Kikötő - Vérkert
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 54 (1061. - 1069. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1058. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-02-22 13:52:17
Üzenet elküldve: 2025-02-22 13:52:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
*Ledobja fejéről a csuklyát, majd körbepillant a jól ismert kerten. Pontosan úgy fest, ahogy emlékezett rá. Rendezett, mégis mocskos; túlvilági, s mégis oly közeli... A köd, mi megüli e helyet, furcsa lehet az idegen szemnek, de nem az övének. Minden esztendőben eljön ide, hogy lerója tiszteletét a sötétség istenének. Úgy hagyja háta mögött az erdei kunyhót, akár egy erdei lidérc. Feketén, némán lopódzva a fák között.
Fakó tekintete megkeresi a kőoltárt, majd közelebb lép. Ajkai finoman nyílnak, mintha néma imát rebegne hozzá. Vékony ujjai oly finoman és érzékien érintik a rideg kőoltár burkát, mintha csak szeretője bőrén simítana végig velük. A lelkében most is ott örvénylik az ellentmondás; gyűlöli és imádja e sötétséget, mi rátelepedett lelkére a Templom felszabadítása során. Féli és tiszteli ezt az erőt, mi megfojtotta a szíve alatt őrizett fényt. Leborul az oltár előtt, homlokát pedig óvatosan érinti annak sarkához.
Ahogy ismét végighúzza rajta tenyerét, felkapja fejét. Szemei kerekre tágulnak a felismeréstől. Az oltár immáron erősebb, mint ő.*
-Nem...*Rebegi, miközben felegyenesedik.*
-Az nem lehet... *Lelke mélyén tudja, hogy igaz. Mások is jártak itt. A vér, amit hoztak pedig felerősítette az oltárt, őt pedig meggyengítette.
Megfeszülnek arcizmai, néhány szívdobbanásnyi időre pedig összegörnyed.* ~Lám, a Fekete Nővér önmagának ásta meg sírját.~
*Merengve végigsimít fakószőke hajkoronáján, majd sarkon fordulva ismét fejébe húzza a csuklyát. Ábrázatán már egyáltalán nem látszik iménti ráeszmélésének nyoma. Tekintete ugyanolyan kifejezéstelen. Sőt, ajkai szélén halovány mosoly is játszik. Dolga akadt.*
Fakó tekintete megkeresi a kőoltárt, majd közelebb lép. Ajkai finoman nyílnak, mintha néma imát rebegne hozzá. Vékony ujjai oly finoman és érzékien érintik a rideg kőoltár burkát, mintha csak szeretője bőrén simítana végig velük. A lelkében most is ott örvénylik az ellentmondás; gyűlöli és imádja e sötétséget, mi rátelepedett lelkére a Templom felszabadítása során. Féli és tiszteli ezt az erőt, mi megfojtotta a szíve alatt őrizett fényt. Leborul az oltár előtt, homlokát pedig óvatosan érinti annak sarkához.
Ahogy ismét végighúzza rajta tenyerét, felkapja fejét. Szemei kerekre tágulnak a felismeréstől. Az oltár immáron erősebb, mint ő.*
-Nem...*Rebegi, miközben felegyenesedik.*
-Az nem lehet... *Lelke mélyén tudja, hogy igaz. Mások is jártak itt. A vér, amit hoztak pedig felerősítette az oltárt, őt pedig meggyengítette.
Megfeszülnek arcizmai, néhány szívdobbanásnyi időre pedig összegörnyed.* ~Lám, a Fekete Nővér önmagának ásta meg sírját.~
*Merengve végigsimít fakószőke hajkoronáján, majd sarkon fordulva ismét fejébe húzza a csuklyát. Ábrázatán már egyáltalán nem látszik iménti ráeszmélésének nyoma. Tekintete ugyanolyan kifejezéstelen. Sőt, ajkai szélén halovány mosoly is játszik. Dolga akadt.*
1057. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2024-11-28 13:02:53
Üzenet elküldve: 2024-11-28 13:02:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Vér és magány//
*Lábai nem mozdulnak, mintha a földbe gyökereztek volna, így csak tekintetével követi a földöntúli lény lépteit, de azt egy pillanatra sem veszi le róla, ahogy a füle is nyitva. Nem gondolkozott előre, nem próbálta megfejteni az entitás gondolatait, így sejtése sem volt, hogy mire számíthatott volna a feladatot illetően, de hogy nem erre, az biztos. Mi szüksége van Sa'Tereth-nek egy ügyetlen, buta, vén banyára, ha még csak nem is titkolják róla, hogy ez mind igaz rá? Mindegy is, nem az ő tisztsége ítéletet mondani arról, hogy a sötétség ura kit kíván magához szólítani, ám a saját hűségét minden áron be akarja bizonyítani.*
- Az én hűségem töretlen. Az életem rá a bizonyíték *mutatja fel a bal csuklóján viselt, kígyómintás karkötőt, amely garantálja, hogy ha életben akar maradni, akkor az Arctalant kell szolgálnia. Mások által talán vitatható az állítás, hogy a kényszer egyenlő-e a hűséggel, de ő maga úgy érzi, hogy igen, és esze ágában sincs hátat fordítani az istennek.
Aztán további részletekre is fény derül. Az asszony neve Mardrei, a feladat pedig önmagában még egész egyszerűnek is néz ki. Hozza ide a banyát. Magától értetődőnek tűnne, ha nem keverednének bele a történetbe a városőrök, na meg az idő kegyetlen szorítása. Azt sem tudja, hol keresse az öreget, de ha eljut a Krenkataur-ba, elbukja a küldetést és vele együtt Sa'Tereth bocsánatát is.
Szinte a hideg rázza, ahogy Khunezk kuncogását hallgatja, emiatt hirtelen el is felejt kérdezni, s mire megtenné, már nincs rá lehetősége. A semmiből megjelent társaságát most ugyanúgy nyeli el a fojtogató köd, mint ahogy előbukkant belőle.*
- Francba… *morog most már csak magában, amiért nem sikerült hozzájutnia a szükséges információkhoz. Egyelőre nem tehet mást, minthogy az eredeti tervét követi. Visszamegy Arthenior-ba. Először a vérző csuklójára néz, majd a jobb kezén húzódó, tetovált árnyakra. Vér és árnyék. Erre a kettőre van csupán szüksége, hogy sikerrel járhasson.
Átvág hát az ingoványos talajon, míg el nem éri lovát. Felül rá, s immáron maga mögött hagyja a Vérkertet.*
*Lábai nem mozdulnak, mintha a földbe gyökereztek volna, így csak tekintetével követi a földöntúli lény lépteit, de azt egy pillanatra sem veszi le róla, ahogy a füle is nyitva. Nem gondolkozott előre, nem próbálta megfejteni az entitás gondolatait, így sejtése sem volt, hogy mire számíthatott volna a feladatot illetően, de hogy nem erre, az biztos. Mi szüksége van Sa'Tereth-nek egy ügyetlen, buta, vén banyára, ha még csak nem is titkolják róla, hogy ez mind igaz rá? Mindegy is, nem az ő tisztsége ítéletet mondani arról, hogy a sötétség ura kit kíván magához szólítani, ám a saját hűségét minden áron be akarja bizonyítani.*
- Az én hűségem töretlen. Az életem rá a bizonyíték *mutatja fel a bal csuklóján viselt, kígyómintás karkötőt, amely garantálja, hogy ha életben akar maradni, akkor az Arctalant kell szolgálnia. Mások által talán vitatható az állítás, hogy a kényszer egyenlő-e a hűséggel, de ő maga úgy érzi, hogy igen, és esze ágában sincs hátat fordítani az istennek.
Aztán további részletekre is fény derül. Az asszony neve Mardrei, a feladat pedig önmagában még egész egyszerűnek is néz ki. Hozza ide a banyát. Magától értetődőnek tűnne, ha nem keverednének bele a történetbe a városőrök, na meg az idő kegyetlen szorítása. Azt sem tudja, hol keresse az öreget, de ha eljut a Krenkataur-ba, elbukja a küldetést és vele együtt Sa'Tereth bocsánatát is.
Szinte a hideg rázza, ahogy Khunezk kuncogását hallgatja, emiatt hirtelen el is felejt kérdezni, s mire megtenné, már nincs rá lehetősége. A semmiből megjelent társaságát most ugyanúgy nyeli el a fojtogató köd, mint ahogy előbukkant belőle.*
- Francba… *morog most már csak magában, amiért nem sikerült hozzájutnia a szükséges információkhoz. Egyelőre nem tehet mást, minthogy az eredeti tervét követi. Visszamegy Arthenior-ba. Először a vérző csuklójára néz, majd a jobb kezén húzódó, tetovált árnyakra. Vér és árnyék. Erre a kettőre van csupán szüksége, hogy sikerrel járhasson.
Átvág hát az ingoványos talajon, míg el nem éri lovát. Felül rá, s immáron maga mögött hagyja a Vérkertet.*
1056. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2024-11-26 11:16:26
Üzenet elküldve: 2024-11-26 11:16:26
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 55
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 55
Játékstílus: Szelíd
//Vér és magány//
*Az Idyát érintő szavakra végül csak legyint. Jókora tenyere körül kavarog a vöröslő miazma. A köd egyre kevésbé szórja szét a fényt, ahogy a napkorong szép lassan eltűnik a horizonton.*
-Urunk földi helytartói nincsenek túl sokan e Kikötőn túl. *Lassú léptekkel jár körbe, tekintete látszólag az obszidiántömböt szemléli. Lassan, már-már szórakozottan húzza végig tenyerét a hűvös kőfelületen.*
-Akad egy asszony azonban a Szántóföldeken. Öreg és savanyú. Nem túl ügyes, még csak nem is különösebben eszes. De egész életében urunkat imádta, s hajlandó lett volna mindent feláldozni érte. Hűség...
*Megtorpanva Norileinára pillant a csuklya árnyékából.*
-Oly alábecsült jellemvonás. Fegyvert, pajzsot, hatalmat, mágiát... Ez mint megadható. De a hűség... A hűség az más tészta.
*Egy ideig némán fürkészi az emberleányt, mielőtt folytatná.*
-Ennek az asszonynak a neve Mardrei. És bajban van. Logikátlan tett volna veszni hagyni. Azt akarom, hogy hozd őt ide. Nem lesz könnyű. A városőrök hamarost a Krenkataurba viszik a Szántóföldeken keresztül egy balul elsült ostobaság miatt. Nem juthat el oda. Keress valakit, aki segít. Vagy valakiket. Ha megteszed... Bocsánatot lelhetsz. *Halkan felkuncog. E kuncogás azonban sötétnek és kegyetlennek hat, a vidámság is inkább csak gunyorosságában fellelhető.*
-Csak rajtad áll a hogyan tovább. *Nem vár választ. Még egyszer a lányra pillant, majd ahogy a nap teljesen alábukik a horizonton, elnyeli a köd. Mintha sosem járt volna ott.*
*Az Idyát érintő szavakra végül csak legyint. Jókora tenyere körül kavarog a vöröslő miazma. A köd egyre kevésbé szórja szét a fényt, ahogy a napkorong szép lassan eltűnik a horizonton.*
-Urunk földi helytartói nincsenek túl sokan e Kikötőn túl. *Lassú léptekkel jár körbe, tekintete látszólag az obszidiántömböt szemléli. Lassan, már-már szórakozottan húzza végig tenyerét a hűvös kőfelületen.*
-Akad egy asszony azonban a Szántóföldeken. Öreg és savanyú. Nem túl ügyes, még csak nem is különösebben eszes. De egész életében urunkat imádta, s hajlandó lett volna mindent feláldozni érte. Hűség...
*Megtorpanva Norileinára pillant a csuklya árnyékából.*
-Oly alábecsült jellemvonás. Fegyvert, pajzsot, hatalmat, mágiát... Ez mint megadható. De a hűség... A hűség az más tészta.
*Egy ideig némán fürkészi az emberleányt, mielőtt folytatná.*
-Ennek az asszonynak a neve Mardrei. És bajban van. Logikátlan tett volna veszni hagyni. Azt akarom, hogy hozd őt ide. Nem lesz könnyű. A városőrök hamarost a Krenkataurba viszik a Szántóföldeken keresztül egy balul elsült ostobaság miatt. Nem juthat el oda. Keress valakit, aki segít. Vagy valakiket. Ha megteszed... Bocsánatot lelhetsz. *Halkan felkuncog. E kuncogás azonban sötétnek és kegyetlennek hat, a vidámság is inkább csak gunyorosságában fellelhető.*
-Csak rajtad áll a hogyan tovább. *Nem vár választ. Még egyszer a lányra pillant, majd ahogy a nap teljesen alábukik a horizonton, elnyeli a köd. Mintha sosem járt volna ott.*
1055. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2024-11-23 19:37:01
Üzenet elküldve: 2024-11-23 19:37:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Vér és magány//
*Hiába próbál megálljt parancsolni neki, a szíve úgy zakatol odabent, mintha majd ki akarna ugrani a helyéről. Nem tudja eldönteni, hogy pánikot vagy izgalmat érez, ahogy a vérével önmagát ajánlja fel újra a sötétség urának. A vér a kapocs, amely megszilárdítja istene jelenlétét ebben a világban, és hatalmat ad híveinek kezébe, de arra talán nem elég, hogy mindenre választ adjon.
Először azt hiszi, hogy megint az elméje játszik vele, mikor szinte a saját gondolatait hallja vissza a köd mélyéből, de a hang túlságosan igazinak tűnik. Hirtelen összerezzen, ahogy megpillantja az oltár mögött manifesztálódó árnyakat. Tényleg igazi. Az, de nem szabad félnie, sem saját magától, sem mástól. Igyekszik hát uralkodni magán, és félelmét nem mutatva nézi végig, ahogy az árnyakból egy igencsak termetes alak lép elő. A lény pontosan beleillik azok közé a démonok közé, melyek csupán a képzeletének szüleményei voltak, az egyetlen furcsa dolog rajta az a hófehér köpenye.*
~Fehér és fekete árnyak…~ *Nemrégiben ő is kísérletezett már a fehér színnel, de csak most érti meg igazán a jelentőségét. A sötétség nem egyenlő a feketével.
Mikor Idya nevét hallja, újabb gombóc szalad a torkába. Ez az a név, amit talán soha többet nem akart volna más szájából hallani, de Sa'Tereth küldöttje emlékszik a párosukra, hát hogyne emlékezne. Válaszolna, de nem hagyják. Az a könyv megannyi titkot rejthet. Kedve támadna belepillantani. Az óriás közben bemutatkozik, és megnyugtatja, hogy az áldozata jól sikerült. Ami azt illeti, jobban, mint amire számított. Nem gondolta, hogy sikerül magához szólítani Khunezk-et, aki hasonlóan Yillith-hez, egyértelműen urának segítője lehet.
A jó hír mellé rögtön érkezik a rossz is. Most már biztos, hogy haragszanak rá, amiért olyan gyáván viselkedett, és elszalasztotta a lehetőségét, hogy sajátja helyett más vérével örvendeztethesse meg az istent. Jóvá akarja tenni, de egyelőre még nem tudja, hogyan, és Khunezk szavai sem segítenek neki túl sokat.*
- Sajnálom! *kezdi ezzel, mást nem mondhat.* Ami Idyá-t illeti, nem tudom, hogy hol van, és őszintén szólva, nem is akarom tudni. Évekkel ezelőtt elszakadtam tőle, még mielőtt tharg földekre értünk volna. Ő soha nem tartott engem többnek, csak egy feláldozható szolgának. Soha nem ismerte el a képességeimet. *Düh és csalódottság hallatszik a hangjából. Megbízott Idyá-ban, azt hitte, hogy mellette sokra viheti, de a tündér más sorsot szánt volna neki. Azt a sorsot pedig ő egyáltalán nem akarta.*
- Miféle feladatról van szó? *Kérdezi végül, mert a legfontosabb az, hogy miképp nyerheti vissza Sa'Tereth bizalmát.*
*Hiába próbál megálljt parancsolni neki, a szíve úgy zakatol odabent, mintha majd ki akarna ugrani a helyéről. Nem tudja eldönteni, hogy pánikot vagy izgalmat érez, ahogy a vérével önmagát ajánlja fel újra a sötétség urának. A vér a kapocs, amely megszilárdítja istene jelenlétét ebben a világban, és hatalmat ad híveinek kezébe, de arra talán nem elég, hogy mindenre választ adjon.
Először azt hiszi, hogy megint az elméje játszik vele, mikor szinte a saját gondolatait hallja vissza a köd mélyéből, de a hang túlságosan igazinak tűnik. Hirtelen összerezzen, ahogy megpillantja az oltár mögött manifesztálódó árnyakat. Tényleg igazi. Az, de nem szabad félnie, sem saját magától, sem mástól. Igyekszik hát uralkodni magán, és félelmét nem mutatva nézi végig, ahogy az árnyakból egy igencsak termetes alak lép elő. A lény pontosan beleillik azok közé a démonok közé, melyek csupán a képzeletének szüleményei voltak, az egyetlen furcsa dolog rajta az a hófehér köpenye.*
~Fehér és fekete árnyak…~ *Nemrégiben ő is kísérletezett már a fehér színnel, de csak most érti meg igazán a jelentőségét. A sötétség nem egyenlő a feketével.
Mikor Idya nevét hallja, újabb gombóc szalad a torkába. Ez az a név, amit talán soha többet nem akart volna más szájából hallani, de Sa'Tereth küldöttje emlékszik a párosukra, hát hogyne emlékezne. Válaszolna, de nem hagyják. Az a könyv megannyi titkot rejthet. Kedve támadna belepillantani. Az óriás közben bemutatkozik, és megnyugtatja, hogy az áldozata jól sikerült. Ami azt illeti, jobban, mint amire számított. Nem gondolta, hogy sikerül magához szólítani Khunezk-et, aki hasonlóan Yillith-hez, egyértelműen urának segítője lehet.
A jó hír mellé rögtön érkezik a rossz is. Most már biztos, hogy haragszanak rá, amiért olyan gyáván viselkedett, és elszalasztotta a lehetőségét, hogy sajátja helyett más vérével örvendeztethesse meg az istent. Jóvá akarja tenni, de egyelőre még nem tudja, hogyan, és Khunezk szavai sem segítenek neki túl sokat.*
- Sajnálom! *kezdi ezzel, mást nem mondhat.* Ami Idyá-t illeti, nem tudom, hogy hol van, és őszintén szólva, nem is akarom tudni. Évekkel ezelőtt elszakadtam tőle, még mielőtt tharg földekre értünk volna. Ő soha nem tartott engem többnek, csak egy feláldozható szolgának. Soha nem ismerte el a képességeimet. *Düh és csalódottság hallatszik a hangjából. Megbízott Idyá-ban, azt hitte, hogy mellette sokra viheti, de a tündér más sorsot szánt volna neki. Azt a sorsot pedig ő egyáltalán nem akarta.*
- Miféle feladatról van szó? *Kérdezi végül, mert a legfontosabb az, hogy miképp nyerheti vissza Sa'Tereth bizalmát.*
1054. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2024-11-23 18:38:05
Üzenet elküldve: 2024-11-23 18:38:05
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 55
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 55
Játékstílus: Szelíd
//Vér és magány//
*Sajátosan csomós, sűrű köd üli meg a Vérkertet. Körülöleli Norileinát, ahogy az oly ritkán használatos rituáléba kezd. Nincs ott senki, csak ő és az néma obszidiántömb. Még a Kikötő is távoli szigetnek tűnik most, melynek fényei elvesznek a lemenő nap utolsó sugaraiban vöröslő miazmában. A közeli tenger moraja is elülni érződik. Norileina csak a saját lélegzetét, na meg szapora szívdobogását hallja, miközben a legördülő vércseppeket figyeli.*
-A válasz mindenre. Hmm. Ez igazán mutatós feladvány. *Nehezen lehetne megállapítani, honnan szól a mélyen szántó, hátborzongató férfihang. A ködből, az oltárból, netalán lelkéből... Mindenesetre hatalmas árnyék vetül reá az oltár túloldaláról. Aligha Yillith-el, az alakváltó démonnal van dolga.
A gomoly némileg eloszlik, a mögül pedig egy óriás méretű, páncélba zárt, hófehér csuklyát és köpenyt viselő alak bontakozik ki. Az arca fekete árnyékba vész, szinte ásít belőle a vérfagyasztó sötétség. Hátán nagyobb pallos pihen, mint Norileina maga. Jobbjában vaskos könyvet szorongat, melyet most tenyerében tartva felcsap.*
-Egyedül? Hol van... *A könyvbe pillant.*
-Idya? Jó ideje eltűnt a szemünk elől. *Nem várja meg a választ, becsapja a kötetet, majd merően az emberleányra pillant.*
-Az én nevem Khunezk. És biztosíthatlak róla, hogy a véred a legjobb kezekben van. *Hangja duruzsoló, de nem kevésbé irtózatos.*
-Szerencsénkre Urunk megbocsájtó. Egy ideig. *Hagy némi hatásszünetet, mielőtt folytatná. Megkerülvén az obszidiántömböt Norileina felé indul. A lánynak feltűnhet, hogy a hatalmas alak lépteinek nincs hangja.*
-Lelket szalasztottál. Mit lelket, lelkeket! De jóvá teheted a hibád. *Khunezk megállapodik előtte. Norileinának feltűnhet a makulátlan ruha és a hibátlan páncél. Az arca még mindig a feketeségbe veszik a csuklya alatt.*
-Mert feladat az akad bőven. *Kivár, s lepillant a fiatal lányra. Láthatóan megvárja, akad-e Norileinának mondandója.*
*Sajátosan csomós, sűrű köd üli meg a Vérkertet. Körülöleli Norileinát, ahogy az oly ritkán használatos rituáléba kezd. Nincs ott senki, csak ő és az néma obszidiántömb. Még a Kikötő is távoli szigetnek tűnik most, melynek fényei elvesznek a lemenő nap utolsó sugaraiban vöröslő miazmában. A közeli tenger moraja is elülni érződik. Norileina csak a saját lélegzetét, na meg szapora szívdobogását hallja, miközben a legördülő vércseppeket figyeli.*
-A válasz mindenre. Hmm. Ez igazán mutatós feladvány. *Nehezen lehetne megállapítani, honnan szól a mélyen szántó, hátborzongató férfihang. A ködből, az oltárból, netalán lelkéből... Mindenesetre hatalmas árnyék vetül reá az oltár túloldaláról. Aligha Yillith-el, az alakváltó démonnal van dolga.
A gomoly némileg eloszlik, a mögül pedig egy óriás méretű, páncélba zárt, hófehér csuklyát és köpenyt viselő alak bontakozik ki. Az arca fekete árnyékba vész, szinte ásít belőle a vérfagyasztó sötétség. Hátán nagyobb pallos pihen, mint Norileina maga. Jobbjában vaskos könyvet szorongat, melyet most tenyerében tartva felcsap.*
-Egyedül? Hol van... *A könyvbe pillant.*
-Idya? Jó ideje eltűnt a szemünk elől. *Nem várja meg a választ, becsapja a kötetet, majd merően az emberleányra pillant.*
-Az én nevem Khunezk. És biztosíthatlak róla, hogy a véred a legjobb kezekben van. *Hangja duruzsoló, de nem kevésbé irtózatos.*
-Szerencsénkre Urunk megbocsájtó. Egy ideig. *Hagy némi hatásszünetet, mielőtt folytatná. Megkerülvén az obszidiántömböt Norileina felé indul. A lánynak feltűnhet, hogy a hatalmas alak lépteinek nincs hangja.*
-Lelket szalasztottál. Mit lelket, lelkeket! De jóvá teheted a hibád. *Khunezk megállapodik előtte. Norileinának feltűnhet a makulátlan ruha és a hibátlan páncél. Az arca még mindig a feketeségbe veszik a csuklya alatt.*
-Mert feladat az akad bőven. *Kivár, s lepillant a fiatal lányra. Láthatóan megvárja, akad-e Norileinának mondandója.*
1053. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2024-11-23 10:41:45
Üzenet elküldve: 2024-11-23 10:41:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Vér és magány//
*Tudja, hová vezet a következő útja. Egyértelműen vissza Arthenior-ba, ám van ott egy kis bökkenő. Nem felejtette el az Eeyr kutyájával való találkozást az erdő szélén. Meg kellett volna ölnie a lányt, a történet mégis úgy végződött, hogy a nyavalyás átok miatt neki kellett menekülőre fognia. Olyan hangos, kibírhatatlan, folyamatosan sípoló hangot hallott a fejében, hogy muszáj volt minél gyorsabban, minél messzebbre kerülnie a varázslótól, mert úgy érezte, hogy beleőrül.
Nem hagyhatja, hogy ez még egyszer előforduljon. Így is szégyenteljes léptekkel halad a Vérkert oltára felé, miközben néhány, a lába alá kerülő csont reccsenve adja meg magát a rá nehezedő tehernek. Úgy érzi, cserbenhagyta istenét, amiért ki kell őt engesztelnie. Tudja, hol hibázott. Túlságosan félt. Féltette az életét, és félt önmagától is, attól, hogy a benne élő szörnyeteg irányíthatatlanul tör elő, pedig mindkettőre van megoldás. Az életét a Sa'Tereth-től kapott ajándék, a Drasszéra Gorra védi, de saját magától nem védheti meg senki, ezt egyedül kell megoldania. Ez sem lehetetlen, a szörnyeteg irányítható, a kulcs, hogy el kell fogadni, nem szabad tőle félni.
Az obszidiánkőhöz érve tekintetét határozottan emeli a tömbre, és kisvártatva, rövid habozás után meg is szólal.*
- Hibáztam, Uram. Gyáva voltam. Nem az ellenségem győzött le, hanem a saját ösztöneim. Féltem önmagamtól. Eluralkodtak rajtam az érzések. Tudom, nem szabadna, de megtörtént. Ígérem, többet nem fordul elő! A kezembe veszem az irányítást, ahogy mindig is kérted. Van egy közös célunk. Jobbá tenni ezt a velejéig rohadt világot, és én ebben továbbra is hű társad akarok lenni. Fogadd hát vérem vezeklésképp bűneimért, s vele vedd magadhoz egy részem, cserébe a hatalmadért, hogy még jobb lehessek, hogy a segítségeddel magam is hozzájárulhassak a célhoz, hogy az erőddel tovább kereshessem és megtalálhassam a választ… mindenre!
*Csontból faragott tőrét mélyen bal kezének csuklójába mélyeszti, pont a karkötő alatt, melyet ugyanezen a szent helyen kapott Sa'Tereth démonától, Yillith-től pár esztendővel ezelőtt. Vörös vére kiserken a sebből, hagyja, hogy a fő mélyedésbe csöpögjön, majd onnan a pókhálószerű vércsatornákon keresztül folyjon egyenesen a földbe, s annak mélyébe. Vérét és lelkét adja istenének a bocsánatáért és hatalmáért cserébe. Ez minden, amit megtehet…*
A varázsló egy oltáron véráldozatot mutat be, melynek hatására, ha elég erős lélek vérét áldozta fel, az oltár 1. szintű sötétség oltárnak számít, vagy ha már az volt, eggyel növekszik a szintje. A vérnek értelmes élőlényből kell származzon (JK, vagy azt kiváltó, mesélő által mozgatott NJK), frissen, helyben kinyerve, továbbá szintenként egyre erősebb élőlény vérének a feláldozása szükséges (8 + 2*[az oltár jelenlegi szintje] értéknyi tulajdonsággal kell minimum rendelkezzen, ahol a nagyon rossz 0, a legendás pedig 6). Ha a lény, akiből a vér származik, a folyamatban meghal, a varázsló annyi sötétség pontot kap, ahányadik szintű lett az oltár. Ha túléli, akkor a lény kapja ezeket a sötétség pontokat, és a lelke hozzákötődik az oltárhoz. A varázsló a saját vérét is feláldozhatja. Csak olyan lény vére áldozható, aminek a lelke nincs oltárhoz kötve.
*Tudja, hová vezet a következő útja. Egyértelműen vissza Arthenior-ba, ám van ott egy kis bökkenő. Nem felejtette el az Eeyr kutyájával való találkozást az erdő szélén. Meg kellett volna ölnie a lányt, a történet mégis úgy végződött, hogy a nyavalyás átok miatt neki kellett menekülőre fognia. Olyan hangos, kibírhatatlan, folyamatosan sípoló hangot hallott a fejében, hogy muszáj volt minél gyorsabban, minél messzebbre kerülnie a varázslótól, mert úgy érezte, hogy beleőrül.
Nem hagyhatja, hogy ez még egyszer előforduljon. Így is szégyenteljes léptekkel halad a Vérkert oltára felé, miközben néhány, a lába alá kerülő csont reccsenve adja meg magát a rá nehezedő tehernek. Úgy érzi, cserbenhagyta istenét, amiért ki kell őt engesztelnie. Tudja, hol hibázott. Túlságosan félt. Féltette az életét, és félt önmagától is, attól, hogy a benne élő szörnyeteg irányíthatatlanul tör elő, pedig mindkettőre van megoldás. Az életét a Sa'Tereth-től kapott ajándék, a Drasszéra Gorra védi, de saját magától nem védheti meg senki, ezt egyedül kell megoldania. Ez sem lehetetlen, a szörnyeteg irányítható, a kulcs, hogy el kell fogadni, nem szabad tőle félni.
Az obszidiánkőhöz érve tekintetét határozottan emeli a tömbre, és kisvártatva, rövid habozás után meg is szólal.*
- Hibáztam, Uram. Gyáva voltam. Nem az ellenségem győzött le, hanem a saját ösztöneim. Féltem önmagamtól. Eluralkodtak rajtam az érzések. Tudom, nem szabadna, de megtörtént. Ígérem, többet nem fordul elő! A kezembe veszem az irányítást, ahogy mindig is kérted. Van egy közös célunk. Jobbá tenni ezt a velejéig rohadt világot, és én ebben továbbra is hű társad akarok lenni. Fogadd hát vérem vezeklésképp bűneimért, s vele vedd magadhoz egy részem, cserébe a hatalmadért, hogy még jobb lehessek, hogy a segítségeddel magam is hozzájárulhassak a célhoz, hogy az erőddel tovább kereshessem és megtalálhassam a választ… mindenre!
*Csontból faragott tőrét mélyen bal kezének csuklójába mélyeszti, pont a karkötő alatt, melyet ugyanezen a szent helyen kapott Sa'Tereth démonától, Yillith-től pár esztendővel ezelőtt. Vörös vére kiserken a sebből, hagyja, hogy a fő mélyedésbe csöpögjön, majd onnan a pókhálószerű vércsatornákon keresztül folyjon egyenesen a földbe, s annak mélyébe. Vérét és lelkét adja istenének a bocsánatáért és hatalmáért cserébe. Ez minden, amit megtehet…*
A varázsló egy oltáron véráldozatot mutat be, melynek hatására, ha elég erős lélek vérét áldozta fel, az oltár 1. szintű sötétség oltárnak számít, vagy ha már az volt, eggyel növekszik a szintje. A vérnek értelmes élőlényből kell származzon (JK, vagy azt kiváltó, mesélő által mozgatott NJK), frissen, helyben kinyerve, továbbá szintenként egyre erősebb élőlény vérének a feláldozása szükséges (8 + 2*[az oltár jelenlegi szintje] értéknyi tulajdonsággal kell minimum rendelkezzen, ahol a nagyon rossz 0, a legendás pedig 6). Ha a lény, akiből a vér származik, a folyamatban meghal, a varázsló annyi sötétség pontot kap, ahányadik szintű lett az oltár. Ha túléli, akkor a lény kapja ezeket a sötétség pontokat, és a lelke hozzákötődik az oltárhoz. A varázsló a saját vérét is feláldozhatja. Csak olyan lény vére áldozható, aminek a lelke nincs oltárhoz kötve.
1052. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2024-11-03 19:00:42
Üzenet elküldve: 2024-11-03 19:00:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 61
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 61
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
//Greksar Drogestrom//
– Meg is volnánk. * Néz fel elégedetten az orkra, aki láthatóan érdeklődik az iránt, amit a gnóm művel, még ha nem is igazán érti, hogy mi történik.
~ A bengának hiába magyarázom el, hogy mit csináljon, hiszen ahhoz mágiaérzékenység is szükséges. Még én se tudtam csak könyvekből megtanulni. Amit nem nézek ki a zöldbőrűből. Ahhoz meg nem tűnik elég rátermettnek, hogy a vérét áldozzam. ~ Gnómunk magában töprengve mered maga elé, míg rá nem jön, hogy épp megvárakoztatja újdonsült "barátját". Kevés dolog hangzik rosszabbul, mint éjjel, a Vérkertben egy ork türelmével játszadozni. Fel is gyorsítja az öregségére kissé lelassult agytekervényeit, s így szól: *
– Attól tartok, az Arctalan csupán az én lelkemet fogadta magához. Ahhoz, hogy lelkedet hozzáköthesd az oltárhoz, előbb bizonyítanod kell, hogy a véred elég erős. A kikötőben olcsón mérik az emberi életeket. Ha lecsapnád néhány ottani fejét a bárdoddal, biztosan örülne a véristen. A másik lehetőség, hogy valahova máshova mész, ahol még nem ekkora a sötétség hatalma… * A részleteket meg sem próbálja elmagyarázni az agyarasnak. Ez kőkemény tudomány, amit az orkok nem érthetnek meg könnyűszerrel. *
– Meg is volnánk. * Néz fel elégedetten az orkra, aki láthatóan érdeklődik az iránt, amit a gnóm művel, még ha nem is igazán érti, hogy mi történik.
~ A bengának hiába magyarázom el, hogy mit csináljon, hiszen ahhoz mágiaérzékenység is szükséges. Még én se tudtam csak könyvekből megtanulni. Amit nem nézek ki a zöldbőrűből. Ahhoz meg nem tűnik elég rátermettnek, hogy a vérét áldozzam. ~ Gnómunk magában töprengve mered maga elé, míg rá nem jön, hogy épp megvárakoztatja újdonsült "barátját". Kevés dolog hangzik rosszabbul, mint éjjel, a Vérkertben egy ork türelmével játszadozni. Fel is gyorsítja az öregségére kissé lelassult agytekervényeit, s így szól: *
– Attól tartok, az Arctalan csupán az én lelkemet fogadta magához. Ahhoz, hogy lelkedet hozzáköthesd az oltárhoz, előbb bizonyítanod kell, hogy a véred elég erős. A kikötőben olcsón mérik az emberi életeket. Ha lecsapnád néhány ottani fejét a bárdoddal, biztosan örülne a véristen. A másik lehetőség, hogy valahova máshova mész, ahol még nem ekkora a sötétség hatalma… * A részleteket meg sem próbálja elmagyarázni az agyarasnak. Ez kőkemény tudomány, amit az orkok nem érthetnek meg könnyűszerrel. *
1051. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2024-11-03 14:37:13
Üzenet elküldve: 2024-11-03 14:37:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Hornor Arnul//
* A bizalom nem kölcsönös egyik fél irányában sem. Egyedül egy dolog tartja őket össze az pedig, hogy mind a ketten egy urat szolgálnának a maguk módján. Viszont végül csak zöldágra vergődnek valahogy. Ott állnak a sötét, repedezett oltár mellett, hogy valamilyen rituálét végrehajtsanak, amiről az orknak fogalma sincs, de tudja, hogy szükséges. A dobócsillag egyébként meg ott lesz a sárban, ahol Greksar állt. Amikor megvágta a kezét, akkor kiejtette a fém tárgyat, ami azóta is ott lehet. Mivel most figyelnie kell és tanulnia, ezért nem szól, csak bólint, hogy érti. Ettől még nagy benga testének fújtatása továbbra is megmarad. Nagyon kíváncsi, ezért szinte úgy nézi, hogy majd kigubbad a szeme. Ettől függetlenül van benne még egy kis óvatosság. Az a fejsze ott van hatalmas mancsában, és ha arra kerülne sor, hogy a másik megszegi szavát és ellene fordul, akkor odacsapna. Így közelebbről már közel sem tűnik olyan veszélyes ellenfélnek, de a látszat ugye csalhat, amit saját irháján tapaszt meg nem is olyan régen. Elég hosszúra nyúlik ez a dolog, de érzi, hogy lüktet a sötétség a gnóm körül. Nem zavarja meg, pedig már nagyon mehetnékje van. Szerencse, hogy az orkok között különlegesnek számító türelme van. A mocsárban töltött napoknak hála, de ettől még ez sem véges.*
* A bizalom nem kölcsönös egyik fél irányában sem. Egyedül egy dolog tartja őket össze az pedig, hogy mind a ketten egy urat szolgálnának a maguk módján. Viszont végül csak zöldágra vergődnek valahogy. Ott állnak a sötét, repedezett oltár mellett, hogy valamilyen rituálét végrehajtsanak, amiről az orknak fogalma sincs, de tudja, hogy szükséges. A dobócsillag egyébként meg ott lesz a sárban, ahol Greksar állt. Amikor megvágta a kezét, akkor kiejtette a fém tárgyat, ami azóta is ott lehet. Mivel most figyelnie kell és tanulnia, ezért nem szól, csak bólint, hogy érti. Ettől még nagy benga testének fújtatása továbbra is megmarad. Nagyon kíváncsi, ezért szinte úgy nézi, hogy majd kigubbad a szeme. Ettől függetlenül van benne még egy kis óvatosság. Az a fejsze ott van hatalmas mancsában, és ha arra kerülne sor, hogy a másik megszegi szavát és ellene fordul, akkor odacsapna. Így közelebbről már közel sem tűnik olyan veszélyes ellenfélnek, de a látszat ugye csalhat, amit saját irháján tapaszt meg nem is olyan régen. Elég hosszúra nyúlik ez a dolog, de érzi, hogy lüktet a sötétség a gnóm körül. Nem zavarja meg, pedig már nagyon mehetnékje van. Szerencse, hogy az orkok között különlegesnek számító türelme van. A mocsárban töltött napoknak hála, de ettől még ez sem véges.*
1050. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2024-10-29 21:31:35
Üzenet elküldve: 2024-10-29 21:31:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 61
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 61
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
//Greksar Drogestrom//
* Nem szívesen ad egy ork szavára, főleg ha amaz pár perce még bárdjával rontott rá, de muszáj lesz. Azt nem dörgöli az orra alá, hogy más fegyvere már nemigen van. ~ A dobócsillagot visszakérni pedig enyhén szólva illetlenség lenne. – "Elnézést Uram, visszaadná a dobócsillagomat, amit az imént a homlokába állítottam? Ígérem, többször nem fordul elő!" ~ Jót szórakozik magában ennek ötletén, de csak szórakozik, úgyhogy a fegyvert nem fogja visszakapni. Talán majd később megkeresi.
Ahogy a hatalmas ork közelebb ér, eszébe jut, hogy talán nem ártana korábbi egyezségüket mágikusan is megerősíteni, hiszen Xotharrnak köszönhetően ismer erre egy nagyszerű varázsigét. Viszont, ha arra fecsérelné az erejét, a rituálét már nem tudná végrehajtani, így végül lemond erről az ötletéről. Talán csak megéli a holnapot – ha meg nem, akkor hálás lehet, hogy ilyen öreg kort megélt.
Ő sincs tehát elragadtatva az agyarastól, de már az is haladás, hogy most egész értelmes lehet vele beszélni, nem csak a vért kívánja mindenáron. *
– Mielőtt te következnél, végre kell hajtani egy rituálét. Ez eltarthat egy kis ideig… Addig figyelj és tanulj!
~ Az Arctalanra esküszöm, hogy ha megzavarsz ebben, élve kibelezlek! ~ * Lemászik az oltárról és nekikezd a szertartásnak, melynek végén reményei szerint lelke hozzákötődik a vérkerti oltárhoz. Azt majd utána kitalálja, hogy a zöldbőrűvel mit kezdjen. *
~ Sa'Tereth, hallgasd meg vágyaimat! Légy vezérem a sötétségben! Hozz tisztaságot az életembe! Hadd szolgáljalak úgy, mint senki más ezen a világon! Átkozd el kezemet, hogy én is elátkozhassam, aki nem méltó a te szolgálatodra! Lelkemet felajánlom Teneked, hogy a túlvilágon is téged szolgálhassalak, cserébe a hatalomért, amit általad nyerek! ~
A varázsló egy fertályórás rituálét hajt végre egy Sötétség Oltár előtt, melynek hatására lelkét hozzáköti ahhoz az oltárhoz. Annyi sötétség pontot kap, ahányadik szintű az oltár. Ha az oltárhoz már hozzá van kötve annyi lélek, ahányadik szintű, akkor közülük a leggyengébb (legkevesebb sötétség ponttal rendelkező) lélekkötése felszakad, ha a varázsló lelke erősebb (több sötétség pontja van). Ha a varázslónak korábban volt oltárhoz kötve lelke, a lélekkötés felszakad, és az új lesz érvényes.
* Nem szívesen ad egy ork szavára, főleg ha amaz pár perce még bárdjával rontott rá, de muszáj lesz. Azt nem dörgöli az orra alá, hogy más fegyvere már nemigen van. ~ A dobócsillagot visszakérni pedig enyhén szólva illetlenség lenne. – "Elnézést Uram, visszaadná a dobócsillagomat, amit az imént a homlokába állítottam? Ígérem, többször nem fordul elő!" ~ Jót szórakozik magában ennek ötletén, de csak szórakozik, úgyhogy a fegyvert nem fogja visszakapni. Talán majd később megkeresi.
Ahogy a hatalmas ork közelebb ér, eszébe jut, hogy talán nem ártana korábbi egyezségüket mágikusan is megerősíteni, hiszen Xotharrnak köszönhetően ismer erre egy nagyszerű varázsigét. Viszont, ha arra fecsérelné az erejét, a rituálét már nem tudná végrehajtani, így végül lemond erről az ötletéről. Talán csak megéli a holnapot – ha meg nem, akkor hálás lehet, hogy ilyen öreg kort megélt.
Ő sincs tehát elragadtatva az agyarastól, de már az is haladás, hogy most egész értelmes lehet vele beszélni, nem csak a vért kívánja mindenáron. *
– Mielőtt te következnél, végre kell hajtani egy rituálét. Ez eltarthat egy kis ideig… Addig figyelj és tanulj!
~ Az Arctalanra esküszöm, hogy ha megzavarsz ebben, élve kibelezlek! ~ * Lemászik az oltárról és nekikezd a szertartásnak, melynek végén reményei szerint lelke hozzákötődik a vérkerti oltárhoz. Azt majd utána kitalálja, hogy a zöldbőrűvel mit kezdjen. *
~ Sa'Tereth, hallgasd meg vágyaimat! Légy vezérem a sötétségben! Hozz tisztaságot az életembe! Hadd szolgáljalak úgy, mint senki más ezen a világon! Átkozd el kezemet, hogy én is elátkozhassam, aki nem méltó a te szolgálatodra! Lelkemet felajánlom Teneked, hogy a túlvilágon is téged szolgálhassalak, cserébe a hatalomért, amit általad nyerek! ~
A varázsló egy fertályórás rituálét hajt végre egy Sötétség Oltár előtt, melynek hatására lelkét hozzáköti ahhoz az oltárhoz. Annyi sötétség pontot kap, ahányadik szintű az oltár. Ha az oltárhoz már hozzá van kötve annyi lélek, ahányadik szintű, akkor közülük a leggyengébb (legkevesebb sötétség ponttal rendelkező) lélekkötése felszakad, ha a varázsló lelke erősebb (több sötétség pontja van). Ha a varázslónak korábban volt oltárhoz kötve lelke, a lélekkötés felszakad, és az új lesz érvényes.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1050-1069