Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 7 (121. - 140. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
140. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-06-14 23:37:39
Üzenet elküldve: 2021-06-14 23:37:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Elveszett lélek //
* Baktat hajthatatlan, az útmutatásnak megfelelően, már ki tudja mennyi ideje, viszont a fogságából még mindig nem talált szabadulást. Lassacskán fáradnak apró lábai is, lepihenni viszont oktalan lenne ezen a helyen, mert még végül azt is elfelejti, hogy most merre tart. A rengeteg egyhangúan ismétli magát, az egyetlen érdekesség a ritkán feltűnő állatok alakja a messzeségben. Szerencséjére ösztöneit még nem vesztett Irumi, tisztes távolságban kerüli az ilyen lényeket, akár békések, akár nem, hisz emlékei nélkül képtelen megkülönböztetni őket. Utolsó találkozásánál még a békés Wywardtól is óvatosan hátrált. Ennyi akadály azonban még nem elég, mivel rövidesen egy kisebb patakhoz érkezik.
~ Természet miért kell neked állandóan megnehezíteni a dolgomat? Mennyi rosszat tehettem én a múltamban, amikre nem emlékszem, hogy most ezt érdemlem ~
Kevés elmélkedés után, jött is az ötlet. Még ha fáradt is ez jelen helyzetben az egyetlen lehetősége. Szép finoman ki tipeg a folyam szélére, majd egy kecses mozdulattal meglibbenti szárnyait, és már repül is. Ahogy ismét a földet érinti a lába, immár a másik parton, megint gyalogolásba fog. Újabb eseménytelen elnyújtott túrázás következik, ami lassan kezd kifejezetten nyugtalanítóvá válni.
~ Balgaság volt hallgatnom arra az ostoba hangra, tudtam, hogy el kellett volna fordulnom jobbra, ott mintha lett volna valami kitaposott út. ~
Ahogy ezeken morfondírozik, az egyik fa tövében feltűnik neki valami ezüstös csillogás. Közeledve hozzá egy virág alakja rajzolódik ki előtte. Ezen felvidulva fürge ugrásokkal szalad oda a szépséges növényhez, hogy azt jobban szem ügyre vehesse. Egy kis vékony száron, nagy tölcsér levél előtt függnek az ezüstös gyöngynek kinéző virágok.
~ Csoda szép egy teremtés vagy, talán el kéne vigyelek magammal, vagy lehet, hogy mégsem, te is élsz, nem szabad téged bántani ~
Még pár pillanatig nézegeti, majd fejét ismét megemeli, de amit akkor vesz észre, az még talán szebb, mint minden amit eddig látott. Egy enyhe fény szűrődik ki a fák mögül *
- Talán ez lesz az erdő vége. Lehet, hogy mégsem itt halok meg?
* Baktat hajthatatlan, az útmutatásnak megfelelően, már ki tudja mennyi ideje, viszont a fogságából még mindig nem talált szabadulást. Lassacskán fáradnak apró lábai is, lepihenni viszont oktalan lenne ezen a helyen, mert még végül azt is elfelejti, hogy most merre tart. A rengeteg egyhangúan ismétli magát, az egyetlen érdekesség a ritkán feltűnő állatok alakja a messzeségben. Szerencséjére ösztöneit még nem vesztett Irumi, tisztes távolságban kerüli az ilyen lényeket, akár békések, akár nem, hisz emlékei nélkül képtelen megkülönböztetni őket. Utolsó találkozásánál még a békés Wywardtól is óvatosan hátrált. Ennyi akadály azonban még nem elég, mivel rövidesen egy kisebb patakhoz érkezik.
~ Természet miért kell neked állandóan megnehezíteni a dolgomat? Mennyi rosszat tehettem én a múltamban, amikre nem emlékszem, hogy most ezt érdemlem ~
Kevés elmélkedés után, jött is az ötlet. Még ha fáradt is ez jelen helyzetben az egyetlen lehetősége. Szép finoman ki tipeg a folyam szélére, majd egy kecses mozdulattal meglibbenti szárnyait, és már repül is. Ahogy ismét a földet érinti a lába, immár a másik parton, megint gyalogolásba fog. Újabb eseménytelen elnyújtott túrázás következik, ami lassan kezd kifejezetten nyugtalanítóvá válni.
~ Balgaság volt hallgatnom arra az ostoba hangra, tudtam, hogy el kellett volna fordulnom jobbra, ott mintha lett volna valami kitaposott út. ~
Ahogy ezeken morfondírozik, az egyik fa tövében feltűnik neki valami ezüstös csillogás. Közeledve hozzá egy virág alakja rajzolódik ki előtte. Ezen felvidulva fürge ugrásokkal szalad oda a szépséges növényhez, hogy azt jobban szem ügyre vehesse. Egy kis vékony száron, nagy tölcsér levél előtt függnek az ezüstös gyöngynek kinéző virágok.
~ Csoda szép egy teremtés vagy, talán el kéne vigyelek magammal, vagy lehet, hogy mégsem, te is élsz, nem szabad téged bántani ~
Még pár pillanatig nézegeti, majd fejét ismét megemeli, de amit akkor vesz észre, az még talán szebb, mint minden amit eddig látott. Egy enyhe fény szűrődik ki a fák mögül *
- Talán ez lesz az erdő vége. Lehet, hogy mégsem itt halok meg?
139. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-06-14 21:19:03
Üzenet elküldve: 2021-06-14 21:19:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Elveszett lélek //
* Csend honol az erdő sötét mélyén, sehol egy lélek a közelben. Még egy pár pillanat hallgatózás, és óvatos körültekintés után, felfedi magát az álcából Irumi. *
- Lehetett volna egy mezőn, vagy egy hegy tetején, de nem, nekem pont, hogy egy erdőben kellett felébrednem. Az sem biztos, hogy van bármilyen település itt a közelben. Mi lesz ha nem találok szállást magamnak, vagy ételt? Az is lehet, hogy ez a hely tele van veszélyes állatokkal.
* Motyogja magában a fejében kavargó gondolatokat, ahogy halad végig a rejtelmes fák között. Egyik apró lépés követi a másikat, szíve gyorsan kalapál. A némaságot egy ág hangos reccsenése töri meg lába alatt. Ijedtében nagyot ugrik a félénk lány, és még egy rövid sikítást is elereszt. Kezét gyorsan a szájához kapja, és ismét elrejti magát. Csak miután még egyszer megbizonyosodott, hogy nincs veszély a közelben, akkor halad tovább. Az erdő, mint egy börtön cellája úgy zárult be felette. A vastag törzsű tölgyek pedig a rács, mely az egészet össze köti. Már amikor teljesen elvesztené a reményt a szabadulásra, mintha egy finom női hang szólította volna meg.
~ Tartsd ezt az irányt és ki fogsz jutni innen ~
Irumi megrettenve kapkodta a fejét, hogy vajon honnan jöhetett a tanács, de nem látott senkit. Minthogy mást nem tehetett hallgatott a hangra, és folytatta a barangolást. *
* Csend honol az erdő sötét mélyén, sehol egy lélek a közelben. Még egy pár pillanat hallgatózás, és óvatos körültekintés után, felfedi magát az álcából Irumi. *
- Lehetett volna egy mezőn, vagy egy hegy tetején, de nem, nekem pont, hogy egy erdőben kellett felébrednem. Az sem biztos, hogy van bármilyen település itt a közelben. Mi lesz ha nem találok szállást magamnak, vagy ételt? Az is lehet, hogy ez a hely tele van veszélyes állatokkal.
* Motyogja magában a fejében kavargó gondolatokat, ahogy halad végig a rejtelmes fák között. Egyik apró lépés követi a másikat, szíve gyorsan kalapál. A némaságot egy ág hangos reccsenése töri meg lába alatt. Ijedtében nagyot ugrik a félénk lány, és még egy rövid sikítást is elereszt. Kezét gyorsan a szájához kapja, és ismét elrejti magát. Csak miután még egyszer megbizonyosodott, hogy nincs veszély a közelben, akkor halad tovább. Az erdő, mint egy börtön cellája úgy zárult be felette. A vastag törzsű tölgyek pedig a rács, mely az egészet össze köti. Már amikor teljesen elvesztené a reményt a szabadulásra, mintha egy finom női hang szólította volna meg.
~ Tartsd ezt az irányt és ki fogsz jutni innen ~
Irumi megrettenve kapkodta a fejét, hogy vajon honnan jöhetett a tanács, de nem látott senkit. Minthogy mást nem tehetett hallgatott a hangra, és folytatta a barangolást. *
138. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-03-11 00:20:36
Üzenet elküldve: 2021-03-11 00:20:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Hűvös téli szellők//
//Egy apa álma//
*Deriri mosolyogva hallgatja a kis szőke csacsogását, kicsit meglepődik ugyan, mikor a nagy macskáról esik szó.*
~Sajnálja őket és ajándékot hoz? Szóval gyermeki szemmel nem is ijesztő, sőt inkább mint egy jótevő.~
*Benne azért marad egy kis félelem, és persze tisztelet az állat felé. Végtére is az állatok nagyon hálás és hasznos lények tudnak lenni, ha a gazdájuk úgy bánik velük. Azon pedig, hogy ég a haja jót szórakozik, bár egy kis fantáziával nem nehéz így látni vörös hullámait. Mikor Pycta kijelenti, hogy menniük kell, kicsit megkönnyebbül. Kellemes társaságnak tartja őket, de érzi szerelme és a csuhás között feszülő hangulatot.*
-Kellemes utat! *Szólal meg párja után integetve. Miután elbúcsúztak még hallja Nievesha kérdéseit.*
~Hisz neki különleges haja van így is, valahogy gyermeki ártatlanságát tükrözi... Lebegő torony? Vajon hová tartanak?~ *Gondolkodik el, nemhogy lebegő tornyot, de még tornyot se nagyon látott. De nem sokáig tud ezen filozofálni, párja feddése elveszi a figyelmét. Kissé durcásan, de mégis lágyan válaszol neki*
-Megérzések Ivelthar... *Néz mélyen párja szemeibe, majd megkönnyebbülten folytatja egy homlokpuszi után*
-Tudod néha jobb nem az észérveket követni.
~Ha akkor azt teszem, ma nem állnánk itt együtt megszabadulva a folytonos viszályok terhétől.~ *Folytatja magában, hisz szeszélyeinek is köszönheti élete szerelmét. Tisztában van ugyan, hogy veszélyt is jelenthettek volna rájuk nézve, mégis kitart álláspontja mellett, miszerint agresszívabban fordult feléjük párja, mint kellett volna. Ha rajta múlik, lehet nem lett volna ilyen barátságos kimenetele a dolgoknak, márpedig jelentős erőfölénnyel rendelkeztek amazok.*
-Igen, valamit kezdenünk kéne lassan, lehet szerencsém volt csak a múltkori vadászattal. *Válaszolja szomorkásan. A város hallatán elgondolkozik, nem szereti a nagy nyüzsgést, de mégis egyetért párjával. Bár egy város is tele lehet veszélyekkel, mégis kíváncsi szíve mélyén. Látván párját szedelőzködni, megindul segíteni neki. Mikor párja mögé ér melegen átöleli hátulról, ha engedi.*
-Tudod, igazából szinte mindegy merre megyünk, veled a világ végére is tartanék. *Hangjából csak úgy cseng a hála és mély szeretet*
//Egy apa álma//
*Deriri mosolyogva hallgatja a kis szőke csacsogását, kicsit meglepődik ugyan, mikor a nagy macskáról esik szó.*
~Sajnálja őket és ajándékot hoz? Szóval gyermeki szemmel nem is ijesztő, sőt inkább mint egy jótevő.~
*Benne azért marad egy kis félelem, és persze tisztelet az állat felé. Végtére is az állatok nagyon hálás és hasznos lények tudnak lenni, ha a gazdájuk úgy bánik velük. Azon pedig, hogy ég a haja jót szórakozik, bár egy kis fantáziával nem nehéz így látni vörös hullámait. Mikor Pycta kijelenti, hogy menniük kell, kicsit megkönnyebbül. Kellemes társaságnak tartja őket, de érzi szerelme és a csuhás között feszülő hangulatot.*
-Kellemes utat! *Szólal meg párja után integetve. Miután elbúcsúztak még hallja Nievesha kérdéseit.*
~Hisz neki különleges haja van így is, valahogy gyermeki ártatlanságát tükrözi... Lebegő torony? Vajon hová tartanak?~ *Gondolkodik el, nemhogy lebegő tornyot, de még tornyot se nagyon látott. De nem sokáig tud ezen filozofálni, párja feddése elveszi a figyelmét. Kissé durcásan, de mégis lágyan válaszol neki*
-Megérzések Ivelthar... *Néz mélyen párja szemeibe, majd megkönnyebbülten folytatja egy homlokpuszi után*
-Tudod néha jobb nem az észérveket követni.
~Ha akkor azt teszem, ma nem állnánk itt együtt megszabadulva a folytonos viszályok terhétől.~ *Folytatja magában, hisz szeszélyeinek is köszönheti élete szerelmét. Tisztában van ugyan, hogy veszélyt is jelenthettek volna rájuk nézve, mégis kitart álláspontja mellett, miszerint agresszívabban fordult feléjük párja, mint kellett volna. Ha rajta múlik, lehet nem lett volna ilyen barátságos kimenetele a dolgoknak, márpedig jelentős erőfölénnyel rendelkeztek amazok.*
-Igen, valamit kezdenünk kéne lassan, lehet szerencsém volt csak a múltkori vadászattal. *Válaszolja szomorkásan. A város hallatán elgondolkozik, nem szereti a nagy nyüzsgést, de mégis egyetért párjával. Bár egy város is tele lehet veszélyekkel, mégis kíváncsi szíve mélyén. Látván párját szedelőzködni, megindul segíteni neki. Mikor párja mögé ér melegen átöleli hátulról, ha engedi.*
-Tudod, igazából szinte mindegy merre megyünk, veled a világ végére is tartanék. *Hangjából csak úgy cseng a hála és mély szeretet*
137. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-03-09 12:16:13
Üzenet elküldve: 2021-03-09 12:16:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
*Talán oldódik a férfi feszültsége is, mert egy halk sóhaj után mintha már nem aggódna annyira a biztonságuk miatt. Ha a kopasz erdőmélyi elf és az irbisz bizalmatlanságot is kelt, a szőke, folyton csivitelő lányka talán ellensúlyozza őket.
A férfi igyekszik biztosítani felőle, hogy a prédáért imát is mondtak és reméli, hogy az Erdő Szíve meghallgatta azt. A csuhátlan csuhás kurtán bólint erre, halovány mosolya talán megerősíti Ivelthart abban, hogy úgy volt.
Végül aztán elköszönnek egymástól, a férfi pedig könnyű utat kíván nekik. A páncélos próféta is reméli, hogy könnyű utuk lesz és bár a Fákban Lakó által adott feladat nem tűnik nehéznek, úgy érzi, mégsem lesz egyszerű dolguk. Csak egyszer pillant vissza, miközben távolodnak, majd hamarosan elnyeli őket a vadon.
Nievesha is elbúcsúzik a párostól, a kérdés pedig menetrendszerűen érkezik, talán még nem is kerültek messzire tőlük.*
- Nem tudom, kincsem. Biztosan. *Válaszol az erdőmélyi elf mosolyogva. Fogalma sincs, hogyan lehetne a szőke tincsekből olyan égő vörös hajat csinálni, de sok furcsaság létezik Lanawinon. Még az is lehet, hogy megoldható volna. Bár azt is tudja, hogy nem sokáig lesz ez Nievesha eszében. Ha mégis megmarad, később, majd elgondolkodik rajta.*
- Szerintem? *Kérdez vissza amikor már a fák között elhangzik a kislány újabb kérdése. Mosolyogva néz fel a nyeregben ülő lányra, sárga tekintetében talmi feddés. Nem tudna haragudni Nievre valójában.*
- A toronyban, ami nem csak szerintem lebeg, *Emeli ki a kérdéses részt egy lapos pillantással felnézve a kislányra.* szerintem nem lehet kapni tejbegrízt. Az erdőben pedig kevés helyen kapunk ilyenkor kukoricadarát. Így várnod kell rá míg visszaérünk Mil'Ochassba. *Sóhajtja szomorú felhanggal.*
- De gombát szedhetünk. És segíthetsz is. *Állítja meg Éjvihart és ha Niev is engedi, akkor kiemeli a nyeregből és leteszi a telivér mellé.*
- A fák tövében, a bokrok alatt, az avar között találsz gombát. Ne menj el messzire tőlem, mindig lássuk egymást és ha elég gombát szedsz, akkor este főzök gombapörköltet. *Ajánlja fel a kislánynak. Amíg nem érik el újra az ingoványt, addig nyugodtan hagyja gombát szedni a lányt.*
- Menj vele, vigyázz rá. *Néz le Xauzurra és az irbisz, mintha értené, ha Nievesha elindul, akkor mindig a nyomában marad.
Így egyszerre haladhatnak és a kislány is lefoglalja magát a gombaszedéssel. Az erdőmélyi elf tökéletesen ért a gombákhoz, ha a kicsi olyat talál, ami nem fogyasztható, akkor elmagyarázza neki, honnan ismeri fel az ehető és a mérgező gombát. Ha így sikerül gyűjteni egy adagot, akkor máris megvan a vacsora. Ha minden igaz, ahogy közelednek az ingoványhoz, úgy lesz egyre több a gomba, hisz a gombák a nedves közeget szeretik. Ha pedig a csuhátlan csuhás úgy látja, hogy elég a gomba vagy kezd veszélyessé válni a mocsár közelsége, úgy visszahívja Nieveshát és felkészül az átkelésre a Toronyhoz és a Lihanechi tóhoz.*
*Talán oldódik a férfi feszültsége is, mert egy halk sóhaj után mintha már nem aggódna annyira a biztonságuk miatt. Ha a kopasz erdőmélyi elf és az irbisz bizalmatlanságot is kelt, a szőke, folyton csivitelő lányka talán ellensúlyozza őket.
A férfi igyekszik biztosítani felőle, hogy a prédáért imát is mondtak és reméli, hogy az Erdő Szíve meghallgatta azt. A csuhátlan csuhás kurtán bólint erre, halovány mosolya talán megerősíti Ivelthart abban, hogy úgy volt.
Végül aztán elköszönnek egymástól, a férfi pedig könnyű utat kíván nekik. A páncélos próféta is reméli, hogy könnyű utuk lesz és bár a Fákban Lakó által adott feladat nem tűnik nehéznek, úgy érzi, mégsem lesz egyszerű dolguk. Csak egyszer pillant vissza, miközben távolodnak, majd hamarosan elnyeli őket a vadon.
Nievesha is elbúcsúzik a párostól, a kérdés pedig menetrendszerűen érkezik, talán még nem is kerültek messzire tőlük.*
- Nem tudom, kincsem. Biztosan. *Válaszol az erdőmélyi elf mosolyogva. Fogalma sincs, hogyan lehetne a szőke tincsekből olyan égő vörös hajat csinálni, de sok furcsaság létezik Lanawinon. Még az is lehet, hogy megoldható volna. Bár azt is tudja, hogy nem sokáig lesz ez Nievesha eszében. Ha mégis megmarad, később, majd elgondolkodik rajta.*
- Szerintem? *Kérdez vissza amikor már a fák között elhangzik a kislány újabb kérdése. Mosolyogva néz fel a nyeregben ülő lányra, sárga tekintetében talmi feddés. Nem tudna haragudni Nievre valójában.*
- A toronyban, ami nem csak szerintem lebeg, *Emeli ki a kérdéses részt egy lapos pillantással felnézve a kislányra.* szerintem nem lehet kapni tejbegrízt. Az erdőben pedig kevés helyen kapunk ilyenkor kukoricadarát. Így várnod kell rá míg visszaérünk Mil'Ochassba. *Sóhajtja szomorú felhanggal.*
- De gombát szedhetünk. És segíthetsz is. *Állítja meg Éjvihart és ha Niev is engedi, akkor kiemeli a nyeregből és leteszi a telivér mellé.*
- A fák tövében, a bokrok alatt, az avar között találsz gombát. Ne menj el messzire tőlem, mindig lássuk egymást és ha elég gombát szedsz, akkor este főzök gombapörköltet. *Ajánlja fel a kislánynak. Amíg nem érik el újra az ingoványt, addig nyugodtan hagyja gombát szedni a lányt.*
- Menj vele, vigyázz rá. *Néz le Xauzurra és az irbisz, mintha értené, ha Nievesha elindul, akkor mindig a nyomában marad.
Így egyszerre haladhatnak és a kislány is lefoglalja magát a gombaszedéssel. Az erdőmélyi elf tökéletesen ért a gombákhoz, ha a kicsi olyat talál, ami nem fogyasztható, akkor elmagyarázza neki, honnan ismeri fel az ehető és a mérgező gombát. Ha így sikerül gyűjteni egy adagot, akkor máris megvan a vacsora. Ha minden igaz, ahogy közelednek az ingoványhoz, úgy lesz egyre több a gomba, hisz a gombák a nedves közeget szeretik. Ha pedig a csuhátlan csuhás úgy látja, hogy elég a gomba vagy kezd veszélyessé válni a mocsár közelsége, úgy visszahívja Nieveshát és felkészül az átkelésre a Toronyhoz és a Lihanechi tóhoz.*
136. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-03-08 09:09:42
Üzenet elküldve: 2021-03-08 09:09:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//
*Niev furcsának találja az ismerős-ismeretlen párost, de ez nem akadályozza meg abban, hogy csacsogjon, bár már jobban érdekli az úti céljuk, mivel Pycta már búcsúzkodik.*
- Viszláááát!
*Rikkantja integetve, vidoran. Mert az út sokkal izgalmasabbnak ígérkezik, mint ez a kettő, akikből baromi nehéz két szót is kihúzni. Jó, azért a nő haja lenyűgöző.*
- Apa, szerinted lehet nekem is ilyen tüzes hajam?
*Kérdezi akkor, mikor már elbúcsúztak, de még nincsenek hallótávolságon kívül, Nievet a diszkréció vajmi kevéssé érdekli, szemben ugye a vörös hajjal.*
- És apa, abban a toronyban, ami szerinted lebeg... Abban a toronyban lehet kapni tejbegrízt? Ebédre együnk tejbegrízt, jóóó? Vagy vacsorára! Vagy valamikor! Mikor? És mikor főzünk gombapörköltet. A gombának eső kell? Azért most ugye nem fog esni? Biztos eláznánk. Megfázna a hajtalan fejed! Az meg nem lenne jó! Nagyon nem lenne jó! De főznék neked teát!
*Niev általában akkor van teljesen csendben, mikor alszik és a csacsogásban akkor áll be szünet, mikor levegőt vesz. Bár néha úgy tűnik, hogy légvétel nélkül is képes élni, most is ez a helyzet. Az erdő szokásos zajaitól merőben idegen a csicsergése, de mégis kiválóan illeszkedik közéjük.*
//Hűvös téli szellők//
*Niev furcsának találja az ismerős-ismeretlen párost, de ez nem akadályozza meg abban, hogy csacsogjon, bár már jobban érdekli az úti céljuk, mivel Pycta már búcsúzkodik.*
- Viszláááát!
*Rikkantja integetve, vidoran. Mert az út sokkal izgalmasabbnak ígérkezik, mint ez a kettő, akikből baromi nehéz két szót is kihúzni. Jó, azért a nő haja lenyűgöző.*
- Apa, szerinted lehet nekem is ilyen tüzes hajam?
*Kérdezi akkor, mikor már elbúcsúztak, de még nincsenek hallótávolságon kívül, Nievet a diszkréció vajmi kevéssé érdekli, szemben ugye a vörös hajjal.*
- És apa, abban a toronyban, ami szerinted lebeg... Abban a toronyban lehet kapni tejbegrízt? Ebédre együnk tejbegrízt, jóóó? Vagy vacsorára! Vagy valamikor! Mikor? És mikor főzünk gombapörköltet. A gombának eső kell? Azért most ugye nem fog esni? Biztos eláznánk. Megfázna a hajtalan fejed! Az meg nem lenne jó! Nagyon nem lenne jó! De főznék neked teát!
*Niev általában akkor van teljesen csendben, mikor alszik és a csacsogásban akkor áll be szünet, mikor levegőt vesz. Bár néha úgy tűnik, hogy légvétel nélkül is képes élni, most is ez a helyzet. Az erdő szokásos zajaitól merőben idegen a csicsergése, de mégis kiválóan illeszkedik közéjük.*
135. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-03-06 22:29:30
Üzenet elküldve: 2021-03-06 22:29:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
*Egy darabig még méregeti a párost, majd egy mély sóhajjal nyugtázza a látszólagos biztonságot. Keze szorítása enyhül lándzsáján, marka fehérje láthatólag bevörösödik, ahol a vér újra áramolni kezd benne.
Olybá tűnik, Deriri helyette is beszél, élcelődő tekintettel, enyhe kunkorral pillant szemrehányóan a vörösre, sugallva, neki is van ám szája. Bár, néha tényleg jobb, ha ki se nyitná.
A belsőségek elutasítására enyhén vállat von, ha nem, hát nem.*
- Mifelénk fent... *A hegyekben* - A városban szokás megköszönni az Életnek, amiért léte egy darabját áldozta nekünk a túlélésért. Most is így tettük, remélem, az Erdő Szíve is meghallja az imáink.
*Biccent egyet mélyen, látszólag sejtelmei beigazolódni látszanak. Ha nem is valami szellem, nagyon sokat tud erről a helyről, és a kapcsolata azzal az állattal ezt a sejtelmet még inkább elmélyíti.
A kislányra csak egy kurta mosolyt szentel; nem túl ügyes a kölykökkel való szóértésben, az Deriri asztala.
A férfi áldására szintén biccent, arca látszólag megkönnyebbül, ahogy amaz a távozást emlegeti. Van valami, ami feszélyezi őt vele kapcsolatban. Nem ellenszenves, sokkalta inkább olyan, mint a tűz; megégsz, ha túl bátran kapsz feléje, és ezzel túlzottan is óvatosságot vált ki a férfiből az elf egész kisugárzása.*
- Legyen könnyű utatok!
*Búcsúzkodik szófukar módon, még egy bólintással tudomásra véve az utolsó figyelmeztetést is.
Ha amazok elindulnak, egy darabig még figyeli útjukat, majd Deriri felé fordul.*
//Hűvös téli szellők//
- Van fogalmad róla, mennyire megijesztettél? *Dorgálja meg finoman a lányt.* - Ki tudja milyen szerzetek lakhatnak ebben az erdőben? Most szerencsénk volt, de legközelebb?
*Tenyerét arcába temeti, majd egy mély sóhaj kíséretében tekint fel.
Ha Deriri engedi, csókot nyom homlokára, majd csörtetve elindul kevés holmijukat összepakolni.*
- Lassan nekünk is indulnunk kéne. Hallottad. Ez az erdő elég veszélyes vidék.
*Még egy keseredett, mély sóhaj.*
- Lehet tényleg el kéne mennünk a városba...
*Egy darabig még méregeti a párost, majd egy mély sóhajjal nyugtázza a látszólagos biztonságot. Keze szorítása enyhül lándzsáján, marka fehérje láthatólag bevörösödik, ahol a vér újra áramolni kezd benne.
Olybá tűnik, Deriri helyette is beszél, élcelődő tekintettel, enyhe kunkorral pillant szemrehányóan a vörösre, sugallva, neki is van ám szája. Bár, néha tényleg jobb, ha ki se nyitná.
A belsőségek elutasítására enyhén vállat von, ha nem, hát nem.*
- Mifelénk fent... *A hegyekben* - A városban szokás megköszönni az Életnek, amiért léte egy darabját áldozta nekünk a túlélésért. Most is így tettük, remélem, az Erdő Szíve is meghallja az imáink.
*Biccent egyet mélyen, látszólag sejtelmei beigazolódni látszanak. Ha nem is valami szellem, nagyon sokat tud erről a helyről, és a kapcsolata azzal az állattal ezt a sejtelmet még inkább elmélyíti.
A kislányra csak egy kurta mosolyt szentel; nem túl ügyes a kölykökkel való szóértésben, az Deriri asztala.
A férfi áldására szintén biccent, arca látszólag megkönnyebbül, ahogy amaz a távozást emlegeti. Van valami, ami feszélyezi őt vele kapcsolatban. Nem ellenszenves, sokkalta inkább olyan, mint a tűz; megégsz, ha túl bátran kapsz feléje, és ezzel túlzottan is óvatosságot vált ki a férfiből az elf egész kisugárzása.*
- Legyen könnyű utatok!
*Búcsúzkodik szófukar módon, még egy bólintással tudomásra véve az utolsó figyelmeztetést is.
Ha amazok elindulnak, egy darabig még figyeli útjukat, majd Deriri felé fordul.*
//Hűvös téli szellők//
- Van fogalmad róla, mennyire megijesztettél? *Dorgálja meg finoman a lányt.* - Ki tudja milyen szerzetek lakhatnak ebben az erdőben? Most szerencsénk volt, de legközelebb?
*Tenyerét arcába temeti, majd egy mély sóhaj kíséretében tekint fel.
Ha Deriri engedi, csókot nyom homlokára, majd csörtetve elindul kevés holmijukat összepakolni.*
- Lassan nekünk is indulnunk kéne. Hallottad. Ez az erdő elég veszélyes vidék.
*Még egy keseredett, mély sóhaj.*
- Lehet tényleg el kéne mennünk a városba...
134. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-03-04 10:15:44
Üzenet elküldve: 2021-03-04 10:15:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//
*A férfi bizalmatlansága ellenére az erdőmélyi elf nem válik barátságtalanná. A vörös hajú lány, aki Tűzhajúként mutatkozik be, kettőjük helyett is szavaz bizalmat nekik. Nievesha a maga módján szól közbe, ami egyáltalán nem zavarja a páncélos prófétát, mivel nincs agresszív szándéka a kettős ellen, és miért is volna, így halovány mosollyal hallgatja kislánya szavait.
Az enyhe feddésre azt hihetné, nem érkezik semmi, aztán Niev mégis csak megszólal, bizonyítva saját igazát. Később az irbiszt is bemutatja, amiről az erdőmélyi elf elfeledkezett. Erre csak egyetértőn bólint. A csacsogás elmaradhatatlan mondataira, csak kedvesen mosolyog. Ha ezek után veszélyesnek találják őket, akkor már semmit sem tud tenni ellene. Nieveshának mindenkit meg kell győznie róla, hogy ők bizony nem akarnak ártani senkinek.*
- Igen, kincsem, mondtad. *Néz fel a telivér nyergében ülő kislányra megadón.
Láthatóan csak Xauzur kelt aggodalmat a két kalandorban, de ennek ellenére az erdőmélyi elf úgy dönt, nem küldi el maga mellől az irbiszt.
A segítség, úgy tűnik, tovább segíti a társalgást és Deriri megköszöni az útbaigazítást. Talán elkapja a pillantást, amikor a lány a párjának nevezett férfire néz, amire a csuhátlan csuhás elmosolyodik és megfogja Éjvihar kantárszárát.*
- Mennünk kell, de örülök, hogy megismertelek benneteket és a Fákban Lakó óvjon titeket. *Láthatóan indulni készül, megbizonyosodott róla, hogy a két erdőjáró nem akarnak ártani a vadonnak. Ha mégis, úgy az Erdő Szíve majd gondoskodik róluk. A lupus fulgurok veszélyesebbek, mint a borzoi-ok.*
- Ha aszerint cselekedtek, mint korábban mondtam, nem esik bántódásotok az Ő birodalmában. *Utal vissza az erdő törvényeinek tiszteletére és az alázatra, amellyel felé fordulhatnak.*
- Jó utat! *Köszön el végül és már fordítja is el Éjvihar orrát a Lihanechi tó felé. Még hosszú út áll előttük és főleg előtte, mire begyűjti mindazt, amit a Fákban Lakó kért tőle, hogy sikerrel járhasson.
Természetesen meghallgatja még a másik kettő válaszát, csak azután indul el, de nem szeretne tovább késlekedni. Fejével int Xauzur felé, amire az irbisz megfordul, egy hosszú pillantást még vet Deririre és párjára, majd maga is a eltűnik a bokrok és fák takarásában.*
//Hűvös téli szellők//
*A férfi bizalmatlansága ellenére az erdőmélyi elf nem válik barátságtalanná. A vörös hajú lány, aki Tűzhajúként mutatkozik be, kettőjük helyett is szavaz bizalmat nekik. Nievesha a maga módján szól közbe, ami egyáltalán nem zavarja a páncélos prófétát, mivel nincs agresszív szándéka a kettős ellen, és miért is volna, így halovány mosollyal hallgatja kislánya szavait.
Az enyhe feddésre azt hihetné, nem érkezik semmi, aztán Niev mégis csak megszólal, bizonyítva saját igazát. Később az irbiszt is bemutatja, amiről az erdőmélyi elf elfeledkezett. Erre csak egyetértőn bólint. A csacsogás elmaradhatatlan mondataira, csak kedvesen mosolyog. Ha ezek után veszélyesnek találják őket, akkor már semmit sem tud tenni ellene. Nieveshának mindenkit meg kell győznie róla, hogy ők bizony nem akarnak ártani senkinek.*
- Igen, kincsem, mondtad. *Néz fel a telivér nyergében ülő kislányra megadón.
Láthatóan csak Xauzur kelt aggodalmat a két kalandorban, de ennek ellenére az erdőmélyi elf úgy dönt, nem küldi el maga mellől az irbiszt.
A segítség, úgy tűnik, tovább segíti a társalgást és Deriri megköszöni az útbaigazítást. Talán elkapja a pillantást, amikor a lány a párjának nevezett férfire néz, amire a csuhátlan csuhás elmosolyodik és megfogja Éjvihar kantárszárát.*
- Mennünk kell, de örülök, hogy megismertelek benneteket és a Fákban Lakó óvjon titeket. *Láthatóan indulni készül, megbizonyosodott róla, hogy a két erdőjáró nem akarnak ártani a vadonnak. Ha mégis, úgy az Erdő Szíve majd gondoskodik róluk. A lupus fulgurok veszélyesebbek, mint a borzoi-ok.*
- Ha aszerint cselekedtek, mint korábban mondtam, nem esik bántódásotok az Ő birodalmában. *Utal vissza az erdő törvényeinek tiszteletére és az alázatra, amellyel felé fordulhatnak.*
- Jó utat! *Köszön el végül és már fordítja is el Éjvihar orrát a Lihanechi tó felé. Még hosszú út áll előttük és főleg előtte, mire begyűjti mindazt, amit a Fákban Lakó kért tőle, hogy sikerrel járhasson.
Természetesen meghallgatja még a másik kettő válaszát, csak azután indul el, de nem szeretne tovább késlekedni. Fejével int Xauzur felé, amire az irbisz megfordul, egy hosszú pillantást még vet Deririre és párjára, majd maga is a eltűnik a bokrok és fák takarásában.*
133. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-03-01 09:07:22
Üzenet elküldve: 2021-03-01 09:07:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//
*Ha van is némi feszültség a felnőttek között, azt Niev nem érzékeli, jobban mondva érzékeli, csak nem igazán törődik vele, mivel a felnőttek között rendszerint van valami feszültség. Azt meg igazán nem tudja már követni, hogy kivel miért, szóval inkább nem foglalkozik a dologgal. Pycta feddésére persze durcásan összeszorítja ajkait, egy pillanatig úgy látszik, hogy nem replikázik semmit, de aztán persze nem bírja ki.*
- De hát tényleg olyan a haja!
*Általában nem szemtelen, de most mégis csendül a hangjában némi dac. Ami persze hamar elillan, mikor Pycta bemutatja, mosolyogva integet a két idegennek, akik így már rögtön nem is idegenek, vagy legalábbis csak félig.*
- Ő meg Xauzur.
*Mutat az irbiszre.*
- És szoktam a hátán ülni! És szokott dorombolni! Meg ajándékot hozni! Mert mi sokkal bénábbak vagyunk, mint ő és sajnál minket.
*Csacsog, mert hát ő egy olyan csacsogós fajta, és hát azt még ő is tudja, hogy az ilyesfajta csevegés általában oldja a feszült hangulatot.
Hamarosan megtudják a félidegenek neveit, és innentől már aztán végképp nem idegenek, egy cseppet sem.*
- Hah!
*Néz végül diadalittasan Pyctára, ha Tűzhajú, akkor nyilván azért, mert olyan a haja, mintha égne.*
- Mondtam, hogy ég!
//Hűvös téli szellők//
*Ha van is némi feszültség a felnőttek között, azt Niev nem érzékeli, jobban mondva érzékeli, csak nem igazán törődik vele, mivel a felnőttek között rendszerint van valami feszültség. Azt meg igazán nem tudja már követni, hogy kivel miért, szóval inkább nem foglalkozik a dologgal. Pycta feddésére persze durcásan összeszorítja ajkait, egy pillanatig úgy látszik, hogy nem replikázik semmit, de aztán persze nem bírja ki.*
- De hát tényleg olyan a haja!
*Általában nem szemtelen, de most mégis csendül a hangjában némi dac. Ami persze hamar elillan, mikor Pycta bemutatja, mosolyogva integet a két idegennek, akik így már rögtön nem is idegenek, vagy legalábbis csak félig.*
- Ő meg Xauzur.
*Mutat az irbiszre.*
- És szoktam a hátán ülni! És szokott dorombolni! Meg ajándékot hozni! Mert mi sokkal bénábbak vagyunk, mint ő és sajnál minket.
*Csacsog, mert hát ő egy olyan csacsogós fajta, és hát azt még ő is tudja, hogy az ilyesfajta csevegés általában oldja a feszült hangulatot.
Hamarosan megtudják a félidegenek neveit, és innentől már aztán végképp nem idegenek, egy cseppet sem.*
- Hah!
*Néz végül diadalittasan Pyctára, ha Tűzhajú, akkor nyilván azért, mert olyan a haja, mintha égne.*
- Mondtam, hogy ég!
132. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-27 23:31:00
Üzenet elküldve: 2021-02-27 23:31:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Hűvös téli szellők//
//Egy apa álma//
*Párja felhívására értetlenül néz, majd látván agresszívabb viselkedését, próbál barátságos maradni. Hisz ha fenyegető szándékkal lennének feléjük, nem nyíltan hívták volna őket elő, hanem lesből támadtak volna, vagy éjjel, mikor alszanak.
~Vadászat alatt sem hívjuk elő a zsákmányt, hogy szemtől szemben támadjunk rá... Itt vannak már egy ideje amúgy is, bármikor lett volna esélyük arra, hogy megöljenek minket, ha akarnak. Az a nagy macska már egymagában elintézhetett volna minket.~
Bár tény, hogy Deriri naivabb a kelleténél, és sokszor inkább kíváncsisága hajtja, mintsem józan esze. Így volt anno párjának életben hagyásával kapcsolatban is. Megsajnálta, és a kezdetektől fogva érdekelte a férfi.
A szőke lány kérdésén elmosolyodik, még a "megkukult" kijelentésen is jót szórakozik magában. Hiába, tényleg odavan a gyermekekért. Ivelthar végül megszólal, a vörös pedig forgatja lelki szemeit, milyen rosszul hazudik párja. Hálát ad az isteneknek, hogy a csuhás nem kérdezősködik efelől. A borzoi szó hallatán furcsán néz a kopaszra, de végül örül, hogy kiderült milyen vadat is ejtett. A tény pedig, hogy veszélyesek tudnak lenni, fényezi kicsit a göndör vadász énjének egóját.
Hallva, hogy bemutatkozott a csuhás úgy érzi nekik is illene. Figyelme azonban az új információkra terelődik. Elgondolkozik azon, mennyire számít feleslegesnek egy borzoi áldozata, cserébe azért, hogy ők ne éhezzenek, de arra jut, hogy ez nem oktalan cselekedet volt. A törzsük pedig mély tisztelettel és hálával volt mindig is a természethez, nem olyan fajták, akik csak úgy ok nélkül pusztítanának egy erdőt.
Amikor a csuhás végigsimítja kezét az irbiszen akaratlanul is megborzong. Nem látott még ilyen állatot, csak hallott felőlük, de az is bőven elég volt arra, hogy féljen tőlük. Hálásan hallgatja a jó tanácsot, útbaigazítást, majd barátságos hangon megszólal a hosszúfülűre tekintve.*
-Köszönjük a tájékoztatásod. Igazából nagyon még mi magunk sem tudjuk, merre menjünk, de szavaid segítségünkre lesznek.*Mondja hálásan, majd erélyesen párjára tekint, hogy legyen már kissé ő is kedvesebb feléjük.*
-A párom neve Ivelthar Hrjall, én pedig Deriri Hrjallthal vagyok, avagy a Tűzhajú.*Kacsint a kislány felé*
//Egy apa álma//
*Párja felhívására értetlenül néz, majd látván agresszívabb viselkedését, próbál barátságos maradni. Hisz ha fenyegető szándékkal lennének feléjük, nem nyíltan hívták volna őket elő, hanem lesből támadtak volna, vagy éjjel, mikor alszanak.
~Vadászat alatt sem hívjuk elő a zsákmányt, hogy szemtől szemben támadjunk rá... Itt vannak már egy ideje amúgy is, bármikor lett volna esélyük arra, hogy megöljenek minket, ha akarnak. Az a nagy macska már egymagában elintézhetett volna minket.~
Bár tény, hogy Deriri naivabb a kelleténél, és sokszor inkább kíváncsisága hajtja, mintsem józan esze. Így volt anno párjának életben hagyásával kapcsolatban is. Megsajnálta, és a kezdetektől fogva érdekelte a férfi.
A szőke lány kérdésén elmosolyodik, még a "megkukult" kijelentésen is jót szórakozik magában. Hiába, tényleg odavan a gyermekekért. Ivelthar végül megszólal, a vörös pedig forgatja lelki szemeit, milyen rosszul hazudik párja. Hálát ad az isteneknek, hogy a csuhás nem kérdezősködik efelől. A borzoi szó hallatán furcsán néz a kopaszra, de végül örül, hogy kiderült milyen vadat is ejtett. A tény pedig, hogy veszélyesek tudnak lenni, fényezi kicsit a göndör vadász énjének egóját.
Hallva, hogy bemutatkozott a csuhás úgy érzi nekik is illene. Figyelme azonban az új információkra terelődik. Elgondolkozik azon, mennyire számít feleslegesnek egy borzoi áldozata, cserébe azért, hogy ők ne éhezzenek, de arra jut, hogy ez nem oktalan cselekedet volt. A törzsük pedig mély tisztelettel és hálával volt mindig is a természethez, nem olyan fajták, akik csak úgy ok nélkül pusztítanának egy erdőt.
Amikor a csuhás végigsimítja kezét az irbiszen akaratlanul is megborzong. Nem látott még ilyen állatot, csak hallott felőlük, de az is bőven elég volt arra, hogy féljen tőlük. Hálásan hallgatja a jó tanácsot, útbaigazítást, majd barátságos hangon megszólal a hosszúfülűre tekintve.*
-Köszönjük a tájékoztatásod. Igazából nagyon még mi magunk sem tudjuk, merre menjünk, de szavaid segítségünkre lesznek.*Mondja hálásan, majd erélyesen párjára tekint, hogy legyen már kissé ő is kedvesebb feléjük.*
-A párom neve Ivelthar Hrjall, én pedig Deriri Hrjallthal vagyok, avagy a Tűzhajú.*Kacsint a kislány felé*
131. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-26 11:06:57
Üzenet elküldve: 2021-02-26 11:06:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//
*A torony kérdése a háttérbe szorul, amikor a két idegenre lelnek az egykori erőd közelében. Az erdőmélyi elf tökéletes nyugalommal és türelemmel áll a növényzet mögött rejtőzők felé, bár most éppen komoly dolguk volna a Lihanechi tónál. Ahol éppen az az ominózus torony is található.
Amikor a vörös hajú előlép elsőként és Nievesha felteszi a kérdést, haloványan elmosolyodik, amit a lány vehet akár barátságos gesztusnak is. A csuhátlan csuhás karizmája, még így ráncosan sem barátságtalan. Ahogy a nyeregben ülő kócos, szőke lány se vészjósló. Egyedül Xauzur tűnhet veszélyesnek.*
- Kincsem, nem illik ilyet mondani. *Néz fel az Éjvihar nyergében ülő kislányra, majd onnan vissza a vörösre.
Aztán amikor a lándzsás férfi is kilép a bokrok takarásából, a mosoly eltűnik a páncélos próféta arcáról. A szakállas férfi a helyzethez mérten talán agresszívabban hívná félre a vörös lányt, amire az erdőmélyi elf jól láthatóan széttárja köpenye szegélyét, ezzel is mutatva, hogy teljesen fegyvertelen.*
- Nyugalom. *Szólal meg barátságos hangon. Látja, hogy az irbisz látványa minkét ismeretlen aggodalommal tölti el, de egyelőre nem küldi el a ragadozót.
Hogy hiszi-e vagy sem, amit a férfi mond, nem tudni, de egy kurta biccentéssel jelzi, hogy értette, amit mond. Valójában őt a legkevésbé sem érdekli, hogy honnan és hova, csak az erdő a fontos számára ebben a helyzetben.*
- Borzoi. *Szólal meg a vadászat és a zsákmány említése után. Majd bizton tudva, hogy ez a név nem sokat mondott a két ismeretlennek, folytatja.*
- Borzoinak hívják az állatot. Legyetek óvatosak velük, tucatnál is többen lehetnek egy csapatban és elég veszélyesek. *Ad tanácsot, ami talán enyhít kicsit a férfi viselkedésén.
A belsőségek kérdésében Xauzurra néz, aki, mintha értené, visszanéz az erdőmélyi elfre. A két sárga, látszatra ugyanolyan pillantás találkozik.*
- Nem, köszönjük. *Mosolyodik el. Persze az irbisz másképp gondolja valószínűleg, de ettől még nem mozdul.*
- Pycta del Ventus vagyok, ő pedig a lányom, Nievesha. *Úgy gondolja, eljött a bemutatkozás ideje, amivel talán tovább csökkenhet a két idegen bizalmatlansága feléjük.*
- Ebben a vadonban, Erdőmélyén éltem egykor, most pedig a Lihanechi tó felé tartunk. *Nem kívánja prófétaként megnevezni magát vagy ecsetelni feladatát, csak felesleges erőfitogtatásnak tűnne.*
- Az erdőt az Erdő Szíve védi, egy olyan entitás, aki nem kedveli azokat, kik birodalma oktalan pusztítására törnek. A borzoioknál komolyabb katonái is vannak. *Baljával az irbisz izmos nyakán simít végig, jelezve, hogy miről is beszél.
Persze nem kíván fenyegetni, de jobb, ha tudják, hogy hogyan is mennek errefelé a dolgok.*
- Innen délre van egy barátságosabb erdő, de át kell jutni az ingoványon. Ha arra indulnátok, legyetek óvatosak. *Mutat dél felé, de hogy a fölöttük összehajló, szinte átláthatatlan lombkoronák között honnan tudja, merre van dél, az erdőmélyi elf titka marad.*
- Azon túl van egy barátságos taverna, amit a Három Baráthoz címeztek, délebbre pedig Arthenior, a Levegő Városa. Ha azt keresitek. *A hangja továbbra is barátságos és bár leengedte karjait, nem tesz hirtelen vagy agresszív mozdulatot.*
//Hűvös téli szellők//
*A torony kérdése a háttérbe szorul, amikor a két idegenre lelnek az egykori erőd közelében. Az erdőmélyi elf tökéletes nyugalommal és türelemmel áll a növényzet mögött rejtőzők felé, bár most éppen komoly dolguk volna a Lihanechi tónál. Ahol éppen az az ominózus torony is található.
Amikor a vörös hajú előlép elsőként és Nievesha felteszi a kérdést, haloványan elmosolyodik, amit a lány vehet akár barátságos gesztusnak is. A csuhátlan csuhás karizmája, még így ráncosan sem barátságtalan. Ahogy a nyeregben ülő kócos, szőke lány se vészjósló. Egyedül Xauzur tűnhet veszélyesnek.*
- Kincsem, nem illik ilyet mondani. *Néz fel az Éjvihar nyergében ülő kislányra, majd onnan vissza a vörösre.
Aztán amikor a lándzsás férfi is kilép a bokrok takarásából, a mosoly eltűnik a páncélos próféta arcáról. A szakállas férfi a helyzethez mérten talán agresszívabban hívná félre a vörös lányt, amire az erdőmélyi elf jól láthatóan széttárja köpenye szegélyét, ezzel is mutatva, hogy teljesen fegyvertelen.*
- Nyugalom. *Szólal meg barátságos hangon. Látja, hogy az irbisz látványa minkét ismeretlen aggodalommal tölti el, de egyelőre nem küldi el a ragadozót.
Hogy hiszi-e vagy sem, amit a férfi mond, nem tudni, de egy kurta biccentéssel jelzi, hogy értette, amit mond. Valójában őt a legkevésbé sem érdekli, hogy honnan és hova, csak az erdő a fontos számára ebben a helyzetben.*
- Borzoi. *Szólal meg a vadászat és a zsákmány említése után. Majd bizton tudva, hogy ez a név nem sokat mondott a két ismeretlennek, folytatja.*
- Borzoinak hívják az állatot. Legyetek óvatosak velük, tucatnál is többen lehetnek egy csapatban és elég veszélyesek. *Ad tanácsot, ami talán enyhít kicsit a férfi viselkedésén.
A belsőségek kérdésében Xauzurra néz, aki, mintha értené, visszanéz az erdőmélyi elfre. A két sárga, látszatra ugyanolyan pillantás találkozik.*
- Nem, köszönjük. *Mosolyodik el. Persze az irbisz másképp gondolja valószínűleg, de ettől még nem mozdul.*
- Pycta del Ventus vagyok, ő pedig a lányom, Nievesha. *Úgy gondolja, eljött a bemutatkozás ideje, amivel talán tovább csökkenhet a két idegen bizalmatlansága feléjük.*
- Ebben a vadonban, Erdőmélyén éltem egykor, most pedig a Lihanechi tó felé tartunk. *Nem kívánja prófétaként megnevezni magát vagy ecsetelni feladatát, csak felesleges erőfitogtatásnak tűnne.*
- Az erdőt az Erdő Szíve védi, egy olyan entitás, aki nem kedveli azokat, kik birodalma oktalan pusztítására törnek. A borzoioknál komolyabb katonái is vannak. *Baljával az irbisz izmos nyakán simít végig, jelezve, hogy miről is beszél.
Persze nem kíván fenyegetni, de jobb, ha tudják, hogy hogyan is mennek errefelé a dolgok.*
- Innen délre van egy barátságosabb erdő, de át kell jutni az ingoványon. Ha arra indulnátok, legyetek óvatosak. *Mutat dél felé, de hogy a fölöttük összehajló, szinte átláthatatlan lombkoronák között honnan tudja, merre van dél, az erdőmélyi elf titka marad.*
- Azon túl van egy barátságos taverna, amit a Három Baráthoz címeztek, délebbre pedig Arthenior, a Levegő Városa. Ha azt keresitek. *A hangja továbbra is barátságos és bár leengedte karjait, nem tesz hirtelen vagy agresszív mozdulatot.*
130. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-25 21:04:45
Üzenet elküldve: 2021-02-25 21:04:45
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//
//A hozzászólás 16+-os elemeket tartalmaz//
*Ahogy meghallja férfihangot, a csókos ölelést hirtelen elengedi, és a lándzsájáért nyúl. Mire visszafordul, arca görcsbe rándul, halkan szitkozódik magában.
~ Ó, a picsába... ~
Deriri ott áll teljesen nyitott célpontként a jövevények előtt. Soha nem értette, hiszen háborúban született, háborúban nevelkedett, háború elől menekült... Mégis hogyan lehet ilyen naiv? Már azt nem tudta a lándzsás épp ésszel felfogni, hogy miért mentette meg az ő, az ellensége életét.*
- Deriri! Menj. El. Onnan! *Sziszegi a fogai között, majd előre lép, lándzsájával a kezében, hegyét az égnek tartva, egyelőre nem fenyegetőn.
Ahogy szeme elé tárul a látvány, végleg elveszti harci kedvét, azonban óvatossága fennmarad. Mi van, ha a kislány csak egy csali, hamis bizalomért? Elfet se látott még soha, csak hallott a hosszúfülüekről, mi van, ha az apja, esetleg Deriri apja bérelt fel egy ilyen fajzatot? Ki tudja, milyen hókuszpókuszra képesek!
Ami pedig végképp nem hagyja nyugodni... Az az óriási macska... Ott bámul azokkal a szemekkel, aki egy ilyen bestiát megszelidít, teljesen más szinten van. Fél szemét folyvást az állaton tartja, majd felsóhajt, úgy szól.*
- Nem harcolni vagyunk itt. Átutazók vagyunk...
*~ Én kibaszott idióta, és honnét-hová? ~*
- ...a tó melletti városból. *Hazudja.* - A másik városba tartunk.
*Reméli, amazok nem kérdezősködnek, bár elég szerencsétlen próbálkozás volt. Süt mindkettejükről, hogy nem városi nép, de próba, szerencse.
Szemét megint az irbiszre veti. A hideg futkos a hátán a lénytől...*
- Vadásztunk... *Néz félig felvont szemöldökkel a hosszúfülűre. Talán az erdő őre lenne? Valami szellem? Ez vajon törvénybe ütközne?* - Valami szarvas nyúl... Vagy mi a fene...
*Még egy bizalmatlan sandítás a macska felé.*
- Kéri esetleg az állat... A zsigereket? *Bök feléje a fejével.*
//Hűvös téli szellők//
//A hozzászólás 16+-os elemeket tartalmaz//
*Ahogy meghallja férfihangot, a csókos ölelést hirtelen elengedi, és a lándzsájáért nyúl. Mire visszafordul, arca görcsbe rándul, halkan szitkozódik magában.
~ Ó, a picsába... ~
Deriri ott áll teljesen nyitott célpontként a jövevények előtt. Soha nem értette, hiszen háborúban született, háborúban nevelkedett, háború elől menekült... Mégis hogyan lehet ilyen naiv? Már azt nem tudta a lándzsás épp ésszel felfogni, hogy miért mentette meg az ő, az ellensége életét.*
- Deriri! Menj. El. Onnan! *Sziszegi a fogai között, majd előre lép, lándzsájával a kezében, hegyét az égnek tartva, egyelőre nem fenyegetőn.
Ahogy szeme elé tárul a látvány, végleg elveszti harci kedvét, azonban óvatossága fennmarad. Mi van, ha a kislány csak egy csali, hamis bizalomért? Elfet se látott még soha, csak hallott a hosszúfülüekről, mi van, ha az apja, esetleg Deriri apja bérelt fel egy ilyen fajzatot? Ki tudja, milyen hókuszpókuszra képesek!
Ami pedig végképp nem hagyja nyugodni... Az az óriási macska... Ott bámul azokkal a szemekkel, aki egy ilyen bestiát megszelidít, teljesen más szinten van. Fél szemét folyvást az állaton tartja, majd felsóhajt, úgy szól.*
- Nem harcolni vagyunk itt. Átutazók vagyunk...
*~ Én kibaszott idióta, és honnét-hová? ~*
- ...a tó melletti városból. *Hazudja.* - A másik városba tartunk.
*Reméli, amazok nem kérdezősködnek, bár elég szerencsétlen próbálkozás volt. Süt mindkettejükről, hogy nem városi nép, de próba, szerencse.
Szemét megint az irbiszre veti. A hideg futkos a hátán a lénytől...*
- Vadásztunk... *Néz félig felvont szemöldökkel a hosszúfülűre. Talán az erdő őre lenne? Valami szellem? Ez vajon törvénybe ütközne?* - Valami szarvas nyúl... Vagy mi a fene...
*Még egy bizalmatlan sandítás a macska felé.*
- Kéri esetleg az állat... A zsigereket? *Bök feléje a fejével.*
129. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-25 08:50:36
Üzenet elküldve: 2021-02-25 08:50:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//
- De hát miért nem tudtad? De hát te mindent tudsz.
*Niev ezt teljes komolysággal állítja, hiszen neki meggyőződése az, hogy az ő apukája a legerősebb és a legokosabb.*
- Szerintem ilyen torony nincs is.
*Hiába a szárnyaló gyermeki képzelőerő, de egy lebegő torony csak nem fér a fejébe. De hát azt sem hiszi el, hogy a farkas megeszi egyben a nagymamát, meg a kislányt és a vadász ki tudja őket venni a farkas pocakjából. Egyáltalán hogy lehet a farkas olyan mohó, hogy egészben nyeljen le valakit, hogy nem akad a torkán? Hát neki is mindig mondják, hogy alaposan rágjon meg mindent. Amúgy meg Xauzur sem tudna egészben lenyelni egy nagymamát meg egy kislányt egyszerre.
Királylányoknak viszont kell lenniük, mert hát szinte az összes mesében vannak királylányok.*
- Apa, te valójában ennek az erdőnek a királya vagy?
*Kérdezi félrebiccentett fejjel.*
- Persze csak hajjal, a királyok egész biztosssan nem kopaszok.
*Mereng még ezen a témán, de aztán hallgat, mert topázsárga tekintete a bokrok közül kibukkanó vörös hajú nőre vetül. Mikor megszólal, akkor hangja cseppet sem halk, nélkülöz minden illendő diszkréciót.*
- Úúúú, apa milyen haja van a néninek, ég?!
*Összevont szemöldökkel hol a nőt, hol Pyctát nézi, de aztán elég hamar érdeklődését is veszíti, főleg azért mert a nő nem szólal meg.*
- Apa, menjünk már, ez megkukult!
*Mondja kicsit duzzogó, türelmetlen hangon. Egy állítólagosan lebegő torony mégis érdekesebb, mint egy néma nő az erdő közepén, még akkor is, ha a nőnek egyébként lenyűgöző haja van.*
//Hűvös téli szellők//
- De hát miért nem tudtad? De hát te mindent tudsz.
*Niev ezt teljes komolysággal állítja, hiszen neki meggyőződése az, hogy az ő apukája a legerősebb és a legokosabb.*
- Szerintem ilyen torony nincs is.
*Hiába a szárnyaló gyermeki képzelőerő, de egy lebegő torony csak nem fér a fejébe. De hát azt sem hiszi el, hogy a farkas megeszi egyben a nagymamát, meg a kislányt és a vadász ki tudja őket venni a farkas pocakjából. Egyáltalán hogy lehet a farkas olyan mohó, hogy egészben nyeljen le valakit, hogy nem akad a torkán? Hát neki is mindig mondják, hogy alaposan rágjon meg mindent. Amúgy meg Xauzur sem tudna egészben lenyelni egy nagymamát meg egy kislányt egyszerre.
Királylányoknak viszont kell lenniük, mert hát szinte az összes mesében vannak királylányok.*
- Apa, te valójában ennek az erdőnek a királya vagy?
*Kérdezi félrebiccentett fejjel.*
- Persze csak hajjal, a királyok egész biztosssan nem kopaszok.
*Mereng még ezen a témán, de aztán hallgat, mert topázsárga tekintete a bokrok közül kibukkanó vörös hajú nőre vetül. Mikor megszólal, akkor hangja cseppet sem halk, nélkülöz minden illendő diszkréciót.*
- Úúúú, apa milyen haja van a néninek, ég?!
*Összevont szemöldökkel hol a nőt, hol Pyctát nézi, de aztán elég hamar érdeklődését is veszíti, főleg azért mert a nő nem szólal meg.*
- Apa, menjünk már, ez megkukult!
*Mondja kicsit duzzogó, türelmetlen hangon. Egy állítólagosan lebegő torony mégis érdekesebb, mint egy néma nő az erdő közepén, még akkor is, ha a nőnek egyébként lenyűgöző haja van.*
128. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-21 08:27:43
Üzenet elküldve: 2021-02-21 08:27:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//
*Van valami kedves és megnyugtató abban, hogy egy páréves kislány aggódik az ereje teljében lévő apáért. A páncélos próféta olvadó szívvel mosolyog Nieveshán. Ő még látja maga előtt az élettel teli erődöt, emlékszik mindenre és bár ez az emlék valahol fáj neki, mégis nosztalgiával gondol vissza az itt eltöltött évekre.*
- Ha tudtam volna akkor, hogy most felfedezőútra indulsz, biztosan rejtek el neked kincseket.
*A felszerelések elpakolása után még mindig az előttük álló útról beszélgetnek, a kislány pedig kijelenti, hogy nem szereti a meglepetéseket és tart tőle, hogy majd nem fog meglepődni. Az erdőmélyi elf mástól tart és aggódik, de ahogy eddig, most sem avatja be több részletbe Nievet. Szerencsére a lebegő torony gondolata eltereli a kislány figyelmét.*
- Lebeg. Mindig. Van egy lépcső, amin fel lehet jutni. *Meséli el Abogr tornyának részleteit.
A királyok és királylányok felé kalandozik el később Nievesha, a csuhátlan csuhás pedig igyekszik ezekre a kérdésekre is a legjobb tudása szerint válaszolni.*
- Majdcsak találunk egyet és ha találok, akkor megismerheted. *Válaszolja mosolyogva, amikor már a kislány Éjvihar nyergében ül.*
- Nagyon szép lennél, kincsem. *Egyáltalán nem zavarja, hogy éppen Niev koszos, neki tisztán vagy koszosan, esetleg királylányos ruhában, ugyanolyan szépnek találná és ugyanannyira szeretné.
Amikor aztán kiérnek a kapun és megközelítik a feltételezett táborhelyet, ahol megszólítja a bokrok takarásában lévőket. Ettől pedig Nievesha, csodával határos módon, elhallgat.
Ha a vörös hajú lány közelebb lép, hogy jobban lássa őket, akkor ők is jobban látják ettől a bokor mögött állót is. A páncélos próféta balját a lába mellett álló termetes irbisz nyakára teszi, az erdei párduc sárga tekintete a lányt vizslatja, de nem tűnik agresszívnek.*
- Gyertek elő bátran, nincs mitől tartanotok, ha tisztelitek az erdőt és törvényeit. *Szólal meg újra az erdőmélyi elf, mert választ nem kap kérdésére. A vörös hajú lánnyal mintha lenne még valaki, de ő egyelőre nem mutatja magát. A hangja különben nyugodt és barátságos, nincs benne negatív felhang. Hogy jobban láthassák arcát és őt magát, lehajtja fejéről a csuklyát, így láthatóvá válik, hogy az elf kopasz, az arca kissé ráncos, mintha már élete delén túl járna jócskán.
Szeretné ezt a beszélgetést gyorsan letudni. Dolguk van és mivel már tudja, mit kell tennie, így szeretne minél gyorsabban a végére járni, hogy elvégezhesse a szertartást. Minden perccel, amit tétlenséggel tölt, növeli annak az esélyét, hogy előbb-utóbb el kell mondania Nieveshának, hogy mire készül.
Nem zavarja őt, ha bárki belép Erdőmélye vadonjába, csak, ahogy mondta, tisztelje az erdőt és törvényeit. Ha ezt másképp találja, tesz róla, hogy a két idegen gyorsan elhagyja a vadont, de mindenkinek kijár az ártatlanság vélelme, míg annak ellentétje bizonyítást nem nyer.*
//Hűvös téli szellők//
*Van valami kedves és megnyugtató abban, hogy egy páréves kislány aggódik az ereje teljében lévő apáért. A páncélos próféta olvadó szívvel mosolyog Nieveshán. Ő még látja maga előtt az élettel teli erődöt, emlékszik mindenre és bár ez az emlék valahol fáj neki, mégis nosztalgiával gondol vissza az itt eltöltött évekre.*
- Ha tudtam volna akkor, hogy most felfedezőútra indulsz, biztosan rejtek el neked kincseket.
*A felszerelések elpakolása után még mindig az előttük álló útról beszélgetnek, a kislány pedig kijelenti, hogy nem szereti a meglepetéseket és tart tőle, hogy majd nem fog meglepődni. Az erdőmélyi elf mástól tart és aggódik, de ahogy eddig, most sem avatja be több részletbe Nievet. Szerencsére a lebegő torony gondolata eltereli a kislány figyelmét.*
- Lebeg. Mindig. Van egy lépcső, amin fel lehet jutni. *Meséli el Abogr tornyának részleteit.
A királyok és királylányok felé kalandozik el később Nievesha, a csuhátlan csuhás pedig igyekszik ezekre a kérdésekre is a legjobb tudása szerint válaszolni.*
- Majdcsak találunk egyet és ha találok, akkor megismerheted. *Válaszolja mosolyogva, amikor már a kislány Éjvihar nyergében ül.*
- Nagyon szép lennél, kincsem. *Egyáltalán nem zavarja, hogy éppen Niev koszos, neki tisztán vagy koszosan, esetleg királylányos ruhában, ugyanolyan szépnek találná és ugyanannyira szeretné.
Amikor aztán kiérnek a kapun és megközelítik a feltételezett táborhelyet, ahol megszólítja a bokrok takarásában lévőket. Ettől pedig Nievesha, csodával határos módon, elhallgat.
Ha a vörös hajú lány közelebb lép, hogy jobban lássa őket, akkor ők is jobban látják ettől a bokor mögött állót is. A páncélos próféta balját a lába mellett álló termetes irbisz nyakára teszi, az erdei párduc sárga tekintete a lányt vizslatja, de nem tűnik agresszívnek.*
- Gyertek elő bátran, nincs mitől tartanotok, ha tisztelitek az erdőt és törvényeit. *Szólal meg újra az erdőmélyi elf, mert választ nem kap kérdésére. A vörös hajú lánnyal mintha lenne még valaki, de ő egyelőre nem mutatja magát. A hangja különben nyugodt és barátságos, nincs benne negatív felhang. Hogy jobban láthassák arcát és őt magát, lehajtja fejéről a csuklyát, így láthatóvá válik, hogy az elf kopasz, az arca kissé ráncos, mintha már élete delén túl járna jócskán.
Szeretné ezt a beszélgetést gyorsan letudni. Dolguk van és mivel már tudja, mit kell tennie, így szeretne minél gyorsabban a végére járni, hogy elvégezhesse a szertartást. Minden perccel, amit tétlenséggel tölt, növeli annak az esélyét, hogy előbb-utóbb el kell mondania Nieveshának, hogy mire készül.
Nem zavarja őt, ha bárki belép Erdőmélye vadonjába, csak, ahogy mondta, tisztelje az erdőt és törvényeit. Ha ezt másképp találja, tesz róla, hogy a két idegen gyorsan elhagyja a vadont, de mindenkinek kijár az ártatlanság vélelme, míg annak ellentétje bizonyítást nem nyer.*
127. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-16 23:55:15
Üzenet elküldve: 2021-02-16 23:55:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Hűvös téli szellők//
//Egy apa álma//
*Megnyugtató hatással vannak rá párja szavai. Egyetért Iveltharral. Ahogy elmondta, már biztosan észrevették őket, és ha rossz szándékkal lennének feléjük, már biztosan tettek volna valamit. Így hát többé-kevésbé lenyugtatja magát a nyilas. De figyelmét nem kerüli el, hogy a férfi fél szemmel szintén oda-oda pillant a hang forrásához. Így ő sem feledkezik meg erről, szemét a váron tartja. Elkeseredése ellenére az utolsó falatot is elkezdi megenni a vadhúsból, majd párja újra könnyít saját magának okozott lelki tüskéjén.
~Már megint megpöckölte a homlokom, nem hiszem el!~
Bosszankodik a bongyor, de megmelengeti szívét ismét Ivelthar már-már túl kedves beszéde. Sajnálja, hogy ilyen érzékeny a világra, és kedvét a legapróbb dolgok tudják befolyásolni, de nem tud tenni ellene. Már születése előtt megjósolta apai nagyanyja, hogy egy melankolikus természet lesz, hiába tartják majd mások lobbanékonynak, belül egy törékeny lélek lesz mindig. De minél érzékenyebb, annál boldogabban érik az ilyen apróságok is. Bele is pirul kicsit szerelme szavaiba, így kénytelen egy csípős válasszal terelni zavarát.*
-Hát igen, te lehet bealudtál volna a bokorban lesve őket, de még szerencse, hogy én mentem.
*Mondja vigyorogva. Ezután kellemes csend telepedik köréjük s elfogyasztják a maradék ételt. Deriri meg is feledkezett a vadászat után illő köszönetről. Tény, hogy mostanában nem igazán vadásztak, de fontosnak tartja a szokásaikat. Véghez viszik tehát a köszönetnyilvánítást. A vöröskét tényleg mély hála járja át, élete fontos része a vadászat, nem csak az ételszerzés miatt. Élvezte, ha vadászhat, sajnálta magát az elejtett vadat, de a folyamatot sosem bánta. Ahogy kifürkészi a prédát, kellő távból elrejtőzik, majd céloz. Vérpezsdítő érzésnek tartotta ezt mindig is. Köszönete tehát szívből fakadt az anyatermészet felé.
Mikor végeztek, élete szerelme hirtelen felpattan, és felkapva őt pördül párat. A világ legszerencsésebb emberének érzi magát Deriri, nem tud betelni a dicsérő szavakkal, melyekkel a férfi illette. Zavarba jön megint, a pír, mint vörös rózsabokrok borítják be arcát. Még egy incselkedő szólást sem tud intézni párja felé, egyszerűen csak hálásan átölelve nézi a gesztenyebarna íriszeket. Az idillből egy hang szakítja ki őket. Már tisztán érthető, tehát a közelben vannak. A Tűzhajú azonnal odakapja szemét, és fel is tűnik neki a bokrokon keresztül a tőlük nem messze álló férfi és egy kislány. Deriri közelebb lép, így jobban látja őket. Érdekes párosnak tűnnek. A férfi valószínűleg egy elf, magassága a vörösével vetekszik, csuklyát hord, ami kissé titokzatossá teszi, és szembetűnő páncélja van. A kislány egy éjfekete lovon csücsül. Ijedt, kissé maszatos pofija egészen aranyosan kandikál feléjük. Deriri szimpátiát mutat felé, mindig is szerette a gyermekeket. Akkoriban is szívesen töltött időt törzsében is a gyerekekkel, szerette a bennük rejtőző tisztaságot és a fékezhetetlen kíváncsiságot az élet nagy dolgai felé. Egy dolog aggasztja csak a nyilast, az elf férfi mellett lévő termetes irbisz. Szemét alig tudta levenni róla, de végül sikerült párjára tekintenie.*
//Egy apa álma//
*Megnyugtató hatással vannak rá párja szavai. Egyetért Iveltharral. Ahogy elmondta, már biztosan észrevették őket, és ha rossz szándékkal lennének feléjük, már biztosan tettek volna valamit. Így hát többé-kevésbé lenyugtatja magát a nyilas. De figyelmét nem kerüli el, hogy a férfi fél szemmel szintén oda-oda pillant a hang forrásához. Így ő sem feledkezik meg erről, szemét a váron tartja. Elkeseredése ellenére az utolsó falatot is elkezdi megenni a vadhúsból, majd párja újra könnyít saját magának okozott lelki tüskéjén.
~Már megint megpöckölte a homlokom, nem hiszem el!~
Bosszankodik a bongyor, de megmelengeti szívét ismét Ivelthar már-már túl kedves beszéde. Sajnálja, hogy ilyen érzékeny a világra, és kedvét a legapróbb dolgok tudják befolyásolni, de nem tud tenni ellene. Már születése előtt megjósolta apai nagyanyja, hogy egy melankolikus természet lesz, hiába tartják majd mások lobbanékonynak, belül egy törékeny lélek lesz mindig. De minél érzékenyebb, annál boldogabban érik az ilyen apróságok is. Bele is pirul kicsit szerelme szavaiba, így kénytelen egy csípős válasszal terelni zavarát.*
-Hát igen, te lehet bealudtál volna a bokorban lesve őket, de még szerencse, hogy én mentem.
*Mondja vigyorogva. Ezután kellemes csend telepedik köréjük s elfogyasztják a maradék ételt. Deriri meg is feledkezett a vadászat után illő köszönetről. Tény, hogy mostanában nem igazán vadásztak, de fontosnak tartja a szokásaikat. Véghez viszik tehát a köszönetnyilvánítást. A vöröskét tényleg mély hála járja át, élete fontos része a vadászat, nem csak az ételszerzés miatt. Élvezte, ha vadászhat, sajnálta magát az elejtett vadat, de a folyamatot sosem bánta. Ahogy kifürkészi a prédát, kellő távból elrejtőzik, majd céloz. Vérpezsdítő érzésnek tartotta ezt mindig is. Köszönete tehát szívből fakadt az anyatermészet felé.
Mikor végeztek, élete szerelme hirtelen felpattan, és felkapva őt pördül párat. A világ legszerencsésebb emberének érzi magát Deriri, nem tud betelni a dicsérő szavakkal, melyekkel a férfi illette. Zavarba jön megint, a pír, mint vörös rózsabokrok borítják be arcát. Még egy incselkedő szólást sem tud intézni párja felé, egyszerűen csak hálásan átölelve nézi a gesztenyebarna íriszeket. Az idillből egy hang szakítja ki őket. Már tisztán érthető, tehát a közelben vannak. A Tűzhajú azonnal odakapja szemét, és fel is tűnik neki a bokrokon keresztül a tőlük nem messze álló férfi és egy kislány. Deriri közelebb lép, így jobban látja őket. Érdekes párosnak tűnnek. A férfi valószínűleg egy elf, magassága a vörösével vetekszik, csuklyát hord, ami kissé titokzatossá teszi, és szembetűnő páncélja van. A kislány egy éjfekete lovon csücsül. Ijedt, kissé maszatos pofija egészen aranyosan kandikál feléjük. Deriri szimpátiát mutat felé, mindig is szerette a gyermekeket. Akkoriban is szívesen töltött időt törzsében is a gyerekekkel, szerette a bennük rejtőző tisztaságot és a fékezhetetlen kíváncsiságot az élet nagy dolgai felé. Egy dolog aggasztja csak a nyilast, az elf férfi mellett lévő termetes irbisz. Szemét alig tudta levenni róla, de végül sikerült párjára tekintenie.*
126. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-13 17:28:16
Üzenet elküldve: 2021-02-13 17:28:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//
- Akkor jó, aggódtam.
*Csípőre tett kézzel, anyáskodó hangon mondja ezt, bár Pycta is sejtheti, hogy a kislány szavaiban erős túlzás van, hacsak nem abban nyilvánult meg az aggodalma, hogy felfedezőútra indult egy ismeretlen helyen. Ami egyébként körbe pillant, mikor a férfi azt mondja, hogy egykor teli volt élettel és hát nagyon nem tudja elképzelni, de azért próbálkozik, félrebiccentett fejjel, grimaszolva.*
- És miért nem hagytál ott valami kincset nekem?!
*Kicsit talán szemrehányó a hangja, de semmi komoly. Bár tényleg jó lett volna találni valami kincset, amit Pycta veszített vagy hagyott el régen. A kedvenc kincse lett volna, kedvencebb, mint a hajszalagja.*
- Apa, én nem szeretem a meglepetéseket. Mi van ha nem lepődöm meg?
*Mert mondjuk idő előtt, véleltenül rájön, hogy mi is az? Vagy ami még rosszabb, mi van akkor, ha nem is tetszik neki a meglepetés?! De a gondolatfolyam hamarosan maga alá temeti a meglepetés miatti aggodalmát.*
- De tényleg lebeg? De komolyan? Mindig? És akkor hogy mész bele? Van lépcső? Biztosan lebeg? Lehet, hogy csak nem látszik valamitől az alja, nem?
*Mondjuk bokrok vannak a tövében, vagy sűrű köd és emiatt mindenki azt hiszi, hogy lebeg. De Nievesha del Ventust, a méltán híres rejtélyügyi nyomozót nem lehet holmi bokrokkal meg köddel megtéveszteni!*
- És ismersz királyt, hogy megkérdezzük tőle? Vagy királylányt? Annyira jó lenne, ha ismernél egy királylányt, akkor én is megismerném! Szeretnék királylányos ruhát! Szép lennék benne, ugye?
*Niev ebben a pillanatban elfelejti azt az apró tényt, hogy fülig koszos és, hogy minden nap fülig koszos gyakorlatilag fél órával azután, hogy felébredt.
A nyeregben ülve még tovább csacsog a királylányos ruhákról, meg cipellőkről, meg hajszalagokról, de olyan elánnal, hogy észre sem veszi, mikor csendre intik, szóval csak csivitel tovább. Csak az fojtja bele a szót, hogy Pycta megszólít valakiket. Ha azok előjönnek, akkor a kócos hajú, maszatos kislányon a megszeppenést is láthatják.*
//Hűvös téli szellők//
- Akkor jó, aggódtam.
*Csípőre tett kézzel, anyáskodó hangon mondja ezt, bár Pycta is sejtheti, hogy a kislány szavaiban erős túlzás van, hacsak nem abban nyilvánult meg az aggodalma, hogy felfedezőútra indult egy ismeretlen helyen. Ami egyébként körbe pillant, mikor a férfi azt mondja, hogy egykor teli volt élettel és hát nagyon nem tudja elképzelni, de azért próbálkozik, félrebiccentett fejjel, grimaszolva.*
- És miért nem hagytál ott valami kincset nekem?!
*Kicsit talán szemrehányó a hangja, de semmi komoly. Bár tényleg jó lett volna találni valami kincset, amit Pycta veszített vagy hagyott el régen. A kedvenc kincse lett volna, kedvencebb, mint a hajszalagja.*
- Apa, én nem szeretem a meglepetéseket. Mi van ha nem lepődöm meg?
*Mert mondjuk idő előtt, véleltenül rájön, hogy mi is az? Vagy ami még rosszabb, mi van akkor, ha nem is tetszik neki a meglepetés?! De a gondolatfolyam hamarosan maga alá temeti a meglepetés miatti aggodalmát.*
- De tényleg lebeg? De komolyan? Mindig? És akkor hogy mész bele? Van lépcső? Biztosan lebeg? Lehet, hogy csak nem látszik valamitől az alja, nem?
*Mondjuk bokrok vannak a tövében, vagy sűrű köd és emiatt mindenki azt hiszi, hogy lebeg. De Nievesha del Ventust, a méltán híres rejtélyügyi nyomozót nem lehet holmi bokrokkal meg köddel megtéveszteni!*
- És ismersz királyt, hogy megkérdezzük tőle? Vagy királylányt? Annyira jó lenne, ha ismernél egy királylányt, akkor én is megismerném! Szeretnék királylányos ruhát! Szép lennék benne, ugye?
*Niev ebben a pillanatban elfelejti azt az apró tényt, hogy fülig koszos és, hogy minden nap fülig koszos gyakorlatilag fél órával azután, hogy felébredt.
A nyeregben ülve még tovább csacsog a királylányos ruhákról, meg cipellőkről, meg hajszalagokról, de olyan elánnal, hogy észre sem veszi, mikor csendre intik, szóval csak csivitel tovább. Csak az fojtja bele a szót, hogy Pycta megszólít valakiket. Ha azok előjönnek, akkor a kócos hajú, maszatos kislányon a megszeppenést is láthatják.*
125. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-09 13:01:20
Üzenet elküldve: 2021-02-09 13:01:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//
*A veszély akkor is veszély, ha nem mérjük fel mértékét. Hála a Fákban Lakónak, Nieveshának nem esett baja, bár talán patrónusuk is odafigyelt az elkóborolt lánykára, míg az felfedezőútját járta. Ám végül előkerül Niev épen és egészségesen.
A kislány a karjai közé ugrik és a csuhátlan csuhás gond nélkül kapja el és zárja a karjai közé. A vállvonás még mindig ugyanarra a személyre emlékezteti, pedig biztos benne, hogy Niev sosem látta az anyját, ahogy könnyed profizmussal vonja meg a vállait.*
- Egy tóhoz megyünk. A Lihanechi tóhoz. *Válaszol, ahogy gyakorlott mozdulatokkal összerakja a felszerelésüket, hogy elindulhassanak.*
- Nem, nem vagyok beteg. *Mosolyog a kislányra apai szeretettel.*
- Régen élettel volt tele ez az erőd. Sokan laktunk itt. *Néz fel sóhajtva az egykor oly pompás, kétszintes épületre. Ő még látja maga előtt teljes pompájában az erődöt, a gyönyörű udvart, a magas falakat és a Szent Fát. Ebből persze már semmi sem maradt, de az emlékeket senki sem veheti el tőle már.*
- Én ott laktam, abban a szobában. *Mutat fel a felső szint jobb szárnyának egy sötéten ásító ablaka felé.
Amikor aztán végeznek és a páncélos próféta eltesz egy keveset Erdőmélye földjéből, érkezik is a menetrendszerinti kérdés.*
- Ez itt a vadon földje, később szükségünk lesz rá. *Válaszol, ahogy az oldalára köti a kis zsákot a páncél oldalához a derekánál, majd megigazítja csuhás kabátját.*
- Hogy miért lesz rá szükség, az meglepetés. *Teszi hozzá mosolyogva egy kacsintás kíséretében. Egyelőre még úgy döntött, nem avatja be a kislányt a részletekbe. Így is nehéz lesz elmagyarázni, mire is készül.
Felülteti aztán Nieveshát a nyeregbe és elindulnak arra, amerre Xauzur jelzett. Az ibriszt még mindig a falon találják, csak akkor ugrik le melléjük, amikor már kilépnek az egykori erőd beszakadt, mohával lepett kapuján.*
- Pedig a torony ott van, majd meglátod magad is. *Erősíti meg, hogy Abogr tornya nem csak mese. A királylányos, fele királyságos dolgot széles mosollyal hallgatja. Nincs is szebb, tisztább és érdeklődőbb a gyermeki kíváncsiságnál.*
-Majd megkérdezzük egyszer egy királytól. Rendben? *Nem igazán tudja, mit is feleljen és ráadásul lassan elérnek a füst és ezzel a hang forrásához is. A csuhátlan csuhás talán már a beszédet hallja és már a füst szagát is érezheti.
Jobbjának egyetlen mozdulatával inti nyugalomra Xauzurt, aki a lába mellé húzódik, onnan szimatol és figyel sárga ragadozószemeivel. Hogy Nievesha figyelmét is felhívja a környezet zajaira, mutatóujját a szájához érinti függőlegesen, majd abba az irányba mutat, ahonnan a hangokat hallja.*
- Ti, kik a Fákban Lakó birodalmában jártok! Mutassátok magatokat! *Szólal meg fennhangon, hogy a közelben tartózkodók számára is jól hallható legyen a hangja.
Ha a két hang tulajdonosa kissé kilép a fák és bokrok takarásából, tőlük tizenöt-húsz méterre pillanathatják meg szólítójukat. Egy magas, kopasz elf férfi, különös páncélban, csuklyás köpenyben. A hosszúéletű szeme sárga, pupillája olyan, mint a lába mellett álló termetes irbisznek. Fegyvert nem látni nála, de baljában kantáron vezet egy éjfekete telivért, amelynek a nyergében egy kócos hajú, maszatos arcú gyermeklány ül.
Ha pedig a kettős nem tűnik fel hamarosan, akkor az erdőmélyi elf maga indul felkutatásukra.*
//Hűvös téli szellők//
*A veszély akkor is veszély, ha nem mérjük fel mértékét. Hála a Fákban Lakónak, Nieveshának nem esett baja, bár talán patrónusuk is odafigyelt az elkóborolt lánykára, míg az felfedezőútját járta. Ám végül előkerül Niev épen és egészségesen.
A kislány a karjai közé ugrik és a csuhátlan csuhás gond nélkül kapja el és zárja a karjai közé. A vállvonás még mindig ugyanarra a személyre emlékezteti, pedig biztos benne, hogy Niev sosem látta az anyját, ahogy könnyed profizmussal vonja meg a vállait.*
- Egy tóhoz megyünk. A Lihanechi tóhoz. *Válaszol, ahogy gyakorlott mozdulatokkal összerakja a felszerelésüket, hogy elindulhassanak.*
- Nem, nem vagyok beteg. *Mosolyog a kislányra apai szeretettel.*
- Régen élettel volt tele ez az erőd. Sokan laktunk itt. *Néz fel sóhajtva az egykor oly pompás, kétszintes épületre. Ő még látja maga előtt teljes pompájában az erődöt, a gyönyörű udvart, a magas falakat és a Szent Fát. Ebből persze már semmi sem maradt, de az emlékeket senki sem veheti el tőle már.*
- Én ott laktam, abban a szobában. *Mutat fel a felső szint jobb szárnyának egy sötéten ásító ablaka felé.
Amikor aztán végeznek és a páncélos próféta eltesz egy keveset Erdőmélye földjéből, érkezik is a menetrendszerinti kérdés.*
- Ez itt a vadon földje, később szükségünk lesz rá. *Válaszol, ahogy az oldalára köti a kis zsákot a páncél oldalához a derekánál, majd megigazítja csuhás kabátját.*
- Hogy miért lesz rá szükség, az meglepetés. *Teszi hozzá mosolyogva egy kacsintás kíséretében. Egyelőre még úgy döntött, nem avatja be a kislányt a részletekbe. Így is nehéz lesz elmagyarázni, mire is készül.
Felülteti aztán Nieveshát a nyeregbe és elindulnak arra, amerre Xauzur jelzett. Az ibriszt még mindig a falon találják, csak akkor ugrik le melléjük, amikor már kilépnek az egykori erőd beszakadt, mohával lepett kapuján.*
- Pedig a torony ott van, majd meglátod magad is. *Erősíti meg, hogy Abogr tornya nem csak mese. A királylányos, fele királyságos dolgot széles mosollyal hallgatja. Nincs is szebb, tisztább és érdeklődőbb a gyermeki kíváncsiságnál.*
-Majd megkérdezzük egyszer egy királytól. Rendben? *Nem igazán tudja, mit is feleljen és ráadásul lassan elérnek a füst és ezzel a hang forrásához is. A csuhátlan csuhás talán már a beszédet hallja és már a füst szagát is érezheti.
Jobbjának egyetlen mozdulatával inti nyugalomra Xauzurt, aki a lába mellé húzódik, onnan szimatol és figyel sárga ragadozószemeivel. Hogy Nievesha figyelmét is felhívja a környezet zajaira, mutatóujját a szájához érinti függőlegesen, majd abba az irányba mutat, ahonnan a hangokat hallja.*
- Ti, kik a Fákban Lakó birodalmában jártok! Mutassátok magatokat! *Szólal meg fennhangon, hogy a közelben tartózkodók számára is jól hallható legyen a hangja.
Ha a két hang tulajdonosa kissé kilép a fák és bokrok takarásából, tőlük tizenöt-húsz méterre pillanathatják meg szólítójukat. Egy magas, kopasz elf férfi, különös páncélban, csuklyás köpenyben. A hosszúéletű szeme sárga, pupillája olyan, mint a lába mellett álló termetes irbisznek. Fegyvert nem látni nála, de baljában kantáron vezet egy éjfekete telivért, amelynek a nyergében egy kócos hajú, maszatos arcú gyermeklány ül.
Ha pedig a kettős nem tűnik fel hamarosan, akkor az erdőmélyi elf maga indul felkutatásukra.*
124. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-07 20:50:57
Üzenet elküldve: 2021-02-07 20:50:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//
*A rágós, farkasízű hús csócsálása közben felpillant, és látja, társa is reagált az előbbi kiáltásra. Nem akarta feleslegesen tetézni a lány aggodalmait, amilyen túlgondoló típus, ez csak olaj lett volna az amúgy lobogó lángra. Azonban mivel nem kerülte el a figyelmét, muszáj enyhíteni szorongását, máskülönben sokkalta bonyolultabbá fűződne mindent gondolat a lány fejében.*
- Átutazók. *Biccent a hang irányába foghíjból.* - Éjszaka is itt lehettek, hacsak nem korán érkeztek. Onnan jobb rálátás van erre az aprócska tisztásra mint innen a romra... *Majszol egyet a húsból.* - Szóval ők valószínűleg már jó ideje észrevehettek minket, ha mégsem, hát vakok. Ha ártani akarnának, ártottak már volna.
*Ezen sorok mindegyike nyugodt hangszínnel lejtett, mintha valami mellékes dologról beszélne csak a lándzsás. Az igazság az, hogy fél szeme folyton a váron, veszélyt lesvén, viszont nem akarja, hogy Deriri aggódjon. Akárki is legyen, majd ő elintézi, ha baj lesz.
Helyeslősen biccent Deriri szavaira; igaz, hogy ez az egyik legjobb ételük a közelmúltból, a gyökerektől már a hányinger kerülgeti. Hálásan nézne fel, mikor szembeötlik neki arckifejezése.*
- Ugyan, ugratlak. *Pöcköl egyet a levegőbe a lány felé, enyhe félmosollyal.* - Én még ennyit se tudtam volna elejteni, és egyébként is... Ezek a kis dögök rohadt fürgének tűntek, szóval a Tűzhajú, a híres vadász újra megmutatta, miért is ismeri a Hat Törzs a nevét.
*Mosolyodik rá, reménykedve abban, hogy borús arca újra felderül, és mosolyának sugarában sütkérezhet a kis szomorkodás után.
Lassacskán befejezi az étkezést, megvárja, míg Deriri is végez, aztán tenyereit dörzsölgeti.*
- Köszönjük meg. Már úgyis rég volt.
*Talán olyan rég, hogy Deriri el is felejthette.
A törzs vadászat után megköszönte a földnek, a természetnek az ételt, ami nekik adatott, és hogy volt olyan kegyes, hogy párat feláldozott gyermekeiből a törzs tagjai kedvéért. Ilyenkor leguggolnak, bal tenyerüket teljesen a földnek támasztják, majd csukott szemmel rebegnek el még számukra is ismeretlen szavakat, amik valamikor az ősi időkben fogantak meg, mikor az ember még nem volt wegtoreni, lihanechi, pusztai nomád, vagy hegyi barbár, mikor az ember még egyetlen, egyesült törzs volt, közös nyelvvel, és közös tisztelettel a természet iránt.
Az köszönetnyilvánítás végeztével Ivelthar felpattan, két szökkenésből Deriri előtt terem, és ha az engedi, felkapja őt derekánál fogva a levegőbe.*
- És persze neked is jár a köszönet, kerek e világ legjobb vadászának.
*Vigyorodik el a lány szemébe nézve, és párszor megpördül vele, karjaiban tartva.*
//Hűvös téli szellők//
*A rágós, farkasízű hús csócsálása közben felpillant, és látja, társa is reagált az előbbi kiáltásra. Nem akarta feleslegesen tetézni a lány aggodalmait, amilyen túlgondoló típus, ez csak olaj lett volna az amúgy lobogó lángra. Azonban mivel nem kerülte el a figyelmét, muszáj enyhíteni szorongását, máskülönben sokkalta bonyolultabbá fűződne mindent gondolat a lány fejében.*
- Átutazók. *Biccent a hang irányába foghíjból.* - Éjszaka is itt lehettek, hacsak nem korán érkeztek. Onnan jobb rálátás van erre az aprócska tisztásra mint innen a romra... *Majszol egyet a húsból.* - Szóval ők valószínűleg már jó ideje észrevehettek minket, ha mégsem, hát vakok. Ha ártani akarnának, ártottak már volna.
*Ezen sorok mindegyike nyugodt hangszínnel lejtett, mintha valami mellékes dologról beszélne csak a lándzsás. Az igazság az, hogy fél szeme folyton a váron, veszélyt lesvén, viszont nem akarja, hogy Deriri aggódjon. Akárki is legyen, majd ő elintézi, ha baj lesz.
Helyeslősen biccent Deriri szavaira; igaz, hogy ez az egyik legjobb ételük a közelmúltból, a gyökerektől már a hányinger kerülgeti. Hálásan nézne fel, mikor szembeötlik neki arckifejezése.*
- Ugyan, ugratlak. *Pöcköl egyet a levegőbe a lány felé, enyhe félmosollyal.* - Én még ennyit se tudtam volna elejteni, és egyébként is... Ezek a kis dögök rohadt fürgének tűntek, szóval a Tűzhajú, a híres vadász újra megmutatta, miért is ismeri a Hat Törzs a nevét.
*Mosolyodik rá, reménykedve abban, hogy borús arca újra felderül, és mosolyának sugarában sütkérezhet a kis szomorkodás után.
Lassacskán befejezi az étkezést, megvárja, míg Deriri is végez, aztán tenyereit dörzsölgeti.*
- Köszönjük meg. Már úgyis rég volt.
*Talán olyan rég, hogy Deriri el is felejthette.
A törzs vadászat után megköszönte a földnek, a természetnek az ételt, ami nekik adatott, és hogy volt olyan kegyes, hogy párat feláldozott gyermekeiből a törzs tagjai kedvéért. Ilyenkor leguggolnak, bal tenyerüket teljesen a földnek támasztják, majd csukott szemmel rebegnek el még számukra is ismeretlen szavakat, amik valamikor az ősi időkben fogantak meg, mikor az ember még nem volt wegtoreni, lihanechi, pusztai nomád, vagy hegyi barbár, mikor az ember még egyetlen, egyesült törzs volt, közös nyelvvel, és közös tisztelettel a természet iránt.
Az köszönetnyilvánítás végeztével Ivelthar felpattan, két szökkenésből Deriri előtt terem, és ha az engedi, felkapja őt derekánál fogva a levegőbe.*
- És persze neked is jár a köszönet, kerek e világ legjobb vadászának.
*Vigyorodik el a lány szemébe nézve, és párszor megpördül vele, karjaiban tartva.*
123. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-03 13:58:12
Üzenet elküldve: 2021-02-03 13:58:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//
*A gyerekek ritkán képesek arra, hogy felmérjék valójában mekkora veszélyben is vannak és ezzel Niev sincsen másként. Ő teljesen, kétségek nélkül elfogadta azt is, mikor Pycta azt mondta, hogy biztonságos. És lám igaza volt, hiszen semmi baja nem esett, egy kis kosztól meg még soha senkinek nem lett semmi baja. Mosolya a fülétől a füléig ér, mikor meglátja Pyctát odalent, arra pedig, hogy ugorjon le, láthatóan belelkesedik, még kicsit neki is fut. Szép ívben repül, karjait kitárva zuhan, szemernyi kétség sincsen benne, hogy Pycta el fogja kapni, hiszen az ő apukája a legügyesebb, legerősebb, a legek legje. És hát hatalmas élmény az, hogy ilyen nagyot ugorhat, ugrálni jó. Meg Pycta ölelő karjai közé bújni is nagyon jó, ebben a pillanatban nehéz lenne eldönteni, hogy melyik is a jobb, az ugrás, vagy az ölelés?
Arra, hogy koszos, csak flegmán megvonja a vállát és a lehető legédesebben mosolyog. Végül is ő is tudja, hogy nincsen ebben semmi meglepő, mert általában koszos, vagyis csak rövid ideig tiszta, nagyjából addig, míg alszik.*
- És most hova fogunk menni? Lassan ébredtél fel, ugye nem vagy beteg?
*Kérdi és félrebiccentett fejjel nézi Pyctát, mielőtt elindulhatnának összepakolni.*
- Háááát saaaajnos semmit sem találtam. Pedig aszittem, hogy lesz almacsutka, vagy egy bögre, de semmi. Csak kosz. Régen is koszos volt és üres? Te hol laktál?
*Csacsog pakolás közben, mert ugye nem csupán a tisztaság, de a csendesség is csak alvó állapotában jellemző rá. Néha a felnőttek kicsit úgy érezhetik, hogy többet kéne aludnia. Csacsogás közben nem veszi észre, hogy Xauzur kiszúr valamit, de hogy is tűnhetne fel, Xauzur állandóan észrevesz ezt-azt. De az irbiszeknek nagyon jó a látásuk és a hallásuk, még jó, hogy folyton szemet szúr nekik valami.*
- Miért raksz el koszt?
*Föld, vagy kosz, neki mindegy, nem tudja igazán elválasztani egymástól, mert ugye a földtől koszos lesz.
Egyből nyeregbe ül, ahogy belerakják, két kézzel kapaszkodik a nyeregkápába. És csicsereg tovább.*
- Lebegő torony? Áh, olyan egészen biztosan csak a mesében van. Egyébként hol a királylány, akit megmentünk? Lesz fele királyság is? Milyen a fele királyság? Kié a másik fele? Miért jó, hogy csak fele királyságot adnak vele?
//Hűvös téli szellők//
*A gyerekek ritkán képesek arra, hogy felmérjék valójában mekkora veszélyben is vannak és ezzel Niev sincsen másként. Ő teljesen, kétségek nélkül elfogadta azt is, mikor Pycta azt mondta, hogy biztonságos. És lám igaza volt, hiszen semmi baja nem esett, egy kis kosztól meg még soha senkinek nem lett semmi baja. Mosolya a fülétől a füléig ér, mikor meglátja Pyctát odalent, arra pedig, hogy ugorjon le, láthatóan belelkesedik, még kicsit neki is fut. Szép ívben repül, karjait kitárva zuhan, szemernyi kétség sincsen benne, hogy Pycta el fogja kapni, hiszen az ő apukája a legügyesebb, legerősebb, a legek legje. És hát hatalmas élmény az, hogy ilyen nagyot ugorhat, ugrálni jó. Meg Pycta ölelő karjai közé bújni is nagyon jó, ebben a pillanatban nehéz lenne eldönteni, hogy melyik is a jobb, az ugrás, vagy az ölelés?
Arra, hogy koszos, csak flegmán megvonja a vállát és a lehető legédesebben mosolyog. Végül is ő is tudja, hogy nincsen ebben semmi meglepő, mert általában koszos, vagyis csak rövid ideig tiszta, nagyjából addig, míg alszik.*
- És most hova fogunk menni? Lassan ébredtél fel, ugye nem vagy beteg?
*Kérdi és félrebiccentett fejjel nézi Pyctát, mielőtt elindulhatnának összepakolni.*
- Háááát saaaajnos semmit sem találtam. Pedig aszittem, hogy lesz almacsutka, vagy egy bögre, de semmi. Csak kosz. Régen is koszos volt és üres? Te hol laktál?
*Csacsog pakolás közben, mert ugye nem csupán a tisztaság, de a csendesség is csak alvó állapotában jellemző rá. Néha a felnőttek kicsit úgy érezhetik, hogy többet kéne aludnia. Csacsogás közben nem veszi észre, hogy Xauzur kiszúr valamit, de hogy is tűnhetne fel, Xauzur állandóan észrevesz ezt-azt. De az irbiszeknek nagyon jó a látásuk és a hallásuk, még jó, hogy folyton szemet szúr nekik valami.*
- Miért raksz el koszt?
*Föld, vagy kosz, neki mindegy, nem tudja igazán elválasztani egymástól, mert ugye a földtől koszos lesz.
Egyből nyeregbe ül, ahogy belerakják, két kézzel kapaszkodik a nyeregkápába. És csicsereg tovább.*
- Lebegő torony? Áh, olyan egészen biztosan csak a mesében van. Egyébként hol a királylány, akit megmentünk? Lesz fele királyság is? Milyen a fele királyság? Kié a másik fele? Miért jó, hogy csak fele királyságot adnak vele?
122. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-03 00:48:30
Üzenet elküldve: 2021-02-03 00:48:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Hűvös téli szellők//
*A csípős válasz ellenére büszkén tartja zsákmányát incselkedő párja felé. A megfelelő visszavágáson gondolkodik, mely szúrósan, mégis viccesen hangzana. Összerakja a cifra mondatokat, majd gúnyosan elmosolyodik.*
-Hát igen, ha medve lennél, te még nyáron sem kelnél fel a téliálmodból. Abban nem sokat tévedtél, hogy az életed menne a tűz hiányára. Tudod nem ettem még agresszív vadnyúl szerű valami-ember ragut, de kedvem lett volna elkészíteni, ha a feltételezésem beigazolódott volna.
*Párja először ijedt, majd elégedett arcát látván felkacag, érezte, hogy sziporkázik. Tetőzte volna még a hangulatot, de a büszkesége az ejtett vad miatt győzedelmeskedik a "bosszúvágya" felett.
~Biztos finom lesz, hiányzik már a hús íze.~
Ivelthar jobban szemügyre veszi a vadat, megjegyzésére csak kuncogva csóválja fejét. Bár elgondolkodik rajta, hogy lehet más állatott kellett volna ejteni. Átengedi a furcsa zsákmányt, majd lekuporodik egy kényelmesnek tűnő, puhább fűcsomóra. Innen nézi, ahogy Ivelthar gondosan előkészíti az állatot. Sok vadat nyúzott már, még amikor törzse tagja volt, de jó látni a férfit, ahogy munkálkodik.
~Hadd érvényesüljön egy kicsit, úgysincs érzékenyebb a férfi büszkeségnél.~
Deriri minden figyelmét az előtte ügyködő párjának szenteli. Szereti nézni, ahogy tevékenykedik. Türelem hiányában mégis mindig tökéletesen, kellő odafigyeléssel oldja meg a feladatokat. Szerencsésnek érzi magát, hogy rátalált, hiába hagytak ott mindent a hátuk mögött. Tudta, hogy Ivelthar mellett élhet, a szó minden értelmében. Mindig többre vágyott a megszokott törzsi életénél. Úgy érezte, társa osztozkodik vele ezen a véleményen, mint majdnem minden más témában is. Az idő során, olyan lelki kötelék alakult ki közöttük, melyet nem lehet elvágni. Tudták, hogy egymásra számíthatnak csak, és nem a kialakult kényszerű helyzet miatt. Nem. Valahol mélyen belül érezték.
A hús már kezdte felvenni aranybarna színét a tűz felett nyársalva, mikor egy hangra lesz figyelmes a bongyor. Nem tudta pontosan kivenni a szavakat, messzebbről jött annál, de biztos volt benne, hogy egy kiáltás volt. Figyelmét kénytelen volt másfelé terelni a készülő étel finom illatáról és szerelméről.*
~Nem is mondta, hogy van valaki a közelben.~
*Arra jut végül, hogy ha Ivelthar nem említette, csak nem jelenthet nagy veszélyt. De figyelme nem lankad, fél szemmel oda-oda pillant a hang forrása felé ezután. A hús végül elkészül, nagy örömmel kezd bele Deriri az evészetbe, azonban társa elfintorodik.*
-Micsoda ínyenc egy barbár vagy te! Lehet, hogy vadhús, de ennél jobbat nem ettünk a napokban...
*Mondja, majd a pillanatnyi dühe enyhe elkeseredésbe csap át. Szomorúan tekint maga elé, és azon gondolkodik, hogy mégiscsak egy másik állatot kellett volna kiszemelnie. Pedig szeretett volna szerelme kedvére tenni, mostanság ez az egyik fő dolog, ami lelkesíti. Neki egészen ízlett a hús eddig, megszokta, hogy azt kell enni, ami épp akad. De kedve elillant még az ételtől is.*
*A csípős válasz ellenére büszkén tartja zsákmányát incselkedő párja felé. A megfelelő visszavágáson gondolkodik, mely szúrósan, mégis viccesen hangzana. Összerakja a cifra mondatokat, majd gúnyosan elmosolyodik.*
-Hát igen, ha medve lennél, te még nyáron sem kelnél fel a téliálmodból. Abban nem sokat tévedtél, hogy az életed menne a tűz hiányára. Tudod nem ettem még agresszív vadnyúl szerű valami-ember ragut, de kedvem lett volna elkészíteni, ha a feltételezésem beigazolódott volna.
*Párja először ijedt, majd elégedett arcát látván felkacag, érezte, hogy sziporkázik. Tetőzte volna még a hangulatot, de a büszkesége az ejtett vad miatt győzedelmeskedik a "bosszúvágya" felett.
~Biztos finom lesz, hiányzik már a hús íze.~
Ivelthar jobban szemügyre veszi a vadat, megjegyzésére csak kuncogva csóválja fejét. Bár elgondolkodik rajta, hogy lehet más állatott kellett volna ejteni. Átengedi a furcsa zsákmányt, majd lekuporodik egy kényelmesnek tűnő, puhább fűcsomóra. Innen nézi, ahogy Ivelthar gondosan előkészíti az állatot. Sok vadat nyúzott már, még amikor törzse tagja volt, de jó látni a férfit, ahogy munkálkodik.
~Hadd érvényesüljön egy kicsit, úgysincs érzékenyebb a férfi büszkeségnél.~
Deriri minden figyelmét az előtte ügyködő párjának szenteli. Szereti nézni, ahogy tevékenykedik. Türelem hiányában mégis mindig tökéletesen, kellő odafigyeléssel oldja meg a feladatokat. Szerencsésnek érzi magát, hogy rátalált, hiába hagytak ott mindent a hátuk mögött. Tudta, hogy Ivelthar mellett élhet, a szó minden értelmében. Mindig többre vágyott a megszokott törzsi életénél. Úgy érezte, társa osztozkodik vele ezen a véleményen, mint majdnem minden más témában is. Az idő során, olyan lelki kötelék alakult ki közöttük, melyet nem lehet elvágni. Tudták, hogy egymásra számíthatnak csak, és nem a kialakult kényszerű helyzet miatt. Nem. Valahol mélyen belül érezték.
A hús már kezdte felvenni aranybarna színét a tűz felett nyársalva, mikor egy hangra lesz figyelmes a bongyor. Nem tudta pontosan kivenni a szavakat, messzebbről jött annál, de biztos volt benne, hogy egy kiáltás volt. Figyelmét kénytelen volt másfelé terelni a készülő étel finom illatáról és szerelméről.*
~Nem is mondta, hogy van valaki a közelben.~
*Arra jut végül, hogy ha Ivelthar nem említette, csak nem jelenthet nagy veszélyt. De figyelme nem lankad, fél szemmel oda-oda pillant a hang forrása felé ezután. A hús végül elkészül, nagy örömmel kezd bele Deriri az evészetbe, azonban társa elfintorodik.*
-Micsoda ínyenc egy barbár vagy te! Lehet, hogy vadhús, de ennél jobbat nem ettünk a napokban...
*Mondja, majd a pillanatnyi dühe enyhe elkeseredésbe csap át. Szomorúan tekint maga elé, és azon gondolkodik, hogy mégiscsak egy másik állatot kellett volna kiszemelnie. Pedig szeretett volna szerelme kedvére tenni, mostanság ez az egyik fő dolog, ami lelkesíti. Neki egészen ízlett a hús eddig, megszokta, hogy azt kell enni, ami épp akad. De kedve elillant még az ételtől is.*
121. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-02 11:04:57
Üzenet elküldve: 2021-02-02 11:04:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//
*Erdőmélye nem egy átlagos erdő. Egy valódi vadon, ahogy olykor a fák lombkoronájától még az eget sem látni. A fák és a növények olykor egybefüggő, áthatolhatatlan falat alkotnak, háborítatlan terület, ahol a természet, az erdő, a Fákban Lakó az úr. Nem hasonló az Artheniort körülvevő békés erődhöz, ahol Mil'Ochass is felépült, itt mindent áthat az Erdő Szívének hatalma, vadonját pedig az Ő katonái, irbiszek és lupus fulgurok őrzik.
Ezért sem helyénvaló, hogy Nievesha csak úgy elkóborolt. Egykor az erőd falai biztonságot nyújtottak, de mostanra, amikor az erdő visszakövetelte egykor kölcsönbe adott területét, már ugyanolyan veszélyes, mint Erdőmélye bármelyik szeglete. És a páncélos próféta bármennyire is kiválasztott, az ő lányából is lehet préda, ha nem tartja be a vadon törvényeit.
A csuhátlan csuhás arca felderül, amikor meghallja a kislány hangját és azonnal elindul az irányába. Amikor pedig meglátja, kedvesen elmosolyodik, de legbelül hálát ad az Erdő Szívének, hogy nem érte baj. Felnéz a teraszon felbukkanó, tetőtől-talpig koszos lányra, kezeit a derekára teszi.*
- Felfedezőút? *Kérdi mosolyogva.*
- Gyere, elkaplak. *Nyújtja fel karjait, hogy Niev leugorhasson. Nem félti a kislányt, kellően agilis, hogy ezt nyugodt szívvel megtehesse, ő pedig minden bizonnyal el fogja kapni.
Ha megtörtént a leugrás vagy lemászás, akkor megöleli, kisimítja arcából a haját.*
- Koszos vagy. *Mondja a legnagyobb természetességgel.*
- Gyere, indulnunk kell. *Őt nem zavarja, hogy a kislány koszos. Itt kevés lehetőség van tisztálkodásra. Majd egy pataknál egy ronggyal lemossa az arcát. Fürdésről legfeljebb majd akkor lehet szó, ha visszatértek Mil'Ochassba.
Ahogy elindul táborhelyük felé, Xauzurra lesz figyelmes, aki az egykori őrtorony romjai mellett áll fent a falon és nagyon figyel egy irányba. A lombok felett, arrafelé pedig talán megpillanthatja a tűz ég felé szálló füstjének bodrait.
Nem szól semmit, hanem folytatja útját az egykori tárgyalóban felállított táborhely felé. A tűz már csak parázslik, amire földet szór és gyakorlottan összepakolja a felszereléseiket, majd a nyeregtáskákat felteszi Éjviharra. Hogy lefoglalja, megkéri Nieveshát, hogy segítsen neki és mesélje el, mit talált a felfedezőút alatt. Mint ahogy máskor sem, most sem zavarják a kérdések, hisz biztos benne, hogy lesz belőle bőven.
Ha pedig végeztek, még mielőtt a Lihanechi tó felé indulhatnának, az udvaron egy bőrzsákba szed pár marék földet. Erdőmélye földjét. Az első dolog, amire később még szükség lesz.*
- Kincsem, *Szól Nievesha felé.* gyere, ülj fel a nyeregbe. Most elmegyünk a Lihanechi tóhoz, nagyon fog tetszeni, képzeld, van felette egy lebegő torony. *Meséli mosolyogva és ha Niev felült a telivér hátára, akkor kantáron kivezeti az erőd udvaráról.
Xauzur még mindig a falon áll és fülel a korábban látott irányba, a csuhátlan csuhás egy szóval lehívja maga mellé és elindul a füst forrásának irányába. Mint az Erdő Szívének prófétája, látnia kell, ki táborozik az egykori erődtől nem messze. Teljes nyugalommal halad, mégcsak csendre sem inti kislányát. Neki itt nincs mitől tartania.*
//Hűvös téli szellők//
*Erdőmélye nem egy átlagos erdő. Egy valódi vadon, ahogy olykor a fák lombkoronájától még az eget sem látni. A fák és a növények olykor egybefüggő, áthatolhatatlan falat alkotnak, háborítatlan terület, ahol a természet, az erdő, a Fákban Lakó az úr. Nem hasonló az Artheniort körülvevő békés erődhöz, ahol Mil'Ochass is felépült, itt mindent áthat az Erdő Szívének hatalma, vadonját pedig az Ő katonái, irbiszek és lupus fulgurok őrzik.
Ezért sem helyénvaló, hogy Nievesha csak úgy elkóborolt. Egykor az erőd falai biztonságot nyújtottak, de mostanra, amikor az erdő visszakövetelte egykor kölcsönbe adott területét, már ugyanolyan veszélyes, mint Erdőmélye bármelyik szeglete. És a páncélos próféta bármennyire is kiválasztott, az ő lányából is lehet préda, ha nem tartja be a vadon törvényeit.
A csuhátlan csuhás arca felderül, amikor meghallja a kislány hangját és azonnal elindul az irányába. Amikor pedig meglátja, kedvesen elmosolyodik, de legbelül hálát ad az Erdő Szívének, hogy nem érte baj. Felnéz a teraszon felbukkanó, tetőtől-talpig koszos lányra, kezeit a derekára teszi.*
- Felfedezőút? *Kérdi mosolyogva.*
- Gyere, elkaplak. *Nyújtja fel karjait, hogy Niev leugorhasson. Nem félti a kislányt, kellően agilis, hogy ezt nyugodt szívvel megtehesse, ő pedig minden bizonnyal el fogja kapni.
Ha megtörtént a leugrás vagy lemászás, akkor megöleli, kisimítja arcából a haját.*
- Koszos vagy. *Mondja a legnagyobb természetességgel.*
- Gyere, indulnunk kell. *Őt nem zavarja, hogy a kislány koszos. Itt kevés lehetőség van tisztálkodásra. Majd egy pataknál egy ronggyal lemossa az arcát. Fürdésről legfeljebb majd akkor lehet szó, ha visszatértek Mil'Ochassba.
Ahogy elindul táborhelyük felé, Xauzurra lesz figyelmes, aki az egykori őrtorony romjai mellett áll fent a falon és nagyon figyel egy irányba. A lombok felett, arrafelé pedig talán megpillanthatja a tűz ég felé szálló füstjének bodrait.
Nem szól semmit, hanem folytatja útját az egykori tárgyalóban felállított táborhely felé. A tűz már csak parázslik, amire földet szór és gyakorlottan összepakolja a felszereléseiket, majd a nyeregtáskákat felteszi Éjviharra. Hogy lefoglalja, megkéri Nieveshát, hogy segítsen neki és mesélje el, mit talált a felfedezőút alatt. Mint ahogy máskor sem, most sem zavarják a kérdések, hisz biztos benne, hogy lesz belőle bőven.
Ha pedig végeztek, még mielőtt a Lihanechi tó felé indulhatnának, az udvaron egy bőrzsákba szed pár marék földet. Erdőmélye földjét. Az első dolog, amire később még szükség lesz.*
- Kincsem, *Szól Nievesha felé.* gyere, ülj fel a nyeregbe. Most elmegyünk a Lihanechi tóhoz, nagyon fog tetszeni, képzeld, van felette egy lebegő torony. *Meséli mosolyogva és ha Niev felült a telivér hátára, akkor kantáron kivezeti az erőd udvaráról.
Xauzur még mindig a falon áll és fülel a korábban látott irányba, a csuhátlan csuhás egy szóval lehívja maga mellé és elindul a füst forrásának irányába. Mint az Erdő Szívének prófétája, látnia kell, ki táborozik az egykori erődtől nem messze. Teljes nyugalommal halad, mégcsak csendre sem inti kislányát. Neki itt nincs mitől tartania.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 490-509