//Egy különös nap//
* Borsovád, eléri a az erdőszéli tisztást. A két katona messze van tőle. Útközben látja a csodás színekben pompázó Artheniori erdőt. Nehéz követni a katonákat ilyen távolságból, hogy ne vegyék észre. De jó nyomolvasó készségének köszönhetően ezt kiküszöböli." Egy árva lélekkel sem találkoztam idefelé." Mondja magában elgondolkodva és közben egyre közelebb ér a katonákhoz. Leszáll lováról és ott hagyja legelni. Nem köti ki, hogy bármikor hívni tudja. A fák ágairól és bokrokról tép ágakat, amiket magára tűz. Ezzel jobban beleolvad környezetébe. A barna és a zöld szín, jó választás. Ruházata barna és világosbarna színű, eközben az ágacskákat zöld színű levelek tarkítják. Egy kaméleonra hasonlít. Lapulva halad tovább. A katonák megállnak, majd összesúgnak. Borsovád megkerüli őket és megnézi, hogy mit nézhetnek annyira, amiről sugdolóznak." Biztos azt a szerencsétlen lányt bámulják. Hihihihi. Gyerek koromban mi is bámultuk a lányokat annak idején, na de egy kis bámulástól nem történik semmi rossz, főleg, ha nem tudják meg." Mondja magában kuncogva a nomád, aki eközben arcát besározza a tömlőjének vize segítségével. Egy marék földet a kezébe vesz, majd azt meglocsolja vízzel és így bekeni arcát. Egy erdei szörnyre hasonlít inkább, mint emberre. Háta púpos az ágaktól. Egy élő bokor formává varázsolja magát és lehasal. Látja, ahogyan a lány leveszi és felső ruházatának egy részét. Keblei fehéren csillognak a víz kristály cseppjeitől, amit egy korsóból locsol magára. " Hú, de szép teremtés, szebb az elfeknél. Szebb az égi szellemeknél. Bár még nem láttam égi szellemet, de ahogyan anyám elmesélte, talán ahhoz tudnám hasonlítani." Gondolkodása közben vakargatni kezdi állát. azonban megtöri elmélkedését, két magasba szálló ordítás. A két katona eszeveszett tempóban rohanni kezd felé. Elég messze vannak a lakott területtől ezért senki sem hallhatja a kiáltást. A lány sikítva kapja fel levetett ruháját és rohanni kezd. A két katona azonban gyorsabb nála és kigáncsolja. Az egyik kardot szegezz rá és mormol valamit, vigyorgó arccal. Borsovádnak, értelmeznie sem kell, hogy tudja mi történik. Száz méterre vannak tőle a katonák. Kis távolság számára. Egy nyílvesszőt útjának ereszt. Eközben a másik katona rá veti magát a lányra, amíg a másik kardjával fenyegeti. Társa erőszakosan a földre nyomja a lányt. Dulakodik vele és ekkor hirtelen egy puffanást érez a hátán. Megfordulva látja, halott társának arcát, akiből egy nyílvessző áll ki. Pontosan a szemét találva el. A katona ideges arccal feláll és kardját előre szegezi, pajzsát védekezésül maga elé tartja. Borsovád így nem tudj megcélozni. De ne írjuk le egy könnyen az íjászunkat. Egy követ eldob, ami nagyot csattan a közeli bokorban, amire fel figyel a katona és arra fordul. Megközelíti azt a bizonyos bokrot és ordítani készül. Épp hogy kinyitja a száját. A torkából egy nyílvessző áll ki. Lassan elterül fuldokolva és felbugyog a vére. Borsovád szedi a sátorfáját. " Még a végén valami bajba kerülök ezek miatt a félnótásak miatt." Mondja és eközben lovát közelíti meg, majd odébb lovagol. Arcáról lemossa a sarat és eldobja az ágakat, amit magára tűzdelt. Így ér végett a mi íjászunk egyik különös napja.*