Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 22 (421. - 440. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
440. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2025-07-10 21:25:19
Üzenet elküldve: 2025-07-10 21:25:19
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek útján//
*Nem úgy fest, hogy kőszerzetet bármelyik elhangzott szó lázba hozná. Súlyos, öles léptek, a hatalmas lándzsa pedig a magasba emelkedik és előredöf, egyenesen mellmagasságban. A mozdulatot már semmi sem állítja meg.
Nori úgy érzi, mintha a világ lelassulna körülötte. Talán így is van, nehéz lenne megállapítani. Látja a gülüszemű macskát a háttérben, ahogy őt vizslatja, a szoborharcos kifejezéstelen ábrázatát... Hallja a közelben csörgedező patakot, valahol a közelben pedig kakukkmadár munkál. Védekezik? Megpróbál kitérni? Vagy hagyja, hogy a sötét és kegyetlen út, amit tapos, itt érjen véget? Egy dolog biztos, csak magára számíthat most.*
*Nem úgy fest, hogy kőszerzetet bármelyik elhangzott szó lázba hozná. Súlyos, öles léptek, a hatalmas lándzsa pedig a magasba emelkedik és előredöf, egyenesen mellmagasságban. A mozdulatot már semmi sem állítja meg.
Nori úgy érzi, mintha a világ lelassulna körülötte. Talán így is van, nehéz lenne megállapítani. Látja a gülüszemű macskát a háttérben, ahogy őt vizslatja, a szoborharcos kifejezéstelen ábrázatát... Hallja a közelben csörgedező patakot, valahol a közelben pedig kakukkmadár munkál. Védekezik? Megpróbál kitérni? Vagy hagyja, hogy a sötét és kegyetlen út, amit tapos, itt érjen véget? Egy dolog biztos, csak magára számíthat most.*
439. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2025-07-10 17:57:43
Üzenet elküldve: 2025-07-10 17:57:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1155
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1155
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Ahogy a medál forogni kezd, ijedten rántja el onnan a kezét. Az események felgyorsulnak, s a hirtelen földrengéstől először azt hiszi, hogy szédül, de hamar rájön, hogy nem erről van szó. Próbál talpon maradni, miközben igyekszik arra is figyelni, ahogy az ezüstösen fénylő kapu recsegő hangjával feltűnik előtte. Amint teljesen megjelent, a talaj megnyugszik a lábai alatt, ő pedig lépne is közelebb, de ekkor egy váratlan érintést érez a vállán, majd már csak azt érzékeli, hogy repül, puffan és végül nyekken egyet a földre zuhanva. Még sikítani sem volt igazán ideje, de most már fájdalmasan tápászkodik fel a földről, s közben újra rászorít kardjának markolatára.*
- Mi a picsa volt ez? *Szemeivel elkezdi végigpásztázni a környezetét, majd igen hamar rátalál a veszély forrására. Az a rohadt szobor, ami az előbb még úgy feküdt a bozótban, mintha a természet már rég bekebelezte volna, de most más. Most él és mozog, sőt, ki is szabadul a növényzet fogságából.*
- Mi vagy te?! *kérdezi kiáltva. Védekező állást vesz fel, és azonnal rá is szegezi a fegyverét ellenfelére. Látott már ilyet valahol. A katonák, azok a rohadt katonák néztek ki úgy, akik miatt egyszer már menekülnie kellett Artheniorból. Talán nem kellett volna tündért meg elfet ölnie, de az más kérdés. Nagyon úgy fest, hogy nem fogja tudni kicselezni a lényt, és ami rosszabb, hogy ez a valami nem csak mozog, hanem beszél is.*
- Mi a frászról beszélsz?! Milyen varázsige? *Először arra gondol, hogy talán egy Sa'Terethhez szóló imára gondolhat, de az ezt követően elhangzó szavak megingatják ebben.*
- Ne szórakozz velem! Miféle megfejtés? Nálam van a kulcs, engedj be! *Hiába is kéri a kapuőrt, az bizonyára nem fog tágítani, így hirtelen, a pánik által vezérelve találgatni kezd.*
- Szobor? Kő? Katona? Ember…? *Minden egyes tipp után hátrál, de nem is tűnik úgy, mintha bármi változna. Ekkor nyilall egy hirtelen fájdalom a halántékába, és kezdi szinte tisztán hallani társa hangját, ahogy felidézi a történteket ott, az elf lány egykori otthonánál. ~Az a kibaszott mondóka!~ Fájdalmas a felismerés, hogy mégsem volt az akkora hülyeség, mint amekkorának tartotta. Mai még mondta is neki, hogy nem az, de ő nem volt hajlandó megvárni, hogy elmagyarázza neki, miért.*
- Fájdalom! Eh… szeretet, álom, kísértet… *Sorolja a szavakat kétségbeesetten, de egyelőre hiába. Tovább hátrál, és felkészül a legrosszabbra. Arra, hogy meg kell küzdenie egy élő kőszoborral.*
- A kulcs… nálam van a kulcs… *Ismételgeti csupán ezt csalódottan. Azt hitte, hogy ennyi elég lesz.*
~Kurva rejtvények!~ *Ahogy a monstrum a mellette aprónak tűnő teste fölé magasodik, a harc gondolata helyett egyre inkább a menekülésével kezd kacérkodni, de egyelőre még nem szállt annyira inába a bátorsága, hogy megfutamodjon.*
*Ahogy a medál forogni kezd, ijedten rántja el onnan a kezét. Az események felgyorsulnak, s a hirtelen földrengéstől először azt hiszi, hogy szédül, de hamar rájön, hogy nem erről van szó. Próbál talpon maradni, miközben igyekszik arra is figyelni, ahogy az ezüstösen fénylő kapu recsegő hangjával feltűnik előtte. Amint teljesen megjelent, a talaj megnyugszik a lábai alatt, ő pedig lépne is közelebb, de ekkor egy váratlan érintést érez a vállán, majd már csak azt érzékeli, hogy repül, puffan és végül nyekken egyet a földre zuhanva. Még sikítani sem volt igazán ideje, de most már fájdalmasan tápászkodik fel a földről, s közben újra rászorít kardjának markolatára.*
- Mi a picsa volt ez? *Szemeivel elkezdi végigpásztázni a környezetét, majd igen hamar rátalál a veszély forrására. Az a rohadt szobor, ami az előbb még úgy feküdt a bozótban, mintha a természet már rég bekebelezte volna, de most más. Most él és mozog, sőt, ki is szabadul a növényzet fogságából.*
- Mi vagy te?! *kérdezi kiáltva. Védekező állást vesz fel, és azonnal rá is szegezi a fegyverét ellenfelére. Látott már ilyet valahol. A katonák, azok a rohadt katonák néztek ki úgy, akik miatt egyszer már menekülnie kellett Artheniorból. Talán nem kellett volna tündért meg elfet ölnie, de az más kérdés. Nagyon úgy fest, hogy nem fogja tudni kicselezni a lényt, és ami rosszabb, hogy ez a valami nem csak mozog, hanem beszél is.*
- Mi a frászról beszélsz?! Milyen varázsige? *Először arra gondol, hogy talán egy Sa'Terethhez szóló imára gondolhat, de az ezt követően elhangzó szavak megingatják ebben.*
- Ne szórakozz velem! Miféle megfejtés? Nálam van a kulcs, engedj be! *Hiába is kéri a kapuőrt, az bizonyára nem fog tágítani, így hirtelen, a pánik által vezérelve találgatni kezd.*
- Szobor? Kő? Katona? Ember…? *Minden egyes tipp után hátrál, de nem is tűnik úgy, mintha bármi változna. Ekkor nyilall egy hirtelen fájdalom a halántékába, és kezdi szinte tisztán hallani társa hangját, ahogy felidézi a történteket ott, az elf lány egykori otthonánál. ~Az a kibaszott mondóka!~ Fájdalmas a felismerés, hogy mégsem volt az akkora hülyeség, mint amekkorának tartotta. Mai még mondta is neki, hogy nem az, de ő nem volt hajlandó megvárni, hogy elmagyarázza neki, miért.*
- Fájdalom! Eh… szeretet, álom, kísértet… *Sorolja a szavakat kétségbeesetten, de egyelőre hiába. Tovább hátrál, és felkészül a legrosszabbra. Arra, hogy meg kell küzdenie egy élő kőszoborral.*
- A kulcs… nálam van a kulcs… *Ismételgeti csupán ezt csalódottan. Azt hitte, hogy ennyi elég lesz.*
~Kurva rejtvények!~ *Ahogy a monstrum a mellette aprónak tűnő teste fölé magasodik, a harc gondolata helyett egyre inkább a menekülésével kezd kacérkodni, de egyelőre még nem szállt annyira inába a bátorsága, hogy megfutamodjon.*
438. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2025-07-10 16:53:24
Üzenet elküldve: 2025-07-10 16:53:24
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek útján//
*Ahogy a medál a helyére kerül, egyszerre több dolog is történik. A medál forogni kezd helyén, a kék égkő benne pedig felizzani látszik. A föld lágyan rázkódni kezd Nori körül, a sziklatömbön pedig iszonyatos recsegés-ropogás kíséretében egy kapu körvonala jelenik meg. Ezüstösen fénylik, ám kilincs vagy gomb nem látszik sehol a felületén.
Mielőtt azonban az ébenhajú leány vizsgálódásba kezdene, vagy istenigazából bármit tehetne, egy hatalmas, hűvös tenyeret érezhet vállán. Valami úgy rántja hátra, mintha hal módjára horogra akadt volna. A hátán landol, jó pár méterre a bejárattól. Amint feltápászkodik, rögtön kiszúrhatja a tettest. Nem más állja útját, mint a szobor; ám az ezúttal élőnek tűnik és mozog. Amaz egy határozott mozdulattal rántja le magáról a testére költözött növényzetet. A lánynak furcsa gondolata támadhat; a szobor szerelése meglepően hasonlatos az egykori városőrökéhez.
A fekete macska messze kerüli párosukat, dülledt, sárga tekintete vadul jár Nori és a lény között. Nem úgy fest, hogy a lány képes lenne elszelelni a "kapuőr" mellett.
A monstrum két kezébe fogja a hosszú lándzsát és Nori felé indul. Bármilyen bűbáj vagy varázslat is mozgatja, egyértelmű cél vezérli: megvédeni a helyet a betolakodóktól.*
-A medálhoz ige is tartozik. Tudod-e a megfejtést? Én is az vagyok. *Szoborszájából mélyen zengő, visszhangos férfihang tör elő, arca azonban kifejezéstelen marad. Norinak beugorhat az általa "hülyeségnek" titulált rébusz, amit Cilia szülői házánál találtak. Emlékezőtehetsége nagyjából kisegíti, szinte hallja a fejében Mai hangját.
"Láthatatlan vagyok, mégis hordozol,
Nincs hangom, mégis visszhangzom benned,
Hol boldoggá....
A múlt szelleme én vagyok...
Mi vagyok?"
Ha nem is az egészet, a nagy részét képes felidézni. Hogy kitalálja-e a megfejtést, az csak rajta áll.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.07.10 17:19:30
*Ahogy a medál a helyére kerül, egyszerre több dolog is történik. A medál forogni kezd helyén, a kék égkő benne pedig felizzani látszik. A föld lágyan rázkódni kezd Nori körül, a sziklatömbön pedig iszonyatos recsegés-ropogás kíséretében egy kapu körvonala jelenik meg. Ezüstösen fénylik, ám kilincs vagy gomb nem látszik sehol a felületén.
Mielőtt azonban az ébenhajú leány vizsgálódásba kezdene, vagy istenigazából bármit tehetne, egy hatalmas, hűvös tenyeret érezhet vállán. Valami úgy rántja hátra, mintha hal módjára horogra akadt volna. A hátán landol, jó pár méterre a bejárattól. Amint feltápászkodik, rögtön kiszúrhatja a tettest. Nem más állja útját, mint a szobor; ám az ezúttal élőnek tűnik és mozog. Amaz egy határozott mozdulattal rántja le magáról a testére költözött növényzetet. A lánynak furcsa gondolata támadhat; a szobor szerelése meglepően hasonlatos az egykori városőrökéhez.
A fekete macska messze kerüli párosukat, dülledt, sárga tekintete vadul jár Nori és a lény között. Nem úgy fest, hogy a lány képes lenne elszelelni a "kapuőr" mellett.
A monstrum két kezébe fogja a hosszú lándzsát és Nori felé indul. Bármilyen bűbáj vagy varázslat is mozgatja, egyértelmű cél vezérli: megvédeni a helyet a betolakodóktól.*
-A medálhoz ige is tartozik. Tudod-e a megfejtést? Én is az vagyok. *Szoborszájából mélyen zengő, visszhangos férfihang tör elő, arca azonban kifejezéstelen marad. Norinak beugorhat az általa "hülyeségnek" titulált rébusz, amit Cilia szülői házánál találtak. Emlékezőtehetsége nagyjából kisegíti, szinte hallja a fejében Mai hangját.
"Láthatatlan vagyok, mégis hordozol,
Nincs hangom, mégis visszhangzom benned,
Hol boldoggá....
A múlt szelleme én vagyok...
Mi vagyok?"
Ha nem is az egészet, a nagy részét képes felidézni. Hogy kitalálja-e a megfejtést, az csak rajta áll.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.07.10 17:19:30
437. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2025-07-09 19:32:06
Üzenet elküldve: 2025-07-09 19:32:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1155
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1155
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Valami ilyesmi lehet, mikor az ember közvetlen közelről tapasztalja meg a halál ízét. Azok a bestiák bármelyik pillanatban játszi könnyedséggel falhatnák fel, ha megmozdulna, de így, hogy lélegzetvisszafojtva, mozdulatlanul várja ki a sorsát, sikerül elkerülnie a biztosnak tűnő végzetét. Úrrá lesz azonban rajta egy másik, furcsa, gyászra emlékeztető érzés, hisz hű társát, Árnyékot, el kellett engednie. Talán tapasztalatlansága okán soha nem bánt vele olyan jól, mint ahogy kellett volna, de attól még szerette. Most azonban biztos benne, hogy soha többé nem láthatja őt. A lupusok erősek, gyorsak és vérszomjasak, egész biztosan fel fogják falni.
Ahogy sikerül felocsúdnia a kavargó gondolataiból, az őt bámuló sárga szemeket veszi észre. Nem szól semmit ezúttal, csak ugyanolyan bambán bámul vissza az állatra, egy amolyan „Most mi lesz?” kifejezéssel. A választ kérdés nélkül is hamar megkapja. Még mélyebbre merészkednek az erdőben, olyan mélyre, ahol még ő sem járt soha, s kisvártatva egy igazán groteszk látvány tárul a szeme elé.*
- Az anyját… *Csodálkozik rá a hegyszirtek, barátságosnak kicsit sem mondható környezetére. Ez már Sa'Tereth birodalma. A macska szerencsére nem akarja a biztos halálba vezetni őt, hanem egy furcsa, kidőlt fát közelít meg. A lány természetesen követi, és hamarosan fel is fedezheti, az nem is fa, hanem egy furcsa szobor. ~Mi lehet ez? Itt?~ Végignéz rajta, hátha felismerheti, de már csak amiatt is igen nehéz dolga van, hogy meglehetősen körbenőtte azt a növényzet. Lándzsája van, köpenyt és páncélt visel. Erőlteti az agyát, de nem jut eszébe, hogy látott-e már hasonlót.*
- Ezt kerestük? *Néz le a macskára, amikor az megállapodik egy sziklatömb mellett, amiben csodák csodájára pont egy olyan mélyedés látható, melybe talán beleillik a nála lévő „kulcs”. Nem, nem furcsállja, hogy megtalálja a helyet, ahová a nyakában lógó amulett passzolhat, hisz ő mindvégig tudta, hogy Szörnyecske a megoldás.
Mielőtt azonban kipróbálná, hogy valóban így van-e nyel egy nagyot, hogy varázserejével enyhítsen a szomján, ugyanis a patak csobogását hallva igencsak megkívánta a vizet, de jobbnak látja, ha nem indul el megkeresni. Ezt követően viszont már tényleg a kezeibe veszi a zafírköves medált.*
- Csak rakjam bele? Nem kell hozzá a vérem meg semmi? *Érdeklődik egyetlen megmaradt társától, de választ már igazából nem vár, nincs is rá szüksége. Kiveszi a nyakából a medált, és belehelyezi a mélyedésbe. Most jön az igazság pillanata.*
*Valami ilyesmi lehet, mikor az ember közvetlen közelről tapasztalja meg a halál ízét. Azok a bestiák bármelyik pillanatban játszi könnyedséggel falhatnák fel, ha megmozdulna, de így, hogy lélegzetvisszafojtva, mozdulatlanul várja ki a sorsát, sikerül elkerülnie a biztosnak tűnő végzetét. Úrrá lesz azonban rajta egy másik, furcsa, gyászra emlékeztető érzés, hisz hű társát, Árnyékot, el kellett engednie. Talán tapasztalatlansága okán soha nem bánt vele olyan jól, mint ahogy kellett volna, de attól még szerette. Most azonban biztos benne, hogy soha többé nem láthatja őt. A lupusok erősek, gyorsak és vérszomjasak, egész biztosan fel fogják falni.
Ahogy sikerül felocsúdnia a kavargó gondolataiból, az őt bámuló sárga szemeket veszi észre. Nem szól semmit ezúttal, csak ugyanolyan bambán bámul vissza az állatra, egy amolyan „Most mi lesz?” kifejezéssel. A választ kérdés nélkül is hamar megkapja. Még mélyebbre merészkednek az erdőben, olyan mélyre, ahol még ő sem járt soha, s kisvártatva egy igazán groteszk látvány tárul a szeme elé.*
- Az anyját… *Csodálkozik rá a hegyszirtek, barátságosnak kicsit sem mondható környezetére. Ez már Sa'Tereth birodalma. A macska szerencsére nem akarja a biztos halálba vezetni őt, hanem egy furcsa, kidőlt fát közelít meg. A lány természetesen követi, és hamarosan fel is fedezheti, az nem is fa, hanem egy furcsa szobor. ~Mi lehet ez? Itt?~ Végignéz rajta, hátha felismerheti, de már csak amiatt is igen nehéz dolga van, hogy meglehetősen körbenőtte azt a növényzet. Lándzsája van, köpenyt és páncélt visel. Erőlteti az agyát, de nem jut eszébe, hogy látott-e már hasonlót.*
- Ezt kerestük? *Néz le a macskára, amikor az megállapodik egy sziklatömb mellett, amiben csodák csodájára pont egy olyan mélyedés látható, melybe talán beleillik a nála lévő „kulcs”. Nem, nem furcsállja, hogy megtalálja a helyet, ahová a nyakában lógó amulett passzolhat, hisz ő mindvégig tudta, hogy Szörnyecske a megoldás.
Mielőtt azonban kipróbálná, hogy valóban így van-e nyel egy nagyot, hogy varázserejével enyhítsen a szomján, ugyanis a patak csobogását hallva igencsak megkívánta a vizet, de jobbnak látja, ha nem indul el megkeresni. Ezt követően viszont már tényleg a kezeibe veszi a zafírköves medált.*
- Csak rakjam bele? Nem kell hozzá a vérem meg semmi? *Érdeklődik egyetlen megmaradt társától, de választ már igazából nem vár, nincs is rá szüksége. Kiveszi a nyakából a medált, és belehelyezi a mélyedésbe. Most jön az igazság pillanata.*
436. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2025-07-09 13:27:41
Üzenet elküldve: 2025-07-09 13:27:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 391
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 391
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Gyűjtögetés//
* Jól rátapintott társának egyik rosszabb emlékeire. Még ha direkt tette volna, úgy talán még rosszul is érezné magát, de így. Szimpatizálni sem tud, mivel ők vállalták el a banya feltételeit és valószínűleg meg is tömték a zsebüket idő közben. Ha akkor nem sajnálták az életeket, akkor most miért sajnálná? *
- Te jártál erre legutóbb, te vagy a főnök.
* Mondja, majd halkul is el. Néma csendben megy egy darabig, kíváncsi, hogy hall e valamit a távolból. Esetleg valami állat, ember, esetleg valami hozzáhasonló ork rémség? Próbál éber maradni a körülményekhez képes. Kezét a kardján pihenteti, másik szorosan az oldalához ragad. Ha bármi történne kész egyből előrántani a kardját, vagy egyik gyógyitalát, ha beütne a probléma. Reményekkel érkezett és üres kézzel nem fog távozni. Ha kell itt fog meghalni, de beszerzi amiért jött.
Egy komorabb arccal tekint Wrexan felé. Ilyet még talán nem is látott az ork arcán, de egy biztos, ez nem a szebbik arca. *
- Nem mehetek elég messze, ha felkészülésről van szó. És igen, komolyan veszem a munkám. Nekem is vannak céljaim és vannak emberek, akikhez visszavágyom, szóval ez csak természetes, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy a következő nap ne egy bitón végezzem.
* Végeztével előrefordul, majd arca visszaváltozik a szokásos üzletemberévé, vagyis az ő esetében üzletorké. *
- Ne szerénykedj. A te aláírásod is sokat nyomna azon, amit képviselek. Semmi sem fog kárba veszni. Néhány hat múlva még történelmet is írok, ha minden jól megy.
* Mondták már neki, hogy túl optimistán áll neki a dolgokhoz, ám ez őt sosem zavarta. Ő mindig is előre szeretett volna törni és amikor tud, akkor meg is teszi. Nem kicsit nővel az önbizalmán, hogy jól jósoltak neki. Azok a lapok vagy hazudtak, mint a vízfolyás, vagy valóban igazuk lesz. Bármelyik is, sok aláírásra már nincs szüksége, azonban még szeretne egy-két fontosabb személyt meglátogatni, mielőtt újfent bevonulna a kaszárnyába. *
- Jó ötlet. Talán meg is pihenhetnénk ott. Talán Citromhabra is ráfér egy korty víz.
* Mondja, majd ha belemegy, úgy megállnak a tisztáson. Természetesen éberen néz körbe, elvégre most szabad prédák mind a ketten. *
* Jól rátapintott társának egyik rosszabb emlékeire. Még ha direkt tette volna, úgy talán még rosszul is érezné magát, de így. Szimpatizálni sem tud, mivel ők vállalták el a banya feltételeit és valószínűleg meg is tömték a zsebüket idő közben. Ha akkor nem sajnálták az életeket, akkor most miért sajnálná? *
- Te jártál erre legutóbb, te vagy a főnök.
* Mondja, majd halkul is el. Néma csendben megy egy darabig, kíváncsi, hogy hall e valamit a távolból. Esetleg valami állat, ember, esetleg valami hozzáhasonló ork rémség? Próbál éber maradni a körülményekhez képes. Kezét a kardján pihenteti, másik szorosan az oldalához ragad. Ha bármi történne kész egyből előrántani a kardját, vagy egyik gyógyitalát, ha beütne a probléma. Reményekkel érkezett és üres kézzel nem fog távozni. Ha kell itt fog meghalni, de beszerzi amiért jött.
Egy komorabb arccal tekint Wrexan felé. Ilyet még talán nem is látott az ork arcán, de egy biztos, ez nem a szebbik arca. *
- Nem mehetek elég messze, ha felkészülésről van szó. És igen, komolyan veszem a munkám. Nekem is vannak céljaim és vannak emberek, akikhez visszavágyom, szóval ez csak természetes, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy a következő nap ne egy bitón végezzem.
* Végeztével előrefordul, majd arca visszaváltozik a szokásos üzletemberévé, vagyis az ő esetében üzletorké. *
- Ne szerénykedj. A te aláírásod is sokat nyomna azon, amit képviselek. Semmi sem fog kárba veszni. Néhány hat múlva még történelmet is írok, ha minden jól megy.
* Mondták már neki, hogy túl optimistán áll neki a dolgokhoz, ám ez őt sosem zavarta. Ő mindig is előre szeretett volna törni és amikor tud, akkor meg is teszi. Nem kicsit nővel az önbizalmán, hogy jól jósoltak neki. Azok a lapok vagy hazudtak, mint a vízfolyás, vagy valóban igazuk lesz. Bármelyik is, sok aláírásra már nincs szüksége, azonban még szeretne egy-két fontosabb személyt meglátogatni, mielőtt újfent bevonulna a kaszárnyába. *
- Jó ötlet. Talán meg is pihenhetnénk ott. Talán Citromhabra is ráfér egy korty víz.
* Mondja, majd ha belemegy, úgy megállnak a tisztáson. Természetesen éberen néz körbe, elvégre most szabad prédák mind a ketten. *
435. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2025-07-08 19:21:06
Üzenet elküldve: 2025-07-08 19:21:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Atkira//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
-Hah! Bűnmegelőzedés mi? Vagy minek mondják. Megelőzés, az. Azért sajnálom a karod, szerintem túl nagy büntetés ez csak azért mert elveszel valamit. Elvégre mindenki ezt csinálja egyébként is. Főleg azok a bírák.
*Megvonja vállát, de el tudja képzelni milyen lehet a másik gondolata. Eszébe is jut, mikor egyszer bedugta a farkát egy félig kihűlt parázsba fogadásból. Azóta sosem jut eszébe ilyesmi, vagy ha mégis akkor rögtön a fájdalom jut eszébe, és akkor már hopp! Nincs is többé az eszében. Egyébként nem sértődik meg, csak legyint rá. Az apja egy durmók, egy igazi segg, de mivel Grorin sem okosabb ezt sosem fogja megtudni.*
-No sebaj. Csak olyan hasonló neve volt, azért kérdeztem.
*Kicsit megnyújtóztatja végtagjait, roppan is párat a válla meg a nyaka, aztán elégedetten sóhajt egyet.*
-Á mondanak sok mindent. Jó nem mondom hogy könnyű volt, szar volt a terep, de volt pár kitaposott nyom, aztán úgy voltam vele hogy ha azon megyek egyszer csak kijutok valahová.
*Megvonja a vállát.*
-És hát.. végül is kijutottam valahová, nem igaz?
*Büszkén vigyorog, de csak amíg meg nem hallja Atkira szavait.*
-Hogy? Hogy mi? Miii?
*Szeme szinte kigubbad a meglepettségtől, a homloka rögtön verejtékezni kezd, és még a levegőt is gyorsabban veszi. Akármennyire sem a legélesebb kés a fiókban, ennyire ő sem ostoba. Természetesen hallotta a történeteket erdőmélyéről.*
-ÁÁ basszameg! Kurva élet! Kurva fia fasza! Thaz'morazd! Picsába!
*Szitkozódik egymás után, még egy régi törp káromkodás is becsúszik, ami nagyjából annyit tesz, hogy az anyád bányáját.*
-Nem maradhatunk itt koma!
*Elkezdi esetlenül összerángatni a holmijait magára, igaz nincs túl sok dolga úgyhogy ezzel legalább nem kell bajlódnia!*
-Vagy maradjunk a tűznél? Basszameg! Mit javasolsz? Fussunk? Tudsz egy karral futni?
~Mondjuk miért ne tudna? Grorin te barom!~
A hozzászólás írója (Vasfejű Grorin) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.07.08 19:22:17
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
-Hah! Bűnmegelőzedés mi? Vagy minek mondják. Megelőzés, az. Azért sajnálom a karod, szerintem túl nagy büntetés ez csak azért mert elveszel valamit. Elvégre mindenki ezt csinálja egyébként is. Főleg azok a bírák.
*Megvonja vállát, de el tudja képzelni milyen lehet a másik gondolata. Eszébe is jut, mikor egyszer bedugta a farkát egy félig kihűlt parázsba fogadásból. Azóta sosem jut eszébe ilyesmi, vagy ha mégis akkor rögtön a fájdalom jut eszébe, és akkor már hopp! Nincs is többé az eszében. Egyébként nem sértődik meg, csak legyint rá. Az apja egy durmók, egy igazi segg, de mivel Grorin sem okosabb ezt sosem fogja megtudni.*
-No sebaj. Csak olyan hasonló neve volt, azért kérdeztem.
*Kicsit megnyújtóztatja végtagjait, roppan is párat a válla meg a nyaka, aztán elégedetten sóhajt egyet.*
-Á mondanak sok mindent. Jó nem mondom hogy könnyű volt, szar volt a terep, de volt pár kitaposott nyom, aztán úgy voltam vele hogy ha azon megyek egyszer csak kijutok valahová.
*Megvonja a vállát.*
-És hát.. végül is kijutottam valahová, nem igaz?
*Büszkén vigyorog, de csak amíg meg nem hallja Atkira szavait.*
-Hogy? Hogy mi? Miii?
*Szeme szinte kigubbad a meglepettségtől, a homloka rögtön verejtékezni kezd, és még a levegőt is gyorsabban veszi. Akármennyire sem a legélesebb kés a fiókban, ennyire ő sem ostoba. Természetesen hallotta a történeteket erdőmélyéről.*
-ÁÁ basszameg! Kurva élet! Kurva fia fasza! Thaz'morazd! Picsába!
*Szitkozódik egymás után, még egy régi törp káromkodás is becsúszik, ami nagyjából annyit tesz, hogy az anyád bányáját.*
-Nem maradhatunk itt koma!
*Elkezdi esetlenül összerángatni a holmijait magára, igaz nincs túl sok dolga úgyhogy ezzel legalább nem kell bajlódnia!*
-Vagy maradjunk a tűznél? Basszameg! Mit javasolsz? Fussunk? Tudsz egy karral futni?
~Mondjuk miért ne tudna? Grorin te barom!~
A hozzászólás írója (Vasfejű Grorin) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.07.08 19:22:17
434. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2025-07-08 18:32:42
Üzenet elküldve: 2025-07-08 18:32:42
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek útján//
*Csigalassúsággal telnek a másodpercek, Nori végül cselekvésre szánja el magát, mielőtt beütne a baj. Árnyék két lábra ágaskodva nyerít fel, majd pördül meg és rohan el abba az irányba, amerről jöttek. Több sem kell a két fenevadnak; úgy rohannak el a mozdulatlan Nori-macska páros mellett, mintha ott sem lennének. Az ébenhajú lány közvetlen közelről szemlélheti meg a hatalmas, izmos fenevadakat és jókora, csattogó fogsorukat. A paták visszhangja és a csaholó lupusfulgurok hangja sokáig hallatszik a messzeségből.
Kettőre fogyott immáron kompániájuk: Nori magára maradt a dülledt szemű társával. Furcsa, meghitt csend települ rájuk, ahogy egymást bámulják, de a kis bestia nem habozik soká; megindul, mintha mi sem történt volna az imént.
A lány megsínyli az utat, de innen már nincs visszaút. A macska még beljebb vezeti az erdőben, de jó fertályóra múlva, egy váratlan tisztáson megtorpan. A közelben valahol patak csobog. Talán szerencse is, hogy láthatóan csak eddig tartott útjuk. A Setétvíz utáni hegyszirtek rejtik igazán az erdő fekete énjét. Óriásmagas pókhálók, ameddig a szem ellát, és különös teremtmények, melyek a rengeteg sötétjében ólálkodnak. Nem járnak messze e helytől.
Nori újdonsült társa viszont nem úgy fest, mintha bárhová is menni akarna. Helyette egy szokatlan, borostyánnövény nyelte sziklatömböt közelít meg, ami egy facsonk mögött helyezkedik el. A léptei puhák és óvatosak, ahogy keresztülhalad a tisztáson.
Amennyiben Nori követi, közelebbről is szemügyre veheti azt a facsonkot, ami innen nézve már nem is facsonk. Sokkal inkább tűnik egy szobornak, amit benőtt a sűrű növényzet. Nagyon furcsa szobor ez, s nem csak azért, mert itt van az erdőség mélyén. Jó három méter magas, kezében emberméretű lándzsát szorongat. Páncélja és hátán lógó köpenye messzemenő részletességig kidolgozott. A fekete kandúr láthatóan rá sem hederít; ő a sziklatömböt célozza, majd megállapodik mellette. A szikla felülete majdhogynem sima, egyetlen mélyedést leszámítva. Talán Nori már nem furcsállja, de a mélyedés formája pontosan egyezik az általa őrzött medáléval.*
*Csigalassúsággal telnek a másodpercek, Nori végül cselekvésre szánja el magát, mielőtt beütne a baj. Árnyék két lábra ágaskodva nyerít fel, majd pördül meg és rohan el abba az irányba, amerről jöttek. Több sem kell a két fenevadnak; úgy rohannak el a mozdulatlan Nori-macska páros mellett, mintha ott sem lennének. Az ébenhajú lány közvetlen közelről szemlélheti meg a hatalmas, izmos fenevadakat és jókora, csattogó fogsorukat. A paták visszhangja és a csaholó lupusfulgurok hangja sokáig hallatszik a messzeségből.
Kettőre fogyott immáron kompániájuk: Nori magára maradt a dülledt szemű társával. Furcsa, meghitt csend települ rájuk, ahogy egymást bámulják, de a kis bestia nem habozik soká; megindul, mintha mi sem történt volna az imént.
A lány megsínyli az utat, de innen már nincs visszaút. A macska még beljebb vezeti az erdőben, de jó fertályóra múlva, egy váratlan tisztáson megtorpan. A közelben valahol patak csobog. Talán szerencse is, hogy láthatóan csak eddig tartott útjuk. A Setétvíz utáni hegyszirtek rejtik igazán az erdő fekete énjét. Óriásmagas pókhálók, ameddig a szem ellát, és különös teremtmények, melyek a rengeteg sötétjében ólálkodnak. Nem járnak messze e helytől.
Nori újdonsült társa viszont nem úgy fest, mintha bárhová is menni akarna. Helyette egy szokatlan, borostyánnövény nyelte sziklatömböt közelít meg, ami egy facsonk mögött helyezkedik el. A léptei puhák és óvatosak, ahogy keresztülhalad a tisztáson.
Amennyiben Nori követi, közelebbről is szemügyre veheti azt a facsonkot, ami innen nézve már nem is facsonk. Sokkal inkább tűnik egy szobornak, amit benőtt a sűrű növényzet. Nagyon furcsa szobor ez, s nem csak azért, mert itt van az erdőség mélyén. Jó három méter magas, kezében emberméretű lándzsát szorongat. Páncélja és hátán lógó köpenye messzemenő részletességig kidolgozott. A fekete kandúr láthatóan rá sem hederít; ő a sziklatömböt célozza, majd megállapodik mellette. A szikla felülete majdhogynem sima, egyetlen mélyedést leszámítva. Talán Nori már nem furcsállja, de a mélyedés formája pontosan egyezik az általa őrzött medáléval.*
433. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2025-07-08 16:46:57
Üzenet elküldve: 2025-07-08 16:46:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1155
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1155
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Egészen büszke magára és a lángokból formált madarára. A tűz hatékony megoldásnak bizonyul a vérszívók ellen, így legalább ők nem zargatják már tovább az egyébként is épp eléggé kényelmetlen úton. Ruhája száradásában azonban inkább a nap melege nyújt segítséget, de ahogy halad előre, egyre kevésbé ragad már testére az anyag.
Ahogy egyre beljebb merészkedik az erdőbe -továbbra is a bolond macska iránymutatását követve-, úgy válik egyre kellemetlenebbé a levegő, érzi is magán, hogy többre van belőle szüksége, mint korábban. Nem szól már egy szót sem, hisz felesleges, de kezd nagyon nem tetszeni neki az irány, amerre tartanak. Annakidején még azt tanulta Cliontól, a kikötői kannibál pártfogójától, hogy az erdőnek ez a része még képzett kalandorok számára is rettentő veszélyes.*
~Hm…~ *Talán bölcs döntés volna visszafordulnia, de nem teszi. Bízik abban, hogy istene végig a segítségére lesz majd, és a csuklóját díszítő karperec is bátorságot ad neki. Nem eshet baja.
Miután az ösvény megszűnik, kénytelen gyalogszerrel folytatni az útját egészen addig, míg a macska hirtelen meg nem áll.*
- Most mié-… *Árnyék nyerítése szakítja félbe a méltatlankodó kérdését. Valamitől nagyon megijedt, s a válaszra, hogy mitől sem kell sokáig várnia. A fenevadak nem látják őket, de ő igen. Beletelik néhány másodpercbe, míg kikristályosodik előtte a kép, s az, hogy mit is lát pontosan.*
~Lupus.~ *Igen, hallott már róluk, csak ne volnának az emlékei most is olyan használhatatlanok és töröttek, mint általában. Egy kép jelenik meg lelki szemei előtt. Kannibál barátjával járják az erdő még biztonságosabbnak mondható részeit. A férfi mond neki valamit ezekről a farkasfélékről, valamit, ami fontosnak tűnik, mert jól a lelkére köti… de mit is mondott? Próbálja megerőltetni magát, de nem jut egykönnyen eszébe, Árnyék idegessége pedig mit sem segít ezen, de végül, mint egy isteni sugallat, egy elfeledett emlék, mint villámcsapás úgy nyilall az elméjébe, hogy mit kell tennie.*
~Hát persze. Ezt mondtad, Clion!~ *Bármennyire is megszerette Árnyékot, sajnos nem teheti meg, hogy megvédje őt. Csigalassú, óvatos mozdulatokkal engedi el a kantárt, és hagyja, hadd fusson, ha akar. Ő nem tesz semmi mást, csak áll, és meg sem mozdul. Síri csendben áll és vár, még a lélegzetét is megpróbálja visszafojtani, míg a démonok küldöttének tűnő, buzogányfarkú lények el nem tűnnek a távolban.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.07.08 16:48:14
*Egészen büszke magára és a lángokból formált madarára. A tűz hatékony megoldásnak bizonyul a vérszívók ellen, így legalább ők nem zargatják már tovább az egyébként is épp eléggé kényelmetlen úton. Ruhája száradásában azonban inkább a nap melege nyújt segítséget, de ahogy halad előre, egyre kevésbé ragad már testére az anyag.
Ahogy egyre beljebb merészkedik az erdőbe -továbbra is a bolond macska iránymutatását követve-, úgy válik egyre kellemetlenebbé a levegő, érzi is magán, hogy többre van belőle szüksége, mint korábban. Nem szól már egy szót sem, hisz felesleges, de kezd nagyon nem tetszeni neki az irány, amerre tartanak. Annakidején még azt tanulta Cliontól, a kikötői kannibál pártfogójától, hogy az erdőnek ez a része még képzett kalandorok számára is rettentő veszélyes.*
~Hm…~ *Talán bölcs döntés volna visszafordulnia, de nem teszi. Bízik abban, hogy istene végig a segítségére lesz majd, és a csuklóját díszítő karperec is bátorságot ad neki. Nem eshet baja.
Miután az ösvény megszűnik, kénytelen gyalogszerrel folytatni az útját egészen addig, míg a macska hirtelen meg nem áll.*
- Most mié-… *Árnyék nyerítése szakítja félbe a méltatlankodó kérdését. Valamitől nagyon megijedt, s a válaszra, hogy mitől sem kell sokáig várnia. A fenevadak nem látják őket, de ő igen. Beletelik néhány másodpercbe, míg kikristályosodik előtte a kép, s az, hogy mit is lát pontosan.*
~Lupus.~ *Igen, hallott már róluk, csak ne volnának az emlékei most is olyan használhatatlanok és töröttek, mint általában. Egy kép jelenik meg lelki szemei előtt. Kannibál barátjával járják az erdő még biztonságosabbnak mondható részeit. A férfi mond neki valamit ezekről a farkasfélékről, valamit, ami fontosnak tűnik, mert jól a lelkére köti… de mit is mondott? Próbálja megerőltetni magát, de nem jut egykönnyen eszébe, Árnyék idegessége pedig mit sem segít ezen, de végül, mint egy isteni sugallat, egy elfeledett emlék, mint villámcsapás úgy nyilall az elméjébe, hogy mit kell tennie.*
~Hát persze. Ezt mondtad, Clion!~ *Bármennyire is megszerette Árnyékot, sajnos nem teheti meg, hogy megvédje őt. Csigalassú, óvatos mozdulatokkal engedi el a kantárt, és hagyja, hadd fusson, ha akar. Ő nem tesz semmi mást, csak áll, és meg sem mozdul. Síri csendben áll és vár, még a lélegzetét is megpróbálja visszafojtani, míg a démonok küldöttének tűnő, buzogányfarkú lények el nem tűnnek a távolban.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.07.08 16:48:14
432. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2025-07-07 23:14:39
Üzenet elküldve: 2025-07-07 23:14:39
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek útján//
*Norileina sajátosan használt bűbája beválni látszik; a szúnyogok elkerülik a lángok ölelte jelenést. Amelyik pedig véletlen belerepül, az sisteregve válik a forróság martalékává.
A száradáson nem segít sokat mágiája, de a nap magasan jár az égen, így ezt a folyamatot amúgy sem szükséges gyorsítani. A pára úgy száll ruházatából és lovából, mintha csak füstcsíkot húznának maguk után.
A fekete négylábú nem méltatja válaszra Ciliát, csupán megáll egy pillanatra és nagy, sárga szemeivel pillant hátra a lányra. Rövidesen sűrűsödni kezdenek körülöttük a fák; eltűnnek az átfolyások, a pocsolyák, helyettük az útra és az út alá mászó fagyökerek között kell kacskaringózniuk.
A fölébük tornyosuló lombok kitakarják a napkorongot, a levegő pedig oly fülledt, hogy szint fojtogató. A fekete macska ennek ellenére töretlen és fáradhatatlan halad előre a girbe-gurba úton. Elsőre úgy festhet, hogy a hegyek felé tart és valóban a Kiszáradt Hágó a cél, de rövidesen letér az útról az erdő egy még sötétebb szelete felé. A fák törzse szinte fekete, a nap alig világítja be útjukat. Ösvény híján jóval nehézkesebb a haladás, s rövidesen az ébenhajú lány csak kantárszáron tudja tovább vezetni Árnyékot.
A fekete macska hirtelen mozdulatlanná dermed, Nori hátasa pedig felnyerít és megtorpan. Nehéz megúszni Erdőmélyén az ilyesmit, s most sincs ez másképp; valami a közelben jókora csörtetéssel közelít.
Hamar ki is bukkan a két állat jó tizenkét lépésnyire, ám a sűrű aljnövényzet miatt úgy fest, egyelőre nem vették észre Norit és kompániáját.
Kevesebb groteszkebb farkasféle van a lupusfulgurnál; Sajátos farka, és a furcsa, derengő foltok bundáján még egyedibbé teszik megjelenését. A lány hallhatott történeteket ezekről az állatokról. Egy nagyobb és egy kisebb egyedet szúrhatnak ki, ám nem Noriék felé tartanak, csupán keresztül egy csapáson. A fekete macska rezzenéstelen követi őket tekintetével, ám Nori hátasa idegesnek tűnik. Szívesen elrohanna az ellenkező irányba.*
*Norileina sajátosan használt bűbája beválni látszik; a szúnyogok elkerülik a lángok ölelte jelenést. Amelyik pedig véletlen belerepül, az sisteregve válik a forróság martalékává.
A száradáson nem segít sokat mágiája, de a nap magasan jár az égen, így ezt a folyamatot amúgy sem szükséges gyorsítani. A pára úgy száll ruházatából és lovából, mintha csak füstcsíkot húznának maguk után.
A fekete négylábú nem méltatja válaszra Ciliát, csupán megáll egy pillanatra és nagy, sárga szemeivel pillant hátra a lányra. Rövidesen sűrűsödni kezdenek körülöttük a fák; eltűnnek az átfolyások, a pocsolyák, helyettük az útra és az út alá mászó fagyökerek között kell kacskaringózniuk.
A fölébük tornyosuló lombok kitakarják a napkorongot, a levegő pedig oly fülledt, hogy szint fojtogató. A fekete macska ennek ellenére töretlen és fáradhatatlan halad előre a girbe-gurba úton. Elsőre úgy festhet, hogy a hegyek felé tart és valóban a Kiszáradt Hágó a cél, de rövidesen letér az útról az erdő egy még sötétebb szelete felé. A fák törzse szinte fekete, a nap alig világítja be útjukat. Ösvény híján jóval nehézkesebb a haladás, s rövidesen az ébenhajú lány csak kantárszáron tudja tovább vezetni Árnyékot.
A fekete macska hirtelen mozdulatlanná dermed, Nori hátasa pedig felnyerít és megtorpan. Nehéz megúszni Erdőmélyén az ilyesmit, s most sincs ez másképp; valami a közelben jókora csörtetéssel közelít.
Hamar ki is bukkan a két állat jó tizenkét lépésnyire, ám a sűrű aljnövényzet miatt úgy fest, egyelőre nem vették észre Norit és kompániáját.
Kevesebb groteszkebb farkasféle van a lupusfulgurnál; Sajátos farka, és a furcsa, derengő foltok bundáján még egyedibbé teszik megjelenését. A lány hallhatott történeteket ezekről az állatokról. Egy nagyobb és egy kisebb egyedet szúrhatnak ki, ám nem Noriék felé tartanak, csupán keresztül egy csapáson. A fekete macska rezzenéstelen követi őket tekintetével, ám Nori hátasa idegesnek tűnik. Szívesen elrohanna az ellenkező irányba.*
431. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2025-07-07 19:18:39
Üzenet elküldve: 2025-07-07 19:18:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 473
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 473
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
//Gyűjtögetés//
* A boszorkány után nem kérdezősködik tovább az ork, pedig Wrexant nem érdekli, hogy ki milyen istent imád. Pirtianesből jött, szóval az ottani vallással sincsen nagyobb baja, de egyértelműen nem kedveli annyira a nagyon baljós dolgokat. Olyan sokat magyarázott most erről, hogy mire befejezi már az erdő határán járnak. Az ingovány felszakadozik, hogy egy szilárdabb talajú, de még mindig roppant veszélyes területen haladjanak tovább.*
- Mostantól még éberebbnek kell lennünk.* Szól oda az orknak. Egy ösvényt választ, amin haladhatnak, és azt követve csökkenthetik talán az eltévedés valószínűségét.*
- Reméljük a reformerek leszünk és nem bestia eledel.* Valami oknál fogva a legtöbb növény, amire szükség van az nem valami barátságos helyen nő. Ingovány, Erdőmélye, Krenkataur. Mind olyan hely, ahova nem szívesen teszi be a lábait, erre milyen szakmát választ? Hát pont ilyet.*
- Úgy látom mindenre gondoltál. Ez nem olyan rossz gondolat így. Van benne logika. * A következő mondatokra még meg is lepődik.*
- Igazán messzire mész a felkészüléssel meg a kapcsolatok kiépítésével. Véresen komolyan veszed, ahogy látom. Ne feled, hogy ki volt az első beszállítód.* Kuncog fel viccesnek szánt kijelentésén. Igazából meglepett csak a férfi, mert ő nem érti ezt a nagy ork ellenességet, ami szintén szülővárosára vezethető vissza, ahol voltak orkok. Részét képezték a társadalomnak, nem úgy, mint itt. A kikötőben is megfértek egymás mellett, igaz ott más törvények uralkodtak. Dolgozott is együtt már orkkal, csak a város ilyen kirekesztő velük, de azt is megérti, mert sokszor okkal. Látta mire képes egy ork, de erre a többi faj is, csak ők kicsit hajlamosak arra, hogy elveszítsék hamar a fejüket.*
- Szóval ajánlásokat gyűjtesz? Mondanám, hogy segítenék benne, de nem ismerek a városban még olyat, akinek a véleménye hitelesnek számítana.* Magát nem is számolja bele, hiszen ki ő? Csak egy fogadó tulajdonos, ami nagyon nem is üzemel még.*
- Itt már érdemes lehet majd figyelni a gyűjthető növényekre.* Mutat körbe amikor elérnek egy kis tisztást.*
* A boszorkány után nem kérdezősködik tovább az ork, pedig Wrexant nem érdekli, hogy ki milyen istent imád. Pirtianesből jött, szóval az ottani vallással sincsen nagyobb baja, de egyértelműen nem kedveli annyira a nagyon baljós dolgokat. Olyan sokat magyarázott most erről, hogy mire befejezi már az erdő határán járnak. Az ingovány felszakadozik, hogy egy szilárdabb talajú, de még mindig roppant veszélyes területen haladjanak tovább.*
- Mostantól még éberebbnek kell lennünk.* Szól oda az orknak. Egy ösvényt választ, amin haladhatnak, és azt követve csökkenthetik talán az eltévedés valószínűségét.*
- Reméljük a reformerek leszünk és nem bestia eledel.* Valami oknál fogva a legtöbb növény, amire szükség van az nem valami barátságos helyen nő. Ingovány, Erdőmélye, Krenkataur. Mind olyan hely, ahova nem szívesen teszi be a lábait, erre milyen szakmát választ? Hát pont ilyet.*
- Úgy látom mindenre gondoltál. Ez nem olyan rossz gondolat így. Van benne logika. * A következő mondatokra még meg is lepődik.*
- Igazán messzire mész a felkészüléssel meg a kapcsolatok kiépítésével. Véresen komolyan veszed, ahogy látom. Ne feled, hogy ki volt az első beszállítód.* Kuncog fel viccesnek szánt kijelentésén. Igazából meglepett csak a férfi, mert ő nem érti ezt a nagy ork ellenességet, ami szintén szülővárosára vezethető vissza, ahol voltak orkok. Részét képezték a társadalomnak, nem úgy, mint itt. A kikötőben is megfértek egymás mellett, igaz ott más törvények uralkodtak. Dolgozott is együtt már orkkal, csak a város ilyen kirekesztő velük, de azt is megérti, mert sokszor okkal. Látta mire képes egy ork, de erre a többi faj is, csak ők kicsit hajlamosak arra, hogy elveszítsék hamar a fejüket.*
- Szóval ajánlásokat gyűjtesz? Mondanám, hogy segítenék benne, de nem ismerek a városban még olyat, akinek a véleménye hitelesnek számítana.* Magát nem is számolja bele, hiszen ki ő? Csak egy fogadó tulajdonos, ami nagyon nem is üzemel még.*
- Itt már érdemes lehet majd figyelni a gyűjthető növényekre.* Mutat körbe amikor elérnek egy kis tisztást.*
430. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-07-13 20:53:29
Üzenet elküldve: 2024-07-13 20:53:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Épségben leérnek a hegyről. Ez is valami, s hálát kell adni érte. Ugyanakkor azt is tudja, hogy a szerencse azért pártolt melléjük, mert megdolgoztak érte.
Maga is begyűjti a hegylábnál hagyott felszereléseket, majd halovány, elégedett mosollyal ábrázatán fordul Mykael felé.*
-Javallom, lépjünk ki. Ha csak el nem tévedünk, pont napnyugtára elérhetjük a karavánpihenőt az ingoványban. Az megfelelő lenne. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nem szívesen hajtanám a fejem még egy éjjelre itt, a sűrűben. *Valóban idegen számára ez a terep. Egy kellemetlen érzés futkos minden pillanatban itt a hátán; mintha csak folyton figyelnék őket.*
-Jó munkát végeztél. *Leoldja magáról a kötelet, majd gondosan behajtja azt táskájába.*
-Meglesz a béred, amint visszaértünk. Gondolom, velem tartasz a a kalmárhoz. Egy jó sört legalább iszunk erre. *A puha ágy és a fürdő dolga sem utolsó, de van egy olyan érzése, hogy az ifjú harcosnak nem lételeme a kényelem. Neki sem az.
Fáradtságot nem ismerve növeli tempójukat. Szeretné tényleg háta mögött hagyni a fullasztó erdőt, s vissza sem térni ide, ha lehet. Szemmel láthatóan - és hallhatóan - jóval jobb a kedélye az egykori viadornak. *
-Kíváncsi vagyok, mihez kezd a kovács majd ezzel. *Somolyog. Bizonyára feladja majd a leckét; elvégre fogalma sincs, az artheniori kovácsok képesek-e bármit kezdeni a bestiavért dolgával. Bárhogy is, ez már a kalmár dolga lesz.*
*Épségben leérnek a hegyről. Ez is valami, s hálát kell adni érte. Ugyanakkor azt is tudja, hogy a szerencse azért pártolt melléjük, mert megdolgoztak érte.
Maga is begyűjti a hegylábnál hagyott felszereléseket, majd halovány, elégedett mosollyal ábrázatán fordul Mykael felé.*
-Javallom, lépjünk ki. Ha csak el nem tévedünk, pont napnyugtára elérhetjük a karavánpihenőt az ingoványban. Az megfelelő lenne. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nem szívesen hajtanám a fejem még egy éjjelre itt, a sűrűben. *Valóban idegen számára ez a terep. Egy kellemetlen érzés futkos minden pillanatban itt a hátán; mintha csak folyton figyelnék őket.*
-Jó munkát végeztél. *Leoldja magáról a kötelet, majd gondosan behajtja azt táskájába.*
-Meglesz a béred, amint visszaértünk. Gondolom, velem tartasz a a kalmárhoz. Egy jó sört legalább iszunk erre. *A puha ágy és a fürdő dolga sem utolsó, de van egy olyan érzése, hogy az ifjú harcosnak nem lételeme a kényelem. Neki sem az.
Fáradtságot nem ismerve növeli tempójukat. Szeretné tényleg háta mögött hagyni a fullasztó erdőt, s vissza sem térni ide, ha lehet. Szemmel láthatóan - és hallhatóan - jóval jobb a kedélye az egykori viadornak. *
-Kíváncsi vagyok, mihez kezd a kovács majd ezzel. *Somolyog. Bizonyára feladja majd a leckét; elvégre fogalma sincs, az artheniori kovácsok képesek-e bármit kezdeni a bestiavért dolgával. Bárhogy is, ez már a kalmár dolga lesz.*
429. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-07-11 21:54:56
Üzenet elküldve: 2024-07-11 21:54:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 418
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 418
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Bosszúsan állapítja meg a szörny pofáját méregetve, hogy abban nem található méreg. Persze teljesen másképp gondolt volna erre akkor, amikor a szörny még eleven volt és az életüket veszélyeztette. De tudomásul veszi, hogy nem remélhet értékes zsákmányt innen, magát a fejet pedig meghagyja Denjaarnak. A karmos ujjakat azonban pár határozott csapással lemeszti, majd a karmos ujjvégeket bebugyolálja és elteszi magának. Nincs értelme az egész mancsot cipelni. A karom a lényeg, amiből nyakdísz lehet, vagy más értékes szuvenír.
Eljátszadozik a gondolattal, hogy a lény húsából is vinni kéne, élelem gyanánt a visszaúton még jól jöhet. De rájön, hogy nem lenne bölcs dolog az erdőben húst sütni és a szagokkal mindenféle ragadozót magukhoz vonzani. Pár napig kibírja még a kétszersültön. Kulacsából vizet önt a kezeire, és a homlokára, lemosva magáról minden vért (a sajátját és a szörnyét is), aztán összeszedi a felszerelését, pajzsát visszaszíjazza a hátára, és így szól.*
- Jól van, eleget időztünk itt. Mehetünk.
*azzal megindul a gladiátor mögött, bár sűrűn kémleli a hasadékot és a levegőt is. Nem tudja, mennyire természete a tretilnek a bosszú, de nem vágyik arra, hogy egy sereg ilyen szörny lecsapjon rájuk.
Ha gond nélkül megérkeznek a hegy lábához, ott kiássa a felszerelésüket a talajból, és elkezdi visszarendezni a holmit a visszaútra.*
A hozzászólás írója (Mykael Rohark) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.11 21:55:16
*Bosszúsan állapítja meg a szörny pofáját méregetve, hogy abban nem található méreg. Persze teljesen másképp gondolt volna erre akkor, amikor a szörny még eleven volt és az életüket veszélyeztette. De tudomásul veszi, hogy nem remélhet értékes zsákmányt innen, magát a fejet pedig meghagyja Denjaarnak. A karmos ujjakat azonban pár határozott csapással lemeszti, majd a karmos ujjvégeket bebugyolálja és elteszi magának. Nincs értelme az egész mancsot cipelni. A karom a lényeg, amiből nyakdísz lehet, vagy más értékes szuvenír.
Eljátszadozik a gondolattal, hogy a lény húsából is vinni kéne, élelem gyanánt a visszaúton még jól jöhet. De rájön, hogy nem lenne bölcs dolog az erdőben húst sütni és a szagokkal mindenféle ragadozót magukhoz vonzani. Pár napig kibírja még a kétszersültön. Kulacsából vizet önt a kezeire, és a homlokára, lemosva magáról minden vért (a sajátját és a szörnyét is), aztán összeszedi a felszerelését, pajzsát visszaszíjazza a hátára, és így szól.*
- Jól van, eleget időztünk itt. Mehetünk.
*azzal megindul a gladiátor mögött, bár sűrűn kémleli a hasadékot és a levegőt is. Nem tudja, mennyire természete a tretilnek a bosszú, de nem vágyik arra, hogy egy sereg ilyen szörny lecsapjon rájuk.
Ha gond nélkül megérkeznek a hegy lábához, ott kiássa a felszerelésüket a talajból, és elkezdi visszarendezni a holmit a visszaútra.*
A hozzászólás írója (Mykael Rohark) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.11 21:55:16
428. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-07-11 21:06:41
Üzenet elküldve: 2024-07-11 21:06:41
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Denjaar a fejjel kissé megküzd, elvégre annak felső részén már igen vastagok a pikkelyek, végül fogakkal együtt megszerzi a trófeáját. Mykael már nem annyira szerencsés a méreggel kapcsolatban, elvégre az állat valóban közelebb áll a gyíkokhoz, mint kígyókhoz, s nem hatalmas méregfogak fogadják őt. Méreg nélkül ugyan, de tekintélyes fekete karmokkal bővül hátizsákjának készlete.
Amennyiben a hasadékba nem kukucskálnak be, hanem együttesen távozóra fogják, akkor csupán a meredek lejtővel kell szembenézniük, melynél nem árt óvatosan eljárniuk. Távozásuk során szárnycsapásokra is figyelmesek lehetnek, s a sziklás terület felé megpillanthatják, hogy egy korábbihoz hasonló sziluett körözik a tetem felett.*
*Denjaar a fejjel kissé megküzd, elvégre annak felső részén már igen vastagok a pikkelyek, végül fogakkal együtt megszerzi a trófeáját. Mykael már nem annyira szerencsés a méreggel kapcsolatban, elvégre az állat valóban közelebb áll a gyíkokhoz, mint kígyókhoz, s nem hatalmas méregfogak fogadják őt. Méreg nélkül ugyan, de tekintélyes fekete karmokkal bővül hátizsákjának készlete.
Amennyiben a hasadékba nem kukucskálnak be, hanem együttesen távozóra fogják, akkor csupán a meredek lejtővel kell szembenézniük, melynél nem árt óvatosan eljárniuk. Távozásuk során szárnycsapásokra is figyelmesek lehetnek, s a sziklás terület felé megpillanthatják, hogy egy korábbihoz hasonló sziluett körözik a tetem felett.*
427. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-07-11 20:40:45
Üzenet elküldve: 2024-07-11 20:40:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
-Vidd, ha akarod. *Csak egy pillanat erejéig néz fel, hogy szemügyre vegye a mancsokat. Hogy minek az ifjoncnak szuvenír, az az ő dolga. Neki a bőre kell, na meg a trófea. Ezért jött.
Elügyködik egy darabig; az érzékenyebb pontokon Mykael kését használja, de nagyrészt megmarad a wegtoreni acélnál. Az úgy viszi a bőrt, mintha vajba mártaná. Mielőtt fejét venné a tetemnek, visszanyújtja a kést Mykaelnek. Az ifjú azonban még a lény pofájába is belebámul. Fogalma sincs, miért teszi mindezt; még ha tudná, hogy e szörnyetegek méreggel is dolgoznak, akkor sem lenne képes mit kezdeni vele, elvégre nem tanulta ki a megszerzésének hogyanját. Ráadásul őt inkább egy szárnyas gyíkra emlékezteti. Wegtorenben akadt kígyó bőven, látta, hogyan fosztják meg azokat mérgüktől. De e szárnyas bestia már más tészta az ő szemében.*
-A fogak maradnak. *Jelenti ki.*
-Egy ragadozó trófea fogak nélkül... *Nem fejezi be a mondatot, csak fejét rázza meg.
Nevének hallatán felpillant, elvégre a férfiú hanglejtése arról árulkodik, hogy baj van. Lassan, sóhajtva egyenesedik fel. Az ígéretes trófeát és az állat bőrét táskájába helyezi, majd az egész batyut átveti vállán.*
-Nem tudom, mi van ott és nem is akarom megtudni. *Hangjában nincs félelem, csupán azt igyekszik a fiatal férfi tudtára adni, hogy ostobaság lenne tovább időzni.
Nem szól semmit, de Mykael könnyedén kitalálhatja, hogy elveti a döghússal való játék ötletét. Nem sokat tud e lényekről, de semmi szín alatt nem ingerelné őket elő onnét, főleg nem fajtársuk húsával.*
-Ereszkedjünk alá. Ne kísértsük se a sorsot, se a szerencsét. *Nem is teketóriázik sokat. A kötél nem elég hosszú ahhoz, hogy egy kiszögellésbe akasztva hasznát vegyék az esetlegesen meredek visszaúthoz, de az ide úton gyakorolt metódusukat folytathatják vele. Kötél ide vagy oda, ő elindul arra, amerről jöttek, s meri remélni, hogy semmi sem követi majd őket. Céltudatos ember, s nem is akar mást most, mint háta mögött hagyni az erdőséget.*
A hozzászólás írója (Denjaar Krultos) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.11 20:47:03
-Vidd, ha akarod. *Csak egy pillanat erejéig néz fel, hogy szemügyre vegye a mancsokat. Hogy minek az ifjoncnak szuvenír, az az ő dolga. Neki a bőre kell, na meg a trófea. Ezért jött.
Elügyködik egy darabig; az érzékenyebb pontokon Mykael kését használja, de nagyrészt megmarad a wegtoreni acélnál. Az úgy viszi a bőrt, mintha vajba mártaná. Mielőtt fejét venné a tetemnek, visszanyújtja a kést Mykaelnek. Az ifjú azonban még a lény pofájába is belebámul. Fogalma sincs, miért teszi mindezt; még ha tudná, hogy e szörnyetegek méreggel is dolgoznak, akkor sem lenne képes mit kezdeni vele, elvégre nem tanulta ki a megszerzésének hogyanját. Ráadásul őt inkább egy szárnyas gyíkra emlékezteti. Wegtorenben akadt kígyó bőven, látta, hogyan fosztják meg azokat mérgüktől. De e szárnyas bestia már más tészta az ő szemében.*
-A fogak maradnak. *Jelenti ki.*
-Egy ragadozó trófea fogak nélkül... *Nem fejezi be a mondatot, csak fejét rázza meg.
Nevének hallatán felpillant, elvégre a férfiú hanglejtése arról árulkodik, hogy baj van. Lassan, sóhajtva egyenesedik fel. Az ígéretes trófeát és az állat bőrét táskájába helyezi, majd az egész batyut átveti vállán.*
-Nem tudom, mi van ott és nem is akarom megtudni. *Hangjában nincs félelem, csupán azt igyekszik a fiatal férfi tudtára adni, hogy ostobaság lenne tovább időzni.
Nem szól semmit, de Mykael könnyedén kitalálhatja, hogy elveti a döghússal való játék ötletét. Nem sokat tud e lényekről, de semmi szín alatt nem ingerelné őket elő onnét, főleg nem fajtársuk húsával.*
-Ereszkedjünk alá. Ne kísértsük se a sorsot, se a szerencsét. *Nem is teketóriázik sokat. A kötél nem elég hosszú ahhoz, hogy egy kiszögellésbe akasztva hasznát vegyék az esetlegesen meredek visszaúthoz, de az ide úton gyakorolt metódusukat folytathatják vele. Kötél ide vagy oda, ő elindul arra, amerről jöttek, s meri remélni, hogy semmi sem követi majd őket. Céltudatos ember, s nem is akar mást most, mint háta mögött hagyni az erdőséget.*
A hozzászólás írója (Denjaar Krultos) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.11 20:47:03
426. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-07-11 17:39:01
Üzenet elküldve: 2024-07-11 17:39:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 418
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 418
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Előhalássza övéből a bicskáját, és átadja Denjaarnak. A gladiátor megállapíthatja, hogy egy nagyon öreg fegyverrel van dolga, amit olyan sokszor élesítettek már meg, hogy az eredeti pengehosszának jó felét is elveszíthette már, vagy talán többet is. Alig három centi, ami maradt, az viszont borotvaéles. És mivel egykoron ez egy hosszabb kés volt, vastagabb is az acél, mint ami egy ilyen pengehossztól indokolt. Ez most jól jöhet, ezzel a késsel könnyű lesz lefejteni a bőrt, még ha nem is vág túl mélyre.
Miután Mykael a bájitaltól teljesen felgyógyul, sőt, mintha a fáradtsága nagy része is elpárolgott volna, már sokkal segítőkészebben megy szemügyre venni a prédájukat. Részben azért is tanulmányozza, hogy később ki tudja faragni, papírra tudja vetni, vagy esetleg bőrbe varrni. Az már biztos, hogy saját magának csináltatni fog egy tretil tetoválást, és az is, hogy ahhoz ő fogja papíroson szolgáltatni a mintát. Segít a nyúzásban (megtartja az állatot, hogy Denjaar könnyebben dolgozhasson), közben pedig így szól:*
-Vágjuk le a mancsait, az is jó szuvenír lehet, nem? A karmaira biztos lenne vevő. Van ezeknek a dögöknek még olyan szerve, ami valakinek értékes lehet?
*Ezen elmereng egy kicsit, majd a szörny fejére téved a tekintete.*
- A fejét elvisszük egészben? Ha nem, legalább a fogait törjük ki!
*javasolja, majd oda is lép a fejhez és kitátja a pofáját. Ám nem kezdi rongálni, csak vizsgálja. Elvégre ez mégis csak egy kígyó. Akkor kell lennie méregmirigynek a fogai mögött. A méreg pedig mindig nagy érték.
Ha felfedez méregmirigyeket a szörny állkapcsában, akkor előkeríti azt a három kiürült bájitalos üvegcsét, amilyük van (kettőt ő használt el, egyet Denjaar), és kiöblíti ezeket a kulacsában lévő vízzel. Aztán pedig óvatosan lefeji a kígyómérget úgy, hogy a szörny fogának hegyét beteszi az üvegcsébe, aztán nyomkodni kezdi a mirigyet mögötte. Mindkét tépőfoggal megismétli ezt, és ha tudja, feltölti a három üvegcsét, amiket aztán gondosan megjelöl (nehogy legközelebb valamelyikük ezt hörpintse ki, amikor valamilyen bájitalt keres).
Magát az állatot ezzel nem bántotta, így Denjaar döntése szerint ezután még mindig fejét vehetik. Ahogy a gyíkról lassan lekerül az irhája, és láthatóvá válnak az izmai, inai, Mykael folyamatosan azon töri a fejét, mit kellene még magukkal vinni a tetemből, amit értékké tudnak tenni. Utána kellett volna járni. Lehet, hogy valami méregkeverő vagyonokat fizetne mondjuk a veséjéért, ők meg most itthagyják majd szétrohadni.
Ám, ahogy ezen morfondírozik, szeme sarkából meglátja a mozgolódást az üregben.*
- Denjaar.
*mondja halkan, de elég határozottan ahhoz, hogy bajtársa felnézzen, akkor pedig rámutat az üregre.*
- Talán... mintha megmozdult volna valami.
*mondja, miközben a pajzsához lép, és felerősíti a karjára. Lehet, hogy nincs jó állapotban a védőeszköz, de még mindig több, mint a semmi.*
- A kölykei? Vagy a párja?
*kérdi feszülten. Egyiknek se örülne túlzottan.*
- Metssz le valami húst a dögről és dobd a hasadék szájába. Lássuk, előjön-e valami.
*javasolja aztán, miközben készenlétbe helyezkedik, hátha rájuk ront egy másik óriás tretil. Vagy sok kicsi. Vagy bármi egyéb.*
A hozzászólás írója (Mykael Rohark) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.11 17:44:56
*Előhalássza övéből a bicskáját, és átadja Denjaarnak. A gladiátor megállapíthatja, hogy egy nagyon öreg fegyverrel van dolga, amit olyan sokszor élesítettek már meg, hogy az eredeti pengehosszának jó felét is elveszíthette már, vagy talán többet is. Alig három centi, ami maradt, az viszont borotvaéles. És mivel egykoron ez egy hosszabb kés volt, vastagabb is az acél, mint ami egy ilyen pengehossztól indokolt. Ez most jól jöhet, ezzel a késsel könnyű lesz lefejteni a bőrt, még ha nem is vág túl mélyre.
Miután Mykael a bájitaltól teljesen felgyógyul, sőt, mintha a fáradtsága nagy része is elpárolgott volna, már sokkal segítőkészebben megy szemügyre venni a prédájukat. Részben azért is tanulmányozza, hogy később ki tudja faragni, papírra tudja vetni, vagy esetleg bőrbe varrni. Az már biztos, hogy saját magának csináltatni fog egy tretil tetoválást, és az is, hogy ahhoz ő fogja papíroson szolgáltatni a mintát. Segít a nyúzásban (megtartja az állatot, hogy Denjaar könnyebben dolgozhasson), közben pedig így szól:*
-Vágjuk le a mancsait, az is jó szuvenír lehet, nem? A karmaira biztos lenne vevő. Van ezeknek a dögöknek még olyan szerve, ami valakinek értékes lehet?
*Ezen elmereng egy kicsit, majd a szörny fejére téved a tekintete.*
- A fejét elvisszük egészben? Ha nem, legalább a fogait törjük ki!
*javasolja, majd oda is lép a fejhez és kitátja a pofáját. Ám nem kezdi rongálni, csak vizsgálja. Elvégre ez mégis csak egy kígyó. Akkor kell lennie méregmirigynek a fogai mögött. A méreg pedig mindig nagy érték.
Ha felfedez méregmirigyeket a szörny állkapcsában, akkor előkeríti azt a három kiürült bájitalos üvegcsét, amilyük van (kettőt ő használt el, egyet Denjaar), és kiöblíti ezeket a kulacsában lévő vízzel. Aztán pedig óvatosan lefeji a kígyómérget úgy, hogy a szörny fogának hegyét beteszi az üvegcsébe, aztán nyomkodni kezdi a mirigyet mögötte. Mindkét tépőfoggal megismétli ezt, és ha tudja, feltölti a három üvegcsét, amiket aztán gondosan megjelöl (nehogy legközelebb valamelyikük ezt hörpintse ki, amikor valamilyen bájitalt keres).
Magát az állatot ezzel nem bántotta, így Denjaar döntése szerint ezután még mindig fejét vehetik. Ahogy a gyíkról lassan lekerül az irhája, és láthatóvá válnak az izmai, inai, Mykael folyamatosan azon töri a fejét, mit kellene még magukkal vinni a tetemből, amit értékké tudnak tenni. Utána kellett volna járni. Lehet, hogy valami méregkeverő vagyonokat fizetne mondjuk a veséjéért, ők meg most itthagyják majd szétrohadni.
Ám, ahogy ezen morfondírozik, szeme sarkából meglátja a mozgolódást az üregben.*
- Denjaar.
*mondja halkan, de elég határozottan ahhoz, hogy bajtársa felnézzen, akkor pedig rámutat az üregre.*
- Talán... mintha megmozdult volna valami.
*mondja, miközben a pajzsához lép, és felerősíti a karjára. Lehet, hogy nincs jó állapotban a védőeszköz, de még mindig több, mint a semmi.*
- A kölykei? Vagy a párja?
*kérdi feszülten. Egyiknek se örülne túlzottan.*
- Metssz le valami húst a dögről és dobd a hasadék szájába. Lássuk, előjön-e valami.
*javasolja aztán, miközben készenlétbe helyezkedik, hátha rájuk ront egy másik óriás tretil. Vagy sok kicsi. Vagy bármi egyéb.*
A hozzászólás írója (Mykael Rohark) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.11 17:44:56
425. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-07-10 21:48:07
Üzenet elküldve: 2024-07-10 21:48:07
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Mindkét férfi más-más dologgal foglalja el magát. Mykael sebei nyalogatásával foglalkozik, míg Denjaar inkább a zsákmányon tartja szürke íriszeit.
Miután Mykael sikeresen lekezelte fején lévő sérülését, s be is kötözte azt, végül egy bájital mellett dönt, melyet követően némi bizsergést érez a sajgó területek környékén, mintha hangyák mászkálnának bőre alatt. Amint ez eltompul, s kipróbálja új önmagát, elégedetten tapasztalhatja, hogy minden korábbi fájdalma eltűnt, s karja is jobb mint új korában.
Denjaar eközben a hüllő nyúzásának kezd neki, amely egy türelmet, erőt és ügyességet igénylő feladat, s szerencsére mindháromból akad elég a férfinak. Lassan lefejti a bőrt a húsról, s nem marad egyéb, csupán az állat véres maradványai, melyek igen tekintélyes izmokat rejtettek egykoron. A bájital terén Denjaar is hasonló sikereket könyvelhet el. Amint elfogyasztja azt, zúzódása pillanatokon belül felszívódik, így ez már nem fogja hátráltatni a mozgásban.
Ahogy az idő telik a nap is magasabban jár már, ám ami még inkább felkelti Mykael figyelmét, az a korábbi hasadásban valami mozgolódás. Nehéz lenne eldönteni, hogy mi is az, talán semmi, elvégre csupán a szeme sarkából látta.*
*Mindkét férfi más-más dologgal foglalja el magát. Mykael sebei nyalogatásával foglalkozik, míg Denjaar inkább a zsákmányon tartja szürke íriszeit.
Miután Mykael sikeresen lekezelte fején lévő sérülését, s be is kötözte azt, végül egy bájital mellett dönt, melyet követően némi bizsergést érez a sajgó területek környékén, mintha hangyák mászkálnának bőre alatt. Amint ez eltompul, s kipróbálja új önmagát, elégedetten tapasztalhatja, hogy minden korábbi fájdalma eltűnt, s karja is jobb mint új korában.
Denjaar eközben a hüllő nyúzásának kezd neki, amely egy türelmet, erőt és ügyességet igénylő feladat, s szerencsére mindháromból akad elég a férfinak. Lassan lefejti a bőrt a húsról, s nem marad egyéb, csupán az állat véres maradványai, melyek igen tekintélyes izmokat rejtettek egykoron. A bájital terén Denjaar is hasonló sikereket könyvelhet el. Amint elfogyasztja azt, zúzódása pillanatokon belül felszívódik, így ez már nem fogja hátráltatni a mozgásban.
Ahogy az idő telik a nap is magasabban jár már, ám ami még inkább felkelti Mykael figyelmét, az a korábbi hasadásban valami mozgolódás. Nehéz lenne eldönteni, hogy mi is az, talán semmi, elvégre csupán a szeme sarkából látta.*
424. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-07-07 20:01:41
Üzenet elküldve: 2024-07-07 20:01:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Elnézi a dögöt a válaszra, majd megcsóválja a fejét.*
-Ez van akkora, mint egy ló és a súlya sem sokkal kevesebb. El aligha bírjuk, én meg nem akarom végighúzni a sziklákon és a földön. Árt a bőrének.
*Leguggol a tretil teteme mellé, hogy szemrevételezze a szóban forgó bőrt. Szarvast és egyéb nagyobb állatot nyúzott már, ez sem lehet sokkal másabb. Kirántja hát a cirádás wegtoreni hüvelyből a fegyvert, hogy aztán bemetszést ejtsen vele az állat karjainak közepén. Szerencséjére a penge nem sokkal hosszabb egy hosszútőrnél és kellően éles.*
-Azért csak mutasd azt a bicskát. Lehet, hogy van olyan pont, ahol szükségem lehet rá. Aztán helyezd magad kényelembe. Lassan fogom csinálni.
*Szavaihoz híven komótos mozdulatokkal fordul a tretil nyaka felé, hogy bemetszést ejthessen. Lassan és biztosan nyúzza le a bőrt onnan kiindulva.*
-Igazad lehet. *Pillant fel. Elég zúzódás érte már az életében, hogy tudja, mivel kell foglalatoskodnia és mivel nem. Ugyanakkor nem óhajtja kitenni magát meglepetéseknek a hazaúton, így jobbnak látja lehúzni a világosabb színű itókát.
Amint ezzel végzett, folytatja tevékenységét, s meri remélni, hogy nem ejt kárt a bőrben ügyködése közezepette.
Ha végzett, felegyenesedve igyekszik óvatosan "tekercselni" szerzeményük. Egyéb esetben szükséges lenne kinyújtani, esetleg besózni, de a tretil bőre elég száraznak tűnik hozzá, hogy nyugodtan összekötözhesse.
Természetesen nem feledi el a trófea dolgát sem; lelki szemei előtt van, ahogy a szörnyeteg preparált pofáját Relael asztalára dobja. Ezen a gondolaton még haloványan el is mosolyodik. Jókora csapással igyekszik hát elválasztani a tetem fejét testétől.*
-Artheniorba megyünk majd elsőre. *Szuszogja, miközben felemelvén a fejet megvizsgálja annak szemeit közelebbről.*
-Ott Te is megkapod a zsoldod. Talán még mást is. *Elvigyorodik. Ha kitelik a bőrből, talán az ifjú zsoldosnak is jut valami. Ez majd ott kiderül. De nem oszlatja szerte az esetlegesen ígéretes képzetet sem, ha netalán a vörös jutna eszébe az ifjoncnak a Kalmárban.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
*Elnézi a dögöt a válaszra, majd megcsóválja a fejét.*
-Ez van akkora, mint egy ló és a súlya sem sokkal kevesebb. El aligha bírjuk, én meg nem akarom végighúzni a sziklákon és a földön. Árt a bőrének.
*Leguggol a tretil teteme mellé, hogy szemrevételezze a szóban forgó bőrt. Szarvast és egyéb nagyobb állatot nyúzott már, ez sem lehet sokkal másabb. Kirántja hát a cirádás wegtoreni hüvelyből a fegyvert, hogy aztán bemetszést ejtsen vele az állat karjainak közepén. Szerencséjére a penge nem sokkal hosszabb egy hosszútőrnél és kellően éles.*
-Azért csak mutasd azt a bicskát. Lehet, hogy van olyan pont, ahol szükségem lehet rá. Aztán helyezd magad kényelembe. Lassan fogom csinálni.
*Szavaihoz híven komótos mozdulatokkal fordul a tretil nyaka felé, hogy bemetszést ejthessen. Lassan és biztosan nyúzza le a bőrt onnan kiindulva.*
-Igazad lehet. *Pillant fel. Elég zúzódás érte már az életében, hogy tudja, mivel kell foglalatoskodnia és mivel nem. Ugyanakkor nem óhajtja kitenni magát meglepetéseknek a hazaúton, így jobbnak látja lehúzni a világosabb színű itókát.
Amint ezzel végzett, folytatja tevékenységét, s meri remélni, hogy nem ejt kárt a bőrben ügyködése közezepette.
Ha végzett, felegyenesedve igyekszik óvatosan "tekercselni" szerzeményük. Egyéb esetben szükséges lenne kinyújtani, esetleg besózni, de a tretil bőre elég száraznak tűnik hozzá, hogy nyugodtan összekötözhesse.
Természetesen nem feledi el a trófea dolgát sem; lelki szemei előtt van, ahogy a szörnyeteg preparált pofáját Relael asztalára dobja. Ezen a gondolaton még haloványan el is mosolyodik. Jókora csapással igyekszik hát elválasztani a tetem fejét testétől.*
-Artheniorba megyünk majd elsőre. *Szuszogja, miközben felemelvén a fejet megvizsgálja annak szemeit közelebbről.*
-Ott Te is megkapod a zsoldod. Talán még mást is. *Elvigyorodik. Ha kitelik a bőrből, talán az ifjú zsoldosnak is jut valami. Ez majd ott kiderül. De nem oszlatja szerte az esetlegesen ígéretes képzetet sem, ha netalán a vörös jutna eszébe az ifjoncnak a Kalmárban.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
423. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-07-06 10:40:24
Üzenet elküldve: 2024-07-06 10:40:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 418
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 418
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*A fejsérülése már nem vérzik, szinte semennyire. Előveszi a kulacsát és az elsősegély csomagjából némi gézt, és elkezdi óvatosan körbe tisztogatni a fejsérülését. Magát a sérülést is kitisztítja, habár lehet, hogy ezzel újra beindul a vérzés. De inkább ez, mint hogy maradjon némi kosz, kőszilánk a sérülésben. Miután sikerült úgy-ahogy megtisztítani a sebet, már egy fokkal nyugodtabb. Kitisztult az elméje, és bár a fejsérülése sajog, de ez is jó jel. Ha nem fájna, az kábaságra, esetleg komolyabb bajra utalna. Mykael épp elég harci sérülést látott, hogy legyen némi alapvető ismerete ezekről a dolgokról.
Amíg a fejével foglalkozott, végig érezte a keze sajgását is, de eddig nem ez volt a fontosabb. Most már van ideje foglalkozni vele.
Közben eljut a tudatáig Denjaar kérdése, és tétován ránéz a dögre.*
- Hát... csak az a kicsi bicskám van, amivel farigcsálni szoktam. Éles, de nagyon rövid a pengéje. Ehhez nyúzókés kellene inkább...
*mondja, és elrévedve a tetemet kezdi bámulni.*
- Te, szerintem egész könnyen le tudnánk vinni. Fogjuk a kötelünket, a szárnyát meg a végtagjait a törzséhez kötözzük. Akkor már csak egy nagyranőtt kígyó. Egyikünk kötéllel vonszolja előlről, a másikunk meg hátulról húzza vissza, hogy ne lóduljon meg. Mit gondolsz?
*kérdi. Egy egész kötél van a mellkasán átvetve, bőven elég lenne ehhez. Ha a gladiátor elkéri, oda is adja neki a kötélhágcsót, igaz, elég nehézkes mozdulatokkal.
Amíg Denjaar végiggondolja az ötletét, ő ismét a sérüléseivel kezd foglalkozni. Mindenek előtt óvatosan leszíjazza a kezéről a pajzsot. Azzal most nem foglalkozik, hogy az eszköz milyen állapotban van. Inkább mozgatni kezdi a karját, hogy felmérje, eltört-e valami, vagy csak meghúzódott. Elég fájdalmas érzés, de azért még tudja mozgatni. Törése tehát valószínűleg nincs. Végignézi az elsősegély készletét. Már éppen azon lenne, hogy körbetekerje gézzel a fejét, amikor eszébe jut, hogy tele van bájitalokkal. Nincs hozzászokva, életében először az imént próbált ilyen szert. De az élményből kiindulva úgy gondolja, érdemes lenne tenni egy próbát vele, mielőtt rájár a gyógyító-készletére.
Kutatni kezd hát a gondosan elpakolt bájitalok között. Hamar kezébe kerülnek a zöldek, és némi hezitálás után a fűzöldet veszi elő. Úgy okoskodik, hogy ha az imént a világosabb barna italtól annyira gyorsult fel, amennyire, akkor most egy világosabb zöld nem feltétlenül lesz elég, hogy orvosolja a baját. Persze lehet, hogy ezzel még túl is lő a célon. De hát tapasztalásból tanul az ember.
Úgyhogy végül sóhajt egyet, aztán kihörpinti a fűzöld bájitalt. Hagy egy kis időt a szernek, hogy hasson, aztán óvatosan ellenőrzi az állapotát. Most a karjával kezdi a mustrát, hogy lássa, mennyit javult annak az állapota. Aztán foglalkozik ismét a fejsérülésével.
Közben odaszól Denjaarnak is.*
- A te sérülésed milyen? Nem kellene egy bájital? Inkább pazaroljunk el egyet, és legyél ép. Van itt még veszély bőven.
*teszi hozzá. Éppen ezért egyébként, amennyire a sérülései engedik, igyekszik lemosni magáról a vért, nem csak a fejéről, hanem a ruhájáról is. Nem akar erdei ragadozókat magához csalni a vérszaggal.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második, harmadik, negyedik és ötödik fokozatú sebesüléseket, továbbá a hétfokú skálán kettővel növeli az állóképességet a következő két körre.
*A fejsérülése már nem vérzik, szinte semennyire. Előveszi a kulacsát és az elsősegély csomagjából némi gézt, és elkezdi óvatosan körbe tisztogatni a fejsérülését. Magát a sérülést is kitisztítja, habár lehet, hogy ezzel újra beindul a vérzés. De inkább ez, mint hogy maradjon némi kosz, kőszilánk a sérülésben. Miután sikerült úgy-ahogy megtisztítani a sebet, már egy fokkal nyugodtabb. Kitisztult az elméje, és bár a fejsérülése sajog, de ez is jó jel. Ha nem fájna, az kábaságra, esetleg komolyabb bajra utalna. Mykael épp elég harci sérülést látott, hogy legyen némi alapvető ismerete ezekről a dolgokról.
Amíg a fejével foglalkozott, végig érezte a keze sajgását is, de eddig nem ez volt a fontosabb. Most már van ideje foglalkozni vele.
Közben eljut a tudatáig Denjaar kérdése, és tétován ránéz a dögre.*
- Hát... csak az a kicsi bicskám van, amivel farigcsálni szoktam. Éles, de nagyon rövid a pengéje. Ehhez nyúzókés kellene inkább...
*mondja, és elrévedve a tetemet kezdi bámulni.*
- Te, szerintem egész könnyen le tudnánk vinni. Fogjuk a kötelünket, a szárnyát meg a végtagjait a törzséhez kötözzük. Akkor már csak egy nagyranőtt kígyó. Egyikünk kötéllel vonszolja előlről, a másikunk meg hátulról húzza vissza, hogy ne lóduljon meg. Mit gondolsz?
*kérdi. Egy egész kötél van a mellkasán átvetve, bőven elég lenne ehhez. Ha a gladiátor elkéri, oda is adja neki a kötélhágcsót, igaz, elég nehézkes mozdulatokkal.
Amíg Denjaar végiggondolja az ötletét, ő ismét a sérüléseivel kezd foglalkozni. Mindenek előtt óvatosan leszíjazza a kezéről a pajzsot. Azzal most nem foglalkozik, hogy az eszköz milyen állapotban van. Inkább mozgatni kezdi a karját, hogy felmérje, eltört-e valami, vagy csak meghúzódott. Elég fájdalmas érzés, de azért még tudja mozgatni. Törése tehát valószínűleg nincs. Végignézi az elsősegély készletét. Már éppen azon lenne, hogy körbetekerje gézzel a fejét, amikor eszébe jut, hogy tele van bájitalokkal. Nincs hozzászokva, életében először az imént próbált ilyen szert. De az élményből kiindulva úgy gondolja, érdemes lenne tenni egy próbát vele, mielőtt rájár a gyógyító-készletére.
Kutatni kezd hát a gondosan elpakolt bájitalok között. Hamar kezébe kerülnek a zöldek, és némi hezitálás után a fűzöldet veszi elő. Úgy okoskodik, hogy ha az imént a világosabb barna italtól annyira gyorsult fel, amennyire, akkor most egy világosabb zöld nem feltétlenül lesz elég, hogy orvosolja a baját. Persze lehet, hogy ezzel még túl is lő a célon. De hát tapasztalásból tanul az ember.
Úgyhogy végül sóhajt egyet, aztán kihörpinti a fűzöld bájitalt. Hagy egy kis időt a szernek, hogy hasson, aztán óvatosan ellenőrzi az állapotát. Most a karjával kezdi a mustrát, hogy lássa, mennyit javult annak az állapota. Aztán foglalkozik ismét a fejsérülésével.
Közben odaszól Denjaarnak is.*
- A te sérülésed milyen? Nem kellene egy bájital? Inkább pazaroljunk el egyet, és legyél ép. Van itt még veszély bőven.
*teszi hozzá. Éppen ezért egyébként, amennyire a sérülései engedik, igyekszik lemosni magáról a vért, nem csak a fejéről, hanem a ruhájáról is. Nem akar erdei ragadozókat magához csalni a vérszaggal.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második, harmadik, negyedik és ötödik fokozatú sebesüléseket, továbbá a hétfokú skálán kettővel növeli az állóképességet a következő két körre.
422. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-07-05 22:21:01
Üzenet elküldve: 2024-07-05 22:21:01
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*A két férfi végül élve teljesíti küldetésüket, s többnyire enyhe sérüléseket érezhetnek testükön, mely aligha üti meg a harcosok ingerküszöbét. Mykael fejéből folyó vér látványos, de ártalmatlan, ellenben alkarjában érez némi fájdalmat. Pajzsa furcsa módon megrepedt, de még egyben van. Denjaar is fájdalmat érez bordái tájékán, talán egy el is törött, de mozogni ennek ellenére képes, elvégre a fájdalom régi ismerős a számára.
Hogy a tőrrel mire jutnak ezt bizony fontolóra kell venni. Denjaar ha közelebbről megvizsgálja a pikkelyes bőrt, akkor láthatja, hogy az állat testének felső felét vastagabb, már-már csontosnak érződő rücskök fedik, mely feltehetően a gerincet és csigolyákat óhajtott megóvni. Oldalt sokkal lágyabb az állat bőre, s ha megfordítják, akkor érezhetik, hogy a földet súroló hasi tájékon a legpuhább, mely aligha keményebb bármely állat bőrénél.*
*A két férfi végül élve teljesíti küldetésüket, s többnyire enyhe sérüléseket érezhetnek testükön, mely aligha üti meg a harcosok ingerküszöbét. Mykael fejéből folyó vér látványos, de ártalmatlan, ellenben alkarjában érez némi fájdalmat. Pajzsa furcsa módon megrepedt, de még egyben van. Denjaar is fájdalmat érez bordái tájékán, talán egy el is törött, de mozogni ennek ellenére képes, elvégre a fájdalom régi ismerős a számára.
Hogy a tőrrel mire jutnak ezt bizony fontolóra kell venni. Denjaar ha közelebbről megvizsgálja a pikkelyes bőrt, akkor láthatja, hogy az állat testének felső felét vastagabb, már-már csontosnak érződő rücskök fedik, mely feltehetően a gerincet és csigolyákat óhajtott megóvni. Oldalt sokkal lágyabb az állat bőre, s ha megfordítják, akkor érezhetik, hogy a földet súroló hasi tájékon a legpuhább, mely aligha keményebb bármely állat bőrénél.*
421. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-07-04 20:40:03
Üzenet elküldve: 2024-07-04 20:40:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Látja Mykael sérülését, de tenni aligha tehet bármit ez ügyben - el van foglalva vele, hogy erősen markolja a lény nyakából meredező lándzsát. Semmi esetre nem eresztené, hisz nem akar úgy járni, mint az ifjú zsoldos. Csak miután a tretil elgyengülése közepette épp kileheli lelkét, akkor fordul az ifjonc felé.*
-Meg. Megöltük. Egyben vagy? Nagyot kaptál. *Hamar visszatalál tekintete a szörnyeteg időközben üvegessé vált íriszére. Keze már a wegtoreni lándzsa markolatán volt, hogy könnyítsen az állat sorsán.*
-Azt hiszem, ezzel megleszünk. Nem kockáztatnám tovább a jószerencsénk idefenn további prédáért. Így is kijutott szerencséből bőven. Már ha kijutunk az erdőből épségben. *Kirántja végül a dárdát a lény nyakából, majd mellé hajítja a földre. Nincs már szüksége rá. Végül csak elvigyorodik.*
-Jól tartottad magad. Ez a szarházi nem rágta át magát a pajzsodon. *Hümmög egy sort.*
-Címernek sem lenne utolsó. Egy pajzsba csimpaszkodó sárkányfajzat. *Leesni látszik róla az eddigi feszült koncentráció.*
-Hanem a hegyről nem szívesen cibálnám le a dögöt. Van nálad tőr? Megnyúzom magam. *Van benne némi tapasztalata, még ha efféle lényhez még nem volt szerencséje. Tőr azonban nincs nála, úgyhogy reménykedik a szerencsében, hogy az ifjonc előrelátóbb volt nála.*
*Látja Mykael sérülését, de tenni aligha tehet bármit ez ügyben - el van foglalva vele, hogy erősen markolja a lény nyakából meredező lándzsát. Semmi esetre nem eresztené, hisz nem akar úgy járni, mint az ifjú zsoldos. Csak miután a tretil elgyengülése közepette épp kileheli lelkét, akkor fordul az ifjonc felé.*
-Meg. Megöltük. Egyben vagy? Nagyot kaptál. *Hamar visszatalál tekintete a szörnyeteg időközben üvegessé vált íriszére. Keze már a wegtoreni lándzsa markolatán volt, hogy könnyítsen az állat sorsán.*
-Azt hiszem, ezzel megleszünk. Nem kockáztatnám tovább a jószerencsénk idefenn további prédáért. Így is kijutott szerencséből bőven. Már ha kijutunk az erdőből épségben. *Kirántja végül a dárdát a lény nyakából, majd mellé hajítja a földre. Nincs már szüksége rá. Végül csak elvigyorodik.*
-Jól tartottad magad. Ez a szarházi nem rágta át magát a pajzsodon. *Hümmög egy sort.*
-Címernek sem lenne utolsó. Egy pajzsba csimpaszkodó sárkányfajzat. *Leesni látszik róla az eddigi feszült koncentráció.*
-Hanem a hegyről nem szívesen cibálnám le a dögöt. Van nálad tőr? Megnyúzom magam. *Van benne némi tapasztalata, még ha efféle lényhez még nem volt szerencséje. Tőr azonban nincs nála, úgyhogy reménykedik a szerencsében, hogy az ifjonc előrelátóbb volt nála.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 509-528