Kikötő - Vérkert
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 4 (61. - 80. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
80. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-12 22:27:52
Üzenet elküldve: 2014-05-12 22:27:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
- Most bűntudatot akarsz bennem kelteni? Mert az nem fog menni, sajnálom. Akár az anyanyelved, akár nem, és akár több mint ezer éves, akár nem én nem értem. És míg nem értem, addig nem tudok bízni a szavadban, mert nincs is igazán miben bízzak. Ez ilyen egyszerű.
*Megrántja a vállát, jelezve, hogy valóban teljesen hidegen hagyja, milyen kapcsolatot ápol a másik a számára idegen nyelvvel.*
- Remélem, azért érthető az álláspontom. Szeretném ha az lenne, mivel másképp nem tudom elmagyarázni. És... talán az is a te nyelveden való megszólalás szükségtelenségét igazolja, hogy errefelé nemigen beszélik. Legalábbis, még senkitől sem hallottam azelőtt.
*Felsóhajt, mielőtt valami olyat tesz, ami azért túlságosan nincs ínyére. Ez persze ábrázatán nem látszik meg különösebben.*
- De köszönöm a bizalmad. Viszont ilyen föld alatti szobát nem biztos, hogy tudnék adni. A bordélyt a saját házamban nyitnám, aminek van ugyan pincéje... De minthogy az előbb említettél olyasmit, hogy a kotyvalékaid robbanhatnak is, nos... Azt nem szeretném, hogy összeomlaszd a házam. Tele van értékes holmival, amit a sírba vinnél magaddal! Aztán persze, ott lesznek a lányok is... Viszont a hátsókertben kaphatsz valami műhelyt. Ott lesz elég terület neki. Akár le is ásathatjuk, ha mindenképp muszáj úgy legyen.
*Kivárja, amíg a férfi nyilatkozik, hogy megfelelne-e így neki a vázolt helyzet, s hogy mindenképp valami igazán mélyen fekvő "bírtokra" vágyik-e. Ugyan nagyon nincs kedve a plusz költekezéshez -amiről fogalma sincs, mikor térül majd meg-, de ha egyszer ilyen áron biztosíthatja, hogy Orrden mindig a közelben legyen majd, akármikor is legyen rá szükség, akkor kénytelen lesz megfizetni azt. Ebbe bele kell nyugodjon.*
- Tudom, hogy nem lesz egyszerű. Már most is rengeteg a baj meg a bonyodalom vele, pedig még igazán bele sem kezdtem. Eddig csak te vagy meg az egészből, de akármilyen vonzónak is tartana bármelyik női látogató, fölötted pont nem kerítősködni akarnék. A te dolgod mindenféle vezetői hercehurca lesz, de erre visszatérünk később.
*Hátrább dől a sziklán, ismét kicsivel maga mögött megtámaszkodva, s az eget bámulva próbálja összeszedni a témához kapcsolódó gondolatait. Már egyszer megtette ugyan, még percekkel ezelőtt, de aztán Orrdennek sikerült elérnie, hogy ugyanúgy szanaszét széledjenek, mint ahogyan azelőtt voltak.*
- Tehát a ház megvan, egy pár berendezési tárgy kell még. Két ágy, egy vagy két kanapé, valami a madárnak, ha hozod...
*Bök fejével a bagoly felé, s egy pillantást is vet rá, majd ismét az eget kezdi fürkészni.*
- Mert ugye te megvagy, neked kell egy műhely. Ezt megoldjuk. Amit eddig elmondtam, az még a dolgok kisebb, egyszerűbb része. Párszáz-ezer arany és letudjuk. A nehezebb feladat megválasztani azokat, akik nekünk dolgoznak majd. Nem akarok hirdetni, arra boldog-boldogtalan jelentkezne. És gyanítom, többségében olyanok, akik pont nem kellenének.
*Elhallgat, az eddigiekhez képest egész mély csendbe burkolózik, ami talán még szokatlannak tűnhet a félvér számára is.
Hosszasan bámulja a kék égen vonuló felhőket. Közben eszébe ötlik az is, hogy ideje lenne már visszamennie a toronyba lassan... Aztán későbbre halasztja az ezen való zsémbelést. Húz egy jókorát inkább az iszákjában lévő sörből, majd átnyújtja azt a férfinek is, hátha szomjas.*
- Te mennyire tartod jó emberismerőnek magad, Orrden?
*Megrántja a vállát, jelezve, hogy valóban teljesen hidegen hagyja, milyen kapcsolatot ápol a másik a számára idegen nyelvvel.*
- Remélem, azért érthető az álláspontom. Szeretném ha az lenne, mivel másképp nem tudom elmagyarázni. És... talán az is a te nyelveden való megszólalás szükségtelenségét igazolja, hogy errefelé nemigen beszélik. Legalábbis, még senkitől sem hallottam azelőtt.
*Felsóhajt, mielőtt valami olyat tesz, ami azért túlságosan nincs ínyére. Ez persze ábrázatán nem látszik meg különösebben.*
- De köszönöm a bizalmad. Viszont ilyen föld alatti szobát nem biztos, hogy tudnék adni. A bordélyt a saját házamban nyitnám, aminek van ugyan pincéje... De minthogy az előbb említettél olyasmit, hogy a kotyvalékaid robbanhatnak is, nos... Azt nem szeretném, hogy összeomlaszd a házam. Tele van értékes holmival, amit a sírba vinnél magaddal! Aztán persze, ott lesznek a lányok is... Viszont a hátsókertben kaphatsz valami műhelyt. Ott lesz elég terület neki. Akár le is ásathatjuk, ha mindenképp muszáj úgy legyen.
*Kivárja, amíg a férfi nyilatkozik, hogy megfelelne-e így neki a vázolt helyzet, s hogy mindenképp valami igazán mélyen fekvő "bírtokra" vágyik-e. Ugyan nagyon nincs kedve a plusz költekezéshez -amiről fogalma sincs, mikor térül majd meg-, de ha egyszer ilyen áron biztosíthatja, hogy Orrden mindig a közelben legyen majd, akármikor is legyen rá szükség, akkor kénytelen lesz megfizetni azt. Ebbe bele kell nyugodjon.*
- Tudom, hogy nem lesz egyszerű. Már most is rengeteg a baj meg a bonyodalom vele, pedig még igazán bele sem kezdtem. Eddig csak te vagy meg az egészből, de akármilyen vonzónak is tartana bármelyik női látogató, fölötted pont nem kerítősködni akarnék. A te dolgod mindenféle vezetői hercehurca lesz, de erre visszatérünk később.
*Hátrább dől a sziklán, ismét kicsivel maga mögött megtámaszkodva, s az eget bámulva próbálja összeszedni a témához kapcsolódó gondolatait. Már egyszer megtette ugyan, még percekkel ezelőtt, de aztán Orrdennek sikerült elérnie, hogy ugyanúgy szanaszét széledjenek, mint ahogyan azelőtt voltak.*
- Tehát a ház megvan, egy pár berendezési tárgy kell még. Két ágy, egy vagy két kanapé, valami a madárnak, ha hozod...
*Bök fejével a bagoly felé, s egy pillantást is vet rá, majd ismét az eget kezdi fürkészni.*
- Mert ugye te megvagy, neked kell egy műhely. Ezt megoldjuk. Amit eddig elmondtam, az még a dolgok kisebb, egyszerűbb része. Párszáz-ezer arany és letudjuk. A nehezebb feladat megválasztani azokat, akik nekünk dolgoznak majd. Nem akarok hirdetni, arra boldog-boldogtalan jelentkezne. És gyanítom, többségében olyanok, akik pont nem kellenének.
*Elhallgat, az eddigiekhez képest egész mély csendbe burkolózik, ami talán még szokatlannak tűnhet a félvér számára is.
Hosszasan bámulja a kék égen vonuló felhőket. Közben eszébe ötlik az is, hogy ideje lenne már visszamennie a toronyba lassan... Aztán későbbre halasztja az ezen való zsémbelést. Húz egy jókorát inkább az iszákjában lévő sörből, majd átnyújtja azt a férfinek is, hátha szomjas.*
- Te mennyire tartod jó emberismerőnek magad, Orrden?
79. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-12 21:34:09
Üzenet elküldve: 2014-05-12 21:34:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
*Különös hangokat ad ki a nő, amit hirtelen úgy tud felfogni, hogy valami baja van. Ráhagyja, mert nem az ő dolga.*
-Akkor megbeszéltünk, hogy én nem érdekellek téged, s ez visszafelé szintén igaz. Jól van, rád hagyom drága az álmodozást. Én nem rablom az időmet efféle dolgokkal. * Mikor Yüsmene a beismerő szavakat kimondja, akkor rögtön megerősíti a másikat. Hangjában nincs semmilyen bántó él, vagy arra utaló jel.*
-Nagyon jól látod, nem kell nekünk szerelem ahhoz, hogy össze tudjunk dolgozni. * Mikor megtörténik az ölelés, akkor megjelenik a dicsőséget kifejező mosolya. Szemei pimasz módon vetülnek rá társára, miközben annak arcának vonásait nézi. Látja a változást, ami minden bizonnyal az idegen nyelv használata miatt lett olyan. Somolyog egy keveset, mikor rákérdez a szépség, hogy mi volt ez.*
-Ez? Az anyanyelvem. Ha hiszed, ha nem a hajóúton tanultam meg az itteni nyelvekből egyet, hogy tudjak beszélgetni az itteniekkel. Mint például veled. S nem mondtam semmi trágár szót rád, habár a hangsúlya miatt megtévesztő lehet. Annyit mondtam, hogy itt vagyok és rendelkezz velem. Nem gondolod, hogy kellemes e dolog tudatában lenni? S cseppet sincs köze a mágiához, csak csupán ezerötszáz éves. Igen, ahonnan jövök ez a helyet. Jó, nem fogok beszélni az anyanyelvemen. * Sóhajt egyet, mert nagyon úgy tűnik, hogy azon ügyködik e nőszemély, hogy mindent megvon tőle. Meghallgatja annak ajánlatát, ami egész egyszerűen hajmeresztő.*
-Szóval bordélyt, ahol csinos lányok és férfiak vannak. Minden szép és jó, a vendégek kulturáltak és magas a színvonal. Ehhez sok idő kell, s semmi sem zökkenőmentes. De ha eme feladatra szánsz, akkor állok elébe. Akár ma elkezdhetjük, akár holnap. S munkám jutalmaként nem nőket akarok, hanem egy föld alatti műhelyt, ahol a saját veszélyes kis játékaimat űzhetem. Csak akkor jutalmazz nőkkel, ha tényleg megérdemlem. * Mondja ki kerek perec a véleményét, s nem bújtatja semmilyen köntösbe. Távol áll tőle a nőzés világa, s az is marad, ha csak rajta múlik.*
-Van még valami, amiről fontos tudnom? Esetleg, apróbb részletek, vagy mire figyeljek oda. Hol vannak a hátárok? Mibe szólhatok bele? * Támadja le kedvesét ezekkel a kérdésekkel, de szeretne tisztán látni. Zöld szemében most kivételesen nem az őrületet lehet látni, hanem az értelmet. Érdeklődéssel várja a válaszokat, részleteket és információmorzsákat.*
-Akkor megbeszéltünk, hogy én nem érdekellek téged, s ez visszafelé szintén igaz. Jól van, rád hagyom drága az álmodozást. Én nem rablom az időmet efféle dolgokkal. * Mikor Yüsmene a beismerő szavakat kimondja, akkor rögtön megerősíti a másikat. Hangjában nincs semmilyen bántó él, vagy arra utaló jel.*
-Nagyon jól látod, nem kell nekünk szerelem ahhoz, hogy össze tudjunk dolgozni. * Mikor megtörténik az ölelés, akkor megjelenik a dicsőséget kifejező mosolya. Szemei pimasz módon vetülnek rá társára, miközben annak arcának vonásait nézi. Látja a változást, ami minden bizonnyal az idegen nyelv használata miatt lett olyan. Somolyog egy keveset, mikor rákérdez a szépség, hogy mi volt ez.*
-Ez? Az anyanyelvem. Ha hiszed, ha nem a hajóúton tanultam meg az itteni nyelvekből egyet, hogy tudjak beszélgetni az itteniekkel. Mint például veled. S nem mondtam semmi trágár szót rád, habár a hangsúlya miatt megtévesztő lehet. Annyit mondtam, hogy itt vagyok és rendelkezz velem. Nem gondolod, hogy kellemes e dolog tudatában lenni? S cseppet sincs köze a mágiához, csak csupán ezerötszáz éves. Igen, ahonnan jövök ez a helyet. Jó, nem fogok beszélni az anyanyelvemen. * Sóhajt egyet, mert nagyon úgy tűnik, hogy azon ügyködik e nőszemély, hogy mindent megvon tőle. Meghallgatja annak ajánlatát, ami egész egyszerűen hajmeresztő.*
-Szóval bordélyt, ahol csinos lányok és férfiak vannak. Minden szép és jó, a vendégek kulturáltak és magas a színvonal. Ehhez sok idő kell, s semmi sem zökkenőmentes. De ha eme feladatra szánsz, akkor állok elébe. Akár ma elkezdhetjük, akár holnap. S munkám jutalmaként nem nőket akarok, hanem egy föld alatti műhelyt, ahol a saját veszélyes kis játékaimat űzhetem. Csak akkor jutalmazz nőkkel, ha tényleg megérdemlem. * Mondja ki kerek perec a véleményét, s nem bújtatja semmilyen köntösbe. Távol áll tőle a nőzés világa, s az is marad, ha csak rajta múlik.*
-Van még valami, amiről fontos tudnom? Esetleg, apróbb részletek, vagy mire figyeljek oda. Hol vannak a hátárok? Mibe szólhatok bele? * Támadja le kedvesét ezekkel a kérdésekkel, de szeretne tisztán látni. Zöld szemében most kivételesen nem az őrületet lehet látni, hanem az értelmet. Érdeklődéssel várja a válaszokat, részleteket és információmorzsákat.*
78. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-12 17:18:39
Üzenet elküldve: 2014-05-12 17:18:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
*Az újabb lekicsinylő szavakra már csak kipréselődik tüdejéből a levegő hirtelen, mintha csak egy elhaló, igencsak rövid nevetést hallatna, majd megrázza a fejét és játékosan dallamos hangon válaszol.*
- Nem érdekel, milyen az eseted, az egyáltalán nem számít. Egyetlen csókomba, vagy velem töltött éjszakába kerülne, hogy a szíved a rabom legyen... Ha már ilyen kíváncsi vagy. Attól függően, hogy a rövidebb, könnyebb utat választom-e... Avagy a fáradságosabbat. De, tekintve, hogy a közreműködésedhez nem kell a szíved, nem választom egyiket sem.
*Hagyja azt az ölelést, bár oly nehézkesen viseli, mintha a fogát húznák. Közben az eget kémleli, s vissza sem igazán ölel, éppcsak két tenyerét pihenteti meg a férfi hátán, de még azt is igen kelletlenül.
Számára -legalábbis azok alapján, amit eddig erről a világról látott és megtanult- az ölelés valami fura, bárgyú módja a hála-, vagy a még annál is furcsább és érthetetlenebb szeretet nevű dolog kifejezésének. Épp ezért nem is érti, miért ragaszkodott hozzá annyira Orrden. Hálás talán lehetne a férfi, amiért még mindig életben van... De ő maga mégis valahogy azzal magyarázta a dolog szükségességét, hogy a sértésekért kéri kiengesztelésül.*
~Akár egy gyerek, akitől elvették a rongybabáját. Éppcsak annyi a különbség, hogy ez nem bömböl...~
*Aztán úgy érzi, talán megértette, miért is kellett annyira forszíroznia a másiknak ezt a buta gesztust. Szemöldökei összeszaladnak az idegen szavakat hallva, amiket nem tud mire vélni, mivel nemhogy egy szótöredéket-, de egy árva hangot sem ért az egészből. Mikor a férfi elengedi, még mindig arcán ül a részben kérdő, részben rosszalló kifejezés.
Bár a másik gyűlöli és lenézi a mágia tudományát -legalábbis állítása szerint-, s nem produkált eddig semmit, ami az ellenkezőjét bizonyíthatná, ezután nem bízik benne túlzottan. S bár valami simlisséget érez a háttérben meghúzódni, mégis egész nyugodtan kérdez vissza. Nekitámadni nem akar, de nem is az áldozott vér értelmében, jóval inkább azért, mert alapvetően valóban úgy látja, hogy hasznát vehetné a férfi őrületének az igazgatás során.*
- Megtudhatnám, mi volt ez? Még akkor is, ha valami olyasmit mondtál, amiért a nyakad szegném. Nem teszem, ígérem. Hiszen a vérem adtam, és most a szavam adom arra is, hogy nem foglak sértegetni. Viszont ha folyamatosan olyan nyelven beszélsz, amit nem értek, bízni sem fogok benned, és akkor hiába a kis szövetség-mizériád; az alkunak, ami szerint velem dolgozol, lőttek.
*Figyelmezteti a félvért, majd továbbra is kutatón nézi az arcát, hátha annak rezdülései többet árulnak el annál, amit a szavai mondhatnak.*
- Hallgatlak. Az üzletre majd rátérünk utána.
*Egész nyugodtan kivár, s csak akkor kezdi vázolni a jelenlegi felállást -de azt is csak nagy vonalakban-, ha értelmes, elégséges választ kap. Igaz, benne van a pakliban, hogy Orrden szemrebbenés nélkül a képébe hazudik, de még ha így is tesz, később mindenképp kiderül a sunyisága. Árgus szemek fogják figyelni.*
- Akarok egy bordélyt. Nem kuplerájt, bordélyt. Csinos lányok, kedves férfiak, kedves kiszolgálás, kellemes és értelmes időtöltés a jól fizető, moderált vendégeknek. Semmi ocsmányság, semmi erőszak... Csak színvonalasan az arra érdemeseknek.
*Hosszabb szünetet tart, s mereven bámulja Orrdent hogy most, a dióhéjban összefoglalt legfőbb tudnivalókat hallva mi lenne a véleménye.*
- Ezért is mondtam, hogy ha elég jól végzed a dolgod, kapsz is annyi ölelést, amennyit csak akarsz. Nos. Még mindig érdekelne?
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.05.12 17:28:21
- Nem érdekel, milyen az eseted, az egyáltalán nem számít. Egyetlen csókomba, vagy velem töltött éjszakába kerülne, hogy a szíved a rabom legyen... Ha már ilyen kíváncsi vagy. Attól függően, hogy a rövidebb, könnyebb utat választom-e... Avagy a fáradságosabbat. De, tekintve, hogy a közreműködésedhez nem kell a szíved, nem választom egyiket sem.
*Hagyja azt az ölelést, bár oly nehézkesen viseli, mintha a fogát húznák. Közben az eget kémleli, s vissza sem igazán ölel, éppcsak két tenyerét pihenteti meg a férfi hátán, de még azt is igen kelletlenül.
Számára -legalábbis azok alapján, amit eddig erről a világról látott és megtanult- az ölelés valami fura, bárgyú módja a hála-, vagy a még annál is furcsább és érthetetlenebb szeretet nevű dolog kifejezésének. Épp ezért nem is érti, miért ragaszkodott hozzá annyira Orrden. Hálás talán lehetne a férfi, amiért még mindig életben van... De ő maga mégis valahogy azzal magyarázta a dolog szükségességét, hogy a sértésekért kéri kiengesztelésül.*
~Akár egy gyerek, akitől elvették a rongybabáját. Éppcsak annyi a különbség, hogy ez nem bömböl...~
*Aztán úgy érzi, talán megértette, miért is kellett annyira forszíroznia a másiknak ezt a buta gesztust. Szemöldökei összeszaladnak az idegen szavakat hallva, amiket nem tud mire vélni, mivel nemhogy egy szótöredéket-, de egy árva hangot sem ért az egészből. Mikor a férfi elengedi, még mindig arcán ül a részben kérdő, részben rosszalló kifejezés.
Bár a másik gyűlöli és lenézi a mágia tudományát -legalábbis állítása szerint-, s nem produkált eddig semmit, ami az ellenkezőjét bizonyíthatná, ezután nem bízik benne túlzottan. S bár valami simlisséget érez a háttérben meghúzódni, mégis egész nyugodtan kérdez vissza. Nekitámadni nem akar, de nem is az áldozott vér értelmében, jóval inkább azért, mert alapvetően valóban úgy látja, hogy hasznát vehetné a férfi őrületének az igazgatás során.*
- Megtudhatnám, mi volt ez? Még akkor is, ha valami olyasmit mondtál, amiért a nyakad szegném. Nem teszem, ígérem. Hiszen a vérem adtam, és most a szavam adom arra is, hogy nem foglak sértegetni. Viszont ha folyamatosan olyan nyelven beszélsz, amit nem értek, bízni sem fogok benned, és akkor hiába a kis szövetség-mizériád; az alkunak, ami szerint velem dolgozol, lőttek.
*Figyelmezteti a félvért, majd továbbra is kutatón nézi az arcát, hátha annak rezdülései többet árulnak el annál, amit a szavai mondhatnak.*
- Hallgatlak. Az üzletre majd rátérünk utána.
*Egész nyugodtan kivár, s csak akkor kezdi vázolni a jelenlegi felállást -de azt is csak nagy vonalakban-, ha értelmes, elégséges választ kap. Igaz, benne van a pakliban, hogy Orrden szemrebbenés nélkül a képébe hazudik, de még ha így is tesz, később mindenképp kiderül a sunyisága. Árgus szemek fogják figyelni.*
- Akarok egy bordélyt. Nem kuplerájt, bordélyt. Csinos lányok, kedves férfiak, kedves kiszolgálás, kellemes és értelmes időtöltés a jól fizető, moderált vendégeknek. Semmi ocsmányság, semmi erőszak... Csak színvonalasan az arra érdemeseknek.
*Hosszabb szünetet tart, s mereven bámulja Orrdent hogy most, a dióhéjban összefoglalt legfőbb tudnivalókat hallva mi lenne a véleménye.*
- Ezért is mondtam, hogy ha elég jól végzed a dolgod, kapsz is annyi ölelést, amennyit csak akarsz. Nos. Még mindig érdekelne?
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.05.12 17:28:21
77. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-12 15:14:16
Üzenet elküldve: 2014-05-12 15:14:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
*Most először hallja a másikat nevetni, így meghagyja neki azt az örömet, hogy nem szól bele. Ellopja ezeket a nem mindennapi hangokat, mert úgy érzi, hogy ilyet elég ritkán fog hallani. Aztán nem kap mást utána, mint rideg hangnemet, mint ha egy hóviharba keveredett volna. Cseppet sem hátrál el a közeléből, csak hallgatja, hogy a másiknak szintén fontos a vér szerepe.*
-Szóval van valami közös vonás, mely feneketlen sötétségeinket összeköti.*Jegyzi meg bátran, miközben ráeszmél, hogy a másikra kezdenek egyre jobban ráhangolódni. Ha eleget beszélgetnek, akkor a végére kellemes sötét társakká válnak. Nem tudja, a másik mennyire érzékeli a köztük vibráló éjsötét harmóniát.*
-Sértő voltam? Nahát! Akkor mit szólnál, ha nem piszkálnánk egymást apró szúrós gallyakkal? Elnézem neked a sértegetéseid, ha te szintén. Hogy milyen vagy külsőleg, az engem csak egy picikét érdekel. De te szintén rájössz, hogy nem vagyok olyan férfi, akik csorgatják a nyálukat holmi jól néző nőcskére * Néz rá a mellette levő Yüsmenére, aztán megfogja az állát, hogy elgondolkodjon a szavai súlyán. Nevetnie kell, de ez már sokkal lágyabb, mint az előzőek.*
-Nos igaz, egyszer elég beleszippantanod, aztán percek múlva eldőlsz, mint egy zsák köles. Minden attól függ, hogy akarom-e, hogy halálos legyen, vagy sem. De nem kell tartanod a haláltól, csak annyit kell megjegyezned, hogy melyik napokon kerüld el a műhelyem. Akkor biztosan nem halsz meg. * Fedi fel a valóságot a másik előtt. Szerinte teljesen jól ki fognak jönni egymással, ha nem akadékoskodik, meg nézi le.*
-Sokáig gondolkoztál ezen, hogy beadd a derekad, vagy sem.* Nézi a nőt, ahogy elhelyezkedik mellette, aztán kis pajkossággal hatni rá. Somolyog egy keveset, miközben megingatja a fejét. Túl sokat képzel magáról Yüsmene, ha azt hiszi, hogy könnyedén szerelembe ejtené.*
-Félni a szerelembe eséstől? Vicces vagy. Én megnyugvásodra mondom, hogy még sosem voltam szerelmes életemben. Mitől hinnéd azt, hogy bármiféle taktikával képes lennél rá? Van fogalmad arról, hogy milyen ízlésem van? Nem ismersz még.* Öt másodperc erejére elhallgat, mikor felfedezi, hogy a nő megteszi az első ellenlépést a biztonsága érdekében.*
-Arra nincs semmi szükség, hisz te vagy az erősebb nem? * Teszi fel a kérdést, miközben eleget tesz az ölelkezésnek. Egy percig egymáshoz simulnak, mikor valami ismeretlen nyelven beleduruzsol Yüsmene fülébe. Hogy mit mondott? Sosem tudhatja meg. Az ölelkezés végén elválik tőle, aztán megmozgatja tagjait távolabb.*
-Üzletet emlegettél nemrég. Hallgatlak.
-Szóval van valami közös vonás, mely feneketlen sötétségeinket összeköti.*Jegyzi meg bátran, miközben ráeszmél, hogy a másikra kezdenek egyre jobban ráhangolódni. Ha eleget beszélgetnek, akkor a végére kellemes sötét társakká válnak. Nem tudja, a másik mennyire érzékeli a köztük vibráló éjsötét harmóniát.*
-Sértő voltam? Nahát! Akkor mit szólnál, ha nem piszkálnánk egymást apró szúrós gallyakkal? Elnézem neked a sértegetéseid, ha te szintén. Hogy milyen vagy külsőleg, az engem csak egy picikét érdekel. De te szintén rájössz, hogy nem vagyok olyan férfi, akik csorgatják a nyálukat holmi jól néző nőcskére * Néz rá a mellette levő Yüsmenére, aztán megfogja az állát, hogy elgondolkodjon a szavai súlyán. Nevetnie kell, de ez már sokkal lágyabb, mint az előzőek.*
-Nos igaz, egyszer elég beleszippantanod, aztán percek múlva eldőlsz, mint egy zsák köles. Minden attól függ, hogy akarom-e, hogy halálos legyen, vagy sem. De nem kell tartanod a haláltól, csak annyit kell megjegyezned, hogy melyik napokon kerüld el a műhelyem. Akkor biztosan nem halsz meg. * Fedi fel a valóságot a másik előtt. Szerinte teljesen jól ki fognak jönni egymással, ha nem akadékoskodik, meg nézi le.*
-Sokáig gondolkoztál ezen, hogy beadd a derekad, vagy sem.* Nézi a nőt, ahogy elhelyezkedik mellette, aztán kis pajkossággal hatni rá. Somolyog egy keveset, miközben megingatja a fejét. Túl sokat képzel magáról Yüsmene, ha azt hiszi, hogy könnyedén szerelembe ejtené.*
-Félni a szerelembe eséstől? Vicces vagy. Én megnyugvásodra mondom, hogy még sosem voltam szerelmes életemben. Mitől hinnéd azt, hogy bármiféle taktikával képes lennél rá? Van fogalmad arról, hogy milyen ízlésem van? Nem ismersz még.* Öt másodperc erejére elhallgat, mikor felfedezi, hogy a nő megteszi az első ellenlépést a biztonsága érdekében.*
-Arra nincs semmi szükség, hisz te vagy az erősebb nem? * Teszi fel a kérdést, miközben eleget tesz az ölelkezésnek. Egy percig egymáshoz simulnak, mikor valami ismeretlen nyelven beleduruzsol Yüsmene fülébe. Hogy mit mondott? Sosem tudhatja meg. Az ölelkezés végén elválik tőle, aztán megmozgatja tagjait távolabb.*
-Üzletet emlegettél nemrég. Hallgatlak.
76. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-12 14:14:58
Üzenet elküldve: 2014-05-12 14:14:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
*Mióta itt évődnek, most először nevet szinte őszintén, ennélfogva mostani kacaja kicsivel harsányabb és tartósabb is - amolyan gyöngyöző hölgykacaj inkább, mintsem vihogás. Csak mikor elcsitul, akkor válaszol, az előbbi kedélyes kifakadáshoz képest azonban igazán rideg hangon.*
- Ó, nekem nagyonis sokat jelent a vér...
*Fejét felszegve, húzza ki magát, miközben beszél, majd egy apró, hanyag rántással válla mögé kényszeríti az előre szabadult vörös tincseket.*
- És tudom, mi az a bók, kedves. Én is sértőnek tartottam pár megjegyzésed, ahogy most ezt is... Hogy úgy magyaráztad el nekem, mi az a bók, mintha én magam sosem adtam vagy kaptam volna még hasonlót. Pedig hát láthatod, milyen vagyok... Szép is, csinos is, és az eszem is a helyén...
*Megingatja fejét, és sóhajt is egy apró-lemondót, arcán valamivel szelídebb mosollyal.*
- Akkor most én is követeljek egy ölelést, mintha azzal el ki lehetne egyenlíteni a számlát? Mintha attól kevésbé lenne lekicsinylő az összes hozzám fűzött szavad? Hmm... Nem hiszem. Most így vagyunk egálban.
*Most nem nevet, csak szélesre szaladnak meggyszín ajkai ismét, a jellemző magabiztos, fölényes mosolyban, amit már többedszerre mutat a férfi felé.*
- Ó, tehát nem halt bele még senki egy ölelésbe. Mondod ezt te, aki az előbb még arról tartottál hencegve egy kisebb előadást, hogy elég lenne egyszer beleszagolnom valami löttyöd füstjébe. Így kicsit abszurd kijelentened, hogy nem lehetne halálos. De...
*Vállat von, s beleegyezését egy gondterhelt-belenyugvó sóhajjal együtt fújja ki magából.*
- Ám legyen. De nem azért, hogy a pici szíved megnyugodjon, vagy mert csak így bocsátod meg, ha netán a közeledben varázsolnék - mellesleg újfent megjegyzem, hogy nem nagyon van beleszólásod, mikor űzhetem a tudományom. De bajom valóban nem lesz egy öleléstől.
*Hátrébb dől kuncogva, s ezúttal maga mögött keres kezeivel támaszt. Ő maga nem tesz lépést azért az ölelésért, hiszen nem ő érez rá olthatatlan szükséget. Ha a férfi annyira akarja, csinálja csak ő, hajoljon közelebb, vagy... amit akar. Csupán sejtelmesen somolyog továbbra is, a férfi arcán pihentetett vörösbarna lélektükreiben valamiféle pajkos-kihívó szikrával.*
- Na, mire vársz még? Csak nem félsz, hogy valóban szerelembe esel? Megnyugvásodra mondom, hogy ha azt akarnám, már rég szeretnél. Megvannak a magam kis praktikái arra is, hogy az ilyen érzéketlen fajtát pironkodásra késztessem, vagy elbolondítsam, he akarom. Ha valóban kíváncsi lennél rá, talán mutatnék is egyet s mást, de mivel saját magamnak nincs erre ingerenciám...
*Vesz egy mély levegőt, s néhány pillanatra tekintetét az égen úszó felhőkre emeli.*
- Nosza, essünk túl azon az összeborulásodon, hadd térjek rá utána végre az üzletre. Hacsak nem akarsz tényleg egy kis bemutatót kapni.
*Az, hogy hajlik arra, hogy teljesítse a kérést, még nem jelenti azt, hogy nem marad óvatos. Máris szinte nyelve hegyén van az újabb ige, amivel megteheti a megfelelő lépést, ha Orrden esetleg mégis át akarná vágni.*
- Ó, nekem nagyonis sokat jelent a vér...
*Fejét felszegve, húzza ki magát, miközben beszél, majd egy apró, hanyag rántással válla mögé kényszeríti az előre szabadult vörös tincseket.*
- És tudom, mi az a bók, kedves. Én is sértőnek tartottam pár megjegyzésed, ahogy most ezt is... Hogy úgy magyaráztad el nekem, mi az a bók, mintha én magam sosem adtam vagy kaptam volna még hasonlót. Pedig hát láthatod, milyen vagyok... Szép is, csinos is, és az eszem is a helyén...
*Megingatja fejét, és sóhajt is egy apró-lemondót, arcán valamivel szelídebb mosollyal.*
- Akkor most én is követeljek egy ölelést, mintha azzal el ki lehetne egyenlíteni a számlát? Mintha attól kevésbé lenne lekicsinylő az összes hozzám fűzött szavad? Hmm... Nem hiszem. Most így vagyunk egálban.
*Most nem nevet, csak szélesre szaladnak meggyszín ajkai ismét, a jellemző magabiztos, fölényes mosolyban, amit már többedszerre mutat a férfi felé.*
- Ó, tehát nem halt bele még senki egy ölelésbe. Mondod ezt te, aki az előbb még arról tartottál hencegve egy kisebb előadást, hogy elég lenne egyszer beleszagolnom valami löttyöd füstjébe. Így kicsit abszurd kijelentened, hogy nem lehetne halálos. De...
*Vállat von, s beleegyezését egy gondterhelt-belenyugvó sóhajjal együtt fújja ki magából.*
- Ám legyen. De nem azért, hogy a pici szíved megnyugodjon, vagy mert csak így bocsátod meg, ha netán a közeledben varázsolnék - mellesleg újfent megjegyzem, hogy nem nagyon van beleszólásod, mikor űzhetem a tudományom. De bajom valóban nem lesz egy öleléstől.
*Hátrébb dől kuncogva, s ezúttal maga mögött keres kezeivel támaszt. Ő maga nem tesz lépést azért az ölelésért, hiszen nem ő érez rá olthatatlan szükséget. Ha a férfi annyira akarja, csinálja csak ő, hajoljon közelebb, vagy... amit akar. Csupán sejtelmesen somolyog továbbra is, a férfi arcán pihentetett vörösbarna lélektükreiben valamiféle pajkos-kihívó szikrával.*
- Na, mire vársz még? Csak nem félsz, hogy valóban szerelembe esel? Megnyugvásodra mondom, hogy ha azt akarnám, már rég szeretnél. Megvannak a magam kis praktikái arra is, hogy az ilyen érzéketlen fajtát pironkodásra késztessem, vagy elbolondítsam, he akarom. Ha valóban kíváncsi lennél rá, talán mutatnék is egyet s mást, de mivel saját magamnak nincs erre ingerenciám...
*Vesz egy mély levegőt, s néhány pillanatra tekintetét az égen úszó felhőkre emeli.*
- Nosza, essünk túl azon az összeborulásodon, hadd térjek rá utána végre az üzletre. Hacsak nem akarsz tényleg egy kis bemutatót kapni.
*Az, hogy hajlik arra, hogy teljesítse a kérést, még nem jelenti azt, hogy nem marad óvatos. Máris szinte nyelve hegyén van az újabb ige, amivel megteheti a megfelelő lépést, ha Orrden esetleg mégis át akarná vágni.*
75. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-12 12:17:50
Üzenet elküldve: 2014-05-12 12:17:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
-Bók. Tudod olyan szavak, amik simogatják az ember lelkét és attól jól érzik magukat a bőrükben. A bókra érzékenyek hajlamosak elpirulni, zavarodottan viselkedni és egyáltalán nem néznek bele a bókoló szemébe. Vannak a bókra ellenálló személyek, akik mindezek hiányát mutatják. Ez még nem jelenti azt, hogy valami másra nem pirulnak el.* Beszéde közben megszünteti a nő a rácsot, ami fogva tartja. Csupán egy fintorral jelzi neki, hogy teljesen megszokta már ezt az édes börtönt, miért kellett eltüntetni? Vállát megvonja, mert biztosan jó oka lehet rá a másiknak, hogy szabadon engedi az okos, örült és egyben különleges szerzeményét.*
-Vér? Szóval neked semmit sem jelent, számomra sokat. Tudod van pár hajmeresztő kísérletem, amihez nagyon sok köze van az elhangzotthoz. S ne azon járjon az agyad, hogy másokhoz hasonlítgasd a személyemet. Alávaló cselekedet, egyben sérti Ő fenségemet.*Somolyodik el lustán, mint egy őrült király, aki nyeregben érzi magát. Akinek megadatott az, hogy ezen túl káoszt, gonoszságokat és hajmeresztő tetteket hajtson végre. Mikor a másik kijelenti, hogy a vérében van a csábítás, akkor jót nevet rajta.*
-Hát azt megnézném, hogy miként csavarsz el egy férfit. Rám nem voltál különösebb hatással, csak a ketreccel. * Másik elmondja a véleményét a szerelembe esésről, amit nevetségesnek talál. Sosem lenne képes beleszeretni abba, akihez vér köteléke kötelezi. Számára nem fér bele semmilyen légyott, vagy kicsapongás. A kő paskolását elnézi, elhúzza a szája szélét, majd hangtalan léptekkel közelebb kerül a másikhoz. Helyet foglal egy sóhajtás keretében.*
-Miért éppen tőled? Mert talán nem te voltál az, aki alantas varázslással megsértett? Utálom a varázslatot, s egyszerűen nehezen tudom elviselni és elfogadni. Bárki varázsol, aki bizonyos területen belül van, az mind sérteget engem. Ezért akarok ölelést, mert nem más műve volt, hanem egyenesen a tiéd. De ha nem teszed meg az ölelést, akkor szeretném, ha a közeljövőben hanyagolnád a mágiát a jelenlétemben.* A bagoly megérkezik a vállára, így már hárman vannak. Némi beszélgetést folytat az állattal, így később folytatja a beszédét.*
-Mellesleg a mágia túl feltűnő, nem úgy, mint az én löttyeim. Csendesek, hangosak, hűvösek és melegek. Gyilkosok, ravaszak, fondorlatosak és aljasok. Semmit sem sejt az áldozat, csak belélegzi a halált az orrán keresztül, majd minden további nélkül holtan esik össze.* Őrült szemei ragyog, mint fenn a csillagok. A saját tudományához ténylegesen ész kell és fegyelmezettség, sőt különböző számítások. Bármikor felrobbanhat egy kísérlete során, vagy lélegezhet be egy új mérget, ha nem eléggé körültekintő.*
-S egyáltalán nem tudom, hogy miért hasonlítottad össze magad egy kotlós tyúkkal, mikor te sokkal értelmesebb vagy attól. Ráadásul egy rövid ölelésbe senki sem hal bele. Csak te keresel kifogásokat ellene.
-Vér? Szóval neked semmit sem jelent, számomra sokat. Tudod van pár hajmeresztő kísérletem, amihez nagyon sok köze van az elhangzotthoz. S ne azon járjon az agyad, hogy másokhoz hasonlítgasd a személyemet. Alávaló cselekedet, egyben sérti Ő fenségemet.*Somolyodik el lustán, mint egy őrült király, aki nyeregben érzi magát. Akinek megadatott az, hogy ezen túl káoszt, gonoszságokat és hajmeresztő tetteket hajtson végre. Mikor a másik kijelenti, hogy a vérében van a csábítás, akkor jót nevet rajta.*
-Hát azt megnézném, hogy miként csavarsz el egy férfit. Rám nem voltál különösebb hatással, csak a ketreccel. * Másik elmondja a véleményét a szerelembe esésről, amit nevetségesnek talál. Sosem lenne képes beleszeretni abba, akihez vér köteléke kötelezi. Számára nem fér bele semmilyen légyott, vagy kicsapongás. A kő paskolását elnézi, elhúzza a szája szélét, majd hangtalan léptekkel közelebb kerül a másikhoz. Helyet foglal egy sóhajtás keretében.*
-Miért éppen tőled? Mert talán nem te voltál az, aki alantas varázslással megsértett? Utálom a varázslatot, s egyszerűen nehezen tudom elviselni és elfogadni. Bárki varázsol, aki bizonyos területen belül van, az mind sérteget engem. Ezért akarok ölelést, mert nem más műve volt, hanem egyenesen a tiéd. De ha nem teszed meg az ölelést, akkor szeretném, ha a közeljövőben hanyagolnád a mágiát a jelenlétemben.* A bagoly megérkezik a vállára, így már hárman vannak. Némi beszélgetést folytat az állattal, így később folytatja a beszédét.*
-Mellesleg a mágia túl feltűnő, nem úgy, mint az én löttyeim. Csendesek, hangosak, hűvösek és melegek. Gyilkosok, ravaszak, fondorlatosak és aljasok. Semmit sem sejt az áldozat, csak belélegzi a halált az orrán keresztül, majd minden további nélkül holtan esik össze.* Őrült szemei ragyog, mint fenn a csillagok. A saját tudományához ténylegesen ész kell és fegyelmezettség, sőt különböző számítások. Bármikor felrobbanhat egy kísérlete során, vagy lélegezhet be egy új mérget, ha nem eléggé körültekintő.*
-S egyáltalán nem tudom, hogy miért hasonlítottad össze magad egy kotlós tyúkkal, mikor te sokkal értelmesebb vagy attól. Ráadásul egy rövid ölelésbe senki sem hal bele. Csak te keresel kifogásokat ellene.
74. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-12 11:12:04
Üzenet elküldve: 2014-05-12 11:12:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
- Bók? Hát jó, vedd, aminek akarod, ez is a te dolgod.
*Vállat von, majd megszünteti a férfit bezárva tartó rácsot. Igaz, az olvasottak alapján hamarosan egyébként is szétfoszlott volna a ketrec, de ezt a másiknak nem kell tudnia. Hadd higgye csak azt továbbra is, hogy a vörös bármit megtehet vele, vagy akár ellene.*
- A vér sem mindig mond mindenkinek sokat. Nekem nem szokásom megszegni az adott szavam. De akadt már dolgom olyannal, aki bár az életére tett esküt, mégis úgy gondolta, hogy megpróbálja kijátszani a bizalmam és éberségem. Nem sikerült neki, de én még akkor is megtartottam a szavam. Ugyanazt ígértem neki is, mint neked az előbb.
*Elmosolyodik, s visszasétál a sziklákhoz, hogy ismét valamivel kényelmesebb helyzetbe kerüljön. Nincs kimondottan kedve ácsorogni, abból már így is megvolt a napi adagja.*
- A férfiak szédítése... Valahogy a véremben van. Sajnos nem tehetek róla.
*Szórakozottan vállat von, mintha valóban csak olyasmiről lenne szó, ami egyszerűen olyannyira velejárója életének, hogy erőfeszítésébe sem kerül, s ilyenformán képtelen lenne vele küzdeni is... Tehát a legtöbb, amit tehet, hogy belenyugszik.*
- Ha belém szeretnél, az is csak emiatt lehetne, igazán nem az én hibám, nem hiszem, hogy terhelne érte bármiféle felelősség is. Mindazonáltal talán nem is bánnám. Nem mind kolonc, aki szerelmes.
~De nem ám. Belőlük lehet a legtöbb hasznot húzni. Még a csillagokat is lehoznák az égről a kedvesnek.~
*Megpaskolja maga mellett a követ, amolyan szavak nélküli hívásként, hogy a másik telepedjen mellé. Egyébként sem tartotta magára nézve túl veszélyesnek az alakot, de így, hogy már a vér és az adott szó alkuja is köti őket, s ráadásként azt is tisztázta, az átrázásáért halál jár -s bizony jelentős erőfölénnyel is bír fölötte-, már attól sem tart, hogy Orrden az altató hatású gazt meglengetné az orra előtt.*
- Nekem nincs tartozásom veled szemben, én úgy érzem. És ha lenne is, nem egyszerűen átdobom másra. Jutányos alkut ajánlok. Ha kifejtem, mi is lenne a dolgod, majd te magad is belátod, hidd el. De még mielőtt a tárgyra térnék, elmondhatnád, miért épp tőlem kell az az ölelés. Nem vagyok kimondottan tyúkanyó típus, de talán meglátom, mit tehetek érted, ha tetszik az érved.
*Elhallgat, s várja, hogy a férfi elhelyezkedjen mellette a napon kellemesen átmelegedett kődarabon, s beszéljen. Míg így tesz, legalább össze is szedi a gondolatait, s előhalássza emlékei közül a tervének eddigre elkészült pontjait.*
*Vállat von, majd megszünteti a férfit bezárva tartó rácsot. Igaz, az olvasottak alapján hamarosan egyébként is szétfoszlott volna a ketrec, de ezt a másiknak nem kell tudnia. Hadd higgye csak azt továbbra is, hogy a vörös bármit megtehet vele, vagy akár ellene.*
- A vér sem mindig mond mindenkinek sokat. Nekem nem szokásom megszegni az adott szavam. De akadt már dolgom olyannal, aki bár az életére tett esküt, mégis úgy gondolta, hogy megpróbálja kijátszani a bizalmam és éberségem. Nem sikerült neki, de én még akkor is megtartottam a szavam. Ugyanazt ígértem neki is, mint neked az előbb.
*Elmosolyodik, s visszasétál a sziklákhoz, hogy ismét valamivel kényelmesebb helyzetbe kerüljön. Nincs kimondottan kedve ácsorogni, abból már így is megvolt a napi adagja.*
- A férfiak szédítése... Valahogy a véremben van. Sajnos nem tehetek róla.
*Szórakozottan vállat von, mintha valóban csak olyasmiről lenne szó, ami egyszerűen olyannyira velejárója életének, hogy erőfeszítésébe sem kerül, s ilyenformán képtelen lenne vele küzdeni is... Tehát a legtöbb, amit tehet, hogy belenyugszik.*
- Ha belém szeretnél, az is csak emiatt lehetne, igazán nem az én hibám, nem hiszem, hogy terhelne érte bármiféle felelősség is. Mindazonáltal talán nem is bánnám. Nem mind kolonc, aki szerelmes.
~De nem ám. Belőlük lehet a legtöbb hasznot húzni. Még a csillagokat is lehoznák az égről a kedvesnek.~
*Megpaskolja maga mellett a követ, amolyan szavak nélküli hívásként, hogy a másik telepedjen mellé. Egyébként sem tartotta magára nézve túl veszélyesnek az alakot, de így, hogy már a vér és az adott szó alkuja is köti őket, s ráadásként azt is tisztázta, az átrázásáért halál jár -s bizony jelentős erőfölénnyel is bír fölötte-, már attól sem tart, hogy Orrden az altató hatású gazt meglengetné az orra előtt.*
- Nekem nincs tartozásom veled szemben, én úgy érzem. És ha lenne is, nem egyszerűen átdobom másra. Jutányos alkut ajánlok. Ha kifejtem, mi is lenne a dolgod, majd te magad is belátod, hidd el. De még mielőtt a tárgyra térnék, elmondhatnád, miért épp tőlem kell az az ölelés. Nem vagyok kimondottan tyúkanyó típus, de talán meglátom, mit tehetek érted, ha tetszik az érved.
*Elhallgat, s várja, hogy a férfi elhelyezkedjen mellette a napon kellemesen átmelegedett kődarabon, s beszéljen. Míg így tesz, legalább össze is szedi a gondolatait, s előhalássza emlékei közül a tervének eddigre elkészült pontjait.*
73. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-12 10:30:58
Üzenet elküldve: 2014-05-12 10:30:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
*Nézi a sziklán ücsörgő nőt, de cseppet sem hatja meg az önelégült vigyora. A válasza rá csak abban nyilvánul meg, hogy unottan pillant rá, hogy a következőt mondja neki: mikor fejezed be a szórakozást? Több dolgot nem árul el magáról, mert feleslegesnek ítéli a múltját belekeverni a jelenbe.*
-Ohh köszönöm! * Válaszol vissza szórakozottan, mikor meghallja, hogy helyes választ adott. A többi szó elúszik a füle mellett, és semmilyen reakciót nem mutat hozzá. Meghagyja a nőt abban a hitben, hogy legyőzte a nemes vadat és saját igénye szerint formálhatja. Mikor a másik bevallja az igazat róla, akkor nem tudja másképp értelmezni, mint egy erős bókként.*
-Látom a pasizás megy nálad. Ha többet bókolsz nekem, akkor végén szerelmes leszek beléd drágám, meg kolonc a nyakadon. *Vigyorog rá őrült módon, aztán a szemével jelez, hogy hallgatja tovább a szavait. Ekkor kezd el körbe-körbe sétálni a ketrec körül Yüsmene, amire teljesen odafigyel. A másik pimasz megjegyzésére - hogy hol van a felmentő serege-, arra csak egy hangos mindentudó nevetéssel válaszol. Ráadásul a többi szava csak jobban szórakoztatják.*
-Most akarod beadni nekem azt a mesét, hogy kivételes kiválasztott vagyok. Most táncolnom kellene örömömben? De nem teszem, mert nem tudok.* Kuncog egyet gonosz módon, miközben az őrült rejtéllyel teli szeme rávetül a másikra. Jól látja közben, hogy van annyi esze a nőnek, hogy nem jön közelebb hozzá. Nem mintha olyan veszélyes lenne rá nézve, amikor éppen a szövetségük részleteit tárgyalják meg.*
-Rendelkezni felettem? Ha te ennek nevezed, akkor legyen. *Sóhajt egyet, mert itt a ketrecben jóformán le van korlátozva a mozgása. Kezdi elveszteni a türelmét, hogy itt kell lennie. Nincs más lehetősége, mint folytatni a bájcsevejt a szépséggel.*
-Még a külsőm is megfelelő? Szóval megint csak bókolsz édesem. Ez az, mond még, hogy milyen előnyeim vannak. * Teljesen megjátssza az utolsó mondatot, mint ha ez lenne az egyik mozgató eleme, ami különben nagyon igaz rá. Felvonja a szemöldökét, amikor rátérnek a lényegre. Szóval egy szervezetet kell irányítania és meg kell a problémákat oldani. Szerencsére van tapasztalata ebben, ami azzal egyenlő, hogy sikerre tudja vinni.*
-Szóval más fizesse meg a tartozásod? Egyszeri alkalomra gondoltam, s nem pedig többszörire. * A végén pedig felháborítónak találja, hogy ennyire örültnek képzeli. Már miért verné át a nőt, mikor a vér köteléke kötelezi őket arra, hogy működjenek egymással.*
-Miféle átverésről beszélsz cicám? Amit a vér kötelekében kötnek, az szent és sérthetetlen. Legalábbis számomra. Teljesen úgy hangzik a szádból, hogy te szeretnél átverni engem. Rád ugyanúgy vonatkoznak, mint rám. S csak megjegyezném, hogy én biztosan nem fogok hozzád érni, mert láttam mennyire megvesztél tőle.* Elhallgat, hogy csend boruljon rájuk, majd öt perc múlva kimondja a boldogító igent, mint a házasságban szokás.*
-Igen, elfogadom az ajánlatod. Tehetnék, bármit ebben a ketreces helyzetben? * Lágy költőiséggel ejti ki a szavakat, hogy végül leül a hátsójára.*
-Ohh köszönöm! * Válaszol vissza szórakozottan, mikor meghallja, hogy helyes választ adott. A többi szó elúszik a füle mellett, és semmilyen reakciót nem mutat hozzá. Meghagyja a nőt abban a hitben, hogy legyőzte a nemes vadat és saját igénye szerint formálhatja. Mikor a másik bevallja az igazat róla, akkor nem tudja másképp értelmezni, mint egy erős bókként.*
-Látom a pasizás megy nálad. Ha többet bókolsz nekem, akkor végén szerelmes leszek beléd drágám, meg kolonc a nyakadon. *Vigyorog rá őrült módon, aztán a szemével jelez, hogy hallgatja tovább a szavait. Ekkor kezd el körbe-körbe sétálni a ketrec körül Yüsmene, amire teljesen odafigyel. A másik pimasz megjegyzésére - hogy hol van a felmentő serege-, arra csak egy hangos mindentudó nevetéssel válaszol. Ráadásul a többi szava csak jobban szórakoztatják.*
-Most akarod beadni nekem azt a mesét, hogy kivételes kiválasztott vagyok. Most táncolnom kellene örömömben? De nem teszem, mert nem tudok.* Kuncog egyet gonosz módon, miközben az őrült rejtéllyel teli szeme rávetül a másikra. Jól látja közben, hogy van annyi esze a nőnek, hogy nem jön közelebb hozzá. Nem mintha olyan veszélyes lenne rá nézve, amikor éppen a szövetségük részleteit tárgyalják meg.*
-Rendelkezni felettem? Ha te ennek nevezed, akkor legyen. *Sóhajt egyet, mert itt a ketrecben jóformán le van korlátozva a mozgása. Kezdi elveszteni a türelmét, hogy itt kell lennie. Nincs más lehetősége, mint folytatni a bájcsevejt a szépséggel.*
-Még a külsőm is megfelelő? Szóval megint csak bókolsz édesem. Ez az, mond még, hogy milyen előnyeim vannak. * Teljesen megjátssza az utolsó mondatot, mint ha ez lenne az egyik mozgató eleme, ami különben nagyon igaz rá. Felvonja a szemöldökét, amikor rátérnek a lényegre. Szóval egy szervezetet kell irányítania és meg kell a problémákat oldani. Szerencsére van tapasztalata ebben, ami azzal egyenlő, hogy sikerre tudja vinni.*
-Szóval más fizesse meg a tartozásod? Egyszeri alkalomra gondoltam, s nem pedig többszörire. * A végén pedig felháborítónak találja, hogy ennyire örültnek képzeli. Már miért verné át a nőt, mikor a vér köteléke kötelezi őket arra, hogy működjenek egymással.*
-Miféle átverésről beszélsz cicám? Amit a vér kötelekében kötnek, az szent és sérthetetlen. Legalábbis számomra. Teljesen úgy hangzik a szádból, hogy te szeretnél átverni engem. Rád ugyanúgy vonatkoznak, mint rám. S csak megjegyezném, hogy én biztosan nem fogok hozzád érni, mert láttam mennyire megvesztél tőle.* Elhallgat, hogy csend boruljon rájuk, majd öt perc múlva kimondja a boldogító igent, mint a házasságban szokás.*
-Igen, elfogadom az ajánlatod. Tehetnék, bármit ebben a ketreces helyzetben? * Lágy költőiséggel ejti ki a szavakat, hogy végül leül a hátsójára.*
72. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-12 08:42:00
Üzenet elküldve: 2014-05-12 08:42:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
*Ücsörög csak a sziklán, mellkasa előtt egymásba öltve két karját, arcán önelégült mosollyal. Kivár minden egyes szót, amit a férfi kiejt száján, s elraktározza emlékei közé.
Elnézi a macskaként nyávogó madarat is még, aki pár pillanatig megpihen mellette, s csak ez után önti szavakba véleményét.*
- Helyes válasz. Kíváncsi voltam, belátod-e végre, hogy nincs értelme ellenkezni. De ettől függetlenül...
*Megrántja vállát, majd ismét közelebb lépdel, de csak olyan távolságig, hogy ha a másik netán gondolna egyet és mégis kidugná a kezét a rácsok közt, ne lengethesse meg az orra előtt az előbb tépkedett növényeit. Korántsem biztos benne, hogy az előző varázslat hatása még mindig védi-e a cseles gaz hatásától.*
- Ettől függetlenül van, amiben nagyonis igazat beszélsz. Én is örültnek tartalak. Viszont... azért, ha kicsit végiggondolod a helyzeted, beláthatod, hogy nem ész nélkül cselekedtem. Hiszen be vagy zárva, addig, amíg én akarom.
*Szemtelenül kacsint, majd megingatja a fejét, s ugyanolyan ráérősen, ahogy eddig, sétálgatni kezd a ketrec körül, szemeit le sem véve a férfiról. Mikor ismét megszólal, hangja ugyanolyan hűvös és nyájas, mint eddig.*
- Nem érzed ezt kicsit patthelyzetnek, drága? Hol vannak most a gazaid, az alkímiád, hogy kimentsenek? Az egyetlen, ami életben tart még, az a temérdek jóindulatom.
*Egy pillanatra elhallgat, de csak azért, hogy engedjen a belülről jövő késztetésnek és engedje széles mosolyát az arcára ülni.*
~Temérdek jóindulat, mi? Ekkorát talán még sosem hazudtál...~
- Ha más sértegetett volna így, az azonnal a Halál fia lett volna.
*Ismét vállat von, s megállapodik végre a férfival szemben, még mindig biztos távolságra.*
- De igazság szerint tetszik, amit mutattál. Nem mindenkinek van mersze még akkor is feleselni, mikor tudja, hogy a másik akkor nyúl a gondolatai közé, amikor csak akar... De látom, valóban nem riaszt a halál. Ami azt illeti, pont egy ilyen valakire lenne szükségem. És ha nem haragszol, a számomra ez a kis... "vérszövetséged" azt jelenti, hogy rendelkezem fölötted.
*Fejét oldalra biccenti, s úgy méri végig a foglyot tetőtől talpig, arca vonásaiban kicsivel tovább elmerülve.*
- Még a külsőd is megfelelő... De lásd, milyen engedékeny vagyok. Hiába lennél mától az enyém és hiába kellene megháláld, hogy még életben vagy... Kapsz választási lehetőséget is. Ha nem akarod, nem fogadod el az ajánlatom.
*Letelepszik ismét a sziklán.*
- Akarok egy nagyobb vállalkozást, annak az igazgatásához lenne szükségem egy hasonlóan erős valaki segítségére. Nagyon sok feladatod lenne, méghozzá felelősségteljes feladatok. Még a szakmád is jól jönne, nem csak a bomlott elméd. Ha jól csinálod, fizetést is kapsz, és... Biztosan akad is majd, aki megadja a kiengesztelő öleléseid helyettem.
*Egy pillanatra elhallgat, s az eddig a mellkasa előtt egymásba akasztott karjait leengedi, hogy megtámaszkodjon maga mellett a sziklán.*
- De az, hogy megtettem ezt az ajánlatot, és te esetleg elfogadod, nem jelenti azt, hogy nem lesz meg a jutalma annak is, ha átversz. A döntés a tiéd, Orrden Zisthe.
Elnézi a macskaként nyávogó madarat is még, aki pár pillanatig megpihen mellette, s csak ez után önti szavakba véleményét.*
- Helyes válasz. Kíváncsi voltam, belátod-e végre, hogy nincs értelme ellenkezni. De ettől függetlenül...
*Megrántja vállát, majd ismét közelebb lépdel, de csak olyan távolságig, hogy ha a másik netán gondolna egyet és mégis kidugná a kezét a rácsok közt, ne lengethesse meg az orra előtt az előbb tépkedett növényeit. Korántsem biztos benne, hogy az előző varázslat hatása még mindig védi-e a cseles gaz hatásától.*
- Ettől függetlenül van, amiben nagyonis igazat beszélsz. Én is örültnek tartalak. Viszont... azért, ha kicsit végiggondolod a helyzeted, beláthatod, hogy nem ész nélkül cselekedtem. Hiszen be vagy zárva, addig, amíg én akarom.
*Szemtelenül kacsint, majd megingatja a fejét, s ugyanolyan ráérősen, ahogy eddig, sétálgatni kezd a ketrec körül, szemeit le sem véve a férfiról. Mikor ismét megszólal, hangja ugyanolyan hűvös és nyájas, mint eddig.*
- Nem érzed ezt kicsit patthelyzetnek, drága? Hol vannak most a gazaid, az alkímiád, hogy kimentsenek? Az egyetlen, ami életben tart még, az a temérdek jóindulatom.
*Egy pillanatra elhallgat, de csak azért, hogy engedjen a belülről jövő késztetésnek és engedje széles mosolyát az arcára ülni.*
~Temérdek jóindulat, mi? Ekkorát talán még sosem hazudtál...~
- Ha más sértegetett volna így, az azonnal a Halál fia lett volna.
*Ismét vállat von, s megállapodik végre a férfival szemben, még mindig biztos távolságra.*
- De igazság szerint tetszik, amit mutattál. Nem mindenkinek van mersze még akkor is feleselni, mikor tudja, hogy a másik akkor nyúl a gondolatai közé, amikor csak akar... De látom, valóban nem riaszt a halál. Ami azt illeti, pont egy ilyen valakire lenne szükségem. És ha nem haragszol, a számomra ez a kis... "vérszövetséged" azt jelenti, hogy rendelkezem fölötted.
*Fejét oldalra biccenti, s úgy méri végig a foglyot tetőtől talpig, arca vonásaiban kicsivel tovább elmerülve.*
- Még a külsőd is megfelelő... De lásd, milyen engedékeny vagyok. Hiába lennél mától az enyém és hiába kellene megháláld, hogy még életben vagy... Kapsz választási lehetőséget is. Ha nem akarod, nem fogadod el az ajánlatom.
*Letelepszik ismét a sziklán.*
- Akarok egy nagyobb vállalkozást, annak az igazgatásához lenne szükségem egy hasonlóan erős valaki segítségére. Nagyon sok feladatod lenne, méghozzá felelősségteljes feladatok. Még a szakmád is jól jönne, nem csak a bomlott elméd. Ha jól csinálod, fizetést is kapsz, és... Biztosan akad is majd, aki megadja a kiengesztelő öleléseid helyettem.
*Egy pillanatra elhallgat, s az eddig a mellkasa előtt egymásba akasztott karjait leengedi, hogy megtámaszkodjon maga mellett a sziklán.*
- De az, hogy megtettem ezt az ajánlatot, és te esetleg elfogadod, nem jelenti azt, hogy nem lesz meg a jutalma annak is, ha átversz. A döntés a tiéd, Orrden Zisthe.
71. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-11 20:08:02
Üzenet elküldve: 2014-05-11 20:08:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
*Nézi a nő vigyorának kiszélesedését, miközben azon gondolkozik, hogy miért ennyire biztos a másik? Nem fél attól, hogy nagyon megüti magát, ha szembekerül vele? Ráhagyja, de egy csepp félelmet sem képes tanúsítani. Eszmecsere, ami nagyon lassan folyik, mert jobbára egymást szórakoztatják.*
-Szamár? Micsoda szavak! S ne mond meg kérlek, hogy én miként vélekedjek a varázslásról. Nekem csak bazári trükk, amit kellő odafigyeléssel el lehet tanulni. Ész? Ész nem kell hozzá. Láttál már varázslót, aki mágiának használata előtt időt kér, hogy pontosan kiszámítson mindent, s mindent ellenőriz, hogy jól csinálja? Én még nem, sőt te sem ezt tetted. * Tart szünetet beszédében, mikor Yüsmene egy olyan példával áll elő, ami valószínűleg sosem fog bekövetkezni. Jól látja, hogy a nő meg sem próbálja kitalálni a hivatását, ami sokkal nemesebb és nehezebb tudomány, mint a mágia.*
-Te sem gondolod ezt komolyan! Eddig két kezemen sem tudom megszámolni, hogy hányszor mentettem ki mágust a csetepatéból a tudományommal. Ha engem egy varázsló akarna megvédeni, akkor inkább meghalok. Nem tudnám elfogadni a szégyent.* Meséli el nemes egyszerűséggel, mert úgy érzi, hogy ez egy fontos szempont. Nem fog lealacsonyodni a mágusok szintjére. Hosszú csend áll be közöttük, így zöld íriszei segítségével pillant végig a jelenségen. Vonzó nő, s kétség kívül van mersze neki olyan alantas dolgokról mesélni, mint a varázslás.*
-Ohh, szép sebek.* Ennyit tud megjegyezni, aztán hirtelen rácsos ketrece lesz. Felszalad a szemöldöke, mert honnan a fenéből kerítette elő? De miért lepődik meg ezen? Tudja jól, hogy a másik mágus. Közelebb lép hozzá a bájos nő, hogy elmondja a helyzetet. Mikor a másik beismerő vallomást tesz előtte, akkor felnevet*
-Tudtam én, hogy nem sietsz sehová, de ennyire? Három napig?* Sóhajt egyet, de cseppet sem kívánkozik kijutni. Jobb, ha nem ér hozzá a ketrecének rácsához. Alaposan elgondolkozik, miközben ott van az arcán pimasz mosolya. Most először lehet látni egészséges embernek.*
- Nos ha már a nevem érdekel drágám, akkor elmondom neked. Abban nincs semmi különleges. Orrden Zisthe vagyok, de nem e föld szülöttje. Foglalkozásaim: gyilkos, feltaláló, tudós, gyógyító és alkimista. Sokan örültnek tartanak, s ezért a legveszélyesebbnek is. Régi otthonom elhagytam, s most keresem újfent a helyem. Ismeretlen vidék, másfajta növények.* Többre nem futja a meséből, mert ezekből a szavakból összerakhatja, hogy miféle szerzettel van dolga.*
-Egyébként, ezzel egyenértékű dolog azt hiszem nem lehet más, mint te magad. Gondolj rá úgy, hogy mindketten megvettük egymást, s egy fura kötelék van közöttünk. * S már veszi elő a kését, amivel megvágja a kezét, hogy három kövér csepp vér hulljon a földre. Fél térdre változtatja a pozícióját, miközben ismeretlen nyelven elkezd mormolni. Olyan, mint egy ősi rituálé része, ami két fél között jön létre.*
-Ennyi. Különben ne felejtsd el, hogy ezért a ketreces dologért még jössz nekem eggyel. De megbocsátok neked, ha kiengesztelsz egy hosszú ölelkezéssel. * Szórakozott a hangja, aztán elfekszik a helyén. A bagoly hirtelen odaszáll halkan Yüsmene mellé. Elnyávogja magát, aztán repül tovább. Még lehet hallani, hogy Orrden válaszol rá.*
-Szamár? Micsoda szavak! S ne mond meg kérlek, hogy én miként vélekedjek a varázslásról. Nekem csak bazári trükk, amit kellő odafigyeléssel el lehet tanulni. Ész? Ész nem kell hozzá. Láttál már varázslót, aki mágiának használata előtt időt kér, hogy pontosan kiszámítson mindent, s mindent ellenőriz, hogy jól csinálja? Én még nem, sőt te sem ezt tetted. * Tart szünetet beszédében, mikor Yüsmene egy olyan példával áll elő, ami valószínűleg sosem fog bekövetkezni. Jól látja, hogy a nő meg sem próbálja kitalálni a hivatását, ami sokkal nemesebb és nehezebb tudomány, mint a mágia.*
-Te sem gondolod ezt komolyan! Eddig két kezemen sem tudom megszámolni, hogy hányszor mentettem ki mágust a csetepatéból a tudományommal. Ha engem egy varázsló akarna megvédeni, akkor inkább meghalok. Nem tudnám elfogadni a szégyent.* Meséli el nemes egyszerűséggel, mert úgy érzi, hogy ez egy fontos szempont. Nem fog lealacsonyodni a mágusok szintjére. Hosszú csend áll be közöttük, így zöld íriszei segítségével pillant végig a jelenségen. Vonzó nő, s kétség kívül van mersze neki olyan alantas dolgokról mesélni, mint a varázslás.*
-Ohh, szép sebek.* Ennyit tud megjegyezni, aztán hirtelen rácsos ketrece lesz. Felszalad a szemöldöke, mert honnan a fenéből kerítette elő? De miért lepődik meg ezen? Tudja jól, hogy a másik mágus. Közelebb lép hozzá a bájos nő, hogy elmondja a helyzetet. Mikor a másik beismerő vallomást tesz előtte, akkor felnevet*
-Tudtam én, hogy nem sietsz sehová, de ennyire? Három napig?* Sóhajt egyet, de cseppet sem kívánkozik kijutni. Jobb, ha nem ér hozzá a ketrecének rácsához. Alaposan elgondolkozik, miközben ott van az arcán pimasz mosolya. Most először lehet látni egészséges embernek.*
- Nos ha már a nevem érdekel drágám, akkor elmondom neked. Abban nincs semmi különleges. Orrden Zisthe vagyok, de nem e föld szülöttje. Foglalkozásaim: gyilkos, feltaláló, tudós, gyógyító és alkimista. Sokan örültnek tartanak, s ezért a legveszélyesebbnek is. Régi otthonom elhagytam, s most keresem újfent a helyem. Ismeretlen vidék, másfajta növények.* Többre nem futja a meséből, mert ezekből a szavakból összerakhatja, hogy miféle szerzettel van dolga.*
-Egyébként, ezzel egyenértékű dolog azt hiszem nem lehet más, mint te magad. Gondolj rá úgy, hogy mindketten megvettük egymást, s egy fura kötelék van közöttünk. * S már veszi elő a kését, amivel megvágja a kezét, hogy három kövér csepp vér hulljon a földre. Fél térdre változtatja a pozícióját, miközben ismeretlen nyelven elkezd mormolni. Olyan, mint egy ősi rituálé része, ami két fél között jön létre.*
-Ennyi. Különben ne felejtsd el, hogy ezért a ketreces dologért még jössz nekem eggyel. De megbocsátok neked, ha kiengesztelsz egy hosszú ölelkezéssel. * Szórakozott a hangja, aztán elfekszik a helyén. A bagoly hirtelen odaszáll halkan Yüsmene mellé. Elnyávogja magát, aztán repül tovább. Még lehet hallani, hogy Orrden válaszol rá.*
70. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-11 18:26:37
Üzenet elküldve: 2014-05-11 18:26:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
*Vigyora csak egyre szélesedik, ahogy hallgatja az oktondi megnyilvánulásokat. Az igazat megvallva könnyedén miszlikké téphetné a szerzetet, ezt tudja jól. Talán meg is tenné a folyamatos ellentmondásai és a sorozatos sértések miatt, amiket hozzávág, de igazság szerint szórakoztatja a kis "eszmecsere". Ahhoz valahogy túl érdekesnek tartja a másikat egyelőre, hogy neki adja a Halál csodálatos, megnyugtató, felszabadító ajándékát. Túl érdekes, erős jellem, ami ezen a világon igen kevés akad. Egy egész picit hasonlónak is érzi őt magához, bármennyire fura is ez még a számára is.*
- Ne légy szamár, a mágia nem holmi bazári trükk. Ne hasonlítsd ahhoz, mikor érmét húznak elő a füled mögül, vagy épp nyulat egy kalpagból. A mágia hasznos tudás, olyasmi, amivel nem bírhat minden jöttment. Olyasmi, amihez sok ész kell és amivel megvédheti magát az is, aki másképp erre képtelen. Te is így gondolnád, ha a te irhád mentenék varázzsal. Mert gondolom, nem utasítanád vissza az ilyen segítséget, ha az életed a tét... Nem választanád a halált a "trükk" helyett.
~Te, korcs kis barátom.~
*Egészíti ki magát, már csak gondolatban, mikor a másiknak előtűnik az arca és hegyes fülei. Vonzó alak, azt meg kell hagynia, de csupán emiatt nem képes átsiklani afölött, hogy az imént korcsnak titulálta. Vékonykának mondható ujjai a köpeny ujjának takarásában még mindig ökölbe feszülve állomásoznak, várva még egy aprócska intő jelre, hogy a férfi mégiscsak érdemes a halálra. Körmei már sebet is vájnak tenyerére. Aztán jön egy újabb sértés egy fenyegetés képében, szíve pedig máris hevesen dobogva kúszik torkába. Valamiért mégsem támad neki tíz karommal máris... És ezúttal nem a fényes nappal történő gyilkolászás közbeni tettenérés ez, hanem valami furcsa tisztelet, amit a másik iránt érez.
A névtelennek csupán percekkel ezelőtt "túrkált" a fejében, de annak mégis van mersze visszabeszélni.*
~Ez jókora és igazán pofátlan bátorságra vall... Vagy csak teljesen idióta?~
*Úgy dönt, hogy azért megérdemelhet még egy lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa, melyik oldalt is képviseli. Egy darabig csendben nézi, ahogy a másik szaggatni kezdi a gazt, aztán újra alaposan átvizsgálja a másik arcát.*
- Á, vagy úgy. Ha csak ennyi kell, az már megvolt.
*A férfi felé nyúl mindkét karjával, s kibújtatja kézfejeit a köpeny ujjából, hogy tenyereit felé mutassa. Ha ő hajlandó vetni rájuk egy pillantást, láthatja a rajtuk lévő mély, vérző sebeket. Azt azonban nem fogja hagyni, hogy hozzá érjen, s még mielőtt a férfi bármit is mondhatna, hátrébb is lép, s elsorol egy újabb rövid verset. Ha ez is sikerül, Orrden egy fényrácsból készült ketrec-félében találhatja magát, melyben épp kényelmesen elfér.
Ha sikerül a varázslat, egész nyugodtan közelebb is lépked.*
- Arra az esetre is van valamim, ha rám uszítanád a madarad. Bár az a baj, hogy az nem ennyire... szelíd. És ha jobban belegondolok, mégsem sürget annyira az idő. Ráérek akár három napig is, vagy még tovább, tehát lekötelezne, ha beszélne. Így szép sorban mindenről, amit az előbb felsorolt. Bőven is kifejtheti mindet pontonként, nagyon nem nyüzsögnek a halaszthatatlan dolgaim.
*Ráérősen sétál el a legközelebbi sziklákig, s egyszerűen lepihen ő is ott, ahogy előzőleg a férfi is ült. Aztán csak vár... Arra, mit mond a másik. Hogy színt vall-e a férfi, és ha igen, mikor teszi. Ha helyesen tesz, talán lenne is a számára, egy ajánlata.*
A varázsló egy Holdfényrács nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló egy holdfényezüst rácsot tud vonni maga elé, nyílások elzárására, vagy egy humán méretű ketrec készítésére. Hatása 3 körig tart.
- Ne légy szamár, a mágia nem holmi bazári trükk. Ne hasonlítsd ahhoz, mikor érmét húznak elő a füled mögül, vagy épp nyulat egy kalpagból. A mágia hasznos tudás, olyasmi, amivel nem bírhat minden jöttment. Olyasmi, amihez sok ész kell és amivel megvédheti magát az is, aki másképp erre képtelen. Te is így gondolnád, ha a te irhád mentenék varázzsal. Mert gondolom, nem utasítanád vissza az ilyen segítséget, ha az életed a tét... Nem választanád a halált a "trükk" helyett.
~Te, korcs kis barátom.~
*Egészíti ki magát, már csak gondolatban, mikor a másiknak előtűnik az arca és hegyes fülei. Vonzó alak, azt meg kell hagynia, de csupán emiatt nem képes átsiklani afölött, hogy az imént korcsnak titulálta. Vékonykának mondható ujjai a köpeny ujjának takarásában még mindig ökölbe feszülve állomásoznak, várva még egy aprócska intő jelre, hogy a férfi mégiscsak érdemes a halálra. Körmei már sebet is vájnak tenyerére. Aztán jön egy újabb sértés egy fenyegetés képében, szíve pedig máris hevesen dobogva kúszik torkába. Valamiért mégsem támad neki tíz karommal máris... És ezúttal nem a fényes nappal történő gyilkolászás közbeni tettenérés ez, hanem valami furcsa tisztelet, amit a másik iránt érez.
A névtelennek csupán percekkel ezelőtt "túrkált" a fejében, de annak mégis van mersze visszabeszélni.*
~Ez jókora és igazán pofátlan bátorságra vall... Vagy csak teljesen idióta?~
*Úgy dönt, hogy azért megérdemelhet még egy lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa, melyik oldalt is képviseli. Egy darabig csendben nézi, ahogy a másik szaggatni kezdi a gazt, aztán újra alaposan átvizsgálja a másik arcát.*
- Á, vagy úgy. Ha csak ennyi kell, az már megvolt.
*A férfi felé nyúl mindkét karjával, s kibújtatja kézfejeit a köpeny ujjából, hogy tenyereit felé mutassa. Ha ő hajlandó vetni rájuk egy pillantást, láthatja a rajtuk lévő mély, vérző sebeket. Azt azonban nem fogja hagyni, hogy hozzá érjen, s még mielőtt a férfi bármit is mondhatna, hátrébb is lép, s elsorol egy újabb rövid verset. Ha ez is sikerül, Orrden egy fényrácsból készült ketrec-félében találhatja magát, melyben épp kényelmesen elfér.
Ha sikerül a varázslat, egész nyugodtan közelebb is lépked.*
- Arra az esetre is van valamim, ha rám uszítanád a madarad. Bár az a baj, hogy az nem ennyire... szelíd. És ha jobban belegondolok, mégsem sürget annyira az idő. Ráérek akár három napig is, vagy még tovább, tehát lekötelezne, ha beszélne. Így szép sorban mindenről, amit az előbb felsorolt. Bőven is kifejtheti mindet pontonként, nagyon nem nyüzsögnek a halaszthatatlan dolgaim.
*Ráérősen sétál el a legközelebbi sziklákig, s egyszerűen lepihen ő is ott, ahogy előzőleg a férfi is ült. Aztán csak vár... Arra, mit mond a másik. Hogy színt vall-e a férfi, és ha igen, mikor teszi. Ha helyesen tesz, talán lenne is a számára, egy ajánlata.*
A varázsló egy Holdfényrács nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló egy holdfényezüst rácsot tud vonni maga elé, nyílások elzárására, vagy egy humán méretű ketrec készítésére. Hatása 3 körig tart.
69. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-11 16:38:08
Üzenet elküldve: 2014-05-11 16:38:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
*Nem foglalkozik a másik kacérkodásával, sokkal inkább a szavaira, meg a hangára kíváncsi. A testi jelzéseket ritkán nézi meg. Szóval akármennyire próbál előtte műsort csinálni, azt rendszerint nem fogja észrevenni. Leginkább az íriszeit nézi, hogy onnan olvassa ki titkait, már ha jelez.*
-Ne rajtam kísérletezz! A mágia minden formáját utálom, legyen az trükk.* Hangja keményen csattan, mint egy ostor, amely lesújt az áldozatára, hogy mély barázdákat húzzon a bőrön. Szeme idegesen villan, mert érzi a tüskét, ami éppenséggel belé szúr a mágustanonc képében. Nem tudja elhagyni ezt a helyet, míg móresra nem tanítja, vagy össze nem barátkoznak valami csoda folytán.*
-Szóval te szintén korcs szüleménye vagy e világnak. * Mondja ki minden köntörfalazás nélkül a mondandóját, hogy puszta tényével fejbe vágja magát, meg az előtte levő Yüsménét. Kissé megrándul a szája széle, mert fél-elfként sosem tudta megszokni az emberek és elfek lenézését. Olyan sok negatív érzést tapasztalt meg, hogy egészen egyszerűen elmenekült volna előlük. Meghallja a sóhajtást, ráadásul a lány kérdező tekintetét. Nem válaszol rá, hanem nemes egyszerűséggel hátrébb áll.*
-Akkor szedni fogok még e csodálatos növényből.* A név megerősítésére csak ennyi futja, de szakmáját nem árulja el, sőt egy részletet sem említ meg belőle. Találja ki a másik, hogy mégis kivel áll szembe. Talán hasznos személy, de lehet, hogy csak egy idegesítő pojáca.*
-Egy baj van, hogy a bagolyt bármikor rád küldhetem, s átszabná a szépségedet. Örülj annak, hogy vagyok olyan kegyes hozzád, hogy még nem tettem meg. Szóval ne fenyegess, feleslegesen jártatod a szád. * Adja meg a választ egy ugyanolyan kemény éllel, mint ha csak egy hűvös penge lenne. Nagy játszma kezdődött el közöttük, ahol a győztes személye nem tudható.*
-Beszélgetni? Amit te csináltál az nem beszélgetés. Van elég dolgod? Ne nevettess, mert jelenleg itt vagy. Szerintem csak megint el akarsz valamit velem hitetni. Tollgombóc? Szerintem meg értelmes társ, ráadásul bagoly. De ha ennyire sértegeted az állatot, akkor nevezhetnélek, én valami hasonló kellemetlen névvel.* Mikor a másik rákérdez, hogy mi lenne egyenértékű az ő nevével, akkor rögtön rávágja a választ.*
-Három csepp a véredből.* Neveti el magát, s ráhagyja, hogy gondolkozzon el rajta, hogy mit jelenthet. Szó szerint? Vagy esetleg más takar ez a kifejezés? Megfogja a maszkjának alját, aztán egy könnyed mozdulattal eltolja az arca elől az arcát takaró álarcot. Helyes képe látható válik, egyben őrült róka mosolya. A csuklyát lehúzza az arcáról, s a dús fekete haja szintén láthatóvá válik.*
-Vagy szerinted férfias vágyaim szeretném kiélni hamvas testeden? Nem! * Csattan a hangja, ami nagyon más, mint amikor a maszk mögül hallható. Sokkal erőteljesebb, fagyosabb és ijesztő. Közben tesz egy mozdulatot, s a bagoly kettejük közé leszáll.*
-Vannak terveim, de minek osztanám meg veled? Semmit sem tudsz értem tenni, amivel elnyernéd a bizalmam. De megpróbálkozhatsz vele. Csak tessék. * Következő mozdulata folyamán elszáll a bagoly, s nem úgy tűnik, hogy vissza akar térni.*
-Ne rajtam kísérletezz! A mágia minden formáját utálom, legyen az trükk.* Hangja keményen csattan, mint egy ostor, amely lesújt az áldozatára, hogy mély barázdákat húzzon a bőrön. Szeme idegesen villan, mert érzi a tüskét, ami éppenséggel belé szúr a mágustanonc képében. Nem tudja elhagyni ezt a helyet, míg móresra nem tanítja, vagy össze nem barátkoznak valami csoda folytán.*
-Szóval te szintén korcs szüleménye vagy e világnak. * Mondja ki minden köntörfalazás nélkül a mondandóját, hogy puszta tényével fejbe vágja magát, meg az előtte levő Yüsménét. Kissé megrándul a szája széle, mert fél-elfként sosem tudta megszokni az emberek és elfek lenézését. Olyan sok negatív érzést tapasztalt meg, hogy egészen egyszerűen elmenekült volna előlük. Meghallja a sóhajtást, ráadásul a lány kérdező tekintetét. Nem válaszol rá, hanem nemes egyszerűséggel hátrébb áll.*
-Akkor szedni fogok még e csodálatos növényből.* A név megerősítésére csak ennyi futja, de szakmáját nem árulja el, sőt egy részletet sem említ meg belőle. Találja ki a másik, hogy mégis kivel áll szembe. Talán hasznos személy, de lehet, hogy csak egy idegesítő pojáca.*
-Egy baj van, hogy a bagolyt bármikor rád küldhetem, s átszabná a szépségedet. Örülj annak, hogy vagyok olyan kegyes hozzád, hogy még nem tettem meg. Szóval ne fenyegess, feleslegesen jártatod a szád. * Adja meg a választ egy ugyanolyan kemény éllel, mint ha csak egy hűvös penge lenne. Nagy játszma kezdődött el közöttük, ahol a győztes személye nem tudható.*
-Beszélgetni? Amit te csináltál az nem beszélgetés. Van elég dolgod? Ne nevettess, mert jelenleg itt vagy. Szerintem csak megint el akarsz valamit velem hitetni. Tollgombóc? Szerintem meg értelmes társ, ráadásul bagoly. De ha ennyire sértegeted az állatot, akkor nevezhetnélek, én valami hasonló kellemetlen névvel.* Mikor a másik rákérdez, hogy mi lenne egyenértékű az ő nevével, akkor rögtön rávágja a választ.*
-Három csepp a véredből.* Neveti el magát, s ráhagyja, hogy gondolkozzon el rajta, hogy mit jelenthet. Szó szerint? Vagy esetleg más takar ez a kifejezés? Megfogja a maszkjának alját, aztán egy könnyed mozdulattal eltolja az arca elől az arcát takaró álarcot. Helyes képe látható válik, egyben őrült róka mosolya. A csuklyát lehúzza az arcáról, s a dús fekete haja szintén láthatóvá válik.*
-Vagy szerinted férfias vágyaim szeretném kiélni hamvas testeden? Nem! * Csattan a hangja, ami nagyon más, mint amikor a maszk mögül hallható. Sokkal erőteljesebb, fagyosabb és ijesztő. Közben tesz egy mozdulatot, s a bagoly kettejük közé leszáll.*
-Vannak terveim, de minek osztanám meg veled? Semmit sem tudsz értem tenni, amivel elnyernéd a bizalmam. De megpróbálkozhatsz vele. Csak tessék. * Következő mozdulata folyamán elszáll a bagoly, s nem úgy tűnik, hogy vissza akar térni.*
68. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-11 15:46:26
Üzenet elküldve: 2014-05-11 15:46:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
*A másik dühét látva és erről még inkább tanúskodó hangját hallva még szélesebben vigyorodik el, s még büszkén ki is húzza magát, vállait egészen leejtve. Tartása így kissé kihívóvá válik, ahogy hosszú nyaka még inkább előtűnik a vörös tincsek és a köpeny vállakon pihenő csuklyájának öleléséből, s mellkasa is kicsivel jobban előre domborodik, mint eddig.*
- Ugyan-ugyan. Ártatlan aprócska dolog volt csak, ne vedd úgy a szívedre.
*Hangja egész dallamos, ami egy leheletnyi lesajnáló élt kölcsönöz az elhangzottaknak.
Beleborzong abba, hogy a másik közelebb lép, bár egyáltalán nem tart tőle, hiszen megvannak a kellő eszközei arra, hogy veszteg maradásra, vagy hallgatásra bírja a a férfit. Egy helyben állva várja ki a dolgok végét: vajon választ kap majd, vagy a düh újabb sértéseket kényszerít ki a férfiból? Esetleg megkísérti a sorsát és nekiesik? Igen kíváncsian várja, hogy a három közül melyikkel kell szembenézzen.
A másik végre megnyilvánul, s a hallatott szavai ismét mosolyra, halk nevetésre késztetik őt is.*
- Érdekes, fölöttébb... Érdekes. Ha így fogjuk fel, magam is egy ilyen csúf átok elszenvedője vagyok, tehát...
*A férfi belé fojtja a szót azzal, hogy ujját ajkaira helyezi.*
~Gyűlölöm, ha ilyen pofátlanul hozzám érnek!~
*Az ijesztgetésre szeme sem rebben, hiszen az arcátlanság miatt a bensőjében feltámadó düh miatt igazán nem is figyel oda ebben a pár pillanatban a férfire, mivel épp azon van, hogy elnyomja a fejében harsogó hangot, mely az idegen vérét kívánja végigömleni látni a színes virágok között, s mely egyre csak gyorsítja szívdobbanásait.
Így hát Orrden csak egy sóhajt kap mint reakciót, de azt is csak bő öt-hat másodpercnyi késéssel, s ráadásként megtoldva egy összevont szemöldök alól küldött "ez meg mi a fenére volt jó?" kérdést sugalló pillantással.
Szerencsére a kesztyűbőr illatú ujj elég hamar távozott ajkairól ahhoz, hogy képes legyen megnyugodni és úgymond megbocsátani a baglyosnak eme affért.*
- Réti ármány.
*Erősíti meg ismét egy bólintással, mély, kissé elcsigázott hangon, majd türelmesen végighallgatja a következőket, amit leginkább valami alku-ajánlatnak tudna nevezni. Félmosolyra görbülnek ajkai, s hümmög egy aprót, majd néhány szívdobbanásnyi időre mély csendbe burkolózik.
Akármennyire is idegesítő ez az alak a maga arcátlan szemtelenségével, azt el kell ismernie, hogy ügyesen forgatja a szavakat.*
- Ezzel egy a baj. Akkor varázsolok, amikor akarok. És ha még egyszer megérintesz, ez meg is fog történni. De ne hidd azt, hogy megúszod egy olyan kis ártatlan valamivel, mint az előbb...
*Már-már ijesztőre sikerül a kis tájékoztatás a hűvös, tárgyilagos nyugodtság miatt, amivel előadja a szavakat.*
- Csak beszélgetni próbáltam, akár itt is hagyhatnálak most, úgyis van épp dolgom elég. De lásd, kivel van dolgod, adok még egy esélyt, hogy ne csak azzal a tollgombóccal társaloghass. Szóval, mit akarsz? Már tudod a nevem, mi más lehetne a tieddel egyenértékű?
- Ugyan-ugyan. Ártatlan aprócska dolog volt csak, ne vedd úgy a szívedre.
*Hangja egész dallamos, ami egy leheletnyi lesajnáló élt kölcsönöz az elhangzottaknak.
Beleborzong abba, hogy a másik közelebb lép, bár egyáltalán nem tart tőle, hiszen megvannak a kellő eszközei arra, hogy veszteg maradásra, vagy hallgatásra bírja a a férfit. Egy helyben állva várja ki a dolgok végét: vajon választ kap majd, vagy a düh újabb sértéseket kényszerít ki a férfiból? Esetleg megkísérti a sorsát és nekiesik? Igen kíváncsian várja, hogy a három közül melyikkel kell szembenézzen.
A másik végre megnyilvánul, s a hallatott szavai ismét mosolyra, halk nevetésre késztetik őt is.*
- Érdekes, fölöttébb... Érdekes. Ha így fogjuk fel, magam is egy ilyen csúf átok elszenvedője vagyok, tehát...
*A férfi belé fojtja a szót azzal, hogy ujját ajkaira helyezi.*
~Gyűlölöm, ha ilyen pofátlanul hozzám érnek!~
*Az ijesztgetésre szeme sem rebben, hiszen az arcátlanság miatt a bensőjében feltámadó düh miatt igazán nem is figyel oda ebben a pár pillanatban a férfire, mivel épp azon van, hogy elnyomja a fejében harsogó hangot, mely az idegen vérét kívánja végigömleni látni a színes virágok között, s mely egyre csak gyorsítja szívdobbanásait.
Így hát Orrden csak egy sóhajt kap mint reakciót, de azt is csak bő öt-hat másodpercnyi késéssel, s ráadásként megtoldva egy összevont szemöldök alól küldött "ez meg mi a fenére volt jó?" kérdést sugalló pillantással.
Szerencsére a kesztyűbőr illatú ujj elég hamar távozott ajkairól ahhoz, hogy képes legyen megnyugodni és úgymond megbocsátani a baglyosnak eme affért.*
- Réti ármány.
*Erősíti meg ismét egy bólintással, mély, kissé elcsigázott hangon, majd türelmesen végighallgatja a következőket, amit leginkább valami alku-ajánlatnak tudna nevezni. Félmosolyra görbülnek ajkai, s hümmög egy aprót, majd néhány szívdobbanásnyi időre mély csendbe burkolózik.
Akármennyire is idegesítő ez az alak a maga arcátlan szemtelenségével, azt el kell ismernie, hogy ügyesen forgatja a szavakat.*
- Ezzel egy a baj. Akkor varázsolok, amikor akarok. És ha még egyszer megérintesz, ez meg is fog történni. De ne hidd azt, hogy megúszod egy olyan kis ártatlan valamivel, mint az előbb...
*Már-már ijesztőre sikerül a kis tájékoztatás a hűvös, tárgyilagos nyugodtság miatt, amivel előadja a szavakat.*
- Csak beszélgetni próbáltam, akár itt is hagyhatnálak most, úgyis van épp dolgom elég. De lásd, kivel van dolgod, adok még egy esélyt, hogy ne csak azzal a tollgombóccal társaloghass. Szóval, mit akarsz? Már tudod a nevem, mi más lehetne a tieddel egyenértékű?
67. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-11 15:20:26
Üzenet elküldve: 2014-05-11 15:20:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
*Most más a helyzet, ráadásul nem minden esetben támad neki embereknek. Van, amikor egészen ügyesen, sőt mesterien viszi véghez tetteit. Óvatosan támad, hogy elpusztítsa egy pillanat alatt az áldozatát. A módszerei változóak, úgy mint a hangulata. Villan az írisze, mikor amaz közelebb lép hozzá. Fogalma sincs, hogy kísérleti nyúlként fogják használni, ezen felül szeretnének ráijeszteni egy cseppet. A bagoly türelmesen üldögél a vállán, miközben nagy szemeivel többször megnézi magának. Mikor a másik nem válaszol, akkor csak elfintorodik, de aztán hirtelen meghallja az ismerős hangot a fejében. A két tenyere ökölbe szorul, de cseppet sincs megijedve. Mondhatni utálja a mágiával létező egyedeket, akár legyen csinos, akár nem. Mindegyik egy olyan hatalomhoz nyúl, ami számára örök rejtély. Hirtelen körbenéz, hogy megbizonyosodjon arról, hogy egyedül vannak, mikor előszedi a várva vár szókészletét.*
-Takarodj ki a fejemből, kis mágustanonc.*Most legalább ezt tudja, hogy kivel és mivel ül szemben. Nem tud tétlenül maradni, hanem feláll a helyéről. Az addig nyugodt légkör bizony hideggé válik. Orrden gyilkos természete rögtön kiolvasható a beállásából, s a maszk mögül rá tekintő haragos zöld íriszből. Egyet lép előre, aztán a másikkal, míg három méter távolság van csupán közöttük. Rájön, hogy mire kíváncsi a szépséges nő, azonban ő nem dobálja oda senkinek sem ingyen a nevét. Ehelyett egy hűvös nevetés válik hallhatóvá, ahogy felszakad belőle. Az utolsó három lépést hangtalanul teszi meg, miközben odaguggol a másikhoz.*
-Sötét és kegyetlen átok, mely sikoltásra késztet bárkit. Bármit bekelez, aki az útjába áll, vagy meg akarja nehezíteni az életét. Jobb, ha nem incselkedsz vele. * Mondja figyelmeztetve az előtte levőt. Lassan kinyúl karjával, hogy a nő finom ajkain próbálja végighúzni fekete kesztyűvel borított mutató ujját. Ha már ijesztgetésről van szó, akkor egy régi tréfával kedveskedik neki. A legváratlanabb helyzetben ejti ki az egyszerű ijesztő szót.*
-Buuuh!* Végére újra csak az idegesítő nevetést lehet hallani, ami képes bármely elmébe elbújni.*
-Szóval így hívják ezt a csodát, hogy Réti ármány. *Elveszi a kezét, mielőtt még túl sokat érintkezne a szépséggel. A bagoly közben, meg mint minden feszült helyzetben elkezd nyávogni.*
-De a nevemre visszatérve, már rég elfelejtettem a sajátom, hogy elmondjam neked. *Hazudik, mert esze ágában sincs felfedni sem a fedőnevét, sem az igazit. A nő nincs abban az állapotban, hogy ott zargassa, ilyen kicsinyes dolgokkal. Ilyen közelről néhány pillantással megajándékozza a nő kebleit, és alakját.*
-A nevemért tenned kell valamit, ami vele egyenértékű. S ez még csak a kezdet. S varázsláson ne törd a fejed.
-Takarodj ki a fejemből, kis mágustanonc.*Most legalább ezt tudja, hogy kivel és mivel ül szemben. Nem tud tétlenül maradni, hanem feláll a helyéről. Az addig nyugodt légkör bizony hideggé válik. Orrden gyilkos természete rögtön kiolvasható a beállásából, s a maszk mögül rá tekintő haragos zöld íriszből. Egyet lép előre, aztán a másikkal, míg három méter távolság van csupán közöttük. Rájön, hogy mire kíváncsi a szépséges nő, azonban ő nem dobálja oda senkinek sem ingyen a nevét. Ehelyett egy hűvös nevetés válik hallhatóvá, ahogy felszakad belőle. Az utolsó három lépést hangtalanul teszi meg, miközben odaguggol a másikhoz.*
-Sötét és kegyetlen átok, mely sikoltásra késztet bárkit. Bármit bekelez, aki az útjába áll, vagy meg akarja nehezíteni az életét. Jobb, ha nem incselkedsz vele. * Mondja figyelmeztetve az előtte levőt. Lassan kinyúl karjával, hogy a nő finom ajkain próbálja végighúzni fekete kesztyűvel borított mutató ujját. Ha már ijesztgetésről van szó, akkor egy régi tréfával kedveskedik neki. A legváratlanabb helyzetben ejti ki az egyszerű ijesztő szót.*
-Buuuh!* Végére újra csak az idegesítő nevetést lehet hallani, ami képes bármely elmébe elbújni.*
-Szóval így hívják ezt a csodát, hogy Réti ármány. *Elveszi a kezét, mielőtt még túl sokat érintkezne a szépséggel. A bagoly közben, meg mint minden feszült helyzetben elkezd nyávogni.*
-De a nevemre visszatérve, már rég elfelejtettem a sajátom, hogy elmondjam neked. *Hazudik, mert esze ágában sincs felfedni sem a fedőnevét, sem az igazit. A nő nincs abban az állapotban, hogy ott zargassa, ilyen kicsinyes dolgokkal. Ilyen közelről néhány pillantással megajándékozza a nő kebleit, és alakját.*
-A nevemért tenned kell valamit, ami vele egyenértékű. S ez még csak a kezdet. S varázsláson ne törd a fejed.
66. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-11 14:31:23
Üzenet elküldve: 2014-05-11 14:31:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
*Elnézi az ébredező alakot és a kis társát is, kissé oldalra biccentett fejjel mered rájuk, s próbálja kitalálni, hogy mi szél vethette erre ismét őméltóságát és a jószágot... Na meg persze azt is, hogy ezúttal is számíthat-e tőle valamiféle hasonló kedvességre, mint amit akkor a negyedbéli mulatságon mutatott. Akkor, bár általában nem szereti, ha mások tiszteletlenek vele szemben, valahogy mégis felkeltette az érdeklődését ez a fura... valaki. Szokatlanul nyersnek tűnt már abból a néhány mondatból is, ami akkor elhagyta az ajkát - akár direkt kötekedésnek szánta, akár nem. Úgy tűnt már akkor is, hogy nem nagyon fél senkitől, s ezt a tapasztalatot alátámasztani látszik az is, hogy itt, a semmi közepén, egymagában döntött úgy, hogy alszik egyet.
Mélyet sóhajt, hiszen úgy tűnik, hogy ezúttal elmaradnak a válogatott kedvességek, amiket a férfi vághat hozzá, s azért ezt egy egészen picikét bánja is. Kíváncsi lett volna, hogy így, a történtek távlatából, s szemtől-szemben mivel állhat elő. De ha nem, hát nem...
Nem követi a másikat a sziklák felé, csak akkor lép kicsivel közelebb, mikor amaz a kettő letelepedett végre, s mikor az idegen meg is szólítja. Mivel jó mókának tartaná kicsit ráijeszteni, kipróbál ismét valamit, méghozzá egy újabb varázslatot, amit ma az elsők között tanult meg, s bár kíváncsi lett volna rá, hogy milyen is a dolog a gyakorlatban, valahogy megszánta a kedves, öreg varázslót, s nem vetette alá ilyen próbának. Azonban ez az alak... Talán megérhet egy kisebb leckét is, hátha tanul egy kis jómodort.
Így, mint aki csak magában beszél, halkan elmondja az újabb igét, szemeit folyamatosan a férfin pihentetve. Az könnyedén hihetné azt, hogy valami buggyanttal van dolga, ám ha sikerül a varázslat, ő maga tapasztalhat ilyesfélét: a következőkben anélkül hallhatja a vörös nő hangját, hogy az megmozdítaná az ajkait.*
- Yüsmene Danerola, egy kis mágustanonc. Nem, engem nem zavar.
*Ennyit sikerül közölnie, miközben arca szinte teljesen rezzenéstelen marad - mindössze egy mosoly ül ki rá. Magában le is vonja a tanulságot: bizony ha bárkivel is többet akarna közölni, jobban kellene figyelnie arra, hogy fenntartsa ezt a különös kapcsot az elméik közt.
Mivel nem kíván ismét varázzsal élni, csak elnézi egy darabig, hogy vajon milyen hatást keltett a férfiban, majd, hogy teljesebb képet kapjon róla, visszakérdez.*
- Mégis... Milyen átok, kedves...?
*A mondat végét szándékosan hagyja nyitva, hátha a férfinek leesik, hogy a nevére kíváncsi.*
- Ez itt nem átok, csak a Réti Ármány hatása, ami közé lefeküdtél.
*Nem sok híja, hogy hangja átváltson kedvesről gúnyosra, de megállja. Talán az előbb kissé ráijesztett az ismeretlenre -legalábbis reméli-, de ha már egyszer így alakult, hogy az útjába került, talán... Talán nem ártana, ha nem elkergetné, hanem kicsit meg is ismerné. Elvégre amilyen érdekes figurának tűnt, ki tudja, mi érdekeset tartogathat a számára, amiből később haszna is lehet?*
A varázsló egy Mentális fonál nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására képessé válik mentális kapcsolat (akár mentális beszélgetés, gondolatolvasás) kezdeményezésére egy általa ismert személlyel.
Mélyet sóhajt, hiszen úgy tűnik, hogy ezúttal elmaradnak a válogatott kedvességek, amiket a férfi vághat hozzá, s azért ezt egy egészen picikét bánja is. Kíváncsi lett volna, hogy így, a történtek távlatából, s szemtől-szemben mivel állhat elő. De ha nem, hát nem...
Nem követi a másikat a sziklák felé, csak akkor lép kicsivel közelebb, mikor amaz a kettő letelepedett végre, s mikor az idegen meg is szólítja. Mivel jó mókának tartaná kicsit ráijeszteni, kipróbál ismét valamit, méghozzá egy újabb varázslatot, amit ma az elsők között tanult meg, s bár kíváncsi lett volna rá, hogy milyen is a dolog a gyakorlatban, valahogy megszánta a kedves, öreg varázslót, s nem vetette alá ilyen próbának. Azonban ez az alak... Talán megérhet egy kisebb leckét is, hátha tanul egy kis jómodort.
Így, mint aki csak magában beszél, halkan elmondja az újabb igét, szemeit folyamatosan a férfin pihentetve. Az könnyedén hihetné azt, hogy valami buggyanttal van dolga, ám ha sikerül a varázslat, ő maga tapasztalhat ilyesfélét: a következőkben anélkül hallhatja a vörös nő hangját, hogy az megmozdítaná az ajkait.*
- Yüsmene Danerola, egy kis mágustanonc. Nem, engem nem zavar.
*Ennyit sikerül közölnie, miközben arca szinte teljesen rezzenéstelen marad - mindössze egy mosoly ül ki rá. Magában le is vonja a tanulságot: bizony ha bárkivel is többet akarna közölni, jobban kellene figyelnie arra, hogy fenntartsa ezt a különös kapcsot az elméik közt.
Mivel nem kíván ismét varázzsal élni, csak elnézi egy darabig, hogy vajon milyen hatást keltett a férfiban, majd, hogy teljesebb képet kapjon róla, visszakérdez.*
- Mégis... Milyen átok, kedves...?
*A mondat végét szándékosan hagyja nyitva, hátha a férfinek leesik, hogy a nevére kíváncsi.*
- Ez itt nem átok, csak a Réti Ármány hatása, ami közé lefeküdtél.
*Nem sok híja, hogy hangja átváltson kedvesről gúnyosra, de megállja. Talán az előbb kissé ráijesztett az ismeretlenre -legalábbis reméli-, de ha már egyszer így alakult, hogy az útjába került, talán... Talán nem ártana, ha nem elkergetné, hanem kicsit meg is ismerné. Elvégre amilyen érdekes figurának tűnt, ki tudja, mi érdekeset tartogathat a számára, amiből később haszna is lehet?*
A varázsló egy Mentális fonál nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására képessé válik mentális kapcsolat (akár mentális beszélgetés, gondolatolvasás) kezdeményezésére egy általa ismert személlyel.
65. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-11 13:52:03
Üzenet elküldve: 2014-05-11 13:52:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
*Idejét nem lehet tudni, hogy mennyit pihen a földön a bagoly társával együtt. Megmozdul a keze, míg a madárnak a szárnya. Mindketten nagyon lassan térnek vissza a valóságba, egyre többet mocorognak a virágokkal terített talajon. Az ébredésükhöz hozzájárul az apró széljárás, ami friss levegőt juttat a szervezetükbe, ezzel a Réti ármány hatása megszűnik. Álmos szemmel kezd nézelődni, hogy leselkedik e rá veszély, mikor megpillant egy ismerős női alakot. A nevét nem tudja, de a csodaszép alakjára tökéletesen emlékszik.*
~Ő lenne a hely őre? Talán miatta álmosodott el?~ *Gyanúsan méregeti, miközben a kezében fogja a valódi tettest. Próbál visszagondolni, az alvás előtti percekre, hogy e növényből sokat szagolt be, aztán elnyomta az álmosság. Akkor még a nő nem volt itt.*
~Szóval még sem ő a hunyó. Akkor meg miért van itt?~ * A kezében a növényt elrakja egy biztonságos helyre, ahol nem okoz gondot neki, vagy a bagolynak. Nagyon rosszul járna, ha újból elaludna. Későbbiek folyamán az első adandó alkalommal meg fogja vizsgálni a növényt. Feláll a helyéről, miközben a kába, de már ébren lévő madarat a magához veszi. Első dolga, hogy a föld szigetecske mellől elmenjen, hogy vissza ne aludjon, ha újra megérezné a bódító illatot. Mikor kellő távolságot megtette, akkor leül egy sziklára, és maga mellé helyezi kedvencét. Szeme mindvégig a nőn pihen, ráadásul kíváncsi arra, hogy mikor fog elaludni. Ellenőrzi a felszereléseit, majd a vagyonát, mert úgy véli, hogy a bájos teremtés egy fosztogató lehet.*
~Rajtam nem fognak hatni a módszereid.~* Szűkül össze a szeme, közben végez az ellenőrzéssel. Mindene megvan, ami után azt feltételezi, hogy nem fajult el a fosztogatásig. Ennek nagyon örül, kissé nyugodtabbá válik.*
~ Mi lesz már? Miért nem alszik el ott a növény közelében? ~* Felháborodik rögtön, hogy a másikra nincs hatással. Szóval a szép teremtésnek van egy nagy előnye, amit nehéz leküzdeni. Kezd éhes lenni, ráadásul szomjas is. Egyelőre türtőzteti magát e szempontból, de későbbiek folyamán ki kell használnia az első alkalmat. A gyengébb nem képviselőjére tekint, amikor előtör belőle a következőt kérdés.*
-Hello! Nem zavar az illat? Mégis mi a fene vagy te?*Tőle számon kéri, mert nehezen tudja elhinni az előtte kibontakozó tapasztalatot. *
-Másik részről a gazdag negyedben rám kacsintottál, de nem hinném, hogy érdekesnek találnál engem a társaságodhoz. Meg amúgy, átkozott ember vagyok.
~Ő lenne a hely őre? Talán miatta álmosodott el?~ *Gyanúsan méregeti, miközben a kezében fogja a valódi tettest. Próbál visszagondolni, az alvás előtti percekre, hogy e növényből sokat szagolt be, aztán elnyomta az álmosság. Akkor még a nő nem volt itt.*
~Szóval még sem ő a hunyó. Akkor meg miért van itt?~ * A kezében a növényt elrakja egy biztonságos helyre, ahol nem okoz gondot neki, vagy a bagolynak. Nagyon rosszul járna, ha újból elaludna. Későbbiek folyamán az első adandó alkalommal meg fogja vizsgálni a növényt. Feláll a helyéről, miközben a kába, de már ébren lévő madarat a magához veszi. Első dolga, hogy a föld szigetecske mellől elmenjen, hogy vissza ne aludjon, ha újra megérezné a bódító illatot. Mikor kellő távolságot megtette, akkor leül egy sziklára, és maga mellé helyezi kedvencét. Szeme mindvégig a nőn pihen, ráadásul kíváncsi arra, hogy mikor fog elaludni. Ellenőrzi a felszereléseit, majd a vagyonát, mert úgy véli, hogy a bájos teremtés egy fosztogató lehet.*
~Rajtam nem fognak hatni a módszereid.~* Szűkül össze a szeme, közben végez az ellenőrzéssel. Mindene megvan, ami után azt feltételezi, hogy nem fajult el a fosztogatásig. Ennek nagyon örül, kissé nyugodtabbá válik.*
~ Mi lesz már? Miért nem alszik el ott a növény közelében? ~* Felháborodik rögtön, hogy a másikra nincs hatással. Szóval a szép teremtésnek van egy nagy előnye, amit nehéz leküzdeni. Kezd éhes lenni, ráadásul szomjas is. Egyelőre türtőzteti magát e szempontból, de későbbiek folyamán ki kell használnia az első alkalmat. A gyengébb nem képviselőjére tekint, amikor előtör belőle a következőt kérdés.*
-Hello! Nem zavar az illat? Mégis mi a fene vagy te?*Tőle számon kéri, mert nehezen tudja elhinni az előtte kibontakozó tapasztalatot. *
-Másik részről a gazdag negyedben rám kacsintottál, de nem hinném, hogy érdekesnek találnál engem a társaságodhoz. Meg amúgy, átkozott ember vagyok.
64. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-11 12:59:13
Üzenet elküldve: 2014-05-11 12:59:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
*Órákig ücsörög a könyv és a tekercsek felett, időnként elpróbál egy-egy varázslatot is, hogy megtudhassa, sikerült-e egész pontosan megtanulnia a hozzájuk tartozó versikéket, dallamokat. Inkább ez, mint hogy akkor döbbenjen rá, hogy nem emlékszik semmire, mikor szükség lenne rá.
Próbálkozásait többnyire siker koronázza, ami miatt felettébb elégedettnek érzi magát. Eleinte voltak gondjai a fura szavakkal és szóösszetételekkel, meg a már megjegyezhetetlenül egyértelmű kis rigmusokkal, ám mostanra úgy tűnik, sikerült ráérezzen a dolgok ízére. Mi más miatt is érezhetne mérhetetlen elégedettséget, ha nem azért, mert ismét egy-egy lépéssel közelebb került ahhoz, ami a végcél lenne.
Azonban lassan érzi már azt is, hogy szemei előtt táncot járnak a sötét tintával a papírosra vetett betűk, s kétli, hogy ez holmi balul elsült varázslat lenne, vagy akár az idős mágus egy kedélyes csínye a tiszteletére. Inkább a fáradtságnak tudja be a dolgot.
Nagyot sóhajt, még elpróbálja az utolsó igét is, amivel foglalatoskodott, majd becsukja a könyvet, nyújtózik egyet, iszik egy újabb adagot a kulacsában lévő, már éppcsak hűvösnek mondható sörből, majd úgy dönt, megnézi, megvan-e még a ló, amit az egyik fához kötött az épület előtt.
Szerencséjére ott találja, ám mivel az állat zavartalanul falja a füvet és a sárgálló szirmú, bojtszerű virággal rendelkező gyomot, s az ő közeledését jóformán észre sem veszi, úgy dönt, nem zavarja meg. Inkább tesz egy kis sétát, hogy kiszellőztesse a fejét, mielőtt újra nekiveselkedne a tanulásnak. Meg hát szemeinek sem árt egy kis pihenés, miután ilyen hosszú ideig fárasztotta őket az írás kibogarászásával. Akármilyen szép betűkkel volt írva a könyv és a tekercsek ugyanis, azért ilyen tartósan csak azokra figyelni megterhelőnek bizonyult.
Fogalma sincs igazából merre megy, de nem izgatja különösebben. Legalább felfedezi ezt a környéket is. Persze, arra azért ügyel, hogy ne kószáljon túl bonyolult útvonalon, hiszen nem ártana visszataláljon még a toronyba ha tanulni akar, s nem utolsó sorban nem teljesen sorsára hagyni a kiszolgáltatott fekete hátast az erdő fái közt...
Végül egy kicsiny sziget-szerűségnél lyukad ki, amit egy tavacska ölel körbe, s aminek színpompás virágai már messziről szemet szúrnak. Rahil, aki szinte képtelen ellenállni mindennek, amit csak szépnek tart, ezúttal sem hazudtolja meg magát, lépteit máris a sziget belsőbb területei felé irányítja. Hiszen mi is lehetne pihentetőbb a kissé fáradt szemek számára, mint a színpompás virágokon legeltetni őket?
Azonban olyasmi várja a helyszínen, amire nem számított. Azt hitte, majd a csendes, nyugodt magány fogadja itt, de nem így van. Olyasvalakibe botlik bele, akihez már volt szerencséje - épp fordított esetben. Épp az botlott beléjük, még a gazdagnegyedben.
Két lépés távolságból nézi az alvó férfit, és a mellette szintén összekucorodva pihegő méretes madarat. Nem érti, hogy húzhatják mindketten a lóbőrt itt, fényes nappal, ilyen óvatlanul... Aztán ahogy jobban szétnéz, rádöbben a dolog nyitjára.*
~Az a sunyi álomkóros növény? Mi a fenének is hívják?~
*Nem sokáig őrlődik a gaz nevén, viszont ha már egyszer tehet az ellen, hogy ő is hasonló sorsra jusson, használja is a megfelelő igét, ami remélhetőleg kisegíti a bajban. Hiszen hogyan is próbálhatna ki másképp egy ilyen varázslatot, ha nem "élesben"?
Az ige elmondása után figyel, hogy vajon elálmosodik-e ő maga is. Remélhetőleg nem, hiszen nem szeretne órák múltán, szegényen, ruha nélkül ébredni, ki tudja hol... Már ha egyáltalán felébredne abból az álomból.
Csendesen figyeli a férfit és a madarat egyelőre, kíváncsian arra, vajon mikor kelnek fel. Ha egyik sem tűnik ébredezni, akkor egyszerűen odébb vonul, és kiélvezi azt a rövid idei szabadságot, amit saját magának osztott ki, az újabb abrakadabrák elsajátításáig.*
A varázsló egy Tiszta fejjel nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására 5 körön keresztül az elfogyasztott alkohol vagy más bódító szerek fogyasztása nem jár számára semmilyen hatással.
Próbálkozásait többnyire siker koronázza, ami miatt felettébb elégedettnek érzi magát. Eleinte voltak gondjai a fura szavakkal és szóösszetételekkel, meg a már megjegyezhetetlenül egyértelmű kis rigmusokkal, ám mostanra úgy tűnik, sikerült ráérezzen a dolgok ízére. Mi más miatt is érezhetne mérhetetlen elégedettséget, ha nem azért, mert ismét egy-egy lépéssel közelebb került ahhoz, ami a végcél lenne.
Azonban lassan érzi már azt is, hogy szemei előtt táncot járnak a sötét tintával a papírosra vetett betűk, s kétli, hogy ez holmi balul elsült varázslat lenne, vagy akár az idős mágus egy kedélyes csínye a tiszteletére. Inkább a fáradtságnak tudja be a dolgot.
Nagyot sóhajt, még elpróbálja az utolsó igét is, amivel foglalatoskodott, majd becsukja a könyvet, nyújtózik egyet, iszik egy újabb adagot a kulacsában lévő, már éppcsak hűvösnek mondható sörből, majd úgy dönt, megnézi, megvan-e még a ló, amit az egyik fához kötött az épület előtt.
Szerencséjére ott találja, ám mivel az állat zavartalanul falja a füvet és a sárgálló szirmú, bojtszerű virággal rendelkező gyomot, s az ő közeledését jóformán észre sem veszi, úgy dönt, nem zavarja meg. Inkább tesz egy kis sétát, hogy kiszellőztesse a fejét, mielőtt újra nekiveselkedne a tanulásnak. Meg hát szemeinek sem árt egy kis pihenés, miután ilyen hosszú ideig fárasztotta őket az írás kibogarászásával. Akármilyen szép betűkkel volt írva a könyv és a tekercsek ugyanis, azért ilyen tartósan csak azokra figyelni megterhelőnek bizonyult.
Fogalma sincs igazából merre megy, de nem izgatja különösebben. Legalább felfedezi ezt a környéket is. Persze, arra azért ügyel, hogy ne kószáljon túl bonyolult útvonalon, hiszen nem ártana visszataláljon még a toronyba ha tanulni akar, s nem utolsó sorban nem teljesen sorsára hagyni a kiszolgáltatott fekete hátast az erdő fái közt...
Végül egy kicsiny sziget-szerűségnél lyukad ki, amit egy tavacska ölel körbe, s aminek színpompás virágai már messziről szemet szúrnak. Rahil, aki szinte képtelen ellenállni mindennek, amit csak szépnek tart, ezúttal sem hazudtolja meg magát, lépteit máris a sziget belsőbb területei felé irányítja. Hiszen mi is lehetne pihentetőbb a kissé fáradt szemek számára, mint a színpompás virágokon legeltetni őket?
Azonban olyasmi várja a helyszínen, amire nem számított. Azt hitte, majd a csendes, nyugodt magány fogadja itt, de nem így van. Olyasvalakibe botlik bele, akihez már volt szerencséje - épp fordított esetben. Épp az botlott beléjük, még a gazdagnegyedben.
Két lépés távolságból nézi az alvó férfit, és a mellette szintén összekucorodva pihegő méretes madarat. Nem érti, hogy húzhatják mindketten a lóbőrt itt, fényes nappal, ilyen óvatlanul... Aztán ahogy jobban szétnéz, rádöbben a dolog nyitjára.*
~Az a sunyi álomkóros növény? Mi a fenének is hívják?~
*Nem sokáig őrlődik a gaz nevén, viszont ha már egyszer tehet az ellen, hogy ő is hasonló sorsra jusson, használja is a megfelelő igét, ami remélhetőleg kisegíti a bajban. Hiszen hogyan is próbálhatna ki másképp egy ilyen varázslatot, ha nem "élesben"?
Az ige elmondása után figyel, hogy vajon elálmosodik-e ő maga is. Remélhetőleg nem, hiszen nem szeretne órák múltán, szegényen, ruha nélkül ébredni, ki tudja hol... Már ha egyáltalán felébredne abból az álomból.
Csendesen figyeli a férfit és a madarat egyelőre, kíváncsian arra, vajon mikor kelnek fel. Ha egyik sem tűnik ébredezni, akkor egyszerűen odébb vonul, és kiélvezi azt a rövid idei szabadságot, amit saját magának osztott ki, az újabb abrakadabrák elsajátításáig.*
A varázsló egy Tiszta fejjel nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására 5 körön keresztül az elfogyasztott alkohol vagy más bódító szerek fogyasztása nem jár számára semmilyen hatással.
63. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-11 12:29:51
Üzenet elküldve: 2014-05-11 12:29:51
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
*Visszatér a Kikötőbe, ahol meggyorsítja a lépéseit, hogy minél hamarabb elhagyja a már felfedezett helyszínt. Nem foglalkoztatja az irány, így fel sem tűnik neki, hogy a kisebb települést maga után hagyja. Társának ad egy egeret, amit jóízűen elfogyaszt a vállán. A terület hirtelen megváltozik, s mire igazán feleszmél, akkor már sziklás területet lát elterülni. A víz fáradhatatlanul mossa a köveket. E terület veszélyesnek tűnik, így a lépéseit lelassítja. Minden egyes lépést megtervez, mert néha tátongó lyukakat észlel, ahova nehéz belátni. Nem fél e kihívástól, de jobb, ha óvatos. A sziklás talajon nem olyan könnyű haladni, de nem futamodik meg. Tekintete csak néha réved el a távolba, mikor megpillant egy agg mágust, aki különös varázsigét mormol valaki felé. Olyan, mint egy ősi fohászkodás, könyörgés a könyörületért. Akaratlanul közelebb merészkedik, de az addigra végez a szertartással. Szemeik találkoznak egymással, s némán biccent felé. Válaszként egy hasonlót kap, aztán pár pillanatra elfordítja a fejét, mert különös hangra lesz figyelmes. Tán a szél, s egy közeli barlang közös szüleményeként lehet tekinteni. Felkelti az érdeklődését,s eldönti, hogy gyakran fog ide járni, hogy megfejtse ezt a rejtélyes hangzást. Nem hisz abban, hogy szellemek figyelmezetése lenne, vagy más szörnyűségről van szó. Mire visszahelyezi tekintetét a mágiát használó vénre, akkor annak hűlt helye van. Távolba tekint, hogy hátha észreveszi.*
~ Különös.~* Ennyit tud mondani magában az egészre, aztán tovább indul az ismeretlenbe. A táj ismét változik, s egészen meglepődik, mikor egy kertszerű helyre érkezik. Csodaszép, így elsőre nem tudja megmondani, hogy netán csak az illúziót lát, vagy magát a valóságot. Rögtön keresi szemével azt, ami arra utal, hogy ember formálta. Szétnéz, alaposan, mert másik részről kiváló, és egyedi növényeket vél felfedezni. Érzése támad, hogy ennek a helynek van felügyelője és gondnoka.*
~ Addig nem lehetek benne biztos, míg meg nem próbálom. ~ * Ezzel nem törődve a vízzel, ami szinte védvonalként választja el a kis földszigettől. Mikor megérkezik, akkor az első virágért nyúl. Nem csap bele villám, s nem harapja le semmi sem a kezét. Megkönnyebbül, sőt továbbiakban pár virágot még letép. Megszagolja az egyik virágot, de nem történik semmi különösebb. Még kétszer szívja magába az édes illatát. Hatása nem egyből lép életbe, hanem tíz perc után. Álmosnak érzi magát, aztán se szó se beszéd elalszik a virágok között.*
A hozzászólás írója (Orrden Zisthe) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.05.11 12:32:07
~ Különös.~* Ennyit tud mondani magában az egészre, aztán tovább indul az ismeretlenbe. A táj ismét változik, s egészen meglepődik, mikor egy kertszerű helyre érkezik. Csodaszép, így elsőre nem tudja megmondani, hogy netán csak az illúziót lát, vagy magát a valóságot. Rögtön keresi szemével azt, ami arra utal, hogy ember formálta. Szétnéz, alaposan, mert másik részről kiváló, és egyedi növényeket vél felfedezni. Érzése támad, hogy ennek a helynek van felügyelője és gondnoka.*
~ Addig nem lehetek benne biztos, míg meg nem próbálom. ~ * Ezzel nem törődve a vízzel, ami szinte védvonalként választja el a kis földszigettől. Mikor megérkezik, akkor az első virágért nyúl. Nem csap bele villám, s nem harapja le semmi sem a kezét. Megkönnyebbül, sőt továbbiakban pár virágot még letép. Megszagolja az egyik virágot, de nem történik semmi különösebb. Még kétszer szívja magába az édes illatát. Hatása nem egyből lép életbe, hanem tíz perc után. Álmosnak érzi magát, aztán se szó se beszéd elalszik a virágok között.*
A hozzászólás írója (Orrden Zisthe) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.05.11 12:32:07
62. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-05-01 15:28:44
Üzenet elküldve: 2014-05-01 15:28:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
*Learon belép a tündérkertbe vele pedig állatsereglete is jön természetesen. A kecskék vidáman legelészni kezdenek, nem zavartatják magukat. Nekik nem fontos a környezet szépsége, ha van olyan dolog, amit megehetnek. Redul nevű lova csak áll nyugodtan, nem legelészik, hiszen már kapott enni. A csirkéi pedig csak kotorásznak. Kutyája is inkább lefekszik most, mintsem, hogy bármi mást tegyen. Learon maga pedig az állatoktól szerzett tejjel kezd el foglalatoskodni. Feltett szándéka, hogy sajtot készítsen belőle, hiszen folyadék formában nem áll el sokáig, ő maga pedig nem tud ennyi tejet elfogyasztani, még ha egész nap issza sem. Elkészíti az edényeket és a pompázatos, festői tájtól elszakadva, elkezdi a munkálatokat. Hamarosan már szilárd sajtot kap. Közben pedig alszik is egyet, miután persze állatait összeszedte. Ha mindezzel készen van, még mindig nem indul el innen, hiszen egyáltalán nincs hová sietnie. Előző úti célját elnapolta, tehát van pár szabadnapja, amit pihenésre, olvasásra és állataira fog elkölteni. Hátradől a fűben és néz felfelé. Nézi a fák lombjait és a madarakat hallgatja. Közben előkerül szekeréről a könyve is, amit már számtalanszor elolvasott, de valamiért mindig újrakezdi. Talán, mert másik nincs neki és úgy hallotta, hogy az olvasását is el lehet felejteni idővel. Ő nem akarja, hogy kárba vesszen eme tudása. Ha már egy ideje olvasgat, egyszerűen visszadobja a szekérre, összeszed minden jószágot és elindul egy újabb helyre, hiszen ezt, ha lehet egyáltalán, megunta.*
61. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2014-04-29 12:10:00
Üzenet elküldve: 2014-04-29 12:10:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Bress//
*Torka, gyomra, szíve és minden egyéb, ami össze tud szorulni, amikor az ember ideges, az össze is szorul. Köpni, nyelni nem tud, csak lélegzet visszafogva nézi és hallgatja a férfit, aki pillanatok alatt megváltozik. Érzi a vesztét, de azért reméli, hogy még valahogy ki tudja magát magyarázni. Hiszen mindazok, amikkel Bress kezd a magyarázat során, olyan dolgok, amiket az ember magára is vehet az évek során, de ő is tudja, hogy ezúttal nem így van. Ha azt hitte könnyen megvezetheti az embereket, akkor rosszul gondolta, különösen, ha egy olyasvalakit akar tapasztalatból ismer minden fogást. Amikor a harci szokásáról beszél, közbe akar szólni, de végül meggondolja magát. Be kell látnia, hogy ebben az esetben tökéletesen megállja a helyét a híres mondás, miszerint a vér nem válik vízzé. Ő azonban úgy gondolta, hogy ez lehetséges és az évek alatt, amióta megjátssza magát úgy érezte régi énjét egyre inkább sarokba szorítva, létrejött egy új személyisége és csak most amikor a fél-elf felhívta rá a figyelmét, akkor kellett rájönnie, hogy az apró dolgokon bizony nem változtatott és ezek bizony árulkodóbbak mint az, hogy eddig szőke volt a haja, most meg vörös.
Kicsit rá is jön a frász, amikor a bárd felegyenesedik, de azt ő sem gondolta volna, ami ezután következett.
A háta mögül érkező kacagás, nevetés hatására valószínűleg még a vére is megszűnt folyni az ereiben. Kicsit összehúzza magát, és csak a fejét mozgatván néz hátra. Na ez a pillanat volt az ami hazavágta. Ahhoz nem kellett sok idő, hogy felfogja, hogy ki van ott mögötte, ahhoz azonban igen, hogy az is eljusson az agyáig, hogy Jack miért van ott, számszeríját egyenesen a lány magasságában tartva. Az is érdekes, hogy mennyi minden átfut az ember fejében egy pillanat töredékében. Pontosan ugyanezt érezte pár éve azon a bizonyos napon is, amikor legutóbb rájött, hogy elárulták. Az a jeges, hideg érzés a szívében és a gyomrában, ahogy érzi, hogy fejében lüktetnek az erek és nem tud levegőt venni. Lassan visszafordítja fejét Bress felé és ekkor tudatosult benne pontosan, hogy ismét elárulták. Mi sem jelezné ezt jobban, mint a hideg penge érzése a torkánál és, hogy az eddig megismert Bress helyére valaki teljesen más került. Eltűnt az arcáról az a sunyi, de mégis bizalomkeltő tekintet és átvette a helyét valami ennél sokkal sötétebb. A szívét markoló fájdalom most még erősebb lett.
Amikor Nathalonnak elmondta annak idején, hogy ki is ő, pontosan ugyanígy csalódott. Bár ott nem lehetett tagadni, hogy a férfi teljesen odáig volt a lányért, még ha ez nem is volt kölcsönös, azonban mégis győzött benne a vagyon utáni vágy. Akkor sikerült megszöknie.
Ahogy ez az emlék eszébe jutott, másodpercek alatt körbenézett, de a szökés aprócska reménye abban a pillanatban elillant. Egy számszeríj pontosan becélozta a hátát, egy kard pedig a nyakát, ezt hívják saroknak egyes nyelvek.
A férfi szavai pedig csak tovább forgatták benne a pengét. Annyi lélekjelenléte még akad, hogy egy kiadós adag nyálat zúdítson a másik képébe, talán ez az egyedüli dolog, amit most tehet, hogy maradék becsületét visszakapja. Nem is mond mást, felesleges is, szemei és az előbbi tette pontosan kifejezi véleményét a helyzetről.
Amik ezután történtek igazság szerint túlságosan nem lepik meg, hiszen miután Bress ügyesen elhihette vele, hogy létezik még valaki, akiben meglehet bízni, majd bebizonyította végül az ellenkezőjét, Dynt nem lepi meg, hogy nem is ez az igazi neve, de azért óvatosan ismét Jack felé néz. Még a gyomra is felfordul, ha belegondol, hogy tegnap is ott ült a kocsmában pár lépésre tőlük és mégsem akkor csapott le rá, hanem egy jól kigondolt tervvel Bress segítette hozzá.
A lotyó szóra totál begőzöl, szívesen leköpné ismét a másikat, de felesleges. Ám ekkor eszébe jut valami és sokat sejtető mosoly jelenik meg az arcán, ami valamelyest enyhíti a lelkében végbemenő folyamatot, aminek hatására az előbb még sírni lett volna kedve.*
- Ha bajom esik, sosem kapjátok meg a jutalmat. *Szólal meg végül és végignéz a két férfin. Ez egyfajta figyelmeztetés volt. Persze tudja, hogy a végzetét így sem kerülheti el, hiszen, Legadon valószínűleg díszes ünnepség keretében fogja kivégezni, a családja és valamennyi barátja szeme láttára, de talán Jackben is sikerül elültetni a magot, hogy a saját életével is játszik, ha most megölik. Ez okot adhatna neki a szökésre, de akkor biztos lelőnék, így egy kis ellenkezéssel ugyan, de lassan megindul a kijelölt irányba Bress mellett.*
- Ha azt hiszed hagyni fogom, hogy rajtam játszadozzatok, akkor te is félreismertél engem. *Mondja csendben a fél-elfnek. Erős a csábítás, hogy előkapja kardját, belevágja a másik fájós végtagjába, majd egy improvizálva valami cselt Jack ellen meglógjon, de annyira nem hülye azért, hogy ne tudja feldolgozni, mennyire lehetetlen ez az egész, ha más nem, már csak abból, hogy Bresst látta harcolni. Nyel egyet és hitehagyottan teszi egyik lábát a másik után, agya folyamatosan újabb és újabb gondolatokkal áll elő, azonban mindet el kell vetnie, be kell látnia, hogy most megfogták, a meglepetés erejével szorították sarokba. Egy idő után a menekülési tervek után másfajta gondolatok jönnek elő. Arra gondol mi fog vele történni. Hogy haza fog térni és szégyenszemre fogják megölni, ám mielőtt ezt megteszik, megkínozzák és ki tudja mit fognak még vele művelni. Természetesen azonban nem olyan fából faragták, hogy mindezt ellenkezés nélkül tűrje, annak ellenére, hogy az agya már felmérte mennyire lehetetlen ebből kimásznia, de ki tudja, hogy talán ismét adódik egy tökéletes lehetőség, ám abban biztos, hogy ha egyszer sikerül is megszöknie, pokollá teszi azok életét, akik pokollá tették az övét.*
*Torka, gyomra, szíve és minden egyéb, ami össze tud szorulni, amikor az ember ideges, az össze is szorul. Köpni, nyelni nem tud, csak lélegzet visszafogva nézi és hallgatja a férfit, aki pillanatok alatt megváltozik. Érzi a vesztét, de azért reméli, hogy még valahogy ki tudja magát magyarázni. Hiszen mindazok, amikkel Bress kezd a magyarázat során, olyan dolgok, amiket az ember magára is vehet az évek során, de ő is tudja, hogy ezúttal nem így van. Ha azt hitte könnyen megvezetheti az embereket, akkor rosszul gondolta, különösen, ha egy olyasvalakit akar tapasztalatból ismer minden fogást. Amikor a harci szokásáról beszél, közbe akar szólni, de végül meggondolja magát. Be kell látnia, hogy ebben az esetben tökéletesen megállja a helyét a híres mondás, miszerint a vér nem válik vízzé. Ő azonban úgy gondolta, hogy ez lehetséges és az évek alatt, amióta megjátssza magát úgy érezte régi énjét egyre inkább sarokba szorítva, létrejött egy új személyisége és csak most amikor a fél-elf felhívta rá a figyelmét, akkor kellett rájönnie, hogy az apró dolgokon bizony nem változtatott és ezek bizony árulkodóbbak mint az, hogy eddig szőke volt a haja, most meg vörös.
Kicsit rá is jön a frász, amikor a bárd felegyenesedik, de azt ő sem gondolta volna, ami ezután következett.
A háta mögül érkező kacagás, nevetés hatására valószínűleg még a vére is megszűnt folyni az ereiben. Kicsit összehúzza magát, és csak a fejét mozgatván néz hátra. Na ez a pillanat volt az ami hazavágta. Ahhoz nem kellett sok idő, hogy felfogja, hogy ki van ott mögötte, ahhoz azonban igen, hogy az is eljusson az agyáig, hogy Jack miért van ott, számszeríját egyenesen a lány magasságában tartva. Az is érdekes, hogy mennyi minden átfut az ember fejében egy pillanat töredékében. Pontosan ugyanezt érezte pár éve azon a bizonyos napon is, amikor legutóbb rájött, hogy elárulták. Az a jeges, hideg érzés a szívében és a gyomrában, ahogy érzi, hogy fejében lüktetnek az erek és nem tud levegőt venni. Lassan visszafordítja fejét Bress felé és ekkor tudatosult benne pontosan, hogy ismét elárulták. Mi sem jelezné ezt jobban, mint a hideg penge érzése a torkánál és, hogy az eddig megismert Bress helyére valaki teljesen más került. Eltűnt az arcáról az a sunyi, de mégis bizalomkeltő tekintet és átvette a helyét valami ennél sokkal sötétebb. A szívét markoló fájdalom most még erősebb lett.
Amikor Nathalonnak elmondta annak idején, hogy ki is ő, pontosan ugyanígy csalódott. Bár ott nem lehetett tagadni, hogy a férfi teljesen odáig volt a lányért, még ha ez nem is volt kölcsönös, azonban mégis győzött benne a vagyon utáni vágy. Akkor sikerült megszöknie.
Ahogy ez az emlék eszébe jutott, másodpercek alatt körbenézett, de a szökés aprócska reménye abban a pillanatban elillant. Egy számszeríj pontosan becélozta a hátát, egy kard pedig a nyakát, ezt hívják saroknak egyes nyelvek.
A férfi szavai pedig csak tovább forgatták benne a pengét. Annyi lélekjelenléte még akad, hogy egy kiadós adag nyálat zúdítson a másik képébe, talán ez az egyedüli dolog, amit most tehet, hogy maradék becsületét visszakapja. Nem is mond mást, felesleges is, szemei és az előbbi tette pontosan kifejezi véleményét a helyzetről.
Amik ezután történtek igazság szerint túlságosan nem lepik meg, hiszen miután Bress ügyesen elhihette vele, hogy létezik még valaki, akiben meglehet bízni, majd bebizonyította végül az ellenkezőjét, Dynt nem lepi meg, hogy nem is ez az igazi neve, de azért óvatosan ismét Jack felé néz. Még a gyomra is felfordul, ha belegondol, hogy tegnap is ott ült a kocsmában pár lépésre tőlük és mégsem akkor csapott le rá, hanem egy jól kigondolt tervvel Bress segítette hozzá.
A lotyó szóra totál begőzöl, szívesen leköpné ismét a másikat, de felesleges. Ám ekkor eszébe jut valami és sokat sejtető mosoly jelenik meg az arcán, ami valamelyest enyhíti a lelkében végbemenő folyamatot, aminek hatására az előbb még sírni lett volna kedve.*
- Ha bajom esik, sosem kapjátok meg a jutalmat. *Szólal meg végül és végignéz a két férfin. Ez egyfajta figyelmeztetés volt. Persze tudja, hogy a végzetét így sem kerülheti el, hiszen, Legadon valószínűleg díszes ünnepség keretében fogja kivégezni, a családja és valamennyi barátja szeme láttára, de talán Jackben is sikerül elültetni a magot, hogy a saját életével is játszik, ha most megölik. Ez okot adhatna neki a szökésre, de akkor biztos lelőnék, így egy kis ellenkezéssel ugyan, de lassan megindul a kijelölt irányba Bress mellett.*
- Ha azt hiszed hagyni fogom, hogy rajtam játszadozzatok, akkor te is félreismertél engem. *Mondja csendben a fél-elfnek. Erős a csábítás, hogy előkapja kardját, belevágja a másik fájós végtagjába, majd egy improvizálva valami cselt Jack ellen meglógjon, de annyira nem hülye azért, hogy ne tudja feldolgozni, mennyire lehetetlen ez az egész, ha más nem, már csak abból, hogy Bresst látta harcolni. Nyel egyet és hitehagyottan teszi egyik lábát a másik után, agya folyamatosan újabb és újabb gondolatokkal áll elő, azonban mindet el kell vetnie, be kell látnia, hogy most megfogták, a meglepetés erejével szorították sarokba. Egy idő után a menekülési tervek után másfajta gondolatok jönnek elő. Arra gondol mi fog vele történni. Hogy haza fog térni és szégyenszemre fogják megölni, ám mielőtt ezt megteszik, megkínozzák és ki tudja mit fognak még vele művelni. Természetesen azonban nem olyan fából faragták, hogy mindezt ellenkezés nélkül tűrje, annak ellenére, hogy az agya már felmérte mennyire lehetetlen ebből kimásznia, de ki tudja, hogy talán ismét adódik egy tökéletes lehetőség, ám abban biztos, hogy ha egyszer sikerül is megszöknie, pokollá teszi azok életét, akik pokollá tették az övét.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1027-1046