Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 8 (141. - 160. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
160. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-14 11:25:51
Üzenet elküldve: 2021-10-14 11:25:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmazhat!//
- Kölyök, nem azt kérdeztem, hogy hasznodra volt-e, hanem hogy jól bánsz-e vele. *Sóhajtja lemondón, mert Rírion nem arra a kérdésre válaszolt, amit feltett. Az nem teljesítmény, ha el tud találni egy mozdulatlan célpontot hat lábról. De reméli, hogy a szerény válasz mögött valódi tudást bírhat magának az ifjú elf.
Egy képzettebb nyomolvasó biztosan nem csak a nyomok irányát tudta volna meghatározni, hanem egyéb dolgokat is. Mint a nyomot hagyók száma, felszerelésük súlya és hogy a nyom milyen régi is lehet. Ám az erdőmélyi elf nem birtokolja ezt a tudást, így csak azt tudja megállapítani, hogy a csizmatalpak merre haladtak el.
Ugyan a csermelynél később nem talál ryshát, de a közelben végre talál észak reményét, apró siker a sok akadály mellett. Amennyit tud be is gyűjt belőle, de annyit biztosan sikerül, hogy Nievesha tenyerét elláthassa vele. Vízzel telt kulaccsal és tömlővel tér vissza a táborhelyhez, ahol már vidáman pattog a tűz Rírion közbenjárása után. Mielőtt lemenne a nap még ellátná a lány tenyerén az ásás okozta sebeket, egy gyolccsal köti frissen, kicsit megzúzva a virágokat mindkét kezére.*
- Nem messze innen, a Vadvédbe vezető ösvényt keresztezi egy másik. Egy útjelzőt is hagytak, egy agancsos koponyát. Egy olyan lény koponyáját, amelyikkel Lyz és társai küzdöttek meg, amikor elhozták a Szent Fát innen. *Világosítja fel Nieveshát is a nyomokról és ezzel Ríriont is.*
- Reggelre jobb lesz. *Mondja neki, ahogy meghúzza óvatosan a gyolcs kötéseit a kézfején.
A páncélos próféta maga is fáradt, hisz a Szent Fa súlya az ő vállát is húzta és a terep sem a legkönnyebb a teherrel. Rírionra bízza az őrséget, ha már magának kéri és bár nem tud nyugodtan pihenni, a fáradtság csak magával ragadja az álomba. Aztán rajta a sor és utolsóként Nieveshán az őrség. Így mindkét fiatal többet tud aludni és nem kell megszakítani a pihenését, ám ez nem bizonyul jó döntésnek, mert ha nem Niev, akkor a gunyoros kurjanás ébreszti. Azonnal felül, onnan féltérdre pattan, amennyire az alvás utáni állapot engedi, keresve a hang forrását.
Egy lesoványodott orkon akad meg sárga ragadozótekintete, kezében számszeríjjal.*
- Basszameg. *Sziszegi a fogai közt alig hallhatón, mert sajnos a zöldbőrű nincs egyedül, de sajnos a többieket nem látja a sűrűn nőtt fák között. Onnan csak egy hangot hall, de kétli, hogy hármukra ketten jöttek volna. Ha egyedül volna, szembeszállna az orkokkal, de Nievesha és Rírion társaságában most átgondolja a helyzetüket.*
- Rendben. *Emeli fel kezeit jól láthatóan, jelezve, hogy nem kíván harcolni és mesterkardját, ami eddig fekhelye mellett pihent, odalöki az avarra, ahová az ork mutatott.
Most már tudják, hogy kik hagyták a nyomokat, a zöldbőrűek csizmája épp beleillik a képbe. Csodás. Az erdőmélyi elf átkozza magát, hogy a csapás közelében vertek tábort és nem kerestek másik helyet a pihenésre.
A felvillanó szempár felkelti a figyelmét, Xauzur hát visszatért, a Fákban Lakó katonájával az oldalukon már javulnak az esélyeik. Ám tudni akarja, ki az a Látóasszony és mit keres Erdőmélyén az orkokkal. Elég régóta állnak egymás mellett az irbisszel, tudja, hogy figyeli őt és míg az ork Rírionra vagy Nieveshára fókuszál, leengedett kezével a csípője takarásában nemet int. Ha az irbisz elérti a mozdulatot, akkor várni fog, ha pedig mégis támad, akkor a csuhátlan csuhás sem vár tovább, hanem nekimegy a számszeríjas orknak. Ez majd a jövőben kiderül.
Az orkok álmukban könnyedén támadhattak volna, de nem tették és a titokzatos Látóasszony is "várja" őket. Tehát nem akarnak végezni velük. Még. Van még egy kis idejük.*
- Rendben. Nincs nálam fegyver. Elmegyünk veletek. *Mondja az ork felé.*
- Nyugalom, nem lesz semmi baj. *Szól Niev és Rírion felé.
Ha az irbisz nem támadt, akkor elindulhatnak az orkokkal. Akkor kiderül, mennyien vannak és milyen fegyverrel és bár valószínűleg nála már nem lesz a mesterkard, de az orkok nem tudják, hogy neki nem igazán van szüksége kardra, hogy veszélyes legyen.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmazhat!//
- Kölyök, nem azt kérdeztem, hogy hasznodra volt-e, hanem hogy jól bánsz-e vele. *Sóhajtja lemondón, mert Rírion nem arra a kérdésre válaszolt, amit feltett. Az nem teljesítmény, ha el tud találni egy mozdulatlan célpontot hat lábról. De reméli, hogy a szerény válasz mögött valódi tudást bírhat magának az ifjú elf.
Egy képzettebb nyomolvasó biztosan nem csak a nyomok irányát tudta volna meghatározni, hanem egyéb dolgokat is. Mint a nyomot hagyók száma, felszerelésük súlya és hogy a nyom milyen régi is lehet. Ám az erdőmélyi elf nem birtokolja ezt a tudást, így csak azt tudja megállapítani, hogy a csizmatalpak merre haladtak el.
Ugyan a csermelynél később nem talál ryshát, de a közelben végre talál észak reményét, apró siker a sok akadály mellett. Amennyit tud be is gyűjt belőle, de annyit biztosan sikerül, hogy Nievesha tenyerét elláthassa vele. Vízzel telt kulaccsal és tömlővel tér vissza a táborhelyhez, ahol már vidáman pattog a tűz Rírion közbenjárása után. Mielőtt lemenne a nap még ellátná a lány tenyerén az ásás okozta sebeket, egy gyolccsal köti frissen, kicsit megzúzva a virágokat mindkét kezére.*
- Nem messze innen, a Vadvédbe vezető ösvényt keresztezi egy másik. Egy útjelzőt is hagytak, egy agancsos koponyát. Egy olyan lény koponyáját, amelyikkel Lyz és társai küzdöttek meg, amikor elhozták a Szent Fát innen. *Világosítja fel Nieveshát is a nyomokról és ezzel Ríriont is.*
- Reggelre jobb lesz. *Mondja neki, ahogy meghúzza óvatosan a gyolcs kötéseit a kézfején.
A páncélos próféta maga is fáradt, hisz a Szent Fa súlya az ő vállát is húzta és a terep sem a legkönnyebb a teherrel. Rírionra bízza az őrséget, ha már magának kéri és bár nem tud nyugodtan pihenni, a fáradtság csak magával ragadja az álomba. Aztán rajta a sor és utolsóként Nieveshán az őrség. Így mindkét fiatal többet tud aludni és nem kell megszakítani a pihenését, ám ez nem bizonyul jó döntésnek, mert ha nem Niev, akkor a gunyoros kurjanás ébreszti. Azonnal felül, onnan féltérdre pattan, amennyire az alvás utáni állapot engedi, keresve a hang forrását.
Egy lesoványodott orkon akad meg sárga ragadozótekintete, kezében számszeríjjal.*
- Basszameg. *Sziszegi a fogai közt alig hallhatón, mert sajnos a zöldbőrű nincs egyedül, de sajnos a többieket nem látja a sűrűn nőtt fák között. Onnan csak egy hangot hall, de kétli, hogy hármukra ketten jöttek volna. Ha egyedül volna, szembeszállna az orkokkal, de Nievesha és Rírion társaságában most átgondolja a helyzetüket.*
- Rendben. *Emeli fel kezeit jól láthatóan, jelezve, hogy nem kíván harcolni és mesterkardját, ami eddig fekhelye mellett pihent, odalöki az avarra, ahová az ork mutatott.
Most már tudják, hogy kik hagyták a nyomokat, a zöldbőrűek csizmája épp beleillik a képbe. Csodás. Az erdőmélyi elf átkozza magát, hogy a csapás közelében vertek tábort és nem kerestek másik helyet a pihenésre.
A felvillanó szempár felkelti a figyelmét, Xauzur hát visszatért, a Fákban Lakó katonájával az oldalukon már javulnak az esélyeik. Ám tudni akarja, ki az a Látóasszony és mit keres Erdőmélyén az orkokkal. Elég régóta állnak egymás mellett az irbisszel, tudja, hogy figyeli őt és míg az ork Rírionra vagy Nieveshára fókuszál, leengedett kezével a csípője takarásában nemet int. Ha az irbisz elérti a mozdulatot, akkor várni fog, ha pedig mégis támad, akkor a csuhátlan csuhás sem vár tovább, hanem nekimegy a számszeríjas orknak. Ez majd a jövőben kiderül.
Az orkok álmukban könnyedén támadhattak volna, de nem tették és a titokzatos Látóasszony is "várja" őket. Tehát nem akarnak végezni velük. Még. Van még egy kis idejük.*
- Rendben. Nincs nálam fegyver. Elmegyünk veletek. *Mondja az ork felé.*
- Nyugalom, nem lesz semmi baj. *Szól Niev és Rírion felé.
Ha az irbisz nem támadt, akkor elindulhatnak az orkokkal. Akkor kiderül, mennyien vannak és milyen fegyverrel és bár valószínűleg nála már nem lesz a mesterkard, de az orkok nem tudják, hogy neki nem igazán van szüksége kardra, hogy veszélyes legyen.*
159. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-13 20:23:26
Üzenet elküldve: 2021-10-13 20:23:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*A nehéz fával vállukon egy domb előtt állnak még kora este. Rírion nagyot nyel és már lélekben felköti nadrágját, de az irbisz szemű elf helycserét ajánl. Az ifjú kimerült, szégyenkezni se kedve se ereje nincs. Inkább köszönettel, mint sértődéssel tekint az idősebbre. Ha Pycta nem veti fel, vajon a kócos elfnek lett volna annyi belátása, hogy maga kérjen cserét? Ez már Rírion számára sem derül ki. A nap még nem ér véget a táborhelyen sem. Dolguk bőven akad, de jutalmuk az édes pihenés lesz. Tűzifa gyűjtés közben minden figyelmével a kék virágot keresi, sikertelenül. ~ Franc egye a gazt meg a dudvát! Fene se tudja megkülönböztetni ezeket. ~ Szitkozódik magában. Nem adja fel. Annyira nézi a fákkal borított tájat, hogy folyamat beleütközik alacsonyabb ágakba. Az erdő közepén sajnos nem előny ha valaki még az elfek között is magas. Nieveshára tekint időről időre, hogy ne keveredjenek egymástól túl távolra. A lány amúgy is vonzza tekintetét, még mindig. Most legalább büntetlenül nézhet rá néha. És akaratlanul is mosolyogva. Szép köteg fát szedtek mind a ketten mire ő váratlanul Pyctára és a vészjósló jelre talál. Örül, hogy sikerült különösebb keresés nélkül újra egyesíteni a csapatot, de annak már kevésbé, amit Pyctától hall. Az, hogy baj, elég egyértelmű válasz. Komolyan veszi és résen lesz innentől. Hátra nyúl az íjhoz, mikor az kerül szóba.*
- Eddig hasznomra volt. *Feleli. Valóban hasznára volt, de nem mindegy, hogy hol és kik ellen kell használnia. Egészen más, ha tetőről őriz egy házat és lábon lő egy piti tolvajt, minthogy bemerészkedik ide, ahol ismeretlen lények ismeretlen hatalommal, saját pályájukon várják. De most már itt van. Döntését nem bánta meg. Odafigyel, most ennyit tehet. Ezer kérdése volna, és mindet feltenné az este, de Nievesha fáradt, az erdőmélyi elf pedig azon van hogy ellássa lánya sebeit, ilyen vagy olyan gyógynövénnyel. Rírion biztos benne, hogy Pycta sem a legfrissebb mostanra. Eközben a szépséges ifjú lány kitünteti figyelmével. Őrá néz szép szemeivel és az elf el is felejti egy időre, miket akart kérdezni, a fáról, a kettősről, az irbiszről, egyebekről. Pedig csak egy tűzgyújtás a feladat. Erre való eszköz pedig Rírionnál mindig akad, hiszen pipával járkál. Szikrát pattint, de most csak a tábortűznek. Nem illene vacsora közben a társai orra alá füstölni. Mialatt a köveket visszahelyezi holmija közé, keze megakad a pipán. ~ Nem! ~ Fegyelmezi önmagát. Eldöntötte, hogy megtiszteli ezzel társait és urrá lesz a függőségen még egy rövid ideig. Viszont az első őrséget kifejezetten magának kéri. Ha a többiek is elfogadják, akkor végre rágyújthat, miután társai elaludtak. Úgy helyezkedik, hogy a füst ne érje őket, de csak annyira távol, hogy egy lépésből mellettük legyen. Szeme a környéket pásztázza addig a határig, ameddig a hold láttatja. Később ő is aludni térhet, valaki leváltja. Mély álmából szinte semmi nem riasztaná fel, csak egy hang és egy vészkongató veszélyérzet, ami villámcsapásként hasít belé. Az ork, aki váratlanul megjelent, megtermett, félelmet kelt és Rírion valóban fél, de szemét le nem veszi róla. Gyűlölettel méregeti azt, aki elveheti hármuk életét. Minden érzéke kiutat keres. Elméjében peregnek a forgató könyvek. Ösztönei támadásra sarkallják, utolsó menekülési esélyként vetítve elé a tajtékzó őrjöngést. Józan esze visszafogja. Azt sugallja, több esélyük van, ha együttműködnek. Egyelőre az eszére hallgat.*
*A nehéz fával vállukon egy domb előtt állnak még kora este. Rírion nagyot nyel és már lélekben felköti nadrágját, de az irbisz szemű elf helycserét ajánl. Az ifjú kimerült, szégyenkezni se kedve se ereje nincs. Inkább köszönettel, mint sértődéssel tekint az idősebbre. Ha Pycta nem veti fel, vajon a kócos elfnek lett volna annyi belátása, hogy maga kérjen cserét? Ez már Rírion számára sem derül ki. A nap még nem ér véget a táborhelyen sem. Dolguk bőven akad, de jutalmuk az édes pihenés lesz. Tűzifa gyűjtés közben minden figyelmével a kék virágot keresi, sikertelenül. ~ Franc egye a gazt meg a dudvát! Fene se tudja megkülönböztetni ezeket. ~ Szitkozódik magában. Nem adja fel. Annyira nézi a fákkal borított tájat, hogy folyamat beleütközik alacsonyabb ágakba. Az erdő közepén sajnos nem előny ha valaki még az elfek között is magas. Nieveshára tekint időről időre, hogy ne keveredjenek egymástól túl távolra. A lány amúgy is vonzza tekintetét, még mindig. Most legalább büntetlenül nézhet rá néha. És akaratlanul is mosolyogva. Szép köteg fát szedtek mind a ketten mire ő váratlanul Pyctára és a vészjósló jelre talál. Örül, hogy sikerült különösebb keresés nélkül újra egyesíteni a csapatot, de annak már kevésbé, amit Pyctától hall. Az, hogy baj, elég egyértelmű válasz. Komolyan veszi és résen lesz innentől. Hátra nyúl az íjhoz, mikor az kerül szóba.*
- Eddig hasznomra volt. *Feleli. Valóban hasznára volt, de nem mindegy, hogy hol és kik ellen kell használnia. Egészen más, ha tetőről őriz egy házat és lábon lő egy piti tolvajt, minthogy bemerészkedik ide, ahol ismeretlen lények ismeretlen hatalommal, saját pályájukon várják. De most már itt van. Döntését nem bánta meg. Odafigyel, most ennyit tehet. Ezer kérdése volna, és mindet feltenné az este, de Nievesha fáradt, az erdőmélyi elf pedig azon van hogy ellássa lánya sebeit, ilyen vagy olyan gyógynövénnyel. Rírion biztos benne, hogy Pycta sem a legfrissebb mostanra. Eközben a szépséges ifjú lány kitünteti figyelmével. Őrá néz szép szemeivel és az elf el is felejti egy időre, miket akart kérdezni, a fáról, a kettősről, az irbiszről, egyebekről. Pedig csak egy tűzgyújtás a feladat. Erre való eszköz pedig Rírionnál mindig akad, hiszen pipával járkál. Szikrát pattint, de most csak a tábortűznek. Nem illene vacsora közben a társai orra alá füstölni. Mialatt a köveket visszahelyezi holmija közé, keze megakad a pipán. ~ Nem! ~ Fegyelmezi önmagát. Eldöntötte, hogy megtiszteli ezzel társait és urrá lesz a függőségen még egy rövid ideig. Viszont az első őrséget kifejezetten magának kéri. Ha a többiek is elfogadják, akkor végre rágyújthat, miután társai elaludtak. Úgy helyezkedik, hogy a füst ne érje őket, de csak annyira távol, hogy egy lépésből mellettük legyen. Szeme a környéket pásztázza addig a határig, ameddig a hold láttatja. Később ő is aludni térhet, valaki leváltja. Mély álmából szinte semmi nem riasztaná fel, csak egy hang és egy vészkongató veszélyérzet, ami villámcsapásként hasít belé. Az ork, aki váratlanul megjelent, megtermett, félelmet kelt és Rírion valóban fél, de szemét le nem veszi róla. Gyűlölettel méregeti azt, aki elveheti hármuk életét. Minden érzéke kiutat keres. Elméjében peregnek a forgató könyvek. Ösztönei támadásra sarkallják, utolsó menekülési esélyként vetítve elé a tajtékzó őrjöngést. Józan esze visszafogja. Azt sugallja, több esélyük van, ha együttműködnek. Egyelőre az eszére hallgat.*
158. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-13 17:55:37
Üzenet elküldve: 2021-10-13 17:55:37
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 573
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 573
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Nem kell hozzá különösebb nyomolvasási készség, hogy megállapítsák, merre visz a vaskos lábnyomok taposta ösvény. Ahogy egyébként az Észak Reménye megállapításához sem, ám Fänrírion nem jár sikerrel. A lombok, melyek mellett elhalad, vagy nem rendelkeznek a keresett gyógynövénnyel, vagy az elf nem elég ügyes hozzá, hogy kiszúrja.
A nap utolsó sugarai már csak nyaldossák a horizontot, mikor a két fiatal ügyködése nyomán a tűz első lángjai sikeresen fellobbannak. Amennyiben mégsem jutnak vele dűlőre, az erdei elf bizonyára kisegíti őket. A vékony, szürke füstcsík magasra kígyózik, hogy a lombok vonalában felkapja a szél és felkavarva utaztassa tovább láthatatlan szárnyain.
Közben Pycta rövid időre magára hagyja a kettőst gyógynövények után kutatva. A kis csermely nem bizonyul elég szélesnek hozzá, hogy a rysha megéljen rajta, de a víz nyomát követve az elfnek szerencséje van. Egy göcsörtös, hajlongó fa lombján bizony ott csüng türkiz fátyol képében az Észak Reménye, mi segíthet Nievesha baján. Éppen, csak lábujjhegyre kell állnia hozzá, hogy elérje az élősködő gyógynövényt.
Az elf megtölti a kulacsokat a sziklafalból eredő, jéghideg vízzel, majd visszakapaszkodik a kettőshöz. Épp akkor teszi mindezt, mikor a nap utolsó búcsúsugara is elköszön az amúgy tiszta égboltból, szürke sötétséget hagyva maga után. Noha a hold még nem mutatja magát, az első csillagok rögtön előbújnak. Az értő szem hamar kiveheti az irbisz csillagképét, mi ezekben a hatokban ragyog a legfényesebben.
Az éjszaka gyorsan rászakad a rengetegre. Ahogy egyre feketébb az ég, úgy tölti be egyre inkább a sűrű erdőt az állatvilág hangorkánja. Először csupán huhogás-makogás hallatszik, de mihelyst beköszönt a sötétség, a kórus teljessé válik. A távolból sikító vonítás nyitja az éjt, melyre számos helyről válasz is érkezik. Valahol avar roppan halkan, máshol pedig hangos csaholás, bokorzörgés. Rémisztő és csodálatos is egyben Erdőmélye szimfóniája.
Nem telik el sok idő, s az elcsigázott kis csoport is aludni tér. Az éjszaka hangjai ide vagy oda, egyiküknek sem esik nehezére a dolog. Persze ügyelnek rá, hogy valaki mindig őrt üljön, míg a többi húzza a lóbőrt. S teszik ezt igen bölcsen.
Nievesha a soros, s lelke rajta, mert fáradtsága ellenére nem alszik el. Őrzi a másik kettő álmát, fülel és hallgat. Azonban ahogy a két elf nem riad fel rá, úgy ő sem hallja meg az óvatosan közeledő lépteket.*
-Juhúú! *Kedélyes, ám egyben gunyoros kurjantás hallatszik a mellettük húzódó sötétségből, a rekedt hangra szinte kihagy egyet a lány szíve. A mellette fekvő elfeket hamar felrázhatja, ha maguktól nem ébrednének, ez nem okozhat gondot. Hamarosan a hang gazdája is felfedi magát, méghozzá egy lesoványodott, görbe, ám még így is jókora ork személyében. Testén szebb napokat látott bőrvért, s zsákszerű, foltozott ruhaféle. A kezei között számszeríjat szorongat, hol egyiküket, hol másikukat célozva. Apró, vizenyős szemei mohón mustrálják a hármast.*
-Csak semmi hülye mozdulat! Wuhr oghor skai! *Az utolsókat persze nem hozzájuk intézi, de egy pillanatra sem venné le róluk szemét. A szavaira némi fészkelődés hallatszik a háta mögött, s mindhárman hallhatják az íjon húzódó ideg jellegzetes hangját is.* -Többen vagyunk. *Szavait egy ravasz vigyorral toldja meg, tekintete pedig hosszan elidőzik a tűzrakón.*
-Fegyvereket tegyecce'. *Jelzésértékűen a föld felé biccent.* -Na! A Látóasszony má' vár. *Ennél jobban nem fejti ki a dolgot, csak feléjük int a kezében tartott számszeríjjal. Mögötte valaki felhorkan, majd kiköp a sötétség rejtekében. Alighanem kellően ismerik már a terepet és az utat is, legalábbis az erdő ezen részét. Bárhogy is álljon a helyzet, mérlegelniük kell, óhajtanak-e harcolni, kiváltképp az erdei elf. Elvégre két útitársa jóval kiszolgáltatottabb helyzetben van, mint ő. Arra legalább választ kap a trió, hogy ki taposta ki az újabb ösvényt. Közben Pycta és Fänrírion hangtalan vendégre lehetnek figyelmesek az orkoktól távolabb, még ha csak egy pillanat erejéig is. Egy sárgán izzó ragadozószempár, ki éppen csak felméri a terepet, s már el is tűnik. Gazdája azonban ezer közül is felismerné.*
*Nem kell hozzá különösebb nyomolvasási készség, hogy megállapítsák, merre visz a vaskos lábnyomok taposta ösvény. Ahogy egyébként az Észak Reménye megállapításához sem, ám Fänrírion nem jár sikerrel. A lombok, melyek mellett elhalad, vagy nem rendelkeznek a keresett gyógynövénnyel, vagy az elf nem elég ügyes hozzá, hogy kiszúrja.
A nap utolsó sugarai már csak nyaldossák a horizontot, mikor a két fiatal ügyködése nyomán a tűz első lángjai sikeresen fellobbannak. Amennyiben mégsem jutnak vele dűlőre, az erdei elf bizonyára kisegíti őket. A vékony, szürke füstcsík magasra kígyózik, hogy a lombok vonalában felkapja a szél és felkavarva utaztassa tovább láthatatlan szárnyain.
Közben Pycta rövid időre magára hagyja a kettőst gyógynövények után kutatva. A kis csermely nem bizonyul elég szélesnek hozzá, hogy a rysha megéljen rajta, de a víz nyomát követve az elfnek szerencséje van. Egy göcsörtös, hajlongó fa lombján bizony ott csüng türkiz fátyol képében az Észak Reménye, mi segíthet Nievesha baján. Éppen, csak lábujjhegyre kell állnia hozzá, hogy elérje az élősködő gyógynövényt.
Az elf megtölti a kulacsokat a sziklafalból eredő, jéghideg vízzel, majd visszakapaszkodik a kettőshöz. Épp akkor teszi mindezt, mikor a nap utolsó búcsúsugara is elköszön az amúgy tiszta égboltból, szürke sötétséget hagyva maga után. Noha a hold még nem mutatja magát, az első csillagok rögtön előbújnak. Az értő szem hamar kiveheti az irbisz csillagképét, mi ezekben a hatokban ragyog a legfényesebben.
Az éjszaka gyorsan rászakad a rengetegre. Ahogy egyre feketébb az ég, úgy tölti be egyre inkább a sűrű erdőt az állatvilág hangorkánja. Először csupán huhogás-makogás hallatszik, de mihelyst beköszönt a sötétség, a kórus teljessé válik. A távolból sikító vonítás nyitja az éjt, melyre számos helyről válasz is érkezik. Valahol avar roppan halkan, máshol pedig hangos csaholás, bokorzörgés. Rémisztő és csodálatos is egyben Erdőmélye szimfóniája.
Nem telik el sok idő, s az elcsigázott kis csoport is aludni tér. Az éjszaka hangjai ide vagy oda, egyiküknek sem esik nehezére a dolog. Persze ügyelnek rá, hogy valaki mindig őrt üljön, míg a többi húzza a lóbőrt. S teszik ezt igen bölcsen.
Nievesha a soros, s lelke rajta, mert fáradtsága ellenére nem alszik el. Őrzi a másik kettő álmát, fülel és hallgat. Azonban ahogy a két elf nem riad fel rá, úgy ő sem hallja meg az óvatosan közeledő lépteket.*
-Juhúú! *Kedélyes, ám egyben gunyoros kurjantás hallatszik a mellettük húzódó sötétségből, a rekedt hangra szinte kihagy egyet a lány szíve. A mellette fekvő elfeket hamar felrázhatja, ha maguktól nem ébrednének, ez nem okozhat gondot. Hamarosan a hang gazdája is felfedi magát, méghozzá egy lesoványodott, görbe, ám még így is jókora ork személyében. Testén szebb napokat látott bőrvért, s zsákszerű, foltozott ruhaféle. A kezei között számszeríjat szorongat, hol egyiküket, hol másikukat célozva. Apró, vizenyős szemei mohón mustrálják a hármast.*
-Csak semmi hülye mozdulat! Wuhr oghor skai! *Az utolsókat persze nem hozzájuk intézi, de egy pillanatra sem venné le róluk szemét. A szavaira némi fészkelődés hallatszik a háta mögött, s mindhárman hallhatják az íjon húzódó ideg jellegzetes hangját is.* -Többen vagyunk. *Szavait egy ravasz vigyorral toldja meg, tekintete pedig hosszan elidőzik a tűzrakón.*
-Fegyvereket tegyecce'. *Jelzésértékűen a föld felé biccent.* -Na! A Látóasszony má' vár. *Ennél jobban nem fejti ki a dolgot, csak feléjük int a kezében tartott számszeríjjal. Mögötte valaki felhorkan, majd kiköp a sötétség rejtekében. Alighanem kellően ismerik már a terepet és az utat is, legalábbis az erdő ezen részét. Bárhogy is álljon a helyzet, mérlegelniük kell, óhajtanak-e harcolni, kiváltképp az erdei elf. Elvégre két útitársa jóval kiszolgáltatottabb helyzetben van, mint ő. Arra legalább választ kap a trió, hogy ki taposta ki az újabb ösvényt. Közben Pycta és Fänrírion hangtalan vendégre lehetnek figyelmesek az orkoktól távolabb, még ha csak egy pillanat erejéig is. Egy sárgán izzó ragadozószempár, ki éppen csak felméri a terepet, s már el is tűnik. Gazdája azonban ezer közül is felismerné.*
157. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-13 15:58:24
Üzenet elküldve: 2021-10-13 15:58:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Kimerült, valószínűleg még sosem volt ennyire kimerült, ezen a ponton úgy látja, hogy gyermekként mennyivel egyszerűbb volt az élet, hiszen ha elfáradt, akkor aludt, bárhol és bármikor. Az erdő közepén ez nagyon nehéz lenne most, meg aztán ő már nagylány, a nagylányok pedig elvégzik a rájuk kiszabott feladatot, legyen az Éjvihar kantáron vezetése, a fa cipelése vagy tűzifa gyűjtés.*
- Kék.
*Vonja meg a vállát, mert ennél több információval nem tud szolgálni az adott virágról. Majd találnak. Vagy ha nem, hát nem, csak ásót ne kelljen egy ideig fognia és akkor behegedhetnek tenyerein a felfakadt vízhólyagok.*
- Nem vagyok fáradt.
*Rázza a fejét, noha teljesen egyértelmű, hogy alig áll a lábán, az elszántság, vagy ha úgy tetszik, akkor a dac hajtja, semmi más. Márpedig ez a benne tomboló dac az, ami nem engedi, hogy ő pihenjen, míg mások dolgoznak. A felajánlást azért méltányolja, de nyilván a másik is megérti, hogy el nem fogadhatja.
Ő egy kicsit másik irányt választ a tűzifa keresgéléshez, mint Rírion, így aztán nem is látja azt, amit a másik kettő igen. Talán nem is baj. Aztán a táborhelynél, mikor újra egyesülnek, akkor rögtön kiderül, hogy találtak valamit. Niev fél szemöldöke a homloka közepére kúszik.*
- Milyen nyomokat?
*Kérdezi felnézve, ugyanis ő a földön térdel és szép gúlát építget a gyűjtött tűzifából és körbe is rakja pár kővel. Előzőleg odébbsöpört minden avart az építmény alól. Ennél többet ő nem nagyon tud hozzátenni a tűzcsináláshoz, csak az elméletet tudja, szóval Rírionra emeli topázsárga szemeit abban a reményben, hogy a másik talán ért ehhez.*
*Kimerült, valószínűleg még sosem volt ennyire kimerült, ezen a ponton úgy látja, hogy gyermekként mennyivel egyszerűbb volt az élet, hiszen ha elfáradt, akkor aludt, bárhol és bármikor. Az erdő közepén ez nagyon nehéz lenne most, meg aztán ő már nagylány, a nagylányok pedig elvégzik a rájuk kiszabott feladatot, legyen az Éjvihar kantáron vezetése, a fa cipelése vagy tűzifa gyűjtés.*
- Kék.
*Vonja meg a vállát, mert ennél több információval nem tud szolgálni az adott virágról. Majd találnak. Vagy ha nem, hát nem, csak ásót ne kelljen egy ideig fognia és akkor behegedhetnek tenyerein a felfakadt vízhólyagok.*
- Nem vagyok fáradt.
*Rázza a fejét, noha teljesen egyértelmű, hogy alig áll a lábán, az elszántság, vagy ha úgy tetszik, akkor a dac hajtja, semmi más. Márpedig ez a benne tomboló dac az, ami nem engedi, hogy ő pihenjen, míg mások dolgoznak. A felajánlást azért méltányolja, de nyilván a másik is megérti, hogy el nem fogadhatja.
Ő egy kicsit másik irányt választ a tűzifa keresgéléshez, mint Rírion, így aztán nem is látja azt, amit a másik kettő igen. Talán nem is baj. Aztán a táborhelynél, mikor újra egyesülnek, akkor rögtön kiderül, hogy találtak valamit. Niev fél szemöldöke a homloka közepére kúszik.*
- Milyen nyomokat?
*Kérdezi felnézve, ugyanis ő a földön térdel és szép gúlát építget a gyűjtött tűzifából és körbe is rakja pár kővel. Előzőleg odébbsöpört minden avart az építmény alól. Ennél többet ő nem nagyon tud hozzátenni a tűzcsináláshoz, csak az elméletet tudja, szóval Rírionra emeli topázsárga szemeit abban a reményben, hogy a másik talán ért ehhez.*
156. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-13 13:34:18
Üzenet elküldve: 2021-10-13 13:34:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Az erdőmélyi elf elismerően gondol most a fiatal hosszúéletűre. Tisztelendő, hogy az elhangzottak ellenére kitartana mellettük és segít nekik átjutni a fával a vadonon céljukig. Látja mindkettőjükön, hogy fáradtak, Niev nehezen tápászkodik fel, a reggeli ásást sem pihenhette ki. És sajnos észak reményét sem sikerül találnia neki a sebére. Elgondolkodik, hogy odaad egy bájitalt, de rájön, hogy később még nagyobb szükségük lehet arra, így elveti az ötletet.
Rírion is nehezen emeli meg a fát, de végül csak sikerül neki. A csuhátlan csuhás sokkal jobb fizikai formában van, mint ifjú fajtársa, így igyekszik úgy tartani a fát, hogy valamennyit levegyen a másik terhéből. Ám így már jobb tempót diktálhatnak és a sűrűn nőtt fák között is jobban haladnak előre. A régi ösvények, csapások emléke nem törlődött ki az erdőmélyi elfből, nem egyszer tette már meg ezt az utat oda és vissza.
Amikor az út emelkedni kezd, helyet cserélne Rírionnal, hogy a munka irbiszrészét ő végezhesse, hisz felfelé a súly nagy része a lent haladóra hárul. Így pedig, ha feljutnak a tetejére, akkor nyugodt szívvel rendel el megállást és pihenőt a kiválasztott táborhelyen. A látvány most is lenyűgöző és sosem tudja megunni, pár szívdobbanásnyi ideig gyönyörködik is benne mielőtt kiosztaná a feladatokat.
A régjárt ösvényt ismeri, így ha nehezen is, de megtalálja az erdőhöz vezető utat még akkor is, ha az erdő már visszahódított magának belőle valamennyit. Ekkor pillantja meg a másik, frissebb ösvényt a vasalt talpak nyomával és azt követve jut el a bizarr jelzőoszlopig. A karóra húzott koponyát vizslatva eszébe jut társai elbeszélése a lényről, amivel szembekerültek annak idején.*
- Hm. *Letérdel a karó tövében, hogy közelebbről megnézhesse a nyomokat, de sosem volt jobb nyomolvasó az átlagosnál, így valószínűleg semmit sem tud megállapítani. Hacsak egyértelmű nyomok nem tarkítják a kitaposott ösvényt, mint például jól elkülöníthető csizmatalpak.
Amikor Rírion megközelíti őt és a jelzőt, az erdőmélyi elf felé fordul és feláll a nyomoktól. Talán látja a kölykön a meglepődést, de ki ne lepődne meg egy ilyen szarvasagancsos koponya láttán.*
- Baj. *Válaszolja kurtán és fejével int, hogy menjenek vissza Nieveshához.*
- Hogy bánsz a fegyverekkel? *Kérdi a hosszútőrre és a számszeríjra bökve jobbjával. Nem nagy fegyverforgatást néz ki belőle, de reméli, hogy legalább akkor a számszeríjjal jól céloz.
Most el kell döntenie, hogy induljanak-e tovább és azt is, hogy merre. Éjjel botorság volna két amatőr vadonjáróval útnak indulni, az egybekapaszkodó lombkoronák alatt még teliholdkor is vaksötét van. Elsőként a Szent Fát kell biztonságban visszahelyezni a földbe, csak aztán kellene utánajárni a súlyos lábnyomoknak. A koponya azt jelzi számára, hogy végeztek egy ilyen lénnyel, bár annak a koponyája is lehet, amelyiket Lyz és társai pusztítottak el. Az ismeretlenbe nem indulna el a fával együtt, olyan sok idejük nincs, hogy kitérőt tegyenek.*
- Itt éjszakázunk és hajnalban indulunk tovább, hogy még holnap elérjük az erődöt. Aztán, ha elültettük a fát, megnézzük, mik ezek a nyomok. *Dönt átgondolva a lehetőségeiket. Talán ez a legkézenfekvőbb az esetükben. Mint a Fákban Lakó prófétája nem hunyhat szemet a nyomok felett. Tudnia kell, hogy azok akikhez a vasalt csizmatalpak tartoznak veszélyesek e az erdőre és nyugalmára.*
- Gyújtsatok tüzet, csinálunk egy kis vacsorát, aztán pihenés, de felváltva őrködünk hajnalig. Én hozok vizet.
*Ha mindenki egyetért, akkor elindul a csermely felé, amit korábban látott és ha már észak reményét nem talált, talán nagyobb eséllyel lel a víznél vizi ryshát. Azzal is tudna segíteni Nievesha sebein.
Ha talál, ha nem, megtöli kulacsaikat, tömlőiket és azzal indul vissza a táborhelyre.*
*Az erdőmélyi elf elismerően gondol most a fiatal hosszúéletűre. Tisztelendő, hogy az elhangzottak ellenére kitartana mellettük és segít nekik átjutni a fával a vadonon céljukig. Látja mindkettőjükön, hogy fáradtak, Niev nehezen tápászkodik fel, a reggeli ásást sem pihenhette ki. És sajnos észak reményét sem sikerül találnia neki a sebére. Elgondolkodik, hogy odaad egy bájitalt, de rájön, hogy később még nagyobb szükségük lehet arra, így elveti az ötletet.
Rírion is nehezen emeli meg a fát, de végül csak sikerül neki. A csuhátlan csuhás sokkal jobb fizikai formában van, mint ifjú fajtársa, így igyekszik úgy tartani a fát, hogy valamennyit levegyen a másik terhéből. Ám így már jobb tempót diktálhatnak és a sűrűn nőtt fák között is jobban haladnak előre. A régi ösvények, csapások emléke nem törlődött ki az erdőmélyi elfből, nem egyszer tette már meg ezt az utat oda és vissza.
Amikor az út emelkedni kezd, helyet cserélne Rírionnal, hogy a munka irbiszrészét ő végezhesse, hisz felfelé a súly nagy része a lent haladóra hárul. Így pedig, ha feljutnak a tetejére, akkor nyugodt szívvel rendel el megállást és pihenőt a kiválasztott táborhelyen. A látvány most is lenyűgöző és sosem tudja megunni, pár szívdobbanásnyi ideig gyönyörködik is benne mielőtt kiosztaná a feladatokat.
A régjárt ösvényt ismeri, így ha nehezen is, de megtalálja az erdőhöz vezető utat még akkor is, ha az erdő már visszahódított magának belőle valamennyit. Ekkor pillantja meg a másik, frissebb ösvényt a vasalt talpak nyomával és azt követve jut el a bizarr jelzőoszlopig. A karóra húzott koponyát vizslatva eszébe jut társai elbeszélése a lényről, amivel szembekerültek annak idején.*
- Hm. *Letérdel a karó tövében, hogy közelebbről megnézhesse a nyomokat, de sosem volt jobb nyomolvasó az átlagosnál, így valószínűleg semmit sem tud megállapítani. Hacsak egyértelmű nyomok nem tarkítják a kitaposott ösvényt, mint például jól elkülöníthető csizmatalpak.
Amikor Rírion megközelíti őt és a jelzőt, az erdőmélyi elf felé fordul és feláll a nyomoktól. Talán látja a kölykön a meglepődést, de ki ne lepődne meg egy ilyen szarvasagancsos koponya láttán.*
- Baj. *Válaszolja kurtán és fejével int, hogy menjenek vissza Nieveshához.*
- Hogy bánsz a fegyverekkel? *Kérdi a hosszútőrre és a számszeríjra bökve jobbjával. Nem nagy fegyverforgatást néz ki belőle, de reméli, hogy legalább akkor a számszeríjjal jól céloz.
Most el kell döntenie, hogy induljanak-e tovább és azt is, hogy merre. Éjjel botorság volna két amatőr vadonjáróval útnak indulni, az egybekapaszkodó lombkoronák alatt még teliholdkor is vaksötét van. Elsőként a Szent Fát kell biztonságban visszahelyezni a földbe, csak aztán kellene utánajárni a súlyos lábnyomoknak. A koponya azt jelzi számára, hogy végeztek egy ilyen lénnyel, bár annak a koponyája is lehet, amelyiket Lyz és társai pusztítottak el. Az ismeretlenbe nem indulna el a fával együtt, olyan sok idejük nincs, hogy kitérőt tegyenek.*
- Itt éjszakázunk és hajnalban indulunk tovább, hogy még holnap elérjük az erődöt. Aztán, ha elültettük a fát, megnézzük, mik ezek a nyomok. *Dönt átgondolva a lehetőségeiket. Talán ez a legkézenfekvőbb az esetükben. Mint a Fákban Lakó prófétája nem hunyhat szemet a nyomok felett. Tudnia kell, hogy azok akikhez a vasalt csizmatalpak tartoznak veszélyesek e az erdőre és nyugalmára.*
- Gyújtsatok tüzet, csinálunk egy kis vacsorát, aztán pihenés, de felváltva őrködünk hajnalig. Én hozok vizet.
*Ha mindenki egyetért, akkor elindul a csermely felé, amit korábban látott és ha már észak reményét nem talált, talán nagyobb eséllyel lel a víznél vizi ryshát. Azzal is tudna segíteni Nievesha sebein.
Ha talál, ha nem, megtöli kulacsaikat, tömlőiket és azzal indul vissza a táborhelyre.*
155. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-12 21:45:37
Üzenet elküldve: 2021-10-12 21:45:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Miután Pyctával megegyeztek, ugyanazzal az eltökéltséggel megy megemelni a fát, amivel kérte saját nevét. Ha később esetleg fogyna az erő és a bátorság, legalább van miből fogynia. A fa persze nehéz, de ha felküzdi a válláig nem lesz annyira gyötrelmes vinni, mint megemelni. Comb, has, minden feszül és tiltakozik, de Rírion épp most tett ígéretet társainak, nem akar rögtön kudarccal kezdeni. No meg ha Pycta csinálja, akkor ô is. Nem mintha észszerű lenne az idősebb és gyakorlottabb elfhez mérnie önmagát, de akkor is. Ráadásul nagyon bántaná a büszkeségét, ha Nievesha előtt rogyna meg a térde. ~ Emeld! Emeld! Csináld! ~ Ösztönzi önmagát. A következő gondolata, hogy a végén ez a nehéz fa kiküzdi belőle mindazt, amit benn szeretne tartani. Végül sikerül a fát vállra rakni, mielőtt térdei és izmai feladnák. Most már "csak" vinni kell, de az könnyebben fog menni, legalábbis eleinte. Az úton feltűnően szótlan, mert spórol az erejével. Amúgy is inkább a tettek elfjeként szeret önmagára gondolni. Mikor végre megállnak pihenni, nagyot sóhajt, de panaszt nem hallani tőle. Eszébe jut az irbisz, szemével keresi, aztán bevillan, hogy déltájt elment a nagy macska. Reméli, lesz még alkalma látni. A táborhely neki is tetszik, tűzrakásra jól alkalmas. Ahol pedig tüzet rakni biztonságos, ott pipázni is lehet majd. Itt e gyönyörű erdő, a tiszta, hűvös levegő. Még a nap is felbukkant, hogy jó estét kívánjon Eeyr nevében és ez az elf arra vágyik, hogy égetett pipadohánnyal rombolja testét. De előbb a feladat. Nievesha láthatóan fáradt már. Rírion egy pillanatnyi megvetéssel tekint a fára, amit mostanáig vigyázva hordozott. Ezért a fáért kell a fiatal lánynak itt gyötrődnie. Lopva Nievre tekint, amint az a fának dől. Tudja, hogy egy apa nem tenné ki ennek a lányát, ha nem volna igazán fontos. Később rá fog kérdezni, mire képes a fa, ami Eeyr hatalmát hordozza, vagy mi történik, ha kudarcot vallanak. Ha lesz egy nyugodt órájuk. Mialatt ezen gondolatok átsöpörnek elméjén, szemet szúr neki Nievesha emberi adottsága. A meglepettséggel együtt egy gondolat is feltör mélyről: "Nem csak én kavartam népemen kívül." Közben ideje ismét a tettek mezejére lépni, mielőtt rájuk esteledik.*
- Hogy néz ki az a virág? *Kérdi, Nieveshára való tekintettel, mielőtt elválnak útjaik. Vétek lenne tudatlanságból elmenni az Észak Reménye mellett, miközben a lány szenved. Ha választ kap, indulhat a tűzifa gyűjtés.*
- Én nem bánom, ha inkább pihensz. *Ajánlja Nievnek. Legalább ennyit, ha többet nem is adhat. Időközben, ha ők is keresztezik a lábnyomok útját, vagy meglátják az agancsos koponyát, Rírionban újra feléled a veszélyérzet. Nem feltétlenül ellenség az, aki rajtuk kívül járja az erdőt, de egy ilyen jel nem éppen biztató.*
- Ez... meg... micsoda?
*Miután Pyctával megegyeztek, ugyanazzal az eltökéltséggel megy megemelni a fát, amivel kérte saját nevét. Ha később esetleg fogyna az erő és a bátorság, legalább van miből fogynia. A fa persze nehéz, de ha felküzdi a válláig nem lesz annyira gyötrelmes vinni, mint megemelni. Comb, has, minden feszül és tiltakozik, de Rírion épp most tett ígéretet társainak, nem akar rögtön kudarccal kezdeni. No meg ha Pycta csinálja, akkor ô is. Nem mintha észszerű lenne az idősebb és gyakorlottabb elfhez mérnie önmagát, de akkor is. Ráadásul nagyon bántaná a büszkeségét, ha Nievesha előtt rogyna meg a térde. ~ Emeld! Emeld! Csináld! ~ Ösztönzi önmagát. A következő gondolata, hogy a végén ez a nehéz fa kiküzdi belőle mindazt, amit benn szeretne tartani. Végül sikerül a fát vállra rakni, mielőtt térdei és izmai feladnák. Most már "csak" vinni kell, de az könnyebben fog menni, legalábbis eleinte. Az úton feltűnően szótlan, mert spórol az erejével. Amúgy is inkább a tettek elfjeként szeret önmagára gondolni. Mikor végre megállnak pihenni, nagyot sóhajt, de panaszt nem hallani tőle. Eszébe jut az irbisz, szemével keresi, aztán bevillan, hogy déltájt elment a nagy macska. Reméli, lesz még alkalma látni. A táborhely neki is tetszik, tűzrakásra jól alkalmas. Ahol pedig tüzet rakni biztonságos, ott pipázni is lehet majd. Itt e gyönyörű erdő, a tiszta, hűvös levegő. Még a nap is felbukkant, hogy jó estét kívánjon Eeyr nevében és ez az elf arra vágyik, hogy égetett pipadohánnyal rombolja testét. De előbb a feladat. Nievesha láthatóan fáradt már. Rírion egy pillanatnyi megvetéssel tekint a fára, amit mostanáig vigyázva hordozott. Ezért a fáért kell a fiatal lánynak itt gyötrődnie. Lopva Nievre tekint, amint az a fának dől. Tudja, hogy egy apa nem tenné ki ennek a lányát, ha nem volna igazán fontos. Később rá fog kérdezni, mire képes a fa, ami Eeyr hatalmát hordozza, vagy mi történik, ha kudarcot vallanak. Ha lesz egy nyugodt órájuk. Mialatt ezen gondolatok átsöpörnek elméjén, szemet szúr neki Nievesha emberi adottsága. A meglepettséggel együtt egy gondolat is feltör mélyről: "Nem csak én kavartam népemen kívül." Közben ideje ismét a tettek mezejére lépni, mielőtt rájuk esteledik.*
- Hogy néz ki az a virág? *Kérdi, Nieveshára való tekintettel, mielőtt elválnak útjaik. Vétek lenne tudatlanságból elmenni az Észak Reménye mellett, miközben a lány szenved. Ha választ kap, indulhat a tűzifa gyűjtés.*
- Én nem bánom, ha inkább pihensz. *Ajánlja Nievnek. Legalább ennyit, ha többet nem is adhat. Időközben, ha ők is keresztezik a lábnyomok útját, vagy meglátják az agancsos koponyát, Rírionban újra feléled a veszélyérzet. Nem feltétlenül ellenség az, aki rajtuk kívül járja az erdőt, de egy ilyen jel nem éppen biztató.*
- Ez... meg... micsoda?
154. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-12 17:00:24
Üzenet elküldve: 2021-10-12 17:00:24
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 573
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 573
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Miképp a lombok fölébük borulnak, úgy lesz a levegő is egyre párásabb és fojtogatóbb. Az erdő feszült csendbe burkolódzik, hangjuk és lépéseik nem vernek visszhangot. Talán az éjjelt várják a vadak, talán őket kísérik néma figyelemmel. Csupán halovány madárcsicsergés szűrődik a fák közül, de az is hamar elhal, mintha nem óhajtaná kéretlen énekével megzavarni az erdő csendjét.
Pyctának ezúttal sincs szerencséje. Egyik lomb sem mutatja jelét a keresett növénynek, ám előbb-utóbb biztosan sikerrel jár majd.
A sötét erdőben az utazó könnyedén elveszítheti az időérzékét. Jó néhány órája kutyagolhatnak, mikor az ösvény erősen emelkedni kezd. Mohos sziklákból alkotott, természetes lépcső kanyarog fel egy fák által került kiszögellésre, a lépcső mellett pedig tiszta vízű csermely csordogál alá egy sziklarésből, hogy kanyarogva folytassa útját a gyökerek között csobogva puhán. Langyos szél csap az arcukba, ahogy felérnek, s gyönyörű látvány tárulhat a szemük elé a naplementében. Színes, álmosan zengő lombok, ameddig a szem ellát, a távolban pedig hatalmas hegyek sejlenek. A messzeségben néhány, nagyobb madár reppen fel a fák közül ijedten károgva, feszült némaságot hagyva maguk után. Tökéletes pihenőhely ez a megfáradt utazóknak, a sziklapárkány mellett szélvédett is, s a sötét rengeteg sem telepszik rájuk úgy itt, mint korábban. Tűzre való gallyat is gyűjthetnek egy kicsit távolabbról, ha melegedni vágynának.
Innen lefelé tekintve már alig-alig lehet kivenni a tovább vezető ösvényt, oly sűrűn szegélyezi az erdőség. Inkább tűnik vadcsapásnak, mint kijárt útnak, ám Pycta, aki eleget élt e lombok alatt, ismeri a járást. Az óhatatlan elf szempár azonban kivehet egy másik csapást, nem oly messze attól, amely az egykor volt Vadvédhez vezet, s az általa ismert erdőhöz.
Utóbbi út, mi csupán halovány emléke egy régvolt ösvénynek, éles kontrasztban áll a másikkal. Ezt vasalt csizmák tapodták, s ott, ahol keresztezik egymást a csapások, különös jelzőoszlop kapott helyet. A karóba húzott, szarvasagancsos koponya meredten bámulja az utat üres szemgödreivel, a megrepedt fejtető pedig árulkodik sorsáról. Egy álmosan zengő döglégy hagyja el csalódottan balszeme helyét. A koponyát már jóideje kitakarították, itt aligha lakhat jól. A volt vadvédesek leírásaiból azonban Pyctának ismerős lehet a megcsúfolt porhüvely. Ugyanilyen sötét, szarvasagancsos lényekkel volt dolguk társainak, mikor még Vadvéd állt.
A trió most dönthet. Tovább haladnak az erdőség sűrűjébe, a régmúlt idők nyomában, vagy a jókora csizmanyomokat követve indulnak az ismeretlenbe. Tegyék ezt a sötét beállta előtt vagy után, ahogy mindig, a döntés most is az övék.*
*Miképp a lombok fölébük borulnak, úgy lesz a levegő is egyre párásabb és fojtogatóbb. Az erdő feszült csendbe burkolódzik, hangjuk és lépéseik nem vernek visszhangot. Talán az éjjelt várják a vadak, talán őket kísérik néma figyelemmel. Csupán halovány madárcsicsergés szűrődik a fák közül, de az is hamar elhal, mintha nem óhajtaná kéretlen énekével megzavarni az erdő csendjét.
Pyctának ezúttal sincs szerencséje. Egyik lomb sem mutatja jelét a keresett növénynek, ám előbb-utóbb biztosan sikerrel jár majd.
A sötét erdőben az utazó könnyedén elveszítheti az időérzékét. Jó néhány órája kutyagolhatnak, mikor az ösvény erősen emelkedni kezd. Mohos sziklákból alkotott, természetes lépcső kanyarog fel egy fák által került kiszögellésre, a lépcső mellett pedig tiszta vízű csermely csordogál alá egy sziklarésből, hogy kanyarogva folytassa útját a gyökerek között csobogva puhán. Langyos szél csap az arcukba, ahogy felérnek, s gyönyörű látvány tárulhat a szemük elé a naplementében. Színes, álmosan zengő lombok, ameddig a szem ellát, a távolban pedig hatalmas hegyek sejlenek. A messzeségben néhány, nagyobb madár reppen fel a fák közül ijedten károgva, feszült némaságot hagyva maguk után. Tökéletes pihenőhely ez a megfáradt utazóknak, a sziklapárkány mellett szélvédett is, s a sötét rengeteg sem telepszik rájuk úgy itt, mint korábban. Tűzre való gallyat is gyűjthetnek egy kicsit távolabbról, ha melegedni vágynának.
Innen lefelé tekintve már alig-alig lehet kivenni a tovább vezető ösvényt, oly sűrűn szegélyezi az erdőség. Inkább tűnik vadcsapásnak, mint kijárt útnak, ám Pycta, aki eleget élt e lombok alatt, ismeri a járást. Az óhatatlan elf szempár azonban kivehet egy másik csapást, nem oly messze attól, amely az egykor volt Vadvédhez vezet, s az általa ismert erdőhöz.
Utóbbi út, mi csupán halovány emléke egy régvolt ösvénynek, éles kontrasztban áll a másikkal. Ezt vasalt csizmák tapodták, s ott, ahol keresztezik egymást a csapások, különös jelzőoszlop kapott helyet. A karóba húzott, szarvasagancsos koponya meredten bámulja az utat üres szemgödreivel, a megrepedt fejtető pedig árulkodik sorsáról. Egy álmosan zengő döglégy hagyja el csalódottan balszeme helyét. A koponyát már jóideje kitakarították, itt aligha lakhat jól. A volt vadvédesek leírásaiból azonban Pyctának ismerős lehet a megcsúfolt porhüvely. Ugyanilyen sötét, szarvasagancsos lényekkel volt dolguk társainak, mikor még Vadvéd állt.
A trió most dönthet. Tovább haladnak az erdőség sűrűjébe, a régmúlt idők nyomában, vagy a jókora csizmanyomokat követve indulnak az ismeretlenbe. Tegyék ezt a sötét beállta előtt vagy után, ahogy mindig, a döntés most is az övék.*
153. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-12 16:53:57
Üzenet elküldve: 2021-10-12 16:53:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Az utóbbi napokban Niev egyik meglepetésből a másikba esik, teljesen meglepi ugyanis, hogy Fänrírion nem él a Pycta adta menekülési lehetőséggel. Egy kicsit talán meg is kedveli Fänríriont emiatt, ennek persze nem ad hangot, nem akar elhamarkodott lenni és túl hamar bizalmat szavazni bárkinek is, akit nem ismer túl régóta.
Annak nem örül annyira, hogy máris menni kell tovább, nagy nehezen feltápászkodik, segít a szánt leoldani a telivérről, némán teszi a dolgát. Érdekes, hogy kiskorában mennyi mondanivalója volt, ezzel szemben most teljesen kielégíti a csendes megfigyelő szerepe. Éjvihar mellett állva várja, hogy Pycta kiossza mindenkinek a feladatokat. Ha kell, akkor természetesen segít a cipelésben, de nagyon örülne annak, ha erre nem kerülne sor, főleg sebes tenyerei miatt. Ha azonban mégis be kell állni, akkor zokszó nélkül teszi.
Jár már itt egyszer, de akkor még gyermek volt és a telivér hátán ül, sokkal gyorsabban haladtak akkor, de ugyanilyen félelmetesnek találta akkor is a helyet.
Ha cipelnie kell, ha nem, de menet közben avval szórakoztatja magát, hogy mindenféle személyiséggel ruházza fel a fákat, amik mellett elhaladnak. A legtöbb természetesen egy boszorkány hatását kelti, a göcsörtös ágak, mint megannyi feléjük nyúló kéz. Azért akad közöttük egy-két tündér és hasonló, de a legtöbb mégis gonosz boszorkány.
A tűzifa gyűjtés már nem hiányzik neki a nap végére, de ha muszáj, akkor muszáj. Fáradt, de nem mondja ki, hogy mennyire is az, de talán árulkodó lehet az, ahogyan egy fatörzsnek dől, két kézzel túr bele a hajába, a szemét is lehunyja picit, egy párpillanatos alvásban reménykedve. Ha Fänrírion most ránéz, akkor rögtön láthatja, hogy a fülei cseppet sem elfesek. Hanem kifejezetten emberiek, vagy esetleg félelfesek. Ha sikerül kicsit a fatörzsnek dőlve pihennie, akkor már indul is, hogy tűzifát gyűjtsön, Pycta utasításainak megfelelően, Fänríriontól látótávolságban, a táborhelytől nem túl messze.*
*Az utóbbi napokban Niev egyik meglepetésből a másikba esik, teljesen meglepi ugyanis, hogy Fänrírion nem él a Pycta adta menekülési lehetőséggel. Egy kicsit talán meg is kedveli Fänríriont emiatt, ennek persze nem ad hangot, nem akar elhamarkodott lenni és túl hamar bizalmat szavazni bárkinek is, akit nem ismer túl régóta.
Annak nem örül annyira, hogy máris menni kell tovább, nagy nehezen feltápászkodik, segít a szánt leoldani a telivérről, némán teszi a dolgát. Érdekes, hogy kiskorában mennyi mondanivalója volt, ezzel szemben most teljesen kielégíti a csendes megfigyelő szerepe. Éjvihar mellett állva várja, hogy Pycta kiossza mindenkinek a feladatokat. Ha kell, akkor természetesen segít a cipelésben, de nagyon örülne annak, ha erre nem kerülne sor, főleg sebes tenyerei miatt. Ha azonban mégis be kell állni, akkor zokszó nélkül teszi.
Jár már itt egyszer, de akkor még gyermek volt és a telivér hátán ül, sokkal gyorsabban haladtak akkor, de ugyanilyen félelmetesnek találta akkor is a helyet.
Ha cipelnie kell, ha nem, de menet közben avval szórakoztatja magát, hogy mindenféle személyiséggel ruházza fel a fákat, amik mellett elhaladnak. A legtöbb természetesen egy boszorkány hatását kelti, a göcsörtös ágak, mint megannyi feléjük nyúló kéz. Azért akad közöttük egy-két tündér és hasonló, de a legtöbb mégis gonosz boszorkány.
A tűzifa gyűjtés már nem hiányzik neki a nap végére, de ha muszáj, akkor muszáj. Fáradt, de nem mondja ki, hogy mennyire is az, de talán árulkodó lehet az, ahogyan egy fatörzsnek dől, két kézzel túr bele a hajába, a szemét is lehunyja picit, egy párpillanatos alvásban reménykedve. Ha Fänrírion most ránéz, akkor rögtön láthatja, hogy a fülei cseppet sem elfesek. Hanem kifejezetten emberiek, vagy esetleg félelfesek. Ha sikerül kicsit a fatörzsnek dőlve pihennie, akkor már indul is, hogy tűzifát gyűjtsön, Pycta utasításainak megfelelően, Fänríriontól látótávolságban, a táborhelytől nem túl messze.*
152. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-12 15:00:16
Üzenet elküldve: 2021-10-12 15:00:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Az elf kölyöknek van mit átgondolnia, mert amiket az erdőmélyi elmondott, azok igenis érdemesek rá. Nem törne pálcát felette, ha végül Fänrírion úgy döntene, hogy mégis megfordul és a kevésbé veszélyes ingoványt választja helyettük.*
- Nem találtam észak reményét, de beljebb újra megnézem majd. *Mondja Nievnek, bár ő is láthatja, hogy üres kézzel ért vissza.
Aztán Nievesha elbúcsúzik az irbisztől és Xauzur, mintha csak erre várt volna, beveti magát a vadonba. Ugyanazon a véleményen vannak, a nagymacska vére hívja, ösztönei vadászni hívják.
Ha meglepő is a csuhátlan csuhástól, hogy segítségek kér az ifjútól, mindenképp kézenfekvő. Nievesha nincs olyan fizikai állapotban, hogy hosszútávon vinni tudja a fát, bár az is megeshet, hogy ketten viszik majd, míg a másik oldalon az erdőmélyi elf egyedül. A lényeg, hogy haladjanak. Nem veszi észre Niev elképedését mert épp Fänrírion arcát fürkészi, hisz vagy vele vagy nélküle, de hamarosan újra elindulnak és akkor már Erdőmélye belseje felé.*
- Rírion, rendben. *Válaszolja kurtán. Eléggé felvágták a kölyök nyelvét, de kíváncsi, beljebb is ilyen határozott és magabiztos lesz-e. Ránézésre könnyen a bácsikája lehetne, de nem kíván reagálni a megjegyzésre. Ha pedig később komorabbá válna, könnyedén betudja a vadonnal szemben tanúsított tiszteletnek vagy félelemnek, mindkettőt elképzelhetőnek tartja.*
- Ilyen tempóban nem érjük el ma a célunk, így a vadonban éjszakázunk. Itt hamarabb sötétedik, haladnunk kell, ha jó táborhelyet akarunk találni. *Néz fel az égboltra. Talán most utoljára látják ilyen egybefüggőnek, Erdőmélyén akadnak olyan helyek, ahol nem is látni az eget az egybefonódó lombkoronáktól. Ezért is alkonyodik hamarabb a vadonban. Nem ez lesz az első éjszakája a szabad ég, azaz a lombkoronák alatt, de most először lesz vele Nievesha, Rírion és a Szent Fa. Talán nyugodt éjszakájuk lesz, de ettől még ébernek kell lennie és vigyázni a két ifjúra. Ha Xauzur visszatér hozzájuk, könnyebb dolga lesz, de az irbiszek éjjeli ragadozók, meglehet, hogy nélkülözniük kell őt.*
- Indulás. *Osztja ki az ukázt és nekiáll leoldani Éjvihar oldaláról a szánt tartó csatokat. Ha pedig sikerült neki, akkor az élre áll, egymaga emeli meg a fa elejét. Talán nem okoz számára gondot, hisz jó erőben van, de lehet, hogy Rírion megküzd majd vele. Ha így esik, mellérendeli Nieveshát, hogy segítsen neki. Úgy is tudják kantáron vezetni a telivért mögöttük. Amennyiben így sikerül elindulni és haladni, akkor egészen az erdőmélyi alkonyatig haladnak az ismert ösvényeken az egykori Vadvéd lepusztult erődje felé.
Amikor eléri őket az alkony vagy a két ifjú teljesítőképességük határához érne, akkor megálljt int egy jobb táborhelyet keresve. Szélvédett helyet keres, már amennyire lehet ilyet találni, egy szélesebb törzsű fa árnyékában, egy csermelyhez közel. Ott leszerszámozza Éjvihart és felszólítja Nievet és Ríriont, hogy szedjenek tüzifát.*
- De ne menjetek távol és ne tévesszétek egymást szem elől! Ha valami baj van, kiáltsatok. Csak óvatosan. *Inti a duót hol egyikre, hol másikra nézve.*
- Én keresek észak reményét. A közelben leszek. *Teszi hozzá és ha nincs kérdés, akkor elindul, hogy újra hallótávolságban körbejárja a környéket a türkiz virágot kutatva.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.12 15:01:45
*Az elf kölyöknek van mit átgondolnia, mert amiket az erdőmélyi elmondott, azok igenis érdemesek rá. Nem törne pálcát felette, ha végül Fänrírion úgy döntene, hogy mégis megfordul és a kevésbé veszélyes ingoványt választja helyettük.*
- Nem találtam észak reményét, de beljebb újra megnézem majd. *Mondja Nievnek, bár ő is láthatja, hogy üres kézzel ért vissza.
Aztán Nievesha elbúcsúzik az irbisztől és Xauzur, mintha csak erre várt volna, beveti magát a vadonba. Ugyanazon a véleményen vannak, a nagymacska vére hívja, ösztönei vadászni hívják.
Ha meglepő is a csuhátlan csuhástól, hogy segítségek kér az ifjútól, mindenképp kézenfekvő. Nievesha nincs olyan fizikai állapotban, hogy hosszútávon vinni tudja a fát, bár az is megeshet, hogy ketten viszik majd, míg a másik oldalon az erdőmélyi elf egyedül. A lényeg, hogy haladjanak. Nem veszi észre Niev elképedését mert épp Fänrírion arcát fürkészi, hisz vagy vele vagy nélküle, de hamarosan újra elindulnak és akkor már Erdőmélye belseje felé.*
- Rírion, rendben. *Válaszolja kurtán. Eléggé felvágták a kölyök nyelvét, de kíváncsi, beljebb is ilyen határozott és magabiztos lesz-e. Ránézésre könnyen a bácsikája lehetne, de nem kíván reagálni a megjegyzésre. Ha pedig később komorabbá válna, könnyedén betudja a vadonnal szemben tanúsított tiszteletnek vagy félelemnek, mindkettőt elképzelhetőnek tartja.*
- Ilyen tempóban nem érjük el ma a célunk, így a vadonban éjszakázunk. Itt hamarabb sötétedik, haladnunk kell, ha jó táborhelyet akarunk találni. *Néz fel az égboltra. Talán most utoljára látják ilyen egybefüggőnek, Erdőmélyén akadnak olyan helyek, ahol nem is látni az eget az egybefonódó lombkoronáktól. Ezért is alkonyodik hamarabb a vadonban. Nem ez lesz az első éjszakája a szabad ég, azaz a lombkoronák alatt, de most először lesz vele Nievesha, Rírion és a Szent Fa. Talán nyugodt éjszakájuk lesz, de ettől még ébernek kell lennie és vigyázni a két ifjúra. Ha Xauzur visszatér hozzájuk, könnyebb dolga lesz, de az irbiszek éjjeli ragadozók, meglehet, hogy nélkülözniük kell őt.*
- Indulás. *Osztja ki az ukázt és nekiáll leoldani Éjvihar oldaláról a szánt tartó csatokat. Ha pedig sikerült neki, akkor az élre áll, egymaga emeli meg a fa elejét. Talán nem okoz számára gondot, hisz jó erőben van, de lehet, hogy Rírion megküzd majd vele. Ha így esik, mellérendeli Nieveshát, hogy segítsen neki. Úgy is tudják kantáron vezetni a telivért mögöttük. Amennyiben így sikerül elindulni és haladni, akkor egészen az erdőmélyi alkonyatig haladnak az ismert ösvényeken az egykori Vadvéd lepusztult erődje felé.
Amikor eléri őket az alkony vagy a két ifjú teljesítőképességük határához érne, akkor megálljt int egy jobb táborhelyet keresve. Szélvédett helyet keres, már amennyire lehet ilyet találni, egy szélesebb törzsű fa árnyékában, egy csermelyhez közel. Ott leszerszámozza Éjvihart és felszólítja Nievet és Ríriont, hogy szedjenek tüzifát.*
- De ne menjetek távol és ne tévesszétek egymást szem elől! Ha valami baj van, kiáltsatok. Csak óvatosan. *Inti a duót hol egyikre, hol másikra nézve.*
- Én keresek észak reményét. A közelben leszek. *Teszi hozzá és ha nincs kérdés, akkor elindul, hogy újra hallótávolságban körbejárja a környéket a türkiz virágot kutatva.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.12 15:01:45
151. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-12 09:24:20
Üzenet elküldve: 2021-10-12 09:24:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*A szíve mélyén már jóval korábban meghozta a döntést, de átgondolja tudatosan is. Azt már biztosan tudja, hogy veszélyes, ha többet nem is. Rossz közérzetének létjogosultságát Pycta is megerősíti. ~ Szép is volna, hogy a lánnyal vinnék ketten azt a fát. ~ Morogja magában. Nem mehet most el. Nievesha távolság tartó, de attól még Rírion nem kívánná neki a megerőltető munkát. Semmit sem jelent, ha egy túl fiatal lány tart az idegenektől, attól még lehet egy tiszta szívű teremtés. Az ifjú elf bátran az "irbisz" szemekbe néz. Nem rejtené véka alá, hogy kíváncsiságát erősen felkeltette a vadmacskára hajazó tekintet. Szívesen megkérdezné az erdőmélyit, hogyan lehetséges egyáltalán egy elfnél, de nem most van ennek ideje.*
- Nem látok én az istennő fejébe, de ha nekem téged dobott a mocsárhoz, akkor neked, nektek meg engem. Maradok, segítek. De hívj Rírionnak, hacsak nem kívánod, hogy bácsizzalak. *Ugyan fogalma sincs, hogy a bácsi mennyire volna helyes Pycta esetében. Ha egy hosszú életű maga mögött hagyja az ifjúkort, akkor kb. hatvantól kétszázig akárhány éves lehet, szemre nehéz megmondani. Meg sem próbálja Pycta korát megtippelni. Nievesha esetében viszont határozott elképzelése van. Mivel egy elf lánya, Rírion elfnek hiszi. Nem veszi észre a hegyes fülek hiányát, mert nem is kereste őket. Sőt, a tudatalatti néha átírja az emlékeket és kipótolja azt, aminek "ott kell lenni". Ha egy év múlva bárki kérdezné a kócos elfet, lehet, hogy emlékezni vélne Niev hegyes füleire. Mint egy hosszú életű gyermekét, fizikum alapján negyven évesnek saccolta először. Később a gyermeki viselkedés miatt már harminc-harmincötnek gondolta. Ennél jobban Erdőmélyén sem tudna eltévedni. Ha igaza is volna, még akkor is lenne közte és Nievesha között kb. 20 év, bár ennek elfek között kisebb a jelentősége, mint emberek között. Kisvártatva egészen más gondolatok feszítik Rírion elméjét. Jó ideje vándorolnak már együtt és az elf testét kínozza egy függőség. Rossz közérzete miatt még hamarabb jön el a nehéz pillanat, mint várta. Szépen megmunkált pipája valahol a cuccai közt nyugszik, könnyen elérhető helyen. De erdőben rágyújtani nem volna okos döntés. Inkább elviseli a sóvárgást, minthogy erdő tűz elől kelljen futni, ugyanakkor hangulata komorabbá válik a közeljövőben.*
*A szíve mélyén már jóval korábban meghozta a döntést, de átgondolja tudatosan is. Azt már biztosan tudja, hogy veszélyes, ha többet nem is. Rossz közérzetének létjogosultságát Pycta is megerősíti. ~ Szép is volna, hogy a lánnyal vinnék ketten azt a fát. ~ Morogja magában. Nem mehet most el. Nievesha távolság tartó, de attól még Rírion nem kívánná neki a megerőltető munkát. Semmit sem jelent, ha egy túl fiatal lány tart az idegenektől, attól még lehet egy tiszta szívű teremtés. Az ifjú elf bátran az "irbisz" szemekbe néz. Nem rejtené véka alá, hogy kíváncsiságát erősen felkeltette a vadmacskára hajazó tekintet. Szívesen megkérdezné az erdőmélyit, hogyan lehetséges egyáltalán egy elfnél, de nem most van ennek ideje.*
- Nem látok én az istennő fejébe, de ha nekem téged dobott a mocsárhoz, akkor neked, nektek meg engem. Maradok, segítek. De hívj Rírionnak, hacsak nem kívánod, hogy bácsizzalak. *Ugyan fogalma sincs, hogy a bácsi mennyire volna helyes Pycta esetében. Ha egy hosszú életű maga mögött hagyja az ifjúkort, akkor kb. hatvantól kétszázig akárhány éves lehet, szemre nehéz megmondani. Meg sem próbálja Pycta korát megtippelni. Nievesha esetében viszont határozott elképzelése van. Mivel egy elf lánya, Rírion elfnek hiszi. Nem veszi észre a hegyes fülek hiányát, mert nem is kereste őket. Sőt, a tudatalatti néha átírja az emlékeket és kipótolja azt, aminek "ott kell lenni". Ha egy év múlva bárki kérdezné a kócos elfet, lehet, hogy emlékezni vélne Niev hegyes füleire. Mint egy hosszú életű gyermekét, fizikum alapján negyven évesnek saccolta először. Később a gyermeki viselkedés miatt már harminc-harmincötnek gondolta. Ennél jobban Erdőmélyén sem tudna eltévedni. Ha igaza is volna, még akkor is lenne közte és Nievesha között kb. 20 év, bár ennek elfek között kisebb a jelentősége, mint emberek között. Kisvártatva egészen más gondolatok feszítik Rírion elméjét. Jó ideje vándorolnak már együtt és az elf testét kínozza egy függőség. Rossz közérzete miatt még hamarabb jön el a nehéz pillanat, mint várta. Szépen megmunkált pipája valahol a cuccai közt nyugszik, könnyen elérhető helyen. De erdőben rágyújtani nem volna okos döntés. Inkább elviseli a sóvárgást, minthogy erdő tűz elől kelljen futni, ugyanakkor hangulata komorabbá válik a közeljövőben.*
150. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-11 23:50:47
Üzenet elküldve: 2021-10-11 23:50:47
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 573
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 573
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Xauzurt nem kell sokáig biztatni. Sárga ragadozótekintete egy hosszú pillanatig még a visszatérő elfen csüng, majd elrugaszkodik. Nievesha érezheti, ahogy az állat bundája kisimul ujjai közül, hogy néhány szökkenéssel aztán tulajdonosa eltűnjön a fák között. Még csak vissza sem pillant, ám gazdájának aligha fáj emiatt a feje. Az irbisz nem csatangol túlságosan messzire, s kifinomult szaglásával bárhol felleli őket az erdőben.
A nap delelőre járhat a trió feje felett. Pycta jól tudja, hogy így vagy úgy, de az erdőben éri őket majd az éj. Noha az erdőtől talán nem kell tartania, egészen más erők is munkálkodnak a rengetegben. A sötét sűrű számos ismert vagy ismeretlen entitásnak és élőlénynek táptalajt kínál, némelyik közülük pedig legalább annyira ősi, mint maga az erdő. E földön bármi megtörténhet és annak ellenkezője is, nem véletlenül tartozik Lanawin legveszedelmesebb részeihez.
Alighanem már csak Fänrírion válasza hibádzik az induláshoz. Az ösvény, mi beljebb visz, sötéten és fenyegetően ásít az elfre, ámbátor ha valóban számít neki újdonsült társai sorsa, bizonyosan erőt tud majd venni magán.
Csak rajta áll, hogy jön vagy megy, győzködni vagy biztatni látszólag senki sem fogja.*
*Xauzurt nem kell sokáig biztatni. Sárga ragadozótekintete egy hosszú pillanatig még a visszatérő elfen csüng, majd elrugaszkodik. Nievesha érezheti, ahogy az állat bundája kisimul ujjai közül, hogy néhány szökkenéssel aztán tulajdonosa eltűnjön a fák között. Még csak vissza sem pillant, ám gazdájának aligha fáj emiatt a feje. Az irbisz nem csatangol túlságosan messzire, s kifinomult szaglásával bárhol felleli őket az erdőben.
A nap delelőre járhat a trió feje felett. Pycta jól tudja, hogy így vagy úgy, de az erdőben éri őket majd az éj. Noha az erdőtől talán nem kell tartania, egészen más erők is munkálkodnak a rengetegben. A sötét sűrű számos ismert vagy ismeretlen entitásnak és élőlénynek táptalajt kínál, némelyik közülük pedig legalább annyira ősi, mint maga az erdő. E földön bármi megtörténhet és annak ellenkezője is, nem véletlenül tartozik Lanawin legveszedelmesebb részeihez.
Alighanem már csak Fänrírion válasza hibádzik az induláshoz. Az ösvény, mi beljebb visz, sötéten és fenyegetően ásít az elfre, ámbátor ha valóban számít neki újdonsült társai sorsa, bizonyosan erőt tud majd venni magán.
Csak rajta áll, hogy jön vagy megy, győzködni vagy biztatni látszólag senki sem fogja.*
149. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-11 19:54:32
Üzenet elküldve: 2021-10-11 19:54:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmazhat!//
*A kérdésre, az irbisz lapockáiról Fänrírionra néz, ezúttal egészen szelíden szólal meg, már amennyire az ő kissé reszelős hangján bármi is szelíden tud csengeni. Nagyjából azt válaszolja, amit Pycta is.*
- Itt van otthon, menni akar.
*Niev érzi, hogy Xauzur zsizseg, pont úgy, mint ahogyan ő is zsizsgett még gyermekkorában. Tudja jó, Xauzur menni akar.*
- Vigyázz magadra, kiscicám!
*Mosolyog rá az állatra, még utoljára beletúr a bundájába, aztán maga alá húzza a lábait. Topázsárga szeme egészen addig pihen az irbiszen, míg az nem hagyja ott őket. Ha Xauzur valóban berohant az erdőbe, akkor könyökeit felhúzott térdein nyugtatja, ujjait kitárja, hátha akkor kevésbé fájnak sebes tenyerei. Hiú ábránd, a tompa, csípős érzés megmarad, ráadásul úgy tűnik, hogy Pycta sem talált a gyógyító növényből, hiszen az imént üres kézzel tért vissza.
Niev életében ugyan nem sok időt töltött sok időt az erdőben, de mégis úgy érzi, hogy igen, hiszen az erdő megáldotta. Erdőmélye persze más, erdőmélye minden erdők öreganyja, itt annak is óvatosnak kell lennie, aki az erdő áldását élvezi.
Pycta mindenesetre meglepi, mert eddig nem volt túl kedves Fänrírionral - és emiatt Niev sem volt az -, most meg a segítségét kéri? Niev álla leesik, de elég jól titkolja ezt, inkább félrenéz egy pillanatra, hogy bárki ránéz, ne lássa meglepetését. Kiskaput is ajánl Pycta a másik elfnek, Niev ekkor már Fänrírion felé fordítja a tekintetét. Talán egy nagyon halovány mosolyt is rávillant, no nem kedvességből, hanem azért, hátha kicsit meggyorsítja a döntést. Nem, nem kedvelte meg Fänríriont, valószínűleg Pycta sem, de kétségtelen, hogy szükség van a segítségére, annál is inkább, mert sietniük kell, Niev pedig végtelenül fáradtnak és elcsigázottnak érzi magát. Szeretne lefeküdni és aludni, de majdnem biztosra veszi, hogy ennek még nem jött el az ideje.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmazhat!//
*A kérdésre, az irbisz lapockáiról Fänrírionra néz, ezúttal egészen szelíden szólal meg, már amennyire az ő kissé reszelős hangján bármi is szelíden tud csengeni. Nagyjából azt válaszolja, amit Pycta is.*
- Itt van otthon, menni akar.
*Niev érzi, hogy Xauzur zsizseg, pont úgy, mint ahogyan ő is zsizsgett még gyermekkorában. Tudja jó, Xauzur menni akar.*
- Vigyázz magadra, kiscicám!
*Mosolyog rá az állatra, még utoljára beletúr a bundájába, aztán maga alá húzza a lábait. Topázsárga szeme egészen addig pihen az irbiszen, míg az nem hagyja ott őket. Ha Xauzur valóban berohant az erdőbe, akkor könyökeit felhúzott térdein nyugtatja, ujjait kitárja, hátha akkor kevésbé fájnak sebes tenyerei. Hiú ábránd, a tompa, csípős érzés megmarad, ráadásul úgy tűnik, hogy Pycta sem talált a gyógyító növényből, hiszen az imént üres kézzel tért vissza.
Niev életében ugyan nem sok időt töltött sok időt az erdőben, de mégis úgy érzi, hogy igen, hiszen az erdő megáldotta. Erdőmélye persze más, erdőmélye minden erdők öreganyja, itt annak is óvatosnak kell lennie, aki az erdő áldását élvezi.
Pycta mindenesetre meglepi, mert eddig nem volt túl kedves Fänrírionral - és emiatt Niev sem volt az -, most meg a segítségét kéri? Niev álla leesik, de elég jól titkolja ezt, inkább félrenéz egy pillanatra, hogy bárki ránéz, ne lássa meglepetését. Kiskaput is ajánl Pycta a másik elfnek, Niev ekkor már Fänrírion felé fordítja a tekintetét. Talán egy nagyon halovány mosolyt is rávillant, no nem kedvességből, hanem azért, hátha kicsit meggyorsítja a döntést. Nem, nem kedvelte meg Fänríriont, valószínűleg Pycta sem, de kétségtelen, hogy szükség van a segítségére, annál is inkább, mert sietniük kell, Niev pedig végtelenül fáradtnak és elcsigázottnak érzi magát. Szeretne lefeküdni és aludni, de majdnem biztosra veszi, hogy ennek még nem jött el az ideje.*
148. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-11 17:54:30
Üzenet elküldve: 2021-10-11 17:54:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmazhat!//
*Ez a vadon számára is otthon. Volt egy év, amikor teljesen egyedül, magányos aszkézisben élt Erdőmélyén. Csak utána csatlakozott a vadvédi csapathoz és vált később vezetőjükké. Akkor ültette azt a fát, amelyet most Szent Faként és oltárként hoznak vissza most ide. Ha egy ideje nem is járt erre, évtizedes tapasztalatait senki sem veheti el tőle. Ismeri a járást, ismeri és tiszteli a vadon törvényeit, arról nem is szólva, hogy egy ideje már az Erdő Szíve prófétájának választotta. Küldetése van.
Otthagyja a kettőst a vadon szélén és észak reménye után kutatva sétálja körbe őket hallótávolságban, ám nem jár szerencsével a növényt illetően. Azzal is szembesül, amitől eddig is tartott, hogy a széles szánnal nem tudnak majd a sűrűn nőtt fák és növények között haladni. Mást kell kitalálnia.*
- Basszameg. *Suttogja maga elé elfojtott hangon és visszaindul Nieveshához és Fänrírionhoz.
Amikor odaér, jól látja Xauzuron a mehetnékjét. Szemei kutatnak a préda után, orra folyamatosan jár, kutat, úgy dagasztja az avarral borított erdőföldet.*
- Menj. Éjjelre várunk vissza. *Szól az irbisz felé és nem törne pálcát felette, ha azonnal bevetné magát a vadonba. Az ifjú elf kérdésére az irbiszre vagy arra néz, amerre eltűnt a fák között.*
- Hazatért. Vadászni akar. *Válaszolja halovány mosollyal. Legszívesebben maga is elindulna vele, hogy együtt fussanak a fák árnyékában, ágról-ágra szökkenjenek és végül elejtsék a prédát.*
- Figyelj, kölyök. *Szólal meg egy sóhaj után Fänrírion felé.*
- Talán az Erdő Szíve sodort az utunkba, hogy segíts nekünk, de tudnod kell, ha velünk tartasz, akkor fel kell kötnöd a gatyád. *Kezd bele már sokkal barátságosabb hangon. Ha az, amit mond már nem is annyira barátságos témájú.*
- Erdőmélye közepébe tartunk, ahonnan ez a fa származik. *Int fejével a szánon pihenő, jócskán megkurtított növény felé.*
- Ez a fa egy élő oltár, a Fákban Lakó, Eeyr hatalmát hordozza és minél hamarabb vissza kell juttatnunk a földbe, mielőtt elveszti erejét. *Magyarázza hirtelen támadt őszinteségében. De úgy érzi, a fiatal hosszúéletűnek tudnia kell, mire vállalkozik. Ráadásul, a reakcióiból sokra tud később következtetni.*
- Nem fogok félrebeszélni, kellene a segítséged, mert a szűk ösvényeken nem tudjuk lóval vontatni a szánt. De rád bízom, hogy hogyan döntesz. Ezen az úton, *Int a kihalt karavánút felé.* hazajuthatsz, de az ingoványban légy résen. *Teszi hozzá és megvárja, míg Fänrírion válaszol. Arról nem szól, hogy milyen nexusban van az Erdő Szívével, prófétaként is ugyanaz az erdőmélyi elf, mint aki volt. Ha a kölyök menni akar, akkor nem kárhoztatja érte, de hasznos lenne, ha maradna és segítene nekik. Nem voltak túl kedvesek eddig vele, rábízza, hogy hogyan dönt és mit választ.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmazhat!//
*Ez a vadon számára is otthon. Volt egy év, amikor teljesen egyedül, magányos aszkézisben élt Erdőmélyén. Csak utána csatlakozott a vadvédi csapathoz és vált később vezetőjükké. Akkor ültette azt a fát, amelyet most Szent Faként és oltárként hoznak vissza most ide. Ha egy ideje nem is járt erre, évtizedes tapasztalatait senki sem veheti el tőle. Ismeri a járást, ismeri és tiszteli a vadon törvényeit, arról nem is szólva, hogy egy ideje már az Erdő Szíve prófétájának választotta. Küldetése van.
Otthagyja a kettőst a vadon szélén és észak reménye után kutatva sétálja körbe őket hallótávolságban, ám nem jár szerencsével a növényt illetően. Azzal is szembesül, amitől eddig is tartott, hogy a széles szánnal nem tudnak majd a sűrűn nőtt fák és növények között haladni. Mást kell kitalálnia.*
- Basszameg. *Suttogja maga elé elfojtott hangon és visszaindul Nieveshához és Fänrírionhoz.
Amikor odaér, jól látja Xauzuron a mehetnékjét. Szemei kutatnak a préda után, orra folyamatosan jár, kutat, úgy dagasztja az avarral borított erdőföldet.*
- Menj. Éjjelre várunk vissza. *Szól az irbisz felé és nem törne pálcát felette, ha azonnal bevetné magát a vadonba. Az ifjú elf kérdésére az irbiszre vagy arra néz, amerre eltűnt a fák között.*
- Hazatért. Vadászni akar. *Válaszolja halovány mosollyal. Legszívesebben maga is elindulna vele, hogy együtt fussanak a fák árnyékában, ágról-ágra szökkenjenek és végül elejtsék a prédát.*
- Figyelj, kölyök. *Szólal meg egy sóhaj után Fänrírion felé.*
- Talán az Erdő Szíve sodort az utunkba, hogy segíts nekünk, de tudnod kell, ha velünk tartasz, akkor fel kell kötnöd a gatyád. *Kezd bele már sokkal barátságosabb hangon. Ha az, amit mond már nem is annyira barátságos témájú.*
- Erdőmélye közepébe tartunk, ahonnan ez a fa származik. *Int fejével a szánon pihenő, jócskán megkurtított növény felé.*
- Ez a fa egy élő oltár, a Fákban Lakó, Eeyr hatalmát hordozza és minél hamarabb vissza kell juttatnunk a földbe, mielőtt elveszti erejét. *Magyarázza hirtelen támadt őszinteségében. De úgy érzi, a fiatal hosszúéletűnek tudnia kell, mire vállalkozik. Ráadásul, a reakcióiból sokra tud később következtetni.*
- Nem fogok félrebeszélni, kellene a segítséged, mert a szűk ösvényeken nem tudjuk lóval vontatni a szánt. De rád bízom, hogy hogyan döntesz. Ezen az úton, *Int a kihalt karavánút felé.* hazajuthatsz, de az ingoványban légy résen. *Teszi hozzá és megvárja, míg Fänrírion válaszol. Arról nem szól, hogy milyen nexusban van az Erdő Szívével, prófétaként is ugyanaz az erdőmélyi elf, mint aki volt. Ha a kölyök menni akar, akkor nem kárhoztatja érte, de hasznos lenne, ha maradna és segítene nekik. Nem voltak túl kedvesek eddig vele, rábízza, hogy hogyan dönt és mit választ.*
147. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-11 14:23:35
Üzenet elküldve: 2021-10-11 14:23:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Nem panaszkodik és egyéb jelét sem adja annak, hogy fárasztaná az út. Szeretné, ha a többiek nem látnák meg rajta állóképességének határát, mert büszke teremtés. A pihenőért az ő teste is hálás. Ledobja magát, illő távolságra Nieveshától és az irbisztől a puha avarba. Végre kicsit az állatot is megszemlélheti. A hatalmas mancsokat, az erős izomzatot. Lenyűgöző! Mikor Pycta szigorúan ránéz, először veszi észre az elf vadmacska szerű szemeit. Rémesen hasonlít az irbiszre. Korábban vagy a fény viszonyok miatt, vagy mert messzebbről látta, nem tűnt fel neki, de most úgy meglepődik, hogy az látványosan kiül az arcára. Még meg is fordul Pycta után, mikor az messzebb megy, holott így forogni szép lányok után szokott. Látott már pár csodát és furcsaságot, de nem tudta még ezeket megszokni. Nievesha zárkózott. Szinte tapintani lehet a határvonalat, amit maga köré húz, és ennek önmagában semmi köze az irbiszhez. Jóllehet, Xauzur plusz egy ok, hogy az elf ne akarja megsérteni a privát szféráját, de amúgy sem tenné. A kioktató válasz is a lány határainak megerősítését szolgálja, nem Rírion textil ipari fejlesztését. Ez gyorsan világossá válik. Az elf feltételezi, hogy jelenléte zavar valamit, ami megtörténne ha nem volna itt. Ez lehet valami rémesen egyszerű dolog is, ami bensőséges és akkor sem tartozik egy idegenre, ha semmi rossz nincs benne. ~ Vagy lehet, hogy Pycta irbisszé változik amint elköszönök? ~ Gondolja, de csak poénra véve. Félre téve a viccet, a kócos elf segíteni jött, nem bele kontárkodni egy család életébe. Úgy dönt, ha célhoz érnek vagy elküldik, békén hagyja őket. Addig viszont kitart mellettük, rossz közérzete ellenére. Még nem egészen érti, miért lett rossz. Úgy érzi, veszélyben vannak. Egy belső hang azt súgja, most kéne futni. Rírion keveset tud Erdőmélyéről és legalább azt se biztosan, viszont a késztetés igen erős. De ha most futamodna meg, egy életre hordozná ezt a két arcot és minden éjjel kísértené a kérdés, hogy mi lett Nieveshával és Pyctával, na meg az állatokkal. Lehet, hogy másként gondolná, ha tisztában lenne Pycta mély tapasztalatával és képességeivel, vagy azzal hogy mivel állnak szemben.*
- Miért ilyen nyugtalan? *Kérdi, a vadmacskára nézve.*
*Nem panaszkodik és egyéb jelét sem adja annak, hogy fárasztaná az út. Szeretné, ha a többiek nem látnák meg rajta állóképességének határát, mert büszke teremtés. A pihenőért az ő teste is hálás. Ledobja magát, illő távolságra Nieveshától és az irbisztől a puha avarba. Végre kicsit az állatot is megszemlélheti. A hatalmas mancsokat, az erős izomzatot. Lenyűgöző! Mikor Pycta szigorúan ránéz, először veszi észre az elf vadmacska szerű szemeit. Rémesen hasonlít az irbiszre. Korábban vagy a fény viszonyok miatt, vagy mert messzebbről látta, nem tűnt fel neki, de most úgy meglepődik, hogy az látványosan kiül az arcára. Még meg is fordul Pycta után, mikor az messzebb megy, holott így forogni szép lányok után szokott. Látott már pár csodát és furcsaságot, de nem tudta még ezeket megszokni. Nievesha zárkózott. Szinte tapintani lehet a határvonalat, amit maga köré húz, és ennek önmagában semmi köze az irbiszhez. Jóllehet, Xauzur plusz egy ok, hogy az elf ne akarja megsérteni a privát szféráját, de amúgy sem tenné. A kioktató válasz is a lány határainak megerősítését szolgálja, nem Rírion textil ipari fejlesztését. Ez gyorsan világossá válik. Az elf feltételezi, hogy jelenléte zavar valamit, ami megtörténne ha nem volna itt. Ez lehet valami rémesen egyszerű dolog is, ami bensőséges és akkor sem tartozik egy idegenre, ha semmi rossz nincs benne. ~ Vagy lehet, hogy Pycta irbisszé változik amint elköszönök? ~ Gondolja, de csak poénra véve. Félre téve a viccet, a kócos elf segíteni jött, nem bele kontárkodni egy család életébe. Úgy dönt, ha célhoz érnek vagy elküldik, békén hagyja őket. Addig viszont kitart mellettük, rossz közérzete ellenére. Még nem egészen érti, miért lett rossz. Úgy érzi, veszélyben vannak. Egy belső hang azt súgja, most kéne futni. Rírion keveset tud Erdőmélyéről és legalább azt se biztosan, viszont a késztetés igen erős. De ha most futamodna meg, egy életre hordozná ezt a két arcot és minden éjjel kísértené a kérdés, hogy mi lett Nieveshával és Pyctával, na meg az állatokkal. Lehet, hogy másként gondolná, ha tisztában lenne Pycta mély tapasztalatával és képességeivel, vagy azzal hogy mivel állnak szemben.*
- Miért ilyen nyugtalan? *Kérdi, a vadmacskára nézve.*
146. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-11 11:15:20
Üzenet elküldve: 2021-10-11 11:15:20
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 573
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 573
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Ahogy a fák sűrűsödni kezdenek köröttük, úgy váltja lassan a szekérvájta, sártól süppedő földutat fű borította, puha ösvény. Kellően taposott, hogy az erdő ne hódítsa vissza, de kikopni sem hagyja a még mindig elég széles utat. A Lihanechbe tartó, vagy épp onnan érkező kereskedők egyetlen biztonságos útvonala ez, ám a forgalom az artheniori lázadás óta igen csak megapadt. Alig-alig látni karavánt északról, vándort pedig még annyit se.
Innen fordulhat majd a trió egy jóval sötétebb és keskenyebb, vaskos gyökerektől szabdalt gyalogútra, mi Erdőmély szíve felé vezet. Pycta, múltjából fakadóan jól ismerheti a csapást, ám a rengeteg nem teljesen ugyanaz, mint ami ittjártakor volt.
Itt vernek cöveket, s a nagy út után van is mit kifújniuk. Fänrírion, aki alighanem már lecipekedte tartozását az idefelé vezető úton, itt eldöntheti, hogy a furcsa duóval tart-e egy jóval sötétebb kalandon merő jóindulatból, vagy egyéb, csak általa ismert okból kifolyólag. Bárhogy is dönt, ha egyszer elnyeli a sötét erdőség a vándort, egymagában igen komoly kihívás kiverekednie magát onnan, ha út közben meggondolná magát.
Az erdei elf körbe kémlel a környező fákon, ám nincs szerencséje, a keresett növényt nem leli első pillantásra. Ugyanakkor ez a néhány lépés a fák sűrűjében ráébresztheti, hogy ugyan lovat képesek lehetnek az erdőben tovább vezetni kantáron, de egy szánnal bajosan fognak haladni a vaskos gyökerek között.
Közben Nievesha mellé telepedett Xauzur felettébb gyakran tekintget az erdő irányába. Az irbisz ugyan Pyctához tartozik, ám most még is hazatért, Erdőmélye a valódi szülőföldje. Talán némi izgatottságot is tükröz az állat tekintete, miközben mancsából kieresztett karmokkal tapogatja a füvet maga alatt. Ő minden bizonnyal már kész bevetni magát a rengetegbe.*
*Ahogy a fák sűrűsödni kezdenek köröttük, úgy váltja lassan a szekérvájta, sártól süppedő földutat fű borította, puha ösvény. Kellően taposott, hogy az erdő ne hódítsa vissza, de kikopni sem hagyja a még mindig elég széles utat. A Lihanechbe tartó, vagy épp onnan érkező kereskedők egyetlen biztonságos útvonala ez, ám a forgalom az artheniori lázadás óta igen csak megapadt. Alig-alig látni karavánt északról, vándort pedig még annyit se.
Innen fordulhat majd a trió egy jóval sötétebb és keskenyebb, vaskos gyökerektől szabdalt gyalogútra, mi Erdőmély szíve felé vezet. Pycta, múltjából fakadóan jól ismerheti a csapást, ám a rengeteg nem teljesen ugyanaz, mint ami ittjártakor volt.
Itt vernek cöveket, s a nagy út után van is mit kifújniuk. Fänrírion, aki alighanem már lecipekedte tartozását az idefelé vezető úton, itt eldöntheti, hogy a furcsa duóval tart-e egy jóval sötétebb kalandon merő jóindulatból, vagy egyéb, csak általa ismert okból kifolyólag. Bárhogy is dönt, ha egyszer elnyeli a sötét erdőség a vándort, egymagában igen komoly kihívás kiverekednie magát onnan, ha út közben meggondolná magát.
Az erdei elf körbe kémlel a környező fákon, ám nincs szerencséje, a keresett növényt nem leli első pillantásra. Ugyanakkor ez a néhány lépés a fák sűrűjében ráébresztheti, hogy ugyan lovat képesek lehetnek az erdőben tovább vezetni kantáron, de egy szánnal bajosan fognak haladni a vaskos gyökerek között.
Közben Nievesha mellé telepedett Xauzur felettébb gyakran tekintget az erdő irányába. Az irbisz ugyan Pyctához tartozik, ám most még is hazatért, Erdőmélye a valódi szülőföldje. Talán némi izgatottságot is tükröz az állat tekintete, miközben mancsából kieresztett karmokkal tapogatja a füvet maga alatt. Ő minden bizonnyal már kész bevetni magát a rengetegbe.*
145. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-11 08:37:35
Üzenet elküldve: 2021-10-11 08:37:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
//Nievesha, Fänrírion, Pycta//
*Niev nem érti és értetlenségén Pycta összevont szemöldökei sem segítenek. Aztán elengedi, biztos valami felnőtt dolog, nálánál felnőttesebb, ha eljön az ideje, akkor majd bizonyosan megérti, vagy ha nem, akkor Pycta el fogja magyarázni. Meglehet, hogy az idegen miatt nem mondja el, hogy mi is történik? Egy nem túl kedves pillantással honorálja ezt Fänrírionnak.
Szerencsére viszonylag hamar átérnek a mocsáron, Nievnek be kell látnia, hogy talán tényleg hasznos volt magukkal hozni, nagy segítség, némi könnyebbség neki, aki tényleg a teljesítőképességeinek a határát súrolja már.
Kiszalad egy sóhaj a száján, mikor Pycta végre megállást és pihenést rendel el, a telivér kantárját egy fához köti, aztán lerogyik az első olyan helyre, ami akár kicsit is komfortos lehet, legyen az egy nagy darab mohos kő, vagy egy kidőlt fa törzse. Esze ágában sincs elkóborolni, kicsit szusszanni szeretne csak, kicsit nem állni a lábán. És milyen jól esik neki leülni, észre sem veszi Pycta pillantását magán.*
- Igen.
*Válaszolja a kérdésre kurtán, hogy Nievesha-e a neve. Bár sokkal jobban szereti, ha Nievnek szólítják, de Fänrírionral egyáltalán nincsenek olyan nexusban, hogy amaz Nievnek szólíthassa. A kérdésre végigpillant magán és megrázza a fejét.*
- Nem.
*Xauzur a lábához telepedik, Niev pedig átemeli az egyik lábát az állat fölött, így az a lábai közé kerül, ragyogóan lehet így simogatni. Ha Fänrírion nem lenne itt, akkor átölelné a nagymacska nyakát, kicsit neki dőlve pihenne.*
- Amúgy a hajat fonják, a ruhát szövik.
*Mindezt olyan arckifejezéssel mondja, hogy Fänrírion joggal érezheti: kioktatták.*
//Nievesha, Fänrírion, Pycta//
*Niev nem érti és értetlenségén Pycta összevont szemöldökei sem segítenek. Aztán elengedi, biztos valami felnőtt dolog, nálánál felnőttesebb, ha eljön az ideje, akkor majd bizonyosan megérti, vagy ha nem, akkor Pycta el fogja magyarázni. Meglehet, hogy az idegen miatt nem mondja el, hogy mi is történik? Egy nem túl kedves pillantással honorálja ezt Fänrírionnak.
Szerencsére viszonylag hamar átérnek a mocsáron, Nievnek be kell látnia, hogy talán tényleg hasznos volt magukkal hozni, nagy segítség, némi könnyebbség neki, aki tényleg a teljesítőképességeinek a határát súrolja már.
Kiszalad egy sóhaj a száján, mikor Pycta végre megállást és pihenést rendel el, a telivér kantárját egy fához köti, aztán lerogyik az első olyan helyre, ami akár kicsit is komfortos lehet, legyen az egy nagy darab mohos kő, vagy egy kidőlt fa törzse. Esze ágában sincs elkóborolni, kicsit szusszanni szeretne csak, kicsit nem állni a lábán. És milyen jól esik neki leülni, észre sem veszi Pycta pillantását magán.*
- Igen.
*Válaszolja a kérdésre kurtán, hogy Nievesha-e a neve. Bár sokkal jobban szereti, ha Nievnek szólítják, de Fänrírionral egyáltalán nincsenek olyan nexusban, hogy amaz Nievnek szólíthassa. A kérdésre végigpillant magán és megrázza a fejét.*
- Nem.
*Xauzur a lábához telepedik, Niev pedig átemeli az egyik lábát az állat fölött, így az a lábai közé kerül, ragyogóan lehet így simogatni. Ha Fänrírion nem lenne itt, akkor átölelné a nagymacska nyakát, kicsit neki dőlve pihenne.*
- Amúgy a hajat fonják, a ruhát szövik.
*Mindezt olyan arckifejezéssel mondja, hogy Fänrírion joggal érezheti: kioktatták.*
144. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-10 22:33:20
Üzenet elküldve: 2021-10-10 22:33:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
//Nievesha, Fänrírion, Pycta//
*A bemutatkozásuk után kapott kérdő pillantást Nieveshától csak összevont szemöldökkel válaszolja meg. Kicsit meg is rázza a fejét, de állja a lány pillantását. Rá kell jönnie, hogy az apaság olyan aspektusaival kell most majd szembenéznie, amelyek eddig rejtve voltak előtte.
Hárman más sokkal gyorsabban haladhatnak. Ha a szán megcsúszna vagy beakadna, az erdőmélyi elf képes gyorsan megakadályozni a csúszást vagy elémenni az akadásnak. A két ifjú pedig Éjvihart tudják irányítani és segíteni, ha arról van szó. Jó ötlet volt Fänríriont hagyni, hogy velük jöjjön.
Ilyen tempóval hamarosan szilárdabb talajt tudhatnak a lábuk alatt és az ingovány sikamlós, mocsáros talaját felváltja az erdő és a vadon. Ezzel pedig szinte hazaérnek. Innen már az Erdőszellem birodalmában vannak és prófétája tért vissza hozzá.
Ám nem felejti el, hogy amikor ő a templomi küldetését teljesítette, Lyzendra és társai megharcoltak egy sötét entitással, hogy kihozhassák a Szent Fát innen. Akkor sikerült megfékezni azt a bestiát, de kérdés, hogy azóta mi történt Erdőmélyén.
Amikor elérik a vadon szélét és az elf ifjú megszólítja Nieveshát halkan megköszörüli a torkát.*
- Álljatok meg, pihenünk egy rövidet. Ne kóboroljatok el. *Szólítja meg a telivér két oldalán haladót.*
- Keresek észak reményét, ti maradjatok itt. *Néz körbe a fákon, a türkiz fátylat keresve, de ha nem talál, hallótávolságra eltávolodik. Ám még mielőtt elindulna, előbb Nievre, majd az elf kölyökre pillant sárga ragadozótekintetével.*
- Xauzur, vigyázz rájuk. *Száll a mondat az irbisz felé és a ragadozó leül a kamasz lány mellett, villogó szemeit Fänrírionon tartva.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.10 22:36:08
//Nievesha, Fänrírion, Pycta//
*A bemutatkozásuk után kapott kérdő pillantást Nieveshától csak összevont szemöldökkel válaszolja meg. Kicsit meg is rázza a fejét, de állja a lány pillantását. Rá kell jönnie, hogy az apaság olyan aspektusaival kell most majd szembenéznie, amelyek eddig rejtve voltak előtte.
Hárman más sokkal gyorsabban haladhatnak. Ha a szán megcsúszna vagy beakadna, az erdőmélyi elf képes gyorsan megakadályozni a csúszást vagy elémenni az akadásnak. A két ifjú pedig Éjvihart tudják irányítani és segíteni, ha arról van szó. Jó ötlet volt Fänríriont hagyni, hogy velük jöjjön.
Ilyen tempóval hamarosan szilárdabb talajt tudhatnak a lábuk alatt és az ingovány sikamlós, mocsáros talaját felváltja az erdő és a vadon. Ezzel pedig szinte hazaérnek. Innen már az Erdőszellem birodalmában vannak és prófétája tért vissza hozzá.
Ám nem felejti el, hogy amikor ő a templomi küldetését teljesítette, Lyzendra és társai megharcoltak egy sötét entitással, hogy kihozhassák a Szent Fát innen. Akkor sikerült megfékezni azt a bestiát, de kérdés, hogy azóta mi történt Erdőmélyén.
Amikor elérik a vadon szélét és az elf ifjú megszólítja Nieveshát halkan megköszörüli a torkát.*
- Álljatok meg, pihenünk egy rövidet. Ne kóboroljatok el. *Szólítja meg a telivér két oldalán haladót.*
- Keresek észak reményét, ti maradjatok itt. *Néz körbe a fákon, a türkiz fátylat keresve, de ha nem talál, hallótávolságra eltávolodik. Ám még mielőtt elindulna, előbb Nievre, majd az elf kölyökre pillant sárga ragadozótekintetével.*
- Xauzur, vigyázz rájuk. *Száll a mondat az irbisz felé és a ragadozó leül a kamasz lány mellett, villogó szemeit Fänrírionon tartva.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.10 22:36:08
143. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-10 21:41:48
Üzenet elküldve: 2021-10-10 21:41:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
//Nievesha, Fänrírion, Pycta//
*Meglepődik, hogy egy apa-lánya párost van alkalma megismerni. Így már jobban megérti Pycta távolság tartását is. Első sorban segíteni jött utánuk, így azon van, hogy tőle telhetően tehermentesítse a telivért. Szó nélkül teszi, amire kérték és az ingoványt csendben hagyják maguk mögött. Ettől függetlenül lopva Nievesha felé tekint néha, sokszor öntudatlanul. Az elf szemét vonzza a szép, de az lenne a furcsa, ha nem így volna. Feltételezi, hogy a lány, akinek vonásai lágyak és arca sugárzik az életerőtől, még nem lépett a felnőtt korba, vagy csak éppenhogy. Bár ő maga már rég nem kamasz, ifjúnak még nyugodt szívvel nevezheti magát. Legalábbis egy ideig még. Arról sejtése sincs, hogy ha megkérdezné a lány korát, jóval bonyolultabb lenne a válasz, mint egy darab szám. Rírion gyanútlanul úgy véli, talán nincs is közöttük akkora szakadék. De ha volna is, nem kell minden kedves szónak túl messzire vezetnie. Ebből kiindulva szólítja meg Nieveshát, mikor már a friss erdei levegő kényezteti az orrot és tüdőt. Persze nem felejti el, hogy a lány apja mögöttük jön.*
- Nievesha, ugye? Bocsáss meg, magad fontad a gyönyörű virág ruhád? *Kinézné belőle, hogy azok a finom kezek elkészítenek egy ilyen csodát.*
//Nievesha, Fänrírion, Pycta//
*Meglepődik, hogy egy apa-lánya párost van alkalma megismerni. Így már jobban megérti Pycta távolság tartását is. Első sorban segíteni jött utánuk, így azon van, hogy tőle telhetően tehermentesítse a telivért. Szó nélkül teszi, amire kérték és az ingoványt csendben hagyják maguk mögött. Ettől függetlenül lopva Nievesha felé tekint néha, sokszor öntudatlanul. Az elf szemét vonzza a szép, de az lenne a furcsa, ha nem így volna. Feltételezi, hogy a lány, akinek vonásai lágyak és arca sugárzik az életerőtől, még nem lépett a felnőtt korba, vagy csak éppenhogy. Bár ő maga már rég nem kamasz, ifjúnak még nyugodt szívvel nevezheti magát. Legalábbis egy ideig még. Arról sejtése sincs, hogy ha megkérdezné a lány korát, jóval bonyolultabb lenne a válasz, mint egy darab szám. Rírion gyanútlanul úgy véli, talán nincs is közöttük akkora szakadék. De ha volna is, nem kell minden kedves szónak túl messzire vezetnie. Ebből kiindulva szólítja meg Nieveshát, mikor már a friss erdei levegő kényezteti az orrot és tüdőt. Persze nem felejti el, hogy a lány apja mögöttük jön.*
- Nievesha, ugye? Bocsáss meg, magad fontad a gyönyörű virág ruhád? *Kinézné belőle, hogy azok a finom kezek elkészítenek egy ilyen csodát.*
142. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-10 20:37:11
Üzenet elküldve: 2021-10-10 20:37:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
//Nievesha, Fänrírion, Pycta//
*Vannak dolgok, amikre Niev fogékony, a mágia például pont ilyen, a varázslat ugyan nem sikerül, de a jeleket Niev észreveszi. Jelentőséget nem tulajdonít ezeknek a jeleknek.
Nagyon meglepődik azon, hogy az elf mégsem vonja vissza az ajánlatát és megy Artheniorba erdőmélye helyett. Amaz ráadásul rámosoly, meg int is Nievnek, amivel Niev nem tud mit kezdeni, hisz elhatározta, hogy barátságtalan lesz. Az elf meg még semmit nem tett, hogy elnyerje szimpátiáját, a segítsége kevés ehhez és a dolgon nem segít Pycta meglehetősen furcsa arckifejezése sem. Niev totális értetlenséggel az arcán néz vissza a férfira, majd megrántja a vállát. Flegmán. A fülét megüti az is, hogy Pycta mennyire megnyomja a "lányom" szót. Ezt sem tudja mire vélni. Pyctára pillant, kérdőn, ez most mégis mi?
Mindezek után Niev nem gondolja úgy, hogy szót kéne váltania az új ismerősükkel. Tudják már egymás nevét, azt is tudják, hogy hova mennek, Niev meg ugyebár mereven barátságtalan és még ha nem lenne az, akkor sem tudja, hogy mit mondhatna? Arról kéne kérdeznie, hogy hogyan került a mocsárba? Hogy honnan jött? Ki fia-borja? Nem, az ingoványban figyelni kell, nem csevegni. De, ha az idegen kérdez, akkor természetesen válaszolni fog neki.
Vezeti a telivért, tenyere az állat izmos nyakán, a másik oldalán Xauzur. Meg kell találniuk a lehető legoptimálisabb útvonalat, ahol a telivér és a szán is a lehető legkönnyebben tud elhaladni.
Kezd már kellemetlen lenni neki az ingovány, bakancsa mintha kezdene átnedvesedni, szóval nagyon örül, hogy végre kiérnek a mocsárból. Bár ettől még nem lesz az útjuk zökkenőktől mentes, csak egy fokkal tudnak könnyebben haladni, Niev pedig végtelenül elcsigázottnak érzi magát. A dac viszi előre, semmi más.*
//Nievesha, Fänrírion, Pycta//
*Vannak dolgok, amikre Niev fogékony, a mágia például pont ilyen, a varázslat ugyan nem sikerül, de a jeleket Niev észreveszi. Jelentőséget nem tulajdonít ezeknek a jeleknek.
Nagyon meglepődik azon, hogy az elf mégsem vonja vissza az ajánlatát és megy Artheniorba erdőmélye helyett. Amaz ráadásul rámosoly, meg int is Nievnek, amivel Niev nem tud mit kezdeni, hisz elhatározta, hogy barátságtalan lesz. Az elf meg még semmit nem tett, hogy elnyerje szimpátiáját, a segítsége kevés ehhez és a dolgon nem segít Pycta meglehetősen furcsa arckifejezése sem. Niev totális értetlenséggel az arcán néz vissza a férfira, majd megrántja a vállát. Flegmán. A fülét megüti az is, hogy Pycta mennyire megnyomja a "lányom" szót. Ezt sem tudja mire vélni. Pyctára pillant, kérdőn, ez most mégis mi?
Mindezek után Niev nem gondolja úgy, hogy szót kéne váltania az új ismerősükkel. Tudják már egymás nevét, azt is tudják, hogy hova mennek, Niev meg ugyebár mereven barátságtalan és még ha nem lenne az, akkor sem tudja, hogy mit mondhatna? Arról kéne kérdeznie, hogy hogyan került a mocsárba? Hogy honnan jött? Ki fia-borja? Nem, az ingoványban figyelni kell, nem csevegni. De, ha az idegen kérdez, akkor természetesen válaszolni fog neki.
Vezeti a telivért, tenyere az állat izmos nyakán, a másik oldalán Xauzur. Meg kell találniuk a lehető legoptimálisabb útvonalat, ahol a telivér és a szán is a lehető legkönnyebben tud elhaladni.
Kezd már kellemetlen lenni neki az ingovány, bakancsa mintha kezdene átnedvesedni, szóval nagyon örül, hogy végre kiérnek a mocsárból. Bár ettől még nem lesz az útjuk zökkenőktől mentes, csak egy fokkal tudnak könnyebben haladni, Niev pedig végtelenül elcsigázottnak érzi magát. A dac viszi előre, semmi más.*
141. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-07-19 20:15:51
Üzenet elküldve: 2021-07-19 20:15:51
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Nos igaz beletelt némi idejébe, de sikeresen és ami fontosabb, hogy egy darabban jutott ki az ingoványból. Így már szeme elé tárul a gyönyörű és háborítatlan erdő, ahová az ármány és a kapzsiság nem tette, és remélhetőleg nem is fogja soha betenni a lábát. Nem úgy, mint Rass. Mély levegőt szív be a friss fuvallatokból, ahogy elégedetten mosolyog maga elé. Egy darabig csak elgyönyörködik a természet szépségében, óvatosan meg-meg szagol egy virágot, s gyermeki kíváncsisággal szemléli az aprócska élőlények mindennapi életét. Finoman lépked, hogy ne taposson, vagy törjön le semmit, nem szeretne kárt tenni az erdőben, pusztán csodálni a békés táj nyugtató képét. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 470-489