Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 6 (101. - 120. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
120. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-31 23:59:26
Üzenet elküldve: 2021-01-31 23:59:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hűvös téli szellők//
//Egy apa álma//
*A tűz mellett kuporogva melegíti kezeit, azt felügyelvén, óvva, mintha a sziluettező lángnyelvek saját gyermekei volnának. Ilyen hűs napokon muszáj is ily' nagy becsben tartani a meleget, ámbátor hegyi ember lévén teste hozzászokott már a jég világához, nem is említve a wargbőr kiváló hőszigetelőképességét.
Néha-néha odasandít az erőd felé, teljes figyelmét azonban mégsem ez köti le, sokkalta inkább a tűzbe bambulva guggol az előtt; nem gondol semmire, mégis úgy tetszik, mintha éppen elméjébe lenne révedve, olyan mélységes berkekben, ahol önnön maga is ritka látogató.
Ebből a révületből rázza fel egy hang, melynek hirtelensége okán összerezzen, ám hamar felismeri annak forrását. Önelégült mosollyal áll fel, és fogadja az imént felkínált két puszit.*
- Hmm... Gondolkodtam rajta, hogy alszom még. *Tesz rá még egy lapáttal a tűzre.* - Azonban az életemmel játszottam volna, téged ismerve.
*Csapja oda még, bár úgy érzi, az erre következő kontra még fájdalmasabb lesz, mint saját ostorozása humorával.
Szeme a Tűzhajú kacérkodó arcáról kezeire vándorol, pontosabban az abban tartott állatokra. Kérdően vonja fel szemöldökeit, állát dörzsölgetvén guggol le hozzájuk, hogy közelebbről szemügyre vegye őket.*
- Lássuk csak. Egy szarvas meghágott egy patkányt, ezeknek a fia pedig meghágott egy nyulat. *Néz maga elé teljesen fapofával, mintha az erdei állatok tanulmányozására született volna* - Egész gusztusos.
*Ha Deriri engedi, átveszi a két fajzatot, majd egy fertályóra leforgása alatt megnyúzza őket. Ha minden jól megy, már hát -és farrészük a nyársra tűzve, a lángok által nyaldosva, mikor egy ismeretlen hang hallatszik az erőd felől; Ivelthar nem is hallja, a tűz hangosan ropog, és talán épp elnyomja a hangot élete szerelmével való folytonos csipkelődésük egyik ízes odaszólása.
Felőle akár egy erdei irbisz is közel lopakodhatna, nem venné észre, először is jó lopakodókészsége miatt, macska lévén, másodszor is, a fene se gondolná, hogy errefelé egy irbisz is járkál. Azok inkább kerülik az embereket.
Ha a hús megsült, jóízűt harap bele, majd képe teljesen elfanyalodik. A férfi nem ismerte ezt az állatot, életében nem találkozott vele, így hát nem csoda, hogy nem tudott annak ragadozó életmódjáról, ebből adódóan pedig húsa ízéről. Csalódottan sóhajt.*
- Olyan az íze, mint egy öreg farkasnak... *Lebiggyesztett szájjal néz asszonya felé.* Deriri, többet ne hozz szarvas-patkány-nyulakat, ha megkérhetlek...
//Egy apa álma//
*A tűz mellett kuporogva melegíti kezeit, azt felügyelvén, óvva, mintha a sziluettező lángnyelvek saját gyermekei volnának. Ilyen hűs napokon muszáj is ily' nagy becsben tartani a meleget, ámbátor hegyi ember lévén teste hozzászokott már a jég világához, nem is említve a wargbőr kiváló hőszigetelőképességét.
Néha-néha odasandít az erőd felé, teljes figyelmét azonban mégsem ez köti le, sokkalta inkább a tűzbe bambulva guggol az előtt; nem gondol semmire, mégis úgy tetszik, mintha éppen elméjébe lenne révedve, olyan mélységes berkekben, ahol önnön maga is ritka látogató.
Ebből a révületből rázza fel egy hang, melynek hirtelensége okán összerezzen, ám hamar felismeri annak forrását. Önelégült mosollyal áll fel, és fogadja az imént felkínált két puszit.*
- Hmm... Gondolkodtam rajta, hogy alszom még. *Tesz rá még egy lapáttal a tűzre.* - Azonban az életemmel játszottam volna, téged ismerve.
*Csapja oda még, bár úgy érzi, az erre következő kontra még fájdalmasabb lesz, mint saját ostorozása humorával.
Szeme a Tűzhajú kacérkodó arcáról kezeire vándorol, pontosabban az abban tartott állatokra. Kérdően vonja fel szemöldökeit, állát dörzsölgetvén guggol le hozzájuk, hogy közelebbről szemügyre vegye őket.*
- Lássuk csak. Egy szarvas meghágott egy patkányt, ezeknek a fia pedig meghágott egy nyulat. *Néz maga elé teljesen fapofával, mintha az erdei állatok tanulmányozására született volna* - Egész gusztusos.
*Ha Deriri engedi, átveszi a két fajzatot, majd egy fertályóra leforgása alatt megnyúzza őket. Ha minden jól megy, már hát -és farrészük a nyársra tűzve, a lángok által nyaldosva, mikor egy ismeretlen hang hallatszik az erőd felől; Ivelthar nem is hallja, a tűz hangosan ropog, és talán épp elnyomja a hangot élete szerelmével való folytonos csipkelődésük egyik ízes odaszólása.
Felőle akár egy erdei irbisz is közel lopakodhatna, nem venné észre, először is jó lopakodókészsége miatt, macska lévén, másodszor is, a fene se gondolná, hogy errefelé egy irbisz is járkál. Azok inkább kerülik az embereket.
Ha a hús megsült, jóízűt harap bele, majd képe teljesen elfanyalodik. A férfi nem ismerte ezt az állatot, életében nem találkozott vele, így hát nem csoda, hogy nem tudott annak ragadozó életmódjáról, ebből adódóan pedig húsa ízéről. Csalódottan sóhajt.*
- Olyan az íze, mint egy öreg farkasnak... *Lebiggyesztett szájjal néz asszonya felé.* Deriri, többet ne hozz szarvas-patkány-nyulakat, ha megkérhetlek...
119. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-31 10:16:43
Üzenet elküldve: 2021-01-31 10:16:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téi szellők//
*Niev teljesen átlagos gyermek, igaz ez a szeleburdiságára, vagy a számára elegendő alvás mennyiség. A körülményei persze nem átlagosak, de hát erről neki fogalma sincsen. Kíváncsiságát tekintve is éppen olyan, mint bármelyik másik gyerek, ráadásul most egy rendkívül izgalmas helyen lehet, az ilyen helyeket márpedig fel kell fedezni! Veszélyérzete egészen minimális, szinte nincs is, de miért is lenne? Apa azt mondta, hogy a hely biztonságos, ha pedig azt mondta, akkor úgy is van, ő gond nélkül felfedezheti a pirkadat gyenge fényeiben.
Mivel vézna kis jószág, így bemászik olyan helyekre is, ahová a felnőtteknek esélye sem lenne. Meg sem fordul a fejében, talán nem kéne átmásznia a ledőlt, korhadt tetőgerenda alatt. Viszont kicsit csalódott, hogy nem talál a túloldalt kincseket. Ha pedig ez nem lenne elég, hát még Pycta hangját is meghallja, amint a nevét kiáltja. Elhúzza a száját, mert tudja, hogy ezzel minden bizonnyal véget is ért a kis kincskeresése. Talál egy másik utat kifelé, így nem kell még jobban összekoszolja magát, hogy újra átpréseli magát az előző lyukon.*
- Itt vagyok, apa!
*Egy emeleti teraszon, vagy ilyesmin bukkan ki. Mögötte a kincsektől mentes törmelékhegy, ő pedig a feje búbjáig koszos. Mondhatni, hogy csak a szokásos.*
//Hűvös téi szellők//
*Niev teljesen átlagos gyermek, igaz ez a szeleburdiságára, vagy a számára elegendő alvás mennyiség. A körülményei persze nem átlagosak, de hát erről neki fogalma sincsen. Kíváncsiságát tekintve is éppen olyan, mint bármelyik másik gyerek, ráadásul most egy rendkívül izgalmas helyen lehet, az ilyen helyeket márpedig fel kell fedezni! Veszélyérzete egészen minimális, szinte nincs is, de miért is lenne? Apa azt mondta, hogy a hely biztonságos, ha pedig azt mondta, akkor úgy is van, ő gond nélkül felfedezheti a pirkadat gyenge fényeiben.
Mivel vézna kis jószág, így bemászik olyan helyekre is, ahová a felnőtteknek esélye sem lenne. Meg sem fordul a fejében, talán nem kéne átmásznia a ledőlt, korhadt tetőgerenda alatt. Viszont kicsit csalódott, hogy nem talál a túloldalt kincseket. Ha pedig ez nem lenne elég, hát még Pycta hangját is meghallja, amint a nevét kiáltja. Elhúzza a száját, mert tudja, hogy ezzel minden bizonnyal véget is ért a kis kincskeresése. Talál egy másik utat kifelé, így nem kell még jobban összekoszolja magát, hogy újra átpréseli magát az előző lyukon.*
- Itt vagyok, apa!
*Egy emeleti teraszon, vagy ilyesmin bukkan ki. Mögötte a kincsektől mentes törmelékhegy, ő pedig a feje búbjáig koszos. Mondhatni, hogy csak a szokásos.*
118. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-29 13:12:09
Üzenet elküldve: 2021-01-29 13:12:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Hűvös téi szellők//
*A gyerekeknek sokkal kevesebb alvás is elég, mint a felnőtteknek. Nievesha általában már hajnalban kukorékol. Talán az új hely, Erődmélye vagy éppen az álom miatt, az erdőmélyi elf később ébred, a kislány után és így hűlt helyét találja Nievnek. Xauzur is éjjeli vadászaton lehetett, de csak azután tér vissza, hogy a kislány már elindult felfedezőútjára a romos erődben.*
- Nem láttad Nievet? *Kérdi halkan az irbiszt, de a sárga ragadozószemekből csak értetlenséget olvas ki. Halkan sóhajt és kilép az előtér mohaterasza alól. A nap már felkelt, de még nem mutatkozott meg az égen, a fák között köd ülheti meg a vadont, így azért látni, de a páncélos csuhás más eszközöket is ismer, hogy megtalálja a közelben lévőket. Kisétál az erőd közepére és megpróbálkozik egy varázslattal, amellyel a közelben lévő élőlényeket térképezheti fel. Halkan mormolni kezd, lehunyja sárga szemeit és koncentrál. Ha sikerül a varázslat, akkor a kör középpontjában álló prófétából kiinduló koncentrikus körök zöld hullámai lüktetve indulnak el és ha élőlénybe ütköznek, onnan visszaverődve pedig visszajutnak az erdőmélyi elfhez. Bár a mágia nem tudja megmutatni pontosan, hogy merre is vannak, de hogy ott vannak, az biztos.
Ha sikerül, akkor azonnal elindul Nievesha keresésére és Xauzurt is elküldi egy másik irányba, a falakon túlra. Bár reméli, hogy arra nem császkált el a lány, mert az mégis veszélyesebb volna. Ha kész a varázslattal, akkor kinyitja a szemét.*
- Niev! *Kiáltja el magát az épületen belülre érve és elindul felfelé a romos lépcsőn, miközben Xauzur felmászik a romos erődfalra és a levelekkel és mohával borított gyilokjárón végigsétálva szimatol a levegőbe és kémleli a falon kívüli erdőt.
Talán nem kerüli el az irbisz figyelmét az erődön kívül történtek. Ha valahol elejtettek egy vadat, akkor Erdőmélye csúcsragadozójának figyelmét nehezen kerülheti el.
Ha pedig nem kerülte el, akkor biztosan jelezni fogja a csuhátlan prófétának is és később még utánanézhetnek.*
A varázsló becsukja szemét és elmormol egy rövid igét, melynek hatására bármely harminc lépésnél közelebb található érző élőlény (humanoid, állat stb.) jelenlétét érzékeli, annak pontos helye és faja nélkül. Az érzékelés megszűnik, amint a mágus kinyitja szemét.
//Hűvös téi szellők//
*A gyerekeknek sokkal kevesebb alvás is elég, mint a felnőtteknek. Nievesha általában már hajnalban kukorékol. Talán az új hely, Erődmélye vagy éppen az álom miatt, az erdőmélyi elf később ébred, a kislány után és így hűlt helyét találja Nievnek. Xauzur is éjjeli vadászaton lehetett, de csak azután tér vissza, hogy a kislány már elindult felfedezőútjára a romos erődben.*
- Nem láttad Nievet? *Kérdi halkan az irbiszt, de a sárga ragadozószemekből csak értetlenséget olvas ki. Halkan sóhajt és kilép az előtér mohaterasza alól. A nap már felkelt, de még nem mutatkozott meg az égen, a fák között köd ülheti meg a vadont, így azért látni, de a páncélos csuhás más eszközöket is ismer, hogy megtalálja a közelben lévőket. Kisétál az erőd közepére és megpróbálkozik egy varázslattal, amellyel a közelben lévő élőlényeket térképezheti fel. Halkan mormolni kezd, lehunyja sárga szemeit és koncentrál. Ha sikerül a varázslat, akkor a kör középpontjában álló prófétából kiinduló koncentrikus körök zöld hullámai lüktetve indulnak el és ha élőlénybe ütköznek, onnan visszaverődve pedig visszajutnak az erdőmélyi elfhez. Bár a mágia nem tudja megmutatni pontosan, hogy merre is vannak, de hogy ott vannak, az biztos.
Ha sikerül, akkor azonnal elindul Nievesha keresésére és Xauzurt is elküldi egy másik irányba, a falakon túlra. Bár reméli, hogy arra nem császkált el a lány, mert az mégis veszélyesebb volna. Ha kész a varázslattal, akkor kinyitja a szemét.*
- Niev! *Kiáltja el magát az épületen belülre érve és elindul felfelé a romos lépcsőn, miközben Xauzur felmászik a romos erődfalra és a levelekkel és mohával borított gyilokjárón végigsétálva szimatol a levegőbe és kémleli a falon kívüli erdőt.
Talán nem kerüli el az irbisz figyelmét az erődön kívül történtek. Ha valahol elejtettek egy vadat, akkor Erdőmélye csúcsragadozójának figyelmét nehezen kerülheti el.
Ha pedig nem kerülte el, akkor biztosan jelezni fogja a csuhátlan prófétának is és később még utánanézhetnek.*
A varázsló becsukja szemét és elmormol egy rövid igét, melynek hatására bármely harminc lépésnél közelebb található érző élőlény (humanoid, állat stb.) jelenlétét érzékeli, annak pontos helye és faja nélkül. Az érzékelés megszűnik, amint a mágus kinyitja szemét.
117. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-29 00:22:38
Üzenet elküldve: 2021-01-29 00:22:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Hűvös téi szellők//
*Deriri, ahogy este megbeszélték Iveltharral, elindul kora reggel vadászni. Ironikus, hogy nő létére ő tölti be a "vadász" szerepet, de Ivelthar túl türelmetlen a vadászathoz. Nem beszélve arról, mikor megismerték egymást, Deriri pont vadászott, és a sors egy elég nagy "zsákmányt" sodort elé.
~Régi szép idők, bár azóta is bánom, hogy meglőttem szegényt, olyan gyámolatlan volt.~
Egy utolsó édes pillantást vet az alvó férfira, majd határozott lépésekkel megkezdte útját. A nap sem kelt még fel, éppen csak ébredezik, első sugarai járják át a fák lombjait. Már jó ideje alig ettek többet gyökereknél és bogyóknál, így korgó, üres gyomra és a vágy, hogy lenyűgözze társát hajtotta a vöröskét. Nem érné be egy vadnyúllal, kiadósabb zsákmányt akar szerezni.
~Talán egy őz megtenné...~
Kedvét felfokozza a gondolat, milyen boldog lenne párja, ha egy akkora vaddal térne vissza táborhelyükre. Azonban hiába járja az erdőt fürkészve, már jó ideje, a fákon futkározó mókusokon és fütyörésző madarakon kívül semmilyen állatot sem talál. Kezd elkeseredni, mikor közelében apró ugrásokhoz hasonló hangokra lesz figyelmes. Elindul halkan a hang irányában, majd biztos távolságban megáll, hogy felmérje, honnan jöhetnek a hangok. A bokortól, ahol rejtőzködik, nagyjából tíz lábnyira egy borzoi csapatra lesz figyelmes.
Végtére is nem egyszerű vadnyulak, beérjük majd ezzel is.
Nagyjából tíz darabot számol. Tudja, hogy csak egy zsákmányt vihet haza nagy eséllyel, mert míg eltalálna egyet, a többi elszökkenne. Letesz a tervről, hogy valami nagy vadat visz haza, hisz a nap már megindult az égen, és biztos hiányolja Ivelthar is.
Céloz, majd mikor legjobb tudása szerint bemérte az áldozatot, lő. A vadak megijednek, elkezdenek szanaszét ugrálni, ám az egyik a földön vergődik. Elmosolyodik, örül sikerének, hisz ha elhalasztotta volna a lehetőséget, talán délutánra se érne haza. Miután átsegítette a halálon a kis borzoit, hogy ne szenvedjen szegény, felkapja s elindul a visszafelé. A visszaúton elmélyed gondolataiban, eszébe jut előző barbár élete, kemény apja ki törzse vezetője volt. Csak egy dolog maradt neki ebből az időszakból, a beceneve "Tűzhajú". Nem hiányzik neki az az élet, talán csak apja, kivel annyit vitázott, mégis szerették egymást.
Gondolatai már rég messze járnak a múlttól, mikor visszaér szerény táborukhoz. Látja, hogy Ivelthar sikeresen megbirkózott a tűzgyújtás nehézségeivel. Elmosolyodik, majd átölelve őt, két puszival üdvözli.*
-Hát nem aludtál el, már azt hittem nekem kell majd tüzet rakni.
*Szavai talán gúnyosan hangzanak, de egy kedves mosoly kíséri. Megszokták, hogy incselkednek egymással a hecc kedvéért. Sejti, hogy átlát majd mondandóján a férfi, és tudni fogja, hogy örömét fejezte ki a tűz miatt.*
A hozzászólás írója (Deriri Hrjallthal) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.01.29 00:29:02
*Deriri, ahogy este megbeszélték Iveltharral, elindul kora reggel vadászni. Ironikus, hogy nő létére ő tölti be a "vadász" szerepet, de Ivelthar túl türelmetlen a vadászathoz. Nem beszélve arról, mikor megismerték egymást, Deriri pont vadászott, és a sors egy elég nagy "zsákmányt" sodort elé.
~Régi szép idők, bár azóta is bánom, hogy meglőttem szegényt, olyan gyámolatlan volt.~
Egy utolsó édes pillantást vet az alvó férfira, majd határozott lépésekkel megkezdte útját. A nap sem kelt még fel, éppen csak ébredezik, első sugarai járják át a fák lombjait. Már jó ideje alig ettek többet gyökereknél és bogyóknál, így korgó, üres gyomra és a vágy, hogy lenyűgözze társát hajtotta a vöröskét. Nem érné be egy vadnyúllal, kiadósabb zsákmányt akar szerezni.
~Talán egy őz megtenné...~
Kedvét felfokozza a gondolat, milyen boldog lenne párja, ha egy akkora vaddal térne vissza táborhelyükre. Azonban hiába járja az erdőt fürkészve, már jó ideje, a fákon futkározó mókusokon és fütyörésző madarakon kívül semmilyen állatot sem talál. Kezd elkeseredni, mikor közelében apró ugrásokhoz hasonló hangokra lesz figyelmes. Elindul halkan a hang irányában, majd biztos távolságban megáll, hogy felmérje, honnan jöhetnek a hangok. A bokortól, ahol rejtőzködik, nagyjából tíz lábnyira egy borzoi csapatra lesz figyelmes.
Végtére is nem egyszerű vadnyulak, beérjük majd ezzel is.
Nagyjából tíz darabot számol. Tudja, hogy csak egy zsákmányt vihet haza nagy eséllyel, mert míg eltalálna egyet, a többi elszökkenne. Letesz a tervről, hogy valami nagy vadat visz haza, hisz a nap már megindult az égen, és biztos hiányolja Ivelthar is.
Céloz, majd mikor legjobb tudása szerint bemérte az áldozatot, lő. A vadak megijednek, elkezdenek szanaszét ugrálni, ám az egyik a földön vergődik. Elmosolyodik, örül sikerének, hisz ha elhalasztotta volna a lehetőséget, talán délutánra se érne haza. Miután átsegítette a halálon a kis borzoit, hogy ne szenvedjen szegény, felkapja s elindul a visszafelé. A visszaúton elmélyed gondolataiban, eszébe jut előző barbár élete, kemény apja ki törzse vezetője volt. Csak egy dolog maradt neki ebből az időszakból, a beceneve "Tűzhajú". Nem hiányzik neki az az élet, talán csak apja, kivel annyit vitázott, mégis szerették egymást.
Gondolatai már rég messze járnak a múlttól, mikor visszaér szerény táborukhoz. Látja, hogy Ivelthar sikeresen megbirkózott a tűzgyújtás nehézségeivel. Elmosolyodik, majd átölelve őt, két puszival üdvözli.*
-Hát nem aludtál el, már azt hittem nekem kell majd tüzet rakni.
*Szavai talán gúnyosan hangzanak, de egy kedves mosoly kíséri. Megszokták, hogy incselkednek egymással a hecc kedvéért. Sejti, hogy átlát majd mondandóján a férfi, és tudni fogja, hogy örömét fejezte ki a tűz miatt.*
A hozzászólás írója (Deriri Hrjallthal) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.01.29 00:29:02
116. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-28 21:11:11
Üzenet elküldve: 2021-01-28 21:11:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hűvös téli szellők//
//Érintőlegesen Pycta, Nievesha//
*Az avar fáradtan ropog a férfi csizmája alatt, ahogy korábbi görnyedt pozíciójából felegyenesedvén lép ki szedett-vetett kalyibájából a szabadba. Az alvásra is épphogy elegendő, épületnek csúfolt tákolmány gerince a két fa törzséhez erősített bot, melyek mentén egymásba font gallyak tekergőznek megannyi kígyóként egész' a földig, rajta sár, azon egy adag sárgult, barnult falevél, mely ezt a nyújtott háromszöget természetellenes természetességében illeszti be az erdő sűrűjébe. Ha csak szemével körbesiklik a tájon az emberfia, talán fel sem tűnik neki eme több, mint három éjjele használt fekhely, bár a vadakat elűzendő és fagyos végtagokat megmelegítendő tábortűz nyomait annál könnyebb lehet észrevenni.
Az előbbi testhelyzetből adódóan ropogó háttal áll hát neki a lándzsás a szenes, kövekkel körbehatárolt kis tűzhely felélesztésének. Hanyagul huppan a földre, majd hunyorogva az ég felé sandít.
~ Lassan itt kell lennie... ~
Tűzszerszáma meglehetősen kezdetleges; ugyan pár száz lépésnyire egy romos erőd fekszik innét, óvatossága jóvoltából nem vitte még rá a lélek, hogy szemügyre vegye a benti dolgokat, még akkor sem, ha az ottani dolgok tán' megkönnyítenék a vándorló pár életét ideig-óráig. Mintha előző nap egy férfi hangját hallotta volna az erődítmény falai mögül, talán az elhagyatott épület annyira nem is elhagyatott, mint ahogy azt gondolni vélték.
Mindazonáltal, ezen okokból fakadóan tűzgyújtásra csak száraz moha, egy egyenes bot, és egy pudvás fadarab áll rendelkezésére. Ősi trükk, de annál idegőrlőbb.
Talán három-négy fertályóra próbálkozás után gomolyog ki az első füstfelhő a mohából, a férfi szeme felcsillan, és enyhén felfelé kunkorodó szájszéllel fújogatja a halott növényt, mely ha lángra nem is kap, parázslani parázslik, innen pedig már pofonegyszerű a pont erre a célra megszárított avart begyújtani.
Talán még egy fertályóra, ha eltelik, de a tűz fellobban, kellemes meleget árasztva magából. Ivelthar önelégülten pattan fel, a sok üléstől gémberedett lábait megnyújtóztatva, a folyamatos erőltetéstől görcsös kezeit pedig megrázva. Ahogy a boldog tűzgyújtó sziluettjét látja, a hajnali tompa fényben másfelől is lát felszálló füstfelhőt az erdő felett.
~ Hát tényleg nem képzelődtem... Nem vagyunk egyedül. ~
Nem egy született felderítő, de valószínűsíti, hogy a másik füstfelhő birtokosa, avagy birtokosai nem egy népes csapat lehet, azok nem tudnak soká csendben maradni, hangjuk pedig ideáig eljönne. Nem gondolja szükségszerűnek a tűz azonnali eloltását a rejtőzködve maradást szolgálván, egyrészt, mivel megérzési alapon nem sejtet fenyegetést, másrészt, mivel lusta lenne újra ezzel bíbelődni, arról nem is beszélve, hogy Deriri élve felszeletelné, ha úgy térne vissza a zsákmányával, hogy a tűznek a szó szoros értelmében hűlt helyét találja.
Mindenesetre lándzsáját befekteti a kis saras-gallyas otthonába, hogy kéznél legyen. Az erdő elég hangos, hála az avarnak, gallyaknak, így időben meghallja a lehetséges támadást, ámbátor nyugtatja a tudat, hogy az éjjel szintén égett a tűz itt, így ha azok bántani akarnák őket, talán már rég megtették volna azt...*
//Érintőlegesen Pycta, Nievesha//
*Az avar fáradtan ropog a férfi csizmája alatt, ahogy korábbi görnyedt pozíciójából felegyenesedvén lép ki szedett-vetett kalyibájából a szabadba. Az alvásra is épphogy elegendő, épületnek csúfolt tákolmány gerince a két fa törzséhez erősített bot, melyek mentén egymásba font gallyak tekergőznek megannyi kígyóként egész' a földig, rajta sár, azon egy adag sárgult, barnult falevél, mely ezt a nyújtott háromszöget természetellenes természetességében illeszti be az erdő sűrűjébe. Ha csak szemével körbesiklik a tájon az emberfia, talán fel sem tűnik neki eme több, mint három éjjele használt fekhely, bár a vadakat elűzendő és fagyos végtagokat megmelegítendő tábortűz nyomait annál könnyebb lehet észrevenni.
Az előbbi testhelyzetből adódóan ropogó háttal áll hát neki a lándzsás a szenes, kövekkel körbehatárolt kis tűzhely felélesztésének. Hanyagul huppan a földre, majd hunyorogva az ég felé sandít.
~ Lassan itt kell lennie... ~
Tűzszerszáma meglehetősen kezdetleges; ugyan pár száz lépésnyire egy romos erőd fekszik innét, óvatossága jóvoltából nem vitte még rá a lélek, hogy szemügyre vegye a benti dolgokat, még akkor sem, ha az ottani dolgok tán' megkönnyítenék a vándorló pár életét ideig-óráig. Mintha előző nap egy férfi hangját hallotta volna az erődítmény falai mögül, talán az elhagyatott épület annyira nem is elhagyatott, mint ahogy azt gondolni vélték.
Mindazonáltal, ezen okokból fakadóan tűzgyújtásra csak száraz moha, egy egyenes bot, és egy pudvás fadarab áll rendelkezésére. Ősi trükk, de annál idegőrlőbb.
Talán három-négy fertályóra próbálkozás után gomolyog ki az első füstfelhő a mohából, a férfi szeme felcsillan, és enyhén felfelé kunkorodó szájszéllel fújogatja a halott növényt, mely ha lángra nem is kap, parázslani parázslik, innen pedig már pofonegyszerű a pont erre a célra megszárított avart begyújtani.
Talán még egy fertályóra, ha eltelik, de a tűz fellobban, kellemes meleget árasztva magából. Ivelthar önelégülten pattan fel, a sok üléstől gémberedett lábait megnyújtóztatva, a folyamatos erőltetéstől görcsös kezeit pedig megrázva. Ahogy a boldog tűzgyújtó sziluettjét látja, a hajnali tompa fényben másfelől is lát felszálló füstfelhőt az erdő felett.
~ Hát tényleg nem képzelődtem... Nem vagyunk egyedül. ~
Nem egy született felderítő, de valószínűsíti, hogy a másik füstfelhő birtokosa, avagy birtokosai nem egy népes csapat lehet, azok nem tudnak soká csendben maradni, hangjuk pedig ideáig eljönne. Nem gondolja szükségszerűnek a tűz azonnali eloltását a rejtőzködve maradást szolgálván, egyrészt, mivel megérzési alapon nem sejtet fenyegetést, másrészt, mivel lusta lenne újra ezzel bíbelődni, arról nem is beszélve, hogy Deriri élve felszeletelné, ha úgy térne vissza a zsákmányával, hogy a tűznek a szó szoros értelmében hűlt helyét találja.
Mindenesetre lándzsáját befekteti a kis saras-gallyas otthonába, hogy kéznél legyen. Az erdő elég hangos, hála az avarnak, gallyaknak, így időben meghallja a lehetséges támadást, ámbátor nyugtatja a tudat, hogy az éjjel szintén égett a tűz itt, így ha azok bántani akarnák őket, talán már rég megtették volna azt...*
115. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-28 13:30:47
Üzenet elküldve: 2021-01-28 13:30:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Új kezdet//
*Pycta nagyon-nagyon sok információval szolgál és Niev esetében is eljön az a pillanat, mikor túlcsordul ezektől és már nem tesz fel újabb kérdéseket, mert az agya egyszerűen nem tudná befogadni az újabb válaszokat. Kicsit pihennie kell és máris minden kezdődhet elölről. Persze fizikailag is fáradt, hiszen jó darab utat megtettek, ezek fényében nem is csoda, ha hamar elnyomja az álom.
Cserébe hamar meg is ébred, talán kicsit túl hamar is, de nem a saját ágyában alszik, hanem egy új helyen, ráadásul még csak nem is ágyban, de a kisgyerekek lehetetlen helyeken és lehetetlen pózokban is nagyon jót tudnak aludni. Mind a hely, mind a póz lehetetlen, de valószínűleg a hely "szelleme" az, ami felébreszti.
A kandallóban lobog a tűz, így nincs hideg és sötét sem, kikászálódik Pycta ölelő karja alól, de az elf olyan mélyen alszik, hogy meg sem rezdül.*
- Biztos jót álmodsz, apuci!
*Ad egy puszit az elf homlokára, na nem olyan nagy cuppanósat, hogy ne ébressze fel, de közben már a tenyerét dörzsöli, hogy mekkora nagy felderítést fog most csinálni! Bizony! Ráadásul kicsit olyan érzése van, mintha egy láthatatlan erő vezetné a lépteit, mintha egy, a derekára kötött madzagnál fogva húznák lépcsőfokról lépcsőfokra, helyiségről helyiségre. Mindenhová bemegy, ahová be tud menni, benéz minden leszakadt ajtajú szekrénybe, felmászik minden polcra, hátha talál valamit, akár csak egy ruhacafatot, vagy egy törött képkeretet. Persze ez nem egyszerű feladat, mert csak a holdfény világít neki, ami beszökik a tető résein vagy az ablakokon át. De nemsokára pirkad, akkor majd könnyebben találhat kincseket.*
//Új kezdet//
*Pycta nagyon-nagyon sok információval szolgál és Niev esetében is eljön az a pillanat, mikor túlcsordul ezektől és már nem tesz fel újabb kérdéseket, mert az agya egyszerűen nem tudná befogadni az újabb válaszokat. Kicsit pihennie kell és máris minden kezdődhet elölről. Persze fizikailag is fáradt, hiszen jó darab utat megtettek, ezek fényében nem is csoda, ha hamar elnyomja az álom.
Cserébe hamar meg is ébred, talán kicsit túl hamar is, de nem a saját ágyában alszik, hanem egy új helyen, ráadásul még csak nem is ágyban, de a kisgyerekek lehetetlen helyeken és lehetetlen pózokban is nagyon jót tudnak aludni. Mind a hely, mind a póz lehetetlen, de valószínűleg a hely "szelleme" az, ami felébreszti.
A kandallóban lobog a tűz, így nincs hideg és sötét sem, kikászálódik Pycta ölelő karja alól, de az elf olyan mélyen alszik, hogy meg sem rezdül.*
- Biztos jót álmodsz, apuci!
*Ad egy puszit az elf homlokára, na nem olyan nagy cuppanósat, hogy ne ébressze fel, de közben már a tenyerét dörzsöli, hogy mekkora nagy felderítést fog most csinálni! Bizony! Ráadásul kicsit olyan érzése van, mintha egy láthatatlan erő vezetné a lépteit, mintha egy, a derekára kötött madzagnál fogva húznák lépcsőfokról lépcsőfokra, helyiségről helyiségre. Mindenhová bemegy, ahová be tud menni, benéz minden leszakadt ajtajú szekrénybe, felmászik minden polcra, hátha talál valamit, akár csak egy ruhacafatot, vagy egy törött képkeretet. Persze ez nem egyszerű feladat, mert csak a holdfény világít neki, ami beszökik a tető résein vagy az ablakokon át. De nemsokára pirkad, akkor majd könnyebben találhat kincseket.*
114. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-28 11:55:20
Üzenet elküldve: 2021-01-28 11:55:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
//Új kezdet//
- Keresni kell őket. *Válaszol nyugodt mosollyal. Sejthette volna, hogy a kifejtés hiánya újabb kérdéseket fog szülni. Ahogy a válasz is hasonló módon folytatódik majd. Kérdésekkel.*
- Jó táborhelyet találni nem könnyű. *Kezd bele.*
- Olyan hely kell, ami védett a széltől, de az a legjobb, ha az esőtől is. Ne legyen közel a vadak ösvényéhez, de legyen a közelben patak vagy forrás. Ne legyen vizes vagy mocsaras területen, de hangyaboly vagy más rovarok fészkének közelében sem érdemes éjszakázni. *Magyarázza mosolyogva a táborozás alapszabályait.
A gombapörkölt nem finomságára csak mosolyog, kevés gyermek szereti, de az erdőmélyi elf szívesen fogyasztja. Főleg friss erdei gombákból főzve.
Az erődöt ugyan mindenütt visszakövetelte a természet, szép is a maga nemében, de Nieveshát más aggasztja.*
- Nem fog. Ha úgy gondolnám, hogy le fog omlani, akkor nem éjszakáznánk alatta. *Válaszol kacsintva a kislánynak.
A Szent Fát érintő kérdéseket is a megszokott türelemmel hallgatja végig és csak utána válaszol.*
- Igen, egyetlen magból. *Mutatja mutatóujját maga elé tartva.*
- Minden elültetett mag, legyen az fa, bokor vagy virág, az Erdő Szívét erősíti, a legszebb ajándék, amit a vadonnak adhatsz.
*Az Erdő Szívének kezét érintő kérdésen csak mosolyog. Szerencsére Niev sokkal gyorsabban gondolkodik, mint beszél, így sokszor már el is felejti a kérdést, mert újabbakat tesz fel helyette.
Az egykori tárgyalóteremben, ahol az itt élők gyűltek össze, megtalálják a kilencfejű hydra szobrát, amire a kislány rácsodálkozik.*
- Bizony. Az a nyaklánc innen származik. *Bólint felnézve a levelekkel körbefont szoborra. Az emlékek szép lassan szivárognak vissza belé, átitatják és a csuhátlan csuhás hagyja, hogy átjárják a lelkét. Minden itt kezdődött.*
- Igen, később körbenézhetsz. *Mondja halkan a békésen pattogó parázs mellett, már lefekvés közben. Másnap, tiszta fejjel majd átgondolja, hogyan is tovább, hogyan kezdjen neki a terv megvalósításának. De most pihenni kell.
Olyan természetes, hogy most méhecske, mintha egész életében nem is lett volna más. Vidáman repül a virágok felett a mellette szálló dongóval. A virágra szállva a virágpor íze olyan, mint a mézé, édes és selymes.
Amikor a dongó megszólal, megrázza a szárnyát, minden figyelmével felé fordul, hisz nagyon jól tudja, ki ő. Az engedély örömmel tölti el a lelkét, nyugalommal, hisz ez volt a legnagyobb félelme, hogy végül kudarcot vall mindkét feladatában.
Egy másik virágra szállva folytatódik a beszélgetés a méhecske és a dongó között. Az méh testébe bújt erdőmélyi elf pedig csak figyel, hallgatja patrónusát.
Hallgatja a rituálé menetét, minden szót, minden részletet igyekszik jól a fejébe vésni.
~ Két folyó és két állóvíz. Erdőmélye földje. Két virág. Három nap. ~
Lehajtja méh-fejét. Tudja, hogy az, amit tesz, nem a legjobb döntés, de olykor nehéz döntéseket kell hozni. Biztos benne, hogy az áldás nem lesz következmények nélkül való, de az Erdő Szíve biztosítja, ha úgy határozna, távol tudja tőle tartani a Természet Érintését.
Kurtán, biztosan bólint. Ennek a virágnak más íze van. Bódító, amitől hullámzani kezd előtte a virágmező.*
- Nem pazarolhatunk életet. *Formálják ajkai a szavakat, amelyek az ébredéssel együtt visszhangzanak a fülében. Megtudta hát, mit kell tennie és mit kell beszereznie, hogy sikerrel járjon.
Pár pillanatig még fekve marad, ha Niev nem kóborolt el a hajnallal, akkor megnézi, hogy a kislány alszik-e még. Xauzur sárga szemei villannak rá, mindketten tudják, hogy ki ajándékozta meg álommal a páncélos prófétát.
Ha Nievesha már nincs mellette, felkel és a keresésére indul. Az erőd ugyan védett, de Erdőmélye vadonjának közepén vigyázni kell. Ha a kislány mellette van és még alszik, akkor óvatosan, ahogyan csak egy elf tud, felkel mellőle, gondosan betakarja és csókot lehel a homlokára. Tesz a tűzre pár hasábot és elindul az udvarra, amely még sötétbe borul, de a távolban, az erdők felett keleten már látszik a pír, a hajnal hírnöke.*
//Új kezdet//
- Keresni kell őket. *Válaszol nyugodt mosollyal. Sejthette volna, hogy a kifejtés hiánya újabb kérdéseket fog szülni. Ahogy a válasz is hasonló módon folytatódik majd. Kérdésekkel.*
- Jó táborhelyet találni nem könnyű. *Kezd bele.*
- Olyan hely kell, ami védett a széltől, de az a legjobb, ha az esőtől is. Ne legyen közel a vadak ösvényéhez, de legyen a közelben patak vagy forrás. Ne legyen vizes vagy mocsaras területen, de hangyaboly vagy más rovarok fészkének közelében sem érdemes éjszakázni. *Magyarázza mosolyogva a táborozás alapszabályait.
A gombapörkölt nem finomságára csak mosolyog, kevés gyermek szereti, de az erdőmélyi elf szívesen fogyasztja. Főleg friss erdei gombákból főzve.
Az erődöt ugyan mindenütt visszakövetelte a természet, szép is a maga nemében, de Nieveshát más aggasztja.*
- Nem fog. Ha úgy gondolnám, hogy le fog omlani, akkor nem éjszakáznánk alatta. *Válaszol kacsintva a kislánynak.
A Szent Fát érintő kérdéseket is a megszokott türelemmel hallgatja végig és csak utána válaszol.*
- Igen, egyetlen magból. *Mutatja mutatóujját maga elé tartva.*
- Minden elültetett mag, legyen az fa, bokor vagy virág, az Erdő Szívét erősíti, a legszebb ajándék, amit a vadonnak adhatsz.
*Az Erdő Szívének kezét érintő kérdésen csak mosolyog. Szerencsére Niev sokkal gyorsabban gondolkodik, mint beszél, így sokszor már el is felejti a kérdést, mert újabbakat tesz fel helyette.
Az egykori tárgyalóteremben, ahol az itt élők gyűltek össze, megtalálják a kilencfejű hydra szobrát, amire a kislány rácsodálkozik.*
- Bizony. Az a nyaklánc innen származik. *Bólint felnézve a levelekkel körbefont szoborra. Az emlékek szép lassan szivárognak vissza belé, átitatják és a csuhátlan csuhás hagyja, hogy átjárják a lelkét. Minden itt kezdődött.*
- Igen, később körbenézhetsz. *Mondja halkan a békésen pattogó parázs mellett, már lefekvés közben. Másnap, tiszta fejjel majd átgondolja, hogyan is tovább, hogyan kezdjen neki a terv megvalósításának. De most pihenni kell.
Olyan természetes, hogy most méhecske, mintha egész életében nem is lett volna más. Vidáman repül a virágok felett a mellette szálló dongóval. A virágra szállva a virágpor íze olyan, mint a mézé, édes és selymes.
Amikor a dongó megszólal, megrázza a szárnyát, minden figyelmével felé fordul, hisz nagyon jól tudja, ki ő. Az engedély örömmel tölti el a lelkét, nyugalommal, hisz ez volt a legnagyobb félelme, hogy végül kudarcot vall mindkét feladatában.
Egy másik virágra szállva folytatódik a beszélgetés a méhecske és a dongó között. Az méh testébe bújt erdőmélyi elf pedig csak figyel, hallgatja patrónusát.
Hallgatja a rituálé menetét, minden szót, minden részletet igyekszik jól a fejébe vésni.
~ Két folyó és két állóvíz. Erdőmélye földje. Két virág. Három nap. ~
Lehajtja méh-fejét. Tudja, hogy az, amit tesz, nem a legjobb döntés, de olykor nehéz döntéseket kell hozni. Biztos benne, hogy az áldás nem lesz következmények nélkül való, de az Erdő Szíve biztosítja, ha úgy határozna, távol tudja tőle tartani a Természet Érintését.
Kurtán, biztosan bólint. Ennek a virágnak más íze van. Bódító, amitől hullámzani kezd előtte a virágmező.*
- Nem pazarolhatunk életet. *Formálják ajkai a szavakat, amelyek az ébredéssel együtt visszhangzanak a fülében. Megtudta hát, mit kell tennie és mit kell beszereznie, hogy sikerrel járjon.
Pár pillanatig még fekve marad, ha Niev nem kóborolt el a hajnallal, akkor megnézi, hogy a kislány alszik-e még. Xauzur sárga szemei villannak rá, mindketten tudják, hogy ki ajándékozta meg álommal a páncélos prófétát.
Ha Nievesha már nincs mellette, felkel és a keresésére indul. Az erőd ugyan védett, de Erdőmélye vadonjának közepén vigyázni kell. Ha a kislány mellette van és még alszik, akkor óvatosan, ahogyan csak egy elf tud, felkel mellőle, gondosan betakarja és csókot lehel a homlokára. Tesz a tűzre pár hasábot és elindul az udvarra, amely még sötétbe borul, de a távolban, az erdők felett keleten már látszik a pír, a hajnal hírnöke.*
113. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-25 18:23:28
Üzenet elküldve: 2021-01-25 18:23:28
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Egy apa álma//
*Kevés dolog szebb, mint egy apának látni felnőni a gyermekét. Még akkor is, ha vérük nem, csak szívük forrt össze. Ami pedig Pyctát illeti, az ő vére és szíve is összeforrt egy harmadik erővel. Ami a nyers élet, az erdei vadak hangja, a kövek között kisarjadó fű.
Pycta méhecskeként repül álmában. A virágok színe hatványozottan erős. Tudja, érzi, hogy van mellette még egy dongó. Szinte együtt lát vele. Rászállnak egy bibére.*
-Láttam az álmodat, Erdő Karma, Pycta... És most te látod az enyémet.
*Megkóstolja a virágport, míg mellette a másik máris a lábán található tartórekeszbe lapátol egy kicsit.*
-Megengedem, hogy használd az erőd.
*Hogy honnan ismerős a hang? Pycta biztos lehetbenne, vérének minden cseppje felpezsdül, ahogy az Erdő Szelleme a következő virághoz vezeti.*
-Vidd a lányt Eeyr oltárához, mely az enyém is, hisz princípiumunk egy.
*Hangja reszelős, enyhén zümmögős. Leszállnak egy liliomra, amitől az lágyan imbolyogni kezd. Csend és könnyed hintázás következik. Alig pár méhecskényivel magasodnak csak a tisztás pengeként meredező húsos fűszálai fölé. Végül az istenség megszólal.*
-Füröszd meg két folyó és két álló vízben aztán ennek az erdőnek a földjével rajzold a homlokára jelemet. Erőddel pecsételd meg a rituálét és én növekedéssel ajándékozom meg a leányodat. Ám ez az áldás gyakran nem nyom nélküli.
*Ennek a virágpornak más az íze. Bódítóbb... Pycta méhszemei előtt száz példányban kezd hullámozni a világ.*
-Neked kell távol tartanod tőle a Természet érintését, ha úgy határozol.
*Az utolsó szavak elhalva, visszhangozva érik a lassan felébredő elfet.*
-Három napra elszenderedik majd. Zárd be egy szobába ahol senki sem látja, csak két virág legyen vele. Nekik adja majd az elvesztett éveket... Nem... Pazarolhatunk... Életet...
*Pycta felriad. Álmára élesen emlékszik. Szinte meg akarja mozdítani hártyás szárnyait. Bokájához akar nyúlni a virágporért, amit gyűjtött. Biztos lehet benne, hogy ez az Erdő hangja volt, nem pedig egy közönséges álom.*
*Kevés dolog szebb, mint egy apának látni felnőni a gyermekét. Még akkor is, ha vérük nem, csak szívük forrt össze. Ami pedig Pyctát illeti, az ő vére és szíve is összeforrt egy harmadik erővel. Ami a nyers élet, az erdei vadak hangja, a kövek között kisarjadó fű.
Pycta méhecskeként repül álmában. A virágok színe hatványozottan erős. Tudja, érzi, hogy van mellette még egy dongó. Szinte együtt lát vele. Rászállnak egy bibére.*
-Láttam az álmodat, Erdő Karma, Pycta... És most te látod az enyémet.
*Megkóstolja a virágport, míg mellette a másik máris a lábán található tartórekeszbe lapátol egy kicsit.*
-Megengedem, hogy használd az erőd.
*Hogy honnan ismerős a hang? Pycta biztos lehetbenne, vérének minden cseppje felpezsdül, ahogy az Erdő Szelleme a következő virághoz vezeti.*
-Vidd a lányt Eeyr oltárához, mely az enyém is, hisz princípiumunk egy.
*Hangja reszelős, enyhén zümmögős. Leszállnak egy liliomra, amitől az lágyan imbolyogni kezd. Csend és könnyed hintázás következik. Alig pár méhecskényivel magasodnak csak a tisztás pengeként meredező húsos fűszálai fölé. Végül az istenség megszólal.*
-Füröszd meg két folyó és két álló vízben aztán ennek az erdőnek a földjével rajzold a homlokára jelemet. Erőddel pecsételd meg a rituálét és én növekedéssel ajándékozom meg a leányodat. Ám ez az áldás gyakran nem nyom nélküli.
*Ennek a virágpornak más az íze. Bódítóbb... Pycta méhszemei előtt száz példányban kezd hullámozni a világ.*
-Neked kell távol tartanod tőle a Természet érintését, ha úgy határozol.
*Az utolsó szavak elhalva, visszhangozva érik a lassan felébredő elfet.*
-Három napra elszenderedik majd. Zárd be egy szobába ahol senki sem látja, csak két virág legyen vele. Nekik adja majd az elvesztett éveket... Nem... Pazarolhatunk... Életet...
*Pycta felriad. Álmára élesen emlékszik. Szinte meg akarja mozdítani hártyás szárnyait. Bokájához akar nyúlni a virágporért, amit gyűjtött. Biztos lehet benne, hogy ez az Erdő hangja volt, nem pedig egy közönséges álom.*
112. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-25 10:32:35
Üzenet elküldve: 2021-01-25 10:32:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Pycta valószínűleg hibázik akkor, mikor nem fejti ki, hogy hogyan is lesz a táborhely, mert Nievben így marad egy csomó kérdés.*
- De ha nem nőnek, akkor hogyan lesznek?
*Mert hát ugye teljesen egyértelmű, hogy egy táborhelynek olyannak kell lennie, mint a gombának. Lehet, hogy nem is gomba, hanem bokor? Végül is a gomba gyorsan kinő az eső után, de egy bokor már sokkal lassabban nő meg. Igen, a táborhely olyan lehet, mint egy bokor.*
- A gombapörkölt nem is finom.
*Grimaszol egyet végül, mert hát megítélése szerint a gomba nagyon undi. De a pörköltzaft a finom. Friss kenyérrel kitunkolva, vagy nokedlin.*
- Te apa, ez le fog omlani?
*Kérdezi, ahogyan egyre beljebb haladnak az erődben. Igazán nem tudja elképzelni, hogy milyen lehetett régen, de abban biztos, hogy nem tűnik most túl biztonságosnak.*
- Egy nagy szél nem fogja a fejünkre fújni?
*A kislány olyan óvatosan és puhán lépked, mintha csak elf lenne, de hát kicsit az is, még akkor is, ha az ereiben egy cseppnyi elfvér sem csörgedezik.*
- Egy kis magból? Egyszerűen csak eldugtál a földbe egy kis magot és abból lett a Szent fa? A mag is szent mag volt? Honnan szereztél egy szent famagot? Az erdő szíve adta neked? A saját kezével? Az erdő szívének van keze?
*Kérdések nélkül Niev nem is lenne az aki. Hol környezetét tanulmányozza, hol Pyctát. Kedve lenne körbeszaladni az egész helyen, bár kicsit fél attól, hogy leomlana alatta a fele, de hát mégis kíváncsi.*
- Asztaaa, ez olyan, mint a nyakláncom.
*Áll meg a szobor előtt tátott szájjal.*
- Később körülnézhetek?
*Kérdezi már akkor, mikor lefekvéshez készülődnek. Merthogy amúgy cseppet sem érzi magát fáradtnak, vagy álmosnak, sőt! Ráadásul arra is van terve, ha Pycta nemet mond, akkor egyszerűen megvárja, hogy elaludjon és majd utána, Xauzur úgyis vigyázna rá. Terveit egy aprócska tény húzza keresztbe, mégpedig az, hogy vízszintesbe kerülve, egy pillanat alatt elalszik.*
*Pycta valószínűleg hibázik akkor, mikor nem fejti ki, hogy hogyan is lesz a táborhely, mert Nievben így marad egy csomó kérdés.*
- De ha nem nőnek, akkor hogyan lesznek?
*Mert hát ugye teljesen egyértelmű, hogy egy táborhelynek olyannak kell lennie, mint a gombának. Lehet, hogy nem is gomba, hanem bokor? Végül is a gomba gyorsan kinő az eső után, de egy bokor már sokkal lassabban nő meg. Igen, a táborhely olyan lehet, mint egy bokor.*
- A gombapörkölt nem is finom.
*Grimaszol egyet végül, mert hát megítélése szerint a gomba nagyon undi. De a pörköltzaft a finom. Friss kenyérrel kitunkolva, vagy nokedlin.*
- Te apa, ez le fog omlani?
*Kérdezi, ahogyan egyre beljebb haladnak az erődben. Igazán nem tudja elképzelni, hogy milyen lehetett régen, de abban biztos, hogy nem tűnik most túl biztonságosnak.*
- Egy nagy szél nem fogja a fejünkre fújni?
*A kislány olyan óvatosan és puhán lépked, mintha csak elf lenne, de hát kicsit az is, még akkor is, ha az ereiben egy cseppnyi elfvér sem csörgedezik.*
- Egy kis magból? Egyszerűen csak eldugtál a földbe egy kis magot és abból lett a Szent fa? A mag is szent mag volt? Honnan szereztél egy szent famagot? Az erdő szíve adta neked? A saját kezével? Az erdő szívének van keze?
*Kérdések nélkül Niev nem is lenne az aki. Hol környezetét tanulmányozza, hol Pyctát. Kedve lenne körbeszaladni az egész helyen, bár kicsit fél attól, hogy leomlana alatta a fele, de hát mégis kíváncsi.*
- Asztaaa, ez olyan, mint a nyakláncom.
*Áll meg a szobor előtt tátott szájjal.*
- Később körülnézhetek?
*Kérdezi már akkor, mikor lefekvéshez készülődnek. Merthogy amúgy cseppet sem érzi magát fáradtnak, vagy álmosnak, sőt! Ráadásul arra is van terve, ha Pycta nemet mond, akkor egyszerűen megvárja, hogy elaludjon és majd utána, Xauzur úgyis vigyázna rá. Terveit egy aprócska tény húzza keresztbe, mégpedig az, hogy vízszintesbe kerülve, egy pillanat alatt elalszik.*
111. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-21 14:32:09
Üzenet elküldve: 2021-01-21 14:32:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Természetesen minden felsorolt ételt, azaz elemózsiát szeretne Nievesha, de ez nem meglepő. A kislányok ebben a korban nőnek, mint a gomba, úgyhogy az erdőmélyi elf mosolyogva veszi elő a nyeregtáskából az említett tételeket és adja oda a lánynak és magának is elővesz egy almát, amit jóízűen elfogyaszt. Persze megeszi Niev meghagyott kenyérhéját és az alma maradékát is. Mert ez az apák dolga.*
- Az erőd egy olyan lakhely, amit fal vesz körbe, ami megvédi a mögötte lakókat. *Magyarázza meg az erőd fogalmát. Biztos benne, hogy ennyi nem lesz elegendő, ám a folytatás egészen másképp alakul.*
- Gomba? *Fordul az alma csutkáját rágcsálva Nievesha felé, amikor jön a pontosítás is, ami lerántja a leplet a dolgokról.*
- Áh, a táborhelyek nem nőnek az erdőben. *Mondja mosolyogva. Nem kezd bele elmagyarázni, hogy mi alapján érdemes jó táborhelyet találni, mert a magyarázat csak újabb kérdéseket szülne. De ha sikerrel járnak, akkor már nem csak kérdések sorozatát kapja majd vissza egy-egy magyarázat után. Legalábbis így reméli.*
- Tudok gombapörköltet főzni. Majd holnap hajnalban keresünk gombákat és megmutatom, melyik ehető és melyik nem. Könnyű megtanulni. *Folytatja, ahogy haladnak egyre beljebb a vadonban. Más már talán eltévedt volna, de az erdőmélyi elf nem először járja végig az utat, arról nem is beszélve, hogy úgy ismeri az ösvényeket, mint a tenyerét.
Aztán egy komolyabb facsoportosuláson átvágva megpillanthatják az elhagyott erődöt is.
Amikor még itt éltek, akkor jobban elvált még az erődtől, de mostanra teljesen körbenőtték a falakat a fák és a bokrok. Az egykori őrposztot szinte más nem is lehet megkülönböztetni a lombkoronáktól. A kétszárnyú kapu bedőlt, félig benőtte a moha, de azon keresztük be tudnak jutni az udvarra, amely mögött, az erőd végében állt a kétszintes épület. Ahogy mindent az erőd körül, az egykori lakóhelyet is visszakövetelte a természet. Az udvaron fák és bokrok nőttek, az épület falát zöld mohaszőnyeg fedi és a gyökerek itt-ott bedönötték a falakat is. Az erdőmélyi elf még szemei előtt látja az egykori Vadvédet, de mostanra már csak az emlékei ismerhetők fel. Oldalt, tőlük jobbra egy, a hideg ellenére is téli virágokkal borított rész mégis szabadon maradt.*
- Látod, itt állt a Szent Fa, ami most Mil'Ochassban van. Én ültettem annak idején. *Mutatja meg a helyet Nievnek.*
- Voltak látogatóink, de csak ritkán. *Válaszol a korábbi kérdésre. Xauzur előreszalad az udvaron, hogy megkeresse régi helyét, ahol az erődben lakott. Onnan felugrik a mohával benőtt épület második szintjének teraszára és beleszagol a szélbe.*
- Itt nincs mitől tartanunk. Nyugodtan alhatunk. *Mosolyog a kislányra, majd az egykori lakóépület első szintén keres maguknak táborhelyet. Ezen a részen még megtalálni a tárgyalót, vagyis azt, ami abból maradt. Ott pedig a kilencfejű hydra szobrot, amelyet már megkezdett az idő és az erdő, de még mindig felismerhető.*
- Jó lesz itt? *Kérdi a konyha környékén a kislányt. A kőből épített tűzhely és kandalló még áll, így csak kicsit ki kell takarítani és már be is lehet gyújtani. A korhadt fafalak remek gyújtóst szolgáltatnak, így hamarosan már tűz pattoghat a régi kandallóban és a füstje is távozhat az kéményen keresztül. Az erdőmélyi elf teát főz és mivel eddigre az éjszaka is leszállt, mára már nem tudnak mit csinálni.*
- Most alszunk kicsit, aztán holnap folytatjuk. *Eddigre talán már Nievesha is eléggé elfáradthatott, tölt neki egy kis teát egy bögrébe és elkészíti az alvóhelyüket. Vékony gallyak, száraz levelek és pokróc lesz az ágyuk, nem messze a kandallótól. Xauzur majd vigyázza az álmukat, de az erdőmélyi elf is éber lesz majd, ahogy mindig is szokott, ha a vadonban éjszakázik. Leveszi a vértjét, hisz abban nem tudna aludni és a páncél részeit összekészíti egy helyre.
Ha Nievesha is benne van, akkor bekuckóznak a takaró alá és magához öleli. Az irbisz lefekszik melléjük, az ő érzékeit, főleg éjjel nehéz volna megcsalni. Ha a kislány elaludt, akkor lassan a csuhátlan csuhás is álomba merül. Másnap sok dolog vár rájuk.*
*Természetesen minden felsorolt ételt, azaz elemózsiát szeretne Nievesha, de ez nem meglepő. A kislányok ebben a korban nőnek, mint a gomba, úgyhogy az erdőmélyi elf mosolyogva veszi elő a nyeregtáskából az említett tételeket és adja oda a lánynak és magának is elővesz egy almát, amit jóízűen elfogyaszt. Persze megeszi Niev meghagyott kenyérhéját és az alma maradékát is. Mert ez az apák dolga.*
- Az erőd egy olyan lakhely, amit fal vesz körbe, ami megvédi a mögötte lakókat. *Magyarázza meg az erőd fogalmát. Biztos benne, hogy ennyi nem lesz elegendő, ám a folytatás egészen másképp alakul.*
- Gomba? *Fordul az alma csutkáját rágcsálva Nievesha felé, amikor jön a pontosítás is, ami lerántja a leplet a dolgokról.*
- Áh, a táborhelyek nem nőnek az erdőben. *Mondja mosolyogva. Nem kezd bele elmagyarázni, hogy mi alapján érdemes jó táborhelyet találni, mert a magyarázat csak újabb kérdéseket szülne. De ha sikerrel járnak, akkor már nem csak kérdések sorozatát kapja majd vissza egy-egy magyarázat után. Legalábbis így reméli.*
- Tudok gombapörköltet főzni. Majd holnap hajnalban keresünk gombákat és megmutatom, melyik ehető és melyik nem. Könnyű megtanulni. *Folytatja, ahogy haladnak egyre beljebb a vadonban. Más már talán eltévedt volna, de az erdőmélyi elf nem először járja végig az utat, arról nem is beszélve, hogy úgy ismeri az ösvényeket, mint a tenyerét.
Aztán egy komolyabb facsoportosuláson átvágva megpillanthatják az elhagyott erődöt is.
Amikor még itt éltek, akkor jobban elvált még az erődtől, de mostanra teljesen körbenőtték a falakat a fák és a bokrok. Az egykori őrposztot szinte más nem is lehet megkülönböztetni a lombkoronáktól. A kétszárnyú kapu bedőlt, félig benőtte a moha, de azon keresztük be tudnak jutni az udvarra, amely mögött, az erőd végében állt a kétszintes épület. Ahogy mindent az erőd körül, az egykori lakóhelyet is visszakövetelte a természet. Az udvaron fák és bokrok nőttek, az épület falát zöld mohaszőnyeg fedi és a gyökerek itt-ott bedönötték a falakat is. Az erdőmélyi elf még szemei előtt látja az egykori Vadvédet, de mostanra már csak az emlékei ismerhetők fel. Oldalt, tőlük jobbra egy, a hideg ellenére is téli virágokkal borított rész mégis szabadon maradt.*
- Látod, itt állt a Szent Fa, ami most Mil'Ochassban van. Én ültettem annak idején. *Mutatja meg a helyet Nievnek.*
- Voltak látogatóink, de csak ritkán. *Válaszol a korábbi kérdésre. Xauzur előreszalad az udvaron, hogy megkeresse régi helyét, ahol az erődben lakott. Onnan felugrik a mohával benőtt épület második szintjének teraszára és beleszagol a szélbe.*
- Itt nincs mitől tartanunk. Nyugodtan alhatunk. *Mosolyog a kislányra, majd az egykori lakóépület első szintén keres maguknak táborhelyet. Ezen a részen még megtalálni a tárgyalót, vagyis azt, ami abból maradt. Ott pedig a kilencfejű hydra szobrot, amelyet már megkezdett az idő és az erdő, de még mindig felismerhető.*
- Jó lesz itt? *Kérdi a konyha környékén a kislányt. A kőből épített tűzhely és kandalló még áll, így csak kicsit ki kell takarítani és már be is lehet gyújtani. A korhadt fafalak remek gyújtóst szolgáltatnak, így hamarosan már tűz pattoghat a régi kandallóban és a füstje is távozhat az kéményen keresztül. Az erdőmélyi elf teát főz és mivel eddigre az éjszaka is leszállt, mára már nem tudnak mit csinálni.*
- Most alszunk kicsit, aztán holnap folytatjuk. *Eddigre talán már Nievesha is eléggé elfáradthatott, tölt neki egy kis teát egy bögrébe és elkészíti az alvóhelyüket. Vékony gallyak, száraz levelek és pokróc lesz az ágyuk, nem messze a kandallótól. Xauzur majd vigyázza az álmukat, de az erdőmélyi elf is éber lesz majd, ahogy mindig is szokott, ha a vadonban éjszakázik. Leveszi a vértjét, hisz abban nem tudna aludni és a páncél részeit összekészíti egy helyre.
Ha Nievesha is benne van, akkor bekuckóznak a takaró alá és magához öleli. Az irbisz lefekszik melléjük, az ő érzékeit, főleg éjjel nehéz volna megcsalni. Ha a kislány elaludt, akkor lassan a csuhátlan csuhás is álomba merül. Másnap sok dolog vár rájuk.*
110. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-19 08:51:14
Üzenet elküldve: 2021-01-19 08:51:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
- Kolbászt és kenyeret és almát.
*Válaszolja a kislány mosolyogva, hozzá pillogva is kicsit. Niev egy fejlődésben lévő szervezet, mindenbe szívesen belekóstol. Az más kérdés, hogy a kenyeret kieszi a héjából és az almát is úgy rágja körbe, hogy a maradékból még simán kijönne egy almáspite.*
- Mi az az erőd?
*Kérdezi félrebiccentett fejjel és nyilvánvalóan teli szájjal. De nem csak azt nem érti, hogy mi az az erőd, de azt sem, hogy Pycta miért kérdez vissza arra, hogy a táborhelynek kalapja lenne?*
- Hát kalapja. Mint a gombának. A táborhelyek is úgy nőnek ki a földből, nem? Úgy kell találni őket, mint a gombát. Xauzur ki tudja szagolni? A gombát ki tudná szagolni? Igaz, hogy van olyan gomba is, amit nem szabad megenni? Melyikek azok? A gomba nem is finom. Csak pörköltnek. Te tudsz gombából pörköltet csinálni?
*Természetesen menetelésük nem lehet mentes a kérdésektől, Niev szája be nem áll, még annak ellenére sem, hogy igencsak odafigyel a környezetére. Mindenesetre elég komoly teljesítmény, hogy ennyit tud beszélni menet közben, bár igaz, hogy a végére már kicsit szúr az oldala.
Eddigi életét ugyan egy szinte meseszerű helyen élte le, de azért Erdőmélye sem akármilyen hely. Amellett, hogy ijesztő, mégis nagyon érdekes.
Minden közül a legérdekesebb talán maga az erőd. A kislány szinte lefagy a láttán.*
- Asztaaaa!
*Meglepetése csak pár pillanatra hallgattatja el.*
- És ti tényleg itt éltetek? Voltak látogatóitok?
*Mert az még a kislány számára is egyértelmű, hogy nehéz idetalálni, ha nem ismeri az ember a helyet, sőt még talán akkor is, ha ismeri.*
- Azért mentetek máshová, hogy meglátogassanak a barátaitok? Nem félelmetes itt aludni?
- Kolbászt és kenyeret és almát.
*Válaszolja a kislány mosolyogva, hozzá pillogva is kicsit. Niev egy fejlődésben lévő szervezet, mindenbe szívesen belekóstol. Az más kérdés, hogy a kenyeret kieszi a héjából és az almát is úgy rágja körbe, hogy a maradékból még simán kijönne egy almáspite.*
- Mi az az erőd?
*Kérdezi félrebiccentett fejjel és nyilvánvalóan teli szájjal. De nem csak azt nem érti, hogy mi az az erőd, de azt sem, hogy Pycta miért kérdez vissza arra, hogy a táborhelynek kalapja lenne?*
- Hát kalapja. Mint a gombának. A táborhelyek is úgy nőnek ki a földből, nem? Úgy kell találni őket, mint a gombát. Xauzur ki tudja szagolni? A gombát ki tudná szagolni? Igaz, hogy van olyan gomba is, amit nem szabad megenni? Melyikek azok? A gomba nem is finom. Csak pörköltnek. Te tudsz gombából pörköltet csinálni?
*Természetesen menetelésük nem lehet mentes a kérdésektől, Niev szája be nem áll, még annak ellenére sem, hogy igencsak odafigyel a környezetére. Mindenesetre elég komoly teljesítmény, hogy ennyit tud beszélni menet közben, bár igaz, hogy a végére már kicsit szúr az oldala.
Eddigi életét ugyan egy szinte meseszerű helyen élte le, de azért Erdőmélye sem akármilyen hely. Amellett, hogy ijesztő, mégis nagyon érdekes.
Minden közül a legérdekesebb talán maga az erőd. A kislány szinte lefagy a láttán.*
- Asztaaaa!
*Meglepetése csak pár pillanatra hallgattatja el.*
- És ti tényleg itt éltetek? Voltak látogatóitok?
*Mert az még a kislány számára is egyértelmű, hogy nehéz idetalálni, ha nem ismeri az ember a helyet, sőt még talán akkor is, ha ismeri.*
- Azért mentetek máshová, hogy meglátogassanak a barátaitok? Nem félelmetes itt aludni?
109. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-16 10:55:09
Üzenet elküldve: 2021-01-16 10:55:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Miközben a vadonban haladnak egyre beljebb Nieveshában oldódik a kezdeti ijedelem és feszültség. Erdőmélyéről azt tartják, hogy veszélyes, de aki évekig élt benne és az Erdő Szívének választott prófétája, annak nincs oka bármitől is tartani a fák alatt.
A kislány persze máris csacsog és amíg az erdőmélyi elf nem tartja ezt veszélyesnek, nem is inti csendre, hanem csak hallgatja, miközben a környezetükre is figyel. Xauzur nem hagyja magukra őket, mindig ott van a közelben.
Arra, hogy Niev nem fél, ha az édesapját látja, a csuhátlan csuhás elmosolyodik és megigazítja a fején a csuklyát.*
- Ennek nagyon örülök. *Válaszolja fogadva az ölelést és vezeti tovább Éjvihart a vadon belseje felé. Szerencsére a telivérnek nem ez az első útja az erdőben, így nem ellenkezik, bár már rég voltak itt.*
- Nem foglak szem elől téveszteni, sem én, sem Xauzur. *Válaszol széles mosollyal a kislány kérdésére és annak bemutatására, hogy ő végül is milyen kis "pindurika".
A kérdésére is választ kap és újra előkerül az elemózsia szó. Az erdőmélyi elf a nyeregtáskába nyúl és kikeresi onnan a még Mil'Ochassban összekészített csomagot az elemózsiákkal.*
- Mit szeretnél? Kolbászt és kenyeret vagy almát? *Kínál választási lehetőséget a kislánynak és amit választ, azt húzza elő és adja oda neki.*
- Ha szerencsénk van, még elérjük azt a helyet, ahol régen laktunk. *Néz ki a szélben elhajló ágak között a szürke égre. Elég sok tapasztalata van arra, hogy megállapíthassa, milyen messze van még az alkony, így igyekszik megtippelni, mikorra is érhetik el egykori lakhelyüket.*
- Oda megyünk, ahol régen éltünk. Egy erőd a fák között, de az erdő már biztosan visszahódította, de táborhelynek kiváló lesz. *Mondja el terveit Nieveshának is, mert biztosan jönne kérdés a részleteket illetően. Így is biztos benne, hogy lesznek még kérdések, olyanok, amilyenekre nem is gondolna.*
- Kalapja? *Kérdez vissza értetlen mosollyal. Lám, érkezett is egy kérdés, amire nem is gondolt volna.
Ahogy befelé haladnak, ismert ösvényeket tapodnak lábaik, amelyeken egykor jártak. Még mindig megvannak, hisz nem elfek vagy emberek léptei alakították ki, hanem az erdőmélyi állatok, így most is követhetőek.
Ha jól haladnak, hamarosan elérik az egykori erődöt, azt a helyet, amelyhez először vezette az Erdő Szíve magányos aszkézise után. Szeretné ott megszólítani a Fákban Lakót és segítségét kérni a kigondolt tervről, amelytől azt reméli, hogy gondjai egy részét megoldja és amivel megóvhatja Nieveshát a bajoktól.*
*Miközben a vadonban haladnak egyre beljebb Nieveshában oldódik a kezdeti ijedelem és feszültség. Erdőmélyéről azt tartják, hogy veszélyes, de aki évekig élt benne és az Erdő Szívének választott prófétája, annak nincs oka bármitől is tartani a fák alatt.
A kislány persze máris csacsog és amíg az erdőmélyi elf nem tartja ezt veszélyesnek, nem is inti csendre, hanem csak hallgatja, miközben a környezetükre is figyel. Xauzur nem hagyja magukra őket, mindig ott van a közelben.
Arra, hogy Niev nem fél, ha az édesapját látja, a csuhátlan csuhás elmosolyodik és megigazítja a fején a csuklyát.*
- Ennek nagyon örülök. *Válaszolja fogadva az ölelést és vezeti tovább Éjvihart a vadon belseje felé. Szerencsére a telivérnek nem ez az első útja az erdőben, így nem ellenkezik, bár már rég voltak itt.*
- Nem foglak szem elől téveszteni, sem én, sem Xauzur. *Válaszol széles mosollyal a kislány kérdésére és annak bemutatására, hogy ő végül is milyen kis "pindurika".
A kérdésére is választ kap és újra előkerül az elemózsia szó. Az erdőmélyi elf a nyeregtáskába nyúl és kikeresi onnan a még Mil'Ochassban összekészített csomagot az elemózsiákkal.*
- Mit szeretnél? Kolbászt és kenyeret vagy almát? *Kínál választási lehetőséget a kislánynak és amit választ, azt húzza elő és adja oda neki.*
- Ha szerencsénk van, még elérjük azt a helyet, ahol régen laktunk. *Néz ki a szélben elhajló ágak között a szürke égre. Elég sok tapasztalata van arra, hogy megállapíthassa, milyen messze van még az alkony, így igyekszik megtippelni, mikorra is érhetik el egykori lakhelyüket.*
- Oda megyünk, ahol régen éltünk. Egy erőd a fák között, de az erdő már biztosan visszahódította, de táborhelynek kiváló lesz. *Mondja el terveit Nieveshának is, mert biztosan jönne kérdés a részleteket illetően. Így is biztos benne, hogy lesznek még kérdések, olyanok, amilyenekre nem is gondolna.*
- Kalapja? *Kérdez vissza értetlen mosollyal. Lám, érkezett is egy kérdés, amire nem is gondolt volna.
Ahogy befelé haladnak, ismert ösvényeket tapodnak lábaik, amelyeken egykor jártak. Még mindig megvannak, hisz nem elfek vagy emberek léptei alakították ki, hanem az erdőmélyi állatok, így most is követhetőek.
Ha jól haladnak, hamarosan elérik az egykori erődöt, azt a helyet, amelyhez először vezette az Erdő Szíve magányos aszkézise után. Szeretné ott megszólítani a Fákban Lakót és segítségét kérni a kigondolt tervről, amelytől azt reméli, hogy gondjai egy részét megoldja és amivel megóvhatja Nieveshát a bajoktól.*
108. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-15 15:05:23
Üzenet elküldve: 2021-01-15 15:05:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
- Mindig is szerettem volna látni egy igazi hercegnőt!
*Sóhajtja igazi világfájdalommal, mintha tényleg ez lett volna eddigi életének a legnagyobb problémája, hogy nem láthatott még igazi hercegnőt. Persze a korabeli kislányoknál ez igazán nagy probléma a maguk kis világában. Niev is csak egy teljesen átlagos kislány, akit elbűvölnek a mesék és aki szeretne a szereplők helyében lenni.*
- Lesz hét törpe is? Meg herceg. A hercegek és királyfiak is olyan szépek, mint a hercegnők meg királykisasszonyok?
*Mert hát Niev képtelen arra, hogy tartósan csendben maradjon és az első ijedtség után, abban a pillanatban, hogy kezdi magát kicsit komfortosan érezni, máris újraindul a szóáradat.*
- Persze apa, sose félek, ha téged látlak.
*Öleli meg mosolyogva Pyctát, de aztán kicsit eltávolodik tőle és félrebiccentett fejjel néz rá.*
- De mi van, ha szem elől tévesztelek?! Vagy te engem?! Hát én tök kis pindurika vagyok!
*Hüvelyk- és mutatóujja között mutatja, hogy mennyire is "pindurika", fél szemét lehunyva nézi a két összeszorított ujját, mintha csak át tudna nézni közöttük. Pyctához mérten tényleg "pindurika", embergyerekhez képest viszont teljesen normális a testmagassága, talán egy kicsit az átlag fölé is magasodik.*
- Óóó! De! Együk meg az elemóóóózsiát!
*Bólogat nagy hévvel, még a pocakja is megkordul. Eddig valószínűleg az utazás miatti izgalomtól nem érezte azt, hogy éhes lenne.*
- És hogy fogunk keresni? Könnyű táborhelyet találni?
*Niev valahogy úgy érzi, hogy táborhelyet úgy lehet találni, mint gombát, egyszerűen csak kinőnek a földből, úgy gombamódra. Lehet, hogy pont olyanok is?*
- Nagy kalapja lesz?!
- Mindig is szerettem volna látni egy igazi hercegnőt!
*Sóhajtja igazi világfájdalommal, mintha tényleg ez lett volna eddigi életének a legnagyobb problémája, hogy nem láthatott még igazi hercegnőt. Persze a korabeli kislányoknál ez igazán nagy probléma a maguk kis világában. Niev is csak egy teljesen átlagos kislány, akit elbűvölnek a mesék és aki szeretne a szereplők helyében lenni.*
- Lesz hét törpe is? Meg herceg. A hercegek és királyfiak is olyan szépek, mint a hercegnők meg királykisasszonyok?
*Mert hát Niev képtelen arra, hogy tartósan csendben maradjon és az első ijedtség után, abban a pillanatban, hogy kezdi magát kicsit komfortosan érezni, máris újraindul a szóáradat.*
- Persze apa, sose félek, ha téged látlak.
*Öleli meg mosolyogva Pyctát, de aztán kicsit eltávolodik tőle és félrebiccentett fejjel néz rá.*
- De mi van, ha szem elől tévesztelek?! Vagy te engem?! Hát én tök kis pindurika vagyok!
*Hüvelyk- és mutatóujja között mutatja, hogy mennyire is "pindurika", fél szemét lehunyva nézi a két összeszorított ujját, mintha csak át tudna nézni közöttük. Pyctához mérten tényleg "pindurika", embergyerekhez képest viszont teljesen normális a testmagassága, talán egy kicsit az átlag fölé is magasodik.*
- Óóó! De! Együk meg az elemóóóózsiát!
*Bólogat nagy hévvel, még a pocakja is megkordul. Eddig valószínűleg az utazás miatti izgalomtól nem érezte azt, hogy éhes lenne.*
- És hogy fogunk keresni? Könnyű táborhelyet találni?
*Niev valahogy úgy érzi, hogy táborhelyet úgy lehet találni, mint gombát, egyszerűen csak kinőnek a földből, úgy gombamódra. Lehet, hogy pont olyanok is?*
- Nagy kalapja lesz?!
107. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-09 12:54:31
Üzenet elküldve: 2021-01-09 12:54:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Nagy szerencse, hogy Nievesha ilyen együttműködő. Annak idején ő is hasonló idős volt, amikor a remete mellé adták. Ugyanolyan félelmetesnek látta maga előtt Erdőmélyét, mint most a kislány láthatja. Megöleli Nievet, amikor biztosítja felőle, hogy tudta nem hagyta volna az erdőben.
Minden lépés egyre nehezebb lesz, ahogy elindulnak befelé, a következő kérdések pedig még nehezebbé teszik.*
- Még az is lehet. *Válaszolja halkan és igyekszik úgy rendezni a vonásait, hogy a kislány ne láthassa rajta, milyen érzelmek dúlnak benne.*
- Akkor már elköltöztünk, hogy Mil'Ochassban élhessünk a többiekkel. *Nem tudja, mennyire kielégítő magyarázat ez, de reméli, hogy Niev ezúttal sem fog újabb kérdéseket feltenni.
Ezt talán az is segíti, hogy rövid csendre inti a kislányt, hogy megmutathassa neki Erdőmélye szépségeit. Ugyan tél van, de ebben az évszakban is rengeteg szépséget tud mutatni a vadon. Van benne egyfajta nyugalom és az élővilág sem tűnik el teljesen, csak a nagy részük téli álmát alussza.*
- Látod, nincs mitől félned és én is itt vagyok melletted. *Mosolyog a kislányra és mutatóujjával megérinti az orrocskáját.*
- És Xauzur is itt van. *Teszi hozzá, mintha az irbisz értené, hogy róla beszélnek, közelebb sétál hozzájuk.*
- Nem vagy éhes? *Kérdi, miután letette Nievet, hátha az éhség elodázza a további kérdéseket, bár ahogy ismeri, ez nem áll majd az útjába.*
- Gyere, menjünk beljebb. Keresnünk kell egy táborhelyet, ahol éjszakára berendezkedhetünk. *Néz fel az égre. Az ingovány átvágása elég sok időt elvett tőlük és jó volna beljebb érni még az éjszaka beállta előtt. Itt a vadonban hamarabb sötétedik, amit az erdőmélyi elf nagyon jól tud. Talán az egykori erődöt is elérhetnék még, amit bár bizonyosan visszahódított már az erdő, de megfelelő táborhely lenne számukra.*
*Nagy szerencse, hogy Nievesha ilyen együttműködő. Annak idején ő is hasonló idős volt, amikor a remete mellé adták. Ugyanolyan félelmetesnek látta maga előtt Erdőmélyét, mint most a kislány láthatja. Megöleli Nievet, amikor biztosítja felőle, hogy tudta nem hagyta volna az erdőben.
Minden lépés egyre nehezebb lesz, ahogy elindulnak befelé, a következő kérdések pedig még nehezebbé teszik.*
- Még az is lehet. *Válaszolja halkan és igyekszik úgy rendezni a vonásait, hogy a kislány ne láthassa rajta, milyen érzelmek dúlnak benne.*
- Akkor már elköltöztünk, hogy Mil'Ochassban élhessünk a többiekkel. *Nem tudja, mennyire kielégítő magyarázat ez, de reméli, hogy Niev ezúttal sem fog újabb kérdéseket feltenni.
Ezt talán az is segíti, hogy rövid csendre inti a kislányt, hogy megmutathassa neki Erdőmélye szépségeit. Ugyan tél van, de ebben az évszakban is rengeteg szépséget tud mutatni a vadon. Van benne egyfajta nyugalom és az élővilág sem tűnik el teljesen, csak a nagy részük téli álmát alussza.*
- Látod, nincs mitől félned és én is itt vagyok melletted. *Mosolyog a kislányra és mutatóujjával megérinti az orrocskáját.*
- És Xauzur is itt van. *Teszi hozzá, mintha az irbisz értené, hogy róla beszélnek, közelebb sétál hozzájuk.*
- Nem vagy éhes? *Kérdi, miután letette Nievet, hátha az éhség elodázza a további kérdéseket, bár ahogy ismeri, ez nem áll majd az útjába.*
- Gyere, menjünk beljebb. Keresnünk kell egy táborhelyet, ahol éjszakára berendezkedhetünk. *Néz fel az égre. Az ingovány átvágása elég sok időt elvett tőlük és jó volna beljebb érni még az éjszaka beállta előtt. Itt a vadonban hamarabb sötétedik, amit az erdőmélyi elf nagyon jól tud. Talán az egykori erődöt is elérhetnék még, amit bár bizonyosan visszahódított már az erdő, de megfelelő táborhely lenne számukra.*
106. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-07 15:11:47
Üzenet elküldve: 2021-01-07 15:11:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Félrebiccentett fejjel nézi Pyctát, majd megvonja a vállát, készségesen hajlandó elfogadni, hogy ez itt egy csúnya és büdös kapu. Meg félelmetes. Félelmetes a vasorrú bábával való találkozás lehetősége is, mi van ha meg akarja majd sütni őket, de nem tudják időben a kemencébe lökni és valóban megsüti őket? Megannyi kínzó kérdés, amik a kis fejében kergetik egymást, de amikkel most, valami csodával határos módon, nem fárasztja le.*
- Tudtam ám, hogy nem hagytál ott.
*Mondja lehajtott fejjel, de sűrű pillái alól felnézve, közben meg flegmán egy földgöröngyöt rugdos.*
- És milyen dolgunk lesz? Őzikéket fogunk megmenteni? Vagy egy lányt, igaz?! Akit a gonosz mostohája küldött a vadásszal az erdőbe! Ugye?!
*Tapsikol örömében, nyilván megfejtette a nagy talányt, hogy mit is csinálnak ők itt és most. Mil'Ochass városból érkezett lakóitól sok városi gyerekmesét hallott, ha a hét törppel élő leány meséje nem a megfejtés, akkor bizonyosan rá fog jönni, hogy melyik. Merthogy ez csakis valami mese lehet, annyira meseszerű ez a hely a maga rendkívül ijesztő módján.*
- És amikor már megszülettem, akkor miért nem itt éltetek?
*Azonkívül a nyilvánvaló tényen kívül, hogy ez nem egy gyereknek való hely. Ezt még Niev is tudja, hogy nem az. Pedig az is nyilvánvaló, hogy Pycta mellett igazán nincsen semmi félnivalója senkitől és semmitől. Mert az ő apukája a legerősebb.
Az elf ölbe veszi, ő pedig átkarolja a nyakát, már éppen szóra nyitná a száját, mikor Pycta csendre inti. Nagy nehezen, de megállja, hogy ne folytassa tovább a csacsogást.
A szóra nyitott száj megmarad, ezzel együtt esik le a kislány álla, de aztán ez a csodálkozó arckifejezés széles mosolyba fordul. Miután az előbb az lett mondva, hogy maradjon csöndben, így a kérdésre csak bólogatással válaszol.*
*Félrebiccentett fejjel nézi Pyctát, majd megvonja a vállát, készségesen hajlandó elfogadni, hogy ez itt egy csúnya és büdös kapu. Meg félelmetes. Félelmetes a vasorrú bábával való találkozás lehetősége is, mi van ha meg akarja majd sütni őket, de nem tudják időben a kemencébe lökni és valóban megsüti őket? Megannyi kínzó kérdés, amik a kis fejében kergetik egymást, de amikkel most, valami csodával határos módon, nem fárasztja le.*
- Tudtam ám, hogy nem hagytál ott.
*Mondja lehajtott fejjel, de sűrű pillái alól felnézve, közben meg flegmán egy földgöröngyöt rugdos.*
- És milyen dolgunk lesz? Őzikéket fogunk megmenteni? Vagy egy lányt, igaz?! Akit a gonosz mostohája küldött a vadásszal az erdőbe! Ugye?!
*Tapsikol örömében, nyilván megfejtette a nagy talányt, hogy mit is csinálnak ők itt és most. Mil'Ochass városból érkezett lakóitól sok városi gyerekmesét hallott, ha a hét törppel élő leány meséje nem a megfejtés, akkor bizonyosan rá fog jönni, hogy melyik. Merthogy ez csakis valami mese lehet, annyira meseszerű ez a hely a maga rendkívül ijesztő módján.*
- És amikor már megszülettem, akkor miért nem itt éltetek?
*Azonkívül a nyilvánvaló tényen kívül, hogy ez nem egy gyereknek való hely. Ezt még Niev is tudja, hogy nem az. Pedig az is nyilvánvaló, hogy Pycta mellett igazán nincsen semmi félnivalója senkitől és semmitől. Mert az ő apukája a legerősebb.
Az elf ölbe veszi, ő pedig átkarolja a nyakát, már éppen szóra nyitná a száját, mikor Pycta csendre inti. Nagy nehezen, de megállja, hogy ne folytassa tovább a csacsogást.
A szóra nyitott száj megmarad, ezzel együtt esik le a kislány álla, de aztán ez a csodálkozó arckifejezés széles mosolyba fordul. Miután az előbb az lett mondva, hogy maradjon csöndben, így a kérdésre csak bólogatással válaszol.*
105. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-06 20:22:29
Üzenet elküldve: 2021-01-06 20:22:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Az ingoványon keresztül észleli Nievesha hangulatának változását. Hiába nem vérszerinti lánya, vele nőtt fel és tökéletesen ráhangolódott, mintha a természetes apja volna. Egyelőre nem szól, érjenek át a mocsáron és ha szóba hozza, majd beszélnek róla.*
- Mi nem próbálkozunk. *Válaszol út közben ahogy elérik céljukat.*
- Vedd úgy, hogy ez a kapu, amely Erdőmélyére vezet, egy csúnya és büdös kapu, amin át elérhetjük, amit szeretnénk. *Mosolyog bátorítóan a lányra.
Amikor már utat keresnek a vadonba, Niev újabb kérdéssel áll elő, nem is eggyel, hanem, ahogy megszokott, többel, de az utolsó kérdés érinti meg igazán az erdőmélyi elfet. "Meg az erdőnek adni, ugye?!" - visszhangzik fejében a kérdés, de csak egy pillanatra torpan meg. A kislány nem is tudja, mennyire rátapintott a lényegre. És bár nem őt magát akarja az erdőnek adni, de egy részét bizonyosan. Egy igen fontos részét.
Szárazat nyel, de még mielőtt belépnének a vadonba, leguggol Nievesha elé, hogy az arcuk egy vonalban legyen, sárga pillantása a kislányét keresi.*
- Nem foglak itt hagyni, sosem tennék ilyet. *Válaszol nyugodt, bátorító hangon.*
- Egy nagyon fontos dolgunk van az erdőben és neked is nagy feladat jut majd és én biztos vagyok benne, hogy te képes leszel megtenni. *Rájön, hogy meg kell magyaráznia a kislánynak, hogy miért vannak itt, hogy mit is akarnak csinálni. Nem tudja, megérti-e majd, nem tudja, átérzi-e, hogy milyen fontos az, amiért jöttek, de el kell mondania.
Fogalma sincs, Niev honnan vette azt, hogy az erdőnek akarná adni, ám amikor jönnek az újabb kérdések, valami derengeni kezd számára. Az erdei közösségben, főleg az elfek között az erdő sosem gonosz, hanem épp ellenkezőleg, az erdő otthon és biztonság. Ám Mil'Ochassban nem csak elfek és erdei családok élnek, hanem a lázadás után városi családok is csatlakoztak hozzá, hogy elhagyják Artheniort és az erdőben keressenek menedéket. Talán tőlük hallhatta a gonosz erdőről és boszorkányokról szóló meséket.
Ahogy átlépik a vadon küszöbét, Xauzur újra csatlakozik hozzájuk, láthatóan élvezi, hogy hazatérhetett.*
- Semmi rossz nem történhet velünk itt. Én, mi itt otthon vagyunk, biztosan nem tudod, de mielőtt megszülettél, hosszú ideig éltünk Erdőmélyén. Itt nincsenek boszorkányok és az erdő sem gonosz. *Magyarázza, ahogy ölébe venné a kislányt, hogy megmutassa neki Erdőmélye szépségét. Szabad mutatóujját a szája elé emeli, így kérve Nievet, hogy legyen kicsit csendben.
Ha a kislány csendben marad, akkor hamarosan az erdő újra életre kel körülöttük. Sün neszez az avarban, színes gyík mászik át villámgyorsan egy fa törzsén, halkan csiripelnek fel egy fészekben a fiókák és pár világító bogár száll körül egy fát, mint megannyi mozgó csillag. A levelek bár összeborulnak felettük, kizárva a fény nagy részét, de a szélben mozgó levelek különös, nyugtató dalt zizegnek.*
- Látod?
*Az ingoványon keresztül észleli Nievesha hangulatának változását. Hiába nem vérszerinti lánya, vele nőtt fel és tökéletesen ráhangolódott, mintha a természetes apja volna. Egyelőre nem szól, érjenek át a mocsáron és ha szóba hozza, majd beszélnek róla.*
- Mi nem próbálkozunk. *Válaszol út közben ahogy elérik céljukat.*
- Vedd úgy, hogy ez a kapu, amely Erdőmélyére vezet, egy csúnya és büdös kapu, amin át elérhetjük, amit szeretnénk. *Mosolyog bátorítóan a lányra.
Amikor már utat keresnek a vadonba, Niev újabb kérdéssel áll elő, nem is eggyel, hanem, ahogy megszokott, többel, de az utolsó kérdés érinti meg igazán az erdőmélyi elfet. "Meg az erdőnek adni, ugye?!" - visszhangzik fejében a kérdés, de csak egy pillanatra torpan meg. A kislány nem is tudja, mennyire rátapintott a lényegre. És bár nem őt magát akarja az erdőnek adni, de egy részét bizonyosan. Egy igen fontos részét.
Szárazat nyel, de még mielőtt belépnének a vadonba, leguggol Nievesha elé, hogy az arcuk egy vonalban legyen, sárga pillantása a kislányét keresi.*
- Nem foglak itt hagyni, sosem tennék ilyet. *Válaszol nyugodt, bátorító hangon.*
- Egy nagyon fontos dolgunk van az erdőben és neked is nagy feladat jut majd és én biztos vagyok benne, hogy te képes leszel megtenni. *Rájön, hogy meg kell magyaráznia a kislánynak, hogy miért vannak itt, hogy mit is akarnak csinálni. Nem tudja, megérti-e majd, nem tudja, átérzi-e, hogy milyen fontos az, amiért jöttek, de el kell mondania.
Fogalma sincs, Niev honnan vette azt, hogy az erdőnek akarná adni, ám amikor jönnek az újabb kérdések, valami derengeni kezd számára. Az erdei közösségben, főleg az elfek között az erdő sosem gonosz, hanem épp ellenkezőleg, az erdő otthon és biztonság. Ám Mil'Ochassban nem csak elfek és erdei családok élnek, hanem a lázadás után városi családok is csatlakoztak hozzá, hogy elhagyják Artheniort és az erdőben keressenek menedéket. Talán tőlük hallhatta a gonosz erdőről és boszorkányokról szóló meséket.
Ahogy átlépik a vadon küszöbét, Xauzur újra csatlakozik hozzájuk, láthatóan élvezi, hogy hazatérhetett.*
- Semmi rossz nem történhet velünk itt. Én, mi itt otthon vagyunk, biztosan nem tudod, de mielőtt megszülettél, hosszú ideig éltünk Erdőmélyén. Itt nincsenek boszorkányok és az erdő sem gonosz. *Magyarázza, ahogy ölébe venné a kislányt, hogy megmutassa neki Erdőmélye szépségét. Szabad mutatóujját a szája elé emeli, így kérve Nievet, hogy legyen kicsit csendben.
Ha a kislány csendben marad, akkor hamarosan az erdő újra életre kel körülöttük. Sün neszez az avarban, színes gyík mászik át villámgyorsan egy fa törzsén, halkan csiripelnek fel egy fészekben a fiókák és pár világító bogár száll körül egy fát, mint megannyi mozgó csillag. A levelek bár összeborulnak felettük, kizárva a fény nagy részét, de a szélben mozgó levelek különös, nyugtató dalt zizegnek.*
- Látod?
104. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-05 09:57:06
Üzenet elküldve: 2021-01-05 09:57:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Niev elkámpicsorodik a ténytől, hogy erdőmélyére csak ilyen büdös út visz. Büdös és félelmetes.*
- És mi miért próbálkozunk?!
*Ha a hely azért félelmetes, hogy elriassza a próbálkozókat, akkor nekik miért kell ilyen félelmetes helyre jönni? Mármint azt tudja, hogy Pyctának különleges a kapcsolata az erdővel, de ő valahogy nem érzi ezt, inkább csak rémült. Arcocskáján ez a rémület látszik is, ahogyan tátott szájjal bámulva ezt a természetes falat. Egészen elréved, lelki szemei előtt a gyerekmesék összes, erdőben lakó rémsége megjelenik.*
- Mit fogunk csinálni?
*Kérdezi bávatagon, tekintetét el sem fordítva az erdőről. Megannyi gyerekmese elevenedik meg előtte, főleg az ijesztőbbek, eltévedő gyerekekről, gyerekevő boszorkányokról meg hasonlókról.*
- Apa, ugye nem fogsz itt hagyni? Meg az erdőnek adni, ugye?! Anyukám biztosan nem örülne neki.
*Mivel gyerekként még nem olyan fejlett a humorérzéke, hogy ezt viccből mondja, ezért Pycta egészen biztos lehet abban, hogy minden szava komoly és jelenleg tényleg elhisz minden gyerekmesét boszorkányokról, erődben hagyott, csemegék ösvényére küldött gyerekekről. Összevont szemöldökkel, félrebiccentett fejjel méregeti hol az erdőt, hol az elfet. Persze tudja, hogy szereti őt az apukája és sosem adná az erdőnek, de mi van, ha mégis? Mi van, ha ők valójában csak egy gyerekmese szereplői?*
- Apa, igaziak vagyunk? Vagy csak valaki elmesél a gyerekének?
*Komoly kérdések, amik komoly válaszokat igényelnek, még akkor is, ha kicsit nevetségesnek hatnak felnőtt fejjel.
Kezének bátorító megszorítása valóban önt bele egy kis bátorságot, és meg is nyugtatja az, hogy Pycta vigyázni fog rá, hogy nehogy elvesszen és mindent megtanít neki.*
- Nem fogunk fázni? Nem fog kigyulladni az erdő, ha tüzet rakunk? Nem fogunk elégni? Nem fog megenni minket valami állat? Vagy egy boszorkány?
*Niev elkámpicsorodik a ténytől, hogy erdőmélyére csak ilyen büdös út visz. Büdös és félelmetes.*
- És mi miért próbálkozunk?!
*Ha a hely azért félelmetes, hogy elriassza a próbálkozókat, akkor nekik miért kell ilyen félelmetes helyre jönni? Mármint azt tudja, hogy Pyctának különleges a kapcsolata az erdővel, de ő valahogy nem érzi ezt, inkább csak rémült. Arcocskáján ez a rémület látszik is, ahogyan tátott szájjal bámulva ezt a természetes falat. Egészen elréved, lelki szemei előtt a gyerekmesék összes, erdőben lakó rémsége megjelenik.*
- Mit fogunk csinálni?
*Kérdezi bávatagon, tekintetét el sem fordítva az erdőről. Megannyi gyerekmese elevenedik meg előtte, főleg az ijesztőbbek, eltévedő gyerekekről, gyerekevő boszorkányokról meg hasonlókról.*
- Apa, ugye nem fogsz itt hagyni? Meg az erdőnek adni, ugye?! Anyukám biztosan nem örülne neki.
*Mivel gyerekként még nem olyan fejlett a humorérzéke, hogy ezt viccből mondja, ezért Pycta egészen biztos lehet abban, hogy minden szava komoly és jelenleg tényleg elhisz minden gyerekmesét boszorkányokról, erődben hagyott, csemegék ösvényére küldött gyerekekről. Összevont szemöldökkel, félrebiccentett fejjel méregeti hol az erdőt, hol az elfet. Persze tudja, hogy szereti őt az apukája és sosem adná az erdőnek, de mi van, ha mégis? Mi van, ha ők valójában csak egy gyerekmese szereplői?*
- Apa, igaziak vagyunk? Vagy csak valaki elmesél a gyerekének?
*Komoly kérdések, amik komoly válaszokat igényelnek, még akkor is, ha kicsit nevetségesnek hatnak felnőtt fejjel.
Kezének bátorító megszorítása valóban önt bele egy kis bátorságot, és meg is nyugtatja az, hogy Pycta vigyázni fog rá, hogy nehogy elvesszen és mindent megtanít neki.*
- Nem fogunk fázni? Nem fog kigyulladni az erdő, ha tüzet rakunk? Nem fogunk elégni? Nem fog megenni minket valami állat? Vagy egy boszorkány?
103. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-04 13:29:19
Üzenet elküldve: 2021-01-04 13:29:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Az ingovány viszontagságai mondhatni megszokottak az erődmélyi elfnek. Nem először járja végig az ösvényeket Erdőmélye vadonjáig, de megérti, hogy Nieveshának most ijesztő és viszolygást keltő a környezet. Néha fel-felnéz a kislányra a nyeregben, bátorító mosollyal próbálja oldani feszültségét, miközben lassan átérnek a mocsáron hogy elérjék Erdőmélye határát.*
- Sajnos igen. *Válaszol Niev kérdésére, ahogy Xauzurt követve halad előre.*
- Ez a határ, ami az erdő ragadozóit elzárja a városhoz közeli erdőktől és a elveszi az egyszerű fajok kedvét attól, hogy belépjenek Erdőmélyére. És így kevesebben próbálkoznak. *Nem tudja, megérti-e a kislány az érveit, de készségesen válaszol majd, ha még volna kérdés. Biztos benne, hogy lesznek még.*
- Meg kell keresni és elvenni. De csak annyit, amennyi szükséges, sosem többet. *Folytatja a válaszokat.*
- Az a legjobb, ha nem haragítjuk meg és ennyi. *Mosolyodik el a kérdésen. Volt már, amikor érezte az Erdő Szívének haragját, amikor a venároknak menniük kellett és nem szeretné újra magán érezni.*
- Együtt fogjuk csinálni, te meg én. *Mondja egyszerre felelve akár több kérdésre is.
Erdőmélye határát elérve maga is megáll megcsodálni a vadont. Pontosan ugyanazt érzi, mint Nievesha, számára is amolyan falnak tűnik ez a határvonal. Az újabb kérdésre az irbiszt keresi sárga tekintetével és bár már ő sem látja, mégis tudja, hogy ott van a közelükben.*
- Xauzur nem fog elveszni, de ha mégis, akkor megtalál minket. Neki Erdőmélye az otthona. *Mosolyog a kislányra és közelebb lépve megérintené a kezét, hogy bátorítóan, gyengéden megszorítsa.*
- Nem fogsz elveszni, vigyázok rád és mindent megtanítok neked, amit az erdőről tudnod kell. *Néz fel az Éjvihar nyergében ülő lányra. Maga is határhoz érkezett és nem csak a vadon határához. Most még van idő visszafordulni, visszakozni, de ha egyszer belekezd, akkor nincs visszaút és ha sikerrel jár, akkor Nievesha számára sincs.
Ha a kicsi is benne van, leemeli a lóról és kézenfogva indul el vele a vadon határvonala felé. Ha Niev nem is látja, de az erdőmélyi próféta talál majd egy "bejáratot", ahol beléphetnek és elindulhatnak.*
*Az ingovány viszontagságai mondhatni megszokottak az erődmélyi elfnek. Nem először járja végig az ösvényeket Erdőmélye vadonjáig, de megérti, hogy Nieveshának most ijesztő és viszolygást keltő a környezet. Néha fel-felnéz a kislányra a nyeregben, bátorító mosollyal próbálja oldani feszültségét, miközben lassan átérnek a mocsáron hogy elérjék Erdőmélye határát.*
- Sajnos igen. *Válaszol Niev kérdésére, ahogy Xauzurt követve halad előre.*
- Ez a határ, ami az erdő ragadozóit elzárja a városhoz közeli erdőktől és a elveszi az egyszerű fajok kedvét attól, hogy belépjenek Erdőmélyére. És így kevesebben próbálkoznak. *Nem tudja, megérti-e a kislány az érveit, de készségesen válaszol majd, ha még volna kérdés. Biztos benne, hogy lesznek még.*
- Meg kell keresni és elvenni. De csak annyit, amennyi szükséges, sosem többet. *Folytatja a válaszokat.*
- Az a legjobb, ha nem haragítjuk meg és ennyi. *Mosolyodik el a kérdésen. Volt már, amikor érezte az Erdő Szívének haragját, amikor a venároknak menniük kellett és nem szeretné újra magán érezni.*
- Együtt fogjuk csinálni, te meg én. *Mondja egyszerre felelve akár több kérdésre is.
Erdőmélye határát elérve maga is megáll megcsodálni a vadont. Pontosan ugyanazt érzi, mint Nievesha, számára is amolyan falnak tűnik ez a határvonal. Az újabb kérdésre az irbiszt keresi sárga tekintetével és bár már ő sem látja, mégis tudja, hogy ott van a közelükben.*
- Xauzur nem fog elveszni, de ha mégis, akkor megtalál minket. Neki Erdőmélye az otthona. *Mosolyog a kislányra és közelebb lépve megérintené a kezét, hogy bátorítóan, gyengéden megszorítsa.*
- Nem fogsz elveszni, vigyázok rád és mindent megtanítok neked, amit az erdőről tudnod kell. *Néz fel az Éjvihar nyergében ülő lányra. Maga is határhoz érkezett és nem csak a vadon határához. Most még van idő visszafordulni, visszakozni, de ha egyszer belekezd, akkor nincs visszaút és ha sikerrel jár, akkor Nievesha számára sincs.
Ha a kicsi is benne van, leemeli a lóról és kézenfogva indul el vele a vadon határvonala felé. Ha Niev nem is látja, de az erdőmélyi próféta talál majd egy "bejáratot", ahol beléphetnek és elindulhatnak.*
102. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-12-30 10:44:38
Üzenet elküldve: 2020-12-30 10:44:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Nehéz elképzelni, hogy vannak olyan szituációk, amik belefojtják Nievbe a szót, de az ingovány mégis ilyen. De persze már azon is gondolkodik, hogy a dér hogyan is csíphetne meg bármit is, ha nincsen neki ujja? A csipkebogyó ráadásul ilyen szőrös belül, az egész tökre furcsa, arcocskáján látszik is, hogy nem egészen érti ezt, viszont nem kérdez rá. Talán a mocsár büdös mocsárszaga az, ami miatt nem beszél, olyannyira nem, hogy még a kezét is a szája-orra elé veszi, mintha az meg tudná védeni szagló- és ízlelőszerveit. Nem tudja, de így legalább a saját keze takarja a fintorokat, amiket amúgy az út folyamán folyamatosan produkál. Csak akkor nyílik a szája újra kérdésözönre, mikor már számára is egyértelmű, hogy kiértek a mocsárból.*
- Ide csak ilyen büdös út van? És az erdő magától ad dolgokat, vagy el kell venni? Ha el kell venni, akkor nem fog megharagudni? Mi lesz ha megharagszik? Ha neked dolgod van, akkor nekem is? Mit fogok csinálni? Meddig? Egy vagy két hatig?!
*Egyértelmű az is, mikor érkeznek meg útjuk céljához. Niev számára a látvány nagyon meseszerű.*
- Olyan, mint egy fal.
*Topázsárga tekintete pedig a kaput keresi, mert ugye minden rendes falun van kapu.*
- Nem fog Xauzur elveszni, ugye? Apa, mi lesz, ha én veszek el?!
*Teszi fel azt a kérdést, ami tulajdonképpen egészen megrémíti. Bár megígérte, hogy mindig azt csinálja, amit Pycta mond, de ki tudja, hogy mikor vesz észre valami érdekeset?!*
*Nehéz elképzelni, hogy vannak olyan szituációk, amik belefojtják Nievbe a szót, de az ingovány mégis ilyen. De persze már azon is gondolkodik, hogy a dér hogyan is csíphetne meg bármit is, ha nincsen neki ujja? A csipkebogyó ráadásul ilyen szőrös belül, az egész tökre furcsa, arcocskáján látszik is, hogy nem egészen érti ezt, viszont nem kérdez rá. Talán a mocsár büdös mocsárszaga az, ami miatt nem beszél, olyannyira nem, hogy még a kezét is a szája-orra elé veszi, mintha az meg tudná védeni szagló- és ízlelőszerveit. Nem tudja, de így legalább a saját keze takarja a fintorokat, amiket amúgy az út folyamán folyamatosan produkál. Csak akkor nyílik a szája újra kérdésözönre, mikor már számára is egyértelmű, hogy kiértek a mocsárból.*
- Ide csak ilyen büdös út van? És az erdő magától ad dolgokat, vagy el kell venni? Ha el kell venni, akkor nem fog megharagudni? Mi lesz ha megharagszik? Ha neked dolgod van, akkor nekem is? Mit fogok csinálni? Meddig? Egy vagy két hatig?!
*Egyértelmű az is, mikor érkeznek meg útjuk céljához. Niev számára a látvány nagyon meseszerű.*
- Olyan, mint egy fal.
*Topázsárga tekintete pedig a kaput keresi, mert ugye minden rendes falun van kapu.*
- Nem fog Xauzur elveszni, ugye? Apa, mi lesz, ha én veszek el?!
*Teszi fel azt a kérdést, ami tulajdonképpen egészen megrémíti. Bár megígérte, hogy mindig azt csinálja, amit Pycta mond, de ki tudja, hogy mikor vesz észre valami érdekeset?!*
101. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-12-21 15:01:40
Üzenet elküldve: 2020-12-21 15:01:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*A türelem olyan erény, amely az idővel alakul ki és a fiatalság híján van neki. Megmosolyogtató volna azt válaszolnia a kislánynak, hogy "türelmesnek kell lennie, hogy türelmes lehessen", de ezt a témát inkább elkerüli. Pontosan tudja, milyen volt ő annak idején, hisz, ha nem lett volna olyan, akkor sosem kerül az Erdő Szívének szerzetese mellé, aki elindította ezen az úton, amelynek végén a Fákban Lakó prófétájává választotta.
Az ingoványon át óvatosan követi Xauzurt a szárazabb és tömörebb földszigeteken át Erdőmélye felé. Éjvihart kantáron vezeti, a nyergében maradt Nieveshával. De mielőtt leszállna, még azért végigbeszélgeti a kislánnyal az utat.*
- Csipkebogyó teát. *Válaszol a kislánynak nyugodt hangon.*
- Nem hoztunk, de ilyenkor, amikor a dér megcsípte a csipkebogyót, akkor édes, mint a méz és nagyon finom teát lehet belőle főzni. *Folytatja.*
- Nincs szükségünk semmire, hisz mindent megad nekünk az erdő. Akkor nem eszünk majd mókust, hanem valami mást, de tüzet fogunk gyújtani, különben nagyon fázni fogunk. *Teszi hozzá lepillantva a kislányra. A kérdések pedig jönnek, mint a záporeső és az erdőmélyi elf igyekszik mindre felelni és figyelni az előttük álló útra.*
- Egy-két haton belül. Egyelőre nem tudom megmondani. Fontos dolgom. Elhoztalak, úgyhogy igen, ott lehetlek. *Az utolsó válasznál kacsint is az előtte ülő Nievre.
A környezet lassan változik, ahogy átérnek a lápon, átadva helyét az erdősebb részeknek, de ott már lábon vezeti a telivért nyergében Nievvel. Hamarosan elérhetik Erdőmélye peremvidékét. A Xauzurt érintő szavaknál még az irbisz is felnéz Nieveshára, mintha értené, hogy éppen róla szól a diskurzus, az erdőmélyi elf pedig széles mosollyal vezeti át Éjvihart a biztonságosabb terület felé.*
- Nem fogok, hidd el. *Válaszolja a lánynak. A kérdésen pedig újra elmosolyodik.*
- Igen, de a vadonban már nem lesz ilyen szag.
*Végül átérnek a mocsárvidéken, ahol már nincs láp és nincs szag, csak az áthatolhatatlannak tűnő növényfal, ahol Erdőmélye kezdődik. Xauzur derűsen szalad előre megérezve az otthon illatát.*
- Megérkeztünk. Ez itt Erdőmélye. *Fordul a nyeregben ülő lány felé az erdőmélyi hasonlóan örömteli mosollyal, hisz ő is hazaért.*
*A türelem olyan erény, amely az idővel alakul ki és a fiatalság híján van neki. Megmosolyogtató volna azt válaszolnia a kislánynak, hogy "türelmesnek kell lennie, hogy türelmes lehessen", de ezt a témát inkább elkerüli. Pontosan tudja, milyen volt ő annak idején, hisz, ha nem lett volna olyan, akkor sosem kerül az Erdő Szívének szerzetese mellé, aki elindította ezen az úton, amelynek végén a Fákban Lakó prófétájává választotta.
Az ingoványon át óvatosan követi Xauzurt a szárazabb és tömörebb földszigeteken át Erdőmélye felé. Éjvihart kantáron vezeti, a nyergében maradt Nieveshával. De mielőtt leszállna, még azért végigbeszélgeti a kislánnyal az utat.*
- Csipkebogyó teát. *Válaszol a kislánynak nyugodt hangon.*
- Nem hoztunk, de ilyenkor, amikor a dér megcsípte a csipkebogyót, akkor édes, mint a méz és nagyon finom teát lehet belőle főzni. *Folytatja.*
- Nincs szükségünk semmire, hisz mindent megad nekünk az erdő. Akkor nem eszünk majd mókust, hanem valami mást, de tüzet fogunk gyújtani, különben nagyon fázni fogunk. *Teszi hozzá lepillantva a kislányra. A kérdések pedig jönnek, mint a záporeső és az erdőmélyi elf igyekszik mindre felelni és figyelni az előttük álló útra.*
- Egy-két haton belül. Egyelőre nem tudom megmondani. Fontos dolgom. Elhoztalak, úgyhogy igen, ott lehetlek. *Az utolsó válasznál kacsint is az előtte ülő Nievre.
A környezet lassan változik, ahogy átérnek a lápon, átadva helyét az erdősebb részeknek, de ott már lábon vezeti a telivért nyergében Nievvel. Hamarosan elérhetik Erdőmélye peremvidékét. A Xauzurt érintő szavaknál még az irbisz is felnéz Nieveshára, mintha értené, hogy éppen róla szól a diskurzus, az erdőmélyi elf pedig széles mosollyal vezeti át Éjvihart a biztonságosabb terület felé.*
- Nem fogok, hidd el. *Válaszolja a lánynak. A kérdésen pedig újra elmosolyodik.*
- Igen, de a vadonban már nem lesz ilyen szag.
*Végül átérnek a mocsárvidéken, ahol már nincs láp és nincs szag, csak az áthatolhatatlannak tűnő növényfal, ahol Erdőmélye kezdődik. Xauzur derűsen szalad előre megérezve az otthon illatát.*
- Megérkeztünk. Ez itt Erdőmélye. *Fordul a nyeregben ülő lány felé az erdőmélyi hasonlóan örömteli mosollyal, hisz ő is hazaért.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 470-489