Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
Mostani oldal: 1 (1. - 20. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
20. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-09 17:34:10
Üzenet elküldve: 2020-04-09 17:34:10
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Válaszút az erdő mélyén//
//Roshnek, Greksar, Ordonok//
*Erdőmélye. A zabolátlan vadon. Nem egy kirándulóhely és aki ide menekül a pirtianesi üldözőik elől az talán egyszerre zseni és ostoba.
Erdőmélyének saját hangulata van, saját törvényei és saját hóhérai.
A menekülő orkok és a hozzájuk csatlakozó harmadik, a hevenyészett tábortűz mellett ülve beszélgetnek és tervezik, amit terveznek. De ahogy szokott lenni, ork tervez, Erdőmélye végez.
A két szürkebőrűnél azok a fegyverek vannak, amelyeket a Pirtianesből való szökéskor meg tudtak szerezni, de ezen kívül semmijük sincs. Se egy pokróc, se egy kulacs, se semmi. A szökés után éhesek és szomjasak, mert eddig talán csak gyökerekkel és erdei gyümölcsökkel tudták csillapítani éhségük és egy csermely vizéből a szomjuk. De ez a megtermett, meneküléstől fáradt orkoknak vajmi kevés. Az éhség farkasként mar gyomrukba lassan. Fal, kerítés, erőd... csak ábránd lehet csupán, míg a mindennapi túlélésért kell küzdeniük.
Az érkező Ordonok már szinte piperkőcnek tűnik a két lázadásból szabadult másik ork mellett. Tollas kalapja, bőrvértje, saruja egyértelművé teszi, hogy ő nem Pirtianesből menekült idáig. Prémköpenye és nagy hátizsákja szinte gazdagnak tünteti fel a két szökevény szemében, kívülállónak, városi létben elpuhult orknak.
A sűrűn nőtt fák között elterül a nedves fából és avarból rakott apró tábortűz savanyú a szaga, füstje alig éri el a napot is elrejtő lombkoronát. Ordonok kutyája megérezheti, sőt el is vezetheti gazdáját az orkokhoz, hogy megtörténjen a bemutatkozás.
Mielőtt a két menekült ork válaszolhatna, a távolból, a zabolátlan vadon fái közül csaholás hangja üti meg a fülüket. Nehéz volna megmondani, milyen messziről jöhet, de a kutyák csaholása jól elkülönül az erdő hangjaitól, de az biztos, hogy nyugat felől érkezik. A két lázadó orknak ez nem sok jót jelenthet.
Talán a börtönlázadást túlélő őrök nem kívánják hagyni, hogy a mocskos szürkebőrűek kereket oldjanak és képesek voltak idáig követni a nyomokat. A távoli ugatásra farkasvonítás válaszol észak felől, az erdő így üdvözli a vadonba belépőket.*
//Roshnek, Greksar, Ordonok//
*Erdőmélye. A zabolátlan vadon. Nem egy kirándulóhely és aki ide menekül a pirtianesi üldözőik elől az talán egyszerre zseni és ostoba.
Erdőmélyének saját hangulata van, saját törvényei és saját hóhérai.
A menekülő orkok és a hozzájuk csatlakozó harmadik, a hevenyészett tábortűz mellett ülve beszélgetnek és tervezik, amit terveznek. De ahogy szokott lenni, ork tervez, Erdőmélye végez.
A két szürkebőrűnél azok a fegyverek vannak, amelyeket a Pirtianesből való szökéskor meg tudtak szerezni, de ezen kívül semmijük sincs. Se egy pokróc, se egy kulacs, se semmi. A szökés után éhesek és szomjasak, mert eddig talán csak gyökerekkel és erdei gyümölcsökkel tudták csillapítani éhségük és egy csermely vizéből a szomjuk. De ez a megtermett, meneküléstől fáradt orkoknak vajmi kevés. Az éhség farkasként mar gyomrukba lassan. Fal, kerítés, erőd... csak ábránd lehet csupán, míg a mindennapi túlélésért kell küzdeniük.
Az érkező Ordonok már szinte piperkőcnek tűnik a két lázadásból szabadult másik ork mellett. Tollas kalapja, bőrvértje, saruja egyértelművé teszi, hogy ő nem Pirtianesből menekült idáig. Prémköpenye és nagy hátizsákja szinte gazdagnak tünteti fel a két szökevény szemében, kívülállónak, városi létben elpuhult orknak.
A sűrűn nőtt fák között elterül a nedves fából és avarból rakott apró tábortűz savanyú a szaga, füstje alig éri el a napot is elrejtő lombkoronát. Ordonok kutyája megérezheti, sőt el is vezetheti gazdáját az orkokhoz, hogy megtörténjen a bemutatkozás.
Mielőtt a két menekült ork válaszolhatna, a távolból, a zabolátlan vadon fái közül csaholás hangja üti meg a fülüket. Nehéz volna megmondani, milyen messziről jöhet, de a kutyák csaholása jól elkülönül az erdő hangjaitól, de az biztos, hogy nyugat felől érkezik. A két lázadó orknak ez nem sok jót jelenthet.
Talán a börtönlázadást túlélő őrök nem kívánják hagyni, hogy a mocskos szürkebőrűek kereket oldjanak és képesek voltak idáig követni a nyomokat. A távoli ugatásra farkasvonítás válaszol észak felől, az erdő így üdvözli a vadonba belépőket.*
19. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-09 16:19:54
Üzenet elküldve: 2020-04-09 16:19:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Válaszút//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Ösvény ösvénybe torkollik, fa fát követ amerre a szem ellát. S a szem nem lát sokáig mert a táj fehérbe burkolózik. ~Mint a kumisz.~ Orkunk nyála nagy lendülettel csattan egy mohával benőtt kövön.*
- Asema, hozzám. *kiált, mire pár másodperc elteltével egy fekete és fehér eb bukkan elő a fák közül.*
- Szag? *pillant kérdőn kutyájára, mire az egy halk vakkantást ereszt el, majd megindul a susnyásban. Jó tíz percig gyalogolnak míg egy nagyobbacska domb nem állja útjukat. Nem is a domb maga lenne a gond, hanem amit rejt maga mögött. ~Tűz.~ Ullamar hosszasan szemléli az emelkedő túloldaláról toronyként emelkedő lágy füstcsóvát. ~Nem túl nagy, nem lehetnek sokan.~ Végigfut az agyán, hogy lehet banditák, de ha így is van akkor sem lenne gond. Három vagy négy emberrel még megbirkóznak, s övék a magas terep előnye. Sok érték meg nincs nála. Ha tényleg banditák akkor még talán egy kis pénz szerzési lehetőség is rejlik itt orkunk számára.
Így hát Ullamar megmássza a dombot, immáron feltüzelve önbizalommal, hogy semmi baj nem érheti. Lassan lépdel lefelé az emelkedőről, mellette Asema, ugrásra készen. Ez az állapot eltart addig ameddig már majdnem a tűz fénye áztatja arcát. Ha eddig nem ugrottak rá a tűz körül ülők akkor megengedi magának, hogy megszemlélje őket. ~Te aztán nagyra nőttél, bassza meg. Mondjuk óriás, bár lehetne egy kurva nagy ork is.~ méri végig Greksart. A másik orkra annyira nem figyel. Olyan mint a legtöbb fajtársa. Mogorva és büdös. Nem mintha ezzel Ullamarnak bármi baja lenne.*
- Jó estét, uraim! *köszön félhangosan.* Megengedik, hogy helyet foglaljak a tűz mellett? A városi mocsok meg életre képtelen csőcselék után felüdülés lenne egy takaros láng mellett, a csillagok alatt tölteni az estét. *hajol meg. Hangjában a gúnyt, könnyed humor követi. Néha tényleg kikészíti az ottani élet, pedig orkok közt magát a legkevésbé orknak tartja.*
- Valahogy meghálálom. Főleg ha... *pillant kicsit oldalasan Roshnek fegyverére, arcára kiül egy sokat mondó vigyor.* ...valami szórakoztatóról lenne szó. *mutat hátra íjjára, reméli a másik kettő veszi a célzást és nem azt hiszik, hogy épp kihívja őket egy bunyóra.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Ösvény ösvénybe torkollik, fa fát követ amerre a szem ellát. S a szem nem lát sokáig mert a táj fehérbe burkolózik. ~Mint a kumisz.~ Orkunk nyála nagy lendülettel csattan egy mohával benőtt kövön.*
- Asema, hozzám. *kiált, mire pár másodperc elteltével egy fekete és fehér eb bukkan elő a fák közül.*
- Szag? *pillant kérdőn kutyájára, mire az egy halk vakkantást ereszt el, majd megindul a susnyásban. Jó tíz percig gyalogolnak míg egy nagyobbacska domb nem állja útjukat. Nem is a domb maga lenne a gond, hanem amit rejt maga mögött. ~Tűz.~ Ullamar hosszasan szemléli az emelkedő túloldaláról toronyként emelkedő lágy füstcsóvát. ~Nem túl nagy, nem lehetnek sokan.~ Végigfut az agyán, hogy lehet banditák, de ha így is van akkor sem lenne gond. Három vagy négy emberrel még megbirkóznak, s övék a magas terep előnye. Sok érték meg nincs nála. Ha tényleg banditák akkor még talán egy kis pénz szerzési lehetőség is rejlik itt orkunk számára.
Így hát Ullamar megmássza a dombot, immáron feltüzelve önbizalommal, hogy semmi baj nem érheti. Lassan lépdel lefelé az emelkedőről, mellette Asema, ugrásra készen. Ez az állapot eltart addig ameddig már majdnem a tűz fénye áztatja arcát. Ha eddig nem ugrottak rá a tűz körül ülők akkor megengedi magának, hogy megszemlélje őket. ~Te aztán nagyra nőttél, bassza meg. Mondjuk óriás, bár lehetne egy kurva nagy ork is.~ méri végig Greksart. A másik orkra annyira nem figyel. Olyan mint a legtöbb fajtársa. Mogorva és büdös. Nem mintha ezzel Ullamarnak bármi baja lenne.*
- Jó estét, uraim! *köszön félhangosan.* Megengedik, hogy helyet foglaljak a tűz mellett? A városi mocsok meg életre képtelen csőcselék után felüdülés lenne egy takaros láng mellett, a csillagok alatt tölteni az estét. *hajol meg. Hangjában a gúnyt, könnyed humor követi. Néha tényleg kikészíti az ottani élet, pedig orkok közt magát a legkevésbé orknak tartja.*
- Valahogy meghálálom. Főleg ha... *pillant kicsit oldalasan Roshnek fegyverére, arcára kiül egy sokat mondó vigyor.* ...valami szórakoztatóról lenne szó. *mutat hátra íjjára, reméli a másik kettő veszi a célzást és nem azt hiszik, hogy épp kihívja őket egy bunyóra.*
18. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-09 03:46:29
Üzenet elküldve: 2020-04-09 03:46:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Bíbor és csont //
* Eyrát hajtja a túlélési ösztön. Gondolkodás nélkül mellőzi el Nolt, nem törődve semmivel, csak maradjon életben. Még akkor sem nyugszik meg, amikor már egyre messzebbről hallja a warg éles dübörgését a háta mögött. De így sem néz hátra, mert tudja, hogy az végzetes lehet. Sosem kellett még menekülnie, viszont ha egyetlen pillanatra is enged a kísértésnek, hogy leellenőrizze üldözőik pontos helyzetét, biztosan veszítene a közte és az ork közti távolságból. Ezt nem engedheti meg magának. Tudja, hogy az ingovány nincs messze, addig kell hát csak eljutniuk, ott az ork hátha nem mozog olyan biztosan hatalmas hátasával a kiszámíthatatlan talajon. Előnyükre válhat az elfekre jellemző karcsú, mozgékony testalkatuk. *
~ Nol. ~
* Mintha villám hasított volna belé, úgy jutott el a tudatáig, hogy nem hallja maga mögött rég elveszett barátnője rohanásának zaját. Hirtelen torpan meg, a szíve a torkában dobog, zihál a megerőltetett futástól, lüktet mindene. Jobb kezével megtámaszkodik egy fa törzsében, hogy visszanyerje lélekjelenlétét. Tudja, hogy nincs ideje hezitálni, már szinte látja a távolban az ingoványos részt, de nem bír mozdulni. Minden egy pillanat alatt játszódik le előtte. Megfordul, és kis időre el is veszíti szem elől a többieket. Aztán mintha lassított felvételen nézné a jelenetet, látja, ahogy Nol átugrik valami fölött. Ilyen távolból nem tudja megállapítani, hogy mi állta útját. Csak azt érzékeli, hogy az állat rohamosan csökkenti a köztük lévő távolságot. Gondolkodás nélkül megindul feléjük. Akármennyire is dühös Nolra a régmúlt sérelmeiért, a halálát egyáltalán nem kívánja. Egy pillanat alatt visszanyerte a mély, baráti kötődést Nol iránt, amit már rég a harag és bizalmatlanság uralt. *
~ Oda kell érnem. ~
* Most már nem a saját halálától fél. Ezt az érzést felváltotta az aggodalom, ami abból fakad, hogy tudja, akár egy pillanat műve alatt elveszítheti legjobb barátnőjét. Minden egyes lépéssel emelkedik az adrenalin szintje, mert retteg attól, hogy elkésik. Épp, amikor úgy véli, hogy elég közel került hozzájuk ahhoz, hogy tiszta célpontra tudjon lőni, immár íját is előveszi, majd kiránt a tegezből egy nyílvesszőt, akkor látja, hogy Nol már meg is teszi helyette az első lövést. Lélegzet-visszafojtva figyeli, mi fog történni, aztán azon nyomban kilövi a nyilat a hatalmas wargot célba véve. *
* Eyrát hajtja a túlélési ösztön. Gondolkodás nélkül mellőzi el Nolt, nem törődve semmivel, csak maradjon életben. Még akkor sem nyugszik meg, amikor már egyre messzebbről hallja a warg éles dübörgését a háta mögött. De így sem néz hátra, mert tudja, hogy az végzetes lehet. Sosem kellett még menekülnie, viszont ha egyetlen pillanatra is enged a kísértésnek, hogy leellenőrizze üldözőik pontos helyzetét, biztosan veszítene a közte és az ork közti távolságból. Ezt nem engedheti meg magának. Tudja, hogy az ingovány nincs messze, addig kell hát csak eljutniuk, ott az ork hátha nem mozog olyan biztosan hatalmas hátasával a kiszámíthatatlan talajon. Előnyükre válhat az elfekre jellemző karcsú, mozgékony testalkatuk. *
~ Nol. ~
* Mintha villám hasított volna belé, úgy jutott el a tudatáig, hogy nem hallja maga mögött rég elveszett barátnője rohanásának zaját. Hirtelen torpan meg, a szíve a torkában dobog, zihál a megerőltetett futástól, lüktet mindene. Jobb kezével megtámaszkodik egy fa törzsében, hogy visszanyerje lélekjelenlétét. Tudja, hogy nincs ideje hezitálni, már szinte látja a távolban az ingoványos részt, de nem bír mozdulni. Minden egy pillanat alatt játszódik le előtte. Megfordul, és kis időre el is veszíti szem elől a többieket. Aztán mintha lassított felvételen nézné a jelenetet, látja, ahogy Nol átugrik valami fölött. Ilyen távolból nem tudja megállapítani, hogy mi állta útját. Csak azt érzékeli, hogy az állat rohamosan csökkenti a köztük lévő távolságot. Gondolkodás nélkül megindul feléjük. Akármennyire is dühös Nolra a régmúlt sérelmeiért, a halálát egyáltalán nem kívánja. Egy pillanat alatt visszanyerte a mély, baráti kötődést Nol iránt, amit már rég a harag és bizalmatlanság uralt. *
~ Oda kell érnem. ~
* Most már nem a saját halálától fél. Ezt az érzést felváltotta az aggodalom, ami abból fakad, hogy tudja, akár egy pillanat műve alatt elveszítheti legjobb barátnőjét. Minden egyes lépéssel emelkedik az adrenalin szintje, mert retteg attól, hogy elkésik. Épp, amikor úgy véli, hogy elég közel került hozzájuk ahhoz, hogy tiszta célpontra tudjon lőni, immár íját is előveszi, majd kiránt a tegezből egy nyílvesszőt, akkor látja, hogy Nol már meg is teszi helyette az első lövést. Lélegzet-visszafojtva figyeli, mi fog történni, aztán azon nyomban kilövi a nyilat a hatalmas wargot célba véve. *
17. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-08 22:10:14
Üzenet elküldve: 2020-04-08 22:10:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Válaszút//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
* A hideg köd annyira nem zavarja a lomha zöld óriást. Megszokta már régebben, mivel a sűrű erdőben élte az életét. Kimondottan örül is a ködnek, mivel az elrejti a két söpredéket. Bár jelenlétüket éppenséggel nem titkolják el. Greksar éppen a tűz mellet ücsörög, amikor társa hangos recsegés és ropogás közepette visszatér. És ha ez nem lenne elég, akkor még méltatlankodni is kezd. A nagy melákot nem izgatja ez túlzottan. Fáradtan nézi a lobogó lángokat. Az elmúlt napok húzósak voltak. Azok a kormosak kemény ellenfélnek bizonyultak. Csak emiatt nézi őket valamire is.*
- Hadd jöjjenek csak!* Mordul fel gyűlölettel teli hangon. Az különösebben nem érdekli, ha Roshnek valamelyik fajnak tagjait ritkítja. Szívesen csatlakozik is hozzá. Ám az irbiszre tett kijelentését nem állhatja.*
- Ha hozzányúlsz kibelezlek, mint egy halat! Remélem érthető voltam.* Horkant fel idegesen. A természettel közeli kapcsolatban áll, ezért is védelmezi annyira. Feleslegesen nem öl le semmilyen vadat. És ezt elvárja a környezetétől is. Ezt leszámítva meghagyja a vezetés jogát Roshneknek. Végül az izgágasága miatt tudtak megszökni is arról az átkozott helyről is.*
- Minek neked fal?* Kérdez rá mélán. Nem szereti túlgondolni a dolgokat. Mivel ő erdei, ezért nem mondaná szarnak a környéket, bár azért szívesen kifosztana most egy falut. Főleg most, hogy kiszakították a békés életéből. Tombol benne a bosszú vágy.*
- Valami jó zsíros karavánt kéne megcsípni. Vagy egy védtelen falut.* Fűzz hozzá ő is valamit.*
- Ki? Hol?* Pattan fel hirtelen a tűz mellől. Baltáját fenyegetően lóbálva fordul az érkezők feltételezett irányába. Az sem érdekli, ha éppen barátok. Amíg nem látja őket a két szemével, addig ellenségnek tekint mindenkit. Igyekszik nagyokat szippantani a levegőből, hátha megérez valami szagot tőlük.*
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
* A hideg köd annyira nem zavarja a lomha zöld óriást. Megszokta már régebben, mivel a sűrű erdőben élte az életét. Kimondottan örül is a ködnek, mivel az elrejti a két söpredéket. Bár jelenlétüket éppenséggel nem titkolják el. Greksar éppen a tűz mellet ücsörög, amikor társa hangos recsegés és ropogás közepette visszatér. És ha ez nem lenne elég, akkor még méltatlankodni is kezd. A nagy melákot nem izgatja ez túlzottan. Fáradtan nézi a lobogó lángokat. Az elmúlt napok húzósak voltak. Azok a kormosak kemény ellenfélnek bizonyultak. Csak emiatt nézi őket valamire is.*
- Hadd jöjjenek csak!* Mordul fel gyűlölettel teli hangon. Az különösebben nem érdekli, ha Roshnek valamelyik fajnak tagjait ritkítja. Szívesen csatlakozik is hozzá. Ám az irbiszre tett kijelentését nem állhatja.*
- Ha hozzányúlsz kibelezlek, mint egy halat! Remélem érthető voltam.* Horkant fel idegesen. A természettel közeli kapcsolatban áll, ezért is védelmezi annyira. Feleslegesen nem öl le semmilyen vadat. És ezt elvárja a környezetétől is. Ezt leszámítva meghagyja a vezetés jogát Roshneknek. Végül az izgágasága miatt tudtak megszökni is arról az átkozott helyről is.*
- Minek neked fal?* Kérdez rá mélán. Nem szereti túlgondolni a dolgokat. Mivel ő erdei, ezért nem mondaná szarnak a környéket, bár azért szívesen kifosztana most egy falut. Főleg most, hogy kiszakították a békés életéből. Tombol benne a bosszú vágy.*
- Valami jó zsíros karavánt kéne megcsípni. Vagy egy védtelen falut.* Fűzz hozzá ő is valamit.*
- Ki? Hol?* Pattan fel hirtelen a tűz mellől. Baltáját fenyegetően lóbálva fordul az érkezők feltételezett irányába. Az sem érdekli, ha éppen barátok. Amíg nem látja őket a két szemével, addig ellenségnek tekint mindenkit. Igyekszik nagyokat szippantani a levegőből, hátha megérez valami szagot tőlük.*
16. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-08 10:19:50
Üzenet elküldve: 2020-04-08 10:19:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Válaszút//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Tejfehér köd zúdul alá a hegyek közül, átláthatatlan miazmába vonva a rengeteget maga alatt. A hajnali szürkületet éppen csak nyalogatják a nap első sugarai, a hűvös harmat még ott ül minden bokron s fán. Hallgat az erdő. Feszülten figyeli, ahogy hívatlan vendégei járnak-kelnek a lombok alatt, s maradásra rendezkednek.
Éktelen recsegés-ropogás töri meg a szürke némaságot, s néhány pinty ijedten rebben fel egy fáról éles csivitelés közepette.*
-Egy rohadt balta, az kéne!
*Rekedt hang harsan, s vállán rövidesen megannyi, frissen metszett gallyal tér vissza a domboldali tisztásra.
Rövidesen sűrű füstcsík kanyarog a fák között az ég felé, szemmel láthatóan mit sem törődve vele, ki látja s ki nem.
Csak egyetlen ork ül a tűznél, s Roshnek apró szemerei épp rámerednek, ahogy visszaér hevenyészett táborukhoz. Csak saját maguknak köszönhetik, hogy ép bőrrel megúszták a börtönfelkelést, és még a pirtianesi mocskokat is sikerült lerázniuk.*
-Jönnek még. *Sziszegi, majd a szablyát beleállítva maga mellett a földbe lehuppan a tűz közelébe.*
-Ez a szaros irbiszkölyök. Ez má' napok óta itt nyifeg a közelben. Döglődik.
*Rövid, ámde annál aljasabb kacajt hallat, majd sanda tekintetét a másikra szegezi.*
-Kifogom lyuggatni a belét. *Sötéten elvigyorodik, miközben egy jókora ágat vet a tábortűzre ültéből.*
-He. Kell valami fal. Kerítés. Erőd. He!
*Szavait nyomatékosítva hajít Greksar felé egy kisebb rögöt, na nem mintha a másik megérezné.*
-Az egész vidék egy nagy szar. De csak egy út visz észak felé. *Fűzi tovább a gondolatmenetet, s igyekszik tudtára adni a másiknak, hogy Erdőmélye megfelelő kiinduló pont lehet arra, hogy ellenőrzésük alá vonhassák az utat.*
-Skai! Jönnek még!
*Kászálódik fel ültéből, s habár nem tudja, rajtuk kívül más is meglógott-e, bizakodó. Bárki fia az lenne, ki megússza a halált.*
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Tejfehér köd zúdul alá a hegyek közül, átláthatatlan miazmába vonva a rengeteget maga alatt. A hajnali szürkületet éppen csak nyalogatják a nap első sugarai, a hűvös harmat még ott ül minden bokron s fán. Hallgat az erdő. Feszülten figyeli, ahogy hívatlan vendégei járnak-kelnek a lombok alatt, s maradásra rendezkednek.
Éktelen recsegés-ropogás töri meg a szürke némaságot, s néhány pinty ijedten rebben fel egy fáról éles csivitelés közepette.*
-Egy rohadt balta, az kéne!
*Rekedt hang harsan, s vállán rövidesen megannyi, frissen metszett gallyal tér vissza a domboldali tisztásra.
Rövidesen sűrű füstcsík kanyarog a fák között az ég felé, szemmel láthatóan mit sem törődve vele, ki látja s ki nem.
Csak egyetlen ork ül a tűznél, s Roshnek apró szemerei épp rámerednek, ahogy visszaér hevenyészett táborukhoz. Csak saját maguknak köszönhetik, hogy ép bőrrel megúszták a börtönfelkelést, és még a pirtianesi mocskokat is sikerült lerázniuk.*
-Jönnek még. *Sziszegi, majd a szablyát beleállítva maga mellett a földbe lehuppan a tűz közelébe.*
-Ez a szaros irbiszkölyök. Ez má' napok óta itt nyifeg a közelben. Döglődik.
*Rövid, ámde annál aljasabb kacajt hallat, majd sanda tekintetét a másikra szegezi.*
-Kifogom lyuggatni a belét. *Sötéten elvigyorodik, miközben egy jókora ágat vet a tábortűzre ültéből.*
-He. Kell valami fal. Kerítés. Erőd. He!
*Szavait nyomatékosítva hajít Greksar felé egy kisebb rögöt, na nem mintha a másik megérezné.*
-Az egész vidék egy nagy szar. De csak egy út visz észak felé. *Fűzi tovább a gondolatmenetet, s igyekszik tudtára adni a másiknak, hogy Erdőmélye megfelelő kiinduló pont lehet arra, hogy ellenőrzésük alá vonhassák az utat.*
-Skai! Jönnek még!
*Kászálódik fel ültéből, s habár nem tudja, rajtuk kívül más is meglógott-e, bizakodó. Bárki fia az lenne, ki megússza a halált.*
15. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-07 17:51:20
Üzenet elküldve: 2020-04-07 17:51:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Bíbor és csont//
*Hosszú lábai következetes térölelése ellenére Eyra szépen lassan megelőzi őt, és ahogy szeme sarkából nézi a mellette elsuhanó vörös tincseket, tudatosul benne, hogy tulajdonképpen mennyire elfáradt. Végtagjaiba megérkezik a túlerőltetés jól ismert velejárója, a tejsav. Nem csak lábai viszik egyre nehezebben, vállai és karjai is egyre nagyobb erőfeszítések árán tudják lekövetni mozgását. A továbbra is bal kezében tartott, általában jó barátjaként számba vett hosszú íjat jelenleg mázsás súlyként érzékeli, és egyelőre nem tudja eldönteni, hogy elhajítsa-e. Ha közelharcra kerül a sor, semmi hasznát nem veszi. Nevetséges, hogy az agy milyen fricskákra képes. Elméjében megjelenik egy távoli fantáziakép arról, hogy elhajítja a fegyvert, és a warg esetleg utána fut, mint valami játékos kiskutya. Nyugalmi helyzetben esetleg nevetne is a dolgon, de a cseppet sem vicces szituáció, és az egyre közeledő dübörgés miatt ez a gondolat groteszk foszlányként tovább úszik az éterben.
Mulaeyra egyre távolodó alakjának sem örül, nem tudja, hogy a lány esetleg visszafordul-e segítséget nyújtani, ha arról van szó. Nem kerültek éppen közös nevezőre az iménti szóváltás során, és nem lenne kifejezetten meglepve, ha a másik hátra sem nézve futna egészen Artheniorig. Ő lehet, hogy ezt tenné.
Nolliro kénytelen meghozni egy nehéz döntést, mikor hátrapillantás nélkül is belátja, hogy elmenekülni nem fog tudni. Muszáj lesz neki felvenni a harcot, és még egy lövés talán benne van a pakliban, amíg még közte és üldözője között van némi távolság. Legerősebb képességére kell hagyatkoznia, és legalább megpróbálnia megsebeznie egy találattal „mamát” vagy hátasát. Futás közben észrevesz egy termetes, kidőlt, korhadt fatörzset, tőle enyhén balra. Hirtelen irányt vált, megtesz még jó pár lépést a célig, majd minden erejét összeszedve átugorja a fatörzset, és ahogy landol, már fordul is féltérdre ereszkedve, így némi menedéket lelve a tetemes tereptárgy mögött. Ezzel egy időben nyilat ránt elő a tegezből, és azt az idegre helyezve megfeszíti a fegyvert. Az adrenalin hajtja, s ettől egészen tisztán tud gondolkodni és cselekedni. Pillanatnyi latolgatás után az állat mozgását is számba véve, annak fejét célozza meg. Úgy gondolja, hogy közelharc esetén az ork nő ellen jobb esélyekkel indul. Ha esetleg ki tudná iktatni a vérszomjas állatot... Egész testében zihál, viszont kezei meglepően biztosan tartják a fegyvert, melyet most már az egyetlen bástyának tekint közte, és a biztos halál között. Megvárja, amíg az állat lekövetve irányváltását felé fordul, s a lehetőségekhez mért legjobb pozícióba kerül. Ezt követően az istenekhez és szerencséjéhez fohászkodva a farkas két szeme közé célozva, elereszti nyilát.*
A hozzászólás írója (Nolliro Syaskii) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.07 20:19:23
*Hosszú lábai következetes térölelése ellenére Eyra szépen lassan megelőzi őt, és ahogy szeme sarkából nézi a mellette elsuhanó vörös tincseket, tudatosul benne, hogy tulajdonképpen mennyire elfáradt. Végtagjaiba megérkezik a túlerőltetés jól ismert velejárója, a tejsav. Nem csak lábai viszik egyre nehezebben, vállai és karjai is egyre nagyobb erőfeszítések árán tudják lekövetni mozgását. A továbbra is bal kezében tartott, általában jó barátjaként számba vett hosszú íjat jelenleg mázsás súlyként érzékeli, és egyelőre nem tudja eldönteni, hogy elhajítsa-e. Ha közelharcra kerül a sor, semmi hasznát nem veszi. Nevetséges, hogy az agy milyen fricskákra képes. Elméjében megjelenik egy távoli fantáziakép arról, hogy elhajítja a fegyvert, és a warg esetleg utána fut, mint valami játékos kiskutya. Nyugalmi helyzetben esetleg nevetne is a dolgon, de a cseppet sem vicces szituáció, és az egyre közeledő dübörgés miatt ez a gondolat groteszk foszlányként tovább úszik az éterben.
Mulaeyra egyre távolodó alakjának sem örül, nem tudja, hogy a lány esetleg visszafordul-e segítséget nyújtani, ha arról van szó. Nem kerültek éppen közös nevezőre az iménti szóváltás során, és nem lenne kifejezetten meglepve, ha a másik hátra sem nézve futna egészen Artheniorig. Ő lehet, hogy ezt tenné.
Nolliro kénytelen meghozni egy nehéz döntést, mikor hátrapillantás nélkül is belátja, hogy elmenekülni nem fog tudni. Muszáj lesz neki felvenni a harcot, és még egy lövés talán benne van a pakliban, amíg még közte és üldözője között van némi távolság. Legerősebb képességére kell hagyatkoznia, és legalább megpróbálnia megsebeznie egy találattal „mamát” vagy hátasát. Futás közben észrevesz egy termetes, kidőlt, korhadt fatörzset, tőle enyhén balra. Hirtelen irányt vált, megtesz még jó pár lépést a célig, majd minden erejét összeszedve átugorja a fatörzset, és ahogy landol, már fordul is féltérdre ereszkedve, így némi menedéket lelve a tetemes tereptárgy mögött. Ezzel egy időben nyilat ránt elő a tegezből, és azt az idegre helyezve megfeszíti a fegyvert. Az adrenalin hajtja, s ettől egészen tisztán tud gondolkodni és cselekedni. Pillanatnyi latolgatás után az állat mozgását is számba véve, annak fejét célozza meg. Úgy gondolja, hogy közelharc esetén az ork nő ellen jobb esélyekkel indul. Ha esetleg ki tudná iktatni a vérszomjas állatot... Egész testében zihál, viszont kezei meglepően biztosan tartják a fegyvert, melyet most már az egyetlen bástyának tekint közte, és a biztos halál között. Megvárja, amíg az állat lekövetve irányváltását felé fordul, s a lehetőségekhez mért legjobb pozícióba kerül. Ezt követően az istenekhez és szerencséjéhez fohászkodva a farkas két szeme közé célozva, elereszti nyilát.*
A hozzászólás írója (Nolliro Syaskii) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.07 20:19:23
14. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-07 16:15:57
Üzenet elküldve: 2020-04-07 16:15:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Bíbor és csont//
*Nolliro élettapasztalatának és éles eszének hála meglehetősen jól látja át helyzetüket, és az egyetlen olyan opciót választja, amivel bármi esélyük lehet megmenekülni. Persze a futás egyben felkelti az ork és annak hátasa figyelmét is, akik eddig kényelmes tempóban haladtak, ám rövidesen vágtába ugranak. Az ork nőstény szorosan a farkas hátához simul, ezzel csökkentve a légellenállást, és annak az esélyét, hogy idő közben lezuhan róla. Persze ez a veszély nem igen fenyegeti, olyan biztos kézzel tartja magát, erejének hála ez nem is kifejezetten megerőltető számára. Előtte a két elf lány rohan, és szinte érezni véli finom, porhanyós, édes húsuk ízét a szájában. Wargját is leginkább a vadászösztön és a vérszomj hajtja.
Nolliro és Mulaeyra képzett erdőjáróként tudják, hogy melyek a számukra legkedvezőbb rések, amik őket gyorsíthatják üldözőiket lassíthatják, ennek ellenére csupán egyikük mutat bármiféle haladást. Mulaeyra sebesen Nolliro előtt halad, aki jócskán elmarad tőle, és bármennyire megfeszíti izmait, vagy küzd a testével, de nem képes ezen a helyzeten változtatni. Lehet az azt megelőző edzés túlzottan kimerítette őt, vagy csak szerencse csillaga áldozott le ezen a napon, amikor meggondolatlanul Erdőmélyére tévedt.
Nem bölcs dolog ilyenkor hátranézni, de nem is szükséges, hiszen a méretes állat döngő léptei egyre közelebbről hallatszanak, már Nolliro fülében hevesen dobogó szívét is teljesen elnyomja. Mulaeyra alakját már szinte teljesen elfedik a fák sűrűn helyezkedő törzsei - hacsak meg nem torpan valami ok folytán -, amik közül csupán a vastagabbak kényszerítik kitérésre Nolliro mögött rohanó állatot, az éppen fejlődő facsemetéket mind nemes egyszerűséggel tarolja le, mintha egyszerű fogpiszkálók lennének.*
*Nolliro élettapasztalatának és éles eszének hála meglehetősen jól látja át helyzetüket, és az egyetlen olyan opciót választja, amivel bármi esélyük lehet megmenekülni. Persze a futás egyben felkelti az ork és annak hátasa figyelmét is, akik eddig kényelmes tempóban haladtak, ám rövidesen vágtába ugranak. Az ork nőstény szorosan a farkas hátához simul, ezzel csökkentve a légellenállást, és annak az esélyét, hogy idő közben lezuhan róla. Persze ez a veszély nem igen fenyegeti, olyan biztos kézzel tartja magát, erejének hála ez nem is kifejezetten megerőltető számára. Előtte a két elf lány rohan, és szinte érezni véli finom, porhanyós, édes húsuk ízét a szájában. Wargját is leginkább a vadászösztön és a vérszomj hajtja.
Nolliro és Mulaeyra képzett erdőjáróként tudják, hogy melyek a számukra legkedvezőbb rések, amik őket gyorsíthatják üldözőiket lassíthatják, ennek ellenére csupán egyikük mutat bármiféle haladást. Mulaeyra sebesen Nolliro előtt halad, aki jócskán elmarad tőle, és bármennyire megfeszíti izmait, vagy küzd a testével, de nem képes ezen a helyzeten változtatni. Lehet az azt megelőző edzés túlzottan kimerítette őt, vagy csak szerencse csillaga áldozott le ezen a napon, amikor meggondolatlanul Erdőmélyére tévedt.
Nem bölcs dolog ilyenkor hátranézni, de nem is szükséges, hiszen a méretes állat döngő léptei egyre közelebbről hallatszanak, már Nolliro fülében hevesen dobogó szívét is teljesen elnyomja. Mulaeyra alakját már szinte teljesen elfedik a fák sűrűn helyezkedő törzsei - hacsak meg nem torpan valami ok folytán -, amik közül csupán a vastagabbak kényszerítik kitérésre Nolliro mögött rohanó állatot, az éppen fejlődő facsemetéket mind nemes egyszerűséggel tarolja le, mintha egyszerű fogpiszkálók lennének.*
13. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-05 22:35:09
Üzenet elküldve: 2020-04-05 22:35:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Bíbor és csont //
* Eyra annyira feszülten figyeli Nol és a kis lény jelenetét, hogy először észre sem veszi a másik gyermek közeledését. Kissé összerezzen az érintésétől, de mozdulni sem bír. Nem tudja mire vélni a következő mozzanatokat, hisz még sosem került ilyen helyzetbe. *
~ Mit akar ez tőlem? ~
* Már több a soknál, mikor meg is szagolgatja őt. Eyra érzékeli a másik kacaját, ami kissé ijesztő ebben a csöndes erdőben, viszont nem tud arra figyelni egészen, hisz épp most térképezi őt fel egy számára furcsa, idegen lény. Aztán olyan hirtelen ér véget ez a túl feszült közelség, amilyen hirtelen jött, már csak azt érzékeli, hogy a két kicsi a Nol által odaajándékozott láncot csodálja. Viszont ez a pillanatnyi megkönnyebbülés sem tart sokáig, ugyanis érzékeny hallása léptek zajára lesz figyelmes. Még ideje sincs felmérni a zaj forrásának okozóját, a kis lények fel is kiáltanak. Hirtelen kapja fel a fejét. Megkövülve fogja fel, hogy tényleg nem egyedül élnek itt a kicsik. *
~ Ezek... orkok. ~
* Egy pillanatra a távolodó kicsikre tekint, nem tudta volna megállapítani róluk faji hovatartozásukat, mert életében nem látott még ork gyerekeket. Épp a feléjük tartó behemótokra tekint, mikor érzékeli, hogy Nol megütögeti a karját. Ekkor jut ismét eszébe, hogy ő is itt van. Újra elfogja a düh. Hisz Nolnak muszáj volt épp itt gyakorolnia. Még az ő elf fülét is megütötte a nyílvesszők suhanása és becsapódása, akkor az itt élő, mindenre felkészült lények kifinomult érzékeit sem kerülhette el. Habár nagyon mérges, azért annak igazán örül, hogy most nincs egyedül, mivel biztos benne, ha egymagában ténferegne ezen a helyen, akkor is felbukkantak volna előbb utóbb a színen ezek, vagy más, ki tudja milyen lények. Látja, hogy Nol melyik irányba int állával. *
~ Pompás... épp arról jöttem. ~
* Mivel nem lát más megoldást, elfogadja a nő ötletét. Amint rohanni kezd, azonnal követi, épp csak egy pillanattal van lemaradva mögötte. Minden erejét latba vetve rohan az életéért a Nol által választott szűkebb ösvényeken. Csak remélni tudja, hogy ez megmenti életüket. *
* Eyra annyira feszülten figyeli Nol és a kis lény jelenetét, hogy először észre sem veszi a másik gyermek közeledését. Kissé összerezzen az érintésétől, de mozdulni sem bír. Nem tudja mire vélni a következő mozzanatokat, hisz még sosem került ilyen helyzetbe. *
~ Mit akar ez tőlem? ~
* Már több a soknál, mikor meg is szagolgatja őt. Eyra érzékeli a másik kacaját, ami kissé ijesztő ebben a csöndes erdőben, viszont nem tud arra figyelni egészen, hisz épp most térképezi őt fel egy számára furcsa, idegen lény. Aztán olyan hirtelen ér véget ez a túl feszült közelség, amilyen hirtelen jött, már csak azt érzékeli, hogy a két kicsi a Nol által odaajándékozott láncot csodálja. Viszont ez a pillanatnyi megkönnyebbülés sem tart sokáig, ugyanis érzékeny hallása léptek zajára lesz figyelmes. Még ideje sincs felmérni a zaj forrásának okozóját, a kis lények fel is kiáltanak. Hirtelen kapja fel a fejét. Megkövülve fogja fel, hogy tényleg nem egyedül élnek itt a kicsik. *
~ Ezek... orkok. ~
* Egy pillanatra a távolodó kicsikre tekint, nem tudta volna megállapítani róluk faji hovatartozásukat, mert életében nem látott még ork gyerekeket. Épp a feléjük tartó behemótokra tekint, mikor érzékeli, hogy Nol megütögeti a karját. Ekkor jut ismét eszébe, hogy ő is itt van. Újra elfogja a düh. Hisz Nolnak muszáj volt épp itt gyakorolnia. Még az ő elf fülét is megütötte a nyílvesszők suhanása és becsapódása, akkor az itt élő, mindenre felkészült lények kifinomult érzékeit sem kerülhette el. Habár nagyon mérges, azért annak igazán örül, hogy most nincs egyedül, mivel biztos benne, ha egymagában ténferegne ezen a helyen, akkor is felbukkantak volna előbb utóbb a színen ezek, vagy más, ki tudja milyen lények. Látja, hogy Nol melyik irányba int állával. *
~ Pompás... épp arról jöttem. ~
* Mivel nem lát más megoldást, elfogadja a nő ötletét. Amint rohanni kezd, azonnal követi, épp csak egy pillanattal van lemaradva mögötte. Minden erejét latba vetve rohan az életéért a Nol által választott szűkebb ösvényeken. Csak remélni tudja, hogy ez megmenti életüket. *
12. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-05 15:38:39
Üzenet elküldve: 2020-04-05 15:38:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Bíbor és csont//
*Egy cseppet sem lenne Eyra helyében, akit az egyik kis ork csemete koszos mancsaival tapogatni kezd. Reméli, hogy a lány éber marad, és odafigyel környezetére a személyes tér fogalmát nem ismerő gyermek közeledése ellenére is. A maga részéről folyamatosan a lehetőségeket latolgatva járatja agya fogaskerekeit. Szinte lehetetlennek tartja, hogy nincsenek a közelben további ork hozzátartozók. Valószínűleg nagyobbak, és veszélyesebbek a már megismerteknél.*
~ Vajon mikor kapunk további társaságot...? ~
*Mikor az apró, ám annál nyugtalanítóbb gyermekek örömtáncot járnak az odaajándékozott nyaklánccal kezükben, Nolliro megenged magának egy pillanatot, hogy nyugtázza, az iménti gesztus egészen jó ötletnek bizonyult. Egyrészt, mert a későbbiekben talán jól jöhet, hogy barátságosan igyekezett közeledni a vadon mélyén élő néphez, másrészt pedig, mert az ezüst tárgy körül csapott ujjongás ad további pár másodperc türelmi időt gondolkodásra. Akkor kellene mindent hátrahagyva eliszkolni, mikor a kölykök figyelme egyértelműen lankad, s néhányszor nekik hátat fordítva ugrándoznak. El is kezd szépen óvatosan, ám határozott mozdulattal tolatni a tisztás szélére, abba az irányba, amerről érkezett. A város most hívogató jelenségként él fejében, pedig egész egyszerűen megveti mindazt, amit amúgy érzékelni szokott belőle. Mikor Mulaeyra mellé ér, rásandít, és feje oldalirányú rántásával jelzi, hogy szerinte itt az ideje távozni, ám ebben a pillanatban a gyermekek torkából felhangzanak az anyjukat üdvözlő ujjongó szólamok.*
~ Remek... Kellett ennek a szerencsétlennek torkaszakadtából telekiabálnia az erdőt! ~
*Azonosítja bűnbakként a másik elfet Nolliro, holott, valószínűleg mindketten ugyanolyan mértékben hibások a dologban. De így egyszerűbb, hiszen másvalaki hibáztatása rögtön feléleszti benne a jól ismert dühöt, amely adrenalinhoz vezet, amit talán már megtanult kellőképpen hasznosítani ahhoz, hogy túlélje a helyzetet. Kicsit odébb óriási alak kezd körvonalazódni, s mérete mellett morranása sem túl megnyugtató. Minden befogadott audiovizuális információt összevetve, Nolliro ebből a távolból már bizton meg tudja állapítani, hogy a közeledő nem gyalog érkezik, hanem egy warg hátán.*
- Ajjaj...
*Suttogja maga elé alig hallhatóan. Az a helyzet, hogy egy saját lábán érkező ork nőt valószínleg ketten nagy nehezen, sok áldozat árán le tudtak volna gyűrni. Közel sem biztos persze, mert több dolog is „mama” felé billenti a mérleget. Először is, saját terepen van, bármikor érkezhet erősítés. Másodszor, a belépőjét kísérő „hús, hús” felkiáltásokból, valamint a nő által szintén viselt koponyából feltételezhető, hogy nem sok szóváltásnak fog teret adni, így az észérvek használata szinte teljes mértékben elvetendő. Végül pedig, ereje és harci tapasztalata is bizonyosan lekörözi a véletlen egymásba botlott elfekét. Bár Mulaeyra harcedzettségéről nem tud sokat, felidézve feltartott kezeit és mentegetőzését, nem valószínű, hogy készen áll egy orkkal való közelharcra. Ahogy egyébként Nolliro sem. Pláne nem így, hogy a valós egyenletben helyet kap egy vérszomjas warg is. Így már szinte esélytelen a közelharc. Megpróbálhatnák még most gyorsan mindketten megfeszíteni íjaikat, és leszedni a nőt hátasáról. De ez is sokesélyes vállalkozás lenne, főleg, hogy nem alkotnak összeszokott párost. Egyből el is veti, mert, ha nem sikerül, akkor legjobb esetben is éppen annyi időt nyernek maguknak, hogy elkezdhessenek szaladni, de ez esetben üldözőjük nem kicsit lenne dühös. Szinte észre sem veszi, hogy a gyerekek visszahúzódnak az odúba, ahonnan érkeztek, mivel minden idegszálával azon van, hogy megtalálja a lehető legjobb megoldást. Egészen jól mászik fára, de fogalma sincs, hogy a wargok és orkok hogy vannak ezzel. Valamint, ha fent ragad egy fán, a későbbiekben biztos, hogy még többen érkeznek meg, hogy leszedjék, és valóban vacsoraként végezze. Minden általa képviselt értéknek ellent mond a dolog, de egyedül a menekülést látja kiútnak. Nem olyan messze húzódik tőlük az ingovány, ha csak addig el tudna jutni, ott már talán nem követnék... Jobb kézfeje hátuljával megütögeti Eyra karját, és állával a vélt egérút nagyjábóli irányába mutat. Hála Sa'Tereth-nek és Teysusnak, ez éppen a megfelelő irányban van, nem pedig az ork nőstény és fenyegető hátasa irányában. *
- Fuss, ahogy bírsz!
*Mondja egész halkan, és amíg még egy pár tucat méter van köztük és az érkező veszélyforrás között, teljes erejéből futni kezd az ingovány felé. A warg nyilvánvalóan sokkal gyorsabb náluk, de van egy kis előnyük, és más esélyt nem lát a túlélésre. Igyekszik olyan szűk ösvényeket választani, amelyek valamennyire megnehezítik valószínűleges üldözőjük dolgát, és ezeken minden ügyességét latba vetve nem elhasalni a legrosszabbkor. Egyelőre semmi kedve vacsoraként végezni, még van dolga Lanawin földjén.*
*Egy cseppet sem lenne Eyra helyében, akit az egyik kis ork csemete koszos mancsaival tapogatni kezd. Reméli, hogy a lány éber marad, és odafigyel környezetére a személyes tér fogalmát nem ismerő gyermek közeledése ellenére is. A maga részéről folyamatosan a lehetőségeket latolgatva járatja agya fogaskerekeit. Szinte lehetetlennek tartja, hogy nincsenek a közelben további ork hozzátartozók. Valószínűleg nagyobbak, és veszélyesebbek a már megismerteknél.*
~ Vajon mikor kapunk további társaságot...? ~
*Mikor az apró, ám annál nyugtalanítóbb gyermekek örömtáncot járnak az odaajándékozott nyaklánccal kezükben, Nolliro megenged magának egy pillanatot, hogy nyugtázza, az iménti gesztus egészen jó ötletnek bizonyult. Egyrészt, mert a későbbiekben talán jól jöhet, hogy barátságosan igyekezett közeledni a vadon mélyén élő néphez, másrészt pedig, mert az ezüst tárgy körül csapott ujjongás ad további pár másodperc türelmi időt gondolkodásra. Akkor kellene mindent hátrahagyva eliszkolni, mikor a kölykök figyelme egyértelműen lankad, s néhányszor nekik hátat fordítva ugrándoznak. El is kezd szépen óvatosan, ám határozott mozdulattal tolatni a tisztás szélére, abba az irányba, amerről érkezett. A város most hívogató jelenségként él fejében, pedig egész egyszerűen megveti mindazt, amit amúgy érzékelni szokott belőle. Mikor Mulaeyra mellé ér, rásandít, és feje oldalirányú rántásával jelzi, hogy szerinte itt az ideje távozni, ám ebben a pillanatban a gyermekek torkából felhangzanak az anyjukat üdvözlő ujjongó szólamok.*
~ Remek... Kellett ennek a szerencsétlennek torkaszakadtából telekiabálnia az erdőt! ~
*Azonosítja bűnbakként a másik elfet Nolliro, holott, valószínűleg mindketten ugyanolyan mértékben hibások a dologban. De így egyszerűbb, hiszen másvalaki hibáztatása rögtön feléleszti benne a jól ismert dühöt, amely adrenalinhoz vezet, amit talán már megtanult kellőképpen hasznosítani ahhoz, hogy túlélje a helyzetet. Kicsit odébb óriási alak kezd körvonalazódni, s mérete mellett morranása sem túl megnyugtató. Minden befogadott audiovizuális információt összevetve, Nolliro ebből a távolból már bizton meg tudja állapítani, hogy a közeledő nem gyalog érkezik, hanem egy warg hátán.*
- Ajjaj...
*Suttogja maga elé alig hallhatóan. Az a helyzet, hogy egy saját lábán érkező ork nőt valószínleg ketten nagy nehezen, sok áldozat árán le tudtak volna gyűrni. Közel sem biztos persze, mert több dolog is „mama” felé billenti a mérleget. Először is, saját terepen van, bármikor érkezhet erősítés. Másodszor, a belépőjét kísérő „hús, hús” felkiáltásokból, valamint a nő által szintén viselt koponyából feltételezhető, hogy nem sok szóváltásnak fog teret adni, így az észérvek használata szinte teljes mértékben elvetendő. Végül pedig, ereje és harci tapasztalata is bizonyosan lekörözi a véletlen egymásba botlott elfekét. Bár Mulaeyra harcedzettségéről nem tud sokat, felidézve feltartott kezeit és mentegetőzését, nem valószínű, hogy készen áll egy orkkal való közelharcra. Ahogy egyébként Nolliro sem. Pláne nem így, hogy a valós egyenletben helyet kap egy vérszomjas warg is. Így már szinte esélytelen a közelharc. Megpróbálhatnák még most gyorsan mindketten megfeszíteni íjaikat, és leszedni a nőt hátasáról. De ez is sokesélyes vállalkozás lenne, főleg, hogy nem alkotnak összeszokott párost. Egyből el is veti, mert, ha nem sikerül, akkor legjobb esetben is éppen annyi időt nyernek maguknak, hogy elkezdhessenek szaladni, de ez esetben üldözőjük nem kicsit lenne dühös. Szinte észre sem veszi, hogy a gyerekek visszahúzódnak az odúba, ahonnan érkeztek, mivel minden idegszálával azon van, hogy megtalálja a lehető legjobb megoldást. Egészen jól mászik fára, de fogalma sincs, hogy a wargok és orkok hogy vannak ezzel. Valamint, ha fent ragad egy fán, a későbbiekben biztos, hogy még többen érkeznek meg, hogy leszedjék, és valóban vacsoraként végezze. Minden általa képviselt értéknek ellent mond a dolog, de egyedül a menekülést látja kiútnak. Nem olyan messze húzódik tőlük az ingovány, ha csak addig el tudna jutni, ott már talán nem követnék... Jobb kézfeje hátuljával megütögeti Eyra karját, és állával a vélt egérút nagyjábóli irányába mutat. Hála Sa'Tereth-nek és Teysusnak, ez éppen a megfelelő irányban van, nem pedig az ork nőstény és fenyegető hátasa irányában. *
- Fuss, ahogy bírsz!
*Mondja egész halkan, és amíg még egy pár tucat méter van köztük és az érkező veszélyforrás között, teljes erejéből futni kezd az ingovány felé. A warg nyilvánvalóan sokkal gyorsabb náluk, de van egy kis előnyük, és más esélyt nem lát a túlélésre. Igyekszik olyan szűk ösvényeket választani, amelyek valamennyire megnehezítik valószínűleges üldözőjük dolgát, és ezeken minden ügyességét latba vetve nem elhasalni a legrosszabbkor. Egyelőre semmi kedve vacsoraként végezni, még van dolga Lanawin földjén.*
11. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-05 14:06:49
Üzenet elküldve: 2020-04-05 14:06:49
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Bíbor és csont//
*Az ork gyermekek nem mutatják félelem jelét, elvégre sokkal veszélyesebb dolgok veszik körül őket, mint két elf nőstény. Sokkal inkább kíváncsiak, hiszen elfekhez még ilyen fiatal korukban nem volt szerencséjük. Mivel nem tör ki pánik, ezért a háttérben húzódó is felbátorodik, és közelebb Mulaeyrához. A lánynak talán kellemetlen lehet ez, hiszen ruháit kezdi el koszos kezeivel tapogatni, és közelebb hajol, hogy meg is szagolgassa azokat. Ezután testvérére pillant, egy ismeretlen, durva nyelven szól hozzá valamit kurtán.
Nolliro viszont annál inkább meglepi a másikat, aki feje forgatása után röviden felkacag. Kicsit még távolról szemlélgeti az érdekes, csillogó tárgyat, ami emlékezteti törzse díszeire, de milyensége mégsem fogható ahhoz. Lelkesen kap az ékszerért és marja ki a lány kezéből, hogy pár lépéssel arrébb szökellve jobban megnézhesse magának. Testvére is rögvest ott hagyja Mulaeyrát, hogy szagolgatva, tapogatva kezdje el ő is szemügyre venni a tárgyat. Láthatóan ezzel igen jól elszórakoznak, és a két idegen sem olyan érdekes már számukra.
Érzékeik viszont nem tompulnak el. Erdőmélyén aligha engedheti ezt meg magának, hiszen lépten nyomon ragadozók leselkednek prédára várva. A két aprócska ork a levegőbe szagolva érzik meg a megnyugtató jelenlétet, a két elf lány viszont léptek zajára lehet figyelmes.*
- MAMA! MAMAAAA!
*A gyermekeket örömteli izgatottság járja át, amelyikük kezében a lánc van az magasra emeli azt, hogy diadalittasan lóbálhassa édesanyja felé, megmutatva milyen ügyes volt.
Az anya morranása már távolabbról is hallható, mert a gyermek szükségtelen zajt csapott. Ám az ork nőstényt ezúttal ez kevésbé érdekli, akinek izmai megfeszülnek ahogy warg hátasát igyekszik visszatartani. Pofáját pontosan ugyanolyan koponya takarja, mint gyermekeiét, azzal a különbséggel, hogy szabad kezében egy általa tákolt lándzsát szorongat.*
- Hús, hús!
*Tapsikol a másik gyermek némi ugrándozás után, és testvérét karon ragadva kezdi el visszarángatni az odúba, ami felé anyjuk is közeledik ügető állata hátán.*
*Az ork gyermekek nem mutatják félelem jelét, elvégre sokkal veszélyesebb dolgok veszik körül őket, mint két elf nőstény. Sokkal inkább kíváncsiak, hiszen elfekhez még ilyen fiatal korukban nem volt szerencséjük. Mivel nem tör ki pánik, ezért a háttérben húzódó is felbátorodik, és közelebb Mulaeyrához. A lánynak talán kellemetlen lehet ez, hiszen ruháit kezdi el koszos kezeivel tapogatni, és közelebb hajol, hogy meg is szagolgassa azokat. Ezután testvérére pillant, egy ismeretlen, durva nyelven szól hozzá valamit kurtán.
Nolliro viszont annál inkább meglepi a másikat, aki feje forgatása után röviden felkacag. Kicsit még távolról szemlélgeti az érdekes, csillogó tárgyat, ami emlékezteti törzse díszeire, de milyensége mégsem fogható ahhoz. Lelkesen kap az ékszerért és marja ki a lány kezéből, hogy pár lépéssel arrébb szökellve jobban megnézhesse magának. Testvére is rögvest ott hagyja Mulaeyrát, hogy szagolgatva, tapogatva kezdje el ő is szemügyre venni a tárgyat. Láthatóan ezzel igen jól elszórakoznak, és a két idegen sem olyan érdekes már számukra.
Érzékeik viszont nem tompulnak el. Erdőmélyén aligha engedheti ezt meg magának, hiszen lépten nyomon ragadozók leselkednek prédára várva. A két aprócska ork a levegőbe szagolva érzik meg a megnyugtató jelenlétet, a két elf lány viszont léptek zajára lehet figyelmes.*
- MAMA! MAMAAAA!
*A gyermekeket örömteli izgatottság járja át, amelyikük kezében a lánc van az magasra emeli azt, hogy diadalittasan lóbálhassa édesanyja felé, megmutatva milyen ügyes volt.
Az anya morranása már távolabbról is hallható, mert a gyermek szükségtelen zajt csapott. Ám az ork nőstényt ezúttal ez kevésbé érdekli, akinek izmai megfeszülnek ahogy warg hátasát igyekszik visszatartani. Pofáját pontosan ugyanolyan koponya takarja, mint gyermekeiét, azzal a különbséggel, hogy szabad kezében egy általa tákolt lándzsát szorongat.*
- Hús, hús!
*Tapsikol a másik gyermek némi ugrándozás után, és testvérét karon ragadva kezdi el visszarángatni az odúba, ami felé anyjuk is közeledik ügető állata hátán.*
10. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-04 12:16:21
Üzenet elküldve: 2020-04-04 12:16:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Bíbor és csont //
// Nolliro //
* Eyrában még mindig tombol a düh, mikor Nol rászól. Hirtelen fel sem fogja, hogy neszezést hall a közelükben. Amint meglátja rég eltűnt barátnőjét, megfeledkezik a külvilágról, és arról a tényről, hogy esetleg veszélyes területre keveredett. Mikor felfedezi a nesz forrását, azonnal ledermed. *
~ Miféle lények ezek? ~
* Sosem látott még ezekhez hasonlót, kifejezetten bizalmatlanná válik azoktól a furcsa koponyáktól, amit ezek az apróságok viselnek. Jobban megnézve őket, a külsejük sem biztató. *
~ Mióta élhetenek ezek a gyermekek itt? ~
* Eyra már abban sem biztos, hogy ezek az ártatlannak tűnő piciny lények jó szándékkal jöttek volna. Ilyen helyen, hogyan is élhetnének egyedül ezek a gyermekek. Ekkor viszont szinte villámcsapásként hasít belé a gondolat, egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy egyedül vannak. Igyekszik nem túl feltűnően feltérképezni a terepet. *
~ Csak semmi hirtelen mozdulat. Túl csendesek és lassúak ahhoz, hogy bármit is tegyek hirtelen felindulásból. Ki tudja, mi követné meggondolatlan tettemet. ~
* Érzékeli, hogy Nol rátekint, egy pillanatra bizonytalanságot vél felfedezni szemeiben, de Eyra ugyanolyan tanácstalan, mint ő. Megszólalni sem mer. Ledermed, amint azt látja, hogy Nol felbátorodva feléjük lép. *
~ Mit művel? Csak nem akarja elvenni azt a vörös kavicsot?! ~
* Eyra továbbra sem szól, úgy véli, hogy Nol talán nem akar udvariatlan lenni, hisz eddig semmi bántódás nem érte őket. Lélegzet visszafolytva figyeli, hogy mi lesz Nol következő lépése. Viszont nem okoz neki csalódást, Eyra szinte kővé dermedve áll azt látván, hogy elf barátnője ajándékot nyújt az ajándék cserébe, ahelyet, hogy csak szép csendben elvenné a kis kavicsot. Most már végképp nem tudhatja, ezek után mi következik. A szíve a torkában dobog, és szinte észre sem veszi, hogy közelebb hajol hozzájuk, mintha mindenre fel kellene készülnie. Kezei a dobókések tartója felé kúszik, bármit megtesz rég látott barátnőjéért. *
A hozzászólás írója (Mulaeyra Holarayus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.04 13:26:26
// Nolliro //
* Eyrában még mindig tombol a düh, mikor Nol rászól. Hirtelen fel sem fogja, hogy neszezést hall a közelükben. Amint meglátja rég eltűnt barátnőjét, megfeledkezik a külvilágról, és arról a tényről, hogy esetleg veszélyes területre keveredett. Mikor felfedezi a nesz forrását, azonnal ledermed. *
~ Miféle lények ezek? ~
* Sosem látott még ezekhez hasonlót, kifejezetten bizalmatlanná válik azoktól a furcsa koponyáktól, amit ezek az apróságok viselnek. Jobban megnézve őket, a külsejük sem biztató. *
~ Mióta élhetenek ezek a gyermekek itt? ~
* Eyra már abban sem biztos, hogy ezek az ártatlannak tűnő piciny lények jó szándékkal jöttek volna. Ilyen helyen, hogyan is élhetnének egyedül ezek a gyermekek. Ekkor viszont szinte villámcsapásként hasít belé a gondolat, egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy egyedül vannak. Igyekszik nem túl feltűnően feltérképezni a terepet. *
~ Csak semmi hirtelen mozdulat. Túl csendesek és lassúak ahhoz, hogy bármit is tegyek hirtelen felindulásból. Ki tudja, mi követné meggondolatlan tettemet. ~
* Érzékeli, hogy Nol rátekint, egy pillanatra bizonytalanságot vél felfedezni szemeiben, de Eyra ugyanolyan tanácstalan, mint ő. Megszólalni sem mer. Ledermed, amint azt látja, hogy Nol felbátorodva feléjük lép. *
~ Mit művel? Csak nem akarja elvenni azt a vörös kavicsot?! ~
* Eyra továbbra sem szól, úgy véli, hogy Nol talán nem akar udvariatlan lenni, hisz eddig semmi bántódás nem érte őket. Lélegzet visszafolytva figyeli, hogy mi lesz Nol következő lépése. Viszont nem okoz neki csalódást, Eyra szinte kővé dermedve áll azt látván, hogy elf barátnője ajándékot nyújt az ajándék cserébe, ahelyet, hogy csak szép csendben elvenné a kis kavicsot. Most már végképp nem tudhatja, ezek után mi következik. A szíve a torkában dobog, és szinte észre sem veszi, hogy közelebb hajol hozzájuk, mintha mindenre fel kellene készülnie. Kezei a dobókések tartója felé kúszik, bármit megtesz rég látott barátnőjéért. *
A hozzászólás írója (Mulaeyra Holarayus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.04 13:26:26
9. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-04 10:32:32
Üzenet elküldve: 2020-04-04 10:32:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Bíbor és csont//
//Mulaeyra//
*Eyra kifakadására nem is tud, s nem is igazán akar reagálni bármit is. Értetlenül rázza meg a fejét. Az utolsó mondat egy pillanatra még rosszul is esik az ébenhajú elfnek, de szándékosan nem mond rá semmit, nem fog vitába keveredni az erdő mélyén, ahol valószínűleg már így is túl nagy zajt csaptak.*
~ Elfelejtett? Na, persze... ~
- Sssshh!
*Szólítja inkább fel a másik nőt. Leengedi íját, és a halk neszezésre óvatosan körülpillant az apró tisztáson. A kiélezett helyzetben egyik fél sem vette észre a csonttal fedett orcájú apróságokat. Mire megfordul, már két gyerekforma kis lény járult eléjük csendesen. Tűnhetnének ártalmatlannak is, de Nolliro fejében egyből megszólítja a vészharangot az apró agyarak és a fakó koponyacsontok látványa.*
~ Mi a...? ~
*Majdnem 80 éve alatt még nem találkozott ilyesfajta népekkel, de ez nem jelent semmit. Tudása nincs az immár vele szemben álló figurákról, de ösztönei a nap folyamán először óvatosságra intik. Nolliroban kifejezetten erős a fajtájára egyébként is jellemző gőg és arrogancia. Mindez fakadhat abból, hogy egy jó ideje teljesen egyedül kell helyt állnia az életben. Ám, emellé egy tudattalan halálvágy is társul, mely a kívántnál gyakrabban eredményezi azt, hogy olyan terepeken mászkál, ahol lehetséges, hogy semmi keresnivalója. Ezt persze koránt sem fogja fel, mivel elméjét maradéktalanul átvette az a bizonyos cél, mely a mai nap is ide vezette. Jó ideje meggondolatlanná vált, és saját életét sem féltve felesleges kockázatokat vállal. Fogalma sincs, mi fog kisülni a helyzetből, de lábai szinte földbe gyökereznek a meglepetéstől, s a bizonytalanság érzetétől egyaránt. Kezében lévő nyilát a hátára csatolt tegezbe helyezi, íját pedig továbbra is bal kezében fogva leengedi. Nem egészen tudja miért, de jeges félelem fut át rajta diszkrét libabőr formájában. Még nem fogalmazódott meg benne a következő lépés, de úgy érzi, semmiféleképpen nem léphet fel fenyegetően. Eyrára pillant kérdően. Hirtelen ösztönösen újra szövetségesként tekint régi barátnőjére, bizalom ide vagy oda. Visszafordítja tekintetét az előtte álló, kinyújtott kezű, neki derékig érő gyermekre, de előtte lopva körülpillant az előtte csoportosuló fák között. A kavicsra tekint. Igyekszik látszólag megőrizni hidegvérét, de szíve csak úgy zakatol mellkasában. Futás? Szólaljon meg egyáltalán? Vegye át a kavicsot? Mivel alapvetően kemény fából faragták, már csak makacsságból sem futamodhat meg egyből, pláne nem két ártalmatlannak tűnő gyerek elől.*
~ Ki tudja, hányan vannak még!? Vannak ezeknek valahol szüleik is? Ki és mi más figyelmét vonhattuk még magunkra? ~
*Mivel az egyik agyaras gyermek türelmesen, továbbra is apró ajándékával ácsorog előtte, tesz egy apró, tétova, puha lépést feléjük. Nem feltétlen akarna hozzájuk érni, mert fogalma sincs, az mit váltana ki a kicsiny idegenekből. Viszont nem feltételezhet ártó szándékot sem a csendesen, s tétován viselkedő apróságoktól.
Végül úgy dönt, békés gesztusnak veszi a pirosra festett kavicsot, hiszen nem tudhatja, hogy az erdő mélyén lakó népek milyen szokások mentén élik életüket. Ebben az esetben muszáj a legnagyobb alázattal járulni a helyzet elé, ha már voltak olyan okosak, hogy patáliát csaptak egy ilyen köztudottan veszélyes terepen. Egyébként meg mindketten állig fel vannak fegyverkezve, csak megoldják, ha baj lesz.*
- Köszönöm.
*Hangsúlya inkább kérdő, mint kijelentő, de legalább viszonylag halk, nyugodt hangnemben képes kipréselni magából azt az egy szót. Ahelyett, hogy a kavicsért nyúlna, váratlan ötlettől vezérelve jobb kezével szépen lassan, hirtelen mozdulatokat mellőzve kitapogatja a nyaka körül nyugvó ezüstlánc apró csatját. Rutinosan kipattintja, majd a kígyófejes függőt tenyerébe ügyeskedve, térdét enyhén megrogyasztva, de nem leguggolva, a gyermekhez hasonlóan kinyújtja kezét, így felajánlva annak egy ajándékot cserébe. Tekintetét a kis lényébe fúrja, legalábbis arra a pontra szegezi, ahol a koponya mögött feltételezi annak szemeit.*
//Mulaeyra//
*Eyra kifakadására nem is tud, s nem is igazán akar reagálni bármit is. Értetlenül rázza meg a fejét. Az utolsó mondat egy pillanatra még rosszul is esik az ébenhajú elfnek, de szándékosan nem mond rá semmit, nem fog vitába keveredni az erdő mélyén, ahol valószínűleg már így is túl nagy zajt csaptak.*
~ Elfelejtett? Na, persze... ~
- Sssshh!
*Szólítja inkább fel a másik nőt. Leengedi íját, és a halk neszezésre óvatosan körülpillant az apró tisztáson. A kiélezett helyzetben egyik fél sem vette észre a csonttal fedett orcájú apróságokat. Mire megfordul, már két gyerekforma kis lény járult eléjük csendesen. Tűnhetnének ártalmatlannak is, de Nolliro fejében egyből megszólítja a vészharangot az apró agyarak és a fakó koponyacsontok látványa.*
~ Mi a...? ~
*Majdnem 80 éve alatt még nem találkozott ilyesfajta népekkel, de ez nem jelent semmit. Tudása nincs az immár vele szemben álló figurákról, de ösztönei a nap folyamán először óvatosságra intik. Nolliroban kifejezetten erős a fajtájára egyébként is jellemző gőg és arrogancia. Mindez fakadhat abból, hogy egy jó ideje teljesen egyedül kell helyt állnia az életben. Ám, emellé egy tudattalan halálvágy is társul, mely a kívántnál gyakrabban eredményezi azt, hogy olyan terepeken mászkál, ahol lehetséges, hogy semmi keresnivalója. Ezt persze koránt sem fogja fel, mivel elméjét maradéktalanul átvette az a bizonyos cél, mely a mai nap is ide vezette. Jó ideje meggondolatlanná vált, és saját életét sem féltve felesleges kockázatokat vállal. Fogalma sincs, mi fog kisülni a helyzetből, de lábai szinte földbe gyökereznek a meglepetéstől, s a bizonytalanság érzetétől egyaránt. Kezében lévő nyilát a hátára csatolt tegezbe helyezi, íját pedig továbbra is bal kezében fogva leengedi. Nem egészen tudja miért, de jeges félelem fut át rajta diszkrét libabőr formájában. Még nem fogalmazódott meg benne a következő lépés, de úgy érzi, semmiféleképpen nem léphet fel fenyegetően. Eyrára pillant kérdően. Hirtelen ösztönösen újra szövetségesként tekint régi barátnőjére, bizalom ide vagy oda. Visszafordítja tekintetét az előtte álló, kinyújtott kezű, neki derékig érő gyermekre, de előtte lopva körülpillant az előtte csoportosuló fák között. A kavicsra tekint. Igyekszik látszólag megőrizni hidegvérét, de szíve csak úgy zakatol mellkasában. Futás? Szólaljon meg egyáltalán? Vegye át a kavicsot? Mivel alapvetően kemény fából faragták, már csak makacsságból sem futamodhat meg egyből, pláne nem két ártalmatlannak tűnő gyerek elől.*
~ Ki tudja, hányan vannak még!? Vannak ezeknek valahol szüleik is? Ki és mi más figyelmét vonhattuk még magunkra? ~
*Mivel az egyik agyaras gyermek türelmesen, továbbra is apró ajándékával ácsorog előtte, tesz egy apró, tétova, puha lépést feléjük. Nem feltétlen akarna hozzájuk érni, mert fogalma sincs, az mit váltana ki a kicsiny idegenekből. Viszont nem feltételezhet ártó szándékot sem a csendesen, s tétován viselkedő apróságoktól.
Végül úgy dönt, békés gesztusnak veszi a pirosra festett kavicsot, hiszen nem tudhatja, hogy az erdő mélyén lakó népek milyen szokások mentén élik életüket. Ebben az esetben muszáj a legnagyobb alázattal járulni a helyzet elé, ha már voltak olyan okosak, hogy patáliát csaptak egy ilyen köztudottan veszélyes terepen. Egyébként meg mindketten állig fel vannak fegyverkezve, csak megoldják, ha baj lesz.*
- Köszönöm.
*Hangsúlya inkább kérdő, mint kijelentő, de legalább viszonylag halk, nyugodt hangnemben képes kipréselni magából azt az egy szót. Ahelyett, hogy a kavicsért nyúlna, váratlan ötlettől vezérelve jobb kezével szépen lassan, hirtelen mozdulatokat mellőzve kitapogatja a nyaka körül nyugvó ezüstlánc apró csatját. Rutinosan kipattintja, majd a kígyófejes függőt tenyerébe ügyeskedve, térdét enyhén megrogyasztva, de nem leguggolva, a gyermekhez hasonlóan kinyújtja kezét, így felajánlva annak egy ajándékot cserébe. Tekintetét a kis lényébe fúrja, legalábbis arra a pontra szegezi, ahol a koponya mögött feltételezi annak szemeit.*
8. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 23:18:45
Üzenet elküldve: 2020-04-03 23:18:45
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Bíbor és csont//
//Nolliro Syaskii és Mulaeyra Holarayus//
*Nolliro nagyon magabiztosnak érzi magát, feltehetően fajtája arroganciája és erdőjáró természete okán. Ellenben Erdőmélyén senki sem lehet biztos a dolgában. Lelkes szaladgálása közben éppen elég zajt csapott, és szagot hagyott hátra, hogy ez ne kerülje el az erdő lakóinak figyelmét.
Keresve sem találhatott volna jobb helyet a tisztásnál arra, hogy tökéletes célponttá tegye magát, rövidesen pedig kiderül, hogy akad társa a bajban. Kifejezetten kapóra jön az őket vizslató szemeknek, hogy a két hosszúéletű egymással van elfoglalva. Ezért csak sokára veszik észre, hogy a tisztás egyik fáinak méretes gyökerei és szúette lyukas törzse egy odút takar.
A gyökerek takarásában némi mozgolódás után, és a kikotort gödörből egy apró teremtés bukkan elő, nagyjából a derekukig érhet. Emberszabású, egyértelműen gyermek. Testének egészét vastag, már kiszáradt sárréteg borítja ott, ahol szakadt bőrrongyok nem fedik. Szembetűnőbb részlet az arcának felső részére maszkként rögzített hófehér koponyadarab. Alsó agyarai sejtetik fajtájának mivoltát, amely leginkább az orkokra jellemző. Kíváncsian pillant hol az egyik elfre, hol a másikra, látszólag ártalmatlanul. Rövidesen egy másik fatörzs mögül is motozás hallatszik, és egy újabb kis lény dugja elő ugyanúgy csonttal eltakart arcát, hogy közelebbről szemügyre vehesse a tisztáson álló nőket. Érdeklődő tekintetüket teljesen leárnyékolja a koponyák szemüregeinek környéke. Bizonytalanul állnak ott, továbbra is teljesen ártalmatlanul, időnként egymásra pillantva a másik jelenlétében keresve némi megnyugvást.
Végül az első elszánja magát, és tesz pár óvatos lépést a két elf felé. Nyitott kezében egy aprócska színes kaviccsal, amit láthatóan ő festhetett vörösre pár erdőbéli bogyóval. A gyermek nem szól semmit, csupán kinyújtott kezével viszi a kis kavicsot, amolyan barátságkezdő érdekességként.*
//Nolliro Syaskii és Mulaeyra Holarayus//
*Nolliro nagyon magabiztosnak érzi magát, feltehetően fajtája arroganciája és erdőjáró természete okán. Ellenben Erdőmélyén senki sem lehet biztos a dolgában. Lelkes szaladgálása közben éppen elég zajt csapott, és szagot hagyott hátra, hogy ez ne kerülje el az erdő lakóinak figyelmét.
Keresve sem találhatott volna jobb helyet a tisztásnál arra, hogy tökéletes célponttá tegye magát, rövidesen pedig kiderül, hogy akad társa a bajban. Kifejezetten kapóra jön az őket vizslató szemeknek, hogy a két hosszúéletű egymással van elfoglalva. Ezért csak sokára veszik észre, hogy a tisztás egyik fáinak méretes gyökerei és szúette lyukas törzse egy odút takar.
A gyökerek takarásában némi mozgolódás után, és a kikotort gödörből egy apró teremtés bukkan elő, nagyjából a derekukig érhet. Emberszabású, egyértelműen gyermek. Testének egészét vastag, már kiszáradt sárréteg borítja ott, ahol szakadt bőrrongyok nem fedik. Szembetűnőbb részlet az arcának felső részére maszkként rögzített hófehér koponyadarab. Alsó agyarai sejtetik fajtájának mivoltát, amely leginkább az orkokra jellemző. Kíváncsian pillant hol az egyik elfre, hol a másikra, látszólag ártalmatlanul. Rövidesen egy másik fatörzs mögül is motozás hallatszik, és egy újabb kis lény dugja elő ugyanúgy csonttal eltakart arcát, hogy közelebbről szemügyre vehesse a tisztáson álló nőket. Érdeklődő tekintetüket teljesen leárnyékolja a koponyák szemüregeinek környéke. Bizonytalanul állnak ott, továbbra is teljesen ártalmatlanul, időnként egymásra pillantva a másik jelenlétében keresve némi megnyugvást.
Végül az első elszánja magát, és tesz pár óvatos lépést a két elf felé. Nyitott kezében egy aprócska színes kaviccsal, amit láthatóan ő festhetett vörösre pár erdőbéli bogyóval. A gyermek nem szól semmit, csupán kinyújtott kezével viszi a kis kavicsot, amolyan barátságkezdő érdekességként.*
7. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 22:50:19
Üzenet elküldve: 2020-04-03 22:50:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Váratlan érkező - Nolliro //
* Eyra számára kissé mogorvának tűnik a nő, de nem csodálja, hisz hátulról jött és teljesen váratlanul. Érthető, hogy a nő is magát védi, csak remélni tudja, hogy engedi közelebb lépni. Hisz ő is láthatja, hogy semmi közelharci fegyvert nem tart magánál. Viszont, még mielőtt a nő nevén nevezné, megáll, szinte lefagy. Aztán bizonyossá válik, hisz a másik is felismeri őt. *
~ Ez nem lehet. ~
* Elképzelni sem tudja, hogy mikor látták egymást utoljára. *
- Nol?
~ Ez meg hogyan lehetséges? ~
* Eyrának feltűnik, hogy régi barátja ismét megfeszíti a húrt. Ezt nem tudja mire vélni, hisz annak idején a legjobb barátnőknek mondhatták egymást. Viszont most Eyrában is fellobban némi harag. Nol szó nélkül lépett ki az életéből akkor, el sem búcsúzott tőle, semmit nem mondott. Azt sem tudja, merre sodorta őt az élet, csak úgy eltűnt, most pedig itt áll előtte, és egyszerűen csak leakarja lőni. Nem tudja visszafogni dühét, amit csak jobban tetéz a lány kérdése. *
~ Hogy mer ilyet feltételezni rólam?! ~
- Mit képzelsz te magadról? Azt sem tudtam, merre mentél. Szó nélkül hagytál ott évekkel ezelőtt. Miért követnélek pont téged? Már rég elfelejtettelek.
* A végére szinte már ordít. Habár világossá válhat Nol számára, hogy ez nem igaz, mert régen nagyon is jól ismerték egymást, így lehet, hogy még emlékszik rá, milyen szörnyen hazudik.
Eyra a hirtelen támadt dühtől most nem is bír többet szólni, de egyértelműen leereszti kezeit. Fegyvert nem ránt, viszont nem hajlandó tovább így állni Nol előtt. *
~ Mi ütött ebbe a lányba? Hisz sosem ártottam neki. ~
* Feltűnik neki, hogy Nol egyáltalán nem bízik már benne. *
* Eyra számára kissé mogorvának tűnik a nő, de nem csodálja, hisz hátulról jött és teljesen váratlanul. Érthető, hogy a nő is magát védi, csak remélni tudja, hogy engedi közelebb lépni. Hisz ő is láthatja, hogy semmi közelharci fegyvert nem tart magánál. Viszont, még mielőtt a nő nevén nevezné, megáll, szinte lefagy. Aztán bizonyossá válik, hisz a másik is felismeri őt. *
~ Ez nem lehet. ~
* Elképzelni sem tudja, hogy mikor látták egymást utoljára. *
- Nol?
~ Ez meg hogyan lehetséges? ~
* Eyrának feltűnik, hogy régi barátja ismét megfeszíti a húrt. Ezt nem tudja mire vélni, hisz annak idején a legjobb barátnőknek mondhatták egymást. Viszont most Eyrában is fellobban némi harag. Nol szó nélkül lépett ki az életéből akkor, el sem búcsúzott tőle, semmit nem mondott. Azt sem tudja, merre sodorta őt az élet, csak úgy eltűnt, most pedig itt áll előtte, és egyszerűen csak leakarja lőni. Nem tudja visszafogni dühét, amit csak jobban tetéz a lány kérdése. *
~ Hogy mer ilyet feltételezni rólam?! ~
- Mit képzelsz te magadról? Azt sem tudtam, merre mentél. Szó nélkül hagytál ott évekkel ezelőtt. Miért követnélek pont téged? Már rég elfelejtettelek.
* A végére szinte már ordít. Habár világossá válhat Nol számára, hogy ez nem igaz, mert régen nagyon is jól ismerték egymást, így lehet, hogy még emlékszik rá, milyen szörnyen hazudik.
Eyra a hirtelen támadt dühtől most nem is bír többet szólni, de egyértelműen leereszti kezeit. Fegyvert nem ránt, viszont nem hajlandó tovább így állni Nol előtt. *
~ Mi ütött ebbe a lányba? Hisz sosem ártottam neki. ~
* Feltűnik neki, hogy Nol egyáltalán nem bízik már benne. *
6. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 22:01:07
Üzenet elküldve: 2020-04-03 22:01:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Váratlan érkező – Mulaeyra//
*Ismét hallja a reccsenést, amely a másik nő mozdulatát követi. Egy vele nagyjából egymagas vöröses hajú alak bontakozik ki a fák közül, feltett kezekkel. Az univerzális gesztusra először egy kissé meglazítja az ujjaiba vágó húrt, de még nem engedi le teljesen a fegyvert.*
~ Csak te...? Hát, ezzel sokat mondtál, mit ne mondjak. ~
- Pedig sikerült. *Veti oda mogorván a mentegetőzést hallva.*
*Hosszúnak tűnő másodpercekig némán vizslatja az érkezőt, és abban a pillanatban, ahogy az lassú léptekkel kiér a rá vetülő árnyékból, Nollironak hirtelen beugrik, hogy ismerik egymást. Régről, és egészen jól. Eyra. Viszont, a helyzet az, hogy ez nem segít a másik helyzetén, hiszen Nol így még kisebb esélyt lát arra, hogy ez véletlen egymásba botlásról lenne szó. *
- Eyra?
*Hangjából őszinte meglepettség és kíváncsiság szűrődik ki. Kérdésével egy időben kissé félrebiccenti a fejét, valamint ismét megfeszíti a húrt, és immár, ha nem is egyértelműen barátságtalanul, de legalábbis erősen gyanakvóan szemléli a láthatólag szintén felfegyverkezett „ellenfelét”.*
- Te követtél? Mit akarsz tőlem?
*Eyra számára megdöbbentő lehet a barátságtalan fellépés, hiszen réges-régen nagyon is jóban voltak. Nolliro részéről kijelenthető, hogy Mulaeyra maréknyi igaz barátja egyike volt. De csak volt. Azóta rengeteg minden történt a fekete hajú nővel, ami miatt megkérdőjelez mindent, ami a múltjában történt. Minden alkalommal, mikor sorra vette a fejében a történteket, újabb és újabb aspektusokat vett számba, ez alól pedig nem képezhettek kivételt a valaha volt kapcsolatai sem. Főleg a legerősebbek, melyeknek a bizalom volt az alapja. Ez a kulcsszó. Fogalma sincs, hogy kiben bízhat, s kiben nem.
Így hát, továbbra is célkeresztben tartja a lányt, hiszen fogalma sincs, hogy az mikor nyúl a saját fegyveréhez. Azt a bizonyos történetet Nolliro csak egy kisebb csoda folytán élte túl, és számára teljesen elképzelhető, hogy az a... az a féreg küldte Eyrát, hogy kiderítse, mi van vele.*
*Ismét hallja a reccsenést, amely a másik nő mozdulatát követi. Egy vele nagyjából egymagas vöröses hajú alak bontakozik ki a fák közül, feltett kezekkel. Az univerzális gesztusra először egy kissé meglazítja az ujjaiba vágó húrt, de még nem engedi le teljesen a fegyvert.*
~ Csak te...? Hát, ezzel sokat mondtál, mit ne mondjak. ~
- Pedig sikerült. *Veti oda mogorván a mentegetőzést hallva.*
*Hosszúnak tűnő másodpercekig némán vizslatja az érkezőt, és abban a pillanatban, ahogy az lassú léptekkel kiér a rá vetülő árnyékból, Nollironak hirtelen beugrik, hogy ismerik egymást. Régről, és egészen jól. Eyra. Viszont, a helyzet az, hogy ez nem segít a másik helyzetén, hiszen Nol így még kisebb esélyt lát arra, hogy ez véletlen egymásba botlásról lenne szó. *
- Eyra?
*Hangjából őszinte meglepettség és kíváncsiság szűrődik ki. Kérdésével egy időben kissé félrebiccenti a fejét, valamint ismét megfeszíti a húrt, és immár, ha nem is egyértelműen barátságtalanul, de legalábbis erősen gyanakvóan szemléli a láthatólag szintén felfegyverkezett „ellenfelét”.*
- Te követtél? Mit akarsz tőlem?
*Eyra számára megdöbbentő lehet a barátságtalan fellépés, hiszen réges-régen nagyon is jóban voltak. Nolliro részéről kijelenthető, hogy Mulaeyra maréknyi igaz barátja egyike volt. De csak volt. Azóta rengeteg minden történt a fekete hajú nővel, ami miatt megkérdőjelez mindent, ami a múltjában történt. Minden alkalommal, mikor sorra vette a fejében a történteket, újabb és újabb aspektusokat vett számba, ez alól pedig nem képezhettek kivételt a valaha volt kapcsolatai sem. Főleg a legerősebbek, melyeknek a bizalom volt az alapja. Ez a kulcsszó. Fogalma sincs, hogy kiben bízhat, s kiben nem.
Így hát, továbbra is célkeresztben tartja a lányt, hiszen fogalma sincs, hogy az mikor nyúl a saját fegyveréhez. Azt a bizonyos történetet Nolliro csak egy kisebb csoda folytán élte túl, és számára teljesen elképzelhető, hogy az a... az a féreg küldte Eyrát, hogy kiderítse, mi van vele.*
5. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 20:08:40
Üzenet elküldve: 2020-04-03 20:08:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Gyakorlás vége, váratlan érkező - Nolliro //
* Eyra teljesen ledermed, ahogy egy fa árnyékából azt látja, hogy az idegen nő megfeszített ideggel, hirtelen fordul az irányába. Látja, hogyan fürkészi a fákat, de ebből a távolságból nem tudja megállapítani a tekintetéből, hogy mennyire van megrémülve, vagy mennyi a düh összeszűkített szemeiben. *
~ Most mit tegyek? Szegezzem neki én is a nyilamat? Mi lenne a helyes lépés? ~
* Nem tudhatja, mire készül a nő, ha ő előlép a fák rejtekéből. Lehet, hogy azonnal halálos sebet ejt rajta, vagy megkegyelmez neki. Torkában dobog a szíve, sosem kellett még párbajoznia. Eszébe jut, hogy dobókései is ott lapulnak a tartójukban, előránthatja azokat, ha úgy alakulna. Viszont látta a nőt gyakorlás közben, nem lenne ideje semmire, ha úgy dönt, hogy megöli. Egy rossz mozdulat, és biztosan kivégzi. De nem húzhatja tovább a dolgot, nem akarja még jobban feldühíteni a nőt, jobb lesz, ha előáll. *
~ Azt hiszem, jobban járok, ha lassan, felemelt kezekkel lépek elő a fák árnyékából. Aztán az életem a nő kezében van. ~
* Eyra nyel egy nagyot, majd erőt vesz földbe gyökerezett lábain. Szép lassan lép egyet előre, persze, hogy tovább recseg a törött gally alatta, hogy a nő biztos lehessen benne, valaki megleste őt. Feje mellé emeli kezeit, hogy bizonyítsa, nem ártó szándékkal jött. Igazából nem is ide jött, csak belebotlott az idegenbe. *
- Csak én vagyok.
* Nem túl határozott a hangja, talán azért, mert még sosem kellett az életét féltenie. *
- Nem akartalak megzavarni.
* Vajon milyen fényt vet rá, ha azonnal mentegetőzéssel kezd. Nem ismer magára, ő sokkal bátrabb ennél. Lassan lépked tovább a nő felé, még igazán meg sem nézte, kivel van dolga. Hamarosan kiér az árnyékból, úgy talán jobban szemügyre vehetik egymást, csak remélni tudja, hogy a nő nem tartja őt fenyegetésnek. *
* Eyra teljesen ledermed, ahogy egy fa árnyékából azt látja, hogy az idegen nő megfeszített ideggel, hirtelen fordul az irányába. Látja, hogyan fürkészi a fákat, de ebből a távolságból nem tudja megállapítani a tekintetéből, hogy mennyire van megrémülve, vagy mennyi a düh összeszűkített szemeiben. *
~ Most mit tegyek? Szegezzem neki én is a nyilamat? Mi lenne a helyes lépés? ~
* Nem tudhatja, mire készül a nő, ha ő előlép a fák rejtekéből. Lehet, hogy azonnal halálos sebet ejt rajta, vagy megkegyelmez neki. Torkában dobog a szíve, sosem kellett még párbajoznia. Eszébe jut, hogy dobókései is ott lapulnak a tartójukban, előránthatja azokat, ha úgy alakulna. Viszont látta a nőt gyakorlás közben, nem lenne ideje semmire, ha úgy dönt, hogy megöli. Egy rossz mozdulat, és biztosan kivégzi. De nem húzhatja tovább a dolgot, nem akarja még jobban feldühíteni a nőt, jobb lesz, ha előáll. *
~ Azt hiszem, jobban járok, ha lassan, felemelt kezekkel lépek elő a fák árnyékából. Aztán az életem a nő kezében van. ~
* Eyra nyel egy nagyot, majd erőt vesz földbe gyökerezett lábain. Szép lassan lép egyet előre, persze, hogy tovább recseg a törött gally alatta, hogy a nő biztos lehessen benne, valaki megleste őt. Feje mellé emeli kezeit, hogy bizonyítsa, nem ártó szándékkal jött. Igazából nem is ide jött, csak belebotlott az idegenbe. *
- Csak én vagyok.
* Nem túl határozott a hangja, talán azért, mert még sosem kellett az életét féltenie. *
- Nem akartalak megzavarni.
* Vajon milyen fényt vet rá, ha azonnal mentegetőzéssel kezd. Nem ismer magára, ő sokkal bátrabb ennél. Lassan lépked tovább a nő felé, még igazán meg sem nézte, kivel van dolga. Hamarosan kiér az árnyékból, úgy talán jobban szemügyre vehetik egymást, csak remélni tudja, hogy a nő nem tartja őt fenyegetésnek. *
4. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 18:10:26
Üzenet elküldve: 2020-04-03 18:10:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Gyakorlás vége, váratlan érkező - Mulaeyra//
*Az első két nyíl betalál, de a harmadikat elvéti, és ez indokolatlan dühöt szít benne. Utál hibázni, és mostanában gyakrabban előfordul, mint kellene.*
~ Lehet, hogy kezdek kijönni a gyakorlatból... ~
*Ironikus a gondolat, hisz állandóan csak képzi magát, hiszen fontos dolga lesz a közeljövőben! Összegyűjti a két nyílvesszőt, amiről tudja, hogy hol van, a harmadikat hagyja a fenébe. Majd újra megfeszíti az ideget, és másodszor is megcélozza azt a keskeny fatörzset, melyet az előbb elvétett. Rajta ugyan nem fog ki egy álló célpont. Másodszorra talált. Egy pillanatra büszkén húzza ki magát, bár teljesen feleslegesen teszi, hisz egyrészt nem látja senki, másrészt a találat nem teszi semmissé a hibát. Le is korholja magát gyorsan, amiért hagyta, hogy egy múló minutumra örömmel tekintsen egy hiba semlegessé tételére.*
~ Ennél azért illene többet letenni az asztalra! ~
*Még pár nyilat kilő erre-arra, most már nem statikus helyzetből, hanem mozgolódik is közben. Hol leguggol, és felfelé ívelt nyilakkal igyekszik eltalálni különféle tereptárgyakat, hol a patak fölött átszökkenve lő. További bő fél óra múlva megunja a mutatványsort, és már kezdene pakolni, hogy legyen ideje sötétedés előtt visszaérni a városba, mikor egy hangos reccsenést hall a háta mögül. Villámgyorsan rántja ki utolsó használatlan nyilát a tegezből, és derékból kicsavarodva, megfeszített íjjal fordul a hang irányába. A gally árulkodó reccsenése előtt teljes némaság vette körül, és az erdő alapzaján kívül semmi nem zavarta meg edzését. Vagy talán mégis...? Ennyire amatőr kezdő lenne, hogy nem vette észre, hogy valaki mögé osont?*
- Ki jár ott?
*Szegezi a kérdést a fáknak összeszűkült tekintettel. Ellenséges fellépés esetén úgy tervezi, hogy egyből elengedi fegyvere idegét, de egyelőre türelmesen, és biztos kézzel várakozik. Nem kenyere a felesleges vérontás, ha esetleg csak egy mezei vadász lenne, aki a családja betevőjét cipeli épp haza. A reccsenés hangerejéből, majd az azt követő dermedt csendből arra következtet, hogy nem lehet egy arra járó állat, hisz az utána zörögve tovább állt volna.*
*Az első két nyíl betalál, de a harmadikat elvéti, és ez indokolatlan dühöt szít benne. Utál hibázni, és mostanában gyakrabban előfordul, mint kellene.*
~ Lehet, hogy kezdek kijönni a gyakorlatból... ~
*Ironikus a gondolat, hisz állandóan csak képzi magát, hiszen fontos dolga lesz a közeljövőben! Összegyűjti a két nyílvesszőt, amiről tudja, hogy hol van, a harmadikat hagyja a fenébe. Majd újra megfeszíti az ideget, és másodszor is megcélozza azt a keskeny fatörzset, melyet az előbb elvétett. Rajta ugyan nem fog ki egy álló célpont. Másodszorra talált. Egy pillanatra büszkén húzza ki magát, bár teljesen feleslegesen teszi, hisz egyrészt nem látja senki, másrészt a találat nem teszi semmissé a hibát. Le is korholja magát gyorsan, amiért hagyta, hogy egy múló minutumra örömmel tekintsen egy hiba semlegessé tételére.*
~ Ennél azért illene többet letenni az asztalra! ~
*Még pár nyilat kilő erre-arra, most már nem statikus helyzetből, hanem mozgolódik is közben. Hol leguggol, és felfelé ívelt nyilakkal igyekszik eltalálni különféle tereptárgyakat, hol a patak fölött átszökkenve lő. További bő fél óra múlva megunja a mutatványsort, és már kezdene pakolni, hogy legyen ideje sötétedés előtt visszaérni a városba, mikor egy hangos reccsenést hall a háta mögül. Villámgyorsan rántja ki utolsó használatlan nyilát a tegezből, és derékból kicsavarodva, megfeszített íjjal fordul a hang irányába. A gally árulkodó reccsenése előtt teljes némaság vette körül, és az erdő alapzaján kívül semmi nem zavarta meg edzését. Vagy talán mégis...? Ennyire amatőr kezdő lenne, hogy nem vette észre, hogy valaki mögé osont?*
- Ki jár ott?
*Szegezi a kérdést a fáknak összeszűkült tekintettel. Ellenséges fellépés esetén úgy tervezi, hogy egyből elengedi fegyvere idegét, de egyelőre türelmesen, és biztos kézzel várakozik. Nem kenyere a felesleges vérontás, ha esetleg csak egy mezei vadász lenne, aki a családja betevőjét cipeli épp haza. A reccsenés hangerejéből, majd az azt követő dermedt csendből arra következtet, hogy nem lehet egy arra járó állat, hisz az utána zörögve tovább állt volna.*
3. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 17:44:28
Üzenet elküldve: 2020-04-03 17:44:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Gyakorlás //
* Eyra végre beér az erdőbe, igyekszik, hogy minél messzebb kerüljön attól a bűztől, ami szinte már beitta magát az orrába. Tudja, hogy az erdő tisztasága majd segít elűzni ezt a szörnyűséget. *
~ Remélem többé nem keveredek arra az ingoványos területre. ~
* Mikor már kevésbé érzi a szagot, és biztos benne, hogy ott már tiszta a levegő, akkor áll meg. *
~ Hm... erdő, nem is értem, miért gondoltam, hogy valaha is elhagyom. ~
* Tele szívja tüdejét a friss levegővel. Itt igazán boldognak érzi magát, a magányhoz pedig már hozzászokott, így nem zavarja különösebben. Mivel most már nem érzi szükségét, hogy minél hamarabb eltűnjön a helyszínről, megengedi magának, hogy lassítson tempóján. *
~ Ma ismét nagy út áll mögöttem, azt hiszem, a fogadó kényelmét éjszakára elfelejthetem. ~
* Természetesen ezt nem bánja, ugyanis az ő szívéhez az erdő áll a legközelebb, bárhol álomra tudja hajtani a fejét, azonban ehhez még korán lenne. Tovább halad, lelke megnyugszik, hogy ismét erdő veszi körül. Nem tudja, mióta sétálgat így elmerülve, mikor egyszer csak megcsapja fülét a nyíl félreismerhetetlen suhanásának, majd "becsapódásának" megnyugtató hangja. Felkapja a fejét, a hang irányába fordul, viszont az erdő sűrűjében nem látja meg azonnal az íj tulajdonosát. *
~ Ki lehet az? Ilyen távol mindentől és mindenkitől. ~
* A legkevésbé sem számított itt másik lényre magán kívül, így hát a kíváncsi természete nem hagyja csak úgy tovább sétálni, látnia kell, hogy ki lőtt nyilat az erdő mélyén. Lassan és nagyon halkan közelíti meg az alakot, már azt is látja, hogy egy nő az. Eyra csak hátulról látja hosszú, fekete haját, ezért bátrabban nekiiramodik. És itt, figyelmetlenségében rálép egy faágra, ami ketté törik talpa alatt, jó nagy reccsenés kíséretében. Eyra ledermed. Most vajon mi fog következni? Meghallotta az idegen a közeledtét? *
A hozzászólás írója (Mulaeyra Holarayus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.03 17:45:48
* Eyra végre beér az erdőbe, igyekszik, hogy minél messzebb kerüljön attól a bűztől, ami szinte már beitta magát az orrába. Tudja, hogy az erdő tisztasága majd segít elűzni ezt a szörnyűséget. *
~ Remélem többé nem keveredek arra az ingoványos területre. ~
* Mikor már kevésbé érzi a szagot, és biztos benne, hogy ott már tiszta a levegő, akkor áll meg. *
~ Hm... erdő, nem is értem, miért gondoltam, hogy valaha is elhagyom. ~
* Tele szívja tüdejét a friss levegővel. Itt igazán boldognak érzi magát, a magányhoz pedig már hozzászokott, így nem zavarja különösebben. Mivel most már nem érzi szükségét, hogy minél hamarabb eltűnjön a helyszínről, megengedi magának, hogy lassítson tempóján. *
~ Ma ismét nagy út áll mögöttem, azt hiszem, a fogadó kényelmét éjszakára elfelejthetem. ~
* Természetesen ezt nem bánja, ugyanis az ő szívéhez az erdő áll a legközelebb, bárhol álomra tudja hajtani a fejét, azonban ehhez még korán lenne. Tovább halad, lelke megnyugszik, hogy ismét erdő veszi körül. Nem tudja, mióta sétálgat így elmerülve, mikor egyszer csak megcsapja fülét a nyíl félreismerhetetlen suhanásának, majd "becsapódásának" megnyugtató hangja. Felkapja a fejét, a hang irányába fordul, viszont az erdő sűrűjében nem látja meg azonnal az íj tulajdonosát. *
~ Ki lehet az? Ilyen távol mindentől és mindenkitől. ~
* A legkevésbé sem számított itt másik lényre magán kívül, így hát a kíváncsi természete nem hagyja csak úgy tovább sétálni, látnia kell, hogy ki lőtt nyilat az erdő mélyén. Lassan és nagyon halkan közelíti meg az alakot, már azt is látja, hogy egy nő az. Eyra csak hátulról látja hosszú, fekete haját, ezért bátrabban nekiiramodik. És itt, figyelmetlenségében rálép egy faágra, ami ketté törik talpa alatt, jó nagy reccsenés kíséretében. Eyra ledermed. Most vajon mi fog következni? Meghallotta az idegen a közeledtét? *
A hozzászólás írója (Mulaeyra Holarayus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.03 17:45:48
2. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 15:11:45
Üzenet elküldve: 2020-04-03 15:11:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Gyakorlás//
*Nolliro szokásához híven a nappal egy időben kelt. Azóta az égitest már magasan ragyog az égbolton, de az erdő mélyén ebből nem sok érzékelhető. Az összefonódó lombkoronákon alig dereng át egy kevés természetes fény. Odalent, az aljnövényzet és a cserjeszint magasságában az elf számára barátságos félhomály uralkodik. Ruganyos és céltudatos léptekkel halad egyre beljebb a rengetegben, s egyúttal egyre távolabb a várostól. Szívében nincs egy csepp félelem sem, teljesen otthon érzi magát a vadonban. Ez mindig is így volt.
A mai nap tökéletes a gyakorlásra. Testedzését már otthon elkezdte, bemelegítette izmait, és ellenőrizte fegyverei épségét. Ezt a megszokott rutint folytatva lépteit először megszaporázza, majd komótos futásra vált. Hosszú, izmos lábai megbízhatóan repítik a kiválasztott ösvényen. Rutinosan kerülgeti, ugrálja át az esetleg elé kerülő akadályokat, indákat, köveket. Puha, fekete lapostalpú csizmája szinte nesztelenül ér földet minden elrugaszkodás után, s felsőtestével is ösztönösen egyensúlyoz, hajol el az ágak elől, melyek egyébként arcába csapódnának. Nem is edzésnek fogja fel a dolgot, tiszta örömet lel abban, ahogy a friss, erdei levegő beáramlik tüdejébe. Lélegzete egyre hangosabb, de még nem mondható zihálásnak. Mivel teste hozzászokott a folyamatos próbatételhez, a mozgás legkézzelfoghatóbb hatása testére az endorfin szétáradása végtagjaiban. Ilyenkor örömében kiáltani tudna, és keblére ölelni az összes tereptárgyat és állatot az erdőben. Egyértelműen természetes közege a rengeteg, mint faja képviselőinek általában. Messziről akár össze is lehetne téveszteni az erdőt uraló, rettegett párduccal. Futás közben baljában szorosan tartja íját, fekete tegeze ma combja helyett a hátára erősítve pihen, tele hegyesre faragott nyilakkal. Hosszú tőre és dobótőrei is vele vannak, bár csak elővigyázatosságból, ugyanis ma nem tervezte használni őket. Nem feltétlenül. Hosszú fekete haja kiengedve lobog utána, jádezöld szemei pedig éberen vizslatják a látóhatárt és a közvetlen környezetét felváltva. Nem akar belefutni senkibe, bár ezen a környéken viszonylag ritkák a járókelők. Aki a vadállatokon kívül megfordul erre, általában konkrét céllal érkezik. Ahogy Nolliro is. Célba lőni tervez, és már tudja is, hogy hol a legmegfelelőbb a terep erre. Kislány kora óta ismeri az erdőt, mint a tenyerét. És bár minden a természetben, hosszú távon az erdők is változnak. Ennek ellenére, azok, akik jó tájékozódóképességgel vannak megáldva, a nyomolvasást is lelkiismeretesen gyakorolják, és még meg is tudják védeni magukat, nincs mitől tartaniuk. Legalábbis az elf ezt az elvet vallja. Ha meg mégis történik valami, legalább boldogan éri a baj.
Jó tíz perces feszített tempójú futás után megérkezik az eltervezett célállomásra. Méghozzá egy aprócska tisztásra. A nő jelenleg észak felé néz, jóval távolabb a Lihanechi-tó terül el, az aprócska tisztáson azonban a környező folyó egyik eltévelyedett mellékága látható, mely mire ideért aprócska patakká zsugorodott. A nap ezen szakaszában maximum prédaállatok járhatnak erre, a ragadozók inkább szürkületkor vagy éjszaka aktívak. Hirtelen állt meg, és most sóhajtva, majdhogynem mosolyogva felnéz az égboltra. Már amennyi látszik belőle. Még a tisztáson is csak annyira ritkul meg a lombkorona, hogy egy hangyányit kevésbé fonódnak egymásba a szomszédos fák ágai, s így néhány tenyérnyi folton látni lehet a tiszta, kék eget. Egészen meleg napra ébredt Arthenior népe, de az erdő mélyén így is kellemesen hűvös van. A futás abbahagytával hirtelen elönti a meleg, és észreveszi, hogy homloka enyhén verejtékezik. Óvatosan, tisztelettel letámasztja íját egy közeli fa törzsének, majd leveszi csuklyás sötétzöld köpenyét, mely eddig diszkréten lobogott utána, s átdobja ugyanazon fa egy alsóbb ágán. Végül a csuklójára kötött sötét szalaggal laza kontyba rendezi tömött hajzuhatagát. Mielőtt nekiállna az edzésnek, még egyszer átmozgatja ruganyos testét, végez egy-két fej- és vállkörzést, mivel egész egyszerűen utálja, ha meghúzódik valamelyik izma, és futás után egyébként is jól esik egy kis lazítás.
Miután végzett a mozdulatsorral, eligazgatja egyszerű, szintén sötétzöld felsőjét, és tenyerével végigsimít fekete, feszes nadrágján. Nyugodtan odalépdel a fához, készbeveszi íját. Ez a tárgy nagyjából a legjobb barát szerepét is betölti életében, így látható szeretettel és tisztelettel kezeli. A tisztás közepére lép, felveszi a legegyszerűbb pozíciót. Bal lábát előre helyezi, bal kezében határozottan fogja a markolatot. Jobbjával hátra nyúl egy nyílvesszőért, majd azt lassan az ideghez emeli. Tökéletes dinamikával emeli maga elé, s egyidejűleg feszíti meg íját. Halálos nyugalommal célba veszi egy találomra kiválasztott fa törzsének közepét. Ad magának pár pillanatot a megfelelő pozíció megtalálására, majd hirtelen elereszti az ideget, s vele együtt a vesszőt.*
*Nolliro szokásához híven a nappal egy időben kelt. Azóta az égitest már magasan ragyog az égbolton, de az erdő mélyén ebből nem sok érzékelhető. Az összefonódó lombkoronákon alig dereng át egy kevés természetes fény. Odalent, az aljnövényzet és a cserjeszint magasságában az elf számára barátságos félhomály uralkodik. Ruganyos és céltudatos léptekkel halad egyre beljebb a rengetegben, s egyúttal egyre távolabb a várostól. Szívében nincs egy csepp félelem sem, teljesen otthon érzi magát a vadonban. Ez mindig is így volt.
A mai nap tökéletes a gyakorlásra. Testedzését már otthon elkezdte, bemelegítette izmait, és ellenőrizte fegyverei épségét. Ezt a megszokott rutint folytatva lépteit először megszaporázza, majd komótos futásra vált. Hosszú, izmos lábai megbízhatóan repítik a kiválasztott ösvényen. Rutinosan kerülgeti, ugrálja át az esetleg elé kerülő akadályokat, indákat, köveket. Puha, fekete lapostalpú csizmája szinte nesztelenül ér földet minden elrugaszkodás után, s felsőtestével is ösztönösen egyensúlyoz, hajol el az ágak elől, melyek egyébként arcába csapódnának. Nem is edzésnek fogja fel a dolgot, tiszta örömet lel abban, ahogy a friss, erdei levegő beáramlik tüdejébe. Lélegzete egyre hangosabb, de még nem mondható zihálásnak. Mivel teste hozzászokott a folyamatos próbatételhez, a mozgás legkézzelfoghatóbb hatása testére az endorfin szétáradása végtagjaiban. Ilyenkor örömében kiáltani tudna, és keblére ölelni az összes tereptárgyat és állatot az erdőben. Egyértelműen természetes közege a rengeteg, mint faja képviselőinek általában. Messziről akár össze is lehetne téveszteni az erdőt uraló, rettegett párduccal. Futás közben baljában szorosan tartja íját, fekete tegeze ma combja helyett a hátára erősítve pihen, tele hegyesre faragott nyilakkal. Hosszú tőre és dobótőrei is vele vannak, bár csak elővigyázatosságból, ugyanis ma nem tervezte használni őket. Nem feltétlenül. Hosszú fekete haja kiengedve lobog utána, jádezöld szemei pedig éberen vizslatják a látóhatárt és a közvetlen környezetét felváltva. Nem akar belefutni senkibe, bár ezen a környéken viszonylag ritkák a járókelők. Aki a vadállatokon kívül megfordul erre, általában konkrét céllal érkezik. Ahogy Nolliro is. Célba lőni tervez, és már tudja is, hogy hol a legmegfelelőbb a terep erre. Kislány kora óta ismeri az erdőt, mint a tenyerét. És bár minden a természetben, hosszú távon az erdők is változnak. Ennek ellenére, azok, akik jó tájékozódóképességgel vannak megáldva, a nyomolvasást is lelkiismeretesen gyakorolják, és még meg is tudják védeni magukat, nincs mitől tartaniuk. Legalábbis az elf ezt az elvet vallja. Ha meg mégis történik valami, legalább boldogan éri a baj.
Jó tíz perces feszített tempójú futás után megérkezik az eltervezett célállomásra. Méghozzá egy aprócska tisztásra. A nő jelenleg észak felé néz, jóval távolabb a Lihanechi-tó terül el, az aprócska tisztáson azonban a környező folyó egyik eltévelyedett mellékága látható, mely mire ideért aprócska patakká zsugorodott. A nap ezen szakaszában maximum prédaállatok járhatnak erre, a ragadozók inkább szürkületkor vagy éjszaka aktívak. Hirtelen állt meg, és most sóhajtva, majdhogynem mosolyogva felnéz az égboltra. Már amennyi látszik belőle. Még a tisztáson is csak annyira ritkul meg a lombkorona, hogy egy hangyányit kevésbé fonódnak egymásba a szomszédos fák ágai, s így néhány tenyérnyi folton látni lehet a tiszta, kék eget. Egészen meleg napra ébredt Arthenior népe, de az erdő mélyén így is kellemesen hűvös van. A futás abbahagytával hirtelen elönti a meleg, és észreveszi, hogy homloka enyhén verejtékezik. Óvatosan, tisztelettel letámasztja íját egy közeli fa törzsének, majd leveszi csuklyás sötétzöld köpenyét, mely eddig diszkréten lobogott utána, s átdobja ugyanazon fa egy alsóbb ágán. Végül a csuklójára kötött sötét szalaggal laza kontyba rendezi tömött hajzuhatagát. Mielőtt nekiállna az edzésnek, még egyszer átmozgatja ruganyos testét, végez egy-két fej- és vállkörzést, mivel egész egyszerűen utálja, ha meghúzódik valamelyik izma, és futás után egyébként is jól esik egy kis lazítás.
Miután végzett a mozdulatsorral, eligazgatja egyszerű, szintén sötétzöld felsőjét, és tenyerével végigsimít fekete, feszes nadrágján. Nyugodtan odalépdel a fához, készbeveszi íját. Ez a tárgy nagyjából a legjobb barát szerepét is betölti életében, így látható szeretettel és tisztelettel kezeli. A tisztás közepére lép, felveszi a legegyszerűbb pozíciót. Bal lábát előre helyezi, bal kezében határozottan fogja a markolatot. Jobbjával hátra nyúl egy nyílvesszőért, majd azt lassan az ideghez emeli. Tökéletes dinamikával emeli maga elé, s egyidejűleg feszíti meg íját. Halálos nyugalommal célba veszi egy találomra kiválasztott fa törzsének közepét. Ad magának pár pillanatot a megfelelő pozíció megtalálására, majd hirtelen elereszti az ideget, s vele együtt a vesszőt.*
1. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-02-06 01:36:25
Üzenet elküldve: 2020-02-06 01:36:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Visszatérés a valóságba//
*A történtek igencsak felkavarták Enil életét. Két éven át csak azon elmélkedett, mi igaz, és mi nem. Hol van a perem az elképzelt, és a reális valóság között. Egészen az istenek kinyilatkoztatásáig szentül hitte, hogy tudja mi történik a világban. Hogy mostohaanyja tanai igazak. Hogy a természet úrnője hajtja az iső, és a világ állandó kerekét előre. Vadvédben érte a hír, hogy nem egészen így van. Az Erdőszelem, és minden más kitaláció. Ki kellett szellőztetnie a fejét, és a Lihanechi tó déli partja, remek helyet szolgáltatott erre. felkészülve térhet vissza a valódi életbe. Hirtelen eltűnése után, most fejleszegve, és bocsánatkérések előre megírt szövegkönyvét motyogva térne vissza az egyetlen otthonába, amit ismer. Vadvéd azonban eltűnt. Vagy csak nem találja, az is meglehet, de elveszve az erdőben keresve Nem habozik mikor az ingoványosabb vidékekre téved. Legalább egy út amit ismer. Ki a rengetegből.*
*A történtek igencsak felkavarták Enil életét. Két éven át csak azon elmélkedett, mi igaz, és mi nem. Hol van a perem az elképzelt, és a reális valóság között. Egészen az istenek kinyilatkoztatásáig szentül hitte, hogy tudja mi történik a világban. Hogy mostohaanyja tanai igazak. Hogy a természet úrnője hajtja az iső, és a világ állandó kerekét előre. Vadvédben érte a hír, hogy nem egészen így van. Az Erdőszelem, és minden más kitaláció. Ki kellett szellőztetnie a fejét, és a Lihanechi tó déli partja, remek helyet szolgáltatott erre. felkészülve térhet vissza a valódi életbe. Hirtelen eltűnése után, most fejleszegve, és bocsánatkérések előre megírt szövegkönyvét motyogva térne vissza az egyetlen otthonába, amit ismer. Vadvéd azonban eltűnt. Vagy csak nem találja, az is meglehet, de elveszve az erdőben keresve Nem habozik mikor az ingoványosabb vidékekre téved. Legalább egy út amit ismer. Ki a rengetegből.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 505-524