Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 53 (1041. - 1060. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
![>Nhurbert a porlasztó [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/3070_orias_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1902-1921
1060. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-27 19:28:57
Üzenet elküldve: 2018-02-27 19:28:57
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
*Xotara lassan feláll Pycta előtt. A sötételf lány mélyen magában elmosolyodik, de arcának komoly vonásai továbbra sem rezdülnek.*
- Persze hogy tudom. A múltat nem lehet eltörölni, de nem is jóvá akarok tenni valamit, hanem meg akarok akadályozni valamit.
*Xotara, rá jellemzően, most is őszintén felel.*
- Meg akarom akadályozni, hogy az én hibám miatt, megöld Umont, és hogy ez által gyilkossá válj. Elég baj, hogy Aenae is miattam sérült meg. Nem Umon hibája… az enyém, én provokáltam, bár nem gondoltam bele, hogy ez lesz belőle.
*A mélységi lány száját könnyedén hagyják el a szavak, hiszen Pycta arra kérte, hogy mesélje el, hogy miért az Ő hibája.*
- A kis fánál történt. Nem sokkal hazaérkezésetek előtt. Umon éppen, imádkozva meditált, vagy tudom is én mit csinált, amikor dühömben azt mondtam neki: „ha ez a kis fa önerejéből nem képes életben maradni, akkor meg is érdemli, hogy elpusztuljon", mert sértett, hogy közönyösen fásult, és nem képes megmondani, hogy mi baja van velem, megint. Önző voltam és magára hagytam. Pedig neki segítségre van szüksége. Segítsetek Umonnak!
*Xotara lehorgassza a fejét, és úgy folytatja.*
- Tehát, ezért mondom, ha valakit halállal akarsz büntetni, akkor legyek az én. Az már nem gyilkosság lenne, hanem igazság tétel. Ha nem teszed meg, ezek után úgyis elhagyom a Vadvédet… odamegyek ahova való vagyok… Pirtianesbe.
~Nem tudok beilleszkedni, ami pedig nem megy kár erőltetni.~
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.27 20:09:53
*Xotara lassan feláll Pycta előtt. A sötételf lány mélyen magában elmosolyodik, de arcának komoly vonásai továbbra sem rezdülnek.*
- Persze hogy tudom. A múltat nem lehet eltörölni, de nem is jóvá akarok tenni valamit, hanem meg akarok akadályozni valamit.
*Xotara, rá jellemzően, most is őszintén felel.*
- Meg akarom akadályozni, hogy az én hibám miatt, megöld Umont, és hogy ez által gyilkossá válj. Elég baj, hogy Aenae is miattam sérült meg. Nem Umon hibája… az enyém, én provokáltam, bár nem gondoltam bele, hogy ez lesz belőle.
*A mélységi lány száját könnyedén hagyják el a szavak, hiszen Pycta arra kérte, hogy mesélje el, hogy miért az Ő hibája.*
- A kis fánál történt. Nem sokkal hazaérkezésetek előtt. Umon éppen, imádkozva meditált, vagy tudom is én mit csinált, amikor dühömben azt mondtam neki: „ha ez a kis fa önerejéből nem képes életben maradni, akkor meg is érdemli, hogy elpusztuljon", mert sértett, hogy közönyösen fásult, és nem képes megmondani, hogy mi baja van velem, megint. Önző voltam és magára hagytam. Pedig neki segítségre van szüksége. Segítsetek Umonnak!
*Xotara lehorgassza a fejét, és úgy folytatja.*
- Tehát, ezért mondom, ha valakit halállal akarsz büntetni, akkor legyek az én. Az már nem gyilkosság lenne, hanem igazság tétel. Ha nem teszed meg, ezek után úgyis elhagyom a Vadvédet… odamegyek ahova való vagyok… Pirtianesbe.
~Nem tudok beilleszkedni, ami pedig nem megy kár erőltetni.~
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.27 20:09:53
1059. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-27 18:29:14
Üzenet elküldve: 2018-02-27 18:29:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Álomemlékek//
*"Őrizd a békét, ne avatkozz a természet dolgaiba, az indulat indulatot szül, felesleges még táplálni is azt. Őrizd azonban a gyengét is, ki szívében összeroppan. Olykor egy pillangó által születik új hajtás, s az oroszlán letapossa azt. Jól jegyezd meg fiam, láttak már oroszlánba maró kígyót, de pillangóba még egyet sem!" Apái hangja mindig fülében cseng, az álom tejszerű állapotában lebegve, Umon tovább álmodja álmát. Hosszú az út a kolostorig, a gyermek nagyon fárad, de nem veszi fel senki sem, saját lábán kell végigjárnia saját útját. A szokásnak megfelelően a szerzetesrendbe felvételt nyert tagok egyetlen ruházatot kapnak, melynek tisztaságáról, rendezettségéről maguk kötelesek gondoskodni, Umon is ekképp tesz, mikor a kolostor kapuján belép. Véres vászoningét és nadrágját azonnal elveszik tőle, nem kell, hogy bármi emlékeztesse múltjára. A ruházat, mit megkap nem áll másból, mint a hagyományos szerzetesi csuhából, egyszerű barna színű vászonból készült, fejrésze a csuklya. Az első pillanattól kezdve a csuklyát általában az arcába húzva hordja, hisz mindenkitől ezt látja, korábbi élete már a múlt ködébe vész. Csak a legbensőbb barátaiknak mutatják meg teljes egészében arcukat. Lábán egyszerű szandál, s mivel erősen kötődnek az anyatermészethez, nem fedi semmivel, mezítelen lábfeje látható, amennyiben a csuha fellibben, de az általában a földet söpri. Umon az évek során számos dolgot megtapasztal, s e álomszerű utazásában végigéli azt. A szerzetesi kiképzésre is emlékszik, mely gyermekként egy több éven át tartó folyamat, ahol a testet és a lelket egyaránt megedzik. Szerencsés az a gyermek, kiket maguk közé fogadnak, ugyanis olyan elméleti és gyakorlati tudásra tesznek szert, mely keveseknek adatik meg. A legvégső próba az elméleti vizsga vége a Próbatétel, mely nem áll másból, mint a Kínok Kínjának kiállásából valamint a szerzetes alapítójával való küzdelemből. A legvégén az "Ébredést" követően a lélek megneveztetik.*
//Menekülés//
*Nem mozdul. Feje lágyan ringatózik testén, fizikai valója Pycta kezében lebeg. Élete a tét, de Umon mindebből mit sem tapasztal. Az erdő csendes és hűvös, bár ő nem fázik. Ha tudna, bizonyára mosolyogna, hisz oly sok emlék fűzi már Vadvédhez, mit e rövid idő alatt megtapasztal. A korábban támaszául szolgáló fa ágáról, egy hűvösebb szellő egy apró falevelet sodor a hármas lábai közé: Xotara a sötételf, kinek szíve a legerősebb fémből képződött, akit magába fogad, soha nem engedi el, őszinteségéhez nem fér kétség, s Umon szívében talán számára van a legtöbb hely. Újabb falevél érkezik, s, ami érdekes, hogy az eleinte kopasznak tűnő faágon még néhány további levélke ringatózik. Lyz, a sivatagi homok királynője, a csodálatos elf leány, kinek természete máshoz nem fogható, mosolyára virágok nyílnak ki a leghidegebb télen is. Aenae, a saját magával is küzdő emberleány, épphogy csak kinőtt a gyermekkorból, jóllehet gondolkodása olykor naiv, de mégis a legmegfelelőbb párt választja magának. Ismét egy falevél hullik le, Leon, a bátor kalóz, kinek szavajárása, mint a penge, de szíve és lelke immár Vadvérté és a következő levélé: Seles az ártatlanság és jóindulat, Sun, a bátor kalandor, ki végre hazatér, Ert, az ifjú tündér, ki magának való ugyan, de mégis önzetlenül segít legújabb tagukon Shenen. Isqeha, ki legalább annyira szívén viseli az erőd állapotát, mint maga a szerzetes. Bayde a druida, ki ritkán szól, de akkor igazat, Zara a szókimondó művész. Annu, Sel, Denzack, s a levelek csak hullanak. Míg végül az utolsó is lágyan száll alá, mi Pyctát jelképezi. Talán meg is simítja a venár vezér arcát, miközben alászáll. Nem tudni Umon ezt álmodja talán, vagy a valóságot éli meg és a Fekete Fa így utal azokra, kik Umont körbeveszik. Mert minden falevél a szerzetes köré hullik, s Umon, légyen bármilyen állapotban érzi és tudja, hogy nincs egyedül.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.27 18:31:37
*"Őrizd a békét, ne avatkozz a természet dolgaiba, az indulat indulatot szül, felesleges még táplálni is azt. Őrizd azonban a gyengét is, ki szívében összeroppan. Olykor egy pillangó által születik új hajtás, s az oroszlán letapossa azt. Jól jegyezd meg fiam, láttak már oroszlánba maró kígyót, de pillangóba még egyet sem!" Apái hangja mindig fülében cseng, az álom tejszerű állapotában lebegve, Umon tovább álmodja álmát. Hosszú az út a kolostorig, a gyermek nagyon fárad, de nem veszi fel senki sem, saját lábán kell végigjárnia saját útját. A szokásnak megfelelően a szerzetesrendbe felvételt nyert tagok egyetlen ruházatot kapnak, melynek tisztaságáról, rendezettségéről maguk kötelesek gondoskodni, Umon is ekképp tesz, mikor a kolostor kapuján belép. Véres vászoningét és nadrágját azonnal elveszik tőle, nem kell, hogy bármi emlékeztesse múltjára. A ruházat, mit megkap nem áll másból, mint a hagyományos szerzetesi csuhából, egyszerű barna színű vászonból készült, fejrésze a csuklya. Az első pillanattól kezdve a csuklyát általában az arcába húzva hordja, hisz mindenkitől ezt látja, korábbi élete már a múlt ködébe vész. Csak a legbensőbb barátaiknak mutatják meg teljes egészében arcukat. Lábán egyszerű szandál, s mivel erősen kötődnek az anyatermészethez, nem fedi semmivel, mezítelen lábfeje látható, amennyiben a csuha fellibben, de az általában a földet söpri. Umon az évek során számos dolgot megtapasztal, s e álomszerű utazásában végigéli azt. A szerzetesi kiképzésre is emlékszik, mely gyermekként egy több éven át tartó folyamat, ahol a testet és a lelket egyaránt megedzik. Szerencsés az a gyermek, kiket maguk közé fogadnak, ugyanis olyan elméleti és gyakorlati tudásra tesznek szert, mely keveseknek adatik meg. A legvégső próba az elméleti vizsga vége a Próbatétel, mely nem áll másból, mint a Kínok Kínjának kiállásából valamint a szerzetes alapítójával való küzdelemből. A legvégén az "Ébredést" követően a lélek megneveztetik.*
//Menekülés//
*Nem mozdul. Feje lágyan ringatózik testén, fizikai valója Pycta kezében lebeg. Élete a tét, de Umon mindebből mit sem tapasztal. Az erdő csendes és hűvös, bár ő nem fázik. Ha tudna, bizonyára mosolyogna, hisz oly sok emlék fűzi már Vadvédhez, mit e rövid idő alatt megtapasztal. A korábban támaszául szolgáló fa ágáról, egy hűvösebb szellő egy apró falevelet sodor a hármas lábai közé: Xotara a sötételf, kinek szíve a legerősebb fémből képződött, akit magába fogad, soha nem engedi el, őszinteségéhez nem fér kétség, s Umon szívében talán számára van a legtöbb hely. Újabb falevél érkezik, s, ami érdekes, hogy az eleinte kopasznak tűnő faágon még néhány további levélke ringatózik. Lyz, a sivatagi homok királynője, a csodálatos elf leány, kinek természete máshoz nem fogható, mosolyára virágok nyílnak ki a leghidegebb télen is. Aenae, a saját magával is küzdő emberleány, épphogy csak kinőtt a gyermekkorból, jóllehet gondolkodása olykor naiv, de mégis a legmegfelelőbb párt választja magának. Ismét egy falevél hullik le, Leon, a bátor kalóz, kinek szavajárása, mint a penge, de szíve és lelke immár Vadvérté és a következő levélé: Seles az ártatlanság és jóindulat, Sun, a bátor kalandor, ki végre hazatér, Ert, az ifjú tündér, ki magának való ugyan, de mégis önzetlenül segít legújabb tagukon Shenen. Isqeha, ki legalább annyira szívén viseli az erőd állapotát, mint maga a szerzetes. Bayde a druida, ki ritkán szól, de akkor igazat, Zara a szókimondó művész. Annu, Sel, Denzack, s a levelek csak hullanak. Míg végül az utolsó is lágyan száll alá, mi Pyctát jelképezi. Talán meg is simítja a venár vezér arcát, miközben alászáll. Nem tudni Umon ezt álmodja talán, vagy a valóságot éli meg és a Fekete Fa így utal azokra, kik Umont körbeveszik. Mert minden falevél a szerzetes köré hullik, s Umon, légyen bármilyen állapotban érzi és tudja, hogy nincs egyedül.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.27 18:31:37
1058. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-27 11:41:40
Üzenet elküldve: 2018-02-27 11:41:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
*Xotara és a csuhás nem ellenfelek. Az elf nem akarja bántani a mélységit, annak ellenére, hogy az bevallotta, hogy köze van Umon őrületéhez. Annak idején tett egy ígéretet Umonnak, amit a sötételf nő is hallott, akkor még azt mondta, ő végzi be az ígéretet, most mégis megakadályozná a csuhást.
A hosszúéletű szerzetes készen lesújtani az átkozott barátra emeli fel ballal az eszméletlen testet, jobbját ökölbe szorítva felemeli, de az ütés nem indul meg, mert Xotara emelkedik fel mögötte harciasan. Az elf lassan leengedi a szerzetes testét és megfordul, hogy szembe nézhessen a sötételffel.*
- Ugye tudod, hogy ez semmit sem tesz jóvá. *Hangja most halk, hideg és kifejezéstelen.
A felé támadó nő nem lepi meg az ütéssel, kétszer olyan gyors, mint Xotara egyszerűen ellép a támadás elől, ami amúgy sem érné el, elől lévő lábát, ami a rúgás hatósugarában maradt, pedig felkapja, hogy a mélységi ne rúghassa ki. De nem támad vissza.*
- Meséld el kérlek, mi is a te hibád? *Szegezi a kérdést a nőnek színtelen hangon.
Elmondta Umonnak, hogy lelkének nyugalma a sötétséget visszatartó ketrec rácsai, Minél nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb, annál erősebbek azok a rácsok. Ha pedig a démon megérzi, hogy kibillen az egyensúlyából, azonnal a rácsoknak esik, hisz pusztítani akar.*
*Xotara és a csuhás nem ellenfelek. Az elf nem akarja bántani a mélységit, annak ellenére, hogy az bevallotta, hogy köze van Umon őrületéhez. Annak idején tett egy ígéretet Umonnak, amit a sötételf nő is hallott, akkor még azt mondta, ő végzi be az ígéretet, most mégis megakadályozná a csuhást.
A hosszúéletű szerzetes készen lesújtani az átkozott barátra emeli fel ballal az eszméletlen testet, jobbját ökölbe szorítva felemeli, de az ütés nem indul meg, mert Xotara emelkedik fel mögötte harciasan. Az elf lassan leengedi a szerzetes testét és megfordul, hogy szembe nézhessen a sötételffel.*
- Ugye tudod, hogy ez semmit sem tesz jóvá. *Hangja most halk, hideg és kifejezéstelen.
A felé támadó nő nem lepi meg az ütéssel, kétszer olyan gyors, mint Xotara egyszerűen ellép a támadás elől, ami amúgy sem érné el, elől lévő lábát, ami a rúgás hatósugarában maradt, pedig felkapja, hogy a mélységi ne rúghassa ki. De nem támad vissza.*
- Meséld el kérlek, mi is a te hibád? *Szegezi a kérdést a nőnek színtelen hangon.
Elmondta Umonnak, hogy lelkének nyugalma a sötétséget visszatartó ketrec rácsai, Minél nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb, annál erősebbek azok a rácsok. Ha pedig a démon megérzi, hogy kibillen az egyensúlyából, azonnal a rácsoknak esik, hisz pusztítani akar.*
1057. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-27 09:59:23
Üzenet elküldve: 2018-02-27 09:59:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
~Hát, az Erdő látja lelkem, én megpróbáltam. Nem megy nekem ez a pacifizmus, ami pedig nem megy azt kár erőltetni.~
*Természetesen, Xotara tisztában van vele, hogy közelharcban semmi esélye Pyctával szemben (pusztakezes harc: jó). Nemcsak azért, mert a hosszúéletű szerzetes több évtizednyi tudással jár előtte, de azért is, mert teljesen fegyvertelen. Se íja, se kardja nincs nála, mind a kettőt az őrtoronyban hagyta. Egyedül fekete csuklyás köpenyét viseli, alatta vértezetével.*
~Idióta, megfásult szerzetesek! Az agyamra mennek! Hát, ha lúd legyen kövér!~
*Nyilvánvalóan Xotara nem fogja ölbe tett kezekkel végig nézni, ahogy Pycta megöli Umont. A sötételf lány letörli felszakadt ajkáról a vért, és hetykén lerázza kezéről. Ujjbegyéről egy vércsepp hull alá fennkölt lassúsággal, amit az erdei talaj rögvest magába szív. Ő is neki vetkőzik és a földre dobja köpenyét. Nem szándékozik hátba támadni ellenfelét.*
- Vezérem! Előbb engem, ha kérhetem… végül is az én hibám.
*Villantja meg méregzöld szemeit és, ha ellenfele ránéz, annak lombzöld szemeibe fúrja tekintetét, és támad. Xotara olyan kocsmaverekedősen megindul a szerzetes felé, és jobb öklével ütést indít, de félúton megállítja a támadást és (jó) gyorsan leguggolva megpróbálja kirúgni ellenfele lábait (erő, ügyesség: jó). Ha kisöprő mozdulata sikeres, örülni fog, hanem hát így járt és a földön guggolva várja, hogy Pycta erre mit lép.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.27 10:02:10
~Hát, az Erdő látja lelkem, én megpróbáltam. Nem megy nekem ez a pacifizmus, ami pedig nem megy azt kár erőltetni.~
*Természetesen, Xotara tisztában van vele, hogy közelharcban semmi esélye Pyctával szemben (pusztakezes harc: jó). Nemcsak azért, mert a hosszúéletű szerzetes több évtizednyi tudással jár előtte, de azért is, mert teljesen fegyvertelen. Se íja, se kardja nincs nála, mind a kettőt az őrtoronyban hagyta. Egyedül fekete csuklyás köpenyét viseli, alatta vértezetével.*
~Idióta, megfásult szerzetesek! Az agyamra mennek! Hát, ha lúd legyen kövér!~
*Nyilvánvalóan Xotara nem fogja ölbe tett kezekkel végig nézni, ahogy Pycta megöli Umont. A sötételf lány letörli felszakadt ajkáról a vért, és hetykén lerázza kezéről. Ujjbegyéről egy vércsepp hull alá fennkölt lassúsággal, amit az erdei talaj rögvest magába szív. Ő is neki vetkőzik és a földre dobja köpenyét. Nem szándékozik hátba támadni ellenfelét.*
- Vezérem! Előbb engem, ha kérhetem… végül is az én hibám.
*Villantja meg méregzöld szemeit és, ha ellenfele ránéz, annak lombzöld szemeibe fúrja tekintetét, és támad. Xotara olyan kocsmaverekedősen megindul a szerzetes felé, és jobb öklével ütést indít, de félúton megállítja a támadást és (jó) gyorsan leguggolva megpróbálja kirúgni ellenfele lábait (erő, ügyesség: jó). Ha kisöprő mozdulata sikeres, örülni fog, hanem hát így járt és a földön guggolva várja, hogy Pycta erre mit lép.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.27 10:02:10
1056. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-27 00:38:20
Üzenet elküldve: 2018-02-27 00:38:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
*Az ütés talál, az ereje még nem elég, hogy az eszméletlenségbe taszítsa a mélységi nőt, de a csuhásnak nem is ez volt a szándéka. Csak egy apró igazítás az ütésen és a keményre edzett kézél Xotara torkát vette volna célba, rosszabb esetben fulladást, jobb esetben irgalmatlan fájdalmat és légzési nehézségeket okozva. Akkor biztosan nem lenne ilyen bátor, hogy a feltápászkodás után még szájaljon. A rárontó lóval nem törődik, Erdőmélyén akadnak sokkal veszedelmesebb ragadozók is, mint egy hátas, de a sötételf így legalább lovát fékezve utat enged neki Umon felé.
A csuhás arcát továbbra is csak a harag látszik. Sem kaján mosoly, sem megkönnyebbülés, hogy végre szabad az út prédája felé. Leginkább magára dühös. Azt hitte, eléggé kiismerte az átkozott szerzetest ahhoz, hogy ne kelljen minden nap rajta tartania a szemét, hogy Umon képes lesz a segítségével visszatartani a benne rejtőző sötétséget. De nem. Tévedett. Nincs tisztában a részletekkel, de Xotara bevallotta, hogy köze van a barát őrületéhez, ami nem vet túl jó fényt rá.
Ugyanazok a haragos szemek fordulnak felé, mint eddig, a szavainak láthatóan semmi hatása nincs, nem vonja magára vele a csuhás dühét. Csak egy apró fejrázás a válasz, szinte alig látható, majd a hosszúéletű elindul Umon felé, testtartása semmi jót nem ígér.
Aenae említése sem állítja meg, megragadja az eszméletlen szerzetes ruhájának mellrészét, hogy megfeszülő izmokkal húzhassa fel a testet. A sártól csatakos, vérző fej így kissé hátrahanyatlik félig fektében, a csuhás pedig felemeli jobb öklét, megvastagodott első két bütykén kifehéredik a megfeszülő vaskos bőr.
Itt nincs igazság, de hazugság sem. Nem a bosszú hajtja és a vért sem szomjazza.
Türelmes volt és segítőkész, bízott benne és a társaiban is, akiknek segíteni kellett volna, nem pedig provokálni a sötétséget és mikor az ledobva láncait szeretteikre tört, azt, aki ígéretet tett, még őt is kikezdeni.
Nem valakiért teszi, nem is magáért. Az erdőért teszi, a nyugalomért, a békéért és azért, hogy ezt megőrizhesse. Látta a sötétben a jót és a jóban a sötétet és segített, ahogy tudásából tellett. Tisztelniük kellett volna a békét, támasznak lenni és nem lelökni a szakadék széléről. Nem őt. Ő biztos lábakon áll. Az arrogancia és az önérzet veszélyes tulajdonságok, ám egyik sem az ő sajátja, az ő lelke tiszta, bár most a harag viharfellegei szürkítik el.
Magára haragszik, hogy eljutottak idáig, hogy hagyta idáig fajulni a dolgot.*
*Az ütés talál, az ereje még nem elég, hogy az eszméletlenségbe taszítsa a mélységi nőt, de a csuhásnak nem is ez volt a szándéka. Csak egy apró igazítás az ütésen és a keményre edzett kézél Xotara torkát vette volna célba, rosszabb esetben fulladást, jobb esetben irgalmatlan fájdalmat és légzési nehézségeket okozva. Akkor biztosan nem lenne ilyen bátor, hogy a feltápászkodás után még szájaljon. A rárontó lóval nem törődik, Erdőmélyén akadnak sokkal veszedelmesebb ragadozók is, mint egy hátas, de a sötételf így legalább lovát fékezve utat enged neki Umon felé.
A csuhás arcát továbbra is csak a harag látszik. Sem kaján mosoly, sem megkönnyebbülés, hogy végre szabad az út prédája felé. Leginkább magára dühös. Azt hitte, eléggé kiismerte az átkozott szerzetest ahhoz, hogy ne kelljen minden nap rajta tartania a szemét, hogy Umon képes lesz a segítségével visszatartani a benne rejtőző sötétséget. De nem. Tévedett. Nincs tisztában a részletekkel, de Xotara bevallotta, hogy köze van a barát őrületéhez, ami nem vet túl jó fényt rá.
Ugyanazok a haragos szemek fordulnak felé, mint eddig, a szavainak láthatóan semmi hatása nincs, nem vonja magára vele a csuhás dühét. Csak egy apró fejrázás a válasz, szinte alig látható, majd a hosszúéletű elindul Umon felé, testtartása semmi jót nem ígér.
Aenae említése sem állítja meg, megragadja az eszméletlen szerzetes ruhájának mellrészét, hogy megfeszülő izmokkal húzhassa fel a testet. A sártól csatakos, vérző fej így kissé hátrahanyatlik félig fektében, a csuhás pedig felemeli jobb öklét, megvastagodott első két bütykén kifehéredik a megfeszülő vaskos bőr.
Itt nincs igazság, de hazugság sem. Nem a bosszú hajtja és a vért sem szomjazza.
Türelmes volt és segítőkész, bízott benne és a társaiban is, akiknek segíteni kellett volna, nem pedig provokálni a sötétséget és mikor az ledobva láncait szeretteikre tört, azt, aki ígéretet tett, még őt is kikezdeni.
Nem valakiért teszi, nem is magáért. Az erdőért teszi, a nyugalomért, a békéért és azért, hogy ezt megőrizhesse. Látta a sötétben a jót és a jóban a sötétet és segített, ahogy tudásából tellett. Tisztelniük kellett volna a békét, támasznak lenni és nem lelökni a szakadék széléről. Nem őt. Ő biztos lábakon áll. Az arrogancia és az önérzet veszélyes tulajdonságok, ám egyik sem az ő sajátja, az ő lelke tiszta, bár most a harag viharfellegei szürkítik el.
Magára haragszik, hogy eljutottak idáig, hogy hagyta idáig fajulni a dolgot.*
1055. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-26 19:24:31
Üzenet elküldve: 2018-02-26 19:24:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
*Csendes az erdő, talán még soha nem volt ilyen csendes. A szerzetes nem érzi a levegő hidegét, a fagyott avar sem zavarja. Sáros testtel, mozdulatlanul fekszik a földön, s mit sem tud a külvilágban történtekről.*
//Álomemlékek//
*Súlyos, búgó madárhang és vére fémes, sós íze a szájában ébreszti, az erdő sötét és komor, a fölé magasodó fák összenyomni látszanak. Fél. Nem tudja ki ő és nem tudja, hogyan került ide, ekkor találnak rá, kámzsájuk mélyen szemükbe húzva, hangjukat nem hallja, csak valami mormolást. Körbeállják, nehéz árnyékuk rá telepszik, mégsem tőlük fél, a magány, mi reszketésre készteti.*
- Hogy hívnak, fiam? *kérdezi egyikük.*
- Nem emlékszem. *válaszolja megszeppenve.*
- A neved akkor Umon, a másodikat akkor kapod, ha beteljesítetted sorsod nálunk. *A szerzetes hangja sötéten zeng, de nem bántóan.*
- Értem. *válaszolja, bár igazság szerint nem érti, s nem érti azóta sem.*
//Menekülés//
*Távoli hangokat hall, fölötte, mintha beszélgetnének, de oly távoli, oly messziről szól, hogy nem tudja emlékezik, vagy a valóság talaján áll. Vihar és mennydörgés hangja, majd tompa puffanás, árnyak küzdenek a sötétben.*
~ Xotara. Xotara itt van? ~ *A felismerés apró erőlöketet ad számára, valamiért félti a lányt, de nem tudja kitől és mitől, vagy miért.*
//Álomemlékek//
*Ébredés. Így nevezi el, bár sokan inkább újjászületésnek hívják apái közül. Apái. Mert neki sohasem volt, mégis több van, mint bárki másnak.
Ébredés. Ekkor általában a nap sugarai cirógatják az ember nyúzott arcát. Ha szerencsés édesanyja kelti csendesen dúdolva, olykor édesapja kacagva öleli meg. Őt árnyak ölelték, a sötét erdő komor suttogása kelti fel egy fekete éjszakán. Azóta sem tudja mikor és hol tért nyugovóra, mikor és hol ébredt fel. Ébredés. Véres, zaklatott és még gyermek, ugyan nem nevezzük gyermeknek, azt, kinek nincs gyermekkora, vagy kinek a távolba vész. Ha volt is, a feledés homályába burkolózik. Nincs apja és nincs anyja, sohasem kacagott ébredéskor, nem hallott énekszót, ezért azóta sem tud mosolyogni, mióta "Felébredt".*
//Menekülés//
*Egyértelműen érzi, hogy valaki veszélyben van. Valaki miatta van veszélyben, s a lény ki életére tör, nem nézi az igazságot, a bosszú és a vérszomj hajtja. Olyan életére tör, ki nem tehet semmiről. Egy ember miatt eltiporna akárkit, holott mindenkiért felel. Bár valószínűleg ez nem az igazi természete. Ezt valahogyan sejti.
//Állóképességpróba: sikertelen// De nem tehet semmit, most még nem, csak a lény józan gondolkodásában, vagy a Fekete Fa csodájában bízhat.*
*Csendes az erdő, talán még soha nem volt ilyen csendes. A szerzetes nem érzi a levegő hidegét, a fagyott avar sem zavarja. Sáros testtel, mozdulatlanul fekszik a földön, s mit sem tud a külvilágban történtekről.*
//Álomemlékek//
*Súlyos, búgó madárhang és vére fémes, sós íze a szájában ébreszti, az erdő sötét és komor, a fölé magasodó fák összenyomni látszanak. Fél. Nem tudja ki ő és nem tudja, hogyan került ide, ekkor találnak rá, kámzsájuk mélyen szemükbe húzva, hangjukat nem hallja, csak valami mormolást. Körbeállják, nehéz árnyékuk rá telepszik, mégsem tőlük fél, a magány, mi reszketésre készteti.*
- Hogy hívnak, fiam? *kérdezi egyikük.*
- Nem emlékszem. *válaszolja megszeppenve.*
- A neved akkor Umon, a másodikat akkor kapod, ha beteljesítetted sorsod nálunk. *A szerzetes hangja sötéten zeng, de nem bántóan.*
- Értem. *válaszolja, bár igazság szerint nem érti, s nem érti azóta sem.*
//Menekülés//
*Távoli hangokat hall, fölötte, mintha beszélgetnének, de oly távoli, oly messziről szól, hogy nem tudja emlékezik, vagy a valóság talaján áll. Vihar és mennydörgés hangja, majd tompa puffanás, árnyak küzdenek a sötétben.*
~ Xotara. Xotara itt van? ~ *A felismerés apró erőlöketet ad számára, valamiért félti a lányt, de nem tudja kitől és mitől, vagy miért.*
//Álomemlékek//
*Ébredés. Így nevezi el, bár sokan inkább újjászületésnek hívják apái közül. Apái. Mert neki sohasem volt, mégis több van, mint bárki másnak.
Ébredés. Ekkor általában a nap sugarai cirógatják az ember nyúzott arcát. Ha szerencsés édesanyja kelti csendesen dúdolva, olykor édesapja kacagva öleli meg. Őt árnyak ölelték, a sötét erdő komor suttogása kelti fel egy fekete éjszakán. Azóta sem tudja mikor és hol tért nyugovóra, mikor és hol ébredt fel. Ébredés. Véres, zaklatott és még gyermek, ugyan nem nevezzük gyermeknek, azt, kinek nincs gyermekkora, vagy kinek a távolba vész. Ha volt is, a feledés homályába burkolózik. Nincs apja és nincs anyja, sohasem kacagott ébredéskor, nem hallott énekszót, ezért azóta sem tud mosolyogni, mióta "Felébredt".*
//Menekülés//
*Egyértelműen érzi, hogy valaki veszélyben van. Valaki miatta van veszélyben, s a lény ki életére tör, nem nézi az igazságot, a bosszú és a vérszomj hajtja. Olyan életére tör, ki nem tehet semmiről. Egy ember miatt eltiporna akárkit, holott mindenkiért felel. Bár valószínűleg ez nem az igazi természete. Ezt valahogyan sejti.
//Állóképességpróba: sikertelen// De nem tehet semmit, most még nem, csak a lény józan gondolkodásában, vagy a Fekete Fa csodájában bízhat.*
1054. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-26 18:20:56
Üzenet elküldve: 2018-02-26 18:20:56
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
*Aenae nevének említése élesen üti meg füleit, de magában csak így konstatálja a hallottakat.*
~Sejtettem.~
*Xotara, amit mondott, hogy Pycta végezzen mindkettejükkel, komolyan mondta. Így, nem szándékozik védekezni sem. Minek következtében a sötételf lány az ütés teljes erejét elszenvedve nagy lendülettel vetődik hátra a levegőben, és nyekkenve hanyatt zuhan a földön. Más ennyitől, lehet, elvesztette volna az eszméletét, de Xotara jó állóképessége és fájdalomtűrése révén hamar feltápászkodik. A sötételf lány felszakad vérző ajakkal lép újra Pycta elé.*
- Édes Vezérem! Ne simogass! Ha meg akarsz ütni, hát üss is meg! Ezt meg se éreztem.
*A vér maróan sós ízére a lány szája önkénytelenül vigyorba rándul.*
~Rég nem éreztem a számban… az otthon édes íze.~
*Egész nosztalgikus hangulat vesz erőt a mélységi lányon. Nem ismeretlen számára a szituáció. Számtalanszor kapott hasonló ütéseket apjától. Persze, Itaro ütései nem voltak ilyen erejűek és ilyen technikásak se, de ha valamit igazán megtanult apja mellett az a tűrés. Tizennyolc éven át, tűrte el apja bánásmódját, szóval ilyen téren a sötételf lány birkatürelemmel van megáldva.
Azonban Kajtár látva a gazdáját ért támadást, Pycta felé ront, de Xotara már előbb is látta, hogy lova most nem az a jámbor óriás, aki lenni szokott. Ellép Pyctától és egy szökkenéssel, elkapja lova kantárszárát, amibe erősebben bele is ránt, hogy megfékezze az állatot. Így, szabad az út az elf csuhás előtt a földön heverő átkozott szerzetesig.*
- Hóó, nooh!
*Csitítja lovát, akit gyorsan kiköt a szárral egy közeli fához, majd rögvest az elf csuhás felé fordul.*
- Aenae!?
*Veszi jelentőségteljesen szájára a lány nevét. Ha a leányzó nevének említésére, Pycta megtorpanna a sötételf lány újra odalépne hozzá. Ha nem, akkor a csak úgy folytatja.*
- Aenae tán azt akarná, hogy gyilkossá válj? Gondolom még él. Máskülönben már egyikünk sem élne. Nem igaz?
*Xotara agyán átfut a következő epés gondolat.*
~Bár, ha engem vernél agyon, annak még örülne is.~
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.26 18:27:12
*Aenae nevének említése élesen üti meg füleit, de magában csak így konstatálja a hallottakat.*
~Sejtettem.~
*Xotara, amit mondott, hogy Pycta végezzen mindkettejükkel, komolyan mondta. Így, nem szándékozik védekezni sem. Minek következtében a sötételf lány az ütés teljes erejét elszenvedve nagy lendülettel vetődik hátra a levegőben, és nyekkenve hanyatt zuhan a földön. Más ennyitől, lehet, elvesztette volna az eszméletét, de Xotara jó állóképessége és fájdalomtűrése révén hamar feltápászkodik. A sötételf lány felszakad vérző ajakkal lép újra Pycta elé.*
- Édes Vezérem! Ne simogass! Ha meg akarsz ütni, hát üss is meg! Ezt meg se éreztem.
*A vér maróan sós ízére a lány szája önkénytelenül vigyorba rándul.*
~Rég nem éreztem a számban… az otthon édes íze.~
*Egész nosztalgikus hangulat vesz erőt a mélységi lányon. Nem ismeretlen számára a szituáció. Számtalanszor kapott hasonló ütéseket apjától. Persze, Itaro ütései nem voltak ilyen erejűek és ilyen technikásak se, de ha valamit igazán megtanult apja mellett az a tűrés. Tizennyolc éven át, tűrte el apja bánásmódját, szóval ilyen téren a sötételf lány birkatürelemmel van megáldva.
Azonban Kajtár látva a gazdáját ért támadást, Pycta felé ront, de Xotara már előbb is látta, hogy lova most nem az a jámbor óriás, aki lenni szokott. Ellép Pyctától és egy szökkenéssel, elkapja lova kantárszárát, amibe erősebben bele is ránt, hogy megfékezze az állatot. Így, szabad az út az elf csuhás előtt a földön heverő átkozott szerzetesig.*
- Hóó, nooh!
*Csitítja lovát, akit gyorsan kiköt a szárral egy közeli fához, majd rögvest az elf csuhás felé fordul.*
- Aenae!?
*Veszi jelentőségteljesen szájára a lány nevét. Ha a leányzó nevének említésére, Pycta megtorpanna a sötételf lány újra odalépne hozzá. Ha nem, akkor a csak úgy folytatja.*
- Aenae tán azt akarná, hogy gyilkossá válj? Gondolom még él. Máskülönben már egyikünk sem élne. Nem igaz?
*Xotara agyán átfut a következő epés gondolat.*
~Bár, ha engem vernél agyon, annak még örülne is.~
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.26 18:27:12
1053. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-26 14:59:24
Üzenet elküldve: 2018-02-26 14:59:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
*Oh, dehogy nem tombol vihar. Olyan vihar tombol a csuhás lelkében, amilyet csak kevesen láthattak még. A nyugodt erdő meglehet nem változik, de a hosszúéletű körül még az avar is táncra perdül, mintha tükrözni akarná a csuhás tekintetében tomboló számumot.
Haragtól eltorzult arccal hallgatja a mélységi lány szavait, bőre alatt vibrálnak szíjas izmai, ahogy a feszültség ütemesen pumpálja ereiben a vért.*
- Elég! *Ordít a lányra.*
- Ne gyere nekem ezzel az álszent szöveggel, mintha magad bűntelen lennél. Te sem vagy ártatlan, ahogy Umon sem! Megadtam neki minden segítséget, hogy elzárva tartsa lelke mélyén az a dögöt, de a te segítségeddel kiszabadult és megtámadta az erődlakókat, megtámadta Aenae-t! *Csak úgy visszahangzik az erdő a hangjától.
Amikor pedig Xotara a rá jellemző nyers rátartisággal még hergeli is, a csuhás villámgyorsan mozdul. Karja a lecsapó kígyó sebességével indul meg, alulról felfelé, belülről kifelé, megfeszített kézfejjel, a keményre edzett kézéllel próbálja meg arcon ütni a mélységi lányt. Több évtizedes gyakorlata van, nem beszélve technikai tudásáról és gyorsaságáról.*
- Hallgass! *Kiált rá a sötételfre, ha sikerül az ütés, ha nem.*
- Ne merd belekeverni ebbe a Fákban Lakót! Az erdő csak megtűr bennünket! A törvényei engem is kötnek! De a tetteinknek pedig következményei vannak! *Vicsorog a lányra, láthatóan ez a fajta provokálás nem célravezető csak még inkább feldühíti a békéjét vesztett csuhást.*
*Oh, dehogy nem tombol vihar. Olyan vihar tombol a csuhás lelkében, amilyet csak kevesen láthattak még. A nyugodt erdő meglehet nem változik, de a hosszúéletű körül még az avar is táncra perdül, mintha tükrözni akarná a csuhás tekintetében tomboló számumot.
Haragtól eltorzult arccal hallgatja a mélységi lány szavait, bőre alatt vibrálnak szíjas izmai, ahogy a feszültség ütemesen pumpálja ereiben a vért.*
- Elég! *Ordít a lányra.*
- Ne gyere nekem ezzel az álszent szöveggel, mintha magad bűntelen lennél. Te sem vagy ártatlan, ahogy Umon sem! Megadtam neki minden segítséget, hogy elzárva tartsa lelke mélyén az a dögöt, de a te segítségeddel kiszabadult és megtámadta az erődlakókat, megtámadta Aenae-t! *Csak úgy visszahangzik az erdő a hangjától.
Amikor pedig Xotara a rá jellemző nyers rátartisággal még hergeli is, a csuhás villámgyorsan mozdul. Karja a lecsapó kígyó sebességével indul meg, alulról felfelé, belülről kifelé, megfeszített kézfejjel, a keményre edzett kézéllel próbálja meg arcon ütni a mélységi lányt. Több évtizedes gyakorlata van, nem beszélve technikai tudásáról és gyorsaságáról.*
- Hallgass! *Kiált rá a sötételfre, ha sikerül az ütés, ha nem.*
- Ne merd belekeverni ebbe a Fákban Lakót! Az erdő csak megtűr bennünket! A törvényei engem is kötnek! De a tetteinknek pedig következményei vannak! *Vicsorog a lányra, láthatóan ez a fajta provokálás nem célravezető csak még inkább feldühíti a békéjét vesztett csuhást.*
1052. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-26 14:36:09
Üzenet elküldve: 2018-02-26 14:36:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
*Xotara lassan feláll a földön heverő Umon mellől és Pycta elé lép, de a lány mozdulataiban semmi viharos nincs. Sőt, az erdőmélyi hármasuk körül egy levél se rezzen, mintha az Erdő is feszülten figyelne. A mélységi lányban a Vörös Sákrányfajzat is a hegygyomrában mélyen pihen.
A sötételf lány, így szól: *
- Út? Ha félreállok, akkor Te egy olyan útra lépsz, amiről már soha nem fordulhatsz vissza. Egy ártatlan vére mocskolja, majd be a lelkedet, ami idővel elemészti.
*A sötételf lányban semmi se rezdül, annak hallatán, hogy a csuhás elf csalódott benne. Hiába üvölt a szél a szikla nem hajlik meg tőle. Xotara is számtalanszor csalódik önmagában, hát miért lenne meglepő, hogy mások is csalódnak benne. Sőt, Pycta őszinte szavait mély hálával fogadja.*
- Köszönöm!
*Xotara makacsan támaszkodik nyers realitására, és lova nyugtató jelenlétére.*
- Hát, rajta! Küldj engem is!
*Pycta arcát fürkészi.*
- Ha az Erdő Szíve azt akarja, hogy gyilkossá válj, akkor az ellen én semmit se tudok tenni. Én nem tudom megakadályozni és senki más se, hogy milyen útra kívánsz lépni, ez csak a Te döntésed. Rajta Falka Vezér harapd át mindkettőnk torkát!
*Xotara méregzöld szemei nem villannak meg, azok feketének tűnnek, mint első látásra mindig, de a hidegvérű ló hátracsapott fülekkel sunyítva figyeli a Falka Vezért.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.26 14:56:53
*Xotara lassan feláll a földön heverő Umon mellől és Pycta elé lép, de a lány mozdulataiban semmi viharos nincs. Sőt, az erdőmélyi hármasuk körül egy levél se rezzen, mintha az Erdő is feszülten figyelne. A mélységi lányban a Vörös Sákrányfajzat is a hegygyomrában mélyen pihen.
A sötételf lány, így szól: *
- Út? Ha félreállok, akkor Te egy olyan útra lépsz, amiről már soha nem fordulhatsz vissza. Egy ártatlan vére mocskolja, majd be a lelkedet, ami idővel elemészti.
*A sötételf lányban semmi se rezdül, annak hallatán, hogy a csuhás elf csalódott benne. Hiába üvölt a szél a szikla nem hajlik meg tőle. Xotara is számtalanszor csalódik önmagában, hát miért lenne meglepő, hogy mások is csalódnak benne. Sőt, Pycta őszinte szavait mély hálával fogadja.*
- Köszönöm!
*Xotara makacsan támaszkodik nyers realitására, és lova nyugtató jelenlétére.*
- Hát, rajta! Küldj engem is!
*Pycta arcát fürkészi.*
- Ha az Erdő Szíve azt akarja, hogy gyilkossá válj, akkor az ellen én semmit se tudok tenni. Én nem tudom megakadályozni és senki más se, hogy milyen útra kívánsz lépni, ez csak a Te döntésed. Rajta Falka Vezér harapd át mindkettőnk torkát!
*Xotara méregzöld szemei nem villannak meg, azok feketének tűnnek, mint első látásra mindig, de a hidegvérű ló hátracsapott fülekkel sunyítva figyeli a Falka Vezért.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.26 14:56:53
1051. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-26 09:53:38
Üzenet elküldve: 2018-02-26 09:53:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
*Erdőmélye nem a kikötői erdőség, ahol a fák szép sorban, katonásan állnak egymástól meghatározott távolságra, ezért a futás sokkal célravezetőbb menekülés, mint a sötételf nő lovaglása. Persze nem eredménytelen, csak sűrűbben kell kerülgetnie a fákat, de emiatt nem képes teljes sebességgel vágtatni, legalábbis a csuhás így hiszi.
Látja a távolban megtorpanó szerzetest, így megkétszerezi a tempót, úgy robog Umon után. Lelkében még mindig a vihar tombol, lelki szemei előtt Aenae véres arca, a feldúlt szoba képei peregnek. Hogy hagyhatta? Hogyan engedhette meg? Ez az ő hibája és a Fákban Lakó őt büntette meg a topázszemű szenvedésein keresztül. Legyen hát.
Xotara-nak sikerül mégis elébe kerülnie, de nincs olyan messze, mint azt hiszi, Umon szerencséje, hogy előtte éri el és ugrik le a lóról, hogy az átkozott szerzeteshez hajoljon, amikor a csuhás számumként érkezik meg a helyszínre, szinte pillanatokkal később.*
- Félre az útból. *Vicsorog az Umon mellé térdelő mélységire, ahogy lefékez, fekete csíkot húzva az avarba.*
- Meg volt az esélye. *Válaszol ingerülten. Ezüst haja csapzottan tapad izmos vállaira, lombzöld tekintete most sötét és viharos.*
- A te hibád? *Kérdi egy pillanatra kizökkenve, de aztán újult erővel horgad fel benne a harag.*
- A te hibád? Mit képzelsz, ez valami játék? Pontosan tudtad, mi a következménye, mégis játszottál vele? Xotara, csalódtam benned.
- És most félre, vagy téged is utána küldelek. *Halkul el a csuhás és áll meg ökölbe szorított kezekkel két lépésre a szerzetes földön fekvő testétől és a mellette térdelő mélységitől.*
- Ideje, hogy az Erdő Szívének törvényei szerint ítéljek.
*Most egyáltalán nem hasonlít arra a jámbor, mindig nyugodt szerzetesre, aminek egykor megismerte a lány. Feltámadt a vihar és nem tudhatja, hogyan békítse meg az orkánt.*
*Erdőmélye nem a kikötői erdőség, ahol a fák szép sorban, katonásan állnak egymástól meghatározott távolságra, ezért a futás sokkal célravezetőbb menekülés, mint a sötételf nő lovaglása. Persze nem eredménytelen, csak sűrűbben kell kerülgetnie a fákat, de emiatt nem képes teljes sebességgel vágtatni, legalábbis a csuhás így hiszi.
Látja a távolban megtorpanó szerzetest, így megkétszerezi a tempót, úgy robog Umon után. Lelkében még mindig a vihar tombol, lelki szemei előtt Aenae véres arca, a feldúlt szoba képei peregnek. Hogy hagyhatta? Hogyan engedhette meg? Ez az ő hibája és a Fákban Lakó őt büntette meg a topázszemű szenvedésein keresztül. Legyen hát.
Xotara-nak sikerül mégis elébe kerülnie, de nincs olyan messze, mint azt hiszi, Umon szerencséje, hogy előtte éri el és ugrik le a lóról, hogy az átkozott szerzeteshez hajoljon, amikor a csuhás számumként érkezik meg a helyszínre, szinte pillanatokkal később.*
- Félre az útból. *Vicsorog az Umon mellé térdelő mélységire, ahogy lefékez, fekete csíkot húzva az avarba.*
- Meg volt az esélye. *Válaszol ingerülten. Ezüst haja csapzottan tapad izmos vállaira, lombzöld tekintete most sötét és viharos.*
- A te hibád? *Kérdi egy pillanatra kizökkenve, de aztán újult erővel horgad fel benne a harag.*
- A te hibád? Mit képzelsz, ez valami játék? Pontosan tudtad, mi a következménye, mégis játszottál vele? Xotara, csalódtam benned.
- És most félre, vagy téged is utána küldelek. *Halkul el a csuhás és áll meg ökölbe szorított kezekkel két lépésre a szerzetes földön fekvő testétől és a mellette térdelő mélységitől.*
- Ideje, hogy az Erdő Szívének törvényei szerint ítéljek.
*Most egyáltalán nem hasonlít arra a jámbor, mindig nyugodt szerzetesre, aminek egykor megismerte a lány. Feltámadt a vihar és nem tudhatja, hogyan békítse meg az orkánt.*
1050. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-25 22:15:10
Üzenet elküldve: 2018-02-25 22:15:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
*Hiba találta fejen Umont, az a démoni erőtől megtáltosodva, mintha meg se érzete volna és tova rohan.*
- Hogy a hóóhér vágjon hátbaaa!!!
*Ekkor, Pycta rohan el mellette szótlanul, mint aki láncait tépte el, és Umon után veti magát, mint egy dúvad. Pyctának már nem is kiált, mert tudja teljesen felesleges és a lépést se bírná tartani az elf férfival, mert a jóval gyorsabb, mint ő.*
~Kajtár, kincsem most segíts!~
*Xotara visszarohan az istállóban. Berohan a nyergesbe a kantárért. Kajtár bokszához lép, és csak a ló miatt képes megőrizni hidegvérét, hiszen ha most ő is elveszti a fejét, akkor az a lovára is átragad. Tartja hát magát Kajtár miatt, de főleg Umon és Pycta helyett is. Gyorsan felkantározza a böszme patást, majd úgy állóhelyből gyorsan fellendül a ló hátára, csak úgy szőrén. Kivágtat az istállóból, ki a tárva-nyitva maradt vaskapun, ki az erdőbe a két férfi után. Amint, a földrengető vágtadobogások elhalnak, nem marad más csak a szélben baljósan nyikorgó vaskapu hangja.
Most nem nehéz a nyomkövetés a Xotara számára, a friss csapást és a vérnyomokat kell csak követnie. Kajtár kirobbanó örömmel vágtat előre az erdőben. A lánynak olykor lova nyakába kell borulnia az ágak elől, de teljes a bizalom és az összhang ló és lovasa között. Így, lóháton Xotara a nála gyorsabb Pyctát is hamar beéri. Hallja, amit szürke csuhás Umon nevét ordítja.*
- Pyctaaa! Csillapodj! Hallod!
*Xotara nem várja meg a választ, ha egyáltalán kapna választ. Nemes egyszerűséggel elvágtat az elf mellett, és tovább követi a véres nyomokat. Meg is pillantja a véres Átkozott szerzetest, egy fa tövében heverve. Lepattan Kajtárról, és Umonhoz térddel.*
- Umon!
*Pofozgatja egy kicsit, de se kép se hang. A távolban látja a Pyctát közeledni. Xotara tudja, egyedül úgy se tudná felpakolni Kajtár hátára Umont. Szóval, mást nem tud tenni, mint, hogy megpróbálja a nyugalom körébe visszalökni a szürke csuhást.*
- Pycta! Csillapodj! A Fában Lakóra! Az én hibám volt! Nem ölheted meg! Zárjuk a pincébe! Én láncolom oda!
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.25 22:21:46
*Hiba találta fejen Umont, az a démoni erőtől megtáltosodva, mintha meg se érzete volna és tova rohan.*
- Hogy a hóóhér vágjon hátbaaa!!!
*Ekkor, Pycta rohan el mellette szótlanul, mint aki láncait tépte el, és Umon után veti magát, mint egy dúvad. Pyctának már nem is kiált, mert tudja teljesen felesleges és a lépést se bírná tartani az elf férfival, mert a jóval gyorsabb, mint ő.*
~Kajtár, kincsem most segíts!~
*Xotara visszarohan az istállóban. Berohan a nyergesbe a kantárért. Kajtár bokszához lép, és csak a ló miatt képes megőrizni hidegvérét, hiszen ha most ő is elveszti a fejét, akkor az a lovára is átragad. Tartja hát magát Kajtár miatt, de főleg Umon és Pycta helyett is. Gyorsan felkantározza a böszme patást, majd úgy állóhelyből gyorsan fellendül a ló hátára, csak úgy szőrén. Kivágtat az istállóból, ki a tárva-nyitva maradt vaskapun, ki az erdőbe a két férfi után. Amint, a földrengető vágtadobogások elhalnak, nem marad más csak a szélben baljósan nyikorgó vaskapu hangja.
Most nem nehéz a nyomkövetés a Xotara számára, a friss csapást és a vérnyomokat kell csak követnie. Kajtár kirobbanó örömmel vágtat előre az erdőben. A lánynak olykor lova nyakába kell borulnia az ágak elől, de teljes a bizalom és az összhang ló és lovasa között. Így, lóháton Xotara a nála gyorsabb Pyctát is hamar beéri. Hallja, amit szürke csuhás Umon nevét ordítja.*
- Pyctaaa! Csillapodj! Hallod!
*Xotara nem várja meg a választ, ha egyáltalán kapna választ. Nemes egyszerűséggel elvágtat az elf mellett, és tovább követi a véres nyomokat. Meg is pillantja a véres Átkozott szerzetest, egy fa tövében heverve. Lepattan Kajtárról, és Umonhoz térddel.*
- Umon!
*Pofozgatja egy kicsit, de se kép se hang. A távolban látja a Pyctát közeledni. Xotara tudja, egyedül úgy se tudná felpakolni Kajtár hátára Umont. Szóval, mást nem tud tenni, mint, hogy megpróbálja a nyugalom körébe visszalökni a szürke csuhást.*
- Pycta! Csillapodj! A Fában Lakóra! Az én hibám volt! Nem ölheted meg! Zárjuk a pincébe! Én láncolom oda!
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.25 22:21:46
1049. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-25 21:37:34
Üzenet elküldve: 2018-02-25 21:37:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
~ Meglepően könnyen kijutottam. ~ *Gondolja magában, s gyanakodva pergeti vissza magában az eseményeket. Fájdalomtűrő képessége ma már számtalanszor bizonyított, de fejben végiggondolva az eseményeket, most mégis azt érzi, valami történt útközben, melyre jelenleg nem emlékszik. Aenae bizonyára jól van, a gyűrű mentette meg és talán kicsit Umon akaratereje is. Sérülései minden bizonnyal elmúlnak, azonban a lelkét ért sérelem gyógyulásához bizony idő kell majd.*
~ Pycta segít neki majd. ~ *Gondolja magában szomorúan. Tudja, érzi, hogy az elf utána fog jönni, bár bizonyára fáradt az egész napos lovaglástól, mindenesetre lépteit ismét sietteti. Szórakozottan nyúl hátra fejéhez, mert kis melegséget érez csuklyájában, s ahogy kezét megnézi, apró cseppeket vél felfedezni.*
~ Szédülök. ~ *Egyszerű kijelentés, de a legközelebbi fában megkapaszkodni szükséges. Gondolata végére meg is áll, s a fának támaszkodik vállával.*
~ Mi a Fekete... ~ *Lába megroggyan alatta, de még mindig nem érti mi történik, hisz vesszőfutása során észre sem veszi, ahogy hátulról eltalálja Xotara fogója. Egyetlen tevékenységre képes, tarkóját is sárral keni össze, így a szerzetes lassan egy merő sár, de legalább a szagát elnyomja, s a vérzést elállítja. Kérdés, hogy a természet elég tiszta-e a későbbi fertőzések elkerülése érdekében? Hamarosan álomtalan álomba szenderül, s csak remélni tudja, hogy a fa, melynek eddig támaszkodott, nem fejfájául fog szolgálni. Utolsó pillanatában Pycta hangját hallja, mely bár őrült a dühtől és a bosszúvágytól, valahogyan mégis kellemes számára.*
~ Hát rám találtál. ~ *Mosolyog szelíden, s ebben a pillanatban elájul.*
~ Meglepően könnyen kijutottam. ~ *Gondolja magában, s gyanakodva pergeti vissza magában az eseményeket. Fájdalomtűrő képessége ma már számtalanszor bizonyított, de fejben végiggondolva az eseményeket, most mégis azt érzi, valami történt útközben, melyre jelenleg nem emlékszik. Aenae bizonyára jól van, a gyűrű mentette meg és talán kicsit Umon akaratereje is. Sérülései minden bizonnyal elmúlnak, azonban a lelkét ért sérelem gyógyulásához bizony idő kell majd.*
~ Pycta segít neki majd. ~ *Gondolja magában szomorúan. Tudja, érzi, hogy az elf utána fog jönni, bár bizonyára fáradt az egész napos lovaglástól, mindenesetre lépteit ismét sietteti. Szórakozottan nyúl hátra fejéhez, mert kis melegséget érez csuklyájában, s ahogy kezét megnézi, apró cseppeket vél felfedezni.*
~ Szédülök. ~ *Egyszerű kijelentés, de a legközelebbi fában megkapaszkodni szükséges. Gondolata végére meg is áll, s a fának támaszkodik vállával.*
~ Mi a Fekete... ~ *Lába megroggyan alatta, de még mindig nem érti mi történik, hisz vesszőfutása során észre sem veszi, ahogy hátulról eltalálja Xotara fogója. Egyetlen tevékenységre képes, tarkóját is sárral keni össze, így a szerzetes lassan egy merő sár, de legalább a szagát elnyomja, s a vérzést elállítja. Kérdés, hogy a természet elég tiszta-e a későbbi fertőzések elkerülése érdekében? Hamarosan álomtalan álomba szenderül, s csak remélni tudja, hogy a fa, melynek eddig támaszkodott, nem fejfájául fog szolgálni. Utolsó pillanatában Pycta hangját hallja, mely bár őrült a dühtől és a bosszúvágytól, valahogyan mégis kellemes számára.*
~ Hát rám találtál. ~ *Mosolyog szelíden, s ebben a pillanatban elájul.*
1048. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-25 21:08:25
Üzenet elküldve: 2018-02-25 21:08:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
- UMOOOON! *Ordít a csuhás, hogy hangja bezengi az erdőt, felzavarja a madarakat a fákról. A csuhás pedig fut, úgy üldözi prédáját, mint irbisz az őzet. Gyors és ruganyos, kevesen ismerik jobban az erdőt, mint ő, így az előny gyorsan olvad. A sűrű fákat kerülgetve villámgyorsan halad előre, mint Erdőmélye ragadozói, amikor megpillantja a szerzetest, amint éppen az erdő sáros földjével maszatol álcát arcára.
Már igazít is mozgásán és úgy ered a rohanni kezdő barát nyomában. Így sikerült valamicskét ledogoznia hátrányából, amelyet még az erődben szerzett, de még így is van harminc-negyven lépés előnye. A düh és a harag hajtja előre, nagyon régen nem érzett hasonlót, ilyen pusztító erejű vihart a lelkében. Ha nyugalma birtokában lenne, akkor nem örülne ennek, de most éppen nagyon kibillentette Umon lelkének egyensúlyából.
Most jelenleg csak a préda létezik, az üldözés a menekülő szerzetes után, de ha kell, a világ végéig üldözi, hogy beteljesítse azt, amit ígért.*
- UMOOOON! *Ordít a csuhás, hogy hangja bezengi az erdőt, felzavarja a madarakat a fákról. A csuhás pedig fut, úgy üldözi prédáját, mint irbisz az őzet. Gyors és ruganyos, kevesen ismerik jobban az erdőt, mint ő, így az előny gyorsan olvad. A sűrű fákat kerülgetve villámgyorsan halad előre, mint Erdőmélye ragadozói, amikor megpillantja a szerzetest, amint éppen az erdő sáros földjével maszatol álcát arcára.
Már igazít is mozgásán és úgy ered a rohanni kezdő barát nyomában. Így sikerült valamicskét ledogoznia hátrányából, amelyet még az erődben szerzett, de még így is van harminc-negyven lépés előnye. A düh és a harag hajtja előre, nagyon régen nem érzett hasonlót, ilyen pusztító erejű vihart a lelkében. Ha nyugalma birtokában lenne, akkor nem örülne ennek, de most éppen nagyon kibillentette Umon lelkének egyensúlyából.
Most jelenleg csak a préda létezik, az üldözés a menekülő szerzetes után, de ha kell, a világ végéig üldözi, hogy beteljesítse azt, amit ígért.*
1047. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-25 20:59:09
Üzenet elküldve: 2018-02-25 20:59:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
*Folyamatosan rohan, szerencsére Erdőmély rejtekösvényét már ismeri, így nem okoz számára gondot, hogy az erdő területén keresztül rohanjon. Futás közben arcát levelekkel törli meg, s csak egy pillanatra áll meg, hogy sárral kenje össze azt, ezzel elfedve saját szagát, az erdő ragadozóitól. Így tesz kezével is. A megállás csak pillanatnyi, s máris fut tovább az ingovány felé. Arcába ágak csapódnak, de pontosan tudja, merre jár, talán a Fákban Lakó is egyetért döntésével, de a Fekete Fa támogatását mindenféleképpen évezi. A sűrűben olykor lépéseit változtatja, s a száraz területekre lépked, hogy lehetőség szerint ne tudják követni. Vadvédtől messzire akar kerülni, ennek elsősorban az az oka, hogy nem akar másnak ártani. Keze sajog az égéstől, de nem foglalkozik vele, fájdalmat nem érez, azt nagyon jól tűri. Életében először azt érzi, hogy helyes döntést hoz, bár lehet később meg fogja azt bánni. Léptei kitartóak és nem fáradtak, hamarosan orrába fújja már a szél az ingovány szagát, így kissé megkönnyebbül, de léptein nem lassít. Rohanás közben, miközben környezetét is lehetőségéhez mérten figyeli, a venárok járnak fejében, kiket úgy érzzi cserbenhagyott. Pycta, Xotara, Aenae, Lyz. A jelenlegi állapotában úgy néz ki, soha nem láthatja őket már. Könnyei felszáradtak, nem engedi, hogy jelet adjon az erdőnek. Nem akar elpusztulni, csak a benne lakozó valamit akarja kiűzni testéből.*
*Folyamatosan rohan, szerencsére Erdőmély rejtekösvényét már ismeri, így nem okoz számára gondot, hogy az erdő területén keresztül rohanjon. Futás közben arcát levelekkel törli meg, s csak egy pillanatra áll meg, hogy sárral kenje össze azt, ezzel elfedve saját szagát, az erdő ragadozóitól. Így tesz kezével is. A megállás csak pillanatnyi, s máris fut tovább az ingovány felé. Arcába ágak csapódnak, de pontosan tudja, merre jár, talán a Fákban Lakó is egyetért döntésével, de a Fekete Fa támogatását mindenféleképpen évezi. A sűrűben olykor lépéseit változtatja, s a száraz területekre lépked, hogy lehetőség szerint ne tudják követni. Vadvédtől messzire akar kerülni, ennek elsősorban az az oka, hogy nem akar másnak ártani. Keze sajog az égéstől, de nem foglalkozik vele, fájdalmat nem érez, azt nagyon jól tűri. Életében először azt érzi, hogy helyes döntést hoz, bár lehet később meg fogja azt bánni. Léptei kitartóak és nem fáradtak, hamarosan orrába fújja már a szél az ingovány szagát, így kissé megkönnyebbül, de léptein nem lassít. Rohanás közben, miközben környezetét is lehetőségéhez mérten figyeli, a venárok járnak fejében, kiket úgy érzzi cserbenhagyott. Pycta, Xotara, Aenae, Lyz. A jelenlegi állapotában úgy néz ki, soha nem láthatja őket már. Könnyei felszáradtak, nem engedi, hogy jelet adjon az erdőnek. Nem akar elpusztulni, csak a benne lakozó valamit akarja kiűzni testéből.*
1046. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-22 22:39:15
Üzenet elküldve: 2018-02-22 22:39:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hazafelé//
*Az erdőbe visszatérve a csuhás szinte kicserélődik. Eddig sem volt mogorva vagy házsártos, de a vadon fái között szinte kicserélődik. A lombzöld tekintet is másképp csillog, mint a mocsárban. Folyamatosan mosolyog és úgy nézelődik, mintha két nap alatt bármi megváltozhatott volna. Bár ő úgy érzi, több telt el két napnál.
Neki a téli erdőnek is csodás illata van. Mindent be tud azonosítani és még az avarnak is édeskés illatot tulajdonít. Ugyanúgy szereti a tavaszi erdőt, mint a nyári vagy az őszit és a télit. Ám mindig más, mindig változatos, amitől valójában csodálatos.*
- Igen? *Kérdez vissza tettetett gyanúsítással, de látszik rajta, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan a feltételezést.
Neki is jól esik a lány közelsége, a kezei a derekán.*
- Micsoda galád terv! *Sóhajt talmi ijedtséggel, ahogy a szája elé kapja kezét elkerekedett szemekkel, aztán úgy fordul a nyeregben derékból, hogy csókot lophasson Aenae ajkáról.
Valóban ugyanazon a rejtett ösvényen haladnak, amelyen először még Darenn társaságában tették. A csuhás úgy ismeri ezeket az örvényeket, mint a tenyerét, de bárki mást tévútra vezetnének a látszólag hasonló alakú kövek, ágak, bokrok. Talán az Erdő Szíve ezzel kívánja távol tartani az ártatlan vándorokat. A rosszakarók ellen pedig megvannak az eszközei. Ám a békés erdőben léptetve a zizegő avaron nehéz elhinni, hogy északról sötét fenyegetés érkezik.*
- Itthon vagyunk. *Szólal meg kisvártatva, ahogy egy-két mélyre lógó ágat félretol a vándorbotjával, hogy mögöttük megláthassák az békésen pihenő erődöt, a venárok otthonát.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.22 22:42:21
*Az erdőbe visszatérve a csuhás szinte kicserélődik. Eddig sem volt mogorva vagy házsártos, de a vadon fái között szinte kicserélődik. A lombzöld tekintet is másképp csillog, mint a mocsárban. Folyamatosan mosolyog és úgy nézelődik, mintha két nap alatt bármi megváltozhatott volna. Bár ő úgy érzi, több telt el két napnál.
Neki a téli erdőnek is csodás illata van. Mindent be tud azonosítani és még az avarnak is édeskés illatot tulajdonít. Ugyanúgy szereti a tavaszi erdőt, mint a nyári vagy az őszit és a télit. Ám mindig más, mindig változatos, amitől valójában csodálatos.*
- Igen? *Kérdez vissza tettetett gyanúsítással, de látszik rajta, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan a feltételezést.
Neki is jól esik a lány közelsége, a kezei a derekán.*
- Micsoda galád terv! *Sóhajt talmi ijedtséggel, ahogy a szája elé kapja kezét elkerekedett szemekkel, aztán úgy fordul a nyeregben derékból, hogy csókot lophasson Aenae ajkáról.
Valóban ugyanazon a rejtett ösvényen haladnak, amelyen először még Darenn társaságában tették. A csuhás úgy ismeri ezeket az örvényeket, mint a tenyerét, de bárki mást tévútra vezetnének a látszólag hasonló alakú kövek, ágak, bokrok. Talán az Erdő Szíve ezzel kívánja távol tartani az ártatlan vándorokat. A rosszakarók ellen pedig megvannak az eszközei. Ám a békés erdőben léptetve a zizegő avaron nehéz elhinni, hogy északról sötét fenyegetés érkezik.*
- Itthon vagyunk. *Szólal meg kisvártatva, ahogy egy-két mélyre lógó ágat félretol a vándorbotjával, hogy mögöttük megláthassák az békésen pihenő erődöt, a venárok otthonát.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.22 22:42:21
1045. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-22 22:27:01
Üzenet elküldve: 2018-02-22 22:27:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
//Hazafelé//
- Nem, egy parancs tényleg nem ilyen.
*Bár nem sűrűn kap parancsokat, vagy azokat is megszegi és ellentmond. Mák, hogy nem katona, mert annak csapnivaló lenne ezzel a hozzáállással. Biztosan a buzgó barbár vér.
Bólint, valóban érdemes lenne elengednie a témát, de ugye Aenae mindent hajlamos túlgondolni, még a krumplikrokettet is.
Annak kifejezetten örül, hogy lassan elhagyják az ingoványt, annyira émelyítő a szaga, hogy folyamatosan forog tőle a gyomra. Az erdő illata viszont jó, azt szereti, valószínűleg azért, mert Pyctának is éppen olyan illata van, mint az erdőnek. Bár nem a téli, szutymákos, rothadó lombszőnyegszagú erdőnek, hanem mint a madárcsicsergéssel teli, tavaszi, fakadozó rügyű erdőnek.*
- Én szedtem le róla.
*Mosolyogva öleli át a férfi derekát, mikor mögé ül a lovon. Persze tökéletes hazugság, de ezt nyilván Pycta is tudja.*
- Csak a nosztalgia miatt, mint mikor először találkoztunk.
- Nem, egy parancs tényleg nem ilyen.
*Bár nem sűrűn kap parancsokat, vagy azokat is megszegi és ellentmond. Mák, hogy nem katona, mert annak csapnivaló lenne ezzel a hozzáállással. Biztosan a buzgó barbár vér.
Bólint, valóban érdemes lenne elengednie a témát, de ugye Aenae mindent hajlamos túlgondolni, még a krumplikrokettet is.
Annak kifejezetten örül, hogy lassan elhagyják az ingoványt, annyira émelyítő a szaga, hogy folyamatosan forog tőle a gyomra. Az erdő illata viszont jó, azt szereti, valószínűleg azért, mert Pyctának is éppen olyan illata van, mint az erdőnek. Bár nem a téli, szutymákos, rothadó lombszőnyegszagú erdőnek, hanem mint a madárcsicsergéssel teli, tavaszi, fakadozó rügyű erdőnek.*
- Én szedtem le róla.
*Mosolyogva öleli át a férfi derekát, mikor mögé ül a lovon. Persze tökéletes hazugság, de ezt nyilván Pycta is tudja.*
- Csak a nosztalgia miatt, mint mikor először találkoztunk.
1044. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-19 17:36:31
Üzenet elküldve: 2018-02-19 17:36:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Embervadászat//
*Csuhás felpakolva, pia elpakolva, Hordó beizzítva. Minden készen áll hát az indulásra. Még vet egy röpke pillantást a földön heverő óriásra, majd megfordul Hordóval és már nem néz vissza többé.
~Előre sajnálom az illetőt, aki majd rátalál. Bár lehet a vadállatok gyorsabbak lesznek.~
Syd és Ald elindulnak, Harlien pedig követi őket. Úgy véli, a visszafelé vezető úton valamivel bizonyosan le fog maradni, hiszen nagyobb sebességnél a vörös hölgy jóllehet lepottyanna.*
- Gyerünk Hordó. A friss széna gondolata adjon neked kitartást.
*S Hordó minden bizonnyal a friss széna bűvöletében vonszolja majd haza gazdáját és a csuhás hölgyeményt.*
*Csuhás felpakolva, pia elpakolva, Hordó beizzítva. Minden készen áll hát az indulásra. Még vet egy röpke pillantást a földön heverő óriásra, majd megfordul Hordóval és már nem néz vissza többé.
~Előre sajnálom az illetőt, aki majd rátalál. Bár lehet a vadállatok gyorsabbak lesznek.~
Syd és Ald elindulnak, Harlien pedig követi őket. Úgy véli, a visszafelé vezető úton valamivel bizonyosan le fog maradni, hiszen nagyobb sebességnél a vörös hölgy jóllehet lepottyanna.*
- Gyerünk Hordó. A friss széna gondolata adjon neked kitartást.
*S Hordó minden bizonnyal a friss széna bűvöletében vonszolja majd haza gazdáját és a csuhás hölgyeményt.*
1043. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-19 08:21:09
Üzenet elküldve: 2018-02-19 08:21:09
ÚJ
![>Nhurbert a porlasztó [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/3070_orias_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Embervadászat//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz.//
*Holtában sem nyughat szegény, hisz az agya még járni fog egy darabig. Legalább is addig míg a vadászok meg nem állapítják buksijának végső nyughelyét. Randa egy látványt nyújt, főleg így két darabban. Mikor Sydnarus D'Qrwayoh átkutatja torzóját egy kis erszényben 293 aranyat talál.
Ha élne még biztos megjegyezné. ~ Illik Rátok a név, jó nagy FaSzok vagytok! ~ De már nem él.*
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz.//
*Holtában sem nyughat szegény, hisz az agya még járni fog egy darabig. Legalább is addig míg a vadászok meg nem állapítják buksijának végső nyughelyét. Randa egy látványt nyújt, főleg így két darabban. Mikor Sydnarus D'Qrwayoh átkutatja torzóját egy kis erszényben 293 aranyat talál.
Ha élne még biztos megjegyezné. ~ Illik Rátok a név, jó nagy FaSzok vagytok! ~ De már nem él.*
1042. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-18 11:11:04
Üzenet elküldve: 2018-02-18 11:11:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Macikeresés//
*Nagyban pofozgatja az elfet, mert senki sem gondolja, hogy majd gyenge tündérfiú létére elcipeli egyenesen a Vadvédbe, mikor kedvenc barátja bukkan fel.*
- Xot! De jó, hogy jössz!
*Kiált fel.*
- Hát, segíthetnél.
*Közben úgy tűnik, hogy az elf is felébred. Mikor a tündér látja, hogy az idegen kiadná gyomra tartalmát hátrább megy, nem akar kapni belőle.*
- Én a helyedben nem a nadrágodért, hanem a lábadért aggódnék. Amúgy meg inkább hálásnak kellene lenned, nélkülem már halott vagy.
*Panaszkodik egy kicsit, mert megteheti.*
- Ne óbégass!
*Szól már rá morcosan az idegenre. Megmenti, kockáztatja érte az életét, és már meg sem köszöni. Igazán szörnyű.*
- Ő egy barátom, nem fog megenni, mint az a farkas, ami megrázott.
*Nagyban pofozgatja az elfet, mert senki sem gondolja, hogy majd gyenge tündérfiú létére elcipeli egyenesen a Vadvédbe, mikor kedvenc barátja bukkan fel.*
- Xot! De jó, hogy jössz!
*Kiált fel.*
- Hát, segíthetnél.
*Közben úgy tűnik, hogy az elf is felébred. Mikor a tündér látja, hogy az idegen kiadná gyomra tartalmát hátrább megy, nem akar kapni belőle.*
- Én a helyedben nem a nadrágodért, hanem a lábadért aggódnék. Amúgy meg inkább hálásnak kellene lenned, nélkülem már halott vagy.
*Panaszkodik egy kicsit, mert megteheti.*
- Ne óbégass!
*Szól már rá morcosan az idegenre. Megmenti, kockáztatja érte az életét, és már meg sem köszöni. Igazán szörnyű.*
- Ő egy barátom, nem fog megenni, mint az a farkas, ami megrázott.
1041. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-18 02:35:55
Üzenet elküldve: 2018-02-18 02:35:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Macikeresés//
*A fény lassan átolvad a sötétségbe és az eszméletlenség homályán át a hegyesfülű azon gondolkodik, hogy hogyan képes ilyen simán sötétséggé feketülni a vakító ragyogás. Ez nem olyan, hogy az elf elfújja a gyertyát és sötét lesz a szobában, amikor etyepetyélni támad kedve a pék töltött-galamb lányával.
Ám a sötétségen át átszűrődik valamicske világosság és Shen arra eszmél, hogy feleszmél. Valaki az arcát pofozgatja, keserű epeízt érez a szájában, s amikor visszavonhatatlan visszatér a való világba, azonnal öklendezni kezd és udvariasan kiadja magából a korábban elfogyasztott őzsonkát.*
- Bozsánat. *Törli úrielfként kabátja ujjába a száját.
Hiába, a lába veszettül fáj, még soha nem fájt ennyire. Egyszerre izzad és rázza a hideg, szőke, loncsos haja nyirkos homlokára tapad és amikor lenéz a szétcincált lábára, ami inkább csak tisztességesen át van harapva, akkor hevenyészett kötést lát és egy szétnyirbált nadrágot.*
- Ez volt a kedvenc nadrágom. *Szomorkodik könnyes szemmel, de nem csak kedvenc rugdalózóját siratja, hanem a kínt is, amely idegszálain szánkázik fel-alá.*
- Korábban mondtál valamit egy orvosról. Meggondoltam magam, megmutatnád merre van, szívesen elkúsznék odáig. *Vigyorog elkínzottan, fel is nevet, úgy látszik, ha nagyon fáj neki valami, akkor inkább nevet, mint sír. Lehet, hogy rosszul van összerakva.*
- Shenvagyoktekivagyésőki? *Hadarja, láthatóan sokkot is kapott és az se tesz jót neki, hogy úgy hasogat a lába, mintha le akarna esni. Mondjuk, ha nem kap megfelelő ápolást, akkor akár még ez az eset is fennállhat. Ám ahogy fektében hátravetette a fejét kínlódva, fejjel lefelé megpillantotta az éppen érkező sötételfet.*
- Egy kormos. Menekülj! Én feltartom. Hagyj itt, nekem már úgyis mindegy! *Erőlködik, miközben szélesen vigyorogva kínlódik a fájdalomtól sokkosan, pillanatokra el-elájul, hogy szinte azonnal visszarángassa a gyötrelem a hús börtönébe.*
*A fény lassan átolvad a sötétségbe és az eszméletlenség homályán át a hegyesfülű azon gondolkodik, hogy hogyan képes ilyen simán sötétséggé feketülni a vakító ragyogás. Ez nem olyan, hogy az elf elfújja a gyertyát és sötét lesz a szobában, amikor etyepetyélni támad kedve a pék töltött-galamb lányával.
Ám a sötétségen át átszűrődik valamicske világosság és Shen arra eszmél, hogy feleszmél. Valaki az arcát pofozgatja, keserű epeízt érez a szájában, s amikor visszavonhatatlan visszatér a való világba, azonnal öklendezni kezd és udvariasan kiadja magából a korábban elfogyasztott őzsonkát.*
- Bozsánat. *Törli úrielfként kabátja ujjába a száját.
Hiába, a lába veszettül fáj, még soha nem fájt ennyire. Egyszerre izzad és rázza a hideg, szőke, loncsos haja nyirkos homlokára tapad és amikor lenéz a szétcincált lábára, ami inkább csak tisztességesen át van harapva, akkor hevenyészett kötést lát és egy szétnyirbált nadrágot.*
- Ez volt a kedvenc nadrágom. *Szomorkodik könnyes szemmel, de nem csak kedvenc rugdalózóját siratja, hanem a kínt is, amely idegszálain szánkázik fel-alá.*
- Korábban mondtál valamit egy orvosról. Meggondoltam magam, megmutatnád merre van, szívesen elkúsznék odáig. *Vigyorog elkínzottan, fel is nevet, úgy látszik, ha nagyon fáj neki valami, akkor inkább nevet, mint sír. Lehet, hogy rosszul van összerakva.*
- Shenvagyoktekivagyésőki? *Hadarja, láthatóan sokkot is kapott és az se tesz jót neki, hogy úgy hasogat a lába, mintha le akarna esni. Mondjuk, ha nem kap megfelelő ápolást, akkor akár még ez az eset is fennállhat. Ám ahogy fektében hátravetette a fejét kínlódva, fejjel lefelé megpillantotta az éppen érkező sötételfet.*
- Egy kormos. Menekülj! Én feltartom. Hagyj itt, nekem már úgyis mindegy! *Erőlködik, miközben szélesen vigyorogva kínlódik a fájdalomtól sokkosan, pillanatokra el-elájul, hogy szinte azonnal visszarángassa a gyötrelem a hús börtönébe.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1902-1921