Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 26 (501. - 520. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
520. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-27 22:37:11
Üzenet elküldve: 2026-02-27 22:37:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Fiatal társa értetlenkedik a tervével kapcsolatban, ezért az öreg igyekszik helyre tenni a dolgokat. Kérdésén ő is elgondolkodik kissé, miközben szakállát vakarja, majd mikor megtalálta a választ az ég felé mutat és így szól:*
- Hogy minek is, hát ez egyszerű. Hogy szövetséget ajánljunk nekik! Remélhetőleg ez majd összezavarja őket. Amilyen ütődöttek talán még el is hiszik.
* Az istennővel kapcsolatban úgy látszik nem értenek egyet. *
- Ha ülsz egy helyben honnét tudod, hogy segít? Miben kellene segítenie, hogy oldalra ne dőlj? De abban egyetértek veled, hogy nem maradunk itt sokáig!
* Eleinte úgy tűnik, hogy a harmadik cellatársukkal nem mennek sokra. Még arra sem méltóztatja őket, hogy rájuk nézzen. Ám kisvártatva a dolgok fordulatot vesznek, de még milyet! Hát erre bizony Wertus sem számított, hogy a harmadik fogoly is egy törpe legyen. Wylnurana istennő újra feléjük fordította arcát és rájuk mosolygott. Az öreg szívébe most visszaköltözött a remény. Kihúzza magát, majd Gubacs után ő is illően bemutatkozik.*
- Az én nevem Wertus Askander. Úgy látom ezek a mocskos orkok gyűjtik a törpéket.
* Gubacs bemutatkozására csak legyint egyet. Majd kissé tétován, suttogva folytatja.*
- Nem tudom, hogy ki az akit említettél. De volt az orkokkal egy fogoly, akit nagyon megvertek. Viszont mi megmentettük! Az egyiket már megszabadítottam a fejétől.
* Ekkor kinéz a ketrecükből, körülnéz, majd folytatja.*
- Úgy látom itt nincsenek sokan, alig kétszázan. Ne aggódjatok, igyekszek, majd hagyni belőlük nektek is. Viszont előbb vissza kellene szereznünk a fegyvereinket! Ha időben elkezdjük estére lecsapjuk az utolsó fejét is. Szóval, van valami terv?
A hozzászólás írója (Wertus Askander) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.27 23:33:04
* Fiatal társa értetlenkedik a tervével kapcsolatban, ezért az öreg igyekszik helyre tenni a dolgokat. Kérdésén ő is elgondolkodik kissé, miközben szakállát vakarja, majd mikor megtalálta a választ az ég felé mutat és így szól:*
- Hogy minek is, hát ez egyszerű. Hogy szövetséget ajánljunk nekik! Remélhetőleg ez majd összezavarja őket. Amilyen ütődöttek talán még el is hiszik.
* Az istennővel kapcsolatban úgy látszik nem értenek egyet. *
- Ha ülsz egy helyben honnét tudod, hogy segít? Miben kellene segítenie, hogy oldalra ne dőlj? De abban egyetértek veled, hogy nem maradunk itt sokáig!
* Eleinte úgy tűnik, hogy a harmadik cellatársukkal nem mennek sokra. Még arra sem méltóztatja őket, hogy rájuk nézzen. Ám kisvártatva a dolgok fordulatot vesznek, de még milyet! Hát erre bizony Wertus sem számított, hogy a harmadik fogoly is egy törpe legyen. Wylnurana istennő újra feléjük fordította arcát és rájuk mosolygott. Az öreg szívébe most visszaköltözött a remény. Kihúzza magát, majd Gubacs után ő is illően bemutatkozik.*
- Az én nevem Wertus Askander. Úgy látom ezek a mocskos orkok gyűjtik a törpéket.
* Gubacs bemutatkozására csak legyint egyet. Majd kissé tétován, suttogva folytatja.*
- Nem tudom, hogy ki az akit említettél. De volt az orkokkal egy fogoly, akit nagyon megvertek. Viszont mi megmentettük! Az egyiket már megszabadítottam a fejétől.
* Ekkor kinéz a ketrecükből, körülnéz, majd folytatja.*
- Úgy látom itt nincsenek sokan, alig kétszázan. Ne aggódjatok, igyekszek, majd hagyni belőlük nektek is. Viszont előbb vissza kellene szereznünk a fegyvereinket! Ha időben elkezdjük estére lecsapjuk az utolsó fejét is. Szóval, van valami terv?
A hozzászólás írója (Wertus Askander) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.27 23:33:04
519. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-27 15:26:28
Üzenet elküldve: 2026-02-27 15:26:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Gubacs egyetért Wertussal abban, hogy orkok megbánják majd e napot, ahogy a rabtársuk is megbánná, ha még egyszer orknak nevezné őket. De remélhetőleg nem teszi. Társa szerencsére nem olyan bőgőmasina, mint ez a másik, és egyből a kiszabadulásukat tervezi. Gubacs mindig is tudta, hogy a hasznukra válik majd ez az öreg törpe, nem hiába hagyták, hogy velük jöjjön! Végighallgatja mondanivalóját. *
– Ahogy mondod! Én vagyok Erdőmélye királya, és… várj, miért akartam az orkokhoz jönni? Nekem semmi kedvem nem volt a büdös orkokhoz jönnöm. * Ezt a részt nem érti, a többi viszont világos. A terv akár még működhet is, de ha tényleg az orkok vezére elé kerülnek, nyomban lebuknak, hogy igazából nincs is itt semmi keresnivalójuk. Ezen kívül abban sem teljesen biztos, hogy igaz, amit a másik mond. Ő általában nem tesz semmit, Wylnurana mégis mindig megsegíti. Majdnem biztos benne, hogy ez most is így lenne, ha csak ölbe tett kézzel várnák az istennőt. Megvonja vállait. *
– Nekem akkor is segít, ha csak egy helyben ülök. Ám az unalmas lenne. Ráadásul ebben a nyavalyás ketrecben nemhogy egy vödör nincs, de még sör se. Nem akarok egy napnál tovább raboskodni ezen a helyen. Ennél még a halál is jobb! * Morogja, és aztán a fajtársuk felé fordul. Merthogy időközben arról kiderül, hogy micsoda és kicsoda. *
– Jó-jó, nem úgy értettem, hogy most azonnal. * Csap homlokára, és odalép a törpéhez, hogy megpróbálja visszahúzni őt a ketrec szélétől. A végén még úgy magukra haragítják az orkokat, hogy nem lesz még kihallgatás se, egyszerűen lelövik őket. *
– Hallgass már el, Krazindur! Egy elf sem érdemli meg a könnyeket! Vagy tán a szarvast siratod? Na, mert az tényleg halott volt mikor már odaértünk, és azt én is bánom egy kicsit. Most aztán a farkasok fogják szétcincálni, nekünk meg egy falat se jut belőle! Ó, pedig micsoda isteni vadast főztem volna belőle! Egyébként Gubacs vagyok. Khm. Gubacs, Erdőmélye mélyen tiszteletes és szerény királya. A törpék királya, úgyhogy a te királyod is!
* Gubacs egyetért Wertussal abban, hogy orkok megbánják majd e napot, ahogy a rabtársuk is megbánná, ha még egyszer orknak nevezné őket. De remélhetőleg nem teszi. Társa szerencsére nem olyan bőgőmasina, mint ez a másik, és egyből a kiszabadulásukat tervezi. Gubacs mindig is tudta, hogy a hasznukra válik majd ez az öreg törpe, nem hiába hagyták, hogy velük jöjjön! Végighallgatja mondanivalóját. *
– Ahogy mondod! Én vagyok Erdőmélye királya, és… várj, miért akartam az orkokhoz jönni? Nekem semmi kedvem nem volt a büdös orkokhoz jönnöm. * Ezt a részt nem érti, a többi viszont világos. A terv akár még működhet is, de ha tényleg az orkok vezére elé kerülnek, nyomban lebuknak, hogy igazából nincs is itt semmi keresnivalójuk. Ezen kívül abban sem teljesen biztos, hogy igaz, amit a másik mond. Ő általában nem tesz semmit, Wylnurana mégis mindig megsegíti. Majdnem biztos benne, hogy ez most is így lenne, ha csak ölbe tett kézzel várnák az istennőt. Megvonja vállait. *
– Nekem akkor is segít, ha csak egy helyben ülök. Ám az unalmas lenne. Ráadásul ebben a nyavalyás ketrecben nemhogy egy vödör nincs, de még sör se. Nem akarok egy napnál tovább raboskodni ezen a helyen. Ennél még a halál is jobb! * Morogja, és aztán a fajtársuk felé fordul. Merthogy időközben arról kiderül, hogy micsoda és kicsoda. *
– Jó-jó, nem úgy értettem, hogy most azonnal. * Csap homlokára, és odalép a törpéhez, hogy megpróbálja visszahúzni őt a ketrec szélétől. A végén még úgy magukra haragítják az orkokat, hogy nem lesz még kihallgatás se, egyszerűen lelövik őket. *
– Hallgass már el, Krazindur! Egy elf sem érdemli meg a könnyeket! Vagy tán a szarvast siratod? Na, mert az tényleg halott volt mikor már odaértünk, és azt én is bánom egy kicsit. Most aztán a farkasok fogják szétcincálni, nekünk meg egy falat se jut belőle! Ó, pedig micsoda isteni vadast főztem volna belőle! Egyébként Gubacs vagyok. Khm. Gubacs, Erdőmélye mélyen tiszteletes és szerény királya. A törpék királya, úgyhogy a te királyod is!
518. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-26 08:49:32
Üzenet elküldve: 2026-02-26 08:49:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A szent lány nyomában//
* Nem tapasztal egyelőre semmi olyan veszélyt, amire ugrania kéne, így figyelmét továbbra is az elfnek szentelheti. Azért nem apad a figyelme, s bár nem az elf irányába néz az idő nagy részében, felfogja, hogy amaz mit mond. Apró, szinte alig egy másodpercig hallható kuncogásánál fordul csak vissza az irányába. Alakján nem lepődik meg. Mondhatni, még nem látott telt elfet. Mintha az a fajta életstílus nagyban menekülne a faja elől. Vézna mind, de legalább gyorsak, mint szél, nem úgy, mint a törpék, kik szöges ellentétük lehetne. Fejét bólintja a köszönetnyilvánítást követve. Nem teszi hozzá, hogy amúgy milyen közel voltak ahhoz, hogy ott is hagyják. Nem rontja el ezt a meghitt pillanatot. *
- Ezek szerint egy lépéssel előttük vagyunk.
* Szemeit a földre szegezi, majd egyik kezével vörös szakállát kezdi cirógatni. Azon gondolkodik, hogy hogyan tovább, mert bár ötlete lenne, mégse csinálhat akármit ilyen szituációban. Egyrészt társaival is tenni kéne valamit, másrészt az elftől is kérdezne ezt-azt, bár utóbbinál félő, hogy semmit sem mond neki. Inkább nem kérdezz, egyelőre hadd tűnjön megbízható személynek, aki nem feszegeti az adott témát minden ok nélkül. Később persze ez változhat, vagy ha szerencséje van, ő maga avatja be. Hosszasan nem kell elgondolkodnia a további dolgokon, megteszi azt az elf helyette. Gyorsan felkapja a fejét a szarvast hallva, s bár nem tudja, hogy egy szarvas miként illik bele a történetbe, sokkal jobbat nemigen tud tenni, mint helyeslően bólogatni. Vagyis követhetné az orkokat, de valami azt súgja neki, hogy nem élné túl. *
- Rendben.
* Hagyja el a száját végül az egyetértő szó. Még magát is meglepi, hogy milyen könnyedséggel hagyta el a száját, pedig tudna ám vitázni rendesen, csak éppen kedvét nem lelné benne. Felveszi a kardot a földről és a nőnek nyújtja, szüksége lesz valamire, ha mégis beütne a baj. *
- Ha mégis elfajulnának a dolgok.
* Apró mosollyal bólogatva szuggerálja a nőt, hogy vegye el, de nem fog fennakadni, ha kedves gesztusa hoppon maradna, csak odakötözi a táskájához, mert biztos kelleni fog még, majd kezével int a nő irányába, hogy kövesse. Elvégre ő az, aki szemmagasságból tudta követni az eseményeket, majd egyre gyorsuló tempóban megindul a hely felé, ahol minden elkezdődött. Kivéve persze, ha sérülései meggátolják az elfet, mert akkor marad a jó öreg séta. A következő mondatára fejét a nő irányába forgatja. Kíváncsi, hogy csak hangulatok hevében kíván ilyen galád tetteket elkövetni, vagy amúgy is. A mosolyáról csak egy dologra tud következtetni, aminek hála a törpén is megjelenik egy sejtelmes mosoly. *
- Aztán hagyjál nekünk is valamit. A társaim biztos nem néznék jó szemmel, ha elvennéd előlük a lehetőséget. Főleg az után, hogy elfogták őket. Persze csak ha élnek még…
* A végére már eltűnik a mosoly az arcáról és helyét egy komorabb kifejezés veszi át, de ekkorra már előre néz. Hangjából is arra lehet következtetni, hogy nem tetszik neki amit hall, pedig ő mondta. *
- Ha pedig nem, nos akkor meg nekem kellenek, hogy levezethessem a dühömet.
* Egyik öklét a tenyerébe csapja, majd meg is ropogtatja, majd vált. Ha gondtalanul megérkeznek, úgy először alaposan felméri a terepet és bólintással jelzi, hogy vannak e jelen, avagy tiszta a terep. Ha tiszta, még mutatja is szarvas tetemét, avagy annak hűlthelyét, lásson bármit is. *
* Nem tapasztal egyelőre semmi olyan veszélyt, amire ugrania kéne, így figyelmét továbbra is az elfnek szentelheti. Azért nem apad a figyelme, s bár nem az elf irányába néz az idő nagy részében, felfogja, hogy amaz mit mond. Apró, szinte alig egy másodpercig hallható kuncogásánál fordul csak vissza az irányába. Alakján nem lepődik meg. Mondhatni, még nem látott telt elfet. Mintha az a fajta életstílus nagyban menekülne a faja elől. Vézna mind, de legalább gyorsak, mint szél, nem úgy, mint a törpék, kik szöges ellentétük lehetne. Fejét bólintja a köszönetnyilvánítást követve. Nem teszi hozzá, hogy amúgy milyen közel voltak ahhoz, hogy ott is hagyják. Nem rontja el ezt a meghitt pillanatot. *
- Ezek szerint egy lépéssel előttük vagyunk.
* Szemeit a földre szegezi, majd egyik kezével vörös szakállát kezdi cirógatni. Azon gondolkodik, hogy hogyan tovább, mert bár ötlete lenne, mégse csinálhat akármit ilyen szituációban. Egyrészt társaival is tenni kéne valamit, másrészt az elftől is kérdezne ezt-azt, bár utóbbinál félő, hogy semmit sem mond neki. Inkább nem kérdezz, egyelőre hadd tűnjön megbízható személynek, aki nem feszegeti az adott témát minden ok nélkül. Később persze ez változhat, vagy ha szerencséje van, ő maga avatja be. Hosszasan nem kell elgondolkodnia a további dolgokon, megteszi azt az elf helyette. Gyorsan felkapja a fejét a szarvast hallva, s bár nem tudja, hogy egy szarvas miként illik bele a történetbe, sokkal jobbat nemigen tud tenni, mint helyeslően bólogatni. Vagyis követhetné az orkokat, de valami azt súgja neki, hogy nem élné túl. *
- Rendben.
* Hagyja el a száját végül az egyetértő szó. Még magát is meglepi, hogy milyen könnyedséggel hagyta el a száját, pedig tudna ám vitázni rendesen, csak éppen kedvét nem lelné benne. Felveszi a kardot a földről és a nőnek nyújtja, szüksége lesz valamire, ha mégis beütne a baj. *
- Ha mégis elfajulnának a dolgok.
* Apró mosollyal bólogatva szuggerálja a nőt, hogy vegye el, de nem fog fennakadni, ha kedves gesztusa hoppon maradna, csak odakötözi a táskájához, mert biztos kelleni fog még, majd kezével int a nő irányába, hogy kövesse. Elvégre ő az, aki szemmagasságból tudta követni az eseményeket, majd egyre gyorsuló tempóban megindul a hely felé, ahol minden elkezdődött. Kivéve persze, ha sérülései meggátolják az elfet, mert akkor marad a jó öreg séta. A következő mondatára fejét a nő irányába forgatja. Kíváncsi, hogy csak hangulatok hevében kíván ilyen galád tetteket elkövetni, vagy amúgy is. A mosolyáról csak egy dologra tud következtetni, aminek hála a törpén is megjelenik egy sejtelmes mosoly. *
- Aztán hagyjál nekünk is valamit. A társaim biztos nem néznék jó szemmel, ha elvennéd előlük a lehetőséget. Főleg az után, hogy elfogták őket. Persze csak ha élnek még…
* A végére már eltűnik a mosoly az arcáról és helyét egy komorabb kifejezés veszi át, de ekkorra már előre néz. Hangjából is arra lehet következtetni, hogy nem tetszik neki amit hall, pedig ő mondta. *
- Ha pedig nem, nos akkor meg nekem kellenek, hogy levezethessem a dühömet.
* Egyik öklét a tenyerébe csapja, majd meg is ropogtatja, majd vált. Ha gondtalanul megérkeznek, úgy először alaposan felméri a terepet és bólintással jelzi, hogy vannak e jelen, avagy tiszta a terep. Ha tiszta, még mutatja is szarvas tetemét, avagy annak hűlthelyét, lásson bármit is. *
517. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-25 21:06:48
Üzenet elküldve: 2026-02-25 21:06:48
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*Az elf leány, bár szemei és arca keményen fel van püffedve mégis egészen észhez tér, hála a pihenésnek, és a Vándorebédnek. Ugyan sebei nem gyógyulnak csak úgy be, közérzete javul annyit, hogy észhez térjen. Egy darabig csak csendben hallgatja a törpét, egészen bizalmatlan vele, ám hamar rá kell jöjjön, hogy egyrészt egyébként sincs sok választása, másrészt hihetőnek tűnik amit mond. Azon pedig, hogy egy botot sem adna a kezükbe egészen felkuncog, ami ugyan szitakötőéletű a fájdalmai miatt, de azért jól esik neki.*
-Barbár vadállatok mind.
*Köp ki a földre, majd összeszedi magát és feláll. Ekkor láthatja csak igazán megmentője, hogy milyen milyen magas és milyen kecses is, akárcsak a legtöbb hosszúéletű.*
-Köszönöm.
*Mondja, szemeivel a másikét keresve. Hangjából úgy hat, hogy tényleg komolyan gondolja a szavakat.*
-Nem engem keresnek. Vagyis.. Nem tudják hogy nem engem keresnek.
*Mondja sejtelmesen, de egyelőre többet nem igazán árul el. Miután indulásra készen áll, mormol valamit az orra alatt, varázslat lehet, vagy egy ima.*
-Keressük meg a szarvast, már biztosan nem lesznek a környéken. Ott kitaláljuk hogyan tovább.
*Hogy ezt honnan tudhatja, egyelőre rejtély. Aztán pedig el is indul, nem igazán várva meg, hogy a törpe követi-e őt vagy sem. Szemeiben viszont valami különös, fortyogó harag gyúl ahogy az orkokra gondol.*
-Le fogom tépni a kibaszott fejüket!
*És az orra alatt, valami furcsa, apró mosoly ül ki az arcára ahogy e szavakat mondja.*
-Ahová királyi segge csak óhajtja.
*Veti oda Gubafnak az egyik ork röfögve, még társát is jól vállba veri, hogy az is röhöghessen az ostoba tréfáján. A táboron egyébként azt láthatják, hogy még nem egészen épült fel, a falak csak félig-meddig állnak, nem véletlenül dolgoznak rajta olyan serényen. Az őröket nehéz megkülönböztetni a többitől, mert szinte mind fegyvert hord magánál és nem valami szervezettek. A ketrecük viszont egészen központi részen van, mindenhonnan rálátni, így nem igazán lehet rá esélyük, hogy rejtve maradjanak a figyelő tekintetek elől. Az alak a sarokban akit aztán megrugdos lassan és morcosan feléjük fordul, ám arcát még mindig csuklya fedi, és túl sokat alkatából sem lehet így megállapítani. Wylnurana nevét hallva gúnyosan felhorkant, mintha csak valami oktalan gyermek dobálózna olyan szavakkal, amiknek a jelentéséről fogalma sem lehet. Fejét rázza azon is, ahogy Wertus valami törpekirályról beszél, de nem felel csak úgy a kérdéseire. Látszik rajta, hogy sem túl sok kedve, sem túl sok akarata nincs arra, hogy beszéljen. Vagy hogy egyáltalán úgy rendesen megmozduljon. Mint aki már végleg feladta a harcot. A sértéseket és a fenyegetéseket sem veszi fel. Hanem mikor Wertus arról beszél, hogy megölték valami foglyot az orkok, az alak némileg oldalra fordítja fejét, és fájdalmas, bús hangon megszólal.*
-Hát tényleg megölték? Az én Faelnym.. megölték és csak úgy bedobták a folyóba?!
*Az idegen, megfáradt és megtörtnek látszó alak most jobban megnézi magának a két sorstársát a ketrecben. Lehajtja fejéről csuklyáját, szürkéskék szemeiből vastag könnycseppek folynak végig mogorva arcán. Egészen bele az ezüstös szakállába, ami jócskán a mellkasa vonaláig ér. Fonatai rendezettek és gondosan vágottak. Tömzsi ujjaival megmarkolja az egyik cölöpöt és feltápászkodik. Hagyja, hogy a könnyek kihullják magukat, száját résnyire nyitja és olyan morajlással szólal meg, ahogy csak egy igazi törpe tud. Fogait egymásnak morzsolja, orrai tágra nyílnak és úgy köpi a szavakat, miközben a táborra veti izzó pillantását.*
-Le fogom tépni a kibaszott fejeteket!
*Az izmos, széles vállú törpe a másik kettő felé fordul, megtörli az orcáját és kihúzza magát.*
-Krazindur vagyok. És ti?
*Az elf leány, bár szemei és arca keményen fel van püffedve mégis egészen észhez tér, hála a pihenésnek, és a Vándorebédnek. Ugyan sebei nem gyógyulnak csak úgy be, közérzete javul annyit, hogy észhez térjen. Egy darabig csak csendben hallgatja a törpét, egészen bizalmatlan vele, ám hamar rá kell jöjjön, hogy egyrészt egyébként sincs sok választása, másrészt hihetőnek tűnik amit mond. Azon pedig, hogy egy botot sem adna a kezükbe egészen felkuncog, ami ugyan szitakötőéletű a fájdalmai miatt, de azért jól esik neki.*
-Barbár vadállatok mind.
*Köp ki a földre, majd összeszedi magát és feláll. Ekkor láthatja csak igazán megmentője, hogy milyen milyen magas és milyen kecses is, akárcsak a legtöbb hosszúéletű.*
-Köszönöm.
*Mondja, szemeivel a másikét keresve. Hangjából úgy hat, hogy tényleg komolyan gondolja a szavakat.*
-Nem engem keresnek. Vagyis.. Nem tudják hogy nem engem keresnek.
*Mondja sejtelmesen, de egyelőre többet nem igazán árul el. Miután indulásra készen áll, mormol valamit az orra alatt, varázslat lehet, vagy egy ima.*
-Keressük meg a szarvast, már biztosan nem lesznek a környéken. Ott kitaláljuk hogyan tovább.
*Hogy ezt honnan tudhatja, egyelőre rejtély. Aztán pedig el is indul, nem igazán várva meg, hogy a törpe követi-e őt vagy sem. Szemeiben viszont valami különös, fortyogó harag gyúl ahogy az orkokra gondol.*
-Le fogom tépni a kibaszott fejüket!
*És az orra alatt, valami furcsa, apró mosoly ül ki az arcára ahogy e szavakat mondja.*
-Ahová királyi segge csak óhajtja.
*Veti oda Gubafnak az egyik ork röfögve, még társát is jól vállba veri, hogy az is röhöghessen az ostoba tréfáján. A táboron egyébként azt láthatják, hogy még nem egészen épült fel, a falak csak félig-meddig állnak, nem véletlenül dolgoznak rajta olyan serényen. Az őröket nehéz megkülönböztetni a többitől, mert szinte mind fegyvert hord magánál és nem valami szervezettek. A ketrecük viszont egészen központi részen van, mindenhonnan rálátni, így nem igazán lehet rá esélyük, hogy rejtve maradjanak a figyelő tekintetek elől. Az alak a sarokban akit aztán megrugdos lassan és morcosan feléjük fordul, ám arcát még mindig csuklya fedi, és túl sokat alkatából sem lehet így megállapítani. Wylnurana nevét hallva gúnyosan felhorkant, mintha csak valami oktalan gyermek dobálózna olyan szavakkal, amiknek a jelentéséről fogalma sem lehet. Fejét rázza azon is, ahogy Wertus valami törpekirályról beszél, de nem felel csak úgy a kérdéseire. Látszik rajta, hogy sem túl sok kedve, sem túl sok akarata nincs arra, hogy beszéljen. Vagy hogy egyáltalán úgy rendesen megmozduljon. Mint aki már végleg feladta a harcot. A sértéseket és a fenyegetéseket sem veszi fel. Hanem mikor Wertus arról beszél, hogy megölték valami foglyot az orkok, az alak némileg oldalra fordítja fejét, és fájdalmas, bús hangon megszólal.*
-Hát tényleg megölték? Az én Faelnym.. megölték és csak úgy bedobták a folyóba?!
*Az idegen, megfáradt és megtörtnek látszó alak most jobban megnézi magának a két sorstársát a ketrecben. Lehajtja fejéről csuklyáját, szürkéskék szemeiből vastag könnycseppek folynak végig mogorva arcán. Egészen bele az ezüstös szakállába, ami jócskán a mellkasa vonaláig ér. Fonatai rendezettek és gondosan vágottak. Tömzsi ujjaival megmarkolja az egyik cölöpöt és feltápászkodik. Hagyja, hogy a könnyek kihullják magukat, száját résnyire nyitja és olyan morajlással szólal meg, ahogy csak egy igazi törpe tud. Fogait egymásnak morzsolja, orrai tágra nyílnak és úgy köpi a szavakat, miközben a táborra veti izzó pillantását.*
-Le fogom tépni a kibaszott fejeteket!
*Az izmos, széles vállú törpe a másik kettő felé fordul, megtörli az orcáját és kihúzza magát.*
-Krazindur vagyok. És ti?
516. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-25 14:22:39
Üzenet elküldve: 2026-02-25 14:22:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Wertus szótlanul tűri, hogy megkötözzék és a táborba vezessék. Útközben sincs túl sok kedve beszélni, nem szereti, ha keresztülhúzzák a számításait, pláne nem, ha ezt az általa oly gyűlölt orkok teszik.
Mikor a táborhoz érnek az öreg jól kinyitja szemeit és mindent igyekszik alaposan megfigyelni. Hol vannak az őrök és hányan? Milyen magas a cölöpfal, be-e van teljesen fejezve, vagy még csak készülőben van? Az ő ketrecük hol helyezkedik el, mennyire figyelnek rájuk, milyen a zár, satöbbi.
Egyelőre úgy tűnik, hogy az orkok nincsenek túl sokan, alig kétszáz zöldfülű van itt. Az jól látszik a tüzekből és az irtásból, hogy elég oktalanok. Nem jó dolog erdőmélyén magunkra szabadítani az erdő haragját. De ez talán még a hasznukra is válhat a törpéknek…
Mikor beérnek a tábor kapuján, végül az öreg is megszólal.*
- Mondom nektek, megbánjátok a napot, hogy megkötöztetek egy törpét! Pláne ha az a törpe erdőmélye királya Bűbelaki Bűzlő Gubacs! Ki oly szerény, hogy koronával a fején még élő nem látta!
* Miután bezárták őket és kicsit lecsendesülnek a dolgok, először a sarokban kuporgó idegent veszi górcső alá.*
- Ork az anyád, ha még egyszer orknak mersz nevezni egy törpét megbánod! * Nyomatékul megrázza az öklét.* - De mondd csak, ki vagy te és mióta vagy itt? Miért hoztak ide? Lehet, hogy segíthetünk egymáson!
* Ha válaszol az idegen Wertus figyelmesen végighallgatja, majd Gubacshoz fordul. Az orkok nagy hibát követtek el, hogy együtt hagyták őket.*
- Nekünk meg össze kellene beszélnünk, hogy a vallatáson ne keveredjünk ellentmondásba! Na szóval, mi épp követségbe indultunk az orkok fővezéréhez, mert ajánlatunk van a számára, de, hogy mi, az csak rá tartozik! Ekkor botlottunk bele a két orkba, akik épp megölték a foglyukat és a folyóba dobták, mikor barátságosan megszólítottuk őket el akartak fogni minket, hogy ránk foghassák a fogoly eltűnését. Ezt persze nem hagyhattuk szó nélkül…
Szóval valami ilyesmit kellene mindkettőnknek mondani. Ja igen és te vagy a király, ha valami.
* Wertus is hisz benne, hogy az istennő figyelemmel kíséri őket, de ő nem olyan elbizakodott, mint Gubacs, hisz Wylnurana segítségéért nekik is tenniük kell valamit. Az istennő a tetterős törpéket szereti, nem pedig azokat, kik ölbe tett kézzel várják a csodát.*
- Hát, biztosan segíteni fog. De csak akkor, ha mi is cselekszünk és nem ülünk itt semmittevően, mert a semmittevéshez ugyebár nem kell túl sok segítség. Szóval, ötlete van valakinek? Mitévők legyünk?
* Ezután kérdőn néz a két másik cellatársra, remélhetőleg hárman kiötlenek valami használható tervet, ami által kiszabadulhatnak innét...*
* Wertus szótlanul tűri, hogy megkötözzék és a táborba vezessék. Útközben sincs túl sok kedve beszélni, nem szereti, ha keresztülhúzzák a számításait, pláne nem, ha ezt az általa oly gyűlölt orkok teszik.
Mikor a táborhoz érnek az öreg jól kinyitja szemeit és mindent igyekszik alaposan megfigyelni. Hol vannak az őrök és hányan? Milyen magas a cölöpfal, be-e van teljesen fejezve, vagy még csak készülőben van? Az ő ketrecük hol helyezkedik el, mennyire figyelnek rájuk, milyen a zár, satöbbi.
Egyelőre úgy tűnik, hogy az orkok nincsenek túl sokan, alig kétszáz zöldfülű van itt. Az jól látszik a tüzekből és az irtásból, hogy elég oktalanok. Nem jó dolog erdőmélyén magunkra szabadítani az erdő haragját. De ez talán még a hasznukra is válhat a törpéknek…
Mikor beérnek a tábor kapuján, végül az öreg is megszólal.*
- Mondom nektek, megbánjátok a napot, hogy megkötöztetek egy törpét! Pláne ha az a törpe erdőmélye királya Bűbelaki Bűzlő Gubacs! Ki oly szerény, hogy koronával a fején még élő nem látta!
* Miután bezárták őket és kicsit lecsendesülnek a dolgok, először a sarokban kuporgó idegent veszi górcső alá.*
- Ork az anyád, ha még egyszer orknak mersz nevezni egy törpét megbánod! * Nyomatékul megrázza az öklét.* - De mondd csak, ki vagy te és mióta vagy itt? Miért hoztak ide? Lehet, hogy segíthetünk egymáson!
* Ha válaszol az idegen Wertus figyelmesen végighallgatja, majd Gubacshoz fordul. Az orkok nagy hibát követtek el, hogy együtt hagyták őket.*
- Nekünk meg össze kellene beszélnünk, hogy a vallatáson ne keveredjünk ellentmondásba! Na szóval, mi épp követségbe indultunk az orkok fővezéréhez, mert ajánlatunk van a számára, de, hogy mi, az csak rá tartozik! Ekkor botlottunk bele a két orkba, akik épp megölték a foglyukat és a folyóba dobták, mikor barátságosan megszólítottuk őket el akartak fogni minket, hogy ránk foghassák a fogoly eltűnését. Ezt persze nem hagyhattuk szó nélkül…
Szóval valami ilyesmit kellene mindkettőnknek mondani. Ja igen és te vagy a király, ha valami.
* Wertus is hisz benne, hogy az istennő figyelemmel kíséri őket, de ő nem olyan elbizakodott, mint Gubacs, hisz Wylnurana segítségéért nekik is tenniük kell valamit. Az istennő a tetterős törpéket szereti, nem pedig azokat, kik ölbe tett kézzel várják a csodát.*
- Hát, biztosan segíteni fog. De csak akkor, ha mi is cselekszünk és nem ülünk itt semmittevően, mert a semmittevéshez ugyebár nem kell túl sok segítség. Szóval, ötlete van valakinek? Mitévők legyünk?
* Ezután kérdőn néz a két másik cellatársra, remélhetőleg hárman kiötlenek valami használható tervet, ami által kiszabadulhatnak innét...*
515. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-24 10:38:29
Üzenet elküldve: 2026-02-24 10:38:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Rövid ideig úgy tűnik, Erdőmélye királyának sikerült lukat beszélni az orkok fejébe, és elkezdenek azon tanácskozni, hogy talán mégiscsak el kéne ereszteni a két törpét, nehogy háborút szítsanak a nagy törpe királysággal. De mégsem így történik. *
– Ó, hogy a… ~ Férgek ennék meg az otromba sámánotokat! ~ * A helyzet súlyát Gubacs is érzi, ezért némileg visszafogja magát. *
– Jó, nem bánom. A sámánotok is látni fogja, hogy igazat mondok. * Morogja, de ezután ha nincs más hátra, hát mennek egyenesen az ork táborba. Gubacs állát felszegve halad, mint egy király. Próbál szerepben maradni, noha szavain kívül semmi más nem támasztja alá nemesi származását. Viszont ő biztos benne, hogy meg tudja győzni a zöldbőrűeket. Ott aztán olyan látvány fogadja, amitől teljesen kiesik a szerepéből. Mint egy nyüzsgő hangyaboly, olyan ez a tábor. *
– Borzadály! * Csúszik ki a száján. Az orkokat alapból sem szereti, de ennyi orkot még nem látott egy helyen, és úgy néz végig a helyen, mintha legalábbis egy lepratelepen lenne. Nemtetszését tovább fokozza a tény, hogy ezután bezárják őket egy kalitkába. *
– Hé, és hova szarjak? * Kiált fel elégedetlenkedve, amikor a rács bezárul mögöttük. Alkonyatig rengeteg idő van, ilyen kényes kérdésekre igazán gondolhattak volna a fogvatartóik.
Kielégítő válaszra azonban aligha számíthat, így inkább azt a keveset veszi szemügyre, ami a ketrecben van: mégpedig azt a rongyos alakot, aki már előttük itt volt. Szavait hallva Gubacs szemügyre veszi a férfit. Próbálja eldönteni, hogy emberből van, orkból vagy ez is elf, mint az a szuka a tisztásról. Abban az egyben szinte biztos, hogy nem Wrojth barátjuk az, így még nem veszett el minden reményük.
Odalép az alakhoz, és enyhén megrugdossa. *
– Fordulj már ide, he. * Nem bántani akarja, csak egyszerűen nem szereti, ha hátat fordítanak neki. *
– Nem érdekel, ki vagy és miért vagy itt! Ki fogunk szabadítani! * Ezután Wertus felé fordul. *
– Valamelyik nap megálmodtam ezt az egészet! Wylnurana jön majd személyesen, és kiszabadít minket a barom orkok táborából! Meglásd, így lesz!
* Rövid ideig úgy tűnik, Erdőmélye királyának sikerült lukat beszélni az orkok fejébe, és elkezdenek azon tanácskozni, hogy talán mégiscsak el kéne ereszteni a két törpét, nehogy háborút szítsanak a nagy törpe királysággal. De mégsem így történik. *
– Ó, hogy a… ~ Férgek ennék meg az otromba sámánotokat! ~ * A helyzet súlyát Gubacs is érzi, ezért némileg visszafogja magát. *
– Jó, nem bánom. A sámánotok is látni fogja, hogy igazat mondok. * Morogja, de ezután ha nincs más hátra, hát mennek egyenesen az ork táborba. Gubacs állát felszegve halad, mint egy király. Próbál szerepben maradni, noha szavain kívül semmi más nem támasztja alá nemesi származását. Viszont ő biztos benne, hogy meg tudja győzni a zöldbőrűeket. Ott aztán olyan látvány fogadja, amitől teljesen kiesik a szerepéből. Mint egy nyüzsgő hangyaboly, olyan ez a tábor. *
– Borzadály! * Csúszik ki a száján. Az orkokat alapból sem szereti, de ennyi orkot még nem látott egy helyen, és úgy néz végig a helyen, mintha legalábbis egy lepratelepen lenne. Nemtetszését tovább fokozza a tény, hogy ezután bezárják őket egy kalitkába. *
– Hé, és hova szarjak? * Kiált fel elégedetlenkedve, amikor a rács bezárul mögöttük. Alkonyatig rengeteg idő van, ilyen kényes kérdésekre igazán gondolhattak volna a fogvatartóik.
Kielégítő válaszra azonban aligha számíthat, így inkább azt a keveset veszi szemügyre, ami a ketrecben van: mégpedig azt a rongyos alakot, aki már előttük itt volt. Szavait hallva Gubacs szemügyre veszi a férfit. Próbálja eldönteni, hogy emberből van, orkból vagy ez is elf, mint az a szuka a tisztásról. Abban az egyben szinte biztos, hogy nem Wrojth barátjuk az, így még nem veszett el minden reményük.
Odalép az alakhoz, és enyhén megrugdossa. *
– Fordulj már ide, he. * Nem bántani akarja, csak egyszerűen nem szereti, ha hátat fordítanak neki. *
– Nem érdekel, ki vagy és miért vagy itt! Ki fogunk szabadítani! * Ezután Wertus felé fordul. *
– Valamelyik nap megálmodtam ezt az egészet! Wylnurana jön majd személyesen, és kiszabadít minket a barom orkok táborából! Meglásd, így lesz!
514. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-24 09:57:39
Üzenet elküldve: 2026-02-24 09:57:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Gubaf úgy üvöltözhet, ahogy csak szeretne. Wrojth már messze jár, de ha hallaná, sem adna két tallért ezekért a gondolatokért. Nem adná át a nőt a korcsoknak, nem azért, mert ilyen hősies lenne odabenn, hanem mert nem bízik bennük. Ha minden kártyája elfogy, talán, de addig is jobbnak látja, ha kiszed bármilyen információt a nőből. Szerencséjére nem kell sokat keresgélnie, nem úgy, mint az előbbi irányt megcélzó keresőcsapatnak. Ha őket keresik, többen kellenek ahhoz, hogy elkapják rikítóan vörös szakállát, s még utána sem hagyná magát olyan könnyen. Kettővel még talán egyedül is elbánik, még egy sérülttel az oldalán is, azonban nem méri össze a szakállát egy tucattal. Titkon reméli, hogy azok ketten megússzák az új barátaik szíves fogadtatását, ezt azonban nem hangoztatja. Nem mintha tudna tenni bármi mást. Bármit is hozzon a jövő, egyelőre az előtte ébredező nőt figyeli. Főleg azon gondolkozik, hogy mégis mit akarhattak a nőtől. Arca egy pillanatra eltorzul a feltételezéstől, de elég hamar lemos magáról minden látható érzelmet, majd mintha mi sem lenne egyszerűbb, nyögi ki a választ a kérdésére. *
- Nem. Az üldözőid egyike megpróbált megölni. Fej nélkül senkinek nem árthat többé.
* Ha bizonyítékra lenne szüksége, talán visszatudja vezetni a nőt a tisztásra, ahol először pillantották meg egymást. A kérdés, hogy biztonságos e az a hely. Ő már valamennyire felmérte a nő sérüléseit, amikből hasonló eredményekre jutott maga is, így ez idő alatt a környező tájat figyeli. Figyelmesen tekint körbe, nem szeretne meglepetéseket kapni, most nem. Az ereklye említésére homlokráncolva fordítja vissza a tekintetét. *
- Az nem jó. Ezeknek még egy botot sem adnék a kezébe.
* Kezeit mellkasánál fonja össze, majd lassan kezd fel-alá járkálni. *
~ A fenébe is! Túl sok az ismeretlen. Milyen ereklye? Hol a város? Van erősítés? Ahol egy tucat orkot látni, ott több is van. ~
* Gondolja magában, majd mikor meghallja, hogy nincs egyedül, megáll, majd néhány másodperccel később megfordul. Arcán ezúttal egy őszinte mosoly látható. Meri remélni, hogy más elfekre, emberekre gondol. A szarvast említve a mosolyt egy kíváncsi, mégis értetlenkedő tekintet váltja fel. *
- A szarvas? A sérült ork téged felkapva elhagyta a helyet, mi meg egyből utána eredtünk. Az orkok valószínű abba az irányba tartanak, ha téged keresnek. És ami azt illeti.
* Közelebb lép a nőhöz, hogy aztán tőle néhány lépésnyire leguggolva, szemkontaktust tartva feltegye a kérdését, ami már egy ideje zavarja. *
- Mit akarnak tőled?
* Szívesen megkérdezné, hogy mire kell neki a szarvas, de az valahogy nem érdekli annyira, hogy szavakba öntse. Talán később, ha megtudja, hogy mégis kivel van dolga. *
* Gubaf úgy üvöltözhet, ahogy csak szeretne. Wrojth már messze jár, de ha hallaná, sem adna két tallért ezekért a gondolatokért. Nem adná át a nőt a korcsoknak, nem azért, mert ilyen hősies lenne odabenn, hanem mert nem bízik bennük. Ha minden kártyája elfogy, talán, de addig is jobbnak látja, ha kiszed bármilyen információt a nőből. Szerencséjére nem kell sokat keresgélnie, nem úgy, mint az előbbi irányt megcélzó keresőcsapatnak. Ha őket keresik, többen kellenek ahhoz, hogy elkapják rikítóan vörös szakállát, s még utána sem hagyná magát olyan könnyen. Kettővel még talán egyedül is elbánik, még egy sérülttel az oldalán is, azonban nem méri össze a szakállát egy tucattal. Titkon reméli, hogy azok ketten megússzák az új barátaik szíves fogadtatását, ezt azonban nem hangoztatja. Nem mintha tudna tenni bármi mást. Bármit is hozzon a jövő, egyelőre az előtte ébredező nőt figyeli. Főleg azon gondolkozik, hogy mégis mit akarhattak a nőtől. Arca egy pillanatra eltorzul a feltételezéstől, de elég hamar lemos magáról minden látható érzelmet, majd mintha mi sem lenne egyszerűbb, nyögi ki a választ a kérdésére. *
- Nem. Az üldözőid egyike megpróbált megölni. Fej nélkül senkinek nem árthat többé.
* Ha bizonyítékra lenne szüksége, talán visszatudja vezetni a nőt a tisztásra, ahol először pillantották meg egymást. A kérdés, hogy biztonságos e az a hely. Ő már valamennyire felmérte a nő sérüléseit, amikből hasonló eredményekre jutott maga is, így ez idő alatt a környező tájat figyeli. Figyelmesen tekint körbe, nem szeretne meglepetéseket kapni, most nem. Az ereklye említésére homlokráncolva fordítja vissza a tekintetét. *
- Az nem jó. Ezeknek még egy botot sem adnék a kezébe.
* Kezeit mellkasánál fonja össze, majd lassan kezd fel-alá járkálni. *
~ A fenébe is! Túl sok az ismeretlen. Milyen ereklye? Hol a város? Van erősítés? Ahol egy tucat orkot látni, ott több is van. ~
* Gondolja magában, majd mikor meghallja, hogy nincs egyedül, megáll, majd néhány másodperccel később megfordul. Arcán ezúttal egy őszinte mosoly látható. Meri remélni, hogy más elfekre, emberekre gondol. A szarvast említve a mosolyt egy kíváncsi, mégis értetlenkedő tekintet váltja fel. *
- A szarvas? A sérült ork téged felkapva elhagyta a helyet, mi meg egyből utána eredtünk. Az orkok valószínű abba az irányba tartanak, ha téged keresnek. És ami azt illeti.
* Közelebb lép a nőhöz, hogy aztán tőle néhány lépésnyire leguggolva, szemkontaktust tartva feltegye a kérdését, ami már egy ideje zavarja. *
- Mit akarnak tőled?
* Szívesen megkérdezné, hogy mire kell neki a szarvas, de az valahogy nem érdekli annyira, hogy szavakba öntse. Talán később, ha megtudja, hogy mégis kivel van dolga. *
513. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-23 22:00:30
Üzenet elküldve: 2026-02-23 22:00:30
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*Az orkok csak egy pillanatra torpannak meg, mikor meghallják a törpét beszélni. Látszik a faarcú, nagydarab harcosokon hogy fogalmuk sincs, hogy most higgyenek-e nekik vagy sem. Motyogni kezdenek, némelyik el is indulna megkeresni a foglyot meg nem is, mások felhúzott szemöldökkel méregetik Gubafot, aki állítólag valamiféle király. Az orkok vezére is elgondolkozik, hisz felderítői senkit sem jelentettek a környékről, azonban ezt a két törpét sem jelentették s lám mégis itt vannak.*
-Elég!
*Rivall rá sajátjaira.*
-Hozzátok őket, majd a sámán kideríti igazat szólnak-e.
*Széles vigyort villant, sárgás agyarai kibújnak a pofája alól. Mivel fegyvereiket eldobták, azt néhány hosszú karú, fiatal suhanc szedi össze és viszi a menet után. Több erős harcos pedig a törpéket fogja közre, s bizony meg is kötözik őket, ami ellen aligha tehetnek bármit. Csak egy jó fertályórás séta az, amit meg kell tenniük hogy érezzék orrukban a tábor bűzét. Aztán már látják is, rengeteg kivágott fa, ügyetlenül faragott cölöpök, összetákolt őrtorony, tüzek mindenhol és fém íze a szájukban. Száznál is több fenevad gyűlt össze itt, úgy nyüzsögnek akár a hangyák. Mindenki tesz-vesz valamit. Egy nagyobb faketrecbe dobják a két törpét is, a rácsok olyan szélesek mint ők maguk, bizonyára a környező öreg fákból faragták ezt is.*
-Alkonyatkor kihallgatunk törpekirály.
*Veti oda neki az orkok vezére, mielőtt otthagyná a párost. A ketrec sarkában felfigyelhetnek egy rongyba bugyolált alakra, aki tüzes tekintetét egyenesen rájuk szegezi.*
-Már törpe orkokat küldenek rám, hátha jobban szóra bírnak?!
*Fakad ki egy érces férfi hang az alakból, mielőtt hátat fordítana nekik.*
*Wrojth eközben sikeresen meg tud bújni a növények takarásában, hogy a keresőcsapat ne találjon rá. Az elf leány pedig felébred, igaz még egészen fátyolos a szeme, és a beszéde sem igazán tiszta. Először megijed, de hamar összerakja a fejében a képet, hogy ez a vörös törpe nem lehet azokkal az orkokkal, akik rátámadtak. Lassan ül fel, és nyel pár kortyot a vándorebédből, mielőtt bármit is mondana. Tudja, hogy szüksége lesz az erejére.*
-Te.. *megköszörüli a torkát* nem velük vagy, igaz?
*Biztos ami biztos inkább rákérdez. Közben megmozgatja testrészeit, ízületeit.*
-A vállam a helyén, a térdem sem tört el, csak néhány borda repedhetett meg. Jó.
*Ezt inkább magának mondja, mintsem Wrojthnak.*
-Hogy mit akarnak?
*Pupillái összeszűkülnek.*
-Pusztítani! Mint ahogy mindig is! Gyilkolni!
*Kezeit lábaira támasztja, hogy fel tudja magát küzdeni a földről.*
-Keresnek valamit, valamiféle ereklyét.
*Teszi még hozzá kurtán, majd finoman, egészen alig észrevehetően elmosolyodik.*
-Erdőmélyén sosem vagy egyedül. Erről jut eszembe.
*Először még nyugodtan néz körbe, de hamar ijedten kezd kutakodni maguk körül, mintha keresne valamit. Valami nagyon fontosat.*
-Hol van? Hol van a szarvas?!
*Az orkok csak egy pillanatra torpannak meg, mikor meghallják a törpét beszélni. Látszik a faarcú, nagydarab harcosokon hogy fogalmuk sincs, hogy most higgyenek-e nekik vagy sem. Motyogni kezdenek, némelyik el is indulna megkeresni a foglyot meg nem is, mások felhúzott szemöldökkel méregetik Gubafot, aki állítólag valamiféle király. Az orkok vezére is elgondolkozik, hisz felderítői senkit sem jelentettek a környékről, azonban ezt a két törpét sem jelentették s lám mégis itt vannak.*
-Elég!
*Rivall rá sajátjaira.*
-Hozzátok őket, majd a sámán kideríti igazat szólnak-e.
*Széles vigyort villant, sárgás agyarai kibújnak a pofája alól. Mivel fegyvereiket eldobták, azt néhány hosszú karú, fiatal suhanc szedi össze és viszi a menet után. Több erős harcos pedig a törpéket fogja közre, s bizony meg is kötözik őket, ami ellen aligha tehetnek bármit. Csak egy jó fertályórás séta az, amit meg kell tenniük hogy érezzék orrukban a tábor bűzét. Aztán már látják is, rengeteg kivágott fa, ügyetlenül faragott cölöpök, összetákolt őrtorony, tüzek mindenhol és fém íze a szájukban. Száznál is több fenevad gyűlt össze itt, úgy nyüzsögnek akár a hangyák. Mindenki tesz-vesz valamit. Egy nagyobb faketrecbe dobják a két törpét is, a rácsok olyan szélesek mint ők maguk, bizonyára a környező öreg fákból faragták ezt is.*
-Alkonyatkor kihallgatunk törpekirály.
*Veti oda neki az orkok vezére, mielőtt otthagyná a párost. A ketrec sarkában felfigyelhetnek egy rongyba bugyolált alakra, aki tüzes tekintetét egyenesen rájuk szegezi.*
-Már törpe orkokat küldenek rám, hátha jobban szóra bírnak?!
*Fakad ki egy érces férfi hang az alakból, mielőtt hátat fordítana nekik.*
*Wrojth eközben sikeresen meg tud bújni a növények takarásában, hogy a keresőcsapat ne találjon rá. Az elf leány pedig felébred, igaz még egészen fátyolos a szeme, és a beszéde sem igazán tiszta. Először megijed, de hamar összerakja a fejében a képet, hogy ez a vörös törpe nem lehet azokkal az orkokkal, akik rátámadtak. Lassan ül fel, és nyel pár kortyot a vándorebédből, mielőtt bármit is mondana. Tudja, hogy szüksége lesz az erejére.*
-Te.. *megköszörüli a torkát* nem velük vagy, igaz?
*Biztos ami biztos inkább rákérdez. Közben megmozgatja testrészeit, ízületeit.*
-A vállam a helyén, a térdem sem tört el, csak néhány borda repedhetett meg. Jó.
*Ezt inkább magának mondja, mintsem Wrojthnak.*
-Hogy mit akarnak?
*Pupillái összeszűkülnek.*
-Pusztítani! Mint ahogy mindig is! Gyilkolni!
*Kezeit lábaira támasztja, hogy fel tudja magát küzdeni a földről.*
-Keresnek valamit, valamiféle ereklyét.
*Teszi még hozzá kurtán, majd finoman, egészen alig észrevehetően elmosolyodik.*
-Erdőmélyén sosem vagy egyedül. Erről jut eszembe.
*Először még nyugodtan néz körbe, de hamar ijedten kezd kutakodni maguk körül, mintha keresne valamit. Valami nagyon fontosat.*
-Hol van? Hol van a szarvas?!
512. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-19 14:08:36
Üzenet elküldve: 2026-02-19 14:08:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Már csak ez hiányzott az öregnek a boldogsághoz. Jobb dolog nem is történhet az utazóval erdőmélyén, mint az, hogy egy csapat ork hívja meg vendégségbe. Persze Wertusnak esze ágában sincs az orkokkal tartani, de ezt a meghívást nem, hogy nem illik vissza utasítani, de úgy tűnik, hogy most nem is lehet. Mikor a nagydarab ork vezér közelebb ér egy pillanatra átfut az agyán, hogy meglendíti a csatabárdját, lesz, ami lesz. De nem kockáztathatja meg, hogy a két lábon járó térképe Bűbelaki Gubacs megsebesüljön, vagy meghaljon. Így lassan ő is leereszti fegyverét, persze a megkötözés ellen kifogással fog élni. Gubacs szavait sem hagyhatja szó nélkül, így, hát megszólal ő is. *
- Melyik foglyot? Azt a hegyes fülű kutyát, akit ez a kettő megölt és a folyóba dobott? Azt még csak nem bántam volna, hogy megölik, de amikor megláttak minket eldöntötték, hogy a vezérük elé visznek és majd azt mondják, hogy miattunk nincs meg a fogoly. Persze ehhez nekünk is volt egy két szavunk. Ám én ugyan vissza nem baktatok innét a folyóhoz halott elfet nézni, már a halak lakmároznak rég a húsából a sodrás pedig messze vitte, sosem találjuk meg. Inkább megyek a vendéglátóinkkal. Lassan esteledni fog, mégis csak jobb, ha lesz fegyveres kíséretünk. Este veszélyes hely az erdő.
* Ekkor az öreg leereszti a csatabárdját és átadja a legközelebbi orknak. *
- A fegyvereinket elvihetitek. De megbánjátok azt a napot, amikor egy törpét megkötöztök!
* Ha az ork elveszi a fegyvert kezeit ölbe teszi és szorosan összefonja, ezzel is megnehezítve a megkötözést. Wrojthban nem bízhat, hogy egy sebesülttel a segítségükre siet, ha van egy kis esze már árkon bokron túl jár. Gubacstól sem várhat túl sokat.*
~ Wylnurana istennő, most segítsd meg méltatlan szolgáidat!~ * Mormolja magában a törpe ezt az egy mondatot körbe körbe. Most úgy gondolja, hogy más reménye nem maradt, csak az ima.*
* Már csak ez hiányzott az öregnek a boldogsághoz. Jobb dolog nem is történhet az utazóval erdőmélyén, mint az, hogy egy csapat ork hívja meg vendégségbe. Persze Wertusnak esze ágában sincs az orkokkal tartani, de ezt a meghívást nem, hogy nem illik vissza utasítani, de úgy tűnik, hogy most nem is lehet. Mikor a nagydarab ork vezér közelebb ér egy pillanatra átfut az agyán, hogy meglendíti a csatabárdját, lesz, ami lesz. De nem kockáztathatja meg, hogy a két lábon járó térképe Bűbelaki Gubacs megsebesüljön, vagy meghaljon. Így lassan ő is leereszti fegyverét, persze a megkötözés ellen kifogással fog élni. Gubacs szavait sem hagyhatja szó nélkül, így, hát megszólal ő is. *
- Melyik foglyot? Azt a hegyes fülű kutyát, akit ez a kettő megölt és a folyóba dobott? Azt még csak nem bántam volna, hogy megölik, de amikor megláttak minket eldöntötték, hogy a vezérük elé visznek és majd azt mondják, hogy miattunk nincs meg a fogoly. Persze ehhez nekünk is volt egy két szavunk. Ám én ugyan vissza nem baktatok innét a folyóhoz halott elfet nézni, már a halak lakmároznak rég a húsából a sodrás pedig messze vitte, sosem találjuk meg. Inkább megyek a vendéglátóinkkal. Lassan esteledni fog, mégis csak jobb, ha lesz fegyveres kíséretünk. Este veszélyes hely az erdő.
* Ekkor az öreg leereszti a csatabárdját és átadja a legközelebbi orknak. *
- A fegyvereinket elvihetitek. De megbánjátok azt a napot, amikor egy törpét megkötöztök!
* Ha az ork elveszi a fegyvert kezeit ölbe teszi és szorosan összefonja, ezzel is megnehezítve a megkötözést. Wrojthban nem bízhat, hogy egy sebesülttel a segítségükre siet, ha van egy kis esze már árkon bokron túl jár. Gubacstól sem várhat túl sokat.*
~ Wylnurana istennő, most segítsd meg méltatlan szolgáidat!~ * Mormolja magában a törpe ezt az egy mondatot körbe körbe. Most úgy gondolja, hogy más reménye nem maradt, csak az ima.*
511. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-19 11:06:10
Üzenet elküldve: 2026-02-19 11:06:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Hamar elmegy a kedve az orkkal való beszélgetéstől, amikor a fák közül egy nyíl csapódik a földbe a lába mellett. *
– Ejha! * Kiált fel meglepődve, és persze egyből odakapja a fejét, ahonnan aztán már érkeznek is a zöldbőrűek. Úgy tűnik, a mondás igaz: annyian vannak, mint az orkok – azaz sokan. Gubacs nem áll nagy harcos hírében, és a lába előtt földbe csapódó nyíl is megtette a hatását, úgyhogy leereszti, majd a földbe vágja a csákányt. Nem most fog hősködni. *
– Jól van, jól van! Megadom magam! De csak, hogy tudd, nagy hibát követtek most el! * Közben kezeit maga elé emeli, hogy lássák, nincs nála más fegyver vagy legalábbis nem akarja használni őket. Viszont a szája nem áll be. *
– Én, Gubacs, Erdőmélye királya vagyok, és ha a szakállunknak egy szála is meggörbül… a társaink nagyon mérgesek lesznek! * Legalább annyi szerencséjük van, hogy a közös nyelvet beszélő orkokba botlottak, nem a vadabbik fajtába, amik kihallgatás helyett már rég a vérüket innák. Habár amikor a hatalmas ork a társa nyakára lép, Gubacs elkezd aggódni a sorsa miatt – ha egymás közt ilyeneket csinálnak, mi várhat a foglyokra? Úgyhogy újra megszólal. *
– Ami azt illeti, meg tudjuk mutatni, hol van a fogoly! Ugye, Wertus? * Néz a másik törpe felé. Jó hangosan mondja ezeket a szavakat, hátha Wrojth még a közelben van, és segít nekik legalább annyiban, hogy azt a balszerencsét hozó elfet kikötözi valamelyik fához, hogy könnyen megtalálják. Gubacs átkozza ezt az egész kalandot, és főleg a vörös törpét, amiért csak úgy rátámadt a tisztáson békésen piknikező orkokra. Most mégis ő az egyetlen valódi reményük, így próbál bízni benne, hogy még nem fosta össze a bokáját, és szaladt ki az erdőből. Ő biztosan ezt tenné, de lehet, hogy Wrojth bátrabb nála. *
– Igazán nem akarjuk rabolni az ork urak idejét, semmi szükség a kihallgatásra! Beszéljük meg úritör- úriork módjára a nézeteltéréseinket, aztán mi visszatérünk Törpevárba és elfelejtjük ezt az egészet! * Javasolja, és amennyire a halálfélelme engedi, próbál egy megnyerő vigyort villantani az óriási ork felé.
Amennyiben nem sikerül szép szóval hatni a zöldbőrűekre, úgy nem ellenkezik a megkötözés ellen, és ha szükséges, követi is az orkokat a táborba. Még sosem járt ork táborban. *
* Hamar elmegy a kedve az orkkal való beszélgetéstől, amikor a fák közül egy nyíl csapódik a földbe a lába mellett. *
– Ejha! * Kiált fel meglepődve, és persze egyből odakapja a fejét, ahonnan aztán már érkeznek is a zöldbőrűek. Úgy tűnik, a mondás igaz: annyian vannak, mint az orkok – azaz sokan. Gubacs nem áll nagy harcos hírében, és a lába előtt földbe csapódó nyíl is megtette a hatását, úgyhogy leereszti, majd a földbe vágja a csákányt. Nem most fog hősködni. *
– Jól van, jól van! Megadom magam! De csak, hogy tudd, nagy hibát követtek most el! * Közben kezeit maga elé emeli, hogy lássák, nincs nála más fegyver vagy legalábbis nem akarja használni őket. Viszont a szája nem áll be. *
– Én, Gubacs, Erdőmélye királya vagyok, és ha a szakállunknak egy szála is meggörbül… a társaink nagyon mérgesek lesznek! * Legalább annyi szerencséjük van, hogy a közös nyelvet beszélő orkokba botlottak, nem a vadabbik fajtába, amik kihallgatás helyett már rég a vérüket innák. Habár amikor a hatalmas ork a társa nyakára lép, Gubacs elkezd aggódni a sorsa miatt – ha egymás közt ilyeneket csinálnak, mi várhat a foglyokra? Úgyhogy újra megszólal. *
– Ami azt illeti, meg tudjuk mutatni, hol van a fogoly! Ugye, Wertus? * Néz a másik törpe felé. Jó hangosan mondja ezeket a szavakat, hátha Wrojth még a közelben van, és segít nekik legalább annyiban, hogy azt a balszerencsét hozó elfet kikötözi valamelyik fához, hogy könnyen megtalálják. Gubacs átkozza ezt az egész kalandot, és főleg a vörös törpét, amiért csak úgy rátámadt a tisztáson békésen piknikező orkokra. Most mégis ő az egyetlen valódi reményük, így próbál bízni benne, hogy még nem fosta össze a bokáját, és szaladt ki az erdőből. Ő biztosan ezt tenné, de lehet, hogy Wrojth bátrabb nála. *
– Igazán nem akarjuk rabolni az ork urak idejét, semmi szükség a kihallgatásra! Beszéljük meg úritör- úriork módjára a nézeteltéréseinket, aztán mi visszatérünk Törpevárba és elfelejtjük ezt az egészet! * Javasolja, és amennyire a halálfélelme engedi, próbál egy megnyerő vigyort villantani az óriási ork felé.
Amennyiben nem sikerül szép szóval hatni a zöldbőrűekre, úgy nem ellenkezik a megkötözés ellen, és ha szükséges, követi is az orkokat a táborba. Még sosem járt ork táborban. *
510. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-17 09:11:42
Üzenet elküldve: 2026-02-17 09:11:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Bár ő minél gyorsabban szeretne menni, a teher és az akadályok együttes ereje ebben meggátolják. Szerencse lenne? Talán az első a hónapban, ugyanis mikor végre beéri a társaságot, úgy megszeppen és fordul egy fa takarásába, hogy csak a csodának a hálájából nem esik pofára. *
- Te most viccelsz velem, ugye?
* Dörmögi az orra alatt, közben ki-kikukucskál. Tudta jól, hogy ez lesz, és mégis itt vannak. Pont akkor ér oda, mikor az orkok kötelekkel közelítik meg a párost. Most jól jönne, ha tudna olvasni a gondolataikban, vagy valami néma üzenetet átadni, de erre semmi lehetőséget nem lát, csak lebuktatná magát, amit az elfel a kezében csak öngyilkosság lenne. Nem a döntés nehéz, hanem a szituáció amibe belecsöppentek. Gondolataiban a lehetséges szituációkat vázolja a fejében. Legtöbben kétségtelenül meghalnának, azonban van az kis esély, hogy sikerülhet. Ekkor történhet az újabb váratlan esemény, ami csak bosszúságot hoz magával. *
- Te most viccelsz velem, ugye?
* Szólal fel ismét hasonlóan, majd egy utolsó pillantást követve szorosabbra fogja az elfet a karjaiban és elsétál a társaságtól. Nem arra tart, amerről jött. Nem szeretné, ha néhány pillanat múlva beérnék, mikor az elfel társalog. Amint talált egy jó helyet, aminek a takarásában lepihenhet néhány pillanatot, le is teszi a földre. Táskájából elővesz 1 Vándorebéd, amit a nő elé rak.
Ha nem kel fel néhány pillanaton belül, akkor elkezdi felébreszteni, ha úgy sem megy, itt kell hagyja. Védtelen nem lesz, mellette hagyja az orktól zsákmányolt kardot, majd visszamegy a társaihoz megnézni, hogy hogy alakult az eseményt és egy olyan helyet keres, ahol könnyen meglepheti őket. Amennyiben felkel, mellette marad néhány kérdés erejéig. *
- Hé. Jól helyben hagytak. Egyél, mert van pár kérdésem hozzád.
* Mondja sietve. Látszik a törpén, hogy nem szeretne több időt tölteni itt, mint kéne. Társaival sem látott nagy esélyt arra, hogy felfedezik a várost, nélkülük még annyit sem. *
- Ki vagy te? Mit akarnak az orkok? És kérlek, mondd, hogy nem egyedül vagy az erdőben. El kéne néhány tag, akikkel lemoshatjuk az orkok arcáról azt az igénytelen vigyort. Az ellenségem ellensége a barátom.
* Mondja, majd kezét nyújtja az elf felé. Tisztában van azzal, hogy az eflek és a törpék között nincsen olyan jó baráti viszony, de ha tud valami mást, akkor az az, hogy az orkokat jobban gyűlölik. Egy lehetőséget kínál a másiknak, hogy végezhessenek az orkokkal. Csak rajta áll, hogy hisz e a törpnek, bár a földön fekvő orkkard magáért beszél. *
* Bár ő minél gyorsabban szeretne menni, a teher és az akadályok együttes ereje ebben meggátolják. Szerencse lenne? Talán az első a hónapban, ugyanis mikor végre beéri a társaságot, úgy megszeppen és fordul egy fa takarásába, hogy csak a csodának a hálájából nem esik pofára. *
- Te most viccelsz velem, ugye?
* Dörmögi az orra alatt, közben ki-kikukucskál. Tudta jól, hogy ez lesz, és mégis itt vannak. Pont akkor ér oda, mikor az orkok kötelekkel közelítik meg a párost. Most jól jönne, ha tudna olvasni a gondolataikban, vagy valami néma üzenetet átadni, de erre semmi lehetőséget nem lát, csak lebuktatná magát, amit az elfel a kezében csak öngyilkosság lenne. Nem a döntés nehéz, hanem a szituáció amibe belecsöppentek. Gondolataiban a lehetséges szituációkat vázolja a fejében. Legtöbben kétségtelenül meghalnának, azonban van az kis esély, hogy sikerülhet. Ekkor történhet az újabb váratlan esemény, ami csak bosszúságot hoz magával. *
- Te most viccelsz velem, ugye?
* Szólal fel ismét hasonlóan, majd egy utolsó pillantást követve szorosabbra fogja az elfet a karjaiban és elsétál a társaságtól. Nem arra tart, amerről jött. Nem szeretné, ha néhány pillanat múlva beérnék, mikor az elfel társalog. Amint talált egy jó helyet, aminek a takarásában lepihenhet néhány pillanatot, le is teszi a földre. Táskájából elővesz 1 Vándorebéd, amit a nő elé rak.
Ha nem kel fel néhány pillanaton belül, akkor elkezdi felébreszteni, ha úgy sem megy, itt kell hagyja. Védtelen nem lesz, mellette hagyja az orktól zsákmányolt kardot, majd visszamegy a társaihoz megnézni, hogy hogy alakult az eseményt és egy olyan helyet keres, ahol könnyen meglepheti őket. Amennyiben felkel, mellette marad néhány kérdés erejéig. *- Hé. Jól helyben hagytak. Egyél, mert van pár kérdésem hozzád.
* Mondja sietve. Látszik a törpén, hogy nem szeretne több időt tölteni itt, mint kéne. Társaival sem látott nagy esélyt arra, hogy felfedezik a várost, nélkülük még annyit sem. *
- Ki vagy te? Mit akarnak az orkok? És kérlek, mondd, hogy nem egyedül vagy az erdőben. El kéne néhány tag, akikkel lemoshatjuk az orkok arcáról azt az igénytelen vigyort. Az ellenségem ellensége a barátom.
* Mondja, majd kezét nyújtja az elf felé. Tisztában van azzal, hogy az eflek és a törpék között nincsen olyan jó baráti viszony, de ha tud valami mást, akkor az az, hogy az orkokat jobban gyűlölik. Egy lehetőséget kínál a másiknak, hogy végezhessenek az orkokkal. Csak rajta áll, hogy hisz e a törpnek, bár a földön fekvő orkkard magáért beszél. *
509. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-16 20:55:43
Üzenet elküldve: 2026-02-16 20:55:43
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*Wrojth az elfet könnyűszerrel ragadja karjaiba, miután az elájul a sokktól és a fájdalomtól. Ám így is kettő helyett fut, ráadásul a lábai sem valami hosszúak, és igencsak lassan tud haladni a növényzetben. Wertus beéri Gubafot és az orkot, a földön fekvő pedig összeszorított fogakkal néz mindkettőre. Gubaf szavaira gúnyosan felszisszen.*
-Gubacs a király, mi?
*Még inkább rászorít kardjára, a szeme pedig csak egy pillanatra rándul össze, ahogy meghallja egy húr pendülését. Egy mocskos, egyenetlenül vágott tollú nyílvessző csapódik az ork és a törpék közé, egyenesen Gubaf lába előtt csattan a földbe. A fák közül pedig egy érces hang szólal meg.*
-Add meg magad te, törpe vérű fattyú!
*Úgy látszik megérkezett az erősítés amire az ork várhatott, egy jó tucat fajtájabéli kászálódik elő az erdőből, kik lándzsát, mások íjat tartanak kezükben egyenesen a törpékre szegezve fegyvereiket. Mindegyikükön egy törött szarvú bika látható, pajzsokon, sisakokon, vagy a bőrükön, éppen a felszereltségüktől függően. A vezér pedig egy jó fejjel magasabb ork, mint a legmegtermetteb társa. Jókora kardja lomhán libeg jobbra-balra az övén, izmos karjait a mellkasa előtt fogja össze.*
-A felderítőim szerint nincs a közelben senki más.
*Odalép a földön fekvőhöz, aki láthatóan megkönnyebbül a társai láttán, ám ahogy a vezér egyre közeledik hozzá, a félelem kezd kiülni az arcára. A jókora csizma szinte reccsen a nyakán, ahogy a hatalmas ork rátapos.*
-De a felderítőimet két büdös törpe is képes volt elkapni.
*Ám mielőtt végleg kilehelné a lelkét megkíméli őt.*
-Hol a fogoly?
-Ők... ők vitték el.
*Nyögi két köhögés közben a földön fekvő, göcsörtös ujjaival pedig Gubafra és Wertusra mutat. A többi ork közbn pedig egy pillanatra sem veszi le a figyelmét a párosról, csak arra várnak, hogy megadják magukat, vagy tegyenek valami ostobaságot, ami miatt felkoncolhatják őket.*
-Hozzátok őket, kötözzétek meg mindkettőt. Majd a táborban kihallgatjuk őket.
*Bőgi a vezér, és néhány megtermett ork rögtön el is indul feléjük néhány lépés kötéllel a kezükben. Wrojth mire beéri őket, azt láthatja, hogy egy csapatnyi ork veszi körbe társait. Őt azonban valami különös szerencsénél fogva nem veszik észre, meglehet az elf leány éppen annyira lassította le, hogy megússza a bajt. Ha most hátramarad, könnyen meglehet, hogy követni tudja őket akárhová is viszik társait. A sebesült pedig lassan kezdi nyitogatni a szemeit, bizonyára hamarosan fel fog ébredni, így Wrojthon áll, hogy hogyan dönt.*
*Wrojth az elfet könnyűszerrel ragadja karjaiba, miután az elájul a sokktól és a fájdalomtól. Ám így is kettő helyett fut, ráadásul a lábai sem valami hosszúak, és igencsak lassan tud haladni a növényzetben. Wertus beéri Gubafot és az orkot, a földön fekvő pedig összeszorított fogakkal néz mindkettőre. Gubaf szavaira gúnyosan felszisszen.*
-Gubacs a király, mi?
*Még inkább rászorít kardjára, a szeme pedig csak egy pillanatra rándul össze, ahogy meghallja egy húr pendülését. Egy mocskos, egyenetlenül vágott tollú nyílvessző csapódik az ork és a törpék közé, egyenesen Gubaf lába előtt csattan a földbe. A fák közül pedig egy érces hang szólal meg.*
-Add meg magad te, törpe vérű fattyú!
*Úgy látszik megérkezett az erősítés amire az ork várhatott, egy jó tucat fajtájabéli kászálódik elő az erdőből, kik lándzsát, mások íjat tartanak kezükben egyenesen a törpékre szegezve fegyvereiket. Mindegyikükön egy törött szarvú bika látható, pajzsokon, sisakokon, vagy a bőrükön, éppen a felszereltségüktől függően. A vezér pedig egy jó fejjel magasabb ork, mint a legmegtermetteb társa. Jókora kardja lomhán libeg jobbra-balra az övén, izmos karjait a mellkasa előtt fogja össze.*
-A felderítőim szerint nincs a közelben senki más.
*Odalép a földön fekvőhöz, aki láthatóan megkönnyebbül a társai láttán, ám ahogy a vezér egyre közeledik hozzá, a félelem kezd kiülni az arcára. A jókora csizma szinte reccsen a nyakán, ahogy a hatalmas ork rátapos.*
-De a felderítőimet két büdös törpe is képes volt elkapni.
*Ám mielőtt végleg kilehelné a lelkét megkíméli őt.*
-Hol a fogoly?
-Ők... ők vitték el.
*Nyögi két köhögés közben a földön fekvő, göcsörtös ujjaival pedig Gubafra és Wertusra mutat. A többi ork közbn pedig egy pillanatra sem veszi le a figyelmét a párosról, csak arra várnak, hogy megadják magukat, vagy tegyenek valami ostobaságot, ami miatt felkoncolhatják őket.*
-Hozzátok őket, kötözzétek meg mindkettőt. Majd a táborban kihallgatjuk őket.
*Bőgi a vezér, és néhány megtermett ork rögtön el is indul feléjük néhány lépés kötéllel a kezükben. Wrojth mire beéri őket, azt láthatja, hogy egy csapatnyi ork veszi körbe társait. Őt azonban valami különös szerencsénél fogva nem veszik észre, meglehet az elf leány éppen annyira lassította le, hogy megússza a bajt. Ha most hátramarad, könnyen meglehet, hogy követni tudja őket akárhová is viszik társait. A sebesült pedig lassan kezdi nyitogatni a szemeit, bizonyára hamarosan fel fog ébredni, így Wrojthon áll, hogy hogyan dönt.*
508. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-12 13:34:13
Üzenet elküldve: 2026-02-12 13:34:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* A halott orknál semmi érdemlegeset nem talált, így ott hagyja a tetemet, csak a pénzt viszi magával. Miután a felszerelését Wrojthra bízta, lohol Gubacs és a másik ork nyomában, ahogyan csak tud. Persze a sietség közben sem feledkezik meg arról, hogy hol is van és a környező erdőn is rajta tartja szemeit. Wylnuranának hála hamar beéri őket. Mikor feltűnnek a szemei előtt az ork már a földön fekszik, kardját tartva védekezésül maga és a nem éppen vérszomjas Gubacs közé. Ebben a pillanatban az ork elordítja magát. Wertus megdermed, a szíve is megáll egy pillanatra. Olyan, mint, ha az ork hívna valakit. Mikor pedig azt látja az öreg, hogy az ork körül is néz várva, hogy megjelenjen az imént szólított, már biztos benne, hogy nem csak ketten voltak.* ~ Már csak ez kellett, a végén kiderül, hogy egy egész ork regiment van itt!~ *Fut át a gondolat az ősz törpe agyán, de nincs sok ideje gondolkodni. Mivel az ork és Gubacs még túl messze vannak tőle az ork pedig különben is egy rosszul védhető helyzetben van nem rohamoz. Csak óvatosan közelít hozzájuk, kihasználva minden növényzet és terep kínálta fedezéket a rejtve maradáshoz. Közben fürkészi a környező erdőt, várva, hogy megjelenjen az ork által hívott. Mikor Wertus azt hiszi, hogy rosszabb már nem jöhet megrökönyödve látja, hogy a Bűbelaki beszédbe elegyedik az orkkal, ahelyett, hogy csákányával kibelezné azt. Ezzel időt ad az ellenségnek, hogy újabb kiáltozásba kezdjen, vagy esetleg kardját használja. Nem tudja, hogy milyen istenben hisz az ork, de az biztos, hogy hálát adhat néki, mert ha Wertus éri utol, akkor bizony már nem lenne helyén a feje. Amennyiben megjelenik még valaki, vagy valami és látszódni fog rajta az ellenséges szándék, úgy természetesen az öreg annak fogja szentelni figyelmét, igyekezvén mihamarább örökre elnémítani és ártalmatlanná tenni azt.*
* A halott orknál semmi érdemlegeset nem talált, így ott hagyja a tetemet, csak a pénzt viszi magával. Miután a felszerelését Wrojthra bízta, lohol Gubacs és a másik ork nyomában, ahogyan csak tud. Persze a sietség közben sem feledkezik meg arról, hogy hol is van és a környező erdőn is rajta tartja szemeit. Wylnuranának hála hamar beéri őket. Mikor feltűnnek a szemei előtt az ork már a földön fekszik, kardját tartva védekezésül maga és a nem éppen vérszomjas Gubacs közé. Ebben a pillanatban az ork elordítja magát. Wertus megdermed, a szíve is megáll egy pillanatra. Olyan, mint, ha az ork hívna valakit. Mikor pedig azt látja az öreg, hogy az ork körül is néz várva, hogy megjelenjen az imént szólított, már biztos benne, hogy nem csak ketten voltak.* ~ Már csak ez kellett, a végén kiderül, hogy egy egész ork regiment van itt!~ *Fut át a gondolat az ősz törpe agyán, de nincs sok ideje gondolkodni. Mivel az ork és Gubacs még túl messze vannak tőle az ork pedig különben is egy rosszul védhető helyzetben van nem rohamoz. Csak óvatosan közelít hozzájuk, kihasználva minden növényzet és terep kínálta fedezéket a rejtve maradáshoz. Közben fürkészi a környező erdőt, várva, hogy megjelenjen az ork által hívott. Mikor Wertus azt hiszi, hogy rosszabb már nem jöhet megrökönyödve látja, hogy a Bűbelaki beszédbe elegyedik az orkkal, ahelyett, hogy csákányával kibelezné azt. Ezzel időt ad az ellenségnek, hogy újabb kiáltozásba kezdjen, vagy esetleg kardját használja. Nem tudja, hogy milyen istenben hisz az ork, de az biztos, hogy hálát adhat néki, mert ha Wertus éri utol, akkor bizony már nem lenne helyén a feje. Amennyiben megjelenik még valaki, vagy valami és látszódni fog rajta az ellenséges szándék, úgy természetesen az öreg annak fogja szentelni figyelmét, igyekezvén mihamarább örökre elnémítani és ártalmatlanná tenni azt.*
507. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-12 12:18:26
Üzenet elküldve: 2026-02-12 12:18:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Csákánya segítségével sikerült megállítani az orkot. Vagyis… még egy darabig gurul, miután kigáncsolja, de azután csak sikerül megállnia. Amikor kezébe veszi kardját, Gubacs a szemét forgatja. *
– Add meg magad! Mi öten vagyunk, te egyedül! Akkor talán megkímélem az életed! Én vagyok Gubacs, Erdőmélye királya és parancsolom… * A csákányt átteszi bal kezébe, hogy ökölbe zárt jobbját megrázhassa a levegőben, ezzel is mutatva, hogy mekkora erő lakozik benne. *
– Parancsolom, hogy tedd le a fegyvered, te ork vérű! ~ Szotyadék! ~ * Külső szemlélőként úgy tűnhet, hogy inába szállt Gubacs bátorsága, és ahelyett, hogy harcba szállna egy nála sokkal magasabb (és bizonyára erősebb) orkkal, inkább diplomáciai úton próbálja megoldani a dolgot. De persze szó sincs a bátorság hiányáról, csak egyszerűen nincs kedve ehhez az egészhez. Épp most futott le egy akkora távot, amit fiatal törpe kora óta nem futott, és jobban örülne annak, ha felesleges bunyó helyett leülnének meginni egy üveg bort, és az ork elmesélné nekik a tábortűz körül, hogy mi járatban erre. Elvégre Gubacs abban se biztos, hogy ők itt a rosszak, és nem épp az elf nőtől próbálták megóvni az erdőt.
~ Ki tudja, miben mesterkedett az a hosszúéletű szuka. ~
Nem biztos benne, hogy a vadon élő orkok megértik a közös beszédet, de az ökölrázás és a tény, hogy nem próbálja megölni, univerzális jele lehet annak, hogy békét ajánl.
~ Hol a halálban van már a másik kettő?! ~ Fut át az agyán a kérdés. Ha a másik ork esetleg elbánt volna bajtársaival, akkor nagyon, de nagyon rossz helyzetben találná magát. Remélhetőleg hamarosan utolérik. *
* Csákánya segítségével sikerült megállítani az orkot. Vagyis… még egy darabig gurul, miután kigáncsolja, de azután csak sikerül megállnia. Amikor kezébe veszi kardját, Gubacs a szemét forgatja. *
– Add meg magad! Mi öten vagyunk, te egyedül! Akkor talán megkímélem az életed! Én vagyok Gubacs, Erdőmélye királya és parancsolom… * A csákányt átteszi bal kezébe, hogy ökölbe zárt jobbját megrázhassa a levegőben, ezzel is mutatva, hogy mekkora erő lakozik benne. *
– Parancsolom, hogy tedd le a fegyvered, te ork vérű! ~ Szotyadék! ~ * Külső szemlélőként úgy tűnhet, hogy inába szállt Gubacs bátorsága, és ahelyett, hogy harcba szállna egy nála sokkal magasabb (és bizonyára erősebb) orkkal, inkább diplomáciai úton próbálja megoldani a dolgot. De persze szó sincs a bátorság hiányáról, csak egyszerűen nincs kedve ehhez az egészhez. Épp most futott le egy akkora távot, amit fiatal törpe kora óta nem futott, és jobban örülne annak, ha felesleges bunyó helyett leülnének meginni egy üveg bort, és az ork elmesélné nekik a tábortűz körül, hogy mi járatban erre. Elvégre Gubacs abban se biztos, hogy ők itt a rosszak, és nem épp az elf nőtől próbálták megóvni az erdőt.
~ Ki tudja, miben mesterkedett az a hosszúéletű szuka. ~
Nem biztos benne, hogy a vadon élő orkok megértik a közös beszédet, de az ökölrázás és a tény, hogy nem próbálja megölni, univerzális jele lehet annak, hogy békét ajánl.
~ Hol a halálban van már a másik kettő?! ~ Fut át az agyán a kérdés. Ha a másik ork esetleg elbánt volna bajtársaival, akkor nagyon, de nagyon rossz helyzetben találná magát. Remélhetőleg hamarosan utolérik. *
506. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-12 08:59:23
Üzenet elküldve: 2026-02-12 08:59:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Magával a karddal nincs baja, talán csak annyi, hogy ilyenből már akard nála. Persze övé sokkal jobban fest, mint az agyarasé, de ez nem állítja meg, hogy felkösse a hátizsákja oldalára. Legfeljebb az első adandó alkalommal megválik tőle, ha a lehetőség úgy kívánja. Mások gyógyítása nem az ő reszortja, ám valakinek meg kell tennie, ha már a többi agyalágyult erre képtelen. Mikor odaér a lányhoz, lépései lassulnak, lélegzete felgyorsul. Most próbálja kifújni magát a nagy futások után. Látja, hogy a nő távolodni szeretne tőle, talán a többieknek igaza volt és pontosan ugyanolyan rusnya kívül, mint belül. Ha a város közepén lennének, mindenféle lelkiismeret nélkül lépne el mellette és hagyná a sorsára, semmi haszna nem származik belőle. Ám nem a városban vannak, hanem az erdőmélyén. *
- Mégis…
* Kérdését nem tudja befejezni, a nő elájul előtte egy jó pár méterre, ekkor kicsit emel a tempóján, majd mellé guggol. Először csak szemeivel vizsgálja a nő sérüléseit, később állát megragadva fordítja a fejét különböző irányokba, hogy felmérhesse, hogy mégis hányadán állnak. A törp egy túlélő, ha sérülésekről van szó. Megannyi verekedés, késelés és bántalmazásnak szemtanúja volt, párban még saját keze is benne volt. Tudja, hogy mitől halnak az elfek és ez itt nem egy olyan szituáció. A fájdalom erősnek erős lehet, de közel sem annyira, hogy egy bájital segítségére kelljen támaszkodni. Már csak azért sem, mert nem tudja, hogy egyáltalán hasznát lelné a nőben, vagy csak az ellátmányát csökkentené. Amint megbizonyosodik arról, hogy túléli, a földön lévő táskákat felveszi, majd a nőt is és megindul a többiek irányába. Nem túl rózsás a helyzet. Két táskát cipel, egy sérült van a kezei között, és bármelyik percben ráronthat valami bestia, ork, fogalmuk sincs, hogy mi folyik itt! Sürgősen csatlakoznia kell a többiekhez. Homlokráncolva siet a látszólag frissen kitaposott irányba, ügyelve arra, hogy ne akadjon meg a lába valamiben és essen a nőre, különben elvesztik az egyetlen lelket, aki felvilágosíthatná őket arról, hogy mi is folyik itt. *
- Ó, istenem. Miért baszol így ki velem?
* Szitkozódik az orra alatt, miközben próbálja csökkenteni a távolságot. Közben szemei gyors iramban, szinte minden neszre felfigyelve forgatja, hol ide, hol oda. Ha esetleg bármi megtámadná muszáj lesz a fák között forgolódnia, mígnem talál egy olyan pontot, ahol vagy csillagjaival, vagy tőrével képes valamit csinálni. Reménykedik, hogy most erre nem kerül sor. *
- Hátha nem ölik meg azok a barmok és tőle is megtudunk néhány dolgot.
* Magával a karddal nincs baja, talán csak annyi, hogy ilyenből már akard nála. Persze övé sokkal jobban fest, mint az agyarasé, de ez nem állítja meg, hogy felkösse a hátizsákja oldalára. Legfeljebb az első adandó alkalommal megválik tőle, ha a lehetőség úgy kívánja. Mások gyógyítása nem az ő reszortja, ám valakinek meg kell tennie, ha már a többi agyalágyult erre képtelen. Mikor odaér a lányhoz, lépései lassulnak, lélegzete felgyorsul. Most próbálja kifújni magát a nagy futások után. Látja, hogy a nő távolodni szeretne tőle, talán a többieknek igaza volt és pontosan ugyanolyan rusnya kívül, mint belül. Ha a város közepén lennének, mindenféle lelkiismeret nélkül lépne el mellette és hagyná a sorsára, semmi haszna nem származik belőle. Ám nem a városban vannak, hanem az erdőmélyén. *
- Mégis…
* Kérdését nem tudja befejezni, a nő elájul előtte egy jó pár méterre, ekkor kicsit emel a tempóján, majd mellé guggol. Először csak szemeivel vizsgálja a nő sérüléseit, később állát megragadva fordítja a fejét különböző irányokba, hogy felmérhesse, hogy mégis hányadán állnak. A törp egy túlélő, ha sérülésekről van szó. Megannyi verekedés, késelés és bántalmazásnak szemtanúja volt, párban még saját keze is benne volt. Tudja, hogy mitől halnak az elfek és ez itt nem egy olyan szituáció. A fájdalom erősnek erős lehet, de közel sem annyira, hogy egy bájital segítségére kelljen támaszkodni. Már csak azért sem, mert nem tudja, hogy egyáltalán hasznát lelné a nőben, vagy csak az ellátmányát csökkentené. Amint megbizonyosodik arról, hogy túléli, a földön lévő táskákat felveszi, majd a nőt is és megindul a többiek irányába. Nem túl rózsás a helyzet. Két táskát cipel, egy sérült van a kezei között, és bármelyik percben ráronthat valami bestia, ork, fogalmuk sincs, hogy mi folyik itt! Sürgősen csatlakoznia kell a többiekhez. Homlokráncolva siet a látszólag frissen kitaposott irányba, ügyelve arra, hogy ne akadjon meg a lába valamiben és essen a nőre, különben elvesztik az egyetlen lelket, aki felvilágosíthatná őket arról, hogy mi is folyik itt. *
- Ó, istenem. Miért baszol így ki velem?
* Szitkozódik az orra alatt, miközben próbálja csökkenteni a távolságot. Közben szemei gyors iramban, szinte minden neszre felfigyelve forgatja, hol ide, hol oda. Ha esetleg bármi megtámadná muszáj lesz a fák között forgolódnia, mígnem talál egy olyan pontot, ahol vagy csillagjaival, vagy tőrével képes valamit csinálni. Reménykedik, hogy most erre nem kerül sor. *
- Hátha nem ölik meg azok a barmok és tőle is megtudunk néhány dolgot.
505. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-11 18:04:27
Üzenet elküldve: 2026-02-11 18:04:27
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*A sisakos ork holtan terül el, Wertus pedig tesz róla, hogy a halott tényleg halott halott legyen. Sosem árt a bizonyosság, gondolhatja, miközben durva suhintással lecsapja a fejet a testéről. A test átkutatásával nem sok mindent talál, csak harminc aranyat, egy félig üres vízzel teli kulacsot és valami furcsa, nyálkás rongyot. Wrojth pedig elteheti a legyőzött fegyverét ha akarja, egyszerű rövidkard ez, viseltes darab, de az éle rendben van. Az erdő csendesnek tűnik körülöttük, így mindketten a menekülő és Gubaf után erednek. A vörös törpe az, ki végül a sebesült elf nő istápolása mellett dönt, ő a földön fekszik, az félig ájultan. Azt láthatja rajta, hogy csúnyán összeverték, nehezen vesz levegőt, eltörhetett pár borda is, de azt könnyen leszűrheti, hogy életveszélyben nincs. Legalábbis egyelőre. Kényesen ügyelhettek rá az orkok, hogy megmaradjon. Mikor mellé ér, az elf nő riadtan veti rá véres tekintetét, mintha attól félne, hogy Wrojth is csak a következő aki bántani fogja. Hátrálni próbál, kúszni, reszkető kezeivel a földet markolja de mindhiába, túl kevés erő maradt benne hozzá, hogy tovább kitartson. Egy utolsó pillantás, és végleg elájul. Eközben Gubaf elszántan üldözi a sebesült orkot, aki kétségbeesetten próbálja növelni a távolságot, de mindhiába. Mikor pedig elég közel ér a törpe megsuhintja csákányát. Ugyan meg nem tudja sebesíteni az orkot, de ahhoz elég a csapás hogy megbicsakoljon. Hangos szitkozódással esik előre az üldözött, gurul is egyet a földön mielőtt végleg megáll. Ez éppen elég idő ahhoz, hogy Gubaf teljesen beérje őt, de még Wertus is feltűnik a láthatóron, bizonyára hamar beéri őket.*
-GRAKH'TAR!
*Kiáltja az ork a földön fekve, és ép kezével esetlenül maga elé tartja saját rövidkardját. Fogait összeszorítja és k9rülnéz az erdőben, mintha keresne valamit. Látszik rajta a félelem, tudja jól, hogy az irhája a tét.*
*A sisakos ork holtan terül el, Wertus pedig tesz róla, hogy a halott tényleg halott halott legyen. Sosem árt a bizonyosság, gondolhatja, miközben durva suhintással lecsapja a fejet a testéről. A test átkutatásával nem sok mindent talál, csak harminc aranyat, egy félig üres vízzel teli kulacsot és valami furcsa, nyálkás rongyot. Wrojth pedig elteheti a legyőzött fegyverét ha akarja, egyszerű rövidkard ez, viseltes darab, de az éle rendben van. Az erdő csendesnek tűnik körülöttük, így mindketten a menekülő és Gubaf után erednek. A vörös törpe az, ki végül a sebesült elf nő istápolása mellett dönt, ő a földön fekszik, az félig ájultan. Azt láthatja rajta, hogy csúnyán összeverték, nehezen vesz levegőt, eltörhetett pár borda is, de azt könnyen leszűrheti, hogy életveszélyben nincs. Legalábbis egyelőre. Kényesen ügyelhettek rá az orkok, hogy megmaradjon. Mikor mellé ér, az elf nő riadtan veti rá véres tekintetét, mintha attól félne, hogy Wrojth is csak a következő aki bántani fogja. Hátrálni próbál, kúszni, reszkető kezeivel a földet markolja de mindhiába, túl kevés erő maradt benne hozzá, hogy tovább kitartson. Egy utolsó pillantás, és végleg elájul. Eközben Gubaf elszántan üldözi a sebesült orkot, aki kétségbeesetten próbálja növelni a távolságot, de mindhiába. Mikor pedig elég közel ér a törpe megsuhintja csákányát. Ugyan meg nem tudja sebesíteni az orkot, de ahhoz elég a csapás hogy megbicsakoljon. Hangos szitkozódással esik előre az üldözött, gurul is egyet a földön mielőtt végleg megáll. Ez éppen elég idő ahhoz, hogy Gubaf teljesen beérje őt, de még Wertus is feltűnik a láthatóron, bizonyára hamar beéri őket.*
-GRAKH'TAR!
*Kiáltja az ork a földön fekve, és ép kezével esetlenül maga elé tartja saját rövidkardját. Fogait összeszorítja és k9rülnéz az erdőben, mintha keresne valamit. Látszik rajta a félelem, tudja jól, hogy az irhája a tét.*
504. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-10 21:58:39
Üzenet elküldve: 2026-02-10 21:58:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Az öreg sikeres támadása után az ork teteme a lábai előtt hever. Wertus kihúzza csatabárdját az ork hátából, majd gyorsan meggyőződik róla, hogy valóban halott-e. Na nem kezdi vizsgálgatni, hogy az ocsmányság lélegzik-e, vagy ver-e a szíve, hanem fogja a csatabárdját, újra feje felé emeli, hogy egy csapással megszabadítsa áldozata fejét a torzójától. Miután ezzel végzett gyorsan körbe tekint. Az erdőt és a könyéket kémleli, mert ahogy ők megbújtak az erdő aljnövényzetében, úgy őket is érheti kellemetlen meglepetés. Ezek utána a tetem átkutatásába kezd. Igyekszik alapos munkát végezni, főként valami írást keres, hátha többet megtudhat arról, hogy mit kereshettek itt ezek ketten. Ezen tevékenysége közben továbbra is fel-fel tekint, nincs-e valami mozgás a környéken. Amint végzett, Wrojth után rohan. Ott találja őt az elf mellett, akit ápolni próbál. Wertus gyorsan ledobja hátizsákját és a fölösleges dolgait a vörös törpe mellett, csak a csatabárdját viszi magával, majd így szól.*
- Te maradj itt! Én Gubacs után megyek, segíteni neki. El kell hallgattatnunk a másikat is!
* Rögvest tovább rohan Gubacs és a másik ork után. Amennyiben közel kerül hozzájuk és már folyik a harc kettejük közt, ismét az ork hátába, vagy oldalába igyekszik kerülni, hogy onnét sújtson le rá...*
A hozzászólás írója (Wertus Askander) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.10 22:00:30
* Az öreg sikeres támadása után az ork teteme a lábai előtt hever. Wertus kihúzza csatabárdját az ork hátából, majd gyorsan meggyőződik róla, hogy valóban halott-e. Na nem kezdi vizsgálgatni, hogy az ocsmányság lélegzik-e, vagy ver-e a szíve, hanem fogja a csatabárdját, újra feje felé emeli, hogy egy csapással megszabadítsa áldozata fejét a torzójától. Miután ezzel végzett gyorsan körbe tekint. Az erdőt és a könyéket kémleli, mert ahogy ők megbújtak az erdő aljnövényzetében, úgy őket is érheti kellemetlen meglepetés. Ezek utána a tetem átkutatásába kezd. Igyekszik alapos munkát végezni, főként valami írást keres, hátha többet megtudhat arról, hogy mit kereshettek itt ezek ketten. Ezen tevékenysége közben továbbra is fel-fel tekint, nincs-e valami mozgás a környéken. Amint végzett, Wrojth után rohan. Ott találja őt az elf mellett, akit ápolni próbál. Wertus gyorsan ledobja hátizsákját és a fölösleges dolgait a vörös törpe mellett, csak a csatabárdját viszi magával, majd így szól.*
- Te maradj itt! Én Gubacs után megyek, segíteni neki. El kell hallgattatnunk a másikat is!
* Rögvest tovább rohan Gubacs és a másik ork után. Amennyiben közel kerül hozzájuk és már folyik a harc kettejük közt, ismét az ork hátába, vagy oldalába igyekszik kerülni, hogy onnét sújtson le rá...*
A hozzászólás írója (Wertus Askander) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.10 22:00:30
503. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-10 00:08:11
Üzenet elküldve: 2026-02-10 00:08:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Egy törpényit sem érdekli, hogy az ork vagy kétszer akkora, mint ő, fejvesztve lódul utána, az meg fejvesztve menekül. Feltűnik ugyan neki, hogy időközben elejtette a zsákmányát, de ez se állítja meg egy pillanatra se. Felőle a fehérnép akár fel is fordulhat, mert hát minek jött egyedül az erdő közepébe? Gubacs fő célja, hogy ne veszítse szem elől a menekülőt, de ha elég közel ér hozzá, akkor megpróbálja csákányával lábon csapni, hogy ne fusson már annyira, mert ő sem bírja már sokáig. Közben a kiabálást abbahagyja, mert azzal is csak az energiája fogyna. Szíve már így is a torkában dobog. De, ha ez kell ahhoz, hogy elintézze a zöldbőrűt, ám legyen. *
~ Csak tudnám, minek fut ez az erdő közepibe? Azt hiszi, ott jobb lesz neki? ~
* Egy törpényit sem érdekli, hogy az ork vagy kétszer akkora, mint ő, fejvesztve lódul utána, az meg fejvesztve menekül. Feltűnik ugyan neki, hogy időközben elejtette a zsákmányát, de ez se állítja meg egy pillanatra se. Felőle a fehérnép akár fel is fordulhat, mert hát minek jött egyedül az erdő közepébe? Gubacs fő célja, hogy ne veszítse szem elől a menekülőt, de ha elég közel ér hozzá, akkor megpróbálja csákányával lábon csapni, hogy ne fusson már annyira, mert ő sem bírja már sokáig. Közben a kiabálást abbahagyja, mert azzal is csak az energiája fogyna. Szíve már így is a torkában dobog. De, ha ez kell ahhoz, hogy elintézze a zöldbőrűt, ám legyen. *
~ Csak tudnám, minek fut ez az erdő közepibe? Azt hiszi, ott jobb lesz neki? ~
502. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-09 09:20:28
Üzenet elküldve: 2026-02-09 09:20:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Bizonyára senkit sem lep meg, hogy a vörös csak játszadozni szeretne, a felé oly nagy erőkkel közeledő agyarassal. Még egy pillanatra a menekülő ork felé pillant, hátha blöffje sikeres és megtorpantja. Ekkor a másik kettő könnyen leszedhetné a sérültet. Meglepetésére a saját fejében elkészült forgatókönyv nagyban eltér társaitól. Egyik sem úgy és akkor mozdul meg, amit magában kieszelt. Ám nem is tudná hibáztatni őket. Nem volt megbeszélve. Bosszantani azért mégis bosszantja. Gubaf kiáltásait csak pislogva figyeli arra a néhány másodpercre, amíg ideje engedi, utána újra az rohamozóé minden figyelme. Talán még meg is lepődne, ha nem Gubafról lenne szó, de így? A felé gyorsan közeledő ork ocsmány tekintete arra engedi következtetni, hogy a menekülő lesz az okosabb kettejük közül. Csoda, hogy nem esik pofára, ám nagyon jót nevetne azon. Az ork végül testközelébe ér, mindenki meglepetésére, de főleg az orknak okozva ezzel nagy fejfájást. Ki hitte volna, hogy lesznek olyanok, akiknek nem a félelemtől gyökerezik le a lába. Manővere újfent félsikernek örvend. Amint az ork fegyvere megakad, akkor lép elő egy határozott támadással, amit maguk az istenek segítenek neki kivédeni, azt is csupán egy hajszálnyival. Már csillan is a törp szemében a halvány remény, hogy itt bizony óriási harcokat fog vívni a nála kétszer akkorákkal, ám ez az álom hamar szertefoszlik. Wertus jelenik meg a szeme sarkából, s tesz pontot a rövid konfliktus végére. Az ork a porba hullik, ám Wrojth továbbra is Wertuson tartja a szemét. Nem tartja szép dolognak ellopni másnak a zsákmányát, főleg nem olyan alattomos módon, amire csak irigykedhet. Wrojth felkapja az ork fegyverét és megnézi közelebbről. Köztudott, hogy az orkok veszélyes fegyverekkel dolgoznak, így ha fegyvere is ilyen, úgy megtart ennyit a zsákmányból. *
- Ennyit megtartok, ha már elloptad a dicsőséget. A többi a tied, győződj meg arról, hogy halott és, hogy mit keresnek itt.
* Mondja mindezt rideg hangnemben. Nem nehéz kitalálni, hogy bár lerövidítette a harcot, elvette az abból fakadó örömét. Innentől ő is a menekülő ork után kezd szaladni, a már előre kitaposott ösvényen. Talán gyorsabban utoléri őket, mint az sejtenék. Ha Gubaf megáll az eldobott nő mellett segíteni, akkor kétszer sem fog elgondolkodni, hogy mit fog csinálni, elkapja az orkot. Ha a nő mellett nem látja a törpöt, úgy magának kell megnéznie, hogy képes e segíteni az elfen. Van nála néhány bájital, amik bár nem a legerősebbek, de akad mellé néhány gyógynövény, ami talán segítségükre lehet. *
* Bizonyára senkit sem lep meg, hogy a vörös csak játszadozni szeretne, a felé oly nagy erőkkel közeledő agyarassal. Még egy pillanatra a menekülő ork felé pillant, hátha blöffje sikeres és megtorpantja. Ekkor a másik kettő könnyen leszedhetné a sérültet. Meglepetésére a saját fejében elkészült forgatókönyv nagyban eltér társaitól. Egyik sem úgy és akkor mozdul meg, amit magában kieszelt. Ám nem is tudná hibáztatni őket. Nem volt megbeszélve. Bosszantani azért mégis bosszantja. Gubaf kiáltásait csak pislogva figyeli arra a néhány másodpercre, amíg ideje engedi, utána újra az rohamozóé minden figyelme. Talán még meg is lepődne, ha nem Gubafról lenne szó, de így? A felé gyorsan közeledő ork ocsmány tekintete arra engedi következtetni, hogy a menekülő lesz az okosabb kettejük közül. Csoda, hogy nem esik pofára, ám nagyon jót nevetne azon. Az ork végül testközelébe ér, mindenki meglepetésére, de főleg az orknak okozva ezzel nagy fejfájást. Ki hitte volna, hogy lesznek olyanok, akiknek nem a félelemtől gyökerezik le a lába. Manővere újfent félsikernek örvend. Amint az ork fegyvere megakad, akkor lép elő egy határozott támadással, amit maguk az istenek segítenek neki kivédeni, azt is csupán egy hajszálnyival. Már csillan is a törp szemében a halvány remény, hogy itt bizony óriási harcokat fog vívni a nála kétszer akkorákkal, ám ez az álom hamar szertefoszlik. Wertus jelenik meg a szeme sarkából, s tesz pontot a rövid konfliktus végére. Az ork a porba hullik, ám Wrojth továbbra is Wertuson tartja a szemét. Nem tartja szép dolognak ellopni másnak a zsákmányát, főleg nem olyan alattomos módon, amire csak irigykedhet. Wrojth felkapja az ork fegyverét és megnézi közelebbről. Köztudott, hogy az orkok veszélyes fegyverekkel dolgoznak, így ha fegyvere is ilyen, úgy megtart ennyit a zsákmányból. *
- Ennyit megtartok, ha már elloptad a dicsőséget. A többi a tied, győződj meg arról, hogy halott és, hogy mit keresnek itt.
* Mondja mindezt rideg hangnemben. Nem nehéz kitalálni, hogy bár lerövidítette a harcot, elvette az abból fakadó örömét. Innentől ő is a menekülő ork után kezd szaladni, a már előre kitaposott ösvényen. Talán gyorsabban utoléri őket, mint az sejtenék. Ha Gubaf megáll az eldobott nő mellett segíteni, akkor kétszer sem fog elgondolkodni, hogy mit fog csinálni, elkapja az orkot. Ha a nő mellett nem látja a törpöt, úgy magának kell megnéznie, hogy képes e segíteni az elfen. Van nála néhány bájital, amik bár nem a legerősebbek, de akad mellé néhány gyógynövény, ami talán segítségükre lehet. *
501. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-02-08 20:50:00
Üzenet elküldve: 2026-02-08 20:50:00
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*A sisakos orknak nem kell sok idő, hogy ráeszméljen, hogy rájuk támadtak, s rögtön rohamra indul. Hangos csatakiáltása betölti a csöndes erdőt, ahogy izmos lábait egyre gyorsabban teszi egymás után. Lopja a távolságot a vörös törpe és saját maga között, szemében vérszomj látszik, valószínűleg nem is figyeli túlságosan a környezetét, csak arra koncentrál, hogy pengéjét minél hamarabb a törpe húsába vághassa. Ez a vérszomjas roham okozhatta, hogy a csapás bizony megakad az egyik fa vastag törzsében, lehetőséget adva Wrojthnak hogy visszatámadjon. Az ork szemei kikerekednek és ijedten felkiált, ösztönszerűen rántja maga elé a pengét és csak a puszta szerencséjén múlik, hogy néhány arasszal ugyan, de lepattan kardjáról a csapás. Arra azonban nem számolhatott, hogy Wertus csatabárdja megfeszül ujjai közt, és egyenesen az ork hátában állapodik meg. Az pedig bambán bámul maga elé, még mormog valamit az orra alatt, de már csak a vér bugyborékolását hallani, mielőtt élettelen teste tompa puffanással elterül.
A menekülő viszont egy percig sem habozik és folyamatosan távolodik a törpéktől, összeszorított fogakkal ugyan, és erősen vérezve, de távolodik. Legalábbis amíg meg nem hallja Wrojth szavait, amin talán elgondolkozna, ha nem látná, hogy egy eszelős törpe szitkozódva üldözi őt. Ez nem igazán hagy neki választást, minthogy tovább iszkoljon. Combjai kezdenek égni, karja fáj, a tüdeje egyre hevesebben dolgozik, ám akárhányszor hátrapillant az az átkozott törpe egyre közelebb és közelebb ér. Végső elkeseredésében eldobja foglyát, s így talán gyorsabban menekülhet. Gubafon múlik, hogy tovább üldözi-e, valószínűleg így is képes lehet utolérni őt, de ehhez mélyebben be kell hatolnia az erdőségbe, kockáztatva hogy elszakad társaitól.*
*A sisakos orknak nem kell sok idő, hogy ráeszméljen, hogy rájuk támadtak, s rögtön rohamra indul. Hangos csatakiáltása betölti a csöndes erdőt, ahogy izmos lábait egyre gyorsabban teszi egymás után. Lopja a távolságot a vörös törpe és saját maga között, szemében vérszomj látszik, valószínűleg nem is figyeli túlságosan a környezetét, csak arra koncentrál, hogy pengéjét minél hamarabb a törpe húsába vághassa. Ez a vérszomjas roham okozhatta, hogy a csapás bizony megakad az egyik fa vastag törzsében, lehetőséget adva Wrojthnak hogy visszatámadjon. Az ork szemei kikerekednek és ijedten felkiált, ösztönszerűen rántja maga elé a pengét és csak a puszta szerencséjén múlik, hogy néhány arasszal ugyan, de lepattan kardjáról a csapás. Arra azonban nem számolhatott, hogy Wertus csatabárdja megfeszül ujjai közt, és egyenesen az ork hátában állapodik meg. Az pedig bambán bámul maga elé, még mormog valamit az orra alatt, de már csak a vér bugyborékolását hallani, mielőtt élettelen teste tompa puffanással elterül.
A menekülő viszont egy percig sem habozik és folyamatosan távolodik a törpéktől, összeszorított fogakkal ugyan, és erősen vérezve, de távolodik. Legalábbis amíg meg nem hallja Wrojth szavait, amin talán elgondolkozna, ha nem látná, hogy egy eszelős törpe szitkozódva üldözi őt. Ez nem igazán hagy neki választást, minthogy tovább iszkoljon. Combjai kezdenek égni, karja fáj, a tüdeje egyre hevesebben dolgozik, ám akárhányszor hátrapillant az az átkozott törpe egyre közelebb és közelebb ér. Végső elkeseredésében eldobja foglyát, s így talán gyorsabban menekülhet. Gubafon múlik, hogy tovább üldözi-e, valószínűleg így is képes lehet utolérni őt, de ehhez mélyebben be kell hatolnia az erdőségbe, kockáztatva hogy elszakad társaitól.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 528-547