Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 17 (321. - 340. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
340. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-05-12 19:51:35
Üzenet elküldve: 2022-05-12 19:51:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Hangyászás//
//Aniss, Morwon, Syndra//
* Jól esik neki, hogy Syndra hozzá bújik tulajdonképpen. Melegítik egymást, ezen a furcsán hideg és fárasztó napon. Hiába a nyúl, azért az még kevés lesz, és ahogy haladnak, úgy megy el egy kicsit a kedve az egésztől. ~ Nincs víz, nincs étel. Remélem az erdőben Syndra majd szerez nekünk valamit! ~ Habár még biztosan van valamennyi víz nála, azt tudja, hogy itt a mocsárban nem fogja teletölteni az üvegét. Az eső nem eredt meg, hogy Teysus kegyéből legyen friss vizük, így maradt a reménykedés. Fel is veti, hogy majd szedhetnének növényeket, habár nem pont arra gondolt, mint a többiek. *
- Még szép, hogy a barátod vagyok! * Nem éppen kérésnek szánta, úgy érzi, az óriás már bebizonyította, hogy jószándékú, többször is, így mindenféleképpen összeköthetik egymást a barátság kötelékével. *
- Arra gondoltam még, hogy Sydra mutathatna ehető növényeket, mindenféle gyümölcsöt és akkor máris jóllaknánk. * Von vállat, miközben érzi Sydrát, ahogy egészen kényelmesen elhelyezkedett már. Mintha évek óta jó barátságban lennének és ez még a fáradsága és fásultsága ellenére is mosolyt csal az arcára. Syndra kérdésére nem szól közbe, kíváncsi, hogy mit mond az elfnek majd Morwon. Csak, hogy egyezik e nagyjából azzal, amit neki mondott, mert úgy látja, hogy az óriás nem mindig pontos az emlékezésben. *
//Aniss, Morwon, Syndra//
* Jól esik neki, hogy Syndra hozzá bújik tulajdonképpen. Melegítik egymást, ezen a furcsán hideg és fárasztó napon. Hiába a nyúl, azért az még kevés lesz, és ahogy haladnak, úgy megy el egy kicsit a kedve az egésztől. ~ Nincs víz, nincs étel. Remélem az erdőben Syndra majd szerez nekünk valamit! ~ Habár még biztosan van valamennyi víz nála, azt tudja, hogy itt a mocsárban nem fogja teletölteni az üvegét. Az eső nem eredt meg, hogy Teysus kegyéből legyen friss vizük, így maradt a reménykedés. Fel is veti, hogy majd szedhetnének növényeket, habár nem pont arra gondolt, mint a többiek. *
- Még szép, hogy a barátod vagyok! * Nem éppen kérésnek szánta, úgy érzi, az óriás már bebizonyította, hogy jószándékú, többször is, így mindenféleképpen összeköthetik egymást a barátság kötelékével. *
- Arra gondoltam még, hogy Sydra mutathatna ehető növényeket, mindenféle gyümölcsöt és akkor máris jóllaknánk. * Von vállat, miközben érzi Sydrát, ahogy egészen kényelmesen elhelyezkedett már. Mintha évek óta jó barátságban lennének és ez még a fáradsága és fásultsága ellenére is mosolyt csal az arcára. Syndra kérdésére nem szól közbe, kíváncsi, hogy mit mond az elfnek majd Morwon. Csak, hogy egyezik e nagyjából azzal, amit neki mondott, mert úgy látja, hogy az óriás nem mindig pontos az emlékezésben. *
339. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-05-12 19:38:55
Üzenet elküldve: 2022-05-12 19:38:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Hangyászás//
//Aniss, Morwon, Syndra//
* Perverz szemtelensége hamar tovaszáll, a lelkesedése felcserélődik a kimerültséggel és egy enyhe fejfájással. Nem bánta meg, hogy társaival tartott, de a pihenést továbbra is örömmel fogadná. A másik fél hátának dőlve hallgatja szíve ritmusát, lágyan el is ringatja őt a melegség, és a lány kellemes illata. Mivel nem gátolják Syndrát, így kezei bátran fonódnak derekára. ~ Fáradt vagyok. ~ Nyűglődik továbbra is. *
- Morw, nem vagyok valami jó a növények felismeréséből, de néhányat találhatunk.
* Teszi meg a megállapítást utólag, gondolatai a sötét fák között felszabadultan táncolnak a sötétségben. Ez az ő világa, a sötétség mindig is passzolt hozzá. Az ő lelkét is hasonló sötét színben képzelné el. A világ foltosan kavarog, de Aniss szívverése továbbra is nyugtatja, ahogyan a melegsége is. Az oldalán fityegő maszkját kezébe veszi, hogy aztán hosszan összpontosítson rá. ~ Nekem csak ez maradt. Nem is vágytam másra. Az élet milyen mulatságosan játszadozik az élőkkel, nemde? ~ Néz továbbra is a kezében lévő maszkra. Tekintete alkalmanként az erdő zajára réved, de a hófehér maszk állandóan vissza kapja szerepét. ~ Fáj, fáj, fáj, fáj, fáj, fáj. ~ Mereng tovább elméje mélyén, a bizonytalanság mély sekélyes töprengése hoz számára megfelelő eredményt.
A tudat, hogy sokkal egyszerűbbnek képzelte el az éjszakát, nem is tagadhatná le. *
- Morw, tudsz valamit a hangyákokról? Mármint olyat, amin elindulhatunk?
//Aniss, Morwon, Syndra//
* Perverz szemtelensége hamar tovaszáll, a lelkesedése felcserélődik a kimerültséggel és egy enyhe fejfájással. Nem bánta meg, hogy társaival tartott, de a pihenést továbbra is örömmel fogadná. A másik fél hátának dőlve hallgatja szíve ritmusát, lágyan el is ringatja őt a melegség, és a lány kellemes illata. Mivel nem gátolják Syndrát, így kezei bátran fonódnak derekára. ~ Fáradt vagyok. ~ Nyűglődik továbbra is. *
- Morw, nem vagyok valami jó a növények felismeréséből, de néhányat találhatunk.
* Teszi meg a megállapítást utólag, gondolatai a sötét fák között felszabadultan táncolnak a sötétségben. Ez az ő világa, a sötétség mindig is passzolt hozzá. Az ő lelkét is hasonló sötét színben képzelné el. A világ foltosan kavarog, de Aniss szívverése továbbra is nyugtatja, ahogyan a melegsége is. Az oldalán fityegő maszkját kezébe veszi, hogy aztán hosszan összpontosítson rá. ~ Nekem csak ez maradt. Nem is vágytam másra. Az élet milyen mulatságosan játszadozik az élőkkel, nemde? ~ Néz továbbra is a kezében lévő maszkra. Tekintete alkalmanként az erdő zajára réved, de a hófehér maszk állandóan vissza kapja szerepét. ~ Fáj, fáj, fáj, fáj, fáj, fáj. ~ Mereng tovább elméje mélyén, a bizonytalanság mély sekélyes töprengése hoz számára megfelelő eredményt.
A tudat, hogy sokkal egyszerűbbnek képzelte el az éjszakát, nem is tagadhatná le. *
- Morw, tudsz valamit a hangyákokról? Mármint olyat, amin elindulhatunk?
338. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-15 14:50:38
Üzenet elküldve: 2022-04-15 14:50:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
//Zárás//
*Az orkok jelenlétét Erdőmélyén nem is kívánja firtatni a páncélos próféta. Csak a fülét zavarja, amikor Hroltaa magáénak titulálja az erdőt. Ám ennél többet nem kíván törődni a férfivel, éljenek békében és egyetértésben a vadonnal. Amíg így lesz, neki sem lesz gondja velük.
Elsétálnak hát a romos erőd felé és a füttyentés sem marad eredmény nélkül. Az erdőmélyi elf nagyon megörül annak, hogy Éjvihar visszatér az irbisz társaságában, boldogan simogatja meg a fekete szőrű telivér izmos nyakát és néma fohásszal köszöni meg a Fákban Lakónak, hogy oltalmazta a hátast míg küldetését teljesítette.
Vadvédben nyugalom honol, ahogy az egész erdőben és megbújhatnak az eső elől is. A Szent Fa lombja alatt mond áldást, hosszan fohászkodik, imádkozik és felajánlja fényét patrónusának, az Erdő Szívének. Érzi, hogy erősödött benne az életet adó Fény, azzal, hogy visszaadja a fának, csak megköszöni az erdőnek törődését és hogy prófétája lehet.
Sok minden lejátszódik benne, míg a Szent Fa lombjai alatt térdel. Az egész központjában egyetlen új célpont áll, akinek a számlájára ez az egész írható. Khunezk, Sa'Tereth pribékje. Ha az istenekkel nem is vetekedhet, de küldötteit elpusztíthatja. Ám addig még sok mindent meg kell tennie, hogy felkészülten nézhessenek szembe vele. Nieveshának tanulnia és erősödnie kell, még egyszer nem áll felkészületlenül egyetlen küldetés elé sem.
Másnap aztán már visszatérnek ajkukra a szavak. A némaság után az erdőmélyi elf arról kérdezi ifjú fajtársát, hogy velük tart-e a városba és Niev is kifejezi sütemény iránti kívánalmát.*
- Megérdemeljük. Valóban. *Mosolyog lányára és apaian megöleli.*
- Nem mondom, hogy mellettünk lesz a legjobb helyed, de rossz dolgod sem lesz. Ígérni nem tudok semmit, csak azt, hogy most felkutatjuk és leöljük Sa'tereth összes fanatikusát és küldöttét. Ha velünk jössz, ugyanezt várom el tőled is. *Teszi csípőre a kezét az ifjú előtt. Rírion már bizonyított nekik, nincs oka kételkedni a hitében.*
- De előtte pihenünk egy kicsit a városban, oda is tarts velünk. *Mosolyodik el halványan.*
A varázsló fertály órás imádkozást tart egy korábban felépített oltár előtt, melynek hatására az oltár az ima végétől 1. szintű fény oltárának számít, vagy ha már létező oltár volt, a szintje növekszik eggyel. Az imádkozás alatt a karakter felhasznál annyi fény pontot, ahányas szintű lesz az oltár az ima után, ezek nélkül a varázslat hatástalan.
//Zárás//
*Az orkok jelenlétét Erdőmélyén nem is kívánja firtatni a páncélos próféta. Csak a fülét zavarja, amikor Hroltaa magáénak titulálja az erdőt. Ám ennél többet nem kíván törődni a férfivel, éljenek békében és egyetértésben a vadonnal. Amíg így lesz, neki sem lesz gondja velük.
Elsétálnak hát a romos erőd felé és a füttyentés sem marad eredmény nélkül. Az erdőmélyi elf nagyon megörül annak, hogy Éjvihar visszatér az irbisz társaságában, boldogan simogatja meg a fekete szőrű telivér izmos nyakát és néma fohásszal köszöni meg a Fákban Lakónak, hogy oltalmazta a hátast míg küldetését teljesítette.
Vadvédben nyugalom honol, ahogy az egész erdőben és megbújhatnak az eső elől is. A Szent Fa lombja alatt mond áldást, hosszan fohászkodik, imádkozik és felajánlja fényét patrónusának, az Erdő Szívének. Érzi, hogy erősödött benne az életet adó Fény, azzal, hogy visszaadja a fának, csak megköszöni az erdőnek törődését és hogy prófétája lehet.
Sok minden lejátszódik benne, míg a Szent Fa lombjai alatt térdel. Az egész központjában egyetlen új célpont áll, akinek a számlájára ez az egész írható. Khunezk, Sa'Tereth pribékje. Ha az istenekkel nem is vetekedhet, de küldötteit elpusztíthatja. Ám addig még sok mindent meg kell tennie, hogy felkészülten nézhessenek szembe vele. Nieveshának tanulnia és erősödnie kell, még egyszer nem áll felkészületlenül egyetlen küldetés elé sem.
Másnap aztán már visszatérnek ajkukra a szavak. A némaság után az erdőmélyi elf arról kérdezi ifjú fajtársát, hogy velük tart-e a városba és Niev is kifejezi sütemény iránti kívánalmát.*
- Megérdemeljük. Valóban. *Mosolyog lányára és apaian megöleli.*
- Nem mondom, hogy mellettünk lesz a legjobb helyed, de rossz dolgod sem lesz. Ígérni nem tudok semmit, csak azt, hogy most felkutatjuk és leöljük Sa'tereth összes fanatikusát és küldöttét. Ha velünk jössz, ugyanezt várom el tőled is. *Teszi csípőre a kezét az ifjú előtt. Rírion már bizonyított nekik, nincs oka kételkedni a hitében.*
- De előtte pihenünk egy kicsit a városban, oda is tarts velünk. *Mosolyodik el halványan.*
A varázsló fertály órás imádkozást tart egy korábban felépített oltár előtt, melynek hatására az oltár az ima végétől 1. szintű fény oltárának számít, vagy ha már létező oltár volt, a szintje növekszik eggyel. Az imádkozás alatt a karakter felhasznál annyi fény pontot, ahányas szintű lesz az oltár az ima után, ezek nélkül a varázslat hatástalan.
337. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-14 13:12:46
Üzenet elküldve: 2022-04-14 13:12:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 535
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 535
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//Vissza avadonba//
//Zárás//
*Hogy az orkok miként ténykedhettek eddig Erdőmélye szívében, az ezúttal megmarad az Erdőszellem titkaként. Mindenesetre, ha a vándor az erdő ezen szegletébe téved, jobb, ha számol az orkokkal, legalábbis egyelőre. Bárhogy is, Hroltaa még hosszan szemléli a távozó hármast, akik viszont békében távozhatnak.
A füttyszó nem marad hatás nélkül: Xauzur ugrik előre a fák sűrűjéből, csodák csodájára nyomában Éjviharral. Talán az irbisz pont a hátas felkeresésének okán hagyta magára a triót, Éjvihar pedig nem volt rest követni az ismerős ragadozót. Hogy a ló leleménye, vagy maga az Erdőszellem óvta meg a patást a rengeteg veszedelmeitől, a szerencsés végeredményt tekintve talán nem is számít.
A vihar még hosszan kitart. Tépi felettük a fákat, az erdő vadjai pedig megbújnak előle. Hosszabbnak tűnik a túra a sötétben, mint az idevezető út önmagában, a szívük mégis könnyebb lehet. Valóságos felüdülés, ahogy elérik a szebb napokat látott romokat, s megbújhatnak végre. A tűzrakás sem eshet nehezükre, elvégre a romos faépületben akad bőven, mi táplálja a lángokat.
Pycta még tiszteletét teszi a Fehér Fánál is. Oltalomra lel az esőtől a lombok alatt míg fohászkodik, s most mintha a Fehér Fa is derengeni látszana. Az Erdőszellem ugyan nem mutatta meg magát a triónak, de Pycta érezheti a jelenlétét. Ha nem is szólt hozzájuk ezúttal közvetlen, ők mégis szót értettek vele. Teljesítették akaratát, az áldása pedig tovább kíséri őket, míg Erdőmélyét járják. Orkok, emlékek, szarvaslények, pókok és Alarach, na meg maga Khunezk... Átverekedték magukat megannyi akadályon, s noha küldetésük azzal járt, hogy felhívták magukra a Sötétség szolgálójának figyelmét, a sikerrel a zsebükben távozhatnak, vezesse bármerre is útjuk őket.*
//Zárás//
*Hogy az orkok miként ténykedhettek eddig Erdőmélye szívében, az ezúttal megmarad az Erdőszellem titkaként. Mindenesetre, ha a vándor az erdő ezen szegletébe téved, jobb, ha számol az orkokkal, legalábbis egyelőre. Bárhogy is, Hroltaa még hosszan szemléli a távozó hármast, akik viszont békében távozhatnak.
A füttyszó nem marad hatás nélkül: Xauzur ugrik előre a fák sűrűjéből, csodák csodájára nyomában Éjviharral. Talán az irbisz pont a hátas felkeresésének okán hagyta magára a triót, Éjvihar pedig nem volt rest követni az ismerős ragadozót. Hogy a ló leleménye, vagy maga az Erdőszellem óvta meg a patást a rengeteg veszedelmeitől, a szerencsés végeredményt tekintve talán nem is számít.
A vihar még hosszan kitart. Tépi felettük a fákat, az erdő vadjai pedig megbújnak előle. Hosszabbnak tűnik a túra a sötétben, mint az idevezető út önmagában, a szívük mégis könnyebb lehet. Valóságos felüdülés, ahogy elérik a szebb napokat látott romokat, s megbújhatnak végre. A tűzrakás sem eshet nehezükre, elvégre a romos faépületben akad bőven, mi táplálja a lángokat.
Pycta még tiszteletét teszi a Fehér Fánál is. Oltalomra lel az esőtől a lombok alatt míg fohászkodik, s most mintha a Fehér Fa is derengeni látszana. Az Erdőszellem ugyan nem mutatta meg magát a triónak, de Pycta érezheti a jelenlétét. Ha nem is szólt hozzájuk ezúttal közvetlen, ők mégis szót értettek vele. Teljesítették akaratát, az áldása pedig tovább kíséri őket, míg Erdőmélyét járják. Orkok, emlékek, szarvaslények, pókok és Alarach, na meg maga Khunezk... Átverekedték magukat megannyi akadályon, s noha küldetésük azzal járt, hogy felhívták magukra a Sötétség szolgálójának figyelmét, a sikerrel a zsebükben távozhatnak, vezesse bármerre is útjuk őket.*
336. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-12 17:53:14
Üzenet elküldve: 2022-04-12 17:53:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Nem sokáig szívhatja azt a fránya pipát, mert az eső elered. Máskor bosszankodna, ezúttal nem bánja. Remek érzés megszabadulni a mocsoktól. Megéri, még úgy is, hogy hideg. Nem mintha lenne döntési lehetősége abban, hogy esik vagy sem, de ha lenne, akkor azt kérné, hogy essen. Kissé ő is csalódik, hogy az orkok nem fogadják be őket éjszakára. Szívesen látta volna újra Surát és a tűz melegét sem utasítaná el. Az erőd felé veszik az irányt. Végül is, ennyivel több vagy kevesebb az esőben, már nem számít. Ha van esély bárhol száraz tüzelő anyagot lelni, akkor részt vesz a tűzrakásban. Ha nincs, ezen a ponton már az se baj. Beletörődik, hogy vizes és csak elterül. Győz a fáradtság, elnyom minden egyebet. Azt, hogy fázik, fáj még néhol, kissé éhes, sóvárog a dohányért. Semmit nem érez ezekből, úgy alszik, mint a lenyilazott nyúl.*
//Napváltás//
*Reggel már jobban zavarja, hogy vizes, de hát mire számított? Esős hidegben nehéz megszáradni. Nem baj, rosszabbat is megéltek az elmúlt napokban, ez már igazán semmi. Éppen azon gondolkozna, mit csináljon ezután, hova menjen, mihez kezdjen, mikor Pycta megkérdi, velük tart e?*
- Ami azt illeti, szívesen. Örülök, ha ez még nem a búcsú ideje.
*Nem sokáig szívhatja azt a fránya pipát, mert az eső elered. Máskor bosszankodna, ezúttal nem bánja. Remek érzés megszabadulni a mocsoktól. Megéri, még úgy is, hogy hideg. Nem mintha lenne döntési lehetősége abban, hogy esik vagy sem, de ha lenne, akkor azt kérné, hogy essen. Kissé ő is csalódik, hogy az orkok nem fogadják be őket éjszakára. Szívesen látta volna újra Surát és a tűz melegét sem utasítaná el. Az erőd felé veszik az irányt. Végül is, ennyivel több vagy kevesebb az esőben, már nem számít. Ha van esély bárhol száraz tüzelő anyagot lelni, akkor részt vesz a tűzrakásban. Ha nincs, ezen a ponton már az se baj. Beletörődik, hogy vizes és csak elterül. Győz a fáradtság, elnyom minden egyebet. Azt, hogy fázik, fáj még néhol, kissé éhes, sóvárog a dohányért. Semmit nem érez ezekből, úgy alszik, mint a lenyilazott nyúl.*
//Napváltás//
*Reggel már jobban zavarja, hogy vizes, de hát mire számított? Esős hidegben nehéz megszáradni. Nem baj, rosszabbat is megéltek az elmúlt napokban, ez már igazán semmi. Éppen azon gondolkozna, mit csináljon ezután, hova menjen, mihez kezdjen, mikor Pycta megkérdi, velük tart e?*
- Ami azt illeti, szívesen. Örülök, ha ez még nem a búcsú ideje.
335. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-12 10:15:34
Üzenet elküldve: 2022-04-12 10:15:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Niev igen fiatal még, nem rejti véka alá csalódottságát, hogy nem kuporodhat rögtön az orkok tüze mellé, szája csücske kissé ingerülten konyul le. Látszik rajta, hogy mondana valamit, de végül nem teszi. Valószínűleg józan megfontolásból. Pedig szívesen elmondaná a véleményét, hogy mennyire nem érdemli ez a csürhe, hogy magáénak mondhassa az erdőt és szívesen bokán is rúgná a főorkot. Bőrig ázott, fázik és éhes is, nemcsoda, hogy ingerült.
Az ork csak méregeti őt, de a tőrért nem nyúl, Niev pedig azon gondolkodik, hogy orrát felhúzva a sárba ejtse-e, vagy elrakja-e? Végül flegmán megrántja a vállát és megfordultában övébe dugja, jó látványosan, hogy az orknak legyen ideje kinyitni a száját, ha mégis visszakéri. Ha megteszi, akkor valóban a sárba ejti.
Akárhogy is lesz, Niev nem foglalkozik tovább ezzel a bandával. Annak ellenére is felhúzott orral vonul el, hogy rázza a hideg, miután már bőrig ázott.
Menet közben legalább nem fázik annyira, bár nem tudja elképzelni, hogy hogyan tud majd felmelegedni majd, ha nincsen száraz ruhája.
A romos épületek között száraz holmik után kutat, legalább egy száraz pokróc után, legyen az akármilyen elnyűtt is. Ha talál ilyet, akkor ledobja a vizes göncöket és beleburkolódzik a pokrócba, ha nem akkor csak lekuporodik a tűz mellé - ha tudtak rakni. Fázás ide, reszketés oda, nagyon hamar elalszik.
//Napváltás//
Tulajdonképpen egészen kipihenten ébred, legalábbis ahhoz képest, hogy nem igazán voltak ideálisak a körülmények az éjszakai pihenéshez. Viszont morózus. Elégedettnek kellene lennie, hogy nemhogy túlélte az előző napokat, de még a céljukat is elérték és megtisztították az erdőt attól a mocsoktól. Persze tudhatta volna előre, hogy valójában senki nem lesz nekik ezért hálás, de azért az orkoktól kicsit több jóérzésre számított. Magában végül elkönyveli az egészet úgy, hogy az orkok csak orkok és nem tudnak jó érzéssel viseltetni senki iránt, talán egymás iránt sem. Egy dolog lenne, ami igazán felvidíthatná most.*
- Apa, együnk sütit is. Megérdemeljük.
*Niev igen fiatal még, nem rejti véka alá csalódottságát, hogy nem kuporodhat rögtön az orkok tüze mellé, szája csücske kissé ingerülten konyul le. Látszik rajta, hogy mondana valamit, de végül nem teszi. Valószínűleg józan megfontolásból. Pedig szívesen elmondaná a véleményét, hogy mennyire nem érdemli ez a csürhe, hogy magáénak mondhassa az erdőt és szívesen bokán is rúgná a főorkot. Bőrig ázott, fázik és éhes is, nemcsoda, hogy ingerült.
Az ork csak méregeti őt, de a tőrért nem nyúl, Niev pedig azon gondolkodik, hogy orrát felhúzva a sárba ejtse-e, vagy elrakja-e? Végül flegmán megrántja a vállát és megfordultában övébe dugja, jó látványosan, hogy az orknak legyen ideje kinyitni a száját, ha mégis visszakéri. Ha megteszi, akkor valóban a sárba ejti.
Akárhogy is lesz, Niev nem foglalkozik tovább ezzel a bandával. Annak ellenére is felhúzott orral vonul el, hogy rázza a hideg, miután már bőrig ázott.
Menet közben legalább nem fázik annyira, bár nem tudja elképzelni, hogy hogyan tud majd felmelegedni majd, ha nincsen száraz ruhája.
A romos épületek között száraz holmik után kutat, legalább egy száraz pokróc után, legyen az akármilyen elnyűtt is. Ha talál ilyet, akkor ledobja a vizes göncöket és beleburkolódzik a pokrócba, ha nem akkor csak lekuporodik a tűz mellé - ha tudtak rakni. Fázás ide, reszketés oda, nagyon hamar elalszik.
//Napváltás//
Tulajdonképpen egészen kipihenten ébred, legalábbis ahhoz képest, hogy nem igazán voltak ideálisak a körülmények az éjszakai pihenéshez. Viszont morózus. Elégedettnek kellene lennie, hogy nemhogy túlélte az előző napokat, de még a céljukat is elérték és megtisztították az erdőt attól a mocsoktól. Persze tudhatta volna előre, hogy valójában senki nem lesz nekik ezért hálás, de azért az orkoktól kicsit több jóérzésre számított. Magában végül elkönyveli az egészet úgy, hogy az orkok csak orkok és nem tudnak jó érzéssel viseltetni senki iránt, talán egymás iránt sem. Egy dolog lenne, ami igazán felvidíthatná most.*
- Apa, együnk sütit is. Megérdemeljük.
334. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-11 21:12:21
Üzenet elküldve: 2022-04-11 21:12:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Mind örülnek, hogy életben vannak, sőt győztek is, ami talán mindüket meglepte. Lélekben felkészült a halálra, hogy itt a vég, hogy nem lesz ideje felnevelni Nieveshát, hogy nem végezheti be küldetését. Ezért az élet íze, amit most érez, mindennél édesebb. A fények szebbek, a vihar illata és a levegő is jobban ízlik. Jobban szereti lányát, mint eddig valaha és Rírion is szimpatikusabb, mint bármikor.*
- Fiam, vigyázz a szádra. *Feddi meg félig mosolyogva az ifjú elfet a szóhasználat miatt, mert ugye, amit szabad a prófétának, nem szabad a tanítványnak.
Amikor pedig Rírion lemarad, hogy kieressze a győzelem felett érzett örömét, csak fejcsóválva mosolyog és magához öleli Nievet.
A póktojások elintézése ugyan hentesmunka, ám fontos részlete a visszaútnak és csak azután indulhatnak vissza az orkok táborába, ahová bebocsátást nem nyernek, de a vezérork kijön eléjük. Üres szavaknak érzi Hroltaa elismerését, nem mintha szüksége volna minderre vagy a tiszteletére. A gesztusai mást mondanak, mint amit az ajkai.*
- Hát persze... *Válaszolja az erdőmélyi elf az elutasításra halvány mosollyal. Az eső a koponyájára tapasztja a tavasszal lassan visszasarjadó ezüst haját, ruhái, felszerelése mind eláztak már.
Provokációnak érzi Hroltaa kijelentését, hogy magáénak titulálja az erdőt. Amíg tisztelik a vadont és a törvényeit, addig felőle vendégeskedhetnek Erdőmélyén. Ha pedig felrúgják ezt a ki nem mondott együttműködést az Erdőszellemmel, akkor majd elküldi prófétáját hozzájuk, hogy figyelmeztesse és ha kell, kiűzze őket.*
- Menjünk. *Mondja rezignáltan a társainak. Nem ez az első eset, hogy elázik, nincsenek cukorból, hogy elolvadjanak és ha visszaérnek az egykori Vadvéd erődjébe, ott majd kipihenik magukat.
Ahogy eltávolodnak az orkoktól, füttyent egyet, az irbisznek a közelben kell lennie és Éjvihart is elhagyták már egy ideje. Ha belegondol, akkor a fekete telivér már a vadak martaléka lett, de talán a Fákban Lakó megóvta hátasát a lupus fulguroktól és más irbiszektől.
Ha elérik az erődöt, akkor az épületek romjai alatt meghúzhatják magukat, pihenhetnek kicsit és amíg a fiatalok alszanak, addig az erdőmélyi elf a Szent Fa mellett fohászkodik patrónusához, megköszöni neki, hogy megajándékozta, vezette és oltalmazta őket. Csak ezután hajtja álomra a szemét és pihen a hajnal első sugaráig.*
//Napváltás//
*Ha az éjjel nem rontottak rájuk, akkor hajnalig alszik, az sem zavarja, hogy nyirkos, vizes a felszerelése. Ideje visszatérniük a városba, el kell vinnie Nieveshát a templomba is, hogy elkezdődhessen a kiképzése, fegyvert is kell vásárolnia neki, páncélt és felszereléseket.*
- Rírion, velünk tartasz? *Kérdi az ifjú elfet, mert bár maga örülne, ha együtt mehetnének vissza, de meg kell adnia az esélyt a kölyöknek, hogy dönthessen a saját sorsáról.*
- A városba megyünk, felkeressük a templomot, aztán kiképzem Nieveshát. Sok dolgunk van még, sok a szörnyeteg a világban.
*Mind örülnek, hogy életben vannak, sőt győztek is, ami talán mindüket meglepte. Lélekben felkészült a halálra, hogy itt a vég, hogy nem lesz ideje felnevelni Nieveshát, hogy nem végezheti be küldetését. Ezért az élet íze, amit most érez, mindennél édesebb. A fények szebbek, a vihar illata és a levegő is jobban ízlik. Jobban szereti lányát, mint eddig valaha és Rírion is szimpatikusabb, mint bármikor.*
- Fiam, vigyázz a szádra. *Feddi meg félig mosolyogva az ifjú elfet a szóhasználat miatt, mert ugye, amit szabad a prófétának, nem szabad a tanítványnak.
Amikor pedig Rírion lemarad, hogy kieressze a győzelem felett érzett örömét, csak fejcsóválva mosolyog és magához öleli Nievet.
A póktojások elintézése ugyan hentesmunka, ám fontos részlete a visszaútnak és csak azután indulhatnak vissza az orkok táborába, ahová bebocsátást nem nyernek, de a vezérork kijön eléjük. Üres szavaknak érzi Hroltaa elismerését, nem mintha szüksége volna minderre vagy a tiszteletére. A gesztusai mást mondanak, mint amit az ajkai.*
- Hát persze... *Válaszolja az erdőmélyi elf az elutasításra halvány mosollyal. Az eső a koponyájára tapasztja a tavasszal lassan visszasarjadó ezüst haját, ruhái, felszerelése mind eláztak már.
Provokációnak érzi Hroltaa kijelentését, hogy magáénak titulálja az erdőt. Amíg tisztelik a vadont és a törvényeit, addig felőle vendégeskedhetnek Erdőmélyén. Ha pedig felrúgják ezt a ki nem mondott együttműködést az Erdőszellemmel, akkor majd elküldi prófétáját hozzájuk, hogy figyelmeztesse és ha kell, kiűzze őket.*
- Menjünk. *Mondja rezignáltan a társainak. Nem ez az első eset, hogy elázik, nincsenek cukorból, hogy elolvadjanak és ha visszaérnek az egykori Vadvéd erődjébe, ott majd kipihenik magukat.
Ahogy eltávolodnak az orkoktól, füttyent egyet, az irbisznek a közelben kell lennie és Éjvihart is elhagyták már egy ideje. Ha belegondol, akkor a fekete telivér már a vadak martaléka lett, de talán a Fákban Lakó megóvta hátasát a lupus fulguroktól és más irbiszektől.
Ha elérik az erődöt, akkor az épületek romjai alatt meghúzhatják magukat, pihenhetnek kicsit és amíg a fiatalok alszanak, addig az erdőmélyi elf a Szent Fa mellett fohászkodik patrónusához, megköszöni neki, hogy megajándékozta, vezette és oltalmazta őket. Csak ezután hajtja álomra a szemét és pihen a hajnal első sugaráig.*
//Napváltás//
*Ha az éjjel nem rontottak rájuk, akkor hajnalig alszik, az sem zavarja, hogy nyirkos, vizes a felszerelése. Ideje visszatérniük a városba, el kell vinnie Nieveshát a templomba is, hogy elkezdődhessen a kiképzése, fegyvert is kell vásárolnia neki, páncélt és felszereléseket.*
- Rírion, velünk tartasz? *Kérdi az ifjú elfet, mert bár maga örülne, ha együtt mehetnének vissza, de meg kell adnia az esélyt a kölyöknek, hogy dönthessen a saját sorsáról.*
- A városba megyünk, felkeressük a templomot, aztán kiképzem Nieveshát. Sok dolgunk van még, sok a szörnyeteg a világban.
333. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-11 14:22:39
Üzenet elküldve: 2022-04-11 14:22:39
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 535
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 535
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Az ocsmány tojások felszámolása után végül maguk mögött hagyják a Fekete Erdőt. Sikeresen a gyógyulás útjára terelték a rengeteg szívét, s ez csak nekik köszönhető. A remény hangjaként egy bagoly búcsúsztatja őket óvatosan a távolból, megtörve az egykori sötétség némaságát.
Rövidesen Pycta által már jobban ismert terepet tapodhat csizmájuk. A vihar végül heves dörrenések közepette éri őket utol, s ugyan a fölébük tornyosuló, susogó lombok az eső jó részét megszűrik, a bőrig ázás elkerülhetetlennek látszik. A lábuk alatt sikamlóssá válik az avar, lépteiket alaposan lassítva. Ugyan a rengeteg meghagyja az éjszakát lombjai alatt, de érezhetik ők is, az éjszaka már múlóban.
A trió az orktábort veszi célba, ám a falain belül már nem jutnak. Ahogy megközelítik a tábort, annak rendje és módja szerint nyílik ki a hevenyészett fakapu, de invitáció helyett Hroltaa lép ki rajta. Végighordozza rajtuk szürke tekintetét, de nem szól egy árva szót sem. A vaskos páncélon vadul kopog az eső, s mindhárman elgondolkodhatnak ratja, miért is viseli gazdája.*
-Tehát sikerrel jártatok. Nem hittem volna. Becsülendő. *Összeszűkülnek szemei, pofáján pedig elégedett vigyor jelenik meg.* -És még vissza is tértetek. *Némi meglepettség érződik az ork hangjában, de ábrázatán nem mutatja ennek jelét. Tekintetét csak egy futó pillanatig tartja Nieveshán. Nem felejtette el a tőr dolgát.
Mindhárman emlékezhetnek az ork szavaira legutóbbi ittjártukkor. Emlékezhetnek rá, miképp feszültek össze Pyctával az erdőt illetően, s milyen véleménnyel volt az istenségekről Hroltaa.*
-A tiszteletem a Tiétek. Békével távozhattok az erdőmből. Élve. *Hosszú, recés szablyájával mutat az ösvény felé. A vándorok nem lelhetnek nyugalomra itt az éjjel hátralévő részében. A hármas észreveheti, hogy ahogy első ittjártukkor, úgy Xauzur most sincs velük. Felszívódott, bevetette magát az erdőbe.*
*Az ocsmány tojások felszámolása után végül maguk mögött hagyják a Fekete Erdőt. Sikeresen a gyógyulás útjára terelték a rengeteg szívét, s ez csak nekik köszönhető. A remény hangjaként egy bagoly búcsúsztatja őket óvatosan a távolból, megtörve az egykori sötétség némaságát.
Rövidesen Pycta által már jobban ismert terepet tapodhat csizmájuk. A vihar végül heves dörrenések közepette éri őket utol, s ugyan a fölébük tornyosuló, susogó lombok az eső jó részét megszűrik, a bőrig ázás elkerülhetetlennek látszik. A lábuk alatt sikamlóssá válik az avar, lépteiket alaposan lassítva. Ugyan a rengeteg meghagyja az éjszakát lombjai alatt, de érezhetik ők is, az éjszaka már múlóban.
A trió az orktábort veszi célba, ám a falain belül már nem jutnak. Ahogy megközelítik a tábort, annak rendje és módja szerint nyílik ki a hevenyészett fakapu, de invitáció helyett Hroltaa lép ki rajta. Végighordozza rajtuk szürke tekintetét, de nem szól egy árva szót sem. A vaskos páncélon vadul kopog az eső, s mindhárman elgondolkodhatnak ratja, miért is viseli gazdája.*
-Tehát sikerrel jártatok. Nem hittem volna. Becsülendő. *Összeszűkülnek szemei, pofáján pedig elégedett vigyor jelenik meg.* -És még vissza is tértetek. *Némi meglepettség érződik az ork hangjában, de ábrázatán nem mutatja ennek jelét. Tekintetét csak egy futó pillanatig tartja Nieveshán. Nem felejtette el a tőr dolgát.
Mindhárman emlékezhetnek az ork szavaira legutóbbi ittjártukkor. Emlékezhetnek rá, miképp feszültek össze Pyctával az erdőt illetően, s milyen véleménnyel volt az istenségekről Hroltaa.*
-A tiszteletem a Tiétek. Békével távozhattok az erdőmből. Élve. *Hosszú, recés szablyájával mutat az ösvény felé. A vándorok nem lelhetnek nyugalomra itt az éjjel hátralévő részében. A hármas észreveheti, hogy ahogy első ittjártukkor, úgy Xauzur most sincs velük. Felszívódott, bevetette magát az erdőbe.*
332. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-11 09:22:53
Üzenet elküldve: 2022-04-11 09:22:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Sejtette, hogy más ez a fa, mint akármelyik, de vérre számítana utoljára a fekete kéreg alól. Meglepő látvány, de még inkább ösztönzi a további csapásokra. Hirtelen lángba borul a fa, mintha csak azt mondaná, "elég, hagyjátok abba!". Rírion is hátrál a tűztől, amennyit kell, kezét arca elé kapja. Vége. A tűz kialszik és Pycta pengéje sem világít tovább. Az elf erős fényhez szokott szeme nehezen találja társait néhány nehéz pillanatig, azonban a vihar fénye segít. Ráadásul esőt ígér, aminek ő nagyon örülne, még akkor is, ha hideg lesz. Nehezen járja át a nyugalom. Magában ismételgeti, hogy győztek, hogy tényleg elhiggye. Szeme lassan hozzászokik a félhomályhoz, amiben megtalálja az egymást ölelgető apát és lányát. Mire felé fordul az idősebb elf, már látása és hite is rendben. A sárga szemekbe néz, erősen megszorítja a felé nyújtott jobbot és ugyígy fogadja a rövid ölelést.*
- Hála Eeyrnek, az Erdőszellemnek. A sokszínűségét nem ismerném Nélkületek.
*Döntését nem bánta meg a nehéz pillanatokban sem, most pedig igazán boldog, hogy része lehetett a küldetésben. Hálás mindazért, amit itt megtanult, de még inkább az új barátaiért. Lassan örömteli vigyor költözik arcára, így fordul Nieveshához.*
- Köszönöm, hogy megvédted a hálóba csavart seggem! Ha most pókszabású lennék, rettegném a neved.
*Miután ezt kimondja, nem lendül ölelésre karja. Igazán kár volna elrontani a győzelem mámorát olyasmivel, ami Nievnek kellemetlen. Hagyja előremenni társait néhány métert, mert van egy "fontos" dolga még. A többiek messzebbről egy örömkiáltást hallhatnak.*
- ÍÍÍHÁÁÁÁ! EZAZ!
*Ezután még rágyújt, (hacsak a vihar mást nem mond,) majd követi barátait a póktojásokhoz.*
*Ismét az orkoknál vendégeskednek, ezúttal kényszer és ellenérzés nélkül. Maga részéről szintén hagyja, hogy Pycta mondjon el mindent. Ő csak annyit kérdez, a látó kisasszony rendbe jött e, merthogy még ájult volt, mikor ők távoztak innen.*
A hozzászólás írója (Fänrírion Scir'x) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.04.11 09:23:16
*Sejtette, hogy más ez a fa, mint akármelyik, de vérre számítana utoljára a fekete kéreg alól. Meglepő látvány, de még inkább ösztönzi a további csapásokra. Hirtelen lángba borul a fa, mintha csak azt mondaná, "elég, hagyjátok abba!". Rírion is hátrál a tűztől, amennyit kell, kezét arca elé kapja. Vége. A tűz kialszik és Pycta pengéje sem világít tovább. Az elf erős fényhez szokott szeme nehezen találja társait néhány nehéz pillanatig, azonban a vihar fénye segít. Ráadásul esőt ígér, aminek ő nagyon örülne, még akkor is, ha hideg lesz. Nehezen járja át a nyugalom. Magában ismételgeti, hogy győztek, hogy tényleg elhiggye. Szeme lassan hozzászokik a félhomályhoz, amiben megtalálja az egymást ölelgető apát és lányát. Mire felé fordul az idősebb elf, már látása és hite is rendben. A sárga szemekbe néz, erősen megszorítja a felé nyújtott jobbot és ugyígy fogadja a rövid ölelést.*
- Hála Eeyrnek, az Erdőszellemnek. A sokszínűségét nem ismerném Nélkületek.
*Döntését nem bánta meg a nehéz pillanatokban sem, most pedig igazán boldog, hogy része lehetett a küldetésben. Hálás mindazért, amit itt megtanult, de még inkább az új barátaiért. Lassan örömteli vigyor költözik arcára, így fordul Nieveshához.*
- Köszönöm, hogy megvédted a hálóba csavart seggem! Ha most pókszabású lennék, rettegném a neved.
*Miután ezt kimondja, nem lendül ölelésre karja. Igazán kár volna elrontani a győzelem mámorát olyasmivel, ami Nievnek kellemetlen. Hagyja előremenni társait néhány métert, mert van egy "fontos" dolga még. A többiek messzebbről egy örömkiáltást hallhatnak.*
- ÍÍÍHÁÁÁÁ! EZAZ!
*Ezután még rágyújt, (hacsak a vihar mást nem mond,) majd követi barátait a póktojásokhoz.*
*Ismét az orkoknál vendégeskednek, ezúttal kényszer és ellenérzés nélkül. Maga részéről szintén hagyja, hogy Pycta mondjon el mindent. Ő csak annyit kérdez, a látó kisasszony rendbe jött e, merthogy még ájult volt, mikor ők távoztak innen.*
A hozzászólás írója (Fänrírion Scir'x) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.04.11 09:23:16
331. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-08 21:27:14
Üzenet elküldve: 2022-04-08 21:27:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Niev nem is tudja pontosan, hogy milyen eredményt vár. Talán olyasmit, hogy a fába villám csap, de az, hogy először vérezni kezd - vagy úgy tűnik, mintha vérezne -, majd pedig lángba borul. Niev ösztönösen lép hátra. Talán Pyctával pont egy időben mozdul. A látvány mellett valahogyan eltörpülnek a rohamozó szarvasizék, meg a köddé válásuk.*
- Szeretlek, apa!
*Suttogja vissza, mikor az elf azt mondja, hogy büszke rá. Mosolyából látszik, hogy igazából ő is az magára, végül is, nem elég, hogy túlélte, de sikerült az ellenségben is kárt tennie.
Mikor Pycta elengedi, akkor az elf megöleli Ríriont is. Nievnek ehhez nem lett túl sok kedve azóta, hogy a pókszörny teteme felett ölelkeztek, de már nem lenne olyan undok, ő maga persze nem kezdeményezne és reméli, hogy Rírion sem akar. Xauzur szőrébe beletúr.
A továbbiakban azt teszi, amit Pycta mond neki, ha kell, akkor póktojást kaszabol, aztán némán gyalogol, ha folyamatosan mozog, akkor legalább nem fázik.
Az orktáborba visszatérve rögtön visszaadja a főorknak a kölcsönkapott fekete pengéjű tőrt. Hagyja, hogy Pycta beszéljen meg mindent, amit csak meg kell beszélniük. Ha az orkok megengedik, hogy itt pihenjenek meg, akkor biztosan nem kell majd altatni.*
*Niev nem is tudja pontosan, hogy milyen eredményt vár. Talán olyasmit, hogy a fába villám csap, de az, hogy először vérezni kezd - vagy úgy tűnik, mintha vérezne -, majd pedig lángba borul. Niev ösztönösen lép hátra. Talán Pyctával pont egy időben mozdul. A látvány mellett valahogyan eltörpülnek a rohamozó szarvasizék, meg a köddé válásuk.*
- Szeretlek, apa!
*Suttogja vissza, mikor az elf azt mondja, hogy büszke rá. Mosolyából látszik, hogy igazából ő is az magára, végül is, nem elég, hogy túlélte, de sikerült az ellenségben is kárt tennie.
Mikor Pycta elengedi, akkor az elf megöleli Ríriont is. Nievnek ehhez nem lett túl sok kedve azóta, hogy a pókszörny teteme felett ölelkeztek, de már nem lenne olyan undok, ő maga persze nem kezdeményezne és reméli, hogy Rírion sem akar. Xauzur szőrébe beletúr.
A továbbiakban azt teszi, amit Pycta mond neki, ha kell, akkor póktojást kaszabol, aztán némán gyalogol, ha folyamatosan mozog, akkor legalább nem fázik.
Az orktáborba visszatérve rögtön visszaadja a főorknak a kölcsönkapott fekete pengéjű tőrt. Hagyja, hogy Pycta beszéljen meg mindent, amit csak meg kell beszélniük. Ha az orkok megengedik, hogy itt pihenjenek meg, akkor biztosan nem kell majd altatni.*
330. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-08 18:22:15
Üzenet elküldve: 2022-04-08 18:22:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Pedig mennyire nyilvánvaló, mennyire adja magát és az erdőmélyi elfnek az eszébe sem jutott. Persze sosem gondolt volna ilyen profán megoldásra, ráadásul sosem gondolt volna arra, hogy bántson egy fát. Pedig ez a fa nem egy élő fa. Egy sötét oltár, a gonoszság középpontja, megtestesülése és e világi monumentuma. Ég felé mutató göcsörtös, vészjósló ómen és amikor Rírion kimondja a nyilvánvalót, akkor a páncélos próféta igazat kell adjon neki.
Megadja a lehetőséget az ifjú elfnek, hogy megvalósítsa saját ötletét és elsőként mártsa meg erdőlándzsáját a Fekete Fában. Nievesha fullánkot kér a művelethez és azzal veszi ki részét a csata és a háború utolsó pillanataiból.
Amikor Rírion lándzsája, majd később a csuhátlan csuhás fényből kovácsolt mesterkardja belemélyed a fába, sűrű fekete vér csordul ki a nyomán. Niev próbálkozása a mérgező fullánkkal sem tűnik hatástalannak, bár lehet, hogy a hatást csak a többi fegyver okozza.
Körülöttük felhangzanak az üvöltések, a rém-szarvasok artikulálatlan szavába nem kevés félelem vegyül és ekkor az erdőmélyi elf már tudja, Rírion ötlete bevált.
Nem telik bele sok idő és a száraz, szürke törzsű fa ritkás lombján láng születik, úgy borul tűzbe a Fekete Fa, mint egy fáklya. De nem védekezés ez, csak az elkerülhetetlen vég kezdete. Az erdőmélyi elf Nievesha felé mozdul, hogy védje akár saját testével a fellobbanó lángoktól, de erre nincs szükség. Leeresztett mesterkarddal áll biztonságos távolságban a lángoktól, sárga pillantása a recsegő lánggokkal égő sötét oltárt fürkészi.
Hát vége.
A bestiák rohama megtörik a fa pusztulásával, a rém-szarvasokból csak a koponya marad, semmi több. Ahogy a lobogó fa is lassan hamuvá válik az emésztő lángok forróságától.
Szinte hallható, ahogy felszakad belőle a megkönnyebbült sóhaj, ha elered az eső, akkor arcát az ég felé fordítja. A vihar jó dolog. Az eső elmossa a mocskot, megöntözi a vadont, új életet ad és megtisztít. Ahogy most ők tisztították meg Erdőmélyét Sa'Tereth mocskától.
Csak akkor nyitja ki a szemét, amikor Xauzur érdes nyelvét érzi a tenyerén. Jobbjából elereszti a mesterkardot, le sem ér a szürke mező talajára, a fényből kovácsolt penge szertefoszlik. Megsimogatja az irbiszt, majd Nievesha felé indul, hogy apai ölelésbe zárja és hosszú pillanatokig el se engedje. Nem gondolta, hogy túlélhetik ezt.*
- Annyira büszke vagyok rád. *Suttogja miután kiengedte karjaiból és a szemébe néz. Mosolyog, szélesen mosolyog egy szem lányára.
Ezután Rírionon a sor, hogy elé álljon és elégedett biccentéssel nyújtson neki jobbot.*
- Az ötleted megmentett minket. Megmentetted az életünk és Erdőmélyét. *Néz komolyan az ifjú szemébe és férfiakra jellemző rövidséggel megöleli őt is. Kiérdemelte a tiszteletét, a bizalmát, hogy felnézzen rá.*
- Menjünk.
*Egy utolsó pillantás a hamuvá égett sötét oltárra, felvesz egyet a köddé váló rém-szarvasok koponyája közül, majd elindul visszafelé arra, amerről jöttek.
Még nem végeztek.
Visszafelé elpusztítják, ha tehetik Alarach összes tojását, az óriáspók egyetlen ivadéka sem élheti túl.
A cél most az orkok tábora és ha beengedik őket, Szürke Hroltaa elé áll és felmutatja a szerzett rém-szarvas-koponyát. Elmondja, hogy végeztek a Fekete Fa őrzőjével és magával a fával is. Az orkok eddig is betartották a vadon törvényeit és láthatóan beilleszkedtek, Erdőmélye befogadta őket. Megkérdi az ork vezért, hogy pihenhetnek-e a táborban, mielőtt tovább indulnak és ha igenlő a válasz, akkor maradnak, mind elfáradtak, jól fog esni egy kiadós alvás.*
*Pedig mennyire nyilvánvaló, mennyire adja magát és az erdőmélyi elfnek az eszébe sem jutott. Persze sosem gondolt volna ilyen profán megoldásra, ráadásul sosem gondolt volna arra, hogy bántson egy fát. Pedig ez a fa nem egy élő fa. Egy sötét oltár, a gonoszság középpontja, megtestesülése és e világi monumentuma. Ég felé mutató göcsörtös, vészjósló ómen és amikor Rírion kimondja a nyilvánvalót, akkor a páncélos próféta igazat kell adjon neki.
Megadja a lehetőséget az ifjú elfnek, hogy megvalósítsa saját ötletét és elsőként mártsa meg erdőlándzsáját a Fekete Fában. Nievesha fullánkot kér a művelethez és azzal veszi ki részét a csata és a háború utolsó pillanataiból.
Amikor Rírion lándzsája, majd később a csuhátlan csuhás fényből kovácsolt mesterkardja belemélyed a fába, sűrű fekete vér csordul ki a nyomán. Niev próbálkozása a mérgező fullánkkal sem tűnik hatástalannak, bár lehet, hogy a hatást csak a többi fegyver okozza.
Körülöttük felhangzanak az üvöltések, a rém-szarvasok artikulálatlan szavába nem kevés félelem vegyül és ekkor az erdőmélyi elf már tudja, Rírion ötlete bevált.
Nem telik bele sok idő és a száraz, szürke törzsű fa ritkás lombján láng születik, úgy borul tűzbe a Fekete Fa, mint egy fáklya. De nem védekezés ez, csak az elkerülhetetlen vég kezdete. Az erdőmélyi elf Nievesha felé mozdul, hogy védje akár saját testével a fellobbanó lángoktól, de erre nincs szükség. Leeresztett mesterkarddal áll biztonságos távolságban a lángoktól, sárga pillantása a recsegő lánggokkal égő sötét oltárt fürkészi.
Hát vége.
A bestiák rohama megtörik a fa pusztulásával, a rém-szarvasokból csak a koponya marad, semmi több. Ahogy a lobogó fa is lassan hamuvá válik az emésztő lángok forróságától.
Szinte hallható, ahogy felszakad belőle a megkönnyebbült sóhaj, ha elered az eső, akkor arcát az ég felé fordítja. A vihar jó dolog. Az eső elmossa a mocskot, megöntözi a vadont, új életet ad és megtisztít. Ahogy most ők tisztították meg Erdőmélyét Sa'Tereth mocskától.
Csak akkor nyitja ki a szemét, amikor Xauzur érdes nyelvét érzi a tenyerén. Jobbjából elereszti a mesterkardot, le sem ér a szürke mező talajára, a fényből kovácsolt penge szertefoszlik. Megsimogatja az irbiszt, majd Nievesha felé indul, hogy apai ölelésbe zárja és hosszú pillanatokig el se engedje. Nem gondolta, hogy túlélhetik ezt.*
- Annyira büszke vagyok rád. *Suttogja miután kiengedte karjaiból és a szemébe néz. Mosolyog, szélesen mosolyog egy szem lányára.
Ezután Rírionon a sor, hogy elé álljon és elégedett biccentéssel nyújtson neki jobbot.*
- Az ötleted megmentett minket. Megmentetted az életünk és Erdőmélyét. *Néz komolyan az ifjú szemébe és férfiakra jellemző rövidséggel megöleli őt is. Kiérdemelte a tiszteletét, a bizalmát, hogy felnézzen rá.*
- Menjünk.
*Egy utolsó pillantás a hamuvá égett sötét oltárra, felvesz egyet a köddé váló rém-szarvasok koponyája közül, majd elindul visszafelé arra, amerről jöttek.
Még nem végeztek.
Visszafelé elpusztítják, ha tehetik Alarach összes tojását, az óriáspók egyetlen ivadéka sem élheti túl.
A cél most az orkok tábora és ha beengedik őket, Szürke Hroltaa elé áll és felmutatja a szerzett rém-szarvas-koponyát. Elmondja, hogy végeztek a Fekete Fa őrzőjével és magával a fával is. Az orkok eddig is betartották a vadon törvényeit és láthatóan beilleszkedtek, Erdőmélye befogadta őket. Megkérdi az ork vezért, hogy pihenhetnek-e a táborban, mielőtt tovább indulnak és ha igenlő a válasz, akkor maradnak, mind elfáradtak, jól fog esni egy kiadós alvás.*
329. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-08 16:33:24
Üzenet elküldve: 2022-04-08 16:33:24
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 535
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 535
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Ahogy nincs oly páncél, mi mindentől megvéd, úgy az a Fekete Fa sem sebezhetetlen, mi egy másik oltár megcsúfolására állíttatott. Ahogy a sötétből kibukkanó első szarvaslények látómezejükbe érnek, ők úgy esnek neki a fának. A vad szeletelésük közepette Fänrírion hamar konstatálhatja a megfelelő metodikát. Ahogy először mártja meg a törzsben az Erdő Ajándékát, az úgy hatol a korhadt fába, mintha csak húsba vágna. Sötétlő vér buggyan fel a sérülésből, patakokban csorogva alá. A Fény mágiájával idézett penge is hatékonynak bizonyul a szerzetes kezei között. A fából ömlik a vér, mi vad, félelemittas üvöltésre sarkalja a közeledő szarvaslényeket. Az ötlet beválni látszik.
Nievesha is nekiveselkedik, ám a rögtönzött fegyvere nincs hatással a fára. Szerencséjére nincs is szükség rá, hogy hatással legyen. A vér, mi eddig zubogva ömlött alá a Fekete Fában keletkezett sérülések nyomán, hirtelenjében elapad. A fa oly hirtelen, s oly vehemenciával borul lángba, hogy éppen, csak van idejük elugrani.
Elhallgat a mező, s elhallgatnak a démoni lények is. Úgy vállnak füstté, akár Alarach, s nyomukban nem marad más, csak a tompán a földre huppanó szarvaskoponya.
Csak ők maradnak, s a fáklyaként lobogó, fekete fa. Mert nem több már ennél. Korhadt, halott fánál, mi hamarosan nem lesz több egy kupac hamunál. A föld még vérben ázik a lábuk alatt, ám ez a vér nem szennyezi többé Erdőmélyét.
A villámlást hangos dörrenés kíséri. Vannak dolgok, mikre nincs hatással az istenek és a halandók dolga. Ez a vihar is ilyen. A villám fényénél látni a megannyi koponyát, mik egy rövid, de sötét korszak mementójaként hevernek szanaszét a mezőn.
A trió érezheti, hogy a feszülség és a rájuk telepedő sötétség terhe eltűnik lelükről. Khunezk szavai is csak üres fenyegetésnek tűnnek már. Az erdővel együtt tisztulnak meg, s végre megkönnyebbülten sóhajthatnak fel. Most dönthetnek, hogy merre tovább. Az erdőség már nem rejthet számukra különösebb veszélyt. Idő kell neki, mire újra megtisztul, de az erdő, s annak szelleme minden bizonnyal gondoskodni fog erről.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.04.08 16:35:59
*Ahogy nincs oly páncél, mi mindentől megvéd, úgy az a Fekete Fa sem sebezhetetlen, mi egy másik oltár megcsúfolására állíttatott. Ahogy a sötétből kibukkanó első szarvaslények látómezejükbe érnek, ők úgy esnek neki a fának. A vad szeletelésük közepette Fänrírion hamar konstatálhatja a megfelelő metodikát. Ahogy először mártja meg a törzsben az Erdő Ajándékát, az úgy hatol a korhadt fába, mintha csak húsba vágna. Sötétlő vér buggyan fel a sérülésből, patakokban csorogva alá. A Fény mágiájával idézett penge is hatékonynak bizonyul a szerzetes kezei között. A fából ömlik a vér, mi vad, félelemittas üvöltésre sarkalja a közeledő szarvaslényeket. Az ötlet beválni látszik.
Nievesha is nekiveselkedik, ám a rögtönzött fegyvere nincs hatással a fára. Szerencséjére nincs is szükség rá, hogy hatással legyen. A vér, mi eddig zubogva ömlött alá a Fekete Fában keletkezett sérülések nyomán, hirtelenjében elapad. A fa oly hirtelen, s oly vehemenciával borul lángba, hogy éppen, csak van idejük elugrani.
Elhallgat a mező, s elhallgatnak a démoni lények is. Úgy vállnak füstté, akár Alarach, s nyomukban nem marad más, csak a tompán a földre huppanó szarvaskoponya.
Csak ők maradnak, s a fáklyaként lobogó, fekete fa. Mert nem több már ennél. Korhadt, halott fánál, mi hamarosan nem lesz több egy kupac hamunál. A föld még vérben ázik a lábuk alatt, ám ez a vér nem szennyezi többé Erdőmélyét.
A villámlást hangos dörrenés kíséri. Vannak dolgok, mikre nincs hatással az istenek és a halandók dolga. Ez a vihar is ilyen. A villám fényénél látni a megannyi koponyát, mik egy rövid, de sötét korszak mementójaként hevernek szanaszét a mezőn.
A trió érezheti, hogy a feszülség és a rájuk telepedő sötétség terhe eltűnik lelükről. Khunezk szavai is csak üres fenyegetésnek tűnnek már. Az erdővel együtt tisztulnak meg, s végre megkönnyebbülten sóhajthatnak fel. Most dönthetnek, hogy merre tovább. Az erdőség már nem rejthet számukra különösebb veszélyt. Idő kell neki, mire újra megtisztul, de az erdő, s annak szelleme minden bizonnyal gondoskodni fog erről.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.04.08 16:35:59
328. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-07 21:06:40
Üzenet elküldve: 2022-04-07 21:06:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Ahogy megvillan a lándzsa, mintha maga Eeyr válaszolna. Pycta is egyetért az ötlettel és Nievesha is. Egy akarattal rontanak a fekete fának. Rírion gondolkodás nélkül nyújt át egy nála lévő fullánkot Nievnek. Pillanatra a lány szemébe néz, biztató mosollyal. Alarachnak és véreinek emléke a fullánk, ami bárhonnan is született, most a fényt szolgálja. A kócos elf erre az ötletre tett fel mindent és ezért beleadja összes erejét. Ha jól döntött, akkor a lándzsa, a mesterkardok és a fullánk társaságában metélheti szét a fát. Ezután csak remélheti, hogy elég nagy kárt okoznak ellenségeiknek. ~ Ha rosszul döntöttem, óvd Nieveshát és Pyctát a következményektől! ~ Kéri Eeyrt, miközben a lándzsával üti-vágja a fát. Ha ennek vége, akár megesküdni is hajlandó lenne, hogy egyetlen fát se fog bántani, de most muszáj. Ezt a fát elégetni se szégyellné.*
*Ahogy megvillan a lándzsa, mintha maga Eeyr válaszolna. Pycta is egyetért az ötlettel és Nievesha is. Egy akarattal rontanak a fekete fának. Rírion gondolkodás nélkül nyújt át egy nála lévő fullánkot Nievnek. Pillanatra a lány szemébe néz, biztató mosollyal. Alarachnak és véreinek emléke a fullánk, ami bárhonnan is született, most a fényt szolgálja. A kócos elf erre az ötletre tett fel mindent és ezért beleadja összes erejét. Ha jól döntött, akkor a lándzsa, a mesterkardok és a fullánk társaságában metélheti szét a fát. Ezután csak remélheti, hogy elég nagy kárt okoznak ellenségeiknek. ~ Ha rosszul döntöttem, óvd Nieveshát és Pyctát a következményektől! ~ Kéri Eeyrt, miközben a lándzsával üti-vágja a fát. Ha ennek vége, akár megesküdni is hajlandó lenne, hogy egyetlen fát se fog bántani, de most muszáj. Ezt a fát elégetni se szégyellné.*
327. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-07 18:55:22
Üzenet elküldve: 2022-04-07 18:55:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Az elfet hallgatva lassan újra a fa felé fordul. Niev sosem gondolt volna olyasmire, hogy essenek neki karddal meg lándzsával a fának, meg mérges pókfullánkkal. Nyilván gondolt ő is ilyesmire, de csak egy pillanatig, majd el is vetette azzal, hogy nincsen baltájuk, anélkül meg nehéz. De végül is mitől jobb egy fejsze, mint egy kard, egy lándzsa, meg egy mérges fullánk? Apropó, mérges pókfullánk, azok Rírionnál vannak, nála csak az egy, amit magába szúrt. A kardot baljába kapja, jobbját Rírion felé nyújtja, kissé talán türelmetlenül is.*
- Adj egyet a fullánkokból.
*Mondja határozottan, közben a válla fölött hátrafelé néz, várva, hogy bármelyik pillanatban bezáruljon körülöttük a gyűrű. Ha kapott fullánkot, hát próbálkozik azzal, hogy átdöfje a kérgen, végül is Pycta páncélján is úgy ment át, mint kés a vajon.*
*Az elfet hallgatva lassan újra a fa felé fordul. Niev sosem gondolt volna olyasmire, hogy essenek neki karddal meg lándzsával a fának, meg mérges pókfullánkkal. Nyilván gondolt ő is ilyesmire, de csak egy pillanatig, majd el is vetette azzal, hogy nincsen baltájuk, anélkül meg nehéz. De végül is mitől jobb egy fejsze, mint egy kard, egy lándzsa, meg egy mérges fullánk? Apropó, mérges pókfullánk, azok Rírionnál vannak, nála csak az egy, amit magába szúrt. A kardot baljába kapja, jobbját Rírion felé nyújtja, kissé talán türelmetlenül is.*
- Adj egyet a fullánkokból.
*Mondja határozottan, közben a válla fölött hátrafelé néz, várva, hogy bármelyik pillanatban bezáruljon körülöttük a gyűrű. Ha kapott fullánkot, hát próbálkozik azzal, hogy átdöfje a kérgen, végül is Pycta páncélján is úgy ment át, mint kés a vajon.*
326. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-07 17:46:17
Üzenet elküldve: 2022-04-07 17:46:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Menekülni? Hova menekülhetne az erdőmélyi elf a szégyen elől, ha most elfutna. Lehet, hogy az életüket megmentené, de mi lenne a hitével, a büszkeségével és mi lenne a világukkal, ha itt most győzni hagyják a sötétséget. Először Erdőmélye, a mocsár és utána a város. Itt és most kell megálljt parancsolni a feketeségnek.
Nievesha megbocsátani látszik neki. Sőt, egészen elemében van. Még sosem látta ilyen tettrekésznek, ilyen élettel telinek. Azokban világít legfényesebben az élet lángja, akik a halál árnyékában járnak. Harcra készen tartja a kardot és a páncélos próféta még sosem volt ennyire büszke rá.
Rírionon is látszik, hogy nem futna meg semmi kincsért. Elismerően, bátorítóan biccent neki. Ha ilyen erős hitű hívők járnak még közöttük, akkor talán valaki szembeszáll majd a sötétséggel, ha ők el is buknak.
Halk sóhajjal fordul vissza a száz és száz torokból felhangzó üvöltés felé, a fák között a réten túl megannyi szempárban csillan a mesterkard fénye, amikor az ifjú elf kérdést intéz feléjük. Kérdőn fordul felé a sárga szempár, majd onnan a fa felé.
Sosem fordult meg még a fejében, hogy kezet emeljen egy fára, hogy kivárja, hogy egyáltalán ártson neki. Talán lehet, hogy ez a baj.*
- Hm. *Mielőtt lerohanják őket, simán belefér még egy próba.*
- Gyerünk, kölyök, a te ötleted volt, hajrá. *Int mesterkardjával a Fekete Fa felé és ha Rírion nekiindul, akkor vele egy ütemben maga is a fa felé lendül, hogy belemélyessze a fényből kovácsolt pengét, valahol ott, ahol egy fa "szívét" sejtené.*
- Vágjuk ki a rohadékot! *Sziszegi társainak, hátha ezzel sikerül valami pozitív hatást elérni a helyzetükben.*
*Menekülni? Hova menekülhetne az erdőmélyi elf a szégyen elől, ha most elfutna. Lehet, hogy az életüket megmentené, de mi lenne a hitével, a büszkeségével és mi lenne a világukkal, ha itt most győzni hagyják a sötétséget. Először Erdőmélye, a mocsár és utána a város. Itt és most kell megálljt parancsolni a feketeségnek.
Nievesha megbocsátani látszik neki. Sőt, egészen elemében van. Még sosem látta ilyen tettrekésznek, ilyen élettel telinek. Azokban világít legfényesebben az élet lángja, akik a halál árnyékában járnak. Harcra készen tartja a kardot és a páncélos próféta még sosem volt ennyire büszke rá.
Rírionon is látszik, hogy nem futna meg semmi kincsért. Elismerően, bátorítóan biccent neki. Ha ilyen erős hitű hívők járnak még közöttük, akkor talán valaki szembeszáll majd a sötétséggel, ha ők el is buknak.
Halk sóhajjal fordul vissza a száz és száz torokból felhangzó üvöltés felé, a fák között a réten túl megannyi szempárban csillan a mesterkard fénye, amikor az ifjú elf kérdést intéz feléjük. Kérdőn fordul felé a sárga szempár, majd onnan a fa felé.
Sosem fordult meg még a fejében, hogy kezet emeljen egy fára, hogy kivárja, hogy egyáltalán ártson neki. Talán lehet, hogy ez a baj.*
- Hm. *Mielőtt lerohanják őket, simán belefér még egy próba.*
- Gyerünk, kölyök, a te ötleted volt, hajrá. *Int mesterkardjával a Fekete Fa felé és ha Rírion nekiindul, akkor vele egy ütemben maga is a fa felé lendül, hogy belemélyessze a fényből kovácsolt pengét, valahol ott, ahol egy fa "szívét" sejtené.*
- Vágjuk ki a rohadékot! *Sziszegi társainak, hátha ezzel sikerül valami pozitív hatást elérni a helyzetükben.*
325. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-07 17:24:41
Üzenet elküldve: 2022-04-07 17:24:41
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 535
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 535
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Hiába rontanak rájuk végeláthatatlan, a hármason nem lesz úrrá kétségbeesés, s menekülni sem próbálnak. Nyugodtan, szeretettel szívükben készülnek fel a végső ütközetre. Pycta mágiája nyomán az elf kezében ismét fénylő kard materializálódik. Az irbisz közben idegesen jár fel-alá mellette, ragadozótekintetét szüntelen a sötétségbe fúrva. Minden bizonnyal többet lát most ellenfeleikből, mint társai.
Nievesha kezei is megszorulnak a mesterkardon, ám pirkadatra hiába is várna, hisz az éj csak nemrég húzta rá csillaglyukas paplanját az égboltra.
A moraj egyre csak erősödik, a trió pedig számtalan villanó szempárt számlálhat, ahogy a gyilkos tekintetetek visszaverik az erdei elf kezében ragyogó kard fényét. A Fekete Fa maga köré gyűjti, akit csak tud.
Fänrírion eközben nem a feléjük rohamtempóban érkező ellenséggel foglalkozik, keze nem kutat nyílvesszők után. Az elf elméjének fogaskerekei vadul őrölnek.
Ahogy megoldása elhagyja ajkát, mintha csak megvillanna a fekete földbe állított falándzsa a holdak utolsó sugarainak kereszttüzében. Sötét felhőfoszlányok kúsznak elébük a közelgő vihar előfutáraiként. Gyorsnak kell lenniük.*
*Hiába rontanak rájuk végeláthatatlan, a hármason nem lesz úrrá kétségbeesés, s menekülni sem próbálnak. Nyugodtan, szeretettel szívükben készülnek fel a végső ütközetre. Pycta mágiája nyomán az elf kezében ismét fénylő kard materializálódik. Az irbisz közben idegesen jár fel-alá mellette, ragadozótekintetét szüntelen a sötétségbe fúrva. Minden bizonnyal többet lát most ellenfeleikből, mint társai.
Nievesha kezei is megszorulnak a mesterkardon, ám pirkadatra hiába is várna, hisz az éj csak nemrég húzta rá csillaglyukas paplanját az égboltra.
A moraj egyre csak erősödik, a trió pedig számtalan villanó szempárt számlálhat, ahogy a gyilkos tekintetetek visszaverik az erdei elf kezében ragyogó kard fényét. A Fekete Fa maga köré gyűjti, akit csak tud.
Fänrírion eközben nem a feléjük rohamtempóban érkező ellenséggel foglalkozik, keze nem kutat nyílvesszők után. Az elf elméjének fogaskerekei vadul őrölnek.
Ahogy megoldása elhagyja ajkát, mintha csak megvillanna a fekete földbe állított falándzsa a holdak utolsó sugarainak kereszttüzében. Sötét felhőfoszlányok kúsznak elébük a közelgő vihar előfutáraiként. Gyorsnak kell lenniük.*
324. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-07 08:53:42
Üzenet elküldve: 2022-04-07 08:53:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Általában szereti a vihart. Általában, de nem most. A hűvös szél, a villám fénye, az eső illat vihar után, ezek kellemes képek az ő fejében, de tudja, hogy ez a vihar nem a barátjuk. A ricsaj irányába fordul. Végzetük közelít onnan, ez erősen valószínű, viszont ő sem adja fel, ahogy társai sem. Pycta szemébe néz, mikor az idősebb hozzá szól. Váratlan melegséggel tölti el a fiam megszólítás, amit húsz éve biztos senkitől nem hallott.*
- Nem bántam meg. *Felel őszintén. Befejezik így, ha másként nem lehet, de Rírion agya vadul kutat megoldás után. Íját megtölti, rákészül, hogy minél többet leszedjen még messziről. ~ Irányított lények, mit kezdenének a fa nélkül? Elpusztítható a fa? ~ Ezek a kérdések merülnek föl benne.*
- Pycta, megölné a fát a kardod, a pók fullánk, a lándzsa vagy egyszerre mind? *Nem ért ő az ilyen mágikus fákhoz. Ha a tapasztaltabb szerint nem jó ötlet, úgy marad arccal a közeledők felé, de ha Pycta lát ebben lehetőséget, akkor fél kezével felveszi a lándzsát és a fába vágja. Reméli, hogy van megoldás. Akár az is lehet, amit Nievesha vízionál, hiszen ki tudja, mire képes az úrnő. Bár a pirkadat még messze *
*Általában szereti a vihart. Általában, de nem most. A hűvös szél, a villám fénye, az eső illat vihar után, ezek kellemes képek az ő fejében, de tudja, hogy ez a vihar nem a barátjuk. A ricsaj irányába fordul. Végzetük közelít onnan, ez erősen valószínű, viszont ő sem adja fel, ahogy társai sem. Pycta szemébe néz, mikor az idősebb hozzá szól. Váratlan melegséggel tölti el a fiam megszólítás, amit húsz éve biztos senkitől nem hallott.*
- Nem bántam meg. *Felel őszintén. Befejezik így, ha másként nem lehet, de Rírion agya vadul kutat megoldás után. Íját megtölti, rákészül, hogy minél többet leszedjen még messziről. ~ Irányított lények, mit kezdenének a fa nélkül? Elpusztítható a fa? ~ Ezek a kérdések merülnek föl benne.*
- Pycta, megölné a fát a kardod, a pók fullánk, a lándzsa vagy egyszerre mind? *Nem ért ő az ilyen mágikus fákhoz. Ha a tapasztaltabb szerint nem jó ötlet, úgy marad arccal a közeledők felé, de ha Pycta lát ebben lehetőséget, akkor fél kezével felveszi a lándzsát és a fába vágja. Reméli, hogy van megoldás. Akár az is lehet, amit Nievesha vízionál, hiszen ki tudja, mire képes az úrnő. Bár a pirkadat még messze *
323. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-06 15:31:38
Üzenet elküldve: 2022-04-06 15:31:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Niev ugyan nem élt sokat, de vannak dolgok, amiket az ember megérez, így azt is teljesen tudja, hogy helyzetük teljességgel kilátástalan. Kicsit bánja, hogy nem volt kedvesebb Rírionnal. Elhatározza, hogy ha mégsem halna meg, akkor ezután megpróbál kicsit kedvesebb lenni mindenkivel. Nem betarthatatlan fogadalom, hisz mindjárt vége mindennek.*
- Ugyan, apa. Nincs mit!
*Mondja széles mosollyal. Ő valahogy fel van dobódva, ami meglehetősen irreális azok fényében, hogy ezek valószínűleg rövidke életének utolsó percei.
Két kézzel fog rá a mesterkard markolatára, kissé féloldalasan áll, bal lába előrébb a jobbnál, térdeit ugrásra készen berogyasztja.
Önkénytelenül is kelet irányába pillant, maga sem tudja, hogy miért, talán azt várja, hogy felbukkan onnan majd pirkadatkor egy fehérbe öltözött mágus? De miért pont pirkadatkor jönne? Egyáltalán mikor pirkad?*
*Niev ugyan nem élt sokat, de vannak dolgok, amiket az ember megérez, így azt is teljesen tudja, hogy helyzetük teljességgel kilátástalan. Kicsit bánja, hogy nem volt kedvesebb Rírionnal. Elhatározza, hogy ha mégsem halna meg, akkor ezután megpróbál kicsit kedvesebb lenni mindenkivel. Nem betarthatatlan fogadalom, hisz mindjárt vége mindennek.*
- Ugyan, apa. Nincs mit!
*Mondja széles mosollyal. Ő valahogy fel van dobódva, ami meglehetősen irreális azok fényében, hogy ezek valószínűleg rövidke életének utolsó percei.
Két kézzel fog rá a mesterkard markolatára, kissé féloldalasan áll, bal lába előrébb a jobbnál, térdeit ugrásra készen berogyasztja.
Önkénytelenül is kelet irányába pillant, maga sem tudja, hogy miért, talán azt várja, hogy felbukkan onnan majd pirkadatkor egy fehérbe öltözött mágus? De miért pont pirkadatkor jönne? Egyáltalán mikor pirkad?*
322. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-06 14:23:56
Üzenet elküldve: 2022-04-06 14:23:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Ha ez a Fekete Fa is egy oltár, hasonló, mint az, amelyiket az egykorvolt Vadvéd erődjében hagyták, akkor tökéletes ellenpólusa annak. Ám ez nem része az egyensúlynak, nem része a vadonnak és ezzel az Erdőmélyének sem. Mennie kell, pusztulnia, hogy visszaálljon a rend.
A varázslat sikerül még az átéltek után is, de az erdőmélyi elf mégsem érez elégedettséget amikor kinyitja a szemét. Ha nincs itt az ártó szándékú dolog, akkor miért nincs már vége? Miért nem veheti vissza az Erdőszellem a vadon felett az uralmat?
A mennydörgéssel válasz is érkezik. A mező túloldaláról, a sötétségből száz és száz hang szólal meg.
Száz és száz.*
- Bassza meg. *Szűri a fogai között a szitkot a páncélos próféta. Hiába győzték le Alarachot, a fa őrzőjét, most mégis rohamra küldi megmaradt seregét a sötétség. Hárman kevés ideig állhatnak ellen száz és száznak. Hogy azok rém-szarvasok vagy élőholt vadak, pókok, esetleg más szörnyetegek, valójában mindegy.
Nieveshára néz. Talán bánja, hogy elhozta magával a lányát. Az egyetlent, aki iránt érzett szeretete vetekedhet hitével. Sárga pillantásában szomorúság, hogy így kell elveszniük.*
- Sajnálom, kincsem. *Mondja felé halkan, száraz torokkal. Ha ezek lerohanják őket, akkor rövid csata lesz.*
- Vigyünk magunkkal annyit, amennyit tudunk. *Néz Rírion felé.*
- Remek elf vagy, fiam. Örülök, hogy az oldalunkon harcoltál.
*Száz és száz torokból száll fel az üvöltés az égzengés után. Az erdőmélyi elf megforgatja kezében a pehelykönnyű erdőlándzsát és Rírion elé szúrja a fekete földbe. Ha roham jön, akkor csak pár lövést adhat le íjával, aztán szüksége lesz a fegyverre. Az ég felé nyújtja a kezét, hogy tenyerébe mesterkardot kérjen patrónusától. Ha a Fákban Lakó elfordítja róla fénylő arcát és nem sikerül a varázslat, akkor sem törik meg a hite. Pusztakézzel még hatékonyabb és a Lombok Őrének - páncéljának - csatakesztyűi a túlvilági lényeket is sebezni fogják.*
- Készüljetek és az Erdő Szíve legyen velünk. *Fordul szembe ahonnan az üvöltések sarjadtak és megveregeti Xauzur izmos nyakát. Mindig hálás lesz az irbisznek, amiért társául szegődött.
Ha ez az utolsó csata és el kell bukniuk, harccal teszik.
Száz és száz.
Hát legyen.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Ha ez a Fekete Fa is egy oltár, hasonló, mint az, amelyiket az egykorvolt Vadvéd erődjében hagyták, akkor tökéletes ellenpólusa annak. Ám ez nem része az egyensúlynak, nem része a vadonnak és ezzel az Erdőmélyének sem. Mennie kell, pusztulnia, hogy visszaálljon a rend.
A varázslat sikerül még az átéltek után is, de az erdőmélyi elf mégsem érez elégedettséget amikor kinyitja a szemét. Ha nincs itt az ártó szándékú dolog, akkor miért nincs már vége? Miért nem veheti vissza az Erdőszellem a vadon felett az uralmat?
A mennydörgéssel válasz is érkezik. A mező túloldaláról, a sötétségből száz és száz hang szólal meg.
Száz és száz.*
- Bassza meg. *Szűri a fogai között a szitkot a páncélos próféta. Hiába győzték le Alarachot, a fa őrzőjét, most mégis rohamra küldi megmaradt seregét a sötétség. Hárman kevés ideig állhatnak ellen száz és száznak. Hogy azok rém-szarvasok vagy élőholt vadak, pókok, esetleg más szörnyetegek, valójában mindegy.
Nieveshára néz. Talán bánja, hogy elhozta magával a lányát. Az egyetlent, aki iránt érzett szeretete vetekedhet hitével. Sárga pillantásában szomorúság, hogy így kell elveszniük.*
- Sajnálom, kincsem. *Mondja felé halkan, száraz torokkal. Ha ezek lerohanják őket, akkor rövid csata lesz.*
- Vigyünk magunkkal annyit, amennyit tudunk. *Néz Rírion felé.*
- Remek elf vagy, fiam. Örülök, hogy az oldalunkon harcoltál.
*Száz és száz torokból száll fel az üvöltés az égzengés után. Az erdőmélyi elf megforgatja kezében a pehelykönnyű erdőlándzsát és Rírion elé szúrja a fekete földbe. Ha roham jön, akkor csak pár lövést adhat le íjával, aztán szüksége lesz a fegyverre. Az ég felé nyújtja a kezét, hogy tenyerébe mesterkardot kérjen patrónusától. Ha a Fákban Lakó elfordítja róla fénylő arcát és nem sikerül a varázslat, akkor sem törik meg a hite. Pusztakézzel még hatékonyabb és a Lombok Őrének - páncéljának - csatakesztyűi a túlvilági lényeket is sebezni fogják.*
- Készüljetek és az Erdő Szíve legyen velünk. *Fordul szembe ahonnan az üvöltések sarjadtak és megveregeti Xauzur izmos nyakát. Mindig hálás lesz az irbisznek, amiért társául szegődött.
Ha ez az utolsó csata és el kell bukniuk, harccal teszik.
Száz és száz.
Hát legyen.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
321. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-04-06 08:57:51
Üzenet elküldve: 2022-04-06 08:57:51
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 535
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 535
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Gond nélkül megállapodhatnak a Fekete Fa előtt, s körbe is járhatják. Senki fia, leánya vagy borja nem fenyegeti őket, a Fa Őrizője legyőzetett. Nem maradt ott más, csak ők és az élő oltár.
Fáradtsága ellenére az erdei elf mágiája sikeres. Ártó szándék közvetlen közelükből, élőtől nem érződik. Olybá tűnik, tényleg maguk maradtak csak.
A fa rezzenéstelen, ahogy a szürke mező is immáron körülöttük. Ahogy az elf kinyitja szemét, nagyon dörren az ég alja a hegyek felett. Mozdulatlan feszültség telepedik a rengetegre, mi oly néma, hogy egymás lélegzetén és puha léptein kívül nem is hallanak mást.
Néhány szívdobbanásnyi ideig vez az állapot nem is látszódik változni. Az égbolt következő dörrenése azonban válaszra talál. A mező túloldalán sötétlő erdőségből száz és száz hang felel reá, beleüvöltve az éjszakába, szívet borzongatóan földöntúli hangon. Mindhárman felismerhetik a hangot, mit nem is oly rég hallhattak Vadvéd romjai között. Gazdáikat ugyan még nem láthatják, de a hang szüntelen tölti be az éjt. Sötétség terjed a mező túlvégén, a lombok pedig a feketeségbe vesznek. A ricsaj szüntelen erősödik. A Fekete Fa a megmaradt szolgáit hívja magához.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2022.04.06 15:00:30, a következő indokkal:
Kérésre.
*Gond nélkül megállapodhatnak a Fekete Fa előtt, s körbe is járhatják. Senki fia, leánya vagy borja nem fenyegeti őket, a Fa Őrizője legyőzetett. Nem maradt ott más, csak ők és az élő oltár.
Fáradtsága ellenére az erdei elf mágiája sikeres. Ártó szándék közvetlen közelükből, élőtől nem érződik. Olybá tűnik, tényleg maguk maradtak csak.
A fa rezzenéstelen, ahogy a szürke mező is immáron körülöttük. Ahogy az elf kinyitja szemét, nagyon dörren az ég alja a hegyek felett. Mozdulatlan feszültség telepedik a rengetegre, mi oly néma, hogy egymás lélegzetén és puha léptein kívül nem is hallanak mást.
Néhány szívdobbanásnyi ideig vez az állapot nem is látszódik változni. Az égbolt következő dörrenése azonban válaszra talál. A mező túloldalán sötétlő erdőségből száz és száz hang felel reá, beleüvöltve az éjszakába, szívet borzongatóan földöntúli hangon. Mindhárman felismerhetik a hangot, mit nem is oly rég hallhattak Vadvéd romjai között. Gazdáikat ugyan még nem láthatják, de a hang szüntelen tölti be az éjt. Sötétség terjed a mező túlvégén, a lombok pedig a feketeségbe vesznek. A ricsaj szüntelen erősödik. A Fekete Fa a megmaradt szolgáit hívja magához.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2022.04.06 15:00:30, a következő indokkal:
Kérésre.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480