//Csodára várva//
*Ha bárki is követte őket, nem maradhatott felfedezetlenül azokon a síkságokon és hosszú, kopár utakon keresztül, ami a szirthez vezet. Remélhetőleg ezt felismerte az őket esetlegesen követő személy is és újraértékelte a dolgot. Ha pedig nem, hát Zaranir sem a szebbik oldalát fogja hozni. De addig is, Zaranir történetekkel látja el az utazó társaságot, maradt neki még a sivatagi túráiról elegendő, ha meg nem, hát akkor a kreativitására bízza a következő lépcsőt. De amiatt nem aggódik, leginkább arról mesél, amit érdemes tudniuk és ami az előző útjukon történt, az élőholt kapitánnyal és a legénységgel. Persze, itt már mindenki egy kicsit hősiesebb lesz, a robbanóelegyeket dobáló szerencsétlenek hirtelen hadistratégává, az ágyúval bénázók pedig a pusztító fegyver kegyetlen uraivá váltak, kik mazdagból küldik a pusztítást. És Zaranir sem az első ellenfele köpőtűjétől bénul le, hanem még kerülnek elé ellenfelek, kiken győzedelmeskedni érdem volt. Azt persze már őszintén meséli, ahogy ő tanította meg sebtében a társaságot a robbanóelegyre és visszautal arra az őrült alkimistára is, akitől tanulta és akit wegtorenből ki is tiltottak csodálatos tudománya miatt. Csak, hogy ha véletlenül egyszer azon sivatagi útjára kerül a sor visszahivatkozza a személyét.*
-De már majdnem megérkeztünk. Gyújtok egy fáklyát, mert sötét lesz.
*Jegyzi meg a társaságnak, hisz lassan a világ végén vannak már, talán elkezdhettek aggódni a férfi szavahihetőségében. Lehet pont a történetek miatt is. Gyorsan meg is keresi a hátsó, alsó kijáratot, mert lóval hegyet mászni... nem lehetetlen, csak nagyon nehéz. És, amikor végre látja már a hajót, fel is rikkant.*
-Megérkeztünk, vendégek is jöttek, szóval gatyát felhúzni, Reydist előkaparni és Bress, ha engedélyük nélkül, letapizod őket, eltöröm a kezed!
*Majd a mögötte lévőkre néz angyali arccal.*
-Nem kell megijedni, a legtöbb csak magára ártalmas, kivéve a kapitányunk.