Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 77 (1521. - 1540. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1908-1927
1540. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-05 22:35:09
Üzenet elküldve: 2020-04-05 22:35:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Bíbor és csont //
* Eyra annyira feszülten figyeli Nol és a kis lény jelenetét, hogy először észre sem veszi a másik gyermek közeledését. Kissé összerezzen az érintésétől, de mozdulni sem bír. Nem tudja mire vélni a következő mozzanatokat, hisz még sosem került ilyen helyzetbe. *
~ Mit akar ez tőlem? ~
* Már több a soknál, mikor meg is szagolgatja őt. Eyra érzékeli a másik kacaját, ami kissé ijesztő ebben a csöndes erdőben, viszont nem tud arra figyelni egészen, hisz épp most térképezi őt fel egy számára furcsa, idegen lény. Aztán olyan hirtelen ér véget ez a túl feszült közelség, amilyen hirtelen jött, már csak azt érzékeli, hogy a két kicsi a Nol által odaajándékozott láncot csodálja. Viszont ez a pillanatnyi megkönnyebbülés sem tart sokáig, ugyanis érzékeny hallása léptek zajára lesz figyelmes. Még ideje sincs felmérni a zaj forrásának okozóját, a kis lények fel is kiáltanak. Hirtelen kapja fel a fejét. Megkövülve fogja fel, hogy tényleg nem egyedül élnek itt a kicsik. *
~ Ezek... orkok. ~
* Egy pillanatra a távolodó kicsikre tekint, nem tudta volna megállapítani róluk faji hovatartozásukat, mert életében nem látott még ork gyerekeket. Épp a feléjük tartó behemótokra tekint, mikor érzékeli, hogy Nol megütögeti a karját. Ekkor jut ismét eszébe, hogy ő is itt van. Újra elfogja a düh. Hisz Nolnak muszáj volt épp itt gyakorolnia. Még az ő elf fülét is megütötte a nyílvesszők suhanása és becsapódása, akkor az itt élő, mindenre felkészült lények kifinomult érzékeit sem kerülhette el. Habár nagyon mérges, azért annak igazán örül, hogy most nincs egyedül, mivel biztos benne, ha egymagában ténferegne ezen a helyen, akkor is felbukkantak volna előbb utóbb a színen ezek, vagy más, ki tudja milyen lények. Látja, hogy Nol melyik irányba int állával. *
~ Pompás... épp arról jöttem. ~
* Mivel nem lát más megoldást, elfogadja a nő ötletét. Amint rohanni kezd, azonnal követi, épp csak egy pillanattal van lemaradva mögötte. Minden erejét latba vetve rohan az életéért a Nol által választott szűkebb ösvényeken. Csak remélni tudja, hogy ez megmenti életüket. *
* Eyra annyira feszülten figyeli Nol és a kis lény jelenetét, hogy először észre sem veszi a másik gyermek közeledését. Kissé összerezzen az érintésétől, de mozdulni sem bír. Nem tudja mire vélni a következő mozzanatokat, hisz még sosem került ilyen helyzetbe. *
~ Mit akar ez tőlem? ~
* Már több a soknál, mikor meg is szagolgatja őt. Eyra érzékeli a másik kacaját, ami kissé ijesztő ebben a csöndes erdőben, viszont nem tud arra figyelni egészen, hisz épp most térképezi őt fel egy számára furcsa, idegen lény. Aztán olyan hirtelen ér véget ez a túl feszült közelség, amilyen hirtelen jött, már csak azt érzékeli, hogy a két kicsi a Nol által odaajándékozott láncot csodálja. Viszont ez a pillanatnyi megkönnyebbülés sem tart sokáig, ugyanis érzékeny hallása léptek zajára lesz figyelmes. Még ideje sincs felmérni a zaj forrásának okozóját, a kis lények fel is kiáltanak. Hirtelen kapja fel a fejét. Megkövülve fogja fel, hogy tényleg nem egyedül élnek itt a kicsik. *
~ Ezek... orkok. ~
* Egy pillanatra a távolodó kicsikre tekint, nem tudta volna megállapítani róluk faji hovatartozásukat, mert életében nem látott még ork gyerekeket. Épp a feléjük tartó behemótokra tekint, mikor érzékeli, hogy Nol megütögeti a karját. Ekkor jut ismét eszébe, hogy ő is itt van. Újra elfogja a düh. Hisz Nolnak muszáj volt épp itt gyakorolnia. Még az ő elf fülét is megütötte a nyílvesszők suhanása és becsapódása, akkor az itt élő, mindenre felkészült lények kifinomult érzékeit sem kerülhette el. Habár nagyon mérges, azért annak igazán örül, hogy most nincs egyedül, mivel biztos benne, ha egymagában ténferegne ezen a helyen, akkor is felbukkantak volna előbb utóbb a színen ezek, vagy más, ki tudja milyen lények. Látja, hogy Nol melyik irányba int állával. *
~ Pompás... épp arról jöttem. ~
* Mivel nem lát más megoldást, elfogadja a nő ötletét. Amint rohanni kezd, azonnal követi, épp csak egy pillanattal van lemaradva mögötte. Minden erejét latba vetve rohan az életéért a Nol által választott szűkebb ösvényeken. Csak remélni tudja, hogy ez megmenti életüket. *
1539. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-05 15:38:39
Üzenet elküldve: 2020-04-05 15:38:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Bíbor és csont//
*Egy cseppet sem lenne Eyra helyében, akit az egyik kis ork csemete koszos mancsaival tapogatni kezd. Reméli, hogy a lány éber marad, és odafigyel környezetére a személyes tér fogalmát nem ismerő gyermek közeledése ellenére is. A maga részéről folyamatosan a lehetőségeket latolgatva járatja agya fogaskerekeit. Szinte lehetetlennek tartja, hogy nincsenek a közelben további ork hozzátartozók. Valószínűleg nagyobbak, és veszélyesebbek a már megismerteknél.*
~ Vajon mikor kapunk további társaságot...? ~
*Mikor az apró, ám annál nyugtalanítóbb gyermekek örömtáncot járnak az odaajándékozott nyaklánccal kezükben, Nolliro megenged magának egy pillanatot, hogy nyugtázza, az iménti gesztus egészen jó ötletnek bizonyult. Egyrészt, mert a későbbiekben talán jól jöhet, hogy barátságosan igyekezett közeledni a vadon mélyén élő néphez, másrészt pedig, mert az ezüst tárgy körül csapott ujjongás ad további pár másodperc türelmi időt gondolkodásra. Akkor kellene mindent hátrahagyva eliszkolni, mikor a kölykök figyelme egyértelműen lankad, s néhányszor nekik hátat fordítva ugrándoznak. El is kezd szépen óvatosan, ám határozott mozdulattal tolatni a tisztás szélére, abba az irányba, amerről érkezett. A város most hívogató jelenségként él fejében, pedig egész egyszerűen megveti mindazt, amit amúgy érzékelni szokott belőle. Mikor Mulaeyra mellé ér, rásandít, és feje oldalirányú rántásával jelzi, hogy szerinte itt az ideje távozni, ám ebben a pillanatban a gyermekek torkából felhangzanak az anyjukat üdvözlő ujjongó szólamok.*
~ Remek... Kellett ennek a szerencsétlennek torkaszakadtából telekiabálnia az erdőt! ~
*Azonosítja bűnbakként a másik elfet Nolliro, holott, valószínűleg mindketten ugyanolyan mértékben hibások a dologban. De így egyszerűbb, hiszen másvalaki hibáztatása rögtön feléleszti benne a jól ismert dühöt, amely adrenalinhoz vezet, amit talán már megtanult kellőképpen hasznosítani ahhoz, hogy túlélje a helyzetet. Kicsit odébb óriási alak kezd körvonalazódni, s mérete mellett morranása sem túl megnyugtató. Minden befogadott audiovizuális információt összevetve, Nolliro ebből a távolból már bizton meg tudja állapítani, hogy a közeledő nem gyalog érkezik, hanem egy warg hátán.*
- Ajjaj...
*Suttogja maga elé alig hallhatóan. Az a helyzet, hogy egy saját lábán érkező ork nőt valószínleg ketten nagy nehezen, sok áldozat árán le tudtak volna gyűrni. Közel sem biztos persze, mert több dolog is „mama” felé billenti a mérleget. Először is, saját terepen van, bármikor érkezhet erősítés. Másodszor, a belépőjét kísérő „hús, hús” felkiáltásokból, valamint a nő által szintén viselt koponyából feltételezhető, hogy nem sok szóváltásnak fog teret adni, így az észérvek használata szinte teljes mértékben elvetendő. Végül pedig, ereje és harci tapasztalata is bizonyosan lekörözi a véletlen egymásba botlott elfekét. Bár Mulaeyra harcedzettségéről nem tud sokat, felidézve feltartott kezeit és mentegetőzését, nem valószínű, hogy készen áll egy orkkal való közelharcra. Ahogy egyébként Nolliro sem. Pláne nem így, hogy a valós egyenletben helyet kap egy vérszomjas warg is. Így már szinte esélytelen a közelharc. Megpróbálhatnák még most gyorsan mindketten megfeszíteni íjaikat, és leszedni a nőt hátasáról. De ez is sokesélyes vállalkozás lenne, főleg, hogy nem alkotnak összeszokott párost. Egyből el is veti, mert, ha nem sikerül, akkor legjobb esetben is éppen annyi időt nyernek maguknak, hogy elkezdhessenek szaladni, de ez esetben üldözőjük nem kicsit lenne dühös. Szinte észre sem veszi, hogy a gyerekek visszahúzódnak az odúba, ahonnan érkeztek, mivel minden idegszálával azon van, hogy megtalálja a lehető legjobb megoldást. Egészen jól mászik fára, de fogalma sincs, hogy a wargok és orkok hogy vannak ezzel. Valamint, ha fent ragad egy fán, a későbbiekben biztos, hogy még többen érkeznek meg, hogy leszedjék, és valóban vacsoraként végezze. Minden általa képviselt értéknek ellent mond a dolog, de egyedül a menekülést látja kiútnak. Nem olyan messze húzódik tőlük az ingovány, ha csak addig el tudna jutni, ott már talán nem követnék... Jobb kézfeje hátuljával megütögeti Eyra karját, és állával a vélt egérút nagyjábóli irányába mutat. Hála Sa'Tereth-nek és Teysusnak, ez éppen a megfelelő irányban van, nem pedig az ork nőstény és fenyegető hátasa irányában. *
- Fuss, ahogy bírsz!
*Mondja egész halkan, és amíg még egy pár tucat méter van köztük és az érkező veszélyforrás között, teljes erejéből futni kezd az ingovány felé. A warg nyilvánvalóan sokkal gyorsabb náluk, de van egy kis előnyük, és más esélyt nem lát a túlélésre. Igyekszik olyan szűk ösvényeket választani, amelyek valamennyire megnehezítik valószínűleges üldözőjük dolgát, és ezeken minden ügyességét latba vetve nem elhasalni a legrosszabbkor. Egyelőre semmi kedve vacsoraként végezni, még van dolga Lanawin földjén.*
*Egy cseppet sem lenne Eyra helyében, akit az egyik kis ork csemete koszos mancsaival tapogatni kezd. Reméli, hogy a lány éber marad, és odafigyel környezetére a személyes tér fogalmát nem ismerő gyermek közeledése ellenére is. A maga részéről folyamatosan a lehetőségeket latolgatva járatja agya fogaskerekeit. Szinte lehetetlennek tartja, hogy nincsenek a közelben további ork hozzátartozók. Valószínűleg nagyobbak, és veszélyesebbek a már megismerteknél.*
~ Vajon mikor kapunk további társaságot...? ~
*Mikor az apró, ám annál nyugtalanítóbb gyermekek örömtáncot járnak az odaajándékozott nyaklánccal kezükben, Nolliro megenged magának egy pillanatot, hogy nyugtázza, az iménti gesztus egészen jó ötletnek bizonyult. Egyrészt, mert a későbbiekben talán jól jöhet, hogy barátságosan igyekezett közeledni a vadon mélyén élő néphez, másrészt pedig, mert az ezüst tárgy körül csapott ujjongás ad további pár másodperc türelmi időt gondolkodásra. Akkor kellene mindent hátrahagyva eliszkolni, mikor a kölykök figyelme egyértelműen lankad, s néhányszor nekik hátat fordítva ugrándoznak. El is kezd szépen óvatosan, ám határozott mozdulattal tolatni a tisztás szélére, abba az irányba, amerről érkezett. A város most hívogató jelenségként él fejében, pedig egész egyszerűen megveti mindazt, amit amúgy érzékelni szokott belőle. Mikor Mulaeyra mellé ér, rásandít, és feje oldalirányú rántásával jelzi, hogy szerinte itt az ideje távozni, ám ebben a pillanatban a gyermekek torkából felhangzanak az anyjukat üdvözlő ujjongó szólamok.*
~ Remek... Kellett ennek a szerencsétlennek torkaszakadtából telekiabálnia az erdőt! ~
*Azonosítja bűnbakként a másik elfet Nolliro, holott, valószínűleg mindketten ugyanolyan mértékben hibások a dologban. De így egyszerűbb, hiszen másvalaki hibáztatása rögtön feléleszti benne a jól ismert dühöt, amely adrenalinhoz vezet, amit talán már megtanult kellőképpen hasznosítani ahhoz, hogy túlélje a helyzetet. Kicsit odébb óriási alak kezd körvonalazódni, s mérete mellett morranása sem túl megnyugtató. Minden befogadott audiovizuális információt összevetve, Nolliro ebből a távolból már bizton meg tudja állapítani, hogy a közeledő nem gyalog érkezik, hanem egy warg hátán.*
- Ajjaj...
*Suttogja maga elé alig hallhatóan. Az a helyzet, hogy egy saját lábán érkező ork nőt valószínleg ketten nagy nehezen, sok áldozat árán le tudtak volna gyűrni. Közel sem biztos persze, mert több dolog is „mama” felé billenti a mérleget. Először is, saját terepen van, bármikor érkezhet erősítés. Másodszor, a belépőjét kísérő „hús, hús” felkiáltásokból, valamint a nő által szintén viselt koponyából feltételezhető, hogy nem sok szóváltásnak fog teret adni, így az észérvek használata szinte teljes mértékben elvetendő. Végül pedig, ereje és harci tapasztalata is bizonyosan lekörözi a véletlen egymásba botlott elfekét. Bár Mulaeyra harcedzettségéről nem tud sokat, felidézve feltartott kezeit és mentegetőzését, nem valószínű, hogy készen áll egy orkkal való közelharcra. Ahogy egyébként Nolliro sem. Pláne nem így, hogy a valós egyenletben helyet kap egy vérszomjas warg is. Így már szinte esélytelen a közelharc. Megpróbálhatnák még most gyorsan mindketten megfeszíteni íjaikat, és leszedni a nőt hátasáról. De ez is sokesélyes vállalkozás lenne, főleg, hogy nem alkotnak összeszokott párost. Egyből el is veti, mert, ha nem sikerül, akkor legjobb esetben is éppen annyi időt nyernek maguknak, hogy elkezdhessenek szaladni, de ez esetben üldözőjük nem kicsit lenne dühös. Szinte észre sem veszi, hogy a gyerekek visszahúzódnak az odúba, ahonnan érkeztek, mivel minden idegszálával azon van, hogy megtalálja a lehető legjobb megoldást. Egészen jól mászik fára, de fogalma sincs, hogy a wargok és orkok hogy vannak ezzel. Valamint, ha fent ragad egy fán, a későbbiekben biztos, hogy még többen érkeznek meg, hogy leszedjék, és valóban vacsoraként végezze. Minden általa képviselt értéknek ellent mond a dolog, de egyedül a menekülést látja kiútnak. Nem olyan messze húzódik tőlük az ingovány, ha csak addig el tudna jutni, ott már talán nem követnék... Jobb kézfeje hátuljával megütögeti Eyra karját, és állával a vélt egérút nagyjábóli irányába mutat. Hála Sa'Tereth-nek és Teysusnak, ez éppen a megfelelő irányban van, nem pedig az ork nőstény és fenyegető hátasa irányában. *
- Fuss, ahogy bírsz!
*Mondja egész halkan, és amíg még egy pár tucat méter van köztük és az érkező veszélyforrás között, teljes erejéből futni kezd az ingovány felé. A warg nyilvánvalóan sokkal gyorsabb náluk, de van egy kis előnyük, és más esélyt nem lát a túlélésre. Igyekszik olyan szűk ösvényeket választani, amelyek valamennyire megnehezítik valószínűleges üldözőjük dolgát, és ezeken minden ügyességét latba vetve nem elhasalni a legrosszabbkor. Egyelőre semmi kedve vacsoraként végezni, még van dolga Lanawin földjén.*
1538. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-05 14:06:49
Üzenet elküldve: 2020-04-05 14:06:49
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Bíbor és csont//
*Az ork gyermekek nem mutatják félelem jelét, elvégre sokkal veszélyesebb dolgok veszik körül őket, mint két elf nőstény. Sokkal inkább kíváncsiak, hiszen elfekhez még ilyen fiatal korukban nem volt szerencséjük. Mivel nem tör ki pánik, ezért a háttérben húzódó is felbátorodik, és közelebb Mulaeyrához. A lánynak talán kellemetlen lehet ez, hiszen ruháit kezdi el koszos kezeivel tapogatni, és közelebb hajol, hogy meg is szagolgassa azokat. Ezután testvérére pillant, egy ismeretlen, durva nyelven szól hozzá valamit kurtán.
Nolliro viszont annál inkább meglepi a másikat, aki feje forgatása után röviden felkacag. Kicsit még távolról szemlélgeti az érdekes, csillogó tárgyat, ami emlékezteti törzse díszeire, de milyensége mégsem fogható ahhoz. Lelkesen kap az ékszerért és marja ki a lány kezéből, hogy pár lépéssel arrébb szökellve jobban megnézhesse magának. Testvére is rögvest ott hagyja Mulaeyrát, hogy szagolgatva, tapogatva kezdje el ő is szemügyre venni a tárgyat. Láthatóan ezzel igen jól elszórakoznak, és a két idegen sem olyan érdekes már számukra.
Érzékeik viszont nem tompulnak el. Erdőmélyén aligha engedheti ezt meg magának, hiszen lépten nyomon ragadozók leselkednek prédára várva. A két aprócska ork a levegőbe szagolva érzik meg a megnyugtató jelenlétet, a két elf lány viszont léptek zajára lehet figyelmes.*
- MAMA! MAMAAAA!
*A gyermekeket örömteli izgatottság járja át, amelyikük kezében a lánc van az magasra emeli azt, hogy diadalittasan lóbálhassa édesanyja felé, megmutatva milyen ügyes volt.
Az anya morranása már távolabbról is hallható, mert a gyermek szükségtelen zajt csapott. Ám az ork nőstényt ezúttal ez kevésbé érdekli, akinek izmai megfeszülnek ahogy warg hátasát igyekszik visszatartani. Pofáját pontosan ugyanolyan koponya takarja, mint gyermekeiét, azzal a különbséggel, hogy szabad kezében egy általa tákolt lándzsát szorongat.*
- Hús, hús!
*Tapsikol a másik gyermek némi ugrándozás után, és testvérét karon ragadva kezdi el visszarángatni az odúba, ami felé anyjuk is közeledik ügető állata hátán.*
*Az ork gyermekek nem mutatják félelem jelét, elvégre sokkal veszélyesebb dolgok veszik körül őket, mint két elf nőstény. Sokkal inkább kíváncsiak, hiszen elfekhez még ilyen fiatal korukban nem volt szerencséjük. Mivel nem tör ki pánik, ezért a háttérben húzódó is felbátorodik, és közelebb Mulaeyrához. A lánynak talán kellemetlen lehet ez, hiszen ruháit kezdi el koszos kezeivel tapogatni, és közelebb hajol, hogy meg is szagolgassa azokat. Ezután testvérére pillant, egy ismeretlen, durva nyelven szól hozzá valamit kurtán.
Nolliro viszont annál inkább meglepi a másikat, aki feje forgatása után röviden felkacag. Kicsit még távolról szemlélgeti az érdekes, csillogó tárgyat, ami emlékezteti törzse díszeire, de milyensége mégsem fogható ahhoz. Lelkesen kap az ékszerért és marja ki a lány kezéből, hogy pár lépéssel arrébb szökellve jobban megnézhesse magának. Testvére is rögvest ott hagyja Mulaeyrát, hogy szagolgatva, tapogatva kezdje el ő is szemügyre venni a tárgyat. Láthatóan ezzel igen jól elszórakoznak, és a két idegen sem olyan érdekes már számukra.
Érzékeik viszont nem tompulnak el. Erdőmélyén aligha engedheti ezt meg magának, hiszen lépten nyomon ragadozók leselkednek prédára várva. A két aprócska ork a levegőbe szagolva érzik meg a megnyugtató jelenlétet, a két elf lány viszont léptek zajára lehet figyelmes.*
- MAMA! MAMAAAA!
*A gyermekeket örömteli izgatottság járja át, amelyikük kezében a lánc van az magasra emeli azt, hogy diadalittasan lóbálhassa édesanyja felé, megmutatva milyen ügyes volt.
Az anya morranása már távolabbról is hallható, mert a gyermek szükségtelen zajt csapott. Ám az ork nőstényt ezúttal ez kevésbé érdekli, akinek izmai megfeszülnek ahogy warg hátasát igyekszik visszatartani. Pofáját pontosan ugyanolyan koponya takarja, mint gyermekeiét, azzal a különbséggel, hogy szabad kezében egy általa tákolt lándzsát szorongat.*
- Hús, hús!
*Tapsikol a másik gyermek némi ugrándozás után, és testvérét karon ragadva kezdi el visszarángatni az odúba, ami felé anyjuk is közeledik ügető állata hátán.*
1537. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-04 12:16:21
Üzenet elküldve: 2020-04-04 12:16:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Bíbor és csont //
// Nolliro //
* Eyrában még mindig tombol a düh, mikor Nol rászól. Hirtelen fel sem fogja, hogy neszezést hall a közelükben. Amint meglátja rég eltűnt barátnőjét, megfeledkezik a külvilágról, és arról a tényről, hogy esetleg veszélyes területre keveredett. Mikor felfedezi a nesz forrását, azonnal ledermed. *
~ Miféle lények ezek? ~
* Sosem látott még ezekhez hasonlót, kifejezetten bizalmatlanná válik azoktól a furcsa koponyáktól, amit ezek az apróságok viselnek. Jobban megnézve őket, a külsejük sem biztató. *
~ Mióta élhetenek ezek a gyermekek itt? ~
* Eyra már abban sem biztos, hogy ezek az ártatlannak tűnő piciny lények jó szándékkal jöttek volna. Ilyen helyen, hogyan is élhetnének egyedül ezek a gyermekek. Ekkor viszont szinte villámcsapásként hasít belé a gondolat, egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy egyedül vannak. Igyekszik nem túl feltűnően feltérképezni a terepet. *
~ Csak semmi hirtelen mozdulat. Túl csendesek és lassúak ahhoz, hogy bármit is tegyek hirtelen felindulásból. Ki tudja, mi követné meggondolatlan tettemet. ~
* Érzékeli, hogy Nol rátekint, egy pillanatra bizonytalanságot vél felfedezni szemeiben, de Eyra ugyanolyan tanácstalan, mint ő. Megszólalni sem mer. Ledermed, amint azt látja, hogy Nol felbátorodva feléjük lép. *
~ Mit művel? Csak nem akarja elvenni azt a vörös kavicsot?! ~
* Eyra továbbra sem szól, úgy véli, hogy Nol talán nem akar udvariatlan lenni, hisz eddig semmi bántódás nem érte őket. Lélegzet visszafolytva figyeli, hogy mi lesz Nol következő lépése. Viszont nem okoz neki csalódást, Eyra szinte kővé dermedve áll azt látván, hogy elf barátnője ajándékot nyújt az ajándék cserébe, ahelyet, hogy csak szép csendben elvenné a kis kavicsot. Most már végképp nem tudhatja, ezek után mi következik. A szíve a torkában dobog, és szinte észre sem veszi, hogy közelebb hajol hozzájuk, mintha mindenre fel kellene készülnie. Kezei a dobókések tartója felé kúszik, bármit megtesz rég látott barátnőjéért. *
A hozzászólás írója (Mulaeyra Holarayus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.04 13:26:26
// Nolliro //
* Eyrában még mindig tombol a düh, mikor Nol rászól. Hirtelen fel sem fogja, hogy neszezést hall a közelükben. Amint meglátja rég eltűnt barátnőjét, megfeledkezik a külvilágról, és arról a tényről, hogy esetleg veszélyes területre keveredett. Mikor felfedezi a nesz forrását, azonnal ledermed. *
~ Miféle lények ezek? ~
* Sosem látott még ezekhez hasonlót, kifejezetten bizalmatlanná válik azoktól a furcsa koponyáktól, amit ezek az apróságok viselnek. Jobban megnézve őket, a külsejük sem biztató. *
~ Mióta élhetenek ezek a gyermekek itt? ~
* Eyra már abban sem biztos, hogy ezek az ártatlannak tűnő piciny lények jó szándékkal jöttek volna. Ilyen helyen, hogyan is élhetnének egyedül ezek a gyermekek. Ekkor viszont szinte villámcsapásként hasít belé a gondolat, egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy egyedül vannak. Igyekszik nem túl feltűnően feltérképezni a terepet. *
~ Csak semmi hirtelen mozdulat. Túl csendesek és lassúak ahhoz, hogy bármit is tegyek hirtelen felindulásból. Ki tudja, mi követné meggondolatlan tettemet. ~
* Érzékeli, hogy Nol rátekint, egy pillanatra bizonytalanságot vél felfedezni szemeiben, de Eyra ugyanolyan tanácstalan, mint ő. Megszólalni sem mer. Ledermed, amint azt látja, hogy Nol felbátorodva feléjük lép. *
~ Mit művel? Csak nem akarja elvenni azt a vörös kavicsot?! ~
* Eyra továbbra sem szól, úgy véli, hogy Nol talán nem akar udvariatlan lenni, hisz eddig semmi bántódás nem érte őket. Lélegzet visszafolytva figyeli, hogy mi lesz Nol következő lépése. Viszont nem okoz neki csalódást, Eyra szinte kővé dermedve áll azt látván, hogy elf barátnője ajándékot nyújt az ajándék cserébe, ahelyet, hogy csak szép csendben elvenné a kis kavicsot. Most már végképp nem tudhatja, ezek után mi következik. A szíve a torkában dobog, és szinte észre sem veszi, hogy közelebb hajol hozzájuk, mintha mindenre fel kellene készülnie. Kezei a dobókések tartója felé kúszik, bármit megtesz rég látott barátnőjéért. *
A hozzászólás írója (Mulaeyra Holarayus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.04 13:26:26
1536. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-04 10:32:32
Üzenet elküldve: 2020-04-04 10:32:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Bíbor és csont//
//Mulaeyra//
*Eyra kifakadására nem is tud, s nem is igazán akar reagálni bármit is. Értetlenül rázza meg a fejét. Az utolsó mondat egy pillanatra még rosszul is esik az ébenhajú elfnek, de szándékosan nem mond rá semmit, nem fog vitába keveredni az erdő mélyén, ahol valószínűleg már így is túl nagy zajt csaptak.*
~ Elfelejtett? Na, persze... ~
- Sssshh!
*Szólítja inkább fel a másik nőt. Leengedi íját, és a halk neszezésre óvatosan körülpillant az apró tisztáson. A kiélezett helyzetben egyik fél sem vette észre a csonttal fedett orcájú apróságokat. Mire megfordul, már két gyerekforma kis lény járult eléjük csendesen. Tűnhetnének ártalmatlannak is, de Nolliro fejében egyből megszólítja a vészharangot az apró agyarak és a fakó koponyacsontok látványa.*
~ Mi a...? ~
*Majdnem 80 éve alatt még nem találkozott ilyesfajta népekkel, de ez nem jelent semmit. Tudása nincs az immár vele szemben álló figurákról, de ösztönei a nap folyamán először óvatosságra intik. Nolliroban kifejezetten erős a fajtájára egyébként is jellemző gőg és arrogancia. Mindez fakadhat abból, hogy egy jó ideje teljesen egyedül kell helyt állnia az életben. Ám, emellé egy tudattalan halálvágy is társul, mely a kívántnál gyakrabban eredményezi azt, hogy olyan terepeken mászkál, ahol lehetséges, hogy semmi keresnivalója. Ezt persze koránt sem fogja fel, mivel elméjét maradéktalanul átvette az a bizonyos cél, mely a mai nap is ide vezette. Jó ideje meggondolatlanná vált, és saját életét sem féltve felesleges kockázatokat vállal. Fogalma sincs, mi fog kisülni a helyzetből, de lábai szinte földbe gyökereznek a meglepetéstől, s a bizonytalanság érzetétől egyaránt. Kezében lévő nyilát a hátára csatolt tegezbe helyezi, íját pedig továbbra is bal kezében fogva leengedi. Nem egészen tudja miért, de jeges félelem fut át rajta diszkrét libabőr formájában. Még nem fogalmazódott meg benne a következő lépés, de úgy érzi, semmiféleképpen nem léphet fel fenyegetően. Eyrára pillant kérdően. Hirtelen ösztönösen újra szövetségesként tekint régi barátnőjére, bizalom ide vagy oda. Visszafordítja tekintetét az előtte álló, kinyújtott kezű, neki derékig érő gyermekre, de előtte lopva körülpillant az előtte csoportosuló fák között. A kavicsra tekint. Igyekszik látszólag megőrizni hidegvérét, de szíve csak úgy zakatol mellkasában. Futás? Szólaljon meg egyáltalán? Vegye át a kavicsot? Mivel alapvetően kemény fából faragták, már csak makacsságból sem futamodhat meg egyből, pláne nem két ártalmatlannak tűnő gyerek elől.*
~ Ki tudja, hányan vannak még!? Vannak ezeknek valahol szüleik is? Ki és mi más figyelmét vonhattuk még magunkra? ~
*Mivel az egyik agyaras gyermek türelmesen, továbbra is apró ajándékával ácsorog előtte, tesz egy apró, tétova, puha lépést feléjük. Nem feltétlen akarna hozzájuk érni, mert fogalma sincs, az mit váltana ki a kicsiny idegenekből. Viszont nem feltételezhet ártó szándékot sem a csendesen, s tétován viselkedő apróságoktól.
Végül úgy dönt, békés gesztusnak veszi a pirosra festett kavicsot, hiszen nem tudhatja, hogy az erdő mélyén lakó népek milyen szokások mentén élik életüket. Ebben az esetben muszáj a legnagyobb alázattal járulni a helyzet elé, ha már voltak olyan okosak, hogy patáliát csaptak egy ilyen köztudottan veszélyes terepen. Egyébként meg mindketten állig fel vannak fegyverkezve, csak megoldják, ha baj lesz.*
- Köszönöm.
*Hangsúlya inkább kérdő, mint kijelentő, de legalább viszonylag halk, nyugodt hangnemben képes kipréselni magából azt az egy szót. Ahelyett, hogy a kavicsért nyúlna, váratlan ötlettől vezérelve jobb kezével szépen lassan, hirtelen mozdulatokat mellőzve kitapogatja a nyaka körül nyugvó ezüstlánc apró csatját. Rutinosan kipattintja, majd a kígyófejes függőt tenyerébe ügyeskedve, térdét enyhén megrogyasztva, de nem leguggolva, a gyermekhez hasonlóan kinyújtja kezét, így felajánlva annak egy ajándékot cserébe. Tekintetét a kis lényébe fúrja, legalábbis arra a pontra szegezi, ahol a koponya mögött feltételezi annak szemeit.*
//Mulaeyra//
*Eyra kifakadására nem is tud, s nem is igazán akar reagálni bármit is. Értetlenül rázza meg a fejét. Az utolsó mondat egy pillanatra még rosszul is esik az ébenhajú elfnek, de szándékosan nem mond rá semmit, nem fog vitába keveredni az erdő mélyén, ahol valószínűleg már így is túl nagy zajt csaptak.*
~ Elfelejtett? Na, persze... ~
- Sssshh!
*Szólítja inkább fel a másik nőt. Leengedi íját, és a halk neszezésre óvatosan körülpillant az apró tisztáson. A kiélezett helyzetben egyik fél sem vette észre a csonttal fedett orcájú apróságokat. Mire megfordul, már két gyerekforma kis lény járult eléjük csendesen. Tűnhetnének ártalmatlannak is, de Nolliro fejében egyből megszólítja a vészharangot az apró agyarak és a fakó koponyacsontok látványa.*
~ Mi a...? ~
*Majdnem 80 éve alatt még nem találkozott ilyesfajta népekkel, de ez nem jelent semmit. Tudása nincs az immár vele szemben álló figurákról, de ösztönei a nap folyamán először óvatosságra intik. Nolliroban kifejezetten erős a fajtájára egyébként is jellemző gőg és arrogancia. Mindez fakadhat abból, hogy egy jó ideje teljesen egyedül kell helyt állnia az életben. Ám, emellé egy tudattalan halálvágy is társul, mely a kívántnál gyakrabban eredményezi azt, hogy olyan terepeken mászkál, ahol lehetséges, hogy semmi keresnivalója. Ezt persze koránt sem fogja fel, mivel elméjét maradéktalanul átvette az a bizonyos cél, mely a mai nap is ide vezette. Jó ideje meggondolatlanná vált, és saját életét sem féltve felesleges kockázatokat vállal. Fogalma sincs, mi fog kisülni a helyzetből, de lábai szinte földbe gyökereznek a meglepetéstől, s a bizonytalanság érzetétől egyaránt. Kezében lévő nyilát a hátára csatolt tegezbe helyezi, íját pedig továbbra is bal kezében fogva leengedi. Nem egészen tudja miért, de jeges félelem fut át rajta diszkrét libabőr formájában. Még nem fogalmazódott meg benne a következő lépés, de úgy érzi, semmiféleképpen nem léphet fel fenyegetően. Eyrára pillant kérdően. Hirtelen ösztönösen újra szövetségesként tekint régi barátnőjére, bizalom ide vagy oda. Visszafordítja tekintetét az előtte álló, kinyújtott kezű, neki derékig érő gyermekre, de előtte lopva körülpillant az előtte csoportosuló fák között. A kavicsra tekint. Igyekszik látszólag megőrizni hidegvérét, de szíve csak úgy zakatol mellkasában. Futás? Szólaljon meg egyáltalán? Vegye át a kavicsot? Mivel alapvetően kemény fából faragták, már csak makacsságból sem futamodhat meg egyből, pláne nem két ártalmatlannak tűnő gyerek elől.*
~ Ki tudja, hányan vannak még!? Vannak ezeknek valahol szüleik is? Ki és mi más figyelmét vonhattuk még magunkra? ~
*Mivel az egyik agyaras gyermek türelmesen, továbbra is apró ajándékával ácsorog előtte, tesz egy apró, tétova, puha lépést feléjük. Nem feltétlen akarna hozzájuk érni, mert fogalma sincs, az mit váltana ki a kicsiny idegenekből. Viszont nem feltételezhet ártó szándékot sem a csendesen, s tétován viselkedő apróságoktól.
Végül úgy dönt, békés gesztusnak veszi a pirosra festett kavicsot, hiszen nem tudhatja, hogy az erdő mélyén lakó népek milyen szokások mentén élik életüket. Ebben az esetben muszáj a legnagyobb alázattal járulni a helyzet elé, ha már voltak olyan okosak, hogy patáliát csaptak egy ilyen köztudottan veszélyes terepen. Egyébként meg mindketten állig fel vannak fegyverkezve, csak megoldják, ha baj lesz.*
- Köszönöm.
*Hangsúlya inkább kérdő, mint kijelentő, de legalább viszonylag halk, nyugodt hangnemben képes kipréselni magából azt az egy szót. Ahelyett, hogy a kavicsért nyúlna, váratlan ötlettől vezérelve jobb kezével szépen lassan, hirtelen mozdulatokat mellőzve kitapogatja a nyaka körül nyugvó ezüstlánc apró csatját. Rutinosan kipattintja, majd a kígyófejes függőt tenyerébe ügyeskedve, térdét enyhén megrogyasztva, de nem leguggolva, a gyermekhez hasonlóan kinyújtja kezét, így felajánlva annak egy ajándékot cserébe. Tekintetét a kis lényébe fúrja, legalábbis arra a pontra szegezi, ahol a koponya mögött feltételezi annak szemeit.*
1535. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 23:18:45
Üzenet elküldve: 2020-04-03 23:18:45
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Bíbor és csont//
//Nolliro Syaskii és Mulaeyra Holarayus//
*Nolliro nagyon magabiztosnak érzi magát, feltehetően fajtája arroganciája és erdőjáró természete okán. Ellenben Erdőmélyén senki sem lehet biztos a dolgában. Lelkes szaladgálása közben éppen elég zajt csapott, és szagot hagyott hátra, hogy ez ne kerülje el az erdő lakóinak figyelmét.
Keresve sem találhatott volna jobb helyet a tisztásnál arra, hogy tökéletes célponttá tegye magát, rövidesen pedig kiderül, hogy akad társa a bajban. Kifejezetten kapóra jön az őket vizslató szemeknek, hogy a két hosszúéletű egymással van elfoglalva. Ezért csak sokára veszik észre, hogy a tisztás egyik fáinak méretes gyökerei és szúette lyukas törzse egy odút takar.
A gyökerek takarásában némi mozgolódás után, és a kikotort gödörből egy apró teremtés bukkan elő, nagyjából a derekukig érhet. Emberszabású, egyértelműen gyermek. Testének egészét vastag, már kiszáradt sárréteg borítja ott, ahol szakadt bőrrongyok nem fedik. Szembetűnőbb részlet az arcának felső részére maszkként rögzített hófehér koponyadarab. Alsó agyarai sejtetik fajtájának mivoltát, amely leginkább az orkokra jellemző. Kíváncsian pillant hol az egyik elfre, hol a másikra, látszólag ártalmatlanul. Rövidesen egy másik fatörzs mögül is motozás hallatszik, és egy újabb kis lény dugja elő ugyanúgy csonttal eltakart arcát, hogy közelebbről szemügyre vehesse a tisztáson álló nőket. Érdeklődő tekintetüket teljesen leárnyékolja a koponyák szemüregeinek környéke. Bizonytalanul állnak ott, továbbra is teljesen ártalmatlanul, időnként egymásra pillantva a másik jelenlétében keresve némi megnyugvást.
Végül az első elszánja magát, és tesz pár óvatos lépést a két elf felé. Nyitott kezében egy aprócska színes kaviccsal, amit láthatóan ő festhetett vörösre pár erdőbéli bogyóval. A gyermek nem szól semmit, csupán kinyújtott kezével viszi a kis kavicsot, amolyan barátságkezdő érdekességként.*
//Nolliro Syaskii és Mulaeyra Holarayus//
*Nolliro nagyon magabiztosnak érzi magát, feltehetően fajtája arroganciája és erdőjáró természete okán. Ellenben Erdőmélyén senki sem lehet biztos a dolgában. Lelkes szaladgálása közben éppen elég zajt csapott, és szagot hagyott hátra, hogy ez ne kerülje el az erdő lakóinak figyelmét.
Keresve sem találhatott volna jobb helyet a tisztásnál arra, hogy tökéletes célponttá tegye magát, rövidesen pedig kiderül, hogy akad társa a bajban. Kifejezetten kapóra jön az őket vizslató szemeknek, hogy a két hosszúéletű egymással van elfoglalva. Ezért csak sokára veszik észre, hogy a tisztás egyik fáinak méretes gyökerei és szúette lyukas törzse egy odút takar.
A gyökerek takarásában némi mozgolódás után, és a kikotort gödörből egy apró teremtés bukkan elő, nagyjából a derekukig érhet. Emberszabású, egyértelműen gyermek. Testének egészét vastag, már kiszáradt sárréteg borítja ott, ahol szakadt bőrrongyok nem fedik. Szembetűnőbb részlet az arcának felső részére maszkként rögzített hófehér koponyadarab. Alsó agyarai sejtetik fajtájának mivoltát, amely leginkább az orkokra jellemző. Kíváncsian pillant hol az egyik elfre, hol a másikra, látszólag ártalmatlanul. Rövidesen egy másik fatörzs mögül is motozás hallatszik, és egy újabb kis lény dugja elő ugyanúgy csonttal eltakart arcát, hogy közelebbről szemügyre vehesse a tisztáson álló nőket. Érdeklődő tekintetüket teljesen leárnyékolja a koponyák szemüregeinek környéke. Bizonytalanul állnak ott, továbbra is teljesen ártalmatlanul, időnként egymásra pillantva a másik jelenlétében keresve némi megnyugvást.
Végül az első elszánja magát, és tesz pár óvatos lépést a két elf felé. Nyitott kezében egy aprócska színes kaviccsal, amit láthatóan ő festhetett vörösre pár erdőbéli bogyóval. A gyermek nem szól semmit, csupán kinyújtott kezével viszi a kis kavicsot, amolyan barátságkezdő érdekességként.*
1534. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 22:50:19
Üzenet elküldve: 2020-04-03 22:50:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Váratlan érkező - Nolliro //
* Eyra számára kissé mogorvának tűnik a nő, de nem csodálja, hisz hátulról jött és teljesen váratlanul. Érthető, hogy a nő is magát védi, csak remélni tudja, hogy engedi közelebb lépni. Hisz ő is láthatja, hogy semmi közelharci fegyvert nem tart magánál. Viszont, még mielőtt a nő nevén nevezné, megáll, szinte lefagy. Aztán bizonyossá válik, hisz a másik is felismeri őt. *
~ Ez nem lehet. ~
* Elképzelni sem tudja, hogy mikor látták egymást utoljára. *
- Nol?
~ Ez meg hogyan lehetséges? ~
* Eyrának feltűnik, hogy régi barátja ismét megfeszíti a húrt. Ezt nem tudja mire vélni, hisz annak idején a legjobb barátnőknek mondhatták egymást. Viszont most Eyrában is fellobban némi harag. Nol szó nélkül lépett ki az életéből akkor, el sem búcsúzott tőle, semmit nem mondott. Azt sem tudja, merre sodorta őt az élet, csak úgy eltűnt, most pedig itt áll előtte, és egyszerűen csak leakarja lőni. Nem tudja visszafogni dühét, amit csak jobban tetéz a lány kérdése. *
~ Hogy mer ilyet feltételezni rólam?! ~
- Mit képzelsz te magadról? Azt sem tudtam, merre mentél. Szó nélkül hagytál ott évekkel ezelőtt. Miért követnélek pont téged? Már rég elfelejtettelek.
* A végére szinte már ordít. Habár világossá válhat Nol számára, hogy ez nem igaz, mert régen nagyon is jól ismerték egymást, így lehet, hogy még emlékszik rá, milyen szörnyen hazudik.
Eyra a hirtelen támadt dühtől most nem is bír többet szólni, de egyértelműen leereszti kezeit. Fegyvert nem ránt, viszont nem hajlandó tovább így állni Nol előtt. *
~ Mi ütött ebbe a lányba? Hisz sosem ártottam neki. ~
* Feltűnik neki, hogy Nol egyáltalán nem bízik már benne. *
* Eyra számára kissé mogorvának tűnik a nő, de nem csodálja, hisz hátulról jött és teljesen váratlanul. Érthető, hogy a nő is magát védi, csak remélni tudja, hogy engedi közelebb lépni. Hisz ő is láthatja, hogy semmi közelharci fegyvert nem tart magánál. Viszont, még mielőtt a nő nevén nevezné, megáll, szinte lefagy. Aztán bizonyossá válik, hisz a másik is felismeri őt. *
~ Ez nem lehet. ~
* Elképzelni sem tudja, hogy mikor látták egymást utoljára. *
- Nol?
~ Ez meg hogyan lehetséges? ~
* Eyrának feltűnik, hogy régi barátja ismét megfeszíti a húrt. Ezt nem tudja mire vélni, hisz annak idején a legjobb barátnőknek mondhatták egymást. Viszont most Eyrában is fellobban némi harag. Nol szó nélkül lépett ki az életéből akkor, el sem búcsúzott tőle, semmit nem mondott. Azt sem tudja, merre sodorta őt az élet, csak úgy eltűnt, most pedig itt áll előtte, és egyszerűen csak leakarja lőni. Nem tudja visszafogni dühét, amit csak jobban tetéz a lány kérdése. *
~ Hogy mer ilyet feltételezni rólam?! ~
- Mit képzelsz te magadról? Azt sem tudtam, merre mentél. Szó nélkül hagytál ott évekkel ezelőtt. Miért követnélek pont téged? Már rég elfelejtettelek.
* A végére szinte már ordít. Habár világossá válhat Nol számára, hogy ez nem igaz, mert régen nagyon is jól ismerték egymást, így lehet, hogy még emlékszik rá, milyen szörnyen hazudik.
Eyra a hirtelen támadt dühtől most nem is bír többet szólni, de egyértelműen leereszti kezeit. Fegyvert nem ránt, viszont nem hajlandó tovább így állni Nol előtt. *
~ Mi ütött ebbe a lányba? Hisz sosem ártottam neki. ~
* Feltűnik neki, hogy Nol egyáltalán nem bízik már benne. *
1533. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 22:01:07
Üzenet elküldve: 2020-04-03 22:01:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Váratlan érkező – Mulaeyra//
*Ismét hallja a reccsenést, amely a másik nő mozdulatát követi. Egy vele nagyjából egymagas vöröses hajú alak bontakozik ki a fák közül, feltett kezekkel. Az univerzális gesztusra először egy kissé meglazítja az ujjaiba vágó húrt, de még nem engedi le teljesen a fegyvert.*
~ Csak te...? Hát, ezzel sokat mondtál, mit ne mondjak. ~
- Pedig sikerült. *Veti oda mogorván a mentegetőzést hallva.*
*Hosszúnak tűnő másodpercekig némán vizslatja az érkezőt, és abban a pillanatban, ahogy az lassú léptekkel kiér a rá vetülő árnyékból, Nollironak hirtelen beugrik, hogy ismerik egymást. Régről, és egészen jól. Eyra. Viszont, a helyzet az, hogy ez nem segít a másik helyzetén, hiszen Nol így még kisebb esélyt lát arra, hogy ez véletlen egymásba botlásról lenne szó. *
- Eyra?
*Hangjából őszinte meglepettség és kíváncsiság szűrődik ki. Kérdésével egy időben kissé félrebiccenti a fejét, valamint ismét megfeszíti a húrt, és immár, ha nem is egyértelműen barátságtalanul, de legalábbis erősen gyanakvóan szemléli a láthatólag szintén felfegyverkezett „ellenfelét”.*
- Te követtél? Mit akarsz tőlem?
*Eyra számára megdöbbentő lehet a barátságtalan fellépés, hiszen réges-régen nagyon is jóban voltak. Nolliro részéről kijelenthető, hogy Mulaeyra maréknyi igaz barátja egyike volt. De csak volt. Azóta rengeteg minden történt a fekete hajú nővel, ami miatt megkérdőjelez mindent, ami a múltjában történt. Minden alkalommal, mikor sorra vette a fejében a történteket, újabb és újabb aspektusokat vett számba, ez alól pedig nem képezhettek kivételt a valaha volt kapcsolatai sem. Főleg a legerősebbek, melyeknek a bizalom volt az alapja. Ez a kulcsszó. Fogalma sincs, hogy kiben bízhat, s kiben nem.
Így hát, továbbra is célkeresztben tartja a lányt, hiszen fogalma sincs, hogy az mikor nyúl a saját fegyveréhez. Azt a bizonyos történetet Nolliro csak egy kisebb csoda folytán élte túl, és számára teljesen elképzelhető, hogy az a... az a féreg küldte Eyrát, hogy kiderítse, mi van vele.*
*Ismét hallja a reccsenést, amely a másik nő mozdulatát követi. Egy vele nagyjából egymagas vöröses hajú alak bontakozik ki a fák közül, feltett kezekkel. Az univerzális gesztusra először egy kissé meglazítja az ujjaiba vágó húrt, de még nem engedi le teljesen a fegyvert.*
~ Csak te...? Hát, ezzel sokat mondtál, mit ne mondjak. ~
- Pedig sikerült. *Veti oda mogorván a mentegetőzést hallva.*
*Hosszúnak tűnő másodpercekig némán vizslatja az érkezőt, és abban a pillanatban, ahogy az lassú léptekkel kiér a rá vetülő árnyékból, Nollironak hirtelen beugrik, hogy ismerik egymást. Régről, és egészen jól. Eyra. Viszont, a helyzet az, hogy ez nem segít a másik helyzetén, hiszen Nol így még kisebb esélyt lát arra, hogy ez véletlen egymásba botlásról lenne szó. *
- Eyra?
*Hangjából őszinte meglepettség és kíváncsiság szűrődik ki. Kérdésével egy időben kissé félrebiccenti a fejét, valamint ismét megfeszíti a húrt, és immár, ha nem is egyértelműen barátságtalanul, de legalábbis erősen gyanakvóan szemléli a láthatólag szintén felfegyverkezett „ellenfelét”.*
- Te követtél? Mit akarsz tőlem?
*Eyra számára megdöbbentő lehet a barátságtalan fellépés, hiszen réges-régen nagyon is jóban voltak. Nolliro részéről kijelenthető, hogy Mulaeyra maréknyi igaz barátja egyike volt. De csak volt. Azóta rengeteg minden történt a fekete hajú nővel, ami miatt megkérdőjelez mindent, ami a múltjában történt. Minden alkalommal, mikor sorra vette a fejében a történteket, újabb és újabb aspektusokat vett számba, ez alól pedig nem képezhettek kivételt a valaha volt kapcsolatai sem. Főleg a legerősebbek, melyeknek a bizalom volt az alapja. Ez a kulcsszó. Fogalma sincs, hogy kiben bízhat, s kiben nem.
Így hát, továbbra is célkeresztben tartja a lányt, hiszen fogalma sincs, hogy az mikor nyúl a saját fegyveréhez. Azt a bizonyos történetet Nolliro csak egy kisebb csoda folytán élte túl, és számára teljesen elképzelhető, hogy az a... az a féreg küldte Eyrát, hogy kiderítse, mi van vele.*
1532. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 20:08:40
Üzenet elküldve: 2020-04-03 20:08:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Gyakorlás vége, váratlan érkező - Nolliro //
* Eyra teljesen ledermed, ahogy egy fa árnyékából azt látja, hogy az idegen nő megfeszített ideggel, hirtelen fordul az irányába. Látja, hogyan fürkészi a fákat, de ebből a távolságból nem tudja megállapítani a tekintetéből, hogy mennyire van megrémülve, vagy mennyi a düh összeszűkített szemeiben. *
~ Most mit tegyek? Szegezzem neki én is a nyilamat? Mi lenne a helyes lépés? ~
* Nem tudhatja, mire készül a nő, ha ő előlép a fák rejtekéből. Lehet, hogy azonnal halálos sebet ejt rajta, vagy megkegyelmez neki. Torkában dobog a szíve, sosem kellett még párbajoznia. Eszébe jut, hogy dobókései is ott lapulnak a tartójukban, előránthatja azokat, ha úgy alakulna. Viszont látta a nőt gyakorlás közben, nem lenne ideje semmire, ha úgy dönt, hogy megöli. Egy rossz mozdulat, és biztosan kivégzi. De nem húzhatja tovább a dolgot, nem akarja még jobban feldühíteni a nőt, jobb lesz, ha előáll. *
~ Azt hiszem, jobban járok, ha lassan, felemelt kezekkel lépek elő a fák árnyékából. Aztán az életem a nő kezében van. ~
* Eyra nyel egy nagyot, majd erőt vesz földbe gyökerezett lábain. Szép lassan lép egyet előre, persze, hogy tovább recseg a törött gally alatta, hogy a nő biztos lehessen benne, valaki megleste őt. Feje mellé emeli kezeit, hogy bizonyítsa, nem ártó szándékkal jött. Igazából nem is ide jött, csak belebotlott az idegenbe. *
- Csak én vagyok.
* Nem túl határozott a hangja, talán azért, mert még sosem kellett az életét féltenie. *
- Nem akartalak megzavarni.
* Vajon milyen fényt vet rá, ha azonnal mentegetőzéssel kezd. Nem ismer magára, ő sokkal bátrabb ennél. Lassan lépked tovább a nő felé, még igazán meg sem nézte, kivel van dolga. Hamarosan kiér az árnyékból, úgy talán jobban szemügyre vehetik egymást, csak remélni tudja, hogy a nő nem tartja őt fenyegetésnek. *
* Eyra teljesen ledermed, ahogy egy fa árnyékából azt látja, hogy az idegen nő megfeszített ideggel, hirtelen fordul az irányába. Látja, hogyan fürkészi a fákat, de ebből a távolságból nem tudja megállapítani a tekintetéből, hogy mennyire van megrémülve, vagy mennyi a düh összeszűkített szemeiben. *
~ Most mit tegyek? Szegezzem neki én is a nyilamat? Mi lenne a helyes lépés? ~
* Nem tudhatja, mire készül a nő, ha ő előlép a fák rejtekéből. Lehet, hogy azonnal halálos sebet ejt rajta, vagy megkegyelmez neki. Torkában dobog a szíve, sosem kellett még párbajoznia. Eszébe jut, hogy dobókései is ott lapulnak a tartójukban, előránthatja azokat, ha úgy alakulna. Viszont látta a nőt gyakorlás közben, nem lenne ideje semmire, ha úgy dönt, hogy megöli. Egy rossz mozdulat, és biztosan kivégzi. De nem húzhatja tovább a dolgot, nem akarja még jobban feldühíteni a nőt, jobb lesz, ha előáll. *
~ Azt hiszem, jobban járok, ha lassan, felemelt kezekkel lépek elő a fák árnyékából. Aztán az életem a nő kezében van. ~
* Eyra nyel egy nagyot, majd erőt vesz földbe gyökerezett lábain. Szép lassan lép egyet előre, persze, hogy tovább recseg a törött gally alatta, hogy a nő biztos lehessen benne, valaki megleste őt. Feje mellé emeli kezeit, hogy bizonyítsa, nem ártó szándékkal jött. Igazából nem is ide jött, csak belebotlott az idegenbe. *
- Csak én vagyok.
* Nem túl határozott a hangja, talán azért, mert még sosem kellett az életét féltenie. *
- Nem akartalak megzavarni.
* Vajon milyen fényt vet rá, ha azonnal mentegetőzéssel kezd. Nem ismer magára, ő sokkal bátrabb ennél. Lassan lépked tovább a nő felé, még igazán meg sem nézte, kivel van dolga. Hamarosan kiér az árnyékból, úgy talán jobban szemügyre vehetik egymást, csak remélni tudja, hogy a nő nem tartja őt fenyegetésnek. *
1531. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 18:10:26
Üzenet elküldve: 2020-04-03 18:10:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Gyakorlás vége, váratlan érkező - Mulaeyra//
*Az első két nyíl betalál, de a harmadikat elvéti, és ez indokolatlan dühöt szít benne. Utál hibázni, és mostanában gyakrabban előfordul, mint kellene.*
~ Lehet, hogy kezdek kijönni a gyakorlatból... ~
*Ironikus a gondolat, hisz állandóan csak képzi magát, hiszen fontos dolga lesz a közeljövőben! Összegyűjti a két nyílvesszőt, amiről tudja, hogy hol van, a harmadikat hagyja a fenébe. Majd újra megfeszíti az ideget, és másodszor is megcélozza azt a keskeny fatörzset, melyet az előbb elvétett. Rajta ugyan nem fog ki egy álló célpont. Másodszorra talált. Egy pillanatra büszkén húzza ki magát, bár teljesen feleslegesen teszi, hisz egyrészt nem látja senki, másrészt a találat nem teszi semmissé a hibát. Le is korholja magát gyorsan, amiért hagyta, hogy egy múló minutumra örömmel tekintsen egy hiba semlegessé tételére.*
~ Ennél azért illene többet letenni az asztalra! ~
*Még pár nyilat kilő erre-arra, most már nem statikus helyzetből, hanem mozgolódik is közben. Hol leguggol, és felfelé ívelt nyilakkal igyekszik eltalálni különféle tereptárgyakat, hol a patak fölött átszökkenve lő. További bő fél óra múlva megunja a mutatványsort, és már kezdene pakolni, hogy legyen ideje sötétedés előtt visszaérni a városba, mikor egy hangos reccsenést hall a háta mögül. Villámgyorsan rántja ki utolsó használatlan nyilát a tegezből, és derékból kicsavarodva, megfeszített íjjal fordul a hang irányába. A gally árulkodó reccsenése előtt teljes némaság vette körül, és az erdő alapzaján kívül semmi nem zavarta meg edzését. Vagy talán mégis...? Ennyire amatőr kezdő lenne, hogy nem vette észre, hogy valaki mögé osont?*
- Ki jár ott?
*Szegezi a kérdést a fáknak összeszűkült tekintettel. Ellenséges fellépés esetén úgy tervezi, hogy egyből elengedi fegyvere idegét, de egyelőre türelmesen, és biztos kézzel várakozik. Nem kenyere a felesleges vérontás, ha esetleg csak egy mezei vadász lenne, aki a családja betevőjét cipeli épp haza. A reccsenés hangerejéből, majd az azt követő dermedt csendből arra következtet, hogy nem lehet egy arra járó állat, hisz az utána zörögve tovább állt volna.*
*Az első két nyíl betalál, de a harmadikat elvéti, és ez indokolatlan dühöt szít benne. Utál hibázni, és mostanában gyakrabban előfordul, mint kellene.*
~ Lehet, hogy kezdek kijönni a gyakorlatból... ~
*Ironikus a gondolat, hisz állandóan csak képzi magát, hiszen fontos dolga lesz a közeljövőben! Összegyűjti a két nyílvesszőt, amiről tudja, hogy hol van, a harmadikat hagyja a fenébe. Majd újra megfeszíti az ideget, és másodszor is megcélozza azt a keskeny fatörzset, melyet az előbb elvétett. Rajta ugyan nem fog ki egy álló célpont. Másodszorra talált. Egy pillanatra büszkén húzza ki magát, bár teljesen feleslegesen teszi, hisz egyrészt nem látja senki, másrészt a találat nem teszi semmissé a hibát. Le is korholja magát gyorsan, amiért hagyta, hogy egy múló minutumra örömmel tekintsen egy hiba semlegessé tételére.*
~ Ennél azért illene többet letenni az asztalra! ~
*Még pár nyilat kilő erre-arra, most már nem statikus helyzetből, hanem mozgolódik is közben. Hol leguggol, és felfelé ívelt nyilakkal igyekszik eltalálni különféle tereptárgyakat, hol a patak fölött átszökkenve lő. További bő fél óra múlva megunja a mutatványsort, és már kezdene pakolni, hogy legyen ideje sötétedés előtt visszaérni a városba, mikor egy hangos reccsenést hall a háta mögül. Villámgyorsan rántja ki utolsó használatlan nyilát a tegezből, és derékból kicsavarodva, megfeszített íjjal fordul a hang irányába. A gally árulkodó reccsenése előtt teljes némaság vette körül, és az erdő alapzaján kívül semmi nem zavarta meg edzését. Vagy talán mégis...? Ennyire amatőr kezdő lenne, hogy nem vette észre, hogy valaki mögé osont?*
- Ki jár ott?
*Szegezi a kérdést a fáknak összeszűkült tekintettel. Ellenséges fellépés esetén úgy tervezi, hogy egyből elengedi fegyvere idegét, de egyelőre türelmesen, és biztos kézzel várakozik. Nem kenyere a felesleges vérontás, ha esetleg csak egy mezei vadász lenne, aki a családja betevőjét cipeli épp haza. A reccsenés hangerejéből, majd az azt követő dermedt csendből arra következtet, hogy nem lehet egy arra járó állat, hisz az utána zörögve tovább állt volna.*
1530. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 17:44:28
Üzenet elküldve: 2020-04-03 17:44:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Gyakorlás //
* Eyra végre beér az erdőbe, igyekszik, hogy minél messzebb kerüljön attól a bűztől, ami szinte már beitta magát az orrába. Tudja, hogy az erdő tisztasága majd segít elűzni ezt a szörnyűséget. *
~ Remélem többé nem keveredek arra az ingoványos területre. ~
* Mikor már kevésbé érzi a szagot, és biztos benne, hogy ott már tiszta a levegő, akkor áll meg. *
~ Hm... erdő, nem is értem, miért gondoltam, hogy valaha is elhagyom. ~
* Tele szívja tüdejét a friss levegővel. Itt igazán boldognak érzi magát, a magányhoz pedig már hozzászokott, így nem zavarja különösebben. Mivel most már nem érzi szükségét, hogy minél hamarabb eltűnjön a helyszínről, megengedi magának, hogy lassítson tempóján. *
~ Ma ismét nagy út áll mögöttem, azt hiszem, a fogadó kényelmét éjszakára elfelejthetem. ~
* Természetesen ezt nem bánja, ugyanis az ő szívéhez az erdő áll a legközelebb, bárhol álomra tudja hajtani a fejét, azonban ehhez még korán lenne. Tovább halad, lelke megnyugszik, hogy ismét erdő veszi körül. Nem tudja, mióta sétálgat így elmerülve, mikor egyszer csak megcsapja fülét a nyíl félreismerhetetlen suhanásának, majd "becsapódásának" megnyugtató hangja. Felkapja a fejét, a hang irányába fordul, viszont az erdő sűrűjében nem látja meg azonnal az íj tulajdonosát. *
~ Ki lehet az? Ilyen távol mindentől és mindenkitől. ~
* A legkevésbé sem számított itt másik lényre magán kívül, így hát a kíváncsi természete nem hagyja csak úgy tovább sétálni, látnia kell, hogy ki lőtt nyilat az erdő mélyén. Lassan és nagyon halkan közelíti meg az alakot, már azt is látja, hogy egy nő az. Eyra csak hátulról látja hosszú, fekete haját, ezért bátrabban nekiiramodik. És itt, figyelmetlenségében rálép egy faágra, ami ketté törik talpa alatt, jó nagy reccsenés kíséretében. Eyra ledermed. Most vajon mi fog következni? Meghallotta az idegen a közeledtét? *
A hozzászólás írója (Mulaeyra Holarayus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.03 17:45:48
* Eyra végre beér az erdőbe, igyekszik, hogy minél messzebb kerüljön attól a bűztől, ami szinte már beitta magát az orrába. Tudja, hogy az erdő tisztasága majd segít elűzni ezt a szörnyűséget. *
~ Remélem többé nem keveredek arra az ingoványos területre. ~
* Mikor már kevésbé érzi a szagot, és biztos benne, hogy ott már tiszta a levegő, akkor áll meg. *
~ Hm... erdő, nem is értem, miért gondoltam, hogy valaha is elhagyom. ~
* Tele szívja tüdejét a friss levegővel. Itt igazán boldognak érzi magát, a magányhoz pedig már hozzászokott, így nem zavarja különösebben. Mivel most már nem érzi szükségét, hogy minél hamarabb eltűnjön a helyszínről, megengedi magának, hogy lassítson tempóján. *
~ Ma ismét nagy út áll mögöttem, azt hiszem, a fogadó kényelmét éjszakára elfelejthetem. ~
* Természetesen ezt nem bánja, ugyanis az ő szívéhez az erdő áll a legközelebb, bárhol álomra tudja hajtani a fejét, azonban ehhez még korán lenne. Tovább halad, lelke megnyugszik, hogy ismét erdő veszi körül. Nem tudja, mióta sétálgat így elmerülve, mikor egyszer csak megcsapja fülét a nyíl félreismerhetetlen suhanásának, majd "becsapódásának" megnyugtató hangja. Felkapja a fejét, a hang irányába fordul, viszont az erdő sűrűjében nem látja meg azonnal az íj tulajdonosát. *
~ Ki lehet az? Ilyen távol mindentől és mindenkitől. ~
* A legkevésbé sem számított itt másik lényre magán kívül, így hát a kíváncsi természete nem hagyja csak úgy tovább sétálni, látnia kell, hogy ki lőtt nyilat az erdő mélyén. Lassan és nagyon halkan közelíti meg az alakot, már azt is látja, hogy egy nő az. Eyra csak hátulról látja hosszú, fekete haját, ezért bátrabban nekiiramodik. És itt, figyelmetlenségében rálép egy faágra, ami ketté törik talpa alatt, jó nagy reccsenés kíséretében. Eyra ledermed. Most vajon mi fog következni? Meghallotta az idegen a közeledtét? *
A hozzászólás írója (Mulaeyra Holarayus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.03 17:45:48
1529. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-03 15:11:45
Üzenet elküldve: 2020-04-03 15:11:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Gyakorlás//
*Nolliro szokásához híven a nappal egy időben kelt. Azóta az égitest már magasan ragyog az égbolton, de az erdő mélyén ebből nem sok érzékelhető. Az összefonódó lombkoronákon alig dereng át egy kevés természetes fény. Odalent, az aljnövényzet és a cserjeszint magasságában az elf számára barátságos félhomály uralkodik. Ruganyos és céltudatos léptekkel halad egyre beljebb a rengetegben, s egyúttal egyre távolabb a várostól. Szívében nincs egy csepp félelem sem, teljesen otthon érzi magát a vadonban. Ez mindig is így volt.
A mai nap tökéletes a gyakorlásra. Testedzését már otthon elkezdte, bemelegítette izmait, és ellenőrizte fegyverei épségét. Ezt a megszokott rutint folytatva lépteit először megszaporázza, majd komótos futásra vált. Hosszú, izmos lábai megbízhatóan repítik a kiválasztott ösvényen. Rutinosan kerülgeti, ugrálja át az esetleg elé kerülő akadályokat, indákat, köveket. Puha, fekete lapostalpú csizmája szinte nesztelenül ér földet minden elrugaszkodás után, s felsőtestével is ösztönösen egyensúlyoz, hajol el az ágak elől, melyek egyébként arcába csapódnának. Nem is edzésnek fogja fel a dolgot, tiszta örömet lel abban, ahogy a friss, erdei levegő beáramlik tüdejébe. Lélegzete egyre hangosabb, de még nem mondható zihálásnak. Mivel teste hozzászokott a folyamatos próbatételhez, a mozgás legkézzelfoghatóbb hatása testére az endorfin szétáradása végtagjaiban. Ilyenkor örömében kiáltani tudna, és keblére ölelni az összes tereptárgyat és állatot az erdőben. Egyértelműen természetes közege a rengeteg, mint faja képviselőinek általában. Messziről akár össze is lehetne téveszteni az erdőt uraló, rettegett párduccal. Futás közben baljában szorosan tartja íját, fekete tegeze ma combja helyett a hátára erősítve pihen, tele hegyesre faragott nyilakkal. Hosszú tőre és dobótőrei is vele vannak, bár csak elővigyázatosságból, ugyanis ma nem tervezte használni őket. Nem feltétlenül. Hosszú fekete haja kiengedve lobog utána, jádezöld szemei pedig éberen vizslatják a látóhatárt és a közvetlen környezetét felváltva. Nem akar belefutni senkibe, bár ezen a környéken viszonylag ritkák a járókelők. Aki a vadállatokon kívül megfordul erre, általában konkrét céllal érkezik. Ahogy Nolliro is. Célba lőni tervez, és már tudja is, hogy hol a legmegfelelőbb a terep erre. Kislány kora óta ismeri az erdőt, mint a tenyerét. És bár minden a természetben, hosszú távon az erdők is változnak. Ennek ellenére, azok, akik jó tájékozódóképességgel vannak megáldva, a nyomolvasást is lelkiismeretesen gyakorolják, és még meg is tudják védeni magukat, nincs mitől tartaniuk. Legalábbis az elf ezt az elvet vallja. Ha meg mégis történik valami, legalább boldogan éri a baj.
Jó tíz perces feszített tempójú futás után megérkezik az eltervezett célállomásra. Méghozzá egy aprócska tisztásra. A nő jelenleg észak felé néz, jóval távolabb a Lihanechi-tó terül el, az aprócska tisztáson azonban a környező folyó egyik eltévelyedett mellékága látható, mely mire ideért aprócska patakká zsugorodott. A nap ezen szakaszában maximum prédaállatok járhatnak erre, a ragadozók inkább szürkületkor vagy éjszaka aktívak. Hirtelen állt meg, és most sóhajtva, majdhogynem mosolyogva felnéz az égboltra. Már amennyi látszik belőle. Még a tisztáson is csak annyira ritkul meg a lombkorona, hogy egy hangyányit kevésbé fonódnak egymásba a szomszédos fák ágai, s így néhány tenyérnyi folton látni lehet a tiszta, kék eget. Egészen meleg napra ébredt Arthenior népe, de az erdő mélyén így is kellemesen hűvös van. A futás abbahagytával hirtelen elönti a meleg, és észreveszi, hogy homloka enyhén verejtékezik. Óvatosan, tisztelettel letámasztja íját egy közeli fa törzsének, majd leveszi csuklyás sötétzöld köpenyét, mely eddig diszkréten lobogott utána, s átdobja ugyanazon fa egy alsóbb ágán. Végül a csuklójára kötött sötét szalaggal laza kontyba rendezi tömött hajzuhatagát. Mielőtt nekiállna az edzésnek, még egyszer átmozgatja ruganyos testét, végez egy-két fej- és vállkörzést, mivel egész egyszerűen utálja, ha meghúzódik valamelyik izma, és futás után egyébként is jól esik egy kis lazítás.
Miután végzett a mozdulatsorral, eligazgatja egyszerű, szintén sötétzöld felsőjét, és tenyerével végigsimít fekete, feszes nadrágján. Nyugodtan odalépdel a fához, készbeveszi íját. Ez a tárgy nagyjából a legjobb barát szerepét is betölti életében, így látható szeretettel és tisztelettel kezeli. A tisztás közepére lép, felveszi a legegyszerűbb pozíciót. Bal lábát előre helyezi, bal kezében határozottan fogja a markolatot. Jobbjával hátra nyúl egy nyílvesszőért, majd azt lassan az ideghez emeli. Tökéletes dinamikával emeli maga elé, s egyidejűleg feszíti meg íját. Halálos nyugalommal célba veszi egy találomra kiválasztott fa törzsének közepét. Ad magának pár pillanatot a megfelelő pozíció megtalálására, majd hirtelen elereszti az ideget, s vele együtt a vesszőt.*
*Nolliro szokásához híven a nappal egy időben kelt. Azóta az égitest már magasan ragyog az égbolton, de az erdő mélyén ebből nem sok érzékelhető. Az összefonódó lombkoronákon alig dereng át egy kevés természetes fény. Odalent, az aljnövényzet és a cserjeszint magasságában az elf számára barátságos félhomály uralkodik. Ruganyos és céltudatos léptekkel halad egyre beljebb a rengetegben, s egyúttal egyre távolabb a várostól. Szívében nincs egy csepp félelem sem, teljesen otthon érzi magát a vadonban. Ez mindig is így volt.
A mai nap tökéletes a gyakorlásra. Testedzését már otthon elkezdte, bemelegítette izmait, és ellenőrizte fegyverei épségét. Ezt a megszokott rutint folytatva lépteit először megszaporázza, majd komótos futásra vált. Hosszú, izmos lábai megbízhatóan repítik a kiválasztott ösvényen. Rutinosan kerülgeti, ugrálja át az esetleg elé kerülő akadályokat, indákat, köveket. Puha, fekete lapostalpú csizmája szinte nesztelenül ér földet minden elrugaszkodás után, s felsőtestével is ösztönösen egyensúlyoz, hajol el az ágak elől, melyek egyébként arcába csapódnának. Nem is edzésnek fogja fel a dolgot, tiszta örömet lel abban, ahogy a friss, erdei levegő beáramlik tüdejébe. Lélegzete egyre hangosabb, de még nem mondható zihálásnak. Mivel teste hozzászokott a folyamatos próbatételhez, a mozgás legkézzelfoghatóbb hatása testére az endorfin szétáradása végtagjaiban. Ilyenkor örömében kiáltani tudna, és keblére ölelni az összes tereptárgyat és állatot az erdőben. Egyértelműen természetes közege a rengeteg, mint faja képviselőinek általában. Messziről akár össze is lehetne téveszteni az erdőt uraló, rettegett párduccal. Futás közben baljában szorosan tartja íját, fekete tegeze ma combja helyett a hátára erősítve pihen, tele hegyesre faragott nyilakkal. Hosszú tőre és dobótőrei is vele vannak, bár csak elővigyázatosságból, ugyanis ma nem tervezte használni őket. Nem feltétlenül. Hosszú fekete haja kiengedve lobog utána, jádezöld szemei pedig éberen vizslatják a látóhatárt és a közvetlen környezetét felváltva. Nem akar belefutni senkibe, bár ezen a környéken viszonylag ritkák a járókelők. Aki a vadállatokon kívül megfordul erre, általában konkrét céllal érkezik. Ahogy Nolliro is. Célba lőni tervez, és már tudja is, hogy hol a legmegfelelőbb a terep erre. Kislány kora óta ismeri az erdőt, mint a tenyerét. És bár minden a természetben, hosszú távon az erdők is változnak. Ennek ellenére, azok, akik jó tájékozódóképességgel vannak megáldva, a nyomolvasást is lelkiismeretesen gyakorolják, és még meg is tudják védeni magukat, nincs mitől tartaniuk. Legalábbis az elf ezt az elvet vallja. Ha meg mégis történik valami, legalább boldogan éri a baj.
Jó tíz perces feszített tempójú futás után megérkezik az eltervezett célállomásra. Méghozzá egy aprócska tisztásra. A nő jelenleg észak felé néz, jóval távolabb a Lihanechi-tó terül el, az aprócska tisztáson azonban a környező folyó egyik eltévelyedett mellékága látható, mely mire ideért aprócska patakká zsugorodott. A nap ezen szakaszában maximum prédaállatok járhatnak erre, a ragadozók inkább szürkületkor vagy éjszaka aktívak. Hirtelen állt meg, és most sóhajtva, majdhogynem mosolyogva felnéz az égboltra. Már amennyi látszik belőle. Még a tisztáson is csak annyira ritkul meg a lombkorona, hogy egy hangyányit kevésbé fonódnak egymásba a szomszédos fák ágai, s így néhány tenyérnyi folton látni lehet a tiszta, kék eget. Egészen meleg napra ébredt Arthenior népe, de az erdő mélyén így is kellemesen hűvös van. A futás abbahagytával hirtelen elönti a meleg, és észreveszi, hogy homloka enyhén verejtékezik. Óvatosan, tisztelettel letámasztja íját egy közeli fa törzsének, majd leveszi csuklyás sötétzöld köpenyét, mely eddig diszkréten lobogott utána, s átdobja ugyanazon fa egy alsóbb ágán. Végül a csuklójára kötött sötét szalaggal laza kontyba rendezi tömött hajzuhatagát. Mielőtt nekiállna az edzésnek, még egyszer átmozgatja ruganyos testét, végez egy-két fej- és vállkörzést, mivel egész egyszerűen utálja, ha meghúzódik valamelyik izma, és futás után egyébként is jól esik egy kis lazítás.
Miután végzett a mozdulatsorral, eligazgatja egyszerű, szintén sötétzöld felsőjét, és tenyerével végigsimít fekete, feszes nadrágján. Nyugodtan odalépdel a fához, készbeveszi íját. Ez a tárgy nagyjából a legjobb barát szerepét is betölti életében, így látható szeretettel és tisztelettel kezeli. A tisztás közepére lép, felveszi a legegyszerűbb pozíciót. Bal lábát előre helyezi, bal kezében határozottan fogja a markolatot. Jobbjával hátra nyúl egy nyílvesszőért, majd azt lassan az ideghez emeli. Tökéletes dinamikával emeli maga elé, s egyidejűleg feszíti meg íját. Halálos nyugalommal célba veszi egy találomra kiválasztott fa törzsének közepét. Ad magának pár pillanatot a megfelelő pozíció megtalálására, majd hirtelen elereszti az ideget, s vele együtt a vesszőt.*
1528. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-02-06 01:36:25
Üzenet elküldve: 2020-02-06 01:36:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Visszatérés a valóságba//
*A történtek igencsak felkavarták Enil életét. Két éven át csak azon elmélkedett, mi igaz, és mi nem. Hol van a perem az elképzelt, és a reális valóság között. Egészen az istenek kinyilatkoztatásáig szentül hitte, hogy tudja mi történik a világban. Hogy mostohaanyja tanai igazak. Hogy a természet úrnője hajtja az iső, és a világ állandó kerekét előre. Vadvédben érte a hír, hogy nem egészen így van. Az Erdőszelem, és minden más kitaláció. Ki kellett szellőztetnie a fejét, és a Lihanechi tó déli partja, remek helyet szolgáltatott erre. felkészülve térhet vissza a valódi életbe. Hirtelen eltűnése után, most fejleszegve, és bocsánatkérések előre megírt szövegkönyvét motyogva térne vissza az egyetlen otthonába, amit ismer. Vadvéd azonban eltűnt. Vagy csak nem találja, az is meglehet, de elveszve az erdőben keresve Nem habozik mikor az ingoványosabb vidékekre téved. Legalább egy út amit ismer. Ki a rengetegből.*
*A történtek igencsak felkavarták Enil életét. Két éven át csak azon elmélkedett, mi igaz, és mi nem. Hol van a perem az elképzelt, és a reális valóság között. Egészen az istenek kinyilatkoztatásáig szentül hitte, hogy tudja mi történik a világban. Hogy mostohaanyja tanai igazak. Hogy a természet úrnője hajtja az iső, és a világ állandó kerekét előre. Vadvédben érte a hír, hogy nem egészen így van. Az Erdőszelem, és minden más kitaláció. Ki kellett szellőztetnie a fejét, és a Lihanechi tó déli partja, remek helyet szolgáltatott erre. felkészülve térhet vissza a valódi életbe. Hirtelen eltűnése után, most fejleszegve, és bocsánatkérések előre megírt szövegkönyvét motyogva térne vissza az egyetlen otthonába, amit ismer. Vadvéd azonban eltűnt. Vagy csak nem találja, az is meglehet, de elveszve az erdőben keresve Nem habozik mikor az ingoványosabb vidékekre téved. Legalább egy út amit ismer. Ki a rengetegből.*
1527. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-29 01:42:51
Üzenet elküldve: 2019-11-29 01:42:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Az erdei remete//
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
*Ha hívő lenne most bizonyára a valamelyik istenséget imádná a látszólagos megmenekülésükért, de mivel a borostás, hosszú szőkés barna, szaggatott ingű pasas nem egészen istenfélő ember a látható baj elültével csupán két dolog jár a fejében. Az egyik teljes mértékben a testi lét által okozott morcosságot indokolja.*
~Mocskosul fáj ez a szar.~
*Sziszegi magában, és ha ez nem adna elég okot, hogy sűrűre borzolt szemöldökét, tovább ráncolja mogorván, ott van ez is.*
~És az állataim, a házam, több éves kétkezi munkám veszett oda.~
*Magába még sorolja szépen lassan, ezzel is elterelve a figyelmét a fájdalomról, így a lágyan ringatózó medvesegg tovasuhanása töretlen marad a hangja által. Mielőtt lemásznak a fáról, a lány megbizonyosodna a dolog teljes veszélytelenségéről, és hogy felmérje előbb a morcos favágót kérdezi a hogylétéről. Arca mindent elárul, gyakorlatilag mintha azt kívánná bár ette meg volna a medve. Noha ez nincs így, a karakteres hang, nem oly dörgedelmesen, mert azért még nem annyira bátor, de azért szigorúan felel.*
-Nem. Nem vagyok meg, de ezt majd később.
*Mondja, majd mikor felajánlkozik a vadászlány előőrsnek egy igazán szarkasztikus kézmozdulattal átengedi neki a terepet. Ha a veszély valóban elült, akkor lekecmeregve, nem nagyon hinném hogy élénk beszélgetést folytatnának a nagyobb köpésre terülő ingoványig. Ugyan a mocsaras, lápos terület ilyenkor a legkevésbé szívderítő, de a madárfüttyös erdő sem olyan mint egykor.*
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
*Ha hívő lenne most bizonyára a valamelyik istenséget imádná a látszólagos megmenekülésükért, de mivel a borostás, hosszú szőkés barna, szaggatott ingű pasas nem egészen istenfélő ember a látható baj elültével csupán két dolog jár a fejében. Az egyik teljes mértékben a testi lét által okozott morcosságot indokolja.*
~Mocskosul fáj ez a szar.~
*Sziszegi magában, és ha ez nem adna elég okot, hogy sűrűre borzolt szemöldökét, tovább ráncolja mogorván, ott van ez is.*
~És az állataim, a házam, több éves kétkezi munkám veszett oda.~
*Magába még sorolja szépen lassan, ezzel is elterelve a figyelmét a fájdalomról, így a lágyan ringatózó medvesegg tovasuhanása töretlen marad a hangja által. Mielőtt lemásznak a fáról, a lány megbizonyosodna a dolog teljes veszélytelenségéről, és hogy felmérje előbb a morcos favágót kérdezi a hogylétéről. Arca mindent elárul, gyakorlatilag mintha azt kívánná bár ette meg volna a medve. Noha ez nincs így, a karakteres hang, nem oly dörgedelmesen, mert azért még nem annyira bátor, de azért szigorúan felel.*
-Nem. Nem vagyok meg, de ezt majd később.
*Mondja, majd mikor felajánlkozik a vadászlány előőrsnek egy igazán szarkasztikus kézmozdulattal átengedi neki a terepet. Ha a veszély valóban elült, akkor lekecmeregve, nem nagyon hinném hogy élénk beszélgetést folytatnának a nagyobb köpésre terülő ingoványig. Ugyan a mocsaras, lápos terület ilyenkor a legkevésbé szívderítő, de a madárfüttyös erdő sem olyan mint egykor.*
1526. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-26 19:25:51
Üzenet elküldve: 2019-11-26 19:25:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az erdei remete//
*Az akadékoskodás nem igazán ragadja meg egyelőre, jobban félti az életét, minthogy nekiálljon a férfivel elszánt szócsatát vívni. Miközben várják a csodát, hallja, hogy a másik valamivel motoszkál és némi zajt csap, egyelőre mást nem tud, csak imádkozni, hogy ez a medvének ne tűnjön fel. Az a néhány perc, mit odafenn töltenek kétségek között, egy egész örökkévalóságnak tűnik a nő számára. Próbál lassítani a légzésén és nyugodtabbra állítani a szívverését, egyelőre semmi jót nem érne el azzal, ha pánik közeli állapotba hozná magát. Szerencséjüket el se akarja hinni. Még néhány percig csak mered abba az irányba, amerre az állat eltűnt. ~Talán csapda? Vagy tényleg nem vett minket észre? Elunta volna? ~ Nyel egy nagyot, majd óvatosan, áthajol a fatörzsön, hogy rálásson a férfire.*
-Megvagy még öregem? *Egyelőre hangosan nem mer megszólalni, de a szavak mégis kivehetőek.*
-Lemászom, te várj egy kicsit, hátha még a közelben van az a vadállat. *Alapozza az állítását arra, hogy ő valószínű fürgébb lenne, ha mégis a bokrokban lapulna a bestia. Amilyen halkan csak képes lemászik a fáról és megáll a törzsénél. Néhány feszült pillanatig csak ácsorog és vár. Ha a férfi megfogadta a javaslatát, akkor feltekint és int neki, hogy másszon ő is le nyugodtan. Közben a környéket pásztázza a tekintetével, nehogy meglepetés érje őket.*
*Az akadékoskodás nem igazán ragadja meg egyelőre, jobban félti az életét, minthogy nekiálljon a férfivel elszánt szócsatát vívni. Miközben várják a csodát, hallja, hogy a másik valamivel motoszkál és némi zajt csap, egyelőre mást nem tud, csak imádkozni, hogy ez a medvének ne tűnjön fel. Az a néhány perc, mit odafenn töltenek kétségek között, egy egész örökkévalóságnak tűnik a nő számára. Próbál lassítani a légzésén és nyugodtabbra állítani a szívverését, egyelőre semmi jót nem érne el azzal, ha pánik közeli állapotba hozná magát. Szerencséjüket el se akarja hinni. Még néhány percig csak mered abba az irányba, amerre az állat eltűnt. ~Talán csapda? Vagy tényleg nem vett minket észre? Elunta volna? ~ Nyel egy nagyot, majd óvatosan, áthajol a fatörzsön, hogy rálásson a férfire.*
-Megvagy még öregem? *Egyelőre hangosan nem mer megszólalni, de a szavak mégis kivehetőek.*
-Lemászom, te várj egy kicsit, hátha még a közelben van az a vadállat. *Alapozza az állítását arra, hogy ő valószínű fürgébb lenne, ha mégis a bokrokban lapulna a bestia. Amilyen halkan csak képes lemászik a fáról és megáll a törzsénél. Néhány feszült pillanatig csak ácsorog és vár. Ha a férfi megfogadta a javaslatát, akkor feltekint és int neki, hogy másszon ő is le nyugodtan. Közben a környéket pásztázza a tekintetével, nehogy meglepetés érje őket.*
1525. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-25 18:04:23
Üzenet elküldve: 2019-11-25 18:04:23
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az erdei remete//
*Kár lenne kijelenteni, hogy úgy másznak felfelé, mint a mókusok, akár az életük múlna rajta... mert valójában az életük múlik rajta. Három alkalommal is elragadhatta volna őket a vész, azonban, mindhárom alkalommal zsebükből kihúzott, csodás szerencsével élték túl a megpróbáltatást. Így hát igazságtalan lenne velük szemben, ismételten a szerencsére bízni sorsukat. De ez nem is szükséges. Kil'tenylla mereven a fa törzsének lapul, s bár nem jut el a legtetejére, már biztonságos magasságban van ahhoz, hogy ne érjék el lentről, hasonlóan Lumina'tharhoz. A férfinek jut elég idő arra, hogy sebéből a szilánkot eltávolítsa, bár erőteljesen ajkába kell harapnia ahhoz, hogy ne kiáltson fel, hiszen fájdalomtűrése sem az igazi. Túléli, sőt, elköti a sebet, miből immár vér nem csöppen a földre, sem a fa törzsére. Épp időben. A medve alájuk érve szimatol. Felfelé is. A lombozat nem sűrű, de az éj takar, s a szaglástól elvett, vagy legalábbis csökkentett, sós vérszag nem tűnik fel a böszme, nagy bundájú állatnak. A suttogva kipréselt szavakat elfújja a szél, s hátára kapva viszi el az erdőség felett. Bár a már messze lévő ház körött még elég nagy a zsongás, a férfi és a nő környékén csendesedik. A medve egy idő után feladja a keresését, s bosszúsan büffentve távozóra fogja, végignézhetik, ahogyan ringó, bundás hátsóját elnyeli a rengeteg. Az út szabad, s az ingovány határa, már szemmel látható és elérhető. Tán az erdő, a szerencsés vándorokat megkímélte? Vagy leleményességük okán sikerülhet? Nem tudni. Az is lehet, hogy ezúttal beérte egy kósza figyelmeztetéssel: az erdő mély és sűrű, megfelelő tapasztalat nélkül belevágni? Az bizony felelőtlenség.*
*Kár lenne kijelenteni, hogy úgy másznak felfelé, mint a mókusok, akár az életük múlna rajta... mert valójában az életük múlik rajta. Három alkalommal is elragadhatta volna őket a vész, azonban, mindhárom alkalommal zsebükből kihúzott, csodás szerencsével élték túl a megpróbáltatást. Így hát igazságtalan lenne velük szemben, ismételten a szerencsére bízni sorsukat. De ez nem is szükséges. Kil'tenylla mereven a fa törzsének lapul, s bár nem jut el a legtetejére, már biztonságos magasságban van ahhoz, hogy ne érjék el lentről, hasonlóan Lumina'tharhoz. A férfinek jut elég idő arra, hogy sebéből a szilánkot eltávolítsa, bár erőteljesen ajkába kell harapnia ahhoz, hogy ne kiáltson fel, hiszen fájdalomtűrése sem az igazi. Túléli, sőt, elköti a sebet, miből immár vér nem csöppen a földre, sem a fa törzsére. Épp időben. A medve alájuk érve szimatol. Felfelé is. A lombozat nem sűrű, de az éj takar, s a szaglástól elvett, vagy legalábbis csökkentett, sós vérszag nem tűnik fel a böszme, nagy bundájú állatnak. A suttogva kipréselt szavakat elfújja a szél, s hátára kapva viszi el az erdőség felett. Bár a már messze lévő ház körött még elég nagy a zsongás, a férfi és a nő környékén csendesedik. A medve egy idő után feladja a keresését, s bosszúsan büffentve távozóra fogja, végignézhetik, ahogyan ringó, bundás hátsóját elnyeli a rengeteg. Az út szabad, s az ingovány határa, már szemmel látható és elérhető. Tán az erdő, a szerencsés vándorokat megkímélte? Vagy leleményességük okán sikerülhet? Nem tudni. Az is lehet, hogy ezúttal beérte egy kósza figyelmeztetéssel: az erdő mély és sűrű, megfelelő tapasztalat nélkül belevágni? Az bizony felelőtlenség.*
1524. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-22 23:57:37
Üzenet elküldve: 2019-11-22 23:57:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Az erdei remete//
//A harmadik dobás...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az egyetlen épkézláb magyarázat, ha isteni csodák sorozataival állunk szemben. Nemcsak hogy éppen megúszták a medve első csapásait, de futásuk közben találtak is megmászható, és elég magas lombost, hogy megúszhassák. Persze ez még csak elmélet. A menekülést a lány megszakítja a fa kiválasztásával, és fel is kapaszkodik rá egyhamar. Többször maga mögé sandít a férfi, hogy látja e a medvét, és szerencséjére nem. Még ő is fel tud kapaszkodni a fára, Kil'tenylla kisebb közreműködésével. Közben kiköpköd a száján a vadászlány egy mondatféleséget. Mászás közben, jobb ötlet híján úgy tesz mint minden férfi: Okoskodik.*
-Remek terv... És most?
*Kérdezi vallatón, és halkan, de ő is tudja a sok rossz közül talán a legjobb választás volt, és ez nemsokára be is bizonyosodik. A határra érnek. Arra a határra, ahonnan a férfi nem is nagyon akar tovább mászni, mert az egyre vékonyodó ágak már nem biztosan bírnák a munkában edzett izomzat súlyát. A Medve megjelenik talpuk alatt, és a lány megfeszülten kussol. Ezt teszi Lumin is, de közben fogát szorítva, nagyon óvatosan megpróbálja kihúzni a lábába ragadt szilánkot, ha az kézzel egyszerűen megoldható. Mozgása lassú, és kimért, hogy minél kisebb zajt csapjon. Ha sikerül a "műtét" Akkor megpróbálja jó messze elhajítani, hogy odébb csapjon zajt, ha az ügyködésére még nem figyelt fel a medve. Ha kapnak egy perc nyugalmat, széttépett ingének egy darabjával megpróbálja a sebet lekötni.*
//A harmadik dobás...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az egyetlen épkézláb magyarázat, ha isteni csodák sorozataival állunk szemben. Nemcsak hogy éppen megúszták a medve első csapásait, de futásuk közben találtak is megmászható, és elég magas lombost, hogy megúszhassák. Persze ez még csak elmélet. A menekülést a lány megszakítja a fa kiválasztásával, és fel is kapaszkodik rá egyhamar. Többször maga mögé sandít a férfi, hogy látja e a medvét, és szerencséjére nem. Még ő is fel tud kapaszkodni a fára, Kil'tenylla kisebb közreműködésével. Közben kiköpköd a száján a vadászlány egy mondatféleséget. Mászás közben, jobb ötlet híján úgy tesz mint minden férfi: Okoskodik.*
-Remek terv... És most?
*Kérdezi vallatón, és halkan, de ő is tudja a sok rossz közül talán a legjobb választás volt, és ez nemsokára be is bizonyosodik. A határra érnek. Arra a határra, ahonnan a férfi nem is nagyon akar tovább mászni, mert az egyre vékonyodó ágak már nem biztosan bírnák a munkában edzett izomzat súlyát. A Medve megjelenik talpuk alatt, és a lány megfeszülten kussol. Ezt teszi Lumin is, de közben fogát szorítva, nagyon óvatosan megpróbálja kihúzni a lábába ragadt szilánkot, ha az kézzel egyszerűen megoldható. Mozgása lassú, és kimért, hogy minél kisebb zajt csapjon. Ha sikerül a "műtét" Akkor megpróbálja jó messze elhajítani, hogy odébb csapjon zajt, ha az ügyködésére még nem figyelt fel a medve. Ha kapnak egy perc nyugalmat, széttépett ingének egy darabjával megpróbálja a sebet lekötni.*
1523. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-21 17:53:13
Üzenet elküldve: 2019-11-21 17:53:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az erdei remete//
//A harmadik dobás...//
*Épp, hogy csak néhány pillanatnak érzi az időt, ami eltelt azóta, hogy szerencsésen megmaradtak a végtagjai és, hogy újabb mázlijának hála, a dühös állat is csak mögöttük lohol, és nem rajtuk tépelődik. A férfi szarkazmusa most teljes egészében elmegy a füle mellett, sokkal fontosabb és létfenntartóbb dolgok foglalkoztatják jelen pillanatban. Nyilván, ha a férfinek akadna jobb ötlete, talán már annak a megvalósításán ügyködnének, ha ő is elégnek találná a túléléshez, de ez a helyzet jelen pillanatban nem áll fenn. Talál is egy alkalmas fát, minden bizonnyal elég vaskosnak nézi, hogy mindkettőjüket elbírják az ágak és erősen reméli, hogy még ha a medve fel is fedezi őket odafenn, hamarabb éhezzen meg valami könnyebb zsákmányra, minthogy a törzs törzse eltörne az erdőt rázó csapódásoktól.
Már elég sok ereje kiveszett a menekülés és szabadulás során, de szerencséjére, még annyi azért akad, hogy felkapaszkodjon a fára és másszon, minden vaskosabb ágnál megáll, hogy segítse a mögötte haladót.*
-Na gyere… mielőtt… még… ideér. *Küszködik a karjával, mert ha a férfin is akad meg a szeme a bestiának, az neki se fog jót tenni, hiába rejtőzik ő maga el magasabban. Mikor hallja a megveszekedett üvöltést és zajt, ami az állat előbukkanásával jár együtt, próbál odasimulni a fa törzséhez és minden mozdulatot elhagyni. Bár erős a késztetés, hogy magasabbra másszon, de nem akar kockáztatni, ekkor fut át az agyán, hogy a szaglása miatt, talán mindegy is, hogy megmozdul vagy sem, úgyis kiszúrja őket, csak egy kicsit talán később. Abban pedig csak bízni tud, hogy a favágó is hasonlóképpen tesz és nem próbál zajt csapni semmilyen módon.*
//A harmadik dobás...//
*Épp, hogy csak néhány pillanatnak érzi az időt, ami eltelt azóta, hogy szerencsésen megmaradtak a végtagjai és, hogy újabb mázlijának hála, a dühös állat is csak mögöttük lohol, és nem rajtuk tépelődik. A férfi szarkazmusa most teljes egészében elmegy a füle mellett, sokkal fontosabb és létfenntartóbb dolgok foglalkoztatják jelen pillanatban. Nyilván, ha a férfinek akadna jobb ötlete, talán már annak a megvalósításán ügyködnének, ha ő is elégnek találná a túléléshez, de ez a helyzet jelen pillanatban nem áll fenn. Talál is egy alkalmas fát, minden bizonnyal elég vaskosnak nézi, hogy mindkettőjüket elbírják az ágak és erősen reméli, hogy még ha a medve fel is fedezi őket odafenn, hamarabb éhezzen meg valami könnyebb zsákmányra, minthogy a törzs törzse eltörne az erdőt rázó csapódásoktól.
Már elég sok ereje kiveszett a menekülés és szabadulás során, de szerencséjére, még annyi azért akad, hogy felkapaszkodjon a fára és másszon, minden vaskosabb ágnál megáll, hogy segítse a mögötte haladót.*
-Na gyere… mielőtt… még… ideér. *Küszködik a karjával, mert ha a férfin is akad meg a szeme a bestiának, az neki se fog jót tenni, hiába rejtőzik ő maga el magasabban. Mikor hallja a megveszekedett üvöltést és zajt, ami az állat előbukkanásával jár együtt, próbál odasimulni a fa törzséhez és minden mozdulatot elhagyni. Bár erős a késztetés, hogy magasabbra másszon, de nem akar kockáztatni, ekkor fut át az agyán, hogy a szaglása miatt, talán mindegy is, hogy megmozdul vagy sem, úgyis kiszúrja őket, csak egy kicsit talán később. Abban pedig csak bízni tud, hogy a favágó is hasonlóképpen tesz és nem próbál zajt csapni semmilyen módon.*
1522. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-21 17:27:20
Üzenet elküldve: 2019-11-21 17:27:20
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az erdei remete//
//A harmadik dobás...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Akár egy álom, mint mikor a menekülésre való törekvés hasztalan, s ólommá válik minden lépés, a távolságok megannyi mérföldekre ugranak, a távolban cuppogó mocsár látképe szinte elérhetetlenné válik. Pedig ott van, bűze máris orrfacsaró, szinte hallani a békák brekegését, s a mélyben megbúvó vízi kígyók ruganyos tekergőzését. Kil'tenylla segítséget kap, s bár eleinte, a baltán visszatükröződő holdak fénye, az ezüstös csillanás ijesztő lehet, végtére is rájön, hogy a felkínált csapást nem nyakának, vagy lábának szánják. Az inda úgy hasad el, akárha forró kés szaladna a vajba, persze a sietség, azért okoz egy-két tétova mozdulatot. Lumina'thar segítségével végül némi előnyre tesznek szert, mihez hozzájárul az állat esése, persze a férfi lábából szivárgó vér és a futás közben kibocsátott izzadtság szaga, könnyen irányítja az állatot, ki szinte erre lett teremtve. Kérdés persze, mi zavarta fel? Miért ily ellenséges? Ezt azonban nincs idő most megvitatni, főként, hogy az erdő még mindig nyüzsög. Számtalan fa látszik környezetükben, számtalan megmászható és megmászhatatlan. Hogy melyik alkalmas, egy medve elől, vagy melyik sem, azt bizony a kettősnek kell eldönteni, méghozzá minél hamarabb, bár látszólag e döntés, meghozatik, számtalan rejtett buktatóval és lehetőséggel megáldva. Kil'tenylla, futás közben, valami érzéstől fogva, egy bizonyos fa felé fordul az ösvény mentén. Hogy jobb megérzése van nőként ezzel kapcsolatosan, vagy pusztán jobb megfigyelő, esetleg valami befolyásolja, nem tudni, de szinte azonnal megtalálja a kedvező fogást, s csapnivaló ügyessége, nem túl jelentős állóképessége ellenére, rögtön felkapaszkodik. Lumina'thar követheti. Kissé erősebb ugyan, de nem indul jobb esélyekkel, s mégis sikerül neki követnie a lányt, aki vélhetően még segíthet is neki. Egyetlen pillanat múlva, mikor már a körülbelül négy-öt átlagos ember magas, lombhullató fa háromnegyedénél járhatnak, egy hatalmas állat tör ki a bozótosból megveszve, s ordítva. A medve az, az irbisz nem látszik, ahogyan azt sem lehet igazán tudni, hogy ez ugyanaz-e a medve, ki az imént volt. Nem messze hagyja el a fát, majd szagot vesztve torpan meg, szinte csúszva lábain, a nyirkos avarban, majd szimatolni kezd mindenfelé.*
//A harmadik dobás...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Akár egy álom, mint mikor a menekülésre való törekvés hasztalan, s ólommá válik minden lépés, a távolságok megannyi mérföldekre ugranak, a távolban cuppogó mocsár látképe szinte elérhetetlenné válik. Pedig ott van, bűze máris orrfacsaró, szinte hallani a békák brekegését, s a mélyben megbúvó vízi kígyók ruganyos tekergőzését. Kil'tenylla segítséget kap, s bár eleinte, a baltán visszatükröződő holdak fénye, az ezüstös csillanás ijesztő lehet, végtére is rájön, hogy a felkínált csapást nem nyakának, vagy lábának szánják. Az inda úgy hasad el, akárha forró kés szaladna a vajba, persze a sietség, azért okoz egy-két tétova mozdulatot. Lumina'thar segítségével végül némi előnyre tesznek szert, mihez hozzájárul az állat esése, persze a férfi lábából szivárgó vér és a futás közben kibocsátott izzadtság szaga, könnyen irányítja az állatot, ki szinte erre lett teremtve. Kérdés persze, mi zavarta fel? Miért ily ellenséges? Ezt azonban nincs idő most megvitatni, főként, hogy az erdő még mindig nyüzsög. Számtalan fa látszik környezetükben, számtalan megmászható és megmászhatatlan. Hogy melyik alkalmas, egy medve elől, vagy melyik sem, azt bizony a kettősnek kell eldönteni, méghozzá minél hamarabb, bár látszólag e döntés, meghozatik, számtalan rejtett buktatóval és lehetőséggel megáldva. Kil'tenylla, futás közben, valami érzéstől fogva, egy bizonyos fa felé fordul az ösvény mentén. Hogy jobb megérzése van nőként ezzel kapcsolatosan, vagy pusztán jobb megfigyelő, esetleg valami befolyásolja, nem tudni, de szinte azonnal megtalálja a kedvező fogást, s csapnivaló ügyessége, nem túl jelentős állóképessége ellenére, rögtön felkapaszkodik. Lumina'thar követheti. Kissé erősebb ugyan, de nem indul jobb esélyekkel, s mégis sikerül neki követnie a lányt, aki vélhetően még segíthet is neki. Egyetlen pillanat múlva, mikor már a körülbelül négy-öt átlagos ember magas, lombhullató fa háromnegyedénél járhatnak, egy hatalmas állat tör ki a bozótosból megveszve, s ordítva. A medve az, az irbisz nem látszik, ahogyan azt sem lehet igazán tudni, hogy ez ugyanaz-e a medve, ki az imént volt. Nem messze hagyja el a fát, majd szagot vesztve torpan meg, szinte csúszva lábain, a nyirkos avarban, majd szimatolni kezd mindenfelé.*
1521. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-11-19 23:10:45
Üzenet elküldve: 2019-11-19 23:10:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Az erdei remete//
//A második dobás...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alapvetően még örül is magának, hiszen sikeresen megmentette az indák markaiból a bajbajutott lányt. Tréfája ellenére el is felejti, hogy maga a baj okozója maga a lány, aki éppen a karjai között áll és megmentőjére bámul csodálkozó szemekkel.*
~De bazi jó vagyok!~
*Gondolja magában, majd realizálódik benne, hogy a csodálkozó tekintetek nem rá merednek, és egyáltalán nem csodálkoznak. A felémagasodó árnyék a perifériáját éppen csak érinti, de ha a lány nem volna elég jel arra, hogy ez most nem az ünnep ideje, akkor a tisztázás kedvéért egy egyértelmű medveordítás rázza meg a csontjaiakat, akár az erdő aljnövényzetét. Egy gwuff vágtasebességét meghazudtoló megiramodásuk csupán a vak szerencsének köszönhető, ahogy az is, hogy ezzel a méretesen erős, halálos karmokkal ellátott, csapás nem éri el őket. Mire következőt pislog már fut. Önkéntelen reakció, amit az idegrendszer, és az adrenalin pumpál bele az izmaiba. Talán van annyira tiszta, vagy épp ostoba, hogy rántson egyet a lány vállán, hogy ha az nem gondolt volna sprinte, akkor most felevenítse neki a memóriáját. Természetesen a medve nem sokkal marad el mögöttük, amit két zihálás között Kil'tenylla is elliheg.*
-Ne... Basz... Tényleg?
*Hasonló képen köpködi ki az egyáltalán nem helyzetidegen szarkazmust. Noha a fát borzasztó ötletnek tartja. A medvétől megszabdulnak, de az erdőtől nem. Csapdába zárnák magukat egy lomb fogságában, és lehet hogy az erdő vadálatai között akad olyan amelyiknek meg sem kottyan egy kis fára mászás. De harci taktikát nem nagyon van idejük megbeszélni, ezért marad ez az ötlet. Ha lát alkalmasnak tűnő vát hát arra kanyarodik, és fedezi a lányt amíg az felkapaszkodik rá. Ha vészesnek gondolja a helyzetét, mivel nem akar közli viszonyba keveredni a macival, a terve, hogyha túl közel van, hozzá vágja a fejszét. Ha óriási mázlia van talán eltalálja de ez esetleges. Ha találnak könnyen mászható, magas fát... Ha elérik... Ha a medve nincs túl közel... Ha egyáltalán van ideje eldobni... Ha van mé remény...
Ha.*
A hozzászólás írója (Lumina'thar A Favágó) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.19 23:14:51
//A második dobás...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alapvetően még örül is magának, hiszen sikeresen megmentette az indák markaiból a bajbajutott lányt. Tréfája ellenére el is felejti, hogy maga a baj okozója maga a lány, aki éppen a karjai között áll és megmentőjére bámul csodálkozó szemekkel.*
~De bazi jó vagyok!~
*Gondolja magában, majd realizálódik benne, hogy a csodálkozó tekintetek nem rá merednek, és egyáltalán nem csodálkoznak. A felémagasodó árnyék a perifériáját éppen csak érinti, de ha a lány nem volna elég jel arra, hogy ez most nem az ünnep ideje, akkor a tisztázás kedvéért egy egyértelmű medveordítás rázza meg a csontjaiakat, akár az erdő aljnövényzetét. Egy gwuff vágtasebességét meghazudtoló megiramodásuk csupán a vak szerencsének köszönhető, ahogy az is, hogy ezzel a méretesen erős, halálos karmokkal ellátott, csapás nem éri el őket. Mire következőt pislog már fut. Önkéntelen reakció, amit az idegrendszer, és az adrenalin pumpál bele az izmaiba. Talán van annyira tiszta, vagy épp ostoba, hogy rántson egyet a lány vállán, hogy ha az nem gondolt volna sprinte, akkor most felevenítse neki a memóriáját. Természetesen a medve nem sokkal marad el mögöttük, amit két zihálás között Kil'tenylla is elliheg.*
-Ne... Basz... Tényleg?
*Hasonló képen köpködi ki az egyáltalán nem helyzetidegen szarkazmust. Noha a fát borzasztó ötletnek tartja. A medvétől megszabdulnak, de az erdőtől nem. Csapdába zárnák magukat egy lomb fogságában, és lehet hogy az erdő vadálatai között akad olyan amelyiknek meg sem kottyan egy kis fára mászás. De harci taktikát nem nagyon van idejük megbeszélni, ezért marad ez az ötlet. Ha lát alkalmasnak tűnő vát hát arra kanyarodik, és fedezi a lányt amíg az felkapaszkodik rá. Ha vészesnek gondolja a helyzetét, mivel nem akar közli viszonyba keveredni a macival, a terve, hogyha túl közel van, hozzá vágja a fejszét. Ha óriási mázlia van talán eltalálja de ez esetleges. Ha találnak könnyen mászható, magas fát... Ha elérik... Ha a medve nincs túl közel... Ha egyáltalán van ideje eldobni... Ha van mé remény...
Ha.*
A hozzászólás írója (Lumina'thar A Favágó) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.19 23:14:51
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1908-1927