//Idya//
*Kis híján bocsánatot kér a lány szavai miatt, de mg idejében eszébe jut, hogy azt most nem szabad neki. És még ki tudja, hogy meddig... lehet, hogy soha többet nem kérhet bocsánatot a tündértől. Akárhogyan is, az igaz, hogy nem nyílik szét, ha nem mozgatja, de ettől függetlenül eléggé... nem is tudná megmondani, milyen érzés. Zavaró talán? Nem, annál azért kicsit több, kifejezetten émelyítő, ha az ember olyan helyeken szétnyílik, ahol egyébként nem szokott. Őszintén szólva azt hitte, hogy Idya a kérés hatására először elkezdi majd feszegetni a sebeket, és csak aztán gondolkodik el a kezek rendbe rakásán, de hálát ad az égnek, hogy nem így lett.*
- Köszönöm *jegyzi meg hálásan Lorew, viszont azt egy darabig nem érti, hogy miért nem kötözve lesz. Aztán mikor előkerül a tű és a cérna, hirtelen megvilágosodik, hogy talán ez kicsivel komolyabb annál, minthogy kötözzék, és... varrni kell? Nem lehet egy kellemes élmény, abban biztos, de tekintve, hogy sokkal rosszabbakat is átélt már az éjszaka folyamán, nincs oka panaszra.*
- Nem... tökéletes lesz az a tű *még hogy neki? Kifogása? Ilyesmire még gondolni sem mer. Ha Idya egy rozsdás szöggel csinálná ugyanezt, valószínűleg az is megfelelne neki, elég lenne, ha a tündér meggyőzően elmagyarázza, hogy ez nem is veszélyes. Sőt, a rozsdás szöget a húsba vájni kifejezetten előnyös. Egy kicsit felnyikkan, ahogy a fém először a bőre alá hatol, aztán minden alkalommal egy apró nyögést hallat, mikor a lány húz egyet a cérnán, de semmi komolyabb reakciót nem ad a munka végéig. Mondjuk azt nem gondolta volna, hogy az alsó részen jobban fog fájni, de igyekszik minél csendesebben tűrni. Érződik rajta, hogy valamennyire szenved, és talán még jobban amiatt, mert igyekszik csendben maradni. Mikor az első keze elkészül, szemügyre veszi, majd pedig annyit mond:*
- Tökéletes lett, köszönöm *aztán pedig nyújtja a másik kezét, ami bár egy ujjal arrébb van szétnyílva, de a munkafolyamat nagyjából ugyanolyan lesz. Nem túl időigényes, és nagyjából ugyanannyira fájdalmas. Ráadásul Idya remekül ért ehhez is, és őszintén szólva a végeredmény nem csak egy kézfej, ami nem nyílik szét, hanem egy olyan kézfej, ami emellett remekül is néz ki.*
- Szintén tökéletes, köszönöm *majd hirtelen eszébe jut valami, aminek már nem tudja útját állni* Hát így bevarrnád a számat, nem tudnék kiabálni... Bár... lehet nem tartana sokat a cérna... sajnálom, rossz ötlet volt.
*Megint kicsit elkapkodta, meg hát attól még fennállna a probléma, hogyha az orrán keresztül nem tud lélegezni, akkor megfullad. Olyan rossz, hogy mindig mikor azt hiszi, hogy támadt egy ötlete, rájön, hogy nem is olyan jó. Legalább ha addig megmaradna az önbizalma, amíg Idya rombolja szét, de... nem. A következő megjegyzésre kis híján belevág, hogy mire gondol éppen, de a beszéd olyan nehéz, és fárasztó, elmerülni a lány szemeinek látványában pedig olyan kényelmes, és egyszerű. Amikor viszont a lány lábai közrefogják a fejét, rájön, hogy a szó szoros értelmében kell közkinccsé tenni a koponyája belsejét, és kicsit megrémül.*
- A tied... *nyögi remegő hangon, és olyan hangsúllyal, hogy az egy teljes és kerek könyörgéssel ér fel. Amint a penge eléri a fejbőrét, és sebet ejt rajta, összeszorítja a fogait, és nem szól többet. A fájdalom sugárzik a sebből mindenféle, és a szerzetes nem tudná biztosan megmondani, mekkora sebről van szó, de... rettenetesen fájdalmas, így szinte szakadatlanul nyöszörög. Fogalma sincs, mire készül a tündér, de egyelőre még bízik benne, hogy bírja tovább is.*