//Aderyn Gwenliah Nerys//
*A vándor az egyik fa árnyékában vár társára. A fűben ülve nézegeti a templomkertet, de semmi érdekeset nem talál. Ásít egyet, majd hátradől. Úgy dönt, hogy Aderyn megérkeztéig szundikál egyet. A lány azonban lassacskán kiér a templomból. Immáron elég nyugodt arckifejezés uralkodik bájos arcán. Úgy tűnik megnyugodott. Zelhen elmosolyodik, majd feláll a helyéről. Kissé sajnálja, hogy társa pont akkor ér ki mire kis híján elaludt.*
- Ugyan kérlek, ez csak természetes. Ráadásul megmondtam, hogy kint megvárlak, és én nem szeretek hazudni.
*Alaposan odafigyel a lány mondandójára. Úgy érzi, hogy elnyerte bizalmát. Főleg mivel most mesélte el történetét.*
- Igazából rájöttem, hogy az emberektől való félelmed olyan, mint az én erdőtől való félelmem. Én emberek közt, te pedig fák közt nevelkedtél. Mindegyikünk máshoz szokott hozzá. Én nap, mint nap találkoztam emberekkel, és talán ez is tett engem egy tisztességessé. Túl sok utálatos patkányt, és önző tetűt láttam már. Szinte csak ilyenekkel találkoztam, tehát eldöntöttem, hogy én nem leszek ilyen... Á, a fene egyen meg, hogy már megint elkalandoztam. Induljunk tovább.
*Aderynt követve lassacskán elérnek a temetőbe. A lány meglepő nyugodtsággal közlekedik a mohás sírkövek közt. Zelhent azonban az ilyen helyektől kirázza a hideg. Kiskorában folyton azzal ijesztgették az idősebb testvérei, hogy a holtak előszeretettel másznak ki a földből. Persze eme horror történethez már szinte megszokásból társult az a mese is, hogy ezeknek az életre kelt holtaknak van egy kedvenc eledelük, ami nem meglepő módon pont az emberi hús. Ezek után a történetek után igyekezett messziről elkerülni az összes temetőt. Most azonban ez nem sikerült. Arcát igyekszik nyugodt külalakban tartani, azonban tekintete szaporán vándorol egyik sírkőről a másikra, azt várva, hogy mikor mászik ki az alatta nyugvó személy. A vándor hatalmas örömére, lassacskán végre kiérnek a temetőből. Zelhen kifújja magát, majd szép lassan elérnek a folyópartra. Egy árva lelket sem találni ott. Pedig nagyon szép folyó. A vize tiszta, és tényleg megnyugtató érzés figyelni. Már érti, hogy a lány miért akart annyira idejönni. Ahhoz képest nem áll meg sehol. Tovább halad egy tisztásra, a férfi pedig követi őt. A tisztásról tökéletes kilátás nyílt egy erdőre. Zelhen kezd egy kissé félni attól, hogy a lány épp oda tart.*
~Pont az erdőbe? Pont oda ahol még magadtól sem vagy biztonságban? Mindenki tudja, hogy az erdő a kedvenc búvóhelye, úgy nagyjából mindennek, ami csak arra vár, hogy szerencsétlen áldozata a területére érjen, majd nagy örömmel felfalja. Ahhoz képest, hogy az erdő kívülről milyen megnyugtatónak tűnik, belülről már kevésbé az. Mindent fák és növények takarnak, de hangjuk az tovább kísért. A fülünk pedig megbízhatatlan. Még a legapróbb mókusról is azt hihetjük, hogy egy hatalmas bestia. Bár ez a jobbik eset. Mikor a bestiáról hisszük azt, hogy csak egy mókus az azért jóval nagyobb és szerencsétlenebb baklövés. Remélem, hogy a tisztásnál megáll, és nem megyünk be az erdőbe...~