Kikötő - Vérkert
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 2 (21. - 40. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
40. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-13 14:49:43
Üzenet elküldve: 2020-04-13 14:49:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
//Indul a játék//
*Rezignált arccal, de még mindig mosollyal arcán figyeli Leilith szenvedését. Nem reagál a lány szavaira, helyette hallgatja a Szolga ködös útmutatását. Csak akkor esik le pillantása a földön fekvőről, mikor Gorden a tervét kezdi ecsetelni.*
-Ez nem tűnik logikusnak. *Pillant a férfire, majd tesz egy lépést a sebesült lány felé.*
-Valakinek meg kell halnia. Nyilvánvaló, hogy annak a vére kell. *Folytatja hűvösen.
Ő maga nem mutatkozik be, helyette tőréért nyúl, majd kérdőn pillant Gordenre.*
-Van, aki értékesebb holtan, mint élve.
*Szól még, de nem hajol le, míg a többség rá nem bólint a dologra. Ami a félkarú férfi tervét illeti, nem szívesen kötne semmiféle vérszerződést az idegenekkel, hisz egy efféle kapocs akár az életébe is kerülhet a későbbiekben.*
-Add elő, amit tudsz, Gorden úr, mert félek, nem tudunk minden részletet. *Beszéd közben szeme rebben Maraennre, ki már neki is látott a kehely megtalálásának. Fogalma sincs, a fajtárs és a férfi között miféle kapcsolat van, nem árt az óvatosság. Noha Gorden magára öltötte a vezér szerepét, a bizalmát nem nyerte el.*
//Indul a játék//
*Rezignált arccal, de még mindig mosollyal arcán figyeli Leilith szenvedését. Nem reagál a lány szavaira, helyette hallgatja a Szolga ködös útmutatását. Csak akkor esik le pillantása a földön fekvőről, mikor Gorden a tervét kezdi ecsetelni.*
-Ez nem tűnik logikusnak. *Pillant a férfire, majd tesz egy lépést a sebesült lány felé.*
-Valakinek meg kell halnia. Nyilvánvaló, hogy annak a vére kell. *Folytatja hűvösen.
Ő maga nem mutatkozik be, helyette tőréért nyúl, majd kérdőn pillant Gordenre.*
-Van, aki értékesebb holtan, mint élve.
*Szól még, de nem hajol le, míg a többség rá nem bólint a dologra. Ami a félkarú férfi tervét illeti, nem szívesen kötne semmiféle vérszerződést az idegenekkel, hisz egy efféle kapocs akár az életébe is kerülhet a későbbiekben.*
-Add elő, amit tudsz, Gorden úr, mert félek, nem tudunk minden részletet. *Beszéd közben szeme rebben Maraennre, ki már neki is látott a kehely megtalálásának. Fogalma sincs, a fajtárs és a férfi között miféle kapcsolat van, nem árt az óvatosság. Noha Gorden magára öltötte a vezér szerepét, a bizalmát nem nyerte el.*
39. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-12 22:43:53
Üzenet elküldve: 2020-04-12 22:43:53
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
//Indul a játék//
*A kérdésére érkezett válasz nem igazán segít neki a játékszabályok megértésében, de nem esik kétségbe. Először is a szolga említi, hogy a kripli tudja mit kell tenniük, másrészről nem fél a Sötétség gondjaira bízni magát, egész életében ezt tette. Sokkal nehezebb lesz bízni azonban az ittlévőkben. Hisz az egyikük egy hitetlen torzszülött, fajtársai pedig, bár elszánt hívőknek tűnnek, már legalább egyszer hátat fordítottak a Tanoknak.
Kifejezéstelen arccal néz végig a jól láthatóan remekül szórakozó Szolgán majd a vörös nő tócsává összegyűlt véréhez lépve féltérdre ereszkedik. Ujjaival a még szinte meleg folyadékba nyúlva fest fel állára három függőleges vonalat Nővérei tiszteletére, s Urának egy kevésbé ismert jelképét a homlokára majd felegyenesedve fordul is vissza a férfi felé, aki megosztja velük látomását. Egyszerűnek tűnik a feladat, kicsit talán túlontúl is, biztos benne, hogy az Egyetlen nem adja ily könnyen kezükre a megoldásokat, de nem igazán van jobb ötlete. Halványan bólint csak tudomásul véve a hallottakat.*
-Mara.
*Árulja el nevét ő is, s egyből önként jelentkezik a nem épp izgalmas feladatra*
-Majd én.
*Tekintetét lassan hordozza körbe a helyen, keresve merre is lenne érdemes elindulni először majd találomra kiválasztva egy irányt lépdel előre, szemeivel szorgosan a földet vizsgálva. Nem hinné, hogy valódi kelyhet fog lelni itt, a Vérkertben, de úgy véli legrosszabb esetben akár egy arra alkalmas csont is megteszi. Abból meg itt bizony nincs hiány.*
//Indul a játék//
*A kérdésére érkezett válasz nem igazán segít neki a játékszabályok megértésében, de nem esik kétségbe. Először is a szolga említi, hogy a kripli tudja mit kell tenniük, másrészről nem fél a Sötétség gondjaira bízni magát, egész életében ezt tette. Sokkal nehezebb lesz bízni azonban az ittlévőkben. Hisz az egyikük egy hitetlen torzszülött, fajtársai pedig, bár elszánt hívőknek tűnnek, már legalább egyszer hátat fordítottak a Tanoknak.
Kifejezéstelen arccal néz végig a jól láthatóan remekül szórakozó Szolgán majd a vörös nő tócsává összegyűlt véréhez lépve féltérdre ereszkedik. Ujjaival a még szinte meleg folyadékba nyúlva fest fel állára három függőleges vonalat Nővérei tiszteletére, s Urának egy kevésbé ismert jelképét a homlokára majd felegyenesedve fordul is vissza a férfi felé, aki megosztja velük látomását. Egyszerűnek tűnik a feladat, kicsit talán túlontúl is, biztos benne, hogy az Egyetlen nem adja ily könnyen kezükre a megoldásokat, de nem igazán van jobb ötlete. Halványan bólint csak tudomásul véve a hallottakat.*
-Mara.
*Árulja el nevét ő is, s egyből önként jelentkezik a nem épp izgalmas feladatra*
-Majd én.
*Tekintetét lassan hordozza körbe a helyen, keresve merre is lenne érdemes elindulni először majd találomra kiválasztva egy irányt lépdel előre, szemeivel szorgosan a földet vizsgálva. Nem hinné, hogy valódi kelyhet fog lelni itt, a Vérkertben, de úgy véli legrosszabb esetben akár egy arra alkalmas csont is megteszi. Abból meg itt bizony nincs hiány.*
38. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-10 23:56:35
Üzenet elküldve: 2020-04-10 23:56:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Temeredec Goontia //
* Míg társa a földet tanulmányozza, Dsavlo unottan néz maguk elé, hátha lát valakit vagy valamit a ködből kisétálni. Aztán nem kis meglepetésére a törpe letérdel a lucskos talajba és őt is erre utasítja.
~ Az egy dolog, hogy ha látok valami nem e világit, nem kezdem el sárral dobálni… De arról nem volt szó, hogy minden bokornál megállunk imádkozni az istenekhez. ~ Összeráncolt szemöldökkel néz le a törpére, aki épp előtte térdel, ezért bizonyára nem nagyon érdekli, hogyan grimaszol mögötte a leányzó. Ezután újra maga elé tekint, hátha most már lát valami nem odaillőt a ködben, de még mindig semmi. Ellenkezne, de Goon máris belekezd a mondókájába, úgyhogy sóhajt egyet, keres egy kissé szárazabb pontot és letérdel.
~ Sötétség urai, asszonyai… Ez idehívja az egész pereputtyot. ~ Értékeli cinikusan a hallottakat, ám mivel át lett adva neki a szó, a sötétség-gyerekeknél abba is hagyja a gondolatmenetet. Először kérdőn néz a törpére. ~ Ez most komoly? ~ Mivel azonban hamar túl akar esni a sárban térdelésen, ő is bemutatkozik a ködnek. *
– Valamint Dsavlo Atvidrov. * Szeme sarkából ismételten a törpére pillant. ~ Ugye ennyi elég lesz? ~ Ha egy mód van rá, kerülné az ősök nevének kurjongatását, de ha másként nem elég hivatalos a bemutatkozás, természetesen könnyen meggyőzhető. Nem tudja, a törpe meddig tervez még a mocsárban dagonyázni, de úgy látja, hogy még csak most kezd igazán belejönni. Nem hinné, hogy a Köd (vagy, ha tényleg létezik a "Sötétség Ura", akkor ő) válaszra méltatna két halandót, de azért ő is vár egy darabig - ha már idáig eljött, egy próbát megér. Ha viszont a törpén kívül más nem töri meg a nyomasztó csendet, óvatosan feltápászkodik és megszólal. *
– Talán több szerencsénk lesz, ha beljebb megyünk. * Viszont egyelőre nem indul. Lesöpri a szoknyájára ragadt sár nagy részét, mégis csalódottan nyugtázza, hogy ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy két folt maradjon térde helyén. *
* Míg társa a földet tanulmányozza, Dsavlo unottan néz maguk elé, hátha lát valakit vagy valamit a ködből kisétálni. Aztán nem kis meglepetésére a törpe letérdel a lucskos talajba és őt is erre utasítja.
~ Az egy dolog, hogy ha látok valami nem e világit, nem kezdem el sárral dobálni… De arról nem volt szó, hogy minden bokornál megállunk imádkozni az istenekhez. ~ Összeráncolt szemöldökkel néz le a törpére, aki épp előtte térdel, ezért bizonyára nem nagyon érdekli, hogyan grimaszol mögötte a leányzó. Ezután újra maga elé tekint, hátha most már lát valami nem odaillőt a ködben, de még mindig semmi. Ellenkezne, de Goon máris belekezd a mondókájába, úgyhogy sóhajt egyet, keres egy kissé szárazabb pontot és letérdel.
~ Sötétség urai, asszonyai… Ez idehívja az egész pereputtyot. ~ Értékeli cinikusan a hallottakat, ám mivel át lett adva neki a szó, a sötétség-gyerekeknél abba is hagyja a gondolatmenetet. Először kérdőn néz a törpére. ~ Ez most komoly? ~ Mivel azonban hamar túl akar esni a sárban térdelésen, ő is bemutatkozik a ködnek. *
– Valamint Dsavlo Atvidrov. * Szeme sarkából ismételten a törpére pillant. ~ Ugye ennyi elég lesz? ~ Ha egy mód van rá, kerülné az ősök nevének kurjongatását, de ha másként nem elég hivatalos a bemutatkozás, természetesen könnyen meggyőzhető. Nem tudja, a törpe meddig tervez még a mocsárban dagonyázni, de úgy látja, hogy még csak most kezd igazán belejönni. Nem hinné, hogy a Köd (vagy, ha tényleg létezik a "Sötétség Ura", akkor ő) válaszra méltatna két halandót, de azért ő is vár egy darabig - ha már idáig eljött, egy próbát megér. Ha viszont a törpén kívül más nem töri meg a nyomasztó csendet, óvatosan feltápászkodik és megszólal. *
– Talán több szerencsénk lesz, ha beljebb megyünk. * Viszont egyelőre nem indul. Lesöpri a szoknyájára ragadt sár nagy részét, mégis csalódottan nyugtázza, hogy ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy két folt maradjon térde helyén. *
37. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-10 19:22:09
Üzenet elküldve: 2020-04-10 19:22:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Dsavlo Atvidrov//
*A rőt szakállú törpe csak egyet morranva biccent helyeslése jeléül, aztán hátat fordít a vöröskének és kidüllesztett mellkassal körbenéz a tájon. Ez az a lágy, de mindent végigpásztázó pillantás, amit a gazda vet a disznóira.*
~Rothadás, genny, még a sziklák is véreznek. Itt biza' járt valami.~
*Goon kísértetiesen otthon érzi magát ebben ezen a túlvilági helyen.*
-Nem rothad az... Ez csak... valami más.
*Azzal odalép, ahol a talaj először lesz lucskos, és kicsit megkocogtatja csizmája orrával a kissé kocsonyás latyakot, aztán letérdel. Eszébe jutnak egyik látomásából a kámzsás alakok, akik valamiféle könyvvel és két arccal masíroztak fel-le.*
-Térdelj.
*Morran minden indulat nélkül a lányra, aztán felnéz, bele a ködbe a Vérkert legszélén térdelve.*
-Sötétség Urai, Hercegei, Nagyasszonyai! Tárnátok elé lépve színetek elé igyekszik járulni Temeredec Goontia, Nartreho és Kintekra fia, valamint...
*Itt a lányra néz, majd szemöldökét felvonva biccent a semmibe, hogy most bizony ő jön a bemutatkozással. Aztán pedig vár, miközben a sáros földből pontosan azokat a jeleket keni magára, amiket látomásaiban is látott. Stilizált nyolcágú csillagokat kézfejétől egészen könyökéig, sőt, homlokára is jut egy. Ha nem jön azonnal válasz, a lányra néz.*
-Ezt... ezt is láttam, jó ötletnek tűnik. Mindig a vendéglátó törzsnek színét kell felölteni, törpe szokás.
*Magyarázza a hét jelre mutatva, melyeket magára pingált a vérszín sárral, aztán csak vár, hátha történik valami, és kémleli a messzeséget.*
*A rőt szakállú törpe csak egyet morranva biccent helyeslése jeléül, aztán hátat fordít a vöröskének és kidüllesztett mellkassal körbenéz a tájon. Ez az a lágy, de mindent végigpásztázó pillantás, amit a gazda vet a disznóira.*
~Rothadás, genny, még a sziklák is véreznek. Itt biza' járt valami.~
*Goon kísértetiesen otthon érzi magát ebben ezen a túlvilági helyen.*
-Nem rothad az... Ez csak... valami más.
*Azzal odalép, ahol a talaj először lesz lucskos, és kicsit megkocogtatja csizmája orrával a kissé kocsonyás latyakot, aztán letérdel. Eszébe jutnak egyik látomásából a kámzsás alakok, akik valamiféle könyvvel és két arccal masíroztak fel-le.*
-Térdelj.
*Morran minden indulat nélkül a lányra, aztán felnéz, bele a ködbe a Vérkert legszélén térdelve.*
-Sötétség Urai, Hercegei, Nagyasszonyai! Tárnátok elé lépve színetek elé igyekszik járulni Temeredec Goontia, Nartreho és Kintekra fia, valamint...
*Itt a lányra néz, majd szemöldökét felvonva biccent a semmibe, hogy most bizony ő jön a bemutatkozással. Aztán pedig vár, miközben a sáros földből pontosan azokat a jeleket keni magára, amiket látomásaiban is látott. Stilizált nyolcágú csillagokat kézfejétől egészen könyökéig, sőt, homlokára is jut egy. Ha nem jön azonnal válasz, a lányra néz.*
-Ezt... ezt is láttam, jó ötletnek tűnik. Mindig a vendéglátó törzsnek színét kell felölteni, törpe szokás.
*Magyarázza a hét jelre mutatva, melyeket magára pingált a vérszín sárral, aztán csak vár, hátha történik valami, és kémleli a messzeséget.*
36. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-10 04:18:14
Üzenet elküldve: 2020-04-10 04:18:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
//Indul a játék//
*Testén átfut a Szolgából áradó mágia. Mintha egy csordányi bika alá szorult volna egy sík medrű folyóban. Az aura megkülönböztethetetlen.*
- Jól szolgálhattál ha ezt mind kiérdemelted. *biccent, majd egy pillanatra elfordul a másik három felé. Egy fuvallatnyi ideig eljátszadozik a gondolattal, hogy elmondja nekik itt és most a megérzését az öreggel kapcsolatban, de végül másképp dönt. ~Ha van eszük, ők is észrevették, hogy valami sántít.~ Elmélkedésével végezvén szóra nyitja száját:*
- Amit mondott a Szolga, az igaz. Elhagytam a legnemesebb szolgálatot pont amikor szükség volt rám. Aki akar, ítéljen el miatta, megérdemlem. *pillant a kopasz elf felé.* Az is igaz, hogy látomásom volt. Ebből a látomásban láttam egy rituálét amit még régebben itt is végrehajtottak. A fejleményeket ellenben nem láttam. *ismeri el. Igen, ez volt az a pillanat amikor először unalomból majd később tébolyból elsunnyogott a Vérkertből.* Vért kell vennünk mindannyiunktól, töltsük azt kupába, majd igyunk. *mondja, felettébb tárgyilagosan. Sajnos a rituálé részletei nem tiszták előtte. Látta ahogy egy vérrel teli kupából megitattak valakit, de tovább nem maradt. Előző mondata nagy része csak találgatás.
Egy percig hagyja, hogy a társaságban ülepedjen a gondolat, majd végre válaszol Hanloren kérdésére.*
- Nem ölünk meg senkit. Egyelőre mindenki hasznosabb élve. *Kétli, hogy az lenne a feladat, hogy egymást lemészárolják. Abban is kételkedik, hogy a halál egyáltalán szükséges-e a játék megnyeréséhez, hisz tudja, hogy a Szolga hazudik.*
- A nevem Gorden. *pótolja be az elmaradt bemutatkozást.*
- Te meg gondolom tudod, hogy hogyan működnek a pálcáim, de nem fogod elmondani. *fordul enyhén szarkasztikus hanggal a Szolga felé. Örülne ha eltűnne, bár kétli, hogy nem létező szemei elöl meg tudnának szökni. Valószínűleg hallaná még azt is amit suttognak.*
- Aki unatkozik az szerezzen valahonnan egy kelyhet, ha megvan levezetjük a rituálét. Persze csak ha nincs valakinek jobb ötlete. *fejezi be beszédét. Egyértelműen ő rendelkezik innen a legtöbb információval a helyzetet illetően, így jó ötletnek tartja átvenni a vezető szerepet.*
A hozzászólás írója (Gorden Eleffeul) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.10 04:20:42
//Indul a játék//
*Testén átfut a Szolgából áradó mágia. Mintha egy csordányi bika alá szorult volna egy sík medrű folyóban. Az aura megkülönböztethetetlen.*
- Jól szolgálhattál ha ezt mind kiérdemelted. *biccent, majd egy pillanatra elfordul a másik három felé. Egy fuvallatnyi ideig eljátszadozik a gondolattal, hogy elmondja nekik itt és most a megérzését az öreggel kapcsolatban, de végül másképp dönt. ~Ha van eszük, ők is észrevették, hogy valami sántít.~ Elmélkedésével végezvén szóra nyitja száját:*
- Amit mondott a Szolga, az igaz. Elhagytam a legnemesebb szolgálatot pont amikor szükség volt rám. Aki akar, ítéljen el miatta, megérdemlem. *pillant a kopasz elf felé.* Az is igaz, hogy látomásom volt. Ebből a látomásban láttam egy rituálét amit még régebben itt is végrehajtottak. A fejleményeket ellenben nem láttam. *ismeri el. Igen, ez volt az a pillanat amikor először unalomból majd később tébolyból elsunnyogott a Vérkertből.* Vért kell vennünk mindannyiunktól, töltsük azt kupába, majd igyunk. *mondja, felettébb tárgyilagosan. Sajnos a rituálé részletei nem tiszták előtte. Látta ahogy egy vérrel teli kupából megitattak valakit, de tovább nem maradt. Előző mondata nagy része csak találgatás.
Egy percig hagyja, hogy a társaságban ülepedjen a gondolat, majd végre válaszol Hanloren kérdésére.*
- Nem ölünk meg senkit. Egyelőre mindenki hasznosabb élve. *Kétli, hogy az lenne a feladat, hogy egymást lemészárolják. Abban is kételkedik, hogy a halál egyáltalán szükséges-e a játék megnyeréséhez, hisz tudja, hogy a Szolga hazudik.*
- A nevem Gorden. *pótolja be az elmaradt bemutatkozást.*
- Te meg gondolom tudod, hogy hogyan működnek a pálcáim, de nem fogod elmondani. *fordul enyhén szarkasztikus hanggal a Szolga felé. Örülne ha eltűnne, bár kétli, hogy nem létező szemei elöl meg tudnának szökni. Valószínűleg hallaná még azt is amit suttognak.*
- Aki unatkozik az szerezzen valahonnan egy kelyhet, ha megvan levezetjük a rituálét. Persze csak ha nincs valakinek jobb ötlete. *fejezi be beszédét. Egyértelműen ő rendelkezik innen a legtöbb információval a helyzetet illetően, így jó ötletnek tartja átvenni a vezető szerepet.*
A hozzászólás írója (Gorden Eleffeul) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.10 04:20:42
35. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-09 23:36:13
Üzenet elküldve: 2020-04-09 23:36:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Temeredec Goontia //
* Nem mondhatná, hogy a törpe meggyőzte jó szándékáról rövid ismertségük alatt. De úgy látszik, félreértelmezte a mutogatást és még nincs itt az ideje, hogy egymásnak essenek. Azért nem felejt olyan gyorsan a fél-elf, de nincs ellenére, hogy a továbbiakat útközben tárgyalják meg.
Ámulatba ejti, ahogy Goon látszólag őszinte átérzéssel képes összekapcsolni az élet célját a hatalommal és az ivással. Lerí róla, hogy sokkal gyakrabban issza le magát más világokig, mint Dsavlo - hiszen vele ellentétben a nőnek nincsenek bizarr elképzelései az élet értelméről, ő egyszerűen csak éli azt. Persze nincs azzal baj, hogy a haláltól félő szerzetek értelmet akarnak adni az értelmetlennek, ahogy a sűrű erdőben eltévedt vándorok is formát próbálnak erőltetni a formátlan sötétségre. Úgy talán egy kicsivel elviselhetőbb félni, ha tudod, mitől félsz - és bizonyára jobb úgy élni, hogy tudod, miért élsz. Természetesen olykor Dsavlo is tart a végzettől, bár ő még túl kevés rumos pohár aljára nézett ahhoz, hogy ideákat alkosson létezésének lényegéről. Ellenben hisz a túlvilágban, az már egész hasonló. *
– Te tudod. Én, mint már mondtam, veled tartok. ~ Amíg tartod a szavad. ~ * Ezután sem beszél sokat. Némán veszi tudomásul, hogy a szakállas veszélyszagot érez - legalábbis erre következtet kalapácsa markolászásából. Ő is ellenőrzi, hogy helyén van-e még a tőre, noha tudja, hogy előbb bökné meg az ujját a szorongatása közben, minthogy az ezen a környéken járatos haramiákat elijesztené - úgyhogy nem is játssza a hősnőt, elég, ha egyiküknél van eszköz. Mikor Goon megáll, ő is így tesz és türelmesen figyeli a rászegeződött zöldesbarna szempárt.
~ Mi tagadás, apró termete ellenére meggyőzően tud szónokolni a tökmag. ~ Vallja be, egyelőre inkább csak önmagának, majd ezen felismerése után el is kapja tekintetét a szempárról.
~ Meg akar babonázni? Csak nem… Túl ostoba egy törpe ahhoz, hogy ilyenekhez értsen. ~ Útjuk kezdete óta most először fut át komolyan az agyán, hogy talán valami nagyobb erő is munkálkodhat a háttérben, amitől nem hiába inti óva a vörös. Nehezen nyílik szóra szája, de aztán nagyot szippant a bűzös levegőből és biztosítja társát arról, hogy nem forral fejében kettős öngyilkosságot. *
– Értettem. * Válaszol katonás tömörséggel és bár ott motoszkál elméje peremén egy-egy enyhébb fajta beszólás, megjegyzés vagy grimasz, mindezeket magában hagyja. Amennyiben Goon továbbindul, ő megint csak így tesz, habár a nehézkes terepviszony miatt jobbnak látja másfél lépéssel lemaradni, így a törpe mögött folytatja útját - már amennyiben ez ellen a másiknak nincs ellenvetése. Bárhogy is folytatódjon kalandjuk, a "nagy levegővétel" óta enyhe hányinger kerülgeti, ezt pedig kénytelen valamilyen formában a törpe tudtára adni. *
– Mintha a levegő is rohadna, nem csak a környezet. * Halkan beszél, tényleg nem akarja magára haragítani azt (vagy azokat) az ismeretlen teremtményt, ami befészkelte magát ide. *
* Nem mondhatná, hogy a törpe meggyőzte jó szándékáról rövid ismertségük alatt. De úgy látszik, félreértelmezte a mutogatást és még nincs itt az ideje, hogy egymásnak essenek. Azért nem felejt olyan gyorsan a fél-elf, de nincs ellenére, hogy a továbbiakat útközben tárgyalják meg.
Ámulatba ejti, ahogy Goon látszólag őszinte átérzéssel képes összekapcsolni az élet célját a hatalommal és az ivással. Lerí róla, hogy sokkal gyakrabban issza le magát más világokig, mint Dsavlo - hiszen vele ellentétben a nőnek nincsenek bizarr elképzelései az élet értelméről, ő egyszerűen csak éli azt. Persze nincs azzal baj, hogy a haláltól félő szerzetek értelmet akarnak adni az értelmetlennek, ahogy a sűrű erdőben eltévedt vándorok is formát próbálnak erőltetni a formátlan sötétségre. Úgy talán egy kicsivel elviselhetőbb félni, ha tudod, mitől félsz - és bizonyára jobb úgy élni, hogy tudod, miért élsz. Természetesen olykor Dsavlo is tart a végzettől, bár ő még túl kevés rumos pohár aljára nézett ahhoz, hogy ideákat alkosson létezésének lényegéről. Ellenben hisz a túlvilágban, az már egész hasonló. *
– Te tudod. Én, mint már mondtam, veled tartok. ~ Amíg tartod a szavad. ~ * Ezután sem beszél sokat. Némán veszi tudomásul, hogy a szakállas veszélyszagot érez - legalábbis erre következtet kalapácsa markolászásából. Ő is ellenőrzi, hogy helyén van-e még a tőre, noha tudja, hogy előbb bökné meg az ujját a szorongatása közben, minthogy az ezen a környéken járatos haramiákat elijesztené - úgyhogy nem is játssza a hősnőt, elég, ha egyiküknél van eszköz. Mikor Goon megáll, ő is így tesz és türelmesen figyeli a rászegeződött zöldesbarna szempárt.
~ Mi tagadás, apró termete ellenére meggyőzően tud szónokolni a tökmag. ~ Vallja be, egyelőre inkább csak önmagának, majd ezen felismerése után el is kapja tekintetét a szempárról.
~ Meg akar babonázni? Csak nem… Túl ostoba egy törpe ahhoz, hogy ilyenekhez értsen. ~ Útjuk kezdete óta most először fut át komolyan az agyán, hogy talán valami nagyobb erő is munkálkodhat a háttérben, amitől nem hiába inti óva a vörös. Nehezen nyílik szóra szája, de aztán nagyot szippant a bűzös levegőből és biztosítja társát arról, hogy nem forral fejében kettős öngyilkosságot. *
– Értettem. * Válaszol katonás tömörséggel és bár ott motoszkál elméje peremén egy-egy enyhébb fajta beszólás, megjegyzés vagy grimasz, mindezeket magában hagyja. Amennyiben Goon továbbindul, ő megint csak így tesz, habár a nehézkes terepviszony miatt jobbnak látja másfél lépéssel lemaradni, így a törpe mögött folytatja útját - már amennyiben ez ellen a másiknak nincs ellenvetése. Bárhogy is folytatódjon kalandjuk, a "nagy levegővétel" óta enyhe hányinger kerülgeti, ezt pedig kénytelen valamilyen formában a törpe tudtára adni. *
– Mintha a levegő is rohadna, nem csak a környezet. * Halkan beszél, tényleg nem akarja magára haragítani azt (vagy azokat) az ismeretlen teremtményt, ami befészkelte magát ide. *
34. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-09 22:42:40
Üzenet elküldve: 2020-04-09 22:42:40
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
//Sírfelirat hamis isteneknek//
//Emberismeret próba: Csak Gordennek sikeres//
*A Szolga szinte élvezve nézi végig a szenvedését, meg azt a suta véráldozatot amit összetákolnak két kérdés között.*
-Itt félre értések vannak.
*Kacag fül éles hangján, miközben az oltárnak támaszkodva figyeli a rituálét.*
-"Nem hagyhatjátok el egymást, kivéve ha valaki meghal."
*Idézi vissza az elhangzott szabályt.*
-Azt jelenti, csak akkor hagyhattok el valakit amíg nem ér véget a játék, ha az illető teste már lélektelen. Azaz! Hal-ott.
*Minden szavát mímeli mint egy rendkívül furcsa bohóc. Aki első pillantásra meglátná, nem is mondhatná azt hogy ő a Sötétség Urának egy közeli szolgája. Inkább valami torzszülött bolond. Ám ezt a képet hamar szétoszlatja a fejekben az erős mágia ami körbelengi. Fele olyan erős mint amit akkor éreztek, mikor maga az Arctalan látogatott el ide, de ugyan az az érzés. Csak egy tűrhető dózisban.*
-Hát hogy ki kell találni a játékot! Ezt jelenti!
*Rázza a fejét össze vissza, miközben sötéten tátongó szemgödreivel háromszögeket rajzol.*
-A véráldozós...
*Mutat Gordenre.*
-Az ő már tudja a próbákat. Az ő feladata, hogy levezesse azokat, ha már lusta volt az elmúlt években.
*Mondja egyre rosszallóbban majd megemeli fejét.*
-Az én dolgom, hogy felügyeljem... És kicsit szórakozzam.
*Teszi hozzá, és mint mikor a szegény asszony konyhán beletorkol a gazdagok borába, úgy teszi hozzá.*
-Kétszáz év rabmunka, és szenvedés után megérdemlem.
*Vágott szája szinte a füléig szalad önteltségében. Csupán Gordennek tűnik fel valami a beszédében. A teljes kiszámíthatatlanság, és a kényes őrület mellet is meglátja, hogy a gyerekesen viselkedő emberfeletti lény valamit titkol, valamit hazudik. A Többiek is sejthetik, de Gorden biztos tudomást szerzett róla, ha bízik megérzéseiben. Nem tudja mit, vagy miben. Természetesen butaság lenne számon kérni a Szolgát. Mindenképpen ártana az egészségének.*
-A játék egyébként nem teljesíthető, hogy a jelenlévők közül valaki ne haljon meg.
*Mondja hátborzongató kacajjal, és egy kis csorgó nyállal a szája sarkában.*
-De inkább a pálcást faggassátok. Neki mutatott képeket az Úr.
//Leilith fokozatosan, két reag múlva lesz cselekvésképes. Beszélni és aprókat mozogni már tud. Tünetek: Szédülés, fájdalom, fejfájás, köhögés, hányinger.//
//Gorden apró fájdalmon, és az oltár kötelékén kívül a következő körre felépül//
//Emberismeret próba: Csak Gordennek sikeres//
*A Szolga szinte élvezve nézi végig a szenvedését, meg azt a suta véráldozatot amit összetákolnak két kérdés között.*
-Itt félre értések vannak.
*Kacag fül éles hangján, miközben az oltárnak támaszkodva figyeli a rituálét.*
-"Nem hagyhatjátok el egymást, kivéve ha valaki meghal."
*Idézi vissza az elhangzott szabályt.*
-Azt jelenti, csak akkor hagyhattok el valakit amíg nem ér véget a játék, ha az illető teste már lélektelen. Azaz! Hal-ott.
*Minden szavát mímeli mint egy rendkívül furcsa bohóc. Aki első pillantásra meglátná, nem is mondhatná azt hogy ő a Sötétség Urának egy közeli szolgája. Inkább valami torzszülött bolond. Ám ezt a képet hamar szétoszlatja a fejekben az erős mágia ami körbelengi. Fele olyan erős mint amit akkor éreztek, mikor maga az Arctalan látogatott el ide, de ugyan az az érzés. Csak egy tűrhető dózisban.*
-Hát hogy ki kell találni a játékot! Ezt jelenti!
*Rázza a fejét össze vissza, miközben sötéten tátongó szemgödreivel háromszögeket rajzol.*
-A véráldozós...
*Mutat Gordenre.*
-Az ő már tudja a próbákat. Az ő feladata, hogy levezesse azokat, ha már lusta volt az elmúlt években.
*Mondja egyre rosszallóbban majd megemeli fejét.*
-Az én dolgom, hogy felügyeljem... És kicsit szórakozzam.
*Teszi hozzá, és mint mikor a szegény asszony konyhán beletorkol a gazdagok borába, úgy teszi hozzá.*
-Kétszáz év rabmunka, és szenvedés után megérdemlem.
*Vágott szája szinte a füléig szalad önteltségében. Csupán Gordennek tűnik fel valami a beszédében. A teljes kiszámíthatatlanság, és a kényes őrület mellet is meglátja, hogy a gyerekesen viselkedő emberfeletti lény valamit titkol, valamit hazudik. A Többiek is sejthetik, de Gorden biztos tudomást szerzett róla, ha bízik megérzéseiben. Nem tudja mit, vagy miben. Természetesen butaság lenne számon kérni a Szolgát. Mindenképpen ártana az egészségének.*
-A játék egyébként nem teljesíthető, hogy a jelenlévők közül valaki ne haljon meg.
*Mondja hátborzongató kacajjal, és egy kis csorgó nyállal a szája sarkában.*
-De inkább a pálcást faggassátok. Neki mutatott képeket az Úr.
//Leilith fokozatosan, két reag múlva lesz cselekvésképes. Beszélni és aprókat mozogni már tud. Tünetek: Szédülés, fájdalom, fejfájás, köhögés, hányinger.//
//Gorden apró fájdalmon, és az oltár kötelékén kívül a következő körre felépül//
33. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-09 07:38:14
Üzenet elküldve: 2020-04-09 07:38:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Dsavlo Atvidrov//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Goon elvigyorodik a kis (bár nálánál magadabb) hölgyemény hirtelen elugrásán.*
-Nyugi van, csak meg akartam nézni, hogy mennyire hitvány acél.
*A törpének talán mondania sem kell, hogy kalapácsa bizony a legjobbak egyikéből készült. A lány további kérdéseit már sétálva válaszolja meg.*
-Elátkozott, nem elátkozott. Részletkérdés.
*Legyint rá.*
-Van ott valami hatalmas, ami lenyomatot hagy a világunkon, és én ezt látom. Amit láttam azok alapján pedig hatalmasak. A hatalom pedig az élet egyik célja, kedves!
*Megemeli övére csatolt kupáját.*
-Az ivás meg a másik!
*Teszi hozzá, aztán ráterelődik a szó a tébolyra és társaira.*
-Szarok a tébolyra, meg arra, hogy szerencsétlenek óvatlanul, a mellüket verve rontanak be oda. Ez olyan mintha a kedves mamád fákat kezdene ültetni valamelyik Tróntárnában.
*Nem állhatja meg egy kis elfócsárlás nélkül.*
-Szóval nem kell csalánosba hátrahúzott fitymával besétálni, és nem lesz baj!
*Végtelen bölcsességében leakasztja övéről kalapácsát, és egyre jobban kezdi a környéket szemlélni, ahogy az zordul és borul be a Vérkerthez menet. A lakónegyed házait már jó rég elhagyták eddigre, itt pedig az ég is mintha kevésbé engedné át a napot. Az első ködfoszlányok is megjelennek.*
-Pont mint a révület!
*Suttogja elképedve. Megáll, mert érzi, hogy nemsokára tényleg kiszakadnak az ismert világból. A lányhoz fordul, és mélyen a szemébe néz.*
-Ha találkozunk bármivel, ami jobban kilóg ebből a világból, mint lófasz az istállóból.
*Utal itt boszorkányokra, szörnyetegekre, elfajzott kutyákra, netán magára a Sötétség Urára.*
-Akkor azt csinálod, amit mond, mert még mindig az a kisebbik rossz, értem?
*Nem akarja, hogy egy cserfes kislány rontsa el élete esélyét, amikor talán végre ki fog tudni tűnni a tömegből.*
-És ha miattad nem érek haza mire leforr a pia te fogod eladni mindet!
*Hangzik fel a fenyegetés a Vérkert kapuja előtt pár lépésre.*
A hozzászólás írója (Temeredec Goontia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.09 07:44:19
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Goon elvigyorodik a kis (bár nálánál magadabb) hölgyemény hirtelen elugrásán.*
-Nyugi van, csak meg akartam nézni, hogy mennyire hitvány acél.
*A törpének talán mondania sem kell, hogy kalapácsa bizony a legjobbak egyikéből készült. A lány további kérdéseit már sétálva válaszolja meg.*
-Elátkozott, nem elátkozott. Részletkérdés.
*Legyint rá.*
-Van ott valami hatalmas, ami lenyomatot hagy a világunkon, és én ezt látom. Amit láttam azok alapján pedig hatalmasak. A hatalom pedig az élet egyik célja, kedves!
*Megemeli övére csatolt kupáját.*
-Az ivás meg a másik!
*Teszi hozzá, aztán ráterelődik a szó a tébolyra és társaira.*
-Szarok a tébolyra, meg arra, hogy szerencsétlenek óvatlanul, a mellüket verve rontanak be oda. Ez olyan mintha a kedves mamád fákat kezdene ültetni valamelyik Tróntárnában.
*Nem állhatja meg egy kis elfócsárlás nélkül.*
-Szóval nem kell csalánosba hátrahúzott fitymával besétálni, és nem lesz baj!
*Végtelen bölcsességében leakasztja övéről kalapácsát, és egyre jobban kezdi a környéket szemlélni, ahogy az zordul és borul be a Vérkerthez menet. A lakónegyed házait már jó rég elhagyták eddigre, itt pedig az ég is mintha kevésbé engedné át a napot. Az első ködfoszlányok is megjelennek.*
-Pont mint a révület!
*Suttogja elképedve. Megáll, mert érzi, hogy nemsokára tényleg kiszakadnak az ismert világból. A lányhoz fordul, és mélyen a szemébe néz.*
-Ha találkozunk bármivel, ami jobban kilóg ebből a világból, mint lófasz az istállóból.
*Utal itt boszorkányokra, szörnyetegekre, elfajzott kutyákra, netán magára a Sötétség Urára.*
-Akkor azt csinálod, amit mond, mert még mindig az a kisebbik rossz, értem?
*Nem akarja, hogy egy cserfes kislány rontsa el élete esélyét, amikor talán végre ki fog tudni tűnni a tömegből.*
-És ha miattad nem érek haza mire leforr a pia te fogod eladni mindet!
*Hangzik fel a fenyegetés a Vérkert kapuja előtt pár lépésre.*
A hozzászólás írója (Temeredec Goontia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.09 07:44:19
32. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-08 23:49:58
Üzenet elküldve: 2020-04-08 23:49:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Sajnos nem tudja elfogadni az elf segítségét, miképp nincs eszméleténél, bár az is igaz, hogy tiszta fejjel sem engedné konok büszkesége, hogy a felé nyújtott segítő kezet örömmel vegye.
Lassan kezd oszlani az elméjét borító köd, a fátyol immáron áttetsző, de még mindig úgy hat, mintha valahonnan távolról szemlélné az eseményeket maga körül, a hangok is oly' messzinek hangzanak. Egyelőre tudomást sem vesz az új jövevényről, a harmadik elfről, nem azért, mert nem akarja, csupán tompa érzékelése egyelőre eszmélete visszanyerésére koncentrál, így ameddig a nőtől nem jön erősebb inger, egyszerűen észre sem veszi.
Annál inkább a furcsa alakot, kinek tapsolására résnyire nyitja a szemét. Amaz elkezd beszélni, a többiek pedig szemtanúi lehetnek, ahogy a büszke ősi démon esetlenül tápászkodik fel fektéből ülésbe, erősen zihálva, fájdalomtól megtörten. Tartása nem túl szilárd, törzse apró körökben mantrázik, látszik, hogy küzd ébersége megtartásáért. Ahogy a magát Szolgának nevező alak egyre csak fecseg, úgy nyeri vissza teljes lélekjelenlétét, holott még mindig szédül, gondolatai tisztulni tetszenek, ahogy a fájdalom egyre távolabbi emlékképpé válik.
~ Úgy érzem, innen nem szabadulok hamar. ~
Néz a vértócsára maga előtt, majd a Szolgára, pont mikor amaz befejezi mondandóját.
Ahogy az utolsó szó is elhagyja a rejtélyes lény ajkait, Leilith újfent megszédül.*
- Undorító... Porhüvely...
*Sziszegi két fogai között mély sóhajokkal, majd ismét elterül a földön. Mindhiába, egy ilyen törékeny testbe bezárva rendkívül frusztráló az élet.
Ha a varázsló a vértócsából vagy a kezén ejtett vágásból vesz vért, lényegtelen az eredar számára, valószínűleg meg sem érzi eszméletlenül, akármi is történjék vele.
Azért valahol elméje hátsó szegletében, pont ugyanúgy, mint mikor a másik az istene felé való bocsánatkérést szorgalmazta, újfent meghall egy távoli hangot, miképp az életét ontaná. Az elméjébe zárt eredart elönti a tehetetlen düh.*
- Takarodj... Halandó...
*Motyogja maga elé, szemei továbbra is csukva, teste is mozdulatlan.*
*Sajnos nem tudja elfogadni az elf segítségét, miképp nincs eszméleténél, bár az is igaz, hogy tiszta fejjel sem engedné konok büszkesége, hogy a felé nyújtott segítő kezet örömmel vegye.
Lassan kezd oszlani az elméjét borító köd, a fátyol immáron áttetsző, de még mindig úgy hat, mintha valahonnan távolról szemlélné az eseményeket maga körül, a hangok is oly' messzinek hangzanak. Egyelőre tudomást sem vesz az új jövevényről, a harmadik elfről, nem azért, mert nem akarja, csupán tompa érzékelése egyelőre eszmélete visszanyerésére koncentrál, így ameddig a nőtől nem jön erősebb inger, egyszerűen észre sem veszi.
Annál inkább a furcsa alakot, kinek tapsolására résnyire nyitja a szemét. Amaz elkezd beszélni, a többiek pedig szemtanúi lehetnek, ahogy a büszke ősi démon esetlenül tápászkodik fel fektéből ülésbe, erősen zihálva, fájdalomtól megtörten. Tartása nem túl szilárd, törzse apró körökben mantrázik, látszik, hogy küzd ébersége megtartásáért. Ahogy a magát Szolgának nevező alak egyre csak fecseg, úgy nyeri vissza teljes lélekjelenlétét, holott még mindig szédül, gondolatai tisztulni tetszenek, ahogy a fájdalom egyre távolabbi emlékképpé válik.
~ Úgy érzem, innen nem szabadulok hamar. ~
Néz a vértócsára maga előtt, majd a Szolgára, pont mikor amaz befejezi mondandóját.
Ahogy az utolsó szó is elhagyja a rejtélyes lény ajkait, Leilith újfent megszédül.*
- Undorító... Porhüvely...
*Sziszegi két fogai között mély sóhajokkal, majd ismét elterül a földön. Mindhiába, egy ilyen törékeny testbe bezárva rendkívül frusztráló az élet.
Ha a varázsló a vértócsából vagy a kezén ejtett vágásból vesz vért, lényegtelen az eredar számára, valószínűleg meg sem érzi eszméletlenül, akármi is történjék vele.
Azért valahol elméje hátsó szegletében, pont ugyanúgy, mint mikor a másik az istene felé való bocsánatkérést szorgalmazta, újfent meghall egy távoli hangot, miképp az életét ontaná. Az elméjébe zárt eredart elönti a tehetetlen düh.*
- Takarodj... Halandó...
*Motyogja maga elé, szemei továbbra is csukva, teste is mozdulatlan.*
31. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-07 21:26:32
Üzenet elküldve: 2020-04-07 21:26:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Nem rémíti az alak, épp eleget volt szerencséje már halálhoz és sötétséghez, hogy ne kerülgesse a borzongás. Olybá tűnik, a lény szemgödrei ugyan feketén ásítanak, de világosabban lát velük, mint bárki élő. Csak gyomra ugrik egy kellemetlent, mikor a Szolga a múltját említi. Alighanem ezt sosem moshatja le magáról, legyen bármilyen hosszú ideje is a sötétség papnője. a Fény Úrnője tett róla, hogy jobbján örökké viselhesse múltjának nyomát. Tekintete ugyan kifejezéstelen marad, de botját szorító kezén elfehérednek az ujjak. Méltatlan e fogadtatás, ám egy pisszenés, annyi sem hagyja el ajkait.
Meglepő dolgok derülnek ki a társaságról rövid időn belül, a Szolga nem rejti véka alá lapjaikat. A következők azonban meglepik.* ~Játék?!~ *Játéknak nevezi, azonban inkább próba ez. Számos hasonlót kiált már a Csatornában a Sötétséget keresve, undorítóbbnál undorítóbbat, s noha a Szolga céljai még nem tiszták előtte, talán nem fog meglepődni.
Fajtársa feltette helyette is a kérdést, így nem szól egy árva szót sem, ő készen áll. Csak akkor téved el a Szolgáról tekintete, mikor mozgást érzékel maga mellett. Pontosan tudja, mit csinál Gorden, ajkai pedig halovány mosolyra húzódnak a jelenetre.*
-Öld meg a lányt. Erősebb a mágia, ha élettel is hódolsz. *Szólal meg halkan, majd a haloványzöld szempár rebbenve tér vissza az aszott alakhoz.*
*Nem rémíti az alak, épp eleget volt szerencséje már halálhoz és sötétséghez, hogy ne kerülgesse a borzongás. Olybá tűnik, a lény szemgödrei ugyan feketén ásítanak, de világosabban lát velük, mint bárki élő. Csak gyomra ugrik egy kellemetlent, mikor a Szolga a múltját említi. Alighanem ezt sosem moshatja le magáról, legyen bármilyen hosszú ideje is a sötétség papnője. a Fény Úrnője tett róla, hogy jobbján örökké viselhesse múltjának nyomát. Tekintete ugyan kifejezéstelen marad, de botját szorító kezén elfehérednek az ujjak. Méltatlan e fogadtatás, ám egy pisszenés, annyi sem hagyja el ajkait.
Meglepő dolgok derülnek ki a társaságról rövid időn belül, a Szolga nem rejti véka alá lapjaikat. A következők azonban meglepik.* ~Játék?!~ *Játéknak nevezi, azonban inkább próba ez. Számos hasonlót kiált már a Csatornában a Sötétséget keresve, undorítóbbnál undorítóbbat, s noha a Szolga céljai még nem tiszták előtte, talán nem fog meglepődni.
Fajtársa feltette helyette is a kérdést, így nem szól egy árva szót sem, ő készen áll. Csak akkor téved el a Szolgáról tekintete, mikor mozgást érzékel maga mellett. Pontosan tudja, mit csinál Gorden, ajkai pedig halovány mosolyra húzódnak a jelenetre.*
-Öld meg a lányt. Erősebb a mágia, ha élettel is hódolsz. *Szólal meg halkan, majd a haloványzöld szempár rebbenve tér vissza az aszott alakhoz.*
30. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-06 21:24:52
Üzenet elküldve: 2020-04-06 21:24:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*A vért okádó nő nem fogadja el Mara segítségét, a szerzetes ezen persze egy cseppet sem lepődik meg.*
-Akkor hát tapasztald hatalmát Hitetlen.
*Sziszegi fogai között, igyekezve visszafogni undorát, s eközben zsebkendőjét és kulacsát gondosan visszahelyezi oda, ahonnan elővette.
Szeme sarkából ekkor veszi észre az érkezőt. Némi aggodalomra ad okot, hogy nem hallotta közeledtét, de ez betudható a történteknek, hisz az Arctalan nem mutatja meg magát akármikor, s akárkinek.*
-Valóban.
*Ért egyet fajtársával, tekintete pedig lenézően siklik végig a földön összekuporodott lényre. Szörnyű alakja immáron eltűnt, s egy röpke pillanatra felmerül benne, hogy csak a képzelete játszott vele az imént.
A neki szánt kérdésre azonban már nem tud válaszolni. A homályból tapsolva lép elő meglehetősen színpadiasan egy alak. Egy csont sovány idegen, szemek nélküli, hosszú orrú, ki fekete köpenyt viselve érkezik közéjük, látványától pedig lúdbőrözni kezd a háta. Találó neveket aggatva a jelenlévőkre hordozza körbe tekintetét. Az első kettőt hallva a kopasz elf szája sarka valamelyest kárörvendő mosolyra görbül, ám a neki szánt megnevezés hamar eltünteti ezt a kifejezést az arcáról. Sőt, grimaszba fordul, tudatva az idegennel nemtetszését. Hasonló képpel méri végig az újonnan érkezett lányt, miután Eeyrrel kapcsolatban emlegeti őt a Szolga.*
~Sa'Terethre, mégis mi folyik itt?~
*Teszi fel a kérdést magában, s akkor sem lesz teljesen érthető számára, mikor elhangoznak a furcsa játékszabályok. Mégis mit akarhat ezzel Uruk? Ezért hívta el őt ily messziről?
Mielőtt azonban kétkedésbe süllyedne, tenyerébe mélyeszti körmeit. Bíznia kell az Egyetlenben, a Dicső Halál elhozójában, még ha tervét egyelőre nem is sikerül kifürkésznie, tudja, hamarosan világosan fog látszani szent akarata. Úgy gondolja, büntetésük nem lesz halál, Uruk bölcsebb annál, mintsem hű szolgáit, kik segítségére vannak, megölje.*
-Mit jelent az, hogy ki kell találni a játékot?
*Szegezi tekintetét az Idegenre, választ várva. Közben a pálcás bepótolja a kimaradt véráldozatot, látván rítusát ismét imát mormol, istenéhez szól, s reménykedik benne, kegyét nem veszti el a negyedik nap végére.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*A vért okádó nő nem fogadja el Mara segítségét, a szerzetes ezen persze egy cseppet sem lepődik meg.*
-Akkor hát tapasztald hatalmát Hitetlen.
*Sziszegi fogai között, igyekezve visszafogni undorát, s eközben zsebkendőjét és kulacsát gondosan visszahelyezi oda, ahonnan elővette.
Szeme sarkából ekkor veszi észre az érkezőt. Némi aggodalomra ad okot, hogy nem hallotta közeledtét, de ez betudható a történteknek, hisz az Arctalan nem mutatja meg magát akármikor, s akárkinek.*
-Valóban.
*Ért egyet fajtársával, tekintete pedig lenézően siklik végig a földön összekuporodott lényre. Szörnyű alakja immáron eltűnt, s egy röpke pillanatra felmerül benne, hogy csak a képzelete játszott vele az imént.
A neki szánt kérdésre azonban már nem tud válaszolni. A homályból tapsolva lép elő meglehetősen színpadiasan egy alak. Egy csont sovány idegen, szemek nélküli, hosszú orrú, ki fekete köpenyt viselve érkezik közéjük, látványától pedig lúdbőrözni kezd a háta. Találó neveket aggatva a jelenlévőkre hordozza körbe tekintetét. Az első kettőt hallva a kopasz elf szája sarka valamelyest kárörvendő mosolyra görbül, ám a neki szánt megnevezés hamar eltünteti ezt a kifejezést az arcáról. Sőt, grimaszba fordul, tudatva az idegennel nemtetszését. Hasonló képpel méri végig az újonnan érkezett lányt, miután Eeyrrel kapcsolatban emlegeti őt a Szolga.*
~Sa'Terethre, mégis mi folyik itt?~
*Teszi fel a kérdést magában, s akkor sem lesz teljesen érthető számára, mikor elhangoznak a furcsa játékszabályok. Mégis mit akarhat ezzel Uruk? Ezért hívta el őt ily messziről?
Mielőtt azonban kétkedésbe süllyedne, tenyerébe mélyeszti körmeit. Bíznia kell az Egyetlenben, a Dicső Halál elhozójában, még ha tervét egyelőre nem is sikerül kifürkésznie, tudja, hamarosan világosan fog látszani szent akarata. Úgy gondolja, büntetésük nem lesz halál, Uruk bölcsebb annál, mintsem hű szolgáit, kik segítségére vannak, megölje.*
-Mit jelent az, hogy ki kell találni a játékot?
*Szegezi tekintetét az Idegenre, választ várva. Közben a pálcás bepótolja a kimaradt véráldozatot, látván rítusát ismét imát mormol, istenéhez szól, s reménykedik benne, kegyét nem veszti el a negyedik nap végére.*
29. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-06 05:35:43
Üzenet elküldve: 2020-04-06 05:35:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Miután konstatálta, hogy a pálcát továbbra sem tudja használni, felsóhajt. Lassan ülő pozícióba emeli magát. Arcán megigazítja orrszarvúbogarat mintázó maszkját, nem mintha szükség lenne rá. Egyetlen kezével belenyúl a kis vértócsába amit az eredar hagyott maga mögött, ujjai között hálót sző a ragacsos folyadékból. ~Nem tudtam, hogy tudnak vérezni.~ Lassan két lábra áll, ám ekkor olyan érzés fogja el amit felettébb rendellenesnek érez. Érzi a köteléket. ~Mi a fasz?~ Tesz két lépést és tapasztalja, hogy mint egy póráz, visszafogja az oltár. ~Lehet megérdemlem.~
A Szolga megjelenése nem lepi meg, ahogy az sem, hogy tudja ők kicsodák. Sok furcsa teremtéssel dolgozott együtt mióta a sötétség szolgálatába lépett. Az már inkább meglepi, hogy öten vannak. Az eredart már észrevette, de a másik két nőt még nem. Segít neki ebben a témába az öreg jellemzése. A kopasz lány nem kelti fel az érdeklődését. ~Istenfélő Sa'Theret hívő, csakúgy mint én.~ Hanloren már annál inkább. ~Egy hitét vesztett. Ez érdekes.~
A játék hallatán csak sóhajt. Hozzá van szokva, hogy ilyenek történjenek vele. Kicsit nosztalgikus is, Árnybábos is hasonló alak volt. Egy lény akiknek mások csak játékok voltak.*
- Szóval addig nem mehetünk el ameddig valaki meg nem hal? Egy kérdésem lenne: megnyerhetjük ezt a játékot? Teljesíthetjük úgy, hogy ne haljon meg senki? *Amint száját elhagyják a szavak már vissza is szívná őket. Nem szimpátia miatt tette fel a kérdést, ha tudná megölné egyikőjüket és véget vetne ennek itt és most. De őt nem a harcra teremtették.
Ha megkapja a választ ha nem, újra lehahol az eredar által teremtett vértócsához s mintát vesz belőle. Célja egyszerű. ~Remélem még elég friss.~ Ha nem megfelelő a vér frissessége, akkor egy kis vágást ejt a legyengült eredar karján, így kinyerve a szükséges mennyiséget.*
- Ha már voltál olyan pofátlan, hogy megtagadd urunk...
A varázsló egy oltáron véráldozatot mutat be, melynek hatására, ha elég erős lélek vérét áldozta fel, az oltár 1. szintű sötétség oltárnak számít, vagy ha már az volt, eggyel növekszik a szintje. A vérnek értelmes élőlényből kell származzon (JK, vagy azt kiváltó, mesélő által mozgatott NJK), frissen, helyben kinyerve, továbbá szintenként egyre erősebb élőlény vérének a feláldozása szükséges (8 + 2*[az oltár jelenlegi szintje] értéknyi tulajdonsággal kell minimum rendelkezzen, ahol a nagyon rossz 0, a legendás pedig 6). Ha a lény, akiből a vér származik, a folyamatban meghal, a varázsló annyi sötétség pontot kap, ahányadik szintű lett az oltár. Ha túléli, akkor a lény kapja ezeket a sötétség pontokat, és a lelke hozzákötődik az oltárhoz. A varázsló a saját vérét is feláldozhatja. Csak olyan lény vére áldozható, aminek a lelke nincs oltárhoz kötve.
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Miután konstatálta, hogy a pálcát továbbra sem tudja használni, felsóhajt. Lassan ülő pozícióba emeli magát. Arcán megigazítja orrszarvúbogarat mintázó maszkját, nem mintha szükség lenne rá. Egyetlen kezével belenyúl a kis vértócsába amit az eredar hagyott maga mögött, ujjai között hálót sző a ragacsos folyadékból. ~Nem tudtam, hogy tudnak vérezni.~ Lassan két lábra áll, ám ekkor olyan érzés fogja el amit felettébb rendellenesnek érez. Érzi a köteléket. ~Mi a fasz?~ Tesz két lépést és tapasztalja, hogy mint egy póráz, visszafogja az oltár. ~Lehet megérdemlem.~
A Szolga megjelenése nem lepi meg, ahogy az sem, hogy tudja ők kicsodák. Sok furcsa teremtéssel dolgozott együtt mióta a sötétség szolgálatába lépett. Az már inkább meglepi, hogy öten vannak. Az eredart már észrevette, de a másik két nőt még nem. Segít neki ebben a témába az öreg jellemzése. A kopasz lány nem kelti fel az érdeklődését. ~Istenfélő Sa'Theret hívő, csakúgy mint én.~ Hanloren már annál inkább. ~Egy hitét vesztett. Ez érdekes.~
A játék hallatán csak sóhajt. Hozzá van szokva, hogy ilyenek történjenek vele. Kicsit nosztalgikus is, Árnybábos is hasonló alak volt. Egy lény akiknek mások csak játékok voltak.*
- Szóval addig nem mehetünk el ameddig valaki meg nem hal? Egy kérdésem lenne: megnyerhetjük ezt a játékot? Teljesíthetjük úgy, hogy ne haljon meg senki? *Amint száját elhagyják a szavak már vissza is szívná őket. Nem szimpátia miatt tette fel a kérdést, ha tudná megölné egyikőjüket és véget vetne ennek itt és most. De őt nem a harcra teremtették.
Ha megkapja a választ ha nem, újra lehahol az eredar által teremtett vértócsához s mintát vesz belőle. Célja egyszerű. ~Remélem még elég friss.~ Ha nem megfelelő a vér frissessége, akkor egy kis vágást ejt a legyengült eredar karján, így kinyerve a szükséges mennyiséget.*
- Ha már voltál olyan pofátlan, hogy megtagadd urunk...
A varázsló egy oltáron véráldozatot mutat be, melynek hatására, ha elég erős lélek vérét áldozta fel, az oltár 1. szintű sötétség oltárnak számít, vagy ha már az volt, eggyel növekszik a szintje. A vérnek értelmes élőlényből kell származzon (JK, vagy azt kiváltó, mesélő által mozgatott NJK), frissen, helyben kinyerve, továbbá szintenként egyre erősebb élőlény vérének a feláldozása szükséges (8 + 2*[az oltár jelenlegi szintje] értéknyi tulajdonsággal kell minimum rendelkezzen, ahol a nagyon rossz 0, a legendás pedig 6). Ha a lény, akiből a vér származik, a folyamatban meghal, a varázsló annyi sötétség pontot kap, ahányadik szintű lett az oltár. Ha túléli, akkor a lény kapja ezeket a sötétség pontokat, és a lelke hozzákötődik az oltárhoz. A varázsló a saját vérét is feláldozhatja. Csak olyan lény vére áldozható, aminek a lelke nincs oltárhoz kötve.
28. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-06 04:08:11
Üzenet elküldve: 2020-04-06 04:08:11
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Gordennek még a lélegzés is fájdalmat okoz ugyan, de nagy nehezen elő tudja kaparni a pálcát. Valamicskét suhint is vele, és körülbelül célra tudja tartani. Nem változik semmi. Még egy icipici villanás sem, csak mint a rémképekben a fejében. Leilith, továbbra is próbálja magát összeszedni, miközben kezd elapadni a belőle ömlő vérpatak. A férfi más terve nincsen, nehézkesen talpra is tud állni, de erősen szédül. A kiszakadt lelke az oltárhoz köti. Ezt érzi, pedig nem kéne éreznie. Amint egy lépést tesz az oltár mellől, olyan mintha valaki kihúzná a levegőt a tüdejéből. Nem nagyon, de érezhetően. Ha próbálkozik, akkor minden megtett centiméterrel fokozza ezt a hatást. Ha elhagyná a vérkertet, bizonyára megfulladna. Apropó fulladás. Az eredar szerencsére nem nyeli félre a saját vérét, így a tüdeje tiszta marad. A lány is oda megy hozzá segíteni, ahogy Ura sugallta felé. Közben egy újabb vendég is érkezik. Méghozzá egy igen érdes, vendég. Beszélgetést kezdeményezne Maraennel, ha nem szakítaná meg valami. Taps szó. Egyetlen lény tapsolásának zaja hasít bele a ködbe. Gorden, és Hanloren, akiknek a lelke az oltárhoz van kötve, egy különös érzést kezdenek tapasztalni. Megmagyarázhatatlan. Mintha bogarak akarnának felúszni valaki gerincvelőjén. A ködfátyol szinte megdermed. A dögszagú mocsárban szinte megáll az idő. A ködből, mint szürke lepelből kezd kitűnni a tapsoló alak sziluettje. Magas, köpenyes. Csuklya nincs rajta, és ahogy egyre közelebb ér, egy gégehangon megrekedt kuncogást lehet hallani. Karcos, és vékony. A lassanként feltűnő arc sápadt, kemény bőrt visel. Ráncos, és csont sovány. Kopasz fején hegek vannak, csak úgy mint az arcán. Orra jó hosszan kilóg a fejéből. Szeme színe nincs. Ahogy maga a golyó is hiányszik az üregéből. A helyén azonban az átlag anatómiai ismeretekkel ellentétben nem egy véres üreget látnak, hanem egy fekete semmit, gyakorlatilag mintha az egész fej üreges lenne. A fekete posztó ami rá van dobva, csontos testén leng össze vissza. Első ránézésre egy mozgó csontváz is lehetne. Mikor megbizonyosodott, hogy mindenki rá figyel, csak akkor kezd neki.*
-Csodálatos.
*Mondja, és üres szemgödreit végigviszi a többieken.*
-Az Úr mondta, hogy ma dolgom lesz, de nem hittem hogy ekkora parádéval.
*Hangja szinte sérti a fület.*
-Lássuk csak mit kaptam az Arctalantól.
*Mondja, és mintha megpróbálna felülni az oltárra, de hirtelen meggondolja magát. Gyorsan körbenéz, hátha még itt van az istene, de aztán megrántja a vállát, és fejét egyenesen Gordenre emeli.*
-Van egy kóbor eb, aki elhagyta istenét, mikor szüksége lett volna rá.
*Közben illegeti fejét rosszallóan.*
-És te!
*Rikolt, és az Leilithre mutat görcsös ujjával.*
-A démon, aki megkérdőjelezed az Úr hatalmát.
*Ezen valamiért nagyon jól szórakozik. Sőt. Mintha az egész mulatságos lenne számára.*
-És itt van még a szamaritánus.
*Maraennt szemelte ki ezzel.*
-Aki rosszkor volt, rossz helyen.
*Mondja a legundorítóbb műsajnálattal.*
-És!
*Emeli fel az ujját az égbe, és lassan elmosolyodik, ezzel széles száját szinte a füléig húzva, hogy szürke bőre felráncosodjon szinte a tarkójáig.*
-Van egy vendégünk.
*Úgy beszél, mintha róla nem szólt volna az úr, és ezért a sötét lyukakat most fürkészőn mereszti előre.*
-A lány, aki nem is oly rég, még Eeyr templomát védte, és most ide van kötve a lelke.
*Csapkodja meg az obszidiánoltárt. Úgy néz ki mint aki egyre jobban szórakozik. Jobb kezét felemeli, és tesz vele egy kört. A köd, egy szélesebb körben elhalványul a jelenlévők között, míg máshol megerősödik, ezzel egy burkot hozva köréjük.*
-Én pedig a Szolga vagyok.
*Rekedt hangjából kiszűrődik, hogy ez egy nemes név lehet és meg is hajol hozzá.*
-Engem küldött az Úr, hogy szórakozzam veletek.
*Egyre jobban élvezi a szituációt.*
-És nekem nagyon sok játékom van, amiben a szabályok nagyon fontosak. Tessék figyelni!
*Ujján mutogatja, hol tart.*
-Mindenkinek van egy feladata, amit egyedül nem tud megoldani. Ha valaki nem tudja megoldani a feladatát, azt megbünteti a Sötétség Ura. Akinek meg sikerül... azt én nem tudom. A lényeg, hogy ki kell találni a játékokat. Én, csak kicsit segíthetek, mert én találtam ki, és amúgy sem akarok nagyon könnyíteni a dolgon. Nem hagyhatjátok el egymást, kivéve ha valaki meghal. Meg volt még valami...
*Gondolkozik el röviden, majd megrázza a fejét. Ördögi vigyorral folytatja.*
-És a legutolsó! Figyeljetek, mert nagyon fontos. Négy napotok van, és ne akarjatok csalni, mert azt én nem szeretem, és én! Én! ÉÉNN! Én az Úrt képviselem.
*Mondja pokolian önelégült arccal.*
-Van kérdés?
*Gordennek még a lélegzés is fájdalmat okoz ugyan, de nagy nehezen elő tudja kaparni a pálcát. Valamicskét suhint is vele, és körülbelül célra tudja tartani. Nem változik semmi. Még egy icipici villanás sem, csak mint a rémképekben a fejében. Leilith, továbbra is próbálja magát összeszedni, miközben kezd elapadni a belőle ömlő vérpatak. A férfi más terve nincsen, nehézkesen talpra is tud állni, de erősen szédül. A kiszakadt lelke az oltárhoz köti. Ezt érzi, pedig nem kéne éreznie. Amint egy lépést tesz az oltár mellől, olyan mintha valaki kihúzná a levegőt a tüdejéből. Nem nagyon, de érezhetően. Ha próbálkozik, akkor minden megtett centiméterrel fokozza ezt a hatást. Ha elhagyná a vérkertet, bizonyára megfulladna. Apropó fulladás. Az eredar szerencsére nem nyeli félre a saját vérét, így a tüdeje tiszta marad. A lány is oda megy hozzá segíteni, ahogy Ura sugallta felé. Közben egy újabb vendég is érkezik. Méghozzá egy igen érdes, vendég. Beszélgetést kezdeményezne Maraennel, ha nem szakítaná meg valami. Taps szó. Egyetlen lény tapsolásának zaja hasít bele a ködbe. Gorden, és Hanloren, akiknek a lelke az oltárhoz van kötve, egy különös érzést kezdenek tapasztalni. Megmagyarázhatatlan. Mintha bogarak akarnának felúszni valaki gerincvelőjén. A ködfátyol szinte megdermed. A dögszagú mocsárban szinte megáll az idő. A ködből, mint szürke lepelből kezd kitűnni a tapsoló alak sziluettje. Magas, köpenyes. Csuklya nincs rajta, és ahogy egyre közelebb ér, egy gégehangon megrekedt kuncogást lehet hallani. Karcos, és vékony. A lassanként feltűnő arc sápadt, kemény bőrt visel. Ráncos, és csont sovány. Kopasz fején hegek vannak, csak úgy mint az arcán. Orra jó hosszan kilóg a fejéből. Szeme színe nincs. Ahogy maga a golyó is hiányszik az üregéből. A helyén azonban az átlag anatómiai ismeretekkel ellentétben nem egy véres üreget látnak, hanem egy fekete semmit, gyakorlatilag mintha az egész fej üreges lenne. A fekete posztó ami rá van dobva, csontos testén leng össze vissza. Első ránézésre egy mozgó csontváz is lehetne. Mikor megbizonyosodott, hogy mindenki rá figyel, csak akkor kezd neki.*
-Csodálatos.
*Mondja, és üres szemgödreit végigviszi a többieken.*
-Az Úr mondta, hogy ma dolgom lesz, de nem hittem hogy ekkora parádéval.
*Hangja szinte sérti a fület.*
-Lássuk csak mit kaptam az Arctalantól.
*Mondja, és mintha megpróbálna felülni az oltárra, de hirtelen meggondolja magát. Gyorsan körbenéz, hátha még itt van az istene, de aztán megrántja a vállát, és fejét egyenesen Gordenre emeli.*
-Van egy kóbor eb, aki elhagyta istenét, mikor szüksége lett volna rá.
*Közben illegeti fejét rosszallóan.*
-És te!
*Rikolt, és az Leilithre mutat görcsös ujjával.*
-A démon, aki megkérdőjelezed az Úr hatalmát.
*Ezen valamiért nagyon jól szórakozik. Sőt. Mintha az egész mulatságos lenne számára.*
-És itt van még a szamaritánus.
*Maraennt szemelte ki ezzel.*
-Aki rosszkor volt, rossz helyen.
*Mondja a legundorítóbb műsajnálattal.*
-És!
*Emeli fel az ujját az égbe, és lassan elmosolyodik, ezzel széles száját szinte a füléig húzva, hogy szürke bőre felráncosodjon szinte a tarkójáig.*
-Van egy vendégünk.
*Úgy beszél, mintha róla nem szólt volna az úr, és ezért a sötét lyukakat most fürkészőn mereszti előre.*
-A lány, aki nem is oly rég, még Eeyr templomát védte, és most ide van kötve a lelke.
*Csapkodja meg az obszidiánoltárt. Úgy néz ki mint aki egyre jobban szórakozik. Jobb kezét felemeli, és tesz vele egy kört. A köd, egy szélesebb körben elhalványul a jelenlévők között, míg máshol megerősödik, ezzel egy burkot hozva köréjük.*
-Én pedig a Szolga vagyok.
*Rekedt hangjából kiszűrődik, hogy ez egy nemes név lehet és meg is hajol hozzá.*
-Engem küldött az Úr, hogy szórakozzam veletek.
*Egyre jobban élvezi a szituációt.*
-És nekem nagyon sok játékom van, amiben a szabályok nagyon fontosak. Tessék figyelni!
*Ujján mutogatja, hol tart.*
-Mindenkinek van egy feladata, amit egyedül nem tud megoldani. Ha valaki nem tudja megoldani a feladatát, azt megbünteti a Sötétség Ura. Akinek meg sikerül... azt én nem tudom. A lényeg, hogy ki kell találni a játékokat. Én, csak kicsit segíthetek, mert én találtam ki, és amúgy sem akarok nagyon könnyíteni a dolgon. Nem hagyhatjátok el egymást, kivéve ha valaki meghal. Meg volt még valami...
*Gondolkozik el röviden, majd megrázza a fejét. Ördögi vigyorral folytatja.*
-És a legutolsó! Figyeljetek, mert nagyon fontos. Négy napotok van, és ne akarjatok csalni, mert azt én nem szeretem, és én! Én! ÉÉNN! Én az Úrt képviselem.
*Mondja pokolian önelégült arccal.*
-Van kérdés?
27. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-04 20:01:28
Üzenet elküldve: 2020-04-04 20:01:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*A fájdalom majd szétveti a fejét. Először csak jelzésképp, ekkor két ujjával érinti meg halántékát, majd mondanivalója befejeztével szemei újfent vörösen felvillannak, teste, mint egy lüktető szív, momentumnyi görcsbe rándul a fájdalom érintésére. Ez egy olyan dolog, amihez századok alatt is képtelen volt hozzászokni. Azelőtt soha nem ismerte ezt a fogalmat, s életének csupán apró szegmensét teszi ki lénye e világi tartózkodása, mely csupán csepp a tengerben. Úgy létezett eddig, hogy a fájdalmat hírből sem ismerte. Aztán idecsöppent, ő vált a cseppé a tengerben, rákényszerítve, hogy a fájdalomból táplálkozzon, midőn ő maga sem képes azt elviselni.
Térdre rogy. Fejében megszólal a hang. Tudja hát, ki ő, ámbátor jelen pillanatban ez a tény érdekli a legkevésbé. Mintha saját karmaival szaggatná szét teste belsejét, a kín egy hegyomlás súlyával és vehemenciájával vetődik a túlvilági entitásra, s ő nem tehet mást, csorbult büszkeségét helyreállítandó igyekszik némán tűrni azt, miközben legbelül üvölt.
Aztán megérkezik a vér. Tenyerét szája elé tartja, ujjai közt buggyan ki a gyenge halandók éltető nedűje. Igyekszik nyugodtan, orrán venni a levegőt, majd ettől köhögőrohamot kap. Valami folyadék indult meg orrában is, melyet tüdejébe szívott vissza, s kisvártatva ez tényként kezelendő, nem felvetésként, hiszen vörös patakokban ömlik a vér orrán keresztül is. Meglepetten forgatja a szemét, nem tudja hova tenni a dolgot, s ama szemforgatás közepette látómezeje sötétül.
~ Ilyen lenne a halál? ~
Kérdezi magában, majd erőset pislog, ekkor pedig látása újra kitisztul. Még tiszta bal kezével megtörli szemeit, hófehér alkarjára erős kontrasztot rajzolnak a vörös foltok. Ekkor realizálódik benne, hogy ez talán valami átok. Talán sorra robbannak fel belső szervei. Talán valami sötét erő munkálkodik benne. Talán...
~ Talán hazaküld... ~
Néz maga elé bágyadtan, majd vértől vörös ajkaira mosoly húzódik, szája két oldalán apró vérpatak csordogál alá, groteszk karikatúráját adva szépséges lényének.
Fáj. Kegyetlenül fájdalmas. Annyira fájdalmas, hogy az eredar már a véröklendezés ideje óta révületbe van esve, melyből nemhogy kikandikálódna, egyre mélyebben beleesik. Egy darabon lehetett hallani még halk, elfojtott nyögéseit, midőn a fájdalom ellen küzdött, azonban most, hogy teste minden részét ez a vasszagú, ragacsos nedv teríti be, és szivárog onnan, merev háttal térdel, némán mosolyogva. Egyedül vérrel körvonalazott szemei sugallják, hogy fejben valamilyen más helyen jár. A morphia lassan visszahúzódni látszik, Leilith emberi alakot vesz fel.
Valahol, mélyen az elméjében, az eredar hallani vél egy hangot.
~ Kérd bocsánatát! ~ A hang erőtlen, hangzásra mintha valahonnan a távolból küldték volna ide a visszhangok.
~ Soha! Soha!! ~ Üvölti vissza Leilith tudata mélyére bújva, hangja megremeg, és elkapja a velőtrázó, görcsös nevetés.
A hang még mond valami, de mintha a víz mélyéről szólna, a szavak mélyek és sűrűek, üres pacaként hullámoznak az elme éterében.
A külvilág számára látható, ahogy a lány arcáról a mosoly lelohad, szemei fennakadnak, majd magzatpózban terül oldalára, eszméletét vesztve.*
A hozzászólás írója (Leilith Eredonys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.04 20:03:20
*A fájdalom majd szétveti a fejét. Először csak jelzésképp, ekkor két ujjával érinti meg halántékát, majd mondanivalója befejeztével szemei újfent vörösen felvillannak, teste, mint egy lüktető szív, momentumnyi görcsbe rándul a fájdalom érintésére. Ez egy olyan dolog, amihez századok alatt is képtelen volt hozzászokni. Azelőtt soha nem ismerte ezt a fogalmat, s életének csupán apró szegmensét teszi ki lénye e világi tartózkodása, mely csupán csepp a tengerben. Úgy létezett eddig, hogy a fájdalmat hírből sem ismerte. Aztán idecsöppent, ő vált a cseppé a tengerben, rákényszerítve, hogy a fájdalomból táplálkozzon, midőn ő maga sem képes azt elviselni.
Térdre rogy. Fejében megszólal a hang. Tudja hát, ki ő, ámbátor jelen pillanatban ez a tény érdekli a legkevésbé. Mintha saját karmaival szaggatná szét teste belsejét, a kín egy hegyomlás súlyával és vehemenciájával vetődik a túlvilági entitásra, s ő nem tehet mást, csorbult büszkeségét helyreállítandó igyekszik némán tűrni azt, miközben legbelül üvölt.
Aztán megérkezik a vér. Tenyerét szája elé tartja, ujjai közt buggyan ki a gyenge halandók éltető nedűje. Igyekszik nyugodtan, orrán venni a levegőt, majd ettől köhögőrohamot kap. Valami folyadék indult meg orrában is, melyet tüdejébe szívott vissza, s kisvártatva ez tényként kezelendő, nem felvetésként, hiszen vörös patakokban ömlik a vér orrán keresztül is. Meglepetten forgatja a szemét, nem tudja hova tenni a dolgot, s ama szemforgatás közepette látómezeje sötétül.
~ Ilyen lenne a halál? ~
Kérdezi magában, majd erőset pislog, ekkor pedig látása újra kitisztul. Még tiszta bal kezével megtörli szemeit, hófehér alkarjára erős kontrasztot rajzolnak a vörös foltok. Ekkor realizálódik benne, hogy ez talán valami átok. Talán sorra robbannak fel belső szervei. Talán valami sötét erő munkálkodik benne. Talán...
~ Talán hazaküld... ~
Néz maga elé bágyadtan, majd vértől vörös ajkaira mosoly húzódik, szája két oldalán apró vérpatak csordogál alá, groteszk karikatúráját adva szépséges lényének.
Fáj. Kegyetlenül fájdalmas. Annyira fájdalmas, hogy az eredar már a véröklendezés ideje óta révületbe van esve, melyből nemhogy kikandikálódna, egyre mélyebben beleesik. Egy darabon lehetett hallani még halk, elfojtott nyögéseit, midőn a fájdalom ellen küzdött, azonban most, hogy teste minden részét ez a vasszagú, ragacsos nedv teríti be, és szivárog onnan, merev háttal térdel, némán mosolyogva. Egyedül vérrel körvonalazott szemei sugallják, hogy fejben valamilyen más helyen jár. A morphia lassan visszahúzódni látszik, Leilith emberi alakot vesz fel.
Valahol, mélyen az elméjében, az eredar hallani vél egy hangot.
~ Kérd bocsánatát! ~ A hang erőtlen, hangzásra mintha valahonnan a távolból küldték volna ide a visszhangok.
~ Soha! Soha!! ~ Üvölti vissza Leilith tudata mélyére bújva, hangja megremeg, és elkapja a velőtrázó, görcsös nevetés.
A hang még mond valami, de mintha a víz mélyéről szólna, a szavak mélyek és sűrűek, üres pacaként hullámoznak az elme éterében.
A külvilág számára látható, ahogy a lány arcáról a mosoly lelohad, szemei fennakadnak, majd magzatpózban terül oldalára, eszméletét vesztve.*
A hozzászólás írója (Leilith Eredonys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.04 20:03:20
26. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-03 21:18:08
Üzenet elküldve: 2020-04-03 21:18:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*A Sötétség Ingoványa alighanem népesebb most, mint valaha. Élők hangjai szűrődnek át a sűrű ködön keresztül, s az amúgy halálos némaságba burkolódzó Vérkert a lármából ítélve nincs megelégedve e szokatlan tényállással.
Magabiztosan lépdel keresztül az undokul cuppogó talajon, a csuklya alól villanó, zöld szempár egy pillantással sem méltatja a földön fekvőket. Az ork holttestét keresi meg először, s csak azután kúszik tekintete az egyetlen talpon maradtra, Maraennre. Nem szól egy árva szót sem, térdre rogy az oltár előtt, s lehajtja fejét.*
~Uram, visszatértem hozzád. Rendelkezz velem.~
-Van, akin nem lehet segíteni. Ti mit kerestek itt?
*Csak arcát fordítja oldalra, jelezvén, hogy szavait Maraennhez szegezi. Nem próbálja összerakni fejében a képet, hamarosan úgy is kiderül, mi történt pontosan. A legjobb tippje az lenne, hogy talán uruk valamelyik félistene töltötte ki dühét joggal a szolgáin. Egy biztos, nem látta még az idegeneket erre, pedig az utóbbi időben ideje legnagyobb részét a Vérkertben töltötte.
Végül csak felkel a földről, hogy szembeforduljon a jövevényekkel. Tekintete a legtöbb időt Maraennen időzik, s igyekszik a hideg, acélszürke szempárba mélyeszteni a sajátját. Zavartan húzza fel jobb vállán a szövetet, mi a tetoválást fedi, miközben elkapja tekintetét a lányéról. A félkarú férfit veszi most szemügyre, s a maszkos mozdulatára rebbennek zöldjei. Érdeklődve figyeli, vajon ebből mi sül majd ki, s vaj mily szerep jut neki e történetből.*
*A Sötétség Ingoványa alighanem népesebb most, mint valaha. Élők hangjai szűrődnek át a sűrű ködön keresztül, s az amúgy halálos némaságba burkolódzó Vérkert a lármából ítélve nincs megelégedve e szokatlan tényállással.
Magabiztosan lépdel keresztül az undokul cuppogó talajon, a csuklya alól villanó, zöld szempár egy pillantással sem méltatja a földön fekvőket. Az ork holttestét keresi meg először, s csak azután kúszik tekintete az egyetlen talpon maradtra, Maraennre. Nem szól egy árva szót sem, térdre rogy az oltár előtt, s lehajtja fejét.*
~Uram, visszatértem hozzád. Rendelkezz velem.~
-Van, akin nem lehet segíteni. Ti mit kerestek itt?
*Csak arcát fordítja oldalra, jelezvén, hogy szavait Maraennhez szegezi. Nem próbálja összerakni fejében a képet, hamarosan úgy is kiderül, mi történt pontosan. A legjobb tippje az lenne, hogy talán uruk valamelyik félistene töltötte ki dühét joggal a szolgáin. Egy biztos, nem látta még az idegeneket erre, pedig az utóbbi időben ideje legnagyobb részét a Vérkertben töltötte.
Végül csak felkel a földről, hogy szembeforduljon a jövevényekkel. Tekintete a legtöbb időt Maraennen időzik, s igyekszik a hideg, acélszürke szempárba mélyeszteni a sajátját. Zavartan húzza fel jobb vállán a szövetet, mi a tetoválást fedi, miközben elkapja tekintetét a lányéról. A félkarú férfit veszi most szemügyre, s a maszkos mozdulatára rebbennek zöldjei. Érdeklődve figyeli, vajon ebből mi sül majd ki, s vaj mily szerep jut neki e történetből.*
25. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-02 12:18:58
Üzenet elküldve: 2020-04-02 12:18:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Úgy érzi az elf megsértette Urát, ezt pedig valahogyan helyre kell hoznia. Keze lassan kúszik tőre felé, arra gondol, talán a hitetlen szajha vérének látványa enyhülést hoz majd Neki. Ha a nő szavait meghallja, szemei méreggel telve villannak, ám nem rántja ki dühödten fegyverét. Ujjai a nyél köré fonódnak épp, mikor a vörös átalakul, s a látványtól egy pillanatra lefagy.*
~Sa'Terethre, ez meg miféle szörnyeteg?~
*Szívébe nem költözik félelem, ennek egyedüli oka a Sötétség jelenléte, a tudat, hogy akármiféle lény legyen is ez a torzszülött, az Arctalan ereje hatalmas, s játszi könnyedséggel végez bármikor a hitetlennel.
Tekintetét hirtelen kapja az imént rítust végző irányába, aki immáron görcsösen rángatózik a földön. Nem tudja pontosan mi történhetett, de abban biztos, hogy kínját megérdemli, hisz Sa'Tereth kíméletlen ugyan, de igazságos, akik ellene vétkeznek nem kerülhetik el büntetésüket. Ennek okán a vörös szörnyeteg sem kerülheti el sorsát, Ura vele sem bánik kesztyűs kézzel, még úgysem, hogy sötét jelenléte halványodni látszik.
Nincs már köztük, Mara fejében különös érzést elültetve távozik. Tudja, hogy nem a sajátja a gondolat, hiszen majdhogynem teljesen ellentétes azzal, amit cselekedni tervezett.*
-De hogyan?
*Pillant a semmibe majd egy mély sóhaj után a nő felé fordul, csak ekkor veszi észre, hogy az vért könnyezik, s hány. Csuklyáját lehúzza fejéről, vízzel teli kulacsát leakasztja övéről, kezeivel öltözetében kutat, mígnem egy régi, hímzett zsebkendőre nem lel. Ezeket nyújtja a vérző felé, túl közel azonban nem lép.*
-Kérd bocsánatát!
*Javasolja lágy hangon*
-Kérd és megszabadít a szenvedéstől.
*Úgy érzi az elf megsértette Urát, ezt pedig valahogyan helyre kell hoznia. Keze lassan kúszik tőre felé, arra gondol, talán a hitetlen szajha vérének látványa enyhülést hoz majd Neki. Ha a nő szavait meghallja, szemei méreggel telve villannak, ám nem rántja ki dühödten fegyverét. Ujjai a nyél köré fonódnak épp, mikor a vörös átalakul, s a látványtól egy pillanatra lefagy.*
~Sa'Terethre, ez meg miféle szörnyeteg?~
*Szívébe nem költözik félelem, ennek egyedüli oka a Sötétség jelenléte, a tudat, hogy akármiféle lény legyen is ez a torzszülött, az Arctalan ereje hatalmas, s játszi könnyedséggel végez bármikor a hitetlennel.
Tekintetét hirtelen kapja az imént rítust végző irányába, aki immáron görcsösen rángatózik a földön. Nem tudja pontosan mi történhetett, de abban biztos, hogy kínját megérdemli, hisz Sa'Tereth kíméletlen ugyan, de igazságos, akik ellene vétkeznek nem kerülhetik el büntetésüket. Ennek okán a vörös szörnyeteg sem kerülheti el sorsát, Ura vele sem bánik kesztyűs kézzel, még úgysem, hogy sötét jelenléte halványodni látszik.
Nincs már köztük, Mara fejében különös érzést elültetve távozik. Tudja, hogy nem a sajátja a gondolat, hiszen majdhogynem teljesen ellentétes azzal, amit cselekedni tervezett.*
-De hogyan?
*Pillant a semmibe majd egy mély sóhaj után a nő felé fordul, csak ekkor veszi észre, hogy az vért könnyezik, s hány. Csuklyáját lehúzza fejéről, vízzel teli kulacsát leakasztja övéről, kezeivel öltözetében kutat, mígnem egy régi, hímzett zsebkendőre nem lel. Ezeket nyújtja a vérző felé, túl közel azonban nem lép.*
-Kérd bocsánatát!
*Javasolja lágy hangon*
-Kérd és megszabadít a szenvedéstől.
24. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-01 16:55:39
Üzenet elküldve: 2020-04-01 16:55:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Zihálva fekszik a földön. Fejébe valaki baltát állított, ez biztos. Legalább is ez a kósza gondolat futja át majd tűnik el amilyen gyorsan jött. Nevetésben tör ki,őrült kacajban ahogy csonkját szorongatva minden egyes érzelmet megpróbál megragadni. Talán egy perc is eltelhet amíg a vihorászás befejeződik. Utána már csak a káosz marad. A káosz a fejében. ~Ez nem álom volt, látomás.~ Próbálja összeszedni magát de képtelen rá. A gondolatai is csak egysoros novellák a fejében teljes összeköttetés nélkül. Az egyetlen dolog ami megmarad a káoszban az a hiány. Az ürességérzet amit uruk távozása kelt.
Próbál emlékek után kutatni. Próbálja összeszedni amit látott. ~Fekete világ, szarvas, lány, kehely, vér, én.~ Felidézi önmagát a látomásban. Volt keze. Oldalra pillant. Nem, jobb keze nem nőtt vissza. Viszont ott megvolt. És használta a pálcát. ~De kin?~ Összeszorítja fogát ahogy mélyebbre ássa magát az emlékeiben. A vöröshajú. De mit keresett a fejében? Mágia? Nem, azt érezte volna. Ez más. ~Eredar.~
A gondolat undort kelt benne. ~Ez megpróbált beszélni az Úrral? Rajtam keresztül?~ Az egyik pálcáját megkísérli kezébe venni. A Vérfakasztót. Kezével megpróbál ugyanúgy a mellette lévő nőre suhintani mint azt a látomásban tette a mása, bár annak sem használt semennyit.*
*Zihálva fekszik a földön. Fejébe valaki baltát állított, ez biztos. Legalább is ez a kósza gondolat futja át majd tűnik el amilyen gyorsan jött. Nevetésben tör ki,őrült kacajban ahogy csonkját szorongatva minden egyes érzelmet megpróbál megragadni. Talán egy perc is eltelhet amíg a vihorászás befejeződik. Utána már csak a káosz marad. A káosz a fejében. ~Ez nem álom volt, látomás.~ Próbálja összeszedni magát de képtelen rá. A gondolatai is csak egysoros novellák a fejében teljes összeköttetés nélkül. Az egyetlen dolog ami megmarad a káoszban az a hiány. Az ürességérzet amit uruk távozása kelt.
Próbál emlékek után kutatni. Próbálja összeszedni amit látott. ~Fekete világ, szarvas, lány, kehely, vér, én.~ Felidézi önmagát a látomásban. Volt keze. Oldalra pillant. Nem, jobb keze nem nőtt vissza. Viszont ott megvolt. És használta a pálcát. ~De kin?~ Összeszorítja fogát ahogy mélyebbre ássa magát az emlékeiben. A vöröshajú. De mit keresett a fejében? Mágia? Nem, azt érezte volna. Ez más. ~Eredar.~
A gondolat undort kelt benne. ~Ez megpróbált beszélni az Úrral? Rajtam keresztül?~ Az egyik pálcáját megkísérli kezébe venni. A Vérfakasztót. Kezével megpróbál ugyanúgy a mellette lévő nőre suhintani mint azt a látomásban tette a mása, bár annak sem használt semennyit.*
23. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-01 15:52:24
Üzenet elküldve: 2020-04-01 15:52:24
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
//Sírfelirat hamis isteneknek//
//Gorden fejében//
*Mintha a köd apró részecskéit, belélegezve eltorzítaná a valóságot. A fájdalom nem múlik el. A tárgyak anyaga folyékony lesz szeme előtt, a köd sűrűsödik, és sötétedik. Pillanatok leforgása alatt szemei előtt, egy elfolyt, fekete világ terül, tele nem létező képekkel. Mintha a szél hordaná össze a színeket úgy teremnek szemei elé ezek az örült képsorok, és épp úgy tűnnek el. Ez az elméje világa. Jobbra tőle, egy fekete csuhás alak görnyed hirtelen egy állat holtteste felett. A barnás szőr a tetemes állaton, és az agancs szarvasra utal. Az alak egy lány. Hosszú, sötétbarna, szinte fekete haja kilóg a csuklya alól, ahogy arany kupába csapolja a szarvas vérét. Lassan a szájához emeli a kupát. Mire a szájához érne a vér, a képzeletképp egyszerre mintha füstté válna. Elfújja a szél. Előtte önmaga terem. Úgy ahogy most van épp, egy apró kivétellel. A két pálcát, két külön kezében tartja, ami igencsak érdekes. Hiányzó keze helyén, egy éjfekete végtag látható. Egyenesen önmaga szemébe néz. A képzeletbeli szellem alak elemeli az egyik pálcát, és hirtelen elsuhint vele a valódi Gorden feje felett. Ha az maga mögé pillant, akkor egy arctalan démont lát. Női. Alakjáról, és vörös hajáról megkülönböztethetetlen. Bőre szürke, és kemény. Csontos teste a föld fölött lebeg, és karmai a térdéig érnek, ám nem történik semmi. Hiába mutat rá a pálca. A kétkezű, elmekép-Gordenre néz a démon, és ráveti magát. Újabb szél fújja el a képet. A történések, olyan gyorsan követik egymást, hogy a halucináló varázsló lassan teljesen beleőrül. Újabb kép. Tőle balra. A Sötét Úr jelképe, egészen sajátos ábrázolás móddal. Nem nézheti sokáig, hogy ki a karóra húzott ember. Csak annyit lát, hogy szőke, és lány. Fehér ruhában. Újabb szél fúj. A kép eltűnik. A képzeletbeli önmaga feküdve zihál. A már előbb hallott isteni hang, csak az ő fejében visszhangzik.*
-A lelked az oltáramhoz van kötve halandó.
*Minden szó, mintha harang lenne a fejében. Fájdalmas, és tömör.*
-Nyerd vissza kegyemet amiért elhagytál.
*Amint a mondat véget ér Gorden a földön fekszik, és kinyitja a szemét. A köd eltűnt, és a vérkertet látja. Vérszag árad. Feje széthasadna ha tudna.*
//Mindeközben//
*A dolgok rohamvást történnek egymás után. A Rituálé vége felé megkezdődik az érdekes párbeszéd, amibe maga az arctalan is megszólal. Gorden dadogva elrebegett szavai után, egy kisebb csönd áll be, amit az eredar tör meg. Az telepatikus próbálkozása mintha szellő lenne egy hegy ellen. Fejébe hasít a fájdalom, amitől tervezett szavait nem tudja rögvest elmondani hangosan is. Valószínűleg így is igyekszik pótolni. Amint elhallgat a vörös, Gorden elterül a földön. Hirtelen mind a ketten oda kell kapniuk a fejüket. A fájdalomtól a földön fetrengő, tehetetlen testű férfi, görcsös rángatózása nem ignorálható, miközben szeme láthatólag üres helyekre bámul, egyre nagyobb félelmet mutatva a szemeiben. A várttal ellentétben az eredárnak nincs ideje táplálkozni ebből az érzelemből. A környezet megváltozik. Elsőnek apróságokban. A keselyűk inkább elszállnak. A köd oszlani kezd. A Sötét Úrnak jobb dolga is van mint egy hűtlen szolgát, egy hitetlen eredart, és egy néma kutyát szórakoztatni. A hívők érezhetik azt, hogy magukra lettek hagyva. A szem, a figyelem elfordult róluk. Csak a már felriadt Gorden emlékképeit hagyja maga után, és Leilitht, akit ezzel egy időben szétfeszít a fájdalom. Feje mintha felrobbanna, egyetlen hangot hall benne.*
-Eredar.
*Sa'Tereth megvető hangja mintha berepesztené a koponyáját. A fájdalomtól, kénytelen összegörnyedni. Amint visszatér a vérkert átlagos látványa, és az Uruk távozása biztos, valami megmozdul Leilithben. Mintha valaki gyomron vágta volna, óriásit öklendezik. Vér ömlik száján, és orrán. Vért könnyezik. Mintha valaki belülről szabdalta volna fel. Ugyan valódi seb nincsen benne, bár ő ezt nem tudhatja. Az viszont biztos, hogy veszélyes vérmennyiség távozott a testéből az arcán keresztül. Egy átlag ember már talán a saját halálát kívánná a feájdalomtól. Gorden rémképei is megterhelték a szervezetét. Közel volt ahhoz, hogy a mágiától leterhelt agya szélütést kapjon. Mindenesetre lihegve tér magához, iszonyú fejfájással. Keze helye is sajog. Csak Maraenn maradt az egyetlen sértetlen. Aki nem tett még semmi rosszat. Nem hagyta el istene szolgálatát egy időre, mikor az ajándékkal látta el, és nem kérdőjelezte meg hatalmát. Ő benne egy gondolat fogan. Idegen gondolat. Mintha parancs lenne, bár nem hallja istene távolodó hangját. Mintha ki is mondaná magának.*
-Segítenem kell rajtuk.
//Gorden fájdalma - 3-as erősségű sebnek felel meg, //
//Leilith fájdalma - 4-as erősségű sebnek felel meg, és a következő reagban nem tud megszólalni.//
//Gorden fejében//
*Mintha a köd apró részecskéit, belélegezve eltorzítaná a valóságot. A fájdalom nem múlik el. A tárgyak anyaga folyékony lesz szeme előtt, a köd sűrűsödik, és sötétedik. Pillanatok leforgása alatt szemei előtt, egy elfolyt, fekete világ terül, tele nem létező képekkel. Mintha a szél hordaná össze a színeket úgy teremnek szemei elé ezek az örült képsorok, és épp úgy tűnnek el. Ez az elméje világa. Jobbra tőle, egy fekete csuhás alak görnyed hirtelen egy állat holtteste felett. A barnás szőr a tetemes állaton, és az agancs szarvasra utal. Az alak egy lány. Hosszú, sötétbarna, szinte fekete haja kilóg a csuklya alól, ahogy arany kupába csapolja a szarvas vérét. Lassan a szájához emeli a kupát. Mire a szájához érne a vér, a képzeletképp egyszerre mintha füstté válna. Elfújja a szél. Előtte önmaga terem. Úgy ahogy most van épp, egy apró kivétellel. A két pálcát, két külön kezében tartja, ami igencsak érdekes. Hiányzó keze helyén, egy éjfekete végtag látható. Egyenesen önmaga szemébe néz. A képzeletbeli szellem alak elemeli az egyik pálcát, és hirtelen elsuhint vele a valódi Gorden feje felett. Ha az maga mögé pillant, akkor egy arctalan démont lát. Női. Alakjáról, és vörös hajáról megkülönböztethetetlen. Bőre szürke, és kemény. Csontos teste a föld fölött lebeg, és karmai a térdéig érnek, ám nem történik semmi. Hiába mutat rá a pálca. A kétkezű, elmekép-Gordenre néz a démon, és ráveti magát. Újabb szél fújja el a képet. A történések, olyan gyorsan követik egymást, hogy a halucináló varázsló lassan teljesen beleőrül. Újabb kép. Tőle balra. A Sötét Úr jelképe, egészen sajátos ábrázolás móddal. Nem nézheti sokáig, hogy ki a karóra húzott ember. Csak annyit lát, hogy szőke, és lány. Fehér ruhában. Újabb szél fúj. A kép eltűnik. A képzeletbeli önmaga feküdve zihál. A már előbb hallott isteni hang, csak az ő fejében visszhangzik.*
-A lelked az oltáramhoz van kötve halandó.
*Minden szó, mintha harang lenne a fejében. Fájdalmas, és tömör.*
-Nyerd vissza kegyemet amiért elhagytál.
*Amint a mondat véget ér Gorden a földön fekszik, és kinyitja a szemét. A köd eltűnt, és a vérkertet látja. Vérszag árad. Feje széthasadna ha tudna.*
//Mindeközben//
*A dolgok rohamvást történnek egymás után. A Rituálé vége felé megkezdődik az érdekes párbeszéd, amibe maga az arctalan is megszólal. Gorden dadogva elrebegett szavai után, egy kisebb csönd áll be, amit az eredar tör meg. Az telepatikus próbálkozása mintha szellő lenne egy hegy ellen. Fejébe hasít a fájdalom, amitől tervezett szavait nem tudja rögvest elmondani hangosan is. Valószínűleg így is igyekszik pótolni. Amint elhallgat a vörös, Gorden elterül a földön. Hirtelen mind a ketten oda kell kapniuk a fejüket. A fájdalomtól a földön fetrengő, tehetetlen testű férfi, görcsös rángatózása nem ignorálható, miközben szeme láthatólag üres helyekre bámul, egyre nagyobb félelmet mutatva a szemeiben. A várttal ellentétben az eredárnak nincs ideje táplálkozni ebből az érzelemből. A környezet megváltozik. Elsőnek apróságokban. A keselyűk inkább elszállnak. A köd oszlani kezd. A Sötét Úrnak jobb dolga is van mint egy hűtlen szolgát, egy hitetlen eredart, és egy néma kutyát szórakoztatni. A hívők érezhetik azt, hogy magukra lettek hagyva. A szem, a figyelem elfordult róluk. Csak a már felriadt Gorden emlékképeit hagyja maga után, és Leilitht, akit ezzel egy időben szétfeszít a fájdalom. Feje mintha felrobbanna, egyetlen hangot hall benne.*
-Eredar.
*Sa'Tereth megvető hangja mintha berepesztené a koponyáját. A fájdalomtól, kénytelen összegörnyedni. Amint visszatér a vérkert átlagos látványa, és az Uruk távozása biztos, valami megmozdul Leilithben. Mintha valaki gyomron vágta volna, óriásit öklendezik. Vér ömlik száján, és orrán. Vért könnyezik. Mintha valaki belülről szabdalta volna fel. Ugyan valódi seb nincsen benne, bár ő ezt nem tudhatja. Az viszont biztos, hogy veszélyes vérmennyiség távozott a testéből az arcán keresztül. Egy átlag ember már talán a saját halálát kívánná a feájdalomtól. Gorden rémképei is megterhelték a szervezetét. Közel volt ahhoz, hogy a mágiától leterhelt agya szélütést kapjon. Mindenesetre lihegve tér magához, iszonyú fejfájással. Keze helye is sajog. Csak Maraenn maradt az egyetlen sértetlen. Aki nem tett még semmi rosszat. Nem hagyta el istene szolgálatát egy időre, mikor az ajándékkal látta el, és nem kérdőjelezte meg hatalmát. Ő benne egy gondolat fogan. Idegen gondolat. Mintha parancs lenne, bár nem hallja istene távolodó hangját. Mintha ki is mondaná magának.*
-Segítenem kell rajtuk.
//Gorden fájdalma - 3-as erősségű sebnek felel meg, //
//Leilith fájdalma - 4-as erősségű sebnek felel meg, és a következő reagban nem tud megszólalni.//
22. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-03-31 23:06:06
Üzenet elküldve: 2020-03-31 23:06:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Megszólalna, de nem jön ki hang a torkán. Az a rohadt mágia, szó nem létezik rá a világokban, hogy mennyire utálja Leilith ezt a jelenséget... Szinte az egyetlen gyengéje.
Gondolataiból a csuklyás mágus ébreszti fel, pontosabban az a valami, ami rajta keresztül beszél. Felvonja jobb szemöldökét, úgy tanulmányozza az eseményt. Az előbb fájdalmat érzett a férfiból, de már megint ott volt az a fránya öröm.
~ Mégis mi teszi ezeket a mocskokat ekkora mániákussá? ~
Kérdi magában, majd az a valami megszólal a varázslón keresztül.
Most még egyszer felteszi a kérdést a mellette állónak, ezúttal sikerrel.
Ahogy a másik foghíjról válaszol neki, sértődötten konyítja le szája sarkát. Elképzeli, milyen lenne széttépni, és hogy vajh akkor ilyen hangvételben beszélne-e vele, midőn bőrét hámozza le húsáról, vagy hangjában feltűnne az oly' jellegzetes nőies visítás?
Ekkor kérdezi meg a mennydörgő hang, hogy mit is akarnak.
Csak ennyi kellett Leilithnek. Máris büszkén, peckesen ellép a nem túl beszédes partnere mellől, és egyenest a varázslatot végbevivő alak felé tart.*
- Nos, elég sok mindent akarok, ámbár azt erősen kétlem, hogy Te azt teljesíteni tudnád... *Hangja határozott, enyhén gunyoros éllel, süt belőle az arrogancia, és az, hogy nem veszi komolyan azt a lényt, aki előtt most áll.* - Viszont egyvalamit tudni szeretnék.
*Egy minutumra lehunyja a szemeit, megpróbál telepatikus kapcsolatot létesíteni ezzel a lénnyel. Az eredarok elméletileg értenek ehhez, ámbár ő soha nem konyított a láthatatlanná váláshoz, sem az ilyen elmepárbajokhoz, egyedül testének manipulálásában ügyeskedik, de abban nagyon.
Ha a telepatikus kapcsolat netán valami csoda folytán létrejön, esetleg az "isten" érzékelte ezt, s vette fel a kapcsolatot, akkor immár gondolatban folytatja.*
- Mondd, tényleg isten lennél? Én bárhol is voltam ebben a világban, az istenek, kiket ezek az alantas lények imádnak, mind halhatatlanok voltak. Viszont biztos vagyok benne, hogy Te nem vagy az.
*Ha a telepatikus kapcsolat nem jött létre, akkor ezen szavakat mind hangosan mondja ki, valójában nem számít neki, melyik fog a kettő közül megtörténni, előbbi csupán diszkréció volt.
Kíváncsian várja, mit válaszol az istenség, arcára kiül a kíváncsiság, és mégis van benne egy aprócska szorongás.
~ Kell. ~ Karmai meghosszabbodnak, foga is megnő, szemei felvillannak, s bőre körül gőzölög a hűs levegő. Így, igazi alakjában, kicsit magabiztosabban tekint az ismeretlen szemébe, legalábbis abba, amin keresztül jelenleg lát.
Amaz talán érzékeli is, hogy nem erről a világról való, ami a lehető legjobb forgatókönyv, hisz az máris előkészítené a második kívánságát.*
A hozzászólás írója (Leilith Eredonys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.31 23:28:52
*Megszólalna, de nem jön ki hang a torkán. Az a rohadt mágia, szó nem létezik rá a világokban, hogy mennyire utálja Leilith ezt a jelenséget... Szinte az egyetlen gyengéje.
Gondolataiból a csuklyás mágus ébreszti fel, pontosabban az a valami, ami rajta keresztül beszél. Felvonja jobb szemöldökét, úgy tanulmányozza az eseményt. Az előbb fájdalmat érzett a férfiból, de már megint ott volt az a fránya öröm.
~ Mégis mi teszi ezeket a mocskokat ekkora mániákussá? ~
Kérdi magában, majd az a valami megszólal a varázslón keresztül.
Most még egyszer felteszi a kérdést a mellette állónak, ezúttal sikerrel.
Ahogy a másik foghíjról válaszol neki, sértődötten konyítja le szája sarkát. Elképzeli, milyen lenne széttépni, és hogy vajh akkor ilyen hangvételben beszélne-e vele, midőn bőrét hámozza le húsáról, vagy hangjában feltűnne az oly' jellegzetes nőies visítás?
Ekkor kérdezi meg a mennydörgő hang, hogy mit is akarnak.
Csak ennyi kellett Leilithnek. Máris büszkén, peckesen ellép a nem túl beszédes partnere mellől, és egyenest a varázslatot végbevivő alak felé tart.*
- Nos, elég sok mindent akarok, ámbár azt erősen kétlem, hogy Te azt teljesíteni tudnád... *Hangja határozott, enyhén gunyoros éllel, süt belőle az arrogancia, és az, hogy nem veszi komolyan azt a lényt, aki előtt most áll.* - Viszont egyvalamit tudni szeretnék.
*Egy minutumra lehunyja a szemeit, megpróbál telepatikus kapcsolatot létesíteni ezzel a lénnyel. Az eredarok elméletileg értenek ehhez, ámbár ő soha nem konyított a láthatatlanná váláshoz, sem az ilyen elmepárbajokhoz, egyedül testének manipulálásában ügyeskedik, de abban nagyon.
Ha a telepatikus kapcsolat netán valami csoda folytán létrejön, esetleg az "isten" érzékelte ezt, s vette fel a kapcsolatot, akkor immár gondolatban folytatja.*
- Mondd, tényleg isten lennél? Én bárhol is voltam ebben a világban, az istenek, kiket ezek az alantas lények imádnak, mind halhatatlanok voltak. Viszont biztos vagyok benne, hogy Te nem vagy az.
*Ha a telepatikus kapcsolat nem jött létre, akkor ezen szavakat mind hangosan mondja ki, valójában nem számít neki, melyik fog a kettő közül megtörténni, előbbi csupán diszkréció volt.
Kíváncsian várja, mit válaszol az istenség, arcára kiül a kíváncsiság, és mégis van benne egy aprócska szorongás.
~ Kell. ~ Karmai meghosszabbodnak, foga is megnő, szemei felvillannak, s bőre körül gőzölög a hűs levegő. Így, igazi alakjában, kicsit magabiztosabban tekint az ismeretlen szemébe, legalábbis abba, amin keresztül jelenleg lát.
Amaz talán érzékeli is, hogy nem erről a világról való, ami a lehető legjobb forgatókönyv, hisz az máris előkészítené a második kívánságát.*
A hozzászólás írója (Leilith Eredonys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.31 23:28:52
21. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-03-31 17:18:23
Üzenet elküldve: 2020-03-31 17:18:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Szinte elbűvölve figyeli a rituálét, szíve pedig gyermeki izgalommal telve ver hevesebben. Érzi, valami hatalmas készül, nem csupán valamiféle egyszerű áldozatbemutatásról vagy buzgó áhítatról van szó. Pár pillanatra lehunyja szemeit, s elismétli halkan imádságát, amit az idefelé úton mormolt.
Egy női hang zavarja meg az egyetlen igaz istenéhez intézett fohászában, aminek egy cseppet sem örül. Nem fordul az idegen felé, csupán szeme sarkából pillant rajta végig majd tekintete visszasiklik csonka fajtására, s az imént feltett kérdésre halványan bólint.*
-Hívei itt rálelhetnek.
*Hangsúlyozza ki az első szót, csak hogy világossá váljék a másik számára, a Magasztos nem mutatja meg magát akárkinek.
Épphogy kiejti feleletét, valami történik. Ahogy hűvös szellő támad, bár testét mindenütt ruha fedi, bőre libabőrös lesz. A borzongás, ami átjárja ám a legkevésbé sem kellemetlen, érzi Ura jelenlétét, s ez végtelenül boldoggá teszi, eufóriáját pedig csak tetézi, hogy az Igaz megszólítja őket a hosszúfülűn keresztül, még ha hangja számonkérő is. Érez rá némi késztetést, hogy térdre boruljon, de tudja a Dicső Sötétség nem akarná, hogy érzelgőssé váljon, így legyűri magában az ingert. Pontosan még mindig nem tudja, mi is az oka ittlétének, így választ sem tud adni az Arctalannak, megteszi ezt azonban más helyette. A rítust elvégzett férfi dadogását szánalmasnak találja, minden oka megvan persze félni, hisz elhívta a Hatalmas Sa'Terethet, s még csak áldozatot se mutat be neki üdvözletképp, ettől függetlenül lehetne benne annyi tartás, hogy érzelmeit nem mutatja ki. Mara nem retteg attól, hogy az Egyetlen életét veszi, bár csalódott lenne, ha nem szolgálhatná őt tovább, ha ez az Ő akarata, így kell lennie. Némán figyeli hát tovább az eseményeket, s próbálja kihámozni, mi szerepe lehet majd az elkövetkezőekben.*
*Szinte elbűvölve figyeli a rituálét, szíve pedig gyermeki izgalommal telve ver hevesebben. Érzi, valami hatalmas készül, nem csupán valamiféle egyszerű áldozatbemutatásról vagy buzgó áhítatról van szó. Pár pillanatra lehunyja szemeit, s elismétli halkan imádságát, amit az idefelé úton mormolt.
Egy női hang zavarja meg az egyetlen igaz istenéhez intézett fohászában, aminek egy cseppet sem örül. Nem fordul az idegen felé, csupán szeme sarkából pillant rajta végig majd tekintete visszasiklik csonka fajtására, s az imént feltett kérdésre halványan bólint.*
-Hívei itt rálelhetnek.
*Hangsúlyozza ki az első szót, csak hogy világossá váljék a másik számára, a Magasztos nem mutatja meg magát akárkinek.
Épphogy kiejti feleletét, valami történik. Ahogy hűvös szellő támad, bár testét mindenütt ruha fedi, bőre libabőrös lesz. A borzongás, ami átjárja ám a legkevésbé sem kellemetlen, érzi Ura jelenlétét, s ez végtelenül boldoggá teszi, eufóriáját pedig csak tetézi, hogy az Igaz megszólítja őket a hosszúfülűn keresztül, még ha hangja számonkérő is. Érez rá némi késztetést, hogy térdre boruljon, de tudja a Dicső Sötétség nem akarná, hogy érzelgőssé váljon, így legyűri magában az ingert. Pontosan még mindig nem tudja, mi is az oka ittlétének, így választ sem tud adni az Arctalannak, megteszi ezt azonban más helyette. A rítust elvégzett férfi dadogását szánalmasnak találja, minden oka megvan persze félni, hisz elhívta a Hatalmas Sa'Terethet, s még csak áldozatot se mutat be neki üdvözletképp, ettől függetlenül lehetne benne annyi tartás, hogy érzelmeit nem mutatja ki. Mara nem retteg attól, hogy az Egyetlen életét veszi, bár csalódott lenne, ha nem szolgálhatná őt tovább, ha ez az Ő akarata, így kell lennie. Némán figyeli hát tovább az eseményeket, s próbálja kihámozni, mi szerepe lehet majd az elkövetkezőekben.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 303-322