//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Az út további része kínosan csendes, de annál rohanósabb. Ezt az érzést már kezdi ismerni. Amikor valamivel nem tud mit kezdeni, nem érez fáradtságot, hanem majd csőstül szakad rá akkor, amikor végre feloldódik az egész. Ilyenkor eltűnik a cserfes, folyton kérdező Mai, és eltűnnek a világot megváltó gondolatai is. Elkezdődik egy ösztönös féltés, a másik határtalan szeretete, hogy szeretné megvédeni attól, amit érez, elnyomva ezzel saját rettegését. Mert ezek a reakciók mind-mind arra szolgálnak, hogy ne tudjon épelméjűen gondolkodni, mert akkor szembesülnie kéne azzal, hogy mibe sétált bele.
Kedvenc időtöltése, hogy a tájat figyeli, legyen az lápvidék, vagy fellegvár. Mindent szeret beinni a nagy kék szemeivel, de most nem érzékel semmi mást, mint a Nori után húzó erőt, kizárva mindent körülöttük. Persze tudja, hogy min sietnek át, érzi a szagokat, még a koponyák szinte mosolygó csontjait is látja, de nincsen rá hatással, mert nem lát mást, mint a feketeséget.
Amikor oda érnek, ahová a lány szánta őket megáll és a másik íriszeibe néz. Úgy néz bele, hogy pontosan lássa azt, hogy nem hazudott, itt van, itt is marad. De lassan ki kell tisztulnia. Mi sem józanítóbb annál, amit a kis fekete ajkak ejtenek ki és ami ismét megfagyasztja az ereiben a vért. Nem, nem ezért jött. Nem egy játékbaba és nem hajlandó valaki fanatizmusa miatt odakötni lelkét egy istenséghez, főleg, ha azt a kis tiszta lelkét akarja beszennyezni. Miért érzi, hogy minden el akarja tőle venni a benne élő ártatlan kislányt?
Az igaz, hogy megnyugszik, mikor kijelenti a másik, hogy ezt nem fogja megtenni vele. Ekkor talán időközben megmerevedett teste is újra életre kel. Csalódottan néz a lányra, mert most úgy érzi a saját vallása miatt használta ki a helyzetet és hozta ide. De lehetőséget kínál, hogy megértse mi történik igazából, mert tud az éhes entitástól kezdve a lélekszilánkokon át a másik ragaszkodásáig mindent. De most nem tudja, melyiket lássa.*
- Két lehetőséged? Nem, nem állok készen.
*Vesz nagy levegőt és fújja ki, olyan lassan, hogy elűzze magából a tombolni vágyó démont. Talán sosem beszélt még ilyen hidegen a másikhoz, mégis minden szavában ott lakik a másik megértése iránti vágy és hogy nem akarja őt elveszíteni.*
- Mindent. Mindent el kell mondanod. Érthetően. Látom a szemeidben a kétségbeesést, de nem tudom mitől félsz. Te látod az enyémben? Megkerestelek és te idehoztál, hogy valami olyan történjen, amit én nem biztos, akarok, vagy nem biztos, hogy jó nekem. Ha elárulod, türelmesen, hogy mit szeretnél és miért, akkor beszélhetünk bármiről.
*Már ha igazából van választási lehetősége ugye... Még egyszer megismétli a mély lélegzetvételt és egy lépéssel közelebb megy a lányhoz. Azt is tudja, hogy ha amaz úgy akarná, akkor választania sem kéne, csak suhintana egyet a kardjával és minden meg van oldva. De ettől muszáj, hogy fontosabb legyen Norinak.*
- Sok mindenre hajlandó vagyok érted, de te tanítottál meg arra, hogy ne legyek olyan végtelenül naiv. Akkor kérlek, beszéljünk. Ennyi időnk még biztos van. *Utal arra, hogy mennyire rohanni kellett, pedig tegnap még azt sem tudhatta a lány, hogy megérkezik hozzá.*