//Assentria//
*Sajátos viccei meglehet, hogy kissé meglepik a társául szegődött lányt. Annyi baj legyen! Miközben mesél neki ittlétének okáról, próbál figyelni reakcióira, hátha elcsíphet valami érdekeset. Sajnos nem tudja eldönteni, hogy tud e valamit a másik, avagy sem. Ha tud is, úgy tűnik, nem szándékozik elmondani egyelőre. Majd idővel talán változtathatnak ezen az álláson.
Az alvás ötlete ellen nem tiltakozik, bár meglepi, hogy a lány ilyen könnyedén megbízik benne. Persze ha ki akarná csinálni, inkább az előtt tette volna meg, hogy megeszi a nyula felét.*
-Rendben. A pihenés nem árt nekem sem. Akkor először én őrködöm. *egyezik bele a dologba. Azzal odatelepszik a tűz mellé, és magához veszi a megkezdett rumot hogy egy aprót kortyoljon belőle, míg Tria szundít. Most aztán van ideje. Beletúr apró táskájába, melyet magával hozott a lóról, és ami a csiga lakhelyéül szolgál. Óvatosan előveszi a nyálkást. Késével kicsíp egy egészen apró darabot a maradék nyúlhúsból, és az állat elé teszi, azon morfondírozva, mennyi értelme van ennek. Elvégre a csiga aligha éri utol a nyulat, hogy megegye. De próba szerencse. Elhullott tetemeken amúgy is látott már haslábúakat korábban. Ha meg a csáposnak nem kell a sült, ő még mindig megeheti.
Miközben azt tanulmányozza, mit lép erre a lábatlan jószág, újra elmerül kissé komor és kusza gondolataiban. Valami azt súgja neki, hogy nincs teljesen rossz helyen, de mégsem tudott meg semmit. Ettől frusztrált, szinte már morcos lesz. Dühítő patthelyzet. Előveszi az ezerszer áttanulmányozott naplót és belelapoz oda, ahol a szirtről szóló sorok olvashatóak. Túl sok információval ezúttal sem szolgálnak. Tele vannak írva flancos, cikornyás költői képekkel. ~Még hogy üvöltő sziklák!~ morgolódik, haragudva magára, hogy nem érti, mit irkált össze egykor. Inkább össze is csuklya a kis versgyűjteményt, és visszadugja a helyére. A csápost is elteszi, mivel nem arat nála nagy sikert a nyúl. A kis táskát az övére csatolja, így mindig magánál tudva régi útitársát. Felkel a tűz mellől, és úgy dönt, tesz egy kört a barlang környező részén, hátha valami hasznos dolgot talál. Magához veszi a rumot, hogy újabb felfedezőútja közben néha-néha belekortyoljon. Épp erre készülne akkor is, mikor a homályos sziklaüregben megbotlik valami kőben, vagy ott felejtett holmiban, és az enyhén lejtő talajon gurulni kezd az elejtett szesz.*
-Hé, megállj! *szól utána rosszallóan, mintha arra számítana, hogy ez meghatja a távolodó itókát. Mivel ez azonban nem következik be, muszáj utána erednie a gyér fényben csillogó, és szerencsére épnek tűnő üvegnek. Elvégre csak nem hagyhatja veszni, mikor egyébként is szűkölködik mindenben! Tekintetével követi az ital haladási irányát, majd íriszei megakadnak valami máson. ~Jé, fénylő kövek!~ érkezik a felismerés. Ilyen kristályokat a bejárathoz közelebb is látott, de ott talán a természetes fény miatt nem tűnt fel a derengésük. Közelebb megy a különös képződményhez és tőrje hegyével megkocogtatja. Nem történik semmi. Megpróbál levenni egy darabot, de persze jóval ragaszkodóbbak ezek annál, mintsem puszta érintésének engedjenek. ~Kell nekem ilyen!~ dönti el röpke gondolkodás után. Nem csak mert szép, de hasznos is lehet utazása alatt. Jobb ötlet híján pengéjével kezdi feszegetni a kristályokat, miközben Tria vélhetőleg a lóbőrt húzza.*