Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 75 (1481. - 1500. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Gombernyő Mërulon [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9869_tunder_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1902-1921
1500. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-03 23:34:06
Üzenet elküldve: 2019-11-03 23:34:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Az erdei remete//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Rohadt nagy szarban vannak a legfinomabban fogalmazva is. Miután szarkasztikus beszélgetésünk végbement, megtudják mind a ketten, hogy se az ablakban ténykedő titokzatos alak, sem pedig a sikoly hangjának tulajdonosa nem valamelyikük játszópajtása. Ez egyáltalán nem biztató.*
-Az.
*Ért egyet szűkszavúan. Ezután megindultak a bokor fellé, ami messzebb van mint gondolta, és a marasztaló ágak okozta apró karcolások feszaggatják bőrének felső rétegét, de erre most körülbelül egy gyenge pillanatot sem fordít, hiszen nyomára bukkannak. Egy zöld darab posztószerűség. Tehát az árnyak, meg a sikolynak is van anyagi alakja, ha minden igaz. Legalább nem szellemekkel kell harcolniuk. Illetve még az is lehet. Az izgalomtól verejtékező homlok lassan szétfeszül a gondolatoktól, és ezen az sem segít, hogy a vadászlány össze vissza beszél, és közben a dolgok sem állnak meg. Kertkapu csapódást hall.*
-Pszt.
*Kéri ki a csöndet a másiktól, akkor is ha az nem szólt éppen egy szót sem. A lépteket hallgatja. A sikoltás helyén nincsenek, nyomok ezt látja, ennek ellenére jár, és ennek hangja van.*
~Tehát nem tündér, vagy valami künnyőléptű. Szurkol a hurok. Már csak bármi más lehet.~
*A szarkasztikus humor elengedhetetlen a feszült pillanatokban. A lány eszeveszett tempóban megindult a ház felé. Luminnak, szinte imponál mennyire dúl benne a védelmi ösztön a háza iránt, de oda érve, meglepve tapasztalja, hogy a nyílpuskás nem a házat lesi, hanem a nyestet. Ezzel ellentétben Lumin a házat vizsgálja. Ha elsőre semmit nem lát kívülről akkor berugja az ajtót, és benyomul a lámpásával.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Rohadt nagy szarban vannak a legfinomabban fogalmazva is. Miután szarkasztikus beszélgetésünk végbement, megtudják mind a ketten, hogy se az ablakban ténykedő titokzatos alak, sem pedig a sikoly hangjának tulajdonosa nem valamelyikük játszópajtása. Ez egyáltalán nem biztató.*
-Az.
*Ért egyet szűkszavúan. Ezután megindultak a bokor fellé, ami messzebb van mint gondolta, és a marasztaló ágak okozta apró karcolások feszaggatják bőrének felső rétegét, de erre most körülbelül egy gyenge pillanatot sem fordít, hiszen nyomára bukkannak. Egy zöld darab posztószerűség. Tehát az árnyak, meg a sikolynak is van anyagi alakja, ha minden igaz. Legalább nem szellemekkel kell harcolniuk. Illetve még az is lehet. Az izgalomtól verejtékező homlok lassan szétfeszül a gondolatoktól, és ezen az sem segít, hogy a vadászlány össze vissza beszél, és közben a dolgok sem állnak meg. Kertkapu csapódást hall.*
-Pszt.
*Kéri ki a csöndet a másiktól, akkor is ha az nem szólt éppen egy szót sem. A lépteket hallgatja. A sikoltás helyén nincsenek, nyomok ezt látja, ennek ellenére jár, és ennek hangja van.*
~Tehát nem tündér, vagy valami künnyőléptű. Szurkol a hurok. Már csak bármi más lehet.~
*A szarkasztikus humor elengedhetetlen a feszült pillanatokban. A lány eszeveszett tempóban megindult a ház felé. Luminnak, szinte imponál mennyire dúl benne a védelmi ösztön a háza iránt, de oda érve, meglepve tapasztalja, hogy a nyílpuskás nem a házat lesi, hanem a nyestet. Ezzel ellentétben Lumin a házat vizsgálja. Ha elsőre semmit nem lát kívülről akkor berugja az ajtót, és benyomul a lámpásával.*
1499. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-03 18:26:26
Üzenet elküldve: 2019-11-03 18:26:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az erdei remete//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A férfi megfigyelőkéjével nem igazán vannak ki a vízből, pont olyan vaksi, mint ő maga, sötétben sem lát jobban, de legalább eljátszogat egy nagyobb vaddal is, rajta lenne mit cincálnia. Majd miután az ijesztő árny az ablakból tovasiklott végre sikerül megtudnia, hogy a nagydarab egyedül és itt a viskójában.*
-Hát, ha egyedül laksz, akkor ez… szépen fogalmazva is kurvára zavarba ejtő. *Utalva arra, hogy talán ez az állapot, pont most fog megváltozni. Majd ráterelődik a gyanú, ekkor gyúl ki a fény a fejében, hogy a férfi azt hiheti, valami elterelés az egész a részéről.*
-Nem, természetesen csapatostul járunk nyestre vadászni. *Mondja gúnyosan, bár érződik rajta, hogy a feszültség remegteti a hangszálait, majd felcsattan egy kicsit hangosabban.*
- Még SZÉP, hogy egyedül vagyok az istenért! *Érződik, ő azon az állásponton van, hogy nem egymást kéne szórakoztatniuk jelen pillanatban. Ekkor teljesedik ki a helyzet, a hátborzongató és rejtélyes sikoly miatt, így kisétál a kertkapunk, hogy a végére járhasson a dolognak. A férfi követi őt és világít, ami jól is jön egy ilyen árnyakkal teli rengetegben. Érzi a mozdulatain, az arca rezdülésein, pont ugyan annyira beleborzongott az iménti furcsa jelenségbe, mint ő maga. Néhány lépés után feltűnik neki, hogy szokatlanul elcsendesült az erdő és minden apró hangja, ami sosem jelent jót. Karjával hajtja félre az útjukba kerülő, nem éppen barátságos természetű ágakat, lassan halad, ő maga csupán néhány karcolást szerez, de nem tud annyira figyelni és összhangba kerülni a mögötte jövővel, hogy ne csattanjon egy- egy arra rá. A bokorhoz ér, egy pillanatra megáll, majd hirtelen mozdulattal húzza félre.*
-Semmi. Szerencsére. *Súgja halkan, nem szeretné felzavarni a kényszeredett csend okát, mert bizonyára van neki és talán még mindet nem is látták. Az anyagdarabot felveszi, a kezébe, majd becsúsztatja a zsebébe.*
-Majd máshol megnézzük. *Jelenti ki, nem szeretné idekint ezzel tölteni az idejét. Ekkor éri el a fülét a kertkapu éles csapódásának hangja és a léptek. Nem mozdul.*
-Valami van itt. *Fordul hátra, a zaj forrásának irányába, majd léptek, kertkapu csapódás, még látni is véli az árnyat, de valószínűleg csak a képzelete játszik vele, mert kivenni nem tud semmit. Távolodik.*
-Csak nem? Ugye nem? *Ejti meg, még mindig feszülten suttogva maga elé. Indul meg immár határozott léptekkel, szinte az ágak elhajtásával sem törődve, hadd érjék, ahol kedvük szottyan egészen a kertkapuig trappol, majd kinyitja, hogy belásson az udvarra, ahol az imént még a nyest feküdt.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A férfi megfigyelőkéjével nem igazán vannak ki a vízből, pont olyan vaksi, mint ő maga, sötétben sem lát jobban, de legalább eljátszogat egy nagyobb vaddal is, rajta lenne mit cincálnia. Majd miután az ijesztő árny az ablakból tovasiklott végre sikerül megtudnia, hogy a nagydarab egyedül és itt a viskójában.*
-Hát, ha egyedül laksz, akkor ez… szépen fogalmazva is kurvára zavarba ejtő. *Utalva arra, hogy talán ez az állapot, pont most fog megváltozni. Majd ráterelődik a gyanú, ekkor gyúl ki a fény a fejében, hogy a férfi azt hiheti, valami elterelés az egész a részéről.*
-Nem, természetesen csapatostul járunk nyestre vadászni. *Mondja gúnyosan, bár érződik rajta, hogy a feszültség remegteti a hangszálait, majd felcsattan egy kicsit hangosabban.*
- Még SZÉP, hogy egyedül vagyok az istenért! *Érződik, ő azon az állásponton van, hogy nem egymást kéne szórakoztatniuk jelen pillanatban. Ekkor teljesedik ki a helyzet, a hátborzongató és rejtélyes sikoly miatt, így kisétál a kertkapunk, hogy a végére járhasson a dolognak. A férfi követi őt és világít, ami jól is jön egy ilyen árnyakkal teli rengetegben. Érzi a mozdulatain, az arca rezdülésein, pont ugyan annyira beleborzongott az iménti furcsa jelenségbe, mint ő maga. Néhány lépés után feltűnik neki, hogy szokatlanul elcsendesült az erdő és minden apró hangja, ami sosem jelent jót. Karjával hajtja félre az útjukba kerülő, nem éppen barátságos természetű ágakat, lassan halad, ő maga csupán néhány karcolást szerez, de nem tud annyira figyelni és összhangba kerülni a mögötte jövővel, hogy ne csattanjon egy- egy arra rá. A bokorhoz ér, egy pillanatra megáll, majd hirtelen mozdulattal húzza félre.*
-Semmi. Szerencsére. *Súgja halkan, nem szeretné felzavarni a kényszeredett csend okát, mert bizonyára van neki és talán még mindet nem is látták. Az anyagdarabot felveszi, a kezébe, majd becsúsztatja a zsebébe.*
-Majd máshol megnézzük. *Jelenti ki, nem szeretné idekint ezzel tölteni az idejét. Ekkor éri el a fülét a kertkapu éles csapódásának hangja és a léptek. Nem mozdul.*
-Valami van itt. *Fordul hátra, a zaj forrásának irányába, majd léptek, kertkapu csapódás, még látni is véli az árnyat, de valószínűleg csak a képzelete játszik vele, mert kivenni nem tud semmit. Távolodik.*
-Csak nem? Ugye nem? *Ejti meg, még mindig feszülten suttogva maga elé. Indul meg immár határozott léptekkel, szinte az ágak elhajtásával sem törődve, hadd érjék, ahol kedvük szottyan egészen a kertkapuig trappol, majd kinyitja, hogy belásson az udvarra, ahol az imént még a nyest feküdt.*
1498. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-03 17:52:34
Üzenet elküldve: 2019-11-03 17:52:34
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az erdei remete//
*A rögtönzött disputa alatt nem történik más, a csend olyannyira kézzel fogható, hogy rá lehet könyökölni. A ház továbbra is sötét marad, s a sikoltás után nem hallatszik azt követő hörgés, vagy egyéb más jelzés. Lassan megáll az ág mozgása is, s csupán a szél játéka, mi az érzékeket csalhatja meg. Nincs akadálya annak, hogy a nő tőrét előhúzva megközelítse a sűrűt maga mögött, ahogyan annak sincs, hogy a Favágó pedig morogva kövesse. Nehéz az előrehaladás, kézzel kell elhajtani a szembecsapódó ágakat, melyek tüskéi biztosan megtalálják a védtelen részeket, jóllehet két ilyen gyakorlott erődjáró bizonyára kiismeri magát. A lámpással megvilágított bozót mögött nincs semmi. Sem nyom, sem életre utaló jel, hacsak nem számítjuk annak, azt az apró szövetfoszlányt, mi a földön fekszik. Zöld színű, viseltes, nem lehet megállapítani, hogy honnan való, egyébiránt akár a házból is származhat, de akár a nő kendőjéből is. Közel kell hajolni, ha szeretnék megfigyelni, s menet közben persze a lépésekre sem árt, nehogy valami természetes gödörbe essenek. A vadon üres és árnyékos, egy távoli fán ismét motozás, majd a ház kertkapujának csapódása hallatszik, aztán, mintha lépések hangoznának fel, lassan, kimérten, ropogva az avarban. Egy pillanatra megáll, majd a lépegető, mintha körbefordulna. Aztán ismét megindul, majd a kertkapu ismételten becsapódik. A lépések távolodnak.*
*A rögtönzött disputa alatt nem történik más, a csend olyannyira kézzel fogható, hogy rá lehet könyökölni. A ház továbbra is sötét marad, s a sikoltás után nem hallatszik azt követő hörgés, vagy egyéb más jelzés. Lassan megáll az ág mozgása is, s csupán a szél játéka, mi az érzékeket csalhatja meg. Nincs akadálya annak, hogy a nő tőrét előhúzva megközelítse a sűrűt maga mögött, ahogyan annak sincs, hogy a Favágó pedig morogva kövesse. Nehéz az előrehaladás, kézzel kell elhajtani a szembecsapódó ágakat, melyek tüskéi biztosan megtalálják a védtelen részeket, jóllehet két ilyen gyakorlott erődjáró bizonyára kiismeri magát. A lámpással megvilágított bozót mögött nincs semmi. Sem nyom, sem életre utaló jel, hacsak nem számítjuk annak, azt az apró szövetfoszlányt, mi a földön fekszik. Zöld színű, viseltes, nem lehet megállapítani, hogy honnan való, egyébiránt akár a házból is származhat, de akár a nő kendőjéből is. Közel kell hajolni, ha szeretnék megfigyelni, s menet közben persze a lépésekre sem árt, nehogy valami természetes gödörbe essenek. A vadon üres és árnyékos, egy távoli fán ismét motozás, majd a ház kertkapujának csapódása hallatszik, aztán, mintha lépések hangoznának fel, lassan, kimérten, ropogva az avarban. Egy pillanatra megáll, majd a lépegető, mintha körbefordulna. Aztán ismét megindul, majd a kertkapu ismételten becsapódik. A lépések távolodnak.*
1497. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-03 17:13:04
Üzenet elküldve: 2019-11-03 17:13:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Az erdei remete//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mikor odapillant a nő már a kerítésen belül van.*
~Remek.~
*Gondolja szarkasztikusan, de másra nincs ideje. Ugyanis, most éppen az árnnyal foglalkozna. Ha tudná mi az, kevésbé lenne teleszarva a nadrágja, de így, hogy csak egy árnyat látott az erdőben, nem tudja mi tévő legyen. Állat-e, ember-e? Fogalma sincs, és nem segít, hogy az idegen nő, aki most már birtokháborító is, még rá is szól, hogy keveset kommunikál.*
-Nem tudom.
*Mondja szűkszavúan, majd arra lesz figyelmes, hogy a házban lámpa gyúl.*
~De miért az enyémben?!~
*Kérdezi magától önsajnáltatóan, amit annyira imád minden férfi. Megfordulva a házban egy fekete emberszerű alakot pillant meg.*
~Ó hogy a büdös...~
*Rengeteg nagyon cifra szót találna ide, ha lenne rá ideje. Biztos közte lenne az örömlányok profán megfogalmazása, az istenek szidása, meg valami a pénisz szinonimájával, de sajnos gondolkodni sincs ideje. A fogai között kiszüremlő válasz alatt, eltűnik az árny az ablakból.*
-Nem lakik senki.
*Mondja, idegesen, és hozzáteszi, mintha valami tréfa lenne a dolog.*
-És te egyedül vadászgatsz szentem?
*Kérdezi mély megvetéses iróniával, noha elsőre nem emberi alakra gyanakodott, hanem valami emberfeletti lényre, de ma már a tolvajok mindenre képesek. Ám éppen mikor tettestársú betörővé nyilvánítaná magában a lányt, egy közeli bokorból sikítás hallatszik.*
~Ez is...~
*Teszi hozzá. A lámpással a lány mögött megy, és közben szemmel tartja a házat. Próbál világítani a bozót felé, és a maga lába elé is. Ha a lány azt gondolja a férfi tudja mi folyik itt téved, és ez arcán eléggé látszik. Hát, nem a legkellemesebb éjszakája, pedig Erdőméllyén egyik éjszaka sem népünnepély. Ha a lány egyedül van, akkor...*
~Akkor kurva nagy a baj.~
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mikor odapillant a nő már a kerítésen belül van.*
~Remek.~
*Gondolja szarkasztikusan, de másra nincs ideje. Ugyanis, most éppen az árnnyal foglalkozna. Ha tudná mi az, kevésbé lenne teleszarva a nadrágja, de így, hogy csak egy árnyat látott az erdőben, nem tudja mi tévő legyen. Állat-e, ember-e? Fogalma sincs, és nem segít, hogy az idegen nő, aki most már birtokháborító is, még rá is szól, hogy keveset kommunikál.*
-Nem tudom.
*Mondja szűkszavúan, majd arra lesz figyelmes, hogy a házban lámpa gyúl.*
~De miért az enyémben?!~
*Kérdezi magától önsajnáltatóan, amit annyira imád minden férfi. Megfordulva a házban egy fekete emberszerű alakot pillant meg.*
~Ó hogy a büdös...~
*Rengeteg nagyon cifra szót találna ide, ha lenne rá ideje. Biztos közte lenne az örömlányok profán megfogalmazása, az istenek szidása, meg valami a pénisz szinonimájával, de sajnos gondolkodni sincs ideje. A fogai között kiszüremlő válasz alatt, eltűnik az árny az ablakból.*
-Nem lakik senki.
*Mondja, idegesen, és hozzáteszi, mintha valami tréfa lenne a dolog.*
-És te egyedül vadászgatsz szentem?
*Kérdezi mély megvetéses iróniával, noha elsőre nem emberi alakra gyanakodott, hanem valami emberfeletti lényre, de ma már a tolvajok mindenre képesek. Ám éppen mikor tettestársú betörővé nyilvánítaná magában a lányt, egy közeli bokorból sikítás hallatszik.*
~Ez is...~
*Teszi hozzá. A lámpással a lány mögött megy, és közben szemmel tartja a házat. Próbál világítani a bozót felé, és a maga lába elé is. Ha a lány azt gondolja a férfi tudja mi folyik itt téved, és ez arcán eléggé látszik. Hát, nem a legkellemesebb éjszakája, pedig Erdőméllyén egyik éjszaka sem népünnepély. Ha a lány egyedül van, akkor...*
~Akkor kurva nagy a baj.~
1496. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-03 16:43:33
Üzenet elküldve: 2019-11-03 16:43:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az erdei remete//
*Elsőként az kelti fel benne a gyanút, hogy a férfi mondat közepén elnémul és az irányából a hangsúlyt az alatta elterülő, kerítésen túli vadonra fekteti. Szerencsésen földet ér az udvaron, bár a kerítés tetején megremegett egy kicsit a magabiztossága, de nem látta senki, nem tud róla senki. Leporolja magát, majd megfordul, hogy lássa a másik mit nézett annyira. Persze tudja, hogy már sötétedik, így a fák alatti részen már csak árnyak játéka az, ami megfigyelhető, de mégis. Ha veszélyben vannak, legalább az irány jó legyen.*
-Mit láttál?! *Szólal meg erélyesen a káromkodást hallva, majd a holtan fekvő állathoz lép, hogy a nyílvessző hegyét megfogva kihúzza azt a lyukon keresztül. Ezt követően a hang irányába kapja a fejét. Nem lát semmit csupán az ágy szórakozott játékát.*
-Úgy látszik másnak is fáj a fog a nyestre. *Nem lenne kirívó eset, ha a közelben ólálkodó ragadozó is igényt tartana az erősen vérző tetemre. Leakasztja a válláról a számszeríjat, hogy egy esetleges ismételt használatra felkészítse, de ekkor elvonja a figyelmét a furcsa jelenség.*
-Egyedül élsz itt, vagy lakik még veled valaki? *Ez a feltevés talán magyarázatot adna az imént látottra, még akkor is, ha sokkal hátborzongatóbbnak hatott, mint egy normál emberi lény. ~Biztos csak a szemem csal meg. Már szinte sötét van. ~ Nyugtázza a dolgot, majd megüti a fülét a sikítás, ami egyértelműen egyéb emberi jelenlétre utal. A számszeríjat a vállára akasztja úgy, ahogy van, a nyilat meg ott hagyja a földön a nyest mellett, hogy a tőrért nyúljon, miközben a bokor felé tart, közben lopva a másikra nézve, hiszen, ha valóban él itt még valaki, ő fog hanyatt homlok a bokorba ugrani elsőként. Ha nem látja a felismerést a férfin, akkor is közelebb lép, mert emberi sikítás tulajdonosa általában egy emberi lény, jelen esetben talán egy nő? *
*Elsőként az kelti fel benne a gyanút, hogy a férfi mondat közepén elnémul és az irányából a hangsúlyt az alatta elterülő, kerítésen túli vadonra fekteti. Szerencsésen földet ér az udvaron, bár a kerítés tetején megremegett egy kicsit a magabiztossága, de nem látta senki, nem tud róla senki. Leporolja magát, majd megfordul, hogy lássa a másik mit nézett annyira. Persze tudja, hogy már sötétedik, így a fák alatti részen már csak árnyak játéka az, ami megfigyelhető, de mégis. Ha veszélyben vannak, legalább az irány jó legyen.*
-Mit láttál?! *Szólal meg erélyesen a káromkodást hallva, majd a holtan fekvő állathoz lép, hogy a nyílvessző hegyét megfogva kihúzza azt a lyukon keresztül. Ezt követően a hang irányába kapja a fejét. Nem lát semmit csupán az ágy szórakozott játékát.*
-Úgy látszik másnak is fáj a fog a nyestre. *Nem lenne kirívó eset, ha a közelben ólálkodó ragadozó is igényt tartana az erősen vérző tetemre. Leakasztja a válláról a számszeríjat, hogy egy esetleges ismételt használatra felkészítse, de ekkor elvonja a figyelmét a furcsa jelenség.*
-Egyedül élsz itt, vagy lakik még veled valaki? *Ez a feltevés talán magyarázatot adna az imént látottra, még akkor is, ha sokkal hátborzongatóbbnak hatott, mint egy normál emberi lény. ~Biztos csak a szemem csal meg. Már szinte sötét van. ~ Nyugtázza a dolgot, majd megüti a fülét a sikítás, ami egyértelműen egyéb emberi jelenlétre utal. A számszeríjat a vállára akasztja úgy, ahogy van, a nyilat meg ott hagyja a földön a nyest mellett, hogy a tőrért nyúljon, miközben a bokor felé tart, közben lopva a másikra nézve, hiszen, ha valóban él itt még valaki, ő fog hanyatt homlok a bokorba ugrani elsőként. Ha nem látja a felismerést a férfin, akkor is közelebb lép, mert emberi sikítás tulajdonosa általában egy emberi lény, jelen esetben talán egy nő? *
1495. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-03 15:05:52
Üzenet elküldve: 2019-11-03 15:05:52
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az erdei remete//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Feltámad a vadon szele, s saját lágy, szelekkel zörgő nótáját fújja, itt-ott megreccsen az éj, hogy közbeszóljon, hisz neki is van mondandója. Furcsa mód, éjszakai madarak éneke nem vegyül a nótába, csupán a csend hangja szól, körítésképp a két kalandor karcos beszélgetésébe. Érdekes találkozás ez, mondhatnánk, hogy akár idilli is lehetne. Lumina'thar A Favágó és Kil'tenylla Cassycnare, a két magányos, megunva tán a város porát és zsivaját, veszélyes helyszínt választott. Mindennek megvan az előnye és a hátránya is, a vadonban a csend és a magány, a szabadság érzete, a városban a társ, a segítség, a kézzelfogható és előtalálható dolgok rejteke. Ez talán egyik sem. Erdőmélye más. Lakatlannak is tűnhet, vadak, s szárnyasok kedvelt bőségszarujának, de tűnhet másnak is, attól függően, hogy éppen melyik arcát mutatja. A Favágó hirtelen mozdul, s lámpása megvilágítja azt a részt, hol az imént zörejt hallott.*
- Cs-cs-cs-cs-cs-cs-cs-cs-cs... *Ritmikusan, ajkak közül szisszenve, szótagolva hangzik fel, immár a lány is hallhatja. De a lámpás pislákoló fénye bizony, csak az üres vadont világítja meg, noha az egyik ág, melyre a fény vetül, mozog, mintha épp az imént rohantak volna át előtte. A férfi előtti lak ablakában hirtelen felviláglik a fény, lehet gyertya, lehet más, de tény, hogy valami van ott. Ha odakapnák tekintetüket, egy sötét alakot láthatnak az ablak mögött állni, melynek arca, szeme nincs, ahogyan teste is meghatározhatatlan, csupán bámul kifelé, pontosan, látszólag a kettős felé, mintha kezével támaszkodna meg az ablakkeretben... aztán újra sötét, s az alak az árnyékok homályába borul. A nyest kettejük közt. Kiszenvedve, üveges tekintettel a külvilágba bámulva. Alant takaros kis vértócsa szivárgott a sebből, melyet a vessző ejtett. Hirtelen emberi sikoltás hangzik fel, majd halkul el, közvetlenül a nő mögötti bokorból vérfagyasztón. A párosnak csak azt kell eldönteni, hogy a sikoly, vagy a csend a vérfagyasztóbb.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Feltámad a vadon szele, s saját lágy, szelekkel zörgő nótáját fújja, itt-ott megreccsen az éj, hogy közbeszóljon, hisz neki is van mondandója. Furcsa mód, éjszakai madarak éneke nem vegyül a nótába, csupán a csend hangja szól, körítésképp a két kalandor karcos beszélgetésébe. Érdekes találkozás ez, mondhatnánk, hogy akár idilli is lehetne. Lumina'thar A Favágó és Kil'tenylla Cassycnare, a két magányos, megunva tán a város porát és zsivaját, veszélyes helyszínt választott. Mindennek megvan az előnye és a hátránya is, a vadonban a csend és a magány, a szabadság érzete, a városban a társ, a segítség, a kézzelfogható és előtalálható dolgok rejteke. Ez talán egyik sem. Erdőmélye más. Lakatlannak is tűnhet, vadak, s szárnyasok kedvelt bőségszarujának, de tűnhet másnak is, attól függően, hogy éppen melyik arcát mutatja. A Favágó hirtelen mozdul, s lámpása megvilágítja azt a részt, hol az imént zörejt hallott.*
- Cs-cs-cs-cs-cs-cs-cs-cs-cs... *Ritmikusan, ajkak közül szisszenve, szótagolva hangzik fel, immár a lány is hallhatja. De a lámpás pislákoló fénye bizony, csak az üres vadont világítja meg, noha az egyik ág, melyre a fény vetül, mozog, mintha épp az imént rohantak volna át előtte. A férfi előtti lak ablakában hirtelen felviláglik a fény, lehet gyertya, lehet más, de tény, hogy valami van ott. Ha odakapnák tekintetüket, egy sötét alakot láthatnak az ablak mögött állni, melynek arca, szeme nincs, ahogyan teste is meghatározhatatlan, csupán bámul kifelé, pontosan, látszólag a kettős felé, mintha kezével támaszkodna meg az ablakkeretben... aztán újra sötét, s az alak az árnyékok homályába borul. A nyest kettejük közt. Kiszenvedve, üveges tekintettel a külvilágba bámulva. Alant takaros kis vértócsa szivárgott a sebből, melyet a vessző ejtett. Hirtelen emberi sikoltás hangzik fel, majd halkul el, közvetlenül a nő mögötti bokorból vérfagyasztón. A párosnak csak azt kell eldönteni, hogy a sikoly, vagy a csend a vérfagyasztóbb.*
1494. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-03 13:22:24
Üzenet elküldve: 2019-11-03 13:22:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Az erdei remete//
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
*Lumin nem emberbaráti szeretetből költözött a vadonba. Inkább ellenkezőleg, erre most itt van ez a helyzet. Vadászlest rendeznek a tulajdon udvarában. Igazán kellemes este, amit az dob fel, hogy legalább nem ő volt a kijelölt vad. Noha ügyesen céloz a hangja alapján nő nemű egyén, nem tudja menyire városi liba a szerencsétlen, egyelőre semlegesen áll hozzá.*
-Akkor valóban szé...
*Mondatát nem fejezi be, mikor látja az árnyat mozdulni. Törzsével a mozgó sötétség fele fordul, és megpróbálja megvilágítani a fekete erdőt. Ugyan a palánkfal vadállatok ellen lett felhúzva, de nem véd meg mindenféle bestia ellen.*
-Bassza meg.
*Sziszegi ki fogai között ha van rá ideje. A lány éppen valamit ügyeskedik mellette, de most nem tud vele foglalkozni. Elég egy idegenre koncentrálnia, aki be akar törni a házába, és most a fegyveres a veszélytelenebbik. Reccsenést hall, önkéntelen a hang irányába fordul. Minden izma, és idegszála feszült, és várja a végkimenetelt. Kezében lámpa, másikban balta. Kerítésen belül, ha minden igaz hat tyúk, egy közülük döglött, és egy hasonló élethelyzettel megáldott menynét. Kint egy árny, meg a nagy vadon, illetve van még a vadász. Az idegen vadász, aki mint a híres Artheniori filozófus Sh'Röd Ingrer szerint egyszerre létezik a kerítés mindkét oldalán amíg a férfi nem nézi meg hova puffant. Vet is egy gyors pillantást.*
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
*Lumin nem emberbaráti szeretetből költözött a vadonba. Inkább ellenkezőleg, erre most itt van ez a helyzet. Vadászlest rendeznek a tulajdon udvarában. Igazán kellemes este, amit az dob fel, hogy legalább nem ő volt a kijelölt vad. Noha ügyesen céloz a hangja alapján nő nemű egyén, nem tudja menyire városi liba a szerencsétlen, egyelőre semlegesen áll hozzá.*
-Akkor valóban szé...
*Mondatát nem fejezi be, mikor látja az árnyat mozdulni. Törzsével a mozgó sötétség fele fordul, és megpróbálja megvilágítani a fekete erdőt. Ugyan a palánkfal vadállatok ellen lett felhúzva, de nem véd meg mindenféle bestia ellen.*
-Bassza meg.
*Sziszegi ki fogai között ha van rá ideje. A lány éppen valamit ügyeskedik mellette, de most nem tud vele foglalkozni. Elég egy idegenre koncentrálnia, aki be akar törni a házába, és most a fegyveres a veszélytelenebbik. Reccsenést hall, önkéntelen a hang irányába fordul. Minden izma, és idegszála feszült, és várja a végkimenetelt. Kezében lámpa, másikban balta. Kerítésen belül, ha minden igaz hat tyúk, egy közülük döglött, és egy hasonló élethelyzettel megáldott menynét. Kint egy árny, meg a nagy vadon, illetve van még a vadász. Az idegen vadász, aki mint a híres Artheniori filozófus Sh'Röd Ingrer szerint egyszerre létezik a kerítés mindkét oldalán amíg a férfi nem nézi meg hova puffant. Vet is egy gyors pillantást.*
1493. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-03 12:56:31
Üzenet elküldve: 2019-11-03 12:56:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az erdei remete//
*Persze ő maga is meg lenne rémülve, ha egy ilyen helyzetben találná magát. Szürkület és a fák sötét lobja felől érkező nyílvessző. Pont ezért, hogy biztosítsa az idegent a szándékai felől, mikor az felé néz, és látszólag békésen megemeli a kezeit, leszól neki.*
-Nem akarom ellopni a jószágaidat, csupán erre az egy, az udvarodba nem illő dögért jöttem! Bizonyára nagy örömödre. *Szeretné meg is mutatni magát, valóban immár csak az udvar megvilágított belső területére koncentrál, így az alatta mászkáló árnyak vándorlására nem figyel fel. Az éjszaka hangjai ugyan árulkodóak, ám ezek meglétét vagy hiányát most egyértelműen elnyomja kettejük beszélgetése.*
-Téged egyetlen nyíl nem állítana meg. *Állapítja meg tárgyilagosan, még ha jó helyre is célozna, bizonyára semmi sem garantálja, hogy célba talál, másodikat pedig nem kockáztatna.
~Ki tudja milyen vastag a bőre, na meg, az ilyeneknek még a nyakában is plusz izom van. ~ Egy ilyen feladatnak egészen máshogy állna neki.*
-De most csak a nyestért jöttem. *Most, hogy úgy fest a férfi nem háborodott fel a dolgon, megpróbál leugrani a fáról a kerítés szélét érintve, hogy végül odabent az udvaron landoljon. Hiszen azt az állatot valahogy mégiscsak fel kell szedni a földről.*
*Persze ő maga is meg lenne rémülve, ha egy ilyen helyzetben találná magát. Szürkület és a fák sötét lobja felől érkező nyílvessző. Pont ezért, hogy biztosítsa az idegent a szándékai felől, mikor az felé néz, és látszólag békésen megemeli a kezeit, leszól neki.*
-Nem akarom ellopni a jószágaidat, csupán erre az egy, az udvarodba nem illő dögért jöttem! Bizonyára nagy örömödre. *Szeretné meg is mutatni magát, valóban immár csak az udvar megvilágított belső területére koncentrál, így az alatta mászkáló árnyak vándorlására nem figyel fel. Az éjszaka hangjai ugyan árulkodóak, ám ezek meglétét vagy hiányát most egyértelműen elnyomja kettejük beszélgetése.*
-Téged egyetlen nyíl nem állítana meg. *Állapítja meg tárgyilagosan, még ha jó helyre is célozna, bizonyára semmi sem garantálja, hogy célba talál, másodikat pedig nem kockáztatna.
~Ki tudja milyen vastag a bőre, na meg, az ilyeneknek még a nyakában is plusz izom van. ~ Egy ilyen feladatnak egészen máshogy állna neki.*
-De most csak a nyestért jöttem. *Most, hogy úgy fest a férfi nem háborodott fel a dolgon, megpróbál leugrani a fáról a kerítés szélét érintve, hogy végül odabent az udvaron landoljon. Hiszen azt az állatot valahogy mégiscsak fel kell szedni a földről.*
1492. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-03 12:21:57
Üzenet elküldve: 2019-11-03 12:21:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az erdei remete//
*A lopakodó általában a zsákmányra figyel, persze lába alatt olykor megzörrenő, száraz ágak, vagy a hűvös évszakban aláhulló avar sem kerüli el tekintetét, hiszen a cél, a hangtalan közlekedés. A nyest nem gyanakszik, főként, mert az erdőben összetákolt viskó ellenére nem szokott hozzá a vadászok, vagy egyéb szerzetek közelségéhez, hiszen ez Erdőmélye, az ősvadon, a zabolátlan természet egyik melegágya. A vadászat sikeresnek mondható, pont emiatt, s a rejtekébe megiramodó állat sokáig már nem jut el, testéből kiálló vessző miatt. A férfi ugyanazt az állatot szúrta ki, mint a nő. Véletlenek sorozata, hogy egy ekkora erdőségben pont ott találkozzon a páratlan páros, ahol éppen vannak. De véletlenek márpedig léteznek, ahogyan talán a kósza pletykáknak, s rémtörténeteknek is van alapja. A sötét egy alattomos dolog, főként, ha a kézben lévő lámpás furcsa árnyakat és izgő-mozgó alakokat produkál a fák között. A nő nem látja, csak áldozatára figyel, a férfi azonban igen. De csak a szeme sarkából elsuhanó árnyként, ami mintha rendületlen suttogással hasítaná a vadont. Jobbról ág zörren, mintha beleakadt volna valami, aztán csak a csend és a lámpásban lévő olaj időnkénti meglöttyenése. Az est kezd megébredni, feketesége lassan kézzel fogható.*
*A lopakodó általában a zsákmányra figyel, persze lába alatt olykor megzörrenő, száraz ágak, vagy a hűvös évszakban aláhulló avar sem kerüli el tekintetét, hiszen a cél, a hangtalan közlekedés. A nyest nem gyanakszik, főként, mert az erdőben összetákolt viskó ellenére nem szokott hozzá a vadászok, vagy egyéb szerzetek közelségéhez, hiszen ez Erdőmélye, az ősvadon, a zabolátlan természet egyik melegágya. A vadászat sikeresnek mondható, pont emiatt, s a rejtekébe megiramodó állat sokáig már nem jut el, testéből kiálló vessző miatt. A férfi ugyanazt az állatot szúrta ki, mint a nő. Véletlenek sorozata, hogy egy ekkora erdőségben pont ott találkozzon a páratlan páros, ahol éppen vannak. De véletlenek márpedig léteznek, ahogyan talán a kósza pletykáknak, s rémtörténeteknek is van alapja. A sötét egy alattomos dolog, főként, ha a kézben lévő lámpás furcsa árnyakat és izgő-mozgó alakokat produkál a fák között. A nő nem látja, csak áldozatára figyel, a férfi azonban igen. De csak a szeme sarkából elsuhanó árnyként, ami mintha rendületlen suttogással hasítaná a vadont. Jobbról ág zörren, mintha beleakadt volna valami, aztán csak a csend és a lámpásban lévő olaj időnkénti meglöttyenése. Az est kezd megébredni, feketesége lassan kézzel fogható.*
1491. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-03 11:35:51
Üzenet elküldve: 2019-11-03 11:35:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Az erdei remete//
*Az akusztika egy mocskos dolog. Ugyanis a hangok nem a várt irányból jöttek, a ház csendes volt, és ezt onnan tudja, hogy amint elfordult, egy 'nyest szájában tyúk szörny' ugrott ki az ólból. Szinte csak az alkalomra várt a mocsok kis állat, hogy mikor kúszik arrébb a lámpás fénye, hogy a sötétben meglógjon. Az első motoszkáló hangra, amit a villámgyors megiramodás követett, már felszisszen a férfi. Pontosan tudja, hogy számára veszett ügy egy ilyen helyzet. Nehezen csapja szét baltával a gyorsan mozgó kis állatot.*
~Miért nem irbisz?~
*Kérdezi magától. Igaz, hogy nagyobb és veszedelmesebb, de azt legalább, elkapja. Meg leöli, és bőre, préme, húsa, mindene hasznos. Ezt meg legfeljebb agyontapossa, ha hatalmas szerencséje van, de nincs. Úgy slisszol el mellette a jószágával, mintha csak egy apró fekete árnyék lenne a földön. A kezében lévő lámpás gyönyörűen megvilágítja a célpontot az idegennek aki a fán várja a vadat. Lumin, gyakorlatilag majdnem eldobja a lámpást ijedtében. Noha nem egy félénk, vagy rossz reflexű fickó, de mindenre számított csak arra nem, hogy nyíleső esik majd, ami keresztüllövi a nyestet. A nyíleső feltételezést hamar elveti, hiszen csak egyetlen darab ért földet. Szépen lassan a nyest megadja magát annak a fél hüvelykes lyuknak a testén és megdöglik. Lumin az örömtánc, és a teljes értetlenség szélén balanszírozva leköveti a nyílvessző lehetséges útvonalát, és minden józan paraszti ész szerint az illető a magasban van.*
~Na most vagy egy óriás egy bazi pici számszeríjjal, vagy valaki nagyon magasan.~
*Veszi sorra a lehetőségeket, majd az elsőt kizárja. Lassan felemeli mind a két kezét, mint aki megadja magát, noha se a fényforrást, se a baltát nem tette le. Sőt az előbbit, kicsit a feltételezett fa lombja felé tolja, csak megszokásból. Nem lát fel odáig azzal a kicsiny fénnyel.*
-Szép lövés... Lenne.
*Szólal meg a karcos hang.*
-Azt áruld el: A nyestre céloztál vagy rám?
*Beszél a fekete semmibe, fél szemöldökét felhúzva. Az egyre sötétedő idő, és a tény, hogy a vadász a magasban, egy távolsági fegyverrel van felszerelve, ezek olyan tényezők amik nagyon nem neki dolgoznak. Ha most harcra keveredne a sor, elég nagy bajban lenne. Ráaldásul most Khuó sincs itt.*
~Hol a frászba kószál az az átkozott dög ilyenkor?~
*Az akusztika egy mocskos dolog. Ugyanis a hangok nem a várt irányból jöttek, a ház csendes volt, és ezt onnan tudja, hogy amint elfordult, egy 'nyest szájában tyúk szörny' ugrott ki az ólból. Szinte csak az alkalomra várt a mocsok kis állat, hogy mikor kúszik arrébb a lámpás fénye, hogy a sötétben meglógjon. Az első motoszkáló hangra, amit a villámgyors megiramodás követett, már felszisszen a férfi. Pontosan tudja, hogy számára veszett ügy egy ilyen helyzet. Nehezen csapja szét baltával a gyorsan mozgó kis állatot.*
~Miért nem irbisz?~
*Kérdezi magától. Igaz, hogy nagyobb és veszedelmesebb, de azt legalább, elkapja. Meg leöli, és bőre, préme, húsa, mindene hasznos. Ezt meg legfeljebb agyontapossa, ha hatalmas szerencséje van, de nincs. Úgy slisszol el mellette a jószágával, mintha csak egy apró fekete árnyék lenne a földön. A kezében lévő lámpás gyönyörűen megvilágítja a célpontot az idegennek aki a fán várja a vadat. Lumin, gyakorlatilag majdnem eldobja a lámpást ijedtében. Noha nem egy félénk, vagy rossz reflexű fickó, de mindenre számított csak arra nem, hogy nyíleső esik majd, ami keresztüllövi a nyestet. A nyíleső feltételezést hamar elveti, hiszen csak egyetlen darab ért földet. Szépen lassan a nyest megadja magát annak a fél hüvelykes lyuknak a testén és megdöglik. Lumin az örömtánc, és a teljes értetlenség szélén balanszírozva leköveti a nyílvessző lehetséges útvonalát, és minden józan paraszti ész szerint az illető a magasban van.*
~Na most vagy egy óriás egy bazi pici számszeríjjal, vagy valaki nagyon magasan.~
*Veszi sorra a lehetőségeket, majd az elsőt kizárja. Lassan felemeli mind a két kezét, mint aki megadja magát, noha se a fényforrást, se a baltát nem tette le. Sőt az előbbit, kicsit a feltételezett fa lombja felé tolja, csak megszokásból. Nem lát fel odáig azzal a kicsiny fénnyel.*
-Szép lövés... Lenne.
*Szólal meg a karcos hang.*
-Azt áruld el: A nyestre céloztál vagy rám?
*Beszél a fekete semmibe, fél szemöldökét felhúzva. Az egyre sötétedő idő, és a tény, hogy a vadász a magasban, egy távolsági fegyverrel van felszerelve, ezek olyan tényezők amik nagyon nem neki dolgoznak. Ha most harcra keveredne a sor, elég nagy bajban lenne. Ráaldásul most Khuó sincs itt.*
~Hol a frászba kószál az az átkozott dög ilyenkor?~
1490. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-03 10:22:01
Üzenet elküldve: 2019-11-03 10:22:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az erdei remete//
//A hozzászólás 16+ jelentet tartalmaz//
*Az utóbbi időben elég forró lett már a talaj Lihanechben, így ismét kényszerpihenőre szorul. Nem igazán bánja a dolgot, hiszen ahogy már beköszöntöttek a föld hónapjai egyre inkább hidegbe fordul az idő, állandó és fűthető helyhez kötve a nőt. Ami pedig változatlan, az mindig veszélyes. A kéményből felszálló füst, mindig árulkodó, ez pedig kiszámíthatóvá teszi. Pont az ilyen esetekre pofozta helyre még évekkel ezelőtt a kis kőviskót a Lihanechi tó környéki erdőben, a tűz havaiban pedig már gondoskodott a megfelelő mennyiségű téli tüzelőről is. Csupán az élelem az, aminek a hiánya a városok távol eső piacai okán igazán zavaró. Persze a füstölt hús az eláll sokáig, de milyen élet lenne az, amiben csak ücsörög egy apró helyiségben és rágcsálja rendületlenül, bizonyára megveszne egy hónap után valami tartalmasabb vagy zsírosabb ételért. Arról már nem is beszélve, hogy ha egész nap tétlenségre van kárhoztatva, amint letelne ez az időszak is, nyeszlett pudingként csuklana össze és krepálna be minden izma, az első adandó alkalommal, ahogy szüksége lenne rá, veszélybe sodorva az életét. Így miután már a nap indulna nyugovóra térni, feltápászkodik és a nyílpuskát is magára akasztja, amit előző este olyan gondosan áttörölgetett és leápolt, hogy makulátlanul működjön, kilép a viskóból és megindul. Néhány száz méterrel arrébb már lassít a léptein, ugyanis erre látta garázdálkodni azt a hatalmas nyestet, amiből bizonyára egészen isteni ragut tudna főzni. Még a krumpli is egészen tűrhető állapotban hever a veremben a hagymával együtt, hogy minden adott legyen egy lakomához. Már vagy három- négy hatja nem is eszik mást csak azt a vacak füstölt förtelmet. Igazán ráfér valami rendes étel, és úgy véli, ma lesz ennek a napja.
Felmászik egy fára és vár, míg kell. Nem türelmetlen, nem is lenne számára bölcs dolog, szerencsére már fiatal hebrencs korában kinőtte az ilyesmit. Csak vár és próbál észrevétlen maradni. Amint szürkület támad, már mocorog is az avar és mászik elő az egyik fa gyökerei közül a vagy hatvan centis, erőteljes bundázattal bíró állat.
~Ma megleszel aranyom! ~ Indul meg a takarásban, használva a bokrok gondos fedését, így elég hamar elveszíti a jó rálátást. De nem kapkod. Lemászik és halkan megindul a nyomában, míg csak nem egy erdei házhoz ér. A kerítés ugyan mestermunka, de ahogy jobban megfigyeli, a rafkós állat ásott az egyik deszka alá egy lyukat a földbe.
~Ha már át nem tudsz repülni fölötte… ~ Fel is mászik a kerítés melletti fára, hogy belásson mögé. Nem akar beljebb menni, ha nem muszáj, de ha ott lesz tiszta a célpont, bizony lelövi és kihozza. A szürkület nem tesz jót a dolognak, de ilyen lakomát csak ebben az időben lehet vadászni. Hallja, ahogy a nyest nem lacafacázik, és mindjárt belecsap a lecsóba nem kis riadalmat keltve odabent, a zajról már nem is beszélve. A zaj. Valaki jön a ház felől.
~Nem kis darab az biztos. ~ Méri fel már csak megszokásból is, majd elkönyveli, hogy vele nem szívesen kerülne szembe, bár mással sem szokott.
~Úgysem lopni jöttem, bár jó tudni, hogy itt lakik még valaki. ~ A férfi kezében megvillan a balta, ezen nem is csodálkozik, hiszen elég veszélyes a környék, a masszív kerítés sem feltétlenül a tolvajok ellen van emelve. Kezébe veszi a nyílpuskát és vár. Az alak már indulna is talán vissza, mikor a nyest úgy gondolja, na itt az idő! Kiugrik az ólból egy egész fiatal csirke nyakával a fogai között. Mivel elég nagy az állat, így nem okoz neki gondot a kapálózás ellenére magával vonszolnia a még rikácsolni tudó csirkét. Mikor észreveszi, hogy a férfi még a közelben van, megtorpan, majd a fejét a menekülő út felé fordítja.
~Most tökéletes. ~ Önkéntelenül is a másik megfelelő alkalmat teremtett számára, így meg is oldja a nyílpuskát, miután befogta a célt és telibe kapja a nyestet oldalról, de úgy, hogy a vessző át is megy rajta, az elereszti a csirkét, de mire a kerítéshez érne, már vége. Vonszolja még néhány métert magát, de annyi, összezuhan és kivérzik.*
A hozzászólás írója (Kil'tenylla Cassycnare) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.03 10:23:20
//A hozzászólás 16+ jelentet tartalmaz//
*Az utóbbi időben elég forró lett már a talaj Lihanechben, így ismét kényszerpihenőre szorul. Nem igazán bánja a dolgot, hiszen ahogy már beköszöntöttek a föld hónapjai egyre inkább hidegbe fordul az idő, állandó és fűthető helyhez kötve a nőt. Ami pedig változatlan, az mindig veszélyes. A kéményből felszálló füst, mindig árulkodó, ez pedig kiszámíthatóvá teszi. Pont az ilyen esetekre pofozta helyre még évekkel ezelőtt a kis kőviskót a Lihanechi tó környéki erdőben, a tűz havaiban pedig már gondoskodott a megfelelő mennyiségű téli tüzelőről is. Csupán az élelem az, aminek a hiánya a városok távol eső piacai okán igazán zavaró. Persze a füstölt hús az eláll sokáig, de milyen élet lenne az, amiben csak ücsörög egy apró helyiségben és rágcsálja rendületlenül, bizonyára megveszne egy hónap után valami tartalmasabb vagy zsírosabb ételért. Arról már nem is beszélve, hogy ha egész nap tétlenségre van kárhoztatva, amint letelne ez az időszak is, nyeszlett pudingként csuklana össze és krepálna be minden izma, az első adandó alkalommal, ahogy szüksége lenne rá, veszélybe sodorva az életét. Így miután már a nap indulna nyugovóra térni, feltápászkodik és a nyílpuskát is magára akasztja, amit előző este olyan gondosan áttörölgetett és leápolt, hogy makulátlanul működjön, kilép a viskóból és megindul. Néhány száz méterrel arrébb már lassít a léptein, ugyanis erre látta garázdálkodni azt a hatalmas nyestet, amiből bizonyára egészen isteni ragut tudna főzni. Még a krumpli is egészen tűrhető állapotban hever a veremben a hagymával együtt, hogy minden adott legyen egy lakomához. Már vagy három- négy hatja nem is eszik mást csak azt a vacak füstölt förtelmet. Igazán ráfér valami rendes étel, és úgy véli, ma lesz ennek a napja.
Felmászik egy fára és vár, míg kell. Nem türelmetlen, nem is lenne számára bölcs dolog, szerencsére már fiatal hebrencs korában kinőtte az ilyesmit. Csak vár és próbál észrevétlen maradni. Amint szürkület támad, már mocorog is az avar és mászik elő az egyik fa gyökerei közül a vagy hatvan centis, erőteljes bundázattal bíró állat.
~Ma megleszel aranyom! ~ Indul meg a takarásban, használva a bokrok gondos fedését, így elég hamar elveszíti a jó rálátást. De nem kapkod. Lemászik és halkan megindul a nyomában, míg csak nem egy erdei házhoz ér. A kerítés ugyan mestermunka, de ahogy jobban megfigyeli, a rafkós állat ásott az egyik deszka alá egy lyukat a földbe.
~Ha már át nem tudsz repülni fölötte… ~ Fel is mászik a kerítés melletti fára, hogy belásson mögé. Nem akar beljebb menni, ha nem muszáj, de ha ott lesz tiszta a célpont, bizony lelövi és kihozza. A szürkület nem tesz jót a dolognak, de ilyen lakomát csak ebben az időben lehet vadászni. Hallja, ahogy a nyest nem lacafacázik, és mindjárt belecsap a lecsóba nem kis riadalmat keltve odabent, a zajról már nem is beszélve. A zaj. Valaki jön a ház felől.
~Nem kis darab az biztos. ~ Méri fel már csak megszokásból is, majd elkönyveli, hogy vele nem szívesen kerülne szembe, bár mással sem szokott.
~Úgysem lopni jöttem, bár jó tudni, hogy itt lakik még valaki. ~ A férfi kezében megvillan a balta, ezen nem is csodálkozik, hiszen elég veszélyes a környék, a masszív kerítés sem feltétlenül a tolvajok ellen van emelve. Kezébe veszi a nyílpuskát és vár. Az alak már indulna is talán vissza, mikor a nyest úgy gondolja, na itt az idő! Kiugrik az ólból egy egész fiatal csirke nyakával a fogai között. Mivel elég nagy az állat, így nem okoz neki gondot a kapálózás ellenére magával vonszolnia a még rikácsolni tudó csirkét. Mikor észreveszi, hogy a férfi még a közelben van, megtorpan, majd a fejét a menekülő út felé fordítja.
~Most tökéletes. ~ Önkéntelenül is a másik megfelelő alkalmat teremtett számára, így meg is oldja a nyílpuskát, miután befogta a célt és telibe kapja a nyestet oldalról, de úgy, hogy a vessző át is megy rajta, az elereszti a csirkét, de mire a kerítéshez érne, már vége. Vonszolja még néhány métert magát, de annyi, összezuhan és kivérzik.*
A hozzászólás írója (Kil'tenylla Cassycnare) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.03 10:23:20
1489. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-03 00:09:47
Üzenet elküldve: 2019-11-03 00:09:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Az erdei remete//
*Noha fattyúneve csak favágásra utal, igazából álomférfi. Ács, asztalos, kertész, földműves. Nincs szerszám ami ne fordult volna már meg a kezében. A kardot sem kivéve. A favágásban edzett izmok mozgásba lendülnek. Van egy újabb kis projektje. Terve szerint az erdei remete házát egy kisebb szobával kiegészíti. Még nem határozta el, hogy mi lesz belőle. Két tompa, fába csapódott puffanás között gondolja át a lehetőségeket.*
~Lehetne konyha... Vagy valami étkező féle. Vagy vendégszoba. Nem mintha gyakran jönne vendégem, de mondhatnám mint a jó urak. Sőt lehetne szalon.~
*Veszi sorra. Közben lassan adja meg magát az több ölnyi rönk, hogy recsegve ropogva döngölje le a földet. A gallyakat gyújtósnak, a vastagabb ágakat tüzifának, a törzset pedig lécekre vágja majd később. Persze ez nem egy napos munka. Noha a könnyebb része naplementére kész. Már csak a lekérgezés, és az eszterga munka van hátra. Az ágak, és gallyak noha több körben de vissza kerülnek a szép erdei házhoz. Fadeszka oldala, gyanta, és dió alkohollal oldott páccal van sötétbarnára kezelve. Ajtó, kerítés, kiskapu. Kisebb kért a konyhának zöldségekkel, hátul hat tyúk, egy kecske meg egy sertés, bár a hátulsó kerítés inkább palánkfal. Több oldalról megerősített állatartás, a vadállatok miatt. A fészerbe viszi be a még apró munkálatokat igénylő fadarabokat. A törzset helyben dolgozza fel majd. Most belép a házba. A nap lassan elköszön a horizonttól, így belépve a sötét szobában felleheli a lámpát a falon. Megvilágítódik az egyetlen tágas szoba. Kályhával, kemencével, egy gondosan rendezett ággyal. Fáradtságát kecskesajtal és tojásos lepénnyel feledteti egy vacsora keretében, majd ki megy a fészerbe dolgozni. Jóllakottan, rendezett házat maga mögött hagyva bezárja az állatokat, és az erős kaput becsukja. Átmegy a kis munkahelyére. Gyalú, esztergapad, fúrészpor, és szerszámok sokasága sorakoznak az egyik fal mentén, másik falnál meg a már elkészült méretre vágott lécek sorakoznak. Nagyot csettint a nyelvével.*
-Nah! Munkára Lumin.
*Ösztökéli magát, és itt is lámpát gyújt. A vaskos kerítés biztos védelmet nyújt a vadállatok ellen, így Lumina'thar nyugodtan dolgozhat. Az ágakat külön, gyújtóst külön: lekérgezi. Összeválogat egy vaskosabb adag tüzifát a kályhába estére. Az égetett kő szagát már érzi az orrában. Szeret jól befűteni. Noha van egy medveprém a szalmaágyon, de inkább az általános meleget szereti. Miközben épp fűrészel valami zajt hall a házból. Megáll a kezében a szerszám, felkapja a fejét.*
-Rohadjon meg az összes Irbisz.
*Sziszegi ki fogai mögött.*
-Megint kiszagolták a tyúkokat.
*Vonja le a következtetést. Gyakran előfordul. Magához veszi két baltáját. Egyiket övére, másikat kezébe veszi. Üresen maradt kezébe meg a lámpást markolja fel. Körbenéz az állattartásban, de semmi. Minden a legnagyobb rendben, ha csak nem Kharhess a kecske, aki éppen megpróbálja megenni a kötőszárát. Karakteres arcát a ház felé fordítja.*
-Nem írbisz... Ki az isten tör be, egy erdő közepén.
*Higgadtan lépdel a viskó felé.*
*Noha fattyúneve csak favágásra utal, igazából álomférfi. Ács, asztalos, kertész, földműves. Nincs szerszám ami ne fordult volna már meg a kezében. A kardot sem kivéve. A favágásban edzett izmok mozgásba lendülnek. Van egy újabb kis projektje. Terve szerint az erdei remete házát egy kisebb szobával kiegészíti. Még nem határozta el, hogy mi lesz belőle. Két tompa, fába csapódott puffanás között gondolja át a lehetőségeket.*
~Lehetne konyha... Vagy valami étkező féle. Vagy vendégszoba. Nem mintha gyakran jönne vendégem, de mondhatnám mint a jó urak. Sőt lehetne szalon.~
*Veszi sorra. Közben lassan adja meg magát az több ölnyi rönk, hogy recsegve ropogva döngölje le a földet. A gallyakat gyújtósnak, a vastagabb ágakat tüzifának, a törzset pedig lécekre vágja majd később. Persze ez nem egy napos munka. Noha a könnyebb része naplementére kész. Már csak a lekérgezés, és az eszterga munka van hátra. Az ágak, és gallyak noha több körben de vissza kerülnek a szép erdei házhoz. Fadeszka oldala, gyanta, és dió alkohollal oldott páccal van sötétbarnára kezelve. Ajtó, kerítés, kiskapu. Kisebb kért a konyhának zöldségekkel, hátul hat tyúk, egy kecske meg egy sertés, bár a hátulsó kerítés inkább palánkfal. Több oldalról megerősített állatartás, a vadállatok miatt. A fészerbe viszi be a még apró munkálatokat igénylő fadarabokat. A törzset helyben dolgozza fel majd. Most belép a házba. A nap lassan elköszön a horizonttól, így belépve a sötét szobában felleheli a lámpát a falon. Megvilágítódik az egyetlen tágas szoba. Kályhával, kemencével, egy gondosan rendezett ággyal. Fáradtságát kecskesajtal és tojásos lepénnyel feledteti egy vacsora keretében, majd ki megy a fészerbe dolgozni. Jóllakottan, rendezett házat maga mögött hagyva bezárja az állatokat, és az erős kaput becsukja. Átmegy a kis munkahelyére. Gyalú, esztergapad, fúrészpor, és szerszámok sokasága sorakoznak az egyik fal mentén, másik falnál meg a már elkészült méretre vágott lécek sorakoznak. Nagyot csettint a nyelvével.*
-Nah! Munkára Lumin.
*Ösztökéli magát, és itt is lámpát gyújt. A vaskos kerítés biztos védelmet nyújt a vadállatok ellen, így Lumina'thar nyugodtan dolgozhat. Az ágakat külön, gyújtóst külön: lekérgezi. Összeválogat egy vaskosabb adag tüzifát a kályhába estére. Az égetett kő szagát már érzi az orrában. Szeret jól befűteni. Noha van egy medveprém a szalmaágyon, de inkább az általános meleget szereti. Miközben épp fűrészel valami zajt hall a házból. Megáll a kezében a szerszám, felkapja a fejét.*
-Rohadjon meg az összes Irbisz.
*Sziszegi ki fogai mögött.*
-Megint kiszagolták a tyúkokat.
*Vonja le a következtetést. Gyakran előfordul. Magához veszi két baltáját. Egyiket övére, másikat kezébe veszi. Üresen maradt kezébe meg a lámpást markolja fel. Körbenéz az állattartásban, de semmi. Minden a legnagyobb rendben, ha csak nem Kharhess a kecske, aki éppen megpróbálja megenni a kötőszárát. Karakteres arcát a ház felé fordítja.*
-Nem írbisz... Ki az isten tör be, egy erdő közepén.
*Higgadtan lépdel a viskó felé.*
1488. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-09-22 00:22:35
Üzenet elküldve: 2019-09-22 00:22:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz.//
// Hatok-Hónapok-Meg... Évek//
*Annak ellenére, hogy a történtek óta remeteként élt Erdőméllyén, egész ápoltnak tűnik. Vadvédet elhagyták Sylweranék, maga pedig klánvezér lett. Rövidke ideig. Mintha kómába zuhant volna. Ha nem zajlottak volna le addigra a zavargások a feketemágia, és a holtak feltámadása körül, lehet elégetik a testét, nehogy vissza jöjjön értük megölni. Már azt sem tudja Venár e vagy sem. Vagy vannak e még. Mintha megbabonázták volna, egyik reggel a lehető legegyszerűbb módon elhagyta Vadvédet. A helyet ami az otthona volt. Most hogy túl van ezeken az időkön, nagyon furcsa érzése támad. Nem tudja mihez kezdjen. Élvezi a remete életet az erdőben. Van egy szép kis házikója. Nem nagy, nem kényelmes, de van. Olykor ki jár bogyót szedni. Perchipfellel egyre ritkábban elegyedik szóba, mégis valami más ezen a reggelen. Mint minden alkalommal, most is magához veszi a kardot. Nem mintha bármitől is tartana, csak a megszokás. Azonban nem úgy történik mint eddig bármikor. A magányos csönd ami napjait övezi rengeteg hat óta, hirtelen szertefoszlik, egyetlen hangos ordítással.*
~EMELD FEL A LUSTA SEGGED TE FATTYÚ.~
*Hallja fejében a lány hangján harsogó kardot. Ritkán tudja Niavi emlékével összeegyeztetni az elhangzottakat, de most pláne nem érti.*
-Mi van veled barátom?
*Kérdezi nem kis megrökönyödéssel, amíg nekiáll a fadarabokból összefércelt konyhaszerűségben valami reggelit csinálni.*
~Unlak. Téged, ezt a lyukat ahova száműzted magad, mert hagytad a klánodat feloszlani, Sylweranékat elmenni, és Niavit meghalni. Unom azt a letargikus posványt amibe száműzted magad. Ha én lennék a karod is aki forgat, most beléd döfném magam.~
*Kezdi a hosszasnak ígérkező gyalázkodást, aminek a célpontja az egyelőre meglehetősen nyugodt Soreyl.*
~Nem gondolod, hogy gyávaság elmenekülni a világ elől? Miért hiszed hogy ez egyáltalán megoldás? Azt sem tudom pontosan mióta tűröm, hogy itt ülj, és mereszd a vánnyadt valagad Soreyl. Ha az a két vándor nem járt volna erre, azt sem tudnád mi folyik a világban. Csak gondolj bele a kicsiny agyaddal, még ha nem is vagy olyan éles eszű mint én.~
*Mondta a mesterkard. Soreyl felkuncog. Rég hallotta már ezeket a gyenge szóvicceket.*
~Mit csináltál Vadvéddel? Mit csináltál mikor Artheniort kettészakították? Mit csináltál amikor kitört a pestis? Ezt tanultad te Lovag? Te nagy senkiházi? Hagyod terjedni a rosszat? Legalább szaladj ki a mezőre és rúgj bele egy fába, hátha Eeyr megkönyörül rajtad, és hamar megöl.~
*A férfi egyre hangosabban hallja a hangot a fejében, és maga is kezd hosszasabban elgondolkozni a hallottakon. Nem nehéz, hiszen ezek az ő gondolatai, hiába tulajdonítja azt a kardjáénak. Sokáig mélázni azonban nincs ideje. Perchipfell csak egy képzeletbeli levegőt vett csupán.*
~Verd szét ezt a csapott kis viskót, és tedd a dolgot Venár. Rakd fel a Hydra medált, menj ki a világba, öljed le a szörnyeket. Állítsd meg a gazfickókat, tegyél rendet ebben a rohadt rumliban, pofozd ki a szart is a gyilkosokból, mert ha te nem, Akkor nem biztos hogy van más.~
*Soreyl először szólal meg komolyan, és nyugodt hangon hozzáfűzi*
-Mindig van valaki más.
*A lovag fejében a hang szinte fortyog a dühtől.*
~TÉNYLEG?! Te suta, buta barom! Ezt mond a gazdagnegyedi ártatlanoknak. A városi őrségnek. Niavinak.~
*Egy intéssel lecsitítja gondolatait, miközben elkészül a tegnap elejtett nyulának maradékával hogy elfogyasztja. Jól működnek a hurok csapdák, amiket még Jezabiell tanított neki.*
-Lehet, hogy a fele se igaz, annak amiket a vándorok hordtak össze.
*Mondja, és ezzel lezártnak tekinti a vitát. Mármint a férfi. Perchipfell másképp vélekedik a dologról.*
~Éppen azért kell hogy oda menj, és megnézd. Hogy vállalj felelőséget a tetteidért, és vállalj felelőséget másokért. Ártatlanokért. Vagy nem ezt tanították neked az iskolában? Vagy éppen Sylweran ezt tanította volna?~
*Mondja, és próbál bármilyen hatást gyakorolni a férfira. Egyelőre leheletnyi sikerrel csupán.*
-Azt tanította amit akkor tudnom kellett. Minden úgy alakult ahogy annak lennie kellett.
*Mondja és neki lát a reggelije megevésének.*
~Gyáva emberek kifogásai. Féltél. Azért jöttél el Vadvédből mert megijedtél, hogy felelned kell emberekért. Miattad történt az ami. Egyáltalán nem kellett volna így lennie. Virágzó családot, és egy csodás otthont dobtál el, és miért? Hogy bogyókat gyűjthess? Te szánalmas! Te gyáva! Te... Senki.~
*Soreyl torkán megakad a falat. Mintha gombóc lenne a torkában. Tudja hogy habár jogos Kardjának minden gondolata, kizárólag azért fogalmaz így, hogy reakcióra bírja a lovagot. Mégis ilyen kontextusban hallani, be kell látnia, hogy teljesen igaza van. Még egy könnycsepp is megjelenik az arcán, mely rezzenéstelen. Először csillogni kezd mélybarna tekintete mellyel az ágya mellett lévő Venár függőt bámulja, aztán legördül arca jobb felén.*
~Még sírni mersz te gyáva féreg?~
*Kezdene bele a kard, amikor azzal a szomorú erélyességgel, ahogy csak az igazi, minden önutálattal megkent bús lovag tudja, leinti a férfi.*
-Elég. Még ma elindulunk.
*Hallja a fejében a sóhajtást a válasz előtt.*
~Na végre. Azt hittem még az anyádba is el kell küldjelek. Már untam a kiabálást. Nem könnyű téged munkára bírni.~
*Azzal úgy tesz, ahogy Perchipfell mondta. Mindent magához vesz, amit csak kell. A medál ott van már a nyakában, ráadásul a rég nem hordott vasak felett. Büszkén díszeleg a Venár jelképp a páncélján. A kunyhót nem hagyja meg. A Vadvéd, és a mostani idők közötti űrt jelképezi számára. Pillanatok alatt szétkapja, mint róka a tyúkokat. Vadvéd felé nem néz. Eleget hallott róla a vándoroktól. Amúgy sem akarja tovább keseríteni a szívét. Célba veszi a levegő városát. Tenyerében van az erdő minden apró darabkája. Csöndben telik az útja a mocsaras, lápos területekig, csak egy dologra tud gondolni.*
-Jó újra úton lenni.
// Hatok-Hónapok-Meg... Évek//
*Annak ellenére, hogy a történtek óta remeteként élt Erdőméllyén, egész ápoltnak tűnik. Vadvédet elhagyták Sylweranék, maga pedig klánvezér lett. Rövidke ideig. Mintha kómába zuhant volna. Ha nem zajlottak volna le addigra a zavargások a feketemágia, és a holtak feltámadása körül, lehet elégetik a testét, nehogy vissza jöjjön értük megölni. Már azt sem tudja Venár e vagy sem. Vagy vannak e még. Mintha megbabonázták volna, egyik reggel a lehető legegyszerűbb módon elhagyta Vadvédet. A helyet ami az otthona volt. Most hogy túl van ezeken az időkön, nagyon furcsa érzése támad. Nem tudja mihez kezdjen. Élvezi a remete életet az erdőben. Van egy szép kis házikója. Nem nagy, nem kényelmes, de van. Olykor ki jár bogyót szedni. Perchipfellel egyre ritkábban elegyedik szóba, mégis valami más ezen a reggelen. Mint minden alkalommal, most is magához veszi a kardot. Nem mintha bármitől is tartana, csak a megszokás. Azonban nem úgy történik mint eddig bármikor. A magányos csönd ami napjait övezi rengeteg hat óta, hirtelen szertefoszlik, egyetlen hangos ordítással.*
~EMELD FEL A LUSTA SEGGED TE FATTYÚ.~
*Hallja fejében a lány hangján harsogó kardot. Ritkán tudja Niavi emlékével összeegyeztetni az elhangzottakat, de most pláne nem érti.*
-Mi van veled barátom?
*Kérdezi nem kis megrökönyödéssel, amíg nekiáll a fadarabokból összefércelt konyhaszerűségben valami reggelit csinálni.*
~Unlak. Téged, ezt a lyukat ahova száműzted magad, mert hagytad a klánodat feloszlani, Sylweranékat elmenni, és Niavit meghalni. Unom azt a letargikus posványt amibe száműzted magad. Ha én lennék a karod is aki forgat, most beléd döfném magam.~
*Kezdi a hosszasnak ígérkező gyalázkodást, aminek a célpontja az egyelőre meglehetősen nyugodt Soreyl.*
~Nem gondolod, hogy gyávaság elmenekülni a világ elől? Miért hiszed hogy ez egyáltalán megoldás? Azt sem tudom pontosan mióta tűröm, hogy itt ülj, és mereszd a vánnyadt valagad Soreyl. Ha az a két vándor nem járt volna erre, azt sem tudnád mi folyik a világban. Csak gondolj bele a kicsiny agyaddal, még ha nem is vagy olyan éles eszű mint én.~
*Mondta a mesterkard. Soreyl felkuncog. Rég hallotta már ezeket a gyenge szóvicceket.*
~Mit csináltál Vadvéddel? Mit csináltál mikor Artheniort kettészakították? Mit csináltál amikor kitört a pestis? Ezt tanultad te Lovag? Te nagy senkiházi? Hagyod terjedni a rosszat? Legalább szaladj ki a mezőre és rúgj bele egy fába, hátha Eeyr megkönyörül rajtad, és hamar megöl.~
*A férfi egyre hangosabban hallja a hangot a fejében, és maga is kezd hosszasabban elgondolkozni a hallottakon. Nem nehéz, hiszen ezek az ő gondolatai, hiába tulajdonítja azt a kardjáénak. Sokáig mélázni azonban nincs ideje. Perchipfell csak egy képzeletbeli levegőt vett csupán.*
~Verd szét ezt a csapott kis viskót, és tedd a dolgot Venár. Rakd fel a Hydra medált, menj ki a világba, öljed le a szörnyeket. Állítsd meg a gazfickókat, tegyél rendet ebben a rohadt rumliban, pofozd ki a szart is a gyilkosokból, mert ha te nem, Akkor nem biztos hogy van más.~
*Soreyl először szólal meg komolyan, és nyugodt hangon hozzáfűzi*
-Mindig van valaki más.
*A lovag fejében a hang szinte fortyog a dühtől.*
~TÉNYLEG?! Te suta, buta barom! Ezt mond a gazdagnegyedi ártatlanoknak. A városi őrségnek. Niavinak.~
*Egy intéssel lecsitítja gondolatait, miközben elkészül a tegnap elejtett nyulának maradékával hogy elfogyasztja. Jól működnek a hurok csapdák, amiket még Jezabiell tanított neki.*
-Lehet, hogy a fele se igaz, annak amiket a vándorok hordtak össze.
*Mondja, és ezzel lezártnak tekinti a vitát. Mármint a férfi. Perchipfell másképp vélekedik a dologról.*
~Éppen azért kell hogy oda menj, és megnézd. Hogy vállalj felelőséget a tetteidért, és vállalj felelőséget másokért. Ártatlanokért. Vagy nem ezt tanították neked az iskolában? Vagy éppen Sylweran ezt tanította volna?~
*Mondja, és próbál bármilyen hatást gyakorolni a férfira. Egyelőre leheletnyi sikerrel csupán.*
-Azt tanította amit akkor tudnom kellett. Minden úgy alakult ahogy annak lennie kellett.
*Mondja és neki lát a reggelije megevésének.*
~Gyáva emberek kifogásai. Féltél. Azért jöttél el Vadvédből mert megijedtél, hogy felelned kell emberekért. Miattad történt az ami. Egyáltalán nem kellett volna így lennie. Virágzó családot, és egy csodás otthont dobtál el, és miért? Hogy bogyókat gyűjthess? Te szánalmas! Te gyáva! Te... Senki.~
*Soreyl torkán megakad a falat. Mintha gombóc lenne a torkában. Tudja hogy habár jogos Kardjának minden gondolata, kizárólag azért fogalmaz így, hogy reakcióra bírja a lovagot. Mégis ilyen kontextusban hallani, be kell látnia, hogy teljesen igaza van. Még egy könnycsepp is megjelenik az arcán, mely rezzenéstelen. Először csillogni kezd mélybarna tekintete mellyel az ágya mellett lévő Venár függőt bámulja, aztán legördül arca jobb felén.*
~Még sírni mersz te gyáva féreg?~
*Kezdene bele a kard, amikor azzal a szomorú erélyességgel, ahogy csak az igazi, minden önutálattal megkent bús lovag tudja, leinti a férfi.*
-Elég. Még ma elindulunk.
*Hallja a fejében a sóhajtást a válasz előtt.*
~Na végre. Azt hittem még az anyádba is el kell küldjelek. Már untam a kiabálást. Nem könnyű téged munkára bírni.~
*Azzal úgy tesz, ahogy Perchipfell mondta. Mindent magához vesz, amit csak kell. A medál ott van már a nyakában, ráadásul a rég nem hordott vasak felett. Büszkén díszeleg a Venár jelképp a páncélján. A kunyhót nem hagyja meg. A Vadvéd, és a mostani idők közötti űrt jelképezi számára. Pillanatok alatt szétkapja, mint róka a tyúkokat. Vadvéd felé nem néz. Eleget hallott róla a vándoroktól. Amúgy sem akarja tovább keseríteni a szívét. Célba veszi a levegő városát. Tenyerében van az erdő minden apró darabkája. Csöndben telik az útja a mocsaras, lápos területekig, csak egy dologra tud gondolni.*
-Jó újra úton lenni.
1487. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-09-06 20:46:07
Üzenet elküldve: 2019-09-06 20:46:07
ÚJ
![>Gombernyő Mërulon [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9869_tunder_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
// Erdőmélyi expedíció //
*Nem tetszik neki Nimeril bicegése. Ő jobban van már, a karját kivéve, de az nem kell a gyalogláshoz.*
-Ülj fel Borsra. Egy darabig elvisz. *Ha a lány megteszi a kérését, segít neki felszállni. Sötétül az erdő, mikor ez történik. Lehet, hogy kezd esteledni, de az is lehet, hogy a késő délután miatt ilyen árnyas a rengeteg. Erdőmélyén nem látni pontosan, melyik igaz. A lány válaszára a történettel kapcsolatban felnevet.*
-Szép mese, annyira, hogy valós is. *Kicsi hatásszünetet tart.* Az ükapám volt az első, aki megkapta a Rózsavarázst. *Továbbiakban hallgat. Aggasztja, amit Nim a bagoly szeméről mond, az meg még inkább, amit Nyxa tegnap leművelt.*
-Fogalmam sincs, mi lehetett a baja. *Utal a madárra, aki hirtelen leül egy fára, s felemás szemét a tündérre mereszti. Mërulon először megijed a bagolytól, aztán észreveszi, miért történt ez. Előttük mocsár látszik. Pár lépés és kint vannak. Arca önkéntelenül mosolyra fakad, hangja gyermeki.*
-Nim, vége. Az expedíciónak vége! Kijutottunk! *Felnevet, majd a lovat (és talán a rajta ülő tanoncot) a lápba vezeti. Hosszú és eseménydús napjaik voltak, tele szenvedéssel, reménytelenséggel és szellemekkel. Ennek ellenére Mërulon boldog: az Erdő újjá formálta. Azért még az utolsó fát is maga mögött tudva, odasúgja a rengetegnek.*
-Köszönöm. *Azzal hátat fordít, s tovább indul az ingoványba.*
*Nem tetszik neki Nimeril bicegése. Ő jobban van már, a karját kivéve, de az nem kell a gyalogláshoz.*
-Ülj fel Borsra. Egy darabig elvisz. *Ha a lány megteszi a kérését, segít neki felszállni. Sötétül az erdő, mikor ez történik. Lehet, hogy kezd esteledni, de az is lehet, hogy a késő délután miatt ilyen árnyas a rengeteg. Erdőmélyén nem látni pontosan, melyik igaz. A lány válaszára a történettel kapcsolatban felnevet.*
-Szép mese, annyira, hogy valós is. *Kicsi hatásszünetet tart.* Az ükapám volt az első, aki megkapta a Rózsavarázst. *Továbbiakban hallgat. Aggasztja, amit Nim a bagoly szeméről mond, az meg még inkább, amit Nyxa tegnap leművelt.*
-Fogalmam sincs, mi lehetett a baja. *Utal a madárra, aki hirtelen leül egy fára, s felemás szemét a tündérre mereszti. Mërulon először megijed a bagolytól, aztán észreveszi, miért történt ez. Előttük mocsár látszik. Pár lépés és kint vannak. Arca önkéntelenül mosolyra fakad, hangja gyermeki.*
-Nim, vége. Az expedíciónak vége! Kijutottunk! *Felnevet, majd a lovat (és talán a rajta ülő tanoncot) a lápba vezeti. Hosszú és eseménydús napjaik voltak, tele szenvedéssel, reménytelenséggel és szellemekkel. Ennek ellenére Mërulon boldog: az Erdő újjá formálta. Azért még az utolsó fát is maga mögött tudva, odasúgja a rengetegnek.*
-Köszönöm. *Azzal hátat fordít, s tovább indul az ingoványba.*
1486. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-09-06 20:31:53
Üzenet elküldve: 2019-09-06 20:31:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
// Erdőmélyi expedíció //
– Jó reggelt!* Elintézik a reggeli dolgokat, de mintha Mërulon elhűlt volna a baglyától. ~ Biztos a szem teszi.~ Aztán elindulnak és a tündér válaszol a feltett kérdésére. A történetre csak felhúzza a szemöldökét.*
– Ez akár egy mese is lehet. Viszont amit itt tapasztaltunk az nem a véletlen volt. Sőt elég ránézned Nyxa szemére. Onnan valaki figyel minket.* Az útjuk valószínűleg zavartalanul telik. Csak Nimeril sebe makacskodik. Nem tetszik neki a sok menés. Egyelőre a varrás még tart talán egy darabig. Hogy jobban tudjon haladni egy jó kis ágat vesz fel a földről. Közben mintha az erdő ritkulni kezdene előttük. Lassan, de biztosan csak kiérnek a rengetegből.*
Úgy látom lassan kezd esteledni. Igyekezzünk és akkor talán még kijutunk arra a füves részre, ahol megaludtunk, mielőtt beléptünk az erdőbe. Csak ahhoz be kell majd egy kicsit menni az ingoványba.* Részéről valamivel gyorsabb tempóra vált.*
– Jó reggelt!* Elintézik a reggeli dolgokat, de mintha Mërulon elhűlt volna a baglyától. ~ Biztos a szem teszi.~ Aztán elindulnak és a tündér válaszol a feltett kérdésére. A történetre csak felhúzza a szemöldökét.*
– Ez akár egy mese is lehet. Viszont amit itt tapasztaltunk az nem a véletlen volt. Sőt elég ránézned Nyxa szemére. Onnan valaki figyel minket.* Az útjuk valószínűleg zavartalanul telik. Csak Nimeril sebe makacskodik. Nem tetszik neki a sok menés. Egyelőre a varrás még tart talán egy darabig. Hogy jobban tudjon haladni egy jó kis ágat vesz fel a földről. Közben mintha az erdő ritkulni kezdene előttük. Lassan, de biztosan csak kiérnek a rengetegből.*
Úgy látom lassan kezd esteledni. Igyekezzünk és akkor talán még kijutunk arra a füves részre, ahol megaludtunk, mielőtt beléptünk az erdőbe. Csak ahhoz be kell majd egy kicsit menni az ingoványba.* Részéről valamivel gyorsabb tempóra vált.*
1485. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-09-06 17:17:52
Üzenet elküldve: 2019-09-06 17:17:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
// Erdőmélyi expedíció //
*Felkelnek és a lány már ügyködik.*
-Szép reggelt! *Köszönti a lányt. Nyxa a lombok közül száll le, egyenesen a tűz mellé. Maerli még viszolyog tőle, szóval hozzá sem szól. A lány válaszán elgondolkozik, majd úgy hiszi, megéri elmondani az egyik históriát, amit a tanítójától hallott.*
-Öreg hosszúéletű mesterem mesélt egy szellemről. Elmondom, hátha érdekel. Valahol az ingovány és Erdőmélye határán lakik, egy Szarvas Istennek, vagy Vadak Urának nevezett entitás. Minxek által kommunikál legtöbbször, de nem ez a fontos. Állítólag a szellem rendelkezik egy Rózsavarázs nevezetű, tanítható képességgel, melyet tündér és elf lovagoknak, vagy nemes szívű humanoidoknak oszt ki, bár nagyon ritka az ilyen. Egyéb leírást nem igazán tudok róla. *Fejezi be a mesét. A lánnyal teljesen ellentétes véleményen van: soha semmi közös dolgot nem akar többé akármelyik szellemmel. Ha befejezték a reggelit, a bagolyhoz szólna a kiútért. Nyxa meglepő módon vezeti őket. Talán még ma kiérnek innen. Az expedíció a végéhez közeledik.*
*Felkelnek és a lány már ügyködik.*
-Szép reggelt! *Köszönti a lányt. Nyxa a lombok közül száll le, egyenesen a tűz mellé. Maerli még viszolyog tőle, szóval hozzá sem szól. A lány válaszán elgondolkozik, majd úgy hiszi, megéri elmondani az egyik históriát, amit a tanítójától hallott.*
-Öreg hosszúéletű mesterem mesélt egy szellemről. Elmondom, hátha érdekel. Valahol az ingovány és Erdőmélye határán lakik, egy Szarvas Istennek, vagy Vadak Urának nevezett entitás. Minxek által kommunikál legtöbbször, de nem ez a fontos. Állítólag a szellem rendelkezik egy Rózsavarázs nevezetű, tanítható képességgel, melyet tündér és elf lovagoknak, vagy nemes szívű humanoidoknak oszt ki, bár nagyon ritka az ilyen. Egyéb leírást nem igazán tudok róla. *Fejezi be a mesét. A lánnyal teljesen ellentétes véleményen van: soha semmi közös dolgot nem akar többé akármelyik szellemmel. Ha befejezték a reggelit, a bagolyhoz szólna a kiútért. Nyxa meglepő módon vezeti őket. Talán még ma kiérnek innen. Az expedíció a végéhez közeledik.*
1484. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-09-06 17:04:18
Üzenet elküldve: 2019-09-06 17:04:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
// Erdőmélyi expedíció //
* Tanácstalanul állnak a dolog előtt. Mondjuk Nimet nagyon nem izgatja, hogy mennyire kedveli Nyxa a tündért.*
– Én nem tudom és végül is nem az én problémám. Mondjuk, azért szegény madárnak is lehetnek rossz napjai. Ki tudja milyen megpróbáltatásokkal járt az neki, hogy a szeme megváltozott. Na, de inkább aludjunk!* A madarat megkéri, hogy távozzon, ha ezt nem teszi meg, akkor egyszerűen leemeli a válláról és lerakja a földre. Aztán lefekszik, hogy végre aludhasson. Ma éjjel már valamivel jobban tud talán aludni. Ettől függetlenül korán felébred. Az előző napi procedúrát végig hajtja. A tűz mellet meg reggelizhetnek, aztán ha minden rendben van indulhatnak tovább. Ma este már a mágus toronynál lévő részen szeretné tölteni az éjszakát. Még ha ez abba is kerül, hogy az útjuk belenyúlik az éjszakába. Menet közben eszébe jut amit a másik az mondott.*
– Szóval nem tervezel ide visszatérni? Milyen furcsa dolog ez. Én behatolni ebbe nagy erdőbe nem nagyon akartam, de most már feltett célom, hogy visszajöjjek majd ide. Be fogok hatolni az erdő legmélyére. Látnom kell a szellemeket! Főleg a leghatalmasabbikat, mert szerintem többen vannak. De ez még messze van. Fel kell rá készülnöm rendesen. A szellemekről is végeznem kell egy alaposabb kutatást.* A sérüléseik talán már nem akadályozzák annyira őket a haladásban, de azért a lánynak még szokott vérezni. Nem használ neki ez a sok mozgolódás. Reméli, hogy Intath, majd rendbe teszi azt a sebet rendesen.*
* Tanácstalanul állnak a dolog előtt. Mondjuk Nimet nagyon nem izgatja, hogy mennyire kedveli Nyxa a tündért.*
– Én nem tudom és végül is nem az én problémám. Mondjuk, azért szegény madárnak is lehetnek rossz napjai. Ki tudja milyen megpróbáltatásokkal járt az neki, hogy a szeme megváltozott. Na, de inkább aludjunk!* A madarat megkéri, hogy távozzon, ha ezt nem teszi meg, akkor egyszerűen leemeli a válláról és lerakja a földre. Aztán lefekszik, hogy végre aludhasson. Ma éjjel már valamivel jobban tud talán aludni. Ettől függetlenül korán felébred. Az előző napi procedúrát végig hajtja. A tűz mellet meg reggelizhetnek, aztán ha minden rendben van indulhatnak tovább. Ma este már a mágus toronynál lévő részen szeretné tölteni az éjszakát. Még ha ez abba is kerül, hogy az útjuk belenyúlik az éjszakába. Menet közben eszébe jut amit a másik az mondott.*
– Szóval nem tervezel ide visszatérni? Milyen furcsa dolog ez. Én behatolni ebbe nagy erdőbe nem nagyon akartam, de most már feltett célom, hogy visszajöjjek majd ide. Be fogok hatolni az erdő legmélyére. Látnom kell a szellemeket! Főleg a leghatalmasabbikat, mert szerintem többen vannak. De ez még messze van. Fel kell rá készülnöm rendesen. A szellemekről is végeznem kell egy alaposabb kutatást.* A sérüléseik talán már nem akadályozzák annyira őket a haladásban, de azért a lánynak még szokott vérezni. Nem használ neki ez a sok mozgolódás. Reméli, hogy Intath, majd rendbe teszi azt a sebet rendesen.*
1483. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-09-06 16:45:31
Üzenet elküldve: 2019-09-06 16:45:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
// Erdőmélyi expedíció //
*Nimeril válasza eléggé közönyös, szóval pontosít.*
-Figyelj, erre még nem volt példa, sosem. Nem is kellett volna a tanaim alapján ilyennek történnie. Mi történt; s nem csak az előbb, hanem amíg a ragadozók előtt fetrengtem. *Mondja a kiüresedett tündér. Ennél nagyobb megaláztatás druidát nem is érhetne.*
-Nincs olyan eset, amiről hallottam volna, s saját állata támadt volna druidára. *Kijelenti, aztán sem a bagollyal, sem a lánnyal nem foglalkozik. Nyxa nyugodtan, felemás szemével méregeti a tanoncot, továbbra is a vállán pihenve. Talán lenne valami, amiről mindketten megfeledkeztek? Netán a bagoly úgy döntött, hogy saját lényként, nem utasítottként működik a továbbiakban? Mindenesetre Mërulon agyában egy dolog jár: kijutni innen. Valószínűleg ha lepihen, kicsit el is alszik. Ekkor csak másnap ébredne fel.*
A hozzászólás írója (Gombernyő Mërulon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.09.06 16:46:07
*Nimeril válasza eléggé közönyös, szóval pontosít.*
-Figyelj, erre még nem volt példa, sosem. Nem is kellett volna a tanaim alapján ilyennek történnie. Mi történt; s nem csak az előbb, hanem amíg a ragadozók előtt fetrengtem. *Mondja a kiüresedett tündér. Ennél nagyobb megaláztatás druidát nem is érhetne.*
-Nincs olyan eset, amiről hallottam volna, s saját állata támadt volna druidára. *Kijelenti, aztán sem a bagollyal, sem a lánnyal nem foglalkozik. Nyxa nyugodtan, felemás szemével méregeti a tanoncot, továbbra is a vállán pihenve. Talán lenne valami, amiről mindketten megfeledkeztek? Netán a bagoly úgy döntött, hogy saját lényként, nem utasítottként működik a továbbiakban? Mindenesetre Mërulon agyában egy dolog jár: kijutni innen. Valószínűleg ha lepihen, kicsit el is alszik. Ekkor csak másnap ébredne fel.*
A hozzászólás írója (Gombernyő Mërulon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.09.06 16:46:07
1482. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-09-06 15:15:28
Üzenet elküldve: 2019-09-06 15:15:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
// Erdőmélyi expedíció //
* Szép nagy pofont oszt ki, amitől a másik a földre kerül. Viszont amaz belátja a dolgot, hogy miért is kapta, ezért nem is vesznek ezen össze. Aztán olyan történik amit Nimeril nehezen tud felfogni. Nyxa a saját gazdájára támad. Alig tudja a tündér lenyugtatni. Végül a madár a lány vállán köt ki. Mërulon tőle várja a választ, de Nimerilnek halvány lila gőze sincs, hogy mi történhetett.*
– Nem tudom. Én nem értek az állatokhoz. Te vagy a druida ezt neked jobban kéne tudnod.
A hozzászólás írója (Nimeril Drimanow) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.09.06 15:16:21
* Szép nagy pofont oszt ki, amitől a másik a földre kerül. Viszont amaz belátja a dolgot, hogy miért is kapta, ezért nem is vesznek ezen össze. Aztán olyan történik amit Nimeril nehezen tud felfogni. Nyxa a saját gazdájára támad. Alig tudja a tündér lenyugtatni. Végül a madár a lány vállán köt ki. Mërulon tőle várja a választ, de Nimerilnek halvány lila gőze sincs, hogy mi történhetett.*
– Nem tudom. Én nem értek az állatokhoz. Te vagy a druida ezt neked jobban kéne tudnod.
A hozzászólás írója (Nimeril Drimanow) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.09.06 15:16:21
1481. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-09-06 14:55:27
Üzenet elküldve: 2019-09-06 14:55:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
// Erdőmélyi expedíció //
*Éppen pihenne, mikor Nim lekeveri neki a pofont. Mërulon a földre roggyan, amikor pedig felül, a félvér szónokol neki egy sort az okról. A tündér bólint, majd megszólal.*
-Értem és köszö... *Befejezni nem tudja, mert egy felszálló baglyot pillant meg a lány mögött. Nyxa valószínűleg Nimeril felé száll, hogy gazdáját védje. Maerli kitárja kezét és utasít.*
-Nyxa, ne! *Ekkor azonban furcsa dolog történik. Az állat egy kecses mozdulattal kikerüli a lányt és visítva gazdája arcára támad, egyenesen mellényébe akaszkodva. Mërulon meglepődik, amikor a bagoly próbálja ott szúrni csőrével, ahol tudja. Hevesen kapálózik a druida az arca elé, hogy védje, amit tud. Szemeit becsukja, majd egy kis idő múlva, ösztönösen cselekszik.*
// Aktív képesség: Szelídítés //
-NYUGODJ LE! *Ordítja a bagolyra, aki duzzogva száll, egy újra meglepő helyre. Nyxa Nim vállát nézte ki magának és visít onnan gazdájára. Maerli kerek szemekkel néz rájuk, nagyon meglepődve és cseppet összetörve. Lehet, hogy egy könnycsepp is elhagyja szemüregét. Nem tudni, hogy a tanonc miként reagál erre, mindenesetre halkan felteszi a kérdést.*
-Ez meg mi volt? *Riadt szemeiből áradnak a szavak Nimeril felé. ~ Te tanultál Akadémián, te vagy a tudós, mondd meg, mi volt ez. ~ Vajon a madár megelégelte a folyamatos harcot és azt hitte ez is az? Talán félt, hogy gazdája megint hevesen reagál? Netán talán elvadult valamennyire és Mërulon szándékait már tisztán látja? Vagy egyszerűen csak saját gondolata volt? Nem tudni, de annyi biztos: nem feltétlenül az Erdőszellem áll emögött. A tündérnek be kell látnia, hogy nem pakkolható minden a természetfelettire, anélkül is történhetnek furcsa, tán még furcsább dolgok is. Csens telepszik rájuk, míg Nim meg nem szólal, bal vállán a madár pihen közben.*
*Éppen pihenne, mikor Nim lekeveri neki a pofont. Mërulon a földre roggyan, amikor pedig felül, a félvér szónokol neki egy sort az okról. A tündér bólint, majd megszólal.*
-Értem és köszö... *Befejezni nem tudja, mert egy felszálló baglyot pillant meg a lány mögött. Nyxa valószínűleg Nimeril felé száll, hogy gazdáját védje. Maerli kitárja kezét és utasít.*
-Nyxa, ne! *Ekkor azonban furcsa dolog történik. Az állat egy kecses mozdulattal kikerüli a lányt és visítva gazdája arcára támad, egyenesen mellényébe akaszkodva. Mërulon meglepődik, amikor a bagoly próbálja ott szúrni csőrével, ahol tudja. Hevesen kapálózik a druida az arca elé, hogy védje, amit tud. Szemeit becsukja, majd egy kis idő múlva, ösztönösen cselekszik.*
// Aktív képesség: Szelídítés //
-NYUGODJ LE! *Ordítja a bagolyra, aki duzzogva száll, egy újra meglepő helyre. Nyxa Nim vállát nézte ki magának és visít onnan gazdájára. Maerli kerek szemekkel néz rájuk, nagyon meglepődve és cseppet összetörve. Lehet, hogy egy könnycsepp is elhagyja szemüregét. Nem tudni, hogy a tanonc miként reagál erre, mindenesetre halkan felteszi a kérdést.*
-Ez meg mi volt? *Riadt szemeiből áradnak a szavak Nimeril felé. ~ Te tanultál Akadémián, te vagy a tudós, mondd meg, mi volt ez. ~ Vajon a madár megelégelte a folyamatos harcot és azt hitte ez is az? Talán félt, hogy gazdája megint hevesen reagál? Netán talán elvadult valamennyire és Mërulon szándékait már tisztán látja? Vagy egyszerűen csak saját gondolata volt? Nem tudni, de annyi biztos: nem feltétlenül az Erdőszellem áll emögött. A tündérnek be kell látnia, hogy nem pakkolható minden a természetfelettire, anélkül is történhetnek furcsa, tán még furcsább dolgok is. Csens telepszik rájuk, míg Nim meg nem szólal, bal vállán a madár pihen közben.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1902-1921