mert egy pillanatra felcsillant benne a remény, hogy mégsem egyedül öregszik meg, hogy talál valakit maga mellé, aki miatt érdemes lesz felkelni, és kirántja abból a gödörből, amiben jelenleg tengődik. Azon úgy érzi, mintha Alenia ugyan a kezét nyújtotta volna, hogy kihúzza, mégis visszalökte volna az utolsó pillanatban, még mélyebbre, még sötétebbe. Persze ezt nem mondja ki, nem vágja a nő fejéhez, hiszen nem vezetne semmire, és nem is akar neki fájdalmat okozni. Megbeszélték amit meg kellett, és bár úgy érzi, hogy valamivel hidegebb lett a kapcsolatuk, mint alig néhány fertályórája volt, mégis ott marad benne az öröm apró szikrája, hogy talán még sincs egyedül, és talán egy napon sikerül meghódítsa őt. Apró kis szikra ez, még nem elhatározás, csak ott fészkel benne, egy kis hang suttogja a fülébe, hogy ne adja fel. Az elkövetkezendő hatokban ezen fog gondolkodni, a büszkeség, az önutálat, és a remény hármasa fognak marakodni benne, és próbál majd döntést hozni. Nem véletlen, hogy a férfi még mindig magányos, sosem talált a városban még senkit, akinél csak egy rövid időre is elgondolkodott volna a lánykérésen. Önmagát is meglepi a dolog, hogy ilyen könnyen és gyorsan kicsúszott a száján, de talán pont ez az, ami miatt nem kellene ennyiben hagyja a dolgot. *
- Köszönöm, hogy vendégül láttál, Alenia. Írni fogok, és a szolgálók dolgát is intéznünk kell. Viszont ez most hirtelen sok volt nekem, remélem megérted. * Próbál arcára mosolyt varázsolni, de csak félsikereket ér el. Látszik, hogy szeme szomorú és szenved, de pont ezért is szeretne menni, maga mögött hagyni a kúriát, feldolgozni azt, ami történt. Ha nem tartóztatják, akkor nehéz fejjel indul haza. Nem is gondolta, hogy mekkora szerencséje lesz, hogy a lovát a fogadónál hagyta. Könnyes szemmel szánalmas látványt nyújtana a paripán ülve, hiába húzná csuklyáját az arcába, könnyebben látnák. Így viszont, fejét lehajtva, csak apró cseppek jelölik az utat a macskakövön, amerre jár. Teste némán rázkódik, de nem szipog, nem zihál, hangot se ad. Gondolatban átkozza magát, átkozza a sorsot, Eeyrt, Teysust, és mindenkit, aki eszébe jut. És átkozza Aleniát is, önző, sebzett módon. Pedig a Sayqueves ház úrnője semmiről sem tehet, és ezt ő is tudja. Mégis legyen átkozott, mert feltépett olyan régi sebeket, amiket már jótékonyan beforrasztott a varr, és most újra ömlik belőlük a vér. *
536. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-31 10:15:32
Üzenet elküldve: 2025-08-31 10:15:32
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Az utolsó fekete ital//
//Hét pecsétes egyezség//
*Amikor Merlana megjelent a ház ajtajában, Urien rögvest jelezte ezt Orthus Morthimernek. Orthus az ablakon kipillantva maga is tanúja a két nő beszélgetésének, ugyanakkor abból nem hall semmit. Eljátszadozik ugyan a gondolattal, hogy odaküldi Urient az ajtóhoz kémkedni.
De aztán úgy dönt, hogy semmi effélét nem fog tenni, és ő maga se fog az ablakból nézelődni. Talán a "közönséges kalmár" aki fél éve volt, még megtette volna ezt. De nemesként valahogy méltóságon alulinak érzi kémkedni. Így annak se lesz tanúja, hogy a tőle vásárolt fekete bájital Merlanánál köt ki.
Meghagyja Uriennek, hogy amint Merlana befejezi a társalgást Naesalával, kísérje őt az emeleti dolgozószobába. Ő maga pedig elindul felfelé az emeletre.
Már a közben, hogy felfelé kaptat a lépcsőn, némileg megütközik önmagán és nem kevés öniróniával feddi meg magát. Mégis miféle ostobaság az, hogy "rangon aluli" értesüléseket szerezni? Hát mi más Merlana patronálásának szerepe, mint általa értesüléseket szerezni, titokban? Ugyan miért lenne más, hogy ő maga is megtudjon esetleg valamit titkos ágyasáról? Orthus, amikor megtudta, hogy a városi tanács új nemesi réteget akar létrehozni a városban, ágált ez ellen, mert tartott attól, hogy elkövetik a múlt hibáit. Azóta is azon dolgozik, hogy az új nemesség ne legyen olyan arrogáns és beképzelt, mint amilyen a régi volt. Erre azon kapja magát, hogy ő saját maga nem csinál meg valamit, ami hasznos lenne, és nem azért, mert esetleg "erkölcstelen", hanem mert "rangon aluli". Észbe kell kapnia, hogy megmaradjon a hideg tisztánlátása a dolgokra, és sose hagyja, hogy valami homályos felsőbbrendűségi érzés vakká tegye a jelekre, vagy meggátolja a szükséges megtételében.
Merlanát a komornyik fogadja, és az emeletre kíséri, ott pedig mindjárt balra fordulva bekopogtat az egyik ajtón. Orthus rögtön jelzi is, hogy beléphetnek, és amikor Merlana így tesz, a férfit az asztala mellett állva találja, készen az ő fogadására. Ez most egy kézcsók formájában történik meg, valamint Orthus hellyel invitálja a vendégét.*
- Örülök, hogy ismét ellátogatott hozzám, és hogy végre sort tudunk keríteni az oly fontos papírmunkára. Szeretném, ha a panzió mihamarabb megkezdené a működését. De mielőtt rátérnénk erre, lenne még egy kérdésem. Akaratlanul is tanúja voltam, hogy beszédbe elegyedik az előző vendégemmel. Nem is gondoltam volna, hogy ismerik egymást.
*mondja, mintha csak egy ártatlan beszélgetést kezdeményezne. Ugyanakkor Merlanának tudnia kell, hogy Orthus kíváncsi a részletekre is.*
//Hét pecsétes egyezség//
*Amikor Merlana megjelent a ház ajtajában, Urien rögvest jelezte ezt Orthus Morthimernek. Orthus az ablakon kipillantva maga is tanúja a két nő beszélgetésének, ugyanakkor abból nem hall semmit. Eljátszadozik ugyan a gondolattal, hogy odaküldi Urient az ajtóhoz kémkedni.
De aztán úgy dönt, hogy semmi effélét nem fog tenni, és ő maga se fog az ablakból nézelődni. Talán a "közönséges kalmár" aki fél éve volt, még megtette volna ezt. De nemesként valahogy méltóságon alulinak érzi kémkedni. Így annak se lesz tanúja, hogy a tőle vásárolt fekete bájital Merlanánál köt ki.
Meghagyja Uriennek, hogy amint Merlana befejezi a társalgást Naesalával, kísérje őt az emeleti dolgozószobába. Ő maga pedig elindul felfelé az emeletre.
Már a közben, hogy felfelé kaptat a lépcsőn, némileg megütközik önmagán és nem kevés öniróniával feddi meg magát. Mégis miféle ostobaság az, hogy "rangon aluli" értesüléseket szerezni? Hát mi más Merlana patronálásának szerepe, mint általa értesüléseket szerezni, titokban? Ugyan miért lenne más, hogy ő maga is megtudjon esetleg valamit titkos ágyasáról? Orthus, amikor megtudta, hogy a városi tanács új nemesi réteget akar létrehozni a városban, ágált ez ellen, mert tartott attól, hogy elkövetik a múlt hibáit. Azóta is azon dolgozik, hogy az új nemesség ne legyen olyan arrogáns és beképzelt, mint amilyen a régi volt. Erre azon kapja magát, hogy ő saját maga nem csinál meg valamit, ami hasznos lenne, és nem azért, mert esetleg "erkölcstelen", hanem mert "rangon aluli". Észbe kell kapnia, hogy megmaradjon a hideg tisztánlátása a dolgokra, és sose hagyja, hogy valami homályos felsőbbrendűségi érzés vakká tegye a jelekre, vagy meggátolja a szükséges megtételében.
Merlanát a komornyik fogadja, és az emeletre kíséri, ott pedig mindjárt balra fordulva bekopogtat az egyik ajtón. Orthus rögtön jelzi is, hogy beléphetnek, és amikor Merlana így tesz, a férfit az asztala mellett állva találja, készen az ő fogadására. Ez most egy kézcsók formájában történik meg, valamint Orthus hellyel invitálja a vendégét.*
- Örülök, hogy ismét ellátogatott hozzám, és hogy végre sort tudunk keríteni az oly fontos papírmunkára. Szeretném, ha a panzió mihamarabb megkezdené a működését. De mielőtt rátérnénk erre, lenne még egy kérdésem. Akaratlanul is tanúja voltam, hogy beszédbe elegyedik az előző vendégemmel. Nem is gondoltam volna, hogy ismerik egymást.
*mondja, mintha csak egy ártatlan beszélgetést kezdeményezne. Ugyanakkor Merlanának tudnia kell, hogy Orthus kíváncsi a részletekre is.*
535. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-31 01:18:53
Üzenet elküldve: 2025-08-31 01:18:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Azzal a szándékkal lépked vissza rokonához, hogy ha begyógyítani nem is tudja őket, legalább enyhítsen a kirohanása miatt meggondolatlanul okozott sebek fájdalmán, de amikor azt látja, hogy Drameiloten rá sem néz, megijed és elszomorodik. Bocsánatkérése őszinte, melyet egy öleléssel pecsételne meg, de az őt eddig oltalmazóan ölelő karok ezúttal nem mozdulnak, így ő is hamar leengedi a kezeit, és félve lép egyet hátra.*
- Elnézést. *Suttogja halkan, még mielőtt a férfi belekezdhetne a magyarázatába, amely miatt Alenia most csak még rosszabbul kezdi érezni magát. Drameiloten nem tett semmi rosszat, csak őszintén elmondta az érzéseit annak, akiről azt hitte, hogy megérti és nem bántja majd, de ő borzalmasan viselkedett. Nem gondolt bele abba, hogy talán unokatestvérét is megviselte az élet, hogy neki is lehet ugyanannyira nehéz minden, még ha a mögötte meghúzódó okok nem is olyan egyértelműek, mint a saját esetében.
Szörnyen érzi magát, de reménykedésre ad okot, mikor újra látja, ahogy a másik szempár rá figyel. Sok mindent szeretne még mondani, például bocsánatot kérni azért, mert önző volt, és azért is, hogy nem látta, hogy talán fivére lelke is ugyanúgy ápolásra és szeretetre szorul, mint az övé. Amikor visszakapta a karját, megígérte Eeyrnek, hogy szeretettel fordul majd mindenkihez, de úgy érzi, elbukott, és ami a legrosszabb, hogy családtagjával szemben bukott el. Így hát nem is jönnek a szavak, mert nem érzi úgy, hogy joga volna szólni.
Drameiloten utolsó szavai aztán valamelyest lelket öntenek belé, úgy érzi, hogy ezekkel már tud azonosulni, és képes újra tiszteletet is érezni unokabátyja iránt.*
- Azt hiszem, hogy ennek nincs semmi akadálya. Bőven van időnk megismerni egymást, és ha úgy alakul, nem zárkózom el semmitől, csak kérlek, ne siessünk! Az nekem nem megy. *Természetesen ez sem jelent még igent a házasságra, de az idősebb elf reménye ismét fellángolhat, hogy ha tényleg komolyan gondolta kérését, akkor még nincs minden veszve. Mindeközben Alenia egyszerre érez büszkeséget és félelmet, amiért kisasszony helyett Sayqueves úrnőnek nevezték. Az első lépés a felnőtt élethez, de jól tudja, hogy ehhez a megszólításhoz méltónak is kell lennie.*
- Rendben. *Válaszolja beleegyezően minden másra, ami elhangzik, és egy határozott bólintással meg is erősíti a szándékát.*
- És szeretném megígérni neked, hogy oda fogok figyelni rád, és nem fogom többet elfelejteni, hogy neked is vannak sebeid, és hogy ugyanolyan magányos voltál, mint én. Most már egyikünknek sem kell annak lennie… *Félszegen pillant Drameilotenre, majd megemeli karjait, hogy újra megpróbálkozzon azzal az öleléssel.*
//Nem vagyok egyedül//
*Azzal a szándékkal lépked vissza rokonához, hogy ha begyógyítani nem is tudja őket, legalább enyhítsen a kirohanása miatt meggondolatlanul okozott sebek fájdalmán, de amikor azt látja, hogy Drameiloten rá sem néz, megijed és elszomorodik. Bocsánatkérése őszinte, melyet egy öleléssel pecsételne meg, de az őt eddig oltalmazóan ölelő karok ezúttal nem mozdulnak, így ő is hamar leengedi a kezeit, és félve lép egyet hátra.*
- Elnézést. *Suttogja halkan, még mielőtt a férfi belekezdhetne a magyarázatába, amely miatt Alenia most csak még rosszabbul kezdi érezni magát. Drameiloten nem tett semmi rosszat, csak őszintén elmondta az érzéseit annak, akiről azt hitte, hogy megérti és nem bántja majd, de ő borzalmasan viselkedett. Nem gondolt bele abba, hogy talán unokatestvérét is megviselte az élet, hogy neki is lehet ugyanannyira nehéz minden, még ha a mögötte meghúzódó okok nem is olyan egyértelműek, mint a saját esetében.
Szörnyen érzi magát, de reménykedésre ad okot, mikor újra látja, ahogy a másik szempár rá figyel. Sok mindent szeretne még mondani, például bocsánatot kérni azért, mert önző volt, és azért is, hogy nem látta, hogy talán fivére lelke is ugyanúgy ápolásra és szeretetre szorul, mint az övé. Amikor visszakapta a karját, megígérte Eeyrnek, hogy szeretettel fordul majd mindenkihez, de úgy érzi, elbukott, és ami a legrosszabb, hogy családtagjával szemben bukott el. Így hát nem is jönnek a szavak, mert nem érzi úgy, hogy joga volna szólni.
Drameiloten utolsó szavai aztán valamelyest lelket öntenek belé, úgy érzi, hogy ezekkel már tud azonosulni, és képes újra tiszteletet is érezni unokabátyja iránt.*
- Azt hiszem, hogy ennek nincs semmi akadálya. Bőven van időnk megismerni egymást, és ha úgy alakul, nem zárkózom el semmitől, csak kérlek, ne siessünk! Az nekem nem megy. *Természetesen ez sem jelent még igent a házasságra, de az idősebb elf reménye ismét fellángolhat, hogy ha tényleg komolyan gondolta kérését, akkor még nincs minden veszve. Mindeközben Alenia egyszerre érez büszkeséget és félelmet, amiért kisasszony helyett Sayqueves úrnőnek nevezték. Az első lépés a felnőtt élethez, de jól tudja, hogy ehhez a megszólításhoz méltónak is kell lennie.*
- Rendben. *Válaszolja beleegyezően minden másra, ami elhangzik, és egy határozott bólintással meg is erősíti a szándékát.*
- És szeretném megígérni neked, hogy oda fogok figyelni rád, és nem fogom többet elfelejteni, hogy neked is vannak sebeid, és hogy ugyanolyan magányos voltál, mint én. Most már egyikünknek sem kell annak lennie… *Félszegen pillant Drameilotenre, majd megemeli karjait, hogy újra megpróbálkozzon azzal az öleléssel.*
534. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-30 21:05:31
Üzenet elküldve: 2025-08-30 21:05:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* Kínos, kínzó, magányos, és kétségbeesett, ha kellene jellemeznie az egyedül töltött perceket, valószínűleg ezeket használná. Kettejük közül pedig Alenia reményei azok, amit teljesülnek, mert amikor visszatér, Drameiloten ugyan őrt ül, ugyan abban a pózban, mint amikor kiment. Kerüli a nő tekintetét, nem néz rá, mert nem tudhatja, hogy egy törődő, gondoskodó arcot látna. Attól fél, hogy vádló és számonkérő lesz. Meghallgatja a kedvesnek szánt szavakat, amik ezernyi tőrként marnak bele amúgy is sebzett lelkébe. Nagyot sóhajt, és hagyja ülni kettejük között a csendet. Az ölelésre nem mozdul, bár szeretne, de olyan, mintha ólomból lennének a karjai, mintha maga Sa'Tereth húzná lefelé, hogy ne viszonozhassa a szeretetet. Végül, ha Alenia elhúzódik, megszólal. *
- Alenia, hidd el, hogy megértem ami benned van. Nem haragszom rád, mert felnőtt nő vagy, aki a saját útját járja, és azt keresi. Kérlek te se haragudj rám, amiért így leterheltelek a saját gondommal, és kimondtam dolgokat, amiket régóta magamban tartok, nem mondhattam el senkinek. Hidd el, bár igyekszem nem mutatni, én is sebzett vagyok, még ha nincsen is rá annyi okom, mint neked. * Beszéd közben most először keresi a gyönyörű kémeket, és igyekszik mélyen a másik szemébe nézni. *
- És egyébként sem azt mondtam, hogy most azonnal gyere hozzám, annyit kértem, hogy vedd fontolóra. Ha szeretnél, adj esélyt annak, hogy megismerjük egymást, jobban, mint korábban. Ennyit szerettem volna, de elfogadom, hogy nem vagy erre nyitott, és nem fogok rád emiatt máshogy nézni. Továbbra is szeretnélek mindenben segíteni, és ha találsz egy szerinted alkalmas kérőt, megtisztelne, ha apád helyett én kísérhetnélek az oltár elé. Most már te vagy a Sayqueves ház ezen ágának egyedüli úrnője, minden döntés a te kezedben van. És nem haragszom azért sem, mert felemlegetted Wymntert. Eddig se voltak előtted titkaim, és ezután sincsenek. Minden hibám és minden erényem nyílt lap, mert tisztellek és szeretlek annyira, hogy ne akarjak hazudni neked, legalábbis akkor, amikor egy üres szobában vagyunk. Úgy gondolom, a két utolsó elő Sayquevesként tartozunk egymásnak ezzel.
//Nem vagyok egyedül//
* Kínos, kínzó, magányos, és kétségbeesett, ha kellene jellemeznie az egyedül töltött perceket, valószínűleg ezeket használná. Kettejük közül pedig Alenia reményei azok, amit teljesülnek, mert amikor visszatér, Drameiloten ugyan őrt ül, ugyan abban a pózban, mint amikor kiment. Kerüli a nő tekintetét, nem néz rá, mert nem tudhatja, hogy egy törődő, gondoskodó arcot látna. Attól fél, hogy vádló és számonkérő lesz. Meghallgatja a kedvesnek szánt szavakat, amik ezernyi tőrként marnak bele amúgy is sebzett lelkébe. Nagyot sóhajt, és hagyja ülni kettejük között a csendet. Az ölelésre nem mozdul, bár szeretne, de olyan, mintha ólomból lennének a karjai, mintha maga Sa'Tereth húzná lefelé, hogy ne viszonozhassa a szeretetet. Végül, ha Alenia elhúzódik, megszólal. *
- Alenia, hidd el, hogy megértem ami benned van. Nem haragszom rád, mert felnőtt nő vagy, aki a saját útját járja, és azt keresi. Kérlek te se haragudj rám, amiért így leterheltelek a saját gondommal, és kimondtam dolgokat, amiket régóta magamban tartok, nem mondhattam el senkinek. Hidd el, bár igyekszem nem mutatni, én is sebzett vagyok, még ha nincsen is rá annyi okom, mint neked. * Beszéd közben most először keresi a gyönyörű kémeket, és igyekszik mélyen a másik szemébe nézni. *
- És egyébként sem azt mondtam, hogy most azonnal gyere hozzám, annyit kértem, hogy vedd fontolóra. Ha szeretnél, adj esélyt annak, hogy megismerjük egymást, jobban, mint korábban. Ennyit szerettem volna, de elfogadom, hogy nem vagy erre nyitott, és nem fogok rád emiatt máshogy nézni. Továbbra is szeretnélek mindenben segíteni, és ha találsz egy szerinted alkalmas kérőt, megtisztelne, ha apád helyett én kísérhetnélek az oltár elé. Most már te vagy a Sayqueves ház ezen ágának egyedüli úrnője, minden döntés a te kezedben van. És nem haragszom azért sem, mert felemlegetted Wymntert. Eddig se voltak előtted titkaim, és ezután sincsenek. Minden hibám és minden erényem nyílt lap, mert tisztellek és szeretlek annyira, hogy ne akarjak hazudni neked, legalábbis akkor, amikor egy üres szobában vagyunk. Úgy gondolom, a két utolsó elő Sayquevesként tartozunk egymásnak ezzel.
533. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-30 20:29:22
Üzenet elküldve: 2025-08-30 20:29:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Egészen hosszan elidőzik a teraszon, pedig nem szeretné túl sokáig egyedül hagyni unokatestvérét a nappaliban. Nem akarja, hogy azt érezze, haragszik rá, de muszáj kiszellőztetni a fejét. Jelenleg még a kezei is remegnek, ahogy szorosan a korlátot markolja, és próbál megnyugodni. Levegőért kapkod, mintha csak fulladozna a mellkasára nehezedő nyomás miatt, amit a lelkére rótt teher okoz. Egész testén eluralkodik a pánik, hosszú percekig csak riadtan bámul maga elé a szépen karbantartott kert irányába. Végül felegyenesedik, és egy utolsó, nagy levegőt véve nyugszik meg, s mintha mi sem történt volna, visszamegy a házba, hogy megkeresse Drameilotent.
Reményei szerint ugyanott, a hófehér kanapén ülve találja meg a férfit, ahol korábban beszélgettek. Amint megtalálja, kissé bűnbánó arcot vágva néz a szemeibe, és miután sikerül némi bátorságot gyűjtenie, meg is szólal.*
- Kérlek, ne haragudj rám azok miatt, amit mondtam! Nem akartalak megbántani azzal, hogy a kérésed ellenére, tiszteletlenül újra felemlegetem Wymntert. Azt sem akartam, hogy úgy érezd, elutasítalak téged és a jó szándékot, ahogy azt sem, hogy azt gondold, nem találom őszintének az érzéseidet. Sajnálom. *Őszintén csillognak a szemei, ahogy Drameiloten tekintetében fogódzkodót keres, ami arra utal, hogy nem sértette vérig a nemest, és nem neheztel rá a történtek miatt.*
- Nem mondtál vagy kértél semmi rosszat, egyszerűen csak… én most már ilyen vagyok. Túl könnyen sérül a lelkem, és a testem is valahogy furcsán reagál az erős érzelmekre. Nem értem én sem, de olyankor nagyon rossz, remegek és nem kapok levegőt. Ezért kellett kimennem egy kicsit. Nem azért, mert nem akarok veled lenni. *Tesz vallomást az őt gyötrő pánikrohamokról, melyek létezésével tisztában van, de miután nem ismeri sem az okát, sem pedig azt, hogy mi okozza, küzdeni nem tud ellene.*
- Szóval, ha megengeded, akkor… *Lépked közelebb, és megpróbálja békülésképp újra, ma már sokadszor átölelni rokonát, és biztosítani arról, hogy az előbbi kellemetlen beszélgetés semmit sem rontott el, legalábbis, ha rajta múlik, akkor egyáltalán nem.*
//Nem vagyok egyedül//
*Egészen hosszan elidőzik a teraszon, pedig nem szeretné túl sokáig egyedül hagyni unokatestvérét a nappaliban. Nem akarja, hogy azt érezze, haragszik rá, de muszáj kiszellőztetni a fejét. Jelenleg még a kezei is remegnek, ahogy szorosan a korlátot markolja, és próbál megnyugodni. Levegőért kapkod, mintha csak fulladozna a mellkasára nehezedő nyomás miatt, amit a lelkére rótt teher okoz. Egész testén eluralkodik a pánik, hosszú percekig csak riadtan bámul maga elé a szépen karbantartott kert irányába. Végül felegyenesedik, és egy utolsó, nagy levegőt véve nyugszik meg, s mintha mi sem történt volna, visszamegy a házba, hogy megkeresse Drameilotent.
Reményei szerint ugyanott, a hófehér kanapén ülve találja meg a férfit, ahol korábban beszélgettek. Amint megtalálja, kissé bűnbánó arcot vágva néz a szemeibe, és miután sikerül némi bátorságot gyűjtenie, meg is szólal.*
- Kérlek, ne haragudj rám azok miatt, amit mondtam! Nem akartalak megbántani azzal, hogy a kérésed ellenére, tiszteletlenül újra felemlegetem Wymntert. Azt sem akartam, hogy úgy érezd, elutasítalak téged és a jó szándékot, ahogy azt sem, hogy azt gondold, nem találom őszintének az érzéseidet. Sajnálom. *Őszintén csillognak a szemei, ahogy Drameiloten tekintetében fogódzkodót keres, ami arra utal, hogy nem sértette vérig a nemest, és nem neheztel rá a történtek miatt.*
- Nem mondtál vagy kértél semmi rosszat, egyszerűen csak… én most már ilyen vagyok. Túl könnyen sérül a lelkem, és a testem is valahogy furcsán reagál az erős érzelmekre. Nem értem én sem, de olyankor nagyon rossz, remegek és nem kapok levegőt. Ezért kellett kimennem egy kicsit. Nem azért, mert nem akarok veled lenni. *Tesz vallomást az őt gyötrő pánikrohamokról, melyek létezésével tisztában van, de miután nem ismeri sem az okát, sem pedig azt, hogy mi okozza, küzdeni nem tud ellene.*
- Szóval, ha megengeded, akkor… *Lépked közelebb, és megpróbálja békülésképp újra, ma már sokadszor átölelni rokonát, és biztosítani arról, hogy az előbbi kellemetlen beszélgetés semmit sem rontott el, legalábbis, ha rajta múlik, akkor egyáltalán nem.*
532. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-30 19:05:20
Üzenet elküldve: 2025-08-30 19:05:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* Érti ő a nő érveit, és azt, hogy hallani sem akar a kettejük közötti házasságról. Ahogy mondta is korábban, elfogadja Alenia döntését. Ha igazán végig gondolja, akkor igazat is kell adjon neki. Túl heves, túl gyors, ez jellemző rá a lázadás óta. Amióta átélte azt a helyzetet, hogy lehet, minden amit felépített, amit elért, ami a családjában volt generációk óta, az egyik napról a másikra megsemmisül. Azóta az emberekre jellemző gyorsasággal és kapkodással próbál elintézni mindent.
Ahogy unokatestvére kimegy a szobából, és egyedül marad, kínzóan magányosnak érzi magát. Ül ott, nem tudja, hogy mi lenne a jó, ha elmenne, vagy ha maradna. Nem akarja, hogy bármelyikükben is kimondatlan dolgok maradjanak, inkább hagyja, hogy ülepedjenek az elhangzottak. Egyelőre vár, mert szeretné megbeszélni a dolgokat, de nem is akarja ráerőltetni társaságát a szőkeségre. Ha kínzóan hosszú ideig maradna odakint az erkélyen, akkor azt célzásnak veszi, és távozik. Egyelőre viszont meg akarja adni a lehetőséget arra, hogy úgy tegyenek, mintha mi sem történt volna. Bár tudja, hogy már nem lesznek olyan önfeledtek egymás mellett, mint az előbb. Nem fogják még egyszer megölelni egymást, és nem fog eltűnni kettejük közül a modoroskodás. Fáj neki, hogy úgy érzi, újra elveszített egy rokont. De ettől függetlenül is tiszteletben tartja a döntést. Nem tehet most már mást, a szavát adta, és tartani is fogja magát hozzá. Be kell lássa, hogy semmivel sem jobb, mint azok, akiktől védeni szeretné Aleniát. Úgy borította rá saját fájdalmat, terheit, mintha egy feneketlen szekrény lenne, amibe elpakolhatja ezeket, hogy többé ne nyomják a vállát. Ezért is akar bocsánatot kérni tőle. És elfogadni, ahogy döntött. A szoba levegője mintha fojtogatná, de nem köszörüli meg torkát, nem kezd levegő után kapkodni. Csak ül ott, elfogadva a döntést. Mert nem tehet mást. *
//Nem vagyok egyedül//
* Érti ő a nő érveit, és azt, hogy hallani sem akar a kettejük közötti házasságról. Ahogy mondta is korábban, elfogadja Alenia döntését. Ha igazán végig gondolja, akkor igazat is kell adjon neki. Túl heves, túl gyors, ez jellemző rá a lázadás óta. Amióta átélte azt a helyzetet, hogy lehet, minden amit felépített, amit elért, ami a családjában volt generációk óta, az egyik napról a másikra megsemmisül. Azóta az emberekre jellemző gyorsasággal és kapkodással próbál elintézni mindent.
Ahogy unokatestvére kimegy a szobából, és egyedül marad, kínzóan magányosnak érzi magát. Ül ott, nem tudja, hogy mi lenne a jó, ha elmenne, vagy ha maradna. Nem akarja, hogy bármelyikükben is kimondatlan dolgok maradjanak, inkább hagyja, hogy ülepedjenek az elhangzottak. Egyelőre vár, mert szeretné megbeszélni a dolgokat, de nem is akarja ráerőltetni társaságát a szőkeségre. Ha kínzóan hosszú ideig maradna odakint az erkélyen, akkor azt célzásnak veszi, és távozik. Egyelőre viszont meg akarja adni a lehetőséget arra, hogy úgy tegyenek, mintha mi sem történt volna. Bár tudja, hogy már nem lesznek olyan önfeledtek egymás mellett, mint az előbb. Nem fogják még egyszer megölelni egymást, és nem fog eltűnni kettejük közül a modoroskodás. Fáj neki, hogy úgy érzi, újra elveszített egy rokont. De ettől függetlenül is tiszteletben tartja a döntést. Nem tehet most már mást, a szavát adta, és tartani is fogja magát hozzá. Be kell lássa, hogy semmivel sem jobb, mint azok, akiktől védeni szeretné Aleniát. Úgy borította rá saját fájdalmat, terheit, mintha egy feneketlen szekrény lenne, amibe elpakolhatja ezeket, hogy többé ne nyomják a vállát. Ezért is akar bocsánatot kérni tőle. És elfogadni, ahogy döntött. A szoba levegője mintha fojtogatná, de nem köszörüli meg torkát, nem kezd levegő után kapkodni. Csak ül ott, elfogadva a döntést. Mert nem tehet mást. *
531. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-30 18:43:41
Üzenet elküldve: 2025-08-30 18:43:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Drameiloten látványosan nem gondolja át a szavainak súlyát, és azt sem, hogy mennyire máshogy csengenek a szavak, ha rosszkor hangzik el egy-egy kényesebb információ. Alenia egy szót sem szól arra, mikor rokona még azt is kendőzetlenül elmondja neki, hogy egy szolgálójával próbálta meg pótolni húgát, ráadásul még a saját bevallása szerint is illetlen volt vele.*
~Nem volt elég, hogy a szüleid két gyermek életét is tönkretették ugyanezzel? Eeyr bocsásson meg neked, bátyám…~ *Csak azért nem szól hangosan, mert egyszerűen nem akar vitatkozni, nem akar haragudni sem Drameilotenre, de az elf őszinteségével talán átesett a ló túloldalára. Vannak olyan dolgok, főleg nemesek közt, amiről jobb, ha nem tudódik ki, és ma több ilyen dolog is elhangzott unokatestvére szájából.
Drameiloten nem fogyott még ki az érvekből, továbbra is próbálja szép szavakkal a maga javára fordítani a beszélgetés kimenetelét, de félő, hogy ez ma már nem fog sikerülni.*
- Néhány nappal ezelőtt még azt sem tudtad, hogy élek. Én is nagyon boldog vagyok, amiért megtaláltalak, és jól érzem magam veled, mióta itt vagy, de honnan tudod, hogy ez mindig ilyen lesz? Drameiloten, te vagy az idősebb, a tapasztaltabb, én mindeddig csak egy kalitkába zárt madár voltam, aki mit sem tud arról, hogy működik a világ valójában, de azt hiszem, felelőtlen vagy. Rettenetesen felelőtlen. Miért nem élhetünk egymás mellett úgy, mint a testvérek? Miért a házasság az első, ami eszedbe jut arról, hogy szeretet? Ez nem helyes, bátyám. *Megcsóválja a fejét újra, majd elviharzik a terasz irányába, kinyitja annak ajtaját, és ki is menekül a friss levegőre, hogy szívjon belőle, hátha az megnyugtatja. A percek telnek, de a lány nem tér vissza a nappaliba, ott marad a teraszon, és próbálja rendezni magában a gondolatait. Nem haragszik Drameilotenre, nem ez a baj. Ha jobban belegondol, meg sem tudja fogalmazni magának, hogy mi zaklatta fel ennyire. Talán tényleg csak az időzítés volt rossz, és az, hogy ami most rázúdult rokona kérésével, azt az ő sérült lelke képtelen ilyen hamar feldolgozni.*
- Sajnálom… Remélem, hogy nem utálsz meg engem emiatt… *Nem tudja, hogy vendége esetleg követte-e őt a teraszra, fogalma sincs, hogy ott áll-e a háta mögött, szavait most csak magának motyogja, miközben próbálja megérteni, hogy miféle érzések is kavarodnak épp a szívében, lelkében.*
//Nem vagyok egyedül//
*Drameiloten látványosan nem gondolja át a szavainak súlyát, és azt sem, hogy mennyire máshogy csengenek a szavak, ha rosszkor hangzik el egy-egy kényesebb információ. Alenia egy szót sem szól arra, mikor rokona még azt is kendőzetlenül elmondja neki, hogy egy szolgálójával próbálta meg pótolni húgát, ráadásul még a saját bevallása szerint is illetlen volt vele.*
~Nem volt elég, hogy a szüleid két gyermek életét is tönkretették ugyanezzel? Eeyr bocsásson meg neked, bátyám…~ *Csak azért nem szól hangosan, mert egyszerűen nem akar vitatkozni, nem akar haragudni sem Drameilotenre, de az elf őszinteségével talán átesett a ló túloldalára. Vannak olyan dolgok, főleg nemesek közt, amiről jobb, ha nem tudódik ki, és ma több ilyen dolog is elhangzott unokatestvére szájából.
Drameiloten nem fogyott még ki az érvekből, továbbra is próbálja szép szavakkal a maga javára fordítani a beszélgetés kimenetelét, de félő, hogy ez ma már nem fog sikerülni.*
- Néhány nappal ezelőtt még azt sem tudtad, hogy élek. Én is nagyon boldog vagyok, amiért megtaláltalak, és jól érzem magam veled, mióta itt vagy, de honnan tudod, hogy ez mindig ilyen lesz? Drameiloten, te vagy az idősebb, a tapasztaltabb, én mindeddig csak egy kalitkába zárt madár voltam, aki mit sem tud arról, hogy működik a világ valójában, de azt hiszem, felelőtlen vagy. Rettenetesen felelőtlen. Miért nem élhetünk egymás mellett úgy, mint a testvérek? Miért a házasság az első, ami eszedbe jut arról, hogy szeretet? Ez nem helyes, bátyám. *Megcsóválja a fejét újra, majd elviharzik a terasz irányába, kinyitja annak ajtaját, és ki is menekül a friss levegőre, hogy szívjon belőle, hátha az megnyugtatja. A percek telnek, de a lány nem tér vissza a nappaliba, ott marad a teraszon, és próbálja rendezni magában a gondolatait. Nem haragszik Drameilotenre, nem ez a baj. Ha jobban belegondol, meg sem tudja fogalmazni magának, hogy mi zaklatta fel ennyire. Talán tényleg csak az időzítés volt rossz, és az, hogy ami most rázúdult rokona kérésével, azt az ő sérült lelke képtelen ilyen hamar feldolgozni.*
- Sajnálom… Remélem, hogy nem utálsz meg engem emiatt… *Nem tudja, hogy vendége esetleg követte-e őt a teraszra, fogalma sincs, hogy ott áll-e a háta mögött, szavait most csak magának motyogja, miközben próbálja megérteni, hogy miféle érzések is kavarodnak épp a szívében, lelkében.*
530. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-30 11:35:49
Üzenet elküldve: 2025-08-30 11:35:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* Mikor érveinek hulláma hidegen csapódnak neki a nő érzelmekből vont hullámtörőinek, Drameiloten elfogadja a döntést. Elfogadja, és nem is akarja erőltetni tovább. Mégis, van ott még valami, ami kikívánkozik belőle, amit el kell még mondjon. Kettőt kortyol a szörnyű teából, mert most még az is jobb, mint a tétlenség. Megrágja a tea füvet, miközben Alenia beszél. Amikor végzett, akkor szomorúan néz rá. *
- Alenia, én… én megpróbáltam pótolni Wymntert. Nem most, még korábban. Egy nővel, akit felvettem szolgálónak, mert nem volt hova menjen. Emlékeztetett a húgomra, a teste, az éles nyelve, ahogy néha kioktatott és velem beszélt. Illetlen dolgokat csináltam vele, de ő nem Wymnter. Te sem vagy az, Wymnter egyedüli, és már mondtam neked korábban, elfogadtam a döntését és azt, hogy elment. * Ha a nemes nő még vele van, nem ment el az ablakok fontos ügyét intézni, akkor folytatja, továbbra is halkan, szomorúan. *
- Alenia, nem azért kértem meg a kezed, mert őt akarom pótolni. Azért tettem, mert az elmúlt néhány fertályórában jobban éreztem magam, mint az elmúlt hat évben bármikor. Az érvek kiszakadtak belőlem, mert sorra bombáztam magam velük, miközben magamat próbáltam lebeszélni az egészről. Nem akartalak vele megbántani, és elnézésedet kérem, hogy felzaklattalak. Viszont eddig nyolcvannál is több nyarat tudok a hátam mögött, és ez alatt talán kétszer fordult elő, hogy a szívem ugyan azt akarta, mint az eszem. Ha nem kérlek meg, akkor azzal szembe köptem volna magam. Önző vagyok, mert szeretnék hozzámenni ahhoz, aki évek óta először boldoggá tett, és ha csak egy-két pillanatra is, de feledtette velem a bennem lévő fájdalmat. Önző vagyok, mert szeretnék még több ilyen pillanatot, amikor nem kell magamat megjátszanom, és őszintén lehetek az, aki. Önző vagyok, és öntelt, mert azt gondolom a többi kérővel ellentétben én érzem és tiszteletben tartom a fájdalmad, és tekintettel tudok rád lenni. De szeretlek is, úgyhogy elfogadom a döntésed, bármennyire is fáj. Nem fogom felhozni, nem fogom újra kimondani. * A hangja szinte suttogássá halkul a végére. Nincsenek könnyek, és ennek igazán hálás. Nem akarná ilyesmivel manipulálni Aleniát, tiszteletlen, és gyenge jellemre utaló tett lenne. Ha ezek után a szőkeség kisiet a szobából, nem szól utána. *
A hozzászólás írója (Drameiloten Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.30 11:44:30
//Nem vagyok egyedül//
* Mikor érveinek hulláma hidegen csapódnak neki a nő érzelmekből vont hullámtörőinek, Drameiloten elfogadja a döntést. Elfogadja, és nem is akarja erőltetni tovább. Mégis, van ott még valami, ami kikívánkozik belőle, amit el kell még mondjon. Kettőt kortyol a szörnyű teából, mert most még az is jobb, mint a tétlenség. Megrágja a tea füvet, miközben Alenia beszél. Amikor végzett, akkor szomorúan néz rá. *
- Alenia, én… én megpróbáltam pótolni Wymntert. Nem most, még korábban. Egy nővel, akit felvettem szolgálónak, mert nem volt hova menjen. Emlékeztetett a húgomra, a teste, az éles nyelve, ahogy néha kioktatott és velem beszélt. Illetlen dolgokat csináltam vele, de ő nem Wymnter. Te sem vagy az, Wymnter egyedüli, és már mondtam neked korábban, elfogadtam a döntését és azt, hogy elment. * Ha a nemes nő még vele van, nem ment el az ablakok fontos ügyét intézni, akkor folytatja, továbbra is halkan, szomorúan. *
- Alenia, nem azért kértem meg a kezed, mert őt akarom pótolni. Azért tettem, mert az elmúlt néhány fertályórában jobban éreztem magam, mint az elmúlt hat évben bármikor. Az érvek kiszakadtak belőlem, mert sorra bombáztam magam velük, miközben magamat próbáltam lebeszélni az egészről. Nem akartalak vele megbántani, és elnézésedet kérem, hogy felzaklattalak. Viszont eddig nyolcvannál is több nyarat tudok a hátam mögött, és ez alatt talán kétszer fordult elő, hogy a szívem ugyan azt akarta, mint az eszem. Ha nem kérlek meg, akkor azzal szembe köptem volna magam. Önző vagyok, mert szeretnék hozzámenni ahhoz, aki évek óta először boldoggá tett, és ha csak egy-két pillanatra is, de feledtette velem a bennem lévő fájdalmat. Önző vagyok, mert szeretnék még több ilyen pillanatot, amikor nem kell magamat megjátszanom, és őszintén lehetek az, aki. Önző vagyok, és öntelt, mert azt gondolom a többi kérővel ellentétben én érzem és tiszteletben tartom a fájdalmad, és tekintettel tudok rád lenni. De szeretlek is, úgyhogy elfogadom a döntésed, bármennyire is fáj. Nem fogom felhozni, nem fogom újra kimondani. * A hangja szinte suttogássá halkul a végére. Nincsenek könnyek, és ennek igazán hálás. Nem akarná ilyesmivel manipulálni Aleniát, tiszteletlen, és gyenge jellemre utaló tett lenne. Ha ezek után a szőkeség kisiet a szobából, nem szól utána. *
A hozzászólás írója (Drameiloten Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.30 11:44:30
529. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-30 10:26:41
Üzenet elküldve: 2025-08-30 10:26:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Talán az első alkalom, hogy a boldog viszontlátás során időnként felfelé ívelő hangulatukat nem ő, hanem unokatestvére rontja el újra a váratlan kérésével. A szőkeséget őszintén meglepi a kérés, és első gondolatai révén egyértelművé válik az is, hogy nem tartja jó ötletnek a családon belüli házasságot, de Drameiloten nem nyugszik bele, tovább bombázza érvekkel a nemeslányt.
Alenia nem csitítja el, nem fakad ki, egy szót sem szól, míg a férfi beszél, csupán továbbra is zaklatottan, karba tett kézzel járkál fel-alá, miközben cipőinek kopogása a márványpadlón halkan visszhangzik a tágas teremben.
Az érvek, melyeket hall, a régi nemesi normákra emlékezteti őt, ahol nem számított, hogy ő mit gondol vagy érez, csupán az érdekházasság előnyei nyomtak a latba. Megcsappant örökség, meggyengült vér, a nevük értéke az elsődleges, melyről rokona magyaráz neki, majd egy fokkal jobb aspektusból is megközelíti a kérdést, tisztelet, gyógyulás, Eeyr isteni szándéka vagy egy közös cél, mellyel a hírnevük újra a régi lehetne, de hol van ebben ő? Hol van ebben, amit ő szeretne? Ez mind fivérének vágya, nem az övé.
A cipők halk, egyenletes kopogása megszűnik, Alenia megtorpan, majd egy határozott mozdulattal pördül egyet, hogy újra szemben találja magát Drameilotennel, hosszú szoknyája pedig valamivel késve követi a mozdulatot, s pördül vele.*
- Mintha csak az apámat hallanám. Mézesmadzag, szép, magasztos szavak, érdekek és érzelmi manipuláció, mintha ez az egész rólam szólna. Nem, ez rólad szól, Drameiloten, mindezt te akarod, és nem én. Bár azt kérted tőlem, hogy ne hozzam fel többet, de engedd meg, hogy tegyek még egy megjegyzést! Én nem tudom pótolni Wymntert, én nem ő vagyok. Nem melletted nőttem fel, nem is ismerlek igazán. Nem várhatod el, hogy miután ő nemet mondott neked, velem majd ugyanolyan lesz minden. Azt kérted, hogy tiszteljem a halott bátyámat, akkor én most arra kérlek téged, hogy te is tiszteld meg a húgodat és az együtt töltött időtök emlékét azzal, hogy nem próbálod meg lecserélni őt valami hasonlóra, abban reménykedve, hogy talán visszakaphatod, amit vele elvesztettél! *Egy hosszú sóhaj után kezdi csóválni a fejét. Drameiloten elhamarkodta a kérést, és az sem volt bölcs dolog, hogy mindezzel rögtön azok után hozakodott elő, hogy elárulta házassági szándékát húgával, akiről bár kiderült, hogy nem is testvérek, de Alenia számára ez mit sem számít.
Közelebb lépked a férfihez, de ezúttal tisztes távolságban megáll tőle, nem vágyik most újabb ölelésre.*
- Ez sok nekem, Drameiloten. Őszintén örülök neked, és nem akarok veled marakodni, szeretném, ha itt lennénk egymásnak, de amit kérsz tőlem, az rettenetesen sok nekem. *Mondja most már indulatoktól mentes, lágy hangján. Gyűlöli a vitákat, és már ettől is kezdi rosszul érezni magát.*
- Kinyitom az ablakot. *Indul is el azzal a terasz irányába, hogy friss levegőt engedjen be a szobába.*
//Nem vagyok egyedül//
*Talán az első alkalom, hogy a boldog viszontlátás során időnként felfelé ívelő hangulatukat nem ő, hanem unokatestvére rontja el újra a váratlan kérésével. A szőkeséget őszintén meglepi a kérés, és első gondolatai révén egyértelművé válik az is, hogy nem tartja jó ötletnek a családon belüli házasságot, de Drameiloten nem nyugszik bele, tovább bombázza érvekkel a nemeslányt.
Alenia nem csitítja el, nem fakad ki, egy szót sem szól, míg a férfi beszél, csupán továbbra is zaklatottan, karba tett kézzel járkál fel-alá, miközben cipőinek kopogása a márványpadlón halkan visszhangzik a tágas teremben.
Az érvek, melyeket hall, a régi nemesi normákra emlékezteti őt, ahol nem számított, hogy ő mit gondol vagy érez, csupán az érdekházasság előnyei nyomtak a latba. Megcsappant örökség, meggyengült vér, a nevük értéke az elsődleges, melyről rokona magyaráz neki, majd egy fokkal jobb aspektusból is megközelíti a kérdést, tisztelet, gyógyulás, Eeyr isteni szándéka vagy egy közös cél, mellyel a hírnevük újra a régi lehetne, de hol van ebben ő? Hol van ebben, amit ő szeretne? Ez mind fivérének vágya, nem az övé.
A cipők halk, egyenletes kopogása megszűnik, Alenia megtorpan, majd egy határozott mozdulattal pördül egyet, hogy újra szemben találja magát Drameilotennel, hosszú szoknyája pedig valamivel késve követi a mozdulatot, s pördül vele.*
- Mintha csak az apámat hallanám. Mézesmadzag, szép, magasztos szavak, érdekek és érzelmi manipuláció, mintha ez az egész rólam szólna. Nem, ez rólad szól, Drameiloten, mindezt te akarod, és nem én. Bár azt kérted tőlem, hogy ne hozzam fel többet, de engedd meg, hogy tegyek még egy megjegyzést! Én nem tudom pótolni Wymntert, én nem ő vagyok. Nem melletted nőttem fel, nem is ismerlek igazán. Nem várhatod el, hogy miután ő nemet mondott neked, velem majd ugyanolyan lesz minden. Azt kérted, hogy tiszteljem a halott bátyámat, akkor én most arra kérlek téged, hogy te is tiszteld meg a húgodat és az együtt töltött időtök emlékét azzal, hogy nem próbálod meg lecserélni őt valami hasonlóra, abban reménykedve, hogy talán visszakaphatod, amit vele elvesztettél! *Egy hosszú sóhaj után kezdi csóválni a fejét. Drameiloten elhamarkodta a kérést, és az sem volt bölcs dolog, hogy mindezzel rögtön azok után hozakodott elő, hogy elárulta házassági szándékát húgával, akiről bár kiderült, hogy nem is testvérek, de Alenia számára ez mit sem számít.
Közelebb lépked a férfihez, de ezúttal tisztes távolságban megáll tőle, nem vágyik most újabb ölelésre.*
- Ez sok nekem, Drameiloten. Őszintén örülök neked, és nem akarok veled marakodni, szeretném, ha itt lennénk egymásnak, de amit kérsz tőlem, az rettenetesen sok nekem. *Mondja most már indulatoktól mentes, lágy hangján. Gyűlöli a vitákat, és már ettől is kezdi rosszul érezni magát.*
- Kinyitom az ablakot. *Indul is el azzal a terasz irányába, hogy friss levegőt engedjen be a szobába.*
528. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-30 00:41:45
Üzenet elküldve: 2025-08-30 00:41:45
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* A szavakra ugyan gyanakvóan néz, de bólint. *
- Ha azt mondod, hogy megoldod, akkor nincs okom kételkedni benne, hogy így fogsz tenni. Ha bármiben szükséged van segítségre, tanácsra, vagy egyébre, akkor pedig tudod, hogy hol találsz. * Feleli egyszerűen, és igyekszik bátorító lenni. Nem akarja elnyomni a nőt, nem akarja túlságosan azt éreztetni, hogy függ tőle, hogy majd ő mindent megold helyette, viszont szeretné tényleg mindenben támogatni, amiben tudja. Ha egymásra nem számíthatnak, akkor senkire sem.
Úgy tűnik, hogy első mondatával sikerül elérnie, amit szeretne, Alenia biztosítja róla, hogy ha úgy alakul, szívesen kikéri a véleményét. A második mondatával is kijelenthetné, hogy azt a hatást érte el, amire számított, csak nem éppen azt, amiben reménykedett. Számított rá, hogy egy ilyen illetlen, és alkalmatlan pillanatban elejtett kérés akár fel is zaklathatja Aleniát, és a heves reakció egyáltalán nem lepi meg. *
- Drága húgom, vannak nemesi házak, akikkel szorosabb vérrokonságban állok, mint veled. * Feleli először is higgadt nyugalommal. * Az, hogy az egyszerű elfszabású mit szól hozzá, sose érdekelt minket, nemeseket. A többi család pedig be kell lássa, hogy ezzel nekik is szívességet teszünk. Az örökségeink megcsappantak, a vérünk meggyengült, a nevünk egyre kevesebbet ér. Ha te hozzámész valakihez, akinek felveszed a nevét, azzal csak egy Sayqueves marad, és minden más ágat kihaltnak tekinthetünk. Együtt viszont olyan utódaink lehetnek, akik gazdag örökséggel, és jó hozománnyal kereshetnek maguknak házastársat. De ez érdekel a legkevésbé. * Csóválja meg a fejét, miután végigmondta nemesi monológját, és azt a hideg számítást, amit ilyenkor számításba szoktak venni. *
- Alenia, drága kedvesem, félek, hogy ha hozzámész valakihez, aki nem érti, hogy mi mindenen mentél keresztül, nem bánik veled olyan tisztességgel, ami téged megillet, az csak tovább odázza a lelked gyógyulását. Úgy gondolom, hogy Eeyr terelt minket egymáshoz, mert tudja, hogy megadhatjuk egymásnak a szeretetet, amit mindketten szomjazunk, és megérdemlünk. Teysusnak is tetsző lenne a frigy, mert előrébb helyezzük magunkat annál, amit a többi nemes gondol, és magunkra gondolunk. És ha mi ketten összeházasodunk, akkor a várostól kapott kúriámra se lesz szükségem, miután kiváltom a nemesi levelem. Arra gondoltam, hogy egy ingyenkonyhát nyithatnánk benne, a polgárnegyed szegényei számára. Már régóta tervezek egy helyet, ami a nemesek adományaiból tartaná fenn magát, és az ott készült ételeket aztán a polgárnegyedben osztogatná azoknak, akik rászorulnak. Úgy gondolom, hogy az árvaházad mellett ez szintén remek alkalom lenne arra, hogy a nevünkön esett csorbát kijavítsuk. * Magyarázza el azt, hogy mi minden rágódik már egy ideje, hogy mi az, ami most a szívében van, és mi kényszerítette rá, hogy kinyissa a száját, és beszéljen. *
//Nem vagyok egyedül//
* A szavakra ugyan gyanakvóan néz, de bólint. *
- Ha azt mondod, hogy megoldod, akkor nincs okom kételkedni benne, hogy így fogsz tenni. Ha bármiben szükséged van segítségre, tanácsra, vagy egyébre, akkor pedig tudod, hogy hol találsz. * Feleli egyszerűen, és igyekszik bátorító lenni. Nem akarja elnyomni a nőt, nem akarja túlságosan azt éreztetni, hogy függ tőle, hogy majd ő mindent megold helyette, viszont szeretné tényleg mindenben támogatni, amiben tudja. Ha egymásra nem számíthatnak, akkor senkire sem.
Úgy tűnik, hogy első mondatával sikerül elérnie, amit szeretne, Alenia biztosítja róla, hogy ha úgy alakul, szívesen kikéri a véleményét. A második mondatával is kijelenthetné, hogy azt a hatást érte el, amire számított, csak nem éppen azt, amiben reménykedett. Számított rá, hogy egy ilyen illetlen, és alkalmatlan pillanatban elejtett kérés akár fel is zaklathatja Aleniát, és a heves reakció egyáltalán nem lepi meg. *
- Drága húgom, vannak nemesi házak, akikkel szorosabb vérrokonságban állok, mint veled. * Feleli először is higgadt nyugalommal. * Az, hogy az egyszerű elfszabású mit szól hozzá, sose érdekelt minket, nemeseket. A többi család pedig be kell lássa, hogy ezzel nekik is szívességet teszünk. Az örökségeink megcsappantak, a vérünk meggyengült, a nevünk egyre kevesebbet ér. Ha te hozzámész valakihez, akinek felveszed a nevét, azzal csak egy Sayqueves marad, és minden más ágat kihaltnak tekinthetünk. Együtt viszont olyan utódaink lehetnek, akik gazdag örökséggel, és jó hozománnyal kereshetnek maguknak házastársat. De ez érdekel a legkevésbé. * Csóválja meg a fejét, miután végigmondta nemesi monológját, és azt a hideg számítást, amit ilyenkor számításba szoktak venni. *
- Alenia, drága kedvesem, félek, hogy ha hozzámész valakihez, aki nem érti, hogy mi mindenen mentél keresztül, nem bánik veled olyan tisztességgel, ami téged megillet, az csak tovább odázza a lelked gyógyulását. Úgy gondolom, hogy Eeyr terelt minket egymáshoz, mert tudja, hogy megadhatjuk egymásnak a szeretetet, amit mindketten szomjazunk, és megérdemlünk. Teysusnak is tetsző lenne a frigy, mert előrébb helyezzük magunkat annál, amit a többi nemes gondol, és magunkra gondolunk. És ha mi ketten összeházasodunk, akkor a várostól kapott kúriámra se lesz szükségem, miután kiváltom a nemesi levelem. Arra gondoltam, hogy egy ingyenkonyhát nyithatnánk benne, a polgárnegyed szegényei számára. Már régóta tervezek egy helyet, ami a nemesek adományaiból tartaná fenn magát, és az ott készült ételeket aztán a polgárnegyedben osztogatná azoknak, akik rászorulnak. Úgy gondolom, hogy az árvaházad mellett ez szintén remek alkalom lenne arra, hogy a nevünkön esett csorbát kijavítsuk. * Magyarázza el azt, hogy mi minden rágódik már egy ideje, hogy mi az, ami most a szívében van, és mi kényszerítette rá, hogy kinyissa a száját, és beszéljen. *
527. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-29 23:57:02
Üzenet elküldve: 2025-08-29 23:57:02
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Jobban oda kell figyelni a szavaira, mert nem szeretné a saját problémáit Drameilotenre zúdítani, már csak azért sem, mert bár nem ismerik túl mélyen egymást, azt jól tudja, hogy unokatestvére mindenképp meg akarná oldani azokat helyette, de erre nincs szükség. A saját lábára akar és kell is állnia, de mégis… olyan jó érzés unokatestvére támogatása, a biztonságérzet, amit ad és egyszerűen a tudat, hogy itt van mellette, hogy nincs egyedül.*
- Nem bántanak. Csak egy apró nézeteltérés, amit helyre kell hoznom, nem fontos. Ne aggódj! *Próbálja menteni a menthetőt, és lebeszélni rokonát arról, hogy a kelleténél jobban bele akarjon folyni abba az ügybe, aminek egyébként már megtalálta a megoldását, csupán pénzre van már csak szüksége hozzá.
Mindeközben az egyetlen kérőjéről szomorúan tud csak nyilatkozni, miután a boldognak induló történetnek végül csúfos vége lett, miután az illető elf származása miatt találta a nemeslányt alkalmatlannak a házasságra. Válaszában hiába gondolja Drameiloten, hogy a vélemény szó nem engedélyt jelent, Alenia mégis furcsállóan pillant fel rá, mert ez pontosan úgy hangzott, mint annakidején édesanyja szavai, akire bár feltétel nélkül hallgatott, ő mégis ezekkel a mondatokkal zárta kalitkába a lányát. Persze, Aleniának ezzel akkoriban sem volt problémája, így most Drameiloten kérését sem veszi rossz néven.*
- Ha ezt szeretnéd, bátyám, akkor így lesz. *Egyezik bele engedelmesen a kérésbe, és úgy gondolja, hogy a kérők témáját ezzel befejezettnek is tekinthetik, de nem. Amit távoli rokona ezután említ neki, azt először tényleg csupán egy jelentéktelen félmondatként fogja fel, de mikor el is jut a tudatáig, hogy mit hallott, akkor kikerekedett szemekkel kapja tekintetét a másikra.*
- Tessék? *Nem sértettség, sokkal inkább ijedtség látszik elsőre a lány arcán és hallatszik a hangján is, aki mindeközben kibontakozik a korábbi ölelésből, felpattan ültéből és idegesen kezd el járkálni fel s alá.*
- Mégis, hogy kérhetsz ilyet tőlem, Drameiloten? Nemesek vagyunk, nem tehetjük kedvünkre azt, ami épp jól esik, mert ha híre megy, annyi a hírnevünknek. Szerinted most, hogy elkezdtek újra elfogadni minket, mit szólna a nép ahhoz, ha azt hallanák, hogy a Sayquevesek inkább családon belül házasodnak, csak ne kelljen keveredniük más családokkal? *Szavai indulatosak, de továbbra is inkább meglepettek, és fivére abban is biztos lehet, hogy nem Alenia, hanem a tanult nemes beszél belőle. Ezen kívül egyetlen mentsvára lehet még a férfinek: a lány egy szóval sem mondott nemet.*
//Nem vagyok egyedül//
*Jobban oda kell figyelni a szavaira, mert nem szeretné a saját problémáit Drameilotenre zúdítani, már csak azért sem, mert bár nem ismerik túl mélyen egymást, azt jól tudja, hogy unokatestvére mindenképp meg akarná oldani azokat helyette, de erre nincs szükség. A saját lábára akar és kell is állnia, de mégis… olyan jó érzés unokatestvére támogatása, a biztonságérzet, amit ad és egyszerűen a tudat, hogy itt van mellette, hogy nincs egyedül.*
- Nem bántanak. Csak egy apró nézeteltérés, amit helyre kell hoznom, nem fontos. Ne aggódj! *Próbálja menteni a menthetőt, és lebeszélni rokonát arról, hogy a kelleténél jobban bele akarjon folyni abba az ügybe, aminek egyébként már megtalálta a megoldását, csupán pénzre van már csak szüksége hozzá.
Mindeközben az egyetlen kérőjéről szomorúan tud csak nyilatkozni, miután a boldognak induló történetnek végül csúfos vége lett, miután az illető elf származása miatt találta a nemeslányt alkalmatlannak a házasságra. Válaszában hiába gondolja Drameiloten, hogy a vélemény szó nem engedélyt jelent, Alenia mégis furcsállóan pillant fel rá, mert ez pontosan úgy hangzott, mint annakidején édesanyja szavai, akire bár feltétel nélkül hallgatott, ő mégis ezekkel a mondatokkal zárta kalitkába a lányát. Persze, Aleniának ezzel akkoriban sem volt problémája, így most Drameiloten kérését sem veszi rossz néven.*
- Ha ezt szeretnéd, bátyám, akkor így lesz. *Egyezik bele engedelmesen a kérésbe, és úgy gondolja, hogy a kérők témáját ezzel befejezettnek is tekinthetik, de nem. Amit távoli rokona ezután említ neki, azt először tényleg csupán egy jelentéktelen félmondatként fogja fel, de mikor el is jut a tudatáig, hogy mit hallott, akkor kikerekedett szemekkel kapja tekintetét a másikra.*
- Tessék? *Nem sértettség, sokkal inkább ijedtség látszik elsőre a lány arcán és hallatszik a hangján is, aki mindeközben kibontakozik a korábbi ölelésből, felpattan ültéből és idegesen kezd el járkálni fel s alá.*
- Mégis, hogy kérhetsz ilyet tőlem, Drameiloten? Nemesek vagyunk, nem tehetjük kedvünkre azt, ami épp jól esik, mert ha híre megy, annyi a hírnevünknek. Szerinted most, hogy elkezdtek újra elfogadni minket, mit szólna a nép ahhoz, ha azt hallanák, hogy a Sayquevesek inkább családon belül házasodnak, csak ne kelljen keveredniük más családokkal? *Szavai indulatosak, de továbbra is inkább meglepettek, és fivére abban is biztos lehet, hogy nem Alenia, hanem a tanult nemes beszél belőle. Ezen kívül egyetlen mentsvára lehet még a férfinek: a lány egy szóval sem mondott nemet.*
526. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-29 23:17:40
Üzenet elküldve: 2025-08-29 23:17:40
Rang: Játékos
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Grifflak//
*Miután végre valahára végez a piacon a mai napra, visszatér a kúriába. A kapun az ismerős arany griff fogadja, kitárt szárnyakkal utat engedve az udvarra. Köszönti apját, majd befárad a nagyterembe, ahol a gyönyörű festményén elidőzik egy kicsit, mielőtt tovább haladna. Egy kis gyümölcsöt ragad, hogy harapjon valamit, és tovább siet egy másik szobába, ahol már több ember várja. Szolgálókat keres, hisz anélkül a kúria nehezen tartja fenn magát, és egyébként is rengeteg hely van itt. A beszélgetések jól zajlanak, s hamar meg is állapodik. Az egyik egy idősebb, komor fickó, szikár és őszhajú, simára borotvált arccal. Az a fajta férfi, akire bármit rá lehet bízni, látszik rajta, hogy tud titkot tartani és ez igencsak fontos adottság. Ő sokat fog Merchennel utazni, kocsit vezetni és fontos vendégeket fogadni. A másik kettő pedig egy fél-elf és egy ember leány, mindkettő igazán dekoratív külsővel rendelkezik, bizonyára a konyhai szolgálaton kívül másféle szolgáltatást is fognak nyújtani Merchen úrfinak. Egyikük egy egészen alacsony, szőke, szeplős szerzet, a másik pedig egy kreolbőrű szénfekete hajú szépség. Kifizet 100 aranyat előre a szolgálóknak.
Majd tovább halad a lakosztálya felé, hogy végre pihenhessen is egy kicsit.*
*Miután végre valahára végez a piacon a mai napra, visszatér a kúriába. A kapun az ismerős arany griff fogadja, kitárt szárnyakkal utat engedve az udvarra. Köszönti apját, majd befárad a nagyterembe, ahol a gyönyörű festményén elidőzik egy kicsit, mielőtt tovább haladna. Egy kis gyümölcsöt ragad, hogy harapjon valamit, és tovább siet egy másik szobába, ahol már több ember várja. Szolgálókat keres, hisz anélkül a kúria nehezen tartja fenn magát, és egyébként is rengeteg hely van itt. A beszélgetések jól zajlanak, s hamar meg is állapodik. Az egyik egy idősebb, komor fickó, szikár és őszhajú, simára borotvált arccal. Az a fajta férfi, akire bármit rá lehet bízni, látszik rajta, hogy tud titkot tartani és ez igencsak fontos adottság. Ő sokat fog Merchennel utazni, kocsit vezetni és fontos vendégeket fogadni. A másik kettő pedig egy fél-elf és egy ember leány, mindkettő igazán dekoratív külsővel rendelkezik, bizonyára a konyhai szolgálaton kívül másféle szolgáltatást is fognak nyújtani Merchen úrfinak. Egyikük egy egészen alacsony, szőke, szeplős szerzet, a másik pedig egy kreolbőrű szénfekete hajú szépség. Kifizet 100 aranyat előre a szolgálóknak.
Majd tovább halad a lakosztálya felé, hogy végre pihenhessen is egy kicsit.*
525. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-29 22:52:21
Üzenet elküldve: 2025-08-29 22:52:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* A kérőről hallva nem kell megjátszania, hogy meglepődik, ugyanis nem gondolta volna, hogy máris akad valaki, aki szívesen házasodba be a Sayqueves családba. Kezdi érezni, hogy sürgeti őt az idő, és minél előbb elő kell hozakodjon azzal a kérdéssel, amit annyira fél feltenni. *
- Az a kérő nem érdemelt meg téged. * Jelenti ki végül, és szinte forr az indulattól, hogy valaki visszautasította egyetlen unokahúgát. Jó is, hogy nem tudja meg ki volt az, mert az is lehet, hogy azonnal indulna, hogy elhordja mindenfélének. Helyette csendben marad, csak ujjai remegnek meg kicsit, ahogy elnyomja magában az indulatokat. Mélyet sóhajt, nem akarja kimondani amit gondol, pedig egyre jobb ötletnek tűnik. *
- Alenia, tudom, hogy nincs jogom ilyet kérni, ezért félve teszem, de megtisztelnél vele, ha kikérnéd a véleményem a kérőid kapcsán. * Erősen megnyomja a vélemény szót, hogy éreztesse vele, nem az engedélyére gondol. *
- Illetve, azzal is leköteleznél, ha megfontolnál engem, mint kérő. * Bukik ki belőle végül a dolog, egy elejtett félmondat, valami, amit talán jobb lenne csendben megtartani magának, most mégse sikerül. Le is süti szemét egy pillanatra, de erőt vesz magán, és visszanéz megkerült rokonára. Egy ilyen kérést, bármilyen illetlen és nehéz, nem lehet csak úgy kimondani, ha nem gondolja komolyan az illető. És ha már most sem állná a nő pillantását, azzal csak azt erősítené, hogy alkalmatlan jelölt. Kicsit ki is húzza magát ültében, mintha attól megnyerőbb lenne. Elég távoli rokonok ahhoz, hogy semmi illetlen ne legyen egy ilyen közeledésben. *
- Kik bántanak téged? * Teszi fel a kérdést a sokkal kegyetlenebb téma közben, amikor olyanról beszélnek, amiről nem szívesen beszél egyikük sem. * Mert ha bárki ujjat merészel emelni rád, azt Teysus bújtassa el haragom elől. A hegyeket is megmozgatom, ha kell, csak nyugalmat lelhess végre.
//Nem vagyok egyedül//
* A kérőről hallva nem kell megjátszania, hogy meglepődik, ugyanis nem gondolta volna, hogy máris akad valaki, aki szívesen házasodba be a Sayqueves családba. Kezdi érezni, hogy sürgeti őt az idő, és minél előbb elő kell hozakodjon azzal a kérdéssel, amit annyira fél feltenni. *
- Az a kérő nem érdemelt meg téged. * Jelenti ki végül, és szinte forr az indulattól, hogy valaki visszautasította egyetlen unokahúgát. Jó is, hogy nem tudja meg ki volt az, mert az is lehet, hogy azonnal indulna, hogy elhordja mindenfélének. Helyette csendben marad, csak ujjai remegnek meg kicsit, ahogy elnyomja magában az indulatokat. Mélyet sóhajt, nem akarja kimondani amit gondol, pedig egyre jobb ötletnek tűnik. *
- Alenia, tudom, hogy nincs jogom ilyet kérni, ezért félve teszem, de megtisztelnél vele, ha kikérnéd a véleményem a kérőid kapcsán. * Erősen megnyomja a vélemény szót, hogy éreztesse vele, nem az engedélyére gondol. *
- Illetve, azzal is leköteleznél, ha megfontolnál engem, mint kérő. * Bukik ki belőle végül a dolog, egy elejtett félmondat, valami, amit talán jobb lenne csendben megtartani magának, most mégse sikerül. Le is süti szemét egy pillanatra, de erőt vesz magán, és visszanéz megkerült rokonára. Egy ilyen kérést, bármilyen illetlen és nehéz, nem lehet csak úgy kimondani, ha nem gondolja komolyan az illető. És ha már most sem állná a nő pillantását, azzal csak azt erősítené, hogy alkalmatlan jelölt. Kicsit ki is húzza magát ültében, mintha attól megnyerőbb lenne. Elég távoli rokonok ahhoz, hogy semmi illetlen ne legyen egy ilyen közeledésben. *
- Kik bántanak téged? * Teszi fel a kérdést a sokkal kegyetlenebb téma közben, amikor olyanról beszélnek, amiről nem szívesen beszél egyikük sem. * Mert ha bárki ujjat merészel emelni rád, azt Teysus bújtassa el haragom elől. A hegyeket is megmozgatom, ha kell, csak nyugalmat lelhess végre.
524. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-29 22:15:33
Üzenet elküldve: 2025-08-29 22:15:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
*Az őszinteség még rokonok között is nehéz olykor, és milyen kár, hogy az…
Drameiloten nem tudhatja, hogy az egykor vérbeli kisasszonyként élő és viselkedő Aleniát mennyire sértené meg, ha nyíltan felvetné az összeköltözés ötletét, de így attól a lehetőségtől is megfosztja magát, hogy a szőkeség esetleg mosolyogva mondjon rá igent.
Ami azt a kérdést illeti, hogy a nemeslány most is ugyanannyira kisasszony-e, mint egykoron volt, valószínűleg a helyes válasz egyszerre volna nem és igen. Nem felejtette még el, hogy mennyire kellemes is szolgálók hadát ugráltatni a saját kényelmének érdekében, de már nem tudná lelkiismeretfurdalás nélkül elvárni, hogy a személyzet tagjai minden egyes alkalommal vigyázzállásban, hátratett kezekkel, és az úrnő tekintetét szigorúan kerülve várják az utasításait, amikor elsétál mellettük.
Mégis, végül Drameiloten mondandójának nem ezen része okán húzza el a száját.*
- Tévedsz, bátyám. Az egyetlen kérőm, aki akadt, végül azért utasított el, mert elf vagyok, miután felhívtam rá a figyelmét, hogy nem vagyok alkalmas arra, hogy egy ember vérvonalát örökítsem tovább. *Zárt falak közt, rokona társaságában van, ahol minden pletykának szabad az út, de annyi tisztelet bőven szorult bele, hogy nem mondja ki az illető nevét, akiről szó van, de ha unokatestvére elég figyelmes volt eddig, akkor akár ki is találhatja, kiről beszél.
A téma Aleimordra terelődik, mely egyre csak nyomasztóbb hangulatot teremt körülöttök. Alenia most már szíve szerint szabadulna a kényelmetlen helyzetből, pedig ő terelte a beszélgetést ebbe az irányba, de nem teszi.*
- Az fáj a leginkább, hogy nincs itt, és nem tud igazságot tenni azokban a kérdésekben, melyek miatt engem… *Hirtelen ijedten harap a nyelvére. Nem akarta elárulni, amit kimondani készült, de szinte biztos benne, hogy most már nem ússza meg. Drameiloten rajta tartja a figyelmét, nem fogja tudni kimagyarázni magát, így egy hosszú sóhaj után végül folytatja.*
- Zavar, hogy az esztelen döntései miatt most engem bántanak, és nem tudom biztosan, hogy jogosan-e vagy csak félreértés az egész. Erre csak ő tudná a választ. *Kicsit megcsóválja a fejét, majd még abból a borzalmas teából is hajlandó inni egy kortyot csak azért, hogy ne érezze rendkívül kiszáradva a száját. Nem a beszédtől, hanem az ismételten emelkedő szorongás miatt.*
//Nem vagyok egyedül//
*Az őszinteség még rokonok között is nehéz olykor, és milyen kár, hogy az…
Drameiloten nem tudhatja, hogy az egykor vérbeli kisasszonyként élő és viselkedő Aleniát mennyire sértené meg, ha nyíltan felvetné az összeköltözés ötletét, de így attól a lehetőségtől is megfosztja magát, hogy a szőkeség esetleg mosolyogva mondjon rá igent.
Ami azt a kérdést illeti, hogy a nemeslány most is ugyanannyira kisasszony-e, mint egykoron volt, valószínűleg a helyes válasz egyszerre volna nem és igen. Nem felejtette még el, hogy mennyire kellemes is szolgálók hadát ugráltatni a saját kényelmének érdekében, de már nem tudná lelkiismeretfurdalás nélkül elvárni, hogy a személyzet tagjai minden egyes alkalommal vigyázzállásban, hátratett kezekkel, és az úrnő tekintetét szigorúan kerülve várják az utasításait, amikor elsétál mellettük.
Mégis, végül Drameiloten mondandójának nem ezen része okán húzza el a száját.*
- Tévedsz, bátyám. Az egyetlen kérőm, aki akadt, végül azért utasított el, mert elf vagyok, miután felhívtam rá a figyelmét, hogy nem vagyok alkalmas arra, hogy egy ember vérvonalát örökítsem tovább. *Zárt falak közt, rokona társaságában van, ahol minden pletykának szabad az út, de annyi tisztelet bőven szorult bele, hogy nem mondja ki az illető nevét, akiről szó van, de ha unokatestvére elég figyelmes volt eddig, akkor akár ki is találhatja, kiről beszél.
A téma Aleimordra terelődik, mely egyre csak nyomasztóbb hangulatot teremt körülöttök. Alenia most már szíve szerint szabadulna a kényelmetlen helyzetből, pedig ő terelte a beszélgetést ebbe az irányba, de nem teszi.*
- Az fáj a leginkább, hogy nincs itt, és nem tud igazságot tenni azokban a kérdésekben, melyek miatt engem… *Hirtelen ijedten harap a nyelvére. Nem akarta elárulni, amit kimondani készült, de szinte biztos benne, hogy most már nem ússza meg. Drameiloten rajta tartja a figyelmét, nem fogja tudni kimagyarázni magát, így egy hosszú sóhaj után végül folytatja.*
- Zavar, hogy az esztelen döntései miatt most engem bántanak, és nem tudom biztosan, hogy jogosan-e vagy csak félreértés az egész. Erre csak ő tudná a választ. *Kicsit megcsóválja a fejét, majd még abból a borzalmas teából is hajlandó inni egy kortyot csak azért, hogy ne érezze rendkívül kiszáradva a száját. Nem a beszédtől, hanem az ismételten emelkedő szorongás miatt.*
523. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-29 21:33:30
Üzenet elküldve: 2025-08-29 21:33:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Az utolsó fekete ital//
//Hét pecsétes egyezség//
*Annyira meglepi, hogy azzal a nővel hozza össze a sors, akinek a nevét még egy napja sem ismeri, hogy valóban eszébe sem jut, hogy Pashthra neve akár stratégiai előnyt is jelenthet a számára. Így hát közös ismerősük létezésének ténye kimondatlan tény marad, helyette a színtiszta, hideg, üzleti logika kerül előtérbe. Naesala reakciója ugyan alig észrevehető, de miután egyébként is a nő szemein tartotta kékjeit, nem kerüli el figyelmét az apró, árulkodó jel, miszerint nem örül a ténynek, hogy mindennek ára van, de ezen kívül semmiféle érzelmet nem vél felfedezni az elf arcán.
Két üveg kerül elő a másik köpenye alól, melyek színe annyira zavaróan fekete, hogy úgy fest, mintha elnyelne minden fényt, mi át akarna rajta szűrődni.*
~Méreg.~ *Állapítja meg azonnal, mert jó hallgatóságként Nestar minden hosszú, monoton, különféle főzetekről szóló monológját erőltetett figyelemmel hallgatta végig, és jegyezte meg a legtöbb információt a bájitalokról. Azonban azt is tudja, hogy ezek az italok csupán önmagában mérgezőek, de más összetevőkkel keverve értékes főzetek készülhetnek belőle, mint például az a kettő, amit kalandos úton ugyan, de egy ház áráért sikerült eladnia korábban.
Az üvegcséket apró táskája mélyére rejti, majd újra magabiztosan pillant fel Naesalára.*
- Az üzletben fontos a bizalom, kisasszony. Én bízom abban, hogy ezeket az italokat jó cél érdekében akarja eljuttatni Nestar úrhoz, cserébe Ön pedig bízhat abban, hogy el is fognak jutni hozzá. *Nem fogja hagyni magát egy olyan szócsatában, ahol az igazi harc csak a háttérben, a szavak mögött rejtve zajlik. Ezeket élvezi a legjobban, főleg akkor, ha úgy érzi, meg is nyerheti. Játékának azonban hamar véget vet a távozni készülő nő.*
- Szép napot! *Válaszolja az igencsak szegényes búcsúra, majd tekintetével végigköveti, ahogy Naesala távozik az udvarról, utána azonban már újra a Morthimer kúria bejáratára szegeződik a tekintete. Várja, hogy a személyzet végre oly módon fogadja, ahogy azt művésznőként megérdemli, és mostanra már el is várja Orthus Morthimer szolgálóitól.*
A hozzászólás írója (Merlana Naerice) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.29 21:38:10
//Hét pecsétes egyezség//
*Annyira meglepi, hogy azzal a nővel hozza össze a sors, akinek a nevét még egy napja sem ismeri, hogy valóban eszébe sem jut, hogy Pashthra neve akár stratégiai előnyt is jelenthet a számára. Így hát közös ismerősük létezésének ténye kimondatlan tény marad, helyette a színtiszta, hideg, üzleti logika kerül előtérbe. Naesala reakciója ugyan alig észrevehető, de miután egyébként is a nő szemein tartotta kékjeit, nem kerüli el figyelmét az apró, árulkodó jel, miszerint nem örül a ténynek, hogy mindennek ára van, de ezen kívül semmiféle érzelmet nem vél felfedezni az elf arcán.
Két üveg kerül elő a másik köpenye alól, melyek színe annyira zavaróan fekete, hogy úgy fest, mintha elnyelne minden fényt, mi át akarna rajta szűrődni.*
~Méreg.~ *Állapítja meg azonnal, mert jó hallgatóságként Nestar minden hosszú, monoton, különféle főzetekről szóló monológját erőltetett figyelemmel hallgatta végig, és jegyezte meg a legtöbb információt a bájitalokról. Azonban azt is tudja, hogy ezek az italok csupán önmagában mérgezőek, de más összetevőkkel keverve értékes főzetek készülhetnek belőle, mint például az a kettő, amit kalandos úton ugyan, de egy ház áráért sikerült eladnia korábban.
Az üvegcséket apró táskája mélyére rejti, majd újra magabiztosan pillant fel Naesalára.*
- Az üzletben fontos a bizalom, kisasszony. Én bízom abban, hogy ezeket az italokat jó cél érdekében akarja eljuttatni Nestar úrhoz, cserébe Ön pedig bízhat abban, hogy el is fognak jutni hozzá. *Nem fogja hagyni magát egy olyan szócsatában, ahol az igazi harc csak a háttérben, a szavak mögött rejtve zajlik. Ezeket élvezi a legjobban, főleg akkor, ha úgy érzi, meg is nyerheti. Játékának azonban hamar véget vet a távozni készülő nő.*
- Szép napot! *Válaszolja az igencsak szegényes búcsúra, majd tekintetével végigköveti, ahogy Naesala távozik az udvarról, utána azonban már újra a Morthimer kúria bejáratára szegeződik a tekintete. Várja, hogy a személyzet végre oly módon fogadja, ahogy azt művésznőként megérdemli, és mostanra már el is várja Orthus Morthimer szolgálóitól.*
A hozzászólás írója (Merlana Naerice) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.29 21:38:10
522. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-29 19:51:23
Üzenet elküldve: 2025-08-29 19:51:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nem vagyok egyedül//
* Az alakítás után önfeledten kuncog ő is, bele sem gondolva abba, hogy mit gondolnának mások, ha látnák, ahogy így bolondoznak egymással. Kedve lenne újra megölelni Aleniát, tudatni vele, hogy úgy érzi, lényének egy hiányzó darabkája került újra meg vele. Megkérni, hogy költözzenek össze, hogy ezek a pillanatok többször ismétlődhessenek nap nap után, hogy végre ismét boldog lehessen, olyan, mint régen volt. Persze ezeket a kívánságokat nem mondja ki, mert érzi, hogy illetlen lenne, és nem is szeretné korlátozni újdonsült szabadságában a másikat. Pedig gondolatban győzködi magát, sorra sorolja az érveket, amik miatt annyival jobb lenne együtt élni.
A kérdésre aztán elgondolkodva illeszti mutatóujját ajkaihoz, miközben láthatóan felméri Aleniát. Végül úgy csinál, mint aki most látja először, és bólint. *
- Valóban igazad van. Ízig vérig kisasszony van, attól tartok, hogy hamarosan kérők hada fog kopogtatni az ajtódon, és a szolgáid nem győzik majd hessegetni őket, te pedig nem férsz majd el a sok virágtól, amit kapsz. * Fest képet a nő elé, és figyeli a reakcióját. Abban, amit tervez, döntő szerepet fog kapni a viselkedés, amit szavaival kivált a nőből.
Nagy kár, hogy elterelődik a téma Aleimordra, ami a könnyed szórakozásra is rányomja a bélyegét. Majdnem sír a két elf, ahogy ismét arról a bizonyos napról beszélnek. *
- Nem tudhatom, hogy miért indult, de könnyen lehet, hogy igazad van. * Felel Drameiloten, nem említve, hogy azon az estén, amikor találkoztak, Alenia szóba sem került. *
- Viszont azt tudom, hogy nem számít, mik voltak hozzá az utolsó szavaid. Ha meg is halt, biztos, hogy nem ezekre emlékezett vissza, hanem a boldog napokra, a szép pillanatokra. Úgyhogy ne okold magad az utolsó szavaidért, drága húgom. Inkább tiszteld meg az emlékét azzal, hogy te is a szépre és a jóra emlékszel. ÉS azzal, hogy nem hagyod, hogy ezek az emlékek beárnyékolják legszebb éveidet. Éld tovább az életed boldogan, miatta is. * Mondja a férfi, és közben, ha Alenia engedi, akkor szorosan átöleli, nem erősen, hanem kedvesen, gyengéden, sokadszor azóta, hogy találkoztak. *
A hozzászólás írója (Drameiloten Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.29 20:10:36
//Nem vagyok egyedül//
* Az alakítás után önfeledten kuncog ő is, bele sem gondolva abba, hogy mit gondolnának mások, ha látnák, ahogy így bolondoznak egymással. Kedve lenne újra megölelni Aleniát, tudatni vele, hogy úgy érzi, lényének egy hiányzó darabkája került újra meg vele. Megkérni, hogy költözzenek össze, hogy ezek a pillanatok többször ismétlődhessenek nap nap után, hogy végre ismét boldog lehessen, olyan, mint régen volt. Persze ezeket a kívánságokat nem mondja ki, mert érzi, hogy illetlen lenne, és nem is szeretné korlátozni újdonsült szabadságában a másikat. Pedig gondolatban győzködi magát, sorra sorolja az érveket, amik miatt annyival jobb lenne együtt élni.
A kérdésre aztán elgondolkodva illeszti mutatóujját ajkaihoz, miközben láthatóan felméri Aleniát. Végül úgy csinál, mint aki most látja először, és bólint. *
- Valóban igazad van. Ízig vérig kisasszony van, attól tartok, hogy hamarosan kérők hada fog kopogtatni az ajtódon, és a szolgáid nem győzik majd hessegetni őket, te pedig nem férsz majd el a sok virágtól, amit kapsz. * Fest képet a nő elé, és figyeli a reakcióját. Abban, amit tervez, döntő szerepet fog kapni a viselkedés, amit szavaival kivált a nőből.
Nagy kár, hogy elterelődik a téma Aleimordra, ami a könnyed szórakozásra is rányomja a bélyegét. Majdnem sír a két elf, ahogy ismét arról a bizonyos napról beszélnek. *
- Nem tudhatom, hogy miért indult, de könnyen lehet, hogy igazad van. * Felel Drameiloten, nem említve, hogy azon az estén, amikor találkoztak, Alenia szóba sem került. *
- Viszont azt tudom, hogy nem számít, mik voltak hozzá az utolsó szavaid. Ha meg is halt, biztos, hogy nem ezekre emlékezett vissza, hanem a boldog napokra, a szép pillanatokra. Úgyhogy ne okold magad az utolsó szavaidért, drága húgom. Inkább tiszteld meg az emlékét azzal, hogy te is a szépre és a jóra emlékszel. ÉS azzal, hogy nem hagyod, hogy ezek az emlékek beárnyékolják legszebb éveidet. Éld tovább az életed boldogan, miatta is. * Mondja a férfi, és közben, ha Alenia engedi, akkor szorosan átöleli, nem erősen, hanem kedvesen, gyengéden, sokadszor azóta, hogy találkoztak. *
A hozzászólás írója (Drameiloten Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.29 20:10:36
521. hozzászólás ezen a helyszínen: Selyemrév
Üzenet elküldve: 2025-08-29 19:31:58
Üzenet elküldve: 2025-08-29 19:31:58
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az utolsó fekete ital//
*Ha a kisasszony belengette volna, hogy ismeri Pashthrát, bizonyosan felderült volna a hosszúéltű képe. Rég hallott már a fiú felől, s bár az utolsó kikötői megbízásuk nem alakult túl fényesen, valójában egyáltalán nem neheztel egykori beosztottjára, nincsenek rossz érzései vele kapcsolatban. Jó lenne tudni, hogy minden rendben van vele, jól megy sora, ám az információ rejtve marad, így hosszú idő óta a leszerelt szakaszvezetőnek sem jut eszébe régi társa.
Naesala szeme egy pillanatra összeszűkül, mikor meghallja az „ellenszolgáltatás” szót. Persze, sejthette volna. Ezek az úri népek ritkán segítenek bárkinek is csak a két szép szeméért. Lichanech felfújt hólyagokkal teli köreiben épp eleget tapasztalt belőle: minden szó, minden gesztus mögött számítás bújt meg. A kesernyés felismerés most is ott mar belül, mégis úgy dönt, inkább nyel egyet, mintsem Nestart kelljen hajkurásznia fél városon át. Arca nem rezdül, mikor köpenye zsebéből előhúzza a 2 Fekete varázsitalt. Egy rövid pillanatig úgy tartja a kezében, mintha még mérlegelne, de végül határozott mozdulattal nyújtja át Merlana Naericenek. *
- Legyen így, adja csak át Erefiz úrnak *mondja higgadtan, ám a hangjában ott bujkál valami, ami árulkodik arról, hogy nem teljesen ínyére való neki a kitétel.*
- Ha nem valóban nem ver át, akkor visszatérünk a szívességre.
*Szemöldöke enyhén felszökik kedélyesen, de azért érezni rajta, hogy benne van egy kis él is a mondatban. Merlana nem ismeri ugyan még az elfet, és bizonyosan a fiú inkább a mókásabb történetekkel rukkolhatott elő róla, viszont nem érdemes újat húzni vele. Sokat javult a természete az évek során, de azért még mindig nem a hidegvéréről híres.
Ha a hölgyemény nem tartja fel, még udvariasan biccent, aztán hamarosan elhagyja Orthus Morthimer nagyzoló udvarát.*
*Ha a kisasszony belengette volna, hogy ismeri Pashthrát, bizonyosan felderült volna a hosszúéltű képe. Rég hallott már a fiú felől, s bár az utolsó kikötői megbízásuk nem alakult túl fényesen, valójában egyáltalán nem neheztel egykori beosztottjára, nincsenek rossz érzései vele kapcsolatban. Jó lenne tudni, hogy minden rendben van vele, jól megy sora, ám az információ rejtve marad, így hosszú idő óta a leszerelt szakaszvezetőnek sem jut eszébe régi társa.
Naesala szeme egy pillanatra összeszűkül, mikor meghallja az „ellenszolgáltatás” szót. Persze, sejthette volna. Ezek az úri népek ritkán segítenek bárkinek is csak a két szép szeméért. Lichanech felfújt hólyagokkal teli köreiben épp eleget tapasztalt belőle: minden szó, minden gesztus mögött számítás bújt meg. A kesernyés felismerés most is ott mar belül, mégis úgy dönt, inkább nyel egyet, mintsem Nestart kelljen hajkurásznia fél városon át. Arca nem rezdül, mikor köpenye zsebéből előhúzza a 2 Fekete varázsitalt. Egy rövid pillanatig úgy tartja a kezében, mintha még mérlegelne, de végül határozott mozdulattal nyújtja át Merlana Naericenek.
*- Legyen így, adja csak át Erefiz úrnak *mondja higgadtan, ám a hangjában ott bujkál valami, ami árulkodik arról, hogy nem teljesen ínyére való neki a kitétel.*
- Ha nem valóban nem ver át, akkor visszatérünk a szívességre.
*Szemöldöke enyhén felszökik kedélyesen, de azért érezni rajta, hogy benne van egy kis él is a mondatban. Merlana nem ismeri ugyan még az elfet, és bizonyosan a fiú inkább a mókásabb történetekkel rukkolhatott elő róla, viszont nem érdemes újat húzni vele. Sokat javult a természete az évek során, de azért még mindig nem a hidegvéréről híres.
Ha a hölgyemény nem tartja fel, még udvariasan biccent, aztán hamarosan elhagyja Orthus Morthimer nagyzoló udvarát.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1044-1063