Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 48 (941. - 960. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
960. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-23 20:12:18
Üzenet elküldve: 2018-01-23 20:12:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vadászat//
//Zara, Annulien//
*Xauzur végül marad és ha a tündér nem rajong az ötletért, hogy ő foglalkozzon vele amíg Bajdi vadászni van, eltöltheti az időt a keneljében.
Annak pedig örül, hogy Annulien dárdát választ. Zarának és neki is íja van, ha pedig az erdő sűrűbb részére tévednének, a gerelynek nagyobb hasznát vehetik. Ráadásul az elf hajadon olyan nagy lelkesedéssel áll a csapat élére, hogy kétség sem férhet hozzá: kiváló vadász. Annulien buzgalma nagyjából a kapuig tart, ahol aztán maga elé engedi őket. Persze ebben az is lehet, hogy még nem ismeri annyira a környéket. Az igazat megvallva Bayde sem, de azt már kitapasztalta, hogy ez az erdő bővelkedik a vadban, nem is kell túl messzire menni az erődtől. *
- Te nem őrségben voltál az éjszaka? *néz Zarára, ahogy már az erdőben járnak, hiszen a lány akkor kászálódott le a kapu feletti őrtoronyból, amikor indultak* Bírni fogod? Nem lett volna okosabb, ha lepihensz?
*Eddig tart a féltő aggodalom, mert most elvigyorodik.*
- Egyébként hiányoltalak tegnap este a fürdőből. Csak nem te is átszoktál az emeletibe?
*Egyelőre néhány énekesmadáron és egy jókora bogáron kívül más vaddal nem találkoztak, de azt mégsem lehet várni, hogy a préda házhoz menjen. Bár az mennyivel kényelmesebb volna! Vagy egy élelmes kereskedő akár jó üzleteket is csinálhatna, ha alkalmasint megjelenne bő áruválasztékkal. Társzekérrel persze az erdő nehezen lenne járható, vagy inkább sehogy sem, de pár málhás öszvérrel megoldható lenne. Így hát tovább cserkésznek, Bajdinak pedig eszébe jut Annulien származása.*
- Rég jöttél el Lihanech-ből? Kíváncsi lennék az otthoni hírekre.
*Ő maga sem hagyta el olyan rég a szülővárosát, de az is csak olyan, mint bármelyik másik város. Mindig történik valami, valami új.*
//Zara, Annulien//
*Xauzur végül marad és ha a tündér nem rajong az ötletért, hogy ő foglalkozzon vele amíg Bajdi vadászni van, eltöltheti az időt a keneljében.
Annak pedig örül, hogy Annulien dárdát választ. Zarának és neki is íja van, ha pedig az erdő sűrűbb részére tévednének, a gerelynek nagyobb hasznát vehetik. Ráadásul az elf hajadon olyan nagy lelkesedéssel áll a csapat élére, hogy kétség sem férhet hozzá: kiváló vadász. Annulien buzgalma nagyjából a kapuig tart, ahol aztán maga elé engedi őket. Persze ebben az is lehet, hogy még nem ismeri annyira a környéket. Az igazat megvallva Bayde sem, de azt már kitapasztalta, hogy ez az erdő bővelkedik a vadban, nem is kell túl messzire menni az erődtől. *
- Te nem őrségben voltál az éjszaka? *néz Zarára, ahogy már az erdőben járnak, hiszen a lány akkor kászálódott le a kapu feletti őrtoronyból, amikor indultak* Bírni fogod? Nem lett volna okosabb, ha lepihensz?
*Eddig tart a féltő aggodalom, mert most elvigyorodik.*
- Egyébként hiányoltalak tegnap este a fürdőből. Csak nem te is átszoktál az emeletibe?
*Egyelőre néhány énekesmadáron és egy jókora bogáron kívül más vaddal nem találkoztak, de azt mégsem lehet várni, hogy a préda házhoz menjen. Bár az mennyivel kényelmesebb volna! Vagy egy élelmes kereskedő akár jó üzleteket is csinálhatna, ha alkalmasint megjelenne bő áruválasztékkal. Társzekérrel persze az erdő nehezen lenne járható, vagy inkább sehogy sem, de pár málhás öszvérrel megoldható lenne. Így hát tovább cserkésznek, Bajdinak pedig eszébe jut Annulien származása.*
- Rég jöttél el Lihanech-ből? Kíváncsi lennék az otthoni hírekre.
*Ő maga sem hagyta el olyan rég a szülővárosát, de az is csak olyan, mint bármelyik másik város. Mindig történik valami, valami új.*
959. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-23 15:14:50
Üzenet elküldve: 2018-01-23 15:14:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Városi túra//
*Több mint egy teljes hat után hagyja el azt az erődöt, mellyel ez elmúlt idő alatt oly nehezen jött össze újra. Fenomenális érzés.
Szótlanul léptet lovával közvetlenül Pycta mögött, gyermeki kíváncsisággal kémlelve maga körül a környezetet. Más az út amin mennek mint amit ő járt még meg lábbal, úgyhogy van is oka nézelődni. Minden egyes erre hajló faág képes mondani valamit, valami ilyesmi jár a fejében amikor valamilyen tompa suhintást hall meg. Gyorsan hátranéz, de semmi különöset nem lát. Halvány mosollyal fordul vissza, teljesen bízva az elf vezető tájékozódási képességében.*
*Több mint egy teljes hat után hagyja el azt az erődöt, mellyel ez elmúlt idő alatt oly nehezen jött össze újra. Fenomenális érzés.
Szótlanul léptet lovával közvetlenül Pycta mögött, gyermeki kíváncsisággal kémlelve maga körül a környezetet. Más az út amin mennek mint amit ő járt még meg lábbal, úgyhogy van is oka nézelődni. Minden egyes erre hajló faág képes mondani valamit, valami ilyesmi jár a fejében amikor valamilyen tompa suhintást hall meg. Gyorsan hátranéz, de semmi különöset nem lát. Halvány mosollyal fordul vissza, teljesen bízva az elf vezető tájékozódási képességében.*
958. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-22 01:06:47
Üzenet elküldve: 2018-01-22 01:06:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Városi túra//
*Vadvédi tartózkodása óta, először hagyja el az erődöt és nagyon örül, hogy ezt az utat nem egyedül kell megtennie. Pycta vezeti a kis csapatot, így a tájékozódással nem kell bajlódnia. Örül is egy kicsit, hogy megy elöl valaki, akire támaszkodni lehet, és már többször megjárta ezt az utat. Valószínűleg, ha ezelőtt Denzack nem tart vele, akkor sokkal tovább tartott volna Vadvédbe érnie, vagy talán el is tévedt volna. Azóta is áldja szerencséjét, hogy összefújta a szél, azóta is legkedvesebb mélységi barátjával. Egy fél papírosból aligha talált volna oda. El is gondolkodik kicsit, hogy vajon mi lehet a fanyar humorú köpenyes fickóval, s majdnem bele is léptet egy alacsonyabb ágba, mely elől az előtte haladó szépen el is hajolt. Lyz az utolsó pillanatban bukik a patás nyakára, elkerülve ezzel, a közelebbi megismerkedést ama gallyal. Visszaegyenesedik a lovon, s inkább az előtte haladót figyeli, közben hegyezi a fülét, nehogy kellemetlen meglepetésben legyen részük, melyet nem vesz észre időben, emiatt szemeivel is fürkészi az erdőt, már amennyire a rengeteg megengedi. Valójában örül, hogy mélázásából ama csókolózós kedvű faág ébresztette, így éberebben haladhat végig Erdőmélyén, hiszen ez az a hely, ahol a legkevésbé tanácsos elmerengeni.*
*Vadvédi tartózkodása óta, először hagyja el az erődöt és nagyon örül, hogy ezt az utat nem egyedül kell megtennie. Pycta vezeti a kis csapatot, így a tájékozódással nem kell bajlódnia. Örül is egy kicsit, hogy megy elöl valaki, akire támaszkodni lehet, és már többször megjárta ezt az utat. Valószínűleg, ha ezelőtt Denzack nem tart vele, akkor sokkal tovább tartott volna Vadvédbe érnie, vagy talán el is tévedt volna. Azóta is áldja szerencséjét, hogy összefújta a szél, azóta is legkedvesebb mélységi barátjával. Egy fél papírosból aligha talált volna oda. El is gondolkodik kicsit, hogy vajon mi lehet a fanyar humorú köpenyes fickóval, s majdnem bele is léptet egy alacsonyabb ágba, mely elől az előtte haladó szépen el is hajolt. Lyz az utolsó pillanatban bukik a patás nyakára, elkerülve ezzel, a közelebbi megismerkedést ama gallyal. Visszaegyenesedik a lovon, s inkább az előtte haladót figyeli, közben hegyezi a fülét, nehogy kellemetlen meglepetésben legyen részük, melyet nem vesz észre időben, emiatt szemeivel is fürkészi az erdőt, már amennyire a rengeteg megengedi. Valójában örül, hogy mélázásából ama csókolózós kedvű faág ébresztette, így éberebben haladhat végig Erdőmélyén, hiszen ez az a hely, ahol a legkevésbé tanácsos elmerengeni.*
957. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-21 20:33:43
Üzenet elküldve: 2018-01-21 20:33:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
//Városi túra//
*Aenae a kvartett végén igyekszik helyet foglalni, hogy a többiek ne lássák azt a műsort, amit lovaglás címén előad. Persze sokat fejlődött azóta, hogy az erdőmélyi erődbe érkezett, de még mindig nagyon messze van attól, hogy jó, vagy legalábbis közepes lovasnak mondhassa magát. Ráadásul ez jóval nehezebb terep, mint egy karámban körbe-körbe nyargalászni. Fél szemét a lova nyakán-fülein tartja, a másikat pedig a sorban előtte lévőkön és az őket körülvevő tájon. Tisztára úgy érzi, hogy meg fog kancsalulni. A táj nem ismeretlen a számára, nem most jár erre először és annyi helyismerete már neki is van, hogy megtalálja a megfelelő ösvényt, és a lova is simán hazatalálna, ha a nyergében ülő Aenae elvétené az irányt. Most is félelmetesnek találja az erdőt, olyan helynek, ahol nem szívesen maradna egyedül, de most nincs is egyedül szerencsére.
Azért figyeli a tájat, mármint ugye a megkancsalodást kockáztatva a fél szemével, nem mintha ilyen szinten meg tudná osztani a figyelmét, ehhez sajnos túl gyakorlatlan lovas, így aztán simán arccal vesz le egy olyan ágat, ami elől simán elhajolhatott volna, ha épp nem az alatta makrancoskodó négylábúra figyelt volna. Halkan felszisszen - a hangját minden bizonnyal elnyomják az erdő és az ő zajaik is -, de ennél több reakciója nincs az ügyben, kis csípést érez a jobb szeme alatt, kézfejével nyúl csak oda, vérzik kicsit, de hát a saját bőrén tanulja meg az ember, hogy mennyi mindenre kell figyelni. Az út további részében már nagyon igyekszik mindenre odafigyelni, és megfeszített figyelmének hála, még annak dacára is sikeresen nyeregben tud maradni, hogy egyszer még a lova is megbotlik. Ezen a ponton mondjuk megijed kicsit, de megjegyzi magának azt a kiálló gyökeret. Nem mintha az egyik kiálló gyökér, meg göcsörtös törzsű, égig érő lombú fa nem olyan lenne, mint a másik.*
*Aenae a kvartett végén igyekszik helyet foglalni, hogy a többiek ne lássák azt a műsort, amit lovaglás címén előad. Persze sokat fejlődött azóta, hogy az erdőmélyi erődbe érkezett, de még mindig nagyon messze van attól, hogy jó, vagy legalábbis közepes lovasnak mondhassa magát. Ráadásul ez jóval nehezebb terep, mint egy karámban körbe-körbe nyargalászni. Fél szemét a lova nyakán-fülein tartja, a másikat pedig a sorban előtte lévőkön és az őket körülvevő tájon. Tisztára úgy érzi, hogy meg fog kancsalulni. A táj nem ismeretlen a számára, nem most jár erre először és annyi helyismerete már neki is van, hogy megtalálja a megfelelő ösvényt, és a lova is simán hazatalálna, ha a nyergében ülő Aenae elvétené az irányt. Most is félelmetesnek találja az erdőt, olyan helynek, ahol nem szívesen maradna egyedül, de most nincs is egyedül szerencsére.
Azért figyeli a tájat, mármint ugye a megkancsalodást kockáztatva a fél szemével, nem mintha ilyen szinten meg tudná osztani a figyelmét, ehhez sajnos túl gyakorlatlan lovas, így aztán simán arccal vesz le egy olyan ágat, ami elől simán elhajolhatott volna, ha épp nem az alatta makrancoskodó négylábúra figyelt volna. Halkan felszisszen - a hangját minden bizonnyal elnyomják az erdő és az ő zajaik is -, de ennél több reakciója nincs az ügyben, kis csípést érez a jobb szeme alatt, kézfejével nyúl csak oda, vérzik kicsit, de hát a saját bőrén tanulja meg az ember, hogy mennyi mindenre kell figyelni. Az út további részében már nagyon igyekszik mindenre odafigyelni, és megfeszített figyelmének hála, még annak dacára is sikeresen nyeregben tud maradni, hogy egyszer még a lova is megbotlik. Ezen a ponton mondjuk megijed kicsit, de megjegyzi magának azt a kiálló gyökeret. Nem mintha az egyik kiálló gyökér, meg göcsörtös törzsű, égig érő lombú fa nem olyan lenne, mint a másik.*
956. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-21 19:09:43
Üzenet elküldve: 2018-01-21 19:09:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Városi túra//
*Az erődöt elhagyva az erdő gyorsan zárul össze mögöttük. Aki ritkán jár erre, könnyedén eltévesztheti az utat, de annak, aki otthonának tudhatja Erdőmélyét, ez a vadon is éppoly ismerős lehet, mint egy ismert városban az utcák és épületek. Az erdőben nem utcatáblákat kell figyelni, hanem furcsa formájú fákat, bokrokat, sziklákat. Nehezebb tájékozódni, mint egy városban, de nem lehetetlen, csak tapasztalat és felkészültség kell hozzá, és persze a tisztelet az erdő és a Fákban Lakó felé. Legalábbis a csuhás hite szerint így van, mert aki nem tiszteli a fákat és az erdőt, azt az Erdőszellem félelmetes meglepetésekben részesítheti. De az Erdő Szíve megválogatja, kiket enged közel magához, kinek ad nyugodt átjárást erdejében.
A négyes lóháton vág át a sűrűn nőtt fák között, olykor egészen a hátas nyakára kell hajolni, hogy elférjenek egy-egy alacsonyan nőtt ág alatt, de ez apró kellemetlenség, amelyet a nyugalomért a békéért és a biztonságért kell fizetniük.
A csuhás biztosan vezeti a négyest kifelé Erdőmélyéről, szótlanul és láthatóan elgondolkodva az elmúlt hatban történt eseményeken. Sokan lettek és az élet visszatért a falak közé, de ezzel együtt ugyanúgy megnőtt a felelősség. Tanulja még a szerepet, de szerencsére segítő társak állnak mellette, akik olykor, ha nyersen is, de mindenképp igazan mondanak véleményt a szerzetes felett. Aviolan, a velük tartó egykori venár is épp nemrég mondott érdekes dolgokat erről, amelyet akár ki is tárgyalhatnának út közben, de az elf nem kezdeményez beszélgetést. Figyelmét nem csak a rejtett út követése de az erdő is leköti. Hisz olyan földön járnak, ahol a Fákban Lakó törvényei élnek, s ők csak megtűrt szövetségesek e vidéken, ám felelőtlenül és figyelmetlenül ők sem kelhetnek át Erdőmélyén.*
*Az erődöt elhagyva az erdő gyorsan zárul össze mögöttük. Aki ritkán jár erre, könnyedén eltévesztheti az utat, de annak, aki otthonának tudhatja Erdőmélyét, ez a vadon is éppoly ismerős lehet, mint egy ismert városban az utcák és épületek. Az erdőben nem utcatáblákat kell figyelni, hanem furcsa formájú fákat, bokrokat, sziklákat. Nehezebb tájékozódni, mint egy városban, de nem lehetetlen, csak tapasztalat és felkészültség kell hozzá, és persze a tisztelet az erdő és a Fákban Lakó felé. Legalábbis a csuhás hite szerint így van, mert aki nem tiszteli a fákat és az erdőt, azt az Erdőszellem félelmetes meglepetésekben részesítheti. De az Erdő Szíve megválogatja, kiket enged közel magához, kinek ad nyugodt átjárást erdejében.
A négyes lóháton vág át a sűrűn nőtt fák között, olykor egészen a hátas nyakára kell hajolni, hogy elférjenek egy-egy alacsonyan nőtt ág alatt, de ez apró kellemetlenség, amelyet a nyugalomért a békéért és a biztonságért kell fizetniük.
A csuhás biztosan vezeti a négyest kifelé Erdőmélyéről, szótlanul és láthatóan elgondolkodva az elmúlt hatban történt eseményeken. Sokan lettek és az élet visszatért a falak közé, de ezzel együtt ugyanúgy megnőtt a felelősség. Tanulja még a szerepet, de szerencsére segítő társak állnak mellette, akik olykor, ha nyersen is, de mindenképp igazan mondanak véleményt a szerzetes felett. Aviolan, a velük tartó egykori venár is épp nemrég mondott érdekes dolgokat erről, amelyet akár ki is tárgyalhatnának út közben, de az elf nem kezdeményez beszélgetést. Figyelmét nem csak a rejtett út követése de az erdő is leköti. Hisz olyan földön járnak, ahol a Fákban Lakó törvényei élnek, s ők csak megtűrt szövetségesek e vidéken, ám felelőtlenül és figyelmetlenül ők sem kelhetnek át Erdőmélyén.*
955. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-19 01:08:17
Üzenet elküldve: 2018-01-19 01:08:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
*Rég nem látott apró alak rója az Arthenior körüli utakat, elmerengve elmúlt idők könnyebb napjain. Manapság már hatalmában állna gyorsabban és kényelmesebben is utazni, de ha már egykori otthona környékére vetette a sors, kihasználja a lehetőséget egy kis nosztalgiázásra. Sokszor megjárta már ezeket az utakat, ismeri a környéket mint a lábujjai közét, még ha változott is valamelyest a természet soha meg nem szűnő megújulásában. Talán Vadvédbe is ellátogat majd, ha egyáltalán van még belőle valami. Talán Artheniort is megnézi még egyszer magának. Vagy talán jobb lenne nem kísérteni a múltat, nem bolygatni amitől már egyszer oly nehezen elbúcsúzott. Felsejlenek elméjében régi nevek, arcok, a szobák amelyeket valaha magáénak tudhatott... Könyvek, beszélgetések, a házak amik mellett oly gyakran végig kellett sétálnia a piac felé menet. De nem, nem vágyik ismét a nagyváros nem létező falai közé, az emberi világ eme ostoba szegletének fellegvárába. Vagy az emberi világ fellegvárának ostobaságába? Megtalálta a helyét, legalább is azt, ahol most lennie kell, ahhoz legalábbis túl sok év áll még előtte hogy végleg megállapodjon. Sosem lehet tudni mit hoz a holnap, főleg sok-sok év távlatában. Talán majd egyszer mégis visszatér. Talán soha többet nem látja e vidéket. Éppen ezért járja végig most, még egyszer újra saját lábain.*
954. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-13 11:05:23
Üzenet elküldve: 2018-01-13 11:05:23
ÚJ
![>Moglur Grukmalog [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/426_torpe-orias_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Az ingoványban rejtőző kalyibáját elhagyva sűrű erdőségbe érkezik. Soha életében nem járt még e vidéken, de a mocsárban is milyen jól megvolt.
Bokáig gázol az aljnövényzetbe, jó ideig csak trappol, majd megtorpan és nagyokat szippant a levegőből. Kifejezetten jó szaglásának hála az erdő undorítóan édes illatain kívül mást is érez. Emberek, elfek és még kitudja miféle szerzetekét. A friss húst számára nyersen a legjobb fogyasztani, a zsákjában rejtőző, száradt végtagok csak sütve élvezhetőek.*
-Gye'e Lant, é'zed ezt a szagot? Fo'ó nyomon já'unk.
*Mondja a hatalmas kalapácsnak, azzal beveti magát sűrű erdőbe, nagyokat szagolva, ezúttal orra vezeti. Pár lépésnyire tőle egy nyúlnak tűnő, barna élőlény ugrándozik, majd alighanem az ő csörtetésének hála ledermed. Szegény pára alighanem úgy gondolja, rejtőzik.*
-Sze'busz nyúlkoma. Moglur vagyok!
*Mutatkozik be kedélyesen vigyorogva az óriás, azzal kihasználva karja és kalapácsa hosszát hatalmasat lendítéssel pusztítja el az erdő ártatlan lakóját. Visszahúzva a kalapácsot szemügyre veszi a szétroncsolódott húscafatot.*
-Hehehe. Kilapult.
*Röhög öblösen, majd fejét csóválva továbbhalad a sűrűben, hogy nyomára bukkanhasson az ínycsiklandozó illatoknak.*
A hozzászólás írója (Moglur Grukmalog) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.13 11:06:39
*Az ingoványban rejtőző kalyibáját elhagyva sűrű erdőségbe érkezik. Soha életében nem járt még e vidéken, de a mocsárban is milyen jól megvolt.
Bokáig gázol az aljnövényzetbe, jó ideig csak trappol, majd megtorpan és nagyokat szippant a levegőből. Kifejezetten jó szaglásának hála az erdő undorítóan édes illatain kívül mást is érez. Emberek, elfek és még kitudja miféle szerzetekét. A friss húst számára nyersen a legjobb fogyasztani, a zsákjában rejtőző, száradt végtagok csak sütve élvezhetőek.*
-Gye'e Lant, é'zed ezt a szagot? Fo'ó nyomon já'unk.
*Mondja a hatalmas kalapácsnak, azzal beveti magát sűrű erdőbe, nagyokat szagolva, ezúttal orra vezeti. Pár lépésnyire tőle egy nyúlnak tűnő, barna élőlény ugrándozik, majd alighanem az ő csörtetésének hála ledermed. Szegény pára alighanem úgy gondolja, rejtőzik.*
-Sze'busz nyúlkoma. Moglur vagyok!
*Mutatkozik be kedélyesen vigyorogva az óriás, azzal kihasználva karja és kalapácsa hosszát hatalmasat lendítéssel pusztítja el az erdő ártatlan lakóját. Visszahúzva a kalapácsot szemügyre veszi a szétroncsolódott húscafatot.*
-Hehehe. Kilapult.
*Röhög öblösen, majd fejét csóválva továbbhalad a sűrűben, hogy nyomára bukkanhasson az ínycsiklandozó illatoknak.*
A hozzászólás írója (Moglur Grukmalog) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.13 11:06:39
953. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-12 16:12:52
Üzenet elküldve: 2018-01-12 16:12:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel még mindig a barlangban - zárás - Zaxdor//
*A lány látva Zaxdor torzonborz, szótlan, mogorva képét nem lepődik meg. Ez a normális ábrázata. A férfi kijelentése, kicsit meglepi. Nem az otrombaságával, mert azt teljesen rendben van, hanem a mondandójával. Szemeit forgatva felel:*
- Ne szólítsalak így?! Rendben. Tényleg, igazad van.
*Elhallgat.*
- A tüzet én gyújtottam, viszont Te oltod el… Zax!
*Elhallgat, majd nyomatékként oda veti.*
- Az utasításoknak mindig határozottan egyértelműnek kell lenniük. Nem származhatnak haragból, vagy más érzelemből, mert azzal csak összezavarjuk a végrehajtót. Ha megtagadod valamilyen formában az utasítás jogát, akkor nem adhatsz ki parancsot sem.
*Azzal jégcsap-királynősen elindul a barlang szájától.*
A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.12 16:18:33
*A lány látva Zaxdor torzonborz, szótlan, mogorva képét nem lepődik meg. Ez a normális ábrázata. A férfi kijelentése, kicsit meglepi. Nem az otrombaságával, mert azt teljesen rendben van, hanem a mondandójával. Szemeit forgatva felel:*
- Ne szólítsalak így?! Rendben. Tényleg, igazad van.
*Elhallgat.*
- A tüzet én gyújtottam, viszont Te oltod el… Zax!
*Elhallgat, majd nyomatékként oda veti.*
- Az utasításoknak mindig határozottan egyértelműnek kell lenniük. Nem származhatnak haragból, vagy más érzelemből, mert azzal csak összezavarjuk a végrehajtót. Ha megtagadod valamilyen formában az utasítás jogát, akkor nem adhatsz ki parancsot sem.
*Azzal jégcsap-királynősen elindul a barlang szájától.*
A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.12 16:18:33
952. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-12 15:20:01
Üzenet elküldve: 2018-01-12 15:20:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel a barlangban - zárás - Lesha//
*Zaxdor szúrós szemmel mered a lányra, úgy hallgatja végig, amit mondd, előbb a felháborodott, majd a bocsánatkérő szavait. Vállát vonja meg a hallottakra, de nem fűz hozzá semmit, azaz mégis valamit:*
- Ne mesterezzél engem, mert nyakon váglak. Van nekem rendes nevem is, úgyhogy használd azt hacsak nem akarsz külön utakon járni!
*Szavai nyomatékosítása végett lapát tenyerének kinyújtott mutatóujjával bök a lány felé. Lassan elfordul és hagyja, hogy Lesha összeszedje magát, majd miután az általa megfelelőnek ítélt időtartamot kivárta, ami körülbelül fél perc volt, kulacsát övére fűzve, kalapácsát jobb kezével vállára lódítva, öles léptekkel indul meg kifelé. A kijáratból csak úgy foghegyről veti oda:*
- A tüzet oltsd el! Nem hiányzik egy erdőtűz. De igyekezz, farkaséhes vagyok.*ekkorra már hangja csak távolabbról hallatszik, ahogy elhagyja az üreg száját.*
*Zaxdor szúrós szemmel mered a lányra, úgy hallgatja végig, amit mondd, előbb a felháborodott, majd a bocsánatkérő szavait. Vállát vonja meg a hallottakra, de nem fűz hozzá semmit, azaz mégis valamit:*
- Ne mesterezzél engem, mert nyakon váglak. Van nekem rendes nevem is, úgyhogy használd azt hacsak nem akarsz külön utakon járni!
*Szavai nyomatékosítása végett lapát tenyerének kinyújtott mutatóujjával bök a lány felé. Lassan elfordul és hagyja, hogy Lesha összeszedje magát, majd miután az általa megfelelőnek ítélt időtartamot kivárta, ami körülbelül fél perc volt, kulacsát övére fűzve, kalapácsát jobb kezével vállára lódítva, öles léptekkel indul meg kifelé. A kijáratból csak úgy foghegyről veti oda:*
- A tüzet oltsd el! Nem hiányzik egy erdőtűz. De igyekezz, farkaséhes vagyok.*ekkorra már hangja csak távolabbról hallatszik, ahogy elhagyja az üreg száját.*
951. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-12 14:35:27
Üzenet elküldve: 2018-01-12 14:35:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel még mindig a barlangban - Zaxdor//
*Lesha hallja, ahogy Zaxdor döngő léptekkel megindul felé. Sejti, hogy mi lesz. Szorosan rámarkol a palástra, amikor érzi, hogy a férfi ránt rajta, elengedi. Ezzel, Lesha valamit tompít az őt ért perdülten, persze kifordul a palástból, de simábban, mint ahogy azt az óriás férfi szerette volna.*
- Neee! Te, mit képzelsz? Vigyázz már! Szolgálók? Nem is rossz ötlet, egy tea jól esne.
*Feleli az óriás lány mosolyogva. Lesha kissé még kótyagosan felkecmereg a földről, hogy rendbe szedje magát. Közben Zaxdorra pillant. Megint erőt vesz rajta a bűntudat.
Lesha láza elmúlt, már csak sebeit érzi tompán sajogni. Viszont a lelke, még ő maga sem tudja, hogy van. Olyan furcsán üresnek érzi magát, mintha tudatalattija egyszerűen mélyen elásott volna magában mindent az éjjel, míg aludt. Talán, azért hogy ne roppanjon össze a terhük alatt, és ne őrüljön beléjük. Csak ő, a száműzött óriás lány, maradt pár érzelem foszlánnyal és a bűntudatával. Lesha összeszedi magát, és így szól az óriás férfihoz: *
- Tegnap meg is halhattam volna. Megmentettél. Pedig, minden bajod nekem köszönheted. Önző voltam. Kérlek, bocsáss meg! Mindenért.
*Itt elhallgat.*
- Remélem, Aranlith legalább jól van.
*Lesha tudja, hogy a történtek után ezek csupán üres szavak, tettek nélkül. A tettekhez idő kell. A komoly tettekhez pedig sok idő.*
- Köszönöm! Még ezt a fanyar szagú vacakot is, amit rám kentél.
*Pillant végig magán a lány.*
- Most pedig fordulj el! Had igazítsam meg magamon a dolgokat, de ha gondolod a barlangból is, kimehetsz.
*Lesha hátat fordít az óriás férfinak, és megigazítja magán a bőrvértjét. Kibontja kusza vörös haját, amit aztán gyakorlott mozdulatokkal gyorsan visszafon, és homlokpántjával tökéletesít. Magára kanyarítja prémpalástját, magához veszi szeretett lándzsáját. A földön heverő ostorához lépve megtorpan, és úgy bámulja a fegyvert, de aztán felvéve a csípőjére fűzi. Bekap néhány falat holdsajtot, pár darabot palástja zsebébe süllyeszt, aztán Zaxdorhoz lép.*
- Kész vagyok! Vezess, Mester!
*Lesha hallja, ahogy Zaxdor döngő léptekkel megindul felé. Sejti, hogy mi lesz. Szorosan rámarkol a palástra, amikor érzi, hogy a férfi ránt rajta, elengedi. Ezzel, Lesha valamit tompít az őt ért perdülten, persze kifordul a palástból, de simábban, mint ahogy azt az óriás férfi szerette volna.*
- Neee! Te, mit képzelsz? Vigyázz már! Szolgálók? Nem is rossz ötlet, egy tea jól esne.
*Feleli az óriás lány mosolyogva. Lesha kissé még kótyagosan felkecmereg a földről, hogy rendbe szedje magát. Közben Zaxdorra pillant. Megint erőt vesz rajta a bűntudat.
Lesha láza elmúlt, már csak sebeit érzi tompán sajogni. Viszont a lelke, még ő maga sem tudja, hogy van. Olyan furcsán üresnek érzi magát, mintha tudatalattija egyszerűen mélyen elásott volna magában mindent az éjjel, míg aludt. Talán, azért hogy ne roppanjon össze a terhük alatt, és ne őrüljön beléjük. Csak ő, a száműzött óriás lány, maradt pár érzelem foszlánnyal és a bűntudatával. Lesha összeszedi magát, és így szól az óriás férfihoz: *
- Tegnap meg is halhattam volna. Megmentettél. Pedig, minden bajod nekem köszönheted. Önző voltam. Kérlek, bocsáss meg! Mindenért.
*Itt elhallgat.*
- Remélem, Aranlith legalább jól van.
*Lesha tudja, hogy a történtek után ezek csupán üres szavak, tettek nélkül. A tettekhez idő kell. A komoly tettekhez pedig sok idő.*
- Köszönöm! Még ezt a fanyar szagú vacakot is, amit rám kentél.
*Pillant végig magán a lány.*
- Most pedig fordulj el! Had igazítsam meg magamon a dolgokat, de ha gondolod a barlangból is, kimehetsz.
*Lesha hátat fordít az óriás férfinak, és megigazítja magán a bőrvértjét. Kibontja kusza vörös haját, amit aztán gyakorlott mozdulatokkal gyorsan visszafon, és homlokpántjával tökéletesít. Magára kanyarítja prémpalástját, magához veszi szeretett lándzsáját. A földön heverő ostorához lépve megtorpan, és úgy bámulja a fegyvert, de aztán felvéve a csípőjére fűzi. Bekap néhány falat holdsajtot, pár darabot palástja zsebébe süllyeszt, aztán Zaxdorhoz lép.*
- Kész vagyok! Vezess, Mester!
950. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-12 10:29:01
Üzenet elküldve: 2018-01-12 10:29:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel még mindig a barlangban - Lesha//
*Kalapácsát hányaveti módon dobja jobb karjával a vállára, ezzel tulajdonképpen majdnem lezúzva a mennyezetet. Szoknia kell még az emberek világát, ez a barlang, vagy üreg nyilván nem óriásoknak lett kialakítva, ahogyan az erdei csapások, ösvények sem. Nem sok fajtája bélivel találkozott idevezető útja során, mondhatni eggyel sem. Bal kezével komoran megvakarja fejét, mikor látja, hogy Lesha békésen, lábát felhúzva fordul a másik oldalára. Furcsának tűnik számára a lány vidám reakciója, hisz előző este még borzasztóan neheztelt rá, szinte gyűlölet sugárzott hangjából, mellyel Zaxdor tudtára akarta hozni, hogy az, önző módon szakította el szerelmétől. Azonban ez a reakció.*
~Talán nem is annyira aludt mélyen az éjjel, miközben ápolta? Még furcsa módon kipihentnek is tűnik, szemei is furán csillognak.~
*Aztán elhessegeti magától a gondolatot, szemeinek csillogását betudja a lány seblázának, vidámságát pedig a pozitív kezelésnek, amit tegnap kapott. Erre megnyugszik, sohasem volt híres arról, hogy túl sokáig lovagolt volna dolgokon. Talán ezért oly könnyű számára a megbocsátás is, ezért halványan Leshára is mosolyog, majd azonnal lehervad arcáról a kósza vidámság. A lustaság és a hányavetiség számára nem bocsánatos bűn, azért távol az üreg szájától, kalapácsát letámasztja, majd két öles lépéssel Lesha mellett terem:*
- Mit képzelsz? Egész nap itt fogunk fetrengeni? Hát tán a szolgálót várod, hogy megérkezzen? Nem otthon vagyunk, gondoskodnunk kell magunkról. Hát kelj fel és szedd össze magad!
*Dühösen ragadja meg Lesha palástját, majd lerántja a lányról. Az, tekintettel arra, hogy bele van tekeredve, ha nincs ilyesmire felkészülve, szinte kifordul belőle, mint akit szőnyegbe tekertek.*
-Dolgunk van. Az élelmünk gyanánt csak egy kis Holdsajt van, ennék már valami húst is, vízért is el kell mennünk a forráshoz. Nem utolsó sorban a napi edzésemet már két napja nem folytattam, edzeni is kell. Mindent meg tudunk szerezni a városban, elég a bujkálásból, sebeink nyalogatásából!
*A nyalogat szónál egy kissé megakad, de Lesha nem láthatja zavarát sűrű arcszőrzetétől. Zaxdor ezt követően a parázsló tűz mellé ül és várja, hogy a lány összeszedje magát, ha nem szédült el túlságosan a palástból való kiborulásban. A mellette lévő fakupacból kényelmes mozdulatokkal rak a tűzre, hogy az hamarosan vidáman lobogó, meleget adó tábortűzzé terjedjen.*
*Kalapácsát hányaveti módon dobja jobb karjával a vállára, ezzel tulajdonképpen majdnem lezúzva a mennyezetet. Szoknia kell még az emberek világát, ez a barlang, vagy üreg nyilván nem óriásoknak lett kialakítva, ahogyan az erdei csapások, ösvények sem. Nem sok fajtája bélivel találkozott idevezető útja során, mondhatni eggyel sem. Bal kezével komoran megvakarja fejét, mikor látja, hogy Lesha békésen, lábát felhúzva fordul a másik oldalára. Furcsának tűnik számára a lány vidám reakciója, hisz előző este még borzasztóan neheztelt rá, szinte gyűlölet sugárzott hangjából, mellyel Zaxdor tudtára akarta hozni, hogy az, önző módon szakította el szerelmétől. Azonban ez a reakció.*
~Talán nem is annyira aludt mélyen az éjjel, miközben ápolta? Még furcsa módon kipihentnek is tűnik, szemei is furán csillognak.~
*Aztán elhessegeti magától a gondolatot, szemeinek csillogását betudja a lány seblázának, vidámságát pedig a pozitív kezelésnek, amit tegnap kapott. Erre megnyugszik, sohasem volt híres arról, hogy túl sokáig lovagolt volna dolgokon. Talán ezért oly könnyű számára a megbocsátás is, ezért halványan Leshára is mosolyog, majd azonnal lehervad arcáról a kósza vidámság. A lustaság és a hányavetiség számára nem bocsánatos bűn, azért távol az üreg szájától, kalapácsát letámasztja, majd két öles lépéssel Lesha mellett terem:*
- Mit képzelsz? Egész nap itt fogunk fetrengeni? Hát tán a szolgálót várod, hogy megérkezzen? Nem otthon vagyunk, gondoskodnunk kell magunkról. Hát kelj fel és szedd össze magad!
*Dühösen ragadja meg Lesha palástját, majd lerántja a lányról. Az, tekintettel arra, hogy bele van tekeredve, ha nincs ilyesmire felkészülve, szinte kifordul belőle, mint akit szőnyegbe tekertek.*
-Dolgunk van. Az élelmünk gyanánt csak egy kis Holdsajt van, ennék már valami húst is, vízért is el kell mennünk a forráshoz. Nem utolsó sorban a napi edzésemet már két napja nem folytattam, edzeni is kell. Mindent meg tudunk szerezni a városban, elég a bujkálásból, sebeink nyalogatásából!
*A nyalogat szónál egy kissé megakad, de Lesha nem láthatja zavarát sűrű arcszőrzetétől. Zaxdor ezt követően a parázsló tűz mellé ül és várja, hogy a lány összeszedje magát, ha nem szédült el túlságosan a palástból való kiborulásban. A mellette lévő fakupacból kényelmes mozdulatokkal rak a tűzre, hogy az hamarosan vidáman lobogó, meleget adó tábortűzzé terjedjen.*
949. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-09 22:36:49
Üzenet elküldve: 2018-01-09 22:36:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hazatérés - Annulien, Pycta//
*Úgy látszik újabb idegen tűnik fel, a tündér látványosan körbenéz, mielőtt köszönne neki, de nem. Sajnos nem lát nagymacskát, így csalódva köszön vissza a másik elfnek.*
- Üdv!
*Megpróbál kedvesen mosolyogni, leplezve a rossz érzéseket.*
- A nevem Ertatsnoy.
*Mondja, majd apró lábait megszaporázza, elvégre az elfek nagyok is, magasak is, még egyet lépnek a tündér hármat.
Mindenfelé fa, bokor, és fa, meg még több fa nem is érti, hogy lehetnek ott mindjárt az erődnél. De az elf férfi elhúz egy ágat, és a tündér rögtön észrevesz egy hatalmas falat, mintha csak odavarázsolódott volna.
Arcára döbbenet ül ki, mintha nem tudná hova tenni, hogy itt, az erdő közepén egy erődszerűség van. Nem mer előre menni, inkább elbújik Pyca háta mögött. A nullum befut a kabát ujjába, végigfut a tündér karján, majd kidugja a fejét, hogy onnan nézelődhessen.*
*Úgy látszik újabb idegen tűnik fel, a tündér látványosan körbenéz, mielőtt köszönne neki, de nem. Sajnos nem lát nagymacskát, így csalódva köszön vissza a másik elfnek.*
- Üdv!
*Megpróbál kedvesen mosolyogni, leplezve a rossz érzéseket.*
- A nevem Ertatsnoy.
*Mondja, majd apró lábait megszaporázza, elvégre az elfek nagyok is, magasak is, még egyet lépnek a tündér hármat.
Mindenfelé fa, bokor, és fa, meg még több fa nem is érti, hogy lehetnek ott mindjárt az erődnél. De az elf férfi elhúz egy ágat, és a tündér rögtön észrevesz egy hatalmas falat, mintha csak odavarázsolódott volna.
Arcára döbbenet ül ki, mintha nem tudná hova tenni, hogy itt, az erdő közepén egy erődszerűség van. Nem mer előre menni, inkább elbújik Pyca háta mögött. A nullum befut a kabát ujjába, végigfut a tündér karján, majd kidugja a fejét, hogy onnan nézelődhessen.*
948. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-09 18:36:39
Üzenet elküldve: 2018-01-09 18:36:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 941
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 941
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
*Ahogy egyre mélyebbre kerül az erdőbe, eszébe jutnak azok az idők, amikor gyermekkorában anyjával bujkált az őket fenyegető emberek elől. Szép idők is voltak azok. Akkoriban a sziget erdejét egészen jól ismerte. Tudta melyik gomba ehető, melyik nem, melyik állat az amelyiktől nagyon távol kell maradnia és melyik az, amely inkább fél tőle és elrohan, ha meglátja. Sokat hallott az itteni ragadozóktól, ezért kardján tartja a kezét, hogy harcolhasson ha kell. Azzal a céllal érkezett, hogy megöleti magát, de a látvány annyira lenyűgöző, hogy már a kedve is elment tőle.* ~Majdnem olyan szép, mint a tenger! Teljesen más, de valahogy mégis magával ragadó ez az egész!~ *Patkányt most nem akarja semmiképpen sem előrángatni az erszényből, pedig szívesen megbeszélné vele, hogy neki tetszik-e ez az egész.* ~Persze, és még a végén elkapja valami vadállat, aztán majd nézhetek!~ *Ekkor botlik bele egy hatalmas falba, amire ugye nem is számított volna itt az erdő közepén.*
-Mi a fene ez itt? Banditatábor?
-Mi a fene ez itt? Banditatábor?
947. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-09 10:04:15
Üzenet elküldve: 2018-01-09 10:04:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Szárnyatlan Ertatsnoy, Annulien - Hazatérés//
*A Fákban Lakó útjai kifürkészhetetlenek, ezt már a csuhás is tudja. Nemrég még remeteként élt magányosan az erdőben, most meg már egy erődben, társakkal és barátokkal körülvéve. Hatalmasat fordult vele a világ, persze a jó értelemben, amiért nagyon hálás az Erdő Szívének.
A nullum ugyan nem hagyja, hogy megsimogatja, az aprócska, nedves orr szaglására elmosolyodik. Félénk állat, nem bántja a dolog, ismeri az erdei vadakat, tudja, mire számítson tőlük.
Közben Annulien is beéri őket, így már hármasban folytatják az útjukat Vadvéd felé, és persze Bayde és Xauzur, akik lemaradva tőlük követik.*
- Igen, lassan megérkezünk. *Mosolyog a tündérre és az elfre a csuhás. Örömmel tölti el, hogy hazaérhet, valahogy úgy gondolja, hogy ez a nap tökéletes lesz, hisz milyen jól indult.
Az erdő ugyanúgy sűrű és átláthatatlan, de ő már tudja, hogy hamarosan hazaérnek. A lelkében, a szívében érzi, de ezt felesleges is volna magyaráznia, majd mindkét vele érkező megtapasztalja.*
- Ertatsnoy, Anni, az Erdő Szíve hozott benneteket Vadvédben, a venárok otthonában. *Fordul a vele tartók felé, ahogy karjával széles mozdulatot téve, eltol egy kisebb borkot. Persze tavasszal vagy nyáron, ez a mozdulat sokkal színpadiasabb volna, hisz a zöldellő levelek szinte a semmiből fednék fel a magas falakat, de így sem utolsó látvány a hatalmas erőd az erdő közepén, harmóniában a természettel.*
- Erre gyertek. *Mondja még és megindul a kapu felé, remélve, hogy otthon minden rendben.*
*A Fákban Lakó útjai kifürkészhetetlenek, ezt már a csuhás is tudja. Nemrég még remeteként élt magányosan az erdőben, most meg már egy erődben, társakkal és barátokkal körülvéve. Hatalmasat fordult vele a világ, persze a jó értelemben, amiért nagyon hálás az Erdő Szívének.
A nullum ugyan nem hagyja, hogy megsimogatja, az aprócska, nedves orr szaglására elmosolyodik. Félénk állat, nem bántja a dolog, ismeri az erdei vadakat, tudja, mire számítson tőlük.
Közben Annulien is beéri őket, így már hármasban folytatják az útjukat Vadvéd felé, és persze Bayde és Xauzur, akik lemaradva tőlük követik.*
- Igen, lassan megérkezünk. *Mosolyog a tündérre és az elfre a csuhás. Örömmel tölti el, hogy hazaérhet, valahogy úgy gondolja, hogy ez a nap tökéletes lesz, hisz milyen jól indult.
Az erdő ugyanúgy sűrű és átláthatatlan, de ő már tudja, hogy hamarosan hazaérnek. A lelkében, a szívében érzi, de ezt felesleges is volna magyaráznia, majd mindkét vele érkező megtapasztalja.*
- Ertatsnoy, Anni, az Erdő Szíve hozott benneteket Vadvédben, a venárok otthonában. *Fordul a vele tartók felé, ahogy karjával széles mozdulatot téve, eltol egy kisebb borkot. Persze tavasszal vagy nyáron, ez a mozdulat sokkal színpadiasabb volna, hisz a zöldellő levelek szinte a semmiből fednék fel a magas falakat, de így sem utolsó látvány a hatalmas erőd az erdő közepén, harmóniában a természettel.*
- Erre gyertek. *Mondja még és megindul a kapu felé, remélve, hogy otthon minden rendben.*
946. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-08 21:36:38
Üzenet elküldve: 2018-01-08 21:36:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang - orvoslás és gondoskodás//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Köd. Meleg. Simogatás. Bűntudat.
Meglepő és igen furcsán zavarba ejtő helyzetben tér magához hősnőnk. Hason fekszik, bájait éppen elfedő gyolcsruhában. Miközben valaki végig simogatja tompán fájó egész testét, és hasogató sebeit.
~ Mi… Eron? Barlangok Asszonya! Ez Zaxdor!~
Érthető, hogy az ilyen jellegű érintésekről először Eron jut eszébe, de olyan gyorsan éri a felismerés, mint egy villámcsapás, hogy az érintések csakis Zaxdortól származhatnak. Szerencséjére hason fekszik, így nem látni, hogy zavarában a láztól piros arca hirtelen vörösre vált. Igen. Lesha zavarban van, hiszen Zaxdortól nem szokott az ilyen bánásmódhoz. Leginkább az atyai, oktató szigorhoz, maximum a nyers baráti támogatáshoz van szokva. Már éppen, amikor felülkerekedne zavarán, és jelezné a férfinak, hogy azonnal vegye le a kezét róla, mit képzel, ekkor hallja Zaxdor szavait:
”Ha még eddig nem égtem porrá, majd eztán fogok! ”
~Mi? Hiszen nem is fogdoss, gyógyítani próbál engem... valamivel keneget.~
Meg is érzi a gyógykészítmény fanyar szagát. Ekkor felháborodását a szégyen és a bűntudat egyszerre söpri el. Szégyelli magát, hogy mit feltételezett Zaxdorról, majd Bűntudata is gonoszul nevetve veti rá magát a lelkére, hiszen a férfit miatta száműzték, miatta vesztett el mindent; szerelmét, rangját, törzsét. Miatta, mert ő önző volt, és ő még mély ellenszenvvel viseltetett iránta, és megvádolta, hogy elárulta barátságukat. Pedig, közben ő volt az, aki ezt tette.
~Én voltam, aki elárulta a barátságunkat. Előbb is miket vágtam a fejéhez, pedig neki van igazán joga engem megvetni és gyűlölni, de most is azzal van elfoglalva, hogy segítsen rajtam.~
Lesha, a kínzó bűntudatától, majdnem megfordul és elüti magától a férfi gondoskodó kezeit.
~Nem érdemlem meg!~
De aztán újabb felismerő gondolat hasít érzései közé.
~Már megint önző vagyok, és csak magammal foglalkozom, még mindig. Zaxdor is zavarban van.~
A lány érzi is a férfi érintéseiben a tétovaságot, ami egyáltalán nem mohó, vagy tolakodó. A férfit pedig egyáltalán nem úgy ismeri, mint aki tétovázna bármiben is.
~Sajnálom! Ha most látnád, hogy fent vagyok, és tudom, hogy zavarban vagy, Te a büszke grizzly, elsüllyednél szégyenedben.~
Lesha sose látta még tanítómesterét zavarban, eddig el sem tudta képzelni, hogy a férfit bármivel is zavarba lehet hozni.
~Nem is akarom úgy látni, mert attól én is zavarba jönnék, és akkor Ő is látná, hogy én zavarban vagyok… jáááj, elég!... már megint magammal foglalkozom. Elég! Fekszem nyugton és adom az ájultat... de már magamnál vagyok, egy ideje, és nem jeleztem. Ez így meg olyan, mint ha leskelődnék vagy mi… de most már hogy szóljak?! Az olyan izé lenne!~
Ekkor a lány zavart érzelmi vívódását félbe szakítja, hogy Zaxdor visszafordítja a hátára, hogy a kenőccsel szemből is lekezelje. Lesha a mozdulatra azonnal lehunyja szemeit és igyekszik továbbra is eszméletlennek tűnni.
~Oh, bárcsak tényleg még eszméletlen lennék!~
Azonban a lány rabja a helyzetnek. Próbálja teljesen más irányba terelni gondolatait, de a testén kutató tétova kezek, amik még a gyolcs alá is betérnek, hogy a kenőccsel bekenjék azokon a helyeken lévő kisebb sebeit is, erre esélyt sem adnak. A zavarában még a fájdalmat sem érzi úgy, pedig most még a fájdalomnak is örülne, az legalább elvonná a figyelmét. Mikor Zaxdor végez a gyógyító kenegetéssel, megkönnyebbül. Ekkor Lesha érzi, hogy a férfi öltöztetni kezdi, de érezhetően nem túl profi a dologban.
~Nyilván több nőt vetkőztetett le, mint öltöztetett… majd meg igazítom.~
Ekkor érzi, amint Zaxdor megemeli, és aláteríti a prémpalástot, és annak másik felével betakarja őt.
~Jól van. Vége. Köszönöm Zaxdor. Mindjárt jelzem, hogy ébren vagyok. Még várok egy kicsit, hogy ne legyen olyan feltűnő.~
Ekkor azonban érzi, hogy a férfi ülve szorosan mellé telepszik. Lesha meglepődik.
~Ez... mit csinál?!~
Majd érzi, ahogy a férfi a feje alá nyúl. Lesha várja a mozdulat folytatását, de nem történik más, mint, hogy a férfikéz kissé ellazulva megállapodik a feje alatt. Az óriás lány még jobban meglepődik.
~Te mogorva grizzly… ne csináld ezt… nem érdemlem meg! Gyűlölnöd kéne! Nem pedig itt aggódva gondoskodnod rólam.~
Lesha éppen kinyitná szemeit és szólna… majd mégsem teszi meg. Zaxdor egyenletes lélegzetvételét kezdi hallgatni, és érzi a férfi kezének melegét a feje alatt. Érzi, hogy sebei már most sem hasogatnak annyira. Láza még meg van, de most mégis jól érzi magát. Igen. Leshának tetszik a szituáció. Már éppen elszégyellné magát, amikor félálomban egyszerűen újra elnyomja a gyógyító álomtalan álom.
A két számkivetett óriás így alszik együtt, reggelig.*
//Napváltás - A barlang//
*Leshát a pihentető, szépítő, gyógyító alvásából öblös ordenáré óbégatás veri fel.
”Felkelni pipogya, hétalvó, szerencsétlen banda! Hát mit képzeltek, ezért fizetem a zsoldot, hogy aludjatok! ”
A lány ijedtében azonnal felül, és csak ültében fogja fel, hogy mi is a harci helyzet. Az óbégatásban már a számára megszokott Zaxdorra ismer. Lesha erre önkénytelenül is elmosolyodik, és benőtt szemeivel a barlang előtt álló óriás férfira pillantva felel: *
- Igenis Kapitáááány!
*Veti oda játékosan, álmosan dünnyögve, majd ásítva lustán visszadől. Oldalra fordulva felhúzza lábait, és a fejére húzza a takaróként funkcionáló palástját, hogy kintről betóduló fény ne bántsa álmos szemeit.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Köd. Meleg. Simogatás. Bűntudat.
Meglepő és igen furcsán zavarba ejtő helyzetben tér magához hősnőnk. Hason fekszik, bájait éppen elfedő gyolcsruhában. Miközben valaki végig simogatja tompán fájó egész testét, és hasogató sebeit.
~ Mi… Eron? Barlangok Asszonya! Ez Zaxdor!~
Érthető, hogy az ilyen jellegű érintésekről először Eron jut eszébe, de olyan gyorsan éri a felismerés, mint egy villámcsapás, hogy az érintések csakis Zaxdortól származhatnak. Szerencséjére hason fekszik, így nem látni, hogy zavarában a láztól piros arca hirtelen vörösre vált. Igen. Lesha zavarban van, hiszen Zaxdortól nem szokott az ilyen bánásmódhoz. Leginkább az atyai, oktató szigorhoz, maximum a nyers baráti támogatáshoz van szokva. Már éppen, amikor felülkerekedne zavarán, és jelezné a férfinak, hogy azonnal vegye le a kezét róla, mit képzel, ekkor hallja Zaxdor szavait:
”Ha még eddig nem égtem porrá, majd eztán fogok! ”
~Mi? Hiszen nem is fogdoss, gyógyítani próbál engem... valamivel keneget.~
Meg is érzi a gyógykészítmény fanyar szagát. Ekkor felháborodását a szégyen és a bűntudat egyszerre söpri el. Szégyelli magát, hogy mit feltételezett Zaxdorról, majd Bűntudata is gonoszul nevetve veti rá magát a lelkére, hiszen a férfit miatta száműzték, miatta vesztett el mindent; szerelmét, rangját, törzsét. Miatta, mert ő önző volt, és ő még mély ellenszenvvel viseltetett iránta, és megvádolta, hogy elárulta barátságukat. Pedig, közben ő volt az, aki ezt tette.
~Én voltam, aki elárulta a barátságunkat. Előbb is miket vágtam a fejéhez, pedig neki van igazán joga engem megvetni és gyűlölni, de most is azzal van elfoglalva, hogy segítsen rajtam.~
Lesha, a kínzó bűntudatától, majdnem megfordul és elüti magától a férfi gondoskodó kezeit.
~Nem érdemlem meg!~
De aztán újabb felismerő gondolat hasít érzései közé.
~Már megint önző vagyok, és csak magammal foglalkozom, még mindig. Zaxdor is zavarban van.~
A lány érzi is a férfi érintéseiben a tétovaságot, ami egyáltalán nem mohó, vagy tolakodó. A férfit pedig egyáltalán nem úgy ismeri, mint aki tétovázna bármiben is.
~Sajnálom! Ha most látnád, hogy fent vagyok, és tudom, hogy zavarban vagy, Te a büszke grizzly, elsüllyednél szégyenedben.~
Lesha sose látta még tanítómesterét zavarban, eddig el sem tudta képzelni, hogy a férfit bármivel is zavarba lehet hozni.
~Nem is akarom úgy látni, mert attól én is zavarba jönnék, és akkor Ő is látná, hogy én zavarban vagyok… jáááj, elég!... már megint magammal foglalkozom. Elég! Fekszem nyugton és adom az ájultat... de már magamnál vagyok, egy ideje, és nem jeleztem. Ez így meg olyan, mint ha leskelődnék vagy mi… de most már hogy szóljak?! Az olyan izé lenne!~
Ekkor a lány zavart érzelmi vívódását félbe szakítja, hogy Zaxdor visszafordítja a hátára, hogy a kenőccsel szemből is lekezelje. Lesha a mozdulatra azonnal lehunyja szemeit és igyekszik továbbra is eszméletlennek tűnni.
~Oh, bárcsak tényleg még eszméletlen lennék!~
Azonban a lány rabja a helyzetnek. Próbálja teljesen más irányba terelni gondolatait, de a testén kutató tétova kezek, amik még a gyolcs alá is betérnek, hogy a kenőccsel bekenjék azokon a helyeken lévő kisebb sebeit is, erre esélyt sem adnak. A zavarában még a fájdalmat sem érzi úgy, pedig most még a fájdalomnak is örülne, az legalább elvonná a figyelmét. Mikor Zaxdor végez a gyógyító kenegetéssel, megkönnyebbül. Ekkor Lesha érzi, hogy a férfi öltöztetni kezdi, de érezhetően nem túl profi a dologban.
~Nyilván több nőt vetkőztetett le, mint öltöztetett… majd meg igazítom.~
Ekkor érzi, amint Zaxdor megemeli, és aláteríti a prémpalástot, és annak másik felével betakarja őt.
~Jól van. Vége. Köszönöm Zaxdor. Mindjárt jelzem, hogy ébren vagyok. Még várok egy kicsit, hogy ne legyen olyan feltűnő.~
Ekkor azonban érzi, hogy a férfi ülve szorosan mellé telepszik. Lesha meglepődik.
~Ez... mit csinál?!~
Majd érzi, ahogy a férfi a feje alá nyúl. Lesha várja a mozdulat folytatását, de nem történik más, mint, hogy a férfikéz kissé ellazulva megállapodik a feje alatt. Az óriás lány még jobban meglepődik.
~Te mogorva grizzly… ne csináld ezt… nem érdemlem meg! Gyűlölnöd kéne! Nem pedig itt aggódva gondoskodnod rólam.~
Lesha éppen kinyitná szemeit és szólna… majd mégsem teszi meg. Zaxdor egyenletes lélegzetvételét kezdi hallgatni, és érzi a férfi kezének melegét a feje alatt. Érzi, hogy sebei már most sem hasogatnak annyira. Láza még meg van, de most mégis jól érzi magát. Igen. Leshának tetszik a szituáció. Már éppen elszégyellné magát, amikor félálomban egyszerűen újra elnyomja a gyógyító álomtalan álom.
A két számkivetett óriás így alszik együtt, reggelig.*
//Napváltás - A barlang//
*Leshát a pihentető, szépítő, gyógyító alvásából öblös ordenáré óbégatás veri fel.
”Felkelni pipogya, hétalvó, szerencsétlen banda! Hát mit képzeltek, ezért fizetem a zsoldot, hogy aludjatok! ”
A lány ijedtében azonnal felül, és csak ültében fogja fel, hogy mi is a harci helyzet. Az óbégatásban már a számára megszokott Zaxdorra ismer. Lesha erre önkénytelenül is elmosolyodik, és benőtt szemeivel a barlang előtt álló óriás férfira pillantva felel: *
- Igenis Kapitáááány!
*Veti oda játékosan, álmosan dünnyögve, majd ásítva lustán visszadől. Oldalra fordulva felhúzza lábait, és a fejére húzza a takaróként funkcionáló palástját, hogy kintről betóduló fény ne bántsa álmos szemeit.*
945. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-08 21:19:10
Üzenet elküldve: 2018-01-08 21:19:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Pycta, Szárnyatlan Ertatsnoy//
*Kissé tépelődik a dolgon, de ha elmegy a hóhajú mágussal, tán sosem találja meg Vadvédet. Így tehát a búcsúzás után Pycta után ered, kantáron vezetve a némiképp már barátságosabb lovat. A hátára semmiképp sem kívánkozik, egyrészt mert sem az ingoványban, sem a sűrű erdőben nem segítene sokat a sebességén, másfelől attól tart, hogy a makacs ló esetleg ledobja a hátáról.
Így is viszonylag hamar utol éri Pyctát, nem kis meglepetésére egy tündér társaságában.*
-Üdv.
*Köszönti mosolyogva a tündért.*
-Annulien. *Mutatkozik be, ennél többet nem is kell tudnia az idegennek. Nagyon úgy tűnik, hogy Pycta is most látja először az apró szerzetet de a jelekből ítélve ő is csatlakozik kis kompániájukhoz. Hátrasöpri haját és Pyctára néz.*
-Megvan amit akartam, mehetünk.
*Kifejezetten biztonságban érzi magát fajtársa társaságában, nem sok erdei elfel volt szerencséje találkozni, mióta elindult otthonról. Pycta jelenléte azonban üdítően hat rá, mintha csak odahaza lenne.*
*Kissé tépelődik a dolgon, de ha elmegy a hóhajú mágussal, tán sosem találja meg Vadvédet. Így tehát a búcsúzás után Pycta után ered, kantáron vezetve a némiképp már barátságosabb lovat. A hátára semmiképp sem kívánkozik, egyrészt mert sem az ingoványban, sem a sűrű erdőben nem segítene sokat a sebességén, másfelől attól tart, hogy a makacs ló esetleg ledobja a hátáról.
Így is viszonylag hamar utol éri Pyctát, nem kis meglepetésére egy tündér társaságában.*
-Üdv.
*Köszönti mosolyogva a tündért.*
-Annulien. *Mutatkozik be, ennél többet nem is kell tudnia az idegennek. Nagyon úgy tűnik, hogy Pycta is most látja először az apró szerzetet de a jelekből ítélve ő is csatlakozik kis kompániájukhoz. Hátrasöpri haját és Pyctára néz.*
-Megvan amit akartam, mehetünk.
*Kifejezetten biztonságban érzi magát fajtársa társaságában, nem sok erdei elfel volt szerencséje találkozni, mióta elindult otthonról. Pycta jelenléte azonban üdítően hat rá, mintha csak odahaza lenne.*
944. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-08 14:38:36
Üzenet elküldve: 2018-01-08 14:38:36
ÚJ
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Vizek hava, egy napos délután//
*Seles rámosolyog Isqehára, mikor megragadja a kezét, és átsegíti. Nem tart tőle, hogy a társa ügyetlen volna, a gond inkább azzal lehet, hogy a kövek kicsik, és a férfi lábfeje jóval nagyobb, mint Selesé, ezzel megnövelve a megcsúszás esélyét. Szerencsére nem történik semmi baj, és könnyedén átkelnek. A túlsó parton nem egyszerű átverekedni - bár egy semmi közepén lévő erdei szállás esetében talán ez a leglogikusabb építkezési mód, hogy védhető legyen -, ezért Seles tekintetével folyamatosan járható utat keres, miközben hallgatja Isqeha szavait.*
- Már én sem hiszem el, hogy bármi is véletlen volna itt. *Ismeri be. Itt vannak, egy hatalmas épület tövében, amit sosem látott, mégis elvezette hozzá az Erdő. Ha valaki más mesélné neki, most csak nevetne ezen, de a balján emelkedő robusztus kőfal látványa inkább félelemmel teli tiszteletre ébreszti. Már csak abban bízik, hogy nem kaszabolja vagy lövi le őket senki, aki nem díjazza kissé furcsa viselkedését. Amikor azonban meghallja a hangot, Isqehával együtt megdermed.*
~ Remek… Még szerencse, hogy nem tűnünk ostromló hadseregnek. Tolvajnak is elég pocsékak lennénk, mivel itt beszélgetünk az ablak alatt… ~
*Megtalálja Isqeha pillantását, és rájön, hogy az éles szemű férfi se látja, honnan jön a hang, ezért meg se próbálja megkeresni. Az egyik felső ablakra néz, úgy kiált fel.*
- A társammal… *Mutat Isqehára.* semmivel sem vagyunk többek, mint amit mondasz. Erdőjárók vagyunk. Nem dolgozunk senkinek, nem lopni jöttünk. *Latolgatja, hogy mennyit árulhat el, de úgy érzi, talán nem származik belőle baja, ha bevallja az igazat. Tesz előrébb egy lépést.* Álmot láttam, az Erdő súgta nekem. Azt mondta, e falak között menedékre találok majd. Megmondanád, hogy kik élnek itt?
*Seles először abban sem biztos, hogy a rejtélyes hang meghallotta-e, amit mondott az imént, de mikor újra hozzászól, tudja, hogy csak hezitált.*
- Ez itt Vadvéd, a Venárok otthona. A kapuhoz a bokrok alatt vezet egy ösvény. *Seles nem tudja hova tenni a nevet, soha nem hallotta, de még mindig bizalommal van a dolog felé. Isqehára pillant: nélküle most félne egy kissé, hogy idegen földre tegye a lábát, de társa jelenléte megerősítést ad neki. Mivel a hang nem szól többet, Seles még egyszer megköszöni, és szokásához híven ő indul előre, hogy megkeresse a sok szúrós bokron túl azt a bizonyos ösvényt. Nem is kell messzire mennie, hogy az épület sarkán túl egy rendes erdei út vonalát is kivegye.*
~ Mindjárt bejutunk ~ *Nyugtatja magát.* ~ És aztán… nem tudom, mi lesz. ~
*Seles rámosolyog Isqehára, mikor megragadja a kezét, és átsegíti. Nem tart tőle, hogy a társa ügyetlen volna, a gond inkább azzal lehet, hogy a kövek kicsik, és a férfi lábfeje jóval nagyobb, mint Selesé, ezzel megnövelve a megcsúszás esélyét. Szerencsére nem történik semmi baj, és könnyedén átkelnek. A túlsó parton nem egyszerű átverekedni - bár egy semmi közepén lévő erdei szállás esetében talán ez a leglogikusabb építkezési mód, hogy védhető legyen -, ezért Seles tekintetével folyamatosan járható utat keres, miközben hallgatja Isqeha szavait.*
- Már én sem hiszem el, hogy bármi is véletlen volna itt. *Ismeri be. Itt vannak, egy hatalmas épület tövében, amit sosem látott, mégis elvezette hozzá az Erdő. Ha valaki más mesélné neki, most csak nevetne ezen, de a balján emelkedő robusztus kőfal látványa inkább félelemmel teli tiszteletre ébreszti. Már csak abban bízik, hogy nem kaszabolja vagy lövi le őket senki, aki nem díjazza kissé furcsa viselkedését. Amikor azonban meghallja a hangot, Isqehával együtt megdermed.*
~ Remek… Még szerencse, hogy nem tűnünk ostromló hadseregnek. Tolvajnak is elég pocsékak lennénk, mivel itt beszélgetünk az ablak alatt… ~
*Megtalálja Isqeha pillantását, és rájön, hogy az éles szemű férfi se látja, honnan jön a hang, ezért meg se próbálja megkeresni. Az egyik felső ablakra néz, úgy kiált fel.*
- A társammal… *Mutat Isqehára.* semmivel sem vagyunk többek, mint amit mondasz. Erdőjárók vagyunk. Nem dolgozunk senkinek, nem lopni jöttünk. *Latolgatja, hogy mennyit árulhat el, de úgy érzi, talán nem származik belőle baja, ha bevallja az igazat. Tesz előrébb egy lépést.* Álmot láttam, az Erdő súgta nekem. Azt mondta, e falak között menedékre találok majd. Megmondanád, hogy kik élnek itt?
*Seles először abban sem biztos, hogy a rejtélyes hang meghallotta-e, amit mondott az imént, de mikor újra hozzászól, tudja, hogy csak hezitált.*
- Ez itt Vadvéd, a Venárok otthona. A kapuhoz a bokrok alatt vezet egy ösvény. *Seles nem tudja hova tenni a nevet, soha nem hallotta, de még mindig bizalommal van a dolog felé. Isqehára pillant: nélküle most félne egy kissé, hogy idegen földre tegye a lábát, de társa jelenléte megerősítést ad neki. Mivel a hang nem szól többet, Seles még egyszer megköszöni, és szokásához híven ő indul előre, hogy megkeresse a sok szúrós bokron túl azt a bizonyos ösvényt. Nem is kell messzire mennie, hogy az épület sarkán túl egy rendes erdei út vonalát is kivegye.*
~ Mindjárt bejutunk ~ *Nyugtatja magát.* ~ És aztán… nem tudom, mi lesz. ~
943. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-08 10:32:32
Üzenet elküldve: 2018-01-08 10:32:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vizek hava, egy napos délután//
*Hát elindulnak, Seles lelkesen a part széléig lépdel, körbetekinget, miközben ő a fal tetejére bámul fel. Odafenn, több méter magasban mintha ablakréseket látna, de lefelé, a patak folyásirányában már csak a tömör fal húzódik hosszan, végig. Aztán újra a lábai elé, meg előre néz, megrántva vállán a zsákot, ahogy követi a lányt a kövek felé, ahol talán száraz lábbal át tudnak jutni, bár Isqeha nem akart ennyire a fal tövéhez közel menni. ~Nem véletlenül van az a patak ott, ahol van.~ Dehát miért ne, azt érzi, Seles tudja, mit akar, ő csak hozzácsapódott, és most hagyja magát sodorni valami nagyobb erőtől. Ahogy ő is átér, szélesen mosolyog a lány igyekezetén, ahogy a kezét nyújtja neki az átláboláshoz, de persze ki nem hagyná, hogy megérintheti. Jó egy pillanatra megfogni a kezét, könnyű és puha, mégis erősen fogja az övét, de aztán a félelf kötelességtudóan elengedi, ahogy tovább bukdácsolnak a hepehupás túlsó partoldalon.*
- Tudod, lehet furán hangzik, de azon gondolkodtam az előbb, talán nem is véletlen. Az hogy itt vagyunk mind a ketten. *Szól előre, közben a lába elé és az útjukba eső bokrokra figyelve, ahogy a lány előtte halad.
Ahogy meghallja a fentről váratlanul harsanó hangot, megáll abban a helyben, ahol van, és lassan felnéz. Onnan, ahol állnak, nem látja a hang forrását.*
- Erdőjárók! Kik vagytok, mit akartok?
*Selesre pillant, hosszan, a lány tekintetét keresve, észre sem veszi, hogy eközben végig visszafojtja a lélegzetét. Csak lassan engedi ki, közben szemöldökével jelez, hogy rajta, úgy várja, hogy a lány válaszoljon.*
*Hát elindulnak, Seles lelkesen a part széléig lépdel, körbetekinget, miközben ő a fal tetejére bámul fel. Odafenn, több méter magasban mintha ablakréseket látna, de lefelé, a patak folyásirányában már csak a tömör fal húzódik hosszan, végig. Aztán újra a lábai elé, meg előre néz, megrántva vállán a zsákot, ahogy követi a lányt a kövek felé, ahol talán száraz lábbal át tudnak jutni, bár Isqeha nem akart ennyire a fal tövéhez közel menni. ~Nem véletlenül van az a patak ott, ahol van.~ Dehát miért ne, azt érzi, Seles tudja, mit akar, ő csak hozzácsapódott, és most hagyja magát sodorni valami nagyobb erőtől. Ahogy ő is átér, szélesen mosolyog a lány igyekezetén, ahogy a kezét nyújtja neki az átláboláshoz, de persze ki nem hagyná, hogy megérintheti. Jó egy pillanatra megfogni a kezét, könnyű és puha, mégis erősen fogja az övét, de aztán a félelf kötelességtudóan elengedi, ahogy tovább bukdácsolnak a hepehupás túlsó partoldalon.*
- Tudod, lehet furán hangzik, de azon gondolkodtam az előbb, talán nem is véletlen. Az hogy itt vagyunk mind a ketten. *Szól előre, közben a lába elé és az útjukba eső bokrokra figyelve, ahogy a lány előtte halad.
Ahogy meghallja a fentről váratlanul harsanó hangot, megáll abban a helyben, ahol van, és lassan felnéz. Onnan, ahol állnak, nem látja a hang forrását.*
- Erdőjárók! Kik vagytok, mit akartok?
*Selesre pillant, hosszan, a lány tekintetét keresve, észre sem veszi, hogy eközben végig visszafojtja a lélegzetét. Csak lassan engedi ki, közben szemöldökével jelez, hogy rajta, úgy várja, hogy a lány válaszoljon.*
942. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-07 22:37:08
Üzenet elküldve: 2018-01-07 22:37:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vadvéd felé//
*Alaposan lemaradva baktat a többiek mögött. Ez persze érthető is, hiszen mindenkinek jobb, ha az irbisz nincs a lovak közelében, különben sokkal lassabban érnének haza. Ha egyáltalán.
Néha kicsit vissza is kell fognia a tempót, hogy tartsa a távolságot. Főleg most, hogy úgy tűnik mintha Pyctáéknak társasága akadt volna. Mivel már az erdőben járnak és a fák is akadályozzák a látást, nem tudja megállapítani, hogy ki lehet az. Talán ismerős, de lehet egy idegen, de mindenesetre alacsony növésű ember.*
- Szaporázhatnák egy kicsit, nem igaz? *dörmögi az orra alatt a félig magának, félig Xauzurnak* Kezdek éhes lenni és lefogadom, hogy te is.
*Márpedig durida bűbáj ide vagy oda, nem szívesen időzne a vadon csúcsragadozójának közvetlen közelében amikor annak korog a gyomra és még olyan közeli barátságba sem sikerült keveredniük.*
*Alaposan lemaradva baktat a többiek mögött. Ez persze érthető is, hiszen mindenkinek jobb, ha az irbisz nincs a lovak közelében, különben sokkal lassabban érnének haza. Ha egyáltalán.
Néha kicsit vissza is kell fognia a tempót, hogy tartsa a távolságot. Főleg most, hogy úgy tűnik mintha Pyctáéknak társasága akadt volna. Mivel már az erdőben járnak és a fák is akadályozzák a látást, nem tudja megállapítani, hogy ki lehet az. Talán ismerős, de lehet egy idegen, de mindenesetre alacsony növésű ember.*
- Szaporázhatnák egy kicsit, nem igaz? *dörmögi az orra alatt a félig magának, félig Xauzurnak* Kezdek éhes lenni és lefogadom, hogy te is.
*Márpedig durida bűbáj ide vagy oda, nem szívesen időzne a vadon csúcsragadozójának közvetlen közelében amikor annak korog a gyomra és még olyan közeli barátságba sem sikerült keveredniük.*
941. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-07 22:05:11
Üzenet elküldve: 2018-01-07 22:05:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Vizek hava, egy napos délután//
*Seles még néhány másodpercig szemléli az eléjük táruló rendkívüli látványt, és mélyen elmerül gondolataiban. Valami megmagyarázhatatlan béke lesz úrrá az elméjén, mintha már az Erdő nem várná el tőle, hogy tovább menjen. Az izgalommal vegyes vágy, amitől aludni is alig bírt, az előttük csobogó patak vizével együtt elszaladt, tovatűnt a messzeségben, mintha nem is érezte volna azelőtt.*
- Menjünk. *Adott igazat Isqehának szintén megilletődve.* Nem tudom, hogy mit és kit találunk majd ott, de köszönöm, hogy idáig elkísértél. *Teszi hozzá mosolyogva. Végtére is a férfi az ellenkező irányba indult vele útnak, mint előzőleg akart, és ami ennél is fontosabb, hitt benne.*
~ Az ember néha magányosan elfelejti elhinni magáról, hogy igaza van... ~ *Ezt nem akarta neki mondani - a saját problémáját neki kell a vállán hordania.
Az ötlet, hogy elinduljanak, jól hangzott az előbb, de Seles máris látja, hogy a kivitelezéssel meg fog gyűlni a bajuk. A patak egy kissé megduzzadhatott az utóbbi napokban, és a hepehupás erdei talaj nem teszi könnyebbé a dolgukat, hogy átkeljenek. Óvatosan, az évek vándorlásának rutinjával a part széléig lépdel és körülnéz.*
- Egy kicsit odébb köveket látok, ott át tudunk kelni. *Mondja, és mutatja is, de a patak és a lejtő között kevés a hely, ezért mikor elindul, néha megkapaszkodik a partfalból kiálló gyökerekben.* Ha most egyedül lennék, aggódnék, hogy nem lesz, aki kihúz. *Mondja derűsen a válla fölött átkiabálva Isqehának, de nincs is semmi baj: már rá is talál a kövekre, és különösebb baj nélkül, száraz lábbal átlép a túloldalra.*
- Nem hiszem, hogy a bejárat a malom felől lenne, nem láttam ott utat. *Harsogja túl a túlparton a vízcsobogást.* Talán erre megtaláljuk. *Karját nyújtja, hogy Isqehának segítsen a csúszós köveken átjutni, hacsak nem gondolja meg magát.*
*Seles még néhány másodpercig szemléli az eléjük táruló rendkívüli látványt, és mélyen elmerül gondolataiban. Valami megmagyarázhatatlan béke lesz úrrá az elméjén, mintha már az Erdő nem várná el tőle, hogy tovább menjen. Az izgalommal vegyes vágy, amitől aludni is alig bírt, az előttük csobogó patak vizével együtt elszaladt, tovatűnt a messzeségben, mintha nem is érezte volna azelőtt.*
- Menjünk. *Adott igazat Isqehának szintén megilletődve.* Nem tudom, hogy mit és kit találunk majd ott, de köszönöm, hogy idáig elkísértél. *Teszi hozzá mosolyogva. Végtére is a férfi az ellenkező irányba indult vele útnak, mint előzőleg akart, és ami ennél is fontosabb, hitt benne.*
~ Az ember néha magányosan elfelejti elhinni magáról, hogy igaza van... ~ *Ezt nem akarta neki mondani - a saját problémáját neki kell a vállán hordania.
Az ötlet, hogy elinduljanak, jól hangzott az előbb, de Seles máris látja, hogy a kivitelezéssel meg fog gyűlni a bajuk. A patak egy kissé megduzzadhatott az utóbbi napokban, és a hepehupás erdei talaj nem teszi könnyebbé a dolgukat, hogy átkeljenek. Óvatosan, az évek vándorlásának rutinjával a part széléig lépdel és körülnéz.*
- Egy kicsit odébb köveket látok, ott át tudunk kelni. *Mondja, és mutatja is, de a patak és a lejtő között kevés a hely, ezért mikor elindul, néha megkapaszkodik a partfalból kiálló gyökerekben.* Ha most egyedül lennék, aggódnék, hogy nem lesz, aki kihúz. *Mondja derűsen a válla fölött átkiabálva Isqehának, de nincs is semmi baj: már rá is talál a kövekre, és különösebb baj nélkül, száraz lábbal átlép a túloldalra.*
- Nem hiszem, hogy a bejárat a malom felől lenne, nem láttam ott utat. *Harsogja túl a túlparton a vízcsobogást.* Talán erre megtaláljuk. *Karját nyújtja, hogy Isqehának segítsen a csúszós köveken átjutni, hacsak nem gondolja meg magát.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957