Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 28 (541. - 547. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
534. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-14 10:07:08
Üzenet elküldve: 2026-04-14 10:07:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Sokan mondhatnák, hogy a hirtelen jött erejét magától Wylnuranától, vagy akár saját istenétől kapta, hogy újonnan kapott erejével bizonyítsa rátermettségét az istenek szolgálatához. Ám a vörös törpe nem így gondolja, gondolná, ha gondolkodna egyáltalán ilyen apróságokra. Ugyanis minden erejét, minden koncentrációját lefoglalja, hogy ne szarja össze magát a rá aggatott súlyok alatt. Az első lépés könnyebben teszi meg, mint a másodikat, a harmadik pedig már kínzással ér fel, ahogy próbálja még egyszer parancsra utasítani lábait. Sajnos sosem fogják megtudni, hogy valójában meddig lenne képes elsétálni. A sámán úgy pofozza fel a törpét, mint valami engedelmetlen kurvát romváros mélyében. Eddigi sziklaszilárd akarata most megbillen, és nyomban földre rogy. Nem is akárhogy. Eleinte olyan meghajlásba kényszerül, mintha tiszteletét mutatná az orkok irányába. Egy darabig így várja a következő ütést, de az elf közbeszólása hamar elveszi a sámán figyelmét a törpéről. Ekkor kicsit tudatosul benne, hogy sosem volt itt főszereplő, ami más körülmények között nagy követ venne le a szívéről, de pofozás után csak mérgét szítja. Nem kísérli meg a felállást, még nem, de nem is marad meghajolva olyanok előtt, akik szarral kenik magukat, így félig térdre próbál kiegyenesedni, hogy láthassák, hogy ez édes kevés. Kár, hogy nem vele foglalkoznak, de egyelőre nem tud mit csinálni. Néhány pillanattal később, talán az egyetlen pillanatban, mikor Faelny nem kiált fel fájdalmában, vagy épp aközben hall valami ismerőset. Egy pillanatra még az ő tekintete is a hang irányába fordul, s bár nem tudja ki lehet ez, elsőnek társaira gondol, esetleg erre a bizonyos Krazindurra. Feltéve, ha még élnek. Bármi, avagy bárki is legyen, az elterelés megtörtént, csupán egy apró lehetőségre vár, amit hamarosan maguk az orkok adnak a kezébe. Amint a varázsló keze elhagyja a talajt, az őt megkötő béklyók is olyan könnyedséggel kerülnek a feledés homályába. Óriási hibát követtek el, és erről hamar biztosítja a sámánt. A varázsló pedig hamar rá fog jönni, hogy aki csak parancsokat követ, az parancsra is fog meghalni. Wrojth nem tétovázik. Keze a lehető leggyorsabban lendül a kardjához. Talán itt és most épp kapóra jön, hogy nem hüvelyben tárolja a kicsikét. A mágnesérceknek hála, az az egy másodperc, amit azzal nyer, hogy csak szimplán lerántja a hátáról, most kapóra jöhet. Lábait sem kell félteni ez idő alatt, ugyanis már a varázslat szertefoszlásánál elrajtolt, mintha nem lenne holnap. Két rühes ork aligha okoz neki fejfájást, főleg nem ilyen előnnyel. Ha a sámán a táborban kiáltó törpével van van elfoglalva, akkor az lesz az utolsó dolog, ami miatt aggódni is fog. Amint a vörös a közelébe ér, megpróbál minél mélyebb vágást ejteni rajta. A kárörvendést azutánra hagyja, hogy legalább az egyiküket a halál küszöbére fekteti. *
* Sokan mondhatnák, hogy a hirtelen jött erejét magától Wylnuranától, vagy akár saját istenétől kapta, hogy újonnan kapott erejével bizonyítsa rátermettségét az istenek szolgálatához. Ám a vörös törpe nem így gondolja, gondolná, ha gondolkodna egyáltalán ilyen apróságokra. Ugyanis minden erejét, minden koncentrációját lefoglalja, hogy ne szarja össze magát a rá aggatott súlyok alatt. Az első lépés könnyebben teszi meg, mint a másodikat, a harmadik pedig már kínzással ér fel, ahogy próbálja még egyszer parancsra utasítani lábait. Sajnos sosem fogják megtudni, hogy valójában meddig lenne képes elsétálni. A sámán úgy pofozza fel a törpét, mint valami engedelmetlen kurvát romváros mélyében. Eddigi sziklaszilárd akarata most megbillen, és nyomban földre rogy. Nem is akárhogy. Eleinte olyan meghajlásba kényszerül, mintha tiszteletét mutatná az orkok irányába. Egy darabig így várja a következő ütést, de az elf közbeszólása hamar elveszi a sámán figyelmét a törpéről. Ekkor kicsit tudatosul benne, hogy sosem volt itt főszereplő, ami más körülmények között nagy követ venne le a szívéről, de pofozás után csak mérgét szítja. Nem kísérli meg a felállást, még nem, de nem is marad meghajolva olyanok előtt, akik szarral kenik magukat, így félig térdre próbál kiegyenesedni, hogy láthassák, hogy ez édes kevés. Kár, hogy nem vele foglalkoznak, de egyelőre nem tud mit csinálni. Néhány pillanattal később, talán az egyetlen pillanatban, mikor Faelny nem kiált fel fájdalmában, vagy épp aközben hall valami ismerőset. Egy pillanatra még az ő tekintete is a hang irányába fordul, s bár nem tudja ki lehet ez, elsőnek társaira gondol, esetleg erre a bizonyos Krazindurra. Feltéve, ha még élnek. Bármi, avagy bárki is legyen, az elterelés megtörtént, csupán egy apró lehetőségre vár, amit hamarosan maguk az orkok adnak a kezébe. Amint a varázsló keze elhagyja a talajt, az őt megkötő béklyók is olyan könnyedséggel kerülnek a feledés homályába. Óriási hibát követtek el, és erről hamar biztosítja a sámánt. A varázsló pedig hamar rá fog jönni, hogy aki csak parancsokat követ, az parancsra is fog meghalni. Wrojth nem tétovázik. Keze a lehető leggyorsabban lendül a kardjához. Talán itt és most épp kapóra jön, hogy nem hüvelyben tárolja a kicsikét. A mágnesérceknek hála, az az egy másodperc, amit azzal nyer, hogy csak szimplán lerántja a hátáról, most kapóra jöhet. Lábait sem kell félteni ez idő alatt, ugyanis már a varázslat szertefoszlásánál elrajtolt, mintha nem lenne holnap. Két rühes ork aligha okoz neki fejfájást, főleg nem ilyen előnnyel. Ha a sámán a táborban kiáltó törpével van van elfoglalva, akkor az lesz az utolsó dolog, ami miatt aggódni is fog. Amint a vörös a közelébe ér, megpróbál minél mélyebb vágást ejteni rajta. A kárörvendést azutánra hagyja, hogy legalább az egyiküket a halál küszöbére fekteti. *
533. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-14 07:51:39
Üzenet elküldve: 2026-04-14 07:51:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Az öreg is a menekülő ork után rohan, de mire odaér addigra a herceg ökle lesújt utoljára is és az orknak vége. Wertus szintén a ládához rohan, de nem kotor benne túl sokáig, nincs most idő az ilyesmire, csak felkapja csatabárdját és körülnéz, felméri gyorsan a helyzetüket. Az ork őrség morálja az elvárt szintet hozta. Olyan részeg az összes, hogy nem harcolni, de egyenesen járni is alig tudnak. Az éppen felriadt orkok helyzete sem rózsás. A sátrak közt a keresztül kasul kifeszített tartóköteleken nem olyan egyszerű az átkelés a sötétben. Ráadásul, akit riasztottak már fel mély álmából az tudja, hogy bizony nem olyan egyszerű a helyzet felmérése az első néhány percben. Ez a zűrzavar talán hasznukra lehet. Szemei egy közelben lévő fáklyát keresnek. A maga részéről kibékült volna a csendes távozással is, de ha már így alakult, akkor jöjjön aminek jönnie kell. A csendes éjszakai tábor nyugalmát az orkok kiáltozása és a törpe csatakiáltása veri fel. Wertus, amennyiben sikerült tüzet szereznie körbefut és igyekszik annyi sátrat lángra lobbantani a környéken, amennyit csak bír. Ebben segítségére lehet, hogy az ork sátrak szedett-vedett rongyokból állnak, melyek vízállóságát állati zsiradékokkal biztosítják. Ez vízálló ugyan, de tűzálló aligha! Ekkor az erdő szélén megszólal a kürt. Erre törpénk sem rest! Krazindur felé veszi az irányt és torka szakadtából üvölti:*
- Törpék! Wylnurana istennőnk ma éjjel reánk mosolygott! Hallottátok a kürtöt! Jobbszárny előre! Balszárny, kerítsétek körbe a tábort! Ne várjuk meg, míg az emberek és elfek serege ideér! Végezzünk még előttük a disznókkal!
* Remélhetőleg, terve sikerül és az istennő valóban rájuk mosolyog ma éjjel. Ha valóban sikerült néhány sátrat lángra lobbantani és szerencséje van, akkor voltak azokban a sátrakban még orkok is, akik visítva és megperzselődve hagyják el sátraikat, ezzel is növelve a káoszt. Talán az az egyetlen esélyük, ha az orkok beveszik a cselt és menekülőre fogják, mert akármilyen remek harcosok is a törpék, azért egy tábornyi orkkal nem bírnak hárman. *
* Az öreg is a menekülő ork után rohan, de mire odaér addigra a herceg ökle lesújt utoljára is és az orknak vége. Wertus szintén a ládához rohan, de nem kotor benne túl sokáig, nincs most idő az ilyesmire, csak felkapja csatabárdját és körülnéz, felméri gyorsan a helyzetüket. Az ork őrség morálja az elvárt szintet hozta. Olyan részeg az összes, hogy nem harcolni, de egyenesen járni is alig tudnak. Az éppen felriadt orkok helyzete sem rózsás. A sátrak közt a keresztül kasul kifeszített tartóköteleken nem olyan egyszerű az átkelés a sötétben. Ráadásul, akit riasztottak már fel mély álmából az tudja, hogy bizony nem olyan egyszerű a helyzet felmérése az első néhány percben. Ez a zűrzavar talán hasznukra lehet. Szemei egy közelben lévő fáklyát keresnek. A maga részéről kibékült volna a csendes távozással is, de ha már így alakult, akkor jöjjön aminek jönnie kell. A csendes éjszakai tábor nyugalmát az orkok kiáltozása és a törpe csatakiáltása veri fel. Wertus, amennyiben sikerült tüzet szereznie körbefut és igyekszik annyi sátrat lángra lobbantani a környéken, amennyit csak bír. Ebben segítségére lehet, hogy az ork sátrak szedett-vedett rongyokból állnak, melyek vízállóságát állati zsiradékokkal biztosítják. Ez vízálló ugyan, de tűzálló aligha! Ekkor az erdő szélén megszólal a kürt. Erre törpénk sem rest! Krazindur felé veszi az irányt és torka szakadtából üvölti:*
- Törpék! Wylnurana istennőnk ma éjjel reánk mosolygott! Hallottátok a kürtöt! Jobbszárny előre! Balszárny, kerítsétek körbe a tábort! Ne várjuk meg, míg az emberek és elfek serege ideér! Végezzünk még előttük a disznókkal!
* Remélhetőleg, terve sikerül és az istennő valóban rájuk mosolyog ma éjjel. Ha valóban sikerült néhány sátrat lángra lobbantani és szerencséje van, akkor voltak azokban a sátrakban még orkok is, akik visítva és megperzselődve hagyják el sátraikat, ezzel is növelve a káoszt. Talán az az egyetlen esélyük, ha az orkok beveszik a cselt és menekülőre fogják, mert akármilyen remek harcosok is a törpék, azért egy tábornyi orkkal nem bírnak hárman. *
532. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-13 20:59:34
Üzenet elküldve: 2026-04-13 20:59:34
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*A bűz ami betölti a levegőt könnyen kelthet olyan gyanút Wrojtban, hogy tényleg szarral kenegetik magukat jódolgukban az orkok. Ez sajnos azonban mit sem segít a helyzetűkön. A varázslat bizony nehéz sziklaként köti gúsba végtagjaikat. Az elf rögtön térdrerogy, a vörös törpe azonban izzó szemekkel állja a sarat. Fogait csikorgatja, nyakaiban kidülled az ér, izmai megfeszülnek, és talán valami ősi törpe erő szállja meg, de képes néhány lépést képes tenni a sámán felé. Ez őszinte meglepettséggel tölti el az ork varázslót és a sámánt is, mindketten tátott szájjal figyelik Wrojth emberfeletti erejét, így a kihívásának is nagyobb hangsúlyt harcol ki vele. Azonban a sámán nem az a becsületes fajta, és a dicsőség sem izgatja, nem itt, nem most. Hurkás ujjaival pofozza meg a törpét, amitől aztán a korábbi ellennállásra tett koncentrációja is megtörik, és ő is a földre hull.*
-Elég te féreg! Nem mondok neked semmit! Inkább ölj meg és ne tököljünk egész éjszaka.
*Köpi Faelny összeszorított fogai közt, szemeiben pedig gyűlölet és harag keveredik. Ez az nézés, amit a sámán igazán szeret. Szája széles vigyorra nyúlik, és közelebb lép a hosszúéletűhöz.*
-Helyes. Dühöngj csak, annál hamarabb megtörlek!
*Azzal pedig hosszú tőrét végighúzza az elf arcán, mély sebet ejtve rajta. A penge a húsba mar, és bármennyire is küzd ellene, fájdalmában élesen felkiált.*
*Az ork csak egy pillanatra nem figyel oda, míg saját társai elvonják a figyelmét, s ez pont elég ahhoz, hogy a foglyok akcióba lendüljenek. Wertus vaskos ujjaival ragadja meg az őr torkát, és nem is szándékozik azt elereszteni. Azonban az ijedtében csapkodó és vergődő ork levegőért kapkodva ugyan, de kiverekszi magát a marok közül. Arra viszont éppen elég ideig tartotta őt Wertus, hogy Gubaf el tudja halászni a kulcsokat tőle, így ugyan az ork fulldokolva és köhögve tántorog, a zár már nem tarthatja tovább őket fogva. Ekkor hallhatják az éjszakát átszelő éles női sikolyt a fák közül, tőlük nem is túl messzire. A törpe herceg homályos szemekkel sóhajt fel. Megismeri a hangot.*
-Faelny...
*A ketrec ajtaja nyitva, az ork őr pedig a sátrak felé próbál eljutni, de mindhiába. Krazindur dühödt bikaként suhan el kettejük között, tekintete szinte lángol, és bármelyik törpét megszégyenítő sebességet vesz fel. Pillanatok alatt beéri Hosszúlábat, és ráveti magát. Öklei akár a súlyos kalapács, és a szerencsétlen ork arca az üllő. Addig üti, míg már csak lágy, loccsanó hangot hallani ahogy utoljára lecsap. Véres öklével, vicsorogva feláll és visszakocog a fogolytársaihoz. Ha körbenéznek láthatnak egy nagy faládát, amibe mindenféle fegyverek és egyéb holmik vannak bedobálva, jóllehet a saját felszerelésük az. A törpe herceg nem vár sokat, fejszét és kalapácsot ragad, majd széles, már-már őrült vigyorral kiált fel.*
– Dubek'harr, Wylnurana gyermekei, az örök tűz égesse porrá ellenségeink! FEGYVERBE! GYERTEK CSAK, ORKOK! Álljatok sorba a halálért!
*Láthatóan cseppet sem törődik a meneküléssel. Az orkok hamar riadót fújnak, hamarosan elözönlik a helyet a kiabálásra, elég csak egy őrszem aki észreveszi őket. Wertus és Gubaf dönthetnek, hogy mit lépnek most. A menekülés előttük áll, közel az erdő, a fák között bizonyára nehezebben akadnának a nyomukra, de akár Krazindurral is maradhatnak. Vagy talán meglátnak egy harmadik utat is?*
*Faelny arca és teste bővül még néhány vágással, és egyre nehezebben tartja magát, ám ekkor meghallanak valamit. Félreérthetetlen hang ez, csatakiáltás, nem is akármilyen. Egy törpe csatakiáltás. A sámán, de még az ork varázsló is zavarodottan néznek össze.*
-Fújd meg a kürtöt, nézzék meg mi történt a foglyokkal.
*Adja ki a parancsot a sámán, gondterhelt arckifejezzésel néz a hang irányába. A varázsló pedig engedelmeskedik, és megfogja övén pihenő kürtjét, majd megfújja azt. Csakhogy így, hogy kezeit nem tartja a földön, a varázslat megszűnik. Wrojth végtagjai pehelykönnyűnek érződnek, most van esélye cselekedni.*
*A bűz ami betölti a levegőt könnyen kelthet olyan gyanút Wrojtban, hogy tényleg szarral kenegetik magukat jódolgukban az orkok. Ez sajnos azonban mit sem segít a helyzetűkön. A varázslat bizony nehéz sziklaként köti gúsba végtagjaikat. Az elf rögtön térdrerogy, a vörös törpe azonban izzó szemekkel állja a sarat. Fogait csikorgatja, nyakaiban kidülled az ér, izmai megfeszülnek, és talán valami ősi törpe erő szállja meg, de képes néhány lépést képes tenni a sámán felé. Ez őszinte meglepettséggel tölti el az ork varázslót és a sámánt is, mindketten tátott szájjal figyelik Wrojth emberfeletti erejét, így a kihívásának is nagyobb hangsúlyt harcol ki vele. Azonban a sámán nem az a becsületes fajta, és a dicsőség sem izgatja, nem itt, nem most. Hurkás ujjaival pofozza meg a törpét, amitől aztán a korábbi ellennállásra tett koncentrációja is megtörik, és ő is a földre hull.*
-Elég te féreg! Nem mondok neked semmit! Inkább ölj meg és ne tököljünk egész éjszaka.
*Köpi Faelny összeszorított fogai közt, szemeiben pedig gyűlölet és harag keveredik. Ez az nézés, amit a sámán igazán szeret. Szája széles vigyorra nyúlik, és közelebb lép a hosszúéletűhöz.*
-Helyes. Dühöngj csak, annál hamarabb megtörlek!
*Azzal pedig hosszú tőrét végighúzza az elf arcán, mély sebet ejtve rajta. A penge a húsba mar, és bármennyire is küzd ellene, fájdalmában élesen felkiált.*
*Az ork csak egy pillanatra nem figyel oda, míg saját társai elvonják a figyelmét, s ez pont elég ahhoz, hogy a foglyok akcióba lendüljenek. Wertus vaskos ujjaival ragadja meg az őr torkát, és nem is szándékozik azt elereszteni. Azonban az ijedtében csapkodó és vergődő ork levegőért kapkodva ugyan, de kiverekszi magát a marok közül. Arra viszont éppen elég ideig tartotta őt Wertus, hogy Gubaf el tudja halászni a kulcsokat tőle, így ugyan az ork fulldokolva és köhögve tántorog, a zár már nem tarthatja tovább őket fogva. Ekkor hallhatják az éjszakát átszelő éles női sikolyt a fák közül, tőlük nem is túl messzire. A törpe herceg homályos szemekkel sóhajt fel. Megismeri a hangot.*
-Faelny...
*A ketrec ajtaja nyitva, az ork őr pedig a sátrak felé próbál eljutni, de mindhiába. Krazindur dühödt bikaként suhan el kettejük között, tekintete szinte lángol, és bármelyik törpét megszégyenítő sebességet vesz fel. Pillanatok alatt beéri Hosszúlábat, és ráveti magát. Öklei akár a súlyos kalapács, és a szerencsétlen ork arca az üllő. Addig üti, míg már csak lágy, loccsanó hangot hallani ahogy utoljára lecsap. Véres öklével, vicsorogva feláll és visszakocog a fogolytársaihoz. Ha körbenéznek láthatnak egy nagy faládát, amibe mindenféle fegyverek és egyéb holmik vannak bedobálva, jóllehet a saját felszerelésük az. A törpe herceg nem vár sokat, fejszét és kalapácsot ragad, majd széles, már-már őrült vigyorral kiált fel.*
– Dubek'harr, Wylnurana gyermekei, az örök tűz égesse porrá ellenségeink! FEGYVERBE! GYERTEK CSAK, ORKOK! Álljatok sorba a halálért!
*Láthatóan cseppet sem törődik a meneküléssel. Az orkok hamar riadót fújnak, hamarosan elözönlik a helyet a kiabálásra, elég csak egy őrszem aki észreveszi őket. Wertus és Gubaf dönthetnek, hogy mit lépnek most. A menekülés előttük áll, közel az erdő, a fák között bizonyára nehezebben akadnának a nyomukra, de akár Krazindurral is maradhatnak. Vagy talán meglátnak egy harmadik utat is?*
*Faelny arca és teste bővül még néhány vágással, és egyre nehezebben tartja magát, ám ekkor meghallanak valamit. Félreérthetetlen hang ez, csatakiáltás, nem is akármilyen. Egy törpe csatakiáltás. A sámán, de még az ork varázsló is zavarodottan néznek össze.*
-Fújd meg a kürtöt, nézzék meg mi történt a foglyokkal.
*Adja ki a parancsot a sámán, gondterhelt arckifejezzésel néz a hang irányába. A varázsló pedig engedelmeskedik, és megfogja övén pihenő kürtjét, majd megfújja azt. Csakhogy így, hogy kezeit nem tartja a földön, a varázslat megszűnik. Wrojth végtagjai pehelykönnyűnek érződnek, most van esélye cselekedni.*
531. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-13 12:26:22
Üzenet elküldve: 2026-04-13 12:26:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Tervük beválni látszik, viszont aztán a távolból szólítják az orkot társai, ezzel pedig reményük elveszni látszana, ha Wertus nem lépni közbe. Azt Gubacs nem tudhatja, hogy társának sikerül-e tényleg hatástalanítani a zöldbőrűt, viszont a felszólításra rögtön felpattan és megpróbálja elszedni tőle a kulcscsomót a rácson keresztül. *
– A búvalbaszott bokros búbos banka szarna a fejedre, te büdös barom ork! Vagy te a kutya! * Káromkodik sértetten. Ha nem mondott volna ilyen rondát rájuk a vadállat, most bizonyára azt gondolná, hogy ez azért mégiscsak túlzás Wertus részéről. Talán így is ezt gondolja, viszont ha már így alakult, nem várhatja ölbe tett kézzel, hogy ideérjenek az ork társai is.
Egyetlen célja, hogy megkaparintsa a kulcsot, akár annak árán is, hogy közben valamelyik társa ellopja a kedvenc kavicsát. Azért, ha sikerül az akció, amazt is felkapja a földről, ha más még nem tette meg, és csak utána kezd a szabadulásukkal foglalkozni. Már, ha egyáltalán hozzájutott a kulcshoz. Anélkül nehéz lesz. *
* Tervük beválni látszik, viszont aztán a távolból szólítják az orkot társai, ezzel pedig reményük elveszni látszana, ha Wertus nem lépni közbe. Azt Gubacs nem tudhatja, hogy társának sikerül-e tényleg hatástalanítani a zöldbőrűt, viszont a felszólításra rögtön felpattan és megpróbálja elszedni tőle a kulcscsomót a rácson keresztül. *
– A búvalbaszott bokros búbos banka szarna a fejedre, te büdös barom ork! Vagy te a kutya! * Káromkodik sértetten. Ha nem mondott volna ilyen rondát rájuk a vadállat, most bizonyára azt gondolná, hogy ez azért mégiscsak túlzás Wertus részéről. Talán így is ezt gondolja, viszont ha már így alakult, nem várhatja ölbe tett kézzel, hogy ideérjenek az ork társai is.
Egyetlen célja, hogy megkaparintsa a kulcsot, akár annak árán is, hogy közben valamelyik társa ellopja a kedvenc kavicsát. Azért, ha sikerül az akció, amazt is felkapja a földről, ha más még nem tette meg, és csak utána kezd a szabadulásukkal foglalkozni. Már, ha egyáltalán hozzájutott a kulcshoz. Anélkül nehéz lesz. *
530. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-12 14:55:44
Üzenet elküldve: 2026-04-12 14:55:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Miközben szóba elegyedett az orkal természetesen igyekszik minél közelebb kerülni hozzá. A három törpe közül talán ő az, aki a legközelebb jut ahhoz, hogy egy hirtelen mozdulattal elkapja a rácsokon keresztül a figyelmetlen orkot, aki a hallottak alapján már nem is lehet teljesen józan. Erre jobb alkalom nem is kínálkozik a mostaninál. Egyrészt a kulcsaira figyel, másrészt társa hívása is kellőképpen eltereli a figyelmét.
Mindezek ellenére Wertusnak a torkában dobog a szíve. Vajon mit tegyen most? Próbálja még szavakkal rávenni az orkot, hogy maga nyissa ki az ajtót, vagy ugorjon oda és a rácsokon keresztül próbálja elkapni?
Talán az első megoldás lenne a simábbik út, de látszólag a zöldséget jobban érdekli az ital, mint az arany és hatalom. Márpedig, ha ez most elmegy, talán már nem lesz még egy ilyen alkalmuk a szabadulásra.
Viszont a második megoldás túl kockázatos. Nem szabad, hogy az ork kiáltson. Ráadásul egy elég komoly fizikai korlát is van kettejük között, a rácsok.
Az a pillanat, míg az öreg ezen gondolkodik egy örökkévalóságnak tűnik, végül mégis csak a második megoldást választja.
Mikor az ork épp italozásra hívó társa felé figyel, az öreg a rácshoz ugrik és azzal a lendülettel mindkét kezét kidugja a rácson, hogy elkapja és közelebb rántsa a felkészületlen és figyelmetlen orkot. Egyik kezével igyekszik elkapni a torkát, hogy erős markával egy mozdulattal összeroppantsa és kitépje az ork gégéjét. Ez az egyetlen esélye, hogy amaz ne kiálthasson. Másik kezével igyekszik mellkasánál fogva a rácsokhoz préselni, hogy kiszorítsa a tüdejéből a levegőt. Közben oda szól Krazindurnak és Gubacsnak is.*
- A kulcs! Vegyétek el a kulcsot tőle és nyissátok ki az ajtót!
* Miközben szóba elegyedett az orkal természetesen igyekszik minél közelebb kerülni hozzá. A három törpe közül talán ő az, aki a legközelebb jut ahhoz, hogy egy hirtelen mozdulattal elkapja a rácsokon keresztül a figyelmetlen orkot, aki a hallottak alapján már nem is lehet teljesen józan. Erre jobb alkalom nem is kínálkozik a mostaninál. Egyrészt a kulcsaira figyel, másrészt társa hívása is kellőképpen eltereli a figyelmét.
Mindezek ellenére Wertusnak a torkában dobog a szíve. Vajon mit tegyen most? Próbálja még szavakkal rávenni az orkot, hogy maga nyissa ki az ajtót, vagy ugorjon oda és a rácsokon keresztül próbálja elkapni?
Talán az első megoldás lenne a simábbik út, de látszólag a zöldséget jobban érdekli az ital, mint az arany és hatalom. Márpedig, ha ez most elmegy, talán már nem lesz még egy ilyen alkalmuk a szabadulásra.
Viszont a második megoldás túl kockázatos. Nem szabad, hogy az ork kiáltson. Ráadásul egy elég komoly fizikai korlát is van kettejük között, a rácsok.
Az a pillanat, míg az öreg ezen gondolkodik egy örökkévalóságnak tűnik, végül mégis csak a második megoldást választja.
Mikor az ork épp italozásra hívó társa felé figyel, az öreg a rácshoz ugrik és azzal a lendülettel mindkét kezét kidugja a rácson, hogy elkapja és közelebb rántsa a felkészületlen és figyelmetlen orkot. Egyik kezével igyekszik elkapni a torkát, hogy erős markával egy mozdulattal összeroppantsa és kitépje az ork gégéjét. Ez az egyetlen esélye, hogy amaz ne kiálthasson. Másik kezével igyekszik mellkasánál fogva a rácsokhoz préselni, hogy kiszorítsa a tüdejéből a levegőt. Közben oda szól Krazindurnak és Gubacsnak is.*
- A kulcs! Vegyétek el a kulcsot tőle és nyissátok ki az ajtót!
529. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-10 08:54:33
Üzenet elküldve: 2026-04-10 08:54:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
- Még nem találkoztam ezzel a törpével, de már most tetszik az alak.
* Jegyzi meg gyorsan egy halk kacagással kísérve. Azért még nem felejtette el, hogy hol is van, így azért nem is akarja felfedni minden világtalannak a pontos helyzetüket. Ha tudná, hogy éppen csapdába sétálnak, úgy talán valamivel felkészítené magukat. Annak hiányában a boldog tudatlanság vezeti. A bűz valóban orrcsikorgató és eleinte ő is elkezdi legyezni a levegőt, mintha az segítene. *
- Egekre mondom. Ezek vagy nem takarítanak maguk után, vagy szarral kenik magukat.
* Szólal fel ismét, ám ezúttal hangjában egyre jobban érződik haragos személyisége. Az egy dolog, ha valaki ritkán fürdik, de ettől a szagtól hosszútávon károsodik az ember tüdeje. Még inkább megerősödik benne a gondolat, hogy amint végeztek, azonnal távolodjanak el ettől a pöcegödörtől. Egy fa takarásából nézegeti az említett tábort. *
- Jó ötlet, akkor dologra.
* Mondja, majd mozdulna is, hogy valami közelebbi helyről jobb belátást szerezzen a tábort illetően. Legalábbis tenné, ha tudna mozogni. A vörös törpére eddig ismeretlen erő hat, aminek köszönhetően lábai küzdenek, már csak azért is, hogy állva tudjon maradni. Eddig viszonylag egyenes testtartása kissé meggörnyed a láthatatlan súlyok alatt és kezeit is kissé széttárja, mintha egy asztalba kapaszkodva próbálná ellensúlyozni a hirtelen nyomást. *
- Mi a fa…
* A váratlan meglepetések itt nem érnek véget. Egy mély hang üti meg a fülét, ami felé a lehető leglassabban fordítja a fejét. Kár, hogy ezúttal nem a drámai hatás végett. Az, hogy gyomorforgató szaggal kínozzák, az egy dolog, de az már csak hab a tortán, hogy az undorító mágiáját is használta rajta. Elméje egyre jobban ködösödik, hacsak arra gondol, hogy ez a rondaság ilyen alantas módon fogja kicsinálni. Pedig ő egy párbajban reménykedett, ahol felkenheti mindegyikkel a padlót. Valahogy nem nyugtatja le a sámán beszéde, a tőr láttán pedig arca csak jobban méregbe borul. *
- Dalolok én neked olyat mindjárt.
* Mondja fogcsikorgatva, majd minden erejét beleadva próbál megtenni egy lépést az ork irányába. Támadási szándéka van bőven, ám ilyen béklyóval az oldalán erre lehetőséget nem lát, csupán erőfitogtatásnak szánja. *
- Válassz fegyvert! Ha legyőzöl, megmondom hol a drágalátos ereklyéd. És most hívd ide a bajnokod, hogy megmutathassam ki az erdő bajnoka!
* Az utolsó mondatát szinte már torkaszakadtából üvölti a sámán felé. Szemeiben harci láng ég és még izmait is előre befeszíti. Meglehet, hogy csak a béklyók elleni ellenállás következménye, de azok hiányában sem lenne másképp a helyzet. Kezeit lassan egybecsapja, majd megropogtatja őket, amit egy önelégült mosoly követ. *
- Persze csak ha nem félsz, hogy egy szaros törpe felülkerekedik a híres orkok erején.
* Ezután a beszólás után felkészül, hogy nem marad megtorlatlanul. Ha nem fogadja el a kihívást, úgy egy-két ütésre mindenképp felkészül. *
- Még nem találkoztam ezzel a törpével, de már most tetszik az alak.
* Jegyzi meg gyorsan egy halk kacagással kísérve. Azért még nem felejtette el, hogy hol is van, így azért nem is akarja felfedni minden világtalannak a pontos helyzetüket. Ha tudná, hogy éppen csapdába sétálnak, úgy talán valamivel felkészítené magukat. Annak hiányában a boldog tudatlanság vezeti. A bűz valóban orrcsikorgató és eleinte ő is elkezdi legyezni a levegőt, mintha az segítene. *
- Egekre mondom. Ezek vagy nem takarítanak maguk után, vagy szarral kenik magukat.
* Szólal fel ismét, ám ezúttal hangjában egyre jobban érződik haragos személyisége. Az egy dolog, ha valaki ritkán fürdik, de ettől a szagtól hosszútávon károsodik az ember tüdeje. Még inkább megerősödik benne a gondolat, hogy amint végeztek, azonnal távolodjanak el ettől a pöcegödörtől. Egy fa takarásából nézegeti az említett tábort. *
- Jó ötlet, akkor dologra.
* Mondja, majd mozdulna is, hogy valami közelebbi helyről jobb belátást szerezzen a tábort illetően. Legalábbis tenné, ha tudna mozogni. A vörös törpére eddig ismeretlen erő hat, aminek köszönhetően lábai küzdenek, már csak azért is, hogy állva tudjon maradni. Eddig viszonylag egyenes testtartása kissé meggörnyed a láthatatlan súlyok alatt és kezeit is kissé széttárja, mintha egy asztalba kapaszkodva próbálná ellensúlyozni a hirtelen nyomást. *
- Mi a fa…
* A váratlan meglepetések itt nem érnek véget. Egy mély hang üti meg a fülét, ami felé a lehető leglassabban fordítja a fejét. Kár, hogy ezúttal nem a drámai hatás végett. Az, hogy gyomorforgató szaggal kínozzák, az egy dolog, de az már csak hab a tortán, hogy az undorító mágiáját is használta rajta. Elméje egyre jobban ködösödik, hacsak arra gondol, hogy ez a rondaság ilyen alantas módon fogja kicsinálni. Pedig ő egy párbajban reménykedett, ahol felkenheti mindegyikkel a padlót. Valahogy nem nyugtatja le a sámán beszéde, a tőr láttán pedig arca csak jobban méregbe borul. *
- Dalolok én neked olyat mindjárt.
* Mondja fogcsikorgatva, majd minden erejét beleadva próbál megtenni egy lépést az ork irányába. Támadási szándéka van bőven, ám ilyen béklyóval az oldalán erre lehetőséget nem lát, csupán erőfitogtatásnak szánja. *
- Válassz fegyvert! Ha legyőzöl, megmondom hol a drágalátos ereklyéd. És most hívd ide a bajnokod, hogy megmutathassam ki az erdő bajnoka!
* Az utolsó mondatát szinte már torkaszakadtából üvölti a sámán felé. Szemeiben harci láng ég és még izmait is előre befeszíti. Meglehet, hogy csak a béklyók elleni ellenállás következménye, de azok hiányában sem lenne másképp a helyzet. Kezeit lassan egybecsapja, majd megropogtatja őket, amit egy önelégült mosoly követ. *
- Persze csak ha nem félsz, hogy egy szaros törpe felülkerekedik a híres orkok erején.
* Ezután a beszólás után felkészül, hogy nem marad megtorlatlanul. Ha nem fogadja el a kihívást, úgy egy-két ütésre mindenképp felkészül. *
528. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-09 21:20:13
Üzenet elküldve: 2026-04-09 21:20:13
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*Az elf csak mosolyog Wrojth szavain.*
-Törpék. Mindig csak azok a fránya fegyverek. Krazindur is éppen ilyen.
*Szép emlékek sejlenek fel benne, amit akaraterővel kell visszaszorítania. Tudja, hogy ennek nem most van itt az ideje. Közben szelik az éjszakát, mint két prédára éhes sakál, minden reccsenésre, minden neszre meg-meg rándulva. Az erdő illata körbelengi őket, frissan rügyező fák, aprócska fehér virágok tarkítják az éjjeli látképet. A talaj nedves, lépéseik súlyát maguk is érezhetik miközben tovább haladnak. Ám hamar felváltja a kellemes idillt az eltéveszthetetlen szag. Orkbűz. Az elf fintorogva fordul a törpe felé.*
-Az a táboruk széle. Ó igen. Ki kell vágni a fertőzött húst a sebből, amit ejtettek ebben a szent erdőben. Úgy tudom egy mágusféle, sámán vagy mifene vezeti őket. Őt mindenképp meg kell ölni. De ne aggódj, van egy tervem!
*Feleli, és éppen hogy felállna, hogy másik pozíciót keressen magának, a lába nem engedelmeskedik neki. Wrojth is azt veheti észre, hogy mozdulni is alig bír, mintha ólomsúlyok húznák őt lefelé.*
-Mi a ..
-Lám lám lám.
*Szólal meg egy érces hang a sötétből, és a korábban érzett bűz egyre erősödik. Lassú, rengő léptekkel lép elő az árnyakból a sámán, és karbatett kézzel röhögni kezd.*
-Csak nem az elf szukafattya?!
*Mosolya természetesen szélesre nyúlik. Fejével pedig az mögötte, kezeit a földön tartó ifjú tanoncára biccent.*
-Ügyes kölyök, még sokra viheti. Megvan benne a kellő erő. Nos..
*Egy karcsú, görbe hosszútőrt hűz elő az övéből.*
-Daloljatok, madárkáim. Hol van az ereklye?!
*A ketrecben a színjátk működni látszik. Legyen akármilyen zavaros és érthetetlen, talán éppen ebben van az ereje. Az orkok egymás közt úgy beszélik, hogy a törpék hírtesen kapzsi népség, és bármikor egymás ellen fordulnak, így az őrt egyáltalán nem lepi meg ez a fajta viaskodás közöttük. Önelégült vigyorral lép közelebb, mert úgy érzi nyert ügye van. Úgy gondolja, a sámán rettentő bölcs lehet, hisz sikerült néhány mondattal éket vernie a foglyok közé.*
-Vissza, kutyák!
*Morogja, és az övén lévő kulcscsomót babrálja, míg végül meg nem találja azt, ami ezt a bizonyos zárat oldja. Már éppen dugná is a lyukba, mikor egy másik őr szólítja meg a sátrak irányából.*
-Gyere Hosszúláb, elfogy az összes pálinka míg a törpékkel szöszmötölsz!
*Azt láthatóan eléggé zavarja ez a rettenetes hír, így végül egy darabig elgondolkozik azon, hogy valóban foglalkozzon-e a törpékkel, vagy csak igya meg ami jár neki, és reggelre úgyis kideül minden. Néhány pillanat csupán, amíg a figyelme nincs teljesen ott ahol lennie kellene, a karjai viszont már elég közel vannak hozzá, hogy a ketrecen belülről is el lehessen érni.*
*Az elf csak mosolyog Wrojth szavain.*
-Törpék. Mindig csak azok a fránya fegyverek. Krazindur is éppen ilyen.
*Szép emlékek sejlenek fel benne, amit akaraterővel kell visszaszorítania. Tudja, hogy ennek nem most van itt az ideje. Közben szelik az éjszakát, mint két prédára éhes sakál, minden reccsenésre, minden neszre meg-meg rándulva. Az erdő illata körbelengi őket, frissan rügyező fák, aprócska fehér virágok tarkítják az éjjeli látképet. A talaj nedves, lépéseik súlyát maguk is érezhetik miközben tovább haladnak. Ám hamar felváltja a kellemes idillt az eltéveszthetetlen szag. Orkbűz. Az elf fintorogva fordul a törpe felé.*
-Az a táboruk széle. Ó igen. Ki kell vágni a fertőzött húst a sebből, amit ejtettek ebben a szent erdőben. Úgy tudom egy mágusféle, sámán vagy mifene vezeti őket. Őt mindenképp meg kell ölni. De ne aggódj, van egy tervem!
*Feleli, és éppen hogy felállna, hogy másik pozíciót keressen magának, a lába nem engedelmeskedik neki. Wrojth is azt veheti észre, hogy mozdulni is alig bír, mintha ólomsúlyok húznák őt lefelé.*
-Mi a ..
-Lám lám lám.
*Szólal meg egy érces hang a sötétből, és a korábban érzett bűz egyre erősödik. Lassú, rengő léptekkel lép elő az árnyakból a sámán, és karbatett kézzel röhögni kezd.*
-Csak nem az elf szukafattya?!
*Mosolya természetesen szélesre nyúlik. Fejével pedig az mögötte, kezeit a földön tartó ifjú tanoncára biccent.*
-Ügyes kölyök, még sokra viheti. Megvan benne a kellő erő. Nos..
*Egy karcsú, görbe hosszútőrt hűz elő az övéből.*
-Daloljatok, madárkáim. Hol van az ereklye?!
*A ketrecben a színjátk működni látszik. Legyen akármilyen zavaros és érthetetlen, talán éppen ebben van az ereje. Az orkok egymás közt úgy beszélik, hogy a törpék hírtesen kapzsi népség, és bármikor egymás ellen fordulnak, így az őrt egyáltalán nem lepi meg ez a fajta viaskodás közöttük. Önelégült vigyorral lép közelebb, mert úgy érzi nyert ügye van. Úgy gondolja, a sámán rettentő bölcs lehet, hisz sikerült néhány mondattal éket vernie a foglyok közé.*
-Vissza, kutyák!
*Morogja, és az övén lévő kulcscsomót babrálja, míg végül meg nem találja azt, ami ezt a bizonyos zárat oldja. Már éppen dugná is a lyukba, mikor egy másik őr szólítja meg a sátrak irányából.*
-Gyere Hosszúláb, elfogy az összes pálinka míg a törpékkel szöszmötölsz!
*Azt láthatóan eléggé zavarja ez a rettenetes hír, így végül egy darabig elgondolkozik azon, hogy valóban foglalkozzon-e a törpékkel, vagy csak igya meg ami jár neki, és reggelre úgyis kideül minden. Néhány pillanat csupán, amíg a figyelme nincs teljesen ott ahol lennie kellene, a karjai viszont már elég közel vannak hozzá, hogy a ketrecen belülről is el lehessen érni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 528-547