Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 87 (1721. - 1740. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1908-1927
1740. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-23 18:09:48
Üzenet elküldve: 2021-11-23 18:09:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Nieveshának magokat és erdei kincseket hoznak élelemként a mókusok és kisállatok, ami különös lehet, de az erdőmélyi elf meg van győződve róla, hogy ez az Ajándék része, amit akkor kapott, amikor idősebb lett. Halovány mosollyal nézi a szorgos állatkákat, ám leolvas a mosolya, amikor a lányra néz. Látja rajta, hogy neheztel rá, amiért letorkollta.*
- Helyes. *válaszol amikor Niev erősködik, hogy nem ellenkezett. Érti, hogy a lány miatta aggódik, de egyszer meg kell értenie, hogy nem tud minden figyelmével a harcra figyelni, ha közben azon aggódik, hogy mi lesz a lánnyal.
Emlékszik még, amikor először került az öreg mester mellé, aki szerzetest faragott belőle és elindította az úton, amelyen azóta is jár. Ő ember volt, de sokáig élt, állította, hogy az erdő és a nyugalom miatt. Az erdőmélyi elf sosem vonta kétségbe a szavait. A lényeg, hogy a lehető összes szúrós bokrot megjárta annak idején és hónapokig a vadászat sem ment neki. Rírion némileg emlékezteti fiatal önmagára, de persze ők ketten egészen más utat jártak be. A tűznél aztán az erdő törvényeivel kapcsolatban a prédává válásról esik pár szó és az ifjú elf leguggolva elé néz bele sárga ragadozótekintetébe. A csuhátlan csuhás hagyja, hogy Rírion megnézze a szemeit, szerény mosollyal pillant Nievesha felé.*
- Nem gond. *Válaszol és megvárja, míg az elf visszaül a tűz mellé.*
- Ahogy már mondtam, az Erdő Szíve prófétájává emelt, megajándékozott a vadon vérével, amelytől képessé váltam bizonyos dolgokra. De a külsőmön is nyomot hagyott ez az ajándék. A szemem olyanná vált, mint egy irbiszé. Ha nem támadok az erdő vadjaira, akkor ők sem támadnak rám, de nem is engedelmeskednek nekem. *Kezd bele a magyarázatba, hogy Rírion minden kíváncsiságát kielégítse.*
- Tavasszal meg tudom gyógyítani az állatokat és a növényeket, minden begyógyult sérülésem nyoma eltűnik, nyáron az állatok és növények segítenek a harcban és a szemfogaim megnyúlnak. *Mutatja meg fogsorát, amin most persze semmi sem látszik.*
- Ősszel be tudok lépni a fák törzsébe, a hajam pedig sárgás-vöröses lesz. *Veszi kezébe vöröses tincseit.*
- Hamarosan pedig, a téllel kihullik a hajam és megráncosodom, ahogy az erdő is. *Mosolyodik el szomorúan.*
- De képes leszek Xauzur bőrébe bújni és míg én alszom, az ő testében járni a vadont. És ez így megy körbe-körbe. Ez a magyarázat. *Fejezi be megkaparva a parazsat, szikrákat csalva elő az izzó fahasáboktól. Így összefoglalva neki is varázslatosnak és hihetetlennek tűnik az egész, de már lassan két éve így járja a világot. A küldetése az, hogy védje az erdőt, a vadont, növényeit és állatait. Bár mostanában csak szörnyeket öl.
A kezében anyagiasuló pengét látva Rírion le van nyűgözve, kérdésére megfordítja a pengét és markolatával adja át az ifjú elfnek, Ám ahogy elengedi a pengét, a fényből szőtt fegyver azonnal semmivé lesz.*
- Csak az én kezemben hatékony, nem tudom átadni senkinek, mert azonnal széthullik a varázs. *Magyarázza a történteket bocsánatkérő mosollyal.
Abban is megegyeznek végül, hogy senki nem tartozik senkinek. Az erdőmélyi elf tengernyi lehetőséget adott a kölyöknek, hogy visszaforduljon, ezek után már nem fogja ezzel terhelni sem magát, sem őt.
Xauzur visszatértével a vacsora válik elsődleges feladatává és míg előkészíti a húst, addig elhagyja az erőd területét. Semmi szükségük, hogy odavonzzák a vadakat, ha őt nem is, de Nievet és Ríriont megtámadhatják. Mire visszaér, a lány vállán az ifjú köpenye van. Nem szól semmit, de előbb nyársat sértődötten forgató Nieveshára, majd Rírionra néz. Amikor pedig a lány a mesterkard markolatával kezdi el feltörni a magvakat, már szólna, de végül visszanyeli a szavakat. A mesterkarddal feltörni a magokat olyan, mint selyembe öltöztetni a disznókat. Ám félő, ha újabb kritikával illetné Nievet, csak fokozná a rosszat benne.*
- Egyetek és pihenjetek, én kezdem az őrséget, aztán ti folytatjátok, ketten. Addig aludjatok. *Mondja végül tárgyilagos hangon. Ha ketten őrködnek, talán elkerülhető az újabb meglepetés. Ha megsült a nyúl, elosztja a húst, a maradékot az irbisznek adja.*
- Figyelj majd rájuk. *Súgja oda Xauzurnak két kezébe fogva a nagymacska fejét és jól megvakarva a füle tövét. Nem tudni, hogy most arra kéri az irbiszt, hogy figyeljen a két ifjúra vagy arra, hogy figyeljen, nehogy újra meglepjék a táborukat.*
*Nieveshának magokat és erdei kincseket hoznak élelemként a mókusok és kisállatok, ami különös lehet, de az erdőmélyi elf meg van győződve róla, hogy ez az Ajándék része, amit akkor kapott, amikor idősebb lett. Halovány mosollyal nézi a szorgos állatkákat, ám leolvas a mosolya, amikor a lányra néz. Látja rajta, hogy neheztel rá, amiért letorkollta.*
- Helyes. *válaszol amikor Niev erősködik, hogy nem ellenkezett. Érti, hogy a lány miatta aggódik, de egyszer meg kell értenie, hogy nem tud minden figyelmével a harcra figyelni, ha közben azon aggódik, hogy mi lesz a lánnyal.
Emlékszik még, amikor először került az öreg mester mellé, aki szerzetest faragott belőle és elindította az úton, amelyen azóta is jár. Ő ember volt, de sokáig élt, állította, hogy az erdő és a nyugalom miatt. Az erdőmélyi elf sosem vonta kétségbe a szavait. A lényeg, hogy a lehető összes szúrós bokrot megjárta annak idején és hónapokig a vadászat sem ment neki. Rírion némileg emlékezteti fiatal önmagára, de persze ők ketten egészen más utat jártak be. A tűznél aztán az erdő törvényeivel kapcsolatban a prédává válásról esik pár szó és az ifjú elf leguggolva elé néz bele sárga ragadozótekintetébe. A csuhátlan csuhás hagyja, hogy Rírion megnézze a szemeit, szerény mosollyal pillant Nievesha felé.*
- Nem gond. *Válaszol és megvárja, míg az elf visszaül a tűz mellé.*
- Ahogy már mondtam, az Erdő Szíve prófétájává emelt, megajándékozott a vadon vérével, amelytől képessé váltam bizonyos dolgokra. De a külsőmön is nyomot hagyott ez az ajándék. A szemem olyanná vált, mint egy irbiszé. Ha nem támadok az erdő vadjaira, akkor ők sem támadnak rám, de nem is engedelmeskednek nekem. *Kezd bele a magyarázatba, hogy Rírion minden kíváncsiságát kielégítse.*
- Tavasszal meg tudom gyógyítani az állatokat és a növényeket, minden begyógyult sérülésem nyoma eltűnik, nyáron az állatok és növények segítenek a harcban és a szemfogaim megnyúlnak. *Mutatja meg fogsorát, amin most persze semmi sem látszik.*
- Ősszel be tudok lépni a fák törzsébe, a hajam pedig sárgás-vöröses lesz. *Veszi kezébe vöröses tincseit.*
- Hamarosan pedig, a téllel kihullik a hajam és megráncosodom, ahogy az erdő is. *Mosolyodik el szomorúan.*
- De képes leszek Xauzur bőrébe bújni és míg én alszom, az ő testében járni a vadont. És ez így megy körbe-körbe. Ez a magyarázat. *Fejezi be megkaparva a parazsat, szikrákat csalva elő az izzó fahasáboktól. Így összefoglalva neki is varázslatosnak és hihetetlennek tűnik az egész, de már lassan két éve így járja a világot. A küldetése az, hogy védje az erdőt, a vadont, növényeit és állatait. Bár mostanában csak szörnyeket öl.
A kezében anyagiasuló pengét látva Rírion le van nyűgözve, kérdésére megfordítja a pengét és markolatával adja át az ifjú elfnek, Ám ahogy elengedi a pengét, a fényből szőtt fegyver azonnal semmivé lesz.*
- Csak az én kezemben hatékony, nem tudom átadni senkinek, mert azonnal széthullik a varázs. *Magyarázza a történteket bocsánatkérő mosollyal.
Abban is megegyeznek végül, hogy senki nem tartozik senkinek. Az erdőmélyi elf tengernyi lehetőséget adott a kölyöknek, hogy visszaforduljon, ezek után már nem fogja ezzel terhelni sem magát, sem őt.
Xauzur visszatértével a vacsora válik elsődleges feladatává és míg előkészíti a húst, addig elhagyja az erőd területét. Semmi szükségük, hogy odavonzzák a vadakat, ha őt nem is, de Nievet és Ríriont megtámadhatják. Mire visszaér, a lány vállán az ifjú köpenye van. Nem szól semmit, de előbb nyársat sértődötten forgató Nieveshára, majd Rírionra néz. Amikor pedig a lány a mesterkard markolatával kezdi el feltörni a magvakat, már szólna, de végül visszanyeli a szavakat. A mesterkarddal feltörni a magokat olyan, mint selyembe öltöztetni a disznókat. Ám félő, ha újabb kritikával illetné Nievet, csak fokozná a rosszat benne.*
- Egyetek és pihenjetek, én kezdem az őrséget, aztán ti folytatjátok, ketten. Addig aludjatok. *Mondja végül tárgyilagos hangon. Ha ketten őrködnek, talán elkerülhető az újabb meglepetés. Ha megsült a nyúl, elosztja a húst, a maradékot az irbisznek adja.*
- Figyelj majd rájuk. *Súgja oda Xauzurnak két kezébe fogva a nagymacska fejét és jól megvakarva a füle tövét. Nem tudni, hogy most arra kéri az irbiszt, hogy figyeljen a két ifjúra vagy arra, hogy figyeljen, nehogy újra meglepjék a táborukat.*
1739. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-21 10:07:51
Üzenet elküldve: 2021-11-21 10:07:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Niev továbbra is szótlan. Végtére is nem egy nagy vadász, hogy bármi tanácsot adhasson egy másik személynek, aki történetesen eléggé sikertelen volt. Azt persze elmondhatná, hogy az erdő veszélyes és könnyen elnyeli az óvatlanokat, de valahogy az ő szájából nem hangozna annyira hitelesen, mint Pyctáéból.
Rírion kérdésére Pycta és Xauzur szemét illetően csak mosolyog. Számára nincs ebben semmi meglepő, amióta az eszét tudja, ilyen Pycta szeme, a színét tekintve Niev szeme is ilyen, csak nem macskaszerű. Az erdő ajándéka ez az irbisz-szempár is. Ahogyan a Niev lábánál megjelenő mókusok is, akik diót, mogyorót és hasonló magokat halmoznak a lábához. Niev meglepődik, megpróbálja megsimogatni az egyik mókust.*
- Köszönöm.
*Suttogja nekik. Nem sok, amit hoznak, hárman biztosan nem laknának jól vele, de Niev igazán szívesen megosztja.
A kard kérdésére, főleg Pycta válaszára dühös lesz, szemén és ajkának rándulásán is látszik az indulat.*
- Nem akartam ellenkezni.
*Hangzik a száraz válasz, amelyből világosan érezni a visszafojtott haragot. Mert tényleg nem ellenkezni akart, csak nem akarta, hogy az egyetlen, imádott apukája fegyver nélkül maradjon. Ebben a pillanatban nem is imádja annyira, a fénypenge meg valamiért dühíti, de nem szól, inkább nézi a kardot az ölében. Az is dühíti. Miért nem érti meg Pycta, hogy ő csak érte aggódott?! Biztos Rírion sem érti meg! Őt senki sem érti meg! A beszélgetés további részében magában füstölög.
Mikor Xauzur visszatér, Niev fáradtan az állatra mosolyog. Arra gondol, hogy tán igaz, hogy a macskák - mérettől függetlenül - azért hoznak ajándékot a gazdáiknak - bár Xauzurnak senki nem a gazdája -, mert azok totálisan inkompetensek és nem tudnak magukról gondoskodni. És lám, milyen igaz is ez. Xauzur nélkül csak pár szem dió meg mogyoró jutna nekik, amitől ugyanúgy korgó gyomorral feküdnének le.
A nyárs forgatására csak morgással reagál, a köpeny dolgára szintén. Nem utasítja vissza, de a morgáshoz csak egy halk kösz-t társít. Nem is figyeli, de amint a köpeny a vállaira kerül, egyből olyan lesz, mint a többi ruhája: mintha apró virágokból szőtték volna. Rírion tanúja lehet ennek az apró csodának, de talán elvonja a figyelmét az, hogy Niev az új kardja markolatgombjával kezdi törni a magok héját, és talán túlzott vehemenciával, mert legalább kettőt-hármat teljesen porrá zúz.*
*Niev továbbra is szótlan. Végtére is nem egy nagy vadász, hogy bármi tanácsot adhasson egy másik személynek, aki történetesen eléggé sikertelen volt. Azt persze elmondhatná, hogy az erdő veszélyes és könnyen elnyeli az óvatlanokat, de valahogy az ő szájából nem hangozna annyira hitelesen, mint Pyctáéból.
Rírion kérdésére Pycta és Xauzur szemét illetően csak mosolyog. Számára nincs ebben semmi meglepő, amióta az eszét tudja, ilyen Pycta szeme, a színét tekintve Niev szeme is ilyen, csak nem macskaszerű. Az erdő ajándéka ez az irbisz-szempár is. Ahogyan a Niev lábánál megjelenő mókusok is, akik diót, mogyorót és hasonló magokat halmoznak a lábához. Niev meglepődik, megpróbálja megsimogatni az egyik mókust.*
- Köszönöm.
*Suttogja nekik. Nem sok, amit hoznak, hárman biztosan nem laknának jól vele, de Niev igazán szívesen megosztja.
A kard kérdésére, főleg Pycta válaszára dühös lesz, szemén és ajkának rándulásán is látszik az indulat.*
- Nem akartam ellenkezni.
*Hangzik a száraz válasz, amelyből világosan érezni a visszafojtott haragot. Mert tényleg nem ellenkezni akart, csak nem akarta, hogy az egyetlen, imádott apukája fegyver nélkül maradjon. Ebben a pillanatban nem is imádja annyira, a fénypenge meg valamiért dühíti, de nem szól, inkább nézi a kardot az ölében. Az is dühíti. Miért nem érti meg Pycta, hogy ő csak érte aggódott?! Biztos Rírion sem érti meg! Őt senki sem érti meg! A beszélgetés további részében magában füstölög.
Mikor Xauzur visszatér, Niev fáradtan az állatra mosolyog. Arra gondol, hogy tán igaz, hogy a macskák - mérettől függetlenül - azért hoznak ajándékot a gazdáiknak - bár Xauzurnak senki nem a gazdája -, mert azok totálisan inkompetensek és nem tudnak magukról gondoskodni. És lám, milyen igaz is ez. Xauzur nélkül csak pár szem dió meg mogyoró jutna nekik, amitől ugyanúgy korgó gyomorral feküdnének le.
A nyárs forgatására csak morgással reagál, a köpeny dolgára szintén. Nem utasítja vissza, de a morgáshoz csak egy halk kösz-t társít. Nem is figyeli, de amint a köpeny a vállaira kerül, egyből olyan lesz, mint a többi ruhája: mintha apró virágokból szőtték volna. Rírion tanúja lehet ennek az apró csodának, de talán elvonja a figyelmét az, hogy Niev az új kardja markolatgombjával kezdi törni a magok héját, és talán túlzott vehemenciával, mert legalább kettőt-hármat teljesen porrá zúz.*
1738. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-20 19:17:38
Üzenet elküldve: 2021-11-20 19:17:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Tartott a reakciótól egy kicsit, de Pycta barátságosan fogadta a sikertelenség hírét. Megoldást is talált hamar és a kezdő vadász hálás mindkettőért. Amíg Xauzur nyomát nézik, Rírion örül, hogy nem vesztegette az időt és kockáztatta a bőrét tovább, mint az ésszerű.*
- Prédának lenni... hogy velem megtörténhet az egy dolog, de, bocsáss meg... *Mielőtt folytatná, közelebb guggol a másik elfhez, hogy meggyőződjön még egyszer, nem csak képzelte eddig az irbisz szemeket. Csak egy pillanatra mászik Pycta személyes terébe, aztán leül ő is kényelmesen és befejezi a gondolatot.*
- Van köztetek egy elég erős hasonlóság. *Saját szemén mutatja, mire gondol, bár úgy véli, Pycta enélkül is értheti.* - Ezt nem tudom értelmezni, sosem láttam még ilyet. Ha nem gond, elmagyarázod?
*Érdekli az első pillanattól, de most látja időszerűnek a kérdést.
Feltűnik neki Nievesha szótlansága. Mikor megérkezett, még láthatta, hogyan szeretgette az irbiszt, talán vigaszt keresett nála. Xauzur most egy kicsit elment, de Rírion tudja már, az állat többet megért, mint korábban hitte. Ha tippelhetne, szerinte Nievnek most csak az kell, amire Xauzur képes, legyen az bármi. Reméli, hogy hamar visszajön a vadmacska.
Jól hangzik a terv és reményt ad a tény, hogy van egy tervük. A terv része volna az is, hogy Nievesha hasznosabb fegyvert kap, mint az ajándék tőr, de a lány nem fogadná el. Ekkor elhangzik az "úgy állapodtunk meg, hogy nem ellenkezel" varázslat. Csak szülők képesek rá és kivédhetetlen. Hasonló formáját Rírion is megkapta valakitől nagyon régen és ez akkoriban nagyon bosszantó volt számára. Most már csak kedves emlék, ami halvány mosolyra készteti. Csendben figyel, mert ebbe a beszélgetésbe nincs oka belekotyogni. Egészen a valódi és látványos varázslatig. Nappali világosság mellett is fényes kard jön létre Pycta kezében, ami miatt Rírion hunyorog egy kicsit. Kedve volna megérinteni, de nem teszi. Nem nyúl más fegyveréhez akkor sem, ha az úgymond normális acél, hát még ha mágikus eredetű. Viszont kérdez.*
- Ha hozzáérnék a pengéhez megégnék? *veti fel, mert hát fényes, és ami fénylik az általában forró. Eddigi ismeretei szerint. Ugyanakkor Pyctát nem égeti a markolatnál és ez fura. Bár szükséges, hogy így legyen. Ha ő lenne Nievesha helyében, akkor meg lenne győzve, bőven.
Egész más a helyzet, miután kiderül, hogy Pycta csak úgy odaadná a varázsitalt. Mikor arról beszél, hogy még ő tartozna az ifjúnak, Rírion egyenesen zavarba jön.*
- Dehogy tartozol. Mikor ígeretet tettem nem kértem semmit. *Szól halkabban, kissé bátortalanul. Most sehol az a merész mosoly amivel palacsintát ígért Nieveshának, de visszatér majd később. A varázsitalt nem fogja elutasítani így sem, hogy nem térítheti meg, mert ha vitatkozna rajta, az már sértő is lehetne. Vagy távolságtartó, és egyiket sem szeretné.
Az üzenet ötletét nem veti el, viszont reméli, hogy Pycta erős hite ragadós lesz. Közben Xauzur visszatér és Rírion azon kapja magát, hogy nem lepődik meg az eredményen. Mintha teljesen hétköznapi volna, hogy irbiszek gondoskodnak az erdőbe tévedt vándorokról. Pycta kézbe veszi az ebéd ügyét, a "vadász" pedig marad a tűznél. Szívesen menne ő is, hogy lássa hogyan kell ehető növényt találni, de nem hagyná egyedül Nieveshát. Aki mintha közelebb ülne a tűzhöz, mint kicsivel korábban. Az őszi hideg csípős tud lenni.*
- Azt hiszem fázol. Hadd adjam ezt oda. *Ajánlja fel saját köpenyét. Őmaga most úgy érzi bírni fogja nélküle. Amíg ég a tűz, addig biztosan, így ez nem nagy áldozat. Hátsó szándék sincsen, jó szívvel adná.*
*Tartott a reakciótól egy kicsit, de Pycta barátságosan fogadta a sikertelenség hírét. Megoldást is talált hamar és a kezdő vadász hálás mindkettőért. Amíg Xauzur nyomát nézik, Rírion örül, hogy nem vesztegette az időt és kockáztatta a bőrét tovább, mint az ésszerű.*
- Prédának lenni... hogy velem megtörténhet az egy dolog, de, bocsáss meg... *Mielőtt folytatná, közelebb guggol a másik elfhez, hogy meggyőződjön még egyszer, nem csak képzelte eddig az irbisz szemeket. Csak egy pillanatra mászik Pycta személyes terébe, aztán leül ő is kényelmesen és befejezi a gondolatot.*
- Van köztetek egy elég erős hasonlóság. *Saját szemén mutatja, mire gondol, bár úgy véli, Pycta enélkül is értheti.* - Ezt nem tudom értelmezni, sosem láttam még ilyet. Ha nem gond, elmagyarázod?
*Érdekli az első pillanattól, de most látja időszerűnek a kérdést.
Feltűnik neki Nievesha szótlansága. Mikor megérkezett, még láthatta, hogyan szeretgette az irbiszt, talán vigaszt keresett nála. Xauzur most egy kicsit elment, de Rírion tudja már, az állat többet megért, mint korábban hitte. Ha tippelhetne, szerinte Nievnek most csak az kell, amire Xauzur képes, legyen az bármi. Reméli, hogy hamar visszajön a vadmacska.
Jól hangzik a terv és reményt ad a tény, hogy van egy tervük. A terv része volna az is, hogy Nievesha hasznosabb fegyvert kap, mint az ajándék tőr, de a lány nem fogadná el. Ekkor elhangzik az "úgy állapodtunk meg, hogy nem ellenkezel" varázslat. Csak szülők képesek rá és kivédhetetlen. Hasonló formáját Rírion is megkapta valakitől nagyon régen és ez akkoriban nagyon bosszantó volt számára. Most már csak kedves emlék, ami halvány mosolyra készteti. Csendben figyel, mert ebbe a beszélgetésbe nincs oka belekotyogni. Egészen a valódi és látványos varázslatig. Nappali világosság mellett is fényes kard jön létre Pycta kezében, ami miatt Rírion hunyorog egy kicsit. Kedve volna megérinteni, de nem teszi. Nem nyúl más fegyveréhez akkor sem, ha az úgymond normális acél, hát még ha mágikus eredetű. Viszont kérdez.*
- Ha hozzáérnék a pengéhez megégnék? *veti fel, mert hát fényes, és ami fénylik az általában forró. Eddigi ismeretei szerint. Ugyanakkor Pyctát nem égeti a markolatnál és ez fura. Bár szükséges, hogy így legyen. Ha ő lenne Nievesha helyében, akkor meg lenne győzve, bőven.
Egész más a helyzet, miután kiderül, hogy Pycta csak úgy odaadná a varázsitalt. Mikor arról beszél, hogy még ő tartozna az ifjúnak, Rírion egyenesen zavarba jön.*
- Dehogy tartozol. Mikor ígeretet tettem nem kértem semmit. *Szól halkabban, kissé bátortalanul. Most sehol az a merész mosoly amivel palacsintát ígért Nieveshának, de visszatér majd később. A varázsitalt nem fogja elutasítani így sem, hogy nem térítheti meg, mert ha vitatkozna rajta, az már sértő is lehetne. Vagy távolságtartó, és egyiket sem szeretné.
Az üzenet ötletét nem veti el, viszont reméli, hogy Pycta erős hite ragadós lesz. Közben Xauzur visszatér és Rírion azon kapja magát, hogy nem lepődik meg az eredményen. Mintha teljesen hétköznapi volna, hogy irbiszek gondoskodnak az erdőbe tévedt vándorokról. Pycta kézbe veszi az ebéd ügyét, a "vadász" pedig marad a tűznél. Szívesen menne ő is, hogy lássa hogyan kell ehető növényt találni, de nem hagyná egyedül Nieveshát. Aki mintha közelebb ülne a tűzhöz, mint kicsivel korábban. Az őszi hideg csípős tud lenni.*
- Azt hiszem fázol. Hadd adjam ezt oda. *Ajánlja fel saját köpenyét. Őmaga most úgy érzi bírni fogja nélküle. Amíg ég a tűz, addig biztosan, így ez nem nagy áldozat. Hátsó szándék sincsen, jó szívvel adná.*
1737. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-19 15:41:59
Üzenet elküldve: 2021-11-19 15:41:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Valószínűleg az irbisz az első, aki még Rírion köszönése előtt felfigyel az ifjú elf visszatérésére. Talán másodikként az erdőmélyi elf, aztán Nievesha hallhatja meg a visszatérő hangjait. A kölyök üres kézzel jön, de egy próbát megért, ám utána Xauzurt küldi el vadért a csuhátlan csuhás.*
- Ne csüggedj, legközelebb jobban megy. *Bátorítja, hisz nem szeretné, ha haszontalannak gondolná magát a kócos ifjú.*
- De örülök, hogy nem kóboroltál el, habár bennünket véd az Erdő Szíve, ugyanúgy válhatunk prédává, mint bármelyik állat itt, ha figyelmetlenek vagyunk. *Mosolyog a közéjük telepedőre.*
- Mi ide csak kirándulunk, Xauzur otthon van. *Néz arra, amerre az irbisz eltűnt a fák között. Bár ő maga a Fákban Lakó prófétája, papja, harcosa, mégsem itt született és nőtt fel és bár rengeteg időt töltött a fák alatt, nem veheti fel a versenyt egy nagymacska ösztöneivel és képességeivel.
Rírion iszik és az erdőmélyi elf is a szomját oltja a vízzel, amit a lány hozott. Aztán az ifjú a dárdákat veszi szemügyre, a dicséretre csak haloványan bólint, egyelőre még csak reméli, hogy működni fognak.
A tervek átbeszélésekor Rírion is hasonló nézeteken van.*
- Ezért fogunk először felderíteni. *Kezd bele a válaszba.*
- Megpróbáljuk kideríteni, honnan jönnek, van e táboruk, van e vezetőjük, aki irányítja őket. Ha ezek, *Int az elhantolt dögök felé.* járőrök voltak és van vezetőjük, feltűnik a hiányuk és számíthatunk még rájuk. *Magyarázza a terveit, hogy mindenki teljes képet kapjon arról, hogy mire is készülnek és azt hogyan is hajthatják végre.*
- Ha annyian lennének, akkor már az orkok sem élnének és sokkal mélyebbre terjeszkedtek volna az erdőben. *Sóhajt Niev kérdésére. Persze ez a lehetőség is fennállhat, de ha valóban olyan sereg áll Sa'Tereth oldalán, akkor nem várná meg, míg valaki megpróbálja megállítani őket.
A mesterpengét átadja a lánynak, aki először megilletődik, de utána visszaadná a fegyvert.*
- Ez nem felajánlás volt és úgy állapodtunk meg, hogy nem ellenkezel. *Pillant a lányra sárga szemeivel komoran. Az volt kimondva, hogy Nievesha azt teszi, amit az erdőmélyi elf mond és nincs ellenállás.*
- Én máshogyan is meg tudom védeni magam. *Mondja és lehunyja a szemét. Ha jól összpontosít, akkor a kezében egy fényből összeálló mesterkard jelenik meg, pontos mása annak, mint ami a lánynál van. A pengének látható súlya van, mindenben azonos a másikkal. Ha nem sikerül, akkor csak megvonja a vállát, remélve, hogy ha valóban szükséges lesz, nem sül be a varázslat.
Amikor Rírion arról kezd beszélni, hogy visszaadná a részére felajánlott és felhasznált bájitalok árát, akkor a csuhátlan csuhás hárítón nemet int a fejével.*
- Itt vagy velünk és az életed kockáztatod értünk és a vadonért. Ha itt valaki tartozik neked, az én vagyok. Nekünk ez a küldetésünk. *Magyarázza Niev felé is intve. Nekik valóban ez a küldetésük és prófétaként kötelessége megvédeni az erdőt és kiűzni onnan a sötétséget.
Az üzenetre elhúzza a száját és a parázsba kotor egy hosszú ággal. Nem gondol a sikertelenségre, neki nincsenek másik opciói. Sikerülnie kell és kész.*
- Ha gondolod, hagyj üzenetet és tudom, hogy sikerrel járunk. *Mondja komoly arccal. Nagyképűnek tűnhet, de nincs más választásuk. Ha elbuknak, talán más nem is tudja megállítani már őket.
Míg társalogtak, addigra Xauzur is visszatérhetett és ha sikerrel járt, akkor egy nyulat hoz a szájában. Talán csak akkor veszik észre, mikor már ott van a közelükben.*
- Barátom. *Fordul felé az erődmélyi elf.*
- Ez igen. Ügyes vagy. *Veszi ki a szájából a vadat és simítja meg szeretetteljesen az állat koponyáját.*
- Mindjárt jövök. *Áll fel és félrevonul, hogy az erődön kívül zsigerelje ki és nyúzza meg a nyulat egy késsel. A máj és a szív az irbiszé, a húst pedig egy nyársra tűzi. Mielőtt visszatérne, a zsigereket és a bőrt egy rögtönzött gödörbe ássa és betemeti. Ennél többet most nem tud tenni, majd visszatér a táborba.*
- Hamarosan ehetünk. *Mosolyog az ifjuakra, majd a tűz fölé helyezi a nyársat.*
- Kincsem, forgasd kérlek, én addig keresek valamit a hús mellé. *Indul el, hogy édesgyökeret, fokhagymát, turbolyát keressen a nyúl mellé. Ha talál, visszatér és kevés vízzel megmossa és a parázs szélére teszi őket egy kőre, hogy megsüljenek.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
*Valószínűleg az irbisz az első, aki még Rírion köszönése előtt felfigyel az ifjú elf visszatérésére. Talán másodikként az erdőmélyi elf, aztán Nievesha hallhatja meg a visszatérő hangjait. A kölyök üres kézzel jön, de egy próbát megért, ám utána Xauzurt küldi el vadért a csuhátlan csuhás.*
- Ne csüggedj, legközelebb jobban megy. *Bátorítja, hisz nem szeretné, ha haszontalannak gondolná magát a kócos ifjú.*
- De örülök, hogy nem kóboroltál el, habár bennünket véd az Erdő Szíve, ugyanúgy válhatunk prédává, mint bármelyik állat itt, ha figyelmetlenek vagyunk. *Mosolyog a közéjük telepedőre.*
- Mi ide csak kirándulunk, Xauzur otthon van. *Néz arra, amerre az irbisz eltűnt a fák között. Bár ő maga a Fákban Lakó prófétája, papja, harcosa, mégsem itt született és nőtt fel és bár rengeteg időt töltött a fák alatt, nem veheti fel a versenyt egy nagymacska ösztöneivel és képességeivel.
Rírion iszik és az erdőmélyi elf is a szomját oltja a vízzel, amit a lány hozott. Aztán az ifjú a dárdákat veszi szemügyre, a dicséretre csak haloványan bólint, egyelőre még csak reméli, hogy működni fognak.
A tervek átbeszélésekor Rírion is hasonló nézeteken van.*
- Ezért fogunk először felderíteni. *Kezd bele a válaszba.*
- Megpróbáljuk kideríteni, honnan jönnek, van e táboruk, van e vezetőjük, aki irányítja őket. Ha ezek, *Int az elhantolt dögök felé.* járőrök voltak és van vezetőjük, feltűnik a hiányuk és számíthatunk még rájuk. *Magyarázza a terveit, hogy mindenki teljes képet kapjon arról, hogy mire is készülnek és azt hogyan is hajthatják végre.*
- Ha annyian lennének, akkor már az orkok sem élnének és sokkal mélyebbre terjeszkedtek volna az erdőben. *Sóhajt Niev kérdésére. Persze ez a lehetőség is fennállhat, de ha valóban olyan sereg áll Sa'Tereth oldalán, akkor nem várná meg, míg valaki megpróbálja megállítani őket.
A mesterpengét átadja a lánynak, aki először megilletődik, de utána visszaadná a fegyvert.*
- Ez nem felajánlás volt és úgy állapodtunk meg, hogy nem ellenkezel. *Pillant a lányra sárga szemeivel komoran. Az volt kimondva, hogy Nievesha azt teszi, amit az erdőmélyi elf mond és nincs ellenállás.*
- Én máshogyan is meg tudom védeni magam. *Mondja és lehunyja a szemét. Ha jól összpontosít, akkor a kezében egy fényből összeálló mesterkard jelenik meg, pontos mása annak, mint ami a lánynál van. A pengének látható súlya van, mindenben azonos a másikkal. Ha nem sikerül, akkor csak megvonja a vállát, remélve, hogy ha valóban szükséges lesz, nem sül be a varázslat.
Amikor Rírion arról kezd beszélni, hogy visszaadná a részére felajánlott és felhasznált bájitalok árát, akkor a csuhátlan csuhás hárítón nemet int a fejével.*
- Itt vagy velünk és az életed kockáztatod értünk és a vadonért. Ha itt valaki tartozik neked, az én vagyok. Nekünk ez a küldetésünk. *Magyarázza Niev felé is intve. Nekik valóban ez a küldetésük és prófétaként kötelessége megvédeni az erdőt és kiűzni onnan a sötétséget.
Az üzenetre elhúzza a száját és a parázsba kotor egy hosszú ággal. Nem gondol a sikertelenségre, neki nincsenek másik opciói. Sikerülnie kell és kész.*
- Ha gondolod, hagyj üzenetet és tudom, hogy sikerrel járunk. *Mondja komoly arccal. Nagyképűnek tűnhet, de nincs más választásuk. Ha elbuknak, talán más nem is tudja megállítani már őket.
Míg társalogtak, addigra Xauzur is visszatérhetett és ha sikerrel járt, akkor egy nyulat hoz a szájában. Talán csak akkor veszik észre, mikor már ott van a közelükben.*
- Barátom. *Fordul felé az erődmélyi elf.*
- Ez igen. Ügyes vagy. *Veszi ki a szájából a vadat és simítja meg szeretetteljesen az állat koponyáját.*
- Mindjárt jövök. *Áll fel és félrevonul, hogy az erődön kívül zsigerelje ki és nyúzza meg a nyulat egy késsel. A máj és a szív az irbiszé, a húst pedig egy nyársra tűzi. Mielőtt visszatérne, a zsigereket és a bőrt egy rögtönzött gödörbe ássa és betemeti. Ennél többet most nem tud tenni, majd visszatér a táborba.*
- Hamarosan ehetünk. *Mosolyog az ifjuakra, majd a tűz fölé helyezi a nyársat.*
- Kincsem, forgasd kérlek, én addig keresek valamit a hús mellé. *Indul el, hogy édesgyökeret, fokhagymát, turbolyát keressen a nyúl mellé. Ha talál, visszatér és kevés vízzel megmossa és a parázs szélére teszi őket egy kőre, hogy megsüljenek.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
1736. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-12 14:35:40
Üzenet elküldve: 2021-11-12 14:35:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Mikor ő már visszatért a vízzel és a tűzifával, de Rírion a vacsorával még nem, akkor egy kicsit együtt lehetnek Pyctával magukban. Ezt az időt akár ki is használhatnák arra, hogy kicsit megbeszéljék a történteket, de valamiért mégsem teszik. Pycta csak arról szól, hogy ma éjjel itt pihennek meg, Nievnek meg még ennyi mondandója sincsen. A tűztől kicsit távolabb simogatja Xauzurt, a nagymacska nekik családtag, Niev legalább annyira kötődik hozzá, mint Pyctához.
Szeretne otthon lenni Mil'Ochassban, úgy érzi, hogy felkészületlenül vágtak neki ennek az útnak. A saját szerepét illetően is erős kétségei vannak, most is megmutatkozott, hogy a vízhordáson és a tűzifa gyűjtésen kívül nem nagyon van haszna, csak valaki, akire vigyázni kell. Ez eléggé kellemetlen ízt hagy a szájában, még akkor is, ha ezt sem Pycta, sem pedig Rírion nem mondja ki. Topáz tekintete Pyctán függ, aki a dárdákat hegyezi, Nievben csak körvonalazódik az, hogy vajon mire is kellenek majd. Kicsit aggódik Rírionért, meglátása szerint ugyanis túlságosan hosszan marad el, már épp felvetné Pyctának, hogy a keresésére kéne indulniuk, mikor végül felbukkan. Üres kézzel ugyan, de épségben. Niev nem szeretné, ha baja esne a fiatal elfnek, no nem azért, mert különösebb érzelmek fűznék hozzá - inkább közömbös a számára -, egyszerűen csak azért, mert belerángatták valamibe, amiről ők maguk sem tudták, hogy milyen veszélyes lehet, ha baja esne, az az ő hibájuk lenne.
A vízre csak bólint, ez volt a feladata, a kulacsok megtöltése, nincs mit köszöngetni rajta, nem kell feleslegesen szavakat vesztegetni a dologra. Amúgy sincsen beszédes kedvében, apatikusan simogatja Xauzurt, bár minden bizonnyal csak addig, amíg Pycta magához nem szólítja az irbiszt.*
- És ha többen vannak, mint amennyivel elbírunk?
*Kérdezi Pyctát félbeszakítva, mikor az elf arról beszél, hogy felderítik ezeknek a bestiáknak a számát és forrását.*
- Ó apa, köszönöm. De így mi lesz veled?
*Kérdezi, mikor a kezébe kapta a kardot. Maga alá húzott lábakkal ül a tűzhöz már közelebb húzódva. A pengét szemléli, látta ugyan már, de a kezében még sosem volt. "Kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való. És a pallos sem." Kissé bávatag. Szeretné nagyon megölelgetni Pyctát és Xauzurt is, meg talán még Ríriont is. Meg van hatva, meg nagyon fáradt is.*
- Nem fogadhatom el.
*Fejét rázva nyújtja vissza a kardot az elfnek, de még mindig a pengére mered.*
*Mikor ő már visszatért a vízzel és a tűzifával, de Rírion a vacsorával még nem, akkor egy kicsit együtt lehetnek Pyctával magukban. Ezt az időt akár ki is használhatnák arra, hogy kicsit megbeszéljék a történteket, de valamiért mégsem teszik. Pycta csak arról szól, hogy ma éjjel itt pihennek meg, Nievnek meg még ennyi mondandója sincsen. A tűztől kicsit távolabb simogatja Xauzurt, a nagymacska nekik családtag, Niev legalább annyira kötődik hozzá, mint Pyctához.
Szeretne otthon lenni Mil'Ochassban, úgy érzi, hogy felkészületlenül vágtak neki ennek az útnak. A saját szerepét illetően is erős kétségei vannak, most is megmutatkozott, hogy a vízhordáson és a tűzifa gyűjtésen kívül nem nagyon van haszna, csak valaki, akire vigyázni kell. Ez eléggé kellemetlen ízt hagy a szájában, még akkor is, ha ezt sem Pycta, sem pedig Rírion nem mondja ki. Topáz tekintete Pyctán függ, aki a dárdákat hegyezi, Nievben csak körvonalazódik az, hogy vajon mire is kellenek majd. Kicsit aggódik Rírionért, meglátása szerint ugyanis túlságosan hosszan marad el, már épp felvetné Pyctának, hogy a keresésére kéne indulniuk, mikor végül felbukkan. Üres kézzel ugyan, de épségben. Niev nem szeretné, ha baja esne a fiatal elfnek, no nem azért, mert különösebb érzelmek fűznék hozzá - inkább közömbös a számára -, egyszerűen csak azért, mert belerángatták valamibe, amiről ők maguk sem tudták, hogy milyen veszélyes lehet, ha baja esne, az az ő hibájuk lenne.
A vízre csak bólint, ez volt a feladata, a kulacsok megtöltése, nincs mit köszöngetni rajta, nem kell feleslegesen szavakat vesztegetni a dologra. Amúgy sincsen beszédes kedvében, apatikusan simogatja Xauzurt, bár minden bizonnyal csak addig, amíg Pycta magához nem szólítja az irbiszt.*
- És ha többen vannak, mint amennyivel elbírunk?
*Kérdezi Pyctát félbeszakítva, mikor az elf arról beszél, hogy felderítik ezeknek a bestiáknak a számát és forrását.*
- Ó apa, köszönöm. De így mi lesz veled?
*Kérdezi, mikor a kezébe kapta a kardot. Maga alá húzott lábakkal ül a tűzhöz már közelebb húzódva. A pengét szemléli, látta ugyan már, de a kezében még sosem volt. "Kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való. És a pallos sem." Kissé bávatag. Szeretné nagyon megölelgetni Pyctát és Xauzurt is, meg talán még Ríriont is. Meg van hatva, meg nagyon fáradt is.*
- Nem fogadhatom el.
*Fejét rázva nyújtja vissza a kardot az elfnek, de még mindig a pengére mered.*
1735. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-11 21:01:59
Üzenet elküldve: 2021-11-11 21:01:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
- Palacsinta, értettem. *Feleli, mintha tényleg lehetséges volna ezt teljesíteni. Azonban nem hogy süteményt, vagy palacsintát, még egy verebet sem sikerül találni. ~ Gondolkozz, nem most látsz először erdőt! Mit ettél, ha erdőbe mentél? Hát, amit a városból magammal vittem. ~ Társalog önmagával. Vadászni nem olyan egyszerű. Megnyúzni, pucolni az állatot és megsütni, az menne gond nélkül, de előbb el kéne ejteni. Célozni és lőni, az is menne, de előbb meg kéne találni. A problémák itt kezdődnek. Rírion a fák lombjai felé tekint egy pillanatra.*
- Itt vagy Úrnőm, tudom. Talán most is épp megsegítesz egy vaddal a közelben, de híved vak, hogy megtalálja. Nem lehet egyszerű dolgod velem. *Szól Eeyrhez. Jól esik beszélnie hozzá, főleg mert egyedül van. És mert éppen Erdőmélyén van egyedül. Hervasztó belegondolni, hány lehetőség mellett mehetett el anélkül, hogy észre vette volna. Belátja, neki még nem megy a vadászat. Úgy véli, inkább jobb hamar visszatérni üres kézzel, hogy kitalálhassanak egy jobb tervet, mint büszkeségből váratni éhes társait. Mindemellett a visszaúton is jól körbenéz. Ha vadat nem is, legalább néhány gyümölcsöt hátha talál. Sok finomság terem még az évnek ezen szakaszában. Ha szerencsésen visszatér, akár gyümölccsel, akár anélkül, úgy bátran vállalja sikertelenségét.*
- Hahó! *Köszön már az erőd bejáratán kívülről, nehogy rájuk ijesszen. Nievesha és Pycta már rég elvégezték a dolguk. Hívogató tábortűz ropog és Rírion arcát megcsapja a kellemes meleg.*
- Üres kézzel jöttem, bocsássatok meg! Elindulok örömmel még egyszer, de ha van jó ötletetek, azt is elvinném. *Arra a jó ötletre, amit ekkor lát, igazán nem számít. Pycta Xauzur segítségét kéri. Ha a vadmacska ezután sarkon fordul és elindul vadászni, úgy Rírion első körben ledöbben, utána pedig elhatározza, hogy ezentúl a szavait is megválogatja Xauzur jelenlétében. Bár nem hozott ebédnek valót, sokat ment a semmiért. Jól esik neki kulacsot ragadni és inni. Miközben vissza zárja, Nievesha felé fordul.*
- Ezért most rendkívül hálás vagyok. *Mondja a szomjas elf. Az első kortyért mindent odaadott volna.
A közelben három kifaragott dárda várja a küldetést. Rírion nem tudja megállni, hogy fel ne vegye az egyiket. Kipróbálja a súlyát, felméri a hosszát és jól megnézi a hegyét. A dárdák jó ötletnek tűnnek. Jó ötletből jó fegyverek lettek, persze nem csak úgy maguktól. Pycta dolgozott velük, míg ő távol volt. Megköszörüli torkát.*
- Ha megengeded, ezek remek dárdák. *Szól elismerően. Visszateszi helyére azt, amit elvett, pont úgy, ahogy volt.
Később összeülnek a tűz mellett. Végre megbeszélhetik, mi a konkrét elképzelés a dárdákkal. Maga is úgy véli, ezek a lények csak haragos rohamra lettek teremtve, de ha mégsem?*
- Részemről csináljuk. Ha alábecsültük az eszüket, az kiderül az első alkalommal. *Kiderül és nagy árat fizethetnek a tévedésért, de még nagyobbat ha semmit sem tesznek. Rírion erősen érzi már a helyzet súlyát. Mostanra nem csak azért van itt, hogy segítsen két jóravaló utazónak. Eeyr híveként neki is ügye cselekedni az erdőért, ami az Úrnőé.*
- Ha rohamra akarjuk bírni őket, arra elég lehet egy találat. Legutóbb, bár igazán nem akartam, sikerült.
*Az ifjú elf azt hinné kimerült az ötletek tárháza, de akkor Pycta átadja kardját leányának. A kép, ami elétárul, szívmelengető. Biztos benne, hogy jó ez így, akaratlanul is mosolyt csal az arcára. Mikor az idősebb elf neki ajánl varázsitalt, már nem mosolyog, de határozottan bólint.*
- Hálásan elfogadom. Szabadkoznék, mert tudom, hogy érték, de valóban szükségem lehet rá a sikerhez. Visszaadom neked, vagy ugyanolyan varázsital vagy arany formájában, ha túléljük ezt. *Ígéri, majd gondol egyet és még valamit hozzá tesz.*
- Aztán remélem egyszer lesz alkalmunk, hogy varázsital helyett sör legyen a téma. *El tudná képzelni, hogy valahol koccintanak a sikerre. Álmodozni viszont nem most kell. Rírion is igyekszik a realitás talaján mozogni.*
- Bízom a sikerünkben. Őszintén. De nem tudhatjuk, hogy alakul végül. Szerintem hagyjunk itt valami üzenetet, hátha más is megkeresi ezt az erődöt utánunk. Karcoljuk egy falba, amit a szarvas lényekről megtudtunk. Lehet, hogy életet mentünk egy figyelmeztetéssel.
*Reméli, nem töri le a többiek hangulatát ezzel. Csupán B tervnek szánja az ötletet, nem szándékozik máris temetni önmagukat.*
- Palacsinta, értettem. *Feleli, mintha tényleg lehetséges volna ezt teljesíteni. Azonban nem hogy süteményt, vagy palacsintát, még egy verebet sem sikerül találni. ~ Gondolkozz, nem most látsz először erdőt! Mit ettél, ha erdőbe mentél? Hát, amit a városból magammal vittem. ~ Társalog önmagával. Vadászni nem olyan egyszerű. Megnyúzni, pucolni az állatot és megsütni, az menne gond nélkül, de előbb el kéne ejteni. Célozni és lőni, az is menne, de előbb meg kéne találni. A problémák itt kezdődnek. Rírion a fák lombjai felé tekint egy pillanatra.*
- Itt vagy Úrnőm, tudom. Talán most is épp megsegítesz egy vaddal a közelben, de híved vak, hogy megtalálja. Nem lehet egyszerű dolgod velem. *Szól Eeyrhez. Jól esik beszélnie hozzá, főleg mert egyedül van. És mert éppen Erdőmélyén van egyedül. Hervasztó belegondolni, hány lehetőség mellett mehetett el anélkül, hogy észre vette volna. Belátja, neki még nem megy a vadászat. Úgy véli, inkább jobb hamar visszatérni üres kézzel, hogy kitalálhassanak egy jobb tervet, mint büszkeségből váratni éhes társait. Mindemellett a visszaúton is jól körbenéz. Ha vadat nem is, legalább néhány gyümölcsöt hátha talál. Sok finomság terem még az évnek ezen szakaszában. Ha szerencsésen visszatér, akár gyümölccsel, akár anélkül, úgy bátran vállalja sikertelenségét.*
- Hahó! *Köszön már az erőd bejáratán kívülről, nehogy rájuk ijesszen. Nievesha és Pycta már rég elvégezték a dolguk. Hívogató tábortűz ropog és Rírion arcát megcsapja a kellemes meleg.*
- Üres kézzel jöttem, bocsássatok meg! Elindulok örömmel még egyszer, de ha van jó ötletetek, azt is elvinném. *Arra a jó ötletre, amit ekkor lát, igazán nem számít. Pycta Xauzur segítségét kéri. Ha a vadmacska ezután sarkon fordul és elindul vadászni, úgy Rírion első körben ledöbben, utána pedig elhatározza, hogy ezentúl a szavait is megválogatja Xauzur jelenlétében. Bár nem hozott ebédnek valót, sokat ment a semmiért. Jól esik neki kulacsot ragadni és inni. Miközben vissza zárja, Nievesha felé fordul.*
- Ezért most rendkívül hálás vagyok. *Mondja a szomjas elf. Az első kortyért mindent odaadott volna.
A közelben három kifaragott dárda várja a küldetést. Rírion nem tudja megállni, hogy fel ne vegye az egyiket. Kipróbálja a súlyát, felméri a hosszát és jól megnézi a hegyét. A dárdák jó ötletnek tűnnek. Jó ötletből jó fegyverek lettek, persze nem csak úgy maguktól. Pycta dolgozott velük, míg ő távol volt. Megköszörüli torkát.*
- Ha megengeded, ezek remek dárdák. *Szól elismerően. Visszateszi helyére azt, amit elvett, pont úgy, ahogy volt.
Később összeülnek a tűz mellett. Végre megbeszélhetik, mi a konkrét elképzelés a dárdákkal. Maga is úgy véli, ezek a lények csak haragos rohamra lettek teremtve, de ha mégsem?*
- Részemről csináljuk. Ha alábecsültük az eszüket, az kiderül az első alkalommal. *Kiderül és nagy árat fizethetnek a tévedésért, de még nagyobbat ha semmit sem tesznek. Rírion erősen érzi már a helyzet súlyát. Mostanra nem csak azért van itt, hogy segítsen két jóravaló utazónak. Eeyr híveként neki is ügye cselekedni az erdőért, ami az Úrnőé.*
- Ha rohamra akarjuk bírni őket, arra elég lehet egy találat. Legutóbb, bár igazán nem akartam, sikerült.
*Az ifjú elf azt hinné kimerült az ötletek tárháza, de akkor Pycta átadja kardját leányának. A kép, ami elétárul, szívmelengető. Biztos benne, hogy jó ez így, akaratlanul is mosolyt csal az arcára. Mikor az idősebb elf neki ajánl varázsitalt, már nem mosolyog, de határozottan bólint.*
- Hálásan elfogadom. Szabadkoznék, mert tudom, hogy érték, de valóban szükségem lehet rá a sikerhez. Visszaadom neked, vagy ugyanolyan varázsital vagy arany formájában, ha túléljük ezt. *Ígéri, majd gondol egyet és még valamit hozzá tesz.*
- Aztán remélem egyszer lesz alkalmunk, hogy varázsital helyett sör legyen a téma. *El tudná képzelni, hogy valahol koccintanak a sikerre. Álmodozni viszont nem most kell. Rírion is igyekszik a realitás talaján mozogni.*
- Bízom a sikerünkben. Őszintén. De nem tudhatjuk, hogy alakul végül. Szerintem hagyjunk itt valami üzenetet, hátha más is megkeresi ezt az erődöt utánunk. Karcoljuk egy falba, amit a szarvas lényekről megtudtunk. Lehet, hogy életet mentünk egy figyelmeztetéssel.
*Reméli, nem töri le a többiek hangulatát ezzel. Csupán B tervnek szánja az ötletet, nem szándékozik máris temetni önmagukat.*
1734. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-11 12:45:56
Üzenet elküldve: 2021-11-11 12:45:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Az ötlet még kiforratlan és szükséges lesz hozzá némi gyakorlás, de az erdőmélyi elf hiszi, hogy ha a szerencse kicsit az oldalukra áll, akkor hatásos fegyver lehet az agancsosok ellen. Igyekszik a legjobb munkát végezni ahogy ügyességéből telik, de akár még elégedett is lehet, mert mire végez, három jó dárdájuk lesz.
Az idő eltelik a faragással, addigra Nievesha és Xauzur is visszatérnek, Rírion pedig valószínűleg még azzal foglalkozik, hogy elejtsen valami vadat. A csuhátlan csuhás reméli, hogy az ifjú elf nem megy túl messzire. A vadon és az egyik saját szabálya, mondhatni törvénye, hogy a vadászból könnyedén válhat préda, ha nem elég óvatos és körültekintő.
Niev is megérkezik a vízzel és egy ölre való tűzifával, amiből az erdőmélyi igyekszik takaros tüzet rakni egy szélvédett helyen.*
- Ma már nem indulunk tovább. Ennyi kaland elég volt egy napra. *Mondja a lánynak, hogy a fahasábokkal ügyeskedik. Talán maga még bírná, de Nievnek és Rírionnak szüksége lehet pihenésre és addig is átbeszélhetik a tervet és a lehetőségeiket.
Reméli, hogy a kölyök elf hamarosan visszatér és ha így lesz és nem sikerült elejtenie egy vadat sem, akkor az erdőmélyi elf magához inti az irbiszt. Ha Xauzur odamegy hozzá, akkor két kezével megfogja a fejét és a sárga szemekbe néz.*
- Hozol nekünk egy vadat? *Kérdi halkan, szinte suttogva, ahogy a vadállat füle tövét vakargatja. Az irbisz lépten-nyomon meglepte még Mil'Ochassban is egy-egy nyúllal, fácánnal. A páncélos próféta úgy sejti, hogy ezek az "ajándékokat" azért hozza, mert úgy hiszi, az ember vagy elf képtelen maga vadászni és elejteni egy vadat. Ez a törődés talán most épp kapóra jön. Az irbisznek minden képessége és ösztöne megvan ahhoz, hogy gyorsan elejtsen egy vadat, nála jobb vadász nincs Erdőmélyén. Míg várnak, addig megtervezhetik a továbbiakat. Le is ül a tűz mellé, míg várják, hogy Xauzur visszatérjen.*
- Ma pihenünk itt, ahogy mondtam és holnap hajnalban indulunk tovább. Megkeressük ezeket a bestiákat. Először felderítünk, megpróbáljuk feltérképezni, hogy honnan is jönnek, mennyien vannak. *Kezd bele, sárga ragadozótekintete a két ifjú között jár.*
- A dárdákat elvisszük, ha összefutunk velük, még jól jöhetnek. Megpróbáljuk rávenni őket, hogy újra rohamozzanak és a megfelelő pillanatban használva, felnyársalhatjuk a szörnyetegeket. Nem hiszem, hogy a haragon és a pusztításon kívül figyelnének másra. Magatok elé rejtitek a földre, aztán amikor megindul és közel ér, felkapjátok, köthetünk rá kötelet, hogy könnyebb legyen. A lendülettől már nem tudnak megállni. *Magyarázza a kihegyezett dárdák használatának lehetőségeit.*
- Niev, megkapod a kardom, azzal több esélyed lehet, mint a tőrrel. Én meg tudom védeni magam anélkül is. *Ajánlja fel fegyverét a lánynak. Mind közelharcban hatékony és mágiával is képes fegyvert kérni magának. Át is adja a mesterpengét, hogy innen a lánynál legyen. A szíjas hevedert is odaadja, ami a kardhüvelyt tartja a hátán.*
- De ha lehet, ne kerülj közelharcba velük, egyedül semmiképp. *Sajnos nem volt idejük felkészülni, a kiképzést itt tervezte meg, amibe belerondítottak a szarvasagancsos bestiák. De ha már itt vannak, nem mehetnek el, míg el nem intézték őket. Kockázatos így beleállni ebbe, de nincs más választása. A sötétséget ki kell űzni a fák közül, ez pedig az ő dolga.*
- Rírion, te is kerüld az összecsapást, használd a számszeríjad, keresd a gyenge pontjukat, lassítsd le őket. Van pár bájitalom, ami segíthet a célzásban, odaadom, de csak akkor használd, ha szükséges. *A kölyök már bizonyította, hogy tud bánni a fegyverével, de egy kis segítség mindig jól jön. Most szerencséjük volt, de nem számíthatnak mindig rá.*
- Van kérdés, vélemény? *Kérdi várva a válaszokat.*
*Az ötlet még kiforratlan és szükséges lesz hozzá némi gyakorlás, de az erdőmélyi elf hiszi, hogy ha a szerencse kicsit az oldalukra áll, akkor hatásos fegyver lehet az agancsosok ellen. Igyekszik a legjobb munkát végezni ahogy ügyességéből telik, de akár még elégedett is lehet, mert mire végez, három jó dárdájuk lesz.
Az idő eltelik a faragással, addigra Nievesha és Xauzur is visszatérnek, Rírion pedig valószínűleg még azzal foglalkozik, hogy elejtsen valami vadat. A csuhátlan csuhás reméli, hogy az ifjú elf nem megy túl messzire. A vadon és az egyik saját szabálya, mondhatni törvénye, hogy a vadászból könnyedén válhat préda, ha nem elég óvatos és körültekintő.
Niev is megérkezik a vízzel és egy ölre való tűzifával, amiből az erdőmélyi igyekszik takaros tüzet rakni egy szélvédett helyen.*
- Ma már nem indulunk tovább. Ennyi kaland elég volt egy napra. *Mondja a lánynak, hogy a fahasábokkal ügyeskedik. Talán maga még bírná, de Nievnek és Rírionnak szüksége lehet pihenésre és addig is átbeszélhetik a tervet és a lehetőségeiket.
Reméli, hogy a kölyök elf hamarosan visszatér és ha így lesz és nem sikerült elejtenie egy vadat sem, akkor az erdőmélyi elf magához inti az irbiszt. Ha Xauzur odamegy hozzá, akkor két kezével megfogja a fejét és a sárga szemekbe néz.*
- Hozol nekünk egy vadat? *Kérdi halkan, szinte suttogva, ahogy a vadállat füle tövét vakargatja. Az irbisz lépten-nyomon meglepte még Mil'Ochassban is egy-egy nyúllal, fácánnal. A páncélos próféta úgy sejti, hogy ezek az "ajándékokat" azért hozza, mert úgy hiszi, az ember vagy elf képtelen maga vadászni és elejteni egy vadat. Ez a törődés talán most épp kapóra jön. Az irbisznek minden képessége és ösztöne megvan ahhoz, hogy gyorsan elejtsen egy vadat, nála jobb vadász nincs Erdőmélyén. Míg várnak, addig megtervezhetik a továbbiakat. Le is ül a tűz mellé, míg várják, hogy Xauzur visszatérjen.*
- Ma pihenünk itt, ahogy mondtam és holnap hajnalban indulunk tovább. Megkeressük ezeket a bestiákat. Először felderítünk, megpróbáljuk feltérképezni, hogy honnan is jönnek, mennyien vannak. *Kezd bele, sárga ragadozótekintete a két ifjú között jár.*
- A dárdákat elvisszük, ha összefutunk velük, még jól jöhetnek. Megpróbáljuk rávenni őket, hogy újra rohamozzanak és a megfelelő pillanatban használva, felnyársalhatjuk a szörnyetegeket. Nem hiszem, hogy a haragon és a pusztításon kívül figyelnének másra. Magatok elé rejtitek a földre, aztán amikor megindul és közel ér, felkapjátok, köthetünk rá kötelet, hogy könnyebb legyen. A lendülettől már nem tudnak megállni. *Magyarázza a kihegyezett dárdák használatának lehetőségeit.*
- Niev, megkapod a kardom, azzal több esélyed lehet, mint a tőrrel. Én meg tudom védeni magam anélkül is. *Ajánlja fel fegyverét a lánynak. Mind közelharcban hatékony és mágiával is képes fegyvert kérni magának. Át is adja a mesterpengét, hogy innen a lánynál legyen. A szíjas hevedert is odaadja, ami a kardhüvelyt tartja a hátán.*
- De ha lehet, ne kerülj közelharcba velük, egyedül semmiképp. *Sajnos nem volt idejük felkészülni, a kiképzést itt tervezte meg, amibe belerondítottak a szarvasagancsos bestiák. De ha már itt vannak, nem mehetnek el, míg el nem intézték őket. Kockázatos így beleállni ebbe, de nincs más választása. A sötétséget ki kell űzni a fák közül, ez pedig az ő dolga.*
- Rírion, te is kerüld az összecsapást, használd a számszeríjad, keresd a gyenge pontjukat, lassítsd le őket. Van pár bájitalom, ami segíthet a célzásban, odaadom, de csak akkor használd, ha szükséges. *A kölyök már bizonyította, hogy tud bánni a fegyverével, de egy kis segítség mindig jól jön. Most szerencséjük volt, de nem számíthatnak mindig rá.*
- Van kérdés, vélemény? *Kérdi várva a válaszokat.*
1733. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-10 23:50:44
Üzenet elküldve: 2021-11-10 23:50:44
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Pycta nekiáll a lándzsafaragásnak, s nagyjából sikerrel is jár. A hevenyészett, girbe-gurba, hegyezett dárdák rövidesen készen állnak, ám elkészítésük időbe telik s hatásuk is nagyban függ a szerencséjüktől. Még javában dolgozik rajtuk, mikor Nievesha vízzel töltött kulacsokkal és szép adag gallyal tér vissza Xauzur társaságában.
A környék csendes, a nap pedig alig bukott át delelőjén. Pycta azonban még is úgy dönt, hogy pihennek és csak az éj elteltével indulnak tovább. Talán rájuk is fér a pihenés az éjjeli menetelés után. Bárhogy is, míg Fänrírion visszatér, a páros egy ideig kettesben marad a táborban.
Fänrírion útnak indul a sűrű fák között, ám nincs szerencséje. Habár hallani hallja az erdő kórusát, vadakkal nem találkozik a közelben. Mivel a vadászathoz kellő tapasztalatnak és tudásnak az ifjú elf híján van, nagy szerencse kellene hozzá, hogy prédába botoljon. Ha pedig nem elég óvatos és körültekintő, könnyedén válhat ő maga a prédává itt, az erdőben. Rajta bizony nem él az Erdő Áldása, s itt, Erdőmélyén, számtalan ragadozó között bizony kockázatot vállal az, ki beveti magát a sűrűbe.*
*Pycta nekiáll a lándzsafaragásnak, s nagyjából sikerrel is jár. A hevenyészett, girbe-gurba, hegyezett dárdák rövidesen készen állnak, ám elkészítésük időbe telik s hatásuk is nagyban függ a szerencséjüktől. Még javában dolgozik rajtuk, mikor Nievesha vízzel töltött kulacsokkal és szép adag gallyal tér vissza Xauzur társaságában.
A környék csendes, a nap pedig alig bukott át delelőjén. Pycta azonban még is úgy dönt, hogy pihennek és csak az éj elteltével indulnak tovább. Talán rájuk is fér a pihenés az éjjeli menetelés után. Bárhogy is, míg Fänrírion visszatér, a páros egy ideig kettesben marad a táborban.
Fänrírion útnak indul a sűrű fák között, ám nincs szerencséje. Habár hallani hallja az erdő kórusát, vadakkal nem találkozik a közelben. Mivel a vadászathoz kellő tapasztalatnak és tudásnak az ifjú elf híján van, nagy szerencse kellene hozzá, hogy prédába botoljon. Ha pedig nem elég óvatos és körültekintő, könnyedén válhat ő maga a prédává itt, az erdőben. Rajta bizony nem él az Erdő Áldása, s itt, Erdőmélyén, számtalan ragadozó között bizony kockázatot vállal az, ki beveti magát a sűrűbe.*
1732. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-10 10:29:37
Üzenet elküldve: 2021-11-10 10:29:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Jóleső érzés Xauzur bundájába temetni az arcát, merthogy míg kezét az állat szügyén tartja, addig ezt teszi, közben pedig halkan duruzsol. Kicsit maga is meglepődik, hogy sikerült a dolog, kicsit büszke is, de a félszegen büszke mosolyt az irbisz lapockái közé rejti. Nehezen ereszti el, de Xauzurnak nyújtozkodhatnékja van, így természetesen megteszi, felállva leporolja magát, végez pár tornamozdulatot is - szinte mint a nagymacska -, hogy mindene a helyén van-e, mindene megfelelően működik-e? Pár karlendítés és hajolgatás után úgy ítéli meg, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, legalábbis a körülményekhez képest.
Kissé félrebiccentett fejjel hallgatja a tanácsot, amit Pycta Rírionnak ad, aztán elhúzza a száját, jó lenne ha lenne neki is egy íja, nemcsak egy kése. A bestiát elnézve, mázlija volt, hogy csak elsodorta, nem pedig felhasította tokától bokáig.*
- Csermely északra, értem...
*Elnéz az említett irányba, aztán pedig nekilát összeszedni a kulacsaikat, hogy mindet friss vízzel tölthesse meg.*
- Hát, ha találsz valami süteményt. Palacsintát, mondjuk.
*Mosolyog rá Rírionra, mikor az a kívánságairól kérdezi, amik egyébként nincsenek neki, valahogy most nem éhes. Túlságosan sok esemény történt most, ahhoz, hogy evésre tudjon gondolni.
A Pycta által megjelölt irányba indulva hamar meglelik azt a bizonyos csermelyt, így meg tudja tölteni a kulacsokat, majd azokat a vállára akasztja és nekiáll tűzifát gyűjteni. Ugyan nem érzi magát feltétlenül biztonságban a történtek után, de Xauzur jelenléte mégis megnyugtató a számára, közben pedig fülel, hátha megüti a fülét valami olyan zaj, ami nem szerves része az őszi erdő szokásos hangjainak, vagy amit biztosan nem társai és ő ütnek.
Mivel nem akar többször fordulni, ezért annyi fát pakol fel, amennyit csak tud, végül szép halommal érkezik vissza, kicsit ki is fullad a cipelésben. Nem szól semmit, csak lezúdítja az egész halmot egy arra megfelelőnek ítélt helyen.*
*Jóleső érzés Xauzur bundájába temetni az arcát, merthogy míg kezét az állat szügyén tartja, addig ezt teszi, közben pedig halkan duruzsol. Kicsit maga is meglepődik, hogy sikerült a dolog, kicsit büszke is, de a félszegen büszke mosolyt az irbisz lapockái közé rejti. Nehezen ereszti el, de Xauzurnak nyújtozkodhatnékja van, így természetesen megteszi, felállva leporolja magát, végez pár tornamozdulatot is - szinte mint a nagymacska -, hogy mindene a helyén van-e, mindene megfelelően működik-e? Pár karlendítés és hajolgatás után úgy ítéli meg, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, legalábbis a körülményekhez képest.
Kissé félrebiccentett fejjel hallgatja a tanácsot, amit Pycta Rírionnak ad, aztán elhúzza a száját, jó lenne ha lenne neki is egy íja, nemcsak egy kése. A bestiát elnézve, mázlija volt, hogy csak elsodorta, nem pedig felhasította tokától bokáig.*
- Csermely északra, értem...
*Elnéz az említett irányba, aztán pedig nekilát összeszedni a kulacsaikat, hogy mindet friss vízzel tölthesse meg.*
- Hát, ha találsz valami süteményt. Palacsintát, mondjuk.
*Mosolyog rá Rírionra, mikor az a kívánságairól kérdezi, amik egyébként nincsenek neki, valahogy most nem éhes. Túlságosan sok esemény történt most, ahhoz, hogy evésre tudjon gondolni.
A Pycta által megjelölt irányba indulva hamar meglelik azt a bizonyos csermelyt, így meg tudja tölteni a kulacsokat, majd azokat a vállára akasztja és nekiáll tűzifát gyűjteni. Ugyan nem érzi magát feltétlenül biztonságban a történtek után, de Xauzur jelenléte mégis megnyugtató a számára, közben pedig fülel, hátha megüti a fülét valami olyan zaj, ami nem szerves része az őszi erdő szokásos hangjainak, vagy amit biztosan nem társai és ő ütnek.
Mivel nem akar többször fordulni, ezért annyi fát pakol fel, amennyit csak tud, végül szép halommal érkezik vissza, kicsit ki is fullad a cipelésben. Nem szól semmit, csak lezúdítja az egész halmot egy arra megfelelőnek ítélt helyen.*
1731. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-08 16:51:10
Üzenet elküldve: 2021-11-08 16:51:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Újra meglepve tapasztalja, hogy gyógyító varázslatot lát, most Nieveshától. Nem kellene meglepődnie, miután Pyctától már látta. Ugyan miért ne értene a lány is ahhoz, amihez az apja? Fél szemmel figyeli az eseményeket, mert a bejáratot nézi még mindig. Pycta szavaira bólint, amíg hallgat. Csak a végén fordul felé egészen, egy pillanatig.*
- Úgy lesz, amíg rajtam áll. *Feleli. Persze nincs ínyére a "kölyök" megnevezés, de semmi kedve egy ilyen küzdelem után szócsatát vívni. Inkább tesz róla, hogy legközelebb ne legyen szükség se a gyógyításra, se a vigasztaló szavakra, már amennyiben rajta áll, mint mondta.
Vadászni egyenesen örömmel indulna. Lassan éhes lesz és el tudja képzelni, hogy a többiek is. Részéről nem marad kérdés az elhangzottakkal kapcsolatban. Miközben kifelé haladnak, Nieveshához fordul egy fél mosollyal és egy egészen más kérdéssel.*
- Valami kívánság? *Persze, úgyis azt hoz, amit talál, de egy kis humor talán senkinek sem árt. Bármivel beérné, ami hármuknak elegendő, de ha több, kisebb példányból állna a siker, az sincs ellenére. Ha valamit talál, nem méregeti, lő azonnal. Viszont ha esetleg az ő útját is víz keresztezné, ami elég tiszta és áttetsző, úgy halakra is megpróbálna lőni.*
*Újra meglepve tapasztalja, hogy gyógyító varázslatot lát, most Nieveshától. Nem kellene meglepődnie, miután Pyctától már látta. Ugyan miért ne értene a lány is ahhoz, amihez az apja? Fél szemmel figyeli az eseményeket, mert a bejáratot nézi még mindig. Pycta szavaira bólint, amíg hallgat. Csak a végén fordul felé egészen, egy pillanatig.*
- Úgy lesz, amíg rajtam áll. *Feleli. Persze nincs ínyére a "kölyök" megnevezés, de semmi kedve egy ilyen küzdelem után szócsatát vívni. Inkább tesz róla, hogy legközelebb ne legyen szükség se a gyógyításra, se a vigasztaló szavakra, már amennyiben rajta áll, mint mondta.
Vadászni egyenesen örömmel indulna. Lassan éhes lesz és el tudja képzelni, hogy a többiek is. Részéről nem marad kérdés az elhangzottakkal kapcsolatban. Miközben kifelé haladnak, Nieveshához fordul egy fél mosollyal és egy egészen más kérdéssel.*
- Valami kívánság? *Persze, úgyis azt hoz, amit talál, de egy kis humor talán senkinek sem árt. Bármivel beérné, ami hármuknak elegendő, de ha több, kisebb példányból állna a siker, az sincs ellenére. Ha valamit talál, nem méregeti, lő azonnal. Viszont ha esetleg az ő útját is víz keresztezné, ami elég tiszta és áttetsző, úgy halakra is megpróbálna lőni.*
1730. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-08 12:31:17
Üzenet elküldve: 2021-11-08 12:31:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Addig mormolja a gyógyítás fohászát, míg a fájdalomtól néma Nievesha sérülése teljesen el nem múlik. Aztán halvány, megkönnyebbült mosollyal veszi le tenyerét a mellkasáról és simítja meg rövid szőke haját.*
- Egy csatát megnyertünk, de a háborúnak még nincs vége. *Válaszolja komoly, a bestia fekete vérétől maszatos arccal.
A lány aztán Xauzur sebét látja el és ha eddig csak sejtette, most már biztosan tudja, hogy a Fény megvan Nievben is. Talán azt is tudja, hogy nála sokkal jobban fogja használni a Vadon Ajándékát, a varázserőt.*
- Nyugalom, kölyök. Te megtetted, ami tőled telik. *Mondja Rírionnak amikor a lány bocsánatát kéri. Neki már csak "kölyök" marad, de majd valahogy megpróbálja elkerülni a kimondását.*
- Most már tudjuk, hogyan harcolnak. Legközelebb készülünk erre. *Pillant a holtában halott szarvasagancsosok felé. Szürke elmondta a gyenge pontjukat, most már láttát őket harc közben is, ami előny lehet a számukra.*
- Legközelebb ne engedd közel magadhoz őket ennyire, összpontosíts a kitérésre és utána ereszd beléjük a nyilat. *Tanácsolja az ifjú elfnek.
Igazából felkészületlenül indultak útnak, de amiért jöttek, elvégezték. A Szent Fa újra Erdőmélye földjében van, az oltár működik, de amíg ki nem űzik a szarvasagancsos szörnyeket a vadonból, addig nem mehetnek el. Nievesha kevés varázslatot ismerhet még és ahhoz, hogy tovább képezze magát, el kellene látogatniuk az artheniori templomba. Ám ilyen kitérőre most nincs lehetőség. De akkor mit tegyenek?*
- Ha mindenki megvan, akkor nekiállunk felkészülni. *Kezd bele a két fiatalra pillantva.*
- Rírion, étel kell estére. Megalszunk és holnap elindulunk nyugatra. *Adja ki a feladatot a kócos elfnek. Az íjjal elejthet egy nyulat vagy fácánt, ami elég lesz hármuknak.*
- Nievesha, gyűjts tűzifát és hozz vizet. Innen nem messze északra kell lennie egy csermelynek. Xauzur elkísér. *Mutat a jelzett irányba. Amikor az erőd állt, ők is onnan szereztek vizet.*
- Én hozok ágakat, csinálunk belőle pár méretes lándzsát, kétmétereseket. Ha újra ránk rohamoznak, akkor azzal állítjuk meg őket. *Magyarázza a tervet. Az egyenes ágakat kihegyezik és magukkal viszik, ha találkoznak ilyen szörnyekkel, maguk elé rejtve megvárják, míg rohamba kezdenek és az utolsó pillanatig várva aztán maguk elé tarthatják, hogy a szarvasagancsosok magukat nyársalják fel a lendülettől.*
- Van kérdés? *Néz a kettősre és ha van, akkor válaszol vagy reflektál az elhangzottakra. Ha pedig nincs, akkor mindenki indulhat a feladatára.
Ennek megfelelően az erdőmélyi elf elindul az erődben vagy ha ott nem talál, akkor az egykori falakon túl, hogy karnyi vastag, egyenes gallyak után kutasson és ha megtalálta, akkor jobb híján a mesterkardjával vágjon ki hármat és miután visszavitte az erődbe kihegyezze őket.
Míg Nievesha és Rírion távol vannak, addig a két dögöt elhúzza az erőd legtávolabbi pontjára és avarral, leveles ágakkat fedi be őket. Az erdő majd elvégzi a piszkos munkát és visszaveszi azt, amit elvettek tőle.*
*Addig mormolja a gyógyítás fohászát, míg a fájdalomtól néma Nievesha sérülése teljesen el nem múlik. Aztán halvány, megkönnyebbült mosollyal veszi le tenyerét a mellkasáról és simítja meg rövid szőke haját.*
- Egy csatát megnyertünk, de a háborúnak még nincs vége. *Válaszolja komoly, a bestia fekete vérétől maszatos arccal.
A lány aztán Xauzur sebét látja el és ha eddig csak sejtette, most már biztosan tudja, hogy a Fény megvan Nievben is. Talán azt is tudja, hogy nála sokkal jobban fogja használni a Vadon Ajándékát, a varázserőt.*
- Nyugalom, kölyök. Te megtetted, ami tőled telik. *Mondja Rírionnak amikor a lány bocsánatát kéri. Neki már csak "kölyök" marad, de majd valahogy megpróbálja elkerülni a kimondását.*
- Most már tudjuk, hogyan harcolnak. Legközelebb készülünk erre. *Pillant a holtában halott szarvasagancsosok felé. Szürke elmondta a gyenge pontjukat, most már láttát őket harc közben is, ami előny lehet a számukra.*
- Legközelebb ne engedd közel magadhoz őket ennyire, összpontosíts a kitérésre és utána ereszd beléjük a nyilat. *Tanácsolja az ifjú elfnek.
Igazából felkészületlenül indultak útnak, de amiért jöttek, elvégezték. A Szent Fa újra Erdőmélye földjében van, az oltár működik, de amíg ki nem űzik a szarvasagancsos szörnyeket a vadonból, addig nem mehetnek el. Nievesha kevés varázslatot ismerhet még és ahhoz, hogy tovább képezze magát, el kellene látogatniuk az artheniori templomba. Ám ilyen kitérőre most nincs lehetőség. De akkor mit tegyenek?*
- Ha mindenki megvan, akkor nekiállunk felkészülni. *Kezd bele a két fiatalra pillantva.*
- Rírion, étel kell estére. Megalszunk és holnap elindulunk nyugatra. *Adja ki a feladatot a kócos elfnek. Az íjjal elejthet egy nyulat vagy fácánt, ami elég lesz hármuknak.*
- Nievesha, gyűjts tűzifát és hozz vizet. Innen nem messze északra kell lennie egy csermelynek. Xauzur elkísér. *Mutat a jelzett irányba. Amikor az erőd állt, ők is onnan szereztek vizet.*
- Én hozok ágakat, csinálunk belőle pár méretes lándzsát, kétmétereseket. Ha újra ránk rohamoznak, akkor azzal állítjuk meg őket. *Magyarázza a tervet. Az egyenes ágakat kihegyezik és magukkal viszik, ha találkoznak ilyen szörnyekkel, maguk elé rejtve megvárják, míg rohamba kezdenek és az utolsó pillanatig várva aztán maguk elé tarthatják, hogy a szarvasagancsosok magukat nyársalják fel a lendülettől.*
- Van kérdés? *Néz a kettősre és ha van, akkor válaszol vagy reflektál az elhangzottakra. Ha pedig nincs, akkor mindenki indulhat a feladatára.
Ennek megfelelően az erdőmélyi elf elindul az erődben vagy ha ott nem talál, akkor az egykori falakon túl, hogy karnyi vastag, egyenes gallyak után kutasson és ha megtalálta, akkor jobb híján a mesterkardjával vágjon ki hármat és miután visszavitte az erődbe kihegyezze őket.
Míg Nievesha és Rírion távol vannak, addig a két dögöt elhúzza az erőd legtávolabbi pontjára és avarral, leveles ágakkat fedi be őket. Az erdő majd elvégzi a piszkos munkát és visszaveszi azt, amit elvettek tőle.*
1729. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-06 06:25:34
Üzenet elküldve: 2021-11-06 06:25:34
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*A gyógyító érintés nyomán mint Nievesha, mint az irbisz sérülése enyhülni kezd, és ha csak Pycta és a fiatal leány nem veszi le kezét, be is gyógyul. Utóbbit a nagymacska némi nyállal hálálja, mielőtt jólesően kinyújtóztatja tagjait.
Szerencséjük volt. Mindannyian élnek és olybá tűnik, immáron kutya bajuk. A szent fa a helyén, csupán a két, jókora dög rondít bele valamelyest a képbe. Amennyiben nincsenek máglyával kapcsolatos terveik, úgy alighanem a munka nagyrészét úgy is elvégzi helyettük majd a természet.
A környező fák leveleit megkönnyebbült sóhajként rázza végig egy langyos fuvallat a beálló némaságban. A sötétség szolgái már aligha teszik be lábuk a rengeteg eme szegletébe. A feladat oroszlánrésze azonban még előttük. Hogy belevágnak-e most, az csak is rajtuk áll. A "Fekete Erdő" minden bizonnyal jóval nagyobb fenyegetést hordoz magában, mint eddigi kalandjuk. Az út számos irányban áll most nyitva előttük, a választás pedig az övék.*
*A gyógyító érintés nyomán mint Nievesha, mint az irbisz sérülése enyhülni kezd, és ha csak Pycta és a fiatal leány nem veszi le kezét, be is gyógyul. Utóbbit a nagymacska némi nyállal hálálja, mielőtt jólesően kinyújtóztatja tagjait.
Szerencséjük volt. Mindannyian élnek és olybá tűnik, immáron kutya bajuk. A szent fa a helyén, csupán a két, jókora dög rondít bele valamelyest a képbe. Amennyiben nincsenek máglyával kapcsolatos terveik, úgy alighanem a munka nagyrészét úgy is elvégzi helyettük majd a természet.
A környező fák leveleit megkönnyebbült sóhajként rázza végig egy langyos fuvallat a beálló némaságban. A sötétség szolgái már aligha teszik be lábuk a rengeteg eme szegletébe. A feladat oroszlánrésze azonban még előttük. Hogy belevágnak-e most, az csak is rajtuk áll. A "Fekete Erdő" minden bizonnyal jóval nagyobb fenyegetést hordoz magában, mint eddigi kalandjuk. Az út számos irányban áll most nyitva előttük, a választás pedig az övék.*
1728. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-05 12:41:06
Üzenet elküldve: 2021-11-05 12:41:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Igazából nem lett volna szabad útban lennie, ott hibázik nagyot, hogy nem igyekszik kitérni a lény útjából, hanem Rírionra hallgatva marad mögötte. De elsőre ez nem tűnik hibának, mert az elf nyila betalál, mi bajuk lehetne ezután? Niev még a találatnak örül, mikor a lény már elsodorja, Rírion kiáltását hallja ugyan, de ekkor még nem is érti, hogy miért kiált.
Aztán repültében már megérti, úgy száll el, mint a győzelmi zászló, aztán pedig nagyot nyekkenve ér földet. A levegő is kiszalad a tüdejéből, felnyög. A tőrt továbbra sem ereszti, fekszik a földön, bordái nyilallnak, újabb nyögéssel a hátára fordul, abban a reményben, hogy így tán nem fáj majd annyira. Légzése felületes, ziháló. Még sosem fájt neki semmi ennyire, erre egyszerűen nem volt felkészülve sem lelkileg, sem pedig fizikailag. Szeretne szólni, vagy legalább a karja megemeléséről hírt adni magáról, de egyszerűen nem megy, csak nyögni képes. Mire meg már sikerül valamennyire összeszedni magát, addigra már ott van Pycta. Niev nem tudja megmondani, hogy hol fáj, mert egyszerűen nem jönnek ki szavak a száján, de meg tudja mutatni, de még bordáinak érintése is fájdalmas.
Látta már azelőtt is, hogy Pycta varázslattal meggyógyít valakit, ez pedig valamennyire megnyugtatja. Lehunyt szemmel engedi, hogy a gyógyító mágia átjárja, hogy csökkentse a fájdalmát, hogy meggyógyítsa a sérüléseit. Zihálása lassanként normálisra vált, a végén pedig már fel is tud ülni és bár kótyagos a feje a sokktól, de fel tudja mérni a környezetét is.*
- Győztünk?
*Kérdezi alig hallhatóan, ahogy végre felült. Most már meg tudja rázni a fejét a bocsánatkérésre, végül is nem Rírion hibája volt, ő volt ostoba, hogy nem mászott fel gyorsan valami helyre, hogy ne érhessék el.*
- Xauzur!
*Észreveszi már, hogy az állat biceg. Ők a két szerencsétlenül járt most. Karjait kitárja a nagymacska irányába.*
- Kiscicám! Gyere ide!
*Ha az irbisz úgy tesz, akkor ezúttal Nieven a sor, legalábbis ő úgy érzi. Hiszen annyiszor látta már Pyctát, hogy hogyan gyógyít meg másokat, most meg a részese is lehetett! Sikerülnie kell! Xauzurnak is meg kell gyógyulnia!*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
*Igazából nem lett volna szabad útban lennie, ott hibázik nagyot, hogy nem igyekszik kitérni a lény útjából, hanem Rírionra hallgatva marad mögötte. De elsőre ez nem tűnik hibának, mert az elf nyila betalál, mi bajuk lehetne ezután? Niev még a találatnak örül, mikor a lény már elsodorja, Rírion kiáltását hallja ugyan, de ekkor még nem is érti, hogy miért kiált.
Aztán repültében már megérti, úgy száll el, mint a győzelmi zászló, aztán pedig nagyot nyekkenve ér földet. A levegő is kiszalad a tüdejéből, felnyög. A tőrt továbbra sem ereszti, fekszik a földön, bordái nyilallnak, újabb nyögéssel a hátára fordul, abban a reményben, hogy így tán nem fáj majd annyira. Légzése felületes, ziháló. Még sosem fájt neki semmi ennyire, erre egyszerűen nem volt felkészülve sem lelkileg, sem pedig fizikailag. Szeretne szólni, vagy legalább a karja megemeléséről hírt adni magáról, de egyszerűen nem megy, csak nyögni képes. Mire meg már sikerül valamennyire összeszedni magát, addigra már ott van Pycta. Niev nem tudja megmondani, hogy hol fáj, mert egyszerűen nem jönnek ki szavak a száján, de meg tudja mutatni, de még bordáinak érintése is fájdalmas.
Látta már azelőtt is, hogy Pycta varázslattal meggyógyít valakit, ez pedig valamennyire megnyugtatja. Lehunyt szemmel engedi, hogy a gyógyító mágia átjárja, hogy csökkentse a fájdalmát, hogy meggyógyítsa a sérüléseit. Zihálása lassanként normálisra vált, a végén pedig már fel is tud ülni és bár kótyagos a feje a sokktól, de fel tudja mérni a környezetét is.*
- Győztünk?
*Kérdezi alig hallhatóan, ahogy végre felült. Most már meg tudja rázni a fejét a bocsánatkérésre, végül is nem Rírion hibája volt, ő volt ostoba, hogy nem mászott fel gyorsan valami helyre, hogy ne érhessék el.*
- Xauzur!
*Észreveszi már, hogy az állat biceg. Ők a két szerencsétlenül járt most. Karjait kitárja a nagymacska irányába.*
- Kiscicám! Gyere ide!
*Ha az irbisz úgy tesz, akkor ezúttal Nieven a sor, legalábbis ő úgy érzi. Hiszen annyiszor látta már Pyctát, hogy hogyan gyógyít meg másokat, most meg a részese is lehetett! Sikerülnie kell! Xauzurnak is meg kell gyógyulnia!*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
1727. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-05 11:55:38
Üzenet elküldve: 2021-11-05 11:55:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Hall egy éles hangot, ami nem a felé haladó szörnyetegtől jön. A másik az, de Rírion még nem tudja, hogy ez halálsikoly vagy győzelemtől ittas üvöltés. Egy ismertebb faj hangjait meg tudná különböztetni. Lövése talál, de elsőre úgy látja, őt fogja beborítani a lény holtteste. Elugrani sincs már lehetősége, csak legguggol és maga elé tartja karját. Ez nem sokat érne, ha tényleg ráesne halott ellensége, de mozdulata ösztönös. Meglepve tapasztalja, hogy másként történik. A lény, hatalmas méreteinél fogva, átesik felette. Rövid megnyugvás tör rá, aztán eszébe jut, hogy Nievesha mögötte van. Azt nem tudja, mennyivel mögötte. Szívből reméli, hogy a lány messzebb állt de nincs igaza.*
- Nievesha! *Kiált fel. Mire bármit tehetne, a lény már elsodorta Nievet. Azonnal oda siet, ahogy Pycta is, és mellé térdel. Egyértelművé válik, hogy az idősebb elf győzött a másik szörny felett és amit Rírion hallott, halálsikoly volt. Ekkor az ifjú elf rájön, már kedveli az Erdőmélyit, mert őszintén örül a sikerének.
Arca viszont öröm helyett falfehér. A szavak torkán akadnak. Nem lát mást csak az erős fájdalom egyértelmű jeleit Nieveshán. Más esetben megköszönné Pycta elismerését, most azonban nem érzi elismerésre méltónak az eredményt. ~ Nekem kellett volna megvédeni. ~ Hallja saját gondolatait. Horrornak éli meg a pillanatot, amíg fel nem ismeri, hogy Pycta képes gyógyítani. A kócos elf számára ez nagyobb tudás, áldás bárminél. Ő nem lenne rá képes. Ha korábban megsérült egy küldetés közben, csak a fájdalmat csillapította ivással vagy egy adag ördögvigyor elszívásával, amíg elmászott vagy elvonszolták egy orvosig. Ha volt nála valamelyik. Varázsitalhoz sokkal ritkábban jutott hozzá, most pedig az előbbiek közül egyik sincs nála. Összeszedi magát, mert itt, ezen a helyen nem lehet sem tétlen, sem figyelmetlen.*
- Nievesha, bocsáss meg nekem! *Kéri őszintén, de utána feláll és a bejárat felé tekint. Ha bármi bejön ott, míg Pycta gyógyít, azonnal észreveszi.*
*Hall egy éles hangot, ami nem a felé haladó szörnyetegtől jön. A másik az, de Rírion még nem tudja, hogy ez halálsikoly vagy győzelemtől ittas üvöltés. Egy ismertebb faj hangjait meg tudná különböztetni. Lövése talál, de elsőre úgy látja, őt fogja beborítani a lény holtteste. Elugrani sincs már lehetősége, csak legguggol és maga elé tartja karját. Ez nem sokat érne, ha tényleg ráesne halott ellensége, de mozdulata ösztönös. Meglepve tapasztalja, hogy másként történik. A lény, hatalmas méreteinél fogva, átesik felette. Rövid megnyugvás tör rá, aztán eszébe jut, hogy Nievesha mögötte van. Azt nem tudja, mennyivel mögötte. Szívből reméli, hogy a lány messzebb állt de nincs igaza.*
- Nievesha! *Kiált fel. Mire bármit tehetne, a lény már elsodorta Nievet. Azonnal oda siet, ahogy Pycta is, és mellé térdel. Egyértelművé válik, hogy az idősebb elf győzött a másik szörny felett és amit Rírion hallott, halálsikoly volt. Ekkor az ifjú elf rájön, már kedveli az Erdőmélyit, mert őszintén örül a sikerének.
Arca viszont öröm helyett falfehér. A szavak torkán akadnak. Nem lát mást csak az erős fájdalom egyértelmű jeleit Nieveshán. Más esetben megköszönné Pycta elismerését, most azonban nem érzi elismerésre méltónak az eredményt. ~ Nekem kellett volna megvédeni. ~ Hallja saját gondolatait. Horrornak éli meg a pillanatot, amíg fel nem ismeri, hogy Pycta képes gyógyítani. A kócos elf számára ez nagyobb tudás, áldás bárminél. Ő nem lenne rá képes. Ha korábban megsérült egy küldetés közben, csak a fájdalmat csillapította ivással vagy egy adag ördögvigyor elszívásával, amíg elmászott vagy elvonszolták egy orvosig. Ha volt nála valamelyik. Varázsitalhoz sokkal ritkábban jutott hozzá, most pedig az előbbiek közül egyik sincs nála. Összeszedi magát, mert itt, ezen a helyen nem lehet sem tétlen, sem figyelmetlen.*
- Nievesha, bocsáss meg nekem! *Kéri őszintén, de utána feláll és a bejárat felé tekint. Ha bármi bejön ott, míg Pycta gyógyít, azonnal észreveszi.*
1726. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-05 10:01:37
Üzenet elküldve: 2021-11-05 10:01:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Az események összemosódva történnek, amikor az erdőmélyi elf igyekszik elkerülni a szarvasagancsos lény reakcióját és egyszerre támadni a mesterpengével. Érzékeli, hogy Xauzur kap egy nagyot, ami elrepíti, de az irbiszek kemény harcosok és ideje sincs most törődni vele. A kibillenés talán a vesztét okozhatná. Ehelyett befelé mozog a megtámaszkodó bestia felé és igyekszik felnyársalni fegyverével azt. A mozdulat beválik, érzi, ahogy a penge a lény testébe hatol egészen mélyen. Ahogy érzi a ragacsos vér bűzét is. Vicsorogva igyekszik kizárni tudatából a szagot és ledönteni lendületével a mellkason szúrt szörnyeteget, hogy aztán a sikeres szúrás után felfelé tolja a kard markolatát, kiszélesítve ezzel az okozott sérülést.
Ám erre már nincs is szükség, csak egy rándulás, egy sikoly és a szörnyeteg nem mozdul.
Közben mögötte is történtek az események, de nem látja, hogy Rírionnak sikerült eltalálnia a feléjük robogó ellenfelet. Ahogy azt sem észleli, hogy a felettük átbucskázó bestia elsodorja Nieveshát.
Ellenfelet keresve pördül meg a sarkán és emelkedik fel, de már csak a másik élettelen szörnyet látja. Ekkor vonhatja el a figyelmét Xauzur érdes nyelve.*
- Szép volt, barátom. *Simítja meg szabad kezével az állat koponyáját. Látja, hogy biceg, épp azon van, hogy törődjön vele, amikor észreveszi, hogy Nievesha nincs ott.*
- Hol vagy Niev? *Kérdi előre lendülve Rírion felé és minden bizonnyal megpillanthatja a növények között fekvő vagy épp feltápászkodó lányt. Odarohan mellé és igyekszik kideríteni, hol érhette sérülés.*
- Minden rendben? Fáj valahol? *Tudakolja, sebet, sérülést keresve, de talán vért nem is talál. Ha Nievesha elmondja, hogy érte sérülés, akkor leteszi maga mellé a kardot, jobbjának tenyerét a lány mellkasára téve halk mormolásba kezd.
Ha sikerül a mágia, akkor Niev sérülése gyógyulni kezd, ezt addig kívánja folytatni, míg teljesen el nem múlik a fájdalom.
Ha megtette, akkor ugyanezt kívánja majd megtenni Xauzurral is, hogy csökkentse a sérülés mértékét és a fájdalmat, egészen a gyógyulásig.*
- Szép lövés. *Pillant az egész után a szörnyeteg koponyájából kikandikáló nyílvesszőre elismeréssel a hangjában. Rírion bizonyította, hogy jól bánik választott fegyverével.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
*Az események összemosódva történnek, amikor az erdőmélyi elf igyekszik elkerülni a szarvasagancsos lény reakcióját és egyszerre támadni a mesterpengével. Érzékeli, hogy Xauzur kap egy nagyot, ami elrepíti, de az irbiszek kemény harcosok és ideje sincs most törődni vele. A kibillenés talán a vesztét okozhatná. Ehelyett befelé mozog a megtámaszkodó bestia felé és igyekszik felnyársalni fegyverével azt. A mozdulat beválik, érzi, ahogy a penge a lény testébe hatol egészen mélyen. Ahogy érzi a ragacsos vér bűzét is. Vicsorogva igyekszik kizárni tudatából a szagot és ledönteni lendületével a mellkason szúrt szörnyeteget, hogy aztán a sikeres szúrás után felfelé tolja a kard markolatát, kiszélesítve ezzel az okozott sérülést.
Ám erre már nincs is szükség, csak egy rándulás, egy sikoly és a szörnyeteg nem mozdul.
Közben mögötte is történtek az események, de nem látja, hogy Rírionnak sikerült eltalálnia a feléjük robogó ellenfelet. Ahogy azt sem észleli, hogy a felettük átbucskázó bestia elsodorja Nieveshát.
Ellenfelet keresve pördül meg a sarkán és emelkedik fel, de már csak a másik élettelen szörnyet látja. Ekkor vonhatja el a figyelmét Xauzur érdes nyelve.*
- Szép volt, barátom. *Simítja meg szabad kezével az állat koponyáját. Látja, hogy biceg, épp azon van, hogy törődjön vele, amikor észreveszi, hogy Nievesha nincs ott.*
- Hol vagy Niev? *Kérdi előre lendülve Rírion felé és minden bizonnyal megpillanthatja a növények között fekvő vagy épp feltápászkodó lányt. Odarohan mellé és igyekszik kideríteni, hol érhette sérülés.*
- Minden rendben? Fáj valahol? *Tudakolja, sebet, sérülést keresve, de talán vért nem is talál. Ha Nievesha elmondja, hogy érte sérülés, akkor leteszi maga mellé a kardot, jobbjának tenyerét a lány mellkasára téve halk mormolásba kezd.
Ha sikerül a mágia, akkor Niev sérülése gyógyulni kezd, ezt addig kívánja folytatni, míg teljesen el nem múlik a fájdalom.
Ha megtette, akkor ugyanezt kívánja majd megtenni Xauzurral is, hogy csökkentse a sérülés mértékét és a fájdalmat, egészen a gyógyulásig.*
- Szép lövés. *Pillant az egész után a szörnyeteg koponyájából kikandikáló nyílvesszőre elismeréssel a hangjában. Rírion bizonyította, hogy jól bánik választott fegyverével.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
1725. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-05 00:28:57
Üzenet elküldve: 2021-11-05 00:28:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*A Pyctával és az irbisszel birokra kelő szörnyeteg kétségbeesetten rúg körbe, ám míg Pycta kitér a csapás elől, az irbisz kevésbé szerencsés. Tekintve, hogy még mindig a lény bőrét marcangolja, penge nem éri testét, ám az ütés ereje így is oldalát éri. Jó néhány métert repülve puffan a fűben és nem is mozdul, legalábbis egyelőre.
Az erdei elf pengéje mellkason éri a kiszolgáltatott lényt. Ragacsos, fekete vér buggyan ott, ahol sebet kapott. Pycta orrát ily közelről megcsaphatja a bűzös dögszag, mit a szarvasagancsos árazt magából. Utóbbi összerándul, velőtrázót sikít, majd nem mozdul többé.
Fänrírion és Nievesha szokatlan módját választják a védekezésnek. Talán más kitért volna a fenevad elől, ők azonban vakmerően állják a sarat. Fänrírionnak még ideje is van újabb nyilat húzni elő a tegezből, s ahogy a lény orruk elé ér, lő.
Épp időben. A nyílvessző a bestia koponyáját éri szemgödre mellett, s belefúródva roncsolja szét azt, alaposan megtoldva a lyukat. Ezúttal elmarad a sivítás, de a mozgásából láthatják, jókora ellenfelük bizony szörnyethalt. Lábai nem hajtják már, ám a lendület viszi tovább a hatalmas testet, mi egyenesen átbucskázik rajtuk.
Fänrírion felett, ki elől áll, átszánkázik a felbukott test, ám a fiatal lány már nem ússza meg ennyivel a dolgot. Lökést érezhet, ahogy a dög elzúg mellette, szinte a földhöz vágva őt. Karja ugyan lendül, hogy megtámassza őt, ám bordájára érkezik, s azonnal éles fájdalom szökik testébe. Eszméleténél marad ugyan, de a nyilaló érzést nem tudja elkergetni.
Ellenfelük holtan hever mögöttük, hegyes fogakkal teli pofájából hosszú, sötétlő nyelv éri a földet. Pont a fa mellett állapodik meg, mi szemmel láthatóan időközben gyökeret vert. Sudárabbnak hat most, mint valaha.
Pycta eközben arra lehet figyelmes, hogy egy érdes nyelv éri karját. Xauzur áll mellette. Ahogy azonban a ragadozó szimatolva sétálja körbe, kivehető bicegéséből, mennyire fájlalja lábát és oldalát.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.05 00:38:28
*A Pyctával és az irbisszel birokra kelő szörnyeteg kétségbeesetten rúg körbe, ám míg Pycta kitér a csapás elől, az irbisz kevésbé szerencsés. Tekintve, hogy még mindig a lény bőrét marcangolja, penge nem éri testét, ám az ütés ereje így is oldalát éri. Jó néhány métert repülve puffan a fűben és nem is mozdul, legalábbis egyelőre.
Az erdei elf pengéje mellkason éri a kiszolgáltatott lényt. Ragacsos, fekete vér buggyan ott, ahol sebet kapott. Pycta orrát ily közelről megcsaphatja a bűzös dögszag, mit a szarvasagancsos árazt magából. Utóbbi összerándul, velőtrázót sikít, majd nem mozdul többé.
Fänrírion és Nievesha szokatlan módját választják a védekezésnek. Talán más kitért volna a fenevad elől, ők azonban vakmerően állják a sarat. Fänrírionnak még ideje is van újabb nyilat húzni elő a tegezből, s ahogy a lény orruk elé ér, lő.
Épp időben. A nyílvessző a bestia koponyáját éri szemgödre mellett, s belefúródva roncsolja szét azt, alaposan megtoldva a lyukat. Ezúttal elmarad a sivítás, de a mozgásából láthatják, jókora ellenfelük bizony szörnyethalt. Lábai nem hajtják már, ám a lendület viszi tovább a hatalmas testet, mi egyenesen átbucskázik rajtuk.
Fänrírion felett, ki elől áll, átszánkázik a felbukott test, ám a fiatal lány már nem ússza meg ennyivel a dolgot. Lökést érezhet, ahogy a dög elzúg mellette, szinte a földhöz vágva őt. Karja ugyan lendül, hogy megtámassza őt, ám bordájára érkezik, s azonnal éles fájdalom szökik testébe. Eszméleténél marad ugyan, de a nyilaló érzést nem tudja elkergetni.
Ellenfelük holtan hever mögöttük, hegyes fogakkal teli pofájából hosszú, sötétlő nyelv éri a földet. Pont a fa mellett állapodik meg, mi szemmel láthatóan időközben gyökeret vert. Sudárabbnak hat most, mint valaha.
Pycta eközben arra lehet figyelmes, hogy egy érdes nyelv éri karját. Xauzur áll mellette. Ahogy azonban a ragadozó szimatolva sétálja körbe, kivehető bicegéséből, mennyire fájlalja lábát és oldalát.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.05 00:38:28
1724. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-03 09:20:11
Üzenet elküldve: 2021-11-03 09:20:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Nievben benne van az, hogy mentegesse a lényeket, hogy bizonyosan nem akarnak rájuk támadni, hiszen szinte békésen sétáltak ide be. Ez a naiv elképzelés aztán nagyon gyorsan szertefoszlik és azon kapja magát, hogy pánikba esik, Pyctának kardja van, Rírionnak számszeríja, neki viszont csak egy tőre, a lényeknek valószínűleg a karma is hosszabb, mint a fekete penge. Nievet ez a körülmény nevetésre készteti, arra a hisztérikus fajtára és csak az fagyasztja belé, hogy Rírion rákiált. Lassúnak tetsző mozdulattal fordul az elf felé, aztán már iramodik is a háta mögé, közben pedig a topáz szempár olyan helyet keres, ahova felmászhat, hogy ne érhessék el. A tőrrel esélye sincs ellenük.*
*Nievben benne van az, hogy mentegesse a lényeket, hogy bizonyosan nem akarnak rájuk támadni, hiszen szinte békésen sétáltak ide be. Ez a naiv elképzelés aztán nagyon gyorsan szertefoszlik és azon kapja magát, hogy pánikba esik, Pyctának kardja van, Rírionnak számszeríja, neki viszont csak egy tőre, a lényeknek valószínűleg a karma is hosszabb, mint a fekete penge. Nievet ez a körülmény nevetésre készteti, arra a hisztérikus fajtára és csak az fagyasztja belé, hogy Rírion rákiált. Lassúnak tetsző mozdulattal fordul az elf felé, aztán már iramodik is a háta mögé, közben pedig a topáz szempár olyan helyet keres, ahova felmászhat, hogy ne érhessék el. A tőrrel esélye sincs ellenük.*
1723. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-03 01:36:57
Üzenet elküldve: 2021-11-03 01:36:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Nincs ideje örülni a találatnak. A lény mintha továbbra is ereje teljében volna, úgy ront feléjük. Bármiből is teremtették, az Rírion szerint felér egy páncéllal.*
- Mögém! *Üvölti kurtán Nieveshának, miközben maga is hátra szökken, hogy növelje a távolságot. Helyére kerül a következő nyílvessző. A lény most gyorsan mozog és négykézláb, de legalább az íj felé rohan. A sudár elf fél, de éppen ezért pár pillanatig kiélesednek az érzékei és mikor jó esélyt lát a találatra, egy erősebb lövést ad le, mint amire általában képes. Ha ez megmenti őket, fellélegzik. Tisztában van vele, hogy Nievesháért most ő a felelős. Maga mondta rá az igent, jó párszor az ide vezető úton, mikor vissza is fordulhatott volna. Nagyon reméli, hogy képességei elegendőek a feladathoz. Mielőtt ez kiderül, csak egy gondolata marad.*
~ Eeyr, segíts meg! ~
//Aktív képességhasználat: páncéltörés//
*Nincs ideje örülni a találatnak. A lény mintha továbbra is ereje teljében volna, úgy ront feléjük. Bármiből is teremtették, az Rírion szerint felér egy páncéllal.*
- Mögém! *Üvölti kurtán Nieveshának, miközben maga is hátra szökken, hogy növelje a távolságot. Helyére kerül a következő nyílvessző. A lény most gyorsan mozog és négykézláb, de legalább az íj felé rohan. A sudár elf fél, de éppen ezért pár pillanatig kiélesednek az érzékei és mikor jó esélyt lát a találatra, egy erősebb lövést ad le, mint amire általában képes. Ha ez megmenti őket, fellélegzik. Tisztában van vele, hogy Nievesháért most ő a felelős. Maga mondta rá az igent, jó párszor az ide vezető úton, mikor vissza is fordulhatott volna. Nagyon reméli, hogy képességei elegendőek a feladathoz. Mielőtt ez kiderül, csak egy gondolata marad.*
~ Eeyr, segíts meg! ~
//Aktív képességhasználat: páncéltörés//
1722. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-02 17:50:03
Üzenet elküldve: 2021-11-02 17:50:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Az íjhúr pendülése és a térdre rogyó entitás képe látásának perifériáján elégedettséggel tölti el. A kölyök úgy tűnik, tényleg ért az íjhoz. A bestia viszont nem terül el holtan, hanem vérre szomjazva iramodik neki és az erdőmélyi elfnek nincs lehetősége megakadályozni ebben, hisz a saját ellenfelével kell elbánnia. ~ A Fákban Lakó irgalmazzon neked, Rírion, ha a lányomnak baja esik. Mert én nem fogok. ~ Fut át a csuhátlan csuhás agyán a gondolat sebességével, ahogy elrugaszkodik a szörnyeteg felé.
Az első csapást sikeresen elkerüli, átfordul a vállán és a mesterpenge megvillan, hogy bokából metssze el a lábat, oldalára döntve ezzel az ellent. Xauzur sem tétlenkedik, nekiugrik a bestiának és fogait az oldalába mélyeszti.
De ez az ellenfél sem adja magát könnyedén, groteszkül megtámaszkodva tenyerén támadást indít az erdőmélyi ellen, aki ekkor talán még féltérden készül a támadás fogadására. A bájital még kitart, így számíthat annak előnyt adó hatására és kész is a cselekvésre.
A szörnyeteg karma-lába lendül felé, miközben a tenyerén támaszkodik, tehát az a forgás középpontja. A lendület folyamatosan nő onnan egészen a karmos kezek végéig, ahol eléri a legerősebb hatását. Sokan ilyenkor hátrafelé igyekeznének elkerülni a támadást, hogy kikerüljenek a halálosan közelítő karmok távolságából, nem ritkán épp belemozdulva abba.
De az erdőmélyi elf ezzel szemben befelé vetődik az oldala mellett tartva a mesterpengét, mintha egy lándzsa pengéje lenne, hogy felnyársalja vele a lény így alig mozduló felsőtestét. Talán még a fekete szívét is sikerül eltalálni, de az már csak hab volna a tortán.
Ahogy befelé mozog a támaszkodó kéz felé, úgy ha még találatot is kap, azt nem a karommal kapja és az ereje is csökken. Egyszerre támadás és védekezés ez a cselekvéssor, de mind pusztakezes-, mind fegyveres harcban elég képzett, hogy megpróbálhassa véghezvinni és az ügyessége is még fejlettebb, mint általában.
Ha talál, akkor esetleg a bestia fölé kerül, újra emeli fegyverét, hogy támadhasson, miközben az irbisz felé kiált.*
- Segíts nekik!
*Egyértelműen arra biztatja Xauzurt, hogy a nemrég mellette elrobogó és Nievesháékra támadó szörnyet vegye célba. Ezzel elbánik maga is. Legalábbis reméli.*
*Az íjhúr pendülése és a térdre rogyó entitás képe látásának perifériáján elégedettséggel tölti el. A kölyök úgy tűnik, tényleg ért az íjhoz. A bestia viszont nem terül el holtan, hanem vérre szomjazva iramodik neki és az erdőmélyi elfnek nincs lehetősége megakadályozni ebben, hisz a saját ellenfelével kell elbánnia. ~ A Fákban Lakó irgalmazzon neked, Rírion, ha a lányomnak baja esik. Mert én nem fogok. ~ Fut át a csuhátlan csuhás agyán a gondolat sebességével, ahogy elrugaszkodik a szörnyeteg felé.
Az első csapást sikeresen elkerüli, átfordul a vállán és a mesterpenge megvillan, hogy bokából metssze el a lábat, oldalára döntve ezzel az ellent. Xauzur sem tétlenkedik, nekiugrik a bestiának és fogait az oldalába mélyeszti.
De ez az ellenfél sem adja magát könnyedén, groteszkül megtámaszkodva tenyerén támadást indít az erdőmélyi ellen, aki ekkor talán még féltérden készül a támadás fogadására. A bájital még kitart, így számíthat annak előnyt adó hatására és kész is a cselekvésre.
A szörnyeteg karma-lába lendül felé, miközben a tenyerén támaszkodik, tehát az a forgás középpontja. A lendület folyamatosan nő onnan egészen a karmos kezek végéig, ahol eléri a legerősebb hatását. Sokan ilyenkor hátrafelé igyekeznének elkerülni a támadást, hogy kikerüljenek a halálosan közelítő karmok távolságából, nem ritkán épp belemozdulva abba.
De az erdőmélyi elf ezzel szemben befelé vetődik az oldala mellett tartva a mesterpengét, mintha egy lándzsa pengéje lenne, hogy felnyársalja vele a lény így alig mozduló felsőtestét. Talán még a fekete szívét is sikerül eltalálni, de az már csak hab volna a tortán.
Ahogy befelé mozog a támaszkodó kéz felé, úgy ha még találatot is kap, azt nem a karommal kapja és az ereje is csökken. Egyszerre támadás és védekezés ez a cselekvéssor, de mind pusztakezes-, mind fegyveres harcban elég képzett, hogy megpróbálhassa véghezvinni és az ügyessége is még fejlettebb, mint általában.
Ha talál, akkor esetleg a bestia fölé kerül, újra emeli fegyverét, hogy támadhasson, miközben az irbisz felé kiált.*
- Segíts nekik!
*Egyértelműen arra biztatja Xauzurt, hogy a nemrég mellette elrobogó és Nievesháékra támadó szörnyet vegye célba. Ezzel elbánik maga is. Legalábbis reméli.*
1721. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-11-02 01:02:03
Üzenet elküldve: 2021-11-02 01:02:03
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Súrlódó acél, pendülő íjhúr, nyílvessző süvítése, majd földöntúli, sivító üvöltés. Az agancsos entitás térdre rogy, mellkasából pedig egy nyílvessző éktelenkedik. A koponya alól csak úgy tódul a pára, ahogy üres szemgödreivel a nyíl gazdáját keresi. Fänrírion ugyan célt talált és meg is sebezte a lényt, ám végezni nem volt képes vele.
A sebesült fenevad nem kászálódik fel, épp ellenkezőleg. Négykézláb ereszkedve iramodik meg, egyenesen Fänríriont és Nieveshát célozva a rohammal. Olybá tűnik, feltett szándéka letaposni őket. A heves patadobogás csak úgy visszhangzik a falak között, s ha csak a páros nem hátrál, jó öt lépésre találhatják magukat a feléjük robogó, bika módjára szusszanó lénytől.
Pycta észlelheti a kardtávolságon kívül elvágtató lényt maga mellett, de alighanem kisebb dolga is nagyobb annál most, minthogy érdemben foglalkozzon a problémával. A másik agancsos bestia ugyanis hatalmas erővel indít felé egy csapást éles karmaival.
Az erdei elf mintha csak erre várt volna. A csapás messze elkerüli az ügyesen mozgó szerzetest, aki vállán átfordulva célozza hátulról a lény lábát. Sűrű, ragacsos vér fröccsen, a felvisító lény pedig bokából vesztve bal lábát esik az oldalára. Xauzur, aki eddig óvatosan követte gazdája mozdulatait, elrugaszkodik. Ráveti magát a monstrumra, hogy éles fogait annak oldalába mélyeszthesse. Harapása viszont még ha fel is sebzi támadójuk megdöbbentően vaskos bőrét, komolyabb sérülést most nem okoz. Az elf-irbisz párosnak pedig résen kell lennie. A földön fekvő agancsos megmaradó lábát, s vele együtt pengényi karmát ijesztő sebességben lendíti feléjük groteszk módon, tenyereivel támasztva meg súlyos testét.*
*Súrlódó acél, pendülő íjhúr, nyílvessző süvítése, majd földöntúli, sivító üvöltés. Az agancsos entitás térdre rogy, mellkasából pedig egy nyílvessző éktelenkedik. A koponya alól csak úgy tódul a pára, ahogy üres szemgödreivel a nyíl gazdáját keresi. Fänrírion ugyan célt talált és meg is sebezte a lényt, ám végezni nem volt képes vele.
A sebesült fenevad nem kászálódik fel, épp ellenkezőleg. Négykézláb ereszkedve iramodik meg, egyenesen Fänríriont és Nieveshát célozva a rohammal. Olybá tűnik, feltett szándéka letaposni őket. A heves patadobogás csak úgy visszhangzik a falak között, s ha csak a páros nem hátrál, jó öt lépésre találhatják magukat a feléjük robogó, bika módjára szusszanó lénytől.
Pycta észlelheti a kardtávolságon kívül elvágtató lényt maga mellett, de alighanem kisebb dolga is nagyobb annál most, minthogy érdemben foglalkozzon a problémával. A másik agancsos bestia ugyanis hatalmas erővel indít felé egy csapást éles karmaival.
Az erdei elf mintha csak erre várt volna. A csapás messze elkerüli az ügyesen mozgó szerzetest, aki vállán átfordulva célozza hátulról a lény lábát. Sűrű, ragacsos vér fröccsen, a felvisító lény pedig bokából vesztve bal lábát esik az oldalára. Xauzur, aki eddig óvatosan követte gazdája mozdulatait, elrugaszkodik. Ráveti magát a monstrumra, hogy éles fogait annak oldalába mélyeszthesse. Harapása viszont még ha fel is sebzi támadójuk megdöbbentően vaskos bőrét, komolyabb sérülést most nem okoz. Az elf-irbisz párosnak pedig résen kell lennie. A földön fekvő agancsos megmaradó lábát, s vele együtt pengényi karmát ijesztő sebességben lendíti feléjük groteszk módon, tenyereivel támasztva meg súlyos testét.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1908-1927