Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 29 (561. - 580. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
580. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-20 22:10:39
Üzenet elküldve: 2026-06-20 22:10:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* A tisztás nyugalma lassan rátelepszik Wertus fáradt szívére is. Nem érez haragot, vagy csalódottságot amiatt, hogy úgy tűnik, ezen az úton nem éri el Avaluryddát és a szent lángot, pedig mikor útnak indultak elhatározta, hogy az életét is feláldozza, ha kell, csak a várost láthassa. De most valami miatt úgy érzi így van rendjén. Ez Wylnurana akarata, ezt el kell fogadnia. Némán bólint egyet, miközben erre a felismerésre jut. Ekkor a tisztáson végigfutó lágy szellő végigsimítja ősz szakállát úgy, mintha maga az istennő simította volna meg öreg szolgáját a helyes döntése jutalmául. *
- Köszönöm!
*Biccent ekkor Wrojth felé, aki jóvá hagyta, hogy részesüljön a láda tartalmából, noha az őt illette volna. Ezután a lány és a herceg felé fordul.*
- Igen! Igazatok van! Botor módon, fölkészületlenül jöttem ide. Úgy gondoltam, hogy az istennő majd megoldja helyettem a nehézségeket. És talán nem is tévedtem sokat. Titeket küldött elém, hogy jobb belátásra bírjatok.
* Int ekkor jobbjával Krazindur és Faelny felé, majd mosoly ül az arcára.*
- Örülök, hogy így történt és általatok felismertem Wylnurana, a Fény Őrzőjének akaratát.
* Nem számított rá, hogy bármilyen jutalmat is kap majd, de amit kapott az messze meghaladja minden elképzelését! Lélegzetét visszafojtva veszi át a követ a herceg kezéből, majd térdre rogyva, dadogva kérdezi. *
- Ez, ez, ez? Ez valóban a szent láng egy darabja? Jól értettem ugye? Nem csalt meg a fülem? Hihetetlen! Eladni??? Az életem árán is megvédem, ha kell!
* Ekkor a szívéhez szorítja és ezekkel a szavakkal folytatja:*
- Ígérem, hogy sosem válok meg tőle!
* És ruhája belső zsebébe rejti, amíg nem készít számára méltó keretet, majd újra talpra áll.*
- Jártál már ott? Ugye jól hallom ki szavaidból, hogy te jártál ott? Tudod még merre van? Ígérem nem fogok útra kelni felkészületlenül! De az istennőre kérlek, adj nekem egy térképet, ami alapján oda juthatok egyszer! Egyetlen vágyam, hogy még ebben az életben megláthassam őseink városát! Ez hajt már ifjú korom óta. Nem vagyok méltó, hogy szívességet kérjek, hisz ti segítettetek rajtunk, de mégis, szánj meg engem és készíts nekem egy térképet!
* A tisztás nyugalma lassan rátelepszik Wertus fáradt szívére is. Nem érez haragot, vagy csalódottságot amiatt, hogy úgy tűnik, ezen az úton nem éri el Avaluryddát és a szent lángot, pedig mikor útnak indultak elhatározta, hogy az életét is feláldozza, ha kell, csak a várost láthassa. De most valami miatt úgy érzi így van rendjén. Ez Wylnurana akarata, ezt el kell fogadnia. Némán bólint egyet, miközben erre a felismerésre jut. Ekkor a tisztáson végigfutó lágy szellő végigsimítja ősz szakállát úgy, mintha maga az istennő simította volna meg öreg szolgáját a helyes döntése jutalmául. *
- Köszönöm!
*Biccent ekkor Wrojth felé, aki jóvá hagyta, hogy részesüljön a láda tartalmából, noha az őt illette volna. Ezután a lány és a herceg felé fordul.*
- Igen! Igazatok van! Botor módon, fölkészületlenül jöttem ide. Úgy gondoltam, hogy az istennő majd megoldja helyettem a nehézségeket. És talán nem is tévedtem sokat. Titeket küldött elém, hogy jobb belátásra bírjatok.
* Int ekkor jobbjával Krazindur és Faelny felé, majd mosoly ül az arcára.*
- Örülök, hogy így történt és általatok felismertem Wylnurana, a Fény Őrzőjének akaratát.
* Nem számított rá, hogy bármilyen jutalmat is kap majd, de amit kapott az messze meghaladja minden elképzelését! Lélegzetét visszafojtva veszi át a követ a herceg kezéből, majd térdre rogyva, dadogva kérdezi. *
- Ez, ez, ez? Ez valóban a szent láng egy darabja? Jól értettem ugye? Nem csalt meg a fülem? Hihetetlen! Eladni??? Az életem árán is megvédem, ha kell!
* Ekkor a szívéhez szorítja és ezekkel a szavakkal folytatja:*
- Ígérem, hogy sosem válok meg tőle!
* És ruhája belső zsebébe rejti, amíg nem készít számára méltó keretet, majd újra talpra áll.*
- Jártál már ott? Ugye jól hallom ki szavaidból, hogy te jártál ott? Tudod még merre van? Ígérem nem fogok útra kelni felkészületlenül! De az istennőre kérlek, adj nekem egy térképet, ami alapján oda juthatok egyszer! Egyetlen vágyam, hogy még ebben az életben megláthassam őseink városát! Ez hajt már ifjú korom óta. Nem vagyok méltó, hogy szívességet kérjek, hisz ti segítettetek rajtunk, de mégis, szánj meg engem és készíts nekem egy térképet!
579. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-20 01:08:50
Üzenet elküldve: 2026-06-20 01:08:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Wrojth bizony nem lát problémát abban, ha társa, Wertus maga is megnézi közelebbről az egyik követ. Jobban érdekli, hogy mégis milyen viccet fog űzni a herceg a kavicsokból. Szép szavak aligha fogják meggyőzni, hogy megérte az út. Egyelőre csak kiirtottak néhány száz orkot, semmi hasznot nem szereztek. Pedig egyértelmű mindenki számára, hogy ő a vagyon és hírnév miatt indult útnak. Aztán eddig nem úgy tűnik, hogy bármelyiket megkapná. Legalábbis így gondolja, mígnem Krazindur, a herceg maga meg nem szorítja mindkét követ. Aztán a könnycseppet látva kicsit meglepődik. Nem tudja eldönteni, hogy most tényleg valami vicc következik, vagy minden, amit eddig mondott valós. Aztán végül kitartja a kezét a közeledő hercegnek, hogy saját kövét újra magáénak tudhassa. Az eddig hétköznapinak hitt kavics színváltása eléggé feltűnő. Fekete, ahogyan a herceg is mondta, az örök tűz hamujából lett kovácsolva. *
- Örök tűz... Amloshrudd!
* Észre sem veszi, mikor kimondja a szavakat. Hamar be is záródik a keze, majd az öklében tartott követ az álla alá húzza, és mintha valami néma imát mondana, úgy tartja néhány másodpercig. *
- Wylnurana hagyatéka jó kezekben lesz. Ahogy minden törpe ezen a földön, nagy dolgokra vagyunk hivatottak. Mi ez, ha nem egy jel, hogy jó irányba haladunk?
* Teszi fel a kérdést, tekintete közben az egybegyűltek között ingadozik. *
- Avalurydda innentől csak egy karnyújtányira van, de ahhoz több felszerelésre lesz szükségünk. De ez majd a jövő története lesz. Sajnálom Wertus. Tudom, régóta keresed a várost, de be kell érnünk ennyivel. Ha csak a fele igaz annak, amit Krazindur mond, nem vagyunk felkészülve.
* Egyébként nem mondott Wertus hülyeséget. Jelenleg Wrojth is azon gondolkodik, hogy gyűrűbe foglalja a követ. Úgy biztos nem fogja egy pillanatra sem elveszteni. Majd eldönti a visszaúton. Viszont ha egy dologban biztos, az az, hogy eleget voltak az erdőben. Hacsak Wertus nem ad elő valami óriási beszédet, félő, hogy Wrojth bedobná a törölközőt a közeljövőre tekintettel. *
- Kár. Pedig átvettem volna Wertustól, ha neki nem kell.
* Mondja oda, és már látszik rajta, hogy a jutalom átvétele után sokkal jobb a kedve, mint eddig. *
- De ha ragaszkodsz hozzá, ki vagyok én, hogy megfosszalak a jussodtól?
* Mondja már szinte nevetve. Majd neki is dől a nyitott ládának. Bár már eleget húzta a száját, valahogy mégsem érzi úgy, hogy eleget kérdezett a többiektől. Főleg a hercegtől. *
- Azok a jelek.
* Állával a különböző furcsa jelekre bök a testén. *
- Bárki kaphat ilyet, vagy csak hercegi hagyaték?
* Teszi fel a kérdést, mert hát ez igazán fontos kérdés. A negatívum láthatólag elég magas, de a velejáró előny talán kompenzálja az összes hátrányt. *
- Mihez kezdtek ezután? Ha hiányotok lenne valamiből, csak írjatok egy levelet a vörös ördögnek címezve, és adjátok át a pegazus fogadóba. Mi törpök tartsunk össze. És persze Faelny is.
* Teszi végül hozzá az elfet is, nehogy kirekesztve érezze magát. Reméli értékes szövetségesekre lelt az erdőmélyén. Valószínűleg a válaszaikat hallva csak több kérdés fog megfogalmazódni benne, de látszólag elérték az ösvény végét. A vöröst várja a város nyomornegyede, Wertust a kutatásai, a szerelmespárt pedig a magány. *
* Wrojth bizony nem lát problémát abban, ha társa, Wertus maga is megnézi közelebbről az egyik követ. Jobban érdekli, hogy mégis milyen viccet fog űzni a herceg a kavicsokból. Szép szavak aligha fogják meggyőzni, hogy megérte az út. Egyelőre csak kiirtottak néhány száz orkot, semmi hasznot nem szereztek. Pedig egyértelmű mindenki számára, hogy ő a vagyon és hírnév miatt indult útnak. Aztán eddig nem úgy tűnik, hogy bármelyiket megkapná. Legalábbis így gondolja, mígnem Krazindur, a herceg maga meg nem szorítja mindkét követ. Aztán a könnycseppet látva kicsit meglepődik. Nem tudja eldönteni, hogy most tényleg valami vicc következik, vagy minden, amit eddig mondott valós. Aztán végül kitartja a kezét a közeledő hercegnek, hogy saját kövét újra magáénak tudhassa. Az eddig hétköznapinak hitt kavics színváltása eléggé feltűnő. Fekete, ahogyan a herceg is mondta, az örök tűz hamujából lett kovácsolva. *
- Örök tűz... Amloshrudd!
* Észre sem veszi, mikor kimondja a szavakat. Hamar be is záródik a keze, majd az öklében tartott követ az álla alá húzza, és mintha valami néma imát mondana, úgy tartja néhány másodpercig. *
- Wylnurana hagyatéka jó kezekben lesz. Ahogy minden törpe ezen a földön, nagy dolgokra vagyunk hivatottak. Mi ez, ha nem egy jel, hogy jó irányba haladunk?
* Teszi fel a kérdést, tekintete közben az egybegyűltek között ingadozik. *
- Avalurydda innentől csak egy karnyújtányira van, de ahhoz több felszerelésre lesz szükségünk. De ez majd a jövő története lesz. Sajnálom Wertus. Tudom, régóta keresed a várost, de be kell érnünk ennyivel. Ha csak a fele igaz annak, amit Krazindur mond, nem vagyunk felkészülve.
* Egyébként nem mondott Wertus hülyeséget. Jelenleg Wrojth is azon gondolkodik, hogy gyűrűbe foglalja a követ. Úgy biztos nem fogja egy pillanatra sem elveszteni. Majd eldönti a visszaúton. Viszont ha egy dologban biztos, az az, hogy eleget voltak az erdőben. Hacsak Wertus nem ad elő valami óriási beszédet, félő, hogy Wrojth bedobná a törölközőt a közeljövőre tekintettel. *
- Kár. Pedig átvettem volna Wertustól, ha neki nem kell.
* Mondja oda, és már látszik rajta, hogy a jutalom átvétele után sokkal jobb a kedve, mint eddig. *
- De ha ragaszkodsz hozzá, ki vagyok én, hogy megfosszalak a jussodtól?
* Mondja már szinte nevetve. Majd neki is dől a nyitott ládának. Bár már eleget húzta a száját, valahogy mégsem érzi úgy, hogy eleget kérdezett a többiektől. Főleg a hercegtől. *
- Azok a jelek.
* Állával a különböző furcsa jelekre bök a testén. *
- Bárki kaphat ilyet, vagy csak hercegi hagyaték?
* Teszi fel a kérdést, mert hát ez igazán fontos kérdés. A negatívum láthatólag elég magas, de a velejáró előny talán kompenzálja az összes hátrányt. *
- Mihez kezdtek ezután? Ha hiányotok lenne valamiből, csak írjatok egy levelet a vörös ördögnek címezve, és adjátok át a pegazus fogadóba. Mi törpök tartsunk össze. És persze Faelny is.
* Teszi végül hozzá az elfet is, nehogy kirekesztve érezze magát. Reméli értékes szövetségesekre lelt az erdőmélyén. Valószínűleg a válaszaikat hallva csak több kérdés fog megfogalmazódni benne, de látszólag elérték az ösvény végét. A vöröst várja a város nyomornegyede, Wertust a kutatásai, a szerelmespárt pedig a magány. *
578. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-19 21:31:32
Üzenet elküldve: 2026-06-19 21:31:32
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*Krazindur csak némán biccent Wrojth szavaira. Bár ő maga tudja, hogy az a nap nem fog eljönni, mégis kár volna tovább firtatnia, hisz, elvégre ők mind törpék Faelnyt kivéve. Márpedig egy törpe köztudottan oda megy, ahová akar. Vagy nem megy ahová nem akar, ugye. Hanem a vörös bizony igencsak meglepődik a zsákmányon, olyannyira, hogy még az egyensúlyát is elveszíti. Az egész helyzet valahogy, ezen a nyugodt tisztáson, ahol még a szél is kellemesen simogatja őket, olyan idilli. Krazindur azonban nem úgy látszik, mint aki tréfálkozott volna azzal, amit mondott. Amint kezébe fogja a két kavicsot, egészen elkomolyodik. Csak egy pillanatra néz fel bajtársaira, mielőtt egészen rákoncentrálna a két tenyerére, amiben a föld kincseit fogja. Behunyja szemeit, és olyan mély hangon kezd el kántálni, mintha csak egy tárna mélyében fújtak volna meg egy hatalmas kürtöt. S mikor hosszú percek után végre ismét felnéz, tekintete egészen ködös, sőt, egy nehéz könnycsepp is legördül az arcán.*
-Gyönyörűek.
*Suttogja elcsukló hangon. Krazindur ősei emlékét, otthonát, a népének két darabkáját tartja markaiban. Először a földön ülő Wrojthoz sétál, hogy kinyissa neki jobb tenyerét, melyben az egyik kő lapul. Érdes, koromfekete, a mélyén mintha sötétség kavarogna.*
-Ez fivérem az örök tűz hamujából készült. Úgy tartják a mesék, hogy a fény is kerüli, s megérzi a törpe, ha vizslató tekintetek kutatják a háta közepét.
*Azzal pedig átnyújtja neki. Másik tenyerét pedig Wertusnak nyújtja oda, úgy sejti, hogy amit megtudott róla, ez igazán hozzá méltó. Ez a durva kődarab sárgásan izzik, kellemes melegséget és fényt áraszt magából.*
-Ez pedig a parazsából. A krónikások úgy tartották, hogy aki egy ilyet magánál hord, a leggonoszabb jégvihar közepén sem fázik, s még a legsötétebb tárnákba is fényt áraszt magából.
*Ezt pedig neki adja át. Faelny eközben pedig jobban el sem lehetne képedve, arcára kiül a meglepettség, szemöldökei a homloka közepéig kúsznak fel, szája tátva áll. Krazindur elmorzsolja azt az egy csepp könnyét orcájáról, és vidáman folytatja.*
-Ezt még az istennő sem gondolhatta volna de, úgy látszik barátaim, hogy valóban megtaláltátok Avaluryddát, még ha nem is úgy, ahogy gondoltátok.
*A napfény is rájuk vetül, miközben e szavakat mondja.*
-Micsoda nap! De vigyázzatok, komáim. Tudjátok, ők nagyon érzékenyek. Ha megpróbálnátok eladni őket, vagy odaadni valakinek, könnyen lehet, hogy megsértődnének és visszaváltoznának azokká a kövekké, amilyenek a ládában is voltak.
*Köztudott, hogy a törpe ereklyék már csak ilyen szeszélyesek.*
*Krazindur csak némán biccent Wrojth szavaira. Bár ő maga tudja, hogy az a nap nem fog eljönni, mégis kár volna tovább firtatnia, hisz, elvégre ők mind törpék Faelnyt kivéve. Márpedig egy törpe köztudottan oda megy, ahová akar. Vagy nem megy ahová nem akar, ugye. Hanem a vörös bizony igencsak meglepődik a zsákmányon, olyannyira, hogy még az egyensúlyát is elveszíti. Az egész helyzet valahogy, ezen a nyugodt tisztáson, ahol még a szél is kellemesen simogatja őket, olyan idilli. Krazindur azonban nem úgy látszik, mint aki tréfálkozott volna azzal, amit mondott. Amint kezébe fogja a két kavicsot, egészen elkomolyodik. Csak egy pillanatra néz fel bajtársaira, mielőtt egészen rákoncentrálna a két tenyerére, amiben a föld kincseit fogja. Behunyja szemeit, és olyan mély hangon kezd el kántálni, mintha csak egy tárna mélyében fújtak volna meg egy hatalmas kürtöt. S mikor hosszú percek után végre ismét felnéz, tekintete egészen ködös, sőt, egy nehéz könnycsepp is legördül az arcán.*
-Gyönyörűek.
*Suttogja elcsukló hangon. Krazindur ősei emlékét, otthonát, a népének két darabkáját tartja markaiban. Először a földön ülő Wrojthoz sétál, hogy kinyissa neki jobb tenyerét, melyben az egyik kő lapul. Érdes, koromfekete, a mélyén mintha sötétség kavarogna.*
-Ez fivérem az örök tűz hamujából készült. Úgy tartják a mesék, hogy a fény is kerüli, s megérzi a törpe, ha vizslató tekintetek kutatják a háta közepét.
*Azzal pedig átnyújtja neki. Másik tenyerét pedig Wertusnak nyújtja oda, úgy sejti, hogy amit megtudott róla, ez igazán hozzá méltó. Ez a durva kődarab sárgásan izzik, kellemes melegséget és fényt áraszt magából.*
-Ez pedig a parazsából. A krónikások úgy tartották, hogy aki egy ilyet magánál hord, a leggonoszabb jégvihar közepén sem fázik, s még a legsötétebb tárnákba is fényt áraszt magából.
*Ezt pedig neki adja át. Faelny eközben pedig jobban el sem lehetne képedve, arcára kiül a meglepettség, szemöldökei a homloka közepéig kúsznak fel, szája tátva áll. Krazindur elmorzsolja azt az egy csepp könnyét orcájáról, és vidáman folytatja.*
-Ezt még az istennő sem gondolhatta volna de, úgy látszik barátaim, hogy valóban megtaláltátok Avaluryddát, még ha nem is úgy, ahogy gondoltátok.
*A napfény is rájuk vetül, miközben e szavakat mondja.*
-Micsoda nap! De vigyázzatok, komáim. Tudjátok, ők nagyon érzékenyek. Ha megpróbálnátok eladni őket, vagy odaadni valakinek, könnyen lehet, hogy megsértődnének és visszaváltoznának azokká a kövekké, amilyenek a ládában is voltak.
*Köztudott, hogy a törpe ereklyék már csak ilyen szeszélyesek.*
577. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-18 22:12:06
Üzenet elküldve: 2026-06-18 22:12:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Az öreg a gondolataiba mélyedve figyeli amint Wrojth kinyitja a ládát. Még az imént elhangzottak csengenek a fülében, mégpedig, hogy a hercegnek esze ágában sincs velük tartani és úgy látszik a vörösnek is elege lett ebből az útból és visszatérne a kényelmes városába. Ekkor Wertus Gubacsra néz, hátha, talán ketten folytathatják az utat, de az csak bámul bambán a messzeségbe. Reménytelen.
Mikor a láda fedele felnyílik először nem is figyel oda rá, úgy gondolja arany, vagy valami más érték lapul az alján, de Krazindur nevetésére felkapja a fejét és ő is szemügyre veszi a zsákmányt. Eleinte semmi kedve a nevetéshez, de amikor Wrojth seggre ül a csodálkozástól az öregre is rátör a röhögőgörcs. Mikor végre meg bír szólalni, így szól: *
- Hát ez jó! Tiszta haszon ez a mai nap! Nagy mókamester lehetett ez a sámán, kár hogy meghalt! Udvari bolondként még sokra vihette volna!
* Ekkor lehajol a másik kőért és kérdőn néz a vörösre: *
- Ezt megtarthatom emlékül a zsákmányból? Esküszöm, hogy arany keretbe fogatom és a nyakamban fogom hordani!
* Kételkedik benne, hogy ezekből a kavicsokból bármi lesz is, de azért az övét is átnyújtja a hercegnek, persze csak ha Wrojth neki adta. *
- Itt van ez is! Ezt is tessék megbűvölni!
* Majd kezeit hátra téve várja, hogy ugyan mi fog kisülni ebből. *
* Az öreg a gondolataiba mélyedve figyeli amint Wrojth kinyitja a ládát. Még az imént elhangzottak csengenek a fülében, mégpedig, hogy a hercegnek esze ágában sincs velük tartani és úgy látszik a vörösnek is elege lett ebből az útból és visszatérne a kényelmes városába. Ekkor Wertus Gubacsra néz, hátha, talán ketten folytathatják az utat, de az csak bámul bambán a messzeségbe. Reménytelen.
Mikor a láda fedele felnyílik először nem is figyel oda rá, úgy gondolja arany, vagy valami más érték lapul az alján, de Krazindur nevetésére felkapja a fejét és ő is szemügyre veszi a zsákmányt. Eleinte semmi kedve a nevetéshez, de amikor Wrojth seggre ül a csodálkozástól az öregre is rátör a röhögőgörcs. Mikor végre meg bír szólalni, így szól: *
- Hát ez jó! Tiszta haszon ez a mai nap! Nagy mókamester lehetett ez a sámán, kár hogy meghalt! Udvari bolondként még sokra vihette volna!
* Ekkor lehajol a másik kőért és kérdőn néz a vörösre: *
- Ezt megtarthatom emlékül a zsákmányból? Esküszöm, hogy arany keretbe fogatom és a nyakamban fogom hordani!
* Kételkedik benne, hogy ezekből a kavicsokból bármi lesz is, de azért az övét is átnyújtja a hercegnek, persze csak ha Wrojth neki adta. *
- Itt van ez is! Ezt is tessék megbűvölni!
* Majd kezeit hátra téve várja, hogy ugyan mi fog kisülni ebből. *
576. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-18 09:52:19
Üzenet elküldve: 2026-06-18 09:52:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Nem érti mire fel ez a nagy visszakozás. A törpék köztudottan odamennek, ahova akarnak és akkor, amikor akarnak. Egyetlen dolog, ami képes lenne megállítani a törpe öklét, az saját maga. *
- Szóval nem akarsz.
* Jelenti ki főleg magának, de nem rejti véka alá nemtetszését. Pedig bizonyára sokat javulhatnának az esélyeik, ha szövetségesüknek tudhatnák az erdő gyermekét és a volt törpe herceget. *
- Ha meggondolnád magad, a városban megtalálsz minket. Ha nem is ma, de egyszer biztos megnézzük a saját szemeinkkel őseink hagyatékát. Vagy legalábbis, ami maradt belőle.
* Jelenti ki, és bár elsőnek nem ad neki konkrét címet, ahol elérheti, de biztos benne, hogy a törpe herceget elég nagy felforgás fogja kísérni, ha mégis mellettük döntene.
Eljött hát a nagy pillanat. A kulcs a zárban és egyelőre csendben, szinte lélegzetvisszafojtva várja a csodát. Teker rajta egyet. Semmi. Teker rajta még egyet. Semmi. Hát most már szemöldökei is összerándulnak. Mégis mennyit tekerjen még ezen a nyavalyás záron, hogy megadja magát? Harmadik tekerésre már egy éles hang töri meg a csendet. A zár nyitva a törpe pedig két kezét a doboz két szélére helyezi és elején lassú mozdulattal, aztán hirtelen nyitja fel. Olvasott már hasonló történeteket, főleg hősökről, akik a királylány megmentését követve egy hatalmas ládát kaptak jutalmul. E történetben a ládában található arany olyan fényáradatban pompázva tört ki, hogy az bárkit megvakíthatna. Na, valami ilyesmire számít ő is. A fény elmarad, ezen képet felváltja a nagyban üres láda belsője, miben két apró követ pillant meg. A drámai örvendés elmarad a végéről, de legalább az elf nagyon jót mulat ezen. Wrojth hitetlenkedve, szinte reszkető kezekkel veszi ki az egyik ilyen követ a ládából, majd seggre is esik. Végleg elhagyja az erő a testét az összes jókedvével együtt, ahogyan az eddig kincsnek hitt követ forgatja a kezében. *
- Hihetetlen.
* Csak ennyi hagyja el a száját. Még arra sincs ereje, hogy mérgében kiboruljon. Pedig ha tehetné, most a puszta kezével morzsolná össze ezt a két kavicsot és dobná a folyóba a ládát. A törpe herceg szavaira fejét épphogy megemeli. Nincs kedve most viccekhez, főleg nem mindezek után. Fáradt, éhes, és még azt a kezét sem látta még el, amelyiket a sámán megszúrt. A fájdalom hirtelen nyilall bele pont abba a pontba, aminek következtében oda is kap. *
- Hogy basszák meg.
* Mondja, majd a maradék erejét bevetve feltápászkodik, majd lassan de biztosan odasétál a törpe herceghez. Ha valami viccre készül a két kővel, akkor jobb ha hamar túlesnek rajta, nem hinné, hogy kipihenve értené. Ha meg valóban ereklyéről van szó, akkor biztos érti a dolgát. A két követ átnyújtva, bár az egyik kissé véresebb, mint a másik, majd kicsit közelebb, de leül. *
- Csináld.
* Nem érti mire fel ez a nagy visszakozás. A törpék köztudottan odamennek, ahova akarnak és akkor, amikor akarnak. Egyetlen dolog, ami képes lenne megállítani a törpe öklét, az saját maga. *
- Szóval nem akarsz.
* Jelenti ki főleg magának, de nem rejti véka alá nemtetszését. Pedig bizonyára sokat javulhatnának az esélyeik, ha szövetségesüknek tudhatnák az erdő gyermekét és a volt törpe herceget. *
- Ha meggondolnád magad, a városban megtalálsz minket. Ha nem is ma, de egyszer biztos megnézzük a saját szemeinkkel őseink hagyatékát. Vagy legalábbis, ami maradt belőle.
* Jelenti ki, és bár elsőnek nem ad neki konkrét címet, ahol elérheti, de biztos benne, hogy a törpe herceget elég nagy felforgás fogja kísérni, ha mégis mellettük döntene.
Eljött hát a nagy pillanat. A kulcs a zárban és egyelőre csendben, szinte lélegzetvisszafojtva várja a csodát. Teker rajta egyet. Semmi. Teker rajta még egyet. Semmi. Hát most már szemöldökei is összerándulnak. Mégis mennyit tekerjen még ezen a nyavalyás záron, hogy megadja magát? Harmadik tekerésre már egy éles hang töri meg a csendet. A zár nyitva a törpe pedig két kezét a doboz két szélére helyezi és elején lassú mozdulattal, aztán hirtelen nyitja fel. Olvasott már hasonló történeteket, főleg hősökről, akik a királylány megmentését követve egy hatalmas ládát kaptak jutalmul. E történetben a ládában található arany olyan fényáradatban pompázva tört ki, hogy az bárkit megvakíthatna. Na, valami ilyesmire számít ő is. A fény elmarad, ezen képet felváltja a nagyban üres láda belsője, miben két apró követ pillant meg. A drámai örvendés elmarad a végéről, de legalább az elf nagyon jót mulat ezen. Wrojth hitetlenkedve, szinte reszkető kezekkel veszi ki az egyik ilyen követ a ládából, majd seggre is esik. Végleg elhagyja az erő a testét az összes jókedvével együtt, ahogyan az eddig kincsnek hitt követ forgatja a kezében. *
- Hihetetlen.
* Csak ennyi hagyja el a száját. Még arra sincs ereje, hogy mérgében kiboruljon. Pedig ha tehetné, most a puszta kezével morzsolná össze ezt a két kavicsot és dobná a folyóba a ládát. A törpe herceg szavaira fejét épphogy megemeli. Nincs kedve most viccekhez, főleg nem mindezek után. Fáradt, éhes, és még azt a kezét sem látta még el, amelyiket a sámán megszúrt. A fájdalom hirtelen nyilall bele pont abba a pontba, aminek következtében oda is kap. *
- Hogy basszák meg.
* Mondja, majd a maradék erejét bevetve feltápászkodik, majd lassan de biztosan odasétál a törpe herceghez. Ha valami viccre készül a két kővel, akkor jobb ha hamar túlesnek rajta, nem hinné, hogy kipihenve értené. Ha meg valóban ereklyéről van szó, akkor biztos érti a dolgát. A két követ átnyújtva, bár az egyik kissé véresebb, mint a másik, majd kicsit közelebb, de leül. *
- Csináld.
575. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-17 21:16:27
Üzenet elküldve: 2026-06-17 21:16:27
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
-Attól tartok fivérem, hogy az nem fog menni. Én nem térhetek vissza arra helyre, legalábbis ami megmaradt belőle, s ha tehetném sem mennék szívesen.
*Mondja keserű hangon, mégis mosolyt erőltetve magára a törpe herceg Wertus kérdésére. Ezt az utat nekik kell megjárniuk, vagy talán nekik sem. Talán senkinek. Csak az istenek tudhatják.*
-Persze hogy nem. Volt időm megnézni magamnak, míg gyúrta az arcomat mint a pék a tésztát.
*Röhög fel hangosan Krazindur a kulcsot illetően, Wertus és Gubaf pedig tudhatják, hogy a herceg bizony elég sokat kaphatott a sámántól, míg próbálták szóra bírni őt a táborban. Wrojth végül úgy dönt, hogy nem hurcolja tovább azt a nehéz ládát, és megpróbálja kinyitni azt. A vaskulcs hangos katanással fordul el, egyszer, kétszer, majd harmadjára jókorát reccsen, és a zár feladja a küzdelmet. A veretes erősítéssel megnehezített fedő lassan feltárul, amit pedig mindenki egyszerre láthat meg, azok a ládában rejlő kövek.*
-Kövek..?
*Szólal meg felhúzott szemöldökkel Faelny, és kérdőn néz a négy törpére sorban, míg végül a törpe hercegen állapodik meg. Az ő tekintete azonban csak egy pillanatig kell, hogy találkozzon a két kővel a ládában, mielőtt öblös nevetésben törne ki.*
-Az az ork, tényleg egy ostoba teremtés volt.
*És csak még jobban nevet és nevet, egyre csak jobban. Egy apró könnycseppet morzsol el a jobb szeméből, mielőtt sikerülne visszanyernie az uralmát önmagán.*
-Hát ezért akarta kiszedni belőlem, hogy hol vagy.
*Mondja Krazindur a kedvesének, és rosszallóan megrázza a fejét, miközben mosolya még mindig nem halványul el. Bár a két kő, vagy inkább aprócska kavics hétköznapinak tűnik, mégis meglepő gondossággal vannak biztonságba helyzve ebben a ládában. Jóllehet a nagy súly legtöbb részét ez a védelem adta, nem pedig a tartalma. *
-Az a bolond azt hitte, hogy ezek az Erdő szellemének ereklyéi. Nagyobbat nem is tévedhetett volna.
*Mondja végül szilárd határozottsággal a hangjában, barna szemei pedig mintha ismét élettel teli tűztől lángolnának, úgy keresi Wrojth és Wertus pillantását.*
-Ezek törpe ereklyék! Csak... Alszanak a kicsikéim.
*Mindkét kődarab poros, és egyszerű kőnek látszik, semmi különöset nem tapasztalani, sem tapintásra, sem ránézésre. Még színük sem nagyon van, csak az a szokásos szürkés fekete. Mégis, Krazindur tudhat valamit, amit mások nem. Még az elf is kíváncsian figyel, mert fogalma sincs, hogy kedvese miről beszél.*
-Talán fel tudom őket ébreszteni, ha akarjátok...
-Attól tartok fivérem, hogy az nem fog menni. Én nem térhetek vissza arra helyre, legalábbis ami megmaradt belőle, s ha tehetném sem mennék szívesen.
*Mondja keserű hangon, mégis mosolyt erőltetve magára a törpe herceg Wertus kérdésére. Ezt az utat nekik kell megjárniuk, vagy talán nekik sem. Talán senkinek. Csak az istenek tudhatják.*
-Persze hogy nem. Volt időm megnézni magamnak, míg gyúrta az arcomat mint a pék a tésztát.
*Röhög fel hangosan Krazindur a kulcsot illetően, Wertus és Gubaf pedig tudhatják, hogy a herceg bizony elég sokat kaphatott a sámántól, míg próbálták szóra bírni őt a táborban. Wrojth végül úgy dönt, hogy nem hurcolja tovább azt a nehéz ládát, és megpróbálja kinyitni azt. A vaskulcs hangos katanással fordul el, egyszer, kétszer, majd harmadjára jókorát reccsen, és a zár feladja a küzdelmet. A veretes erősítéssel megnehezített fedő lassan feltárul, amit pedig mindenki egyszerre láthat meg, azok a ládában rejlő kövek.*
-Kövek..?
*Szólal meg felhúzott szemöldökkel Faelny, és kérdőn néz a négy törpére sorban, míg végül a törpe hercegen állapodik meg. Az ő tekintete azonban csak egy pillanatig kell, hogy találkozzon a két kővel a ládában, mielőtt öblös nevetésben törne ki.*
-Az az ork, tényleg egy ostoba teremtés volt.
*És csak még jobban nevet és nevet, egyre csak jobban. Egy apró könnycseppet morzsol el a jobb szeméből, mielőtt sikerülne visszanyernie az uralmát önmagán.*
-Hát ezért akarta kiszedni belőlem, hogy hol vagy.
*Mondja Krazindur a kedvesének, és rosszallóan megrázza a fejét, miközben mosolya még mindig nem halványul el. Bár a két kő, vagy inkább aprócska kavics hétköznapinak tűnik, mégis meglepő gondossággal vannak biztonságba helyzve ebben a ládában. Jóllehet a nagy súly legtöbb részét ez a védelem adta, nem pedig a tartalma. *
-Az a bolond azt hitte, hogy ezek az Erdő szellemének ereklyéi. Nagyobbat nem is tévedhetett volna.
*Mondja végül szilárd határozottsággal a hangjában, barna szemei pedig mintha ismét élettel teli tűztől lángolnának, úgy keresi Wrojth és Wertus pillantását.*
-Ezek törpe ereklyék! Csak... Alszanak a kicsikéim.
*Mindkét kődarab poros, és egyszerű kőnek látszik, semmi különöset nem tapasztalani, sem tapintásra, sem ránézésre. Még színük sem nagyon van, csak az a szokásos szürkés fekete. Mégis, Krazindur tudhat valamit, amit mások nem. Még az elf is kíváncsian figyel, mert fogalma sincs, hogy kedvese miről beszél.*
-Talán fel tudom őket ébreszteni, ha akarjátok...
574. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-17 18:49:56
Üzenet elküldve: 2026-06-17 18:49:56
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
* Az erdő mélyén egy bokor ágaskodik. Vagy legalábbis bokornak hitték akik elhaladtak a közelében. Csak miután kietlenné válik a táj és a levelek közül előbújik egy fej, akkor derül ki, hogy nem bokor az, hanem egy fura szerzet. Kémlelődik egy darabig, senkit se hall se lát, ekkor felkel és elindul. Hogy hová azt még maga sem tudja.*
573. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-16 18:00:39
Üzenet elküldve: 2026-06-16 18:00:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Az öreg Avalurydda kapcsán nem erre a válaszra számított. Oly rég óta keresi már a várost, hogy semmi kedve visszafordulni, de azt is tudja, hogy egyedül esélytelen útra vállalkozik. Márpedig Gubacs, akinek az erdőn keresztülvezető út mutatása lenne a feladata, egy ideje olybá tűnik, mint akinek megártott az orkokkal való találkozás. A ketrec óta egy szavát sem lehetett hallani. Eddig sem volt ki a négy kereke, de most? Wrojth szavaiból is bizonytalanság sugárzik, meg aztán a hercegnek talán igaza lehet. Egy-két mágus és gyógyító nem ártana. Na persze nem mintha egy törpének szüksége lenne ilyesfajta hókuszpókuszra, de azért mégis… Mielőtt elindultak összefutott néhánnyal a városban, talán ők, némi unszolás után velük tartanának. Miközben ezen tűnődik ábrázata egyre komorabbá válik, bal kezével szakállát tépdelve gondolkodik, majd lemondóan sóhajt és Wrojthra néz.*
- Te mit mondasz? Úgy tűnik, hogy Gubacsra már nem számíthatunk! Kettőnknek pedig, bizony kemény dolog lenne átverekedni magunkat az erdőn. Hacsak…
* Ekkor a leányra és a hercegre néz. *
- Hacsak ti nem segítetek! Velünk tarthatnátok, nagy hasznát vennénk a helyismereteteknek itt erdőmélyén! Mit szóltok? Engem nem érdekel sem arany, sem kincs! A várost akarom látni, mit őseink emeltek!
* Eközben figyelme a vörösre és a ládára terelődik. Kíváncsian várja, hogy vajon mit rejtegethetett a sámán. Amennyiben felnyílik a láda fedele az öreg kíváncsian lép közelebb, hogy jobban szemügyre vegye annak tartalmát. *
* Az öreg Avalurydda kapcsán nem erre a válaszra számított. Oly rég óta keresi már a várost, hogy semmi kedve visszafordulni, de azt is tudja, hogy egyedül esélytelen útra vállalkozik. Márpedig Gubacs, akinek az erdőn keresztülvezető út mutatása lenne a feladata, egy ideje olybá tűnik, mint akinek megártott az orkokkal való találkozás. A ketrec óta egy szavát sem lehetett hallani. Eddig sem volt ki a négy kereke, de most? Wrojth szavaiból is bizonytalanság sugárzik, meg aztán a hercegnek talán igaza lehet. Egy-két mágus és gyógyító nem ártana. Na persze nem mintha egy törpének szüksége lenne ilyesfajta hókuszpókuszra, de azért mégis… Mielőtt elindultak összefutott néhánnyal a városban, talán ők, némi unszolás után velük tartanának. Miközben ezen tűnődik ábrázata egyre komorabbá válik, bal kezével szakállát tépdelve gondolkodik, majd lemondóan sóhajt és Wrojthra néz.*
- Te mit mondasz? Úgy tűnik, hogy Gubacsra már nem számíthatunk! Kettőnknek pedig, bizony kemény dolog lenne átverekedni magunkat az erdőn. Hacsak…
* Ekkor a leányra és a hercegre néz. *
- Hacsak ti nem segítetek! Velünk tarthatnátok, nagy hasznát vennénk a helyismereteteknek itt erdőmélyén! Mit szóltok? Engem nem érdekel sem arany, sem kincs! A várost akarom látni, mit őseink emeltek!
* Eközben figyelme a vörösre és a ládára terelődik. Kíváncsian várja, hogy vajon mit rejtegethetett a sámán. Amennyiben felnyílik a láda fedele az öreg kíváncsian lép közelebb, hogy jobban szemügyre vegye annak tartalmát. *
572. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-15 10:42:01
Üzenet elküldve: 2026-06-15 10:42:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Nem akarta világgá kürtölni, hogy bizony a sámán testénél talált egy kulcsot, de láthatólag nem titok. Legalábbis mostantól mégannyira sem, mint eddig. Eleinte csak meglepődött tekintettel figyel rájuk, majd felemeli üres kezét. Mintha valami kártyatrükk, a semmiből előteremti a kulcsot, mintha az végig itt lett volna a kezében. *
- Semmi nem kerüli el a szemeid látom.
* Böki oda jókedvében, ám ez csak látszat, ugyanis legbelül mérges. Nem akarta mindenki előtt kinyitni, bármi is legyen benne, de olybá tűnik, ez az út már járhatatlan. Leugrik a ládáról és beleteszi a kulcsot. *
- Na, lássuk mit fogtam.
* Mondja, majd egy határozott mozdulattal elfordítja, és lassan kinyitja a ládát. *
- Ha nem, hát nem. Találunk akkor valaki mást.
* Mondja és azzal el is teszi a papírokat. Sajnálja, hogy nem kaphatnak egyből választ, de korántsem akkora visszaesés, mint azt remélné valaki. Amúgy sem gondolta, hogy tudnának nekik fordítani, elvégre nem egy szép nyelvről van szó. *
- Még szép.
* Mondja határozottan a törpe herceg kérdésére, majd tekintete néhány másodpercig Wertuson landol. *
- Ha nem is ma, egyszer mindenképp eljutunk oda.
* Nem akarta világgá kürtölni, hogy bizony a sámán testénél talált egy kulcsot, de láthatólag nem titok. Legalábbis mostantól mégannyira sem, mint eddig. Eleinte csak meglepődött tekintettel figyel rájuk, majd felemeli üres kezét. Mintha valami kártyatrükk, a semmiből előteremti a kulcsot, mintha az végig itt lett volna a kezében. *
- Semmi nem kerüli el a szemeid látom.
* Böki oda jókedvében, ám ez csak látszat, ugyanis legbelül mérges. Nem akarta mindenki előtt kinyitni, bármi is legyen benne, de olybá tűnik, ez az út már járhatatlan. Leugrik a ládáról és beleteszi a kulcsot. *
- Na, lássuk mit fogtam.
* Mondja, majd egy határozott mozdulattal elfordítja, és lassan kinyitja a ládát. *
- Ha nem, hát nem. Találunk akkor valaki mást.
* Mondja és azzal el is teszi a papírokat. Sajnálja, hogy nem kaphatnak egyből választ, de korántsem akkora visszaesés, mint azt remélné valaki. Amúgy sem gondolta, hogy tudnának nekik fordítani, elvégre nem egy szép nyelvről van szó. *
- Még szép.
* Mondja határozottan a törpe herceg kérdésére, majd tekintete néhány másodpercig Wertuson landol. *
- Ha nem is ma, egyszer mindenképp eljutunk oda.
571. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-14 01:32:44
Üzenet elküldve: 2026-06-14 01:32:44
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*Faelny a láda láttán egy pillanatra Krazindurra néz, és széles vigyorra fakadnak ajkai. Valaha a törpe herceg is éppen ilyen lehetett, zsákmányt kutatva a legyőzött ellenség romjai között.*
-A sámán nyakában láttam korábban egy böszme nagy kulcsot, én azzal próbálnám meg testvér, hogy ne kelljen átcipelni az egész erdőn azt a ládát. Hm. Ész is kell a karok mellé.
*Mutat játékosan a törpe herceg a saját halántékára néhányszor a mutatóujával.*
-Persze ti tudjátok, azt csináltok ami csak tetszik.
*Végül is neki igazából oly mindegy, ha vinni szeretnék a zsákmányukat, hát szívük rajta. A papírlapokat mindketten megnézik, majd megrázzák a fejüket.*
-Ork nyelven íródott, de én meg nem szólalok rajta.
*Borzon bele dühösen az elf. Részükről nem fognak kapni fordítást, az egyszer biztos. Valaki mást kell majd keresniük. Aztán csak hallgatnak, hagyják hogy a történetük átjárja a társaságot, aztán persze figyelmesen hallgatják a további beszélgetést. A bort természetesen elfogadják, és derűsen kortyolnak bele a nedűbe, mielőtt továbbadnák. Wertus szavait különösen megmosolyogják, igazi hithű törpe szellem lakozik benne. Még Krazindurban is megpendül valami ősi, valami amit már régen eltemetett. Elismerősen tekint végig a fajtársain, akik egyben bajtársai is lettek. A kérdés ami ezután érkezik szinte meg sem lepi. Keserű mosollyal felel.*
-Avalurydda, mi? Bátor kalandorok vagytok, azt meg kell hagyni. Mégis óva intelek titeket, fogadjátok meg a szavam. Rengeteg ösvény, tárna, alagút vezet oda. Vagyis hát.. inkább vezetett. Mára ki tudja mennyi omlott be, vagy semmisült meg az emberöltők alatt. Ha valóban meg akarjátok találni azt, ami megmaradt belőle, nagyon fel kell készülnetek. Társak, erős mágusok, és gyógyítók nélkül szinte biztos a halál. Ezek az orkok semmik ahhoz a veszélyhez, ami rátok vár.
*Látszik rajta, hogy komolyan beszél, és nem csak úgy rájuk akar íjeszteni.*
-És a siker esélye így is csekély. Biztos ezt akarjátok?
*Faelny a láda láttán egy pillanatra Krazindurra néz, és széles vigyorra fakadnak ajkai. Valaha a törpe herceg is éppen ilyen lehetett, zsákmányt kutatva a legyőzött ellenség romjai között.*
-A sámán nyakában láttam korábban egy böszme nagy kulcsot, én azzal próbálnám meg testvér, hogy ne kelljen átcipelni az egész erdőn azt a ládát. Hm. Ész is kell a karok mellé.
*Mutat játékosan a törpe herceg a saját halántékára néhányszor a mutatóujával.*
-Persze ti tudjátok, azt csináltok ami csak tetszik.
*Végül is neki igazából oly mindegy, ha vinni szeretnék a zsákmányukat, hát szívük rajta. A papírlapokat mindketten megnézik, majd megrázzák a fejüket.*
-Ork nyelven íródott, de én meg nem szólalok rajta.
*Borzon bele dühösen az elf. Részükről nem fognak kapni fordítást, az egyszer biztos. Valaki mást kell majd keresniük. Aztán csak hallgatnak, hagyják hogy a történetük átjárja a társaságot, aztán persze figyelmesen hallgatják a további beszélgetést. A bort természetesen elfogadják, és derűsen kortyolnak bele a nedűbe, mielőtt továbbadnák. Wertus szavait különösen megmosolyogják, igazi hithű törpe szellem lakozik benne. Még Krazindurban is megpendül valami ősi, valami amit már régen eltemetett. Elismerősen tekint végig a fajtársain, akik egyben bajtársai is lettek. A kérdés ami ezután érkezik szinte meg sem lepi. Keserű mosollyal felel.*
-Avalurydda, mi? Bátor kalandorok vagytok, azt meg kell hagyni. Mégis óva intelek titeket, fogadjátok meg a szavam. Rengeteg ösvény, tárna, alagút vezet oda. Vagyis hát.. inkább vezetett. Mára ki tudja mennyi omlott be, vagy semmisült meg az emberöltők alatt. Ha valóban meg akarjátok találni azt, ami megmaradt belőle, nagyon fel kell készülnetek. Társak, erős mágusok, és gyógyítók nélkül szinte biztos a halál. Ezek az orkok semmik ahhoz a veszélyhez, ami rátok vár.
*Látszik rajta, hogy komolyan beszél, és nem csak úgy rájuk akar íjeszteni.*
-És a siker esélye így is csekély. Biztos ezt akarjátok?
570. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-10 22:01:16
Üzenet elküldve: 2026-06-10 22:01:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Az elf leány válaszára az öreg elmosolyodik, majd így szól: *
- Élet és sors? Én Wylnurana istennő kegyelmében bízom, nem pedig a vak szerencsében! Azt, hogy nem néztek benneteket jó szemmel, viszont elhiszem. Népeink közt nagy szakadék tátong. Képzelem mit szóltak a szüleitek mikor megtudták! De fiatal koromban sok legendát és történetet hallottam öregapámtól az ilyen szerelmekről, melyek a két nép fiai és leányai közt fogantak, hol tragikus, hol pedig szerencsés kifejlettel. Imáimban, majd az istennő áldását kérem rátok, hogy szerelmetek jó gyümölcsöt hozzon és leljetek otthonra bárhová is mentek!
* Az öreg mondókáját a vörös társuk szakítja félbe. Kíváncsian figyeli, hogy vajon azok el-e tudják olvasni az írásokat. Amennyiben igen, ő is előkotorja a papírokat és azokat is átnyújtja nekik, hátha megtud belőlük valami hasznosat. A felkínált italra csak legyint egyet. *
- Egy ilyen után? Hisz ez csupán egy átlagos nap volt! De igen, Avalurydda! Úgy sejtem, hogy valahol az erdőmőlyén túl elterülő hegyekben kell keresnünk. Mégpedig a négy város csillagképben található ötödik csillag hozzá a kulcs, mely mindig a Nagy Választóhegység legmagasabb csúcsa felett nyugszik. Az jelöli az ötödik várost, Avaluryddát! Hallottatok róla már valamit?
* Az szürke hajú törpe reménykedve néz a hercegre és a lányra. Annyi év keresgélés után most van a legközelebb hozzá, hogy megvalósítsa az álmát és megtalálja az ősi várost. *
* Az elf leány válaszára az öreg elmosolyodik, majd így szól: *
- Élet és sors? Én Wylnurana istennő kegyelmében bízom, nem pedig a vak szerencsében! Azt, hogy nem néztek benneteket jó szemmel, viszont elhiszem. Népeink közt nagy szakadék tátong. Képzelem mit szóltak a szüleitek mikor megtudták! De fiatal koromban sok legendát és történetet hallottam öregapámtól az ilyen szerelmekről, melyek a két nép fiai és leányai közt fogantak, hol tragikus, hol pedig szerencsés kifejlettel. Imáimban, majd az istennő áldását kérem rátok, hogy szerelmetek jó gyümölcsöt hozzon és leljetek otthonra bárhová is mentek!
* Az öreg mondókáját a vörös társuk szakítja félbe. Kíváncsian figyeli, hogy vajon azok el-e tudják olvasni az írásokat. Amennyiben igen, ő is előkotorja a papírokat és azokat is átnyújtja nekik, hátha megtud belőlük valami hasznosat. A felkínált italra csak legyint egyet. *
- Egy ilyen után? Hisz ez csupán egy átlagos nap volt! De igen, Avalurydda! Úgy sejtem, hogy valahol az erdőmőlyén túl elterülő hegyekben kell keresnünk. Mégpedig a négy város csillagképben található ötödik csillag hozzá a kulcs, mely mindig a Nagy Választóhegység legmagasabb csúcsa felett nyugszik. Az jelöli az ötödik várost, Avaluryddát! Hallottatok róla már valamit?
* Az szürke hajú törpe reménykedve néz a hercegre és a lányra. Annyi év keresgélés után most van a legközelebb hozzá, hogy megvalósítsa az álmát és megtalálja az ősi várost. *
569. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-10 11:04:12
Üzenet elküldve: 2026-06-10 11:04:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Balszerencséjére, a leírt nyelvből egyetlen betűt sem képes értelmezni. Ennyit arról a sok leckéről, amiben részesítették. Nem hagy egy papírt sem hátra, de innentől már csak bosszúsan tömi a táskáját. Ami pedig az italokat illeti, elrakja, miért ne? Majd a közeli folyóba önti az egészet, ha kiderül, hogy orkhúggyal van teletöltve. A ládánál viszont nagyot néz. Főleg akkor mikor annak a teljes súlyát realizálja. *
- Azt a mocskos…
* Jelenti ki bőszen. Máskor egy kézzel is elbánna ekkora teherrel. A harc azonban még az ő erejéből is kivett valamennyit. Remélhetőleg a zsákmány kárpótolja valamennyire. Ha pedig köveket találna benne arany helyett, az orkok szerencséjére már mind halottak. Különben újra lángba borítaná az egész erdőt.
Kellő mennyiségű izzadtság folyik le az arcáról, mire odaért a többiekhez. Faelny kérdésére nem is válaszol egyből. Néhány pillanatnyi küszködés után a földre ereszti a ládát, majd azon foglal helyet. *
- Zsákmány. Legalábbis remélem. Akkora zárja van, hogy akár az ujjamat is belenyomhatnám, de mégsem tudom kinyitni. Szerencsére ismerek valakit a városban, aki ilyeneket tervez. Bizonyára képes is lesz kinyitni.
* Csap kettőt az oldalára, majd ennyiben is hagyja a dolgokat. Egy darabig hallgatja a meséjüket, de nem figyel közvetlen rájuk, ugyanis nagyban a táskájában kutat. *
- Nem tudjátok, véletlenül mi jelenthetnek ezek? Azon kívül persze, hogy a jelek szerint megtanulták melyik végét kell a tollnak fogni. Ha nem, sebaj, a városban biztos lesz valaki, aki érti.
* Zárja rövidre, ha nem jutnának ezzel sem előrébb. *
- Na, akkor hasonlítunk, ugyanis engem sem érdekel, hogy kik voltatok, csak az számít, hogy kik vagytok. Magatokra hallgattatok és csak ez számít. Sokan nem lettek volna képesek eldobni mindent valakiért.
* Elismerően bólogat, miközben vörös szakállát cirógatja. Kíváncsi milyen érzés lehet ilyen döntést meghozni, ám a nyomortelepben aligha adatik meg egy ilyen döntés. Végül táskájából előveszi a maradék bort, amit még az út elején vettek, majd feláll a ládáról. *
- Nem vagyok a szavak embere, szóval ne várjatok nagy beszédet.
* Mondja, majd azzal át is nyújtja az egyik üveget a törpének, vagy az elfnek. Amelyik előbb nyúl érte. *
- Egymás nélkül nem ment volna. Szép munka.
* Mondja majd a magasba emeli saját üvegét és bele is kortyol egy kisebbet. Ezután átnyújtja Wertus és Gubaf részére az üveget. Ők is megérdemlik. *
- Tudom, nem vagy egy ivós fajta, de egy ilyen után kár lenne.
* Mondja Wertusnak, majd visszaül a helyére. *
- Ó, majdnem elfelejtettem. Krazindur!
* Szól oda a törpéhez. *
- Avalurydda keresése érdekében indultunk útnak. Pontosabban Amloshrudd-ot keressük. Reményeink szerint részesedhetünk az istennő áldásában. Tudod az utat?
A hozzászólást Elvtárs (Moderátor) módosította, ekkor: 2026.06.14 16:29:12, a következő indokkal:
Elnézést a második módosításért, de a világidegen kifejezést a moderátori komment miatt kiadta a kereső még mindig. Ezzel már onnan is el lesz távolítva.
* Balszerencséjére, a leírt nyelvből egyetlen betűt sem képes értelmezni. Ennyit arról a sok leckéről, amiben részesítették. Nem hagy egy papírt sem hátra, de innentől már csak bosszúsan tömi a táskáját. Ami pedig az italokat illeti, elrakja, miért ne? Majd a közeli folyóba önti az egészet, ha kiderül, hogy orkhúggyal van teletöltve. A ládánál viszont nagyot néz. Főleg akkor mikor annak a teljes súlyát realizálja. *
- Azt a mocskos…
* Jelenti ki bőszen. Máskor egy kézzel is elbánna ekkora teherrel. A harc azonban még az ő erejéből is kivett valamennyit. Remélhetőleg a zsákmány kárpótolja valamennyire. Ha pedig köveket találna benne arany helyett, az orkok szerencséjére már mind halottak. Különben újra lángba borítaná az egész erdőt.
Kellő mennyiségű izzadtság folyik le az arcáról, mire odaért a többiekhez. Faelny kérdésére nem is válaszol egyből. Néhány pillanatnyi küszködés után a földre ereszti a ládát, majd azon foglal helyet. *
- Zsákmány. Legalábbis remélem. Akkora zárja van, hogy akár az ujjamat is belenyomhatnám, de mégsem tudom kinyitni. Szerencsére ismerek valakit a városban, aki ilyeneket tervez. Bizonyára képes is lesz kinyitni.
* Csap kettőt az oldalára, majd ennyiben is hagyja a dolgokat. Egy darabig hallgatja a meséjüket, de nem figyel közvetlen rájuk, ugyanis nagyban a táskájában kutat. *
- Nem tudjátok, véletlenül mi jelenthetnek ezek? Azon kívül persze, hogy a jelek szerint megtanulták melyik végét kell a tollnak fogni. Ha nem, sebaj, a városban biztos lesz valaki, aki érti.
* Zárja rövidre, ha nem jutnának ezzel sem előrébb. *
- Na, akkor hasonlítunk, ugyanis engem sem érdekel, hogy kik voltatok, csak az számít, hogy kik vagytok. Magatokra hallgattatok és csak ez számít. Sokan nem lettek volna képesek eldobni mindent valakiért.
* Elismerően bólogat, miközben vörös szakállát cirógatja. Kíváncsi milyen érzés lehet ilyen döntést meghozni, ám a nyomortelepben aligha adatik meg egy ilyen döntés. Végül táskájából előveszi a maradék bort, amit még az út elején vettek, majd feláll a ládáról. *
- Nem vagyok a szavak embere, szóval ne várjatok nagy beszédet.
* Mondja, majd azzal át is nyújtja az egyik üveget a törpének, vagy az elfnek. Amelyik előbb nyúl érte. *
- Egymás nélkül nem ment volna. Szép munka.
* Mondja majd a magasba emeli saját üvegét és bele is kortyol egy kisebbet. Ezután átnyújtja Wertus és Gubaf részére az üveget. Ők is megérdemlik. *
- Tudom, nem vagy egy ivós fajta, de egy ilyen után kár lenne.
* Mondja Wertusnak, majd visszaül a helyére. *
- Ó, majdnem elfelejtettem. Krazindur!
* Szól oda a törpéhez. *
- Avalurydda keresése érdekében indultunk útnak. Pontosabban Amloshrudd-ot keressük. Reményeink szerint részesedhetünk az istennő áldásában. Tudod az utat?
A hozzászólást Elvtárs (Moderátor) módosította, ekkor: 2026.06.14 16:29:12, a következő indokkal:
Elnézést a második módosításért, de a világidegen kifejezést a moderátori komment miatt kiadta a kereső még mindig. Ezzel már onnan is el lesz távolítva.
568. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-09 21:36:09
Üzenet elküldve: 2026-06-09 21:36:09
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*Faelny csak bólint Wrojth szavaira, majd finoman a törpe herceg hóna alá karol, és biztonságosabb helyre segíti őt. Eltűnnek a láthatárról, így Wertus és Wrojth egyedül maradnak, no persze Gubaf társaságában is, hacsak nem kíséri el a biztonság kedvéért a másik párost a tisztásra. A sátorban érezhetik, ahogy a tűz egyre közelebb ér, a hőség kezd erősen izzasztó lenni. A füst szaga égett húst hordoz magában, fertelmes bűz lengi be az egész környéket. Az erdő úgy látszik megtisztítja magát e mételytől. Wrojth az asztalokon lévő írásokat kezdi tanulmányozni, ám sajnos annak nyelvezetét nem sikerül megfejtenie, így nem tudja mi állhat rajtuk. Ettől függetlenül ő is és Wertus is eltehetnek néhány marékkal belőle, ki tudja, talán később sikerül megfejtetniük valakivel. A páros vörös tagja még kettő vastag üvegfalú, csúnyán de tisztességesen lezárt üvegcsét talál, benne zöldes-sárgás folyadékkal. Látásra aligha mondható meg mit tartalmaznak, az biztos, hogy nem hasonlít azokra a varázsitalokra, melyekkel akár már találkozhatott élete során. A láda teteje pedig zárva marad, nem képes azt felnyitni. Súlya viszont van bőven, így legfeljebb két kézzel képes azt cipelni, a karjai bizonyára nem fogják neki megköszönni másnap. Viszont a tűz szerencsére nem terjed olyan gyorsan, hogy veszélyben lennének, zavartalanul érhetik be a tisztáson az elfet és az ekkorra már felülve pihenő törpét.*
-Hát az meg?
*Kérdezi Faelny meglepetten Wrojthot, aki ezt a látszólag igencsak nehéz ládát cipeli. Wertus kérdései azonban egészen másfelé terelik az ártatlan kíváncsi nő gondolatait. Az arcára is valami furcsa, keserű mosoly ül ki. Hosszú pillantást vet Krazindurra, mielőtt válaszolna.*
-Én Faelny vagyok. Csak Faelny.
*Erősíti meg a dolgot. A szél mintha kedvesen símogatná az arcukat ezen a tisztáson, valahogy a bűzös füst szag éppen elkerüli őket. Különös nyugalom telepszik körülöttük.*
-Elhagytam régi nevem, mikor az Erdő gyermeke lettem. Csak úgy mint Krazindur. Egy elf nemesi családba születtem. Az élet, a sors, vagy hívd aminek akarod úgy keverte a negyvenesem, hogy találkoztam valakivel.
*Ekkor letérdel és hálásan megszorítja a törpe herceg kezeit.*
-Egyikünk népe sem nézte jó szemmel a szerelmünk.
*Folytatja Krazindur a történetüket.*
-Ezért jöttem el. A trón, az arany, a drágakövek, a szép címek és a gőgös, csökönyös büszkeség..
*Rosszallóan meg is rázza a fejét, és azt láthatják rajta, hogy tényleg bántja a dolog. Bizonyára nem lehetett könnyű hátat fordítania.*
-Az erdőt nem érdekli, hogy honnan jöttünk. Csak az, hogy merre tartunk, s a szívünk vágya a békére.
*Faelny csak bólint Wrojth szavaira, majd finoman a törpe herceg hóna alá karol, és biztonságosabb helyre segíti őt. Eltűnnek a láthatárról, így Wertus és Wrojth egyedül maradnak, no persze Gubaf társaságában is, hacsak nem kíséri el a biztonság kedvéért a másik párost a tisztásra. A sátorban érezhetik, ahogy a tűz egyre közelebb ér, a hőség kezd erősen izzasztó lenni. A füst szaga égett húst hordoz magában, fertelmes bűz lengi be az egész környéket. Az erdő úgy látszik megtisztítja magát e mételytől. Wrojth az asztalokon lévő írásokat kezdi tanulmányozni, ám sajnos annak nyelvezetét nem sikerül megfejtenie, így nem tudja mi állhat rajtuk. Ettől függetlenül ő is és Wertus is eltehetnek néhány marékkal belőle, ki tudja, talán később sikerül megfejtetniük valakivel. A páros vörös tagja még kettő vastag üvegfalú, csúnyán de tisztességesen lezárt üvegcsét talál, benne zöldes-sárgás folyadékkal. Látásra aligha mondható meg mit tartalmaznak, az biztos, hogy nem hasonlít azokra a varázsitalokra, melyekkel akár már találkozhatott élete során. A láda teteje pedig zárva marad, nem képes azt felnyitni. Súlya viszont van bőven, így legfeljebb két kézzel képes azt cipelni, a karjai bizonyára nem fogják neki megköszönni másnap. Viszont a tűz szerencsére nem terjed olyan gyorsan, hogy veszélyben lennének, zavartalanul érhetik be a tisztáson az elfet és az ekkorra már felülve pihenő törpét.*
-Hát az meg?
*Kérdezi Faelny meglepetten Wrojthot, aki ezt a látszólag igencsak nehéz ládát cipeli. Wertus kérdései azonban egészen másfelé terelik az ártatlan kíváncsi nő gondolatait. Az arcára is valami furcsa, keserű mosoly ül ki. Hosszú pillantást vet Krazindurra, mielőtt válaszolna.*
-Én Faelny vagyok. Csak Faelny.
*Erősíti meg a dolgot. A szél mintha kedvesen símogatná az arcukat ezen a tisztáson, valahogy a bűzös füst szag éppen elkerüli őket. Különös nyugalom telepszik körülöttük.*
-Elhagytam régi nevem, mikor az Erdő gyermeke lettem. Csak úgy mint Krazindur. Egy elf nemesi családba születtem. Az élet, a sors, vagy hívd aminek akarod úgy keverte a negyvenesem, hogy találkoztam valakivel.
*Ekkor letérdel és hálásan megszorítja a törpe herceg kezeit.*
-Egyikünk népe sem nézte jó szemmel a szerelmünk.
*Folytatja Krazindur a történetüket.*
-Ezért jöttem el. A trón, az arany, a drágakövek, a szép címek és a gőgös, csökönyös büszkeség..
*Rosszallóan meg is rázza a fejét, és azt láthatják rajta, hogy tényleg bántja a dolog. Bizonyára nem lehetett könnyű hátat fordítania.*
-Az erdőt nem érdekli, hogy honnan jöttünk. Csak az, hogy merre tartunk, s a szívünk vágya a békére.
567. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-01 22:03:16
Üzenet elküldve: 2026-06-01 22:03:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Mikor az elf leány kedvesemnek szólítja Krazindurt, Wertus kissé oldalra biccenti a fejét és bambán néz a párosra egy pillanatig, majd gyorsan igyekszik elhessegetni magától a gondolatot is, hogy egy elf, meg egy törpe, ráadásul herceg... ~ Micsoda fertő. Nem, biztosan félreértettem valamit az nem lehet! ~ Majd fejét rázva fordul Wrojth felé, kinek szavai térítik magához az öreget.*
- Igen! Húzódjatok biztos helyre. Mi mindjárt itt vagyunk!
* Úgy tűnik, hogy az elf ért a gyógyításhoz, ráadásul a hercegnek most egy kis nyugalomra van szüksége, ezért Wertus elkíséri Wrojthot a sámán sátrához. A vörös törpe azon szavaira, hogy nem hagyta itt őket nem szól semmit. Most még túlzottan az események hatása alatt áll, így Wrojth szavai nem jutnak el a tudatához. Nem szórakozik sokat, belemarkol ő is az asztalon található papírokba és amennyit csak tud magához vesz. Viszont az nincs ínyére, hogy holmi kotyvalékokat cipeljen, így azt udvariasan visszautasítja:*
- Van eszemben ezt a sok szart cipelni! Itt rohadjon meg az összes a gazdájával együtt! Siess! Ne szöszmötölj már annyit, mert itt pusztulunk mi is!
* Ezzel sarkon fordul és igyekszik a sátor kijárata felé, hogy mielőbb utolérje a herceget és az elfet. Amit itt találtak nem túl érdekes a számára, viszont az, amit az a kettő tudhat most sokkal jobban érdekli. Természetesen nem lankad a figyelme egy pillanatra sem. Csatabárdját a kezében tartva szeli át a lángoló tábort. Amennyiben beéri a párost és a helyzet is alkalmas rá, fel is teszi az első pár kérdését. *
- Mégis, kik vagytok ti? Milyen hatalommal tettétek mindezt? Milyen istent szolgáltok, hogy ekkora hatalmat adott nektek?
* Egyelőre megelégszik annyival, hogy ezekre az alapvető dolgokra választ kapjon. Valahogy olyan érzése van a ketrecben elhangzottak alapján, hogy a herceg nem Wylnurana híve. Ez a gondolat pedig nagyon nyugtalanítja, mert az öreg szemében minden valamire való törpe az istennő szolgája. *
* Mikor az elf leány kedvesemnek szólítja Krazindurt, Wertus kissé oldalra biccenti a fejét és bambán néz a párosra egy pillanatig, majd gyorsan igyekszik elhessegetni magától a gondolatot is, hogy egy elf, meg egy törpe, ráadásul herceg... ~ Micsoda fertő. Nem, biztosan félreértettem valamit az nem lehet! ~ Majd fejét rázva fordul Wrojth felé, kinek szavai térítik magához az öreget.*
- Igen! Húzódjatok biztos helyre. Mi mindjárt itt vagyunk!
* Úgy tűnik, hogy az elf ért a gyógyításhoz, ráadásul a hercegnek most egy kis nyugalomra van szüksége, ezért Wertus elkíséri Wrojthot a sámán sátrához. A vörös törpe azon szavaira, hogy nem hagyta itt őket nem szól semmit. Most még túlzottan az események hatása alatt áll, így Wrojth szavai nem jutnak el a tudatához. Nem szórakozik sokat, belemarkol ő is az asztalon található papírokba és amennyit csak tud magához vesz. Viszont az nincs ínyére, hogy holmi kotyvalékokat cipeljen, így azt udvariasan visszautasítja:*
- Van eszemben ezt a sok szart cipelni! Itt rohadjon meg az összes a gazdájával együtt! Siess! Ne szöszmötölj már annyit, mert itt pusztulunk mi is!
* Ezzel sarkon fordul és igyekszik a sátor kijárata felé, hogy mielőbb utolérje a herceget és az elfet. Amit itt találtak nem túl érdekes a számára, viszont az, amit az a kettő tudhat most sokkal jobban érdekli. Természetesen nem lankad a figyelme egy pillanatra sem. Csatabárdját a kezében tartva szeli át a lángoló tábort. Amennyiben beéri a párost és a helyzet is alkalmas rá, fel is teszi az első pár kérdését. *
- Mégis, kik vagytok ti? Milyen hatalommal tettétek mindezt? Milyen istent szolgáltok, hogy ekkora hatalmat adott nektek?
* Egyelőre megelégszik annyival, hogy ezekre az alapvető dolgokra választ kapjon. Valahogy olyan érzése van a ketrecben elhangzottak alapján, hogy a herceg nem Wylnurana híve. Ez a gondolat pedig nagyon nyugtalanítja, mert az öreg szemében minden valamire való törpe az istennő szolgája. *
566. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-06-01 13:49:15
Üzenet elküldve: 2026-06-01 13:49:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* A sámán bevégzésével végleg pontot tesz a története végére. Utolsó hullagyalázás gyanánt a sámán ruhájába törli a véres pengét, bár ránézésre ezzel lehet csak rontott a pengéje helyzetén. Később alaposan is le fogja tisztítani. *
- Gyere apucihoz. Fúj! Mi ez?
* Mondja az orra alatt, miközben kihúzza a sámán zsebéből az erszényét, majd valami taknyos rongyot. Kezét ösztönösen a földön lévő növényekbe törli és undorodva áll fel. Ekkor pillant meg valami mást is a nyakában. Egy rövid lehajolást követve egy kulcs kerül elő, és tekintve, hogy neki már nem lesz erre szüksége, szépen eltávolítja. Nagyot ránt a kulcson. Nehéz csizmájával egyenesen a holttestre lép, mintha csak egy sárban heverő farönk lenne az útjában. Nem kerüli ki, nem lépi át, nem adja meg neki az utolsó tiszteletet.
Miközben elmegy Krazindur mellett, kijelentésére csak megrántja a vállait. Nem fog vele vitatkozni, főleg mert szemei előtt égő sátrak lassan bekebelezik a többit. A nagy nyögés következtében egy pillanatra megáll és fejét hátra fordítja. *
~ Ősi törpe rúna. Na, erre kíváncsi leszek. ~
- Mindjárt visszajövünk. Menjetek ki, elég ha csak nekünk kell kimenekülnünk az égő táborból. A közeli tisztáson találkozunk.
* Mondja, majd tovább követi társát. Mikor megbizonyosodik, hogy csak ők vannak innentől, utána szólal meg. *
- Gondolkodtam rajta, de végül úgy döntöttem, hogy nem hagylak itt titeket. Hogy fogok őseim szemébe nézni a halálom után, ha még a saját fajtámat is elárulnám?
* Azt még a vörös sem firtatná, hogy ezek ketten miként végeznének a maradék csőcselével. Ugyan az állatok teszik a dolguk rendesen, de azért néhány holttestről megmondja, hogy már jóval a roham előtt kezelésbe lettek véve. *
- Szép munka. Ami pedig a helyzetet illeti. Fogalmam sincs, de biztos a nő műve. Bármi is legyen nem szeretnék a rossz oldalára kerülni.
* Jegyzi meg gyorsan, majd amint a sátorhoz értek, két kezével félretolja a bejárnál lévő szőrmét és betér rajta. A bűz egy erősebb formája csapja meg és ösztönösen kezd legyezni a kezével. *
- Szóval innen származik ez a förtelmes szag. Azokat az üveget ki se merem nyitni, ki tudja milyen járványt rejthet, habár…
* Mondja, bár minél több szó hagyja el a száját, annál jobban tetszik neki az ötlet. Ha valóban valami fogyasztásra alkalmatlan anyag lehet benne, úgy jól fog jönni később. Míg ezen gondolkozik, közelebb lép az asztalhoz, majd az ott található papírokat kezdi nézegetni. Még jó, hogy már elkezdte tanulni az olvasás művészetét, bár még így se olyan profi, mint mások. Több idő kell neki, hogy a leírt szavakat értelmezni tudja. Feltéve, ha olyan nyelven van, amit ért. Az egyre melegedő helyzetet is érzi már. Izzadságcseppek ülnek ki a homlokára, majd egy határozott mozdulattal elkezdi a papírokat belegyömöszölni a táskájába. Próbál ügyelni arra, hogy ne gyűrődjön, tépődjön, de járulékos veszteséget nehéz elkerülni, főleg ha siet a törpe. *
- Hozd az italokat, hátha tévedek és használhatóak valamire. De ha mégse, akkor csak simán…
* Ekkor pillantja meg a kis ládikót. Közelebb húzza magához, majd megpróbálja felnyitni a kulcs nélkül, hátha. Ha nem nyílik, elrejti a táskája mélyére, ha nem férne el, csak a hóna alá kapja. *
- Menjünk. Majd átnyálazzuk az egészet az éj leple alatt. Így is elég feltűnést keltettünk. Keressünk menedéket.
* Mondja, és ha nincs ellenvetés, úgy elindul az imént említett tisztásra. *
* A sámán bevégzésével végleg pontot tesz a története végére. Utolsó hullagyalázás gyanánt a sámán ruhájába törli a véres pengét, bár ránézésre ezzel lehet csak rontott a pengéje helyzetén. Később alaposan is le fogja tisztítani. *
- Gyere apucihoz. Fúj! Mi ez?
* Mondja az orra alatt, miközben kihúzza a sámán zsebéből az erszényét, majd valami taknyos rongyot. Kezét ösztönösen a földön lévő növényekbe törli és undorodva áll fel. Ekkor pillant meg valami mást is a nyakában. Egy rövid lehajolást követve egy kulcs kerül elő, és tekintve, hogy neki már nem lesz erre szüksége, szépen eltávolítja. Nagyot ránt a kulcson. Nehéz csizmájával egyenesen a holttestre lép, mintha csak egy sárban heverő farönk lenne az útjában. Nem kerüli ki, nem lépi át, nem adja meg neki az utolsó tiszteletet.
Miközben elmegy Krazindur mellett, kijelentésére csak megrántja a vállait. Nem fog vele vitatkozni, főleg mert szemei előtt égő sátrak lassan bekebelezik a többit. A nagy nyögés következtében egy pillanatra megáll és fejét hátra fordítja. *
~ Ősi törpe rúna. Na, erre kíváncsi leszek. ~
- Mindjárt visszajövünk. Menjetek ki, elég ha csak nekünk kell kimenekülnünk az égő táborból. A közeli tisztáson találkozunk.
* Mondja, majd tovább követi társát. Mikor megbizonyosodik, hogy csak ők vannak innentől, utána szólal meg. *
- Gondolkodtam rajta, de végül úgy döntöttem, hogy nem hagylak itt titeket. Hogy fogok őseim szemébe nézni a halálom után, ha még a saját fajtámat is elárulnám?
* Azt még a vörös sem firtatná, hogy ezek ketten miként végeznének a maradék csőcselével. Ugyan az állatok teszik a dolguk rendesen, de azért néhány holttestről megmondja, hogy már jóval a roham előtt kezelésbe lettek véve. *
- Szép munka. Ami pedig a helyzetet illeti. Fogalmam sincs, de biztos a nő műve. Bármi is legyen nem szeretnék a rossz oldalára kerülni.
* Jegyzi meg gyorsan, majd amint a sátorhoz értek, két kezével félretolja a bejárnál lévő szőrmét és betér rajta. A bűz egy erősebb formája csapja meg és ösztönösen kezd legyezni a kezével. *
- Szóval innen származik ez a förtelmes szag. Azokat az üveget ki se merem nyitni, ki tudja milyen járványt rejthet, habár…
* Mondja, bár minél több szó hagyja el a száját, annál jobban tetszik neki az ötlet. Ha valóban valami fogyasztásra alkalmatlan anyag lehet benne, úgy jól fog jönni később. Míg ezen gondolkozik, közelebb lép az asztalhoz, majd az ott található papírokat kezdi nézegetni. Még jó, hogy már elkezdte tanulni az olvasás művészetét, bár még így se olyan profi, mint mások. Több idő kell neki, hogy a leírt szavakat értelmezni tudja. Feltéve, ha olyan nyelven van, amit ért. Az egyre melegedő helyzetet is érzi már. Izzadságcseppek ülnek ki a homlokára, majd egy határozott mozdulattal elkezdi a papírokat belegyömöszölni a táskájába. Próbál ügyelni arra, hogy ne gyűrődjön, tépődjön, de járulékos veszteséget nehéz elkerülni, főleg ha siet a törpe. *
- Hozd az italokat, hátha tévedek és használhatóak valamire. De ha mégse, akkor csak simán…
* Ekkor pillantja meg a kis ládikót. Közelebb húzza magához, majd megpróbálja felnyitni a kulcs nélkül, hátha. Ha nem nyílik, elrejti a táskája mélyére, ha nem férne el, csak a hóna alá kapja. *
- Menjünk. Majd átnyálazzuk az egészet az éj leple alatt. Így is elég feltűnést keltettünk. Keressünk menedéket.
* Mondja, és ha nincs ellenvetés, úgy elindul az imént említett tisztásra. *
565. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-05-30 21:43:45
Üzenet elküldve: 2026-05-30 21:43:45
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*A sámán még vonaglik néhány másodpercig, mielőtt a súlyos test végleg mozdulatlanná válna. Ő már több fejfájást nem fog okozni. Remélhetőleg. Wrojth ha átkutatja a tetemet, néhány koszos rongyot találhat, száznál valamivel több aranytallért és egy egészen nagy vaskulcsot, amit a nyakáról szakíthat le, ha szeretné. Krazindur és Faelny végre egymás karjaiba borulhatnak, hosszan ölelik egymást mielőtt a törpék szavai visszahúznák őket a valóságba.*
-Legyen csak az enyészeté, a varjak és farkasok lakmározzanak a húsából. Nekem ennyi elégtétel elég.
*Mondja Krazindur vigyorogva, majd egyszer csak, mintha villám csapott volna belé, úgy rogy térdre. Orrából a korábban csak csepegő vér most már szüntelen folyik, és hamar kénytelen elterülni a földön. Vaskos kezeivel a fejét kezdi dörzsölni, láthatóan nagy fájdalami vannak.*
-Kedvesem!
*Nyögi az elf és rögtön mellé térdel, zsákjából valamiféle gyógynövényt vesz elő, amit kezében kezd el dörzsölni, hogy ápolni tudja a törpe herceget.*
-Ez az ősi rúnamágia nagy erőt ad, de sokat is követel. Szerencsére még időben elcsíptem, csak kell egy kis idő míg rendbehozom.
*Magyarázza mosolyogva a három törpének, már ha egyáltalán érdekli őket a dolog. Egyébként pedig zavartalanul megközelíthetik a sámán sátrát, Wertus és Gubaf tudják is az utat. Igaz jó lesz sietniük, mert a tábor azóta is folyamatosan ég, és elég ha a szél úgy fordul, máris gyorsan elterjedhetnek a lángok. A sátor a legnagyobb a táborban, így könnyen odatalálni, bent mindenéle kotyvalék, csirkebelsőségek, vér és ismeretlen eredetű húscafatok lógnak. Szárított és friss növények, csontok, és a sámán személyes holmijai egy a sátor bentebbi részében megbújó asztalon. Az asztalon papírosok vannak, tele különféle írásokkal, és egy kis ládika, amit puszta kézzel aligha tudnának feltörni.*
*A sámán még vonaglik néhány másodpercig, mielőtt a súlyos test végleg mozdulatlanná válna. Ő már több fejfájást nem fog okozni. Remélhetőleg. Wrojth ha átkutatja a tetemet, néhány koszos rongyot találhat, száznál valamivel több aranytallért és egy egészen nagy vaskulcsot, amit a nyakáról szakíthat le, ha szeretné. Krazindur és Faelny végre egymás karjaiba borulhatnak, hosszan ölelik egymást mielőtt a törpék szavai visszahúznák őket a valóságba.*
-Legyen csak az enyészeté, a varjak és farkasok lakmározzanak a húsából. Nekem ennyi elégtétel elég.
*Mondja Krazindur vigyorogva, majd egyszer csak, mintha villám csapott volna belé, úgy rogy térdre. Orrából a korábban csak csepegő vér most már szüntelen folyik, és hamar kénytelen elterülni a földön. Vaskos kezeivel a fejét kezdi dörzsölni, láthatóan nagy fájdalami vannak.*
-Kedvesem!
*Nyögi az elf és rögtön mellé térdel, zsákjából valamiféle gyógynövényt vesz elő, amit kezében kezd el dörzsölni, hogy ápolni tudja a törpe herceget.*
-Ez az ősi rúnamágia nagy erőt ad, de sokat is követel. Szerencsére még időben elcsíptem, csak kell egy kis idő míg rendbehozom.
*Magyarázza mosolyogva a három törpének, már ha egyáltalán érdekli őket a dolog. Egyébként pedig zavartalanul megközelíthetik a sámán sátrát, Wertus és Gubaf tudják is az utat. Igaz jó lesz sietniük, mert a tábor azóta is folyamatosan ég, és elég ha a szél úgy fordul, máris gyorsan elterjedhetnek a lángok. A sátor a legnagyobb a táborban, így könnyen odatalálni, bent mindenéle kotyvalék, csirkebelsőségek, vér és ismeretlen eredetű húscafatok lógnak. Szárított és friss növények, csontok, és a sámán személyes holmijai egy a sátor bentebbi részében megbújó asztalon. Az asztalon papírosok vannak, tele különféle írásokkal, és egy kis ládika, amit puszta kézzel aligha tudnának feltörni.*
564. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-05-26 21:49:56
Üzenet elküldve: 2026-05-26 21:49:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng keresése//
* Bizony az öreg nem gondolta volna, hogy épp bőrrel megússzák ezt az estét. Legyűrtek három orkot, de van még vagy száz, akiket úgy látszik iménti győzelmük nem hatott meg túlságosan. Az orkoknak eszük ágában sincs szabadon ereszteni a törpéket.
Aztán hirtelen, mint derült égből villámcsapás, változik a helyzetük. Az erdő vadjai sodorják el ezt a koszos hordát. Miután látszólag lecsendesedtek a dolgok, Wertus körül néz a tábor romjain, majd Gubacshoz fordul:*
- Nem mint, ha szükség lett volna erre a cécóra! Elbírtunk volna velük mi hárman is.
* A herceg füleihez és értelméhez szavai már nem jutottak el, hisz addigra távol jár tőlük, a nő felé loholva. Cserébe Wrojth közeledik. Az öreg úgy dönt, talán most nem alkalmas, hogy kérdéseivel a herceget és a leányt zaklassa, ezért bevárja a vörös törpét.*
- Na, te vörös róka! Hát ezt meg hogyan intézted el? Már azt hittem rég a Pegazusban szürcsölöd a sörödet és rólunk pedig rég megfeledkeztél! Mi a fészkes fene volt ez? Ilyet még nem láttam!
Örülök, ha többé nem látom azt a sámánt, nem hogy a csizmámat mocskoljam be vele!
* A sátorral kapcsolatban, biccent egyet a fejével, majd így szól:*
- Kövess! Erre van! De közben meséld már el, hogy ki ez a lány, hogy ilyen hatalma van?!
* Csatabárdját persze kéznél tartja, ha netán lenne még ork a közelben, kinek kedve szottyan egy kis fejvesztéshez. Így indul meg Wrojth előtt az utat mutatva a sátor felé. Persze közben igyekszik fél szemét a hercegen és a lányon tartani, nehogy kereket oldjanak. Lesz még néhány kérdése hozzájuk...*
* Bizony az öreg nem gondolta volna, hogy épp bőrrel megússzák ezt az estét. Legyűrtek három orkot, de van még vagy száz, akiket úgy látszik iménti győzelmük nem hatott meg túlságosan. Az orkoknak eszük ágában sincs szabadon ereszteni a törpéket.
Aztán hirtelen, mint derült égből villámcsapás, változik a helyzetük. Az erdő vadjai sodorják el ezt a koszos hordát. Miután látszólag lecsendesedtek a dolgok, Wertus körül néz a tábor romjain, majd Gubacshoz fordul:*
- Nem mint, ha szükség lett volna erre a cécóra! Elbírtunk volna velük mi hárman is.
* A herceg füleihez és értelméhez szavai már nem jutottak el, hisz addigra távol jár tőlük, a nő felé loholva. Cserébe Wrojth közeledik. Az öreg úgy dönt, talán most nem alkalmas, hogy kérdéseivel a herceget és a leányt zaklassa, ezért bevárja a vörös törpét.*
- Na, te vörös róka! Hát ezt meg hogyan intézted el? Már azt hittem rég a Pegazusban szürcsölöd a sörödet és rólunk pedig rég megfeledkeztél! Mi a fészkes fene volt ez? Ilyet még nem láttam!
Örülök, ha többé nem látom azt a sámánt, nem hogy a csizmámat mocskoljam be vele!
* A sátorral kapcsolatban, biccent egyet a fejével, majd így szól:*
- Kövess! Erre van! De közben meséld már el, hogy ki ez a lány, hogy ilyen hatalma van?!
* Csatabárdját persze kéznél tartja, ha netán lenne még ork a közelben, kinek kedve szottyan egy kis fejvesztéshez. Így indul meg Wrojth előtt az utat mutatva a sátor felé. Persze közben igyekszik fél szemét a hercegen és a lányon tartani, nehogy kereket oldjanak. Lesz még néhány kérdése hozzájuk...*
563. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-05-26 10:40:02
Üzenet elküldve: 2026-05-26 10:40:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Faelny nem jön a közelébe. Valahogy nem zavarja annyira, mint azt elsőre hitte volna. Pusztán nem érti, hogy miért nem akarja bevégezni, amit elkezdtek. Ösztönösen vágja ismét szájba, mikor az megszólal alatta. Meglepődve fordul vissza. *
- Még tudsz beszélni?
* Kiemeli a tőrét, majd még utoljára szemébe néz. *
- Hadd segítsek.
* Mondja, és azzal egy gyors mozdulattal véget vet szegény teremtés szenvedéseinek. Nemes gesztus is lehetne a törpe részéről, ám inkább nem kockáztatná meg, hogy abban a néhány percben míg nem figyel, valamelyik varázslatával túlélné. Amint megbizonyosodott róla, hogy csakis maguk az istenek lennének képesek feltámasztani, átkutatja. Főleg nyomot keres, annak érdekében, hogy mit keresnek itt, de az értékek sem zavarják. Végül feláll, majd egy rövid nyújtózást követve kezdi követni az elfet. *
- Na, ezzel is megvolnánk. Mondtam én, ostobák ezek. Ha lett volna eszük, már akkor kereket oldottak volna, mikor megtudták, hogy törpék ellen kell küzdeniük.
* Mondja, még mielőtt beérnék a benti csapatot. Az állatok láttán csak egy aprót füttyent. *
- Gondolom ez lenne az erdő szelleme. Szép munka.
* Hátba is veregetné az elfet, de ekkor pillantja meg a számára ismeretlen törpét, aki épp a köztük lévő távolságot igyekszik felülírni. *
~ Ő lenne Krazindur? Mégis mik azok a jelek a testén? ~
* Túl sok kérdés merül fel a végére és sajnos túl kevés válasza van. Elsétál a páros mellett, beljebb a táborban. Társai mellett csupán egy pillanatra áll meg.*
- A sámán ott fekszik, ha esetleg kedvetek lenne belerúgni egyet. Merre van a sátra?
* Egyéb visszakérdezésre csak nemlegesen bólint. Minden egyéb ráér később is. Ha elmondják neki, úgy odatart. Ha nem, megkeresi maga. Ha megtalálja és képes bemenni, úgy odabenn is nyomokat és egyéb értékeket keres. *
* Faelny nem jön a közelébe. Valahogy nem zavarja annyira, mint azt elsőre hitte volna. Pusztán nem érti, hogy miért nem akarja bevégezni, amit elkezdtek. Ösztönösen vágja ismét szájba, mikor az megszólal alatta. Meglepődve fordul vissza. *
- Még tudsz beszélni?
* Kiemeli a tőrét, majd még utoljára szemébe néz. *
- Hadd segítsek.
* Mondja, és azzal egy gyors mozdulattal véget vet szegény teremtés szenvedéseinek. Nemes gesztus is lehetne a törpe részéről, ám inkább nem kockáztatná meg, hogy abban a néhány percben míg nem figyel, valamelyik varázslatával túlélné. Amint megbizonyosodott róla, hogy csakis maguk az istenek lennének képesek feltámasztani, átkutatja. Főleg nyomot keres, annak érdekében, hogy mit keresnek itt, de az értékek sem zavarják. Végül feláll, majd egy rövid nyújtózást követve kezdi követni az elfet. *
- Na, ezzel is megvolnánk. Mondtam én, ostobák ezek. Ha lett volna eszük, már akkor kereket oldottak volna, mikor megtudták, hogy törpék ellen kell küzdeniük.
* Mondja, még mielőtt beérnék a benti csapatot. Az állatok láttán csak egy aprót füttyent. *
- Gondolom ez lenne az erdő szelleme. Szép munka.
* Hátba is veregetné az elfet, de ekkor pillantja meg a számára ismeretlen törpét, aki épp a köztük lévő távolságot igyekszik felülírni. *
~ Ő lenne Krazindur? Mégis mik azok a jelek a testén? ~
* Túl sok kérdés merül fel a végére és sajnos túl kevés válasza van. Elsétál a páros mellett, beljebb a táborban. Társai mellett csupán egy pillanatra áll meg.*
- A sámán ott fekszik, ha esetleg kedvetek lenne belerúgni egyet. Merre van a sátra?
* Egyéb visszakérdezésre csak nemlegesen bólint. Minden egyéb ráér később is. Ha elmondják neki, úgy odatart. Ha nem, megkeresi maga. Ha megtalálja és képes bemenni, úgy odabenn is nyomokat és egyéb értékeket keres. *
562. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-05-25 10:56:18
Üzenet elküldve: 2026-05-25 10:56:18
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*A legvitézebb orkok a párbajt elveszítették, némelyik a fejét is. Szerencsétlen ügy. A tábor orkjai tanácstalanul állnak, szorongatják a fegyvereiket, vadul morognak, készen arra, hogy megrohamozzák a mocsok, gaz törpéket. Ám vezető nélkül valahogy mégsem indul meg a roham, a sámán nincs ott, hogy megmondja nekik mit tegyenek, a legerősebb hadvezérük pedig halott. Mikor aztán éppen feltüzelné magát annyira az egyikü, hogy hadba szólítsa a töbit, az erdő moraja, ami eddig aljas viharfelőként közeledett, beéri a tábort. A fák közül falkányi farkas ugrik elő, hatalmas mind, a legkülönfélébb bundájúak. Akad szénfekete is, meg tarka, de egészen fehér is. Félelem nélkül rohamozzák meg az orkokat. Mögöttük, egy kicsivel odébb néhány medve is elbőgi magát mielőtt roppant testükkel prédájukra vetemednének. Hatalmas káosz alakul ki, szarvasok futnak keresztül teljes sebességgel és sodorják el a feleszmélni vágyó betolakodókat. Az erdő úgy látszik kitaszítja magából a fertőzött a szilánkot. Koponyák reccsennek, vér fröccsen, összetört testű orkok hevernek mindenfelé. Ugyan megpróbálják védeni magukat, de esélyük sincs. Még a varjak is vadul teszik a dolgukat, nem kímélve egyik szeme világát sem. Ijedt kiáltások közepette szalad szét az egész tábor, ki merre lát, csak meneküljön erről az istenverte helyről. A sámán pedig nem tud tovább küzdeni, Wrojth kitartása és elszántsága végül felülkerekedik rajta. Földre viszi, a mellkasára ül, az élete egyértelműen a kezében van. Még motyog valamit az orra alatt, ha kicsit közelebb hajol hozzá hallhatja is a vörös törpe.*
-Ostoba..
*Nyögi a sámán feldagadt szemeit próbálva nyitva tartan, mindhiába. Faelny látva, hogy a sámán már nem jelenthet veszélyt, és az erdő is éppen visszaveszi ami az övé, hatalmasat sóhajt. Wertus és Gubaf is felléleegezhet, legalábbis egyelőre. Csatlakozhatnak Wrojthoz, már semmi nem áll útjukban hogy ezt megtegyék. Krazindur az első, aki el is indul feléjük, Faelny fátyolos tekintetét látva a lépéseiből törpéket megszégyenítú futás válik.*
*A legvitézebb orkok a párbajt elveszítették, némelyik a fejét is. Szerencsétlen ügy. A tábor orkjai tanácstalanul állnak, szorongatják a fegyvereiket, vadul morognak, készen arra, hogy megrohamozzák a mocsok, gaz törpéket. Ám vezető nélkül valahogy mégsem indul meg a roham, a sámán nincs ott, hogy megmondja nekik mit tegyenek, a legerősebb hadvezérük pedig halott. Mikor aztán éppen feltüzelné magát annyira az egyikü, hogy hadba szólítsa a töbit, az erdő moraja, ami eddig aljas viharfelőként közeledett, beéri a tábort. A fák közül falkányi farkas ugrik elő, hatalmas mind, a legkülönfélébb bundájúak. Akad szénfekete is, meg tarka, de egészen fehér is. Félelem nélkül rohamozzák meg az orkokat. Mögöttük, egy kicsivel odébb néhány medve is elbőgi magát mielőtt roppant testükkel prédájukra vetemednének. Hatalmas káosz alakul ki, szarvasok futnak keresztül teljes sebességgel és sodorják el a feleszmélni vágyó betolakodókat. Az erdő úgy látszik kitaszítja magából a fertőzött a szilánkot. Koponyák reccsennek, vér fröccsen, összetört testű orkok hevernek mindenfelé. Ugyan megpróbálják védeni magukat, de esélyük sincs. Még a varjak is vadul teszik a dolgukat, nem kímélve egyik szeme világát sem. Ijedt kiáltások közepette szalad szét az egész tábor, ki merre lát, csak meneküljön erről az istenverte helyről. A sámán pedig nem tud tovább küzdeni, Wrojth kitartása és elszántsága végül felülkerekedik rajta. Földre viszi, a mellkasára ül, az élete egyértelműen a kezében van. Még motyog valamit az orra alatt, ha kicsit közelebb hajol hozzá hallhatja is a vörös törpe.*
-Ostoba..
*Nyögi a sámán feldagadt szemeit próbálva nyitva tartan, mindhiába. Faelny látva, hogy a sámán már nem jelenthet veszélyt, és az erdő is éppen visszaveszi ami az övé, hatalmasat sóhajt. Wertus és Gubaf is felléleegezhet, legalábbis egyelőre. Csatlakozhatnak Wrojthoz, már semmi nem áll útjukban hogy ezt megtegyék. Krazindur az első, aki el is indul feléjük, Faelny fátyolos tekintetét látva a lépéseiből törpéket megszégyenítú futás válik.*
561. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-05-20 21:45:02
Üzenet elküldve: 2026-05-20 21:45:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Az öreg nem így tervezte az első éjszakát erdőmélyén. Semmi kedve orkokkal viaskodni, jobban szereti a nyugodt, csendes estéket, amikor a tábortűz ropogása ringatja álomba ősz fejét, hogy aztán legalább álmában sétálgathasson a szent város utcáin. De ha már így alakult, bizony nem riad meg egy kis viaskodástól. Sőt! Ha már elé merészelt állni ez a szerencsétlen ork, bizony rajta tölti ki dühét, amiért keresztülhúzták számításait a nyugodt estével kapcsolatban.
Nem is teketóriázik sokat. Nem telik bele egy percbe és az ork feje már a tábor porában pihen. Sajnos ez még nem jelenti azt, hogy hátradőlhetnek, a java még csak most következik! Miközben Krazindur a következő párbajozni vágyó orkot hívogatja, ő a csatabárdját tisztogatja az ork vérétől annak ruhájába törölgetve azt. Közben nem szól semmit, csak a szemeit járatja körbe-körbe a táboron és az orkokon. Arra nem számít, hogy lenne még jelentkező a párviadalra, arra viszont igen, hogy esetleg egy orvlövész venné őket célba, hogy íjjal zárja rövidre ezt a történetet.
Ekkor egy női hangot hall a távolból, mely feltépi a táborra telepedett csendet. Akaratlanul is oda kapja fejét, ahonnét a hangot hallotta, majd elkiáltja magát:*
- VÉGRE! ITT AZ ERŐSÍTÉS! VÉGETEK ORKOK!
* Bár van egy olyan érzése, hogy nem fog jönni senki, de már maga sem tudja mit gondoljon, hisz fordulatokban bővelkedik ez a nap, az egyszer biztos!*
* Az öreg nem így tervezte az első éjszakát erdőmélyén. Semmi kedve orkokkal viaskodni, jobban szereti a nyugodt, csendes estéket, amikor a tábortűz ropogása ringatja álomba ősz fejét, hogy aztán legalább álmában sétálgathasson a szent város utcáin. De ha már így alakult, bizony nem riad meg egy kis viaskodástól. Sőt! Ha már elé merészelt állni ez a szerencsétlen ork, bizony rajta tölti ki dühét, amiért keresztülhúzták számításait a nyugodt estével kapcsolatban.
Nem is teketóriázik sokat. Nem telik bele egy percbe és az ork feje már a tábor porában pihen. Sajnos ez még nem jelenti azt, hogy hátradőlhetnek, a java még csak most következik! Miközben Krazindur a következő párbajozni vágyó orkot hívogatja, ő a csatabárdját tisztogatja az ork vérétől annak ruhájába törölgetve azt. Közben nem szól semmit, csak a szemeit járatja körbe-körbe a táboron és az orkokon. Arra nem számít, hogy lenne még jelentkező a párviadalra, arra viszont igen, hogy esetleg egy orvlövész venné őket célba, hogy íjjal zárja rövidre ezt a történetet.
Ekkor egy női hangot hall a távolból, mely feltépi a táborra telepedett csendet. Akaratlanul is oda kapja fejét, ahonnét a hangot hallotta, majd elkiáltja magát:*
- VÉGRE! ITT AZ ERŐSÍTÉS! VÉGETEK ORKOK!
* Bár van egy olyan érzése, hogy nem fog jönni senki, de már maga sem tudja mit gondoljon, hisz fordulatokban bővelkedik ez a nap, az egyszer biztos!*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 570-589