Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 4 (61. - 80. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
80. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-21 18:29:07
Üzenet elküldve: 2020-05-21 18:29:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Zarándok//
*Megint csak átkozza saját döntését, hogy teljes vértjében ment neki az útnak. Egyáltalán mit gondolt, mennyire hamar fog benne elfáradni? Mindössze ráérős tempójának köszönheti, hogy a több órányi járkálás nem meríti ki túlságosan, nem pedig fantazma erejének. Rátesz a lapátra, hogy ennyire hangos benne. Kellemetlenül morogva próbálja kinyújtani magát, miután egy hálás bólintással, de válasz nélkül fogadja el a sajtot. Egy gigászi darabot kiharapva belőle rágni is kezdi. Egynapos létére egész kellemes íze van, bár Ukromnak a legkevésbé számít az ilyen, hisz ő túlélő módjára bármi minőségű kosztot elfogyaszt. Szótlanul eszi is tovább, miközben új megvendégelőjét hallgatja. Nyelés után felel.*
- Sokan találják itt sírjukat, ahogy hallom. Ha nem a seregnyi bestia, akkor a mélyben rejlő természetes, vagy éppen természetellenes pusztító erők tesznek róla. - *Valóban. Maguk a sűrű fák és a vad növényzet innen még nem áraszt magából életet fenyegető veszélyt. Csak miután a már amúgy sem túl biztonságosnak mondható, ritkán járt ösvényeket elhagyja a kalandor, és a lombok minden fényt elszívva zárják maguk köré, még a nap kellős közepén is félig vakká téve sokat. Na akkor bánja meg a merész személy bolondos tettét. De már nem rajta múlik, hogy jut e ideje elmerengeni döntésén.
De, újonnan jött alak okára, e meséket is csak a Pegazus sarkaiban hallotta.
Egy pár harapással el is pusztítja a kezében tartott étket, majd még egyszer köszönésként bólint. Tekintve, hogy tovább már nem téblábol földeríteni, és elhagyni a nőt most már kifejezetten nagy sértés lenne, egy ígéretesnek kinéző törzsnek támasztja hátát, és megvárja amazt.*
- Hová tart uta? -
*Megint csak átkozza saját döntését, hogy teljes vértjében ment neki az útnak. Egyáltalán mit gondolt, mennyire hamar fog benne elfáradni? Mindössze ráérős tempójának köszönheti, hogy a több órányi járkálás nem meríti ki túlságosan, nem pedig fantazma erejének. Rátesz a lapátra, hogy ennyire hangos benne. Kellemetlenül morogva próbálja kinyújtani magát, miután egy hálás bólintással, de válasz nélkül fogadja el a sajtot. Egy gigászi darabot kiharapva belőle rágni is kezdi. Egynapos létére egész kellemes íze van, bár Ukromnak a legkevésbé számít az ilyen, hisz ő túlélő módjára bármi minőségű kosztot elfogyaszt. Szótlanul eszi is tovább, miközben új megvendégelőjét hallgatja. Nyelés után felel.*
- Sokan találják itt sírjukat, ahogy hallom. Ha nem a seregnyi bestia, akkor a mélyben rejlő természetes, vagy éppen természetellenes pusztító erők tesznek róla. - *Valóban. Maguk a sűrű fák és a vad növényzet innen még nem áraszt magából életet fenyegető veszélyt. Csak miután a már amúgy sem túl biztonságosnak mondható, ritkán járt ösvényeket elhagyja a kalandor, és a lombok minden fényt elszívva zárják maguk köré, még a nap kellős közepén is félig vakká téve sokat. Na akkor bánja meg a merész személy bolondos tettét. De már nem rajta múlik, hogy jut e ideje elmerengeni döntésén.
De, újonnan jött alak okára, e meséket is csak a Pegazus sarkaiban hallotta.
Egy pár harapással el is pusztítja a kezében tartott étket, majd még egyszer köszönésként bólint. Tekintve, hogy tovább már nem téblábol földeríteni, és elhagyni a nőt most már kifejezetten nagy sértés lenne, egy ígéretesnek kinéző törzsnek támasztja hátát, és megvárja amazt.*
- Hová tart uta? -
79. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-21 17:40:14
Üzenet elküldve: 2020-05-21 17:40:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Zarándok//
*Miután az iménti mélyreható vizsgálat alapján megállapította, hogy ez az ork márpedig nem rabló, egyáltalán nem tart tőle. Ugyanakkor hova tenni sem nagyon tudja: nagy is, erős is, van fegyvere-páncélja, mégis mintha valahogy elveszettnek tűnne. Aztán a holdsajt ígéretére megkordul a gyomra, csak úgy visszhangzik abban a nagy páncélban. A lány majdnem elmosolyodik, de sikerül annyira elnyomnia, hogy csak a szemén látszódik.*
~Még azt hiszi, kinevetem!~
*A szabad keze majdnem könyékig eltűnik a nadrágja zsebében, míg előkotorja belőle az ígért ennivalót.*
- Tegnapelőtt szedtem, de azért jó még. *nyomja kezébe az orknak. Már azon van, hogy megkérdezi tőle, hová tart, és amúgy messze van-e még Arthenior, mikor a szürkebőrű megpendíti, hogy veszélyes a környék*
- Hogyhogy? *kérdi értetlenül* Jár erre valami fenevad? *Abba már bele sem megy, hogy egy veszélyes környéken miért lenne jobb, ha nem a szintén arra kószáló orkkal foglalkozna. Amelyik fenevad a lányt megtámadná, bizonyára próbát tenne vele is. Ketten meg majd csak elintézik valahogy.*
*Miután az iménti mélyreható vizsgálat alapján megállapította, hogy ez az ork márpedig nem rabló, egyáltalán nem tart tőle. Ugyanakkor hova tenni sem nagyon tudja: nagy is, erős is, van fegyvere-páncélja, mégis mintha valahogy elveszettnek tűnne. Aztán a holdsajt ígéretére megkordul a gyomra, csak úgy visszhangzik abban a nagy páncélban. A lány majdnem elmosolyodik, de sikerül annyira elnyomnia, hogy csak a szemén látszódik.*
~Még azt hiszi, kinevetem!~
*A szabad keze majdnem könyékig eltűnik a nadrágja zsebében, míg előkotorja belőle az ígért ennivalót.*
- Tegnapelőtt szedtem, de azért jó még. *nyomja kezébe az orknak. Már azon van, hogy megkérdezi tőle, hová tart, és amúgy messze van-e még Arthenior, mikor a szürkebőrű megpendíti, hogy veszélyes a környék*
- Hogyhogy? *kérdi értetlenül* Jár erre valami fenevad? *Abba már bele sem megy, hogy egy veszélyes környéken miért lenne jobb, ha nem a szintén arra kószáló orkkal foglalkozna. Amelyik fenevad a lányt megtámadná, bizonyára próbát tenne vele is. Ketten meg majd csak elintézik valahogy.*
78. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-21 16:15:37
Üzenet elküldve: 2020-05-21 16:15:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*Learon felkapja a fejét arra mit a férfi mond és innentől kezdve látható figyelemmel kíséri annak szavait. Még sosem hallott erről az Erdőszellemről, de ha már szellem, akkor sokkal nagyobb köze lehet ahhoz, amit a Sajt-mester a falujában tanult és ami hitet felvett. Talán ez lehet a kapocs a pásztor és Eeyr között.*
-Igazán érdekes ez az Erdőszellem dolog. Mesélj még róla, kérlek! *Szól Glendronnak és reméli, hogy a lányt is eléggé érdekli a téma ahhoz, hogy ne untassa majd a beszélgetést.*
-Az én hitem szerint az őseink szelleme segít minket az életünk során, ha fenntartjuk velük a kapcsolatot. Beszélgetünk velük és esetenként áldozunk is nekik. A falumban úgy tartják, hogy a halottaink kedvenc ételeit és italait szokás felajánlani. Lehet bármi köze ennek a Szellemnek az Ősök-szellemeihez? *Persze lehet, hogy ostobaságot kérdez, de tudása nem elég kiterjedt a hiedelmek terén, hogy ezt tudja, így bátran kérdez inkább.*
-Sokszor vagyok bizonytalan. *Vonja meg a vállát.*
-Biztos öregszem. Néha arra gondolok, hogy sokkal könnyebb lenne visszavonulni a birtokomra és ott élni minden izgalom nélkül. Aztán találkozom valakivel, akit megmenthetek, vagy akinek segíthetek és megváltozik a véleményem. *Beszéli el élete nagy gondját, hiszen szinte mindig akkor kerül veszélyes helyzetekbe, ha a szívére hallgat.*
-Azonban mindig jól sül el, ha a jó útját járom. Jelentsen ez bármit is. Wojest visszaadja a lebénult karom vagy a thargoktól a segítségemért földet kapok, másszor pedig varázshatalmat, pénzt. *Mosolyodik el.*
-Most már azt gondolom, hogy mégiscsak jó, hogy elindultam. Wojest eddig mindig a segítőm volt, biztos akad valami, amiben én is segíthetek neki, és ezért érdemes felkeresni. Ha mást nem, legalább rendesen megköszönhetem neki, hogy visszakaptam a kezem egészségét, ami nélkül az utóbbi években nehezen boldogultam volna.
*Learon felkapja a fejét arra mit a férfi mond és innentől kezdve látható figyelemmel kíséri annak szavait. Még sosem hallott erről az Erdőszellemről, de ha már szellem, akkor sokkal nagyobb köze lehet ahhoz, amit a Sajt-mester a falujában tanult és ami hitet felvett. Talán ez lehet a kapocs a pásztor és Eeyr között.*
-Igazán érdekes ez az Erdőszellem dolog. Mesélj még róla, kérlek! *Szól Glendronnak és reméli, hogy a lányt is eléggé érdekli a téma ahhoz, hogy ne untassa majd a beszélgetést.*
-Az én hitem szerint az őseink szelleme segít minket az életünk során, ha fenntartjuk velük a kapcsolatot. Beszélgetünk velük és esetenként áldozunk is nekik. A falumban úgy tartják, hogy a halottaink kedvenc ételeit és italait szokás felajánlani. Lehet bármi köze ennek a Szellemnek az Ősök-szellemeihez? *Persze lehet, hogy ostobaságot kérdez, de tudása nem elég kiterjedt a hiedelmek terén, hogy ezt tudja, így bátran kérdez inkább.*
-Sokszor vagyok bizonytalan. *Vonja meg a vállát.*
-Biztos öregszem. Néha arra gondolok, hogy sokkal könnyebb lenne visszavonulni a birtokomra és ott élni minden izgalom nélkül. Aztán találkozom valakivel, akit megmenthetek, vagy akinek segíthetek és megváltozik a véleményem. *Beszéli el élete nagy gondját, hiszen szinte mindig akkor kerül veszélyes helyzetekbe, ha a szívére hallgat.*
-Azonban mindig jól sül el, ha a jó útját járom. Jelentsen ez bármit is. Wojest visszaadja a lebénult karom vagy a thargoktól a segítségemért földet kapok, másszor pedig varázshatalmat, pénzt. *Mosolyodik el.*
-Most már azt gondolom, hogy mégiscsak jó, hogy elindultam. Wojest eddig mindig a segítőm volt, biztos akad valami, amiben én is segíthetek neki, és ezért érdemes felkeresni. Ha mást nem, legalább rendesen megköszönhetem neki, hogy visszakaptam a kezem egészségét, ami nélkül az utóbbi években nehezen boldogultam volna.
77. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-21 15:25:46
Üzenet elküldve: 2020-05-21 15:25:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Zarándok//
*Hosszabb idejű megszemlélés után csak rájön, hogy valóban nem rosszakaró személlyel van dolga. A nő nyugodt testtartásából ítélve mindössze egy utazóval hozta össze a sors. Szemével körbenéz: ősöreg fák végtelen sora jobboldalt, ősöreg fák végtelen sora baloldalt. Nem néz ki úgy, mintha bármikor vége lenne. A vaskos törzseket elbizonytalanítóan fedi alul a moha, kétkezes civilizáció jelét még véletlenül sem mutatva. Ez itt számára a határ mára. Ha nem akar eltévedni és minden valószínűség szerint örökké elveszi ebben a zöldellő tengerben, akkor jobb, ha visszafordul.
Egy ideig mindössze némán néz farkasszemet az idegen asszonysággal, a tőle tehető legjobban megpróbálva azt, hogy minél kevésbé fenyegetőnek nézzen ki. Már éppen azon van, hogy mindenféle szó nélkül visszafordul, amikor hallja amaz invitálását.*
~ Ételt? Egy zarándoknak? Egy zarándoktól?! ~ *Azon van, hogy hezitálás nélkül megrázza fejét. Csakhogy a várva várt elemózsia szagától agya jelzést ad gyomrának, amitől amaz éktelenül korogni kezd. Le is veszi tekintetét a lányról szégyenében. Végül fájdalmasan fölsóhajt, és lassan bólint.*
- Köszönöm. - *Ennyit sikerül csak kiköhögnie magából, miközben az utazó felé kezd lépegetni. Óvatosságát eldobja, görnyedtebb testtartást vesz föl. Mikor pár lépésnyire van tőle, csak akkor sikerül teljes arcleírást kapnia a lánykáról. Tisztességes méretű, barna haj, kellemes fekete szempárral párosítva, és ékes, határozott vonások. Tapasztalatai szerint az ilyen embereket legalább egy mogorva gárdista társaságával szokás látni, azokat is egy város piacán belül, nem pedig egy erdő kellős közepén.
Önnön tekintete kissé megenyhül, ahogy még egyszer körülnéz.*
- Veszélyes környéken járkálsz. Jobb lenne, ha nem egy orkkal foglalkoznál. -
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.21 15:30:18
*Hosszabb idejű megszemlélés után csak rájön, hogy valóban nem rosszakaró személlyel van dolga. A nő nyugodt testtartásából ítélve mindössze egy utazóval hozta össze a sors. Szemével körbenéz: ősöreg fák végtelen sora jobboldalt, ősöreg fák végtelen sora baloldalt. Nem néz ki úgy, mintha bármikor vége lenne. A vaskos törzseket elbizonytalanítóan fedi alul a moha, kétkezes civilizáció jelét még véletlenül sem mutatva. Ez itt számára a határ mára. Ha nem akar eltévedni és minden valószínűség szerint örökké elveszi ebben a zöldellő tengerben, akkor jobb, ha visszafordul.
Egy ideig mindössze némán néz farkasszemet az idegen asszonysággal, a tőle tehető legjobban megpróbálva azt, hogy minél kevésbé fenyegetőnek nézzen ki. Már éppen azon van, hogy mindenféle szó nélkül visszafordul, amikor hallja amaz invitálását.*
~ Ételt? Egy zarándoknak? Egy zarándoktól?! ~ *Azon van, hogy hezitálás nélkül megrázza fejét. Csakhogy a várva várt elemózsia szagától agya jelzést ad gyomrának, amitől amaz éktelenül korogni kezd. Le is veszi tekintetét a lányról szégyenében. Végül fájdalmasan fölsóhajt, és lassan bólint.*
- Köszönöm. - *Ennyit sikerül csak kiköhögnie magából, miközben az utazó felé kezd lépegetni. Óvatosságát eldobja, görnyedtebb testtartást vesz föl. Mikor pár lépésnyire van tőle, csak akkor sikerül teljes arcleírást kapnia a lánykáról. Tisztességes méretű, barna haj, kellemes fekete szempárral párosítva, és ékes, határozott vonások. Tapasztalatai szerint az ilyen embereket legalább egy mogorva gárdista társaságával szokás látni, azokat is egy város piacán belül, nem pedig egy erdő kellős közepén.
Önnön tekintete kissé megenyhül, ahogy még egyszer körülnéz.*
- Veszélyes környéken járkálsz. Jobb lenne, ha nem egy orkkal foglalkoznál. -
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.21 15:30:18
76. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-21 08:37:40
Üzenet elküldve: 2020-05-21 08:37:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Zarándok//
*Nyammogja a holdsajtját, hallgatja a csendet, és ráérősen sétál az országúton. Holló károg valahol messze, a lombok között suttog a szél, hogy a magasabb fák meg-megnyikordulnak közben. Az úttól kicsit beljebb észrevesz egy óriási tölgyet. A törzsén nagy görcsök meg csomók vannak, az ágai szélesen nyújtóznak minden irányba, és még föntebb, három embernyi magasságban is jó vastagok.*
~Erről aztán lehetne lógni!~
*Fut át az arcán egy halvány somoly. Akár le is táborozhatna. A nap már jócskán benne jár a délutánban, a város meg messze van még, talán holnap sem ér oda. Ekkor azonban valami tájidegen zajra lesz figyelmes. Fém zörög fémen.
Úgy dönt, egyelőre sétál tovább, és a szemével elkezdi a fák sűrűjét kutatni. Talán egy kőhajításnyit halad előbbre, amikor meglátja a törzsek közt közeledő alakot. Amaz is észreveszi őt, és megáll az országút szélén. Egy nagy, szürke, lemezvértes ork. Hátán pallos, kezében lándzsa, arcán kíváncsiság.*
~Ez nem rabló...~
*Tapasztalatai szerint - amelyek egy darab, kislétszámú rablóbanda munkamódszerén alapulnak - a rablók nem hordanak ennyi vasat magukon, és abból a tizenöt-húsz lépés távolságból, ahova épp most ér, már megkérdezték volna, hogy "Ugyan mit csinál egy ilyen szép lány egyedül a vadonban?". Igaz is...*
~Ugyan mit csinál egy ilyen szép ORK egyedül a vadonban?~
*Ezt a kérdést azonban még idejekorán visszanyeli. Még a végén őt néznék rablónak, és ki tudja, milyen lavináját indítaná el az eseményeknek. Ekkor veszi észre, hogy egy ideje már csak áll egy helyben, kezében a darabka megmaradt sajttal.*
~Szegény elég nyúzottnak tűnik. Biztos régóta gyalogol.~
*Gondolatban eddig jut, de felfedezni vél valami űzött óvatosságot az ork hideg szemeiben. Akárhogyan is, a méregetés kezd kínosan hosszúra nyúlni. Lépni kéne valamit.*
- Van még két holdsajtom. Kéred az egyiket? *kérdi tőle tapogatózásképpen.*
*Nyammogja a holdsajtját, hallgatja a csendet, és ráérősen sétál az országúton. Holló károg valahol messze, a lombok között suttog a szél, hogy a magasabb fák meg-megnyikordulnak közben. Az úttól kicsit beljebb észrevesz egy óriási tölgyet. A törzsén nagy görcsök meg csomók vannak, az ágai szélesen nyújtóznak minden irányba, és még föntebb, három embernyi magasságban is jó vastagok.*
~Erről aztán lehetne lógni!~
*Fut át az arcán egy halvány somoly. Akár le is táborozhatna. A nap már jócskán benne jár a délutánban, a város meg messze van még, talán holnap sem ér oda. Ekkor azonban valami tájidegen zajra lesz figyelmes. Fém zörög fémen.
Úgy dönt, egyelőre sétál tovább, és a szemével elkezdi a fák sűrűjét kutatni. Talán egy kőhajításnyit halad előbbre, amikor meglátja a törzsek közt közeledő alakot. Amaz is észreveszi őt, és megáll az országút szélén. Egy nagy, szürke, lemezvértes ork. Hátán pallos, kezében lándzsa, arcán kíváncsiság.*
~Ez nem rabló...~
*Tapasztalatai szerint - amelyek egy darab, kislétszámú rablóbanda munkamódszerén alapulnak - a rablók nem hordanak ennyi vasat magukon, és abból a tizenöt-húsz lépés távolságból, ahova épp most ér, már megkérdezték volna, hogy "Ugyan mit csinál egy ilyen szép lány egyedül a vadonban?". Igaz is...*
~Ugyan mit csinál egy ilyen szép ORK egyedül a vadonban?~
*Ezt a kérdést azonban még idejekorán visszanyeli. Még a végén őt néznék rablónak, és ki tudja, milyen lavináját indítaná el az eseményeknek. Ekkor veszi észre, hogy egy ideje már csak áll egy helyben, kezében a darabka megmaradt sajttal.*
~Szegény elég nyúzottnak tűnik. Biztos régóta gyalogol.~
*Gondolatban eddig jut, de felfedezni vél valami űzött óvatosságot az ork hideg szemeiben. Akárhogyan is, a méregetés kezd kínosan hosszúra nyúlni. Lépni kéne valamit.*
- Van még két holdsajtom. Kéred az egyiket? *kérdi tőle tapogatózásképpen.*
75. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-20 21:34:06
Üzenet elküldve: 2020-05-20 21:34:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Zarándok//
~ Thargok. Érdekes alakok, még ha átkozottul ostobák is ~ *Ez ment át agyán, ahogy a kitaposott úton cammog nehéz bakancsával, teljes fölszerelésben kissé izzadva. Miért is döntött úgy, hogy páncélzatát is magára ölti, nem hagyja ott a Pegazusban? Már nem is tudja. Lehet, hogy az Amon Ruadhban történt kis kellemetlen találka miatt lett kissé óvatos. Még akkor is, ha csak egy kis terepfölderítést akart végezni. Ráadásul messzebbre jutott mint tervezte volna. Ezeket a fákat már memóriából nem tudja volna megjegyezni, és már nem egy óra telt el, mióta úti táblát látott. Szemeit örökké használva lesi azon fatörzseket, ami mellett közvetlen elhalad, folyton készen állva, ha esetleg bármi vad előbukkanna mögötte. Már éppen arra a döntésre jut hogy visszafordul, amikor fegyelmezett magatartását félbeszakítja valami hang. Gyanúsan ráncolja össze szemöldökét, ahogy a maga elé terülő út felé néz.*
~ Ez nem vadállat. ~ *Ebben biztos volt. Semmi általa ismert erdőlakó bestia nem képes hallatni ilyen zajokat. Aggodalmát csak megerősíti, hogy egyre közelebbről véli hallani. Ahogy jobban koncentrál, valami ritmust tetszik kihallani belőle.*
~ Valami vándor? ~ *Spekulációját csak igazítja az, hogy valóban az út felől hallja az egyre közeledő éneklést (Valóban éneklés?), továbbra is. Akkor nincs oka az aggodalomra, ugyebár? Megpróbál nyugodt arckifejezést vágni, ahogy szép lassan továbbindul az ösvényen, számolva a lépéseket. Lélekben fölkészül, hogy azonnal fegyvert rántson a hang forrása láttán.
Ehelyett szeme elkerekedik, amikor egy ereje teljében lévő, gyanúsan magas női alakot pillant meg. Itt, a vadon majdnem kellős közepén?
Úgy látszik, hogy éppen evés közben zavarja meg. Nem jó kezdés, annyi biztos. Nem is szólal meg, csak szemét kíváncsian meresztve végigméri őt, és egyik szemöldökét kérdően felvonva kezét karába fonja? Mindezt tisztes távolságból, pár lépésnyire.*
~ És te milyen szerzet lennél? ~ *Kérdi tekintete.*
~ Thargok. Érdekes alakok, még ha átkozottul ostobák is ~ *Ez ment át agyán, ahogy a kitaposott úton cammog nehéz bakancsával, teljes fölszerelésben kissé izzadva. Miért is döntött úgy, hogy páncélzatát is magára ölti, nem hagyja ott a Pegazusban? Már nem is tudja. Lehet, hogy az Amon Ruadhban történt kis kellemetlen találka miatt lett kissé óvatos. Még akkor is, ha csak egy kis terepfölderítést akart végezni. Ráadásul messzebbre jutott mint tervezte volna. Ezeket a fákat már memóriából nem tudja volna megjegyezni, és már nem egy óra telt el, mióta úti táblát látott. Szemeit örökké használva lesi azon fatörzseket, ami mellett közvetlen elhalad, folyton készen állva, ha esetleg bármi vad előbukkanna mögötte. Már éppen arra a döntésre jut hogy visszafordul, amikor fegyelmezett magatartását félbeszakítja valami hang. Gyanúsan ráncolja össze szemöldökét, ahogy a maga elé terülő út felé néz.*
~ Ez nem vadállat. ~ *Ebben biztos volt. Semmi általa ismert erdőlakó bestia nem képes hallatni ilyen zajokat. Aggodalmát csak megerősíti, hogy egyre közelebbről véli hallani. Ahogy jobban koncentrál, valami ritmust tetszik kihallani belőle.*
~ Valami vándor? ~ *Spekulációját csak igazítja az, hogy valóban az út felől hallja az egyre közeledő éneklést (Valóban éneklés?), továbbra is. Akkor nincs oka az aggodalomra, ugyebár? Megpróbál nyugodt arckifejezést vágni, ahogy szép lassan továbbindul az ösvényen, számolva a lépéseket. Lélekben fölkészül, hogy azonnal fegyvert rántson a hang forrása láttán.
Ehelyett szeme elkerekedik, amikor egy ereje teljében lévő, gyanúsan magas női alakot pillant meg. Itt, a vadon majdnem kellős közepén?
Úgy látszik, hogy éppen evés közben zavarja meg. Nem jó kezdés, annyi biztos. Nem is szólal meg, csak szemét kíváncsian meresztve végigméri őt, és egyik szemöldökét kérdően felvonva kezét karába fonja? Mindezt tisztes távolságból, pár lépésnyire.*
~ És te milyen szerzet lennél? ~ *Kérdi tekintete.*
74. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-20 17:42:11
Üzenet elküldve: 2020-05-20 17:42:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Zarándok//
- Álléléé-éé...! *énekli fura torokhangon* Állélléé-ÉÉÉ...! ÁllÁÁÁ-ááá állelelelééé-állééé állÁÁÁ-ááá, álliallavuéé-éé...
*Igazság szerint már akkor rákezdte, amikor meglátta a fákat a hegyek alatt. A wegtoreni országúton halad Arthenior felé. Vállán hét láb hosszú farúd, a rúd két végén egy-egy bőrzsák fityeg, zsinórból csomózott hámokban. A hátsó zsák határozottan tele van, de nem zörög benne semmi.*
- Bi-bam-bam-bam-bam-bam-bubéjjam, bi-bam-bam-bam-bam-bambubéjjam, u-bam-bam-bam-bam-bam-bubéjjam bé-ram-biram-birambóóó... HOMMMMMM...! Álléléé-éé...!
*És ez így megy már mérföldek óta. Azért amikor a hegyeket végleg maga mögött hagyja, és beér a fák közé, halkabbra veszi az éneklést is, és kíváncsian bámészkodik. Soha életében nem járt ilyen messze az otthonától.*
~Azért más az erdő itt fenn, a messzi északon...~
*Amikor ez a gondolat átfut a fején, meg is mosolyogja magát. Két-három napi járóföldnél nem járhat feljebb, mint a rönkház, ahol a szerzetesek laknak. Ez az erdő mégis más. A föld itt zsíros fekete, és tele van régi makkokkal. A lombok összeborulnak, hogy köztük csak itt-ott hatol át a napfény. A szél is észak felől fúj inkább, nem a tenger felől. És fenséges csönd van. Már csak azért is, mert a nagy nézelődés közben elfelejtett énekelni. Ha már így alakult, átveszi a másik vállára a teherhordó rudat, aztán előkotorja a zsebéből az egyik holdsajtot, amit még tegnapelőtt szedett a hegyek túlsó oldalán. Két kezével satuba fogva feltöri a rúdon, aztán ahogy menet közben megpucolja, elkezdi enni.*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.20 17:49:43
- Álléléé-éé...! *énekli fura torokhangon* Állélléé-ÉÉÉ...! ÁllÁÁÁ-ááá állelelelééé-állééé állÁÁÁ-ááá, álliallavuéé-éé...
*Igazság szerint már akkor rákezdte, amikor meglátta a fákat a hegyek alatt. A wegtoreni országúton halad Arthenior felé. Vállán hét láb hosszú farúd, a rúd két végén egy-egy bőrzsák fityeg, zsinórból csomózott hámokban. A hátsó zsák határozottan tele van, de nem zörög benne semmi.*
- Bi-bam-bam-bam-bam-bam-bubéjjam, bi-bam-bam-bam-bam-bambubéjjam, u-bam-bam-bam-bam-bam-bubéjjam bé-ram-biram-birambóóó... HOMMMMMM...! Álléléé-éé...!
*És ez így megy már mérföldek óta. Azért amikor a hegyeket végleg maga mögött hagyja, és beér a fák közé, halkabbra veszi az éneklést is, és kíváncsian bámészkodik. Soha életében nem járt ilyen messze az otthonától.*
~Azért más az erdő itt fenn, a messzi északon...~
*Amikor ez a gondolat átfut a fején, meg is mosolyogja magát. Két-három napi járóföldnél nem járhat feljebb, mint a rönkház, ahol a szerzetesek laknak. Ez az erdő mégis más. A föld itt zsíros fekete, és tele van régi makkokkal. A lombok összeborulnak, hogy köztük csak itt-ott hatol át a napfény. A szél is észak felől fúj inkább, nem a tenger felől. És fenséges csönd van. Már csak azért is, mert a nagy nézelődés közben elfelejtett énekelni. Ha már így alakult, átveszi a másik vállára a teherhordó rudat, aztán előkotorja a zsebéből az egyik holdsajtot, amit még tegnapelőtt szedett a hegyek túlsó oldalán. Két kezével satuba fogva feltöri a rúdon, aztán ahogy menet közben megpucolja, elkezdi enni.*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.20 17:49:43
73. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-18 00:13:02
Üzenet elküldve: 2020-05-18 00:13:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 504
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 504
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
- Úgy hiszem jobb a csend, igen. Bár ha sok a vadállat, akkor a szagunk is feltűnővé tehet.
*Gondolkodik hangosan, Karheia viszont nem halkítja le különösebben a hangját, mert úgy véli, hogy normál beszéd hangerejével aligha provokálna fel bármit is. Remélhetőleg igaza is van.*
- Erdőszellem? Érdekes.
*Karheiához még nem jutott el az Erdőszellem híre, hiszen ahol ő volt nem volt konkrét szelleme az erdőnek, és még csak egy éve van itt. Mindenesetre tetszetős a számára, és gondosan megjegyzi, mivel kapcsolódást vél az Erdőszellem és saját szellem hitük között.
Learon kétkedésének ő maga nem tulajdonítana komolyabb jelentőséget, holott nem szabadna félvállról venni. Viszont mivel Glendron nem hagyja annyiban, és őt is bevonja a vitás kérdésbe, ezért nem tud csak csendben elmenni mellette.*
- Nos, én sem gondolom úgy, hogy erősebb lényeknek kellene megkeresni minket, ha nekünk akad dolgunk velük.
*A következő kérdés hallatán megvonja vállait.*
- Valójában még nem tudhatjuk. Eddig számomra semmi nem mondatja velem azt, hogy kár lett volna útnak indulnunk, de az ellenkezőjét sem. Ugyanakkor még az elején tartunk. Persze én csupán egy kísérője vagyok Learonnak, leginkább neki kell eldöntenie szerinte érdemes e vagy sem.
*Szavai tényszerűek, igyekszik érzelemmentességet erőltetni magára, ahogy sokszor máskor is tette fiatalon, amikor tanácsért fordultak hozzá.*
- De légy türelmes Learon, és ne csüggedj.
*Utóbbi mondatát viszont biztatónak szánja, és egy szelíd mosolyt is megejt a pásztormágus felé.*
- Nos, ameddig lehet maradjunk a kitaposott ösvényen, és lehetőleg nagyon figyeljünk egymásra.
*Szavai enyhe utasítás jelleget rejtenek magukban, hiszen ez végtelenül fontos a számukra, akár életük is múlhat apró hibákon.*
- Úgy hiszem jobb a csend, igen. Bár ha sok a vadállat, akkor a szagunk is feltűnővé tehet.
*Gondolkodik hangosan, Karheia viszont nem halkítja le különösebben a hangját, mert úgy véli, hogy normál beszéd hangerejével aligha provokálna fel bármit is. Remélhetőleg igaza is van.*
- Erdőszellem? Érdekes.
*Karheiához még nem jutott el az Erdőszellem híre, hiszen ahol ő volt nem volt konkrét szelleme az erdőnek, és még csak egy éve van itt. Mindenesetre tetszetős a számára, és gondosan megjegyzi, mivel kapcsolódást vél az Erdőszellem és saját szellem hitük között.
Learon kétkedésének ő maga nem tulajdonítana komolyabb jelentőséget, holott nem szabadna félvállról venni. Viszont mivel Glendron nem hagyja annyiban, és őt is bevonja a vitás kérdésbe, ezért nem tud csak csendben elmenni mellette.*
- Nos, én sem gondolom úgy, hogy erősebb lényeknek kellene megkeresni minket, ha nekünk akad dolgunk velük.
*A következő kérdés hallatán megvonja vállait.*
- Valójában még nem tudhatjuk. Eddig számomra semmi nem mondatja velem azt, hogy kár lett volna útnak indulnunk, de az ellenkezőjét sem. Ugyanakkor még az elején tartunk. Persze én csupán egy kísérője vagyok Learonnak, leginkább neki kell eldöntenie szerinte érdemes e vagy sem.
*Szavai tényszerűek, igyekszik érzelemmentességet erőltetni magára, ahogy sokszor máskor is tette fiatalon, amikor tanácsért fordultak hozzá.*
- De légy türelmes Learon, és ne csüggedj.
*Utóbbi mondatát viszont biztatónak szánja, és egy szelíd mosolyt is megejt a pásztormágus felé.*
- Nos, ameddig lehet maradjunk a kitaposott ösvényen, és lehetőleg nagyon figyeljünk egymásra.
*Szavai enyhe utasítás jelleget rejtenek magukban, hiszen ez végtelenül fontos a számukra, akár életük is múlhat apró hibákon.*
72. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-10 20:39:21
Üzenet elküldve: 2020-05-10 20:39:21
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*A mocsár szürkesége után a vadon felüdítő lehetne, ha nem tudnák, hogy hova is érkeztek. Erdőmélye rengetegek oly sok titkot és vadállatot rejthet, de ezzel mindhárman tisztában vannak. Glendron csak röviden bólint Karheia szavaira. Baj mindenhol érheti az embert és ez az ingoványban vagy éppen a vadonban fokozottan igaz.*
- Erdőmélyét Eeyr területének tartják, de saját szabályai és úgymond törvényei vannak. Erdőszellemnek hívják régiesen és még sokan most is így beszélnek róla. *Kezd bele az akolita egy kis teológiai fejtegetésbe.*
- Mint minden erdőnek, saját hierarchiája van, melynek tetején az irbiszek és a lupusfulgurok állnak, de számos itt a más ragadozó is.
*Iránynak északot határozzák meg, Learon és Karheia is ezen a véleményen van.
A pásztormágus szavaira egyetértően bólint.*
- Bár tudásom nagy részét fóliánsokból szereztem, de úgy gondolom, igazad van. Mi itt vendégek vagyunk és ha tiszteletben tartjuk Eeyrt, akkor talán nem eshet bajunk. Nem vagyok nagy erdőjáró, de nektek biztosan van tapasztalatotok, hogy hogyan alkalmazkodjunk. Mint ahogy mondtad, Leanor, kerüljük a hangoskodást. *Bólint újra a férfi korábbi szavaira.*
- Nem tudom, ez a vadon elég nagy. *Néz a félhomályos, sűrű fákkal teletűzdelt vadon felé. Learon kétkedésére viszont odafordul a férfihez.*
- Miért lettél bizonytalan? Elvárnád egy félistentől vagy magától a Fény Úrnőjétől, hogy maga keressen fel, még ha korábban ez meg is történt? *Homlokát ráncolva tekint a férfire, aki eddig magabiztosnak tűnt, most viszont mintha megingott volna utazásuk okában.*
- Te mit gondolsz, Karheia? Érdemes volt útnak indulnunk? *Fordul a lány felé is, mert kíváncsi, vajon hogy gondolja a Learon által felvetetteket. Ő jobban ismeri a férfit, talán a véleményével jobb rálátást kaphat Learon gondolataira.*
*A mocsár szürkesége után a vadon felüdítő lehetne, ha nem tudnák, hogy hova is érkeztek. Erdőmélye rengetegek oly sok titkot és vadállatot rejthet, de ezzel mindhárman tisztában vannak. Glendron csak röviden bólint Karheia szavaira. Baj mindenhol érheti az embert és ez az ingoványban vagy éppen a vadonban fokozottan igaz.*
- Erdőmélyét Eeyr területének tartják, de saját szabályai és úgymond törvényei vannak. Erdőszellemnek hívják régiesen és még sokan most is így beszélnek róla. *Kezd bele az akolita egy kis teológiai fejtegetésbe.*
- Mint minden erdőnek, saját hierarchiája van, melynek tetején az irbiszek és a lupusfulgurok állnak, de számos itt a más ragadozó is.
*Iránynak északot határozzák meg, Learon és Karheia is ezen a véleményen van.
A pásztormágus szavaira egyetértően bólint.*
- Bár tudásom nagy részét fóliánsokból szereztem, de úgy gondolom, igazad van. Mi itt vendégek vagyunk és ha tiszteletben tartjuk Eeyrt, akkor talán nem eshet bajunk. Nem vagyok nagy erdőjáró, de nektek biztosan van tapasztalatotok, hogy hogyan alkalmazkodjunk. Mint ahogy mondtad, Leanor, kerüljük a hangoskodást. *Bólint újra a férfi korábbi szavaira.*
- Nem tudom, ez a vadon elég nagy. *Néz a félhomályos, sűrű fákkal teletűzdelt vadon felé. Learon kétkedésére viszont odafordul a férfihez.*
- Miért lettél bizonytalan? Elvárnád egy félistentől vagy magától a Fény Úrnőjétől, hogy maga keressen fel, még ha korábban ez meg is történt? *Homlokát ráncolva tekint a férfire, aki eddig magabiztosnak tűnt, most viszont mintha megingott volna utazásuk okában.*
- Te mit gondolsz, Karheia? Érdemes volt útnak indulnunk? *Fordul a lány felé is, mert kíváncsi, vajon hogy gondolja a Learon által felvetetteket. Ő jobban ismeri a férfit, talán a véleményével jobb rálátást kaphat Learon gondolataira.*
71. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-07 17:08:32
Üzenet elküldve: 2020-05-07 17:08:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*A továbbiakban a bocsánatkérésekből és szabadkozásokból már elég volt, így lezártnak tekinti ezt a témát. Persze ő maga nem így gondolja, de a Glendron-tól elhangzó értem-et egyenesen lezárásnak veszi. A következő lépés, hogy megállapítsák, merre mennek tovább. Eeyr szolgája egy elég nyilvánvaló dologgal áll elő, bár csak az elhangzása után az, hiszen Learonnak eszében sem volt az erdőn átgázolni. Amikor itt járt, volt itt egy csapás, amin keresztülvezették, de most egyrészt nem is onnan jönnek, ahonnan ő akkor betért az erdőbe, másrészt nem is oda menne, szóval marad a járatlan út, arrafelé, amit Rheia a térképen mutat.*
-Akkor irány nagyjából észak felé! *Mutat előre. Egyáltalán nem beszél hangosan, mint általában szokott, hanem hangját amennyire tudja, lehalkítja.*
-Gondolom akkor innentől ne nagyon hangoskodjunk, ha nem akarunk valami ragadozó eledele lenni. *Aztán elindul a megadott irányba, ha más megbeszélnivaló nincsen.*
-Remélem jól tippeltünk és hamarosan megtaláljuk Wojestet. Bár kezdem azt hinni, hogy el se kellett volna indulni. Ha egy félisten meg akar találni valakit, hogy az szolgálja, akkor megteszi, nem? *Tesz fel egy bizonytalan kérdést Glendronnak aki jelenleg hármuk közül a legnagyobb teológiai tudós. Efféle kérdésekre Learon szerint ő adhat választ.*
-Vagyis, úgy értem, lehet csak elküld és közli, hogy majd ő keres ha kellek, mint múltkor.
*A továbbiakban a bocsánatkérésekből és szabadkozásokból már elég volt, így lezártnak tekinti ezt a témát. Persze ő maga nem így gondolja, de a Glendron-tól elhangzó értem-et egyenesen lezárásnak veszi. A következő lépés, hogy megállapítsák, merre mennek tovább. Eeyr szolgája egy elég nyilvánvaló dologgal áll elő, bár csak az elhangzása után az, hiszen Learonnak eszében sem volt az erdőn átgázolni. Amikor itt járt, volt itt egy csapás, amin keresztülvezették, de most egyrészt nem is onnan jönnek, ahonnan ő akkor betért az erdőbe, másrészt nem is oda menne, szóval marad a járatlan út, arrafelé, amit Rheia a térképen mutat.*
-Akkor irány nagyjából észak felé! *Mutat előre. Egyáltalán nem beszél hangosan, mint általában szokott, hanem hangját amennyire tudja, lehalkítja.*
-Gondolom akkor innentől ne nagyon hangoskodjunk, ha nem akarunk valami ragadozó eledele lenni. *Aztán elindul a megadott irányba, ha más megbeszélnivaló nincsen.*
-Remélem jól tippeltünk és hamarosan megtaláljuk Wojestet. Bár kezdem azt hinni, hogy el se kellett volna indulni. Ha egy félisten meg akar találni valakit, hogy az szolgálja, akkor megteszi, nem? *Tesz fel egy bizonytalan kérdést Glendronnak aki jelenleg hármuk közül a legnagyobb teológiai tudós. Efféle kérdésekre Learon szerint ő adhat választ.*
-Vagyis, úgy értem, lehet csak elküld és közli, hogy majd ő keres ha kellek, mint múltkor.
70. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-07 00:49:12
Üzenet elküldve: 2020-05-07 00:49:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 504
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 504
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Kedvesnek találja, hogy Learon bocsánatot kér, ahogy azt is, hogy Glendron magára veszi a felelősséget.*
- Baj mindenhol érheti az embert.
*Zárja rövidre a beszélgetést, és inkább a lényegi kérdéssel foglalkoznak, ami a vadállatok mennyisége. Sajnos sejtései beigazolódnak, és nem kap megnyugtató választ rá, amire csak kissé csalódottan elhúzza a száját.*
- Nem, nem hallottam róla.
*Feleli kurtán Learon kérdésére, és ahelyett, hogy az aprócska kecskeméretű állattal foglalkozna inkább a térképet fürkészi. Glendron viszont megfogalmazza azt ami egyébként aggasztja őt is.*
- Igen, én is ettől tartok. Ami viszont kellemetlen, ha tényleg ilyen sok a vadállat.
*Megvonja végül a vállait. Nyilván aggódik, de főleg az ingoványos kis baleset után nem fog visszafordulni, és hátat fordítani társainak.*
- Nagyjából észak felé kell mennünk, ha minden igaz.
*Már ha a rövid versikére tett tippje helyes volt, ami úgyis akkor fog kiderülni, ha megérkeztek oda.*
*Kedvesnek találja, hogy Learon bocsánatot kér, ahogy azt is, hogy Glendron magára veszi a felelősséget.*
- Baj mindenhol érheti az embert.
*Zárja rövidre a beszélgetést, és inkább a lényegi kérdéssel foglalkoznak, ami a vadállatok mennyisége. Sajnos sejtései beigazolódnak, és nem kap megnyugtató választ rá, amire csak kissé csalódottan elhúzza a száját.*
- Nem, nem hallottam róla.
*Feleli kurtán Learon kérdésére, és ahelyett, hogy az aprócska kecskeméretű állattal foglalkozna inkább a térképet fürkészi. Glendron viszont megfogalmazza azt ami egyébként aggasztja őt is.*
- Igen, én is ettől tartok. Ami viszont kellemetlen, ha tényleg ilyen sok a vadállat.
*Megvonja végül a vállait. Nyilván aggódik, de főleg az ingoványos kis baleset után nem fog visszafordulni, és hátat fordítani társainak.*
- Nagyjából észak felé kell mennünk, ha minden igaz.
*Már ha a rövid versikére tett tippje helyes volt, ami úgyis akkor fog kiderülni, ha megérkeztek oda.*
69. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-29 09:38:35
Üzenet elküldve: 2020-04-29 09:38:35
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*Glendor sem szívesen szólal meg az út további részén míg elérik Erdőmélye és az ingoványos vidék láthatatlan határát és átlépnek lassan a zabolázatlan vadonba. A napot fényét leárnyékolják az egymásba kapaszkodó lombok, enyhe félhomály uralkodik a sűrű erdőben.*
- Én sem. Egyszerre félelmetes és gyönyörű. *Szólal meg Glendor áhítattal a hangjában, amikor Karheia kérdésére válaszol.*
- Rengeteg van az erdőben. *Fordul a lány felé, amikor a vadállatokról kérdezi őket.
Learon, amikor maguk mögött hagyják az ingoványos részeket, bocsánatot kér, a szerzetes felé fordul.*
- Az én hibám, nem figyeltem eléggé. *Mondja szemlesütve, nem örül, hogy galibát okozott, de az óvatlanokkal megeshet az ilyen baleset.
Amikor aztán a pásztormágus kimondja, hogy ő már mennyiszer kelt át a lápon baleset nélkül, Glendronon látszik, hogy nem örül az összehasonlításnak.*
- Értem. *Reagálja le Learon szavait és indul tovább előre, míg el nem érik Erdőmélyét. A vadállatok felsorolásába már nem is szól bele csak a vadon fürkészi. A kérdésre csak nemet int a fejével, mert valóban nem látta még az említett állatot.*
- Merre tovább? *Kérdi aztán és Karheia térképe felé pillant.*
- Kétlem, hogy a járt úton megtalálnátok, amit kerestek. *Jelzi, hogy a térképnek talán most nem vehetik hasznát. Erdőmélyén nincsenek utak vagy kitaposott ösvények. Akik valóban ismerik a vadon, ismerhetnek titkos ösvényeket vagy követhetik az állatok nyomait, de biztosat nehezen tudhat az ember és akit vagy amit Learonék keresnek, nem hiába választhatta ezt az erdőt.*
*Glendor sem szívesen szólal meg az út további részén míg elérik Erdőmélye és az ingoványos vidék láthatatlan határát és átlépnek lassan a zabolázatlan vadonba. A napot fényét leárnyékolják az egymásba kapaszkodó lombok, enyhe félhomály uralkodik a sűrű erdőben.*
- Én sem. Egyszerre félelmetes és gyönyörű. *Szólal meg Glendor áhítattal a hangjában, amikor Karheia kérdésére válaszol.*
- Rengeteg van az erdőben. *Fordul a lány felé, amikor a vadállatokról kérdezi őket.
Learon, amikor maguk mögött hagyják az ingoványos részeket, bocsánatot kér, a szerzetes felé fordul.*
- Az én hibám, nem figyeltem eléggé. *Mondja szemlesütve, nem örül, hogy galibát okozott, de az óvatlanokkal megeshet az ilyen baleset.
Amikor aztán a pásztormágus kimondja, hogy ő már mennyiszer kelt át a lápon baleset nélkül, Glendronon látszik, hogy nem örül az összehasonlításnak.*
- Értem. *Reagálja le Learon szavait és indul tovább előre, míg el nem érik Erdőmélyét. A vadállatok felsorolásába már nem is szól bele csak a vadon fürkészi. A kérdésre csak nemet int a fejével, mert valóban nem látta még az említett állatot.*
- Merre tovább? *Kérdi aztán és Karheia térképe felé pillant.*
- Kétlem, hogy a járt úton megtalálnátok, amit kerestek. *Jelzi, hogy a térképnek talán most nem vehetik hasznát. Erdőmélyén nincsenek utak vagy kitaposott ösvények. Akik valóban ismerik a vadon, ismerhetnek titkos ösvényeket vagy követhetik az állatok nyomait, de biztosat nehezen tudhat az ember és akit vagy amit Learonék keresnek, nem hiába választhatta ezt az erdőt.*
68. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-26 13:14:53
Üzenet elküldve: 2020-04-26 13:14:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*Az újabb megerősítésre, miszerint ő a nap hőse, csak legyint egyet mosolyogva. Már elmondta a magáét, a többi csak felesleges szócséplés lenne.*
-Mindenképpen! Nagyon veszélyes tud lenni egy-egy ilyen seb! *Ismétli magát immáron tényleg feleslegesen, de ha már kimondta a szavait, inkább ragaszkodik hozzájuk, úgy kevésbé tűnik ostobaságnak.*
-Elnézést kell kérnem! *Fordul a férfihoz, amint kicsit szilárdabb talajt érez a lába alatt és maguk mögött hagyják a mocsarat.*
-Ha nem ragaszkodom ahhoz, hogy a Mágustoronyba menjünk, akkor nem történik ez a baleset. Vagy, legalábbis kisebb lett volna rá az esély. *Mivel így is úgyis át kellett menniük az ingoványon, jobb lett volna, ha nem teszik meg többször az utat.*
-Csak, én már vagy tucatszám jöttem át itt és soha semmi nem volt! *Vakarja meg a tarkóját, mert amikor kimondja a szavakat, már kicsit bánja is, hiszen óhatatlanul arra utal vele, hogy Glendron hibája volt a dolog, pedig akármelyikükkel megeshetett volna, hogy rossz helyre lép és elnyeli a láp. Aztán Karheia kérdésére figyel, és bólint egyet.*
-Voltam már, de nem sokszor. Veszélyes hely, veszélyes ragadozókkal! *Húzza el a száját, mert nagyon nem örül, hogy ide vezette őket az Eeyr utáni kutatás. Jobb lett volna, ha inkább valami romos szektatemplom, vagy bármi más, de nem a környék egyik legveszélyesebb helye.*
-Erdei irbisz, farkasok, lupusfulgur, de ez utóbbit én még nem láttam élőben. *Aztán elgondolkodik, és végül mosolyogva fordul a társaihoz.*
-De tudjátok mit szeretnék látni? *Nem várat sokáig a válasszal, még akkor sem, ha semmi érdeklődést nem lát a többieken.*
-Egy félénk zinarist! Hallottatok már róla? Olyanok, mint a kecskék, de nagyon sok dologra idomíthatóak. Elvileg nagyon okosak és aprócskák! *Mutatja a kezével is, de közben nem felejti el, hogy hol is vannak és ezért nem is beszél túl hangosan, nehogy felidegesítse az erdő népeit.*
*Az újabb megerősítésre, miszerint ő a nap hőse, csak legyint egyet mosolyogva. Már elmondta a magáét, a többi csak felesleges szócséplés lenne.*
-Mindenképpen! Nagyon veszélyes tud lenni egy-egy ilyen seb! *Ismétli magát immáron tényleg feleslegesen, de ha már kimondta a szavait, inkább ragaszkodik hozzájuk, úgy kevésbé tűnik ostobaságnak.*
-Elnézést kell kérnem! *Fordul a férfihoz, amint kicsit szilárdabb talajt érez a lába alatt és maguk mögött hagyják a mocsarat.*
-Ha nem ragaszkodom ahhoz, hogy a Mágustoronyba menjünk, akkor nem történik ez a baleset. Vagy, legalábbis kisebb lett volna rá az esély. *Mivel így is úgyis át kellett menniük az ingoványon, jobb lett volna, ha nem teszik meg többször az utat.*
-Csak, én már vagy tucatszám jöttem át itt és soha semmi nem volt! *Vakarja meg a tarkóját, mert amikor kimondja a szavakat, már kicsit bánja is, hiszen óhatatlanul arra utal vele, hogy Glendron hibája volt a dolog, pedig akármelyikükkel megeshetett volna, hogy rossz helyre lép és elnyeli a láp. Aztán Karheia kérdésére figyel, és bólint egyet.*
-Voltam már, de nem sokszor. Veszélyes hely, veszélyes ragadozókkal! *Húzza el a száját, mert nagyon nem örül, hogy ide vezette őket az Eeyr utáni kutatás. Jobb lett volna, ha inkább valami romos szektatemplom, vagy bármi más, de nem a környék egyik legveszélyesebb helye.*
-Erdei irbisz, farkasok, lupusfulgur, de ez utóbbit én még nem láttam élőben. *Aztán elgondolkodik, és végül mosolyogva fordul a társaihoz.*
-De tudjátok mit szeretnék látni? *Nem várat sokáig a válasszal, még akkor sem, ha semmi érdeklődést nem lát a többieken.*
-Egy félénk zinarist! Hallottatok már róla? Olyanok, mint a kecskék, de nagyon sok dologra idomíthatóak. Elvileg nagyon okosak és aprócskák! *Mutatja a kezével is, de közben nem felejti el, hogy hol is vannak és ezért nem is beszél túl hangosan, nehogy felidegesítse az erdő népeit.*
67. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-26 12:24:33
Üzenet elküldve: 2020-04-26 12:24:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Bíbor és csont //
// Zárás //
* Ahogy Eyra egyre közelebb ér hozzájuk, mindennél tisztábban hallja a warg szigorú, figyelmeztető hangját. Ezt a küldetést nagyon komolyan kell venniük. El sem hiszi, hogy végül sikerült túlélniük ezt a csatát, tisztában van vele, hogy Erdőszellem nélkül ők már rég az ork család asztalán lennének, finom lakomaként elkészítve a két fiatal elf lány. Viszont most ketten maradtak, az erdő elcsendesedett, felruházták őket egy feladattal, és elöntheti őket a boldogító mámor, amiért kaptak egy második esélyt az életre.
Amint látja, hogy Nol sérült lábbal szedi össze fegyvereit, kissé bűntudat járja át a lelkét, amiért nem segített neki. Viszont még a sokk hatása alatt nem tud olyan tisztán gondolkodni, ahogy kellene. Alig bír megszólalni. *
- Felfogni sem bírom jelenleg, hogy mi történt. Egyik pillanatban még teljes bizonyossággal a halál torkában voltunk, aztán egyszer csak vége, megúsztuk épp bőrrel.
* Itt bűntudatosan Nol combjára téved a tekintete. *
- Vagyis... majdnem épp bőrrel. Kérlek, ne haragudj, hogy a segítségem nem érkezett meg időben. Lehet, hogy semmi sérülést nem szenvedtél volna, ha nem tévesztek annyit.
* Eyrának eszébe sem jut, hogy a "meglepetés" előtt Nol épp célkeresztben tartotta őt sebes és halálos nyilával. Csak remélni tudja, hogy Nolnak sincs most ereje és kedve újra bizalmatlankodni vele. Inkább megfogadja a tanácsát és elindul, lép egyet barátnője felé. *
- Gyere, kérlek, engedd meg, hogy segítsek. Egyedül nem tudsz innen kibotorkálni.
* Nyújtja a karját Nol felé, hogy átkarolja. Bízik benne, hogy a kissé vad elf lány most félreteszi gőgjét és elfogadja Eyra segítségét. Együtt majd kitalálnak valami megoldást mindenre. Így talán újra megismerheti Nolt, ha sikerül egymás bizalmába férkőzni, bár tudja, hogy ehhez több idő kell, viszont most csak arra kell koncentrálniuk, hogy miként induljanak el az Erdőszellem által megadott úton. *
// Zárás //
* Ahogy Eyra egyre közelebb ér hozzájuk, mindennél tisztábban hallja a warg szigorú, figyelmeztető hangját. Ezt a küldetést nagyon komolyan kell venniük. El sem hiszi, hogy végül sikerült túlélniük ezt a csatát, tisztában van vele, hogy Erdőszellem nélkül ők már rég az ork család asztalán lennének, finom lakomaként elkészítve a két fiatal elf lány. Viszont most ketten maradtak, az erdő elcsendesedett, felruházták őket egy feladattal, és elöntheti őket a boldogító mámor, amiért kaptak egy második esélyt az életre.
Amint látja, hogy Nol sérült lábbal szedi össze fegyvereit, kissé bűntudat járja át a lelkét, amiért nem segített neki. Viszont még a sokk hatása alatt nem tud olyan tisztán gondolkodni, ahogy kellene. Alig bír megszólalni. *
- Felfogni sem bírom jelenleg, hogy mi történt. Egyik pillanatban még teljes bizonyossággal a halál torkában voltunk, aztán egyszer csak vége, megúsztuk épp bőrrel.
* Itt bűntudatosan Nol combjára téved a tekintete. *
- Vagyis... majdnem épp bőrrel. Kérlek, ne haragudj, hogy a segítségem nem érkezett meg időben. Lehet, hogy semmi sérülést nem szenvedtél volna, ha nem tévesztek annyit.
* Eyrának eszébe sem jut, hogy a "meglepetés" előtt Nol épp célkeresztben tartotta őt sebes és halálos nyilával. Csak remélni tudja, hogy Nolnak sincs most ereje és kedve újra bizalmatlankodni vele. Inkább megfogadja a tanácsát és elindul, lép egyet barátnője felé. *
- Gyere, kérlek, engedd meg, hogy segítsek. Egyedül nem tudsz innen kibotorkálni.
* Nyújtja a karját Nol felé, hogy átkarolja. Bízik benne, hogy a kissé vad elf lány most félreteszi gőgjét és elfogadja Eyra segítségét. Együtt majd kitalálnak valami megoldást mindenre. Így talán újra megismerheti Nolt, ha sikerül egymás bizalmába férkőzni, bár tudja, hogy ehhez több idő kell, viszont most csak arra kell koncentrálniuk, hogy miként induljanak el az Erdőszellem által megadott úton. *
66. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-26 07:25:10
Üzenet elküldve: 2020-04-26 07:25:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Bíbor és csont//
//Zárás//
*Ostobaság lenne nem elraktározni mélyen az utasítást, melyet az Erdőszellemtől kaptak. Többet nem fogja kihúzni a gyufát, hiszen az végzetes lenne. A fizikai halál nem érdekli annyira, mint az a vonulata a dolognak, hogy lényegében a természet tagadja ki köreiből, ha csalódást okoz. A feladatot nem bukhatja el, ilyen lehetőség nem szerepel a szótárában – egyébként sem, nemhogy ilyen horderejű dolognál. Mantraszerűen ismételgeti magában a nemrég elhangzott szavakat a vörös magra, és a kilenc lény élő vizére vonatkozóan. Fogaskerekei szándékuk szerint gőzerővel kattognának, de sérülése és fáradtsága miatt teste ezt az óhajt egyelőre képtelen teljesíteni. Annyira képes, hogy mélyen az eszébe vési a feladat tartalmát és súlyát, majd bólint a farkasnak, mielőtt az elegánsan távozna. A neszek okozóit is magával vonja a bestia, s így ketten maradnak Eyrával, aki egyre közelebb lépdel hozzá.
Nol bicegve indul, hogy összeszedje elhajigált fegyvereit. Nem messze tőle ott hever a meglepő módon sértetlen hosszú íj, és valahol a közelben lapul dobótőre is. Csapzottan, büdösen és fáradtan, már-már delíriumos állapotban igyekszik mindenét összeszedni. Lassacskán sikerrel jár, és ekkor finoman íjára támaszkodva felegyenesedik. Nem akar túl sok súlyt a fegyverre helyezni, de muszáj megpihennie még egy pillanatra. Mély, megkönnyebbült sóhaj szakad fel mellkasából, ahogy bágyadt mosollyal Eyra szemébe néz.*
- Elhiszed ezt? *A vöröshajú elf lány sokkal jobb állapotban lehet mint Nol, hiszen őt nem szúrták át egy lándzsával, és nem hányta le egy óriási farkas.* Menjünk innen!
*Nem vágyik másra, mint sérülése kezeltetésére, egy kiadós fürdésre és egy óriási alvásra. Minden egyéb a holnap zenéje. Viszonylag gyorsan zajlottak le az események, így még éppen lehet idejük az éj leszállta előtt a város szélére érni. Ha szerencséjük van, találhatnak is valakit, aki a megfelelő gyógynövényeket Nol combjára dörzsölve már éjszakára enyhítheti kissé fájdalmát.
Korábbi nézeteltérésük Nol részéről feledésbe merült. Legalábbis a mai nap folytatása biztos nem ennek felemlegetése jegyében zajlik majd. Eyrától is függ nyilván, de vélhetően együtt hagyják majd el a harc helyszínét. Nol még egy utolsó lehetőséget megragadva felemeli tekintetét, és végigpásztázza a lombkoronát, utoljára boldog hálát adva az Erdőszellem kegyességéért. Ha teheti, társára támaszkodik, hogy a fák két összekapaszkodó elf nő alakját nyeljék el, ahogy azok elindulnak Arthenior felé.*
//Zárás//
*Ostobaság lenne nem elraktározni mélyen az utasítást, melyet az Erdőszellemtől kaptak. Többet nem fogja kihúzni a gyufát, hiszen az végzetes lenne. A fizikai halál nem érdekli annyira, mint az a vonulata a dolognak, hogy lényegében a természet tagadja ki köreiből, ha csalódást okoz. A feladatot nem bukhatja el, ilyen lehetőség nem szerepel a szótárában – egyébként sem, nemhogy ilyen horderejű dolognál. Mantraszerűen ismételgeti magában a nemrég elhangzott szavakat a vörös magra, és a kilenc lény élő vizére vonatkozóan. Fogaskerekei szándékuk szerint gőzerővel kattognának, de sérülése és fáradtsága miatt teste ezt az óhajt egyelőre képtelen teljesíteni. Annyira képes, hogy mélyen az eszébe vési a feladat tartalmát és súlyát, majd bólint a farkasnak, mielőtt az elegánsan távozna. A neszek okozóit is magával vonja a bestia, s így ketten maradnak Eyrával, aki egyre közelebb lépdel hozzá.
Nol bicegve indul, hogy összeszedje elhajigált fegyvereit. Nem messze tőle ott hever a meglepő módon sértetlen hosszú íj, és valahol a közelben lapul dobótőre is. Csapzottan, büdösen és fáradtan, már-már delíriumos állapotban igyekszik mindenét összeszedni. Lassacskán sikerrel jár, és ekkor finoman íjára támaszkodva felegyenesedik. Nem akar túl sok súlyt a fegyverre helyezni, de muszáj megpihennie még egy pillanatra. Mély, megkönnyebbült sóhaj szakad fel mellkasából, ahogy bágyadt mosollyal Eyra szemébe néz.*
- Elhiszed ezt? *A vöröshajú elf lány sokkal jobb állapotban lehet mint Nol, hiszen őt nem szúrták át egy lándzsával, és nem hányta le egy óriási farkas.* Menjünk innen!
*Nem vágyik másra, mint sérülése kezeltetésére, egy kiadós fürdésre és egy óriási alvásra. Minden egyéb a holnap zenéje. Viszonylag gyorsan zajlottak le az események, így még éppen lehet idejük az éj leszállta előtt a város szélére érni. Ha szerencséjük van, találhatnak is valakit, aki a megfelelő gyógynövényeket Nol combjára dörzsölve már éjszakára enyhítheti kissé fájdalmát.
Korábbi nézeteltérésük Nol részéről feledésbe merült. Legalábbis a mai nap folytatása biztos nem ennek felemlegetése jegyében zajlik majd. Eyrától is függ nyilván, de vélhetően együtt hagyják majd el a harc helyszínét. Nol még egy utolsó lehetőséget megragadva felemeli tekintetét, és végigpásztázza a lombkoronát, utoljára boldog hálát adva az Erdőszellem kegyességéért. Ha teheti, társára támaszkodik, hogy a fák két összekapaszkodó elf nő alakját nyeljék el, ahogy azok elindulnak Arthenior felé.*
65. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-26 04:28:50
Üzenet elküldve: 2020-04-26 04:28:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Bíbor és csont//
- A hála önmagában kevés.
*Érkezik a szigorú válasz a warg mozdulatlanra tátott szájából.*
- Tegyetek eleget a feladatnak a kiszabott ideig, és jutalom lesz a jussotok, ha elbuktok, akkor pedig elveszem ami engem illet.
*A warg lassan felemeli fejét a lombkorona felé, majd egy mély lélegzetvétel után egészen kísérteties hangon kezd vonítani. A méretes vadállat hangjában mintha ezernyi másik lélek éneke csendülne fel egyszerre. Pár hosszú pillanatig tart mindez, és a távolban válasz is érkezik hasonló formában a többi gyönyörű bestiától, akik meghallották az Erdőszellem hívását. Nem tart sokáig, ezt követően az állat tekintetét Mulaeyrára, majd utána Nollirora emeli.*
- Emlékezzetek!
*Egy apró biccentésszerű mozdulattal nyugtázza parancsát, és elindul a tisztás irányába, ahonnan az őrült hajsza kezdetét vette. Az apró állatok levelek zizegése mellett lelkesen csipogó, vékony hangon követi a komótosan távozó, fenséges bestiát.
Ezt követően az erdő elcsendesedik, és Nollirot, illetve Mulaeyrát már semmi sem zavarja itt létük során.*
- A hála önmagában kevés.
*Érkezik a szigorú válasz a warg mozdulatlanra tátott szájából.*
- Tegyetek eleget a feladatnak a kiszabott ideig, és jutalom lesz a jussotok, ha elbuktok, akkor pedig elveszem ami engem illet.
*A warg lassan felemeli fejét a lombkorona felé, majd egy mély lélegzetvétel után egészen kísérteties hangon kezd vonítani. A méretes vadállat hangjában mintha ezernyi másik lélek éneke csendülne fel egyszerre. Pár hosszú pillanatig tart mindez, és a távolban válasz is érkezik hasonló formában a többi gyönyörű bestiától, akik meghallották az Erdőszellem hívását. Nem tart sokáig, ezt követően az állat tekintetét Mulaeyrára, majd utána Nollirora emeli.*
- Emlékezzetek!
*Egy apró biccentésszerű mozdulattal nyugtázza parancsát, és elindul a tisztás irányába, ahonnan az őrült hajsza kezdetét vette. Az apró állatok levelek zizegése mellett lelkesen csipogó, vékony hangon követi a komótosan távozó, fenséges bestiát.
Ezt követően az erdő elcsendesedik, és Nollirot, illetve Mulaeyrát már semmi sem zavarja itt létük során.*
64. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-26 04:07:52
Üzenet elküldve: 2020-04-26 04:07:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 504
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 504
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Karheia kezd rájönni, hogy Learon néha a leglehetetlenebb ötletekkel áll elő, például azt javasolva, hogy Glendron ki kellene tisztítsa ruháit, amikor legkisebb gondjuk is nagyobb ennél. Ez némileg bosszantani kezdi, főleg mert nem első eset, és biztos benne, hogy nem is az utolsó, de ugyan ki ne tudná kedvelni Learont? Rögvest el is feledi ezeket az apró hibákat, ahogy a pásztormágus szerénykedve hárítja a dicséreteket, és Glendron esetlegs sebei felől érdeklődik.
Az út többi részét többnyire némán teszi meg, hacsak a többiek nem kezdenek beszélgetésbe. Egyáltalán nem zavarja a csend, az viszont fontos számára, hogy összepontosítani tudjon, mielőtt újabb váratlan baj érné őket. Végül megszólal, ezúttal látszólagos csevegése más szándékot is rejt magában.*
- Voltatok már itt valaha? Én bevallom őszintén, még soha.
*Mivel nem ismeri Erdőmélyét, így talán érthető is hangjából kicsengő aggodalma. Karheia reményei szerint nem kell letérniük az útról, hiszen akkor könnyen eltévedhetnek, de ha tényleg oda kell menniük, amit megtippelt, akkor sajnos ez elkerülhetetlen lesz a számukra.
Elő is veszi térképét, és csak azt a részt hajtogatja ki, ami Erdőmélye felsőbb területeit ábrázolja. Tekintetével először megkeresi a folyó vékony ágazódásaival átszelt területet, majd a kitaposott útvonalat amin elméletben haladnak.*
- Mennyire jellemzőek itt a vadállatok?
*Teszi fel a következő kérdését, és szinte fel sem néz a papírosból, csak hümmögve tanulmányozza azt.*
*Karheia kezd rájönni, hogy Learon néha a leglehetetlenebb ötletekkel áll elő, például azt javasolva, hogy Glendron ki kellene tisztítsa ruháit, amikor legkisebb gondjuk is nagyobb ennél. Ez némileg bosszantani kezdi, főleg mert nem első eset, és biztos benne, hogy nem is az utolsó, de ugyan ki ne tudná kedvelni Learont? Rögvest el is feledi ezeket az apró hibákat, ahogy a pásztormágus szerénykedve hárítja a dicséreteket, és Glendron esetlegs sebei felől érdeklődik.
Az út többi részét többnyire némán teszi meg, hacsak a többiek nem kezdenek beszélgetésbe. Egyáltalán nem zavarja a csend, az viszont fontos számára, hogy összepontosítani tudjon, mielőtt újabb váratlan baj érné őket. Végül megszólal, ezúttal látszólagos csevegése más szándékot is rejt magában.*
- Voltatok már itt valaha? Én bevallom őszintén, még soha.
*Mivel nem ismeri Erdőmélyét, így talán érthető is hangjából kicsengő aggodalma. Karheia reményei szerint nem kell letérniük az útról, hiszen akkor könnyen eltévedhetnek, de ha tényleg oda kell menniük, amit megtippelt, akkor sajnos ez elkerülhetetlen lesz a számukra.
Elő is veszi térképét, és csak azt a részt hajtogatja ki, ami Erdőmélye felsőbb területeit ábrázolja. Tekintetével először megkeresi a folyó vékony ágazódásaival átszelt területet, majd a kitaposott útvonalat amin elméletben haladnak.*
- Mennyire jellemzőek itt a vadállatok?
*Teszi fel a következő kérdését, és szinte fel sem néz a papírosból, csak hümmögve tanulmányozza azt.*
63. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-22 22:21:31
Üzenet elküldve: 2020-04-22 22:21:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Bíbor és csont //
// A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz //
* Eyra mély dühe és bosszúvágya egészen addig a pillanatig tart, mígnem egy különös szellő átjárja az erdőt. Nem érti, nem tudja, mi lelte, de íját tartó keze lehullik teste mellé. Egyszeriben elszállt belőle az adrenalin, csak a fáradtság maradt. A menekülés kivette minden erejét, eddig ezt nem is tapasztalhatta. Valami különös érzés keríti hatalmába, nem tudja, hova tenni. Érzékeli ugyan a halk neszezéseket maga körül, de nem tud rájuk koncentrálni. Ernyedtségében is csak Nolra figyel. *
~ Segítenem kell neki. ~
* Aztán látja, hogy a warg is megtorpan. Nem érti a jelenetet, először úgy véli, hogy fáradt elméje űz vele csúf tréfát, hisz az ilyen nem lehetséges. Egyetlen mozdulat lenne az ellenfélnek, és nekik annyi. Viszont az ork és hátasa egyetlen mozdulatot sem tesz. Halkan, de hozzá is eljutnak a nőstény szavai, amit egyáltalán nem bír elhinni. Reménytelen helyzetükben Erdőszellem jön segítségükre. Neki köszönhetik az életüket és azt, hogy ezen a napon nem kell ork csemegének lenniük. Ettől hálásabb nem is lehetne.
Eyra felkapja a fejét, mikor a warg megmozdul, de valamiért nem ijed meg, nem veszi elő nyilát, hogy éreztesse, még mindig ott van és Nol védelmére siet, ha kell. Viszont a bestia csak fejét szegi fel, az ő hangja jobban eljut Eyrához is, szinte átjárja egész testét az a mély zengés. Még fel sem foghatta a mondat értelmét, mikor a farkas Nol lábára ürití gyomortaralmát. Felfordulhatna ettől a látványtól az elf lány bensője, de annyira nyugodt, hogy most nem hatják meg az ilyenek.
Abból a távolból szinte nem is látja azt a bizonyos szóban forgó magocskát, viszont Nol zsebre teszi, és amint megpróbálkozik a talpra állással, Eyra azon nyomban elindul feléjük. Nem tudhatja, hogy most már tényleg biztonságban vannak-e, de barátnője sérült, így hát egyedül szinte képtelen lesz eljönni onnan. Lassan lépked, nem szeretné, ha ezek a lények fenyegetésnek vennék közeledtét. Azt viszont nem sejti, hogy Nol mire vár. *
~ Lehetséges, hogy mozdulni sem tud a sérült lába miatt. Vajon a nagy küzdelemben Nol észrevett engem? Tudja, hogy itt vagyok és számíthat rám? Nos, ez hamarosan kiderül. ~
* Azzal Eyra minden egyes lépését megfontolva tovább csökkenti maguk között a távolságot. *
// A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz //
* Eyra mély dühe és bosszúvágya egészen addig a pillanatig tart, mígnem egy különös szellő átjárja az erdőt. Nem érti, nem tudja, mi lelte, de íját tartó keze lehullik teste mellé. Egyszeriben elszállt belőle az adrenalin, csak a fáradtság maradt. A menekülés kivette minden erejét, eddig ezt nem is tapasztalhatta. Valami különös érzés keríti hatalmába, nem tudja, hova tenni. Érzékeli ugyan a halk neszezéseket maga körül, de nem tud rájuk koncentrálni. Ernyedtségében is csak Nolra figyel. *
~ Segítenem kell neki. ~
* Aztán látja, hogy a warg is megtorpan. Nem érti a jelenetet, először úgy véli, hogy fáradt elméje űz vele csúf tréfát, hisz az ilyen nem lehetséges. Egyetlen mozdulat lenne az ellenfélnek, és nekik annyi. Viszont az ork és hátasa egyetlen mozdulatot sem tesz. Halkan, de hozzá is eljutnak a nőstény szavai, amit egyáltalán nem bír elhinni. Reménytelen helyzetükben Erdőszellem jön segítségükre. Neki köszönhetik az életüket és azt, hogy ezen a napon nem kell ork csemegének lenniük. Ettől hálásabb nem is lehetne.
Eyra felkapja a fejét, mikor a warg megmozdul, de valamiért nem ijed meg, nem veszi elő nyilát, hogy éreztesse, még mindig ott van és Nol védelmére siet, ha kell. Viszont a bestia csak fejét szegi fel, az ő hangja jobban eljut Eyrához is, szinte átjárja egész testét az a mély zengés. Még fel sem foghatta a mondat értelmét, mikor a farkas Nol lábára ürití gyomortaralmát. Felfordulhatna ettől a látványtól az elf lány bensője, de annyira nyugodt, hogy most nem hatják meg az ilyenek.
Abból a távolból szinte nem is látja azt a bizonyos szóban forgó magocskát, viszont Nol zsebre teszi, és amint megpróbálkozik a talpra állással, Eyra azon nyomban elindul feléjük. Nem tudhatja, hogy most már tényleg biztonságban vannak-e, de barátnője sérült, így hát egyedül szinte képtelen lesz eljönni onnan. Lassan lépked, nem szeretné, ha ezek a lények fenyegetésnek vennék közeledtét. Azt viszont nem sejti, hogy Nol mire vár. *
~ Lehetséges, hogy mozdulni sem tud a sérült lába miatt. Vajon a nagy küzdelemben Nol észrevett engem? Tudja, hogy itt vagyok és számíthat rám? Nos, ez hamarosan kiderül. ~
* Azzal Eyra minden egyes lépését megfontolva tovább csökkenti maguk között a távolságot. *
62. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-19 16:29:39
Üzenet elküldve: 2020-04-19 16:29:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Bíbor és csont//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz//
*Nolliro az egyik pillanatban még vicsorogva készül a halállal való összecsapásra, a másikban pedig anélkül, hogy ő irányítaná a folyamatokat, teste szinte ellazul, tőrt tartó keze combja mellett ernyedten ereszkedik le. Nem érti mi történik, de először egy ismeretlen ösztön által vezérelve felnéz a fák koronái felé, és meleg hála járja át ahogy arcát megérinti az a pár kósza fénysugár, mely a levelek közt még éppen képes áthatolni. Nem tudja, miért hálás, de a széllel együtt ez az érzés is átjárja minden porcikáját. Egy kósza könnycsepp is legördül zöld szeméből, az elfnek pedig fogalma sincs, hogy miért, de megkönnyebbül. Kiszáll belőle a harc által felélesztett vehemencia, és annak helyét ólmos fáradtság, és még egy furcsa, meghatározhatatlan érzet veszi át. Egy pillanatra behunyja szemét, mélyet lélegzik, és mikor ismét felemeli pilláit, már a vele szemben álló néhány lépést tolató wargot nézi. Hitetlenkedve hallgatja az ork nőstény szavait.*
~ Túléltük...? ~
*Hallotta az apró neszekkel megjelenő élőlényeket, de most van ideje, hogy mindez tudatosuljon is benne. Sosem élt még át ehhez foghatót. Mindig is közel érezte magát az Erdőszellemhez, de még sosem találkozott ereje ilyen kézzelfogható kiteljesedésével. Ismételten lenyűgözi a természet hatalma, egyként dobbanó sok apró szíve. Ebben a pillanatban még ádáz ellenfelei felé is furcsa nyitottsággal és elfogadással fordul. Nem érez gyűlöletet a lény iránt, aki az imént majdnem átharapta torzóját, és ork lovasa iránt sem, aki pedig átszúrta combját egy lándzsával. Ahogy a farkas szemében tudatos értelem csillan, s pofája szóra nyílik, Nolliro nem tud mást tenni, csak döbbenten eltátani ajkait. Egy hang sem jön ki torkán, csak áhítattal követi a történéseket. Szinte lassított felvételben hullanak alá az általa okozott sebekből a vércseppek, és varázslat folytán csírába szöknek szeme előtt. Még arra sincs elég ereje, hogy undort érezzen, mikor az állat egész egyszerűen lehányja lábát. Képtelen felocsúdni merev döbbenetéből, ahogy érzi, hogy az eddig aktívan lüktető, magából vért pumpáló seb némileg javul. Nem gyógyul meg ugyan, de a vörös folyadék erőteljes folyása enyhe szivárgássá apad. Így már valószínűleg képes lesz elbotorkálni a városig, és segítséget szerezni. Főleg, ha Eyra hajlandó támogatni odáig. Nem szívesen kérné meg a másikat erre, de úgy érzi, hogy ez a „kis kaland” akarva akaratlanul is némileg összekovácsolta a két nőt, akik kart karba öltve küzdöttek az életben maradásért.
Mikor megkapja az utasítást az Erdőszellemtől ebben a különös formában, minden idegszálával és utolsó erejével azon van, hogy képes legyen megjegyezni a szavakat. Remegő végtagokkal és hangszálakkal végül képes magából kipréselni egy mondatot. Miközben a szavak rekedten elhagyják a torkát, fejét tiszteletteljesen meghajtja.*
- Úgy lesz. Hálásak vagyunk ajándékodért. Nem érdemeljük meg.
*Eztán ismét a warg szemébe néz. Ritka pillanatok egyike, mikor Nolliroban őszinte alázat ébred, és így képes beismerni, hogy hibát követett el az erdő felzavarásával. Úgy érzi, megfizetett érte, és képes lesz az életre kapott új esélyét megragadva helyrehozni hibáját. Egyik belső zsebébe biztonságba helyezi az apró, vörös magot, majd a hozzá legközelebb lévő fára támaszkodva feltápászkodik. Igyekszik mindezt viszonylag kecsesen végrehajtani, de csatától csapzott állapotában nem hozza épp legjobb formáját. Lába még mindig fáj, nadrágja csurom vér, és bár a habzó váladék felszívódott a talajban, mégis hagyott maga után némi nedvességet. Nem akar többet cselekedni, amíg a warg és gazdája el nem tűnnek a láthatáron. Valamiért úgy érzi, ez a döntés megmásíthatatlan, mégis van benne némi fenntartás azt illetően, hogy a harcos ork-amazon nem gondolja-e meg mégis magát. Ezen kívül pedig tiszteletlennek is érezné, ha bármi mást tenne, mielőtt végképp eltűnik ez a természetfeletti jelenet a szeme elől. Ismét eljött a pillanat, hogy minden erejét összeszedje, s felszegett fejjel várja, hogy Eyrával magukra maradjanak, kabátját a sebre kötözhesse, összeszedhesse fegyvereit, és elindulhassanak kifelé az erdőből. Ezzel egy időben pedig elhatározza, az utolsó levél lehulltáig egészen biztosan nem teszi be a lábát az erdő mélyére.*
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz//
*Nolliro az egyik pillanatban még vicsorogva készül a halállal való összecsapásra, a másikban pedig anélkül, hogy ő irányítaná a folyamatokat, teste szinte ellazul, tőrt tartó keze combja mellett ernyedten ereszkedik le. Nem érti mi történik, de először egy ismeretlen ösztön által vezérelve felnéz a fák koronái felé, és meleg hála járja át ahogy arcát megérinti az a pár kósza fénysugár, mely a levelek közt még éppen képes áthatolni. Nem tudja, miért hálás, de a széllel együtt ez az érzés is átjárja minden porcikáját. Egy kósza könnycsepp is legördül zöld szeméből, az elfnek pedig fogalma sincs, hogy miért, de megkönnyebbül. Kiszáll belőle a harc által felélesztett vehemencia, és annak helyét ólmos fáradtság, és még egy furcsa, meghatározhatatlan érzet veszi át. Egy pillanatra behunyja szemét, mélyet lélegzik, és mikor ismét felemeli pilláit, már a vele szemben álló néhány lépést tolató wargot nézi. Hitetlenkedve hallgatja az ork nőstény szavait.*
~ Túléltük...? ~
*Hallotta az apró neszekkel megjelenő élőlényeket, de most van ideje, hogy mindez tudatosuljon is benne. Sosem élt még át ehhez foghatót. Mindig is közel érezte magát az Erdőszellemhez, de még sosem találkozott ereje ilyen kézzelfogható kiteljesedésével. Ismételten lenyűgözi a természet hatalma, egyként dobbanó sok apró szíve. Ebben a pillanatban még ádáz ellenfelei felé is furcsa nyitottsággal és elfogadással fordul. Nem érez gyűlöletet a lény iránt, aki az imént majdnem átharapta torzóját, és ork lovasa iránt sem, aki pedig átszúrta combját egy lándzsával. Ahogy a farkas szemében tudatos értelem csillan, s pofája szóra nyílik, Nolliro nem tud mást tenni, csak döbbenten eltátani ajkait. Egy hang sem jön ki torkán, csak áhítattal követi a történéseket. Szinte lassított felvételben hullanak alá az általa okozott sebekből a vércseppek, és varázslat folytán csírába szöknek szeme előtt. Még arra sincs elég ereje, hogy undort érezzen, mikor az állat egész egyszerűen lehányja lábát. Képtelen felocsúdni merev döbbenetéből, ahogy érzi, hogy az eddig aktívan lüktető, magából vért pumpáló seb némileg javul. Nem gyógyul meg ugyan, de a vörös folyadék erőteljes folyása enyhe szivárgássá apad. Így már valószínűleg képes lesz elbotorkálni a városig, és segítséget szerezni. Főleg, ha Eyra hajlandó támogatni odáig. Nem szívesen kérné meg a másikat erre, de úgy érzi, hogy ez a „kis kaland” akarva akaratlanul is némileg összekovácsolta a két nőt, akik kart karba öltve küzdöttek az életben maradásért.
Mikor megkapja az utasítást az Erdőszellemtől ebben a különös formában, minden idegszálával és utolsó erejével azon van, hogy képes legyen megjegyezni a szavakat. Remegő végtagokkal és hangszálakkal végül képes magából kipréselni egy mondatot. Miközben a szavak rekedten elhagyják a torkát, fejét tiszteletteljesen meghajtja.*
- Úgy lesz. Hálásak vagyunk ajándékodért. Nem érdemeljük meg.
*Eztán ismét a warg szemébe néz. Ritka pillanatok egyike, mikor Nolliroban őszinte alázat ébred, és így képes beismerni, hogy hibát követett el az erdő felzavarásával. Úgy érzi, megfizetett érte, és képes lesz az életre kapott új esélyét megragadva helyrehozni hibáját. Egyik belső zsebébe biztonságba helyezi az apró, vörös magot, majd a hozzá legközelebb lévő fára támaszkodva feltápászkodik. Igyekszik mindezt viszonylag kecsesen végrehajtani, de csatától csapzott állapotában nem hozza épp legjobb formáját. Lába még mindig fáj, nadrágja csurom vér, és bár a habzó váladék felszívódott a talajban, mégis hagyott maga után némi nedvességet. Nem akar többet cselekedni, amíg a warg és gazdája el nem tűnnek a láthatáron. Valamiért úgy érzi, ez a döntés megmásíthatatlan, mégis van benne némi fenntartás azt illetően, hogy a harcos ork-amazon nem gondolja-e meg mégis magát. Ezen kívül pedig tiszteletlennek is érezné, ha bármi mást tenne, mielőtt végképp eltűnik ez a természetfeletti jelenet a szeme elől. Ismét eljött a pillanat, hogy minden erejét összeszedje, s felszegett fejjel várja, hogy Eyrával magukra maradjanak, kabátját a sebre kötözhesse, összeszedhesse fegyvereit, és elindulhassanak kifelé az erdőből. Ezzel egy időben pedig elhatározza, az utolsó levél lehulltáig egészen biztosan nem teszi be a lábát az erdő mélyére.*
61. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-04-18 19:50:23
Üzenet elküldve: 2020-04-18 19:50:23
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Bíbor és csont//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz//
*Az izmok megfeszülnek, ahogy Mulaeyra íjának idege is. A két elf lány kész a következő csapásra, ahogy a warg és az ork nőstény is. Állkapocs csattan, fogak csikorognak. De hosszú a pillanat, és nehéz mindenki teste. A fáradtság hirtelen szakad rájuk, ahogy a mindent átható fákat megmozgató szellő kisöpri belőlük az adrenalint. Ami azt illeti meglehetősen különös érzés keríti mindannyiukat hatalmába.
A szél egyszersmind borzongató hidegséget, és valami megnyugtató melegséget hoz magával. Halk süvítő hangja mintha pár elnyújtott suttogást is hozna. Az ork és a warg sem támad, de Nolliro és Mulaeyra sem képes egy pillanatig, ahogy a szokatlan érzés hatalmába keríti őket.
A fákon, az avarban, a bokrok alatt mind apró neszezésre lesznek figyelmesek. Mindenhol aprócska állatok jelennek, többnyire egyszerű mókusok, madarak formájában, de akad közöttük pár Wyward és egy Minx is. Mindegyikük szeme fényesen csillan meg, ahogy a ragadozómacskáké éjszaka, ám az ő íriszeik ragyogása nem hagy alább. Az ork nőstény némi hezitálás után hátrébb lépteti farkasát, aki még zihál a harc heve miatt.*
- Szerencse van neked.
*Feleli a nőstény vicsorogva, kelletlenül, mély, érces hangján. Láthatóan nem örül a helyzetnek, de elfogadja azt.*
- Erdőszellem nem akar te halni meg most.
*De Erdőmélyén ő sem több, vagy kevesebb, mint bármelyik élőlény, legyen szó akár a legapróbb Wywardról, ő is csak a része neki. Az Erdőszellem pedig most az élet mellett döntött, hiába zavarták meg nyugalmát óvatlan betolakodók.
A warg tekintete is váratlanul megváltozik. Szokatlan emberi értelem csillan meg benne. Zihálása abbamarad, fejét büszkén szegi fel fáradt lógatásából. A warg állkapcsa szétnyílik, és mozdulatlanul tátva marad.*
- Féleszű halandók, sosem tudjátok hol a helyetek.
*A farkas hangja erős, zengő, megtöltve vele az erdőt és megrezegtetve vele a fák leveleit.*
- Életet kaptok, de élettel tartoztok nekem.
*A vadállat szavaival egyidőben nyílvesszők okozta sebeiből vére csöppen a földre, amit a szikkadt talaj vérszomjasan magába szív. Alig pár pillanattal később aprócska csíra fakad annak mentén.*
- Nem veszem véretek, ezért azzal kell adóznotok.
*Zengi tovább, ám hirtelen a farkas teste megfeszül és fehér, savas gyomortartalmát Nolliro sebére üríti. Nem túl gusztusos folyamat, ám az elf lány lassan előnyét is tapasztalhatja, hiszen az eddig combjából ömlő vérfolyam fokozatosan apadni látszik. A seb ugyan friss, mély és fáj, de az egyébként is sok vért vesztett leány így időt kap amíg megfelelő ellátásban részesül.
Ahogy a habzó váladék is eltűnik a talajban Nolliro megpillanthat egy ujjbegynyi méretű vörös magocskát.*
- Neveljétek fel kilenc lény élő vízével, amíg az utolsó levél is le nem hull a fákról, majd adjátok át az Erdőnek, ahova tartozik.
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz//
*Az izmok megfeszülnek, ahogy Mulaeyra íjának idege is. A két elf lány kész a következő csapásra, ahogy a warg és az ork nőstény is. Állkapocs csattan, fogak csikorognak. De hosszú a pillanat, és nehéz mindenki teste. A fáradtság hirtelen szakad rájuk, ahogy a mindent átható fákat megmozgató szellő kisöpri belőlük az adrenalint. Ami azt illeti meglehetősen különös érzés keríti mindannyiukat hatalmába.
A szél egyszersmind borzongató hidegséget, és valami megnyugtató melegséget hoz magával. Halk süvítő hangja mintha pár elnyújtott suttogást is hozna. Az ork és a warg sem támad, de Nolliro és Mulaeyra sem képes egy pillanatig, ahogy a szokatlan érzés hatalmába keríti őket.
A fákon, az avarban, a bokrok alatt mind apró neszezésre lesznek figyelmesek. Mindenhol aprócska állatok jelennek, többnyire egyszerű mókusok, madarak formájában, de akad közöttük pár Wyward és egy Minx is. Mindegyikük szeme fényesen csillan meg, ahogy a ragadozómacskáké éjszaka, ám az ő íriszeik ragyogása nem hagy alább. Az ork nőstény némi hezitálás után hátrébb lépteti farkasát, aki még zihál a harc heve miatt.*
- Szerencse van neked.
*Feleli a nőstény vicsorogva, kelletlenül, mély, érces hangján. Láthatóan nem örül a helyzetnek, de elfogadja azt.*
- Erdőszellem nem akar te halni meg most.
*De Erdőmélyén ő sem több, vagy kevesebb, mint bármelyik élőlény, legyen szó akár a legapróbb Wywardról, ő is csak a része neki. Az Erdőszellem pedig most az élet mellett döntött, hiába zavarták meg nyugalmát óvatlan betolakodók.
A warg tekintete is váratlanul megváltozik. Szokatlan emberi értelem csillan meg benne. Zihálása abbamarad, fejét büszkén szegi fel fáradt lógatásából. A warg állkapcsa szétnyílik, és mozdulatlanul tátva marad.*
- Féleszű halandók, sosem tudjátok hol a helyetek.
*A farkas hangja erős, zengő, megtöltve vele az erdőt és megrezegtetve vele a fák leveleit.*
- Életet kaptok, de élettel tartoztok nekem.
*A vadállat szavaival egyidőben nyílvesszők okozta sebeiből vére csöppen a földre, amit a szikkadt talaj vérszomjasan magába szív. Alig pár pillanattal később aprócska csíra fakad annak mentén.*
- Nem veszem véretek, ezért azzal kell adóznotok.
*Zengi tovább, ám hirtelen a farkas teste megfeszül és fehér, savas gyomortartalmát Nolliro sebére üríti. Nem túl gusztusos folyamat, ám az elf lány lassan előnyét is tapasztalhatja, hiszen az eddig combjából ömlő vérfolyam fokozatosan apadni látszik. A seb ugyan friss, mély és fáj, de az egyébként is sok vért vesztett leány így időt kap amíg megfelelő ellátásban részesül.
Ahogy a habzó váladék is eltűnik a talajban Nolliro megpillanthat egy ujjbegynyi méretű vörös magocskát.*
- Neveljétek fel kilenc lény élő vízével, amíg az utolsó levél is le nem hull a fákról, majd adjátok át az Erdőnek, ahova tartozik.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 470-489