Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 93 (1841. - 1860. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1908-1927
1860. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-11 14:22:39
Üzenet elküldve: 2022-04-11 14:22:39
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Az ocsmány tojások felszámolása után végül maguk mögött hagyják a Fekete Erdőt. Sikeresen a gyógyulás útjára terelték a rengeteg szívét, s ez csak nekik köszönhető. A remény hangjaként egy bagoly búcsúsztatja őket óvatosan a távolból, megtörve az egykori sötétség némaságát.
Rövidesen Pycta által már jobban ismert terepet tapodhat csizmájuk. A vihar végül heves dörrenések közepette éri őket utol, s ugyan a fölébük tornyosuló, susogó lombok az eső jó részét megszűrik, a bőrig ázás elkerülhetetlennek látszik. A lábuk alatt sikamlóssá válik az avar, lépteiket alaposan lassítva. Ugyan a rengeteg meghagyja az éjszakát lombjai alatt, de érezhetik ők is, az éjszaka már múlóban.
A trió az orktábort veszi célba, ám a falain belül már nem jutnak. Ahogy megközelítik a tábort, annak rendje és módja szerint nyílik ki a hevenyészett fakapu, de invitáció helyett Hroltaa lép ki rajta. Végighordozza rajtuk szürke tekintetét, de nem szól egy árva szót sem. A vaskos páncélon vadul kopog az eső, s mindhárman elgondolkodhatnak ratja, miért is viseli gazdája.*
-Tehát sikerrel jártatok. Nem hittem volna. Becsülendő. *Összeszűkülnek szemei, pofáján pedig elégedett vigyor jelenik meg.* -És még vissza is tértetek. *Némi meglepettség érződik az ork hangjában, de ábrázatán nem mutatja ennek jelét. Tekintetét csak egy futó pillanatig tartja Nieveshán. Nem felejtette el a tőr dolgát.
Mindhárman emlékezhetnek az ork szavaira legutóbbi ittjártukkor. Emlékezhetnek rá, miképp feszültek össze Pyctával az erdőt illetően, s milyen véleménnyel volt az istenségekről Hroltaa.*
-A tiszteletem a Tiétek. Békével távozhattok az erdőmből. Élve. *Hosszú, recés szablyájával mutat az ösvény felé. A vándorok nem lelhetnek nyugalomra itt az éjjel hátralévő részében. A hármas észreveheti, hogy ahogy első ittjártukkor, úgy Xauzur most sincs velük. Felszívódott, bevetette magát az erdőbe.*
*Az ocsmány tojások felszámolása után végül maguk mögött hagyják a Fekete Erdőt. Sikeresen a gyógyulás útjára terelték a rengeteg szívét, s ez csak nekik köszönhető. A remény hangjaként egy bagoly búcsúsztatja őket óvatosan a távolból, megtörve az egykori sötétség némaságát.
Rövidesen Pycta által már jobban ismert terepet tapodhat csizmájuk. A vihar végül heves dörrenések közepette éri őket utol, s ugyan a fölébük tornyosuló, susogó lombok az eső jó részét megszűrik, a bőrig ázás elkerülhetetlennek látszik. A lábuk alatt sikamlóssá válik az avar, lépteiket alaposan lassítva. Ugyan a rengeteg meghagyja az éjszakát lombjai alatt, de érezhetik ők is, az éjszaka már múlóban.
A trió az orktábort veszi célba, ám a falain belül már nem jutnak. Ahogy megközelítik a tábort, annak rendje és módja szerint nyílik ki a hevenyészett fakapu, de invitáció helyett Hroltaa lép ki rajta. Végighordozza rajtuk szürke tekintetét, de nem szól egy árva szót sem. A vaskos páncélon vadul kopog az eső, s mindhárman elgondolkodhatnak ratja, miért is viseli gazdája.*
-Tehát sikerrel jártatok. Nem hittem volna. Becsülendő. *Összeszűkülnek szemei, pofáján pedig elégedett vigyor jelenik meg.* -És még vissza is tértetek. *Némi meglepettség érződik az ork hangjában, de ábrázatán nem mutatja ennek jelét. Tekintetét csak egy futó pillanatig tartja Nieveshán. Nem felejtette el a tőr dolgát.
Mindhárman emlékezhetnek az ork szavaira legutóbbi ittjártukkor. Emlékezhetnek rá, miképp feszültek össze Pyctával az erdőt illetően, s milyen véleménnyel volt az istenségekről Hroltaa.*
-A tiszteletem a Tiétek. Békével távozhattok az erdőmből. Élve. *Hosszú, recés szablyájával mutat az ösvény felé. A vándorok nem lelhetnek nyugalomra itt az éjjel hátralévő részében. A hármas észreveheti, hogy ahogy első ittjártukkor, úgy Xauzur most sincs velük. Felszívódott, bevetette magát az erdőbe.*
1859. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-11 09:22:53
Üzenet elküldve: 2022-04-11 09:22:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Sejtette, hogy más ez a fa, mint akármelyik, de vérre számítana utoljára a fekete kéreg alól. Meglepő látvány, de még inkább ösztönzi a további csapásokra. Hirtelen lángba borul a fa, mintha csak azt mondaná, "elég, hagyjátok abba!". Rírion is hátrál a tűztől, amennyit kell, kezét arca elé kapja. Vége. A tűz kialszik és Pycta pengéje sem világít tovább. Az elf erős fényhez szokott szeme nehezen találja társait néhány nehéz pillanatig, azonban a vihar fénye segít. Ráadásul esőt ígér, aminek ő nagyon örülne, még akkor is, ha hideg lesz. Nehezen járja át a nyugalom. Magában ismételgeti, hogy győztek, hogy tényleg elhiggye. Szeme lassan hozzászokik a félhomályhoz, amiben megtalálja az egymást ölelgető apát és lányát. Mire felé fordul az idősebb elf, már látása és hite is rendben. A sárga szemekbe néz, erősen megszorítja a felé nyújtott jobbot és ugyígy fogadja a rövid ölelést.*
- Hála Eeyrnek, az Erdőszellemnek. A sokszínűségét nem ismerném Nélkületek.
*Döntését nem bánta meg a nehéz pillanatokban sem, most pedig igazán boldog, hogy része lehetett a küldetésben. Hálás mindazért, amit itt megtanult, de még inkább az új barátaiért. Lassan örömteli vigyor költözik arcára, így fordul Nieveshához.*
- Köszönöm, hogy megvédted a hálóba csavart seggem! Ha most pókszabású lennék, rettegném a neved.
*Miután ezt kimondja, nem lendül ölelésre karja. Igazán kár volna elrontani a győzelem mámorát olyasmivel, ami Nievnek kellemetlen. Hagyja előremenni társait néhány métert, mert van egy "fontos" dolga még. A többiek messzebbről egy örömkiáltást hallhatnak.*
- ÍÍÍHÁÁÁÁ! EZAZ!
*Ezután még rágyújt, (hacsak a vihar mást nem mond,) majd követi barátait a póktojásokhoz.*
*Ismét az orkoknál vendégeskednek, ezúttal kényszer és ellenérzés nélkül. Maga részéről szintén hagyja, hogy Pycta mondjon el mindent. Ő csak annyit kérdez, a látó kisasszony rendbe jött e, merthogy még ájult volt, mikor ők távoztak innen.*
A hozzászólás írója (Fänrírion Scir'x) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.04.11 09:23:16
*Sejtette, hogy más ez a fa, mint akármelyik, de vérre számítana utoljára a fekete kéreg alól. Meglepő látvány, de még inkább ösztönzi a további csapásokra. Hirtelen lángba borul a fa, mintha csak azt mondaná, "elég, hagyjátok abba!". Rírion is hátrál a tűztől, amennyit kell, kezét arca elé kapja. Vége. A tűz kialszik és Pycta pengéje sem világít tovább. Az elf erős fényhez szokott szeme nehezen találja társait néhány nehéz pillanatig, azonban a vihar fénye segít. Ráadásul esőt ígér, aminek ő nagyon örülne, még akkor is, ha hideg lesz. Nehezen járja át a nyugalom. Magában ismételgeti, hogy győztek, hogy tényleg elhiggye. Szeme lassan hozzászokik a félhomályhoz, amiben megtalálja az egymást ölelgető apát és lányát. Mire felé fordul az idősebb elf, már látása és hite is rendben. A sárga szemekbe néz, erősen megszorítja a felé nyújtott jobbot és ugyígy fogadja a rövid ölelést.*
- Hála Eeyrnek, az Erdőszellemnek. A sokszínűségét nem ismerném Nélkületek.
*Döntését nem bánta meg a nehéz pillanatokban sem, most pedig igazán boldog, hogy része lehetett a küldetésben. Hálás mindazért, amit itt megtanult, de még inkább az új barátaiért. Lassan örömteli vigyor költözik arcára, így fordul Nieveshához.*
- Köszönöm, hogy megvédted a hálóba csavart seggem! Ha most pókszabású lennék, rettegném a neved.
*Miután ezt kimondja, nem lendül ölelésre karja. Igazán kár volna elrontani a győzelem mámorát olyasmivel, ami Nievnek kellemetlen. Hagyja előremenni társait néhány métert, mert van egy "fontos" dolga még. A többiek messzebbről egy örömkiáltást hallhatnak.*
- ÍÍÍHÁÁÁÁ! EZAZ!
*Ezután még rágyújt, (hacsak a vihar mást nem mond,) majd követi barátait a póktojásokhoz.*
*Ismét az orkoknál vendégeskednek, ezúttal kényszer és ellenérzés nélkül. Maga részéről szintén hagyja, hogy Pycta mondjon el mindent. Ő csak annyit kérdez, a látó kisasszony rendbe jött e, merthogy még ájult volt, mikor ők távoztak innen.*
A hozzászólás írója (Fänrírion Scir'x) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.04.11 09:23:16
1858. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-08 21:27:14
Üzenet elküldve: 2022-04-08 21:27:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Niev nem is tudja pontosan, hogy milyen eredményt vár. Talán olyasmit, hogy a fába villám csap, de az, hogy először vérezni kezd - vagy úgy tűnik, mintha vérezne -, majd pedig lángba borul. Niev ösztönösen lép hátra. Talán Pyctával pont egy időben mozdul. A látvány mellett valahogyan eltörpülnek a rohamozó szarvasizék, meg a köddé válásuk.*
- Szeretlek, apa!
*Suttogja vissza, mikor az elf azt mondja, hogy büszke rá. Mosolyából látszik, hogy igazából ő is az magára, végül is, nem elég, hogy túlélte, de sikerült az ellenségben is kárt tennie.
Mikor Pycta elengedi, akkor az elf megöleli Ríriont is. Nievnek ehhez nem lett túl sok kedve azóta, hogy a pókszörny teteme felett ölelkeztek, de már nem lenne olyan undok, ő maga persze nem kezdeményezne és reméli, hogy Rírion sem akar. Xauzur szőrébe beletúr.
A továbbiakban azt teszi, amit Pycta mond neki, ha kell, akkor póktojást kaszabol, aztán némán gyalogol, ha folyamatosan mozog, akkor legalább nem fázik.
Az orktáborba visszatérve rögtön visszaadja a főorknak a kölcsönkapott fekete pengéjű tőrt. Hagyja, hogy Pycta beszéljen meg mindent, amit csak meg kell beszélniük. Ha az orkok megengedik, hogy itt pihenjenek meg, akkor biztosan nem kell majd altatni.*
*Niev nem is tudja pontosan, hogy milyen eredményt vár. Talán olyasmit, hogy a fába villám csap, de az, hogy először vérezni kezd - vagy úgy tűnik, mintha vérezne -, majd pedig lángba borul. Niev ösztönösen lép hátra. Talán Pyctával pont egy időben mozdul. A látvány mellett valahogyan eltörpülnek a rohamozó szarvasizék, meg a köddé válásuk.*
- Szeretlek, apa!
*Suttogja vissza, mikor az elf azt mondja, hogy büszke rá. Mosolyából látszik, hogy igazából ő is az magára, végül is, nem elég, hogy túlélte, de sikerült az ellenségben is kárt tennie.
Mikor Pycta elengedi, akkor az elf megöleli Ríriont is. Nievnek ehhez nem lett túl sok kedve azóta, hogy a pókszörny teteme felett ölelkeztek, de már nem lenne olyan undok, ő maga persze nem kezdeményezne és reméli, hogy Rírion sem akar. Xauzur szőrébe beletúr.
A továbbiakban azt teszi, amit Pycta mond neki, ha kell, akkor póktojást kaszabol, aztán némán gyalogol, ha folyamatosan mozog, akkor legalább nem fázik.
Az orktáborba visszatérve rögtön visszaadja a főorknak a kölcsönkapott fekete pengéjű tőrt. Hagyja, hogy Pycta beszéljen meg mindent, amit csak meg kell beszélniük. Ha az orkok megengedik, hogy itt pihenjenek meg, akkor biztosan nem kell majd altatni.*
1857. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-08 18:22:15
Üzenet elküldve: 2022-04-08 18:22:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Pedig mennyire nyilvánvaló, mennyire adja magát és az erdőmélyi elfnek az eszébe sem jutott. Persze sosem gondolt volna ilyen profán megoldásra, ráadásul sosem gondolt volna arra, hogy bántson egy fát. Pedig ez a fa nem egy élő fa. Egy sötét oltár, a gonoszság középpontja, megtestesülése és e világi monumentuma. Ég felé mutató göcsörtös, vészjósló ómen és amikor Rírion kimondja a nyilvánvalót, akkor a páncélos próféta igazat kell adjon neki.
Megadja a lehetőséget az ifjú elfnek, hogy megvalósítsa saját ötletét és elsőként mártsa meg erdőlándzsáját a Fekete Fában. Nievesha fullánkot kér a művelethez és azzal veszi ki részét a csata és a háború utolsó pillanataiból.
Amikor Rírion lándzsája, majd később a csuhátlan csuhás fényből kovácsolt mesterkardja belemélyed a fába, sűrű fekete vér csordul ki a nyomán. Niev próbálkozása a mérgező fullánkkal sem tűnik hatástalannak, bár lehet, hogy a hatást csak a többi fegyver okozza.
Körülöttük felhangzanak az üvöltések, a rém-szarvasok artikulálatlan szavába nem kevés félelem vegyül és ekkor az erdőmélyi elf már tudja, Rírion ötlete bevált.
Nem telik bele sok idő és a száraz, szürke törzsű fa ritkás lombján láng születik, úgy borul tűzbe a Fekete Fa, mint egy fáklya. De nem védekezés ez, csak az elkerülhetetlen vég kezdete. Az erdőmélyi elf Nievesha felé mozdul, hogy védje akár saját testével a fellobbanó lángoktól, de erre nincs szükség. Leeresztett mesterkarddal áll biztonságos távolságban a lángoktól, sárga pillantása a recsegő lánggokkal égő sötét oltárt fürkészi.
Hát vége.
A bestiák rohama megtörik a fa pusztulásával, a rém-szarvasokból csak a koponya marad, semmi több. Ahogy a lobogó fa is lassan hamuvá válik az emésztő lángok forróságától.
Szinte hallható, ahogy felszakad belőle a megkönnyebbült sóhaj, ha elered az eső, akkor arcát az ég felé fordítja. A vihar jó dolog. Az eső elmossa a mocskot, megöntözi a vadont, új életet ad és megtisztít. Ahogy most ők tisztították meg Erdőmélyét Sa'Tereth mocskától.
Csak akkor nyitja ki a szemét, amikor Xauzur érdes nyelvét érzi a tenyerén. Jobbjából elereszti a mesterkardot, le sem ér a szürke mező talajára, a fényből kovácsolt penge szertefoszlik. Megsimogatja az irbiszt, majd Nievesha felé indul, hogy apai ölelésbe zárja és hosszú pillanatokig el se engedje. Nem gondolta, hogy túlélhetik ezt.*
- Annyira büszke vagyok rád. *Suttogja miután kiengedte karjaiból és a szemébe néz. Mosolyog, szélesen mosolyog egy szem lányára.
Ezután Rírionon a sor, hogy elé álljon és elégedett biccentéssel nyújtson neki jobbot.*
- Az ötleted megmentett minket. Megmentetted az életünk és Erdőmélyét. *Néz komolyan az ifjú szemébe és férfiakra jellemző rövidséggel megöleli őt is. Kiérdemelte a tiszteletét, a bizalmát, hogy felnézzen rá.*
- Menjünk.
*Egy utolsó pillantás a hamuvá égett sötét oltárra, felvesz egyet a köddé váló rém-szarvasok koponyája közül, majd elindul visszafelé arra, amerről jöttek.
Még nem végeztek.
Visszafelé elpusztítják, ha tehetik Alarach összes tojását, az óriáspók egyetlen ivadéka sem élheti túl.
A cél most az orkok tábora és ha beengedik őket, Szürke Hroltaa elé áll és felmutatja a szerzett rém-szarvas-koponyát. Elmondja, hogy végeztek a Fekete Fa őrzőjével és magával a fával is. Az orkok eddig is betartották a vadon törvényeit és láthatóan beilleszkedtek, Erdőmélye befogadta őket. Megkérdi az ork vezért, hogy pihenhetnek-e a táborban, mielőtt tovább indulnak és ha igenlő a válasz, akkor maradnak, mind elfáradtak, jól fog esni egy kiadós alvás.*
*Pedig mennyire nyilvánvaló, mennyire adja magát és az erdőmélyi elfnek az eszébe sem jutott. Persze sosem gondolt volna ilyen profán megoldásra, ráadásul sosem gondolt volna arra, hogy bántson egy fát. Pedig ez a fa nem egy élő fa. Egy sötét oltár, a gonoszság középpontja, megtestesülése és e világi monumentuma. Ég felé mutató göcsörtös, vészjósló ómen és amikor Rírion kimondja a nyilvánvalót, akkor a páncélos próféta igazat kell adjon neki.
Megadja a lehetőséget az ifjú elfnek, hogy megvalósítsa saját ötletét és elsőként mártsa meg erdőlándzsáját a Fekete Fában. Nievesha fullánkot kér a művelethez és azzal veszi ki részét a csata és a háború utolsó pillanataiból.
Amikor Rírion lándzsája, majd később a csuhátlan csuhás fényből kovácsolt mesterkardja belemélyed a fába, sűrű fekete vér csordul ki a nyomán. Niev próbálkozása a mérgező fullánkkal sem tűnik hatástalannak, bár lehet, hogy a hatást csak a többi fegyver okozza.
Körülöttük felhangzanak az üvöltések, a rém-szarvasok artikulálatlan szavába nem kevés félelem vegyül és ekkor az erdőmélyi elf már tudja, Rírion ötlete bevált.
Nem telik bele sok idő és a száraz, szürke törzsű fa ritkás lombján láng születik, úgy borul tűzbe a Fekete Fa, mint egy fáklya. De nem védekezés ez, csak az elkerülhetetlen vég kezdete. Az erdőmélyi elf Nievesha felé mozdul, hogy védje akár saját testével a fellobbanó lángoktól, de erre nincs szükség. Leeresztett mesterkarddal áll biztonságos távolságban a lángoktól, sárga pillantása a recsegő lánggokkal égő sötét oltárt fürkészi.
Hát vége.
A bestiák rohama megtörik a fa pusztulásával, a rém-szarvasokból csak a koponya marad, semmi több. Ahogy a lobogó fa is lassan hamuvá válik az emésztő lángok forróságától.
Szinte hallható, ahogy felszakad belőle a megkönnyebbült sóhaj, ha elered az eső, akkor arcát az ég felé fordítja. A vihar jó dolog. Az eső elmossa a mocskot, megöntözi a vadont, új életet ad és megtisztít. Ahogy most ők tisztították meg Erdőmélyét Sa'Tereth mocskától.
Csak akkor nyitja ki a szemét, amikor Xauzur érdes nyelvét érzi a tenyerén. Jobbjából elereszti a mesterkardot, le sem ér a szürke mező talajára, a fényből kovácsolt penge szertefoszlik. Megsimogatja az irbiszt, majd Nievesha felé indul, hogy apai ölelésbe zárja és hosszú pillanatokig el se engedje. Nem gondolta, hogy túlélhetik ezt.*
- Annyira büszke vagyok rád. *Suttogja miután kiengedte karjaiból és a szemébe néz. Mosolyog, szélesen mosolyog egy szem lányára.
Ezután Rírionon a sor, hogy elé álljon és elégedett biccentéssel nyújtson neki jobbot.*
- Az ötleted megmentett minket. Megmentetted az életünk és Erdőmélyét. *Néz komolyan az ifjú szemébe és férfiakra jellemző rövidséggel megöleli őt is. Kiérdemelte a tiszteletét, a bizalmát, hogy felnézzen rá.*
- Menjünk.
*Egy utolsó pillantás a hamuvá égett sötét oltárra, felvesz egyet a köddé váló rém-szarvasok koponyája közül, majd elindul visszafelé arra, amerről jöttek.
Még nem végeztek.
Visszafelé elpusztítják, ha tehetik Alarach összes tojását, az óriáspók egyetlen ivadéka sem élheti túl.
A cél most az orkok tábora és ha beengedik őket, Szürke Hroltaa elé áll és felmutatja a szerzett rém-szarvas-koponyát. Elmondja, hogy végeztek a Fekete Fa őrzőjével és magával a fával is. Az orkok eddig is betartották a vadon törvényeit és láthatóan beilleszkedtek, Erdőmélye befogadta őket. Megkérdi az ork vezért, hogy pihenhetnek-e a táborban, mielőtt tovább indulnak és ha igenlő a válasz, akkor maradnak, mind elfáradtak, jól fog esni egy kiadós alvás.*
1856. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-08 16:33:24
Üzenet elküldve: 2022-04-08 16:33:24
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Ahogy nincs oly páncél, mi mindentől megvéd, úgy az a Fekete Fa sem sebezhetetlen, mi egy másik oltár megcsúfolására állíttatott. Ahogy a sötétből kibukkanó első szarvaslények látómezejükbe érnek, ők úgy esnek neki a fának. A vad szeletelésük közepette Fänrírion hamar konstatálhatja a megfelelő metodikát. Ahogy először mártja meg a törzsben az Erdő Ajándékát, az úgy hatol a korhadt fába, mintha csak húsba vágna. Sötétlő vér buggyan fel a sérülésből, patakokban csorogva alá. A Fény mágiájával idézett penge is hatékonynak bizonyul a szerzetes kezei között. A fából ömlik a vér, mi vad, félelemittas üvöltésre sarkalja a közeledő szarvaslényeket. Az ötlet beválni látszik.
Nievesha is nekiveselkedik, ám a rögtönzött fegyvere nincs hatással a fára. Szerencséjére nincs is szükség rá, hogy hatással legyen. A vér, mi eddig zubogva ömlött alá a Fekete Fában keletkezett sérülések nyomán, hirtelenjében elapad. A fa oly hirtelen, s oly vehemenciával borul lángba, hogy éppen, csak van idejük elugrani.
Elhallgat a mező, s elhallgatnak a démoni lények is. Úgy vállnak füstté, akár Alarach, s nyomukban nem marad más, csak a tompán a földre huppanó szarvaskoponya.
Csak ők maradnak, s a fáklyaként lobogó, fekete fa. Mert nem több már ennél. Korhadt, halott fánál, mi hamarosan nem lesz több egy kupac hamunál. A föld még vérben ázik a lábuk alatt, ám ez a vér nem szennyezi többé Erdőmélyét.
A villámlást hangos dörrenés kíséri. Vannak dolgok, mikre nincs hatással az istenek és a halandók dolga. Ez a vihar is ilyen. A villám fényénél látni a megannyi koponyát, mik egy rövid, de sötét korszak mementójaként hevernek szanaszét a mezőn.
A trió érezheti, hogy a feszülség és a rájuk telepedő sötétség terhe eltűnik lelükről. Khunezk szavai is csak üres fenyegetésnek tűnnek már. Az erdővel együtt tisztulnak meg, s végre megkönnyebbülten sóhajthatnak fel. Most dönthetnek, hogy merre tovább. Az erdőség már nem rejthet számukra különösebb veszélyt. Idő kell neki, mire újra megtisztul, de az erdő, s annak szelleme minden bizonnyal gondoskodni fog erről.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.04.08 16:35:59
*Ahogy nincs oly páncél, mi mindentől megvéd, úgy az a Fekete Fa sem sebezhetetlen, mi egy másik oltár megcsúfolására állíttatott. Ahogy a sötétből kibukkanó első szarvaslények látómezejükbe érnek, ők úgy esnek neki a fának. A vad szeletelésük közepette Fänrírion hamar konstatálhatja a megfelelő metodikát. Ahogy először mártja meg a törzsben az Erdő Ajándékát, az úgy hatol a korhadt fába, mintha csak húsba vágna. Sötétlő vér buggyan fel a sérülésből, patakokban csorogva alá. A Fény mágiájával idézett penge is hatékonynak bizonyul a szerzetes kezei között. A fából ömlik a vér, mi vad, félelemittas üvöltésre sarkalja a közeledő szarvaslényeket. Az ötlet beválni látszik.
Nievesha is nekiveselkedik, ám a rögtönzött fegyvere nincs hatással a fára. Szerencséjére nincs is szükség rá, hogy hatással legyen. A vér, mi eddig zubogva ömlött alá a Fekete Fában keletkezett sérülések nyomán, hirtelenjében elapad. A fa oly hirtelen, s oly vehemenciával borul lángba, hogy éppen, csak van idejük elugrani.
Elhallgat a mező, s elhallgatnak a démoni lények is. Úgy vállnak füstté, akár Alarach, s nyomukban nem marad más, csak a tompán a földre huppanó szarvaskoponya.
Csak ők maradnak, s a fáklyaként lobogó, fekete fa. Mert nem több már ennél. Korhadt, halott fánál, mi hamarosan nem lesz több egy kupac hamunál. A föld még vérben ázik a lábuk alatt, ám ez a vér nem szennyezi többé Erdőmélyét.
A villámlást hangos dörrenés kíséri. Vannak dolgok, mikre nincs hatással az istenek és a halandók dolga. Ez a vihar is ilyen. A villám fényénél látni a megannyi koponyát, mik egy rövid, de sötét korszak mementójaként hevernek szanaszét a mezőn.
A trió érezheti, hogy a feszülség és a rájuk telepedő sötétség terhe eltűnik lelükről. Khunezk szavai is csak üres fenyegetésnek tűnnek már. Az erdővel együtt tisztulnak meg, s végre megkönnyebbülten sóhajthatnak fel. Most dönthetnek, hogy merre tovább. Az erdőség már nem rejthet számukra különösebb veszélyt. Idő kell neki, mire újra megtisztul, de az erdő, s annak szelleme minden bizonnyal gondoskodni fog erről.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.04.08 16:35:59
1855. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-07 21:06:40
Üzenet elküldve: 2022-04-07 21:06:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Ahogy megvillan a lándzsa, mintha maga Eeyr válaszolna. Pycta is egyetért az ötlettel és Nievesha is. Egy akarattal rontanak a fekete fának. Rírion gondolkodás nélkül nyújt át egy nála lévő fullánkot Nievnek. Pillanatra a lány szemébe néz, biztató mosollyal. Alarachnak és véreinek emléke a fullánk, ami bárhonnan is született, most a fényt szolgálja. A kócos elf erre az ötletre tett fel mindent és ezért beleadja összes erejét. Ha jól döntött, akkor a lándzsa, a mesterkardok és a fullánk társaságában metélheti szét a fát. Ezután csak remélheti, hogy elég nagy kárt okoznak ellenségeiknek. ~ Ha rosszul döntöttem, óvd Nieveshát és Pyctát a következményektől! ~ Kéri Eeyrt, miközben a lándzsával üti-vágja a fát. Ha ennek vége, akár megesküdni is hajlandó lenne, hogy egyetlen fát se fog bántani, de most muszáj. Ezt a fát elégetni se szégyellné.*
*Ahogy megvillan a lándzsa, mintha maga Eeyr válaszolna. Pycta is egyetért az ötlettel és Nievesha is. Egy akarattal rontanak a fekete fának. Rírion gondolkodás nélkül nyújt át egy nála lévő fullánkot Nievnek. Pillanatra a lány szemébe néz, biztató mosollyal. Alarachnak és véreinek emléke a fullánk, ami bárhonnan is született, most a fényt szolgálja. A kócos elf erre az ötletre tett fel mindent és ezért beleadja összes erejét. Ha jól döntött, akkor a lándzsa, a mesterkardok és a fullánk társaságában metélheti szét a fát. Ezután csak remélheti, hogy elég nagy kárt okoznak ellenségeiknek. ~ Ha rosszul döntöttem, óvd Nieveshát és Pyctát a következményektől! ~ Kéri Eeyrt, miközben a lándzsával üti-vágja a fát. Ha ennek vége, akár megesküdni is hajlandó lenne, hogy egyetlen fát se fog bántani, de most muszáj. Ezt a fát elégetni se szégyellné.*
1854. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-07 18:55:22
Üzenet elküldve: 2022-04-07 18:55:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Az elfet hallgatva lassan újra a fa felé fordul. Niev sosem gondolt volna olyasmire, hogy essenek neki karddal meg lándzsával a fának, meg mérges pókfullánkkal. Nyilván gondolt ő is ilyesmire, de csak egy pillanatig, majd el is vetette azzal, hogy nincsen baltájuk, anélkül meg nehéz. De végül is mitől jobb egy fejsze, mint egy kard, egy lándzsa, meg egy mérges fullánk? Apropó, mérges pókfullánk, azok Rírionnál vannak, nála csak az egy, amit magába szúrt. A kardot baljába kapja, jobbját Rírion felé nyújtja, kissé talán türelmetlenül is.*
- Adj egyet a fullánkokból.
*Mondja határozottan, közben a válla fölött hátrafelé néz, várva, hogy bármelyik pillanatban bezáruljon körülöttük a gyűrű. Ha kapott fullánkot, hát próbálkozik azzal, hogy átdöfje a kérgen, végül is Pycta páncélján is úgy ment át, mint kés a vajon.*
*Az elfet hallgatva lassan újra a fa felé fordul. Niev sosem gondolt volna olyasmire, hogy essenek neki karddal meg lándzsával a fának, meg mérges pókfullánkkal. Nyilván gondolt ő is ilyesmire, de csak egy pillanatig, majd el is vetette azzal, hogy nincsen baltájuk, anélkül meg nehéz. De végül is mitől jobb egy fejsze, mint egy kard, egy lándzsa, meg egy mérges fullánk? Apropó, mérges pókfullánk, azok Rírionnál vannak, nála csak az egy, amit magába szúrt. A kardot baljába kapja, jobbját Rírion felé nyújtja, kissé talán türelmetlenül is.*
- Adj egyet a fullánkokból.
*Mondja határozottan, közben a válla fölött hátrafelé néz, várva, hogy bármelyik pillanatban bezáruljon körülöttük a gyűrű. Ha kapott fullánkot, hát próbálkozik azzal, hogy átdöfje a kérgen, végül is Pycta páncélján is úgy ment át, mint kés a vajon.*
1853. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-07 17:46:17
Üzenet elküldve: 2022-04-07 17:46:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Menekülni? Hova menekülhetne az erdőmélyi elf a szégyen elől, ha most elfutna. Lehet, hogy az életüket megmentené, de mi lenne a hitével, a büszkeségével és mi lenne a világukkal, ha itt most győzni hagyják a sötétséget. Először Erdőmélye, a mocsár és utána a város. Itt és most kell megálljt parancsolni a feketeségnek.
Nievesha megbocsátani látszik neki. Sőt, egészen elemében van. Még sosem látta ilyen tettrekésznek, ilyen élettel telinek. Azokban világít legfényesebben az élet lángja, akik a halál árnyékában járnak. Harcra készen tartja a kardot és a páncélos próféta még sosem volt ennyire büszke rá.
Rírionon is látszik, hogy nem futna meg semmi kincsért. Elismerően, bátorítóan biccent neki. Ha ilyen erős hitű hívők járnak még közöttük, akkor talán valaki szembeszáll majd a sötétséggel, ha ők el is buknak.
Halk sóhajjal fordul vissza a száz és száz torokból felhangzó üvöltés felé, a fák között a réten túl megannyi szempárban csillan a mesterkard fénye, amikor az ifjú elf kérdést intéz feléjük. Kérdőn fordul felé a sárga szempár, majd onnan a fa felé.
Sosem fordult meg még a fejében, hogy kezet emeljen egy fára, hogy kivárja, hogy egyáltalán ártson neki. Talán lehet, hogy ez a baj.*
- Hm. *Mielőtt lerohanják őket, simán belefér még egy próba.*
- Gyerünk, kölyök, a te ötleted volt, hajrá. *Int mesterkardjával a Fekete Fa felé és ha Rírion nekiindul, akkor vele egy ütemben maga is a fa felé lendül, hogy belemélyessze a fényből kovácsolt pengét, valahol ott, ahol egy fa "szívét" sejtené.*
- Vágjuk ki a rohadékot! *Sziszegi társainak, hátha ezzel sikerül valami pozitív hatást elérni a helyzetükben.*
*Menekülni? Hova menekülhetne az erdőmélyi elf a szégyen elől, ha most elfutna. Lehet, hogy az életüket megmentené, de mi lenne a hitével, a büszkeségével és mi lenne a világukkal, ha itt most győzni hagyják a sötétséget. Először Erdőmélye, a mocsár és utána a város. Itt és most kell megálljt parancsolni a feketeségnek.
Nievesha megbocsátani látszik neki. Sőt, egészen elemében van. Még sosem látta ilyen tettrekésznek, ilyen élettel telinek. Azokban világít legfényesebben az élet lángja, akik a halál árnyékában járnak. Harcra készen tartja a kardot és a páncélos próféta még sosem volt ennyire büszke rá.
Rírionon is látszik, hogy nem futna meg semmi kincsért. Elismerően, bátorítóan biccent neki. Ha ilyen erős hitű hívők járnak még közöttük, akkor talán valaki szembeszáll majd a sötétséggel, ha ők el is buknak.
Halk sóhajjal fordul vissza a száz és száz torokból felhangzó üvöltés felé, a fák között a réten túl megannyi szempárban csillan a mesterkard fénye, amikor az ifjú elf kérdést intéz feléjük. Kérdőn fordul felé a sárga szempár, majd onnan a fa felé.
Sosem fordult meg még a fejében, hogy kezet emeljen egy fára, hogy kivárja, hogy egyáltalán ártson neki. Talán lehet, hogy ez a baj.*
- Hm. *Mielőtt lerohanják őket, simán belefér még egy próba.*
- Gyerünk, kölyök, a te ötleted volt, hajrá. *Int mesterkardjával a Fekete Fa felé és ha Rírion nekiindul, akkor vele egy ütemben maga is a fa felé lendül, hogy belemélyessze a fényből kovácsolt pengét, valahol ott, ahol egy fa "szívét" sejtené.*
- Vágjuk ki a rohadékot! *Sziszegi társainak, hátha ezzel sikerül valami pozitív hatást elérni a helyzetükben.*
1852. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-07 17:24:41
Üzenet elküldve: 2022-04-07 17:24:41
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Hiába rontanak rájuk végeláthatatlan, a hármason nem lesz úrrá kétségbeesés, s menekülni sem próbálnak. Nyugodtan, szeretettel szívükben készülnek fel a végső ütközetre. Pycta mágiája nyomán az elf kezében ismét fénylő kard materializálódik. Az irbisz közben idegesen jár fel-alá mellette, ragadozótekintetét szüntelen a sötétségbe fúrva. Minden bizonnyal többet lát most ellenfeleikből, mint társai.
Nievesha kezei is megszorulnak a mesterkardon, ám pirkadatra hiába is várna, hisz az éj csak nemrég húzta rá csillaglyukas paplanját az égboltra.
A moraj egyre csak erősödik, a trió pedig számtalan villanó szempárt számlálhat, ahogy a gyilkos tekintetetek visszaverik az erdei elf kezében ragyogó kard fényét. A Fekete Fa maga köré gyűjti, akit csak tud.
Fänrírion eközben nem a feléjük rohamtempóban érkező ellenséggel foglalkozik, keze nem kutat nyílvesszők után. Az elf elméjének fogaskerekei vadul őrölnek.
Ahogy megoldása elhagyja ajkát, mintha csak megvillanna a fekete földbe állított falándzsa a holdak utolsó sugarainak kereszttüzében. Sötét felhőfoszlányok kúsznak elébük a közelgő vihar előfutáraiként. Gyorsnak kell lenniük.*
*Hiába rontanak rájuk végeláthatatlan, a hármason nem lesz úrrá kétségbeesés, s menekülni sem próbálnak. Nyugodtan, szeretettel szívükben készülnek fel a végső ütközetre. Pycta mágiája nyomán az elf kezében ismét fénylő kard materializálódik. Az irbisz közben idegesen jár fel-alá mellette, ragadozótekintetét szüntelen a sötétségbe fúrva. Minden bizonnyal többet lát most ellenfeleikből, mint társai.
Nievesha kezei is megszorulnak a mesterkardon, ám pirkadatra hiába is várna, hisz az éj csak nemrég húzta rá csillaglyukas paplanját az égboltra.
A moraj egyre csak erősödik, a trió pedig számtalan villanó szempárt számlálhat, ahogy a gyilkos tekintetetek visszaverik az erdei elf kezében ragyogó kard fényét. A Fekete Fa maga köré gyűjti, akit csak tud.
Fänrírion eközben nem a feléjük rohamtempóban érkező ellenséggel foglalkozik, keze nem kutat nyílvesszők után. Az elf elméjének fogaskerekei vadul őrölnek.
Ahogy megoldása elhagyja ajkát, mintha csak megvillanna a fekete földbe állított falándzsa a holdak utolsó sugarainak kereszttüzében. Sötét felhőfoszlányok kúsznak elébük a közelgő vihar előfutáraiként. Gyorsnak kell lenniük.*
1851. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-07 08:53:42
Üzenet elküldve: 2022-04-07 08:53:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Általában szereti a vihart. Általában, de nem most. A hűvös szél, a villám fénye, az eső illat vihar után, ezek kellemes képek az ő fejében, de tudja, hogy ez a vihar nem a barátjuk. A ricsaj irányába fordul. Végzetük közelít onnan, ez erősen valószínű, viszont ő sem adja fel, ahogy társai sem. Pycta szemébe néz, mikor az idősebb hozzá szól. Váratlan melegséggel tölti el a fiam megszólítás, amit húsz éve biztos senkitől nem hallott.*
- Nem bántam meg. *Felel őszintén. Befejezik így, ha másként nem lehet, de Rírion agya vadul kutat megoldás után. Íját megtölti, rákészül, hogy minél többet leszedjen még messziről. ~ Irányított lények, mit kezdenének a fa nélkül? Elpusztítható a fa? ~ Ezek a kérdések merülnek föl benne.*
- Pycta, megölné a fát a kardod, a pók fullánk, a lándzsa vagy egyszerre mind? *Nem ért ő az ilyen mágikus fákhoz. Ha a tapasztaltabb szerint nem jó ötlet, úgy marad arccal a közeledők felé, de ha Pycta lát ebben lehetőséget, akkor fél kezével felveszi a lándzsát és a fába vágja. Reméli, hogy van megoldás. Akár az is lehet, amit Nievesha vízionál, hiszen ki tudja, mire képes az úrnő. Bár a pirkadat még messze *
*Általában szereti a vihart. Általában, de nem most. A hűvös szél, a villám fénye, az eső illat vihar után, ezek kellemes képek az ő fejében, de tudja, hogy ez a vihar nem a barátjuk. A ricsaj irányába fordul. Végzetük közelít onnan, ez erősen valószínű, viszont ő sem adja fel, ahogy társai sem. Pycta szemébe néz, mikor az idősebb hozzá szól. Váratlan melegséggel tölti el a fiam megszólítás, amit húsz éve biztos senkitől nem hallott.*
- Nem bántam meg. *Felel őszintén. Befejezik így, ha másként nem lehet, de Rírion agya vadul kutat megoldás után. Íját megtölti, rákészül, hogy minél többet leszedjen még messziről. ~ Irányított lények, mit kezdenének a fa nélkül? Elpusztítható a fa? ~ Ezek a kérdések merülnek föl benne.*
- Pycta, megölné a fát a kardod, a pók fullánk, a lándzsa vagy egyszerre mind? *Nem ért ő az ilyen mágikus fákhoz. Ha a tapasztaltabb szerint nem jó ötlet, úgy marad arccal a közeledők felé, de ha Pycta lát ebben lehetőséget, akkor fél kezével felveszi a lándzsát és a fába vágja. Reméli, hogy van megoldás. Akár az is lehet, amit Nievesha vízionál, hiszen ki tudja, mire képes az úrnő. Bár a pirkadat még messze *
1850. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-06 15:31:38
Üzenet elküldve: 2022-04-06 15:31:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Niev ugyan nem élt sokat, de vannak dolgok, amiket az ember megérez, így azt is teljesen tudja, hogy helyzetük teljességgel kilátástalan. Kicsit bánja, hogy nem volt kedvesebb Rírionnal. Elhatározza, hogy ha mégsem halna meg, akkor ezután megpróbál kicsit kedvesebb lenni mindenkivel. Nem betarthatatlan fogadalom, hisz mindjárt vége mindennek.*
- Ugyan, apa. Nincs mit!
*Mondja széles mosollyal. Ő valahogy fel van dobódva, ami meglehetősen irreális azok fényében, hogy ezek valószínűleg rövidke életének utolsó percei.
Két kézzel fog rá a mesterkard markolatára, kissé féloldalasan áll, bal lába előrébb a jobbnál, térdeit ugrásra készen berogyasztja.
Önkénytelenül is kelet irányába pillant, maga sem tudja, hogy miért, talán azt várja, hogy felbukkan onnan majd pirkadatkor egy fehérbe öltözött mágus? De miért pont pirkadatkor jönne? Egyáltalán mikor pirkad?*
*Niev ugyan nem élt sokat, de vannak dolgok, amiket az ember megérez, így azt is teljesen tudja, hogy helyzetük teljességgel kilátástalan. Kicsit bánja, hogy nem volt kedvesebb Rírionnal. Elhatározza, hogy ha mégsem halna meg, akkor ezután megpróbál kicsit kedvesebb lenni mindenkivel. Nem betarthatatlan fogadalom, hisz mindjárt vége mindennek.*
- Ugyan, apa. Nincs mit!
*Mondja széles mosollyal. Ő valahogy fel van dobódva, ami meglehetősen irreális azok fényében, hogy ezek valószínűleg rövidke életének utolsó percei.
Két kézzel fog rá a mesterkard markolatára, kissé féloldalasan áll, bal lába előrébb a jobbnál, térdeit ugrásra készen berogyasztja.
Önkénytelenül is kelet irányába pillant, maga sem tudja, hogy miért, talán azt várja, hogy felbukkan onnan majd pirkadatkor egy fehérbe öltözött mágus? De miért pont pirkadatkor jönne? Egyáltalán mikor pirkad?*
1849. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-06 14:23:56
Üzenet elküldve: 2022-04-06 14:23:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Ha ez a Fekete Fa is egy oltár, hasonló, mint az, amelyiket az egykorvolt Vadvéd erődjében hagyták, akkor tökéletes ellenpólusa annak. Ám ez nem része az egyensúlynak, nem része a vadonnak és ezzel az Erdőmélyének sem. Mennie kell, pusztulnia, hogy visszaálljon a rend.
A varázslat sikerül még az átéltek után is, de az erdőmélyi elf mégsem érez elégedettséget amikor kinyitja a szemét. Ha nincs itt az ártó szándékú dolog, akkor miért nincs már vége? Miért nem veheti vissza az Erdőszellem a vadon felett az uralmat?
A mennydörgéssel válasz is érkezik. A mező túloldaláról, a sötétségből száz és száz hang szólal meg.
Száz és száz.*
- Bassza meg. *Szűri a fogai között a szitkot a páncélos próféta. Hiába győzték le Alarachot, a fa őrzőjét, most mégis rohamra küldi megmaradt seregét a sötétség. Hárman kevés ideig állhatnak ellen száz és száznak. Hogy azok rém-szarvasok vagy élőholt vadak, pókok, esetleg más szörnyetegek, valójában mindegy.
Nieveshára néz. Talán bánja, hogy elhozta magával a lányát. Az egyetlent, aki iránt érzett szeretete vetekedhet hitével. Sárga pillantásában szomorúság, hogy így kell elveszniük.*
- Sajnálom, kincsem. *Mondja felé halkan, száraz torokkal. Ha ezek lerohanják őket, akkor rövid csata lesz.*
- Vigyünk magunkkal annyit, amennyit tudunk. *Néz Rírion felé.*
- Remek elf vagy, fiam. Örülök, hogy az oldalunkon harcoltál.
*Száz és száz torokból száll fel az üvöltés az égzengés után. Az erdőmélyi elf megforgatja kezében a pehelykönnyű erdőlándzsát és Rírion elé szúrja a fekete földbe. Ha roham jön, akkor csak pár lövést adhat le íjával, aztán szüksége lesz a fegyverre. Az ég felé nyújtja a kezét, hogy tenyerébe mesterkardot kérjen patrónusától. Ha a Fákban Lakó elfordítja róla fénylő arcát és nem sikerül a varázslat, akkor sem törik meg a hite. Pusztakézzel még hatékonyabb és a Lombok Őrének - páncéljának - csatakesztyűi a túlvilági lényeket is sebezni fogják.*
- Készüljetek és az Erdő Szíve legyen velünk. *Fordul szembe ahonnan az üvöltések sarjadtak és megveregeti Xauzur izmos nyakát. Mindig hálás lesz az irbisznek, amiért társául szegődött.
Ha ez az utolsó csata és el kell bukniuk, harccal teszik.
Száz és száz.
Hát legyen.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Ha ez a Fekete Fa is egy oltár, hasonló, mint az, amelyiket az egykorvolt Vadvéd erődjében hagyták, akkor tökéletes ellenpólusa annak. Ám ez nem része az egyensúlynak, nem része a vadonnak és ezzel az Erdőmélyének sem. Mennie kell, pusztulnia, hogy visszaálljon a rend.
A varázslat sikerül még az átéltek után is, de az erdőmélyi elf mégsem érez elégedettséget amikor kinyitja a szemét. Ha nincs itt az ártó szándékú dolog, akkor miért nincs már vége? Miért nem veheti vissza az Erdőszellem a vadon felett az uralmat?
A mennydörgéssel válasz is érkezik. A mező túloldaláról, a sötétségből száz és száz hang szólal meg.
Száz és száz.*
- Bassza meg. *Szűri a fogai között a szitkot a páncélos próféta. Hiába győzték le Alarachot, a fa őrzőjét, most mégis rohamra küldi megmaradt seregét a sötétség. Hárman kevés ideig állhatnak ellen száz és száznak. Hogy azok rém-szarvasok vagy élőholt vadak, pókok, esetleg más szörnyetegek, valójában mindegy.
Nieveshára néz. Talán bánja, hogy elhozta magával a lányát. Az egyetlent, aki iránt érzett szeretete vetekedhet hitével. Sárga pillantásában szomorúság, hogy így kell elveszniük.*
- Sajnálom, kincsem. *Mondja felé halkan, száraz torokkal. Ha ezek lerohanják őket, akkor rövid csata lesz.*
- Vigyünk magunkkal annyit, amennyit tudunk. *Néz Rírion felé.*
- Remek elf vagy, fiam. Örülök, hogy az oldalunkon harcoltál.
*Száz és száz torokból száll fel az üvöltés az égzengés után. Az erdőmélyi elf megforgatja kezében a pehelykönnyű erdőlándzsát és Rírion elé szúrja a fekete földbe. Ha roham jön, akkor csak pár lövést adhat le íjával, aztán szüksége lesz a fegyverre. Az ég felé nyújtja a kezét, hogy tenyerébe mesterkardot kérjen patrónusától. Ha a Fákban Lakó elfordítja róla fénylő arcát és nem sikerül a varázslat, akkor sem törik meg a hite. Pusztakézzel még hatékonyabb és a Lombok Őrének - páncéljának - csatakesztyűi a túlvilági lényeket is sebezni fogják.*
- Készüljetek és az Erdő Szíve legyen velünk. *Fordul szembe ahonnan az üvöltések sarjadtak és megveregeti Xauzur izmos nyakát. Mindig hálás lesz az irbisznek, amiért társául szegődött.
Ha ez az utolsó csata és el kell bukniuk, harccal teszik.
Száz és száz.
Hát legyen.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
1848. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-06 08:57:51
Üzenet elküldve: 2022-04-06 08:57:51
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Gond nélkül megállapodhatnak a Fekete Fa előtt, s körbe is járhatják. Senki fia, leánya vagy borja nem fenyegeti őket, a Fa Őrizője legyőzetett. Nem maradt ott más, csak ők és az élő oltár.
Fáradtsága ellenére az erdei elf mágiája sikeres. Ártó szándék közvetlen közelükből, élőtől nem érződik. Olybá tűnik, tényleg maguk maradtak csak.
A fa rezzenéstelen, ahogy a szürke mező is immáron körülöttük. Ahogy az elf kinyitja szemét, nagyon dörren az ég alja a hegyek felett. Mozdulatlan feszültség telepedik a rengetegre, mi oly néma, hogy egymás lélegzetén és puha léptein kívül nem is hallanak mást.
Néhány szívdobbanásnyi ideig vez az állapot nem is látszódik változni. Az égbolt következő dörrenése azonban válaszra talál. A mező túloldalán sötétlő erdőségből száz és száz hang felel reá, beleüvöltve az éjszakába, szívet borzongatóan földöntúli hangon. Mindhárman felismerhetik a hangot, mit nem is oly rég hallhattak Vadvéd romjai között. Gazdáikat ugyan még nem láthatják, de a hang szüntelen tölti be az éjt. Sötétség terjed a mező túlvégén, a lombok pedig a feketeségbe vesznek. A ricsaj szüntelen erősödik. A Fekete Fa a megmaradt szolgáit hívja magához.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2022.04.06 15:00:30, a következő indokkal:
Kérésre.
*Gond nélkül megállapodhatnak a Fekete Fa előtt, s körbe is járhatják. Senki fia, leánya vagy borja nem fenyegeti őket, a Fa Őrizője legyőzetett. Nem maradt ott más, csak ők és az élő oltár.
Fáradtsága ellenére az erdei elf mágiája sikeres. Ártó szándék közvetlen közelükből, élőtől nem érződik. Olybá tűnik, tényleg maguk maradtak csak.
A fa rezzenéstelen, ahogy a szürke mező is immáron körülöttük. Ahogy az elf kinyitja szemét, nagyon dörren az ég alja a hegyek felett. Mozdulatlan feszültség telepedik a rengetegre, mi oly néma, hogy egymás lélegzetén és puha léptein kívül nem is hallanak mást.
Néhány szívdobbanásnyi ideig vez az állapot nem is látszódik változni. Az égbolt következő dörrenése azonban válaszra talál. A mező túloldalán sötétlő erdőségből száz és száz hang felel reá, beleüvöltve az éjszakába, szívet borzongatóan földöntúli hangon. Mindhárman felismerhetik a hangot, mit nem is oly rég hallhattak Vadvéd romjai között. Gazdáikat ugyan még nem láthatják, de a hang szüntelen tölti be az éjt. Sötétség terjed a mező túlvégén, a lombok pedig a feketeségbe vesznek. A ricsaj szüntelen erősödik. A Fekete Fa a megmaradt szolgáit hívja magához.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2022.04.06 15:00:30, a következő indokkal:
Kérésre.
1847. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-01 20:16:15
Üzenet elküldve: 2022-04-01 20:16:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Mind túlélték, Rírion szerint is ez a legfontosabb, de miközben Pyctának hálás emiatt, fogalma sincs miről maradt le. Nem láthatta, ahogy Nievesha megsebzi és messze kergeti azt a dögöt, ami éppen őt tartósította egy későbbi lakomára. Meglepetésként éri Niev hőstettének híre. Örómteli meglepetésként, ami miatt vidám mosoly szalad arcára fültől fülig és már lendülne karja az ölelésre. Bizony, hogy túl közel lépett. Először Niev szigorú tekintetét észleli, mert nem számít semmilyen erősebb vélemény nyilvánításra, aztán megérzi a tőr hegyét. ~ Ez biztos nem az. ~ Szalad át agyán, de mikor lenéz, láthatja, hogy ez bizony az. Az a bizonyos tőr. Rírion megadóan hátrébb lép egy mély sóhajjal. Megáll, hogy Nievesha jó néhány lépést távolodhasson tőle Pycta nyomában. Útjuk a rémséges fához vezet, amitől a szőr feláll az elf hátán. Bár vihar jön és az est is leszáll, Rírion biztos benne, hogy nem a hűvös szél miatt rázza ki a hideg. Egyértelmű, hogy nincs még vége, de még inkább bizonyosságot nyer ebben, mikor Pycta megszólítja vélt ellenségüket. Maga is felkészül, bármikor jöhet támadás és bárhonnan.*
*Mind túlélték, Rírion szerint is ez a legfontosabb, de miközben Pyctának hálás emiatt, fogalma sincs miről maradt le. Nem láthatta, ahogy Nievesha megsebzi és messze kergeti azt a dögöt, ami éppen őt tartósította egy későbbi lakomára. Meglepetésként éri Niev hőstettének híre. Örómteli meglepetésként, ami miatt vidám mosoly szalad arcára fültől fülig és már lendülne karja az ölelésre. Bizony, hogy túl közel lépett. Először Niev szigorú tekintetét észleli, mert nem számít semmilyen erősebb vélemény nyilvánításra, aztán megérzi a tőr hegyét. ~ Ez biztos nem az. ~ Szalad át agyán, de mikor lenéz, láthatja, hogy ez bizony az. Az a bizonyos tőr. Rírion megadóan hátrébb lép egy mély sóhajjal. Megáll, hogy Nievesha jó néhány lépést távolodhasson tőle Pycta nyomában. Útjuk a rémséges fához vezet, amitől a szőr feláll az elf hátán. Bár vihar jön és az est is leszáll, Rírion biztos benne, hogy nem a hűvös szél miatt rázza ki a hideg. Egyértelmű, hogy nincs még vége, de még inkább bizonyosságot nyer ebben, mikor Pycta megszólítja vélt ellenségüket. Maga is felkészül, bármikor jöhet támadás és bárhonnan.*
1846. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-01 17:00:24
Üzenet elküldve: 2022-04-01 17:00:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*A dicséretre csak belemosolyog Pycta vállába, annyira jól esnek neki, hogy szinte sütkérezik bennük. Még akkor is, ha általában inkább dicsérték, mind feddték. Annyi bizonyos, hogy mióta csak elindultak, azóta ki van éhezve a pozitív megerősítésre, mert úgy érzi, hogy jelenléte több hátránnyal bír, mint haszonnal. Most mégis hasznosnak érezhette magát, csekélyke harci tudása ellenére is sikerült megsebeznie a pókszörnyet, utána meg úgy futott, hogy szinte repült. Niev hangulata ebben a pillanatban kiemelkedően jó, de ez a jó hangulat egy-kettőre elillanni látszik, mikor Pycta arra buzdítja Ríriont, hogy ölelje meg őt. Ha Rírion megkísérelné ezt és túl közel lépne hozzá, akkor érezhetné a fekete pengéjű tőr hegyét a hasának nyomódni és Niev arcáról világosan leolvashatná, hogy "meg ne próbáld!".
A fekete fa előtt állva Niev csöndben van, ha a tőrt elő kellett vennie, akkor most a kardra cseréli. Feszülten vár, figyelmét nem kerüli el - hisz se nem vak, se nem süket -, hogy vihar készül. Igazából semmi kedve itt lenni, mikor kitör, de egészen bizonyos, hogy nem úszhatják meg elázás nélkül. Ki hitte volna, hogy visszasírja még az orkok sátrait?*
*A dicséretre csak belemosolyog Pycta vállába, annyira jól esnek neki, hogy szinte sütkérezik bennük. Még akkor is, ha általában inkább dicsérték, mind feddték. Annyi bizonyos, hogy mióta csak elindultak, azóta ki van éhezve a pozitív megerősítésre, mert úgy érzi, hogy jelenléte több hátránnyal bír, mint haszonnal. Most mégis hasznosnak érezhette magát, csekélyke harci tudása ellenére is sikerült megsebeznie a pókszörnyet, utána meg úgy futott, hogy szinte repült. Niev hangulata ebben a pillanatban kiemelkedően jó, de ez a jó hangulat egy-kettőre elillanni látszik, mikor Pycta arra buzdítja Ríriont, hogy ölelje meg őt. Ha Rírion megkísérelné ezt és túl közel lépne hozzá, akkor érezhetné a fekete pengéjű tőr hegyét a hasának nyomódni és Niev arcáról világosan leolvashatná, hogy "meg ne próbáld!".
A fekete fa előtt állva Niev csöndben van, ha a tőrt elő kellett vennie, akkor most a kardra cseréli. Feszülten vár, figyelmét nem kerüli el - hisz se nem vak, se nem süket -, hogy vihar készül. Igazából semmi kedve itt lenni, mikor kitör, de egészen bizonyos, hogy nem úszhatják meg elázás nélkül. Ki hitte volna, hogy visszasírja még az orkok sátrait?*
1845. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-01 15:57:34
Üzenet elküldve: 2022-04-01 15:57:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Csapatmunka.
Az, hogy legyőzték Alarachot közös érdemük. Bár az erdőmélyi elf vitte be neki a végső döfést, csak a jéghegy csúcsa. Elképesztően büszke Nieveshára, amiért ennyire állta a sarat és bár volt rossz döntése - a fulánkkal - mégis részese volt a sikernek. Rírion sem maradt el semmiben és ugyan ő volt az egyetlen, aki komolyabban megsérült, a bájitalnak hála felépült. És persze Xauzurról sem szabad megfeledkezni, aki a Fákban Lakó katonájaként foggal-körömmel harcolta ki nekik a győzelmet.
Érkezik Niev és lendületből zárja ölelésbe a csuhátlan csuhást, aki kénytelen egy lépést hátralépni az ölelés erejétől, ám visszaölel, elmosolyodik.*
- Ügyes voltál, kincsem. *Suttogja a lány fülébe. Utána az irbisz jön, aki nem ágál a törődés ellen, dorombolva élvezi a dögönyözést.
Kérdés, a füstté váló Alarach-kal az erdőmélyi elfet beborító belsőségek is elfüstölnek-e, ám az biztos, hogy egy alapos tisztálkodás ráfér majd.*
- A lényeg, hogy megúsztuk. *Válaszolja Rírionnak, ahogy végignéz magán, majd elteszi az időközben kihunyt Erdőlámpást.*
- Szép volt, Rírion. *Biccent felé is elismerően. Ha voltak is kétségei kezdetben, mostanra mind kámforrá lettek, mint a pókbestia teteme.*
- Végül is Nievesha szúrása kergette el a szörnyet, neki is jár az ölelés. *Vonja meg a vállát és talán már nem látják széles mosolyát, ahogy a Fekete Fa felé fordul.
Ahogy átvágja magát az utolsó hálókon, odaérnek a sötét tisztásra, ahol a göcsörtös fa árválkodik, lombja föléjük terül. Ebben a fában biztosan nem lakik a Fákban Lakó. Idegen. Fenyegető. Rideg.
Az égzengésre felnéz a sötét lepelként rájuk boruló égre, esőszagot érez.
A karján felmered a finom szőr, érzi a bizsegést, a feszültséget, ami körbelengi a Fekete Fát. Még nem győztek, még nincs vége.*
- Még nincs vége. *Mondja ki hangosan is, amit gondol és kezében az Erdőlándzsával megindul a fa felé, Xauzur követi, sárga ragadozópillantása ellenséget kutat.
Talán van ott még valami? Vagy valaki? Ki mérgezheti még Alarach után az erdő békéjét? Ki miatt nem pihenhetnek már meg?
Óvatosan közelít a fa felé és ha teheti, körbejárja, lombjának sötét zugait kutatja. Ha Sa'Tereth vagy valamelyik küldötte van itt, az, amelyikkel az úton beszéltek, akkor itt az ideje, hogy megmutassa magát.*
- Pycta del Ventus vagyok, az Erdő Szívének prófétája, ezen vadon, Erdőmélye védelmezője! *Kiáltja fel a fekete leveleknek.*
- Azért vagyunk itt, hogy kiűzzünk ezen fák közül mindent és mindenkit, aki nyugalmát, békéjét és egyensúlyát veszélyezteti! Mutasd magad vagy takarodj Erdőmélyéről, mert a Fákban Lakóra esküszöm, magam űzlek ki! *Xauzuréhoz hasonló tekintete, feszült figyelme ugyancsak ellenséget keres, olyat, aki miatt nem érzi, hogy az Erdőszellem visszatért ebbe az erődbe is és addig nem is mennek el, amíg meg nem bizonyosodott afelől, hogy a rend visszaállt.
Lehunyja a szemét és megpróbálkozik egy komolyabb varázslattal, ami eddig még sosem sikerült. Talán most sem lesz szerencsés, elég feszült és sok van mögötte. Ha sikerrel jár, többet tudhat meg, bizonyosságot szerezhet. Ha viszont nem jár sikerrel, akkor kinyitja a szemét és e világi érzékekkel kutat tovább.*
A varázsló becsukja a szemét, és elmormol egy rövid igét, melynek hatására bármely harminc lépésnél közelebb található élőlény ellenséges vagy ártó szándékát megérzi annak mértéke vagy forrása nélkül, ha az a varázshasználó felé irányul. Az érzékelés megszűnik, amint a mágus kinyitja a szemét.
*Csapatmunka.
Az, hogy legyőzték Alarachot közös érdemük. Bár az erdőmélyi elf vitte be neki a végső döfést, csak a jéghegy csúcsa. Elképesztően büszke Nieveshára, amiért ennyire állta a sarat és bár volt rossz döntése - a fulánkkal - mégis részese volt a sikernek. Rírion sem maradt el semmiben és ugyan ő volt az egyetlen, aki komolyabban megsérült, a bájitalnak hála felépült. És persze Xauzurról sem szabad megfeledkezni, aki a Fákban Lakó katonájaként foggal-körömmel harcolta ki nekik a győzelmet.
Érkezik Niev és lendületből zárja ölelésbe a csuhátlan csuhást, aki kénytelen egy lépést hátralépni az ölelés erejétől, ám visszaölel, elmosolyodik.*
- Ügyes voltál, kincsem. *Suttogja a lány fülébe. Utána az irbisz jön, aki nem ágál a törődés ellen, dorombolva élvezi a dögönyözést.
Kérdés, a füstté váló Alarach-kal az erdőmélyi elfet beborító belsőségek is elfüstölnek-e, ám az biztos, hogy egy alapos tisztálkodás ráfér majd.*
- A lényeg, hogy megúsztuk. *Válaszolja Rírionnak, ahogy végignéz magán, majd elteszi az időközben kihunyt Erdőlámpást.*
- Szép volt, Rírion. *Biccent felé is elismerően. Ha voltak is kétségei kezdetben, mostanra mind kámforrá lettek, mint a pókbestia teteme.*
- Végül is Nievesha szúrása kergette el a szörnyet, neki is jár az ölelés. *Vonja meg a vállát és talán már nem látják széles mosolyát, ahogy a Fekete Fa felé fordul.
Ahogy átvágja magát az utolsó hálókon, odaérnek a sötét tisztásra, ahol a göcsörtös fa árválkodik, lombja föléjük terül. Ebben a fában biztosan nem lakik a Fákban Lakó. Idegen. Fenyegető. Rideg.
Az égzengésre felnéz a sötét lepelként rájuk boruló égre, esőszagot érez.
A karján felmered a finom szőr, érzi a bizsegést, a feszültséget, ami körbelengi a Fekete Fát. Még nem győztek, még nincs vége.*
- Még nincs vége. *Mondja ki hangosan is, amit gondol és kezében az Erdőlándzsával megindul a fa felé, Xauzur követi, sárga ragadozópillantása ellenséget kutat.
Talán van ott még valami? Vagy valaki? Ki mérgezheti még Alarach után az erdő békéjét? Ki miatt nem pihenhetnek már meg?
Óvatosan közelít a fa felé és ha teheti, körbejárja, lombjának sötét zugait kutatja. Ha Sa'Tereth vagy valamelyik küldötte van itt, az, amelyikkel az úton beszéltek, akkor itt az ideje, hogy megmutassa magát.*
- Pycta del Ventus vagyok, az Erdő Szívének prófétája, ezen vadon, Erdőmélye védelmezője! *Kiáltja fel a fekete leveleknek.*
- Azért vagyunk itt, hogy kiűzzünk ezen fák közül mindent és mindenkit, aki nyugalmát, békéjét és egyensúlyát veszélyezteti! Mutasd magad vagy takarodj Erdőmélyéről, mert a Fákban Lakóra esküszöm, magam űzlek ki! *Xauzuréhoz hasonló tekintete, feszült figyelme ugyancsak ellenséget keres, olyat, aki miatt nem érzi, hogy az Erdőszellem visszatért ebbe az erődbe is és addig nem is mennek el, amíg meg nem bizonyosodott afelől, hogy a rend visszaállt.
Lehunyja a szemét és megpróbálkozik egy komolyabb varázslattal, ami eddig még sosem sikerült. Talán most sem lesz szerencsés, elég feszült és sok van mögötte. Ha sikerrel jár, többet tudhat meg, bizonyosságot szerezhet. Ha viszont nem jár sikerrel, akkor kinyitja a szemét és e világi érzékekkel kutat tovább.*
A varázsló becsukja a szemét, és elmormol egy rövid igét, melynek hatására bármely harminc lépésnél közelebb található élőlény ellenséges vagy ártó szándékát megérzi annak mértéke vagy forrása nélkül, ha az a varázshasználó felé irányul. Az érzékelés megszűnik, amint a mágus kinyitja a szemét.
1844. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-31 19:04:52
Üzenet elküldve: 2022-03-31 19:04:52
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Pycta és az irbisz ugyan ketten fejezték be, amit négyen elkezdtek, de nem járhattak volna sikerrel, ha Alarachot nem súlyos sérülések közepette érik utol. Túlélték mind a négyen, ezt pedig leginkább egymásnak köszönhetik.
Az erdőben továbbra is csend honol. A lámpás Pycta kezében időközben teljesen kialszik, s rájuk borul a rengeteg sötétje. Xauzur eközben feltápászkodik és megrázza magát. Az irbiszt nem érte sérülés, pedig alaposan kivette részét a küzdelemből.
A vaskos háló, mi körbeöleli a széles tisztást, pengével könnyen vágható, ez nem okozhat különösebb akadályt a triónak. Ott árválkodik előttük a göcsörtös, fekete fa, fenyegetően hajlongva minden égtájra. A szürke gyepet körülöttük hűvös szél ringatja, a messzeségben pedig nagyot dörren az ég. A csillagok, na meg a két hold még jól látszik fejük felett a tiszta égbolton, de érezni a levegőben a közelgő vihart. Erdőmélyén a feszültséget szinta tapintani lehet.*
*Pycta és az irbisz ugyan ketten fejezték be, amit négyen elkezdtek, de nem járhattak volna sikerrel, ha Alarachot nem súlyos sérülések közepette érik utol. Túlélték mind a négyen, ezt pedig leginkább egymásnak köszönhetik.
Az erdőben továbbra is csend honol. A lámpás Pycta kezében időközben teljesen kialszik, s rájuk borul a rengeteg sötétje. Xauzur eközben feltápászkodik és megrázza magát. Az irbiszt nem érte sérülés, pedig alaposan kivette részét a küzdelemből.
A vaskos háló, mi körbeöleli a széles tisztást, pengével könnyen vágható, ez nem okozhat különösebb akadályt a triónak. Ott árválkodik előttük a göcsörtös, fekete fa, fenyegetően hajlongva minden égtájra. A szürke gyepet körülöttük hűvös szél ringatja, a messzeségben pedig nagyot dörren az ég. A csillagok, na meg a két hold még jól látszik fejük felett a tiszta égbolton, de érezni a levegőben a közelgő vihart. Erdőmélyén a feszültséget szinta tapintani lehet.*
1843. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-31 08:27:36
Üzenet elküldve: 2022-03-31 08:27:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Szedik lábukat, ahogy bírják a hálótól ragacsos talajon. Rírionnak majdnem gólya lábakat dobott a természet, mégis lehagyja a félelfnek hitt leány. Ezen meglepődik, de aztán arra gondol, mégiscsak egy harcos lánya, aki aggódik az apjáért és erőn felül fut. A bakancsok csak később jutnak eszébe. Éles villanás tanúskodik a jó irányról. Szeme elé kapja kezét és fut tovább. Pyctáék nem lehetnek messze, ha ide látták a fényt és nagy baj sem lehet ha tudja használni Eeyr ajándékát. Mire odaérnek, nem hogy nagy baj, még harc sincsen már. Az elf és Xauzur ketten befejezték a legnagyobb csatát. Rírion eddig is tudta, hogy idősebb társa tapasztalt harcos, de saját szemével látva, mit vitt véghez, még inkább nő a szemében. Látja a pók tetemet, a harc mocskát Pyctán, erre nincsenek szavak. Nem is kellenek. Nievesha repül apját megölelni, ami igencsak szép látvány és a kócos elf nem is törné meg a pillanatot idétlen gratulációval. Mosolyog, mikor Niev kimondja az apján látható és szagolható tényt, de hát igaz, ami igaz.*
- A történtek fényében még jól is áll.
*Szól és szíve szerint azt kívánja, bár lehetne ő is ilyen módon undi és büdös. Ha már csak a takarítás van vissza, azzal ő is mihamarább végezne. Útban a fekete fa felé fordul ismét az idősebbhez.*
- Pycta, köszönöm, hogy megmentetted az életem.
*Szedik lábukat, ahogy bírják a hálótól ragacsos talajon. Rírionnak majdnem gólya lábakat dobott a természet, mégis lehagyja a félelfnek hitt leány. Ezen meglepődik, de aztán arra gondol, mégiscsak egy harcos lánya, aki aggódik az apjáért és erőn felül fut. A bakancsok csak később jutnak eszébe. Éles villanás tanúskodik a jó irányról. Szeme elé kapja kezét és fut tovább. Pyctáék nem lehetnek messze, ha ide látták a fényt és nagy baj sem lehet ha tudja használni Eeyr ajándékát. Mire odaérnek, nem hogy nagy baj, még harc sincsen már. Az elf és Xauzur ketten befejezték a legnagyobb csatát. Rírion eddig is tudta, hogy idősebb társa tapasztalt harcos, de saját szemével látva, mit vitt véghez, még inkább nő a szemében. Látja a pók tetemet, a harc mocskát Pyctán, erre nincsenek szavak. Nem is kellenek. Nievesha repül apját megölelni, ami igencsak szép látvány és a kócos elf nem is törné meg a pillanatot idétlen gratulációval. Mosolyog, mikor Niev kimondja az apján látható és szagolható tényt, de hát igaz, ami igaz.*
- A történtek fényében még jól is áll.
*Szól és szíve szerint azt kívánja, bár lehetne ő is ilyen módon undi és büdös. Ha már csak a takarítás van vissza, azzal ő is mihamarább végezne. Útban a fekete fa felé fordul ismét az idősebbhez.*
- Pycta, köszönöm, hogy megmentetted az életem.
1842. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-30 18:18:23
Üzenet elküldve: 2022-03-30 18:18:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Új otthon//
-De ahol valami elenyész, ott mindig új élet terem. *Simítja végig érdes tenyerét a vörös kobakon, miközben óvatosra fogja lépteit. A nagy körforgás részleteibe azonban nem merül bele, bármennyire is szívesen csevegne fogadott lányával. A következőkre elcsendesedik. Oly halkan lépdelnek Asyenthel, akár a legóvatosabb erdei állatok. És akkor meglátja. Óvatosan mutat a göcsörtös faágra nem messze tőlük. A huhogás forrása. Egy erdei bagoly ücsörög rajta, árgus szemekkel pásztázva az erdőt.*
-Ő már tudja, hogy itt vagyunk. *Suttogja a lánynak, miközben óvatosan megközelíti a madarat. Szárnyas barátja volt már számtalan, baglya eleddig soha. Feltett szándéka megbarátkozni ezzel az állattal. Meg is fog, ha az erdő is úgy kívánja.
Óvatosan hajol le a fa előtt, tekintetét a bagoly árgus szemeire függesztve. Tudja, hogy nem fog elrepülni.*
-Az állat szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út. Táplálék kell neki. *Immáron nem suttog, de nem pillant Asyenthre, miközben az erdőlakót szuggerálja.*
-Pocok, vagy bármi más rágcsáló. *Teszi hozzá magyarázólag. Tudja, a lány tisztában van az erdő rendjével. Még ha ők nem is vesznek magukhoz túl sok húst, némely állatnak lételeme.*
-Nincs más hátra, mint vadászni. *Biccent a lány felé immáron. Arcáról nem olvasható le bosszúság vagy egyéb érzelem. Kifejezéstelennek tűnik.* -Gyere! A barátunk nem fog elmenni. *Jelentőségteljesen pillant a fára, ahol a fiatal elfleány egy jókora odvat vehet észre.* - Talán szerencsénk lesz, és nincs is egyedül. *Dünnyögi, bár leginkább magának. Rövidesen úgy is kiderül.*
//Szelidítés 1/10//
-De ahol valami elenyész, ott mindig új élet terem. *Simítja végig érdes tenyerét a vörös kobakon, miközben óvatosra fogja lépteit. A nagy körforgás részleteibe azonban nem merül bele, bármennyire is szívesen csevegne fogadott lányával. A következőkre elcsendesedik. Oly halkan lépdelnek Asyenthel, akár a legóvatosabb erdei állatok. És akkor meglátja. Óvatosan mutat a göcsörtös faágra nem messze tőlük. A huhogás forrása. Egy erdei bagoly ücsörög rajta, árgus szemekkel pásztázva az erdőt.*
-Ő már tudja, hogy itt vagyunk. *Suttogja a lánynak, miközben óvatosan megközelíti a madarat. Szárnyas barátja volt már számtalan, baglya eleddig soha. Feltett szándéka megbarátkozni ezzel az állattal. Meg is fog, ha az erdő is úgy kívánja.
Óvatosan hajol le a fa előtt, tekintetét a bagoly árgus szemeire függesztve. Tudja, hogy nem fog elrepülni.*
-Az állat szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út. Táplálék kell neki. *Immáron nem suttog, de nem pillant Asyenthre, miközben az erdőlakót szuggerálja.*
-Pocok, vagy bármi más rágcsáló. *Teszi hozzá magyarázólag. Tudja, a lány tisztában van az erdő rendjével. Még ha ők nem is vesznek magukhoz túl sok húst, némely állatnak lételeme.*
-Nincs más hátra, mint vadászni. *Biccent a lány felé immáron. Arcáról nem olvasható le bosszúság vagy egyéb érzelem. Kifejezéstelennek tűnik.* -Gyere! A barátunk nem fog elmenni. *Jelentőségteljesen pillant a fára, ahol a fiatal elfleány egy jókora odvat vehet észre.* - Talán szerencsénk lesz, és nincs is egyedül. *Dünnyögi, bár leginkább magának. Rövidesen úgy is kiderül.*
//Szelidítés 1/10//
1841. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-30 12:56:56
Üzenet elküldve: 2022-03-30 12:56:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Niev úgy érzi, hogy repül, nem is gondolta volna, hogy ilyen gyorsan képes futni, hogy egy nálánál magasabb elfet is képes legyen lehagyni. Emiatt egy öntelt mosoly kúszik az arcára, ennek persze csak az elsuhanó fák a tanúi, azok meg aligha feddik meg miatta. A vakító fényesség miatt szeme elé kell kapja a karját, de legalább biztosítja arról, hogy jó az irány. Sietniük kell, hogy segíthessenek. Nagyon a szívére-lelkére venné, ha akár Pyctának, akár Xauzurnak baja esne azért, mert ők túl lassan vakarták össze magukat.
Ahhoz túlságosan későn érkeznek, hogy segíteni tudjanak Pyctának, de úgy tűnik, hogy az elfnek nincs is szüksége momentán a segítségükre, mert a pókszörny nagyjából akkor leheli ki a lelkét, mikor kibukkannak a fák közül. Niev nem törődik azzal, hogy Pycta csupa undorító szmötyi, mert megöleli. Ez talán válasz ad Pycta kérdésére is, Niev tökéletesen jól van és nagy kő esett le a szívéről, hogy Pycta és Xauzur is ép meg egészséges. Xauzurt is meggyömöszöli tervei szerint. A pókszörny elfüstölő tetemére néz, szigorúan vonja össze a szemöldökeit, pillantása értetlen ezt világosan láthatja a két elf is, akik között ugrál (mármint a tekintete). Nem mintha túl egyszerűnek gondolná, vagy kéjutazásnak a "kis" kalandjukat, de ott voltak az orkok, meg azok az agancsos izék, vagy a pókszörny agancsos izéket fialna és ha elpusztítják a tojásait, akkor az agancsos izéket is? Meg nem is akarja elbagatellizálni a munkát, amit elvégeztek, de nem gondolja, hogy sokkal képzettebbek lennének, mint az a csapat ork, akikkel találkoztak.*
- Csináljuk. Fürödnöd kell apa, mert undi és büdös vagy.
*Mosolyog rá Pyctára, de persze nem emiatt sürgetné a dolgot, hanem mert az a benyomása, hogy minél több időt töltenek itt, annál furcsább lények lepik meg őket.*
*Niev úgy érzi, hogy repül, nem is gondolta volna, hogy ilyen gyorsan képes futni, hogy egy nálánál magasabb elfet is képes legyen lehagyni. Emiatt egy öntelt mosoly kúszik az arcára, ennek persze csak az elsuhanó fák a tanúi, azok meg aligha feddik meg miatta. A vakító fényesség miatt szeme elé kell kapja a karját, de legalább biztosítja arról, hogy jó az irány. Sietniük kell, hogy segíthessenek. Nagyon a szívére-lelkére venné, ha akár Pyctának, akár Xauzurnak baja esne azért, mert ők túl lassan vakarták össze magukat.
Ahhoz túlságosan későn érkeznek, hogy segíteni tudjanak Pyctának, de úgy tűnik, hogy az elfnek nincs is szüksége momentán a segítségükre, mert a pókszörny nagyjából akkor leheli ki a lelkét, mikor kibukkannak a fák közül. Niev nem törődik azzal, hogy Pycta csupa undorító szmötyi, mert megöleli. Ez talán válasz ad Pycta kérdésére is, Niev tökéletesen jól van és nagy kő esett le a szívéről, hogy Pycta és Xauzur is ép meg egészséges. Xauzurt is meggyömöszöli tervei szerint. A pókszörny elfüstölő tetemére néz, szigorúan vonja össze a szemöldökeit, pillantása értetlen ezt világosan láthatja a két elf is, akik között ugrál (mármint a tekintete). Nem mintha túl egyszerűnek gondolná, vagy kéjutazásnak a "kis" kalandjukat, de ott voltak az orkok, meg azok az agancsos izék, vagy a pókszörny agancsos izéket fialna és ha elpusztítják a tojásait, akkor az agancsos izéket is? Meg nem is akarja elbagatellizálni a munkát, amit elvégeztek, de nem gondolja, hogy sokkal képzettebbek lennének, mint az a csapat ork, akikkel találkoztak.*
- Csináljuk. Fürödnöd kell apa, mert undi és büdös vagy.
*Mosolyog rá Pyctára, de persze nem emiatt sürgetné a dolgot, hanem mert az a benyomása, hogy minél több időt töltenek itt, annál furcsább lények lepik meg őket.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1908-1927