Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 38 (741. - 760. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Wiltien Toremm [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](https://www.lanawin.hu/forum_ic/kepek/noavatar.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920
760. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-01-28 20:33:39
Üzenet elküldve: 2017-01-28 20:33:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
*Elnyomja "bajsza" alatt a vigyort. Na nem azért somolyog, mert az elősorjázó őrszemek darabszáma láttán elbízná magát, annál már jóval több leckét kapott olyan emberként, aki a harc útját járja. Tartózkodik a hirtelen mozdulatoktól is, mi több, saját maga oldja le fegyvert tartó övét, hagyván, hogy a hüvelyben pihenő kard hópárnán landoljon. A megadás világszerte azonosított jeleként még karjait is széttárja, mutatván, hogy esze ágában sincs hőst játszani. Egyébként sem szereti ezeket, csak a jól hangzó firkászok történeteiben verekszik ki magukat a legostobább helyzetekből is, ami nem mesterségesen kreált szituációban bárki pusztultát jelentené.
Ő, közel negyven esztendősen már belátóbb, ha nem is feltétlenül taktikusabb: nem ront olyan ajtónak homlokegyenest, ami a megfelelő kulccsal saját maga is felnyitható.
Az oldalára csatolt kardon kívül nem hord más fegyvert, olyat legalábbis nem, amit konvencionális értelemben annak lehetne minősíteni és nem is tart ilyenre igényt. Attól persze még résen marad, hogy az első körben nem lyuggatták szét, ez megtörténhet még azután, hogy elvették a fegyverét, ami még ezeknél a szőrősképűeknél is érték lehet. Kooperál, amíg a jelenleginél ártóbb szándékot nem olvas ki a cicák viselkedéséből.*
*Elnyomja "bajsza" alatt a vigyort. Na nem azért somolyog, mert az elősorjázó őrszemek darabszáma láttán elbízná magát, annál már jóval több leckét kapott olyan emberként, aki a harc útját járja. Tartózkodik a hirtelen mozdulatoktól is, mi több, saját maga oldja le fegyvert tartó övét, hagyván, hogy a hüvelyben pihenő kard hópárnán landoljon. A megadás világszerte azonosított jeleként még karjait is széttárja, mutatván, hogy esze ágában sincs hőst játszani. Egyébként sem szereti ezeket, csak a jól hangzó firkászok történeteiben verekszik ki magukat a legostobább helyzetekből is, ami nem mesterségesen kreált szituációban bárki pusztultát jelentené.
Ő, közel negyven esztendősen már belátóbb, ha nem is feltétlenül taktikusabb: nem ront olyan ajtónak homlokegyenest, ami a megfelelő kulccsal saját maga is felnyitható.
Az oldalára csatolt kardon kívül nem hord más fegyvert, olyat legalábbis nem, amit konvencionális értelemben annak lehetne minősíteni és nem is tart ilyenre igényt. Attól persze még résen marad, hogy az első körben nem lyuggatták szét, ez megtörténhet még azután, hogy elvették a fegyverét, ami még ezeknél a szőrősképűeknél is érték lehet. Kooperál, amíg a jelenleginél ártóbb szándékot nem olvas ki a cicák viselkedéséből.*
759. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-01-28 08:30:01
Üzenet elküldve: 2017-01-28 08:30:01
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 319
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 319
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Szelíd
//Két hattal később//
//Khan//
*Ahogy közelebb merészkedik a kapuhoz rögtön négy íj szegeződik rá és négy gonosz szempár. Kettő oroszlánfejű és kettő tigris fejű emberszerűen két lábon álló szőrös lény, bőrből készült ruhákban. Furcsa látvány lehet, főleg mert ilyenről eddig még nem is hallott, főleg az lehet még ijesztő a fegyvereken kívül, hogy ezek értelmesebb lényeknek tűnnek, mint egy ragadozó egyszerű warg vagy oroszlán. Vonyítás következik miután megszólal és még elő kerül pár kardos alak, akik leugranak a kapu tetejéről és úgy közelítenek a férfi felé. Jobban járt volna, ha inkább hoz magával még valakit, mert most nagyon úgy fest, hogy túlerővel van dolga és nem biztos a legokosabb, ha kardot ránt ellenük.
Egy sebhelyes fejű közelít és suhint a kardjával Khan felé, amivel ha nem mozdul vagy védekezik, akkor csak az övéről vágják le a fegyverét. Ellenkező esetben ketten is nekiesnek és kezdődhet a harc.*
//Dyntina//
*A nagyok nem foglalkoznak vele, a barlang előtt ülve társalognak, amiből egy szót sem ért a lány, szóval most szabadon mozoghat és nem szól rá senki. A hús amit kapott az övé és senki sem akarja elvenni tőle. A kis kölyök nézi csak, ahogy elfogyasztaná, de valamiért a tűzhöz tartja azt és fura illata lesz az ételnek. Abba is hagyja az evést és közelebb megy szaglászni, hogy mi ez és a szájába odaviszi a nyúl maradékát is, hogy ott letépje a másik combját és orrával odalökje a vörösnek. A testvére oda se bagózik rájuk, az elvan a saját ételével.
Nem sokra rá, hogy a hús végre megsül és ehető lesz Dyntina számára vonyítást hall és odabenn elkezdenek mozgolódni a wargok. A bejáratnál a hím is feltápászkodik és elfut valamerre, a nőstény meg ottmarad, csak mancsaiba veszi a tőreit.*
//Khan//
*Ahogy közelebb merészkedik a kapuhoz rögtön négy íj szegeződik rá és négy gonosz szempár. Kettő oroszlánfejű és kettő tigris fejű emberszerűen két lábon álló szőrös lény, bőrből készült ruhákban. Furcsa látvány lehet, főleg mert ilyenről eddig még nem is hallott, főleg az lehet még ijesztő a fegyvereken kívül, hogy ezek értelmesebb lényeknek tűnnek, mint egy ragadozó egyszerű warg vagy oroszlán. Vonyítás következik miután megszólal és még elő kerül pár kardos alak, akik leugranak a kapu tetejéről és úgy közelítenek a férfi felé. Jobban járt volna, ha inkább hoz magával még valakit, mert most nagyon úgy fest, hogy túlerővel van dolga és nem biztos a legokosabb, ha kardot ránt ellenük.
Egy sebhelyes fejű közelít és suhint a kardjával Khan felé, amivel ha nem mozdul vagy védekezik, akkor csak az övéről vágják le a fegyverét. Ellenkező esetben ketten is nekiesnek és kezdődhet a harc.*
//Dyntina//
*A nagyok nem foglalkoznak vele, a barlang előtt ülve társalognak, amiből egy szót sem ért a lány, szóval most szabadon mozoghat és nem szól rá senki. A hús amit kapott az övé és senki sem akarja elvenni tőle. A kis kölyök nézi csak, ahogy elfogyasztaná, de valamiért a tűzhöz tartja azt és fura illata lesz az ételnek. Abba is hagyja az evést és közelebb megy szaglászni, hogy mi ez és a szájába odaviszi a nyúl maradékát is, hogy ott letépje a másik combját és orrával odalökje a vörösnek. A testvére oda se bagózik rájuk, az elvan a saját ételével.
Nem sokra rá, hogy a hús végre megsül és ehető lesz Dyntina számára vonyítást hall és odabenn elkezdenek mozgolódni a wargok. A bejáratnál a hím is feltápászkodik és elfut valamerre, a nőstény meg ottmarad, csak mancsaiba veszi a tőreit.*
758. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-01-25 13:07:34
Üzenet elküldve: 2017-01-25 13:07:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
*Miután felméri épésszel, hogy a sokat sejtető morgások jelzik mozgásterének határait, mindig csak addig merészkedik, amíg a már lassan megszokott hang engedi, ha úgy találná, hogy valamit nem szabad, inkább visszahúzódik. Nem ostoba ő, hiába a sok év harci tapasztalata, hiába a kiérdemelt kardja, ha fegyverei ott fekszenek valahol az erdőben, csak úgy, ahogy a különleges napra kapott üveg rum is. Keserű a szájíze. Lehetett volna másmilyen értelemben is különleges ez a nap, ha ő nem rontja el. Ismét. Saját kudarcának beismerése már így is messzebb rúg attól, amennyire elszokta ismerni a hibáit, de most tisztában van vele, hogy mindezzel mit sem ér.
Eleinte nem tulajdonít túl nagy jelentőséget az újonnan érkező warg iránt, pontosabban addig, amíg az ki nem szúrja magának. Az ezt követő dulakodást arra használja, hogy megpróbáljon a pórázától megszabadulni, de hasztalanul próbálkozik. A lekövetés marad számára, így esetlenül, olykor összeakadó lábakkal, és egy kevés ellenkezéssel, de követi az őt pórázon rángatót. Büszkeségén ejtett folton most nem rá rágódni, az egyetlen, ami foglalkoztatja, hogy miért nem falják már fel végre? Ha párosodni akarnak vele, akkor… *
~Na, akkor mi lesz?~
*Ezt elveti, hiszen mi értelme lenne?
Egy másik lyukba dobják, mint holmi játékszert, amit kényük kedvük szerint nyalogathatnak, húzogathatnak, vagy szaglászhatják. A bent fekvő nőstény ábrázata ismerős számára, ahogy a felőle érkező szag is, ami a fejére kent kence illatát idézi fel benne.
Az arcát ért nyelvcsapásra hatására elfintorodik, még a hideg is kirázza, amit megpróbál elkendőzni, kevésbé sikeresen. Miután a tűzrakó mellé vetik, még az arcát is átdörzsöli. Nem kevésbé fázott odakint, így most ismét a melegen lenni mégis csak kellemesebb, eltekintve a szőrös társaságtól.
Bizarrul méregeti a kölyköket, ahogy falják a nyulat, és ugyanezzel a tekintettel néz az elé vetett combtőre, majd a fiatal wargok feltételezett szüleire is. Óvatosan nyúl csak utána, és rögtön vissza is húzza a karját, amint morgást tapasztalna.
Természetesen nem őrült meg, hogy nyers húst egyen, az Mortar szokása volt, és már akkor is undorodott ettől a szokástól, de a helyzet kedvéért imitál egy harapást, viszont csak annyira emeli közel a húst az arcához, hogy az orrával érintse. Majd úgy tesz, mint aki rág.*
~Te nagyon ostoba... Ott a tűz.~
*Legszívesebben orron törölné saját magát a felismerére, de az éhsége leküzdi, hogy a gúnyos tudatalattival veszekedjen. A csontos végénél fogva a cafatot a tűz felé tartja, időközben ártatlan pillantást vetve környezetére, mintha szavak nélkül kérdezné: Szabad?
Amikor az imént megszólalt nem kapott választ semmire, most mással próbálkozik. Dúdolgat egy régi kalóznótát, amelynek tartalma tökéletesen lefedi a helyzetét. Egy tengerészről szól a nyílt vizek közepén, ahogy elsüllyedt hajójának egy megmaradó fadeszkáján hánykódik, engedi, hogy a hullámok dobálják, s közben éhes cápák úszkálják körbe. Ugyan a matróz a nóta végére úgy dönt, elengedi az őt megtartó méretes palló szálkáit, hogy a víz magába fogadja, de ő maga még egyelőre kapaszkodik. Főként, mivel még olyan eszköz sem áll rendelkezésére, amivel saját magával végezni tudna. Esetleg ha megpróbálná a nyúlcombbal leszúrni magát, de az még szánalmasabb halál.*
*Miután felméri épésszel, hogy a sokat sejtető morgások jelzik mozgásterének határait, mindig csak addig merészkedik, amíg a már lassan megszokott hang engedi, ha úgy találná, hogy valamit nem szabad, inkább visszahúzódik. Nem ostoba ő, hiába a sok év harci tapasztalata, hiába a kiérdemelt kardja, ha fegyverei ott fekszenek valahol az erdőben, csak úgy, ahogy a különleges napra kapott üveg rum is. Keserű a szájíze. Lehetett volna másmilyen értelemben is különleges ez a nap, ha ő nem rontja el. Ismét. Saját kudarcának beismerése már így is messzebb rúg attól, amennyire elszokta ismerni a hibáit, de most tisztában van vele, hogy mindezzel mit sem ér.
Eleinte nem tulajdonít túl nagy jelentőséget az újonnan érkező warg iránt, pontosabban addig, amíg az ki nem szúrja magának. Az ezt követő dulakodást arra használja, hogy megpróbáljon a pórázától megszabadulni, de hasztalanul próbálkozik. A lekövetés marad számára, így esetlenül, olykor összeakadó lábakkal, és egy kevés ellenkezéssel, de követi az őt pórázon rángatót. Büszkeségén ejtett folton most nem rá rágódni, az egyetlen, ami foglalkoztatja, hogy miért nem falják már fel végre? Ha párosodni akarnak vele, akkor… *
~Na, akkor mi lesz?~
*Ezt elveti, hiszen mi értelme lenne?
Egy másik lyukba dobják, mint holmi játékszert, amit kényük kedvük szerint nyalogathatnak, húzogathatnak, vagy szaglászhatják. A bent fekvő nőstény ábrázata ismerős számára, ahogy a felőle érkező szag is, ami a fejére kent kence illatát idézi fel benne.
Az arcát ért nyelvcsapásra hatására elfintorodik, még a hideg is kirázza, amit megpróbál elkendőzni, kevésbé sikeresen. Miután a tűzrakó mellé vetik, még az arcát is átdörzsöli. Nem kevésbé fázott odakint, így most ismét a melegen lenni mégis csak kellemesebb, eltekintve a szőrös társaságtól.
Bizarrul méregeti a kölyköket, ahogy falják a nyulat, és ugyanezzel a tekintettel néz az elé vetett combtőre, majd a fiatal wargok feltételezett szüleire is. Óvatosan nyúl csak utána, és rögtön vissza is húzza a karját, amint morgást tapasztalna.
Természetesen nem őrült meg, hogy nyers húst egyen, az Mortar szokása volt, és már akkor is undorodott ettől a szokástól, de a helyzet kedvéért imitál egy harapást, viszont csak annyira emeli közel a húst az arcához, hogy az orrával érintse. Majd úgy tesz, mint aki rág.*
~Te nagyon ostoba... Ott a tűz.~
*Legszívesebben orron törölné saját magát a felismerére, de az éhsége leküzdi, hogy a gúnyos tudatalattival veszekedjen. A csontos végénél fogva a cafatot a tűz felé tartja, időközben ártatlan pillantást vetve környezetére, mintha szavak nélkül kérdezné: Szabad?
Amikor az imént megszólalt nem kapott választ semmire, most mással próbálkozik. Dúdolgat egy régi kalóznótát, amelynek tartalma tökéletesen lefedi a helyzetét. Egy tengerészről szól a nyílt vizek közepén, ahogy elsüllyedt hajójának egy megmaradó fadeszkáján hánykódik, engedi, hogy a hullámok dobálják, s közben éhes cápák úszkálják körbe. Ugyan a matróz a nóta végére úgy dönt, elengedi az őt megtartó méretes palló szálkáit, hogy a víz magába fogadja, de ő maga még egyelőre kapaszkodik. Főként, mivel még olyan eszköz sem áll rendelkezésére, amivel saját magával végezni tudna. Esetleg ha megpróbálná a nyúlcombbal leszúrni magát, de az még szánalmasabb halál.*
757. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-01-25 08:53:08
Üzenet elküldve: 2017-01-25 08:53:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
- Miért nem tudunk úgy viselkedni, mint bármelyik normális házaspár? Én elkapargatnám a földet, az asszony meg foglalkozhatna a tikokkal, vagy bánom is én mivel. Még azt a nyamvadt rumját is főzhetné, ha már olyan nagyon belehabarodott. *Többnyire kizárólagosan az arcába csapó hónak panaszkodik morogva, amit persze egy pillanat erejéig sem gondol komolyan. A kozmosz törvényei maguk borulnának fel, ha ők ketten, a Vörös és a Félszemű megpróbálnának "normális" életvitelt folytatni és olyan dolgokkal foglalkozni, amik egy nyugalmas és hosszan tartó élet velejárói.
Az persze, hogy nem tervez vén aggastyánként, párnák közt kilehelni a lelkét korántsem jelenti azt, hogy ne formálna igényt a Vörös tartós társaságára máris: ezért vetette el azt az ötletet, hogy visszamenjen Vadvédbe és jelentést tegyen Sylwerannak az erdőben történtekről. Hiába mestervadász az elf szépfiú, félő, mire visszaértek volna a helyszínre, már nem találtak volna nyomokat, még ennyit sem. Zsebre dugott kezekkel, zsörtölődő öregemberként törtet előre a hóakadályban, mígnem az a fatákolmány bele nem pofátlankodik az útjába. Szerény nyomolvasói képességei alapján viszont arra a konklúzióra jut, hogy ez a hely a szűk keresztmetszet és hacsak innét nem indult tovább, megérkezett. Most dönthetne úgy, hogy visszafordul és hoz magával néhány venárt, hiszen jó eséllyel megtalálta a helyet, de ezt a döntést egy olyan férfi hozná meg, akit nem Khan Leronak hívnak. Ő viszont megmásíthatatlanul az imént említett pasas, úgyhogy marad és szembenéz azzal a kíváncsi tekintettel is, akit valamiféle őrszemnek vél. Rendelkezésére áll egy egész sor lehetőség, hogy mit tegyen, de elég hamar meghozza a döntését, mivel kezd lefagyni a segge.
Közelebb megy a faerődhöz, valahol arra, ahol korábban azt a szempárt látta mozogni a faágak között.*
- Beszéljük meg a dolgot. Csak kérdezni akarok, nem kell rögtön feltépni senki torkát. *Leporolja diplomatikus énjéről a koszt és megpróbálja a legnyitottabb formáját hozni a dologhoz. Azzal azért még persze számol, hogy ha továbbra is figyelik, ne nagyon váljon egyértelmű céltáblájává egy remegő kezű lövész nyilának vagy ilyesmi. Nemrég támadt fel, esze ágában nincs újra megdögleni.
Ha a szelíd hangnem aztán nem vezet eredményre, majd jöhetnek a "szofisztikáltabb" megoldások, úgy mint az építmény egyszemélyes hadseregként való bevétele és az összes benne lakó kardélre hányása. De ez maradjon csak a legextrémebb forgatókönyv, nem szereti a magas vérnyomást.*
- Miért nem tudunk úgy viselkedni, mint bármelyik normális házaspár? Én elkapargatnám a földet, az asszony meg foglalkozhatna a tikokkal, vagy bánom is én mivel. Még azt a nyamvadt rumját is főzhetné, ha már olyan nagyon belehabarodott. *Többnyire kizárólagosan az arcába csapó hónak panaszkodik morogva, amit persze egy pillanat erejéig sem gondol komolyan. A kozmosz törvényei maguk borulnának fel, ha ők ketten, a Vörös és a Félszemű megpróbálnának "normális" életvitelt folytatni és olyan dolgokkal foglalkozni, amik egy nyugalmas és hosszan tartó élet velejárói.
Az persze, hogy nem tervez vén aggastyánként, párnák közt kilehelni a lelkét korántsem jelenti azt, hogy ne formálna igényt a Vörös tartós társaságára máris: ezért vetette el azt az ötletet, hogy visszamenjen Vadvédbe és jelentést tegyen Sylwerannak az erdőben történtekről. Hiába mestervadász az elf szépfiú, félő, mire visszaértek volna a helyszínre, már nem találtak volna nyomokat, még ennyit sem. Zsebre dugott kezekkel, zsörtölődő öregemberként törtet előre a hóakadályban, mígnem az a fatákolmány bele nem pofátlankodik az útjába. Szerény nyomolvasói képességei alapján viszont arra a konklúzióra jut, hogy ez a hely a szűk keresztmetszet és hacsak innét nem indult tovább, megérkezett. Most dönthetne úgy, hogy visszafordul és hoz magával néhány venárt, hiszen jó eséllyel megtalálta a helyet, de ezt a döntést egy olyan férfi hozná meg, akit nem Khan Leronak hívnak. Ő viszont megmásíthatatlanul az imént említett pasas, úgyhogy marad és szembenéz azzal a kíváncsi tekintettel is, akit valamiféle őrszemnek vél. Rendelkezésére áll egy egész sor lehetőség, hogy mit tegyen, de elég hamar meghozza a döntését, mivel kezd lefagyni a segge.
Közelebb megy a faerődhöz, valahol arra, ahol korábban azt a szempárt látta mozogni a faágak között.*
- Beszéljük meg a dolgot. Csak kérdezni akarok, nem kell rögtön feltépni senki torkát. *Leporolja diplomatikus énjéről a koszt és megpróbálja a legnyitottabb formáját hozni a dologhoz. Azzal azért még persze számol, hogy ha továbbra is figyelik, ne nagyon váljon egyértelmű céltáblájává egy remegő kezű lövész nyilának vagy ilyesmi. Nemrég támadt fel, esze ágában nincs újra megdögleni.
Ha a szelíd hangnem aztán nem vezet eredményre, majd jöhetnek a "szofisztikáltabb" megoldások, úgy mint az építmény egyszemélyes hadseregként való bevétele és az összes benne lakó kardélre hányása. De ez maradjon csak a legextrémebb forgatókönyv, nem szereti a magas vérnyomást.*
756. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-01-24 16:38:30
Üzenet elküldve: 2017-01-24 16:38:30
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 319
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 319
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Szelíd
//Két hattal később//
//Khan//
*Khan elég jól halad és nem adja fel a küzdelmet az asszonyáért. Megpróbál pozitívan gondolkozni és ez vezeti útján. Ahogy körülnéz, hogy merre mehetett tovább az állatszerű lény, csak egy irányba indulhat meg, egy sziklás-barlangos rész felé. Ahogy közelebb ér, látja, hogy fából emelt kis erőd van, amin nem tud átjutni csak úgy, viszont berontani sem biztos, hogy túl jó ötlet. Bentről több kis halvány füst szűrődik ki, ebből következtethet tűzhelyekre, ahol melegedni lehet. A félszeműt különös érzés járja át, mintha valaki figyelné őt. Ha lassan körülnéz, akkor az egyik fán láthat egy szempárt megcsillanni, de semmi többet nem lát, mert ami nézte átugorhatott másik fára, ahol elrejtőzött.*
//Dyntina//
*A lány nyugton marad, legalábbis addig, amíg kettesben nem marad azzal a lénnyel, aki őt idehozta. A wargos lénynek csak a szemeit látja fényleni a sötétben, elég ijesztő, de ha nem néz oda, akkor talán kevésbé vehet róla tudomást. A nyakörvet, amit a nyakára tettek megfoghatja, de nem érzi, hogy is nyithatná ki, már ha megpróbálkozik vele. Felegyenesedni fel tud, nem morog rá semmi érte, így most kicsit jobban körülnézhet, de persze csak addig, amíg nem közelít a warg felé, mert az vérszomjasan morog akkor. Ahogy körülnéz a falon prémek sora és üreges szarvakból egy kürt található. A tapizás is morgást vált elő, így ajánlatos a szemét használnia csak, a kezeit pedig maga mellett tartania. A haskorgása egy kicsit sem érdekli a lényt.
Az idő csak telik, amikor kintről mozgolódás hangjára lehet figyelmes. Be is megy a barlangba hozzájuk egy másik oroszlánfejű hím, ami megnyalja a száját, amint végignéz a kikötözött prédán, azaz Dyntinán. Heves kommunikáció kezdődik kettejük között és kialakul egy kisebb verekedés is, ami karmolással és harapással, na meg véres sebekkel végződik és az újonnan jött nyer. Felmordul és szaglászva lép közelebb a vöröshöz, akit pórázánál fogva húz maga mögött, ahogy távozik. A kinti fény és hideg, na meg a friss levegő hirtelen éri a lányt, aki amint hozzászokik ehhez a fényhez, láthatja, hogy egy kisebb kolónia van itt. Családban élnek kölykökkel. Nem mennek messzire, egy másik vájatba húzza be és nyalja meg az arcát a vörösnek, majd lelöki a medveprémekre a tűzhely mellé és kiköti. Vonyít egyet, amire két kicsi kölyök mászik elő és mászik oda érdeklődően a számukra csupasz warghoz, mert ugye nincs olyan szép szőre, mint nekik. Pár pillanattal később megjelenik a nőstény, aki ellátta a sebét a fején és két nyulat dob oda a kicsinyeinek, akik neki is látnak annak a szétszaggatására és megevésére. Az egyik kölyök az egyik kitépett nyúlcombot Dintynek dobja, hadd egyen ő is. A hím ki megy a bejárathoz és ott telepedik le, a nőstény meg mellé telepedik. A vöröske szinte egyedül marad a két kicsivel.*
//Khan//
*Khan elég jól halad és nem adja fel a küzdelmet az asszonyáért. Megpróbál pozitívan gondolkozni és ez vezeti útján. Ahogy körülnéz, hogy merre mehetett tovább az állatszerű lény, csak egy irányba indulhat meg, egy sziklás-barlangos rész felé. Ahogy közelebb ér, látja, hogy fából emelt kis erőd van, amin nem tud átjutni csak úgy, viszont berontani sem biztos, hogy túl jó ötlet. Bentről több kis halvány füst szűrődik ki, ebből következtethet tűzhelyekre, ahol melegedni lehet. A félszeműt különös érzés járja át, mintha valaki figyelné őt. Ha lassan körülnéz, akkor az egyik fán láthat egy szempárt megcsillanni, de semmi többet nem lát, mert ami nézte átugorhatott másik fára, ahol elrejtőzött.*
//Dyntina//
*A lány nyugton marad, legalábbis addig, amíg kettesben nem marad azzal a lénnyel, aki őt idehozta. A wargos lénynek csak a szemeit látja fényleni a sötétben, elég ijesztő, de ha nem néz oda, akkor talán kevésbé vehet róla tudomást. A nyakörvet, amit a nyakára tettek megfoghatja, de nem érzi, hogy is nyithatná ki, már ha megpróbálkozik vele. Felegyenesedni fel tud, nem morog rá semmi érte, így most kicsit jobban körülnézhet, de persze csak addig, amíg nem közelít a warg felé, mert az vérszomjasan morog akkor. Ahogy körülnéz a falon prémek sora és üreges szarvakból egy kürt található. A tapizás is morgást vált elő, így ajánlatos a szemét használnia csak, a kezeit pedig maga mellett tartania. A haskorgása egy kicsit sem érdekli a lényt.
Az idő csak telik, amikor kintről mozgolódás hangjára lehet figyelmes. Be is megy a barlangba hozzájuk egy másik oroszlánfejű hím, ami megnyalja a száját, amint végignéz a kikötözött prédán, azaz Dyntinán. Heves kommunikáció kezdődik kettejük között és kialakul egy kisebb verekedés is, ami karmolással és harapással, na meg véres sebekkel végződik és az újonnan jött nyer. Felmordul és szaglászva lép közelebb a vöröshöz, akit pórázánál fogva húz maga mögött, ahogy távozik. A kinti fény és hideg, na meg a friss levegő hirtelen éri a lányt, aki amint hozzászokik ehhez a fényhez, láthatja, hogy egy kisebb kolónia van itt. Családban élnek kölykökkel. Nem mennek messzire, egy másik vájatba húzza be és nyalja meg az arcát a vörösnek, majd lelöki a medveprémekre a tűzhely mellé és kiköti. Vonyít egyet, amire két kicsi kölyök mászik elő és mászik oda érdeklődően a számukra csupasz warghoz, mert ugye nincs olyan szép szőre, mint nekik. Pár pillanattal később megjelenik a nőstény, aki ellátta a sebét a fején és két nyulat dob oda a kicsinyeinek, akik neki is látnak annak a szétszaggatására és megevésére. Az egyik kölyök az egyik kitépett nyúlcombot Dintynek dobja, hadd egyen ő is. A hím ki megy a bejárathoz és ott telepedik le, a nőstény meg mellé telepedik. A vöröske szinte egyedül marad a két kicsivel.*
755. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-01-24 11:52:44
Üzenet elküldve: 2017-01-24 11:52:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
*Teljesen biztos benne, hogy életének utolsó fejezete zajlik, és annak is az a szakasza, amikor neki, mint főszereplőnek számot kellene vetnie életével. Megbánni az esetleges bűnöket, gondolatban megbocsátást követelni a megbántottaktól, vagy azon siránkozni, mennyi mindent elérhetett volna életében. Sírhatna amiatt, hogy nem ezt a halálnemet képzelte el magának, és, hogy még a fegyverei sem lehetnek a közelében, hogy legalább tudjon tenni sorsa ellen.
Neki ezek eszébe sem jutnak. Egyetlen dolog jár az eszében, még pedig, hogy ha ő meghal, a Félszemű majd talál magának másik asszonykát, miközben az ő csontjai egy barlang mélyén fognak rohadni.
A béklyója nem lazul, ő pedig ilyen tisztes közelségben nem mer jobban mocorogni, nehogy feltűnést keltsen vele. Nem is engedik, hogy nyugta legyen, miután a nyáladzó, ordítozó nőstényt egy kölyök „warg” követi.*
~Menj szépen innen… ~ *Ha nem lenne megkötözve, vélhetőleg elmosolyodna, amint a kis szőrös hozzádörgöli a fejét, jelenleg viszont a háta közepére sem kívánja (sőt, oda pláne nem). Talán ezt érezhette meg az anyja, amikor elcibálja onnan játékos kölykét.
Érkezik egy másik is.*
~Ó, te szentséges rum, hányan vannak még?~ *A negyedik példány ismét meghökkenti. A fejére kent anyagtól a fejfájása csökkenni kezd. Felmerül benne a kérdés, hogy ugyan miért látnák el a sérülését, ha utána fel akarják falni? Semmi értelme.*
~Talán csak beízesítenek.~ *Nyilván belső hangja mindig megteszi a tőle telhetőt, hogy a Vörös egy pillanatra se engedje el magát. És igaza is van, mert érkezik felé egy karmos mancs, aminek láttán, szemeit lehunyva, testét megmeresztve várja a végső csapást, amivel kalandos élete végleg lezárul. Ehelyett viszont csak a kötéseit oldja el. Meglepetten néz rá a lányra, majd ezen felbátorodva, majd igyekezne is felállni.*
- Jól van, jól van. Maradok. *Megadóan emeli meg a két kezét maga elé és dönti vissza a hátát a barlang falának.*
~Lehet, hogy Khant már régen megették és én csak a desszert leszek?~ *Megrázza a fejét, ennyire csak ő lehet szerencsétlen, hogy wargok ejtsék foglyul. Vagyis ebben bízik.
Pillanatnyi nyugtát arra használja fel, hogy alaposabban körbe nézzen, merre lehet a kijárat, lát-e valami akár fegyverként is használható eszközt? Esetleg egy másik fogvatartott egyént?
Amint a nyakörv is rákerül és kikötözik, már végképp értelmét veszti minden, amit eddig gondolt.*
~Ez még nekem is perverz.~ *A nyakához nyúlva megigazítja az eszközt és, ha csak nem morrannak rá, megpróbál felegyenesedni kicsit, hogy kinyújthassa a lábait.*
- Gondolom, még véletlenül sem beszélünk egy nyelven… *Inkább csak magában morog tehetetlensége felett. Ám nem is ő lenne, ha még egy ilyen helyzetben sem korogna közben a gyomra.* Fantasztikus!
*Teljesen biztos benne, hogy életének utolsó fejezete zajlik, és annak is az a szakasza, amikor neki, mint főszereplőnek számot kellene vetnie életével. Megbánni az esetleges bűnöket, gondolatban megbocsátást követelni a megbántottaktól, vagy azon siránkozni, mennyi mindent elérhetett volna életében. Sírhatna amiatt, hogy nem ezt a halálnemet képzelte el magának, és, hogy még a fegyverei sem lehetnek a közelében, hogy legalább tudjon tenni sorsa ellen.
Neki ezek eszébe sem jutnak. Egyetlen dolog jár az eszében, még pedig, hogy ha ő meghal, a Félszemű majd talál magának másik asszonykát, miközben az ő csontjai egy barlang mélyén fognak rohadni.
A béklyója nem lazul, ő pedig ilyen tisztes közelségben nem mer jobban mocorogni, nehogy feltűnést keltsen vele. Nem is engedik, hogy nyugta legyen, miután a nyáladzó, ordítozó nőstényt egy kölyök „warg” követi.*
~Menj szépen innen… ~ *Ha nem lenne megkötözve, vélhetőleg elmosolyodna, amint a kis szőrös hozzádörgöli a fejét, jelenleg viszont a háta közepére sem kívánja (sőt, oda pláne nem). Talán ezt érezhette meg az anyja, amikor elcibálja onnan játékos kölykét.
Érkezik egy másik is.*
~Ó, te szentséges rum, hányan vannak még?~ *A negyedik példány ismét meghökkenti. A fejére kent anyagtól a fejfájása csökkenni kezd. Felmerül benne a kérdés, hogy ugyan miért látnák el a sérülését, ha utána fel akarják falni? Semmi értelme.*
~Talán csak beízesítenek.~ *Nyilván belső hangja mindig megteszi a tőle telhetőt, hogy a Vörös egy pillanatra se engedje el magát. És igaza is van, mert érkezik felé egy karmos mancs, aminek láttán, szemeit lehunyva, testét megmeresztve várja a végső csapást, amivel kalandos élete végleg lezárul. Ehelyett viszont csak a kötéseit oldja el. Meglepetten néz rá a lányra, majd ezen felbátorodva, majd igyekezne is felállni.*
- Jól van, jól van. Maradok. *Megadóan emeli meg a két kezét maga elé és dönti vissza a hátát a barlang falának.*
~Lehet, hogy Khant már régen megették és én csak a desszert leszek?~ *Megrázza a fejét, ennyire csak ő lehet szerencsétlen, hogy wargok ejtsék foglyul. Vagyis ebben bízik.
Pillanatnyi nyugtát arra használja fel, hogy alaposabban körbe nézzen, merre lehet a kijárat, lát-e valami akár fegyverként is használható eszközt? Esetleg egy másik fogvatartott egyént?
Amint a nyakörv is rákerül és kikötözik, már végképp értelmét veszti minden, amit eddig gondolt.*
~Ez még nekem is perverz.~ *A nyakához nyúlva megigazítja az eszközt és, ha csak nem morrannak rá, megpróbál felegyenesedni kicsit, hogy kinyújthassa a lábait.*
- Gondolom, még véletlenül sem beszélünk egy nyelven… *Inkább csak magában morog tehetetlensége felett. Ám nem is ő lenne, ha még egy ilyen helyzetben sem korogna közben a gyomra.* Fantasztikus!
754. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-01-24 07:56:24
Üzenet elküldve: 2017-01-24 07:56:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
- Pi... *Szóba fojtott indulatának maradékát elharapja a feltámadó szél, de csak a kifejezést tudja magával ragadni, a férfire boruló érzés nem tágít. A verembe nem tud leereszkedni, hiányoznak keze ügyéből azok a tárgyak, amelyekkel utána ki is tudna jönni onnét. Pontosan erre gondolt korábban, hogy bármit akarjanak is ők ketten csinálni, még a leggyámoltalanabb tevékenységet is képesek néhány rövid pillanat alatt katasztrófává érlelni. Most néhány perc kellett ahhoz, hogy az őt lépre csalni és megtréfálni kívánó hitves beleessen egy farkasverembe, hogy aztán onnét valaki/valami más vigye el őt, mint Khan.
Tesz egy kört a verem pereme mentén és annak néhány lépés környezetében, mielőtt aktív munkára fogná agyának azon részét, ami az emlékidézésért felel. Most élesben kell próba elé állítania a Sylwerantól tanult/hallottakat. Egy dolgot nem enged közel magához csak: a felesleges, páni félelmet. Ismeri már kártékony hatását ezért jóval azelőtt megálljt parancsol neki, hogy elkezdhetné gondolatait mérgezni és olyasmit elhitetni vele, ami nem történt meg, s ha rajta múlik, nem is fog.
Arca előtt megigazítja a sálat és a nyomokhoz guggol. Feltehetően csak egyfélét fog látni, hacsak Dyn nem a saját lábán volt kénytelen követni foglyul ejtőjét. Azt talán hamar megérti, hogy két lábon járóról van szó, mint ahogy az is egyértelművé válhat, hogy ez a valami egy állat testi jegyeivel bír. A legelső dolog amit tesz, az az, hogy rövid távon vizsgálja meg a nyomokat és az irányukat. Él a feltételezéssel, hogy ilyen időben a leglogikusabb utat választja odújáig, ezért többé-kevésbé követ egy egyenes ösvényt. Ezt úgy teszi, hogy képzeletbeli vonalat húz a lábnyomok között, ezt előrevetítve pedig kaphat egy képet nagyjából arról az irányról, amit követnie kell.
A második dolog amit számításba vesz az a menedék jellege, ami itt Erdőmélyén, télvíz idején kétféle lehet most. Bármi legyen is amit követni próbál, elég nagydarab ahhoz, hogy ha bármilyen épített odúja van a felszínen, abba a nyomokat követve előbb-utóbb bele kell botlania vagy észrevennie. Mégsem ezt tartja valószínűnek, hanem a másik lehetőséget, miszerint valami természetes képződményt használ arra, hogy meghúzhassa magát. Egy barlangot.
E két dolgot szem előtt tartva lát hozzá, hogy most ő lépjen elő üldözővé. Már csak azért is, hogy elmondhassa kedvesének: a wargok nem dobálnak senki fejére emberfej méretű hógolyókat.*
- Pi... *Szóba fojtott indulatának maradékát elharapja a feltámadó szél, de csak a kifejezést tudja magával ragadni, a férfire boruló érzés nem tágít. A verembe nem tud leereszkedni, hiányoznak keze ügyéből azok a tárgyak, amelyekkel utána ki is tudna jönni onnét. Pontosan erre gondolt korábban, hogy bármit akarjanak is ők ketten csinálni, még a leggyámoltalanabb tevékenységet is képesek néhány rövid pillanat alatt katasztrófává érlelni. Most néhány perc kellett ahhoz, hogy az őt lépre csalni és megtréfálni kívánó hitves beleessen egy farkasverembe, hogy aztán onnét valaki/valami más vigye el őt, mint Khan.
Tesz egy kört a verem pereme mentén és annak néhány lépés környezetében, mielőtt aktív munkára fogná agyának azon részét, ami az emlékidézésért felel. Most élesben kell próba elé állítania a Sylwerantól tanult/hallottakat. Egy dolgot nem enged közel magához csak: a felesleges, páni félelmet. Ismeri már kártékony hatását ezért jóval azelőtt megálljt parancsol neki, hogy elkezdhetné gondolatait mérgezni és olyasmit elhitetni vele, ami nem történt meg, s ha rajta múlik, nem is fog.
Arca előtt megigazítja a sálat és a nyomokhoz guggol. Feltehetően csak egyfélét fog látni, hacsak Dyn nem a saját lábán volt kénytelen követni foglyul ejtőjét. Azt talán hamar megérti, hogy két lábon járóról van szó, mint ahogy az is egyértelművé válhat, hogy ez a valami egy állat testi jegyeivel bír. A legelső dolog amit tesz, az az, hogy rövid távon vizsgálja meg a nyomokat és az irányukat. Él a feltételezéssel, hogy ilyen időben a leglogikusabb utat választja odújáig, ezért többé-kevésbé követ egy egyenes ösvényt. Ezt úgy teszi, hogy képzeletbeli vonalat húz a lábnyomok között, ezt előrevetítve pedig kaphat egy képet nagyjából arról az irányról, amit követnie kell.
A második dolog amit számításba vesz az a menedék jellege, ami itt Erdőmélyén, télvíz idején kétféle lehet most. Bármi legyen is amit követni próbál, elég nagydarab ahhoz, hogy ha bármilyen épített odúja van a felszínen, abba a nyomokat követve előbb-utóbb bele kell botlania vagy észrevennie. Mégsem ezt tartja valószínűnek, hanem a másik lehetőséget, miszerint valami természetes képződményt használ arra, hogy meghúzhassa magát. Egy barlangot.
E két dolgot szem előtt tartva lát hozzá, hogy most ő lépjen elő üldözővé. Már csak azért is, hogy elmondhassa kedvesének: a wargok nem dobálnak senki fejére emberfej méretű hógolyókat.*
753. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-01-23 14:14:42
Üzenet elküldve: 2017-01-23 14:14:42
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 319
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 319
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Szelíd
//Két hattal később//
//Khan//
*Eljut a vadászveremig, ahol lenn látja a lány fegyvereit, de lemászni érte nem lenne túl ésszerű, mivel elég mély és csúszós a pereme, így kimászni belőle szinte lehetetlen. Kellene egy kötél, amit kikössön egy fához, de ilyesmit nem hozott magával, hisz csak egy kis kikapcsolódás céljából jöttek ki. Állati nyomokat lát a hóban, de a fák sűrűjében eltűnnek a nyomok. Kellemetlen és persze ha követi a nyomokat, akkor az erdő sűrűjébe ér, ahonnan bármerre is mehetett az állati lény az ő kedvesével. Hideg van, fúj a szél és a cipője is már átázott a hótól, ha ez így folytatódik komolyan elkezdhet aggódni, hogy most mihez kezd egyedül.*
//Dyntina//
*A warg szerű lény távozik Dyntina fejétől és elsétál két lábon a társához. Állati nyelven társalognak és morognak egymásra. A lány nem tud lazítani a kezeit összekötő béklyón, így csalódottan adhatja át magát a teljes kiszolgáltatottságnak. Nem sokáig marad egyedül azonban, mert egy oroszlánfejű kölyök warg közelít felé négykézláb érdeklődően szaglászva. Kicsit nyűszög is, mert éhes és enne már, de nem azt, ami itt fekszik előtte, ez nem néz kis ehetőnek, inkább csak hozzábújik a fejével a mellkasához és játékosan kifekszik mellé hemperegni. A kis idilli játékot a nyálazó fejlett nőstény zavarja meg. A grabancánál fogva emeli fel a csöppséget és ráordít. Nem örül láthatóan, hogy a prédájukkal akar játszani. Gonosz fújtatással néz hátra a vöröskére, majd elmegy a kölyökkel.
Nem sokáig marad egyedül, hamarosan egy újabb nőstény érkezik. Ennek a feje kedvesebb és vele szemben foglal helyet a tűznél. Egy fából faragott mozsárba dobál növényeket és valami zsír félét, amit összetör és egybekavar. Amint kész van vele közelebb megy Dyntinához és a fejére, ahol sajog rákeni a készítményt. Hűsítő és kellemes érzés ez, múlik a fájdalma is. Ez valamiért ápolja őt és karmát kiengedve elvágja a kezein és lábain lévő béklyót. Mielőtt örülhetne, a kis szabadságnak, a mancsát ráteszi a mellkasára, hogy maradjon nyugton. Megérkezik az oroszlánfejű hím, ami idehozta, a kezében egy nyakörvvel, amit a vöröske nyakába tesz. Ezzel köti ki most a barlangba, hogy ne szökjön meg. Ilyesmi érzés lehet az állatoknak az embereknél, mint amit most a lány átél, ez egy fordított helyzet most. A gyógyító nőstény távozik is, amint kap egy morgást a hímtől, aki leül egy árnyékos helyre, hogy onnan tanulmányozza a kis prédáját.*
//Khan//
*Eljut a vadászveremig, ahol lenn látja a lány fegyvereit, de lemászni érte nem lenne túl ésszerű, mivel elég mély és csúszós a pereme, így kimászni belőle szinte lehetetlen. Kellene egy kötél, amit kikössön egy fához, de ilyesmit nem hozott magával, hisz csak egy kis kikapcsolódás céljából jöttek ki. Állati nyomokat lát a hóban, de a fák sűrűjében eltűnnek a nyomok. Kellemetlen és persze ha követi a nyomokat, akkor az erdő sűrűjébe ér, ahonnan bármerre is mehetett az állati lény az ő kedvesével. Hideg van, fúj a szél és a cipője is már átázott a hótól, ha ez így folytatódik komolyan elkezdhet aggódni, hogy most mihez kezd egyedül.*
//Dyntina//
*A warg szerű lény távozik Dyntina fejétől és elsétál két lábon a társához. Állati nyelven társalognak és morognak egymásra. A lány nem tud lazítani a kezeit összekötő béklyón, így csalódottan adhatja át magát a teljes kiszolgáltatottságnak. Nem sokáig marad egyedül azonban, mert egy oroszlánfejű kölyök warg közelít felé négykézláb érdeklődően szaglászva. Kicsit nyűszög is, mert éhes és enne már, de nem azt, ami itt fekszik előtte, ez nem néz kis ehetőnek, inkább csak hozzábújik a fejével a mellkasához és játékosan kifekszik mellé hemperegni. A kis idilli játékot a nyálazó fejlett nőstény zavarja meg. A grabancánál fogva emeli fel a csöppséget és ráordít. Nem örül láthatóan, hogy a prédájukkal akar játszani. Gonosz fújtatással néz hátra a vöröskére, majd elmegy a kölyökkel.
Nem sokáig marad egyedül, hamarosan egy újabb nőstény érkezik. Ennek a feje kedvesebb és vele szemben foglal helyet a tűznél. Egy fából faragott mozsárba dobál növényeket és valami zsír félét, amit összetör és egybekavar. Amint kész van vele közelebb megy Dyntinához és a fejére, ahol sajog rákeni a készítményt. Hűsítő és kellemes érzés ez, múlik a fájdalma is. Ez valamiért ápolja őt és karmát kiengedve elvágja a kezein és lábain lévő béklyót. Mielőtt örülhetne, a kis szabadságnak, a mancsát ráteszi a mellkasára, hogy maradjon nyugton. Megérkezik az oroszlánfejű hím, ami idehozta, a kezében egy nyakörvvel, amit a vöröske nyakába tesz. Ezzel köti ki most a barlangba, hogy ne szökjön meg. Ilyesmi érzés lehet az állatoknak az embereknél, mint amit most a lány átél, ez egy fordított helyzet most. A gyógyító nőstény távozik is, amint kap egy morgást a hímtől, aki leül egy árnyékos helyre, hogy onnan tanulmányozza a kis prédáját.*
752. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-01-21 21:17:16
Üzenet elküldve: 2017-01-21 21:17:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
*Nem is a sajgó feje ébreszti fel, inkább a szuszogás a hajában. Előbb kellemesen el is mosolyodik.*
- Jaj Khan… *Ám rögtön érkezik is mellé a felismerés az emlékekkel és a szétrobbanni kívánó koponyájának érzetével. Utolsó emlékképe az, amint a warg kirántja őt a gödör mélyéről, ami akkor, abban a pillanatban már nem is tűnt annyira kényelmetlennek. Emlékszik, ahogy igyekezett a lábaival kapkodni, és arra is, hogy milyen elhaló sikolyt hallatott, amikor kitépték a rumosüveget a kezedből, és ahogy végignézte, amint az ívesen ugrik bele a hóba. Hallotta, amint fegyverei földet érnek a verem alján, és még arra is, hogy miként tépte le ő maga az ujjáról a gyűrűjét és dobta bele a hóba maguk mögött, abban bízva, hogy párjának útmutatóként szolgálhat vele. Emlékképei tovább nem terjednek, így azt, hogy mitől veszítette el eszméletét is csak a kopakjának ütemes zsongása árulja el neki.
Többször is kénytelen újra felnyitni a szemét, hogy kitisztuljon a kép, amit maga előtt lát. Harmadik pislogásra már nem elmosódó árnyakat lát, hanem a prémet maga előtt, és csak ezután mozdítja lassan oldalra a fejét, hogy a nyáladzó lényre pillanthasson, majd undorra torzuló arccal kénytelen elviselni, amint az a magánszférája megsértése után, még képes a fülébe is ordítani. Ez egyértelműen nem ugyanaz, mint amelyik az isteni nedűtől megfosztotta, de kétségtelenül ugyanaz a faj. A leterített prémből láttán, pedig már nem is kérdőjelezi meg, hogy mekkora erővel bírhatnak. Aki képes egy medvét (legalábbis ő erre tippel) átküldeni a más világra, annak mi lehet ez a fegyvertelen kis, vékonyka vörös?
Nem mer megmozdulni, de még csak pislogni sem. Most még a nagypofája is elhagyta, amelyik legszívesebben megkérte volna vendéglátóját, hogy legyen szíves és szájának nedvét másfelé csepegtesse el. Nem, ő most inkább örül, hogy egyelőre csak nyál csepeg rá és nem a saját karjának a vére.
Apró mozdulatokkal igyekszik a csuklója köré vont béklyón lazítani, miközben nagyot nyel. Bármilyen ijesztőnek is tűnik a gyerekvállalás, most inkább döntene mellette, vagy az önmegtartóztatás mellett, minthogy nyomorult élete azzal végződjön, hogy két pofára zabálnak a csontjaiból.*
*Nem is a sajgó feje ébreszti fel, inkább a szuszogás a hajában. Előbb kellemesen el is mosolyodik.*
- Jaj Khan… *Ám rögtön érkezik is mellé a felismerés az emlékekkel és a szétrobbanni kívánó koponyájának érzetével. Utolsó emlékképe az, amint a warg kirántja őt a gödör mélyéről, ami akkor, abban a pillanatban már nem is tűnt annyira kényelmetlennek. Emlékszik, ahogy igyekezett a lábaival kapkodni, és arra is, hogy milyen elhaló sikolyt hallatott, amikor kitépték a rumosüveget a kezedből, és ahogy végignézte, amint az ívesen ugrik bele a hóba. Hallotta, amint fegyverei földet érnek a verem alján, és még arra is, hogy miként tépte le ő maga az ujjáról a gyűrűjét és dobta bele a hóba maguk mögött, abban bízva, hogy párjának útmutatóként szolgálhat vele. Emlékképei tovább nem terjednek, így azt, hogy mitől veszítette el eszméletét is csak a kopakjának ütemes zsongása árulja el neki.
Többször is kénytelen újra felnyitni a szemét, hogy kitisztuljon a kép, amit maga előtt lát. Harmadik pislogásra már nem elmosódó árnyakat lát, hanem a prémet maga előtt, és csak ezután mozdítja lassan oldalra a fejét, hogy a nyáladzó lényre pillanthasson, majd undorra torzuló arccal kénytelen elviselni, amint az a magánszférája megsértése után, még képes a fülébe is ordítani. Ez egyértelműen nem ugyanaz, mint amelyik az isteni nedűtől megfosztotta, de kétségtelenül ugyanaz a faj. A leterített prémből láttán, pedig már nem is kérdőjelezi meg, hogy mekkora erővel bírhatnak. Aki képes egy medvét (legalábbis ő erre tippel) átküldeni a más világra, annak mi lehet ez a fegyvertelen kis, vékonyka vörös?
Nem mer megmozdulni, de még csak pislogni sem. Most még a nagypofája is elhagyta, amelyik legszívesebben megkérte volna vendéglátóját, hogy legyen szíves és szájának nedvét másfelé csepegtesse el. Nem, ő most inkább örül, hogy egyelőre csak nyál csepeg rá és nem a saját karjának a vére.
Apró mozdulatokkal igyekszik a csuklója köré vont béklyón lazítani, miközben nagyot nyel. Bármilyen ijesztőnek is tűnik a gyerekvállalás, most inkább döntene mellette, vagy az önmegtartóztatás mellett, minthogy nyomorult élete azzal végződjön, hogy két pofára zabálnak a csontjaiból.*
751. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-01-21 17:01:20
Üzenet elküldve: 2017-01-21 17:01:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
*A nyomolvasásban nem kifejezetten járatos, de a frissen esett hóban nem eshet nehezére megtalálni azt az ösvényt, amit a Vörös kivájt magának futtában. Igaz, az egyre erősebbnek tűnő széllökések és az intenzívebbé váló havazás ellene dolgoznak, de szerencséjének számlájára legyen írva, most már két szemmel keresheti az olyan árulkodó jeleket, mint amilyeneket egy menekülőben lévő ember hagyna a néhány ujj vastag hótakaróban.
Fújtat is és nem csak amiatt, hogy asszonya már megint engedett a paranoiás viselkedésnek: nagyobbrészt önnönmaga miatt, hogy ennyi idő elteltével sem jött még rá, hogy hiába akarnak ők ketten bármilyen gyermeteg és ártalmatlan vigasságot maguknak, azok rendre katasztrofális (kis híján) világégésbe torkollanak. Például amikor a férfit majdnem kinyírta egy fészer, vagy ott van az az eset a házzal, amit magukra gyújtottak. És ezek csak a "jelesebb" momentumok, amiket akkor is vissza tudna idézni, ha legmélyebb álmából rángatnák fel.
Arca elé csapja a sálat és kezét is szeme elé veti, így próbálván könnyíteni az egyre romló látási viszonyokon. Lemaradása talán nem olyan nagy Dynhez képest annyira, hogy rá ne lelhessen a veremre és annak környékén vagy alján azokra a bizonyítékokra, amelyek igazolják rossz előérzetét: valaki vagy valami más előbb akadt a lányra. Olyan ugyanis nincs, hogy harc nélkül lemondjon a rumjáról. Válltáskájába süllyeszti a flaskát és azokat a felszereléseket is, amiket elszórva megtalál - már ha eljut a farkasveremig és nem téved el irányt veszítve az erdőben.*
- DYYYN! *Tölcsérré formált kezeit szája elé tartva többször is elkiáltja magát, megpróbálva túlkiáltani a vihartól harsogó erdőt.
Most nem engedhet annak az érzésnek, ami elkezdte megkörnyékezni. Tudja, hogy a félelem az elme gyilkosa. A kis halál, ami a megsemmisüléshez vezet. Nem tesz hát mást, csak engedi, hogy áthaladjon rajta, majd amikor visszatekint rá nem talál mást, csak önmagát és kősziklaként álló elhatározását.
Meg akarja találni a lányt, jelenleg csak ez érdekli. Sylwerannal és a két hét latrinatisztítós büntetéssel majd számol akkor, ha már lesz oka rá.*
*A nyomolvasásban nem kifejezetten járatos, de a frissen esett hóban nem eshet nehezére megtalálni azt az ösvényt, amit a Vörös kivájt magának futtában. Igaz, az egyre erősebbnek tűnő széllökések és az intenzívebbé váló havazás ellene dolgoznak, de szerencséjének számlájára legyen írva, most már két szemmel keresheti az olyan árulkodó jeleket, mint amilyeneket egy menekülőben lévő ember hagyna a néhány ujj vastag hótakaróban.
Fújtat is és nem csak amiatt, hogy asszonya már megint engedett a paranoiás viselkedésnek: nagyobbrészt önnönmaga miatt, hogy ennyi idő elteltével sem jött még rá, hogy hiába akarnak ők ketten bármilyen gyermeteg és ártalmatlan vigasságot maguknak, azok rendre katasztrofális (kis híján) világégésbe torkollanak. Például amikor a férfit majdnem kinyírta egy fészer, vagy ott van az az eset a házzal, amit magukra gyújtottak. És ezek csak a "jelesebb" momentumok, amiket akkor is vissza tudna idézni, ha legmélyebb álmából rángatnák fel.
Arca elé csapja a sálat és kezét is szeme elé veti, így próbálván könnyíteni az egyre romló látási viszonyokon. Lemaradása talán nem olyan nagy Dynhez képest annyira, hogy rá ne lelhessen a veremre és annak környékén vagy alján azokra a bizonyítékokra, amelyek igazolják rossz előérzetét: valaki vagy valami más előbb akadt a lányra. Olyan ugyanis nincs, hogy harc nélkül lemondjon a rumjáról. Válltáskájába süllyeszti a flaskát és azokat a felszereléseket is, amiket elszórva megtalál - már ha eljut a farkasveremig és nem téved el irányt veszítve az erdőben.*
- DYYYN! *Tölcsérré formált kezeit szája elé tartva többször is elkiáltja magát, megpróbálva túlkiáltani a vihartól harsogó erdőt.
Most nem engedhet annak az érzésnek, ami elkezdte megkörnyékezni. Tudja, hogy a félelem az elme gyilkosa. A kis halál, ami a megsemmisüléshez vezet. Nem tesz hát mást, csak engedi, hogy áthaladjon rajta, majd amikor visszatekint rá nem talál mást, csak önmagát és kősziklaként álló elhatározását.
Meg akarja találni a lányt, jelenleg csak ez érdekli. Sylwerannal és a két hét latrinatisztítós büntetéssel majd számol akkor, ha már lesz oka rá.*
750. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-01-20 18:36:24
Üzenet elküldve: 2017-01-20 18:36:24
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 319
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 319
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Szelíd
//Két hattal később//
*Az érdekes lény fújtat egyet és orrából jól látható meleg pára száll lefelé Dyntina felé, ha be szeretné azonosítani, akkor csak több mitikus lény felsorolásával sikerülne, de mivel nem ismeri, mi is lehet a farkasember, meg a macskaszerű lényeknek a neve, így marad egyelőre warg. Füleit mozgatva hallja, hogy már nincs sok ideje, hogy megtalálja őket a hím társa a prédájának, így karmos mancsával csak lenyúl és grabancánál fogva emeli ki az embert és rámordulva fosztja meg azt a fegyvereitől, amit ledob a mélybe. Az üveget csak félredobja a hóba. Amennyiben ellenkezne a fogoly, úgy tarkón vágja hamarabb, egyéb esetben később, hogy eszméletlen legyen. Ahogy végez a dolgokkal a vállára dobja és elindul vele az erdőmélye felé, az otthonába.
Dyntina sajgó fejjel tér magához egy barlangban, ahol tűz ropog előtte és valami medvének a prémje lenne ráterítve. Kezei összekötözve vannak a háta mögött, lábai pedig a bokájánál szintén össze vannak kötve. A hajában szimatolást érez és a fejére egy nyálcsóva hullik. Ha felnéz akkor egy másik ilyen "warg"ot lát, csak nőstény oroszlános feje van. Ahogy észreveszi a préda ébredését fel is ordít ijesztő állati hangján.*
*Az érdekes lény fújtat egyet és orrából jól látható meleg pára száll lefelé Dyntina felé, ha be szeretné azonosítani, akkor csak több mitikus lény felsorolásával sikerülne, de mivel nem ismeri, mi is lehet a farkasember, meg a macskaszerű lényeknek a neve, így marad egyelőre warg. Füleit mozgatva hallja, hogy már nincs sok ideje, hogy megtalálja őket a hím társa a prédájának, így karmos mancsával csak lenyúl és grabancánál fogva emeli ki az embert és rámordulva fosztja meg azt a fegyvereitől, amit ledob a mélybe. Az üveget csak félredobja a hóba. Amennyiben ellenkezne a fogoly, úgy tarkón vágja hamarabb, egyéb esetben később, hogy eszméletlen legyen. Ahogy végez a dolgokkal a vállára dobja és elindul vele az erdőmélye felé, az otthonába.
Dyntina sajgó fejjel tér magához egy barlangban, ahol tűz ropog előtte és valami medvének a prémje lenne ráterítve. Kezei összekötözve vannak a háta mögött, lábai pedig a bokájánál szintén össze vannak kötve. A hajában szimatolást érez és a fejére egy nyálcsóva hullik. Ha felnéz akkor egy másik ilyen "warg"ot lát, csak nőstény oroszlános feje van. Ahogy észreveszi a préda ébredését fel is ordít ijesztő állati hangján.*
749. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-01-14 06:15:21
Üzenet elküldve: 2017-01-14 06:15:21
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Wiltien Toremm//
*A történtek fényében igen kellemes estéje lehetett a törpék mintapéldányának.
Mostanra azonban itt van, és azt sem tudhatja hol van, hiszen nem látta az utat idefelé, az erdő legmélye pedig tele van tévutakkal. Valami fény azért átszüremlik a fák lombjain, de a nappal ellenére sajnos alkonyi homály lesz úrrá a tájon, így a szürkületben még kísértetiesebb a motozás, amit a környező élet kelt.
A látkép is elég vad. Wiltien feltápászkodva észreveheti, hogy a környező fák tôrzse valahol váll magasságában szilánkosra van zúzva, és sokuk a kínzást nem is élte túl, kidőlve hever társai között. A föld pedig nyirkos, karmos lábnyomokat rejt, melyek törpe uraságunk tenyerénél bizony méretekkel nagyobbak.
A távolban egy bokor reccsen.*
*A történtek fényében igen kellemes estéje lehetett a törpék mintapéldányának.
Mostanra azonban itt van, és azt sem tudhatja hol van, hiszen nem látta az utat idefelé, az erdő legmélye pedig tele van tévutakkal. Valami fény azért átszüremlik a fák lombjain, de a nappal ellenére sajnos alkonyi homály lesz úrrá a tájon, így a szürkületben még kísértetiesebb a motozás, amit a környező élet kelt.
A látkép is elég vad. Wiltien feltápászkodva észreveheti, hogy a környező fák tôrzse valahol váll magasságában szilánkosra van zúzva, és sokuk a kínzást nem is élte túl, kidőlve hever társai között. A föld pedig nyirkos, karmos lábnyomokat rejt, melyek törpe uraságunk tenyerénél bizony méretekkel nagyobbak.
A távolban egy bokor reccsen.*
748. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-01-13 19:34:02
Üzenet elküldve: 2017-01-13 19:34:02
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Feltápászkodik a földről, és körülnéz, de mivel hirtelen teszi meg ezt cselekmény sorozatot, beleszédül. Ugyanis Wiltien barátaival együtt a helyi kocsmában pihente ki fáradalmait, csakhogy igen hosszú volt az este. De még mindig nem áll neki össze a kép. Mi történt aznap este és hogy mit keres az Erdőmélyén?*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2017.01.14 11:16:17, a következő indokkal:
Jelek pótlása; múlt helyett jelen idő.
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2017.01.14 11:16:17, a következő indokkal:
Jelek pótlása; múlt helyett jelen idő.
747. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-12-02 13:03:50
Üzenet elküldve: 2016-12-02 13:03:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Szagot fogva//
//A hozzászólás +16-os részeket tartalmaz!//
*Kilbra nem emlékszik arra, hogy valaha is békességben élt volna. Kivéve talán azt a rövid időt, nem is olyan rég, amíg Hagrar törzséhez tartozónak mondhatta magát. Előtte minden napjait átitatta a folytonos harc a túlélésért, megélhetésért. Néha egy maréknyi fekhelyért, néha egy falatnyi húsért acsargott, vérrel vívva ki magának a helyet. S olykor veszített is. Sokat tanult azokból a vereségekből, melyek megedzették.
Ha sejtené miféle gondolatok futnak végig Worghar fejében, minden bizonnyal helyeselne rá. Erős törzs csak erős vezetővel maradhat fenn. De az egyensúly kényes. Hallott már Kilbra is olyat, hogy maga törzs vágta le a törzs fejét, ha elégedetlenek voltak vele. Persze, az indok lehet más is. Irigység, és hatalomvágy, melytől sajnos már az ő fajtájuk sem mentes.
Talán megsejt mégis valamit a hím gondolataiból, annak elfelhősödő homlokát látva, de szavai nyomán az arc játéka változik. Főleg, ahogy felőle nyilatkozik a másik. Elégedett morranás a hím részéről, és épp olyan egyértelmű mozdulat, ahogy feléje fordul.
A szavak nyomán felnevet a nőstény kissé, elégedett vigyor terül szét a képén, és épp ilyen elégedett a tekintete, ahogy újra csak végig méri Worghart. Aztán nemes egyszerűséggel leteszi a húst maga mellé, és szinte ellentmondást nem tűrően lendül a hím felé. Mindez egy szívverésnyi idő alatt.
A támadás persze nem haragos, ezt a másik egyértelműen érzékelheti, ahogy mohó vágy tüze lobban a borostyán szín íriszek mélyén.*
-Kilbra akar.
*Szusszan ki belőle a hang, és ha ellenállásba nem ütközik már is Worghar combjain helyezkedik el, hogy mohón harapjon csókot a hím ajkairól.*
//A hozzászólás +16-os részeket tartalmaz!//
*Kilbra nem emlékszik arra, hogy valaha is békességben élt volna. Kivéve talán azt a rövid időt, nem is olyan rég, amíg Hagrar törzséhez tartozónak mondhatta magát. Előtte minden napjait átitatta a folytonos harc a túlélésért, megélhetésért. Néha egy maréknyi fekhelyért, néha egy falatnyi húsért acsargott, vérrel vívva ki magának a helyet. S olykor veszített is. Sokat tanult azokból a vereségekből, melyek megedzették.
Ha sejtené miféle gondolatok futnak végig Worghar fejében, minden bizonnyal helyeselne rá. Erős törzs csak erős vezetővel maradhat fenn. De az egyensúly kényes. Hallott már Kilbra is olyat, hogy maga törzs vágta le a törzs fejét, ha elégedetlenek voltak vele. Persze, az indok lehet más is. Irigység, és hatalomvágy, melytől sajnos már az ő fajtájuk sem mentes.
Talán megsejt mégis valamit a hím gondolataiból, annak elfelhősödő homlokát látva, de szavai nyomán az arc játéka változik. Főleg, ahogy felőle nyilatkozik a másik. Elégedett morranás a hím részéről, és épp olyan egyértelmű mozdulat, ahogy feléje fordul.
A szavak nyomán felnevet a nőstény kissé, elégedett vigyor terül szét a képén, és épp ilyen elégedett a tekintete, ahogy újra csak végig méri Worghart. Aztán nemes egyszerűséggel leteszi a húst maga mellé, és szinte ellentmondást nem tűrően lendül a hím felé. Mindez egy szívverésnyi idő alatt.
A támadás persze nem haragos, ezt a másik egyértelműen érzékelheti, ahogy mohó vágy tüze lobban a borostyán szín íriszek mélyén.*
-Kilbra akar.
*Szusszan ki belőle a hang, és ha ellenállásba nem ütközik már is Worghar combjain helyezkedik el, hogy mohón harapjon csókot a hím ajkairól.*
746. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-11-24 18:29:11
Üzenet elküldve: 2016-11-24 18:29:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szagot fogva//
//A hozzászólás +16-os részeket tartalmaz!//
*Az, hogy a nőstény furcsállja a hely nevét, ahol törzsével élt, bizonyítja, hiába nevezte volna meg a hóval fedett hegyek barlangját, melyben kölyökkorát élte, úgy sem jelentett volna semmit. Ezzel ténylegesen lezártnak tekinti a témát, amúgy is jobbnak vélné, ha nem bolygatnák a múltat, melyben ott lüktet vádlón a bosszú, mire vérét ontva esküdött, megkezdve a vadászatot, ami már most túl hosszúnak és eredménytelennek tűnik. Pontosabban tűnt, amíg Kilbra fel nem bukkant, acsarogva, tele élettel és vadsággal, amilyennek mindigis maradnia kellett volna fajtájuknak, nem pedig elpuhulva és beállva az aprófogúak túl nagy falvaiba, szolgaként követve azok szokásait, elfeledve a régi időket, mikor még a népük nagy volt, s ledöntött minden falat, amit elé próbáltak állítani.
Egy új kezdet lehetőségeként kell értelmeznie az, hogy összeakadtak, az ősök szellemei bölcsen üzentek vele, más magyarázat nem lehet, különben most egyikük holtan, a másik sebzetten heverne az átkos mód hulló eső áztatta avaron. Törzset alapítani viszont nem lehet úgy, ha acsarognak, morognak, fenekednek egymásra, erről regélt a sámán is, mikor a nagy barlang tüze mellett a régi háborúkról, a nagy harcosokról és erős törzsfőkről beszélt. Ha erős a főnök, erős a törzs, ezt megtanulta.
A nőstény szavai pedig, ahogy megnevezik a helyet, honnan ő való, ostorként vágnak végig gondolatain, túlságosan élesen villantva fel az emlékeket, mikor kihallgatta a tanítást, amivel a sámán csak az utódjául kiválasztott kölyköket ajándékozta meg. Olyan erdőkről mesélt, ahol a szellemek még azokhoz is szólnak, akik azt hiszik, már rég elhagyták őket, hova minden, vénségére reszketeg és gyenge harcosnak el kell jutnia, mert ott a szellemek nagy fenevadakat küldenek, megadva a tisztességet, hogy harcban múljanak ki. A nemzőjének is csatában kellett volna halnia, nem egy barlang mélyén, a saját törzse által kizsigerelve és ez a felismerés indulatot gyújt benne, vágyat, hogy elevenen szaggassa szét azokat a gyáva férgeket, akik a vér kötelékét feltépték, becstelen módon támadva egy nagy harcosra.
Ingerülten morranna fel, már szívja tele tüdejét a kellő levegővel, mikor a nőstény megriszálja magát ültében, tettekre hívó morranással kísérten formálva a szavakat, amik megállapítják az igazat, ezzel belé rekesztve a kikívánkozó elégedetlenkedés hangját, helyére komoly, beleegyező morranást és határozott biccentést kerítve. Igen, egy törzsfő legyen erős, határozott és egyenes, épp úgy a harcban, mint minden másban is, ő pedig a mostani helyzet szerint, igenis ebbe a pozícióba került, arról nem is szólva, hogy pont a törzs anyjának kiszemelt nősténnyel szemben lenne a legbalszerencsésebb gyengének vagy határozatlannak mutatnia magát. S ennek kellő hangsúlyt kívánva adni, még inkább úgy fordul ültében, hústól felszabadult mancsán megtámaszkodva, hogy a másik vizslató szemeinek több teret engedjen, lássa csak Kilbra, ki fog majd erős fiakat nemzeni neki.*
- Kilbra erős nőstény, Worghar pedig nem vak.
*Ismeri el szóban is, valóban tetszik neki a látvány, oly annyira, hogy ábrándképekkel sem kecsegteti önmagát, csak magától értetődő természetességgel mustrálja a szemnek tetsző formákat, jólesőt szakítva a markában tartott húsból. Elvégre Kilbra ha most még nem is, reggelre már biztosan az asszonya lesz, ami pedig az övé, avagy amit a magáénak akar, azt miért ne nézhetné úgy és akkor, amikor a kedve úgy tartja, arról pedig, hogy milyen is a kedve, a nőstény könnyedén meggyőződhet, csak végig kell tekintenie rajta.*
//A hozzászólás +16-os részeket tartalmaz!//
*Az, hogy a nőstény furcsállja a hely nevét, ahol törzsével élt, bizonyítja, hiába nevezte volna meg a hóval fedett hegyek barlangját, melyben kölyökkorát élte, úgy sem jelentett volna semmit. Ezzel ténylegesen lezártnak tekinti a témát, amúgy is jobbnak vélné, ha nem bolygatnák a múltat, melyben ott lüktet vádlón a bosszú, mire vérét ontva esküdött, megkezdve a vadászatot, ami már most túl hosszúnak és eredménytelennek tűnik. Pontosabban tűnt, amíg Kilbra fel nem bukkant, acsarogva, tele élettel és vadsággal, amilyennek mindigis maradnia kellett volna fajtájuknak, nem pedig elpuhulva és beállva az aprófogúak túl nagy falvaiba, szolgaként követve azok szokásait, elfeledve a régi időket, mikor még a népük nagy volt, s ledöntött minden falat, amit elé próbáltak állítani.
Egy új kezdet lehetőségeként kell értelmeznie az, hogy összeakadtak, az ősök szellemei bölcsen üzentek vele, más magyarázat nem lehet, különben most egyikük holtan, a másik sebzetten heverne az átkos mód hulló eső áztatta avaron. Törzset alapítani viszont nem lehet úgy, ha acsarognak, morognak, fenekednek egymásra, erről regélt a sámán is, mikor a nagy barlang tüze mellett a régi háborúkról, a nagy harcosokról és erős törzsfőkről beszélt. Ha erős a főnök, erős a törzs, ezt megtanulta.
A nőstény szavai pedig, ahogy megnevezik a helyet, honnan ő való, ostorként vágnak végig gondolatain, túlságosan élesen villantva fel az emlékeket, mikor kihallgatta a tanítást, amivel a sámán csak az utódjául kiválasztott kölyköket ajándékozta meg. Olyan erdőkről mesélt, ahol a szellemek még azokhoz is szólnak, akik azt hiszik, már rég elhagyták őket, hova minden, vénségére reszketeg és gyenge harcosnak el kell jutnia, mert ott a szellemek nagy fenevadakat küldenek, megadva a tisztességet, hogy harcban múljanak ki. A nemzőjének is csatában kellett volna halnia, nem egy barlang mélyén, a saját törzse által kizsigerelve és ez a felismerés indulatot gyújt benne, vágyat, hogy elevenen szaggassa szét azokat a gyáva férgeket, akik a vér kötelékét feltépték, becstelen módon támadva egy nagy harcosra.
Ingerülten morranna fel, már szívja tele tüdejét a kellő levegővel, mikor a nőstény megriszálja magát ültében, tettekre hívó morranással kísérten formálva a szavakat, amik megállapítják az igazat, ezzel belé rekesztve a kikívánkozó elégedetlenkedés hangját, helyére komoly, beleegyező morranást és határozott biccentést kerítve. Igen, egy törzsfő legyen erős, határozott és egyenes, épp úgy a harcban, mint minden másban is, ő pedig a mostani helyzet szerint, igenis ebbe a pozícióba került, arról nem is szólva, hogy pont a törzs anyjának kiszemelt nősténnyel szemben lenne a legbalszerencsésebb gyengének vagy határozatlannak mutatnia magát. S ennek kellő hangsúlyt kívánva adni, még inkább úgy fordul ültében, hústól felszabadult mancsán megtámaszkodva, hogy a másik vizslató szemeinek több teret engedjen, lássa csak Kilbra, ki fog majd erős fiakat nemzeni neki.*
- Kilbra erős nőstény, Worghar pedig nem vak.
*Ismeri el szóban is, valóban tetszik neki a látvány, oly annyira, hogy ábrándképekkel sem kecsegteti önmagát, csak magától értetődő természetességgel mustrálja a szemnek tetsző formákat, jólesőt szakítva a markában tartott húsból. Elvégre Kilbra ha most még nem is, reggelre már biztosan az asszonya lesz, ami pedig az övé, avagy amit a magáénak akar, azt miért ne nézhetné úgy és akkor, amikor a kedve úgy tartja, arról pedig, hogy milyen is a kedve, a nőstény könnyedén meggyőződhet, csak végig kell tekintenie rajta.*
745. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-11-24 15:35:54
Üzenet elküldve: 2016-11-24 15:35:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Szagot fogva//
//A hozzászólás +16-os részeket tartalmaz!//
*Ha még maradt az ibrikben víz, azt megissza, de amúgy nem nagyon mozdul, pedig újabb adagnyi folyadékot kéne hozni. Elmereng egy pillanatra ezen, míg a hím a vacsorával foglalatoskodik. Lehet, nem is kell elmenni a patakig, nem kell újra megázni, hiszen elég csak kitenni kicsit a lábost, megtelik hamar esővízzel, és annak még mintha finomabb is lenne az íze. Valamiért édesebb.
De azért még nem mozdul, inkább a hímet figyeli ténykedésében, ahogy olykor forgat néhányat a nyárson, megvizsgálja a sülő húst, és időnként feléje pillant.*
-Havas hegyek?
*Ismétli el, kicsit kérdőre véve a végét. Ízlelgeti a szavakat, keresi az értelmét, és végül felismerés csillan elméjében. Tehát északról jött a másik, ahol a nagy hegyek vannak, melyeknek teteje mindig hóban áll.*
-Kilbra... *Akad meg egy pillanatra, hogy átgondolja, majd folytatja.* A Pengék városa alatti erdőből. Mi Kwarh'rag Grahk-nak hívjuk. Beszélő erdőnek.
*Igyekszik ezt valahogy átforgatni, hogy Worghar is megértse. A hegy nyugati oldalának lábánál húzódó fenyves területén élt Kilbra törzse, ahol időnként úgy suttogott a szélben az erdő, mintha a fák valóban beszéltek volna. Ezzel egyben azt is sejtetni engedi, hogy nem erről a tájékról származik ugyan, de sokat élt a természetben, erdőben, hogy kiismerje benne magát. Nem beszélve arról a tényről, hogy már kölyökként is csak önmagára számíthatott, levéve azt a rövid időt, míg az új törzsével élt. Pár hatig csupán, míg Hargar és a többiek el nem tűntek.
Közben a hús is elkészül, legalább is a hím így véli, miután alaposan megszagolgatja. Helyet enged neki a fekhely szélénél, felül, hogy enni tudjon majd. Nyála a kellemes illatra összecsordul szájában. Természetesen nem kerüli el Worghar fürkésző pillantása, sőt az sem, hogy a hím teste miként is reagál a látványra, és vélhetően a másikban meglóduló fantáziára.
Elvigyorodik, és kissé megillegeti magát ültében.*
-Worgharnak tetszik Kilbra.
*Mintha kérdés lenne, ám megállapításként hangzik, és jobbjával a közelebbi húsért nyúl. Nem nézi, melyik a nagyobb, az most nem számít. A hím szemmel látható vágya benne is felébreszti az ősi érzéseket, halkan felmorran, ám ebben a morranásban nincs semmi fenyegető, sokkal inkább csábító felhang.
Az elvett húst szájához emeli, és élvezettel harap bele, hogy a következő pillanatban hevesen sziszegjen kicsit. Forró. De aztán rágni kezd, miközben tekintette a hím képét, és nem csak a képét, fürkészi.*
//A hozzászólás +16-os részeket tartalmaz!//
*Ha még maradt az ibrikben víz, azt megissza, de amúgy nem nagyon mozdul, pedig újabb adagnyi folyadékot kéne hozni. Elmereng egy pillanatra ezen, míg a hím a vacsorával foglalatoskodik. Lehet, nem is kell elmenni a patakig, nem kell újra megázni, hiszen elég csak kitenni kicsit a lábost, megtelik hamar esővízzel, és annak még mintha finomabb is lenne az íze. Valamiért édesebb.
De azért még nem mozdul, inkább a hímet figyeli ténykedésében, ahogy olykor forgat néhányat a nyárson, megvizsgálja a sülő húst, és időnként feléje pillant.*
-Havas hegyek?
*Ismétli el, kicsit kérdőre véve a végét. Ízlelgeti a szavakat, keresi az értelmét, és végül felismerés csillan elméjében. Tehát északról jött a másik, ahol a nagy hegyek vannak, melyeknek teteje mindig hóban áll.*
-Kilbra... *Akad meg egy pillanatra, hogy átgondolja, majd folytatja.* A Pengék városa alatti erdőből. Mi Kwarh'rag Grahk-nak hívjuk. Beszélő erdőnek.
*Igyekszik ezt valahogy átforgatni, hogy Worghar is megértse. A hegy nyugati oldalának lábánál húzódó fenyves területén élt Kilbra törzse, ahol időnként úgy suttogott a szélben az erdő, mintha a fák valóban beszéltek volna. Ezzel egyben azt is sejtetni engedi, hogy nem erről a tájékról származik ugyan, de sokat élt a természetben, erdőben, hogy kiismerje benne magát. Nem beszélve arról a tényről, hogy már kölyökként is csak önmagára számíthatott, levéve azt a rövid időt, míg az új törzsével élt. Pár hatig csupán, míg Hargar és a többiek el nem tűntek.
Közben a hús is elkészül, legalább is a hím így véli, miután alaposan megszagolgatja. Helyet enged neki a fekhely szélénél, felül, hogy enni tudjon majd. Nyála a kellemes illatra összecsordul szájában. Természetesen nem kerüli el Worghar fürkésző pillantása, sőt az sem, hogy a hím teste miként is reagál a látványra, és vélhetően a másikban meglóduló fantáziára.
Elvigyorodik, és kissé megillegeti magát ültében.*
-Worgharnak tetszik Kilbra.
*Mintha kérdés lenne, ám megállapításként hangzik, és jobbjával a közelebbi húsért nyúl. Nem nézi, melyik a nagyobb, az most nem számít. A hím szemmel látható vágya benne is felébreszti az ősi érzéseket, halkan felmorran, ám ebben a morranásban nincs semmi fenyegető, sokkal inkább csábító felhang.
Az elvett húst szájához emeli, és élvezettel harap bele, hogy a következő pillanatban hevesen sziszegjen kicsit. Forró. De aztán rágni kezd, miközben tekintette a hím képét, és nem csak a képét, fürkészi.*
744. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-11-20 15:30:50
Üzenet elküldve: 2016-11-20 15:30:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A postakocsin//
*Végre átkeltek a hegyen. Harmadik napja rázkódnak már a méretes batárban, hat utas, két kocsis, és két fegyveres kísérő. Manapság nem indulhat el úgy posta, hogy azt ne kísérje néhány megtermett, marcona külsejű fickó. Nem is annyira a gazdagok illatos levelei miatt aggódik a posta szolgálat, hanem a fuvarozott egyéb értékek miatt, hiszen azt mindenképpen meg kell téríteni, ha baja esik. És ott van persze azért az utasok testi épsége is.
Mint említettük volt, hatan osztoztak a szűk kocsibelsőn. Hárman szemben, hárman háttal a menetiránynak. Szemből a jobb szélén elhízott, kereskedő forma, kopaszodó, középkorán bőven túl lévő férfi ül. Hordónyi pocakján megfeszül a nadrág, és a mente is, melyet épp csak összetartanak elől a fényes, ezüst gombok. Teljesen kikapcsolva, fejét a füle oldalának támasztva hortyog, semmitől sem zavartatva. A másik oldalon cingár, hórihorgasnak tűnő férfi ül, lábait keresztbe emelve egymáson. Csizmája orra időnként belerúg a vele szemben ülő nő lábszárába, aki minden egyes alkalommal felvihog ettől. Mintha egyféle játék zajlana le közöttük, melyet a többiek nem érthetnek. Középen fiatal leány foglal helyet, a középosztálybeli, felfelé kapaszkodó kisnemességre jellemző öltözékben. Szőke haját szalagok fogják össze, lokniba rendezve. Riadt szemű kis madárka. Amint az út korábbi ideje alatt már kiderült, a pocakos kereskedő lánya, és a hórihorgas fickó jövendőbelije. Elég fura felállás, főleg, ha a játékosan, csizma orral inzultált nő buja nevetésére figyel az ember. Vélhetően ez a ízléstelenül cicomás ruhába bújt, közönségesen beszélő nőszemély nem más, mint egy kurtizán. Háttal a másik szélen, középkorúnak tűnő, hosszú fekete haját kiengedve viselő, és a mágusokra jellemző öltözéket hordó férfi, szoborszerű mozdulatlansággal néz ki a résnyire elhúzott függöny mellett. Kezében botot tart, melynek végén öklömnyi hegyikristály szórja fényét.
Nea egyenes derékkel, lábait hátrahúzva az ülés széléig, ül középen, háttal a menetiránynak. Vászonszoknyája eltakarja, magas szárú, fűzős cipőjét, ahogy csípőig érő, prémgalléros kabátkája, az alatta viselt hosszú ujjú inget. A szoknya mélykék, a kabát fekete. Barna tincse erős fonatba vannak szorítva, mely átbukik jobb válla felett, amúgy szőrme szegélyes kucsmát visel, és meleg kesztyűt. Ujjai az ölében tartott kézi koffer fülét szorítják, mintha így próbálna meg egyensúlyozni, hogy még véletlenül se kelljen a minimálisnál többször hozzáérnie se a jobbján ülő kurtizánhoz, se a balján helyet foglaló mágushoz.*
-Azt mondják, ez az Erdőmélye terület azelőtt nagyon veszélyes vidék volt. Most meg mintha inkább kihalt lenne.
*Hajol előre a szőke lányzó, egyenesen Neának intézve a szavakat. Ha eddig nem félt volna, hát most biztosan gombóc gyűlne a gyomrában, de már így is eléggé izgul emiatt az utazás miatt. Bár azt mondják, estére már Artheniorba is érhetnek, ha minden jól megy.*
-Remélem, hogy semmi veszélyes nem akad utunkba Kisasszony.
*Jegyzi meg a Mágus, olyan mély bariton hangon, hogy Nea még soha azelőtt ennyire mélyet nem hallott. Ettől függetlenül mélyen egyetért a szavakkal, de nem szólal meg, csak sóhajt egy nagyot, némi aggodalommal.*
*Végre átkeltek a hegyen. Harmadik napja rázkódnak már a méretes batárban, hat utas, két kocsis, és két fegyveres kísérő. Manapság nem indulhat el úgy posta, hogy azt ne kísérje néhány megtermett, marcona külsejű fickó. Nem is annyira a gazdagok illatos levelei miatt aggódik a posta szolgálat, hanem a fuvarozott egyéb értékek miatt, hiszen azt mindenképpen meg kell téríteni, ha baja esik. És ott van persze azért az utasok testi épsége is.
Mint említettük volt, hatan osztoztak a szűk kocsibelsőn. Hárman szemben, hárman háttal a menetiránynak. Szemből a jobb szélén elhízott, kereskedő forma, kopaszodó, középkorán bőven túl lévő férfi ül. Hordónyi pocakján megfeszül a nadrág, és a mente is, melyet épp csak összetartanak elől a fényes, ezüst gombok. Teljesen kikapcsolva, fejét a füle oldalának támasztva hortyog, semmitől sem zavartatva. A másik oldalon cingár, hórihorgasnak tűnő férfi ül, lábait keresztbe emelve egymáson. Csizmája orra időnként belerúg a vele szemben ülő nő lábszárába, aki minden egyes alkalommal felvihog ettől. Mintha egyféle játék zajlana le közöttük, melyet a többiek nem érthetnek. Középen fiatal leány foglal helyet, a középosztálybeli, felfelé kapaszkodó kisnemességre jellemző öltözékben. Szőke haját szalagok fogják össze, lokniba rendezve. Riadt szemű kis madárka. Amint az út korábbi ideje alatt már kiderült, a pocakos kereskedő lánya, és a hórihorgas fickó jövendőbelije. Elég fura felállás, főleg, ha a játékosan, csizma orral inzultált nő buja nevetésére figyel az ember. Vélhetően ez a ízléstelenül cicomás ruhába bújt, közönségesen beszélő nőszemély nem más, mint egy kurtizán. Háttal a másik szélen, középkorúnak tűnő, hosszú fekete haját kiengedve viselő, és a mágusokra jellemző öltözéket hordó férfi, szoborszerű mozdulatlansággal néz ki a résnyire elhúzott függöny mellett. Kezében botot tart, melynek végén öklömnyi hegyikristály szórja fényét.
Nea egyenes derékkel, lábait hátrahúzva az ülés széléig, ül középen, háttal a menetiránynak. Vászonszoknyája eltakarja, magas szárú, fűzős cipőjét, ahogy csípőig érő, prémgalléros kabátkája, az alatta viselt hosszú ujjú inget. A szoknya mélykék, a kabát fekete. Barna tincse erős fonatba vannak szorítva, mely átbukik jobb válla felett, amúgy szőrme szegélyes kucsmát visel, és meleg kesztyűt. Ujjai az ölében tartott kézi koffer fülét szorítják, mintha így próbálna meg egyensúlyozni, hogy még véletlenül se kelljen a minimálisnál többször hozzáérnie se a jobbján ülő kurtizánhoz, se a balján helyet foglaló mágushoz.*
-Azt mondják, ez az Erdőmélye terület azelőtt nagyon veszélyes vidék volt. Most meg mintha inkább kihalt lenne.
*Hajol előre a szőke lányzó, egyenesen Neának intézve a szavakat. Ha eddig nem félt volna, hát most biztosan gombóc gyűlne a gyomrában, de már így is eléggé izgul emiatt az utazás miatt. Bár azt mondják, estére már Artheniorba is érhetnek, ha minden jól megy.*
-Remélem, hogy semmi veszélyes nem akad utunkba Kisasszony.
*Jegyzi meg a Mágus, olyan mély bariton hangon, hogy Nea még soha azelőtt ennyire mélyet nem hallott. Ettől függetlenül mélyen egyetért a szavakkal, de nem szólal meg, csak sóhajt egy nagyot, némi aggodalommal.*
743. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-11-17 16:00:10
Üzenet elküldve: 2016-11-17 16:00:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szagot fogva//
//A hozzászólás +16-os részeket tartalmaz!//
*A nőstény kényelmes oldalra hengeredését érdeklődéssel szemléli, főleg azt, ahogy a húsokból kiolvadó zsiradéktól fel-felkapó lángnyelvek fénye végigtáncol a testén, mégiscsak jó ideje nem látott fajtájába tartozót, ellenkező neműt, pedig még régebben volt érkezése nyugodtan méregetni. Bár végtelenül leköti a másik domborulatainak szemlélése, mégsem feledkezik meg a sülő húsról, töredelmes alapossággal forgatja a nyársakat, egy szívdobbanásnyi időre sem játszva meg a kisfogúak lopva leselkedő magatartását.
A felkaffogó kérdésre eleinte nem reagál, mintha azon tanakodva, vajon milyen néven ismerheti a nőstény a helyet, ahol törzsével élt, ahol kölyökből harcossá nevelték, de végül vállat von, csak úgy saját magának és népe saját nyelvén válaszol, lévén azt a furcsa nyelvjárást, amit Kilbrától hallott, túlságosan idegennek ítéli ahhoz, hogy azon próbáljon magyarázatot adni.*
- Havas hegyekből. Arra sok nagy barlang van.
*Ezzel lezártnak tekinti a származása helyére irányuló közölnivalót, de nem kérdez vissza, hiszen egyértelmű, hogy a nőstény erről a vidékről való, különben hogyan lehetne saját barlangja, s persze hogyan élhette volna túl eddig teljesen egyedül, ha nem ismerné a vidéket, csak úgy, saját törzs nélkül.
Elégedett morranása végül akkor hangzik fel, mikor a korábban tűz fölé állított húsdarabot kellően sültnek titulálva markába kapja a nyársat, közelről körül szimatolva, hogy biztosan meggyőződhessen arról, kellően átsült, s így mentes a nem kívánt, savanykás szagoktól, melyek az állott húst jellemzik, ezeket pedig nem lelve, komótosan egyenesedik fel guggolásából, úgy ítélve, a nyúlnak még pörkölődnie kell, így azt hátrahagyja. Öles lépteivel szeli át a tüzet a fekhelytől elválasztó távolságot, majd annak szélére ereszkedik le, jobb lábát kinyújtva, a balt térdben meghajtva, hogy rákönyökölhessen, míg azt várja, valamennyire hűljön meg a vacsorának szánt hús, addig nyílt, méricskélő pillantással adózva ismét a nősténynek.
Nem szól semmit, még csak el sem takarja magát, azzal azt feltételezné, túlzottan gyenge, ezért rejtegeti magát a másik elől, s a kisfogúak között biztosan elfogadhatatlan szemérmetlenségnek bélyegeznék a helyzetet, mégsem mozdul úgy, hogy akár egy pillanatra is leplezze Kilbra mustrálásától meglóduló gondolatainak eredményét. Ezen ténykedésének mindössze a hús nyársról való lehúzása, majd egyenlő részre való szakítása vet véget, minek utána a céltalanná váló botot arrébb fricskázza, az étket pedig a nőstény felé emeli, engedve, válassza azt a darabot, amelyiket jobban akarja, úgyis hátra van még a nyúl, biztosítva, hogyha nem is túlzottan megtöltött, de legalább nem üres gyomorral zárhatják a mai napot.*
//A hozzászólás +16-os részeket tartalmaz!//
*A nőstény kényelmes oldalra hengeredését érdeklődéssel szemléli, főleg azt, ahogy a húsokból kiolvadó zsiradéktól fel-felkapó lángnyelvek fénye végigtáncol a testén, mégiscsak jó ideje nem látott fajtájába tartozót, ellenkező neműt, pedig még régebben volt érkezése nyugodtan méregetni. Bár végtelenül leköti a másik domborulatainak szemlélése, mégsem feledkezik meg a sülő húsról, töredelmes alapossággal forgatja a nyársakat, egy szívdobbanásnyi időre sem játszva meg a kisfogúak lopva leselkedő magatartását.
A felkaffogó kérdésre eleinte nem reagál, mintha azon tanakodva, vajon milyen néven ismerheti a nőstény a helyet, ahol törzsével élt, ahol kölyökből harcossá nevelték, de végül vállat von, csak úgy saját magának és népe saját nyelvén válaszol, lévén azt a furcsa nyelvjárást, amit Kilbrától hallott, túlságosan idegennek ítéli ahhoz, hogy azon próbáljon magyarázatot adni.*
- Havas hegyekből. Arra sok nagy barlang van.
*Ezzel lezártnak tekinti a származása helyére irányuló közölnivalót, de nem kérdez vissza, hiszen egyértelmű, hogy a nőstény erről a vidékről való, különben hogyan lehetne saját barlangja, s persze hogyan élhette volna túl eddig teljesen egyedül, ha nem ismerné a vidéket, csak úgy, saját törzs nélkül.
Elégedett morranása végül akkor hangzik fel, mikor a korábban tűz fölé állított húsdarabot kellően sültnek titulálva markába kapja a nyársat, közelről körül szimatolva, hogy biztosan meggyőződhessen arról, kellően átsült, s így mentes a nem kívánt, savanykás szagoktól, melyek az állott húst jellemzik, ezeket pedig nem lelve, komótosan egyenesedik fel guggolásából, úgy ítélve, a nyúlnak még pörkölődnie kell, így azt hátrahagyja. Öles lépteivel szeli át a tüzet a fekhelytől elválasztó távolságot, majd annak szélére ereszkedik le, jobb lábát kinyújtva, a balt térdben meghajtva, hogy rákönyökölhessen, míg azt várja, valamennyire hűljön meg a vacsorának szánt hús, addig nyílt, méricskélő pillantással adózva ismét a nősténynek.
Nem szól semmit, még csak el sem takarja magát, azzal azt feltételezné, túlzottan gyenge, ezért rejtegeti magát a másik elől, s a kisfogúak között biztosan elfogadhatatlan szemérmetlenségnek bélyegeznék a helyzetet, mégsem mozdul úgy, hogy akár egy pillanatra is leplezze Kilbra mustrálásától meglóduló gondolatainak eredményét. Ezen ténykedésének mindössze a hús nyársról való lehúzása, majd egyenlő részre való szakítása vet véget, minek utána a céltalanná váló botot arrébb fricskázza, az étket pedig a nőstény felé emeli, engedve, válassza azt a darabot, amelyiket jobban akarja, úgyis hátra van még a nyúl, biztosítva, hogyha nem is túlzottan megtöltött, de legalább nem üres gyomorral zárhatják a mai napot.*
742. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-11-17 15:01:43
Üzenet elküldve: 2016-11-17 15:01:43
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Szagot fogva//
//A hozzászólás +16-os részeket tartalmaz!//
*A pillanatnyi megtorpanás, és a hím pillantása kétséget sem hagy afelől, mire is gondolhat a másik, de ez csupán tényleg egy légvételnyi idő, s oldalába mar ím már a hevített penge. A fájdalom eluralja, s bár az ösztön a támadásra ingerli, végül még sem lesz belőle harc. A nőstény bár fiatal, nem ostoba. Pontosan tudja, hogy ennyire közel, fegyvertelenül, esélye nem lenne a hímmel szemben. Más dolog, hogy túl van már azon, hogy vérét kívánja, s esetleg zsigereit ontsa. Jobb az a megállapodás, mely köttetett kettőjük között. Hogy aztán majd hogyan lesz tovább, az megint egy másik kérdés.
Pendülve ér kövezetet a penge, elpörögve kicsit a hím lába mellől, félúton állapodva meg egy mélyedésnél a tűz és a fekhely között. Worghar pedig enged a kérésnek, és közelbe hozza az edényt, melyben mindig tiszta vizet tart. Már ami legalább is, nem lépi túl az ork mércét. De hát a közeli patakból hozta még reggel, nem sokkal azelőtt, hogy leszakadt volna az ég.
Végül oldalára fordul, természetesen az ép felére, és karjára támasztva fel fejét, onnan figyeli néhány percig a másik mozdulatait, amint a tűznél a húst forgatja meg.*
-Worghar honnan ért ide?
*Az ork nyelv kaffogó hangjai furcsán vernek visszhangot a kőfalakról. Kilbra azt már tudja, hogy orkok szinte mindenfelé élnek, sőt sokan a városba is beköltöznek. Ő maga nem szeretne épített kőfalak között élni, túl nyomasztó, túl szűk ott minden. Na nem mintha a barlang óriási lenne ugye, de az mégiscsak más, hiszen bármikor kilépve, azonnal az erdő öleli körül. S azt is tudja, hogy minden törzsnek megvan a maga története, szabályai. Ha új törzs alakul, akkor ezeket a szabályokat újra le kell fektetni. Bár nem épp erről akar most még beszélni Worgharral. Csupán érdekli, hogy a világ mely részéről érkezett ide a hím.*
//A hozzászólás +16-os részeket tartalmaz!//
*A pillanatnyi megtorpanás, és a hím pillantása kétséget sem hagy afelől, mire is gondolhat a másik, de ez csupán tényleg egy légvételnyi idő, s oldalába mar ím már a hevített penge. A fájdalom eluralja, s bár az ösztön a támadásra ingerli, végül még sem lesz belőle harc. A nőstény bár fiatal, nem ostoba. Pontosan tudja, hogy ennyire közel, fegyvertelenül, esélye nem lenne a hímmel szemben. Más dolog, hogy túl van már azon, hogy vérét kívánja, s esetleg zsigereit ontsa. Jobb az a megállapodás, mely köttetett kettőjük között. Hogy aztán majd hogyan lesz tovább, az megint egy másik kérdés.
Pendülve ér kövezetet a penge, elpörögve kicsit a hím lába mellől, félúton állapodva meg egy mélyedésnél a tűz és a fekhely között. Worghar pedig enged a kérésnek, és közelbe hozza az edényt, melyben mindig tiszta vizet tart. Már ami legalább is, nem lépi túl az ork mércét. De hát a közeli patakból hozta még reggel, nem sokkal azelőtt, hogy leszakadt volna az ég.
Végül oldalára fordul, természetesen az ép felére, és karjára támasztva fel fejét, onnan figyeli néhány percig a másik mozdulatait, amint a tűznél a húst forgatja meg.*
-Worghar honnan ért ide?
*Az ork nyelv kaffogó hangjai furcsán vernek visszhangot a kőfalakról. Kilbra azt már tudja, hogy orkok szinte mindenfelé élnek, sőt sokan a városba is beköltöznek. Ő maga nem szeretne épített kőfalak között élni, túl nyomasztó, túl szűk ott minden. Na nem mintha a barlang óriási lenne ugye, de az mégiscsak más, hiszen bármikor kilépve, azonnal az erdő öleli körül. S azt is tudja, hogy minden törzsnek megvan a maga története, szabályai. Ha új törzs alakul, akkor ezeket a szabályokat újra le kell fektetni. Bár nem épp erről akar most még beszélni Worgharral. Csupán érdekli, hogy a világ mely részéről érkezett ide a hím.*
741. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-11-15 20:21:56
Üzenet elküldve: 2016-11-15 20:21:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szagot fogva//
//A hozzászólás +16os részeket tartalmaz!//
*Koromszín pillantása, leplezetlen időzik el valamelyest a nőstény mellkasára nehezedő marok két oldalán domborodó halmokon, elvégre hímként sosem titkolta érdeklődését, mikor alkalma nyílt a másik nem mustrálására, de a baljában izzásból rohamosan hűlésnek induló penge jelenléte nem ereszti túl hosszú lére a lehetőséget szemei legeltetésére. Ennek fényében mozdul, s tapasztja a zöldes fényű bőrön ejtett sebre a hevített acélt, az égett hús jellegzetes szagát hívva életre, biztos jeleként annak, hogy a láz ártó szellemei megfutamodtak a vérzést megszüntető, cafrangosra tépett karmolást lezáró művelet nyomán.
S kiderül, előrelátása, mely a sámán ténykedésének hosszas tanulmányozásából fakad, helyesnek bizonyul, elvégre a nőstény a nem éppen frissen sült húsra hajazó zamatú bőszíjra haragba, fojtott kiáltással, s heves ellenkezéssel reagál. Az ártalmatlanul csapkodó karok, melyek tehetetlen ütlegei elillannak mellkast feszítő, hajókötélnyi alkarjáról, korántsem riasztják meg, miként a csípőjének, s combjának lendülettel csattanó talpak durvább érintései sem, lévén komiszabb ütlegekhez szoktatták kölyökkora kíntól terhes esztendői, mégis itt van, életben, szívósan, erősen.
Mikor pedig, a nőstény lenyugszik a kín múltával, oly képet vágva, mint ki hosszas koplalás után elette a másik elől a húst, ám nem kíván belőle vérontást kerekíteni, mindössze morran egyet, s a seb lezárására használt pengét széles mozdulattal dobja a barlang kövére, mit sem törődve azzal, vajon merre siklik pördülve. A perzselt szélű, tompa, helyenként kormos felülettel fénylő sérülést kezdi el szemügyre venni, csak úgy, önmagának bólintva egyet, megelégedve ténykedésével, mikor Kilbra víz után vágyik. Mégsem mozdul azonnal, jobb mancsának szorítását enyhíti csak, oldalvást mozdítva, hogy méricskélés gyanánt fogjon rá a nőstény testére, mustrálva, miben leli majd kedvét. Azzal eresztenek az ujjak, s guggolásából megemelkedik, láttatni engedve vágyódása mértékét, mikor fordul, a jelzett edényféle után nézve.
Ütött-kopott, néhol horpadt alkalmatosság, talán ha félig telve tisztának ható vízzel, legalábbis fajtája mércéjével ihatónak, s használhatónak bélyegezhető folyadékkal, mit tárolóstul emel markába, vizsgálódva tekintve, majd szimatolva bele, biztosra kívánva menni, hogy nem keveri össze valami furcsa, barlangon belüli, végterméknek szánt csuporral, s mikor meggyőződhet arról, a nőstény ezt akarja megkaparintani, fordul vissza. Öles léptekkel kerülve a kellően alkalmasnak titulálható fekhely mellé, s nyújtva Kilbrának.*
- Víz.
*Szögezi le maga is, hogy mikor mancsa ismét üres, dolga után nézve vegye szemügyre a nyársra húzott húsokat, szükség esetén fordítva rajtuk, még mielőtt túlzottan megégne bármelyik is. Hagyja a nőstényt, hadd heverje ki a kiégetés gyötrelmeit, hisz megmutatta, hogy erős, nem menekült a sercegő penge elől, miként a gyávák teszik, futva a fájdalom legapróbb lehetőségétől. Ezzel pedig megelégedést keltett benne, újabb jelét adva annak, jól ítélte meg a vicsorgó, egyetlen, vézna nyúlért vérre menő harcot vívni kész nőstényt, s ha az ősök szellemei is úgy kívánják, jó asszonya lehet, méltó egy törzs anyjának.*
//A hozzászólás +16os részeket tartalmaz!//
*Koromszín pillantása, leplezetlen időzik el valamelyest a nőstény mellkasára nehezedő marok két oldalán domborodó halmokon, elvégre hímként sosem titkolta érdeklődését, mikor alkalma nyílt a másik nem mustrálására, de a baljában izzásból rohamosan hűlésnek induló penge jelenléte nem ereszti túl hosszú lére a lehetőséget szemei legeltetésére. Ennek fényében mozdul, s tapasztja a zöldes fényű bőrön ejtett sebre a hevített acélt, az égett hús jellegzetes szagát hívva életre, biztos jeleként annak, hogy a láz ártó szellemei megfutamodtak a vérzést megszüntető, cafrangosra tépett karmolást lezáró művelet nyomán.
S kiderül, előrelátása, mely a sámán ténykedésének hosszas tanulmányozásából fakad, helyesnek bizonyul, elvégre a nőstény a nem éppen frissen sült húsra hajazó zamatú bőszíjra haragba, fojtott kiáltással, s heves ellenkezéssel reagál. Az ártalmatlanul csapkodó karok, melyek tehetetlen ütlegei elillannak mellkast feszítő, hajókötélnyi alkarjáról, korántsem riasztják meg, miként a csípőjének, s combjának lendülettel csattanó talpak durvább érintései sem, lévén komiszabb ütlegekhez szoktatták kölyökkora kíntól terhes esztendői, mégis itt van, életben, szívósan, erősen.
Mikor pedig, a nőstény lenyugszik a kín múltával, oly képet vágva, mint ki hosszas koplalás után elette a másik elől a húst, ám nem kíván belőle vérontást kerekíteni, mindössze morran egyet, s a seb lezárására használt pengét széles mozdulattal dobja a barlang kövére, mit sem törődve azzal, vajon merre siklik pördülve. A perzselt szélű, tompa, helyenként kormos felülettel fénylő sérülést kezdi el szemügyre venni, csak úgy, önmagának bólintva egyet, megelégedve ténykedésével, mikor Kilbra víz után vágyik. Mégsem mozdul azonnal, jobb mancsának szorítását enyhíti csak, oldalvást mozdítva, hogy méricskélés gyanánt fogjon rá a nőstény testére, mustrálva, miben leli majd kedvét. Azzal eresztenek az ujjak, s guggolásából megemelkedik, láttatni engedve vágyódása mértékét, mikor fordul, a jelzett edényféle után nézve.
Ütött-kopott, néhol horpadt alkalmatosság, talán ha félig telve tisztának ható vízzel, legalábbis fajtája mércéjével ihatónak, s használhatónak bélyegezhető folyadékkal, mit tárolóstul emel markába, vizsgálódva tekintve, majd szimatolva bele, biztosra kívánva menni, hogy nem keveri össze valami furcsa, barlangon belüli, végterméknek szánt csuporral, s mikor meggyőződhet arról, a nőstény ezt akarja megkaparintani, fordul vissza. Öles léptekkel kerülve a kellően alkalmasnak titulálható fekhely mellé, s nyújtva Kilbrának.*
- Víz.
*Szögezi le maga is, hogy mikor mancsa ismét üres, dolga után nézve vegye szemügyre a nyársra húzott húsokat, szükség esetén fordítva rajtuk, még mielőtt túlzottan megégne bármelyik is. Hagyja a nőstényt, hadd heverje ki a kiégetés gyötrelmeit, hisz megmutatta, hogy erős, nem menekült a sercegő penge elől, miként a gyávák teszik, futva a fájdalom legapróbb lehetőségétől. Ezzel pedig megelégedést keltett benne, újabb jelét adva annak, jól ítélte meg a vicsorgó, egyetlen, vézna nyúlért vérre menő harcot vívni kész nőstényt, s ha az ősök szellemei is úgy kívánják, jó asszonya lehet, méltó egy törzs anyjának.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920