Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 34 (661. - 680. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
680. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-31 12:45:09
Üzenet elküldve: 2016-05-31 12:45:09
ÚJ
![>Scyma Anir [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9795_ember_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vad Vért!//
*Továbbra is csendben halad előre. Mivel nem vette még észre a rá leselkedő vadat, így folytatja útját. Inkább csak azzal van elfoglalva, hogy a tisztásra érjen. Persze továbbra is lopakodik, és figyel minden neszre. Hisz eddig is figyelt. Bár tény, hogy egy ilyen ragadozó most nem fog semmiféle hibát ejteni. Igyekszik a férfi körültekintően haladni előre. Mivel a párduc a felső lombkoronában lapul, és onnan várja a zsákmányt Scyma észre se veszi egyelőre.
Most vívókardja van kéznél, hisz elég közel ért már a csapathoz ami végigjárta az erdőt. Kevés a hely, mindenhol sűrű aljnövényzet. Íjjal célozni itt igen nehéz. Szóval marad a kard. Ahogy halad egyre közelebb ér a tisztáshoz. Figyel. Keresi az esetleges célpontot, vagy épp azt nézi hogy majd hova lehet elrejtőzni a tisztáson lévők elől.*
*Továbbra is csendben halad előre. Mivel nem vette még észre a rá leselkedő vadat, így folytatja útját. Inkább csak azzal van elfoglalva, hogy a tisztásra érjen. Persze továbbra is lopakodik, és figyel minden neszre. Hisz eddig is figyelt. Bár tény, hogy egy ilyen ragadozó most nem fog semmiféle hibát ejteni. Igyekszik a férfi körültekintően haladni előre. Mivel a párduc a felső lombkoronában lapul, és onnan várja a zsákmányt Scyma észre se veszi egyelőre.
Most vívókardja van kéznél, hisz elég közel ért már a csapathoz ami végigjárta az erdőt. Kevés a hely, mindenhol sűrű aljnövényzet. Íjjal célozni itt igen nehéz. Szóval marad a kard. Ahogy halad egyre közelebb ér a tisztáshoz. Figyel. Keresi az esetleges célpontot, vagy épp azt nézi hogy majd hova lehet elrejtőzni a tisztáson lévők elől.*
679. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-31 10:42:57
Üzenet elküldve: 2016-05-31 10:42:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
//Vad Vért!//
*Az éj sötét, és tele iszonyattal... de a nappal sem sokkal jobb, ha az ember Erdőmélyén jár. Míg sok más területet a civilizáció már regulája alá vont, ezen távoli vidéken még a vadak az urak.*
*A korábban erre járó Vadvértes csapat túl nagy falat lett volna a magányosan vadászó irbisznek, de a magát éppen megszaggató és meghorzsoló kétlábú hím már túl könnyű prédának tűnik. Az egyik fa sűrű koronájának keresztágán lapul, és nem mozdul, nem mordul, csak figyel, és vár. Várja, hogy mire jut az emberhím ott alatta.*
*Az éj sötét, és tele iszonyattal... de a nappal sem sokkal jobb, ha az ember Erdőmélyén jár. Míg sok más területet a civilizáció már regulája alá vont, ezen távoli vidéken még a vadak az urak.*
*A korábban erre járó Vadvértes csapat túl nagy falat lett volna a magányosan vadászó irbisznek, de a magát éppen megszaggató és meghorzsoló kétlábú hím már túl könnyű prédának tűnik. Az egyik fa sűrű koronájának keresztágán lapul, és nem mozdul, nem mordul, csak figyel, és vár. Várja, hogy mire jut az emberhím ott alatta.*
678. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-31 09:36:21
Üzenet elküldve: 2016-05-31 09:36:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vad Vért!//
*Az éj tele árnyakkal. Furcsa hangok, és csörtetés. A hold ugyan megvilágít egy részt az erdőből, de így sem lehet átlátni az egész erdőt. Rémes morgások, és hörgések. Talán az egész éjjelt így tölti Scyma. Fél, és igyekszik minden egyes rezzenésre odafigyelni. Kezében íja, hogy ha észreveszi valami vadállat egyből támadni tudjon. Alvásnak itt nincs helye. És a fa se túl kényelmes.
S mikor a nap mutogatja már a fényét, a férfi igyekszik összeszedni minden bátorságát és megindulni a csapáson. Persze halad rendesen, viszont tény hogy retteg. Nincs ő hozzászokva ehhez. Ő nyugodt és kiegyensúlyozott szokott lenni. Nem ilyen parázós bolond. De talán még az erdő hangulata is megadja az embernek ezt az érzetet. Az erdőben lopakodva egy táborhelyet is talál. Nem messze onnan ahol Scyma is táborozott. Jó úton jár. A nyomok egyre közelebb visznek a prédához.
Itt az ideje bevetni azt, ami mindig beválik. Ruháját nekiállja szaggatni, kezeit szándékosan összehorzsolja. Mintha épp megtámadta volna valami, vagy valaki. Az információnak nem hiába van meg az ára. Sérülést is okoz majd saját magának, de nem jött el az ideje. A vadak kiszagolnák a vért, és akkor semmi esély nem lenne arra hogy elérje célját a férfi.
Hamarosan ritkulni kezdenek a fák, és úgy tűnik mintha véget érne az erdő. De mégsem. Egy tisztás. Tisztán látszik. A férfi érzi, lassan helyben van.*
*Az éj tele árnyakkal. Furcsa hangok, és csörtetés. A hold ugyan megvilágít egy részt az erdőből, de így sem lehet átlátni az egész erdőt. Rémes morgások, és hörgések. Talán az egész éjjelt így tölti Scyma. Fél, és igyekszik minden egyes rezzenésre odafigyelni. Kezében íja, hogy ha észreveszi valami vadállat egyből támadni tudjon. Alvásnak itt nincs helye. És a fa se túl kényelmes.
S mikor a nap mutogatja már a fényét, a férfi igyekszik összeszedni minden bátorságát és megindulni a csapáson. Persze halad rendesen, viszont tény hogy retteg. Nincs ő hozzászokva ehhez. Ő nyugodt és kiegyensúlyozott szokott lenni. Nem ilyen parázós bolond. De talán még az erdő hangulata is megadja az embernek ezt az érzetet. Az erdőben lopakodva egy táborhelyet is talál. Nem messze onnan ahol Scyma is táborozott. Jó úton jár. A nyomok egyre közelebb visznek a prédához.
Itt az ideje bevetni azt, ami mindig beválik. Ruháját nekiállja szaggatni, kezeit szándékosan összehorzsolja. Mintha épp megtámadta volna valami, vagy valaki. Az információnak nem hiába van meg az ára. Sérülést is okoz majd saját magának, de nem jött el az ideje. A vadak kiszagolnák a vért, és akkor semmi esély nem lenne arra hogy elérje célját a férfi.
Hamarosan ritkulni kezdenek a fák, és úgy tűnik mintha véget érne az erdő. De mégsem. Egy tisztás. Tisztán látszik. A férfi érzi, lassan helyben van.*
677. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-31 06:33:24
Üzenet elküldve: 2016-05-31 06:33:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Vadvért-Hazatérés//
*Már késő délután van, mikor fáradtan és kimerülten elérik éjszakai pihenőhelyüket. Lemálházza lovát, ellátja szellőt akinek megköszöni fáradtságát, a nyeregtáskából friss szalmát vesz elő és lova elé helyezi, melyből egy kevéssel markában végigsimogatja meseszép hátasát, miközben alig hallhatóan suttog hozzá. Miután végez, jó éjt kíván és odalép az öreg tölgyfához melynek engedélyét és oltalmát kéri éjszakára, hogy ágai között aludhasson. Szeretne egy kis meglepetést a csapatnak, amihez rögvest neki is lát, mihelyst felért lombos testvére oltalmába. Előveszi faragó bicskáját, tölgyfa mintát választ mellé, hullik a forgács, egyé válik a fával, akinek megköszöni hogy testét neki adta, teljesen átszellemül, látja azt ami egyszerű mester embernek elképzelhetetlen. Kezét valami láthatatlan erő vezeti, apró precíz vágásokat ejt testvére élettelen testén, miközben az elmeséli neki életét. Lassan lehunyja szemét, bizsergető érzés fut keresztül testén, mintha erdeikben honos csalán növény csípte volna meg, minden porcikáját jóleső zsibbadtság járja át. Nem mágia ez, hisz varázsolni nem tud, de egy emberöltőn át tanult és gyakorolt ősi rítus, mely a haláláig kíséri és még annál is tovább. Hirtelen felpattannak eleddig összezárt szemhéjai. Élénk szemeire mintha alig látszó fátyol ereszkedett volna, de ezt csak egészen közelről látni. Lehajtja fejét, hamuszín hajfonatai finoman kígyóznak a talaj irányába, mintha lágy csókot akarnának hinteni földanya arcára. Miközben ütemesen mormolja magában ősei szent énekét, a levegő megremeg, és szerte hullámzik körülötte, akár az oázis csöppnyi tavacskája, melybe a megfáradt, szomjazó utazók merítik ivópoharukat, ami körkörösen veti hullámait. Katartikus transz állapotba zuhan. Teste teljesen elernyed, légiesen éterivé alakul, miközben rég elfeledett rítusokat kántál, rúnákkal teleszőtt tetoválásai önálló életre kelnek.* ~Kezdetben minden nagyon sötét volt és hűvös. Aprócska magocskaként feküdt a puha és tápláló anyaföldben, amely tápláló humusz dunnájával takarta be és csodás álmot hozott szemére. Aztán valami megmozdult benne, vékony magháza meghasadt és csíraként egyre magasabbra nyújtózkodott, napról-napra feljebb fúrta magát a talajtakaróban, mely ez idáig óvta-védte, de most mintha szorongatná, zihálva kapkodott levegőért. Valami meghatározhatatlan elemi erőtől hajtva tört egyre feljebb fojtogató közegéből. Életében először, most kellett küzdenie az életéért, eddig mindig gondoskodtak róla. Összeszedte minden erejét, egy utolsó roham közepette nekifeszült fogva tartójának. Megnyerte ádáz csatáját, előbújt a földből. Vakító fehérség fogadta odakint és üde, friss levegő. Megrázta magát, nagyot ásított. Ahogy telt-múlt az idő, egyre szebben fejlődött, fonalszerű apró gyökerei, kemények és vastagok lettek, mind lejjebb és szerte-széjjel hatoltak bölcsőjébe. Kezdetben gyenge ágacskáin elvétve lehet csak találni egy, két levelecskét, később már emberderéknyi ágai közt oltalmat talál megannyi hontalan állat. Lábainál elterülő ezüstszín tavacskának tükrében nézegeti, királynőnek képzeli magát és valóban olybá tűnik hajnalban, mikor a pirkadat meghozta harmatkatonáit és seregei teljesen ellepik pompázatos lombkoronáját, midőn a reményt hozó felkelő nap első sugarai elérték, a megcsillanó fény játéka valóságos glóriát vont öles termete köré.~
*Még egy kis igazítás imitt-amott és el is készült a bestia, ami nagyon ijesztőre sikeredett kifejező tartásával. Félelmetes vonásain vadság tükröződött. Elégedetten mosolyogva teszi bőrvértje alá a műremeket és hajtja álomra fejét*
*Már késő délután van, mikor fáradtan és kimerülten elérik éjszakai pihenőhelyüket. Lemálházza lovát, ellátja szellőt akinek megköszöni fáradtságát, a nyeregtáskából friss szalmát vesz elő és lova elé helyezi, melyből egy kevéssel markában végigsimogatja meseszép hátasát, miközben alig hallhatóan suttog hozzá. Miután végez, jó éjt kíván és odalép az öreg tölgyfához melynek engedélyét és oltalmát kéri éjszakára, hogy ágai között aludhasson. Szeretne egy kis meglepetést a csapatnak, amihez rögvest neki is lát, mihelyst felért lombos testvére oltalmába. Előveszi faragó bicskáját, tölgyfa mintát választ mellé, hullik a forgács, egyé válik a fával, akinek megköszöni hogy testét neki adta, teljesen átszellemül, látja azt ami egyszerű mester embernek elképzelhetetlen. Kezét valami láthatatlan erő vezeti, apró precíz vágásokat ejt testvére élettelen testén, miközben az elmeséli neki életét. Lassan lehunyja szemét, bizsergető érzés fut keresztül testén, mintha erdeikben honos csalán növény csípte volna meg, minden porcikáját jóleső zsibbadtság járja át. Nem mágia ez, hisz varázsolni nem tud, de egy emberöltőn át tanult és gyakorolt ősi rítus, mely a haláláig kíséri és még annál is tovább. Hirtelen felpattannak eleddig összezárt szemhéjai. Élénk szemeire mintha alig látszó fátyol ereszkedett volna, de ezt csak egészen közelről látni. Lehajtja fejét, hamuszín hajfonatai finoman kígyóznak a talaj irányába, mintha lágy csókot akarnának hinteni földanya arcára. Miközben ütemesen mormolja magában ősei szent énekét, a levegő megremeg, és szerte hullámzik körülötte, akár az oázis csöppnyi tavacskája, melybe a megfáradt, szomjazó utazók merítik ivópoharukat, ami körkörösen veti hullámait. Katartikus transz állapotba zuhan. Teste teljesen elernyed, légiesen éterivé alakul, miközben rég elfeledett rítusokat kántál, rúnákkal teleszőtt tetoválásai önálló életre kelnek.* ~Kezdetben minden nagyon sötét volt és hűvös. Aprócska magocskaként feküdt a puha és tápláló anyaföldben, amely tápláló humusz dunnájával takarta be és csodás álmot hozott szemére. Aztán valami megmozdult benne, vékony magháza meghasadt és csíraként egyre magasabbra nyújtózkodott, napról-napra feljebb fúrta magát a talajtakaróban, mely ez idáig óvta-védte, de most mintha szorongatná, zihálva kapkodott levegőért. Valami meghatározhatatlan elemi erőtől hajtva tört egyre feljebb fojtogató közegéből. Életében először, most kellett küzdenie az életéért, eddig mindig gondoskodtak róla. Összeszedte minden erejét, egy utolsó roham közepette nekifeszült fogva tartójának. Megnyerte ádáz csatáját, előbújt a földből. Vakító fehérség fogadta odakint és üde, friss levegő. Megrázta magát, nagyot ásított. Ahogy telt-múlt az idő, egyre szebben fejlődött, fonalszerű apró gyökerei, kemények és vastagok lettek, mind lejjebb és szerte-széjjel hatoltak bölcsőjébe. Kezdetben gyenge ágacskáin elvétve lehet csak találni egy, két levelecskét, később már emberderéknyi ágai közt oltalmat talál megannyi hontalan állat. Lábainál elterülő ezüstszín tavacskának tükrében nézegeti, királynőnek képzeli magát és valóban olybá tűnik hajnalban, mikor a pirkadat meghozta harmatkatonáit és seregei teljesen ellepik pompázatos lombkoronáját, midőn a reményt hozó felkelő nap első sugarai elérték, a megcsillanó fény játéka valóságos glóriát vont öles termete köré.~
*Még egy kis igazítás imitt-amott és el is készült a bestia, ami nagyon ijesztőre sikeredett kifejező tartásával. Félelmetes vonásain vadság tükröződött. Elégedetten mosolyogva teszi bőrvértje alá a műremeket és hajtja álomra fejét*
676. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-31 00:41:00
Üzenet elküldve: 2016-05-31 00:41:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Vadvért-Hazatérés//
*Lassan a második nap is eltelik. Az erdő látszólag nem sokat változik, Gius mégis úgy érzi, egyre sűrűbb, sötétebb. Mintha egy árnyas, barnás-zöld masszában haladnának, amiben elöl utat nyit a magas lány, mögöttük pedig összezárul. Az egyik pihenő alkalmával szinte fizikai késztetést érez, hogy minél előbb tovább induljon, mielőtt utoléri és elnyeli valami nevenincs hullám, ami maga alá temeti és soha többé nem ereszti, bolyonghat örökké az ágak, levelek és évszázados törzsek szövevényében, amíg minden ruha leszakad róla, bőre megkérgesedik, levelei nőnek, gyökeret ereszt és nem mozdul többé, maga is az erdő része lesz, mókusok másznak majd rá és harkályok kopogtatnak ott, ahol korábban a szeme volt…*
*Zökkenésre ébred, feje lecsúszik a kezéről, amin könyökölt. Elbóbiskolt volna? Körülötte a többiek már cihelődnek, meghúzzák a szíjakat és nekikészülnek a következő néhány óra gyaloglásnak. Ahogy feláll, kulacsa gyanúsan nehéznek tűnik. Ahogy belepillant, látja, hogy szinte tele van vízzel. Összezavarodva pillant körbe és látja, ahogy Jezabiel vidáman magyaráz valamit koncentrálásról és elemi mágiáról, saját kulacsával gesztikulálva. Minden bizonnyal Ő bájolt vizet a flaskákba. Ha Gius felé pillant, a férfi igyekszik hálás gesztussal bólintani. Felápászkodik és besorol a csapatba, már nem nagyon nézi, hová, csak az óriás lányt lássa maga előtt valahol. Ahogy megindulnak, hallani véli a recsegést, ahogy az erdő összezár ott, ahol letelepedtek. De biztosan csak képzelődik, az érzékei játszanak vele, új még neki ez a végtelen erdőség…*
*Azért hátranézni nem mer.*
*Lassan a második nap is eltelik. Az erdő látszólag nem sokat változik, Gius mégis úgy érzi, egyre sűrűbb, sötétebb. Mintha egy árnyas, barnás-zöld masszában haladnának, amiben elöl utat nyit a magas lány, mögöttük pedig összezárul. Az egyik pihenő alkalmával szinte fizikai késztetést érez, hogy minél előbb tovább induljon, mielőtt utoléri és elnyeli valami nevenincs hullám, ami maga alá temeti és soha többé nem ereszti, bolyonghat örökké az ágak, levelek és évszázados törzsek szövevényében, amíg minden ruha leszakad róla, bőre megkérgesedik, levelei nőnek, gyökeret ereszt és nem mozdul többé, maga is az erdő része lesz, mókusok másznak majd rá és harkályok kopogtatnak ott, ahol korábban a szeme volt…*
*Zökkenésre ébred, feje lecsúszik a kezéről, amin könyökölt. Elbóbiskolt volna? Körülötte a többiek már cihelődnek, meghúzzák a szíjakat és nekikészülnek a következő néhány óra gyaloglásnak. Ahogy feláll, kulacsa gyanúsan nehéznek tűnik. Ahogy belepillant, látja, hogy szinte tele van vízzel. Összezavarodva pillant körbe és látja, ahogy Jezabiel vidáman magyaráz valamit koncentrálásról és elemi mágiáról, saját kulacsával gesztikulálva. Minden bizonnyal Ő bájolt vizet a flaskákba. Ha Gius felé pillant, a férfi igyekszik hálás gesztussal bólintani. Felápászkodik és besorol a csapatba, már nem nagyon nézi, hová, csak az óriás lányt lássa maga előtt valahol. Ahogy megindulnak, hallani véli a recsegést, ahogy az erdő összezár ott, ahol letelepedtek. De biztosan csak képzelődik, az érzékei játszanak vele, új még neki ez a végtelen erdőség…*
*Azért hátranézni nem mer.*
675. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-30 15:35:18
Üzenet elküldve: 2016-05-30 15:35:18
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vad Vért!//
*Nem elég hogy beesteledik, az erdő is másmilyen. Sötétebb, kevesebb az ösvény több a beláthatatlan növényzet. Scyma még óvatosabb mint eddig. Sötétben a nyomokat nehéz követni. Pláne így. A férfi azt érzi, hogy ezer tekintet bámulja épp őt, és csak arra várnak hogy lecsapjanak az arra tévedőre. Ez sok mindent megváltoztat. Az ember hangulatát, viselkedését, és érzékeit. Scyma átlépi a határt, és úgy kezd gondolkodni mint egy vadász. Viszont túlontúl veszélyes tovább menni. Végül úgy dönt az éjszakát egy fán tölti. Valami jó magasat keres magának amire ragadozó nem szívesen mászik fel. Sőt, Scyma is megszenved mire felér a lombkorona szintre. De ez ad egy viszonylagos biztonságot egyelőre. S ugyan aludni nem fog a férfi, de pihenni bizonyára tud. Feltéve ha nem feni a fogát valami vadállat a fán kuksoló Scymára.*
*Nem elég hogy beesteledik, az erdő is másmilyen. Sötétebb, kevesebb az ösvény több a beláthatatlan növényzet. Scyma még óvatosabb mint eddig. Sötétben a nyomokat nehéz követni. Pláne így. A férfi azt érzi, hogy ezer tekintet bámulja épp őt, és csak arra várnak hogy lecsapjanak az arra tévedőre. Ez sok mindent megváltoztat. Az ember hangulatát, viselkedését, és érzékeit. Scyma átlépi a határt, és úgy kezd gondolkodni mint egy vadász. Viszont túlontúl veszélyes tovább menni. Végül úgy dönt az éjszakát egy fán tölti. Valami jó magasat keres magának amire ragadozó nem szívesen mászik fel. Sőt, Scyma is megszenved mire felér a lombkorona szintre. De ez ad egy viszonylagos biztonságot egyelőre. S ugyan aludni nem fog a férfi, de pihenni bizonyára tud. Feltéve ha nem feni a fogát valami vadállat a fán kuksoló Scymára.*
674. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-30 00:04:29
Üzenet elküldve: 2016-05-30 00:04:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
//Vadvért-Hazatérés//
*Fizikailag nem fáradt, de már igencsak unja a vándorlást. Symával el-elbeszélget néha, de túlságosan feszített a tempó ahhoz hogy kényelmesen lehessen trécselni, így az idő nagy része csendben telik. Lelki szemei előtt az erődöt tervezgeti. Nem mintha nem lennének kész tervei, minden papírra van vetve valahol Szürkebogáncs hátán, de hát mindig lehet új dolgokat kieszelni. Semmi sem lehet tökéletes, mindig lehet jobbat, újat kitalálni. Néha-néha azért pár percre csak megállnak szusszanni és ellenőrizni hogy mindenki megvan-e, mindenki jól van-e. Látja ám Trayakon és Meruwielen hogy pöttyösödnek és viszketnek, de nem szeretne így az utazás közepén ügyet csinálni belőle, majd ha megérkeztek rákérdez és esetleg megvizsgálja őket. Törődik viszont a vízkészletekkel, az egyik pihenő alkalmával összehívja a kis csapatot és ügyel rá hogy mindenkinek legyen valamennyi víz a kulacsában, aztán egy kis varázslattal megduplázza a flaskák tartalmát. Ő maga rögtön iszik is a sikeres varázslat örömére, de nem pihennek sokat, hamar folytatják a túrát.*
A hozzászólás írója (Jezabiel Tinkerin) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.05.30 00:07:31
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására a mágiahasználó húsz lépéses körzetén belüli víztömeget kétszeresére növeli a következő egy kör leforgása alatt. Hatása maradandó.
*Fizikailag nem fáradt, de már igencsak unja a vándorlást. Symával el-elbeszélget néha, de túlságosan feszített a tempó ahhoz hogy kényelmesen lehessen trécselni, így az idő nagy része csendben telik. Lelki szemei előtt az erődöt tervezgeti. Nem mintha nem lennének kész tervei, minden papírra van vetve valahol Szürkebogáncs hátán, de hát mindig lehet új dolgokat kieszelni. Semmi sem lehet tökéletes, mindig lehet jobbat, újat kitalálni. Néha-néha azért pár percre csak megállnak szusszanni és ellenőrizni hogy mindenki megvan-e, mindenki jól van-e. Látja ám Trayakon és Meruwielen hogy pöttyösödnek és viszketnek, de nem szeretne így az utazás közepén ügyet csinálni belőle, majd ha megérkeztek rákérdez és esetleg megvizsgálja őket. Törődik viszont a vízkészletekkel, az egyik pihenő alkalmával összehívja a kis csapatot és ügyel rá hogy mindenkinek legyen valamennyi víz a kulacsában, aztán egy kis varázslattal megduplázza a flaskák tartalmát. Ő maga rögtön iszik is a sikeres varázslat örömére, de nem pihennek sokat, hamar folytatják a túrát.*
A hozzászólás írója (Jezabiel Tinkerin) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.05.30 00:07:31
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására a mágiahasználó húsz lépéses körzetén belüli víztömeget kétszeresére növeli a következő egy kör leforgása alatt. Hatása maradandó.
673. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-29 18:24:31
Üzenet elküldve: 2016-05-29 18:24:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Vadvért-Hazatérés//
*Már nagyon fáradt. Pedig lényegesen nagyobb mint a többiek, és ők sem panaszkodnak. Nagyobb lábaival könnyebben jár az erdőben, egyben nehezebben is, hiszen termete miatt több akadályba ütközik. Ő legalább tudja hogy pontosan milyen messzire és hová is mennek, tudja hogy már közel a cél. Nem mutatja hogy szenved, erősnek kell lennie, hiszen ő a nagy védelmező. Szerencsére elől megy így senki nem látja az arcát, amikor mégis valaki megközelítené hogy beszéljen vele, erőt vesz magán és megnyugtató mosolyt ölt az arcára. Közel a cél, neki pedig fenn kell tartania saját magáról alkotott képét. Nem is a többiek miatt, saját magának. Ez egy próba, ahol neki bizonyítania kell.*
*Már nagyon fáradt. Pedig lényegesen nagyobb mint a többiek, és ők sem panaszkodnak. Nagyobb lábaival könnyebben jár az erdőben, egyben nehezebben is, hiszen termete miatt több akadályba ütközik. Ő legalább tudja hogy pontosan milyen messzire és hová is mennek, tudja hogy már közel a cél. Nem mutatja hogy szenved, erősnek kell lennie, hiszen ő a nagy védelmező. Szerencsére elől megy így senki nem látja az arcát, amikor mégis valaki megközelítené hogy beszéljen vele, erőt vesz magán és megnyugtató mosolyt ölt az arcára. Közel a cél, neki pedig fenn kell tartania saját magáról alkotott képét. Nem is a többiek miatt, saját magának. Ez egy próba, ahol neki bizonyítania kell.*
672. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-15 19:28:17
Üzenet elküldve: 2016-05-15 19:28:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Fák sűrűjében//
* Valóban azt kéri tőlük a fa, hogy rakják vissza a kérget? Pedig meg mert volna esküdni rá, hogy pont ellenkezőleg, el akarja őket kergetni.
A repkedő kis izékről kiderül, hogy nagy arcok, vagyis inkább egy nagy arc részei; ez az a pillanat, amikor az idős harcosnő levegőhöz nem jutva, hátrál egy kicsit. *
- Elképesztő...
* Sosem gondolta volna, hogy egy erdőszellemmel fogja összesodorni az útja. A kezéről csöpögő trutyiból próbál minél többet megtartani, bár ez sem lenne szükséges, később le tud majd kenni az óriásról is, vagy akár Sylweranról is, de félő, hogy azok nem elég frissek már. Vagy hogy csak hasonlóak, de különböznek.
Amíg a testet öltött lény beszél, ő meg sem tud moccanni, sőt, még azután is el kell telnie egy kis időnek, mielőtt fejét megrázva kijózanodna.
A tábortűzhöz visszatérve megnézi magának a különös anyagot, s rá kell jöjjön, hogy ő bizony még nem találkozott hasonlóval. *
- Szóval egy boszorkány, mi?
* Húzza el a száját. Nem egy vidám dolog. Kedve se nagyon van, hogy egy ilyen, sötétség által átkozott erdőben töltse az éjszakát. De mint ahogy most is; ez nem kedv kérdése, végül hamar rájön az álom. *
* Valóban azt kéri tőlük a fa, hogy rakják vissza a kérget? Pedig meg mert volna esküdni rá, hogy pont ellenkezőleg, el akarja őket kergetni.
A repkedő kis izékről kiderül, hogy nagy arcok, vagyis inkább egy nagy arc részei; ez az a pillanat, amikor az idős harcosnő levegőhöz nem jutva, hátrál egy kicsit. *
- Elképesztő...
* Sosem gondolta volna, hogy egy erdőszellemmel fogja összesodorni az útja. A kezéről csöpögő trutyiból próbál minél többet megtartani, bár ez sem lenne szükséges, később le tud majd kenni az óriásról is, vagy akár Sylweranról is, de félő, hogy azok nem elég frissek már. Vagy hogy csak hasonlóak, de különböznek.
Amíg a testet öltött lény beszél, ő meg sem tud moccanni, sőt, még azután is el kell telnie egy kis időnek, mielőtt fejét megrázva kijózanodna.
A tábortűzhöz visszatérve megnézi magának a különös anyagot, s rá kell jöjjön, hogy ő bizony még nem találkozott hasonlóval. *
- Szóval egy boszorkány, mi?
* Húzza el a száját. Nem egy vidám dolog. Kedve se nagyon van, hogy egy ilyen, sötétség által átkozott erdőben töltse az éjszakát. De mint ahogy most is; ez nem kedv kérdése, végül hamar rájön az álom. *
671. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-12 18:36:35
Üzenet elküldve: 2016-05-12 18:36:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Fák sűrűjében//
*Mikor meglátja hogy a bogarak segítenek nekik összeilleszteni a darabokat, már biztos benne hogy jó nyomon járnak, fel is hagy a többi ötletével. Biztos hogy ezt akarják, csak kérdés, a bogarak jót akarnak-e? Rettentően idegesítőek, sosem szerette a bogarakat. Fejét rázva hátrál el a fától, már csak úgy lehetne rosszabb a helyzet ha mind szúnyogok vagy méhek lennének, szerencsére csak idegesítőek és nem ártalmasak. Amikor viszont kirajzolnak egy arcot, és még meg is szólal, ott elkerekedik a szeme és elakad a lélegzete.*
~Mi a büdös jófranc?!~
*Ilyet ő még csak tündérmesékben hallott, de persze az iménti démonok után már nem kellene meglepődnie. Hallgatja, figyeli, próbálja felfogni az egészet, de nem biztos benne hogy nem álmodik. A kis előadás végén azonban végre minden visszatér a normális kerékvágásba, még egy ajándékkal is gazdagabbak lettek, bár elmondhatta volna ez a micsoda hogy mégis mire jó, azon kívül hogy többé-kevésbé mutatós.*
- Hát, már ezt is megéltem.
*Most nézi csak jobban végig társait, elhúzza a száját a sebekre, örül hogy ő megúszta mocskosan-bűzösen, de épen. Egyrészt mindenki sebesült, másrészt amúgy is ő a legalkalmasabb erre, így vállára kapja az ájult kis tündért és itt hagyják végre ezt a hátborzongató helyet. Biga kényelmesen legelészik mintha mi sem történt volna, azon sem lepődne meg ha közben egy árnyékdémon a csülkét harapdálná. Biztosan van valami baj ennek a lónak a fejével, de legalább elbírja az óriást, úgyhogy panaszra oka nem lehet.*
- Menjünk vissza oda ahol letáboroztunk és aludjatok, én majd őrködöm.
*Adja magát hiszen ő az egyetlen aki nem sérült.*
- Ha tudok segítek a sebeitekkel, de nem értek az ilyesmihez, félek csak többet ártanék ha rám bíznátok őket.
*Ha senkinek nincs ellenvetése akkor meg is indulnak, bár talán közelebbi táborhelyet keresnek mint amit elhagytak, elég sokat bandukoltak már elfelé onnan.*
*Mikor meglátja hogy a bogarak segítenek nekik összeilleszteni a darabokat, már biztos benne hogy jó nyomon járnak, fel is hagy a többi ötletével. Biztos hogy ezt akarják, csak kérdés, a bogarak jót akarnak-e? Rettentően idegesítőek, sosem szerette a bogarakat. Fejét rázva hátrál el a fától, már csak úgy lehetne rosszabb a helyzet ha mind szúnyogok vagy méhek lennének, szerencsére csak idegesítőek és nem ártalmasak. Amikor viszont kirajzolnak egy arcot, és még meg is szólal, ott elkerekedik a szeme és elakad a lélegzete.*
~Mi a büdös jófranc?!~
*Ilyet ő még csak tündérmesékben hallott, de persze az iménti démonok után már nem kellene meglepődnie. Hallgatja, figyeli, próbálja felfogni az egészet, de nem biztos benne hogy nem álmodik. A kis előadás végén azonban végre minden visszatér a normális kerékvágásba, még egy ajándékkal is gazdagabbak lettek, bár elmondhatta volna ez a micsoda hogy mégis mire jó, azon kívül hogy többé-kevésbé mutatós.*
- Hát, már ezt is megéltem.
*Most nézi csak jobban végig társait, elhúzza a száját a sebekre, örül hogy ő megúszta mocskosan-bűzösen, de épen. Egyrészt mindenki sebesült, másrészt amúgy is ő a legalkalmasabb erre, így vállára kapja az ájult kis tündért és itt hagyják végre ezt a hátborzongató helyet. Biga kényelmesen legelészik mintha mi sem történt volna, azon sem lepődne meg ha közben egy árnyékdémon a csülkét harapdálná. Biztosan van valami baj ennek a lónak a fejével, de legalább elbírja az óriást, úgyhogy panaszra oka nem lehet.*
- Menjünk vissza oda ahol letáboroztunk és aludjatok, én majd őrködöm.
*Adja magát hiszen ő az egyetlen aki nem sérült.*
- Ha tudok segítek a sebeitekkel, de nem értek az ilyesmihez, félek csak többet ártanék ha rám bíznátok őket.
*Ha senkinek nincs ellenvetése akkor meg is indulnak, bár talán közelebbi táborhelyet keresnek mint amit elhagytak, elég sokat bandukoltak már elfelé onnan.*
670. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-11 01:14:12
Üzenet elküldve: 2016-05-11 01:14:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
//Fák sűrűjében//
- Nem gyújtunk fel semmit sehol.
*Sylweran kedvesen, mégis határozottan válaszol a lánynak. Épp a tűzzel volt eddig is a gond látszólag, nincs szükségük ilyen állapotban - főképp neki - még több gondra.*
- Ezt elintézzük gyorsan, és bent a fák között, messze innen, tüzet rakunk, eszünk iszunk, foltozunk és pihenünk... de ezt tudjuk le még.
*Sylweran fáradt, elcsigázott, és több sebből vérzik. Még így is lüktetnek a karmolások és harapások, hogy a kis bogarak enyhítenek rajtuk. Nem segít társai türelmetlensége. Habár meg tudja érteni őket, hiszen ők aligha élnek ebben évek, sőt évtizedek óta. Sylweran már megszokta, hogy sokszor sántikálva is be kell fejeznie azt, amit elkezdett. Aztán jöhet csak a többi.
Végül csak a helyére kerülnek a dolgok, Syl pedig fellélegzik. Egy röpke pillanatig. Visszateszi a kardot a hüvelyébe, és éppen lehajol a másikért, amikor a sok sok rovar egyszerre bolydul fel. Úgy kapja kezébe a földön heverő szablyát, hogy roppan egyet a még ép csuklója is.
De szerencsére nem történik újabb baj. Sőt!
Egy erdőszellem szól hozzájuk? Látja már az elf, hogy itt nem fog történni semmi baj, és ha társai ránéznek, nekik is int, hogy el a kardokkal. Az ő szablyái is mind a helyükre kerülnek, és próbálja kihúzni magát, amennyire tudja.*
- Köszönjük, Nagy Szellem! *nevezi így jobb híján aztán a különös lényt, amely hozzájuk szól. Egyszerre tarkót borzongató, félelmetes, és fenséges érzés.*- Ígérjük, becsben tartjuk a lombjaidat és ágaidat, s nem gyújtunk tüzet sohasem a gyökereid körül!
*Lehajol, és megfogja a különös követ. Az hűvösen és csillogón simul a tenyerébe. Még soha nem látott ilyet a férfi. Ám amikor ismét felpillant a szellemre, már csak a békésen zümmögő kasokat látja. Társaira tekint hát.*
- Menjünk. *mondja kisvártatva, s zsebre vágja a követ. Majd a lombok között, a tűz fényénél együtt megszemlélik azt közelebbről is. Most kezd már túl hideg lenni itt, és Sylweran is kezd egyre fáradtabb lenni a vérveszteségtől.*
- Tegyük azt, amit a híres hős harcosok is tesznek ilyenkor... együnk, igyunk, aludjunk. *vigyorodik el, s bár nem mondja, de biztosak lehetnek benne a többiek, hogy ebben a sebek bekötözése is benne van. Ha Naltana felébred, akkor bizonyára az ő segítségével, amiért hálás volna. De bárhogyan is lesz, ő máris elindul vissza Boróka és a többi ló felé a sötét, árnyas fák közé.*
A hozzászólás írója (Sehonnai Sylweran) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.05.11 01:15:35
- Nem gyújtunk fel semmit sehol.
*Sylweran kedvesen, mégis határozottan válaszol a lánynak. Épp a tűzzel volt eddig is a gond látszólag, nincs szükségük ilyen állapotban - főképp neki - még több gondra.*
- Ezt elintézzük gyorsan, és bent a fák között, messze innen, tüzet rakunk, eszünk iszunk, foltozunk és pihenünk... de ezt tudjuk le még.
*Sylweran fáradt, elcsigázott, és több sebből vérzik. Még így is lüktetnek a karmolások és harapások, hogy a kis bogarak enyhítenek rajtuk. Nem segít társai türelmetlensége. Habár meg tudja érteni őket, hiszen ők aligha élnek ebben évek, sőt évtizedek óta. Sylweran már megszokta, hogy sokszor sántikálva is be kell fejeznie azt, amit elkezdett. Aztán jöhet csak a többi.
Végül csak a helyére kerülnek a dolgok, Syl pedig fellélegzik. Egy röpke pillanatig. Visszateszi a kardot a hüvelyébe, és éppen lehajol a másikért, amikor a sok sok rovar egyszerre bolydul fel. Úgy kapja kezébe a földön heverő szablyát, hogy roppan egyet a még ép csuklója is.
De szerencsére nem történik újabb baj. Sőt!
Egy erdőszellem szól hozzájuk? Látja már az elf, hogy itt nem fog történni semmi baj, és ha társai ránéznek, nekik is int, hogy el a kardokkal. Az ő szablyái is mind a helyükre kerülnek, és próbálja kihúzni magát, amennyire tudja.*
- Köszönjük, Nagy Szellem! *nevezi így jobb híján aztán a különös lényt, amely hozzájuk szól. Egyszerre tarkót borzongató, félelmetes, és fenséges érzés.*- Ígérjük, becsben tartjuk a lombjaidat és ágaidat, s nem gyújtunk tüzet sohasem a gyökereid körül!
*Lehajol, és megfogja a különös követ. Az hűvösen és csillogón simul a tenyerébe. Még soha nem látott ilyet a férfi. Ám amikor ismét felpillant a szellemre, már csak a békésen zümmögő kasokat látja. Társaira tekint hát.*
- Menjünk. *mondja kisvártatva, s zsebre vágja a követ. Majd a lombok között, a tűz fényénél együtt megszemlélik azt közelebbről is. Most kezd már túl hideg lenni itt, és Sylweran is kezd egyre fáradtabb lenni a vérveszteségtől.*
- Tegyük azt, amit a híres hős harcosok is tesznek ilyenkor... együnk, igyunk, aludjunk. *vigyorodik el, s bár nem mondja, de biztosak lehetnek benne a többiek, hogy ebben a sebek bekötözése is benne van. Ha Naltana felébred, akkor bizonyára az ő segítségével, amiért hálás volna. De bárhogyan is lesz, ő máris elindul vissza Boróka és a többi ló felé a sötét, árnyas fák közé.*
A hozzászólás írója (Sehonnai Sylweran) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.05.11 01:15:35
669. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-09 15:23:57
Üzenet elküldve: 2016-05-09 15:23:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
//Fák sűrűjében//
*A szállongó röplények felhői mind egyre sűrűsödnek, ahogy meglátják, hogy miben mesterkednek a csapat tagjai: az odahordott, korhadt kéregdarabokat százával meg százával, együttes munkával illesztik a helyére, segytve Sylweran kezeit, és a kérgek illesztéseinél is tucatszámra nyüzsögnek, hogy valami ezüstös, fénylő micsodával kenegessék a kérgek széleit, hogy összetapadjanak. A tündérfa belsejében is fel-le masíroznak, döngicsélnek, mígnem a helyére nem kerül a kirakós összes eleme, és vagy száz repülő kis bizere együttes munkájával a helyére nem forr az összes kitört korhadékdarab. Ekkor már nem csak Shiriqát idegesítheti a zömmögők konstans jelenléte, mert úgy tűnik, a különös fa összes lakója egyként gajdult meg attól, hogy visszakapták a fájuk összes eredeti tartozékát.
Alighanem kénytelenek a törzstől két vagy három lépést hátrébb menni, mert a lényecskék már olyan tömegben kavarognak körülöttük, hogy folyton nekirepülnek arcuknak-kezüknek, beleakadnak a hajukba és ruhájukba, és a zizegés, finom zümmögés komolyan kezdhet az agyukra menni. Persze a rajtuk fel-le mászkáló zümikből jópár fel sem rebben, és vannak számosan, akik a nagy felhőtől függetlenül saját maguk útján járják örömtáncuk a terebélyes tölgy körül. Egyszerre a sok száz kis micsoda egyetlen hatalmas arccá áll össze a fa lombkoronája alatt nem sokkal, ezüstkék fényű, szigorú szemű, meghatározhatatlan nemű, kortalan ábrázattá mégpedig. A figura beszélni kezd, hangját pedig a sokféle zöngéből összeálló egyetlen, közös, koherens hangszín adja.*
- Köszönöm, vándorok, hogy követtétek a hívást és ma éjjel megszabadítottátok ezt a fát az őt rágó iszonyattól. - *A fénylő arcforma pillantása a Nővér kezében csöpögő és bűzölgő, nyálkás anyagra esik.* - Tudjátok-e, hogy miféle erő munkálkodik ebben az erdőben?
*S minthogy valószínűleg nem tudják, ezért folytatja.*
- Ezen a télen valami felébredt. Valami olyan szabadul majd erre a vidékre, aminek elmondhatatlan iszonyatát sok évig őrzi majd ez a vidék is. Minden, ami eddig volt, csak a kezdet. Egy félelmes varázslónő erejét nyögi az erdő, az ő akarata ébresztette fel a nevenincs sötétséget, mely a fánkat rágta már jó ideje. A tűzből öltenek alakot és a tűz táplálja őket. - *Az arc jégfényű lángfelhőkké bomlik, mintha csak a beszédet akarná illusztrálni, a darabjaira omló lángok közül karcsú női alak képe rémlik fel.* - Felébreszti a holtat és kíméletlenül eltiporja az élőt. Az ő gyermekei a sötétségből születnek, az árnyékban lakoznak, és a világ gyökereit rágják.
*A rovarraj megint szétfoszlik, és karmos-tarajos, a legyőzött rémekhez igen hasonló, lapuló állatot formáz beszéd közben, majd vissztér a korábbi kiindulási formába: a kortalan arc bölcs, magas homloka megenyhül, ahogy szavai szigorából is veszít valamicskét.*
- Készüljetek, mert változik a világ, és egyként, csakis egyként győzhettek a vész ellen, mely most fenyegeti mindazt, ami valaha is kedves volt nektek. Fogadjátok az erdő ajándékát, amiért ezt a fát megtisztítottátok az Ő teremtményeitől, és most menjetek az utatokra békével. Többet a tüzet ne hozzátok e lombok alá. - *E szavakkal a miriádnyi rovarkából álló felhő elemeire robban szét, és szemkápráztató sziporkázással fel-felvillannak a kicsi lények jégfényű potrohai. Utána, mint ha csak felvennék a szokásos élet ritmusát újra, addig oszladoznak az óriásfa ágain, míg vissza nem jutnak abba az eredeti állapotba, ahogy a kalandorcsapat megtalálta őket. Már csak a lüktető fénnyel pulzáló kicsi kasok, meg néhány hírmondó szárnyas marad szabad szemmel látható, és a tölgy visszakapja korábbi sejtelmes derengését.
Három talpon maradt hősünk előtt a földön egy tenyérbe simuló méretű, csepp alakú, gömbölyded kő hever - alighanem a megidézett erdőszellem ajándéka. Hogy mire jó, azon kívül, hogy meglehetősen csinos, ahogy a csekély holdfénytől és a fa szűrt ragyogásától opálos, jégkék fénnyel csillog, az egyelőre rejtély marad.*
*A szállongó röplények felhői mind egyre sűrűsödnek, ahogy meglátják, hogy miben mesterkednek a csapat tagjai: az odahordott, korhadt kéregdarabokat százával meg százával, együttes munkával illesztik a helyére, segytve Sylweran kezeit, és a kérgek illesztéseinél is tucatszámra nyüzsögnek, hogy valami ezüstös, fénylő micsodával kenegessék a kérgek széleit, hogy összetapadjanak. A tündérfa belsejében is fel-le masíroznak, döngicsélnek, mígnem a helyére nem kerül a kirakós összes eleme, és vagy száz repülő kis bizere együttes munkájával a helyére nem forr az összes kitört korhadékdarab. Ekkor már nem csak Shiriqát idegesítheti a zömmögők konstans jelenléte, mert úgy tűnik, a különös fa összes lakója egyként gajdult meg attól, hogy visszakapták a fájuk összes eredeti tartozékát.
Alighanem kénytelenek a törzstől két vagy három lépést hátrébb menni, mert a lényecskék már olyan tömegben kavarognak körülöttük, hogy folyton nekirepülnek arcuknak-kezüknek, beleakadnak a hajukba és ruhájukba, és a zizegés, finom zümmögés komolyan kezdhet az agyukra menni. Persze a rajtuk fel-le mászkáló zümikből jópár fel sem rebben, és vannak számosan, akik a nagy felhőtől függetlenül saját maguk útján járják örömtáncuk a terebélyes tölgy körül. Egyszerre a sok száz kis micsoda egyetlen hatalmas arccá áll össze a fa lombkoronája alatt nem sokkal, ezüstkék fényű, szigorú szemű, meghatározhatatlan nemű, kortalan ábrázattá mégpedig. A figura beszélni kezd, hangját pedig a sokféle zöngéből összeálló egyetlen, közös, koherens hangszín adja.*
- Köszönöm, vándorok, hogy követtétek a hívást és ma éjjel megszabadítottátok ezt a fát az őt rágó iszonyattól. - *A fénylő arcforma pillantása a Nővér kezében csöpögő és bűzölgő, nyálkás anyagra esik.* - Tudjátok-e, hogy miféle erő munkálkodik ebben az erdőben?
*S minthogy valószínűleg nem tudják, ezért folytatja.*
- Ezen a télen valami felébredt. Valami olyan szabadul majd erre a vidékre, aminek elmondhatatlan iszonyatát sok évig őrzi majd ez a vidék is. Minden, ami eddig volt, csak a kezdet. Egy félelmes varázslónő erejét nyögi az erdő, az ő akarata ébresztette fel a nevenincs sötétséget, mely a fánkat rágta már jó ideje. A tűzből öltenek alakot és a tűz táplálja őket. - *Az arc jégfényű lángfelhőkké bomlik, mintha csak a beszédet akarná illusztrálni, a darabjaira omló lángok közül karcsú női alak képe rémlik fel.* - Felébreszti a holtat és kíméletlenül eltiporja az élőt. Az ő gyermekei a sötétségből születnek, az árnyékban lakoznak, és a világ gyökereit rágják.
*A rovarraj megint szétfoszlik, és karmos-tarajos, a legyőzött rémekhez igen hasonló, lapuló állatot formáz beszéd közben, majd vissztér a korábbi kiindulási formába: a kortalan arc bölcs, magas homloka megenyhül, ahogy szavai szigorából is veszít valamicskét.*
- Készüljetek, mert változik a világ, és egyként, csakis egyként győzhettek a vész ellen, mely most fenyegeti mindazt, ami valaha is kedves volt nektek. Fogadjátok az erdő ajándékát, amiért ezt a fát megtisztítottátok az Ő teremtményeitől, és most menjetek az utatokra békével. Többet a tüzet ne hozzátok e lombok alá. - *E szavakkal a miriádnyi rovarkából álló felhő elemeire robban szét, és szemkápráztató sziporkázással fel-felvillannak a kicsi lények jégfényű potrohai. Utána, mint ha csak felvennék a szokásos élet ritmusát újra, addig oszladoznak az óriásfa ágain, míg vissza nem jutnak abba az eredeti állapotba, ahogy a kalandorcsapat megtalálta őket. Már csak a lüktető fénnyel pulzáló kicsi kasok, meg néhány hírmondó szárnyas marad szabad szemmel látható, és a tölgy visszakapja korábbi sejtelmes derengését.
Három talpon maradt hősünk előtt a földön egy tenyérbe simuló méretű, csepp alakú, gömbölyded kő hever - alighanem a megidézett erdőszellem ajándéka. Hogy mire jó, azon kívül, hogy meglehetősen csinos, ahogy a csekély holdfénytől és a fa szűrt ragyogásától opálos, jégkék fénnyel csillog, az egyelőre rejtély marad.*
668. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-06 10:12:28
Üzenet elküldve: 2016-05-06 10:12:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Fák sűrűjében//
* Végül csak sikerül megnyerni az ütközetet, habár nem olyan biztos, hogy máris vége van. Még ki tudja, milyen kellemetlen meglepetések érhetik a kis kompániát egy ilyen dermesztő, különös, minden bizonnyal mágiával átitatott helyen.
A tündér nem hogy nincs jól, kifejezetten rossz bőrben van. Sajnos nem biztos, hogy tudnak vele akármit is kezdeni. Először egy tűzre lenne szükségük, mert ők jól megvannak, mozognak, hőt termelnek, azonban a leányzó meg fog fagyni. *
- Ech...
* A kezére szálló kis lények nem irritálják, csupán furcsának találja az egészet. Egyet biztosan érez, segíteni jöttek, hiszen a fájdalom tompulni kezd, amint munkához látnak a karján.
~ Érdekes. ~
Vagy épp ellenkezőleg, segítséget akarnak kérni? A fa belsejének tartalmára elhúzza a száját, de nem szól, feltápászkodik és nekiáll a kéregdarabokat odahordani Sylweran elé. Az óriásnak, ha nem tudja egyedül a helyére tenni, természetesen segít. Mielőtt azonban a helyére illesztenék, gyorsan benyújtja karját, hogy egy kis maréknyi undormányt magának tulajdonítson. Nem szükséges ugyan, hisz mindannyiuk ruhájára, bőrére jutott több-kevesebb, de ez mégiscsak friss és egyenesen a fából jön. Ha ezzel megvan, már csak a tűz hiányát kell pótolniuk. *
- Ha fel nem is gyújtjuk, tüzet azért mindenképp kéne gyújtani. A tündér is meg fog fagyni, és ezt meg akarom nézni közelebbről is.
* Emeli fel a trutymót tartó markát. *
* Végül csak sikerül megnyerni az ütközetet, habár nem olyan biztos, hogy máris vége van. Még ki tudja, milyen kellemetlen meglepetések érhetik a kis kompániát egy ilyen dermesztő, különös, minden bizonnyal mágiával átitatott helyen.
A tündér nem hogy nincs jól, kifejezetten rossz bőrben van. Sajnos nem biztos, hogy tudnak vele akármit is kezdeni. Először egy tűzre lenne szükségük, mert ők jól megvannak, mozognak, hőt termelnek, azonban a leányzó meg fog fagyni. *
- Ech...
* A kezére szálló kis lények nem irritálják, csupán furcsának találja az egészet. Egyet biztosan érez, segíteni jöttek, hiszen a fájdalom tompulni kezd, amint munkához látnak a karján.
~ Érdekes. ~
Vagy épp ellenkezőleg, segítséget akarnak kérni? A fa belsejének tartalmára elhúzza a száját, de nem szól, feltápászkodik és nekiáll a kéregdarabokat odahordani Sylweran elé. Az óriásnak, ha nem tudja egyedül a helyére tenni, természetesen segít. Mielőtt azonban a helyére illesztenék, gyorsan benyújtja karját, hogy egy kis maréknyi undormányt magának tulajdonítson. Nem szükséges ugyan, hisz mindannyiuk ruhájára, bőrére jutott több-kevesebb, de ez mégiscsak friss és egyenesen a fából jön. Ha ezzel megvan, már csak a tűz hiányát kell pótolniuk. *
- Ha fel nem is gyújtjuk, tüzet azért mindenképp kéne gyújtani. A tündér is meg fog fagyni, és ezt meg akarom nézni közelebbről is.
* Emeli fel a trutymót tartó markát. *
667. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-04 12:50:33
Üzenet elküldve: 2016-05-04 12:50:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Fák sűrűjében//
*A kis kék fények őt továbbra is idegesítik. Hasznos hogy legalább lát miattuk valamit a hasadékban, de attól még idegesítik. Egy valami idegesíti jobban, a bűzös mocsok ami rajta is van, és amit a fában is megtalál. Fintorogva húzódik visszább mikor kiderül hogy más nincs odabent és elindul végre vissza csapatához. A hideg is egyre jobban átjárja, most már nem tudja figyelmen kívül hagyni, idegei is kezdenek visszatérni a normális kerékvágásba. Menet közben kapja az utasításokat így fordul is hogy a hozzá legközelebb eső darabkákat összeszedje és elcipelje őket Sylweranhoz, de a végső tervet hallva elbizonytalanodik.*
- A fa belseje is a dögök rothadó szennyével van tele, ha csak egyszerűen befoltozzuk a sebet, belülről ugyanúgy eszi majd a kór, nem?
*A világért sem szeretne kioktatni senkit, nem botanikus ő, sőt, valószínűleg mindenhez ő ért a legkevésbé a jelenlévők közül, csak felteszi az aggályait.*
- Gyújtsuk fel azt le van a gond, ha most rendbe is jön, ki tudja mikor másznak elő megint innen ezek az izék...
*Leginkább csak hőbörög, a keze közben dolgozik és segít összerakni a darabokat. Sylweran a főnök és az óriás teszi amit mond, de a száját azért járathatja. Ha valahogy egyben tudják tartani az egészet akkor indul hogy megpróbálják visszaügyeskedni a készterméket a helyére, ki tudja milyen varázslat járja át a fát, talán visszaolvadnak bele a kérgek. Varázslat nélkül úgyis felesleges amit csinálnak, akkor meg lesz idejük a próbálkozásuk után vakargatni a fejüket hogy mit tegyenek. Először csinálja amit az elf mondott, majd ha ez nem sikerül akkor ismét feldobja a "gyújtsuk fel az egészet a francba" ötletet. Sokat nem szeretne szöszmötölni mert eléggé leizzadt és ebben a természetellenes hidegben már kezd nagyon kellemetlen lenni. Társait persze sajnálja a sebeik miatt, de félő hogy ha ő próbálná ellátni őket akkor több bajt okozna mint amennyi jót csinál, így amíg kifejezetten nem kérnek tőle valamilyen segítséget addig nem tud mit kezdeni velük.*
*A kis kék fények őt továbbra is idegesítik. Hasznos hogy legalább lát miattuk valamit a hasadékban, de attól még idegesítik. Egy valami idegesíti jobban, a bűzös mocsok ami rajta is van, és amit a fában is megtalál. Fintorogva húzódik visszább mikor kiderül hogy más nincs odabent és elindul végre vissza csapatához. A hideg is egyre jobban átjárja, most már nem tudja figyelmen kívül hagyni, idegei is kezdenek visszatérni a normális kerékvágásba. Menet közben kapja az utasításokat így fordul is hogy a hozzá legközelebb eső darabkákat összeszedje és elcipelje őket Sylweranhoz, de a végső tervet hallva elbizonytalanodik.*
- A fa belseje is a dögök rothadó szennyével van tele, ha csak egyszerűen befoltozzuk a sebet, belülről ugyanúgy eszi majd a kór, nem?
*A világért sem szeretne kioktatni senkit, nem botanikus ő, sőt, valószínűleg mindenhez ő ért a legkevésbé a jelenlévők közül, csak felteszi az aggályait.*
- Gyújtsuk fel azt le van a gond, ha most rendbe is jön, ki tudja mikor másznak elő megint innen ezek az izék...
*Leginkább csak hőbörög, a keze közben dolgozik és segít összerakni a darabokat. Sylweran a főnök és az óriás teszi amit mond, de a száját azért járathatja. Ha valahogy egyben tudják tartani az egészet akkor indul hogy megpróbálják visszaügyeskedni a készterméket a helyére, ki tudja milyen varázslat járja át a fát, talán visszaolvadnak bele a kérgek. Varázslat nélkül úgyis felesleges amit csinálnak, akkor meg lesz idejük a próbálkozásuk után vakargatni a fejüket hogy mit tegyenek. Először csinálja amit az elf mondott, majd ha ez nem sikerül akkor ismét feldobja a "gyújtsuk fel az egészet a francba" ötletet. Sokat nem szeretne szöszmötölni mert eléggé leizzadt és ebben a természetellenes hidegben már kezd nagyon kellemetlen lenni. Társait persze sajnálja a sebeik miatt, de félő hogy ha ő próbálná ellátni őket akkor több bajt okozna mint amennyi jót csinál, így amíg kifejezetten nem kérnek tőle valamilyen segítséget addig nem tud mit kezdeni velük.*
666. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-04 10:45:48
Üzenet elküldve: 2016-05-04 10:45:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
//Fák sűrűjében//
*Igazából senki nem foglalkozik a kérgecskéivel.
Pedig csak egy szavába kerül - pontosabban egy felnyögésébe - és a kis keringő bogárkák már ismét ott vannak... ám ezúttal nem is tűnnek olyan idegesítőnek. Hiszen amint a sebre szállnak, már enyhül is a fájdalom. Segítenek nekik... és ahogy a fán tátongó hasadékok nézi, úgy érzi nekik is azt kell tenniük... ha ugyan már nem tették azt eddig is. Ami több, mint valószínű.
Ahogy jobban érzi magát a bogaraktól, sikerül lenyúlnia és megfognia az imént kiszemelt kéregdarabot.*
- A nyeregtáskámban van még kötszer, tű, cérna, és néhány gyógynövényes üvegcse is... habár a tündérünknek talán még több lehet. *válaszolt a Nővérnek közben, ahogyan szemügyre veszi a furcsa kéregdarabot. Beszéd közben újra kis fehér párafelhők kavarognak ki a szájából. Ismét rájuk telepedik a hideg.*- Ezt intézzük el előbb, aztán mindenkit ellátunk. Én sem vagyok jobb bőrben. Pár pillanat... addig hajlítsd be a karod. *zárja le ezzel határozottan a témát. Hiszen ha társai ránéznek, láthatják, hogy a csuklója ki van lyuggatva, és a nyakából jó, hogy nem hiányzik egy darab. Mindenesetre a fehér inget rajta vörösre festette a vér, s egy oldalon a vértje is jócskán megtépázva lóg róla. Arca és haja tele van még a lényekből kiömlött mocsokkal, hiába törölgette már meg sebtében.
A kéregdarabról elnézve rápillant társaira, majd Shiriqán akad meg a tekintete.*
- Látsz valamit odabent? *kérdezi, miközben már a kis kék fényeket nézi újra. Mintha ismét utat mutatnának. Csak most már nem a fához, hanem a kéregdarabokhoz. Villámként hasít a fejébe a felismerés. Ő legalábbis úgy véli, ez a leglogikusabb magyarázat a történtekre.*
- Ez a fa... ez a tündérfa... *intézi a többiekhez a szavait, és jobb híján így nevezi az ősi növényt.*- Segítséget kért tőlünk! Ezekkel a rovarokkal... megsebesült, és valahogy ez összefügg az árnylényekkel és a hideggel. Nézzétek a kérgét és ezeket a darabokat! Segítsetek összeszedni, és összerakni! *kéri társait, valahol kissé felszólítva őket, hogy ugyan, ő is itt volt, benne volt, túlélte, mégsem lófrálgat rögtön jobbra-balra, és nem rohan a fájdalomcsillapító borogatásért. Ha valamit elkezdtek, fejezzék is be. Csak a fejvesztést találná elég jó indoknak az ebből való kimaradáshoz - ami mondjuk vele kis híján meg is történt. Mégis már indul is, és csinálja amire a többieket is kérte, és ő összeszedi a darabokat, ha segítenek neki társai, ha nem, aztán meg a halvány kis kék fények mellett kezdődhet is a darabok összerakása. Úgy tűnik stimmelnek.
Ha sikerül mindet összetenniük, végül a társaság alighanem legerősebbére néz... aki véleménye szerint Shiriqa... na meg ő van a legjobb állapotban is látszólag.*
- Shir, betennéd a helyére?
*Nem tudja mi történhetne, de ennél rosszabb már aligha lehet, és rettentően kíváncsi a dolgok végkimenetelére.*
*Igazából senki nem foglalkozik a kérgecskéivel.
Pedig csak egy szavába kerül - pontosabban egy felnyögésébe - és a kis keringő bogárkák már ismét ott vannak... ám ezúttal nem is tűnnek olyan idegesítőnek. Hiszen amint a sebre szállnak, már enyhül is a fájdalom. Segítenek nekik... és ahogy a fán tátongó hasadékok nézi, úgy érzi nekik is azt kell tenniük... ha ugyan már nem tették azt eddig is. Ami több, mint valószínű.
Ahogy jobban érzi magát a bogaraktól, sikerül lenyúlnia és megfognia az imént kiszemelt kéregdarabot.*
- A nyeregtáskámban van még kötszer, tű, cérna, és néhány gyógynövényes üvegcse is... habár a tündérünknek talán még több lehet. *válaszolt a Nővérnek közben, ahogyan szemügyre veszi a furcsa kéregdarabot. Beszéd közben újra kis fehér párafelhők kavarognak ki a szájából. Ismét rájuk telepedik a hideg.*- Ezt intézzük el előbb, aztán mindenkit ellátunk. Én sem vagyok jobb bőrben. Pár pillanat... addig hajlítsd be a karod. *zárja le ezzel határozottan a témát. Hiszen ha társai ránéznek, láthatják, hogy a csuklója ki van lyuggatva, és a nyakából jó, hogy nem hiányzik egy darab. Mindenesetre a fehér inget rajta vörösre festette a vér, s egy oldalon a vértje is jócskán megtépázva lóg róla. Arca és haja tele van még a lényekből kiömlött mocsokkal, hiába törölgette már meg sebtében.
A kéregdarabról elnézve rápillant társaira, majd Shiriqán akad meg a tekintete.*
- Látsz valamit odabent? *kérdezi, miközben már a kis kék fényeket nézi újra. Mintha ismét utat mutatnának. Csak most már nem a fához, hanem a kéregdarabokhoz. Villámként hasít a fejébe a felismerés. Ő legalábbis úgy véli, ez a leglogikusabb magyarázat a történtekre.*
- Ez a fa... ez a tündérfa... *intézi a többiekhez a szavait, és jobb híján így nevezi az ősi növényt.*- Segítséget kért tőlünk! Ezekkel a rovarokkal... megsebesült, és valahogy ez összefügg az árnylényekkel és a hideggel. Nézzétek a kérgét és ezeket a darabokat! Segítsetek összeszedni, és összerakni! *kéri társait, valahol kissé felszólítva őket, hogy ugyan, ő is itt volt, benne volt, túlélte, mégsem lófrálgat rögtön jobbra-balra, és nem rohan a fájdalomcsillapító borogatásért. Ha valamit elkezdtek, fejezzék is be. Csak a fejvesztést találná elég jó indoknak az ebből való kimaradáshoz - ami mondjuk vele kis híján meg is történt. Mégis már indul is, és csinálja amire a többieket is kérte, és ő összeszedi a darabokat, ha segítenek neki társai, ha nem, aztán meg a halvány kis kék fények mellett kezdődhet is a darabok összerakása. Úgy tűnik stimmelnek.
Ha sikerül mindet összetenniük, végül a társaság alighanem legerősebbére néz... aki véleménye szerint Shiriqa... na meg ő van a legjobb állapotban is látszólag.*
- Shir, betennéd a helyére?
*Nem tudja mi történhetne, de ennél rosszabb már aligha lehet, és rettentően kíváncsi a dolgok végkimenetelére.*
665. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-03 18:36:18
Üzenet elküldve: 2016-05-03 18:36:18
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
//Fák sűrűjében//
*Szemmel láthatóan fellélegezhetnek: A közelükben ismét lábra kél a természetellenes, hűs fuvallat, és az utolsó rémlény kimúlása után mind többen és többen lesznek a röplények körülöttük. A boldog kis szerzetek felhője körülrajzik a kicsi tisztáson, majd több, de még mindig számos egyeddel körbedöngicsélik a három talpon maradt kalandort.
Shiriqa eközben felfedezheti a nagy fa oldalát rágó korhadványüreget - a vállára, hajára, karjára ülő kellemlények kékes derengése világít az expedícióhoz: odabenn egy kábé embernyi magas és széles üreg található, mely ugyan üres, de közel hajolva az óriáslányt arcul csapja a belőle áradó dögletes bűz. Pontosan ugyanaz a nyákos, füstszerű matéria fedi belülről a fa kérgét, amivel beterítették őt az árnyéklények, és ez ontja magából az oszló hús és rothadó avarszagot is.
A nővért is megkörnyékezik a pici, szálldosó fénybogarak. Tíz- és húszasával startolnak a legközelebbi felhőből és karom tépte karja körül áramlanak. Hacsak el nem hessenti őket, a bőrére telepednek, és apró, pulzáló potrohukkal finoman bökdösik itt is, ott is a seb környékét. Ettől be ugyan az nem gyógyul, de az adrenalinlöket múltával felsajgó fájdalom helyét hamarosan hűvös, kellemes érzés veszi át.
Sylwerannak is sérült kezére és nyakára telepednek az éjbogarak, és a fadarabért nyúló mozdulatra fel-felrebbennek, mintha azt akarnák csak jelezni, hogy jó úton jár.
Az itt-ott elszóródott, rémlények után itt hagyott kéregdarabok fölött ugyanolyan jelzőfényként kerengenek, mint ahogy akkor tették, mint amikor a kis csapatot ide vezették, a hűs völgybe az erdő szívében. A maguk módján szemmel láthatóan lekommunikálják: a széthagyott fadarabkák a fájukhoz tartoznak.*
*Szemmel láthatóan fellélegezhetnek: A közelükben ismét lábra kél a természetellenes, hűs fuvallat, és az utolsó rémlény kimúlása után mind többen és többen lesznek a röplények körülöttük. A boldog kis szerzetek felhője körülrajzik a kicsi tisztáson, majd több, de még mindig számos egyeddel körbedöngicsélik a három talpon maradt kalandort.
Shiriqa eközben felfedezheti a nagy fa oldalát rágó korhadványüreget - a vállára, hajára, karjára ülő kellemlények kékes derengése világít az expedícióhoz: odabenn egy kábé embernyi magas és széles üreg található, mely ugyan üres, de közel hajolva az óriáslányt arcul csapja a belőle áradó dögletes bűz. Pontosan ugyanaz a nyákos, füstszerű matéria fedi belülről a fa kérgét, amivel beterítették őt az árnyéklények, és ez ontja magából az oszló hús és rothadó avarszagot is.
A nővért is megkörnyékezik a pici, szálldosó fénybogarak. Tíz- és húszasával startolnak a legközelebbi felhőből és karom tépte karja körül áramlanak. Hacsak el nem hessenti őket, a bőrére telepednek, és apró, pulzáló potrohukkal finoman bökdösik itt is, ott is a seb környékét. Ettől be ugyan az nem gyógyul, de az adrenalinlöket múltával felsajgó fájdalom helyét hamarosan hűvös, kellemes érzés veszi át.
Sylwerannak is sérült kezére és nyakára telepednek az éjbogarak, és a fadarabért nyúló mozdulatra fel-felrebbennek, mintha azt akarnák csak jelezni, hogy jó úton jár.
Az itt-ott elszóródott, rémlények után itt hagyott kéregdarabok fölött ugyanolyan jelzőfényként kerengenek, mint ahogy akkor tették, mint amikor a kis csapatot ide vezették, a hűs völgybe az erdő szívében. A maguk módján szemmel láthatóan lekommunikálják: a széthagyott fadarabkák a fájukhoz tartoznak.*
664. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-02 22:31:33
Üzenet elküldve: 2016-05-02 22:31:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Fák sűrűjében//
* A taktika beválik, a lényt megfosztja farkától, majd másik, szabad kezével a rém pofájába döfi a pengét. Nem is volt annyira vészes menet, bár amaz még így, utoljára tetoválómesternek áll és szépen végigszántja a nő karját. Mélynek éppenséggel mély, de nem életveszélyes. Vér áztatja ruhájának cafatossá vált karját, a szörnyé és a sajátja egyaránt. Nem éppen kellemes gondolat, hogy esetleg a lény vére méreg, de nem tudja kiverni a fejéből, így nagyon gyorsan próbál megszabadulni az idegen nedvtől. Letépi a már így is használhatatlanná vált ruhaujjat és az időközben kéreggé vált tetem mellé dobja.
Már meg sem lepődik igazán a dolgon, inkább a tündér felé figyel. Szegénynek biztos sokk volt a jóból, így elméjének biztonságos falai közé menekült. Az egyik fán leselkedőt Sylweran kapja, míg neki is jut egy, melynek megölésével nem húzza az időt; kardja ívesen csap le fentről, egyenesen a nyakát célozva a bestiának.
Az eszméletlen társukkal foglalkozik, így az óriás egyáltalán nem különös viselkedésére nem figyel fel. Ő maga is jól ismeri a vérszomjat. Akárhányszor csak nyomot fogott, eluralkodott rajta, de mindhiába, Irarra fénye csak nem mutatta meg az eredart.
Ha nem jön újabb ellen, úgy az adrenalin lassan kiürül a véréből, s karjába hasít a fájdalom, melyet eddig tompán, alig észrevehetően érzett. Felszisszen, hangosan felnyög, mielőtt az ájult test mellé leülne. Talán jobb lenne, ha elfeküdne, karját pedig akármilyen kellemetlen is, a magasba emelné. Más ötlete a vérzés tompítására nincs. Már a kötésen kívül, de ahhoz segítségre van szüksége. *
- Hé, mi lenne, ha kicsit összekötöznél?
* Kérdi hunyorítva az elftől. Persze ő is sérült, nem várja el tőle az elsősegélyt, sőt, igazából Shiriqát kérte volna meg, de méretéből adódóan biztosan nem lett volna egyszerű dolga.
Mindeközben újabb kérdés merül fel benne: most mi lesz? *
* A taktika beválik, a lényt megfosztja farkától, majd másik, szabad kezével a rém pofájába döfi a pengét. Nem is volt annyira vészes menet, bár amaz még így, utoljára tetoválómesternek áll és szépen végigszántja a nő karját. Mélynek éppenséggel mély, de nem életveszélyes. Vér áztatja ruhájának cafatossá vált karját, a szörnyé és a sajátja egyaránt. Nem éppen kellemes gondolat, hogy esetleg a lény vére méreg, de nem tudja kiverni a fejéből, így nagyon gyorsan próbál megszabadulni az idegen nedvtől. Letépi a már így is használhatatlanná vált ruhaujjat és az időközben kéreggé vált tetem mellé dobja.
Már meg sem lepődik igazán a dolgon, inkább a tündér felé figyel. Szegénynek biztos sokk volt a jóból, így elméjének biztonságos falai közé menekült. Az egyik fán leselkedőt Sylweran kapja, míg neki is jut egy, melynek megölésével nem húzza az időt; kardja ívesen csap le fentről, egyenesen a nyakát célozva a bestiának.
Az eszméletlen társukkal foglalkozik, így az óriás egyáltalán nem különös viselkedésére nem figyel fel. Ő maga is jól ismeri a vérszomjat. Akárhányszor csak nyomot fogott, eluralkodott rajta, de mindhiába, Irarra fénye csak nem mutatta meg az eredart.
Ha nem jön újabb ellen, úgy az adrenalin lassan kiürül a véréből, s karjába hasít a fájdalom, melyet eddig tompán, alig észrevehetően érzett. Felszisszen, hangosan felnyög, mielőtt az ájult test mellé leülne. Talán jobb lenne, ha elfeküdne, karját pedig akármilyen kellemetlen is, a magasba emelné. Más ötlete a vérzés tompítására nincs. Már a kötésen kívül, de ahhoz segítségre van szüksége. *
- Hé, mi lenne, ha kicsit összekötöznél?
* Kérdi hunyorítva az elftől. Persze ő is sérült, nem várja el tőle az elsősegélyt, sőt, igazából Shiriqát kérte volna meg, de méretéből adódóan biztosan nem lett volna egyszerű dolga.
Mindeközben újabb kérdés merül fel benne: most mi lesz? *
663. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-01 20:46:24
Üzenet elküldve: 2016-05-01 20:46:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Fák sűrűjében//
*Bizony nincsen jó kedvében, nem is fogja vissza magát, talán kevesebb higgadtsággal harcol mint emberek ellen szokott. Ő igazán mindent megtett. Megadta magát. Adott nekik egy esélyt, ezek meg úgy jönnek mintha valami szörnyek lennének. Végül is, azok. Ez még önmagában nem lenne probléma, ennyitől még nem veszti el a hidegvérét, van viszont két bökkenő. Egyrészt az, hogy ocsmány gusztustalan büdös dzsuvával van félig beterítve, és ez rettentően felbőszítette. Másrészt az, hogy megérezte saját hatalmát. Persze, eddig is jó harcosnak tartotta magát, még sajátjai közt is nemhogy az aprónépekkel szemben, de még sosem gyilkolt ilyen elemi erővel. Nehéz szívvel ejtett sebet mindenkin akivel küzdött, de más az ha egy tudattal bíró intelligens lénnyel áll szemben és más egy ilyen förtelem. A vadászat pedig kényszer, és ott is igyekszik könyörületes és praktikus lenni. Most viszont minden dühével és erejével küzd. Hosszú pengéivel úgy szabta ketté a füstlényt mintha egy apró semmiség volna, és ez a másik is úgy nyekken a pajzsán hogy szinte meg sem érzi súlyát. Nem is vár megnézni hogy Sylweran jól van-e, mintha ott sem lenne, nem is számítana, lép rögtön tovább arra amerre a feketeség puffant. Szép nagyot repült de már állna is fel, na azt már nem! Kardjával még nem érné el de a pajzsát hozzá tudja vágni, és mint valami eszét vesztett felbőszült barbár, éppen ezt teszi. Túlságosan messze nincsen áldozata, bár nem éppen úgy találja el ahogy tervezte, de legalább eltalálja. Igazából nem is tervezte sehogy, csak nagyon. Annyit mindenesetre elér vele hogy szerencsétlen démon ismét a földre kerüljön, így elég időt nyer magának hogy odaérjen hozzá és kardját két kézre fogva, egy szép függőleges vágással kicsivel a vállai alatt kettévágja a talajon. Nem így tervezte, csak a fejét akarta, de hát elmocorgott a kis ravasz. Pallosa mélyen a földbe vág, nem fogja megköszönni a túlzott erőszakot a penge, de Shiriqa most sem várja meg amíg áldozata kéreggé párologja magát. Indulatosan fordul visszafelé kitépve kardját a földből és újabb ölnivaló után kutat szemeivel, de eltart egy darabig mire észreveszi a maradékot. Amíg ő a repkedő rongybabát kergette Sylweran és a nővér már odaértek és elintézték a kettőt amelyik Naltanát nézte ki vacsorának. Reggelinek? Estebédnek? Mindegy. Az első dolog amit érez a csalódottság. Ebben az ismeretlen vérszomjban vágyott volna rá hogy még pár dolgot széttépjen, de nincs több. Mérgében ismét pallosát szúrja a földbe, csak most hegyével lefelé, és elkullog hogy összeszedje pajzsát. Arra is fröccsent egy kevés a fekete förtelemből. Undorkodó arccal veszi magához aztán visszasétál kardjához hogy kihúzza a földből. Meg nem áll közben, halad rögtön tovább de még nem társaihoz megy, másik kardját is összeszedi és mindkettőt visszahelyezi a hátán hordott hüvelyekbe. Bosszús léptekkel siet végre csapatához akik éppen tanakodnak valamin, sérültek, de élnek, egyedül Naltana van önkívületi állapotban, de feltételezi hogy két társához mérten ő maga ért a legkevésbé a gyógyításhoz így rájuk bízza a tündért. Őt kevésbé érdekli jelenleg a rejtély megfejtése, szemeivel körbekémlel hátha akad még valami ellenség, de vagy nincs több, vagy csak ő nem veszi észre, lendülete viszont töretlen egészen addig amíg el nem éri a hasadékot a fa oldalánál. Itt kissé óvatosabbra veszi a lépteit és pajzsát maga elé tartva igyekszik belesni, hátha akad még odabent valami. Akármi. Kardot szándékosan nem húz, reménykedik benne hogy esetleg a hasadék árnyékában megbújt még egy a démonok közül és puszta kezével roppanthatja össze a nyakát, vagy legalább a pajzsával agyonverhetné. Ha nem talál semmit akkor is igyekszik alaposan átkutatni a rejteket, a hideget jelenlegi felfűtött idegállapotában szinte meg sem érzi.*
*Bizony nincsen jó kedvében, nem is fogja vissza magát, talán kevesebb higgadtsággal harcol mint emberek ellen szokott. Ő igazán mindent megtett. Megadta magát. Adott nekik egy esélyt, ezek meg úgy jönnek mintha valami szörnyek lennének. Végül is, azok. Ez még önmagában nem lenne probléma, ennyitől még nem veszti el a hidegvérét, van viszont két bökkenő. Egyrészt az, hogy ocsmány gusztustalan büdös dzsuvával van félig beterítve, és ez rettentően felbőszítette. Másrészt az, hogy megérezte saját hatalmát. Persze, eddig is jó harcosnak tartotta magát, még sajátjai közt is nemhogy az aprónépekkel szemben, de még sosem gyilkolt ilyen elemi erővel. Nehéz szívvel ejtett sebet mindenkin akivel küzdött, de más az ha egy tudattal bíró intelligens lénnyel áll szemben és más egy ilyen förtelem. A vadászat pedig kényszer, és ott is igyekszik könyörületes és praktikus lenni. Most viszont minden dühével és erejével küzd. Hosszú pengéivel úgy szabta ketté a füstlényt mintha egy apró semmiség volna, és ez a másik is úgy nyekken a pajzsán hogy szinte meg sem érzi súlyát. Nem is vár megnézni hogy Sylweran jól van-e, mintha ott sem lenne, nem is számítana, lép rögtön tovább arra amerre a feketeség puffant. Szép nagyot repült de már állna is fel, na azt már nem! Kardjával még nem érné el de a pajzsát hozzá tudja vágni, és mint valami eszét vesztett felbőszült barbár, éppen ezt teszi. Túlságosan messze nincsen áldozata, bár nem éppen úgy találja el ahogy tervezte, de legalább eltalálja. Igazából nem is tervezte sehogy, csak nagyon. Annyit mindenesetre elér vele hogy szerencsétlen démon ismét a földre kerüljön, így elég időt nyer magának hogy odaérjen hozzá és kardját két kézre fogva, egy szép függőleges vágással kicsivel a vállai alatt kettévágja a talajon. Nem így tervezte, csak a fejét akarta, de hát elmocorgott a kis ravasz. Pallosa mélyen a földbe vág, nem fogja megköszönni a túlzott erőszakot a penge, de Shiriqa most sem várja meg amíg áldozata kéreggé párologja magát. Indulatosan fordul visszafelé kitépve kardját a földből és újabb ölnivaló után kutat szemeivel, de eltart egy darabig mire észreveszi a maradékot. Amíg ő a repkedő rongybabát kergette Sylweran és a nővér már odaértek és elintézték a kettőt amelyik Naltanát nézte ki vacsorának. Reggelinek? Estebédnek? Mindegy. Az első dolog amit érez a csalódottság. Ebben az ismeretlen vérszomjban vágyott volna rá hogy még pár dolgot széttépjen, de nincs több. Mérgében ismét pallosát szúrja a földbe, csak most hegyével lefelé, és elkullog hogy összeszedje pajzsát. Arra is fröccsent egy kevés a fekete förtelemből. Undorkodó arccal veszi magához aztán visszasétál kardjához hogy kihúzza a földből. Meg nem áll közben, halad rögtön tovább de még nem társaihoz megy, másik kardját is összeszedi és mindkettőt visszahelyezi a hátán hordott hüvelyekbe. Bosszús léptekkel siet végre csapatához akik éppen tanakodnak valamin, sérültek, de élnek, egyedül Naltana van önkívületi állapotban, de feltételezi hogy két társához mérten ő maga ért a legkevésbé a gyógyításhoz így rájuk bízza a tündért. Őt kevésbé érdekli jelenleg a rejtély megfejtése, szemeivel körbekémlel hátha akad még valami ellenség, de vagy nincs több, vagy csak ő nem veszi észre, lendülete viszont töretlen egészen addig amíg el nem éri a hasadékot a fa oldalánál. Itt kissé óvatosabbra veszi a lépteit és pajzsát maga elé tartva igyekszik belesni, hátha akad még odabent valami. Akármi. Kardot szándékosan nem húz, reménykedik benne hogy esetleg a hasadék árnyékában megbújt még egy a démonok közül és puszta kezével roppanthatja össze a nyakát, vagy legalább a pajzsával agyonverhetné. Ha nem talál semmit akkor is igyekszik alaposan átkutatni a rejteket, a hideget jelenlegi felfűtött idegállapotában szinte meg sem érzi.*
662. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-01 20:00:26
Üzenet elküldve: 2016-05-01 20:00:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
//Fák sűrűjében//
*A csuklóját szorongató lény csakhamar csúfos véget ér. Igazából valamelyest az elf csuklója is.
Első ránézésre nem ítéli elveszettnek a karját, de az biztos, hogy egy ideig fájni fog. A füstszörnynek viszont annál inkább a szeme hiánya... vagyis fájna, ha a penge nem hatolna be egészen a koponyájába, és nem szabadítaná meg ezáltal az esetleges szenvedésektől. A férfi kirántja a kardot, és sikerül leráznia magáról a lényt, ám még mindig belé akaszkodik egy, és próbálja elválasztani a fejét a nyakától. A lüktető keze nem elég erős most egy rendes szúráshoz, a másikkal pedig nem éri el rendesen a bestét... ám ekkor érkezik a segítség!
Egy hatalmas tárgy - a fémes villanásból feltehetőleg egy pajzs - olyan elemi erővel száguld el felette, hogy a rajta vergődő szárnyasnak csoda, ha nem repül le nyomban a feje. Sylwerané is belesajdul a hangba - mármint a feje - viszont érzi a karmok eresztését. Habár egy kis húst is magukkal visznek, de legalább nem az egészet nyaktól fölfelé.
Nyomba előre hanyatlik, de nem esik el, csak az egyik kardot kiejtve sebesült kezéből, nyomban félig meddig térdeire támaszkodik, és zihálva kiköp még egyet az arcába folyó ragacsos nedvtől, amihez a saját vére keveredik. Vet egy pillantást Shiriqára. Az óriás megmentette őt... talán az életét is. Ezt pedig nem fogja elfelejteni neki. De most még nincs idő a hálálkodásra. Látja, hogy hirtelen kapott társuk, a Nővér is sikerrel járt a harcban, ha egy kissé ő is megtépázott. Felpillant a fák közé, és az alélt tündért látja... meg még két másik árnyéklényt.*
- Shir!
*Talán szándékosan rövidítette a lány nevét, talán csak így sikeredett a dolog, de ezzel felhívja az óriás figyelmét is a fent lévőkre. Megmaradt kardjával a kezében - a másikat most jó helyen ítéli meg a lábánál - felegyenesedik, és feléjük fordul. A lába ugyan kissé remeg a kimerültségtől, de azok nem sérültek.
Odarohan az egyik füstszörny alá, majd feltartott karddal elrugaszkodik a földtől... és az egyik szörny lábát elkapva miközben lerántja őt, felé szúr egyet.
Talán a szúrás sikeresebb hamarabb és az árny azért zuhan a földre, vagy a rántás volt elég erős és utána hatolt bele a penge, ezt már ő, Sylweran sem tudná megmondani.
De végül - társai kitartásának hála - mégis mind megússzák, és életben vannak.
Naltana látszólag elájult vagy csak elalélt... de nem igazán van magánál. Így a következő lépés az, hogy összeszedjék a lányt. Úgy tűnik fizikailag semmi baja. Így tehát az ő megvédése sikeresnek bizonyult. De a három harcos elég jól néz ki ezután a csatának is beillő kis kardmozgatás után... ahogy végig néz magukon, és belehasít a még mindig lassan szivárgó nyakába a fájdalom, és majdhogynem kilyuggatott csuklójára tekint... furcsa dolgot kezd el művelni.
Sylweran felnevet. Nem teljes szívéből, és nem hangosan, és nem is tart sokáig. De bizony nevet. Aztán zihálva szólal meg.*
- Többet nem panaszkodom, hogy kevés a munka... *vigyorog kissé fájdalmasan a sajgó sebeinek hála. Majd az egyik kéregdarabra pillant, aztán pedig önkéntelenül is a fa oldalán tátongó odúra. Aztán az újra kéken izzó kis lényekre és a társaira.*
- Úgy látom, itt még dolgunk lesz... nézzétek a kérget! *lép közelebb az egyikhez. Mintha a többi darabbal összepasszolnának.*
- Különös... gondoljátok, hogy a fából szakadtak ki? Talán vissza kellene tennünk őket a helyére? *pillant fel még két éber társára. Naltana nem tűnik valami beszédesnek.
Felszisszen, ahogy pont sebesült kezével nyúlna az egyikért.*
- Micsoda dolog ez... a kardot még forgattam, egy fadarab meg gondot okoz... *morogja egészen halkan, inkább magának, semmint a többieknek. Bizony, most nincs valami jó formában a történteknek hála. De mint sok minden mást, ezt is túléli majd.*
*A csuklóját szorongató lény csakhamar csúfos véget ér. Igazából valamelyest az elf csuklója is.
Első ránézésre nem ítéli elveszettnek a karját, de az biztos, hogy egy ideig fájni fog. A füstszörnynek viszont annál inkább a szeme hiánya... vagyis fájna, ha a penge nem hatolna be egészen a koponyájába, és nem szabadítaná meg ezáltal az esetleges szenvedésektől. A férfi kirántja a kardot, és sikerül leráznia magáról a lényt, ám még mindig belé akaszkodik egy, és próbálja elválasztani a fejét a nyakától. A lüktető keze nem elég erős most egy rendes szúráshoz, a másikkal pedig nem éri el rendesen a bestét... ám ekkor érkezik a segítség!
Egy hatalmas tárgy - a fémes villanásból feltehetőleg egy pajzs - olyan elemi erővel száguld el felette, hogy a rajta vergődő szárnyasnak csoda, ha nem repül le nyomban a feje. Sylwerané is belesajdul a hangba - mármint a feje - viszont érzi a karmok eresztését. Habár egy kis húst is magukkal visznek, de legalább nem az egészet nyaktól fölfelé.
Nyomba előre hanyatlik, de nem esik el, csak az egyik kardot kiejtve sebesült kezéből, nyomban félig meddig térdeire támaszkodik, és zihálva kiköp még egyet az arcába folyó ragacsos nedvtől, amihez a saját vére keveredik. Vet egy pillantást Shiriqára. Az óriás megmentette őt... talán az életét is. Ezt pedig nem fogja elfelejteni neki. De most még nincs idő a hálálkodásra. Látja, hogy hirtelen kapott társuk, a Nővér is sikerrel járt a harcban, ha egy kissé ő is megtépázott. Felpillant a fák közé, és az alélt tündért látja... meg még két másik árnyéklényt.*
- Shir!
*Talán szándékosan rövidítette a lány nevét, talán csak így sikeredett a dolog, de ezzel felhívja az óriás figyelmét is a fent lévőkre. Megmaradt kardjával a kezében - a másikat most jó helyen ítéli meg a lábánál - felegyenesedik, és feléjük fordul. A lába ugyan kissé remeg a kimerültségtől, de azok nem sérültek.
Odarohan az egyik füstszörny alá, majd feltartott karddal elrugaszkodik a földtől... és az egyik szörny lábát elkapva miközben lerántja őt, felé szúr egyet.
Talán a szúrás sikeresebb hamarabb és az árny azért zuhan a földre, vagy a rántás volt elég erős és utána hatolt bele a penge, ezt már ő, Sylweran sem tudná megmondani.
De végül - társai kitartásának hála - mégis mind megússzák, és életben vannak.
Naltana látszólag elájult vagy csak elalélt... de nem igazán van magánál. Így a következő lépés az, hogy összeszedjék a lányt. Úgy tűnik fizikailag semmi baja. Így tehát az ő megvédése sikeresnek bizonyult. De a három harcos elég jól néz ki ezután a csatának is beillő kis kardmozgatás után... ahogy végig néz magukon, és belehasít a még mindig lassan szivárgó nyakába a fájdalom, és majdhogynem kilyuggatott csuklójára tekint... furcsa dolgot kezd el művelni.
Sylweran felnevet. Nem teljes szívéből, és nem hangosan, és nem is tart sokáig. De bizony nevet. Aztán zihálva szólal meg.*
- Többet nem panaszkodom, hogy kevés a munka... *vigyorog kissé fájdalmasan a sajgó sebeinek hála. Majd az egyik kéregdarabra pillant, aztán pedig önkéntelenül is a fa oldalán tátongó odúra. Aztán az újra kéken izzó kis lényekre és a társaira.*
- Úgy látom, itt még dolgunk lesz... nézzétek a kérget! *lép közelebb az egyikhez. Mintha a többi darabbal összepasszolnának.*
- Különös... gondoljátok, hogy a fából szakadtak ki? Talán vissza kellene tennünk őket a helyére? *pillant fel még két éber társára. Naltana nem tűnik valami beszédesnek.
Felszisszen, ahogy pont sebesült kezével nyúlna az egyikért.*
- Micsoda dolog ez... a kardot még forgattam, egy fadarab meg gondot okoz... *morogja egészen halkan, inkább magának, semmint a többieknek. Bizony, most nincs valami jó formában a történteknek hála. De mint sok minden mást, ezt is túléli majd.*
661. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-05-01 17:45:19
Üzenet elküldve: 2016-05-01 17:45:19
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
//Fák sűrűjében//
*Az elf kalandorra valóban rájár a rúd: jócskán megcsócsálja a szárnyas rém azt a karját, amely közül csattant éles fogsora, ezt nem tudja megakadályozni, de a mohó rémlény végzete is itt éri őt be: Sylweran pengéje lángként villan és fúródik a szemén át a koponyájába. A szúrás erejétől a kard átrobban a fejen és az árnyéklény menten örök nyugalomra helyeződik, amint az elf leveti magáról. A test tompán puffan és a már-már megszokott módon párologni-füstölögni kezd: ebből valamivel nagyobb kéregdarab lesz, meg egy tócsányi bűzös, fekete vér. Közben ugye a probléma csak felerészben szűnt meg, mert a másik füstlény még mindig nagy erőkkel igyekszik kihámozni a kemény páncélból a lágyrészeket.
Na, ő kap egy orbitális pofont az óriáslánytól, minek következtében pályára áll és nyekkenve landol a hátán a közelükben. Az óriáslány már úgy is belejött a berzerk módba, úgyhogy valószínűleg kettő egy ellen arányban simán leterítik, hiába ugrik azonnal talpra visítva-sikítva.
A Nővér sikerrel jár: előbb a bestia farkát csapja le, utóbb, mikor a feldühödött árnylény ráront, felnyársalhatja pengéjével. Bár a karmok végigszántanak a mozgékony szöszke felkarján, és jócskán vérző-égő, de felületi sérülést okoznak, a nagyobb jó érdekében bevállalható: ebből a dögből is enyésző füst és kéregdarab lesz. A fa ágain köröttük újra fel-felizzanak a tünelkék: nem nagyon fényesen, de azért már majdnem állandóan ott parázslik a sok kicsi kékség a levelek alatt. Egyedül egy folt van a fán, ahol némák és vakok maradnak a parányok: így könnyen megtalálhatja és lemészárolhatja a csapat azt a kettőt, amelyik az ágak közt lapuló tündérlányt igyekszik elérni.
Összességében jól teljesítettek: Shiriqa ha nincs is ereje teljében, de sérülés nélkül megúszta, Sylweran kapta a kapalács ütésének javát, neki a nyakát és a csuklóját jócskán megcsócsálták, és a páncélja illesztésein is lesz mit javítani, a nővéren meg ékeskedik pár arasznyi karom tépte seb, de egyik sem halálos, és nem is különösebben súlyos. Ha végeztek a harccal, megvizsgálhatják, mi maradt a rémlények helyén.
Szabálytalan alakú kéregdarabok, egyértelműen olyanok, mint a mellettük álló óriás tündérfáé. Egy darab ideig eltarthat, míg a sötétben összelegózzák a darabkákat, de most, hogy a támadók füstté váltak, feltűnnek a jeges fényű, ragyogó tomporú bogárkák, és az eddiginél intenzívebben hasít beléjük újra a természetellenes hűs levegő, amely mintha a fából áradna. A repkedő kellemlények is segítenek az avarban mötyörgéshez: rajokban repülve itt is, ott is megállnak egy-egy kéregdarab fölött, jelölve a helyet, ahol a harcosoknak össze kell szedniük azokat.
A kicsi tündérnek alighanem sok volt az erdei kaland: félájultan és szinte önkívületben hagyja, hogy társai lesegítsék az ágak között, és pihegve elnyúlik annak tövében. Nem is igazán lehet érte hibáztatni.*
*Az elf kalandorra valóban rájár a rúd: jócskán megcsócsálja a szárnyas rém azt a karját, amely közül csattant éles fogsora, ezt nem tudja megakadályozni, de a mohó rémlény végzete is itt éri őt be: Sylweran pengéje lángként villan és fúródik a szemén át a koponyájába. A szúrás erejétől a kard átrobban a fejen és az árnyéklény menten örök nyugalomra helyeződik, amint az elf leveti magáról. A test tompán puffan és a már-már megszokott módon párologni-füstölögni kezd: ebből valamivel nagyobb kéregdarab lesz, meg egy tócsányi bűzös, fekete vér. Közben ugye a probléma csak felerészben szűnt meg, mert a másik füstlény még mindig nagy erőkkel igyekszik kihámozni a kemény páncélból a lágyrészeket.
Na, ő kap egy orbitális pofont az óriáslánytól, minek következtében pályára áll és nyekkenve landol a hátán a közelükben. Az óriáslány már úgy is belejött a berzerk módba, úgyhogy valószínűleg kettő egy ellen arányban simán leterítik, hiába ugrik azonnal talpra visítva-sikítva.
A Nővér sikerrel jár: előbb a bestia farkát csapja le, utóbb, mikor a feldühödött árnylény ráront, felnyársalhatja pengéjével. Bár a karmok végigszántanak a mozgékony szöszke felkarján, és jócskán vérző-égő, de felületi sérülést okoznak, a nagyobb jó érdekében bevállalható: ebből a dögből is enyésző füst és kéregdarab lesz. A fa ágain köröttük újra fel-felizzanak a tünelkék: nem nagyon fényesen, de azért már majdnem állandóan ott parázslik a sok kicsi kékség a levelek alatt. Egyedül egy folt van a fán, ahol némák és vakok maradnak a parányok: így könnyen megtalálhatja és lemészárolhatja a csapat azt a kettőt, amelyik az ágak közt lapuló tündérlányt igyekszik elérni.
Összességében jól teljesítettek: Shiriqa ha nincs is ereje teljében, de sérülés nélkül megúszta, Sylweran kapta a kapalács ütésének javát, neki a nyakát és a csuklóját jócskán megcsócsálták, és a páncélja illesztésein is lesz mit javítani, a nővéren meg ékeskedik pár arasznyi karom tépte seb, de egyik sem halálos, és nem is különösebben súlyos. Ha végeztek a harccal, megvizsgálhatják, mi maradt a rémlények helyén.
Szabálytalan alakú kéregdarabok, egyértelműen olyanok, mint a mellettük álló óriás tündérfáé. Egy darab ideig eltarthat, míg a sötétben összelegózzák a darabkákat, de most, hogy a támadók füstté váltak, feltűnnek a jeges fényű, ragyogó tomporú bogárkák, és az eddiginél intenzívebben hasít beléjük újra a természetellenes hűs levegő, amely mintha a fából áradna. A repkedő kellemlények is segítenek az avarban mötyörgéshez: rajokban repülve itt is, ott is megállnak egy-egy kéregdarab fölött, jelölve a helyet, ahol a harcosoknak össze kell szedniük azokat.
A kicsi tündérnek alighanem sok volt az erdei kaland: félájultan és szinte önkívületben hagyja, hogy társai lesegítsék az ágak között, és pihegve elnyúlik annak tövében. Nem is igazán lehet érte hibáztatni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957