Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 81 (1601. - 1620. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1902-1921
1620. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-07-01 22:43:31
Üzenet elküldve: 2020-07-01 22:43:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
-Sajnos tényleg sok gond van Sa'Terethel, ezt a saját bőrömön tapasztaltam. *Húzza el a száját a tényszerű mondatra, bár ő keveset harcolt azokkal, akik konkrétan a sötét úr szolgáinak mondták magukat, de közvetetten, a legtöbbször visszavezethetőek voltak hozzá a szálak.*
-Szóval az istenek papjai. *Ezen egészen elgondolkodik a pásztormágus és egy furcsa gondolat jut eszébe.*
-Azt hallottam, hogy az új istenek elveszik a képességet a mágusoktól, hogy az elemek legnagyobb fokát elérhessék, cserébe odaadják a saját varázslataikat. Azon gondolkodom, hogy én, mint nagy-mágus, vajon lehetek-e Eeyr papja, vagy szolgája úgy, hogy nem kérem a varázslatait, hiszen a saját tudásommal többet tudnék elérni az ügyében. Tudod, évekig tanultam és kiismerem magam sok mágiában, nem szeretném, hogy csak úgy eltűnjön mindez. *Lehet, hogy ostobaságnak és talán még bizalmatlanságnak is tűnhet, amit mond, de ő ebben hisz.*
-Szívesen tanulnék Eeyrről és erről az egészről sőt, ha már Wojest bajnoka, tehát Eeyr bajnoka vagyok, ahogy mondod, szívesen lennék afféle papja is, ha már tényleg ennyire hatalmas. Azonban őseim hitéről, a szellemek hitéről sem mondanék le soha. *Egészen összezavarodott a sok információ és félkész tények hallatán.*
-Ha tényleg olyan jó ez az Eeyr, talán nem kéri, hogy mondjak le mindenről. *Az utolsó kérdésre pedig bólint.*
-Ha olyan harcba hív, aminek van értelme, vele tartok. Ahogy ismerem eddig, amit Wojestről eddig tudok, az szimpatikus és jó, de nem vagyok olyan vak hívő, mint sokan. Vele tartanék, de megkérdőjelezném gyakran. *Lehet, hogy nem elég jó válasz ez Glendronnak és egyébként tényleg kesze-kuszának hangzik, de a Sajt-mester fejében valahol van értelme.*
-Sajnos tényleg sok gond van Sa'Terethel, ezt a saját bőrömön tapasztaltam. *Húzza el a száját a tényszerű mondatra, bár ő keveset harcolt azokkal, akik konkrétan a sötét úr szolgáinak mondták magukat, de közvetetten, a legtöbbször visszavezethetőek voltak hozzá a szálak.*
-Szóval az istenek papjai. *Ezen egészen elgondolkodik a pásztormágus és egy furcsa gondolat jut eszébe.*
-Azt hallottam, hogy az új istenek elveszik a képességet a mágusoktól, hogy az elemek legnagyobb fokát elérhessék, cserébe odaadják a saját varázslataikat. Azon gondolkodom, hogy én, mint nagy-mágus, vajon lehetek-e Eeyr papja, vagy szolgája úgy, hogy nem kérem a varázslatait, hiszen a saját tudásommal többet tudnék elérni az ügyében. Tudod, évekig tanultam és kiismerem magam sok mágiában, nem szeretném, hogy csak úgy eltűnjön mindez. *Lehet, hogy ostobaságnak és talán még bizalmatlanságnak is tűnhet, amit mond, de ő ebben hisz.*
-Szívesen tanulnék Eeyrről és erről az egészről sőt, ha már Wojest bajnoka, tehát Eeyr bajnoka vagyok, ahogy mondod, szívesen lennék afféle papja is, ha már tényleg ennyire hatalmas. Azonban őseim hitéről, a szellemek hitéről sem mondanék le soha. *Egészen összezavarodott a sok információ és félkész tények hallatán.*
-Ha tényleg olyan jó ez az Eeyr, talán nem kéri, hogy mondjak le mindenről. *Az utolsó kérdésre pedig bólint.*
-Ha olyan harcba hív, aminek van értelme, vele tartok. Ahogy ismerem eddig, amit Wojestről eddig tudok, az szimpatikus és jó, de nem vagyok olyan vak hívő, mint sokan. Vele tartanék, de megkérdőjelezném gyakran. *Lehet, hogy nem elég jó válasz ez Glendronnak és egyébként tényleg kesze-kuszának hangzik, de a Sajt-mester fejében valahol van értelme.*
1619. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-06-13 15:42:00
Üzenet elküldve: 2020-06-13 15:42:00
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*Glendron egy szerzeteshez mérten okos és hitéről talán olyan dolgokat is tud, amelyek az egyszerű hívőnek nincsenek ismeretében. Eeyr egyházán belül is akadnak olyan teológiák, amelyekkel nem minden pap ért egyet, de ez a nézetbeli különbség sosem szül ellenségeskedést, megmarad puszta teológiai vita szintjén.*
- A béke és a nyugalom mindig fontosak, én örülnék a legjobban, ha sosem kellene harcolnunk a sötétség erőivel, de tudom, hogy sajnos ez lehetetlen, mert Sa'Tereth pusztítani akar és sötétséggel fertőzni meg a fényt. *Sóhajtja a szerpap szomorúan.
Karheia válaszát, miszerint nem tudja, mit mondana Wojestnek, ha meglelik, elfogadja. Kurta biccentéssel veszi tudomásul, mert elhiszi, hogy ezt talán nem tudhatja előre az ember. Hisz ritkán találkozik égi küldöttekkel az ember, nem lehet az ilyesmire elsőre válaszolni.
Eeyr teológusai olyan papok, akik hitüket kutatják, de köztük sincs mindig egyetértés. Egyikük a saját teóriáját tartja valósabbnak, a másik is a sajátját.*
- A konklávé olyan gyűlés, ahol az istenek papjai vesznek részt, hogy a közös utat meghatározzák. Az egység fontos része egy vallásnak, hisz, ha nincs egység, egy közösen meghatározott irány, akkor a hívők széthúznak, az isten ereje elaprózódik. *Magyarázza meglátásait ezen dolgokról.
Learon nevetésére összeszalad a szemöldöke, de nem tudni, hogy a hangos hangnak szól-e mindez vagy annak, hogy kineveti a szavait.*
- Ha valamit várunk a segítségünkért, akkor az nem tiszta. *Kezd bele a férfi válasza után. A folytatásra csak bólint.*
- Akkor az a kérdés, Learon uram, hogy vársz-e már valóban a segítségedért jutalmat vagy elfogadod, hogy megjutalmaznak a jóságodért. *Reméli, hogy Learon érzi a szavaiban rejlő kettősséget. Mert, ha már várja a segítség után a jutalmat és rosszul esik neki, ha nem kap mégis semmit vagy nem érzi megfelelőnek a jutalmat, akkor már baj van. De ha csak elfogadja, bármit is kapjon vagy esetleg ne kapjon semmit, akkor Eeyr fénye benne makulátlan marad, nem szennyezi az önzés árnyéka.*
- Meglepődnél, ha azt mondanám, Eeyr Wojest és Wojest Eeyr? *Kérdi mosolyogva.*
- Mindünkben, kik szívünkben hordjuk a Fény Úrnőjét, osztozunk fényében, így egy kicsit mi is a Fény részei vagyunk. Így valójában mindegy, hogy kit érzel közelebb magadhoz. Könnyebb is egy küldöttét közelebb érezni magunkhoz, hisz az isteni tökéletesség messze áll tőlünk. *Folytatja magyarázatát, majd mikor befejezte, kis időre elhallgat, mintha a vadont hallgatná.*
- Ha harcba hívna téged őérte, vele tartanál? *Kérdi a kis csend után, tekintete Learon arcát fürkészi.*
*Glendron egy szerzeteshez mérten okos és hitéről talán olyan dolgokat is tud, amelyek az egyszerű hívőnek nincsenek ismeretében. Eeyr egyházán belül is akadnak olyan teológiák, amelyekkel nem minden pap ért egyet, de ez a nézetbeli különbség sosem szül ellenségeskedést, megmarad puszta teológiai vita szintjén.*
- A béke és a nyugalom mindig fontosak, én örülnék a legjobban, ha sosem kellene harcolnunk a sötétség erőivel, de tudom, hogy sajnos ez lehetetlen, mert Sa'Tereth pusztítani akar és sötétséggel fertőzni meg a fényt. *Sóhajtja a szerpap szomorúan.
Karheia válaszát, miszerint nem tudja, mit mondana Wojestnek, ha meglelik, elfogadja. Kurta biccentéssel veszi tudomásul, mert elhiszi, hogy ezt talán nem tudhatja előre az ember. Hisz ritkán találkozik égi küldöttekkel az ember, nem lehet az ilyesmire elsőre válaszolni.
Eeyr teológusai olyan papok, akik hitüket kutatják, de köztük sincs mindig egyetértés. Egyikük a saját teóriáját tartja valósabbnak, a másik is a sajátját.*
- A konklávé olyan gyűlés, ahol az istenek papjai vesznek részt, hogy a közös utat meghatározzák. Az egység fontos része egy vallásnak, hisz, ha nincs egység, egy közösen meghatározott irány, akkor a hívők széthúznak, az isten ereje elaprózódik. *Magyarázza meglátásait ezen dolgokról.
Learon nevetésére összeszalad a szemöldöke, de nem tudni, hogy a hangos hangnak szól-e mindez vagy annak, hogy kineveti a szavait.*
- Ha valamit várunk a segítségünkért, akkor az nem tiszta. *Kezd bele a férfi válasza után. A folytatásra csak bólint.*
- Akkor az a kérdés, Learon uram, hogy vársz-e már valóban a segítségedért jutalmat vagy elfogadod, hogy megjutalmaznak a jóságodért. *Reméli, hogy Learon érzi a szavaiban rejlő kettősséget. Mert, ha már várja a segítség után a jutalmat és rosszul esik neki, ha nem kap mégis semmit vagy nem érzi megfelelőnek a jutalmat, akkor már baj van. De ha csak elfogadja, bármit is kapjon vagy esetleg ne kapjon semmit, akkor Eeyr fénye benne makulátlan marad, nem szennyezi az önzés árnyéka.*
- Meglepődnél, ha azt mondanám, Eeyr Wojest és Wojest Eeyr? *Kérdi mosolyogva.*
- Mindünkben, kik szívünkben hordjuk a Fény Úrnőjét, osztozunk fényében, így egy kicsit mi is a Fény részei vagyunk. Így valójában mindegy, hogy kit érzel közelebb magadhoz. Könnyebb is egy küldöttét közelebb érezni magunkhoz, hisz az isteni tökéletesség messze áll tőlünk. *Folytatja magyarázatát, majd mikor befejezte, kis időre elhallgat, mintha a vadont hallgatná.*
- Ha harcba hívna téged őérte, vele tartanál? *Kérdi a kis csend után, tekintete Learon arcát fürkészi.*
1618. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-06-03 11:17:07
Üzenet elküldve: 2020-06-03 11:17:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
Wojest nyomában//
*Nem igazán tud meg újat erről az erdőszellemről, csak annyit, hogy semmi köze az ő törzsi hitükhöz. A férfi folyamatosan teológusokra hivatkozik, akikről a Sajt-mester is hallott már. Úgy értesült, hogy olyan emberek, akik semmit nem csinálnak, csak mindenféle elmondások és kigondolások alapján eldöntik, hogy abból mi az igaz és mi nem. Persze a pásztor szerint van helye a világban ennek a fajta gondolkodásnak is, de ő inkább a tettek embere. Még senki nem győzte meg róla szavakkal, hogy ezek a lények, kezdve Wojesttel és Eeyr-el istenek és felistenek. Számára az Ősök Szellemei nagyobb hatalmú lények, azok pedig azelőtt emberek és állatok voltak, így tehát bárki tehet szert isteni hatalomra. Ezt azonban csak magában gondolja végig, nem érzi úgy, hogy ez a beszélgetés egy vakhívővel bárhova is jutna. Akármit mondana, mindig kapna egy frappáns, vagy kicsavart választ.* ~Az istenek hívői mind ilyenek! Mindig csak a beszéd, de semmi alja!~
-Konklávé? Az micsoda? *Egy olyan szó, amit nem ismer, sokkal jobban magához ragadja a figyelmét, mint holmi Erőszellem, aki nem is igazi szellem.*
-Nem hallottam még ezt a szót. *Aztán amikor Glendron arról beszél, hogy nem túl jó viselkedés az, hogy a saját dolgait helyezi előtérbe és mindig a kapott javakért munkálkodik, egyszerűen felnevet a pásztormágus.*
-Ugyan! *Aztán hirtelen visszafogja hangját, realizálva, hogy egy erdő közepén vannak, így lehalkítja hangját és úgy válaszol.*
-Mindenki vár valamit a jóságért. Ha mást nem, a lelke megnyugvását. Maga az ember is úgy van elkészítve, jó esetben, hogy megjutalmazza még a saját lelke is azért, ha jót cselekszik. Csak gondolj bele. Ételt adsz egy éhezőnek és ezzel jobban érzed magad. Pusztán a jó cselekedet ténye felett érzett későbbi boldogságunk miatt is segítünk. Én sosem kértem, hogy jutalmazzanak meg azért, amiért segítek másokon, de észrevettem, hogyha így teszek, akkor mindig valaki megjutalmaz. Legyenek azok a Szellemek, vagy Wojest és Eeyr vagy egyszerű emberek. *Aztán megvonja a vállát.*
-Vagy a saját lelkem, aki ujjong, ha segítek valakin. *Aztán a következő kérdéshez jutnak vissza újra.*
-Megköszönném, hogy eddig figyelt rám és megkérdezném, hogy szüksége van-e tőlem bármire, amivel segíthetek neki. Azt hiszem, ezt kérdezném. Nem hiszek benne, hogy egy félisten vagy isten volna, de egy erős entitás, akinek céljai és tervei egyeznek az enyémmel, így jó lenne vele együttműködni. Wojestet közelebb érzem magamhoz, mint Eeyrt, így őt keresem, hiszen vele már beszéltem régebben.
*Nem igazán tud meg újat erről az erdőszellemről, csak annyit, hogy semmi köze az ő törzsi hitükhöz. A férfi folyamatosan teológusokra hivatkozik, akikről a Sajt-mester is hallott már. Úgy értesült, hogy olyan emberek, akik semmit nem csinálnak, csak mindenféle elmondások és kigondolások alapján eldöntik, hogy abból mi az igaz és mi nem. Persze a pásztor szerint van helye a világban ennek a fajta gondolkodásnak is, de ő inkább a tettek embere. Még senki nem győzte meg róla szavakkal, hogy ezek a lények, kezdve Wojesttel és Eeyr-el istenek és felistenek. Számára az Ősök Szellemei nagyobb hatalmú lények, azok pedig azelőtt emberek és állatok voltak, így tehát bárki tehet szert isteni hatalomra. Ezt azonban csak magában gondolja végig, nem érzi úgy, hogy ez a beszélgetés egy vakhívővel bárhova is jutna. Akármit mondana, mindig kapna egy frappáns, vagy kicsavart választ.* ~Az istenek hívői mind ilyenek! Mindig csak a beszéd, de semmi alja!~
-Konklávé? Az micsoda? *Egy olyan szó, amit nem ismer, sokkal jobban magához ragadja a figyelmét, mint holmi Erőszellem, aki nem is igazi szellem.*
-Nem hallottam még ezt a szót. *Aztán amikor Glendron arról beszél, hogy nem túl jó viselkedés az, hogy a saját dolgait helyezi előtérbe és mindig a kapott javakért munkálkodik, egyszerűen felnevet a pásztormágus.*
-Ugyan! *Aztán hirtelen visszafogja hangját, realizálva, hogy egy erdő közepén vannak, így lehalkítja hangját és úgy válaszol.*
-Mindenki vár valamit a jóságért. Ha mást nem, a lelke megnyugvását. Maga az ember is úgy van elkészítve, jó esetben, hogy megjutalmazza még a saját lelke is azért, ha jót cselekszik. Csak gondolj bele. Ételt adsz egy éhezőnek és ezzel jobban érzed magad. Pusztán a jó cselekedet ténye felett érzett későbbi boldogságunk miatt is segítünk. Én sosem kértem, hogy jutalmazzanak meg azért, amiért segítek másokon, de észrevettem, hogyha így teszek, akkor mindig valaki megjutalmaz. Legyenek azok a Szellemek, vagy Wojest és Eeyr vagy egyszerű emberek. *Aztán megvonja a vállát.*
-Vagy a saját lelkem, aki ujjong, ha segítek valakin. *Aztán a következő kérdéshez jutnak vissza újra.*
-Megköszönném, hogy eddig figyelt rám és megkérdezném, hogy szüksége van-e tőlem bármire, amivel segíthetek neki. Azt hiszem, ezt kérdezném. Nem hiszek benne, hogy egy félisten vagy isten volna, de egy erős entitás, akinek céljai és tervei egyeznek az enyémmel, így jó lenne vele együttműködni. Wojestet közelebb érzem magamhoz, mint Eeyrt, így őt keresem, hiszen vele már beszéltem régebben.
1617. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-30 09:45:27
Üzenet elküldve: 2020-05-30 09:45:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
//Hágón át//
*Szélbe kapaszkodni, magát átölelni, tartózkodni a hidegtől. A fagyos, néhol orkánerejű nem kíméli, s a hágón át nem könnyű út vezet. Mily messze is van már a sivatag száraz és vakító fehéren szikrázó homoktengere, mintha soha nem is létezett volna. Hosszú ideje talppal, zord tekintete, van, mikor a távolba réved, s van, mikor egyszerű grimaszba húzva izmait, inkább hunyorogva tekint a világra, azt mondják, így egyébként is elviselhetőbb. A két oldalt magasodó hegyormok végtelen nagyságát egykedvű tekintettel szemléli, s nem nyújtja nyakát, nem néz felfelé, célja kizárólag szeme előtt lebeg. Hosszú még az út, de kedveli a magányt, s útja során valószínűleg rengetegszer lesz ebben része. Noha nem gondolkodik ezen, sokszor mégis megfordul fejében, hogy nagy merészségre vall ennek egyedül nekivágni, hisz ismeretlen vizekre evez. A sziklagöröngyös kaptató, porhanyós és ingatag felszíne, nem nyújt biztos támaszt, bár ezen nem segít, hogy csizmája híján van a prémnek, s merev talpa rendkívül csúszós olykor, így erre is figyel, az istenek játéka egyébként is kiszámíthatatlan. Nem hallott még-e helyről, s arról sem, hogy hová visz, hátán keresztben fektetett fúvócső, s néhány tőre vajmi kevés segítséget nyújthat neki bármiben, így nem marad csupán elkötelezett hite. A hit, mely mindent megváltoztathat. A hegyormok felett, a hágó felett, néha kibukkan a nap, s tiszta, szerecsen bőrét megvilágítja, érzi, nem illik ide, s azt is, hogy nincs biztonságban. Jóllehet a nagyja még hátra van, így érdemes a legrosszabbakra felkészülni. Szorosra húzza derekán a kötelet, kései halk pendüléssel koccannak össze, így azokon is igazít, nem árt, ha kéznél vannak. Egy idő után megáll, s kiegyenesedve a meredek kaptatón, csípőre tett kézzel, emelt állal néz körbe, félelem nem kínozza szívét, a magány nem dönti le lábáról, a kétség nem ingatja meg a célba vetett hitét.*
- Nem gyötör kétely, ha a távolságot látom. Nem foglalkoztat a kihívás, ha a cél ily közel. Nem lökhet le semmi, pusztán a felsőbb karja. *Biccent, s ajkára láthatatlan mosoly húzódik. Van valami varázslat a hegyek között, néhol, mintha barlangokat látna, melyekben apró tábortüzek lobognak. Egyesek úgy tartják az apró népség vert itt tanyát, kik a világ mocskától csömört kapva rejtőzködtek el. Nem zavarja őket. A Szerecsen némán jár, s nem beszél, tettei nem ütnek meg harangot, lába szinte nem érinti a talajt, jóllehet a földön jár.*
- A Csend az én végzetem, a Néma az én nevem, a Hallgatás mi körbeölel, s... *felkapja tekintetét, szúrós szemmel méri fel az előtte álló távot, már majdnem a kaptató tetején jár, hogy feje kibukkanhasson a felhők közül. Vajon milyen lehet egy felhő íze? A súlyos páráé, a hűvös cseppeké, mik körtáncba gyűlve képeznek égi vánkost, melyen az istenek feje pihenhet meg, míg világ a világ.*
//Hágón át//
*Szélbe kapaszkodni, magát átölelni, tartózkodni a hidegtől. A fagyos, néhol orkánerejű nem kíméli, s a hágón át nem könnyű út vezet. Mily messze is van már a sivatag száraz és vakító fehéren szikrázó homoktengere, mintha soha nem is létezett volna. Hosszú ideje talppal, zord tekintete, van, mikor a távolba réved, s van, mikor egyszerű grimaszba húzva izmait, inkább hunyorogva tekint a világra, azt mondják, így egyébként is elviselhetőbb. A két oldalt magasodó hegyormok végtelen nagyságát egykedvű tekintettel szemléli, s nem nyújtja nyakát, nem néz felfelé, célja kizárólag szeme előtt lebeg. Hosszú még az út, de kedveli a magányt, s útja során valószínűleg rengetegszer lesz ebben része. Noha nem gondolkodik ezen, sokszor mégis megfordul fejében, hogy nagy merészségre vall ennek egyedül nekivágni, hisz ismeretlen vizekre evez. A sziklagöröngyös kaptató, porhanyós és ingatag felszíne, nem nyújt biztos támaszt, bár ezen nem segít, hogy csizmája híján van a prémnek, s merev talpa rendkívül csúszós olykor, így erre is figyel, az istenek játéka egyébként is kiszámíthatatlan. Nem hallott még-e helyről, s arról sem, hogy hová visz, hátán keresztben fektetett fúvócső, s néhány tőre vajmi kevés segítséget nyújthat neki bármiben, így nem marad csupán elkötelezett hite. A hit, mely mindent megváltoztathat. A hegyormok felett, a hágó felett, néha kibukkan a nap, s tiszta, szerecsen bőrét megvilágítja, érzi, nem illik ide, s azt is, hogy nincs biztonságban. Jóllehet a nagyja még hátra van, így érdemes a legrosszabbakra felkészülni. Szorosra húzza derekán a kötelet, kései halk pendüléssel koccannak össze, így azokon is igazít, nem árt, ha kéznél vannak. Egy idő után megáll, s kiegyenesedve a meredek kaptatón, csípőre tett kézzel, emelt állal néz körbe, félelem nem kínozza szívét, a magány nem dönti le lábáról, a kétség nem ingatja meg a célba vetett hitét.*
- Nem gyötör kétely, ha a távolságot látom. Nem foglalkoztat a kihívás, ha a cél ily közel. Nem lökhet le semmi, pusztán a felsőbb karja. *Biccent, s ajkára láthatatlan mosoly húzódik. Van valami varázslat a hegyek között, néhol, mintha barlangokat látna, melyekben apró tábortüzek lobognak. Egyesek úgy tartják az apró népség vert itt tanyát, kik a világ mocskától csömört kapva rejtőzködtek el. Nem zavarja őket. A Szerecsen némán jár, s nem beszél, tettei nem ütnek meg harangot, lába szinte nem érinti a talajt, jóllehet a földön jár.*
- A Csend az én végzetem, a Néma az én nevem, a Hallgatás mi körbeölel, s... *felkapja tekintetét, szúrós szemmel méri fel az előtte álló távot, már majdnem a kaptató tetején jár, hogy feje kibukkanhasson a felhők közül. Vajon milyen lehet egy felhő íze? A súlyos páráé, a hűvös cseppeké, mik körtáncba gyűlve képeznek égi vánkost, melyen az istenek feje pihenhet meg, míg világ a világ.*
1616. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-24 23:30:59
Üzenet elküldve: 2020-05-24 23:30:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
- Hüm, valóban. Ezen még nem is töprengtem igazán.
*Karheia meg is állapítja magában, hogy Glendron igen okos fiatalember lehet. Egészen magáénak is érzi az Erdőszellem gondolatát, főleg a fénnyel való összefüggésben, persze nem annyira, hogy népe hitétől elforduljon. Egyáltalán nem bánja, hogy a beszélgetés ebbe az irányba terelődik, hiszen őt is igencsak foglalkoztatja a hit kérdésköre, különösen mert a szellemi vezető szerepe náluk amolyan hagyomány szintjén öröklődött a női vonalon. Persze nem csak kötelességből foglalkozott mindig a Szellemek akaratával, és az ősi hagyományok megőrzésével, hanem mert ebben találta meg küldetését is.*
- Békés életet élni végső soron kellemes, de így legalább mindig akad mesélni valód a baráti összejöveteleken.
*Karheia maga is szívesen pihenne otthon, és gondozgatná a muskátlikat a háza körül - már ha lenne neki olyan -, bár még elég fiatal ahhoz, hogy próbálja megvalósítani önmagát, főleg úgy, hogy olyan sok éve ment kárba a rabszolgaságban. Azt sem tartja kizártnak, hogy még Learon korában is olyan aktív lesz, pedig eredetileg egyáltalán nem így tervezte.*
- Örülök, hogy a bizonytalanságod elillant.
*Jegyzi meg Glendron után, aki előtte Learon szándékainak önző mivoltát hányja a pásztormágus szemére. Ezen ő csak jót mosolyog az orra alatt, hiszen nagyon jól tudja még a legvisszafogottabb tharg férfiak is milyen törtető természetűek tudnak lenni, hogy megszerezzék azt, amit a szívük óhajt. Már pedig valamit mindig szeretnének elérni, és Karheia úgy hiszi, hogy ez az erős vágy ami annyira sikeressé és többnyire hosszú életűvé teszi őket.
Ezt követően a szerpap érdekes kérdést vet fel, ami meg is lepi Karheiát. Nem szólal meg rögtön, hiszen láthatóan töpreng a válaszon.*
- Ezen igazából még én nem is gondolkodtam. Nem vagyok benne biztos, hogy van bármi mondanivalóm a számára.
*Vallja be őszintén, hiszen ő továbbra is csupán egy hűséges kísérője Learonnak, aki meginvitálta őt erre az utazásra.*
- Hüm, valóban. Ezen még nem is töprengtem igazán.
*Karheia meg is állapítja magában, hogy Glendron igen okos fiatalember lehet. Egészen magáénak is érzi az Erdőszellem gondolatát, főleg a fénnyel való összefüggésben, persze nem annyira, hogy népe hitétől elforduljon. Egyáltalán nem bánja, hogy a beszélgetés ebbe az irányba terelődik, hiszen őt is igencsak foglalkoztatja a hit kérdésköre, különösen mert a szellemi vezető szerepe náluk amolyan hagyomány szintjén öröklődött a női vonalon. Persze nem csak kötelességből foglalkozott mindig a Szellemek akaratával, és az ősi hagyományok megőrzésével, hanem mert ebben találta meg küldetését is.*
- Békés életet élni végső soron kellemes, de így legalább mindig akad mesélni valód a baráti összejöveteleken.
*Karheia maga is szívesen pihenne otthon, és gondozgatná a muskátlikat a háza körül - már ha lenne neki olyan -, bár még elég fiatal ahhoz, hogy próbálja megvalósítani önmagát, főleg úgy, hogy olyan sok éve ment kárba a rabszolgaságban. Azt sem tartja kizártnak, hogy még Learon korában is olyan aktív lesz, pedig eredetileg egyáltalán nem így tervezte.*
- Örülök, hogy a bizonytalanságod elillant.
*Jegyzi meg Glendron után, aki előtte Learon szándékainak önző mivoltát hányja a pásztormágus szemére. Ezen ő csak jót mosolyog az orra alatt, hiszen nagyon jól tudja még a legvisszafogottabb tharg férfiak is milyen törtető természetűek tudnak lenni, hogy megszerezzék azt, amit a szívük óhajt. Már pedig valamit mindig szeretnének elérni, és Karheia úgy hiszi, hogy ez az erős vágy ami annyira sikeressé és többnyire hosszú életűvé teszi őket.
Ezt követően a szerpap érdekes kérdést vet fel, ami meg is lepi Karheiát. Nem szólal meg rögtön, hiszen láthatóan töpreng a válaszon.*
- Ezen igazából még én nem is gondolkodtam. Nem vagyok benne biztos, hogy van bármi mondanivalóm a számára.
*Vallja be őszintén, hiszen ő továbbra is csupán egy hűséges kísérője Learonnak, aki meginvitálta őt erre az utazásra.*
1615. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-23 20:13:19
Üzenet elküldve: 2020-05-23 20:13:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
//Zarándok//
*Hát hogyne adna neki a vizéből, mikor szegénynél egy korty ital nincsen! Egész nap gyalogolt, aztán cipeli még a páncélját meg a fegyvereit. A lány csak azért nem ajánlja fel, hogy segít vinni azokat is, mert az ork már emiatt a kevés kis étel-ital miatt is szabódik.*
~Meg aztán melyik harcos adná csak úgy oda a vértjét egy idegennek?~
*Azért a hálás tekintetet észreveszi, vissza is mosolyog rá.*
- Jól van. Tudnánk sietni egy kicsit? Ránk esteledik lassan... *A nap még ugyan fent van, de ha Ukrom jól lőtte be a távolságot, lenyugszik, mire kiérnek az erdőből. Sötétben, az összeboruló fák alatt meg tényleg elvéthetik az utat. Akárhogyan is, a szürkebőrű hamar kifújja magát, és indulnak tovább. Nawanthirishardipandra olyan természetességgel jár mezítláb, hogy talán soha nem hord cipőt. A termetéhez képest meglepően könnyűek a léptei, zajt jobbára akkor üt, amikor egy-egy száraz gallyra lép.
Ha Ukrom nem szól, csendben telik el a következő negyed óra is. Nem sokkal később más hangja lesz a levelek közt motozó szélnek, halk zúgással keveredik. A lány beleszagol a levegőbe.*
~Víz!~
*A zúgás lassan erősödik, az erdő pedig egyre ritkább. Hamarosan elérnek egy kisebb folyóhoz. Híd nincs, de nem tűnik mélynek. Nawanthiri körbepillant, hátha van valami jobb átkelőhely, de az út egyszerűen a folyón át vezet. Bizonyára a szekerek is csak áthajtanak rajta, mikor nem olyan magas a víz. Ránéz az orkra, van-e jobb ötlete. Ha nincs, belegázol a folyóba, és meg sem áll a túlsó partig. A víz hideg, de a térdéig sem ér - még jól is esik ennyi kutyagolás után. A távolban már mintha látszana az erdő vége.*
- Holnap már Artheniorban leszünk! Ismerős vagy arrafelé? *kérdezi vidáman*
*Hát hogyne adna neki a vizéből, mikor szegénynél egy korty ital nincsen! Egész nap gyalogolt, aztán cipeli még a páncélját meg a fegyvereit. A lány csak azért nem ajánlja fel, hogy segít vinni azokat is, mert az ork már emiatt a kevés kis étel-ital miatt is szabódik.*
~Meg aztán melyik harcos adná csak úgy oda a vértjét egy idegennek?~
*Azért a hálás tekintetet észreveszi, vissza is mosolyog rá.*
- Jól van. Tudnánk sietni egy kicsit? Ránk esteledik lassan... *A nap még ugyan fent van, de ha Ukrom jól lőtte be a távolságot, lenyugszik, mire kiérnek az erdőből. Sötétben, az összeboruló fák alatt meg tényleg elvéthetik az utat. Akárhogyan is, a szürkebőrű hamar kifújja magát, és indulnak tovább. Nawanthirishardipandra olyan természetességgel jár mezítláb, hogy talán soha nem hord cipőt. A termetéhez képest meglepően könnyűek a léptei, zajt jobbára akkor üt, amikor egy-egy száraz gallyra lép.
Ha Ukrom nem szól, csendben telik el a következő negyed óra is. Nem sokkal később más hangja lesz a levelek közt motozó szélnek, halk zúgással keveredik. A lány beleszagol a levegőbe.*
~Víz!~
*A zúgás lassan erősödik, az erdő pedig egyre ritkább. Hamarosan elérnek egy kisebb folyóhoz. Híd nincs, de nem tűnik mélynek. Nawanthiri körbepillant, hátha van valami jobb átkelőhely, de az út egyszerűen a folyón át vezet. Bizonyára a szekerek is csak áthajtanak rajta, mikor nem olyan magas a víz. Ránéz az orkra, van-e jobb ötlete. Ha nincs, belegázol a folyóba, és meg sem áll a túlsó partig. A víz hideg, de a térdéig sem ér - még jól is esik ennyi kutyagolás után. A távolban már mintha látszana az erdő vége.*
- Holnap már Artheniorban leszünk! Ismerős vagy arrafelé? *kérdezi vidáman*
1614. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-23 17:38:40
Üzenet elküldve: 2020-05-23 17:38:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 434
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 434
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Zarándok//
*Hamar megtalálja békés hangulatát a néma csendben, miközben az útszerűséget koptatják. Minden, az erdőből kifelé tett lépéstől vajmi energiát nyer vissza, ha más miatt nem is, akkor a rejtelmes halál elkerülésének ígérete miatt. A feléjük nyúló növényzettel igyekszik nem testi kapcsolatba lépni, nyúlékonyan hajolgat az esetenként arcába kerülő gallyak elől, és lépi át az őt kigáncsolni kívánó gyökereket. Ezen kívül más aggodalomra még nincs oka, ennek rendkívül hálás is. És a csönd... nem szenvedne, ha örökké tartana.
Időérzéke már rég elveszett, így nem tudja, hány óra telik el, míg utazótársa megállást nem kér. Különösebb reakció nélkül meg is teszi ezt, lassan a legközelebbi mohás fatörzs felé ballagva, hogy támasztékot találjon folyamatosan fájó hátának. Mindig görnyedni kezd, ha sokat lépdel egy idő alatt. Érdeklődve észleli, ahogy Nawanthiri (idáig jut a vaskos név visszaemlékezésével) szomját oltja, majd meg is kívánja vele. Milyen jólelkű! Eleinte ösztönösen fejét rázná, de a kicserepesedett ajka miatti irritáció követeli a folyadékot. Így nagy röstellve, szó nélkül, de elfogadja, és gyorsan kiüríti a kulacs tartalmát. Mikor azt visszaadja a deltás asszonyságnak, észreveheti, hogy szemében a hála halovány csillaga ébred föl.
Körülnéz. Sehol semmi újdonság, továbbra is berkenyék és tölgyek sűrűsége veszi körül őket. Köszönet az ösvénynek, hogy tudják hova tartanak.*
- Folyókról, arról nem tudok. De nemsokára amúgy is víz körül leszünk. Körülbelül egy vastag óra, ha fenntartjuk az iramot. - *És egy kis hezitálás után hozzáteszi.* - Most már csak a szabad eget nézve hajtom le fejem. Vagy Artheniorban. Gyerünk, nincs sok hátra. - *Egyenesíti is ki magát, és indul is. Ha már esélyes, hogy nem a nem is létező falak között fog elaludni, akkor legalább egy minél kevésbé hírhedt helyen tegye. E pagonynak még csak a határa sem számít annak, tehát koptatnia kell még bakancsát. De ha már lábbeli. Ahogy jobban megnézi, észreveszi, hogy a lányka egyáltalán nem hord olyat magán! Miért? Kényelmetlen számára? Nem hibáztatná, ugyanis még neki is eltartott, míg rászokott ahhoz, hogy saját lábfejét is beburkolja. Azt is csak pár rendkívül kellemetlen csalán és beütött lábujj után tette. De mit zavarja is ez őt.
Ha minden igaz, nemsokára egy olyan környéken lesznek, ahol akár le is vehetné őket...*
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.23 17:39:59
*Hamar megtalálja békés hangulatát a néma csendben, miközben az útszerűséget koptatják. Minden, az erdőből kifelé tett lépéstől vajmi energiát nyer vissza, ha más miatt nem is, akkor a rejtelmes halál elkerülésének ígérete miatt. A feléjük nyúló növényzettel igyekszik nem testi kapcsolatba lépni, nyúlékonyan hajolgat az esetenként arcába kerülő gallyak elől, és lépi át az őt kigáncsolni kívánó gyökereket. Ezen kívül más aggodalomra még nincs oka, ennek rendkívül hálás is. És a csönd... nem szenvedne, ha örökké tartana.
Időérzéke már rég elveszett, így nem tudja, hány óra telik el, míg utazótársa megállást nem kér. Különösebb reakció nélkül meg is teszi ezt, lassan a legközelebbi mohás fatörzs felé ballagva, hogy támasztékot találjon folyamatosan fájó hátának. Mindig görnyedni kezd, ha sokat lépdel egy idő alatt. Érdeklődve észleli, ahogy Nawanthiri (idáig jut a vaskos név visszaemlékezésével) szomját oltja, majd meg is kívánja vele. Milyen jólelkű! Eleinte ösztönösen fejét rázná, de a kicserepesedett ajka miatti irritáció követeli a folyadékot. Így nagy röstellve, szó nélkül, de elfogadja, és gyorsan kiüríti a kulacs tartalmát. Mikor azt visszaadja a deltás asszonyságnak, észreveheti, hogy szemében a hála halovány csillaga ébred föl.
Körülnéz. Sehol semmi újdonság, továbbra is berkenyék és tölgyek sűrűsége veszi körül őket. Köszönet az ösvénynek, hogy tudják hova tartanak.*
- Folyókról, arról nem tudok. De nemsokára amúgy is víz körül leszünk. Körülbelül egy vastag óra, ha fenntartjuk az iramot. - *És egy kis hezitálás után hozzáteszi.* - Most már csak a szabad eget nézve hajtom le fejem. Vagy Artheniorban. Gyerünk, nincs sok hátra. - *Egyenesíti is ki magát, és indul is. Ha már esélyes, hogy nem a nem is létező falak között fog elaludni, akkor legalább egy minél kevésbé hírhedt helyen tegye. E pagonynak még csak a határa sem számít annak, tehát koptatnia kell még bakancsát. De ha már lábbeli. Ahogy jobban megnézi, észreveszi, hogy a lányka egyáltalán nem hord olyat magán! Miért? Kényelmetlen számára? Nem hibáztatná, ugyanis még neki is eltartott, míg rászokott ahhoz, hogy saját lábfejét is beburkolja. Azt is csak pár rendkívül kellemetlen csalán és beütött lábujj után tette. De mit zavarja is ez őt.
Ha minden igaz, nemsokára egy olyan környéken lesznek, ahol akár le is vehetné őket...*
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.23 17:39:59
1613. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-23 16:05:55
Üzenet elküldve: 2020-05-23 16:05:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
//Zarándok//
- Oh, a városiak... *neveti el magát halkan. Elnéző csodálat bujkál ebben a nevetésben. A jómódú vidéki rokonok vannak így a tehetséges, de amúgy éhező városi unokatestvérrel.* Téged sem bántott semmi, pedig egyedül kószáltál a fák között. *csóválja meg a fejét, de tovább nem bolygatja a dolgot. Viszont elhatározza, hogy ha berendezkedett Artheniorban, bejárja ezt a rémerdőt. Hátha itt is élnek szerzetesek, akik épp annyira szörnyűek, mint az övéi. Ekkor döbben rá, mennyire hiányzik neki "Feledés Félelmetes Istene", meg a többiek. Pedig csak pár napja vált el tőlük.
Mikor elindulnak, besorol Ukrom mögé. Lassabban mennek, mint a lábai szeretnék, de azért igyekszik nem a sarkában loholni. Nem sok minden lehet azokban a bőrzsákokban, amit a rúdján cipel.
A bemutatkozás után hosszú csönd telepszik rájuk. Mihelyt az ork visszafordítja a fejét menetirányba, Nawanthirishardipandra körbekémlel a fák között. Szeme az árnyakat kutatja. Nincs senki ott, csak a homály. Hallgatózik, de csak Ukrom meg az ő lépései hallatszanak, senki másé. Átszalad egy félmosoly árnyéka az arcán.*
~Vajon "Szívedig Kúszó Féreg" mit főzött ma?~
*Mar bele a honvágy, negyed óra sem telik el.*
~Talán nyulat, fenyőmaggal. Az már hatok óta nem volt. "Holdarcú Démon" meg biztos megint elvert mindenkit a küzdőveremben. Igazán megérdemelné már, hogy valaki megruházza... na, csak jussak haza egyszer, csomót is kötök rá. Drága testvéreim, miért vagytok olyan messze...!~
*Aztán eszébe jut, hogy a nyavalygás nem méltó egy szerzeteshez, és gondolatban elkezdi recitálni a tanaikat. Eleinte csak azért, hogy visszanyerje a belső békéjét, de idővel a hosszú, egymásba kapcsolódó versek meditációvá állnak össze a suttogó lombok alatt. Ha az ork nem szól hozzá, sok idő fog eltelni így.*
- Kicsit álljunk meg. *szól aztán Ukromnak. Ha a szürkebőrű megállt, leteszi a teherhordó rudat, és a laposabbik zsákból egy nagy bőrkulacsot halász elő. Iszik, aztán odakínálja az orknak.* Víz. Idd meg mindet nyugodtan. *Talán egy söröskorsónyi lehet még benne.* Igaz, hogy az erdő végén folyók vannak? Hol fogunk aludni? *kérdi mikor visszakapja a kulacsot. Ha kiürült, el is teszi.*
- Oh, a városiak... *neveti el magát halkan. Elnéző csodálat bujkál ebben a nevetésben. A jómódú vidéki rokonok vannak így a tehetséges, de amúgy éhező városi unokatestvérrel.* Téged sem bántott semmi, pedig egyedül kószáltál a fák között. *csóválja meg a fejét, de tovább nem bolygatja a dolgot. Viszont elhatározza, hogy ha berendezkedett Artheniorban, bejárja ezt a rémerdőt. Hátha itt is élnek szerzetesek, akik épp annyira szörnyűek, mint az övéi. Ekkor döbben rá, mennyire hiányzik neki "Feledés Félelmetes Istene", meg a többiek. Pedig csak pár napja vált el tőlük.
Mikor elindulnak, besorol Ukrom mögé. Lassabban mennek, mint a lábai szeretnék, de azért igyekszik nem a sarkában loholni. Nem sok minden lehet azokban a bőrzsákokban, amit a rúdján cipel.
A bemutatkozás után hosszú csönd telepszik rájuk. Mihelyt az ork visszafordítja a fejét menetirányba, Nawanthirishardipandra körbekémlel a fák között. Szeme az árnyakat kutatja. Nincs senki ott, csak a homály. Hallgatózik, de csak Ukrom meg az ő lépései hallatszanak, senki másé. Átszalad egy félmosoly árnyéka az arcán.*
~Vajon "Szívedig Kúszó Féreg" mit főzött ma?~
*Mar bele a honvágy, negyed óra sem telik el.*
~Talán nyulat, fenyőmaggal. Az már hatok óta nem volt. "Holdarcú Démon" meg biztos megint elvert mindenkit a küzdőveremben. Igazán megérdemelné már, hogy valaki megruházza... na, csak jussak haza egyszer, csomót is kötök rá. Drága testvéreim, miért vagytok olyan messze...!~
*Aztán eszébe jut, hogy a nyavalygás nem méltó egy szerzeteshez, és gondolatban elkezdi recitálni a tanaikat. Eleinte csak azért, hogy visszanyerje a belső békéjét, de idővel a hosszú, egymásba kapcsolódó versek meditációvá állnak össze a suttogó lombok alatt. Ha az ork nem szól hozzá, sok idő fog eltelni így.*
- Kicsit álljunk meg. *szól aztán Ukromnak. Ha a szürkebőrű megállt, leteszi a teherhordó rudat, és a laposabbik zsákból egy nagy bőrkulacsot halász elő. Iszik, aztán odakínálja az orknak.* Víz. Idd meg mindet nyugodtan. *Talán egy söröskorsónyi lehet még benne.* Igaz, hogy az erdő végén folyók vannak? Hol fogunk aludni? *kérdi mikor visszakapja a kulacsot. Ha kiürült, el is teszi.*
1612. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-22 19:49:02
Üzenet elküldve: 2020-05-22 19:49:02
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*Abban megegyeznek, hogy visszafogottan haladnak tovább és nem keltenek feleslegesen zajt, ami mindenképpen hasznos dolog lehet a vadonban. Egyelőre a járt utat követik, de Erdőmélyén ez csak viszonylagos biztonságot jelenthet.*
- Igen, Erdőszellem. *Mosolyog Karheiára, de úgy tűnik, mindkét társa figyelmét felkeltette az érdeklődését.*
- A Fény Úrnője, talán egy, talán csak egy másik aspektusa az Erdőszellem, ezen még a teológusok is gyakran vitáznak. De ha belegondoltok, minden növény fénnyel él, ha nincs fény, nincsenek növények és itt *mutat körbe.*, itt rengeteg növény van. *Mosolyog szélesen.
Karheia is egyetért Glendorral, hogy nem Wojestnek vagy más nagy hatalmú entitásnak kellene felkeresnie híveit, hanem épp fordítva, így a küldetésüknek mégis van értelme. A lány biztatja Learont, hogy nem volt hiába való az út, miközben tovább haladnak az ösvényen, amivel láthatóan a szerzetes is egyetért.
Válaszát persze Learonnak is szánta, mert ő is szeretne még hallani az Erdőszellemről.*
- Nem gondolom, hogy köze volna az ősök szelleméhez, ebben a teológusok egyetértenek. Egyre többen azonosítják a Fény Úrnőjével, elég sok összefüggés van közöttük, de kimondani még egyik konklávé sem mondta még.
*Közben tovább haladnak az úton, miközben Learon a bizonytalanságáról beszél.*
- Jó utat járni mindig helyes. *Bólint egyetértően a férfi szavaira.*
- De remélem, nem ezekért a javakért teszed, amit teszel? *Kérdi Glendron visszanézve Learonra.*
- Nem túl eeyri viselkedés volna. *Teszi hozzá halovány mosollyal. A továbbiakra csak bólint, mert megérti, ha Learon meg szeretné köszönni Wojestnek, hogy visszaadta a karja épségét.
Nyugat felé tartva az ösvényen haladnak, körbeveszi őket az erdő, a sűrű vadon, amelynek hangjai hozzájuk is eljutnak.*
- Ha megtaláljuk, mit mondanátok neki? *Kérdi a szerzetes az ösvény felett látható ég keskeny vonalát fürkészve. Mivel Karheia vezet, így Glendron nem ügyel arra, hogy milyen irányt tartanak, a két kalandornak kell eldöntenie, mikor térnek le az ösvényről és indulnak el a fák közé.*
*Abban megegyeznek, hogy visszafogottan haladnak tovább és nem keltenek feleslegesen zajt, ami mindenképpen hasznos dolog lehet a vadonban. Egyelőre a járt utat követik, de Erdőmélyén ez csak viszonylagos biztonságot jelenthet.*
- Igen, Erdőszellem. *Mosolyog Karheiára, de úgy tűnik, mindkét társa figyelmét felkeltette az érdeklődését.*
- A Fény Úrnője, talán egy, talán csak egy másik aspektusa az Erdőszellem, ezen még a teológusok is gyakran vitáznak. De ha belegondoltok, minden növény fénnyel él, ha nincs fény, nincsenek növények és itt *mutat körbe.*, itt rengeteg növény van. *Mosolyog szélesen.
Karheia is egyetért Glendorral, hogy nem Wojestnek vagy más nagy hatalmú entitásnak kellene felkeresnie híveit, hanem épp fordítva, így a küldetésüknek mégis van értelme. A lány biztatja Learont, hogy nem volt hiába való az út, miközben tovább haladnak az ösvényen, amivel láthatóan a szerzetes is egyetért.
Válaszát persze Learonnak is szánta, mert ő is szeretne még hallani az Erdőszellemről.*
- Nem gondolom, hogy köze volna az ősök szelleméhez, ebben a teológusok egyetértenek. Egyre többen azonosítják a Fény Úrnőjével, elég sok összefüggés van közöttük, de kimondani még egyik konklávé sem mondta még.
*Közben tovább haladnak az úton, miközben Learon a bizonytalanságáról beszél.*
- Jó utat járni mindig helyes. *Bólint egyetértően a férfi szavaira.*
- De remélem, nem ezekért a javakért teszed, amit teszel? *Kérdi Glendron visszanézve Learonra.*
- Nem túl eeyri viselkedés volna. *Teszi hozzá halovány mosollyal. A továbbiakra csak bólint, mert megérti, ha Learon meg szeretné köszönni Wojestnek, hogy visszaadta a karja épségét.
Nyugat felé tartva az ösvényen haladnak, körbeveszi őket az erdő, a sűrű vadon, amelynek hangjai hozzájuk is eljutnak.*
- Ha megtaláljuk, mit mondanátok neki? *Kérdi a szerzetes az ösvény felett látható ég keskeny vonalát fürkészve. Mivel Karheia vezet, így Glendron nem ügyel arra, hogy milyen irányt tartanak, a két kalandornak kell eldöntenie, mikor térnek le az ösvényről és indulnak el a fák közé.*
1611. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-22 17:06:45
Üzenet elküldve: 2020-05-22 17:06:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 434
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 434
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Zarándok//
*A felé mutató rúd végét úgy mustrálja, akár egy rossz óment. A fejében életet nyer a kérdés, hogy minek a vállain ilyen kellék, de ezt inkább magában tartja. A végén még sajnálatból megeteti vele a másik végét is.*
- Itteniek alatt a városiakat értem. Ha találsz ebben a rengetegben valakit, aki szavad érti, nyugodt szívvel kérdezd őt ki. Utána szedd a lábad. Gyorsan. - *Kezdi megfurcsállni útitársa folytonos értetlenségét. Valóban nem hallott erről a helyről? Vagy csak összekeveri a településekhez közeli kis pagonyokkal? Az is lehet, hogy őhozzá hasonlóan nem itten honos személlyel van dolga. Sőt, ahogy most forognak agyában a fogaskerekek, úgy jön rá, hogy egy még nála is frissebb vendéggel hozta össze a sors. Csak legyen amaz vendégnek annyi szerencséje, hogy ne úgy szerepeljen e föld történelmének lapjai közt mindössze áldozatként.
Végül csak elindulnak. Számára visszafele, a nő számára előre. Társaság miatt most visszavett tempót tart, pár lépéssel a markos asszonyság előtt járva. Bár, ahogy magának vallja be, ennél sebesebben nem is tudna haladni páncélja, és a sok órányi előzőleges korzózás miatt. Kevesebbet kéne üldögélnie a kocsmában.
A lány neve hallatán nem reagál azonnal. Először is, mert nem azonnal fogja föl, hogy valóban egy szóból álló, de irdatlan hosszú nevét ejtette ki. Másodszor is, mert meg kellett az említett nevet magában ismételnie, és szótagokká szétbontani, hogy ne gabalyodjon bele (amúgy sem egy pörgő agyú fazon a mogorva ork). Harmadszor is, mert nem is szándékozik válaszolni. Csak miután különös ábrázattal, ami mintha azt mondaná: "Te most szórakozni akarsz velem?", feje hátrafordul, fogja el a lelkiismeretfulladás. Rögvest csinál egy száznyolcvan fokost koponyájával, nehogy 'Nawanthirishardipandra' (Azt a hét meg a nyolcszázát...) tovább rongálja reagálásával méltóságérzetét.*
- ...Ukrom. - *Felel végül. Alig láthatólag, de növeli a köztük lévő sétatávolságot egy lépéssel. Beszélőkéje itt cserben is hagyja, némán szemezget a előttük álló úttal, gyaloglás közben kissé megigazítva a hátáról félrelógó tokot bal kezével. A mögötte rejlő lándzsa eléggé feltűnő lehet azalatt a pillanat alatt. Ő sosem volt egy szószátyár, így nem tud magától további társalgást ajánlani.*
*A felé mutató rúd végét úgy mustrálja, akár egy rossz óment. A fejében életet nyer a kérdés, hogy minek a vállain ilyen kellék, de ezt inkább magában tartja. A végén még sajnálatból megeteti vele a másik végét is.*
- Itteniek alatt a városiakat értem. Ha találsz ebben a rengetegben valakit, aki szavad érti, nyugodt szívvel kérdezd őt ki. Utána szedd a lábad. Gyorsan. - *Kezdi megfurcsállni útitársa folytonos értetlenségét. Valóban nem hallott erről a helyről? Vagy csak összekeveri a településekhez közeli kis pagonyokkal? Az is lehet, hogy őhozzá hasonlóan nem itten honos személlyel van dolga. Sőt, ahogy most forognak agyában a fogaskerekek, úgy jön rá, hogy egy még nála is frissebb vendéggel hozta össze a sors. Csak legyen amaz vendégnek annyi szerencséje, hogy ne úgy szerepeljen e föld történelmének lapjai közt mindössze áldozatként.
Végül csak elindulnak. Számára visszafele, a nő számára előre. Társaság miatt most visszavett tempót tart, pár lépéssel a markos asszonyság előtt járva. Bár, ahogy magának vallja be, ennél sebesebben nem is tudna haladni páncélja, és a sok órányi előzőleges korzózás miatt. Kevesebbet kéne üldögélnie a kocsmában.
A lány neve hallatán nem reagál azonnal. Először is, mert nem azonnal fogja föl, hogy valóban egy szóból álló, de irdatlan hosszú nevét ejtette ki. Másodszor is, mert meg kellett az említett nevet magában ismételnie, és szótagokká szétbontani, hogy ne gabalyodjon bele (amúgy sem egy pörgő agyú fazon a mogorva ork). Harmadszor is, mert nem is szándékozik válaszolni. Csak miután különös ábrázattal, ami mintha azt mondaná: "Te most szórakozni akarsz velem?", feje hátrafordul, fogja el a lelkiismeretfulladás. Rögvest csinál egy száznyolcvan fokost koponyájával, nehogy 'Nawanthirishardipandra' (Azt a hét meg a nyolcszázát...) tovább rongálja reagálásával méltóságérzetét.*
- ...Ukrom. - *Felel végül. Alig láthatólag, de növeli a köztük lévő sétatávolságot egy lépéssel. Beszélőkéje itt cserben is hagyja, némán szemezget a előttük álló úttal, gyaloglás közben kissé megigazítva a hátáról félrelógó tokot bal kezével. A mögötte rejlő lándzsa eléggé feltűnő lehet azalatt a pillanat alatt. Ő sosem volt egy szószátyár, így nem tud magától további társalgást ajánlani.*
1610. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-22 16:00:23
Üzenet elküldve: 2020-05-22 16:00:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
//Zarándok//
*Nem volt hiába a sok lelkigyakorlat! A lány csak azoknak köszönheti, hogy nem tör ki vidám kacagásban, amikor Ukrom rájön, hogy suttyomban etetik, és majd megfullad a méregtől. Helyette ártatlanul érdeklődő arcot vág, mintha észre sem venné az ork szívében tomboló zivatart, hanem csak az erdő nevenincs borzalmairól szóló mendemondákat hallgatná nagy figyelemmel. Azért a teherhordó rúd valahogy megfordul vállán, hogy véletlenül közéjük keveredjen. A vége keresztben valahová az ork jobb válla felé mutat, nincs benne semmi fenyegető, csak útban van, ha a szürkebőrű kartávolságon belülről szeretné kifejteni az álláspontját. Nem mintha aggódni kellene, csak az ilyen önérzetes férfiúknál sose lehessen tudni. Szerencsére az éhség nagyobb úr a büszkeségnél, és Ukrom, ha már elkezdte, be is fejezi a holdsajtot. Persze szigorúan csak udvariasságból.*
- Az itteniek? *emelkednek magasba a szemöldökei* Kik laknak ebben a szép erdőben? *Úgy látszik, nem bizonytalanítja el, hogy nem sok tanú akad, aki a környékbeli rémségekről mesélni tudna. Az viszont már annyira nem tetszik neki, hogy sötétedésig gyalogoljon, csak hogy meg ne egyék a pomogácsok. Ment egész nap, aztán még táborhelyet is kell keresni, vizet is... mondjuk a karavánpihenőben hallotta, hogy az erdő keleti végén folyók lesznek, ahol a lovakat is meg szokták itatni.*
- Hát jó, menjünk akkor. *egyezik bele végül vonakodva* De lépjünk ki, jó? *neki is vágnak. A nevét firtató kérdésre nem válaszol egyből. Nyel egyet.*
- Az én nevem Nawanthirishardipandra... *mondja aztán lassan. A hangsúly alapján a mondat itt nem ér véget, de nem folytatja. A név úgy hangzik a szájából, mintha most mutatkozna be rajta először. Ha az ork a hallgatás miatt netalán megint hátrapillant, különös, kemény csillogást vehet észre a lány fekete szemeiben.* A tied?
*Nem volt hiába a sok lelkigyakorlat! A lány csak azoknak köszönheti, hogy nem tör ki vidám kacagásban, amikor Ukrom rájön, hogy suttyomban etetik, és majd megfullad a méregtől. Helyette ártatlanul érdeklődő arcot vág, mintha észre sem venné az ork szívében tomboló zivatart, hanem csak az erdő nevenincs borzalmairól szóló mendemondákat hallgatná nagy figyelemmel. Azért a teherhordó rúd valahogy megfordul vállán, hogy véletlenül közéjük keveredjen. A vége keresztben valahová az ork jobb válla felé mutat, nincs benne semmi fenyegető, csak útban van, ha a szürkebőrű kartávolságon belülről szeretné kifejteni az álláspontját. Nem mintha aggódni kellene, csak az ilyen önérzetes férfiúknál sose lehessen tudni. Szerencsére az éhség nagyobb úr a büszkeségnél, és Ukrom, ha már elkezdte, be is fejezi a holdsajtot. Persze szigorúan csak udvariasságból.*
- Az itteniek? *emelkednek magasba a szemöldökei* Kik laknak ebben a szép erdőben? *Úgy látszik, nem bizonytalanítja el, hogy nem sok tanú akad, aki a környékbeli rémségekről mesélni tudna. Az viszont már annyira nem tetszik neki, hogy sötétedésig gyalogoljon, csak hogy meg ne egyék a pomogácsok. Ment egész nap, aztán még táborhelyet is kell keresni, vizet is... mondjuk a karavánpihenőben hallotta, hogy az erdő keleti végén folyók lesznek, ahol a lovakat is meg szokták itatni.*
- Hát jó, menjünk akkor. *egyezik bele végül vonakodva* De lépjünk ki, jó? *neki is vágnak. A nevét firtató kérdésre nem válaszol egyből. Nyel egyet.*
- Az én nevem Nawanthirishardipandra... *mondja aztán lassan. A hangsúly alapján a mondat itt nem ér véget, de nem folytatja. A név úgy hangzik a szájából, mintha most mutatkozna be rajta először. Ha az ork a hallgatás miatt netalán megint hátrapillant, különös, kemény csillogást vehet észre a lány fekete szemeiben.* A tied?
1609. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-21 21:48:30
Üzenet elküldve: 2020-05-21 21:48:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 434
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 434
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Zarándok//
*Való igaz, keze automatikus mozdulatokkal teszi szájába a megmaradt sajtot. Olyan ösztönösséggel, hogy amikor Nawanthiri közelebb lép hozzá, és a másik darabbal gazdát cseréltet, különösebb reagálás nélkül tép ki belőle egy darabot, miközben szemmel tartja az asszonyságot. Csak akkor veszi tudomásul a számára rendkívül szemtelen turpisságot, mikor az első darab már fogai közt őrlődik. Szeme el is kerekedik meglepetésében, és botrányában hátrahőkölne, ha nem állna az átkozottul nagy fatörzs az útjában. Kis híján ki is köpi a darabot. Miután teljesen felfogja a helyzetet, tekintete villámokat kezd szórni, és megáll a falat a szájában. Testbeszédéből a nő láthatja, hogy nem igazán tett szívére e mozdulattal. Sőt, büszkeségének ez egyenlő volt egy pofoncsapással. Azt hiszi, hogy az ork éhen szomjan tengődik a környéken, vadidegenek maradékaiból és jóságából túlélvén?! Ő tisztességes és törvényes munkával keresi a kenyerét, minden külső segítség nélkül! (Már amennyire az ideiglenes zsoldosszakma munkának számít.) Úgy érzi, hogy a lehető leghamarabb vissza kell e két darabot fizetnie, akár nevetségesen nagyobb áron is. De az úgy nem fog menni, ha most leharapja a fejét.
Összeszed annyi illemet, hogy nem köpi ki a megrágott ételt. Egy gyors nyelés után irritáltan morog egy sort, majd reagál a közben előmerült mondatra is.*
- Hogy miért veszélyes a környék, azzal a itteniek tökéletesen tisztában vannak. A probléma mindössze az, hogy csekély a ma is mászkáló szemtanú, aki valóban igazat tudna adni e..."feltevéseknek".- *Ízlelgeti meg a szót, ahogy az előbb a sajtot. Most, hogy jobban elgondolkodik, talán még szerencse is, hogy útja akadt ezzel a pimasz lánykával. Saját konoksága miatt, hogy ő akkor is fölfedezi ezt a környéket, akár el is nyelhette őt a vadon, mint sok más szerencsétlen vándort.
Megrázza fejét, mintha a hideg szél fújt volna bele koponyájába.*
- Nem ajánlom a pihenőt. Elég sok fáma kezdődik itten alvással. Amúgy is, már nem vagy messze. Éjjelre kint is vagy a fák közül. -
~ Bár a mocsarat kevésbé fogod élvezni, annyi biztos. ~ *E belső szavakat végiggondolva learatja a maradék holdsajtot (Muszájból!), és vállait megforgatva útra vágásra nyújtózik ki. Azt még akkor sem kérdezi meg, hogy vele akar e tartani, ha az élete múlna rajta. Ugyan utuk most már egy irányba vezet, de Ukrom nem Ukrom lenne, ha ilyen könnyen más társaságát vállalná el. Főleg egy olyanét, aki szent véleménye szerint az előbb tiporta szét önbecsülése egy részét.
De ez nem azt jelenti, hogy ellenezné a kompániát.*
- Hogy hívnak? - Kérdi, hátrafordulva lábnyomai felé, amit az örökös porral hagyott. -
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.21 21:52:41
*Való igaz, keze automatikus mozdulatokkal teszi szájába a megmaradt sajtot. Olyan ösztönösséggel, hogy amikor Nawanthiri közelebb lép hozzá, és a másik darabbal gazdát cseréltet, különösebb reagálás nélkül tép ki belőle egy darabot, miközben szemmel tartja az asszonyságot. Csak akkor veszi tudomásul a számára rendkívül szemtelen turpisságot, mikor az első darab már fogai közt őrlődik. Szeme el is kerekedik meglepetésében, és botrányában hátrahőkölne, ha nem állna az átkozottul nagy fatörzs az útjában. Kis híján ki is köpi a darabot. Miután teljesen felfogja a helyzetet, tekintete villámokat kezd szórni, és megáll a falat a szájában. Testbeszédéből a nő láthatja, hogy nem igazán tett szívére e mozdulattal. Sőt, büszkeségének ez egyenlő volt egy pofoncsapással. Azt hiszi, hogy az ork éhen szomjan tengődik a környéken, vadidegenek maradékaiból és jóságából túlélvén?! Ő tisztességes és törvényes munkával keresi a kenyerét, minden külső segítség nélkül! (Már amennyire az ideiglenes zsoldosszakma munkának számít.) Úgy érzi, hogy a lehető leghamarabb vissza kell e két darabot fizetnie, akár nevetségesen nagyobb áron is. De az úgy nem fog menni, ha most leharapja a fejét.
Összeszed annyi illemet, hogy nem köpi ki a megrágott ételt. Egy gyors nyelés után irritáltan morog egy sort, majd reagál a közben előmerült mondatra is.*
- Hogy miért veszélyes a környék, azzal a itteniek tökéletesen tisztában vannak. A probléma mindössze az, hogy csekély a ma is mászkáló szemtanú, aki valóban igazat tudna adni e..."feltevéseknek".- *Ízlelgeti meg a szót, ahogy az előbb a sajtot. Most, hogy jobban elgondolkodik, talán még szerencse is, hogy útja akadt ezzel a pimasz lánykával. Saját konoksága miatt, hogy ő akkor is fölfedezi ezt a környéket, akár el is nyelhette őt a vadon, mint sok más szerencsétlen vándort.
Megrázza fejét, mintha a hideg szél fújt volna bele koponyájába.*
- Nem ajánlom a pihenőt. Elég sok fáma kezdődik itten alvással. Amúgy is, már nem vagy messze. Éjjelre kint is vagy a fák közül. -
~ Bár a mocsarat kevésbé fogod élvezni, annyi biztos. ~ *E belső szavakat végiggondolva learatja a maradék holdsajtot (Muszájból!), és vállait megforgatva útra vágásra nyújtózik ki. Azt még akkor sem kérdezi meg, hogy vele akar e tartani, ha az élete múlna rajta. Ugyan utuk most már egy irányba vezet, de Ukrom nem Ukrom lenne, ha ilyen könnyen más társaságát vállalná el. Főleg egy olyanét, aki szent véleménye szerint az előbb tiporta szét önbecsülése egy részét.
De ez nem azt jelenti, hogy ellenezné a kompániát.*
- Hogy hívnak? - Kérdi, hátrafordulva lábnyomai felé, amit az örökös porral hagyott. -
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.21 21:52:41
1608. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-21 20:56:02
Üzenet elküldve: 2020-05-21 20:56:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
//Zarándok//
*Az ork meg se pucolja a holdsajtot, de akkorát harap belőle, hogy a lány elkezdi megkeresni a másikat is. Mire előkerül, az első sajt szinte már el is tűnt a szürkebőrű odúnyi szájában. Ezt Nawanthiri már nem várja meg, hanem míg az ork az erdő veszedelmeiről mesél, magától értetődő természetességgel a kezébe adja. Hátha nem tud egyszerre a beszédre meg a kezére is figyelni, és mire észbe kapna, már a második holdsajtot is megette. Fogalma sincs, mikor evett utoljára az agyaras, de biztos nem ma délután. Aztán ahogy hallgatja a mondókáját, valami szöget üt a lány fejébe. Valami nem stimmel ezzel az orkkal. Mintha valami hiányozna róla...*
~Hova lettek az agyarai...?~
*Erre akkor jön rá, amikor Ukrom a "természetellenes pusztító erőkhöz" ér. A felismeréstől egy pillanatra elakad a lélegzete, és alig észrevehetően elkerekednek a szemei.*
~Meg merjem tőle kérdezni? Áh, a többi ork biztos mindig ezzel szekálja...~
*Ugyan ilyen közelről még nem látott orkot, de a fejében az orksághoz határozottan hozzátartoznak az agyarak - a zöld vagy szürke bőrrel, a súlyos fegyverekkel meg a harciassággal együtt.*
- Akkor igazából nem is tudni, miért veszélyes ez a környék, csak mindenfélét mondanak. *állapítja meg* Azért amíg az országúton maradunk, csak nem lesz semmi baj. Ilyenkor tavasz végén a farkasok is inkább őzgidát fognak, mint zarándokot. *pillant végig az úton* Artheniorba megyek, de ma már biztos nem érek oda. Arra gondoltam, sétálok, amíg alkonyodni nem kezd, aztán ha útközben találok jó táborhelyet, hát megállok előbb. Te ismerős vagy erre? *ez utóbbit már azzal a nem titkolt szándékkal kérdezi, hogy hátha az ork már tud is valami tuti helyet, ahol meg lehet aludni biztonságban. Föl sem merül benne, hogy Ukrom esetleg nem óhajt Arthenior felé menni. Ránézésre nem úgy van felszerelve, mint aki hosszú útra indult, inkább mint aki csak úgy elment talpig vasban erdőt járni, aztán megszaladt a lába.*
*Az ork meg se pucolja a holdsajtot, de akkorát harap belőle, hogy a lány elkezdi megkeresni a másikat is. Mire előkerül, az első sajt szinte már el is tűnt a szürkebőrű odúnyi szájában. Ezt Nawanthiri már nem várja meg, hanem míg az ork az erdő veszedelmeiről mesél, magától értetődő természetességgel a kezébe adja. Hátha nem tud egyszerre a beszédre meg a kezére is figyelni, és mire észbe kapna, már a második holdsajtot is megette. Fogalma sincs, mikor evett utoljára az agyaras, de biztos nem ma délután. Aztán ahogy hallgatja a mondókáját, valami szöget üt a lány fejébe. Valami nem stimmel ezzel az orkkal. Mintha valami hiányozna róla...*
~Hova lettek az agyarai...?~
*Erre akkor jön rá, amikor Ukrom a "természetellenes pusztító erőkhöz" ér. A felismeréstől egy pillanatra elakad a lélegzete, és alig észrevehetően elkerekednek a szemei.*
~Meg merjem tőle kérdezni? Áh, a többi ork biztos mindig ezzel szekálja...~
*Ugyan ilyen közelről még nem látott orkot, de a fejében az orksághoz határozottan hozzátartoznak az agyarak - a zöld vagy szürke bőrrel, a súlyos fegyverekkel meg a harciassággal együtt.*
- Akkor igazából nem is tudni, miért veszélyes ez a környék, csak mindenfélét mondanak. *állapítja meg* Azért amíg az országúton maradunk, csak nem lesz semmi baj. Ilyenkor tavasz végén a farkasok is inkább őzgidát fognak, mint zarándokot. *pillant végig az úton* Artheniorba megyek, de ma már biztos nem érek oda. Arra gondoltam, sétálok, amíg alkonyodni nem kezd, aztán ha útközben találok jó táborhelyet, hát megállok előbb. Te ismerős vagy erre? *ez utóbbit már azzal a nem titkolt szándékkal kérdezi, hogy hátha az ork már tud is valami tuti helyet, ahol meg lehet aludni biztonságban. Föl sem merül benne, hogy Ukrom esetleg nem óhajt Arthenior felé menni. Ránézésre nem úgy van felszerelve, mint aki hosszú útra indult, inkább mint aki csak úgy elment talpig vasban erdőt járni, aztán megszaladt a lába.*
1607. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-21 18:29:07
Üzenet elküldve: 2020-05-21 18:29:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 434
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 434
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Zarándok//
*Megint csak átkozza saját döntését, hogy teljes vértjében ment neki az útnak. Egyáltalán mit gondolt, mennyire hamar fog benne elfáradni? Mindössze ráérős tempójának köszönheti, hogy a több órányi járkálás nem meríti ki túlságosan, nem pedig fantazma erejének. Rátesz a lapátra, hogy ennyire hangos benne. Kellemetlenül morogva próbálja kinyújtani magát, miután egy hálás bólintással, de válasz nélkül fogadja el a sajtot. Egy gigászi darabot kiharapva belőle rágni is kezdi. Egynapos létére egész kellemes íze van, bár Ukromnak a legkevésbé számít az ilyen, hisz ő túlélő módjára bármi minőségű kosztot elfogyaszt. Szótlanul eszi is tovább, miközben új megvendégelőjét hallgatja. Nyelés után felel.*
- Sokan találják itt sírjukat, ahogy hallom. Ha nem a seregnyi bestia, akkor a mélyben rejlő természetes, vagy éppen természetellenes pusztító erők tesznek róla. - *Valóban. Maguk a sűrű fák és a vad növényzet innen még nem áraszt magából életet fenyegető veszélyt. Csak miután a már amúgy sem túl biztonságosnak mondható, ritkán járt ösvényeket elhagyja a kalandor, és a lombok minden fényt elszívva zárják maguk köré, még a nap kellős közepén is félig vakká téve sokat. Na akkor bánja meg a merész személy bolondos tettét. De már nem rajta múlik, hogy jut e ideje elmerengeni döntésén.
De, újonnan jött alak okára, e meséket is csak a Pegazus sarkaiban hallotta.
Egy pár harapással el is pusztítja a kezében tartott étket, majd még egyszer köszönésként bólint. Tekintve, hogy tovább már nem téblábol földeríteni, és elhagyni a nőt most már kifejezetten nagy sértés lenne, egy ígéretesnek kinéző törzsnek támasztja hátát, és megvárja amazt.*
- Hová tart uta? -
*Megint csak átkozza saját döntését, hogy teljes vértjében ment neki az útnak. Egyáltalán mit gondolt, mennyire hamar fog benne elfáradni? Mindössze ráérős tempójának köszönheti, hogy a több órányi járkálás nem meríti ki túlságosan, nem pedig fantazma erejének. Rátesz a lapátra, hogy ennyire hangos benne. Kellemetlenül morogva próbálja kinyújtani magát, miután egy hálás bólintással, de válasz nélkül fogadja el a sajtot. Egy gigászi darabot kiharapva belőle rágni is kezdi. Egynapos létére egész kellemes íze van, bár Ukromnak a legkevésbé számít az ilyen, hisz ő túlélő módjára bármi minőségű kosztot elfogyaszt. Szótlanul eszi is tovább, miközben új megvendégelőjét hallgatja. Nyelés után felel.*
- Sokan találják itt sírjukat, ahogy hallom. Ha nem a seregnyi bestia, akkor a mélyben rejlő természetes, vagy éppen természetellenes pusztító erők tesznek róla. - *Valóban. Maguk a sűrű fák és a vad növényzet innen még nem áraszt magából életet fenyegető veszélyt. Csak miután a már amúgy sem túl biztonságosnak mondható, ritkán járt ösvényeket elhagyja a kalandor, és a lombok minden fényt elszívva zárják maguk köré, még a nap kellős közepén is félig vakká téve sokat. Na akkor bánja meg a merész személy bolondos tettét. De már nem rajta múlik, hogy jut e ideje elmerengeni döntésén.
De, újonnan jött alak okára, e meséket is csak a Pegazus sarkaiban hallotta.
Egy pár harapással el is pusztítja a kezében tartott étket, majd még egyszer köszönésként bólint. Tekintve, hogy tovább már nem téblábol földeríteni, és elhagyni a nőt most már kifejezetten nagy sértés lenne, egy ígéretesnek kinéző törzsnek támasztja hátát, és megvárja amazt.*
- Hová tart uta? -
1606. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-21 17:40:14
Üzenet elküldve: 2020-05-21 17:40:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
//Zarándok//
*Miután az iménti mélyreható vizsgálat alapján megállapította, hogy ez az ork márpedig nem rabló, egyáltalán nem tart tőle. Ugyanakkor hova tenni sem nagyon tudja: nagy is, erős is, van fegyvere-páncélja, mégis mintha valahogy elveszettnek tűnne. Aztán a holdsajt ígéretére megkordul a gyomra, csak úgy visszhangzik abban a nagy páncélban. A lány majdnem elmosolyodik, de sikerül annyira elnyomnia, hogy csak a szemén látszódik.*
~Még azt hiszi, kinevetem!~
*A szabad keze majdnem könyékig eltűnik a nadrágja zsebében, míg előkotorja belőle az ígért ennivalót.*
- Tegnapelőtt szedtem, de azért jó még. *nyomja kezébe az orknak. Már azon van, hogy megkérdezi tőle, hová tart, és amúgy messze van-e még Arthenior, mikor a szürkebőrű megpendíti, hogy veszélyes a környék*
- Hogyhogy? *kérdi értetlenül* Jár erre valami fenevad? *Abba már bele sem megy, hogy egy veszélyes környéken miért lenne jobb, ha nem a szintén arra kószáló orkkal foglalkozna. Amelyik fenevad a lányt megtámadná, bizonyára próbát tenne vele is. Ketten meg majd csak elintézik valahogy.*
*Miután az iménti mélyreható vizsgálat alapján megállapította, hogy ez az ork márpedig nem rabló, egyáltalán nem tart tőle. Ugyanakkor hova tenni sem nagyon tudja: nagy is, erős is, van fegyvere-páncélja, mégis mintha valahogy elveszettnek tűnne. Aztán a holdsajt ígéretére megkordul a gyomra, csak úgy visszhangzik abban a nagy páncélban. A lány majdnem elmosolyodik, de sikerül annyira elnyomnia, hogy csak a szemén látszódik.*
~Még azt hiszi, kinevetem!~
*A szabad keze majdnem könyékig eltűnik a nadrágja zsebében, míg előkotorja belőle az ígért ennivalót.*
- Tegnapelőtt szedtem, de azért jó még. *nyomja kezébe az orknak. Már azon van, hogy megkérdezi tőle, hová tart, és amúgy messze van-e még Arthenior, mikor a szürkebőrű megpendíti, hogy veszélyes a környék*
- Hogyhogy? *kérdi értetlenül* Jár erre valami fenevad? *Abba már bele sem megy, hogy egy veszélyes környéken miért lenne jobb, ha nem a szintén arra kószáló orkkal foglalkozna. Amelyik fenevad a lányt megtámadná, bizonyára próbát tenne vele is. Ketten meg majd csak elintézik valahogy.*
1605. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-21 16:15:37
Üzenet elküldve: 2020-05-21 16:15:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*Learon felkapja a fejét arra mit a férfi mond és innentől kezdve látható figyelemmel kíséri annak szavait. Még sosem hallott erről az Erdőszellemről, de ha már szellem, akkor sokkal nagyobb köze lehet ahhoz, amit a Sajt-mester a falujában tanult és ami hitet felvett. Talán ez lehet a kapocs a pásztor és Eeyr között.*
-Igazán érdekes ez az Erdőszellem dolog. Mesélj még róla, kérlek! *Szól Glendronnak és reméli, hogy a lányt is eléggé érdekli a téma ahhoz, hogy ne untassa majd a beszélgetést.*
-Az én hitem szerint az őseink szelleme segít minket az életünk során, ha fenntartjuk velük a kapcsolatot. Beszélgetünk velük és esetenként áldozunk is nekik. A falumban úgy tartják, hogy a halottaink kedvenc ételeit és italait szokás felajánlani. Lehet bármi köze ennek a Szellemnek az Ősök-szellemeihez? *Persze lehet, hogy ostobaságot kérdez, de tudása nem elég kiterjedt a hiedelmek terén, hogy ezt tudja, így bátran kérdez inkább.*
-Sokszor vagyok bizonytalan. *Vonja meg a vállát.*
-Biztos öregszem. Néha arra gondolok, hogy sokkal könnyebb lenne visszavonulni a birtokomra és ott élni minden izgalom nélkül. Aztán találkozom valakivel, akit megmenthetek, vagy akinek segíthetek és megváltozik a véleményem. *Beszéli el élete nagy gondját, hiszen szinte mindig akkor kerül veszélyes helyzetekbe, ha a szívére hallgat.*
-Azonban mindig jól sül el, ha a jó útját járom. Jelentsen ez bármit is. Wojest visszaadja a lebénult karom vagy a thargoktól a segítségemért földet kapok, másszor pedig varázshatalmat, pénzt. *Mosolyodik el.*
-Most már azt gondolom, hogy mégiscsak jó, hogy elindultam. Wojest eddig mindig a segítőm volt, biztos akad valami, amiben én is segíthetek neki, és ezért érdemes felkeresni. Ha mást nem, legalább rendesen megköszönhetem neki, hogy visszakaptam a kezem egészségét, ami nélkül az utóbbi években nehezen boldogultam volna.
*Learon felkapja a fejét arra mit a férfi mond és innentől kezdve látható figyelemmel kíséri annak szavait. Még sosem hallott erről az Erdőszellemről, de ha már szellem, akkor sokkal nagyobb köze lehet ahhoz, amit a Sajt-mester a falujában tanult és ami hitet felvett. Talán ez lehet a kapocs a pásztor és Eeyr között.*
-Igazán érdekes ez az Erdőszellem dolog. Mesélj még róla, kérlek! *Szól Glendronnak és reméli, hogy a lányt is eléggé érdekli a téma ahhoz, hogy ne untassa majd a beszélgetést.*
-Az én hitem szerint az őseink szelleme segít minket az életünk során, ha fenntartjuk velük a kapcsolatot. Beszélgetünk velük és esetenként áldozunk is nekik. A falumban úgy tartják, hogy a halottaink kedvenc ételeit és italait szokás felajánlani. Lehet bármi köze ennek a Szellemnek az Ősök-szellemeihez? *Persze lehet, hogy ostobaságot kérdez, de tudása nem elég kiterjedt a hiedelmek terén, hogy ezt tudja, így bátran kérdez inkább.*
-Sokszor vagyok bizonytalan. *Vonja meg a vállát.*
-Biztos öregszem. Néha arra gondolok, hogy sokkal könnyebb lenne visszavonulni a birtokomra és ott élni minden izgalom nélkül. Aztán találkozom valakivel, akit megmenthetek, vagy akinek segíthetek és megváltozik a véleményem. *Beszéli el élete nagy gondját, hiszen szinte mindig akkor kerül veszélyes helyzetekbe, ha a szívére hallgat.*
-Azonban mindig jól sül el, ha a jó útját járom. Jelentsen ez bármit is. Wojest visszaadja a lebénult karom vagy a thargoktól a segítségemért földet kapok, másszor pedig varázshatalmat, pénzt. *Mosolyodik el.*
-Most már azt gondolom, hogy mégiscsak jó, hogy elindultam. Wojest eddig mindig a segítőm volt, biztos akad valami, amiben én is segíthetek neki, és ezért érdemes felkeresni. Ha mást nem, legalább rendesen megköszönhetem neki, hogy visszakaptam a kezem egészségét, ami nélkül az utóbbi években nehezen boldogultam volna.
1604. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-21 15:25:46
Üzenet elküldve: 2020-05-21 15:25:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 434
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 434
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Zarándok//
*Hosszabb idejű megszemlélés után csak rájön, hogy valóban nem rosszakaró személlyel van dolga. A nő nyugodt testtartásából ítélve mindössze egy utazóval hozta össze a sors. Szemével körbenéz: ősöreg fák végtelen sora jobboldalt, ősöreg fák végtelen sora baloldalt. Nem néz ki úgy, mintha bármikor vége lenne. A vaskos törzseket elbizonytalanítóan fedi alul a moha, kétkezes civilizáció jelét még véletlenül sem mutatva. Ez itt számára a határ mára. Ha nem akar eltévedni és minden valószínűség szerint örökké elveszi ebben a zöldellő tengerben, akkor jobb, ha visszafordul.
Egy ideig mindössze némán néz farkasszemet az idegen asszonysággal, a tőle tehető legjobban megpróbálva azt, hogy minél kevésbé fenyegetőnek nézzen ki. Már éppen azon van, hogy mindenféle szó nélkül visszafordul, amikor hallja amaz invitálását.*
~ Ételt? Egy zarándoknak? Egy zarándoktól?! ~ *Azon van, hogy hezitálás nélkül megrázza fejét. Csakhogy a várva várt elemózsia szagától agya jelzést ad gyomrának, amitől amaz éktelenül korogni kezd. Le is veszi tekintetét a lányról szégyenében. Végül fájdalmasan fölsóhajt, és lassan bólint.*
- Köszönöm. - *Ennyit sikerül csak kiköhögnie magából, miközben az utazó felé kezd lépegetni. Óvatosságát eldobja, görnyedtebb testtartást vesz föl. Mikor pár lépésnyire van tőle, csak akkor sikerül teljes arcleírást kapnia a lánykáról. Tisztességes méretű, barna haj, kellemes fekete szempárral párosítva, és ékes, határozott vonások. Tapasztalatai szerint az ilyen embereket legalább egy mogorva gárdista társaságával szokás látni, azokat is egy város piacán belül, nem pedig egy erdő kellős közepén.
Önnön tekintete kissé megenyhül, ahogy még egyszer körülnéz.*
- Veszélyes környéken járkálsz. Jobb lenne, ha nem egy orkkal foglalkoznál. -
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.21 15:30:18
*Hosszabb idejű megszemlélés után csak rájön, hogy valóban nem rosszakaró személlyel van dolga. A nő nyugodt testtartásából ítélve mindössze egy utazóval hozta össze a sors. Szemével körbenéz: ősöreg fák végtelen sora jobboldalt, ősöreg fák végtelen sora baloldalt. Nem néz ki úgy, mintha bármikor vége lenne. A vaskos törzseket elbizonytalanítóan fedi alul a moha, kétkezes civilizáció jelét még véletlenül sem mutatva. Ez itt számára a határ mára. Ha nem akar eltévedni és minden valószínűség szerint örökké elveszi ebben a zöldellő tengerben, akkor jobb, ha visszafordul.
Egy ideig mindössze némán néz farkasszemet az idegen asszonysággal, a tőle tehető legjobban megpróbálva azt, hogy minél kevésbé fenyegetőnek nézzen ki. Már éppen azon van, hogy mindenféle szó nélkül visszafordul, amikor hallja amaz invitálását.*
~ Ételt? Egy zarándoknak? Egy zarándoktól?! ~ *Azon van, hogy hezitálás nélkül megrázza fejét. Csakhogy a várva várt elemózsia szagától agya jelzést ad gyomrának, amitől amaz éktelenül korogni kezd. Le is veszi tekintetét a lányról szégyenében. Végül fájdalmasan fölsóhajt, és lassan bólint.*
- Köszönöm. - *Ennyit sikerül csak kiköhögnie magából, miközben az utazó felé kezd lépegetni. Óvatosságát eldobja, görnyedtebb testtartást vesz föl. Mikor pár lépésnyire van tőle, csak akkor sikerül teljes arcleírást kapnia a lánykáról. Tisztességes méretű, barna haj, kellemes fekete szempárral párosítva, és ékes, határozott vonások. Tapasztalatai szerint az ilyen embereket legalább egy mogorva gárdista társaságával szokás látni, azokat is egy város piacán belül, nem pedig egy erdő kellős közepén.
Önnön tekintete kissé megenyhül, ahogy még egyszer körülnéz.*
- Veszélyes környéken járkálsz. Jobb lenne, ha nem egy orkkal foglalkoznál. -
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.21 15:30:18
1603. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-21 08:37:40
Üzenet elküldve: 2020-05-21 08:37:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
//Zarándok//
*Nyammogja a holdsajtját, hallgatja a csendet, és ráérősen sétál az országúton. Holló károg valahol messze, a lombok között suttog a szél, hogy a magasabb fák meg-megnyikordulnak közben. Az úttól kicsit beljebb észrevesz egy óriási tölgyet. A törzsén nagy görcsök meg csomók vannak, az ágai szélesen nyújtóznak minden irányba, és még föntebb, három embernyi magasságban is jó vastagok.*
~Erről aztán lehetne lógni!~
*Fut át az arcán egy halvány somoly. Akár le is táborozhatna. A nap már jócskán benne jár a délutánban, a város meg messze van még, talán holnap sem ér oda. Ekkor azonban valami tájidegen zajra lesz figyelmes. Fém zörög fémen.
Úgy dönt, egyelőre sétál tovább, és a szemével elkezdi a fák sűrűjét kutatni. Talán egy kőhajításnyit halad előbbre, amikor meglátja a törzsek közt közeledő alakot. Amaz is észreveszi őt, és megáll az országút szélén. Egy nagy, szürke, lemezvértes ork. Hátán pallos, kezében lándzsa, arcán kíváncsiság.*
~Ez nem rabló...~
*Tapasztalatai szerint - amelyek egy darab, kislétszámú rablóbanda munkamódszerén alapulnak - a rablók nem hordanak ennyi vasat magukon, és abból a tizenöt-húsz lépés távolságból, ahova épp most ér, már megkérdezték volna, hogy "Ugyan mit csinál egy ilyen szép lány egyedül a vadonban?". Igaz is...*
~Ugyan mit csinál egy ilyen szép ORK egyedül a vadonban?~
*Ezt a kérdést azonban még idejekorán visszanyeli. Még a végén őt néznék rablónak, és ki tudja, milyen lavináját indítaná el az eseményeknek. Ekkor veszi észre, hogy egy ideje már csak áll egy helyben, kezében a darabka megmaradt sajttal.*
~Szegény elég nyúzottnak tűnik. Biztos régóta gyalogol.~
*Gondolatban eddig jut, de felfedezni vél valami űzött óvatosságot az ork hideg szemeiben. Akárhogyan is, a méregetés kezd kínosan hosszúra nyúlni. Lépni kéne valamit.*
- Van még két holdsajtom. Kéred az egyiket? *kérdi tőle tapogatózásképpen.*
*Nyammogja a holdsajtját, hallgatja a csendet, és ráérősen sétál az országúton. Holló károg valahol messze, a lombok között suttog a szél, hogy a magasabb fák meg-megnyikordulnak közben. Az úttól kicsit beljebb észrevesz egy óriási tölgyet. A törzsén nagy görcsök meg csomók vannak, az ágai szélesen nyújtóznak minden irányba, és még föntebb, három embernyi magasságban is jó vastagok.*
~Erről aztán lehetne lógni!~
*Fut át az arcán egy halvány somoly. Akár le is táborozhatna. A nap már jócskán benne jár a délutánban, a város meg messze van még, talán holnap sem ér oda. Ekkor azonban valami tájidegen zajra lesz figyelmes. Fém zörög fémen.
Úgy dönt, egyelőre sétál tovább, és a szemével elkezdi a fák sűrűjét kutatni. Talán egy kőhajításnyit halad előbbre, amikor meglátja a törzsek közt közeledő alakot. Amaz is észreveszi őt, és megáll az országút szélén. Egy nagy, szürke, lemezvértes ork. Hátán pallos, kezében lándzsa, arcán kíváncsiság.*
~Ez nem rabló...~
*Tapasztalatai szerint - amelyek egy darab, kislétszámú rablóbanda munkamódszerén alapulnak - a rablók nem hordanak ennyi vasat magukon, és abból a tizenöt-húsz lépés távolságból, ahova épp most ér, már megkérdezték volna, hogy "Ugyan mit csinál egy ilyen szép lány egyedül a vadonban?". Igaz is...*
~Ugyan mit csinál egy ilyen szép ORK egyedül a vadonban?~
*Ezt a kérdést azonban még idejekorán visszanyeli. Még a végén őt néznék rablónak, és ki tudja, milyen lavináját indítaná el az eseményeknek. Ekkor veszi észre, hogy egy ideje már csak áll egy helyben, kezében a darabka megmaradt sajttal.*
~Szegény elég nyúzottnak tűnik. Biztos régóta gyalogol.~
*Gondolatban eddig jut, de felfedezni vél valami űzött óvatosságot az ork hideg szemeiben. Akárhogyan is, a méregetés kezd kínosan hosszúra nyúlni. Lépni kéne valamit.*
- Van még két holdsajtom. Kéred az egyiket? *kérdi tőle tapogatózásképpen.*
1602. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-20 21:34:06
Üzenet elküldve: 2020-05-20 21:34:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 434
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 434
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Zarándok//
~ Thargok. Érdekes alakok, még ha átkozottul ostobák is ~ *Ez ment át agyán, ahogy a kitaposott úton cammog nehéz bakancsával, teljes fölszerelésben kissé izzadva. Miért is döntött úgy, hogy páncélzatát is magára ölti, nem hagyja ott a Pegazusban? Már nem is tudja. Lehet, hogy az Amon Ruadhban történt kis kellemetlen találka miatt lett kissé óvatos. Még akkor is, ha csak egy kis terepfölderítést akart végezni. Ráadásul messzebbre jutott mint tervezte volna. Ezeket a fákat már memóriából nem tudja volna megjegyezni, és már nem egy óra telt el, mióta úti táblát látott. Szemeit örökké használva lesi azon fatörzseket, ami mellett közvetlen elhalad, folyton készen állva, ha esetleg bármi vad előbukkanna mögötte. Már éppen arra a döntésre jut hogy visszafordul, amikor fegyelmezett magatartását félbeszakítja valami hang. Gyanúsan ráncolja össze szemöldökét, ahogy a maga elé terülő út felé néz.*
~ Ez nem vadállat. ~ *Ebben biztos volt. Semmi általa ismert erdőlakó bestia nem képes hallatni ilyen zajokat. Aggodalmát csak megerősíti, hogy egyre közelebbről véli hallani. Ahogy jobban koncentrál, valami ritmust tetszik kihallani belőle.*
~ Valami vándor? ~ *Spekulációját csak igazítja az, hogy valóban az út felől hallja az egyre közeledő éneklést (Valóban éneklés?), továbbra is. Akkor nincs oka az aggodalomra, ugyebár? Megpróbál nyugodt arckifejezést vágni, ahogy szép lassan továbbindul az ösvényen, számolva a lépéseket. Lélekben fölkészül, hogy azonnal fegyvert rántson a hang forrása láttán.
Ehelyett szeme elkerekedik, amikor egy ereje teljében lévő, gyanúsan magas női alakot pillant meg. Itt, a vadon majdnem kellős közepén?
Úgy látszik, hogy éppen evés közben zavarja meg. Nem jó kezdés, annyi biztos. Nem is szólal meg, csak szemét kíváncsian meresztve végigméri őt, és egyik szemöldökét kérdően felvonva kezét karába fonja? Mindezt tisztes távolságból, pár lépésnyire.*
~ És te milyen szerzet lennél? ~ *Kérdi tekintete.*
~ Thargok. Érdekes alakok, még ha átkozottul ostobák is ~ *Ez ment át agyán, ahogy a kitaposott úton cammog nehéz bakancsával, teljes fölszerelésben kissé izzadva. Miért is döntött úgy, hogy páncélzatát is magára ölti, nem hagyja ott a Pegazusban? Már nem is tudja. Lehet, hogy az Amon Ruadhban történt kis kellemetlen találka miatt lett kissé óvatos. Még akkor is, ha csak egy kis terepfölderítést akart végezni. Ráadásul messzebbre jutott mint tervezte volna. Ezeket a fákat már memóriából nem tudja volna megjegyezni, és már nem egy óra telt el, mióta úti táblát látott. Szemeit örökké használva lesi azon fatörzseket, ami mellett közvetlen elhalad, folyton készen állva, ha esetleg bármi vad előbukkanna mögötte. Már éppen arra a döntésre jut hogy visszafordul, amikor fegyelmezett magatartását félbeszakítja valami hang. Gyanúsan ráncolja össze szemöldökét, ahogy a maga elé terülő út felé néz.*
~ Ez nem vadállat. ~ *Ebben biztos volt. Semmi általa ismert erdőlakó bestia nem képes hallatni ilyen zajokat. Aggodalmát csak megerősíti, hogy egyre közelebbről véli hallani. Ahogy jobban koncentrál, valami ritmust tetszik kihallani belőle.*
~ Valami vándor? ~ *Spekulációját csak igazítja az, hogy valóban az út felől hallja az egyre közeledő éneklést (Valóban éneklés?), továbbra is. Akkor nincs oka az aggodalomra, ugyebár? Megpróbál nyugodt arckifejezést vágni, ahogy szép lassan továbbindul az ösvényen, számolva a lépéseket. Lélekben fölkészül, hogy azonnal fegyvert rántson a hang forrása láttán.
Ehelyett szeme elkerekedik, amikor egy ereje teljében lévő, gyanúsan magas női alakot pillant meg. Itt, a vadon majdnem kellős közepén?
Úgy látszik, hogy éppen evés közben zavarja meg. Nem jó kezdés, annyi biztos. Nem is szólal meg, csak szemét kíváncsian meresztve végigméri őt, és egyik szemöldökét kérdően felvonva kezét karába fonja? Mindezt tisztes távolságból, pár lépésnyire.*
~ És te milyen szerzet lennél? ~ *Kérdi tekintete.*
1601. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2020-05-20 17:42:11
Üzenet elküldve: 2020-05-20 17:42:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
//Zarándok//
- Álléléé-éé...! *énekli fura torokhangon* Állélléé-ÉÉÉ...! ÁllÁÁÁ-ááá állelelelééé-állééé állÁÁÁ-ááá, álliallavuéé-éé...
*Igazság szerint már akkor rákezdte, amikor meglátta a fákat a hegyek alatt. A wegtoreni országúton halad Arthenior felé. Vállán hét láb hosszú farúd, a rúd két végén egy-egy bőrzsák fityeg, zsinórból csomózott hámokban. A hátsó zsák határozottan tele van, de nem zörög benne semmi.*
- Bi-bam-bam-bam-bam-bam-bubéjjam, bi-bam-bam-bam-bam-bambubéjjam, u-bam-bam-bam-bam-bam-bubéjjam bé-ram-biram-birambóóó... HOMMMMMM...! Álléléé-éé...!
*És ez így megy már mérföldek óta. Azért amikor a hegyeket végleg maga mögött hagyja, és beér a fák közé, halkabbra veszi az éneklést is, és kíváncsian bámészkodik. Soha életében nem járt ilyen messze az otthonától.*
~Azért más az erdő itt fenn, a messzi északon...~
*Amikor ez a gondolat átfut a fején, meg is mosolyogja magát. Két-három napi járóföldnél nem járhat feljebb, mint a rönkház, ahol a szerzetesek laknak. Ez az erdő mégis más. A föld itt zsíros fekete, és tele van régi makkokkal. A lombok összeborulnak, hogy köztük csak itt-ott hatol át a napfény. A szél is észak felől fúj inkább, nem a tenger felől. És fenséges csönd van. Már csak azért is, mert a nagy nézelődés közben elfelejtett énekelni. Ha már így alakult, átveszi a másik vállára a teherhordó rudat, aztán előkotorja a zsebéből az egyik holdsajtot, amit még tegnapelőtt szedett a hegyek túlsó oldalán. Két kezével satuba fogva feltöri a rúdon, aztán ahogy menet közben megpucolja, elkezdi enni.*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.20 17:49:43
- Álléléé-éé...! *énekli fura torokhangon* Állélléé-ÉÉÉ...! ÁllÁÁÁ-ááá állelelelééé-állééé állÁÁÁ-ááá, álliallavuéé-éé...
*Igazság szerint már akkor rákezdte, amikor meglátta a fákat a hegyek alatt. A wegtoreni országúton halad Arthenior felé. Vállán hét láb hosszú farúd, a rúd két végén egy-egy bőrzsák fityeg, zsinórból csomózott hámokban. A hátsó zsák határozottan tele van, de nem zörög benne semmi.*
- Bi-bam-bam-bam-bam-bam-bubéjjam, bi-bam-bam-bam-bam-bambubéjjam, u-bam-bam-bam-bam-bam-bubéjjam bé-ram-biram-birambóóó... HOMMMMMM...! Álléléé-éé...!
*És ez így megy már mérföldek óta. Azért amikor a hegyeket végleg maga mögött hagyja, és beér a fák közé, halkabbra veszi az éneklést is, és kíváncsian bámészkodik. Soha életében nem járt ilyen messze az otthonától.*
~Azért más az erdő itt fenn, a messzi északon...~
*Amikor ez a gondolat átfut a fején, meg is mosolyogja magát. Két-három napi járóföldnél nem járhat feljebb, mint a rönkház, ahol a szerzetesek laknak. Ez az erdő mégis más. A föld itt zsíros fekete, és tele van régi makkokkal. A lombok összeborulnak, hogy köztük csak itt-ott hatol át a napfény. A szél is észak felől fúj inkább, nem a tenger felől. És fenséges csönd van. Már csak azért is, mert a nagy nézelődés közben elfelejtett énekelni. Ha már így alakult, átveszi a másik vállára a teherhordó rudat, aztán előkotorja a zsebéből az egyik holdsajtot, amit még tegnapelőtt szedett a hegyek túlsó oldalán. Két kezével satuba fogva feltöri a rúdon, aztán ahogy menet közben megpucolja, elkezdi enni.*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.20 17:49:43
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1902-1921